2018. március 8., csütörtök

Kormányváltást !!!!









Kormányváltást !!!!

Seres: Itt az ideje kiállni a Jobbik mellett


Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Kivéve a kormánynak.
Egyelőre még nem az állampárt, csak az állampárt által eltartott pszeudocivil egylet lengette be egy politikai párt betiltását, de ne tévedjünk, ami ma még egy pszeudocivil izé előretolt véleménye, az holnapra már állampárti akcióterv, plakátkampány, kormányprogram. Az alapjogok lenézéséért felelős Alapjogokért Központ persze kicsit előreszaladt, egyelőre még nem a betiltás a tét, csak ügyészségi nyomozás folyik a Jobbik ellen, "számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja" miatt.
Még az is lehet egyébként, hogy nem betiltani akarja a pártállam a Jobbikot, csak a vizsgálat idejére, tehát év végéig, sőt, egészen a választásokig napirenden tartani az "ügyét". Az ügy pedig az, hogy a Jobbik nem hajlandó elszámolni gyanús pénzeivel, plakátszerződéseivel, nem tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségeinek, ergo be- és kiszámíthatatlan, jogsértő, és különben is Soros. Illetve Simicska. A Fidesz külön felhívta a figyelmet arra, hogy
Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania,
de nem vette észre a helyzet komikumát,és nem tett a kijelentés mögé röhögő szmájlit, ellenben az ügyészi vizsgálatot megelőlegezve "illegális pártfinanszírozási botrányról" delirált. A Jobbik mindezt, teljes joggal, "a diktatúra kiterjesztésének, a szabadságjogok korlátozásának" nevezte, az LMP pedig szolidaritásból az alapjogokért valóban küzdő TASZ-hoz fordult (dacára annak, hogy a Jobbik alig két éve, még a Fidesz előtt eltakarítandó problémának tartotta a TASZ-t). De mi is történt itt néhány nap alatt, és miért indulhatunk ki abból, hogy ez nemcsak egy párt, hanem mindannyiunk szabadságjogait fenyegeti?
Az történt, hogy az Állami Számvevőszéknek – magától, bármiféle külső sugallat nélkül – egyszer csak eszébe jutott, hogy a szokásos kétéves (2015/16-os) pártgazdálkodási kontrollt a Jobbik esetében kiterjesztené az idei első félévre is, úgyhogy levélben felszólította a pártot, hogy lesz szíves. Egy augusztus 10-i értesítés után szeptember 28-án, csütörtök délután küldött egy mailt a Jobbiknak, hogy másnap, tehát pénteken reggel 9h-kor jönne hozzájuk a központba. Aznap, amikor – ezt az ÁSZ-nál is tudták – a párt gazdasági igazgatója szabadságon volt. A Villányi úti irodaház reggel 9-kor zárva volt, az ÁSZ pedig 10-kor egyszerűen lezárta a vizsgálatot, akárcsak azt a webes felületet, amelyre a Jobbik feltölthette volna a kívánt doksikat. A náluk kedden személyesen megjelenő jobbikos képviselőket pedig egyszerűen elhajtották, ellenben feljelentették a pártot az ügyészségnél.
Tehát még egyszer, mi is történt itten?
Az történt, hogy az ÁSZ egyáltalán nem volt kíváncsi a Jobbik elszámolására. Ha kíváncsi lett volna, akkor két munkanappal később is befogadja a Jobbik papírjait. Az ÁSZ az ügyészséggel együtt egy állampárti lejárató kampányra szerződött alkalmi és erősen fenyegető jelleggel, holott ilyesmi távolról sem található a munkaköri leírásában. Az pedig, hogy azt állítja, "kockázatelemzést" végzett, melynek során "indokoltnak" látta a soron kívüli helyszíni ellenőrzést, és különben is,
amúgy is elvárható, hogy egy közpénzekből működő párt folyamatosan ellenőrizhető legyen,
nagyjából a cinizmus teteje. És nem is vicces, hiszen ezt a cinizmust bármikor alkalmazhatják egy nekünk tetsző párttal szemben is. Vagy csak nettó velünk szemben, egyénileg. "Amúgy is elvárható", mi? Kedves ÁSZ, drága ügyészség, mi még tudnánk mondani közpénzből működő pártot (és pszeudocivil egyletet), amelynek ilyen szigorú kontrollja, folyamatos ellenőrizhetősége több mint indokolt lenne.
És akkor még nem is beszéltünk Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter rendkívüli rendeletéről, amely immár az adóhatóságot is mozgósítja az állampárti kampányra: a jövőben a NAV hajthatná be azt a pénzt, amellyel jogszabálysértés miatt csökkentik egy párt költségvetési támogatását. Adott esetben akár nullára is, és akkor már betiltani sem kell.
Okra sincs igazán szükség, amikor elég egy jól szituált ürügy: itt vannak például a Jobbik által felvásárolt plakáthelyek, amelyekre a párt felhelyezte saját plakátjait. De senki nem számol a spanyol inkvizícióval, mármint a kivezényelt kormányhivatali emberekkel, akiknek kiadták, hogy munkaidőben, közszolgálati tevékenységi körükben szépen szedjék le vagy fessék át a központi hatalomnak nem tetsző politikai üzeneteket. Ez az ügy pl. simán végződhet a Jobbik központi anyagi lenullázásával.
Eljött az ideje annak, hogy politikai szim- és antipátiára tekintet nélkül mindenki, akinek számít a jogállamiság minimuma, kiálljon a Jobbik állami ellehetetlenítése ellen. Ami itt van, az nem jogbiztonság. Nyilván nem könnyű azoknak a szólás- és cselekvési szabadságát védeni, akiknek amúgy gyűlöljük a szólás- és cselekvési szabadságát (hadd ne idézzem ide a párt elmúlt 15 évének számos fénypontját a cigányozástól a parlamenti zsidólistán át a Magyar Gárdáig), de nincs is sok választásunk. A fideszes állampárt éppen most, az orrunk előtt, egy sokunknak nem tetsző párton gyakorolja, hogyan bánik majd el mindenkivel, aki kicsit is kihívást jelenthet a számára. Módszerei ismertek: a pártelnök lebuzizása és levadászása éppúgy az eszköztár része, mint a most előjövő nyilastempózásrománhírszerzőzés, simicskázás.
Hol voltak ezek az emberek, amikor Simicska még a Fideszt támogatta? Hol voltak, amikor a Jobbik orosz és iráni kapcsolatait kellett volna tényfeltárni? Ja, hogy azóta a Vona pórázáról beszélő főnök van jóban Iránnal és pláne az oroszokkal? Hol volt ez a sok antifasiszta, amikor tenni kellett volna a gyűlölet ellen? Ja, hogy azóta a főnök kiáll az őcsényi pogromhangulat felelősei mellett? Hogy kulturális és politikai üzeneteiben már behozta, sőt, sok tekintetben le is hagyta a lassan normalizálódó Jobbikot? Az más. Neki lehet.
Amíg hagyjuk.



Pénzt adna a Jobbik a korrupciós ügyek feljelentőinek


Mindezt persze csak kormányra kerülés esetén. Durva számítás szerint egy Elios-kaliberű ügynek 600 millió lehetne a sikerdíja – legalábbis így kalkulál az Index.
Interjút adott az Indexnek Vona Gábor Jobbik-elnök, és bár az írást csak később publikálja a portál, néhány érdekességet már most közzétettek. Az egyik ilyen, hogy a Jobbik, kormányra kerülés esetén, úgynevezett felderítői sikerdíjat fog fizetni a korrupciós ügyek bejelentőinek. Ennek persze vannak bizonyos feltételei is.
A sikerdíjban csak az részesülhet, aki nem hivatalos személyként még le nem leplezett korrupciós ügyet releváns bizonyítékokkal alátámasztottan a hatóságok tudomására hoz, mely alapján végül a bíróság vagy vagyonelkobzást, vagy pénzbüntetést szab ki.
Az Index azt írja, ezért cserébe a pénzben kifejezett büntetési tétel 5 százaléka járna, adómentesen. A lap számítást is végzett: ha az Elios-ügyet egy privát feljelentés nyomán a magyar hatóságok tárták volna fel, úgy az OLAF által javasolt büntetés, bő 12 milliárd forint bíróság ítélet keretében az elítéltektől vagyonelkobzás alá kerülne, és annak egyhuszada, 600 millió lehetne szerintük a sikerdíj összege.
Vona Gábor azzal indokolta ötletüket, hogy szerinte magas a felderítetlen korrupciós bűncselekmények aránya, és szükség van a felderítésükhöz szükséges új eszközökre. Azt is mondta, hogy a társadalom részvétele jelenleg nem biztosított a korrupciós üzelmek feltárásában, és hogy már most érdemes gyűjteni a bizonyítékokat, melyek alapján eredményes felderítés folytatható majd le a még nem ismert, vagy nem bizonyított korrupciós ügyekben.
Az Index kérdésére, mely szerint valóban jó ötlet-e ilyesmire biztatni az embereket, Vona úgy válaszolt, hogy a korrupció felderítése össztársadalmi érdek, és ők “csak az emberekben lévő jót akarják előhívni”.

Pert nyert Vona Gábor: 3 milliót fizet neki a kormányoldali média


Nem tudták bizonyítani, hogy a Jobbik elnöke török terrorszervezettel áll kapcsolatban.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elmarasztalta a Ripostot, illetve a lap állítását idéző 888-at, Lokált és Orgiót, mert nem tudták bizonyítani azt az állításukat, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök törökországi terrorszervezettel tartana kapcsolatot.
A Jobbik közleménye szerint
"a Fidesz által a napokban telefonon is terjesztett hazugságról derült ki, hogy aki ezt a Jobbik elnökéről állította, semmivel nem tudta alátámasztani."
A lapoknak 3 milliós sérelemdíjat kell fizetniük Vonának. A Jobbik elnökének szépen hoznak a sajtóperek, az így befolyt összeget a vagyonnyilatkozatában külön feltüntette.











Vona Gábor üzeni az ÁSZ-nak és Orbánnak: "Nem fizetünk önként"






hvg.hu





145



Jöjjön, aminek jönnie kell – üzente Vona Gábor pártelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelyen pártja jogerőssé vált büntetéséről beszélt. Az Állami Számvevőszék 15 napon belül 331 millió forint megfizetését várja el a Jobbiktól.
Míg Volner János, a Jobbik frakcióvezetője hétfőn arról beszél, még nem tudják, hogyan és miből fizetik be a az Állami Számvevőszék által kiszabott, 331 milliós büntetést, a párt elnöke, Vona Gábor az elnökségi ülés után bejelentette: önként nem fizetnek.
"Jöjjön, aminek jönnie kell."
Azt pontosan tudni, minek kell jönnie. A következő lépés ugyanis az inkasszó, amit majd az adóhivatal (NAV) vet ki a Jobbik számlájára. Az Állami Számvevőszék az elmúlt időszakban sorra büntette az ellenzéki pártokat, többen közölték, nem fizetnek.
Szemben Szigetvári Viktor (Együtt) álláspontjával, Vona Gábor szerint a kampánytámogatásból nem vonhat le az állam. Mikor rákérdeztünk az ellentmondásra, Vona azt felelte, nem tudja, kinek van igaza. Bevallotta: "vágyvezérelt gondolkodás" részéről, hogy nem érinti a jelölőszervezeteknek járó összeget. De nem lenne meglepve, ha ebből is vonnának. (Ha a kampánytámogatás kárára hajtanák be a büntetés egy részét, akkor ördögi kör alakulhat ki: a párt nem tudna elszámolni a pénz azon részével, ami miatt a következő ellenőrzési körben újabb büntetést szabhat ki az ÁSZ – vezette leSzigetvári.)
Van a Jobbiknak most 160 milliója
A Jobbik már megkapta az első negyedéves költségvetési támogatását, ezzel az összeggel, valamint az eddig beérkezett adományokkal együtt nagyjából 160 millió forint van most a párt számláján. Vona Gábor azt mondta, az ÁSZ döntése ellen bírósághoz is fordulnak, ennek a részleteiről Volner János frakcióvezető beszél holnap. Elsősorban nemzetközi fórumokban gondolkodnak, de a hvg.hu kérdésére azt mondta, a hazai bírósági utat sem zárják ki, de szerinte ahol most tart az ügy, az már nem jogi kérdés.
Vona furcsának nevezte, hogy az ÁSZ tájékoztatását csak ma kapták meg hivatalosan, így tulajdonképpen a sajtóból értesültek a büntetés híréről. Azt üzente, nem nekik van 15 napjuk a pénzt befizetni, hanem
"az ÁSZ-nak van 15 napja, hogy visszatérjen a törvényesség talajára."
Többen rákérdeztek arra, hogy mi lesz 15 nap múlva, ha az ÁSZ nem változtat az álláspontján, ám Vona Gábor nem árult el részleteket. Majd meglátják – így zárta rövidre a kérdést. Vona bírálta Orbán Viktort is, szerinte a miniszterelnök áll az egész mögött, a cél, hogy a Jobbik ne indulhasson a választáson, és hogy őt börtönbe vessék. A hvg.hu kérdésére, hogy milyen alapon foszthatnák őt meg szabadságától, Vona azt mondta, ez sem jogi kérdés, ám végső soron ő felel a párt gazdálkodásáért, ezért akár idáig is fajulhat az ügy.
Mindent megtesznek azért, hogy indulhassanak a választáson – mondta. Azon nem gondolkodtak, hogy új párttal vágjanak neki 2018-nak, és így cselézzék ki az egész eljárást.






Három bélmegyeri vadász szembe mert szállni Mészáros Lőrinc fiával, és nyert





Első fokon győztek a vadászok, akiket másfél évvel ezelőtt kizártak a saját földjükről Mészáros Lőrinc fiának kedvéért. Most – egyelőre nem jogerősen – kimondta a bíróság, hogy törvénysértés áldozatai lettek.
Még mindig nem akarom elhinni” – pislog könnyes szemekkel Lovas József, bélmegyeri gazdálkodó a Békési Járásbíróságon, csütörtökön délután, az ítélet kihirdetése után. Ő volt az, aki elsőként kiszúrta, hogy nincsenek rendben azok a papírok, amelyeknek segítségével másfél évvel ezelőtt kizárták őket a bélmegyeri vadászterületről.
Másfél éven át csak nézhették, ahogy Mészáros Lőrincék helikopterrel leszállnak, hallották a lövéseket, az ő vadászpuskáik meg tokba zárva rozsdásodtak.
Láttuk, ahogy a tűzoltó autó locsolta tisztára a sáros utat, és műgyepet terítettek le, hogy ne legyen sáros a vadász urak csizmája. Még Kádár János is maga vette le a sáros csizmáját annak idején, amikor a hajtó ugrott volna, hogy segítsen neki. Ma már más idők járnak.”
sóhajt fel Lovas Mihály. – Kérdezzen engem, majd mesélek, már nyugdíjas vagyok, mit tudnak velem csinálni? – mondja mosolyogva. Hárman, Lovas József, Lovas Mihály és Komáromi Mátyás fordultak bírósághoz még tavalyelőtt szeptemberben. Féltek, de úgy gondolták, hogy aki most viszi a vadászati jogot, az 20 évre viszi, nincs mit veszíteniük.
© hvg.hu
Másfél évvel ezelőtt, 2016. augusztus 12-én összehívták a kijelölt vadászterület földtulajdonosait, hogy az új vadászati törvénynek megfelelően újraosztott terület hasznosításáról döntsenek. A közgyűlésen a térségben korábban vadászati jogokkal bíró Bélmegyeri Földtulajdonosok Vadgazdálkodó Vadásztársaságának tagjait váratlanul érte, amikor a meghirdetett napirendeken túl arról is szavaztak, hogy ők vehetik a puskájukat, a jövőben a Hidashát-Bélmegyer Vadgazdálkodási Társaság szervezhet vadászatokat ott, ahol a másik társaság évtizedeken keresztül gazdálkodott, ráadásul például Lovas József birtoka a terület kellős közepén van, tehát a szomszédból nézheti, hogy Mészárosék hajtják a vadakat. Ugyanis az új szerződött vadásztársaság elnöke nem más, mint Mészáros Lőrinc fia.
A 2016-os közgyűlésen még fel sem ocsúdtak a meglepetéstől a kifosztott vadászok, már érzékelték, hogy valami nagyon nem stimmel. Utánanéztek alaposabban a papíroknak, maguk is meglepődtek, hogy mennyi szabálytalanságot találtak. Ezért indítottak polgári eljárást, amelyben a kizárásukról döntő közgyűlési határozat érvénytelenítését kérték a bíróságtól. Most ebben a perben született elsőfokú döntés, amely nekik adott igazat. Az ötperces ítélethirdetés után a Békési Járásbíróság bírója nem ismertette a döntés indoklását, így vannak még homályos pontok, de a három vadász ügyvédjének értelmezése szerint a lényeg az, hogy a kizárásuk érvénytelen, így majd meg kell tenni a hivatalos lépéseket a vadászati joguk helyreállításáért, Mészárosék odébb állhatnak. Na, jó, nem teljesen, de nézzük, mi a helyzet a „nagykutyák” kedvelte bélmegyeri vadászterületen.
Felszabdalták, majd jól kizárták a helybelieket
Mi etetjük a vadakat, ők meg lelövik” – meséli a három vadász egymás szavába vágva már Lovas József bélmegyei majorjának konyhájában, ahol az asztalra terített térképen mutatják a kialakult helyzetet. Lovas József azt magyarázza, hogy a területen vadászati jogot nyerő társaságnak szinte alig van földje Bélmegyeren, így valóban az a helyzet áll elő, hogy a vadak a puskájukat a sarokba állítók területein híznak.
Lovas József, Lovas Mihály és Komáromi Mátyás szálltak szembe Mészáros Lőrincékkel, és egyelőre nyerésre állnak
© hvg.hu
Évtizedeken át egy 9200 hektáros területen kaptak vadászati jogot a helyi gazdák, akik tizennégyen megalapították a vadásztársaságukat. A tagok tulajdonában levő földek a vadászterület mintegy 60 százalékát lefedték, a többi az állam kezelésében van. A teljes egészében 2017 márciusától hatályos módosított vadászati törvény első lépcsőben bevezette a tájegység fogalmát azzal, hogy a vadászterületek határvonalának ezekkel egyeznie kell. A bélmegyeriek esetében ez azt jelentette, hogy a 9200 hektáros területet négy részre vágták aszerint, hogy az apróvadas vagy nagyvadas terület. Így a korábbi területek egy része átkerült más vadászterületre, illetve az egyik 4200 hektáros terület egyben maradt, ez lényegében a korábbi terület magja.
Ennek a területnek a közepén van Lovas József háza, majorja, földjei. Igen ám, de ugyanennek a területnek a közepén van a hírhedt vadászkastély is, amely viszont már 1992 óta a Hidasháti Mezőgazdasági Zrt. tulajdonában van, s mint közismert, ez az egykor még az első Orbán kormány idején a „piszkos tizenkettő” között privatizált állami gazdaság 2017 januárja óta Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. (Mészáros és a felcsúti mágnás lánya mellett a cég igazgatósági tagja Csák Gyula is, aki az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója volt évtizeden keresztül, lényegében az ő vezénylete alatt zajlott a Békés megyei ivóvízminőség-javító program 33 milliárd forintos kivitelezése, amelyben konzorciumi tag volt Mészáros Lőrinc cége is.)
A kastélyhoz korábban sem tartozott föld, de Lovasék a jó szomszédság jegyében beleegyeztek, hogy 500 hektáron vadásztathassanak a kastély tulajdonosai. Amikor 2016-ban meghúzták az új vadászterületek határait, a Hidasháti Zrt. képviselője már puhatolózott a helyieknél, hogy nagyobb területen szeretnének a későbbiekben vadászni, de a bélmegyeriek ebbe nem mentek bele. Ekkor hívták össze az ominózus közgyűlést, hogy arról döntsenek, ki legyen a tulajdonosok új képviselője és ki gyakorolhatja a vadászati jogokat a területen. Itt érték a meglepetések a helyi vadászokat. Arról persze addig fogalmuk sem volt, hogy időközben megalakult a Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársaság, amelynek elnöke Mészáros Lőrinc azonos nevű fia lett, és amely ugrásra készen várta, mikor szkanderezheti le a helyi vadászokat.
© hvg.hu
Mészárosék puccsa
A felidézett másfél évvel ezelőtti közgyűlésen meg sem tudtak szólalni a döbbenettől, csak érezték, hogy nincs rendben a dolog.
A közgyűlésen olyan emberek jelentek meg, akiknek egy zsebkendőnyi földjük nincs a területen, csak meghatalmazásokat lobogtattak. Így szavaztak az előhaszonbérletből való kizárásunkról, ami nem is szerepelt a meghirdetett napirendek között.”
A bélmegyeri földtulajdonosok okkal gondolhatták, hogy mivel földjeik nagy része itt van, továbbra is ezen a területen élnének a vadászati jogukkal. A szóban forgó 4200 hektár negyede állami terület, a többi a bélmegyeri gazdáké, közülük a később pereskedőknek összesen 750 hektárnyi földjük van, a maradék felett több tucat gazdáé, akik közül sokan nem is vadásznak, csak a bérleti díjat kapták  a vadászoktól, tehát nekik lényegében mindegy, ki fizet nekik. A hatályos jogszabályok szerint annak van nagyobb szava a döntésekben, akinek a legnagyobb a területe. Ha állami terület is van, mint ez esetben is, akkor az előhaszonbérleti jog a szomszédot illeti. Ez most azért is különösen fontos, mert a terület arányában lehet szavazni, tehát borítékolható volt, hogy ha a helyi vadászok a saját összesen 750 hektárjukkal előhaszonbérleti jogot élveznek az állami területekre is, akkor simán többségük van, tehát nyilvánvalóan nem a Mészáros fiú társaságával kötnek szerződést a terület vadgazdálkodására, hanem a helyi társasággal.
A közgyűlés napirendjei között tehát nem szerepelt az előhaszonbérleti jogból való kizárás, ennek ellenére előrántották az adukártyát rögtön a gyűlés elején azok, akik föld híján csak az állítólag összegyűjtött meghatalmazásokat lobogtatták. Akár szavazhattak is volna a kizárásról, de akkor a témát napirendre kellett volna venni, a földtulajdonosok mindegyikét értesíteni kellett volna, ha azok nem akarnak szavazni, akkor szabályos meghatalmazásokat kellett volna hozni és azzal voksolni. Ehhez képest egy sor szabálytalanság történhetett. De ez csak később derült ki, amikor a kirekesztett vadászok elkérték, hogy megnézzék a meghatalmazásokat, kiket is képviselhettek a közgyűlésen szavazók. Azt a választ kapták, hogy titkosítva vannak a meghatalmazások. Ekkor döntött úgy a három vadász, hogy pert indít, de igazán csak a tárgyalásra beidézett tanúkat hallgatva döbbentek meg.
© hvg.hu
Hamis jegyzőkönyv, hamis meghatalmazások?
A tárgyaláson derült ki, hogy a jegyzőkönyvben szereplő három meghatalmazásból, amelyek az állami földterületek képviseletére szóló meghatalmazások, valójában csak egy van meg” – idézi fel Lovas Mihály, az egyik felperes azt a korábbi tárgyalást, amelyiken a jegyzőkönyvet hitelesítő Dalerd Zrt. vezérigazgatóját hallgatták meg tanúként a Békési Járásbíróságon. A felperesek ügyvédje a tárgyalást követően tett még kiegészítéseket, most ezekből idézünk néhányat:
  • eleve csak akkor lehetett volna a kizárásról szavazni, ha az a közgyűlési hirdetményben napirendként szerepel
  • a Nemzeti Földalapkezelő elnökének aláírása szemmel láthatóan hamis azon meghatalmazáson, amely a kizárásról való szavazásra jogosította fel a jelen levő képviselőt
  • 76 földtulajdonos meghatalmazása hiányzik, nem tudták bemutatni a bíróság előtt
  • a kizárásról eleve az összes földtulajdonos a tulajdonosi hányadának mértéke szerint kellett volna, hogy szavazzon, a voksok többsége szükséges a kizárásról való döntéshez (nem csak a megjelent képviselők szavazati többsége)
  • a meglevő állami meghatalmazás más területre szóló meghatalmazást tartalmaz (kód szerint beazonosítottan)
  • az állami meghatalmazásoknál a törvény előírja, hogy az illetékes miniszter is jóváhagyja, ez is elmaradt.
Bár az ítélet indoklását nem ismertette annak kihirdetésekor a bíró, így nem tudjuk, hogy az ügyvéd által benyújtott kifogások melyikét fogadta el és melyiket nem a bíró, de laikusként sem csodálkozhatunk azon, hogy a kizárásról szóló határozat érvénytelenítése mellett döntött a hatóság. Az egy következő kérdés, amit az indoklás ismeretének hiányában nem tudunk, hogy a jegyzőkönyv és a meghatalmazások hamisítása miatt tesz-e a bíró hivatalból feljelentést.
A per ideje alatt is vígan helikoptereztek Mészárosék
A szívünk sajog, nézze, már az egy éve üresen kong a mi „kastélyunk” – mutatják a helyiek társaságuk vadászházát, amikor a tárgyalás után elmentünk Bélmegyerre, hogy megnézzük, milyen az a vadászterület, amiért ekkora küzdelem folyik.
Akármerre megyünk fácánok, őzek, nyulak bukkannak fel, nem is csoda, ha évtizedek óta idejárnak a „nagykutyák”.
Megfordult erre Kádár, Brezsnyev, meg mostanság Semjén Zsolt is. Itt ült mellettem az autóban, viccelődött, hogy náluk otthon nőuralom van, ki kell engedni a gőzt néha”
ezt már Komáromi Mátyás meséli, aki már nagyon bánja, hogy mennyire kedvesek, segítőkészek voltak akkor, amikor a Hidasháti Zrt. vendégeit kalauzolták a vadászatoknál. „Bíztunk abban, hogy bennünket is hagynak élni, de nekik minden kell” – teszi hozzá Lovas Mihály.
© hvg.hu
Amikor pénteken délután a kastély környékén jártunk, szinte semmi mozgást nem láttunk, kihalt volt a környék. Az már persze csak a vadászatban nem jártas szemlélőnek furcsa, hogy gyékénytámlák sűrű sorait látni, amit valahogy úgy lehet elképzelni, hogy ezek mögé beáll a vadász, majd a hajtók belehajtják a vadakat a puskagolyókba. A kastélyhoz tartozó 200 hektáros vadaskert még az előbbinél is kényelmesebb, mert bekerített területen „üldözhetik” a vaddisznót.
Azt már Lovas József említi csak, hogy ráadásul a Békés Megyei Kormányhivatal vadászati főosztálya ez után a felemlegetett közgyűlés után adta ki a Mészáros fiú társaságának az engedélyt, holott ők jelezték a hatóságnak, hogy megtámadták bíróságon a döntést. Ezért vadászhattak Mészáros Lőrinc barátai és családja nyugodtan az elmúlt másfél évben is.
Igaz, a bírósági ítélet még nem jogerős, a csütörtöki ítélettől számítva 8 napig fellebbezhet ifjabb Mészáros Lőrinc, de a három vadász hétfőn a vadászati hatóságnál kérelmezi azt, hogy legalább a jogerős ítéletig függesszék fel a felcsúti mágnás fiának kiadott vadászati engedélyt. Abban bíznak a gazdák, ha tíz évvel ezelőtt a fideszes képviselők megvédték az ő igazukat az akkori szocialista kormány államtitkárával, Benedek Fülöppel szemben – aki 2006-ban közreműködött abban, hogy állami földeket szabálytalan meghatalmazásokkal passzoljanak át –, akkor most is az igazság oldalára állnak.








Döbbenetes, de Kadhafi befagyasztott milliárdjai ma is szépen kamatoznak valakinek, vajon kinek?



16 milliárd euró van Kadhafi olajbefektetési alapjának számláján, melyet Brüsszelben vezetnek. Az osztalékokat és kamatokat szorgosan fizetik is rendszeresen erről a számláról olyan ügyfeleknek, akik a számláikat Bahreinben és Luxemburgban vezetik. Kik ők?
Banktitok! De hiszen a 2011-ben meggyilkolt diktátor számláit befagyasztották, hogy utalhatnak erről? – érdeklődött Politico hírportálBrüsszelben. A belga pénzügyminisztérium válasza: "ehhez nem kell külön engedély. Amikor ugyanis az EU tagállamai a Kadhafi vagyon befagyasztásáról döntöttek 2011 októberében, akkor ezt nem terjesztették ki az osztalékokra és a kamatokra".
Márpedig jelenleg 16 milliárd euró van a LIA számláján Brüsszelben. Ebből 14 milliárd euró részvényekben és 2 milliárd euró a folyószámlán. Mi is az a LIA (Lybian Investment Authority)? Kadhafi, aki 42 évig volt Líbia diktátora, az olajból élt, de nem értett az üzlethez. Ezért Ausztriában tanult fia, Szaif al Iszlám Kadhafi csak 2006-ban tudta őt rábeszélni arra, hogy hozzon létre egy szuverén alapot az olajbevételek hasznosítására. A kopasz trónörökös aztán gondoskodott róla, hogy befektessék a pénzeket. Elsősorban olasz és brit részvényeket vásároltak, például az ENI olajtröszt vagy a Juventus futballcsapata tartozott az itáliai portfólióba. Az érdekesebb brit részvénycsomagok: a Royal Bank of Scotland és a Pearson, mely abban az időben a Financial Times kiadója volt.
© Ammar El-Darwish
Apjánál ugyan jobban értett az üzlethez az ifjú Szaif al Iszlam (az iszlám kardja), de a nagy pénzügyi válságban a hírek szerint több mint egymilliárd dollárt bukott a Goldman Sachs kétes befektetéseivel. Az ügyből véget nem érő per lett. A Goldman Sachs líbiai emberét kezdetben a mennybe menesztették New Yorkban, majd a pokolra került és kirúgták. Ráadásul Libiában közölték vele: elevenen megnyúzzák és rámennek az Afrikában élő családtagjaira is. Ebből nem lett semmi, mert  kitört a forradalom, és a líbiai diktátort felkoncolták 2011 őszén.
Mi lesz a vagyonnal, melynek értékét akkor 40 milliárd dollárra becsülték?
Egy milícia elkapta Szaif al Iszlám Kadhafit. Mit árult el nekik a trónörökös, azt nem tudni. Szaif al Iszlám Kadhafi félig-meddig ma is fogoly Libiában, ahonnan nem mer kimozdulni, mert háborús bűnök miatt jelenése lenne Hágában.
Kadhafi pénze Líbia népét illeti!
– ebben mindenki megegyezett a diktátor halála után. Csakhogy Líbiának hét éve nincsen egységes kormánya. Jelenleg is két kormány működik: az egyik Tripoliban, a másik Bengáziban. A káosz teljes, és a megoldást senki sem ismeri. Kadhafi özvegye és gyermekeinek nagy része külföldre menekült. Ők kapnák az olajvagyon kamatait és osztalékait? Vagy Szaif al Iszlám Kadhafi a haszonélvező Líbiában, ahol azért maradhatott életben, mert elárulta, hol a hatalmas vagyon? Egy ember mindenesetre van, aki nem szomorkodik azon, hogy teljes a káosz Kadhafi pénzeinek ügyében: Nicolas Sarkozy francia exelnök.
Szaif al Iszlám Kadhafi a líbiai televízióban kijelentette: megvannak a számlák arról, hogy ötmillió euróval támogatták Sarkozy elnökválasztási kampányát. Ezt követően nem volt nagyobb ellensége a világban Kadhafinak, mint Nicolas Sarkozy, aki 2011-ben még az Élysée-palotában üldögélt. Aztán ő volt az első külföldi államfő, aki Kadhafi szégyenletes halála után Líbiába látogatott. Franciaországban ugyan csordogál a vizsgálat ebben az ügyben, de minthogy minden információ titkos, és a szereplők többsége nem épp érdekelt az igazság tisztázásában, az ügy nem tart sehol. Valószínűleg soha nem is fog, hiszen Sarkozy időközben megbukott a francia belpolitikában. Így a tisztánlátás már senkinek sem fontos. A titokzatos haszonélvezők pedig továbbra is kapják a kamatokat és az osztalékokat Kadhafi vagyonából, melyet konzervatív becslések 40 milliárd dollárra taksáltak 2011-ben, és amely az elmúlt évek tőzsdei boomjának következtében ma már minden bizonnyal többet ér.




ORBÁN EGY FIDESZT ZSIDÓZÓ KURUCINFÓS CIKK ALAPJÁN SOROSOZTA SZÉL BERNADETTET

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.10.10.


Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének kérdésére a megszokott módon válaszolt: Soros. Csakhogy ebben a sorosozásban volt egy kis gubanc. Ugyanis a miniszterelnök többek között azt is sorosista együttműködésként rótta fel Szélnek, hogy a Humanista mozgalom tagja volt. Ez viszont icipicit öngól...

...A Humanista mozgalom egy baloldali mozgalom volt a 2000-es években, amely nagy politikai sikereket nem ért el, de sok tagját felszippantotta a későbbi LMP, amellyel a Humanisták együtt indultak a 2009-es EP választásokon. Legtöbben talán arról emlékezhetnek rájuk, hogy éveken keresztül megszervezték a Békejelet: a Hősök terén és az ország más pontjain több százan formálták magukat élőképpé, hogy a háborúk ellen és a nukleáris leszerelés mellett fellépjenek. De a humanisták jelen voltak a magyar közélet más területein is: balról kritizálták az MSZP-SZDSZ kormányzatot, így sokszor kerültek egy platformra a Fidesszel. A 2004-es kórházprivatizációs népszavazáson például együtt kampányoltak azért, hogy kórházak maradjanak állami kézben. De több korrupciós ügyben is együtt léptek fel a Fidesz politikusaival az MSZP-SZDSZ korrupciós ügyei ellen, leginkább a Budapest VI. és VII. kerületi önkormányzataihoz kötődő korrupciós ügyek és természetkárositó döntések ellen.

Tehát amikor Orbán Viktor Soros-kötődéssel vádolja a Humanista mozgalom kapcsán Szél Bernadettet, akkor azzal a korábbi Fideszt is vádolja.

Persze ez a vád már attól nevetséges, hogy ha a Humanista mozgalomnak adott volna pénzt Soros, akkor így szólna a vád:

“Maga tagja volt annak a mozgalomnak, ami fellépett a korrupció ellen, és a mindenkinek járó ingyenes egészségügyi ellátás mellett!”

És lássuk be, egy ilyen “vád” igazából csak dícséret egy miniszterelnök-jelöltnek.




JÖHETNEK A KERESZTES GÁRDISTÁK

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.10.10.


Aradszki András KDNP-s politikus, a KDNP nevű klerikális lobbi-egylet oszlopos tagja igen határozottan állította, hogy a rózsafüzér mindenrosszat elhárít. Gyakorlatilag meghirdetve a politikai motivációtól fűtött hatalmi ördögűzést. Valószínűleg az éppen aktuális ellenségkép-üldözés jegyében. Ezért mostanában sokat támadják a KDNP-s politikust. Holott akár meg is köszönhető lenne.

Az ugyanis eddig is teljesen világos volt, hogy a hatalom képviselői csak annyit ismernek a kereszténységből, amely elegendő a hatalmi retorikájuk populista alátámasztására. Kezdve azzal az öt 
évvel ezelőtti állásponttal, ami a gyermekeknek a szülők együttélési formája alapján való megkülönböztetését vetítette előre. Nem mintha Jézus valaha is javasolt volna ilyesmit, de Rétvárit ez már akkor sem zavarta és azóta talán már annyira sem. Ahogy Jézus tanításai általában sem nagyon zavarják a hatalom képviselőit. Nagyjából azt az álláspontot képviselve, hogy ami a hatalmi érdekeket szolgálja, az jöhet. A többi? Ott kérem nincsen semmi látnivaló. Legutóbb Balog-páter próbálta meg legyőzni a kereszténységet.

Most a KDNP-s képviselő sátán-írtós magánszámát is szét lehetne cincálni. Kezdve ott, hogy a rózsafüzér eredetét korántsem az ördögűzés, hanem a zsoltáréneklés környékén, és az analfabéta szerzetesek megtámogatása környékén 
keresgélhetjük. Az egy külön csemege mostani felszólalásban, hogy a sátáni műveletek egyike, ha „emberbarát köntösbe bújva, álszentül, hazug módon oktatják ki az egyházat is emberszeretetből”. Ami világosan jelzi, hogy amikor Ferenc-pápára, esetleg Jézus tanításaira hivatkozik valaki a hatalmi állásponttal szemben, akkor az maga a sátán. Ami első közelítésben leginkább egy újabb gumicsont kiosztását jelenti a nép számára...






CSAK LÁTNI NE KELLJEN ŐKET: EURÓPA PÉNZÉN KÍNOZZÁK A MENEKÜLTEKET AFRIKÁBAN

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2017.10.10.


A 2015-ös európai menekültválság, amely Magyarországon is átsöpört, egyetlen egy dolgot tanított meg a kontinens vezetőinek: ha hatalmon akarnak maradni, meg kell akadályozniuk, hogy ez még egyszer megtörténjen. Abban az évben minden korábbinál több, 1,3 millió ember érkezett illegálisan Európába, olyan indulatokat és gyűlöletet felkorbácsolva Budapesttől Berlinen át Brüsszelig, hogy az politikai földindulással veszélyeztetett.

Az azóta eltelt két évben a kedélyek kicsit lenyugodtak, elsősorban azért, mert az EU és egyes aktívabb tagországai mindent megtettek, hogy Európát ne árasszák el ismét a kontinens lakosságának jelentős része által rettegett ázsiai és afrikai szegények. Az ezt célzó különböző gazdasági/humanitárius és katonai/határvédelmi programok már elég ideje működnek ahhoz, hogy számot lehessen vetni a működésükkel kapcsolatban. Az összkép pedig egyértelmű: a szerencsétlen menekültek életét - és halálát - ugyan sikerült egy kicsit távolabb tolni Európától, de ettől a problémák még egyáltalán nem oldódtak meg, és az európai adófizetők pénzéből embertelen és vállalhatatlan dolgokat finanszírozunk. A menekülőket teljesen megállítani pedig nem lehet...






FELBUJTÁS GYILKOSSÁGRA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZSEBESI ZSOLT
2017.10.10.


...A történetnek mintha semmilyen magyar vonatkozása nem volna, és ha felületesen vizsgáljuk nincs is. Ha jobban belegondolunk, talán mégis van. Óhatatlanul felsejlik Magyarország egyszemélyes vezetője, Orbán Viktor nem oly régen hozott döntése az azeri baltás gyilkos kiadásáról Azerbajdzsánnak, ahol nemzeti hősnek kijáró ünneplés, pénz és paripa várta a börtön helyett. Csak mert Azerbajdzsán vezetése szerint hőstett álmában megölni egy örményt, nevezetesen egy katonatársat, csak azért, mert örmény származású. Mint látjuk egy újságíró élete sem ügy Azerbajdzsánban.

Ma már azt is tudjuk, az azeri baltás gyilkos néven elhíresült történet kapcsán, hogy kizárólag a gyilkos katona kiszabadítására nyitott az ázsiai ország nagykövetséget hazánkban. Arról is vannak hírek, hogy gyanús pénzmozgások kísérték magyar bankszámlákon a kiadatást. Azaz: nem kizárt a kormányzati szintű korrupció. Az újságíró elleni erőszak hallatán óhatatlanul másik két ország neve ötlik fel, amelyekkel hazánk baráti, mégpedig meleg baráti kapcsolatokat ápol. Oroszországé és Törökországé.

Nem állítom, hogy csak ebben a három országban bánnak keményen a független sajtó képviselőivel, vagy az ellenzékiekkel. Nem csak Oroszországban lövik agyon, mérgezik meg és veretik véresre, nem csak Törökországban börtönözik be tucatszám az ellenzékieket és a zsurnalisztákat, gyakran koholt vádak alapján, de az mégiscsak szemet kell szúrjon, hogy Magyarország külügyminisztériumának e három országot sikerült a fontos partnerei közé emelnie és a magyar kormányfő látványosan jó viszonyt ápol azok autokrata, de inkább véres kezű vezetőivel.

Jövőre Oroszországban is választások lesznek és már megkezdődött Putyin potenciális ellenfeleinek lejáratása, ellehetetlenítése. Megszületett az első eltiltás is a választási indulástól. Ha ebben a megvilágításban nézzük a Jobbik ellen indított kormányzati kampányt vagy a Népszabadság pontosan egy évvel ezelőtti betiltását, a magyar vidéki sajtó és az elektromos média kormánypárti megszállását, akkor egyértelművé válik honnan ered a magyar kormány beteges szimpátiája az említett államokkal és vezetőikkel.

Aki azt gondolja, hogy az ezekben az országokban megtörténtek nálunk nem fordulhatnak elő, annak azt üzenem, hogy vigyázzon! Csípje meg magát, hogy felébredjen! Ne várja meg, hogy vak és süket rendőrök közé préselve egy rendőrautóban érje a váratlan szívhalál, vagy egy hazánkba tévedt külföldi nyugdíjas elgázolja az esti félhomályban. Magyarországon ugyanis háború van. Csak emlékeztetek rá: utoljára ez év augusztusában hosszabbították meg fél évvel 2018. március 7-ig a rendkívüli állapotot az országban, mégpedig a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre hivatkozva. Miközben válsághelyzet Magyarországon csak a kormányzati plakátokon, az állami televízió képernyőjén és a fideszes képviselők retorikájában van.

Földi László a kormány szakértője, a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal volt műveleti igazgatója a tévé kamerái előtt nyíltan megmondta, mire készüljünk: „Most háború van. Ezek az emberek (a nemzetközi civil szervezetek magyar alkalmazottai szerk.) kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.” Magyar demokratikus ellenzék! Ezt az üzenetet talán már meg tetszenek érteni? A felbujtó már beszélt. Mire tetszenek még várni? A gyilkosokra?






NEM MIGRÁNSOK, NEM ROMÁK, NEM HAJLÉKTALANOK. SZÉP FEHÉR BŰNÖZŐK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2017.10.10.


Ma reggel úgy keltem fel, hogy a jóról fogok írni. Arról, hogy nem csak rossz van, nem csak gonosz emberek vannak, hanem sokkal több jó. Gondoljunk csak bele – akár a napokban nagy felháborodást kiváltó söjtöri állatkínzásba – egy embertelenre jut mennyi emberség. Egy valaki kínozta azt a 150 kutyust, de hányan dolgoztak azért, hogy megszüntessék? És most is hányan dolgoznak azért, hogy segítsenek! Ezer és ezer ember segít akár anyagilag, akár személyesen.

Arról is akartam írni, hogy nagyon sokszor, túl sokszor csal a látszat. Akartam beszélni a kigyúrt, kopasz, agyba-főbe tetovált figurákról, akik ott rágták a körmüket a söjtöri rémtanya lezárt kapuja előtt és várták, hogy mikor nyitja meg a rendőrség a bejáratot, mikor mehetnek már kimenteni a síró kis jószágokat.

És mesélni akartam arról, hogy a minap egy parkolóban álltam le, mellettem egy másik autóból kiszállt egy olyan figura, akiről egyből az jut az ember eszébe, hogy nem szeretne vele összebalhézni. Láttam a kezében a pórázt és már láttam (azt csak a lelki szemeimmel), hogy egy színizom harci kutya fog mindjárt felbukkanni. A pasi behajolt az utastérbe és kiemelt egy apróságot, máltai selyem és valami keveréke lehetett és látszott, hogy idős már, valószínűleg foga sem volt, mert úgy lógott a kis nyelve és a férfi a hatalmas mancsában olyan gyöngéden fogta, ölelte a melléhez óvatosan és beszélt hozzá.

És el akartam mondani, hogy a múlt héten orvosnál voltam az egyik kutyámmal, a váróban egy baltával faragott arcú kétméteres figura a hatalmas kutyájával, én a saját kutyusomhoz már hajoltam le és öleltem át a fejét (kicsit autista, könnyen megrémül), de mire felnéztem a nyugtatásból – amire egyébként nem is volt semmi szükség – a baltaarcú már a földön ült és cirógatta az én kutyámat, a hatalmas kutyus pedig barátságosan odadugta az orrát és ez olyan jó volt.

Akartam még mesélni arról, hogy mennyi ember segít a másikon, hogy hányan, de hányan áldoznak időt és pénzt azért, hogy az elesetteknek egy kicsit jobb legyen. És hogy sokszor ez egyáltalán nem látszik rajtuk, sokszor semmi nem az, aminek látszik. Beszélni akartam arról, hogy végső soron az emberek többsége igenis jó, mindennek ellenére sokkal több jó vesz körül minket, mint rossz. Erről akartam írni – ahogy elnézem, írtam is – és akkor jött szembe ez:






AZ IMA EREJE, AVAGY VADE SATANA!

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.10.10.


Aradszki András KDNP-s kismókust megszállta a Szentlélek, és meglátta a Sátánt magát, túl az üveghegyen, a kurta farkú kismalac túrása tövében. Valahogy átlátott a falakon, és transzba esett, magában a Parlamentben fölállt, fölegyenesedett, fölmagasodott, és nekilátott ördögöt űzni a hit és az ima erejével, ahogyan ez szokásban van már évszázadok óta még a budi tövében is, falvainkban, tanyáinkon és minden olyan helyen, ahol magasan lobog az értelem meg a helyi bádogbánosok lángja.

Valamint a Mari néniké is persze, akiknek ez az egész szeánsz szólt szavazatokért könyörögve. Viszont nem árt azért alaposabban elmerülni a témakörben, ha már megörvendeztetett bennünket a csodával. Felszólamlásának azt a címet adta a jámbor-imbecillis képviselő úr, hogy aszondja „A sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztényi kötelesség”. Mielőtt ezt az egész környülállást alaposabban vizsgálat tárgyává tennénk, képviselő et. gondatlansága miatt nekünk magunknak kell tisztáznunk, hogy akkor most a Gyuri bácsi maga a Sátán, vagy csak belé költözött a gonosz, mert ez egyáltalán nem mindegy, ha ki kell választani az alkalmazandó küzdési módot.

Hosszas és alapos megfontolás után arra kell jutnunk, hogy Sorosba csak belé költözött az ürdüng. Így kell ennek lennie, hiszen hosszú évekkel ezelőtt, amikor még ezt a bagázst tömte pénzzel – hogy verné meg érte az Isten -, akkor még rőzse dalok meg Szűz Mária volt az ő lelkében, csak manapság, midőn egyetlenünk agya végképp elborult, valahogy mostanában fordult meg benne a jó, mint az népmesei hősök esetében szokásban van. Így lehet, hiszen ez az Aradszki gyerek is úgy véli, hogy az ima segít majd, hiszen kifejtette az alkalmazandó harcmodort is: „A rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen, és képes a történelem megváltoztatására, ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.”

Vélhetően nem nuncsakunak óhajtja a szent füzért alkalmazni, ebből fakadóan a szavakban bízik, mondaná ő azt a rózsafüzért sorjában a Miatyánkokkal meg Hiszekegyekkel, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. A szavaknak nagy ereje van, emlékezhetünk, hogy Vejnemöjnen is még a gatyát is képes volt leénekelni a népekről, vagy gondolhatunk Nicanor atyára Marqueznél, aki imádságát forró csokoládéval vegyítve bizonyította be Isten létezését, midőn elemelkedett a szaros anyaföldtől. Aradszki ebbéli reményeit az Orbánért szőtt imalánc is megerősíthette, annak is működnie kell, hiszen, mint kitetszik, a futballőrült él és virul, sőt, egyre nő, növekszik, már az eget is eltakarja...






ISTENTELENÜL MENTHETETLEN EZ AZ ORSZÁG

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2017.10.11.


...A havi bruttó 700 ezer forintért, továbbá az évi 200 ezres cafeteriáért Tarlós seggében fogalmam nincs pontosan mit főtanácsoló, de közben a kormány összes szarszagú propagandacsatornáján szívélyesen vendégül látott és turnéztatott Földit (Nógrádi és Spöttle elvtelen társa a széles néprétegek agymosásában), az ex-híszerzőtisztet az Átlátszó október 5-i cikke nyomán kapta vállaira a méltán megérdemelt hírnév.

Mindenki kussolt a legmagasabb hőfokon. Hiszen ahol az ország miniszterelnöke előretolt pocakkal áll ki az erőszak mellett, és öblösen megveregeti a honfitársát fenyegető, annak tulajdonában önbíráskodásilag kárt okozó sötét, mélymagyar ostobaság vállát, ott egy közönséges fegyverhordozó ilyetén elszólása a sánta kutyát nem érdekli.

A munkáltatóját, Tarlós Tahó Istvánt, a fogyatékkal élő emberek védőszentjét, ma 
arról kérdezték,mennyire kurva jó ötlet egy ilyen penetráns, gennyes elborult elmét (nem így hangzott a kérdés, nyugi) havi 700 ezerért foglalkoztatni. A válaszból idézek:

Nem tudom, hogy ő pontosan hogy fogalmazta meg ezeket a szavait. De egy tény, hogy Földi László, amíg itt dolgozik főtanácsadóként, addig semmilyen minőségben ilyen kérdésekben nyilatkozatokat nem tehet. Akkor sem, ha hívják, akkor sem, ha önként akar menni”.

Első ránézésre majdnem meglepődtem, hogy nocsak. Aztán ugyanazzal a lendülettel magamba is roskadtam: a látszólagos keménykedés valójában a szar ocsmány elkenése.

Azon túl, hogy Földi szavai bárhol szó szerint elérhetők, és közel két hét alatt még Tarlós is pontosan tájékozódhatott volna, mi a gyászról hablatyolt az alkalmazottja, egyfelől fontosnak tartotta leszögezni, hogy Földi cimbora és MSZMP-maradvány ezeket a kijelentéseit nem fővárosi főtanácsadói minőségében tette, hanem egykori biztonságpolitikai szakértőként.

Másfelől az ügyre visszatérő másik újságírói kérdésre aztán kibújt a fakocka szög a zsákból. A főpolgármester úr azt állította pár sorral lejjebb, hogy kezdi őt emlékeztetni ez az ügy Kövér László „köteles” mondataira, amiket anno kiforgattak, és úgy állították be, mintha a politikus bárkit is fel akart volna akasztani.

Tehát miután fel sem merült, a demokratikusan megválasztott kormány és külön Tarlós ingerküszöbét el sem érte, hogy ezt a nagypályás, túlfizetett uszító vadbarmot, aki a magyar állampárt seggéből kilógva honfitársai kinyírásáról lamentál, esetleg páros lábbal rúgják ki a büdös francba, napokkal később, újságírói kérdésre válaszolva, még ki is mossák a fekáliából. Nem az a baj, hogy nyomja a III/I-es háborús propagandáját, hogy ordas és védhetetlen nézeteket vall. Ezután nyilvánosan ne pofázzon és akkor minden rendben van. Mert hát persze, hogy kiforgatták, eltúlozták a szavait...




GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.10.11.
...A feröeriek csak magukat okolhatják, amiért kikaptak a magyaroktól. Feröernek ugyanis nincsenek milliárdokért épített stadionjai, sem az állampolgárok adójából lecsípett TAO pénzekkel bőségesen megtámogatott klubcsapatai. Nincs futballmániás miniszterelnöke, akinek az a fixa ideája, hogy az ország népe akkor boldog, ha sok stadion épül, és ezek nagyon sokba kerülnek.

Ha a feröeriek akár csak egy csöppet is normálisabban állnának hozzá a kérdéshez, akkor nekik is lenne Mészárosuk, Garancsijuk, Vajnájuk és saját lábon álló miniszterelnöki vejük.

Volna nekik Matolcsyjuk, valamint a mostanság sajnálatosan háttérbe szorított, de talán még nem teljesen leírt Rogánjuk és Kósájuk.

Volna Németh Szilárdjuk, mert egy valamirevaló országban ilyen is kell.

Én személy szerint sajnálom a feröerieket, amiért ennyire fantáziátlan népség. Élnek bele a világba, és még egy senki által nem használt kisvasút sem jut az eszükbe. Fel sem fogják, hogy a kisvasútjukat, amelyet senki sem használ, meghosszabbíthatnák Bicskéig, vagy, teszem azt, Lovasberényig.

Azt sem tudják, hogy Bicskét és Lovasberényt eszik-e, vagy isszák.

Nem lehet jó feröerinek lenni azért sem, mert nekik nem futja olyan miniszterelnökre, aki nyíltan önbíráskodásra biztatja a lakosságot, az ellenzéki pártok, valamint a még megmaradt független, szabad sajtó pedig nem elég erős ahhoz, hogy ezért elzavarja őt oda, ahova való.

Könnyen belátható, hogy mi, magyarok, mindenben a feröeriek előtt járunk. Nem véletlen, hogy – igaz, csak egy szerencsés góllal – kedden este legyőztük őket.

Ja, és a mi miniszterelnökünk messzebbre tudja köpni a szotyola héját, mint a feröerieké, beee!






ÚJABB GYANÚS PÁLYÁZAT A MÉDIATANÁCSNÁL

24.HU
Szerző: SZALAY DÁNIEL
2017.10.11.


Mi köze Uhrin Györgynének „Fodi”-hoz, az Andy Vajna rádiójával hálózatba kapcsolódó Rádió 1 Pécs vezetőjéhez, és miért nem érvénytelenítette a 101,7 MHz-es pécsi helyi frekvenciáért induló P1 Rádió pályázatát a Médiatanács? Újabb különös pályázatra bukkantunk a médiahatóságnál.

Sokat írunk mostanában az 
NMHH Médiatanácsának meglehetősen különös helyi ügyeiről, például arról, hogyan huny szemet a testület különböző egészen súlyos szabálytalanságok, hiányosságok felett a helyi rádiós pályázatokon, ki tudja miért. E pályázatok tétje, hogy az adott városi rádiós frekvenciákon mely vállalkozás működtethet rádiót. Írtunk már arról, hogy a testület annak ellenére engedett át pályázatokat, hogy azok kísérteties azonosságokat mutattak más pályázatokkal, és beszámoltunk arról is, hogy például Andy Vajna filmügyi kormánybiztos békéscsabai helyi rádiós pályázata esetében a testület még arra is kész volt, hogy a kormánybiztos cégének – a médiatörvény értelmében szigorúan jogvesztő – hiánypótlási határidőre sem megfelelő bankszámla-igazolását végül mégis befogadja, sőt ennek érdekében a testület még egy előre kihirdetett napirendi pontját is elhalasztotta, amikor a testület ülése előtt pár órával beszaladtak Vajnáék a hiánypótlás-kiegészítéssel, több héttel a jogvesztő határidő után, és egy újonnan létrehozott bankszámláról.  Most ismét súlyos anomáliákra bukkantunk, ezúttal Pécsett.

Már két pécsi frekvencia is kellene Vajna szövetségeseinek?


Pécsről azt érdemes tudni, hogy Vajna rádiója, a
 Radio Plus Kft. – azaz a budapesti központú Rádió 1 – már megjelent a városban oly módon, hogy a cég idén május végén hálózatba kapcsolódott a Mambó Rádió Kft.-vel a pécsi FM 90,6 MHz helyi rádiós frekvencia használójával. A hálózatba kapcsolódás során a Mambó Rádió Kft. átveszi Vajnáék Budapestről sugárzott műsorait, helyi tartalmat pedig csak 9 óra 59 percben hallhatnak a pécsiek a Rádió 1 Pécs néven működő rádióban. A Mambó Rádió Kft. tulajdonosa egyébként a régi Rádió 1 hálózat egykori egyik meghatározó személye, Fodor József, akit a szakmában csak „Fodi”-ként emlegetnek, valamint felesége, Fodor-Uhrin Beáta

Időközben a Médiatanács kiírt egy másik helyi rádiós pályázatot is, mely a 
pécsi 101,7 MHz-re vonatkozik. A pályázaton három induló volt. Az egyikük egy P1 Rádió Kft. nevű, idén megalakult cég, mostani történetünk egyik főszereplője, amelyről rögtön még sok szó esik majd. A másik pályázó a Regionális Rádió Kft., mely egy kormányközeli üzletemberek tulajdonában lévő, idén létrejött vállalkozás, mely mögött Krskó Tibor, a HGY Invest tulajdonosa áll. Ezt a céget a Hamu és Gyémánt (HG Média) cégcsoportot felépítő Krskó Tibor és Rogán Antal egykori szomszédjaként ismert Csetényi Csaba közösen alapította 2010 szeptemberében, de Csetényi 2015 októberében kiszállt a vállalkozásból. A két üzletember cégei számos kormányzati kommunikációs megbízást is elnyertek. A harmadik pályázó a 2015 óta működő Pécs Rádió Kft., mely a pécsi Simon család nevén van...




LESÚJTÓ KÉPET FESTETTEK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYRŐL, TOLERÁLHATATLANUL LESZAKADTUNK A TÖBBI EU-TAGORSZÁGTÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: KUN J. VIKTÓRIA
2017.10.10.



...Orosz Éva egészségügyi közgazdász az előadásában lesújtó képet festett Magyarország egészségügyéről. A rendszerváltás óta csak nőtt a lemaradásunk a többi EU-tagországtól, mind a várható élettartamban, mind a halálozási mutatóinkban. De még országon belül is óriásiak az eltérések.

„A különbségek nemcsak az EU 15-ök vagy a V4-ek, Csehország, Szlovákia és Lengyelország vonatkozásában ijesztőek, hanem az országon belül és az iskolázottságot tekintve is. Ma egy képzetlen negyvenéves férfi tizenegy évvel rövidebb élettartammal számolhat, mint az, akinek diplomája van. Az idő előtti halálozási ráta csaknem kétszerese az uniós átlagnak, a kivédhető halálesetek pedig háromszor gyakrabban fordulnak elő, ha a legjobb helyzetben lévő országokat nézzük” – kezdte előadását Orosz, aki szerint tolerálhatatlan a leszakadás és a területi egyenlőtlenségek is. „Ha a diagnosztikus vizsgálatokat nézzük, Szlovákiában hetven, Lengyelországban harminc százalékkal több CT- és MRI-vizsgálat készül Vagy itt egy mutató Magyarországon belül: négyszeres-ötszörös a várakozási idők közötti különbség, de például szürke hályog esetén tizenegyszeres. Az alapellátást tekintve is ordítóak az eltérések, pedig ezzel a kórházi ápolások jó része elkerülhető lenne, ebben hazánk helyzete a legrosszabb” – emelte ki a szakértő, akinek a számításai szerint mintegy 1800 milliárd forint hiányzik a rendszerből, ezt pedig a lakosság érzi.

Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója azt vette sorra, hogyan lesz valakiből magánbeteg és milyen nyomás helyezkedik a magánegészségügyre. Beszélt a humánerőforrás-krízisről, hogy a hálapénzek nyolcvan százalékát elnyelő „orvosbárók” alól lassan kivesznek a „Tóth doktorok”, vagyis a kollégák.

„Mind többen szorulnak ki az állami ellátásból, míg 2015-ben a lakosság 53, tavaly a 60, idén feltehetőleg már a 65 százaléka veszi igénybe a magánellátást. Ma már egyáltalán nem luxus, hanem szükség az ellátásnak ez az útja, viszont jogos felvetés, hogy
ezért a rászoruló kétszer fizet.

Mert amikor a mintegy 91 százaléknyi járulékfizető fele magánellátást vesz igénybe, lényegében olyanért nyúl a zsebébe, amit már a befizetésével elvileg kifizetett. És egyre többet. Míg négy éve 788, idén már 904 milliárd a magánkiadás, becsléseink szerint ez az összeg jövőre már meghaladja az ezermilliárdot, ezt pedig többnyire a szakellátásban, illetve a megfelelő diagnózisért költi el. A növekvő kereslet kielégítéséhez megfelelő személyzetre is szükség van, a dolgozók megszerzése és megtartása azonban már a magánegészségügyben is egyre nagyobb kihívás elé állítja az intézményvezetőket. A nővérek bruttó 300-450 000 forintos, a kezdő orvosok bruttó 700 000 forintos, a néhány éve pályán lévő szakorvosok másfél milliós, a tapasztalt, neves orvosok bruttó két és fél millió forintos bérigénnyel jelentkeznek, ám ez a szint még mindig csak a nyugati – ezer kilométeres távolságon belüli – bérszint egyharmada, ami kevés az elvándorlás megállításához – hívta fel a figyelmet az igazgató. Felméréseik szerint leginkább a 20–45 év közötti nők a páciensek a szférában, akiknek nettó havi jövedelme 250 000 forint. És nem véletlenül a „gyengébbik nem”: egy másik felmérésük szerint a nők tízszer nagyobb eséllyel mennek el nőgyógyászati vizsgálatra, mint a férfiak mondjuk prosztataszűrésre. És hogy miért is választják a magánszektort?

„Az idő az egyik legfontosabb tényező, hiszen az tényleg pénz. Olcsóbb megfizetni a magánellátást, ha a kiesett munkanapokat, a rendelőkben várakozással töltött órákat nézzük, vagy esetleg az azt követő táppénzt. Fontos szempont a profizmus, a bizalom és a figyelem"...




UKRAJNAI HÁLÓZAT SZÁLLÍTJA AZ EURÓPAI FEGYVEREKET AZ EMBARGÓ ALATT ÁLLÓ AFRIKAI ÉS KÖZEL-KELETI ORSZÁGOKBA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: GRAHAM STACK
2017.10.11.


Egy fegyverexporttal foglalkozó ukrán állami cég, az Ukrinmas 2015-ben és 2016-ban ugandai és burundi ügyfelekkel kötött szerződést 59 kétéltű páncélozott járőrkocsi eladásáról. Első ránézésre az ügylet tipikus: az ukrán fegyverkereskedelem virágzik Afrikában, ahol sok ország nem tud nyugati gyártóktól fegyvereket vásárolni, mivel azokat félnek tőle, hogy az eladott fegyverek konfliktuszónákban kötnek ki. Ukrajna pedig, amely nem tagja az Európai Uniónak, készséggel tölti be a piaci rést. Csak egy a bökkenő: az ugandai és burundi ügyfeleknek eladott járművek nem Ukrajnából származtak, hanem az Európai Unióból, tárta fel az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP).

Kiszivárgott dokumentumokból derült ki, hogy a 4,1 millió dollár értékű járműveket Lengyelországban vásárolták meg – egy uniós tagállamban, amelyre az EU szigorú fegyverexport-szabályai vonatkoznak. A járműveket alkatrészekként küldték Ukrajnába, majd negyvenötöt az Egyesült Arab Emírségeken keresztül Kelet-Afrikába exportáltak. Akárcsak a pénzmosásnál, ahol a kétes eredetű pénz számláról számlára vándorol, a járműveket is „átmosták” , hogy ne legyen világos, honnan, hogyan, és hová kerültek.

Ez az ügylet csak egy példája a kiterjedt „fegyvermosási” rendszernek. Az OCCRP által megszerzett dokumentumokból kiderül, hogyan tették az ukrán hatóságok és vállalatok az országot kulcsfontosságú csomóponttá abban a hálózatban, amely szovjet típusú fegyvereket juttat el Európából Afrikába és a Közel-Keletre.

Ezeknek a fegyvereknek jelentős hányada EU-tagországokból származik.


A több mint ezer oldalnyi iratanyag a Techimpexhez, egy magántulajdonban levő ukrán céghez, illetve egy hozzá köthető, Nagy-Britanniában bejegyzett közvetítő céghez, az S-Profithoz kapcsolódik. A Techimpex katonai felszereléseket értékesít, javít és korszerűsít. Az OCCRP által elemzett iratanyag 2014 és 2016 között keletkezett és szerződéseket, levelezést, pénzügyi információkat és megrendeléseket is tartalmaz. Az OCCPR elemzése szerint a Techimpex legalább 26 fegyverkereskedelmi szerződést kötött a 2015-2016-os időszakban, összesen 29,5 millió dollár értékben. Ezeknek a dollármillióknak egy részét a cég a fegyvermosdatási ügyleteken nyerte.
Az exporthálózat alapja egy kiskapu az ukrajnai szabályozásban, amely lehetővé teszi, hogy a fegyverek eredete és rendeltetése eltűnjön a dokumentumokból, amikor a fegyverek országhatárokat lépnek át...






MINDMEGFAGYUNK



REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.10.11.


Konokon és kérlelhetetlenül közelít a tél. Ennek félreismerhetetlen jele itt, a mi utcánkban, hogy megjelent a talicskás ember, aki időről időre éktelen csikorgással tűzifát szállít valahonnan valahová. Ez manapság nem veszélytelen feladat, mert papírok nélkül bármikor földre teperhetik a rend éber őrei, mint az szokásban van a rőzsegyűjtögető honpolgárokkal is rendszerint.

Dolgos népünk képtelen fölfogni ugyanis, hogy feudalizmusban él, és az erdő az uraságé. Gombát, szamócát, bogyókat és gallyakat sem lehet csak úgy összeszedegetni, sem az avart, mert engedély kell hozzá, s ha ilyen nincsen, akkor jönnek a perzekútorok, és vasba verik a jobbágyot. Ötvenezer pénz alatt szabálysértésileg, efölött pedig bűncselekményileg. Nincsen már „böngészéshez való jog”, mert jobban teljesít.

Viszont az ember sajátos organizmus, és vagy az Úr cseszte el a teremtést, vagy az evolúció ment félre, de még mindig tropikus állatfajta vagyunk, következésképp könnyen lefagy a fülünk meg a lábunk, azaz, fűteni kell, persze, ha van mivel. És most baj van. Pártunk és kormányunk ugyanis addig-addig fehérítgette a tűzifa piacot, míg kurva drága nem lett, és pláne nincs is.

Ha azt vesszük, hogy kies hazánk szavazógépeinek közel húsz százaléka függ a meleget okádó fától, az akárhogyan is számolom az ujjaimon, egymillió magyarmókust jelent. És pláne, ők nem a Cinege utcában laknak – ahol ezt is elcseszték -, hanem a falu végibe meg a város peremén, és rendszerint ők azok, akik azzal töltik üres perceiket, hogy osztanak, szoroznak, és arra jutnak, hogy parizert vesznek, meleg meg lesz majd valahogyan.

Vagy nem. Az ilyenek szoktak címlapra kerülni poszt mortem, hogy aszondja, megfagyott a saját lakásában, a rokonság viszont nem feltétlenül boldog, hogy sztár lett a nagypapából. Nekik járna az álságos szociális tűzifa, de, mint vázoltam, annyiba kerül már, hogy az önkormányzatok sem tudják megvenni, hogy osztogathassák, s ha netalán igen, az se elég semmire...





"Vallások közötti egyenlőség": két és fél méteres sátánszobrot "avatott fel" egy detroiti szekta




Egy sátánista szervezet kevéssel szombat éjfél előtt egy több mint két és fél méter magas Baphomet-bronzbálványt avatott fel Detroitban.

A tiltakozástól tartó szervezők az avatás helyszínét csak az utolsó pillanatban közölték azzal a több száz emberrel, aki jegyet váltott az eseményre. Az egytonnás, embertestű, szárnyas, kecskefejű szobrot egy, a Detroit folyó partján álló gyárépületben leplezték le. Jex Blackmore, a Sátánista Templom elnevezésű szervezet detroiti csoportjának vezetője elmondta, hogy a szobrot Arkansas szövetségi államba kívánják átszállítani, ahol idén törvényt fogadtak el, amelynek értelmében az állam törvényhozásához tartozó területen emlékművet emelnek a tízparancsolatnak. Jex Blackmore, a "főpap" A bálványt - a "vallások közötti egyenlőségre" hivatkozva - eredetileg Oklahomában, az ottani Capitolium mellett 2012-ben felavatott tízparancsolat-szobor közelében akarták felállítani a sátánisták. A helyi legfelsőbb bíróság azonban nemrégiben úgy határozott, hogy Mózes kőtábláinak emlékműve a jelenlegi helyén sérti az állami alkotmány azon rendelkezését, amely megtiltja, hogy állami területet vallási célokra használjanak fel. A szekta többi tagja - a Hitgyüli esete után nálunk is jó eséllyel pályázhatnának egyházzá nyilvánításra A konzervatív Oklahoma honatyái azzal fenyegetőztek, hogy felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek a bírói testület tagjai ellen, és kilátásba helyezték a helyi alaptörvény módosítását. Mary Fallin oklahomai republikánus kormányzó közölte, hogy a fellebbezési eljárás végig a tízparancsolat-szobor mindenképp a helyén marad. A sátánista szoboravatás ellen szombaton mintegy 250 katolikus hívő misén tiltakozott a detroiti Szent József templomban.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/146193/


Két jámbor résztvevő




Tágra zárt rendőrszemek


Az okkult elit szexrabszolgái - Kimaradhat ebből Magyarország?

Érdekes tegnapi hír az Indexen: 
Rendőri hibák kedveztek a gólyatáborban erőszakoló fotósnak
A cikkből kiderül, hogy a gólyatáborok erkölcsi fertőjét leleplező botránysorozat indító eseténél nemcsak a rendőrök voltak feltűnően ügyetlenek a legfőbb bizonyíték begyűjtésénél, hanem olyan fejlemények is követték a lebukást, ami alapján felmerül, hogy esetleg a rendőrök se csak az ilyen ügyekben nem ritka hanyagságból mulasztottak. A rutinos erőszakoló perverz módon fotókat készített a megerőszakolás során, az ezeket tartalmazó SD-kártyát az illető meglepően magas körökben járatos védőügyvédje: Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszter férje  próbálta eltüntetni. Az eset kissé "vidéki" kiadásban emlékeztet néhány közelmúltbeli, vagy éppen zajló nemzetközi botrányra a  globális elit okkultizmussal és kultikus szexuális perverziókkal teli fülledt háttérügyei köréből és felidézi Stanley Kubrick hírhedt utolsó filmjét, melynek elkészítése talán a beavatott filmes mágus életébe került...

Kubrick nyomasztó, de nagyon érdekes és fontos filmje, a "
Tágra zárt szemek" nem mindenkinek emészthető, sokak számára öncélúan bizarr és értelmetlen, amit az is indokolhat, hogy az átlagnéző nemigen rendelkezik az értelmezéshez szükséges, legalább felszínes ismeretekkel az okkultizmusról és az okkult elitekről. Az alapszinten tájékozottak számára egy jó elemzést nyújt az e téren kiváló The Vigilant Citizen három részes angol nyelvű cikke: The Hidden (And Not So Hidden) Messages in Stanley Kubrick’s “Eyes Wide Shut” ( A rejtett /és nem túl rejtett / üzenetek Stanley Kubrick "Tágra zárt szemek" c. filmjében)
 
I. részII. részIII.rész.
Hogy a film sztorija nem  teljesen légbőlkapott, és a globális elitfigurák körében jellemző a szexuális ragadozó magatartásformája, ami egyéb sötét bűnügyekkel párosul, abba a nyilvánosság számára legkésőbb Dominique Strauss-Kahn volt Valutaalap (IMF)-vezér szexbotránya nyújtott egy kis betekintést. Sok találgatásra adott okot, hogy vajon kik és miért adtak zöld jelzést a nemzetközi sajtó közreműködésével zajló karakter-kivégzésre egy ilyen magasrangú figura esetén, kik nyitottak tudatosan egy ablakot saját köreik e szennyes ügyeire.
A filmbeli kastély forgatási helyszínéül Kubrick nyilván szándékosan egy Rotschild-ingatlant választott. A Vigilant Citizen cikksorozata annak igazolására, hogy a világelit köreiben ténylegesen tartanak a filmben látotthoz hasonló velencei maszkos okkult szimbolikájú bulikat, egy Rotschild bárónőé mellett nem mellesleg Károly brit trónörökös és neje ilyen bulin való részvételéről is közöl egy képet, ahol a filmbelihez hasonlóan alulöltözött modell-lányok is szerepeltek. (rituális kivégzésről a sajtó nem számolt be...)

A brit dinasztia amúgy is régóta kedvenc szereplője az okkult elittel kapcsolatos összeesküvéselméleteknek, amire nem cáfol rá, hogy legutóbb Károly öccse, 
András herceg lett egy olyan szexbotrány célpontja, melynek sztorija Kubrick filmjét lényegében dokumentumfilmnek minősíti... Sőt, Kubrick akár használhatott volna olyan eredeti filmfelvételeket is, amilyeneket például Jeffrey Epstein, András herceg kiskorú szexrabszolgák tartásáért korábban elítélt és bebörtönzött  barátja készített elitvendégei orgiáiról a filmbeli kastályhoz hasonló luxusrezidenciáin. Nem tűnik véletlennek,hogy Kubrick filmjében az okkult elitrendezvények résztvevői közül arccal, névvel megismerhető figurák, pl. Ziegler felismerhetően zsidók, ahogy például Polanski Rosemary gyermekében is feltűnően zsidó figurák a sátánista titkostársaság tagjai. (A két rendező is zsidó származású, nem antiszemiizmus vezette őket, hanem a közegben való járatosság...) Epstein, a tipikus zsidó befektetési spekuláns milliárdos a politikai, gazdasági és tudatipari elit krémje számára rendezett (rendez) orgiákat luxusrezidenciáiban és életútjából, kapcsolatrendszeréből szinte kirajzolódik egy "ki kicsoda a Bilderberg-társaságban" útmutató. Epstein orgiáinak ügyfélkörébe tartozott a brit hercegen kívül például Bill Clinton is, Eliot Spitzer, New York állam kormányzója, olyan milliárdosok, mint Donald Trump, vagy Robert Maxwell, a tudatipar világából többek között a pedofíliától szintén nem távol álló Woody Allen, továbbá Kevin Spacey. (Az utóbbit híressé tevő "American beauty" is egy gnosztikus-alkímiai szimbolikájú film) Az okkult tematikájú filmekben játszó színészek, illetve ilyen szimbolikát közvetítő előadóművészek (inkább iparosok...) a rendezőkhöz hasonlóan többnyire jól tudják, hogy amit eljátszanak, az okkult szubkultúra valóság a globális elit köreiben, hisz bejáratosak e körökbe, ha többnyire nem is egyanrangúakként. (Gyakran rituális áldozatjelöltekként!) Polanski, Jack Nicholson, John Lennon és társaik tudatipari életműve és magánélete szétválaszthatatlanul össze van szőve az elit színfalak mögötti sötét okkultizmusával.

Kubrick filmjében a zsidó nagykutya, Ziegler barátian figyelmezteti a Tom Cruise által játszott dokit, aki hívatlan vendégként jut be az okkult szeánszra, feketemisére:


Úgy tűnik nekem, nem vagy vele tisztában, milyen bajba kerültél múlt éjjel. Mit gondolsz, kik voltak azok az emberek? Nem éppen átlagemberek voltak ott. Ha megnevezném neked őket – nem fogom megnevezni őket – de ha megtenném, nem gondolom, hogy jól tudnál aludni.”(Tágra zárt szemek)

Az erőszakkal társuló perverz szex gnosztikus, kabbalai alapú felhasználása a ranglétra szerint "felvilági" okkult alvilágban rituális jelentőségű, a Beavatás része. Pont Magyarország maradhatna ki ebből???
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara gólyatáborában fotósként dolgozó visszaeső, ilyenért többször büntetett erőszaktevő, K. Sándor Szilárd védőügyvédje minapi kizárásáig Jegesy András volt, Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszter férje. Jegesyt a szélesebb közvélemény 2005-ben ismerhette meg a Magyar Nemzet feltűnést keltő fotójáról, amin a hivatalban levő belügyminiszter asszony férjeként Kulcsár Attilával koccintott. Kulcsár pedig az elit VIP-befektetéseinek mágusbrókere volt. Jegesyt, mint az erőszakoló védőjét most azért zárták ki az ügyből és azért gyanúsította meg a rendőrség bűnpártolás elkövetésének kísérletével négy hónappal cselekménye után, mert megkísérelte magával vinni a fotós erőszakról készült felvételeit tartalmazó memóriakártyát. (Amit a rendőrség gondosan otthagyott...)

K. Sándor Szilárd szexragadozói "karrierjével" összefüggésben szerette magát olyan jelmezekben fotóztatni, amik egyértelműen utalnak a "Tágra zárt szemek" által bemutatott okkult alvilágra:



(További képek a szexuális dúvadról, kitakarás nélkül is. A kurucinfón mellékelt, azóta törölt facebook-profilja szerint természetesen kedvencei közé tartozott Stanley Kubrick!) A fentiek alapján mindjárt nem meglepő, hogy a hazai züllött elit köreivel van kapcsolata egy visszaeső szexuális bűnözőnek, aki aljas perverzitással fotózza megerőszakolt áldozatait és magasabb körökből igyekszenek eltüntetni a bizonyítékot, akadályozni a nyomozást. A modern korban az "elit" és a "rituális célú szexuális perverziók, bűnök" fogalmai elválaszthatatlanok egymástól, nemcsak a globális multikulti centrumokban, hanem "vidékibb" országokban is. Ez a háttérhatalom Globális Faluja, melynek térképén nincsenek az elit pokoli okkultizmusától mentes "fehér foltok". A gólyatáborokat frisshús-piaccá szervező HÖK-vezetők majdnem annyira voltak egy káderóvoda növendékei, leendő elitpozíciók várományosai, mint egykor a KISZ-vezetők, tehát nem meglepő, hogy benne voltak ebben a sötét sztoriban. Kérdés, hogy a botrány kipattanása egy nem tervezett baleset-e, vagy valakik tudatosan robbantottak. A globális ügyekkel ellentétben itt egyelőre az előbbi tűnik esélyesnek.
Bónusz:
A "Tágra zárt szemek" Vigilant Citizen-beli elemzésében véletlenül belefutunk egy e körökben alapvető okkult szimbólumba, mely megjelenik a minapi párizsi merényletben támadott istenkáromló sajtóscsapat szimbolikájában is. Tom Cruise és Nicole Kidman az ultragazdag Ziegler házában karácsonyi dekorációnak álcázott Istár-csillaggal találkozik. (A legtöbb nézőnek fel se tűnhet.) Istár babiloni kultusza magában foglalt szentélybeli rituális prostitúciót és egyéb sötét rítusokat is.


A nyolcágú csillag közepén a napkorong látható. A párizsi Charlie Hebdo többek között azzal is hergelte az iszlám híveit egykor, hogy újraközölte a dán Jylland Posten Mohamed-karikatúráit. A dán lap logójában található csillag érdekesen ötvözi a marxista-kommunista pentagramot, a judaizmus Dávid-csillagát (mindkét lap szerkesztői között domináns e kulturális háttér) és az okkultisták napkorongos sárga Istár-csillagát:

Mivel e többféle felforgató csillagot ötvöző hibrid-szimbólum a "reggeli lap" (morgenavisen) felirathoz társul, egyben utal a Hajnalcsillagra (Morgenstern) vagyis Luciferre is...


(Bónusz 2.: A Kubrick-filmben az okkult legfelső elithez tartozó Ziegler előneve Victor. Felmerül a kérdés, hogy a csúcsrajutáshoz, a victorrá/győztessé váláshoz csak Amerikában szükséges-e az okkult alvilágba beavattatni... Geffrey Epstein Soros György pályatársa a befektetési üzletben és a "filantrópiában" is...)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése