2018. április 4., szerda

A terrorista állam megerősödik , vagy elbukik .





A terrorista állam megerősödik ,
vagy elbukik .






FIGYELEM! ÍME A 2018 ÁPRILIS 08 -I ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKON A KÜLHONI SZAVAZATOKKAL VALÓ VISSZAÉLÉS TÖRVÉNYBE KÓDOLT LEHETŐSÉGE 

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 2013. évi XXXVI törvény 284.§ - A KÖVETKEZÖT TARTALMAZZA: 
"284. § A külképviseleti választási iroda a külképviseleten leadott szavazatokat tartalmazó lezárt urnát, valamint a külképviseleten levélben leadott szavazatokat tartalmazó válaszborítékokat a magyarországi szavazást követő negyedik nap 24 óráig a Nemzeti Választási Irodához szállítja. Az ezt követően beérkező szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni." 
TEHÁT 4 NAP VAN ARRA, HOGY A MAGYARORSZÁGI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYT KÖVETŐEN A KÜLKÉPVISELETI URNÁKBA, ÉS GYŰJTŐBORTÉKOKBA ANNYI KÜLONI SZAVAZATOT LEHESSEN BETENNI, HOGY AZ A FIDESZ KORLÁTLAN GYŐZELMÉT SEGÍTSE ELŐ. 
A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 2013. évi XXXVI törvény 278.§ - A KÖVETKEZÖT TARTALMAZZA: 
278. § (1) A választópolgár a szavazási levélcsomagban megkapott szavazólap kitöltését követően a kitöltött szavazólapot a belső borítékba helyezi, és azt lezárja. 
(2)107 Az azonosító nyilatkozatra rá kell vezetni a választópolgár 
a) nevét, 
b) születési nevét, 
c) születési helyét és idejét, 
d) anyja nevét, valamint 
e) személyi azonosítóját vagy a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát. 
(2a)108 Az azonosító nyilatkozatot az ajánló választópolgár saját kezűleg aláírja. 
(3) A lezárt belső borítékot és a kitöltött azonosító nyilatkozatot a választópolgár a válaszborítékba zárja. 
AZ IDÉZETT TÖRVÉNYHELY HAMIS LEVÉLSZAVAZATOK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ NYÚJT KIVÁLÓ LEHETŐSÉGET A FIDESZ KORMÁNYPÁRT RÉSZÉRE. 
ABBAN AZ ESETBEN UGYANIS HA A MAGYARORSZÁGI KÜLKÉPVISELETEK RÉSZÉRE ENGEDÉLYT ADNÁNAK A MAGYAR BELÜGYMINISZTÉRIUM ADATBÁZISÁHOZ, AKKOR A KÜLKÉPVISLETEN A LEVÉLBELI SZAVAZÁS -A BELÜGYMINISZTÉRIUMI ADATBÁZIS BIRTOKÁBAN- KORLÁTLAN MÉRTÉKBEN LENNE ELŐÁLLÍTHATÓ LEGYÁRTHATÓ LE, A SZAVAZATON LÉVŐ ALÁÍRÁS VALÓDISÁGA LEELLENŐRIZHETETLEN. 
A külhoni szavazatokkal való visszaélés törvénybe kódolt lehetősége

Miután a levélbeni szavazatok számlálását a Nemzeti Választási Iroda végzi, mely választási Iroda munkatársai, állami, koirményhoz lojális alklmazottak, ezért a levélbeni szavazatok megszámlálásánál független semleges ellenőrző szamélyeknek kötelező lenne jelen lennie. 
288. § (1)115 A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok szavazatát tartalmazó szavazási iratok ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda végzi. 
(2)116 A szavazási iratok ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda legkorábban a szavazást megelőző hatodik napon kezdheti meg. 
(3)117 A választási bizottság tagja, a 245. § (2), illetve (3) bekezdése szerinti megfigyelő, valamint a nemzetközi megfigyelő a szavazási iratok ellenőrzésének teljes folyamatát figyelemmel kísérheti. A médiaszolgáltató munkatársa a személyes adatok védelmét garantáló körülmények biztosításával lehet jelen a szavazási iratok ellenőrzése során. 










Meghaladta a 342 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra - írja a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai alapján az MTI. A 2014-es országgyűlési választás idején 193 ezer, a 2016-os népszavazás idején pedig 274 ezer magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár szerepelt a névjegyzékben. A legtöbben Romániába és e-mailben kérték a tájékoztatást. Századannyian szavazhatnak a kint élők közül. A magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodó magyar állampolgárok nem levélben, hanem a külképviseleteken voksolhatnak (ha van idejük és pénzük elmenni), áprilisban várhatóan újra hosszú sorok kígyóznak majd. 













A magyar és a román hatóságok megállapodtak arról, hogy április 8-án, a magyarországi országgyűlési választások napján is nyitva tart majd az a tíz ideiglenes határátkelőhely, amelyet jelenleg csak szombatonként használhatnak a két ország állampolgárai - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Marosvásárhelyen. A miniszter a magyar állam által finanszírozott Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány székházában tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a választások napján közép-európai idő szerint 8 és 18 óra között tartanak nyitva az ideiglenes határátkelőhelyek, és ezzel könnyebbé válik a határ közelében élő magyarok számára a választásokon való részvétel.

Orbán Putyin viszony - bizalmas információk Orbán Viktorról 


Direkt36 oknyomozó újságíró központ - több mint harminc bizalmi embertől kapott információ alapján - terjedelmes írásban ismerteti Orbán Oroszországgal kapcsolatos pálfordulásának körülményeit. A cikk teljes mértékben alátámasztja és megerősíti az Orbán titkos küldetését felfedő írásomat. Abból megtudhatjuk, hogy országunk valójában izraeli gyarmat, az általuk titokban támogatott jobb- és baloldali politikusainknak pedig az a küldetése, hogy országunkat kivéreztessék, elgyöngítsék azért, hogy a tervezett izraeli honfoglalókkal szembeni ellenállásunk a lehető legkisebb legyen. 
Először is tudatosítani kell, hogy a 93 ezer négyzetkilométer nagyságú országunk a 17,1 millió négyzetkilométer nagyságú Oroszország geopolitikai hatáskörébe tartozik. Ez nyersen és a maga őszinte valóságában megfogalmazva azt jelenti, hogy ha valami olyasmi történik az országunkban, ami súlyosan sértené Oroszország érdekét, akkor azt ők így vagy úgy, de mindenképp kezelnék. Na most, ha igaz a feltételezés, hogy Izrael a világban szétszóródott zsidóság számára a Kárpát-medencét jelölte ki letelepedési országként, vagyis egy Új Izraelt akarnak hazánkban létrehozni, akkor ezt ők csak Oroszország jóváhagyásával tehetik meg. 
Ezt a hozzájárulást szemlátomást megszerezték; Putyin szinte baráti kapcsolatot ápol Gyurcsány Ferenccel, a legkészségesebb baloldali árulóval, és hogy, hogy sem, a jobboldal várható győzelme előtt Orbánnak is eszébe jutott az oroszokkal megbékélni és Putyinnal baráti kapcsolatba lépni. Ennek a körülményeiről ismerhetünk meg bennfentes részleteket a Direkt36 írásából. Jelen írásban csak az említett írásomban megfogalmazott állításokat alátámasztó mozzanatokat emelem ki. 
Kezdjük mindjárt az elején: 
A 2008 augusztusában kirobbant orosz - grúz konfliktusban Orbán még a "Tovaris konyec" szellemében ítéli el Oroszország fellépését, és azok újabb kelet-európai terjeszkedését vizionálja, mire a budapesti orosz nagykövet méla undorral megjegyzi, hogy Orbán az amerikai neokonzervatívok zsebéből prédikál. Ezt történik 2008 őszén. 
Rá egy évre, 2009 novemberében Orbán Szentpétervárra utazik, hogy találkozzon Putyinnal, majd decemberben Kínában fogadják befolyásos személyek. Idézek a Direkt36 írásából: " ... szembetűnő volt, hogy Orbánt mind a kínaiak, mind az oroszok a legfelsőbb szinten fogadták, pedig akkor még mindig csak ellenzéki vezető volt. (A forrás szerint fontos szerepet játszott még Orbán új külpolitikai irányában az is, hogy jó kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu jelenlegi izraeli miniszterelnökkel is.)" 
A fent idézett forrás világosan elárulja, hogy Orbán külpolitikai irányváltása Benjamin Netanjahunak köszönhető. Az információ nyilván igaz, viszont egy súlyos értelmezési hibát - valószínűleg nem véletlenül - a cikkíró elkövet: Tudniillik egy ilyen műhelyben dolgozó újságírónak tudnia kell, és egészen biztosan tudja is, hogy Orbánnak, és bármely hozzá hasonló hatalmi körben mozgó politikusnak a leghalványabb esélye sem lenne arra, hogy kapcsolatot építsen az izraeli miniszterelnökkel, aki a nyugati világ egyik legbefolyásosabb embere. A helyzet nyilván az volt, hogy Netanjahu füttyentett Orbánnak, és megadta a következő találkozások helyét, célját. Ott pedig az izraeli ajánlás miatt fogadták a pillanatnyi politikai helyzetét messze meghaladó "legfelsőbb szinten". 
És itt álljunk meg egy pillanatra. Az oroszországi cél érthető és világos, de azt nem gondoltuk volna, hogy Izrael Kínát is a térség potenciális érdekeltjének tekinti. Ezt a körülményt érdemes fejben tartani, mert félő, hogy lesz még folytatása a dolognak. Viszont egészen biztos, hogy ez már összefüggésben van a Belgrád - Budapest gyorsvasút számunkra nagyon kedvezőtlen feltételekkel történő megépítésével, mint ahogy a Paks2 oroszok általi megépítése, pontosabban az ahhoz adott kedvezőtlen kölcsön is ennek köszönhető. De nem csodálkozhatunk, hiszen tudjuk, hogy a gyarmatok sorsa a kizsákmányolás, és Izrael, mint "főrészvényes", aki átmenetileg kiutal bennünket helyben érdekelt hatalmaknak, ezzel két legyet is üt. A két ország komoly infrastrukturális beruházást hajt végre az országban, amelyek még hasznosak lesznek a maximum egy-két évtizeden belül színre lépő honfoglalóknak, másrészt a kedvezőtlen kölcsön visszafizetésével tovább véreztetik az országot. Belső források szerint Or bán a törökökkel is hasonló "szövetségre" készül, 2013-ban kétszer is találkozott Recep Tayyip Erdogánnal, tehát várható, hogy ha Orbán marad hatalmon, akkor belátható időn belül valamilyen török nagyberuházás is megvalósul országunkban - jó nagy ráfizetéssel. 
2010-ben már Moszkvában fogadják Orbánt, de a diplomáciai szokással ellentétben egészpályás letámadással találja magát szemben a kisszámú delegáció, nyilván azért, hogy a prédából mind nagyobb szelet jusson. Vagyis Putyin, az átmenetileg rábízott országunkban prédát lát, amelyet igyekszik a legjobban kihasználni. Nagyon aranyos példája erre Putyinnak a MET gázkereskedő céghez történő csatlakozása. Idézek az írásból: "2011-től kezdve a magyar állami szervek egy döntéssorozattal lehetővé tették, hogy ez a cég hatalmas üzletet csinálhasson viszonylag könnyen. Nagyon leegyszerűsítve az történt, hogy a magyar állam bővítette a nyugatról behozható - és akkoriban a világpiacon olcsóbb - gáz mennyiségét, és a MET-nek adott lehetőséget arra, hogy ezt aztán jelentős haszonnal tovább értékesíthesse. A cég tulajdonosai ezen több tízmilliárd forintot kerestek néhány év alatt a Korrupciókutató Központ Budapest tanulmánya szerint." - Ne feledjük, hogy a "továbbértékesítés" célpontjai a m agyar fogyasztók, vagyis mi voltunk. Magyarul itt az történt, hogy a hatalmi befolyással visszaélve megfejtek bennünket ezek a szépfiúk, miközben a párt öklét, Németh Szilárdot megtették rezsicsökkentési biztosnak, de olvassuk tovább: 
"Egyrészt a MET-ben már 2009-ben megjelent egy orosz kötődésű offshore cég tulajdonosként, majd később - már a magyar állam segítségével beindult jövedelmező üzlet idején - a tulajdonosok közé bekerült egy orosz magánszemély. Egyik orosz szereplőről sem bizonyosodott be az, hogy kifejezetten az orosz államhoz kötődtek volna, de a gázpiacot ismerő források szerint gyakorlatilag kizárt, hogy egy ekkora volumenű üzletet le lehetett volna bonyolítani Moszkva hozzájárulása nélkül. Az egyik forrás szerint ennek a legszembetűnőbb jele az volt, hogy az oroszok szemet hunytak az üzlet felett, pedig az látszólag az ő érdekeiket sértette." 
Senkinek semmi kétsége nem lehet afelől, hogy a vastagon kiemelt és aláhúzott orosz magánszemély Vladimir Putyin zsebébe irányította a hazai gázfogyasztók bőrén szerzett milliárdokat. (A gázüzlet 2015-ben, az Európai Bizottság tiltakozása hatására leállt.) Vagyis Putyin, amit csak lehet lenyúlt és le fog nyúlni országunkból a maga és az országa javára. 
2015 és 2017 februárjában Putyin Budapestre látogat, amiben semmi szokatlan nincs; érzékelteti és nyomatékosítja befolyását az országban, egy-két nehezen mozgó üzletet lenyom a kormányunk torkán, felújíttatja az ország pravoszláv templomait, stb. - Így viselkedik egy helytartó az alávetett országgal. Az viszont diplomáciai körökben is feltűnést keltett, hogy 2017 nyarán újra hazánkba látogat a dzsúdó világbajnokságra. Idézek: "Még szokatlanabbá tette az érkezését az a körülmény, hogy ugyan a hivatalos közlemények szerint a Orbán hívta őt meg, magyar kormányzati tisztviselők a háttérben több diplomatának és más forrásoknak is elárulták, hogy valójában Putyin ötlete volt a látogatás. "Mi azon viccelődtünk egymás között, hogy Putyin meghívta saját magát" - mondta egy európai ország nagykövetségének munkatársa. Mások ennél sötétebben látták a dolgot. "Ez egy üzenet volt Orbánnak, hogy Putyin bármikor ide tud jönni a saját országába" - fogalmazott egy másik európai diplomata." 
Azt hiszem a fentiekből már elég világosan látszik Orbán Putyinnal szembeni elköteleződésének háttere, de az írásból Orbán személyéről is megtudunk egy-két dolgot. Például azt, hogy unja a hazai politizálást, számára ez kispályás dolog. 
"Kurvára unja, de már unta korábban is - mondta Orbán egyik régi bizalmasa. Előfordult, hogy a miniszterelnök szűkebb körben nyíltan ki is mondta, hogy a magyar politikát kispályának tartja, ... Az egyik ilyen beszélgetés résztvevője szerint eközben egyértelművé tette azt is, hogy amit izgalmasnak tart, az a Putyinnal, Angela Merkellel és az amerikai elnökkel zajló játszmákban való részvétel." 
Kedves Magyar Választó! Gondolj csak bele: Orbán bennünk alávetett embereket lát, és joggal, hiszen azok is vagyunk. Azt nyomnak le a torkunkon, amit akarnak. Szóval Orbán szemében a magyarokon - mert legtöbbször így szólít bennünket - uralkodni nem nagy dicsőség. És a korábbiaktól eltérően, már a családját érintő korrupciós ügyek miatt sem aggódik. Nyilván tudja, hogy ő innen lentről kikezdhetetlen, hiszen a világ egyik legerősebb politikusa biztosítja a fölöttünk lévő hatalmát. Egy füttyentés, és egy repülőnyi kommandós érkezik, hogy rendbe szedje az elégedetlenkedőket. 
És álljon itt egy nyomatékos megerősítés a korábbi írásomban hangsúlyozott, egyszemélyhez kötődő titkos megállapodásra: "... belső köreiből származó információk szerint a miniszterelnök nagyon bizalmatlan természetű (volt olyan forrás, aki a paranoiás szót használta), és gyakorlatilag senkit nem avat be teljes mértékben abba, hogy mit és miért csinál. "Az Orbánhoz legközelebbi emberek sem tudják, hogy mit akar." - Ez bizony a titkos hazaárulók magányossága. 
Végül még egy idézet a cikkből Orbán Viktorról: "Orbán egójában benne van az, hogy ő más. Azt gondolja, ha nem Magyarországra születik, akkor a világ vezetője lenne" - mondta egy forrás, aki többször beszélt vele az elmúlt pár évben. - A következő idézet pedig a Nyirkai jóslatból való: "A galambnak álcázott karvaly és a kánya, Égigérő fára segítik a Kiskanászt. Szívében király, álmaiban császár. Szépen szól, rondán cselekszik. Zsákja feneketlen." 
Legvégül pedig idézet a Szentírásból: "... semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne. Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé." (Lk 8,17) 
Gyirán István 













Innen Úgy látszik , hogy nem csak Obama de de ez a cigány Heródes is a láncos kutyája !!!!! Nem elég nekik Amerika , most Panónia is kell nekik , ez lesz a vész tartalék , ha menekülniük kell , és ki kell vonni a cionista vezetőket , a MOSZAD előkészitette a terepet a kivonás így szervezetten , fog lezajlani szeribtük , ha valaki bele nem köp a lavesükbe !!!!! A gyarmat gojait , már megszervezetten koncentrációs táborokba kényszerítik , ami Heródesünk ténykedése következtében készen áll , hisz e nagyszabású stadion építkezés , amire el szipkáztuk a költségvetés pénzét azt szolgálja , hogy e nemzetet így vagy úgy de likvidálva lesz . Az ellenállást mindenképpen letörik , ha kell bio – vegyi vagy bármilyen tömegpusztító fegyver bevetésével !!!!! Na most a mi mozgásterünk nem valami nagy , de a kazár koncentrációkat támadni kell , és így el lesznek foglalva a védekezéssel , míg mi csapást mérhetünk a MOSZAD központjukra , és a kőműves páholyaikra , mert az irányítás az e páholyokból történik !!!!!
No , ha már a koncentrációs táborainkat kiépíttették velünk az egészségügy , az oktatásügy kárára , és a bérek nyugdíjak megrövidítése árán is végrehajtották e nép kifosztását !!!! Ha a nagypolitikában valami nagy dolgot tartogatnak , és úgy intézik , hogy az elfedje az itt történő eseményeket , mire feleszmél a világ , és itt az istenadta nép , már túl késő lesz a gyarmat rabszolgáit beterelik a koncentrációs táborokba !!!!! A hangadókat meg a megsemmisítő táborokba terelik , és onnan nincs kitörés a külső kerítést az INKAL védi 6 m – es kerítés , és az aknamező élesítésével se ki se be nem jut , csak a madár , mert ő repülni tud !!!!! De ha az INKÁL- t leszerelitek , és az aknamezőre egy birka , vagy marha csordát tereltek hatástalaníthatjátok a védelmet , és aki nem rab azt mindet a kemencébe dobjátok akkor talán a megsemmisítő tábort ki tudjátok iktatni !!!! Hogy ne öljenek meg benneteket ,mint a vágóhídra szánt barmokat minden kazárt ti liikvidáljátok , mert ők készen állnak titeket likvidálni , mint rákosi pribékjei tették mikor darálóba kényszerítették magyarjainkat !!!! Ne kíméljétek őket kezdjétek a páholyok vezetőivel tagjaikkal , és jöhetnek a cionisták mindet próbafűtésre , hogy , ha már megépítették velünk saját krematóriumunkat , most ők legyenek az elpusztítandó alanyok is !!!!!
A helytartóinkat se kíméljétek A Lázár -féle keretlegények ne hogy le léceljenek , a görény keretlegényt mindenképpen kemencébe , hogy ne hogy még egyszer lövethessen !!!!!!

Egy kémregény és egy Csurka István-cikk furcsa keveréke bontakozik ki abból a történetből, amelyet a Migration Aid ma sajtótájékoztatóján ismertettek. Ha igaz a sztori, akkor nagyon súlyos ügyről lehet szó. Siewert András, a szervezet vezetője a Magyar Időkben, Bayer Zsolt által közölt két cikkre hivatkozott, amelyben egy rejtélyes "oknyomozó újságíró" által felvett beszélgetésre hivatkozva azt állítja: a Migration Aid illegális tevékenységet folytat és adatbázist épít. Siewert viszont azt mondja, ők kezdettől fogva gyanúsnak találták a Grigorij Alekszandrov néven bemutatkozó angolul "izraeli akcentussal" beszélő férfit, ezért a találkozón elhangzottakat ők is rögzítették, és mindent átadtak a magyar szolgálatoknak. 








Az emberekkel elhitetik, hogy értenek a politikához, pedig maguktól is lehetne annyi eszük, hogy belássák, lövésük sincs hozzá, hiszen hét országgyűlési képviselő választás is kevés volt ahhoz, hogy kiválasszon magának a nép egy olyan politikai erőt, amelyik normális, békésen fejlődő környezetet teremtene számára. Ennek két oka lehet: 1. Nincs az országban néhányszáz értelmes, becsületes ember, akiket a választók az ország élére választhatnának vezetőnek, - ami önmagában is sértő és komolytalan feltételezés -, vagy pedig 2. a politikusok látható és meghatározó halmaza valójában egy szélhámos társaság, akik évtizedek óta hazudozva orránál fogva vezetik a népet. 
3 . Az egész politikai maffiát a páholyokból irányítják , hisz maguk is páholytagok , más nem is igen lehet politikus , mert a szolgálat kiszűri és eltávolítja őket a pályáról akár likvidálják is , ha kell !!!!! A maradék majmokat dróton rángatják , és azt kell tenniük amit a páholyban kigondoltak , vagy úgy járnak mint az antal jóska , de szégyen szemre e rablókat , akiket rászabadítottak a népre gátlástalanul kirabolnak bennünket , és mi elszámoltatásban reménykedünk !!!! De itt a szolgálatok T vagy legális , rendőrség , hadsereg , ügyészség , biróságok , politikusok , mind a páholyok tudtával , és ellenőrzése mellet lerabolnak minket , és mi ezekből akarunk választani !!!!! Ugyan már az egész egy politikai maffia , ha van valami nagy balhé azt egy balekkal elvitetik , és megy minden tovább . Amúgy nem számít , hogy ki van a kormány rúd élén , az mind az ő emberük , és ő is azt csinálja amit elterveztek , hogy hogyan tudja eladni magát az az ő magánszáma !!!! No akkor most kire is fogsz szavazni ?????














 
Véget ért a V4-ek tanácskozása az EU-csúcs előtt, és Orbán Viktor megragadta az alkalmat, hogy belerúgjon a Facebookba. A tanácskozáson szó volt a Facebook botrányos szerepéről az Egyesült Államok választási kampányában, és a miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy a közösségi portál adatbázisát nemhogy üzleti, de még politikai kampányok céljaira is felhasználják. Orbán Viktor a rövid videós összefoglalójában közölte, egyetértés született arról, hogy ezt megakadályozzák, főleg azt, hogy illegális eszközöket is bevessenek. Mint elmondta, ezzel kapcsolatban estére végleges döntést hoznak. 












 
Lezárult a tranzakció. Lezárult a Mátrai Erőmű adásvétele, így az Opus Global Nyrt., valamint a cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) közös érdekeltségében működik az erőmű - jelentette be a Budapesti Értéktőzsdén az Opus Global. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatása szerint a Mátra Energy Holding Zrt. tulajdonába került a visontai Mátrai Erőmű Zrt. 72,6647 százalékos tulajdoni részesedést biztosító részvénypakettje. A tranzakció lezárásához a vételár kifizetésén túl szükség volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), valamint a nemzetközi versenyjogi szempontból hatáskörrel rendelkező szervezet, az Európai Bizottság hozzájárulására is. 


Ez a fasz fej most Orbán , vagy a páholy embere akik ügyesen álcázták a cigány emberének , de a döntéseket a páholy szintjén hozzák , ő csak a látható strómen aki nem győz vissza osztani a kitervelt rablásokból származó bevételekből !!!!
És ti irigylitek , hogy neki minden sikerül , míg ti nem tudjátok , hogy melyik nap fognak kilakoltatni benneteket !!!
Az egész ország rettegésben él mert a fasiszta módszereket alkalmazó heródesünk olyan rendőr államot épített ki ahol mindenki félelemben kell, hogy éljen , mert ilyen , vagy olyan mutyival de mergfosztják megélhetőségétől , és éhen hall vagy kénytelen kivándorolni !!! 2050 – re csak 6 millió magyar élhet e hazában !!! De ne hegyjuk , hogy a páholyok emberei legyenek e túl élők , ha kell likvidáljuk őket !!!!!!













Cserébe a szunnita szemetek azt kérték, hogy engedje el Aszad kezét a cár. Putyin a következőket mondta: "Az orosz kormány nem maffiaszervezet mely pénzért megöli a barátait. Semennyi pénzért nem változtatunk a Közel Kelet politikánkon".
Ezt a kiállást várnánk el az új kormánytól . Akit várhatóan nem a fidesz fog megalakítani !!!!





Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre? 

2011. április 18. atyasekeli-habiru.blog 

Bevezető 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre? Mondhatom neked/nektek, hogy a kormányok nem mindig képviselik a népet, vagyis titeket/minket. Kötik a kezüket mindenféle szövevényes nemzetközi egyezmények, békediktátumok, Európai Uniós utasítások, ill. megfelelési kényszer. És ebben az esetben még egy tisztességes kormányról van szó. De, különösen Magyarországon, már legalább 60 éve a kormányok tagjaiban a tisztesség és a magyarság iránti elkötelezettség csak nyomokban létezik. Ezeket a politikai karrier építése folyamán feláldozzák sorra. A mai politikai környezetben, az egész világon, tisztelet a kevés kivételnek, csak akkor haladhatsz fentebb a politikai szamárlétrán, ha mindenféle saját hatalmi érdekeit hajhászó titkos szervezetek tagja leszel és azok utasításait, akkor is elvégzed, ha azok éppen néped érdekei ellen hatnak. Ha ezt nem teszed, akkor maximum a parlamenti képviselőségig viheted, de azon felül nem jutsz, sőt egy másik mandátumra már alig lesz esély ed. A különböző pártok hatalmi vetélkedése során keresik a külföldi szövetséges pártok támogatását, s így ezt elfogadva, elfogadják egyúttal azon párt vezetőinek titkos kapcsolatait és az azokon keresztül érkező, a magyar érdekeket tekintetbe nem vevő, utasításokat is. És te meg honfitársam hiába is várod, hogy értsd a politikai szereplők cselekedeteit, akiket te juttattál hatalomra, mert ez szinte lehetetlen. Már egy párton belül sem értik egymást, minden folyosói sugdolózás ellenére, mert ki ennek a szabadkőműves páholynak, ki meg amannak az alávetettje, kiszolgálója. Csakis ilyen körülmények teszik lehetővé egy ország feladását, s ezen körülmények által kiváltott kontraszelekció, amely minden magas rangú politikus árulóvá tételét kényszeríti Európa népeinek nyakába! 
Magyarország szereplése a nyugat-európai médiában 
A Lendvay Pál magyarságot és Magyarországot mocskoló, finomabban, a nyugati közvéleményt félretájékoztató, könyvének megjelenése kapcsán a magyar médiában (értsd nem az internáciban) tucatnyi felháborodott hangvételű cikk jelent meg. 
Ezekben felteszik mindannyian a kérdést cikkírók és hozzászólók, hogy kinek használ az, ha Magyarországot lejáratják, a magyarságot szélsőjobboldalinak állítják be, a 2/3-os FIDESz-t pedig barna ingesek pártjának nevezik? És további rácsodálkozó hangokat is hallani: 
- Miképp lehetséges, hogy mindeddig egy magyar kormány sem, és egyik valamikori kormányzó párt sem tartja fontosnak, hogy ezt a nemzetközi sajtóban zajló, magyarságot befeketítő folyamatot leállítsa, ennek a főszereplőit kérdőre vonja? 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?

- Csak csodálkozni lehet azon is, hogy Simon Peresz hadüzenettel felérő kijelentésére, miszerint "Felvásároljuk Magyarországot!" úgyszintén senki sem reagált? 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?
A cionista álom a megvalósítás útján: Palesztin menekülttábor támadás után: lebombázott sátrak

Zömmel zsidókat találsz a nyugaton működő, az itteni tömeget a magyarságról félretájékoztató újságírók között. Ezek örömmel telve mocskolják Magyarországot. Emlékezzünk pl. arra, hogy Andreas Oplatkát, aki a Kárpát-medence országainak volt a tudósítója a NZZ-nak, aláírásgyűjtéssel figyelmeztettük, hogy hagyja abba Magyarország mocskolását. Nem sokat, de valamit csak ért az akció, mert utána burkoltabbak voltak a csúsztatásai. 

A Lendvay könyvbemutatójának kapcsán Kenessey Csaba szervezett Zürichben egy tüntetést. A NIF-en, megjelent egy beszámoló, amiben be lett mutatva, hogy a terem előtti téren álldogálók (tüntetők), milyen témákban tárgyaltak a Lendvay-félék magyar mocskolásáról. Többek között ez szerepelt: 

A cionisták első kongresszusán Baselben, a Három Királyok Hotelben, elhangzott ezelőtt több mint 100 éve, hogy a zsidóságnak saját ország kell. A lehetséges országok vitájának eredményeként Magyarország volt az első, legkönnyebben elfoglalható, országok között megnevezve. /4/ A "kedves" cionisták összesen 3 országot találtak megfelelőnek erre a célra. Aztán elkezdődtek az előkészületek. Magyarországon hamarosan "kitört" a Tanácsköztársaság-féle "forradalom", a vörös terrorral együtt ("patkánylázadás" /szerk./). Szinte már közhelynek számít, hogy a Tanácsköztársaság KB-nak minden tagja zsidó volt, kivéve egyet, aki arra kellett, hogy szombaton is legyen valaki, aki aláírja a kivégzési parancsokat. Ez a Tanács Köztársaság nem volt egyéb, mint Izrael megvalósításának próbálkozása Magyarország területén. Annak kell tekinteni, mert az volt és semmi egyéb. Ha az ideológiai köntöst lefejtjük az egészről, akkor nem marad más, mint Izrael Nagymagyarország területén. 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?
Orbán Viktor, minden reményünk? Kinek? Nekünk vagy nekik?

Milyen alapon választották ki cionistáék az elfoglalható országokat? Részletes választ megtalálod a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiben. 

Mégis álljon itt néhány fontosabb indok: 
- A nép ne rendelkezzen teljesen önmaga fölött (A kékvérű Habsburg elnyomása miatt Magyarország szuverenitása nem volt teljes; ui. a Haza Bölcse kiegyezett!). 
- Zsidóság már tetemes befolyásra tett szert 
- Az ország elszegényedett, tehát minden behozott tőkének örvendenek! 
- Az országnak többszörös, hatalmas és pótolhatatlan vérvesztesége volt. S itt ne csak a forradalomban meghaltakra és elhurcoltakra gondoljunk, hanem arra a kb. 1 millió magyarra, akik kivándoroltak Amerikába. Innen is látszik, hogy bejön az országba 1 millió zsidó és kivándorlásra kényszerül 1 millió magyar. 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?

Milyen gazdasági, politikai esélyei vannak a zsidóságnak, hogy átvegye a hatalmat? 
A "magyar" miniszterelnök hajlongva a Magyarországot felvásárló Peres előtt. Diplomáciai üzenet: Nincs Magyar zászló! Hisz zsidó találkozik zsidóval! 
- A Habsburgok - akik Deákkal kiegyezve a nyakunkra engedtek a kiegyezés után több mint 1 millió zsidót -, támogatták őket, hisz kékvérűek voltak (értsd, hogy a rómaiak által elüldözött 100 főrabbi egyikének vére került be a családfába). A Habsburg támogatással, a bevándorolt 1 millió zsidó, az első világháborúig máris erős gazdasági pozíciókat tudott magáénak. 
Első világháború végén fel is oszlatták a magyar hadsereget, és kiszolgáltatták az országot a szomszédos rabló és gonosz, magyarellenes országoknak. Azon frissen keletkezett országoknak, amelyek népeit 1848-49 folyamán a Habsburg titkosrendőrség sikeresen lázította fel a forradalomban harcoló magyarság ellen. 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?

A zsidóság elveszti a Közel-Keleten lévő Izraelt. "Bebizonyosodott", hogy az Ígéret Földje (Izrael) mégiscsak a Kárpát-medencében van. Sejtelmem szerint 1990-1992 között hallottam először visszaigazolni valakitől, aki egy nyugat-európai "emberjogi" intézetben dolgozott, miszerint a Kárpát-medence egyesítése zsidó vezetés alatt fog megtörténni. Az akkor már általam ismert geostratégiai magyarázatokban megegyeztünk, de mondott az illető "informátorom" valami érdekeset, ami nem megy ki a fejemből azóta sem. Ez így szól: A Földön csak 2 olyan terület (medence) van, amely alakja egy parabola antennához hasonlít: az egyik az Ujgur Medence (Tarim-medence), Észak-Nyugat Kínában, és a másik a Kárpát-medence. Ultra-ortodox, mélységes vallású "tudósok" "kimérték" mindkét medencét, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezekből a medencékből a kommunikáció Istennel a legkönnyebb, a legintenzívebb. Tehát megteremtik a legendát is, hogy miért is kell nekik a Kárpát-medence! Izraelben az ultr a-ortodoxok a lakosság 10%-át teszik ki, de ezek egyike sem dolgozik, csak a Tórát bújja egész nap és annak "tanításait" terjeszti. Befolyásuk Izraelben rendkívül nagy! 

Mint ahogyan azt mindenki tudja, a Vörös Terror ellenére 1919-20-ban nem tudták a hatalmat megtartani és Horthynak és másoknak köszönhetően sikerült a rendet helyreállítani az országban. Így Izrael megalapítása Magyarország területén megbukott! Maradt nekik a második helyen szereplő Palesztina, amit hamarosan ki is kiáltottak az Ígéret Földjének. Palesztina elfoglalásának lehetősége azért volt kecsegtető, mert az angol Mandátum alatt létezett. Az angol kormánnyal, királlyal kellett jó kapcsolatot kialakítani, hogy azok átjátsszák a zsidóság kezére Palesztinát. A második világháború után erre jó alkalom is adódott, hisz az arab országok mindannyian független állammá akartak válni. Létrejött köztük egy pánarab mozgalom, amely erősítette a felszabadítási mozgalmat az összefogáson keresztül. Az angolok érezték, hogy a nyomást nem sokáig fogják bírni, így kidolgoztak egy oszd-meg-és-uralkodj stratégiát, hisz a második világháború alatt rájöttek, a kőolaj fontosságára. A cionista mozga lom érdeklődése Palesztina iránt kapóra jött és elkezdődtek a tárgyalások, melynek eredményeképpen felerősödött az alija (zsidó: bevándorlás). 1948 május 14-e Izrael létrejöttének napja (zsidó időszámítás szerint 5. Ijjar 5708 (sic!) óta Izrael folyamatosan háborúzik a szomszédjaival! 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre? 
Gyurcsány "magyar" miniszterelnök, a zsidó Apró-klán tagja; Szálláscsináló?

Izrael rövid távú sorsa 

1986-ban jelenik meg a NATO Akadémiának egy görög nevű professzorától egy könyv /2/, amelyben a földközi-tengeri országok geopolitikai szerepét tárgyalja. Izraellel kapcsolatban kifejti, hogy az olaj kifogyásával párhuzamosan fog csökkenni szerepének fontossága és a nemzetközi támogatás is. Az akkori fogyasztási szokásokat tekintetbe véve az utolsó csepp olaj kiszippantásának idejét is megadja: 2032-2034 között. Ekkor legkésőbb Izrael geopolitikai szerepe a térségben megszűnik és a hatalmas arab nyomás alatt Izrael összeomlik. Mint a NIF egyik helyén már említettem a Perzsa Öböl partján alkoholmentes dinnye koktélt iszogatva jelentette ki egy arab diplomata: "A Vörös-tenger ki van sápadva! Zsidó vérrel fogjuk újra festeni!" A gyűlölet Izrael ellen Egyiptomban is tetten érhető és minden egyes arab országban, még a legamerikabarátibb országban is. Hisz mindenki ismeri az elfoglalt területek betelepítési módszereit. Külön disszertációban foglalkoztak vele /3/. 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?
Megvert magyar tüntetők, 2006 ősz.

Csak egy példát ragadjunk ki ebből: Az USA műholdjai segítségével pontosan megállapítható, hogy egy palesztinok által lakott város milyen földalatti erekből kapja a vizet és ezek merre vannak. Megjelenik a város körüli sivatagban egy hordozható fúrótorony és katonai védelem alatt megfúrják az eret. Harc nélkül a város 1 hét alatt kiürül. 1-2 év várakozás után be lehet telepíteni az újabb galíciai bevándorlókat. De az izraeli hadsereg kegyetlenkedései ettől sokkal csúnyábbak, hisz a menekült táborokba kényszerített izraeli lakosságot pilóta nélküli repülőgépekből, távirányítással lövik. 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?
Palesztin anya siratja a bombázásokban szénné égett fiát

1990-ben az USA Jövőkutató Intézetének igazgatója megjelentet egy könyvet /1/, amelyben megadja az olaj kifogyásának idejét a különböző térségekben, többek között a Közel-Keleten is. És alátámasztja a NATO- AKADÉMIA professzorának közlését. De többek között kijelenti azt is, hogy a világ gazdasági központja áttevődik a Távol-Keletre, s ahol a gazdasági központ, ott lesz majd a kulturális központ és a hatalmi is. 

Magyarország, és benne a Kárpát-medence, rövid távú sorsa 

Ezek a félretájékoztató újságírók most is azért szidalmazzák Magyarországot, nehogy itt egy életképes védelmi ösztön létrehozzon nemzeti elkötelezettségű pártokat, ill. hatalomra emeljen ezekből képződő kormányokat. De mi lehet ezzel a céljuk? 

Mert Izrael egy generációt már nem fog kibírni a közel-keleti térségben. Kell az izraeli zsidóságnak a hely, és ehhez pedig egy akkora tészta a megfelelő kovásszal, mint az EU nagyon jól jön. És ezen belül is Magyarország a leginternácibb hely. Ennek ellenére mégis Magyarországot szidják ahelyett, hogy pl. Svájccal foglalkoznának, ahol a mecsetek ellen szavazott az ország nagy része és valóban érezhetően nő a nacionalizmus, sovinizmus és rasszizmus. 
Kérded talán, hogy miért is van szükség civil engedetlenségre?
A cionista álom a megvalósítás útján. Palesztin menekülttábor támadás után: meggyilkolt gyerekek

A betelepítés (Alija) lehető legfájdalommentesebben lesz megszervezve, rendkívül jól elbújtatva, sok ködösítéssel, amelyben óriási szerepe lesz a zsidó újságíróknak és bérenceiknek. Gondoljunk abba bele, hogy mire erre sor kerül, addigra már a tengerszint emelkedése is olyan nagy lesz, hogy a Kárpát-medence minden országába szívesen fognak betelepedni az észak hollandok, észak németek, olaszok, stb., vagyis mindenki, akinek a lakóhelyét a tengerszint növekedése veszélyezteti. És ebbe a nagy tömegmozgásba lesz elrejtve az addig már az EU teljes jogú tagjává vált Izrael népességének betelepítése. 
Miképpen lehetne védekezni ellene, mármint a zsidó betelepedés ellen? 
A magyar nemzettudat jelentené az immunrendszerünket, ami védekezésre képessé tenne bennünket. Emiatt ennek az immunrendszernek a kialakulását kívánják megakadályozni mindenképpen. 
Ez a fő feladatuk ezeknek a magyarellenes, gonosz zsidó származású újságíróknak! 
A Mi feladatunk pedig az, hogy minél több média kerüljön igazi magyarok kezére, melyeken keresztül folyamatosan tájékoztatjuk a magyarságot. Úgy az iskolákban, mint minden médiumon keresztül, ki kell alakítani újra a teljesen tönkretett magyar nemzettudatot! 
Apád, 2010. XI. 27., Európa 
JÖVŐNK INFO - atyasekeli-habiru.blog 
Bibliográfia 
1. Megatrends 2000: zehn Perspektiven für den Weg ins nächste Jahrtausend; von John; Aburdene, Patricia Naisbitt von Düsseldorf; Wien; New York: Econ-Verl. (Taschenbuch - 1990) 
2. Die geopolitische Rolle der Mittemeerlaender; NATO-Akadémia 
3. Israels Siedlungspolitik; Dissertation; Németország 
4. Die zionistische Propagande von den Anfaengen bis zur 6-Tage-Krieg; Dissertation, Berlin, Németország 
















 
Jogerősen 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrtisztek ellen indult büntetőperben. Az ügyészség a 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, szeptember 19-21-én és október 23-án Budapest utcáin történtek miatt elöljárói intézkedés, illetve utólagos felelősségre vonás elmulasztásával vádolt meg három rendőr tábornokot.

  1. Mit vártok e szabadkőműves gyilkos bandától , hogy majd elítéli a páholytársukat , hisz az irány elv öld a magyart ahol tudod , mi majd bakot tartunk , és megakadályozzuk a kialakult reakciót a média a hangunk a vakoló berkekben lecsendesíti a támadást , és a további akciók elfedik az esemény mivoltát . Annyi eszük , és szervezettségük nincs , hogy a görényt , vagy a páholyt támadás érje , még arra sem kaphatók , hogy a migránsokból álló csapattal torolják meg a páholy nagymester ténykedését , vagy a görény likvidálását !!!! Hisz maga a Heródesünk is páholytag magas beosztásban , úgy hogy el mismákolják , mint annak idején a Táncos Gábor ügyét a kazár zsidó helyett egy balek kellet , hogy el vigye a bnalhét , vagy polgárháború lett volna a vége , és kiirtottak volna minden cionista kazárt az országban !!!!!! De jó Heródesünk , és a kunce beválalta ezt a döntést , így oszthatja az észt a kazár studióban ,ő mindig tudni fogja , hogy ki is a gazdája , ezért nem csak a lelkét , de a becsűletét is eladta !!!!!!! Hát ilyen mocskok képviselnek bennünket , és adják el fejünk fölül a lakásunkat , éheztetik a jövő generációját , mert vannak bizony nem is kevesen akik korgó gyomporral álmodnak egy jobb életet ebben a büdös kazár álmodta és megvalósukt világban !!!! Hol ott csak a kazár rabigát kéne levetnünk , és nem kellene évente föld kárpótlást , és zsinagógát építettni , és a páholyok nem köteleznének bennünket arra , hogy az egészségügy , az oktatásügy a bérek felzárkóztatása a nyugdijak rendezése előtt a koncentrációs táborokat kell ki , és meg építeni !!!!!! És ti ezeket akarjátok újból megválasztani , na jó nem nagy a választék , van itt elég hazaáruló tömegbe lövető gyilkos akihez nem érhettek hozzá , mert még tervük van vele a kazár páholyoknak !!!! De vegyétek észre és vigyétek végig a gondolat menetet a kazár páholyok nagymesterei diktálják az ütemet az irányt , és a feladatokat is ők szabják !!! De minek van az országba több mint 300 páholy , ha az egyik cionista páholy lebukik ott a helyetesítő nagymester páholya aki tovább viszi a fonalat !!!! Ugye látod , hogy be kell tiltani őket , de a titkos szolgálat is e páholyok tagjaiként működnek , és ha itt a nagymesterek elkezdik a gyilkolászást nem csak a Csengeri Dénesek fogják a nyelvüket lenyelni , de a Borosék is akik e szerencsétlen embert eltették láb alól !!!!!! Baráti tűzben haltak itt meg jó páran !!!! És vajon hányan fognak még távozni az élők soraiból kormány szóvivőként , vagy magasabb posztokról a Pintér Gyilkosság BT – je működik , és arat a halál !!!!!!











 (444.hu

Amit a fotók tanúsága szerint Semjén egyik vadászatán lőttek agyon, majd vittek el helikopterrel egy kötélen lógatva. Niklas Jonsson azt mondta a lapnak: "Az enyém. Látni a füljelzőt rajta. És senki sem kapott engedélyt arra, hogy kilője." Az apja, Tobias is azt mondta, hogy nincs kétség, a fiáé volt az állat, ami a Magyar Nemzet videóján látható. Feljelentést tesz. 

E drága istenszolgája sem Arany Jánoson nőt fel , ő a Mózes tíz parancsolatát forgatta !!! És bizony meg esküdött , hogy ő bizony nem fog 40 évig bolyongani a pusztában , mint hajdan Mózes tette népével !!!! Nem is értem , hogy lehetett 40 évig bolyongani egy akkora ousztaságban , mely öregek betegek gyerekek figyelembe vételével is két hónap alatt bejárható lehet !!!!!!!
Ezért a drágám el ment vadászni a vadász kastélyát már felhúzták neki , és úgy gondolta mielőtt leköszönne a hatalom bársonyszékéről elmegy vadászni idegen honba , hogy feltöltse a hűtőszekrényét , hisz nincs ő ahoz szokva , hogy másokat behívjon , és megvendégeljen .

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajõ a lányka, az utast behíván.








Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.








Lagzi Lajcsi ledobta az atombombát: államilag védett személyekről vannak titkos felvételei – részletek



Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi az esti Frizbi vendége volt a hétvégén az ATV-n, s hihetetlen dolgokról számolt be Hajdú Péternek.

Mint ismert, Lajcsi büntetőügye jó ideje húzódik, az áram-, gáz-, vízlopási ügy tárgyalását legutóbb is elhalasztották: legközelebb májusban kell megjelennie a bíróságon a mulatós zene királyának.
A Hajdúnak adott hosszú interjúban többször hangoztatta ártatlanságát, illetve arról is beszélt, mennyire nehezen viselte, amikor előzetes letartóztatásban volt. Szerinte azért került előzetesbe, hogy hermetikusan elzárják a családjától, hátha mond valamit. Ez a valami pedig nem feltétlenül az illegális közműbekötésekkel volt kapcsolatos, legalábbis ezt sejtette Lajcsi, aki szerint volt, hogy megkeresték a börtönben, információkat kértek tőle, de részletekről – államtitokra hivatkozva – nem beszélhetett – írja az ATV.hu.
Az információkért cserébe – állítása szerint – azt ajánlották, hogy karácsonyra hazamehet.
Hajdú ekkor ismételten rákérdezett, miféle információk birtokában lehet, mire a zenész nagy nehezen elárult annyit, hogy abban a lakóparkban, ahol az irodája volt, biztonsági kamerák voltak felszerelve. „Amik mindent rögzítettek” – mondta, hozzátéve: a kamerák elsősorban a lakók biztonságát szolgálták.
Két nagyon fontos, államilag védett személy lakott abban a lakóparkban. Ehhez a kamerához hozzáférése nekem volt” – árulta el, de azt is megmondta: nem adta ki senkinek a felvételeket, pedig az előzetesben elgondolkodott rajta, hogy mi az, amit el lehet mondani, mi az, amit nem.
Lajcsi a műsorban arról is beszélt, hogy az igazság kiderül, így emelt fővel távozik majd a tárgyalóteremből. A kastélyát eladja, ahonnan a rendőrök elvitték: ez milliárdokat ér, és állítólag vevő is van rá.
Forrás: blikk.hu


Visszajő a lányka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb —
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

E béna hadfi csak a páholy tagjait vendégelné meg , hisz láthatjátok , hogy évről évre csak az van , hogy kitessékelnek a lakásodból – menj a híd alá lakni – én a kazárokkal cseresznyézem a fityma műtétet is elvégeztettem , és titkos kazár vagyok én is Tóra hordozónak készülök felolvasónak sajnos nem mert nem ismerem a héber írású szöveget !!!!



De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
Meséljen még egyet” — rimánkodik szépen.

Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is — szemei könnyben úsznak —
Kikkel más hazájába bujdosott… koldusnak.

Azóta a helyzet változott saját hazánkba bujdosott … koldusnak ,. Mig politikus helytartóink a harmadik luxus villájukat rendezik be a lopott holmikkal . !!!! Kinek kikötőre , kinek vadászkastélyra , kinek saját szigetre kellet elkölteni az összelopott rabolt értékeket , mert ugye számonkérés az csak a hülye magyar goj agyában történt meg , de talán hatalom váltás után az összerabolt ingatlanában lelheti halálát , ha felgyújtják mikor a család békésen szundikál és egy jobb korról álmodik , és átlibeg egy más világba !!!!!

Este van, este van — a tűz sem világít,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, — egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát,
S átveszi egy tücsök csöndes birodalmát.

De jó volna ím már koldus bottal látni ahogy esengenétek a zsinagóga bejáratánál , melyet ti építtettétek fel kazár testvéreiteknek, vagy a vakoló páholy bejárata előtt koldulnátok , és elpanaszolnátok , hogy a nagymester utasításait hajtottátok végre , és nem ilyen sorsot érdemeltek , most beállhattok az ingyen ebéd osztáshoz hajnali három órakor a sorba , hogy egy tányér meleg étel jusson nektek is !!!!

És akkor beszélhetnétek azokról akikkel kiraboltátok ezt az országot , és most elbujdoshattok koldusnak !!!!!Vagy azokról kik elhagyták e hazát , hogy
ne legyenek koldusok !!!!!
Beszél azokról is — szemei könnyben úsznak —
Kikkel más hazájába bujdosott… koldusnak.
A likvidálásra rá szolgáltatok olajos pribékek maffia haramiák !!!! antal jóska szerű tolvaj nemességünk !!!!!!





 
Eredetileg az LMP-s Demeter Márta kérdezte a beruházások összegéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, a tárca azonban nem közölt konkrétumokat. A lap szerint viszont, az épülő Puskás Stadionnal együtt 405 milliárd forintot szánt eddig stadionokra a kormány. Ez lényegesen több, mint az évente az alapfokú oktatásra szánt 230 milliárd forint. Ráadásul a cikk szerint: probléma az is, hogy a létesítmények többségét jelenleg nem lehet fenntartható módon üzemeltetni. Ezalól a Fradi stadion számít valamelyest kivételnek, mivel nem termel hatalmas veszteséget.
A koncentrációs táborok fontosabbak mint az oktatás , és az egészségügy , e nép úgy is a kihalásra ítélt népek táborát szaporította , és már nem először volt kiadva , hogy ki kell irtani a magyarságot , hogy írmagja se maradjon !!!!!!
Hányszor kell még felhívni a figyelmünket , hogy ki akarnak nyírni mindnyájunkat !!!! Csak annyi magyart hagyjatok meg akik kihordják az ágytálat alólunk egy zsiger cionistánk mondatai ezek , és a helyzet azóta sem változott !!!!
Helytartó Heródesünk a napokban egyeztetett gazdájával , hogy mi legyen a gyarmaton ezek után !!!!!






Lófasz a seggetekbe, Gabikám! 


- Szó szerint kilóg a lóláb: minden oka megvolt Demszky és Kuncze Gábornak arra, hogy mindenáron megmentsék Gergényi Pétert a bukástól. 
"Nehéz lenne konkrétan megmondani, hogy mikor kezdődött. Még a Horn-kormány idején, de biztos, hogy annak csak a második felében. A Tocsik-botrány körüli mizéria hatására talán. Ez egy lassan kibontakozó folyamat volt. Először viccesnek találtuk, végül is kezdetben ezek amolyan mókás, bátor bulik voltak. Senkinek nem volt kára belőle, legfeljebb az erénycsőszök méltatlankodhattak volna, ha kiderül." - ezekkel a szavakkal kezdte nyilatkozatát Bőhm András, az SZDSZ politikusa, amikor a GabiGabi néven futó partykkal kapcsolatos első emlékeiről kérdeztem. 
"Mindig is szerették a fiúk a malac vicceket. Emlékszem, a négyigenes választás éjszakáján, még '89-ben, orbitális fingóversenyt rendeztek! Eörsi Matyiék hatalmas kondér sóletet főztek, és utána durrogtattak hajnalig. Demszky még a gatyáját is letolta, hogy tisztán halljuk a rotyogtatást. Kuncze akkor még nem számított meghatározó embernek, csak mosolygott a bajsza alatt. De amikor már mindenki seggrészeg volt, akkor mégis ő alakította a legnagyobbat! Fogta az öngyújtóját, és úgy berobbantotta a következő pút, hogy az öregek mind azt hitték, újra lőnek az oroszok. Gyuri bácsi majdnem elkezdett csomagolni" - ezt már egy névtelenséget kérő, a párttól azóta eltávolodott forrásunk mesélte. 
Mindkét embert azért kérdeztem, mert furcsa hírek keringtek már egy ideje, bizonyos zártkörű bulikról, amelyeket néhány havonta fővárosi tulajdonban lévő intézményekben, általában fürdőkben szerveznek az SZDSZ vezető politikusai. Demszky és Kuncze után GabiGabi Party-nak nevezik ezeket az összejöveteleket. 
"Nevetséges, hogy egyesek állatias orgiákról meg mittudomén milyen vadságokról beszéltek. Szabad szellemű, bevállalós fiúk voltak, akik teljesen ártatlanul engedték ki a gőzt. Szeretnek dugni. Na és? Egyébként kár a Gáborék szerepét túlhangsúlyozni, Magyar Bálint volt az első, aki a lakásán tartott repülő egyetemek után mindig marasztalni igyekezett a jobb csajokat. Ez lett aztán intézményesítve. Egyszerű gruppenszex bulik voltak, semmivel se különbek, mint a hetvenes évek bármelyik komolyabb értelmiségi házibulija. Semjén Zsolt is egy ilyenben szopatott először, Deutsch Tomi is átjárt Fodorral az elején, nincs ebben semmi különös." - mondta egy másik ős-SZDSZ-es, aki még a Szabad Kezdeményezések Hálózata idején végzett aktív szervezőmunkát. Ez volt tehát a kezdet. 
Ezekben a nyilatkozatokban nincs is semmi különös. Mindenki az ízlésére bízhatja, hogy szimpatikus-e neki a promiszkuitás e szervezett változata, és hát az SZDSZ sosem arról volt híres, hogy erényt vagy önmegtartóztatást prédikált volna. E régi történetek hímporát miért kellett most mégis lesöprögetni? Mert úgy tűnik, idáig kell visszanyúlnunk ahhoz, hogy megértsük, mi folyik most a fővárosi rendőrségnél. Amikor Gergényi Péter budapesti főkapitány széke inogni kezdett, hirtelen előtüremkedett a lóláb. Mindjárt kiderül, hogy szinte szó szerint. 


Lófasz a seggetekbe, Gabikám!
Nem sok fotó készült a partikról, ez 2004-ből való (Fotó: Hartweiger Bálint)

"A rajvezetőnk szólt mindig, általában telefonon. Írásos utasítás ezekről soha nem volt. Leltárt készítettünk ugyan, de a visszavételkor ezeket mindig meg kellett semmisíteni." - ezt már Lengyel Tibor százados, a BRFK beszerzési osztályának helyettes parancsnoka mondta nekem. Az ő korkedvezményes nyugdíjkérelmét helyben hagyták elöljárói. "Nincs már mit vesztenem. Januárban leszerelek. Van néhány jó ajánlatom, elsősorban őrzés-védelmi feladatokat ellátó vállalkozások kerestek meg. Nem fogok unatkozni, és a szájamról is lehullhat a lakat" - indokolta nyíltságát. Lengyel százados őszes halántékú, széles arccsontú, mindig frissen nyírt bajuszt viselő férfi. Látszik, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, de amikor erről az ügyről faggattam, többször is elpirult, izzadni kezdett és láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Végül néhány féldeci elfogyasztása után eredt meg igazán a nyelve. 

"Amíg el nem kezdődött a felújítás, addig a Rácfürdőhöz vittük általában a felszerelést. De nem mindig oda. Amikor az egész elkezdődött, akkor általában bilincseket kértek meg egyenruhát. Emlékszem, az egyik járőrünk sapkája ragadt a spermától, amikor reggel ki akartuk osztani. Borzasztóan megalázó volt. Az egész ország rendőrvicceken röhög, frusztrál a Viszkis, és akkor a politikusok szétkúrják a felszerelésünket" - hergelte magát az emlékezésbe a sokadik snapsz után Lengyel százados. 

A haveri-családi gruppenek a kilencvenes évek második felétől váltak rendőrségi üggyé. "Túl nagy kutyák lettek a fiúk ahhoz, hogy egymás nőit kúrják." "Valahol le kellett vezetni a feszültséget. El se tudod képzelni, hogy mennyi képviselő drogozik, gyógyszerezik vagy iszik. Ehhez képest ők szerettek kurvázni. Egy idő után már csak profikkal tudták ezt diszkréten intézni. A Kuncze még a türelmi zónás törvényt is átnyomta, igazán nem akartak ők bűnbe keveredni." - hangzottak a visszaemlékezések arról, hogy vált üzemszerűvé a párt felső vezetésének macsós szórakozása. 

Kezdetben csupán arról volt szó, hogy a rendőrség szemet hunyt a prostituáltak alkalmazása felett. "Aztán jöttek a keményebb dolgok. Konkrétan kikérték a rendőrség felszerelését, hogy abban és azzal éljék ki magukat. Felizgatta a Demszkyt, hogy ilyeneket használhat. Nem vagyok szexuálpszichológus, de olvasmányélményeim alapján talán fetisizmusról van szó nála." - fogalmazott Atkári János, volt főpolgármester-helyettes, aki egyetlen egyszer elment egy ilyen bulira. "Undorodtam az egésztől, de Demszky nagyon kapacitált. A burgaszi polgármesteri hivataltól volt itt egy delegáció, és a hivatalos program után elég sokat ittunk. Nem is tudtam, hogy hová megyünk, amikor beültünk Demszky terepjárójába, és a Néprjazi Múzeumhoz hajtottunk. Tudja, a Parlamenttel szemben, az FVM mellett. Először azt hittem, hogy itt is valami fogadás lesz. De minden fura volt. A hidegtálakon kolbászokból és keménytojásokból falloszokat raktak ki, ládákban hevertek a tejszínhab-szórók, és a hoszteszek bugyiba n és melltartóban voltak." 

"Kunczéék ekkor kerültek kapcsolatba a Grand Orient Páholy nagymesterével. A párizsi szabadkőműves elit évtizedek óta szervez ilyen bulikat. Az egyikre levitték őket, és akkor itthon meghonosították. A GabiGabi név visszafele, a repülőn jutott eszükbe. Volt ebben egy játék, hogy Jean Gabin is sok ilyen bulit szervezett a hatvanas években, és ezért a mai napig vannak Gabin Partyk kint. Talán ezt is Bálint találta ki, de ebben már nem vagyok biztos" - tudtam meg a liberális frakció egyik volt titkárságvezetőjétől. 

Hamarosan román, moldáv és ukrán prostituáltak vitték a prímet a magyar libertinusok összejövetelein. "Egyre keményebb rendezvények voltak. Demszky a 70-es években cigánykutatási terepmunkája közben fél Szabolcs-megyét lekúrta, aztán voltak az entellektüel gangbangek, és végül a tizenéves prostik. Egy idő után a pinát is megunja az ember. És akkor találták ki ezeket a szerepjátékokat, amikhez rendőrségi kellékeket használtak" - magyarázta Bőhm András az események eszkalációját. "Gusztos Péter például egyszer lebukott. Részegen ment haza, egy rúzsfoltos rohamosztagos gyakorlóban. A felesége kiverte a hisztit, azóta nem is láttuk egyszer sem" - mesélte a szeánszok egyik állandó résztvevője, aki szerint felesleges túl nagy feneket keríteni az egésznek. "A pornócsatornákon azért durvább dolgok mennek. Ez inkább a jó társaságról, a játékról szólt. Az ókori görög politikusok is hetérákkal mulattak. Miért lenne ciki a demokrácia bölcsőjének szokásait átvenni? Foglalkozzatok inkább azzal , hogy Orbán Viktor veri a feleségét. Az az igazi botrány" - vélekedett, és többet nem is akart mondani méltatlankodó forrásom. 

Mindenesetre az egyenruha után jöttek a bilincsek. Ismét Lengyel századost idézem: "Néha több tucatot is elkértek. Amikor egy tököli kocsmai verekedésből vagy harminc embert akartunk bevinni, egyszerűen nem maradt elég, mert éppen ment a témázgatás a Rácfürdőben. És akkor itt jegyzem meg, hogy a Kuncze épp ebben a választókörzetben képviselő." Gergényi Péter kinevezésével az addigi játékos jelmezesdi ijesztő mértéket öltött. "Tudni kell, hogy a vasprefektus nehezen oldódik női társaságban. Határozottsága inkább zavart tétovaságba fordul, ha ismerkedni kell" - mondta róla egy volt kolléga, aki még Bács-Kiskunban szolgált együtt Gergényivel. "Talán azért, mert nem az a kimondott szépfiú. A nők egy része bukik a mundérra, de a Péternek alig volt szerencséje. Ha elmentünk Kecskeméten valahova, ő tutira egyedül ment haza." 

Gergényi és Kuncze barátsága a pártelnök belügyminisztersége idején alakult ki. Amikor Gergényi budapesti főkapitány lett, szívesen segített egy kis felszereléssel. Sőt, néha a saját, természet adta felszerelésével is beszállt a szeánszokba. A prostiknál nem kellett jópofáskodni, mehetett rögtön az akció. Lengyel százados nyomorultul érezte magát. "Amikor a gumibotok ragacsosan jöttek vissza, járőreink sterilizálták őket. Attól féltünk, hogy bűnözők helyett valami nyavalyát kapnak el. Aztán vitték a könnygázt is. A fuldoklós szexhez. A tv ostromára gyakorlatilag mindegyik palack kiürült. Állítólag Demszky szkafanderben szopatta a lefújt lányokat, akiknek taknya-nyála összefolyt, és ettől jobban csúszott a bráner." Az igazi meglepetés azonban még csak eztán következett. "2005 nyarán volt. Hogy vezényeljünk lovas rendőröket a Néprajzihoz. Illetve csak a lovakat, sőt kizárólag csak a csődörök kellettek nekik" - az emlékezéstől könnybe lábadt ekkor a százados szeme. "Nagyszerű harci paripák ezek. Bevitték őket a múzeumba! A mosószertől többnek is húgyúti fertőzése lett. Penicillinnel kellett kezelni őket, mert valami durva szerrel csutakolhatták szegény párákat, hát hogyan fogalmazzak, bevetés előtt." 

Úgy tudjuk, hogy Gergényit hallgatásáért cserébe kellett megmentenie a liberális pártnak. Kuncze Gábor és Demszky Gábor a következő sms-t kapták aznap, amikor bejelentette nyugdíjazási kérelmét: "Lófasz a seggetekbe, Gabikám". 




















Megdöbbentő rendeletet hozott a Legfelsőbb Bíróság Kanadában. Az újonnan elfogadott szabályozás szerint legális az állatokkal létesített szexuális kapcsolat egészen addig, ameddig nem történik tényleges aktus. A bírósági döntés akkor született, amikor egy olyan férfinak az ügyét tárgyalták, aki a saját mostohalányaival erőszakoskodott. A vád egyik pontja a bestialitást is tartalmazta. A vádlottat viszont ez alól a vád alól felmentették. A "DLW" monogrammal titulált férfi ügyvédje vitatta, hogy a bestialitás minden esetben a fajtalankodás, vagy a szodómia kategóriájába esik-e az 1892-es büntetőtörvénykönyv alapján. A bestialitás kifejezést először az 1955-ös kódexben használták, de nem rögzítették az állatokkal történő szexuális kapcsolat teljes skáláját.

Nem véletlen , hogy ide vándorolt ki Orosz Józsefünk !!!!!


És a többi kazár diszidensünk !!!!
















Nemcsak jegesmedvére, hanem fókára is szívesen lőtt volna Semjén Zsolt - derült ki a Magyar Nemzet birtokába került levelezésből, amit azokkal a vadászatszervezőkkel folytatott a miniszterelnök-helyettes, akik a politikus skandináv kirándulásait bonyolították. A dokumentumok szerint 2014-ben merült fel, hogy a rénszarvasvadászat mellett lehetőség lenne egy háromnapos tengerparti fókavadászatra is. Bár a kedvelt tengeri emlősállatok levadászására végül nem került sor, Semjén Zsolt mégis nagy érdeklődést mutatott a lehetőség iránt. Azt írta: "különlegesség a fóka, örömmel megyek, de a legfontosabb a rén".

Ő szeretett volna még migránsokra is tüzelni , de felvilágosították , hogy akit ő migránsoknak nézett azok askenáziak voltak , bár működött a szervkereskedelem , de mivel Svédország igen csak ellene van a cionista szervkereskedelemnek , azt ajánlották neki , hogy ezt nagyon fontolja meg , mert ez nem a magyar gyarmat ahol azt lőhet ki akit akar !!!! Egy jó asszony mindent megbocsájt , a jó isten mindent meg bocsájt ????? A választásokig !!!!!!!






















Amikor Pál vallását arra a hitre építette, ami "Isten első szülöttjének engesztelő halála által történő üdvözüléssel" azonos - visszatért a régi idők sémita vallásaihoz, ahol a szülők áldozatként ajánlották fel elsőszülöttjüket. Az eredeti bűnről és a Szentháromságról szóló későbbi egyházi tanításoknak ez a szemlélet volt az előkészítője. Kant, Fichte és Schelling megkülönbözteti Jézus tanítását a tanítványokétól. Pál - a személyiségében fanatikus, akit az "intolerancia klasszikusá"-nak is neveznek, - figyelmen kívül hagyott sok tanítást és szemléletével szakadékot idézett elő. 


















A mai judai-kereszténységünkben ma már csaknem "Jehovának" nevezett Isten-alak és Jézus Urunk által prédikált "Szerető Mennyei Atya" közötti óriási különbséget. Nagyon fontos ennek a megállapítása, mert itt - az "Isten-alak", az "Isten-fogalom" bemutatásánál kell kezdeni a felvilágosítást is és a tanítást is. Ugyanis: Jézus Urunk Szerető Mennyei Atyjának semmi köze nincs ahhoz az "Isten-alakhoz", amelyet a mai judai-kcreszténységünk híveinek bemutat. - Mondhatjuk úgy is, hogy ahhoz a "bosszúálló" és "áldozatokat követelő" Istenhez, akinek olyan "kiválasztott népe" van, mely az ő engedélyével....sőt rendeletével halomra gyilkolja a nem a "népéhez" tartozókat, vagyis a nemzsidó népeket.
A goj állatokat na miért nem mered kimondani az igazságot ???? A kazár szemében ti goj állatok vagytok ,bár az ő státuszát csak egy fityma műtét különbözteti meg a te goj mivoltodtól , de ő a legzsidóbb a zsidók közül akik úgy utálják a fajtáját , hogy még le sem köpik !!!!!




A Fidesz választási programja az, hogy Orbán Viktor 
   Itt a Fidesz választási programja: azért kell a kétharmad, hogy átnyomhassák a Stop Sorost 
   Vége a színjátéknak: az LMP senkivel sem fog összefogni 
   Börtönből a Parlamentbe: miért olyan fontos Orbánnak Farkas Flórián? 
   Indul a választáson, így mentelmi jogot kapott, és kiengedték a börtönből a baltával és késsel gyilkolni akaró férfit 
   Több 10 ezer főt jelentettek be a fideszes polgármesterek Szabolcs megyében 
   Tőkés László: káros lenne a külhoni magyarság számára, ha a Fidesz-KDNP elveszítené a választást 
   Juhász Péter élő adásban trollkodta szanaszét a köztévét 
   Magyarország 2018, Fidesz kormányon: A Kétfarkú Kutya Párt csirkejelmezben kotkodácsolt a köztévén percekig 
   "Nem csak gyurcsányi, de orbáni önkény is létezik" - Gyöngyösi Márton válaszolt Lovas István vádjaira 
   Intézkedés vagy megfélemlítés? Szórják az ötvenezres csekkeket a diáktüntetések résztvevőinek 
   Csizmadia László: Kerítést kell vonni a Parlament köré! 
   Orbán Viktor ezért bukja el a választást! 
   Stoffán György: "Orbán elveszti a választásokat"... 
   Fidesz szétesőben van, Orbán elvesztette önkontrollját 

"Rendszeresen járt hozzánk, az asztalunknál evett" - mondta Kósáról az 1300 milliárdos örökséggel előálló asszony 

   Feljelentést tesz a NAV Kósa feleségének gyanús cégvásárlása miatt 
   Újabb részletek Kósáék cégügyeiben is 
   Ötezer forintért vett három hektár földet egy fideszes 
   Olyan sokan akarták átvágni a szalagot, hogy nem jutott mindenkinek olló 
   A svéd rendőrség már vizsgálja Semjén vadászatát 
   Pharaon fia pert indított Tiborczék korábbi cége ellen 
   Index: Mészáros már bekopogtatott a Telenorért a cseh befektetőnél 
   Gigantikus csontváz esett ki a fideszes államtitkár szekrényéből: ezt nem fogja tudni kimagyarázni 
   1,2 milliárdos offshore számlát találtak Szabó Zsolt államtitkár kezében 
   Eközben az adatvédelmi biztos vizsgálatot indít Márki-Zay Péter ellen! 
   Történelmi csúcson a kormányzat adóssága 
   Békeidőben nem volt még ilyen elvándorlás Magyarországról 

Előrehozott választás Németországban: A népharag idő előtt elsöpri Merkelt? 

   Merkel: Az iszlám Németország része 
   A radikális iszlám megszállta Németországot 
   Németországból sokkal gyorsabban iszlám állam lesz, mint bárki gondolná 
   Közös szaúdi-amerikai hadgyakorlatot tartottak Szaúd Arábiában 
   "Ausztrál baloldali rasszisták a dél-afrikai fehér menekültek ellen!" 
   Snowden szerint a Facebook egy titkosszolgálat, ami közösségi médiának van álcázva! 
   Szergej Skripal mérgezése egyenesen Hillary Clintonhoz és a DNC-hez vezet 
   Theresa felkészült arra, hogy nukleáris fegyvereket használjon Oroszország ellen 

Moszkva megütközött az új amerikai nukleáris doktrínán

Az orosz vezetés rövid időn belül reagált az új amerikai katonai doktrínára és egyben tagadja, hogy olyan 
Moszkvában mélységes csalódást keltett a Washingtonban pénteken közzétett új amerikai nukleáris doktrína – állapította meg szombaton kiadott közleményében az orosz külügyminisztérium.
Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az Egyesült Államok arra hivatkozva folytatja atomfegyverkészletének nagymértékű növelésére irányuló politikáját, hogy Oroszország korszerűsíti atomfegyvereit, és az orosz katonai doktrínában állítólag növekszik az atomfegyverek szerepe. Azzal vádolnak bennünket, hogy csökkentjük az atomfegyverek használatának küszöbét, és állítólag agresszív stratégiát alakítunk ki
olvasható a dokumentumban.
Mindennek semmi köze a valósághoz” – állapítja meg a közlemény.
Az orosz katonai doktrína két, kifejezetten védelmi jellegű forgatókönyvre korlátozza az atomfegyverek használatát:
ha Oroszországot vagy szövetségeseit nukleáris vagy más tömegpusztító fegyver bevetésével történő támadás éri, illetve hagyományos fegyverekkel történő támadás esetén Moszkva kizárólag abban az esetben használna atomfegyvert, ha az orosz állam puszta léte kerülne veszélybe – szögezi le a dokumentum.







Vlagyimir Putyin (k) orosz katonai vezetők körében
Forrás: Michael Klimentyev/Sputnik/AFP
Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozza, az Egyesült Államok azzal, hogy kész elsőként bevetni atomfegyvert annak megakadályozására, hogy Oroszország használhassa atomfegyvereit, arra tesz kísérletet, hogy kétségbe vonja Oroszország jogát az önvédelemre egy, az orosz állam létét veszélyeztető agresszió esetén.
Franc Klincevics, az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) biztonságpolitikával foglalkozó tagja szerint az új amerikai nukleáris stratégia
aránytalan, kontraproduktív, destruktív és agresszív Oroszországgal és Kínával szemben.
Leonyid Szluckij, az Állami Duma (alsóház) külügyi bizottságának elnöke pedig kijelentette, hogy Washington a doktrínával egy új fegyverkezési versenyt provokál. Leonyid Ivasov nyugalmazott tábornok azt javasolta, hogy Oroszország szorosabban működjön együtt Kínával az Egyesült Államokkal szemben.


A Putyin-beszéd és reagálások nukleáris fegyverek ügyében


Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap a nemzet helyzetéről tartott beszédében közölte, Oroszország számos fejlett stratégiai fegyverrendszert fejlesztett ki, amelyekkel szemben a jelenlegi amerikai rakétaelhárító rendszerek tehetetlenek. Elmondta, aggasztja az új amerikai nukleáris doktrína, amelynek értelmében az Egyesült Államok hagyományos fegyverekkel történő támadásra, sőt kibertámadásra reagálva is bevetheti nukleáris fegyvereit. Putyin leszögezte, ha bárki megtámadja Oroszország vagy szövetségeseit, akkor azt az Oroszország  elleni nukleáris támadásnak tekinti és a válasz azonnali lesz, annak minden következményeivel, idézi őt a Russia Today orosz tévéhálózat angol nyelvű szolgálata.
Az amerikai CNN televízió idézi annak az interjúnak a szövegét, amelyet Putyin adott Moszkvában az NBC amerikai televíziónak. Ebben az elnök kifejtette: „Véleményem szerint azok az emberek, akik szerint új hidegháború kezdődött, azok nem igazán elemzők, hanem propagandisták.” Hozzátette: „Ha fegyverkezési versenyről beszélünk, akkor ez pontosan azon másodpercben kezdődött, amikor az Egyesült Államok kilépett a ballisztikus rakétákra vonatkozó szerződésből”.
Paul Craig Roberts professzor, Ronald Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára Putyin elnök beszédéről azt írja, egyértelmű, hogy Oroszország fegyvertechnikailag messze az Egyesült Államok és NATO szövetségesei fölé kerekedett. Majd hangsúlyozza, egy csepp kételye sincs, hogyha a washingtoni neokonzervatívoknak és a katonai-biztonsági komplexumnak lennének ugyanilyen fegyverei és Oroszországnak nem lennének, akkor Washington már megtámadta volna Oroszországot. Putyin nyomatékosította, az orosz fegyverek szükséges választ jelentenek arra, hogy a Nyugat évek óta következetesen visszautasítja az orosz kormány ajánlatát a Nyugattal való békére és együttműködésre és helyette Oroszországot katonai támaszpontokkal és antiballisztikus rakétarendszerekkel veszi körbe, olvasható az Information Clearing House amerikai véleményportálon megjelent cikkében.
Irán bejelentette: megtiltja, hogy az amerikai dollárt használják az iráni kereskedők megrendeléseikben és ennek következtében az amerikai valutát Teherán kitiltotta import tranzakcióiból, jelenti a PressTV iráni televízió angol nyelvű szolgálata, felidézve az Irán elleni amerikai banki szankciókat.
(Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor



Clintonhoz és a DNC-hez vezetett Mit tudott a Skripal a Steele dossziéjáról?



Sergei Skripal mérgezése közvetlenül Hillary 

Clintonhoz és a DNC-hez vezet 


Mit tud a Skripal a Steele dossziéjáról?

ALEX CHRISTOFOROU 




Szerdán a The Telegraph kiderítette, hogy Sergei Skripal , az orosz kettős ügynök, aki múlt hétvégén Salisburyben mérgezett Angliában, a Christopher Steele dossziéhoz kapcsolódik.

A Telegraph kiderítette, hogy az angliai Salisbury-ben, az elmúlt héten megmérgezte az orosz " dupla ügynököt " szerzett Sergei Skripal kötődik Christopher Steeléhez , a hírhedt anti-Trump dosszié szerzőjéhez és egy korábbi brit kémhez, aki a Fusion GPS- hez kapcsolódik, amely közvetlenül kapcsolódik a DNC-hez és Hillary Clintonhoz.

Mindez megkérdőjelezi a kérdést: Skripal volt a Clinton maffiagyilkos gép utolsó áldozata? 
A mérgezést hanyag és amatőr módon végezték, és a kiáltások sokkal inkább meggyőzőek voltak, mint egy magánvállalkozó akciója, jól tudva, hogy az Egyesült Királyság kormánya ( és a fanatikusok, mint Boris Johnson ) azonnal összekapcsolják egy szponzorált támadással (Oroszország).

Skripal lánya, 
Julia Oroszországban él ... miért várná Oroszország, hogy megmérgesse, amíg el nem jön az Egyesült Királyságba?A Gateway Pundit helyesen megkérdezte: " Szóval, ki mérgezte Sergei Skripalt? "


Ki volt a legjobban a gyilkosságból?
Oroszország tagadta a méreg elleni támadást: 
Az orosz külügyminiszter sajnálatát fejezte ki azon javaslatok miatt, hogy Moszkva a támadás mögött állt, és kijelentette, hogy a Kreml " készen áll arra, hogy mérlegelje " azon szándékot, hogy kölcsönözzön minden olyan vizsgálatot, amely " ha mérgezést okoz egyes brit tantárgyakról, vagy ha az amerikai kampány választásán belüli beavatkozásokról beszélünk . "

Skripal dolgozott 
Christopher Steele Deep State csoporthoz, amely a hamis orosz dossziéhoz kapcsolódik .Steele 2016-ban dolgozott a Hillary és a DNC kampányban, és csatlakozott a Deep State tisztviselőihez a republikánus Donald Trump iránti megvetéssel.
Steele hamis dossziéja volt, hogy a korrupt FBI-DOJ vezetők Trumpot, családját, munkatársait, átmeneti csapatait és adminisztrációját kémkedtek.Tehát mit tud Skripal a Steele dossziéjáról?
Zerohedge jelentések ...
Sergei Skripal, aki jelenleg intenzív ellátásban van, miután lányával Julia meggyilkolták egy gyanús idegrendszeri ügynököt , az orosz hírszerzés szerint az Egyesült Királyság brit nagykövetségén dolgozott az MI6-ban .

Amikor Oroszország felfedezte, hogy Skripalt az MI6-os 100 000 dollárért fizették meg, hogy 
2006-ban felmondhassák az orosz titkos ügynököket - ugyanabban az évben, amikor az orosz kettős ügynököt, Alexander Litvinenkot megmérgezték, 13 év börtönre ítélték. 2010-ben azonban Skripal egyike volt a négy fogolynak, akiket Moszkvában szabadítottak cserébe az USA-ban 10 kémért cserébe, majd az Egyesült Királyságba költözött, és barátot kötött Christopher Steele alkalmazottjával .Telegraph tudomásul veszi, hogy Col. Skripal 2010-ben Salisbury-be költözött kémek cseréjével, és egy Christopher Steele által foglalkoztatott biztonsági tanácsadóhoz fordult, aki összeállította a Trump dossziét. - Telegráf

Egy nemrégiben visszavont 
LinkedIn számláján kiderült, hogy a brit biztonsági tanácsadó székhelye Salisbury-ben található, és munkáltatója az Orbis Business Intelligence - a Steele cég.Figyelemre méltó módon Steele összeállította a Fusion GPS elleni anti-Trump ellenzéki kutatásokat tartalmazó emlékeztető sorozatot, amelyek közül az első tizenhét olyan kezeletlen " Trump-Russia" dossziéban áll össze, amelyet az FBI kémkedő parancs kiadására hívott be a Trump kampánytagja ellen.

BBC az orosz Vladimir Putyin által "mérgező és teljes kihívást jelent Nagy-Britanniának " nevezi a mérgezést.






BBC Newsnight

@BBCNewsnight



"Ez egy teljesen új játék, ha ezt csinálod ... ez egy szelíd, teljes kihívás Nagy-Britanniára" - @ edwardlucas az Oroszország esetleges részvételéről a Sergei Skripal incidensben # hírnap
23:55 - 6. Március 2018
  • 93
  • 158 ember beszél erről  


A rendőrség úgy hívta a brit hadsereget, hogy segítsen nekik megvizsgálni a megpróbált gyilkosságokat.
A gyilkossági kísérletek abból a hírből származnak, hogy Steele tudta, hogy a Clinton-kampány az anti-Trump dossziéért fizetett, de az FBI soha nem tartalmazta ezt az információt a FISA bírósági ügyben Carter Page számára.
Steele , aki a " Trump dosszié " összeállításáért felelős az ellenzéki Fusion GPS kutatóintézet számára, elismerte a bíróságon, hogy a meghiúsított dokumentum " korlátozott intelligenciát " tartalmaz.
Steele azt is elismerte, hogy "az ő utolsó decemberi memorandumának " részét feltalálták.


Az ördög maga is megdöbbenne az Iszlám Állam kínzási módszerein, a csecsemőket sem kímélik!


Iraki túlélők számolnak be az Iszlám Állam borzalmas módszereiről
A 29 éves Rijád Ahmed a Moszultól mintegy 60 kilométerre délre fekvő, a hét végén felszabadított Hammam al-Alil városában él. A Reuters hírügynökség újságírójának beszélte el, milyen borzalmakat éltek át a megszállás mintegy 26 hónapja során. A férfi azt mondta: hálószobájának elfüggönyözött ablakából leste, hogyan hurcolják a dzsihadisták foglyaikat egy hevenyészett börtönbe az utca túloldalán, majd pedig kivégzésükre az éj leple alatt. Az egykori angoltanár felidézte, ahogy az áldozatok kínjukban sikoltoztak, miközben ő és több tucat szomszédja az iszlamisták egyik fogdájának közelében rejtőzködve húzta meg magát. – Az ördög maga is megdöbbenne az Iszlám Állam kínzási módszerein. Egyszerűen felfoghatatlan! – mondta Ahmed. Csak az ő utcájában hat embert gyilkoltak meg az iszlamisták, köztük volt saját apja és egy háromtagú család.
Hammam al-Alilból menekülők



Az Ahmed házával szemközti börtön egykor az iraki hadsereg egyik tisztjének otthona volt, aki akkor menekült el, amikor a dzsihadisták 2014-ben villámgyorsan lerohanták a környéket. Az épület falai most koromtól feketék, amit az iszlamisták által rakott tűz okozott. Kegyetlen mementóként hagytak hátra fémketreceket, amelyek hajszálnyival nagyobbak egy felnőtt férfi termeténél. Ahmed, aki azután tanult meg angolul, hogy 2003-ban az Egyesült Államok hadserege elűzte hatalmából Szaddám Huszein iraki diktátort, örömmel beszélt egy külföldi újságíróval, miután évekig féltette az életét nyelvtudása miatt. – A pokolban éltünk, akár az eleven holtak – mondta neki.



Rejtőzködés az elhurcolás elől
Több Hammam al-Alilban maradt civil arról számolt be a riportereknek, hogyan rejtőzködtek összezsúfolódva egy-egy házban százával napokig, hogy ne kényszerítsék őket a dzsihadisták Moszulba. Az Iszlám Állam milicistái ugyanis több száz családot hurcoltak magukkal Moszulba, hogy élő emberi pajzsként használják fel őket az ostromnál.

– Nem tudták, hogy itt vagyunk. Csendben voltunk. Semmi fény, semmi hang, beszélni is csak suttogva mertünk – meséli Ahmed. Családja élelmiszert halmozott fel, hogy ne kelljen kimenniük, de így is mindenki lefogyott, és az is lebukással fenyegetett, ha használni akarták a vécét. Amikor hétfőn rejtekhelyeikről előjöttek a város lakói, jó ideje első alkalommal üdvözölhették egymást szomszédaikkal. És hiába éltek át borzalmakat, ők még a szerencsések közé tartoznak: sokakat a dzsihadisták mélyebbre kényszerítettek hátországukba. – Ha csak néhány nappal később jön a hadsereg, Moszulban lennénk most. Az Iszlám Állam el akart hurcolni minket – hangsúlyozza Ahmed.





Még egy egyéves csecsemőt is fejbe lőttek
A mérnökhallgató Tarik szerint ő és tucatnyi szomszédja négy napig elbarikádozták magukat a házában, mielőtt az Iszlám Állam harcosai elmenekültek volna. Egy nap a dzsihadisták az iraki hadsereg egyenruháiba öltözve elhitették néhány családdal, hogy felszabadítóikként érkeztek. Mikor azonban a családok kimentek üdvözölni az álruhás dzsihadistákat, azok megölték őket – mondja Tarik. – Még egy egyéves csecsemőt is fejbe lőttek- tette hozzá.
Tömegsír a városban
Segélyszervezetek, helyi tisztségviselők és moszuli lakosok is arról számolnak be, hogy az Iszlám Állam több tucat embert gyilkolt le egy hét alatt Hammam al-Alilban és a közeli kaszárnyákban. A civileket azzal vádolták a dzsihadisták, hogy felkelésre készülnek a terrorszervezet uralma alatt álló területeken segítve az előrenyomuló iraki csapatokat.



Abdul Rahmán av-Vaggaá, a ninivei kormányzósági tanács egyik tagja a múlt hónapban elmondta: az áldozatok többsége a hadsereg és rendőrség volt tagjai közül került ki.
Az Iszlám Állam Hammam al-Alil mezőgazdasági főiskoláját több száz ember meggyilkolásához használta az iraki kormánycsapatok érkezése előtti napokban. – Megkínozták őket az épületben, majd kivitték az embereket a lakónegyedből és lelőtték őket, vagy elvágták a torkukat – mondta Vaggaá. Az épületegyüttes közelében az iraki hadsereg tömegsírra bukkant, amelyet riportunkban is feldolgoztunk.
Kitelepítettek tolják az autójukat a felgyújtott olajkutak szomszédságában al-Kajjáránál



Al-Kajjára megfullad a fekete füstben
Az Iszlám Állam 26 hónapon át tartó rémuralma nem csak fizikai, de mély lelki sebeket is ejtett al-Kajjára lakóin. A város mintegy 60 kilométerre délre található Moszultól, innen augusztusban már sikerült az iraki erőknek amerikai támogatással kiűzniük a dzsihadistákat. Mielőtt azonban kivonultak, a felperzselt föld-taktikát alkalmazva a szélsőségesek felgyújtották a környék olajkútjait, és minden férfit elkaptak, akiről azt feltételezték, hogy a megszállásuk elleni erők kötelekébe tartozik.
Az Ahmed-család házának belső falai teljesen elfeketedtek a felgyújtott olajkutakból ömlő sűrű füst miatt.
– Még mindig sokkol, ha felidézem, amikor katonákat vittek kivégezni az iszlamisták – mondja a családfő. – Körülbelül egy hónapig tartott, amíg mindenkit ki nem végeztek, akit elfogtak- meséli Ahmed, aki egy olajmezőn dolgozott korábban biztonsági őrként. Őt is elfogták, mert összekeverték valakivel. Csak a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt. – Zárva voltak az üzletek és az iskolák is, mert a szélsőségesek nem engedték, hogy a gyerekek tanuljanak – emlékszik vissza.



A dzsihadisták kifosztották a helyi lakosokat, részben azzal, hogy óriási bérleti díjakat követeltek tőlük. Ahmedtől mindent elvettek, amit biztonsági őrként korábban megkeresett.
– Ha látták, hogy nyitva van az ajtód, egyszerűen bejöttek, és pénzt kértek. Ha nem adtál nekik pénzt, akkor mindenedet elvitték. Így most alig van valamink otthon – mondja Ahmed.
Amikor megtudták, hogy az iraki erők átkeltek a Tigris-folyón, és Moszul felé közelednek, a civilek a városban izgatottan várták, hogy felszabadítsák őket és Moszult.
– Amikor hallottam, hogy az iraki kormányerők ideértek, és kirúgták őket a városból, arra gondoltam, hogy végre vége lehet ennek a pokoli életnek,
újból szabadok lehetünk, és úgy élhetünk, mint előtte – mondja Ahmed. De aztán rá kellett ébredniük arra, hogy szinte semmi nem maradt meg abból, amit anno szerettek a városukban. A szélsőségesek elpusztították az infrastruktúra jelentős részét, és csaknem az összes olajkutat felgyújtották.
Al-Kajjára teljesen áram nélkül maradt, és mérgező gázok töltik be a levegőt a felgyújtott kutakból szálló fekete füst miatt.



A helyiek súlyos légzési nehézségekre és más betegségekre panaszkodnak. Még a bárányok és birkák gyapja is befeketedett. A gyerekek arra panaszkodnak, hogy hiába súrolják le arcukról és kezükről a feketeséget, mert néhány perc múlva ugyanolyanná válik, mint előtte. Sok gyerek egyfolytában köhög a füst miatt. De jelenleg nem tudják őket ellátni.
– Az embereknek kórházba kéne menniük, amelyek messze vannak innen. Sok állat és növény is elpusztult. A falak elfeketedtek a házainkban, köszönhetően a szélsőségesek „csodás” munkájának – mondja Ahmed. – Még most sem lazíthatunk, amikor végre elmentek…



Illegális bevándorlás- Merkel háborús veszélyről beszél

 - 2015.11.031


Hely Hitler !!!! Mondja a lánya !!! És ti el is hiszitek !!! Nyüszít a faszság tobzódik a migráns megerőszakolt lányok asszonyok a gettósodott német városokban !!!
Végre rájöttek erőszakra erőszakkal kell válaszolni , had hulljon a férges migráns!!!



Ha Hitler ezt tudta volna inkább kiverte volna a farkát !!!!


Angela Merkel német kancellár szerint katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja megállítani a menekülthullámot.
A kancellár hétfő este pártja, a konzervatív CDU darmstadti fórumán hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkánon már megint vannak helyenként feszültségek, amilyenek miatt október végén kezdeményezte a balkáni migrációs útvonal mentén fekvő államok vezetőinek összehívását, mert el akarta kerülni, hogy a volt Jugoszlávia területén “ismét katonai összetűzések”‘ történjenek.
Elmondta: nem akarja az ördögöt a falra festeni, de gyorsabban megtörténhet, mint bárki gondolná, hogy a régióban a viták tettlegességé fajulnak, és beindítanak folyamatokat, amelyeket senki nem kíván.
A magyar határ lezárása kerítéssel csupán azt eredményezte, hogy a menekültek Horvátországon, Szlovénián vagy Románián keresztül mentek tovább, egy kerítés a bajor-osztrák határon pedig csak ahhoz vezetne, hogy a menekültek más útvonalon próbálnának bejutni az országba.
Németországnak nagy uniós tagállamként más feladata van, egy szolidáris megoldásért kell fellépnie a huszonnyolcak közösségében. Ez a megoldás azonban csak fokozatosan, lépésről lépésre valósítható meg, de “egész biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog” – idézték a kancellárt német hírportálok kedden.
A CDU-ban az utóbbi hetekben négy regionális fórumot tartottak a tagságnak a pártelnök-kancellár részvételével. A fórumokat még a menekültválság elmélyülése előtt szervezeték meg, eredetileg azzal a céllal, hogy a tagság és Angela Merkel együtt vitassa meg a párt decemberi kongresszusára készülő indítványokat. A darmstadti volt a negyedik ilyen fórum, és azon sem a közelgő kongresszus, hanem az európai menekültválság volt a fő téma.
A Hessen tartományi városban rendezett fórumon nagyjából 1800 CDU-s vett részt. Angela Merkel ismét számos bírálatot kapott a szövetségi kormány menekültpolitikájáért. Az egyik felszólaló annak az aggodalmának adott hangot, hogy a menekültválság polgárháborúhoz vezethet Németországban. Sokan a menekültügyi ellátórendszer vészes túlterheltsége miatt panaszkodtak. Ugyanakkor helyszíni beszámolók szerint a hangulat jóval nyugodtabb, a vita pedig tárgyilagosabb volt a korábbi fórumokhoz képest.
Az n-tv hírtelevízió tudósítása szerint Angela Merkel ugyan hangsúlyozta, hogy megérti az aggodalmakat, de nem tért ki azokra részletesen, hanem nemzetközi és történelmi összefüggések közé helyezte az ügyet. Rámutatott, hogy jó pár ország sokkal több menekültet fogad be, mint Németország. Ezek közé tartozik Törökország, Libanon és Jordánia mellett például Etiópia, Egyiptom és Kenya. Rámutatott arra is, hogy szíriai menekültek többsége nemhogy Németországig nem megy el, de még a hazáját sem hagyja el.
Hozzátette: szeretné, hogy a jövőben az emberek visszatekintve mondhassák, a németek helyesen cselekedtek a 2015-ben elmélyült menekültválságban.
A kancellár megismételte korábban számos alkalommal kifejtett nézeteit a válság kezeléséről, kiemelte, hogy a védelemre szoruló embereket be kell fogadni, és gyorsan haza kell telepíteni mindazokat, akik csak gazdasági okok miatt jelentkeznek be a német menekültügyi ellátórendszerbe.
A korábbi fórumokhoz képest békésebb hangulathoz hozzájárulhatott a CDU és a berlini vezetés menekültpolitikáját hetekig hevesen bíráló bajor testvérpárt, a CSU vasárnapi megegyezése. A pártszövetség egy sor menekültügyi intézkedés közös kezdeményezésében állapodott meg. A legfőbb cél a “menekültek számának csökkentése”, áll a javaslatokat összefoglaló dokumentumban, amely szerint a legfontosabb a CSU által régóta szorgalmazott tranzitzónák kialakítása.
A bajor konzervatívok sikerként értékelték a megállapodást, hétfőn még Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke is úgy nyilatkozott, hogy egyelőre elégedett az eredményekkel, holott a kancellár nem teljesítette a testvérpárt két fő követelését, a befogadható menekültek száma felső határának kijelölését és azt, hogy személyesen hozza a világ nyilvánosságának tudomására, hogy Németország befogadóképessége korlátozott.
A CSU értelmezése szerint a tranzitzóna intézményének bevezetése jelenti majd azt az üzenetet, hogy a menekülteknek, vagy gazdasági bevándorlóknak nem érdemes elindulniuk Németország felé.
Angela Merkel és Horst Seehofer kedden délután együtt ismertetik a közös kezdeményezéseket a CDU/CSU parlamenti (Bundestag-) frakciójában. A képviselőcsoport ülésén várhatóan kisebb lesz a zúgolódás, mint a legutóbbi, szeptember középén tartott frakcióülésen, amelyet résztvevők történelmiként jellemeztek, rámutatva, eddig nemigen fordult elő, hogy parlamenti képviselők nyíltan ellentmondjanak Angela Merkelnek.
A vasárnapi megállapodással a CDU és a CSU közösen helyezi nyomás alá a harmadik koalíciós partnert, a szociáldemokrata pártot (SPD), amely továbbra is elutasítja a tranzitzónák gondolatát. Angela Merkel, Horst Seehofer és az SPD elnöke, Sigmar Gabriel csütörtökön tárgyal ismét a nézeteltérések rendezéséről.
magyartudat.com


Ezért hagyják itt tömegek Magyarországot: 1,5 millió melóst keresnek

Nemcsak Magyarországon van óriási munkaerőhiány, Németországban is rendkívül sok munkást, szakembert keresnek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az új EU-s tagállamokból sokan emigrálnak külföldre. Az unión belüli szabad munkaerő-áramlás korábban csak lehetőségként, most viszont már veszélyként is felmerül a munkavállalók származási országai tekintetében, ilyen Magyarország is. Többek között ez hangzott el a Millenium intézet mai, budapesti konferenciáján, amelyről a Pénzcentrum is tudósított.
A Millenium intézet mai konferenciája meglehetősen aktuális kérdéssel foglalkozott, mivel a rendezvényre szóló meghívó szerint, több mint félmillió magyar hagyta itt Magyarországot az elmúlt években, ennyien az 56-os forradalom után sem mentek el.
Andor László, a Millenium intézet tanácsadó testületének elnöke, korábbi EU-s biztos elmondta, hogy 
békeidőben olyan szintű elvándorlás, mint 2010 óta, még nem volt Magyarországon, így át kell tekinteni, hogy ennek a jelenségnek milyen hatásai, és ezzel kapcsolatban milyen teendők vannak.
A szakember azt is hozzátette, hogy eddig leginkább esélyként tekintettünk az EU-n belüli munkaerő-vándorlás szabadságára, de elképzelhető, hogy ez veszélyként is jelentkezik azon országok tekintetében, ahonnan sokan indulnak el külföldre.
Az elvándorlás mértékével kapcsolatban Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki kutató cég munkatársa elmondta, hogy a félmilliós számot inkább politikai jelszónak gondolja, az EU-s migráció pontos mértékét nem lehetséges megmondani. Magyarországról minden esetre az Európai Bizottság statisztikai főigazgatóságának adatai szerint 2016-ig 171 ezren mentek el Németországba és 83 ezren az Egyesült Királyságba, de ezek a számok meg alulbecsülik a jelenséget a kutató szerint.
Hárs Ágnes ugyanakkor elmondta, hogy maga a migráció jól kutatható, évente a magyar munkavállalók 1 százaléka vándorol külföldre, de a pontos számokon túl a folyamat is fontos. Ezzel kapcsolatban közölte, hogy valóban
drámai az elvándorlás 2010 óta, amely csak a lengyelországi adatokhoz hasonlítható, a számok mögött pedig felsejlik a német és az osztrák munkaerőpiac megnyitása az új EU-s országok állampolgárai előtt, valamint a hazai szociális ellátórendszer megváltozása, például a munkanélküli segély lecsökkentése és a korengedményes nyugdíj eltörlése.
Egy erős szociális rendszer ugyanis itthon tarthatná az embereket, ha viszont ezt a rendszert leépítjük, akkor ez a hatás lecsökken. A kép ugyanakkor nem ennyire egyszerű, mivel azt is megfigyelték, hogy a foglalkoztatott elvándorlók 50 százaléka visszajön. Utána nem biztos, hogy Magyarországon is marad, de egyszer biztosan visszatér.
A konferencián arról is szó esett, hogy mi történik az érem másik oldalán, azaz milyen munkaerő-piaci folyamatok figyelhetők meg Németországban, ahova a legtöbb magyar távozott 2010 óta.
Komáromi Róbert, a német munkaügyi hivatal nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársa elmondta, hogy a német munkaerőpiacon 2017-ben 32,6 millió munkavállaló dolgozott, ami történelmi rekord. 2006 óta szinte folyamatosan nő a dolgozók száma (akkor 26,3 millión dolgoztak), csak a 2008-2010-es időszakban volt egy rövid visszaesés. 
Ha azt gondolnánk, hogy itt az emelkedés vége, akkor tévedünk. A szakember elmondása szerint ma reggel
1,5 millió üres álláshely volt megtalálható a német munkaügyi hivatal rendszerében, ami a 2004-es érték 2,5-szerese.
Ezt pedig nehéz német munkaerővel feltölteni, mivel a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék Németországban, tehát alacsonyabb, mint Magyarországon, ahol rekord alacsony szinten volt 2017 negyedik negyedévében az álláskeresők aránya az aktív népességen belül (3,8 százalék).
Gyakorlatilag minden szektorba keresnek munkaerőt, e szektorok között megtalálható a hazánkban is munkaerőhiánnyal sújtott járműipar, vendéglátás és turizmus is, Németországon belül viszont bizonyos szakmák esetében még mindig látszódnak az egykori keleti-nyugati különbségek. Keleten például van elég programozó, IT-szakember, nyugaton meg nincs, a legkeresettebb szakma viszont mindenhol az idősgondozó, akikből a teljes országban óriási hiány van.
Komáromi Róbert azt is elmondta, hogy a német munkaügyi központ szervezetében 92 ezren dolgoznak, csak a honlapjuk hátterében kétszáz szakember dolgozik azon, hogy a munkalehetőségekről tájékoztassák a potenciális munkavállalókat. Itt pedig nagyon erősen koncentrálnak a külföldiekre, mivel chaten, Skype-on, telefonon és e-mailen keresztül tíz nyelven tudnak felvilágosítást adni.




Londonban, a Canary Wharf-on fut egy 

fényreklám arról, hogyan is szárnyalt 

Orbán Viktor barátjai és üzleti köre.


A Zoom vette észre Szabó Róbert Facebook-oldalán a videót, amit mi is beillesztettünk. A fényreklám a Reuters hosszú tényfeltáró cikkére hívja fel a figyelmet, ami arról szól, hogy 2010 óta hogyan gyarapodott a miniszterelnök köre.
A cikk tíz üzletembert – közte Mészáros Lőrinc és Tiborcz István –és a hozzájuk köthető cégeket vizsgálta meg, arra jutott ezek után a Reuters, hogy 2010 óta 8 milliárd dollárnak megfelelő forint értékben nyertek a közbeszerzéseken.








Hogy Orbán Viktor tapogatja az 

európai adófizetőket és a bankrollot 

barátaival és családjával






A tóparti fejlesztési tervek azt mutatják be, hogy Magyarország vezetője gazdagítja azokat, akik mögötte állnak.
KESZTHELY, Magyarország - A Balaton egyik sarkában, Közép-Európa legnagyobb édesvíz-testében, a sziklás partvonal egy lombos parkhoz vezet Keszthely városában, egy üdülőhelyen, amelynek természeti szépsége ellentétben áll a hotelek hanyagságával.
Keszthely mágnesként mûködött a kommunista korszak munkásai és apparatchikjai számára a berlini fal leomlása elõtt 1989-ben. Most, sok helyi lakos örömére, az elárasztott vízpartot befektetési bûnbánatra helyezték el. De a rendszer ellentmondásos. Az ok: azok, akik profitálni akarnak tőle. Keszthelyen a Reuters megállapította, hogy az elsők között a kapitalizáció Orbán Viktor miniszterelnök barátai és családja.
Orbán több mint 3 milliárd dollárt különített el állami támogatásra a 2030-ig terjedő idegenforgalmi vállalkozások számára Magyarországon, beleértve több mint 1,4 milliárd dollárt Balaton számára, a kormányzati bejelentések szerint 2014 márciusa óta. A készpénz nagy része a magyar adófizetőkből származik. A Balti Forrásból származó pénz 40 százaléka az Európai Unióból származik, amely a tagoknak biztosít pénzeszközöket a lemaradó régiók növekedéséhez.


2014 óta, amikor a miniszterelnök először felvetette a befektetési kilátást, Keszthely hét legjelentősebb vízparti ingatlanja megváltozott. A nyilvánosan hozzáférhető adatok elemzése szerint hárman Orbán gyermekkori barátja, Miszaros Lorinc és üzleti partnerei, valamint további három Orbán tónala Tiborcz István és társai. A Reuters azt is megállapította, hogy a vállalat dokumentumai szerint az Orban tónusának társtulajdonosa Tiborcz áll, hogy összegyűjtse a nyereség majdnem felét egy olyan vállalkozásból, amely megszerzi az üdülőhely legnagyobb szállodáját.
Tiborcz vagy Meszaros sem válaszolt megjegyzésekre.
Meszaros és Tiborcz egy olyan magyar elit része, amely az elmúlt nyolc évben gyorsan növekedett, és nagyobb piacokon szerezte be a bankokat, az energiát, az építést, a mezőgazdaságot és a médiát, valamint az idegenforgalmat. Összességében 10 embernek van jelentős szerepe a Keszthelyi fejlesztésekben. A legtöbb vállalat a nagy gazdaságban váltak nehézsúlyúvá: az általuk ellenőrzött vállalatok részt vettek az EU által finanszírozott közbeszerzési szerződések odaítélésében, 8 milliárd dollár értékben, miután Orbán 2010-ben újra felvette a hatalomát, egy Reuters adatelemzés szerint amelyet a Budapesti Corruption Research Center Budapest, a Közbeszerzési Hatóságból álló kutatóközpont gyűjtött össze.
Ez több mint 10 százalék az ilyen szerződések értékének ebben az időben. A tavalyi évben a közbeszerzési pályázatok esetében a lökhárító: Több mint 14 milliárd dollárt ítéltek oda, és a Keszthelyi vízparton érdekelt férfiak által irányított cégek több mint 4 milliárd dollárt nyertek - több mint egy dollár négyévente.

Sem Orbán, sem a kormány nem válaszolt megjegyzésekre.
Az Európai Unió csalásellenes hivatala (Office européen de lutte antifraude vagy OLAF) azt javasolta Brüsszelnek, hogy kérje fel Magyarországot az EU pénzeszközeinek visszafizetéséért, amely az Európa által 2012 és 2015 között nyújtott készpénz több mint 4% -át tette ki. Az OLAF csökkentette az egyedi projektek megvitatását , de azt mondja a honlapján, hogy ilyen ajánlásokat tesz, amikor úgy véli, hogy az EU pénzét "meghamisították vagy szabálytalanul elkobozták." A feltételezett jogsértések magukban foglalhatják azokat a projekteket, amelyek túlértékeltek voltak, részt vettek az ajánlattevőkkel való összejátszással vagy érdekellentéteket mutattak. Magyarország gyanús összege az OLAF 2016-os éves jelentése szerint nagyobb arányban van, mint bármely más EU-tagállamé, ami körülbelül 850 millió euró (1 milliárd dollár).
Januárban az OLAF azt javasolta, hogy Magyarország kezdeményezzen jogi lépéseket a "súlyos szabálytalanságok" elnevezésű szerződéssel kapcsolatban Tiborcz és társa, Hamar Endre számára az utcai világítási projektekhez. Ebben a projektben a Hamar tulajdonában lévő vállalat volt a pályázati tanácsadó, aki egy másik Tiborcz és Hamar cég nyerni kezdett. Egyik ember sem nyilatkozott az OLAF megállapításairól.
Az OLAF nem rendelkezik hatáskörrel a tagállamok rendőri felügyeletére, és csak az Európai Unió vagy a nemzeti hatóságok lépéseit javasolja. Az EU "zéró toleranciát tanúsít a csalásokkal az uniós pénzeszközökhöz képest, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam egyértelmű elkötelezettséget vállaljon a csalás megelőzésére" - jelentette ki a Bizottság szóvivője e-mailben. A szóvivő nem reagált közvetlenül a Reuters megállapításaira, vagy mondja meg, mi van, ha Magyarországtól bármilyen pénzt visszaszerzett. Az Európai Bizottság szintén elvégzi saját ellenőrzéseit, blokkolja a kifizetéseket, ha gyanítja a szabálytalanságot, és visszaveti a kiadásokat, ha a szabálytalanságot megerősítették. De ez a munka nem nyilvános.
Orbán pártja, a Fidesz több mint egy évtizede kormányozta Keszthelyet, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy áprilisban országos választásokon győzedelmeskedik. Régóta eltűnt a "globális politikai felettesei" és a "liberális elitek" elnevezésű felügyelete miatt, és előtérbe vonja azon kelet-európai vezetők körében, akiknek országai az Európai Unió részét képezik, de akik lázadnak - abban az esetben, ha Magyarország megérdemli a blokk pénzét cserébe a piacok megnyitására, és hogy szabadon alakíthassa ki saját hűséges iparosítói osztályát.
"Amit néhányan korrupciónak neveznek, lényegében a Fidesz fő politikája", mondja Lanczi András, a Szazadvegi Ifjúsági Orbán támogatója egy 2015-ös újságban, melyet a Szazadveg felvetett a honlapján. "Úgy értem, hogy a kormány olyan célokat tűzött ki, mint a belföldi üzletemberek rétegének kialakítása, az erős Magyarország pillérei a vidéki területeken vagy az iparban."
JÓ CSATLAKOZÁS: Meszaros Lorinc, Orbán Viktor gyermekkori barátja, 2014-ben egy új futballstadion bevezetése a saját szülővárosában. REUTERS / Voros Szilárd
Orbán és munkatársainak világos rendszere van, mondta Peter Kreko, a budapesti Politikai Fővárosi gondolattár fő elemzője: Az ágazatokban pozíciókat építenek és felkészülnek az állami források megérkezésére. "A miniszterelnök szoros munkatársai kövérséget kapnak az állami pénzért" - mondta.
"NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS"
Magyarországon kívül, Orbán, az ország leghosszabb vezetője a kommunista idők óta, az újságírók számára címeket mond. Segített kiutasítani a kommunizmust, de folytatta az európai politikát azáltal, hogy megtagadta menekültek elhelyezését. Rövid együttműködést kötött a Nemzetközi Valutaalappal és növelte az adókat a külföldi bankok és multinacionális vállalatok számára.
Kevéssé ismert, hogy nyolc évvel ezelőtt olyan gazdasági tanítást vezetett be, amelyet a nemzetközi tőke és a liberális értékek elleni lázadásnak neveztek. Az a célja, hogy megerősítse a nacionalista gondolkodású emberek túlsúlyát, egy olyan divatot, amely egész Kelet-Európában terjedt.
"Az első, vagy talán az első volt a 2010-es lázadás," mondta Orban a nemzet címének tavalyi állapotában. "A hét éven át tartó kemény munka során megteremtettük a saját politikai és gazdasági rendszerünket, egy magyar modellt szabott meg nekünk ... az Országos Együttműködési Rendszernek." 2013-ban a barátságos értelmiségiek összegyűjtését mondta, hogy ez egy támogató pénzes osztály ápolását jelenti : "A rendszer nem képes nemzetközi tőke nélkül dolgozni. De ... a magyar nemzeti fővárost is fel kell hatalmazni. "


Ali baba rablói ha magyar földre lépnek ott kő kövön nem marad más csak a romlás virágai, mint e virág szállak is mutatják igen élénkek még turbó veszélyt okoznak amerre ők járnak kihalt lesz a pusztaság !!!!
PARTNEREINK: Rahel Orban és férje, Tiborcz István az esküvőjükre 2013-ban. REUTERS / Szilárd Voros
2010 óta a magyar gazdaság átlagosan évi 2 százalékkal nőtt, a balatoni idegenforgalom pedig még gyorsabban nőtt. De Keszthely 165 ezer éjszakai tartózkodása 2014-ben átlagosan évi 135 000-re, 2015-ben és 2016-ban átlagosan, a Magyar Központi Statisztikai Hivatal szerint.
A 2014-es választások előtti hónapban Orbán részt vett egy idegenforgalmi szakemberek konferenciáján egy másik városban a Balaton partján. Azt mondta nekik, hogy a kormánynak "vászonra vázlatokon" alapuló tervet kellett készítenie, hogy az idegenforgalomban mintegy 1,1 milliárd dollár összegű fejlesztési alapokat bocsásson ki - plusz a Balaton számára. Nem mondta el, honnan származik a pénz.
WESTERN HARBOR
Júniusban, Orbán újraválasztását követően lánya, Rahel férje, Tiborcz István létrehozta a Western Basin Harbour Development nevű céget, köztük Tiborcz régi tanulójával, Hamarral, aki ügyvéd. Továbbra is megvásárolta a Keszthelyi Yacht Club jogait a városból.
A 2014 decemberében lezárult megállapodás három részre osztotta az értékesítést, és nem egy készpénz eladását. Ez a szerkezet azt jelentette, hogy annak ellenére, hogy a megállapodás arra kötelezte a vevőt, hogy több mint 1 millió dollárt fizetjen az épületekért, az üzlet értéke mindegyik eleme alacsonyabb volt a 100 000 dolláros küszöb alatt, amelyhez a szerződést pályára kellett volna tenni.

Voltak viták a viták, a címsor, mint "Tiborcz vásárol vitorlás karácsonyra" a sajtóban. De a nyomozás után a regionális ügyész azt mondta, hogy nincs semmi illegális a megállapodással kapcsolatban.
"Kedvező áron értékesítettünk egy veszteséges kikötőt" - mondta Keszthely korábbi helyettes polgármestere, Robert Palinkas, aki elutasította a rosszhiszeműséggel kapcsolatos javaslatokat. "Ez nem olyan terület volt, amely azonnal és feltétlenül értékesíthető volt. Talán nem voltak más befektetők, mert komoly vállalásokat kellett elkötelezniük.
Tiborcz 2015 márciusában kilépett a Yacht Club partneréből. A marina fő tulajdonosa, Lukács Krisztian a Reuters-nek elmondta, hogy ez a válasz a megvásárlásával kapcsolatos vitára irányult. Tiborcz nem válaszolt.
Tiborcz régi barátja továbbra is vezérigazgató maradt a klubban. Péter Zsolt, aki 2000 óta él Keszthelyen, azt mondta, hogy családja három generáció óta közel áll a Tiborczshoz. Az új tulajdonosok felkeltették a kikötőt, új elegáns éttermet telepítettek és marketinget folytattak. Péter elmondta, hogy a tavalyi szezon végén 130 hajó horgonyozta őket - 67-ből, amikor átvette, és csak szégyenlős volt, amit 150 hajóra helyezett.
De Tiborcz érdeklődése Keszthelyre nem ér véget, amikor kilépett a Yacht Clubtól. A vízparti legnagyobb szálloda és a legkedvezőbb állapotban lévő Hotel Helikon a Hotel Helikon dobozos betonszerkezete, melyet nemrégiben bezárták az átépítéshez. A januári látogatás során a Helikon mocskos ablakai mögött egy biliárd asztal állt, és egy magányos cue támaszkodott rá.
A helyszínt 2016 decemberében vásárolta meg egy új cég, a Pannon Tessera Hospitalis vagy a PTH. Az első évben a PTH-t egy veterán szállodaigazgató tulajdonolta és működtette Somlyai Zoltán. Nem volt nulla bevétele, és azt mondta, hogy ő az egyetlen alkalmazottja. A társasági dokumentumok szerint a nyereség 90 százalékát a nyilvánosságra nem hozott elsőbbségi részvények tulajdonosának kell kifizetni.
A múlt hónapban benyújtott friss vállalati dokumentumok szerint a Tiborcz és a Hamar tulajdonában álló vállalat a PTH előnyben részesített részvényeit birtokolja. Ezek a birtokost a nyereség 45 százalékára bízzák. A nyereség fennmaradó része ma egy Tiborcz nevű társnak hívott, Paar Attilának, aki tavaly egy tétet vett egy tulajdonában lévő cégen keresztül, és egy másik befektetőt, egy ügyvédet, aki nagyrészt ismeretlen a turizmus területén.
Tiborcz, Hamar és Paar nem válaszolt megjegyzésekre.
Január végén egy szélviharú hétvégén, a felújított marina mólón halászó 70 éves Horváth György azt mondta, hogy boldog volt a vízparti felújítás terveivel. A Helikon asztalán 35 éves pincérként szolgált asztalokon. Emlékezett rá, amikor a látogatók busterek jöttek télen és nyáron évről évre.
Társulások: Tiborcz István (balra) és Hamar Endre 2016-ban egy budapesti étteremben. REUTERS / Daniel Nemeth
"Keszthely nagy potenciállal rendelkezik" - mondta Horvath. "Nem érdekel, ki építi a dolgokat, és nem érdekel a politika. Csak kezdj valamit érdemesnek.
"MAGYARORSZÁGI VIRÁGOK"
Még 2015-ben Orban "vásznon lévő vázlatok" még mindig homályosak voltak. Volt, mondjuk az emberek az idegenforgalmi iparban részt vevők, zavarok a kormánytól elvárhatóan, akár a marketingstratégiában, akár a finanszírozásban. A kormány novemberben elindított egy tervet, de hat hónappal később visszavonta.
2016 áprilisában a kormány a magyar idegenforgalmi ágazat igazgatását központosította a Magyar Idegenforgalmi Ügynökség (MTU). Ez a gazdálkodó egység - mondta tavaly márciusban egy rendeletben - olyan idegenforgalmi programokat tervez és hajt végre, beleértve azokat is, amelyeket 2014 és 2020 között az EU pénzéből kell finanszírozni. Az MTU minden tőlük telhetőt megfogalmaz a stratégia kidolgozásával és az állami finanszírozás kijelölésével olyan események szervezéséhez, mint például a "Virágok a magyarországi "programhoz, a legszebb környezetért.
Orbán miniszteri hivatala hasonló centralizációs lépést tett 2014-ben, amikor elnyelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, amely az uniós finanszírozást Magyarországon osztja meg.
A Fortune kardja: Keszthely felújított kikötője januárban. REUTERS / Szabó Bernadett
"A hét éven át tartó kemény munka során saját politikai és gazdasági rendszert építettünk, egy magyar modellt szabott nekünk."
Orbán Viktor, miniszterelnök
Orbán lánya, Rahel szerepet játszott a változásokban, például a turisztikai marketingstratégia megfogalmazásában. Ezután 27 éves volt, turisztikai tanulmányokat folytatott, és a svájci Ecole Hotelière de Lausanne vendégfogadó menedzsmentben végezte el az Executive MBA-t, amely a világ egyik legjobb idegenforgalmi vezetőjét oktatja.
Nyolc jelenlegi és korábbi turisztikai és kormányzati bennfentes személy szerint a Rahel Orban nagy befolyással bír a turisztikai kereskedelemben, és szorosan együttműködik az MTU vezérigazgatójával, Guller Zoltánnal. Az MTU azt mondta, hogy Guller "alkalmanként kereste Rahel Orban véleményét a magyar márka alakításáról", és hogy nem fizették meg ezt a munkát. 
Amikor megkérdezték, befolyásolja-e a finanszírozási döntéseket, nem válaszolt. Nem válaszolt.
GOLDEN TOUCH
Még mielőtt Rahel Orban segített tisztázni Magyarország stratégiáját, mások a miniszterelnök körében csatlakoztak a keszthelyi vásárláshoz. 2015 áprilisában egy üzletember, Gellert Jaszai vásárolta meg az utat Orbán gyermekkori barátjának, Lorinc Meszarosnak.
Jászai vásárolt egy kis konszumi holdingtársasághoz, egy korábbi kiskereskedelmi lánckezelőhöz, amely egy fillértőhöz került. Egy évvel később a Konzum egy ingatlanalapot vásárolt, amely két keszthelyi szállodát és egy tóparti kempinget működtető társaság jogát foglalta magában. 2017 februárjában Meszaros bejelentette a tőzsdén, hogy megvásárolta a Konzum 19,6 százalékát.  
Meszaros szerte tucatnyi ingatlant szerzett a tó körül, amelyet a Konzumba beépített. Jászai azt mondta, hogy sokáig ismert Mészárosot.
Orbán szülővárosának egy csőszerelője és polgármestere Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere, akinek országszerte híres "Isten, szerencséje és Orbán Viktor" emelkedésének tulajdonítható. Az érdeklődései több mint 100 vállalatnál vannak a hét legfontosabb iparágban építőiparból és az ingatlan az energia, a média, a banki, a pénzügyek, a turizmus, a sport és a mezőgazdaság.
TURISZTIKAI ÉLET: A Keszthelyi kikötő. REUTERS / Balogh László


Manapság a Konzum egyike a négy nyilvánosan működő társaságnak, amelyekben Meszaros és Jaszai tartanak tétet. Részvényei tavaly 5300 százalékkal emelkedtek, a turizmusból az energia felé irányuló üzleti sikerre számítva.
"Nehéz felállítani az értékelési plafont," írta decemberi Gellert Gaal, a Concorde nevű tőzsdei elemző elemzőt - véleménye szerint márciusban még mindig tartott. "A befektetők szélsőségesen hittek ezeknek a vállalatoknak a nyereség növekedésében, mintha mindezek a vállalatok megérintetté váltak volna." 


A felújított szállodák mellett a balatoni térségben megújult a közúti, vasúti, légi és vízi infrastruktúra, beleértve a 670 millió dolláros autópályát, a frissített kalandparkokat és a balatoni márka központi állami marketingtevékenységét.
Wossala György, egy 77 éves balatoni szállodai menedzser, aki 2016-ban eladta a tó partján a Meszaros-t, azt mondta, hogy fél tucat versenyző ajánlattevőt választotta Meszarosnak, kizárólag azért, mert Orban régi barátja ajánlotta a legjobb árat. Nem mondaná, mi az.
- Valószínűleg a balatoni lehetőséget látja - mondta Wossala, és a csónakot a tóparti otthon teraszán szívta. "Mindenki, aki képes, most épít pozíciókat" - tette hozzá, utalva a kormány tervezett készpénzfelvételére a turizmusban.
"Mindenki látja ezeket a milliárdokat. ... És természetesen a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkezők mindig megkapták a támogatást, míg a nélkülük. "

Keszthely 10

A balatoni Keszthelyi városban minden vízparti ingatlan több tulajdonos. A legnagyobb tétek közé tartoznak azok az emberek, akik érdekei és befolyása országszerte érik el. Az alábbiakban 10 keszthelyi befektető található: hét közülük nem válaszolt megjegyzésekre.
LUXUS: A bal partvidék Balatonalmádiban, a Balatonnál több tucatnyi ingatlan közül az Orbán Viktória oroszlán, Lorinc Meszaros tulajdonában van. REUTERS / Balogh László
1. Meszaros Lorinc  (52)
Orbán Viktor miniszterelnök gyermekkori barátja, Felcsut polgármestere, Orban otthona, 415 millió dollár értékű Forbes Magyarország gazdag listája szerint. A Hotel Balatonot és az egykori Hotel Fonixet a Konzum, egy holding társaság irányítja; és közvetlen vagy közvetett irányítást ad a tucatnyi turisztikai ingatlanról a tó körül. A Konzum a Zala kempinget üzemeltető cég, egy másik keszthelyi tóparti vállalkozás. A Meszaros jelenleg több mint 125 vállalat részvényeit vagy irányítását birtokolja, köztük a média, az építőipar és Magyarország negyedik legnagyobb bankja.
2. Jaszai Gellert  (43) A
Balaton és a korábbi Hotel Fonix tulajdonában lévő Konzum vezérigazgatója és társtulajdonosa a Jászai Mészáros Birodalom egyik fontos végrehajtó szerve. Azt mondta, hogy a szállodák stratégiai szempontból nem fontosak a Konzumnál, és a keszthelyi befektetők nem rendelkeznek közös stratégiával. Ő maga nem a közbeszerzés egyik fő szereplője.
MAGNÁT: Szijj László (top), 9. számú, Magyarországi Rich List listáján megvásárolta a Hotel Via-t, amely 2017 szeptemberében felújításra vár. REUTERS / Balázs Szekelyhidi / Magyar Nemzet, Balogh László
3. Szijj László  (59)
9. szám a Forbes Magyarország gazdag listáján. A Szijj cég a Hotel Via-t évek óta vásárolta meg. Ez egy építési mágnás, akinek a vagyona megugrott Orbán óta, egy másik szövetségese, Simicska Lajos abban az évben. A Meszaros társaságok 2005 óta nyert közbeszerzési pályázatok mintegy negyede a Szijj-i konzorciumokban volt. Ők is társult tulajdonában legalább három vállalat, vállalati dokumentumok mutatják.
4. Varga Karoly  (55)
Varga ugyanabból a városból származik, mint Szijj László, és számos üzletet birtokol vele, köztük a Hotel Via-t vásárolta. Ő a 22-es számú magyarországi Forbes gazdag listáján. A pár sok közbeszerzési szerződést nyert.
5. Kovács Ferenc   (38)
A Keszthelyi Yacht Club 33,75 százaléka, cégdokumentum szerint. Más cégei közé tartoznak az építőipari vállalkozások is, amelyek közbeszerzési szerződéseket fektettek be elsősorban a vízgazdálkodás és a csatornázás területén. Azt mondta, hogy tevékenysége mentes a politikától és kizárólag üzleti megfontolásokon alapul.
6. Lukács Krisztian  (43)
Az ügyvéd és a korábbi beszerzési pályázati tanácsadó, Lukács, mint Kovács, a Keszthely Yacht Club 33,75% -át birtokolja. Lukács azt mondja, hogy évek óta nem vesz részt közbeszerzésekben, és nincs kapcsolatban a politikával.
7. Paar Attila  (45)
A West Hungaria Bau (WHB) ipari és építőipari csoportjának fő tulajdonosa és vezetője. Paar üzleti érdekei több milliárd dolláros sikeres közbeszerzési pályázatokon vettek részt.
Tőzseket vásárolt Tiborcz István által irányított vállalkozásokban többször. 2015-ben a vállalati dokumentumok azt mutatják, hogy megvásárolta a Tiborcz Zöld Investments részesedését, a Tibestz cég megvásárolta a Keszthelyi Yacht Clubot.
CSOMAG: A Hotel Helikon, a felső, a felújítás után bezárt és a Hotel Hullam csomagot csomagban értékesítették. REUTERS / Szabó Bernadett
Ebben az évben Paar is megvásárolta a Pannon Tessera Hospitalis részvényeinek 70% -át, amely megvásárolta a Helikon Hotelt és a Hotel Hullamot. Paar birtokolja a Zala kemping földjeiben és épületeiben való részesedését, de nem a működtető társaságban.
Viszont Tiborcz 2016-ban vásárolt többségi részesedést egy WHB ingatlancégben, és átadta azt egy Virgin-szigeteki szervezetnek, a cég dokumentumainak bemutatásához. Paar továbbra is a vállalat kisebbségi tulajdonosa.
8. Szeivolt István  (70)
Az építőipari konglomerátum tulajdonosa és a közbeszerzési pályázatokban erősen nyomon követett vállalatok, ahol alkalmanként Meszaros társaságot kötött. Keszthelyen részt vesz a Zala kemping földjének és épületének részleges tulajdonosa, Paar Attila mellett.
9. Fintha-Nagy Ádám  (44)
Ügyvéd. Januárban megvásárolta a legnagyobb egyletet a Hotel Helikon és a Hotel Hullam tulajdonában lévő cégnél. Társa a nyereség több mint 45% -át teszi jogosultvé, és tartalmaz egy részvényt, amely elsőként elutasítja a további téteket.
10. Tiborcz István  (31)
Rahel Orban házastársa, több tucat cége van. Gyakran szoros szövetségben van Hamar Endre iskolai barátommal - például a Keszthely Yacht Club megvásárlásával 2014-ben (2015-ben eladta a tétét). Ingatlant vásárolt szerte az országban, beleértve a Hotel Helikon és a Hotel Hullam egy részét is Keszthelyen.
Marton Dunai
Grafika: Ciaran Hughes
Fotó szerkesztés: Simon Newman
Tervezés: Catherine Tai
Szerkesztette Sara Ledwith és Richard Woods







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése