2018. február 13., kedd

Ezoterikus Tanulmányok








Ezoterikus Tanulmányok
Az aura 


Felfedezõ úton az ezotérika ingoványos sûrûjében
 Aura-, -látás, -felvételek, -tesztek


Az elképzelések fejlõdnek a korral!
Az "aura" képzelete nagyon messze, történelemelõtti idõkre nyúlik vissza. Valószínûleg az istenek, a lélek, és a szellemek kitalálásával esik egybe. Az ókori mythológiai isteneket, -  mivel emberi alakkal rendelkeztek - meg kellett különböztetni a halandóktól és ezért vagy sugarakból álló koszorúval a fejük körül, vagy egész testüket körülvevõ világos "fénnyel" ábrázolták õket. Ez a dicsfény/glória/aureola. Kõbevésett képeken a fej körül egy körrel hangsúlyozták, hogy istenrõl van szó. (Erich von Däniken ezt szkafandernek nézte, vagyis szerinte a kép ûrhajóst ábrázol.)
A modern korban az istenek felsõbbrendûségét jelzõ dicsfényt demokratizálták és ma már minden ember, sõt minden élõlény és élettelen tárgy rendelkezik az u.n. aurával. És itt máris kezdõdik a különbözõ felfogások egymástól való eltérése. Egyesek szerint az aura csak a fejre koncentrálódik (az aura-fényképeken csak a fej szerepel!), más vélemény szerint az aura az egész embert ovális formában veszi körül. Vannak akik abból indulnak ki, hogy csak emberek, mások szerint emberek és állatok, ismét mások szerint minden élõlény rendelkezik aurával. Sõt olyanok is vannak, akik minden élettelen tárgyra is vonatkoztatják.
Magát az aurát is különbözõképpen képzelik el: finomanyag, energia mezõ, réteges energiamezõ, az ember energia kisugárzása, elektromágneses tér, burok, stb.
Ismertetni fogok néhány hajmeresztõ mondatot, amelyeket a megadott forráson található cikkek tömkelegébõl válogattam ki. E példákkal csak azt akarom igazolni, hogy félmûvelt emberek minimális biológiai és fizikai ismeretek nélkül, ezen szakkifejezéseit felhasználva miket állítanak.
A következőekben a lila színű szöveg változatlan idézet a megadott forrásból, a közbeszúrt fekete színű mondatok tőlem származnak

"Testünket aura veszi körül, amely a sejtek rezgésébõl áll."
Aki ilyen ostobaságot leír, sohasem nézett mikroszkópon keresztül sejtet, vagy nem tudja mi a rezgés!? A sejtek nem rezegnek!(kivéve hidegrázás esetén!)
" Egészséges szervezetnél a sejtek harmonikusan rezegnek, azonban a rezgés harmóniája felborul megbetegszünk."
Sem harmonikusan, sem diszharmonikusan nem rezegnek a sejtek! A fenti mondatok "feltalálója" lehetséges, hogy összetéveszt valamit. Tény, hogy minden elem atomi szinten rezeg és ez a rezgés az energiaszintjével arányos. Ennek következtében minden élõ és élettelen tárgy, azaz anyag, infravörös(hõ)sugarat bocsát ki. Ezt a jelenséget használja ki az a távcsõ, amivel éjjel is lehet látni. Minél magasabb valaminek a hõmérséklete, annál fehérebb színt mutat a távcsõ. Ismétlem ez a sugárzás kizárólag a test hõmérsékletétõl függ és semmiféle kapcsolatban nincs egyéb tényezõvel!
"Pedig ez sem más, mint egyszerû fizika: az emberi test atomokból áll, s ugyanolyan rezgésekkel rendelkezik, mint bármely más élõ vagy éppen élettelen test."
E mondat szerzõje már pedzi a dolgokat. Bár a mondatból nem derül ki, hogy a szerzõ az atomokra vagy az emberi testre gondolt rezgése közben.
"Az aura a testünk energiájának a testen kívüli megjelenése, melyet szabad szemmel nem láthatunk. "
Ez is jól hangzik, ha a vörösön aluli energiára gondol. Csak az a baj, hogy az aurával hozza öszeköttetésbe, amihez semmi köze!
"élõlényt és élettelen tárgyat körülvesz egy energiaburok - ha úgy tetszik egy olyan energiamezõ, mely saját belsõ energiájának kisugárzása -, az aura. E belsõ energia kisugárzása csak kevesek számára látható direkt módon."
Ez is hasonlóan meséli el a dolgot, de nála már látható (kevesek számára).
"Az ember aurája több rétegbõl álló, nagyon érzékeny energiahálók összessége:"
Na itt már a magasfokú ezotérikával találkozunk és olyan fogalommal, hogy "többrétegû energiaháló"! Minél komplikáltabb kifejezéssel dobálózunk, annál nagyobb sikere van az együgyû lelkeknél.
"Az ember fizikai testét körülvevõ, szabad szemmel "láthatatlan", különbözõ színû és vastagságú rétegekbõl álló, állandóan változó nagyságú és sûrûségû energiaburok."
Igaz, hogy ennél a szerzõnél megint láthatatlan az aura, viszont nem hálóról, hanem rétegrõl, meg burokról van szó, ráadásul  színes. Érdekes, hogy a színek a szemmel látható rezgések közé tartoznak, és mégis láthatatlan!! Sebaj, jó pénzért az aura-fényképészek megoldják a feladatot. Lásd a cikk 3. részét.
"Modern korunk kutatói az aurát elektromágneses mezõként mérik minden élõlény körül"
Ajvé! Megint csak az élõlényekrõl van szó, dehát ez a sokszínûséghez tartozik. Azok a nagytudású kutatók, akik az aurát kutatják, csak élõlények körül találnak elektromágneses mezõt, tehát az nem lehet azonos, az általam elõzõekben leírt infravörös(hõ)hullámokkal. Ennek részletes megvilágítása a fényképek tárgyalásakor kerül sor.
Látható tehát, hogy a vélemények széles skálájával szembesülünk az "aura" tárgyalásánál. Ezen azonban semmi csodálkozni való nincs, hiszen éppen az az áltudományok lényege - szemben a természettudománnyal - , hogy mint az emberi fantázia szülöttje nem definiálható, nem mérhetõ, nem reprodukálható, nem lehet egységes, mert mindenki szabadon alakíthatja saját ízlése és fantáziája szerint.
Persze, lehet reklamálni, hiszen vannak akik "látják", sõt fényképeket is lehet készíteni az auráról!! A cikk további részében ki fogok térni ezekre a bizonyítékokra.
Minden elõzõ és ellenkezõ megnyilvánulások ellenére, bizonyítom, hogy minden olvasóm mindenhol láthat "aurát", vagy amit annak gondol! A kedves olvasónak csak annyit kell tennie, hogy a szemével alábbi képen lévõ fekete keresztre mered. Néhány másodperc múlva (15-20) világoskék fény veszi körül a betûket, de nem kell abbahagyni a merev nézést még legalább egy fél percig. Minél hosszabb ideig mered a keresztre, annál vastagabb lesz az "aura"!!

Tudatlanság, vagy a biológia jelenségeinek félremagyarázása!

A továbbiak megértéséhez feltétlen szükséges az alábbi linken olvasható rövid cikk: 
Hol a szemüvegem? Egyéb furcsaságok
Az az olvasó, aki az ott elmondottakat nem próbálta ki és nem tapasztalta, az ne is olvassa tovább e cikket, mert nem érti meg! (színvak, vagy színtévesztő).
A nagyon figyelmes olvasó, aki az ajánlott cikk példáit kipróbálta, észrevehette, hogy pl. a 4 piros téglalapból a fehér oldalon látható világoskék téglalapok nagyobbak voltak az eredeti nagyságnál. Sőt azt is megfigyelhette, hogy még a pirosra meredve a széleken megjelent a világoskék szín. Ennek kihangsúlyozására készítettem az első rész végén a képet, aminek segítségével mindenki (kivéve a színvakokat) láthatja az AURA "auráját"!
(Idézet: 
"A homályos-kék visszafogottságra, introvertálságra, a valóságtól való elmenekülés vágyára, depresszióra utal." A fene se hitte volna, hogy ez a négy betű ilyen depressziós!)
A magyarázatként egy kis biológia: a szem sárgafoltja, ahova a kép vetítődik csak 2 mm
2 és ezen a felületen kb. 5 millió színérzékelő receptor (csap) van. Elképzelhető, hogy egy pontra történő merev nézéskor sem a fejet, sem a szemet nem lehet abszolut mozdulatlanul tartani. Csak egy század mm elmozdulás a sárgafolton a receptorok ezreit veszi igénybe. Minél hosszabb ideig akarjuk mereven tartani fejünket, szemünket, annál inkább történik az, hogy a betűk, vagy a téglalap képe a sárga folton ide-oda vándorol és ezáltal sokkal több receptort kimerít, mint amennyi elvileg szükséges lenne. Ennek hatása azután a nagyobb világoskék téglalap, vagy a betűk "aurája"!
Következtetés: 
az ezotérika által hirdetett aura nem létezik és az aura-látás nem tárgy, vagy személy "energiájától" függ, hanem a "látó" személy látóidegeinek túlterhelésétől. Normális bio-elektro-kémiai folyamat és jelenség. ."Az Aura érzékelése 
Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy eloször lássuk az Aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet. Fontos a megfelelo körülmények megteremtése, mert így nemcsak az Aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból." 
Aki a cikkeimet elolvasta, az már tapasztalt "aura"-látó, hiszen egy csomó példát láthatott és megfelelő "önbizalommal" rendelkezhet!
"1. Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított EGYSZÍNU FEHÉR háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az Aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/Aura variáció félreértelmezéshez vezethet."
Nem véletlenül hangsúlyozza a szerző csupa nagybetűvel a fehér hátteret! Bizony a fehér háttér feltétlenül szükséges, mint a cikkeim példája és a magyarázat mutatja!
"2. Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj. A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra. Itt található az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem. Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra. Az ilyesfajta jelek az osi idokben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illeto Aurájára."
Mennyire igaz, hogy egyetlen pontra kell figyelni! Csak így érhető el a szenzorok kifárasztása, olvasóim ezt már tudják. A homlok közepe sem rossz cél. A további süket szöveg csakráról, harmadik szemről, zagyvalék!
"3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább."
Mint előzőleg ismertettem, valóban minél tovább koncentrálunk egy pontra, annál nagyobb a szórás, azaz a kiegészítő szín nagysága!
"4. 30 másodperc után elemezd a környezo dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kínézett pontra nézel. A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova. Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek. Így érzékeled az Aurát. Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerosítésével".
Ehhez nincs mit sokat hozzátenni, mert pontosan azt írja le, amit már ismertettem. A különbség annyi, hogy a valóságban szó sem lehet egy nem létező, kitalált fogalommal való kapcsolatbahozásról.
"5. A legmagasabb szintű Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több óranyi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség." 
"Az Aura PILLANATKÉPE 
A koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed. Egy vagy két másodpercig most CSAK magát az Aurát látod. Készülj rá föl. Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyjágyák a rezgést és a látvány továbbítását az agyba. Ha elszalasztod, kezdheted az összpontosítást eloröl. Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez."
Ebben a fejezetben csak két hiba van: az egyik az, hogy a fényérzékeny "sejtek" nem rezegnek, a másik meg az, hogy nem a nemlétező aurát látjuk!
Kedves olvasó, nem kell különösképpen mereven és mozdulatlanul, csak úgy "mindennapian" nézzél valami, képet, vagy az ablakon a külvilágot, tv-t, érdekes mintát a szőnyegen stb. A lényeg, hogy legyen kontrasszt-különbség. Vagy pl. egy fehér tányér sötétebb színű abroszon. 10-20 mp múlva csukd be a szemed, csodálkozni fogsz mit látsz! Csak ne hogy azt hidd, hogy aurát!! Magyarázata nagyon egyszerű. A fényérzékelő receptorokban a fotonok által előidézett komplikált kémiai változások megszűnéséhez, azaz a nyugalmi állapot helyreállításához 
idő szükséges. Hasonlóképpen, mint a monitorok pixelei is "utánégnek", a receptorok is. Nyitott szem esetén ez nem okoz problémát, mert a szemünkbe érkező fotonok állandóan változnak és változtatják a receptorok gerjesztését. (Nemcsak, hogy nem okoznak problémát, hanem egyenesen ennek "az utánégésnek" köszönhetjük, hogy a moziban mozgást látunk annak ellenére, hogy állóképeket vetítenek a vászonra. (másodpercenként 25 darabot)"A fényérzékeny sejtek a szemben (Vörös, Zöld és Kék) olyan rezgésérzékelok, amik saját memóriával rendelkeznek. Ezért is képesek másodpercekkel a képi inger megszunése után is továbbrezegni." 
Kedves olvasó ne engedd magad félrevezetni, hanem olvass a szakirodalom idevonatkozó cikkeiből! Röviden: a fényérzékeny sejt felületén lévő festékanyag a fotont abszorbálja (elnyeli), ezután egy kémiai folyamat következik, aminek a végén egy elektromos impulzust vezet a ganglion idegsejt axonja az agyba.
Tehát a csapok nem rendelkeznek memóriával és nem is rezegnek. A szembe érkező energia/rezgés/foton kémiai és elektromos jelként átalakítva (és nem rezgésként) kerül továbbításra.

Ebből a "remek" írásból még rengeteg ostobaságot lehetne idézni, de csak kettőt emelek ki.
"Gyerekek és az Aura 
A nagyon fiatal gyerekek (5 éves korig) természetes módon látják az Aurát. A csecsemok gyakran néznek az elottük lévo ember FÖLÉ. Ha nem tetszik nekik a fej feletti Aura színe, vagy ha ez a szín nagyon különbözik szüleik Aurájának színétol, sírni kezdenek, mindegy, hogy mennyire is mosolyog az illető.". 
Ezeket a kijelentéseket nem minősítem, csak a következő megjegyzést teszem. A csecsemő életének első hónapjaiban azzal van "elfoglalva", hogy megtanulja végtagjai és szeme koordinált mozgatását, vezérlését. Ez gyakorlás útján történik, az agy tárolja a tapasztalatokat, és végül jó pár hónap múlva sikerül az önálló mozgás. A nézéssel kapcsolatban különösen fontos és időt igényel az a felismerés, illetve tapasztalat, amíg az agy megfordítja a szem által felvett képet.
 "Buddhát, Jézust és közeli tanítványaikat mind aranyszínu glóriával festettek le a fejük körül, mert néhány muvész rendelkezett az Auralátás képességével."
Ez a mondat annyira ostoba, hogy még csak nem is kommentálom.

A pink színnel kiemelt idézetek forrásai itt találhatóak:
http://www.mimi.hu/egeszseg/aura.html
http://www.titkostanok.extra.hu/bioenergetika_aura3.html
Az üzlet technikai-logikai háttere!

Joggal kérdezheti a nyájas olvasó, hogy valami mégis csak lehet benne, ha fényképezni is lehet az "aurát"?
Amíg az "aura-látás" trükkjének megértéséhez némi biológiai ismeretre volt szükség, a fényképezés trükkjének megértéséhez inkább technikai ismeret és logika szükséges. Mivel a felvételek Polaroid, vagy digitál kamerával, de mindig komputeres "feldolgozással" készülnek, első lépésben a laikusok számára ismertetem a színképzést. A monitoron lévő 3 féle fénylő pontok - pixelek - (piros, zöld, kék) -(
RedGrünBlue) gerjesztettsége adja meg azokat a színváltozatokat, amiből 16 millió 777 ezer 216 van.
Számokkal kifejezve  minden alapszín felvehet 0-255 értéket. Például:
RGB(0,0,0) = fekete ;
RGB(255,255,255) = fehér ;
RGB(0, 128, 0) = zöld ;
RGB(128,128,0) = sárga.
Tehát ha a 256 db.fehértől feketéig tartó szürke árnyalatoktól eltekintünk, még mindíg több, mint 16,7 millió szám variálása lehetséges színek előállítására.
Hazugságmérő-készülékről hallhattunk, amerikai kihallgatásokkal kapcsolatban. Az emberek izgalmi állapota (esetleg betegség) befolyásolja a verejték- és faggyú-mirigyek termelését, ezáltal a bőr elektromos ellenállását, illetve vezetőképességét, ami az előző reciprok értéke. Ez már ca.100 éve mérhető, és az oszcilloszkópon görbéken szemlélhető, vagy oszcilloszgráfon papírra nyomtatható.
Az "aura" képek készítői a delikvens kezefejére, tenyerére 6-10 párosával elhelyezett érzékelőt rögzítenek és mérik két pont között a bőr vezetőképességét a fényképezés előtt, vagy annak ideje alatt.
Logikusan gondolkodó embernek már  csak annak is szöget kellene ütni a fejébe, hogy a fejkörüli "aura-fotó"-hoz miért a kézen mérik az "energiát"?
Haggyjuk ezt, hiszen az majdnem mindegy, honnan veszik a számadatokat, mert azon áll, vagy bukik az egész, hogyan használják fel a számokat, hogy abból egy másik számcsoport, a színek RGB adatai legyenek. Ezt tiszta komputer-programozói feladat, amire felesleges kitérni.
Annyi mindenesetre világos kell, hogy legyen, hogy minden programozó tetszése szerint transzformálhatja a számokat színekké. Tehát a többszörös áttétel (pl. a médium jelleme  - a bőr vezetőképessége - a mért számszerű érték - annak tetszésszerint átalakítása - a szín magyarázó szövege) következtében, mégha valahol, valamikor valami összefüggés lett volna, megszakad. Teljesen önhatalmú minden belemagyarázás!
Ugyancsak porhintés mágneses térerőről, vagy elektromágneses mezőről csevegni, hiszen azok észlelése, mérése egész más érzékelővel (antennával) és műszerrel történik.
Hogy ez mennyire így van, meggyőződhetünk abból a tesztről, amelyet svájci újságírók végeztek Zürichben 1999 márciusában  a "Lebenskraft (életerő) 1999" című ezotérikus kiállításon a Kongresszusok-Házában. Természetesen a remek üzleti lehetőségek kihasználva többek között az "aura" fényképészek is standokkal rendelkeztek, A látogató 40-50 svájci Frankért mellképben (egész testről  90 CHF) nemcsak saját "aurájának" fényképet vihette magával, hanem mélyebb bepillantást is nyert saját "egyéniségébe".
Georg Otto Schmid cikke alapján a következő fejezetben fogom leírni a kísérletek lefolyását és eredményét.


 
Az összehasonlítás eredménye, avagy, amikor a képzelet a valósággal találkozik!

Mint az előző részben említettem a zürichi Kongresszusok-házában 1999 máciusában "Lebenskraft 1999 (Életerő)" címmel ezotérikus kiállítás volt. A kísérleti személy - Therese Graf - 3 kiállító céget keresett fel gyors egymásután. 
Ez alatt a két óra alatt semmi olyan esemény nem történt, ami Graf kisasszony hangulatát, egyéniségét befolyásolták volna.
Megjegyzem még, hogy a kiállításon működő "fényképészek" nem biztos, hogy csalók, szélhámosok voltak, hanem alkalmazottak és feladatukat végezték. Azt is fel tudom tételezni, hogy egyik másikuk el is hitte, amit elmesélt.
Tehát mind a három fényképsorozaton Therese Graf kisasszony látható 1999. március 5-én.
1.Aura Studio, Luzern  T.Graf 1999.03.05 19 óra 30 perckor
 
Az első kép a luzerni Aura-Studio kiállítási helységében készült 19 óra 30 perckor.
Amikor a fényképésznőket megkérdezték, hogy mit mérnek, azt mondták, hogy az ember körüli "mágneses mezőt", de közelebbi fizikai magyarázatot nem tudtak adni. ( a bőr vezetőképességét mérték!)
Magyarázatként a kapott képhez az egyik asszisztensnő szerint a 2x2 részre osztható  "aura" a felső része az illető szellemi, intellektuális, mentális képességeiről ad tájékoztatást. Az alsó az érzelmi oldaláról. A jobboldali rész a belső dolgokról, a baloldali a külsőhatásokhoz való hozzáállásról ad felvilágosítást.
A középső képen a másik asszisztensnő a hindú csakra sémája szerint osztja fel a képet.
A jobbszélső képen a színezés értelmezése (felülről lefelé): barna szélek - enyhébben sötétebb öblök - enyhén zöldes helyek - narancsszínű folt - sötét.
Az Aura-Stúdió asszisztensnője szerint a jellemzés (általam erősen rövidítve!):
  • az erős szín egy erős személyiségre utal, erős kisugárzással
  • intellektuális tevékenységre összpontosít
  • az érzelmi élete háttérbe szorul
  • a "szívcsakra" fejletlen
  • a belső és külső tájékozódás, valamint gondolati és érzelmi rész egyensúlyban van
  • a fényképezett személyben növekedés, gyógyítás, együttérzés és az emberekhez való közeledés képessége szunnyad
  • az aura felül fáradságra utal
  • összefoglalva úgy véli, hogy egy ilyen "aura" egy ovónőre passzolna leginkább.

2. Susann Gigandet, Uster   T.Graf 1999.03.05 20 órakor

A második felvétel pár méter távolságban az elsőtől szintén március 5-én készült 20 órakor (tehát félóra múlva). A felvételt és a kiértékelést S.Gigandet végezte, diplomás pszichológusnő, aki ezenkívül fülöpszigeti varázsló gyógyításban és az indián sámánizmusban jártas.
Nála a csakrák felosztása egy kicsit eltér az előzőtől. Felülről: bolygók-csakrája, csúcspont-csakra, nyak-csakra.
A jobboldali képen : vörös szalag, fehér rész, halványrózsa rész, csökkenő színintenzitás.
Susann Gigandet szerint a jellemzés (általam erősen rövidítve!): 
  • a fényképezett személy gyenge (halvány) egyéniség
  • bizonytalan, kevés az önszeretete, nincs önbizalma
  • introvertált (befeléforduló)
  • de őszinte és érzékeny
  • az alsó részből arra következtet, hogy sorscsapások érték
  • probléma terheli, vagy épp mostanában oldja meg
  • egy transzformációs folyamatban van
  • elégtelen a földanyával való összekötetése, javasolja burgonya, sárgarépa és ánizs fogyasztását
  • általában negatívnak találja az aurát és ha még 3 évig ilyen marad az aurája, nem lesz jó.

3. Aura Light Vertrieb, Weil am Rhein   T.Graf 1999.03.05  21 órakor

Az alábbi felvétel a fenti cég kiállítási helységében 1999 március 5-én 21 órakor keletkezett. A luzerni stúdióhoz hasonlóan két részre osztja képet: szembenézva a baloldal az aktív-férfias mező, a jobboldal az ösztönös megérzésen alapuló nőies mező. Ez a cég is dolgozik csakrákkal, de egészen máshol helyezkednek el, mint a luzernieknél. Balra felől szívcsakra, jobbra felül nyakcsakra. A színek és elhelyezésük nagyban különbözik. Mint a jobboldali képen látható: baloldalon felül barna folt, alul fekete, jobboldalon felül kék rész, alul fekete.

Martina Gruber szerint a jellemzés (általam erősen rövidítve!): 
  • kiegyensúlyozott személy, akinek nincs problémája, de változásokkal szemben nyitott
  • erőteljes alkat
  • pillanatnyilag az aktivitás blokád alatt van, ami fáradságra utal (mert késő van 21 óra)
  • isteni adottsága van a nyelvekhez és a beszédhez
  • a vékonybél táján probléma lehet.

Eddig a megadott forrásból.

UtószóGraf kisasszony egyszerre, erős személyiség, ugyanakkor gyenge és önbizalmatlan, de mégis kiegyensúlyozott! A negyedik felvételnél lehetett volna rapszódikus, az ötödiknél pl. depressziós! Csodálkozni  semmi ok nincsen, a dolog természetéből fakad.
Hogyan lehetne a bőr ellenállásából/vezetőképességéből valakinek a jellemét, vagy egyéb rá jellemző tulajdonságát, képességét stb.megállapítani, ha nem hasraütéssel, valamilyen szöveg kiagyalásával??!!
Eredetileg úgy terveztem, hogy ebben a bekezdésben összegezve, a levonandó, levonható, megszívlelendő tanulságait fejtem ki hosszabban.
Meggondoltam, nincs értelme, hogy strapáljam magamat! Minden felnőtt, öntudatos, értelmes, felvilágosodott, vagy felvilágosított, képzett, vagy képzetlen, hím, vagy nőnemű olvasóimra bízom a leírtak tudomásul vételét és kiértékelését önmaga számára.
Végezetül és utólag kiegészítem e cikket azok számára, akik nehezen tudják elképzelni a csalás lehetőségét. Vettem a fáradságot és elkészítettem kilenc kabátgomb "auráját", ami alant látható. A linkre kattintva új ablakban megjelenik az első gomb az "aurájával", és 8 mp-es időközökkel a további gombok, majd kezdődik előlről a (végtelen) sorozat.
Kilépéshez az "új" ablak bezárása szükséges.
Jó szórakozást kívánok!  Forrás: http://www.relinfo.ch/aura/fotografie.html









Tanulmányok



A lelketlen lélek






1. Elõszó
Ha valamirõl beszélünk fontos, hogy mindenki egy-egy fogalom alatt ugyanazt a meghatározást értse. A lélek fogalmát többféleképpen lehet meghatározni.
Ha egy élõ ember agyának tartalmát (személyi-(ön)tudat, tárolt élmények és érzelmek(emlékezet), gondolatok) nevezzük "léleknek", akkor ez a lélek a "tulajdonosa" halálával megszûnik, elpusztul, megsemmisül.
A vallások által propagált lélek természetesen nem egyenlõ az elõbbi meghatározással, mert az sértené a vallásból élõk anyagi érdekeit. Az ember halandó testbõl és halhatatlan lélekbõl áll, tanítják a vallások. A lélek nem anyag, anyagtalan. Ha a lélek halhatatlan, akkor természetesen nem is születik, hanem örök.
2. Anyag, nem anyag?
Az elsõ probléma (és ellentmondás), hogyha az anyagi világ determinánsaival, vagy definicióival kell egy állítólagos "anyagtalan" valamit meghatározni. Minden embernek van lelke, aminek személyiségével kellene azonos lenni, különben nem lehetne megkülönböztetni a lelkeket egymástól. Ide kívánkozna a dimenzió, ami szintén anyagvonatkozású. Ha számoljuk a lelkeket, az is ellentmond anyagtalanságának.
Az emberek létszáma, az összes, aki valaha élt és még "az idõk végezetéig" születni fog egy véges szám. Ha a lélek örök, akkor pontosan ennyi léleknek kell készenlétbe lenni a nem létezõ ( mivelhogy örök) kezdettõl fogva.
A másik és lényegesebben döntõbb érv a vallások által definiált lélek ellen az, hogy ha van lélek, az csak anyag (anyagból) lehet. Miért?

Az anyagot a tudomány különbözõ megnyilvánulási formában definiálja, amely azonban nem más, mint matematikai definiciók variálása és annak szöveges körülírása.
Akár mozgásról, sugárzásról, energiáról, fényrõl, rezgésrõl, térrõl, térerõrõl (vonzás), avagy azok levezetett matematikai formáiról, sebességrõl, hullámhosszról, intenzitásról, dimenzióról, stb. beszélünk, vagy hallunk, az anyagról az anyagban és az anyagból történik.
3. Egy kis fizika
Az anyag definicióját körülírás helyett egyszerûen így fogalmaznám meg: anyag az, ami mínusz 273,15° Celsiusnál melegebb. Tudniillik T.W.Kelvin rájött, hogy Celsius fokonként a gázok térfogata az eredeti térfogatának kétszázhetvenharmad (1/273) részével csökken. Ha sikerülne a -273.15° C. hideget megvalósítani,(vagyis az összes energiát elvonni) ott megszûnne az anyag. Ez az abszolút Nulla fok= -273.15° C.(0° Kelvin), ami azonban elérhetetlen, kivihetetlen, mert azt jelentené, hogy ott nincs anyag. Ebben az esetben: energia=0, rezgés=0, sugárzás=0, fény=0, hõmérséklet=0, térerõ=0, stb..lenne. Ezen felül csak anyag van, ami más szóval: energia, sugárzás, rezgés, fény, stb.
Ha két különbözõ energia-szintû anyagot keverünk, mindíg kiegyenlítõdés következik be. 

Példa (1): Ha 10 liter 80 fokos vízhez 10 liter 20 fokosat öntünk, a nagyobb energiával rendelkezõ molekulák átadják energiájuk megfelelõ részét a kevesebbel rendelkezõknek és 20 liter 50 fokos vizet kapunk.
Példa (2): Ha egy tartályból kiszivattyúzzuk a levegõ nagy részét, azaz vákuumot képzünk a környezethez képest, akkor ez a vákuum csak addig áll fenn, amíg a tartály-nyílása zárt. Mihely kinyitjuk, beáramlik a külsõ és nagyobb nyomású levegõ.
Példa (3): Ez már nagy fantáziát igénylõ kísérlet! Tudnivaló pont 1.: Az anyagok (a közegek) belsõ energiája (amit hõmérséklettel jellemzünk) a közeget alkotó molekulák és atomok mozgásával (rezgésével) függ össze.
Pont 2.: Ha lenne anyagtalan tér, annak lenne hõmérséklete, méghozzá az abszolút NULLA= -273,15° C.
Képzeljünk el egy 50 literes és 100 mm-es falú nyílás nélküli vashordót. Tegyük fel, hogy egy varázsütésre egy pillanat alatt a hordóból "eltûnik minden anyag", egyetlenegy levegõ molekula sem marad benne.(Azonkívül "kikapcsolunk" minden térerõt, legyen az mágneses, elektromágneses, vagy gravitációs)
Mi fog történni azonnal, abban a pillanatban??

Egyrészt a fémben lévõ szabad elektronok (minden irányból) beszáguldanak az ellenállástalan térbe. Hasonlóan, mint a 2.sz példában a vákuum esetében,
Másrészt, a fémpalást belsejétõl kifelé irányban a molekulák energiája (hirtelen) lecsökken, az így "elvesztett" energia infravörös sugárzás formájában kitölti a teret.
Elképzelhetõ, hogy a zárt térben végtelenszer összeütközve mit csinál ez a rengeteg elektron és energia-sugárzás.Ha elég vastag a fal, akkor nem implodál, de a benne lévõ közeg energiája, annyival megnõ, mind amennyit a hordófal molekulái leadtak.
Ugyanolyan gyorsan, ahogyan "elvarázsoltuk" az anyagot a hordóból, máris anyaggal töltõdött fel.
Ha valamelyik testrészemet egy pillanatra "elöntené" ez a "nemanyag" azonnal megtörténne a energia kiegyenlítõdés és mínusz 118 C fokra hûlnék le.
Azt hiszem belátható, hogy nem lehet egy-ugyanazon térben vákuum és nyomás, hideg és meleg, anyag és nemanyag!! A vallás, pedig éppen ezt állítja, vagyis, hogy anyagon kívül is van valami, ami mégis létezik! Hogy lehet ez? Éppen erre az érdekes kérdésrõl szólnak a következõ fejezetek.

Megjegyzés: Az anyagi világ megismerésének és megismerhetõségének, határainak, vagy határtalanságának filozófiai kérdései nem tárgya írásomnak.
4. A lélek létezésének "bizonyítékai"
4/1. Az un. lélekvándorlás

A legtöbb vallás természetesen kizárja a lélekvándorlást, mert akkor egyes embereknek csak "használt" lélek jutna és a lélek magatartásának megitélésénél is probléma merülne fel.Vegyük azonban komolyan ezt a lehetõséget. Régebbi idõkben minden un. bolondokházában élt egy-kettõ olyan ápolt, aki valakinek (pld.Napoleonnak) képzelte magát. Ma szabadon járkálnak közöttünk, akik úgy vélik, hogy éltek már egy elõzõ életet és emlékeznek rá. 
"Valójában deja vu-(már látott) érzésrõl kellene beszélni, amely egy agyi állapot, pusztán neurokémiai hatások eredménye, és semmi köze nincs az emlékezéshez. Érdemes megjegyezni, hogy pszichiátriai betegek között elég általános a deja vu. A deja vu gyakran elõzi meg a halántéklebeny-epilepsziás rohamokat is."(Szkeptikus szótár)

Ide kivánkozik a rögeszme meghatározása:
A rögeszme téves eszme, mely kimutatható ok nélkül az öntudatban jelentkezik, s helyességérõl az illetõ egyén erõsen meg van gyõzõdve.Szoros értelemben rögeszmén elmebeli zavarral és evvel kapcsolatos agybántalommal összeköttetésben álló olyan állapotot értünk, mely bizonyos hamis itéletek alkotására ellenállhatatlan kényszerrel vezet, úgy hogy a birálat elõl a beteg, többnyire indulatosan, elzárkózik. 
A rögeszme többnyire a betegnek saját személyére vonatkozik és annak viszonyát az õt környezõ világgal szemben hamis színben tünteti fel és idült és fokozott alakjában a téves eszmék egész rendszerévé növekszik, amely alakban, majdnem kivétel nélkül, gyógyíthatatlanná válik.”( Pallas-nagylexikon)

Ha a lélek úgy létezne, és úgy "mûködne", mint azt elképzelik, akkor ez az illetõ személy születésétõl fogva az állítólagos személy nyelvén beszélni, esetleg írni és olvasni tudnia kellene, az egész élettörténete ismeretében, annak élettapasztalatával kellene rendelkeznie és ennek megfelelõen viselkednie már kisbaba korában. Képtelenség!!!!
4/2. A halál küszöbérõl visszatértek élményei
Amíg a vándorló lélek tulajdonosainak elmeállapota nem tekinthetõ 100%-osnak, addig a halál mezsgyéjérõl visszatértek esetében teljesen normális személyekrõl van szó és amirõl beszámolnak az (az esetleges túlzásokról eltekintve) igaz és magyarázható.Ennek azonban van néhány alapfeltétele.

Az elsõ és legfontosabb annak ismerete, megértése, hogy minden amit a világból érzékelünk és tudomásul veszünk azt az agy mûködése teszi lehetõvé, minden az agyban "játszódik" le. A második tétel, hogy, azok akik az állítólagos "túlvilági, vagy a túlvilág kapujában történt" élményeiket ismertetik még nem haltak meg.( csak közel voltak ahhoz)! Halála után még senki sem beszélt!! Harmadik a halál definiciója. A nemzetközi orvostudomány megegyezett, hogy a mûszerrel is megállapítható agyhalál jelenti, hogy az illetõ személy eltávozott az élõk sorából. Köztudomású, hogy az egyes szervek energia tartalékokkal rendelkeznek és különbözõ ideig tart, amíg mûködésük véglegesen leáll.

A fentiekbõl magától értetõdik: a túlvilági élményeirõl beszámoló személynek az agya a halálközeli állapotában élt és ha nem is normális "üzemben", de mûködött!!. Az elmondott "események, látványok" az agya mûködésének terméke ugyanúgy, mint azelõtt, vagy azután. A halálközeli tapasztalatok (experience) meghökkentõen hasonlítanak egymásra. A "halálból visszatérõk(!)" 30-80 százalékának tapasztalatai (élményei) közös elemekbõl épülnek föl. Ezek az elõfordulás gyakoriságának sorrendjében: béke, nyugalom, áradó boldogság (ami a leggyakoribb); testen kívüliség; az ún. alagút élmény; találkozás a "fénylénnyel".

Lássuk, hogy mûködik az agy „normális üzemben". Ismeretes, hogy éber állapotban az érzékszerveinken keresztül állandóan özönlenek az információk a kisagyba feldolgozás és rövid idejû tárolás céljából. A középagy funkciója többek között, hogy általa az ember minden pillanatban helyét a térben, az idõben, érzelmét és tudatát folyamatosan képezi, meghatározza. Ez az egység alváskor, vagy bizonyos rendkívüli állapotban (kábítószer, extázis stb...) kikapcsolt állapotban van.

A jelen idejû memória, ami információk tárolására csak ca. 10 sec-befogadóképességû, ezért állandóan átíródik (elveszik), kivéve ha az információ vétele alatt potenciálkülönbség lép fel (figyelünk, tudatosan nézünk, hallunk valamit), ekkor az ideiglenes (napi) tárolóba kerülnek az adatok.Az információk az agy rövid idejû tárolójában nagyszámú neuron szinapszisok által összekapcsolt háromdimenziós, térbeli mûködési mintázatokként kerülnek ideiglenes tárolásra. 

Végleges (permanens) tárolásra alváskor kerül a sor, amikor a hippokampuszból az emléknyomok a bal, késõbb a jobb halántéklebenybe íródnak át. Az agykéregnek, ami a hosszútávú memória „székhelye”, kapacitása olyan nagy, hogy az információk, emlékek mennyiségétõl függõen, ca.80-100 évre elegendõ. Tehát születéskor a sejtállomány fehérjéje más állapotban van, mint a megélt információ mennyiség tárolása után.

A mindennapi életben, ha egy 30 éves személyt az elsõ csókjáról kérdezzük, ha az eseményt érzelemmel párosulva élte meg (a legtöbb esetben!), akkor az emlékezet megfelelõ helyérõl visszaidézi a tárolt képeket,eseményeket, érzelmeket. A hiányzó idõsebbkori élmények helye ( 30-tól felfelé) az agyban „üresek”, illetve a sejtek eredeti állapotban vannak! 

Ha az említett személy hirtelen akut életveszélybe kerül (zuhanás, súlyos agy, vagy egyéb sérülés), az agy "óriási feszültség" alá kerül, és egy áramlökéssel (komputernyelven szólva) leolvassa az egész memória-tárolót, vagyis a delikvens "szeme elõtt" végig fut egész élete (vágtában), mint egy film és a végén egy fényességet lát, ami nem más mint a jövõbeni események tárolására "fenntartott" változatlan agysejtek fehérjéjének "tartalma"! Nemcsak "lát", érezhet is a delikvens, mert az üres emlékezethez érzelem sem lehet tárolva, és így a "leolvasó" idegvezeték egy "véletlen" állapotban (multistabil) van.
Egyszerûbben illusztrálva: Van egy szuper 8-as filmfelvevõ kameránk , vetítõnk és egy filmünk (120 méter). A film elsõ 30 méterére felveszünk egy jelenetett egy labdával játszó kismacskával. A filmet elõhívatjuk, a 120 méter filmnek az elsõ negyed részén vannak a jelenet kockái a továbbiakban nincs semmi, üres. Vetítés alkalmával ha csak a 11 film-méternél felvett jelenetet (pl. a cica 2 lábra áll) akarjuk megtekinteni, akkor csak ezt a részt vetítjük. Ez analógizálja az agy normális üzemét. Ha a vetítõgépet tízszeres gyorsasággal elejétõl kezdve végig pörgetjük, a gyors macskajelenet uán a vetítóvászon vakító fehér színben pompázik. Ehhez hasonlít az agy "rendkívüli üzeme".
Mégegyszer: A "haldokló" nem a mennyország kapujában járt, hanem bekukkantott az agyának abba a részébe, ami jelenleg „üres”, de majd ahova a gyógyulás utáni élmények, emlékek tárolásra kerülnek.
. Vannak más élménybeszámolók is, ezekkel kapcsolatban azt a megszorítást kell alkalmaznom, hogy csak a közvetlen legeslegelsõ beszámolást szabad hitelesként elfogadni. Minden más normális esetben is a történetek hosszabb idõközben többszöri elbeszélésekor, az idõközben elfelejtett kis részletek automatikusan kiegészülnek és így mindjobban megváltoznak, eltérnek az eredetitõl. Az agyban már régebben tárolt misztikus elképzelések és alakok is belekeveredhetnek az "élménybe"!
Nagyon fontos tudni, hogy az ilyen állapotban a középagy részben, vagy teljesen „béna”. Ugyanakkor a sebesüléstõl függõen, vagy függetlenül az érzékszervek mûködhetnek, esetenként az idegek is vezetik az információt. Kérdéses az agy részben, vagy egészben akadály mentes feldolgozó és kiértékelõ mûködése . Elõfordulhat a szabálytalan mûködés miatt, hogy a képhez régen tárolt hangot párosít, vagy fordítva, hangoz vesz elõ régi képet. Sok variáció lehetséges. Ha valaki saját operációját, magán kívül felülrõl látja, hihetÕ, mert az "ébrenlét" meghatározás hiánya miatt az operációs asztal feletti tükörben "magánkívül" látja magát! 
Egy amerikai-magyar nõgyógyász-orvostól idézek: "Volt egy jó barátom (nemrég halt meg) aki a 60-as évek nagy hippy-je volt. Amúgy egy rendkívül intelligens ember volt, késõbb majdnem tudományos szinten ismerte a különbözõ kábítószereket. Sokat beszélgettünk errõl a témáról. Aki egy jó adaggal be-LSD-zik, annak van az úgynevezett "ego-shattering trip"-je. Ahol a saját személyisége megszûnik létezni, és minden amit lát, hall, hallucinál, az pontosan olyan valós neki, mint a hétköznapi élet.
Tehát mindazt megéli, TAPASZTALJA. Példaként elmesélt néhány hajmeresztõ látomását, ami vele történt meg. Például, felülrõl látta a saját házukat, tetõ nélkül, anyját anyaszült meztelenül a szobában. Egy másik esetben, az asztalnal ült és vele szemben ott ült Jézus, és neki egy kellemes beszélgetése volt Jézussal (az országban uralkodó szociális állapotokról). Megint egy másik esetben õ maga volt jóisten, lebegett a végtelen világûrben, és abszolút mindehatónak érezte magát.
Kérdeztem tõle, hogy volt-e olyan élménye, ami kimondottan kellemes volt. Mondta hogy persze. Kérdeztem, hogy vágyik-e arra hogy megismételje az élményt. Mire mosolygott és mondta, hogy az lehetetlen, mert minden alkalommal egészen mást hallucinál. Nem lehet egy hallucinációhoz "visszamenni". 

Na most mit akarok mindezzel mondani? Hogy végulis létezik olyan tapasztalat, ami nem az. Számos (ezernyi) jelentés van, miszerint emberek ezt, meg azt, meg amazt képzeltek el (azt hitték hogy tapasztalnak), na de mégsem."
Azok a vegyületeket (hallucinogének), amelyek a kábítószerekben vannak, (szükség, vagy betegség esetén) az agy is elõállítja. Egészséges ember esetében csak kivételes esetben, pl.halálveszély (rendkívüli "üzemmód!"). Közismert, hogy vannak olyan betegségek, ahol egy az egyben LSD-szerû élményeket él meg a beteg, LSD nélkül (skizophrénia). Nyilvánvalóan meg van gyõzõdve az illetõ, hogy látomása valódi tapasztalat, de az igazság az, hogy az egész csak az õ agyában játszódott le..
Összefoglalva:
A halálközeli állapotban lévõk élményei, következménye agyuk "rendkívüli üzemmódjának", amit az (akut) életveszély váltott ki. Egyértelmûen az anyagi világ terméke és tükrözése az egyén agytekervényeiben és nem alkalmas sem az anyagtalan lélek, sem a túlvilág bizonyítására.
4/3. Egy egzotikus felfogásról
Egyes un. bölcselkedõ vallások, vagy más idealista elméletek szerint az anyagtalan lélek az agyban mûködik a gondolatok és az érzelmek generálásával, irányításával. Ezek szerint a gondolat (a gondolkodás) nem anyag. Amíg él az ember, benne van a lélek, azután "elszáll".
Az élõlények ugyanazon elemi részecskékbõl, elemekbõl épülnek fel, mint az élettelen anyag, de egy lényeges, minõségi különbséggel rendelkeznek. Ez a különbség az, hogy az élõ szervezetben (anyagban) állandó anyagcsere, vegyületek lebontása és felépitése (átalakítása, oxidáció), folyik. Ebbõl következik, hogy az élõanyagra vonatkozó fogalmak csak egy bizonyos idõpillanatbani, vagy bizonyos idõtartam alatti állapotot jelentenek és jelenthetnek.
Az élõ anyag jelenségeit az ember az saját idegrendszerén belül észleli (érzi), de a tapasztalatai alapján a fogalmat embertársaira (sõt az állatokra is) interpretálja.
Néhány ilyen fogalom:_egészség, _emésztés, _álmosság, _szomjúság, _szédülés, _éhség, _zsibbadás, _hasmenés...stb.
A fentiek az élõ emberi szervezet, vagy annak egy (al)szervének állapotát, aktivitását, vagy mûködési zavarát jelenti. Mindenképpen csak anyagi vonatkozásról beszélhetünk és nem hiszem, hogy valami földöntúli, szellemi, vagy anyagtalan dologra gondolna valaki.
Nos, ha eddig egyetértettünk, a fentiek analógiája segítségével egyszerûbb lesz megérteni, hogy a gondolat is hasonló (anyagi) fogalom.
Az agyban elektomos töltések, iónok száguldoznak, vegyületek (molekuláris nagyságban) bomlanak alkotórészeire, majd ismét egyesülnek, állandó diffundálás történik stb. A 100-200 milliárd neuron (idegsejt) mindegyike ca. 1-10 ezer másik neuronnal 100-200 ezermilliárd szinapszis segítségével van összeköttetésben.
A például szédülés pillanatában a bizonyos szervekben fellépõ rendellenes változás hatására az agy reagál és ebben a pillanatban néhányszáz, vagy ezer neuron egy bizonyos megfelelõ összeköttetésben van, ( esetleg a fülben lévõ egyensúlyérzék idegvezetékét megbénítja,) ami a szédülés érzetét jelenti az egyén számára.
Ha ebben a pillanatban az illetõ a nagyanyjára gondol, akkor a nagyanyjával kapcsolatos emlékeket tároló sejtcsoport kapcsolatain is száguldoznak a jelek.
Általánosságban:az érzetek összes fajtája és a gondolat is, egy komplikált anyag, ami az agyunkban (vagy agyunk által) képzõdik.
A komplikált melléknevet csak azért tettem hozzá, mert az egyes érzetek és gondolatok egy ún. "dinamikus" állapotot jelentenek.
A tudat az objektív-szubjektív valóságra vonatkozó érzetek, észleletek, képzetek, fogalmak, ítéletek, következtetések, összefoglalva ismeretek rendszere, amely az agy struktúrájában kialakult változások formájában kerül rögzítésre és az élõ, ébrenlévõ embernél annak állandó dinamikus leolvasása (bióelektromos és kémiai jelek újra "futása" a "bejárt" mintázatokon) teszi lehetõvé, hogy kiismerje magát környezetében (tér, idõ, közösség).
Az élõ ember (vagy állat) az agyban tárgyiasult objektív valóságot konvertálás nélkül (érzékszervei nélkül) érzékeli. Ezt nevezzük mindenapi nyelven gondolatnak, gondolkodásnak, tudatnak.
Az agykutatás nem csak makró-színten ért el eredményeket és továbbra is várható újabb ismeretek szerzése, hanem a mikroszíntû kutatás is mutat fel eredményeket. Ennek illusztrálására az alábbi idézet:
"A Kaliforniai Egyetem (San Diego) kutatói egyedülálló filmfelvételeket készítettek arról a folyamatról, amelyben különféle ingerületek (elektromos stimulálás) hatására az agysejtek között idõleges vagy maradandó kapcsolatok épülnek ki. Bár a szakemberek már régóta szinte bizonyosra veszik, hogy a rövid és a hosszú idejû emlékezet kialakulása mögött az agysejtek, illetõleg a köztük lévõ kapcsolatok szerkezeti változásai állnak, most elõször sikerült ennek folyamatát ténylegesen rögzíteni. „ Mivel a hosszú idejû memóriában elraktározott emlékek életre szólóan megmaradnak, magától értetõdõnek tûnhet, hogy hátterében az agysejtek maradandó változásai állnak - mondta Michael A. Colicos biológus, a kutatócsoport tagja. - Ám ez csak most vált bizonyossággá, miután sikerült közvetlenül megfigyelni a jelenséget." Eredményeikrõl a kutatók a CELL szakfolyóirat 2005. november 30-ai számában számoltak be."
Az érzetek és a tárolás mechanizmusa elejétõl végig anyagi (bió-elektró-kémiai) folyamat.
Tény és való, hogy nemcsak én, de más sem tudja (jelenleg senkinek) bebizonyítani (kézzelfoghatóan), hogy az érzetek összes fajtája (és a gondolat is), egy komplikált anyag, ami az agyunkban (vagy agyunk által) képzõdik.
Majdnem elfelejtkeztem az érzelemrõl, hiszen az is anyag. Az érzelmek mûködését már nagyon sokan próbálták és próbálják megválaszolni, de biztosat még nem nagyon tudunk, számos elképzelés született, spekulatívabbak és tényszerûbbek is. 
A különbözõ érzelmeket kiváltó anyagokat és hormonokat azonban már ismeri a tudomány és fel is használja.
Pl....Dopamin,...noradrenalin,...szerotonin,....acetilkolin,... ópiátok,.. adrenalin, ... stb.
Csak abból a ténybõl kiindulva, hogy ha az emberi szervezetbe bizonyos anyagot bejuttatva az egyén érzelmét, érzelmi világát befolyásolni lehet, egyértelmû bizonyíték, hogy az érzelem is anyag, és nem valami különleges anyagtól független valami.
Vége









Tanulmányok



  A hit ereje


Számtalan nyavalya, régi és új betegségek gyötrik az emberiséget, de a segítség sincs messze. A hivatásos orvosokon kívül tolonganak a különbözõ módszerekkel, eszközökkel, exotikus és egyszerû mindennapi dolgokkal, vagy misztikummal gyógyító, vagy gyógyítani akaró „csodadoktorok” 
Például:kézrátétel, gondolat-energia átvitel, távgyógyítás, gyógyítási módszerek( ózon, oxigén, vegetáris, meditáció, böjtölés, vizelet, stb.), csodatévõ helyek (Fatima, Lourd), akupunktúra, aroma-terápia, homöopathia, sejt-terápia. Idesorolhatjuk a misztikus hókusz-pókuszokat, mint a szellemidézés (spiritizmus), auralátás, léleklátás, halottlátás, kristályerõ, jelenések, jósló álmok, természetfeletti érzékelés(prekogníció), tisztánlátás (clairvoyance), rezgések,ill.életenergia" mérések, irisz-, kéz-, láb-diagnózis..........stb. 
Néhány módszer elmélete egyszerûen fizikai lehetetlenség. Például, ha különleges, nem mérhetõ energiáról, vagy sugárzásról van szó. Egy közös vonásuk van ezeknek a csodagyógyítóknak, hogy mindegyik hivatkozhat, és legtöbbször joggal bizonyos eredményre. Ez az eredmény azonban csak a kezeltek néhány %-nak gyógyulását jelentheti. Elhihetõ ez? Igen, elhihetõ és magyarázható! De tudomásul kell venni, hogy ezeknek a gyógyulásoknak eredõje és kiváltója nem csak a „doktor” és a módszere, hanem a „paciens” személyisége, pszichéje, röviden a hite (placebo effektnek is nevezik.), aminek a gyógyulás köszönhetõ!
Elõljáróban tisztázni kell az általam használt lélek (psziche) fogalmát. Mert lélek alatt semmiesetre sem a vallás által hirdetett a testtõl elválasztható anyagtalan valamit értem.
Aki a számítógépeket egy kicsit is ismeri tudja, hogy semmire sem megy a hardvérrel, ha nincs szoftvér, vagyis rendszer és memória író-olvasó program. Az egészséges agy egy tökéletes komputer és én lélek alatt az agy mûködését biztosító rendszert, és a ca. 100-130 milliárd idegsejt, valamint a ca. 100 billió szinapszis mintázatát (állapotát) értem.
Ez a mintázat nemcsak az élet folyamán szerzett információk és megélt emlékek tömege, hanem tartalmazza az egyén emócionális (érzelem, akarat, motiváltság, indulat, vagyis a világhoz való viszony) felépítését, jellemét is.
Egyébként itt ki kell térnem arra, hogy a szervezet automatikusan is védekezik az egyensúlyt felborító "támadások" ellen, valamint nagy szerepe van az érzelmeknek is az összegyensúlyban.
A szervezet fájdalom esetén narkotikumokat, más néven endorphinokat (pl.:adrenalin-hormon) termel és az intenzív fájdalom gyorsan jótékony zsibbadássá válik.
A negatív érzelmek, mint a bánat, gyûlölet, keserûség és neheztelés, ha sokáig tartanak, kimeríthetik a vészhelyzet-mechanizmusokat és legyengítik a szervezet betegséggel szembeni védekezõerõit. A pozitív érzelmek, mint amilyen az öröm, nevetés, szeretet, hála és hit által termelt endorphinok erõsítik az immunrendszert, és a jó közérzet csodálatos élményét adják.Ezáltal a gyógyulást is elõsegítik.
Az endorphintermelés a pozitív gondolkodás eredménye. A konfliktusok megoldása, feloldása, a gyûlölet és neheztelés számûzése, a szeretetteljes, nagylelkû, hálás beállítottság gyakorlása, erõs hitre találás - mindezek lökésszerûen felgyorsítják agyunkban az endorphin termelését, és felerõsítik a szervezetnek azokat a képességeit, amelyekkel ellen tud állni a betegségeknek.
Ép testben ép lélek!” 
(Rövid, vázlatos, nem tudományos igényû leírás!)
Az egészség egyenlõ a test és a lélek harmóniájával. Ha ez a harmónia valamilyen külsõ vagy belsõ ok miatt megbomlik, betegségrõl beszélünk. A betegséget kiváltó okok és az öngyógyítási folyamatokat gátló tényezõk megszüntetéséhez a gyógyítók segítséget tudnak nyújtani, de a harmónia, az egészség helyreállítása csak a beteg testi, és lelki(szellemi) együttmûködésével lehetséges
Az egyes mikróbiológiai egységek az idegrenszeren és annak vezérlõ egységén, az agyon keresztül hálózatban vannak összeköttetésben egymással. (sorosan és párhuzamosan is). Ezúton biztosítja egyensúly esetén a szervezet normális mûködését. Ha az egyensúly valamelyik szervben, vagy annak részében belsõ,vagy külsõ hatásra felborul, az össz-szervezet igyekszik az egyensúlyt helyreállítani (homöostase). A különbözõ fiziológiai funkciókat (mint pl.:testhõmérséklet, pulzus, vércukor, vérnyomás, choleszterin szint, stb) a szervezet automatikusan igyekszik kiegyenlíteni és a kiegyenlített állapotot fenntartani. Ezáltal a környezethez való alkalmazkodás optimális, az életfenntartásra fordított energia minimális lesz.Ez a szabályzás nemcsak hormonális-, reflex, vagy ösztönös módon történhet, hanem alkalmazkodási készséggel, megrögzött szokásokkal, valamint erõs akarattal lehetséges.
Összhangnélküli testfunkcióknak bizonytalanná váló és zavaró kihatása van a pszichére, az egyén magatartására. Megfordítva a „lelki” egyensúly elvesztése, vagy zavaros magatartás a fizológiai funkciókat károsítja.Egyre jobban elterjed a köztudatban és az orvos társadalomban, hogy a betegségeknek 50%-a pszichés eredetû, a lelki konfliktusoknak testi megnyilvánulása a pszicho-szomatikus betegségeknek a csoportját alkotja. Az elõbbi mondat konkluziója, hogy akkor a fordítottja is érvényes: bizonyos betegségeket (vagy talán mindet?!) pszichés „módszerekkel” is lehet gyógyítani.
Ha valaki erõsen hisz, szilárd meggyõzõdése, hogy az illetõ személy, vagy annak módszere meggyógyítja, ez a hit erõs akarattá válva az egyén beindítja öngyógyító mechanizmusát (pl.: immunrendszere felerõsítését), mert mindenki saját magát gyógyítja!
Kissé részletezve: A szignál neuron serkenti a hormonok kiválasztását vezérlõ hypothalamuszt, amelynek hatására a mellékvese cortizolt,adrenalint és noradrenalint termel. E három anyag az immunrendszert riasztja és hatására a faló-sejtek a vérben elszaporodnak. "Az orvos addig gyógyítgatja a beteget, míg az magától meg nem gyógyul" (pr. dr. Vígh Béla). 
Összefoglalva : mindegy, hogy orvosnak, jósnak, kézrátevõnek, vagy más szélhámosnak hisz a beteg, ha elég hittel és akaraterõvel rendelkezik meggyógyul(hat)! Ez természetesen egytõl egyig bió-elektró-kémiai, tehát anyagi folyamat, természet feletti csodáról szó sem lehet!!

Egy kis példa saját tapasztalatomból.
Kb. 13-14 éves koromban mind a két kezem fején kisebb nagyobb szemölcsök keletkeztek, illetve szaporodtak el. Kamaszkorban lévén kezdtek zavarni, mert elég sok volt és elcsúfította a kezemet. A szomszéd asszony azt javasolta, hogy a hentestõl lopni kell egy darabka húst és azt rátenni a szemölcsökre. Másvalaki lószõrt ajánlott, amivel el kell kötni a szemölcsöt. Egy állatorvos "pokolkövet" (lapis infernális) ajánlott.
Mint mûvelt fiú persze kinevettem a babonákat és elmentem a háziorvosunkhoz, aki engem születésem óta ismert és kezelt. (Dr.Holéczy Zoltán) Egy szempillantást vetett a kezemre és elkezdte magyarázni, hogy biztosan hallottam egy csomó babonát, hogyan kell eltüntetni. Azt mondta tudja, hogy értelmes gyerek vagyok, ezért most fel fog engem világosítani, hogy ez ideg alapon jön és õ most adhatna bármilyen kenõcsöt az ugyanúgy hat, mint amit most elárul. Vegyek piros tintát és mindennap azonos idõben kenjem be egyenként a szemölcsöket ...- és amikor itt tartott én elmosolyogtam magam, amit õ kinevetésnek vett, nagyon mérges lett és azonnal kirugott. Azt mondta nem akarja lejáratni magát velem és ne is csináljak semmit, mert úgysem lesz semmi belõle!
Majdnem sírva hagytam el a rendelõjét és útközben hazafelé én is mérges lettem rá és elhatároztam, hogy csak azért is megmutatom, hogy elmulasztom a szemölcsöket, úgy csinálok, ahogy elkezdte elmondani a terápiát. Kb. egy hétig kentem, de a nyári szûnidõt munkával kellett részben tölteni, más részben nyaralni voltam és a piros tintáról el is felejtkeztem.
Õsszel iskolakezdés elõtt véletlenül a kezembe került a tinta és újra hozzáakartam fogni a kenceficéhez, de nem találtam egyetlenegy szemölcsöt sem!
Kb. 20 év mulva megint elõjött 4 szemölcs a kezemen. Kísérletképpen most zöld filctollal kezeltem ca. egy hétig és néhány hét múlva eltüntek. Újabb 10-12 év mulva 2 darab megint elõjött, de most szigorúbb lettem és elhatároztam, hogy minden színezés nélkül, pusztán akarattal el fogom tüntetni. Igaz, hogy 2-3 hónapot vett igénybe, de gyõztem!!
Nem tudom, mi volt erõsebb az akaratom, vagy a hitem, de számomra bizonyíték az öngyógyításra. Nem akarok dicsekedni, de a fájdalomérzés felett is uralkodni tudok az erõs akaratommal.













Tanulmányok



Az anyag gondolata, a gondolat anyaga


 
Előszó

Az emberiség kifejlődése óta mindíg arra törekedett, hogy a körülötte lévő világot, a természetet mind jobban, alaposabban megismerje. A tudomány által szerzett ismeretek alapján a környezetét, az alkalmazott technika segítségével alakítja, befolyásolja.

Bár a tudomány az (anyagi) világ mind teljesebb megismerése irányába halad, érdekes módon nem érheti el a végét, mert minden régi kérdés megválaszolásával, újabb kérdés(ek) merül(nek) fel. Ami logikus is, hiszen minél részletesebben vizsgálják a jelenségeket, annál szerteágazóbbra és komplikáltabbra valóságra bukkannak.

Valamikor megelégedtek azzal, hogy 4 elem van (tűz, víz, föld és levegő) és az égbolton 5 ezer csillagot szabadszemmel számlálva, mindent tudni véltek.
Később "felfedezték" a naprendszert a 8 bolygóval (és az aszteroid-övet a Mars és a Jupiter között) azt hitték, mindent tudnak róla.

Miután 1930-ban ClydeTombaugh a Plútót felfedezte, a kilencedik bolygóval befejezettnek tekintették naprendszerünk megismerését.
G.P.Kuiper (1905-1973) 1951-ben arról írt, hogy a Neptunon kívüli pályán még egy öv létezhet.1992 óta 800 kisebb nagyobb égitestet fedeztek fel, a valószínűleg sok millió közül.

Megtudtuk, hogy naprendszerünk (átmérő ca.100 csillagászati egység) egy spirál alakú tejútrendszer parányi része.(Tejútátmérő: 100 000 fényév, ca. 100 000 000 000 égitesttel)

További elmélet létezik, de még nincs bizonyítva, hogy a naprendszerünket is egy 3 fényév átmérőjű "felhő" kisebb nagyobb égitestek milliárdjaiból. (Jan H. Oort:1900-1992) veszi körül.

Mike Brown fedezte fel a jelenleg legtávolabbi égitestet a nap körül, ami másfélszer akkora, mint a Plútó, a neve 2003 UB 313.

Az új felfedezések mindíg újabb kérdéseket vetnek fel és az űrkutatás, valamint az optikai eszközök fejlődésével még sok mindent felfedezhető lesz.

A legújabb tudományos becslések szerint (az Ausztrál Nemzeti Egyetem Canberrában) a világegyetem ca. 70 000 000 000 000 000 000 000 csillagból áll.
Természetesen tíz-húsz milliárd ide, vagy oda nem számít.(+/-).
Maradjunk csak kicsi Földünkön és a mindennapi realitásnál.

Szerintem akkor teszünk szert a valóság igaz ismeretére, ha érzékeink korlátain belül maradva, a világról való tudásunk elsôdlegesen az észlelési megismerésbôl ered, vagy abban gyökerezik.
Mivel minden a világon ok és okozati összefüggésben van, minden változás láncreakciókat vált ki, amit nem is lehet mindíg követni. Természetesen nagyságrendi különbségek vannak a hatások között.

Egy speciális jelenség vizsgálatánál elkerülhetetlen, hogy a "környezetből kiemelve", elkülönítve vizsgálják. Ezért egy leírás, vagy kísérlet eredménye eleve egy "közelítés", melynek pontossága a kizárt, de befolyásoló körülmények nagyságától függ."

Az emberi tudomány a matematika segítségével igyekszik a természet (anyag) működését több-kevesebb sikerrel "emberi" nyelvre lefordítani, ami végül is csak "közelítés" marad.
A "közelítés" tolarenciája (szórása) a tudomány fejlődésével mindíg kissebb lesz, de a nullát sohasem fogja elérni.
Az élettelen anyag

Az ember (de állatokra is érvényes) az idegrendszerén (érzékszervek, gerincvelő, agy) keresztül érzékeli az őt körülvevő anyagot, anyagi világot. Az érzékszervek azonban az anyagi világ csak egy nagyon kicsi, behatárolt részét veszik tudomásul: hő, fény, halmazállapot, gravitáció, mozgás stb.

A tudomány és technika segítségével az emberi elme lehetővé tette érzékeink által nem észlelt anyagi jelenségeket, érzékeinknek megfelelő kategóriába átalakítani.
Például : az emberi szemnek láthatatlan infravörös-, ultraibolya-sugarakat, minden egyéb energia megnyilvánulást láthatóvá, vagy mérhetővé tenni.

Az anyagot a tudomány különböző megnyilvánulási formában definiálja, amely azonban nem más, mint matematikai definiciók variálása és annak szöveges körülírása.

Akár sugárzásról, energiáról, fényről, rezgésről, térről, térerőről, avagy azok levezetett matematikai formáiról, sebességről, hullámhosszról, intenzitásról, dimenzióról, stb. beszélünk, vagy hallunk, az anyagról az anyagban és az anyagból történik.
Az elektromágneses hullámokat a nullától a kozmikus sugárzásig mérni tudjuk. Ez azt jelenti, hogy átalakítjuk olyan formává, ami érzékelhető, látható.
Ha az e.m.hullám nem anyag lenne, nem lehetne átalakítani anyaggá (és nem lehetne mérni!)!

 
Az élő anyag

Az élőlények ugyanazon elemi részecskékből, elemekből épülnek fel, mint az élettelen anyag, de egy lényeges, minőségi különbséggel rendelkeznek.
Én itt csak egyetlenegy dologra, az élő anyagokat jellemző fogalmakra térek ki. Előzőleg azonban tudatosítanunk kell, hogy az élő szervezetben (anyagban) állandó anyagcsere, vegyületek lebontása és felépitése (átalakítása), folyik. Ebből következik, hogy 
az élőanyagra vonatkozó fogalmak csak egy bizonyos időpillanatbani, vagy bizonyos időtartam alatti állapotot jelentenek és jelenthetnek.
Az élő anyag jelenségeit az ember az saját idegrendszerén belül észleli (érzi), de a tapasztalatai alapján a fogalmat embertársaira (sőt az állatokra is) interpretálja.

Néhány ilyen fogalom:_egészség, _emésztés, _álmosság, _szomjúság, _szédülés, _éhség, _zsibbadás, _hasmenés...stb.
A fentiek az élő emberi szervezet, vagy annak egy (al)szervének állapotát, aktivitását, vagy működési zavarát jelenti. Mindenképpen csak anyagi vonatkozásról beszélhetünk és nem hiszem, hogy valami földöntúli, szellemi, vagy anyagtalan dologra gondolna valaki.

Nos, ha eddig egyetértettünk, a fentiek analógiája segítségével egyszerűbb lesz megérteni, hogy a gondolat is hasonló (anyagi) fogalom.
Az agyban elektomos töltések, iónok száguldoznak, vegyületek (molekuláris nagyságban) bomlanak alkotórészeire, majd ismét egyesülnek, állandó diffundálás történik stb. A 100-200 milliárd neuron (idegsejt) mindegyike ca. 1-10 ezer másik neuronnal 100-200 ezermilliárd szinapszis segítségével van összeköttetésben.

A például szédülés pillanatában a bizonyos szervekben fellépő rendellenes változás hatására az agy reagál és ebben a pillanatban néhányszáz, vagy ezer neuron egy bizonyos megfelelő összeköttetésben van, ( esetleg a fülben lévő egyensúlyérzék idegvezetékét megbénítja,) ami a szédülés érzetét jelenti az egyén számára.

Ha ebben a pillanatban az illető a nagyanyjára gondol, akkor a nagyanyjával kapcsolatos emlékeket tároló sejtcsoport kapcsolatain is száguldoznak a jelek.
Általánosságban:az érzetek összes fajtája és a gondolat is, egy komplikált anyag, ami az agyunkban (vagy agyunk által) képződik.
A komplikált melléknevet csak azért tettem hozzá, mert az egyes érzetek és gondolatok egy ún. "dinamikus" állapotot jelentenek.

A zene is anyag? Igen!
1. A komponista kigondol egy dallamot (agy:elektro-kémiai-biológiai folyamat)2. A komponista kipróbálja zongorán a dallamot (agy + fizika + mechanika)3. A komponista leírja a dallamot kottára (agy + fizika + mechanika)4. A zenész betanulja a számot (agy + fizika + mechanika)5. A stúdió hanghordozóra veszi fel a számot (agy+ fizika + mechanika + elektronika)6. A hallgató lehallgatja a számot (mindegy, hogy milyen hanghordozóról!)
a. elektrónika; b. mechanika; c. fizika; d. biológia
7. A hallagató élvezi a zenét: (agy : elektro-kémiai-biológiai folyamat / hormonkiválasztással/)
Egytől hétig, elejétől végig a természet anyagi törvényszerűségein alapuló folyamatról van szó.

A zene is anyag! Anyag nélkül nincsen zene!
Mint ahogy gondolat sincs anyag és anyagi folyamat nélkül!

Az agykutatás nem csak makró-színten ért el eredményeket és továbbra is várható újabb ismeretek szerzése, hanem a mikroszíntű kutatás is mutat fel eredményeket. Ennek illusztrálására az alábbi idézet:
"A Kaliforniai Egyetem (San Diego) kutatói egyedülálló filmfelvételeket készítettek arról a folyamatról, amelyben különféle ingerületek (elektromos stimulálás) hatására az agysejtek között idõleges vagy maradandó kapcsolatok épülnek ki. Bár a szakemberek már régóta szinte bizonyosra veszik, hogy a rövid és a hosszú idejû emlékezet kialakulása mögött az agysejtek, illetõleg a köztük lévõ kapcsolatok szerkezeti változásai állnak, most elõször sikerült ennek folyamatát ténylegesen rögzíteni. „ Mivel a hosszú idejû memóriában elraktározott emlékek életre szólóan megmaradnak, magától értetõdõnek tûnhet, hogy hátterében az agysejtek maradandó változásai állnak - mondta Michael A. Colicos biológus, a kutatócsoport tagja. - Ám ez csak most vált bizonyossággá, miután sikerült közvetlenül megfigyelni a jelenséget."
Eredményeikrõl a kutatók a CELL szakfolyóirat november 30-ai számában számoltak be.

Tény és való, hogy nemcsak én, de más sem tudja (jelenleg senkinek) bebizonyítani (kézzelfoghatóan), hogy az érzetek összes fajtája (és a gondolat is), egy komplikált anyag, ami az agyunkban (vagy agyunk által) képződik.

Majdnem elfelejtkeztem az érzelemről, hiszen az is anyag.
Az érzelmek működését már nagyon sokan próbálták és próbálják megválaszolni, de biztosat még nem nagyon tudunk, számos elképzelés született, spekulatívabbak és tényszerűbbek is.

A különböző érzelmeket kiváltó anyagokat és hormonokat azonban már ismeri a tudomány és fel is használja.
Pl....Dopamin,...noradrenalin,...szerotonin,....acetilkolin,... ópiátok,.. adrenalin, ... stb.

Csak abból a tényből kiindulva, hogy ha az emberi szervezetbe bizonyos anyagot bejuttatva az egyén érzelmét, érzelmi világát befolyásolni lehet, egyértelmű bizonyíték, hogy az érzelem is anyag, és nem valami különleges anyagtól független valami.

 
Virtuális világ

Mi a különbség az anyagi (élő és élettelen), és a "szellemi" (virtuális) világ között? 
Az anyagi világ tény, az ember érzékelésétől és az emberiség létezésétől független. és egyetemes!
Ezzel szemben:
_A "nem anyagi világ" az emberi fantázia találmánya, az emberiség létezésétől függ, az emberek tudatában "fészkel".
_Csak azóta "létezik", mióta "beszélő" emberek élnek a földön, és fantáziájukkal kitalálták, egymásnak elmesélték, elhitték, továbbadták és fejlesztették.

_Minden ilyen természetű hiedelem, legyen az szellem, tündér, angyal, ördög, isten stb.nem lehet egyetemes, sem általános, sem egyforma, mivel semmiféle körülírással, legyen az anyagi, vagy más paraméter nem lehet egyértelműen és minden emberre érvényesnek meghatározni, definiálni.

_Az emberi társadalom és az individuum fejlettségi színvonalának megfelelően változik is a "nem anyagi világ", tehát nagyon viszonylagos és ellenőrizhetetlen.
_Ki mit, miben hisz teljesen egyéni, még összehasonlítás is nehézkes.
_Objektívan nem érzékelhető, hatása nem mérhető, dimenziója nem is lehet, hiszen anyagi ("kézzelfogható") paraméterrel .nem is rendelkezhet.
_
Így létezése nem bizonyítható.

Az az állításom, hogy a "nem anyagi világ" az emberi agyak terméke és csak az emberi társadalom ismerheti, magától értetődő, és önmagában bizonyíthatatlan (axióma), mert sem az embertől, sem az anyagi világtól nem tudjuk magunkat elvonatkoztatni.

Végezetül egy példa annak illusztrálására, hogy hogyan működik a szellemi világ.

Valaki véletlenül evett valamit, ami részben romlott volt, vagy mérgező anyagot tartalmazott. Egy bizonyos idő múlva az illető kezdi magát kellemetlenül érezni. Először enyhébb, majd erősebb hascsikarás, hasgörcs követi, végül hasmenésnél "köt" ki. Ezt a folyamat egy biológus-vegyész (én nem vagyok az) által leírható megmagyarázható az élő szervezet anyagi működése alapján.

Persze egy fantázia-fogoly szerint a rosszullétért kis manók a felelősek. Egy másik a sátánra hivatkozhat. Egy harmadik egy boszorkányt tehet felelőssé. Egy negyedik titkos energiasugárzásra hivatkozhat. Mindezen esetekben a fantáziaszülemények létét, vagy nem létét nem lehet bebizonyítani, mert abban formában, hogy az egyén elképzeli csak az ő agyában létezik, objektív viszont nem.
Utószó

 A fenti gondolatfuttatás nem más, mint kivonatos összefoglalása különböző vitáimon szerzett tapasztalatomnak,felismerésemnek.

Vége














Tanulmányok

Virtuális világ valósága
1. Előszó  
2. Egy kis neurológia
3. A piramisok titokzatos titka
4. Életenergia
5. Gondolatátvitel
6. Az ember, mint vevőkészülék?
1. Előszó

Az általam virtuális világnak tekintett jelenséget, az ezzel foglalkozó 
cikkemnekebben a fejezetében fejtettem ki részletesen. Röviden így határoznám meg: a virtuális világ az össz-emberiség tudatának összessége. Ha ez kissé bonyolultan hangzik, ajánlom a linkhez tartozó szöveg elolvasását. 
E cikk témája a virtuális világnak csak egy része, a "fantázia világa". Az ember, a legfejlettebb agy tulajdonosa rendelkezik azzal a képességgel, hogy agyában tárolt információk, emlékek "atomnyi" darabjait, szegmenseit  átcsoportosítsa. Ezáltal lehetővé válik teljesen új quasi- információk, quasi-emlékek képzése és tárolása. E jelenség analógiájára egy egyszerű példa: ha egy 7 fajta és 10 db. betűből álló mondat pl. 
"kész a sarok" betűit másképpen csoportosítjuk,"karosszék"-et is mondhatunk, írhatunk! A betűk azonosságán kívül semmi köze nincs egymáshoz a két kifejezésnek. Az sem előírás, hogy azonos számú betűkből álljon a képzett szó, pl. lehet kés, kár, kor stb.
Az agyban tárolt információ-részeknek, emlék-szegmenseknek sem kell azonos idejű, azonos témájú, azonos összefüggésű lenni, hogy valamely "új" információ, vagy emlék, "találmány", "felfedezés" legyen belőlük.
Ez az emberi tulajdonság, az ember történelme folyamán állandóan "működött", de a technikai fejlődés függvényében a fantázia is fejlődésen ment keresztül. Pár tízezer évvel ezelőtt a "technikai színvonalnak", a napi életküzdelemnek, a kifejezések és az élmények egyszerűségének megfelelően alakultak ki a fantázia szülötte állatok, lények. A rengeteg példából néhány a mellékelt képeken látható. Legtöbbjüknek története, hivatása, azaz működési köre is volt. Kérdés, hogy melyiket találták ki előbb, a "feladatát", vagy a formáját a fantázia lénynek? Sok mindent nem értett, nem érthetett meg a kőkorszak embere, és az összefüggéseket, azok megoldását és irányítását kitalált "személyekre", istenekre bízta, ami köré az idők folyamán színes mesét költöttek. Ezek az isteni történetek természetesen a "földi" ember mindennapi életének és vágyainak apró részeiből tákolódtak össze.
Már az őskorban is voltak "okosabb",  ügyesebb emberek az átlagnál, akik ebbéli előnyüket kihasználták. Tekintélyük fokozása érdekében mind komplikáltabb fantázia világot építettek ki maguk körül, hogy ezzel különleges megbecsülésre, szerepre tegyenek szert, ami egyben hatalmat is jelentett pl. a sámánok, varázslók részére. Ebből 
a vallás eredete hogyan fejlődhetett ki a linken található cikkben foglalkozom. Így a vallási részt "átlépve" sort keríthetek a "virtuális- (ókori, majd újkori) tudományos-világ" fejlődésével párhuzamos fejlődött "fantázia-világ" fejlődésére, virágzására.
Minden időkben születtek új "lények, találmányok", amelyek növelték ezen lények és azok létezésében hívők számát. Természetesen néhányszáz évvel ezelőtt nem jelenthettek meg a "köztudatban" marslakók, ufók stb. Ahhoz a technika fejlődése és másodsorban a kommunikáció fejlődése, elterjedése volt szükséges. Na meg a filmvilág szerepe sem elhanyagolható, hiszen a hiedelmek egy része, legalább is képi kifejezése filmműhelyekből került ki. Sokszor akár bizonyítéknak is használnak egyes filmjeleneteket.
A fizikával, csillagászattal foglalkozó elmék munkájuk során mind több új fogalmakkal szembesültek, azaz új fogalmakat kellett alkotni a tapasztalt törvényszerűségek, anyagok, jelenségek meghatározására, magyarázására. Idővel ezek a fogalmak is köztudattá, közismeretté váltak és semmi akadálya nem volt az egyes tudományos, vagy technikai fogalmak, vagy részletek újracsoportosításának, ami minden feltalálásnak, felfedezésnek az előfeltétele. Tudniillik néhány részfogalom összekapcsolása egy teljesen új fogalmat jelenthet. Mivel a gondolatok szabad szárnyalása tulajdonképpen határtalan, a fantáziának sincs határa. Ennek egyik tere és tápláló forrása a beteg ember vágya a gyógyulásra. Ősidők óta tudatosan, vagy tudatlanul arra törekedtek egyesek, hogy valamilyen módon segítsenek az embereken, vagy ha másért nem, elismerésért, hatalomért. A sámánok, a  varázslók igyekeztek "tudásukat" misztikus köntösbe, komplikált ceremóniában öltöztetni, amivel nagyobb hatást érhettek el. Nem véletlenül hatottak is ezek a hókusz-pókuszok, lásd 
a hit ereje című fejezetet. A gyógyítóknak nemcsak a létszáma, de a kezelési módszerek, anyagok és segédeszközök, készülékek száma is szaporodott a történelem folyamán és mind a mai napig (és azontúl is) tart. Nem célom ezek ismertetése.
Tehát kezdettől fogva valamilyen misztikus köd övezte egyes emberek ténykedését és ez a "tömeg" fantáziáját tovább serkentette. Ebben a vallásoknak is nagy szerepe volt (van). Az  utolsó néhány században a tudomány és technika rohamos fejlődése még inkább megtermékenyítette az emberek fantáziáját, és egyben e mesterséges, kitalált jelenségek magyarázásához, létének igazolásához felhasználják,
eltulajdonítják a tudományos szakkifejezéseket. Mivel egyes elképzelések valóban a tárgyban széleskörű ismereteket, tudást feltételeznek, ezért képviselőik tudománynak tartják hitüket, amely azonban nem fedi a valóságot.A tudomány lényeges ismérve, hogy olyan megfigyelésre alapoz, aminek paramétereit mérni, kísérlettel igazolni, illetve újra előállítani, a jelenségetreprodukálni  lehet. Minden természeti jelenségre vonatkozó elméletnek ez a próbaköve.
Más a helyzet az u.n. áltudományokkal, melyek  a-tól (mint asztrológia) z-ig (mint zen) nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek. Minden kommentár és ismertetés nélkül felsorolok néhányat a teljesség igénye nélkül: alkémia, anthropozófia, asztrológia, ezotéria(gyüjtőfogalom), gnoszticizmus, geomantia, kabbala, kártyavetés, mágia, metafizika, misztika, neopaganizmus, new age, okkultizmus, parapszichológia, sátánizmus, sámánizmus, spiritualizmus, szufizmus, tantra, neo tantra, tarot, theozofia, yoga, számmisztika stb.
Ezt a cikket olvasásra ajánlom , amiből idézek néhány mondatot: "Az ember bízvást remélhette, hogy minden évszázadok közül a tudományosan legsikeresebb huszadik évszázad végére a tudomány beépül a kultúránkba és esztétikai érzékünk végre felér a költészetéhez. Anélkül, hogy C. P. Snow pesszimizmusát kívánnám feltámasztani a század közepéről, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ezek a remények nem váltak valóra. Az asztrológiai könyvek nagyobb példányszámban fogynak, mint az asztronómiaiak; a televízió széles utat nyit a médiumként és „tisztánlátóként" tetszelgő, másodvonalbeli szellemidézők ajtajáig. Ez a fejezet a babonaságot és a hiszékenységet vizsgálja, megpróbál magyarázatot találni rájuk és arra a könnyedségre, amellyel hasznot lehet húzni belőlük."Vissza a témához (Tanulmányok) Vissza a tartalomjegyzékhez 

2. Egy kis neurológia
Az áltudományok, egyéb hiedelmek a hiten alapulnak, amely ugyan meghökkentő dolgokat tud produkálni, ennek ellenére nem ítélendő el, mert pozitív hatása is van, amiről a "hit ereje" címmel beszámoltam. Most teljesen semleges módon, természettudományos alapon közelítem meg e témát. Mint ismeretes érzékszerveinken keresztül másodpercenként ca.300 impulzus érkezik az agyba, amelynek ca. 90% felesleges, ezért agyunk azonnal kiszűri, azaz nem vesz róla tudomást. A maradék információkat a megfelelő formában feldolgozza ésminősítve tárolja. A minősítés alatt azt értem, hogy jelentőséget, fontosságot,"rangot" ad az információnak. Különbséget tesz jelentős és jelentéktelen "dolgok" között.
Kicsit komplikáltnak hangzik, de az sem egyszerűbb, ha leírom, hogy a VMAT2 nevű gén a 10-es számú kromoszómában (A33050C) felelős azért, hogy ha valamit jelentősnek talál, dopamint "küld" a homloklebenybe, ami örömérzést, megelégedést indukál.
Ez a jelentősséget, vagy jelentéktelenséget bíráló funkció egyénenként más és más normális esetben is. Ha azonban elváltozások következtében nagyon nagy az eltérés, akkor például fokozat nélkül mindent, mint fontost és jelentőset osztályoz az agy, ekkor skizofréniáról van szó. Ennek ellentéte, akinek semmi sem fontos, egyhangúnak, szürkének látja a világot , letargiában van.
Ez persze a két véglet, amely között fokozatok léteznek. Vannak, olyanok, akik kritikusan állnak a dolgokhoz és olyanok is, akik (majdnem) mindent elhisznek. Igaza van annak a mondásnak, aki egy lehetetlenséget elhisz, annak nem probléma másik tízet elhinni.
A kiváncsiság is programozott magatartás (ösztön !?) és "könnyenhívő" személy is igyekszik kielégíteni kiváncsiságát, tudásvágyát. Ezért hajlik az emberek nagyrésze a misztikára, a titokzatosságra, tart izgalmasnak megnemértett jelenségeket stb. és fogékony nyakatekert elméletekre.
Vissza a témához (Tanulmányok) Vissza a tartalomjegyzékhez 
3. A piramisok titokzatos titka

Lovas Éva honlapján (http://www.olvasnivalo.mlap.hu/ ) az "ismeretterjesztés" gombra kattintva olvasható egy cikk a piramisokról. A cikk tartalmát illetően a következő véleményemet bátorkodom közzétenni. Először egy technikai hiba: az alábbi két mondat ellentmond egymásnak, azaz nem igaz, hogy pontos kicsinyítés, mert akkor nem 16, hanem 12,6 méter magasnak kellene lenni!
"A legtöbb csodás hatást a már előbb is említett, 230 m oldalhosszúságú és 145 m magas Kheopsz piramisnak tulajdonítják."
"A Gízai Keopsz Piramis pontos 1:12 kicsinyítése, tökéletes precizitással tájolva.
 20 x 20 m. alapterületű, 16 méter magas."
(A Kheopsz piramis méretei egészen biztosan kerekítve vannak, mert akkoriban nem méterrel mértek.)
Bár ez lenne a legkisebb hiba! Nagyobb "hiba" az ezotérikus megközelítés, és a mesterkélt titokzatosság.
A cikk olvasása után természetesen abból indultam ki, hogy itt semmiféle csodálatos, vagy természetfölötti dolog nem lehet, tehát más oldalról kell megközelítenem.
Több, mint 60 éve tudom, hogy Egyiptomban a fáraók idején a csillagászat nagy szerepet töltött be és tudományban akkoriban élenjártak. Azt is tudom, hogy a napistent Rá-t imádták. És ha én tudom, akkor ők is tudták, hogy a föld forgási tengelye nem merőleges a napkörüli pálya síkjára, hanem azzal kereken 67 ° szöget zár be. Pontosabban 66,560 719°, és a kiegészítő szög 23,439 281°. Azonkívül a piramisok kb. a 30°-on (szélességi) fekszenek.  Mi következik ebből? Az, hogy a Föld 30 szélességi fokán március 21-én a nap zenitje 60° (a nap sugarai 60°-os szögben érik a földet), június 21-én a nap zenitje 83° ( a nap sugarai 83°-os sszögben érik a földet), szeptember 21-én ugyancsak 60°-os a zenit, december 21-én pedig 53° a zenit. Ha tehát a fáraó azt akarja, hogy halála után is Rá isten kegyelmében részesüljön, vagyis síremlékét sugározza álladóan, ne legyen árnyéka, akkor ennek megfelelően kell sírhelyét építeni. Legideálisabb egy égtájra tájolt olyan gúla, amely lapjainak hajlásszöge kisebb, mint a legalacsonyabban fekvő napsugáré.
Ugyanis ekkor egész évben nincs árnyék az északi oldalon sem. Egy kis trigonometriával kiszámítható, hogy a Kheopsz piramis szöge 52°. (tg alfa= 115/145=38°, 90°-38°=52°). Nemcsak a (déli és) északi oldalon nincsen árnyék, hanem mihelyst a felkelő nap eléri az 53°-t és este nem merül mélyebbre 53°-nál sem keleten, sem nyugaton nincs árnyék. Vagyis napéjegyenlőség idején 9,5 és 14,5 óra között. Egész évben helyi idő szerint fél 10 és fél 3 óra között a piramisnak nincsen árnyéka, teljes felületét süti a nap. Csak reggel és este van a nyugati, illetve a keleti felén árnyék.
Tehát a titok általános iskolai földrajztudás és középiskolai matematikai tudás alapján megfejthető. (Ha a fáraó Budapesten a Hősökterén építette volna a piramisát a 230 méteres alappal csak 46,5 m magas lenne, mert 22°-os hajlásszög kívánatos.)
Vissza a témához (Tanulmányok)
 
Vissza a tartalomjegyzékhez 
4. Életenergia 
Nem szokásom agysejtjeimet hiábavalósággal megterhelni, ezért elvből nem olvasok ezotérikus, vagy más áltudományos műveket. Kedves és megtisztelő kérésnek teszek eleget, és ezért most mégis belevetem magam a babonás hiedelmek sűrűjébe. Tévedés ne essék, nem akarok senkit hitében megingatni, mert tudom, hit ellen (nem használ) nincsen (ész)érv. A következőkben a kiemelt idézetek az internetről származnak, de a forrást nem adom meg. Mindenki annyit talál a google-n, amennyit akar. Nem akarom reklámozni ezeket a cikkeket. Azt előre bocsátom, hogy ennek az u.n. életenergiának rengeteg neve van és körülbelül mindegyik azonos dologra gondol. Senki ne lepődjön meg, ha az idézetekben más és más megnevezés kerül elő.  

"A Reiki jelentése: Univerzális Életenergia. A Reiki-hagyományra már 2500 éves szanszkrit nyelvű írások is hivatkoznak. "  Lám-lám milyen régi és történelmi hagyománya van e fogalomnak! A tudomány akkori állása szerint négy elem létezik: föld, levegő, víz és tűz.
A Föld lapos és tenger veszi körül, felül pedig az ég boltozata a csillagokkal. A nap kering a Föld körül. A villámok az isten nyilai, dörgés a haragja. Az agy a test hűtését szolgálja, a szívben lakoznak az érzések. Őszintén szólva az akkori természettudományos szinten az "életenergia" elmélete valóban úttörő és színvonalas fogalom volt.
Vannak azonban ennél öregebb hivatkozások is! Az indiai prána 5000 évnél is idősebb.  Na de a tudományok fejlődésével, a haladással az "életenergia" fogalmát is hozzá kellett passzítani a kor nyelvéhez. Általában az jellemző a babonákra, áltudományokra, hogy technikai, természettudományi kifejezéseket eredeti, valóságos értelmükből kiforgatva, elidegenítve használják.  

".... mi is tart fenn bennünket: a prána, amit egyetemes életerő, kozmikus életenergia vagy „ folyékony fény „néven ismerünk......A prána olyan finom elem, amely áthatja a szervezet minden élő szövetének, folyadékának minden egyes sejtjét. A pránának megvan a biológiai párja, amit a Gopi Krishna „apanának” nevez, és amit úgy ír le, mint az agyban és az idegrendszerben lakozó finom esszenciát, amely finom sugárzás gerjesztésére képes. ....A prána megnevezés jelöli, mind a kozmikus életenergiát, mind annak finom biológiai vezetőjét a testben, mivel ez a két dolog elválaszthatatlan egymástól.  " (A vastagítás tőlem)
Máshol ez olvasható: "Az emberi test bonyolult felépítésű energiarendszer, melyet az energia kibontakozása öt állapotának fizikai megvalósulásai alkotnak. Az életenergia, más néven Qi az, ami megindítja a vérkeringést, a kiválasztást és az anyagcsere folyamatait. .... Általánosságban elmondható, hogy az energia éteri finomsága miatt nem vagyunk tudatában annak, hogy az energia egyéni energiahálózatunkon keresztül, testünkben kering. "
Ismét máshol :  "Az életenergia az élet mozgatója, eleven folyása mely értelemmel és emberi képzelettel működik. Az életenergia áthat minden élőlényt, embert, állatot és növényt."   
A következő mondatnak az az érdekessége, hogy nem néhány ezeréve ezelőtt szülte egy költői ihletésű egyén, hanem az időszámításunk 2007-ik évében az interneten olvasható: " Itt, ebben a testben, a megtisztított gondolati szervben, az értelem titkos kamrájában, a végtelen világegyetemben, a szív rejtekén tündöklik az Atman varázslatos fénye, miként a déli nap. "  Meg kell hagyni, nem csak ilyen dohos, avult módon lehet az "életenergiával" foglalkozni. Okos üzletemberek a mai technikát és mások ostobaságát kihasználva arra is módot találtak, hogy élettelen anyagból "életenergiát" állítsanak elő:
 
"Az Életenergia Készülékek -mint nevük is mutatja- Életenergiát / Életerôt generálnak és sugároznak. És teszik ezt folyamatosan és állandóan, szüntelenül, megszakítás nélkül (...) az Ön megelégedésére. A Készülékekbôl kiáramló és sugárzó Életenergiát / Életerôt -tudatosan- átvehetjük, felhasználhatjuk és hasznosíthatjuk bármely-, ill. minden tettünkben és cselekedetünkben, önmagunk és mások megsegítésére és elônyére."  Életenergiát mesterséges úton, vagyis géppel csak a modern világban „lehetséges generálni”, régi világban a hagyományos módszernek is meg volt az „elmélete”:   Köztudott, hogy minden élőlény – ember, állat, növény – életéhez energia szükséges, s életünk minőségére döntő hatással van ennek az energiának a mennyisége és a minősége. Azt is tudhatjuk tapasztalatból, hogy ha valakinek az energiaszintje kevesebb lesz, akkor megbetegszik – vagy fordítva, ha megbetegszik, az energiarendszerében keletkezik diszharmónia -, és ha valakinek több energiája van, mint ami az egészséges élethez feltétlenül szükséges, akkor ezta „felesleget” át tudja adni a rászorulónak/betegnek.”  Máshol:  Az Életenergia a gondolatot követi, tehát mentálisan irányítható és bármilyen távolságra ki- és átsugározható.” A fenti mondat akkora baromság, hogy kár szót vesztegetni a cáfolására! Az életenergiával foglalkozó (ál)tudományos leírások nagyjából megegyeznek és ebből kis jóakarattal az vehető ki, hogy anyagról lehet szó. Ennek nem lehet ellenmondani, hiszen csak anyag létezik! Ha ez a mondat túl rövid és érthetetlen, akkor bővebben:
Az energia, a rezgés, az erőtér, a tömeg, a tömegvonzás, sugárzás stb. az 
anyagra jellemző, (megegyezés alapján) az ember által körülírt tulajdonság.  Tehát az anyag = energia = rezgés = erőtér = tömeg = tömegvonzás = sugárzás = stb.
Ha még ez sem győz meg valakit, akkor ezt mondom:  Az anyagi világban élünk, ahol minden, de minden (maga a szemlélő is) anyagból van. Ugyanúgy a mozgás, a tér, az energia, a sugárzás, rezgés, stb., azaz minden.  

Ezen anyagi világon belül ezek a struktúra változások manifesztálódnak struktúra hordozókká és mivel a szemlélő soha nem tud az anyagon kívül kerülni, az anyagtól függetleníteni magát, soha semmiféle módon nem lehet megtudni, hogy van-e az anyagon kívül valami más!  
Akár tetszik, akár nem, ha valami folyik a testünkben, az csak anyag lehet!  
Persze ezer-évekkel ezelőtt nem tudták, hogy milyen anyag, de manapság elmondhatjuk, hogy az elektonmikroszkóp és egyéb technikai eszközök segítségével az élőlények legkisebb részeit is ismerjük, ha az összefüggéseket nem is 100%-osan!
A ma biológia tudománya mindinkább tisztában van (és ez naponta fokozódik) pl. az emberi test, a központi idegrendszer, az egyes szervek stb. működésével. Nem probléma a szívritmusának vezérlése 
elektromos impulzusok  - nem pedig valamilyen finom éteri esszencia, vagy sugárzás – segítségével.
 Való igaz, az életben lévő sejtek, sejttömörülések, sejtcsoportok, szervek és az egész élő individuum „működéséhez”, életéhez energiát használ fel, azaz átalakít. Mind a felvett, mind az átalakított és leadott energia (pl.: hősugárzás, vagy izomerő stb) teljesen normális (mindennapi) és élettelen anyag.
 Legjobb lesz, ha egy kísérletben – persze csak képzeletben!  - győződünk meg az életenergia létéről, vagy nemlétéről. Egy az életenergiában hívő önkéntes vállalkozó személyt egy asztalra fektetve és ahhoz rögzítve (hogy  a kísérlet érdekében ne mozoghasson!)  körülállja az egész világból összetoborozott, magukat a legnagyobb  energiafelesleggel és sugárzással rendelkező 10-15 személy. Ezenkívül a feljebb említett és hirdetett életenergia-generáló és sugárzó gépből a nagyobb hatás kedvéért egyet a lábhoz, egyet-egyet jobbról-balról állítunk. Vezényszóra energiasugárzásra koncentrálnak a médiumok és ugyanakkor a gépeket is maximális sugárzásra kapcsoljuk be. Ezután egy műanyagzsákot húzunk a delikvens fejére, amit a nyakán légmentesen lezárunk. A kisérlet 15 percig tart. Az asztalon fekvő személy nem él, mert oxigén hiánya miatt megfulladt. Az oxigén hiányzott neki, nem az életenergia, hiszen az túltengésben  volt körülötte, „valósággal átjárta az életenergia”, mégis meghalt, mert az életéhez oxigén volt szükséges és nem„életenergia”!
 A  fenti drasztikus példával csak azt akartam illusztrálni, hogy az emberi hiszékenység határtalan, és 5 ezer éven keresztül is kitart jólhangzó elmélete mellett, akkor is, ha az élet és a fejlődés ezerszer túlhaladott rajta, A misztikum, a titokzatosság, ami az egyszerű elméket megragadja és „szárnyalásra” ingerli.Vissza a témához (Tanulmányok) Vissza a tartalomjegyzékhez 

5. Gondolatátvitel
Bár mindíg egy kicsit rossz érzésem van, amikor a számítógépet hasonlítom az agyhoz, mert működésük alapjában nem egyezik. Most mégis a PC-re hivatkozom, mert talán ismeretes, hogyan működik a processzor. Röviden, velősen : minden egyes memóriaegységnek (byte) van címe (adress) és a processzor óriási sebességgel minden pillanatban leolvassa az egész memóriát, ill. annak tartalmát (1, vagy 0). Tehát nem valami energiasugárzás történik valahonnan valahova, hanem az "állapotok" ( a multivibrátorok kimeneteinek) soros (egymásutáni) leolvasása. Az agyban mindez párhuzamosan történik, azaz a bióelektromos jelek egyidejűleg és többszörösen száguldanak ide-oda az egyes agyrészek, neuroncsoportok között. És ez a működés szakadatlan, születéstől az egyén haláláig.
Ha valamire gondolunk, akkor az ahhoz tartozó összes élmény-emlék-képét, a kiváltó, vagy kiváltott érzelmeket, a hozzá tartozó hangot és illatot, a lexikális adatokat stb. tartalmazó sejtcsoportok között is állandó és folyamatos "összeköttetés", vagyis jeláramlás folyik. Máshogyan kifejezve, minden gondolat egy sokezer idegsejt dinamikus térbeli hálózata.
Azért dinamikus, mert a gondolat jelenléte alatt ezen hálózaton bióelektromos jelek száguldoznak (ezrével).Kíséreljük meg a lehetetlent! Először egy bevezető példa: megegyezünk, hogy mind a ketten egy dologra fogunk gondolni. Pl. az első csókra. Nyilvánvaló, azaz könnyen belátható, hogy mindenkinek egyéni élete és élettapasztalata, lehetősége és ismeretsége alapján más és mást jelent a fogalom. Annak is nyilvánvalónak kell lenni, hogy az egyes személyeknél különböző számú idegsejtekből álló hálózat nem lehet azonos.
Egyszerűbb szó pl. alma esetén is ki van zárva, hogy azonos mintázat, azonos helyen és azonos számú idegsejt összeköttetéséből alakuljon ki.Figyelem fontos, másik lehetetlenség! Tegyük fel lehetséges, hogy gondolatomat (jelen esetben: fogkefe) tartalmazó 12743 idegsejt térbeli hálózatát egy az egyben átmásoljuk valaki agyába. Kérdés, mire fog gondolni? Valószínűleg azt, hogy részeg, mert nincs értelmes gondolata. Már maga másolat elhelyezése is megoldhatatlan probléma, mert az idegsejtek nem azonosíthatóak. (A számítógépnél más a helyzet, ott lehetséges programot, képet, vagy adatokat meghatározott memória címre küldeni.)
Sajnos itt elengedhetetlen némi fizikai ismeret. Ha egy vezeték két vége között feszültség (potenciál) különbség van, akkor ott áram folyik és elekromágneses teret indukál. Méghozzá az áram irányát tekinve az erővonalak bal irányúak és merőlegesek az áram irányára. A mágneses indukció mértékegysége a T(esla). Néhány adat a mágneses tereket illetően : a Föld mágneses tere az egyenlítőn 31 µT (3.1* 10-5 T), az 50 fok szélességen 48 mikrotesla (4,8*10-5 T); az emberi agy mágnese tere ennek az egy milliomodrésze, azaz ca. 40 pikotesla( 4*10- 11 T); nagy patkómágnesé 1 millitesla ( 10- 3 T). Tehát az agy ( nem a gondolat!!)nem a gondolatot, hanem az agy-rész helyi-működésének létét, vagy hiányát. elektromágneses tere "rettenetesen" kicsi, a frekvenciája is alacsony 7 és 40 között. Azt a minimális jelet, ami az agyból kisugárzik sokszázszorosára fel kell erősíteni, hogy érzékeny műszerek láthatóvá tegyék, de Miként előzőleg kifejtettem, a gondolatot képező idegsejtek térbeli hálózatot jelentenek, így az elektromos jelek áramlásának sokezer, különböző iránya van, eredőjük meghatározhatatlan! Sem az amplitudója, sem a fázisa, sem a frekvenciája (színuszos jel 3 fő paramétere) az EEG által előállított jelnek nincs, nem lehet összefüggése a gondolat tartalmával!  Nem állhatom meg, hogy az alábbi mondatot ne idézzem, mert "falrengető"! "A tobozmirigy ugyanis a gondolatátvitel szerve, éppen úgy, mint ahogy a szem a látás, a fül a hallás szerve."
Ha valaki megtudja tenni, hogy abszolúte semmire sem gondol, agyában akkor is "szorgos" tevékenység folyik! A tudathoz tartozó rengeteg idegsejt (neuron) között állandó jel-közlekedés van. Ugyanakkor az érzékszervekről beáramló információk állandó feldolgozása, szűrése történik, abból a célból, hogy minden pillanatban tájékozódva legyél, hol vagy helyileg és időben.
Vissza a témához (Tanulmányok) 
Vissza a tartalomjegyzékhez 
6. Az ember, mint vevőkészülék? 
Mondhatnám azért nem, mert az emberi faj kifejlődésekor még nem tudott a rádióhullámokról, adó és vevőkészülékekről, és főleg a rezgőkörökről, ami pedig jól jönne az agyban a vételre.
Szóval az agy nincs berendezkedve - az érzékszervektől eltekintve - kívülről jövő jelek feldolgozására. Ez abból is tapasztalható, hogy annak ellenére, hogy fejünkre és egész testünkre záporoznak a legkülönbféle erősségű, frekvenciájú elektromos hullámok és általuk információk, legfeljebb fejfájást tapasztalunk!
Milyen szerencse, hogy nem létezik a gondolatátvitel! Tudnillik akkor villamoson, buszon, emberek csoportosulásában nem lehetne gondolkodni. Egymás gondolatai úgy összezavarnák az agyakat, hogy tökéletes tohuvabohu állna elő.

Hogy ne egyoldalúan számoljak be a problémáról, alább adok egy linket, ami a gondolatátvitelről szól. Valamelyest természettudományi és fizikai ismeretekkel rendelkező olvasók közül csak azoknak ajánlom olvasni, akik erős idegzettel rendelkeznek. A fizikában járatlanok nyugodtan olvashatják, mert valószínűleg szellemi magaslaton fogják magukat érezni.
Itt van ez a csodálatos cikk! Nem állhatom meg, hogy az alábbi mondatot ne idézzem, mert "falrengető"! "A tobozmirigy ugyanis a gondolatátvitel szerve, éppen úgy, mint ahogy a szem a látás, a fül a hallás szerve."
A világ neurológusai erről nem tudnak, mert szerintük a melatonin nevű hormont termeli, aminek fontos funkciója az ébrenlét és alvás ritmusának ellenőrzése.
"A tobozmirigy szintén az agy része. Egy különleges hormont, a melatonint termeli, amely a cirkadián ritmusok fő szállító eszköze a vérben. Ezáltal a ritmikus információ, már nemcsak idegi-elektromos úton, hanem oldott állapotban is terjed; eljutva oda is, ahova a másik esetleg nem. " (http://hipofizis.hu/biologiaiora.php)
Utolsó megjegyzésem: tobozmiriggyel minden állat, a legkezdetlegesebb is rendelkezik



Tanulmányok




Milyen a valóság?


A nagyváros központjában, az üzletnegyedben, a legforgalmasabb időszakban két pár - férfi és nő - élénken és nagy hangon vitatkozik. Az egyik pár sötétbőrű, a másik északeurópai. A szócsata komoly veszekedéssé, verekedéssé fajul mind a négy személy aktív részvételével. Végül is a sötétbőrű férfi kést ránt elő, a másik el akar futni, de máris ott van a kés a hátában. Négyen négy felé szaladnak és tűnnek el a tömegben. Szerencsére pillanatokon belül több újságíró és rendőr kerül elő és megkezdődik a tanúk kihallgatása. Elfelejtettem közölni, hogy színészek által rendezett csetepaté volt, rejtett kamerákkal. A rendőrök igaziak voltak, de nagyrészt ujjoncok, hogy tanulják a tanúk kihallgatását, mit láttak, mit hallottak. Nem akarom részletezni. A husz-huszonöt tanuvallomás között alig volt kettő-három hasonló. A vicc még az volt benne, hogy a rendőrujjoncok nem láthatták az eseményt és a tanúvallomásokból kellett kitalálniuk, hogy mi történt és hogyan néztek ki a tettesek.
Az egész előző fejezettel csak arra akarok rávilágítani, hogy mindenki a magamódján vesz tudomást a világról, veszi tudomásul részletesen, vagy kevésbbé aprólékosan a környezetében történő dolgokat.
Még rövidebben: a valóság(=igazság) relatív (viszonylagos) és szubjektív( alanyi).
Nagyon olcsó példa ez, - mondhatná valaki - hogy ebből az abszolút valóság létét tagadni lehetne.
Az egyszerűbb megértés érdekében osszuk fel a világot anyagi-tárgyi-reális, valamint szellemi-virtuális világra. Az anyagi világ (természet/Univerzum) alatt értem, ami az emberiség lététől függetlenül létezett, létezik és létezni fog. 
Az anyagi világ tény, az ember érzékelésétõl és az emberiség létezésétõl független. és egyetemes!
A szellemi, általam virtuálisnak nevezett világ fogalma alatt világ az össz-emberiség tudatának összességét értem. Részletesebben kifejtve mindaz, amit az emberi elme feltalált, kitalált, alkotott, megörökített, vagyis a matematika, az összes tudományok, az összes művészetek, az összes vallások, az összes babonák és áltudományok. Mindaz a tudás, ami emberré teszi ezt az élőlényt.
Logikusan következik, hogy a szellemi világ az emberiségtől, annak lététől függ, anélkül maga sem létezik.
Ha független az anyagi világ, akkor azt abszolút valóságnak kellene elismerni, mondhatná a nyájas olvasó. A dolog nem ilyen egyszerű!
Az anyagi világ valósága
Azt az utat, amit a "valóság" megtesz, amíg azt leírom, önkényesen 4 lépésnek nevezem, bár lehetne 4 közegnek, vagy 4 fázisnak is nevezni. Az anyagi valóságot az érzékszerveinken keresztül érzékeljük. Mivel a beérkezõ információk 80-85%-át a látóidegeken keresztül vesszük tudomásulmost csak ezzel foglalkozom. Két "kísérleti személy" áll rendelkezésre: Alfonz és Balfonz.
1. "lépés": a tárgyi környezetrõl visszavert különbözõ rezgésszámú energia a szem retináján lévõ receptorokra kerül. Akármennyire összpontosít Alfonz és Balfonz valamilyen tárgyra, akármennyire közel vannak egymáshoz, soha nem lehet a két személy sárgafoltján (makula) képzett kép tökéletesen egyforma.
2. "lépés": az idegvégzõdések az energiát bióelektromos jellé konvertálják és az agyba (látókéreg) továbbítják. Itt is minõségi különbségek léphetnek fel személyenként, amit az alábbi linken részletesebben kifejtek. Minden viszonylagos Az összehasonlítás, az ellenõrzés lehetetlen!
3. "lépés" az információk képpé való feldolgozása, kiértékelése, tárolása. Ha az elsõ 2 lépésben leírtak viszonylag nem mutatnak nagy eltérést, most lényeges változások történnek. Még abban az esetben is a Alfonz és Balfonz egypetéjû ikrek, az agyukban kiépült neuron-kapcsolatok/hálózat, vagyis a tárolt emlékek, tanult magatartás, érzelmek, mindaz ami egy ember tudatát kiteszi különbözõ, nem lehet egyforma. A kép kialakítása egy komplex mûvelet. A látott tárgy alakját, mozgását, térbeliségét és színét más helyeken képezi le az agyunk, a képet pedig a négy agyterület együttes mûködése alakítja ki. Ugyanakkor megtörténik a látottak kiértékelése az egyén előélete alapján.
Az egyén előélete alatt értem: az összes információt, azok folyamatos kiértékelését, a hozott döntéseket, azok hatásainak kiértékelését, külső események, élmények hatását, azok feldolgozását, amelyet a szóbanforgó személy születése pillanatától a döntés meghozatala előtti időt bezárólag megélt és emlékezetében tárolt. Nevezhetjük egyszerűen élettapasztalatnak. Ez mind, mind egyéni és egyedülálló, mint ahogy nincs két egyforma ember sem a világon!
4. "lépés" a látott, megélt valóság emberek közötti kommunikálása: A 3. pontban kifejtett tudati különbözõség, valamint az emberek által használt szavak, kifejezések, fogalmak általánossága miatt az egyes személy által tapasztalt valóság leírása, beszéd általi érzékeltetése, tapasztalatok átadása sem "zökkenõmentes", azaz nem lehet 100%-os. Legalább annyira relatív, mint az elõzõ 3 lépésben leírtak.
Összefoglalva: a világ valósága a világon élõ emberek által tapasztalt, megélt valóságok összege. Tehát jóval több, mind 6 milliárd valóság (igazság) létezik. Mindenegyes személy agyában a világ tükrözõdése egyedi, szubjektív és valós! Senkinek sincs joga és lehetõsége a másik ember tudatának jelenségeit, tartalmát a sajátjáéval összehasonlítani, vagy azt (a sajátját) etalonná kinevezni. Ugyanakkor természetes, hogy mindenki a saját maga által érzékelt valóságból indul ki.
Felmerülhet a kérdés mi az abszolút valóság, ami nincs személyhez kötve. Teljesen mindegy, hogy nem létezõnek, vagy létezõnek állítjuk, az abszolút valóság létezése nem ellenõrizhetõ! Azt csak "kívülrõl" lehetne megállapítani, de mivel magunk is a rendszer, az anyagi világ része vagyunk, ez nem lehetséges. Az, hogy a többség hasonlóképpen lát, tapasztal valamit nem érv, mert az nem "demokratikus szavazás" kérdése.
Még egy jelentéktelen megjegyzés, csak arra való, hogy a viszonylagosságot kihangsúlyozzam. Minden amit látunk, az már megtörtént, csak a multat látjuk. Attól függõen milyen távolságból ért szemünkbe a fény, idõ telt el és az agyi feldolgozás is idõt vesz igénybe. Természetesen ez elképzelhetetlenül kicsi idõ, de idõ! Más a helyzet, ha a Holdra tekintünk, vagy a csillagokra! 
A szellemi világ valósága
Első menet.
Egy játékteremben egy társaság, mondjuk 10 férfiú körül áll egy (karambol)billiárd-asztalt a piros, fehér, fekete elefántcsont golyókkal és két dákó van keresztbe téve az asztalon.
Mind a 10 személy az agyában a látószervéből jött információk alapján tárgyiasul (tükröződik) asztal és környéke, a körben állókkal együtt. Mind a 10 lát valamit (az egyéb érzéseket most elhanyagoljuk), de mind a 10 mást, azaz nem ugyanúgy, aminek összehasonlítására semmiféle lehetőség nincsen. Bármelyiket megkérdezzük, hogy mit lát, mindegyik ugyanazt válaszolja.
Bármelyiket kérünk, mutasson a piros golyóra, rámutat. Amelyik személy a fizikában egy kicsit jártas, vagy ha nem is, de billiárdozott már életében arra a kérdésre, hogy mi történik a fekete golyóval, ha a fehérrel pontosan telibe találjuk a következő választ adja. A fehér golyó ütközésekor mozgási energiáját átadja a feketének és az azzal az energiával folytatja azt a mozgást, amit a fehér elkezdett.
Ezt a gyakorlatban is mind a 10 bemutathatja és mindíg beválik. Mindenki meggyőződhet, hogy a golyókat a Föld vonza (súlya van), formájuk is tapintható stb. Ha nem 10, hanem 10 ezerről lenne szó az összesnek azonos tapasztalatai lennének. És az asztal a golyókkal akkor is a teremben van és létezik, ha senki emberfia nincs ott, és a helyiség kulcsra van zárva.
Objektív valóság az anyagi világ, vagyis az, amit szubjektíve mindenki, az állatokat is beleértve, többé-kevésbbé azonosnak (de nem azonos módon) észlel.
Arról van szó, hogyha abba a szobába, ahol a billiárd asztal van, akárki bemegy, kicsi vagy nagy, nőstény, vagy kan, az asztalt és a golyókat (a színvakokat kivéve) egymástól (másik személytől) függetlenül ugyan akkorának, ugyanott, ugyanolyan színűnek, ugyanolyan keménynek, ugyanolyan nehéznek, ugyanolyan alakúnak, ugyanolyan állapotban és helyzetben érzékeli és az összes érzékszerveivel érzékelheti.
Második menet.
A társaság fotelokba telepedik és az a feladatuk, hogy mindenki mesélje el ki milyen istent ismer és milyennek ismeri, tekintve, hogy mind a 10 különböző vallású. Azután ki milyen szellemekkel, kísértetekkel találkozott? Van-e szemük, hogyan néznek ki? Tudnak-e beszélni? Találkozott-e valaki halott rokonával stb.
Minden személy vallását búzgón gyakorolja és meg van győződve hitének egyedül üdvözítő voltában. Mind a 10 szülei vallását örökölte (az emberek 99%-a ilyen) és ez szinte érvként erősíti őket hitükben. Azt sem a katholikus, sem a protenstáns nem tudja, hogy ősei azért lettek olyan vallásúak, mert olyan uralkodó alattvalói voltak, akinek anyagai-hatalmi érdeke miatt azt a vallást választotta. Cuius regio eius religio!
Nem akarom szaporítani a szót, vita kerekedne, vagy legalább is nem tudnának egy egységes álláspontra jutni az egyes fantázia szüleményekkel illetően. Mivel nem anyagi tárgyról van szó, nem létezik az egyes személyek agyán kívül, nem is lehet, képtelenség anyagi paraméterekkel egységesíteni, vagy meghatározni.
Illetve az emberi fantázia is csak arra képes, hogy az anyagi világ atomizált részeiből összeállít egy új formát, jelenséget. Pl. lóláb, emberi test, nagy fül, nagy száj vörös pofa, tehénszarv stb.: ördög, szép leányalak, madár szárnnyal: angyal, alul ló test, felül ember:Kentaur, szárnyas lángolónyelvű kutya: Cerberusz stb.stb

Az első menetbeli billiárd dolgokon kívül mi marad az üres teremben, melyik isten, melyik szellem, melyik manó, vagy tündér? Az eltávozó személyek magukkal vitték, mindenki a magáét !
Az egyes személyek által érzékelt "anyagi" dolgok (b.golyó), mindenki által egyformán érzékelhető és bármikor reprodukálható, ellenőrizhető. Ezzel szemben bármilyen "szellemi észlelés" (aminek létézését nem lehet tagadni!), más személy, vagy egyáltalán nem, vagy máshogyan észleli, de semmiféleképpen nem reprodukálható és természetesen nem is ellenőrízhető.

A hívő lélek által bármely elképzelt szellem, isten, ördög, manó, boszorkány, angyal, vagy egyéb agyában képződőtt, elvont, "anyagtalan lény" senki más által nem identifikálható valami és ami csak addig van ott, amíg az a személy, de annak is csak az agyában .
Tehát a 10 személy elhagyja a játéktermet, hogy családjaik körében elfogyasszák az ebédet. A atheista, vallástalan házmester kitakarít, rendberakja a fotelokat. Kérdés, mi van most a teremben?
Egy billiárd asztal, 3 golyó, 2 dákó, 10 fotel és a házmester. Hol van valamilyen szellem, valamilyen isten, melyik a 10 közül maradt itt? Mind a tízet elvitte fejében a tíz hívő "lélek"!
Az anyagot a házmester is látja, le tudja ellenőrízni, de hol talál valami nem anyagot, valami szellemit!? Természetesen a saját agyában, de azt most mellőzöm, mert ő most nagyon pornográf képzelettel van elfoglalva.
Végkövetkeztetés
A valóság komplikált (anyagi és szellemi) .
Az anyagi valóság is szubjektív, de az anyag, a természet szabályai (törvényei), az anyag megjelenési formái, fizikai-mechanikai tulajdonságai mindenki számára egyértelmû, azonos és reprodukálható.
A szellemi világ is szubjektív, az emberi agyak terméke részben az anyagi világ megismerését szolgálja, ill. teszi lehetővé, másrészt anyagtól függetlenített fantázia alkotások, amit semmiféle körülírással, legyen az anyagi, vagy más paraméter nem lehet egyértelmûen és minden emberre érvényesnek meghatározni, definiálni.
Az az állításom, hogy a "nem anyagi világ" az emberi agyak terméke és csak az emberi társadalom ismerheti, magától értetõdõ, és önmagában bizonyíthatatlan (axióma), mert sem az embertõl, sem az anyagi világtól nem tudjuk magunkat elvonatkoztatni.
Még csak annyit, hogyha mindenki számára belátható lenne, hogy nincs abszolút igazság, hogy mindenkinek a maga szempontjából igaza van, de az nem általános érvényû és egyedül igaz, akkor nagyobb lenne a tolerancia, a megértés másokkal szemben.
Sajnos alacsony műveltségből kifolyólag, vagy egyszerűen ostobaságból sokan azt hiszik, hogy az ő valóságuk másra is, sőt mindenkire érvényes, mert ő igazságuk az abszolút igazság. Ha ez a balga hiedelem több-kevesebb hatalommal is párosul, katasztrofális következménnyel jár mind családon, mind nagyobb egységeken (pl.ország, földrész) belül. Az egyén szellemi szabadságának, egyéni véleményének, személyi jogainak és sérthetetlenségének megsértésével, gúzsbakötésével jár. Nagyobb méretekben terrort, gyilkosságokat, népirtást, háborút okoz. 
Vége 















e


Tanulmányok



  A fejlődésről

"Ugyanis nem egyetlen közös fejlődésről van szó, hanem számtalan ága-boga van a ismeretek gyarapodásának." 

 Az első dolog, ami szembeötlik, hogy a két mondatnak nem sok köze van egymáshoz, annak ellenére, hogy a szerző megpróbálja a "fejlődés" és  az "ismeretek gyarapodás" fogalmait egyenlőnek, azonosnak feltüntetni. Az "ismeretek gyarapodása" csak egy kicsi része, szegmense a mindent átfogó értelmű "fejlődésnek"!
Mielőtt a fejlődés fogalmára térnék, megemlítem, hogy viszonylag sok szinonímája van, de kivétel nélkül egyik sem olyan sokrétű jelentéssel bír, egyik sem 100%-ig azonos tartalmú, például: növekedés, (ismeret, vagy egyéb)gyarapodás, terjedés, előrelépés, haladás, emelkedés, modernizáció, innováció, változás.
Bárhol kerestem a fejlődés általános definícióját, sehol sem találtam,  illetve mindig csak egy-egy konkrét esetre, példára vonatkozóan. Ez érthető, mert általánosságban e fogalmat használni minimális információt, vagy még azt sem tartalmaz.
A fejlődés 3 területre / témára vonatkozhat: 
1. az élőlényekre (a filogenetikus osztályozás szerint)
      1/1_ azon belül a faj-csoportokra (species)
            1/2_ azon belül az egyedekre
2_az élettelen tárgyakra (szerszámok, eszközök, szerkezetek, gépek, berendezések, ruházat, hangszerek, az emberek által előállított egyéb tárgyak, stb...)3­_ az emberi kultúrára ( az összes tudomány és gyakorlati szakok/mesterségek, eljárások, folyamatok és kivitelezések, közlekedés, hírközlés, vallások, törvények, művészetek, társadalmi szabályok, stb.....)3.1 Közlekedés fejlődése esetében szárazföldi-, vizi-, vasuti-, légi- közlekedésről lehet szó.3.1.1 A légi-közlekedés fejlődése esetén szó lehet pl. a repülő gépek, az irányítás, a repülőtér felszerelésének, az utasellátás, az utasforgalom lebonyolításának, a gépek karbantartásának, technikai kiszolgálásának, a légiforgalom biztonságának, stb.... fejlődéséről.3.1.1.1 A repülőgépek fejlődése esetén szó lehet pl. a hajtómű, a futómű, a géptörzs, a szárnyfelület, a navigációs műszerek, a pilótafülke-feszerelés, az utastér, a szellőzőberendezés, az utasellátás, stb.stb fejlődéséről.És így tovább, és így tovább, amíg eljutunk a legkisebb (önálló)egységig, amelynek fejlődése alatt azt a kiviteli és működésbeli változást értjük, ami egy régebbi és egy újabb időpont között történt.

De fordítva is indulhatunk: egy "valami"-t olcsóbbra, egyszerűbbre, vagy más célra is alkalmassá változtatunk, fejlesztünk.
Ez a fejlettebb "valami" egészen biztosan besorolható egy nagyobb egységbe, csoportba. Ez az egység  egy még nagyobb csoport része és így végülis a 
3 téma egyikénél kötünk ki.

Ha diagrammként ábrázoljuk a 3 témát, azok felosztását főbb, majd mind részletesebb alcsoportokra és végül egyedekre, akkor valóban egy nagyon komplikált képet kapunk. Az is igaz, hogy minden egyes diagrammvonal által szimbolizált egység folyamatosan fejlődés, vagy fejlesztés alatt áll!
Ez azonban nem jelent azt, hogy a fejlődésnek van "ága-boga" !
A fejlődés mint fogalom determinálja azt, hogy csak egy irányú lehet. (képletesen vektorként lehet ábrázolni!) Szóval ezért van averzióm az "ágas-bogas" fejlődéssel szemben!

Hogy felfogásomat érthetőbben kifejezzem, megpróbálom a fejlődés egyetemes fogalmát meghatározni, amely így hangzik: Fejlődés a dolgok(1) célirányos(2) változása(3), vagy változtatása(4)!
Kifejtés:
1. "dolgok" 3 területet, témát foglal magába. Ezeket fentebb, a negyedik bekezdésben ismertettem.2. Ami a célirányosságot illeti, az mind a 3 területen különböző erő/hatás-ként működik. Részletezés nélkül röviden  itt az evolúciót, valamint az ember fizikai és szellemi, de elsősorban anyagi érdekeit  kell megemlíteni.3 Változás alatt az evolúció által kiváltott és maradandó állapotot értem, azaz az élő-szervezet a (megváltozott)körülményekhez igazodva a faj tovább élésének minimális energia-ráfordítással való biztosítását.4. Változtatás alatt az emberiség által létrehozott és állandóan megújított állapotokra gondolok.     
Amíg a legáltalánosabb fogalom, a 
változás fogalma minden irányban és lehetőségben szabad és határozatlan, addig a fejlődés feltétel(ek)hez kötött!
A 2-es és a 3-as területen/témában az a fejlődés, ha az adott, régi, bevált és használt alapból ( tárgy, szerkezet, gép, eljárás, művelet, folyamat, törvény, szabályzat, stb) kiindulva a végrehajtott változás a gyakorlati, vagy a szellemi élet véglegesen szerves részévé válik.
A konkrét esetekben az ilyen változás minőségi megitélése relatív és az egyének és közösségek érdekeiknek megfelelően pozitívnak, vagy negatívnak, célszerűnek, vagy célszerűtlennek itéli, itélheti
 a kiindulás tárgyával szemben.

De fejlődés az is, ami egy magból kiindulva, növénnyé "fejlődik", utódokról "gondoskodik", majd elhal. Ugyancsak fejlődésről beszélünk az embriónál, vagy a megszületése után az ember(gyereke) fejlődéséről.
A fogalom megerőszakolása
"Egyes közösségek tarthatnak előrébb, sőt az is előfordul, hogy egy csoport vezére érdekében áll, hogy hamis (visszafelé ívelő) ismereteket fogadtasson el a csoportjával."

Az a tény, hogy egyes közösségek tarthatnak előrébb, mások hátrább, nem befolyásolja sem a fejlődés meghatározását, sem tényét, de még az alapul  vehető csoport nagyságát sem!
Az idézett mondat további része kopasznak is hajmeresztő, ha a  "visszafejlődésre" akar bizonyítékul szolgálni.
A hírközlés területén a telefon fejlődése a 20 században a vezetékesből a handy-hoz és annak elterjedéséhez vezetett.  Ennek ellenére nemcsak a harmadik világban, hanem a legmodernebb országokban is használatos vezetékes telefon. Ez nem jelenti azt, hogy ezen országok, vagy a lakóinak az a része, akik vezetékes telefon előfizetők visszafejlődtek, illetve a technika 
visszafejlődött volna! Ők nem tartanak igény valamire, nem használnak egy fejlettebb hírközlési rendszert.
Ha például az északkoreai diktátor előírja, hogy mivel az amerikaiak a handy-kat lehallgatják és elrendeli azok betiltását és megsemmisítését, nem jelent semmiféle visszafejlődést!

A fejlődés szó, mint fogalom magátólértetődően magába foglalja, hogy irányt is jelent, mégpedig előre!
Mint, ahogyan értelmetlen kifejezés: visszagyarapodni, visszacsirázni, lassan rohanni, leemelkedni, felsűllyedni, mert ellentétes a két szórész értelme.
A biológiában előfordul, hogy igénybe nem vett szerv, vagy annak része, például izom elsorvad (visszafejlődés helyett!).
Az ember ősének (hátsó!) farka a 
fejlődés folyamán elsatnyult!

Vége 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése