2018. március 9., péntek

A kulák-holokausztra emlékezünk







A kulák-holokausztra emlékezünk








A zsidó Roth Manó és zsidó terrorlegényei által elkövetett kulák-holokausztra emlékezünk



2012. június 29. 19:57
Hunhír.info
Ma tartják első alkalommal a kuláküldözés idején tönkretett, a zsidók által vezetett ÁVH terrorlegényei által kivégzett, megkínzott, koncentrációs táborokba hurcolt kifosztott magyar gazdák emléknapját. Ezidáig még egyetlen zsidó szervezet sem kért bocsánatot a kulákholokauszt miatt.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Kecskeméten mond beszédet, ahol felavatják az Üldözöttek emlékművét.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Karcagon koszorút helyez el a kommunista diktatúrák parasztáldozatainak emlékére felállított kopjafán.

A Pest megyei Bugyi községben, a helyi és térségi gazdakör szervezésében Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke mond beszédet. Csongrád megyében pedig, Hódmezővásárhelyen a zsidók vezette ÁVH által 1950-ben meggyilkolt Tárkány Szűcs István sírjánál tartanak megemlékezést.

Az Országgyűlés az idén március 26-án nyilvánította június 29-ét a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. Varga László kereszténydemokrata politikus indítványát 345 igen és 7 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá.

A határozatban a parlament elítélte a magyar középparasztságnak a zsidók vezette bolsevik diktatúra idején történt kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Emellett javasolta: a kuláküldözésről rendszeresen, méltó módon emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a középparaszti réteg egykori szenvedését.

Június 29. Péter-Pál napja, a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, amely "a parasztság ünnepe" volt.







Az európai nagyhatalmak kormányait, vezérbankjait a Goldman Sachs uralja


2012. július 15. 14:58

goldman-sachs-vampire-squid.jpgGideon Rachman, a Financial Times egyik újságírója részt vett a Bilderberg csoport idei, 2012-es konferenciáján, hogy együttműködhessen egyik, még 2008-ban megjelent cikkében leírt jövőkép megteremtésében. „Minden készen áll a technokrata elit diktatórikus világkormányának felemelkedéséhez - olvasható a cikkben, amelyben maga a szerző ismeri el, hogy az elit terve egy globális kormány felállítására alapvetően nemzet és közösségellenes elképzelés.


Rachman azt is leírja, hogy figyelni kell a tálalás módjára és a tervet szépített nyelvezetben kell előadni nehogy az emberek a beszélgetős rádióműsorok időszakában fegyvert ragadjanak. Rachman 2008-as felhívása, hogy a világgazdaság feletti irányítást hatalomelvű technokraták vegyék át a világkormány hivatalos megszületésének előkészületeként, hamar célba talált, miután Franciaországban, Írországban, Németországban, Belgiumban, Olaszországban, Görögországban, és természetesen az IMF-nél és az Európai Központi Bankban már a Goldman Sachs emberinek kezében van a gyeplő.

A nemzetközi kormányzás csak akkor lehet igazán hatékony, ha demokráciaellenes, - írta Rachman s az EU bővítési kísérletek sikertelenségét hozta fel példának, amikor azt népszavazástól teszik függővé. „Általában véve, az Unió akkor haladt előre gyorsabb ütemben, amikor a fontos döntéseket technokraták és politikusok hozták meg, majd utólag meggyőzték a szavazókat a döntés helyességéről,” tette hozzá Rachman.

A Rachman által elképzelt világkormány az Európai Unióhoz hasonlóan működne. „Egy államra jellemző tulajdonságokkal rendelkező, határozott törvényrendszer által irányított egység lenne. Az Európai Unió már felállított egy 27 országból álló kontinentális kormányt, ami modellként szolgálhat. Az EU legfelsőbb bírósággal, saját valutával, több ezer oldalnyi törvénnyel és kiterjedt polgári szolgálattal rendelkezik, azonkívül bármikor képes felállítani és mozgósítani egy hadsereget -írta.

Mindemellett a totalitárius globális kormány az ENSZ égisze alatt kidolgozott jogerős klímaváltozási megállapodást és egy 50.000 fős "békefenntartó" erő felállítását erőlteti majd a világra Rachman szerint.

Rachman azt is leírja, hogy figyelni kell a tálalás módjára és a tervet szépített nyelvezetben kell előadni „nehogy az emberek a beszélgetős rádióműsorok hazájában fegyvert ragadjanak.

Elmagyarázta, hogy a világkormány bevezetése ma már elfogadható, sőt egyenesen kézenfekvő lépés, mivel a fennálló pénzügyi válság, a „globális felmelegedés” és a „terrorizmus elleni globális harc” biztosítják a szükséges ürügyet.

Rachman 2008-as felhívása, hogy a világgazdaság feletti irányítást hatalomelvű technokraták vegyék át a világkormány hivatalos megszületésének előkészületeként, hamar célba talált, miután Franciaországban, Írországban, Németországban, Belgiumban, Olaszországban, Görögországban, és természetesen az IMF-nél és az Európai Központi Bankban már a Goldman Sachs emberinek kezében van a gyeplő.

Hunhír.info – időkjelei.hu






Az új honfoglalóknak már a történelmi Magyarország kell, majd egyesítve



2012. július 16. 16:31
Kostás Roland - Hunhír.info
A Bukarest és Budapest elleni uniós fellépést és az európai pártcsaládok reagálásait hasonlították össze az osztrák lapo, köztük a legérdekesebb a Profil elemzése.. Eleve már necces ez így, hiszen az Európát uraló birodalmista, cionista körök látványpártjai a romániai liboldót támogatják.
Eredményt mutat "az EU felháborodása Victor Ponta kétes játszmái miatt". "Működik a Brüsszel általi demokratikus nevelés" - írta Viktor és Victor című cikkében a Profil című osztrák hetilap. Míg Olaszország és Franciaország túl nagyok és befolyásosak voltak ahhoz, hogy Brüsszel büntetőeljárást indítson, amikor Silvio Berlusconi "méretre szabatta a törvényeket" és Nicolas Sarkozy elrendelte a roma bevándorlók kitoloncolását, Romániát "teljes erejükkel érhetik az EU-szankciók".

Orbán Viktor "fogcsikorgatva meghajolt az erő, de nem az érvek előtt, ahogy ő mondta", és visszavonta a vitatott jegybanki reformot. Victor Ponta is "minden bizonnyal biflázni fogja egy kicsit az alkotmányjogot, mielőtt megkockáztat egy újabb kényszerű utat Brüsszelbe" - vélekedett a lap.

A Profilnak adott interjúban Othmar Karas osztrák konzervatív EP-képviselő, az EP alelnöke úgy vélekedett, aggodalomra ad okot Victor Ponta eljárása Traian Basescuval szemben, de az "előzetes elítélést" el kell kerülni. Most az Európai Bizottságnak kell megvizsgálnia az ügyet - jelentette ki. Hozzátette: a megítélés alapja nem lehet pártpolitikai motiváció. "Mindkét esetben csalódtam" - felelte a riporter felvetésére, miszerint Magyarország esetében 2010-ben a szociáldemokraták jártak élen a bírálattal és a konzervatívok visszafogottak voltak, míg Románia esetében az ellenkezője történik.

"Az európai jognak és az európai értékeknek nincs pártpolitikai címkéje. Mindkét országot azonos alapon kell megítélni" - mondta. Ha helytállóak az államcsínyről és alkotmánysértésről szóló aggodalmak Románia esetében, de nem jelentenek alapot egy 7. cikk szerinti eljáráshoz, akkor súlyos gond van az EU-ban - vélekedett Karas. 
Ez meg a mese habbal. Az Európát is uraló birodalmista, cionista, világbankárista körök látványpártjai, köztük a szociáldemokratának hazudott ultracionisták teljes elánnal támogatják a romániai bóhert, mert az új honfoglalóknak nem csak a kicsi, de már az egykori Nagy-Magyarország is kell. Aztán, ha megszerezték, kivágják a cigányt, a román meg a székely meg majd rabszolgaként fújhat továbbra is egymásra.







Síp utcai bűnözök – mikor lépnek a magyar hatóságok?



2012. július 16. 14:24
Szalay László - Hunhír.info



Régóta vallom: hazánk egyik legzüllöttebb társasága a Mazsihisz nevű maffiaszerű képződmény. A megélhetési zsidók gyülevész hada Feldmájer és Zoltai urak vezetésével nem riad vissza semmi aljasságtól. A kiválasztottak eme bosszúszomjas maradéka most újabb bűncselekményt követett el. Eljött az idő, hogy a magyar hatóságok a törvény teljes szigorával lépjenek fel a köztörvényes zsidó bűnözök ellen.



A Magyar Honvédség katasztrofális veresége 

békeidőben
|
Eltűnt a hadseregünk. Katonástól, haditechnikástól, mindenestől. Nem volt sem háború, sem járvány, de még a világbéke sem tört ki, ami magyarázhatná az eltűnésüket. Mintha egy gonosz varázslat végzett volna Közép-Európa legjobb katonáival. Nem az első eset ez a magyarság történetében. Egyszer már eltűnt Mátyás király Fekete serege, oda is veszett az ország. Hosszú idő után újra megerősödtünk és volt egy kiváló, több mint egymillió katonából álló magyar hadsereg, mely ugyan alárendelt helyzetben volt a Monarchián belül, de volt, és soha nem szenvedett vereséget. Egyik napról a másikra ezt is eltüntették a gonoszok, "nem akarok katonát látni" hadügyminiszteri ráolvasással. Ezt követően el is veszett az ország kétharmada.
1941-ben, a háború előtt közvetlenül a Magyar Királyi Honvédség létszáma elérte a 172.000 főt, melyet 1943-ra 255.000 főre növeltek, majd a totális mozgósítást követően (1944. szeptember) már egymillió magyar katona volt (ez nem volt teljes harcértékű hadsereg). A háborús vereséget követően a Párizsi Békeszerződés 70.000 főben határozta meg a magyar honvédség létszámát, de ezt senki nem vette komolyan és erőteljes fejlesztés kezdődött a honvédelem vonalán is. 1951-ben újra 210.000 katonából álló hadsereggel rendelkezett az ország. Alárendeltségi helyzetben voltunk, de a hadsereg az hadsereg volt. Az ipari fejlődés sok munkáskezet követelt, ezért a hadseregreform csökkentette a létszámot, de óriási mértékben korszerűsítette a haditechnikát.
Az 1956-os szabadságharcot követően felgyorsult a haderőszervezés, és pár éven belül egy korszerű fegyverzettel rendelkező 84.000 főből álló erővé vált a Magyar Néphadsereg. A haderő fejlesztése nem állt meg, javították a hivatásosok életkörülményeit, és igen korszerű haditechnikát vásároltak. 1989-ben (az összeomlás előtt) a honvédségünk létszáma 106.800 fő volt. Hogy ez a hadsereg milyen erőt képviselt, azt a mellékelt filmbetét hangulata jól érzékelteti. Megjegyzésként: magas szinten kiképzett, korszerűen felszerelt erős hadsereg volt.

A mai állapot katasztrofális, és csaknem egyenlő a semmivel. Hiteles adatok alapján: 2009. a magyar haderő állapota:
Létszám: Tisztek: 5.190, Tiszthelyettesek: 7.181, Szerződéses legénység: 6.117. Egy komolyabb játékfilmben több a statiszta. Mit lehet ezzel megvédeni, különösen úgy, hogy ennek a létszámnak egy része idegenek zsoldosaként távoli országokban szolgál? Szomorúság és szégyen! Elszomorító és szégyellni való helyzet. Ez nem hadsereg, ez annyi, mint a semmi. Megint elveszítjük hazánkat? Vagy csak egy részét? Megérdemelnénk!
(2010.12.24)

V. István – Jövőnk.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése