2018. február 13., kedd

Nincs már keresztényi hitetek , a cionista kazár megfoszt minden identitásaitoktól



Nincs már keresztényi hitetek , a cionista kazár megfoszt minden identitásaitoktól







Kádárék még 1961-ben is akasztottak politikai elítéltet

 - 2014.12.2110

Hivatalosan 1961. augusztus 26-án, szombaton reggel akasztottak utoljára ’56-os forradalmárokat: Hámori István (44), Kovács Lajos (34) és Nickelsburg László (37) Baross téri felkelők részben a Köztársaság téri eseményekben való részvétel vádjával, Borbély János ítélete alapján, a fellebbezés lehetősége nélkül kerültek bitóra.
A bíróságok 1956. november 4-e után az 1963-as amnesztiát követő esztendő végéig 26 ezer 621 embert marasztaltak el politikai perekben.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) 1962. december 31-ig 215, a katonai bírák 152 személyt ítéltek halálra.
A 367 halálraítéltből többen kegyelemben részesültek, az ez időszakban a hóhér kezére juttatottak száma mai ismereteink szerint 341 volt, ám köztük akadtak köztörvényes bűnözők is. 225 emberrel egyértelműen a forradalom miatt végeztek.
Az LB súlyos, de nem halálbüntetést kiszabó ítéletei miatt háromszor óvott a legfőbb ügyész – mindannyiszor sikerrel, a Lee Tibor vezette tanács ítélete alapján mindhárom elítéltet kivégezték.
Az LB az első fokon kihirdetett „enyhébb” ítéleteket 80 alkalommal változtatta halálbüntetésre másodfokon, 71 esetben pedig enyhített az ’56-ot követő első évtizedben.
A legtöbb halálos elmarasztalást Borbély János hirdette ki: 62 esetben másod-, 3 személynél elsőfokú eljárásban.
A hadbírák közül Ledényi Ferenc 28 embert ítélt kivégzésre.
Az első halálos ítéletet statáriális eljárásban 1956. december 15-én szabták ki, és még aznap végrehajtották: Miskolcon, a gyalogsági lőtéren a 29 esztendős Soltész József cipésszel fegyverrejtegetés miatt végzett a kivégzőosztag.
A megtorlás legelső áldozatai között volt az 55 esztendeje, 1957. január 19-én kivégzett Dudás József, a Blaha Lujza téri Szabad Nép székház elfoglalója (akit az SZKP Elnökségének delegációja jelölt ki az azonnal hadbíróság elé állítandók közé) és „Szabó bácsi”, azaz a kackiás bajszú Szabó János, a Széna téri felkelők vezére, akiket Ledényi ezredes ítélt halálra 1957. január 14-én, kizárva a fellebbezés lehetőségét.
Ez lett a sorsa a mindössze 20 évet élt, s a békéscsabai lőtéren fegyverrejtegetés vádjával agyonlőtt Mányi Erzsébetnek is.
Nem statáriális, de gyorsított eljárásban az első halálos ítéletet első fokon 1957. február 12-én, másodfokon március 19-én hozták meg.
Az utolsó ilyen határozatot Borbély hirdette ki 1961. július 15-én.
A legtöbb halálraítéltet 1959. október 28-án, szerdán végezték ki: a Thököly úti fegyveres felkelők közül 11-et, a bíróság elé állított 24 vádlottból.
Háromszor fordult elő, hogy egyszerre 7-7 személyt fosztottak meg életétől: 1957. július 20-án a miskolci népítélet résztvevőit, 1958. november 15-én a Juta-dombi fegyveres ütközet harcosait, és 1958. november 28-án a Köztársaság téri népítélet vádlottjait.
1958. március 6-án 6 csepeli fegyveres ellenállóval végeztek ugyanazon a hajnalon.
Volt, akit rögvest az év első munkanapján végeztek ki (Berta Józsefet 1958. január 2-án), s akadtak, akikkel az 1958-as esztendő karácsonya, a szeretet ünnepe előtt egy nappal végeztek (Bódi Józsefet és Szente Istvánt).
Többször megesett az is, hogy szilveszterkor vetettek véget elítéltek életének: Gulyás Lajos, Kiss Antal, Tihanyi Árpád, Zsigmond Imre egyaránt az ’57-es esztendő utolsó, keddi napján halt meg Győrben.
Mansfeld Péter volt a legfiatalabb kivégzett. Őt 1959. március 21-én akasztottak fel, 11 nappal 18. születésnapja után, Vágó Tibor ítélete alapján.
Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót 1958. június 16-án hajnalban kísérték a vesztőhelyre: ebben a sorrendben, így az elsőrendű vádlott számára „kegyelemként” megadatott, hogy nem kellett végignéznie társai haláltusáját. (A velük együtt megvádolt Szilágyi Józsefet már április 24-én felakasztották, miután büntetőügyét különválasztották.)
A helyettes hóhérnak aznap akadt még tennivalója a Gyűjtő Kisfogházának kivégzőhelyén: egy újpesti nemzetőrt, Gábor Pétert is fel kellett akasztania.
1956-ot követően nem csak a szabadságharcba, illetve az utóküzdelembe keveredett személyekkel szembeni megtorló ítélkezés folyt.
Még a második világháború előtt és alatt történtek miatt is folyt számonkérés.
1958 májusától Biszku Béla belügyminiszter utasítására 385 olyan ember ellen indult eljárás, akik „háborúsnak” vagy „népellenesnek” minősülő bűncselekményeket követtek el.
Közülük 69-et tartóztattak le 1959. január 21–22-én, s 1960. február 13-ig ebben a körben 33 halálos ítéletet hajtottak végre.
A párthatározatokon nyugvó intézményesített terror a köztörvényes cselekményekkel vádoltak esetében is érvényesült.
Máig vitatott, miként veszítette életét 40 évesen Losonczy Géza az állambiztonsági szervek őrizetében, 1957. december 21-én. (Aznap, midőn az MSZMP KB zárt ülésen arról határozott, hogy szabad folyást enged a Nagy Imre-pernek.)
A „vizsgálat” idején 45 évesen követett el öngyilkosságot Szigethy Attila Győrben 1957. augusztus derekán.
Ebbe a sorba illeszkedik a Hugyagnál meggyilkolt Hadady Rudolf és Hargitay Lajos (1956), a békési fogdában elhunyt Onofrei Károly (1957), a rabkórházban elhalálozott Zöld Ádám (1959) és a büntetés-végrehajtás őrizetében Szegeden öngyilkosságot elkövető Nyemcsók György (1961) is.
A „Fényes Elek” (ál)név mögé búvó Rainer M. János történész 1988-ban 267 személyt tartalmazó (engedélye nélkül a Kapuban publikált) listával rukkolt elő halotti anyakönyvi kivonatok elemzése után.
A mártírok „hivatalos”, 277 nevet felsorakoztató jegyzékét a Németh-kormány 1989. május 10-én tette közzé. Az igazságügyi tárca az 1956. december 20. és 1961. december 13. (31.?) között kivégzettek névsorát a büntetés-végrehajtás adatai és a bírósági iratok alapján állította össze, ám ez sem a foglalkozás megjelölését, sem az akasztás dátumát nem tartalmazta.
A sandaságra közfelháborodás volt a válasz, hiszen 1956-os kivégzettként szerepelt az az 1957. augusztus 13-án bitófára juttatott Francia Kiss Mihály is, akit még az 1919-es orgoványi gyilkosságok miatt ítéltek el.
Távolról sem volt tökéletes a lista, súlyos tévedések akadtak benne, sokan indokolatlanul lettek a megtorlás ’56-os mártírjának feltüntetve, mások sajnálatosan maradtak ki a névsorból – ismerte el Rainer.
A regiszterek összefésülése után a rendszerváltás katartikus napján, 1989. június 16-án Darvas Iván és Mensáros László felolvasta a „hiteles”, azaz közmegegyezésként elfogadható, de a hét lakat alatt őrzött archívumok miatt nem ellenőrzött listát.
A Hősök terén negyedmillió megrendült ember füle hallatára hangzottak el a nevek, pár órával később pedig a 301-es parcellában, a végtisztesség megadásakor – a nemzetközi televíziós stábok révén az egész világ nyilvánossága előtt.
Zinner Tibor/ Horváth Miklós/Kurucz Béla
magyartudat.com


Mit vagytok úgy oda ???
A pintér gyilkosság BT – je ma is büntetlenül gyilkolja a magyart !!!
Az alföldi ugaron több holtest van elkaparva mint a vészkorszaki Kádár időben is volt tisztogatások össz létszáma szorozva hárommal , és teszik ezt ma is büntetlenül , kifelé azt szajkózva , hogy kevés a magyar , és titkos megállapodás szerint 2050 – re csak 6 millió élhet közülünk a Kárpát – Medencében . Hát ezért kell cionista bérenc helytartókat megválasztatni a hülye magyar gójok élére, hogy intézményesítetten , törvényesen cionista igazságszolgáltatás embereik segítségével földönfutóvá kell tenni a lakosságot , kiforgatva vagyonából , öngyilkosságba , vagy az országuk elhagyására kényszerítsenek bennünket !!!!




Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül felkötik önöket!

 - 2016.02.019


Érdemes átgondolni a szavait! Godfrey Bloom független uniós képviselő (az EP gazdasági és pénzügyi bizottságának tagja) egypercese az Európai Parlamentben!
Íme a szöveg:
“Rendben, elnök úr! Murray Rothbard amerikai filozófus jutott eszembe, aki azt mondta:”Az állam egy rabló intézmény. Az adózás pedig az a lehetőség, melynek révén a politikusok és bürokraták ellophatják az állampolgárok pénzét, hogy szégyenletes célokra költsék.”
Ez a hely (mármint az Európai Parlament) sem kivétel! Döbbenetes, egyúttal kérdezem önöktől, hogyan sikerül megőrizniük komolyságukat, amikor pénzügyi dolgokról beszélnek?
Ugyanis a bizottság egyetlen tagja, egyetlen bürokratája sem fizet adót! Önök, uraim – az állampolgároktól eltérően –, nemcsak adót nem fizetnek, de egyéb pénzügyi kötelezettségeiknek sem tesznek eleget! Teszik ezt számos kedvezmény és különleges törvény fedezékében!
Önök a legnagyobb vagyonmentők, pénzmosók Európában! Mégis önök ülnek itt, és okítanak másokat! Az unióban élő emberek kezdik megérteni, mi folyik itt.
Ne csodálkozzanak hát azon, hogy rohamosan nő az euro-szkeptikusok tábora. És hadd mondjak még valamit önöknek: Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül lerohanják majd a (európai) parlamentet, és felkötik önöket! És igazuk lesz! ”
Küldte: László Györgyné
magyartudat.com


A CIA inkvizítorai nem válogattak a módszerekben



 - 2014.12.102



CIA-kínvallatás – Alvásmegvonás, verés, falhoz láncolás, alsó beöntéssel, jeges fürdővel, halálos fenyegetés…
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél “sokkal kegyetlenebb” módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a “fokozott vallatások során”, ezzel kapcsolatban félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz – állapítja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden ismertetett jelentése.
A dokumentum szerint a CIA titkos börtöneiben George W. Bush elnöksége alatt legalább 119 személyt tartottak fogva, akiknek mintegy harmadát vetették alá a vitatott vallatási módszereknek, amelyek legalább egy emberéletet követeltek. A foglyokat több hetes alvásmegvonással, pofozással, falhoz láncolással, szűk helyre való bezárással, alsó beöntéssel, jeges fürdővel, halállal való fenyegetéssel és három személy esetében pedig a vízbe fojtás imitálásával és egyéb válogatott eszközökkel vallatták.
Ez utóbbi eljárást Hálid Sejk Mohameddel, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások állítólagos kitervelőjével szemben 183 alkalommal gyakorolták. A kényszervallatási módszernek alávetett alanyok közül többeknél pszichikai bántalmak jelentkeztek.
“A fogalom bármely mindennapi értelmezése szerint a CIA foglyait megkínozták” – jelentette ki Dianne Feinstein, a bizottság elnöke.
Barack Obama elnök a dokumentum közzétételét követően azonnal elítélte “az amerikai értékekkel összeegyeztethetetlen” módszerek alkalmazását, amelyek szerinte nem szolgálták sem a szélesebb értelemben vett terrorelhárítási erőfeszítéseket, sem az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket. Obama közleményében leszögezte, hogy az eljárás már a múlté, és elnökként meg fogja akadályozni az ahhoz való visszatérést.
A jelentésből kiderült, hogy a vallatási eljárás végrehajtói 80 százalékban szerződtetett alkalmazottak voltak, hogy a CIA többnek is nyomát vesztette a 119 fogolyból, és hogy közülük többeket tévedésből fogtak el. Feinstein bizottsági elnök szerint a CIA és más hivatalos személyek Bush elnököt, Dick Cheney alelnököt, Donald Rumsfeld védelmi és Colin Powell külügyminisztert is félrevezették a módszerekről.
John Brennan, a CIA jelenlegi igazgatója kedden elismerte, hogy a titkos fogva tartások és a vallatások során követtek el hibákat, de vitatta a jelentésnek azt a megállapítását, miszerint a program ne lett volna hatékony, és azt állította, hogy annak segítségével merényleteket sikerült megakadályozni. Ez utóbbi állításával ellentmondott a vizsgálat megállapításainak.
Volt CIA-vezetők és szenátusi republikánusok szerint a jelentés “mazsolázott” a bizonyítékok között, azzal a céllal, hogy egy előre elhatározott következtetésre jusson. George Tenet volt CIA-igazgató azt állította, hogy az eljárás al-Kaida vezetők elfogásához vezetett és “több ezer amerikai életét” mentette meg.
A kedden nyilvánosságra hozott dokumentum a CIA 6 millió iratára támaszkodó, 6700 oldalas szenátusi jelentésnek mintegy félezer oldalas, cenzúrázott kivonata. Magát a jelentést 25 évre titkosították. A dokumentum nyilvánosságra hozatalát megelőzően megerősítették az Egyesült Államok külföldi képviseleteinek, bázisainak és egyéb létesítményeinek őrizetét.
George W. Bush elnök 2002-ben titkos határozatban hagyta jóvá a CIA eljárását, amelyről először csak 2006-ban kapott jelentést. Annak az évnek a szeptemberében elrendelte a titkos börtönök bezárását és a foglyoknak a guantánamói fogolytáborokba történő szállítását.
cia-vallatas2
A vízbe fojtást imitáló eljárás (waterboarding) alkalmazását már 2003-ban leállították, de a többi kényszervallatási módszert csak Barack Obama 2009-ben történt hivatalba lépését követően szüntették meg.
A CIA 2005-ben megsemmisítette a kínvallatásokról készült videofelvételeket.
magyartudat.com

Véletlenül nem a mi AVH – s zsidajaink kerültek be a kötelékükbe, a módszer hasonló a kegyetlenség is azt sugalja , hogy ezek a mi ÁVH – s fiaink gyermekei lehetnek , akik megélhetést kerestek a tengeren túl , és ezért kemény leckét produkáltak !!!!
De mi lesz , ha majd az USA lakosságát kell nekik ritkítani , és rájönnek , hogy e cia emberek áttelepült cionista kazárok !!!!!
Meg kezdődik az USA – ban is a kazárok irtása ??????






Bemutatták az orosz hadsereg harci felszerelésének harmadik generációját

 - 2017.09.300


A Ratnik-3, az orosz hadsereg harci felszerelésének harmadik generációja, 2022-ben lép hadrendbe, jelentette be Oleg Salyukov az orosz földi erők főparancsnoka pénteken.
A Ratnik-3 harci felszerelés jövőbeni elrendezésének megteremtésével kapcsolatos tudományos kutatások befejezése után a projekt végrehajtása lehetővé teszi egy katona teljesítményének 1,5-szeres növelését különböző feladatok harci feladatok elvégzésében- mondta.
orosz_harci_felszerelesek_harmadik_generacioja

Salyukov elmondta, hogy a felszerelés összsúlya 30% -kal csökken,
A Ratnik készlet öt integrált rendszert tartalmaz, amelyek magukban foglalják az életet támogató, parancsnoki és kommunikációs, kapcsolódási, védelmi és energiatakarékos alrendszert. Úgy tervezték, hogy minden időjárási körülmények között éjjel-nappal használható.
A Ratnik összesen 59 részből áll, köztük különféle golyóálló mellényeket és védő sisakokat, harci egyrészes ruházatot, aktív védő fülhallgatót, védőszemüveget, gránátvetőt, támadópisztolyt, mesterlövész puskát, lőszert, harci kést,  felderítő eszközöket és az egységes optikai és hőképes látóberendezést.
Salyukov hozzátette, hogy a TsNIITochMash által kifejlesztett Ratnik-3 készlet egy exoskeleton vázra épül.
A mesterséges külső váz angolul exoskeleton, az emberi testet magába foglaló teherhordó-helyváltoztató szerkezet, ’külső csontváz’. Az orosz katonai kutatások elsősorban az emberi test teherbírásának (gyorsaság, hordképesség) növelése irányába folynak: az egészséges katona, a lábak és ízületek megtámasztásával, mintegy tízszer akkora teher elviselésére képes, mivel a terhelést a külső váz veszi át.


A célt jelző rendszert a sisak homlokzatára szerelik fel, míg a golyóálló mellény egyszerre több golyót képes megállítani, írja a TASS.
Fotó: © Valeriy Sharifulin / TASS
magyartudat.com



Orosz tengeralattjárók rakétákkal támadják az IÁ létesítményeit

 - 2017.09.180


Két orosz tengeralattjáró, Veliki Novgorod és a Kolpino rakétákkal megtámadta az  Iszlám Állam létesítményeit a keleti mediterrán térségben.
A Veliki Novgorod és a Kolpino tengeralattjárók (636.3. Projekt) szeptember 14-én indították rakétáikat az Iszlám Állam fontos bázisaival szemben, melyek parancsnoki és kommunikációs központok, fegyver és lőszerraktárak voltak a szír Deir ez-Zor város délkeleti részén , közölte az orosz Honvédelmi Minisztérium.
Hét rakétát indítottak el felszíni pozícióból, a célpontok pedig 500 kilométerre, illetve 670 kilométerre voltak.
magyartudat.com




1918. július 16.- II. Miklós cárt és családját kivégzik a bolsevikok

 - 2015.07.166
 II. Miklós cár és családja emlékére
                                                                                                                                                                                                                                                                        A most következő írásomban a tragikus sorsú II. Miklós (teljes nevén: Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) orosz cárra és családjára emlékezem. Egy korábbi írásomban több forrásból is utaltam arra, hogy a magyar származású Nagy Imre  miniszterelnök részt vett a cári család kivégzésében 1918-ban. 
Itt erre részletesen ki fogok térni.
A cári Oroszország sorsa már jóval az I. világháború és az azt követő bolsevik-forradalom előtt megpecsételődött. Az elmaradott, szegény ország, a nehézipar, a vasút hiánya, a bürokratikus, korrupt és despotikus államigazgatás, és a gyengekezű uralkodó mind-mind a monarchia ellenségeinek a malmára hajtotta a vizet. Tovább fokozta az ország súlyos problémáit az 1905-ben, Japán elleni háborús vereség, a Balti-flotta megsemmisülése, a szárazföldi csapatok mandzsúriai veresége, illetve az ugyanebben az évben kitört forradalom és a leverését követő megtorlás. Az 1906-ban kinevezett új miniszterelnök, Pjotr Arkagyevics Sztolipin lehetett volna az utolsó reménye Oroszországnak, aki reformjaival megmenthette volna a roskadozó cári birodalmat. De a minden ésszerű újítástól visszakozó, ellenséges körök, a titkosszolgálat segítségével egy színházi előadáson meggyilkoltatták Sztolipin miniszterelnököt.A tehetséges politikus kiiktatásában érdekelt volt ellenfele, az uralkodói családban egyre nagyobb befolyással bíró Grigorij Jefremovics Raszputyin is. Az orosz történelem egyik legtitokzatosabb és legelellentmondásosabb alakja 1904-ben került a szentpétervári udvarba, a vérzékenységben szenvedő Alekszej cárevics gyógyítása végett, és egészen 1916-os meggyilkolásáig – a cár rokonai tették el láb alól – befolyása alatt tartotta az uralkodói párt, különösen Fjodorovna cárnét. A sarlatán Raszputyin működésének nagyban köszönhető, hogy a bolsevikok később magukhoz ragadták a hatalmat.Oroszország külpolitikája, nagyhatalmi törekvése, miután a Távol-Keletről kénytelen volt lemondani, a pánszlávizmus eszméjére hivatkozva Balkán, ott is elsősorban a lőporos hordót jelentő Szerbia felé fordult…
A cár és családja

 Az I. világháború kirobbantásában tevékeny szerepet vállalt az orosz külpolitika és titkosszolgálat. Már a háború második évében, 1915-ben kiütközött a hadsereg gyengesége, a megfelelő felszerelés és logisztika hiánya, a hátország termelőkapacitásának elégtelen volta mind-mind a cári birodalom közeli bukását jelezték előre.
Az 1917-es februári forradalom miatt a cár – fia nevében is – március 15-én lemondott a trónról, testvére, Mihály javára, aki egy nappal később szintén lemondott. A Kerenszkij-féle ideiglenes kormány az uralkodót és családját először Carszkoje Szeloban, augusztus 14-ét követően a szibériai Tobolszkban házi őrizetben tartotta, majd pár hónappal később továbbszállította Jekatyerinburgba, ahol egy helyi kereskedő, Ipatyev házában helyezték el őket. Az októberben, – a Gergely-naptár szerint november 7-én – „kitört” bolsevik forradalom* következtében Jekatyerinburg a vörösök kezére került. II. Miklós és családja őrzésére állítólag magyar és orosz katonákat rendeltek, más források szerint letteket. De az oroszok körében szokás volt minden más nem orosz nemzetiségűt „letteknek” nevezni. Történelmi tény, hogy a polgárháborúban közel 100.000 magyar hadifogoly a vörösök oldalán harcolt, ahonnan később közülük kerültek ki a hazai kommunisták nagy többsége is. Magyarok harcoltak a fehérek ellenében a Távol-Keleten (Amuri partizán…), Szibériában; Jekatyerinburgban még ma is utca van elnevezve róluk. Avdejev és Jakimov beszámolója szerint az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották.
A jekatyerinburgi Ipatyev-ház, ahol a szörnyű tragédia történt

A polgárháború következtében, mivel a fehér csapatok közel jártak a városhoz, a bolsevikok úgy döntöttek, hogy kivégzik a cári családot.
Emellett Lenin személyes ügyének, bosszújának tartotta a kivégzést, a III. Sándor cár ellen merényletet elkövető terrorista bátyját kivégezték. 1918. július 16-ról 17-re virradó éjjel a család tagjait felébresztették, arra hivatkozva, hogy átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. II. Miklóst, Alexandra Fjodorovnát, öt gyermeküket, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16), Alekszej cárevicset (14) és a család négy szolgálóját levitték a ház pincéjébe, ahol felsorakozott velük szemben csőre töltött puskával a kivégzőosztag.
Az első lövésektől az uralkodó és felesége azonnal meghalt, a szolgálók halálosan megsebesültek, az ifjú cárevicset közvetlen közelről a kivégzés parancsnoka pisztollyal fejbe lőtte. A lőpor miatt keletkezett füstben az osztag tagjai nem láttak semmit, vártak, amíg elült, majd a továbbiakban – állítólag azért, mert nem akartak a gyerekekre puskával lőni – szuronnyal gyilkolták meg a cári pár gyermekeit. (No comment…).
Állítólagos legendák keltek szárnyra arról, hogy a vérengzést Anasztaszia hercegnő, illetve a cárevics túlélte (többször látták élve Szibériában…) és sikerült Nyugatra menekülniük, de ezek az állítások sajnos csak fantazmák: a szovjet CSEKA kezéből nem volt menekülés.
A kivégzés nyomainak eltüntetésére kivezényelt brigád tagjai közül többen rosszul lettek a látványtól, a vérnyomokat fűrészporral szórták le; a hullákat teherautókra pakolták, és a város közelében lévő erdőbe vitték, ahol meztelenre vetkőztették, megpróbálták elégetni, majd elásták. Pár nappal később visszatértek, kiásták, és több holtestet savval öntöttek le, majd újból elásták őket. Nyolc nap múlva, július 25-én a fehér csapatok elfoglalták Jekatyerinburgot.
Az utolsó ismert fénykép a cári családról, 1918-ban.

 A fentebb már említett állítás, miszerint magyarok is részt vettek a kivégzésben, részben a fehérek vizsgálódásának is köszönhető, mert a kivégzés helyszínéül szolgáló pincében az orosz nyelvű, a cári családot gúnyoló, gyűlölködő, trágár feliratok mellett van egy gyenge orosszal kezdődő, magyarul folytatódó felirat is: „Vargas karau…1918.VII.15…”, „Verhas Andras 1918.VII / 15e örsegen”. A kivégzők névsorát tartalmazó Meier-lista** szerint egy Andreasz Vergazi nevű „lett” (magyar) őrszolgálatot hajtott végre a ház őrposztján.
Az osztrák származású, orosz hadifogságba esett, kommunistává vált Johann Meier a kivégzés éjszakáján a házban tartózkodott, 1956-ban, a NSZK-ban megjelent 7Tage folyóiratban közzétett listája szerint a kivégzésben részt vett: Jurovszkij, P. Medvegyev, Nyikulin, Vagamov (oroszok) és 7 magyar, összesen 11 fő. A hét magyar neve: Gorvat Laiosz, Fiser Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nad Imre, Grinfeld Viktor, és Vergazi Andreasz.
Magyarul így hangzanak ezek a nevek: Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András. A kivégzésben résztvevő, visszaemlékező Jurovszkij listájában habár lettek vannak említve, de a cirill betűs írást magyarra fordítva, a fent említett magyar neveket lehet olvasni.
Nagy Imre… Hogy ez a Nagy Imre azonos-e a későbbi moszkovita kommunista politikussal, majd magyar miniszterelnökkel, akit az 1956-os forradalomért kivégeztek, azt nem lehet tudni. A bolsevik forradalom oldalán harcoló közel 100 ezer magyar katona között sok-sok Nagy Imre lehetett, de az szovjet levéltárak által is dokumentált tény, hogy a későbbi miniszterelnök 1918 tavaszán Jekatyerinburgban és környékén teljesített szolgálatot (főleg katonai komisszárként). Ugyanez év őszén, Szibériában esett a fehér csehszlovák légió fogságába. Saját önéletrajzában is leírja, hogy 1918-ban a bizonyos ideig a városban tartózkodott
A Meier-lista.

 Jekatyerinburg városát, 1924-ben, bolsevik parancsnoka, Szverdlovról nevezték el, aki Lenintől kapta az utasítást a cári család kivégzésének végrehajtására. Szverdlovszk egészen 1991-es visszanevezéséig zárt város volt, külföldiek nem léphettek be oda, lakói csak külön engedéllyel hagyhatták el…
Az Ipatyev-ház, ahol a szörnyűséges gyilkosság végbement, zarándokhellyé vált, emiatt a szovjet hatalom, 1977-ben lebontatta. A város tanácselnöke ekkor Borisz Jelcin volt.
A cári család földi maradványait 1991-ben találták meg, DNS-vizsgálattal azonosították II. Miklós cárt, Alexandra Fjodorovna cárnét, Olgát, Tatyjanát, Anasztasziját nagyhercegnékat, a család orvosát és három cselédjét. Tavaly augusztusban megtalálták a két hiányzó családtag, Marija hercegnő és Alekszej cárevics csontvázát. 1981-ben az emigráns orosz ortodox egyház mártírokká nyilvánította II. Miklóst és családját, 2000-ben az Orosz Ortodox Egyház pedig szentté avatta őket. A cári családot 1998. július 17-én helyezték örök nyugalomra a szentpétervári Péter és Pál Székesegyházban. A repülőtértől a székesegyházig vezető úton milliók rótták le kegyeletüket Oroszország utolsó cárja és családja előtt.
A teljes igazságot a kivégzéssel kapcsolatban valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de a lényeg az, hogy míg a Jekatyerinburghoz távoli Európában tombolt a világháború, addig a kegyetlen élet-halálharcot vívó fehérek és vörösök küzdelmének hátterében az orosz monarchia korszaka tragikusan véget ért, és kezdetét vette a XX. század legtöbb emberéletet követelő diktatúrája.
 v-stalker
magyartudat.com




Az EU 2020-ra háromfelé szakad



 - 2017.04.124
Az Új Európánk határait két tenger mossa, nyugatra lesz a migráns Eurábia.
A sorsunkról, a jövőnkről nem ott és nem mi döntünk, hanem a világot kormányzó globális háttérhatalom, amelyik a migráns-kérdést, az EU színesítését, többmillió muszlimmal való megszállását is eldöntötte. Örülök annak, hogy ez az alattomos, sunyi, 7. cikkellyel fenyegető és kötelezettségszegési eljárásokat multi-megrendelésre indító, magyarellenes brüsszeli vízfejtől megszabadulhatunk és megalapíthatunk egy hozzánk hasonló, velünk együttműködni kész nemzetállamokkal elkülönülő EU-részt, az Új Európát.
E tervről óriási a hallgatás, a Nyugat-európai NAGYOK nyikanni sem mernek róla, hisz a gazdi kegyeit és parancsait lesik, ahogy Merkel és Hollande is teszik: teljesíteni a parancsot mindhalálig, hűséggel, a választók és a tagállamok népeinek akaratával mit sem törődve. Így, ha ez az EU három részre választás is a parancsolóktól ered, s ha eljön végrehajtás ideje, akkor derűsen jó pofát vágnak hozzá, s igykeznek majd a ,,zsírosabb” falatokat megtartani. Csakhogy jelenleg inkább nagy talány, szakértői jóslat, mint valóságos projekt, hiszen nem ellenőrízhető, nincs róla semmilyen hivatalos megerősítés. Fölöttébb gyanús tehát, mert internetes információ, amelyből sok minden kiderülhet: 1. korábbi kiszivárogtatás, 2. ügyesen öszeollózott regionális geopolitikai elgondolás, 3. egy az EU-t kasztosítani akaró (a soha felzárkózni nem tudó közepes gazdagságú, vagy szegény országokat másod-, vagy harmadrendüvé degadálni akaró) brüsszeli elit csoport próbálkozása, esetleg valamiféle szondázás, vagy szándékos hamisítvány, provokciós anyag. Mi is kaptunk egy ilyent. Első blikkre szenzációsnak tartottuk, bár a megjelölt forrás, egy szerb média már gyanússá tette. Aztán hiányzott a közzététel dátuma. Ezt ellensúlyozta a CIA-re hivatkozás, ám amikor a megnevezett Amerikai Információs Nemzeti Tanácsról a keresésünk kederítette, hogy nem is létezik, (hacsak nem szupertitkos) az anyagot ,,több sebből vérzőnek minősítettük”. S e ponton találkoztunk a valósággal: 2009 nyarán és őszén volt ez téma és csak rövid ideig. Nézzük a híradást.
Hamis, vagy valódi hír?
Az Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen című könyvünkből idézzük:
A migráns-válság elősegíti az uniónk felbomlását. Közép-Európa el fog utasítani egy iszlámosodó, olvasztótégelyes, nemzeteinket másodrendűvé degradálni akaró Nyugatot. Ezt nem tűri majd a szabadkőműves-háttérhatalmi uralmuk. Leválaszt minket, ütköző-tagállam-csoporttá alakíttat bennünket. Az erre vonatkozó program már készül. Ne várjuk meg! Gyorsan át kell alakítani jövőnkkel kapcsolatos terveinket. Ebben Ukrajna, Románia, Bulgária és Szerbia sajnos elhanyagolható, mert máshová tartoznak majd. Ugyanakkor a Visegrádi Államok Szövetsége kibővül északon a Balti államokkal, délen Szlovéniával, Horvátországgal. Ők a hosszabb távú jövőnk, mert az EU őket, s bennünket, nemzetieket ,,kirúg” az elit unióból, s csak a ,,csicska” EU-k valamelyikében tud partnerként elképzelni bennünket és sok társunkat. Már nevünk is van: 5 év múlva mi leszünk az Új Európa!
Az Amerikai Információs Nemzeti Tanács a CIA-vel együttműködve közzétette „A jövő térképe 2020-ban” című anyagát, mely sajnálatos módon nem keltette fel kellően az európai geopolitikai szakértők figyelmét. Ebben az anyagban az elemzők úgy látják, hogy az Európai Unió a jövőben fel fog bomlani, Európának pedig három részre kell oszlania.
Az első uniót, Eurábiát (az iszlámmal keveredettet) a nyugati blokk alkotná Németország, Franciaor-szág, Nagy Britannia, Írország, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, a Benelux-államok, valamint a skandináv országok.
A másik unió, amelyik a miénk lesz, az Új Európa nevet kapja, s ebben Észtország, Lettország, Lit-vánia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyar-ország, valamint délen Horvátország és Szlovénia foglalna helyet. Az utóbbiak révén e „katolikus Kelet-Európa” kijutna a mediterrán-térségbe is. Az amerikai előrejelzések szerint az atlanti szövetség (lényegében az USA) gyakorolna ellenőrzést az öreg kontinens ezen része felett.
A harmadik uniót, Kelet-Európát, vagyis a Pravoszláv Uniót Oroszország uralná, ez Ukrajnából, Belorussziából, Grúziából, Moldáviából, Romániából, Bulgáriából, Görögországból, Macedóniából, Szerbiából, Montenegróból, és Bosznia-Hercegovinából állna. Albánia kapcsán az előrejelzések egyelőre megoszlanak: vagy Oroszország közeledik tőkéjével Kelet-Európához, vagy Tirana továbbra is a NATO és az Egyesült Államok védőszárnya alatt marad. – írja a Vecernje Novosty.
Hasonló előrejelzést tett közzé a neves amerikai (magántitkosszolgálati) civil szervezet, a Stratfor is. Oroszország, mint regionális erő (Kelet) mellett a Stratfor szerint az Európai Unió hamarosan két részre fog bomlani, a gazdagabb nyugatra és Közép-Európa kisebb országainak csoportjára, melyek katonailag meghajolnak Washington előtt. Habár ezek az előrejelzések ellentmondásosnak tűnnek, a világon egyre több geopolitikai szakértő osztozik ebben a vélekedésben. Ugyanis a pravoszláv unió – vagy röviden: Bizánc – nem a pravoszláv „testvériségből” fog létrejönni, hanem „gázunió” lesz, amelynek alapvető motivációja a pénz. Így Oroszország azon lesz, hogy ellenőrizze energiaáramlását, s ezzel befolyást gyakoroljon olyan országokra, mint Ukrajna, Grúzia, Bulgária, Románia és Szerbia – ahogy ezt a CIA-dokumentum is előrejelzi. Amellett, hogy Románia és Bulgária ma tagja a NATO-nak, sorsuk az európai integráción belül bizonytalan, ezek a forgatókönyv szerint a közeljövőben (felismerve saját érdekeiket) elállnak korábbi szövetségeseiktől és alkalmazkodnak az új helyzethez. Ez nem sci-fi!
Az EU szakadása realitás – 3 unió
Mégis lehet ennek a prognózisnak hinni? A geopolitikai szakértők egyetértenek abban, hogy elérkezett a multipoláris világrend ideje, és a több pólus létezése miatt az Amerikai Egyesült Államok és a NATO nemzetközi téren a jövőben már nem tud majd főszerepet játszani. A Vecernje Novosty emlékeztet arra, hogy a NATO nemrégiben Csehországba és Lengyelországba rakétaelhárító rendszert kívánt telepíteni, és a szövetség határait ki kívánta terjeszteni Grúziára és Ukrajnára is – nem sok sikerrel.
Amikor a francia politikai szakértő, Emmanuel Todd 1976-ban, tizenöt évvel a Szovjetunió szétesése előtt megjósolta annak felbomlását, az emberek mosolyogtak. Ma, amikor az Európai Unió lehetséges végéről van szó, már nincs mosoly az arcokon. Az információk Aleksandar Palić-tól származnak, s a témáról szóló cikke egy szerb lap a Večernje Novosti, 2009. június 22.-i számában jelent meg. Ezt vette át mindenki.
A cikk elején említett utánjárást követően legyinthetnénk: ügyesen összeollózott blöff egy délvidékitől. Mosolyoghatnánk és napirendre is térhetnénk az ügy fölött.
Csakhogy ez a Palics, lehet, hogy csak összehordott hetet-havat, s kiegészítette határtalan fantáziájával, akarva akaratlanul, mint amikor a vak tyúk is talál szemet, felhívta a figyelmet valamire. Számunkra is csak akkor vált izgalmassá, amikor egy specialistát megkérdeztünk, s az azt mondta: Ma, 2015 novemberéből nézve már egyáltalán nem blöff. Sőt, egyre másra érkeznek hozzá a megerősítések. 2009-ben még nem volt szó ilyen méretű, Európa elleni invázióról, s az ezzel kapcsolatos háttérhatalmi döntés is csak 2010-ben született meg. Az pedig csak könyvünk megjelenésével derült ki, hogy az EU-t annak nyugati nagy és gazdag államai elárulták, arabosításra és Eurábiává alakításra ítélték. Ez több évtizede el is kezdődött szinte valamennyi nagyobb szabadkőműves páholy közreműködésével. Az utóbbiakról pedig tudni kell, hogy a globális pénzügyi háttérhatalom kiszolgálói.
A képlet – sajnos számokban nem kifejezhető – ám egyszerű: különítsd el az EU-n belüli gazdagabb, migránsokat igénylő államait, az anyagilag gyengébb, feltörekvő nemzeti államoktól, azokat pedig a még szegényebb, markukat tartó keletebbre esőktől. Kialakul három lépcsőfok, alulról felfelé, s a fent lévők már tudják, hogy a ,,sor végén kullogók” sohasem fogják utolérni őket, így semmiféle egyenlőségről sem lehet szó. Ugyanakkor a kiszipolyozásukról sem szabad lemondani.
Ha konkrétan nincs is olyan létező szervezet, hogy Amerikai Információs Nemzeti Tanács, ettől még jócskán akadnak az USA-ban olyan stratégiai tervező NEOKON agytrösztök, és nekik bedolgozó think-thank kutató intézetek, kormány-háttérintézmények, amelyek egyebek közt az USA távolabbi céljait szolgáló, megvalósításra ajánlott ,,Földrészek jövője” terveket is kidolgozhatnak. Ezeket a CIA természetesen ismeri, s már menet közben tesz is érte, minél többet. Esetünkben is erről lehet szó. 2009-ben bedobták a témát egy periférikus, hiteltelen helyen, s szondázták a reakciókat. Csalódással kellett megállapítaniuk, hogy a dölyfös Nyugat-Európa nem reagált rá, mások meg behajították a témát az összeesküvés elméletek közé. Emlékszem, annak idején a CIA-hoz tudósítóként beregisztrált, előzőleg alaposan lenyomozott Virág András kollégánk mesélt erről, de ő maga is kissé stiches információnak könyvelte el. Ráadásul akkor még sejtésünk sem volt a hat év múlva bekövetkező karmesteri pálcával elindított migráns-honfoglalásról. Talán a Neokon stratégiai tervező műhelyek kutatóiban sem tudatosult sokáig, hogy az Eurábia-migránsháború és az EU szétszakadása összefügg, egyik erősíti a másikat.
Erősödik a visegrádiak együttműködése
Azt még az Új Európa tervezői sem gondolhatták, hogy felsőbb, háttérhatalmi és szabadkőműves parancs nélkül erősödik a Visegrádi államok összefogása, legdélebbi szomszédjuknak, Magyarországnak határt őrző rendőrséggel, katonai technikával és a migránsok befogadása elleni tiltakozással is segítenek. Az érdekek azonossága, a népek barátsága és a közösben rejlő nagyobb erő e központi ország-csoporthoz közelebb hozta a balti államokat is. Apróság, de amit mi csináltunk, az is baráti segítség, hogy védtük és 2016 végéig védtük Grippenjeinkkel Litvánia és szomszédjai légterét is. Ők is nemzetállamok és nem akarnak a migránsözön áldozataivá válni.
A baráti segítség, az érintett államok közötti szolidaritás, a függetlenség és a saját védelem megerősítése más bajba jutottaknak is kell. Elsőként Szlovénia kérte, küldtünk is a határaik megerősítésére magyar rendőröket. Amikor e sorokat írom, Miró Cerar szlovén miniszterelnöktől megtudhattuk, hogy magyar mintára ők is kerítést építenek a Horvátország felőli határukon, méghozzá mintegy 130 kilométer hosszon.
A lengyel választások elősegítették, hogy Varsó teljes mellszélességgel a Visegrádi 4-ek aktív tagja legyen. Vannak még ellentétek, de egyre több az azonos, az összetartó közös érdek.
A cseh elnök, Milos Zeman szerint ha nem leszünk éberek, egy olyan világ jöhet el, amikor a Saría lép életbe Csehországban is, amely alapján a nőket megkövezik, a tolvajoknak levágják a kezét, és ahol a nők is eltakarják majd arcukat, így nem gyönyörködhetünk szépségükben. A cseh elnök úgy gondolja, hogy a cseh határokat szigorúbban kellene őrizniük, a határsértőket pedig azonnal visszafordítaniuk.
Zemannak nem ez volt az első “kirohanása” menekültügyben, augusztusban tett már erős kijelentéseket a migrációval kapcsolatban, mint például „senki nem hívott ide benneteket”, és már akkor is tudatta a főként Magyarország felől érkező menekültekkel, hogy „Tiszteletben kell tartanotok a törvényeinket!”
Új Európának segítenénk a terv kidolgozását
Az Új Európa születő közössége ma még többnyire egyénenként, de készül az önvédelmére. Le akarja zárni a határait a migránsok elől, ellen akar állni az Eurábiát szorgalmazó nagy EU-államok arabosító törekvéseinek, védi nemzeti államiságukat és függetlenségüket. Ez azonban a mai helyzetben már nem elég. Közösen ki kell dolgozni a leszakadás gazdasági, jogi, pénzügyi állampolgáraival kapcsolatos mértékeit. Ezzel kapcsolatban javasoljuk az Új Európa 2020-ben projekten dolgozó Neokon stratégiai kutató intézetnek és a CIA-nak, ha az érintett államoktól is támogatást, segítséget szeretnének ,,Messiás-tervükhöz”, akkor az alábbi javaslatokat értékeljék és használják fel a tervezés során:
az első és legfontosabb megszabadulni a brüsszeli vízfej és a vezető államok vélemény-terrorjától,
elvenni tőlük minden bizottsági és biztosi döntést és az Új Európa közös irányításának hatálya alá áttenni,
az Európa Parlament tagjai és az Új Európa parlament képviselői jelen lehetnek egymás ülésein de csak megfigyelői státuszban,
a jog tekintetében megosztani a teljes közösséggel mi az ami egységes marad, s mi az ami a regionális és helyi kormányzás miatt kikerül Brüsszel hatálya alól?
a befizetéseket, vámot is meg kell osztani, hogy annak nagyobb része az Új Európát illesse, hiszen ott tudják célorientáltan elosztani e pénzeket,
a támogatásokat is két központból lehessen igényelni,
Új Európának joga kell, hogy legyen a határain – a nyugati Eurábia és a keleti Pravoszláv Unió felé is – szigorú ellenőrzést bevezetni.
a tőke szabad áramlása, a befektetés szabadsága meg kell, hogy maradjon, ám saját (esetleg a szingapúriakkal kiegészített) törvények alapján átalakítva,
az EKB-től leválva saját Központi Bankba kerülnek át a Kilencek pénzügyei,
az Új Európának– biztonsági okokból – az irányítása és fővárosai is rotációszerűen ciklikusan változnak,
bizottságai, szövetségi minisztériumai más és más helyen rejtve működnek, ám valamennyi elérhető és az állampolgárok ügyei is intézhetők a kormányablakoknál,
elfogadható a tervezők elgondolása, vagyis az, hogy az atlanti szövetség gyakoroljon katonai és politikai ellenőrzést az öreg kontinens ezen része felett. Ám egy kiegészítéssel: ez a Balti tengertől az Adriai tengerig húzódó, kilenc államból álló sáv mind taktikai atomfegyver– és neutronbombamentes övezet legyen.
a Kilencekre nem vonatkozhat semmiféle 7. cikkelyes trükközés,
ellenük nem indítható kötelezettség-szegési eljárás,
panaszos ügyekben a saját, Új Európai bírósága az illetékes,
az új közösséget csak választott vezetői testület irányíthatja,
a 3 részre tagolódó, de számos kérdésben – külügy, hadügy, stb. – együttműködő teljes unióban közös döntések esetén a Kilencek és a Pravoszlávosok is vétójoggal rendelkezhetnek.
Az Új Európa tagállamai elvárják, hogy a jövőtervezőink lépjenek fel a jelenlegi EU velünk szemben tervezett zsarolásaival, szigorú büntetéseivel szemben. A következőkben kiemeljük azokat a fontos okokat, amelyek az együttmaradás ellen szólnak. Íme egy aktuális cikk:
A VÉG KEZDETE
Németország a csőd szélén. Az e cikket egy közösségi oldalon publikáló szerző keményen odavág és leleplez. Információi előrelátások csupán, de akár holnap is bekövetkezhetnének: Merkel leváltása, zavargások Németország-szerte, bankok zárnak be, romlik az euró, bomlik az EU, a hadsereg Németországban készenlétben, amerikaiak jönnek… S ez már valóság: tömegpusztító fegyvereket telepítenek most, Németország területén!
Kételkedve kell fogadnunk: Németország átadta a hadsereg irányítását a Bundestag képviselők tudta nélkül az USA-nak. Azt azonban már el tudjuk képzelni, hogy Merkel olyan ultimátumhoz vezető javaslaton dolgozik, hogy azokat a menekülteket, akiket Németország nem fogad be, többségi szavazat alapján kötelesek legyenek kvótahatár nélkül befogadni a kelet-európaiak! A németek arról szavaznak majd, hogy az általuk elutasított menekülteket toloncolják vissza a beléptető, s hozzájuk irányító országokba. Így Szlovákiába, Magyarországra, Lengyel-országba, Csehországba, stb. akár regisztrált akár nem. Kötelezni fogja Magyarországot, hogy szedje le a kerítéseket és a migránsokat limit nélkül fogadja be a saját területére!!! Ha ezt megszavazza Németország, amire a franciák és Nagy Britannia is rábólint, akkor kötelező lesz a V4-es tagállamoknak befogadni őket!!! Ha nem teszik meg, akkor jön a pénzbüntetés, ami olyan méreteket ölt, hogy tönkreteszi az adott országokat. 1-2 év alatt, óriási munkanélküliséget generálnak, kivonják a gyáraikat, elértéktelenedik a hazai pénz, jön a hiperinfláció.
Sok reális, valósnak tűnő fenyegetés van a fenti sorokban, de ennyi ömlesztett hülyeséget sem a végrehajtó Angela Merkel, sem az őt irányító szabadkőművesek és a pénzügyi háttérhatalom urai nem öntenének ránk özönvízszerűen. Már csak az hiányzott a fenyegetéshalmazból, hogy a Kilencek egymásnak esnek és a NATO megszállja őket. Utána pedig ezek az országok lehetnek a selejt-migránsok elfekvő helyei.
Hát nem így lesz! Ezért is fognak össze ezek az államok Merkel, Juncker, Tusk és a többi Európát eláruló brüsszeli vízfej-vezető ellen.
A fenti fenyegetések még inkább egységbe kovácsolják a Kilenceket, s velük szemben többé már nem lehet erővel fellépni. Ha mégis ezt tennék, akkor lezárnák a nyugati határokat, elkezdenék a lépésenkénti szakítást.
Nemsokára nemcsak Magyarországon, a többi V4 és Balti 3 meg Adriai 2 államban is megfogalmazódik egy új igazság: a migránsokat a háborút kirobbantó és folytató országok kötelesek elhelyezni és anyagilag támogatni. Nálunk egyre több hazafi véli úgy pártállás nélkül, hogy ha ide toloncolnak bárkit is, azok őrizet alatti internáló táborba kell, hogy kerüljenek, Nem kaphatnak sem jobb ellátást, sem többet, mint a szegény magyarok, vagy a hajléktalanok. Nincs tableten filmnézés, okostelefonálgatás, McDo-nalds-ba furikázás taxival, pizzarendelés, stb. Ha Putyin elnökkel sikerülne megállapodni, akkor akár Szibériába is lehetne telepíteni őket. Igazi háborúkban ez a szokás, és nincs ellátási követelés, a fogadó ország fikázása, gyújtogatás és fiatal lányok erőszakolása.
Kivételt csak a gyerekek és a családosok kaphatnak.
Ugorjunk egy teljesen más, de bennünket is súlyosan érintő területre. Ez a későbbi oldalakon Drábik kollégám cikkében is olvasható, de itt is közzétesszük, mert egy információ. No persze Új Európában is lehetnek majd szabadkőműves páholyok, csak ne legyenek a háttérhatalom lakájai. Vaclav Hável például a legmagasabb – Bill Clintonéhez hasonló – fokozatú szabadkőműves volt és sokat tett Csehország szabadságáért és pozitív fejlődéséért.
Idézet a november végén megjelent ,,Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen” című könyvünkből:
A nemzetközi szabadkőművesség és a tömeges bevándorlás
A párizsi Medias-Press.info (MPI) 2015. szeptember 7-én közzétette az európai országokban működő szabadkőműves nagypáholyok nagymestereinek a közös nyilatkozatát. A szabadkőműves nagymesterek parancsnak számító közleménye megjelent német nyelven, és leközölte a Corrispondenca Romana nevű olasz katolikus lap is. A 28 európai szabadkőműves páholy illetékesei nemcsak a most Európát elözönlő migránsok befogadására szólították fel a kormányokat, hanem szabadkőműves kötelességgé tették a jövőbeni bevándorlók befogadását is:
Az európai szabadkőműves Nagypáholyokat aggodalommal tölti el a háború és nyomor martalékául esett országokból menekülő migránsok tragédiája, ezért felhívják az európai kormányokat azoknak a közös politikai döntéseknek a meghozatalára, amelyek nélkülözhetetlenek a szükségben és végveszélyben lévő emberek méltó és humánus fogadásához. Az államok arra való képtelensége, hogy felülemelkedjenek a nemzeti önzésükön, újabb jele annak, hogy Európa beteg, ahol az önző egyéni érdek felülkerekedik a közérdeken. Az európai szabadkőműves nagypáholyok emlékeztetnek arra, hogy az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása az európai építkezés alapelvei közé tartozik. Ilyen elvek alapján jött létre a nemzetek közötti szolidaritás. A szolidaritás eszméjének jelentősége csak nő a világ számos régiójában bekövetkezett összeomlás láttán.
Anélkül, hogy egy olyan földrész történelmére kitérnénk, amelyet ugyancsak számos népvándorlás kovácsolt egybe, a mai drámák fel kell rázzák öntudatunkat és újító, befogadó politikát kell sugalmazzanak. Ennek hiányában az európai földrész hamarosan a megosztottság és ellentétek színtere lesz, ami új szerencsétlenségbe fogja sodorni a népeket. Ebből pedig nem más következik, mint a nacionalizmusok újbóli felkorbácsolása. A mai tragédia tehát az európai álom újjászületésének és megújulásának olvasztótégelye kell, hogy legyen. A Nagypáholyok ezután tetteket várnak, amelyekben az Európa alapját jelentő értékek, mint a szolidaritás és testvériség, megfelelően kifejezésre jutnak.”
Aláírók: Franciaországi Nagy Kelet, Ausztria Nagypáholya, Svájci Nagy Kelet, Franciaország Nagypáholya, Belgiumi Nagy Kelet, Belgium Nagypáholya, Horvátországi Nagy Kelet, Írországi Nagy Kelet, Olaszország Nagypáholya, Luxemburgi Nagy Kelet, Lengyelországi Nagy Kelet, Portugáliai Nagy Kelet, Görögországi Nagy Kelet, Törökország Női Nagypáholya és még további 14 páholy, amelyek gyakorlatilag egész Európát lefedik.
A nyilatkozat szövegéből egyértelműen az a kozmopolita, globalista értékrendszer és világnézet bontakozik ki, amelynek célja a nemzetállam, a nép és a haza egységének az aláásása. Egyértelműen kiderül, hogy a nemzetközi szabadkőművesség célja az európai kultúra pilléreinek – a görög-római magas kultúrának és a kereszténységnek – a meggyöngítése, és az őshonos európai népek nemzeti identitásának az aláásása.
Az álhumanista frázisokat hangoztató kozmopolita-globalistákat nem zavarja, hogy Európa alapját jelentő értékek közül például hiányzik az ’egyenlő munkáért egyenlő bér’, amely nélkül nem érvényesülhet az Európai Unió tagállamainak az egyenjogúsága. Nem tartozik az európai értékek közé a földrészt alkotó 500 millió embernek az a természetes joga, hogy bele szólhasson a rá vonatkozó döntésekbe. A brüsszeli bürokrácia csak a pénzhalmi világelitnek felelős, és a hatalmat fentről lefelé gyakorolja, amelyben alulról jövő ellenőrzés nem érvényesül és az Unió polgárai által kezdeményezett döntéseket nem lehet hozni. Az egyetlen választott intézménye – a strassbourgi parlament – nem rendelkezik döntési joggal. Csak annak az álcázására szolgál, hogy az Európai Unió olyan bürokratikus diktatúrává vált, amelyet az államok feletti pénzuralmi és szabadkőműves hálózatok irányítanak.
A nemzetközi szabadkőművesség kezdettől fogva egy olyan szabadkőműves világállam létrehozására törekedett, amelyet ténylegesen a pénzhatalmi világelit irányít. Észak-Amerika és Európa lakói feletti kontrollhoz mindkét földrészen előnyös, ha létrejön egy iszlám vallásra és kultúrára támaszkodó erőközpont, amely az őshonos és keresztény kultúrára támaszkodó lakossággal szembeállítható. Az így létrehozott két Európa – a muszlim és a keresztény – kellő technikával kijátszható egymás ellen és nevető harmadikként a pénzhatalmi világelit könnyebben tudja a hatalmat gyakorolni. Ennek az elvárásnak és politikának a legaktívabb kiszolgálója a német kancellár, Angela Merkel. Az ő hívó szavára indult meg igazán a muszlim invázió, Merkel mondta azt is, hogy mindenkit be tudnak fogadni, és minden fontosabb döntése Európa ellen szól, miatta alakult ki válság a balkánon és az Eu keleti tagállamaiban? Maga Angela Merkel az, aki másodrendű tagállamokká degradálná a később belépetteket, s mint aktív és magas fokozatú szabadkőműves megszüntetné a nemzetállamokat. Nem tudni mikor kergeti el a német nép, de már eddig is nagyon sok kárt okozott, s ha maradhat, ez teszi ezután is. Az ilyen típusú, nem az eupolgárok érdekeiben dolgozó vezetők miatt is kénytelenek a visegrádi, a balti és az észak-adriai tagállamok az elkülönülés irányában összefogni, szövetségre lépni.
A következő leszakadási kényszerítés a nagytiszteletű Angela Merkel eu-s uralkodása és erőszakos vélemény-szabadság terrorja – állítják a nemzeti szélsőségesek és ki is mondják nem lehetünk a végtelenségig egy olyan államközösség tagjai, ahol ilyen kétesnek számító, szennyes múltú matróna irányíthat bennünket. Ez szerintem túlzás, el is határolódom tőlük. Ám. Mégis. Nekem is kételyem támadt:
Miért kell az uniónak Merkel? Az alternatívok azt mondják azért, mert szabadkőműves és zsidó, a globális pénzügyi háttérhatalom legjobb kiszolgálója. Nekem jobb a véleményem róla, de nem manipulálhatok, nem tűntethetem fel az ő igencsak negatív személyiségét szeretetteljesnek, dicséretes pozitívnak. Istenemre szívesen tenném, ha olyan lenne. Nem szívesen közlöm le az alábbi szélsőségesnek ítélt valós anyagot sem, ha az nem segítene jobban megértetni a kancellár asszony mai arspoetikáját. Hát, a németeknek ez a múlt talán pozitív, ha olyan lefizetett sajtó lennénk, mint az ottani baksisért manipulálók, akkor bizony elfektetném, de mi magyar nemzetiek és alternatív lap vagyunk.
Forrás: Tőke Péter (Leleplező/ Nemzeti.net)
magyartudat.com



A németség kiűzetése Közép-Európából

 - 2017.02.120
Az elmúlt 1000 évben Közép-Európa meghatározó népe a germánság. A középkorban német telepeseit (hospesek) több hullámban érkeztek Közép-Európában hozva magukkal a gazdasági és kulturális tudást is. Itt egy valódi kulturális integráció történt, a szlávok a németség és a magyarság között, amit az egyetemes keresztény szellem kötött össze. 1000 éven át a germánság/németség fizikailag is átszőtte Közép-Európát a Baltikumtól Erdélyig, sőt a 18 században még Volgánál is éltek! A németség az építészetben, a kódexek írásában, a bányászatban, a pénzverésben, zenében, mezőgazdaságban jelentősen hozzájárultak Közép-Európa felemelkedéséhez. A német emberek karakterikusan, pontosak, jól szervezők, dolgosok, kultúra szeretők, megbízhatók, jogkövetők.
Az elmúlt 1000 évben a “kontinentális” Európa vezetője egyértelműen a germán/németség volt, mind katonai, mind gazdasági, mind kulturális sőt vallási szempontból is, hiszen a reformáció is a németség területéről indult ki. Németország az első világháborúig a világ legerősebb gazdaságai közt volt, miközben Nagy Britannia és Franciaországnak jelentős gyarmatbirodalommal rendelkezett! Az 1900 években nem véletlenül gondolkoztak többen is egy német-magyar-szláv népekből álló konföderatív államszövetségben.
Az antant hegemóniára ez nagy veszélyt jelentett, ezért a németséggel szemben Oroszországgal kötöttek taktikai szövetséget, hogy Közép-Európát és a németséget két oldalról összeroppantsák. Az első világháborús fegyverkezési verseny ezt a háborút készített elő! (Egy kis kitérőként: a német katonai erő olyan hatalmas volt és jól szervezett, hogy szinte egyedül tudott harcolni Angliával, Franciaországgal és Oroszországgal.) Ma bármelyik három ország külön is legyőzné a mai Németországot.)
Az első világháború békediktátumai úgy lettek kialakítva, hogy Közép-Európa ne tudjon katonai, gazdasági erőként szembeszállni az Antanttal soha többé. Közép-Európát sok kis, gyenge államra szaggatták szét. A népek közé éket verve gyengítették Közép-Európát, Németországot meg területi elcsatolásokkal. Ezek a békediktátumok annyira igazságtalanok, és életszerűtlenek voltak, hogy egy új világháború magját vetették el.
Közép és Kelet-Európában sokat szenvedtek emberek népek, és ezekről a borzalmakról szükséges a megemlékezés. Van egy nép akiknek a szenvedéséről ma nem lehet beszélni. Ez pedig a német nép szenvedései! Hol olvashatunk arról, hogy a világ egyik legerősebb gazdaságában az első világháború után, éhezés volt? Melyik történész publikál a kilátástalanságtól tömeges öngyilkosságról Németországban, miközben a megtermelt javakat Franciaországnak adták át aranyban? Ki mer beszélni Közép-Európából a németség kiűzetéséről?
A “demokratikus” antant” aki ellene van a kollektív bűnösség elvének, mégis a német népet megbélyegezve erőszakkal kitelepítette Közép-Európából! Csehországból 3 millió, Lengyelországból 5,7 millió, Közép-Európából összesen 10-11millió németet “deportáltak”. Van egy nagyon beszédes arány is Romániából. A trianoni elcsatolást az erdélyi szászok is megszavazták román ígértekre alapozva. Akkor Erdélyben 250 ezer német élt, ma 15 ezren.
Ezen a térképen jól látható a németség aránya Európában az első és a második világháború után. Magyarország országgyűlése 2012. december 10-én döntött úgy, hogy Január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává tette. A második világháború után Közép-Európa a németség nélkül él tovább, kivéve talán Ausztriát amely még mentalitásában hordozza a Közép-Európa szellemét.
A jelenlegi Németország már “Nyugat”!
Kultúráját, katonai erejét, az önálló államiságát, szellemiségét már feladta, egyedül a gazdasági ereje maradt fent, de ez sem lesz már sokáig, hisz most a németség megsemmisülés felé halad, látszólag önszántából.
Ha valaki nagyon komolyan figyelembe veszi Németország népesedési adatokat, akkor egyértelmű, hogy mi lesz a németség jövője, amely 1000 éven át Európa kultúrnépe volt.
Közép-Európa Konföderáció
magyartudat.com



Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának

 - 2016.08.075
Putyin szíve vágya nem Európa ellen harcolni, hanem részévé válni Európának.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának, és képes eredményesen együttműködni az Egyesült Államokkal a szíriai konfliktus megoldása érdekében – jelentette ki Simon Peresz volt izraeli államfő vasárnap az RT angol nyelvű orosz állami televíziónak nyilatkozva.
Megértettem, hogy Putyin szíve vágya nem Európa ellen harcolni, hanem részévé válni Európának” – állította a 93 éves, Nobel-békedíjas politikus, aki több alkalommal is találkozott az orosz vezetővel.
Peresz a szíriai vegyifegyverkészletek felszámolásakor kialakult szoros orosz-amerikai együttműködést felidézve úgy vélekedett, hogy Moszkva és Washington közösen képes lenne véget vetni a közel-keleti országot hosszú évek óta uraló válságnak.
A volt izraeli államfő az 1962-es kubai rakétaválságot és a kétoldalú viszony 2011-es helyreállítását hozta fel példának annak bizonyítására, hogy Moszkva és Washington képes a kooperációra.
“Nem hiszem, hogy bármelyikük is háborút szeretne elindítani” – vélekedett Peresz.
Simon Peresz védelmébe vette a keményvonalas politikát folytató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is, rámutatva, hogy a kormányfő kijelentette: a két állam létén alapuló megoldás híve az izraeli-palesztin konfliktusban, és békére törekszik.
Peresz kitért az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetésre is. Úgy fogalmazott, hogy az ifjúság radikalizálódását és szélsőségessé válását a tudomány és az oktatás tudja megakadályozni.
magyartudat.com





Európa a bevándorlók számára háborús terület, nem alkalmazkodni, hanem hódítani jönnek

 - 2016.07.239
Veszprémi érsek: „Szent háború: Európa leigázása történik az iszlám által”
Beszélgetés Márfi Gyula veszprémi érsekkel

Az európai ember életében Isten helyét elfoglalta a pénz és az élvezetek. Az iszlám pedig elfoglalja Európát. Nem fegyverrel, hanem hittel. Erről is beszélt Márfi Gyula veszprémi érsek a Naplónak nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy amit mondott, az saját, személyes véleménye.
Az egyházi vezető hetekig fontolgatta, hogy megszólaljon¬-e a migránstémában, hiszen a katolikus egyház magyar képviselőinek korábbi nyilatkozatait szövegkörnyezetből kiemelve vagy más kontextusba helyezve ¬komoly felzúdulás követte.
-Ugyanakkor a hívő emberek útmutatást várnak az egyházi vezetőktől: mi történik most, miért történik, mi a feladata a keresztény embernek?
Véleményem szerint Európa leigázása történik az iszlám által, még ha nem is fegyverekkel ¬ hanem hittel. A muszlimok számára ez szent háborút jelent, és el kell ismernünk önfeláldozásukat: hajlandók kockára tenni életüket, átvágnak háborgó tengeren, több száz kilométert gyalogolnak rengeteg viszontagság között, hogy megérkezzenek új hazájukba, Európába. Ha az európai keresztényeknek lenne hasonló hitük, s virágoznék nálunk a kereszténység, a muszlimok nem jönnének ide.
-Tanulmányozta az iszlámot?
Nem vagyok szakértő, de régóta foglalkozom a nagy világvallásokkal, így az iszlámmal is. Most újabban elolvastam Gerhard J. Bellinger Nagy valláskalauzából az ide vonatkozó 26 oldalt. Ebből tudom többek között, hogy a muszlimok számára az a keresztény alapszabály, hogy nemes cél érdekében sem követhetnek el önmagában véve bűnös cselekedetet, nem érvényes. Adott esetben a hitetlenek becsapása, kirablása, megölése lehet akár kötelesség is. (Vö. Korán 2. és 9. szúra.) Ugyanebből a műből megismerhetjük az iszlám államjog alapelvét. Eszerint a világ az emberiséggel együtt két részre oszlik: az egyik a dár al¬iszlám, azaz iszlám terület (ide tartozik most 19 ország, amelyekben az iszlám államvallás), a másik a dár al¬harb, azaz háborús terület. A dzsihád (erőfeszítés) arra kötelezi a muszlimokat, hogy ezeket a területeket elfoglalják és iszlám uralom alá hajtsák. (Vö. Bellinger, 214. oldal.) Nagyon fontos azt is tudnunk, hogy az iszlám (szemben például a hinduizmussal és a buddhizmussal) nem befelé forduló, individualisztikus, hanem kifelé forduló, kollektivisztikus vallás. A hitterjesztés elsősorban nem magányos misszionáriusok feladata, hanem a hívő tömegeké. Úgy gondolom, hogy aki ezeket nem ismeri, a mostani népvándorlás legmélyebb okait sem ismerheti.
-Más felfogás szerint az emberek a háború, az éhezés, a halál elől menekülnek, és nekünk kötelességünk segíteni rajtuk.
Újra mondom: Európa számukra háborús terület, háborús területre pedig nem szokás menekülni.
Ez nem azt jelenti, hogy a háborúk (Afganisztánban, Líbiában, Irakban, Szíriában és másutt) nem játszanak szerepet, de csak másodlagosan. Ilyen másodlagos ok az ökológiai katasztrófa is, amely az élettér beszűkülésével jár, és sok ember menekülésre kényszerít. De még talán megemlíthetjük az okok közt azt is, hogy egyes bevándorlók génjeikben hordják a (nem pejoratív értelemben mondott) nomád életmódot, a hazátlanságot mint természetes életmódot. Biztosan szerepet játszik a szegénység is, illetve a jobb életmód utáni vágy. Erre hivatkozunk a gazdasági bevándorlók esetében.
A mostani népvándorlásnak azonban nemcsak okai vannak, hanem céljai is. (Hangsúlyozom ezt annak ellenére, hogy tudom: az okokat és a célokat nem lehet élesen megkülönböztetni.) Melyek a migráció céljai? Ezek közül is többet fel lehet sorolni. Itt van például az európai nagyvállalkozók vágyakozása az olcsó munkaerő (modern rabszolgák) után. De megemlíthetjük egyes Európán kívüli nagyhatalmak törekvését Európa meggyengítésére. Ezzel magyarázhatók olyan érthetetlennek tűnő dolgok, hogy az Európa iszlamizálásában érdekelt arab pénzvilág mellett amerikai bankok is támogatják a migránsokat, kiket előszeretettel csak menekülteknek hívnak. Egy kicsit talán ez az oka annak is, hogy a toleranciát fennen hirdetők segítik a toleranciát alig ismerő migránsokat. A legfőbb cél azonban, amint már említettem, a dzsihád, amely arra kötelezi a muszlim tömegeket, hogy hajtsák iszlám uralom alá a földet.
-De miért most akarják Európát iszlamizálni?
Elsősorban azért, mert a muszlim tömegek vezetői jól látják, hogy megérett a helyzet a hitehagyott földrész elfoglalására. Segítséget jelent a teljesen elvilágiasodott európai vezetők (tisztelet a kivételnek) naivitása. Ők nem számolnak a hit erejével, el sem tudják képzelni, hogy a széles tömegek vallásos meggyőződésében mekkora erő van. Ők csak pénzben és napi politikában gondolkodnak. Olyan európai értékekről szónokolnak (például szabadságról és egyenlőségről), amelyek Európában már nem is léteznek. Az egyenlőséget összekeverik az egyformasággal (genderideológia), a szabadságot pedig a szabadossággal, amely saját szenvedélyeik rabjává teszi az európai polgárokat. Jól jön a muszlimoknak a németek már¬-már idegbajos félelme is attól, hogy újra fajgyűlölőknek nevezik őket. (Pedig a fajimádat és a fajgyűlölet ellenszere nem másik véglet: a kozmopolita globalizmus, hanem a mértéktartó faj¬- és hazaszeretet.) Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a bevándorlók közt biztosan vannak menekültek is, illetve segítségre szoruló felebarátaink, akiket Jézus tanítása szerint segítenünk kell. (Magam is küldtem a karitászon keresztül pénzt is, takarót is.)
Ön szerint mi vár most Európára?
Európa levetette magáról Krisztus szelíd igáját, most az a veszély fenyegeti, hogy nyakát Mohamed sokkal szigorúbb igájába hajtják. Próféta nem vagyok, de azt tudom, hogy 1986¬-ban Európának jó egy százaléka volt még csak mohamedán, ma pedig már közel öt százaléka. A nyugati országokban ez az arány sokkal nagyobb. Nem lehet kizárni, hogy 50 év múlva a muszlimok többségben lesznek, és akkor Európa valóban iszlám uralom alá kerül. Üldözni valószínűleg csak a hitetleneket és az ő normáik szerint erkölcsteleneket (melegházasok, melegfesztiválok, genderideológia, Charlie Hebdo¬-szintű folyóiratok, Isten¬-és vallásgyalázó megnyilvánulások) fogják. A hívő keresztényeket, zsidókat és más vallásúakat meg fogják tűrni, különösen azokat, akiknek van szent könyvük (bibliájuk, arabul: koránjuk). Az éveket azonban valószínűleg nem Jézus születésétől, hanem Mohamed prófétának Mekkából Medinába történt menekülésétől, a hedzsrától fogjuk számítani (Kr. u. 622¬-től), heti ünnepnapunk nem a vasárnap lesz, hanem a péntek, a karácsonyt és a húsvétot pedig sokkal diszkrétebben fogjuk megünnepelni, mint most… Új keresztény templomok nem fognak épülni (mecsetek annál inkább), régi templomainkat azonban megtarthatjuk és fenntarthatjuk, ha önerőből erre képesek leszünk.
A muszlimok is rendkívül
sokfélék, és többségük békeszerető ember, de mindig lesznek közöttük szélsőséges csoportok, amelyek egy¬-egy templomot felgyújtanak, egy¬-egy imádkozó csoportot felkoncolnak. Ezeket az iszlám állam is bűnözőknek fogja nyilvánítani, de nem biztos, hogy megtalálja és megbünteti őket.
A hívő ember felteszi a kérdést: mi lehet ezzel Isten terve?
Azt hiszem, a népvándorlás végső okára tetszett rákérdezni. A migráció valószínűleg Isten büntetése. A próféták egyértelműen állítják, hogy Izrael (Kr. e. 722-¬ben), illetve Jeruzsálem és Judea (Kr. e. 586¬-ban) azért esett el, mert a nép Jahve helyett a bálványokat imádta. Ha Európa elesik, annak is a modern bálványimádás (a pénz, a hatalom és a tiltott élvezetek imádása) lesz az oka.
A nem hívők sokat idézik Ferenc pápát, aki a menekültek mellett emelte fel a szavát.
Van némi mosolyogtató abban, hogy akik a pápai tévedhetetlenség dogmáját nevetségesnek tartják, most számon kérik tőlünk, miért nem fogadjuk el a Szentatya szavait egy olyan tárgyban, amelyre a tévedhetetlenség nem is vonatkozik. A pápa csak akkor tévedhetetlen, ha hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Itt nem erről van szó. A Szentatya azt kérte, hogy minden plébánia fogadjon be egy menekült szír családot. Nos, számos plébánia önmagát sem tudja fenntartani külső segítség nélkül. Azonkívül a bevándorlók túlnyomó többsége nem menekült, nem szír és nem család. A pápa megnyilatkozásait befolyásolja az a félelem is, hogy a muszlim országokban fokozódhat a keresztények üldözése. De arra is gondolt, hogy az ő szülei is bevándorlók voltak Argentínában.
Ám bevándorlás és bevándorlás között is óriási különbségek vannak. A Szentatya szülei keresztényként mentek egy keresztény országba, így könnyen alkalmazkodtak új környezetükhöz. A muszlimok azonban nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni. Ők, mint már mondtam, harci területre jöttek: nem alkalmazkodni, hanem hódítani.
¬ Visszatérhetnek¬e Európa liberális államai a keresztény gyökerekhez, mit tehetnek a hívők ebben a helyzetben?
Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy Európa vezetőivel együtt megtérjen. Isten kegyelme mindenre képes. De a megtérést elsősorban nekünk, hívőknek kell gyakorolnunk. Véget kell vetnünk az ilyen gondolkozásnak, hogy kicsit bérmálkozom is, meg nem is, kicsit szeretlek is, meg nem is, veled, Uram, de nélküled. Sokat kell imádkoznunk és sokkal komolyabban kell vennünk keresztény hitünket. Halálosan komolyan kell vennünk a keresztény erkölcsöket, különösen a tízparancsolatot.
¬ A nem hívők úgy érezhetik, ők ki vannak rekesztve ebből a megoldásból. Ők mit tehetnek?
Úgy vélem, a tízparancsolat nem csupán a keresztények számára követendő, hanem minden normális társadalmi rend alapja. Számukra elfogadhatóbb az a megfogalmazás, hogy ez a természet rendje, de attól még a tartalma örök érvényű és egyetemes. A ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, felebarátod feleségét, tulajdonát ne kívánd, tiszteld szüleidet: mindenki számára kötelező parancs.
Ez az alapja nemcsak az örök üdvösségnek, hanem a földi boldogulásnak is, írja VEOL.
Címlapfotó: Nemzeti Audiovizuális Archívum
magyartudat.com



Angol érv: “Maradni halál”…

 - 2016.07.073
Egy kisebb közép-európai szövetséget kellett volna kötnünk, vagy kellene… amely átlátható, kellően keresztény…
Üldögélek a nyári forróságban és össze-vissza járnak fejemben a gondolatok: Angol kilépés, újabb állítólagos terrorcselekmény terve… alacsony fizetések, nyugati árak, elmebetegnek tűnő vagy nagyon aljas ellenzék, maradunk az unióban… és sorolhatnám az immár összerakhatatlan és logikamentes világról kavargó gondolataimat.
Mert két dolog hiányzik ma európai életünkből: a logika és a szeretet. A logika szeretete vagy a szeretet logikája. Minden csupa politika, azaz minden csupa polkorrekt hazudozás, ami abból áll, hogy minden szép és jó, mindenkinek egyforma a bőrszíne, a neme, mindenki oda megy pisilni ahova akar, és az uborka legyen kevésbé görbe… és mindenki már-már mennyei magaslatokban jár saját tisztessége és erkölcsössége okán. Tehát, minden szép és jó… – mégis ilyen szar még nem volt Európa, mint ma.
Mert liberális, mert szocialista, mert kapitalista… mert embertelen!
Amikor Bush és Gorbacsov újraosztották Máltán a lapokat, és megbeszélték, hogy minden volt szovjet fennhatóságú országban rendszerváltás lesz a nemzetek „saját és önálló akaratából”, akkor nem gondolták, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az idő gyorsan elszaladt és a volt kommunista országokban felnőtt néhány generáció, amelyek egyre világosabban látják, hogy amit a mai politikai világ-elit csinál, az tűrhetetlen. Az aljas és gazemberhez illő. Valamely – sokak által háttérhatalomnak nevezett – aljas férgek, most épp azon igyekeznek, hogy Európát és annak lakosságát megsemmisítsék. És meg is fogják semmisíteni, mert az imént emlegetett polkorrektség nem engedi fenékbe rúgni Merkelt, Junkert, Schulzot, nem enged akasztani, nem engedi kimondani a felsőbb felelősök, a keresztény világba beékelődött kőművesek nevét, nem engedi cáfolni és felemlegetni ama hazudozást, amely által sok botor európai igennel voksolt a csatlakozást megelőzően.
Magyarországon arról sem beszélhetünk, hogy ama népszavazás is olyan érvénytelen volt, mint az kettős állampolgárságra IGEN-t mondó 2004-es népszavazás. Csak akkor elfogadták a csatlakozni vágyók 50 %-nál kevesebb szavazatát, míg a kettős állampolgársági népszavazáson nem. Ilyen a világ, a jog, a törvény. Ilyen undorító!
Amikor arról szavaztunk – igaz, én erős nem-mel –, hogy csatlakozzunk-e a liberális és minden értéket felszámolni akaró gittegylethez, azt hazudta mindenki, hogy 20 év múlva az osztrákok szintjén leszünk fizetésben, jólétben… Nos, akik ezt hazudták politikus létükre, valóban biztosították maguknak bukott ellenzékiekként is a horribilis fizetséget, noha egészen más járt volna nekik. Az igazság egészen más lett, de ezt ők nagyon jól tudták… Nekünk mindezen hátrányok ellenére jó, bent kell maradnunk az EU-ban – mondják felelős és általam is támogatott kormánypolitikusok. Igaz, olykor házhoz megyünk a pofonbért, amelyet hazaáruló ellenzékünk jár ki, a párttás-uniós liberális és szoci vezetőknél, mert őket zavarja, hogy az a bizonyos valamilyen nem keresztény hatalom ott a háttérben nem tudja gyors ütemben lerohantatni Magyarországot a megszálló muszlim hordákkal. Nem tudja megsemmisíteni egyik pillanatról a másikra a keresztény kultúrát e kicsiny, és a mai ellenzék elei miatt már egyszer alaposan megcsonkított országban. Zavarja az ellenzéki csürhét, hogy ma összeállni látszik a magyarság az egész Kárpát-hazában, s még a meccsen lőtt góloknak is van pofánk örülni – együtt! És ez több mint felháborító.
Ülök a hőségben és nem értem az egészet. Hazudozás, hazudozás hátán… aljas férgek hálózzák be hazánkat, és mi épp ezért kezdünk magunkhoz térni. Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie – mondta Zrínyi, a költő… Igaza volt. Hiszen az engedelmeskedés ellen, szabadsága védelmében jó néppé lesz a magyar…
Most érzem először, hogy nem azért hőzöngenek az emberek, mert a kormány a zsebükhöz nyúlt – mert odanyúlt, csak most másképp, mint a többi kormány szokott –, hanem mert elég volt a minipárt-söpredékhadból, elég volt az áskálódásból, az Uniós schulzi dorgálásokból és ebből a rohadt liberális hazug tetves csürhéből, amelynek mindegy, hogy antiszemitizmust gerjeszt vagy keresztényellenességet… csak ne legyen béke és rend. És közben csendesen terjed az angol betegség… Mert abból is elég, hogy a nyugati ostobák – akik saját magukért soha semmit nem tettek –, ma minket okítsanak és korholjanak, mert nem tetszik nekünk az a füttyszó, amire járnunk kellene… Hát nem tetszik, s nem is járjuk!
Én magam külső szemlélője vagyok e botor világnak, mert sem kommunista, sem uniópárti nem voltam soha. S nem kaptam el az angol betegséget, mert immunis voltam rá talán születésem óta épp annyira, mint az uniós tagságra.
Ugyanis azt tartottam, hogy ha az egyik szarból végre kiléphettünk, akkor nem kellene egy még nagyobb és még büdösebb szarba belépni. Egy kisebb közép-európai szövetséget kellett volna kötnünk, vagy kellene… amely átlátható, kellően keresztény, biztosítja a népnek is, nem csak a rabló kapitalista multiknak – a jólétet, s a nemzetek e szövetségben a kölcsönös megbecsülés szentségéhez tartják magukat.
Ne dirigálhasson itt többé zsidó, török, német, francia, oláh, tót vagy görög… mert egyik sem jobb a Deákné vásznánál, s jobb, ha saját portájuk előtt takarítgatnak mindannyian.
Ám úgy tűnik, kegyelmi időszakot élhetünk. Eljöhet a megvilágosodás, amelyet ma betegségnek, terjedő kórnak mondanak az Unió ostoba és jól megfizetett áruló vezetői. Még létrejöhet egy szűkebb szövetség a kárpát-medencei államok között, kicsit bővítve a kört… Mert szintén a melegnek tudhatóan van egy sötét gondolatom: – Nézem a római Colosseumot, vagy ugyanazt a Filatorigátnál, a Nagyszombat utcánál… és beleremegek.
Egy hatalmas birodalom, omladozó maradványai ezek… s annyiban van e volt birodalomnak emléke, amennyiben tanulunk róla, s amennyiben az olaszokat valamiféle félresikerült utódoknak számítjuk.
De tessék mondani: mi marad Európából, ha ez a valamilyen mögöttes hatalom által ránk engedett fekete, gyilkos muszlim söpredék legyilkolja az európaiakat, megsemmisíti könyvtárainkat, múzeumainkat, kottáinkat, orgonáinkat, létünket, keresztény világunkat… mindent. S még tanulni sem fog tudni rólunk egyetlen eljövendő nemzedék sem, mert nem marad hírvivőnk, de nem is érdekli ezt a szintén halálra ítélt csupán végrehajtó hadat, hogy mi lehetett egykor a földig rombolt Európa helyén?
Változtatni kell tehát, de igen gyorsan és igen sarkalatosan. Véget kell vetni a polkorrekt hazudozásnak, ki kell mondani az igazat a bankok aljas csalásairól, a szolgáltatók bűnöző üzletpolitikájáról, a hazaáruló ellenzékieket felelősségre kell vonni, s végre fel kell ismerni, hogy a rómaiak elvesztek, pedig ismerték az élet bölcsességeit, a társadalom alapvető igazságait. Ezek közül, ha legalább egyet a magunkénak tudhatnók, már előbbre volnánk: „Salus populi suprema lex! – A nép jóléte a legfőbb törvény!”. S ezt nem a népnek kellene tudnia…
Új rend és új szövetségek kellenek, s el kell érnünk, hogy mi ne csak egy félig lerombolt amfiteátrum maradjunk itt a Kárpát-medencében, hanem Krisztusban hívő, értéket és értékeit ápoló nemzet… Európa hírvivője, s európai értékeink örök őrzője.
Mert ha maradunk Európában… ebben a mai uniósban, akkor bármit teszünk, s tesz a nemzeti kormány, elvész még a nyomunk is…
Ha azonban lesz bátorságunk, és tisztességünk a jövendő generációkkal szemben, akkor megkeressük a lehetőségeket új szövetségekhez, és otthagyjuk azt az Európai Uniót, amely ezer év óta csak a vérünket issza, ellenségeinkkel paktál, ám mi életünk árán is sokszor megvédtük, hálára soha nem számítva. Keresztényi, emberi magatartásunk alapján és okán.
Ülök a nyári forróságban és tudom, mindez nem lesz könnyű, nem lesz áldozatok nélkül. Azonban meg kell tanulnunk végre újra őszintén és világosan beszélni, tisztességgel és hittel élni… vagy kénytelenek leszünk megalázottan és kiszolgáltatottan egy primitív megszálló horda áldozataként meghalni… kihalni… végleg elpusztulni… Európával egyetemben… Ma még választhatunk!
Stoffán György
magyartudat.com





Trianon semmis!

 - 2016.06.047
A mai jogi értelmezés szerint a trianoni diktátum semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Vegyük végre a kezünkbe a sorsunkat, ne mindig mástól várjuk a segítséget!
Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász
Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben, Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon !
Trianon mindnyájunk számára egy fel nem dolgozott trauma.
Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak erről beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol – Románián kívül.
Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.
Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:
I. cikkely: ‘Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.’
1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi harc leverése után!) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon egymillió ember ment az utcára Lipcsében, azt skandálva: ‘Mi vagyunk a nép!’ Ezt a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciai erőfeszítései sem tudták megakadályozni.
Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végigsöpört. A német újraegyesítés után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének, szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre. A Közel-Keleten ugyan még nem kezdődött el a határmódosítási folyamat, de bekövetkezte várható a jövőben.
Összeomlott, és továbbra is szétesőben van az első világháború utáni kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság hűséges a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi csak gyászolunk és ápoljuk a sebeinket.
Az üzenetem a mai napon:
Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk előre! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldről, ami sohasem fog megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell. Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.
Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is ‘szabadon meghatározhatjuk a politikai rendszerünket és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésünket’ Mert ránk is vonatkozik: ‘Mi vagyunk a nép’. Nincs magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint ezeréves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös kultúrával.
A Kárpát-medencében Mi vagyunk a nép!
Ezt fel kell mutatni, hogy mindenki lássa és mindenki hallja. Tüntetéssekkel, nyilatkozatokkal és aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is ünnepelhessünk. Mert: Mi vagyunk a nép.
Isten áldja a magyar népet!
Dr. Eva Maria Barki
Forrás: Magyar Tudat Nemzeti Hírportál archívum
magyartudat.com



Illegális bevándorlás: Olaszországban népirtás és etnikai csere történik

 - 2016.05.290
Olaszország robbanás szélén áll, nem bírja el a folyamatosan érkező migránsok nyomását, akiket fel kell tartóztatni, máskülönben az olaszok eltűnnek a saját országukból – mondta Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője vasárnap.
Matteo Salvini a SkyTg24 olasz hírcsatornának adott interjújában kijelentette, ha az olasz kormány nem tesz semmit a migránsok feltartóztatására, Olaszországban népirtás és etnikai csere történik, vagyis a bevándorlók létszámban meghaladják és átveszik az olaszok helyét.
Matteo Salvini szerint “ellenőrzött” bevándorlásra van szükség és meg kell akadályozni, hogy tömegek keljenek útra Afrikából Olaszországba. Úgy fogalmazott, az Olaszországba érkezőknek kevesebb mint tíz százaléka “igazi menekült”, a többiek “importált rabszolgák”, akik azért kellenek, hogy a dél-olaszországi földeken “három eurós órabérért dolgoztassák őket”.
Matteo Salvini hozzátette: a migrációs áradat “szervezett jelenség” és a migránsok olaszországi befogadását  “üzleti haszon” mozgatja a bevándorlók ellátására fizetett állami kvóták miatt. A politikus kijelentette: Olaszországot a szétrobbanás fenyegeti a migránsok nyomása alatt, elég végigsétálni Milánó, Róma, a szicíliai Palermo vagy az olasz-francia határon levő Ventimiglia utcáin.
Az Északi Liga vezetője a pártnak vasárnap Milánóban tartott utcai  nagygyűlésén azt mondta, Matteo Renzi olasz miniszterelnököt és Angelino Alfano belügyminisztert “szennyezi be a tengerbe vesző emberek vére”, mivel “minél több embert hagynak elindulni, annál többen halnak meg”. A milánói pártrendezvény a jövő vasárnapi helyhatósági választást előzte meg.
magyartudat.com




Visegrádi négyek együttműködésének kibővítése V7-re?

 - 2016.05.149
A Közép-Európa gondolatot államok közötti szinten jelenleg a V4 képviseli a legjobban. Bár mindegyik tagja az Európai Uniónak, mégis érdekérvényesítésben alulmaradnak a francia és német érdekek miatt. Az utóbbi években több olyan helyzet is volt, amikor a V4 országai közös fellépéssel érték el a céljaikat, sikert aratva. Talán nem meglepő, ha más országok polgárai is szimpátiát éreznek a V4 felé. Sőt örülnének, ha az országuk is csatlakozna a V4-hez. A V4 bővítése nagypolitikai szinten még nem jelent meg, de a közép-európai emberek részéről egyre több helyen felmerül.
Mely országoknál van esély, hogy csatlakozna a V4-hez? Első szempont, hogy határos legyen a jelenlegi V4-gyel. Második szempont, hogy történelmi előzményei legyenek a kapcsolódásnak, ne legyenek túl nagy szakadékok. Harmadik szempont, hogy a jelenben jó gazdasági és diplomácia viszony legyen az országok között. Negyedik, hogy egy közép-európai együttműködésben az az ország is erősödjön miközben ő is erősítse a többi hat országot. Ezeket figyelembe véve, a V4 bővítése az elkövetkező 10 évben 3 ország számára lenne lehetséges: Ausztria, Szlovénia, és Horvátország.
A 2015-ös évben nagyon feszült volt a légkör Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország és Szerbia között az illegális határátlépések miatt. A diplomáciai viszonyok ezen országok között hirtelen megromlottak, mert egymást vádolták az országok a “migránsprobléma” miatt. Úgy nézett ki, hogy a V4 bővítésének a lehetősége szertefoszlik. 2016-ban azonban megváltozott az az irány. Közép-Európa országai rengeteg tárgyalás egyeztetés során, közös megoldás felé haladtak, az illegális határsértők ügyében. Ennek az egyik szimbóluma, hogy a V4 országok Macedóniának segítettek a határvédelemben.
Történelmi, kulturális, gazdasági és földrajzi fekvés miatt is, a valaha volt Osztrák-Magyar Monarchia területe a közép-európai együttműködés színtere. A kérdés az, hogy nyugat-európai gondolkodásmód és érdekek mentén haladjunk tovább, vagy a saját identitásunk, küldetésünk irányába? Ha kibővülne a V4 V7-re, akkor közel 80 millió lakosú Közép-Európai Együttműködés jönne létre, ami komoly gazdasági, diplomácia súllyal rendelkezne.
Az Európai Unió a jelenlegi formájában nem életképes, de mi lesz velünk ha szétesik az EU? Európa akkor tudja betölteni a valódi küldetését, ha ismét három pólusú lesz. A Visegrádi, 4-ek köré megalakulhat a Közép-Európa együttműködés, ami egy harmadik kiegyenlítő pólus lehet a nyugat és kelet között. Jó kapcsolatokat kell ápolni Nyugat Európával, és Oroszországgal is, de egyiknek sem az öntudatlan követője lenni!
Itt Európa szívében csodálatos pozitív erő szunnyad, ezt a szellemet kell felébresztenünk! Elérkezett az idő, hogy beszéljünk erről minél szélesebb körben! A mi kérdésünk a következő: Milyen Közép-Európában szeretnél élni?
Közép-Európa Konföderáció
magyartudat.com




A harc “középföldéért” zajlik?

 - 2016.05.080

A képen a NATO katonai szövetség terjeszkedése látható. Az idézet szöveg meg 1917-ből való, amiben Európa három pólusának egymáshoz való viszonya körvonalazódik.
Olyan, mint ha valaki ma írta volna, és nem 99 éve!
Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó, amely uralni akarja a Földet a mozgékony kapitalista gazdaság eszközeivel. E csoport a tőle függő embercsoportokat a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg.
A lényeg az, hogy ez a csoport tudja, hogy az orosz területen él egy, a jövő szempontjából kialakulatlan embertömeg, amely magában hordozza egy szociális szerveződés csíráját. A jól kiszámított cél az, hogy e szociális csíra-impulzus az antiszociális csoport hatalmába kerüljön. E célt nem lehet elérni, ha Közép-Európából megértésből fakadó egyesülést keresnek a keleti (orosz) csíra-impulzussal.
Mivel az említett csoportot az anglo-amerikai világon belül találni, a jelenlegi hatalmi konstelláció csak alárendelt pillanat, amely minden valódi szembenállást és érdeket elfed. Elleplezi mindenekelőtt azt a valódi tényt, hogy az orosz kultúrcsíráért az anglo-amerikai pluto-autokraták és a közép-európai népek között folyik a küzdelem. Abban a pillanatban, amelyben a világ felismeri e tényt, a valótlan konstellációt egy valóságos váltja fel. A háború csak addig tart valamilyen formában, amíg a németség és a szlávság össze nem találkozik a közös célban: az emberiség felszabadításában a Nyugat igája alól.
Csak az alábbi alternatíva lehetséges. Vagy leleplezi az ember a hazugságot, amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar, és azt mondja: az anglo-amerikai machinátorok egy áramlat hordozói, amelynek gyökerei a francia forradalmat megelőző impulzusban rejlenek, amely a kapitalizmus eszközeivel világuralmat akar megvalósítani, s amely számára a forradalmi impulzusok csupán jelszóul szolgálnak, ami mögé elbújnak; vagy átengedi az ember a világuralmat az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak, amíg a leigázott német-szláv területekről jövőbeli vérfolyamok árán meg nem menekül a Föld igazi szellemi célja.”
Rudolf Steiner 1917
Közép-Európa Konfederáció
magyartudat.com




Magyarország háború és rombolás nélkül vissza tudja venni elvesztett területeit

 - 2017.03.1114
Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs béke Európában” című művében Magyarországról a többi között ezt írja:
Magyarország szenvedte a legsúlyosabb területi és gazdasági megcsonkítást.

Ez a szegény ország, amely egykor a civilizációt és a kereszténységet is megmentette, olyan kegyetlen bánásmódban részesült, amelyre nem találni magyarázatot, hacsak nem a szomszédos népek prédára való vágyában és abban a tényben, hogy ezek az alantasabb népek, látván az erősebb legyőzését, teljes tehetetlenségre kívánták kárhoztatni.
Tényleg semmivel sem lehet igazolni azokat az erőszakos rendszabályokat és azt a kizsákmányolást, amely magyarföldön történt. Ami Magyarországon a román megszállás során lefolyt, a rendszeres rablást és rombolást sokáig igyekeztek titkolni.
A háború után Magyarországtól mindenki áldozatot kívánt és nem akadt senki, aki érdekében egy békülékeny, jó szót szólt volna…
Valamennyi hadviselő állam közül talán Magyarország az az ország, amely lakosságának számához viszonyítva a legtöbb halottat vesztette: a Habsburg-monarchia tudta, hogy számíthat a magyarok hősiességére s a legvéresebb vállalkozások tömeggyilkosságára jelölte ki őket. így ez a kicsiny nép ötszázezernél több halottat és tömérdek hadirokkantat áldozott fel.
Egy nép, amely olyan szellemi fokon van, mint a magyar, elfogadhatja jelenlegi status quoját ideiglenes szükségül, de remélhetjük-e mi, hogy nem fog igyekezni mindent visszaszerezni, amit igazságtalanul elvesztett és nem lesz-e néhány éven belül újabb és rettenetesebb háború. ?*
Ugyancsak Nitti írja „Európa hanyatlása és az újjáépítés útjai” című művében a következőket:
Az összes legyőzött országok között Magyarországon él leghatalmasabban a nemzeti érzés. Bizonyos, hogy a büszke és kitartó magyar nemzet még talpra fog állani és senki sem hiszi, hogy Magyarország sokáig tűri a trianoni szerződés kemény rendelkezéseit. A magyar bíboros hercegprímástól kezdve az utolsó parasztig senki sem nyugodott bele mai sorsába. Magyarország ezer éven át nagyon sokszor megmentette Európát és a kereszténységet az ázsiai betörésektől és ma is Európa legfontosabb bástyája a bolsevizmus ellen.
A háború után három évvel Budapesten még mindig ott voltak a szövetségközi katonai ellenőrző bizottságok. 1922. április 15-ig ott volt az angol katonai bizottság 19 tisztje és 18 altisztje. A franciának 22, illetve 48, az olasznak 33 és 62, a japánnak 6 tisztje volt ott. Április 15-e után csökkentették a missziók létszámát. A missziók tagjai nemcsak, hogy általában elsőrangú szállodákban éltek a magyar állam költségén, hanem fizetésüket is saját országuk pénznemében kapták. A természetben kapott szolgáltatáson és e fizetésen kívül a katonai misszió tagjai még más járandóságot is kaptak.
A jóvátételi bizottság, valamint a határmegállapító bizottság és a katonai bizottságok kiadása akkora, hogy amikor olvassuk, megalázást és borzalmat érzünk.
Nitti nyilatkozatai közül legérdekesebb talán „A béke” című könyvének magyar fordításához fűzött előszava, melyben a többi között ezt mondja:
A versaillesi szerződés és a saint-germaini, trianoni, neullyi szerződések a legbecstelenebbek, amelyeket csak ismer a modern történet. Ezek Wilson valamennyi elvének megtagadását jelentik és megszegését mindannak, amit az antant a háború alatt hirdetett.
Egyetlen néppel sem bántak el azonban gonoszabbul, mint a magyar néppel: egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét s raboltak ki jobban. Magyar­ország lakosságának szétosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja.
A magyaroknak nincs többé fegyverük s nincs pénzügyi eszközük sem, a lelkük azonban szilárdabb, mint valaha volt. Nem lennének annak a nemes és lovagias nemzetnek sarjadékai, amely megmentette Európát a barbárok beözönlésétől, ha megtörtek volna a fájdalom eme korszakában.
Az angol, francia és amerikai írók közül többen elismerték Magyarország megcsonkításának igazságtalanságát. Egyikük sem akart azonban rámutatni arra, hogy ki volt a felelős ezért a bűnért.
Amikor én mint Olaszország miniszterelnöke részt vettem a nemzetközi konferenciákon, már túlkéső volt a szerencsétlenség elhárítása: sokat szenvedtem azonban ezért a bűnért, amelyet ilyen könnyelműen követtek el s ma is kérdem, miért követelték Clemenceau és munkatársai, – őket az a gondolat vezette, hogy szolgálatot tesznek ezzel azoknak az államoknak, amelyeknek elő kell segíteniük a francia hegemóniát, – hogy ilyen lehetetlen módon osszák fel az ősi Magyar földet.
A magyar nemzet rá fog találni a maga útjára.
Előre látom, hogy Magyarország új háború és új rombolás nélkül vissza tudja venni elvesztett területeit.
Ennek a kilátásnak biztosítása végett meg kell azonban őriznie jelenlegi józanságát és össze kell szednie magát.
A nagy fájdalmak lesújtanak, de gyakran a feltámadás okai. Ami a holnapot illeti, minél erősebb lesz Magyarország, s minél nagyobb lesz ellenálló képessége, annál inkább fognak neki igazságot szolgáltatni.
magyartudat.com




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése