2018. február 13., kedd

Az illuminátus gyilkos arculata






Az illuminátus gyilkos
arculata









! Orbán likudos keresztapja !


Angyali üdvözlet
a sátántól !!!!



  A cionista terror és az arrogancia

A cionista terror és az arroganciaA cionista terroristák nyíltan hirdetik az arrogáns zsidó felsőbbrendűség ideológiáját, és elismerik, hogy készek az erőszakra azok ellen, akik nem értenek egyet velük. Nagy pofon lehetett Hitler és Goebbels "adaptációja", a német felsőbbrendűség kihirdetése, talmudi módszerekkel történő "bevezetése", és a zsidóság "visszaminősítése" a legmegvetettebb "gójok" utáni kasztba, utólsóként a sorba. Tulajdonképp, ez volt a főbűne Németországnak. A nácik saját magukra adaptálták a Talmud fagyűlölettől flusztrált ideológiáját, ezzel veszélybe sodorva a zsidók 1300 évnyi kínkeservesen összehazudott, meghamisított, másoktól lopott, meggyalázott és kisajátított "felsőbbségi történelmét".Egy időre megingott a jól dokumentált bigottság és bűnözés fellegvára. Pedig a korábban bűnös, majd maguk által kiválasztottnak nevezett "nép", ami mára már nem is nép, nem vallás és nem faj, hanem egy bűnöző, társadalmi életforma megtestesülése, komoly veszélyt jelent minden társadalomra, ahova sikerült beszivárogniuk, és megmérgezniük.

Az összes, cionisták által irányított ország legfőbb törekvései között szerepel a "terrorizmus elleni harc" álcája, még ha a terrorizmus legelvetemült jelképének pont a cionista terroristák tekinthetők! Egy rövid emlékeztető:

Megemlíthetjük Meir Kahane rabbi, és a Zsidó Védelmi Liga bűnözőit, akik nem kevés gondot okoztak az FBI-nak. 1968-ban alakult meg a zsidó Defense League. Kahane (született Martin David Kahane, 1932-ben Brooklynban, New York, az elsőszülött fia egy ortodox rabbinak, aki egyike volt a "revizionista" mozgalom cionista keményvonalas Ze'ev Jabotinsky követőinek), a "zsidó felsőbbrendűség" tagja lett. Vezetői a cionista terror csoportok, és későbbi miniszterelnök Izraelben: Menachem Begin, aki az Irgun csoportot vezette, ésJichak Samir, aki a Lehi csoportot (Stern gang). Shamir például, kulcsfontosságú szerepet játszott a Lehi gyilkosságban, 1944 novemberében, a brit közel-keleti megbízott Lord Moyne, és szeptember 1948. szeptemberében a svéd ENSZ béke közvetítője gróf Folke-Bernadotte meggyilkolásában. Kahane új szervezete, a JDL, két erős szövetségesre tett szert, az izraeli jobboldali Herut politikai pártban és a New York-i maffiában. Az 1970-es években Kahane Izraelbe költözése után a JDL szakadár csoportokra bomlott, mint a "zsidó Direct Action", a "United Jewish Underground", "Mentsd meg Izrael Szigetét" és a "zsidó védők". Kahane a Izraelben megalakította Kach pártot, és meggyilkolták 1990. november 5-én, egy szállodában Manhattanben, New York City-ben.
Hogy miért kell Kahanet megemlíteni? Rabbi Kahane-nak sok lelkes (vagy lelketlen) követője akadt, akik támogattak minden olyan intézkedést, amely a zsidó túlélés módszereit népszerűsítette, úgymint a jólétet, és beleértve a terrort, fosztogatást és gyilkosságokat is. Kahane kihangsúlyozta a zsidó legyőzhetetlenségét, és ha az összes nép elismeri a kiválasztott nép fölényét, ez lesz jutalom, de könyörtelen harc vezet majd odáig. Szerinte minden nem-zsidó, potenciális náci gyilkos. Az arabokat nyilvánosan kutyáknak és csótányoknak nevezte. Az évek során a cionista fegyveresek végrehajtottak több száz jogellenes cselekményt, vélt vagy valós "ellenségeik" ellen, köztük sok vandalizmust és a zaklatást, és számtalan fenyegető telefonhívást. 1972. Január 26-án egy JDL csapat bombát robbantott az Amerikai-Szovjet kulturális Csereügynökség New York-i irodájában. Megölték a 27 éves titkárt (aki történetesen zsidó volt) és tizenhárom másik ember megsérült. Az egyik résztvevő, Sheldon Siegel, bevallotta a rendőrségen, hogy ő tette oda a bombát. Néhány évvel később Kahane elismerta a JDL felelősségét a bűnözésben.
1972. május, tíz JDL gengszter betört a washingtoni osztrák konzulátusra, és megvertékAusztria USA nagykövetét, Karl Grubert, valamint az épület házmesterét. 1974. Majusában a JDL tagjai megtámadták az arab-amerikai közösségi aktivistát, Dr. Mohammed Mehdi-t. Beletelt majdnem egy évébe a rendőrségnek, hogy letartóztaták az elkövetőt, és az a televízióban büszkélkedhetett a tettel. Nem sokkal később, Mehdi irodája, Manhattan-ben, szinte teljesen elpusztult a szándékos gyújtogatásban.Talán a legszélesebb körben kapott publicitást a bűcselekmény, amelyben a JDL volt érintett az 1985. október 11-én elkövetett gyilkosság Alex Odeh, West Coast regionális, az amerikai-arab Antidiszkriminációs bizottság igazgatója ellen. Odeh egy bomba robbanása következtében halt meg , amikor belépett a csoport Santa Ana-i, dél-kaliforniai irodájába. 1986-ban megjelent FBI-jelentésből idézve "a zsidó Defense League felelős"! Három JDL tagot azonosítottak az amerikai szövetségi nyomozók 1988-ban. Az elkövetők a bombával oltották ki Odeh életét. A vádlott gyilkosok, Keith Fuchs, Andy Green és Robert Manning, akik az USA-ban születtek, elmenekültek Izraelbe, hogy elkerüljék a büntetést. Robert Manning a "fontos zsidó Defense Liga aktivista", mint gyanúsított, legalább négy politikai merényletben vétkes. Az izraeli kormány arra törekedett, hogy akadályozza az FBI vizsgálatát. A JDL legalább 37 terrortámadást hajtott végre 1977-1984 között.

A kis "elkalandozás" azért "kicsi", mert ha mindenkit felsorolnánk, tárhelyet kellene bővíteni, ezért Mordechai Levy-t, Irv Rubin-t, és további legalább 3000 zsidó, New York-ban tevékenykedő terroristát már nem szükséges felsorolni (és ez csak New York), de mindenki veszélyben van, ahogy az Institute for Historical Review vezető amerikai kiadó is, könyvi és egyéb anyagai miatt, amelyek megkérdőjelezik a holokauszt "megsemmisítő" történetét. A magyar, de más népek népmeséiben sem fordul elő, hogy terrorcsoportok rablóvezéreiből "elnök is lehet", ha szorgalmasan robbantgat, tömeggyilkol, kínoz és ármánykodik, közben lop, csal és elnyom, de kíváncsi lennék, hogy milyen esti mesét mond egy Izraelben palesztinokat gyilkoló zsidó, a gyerekeinek.

Persze, zsidó terroristáink nekünk is vannak! 1945. óta nyomják el népünket, nemzetközileg is magyarellenes hangulatot keltve, miközben a környékező trianoni "utódországokban" is uszítanak.
Visszakanyarodva Németországhoz, ami hivatalosan csak BRD néven szerepel, inog Merkel "ügyvezető igazgatói" trónja. Az EU, szokása szerint, a németektől várja a legnagyobb áldozatot, "megmentése" érdekében, de gyakorlatilag a német gazdaság megfojtása a cél! Mi sem panaszkodhatunk a "figyelem hiányára", mivel egyértelművé vált, hogy a FIDESZ-KDNP diktatúra feladata, hogy egyenlőre, de elsőként, csak Magyarországot kell kivégezni a térségben izraeli megrendelésre. "Orbán-vezér", és Matolcsy még hiánycélokról és teljesítésekről, teljesíthetőségekről beszél, de igazából a lakosság teljes kifosztása, és provokálása a cél, ahogy az OTP is mentőkötelet dobott a velünk együtt deviza-hitel csalás áldozatának kijelölt Románia számára (fele THM-mel, Ro. 14,85 - Mo. 32,29%). Ettől időlegesen, a románok kimászhatnak a latrinából, a mi hátunkon, Csányi újabb hazaárulása árán, de az OTP "megsegítésére" adott 400 milliárd sem akar visszakerülni a "kasszába"!

Egyedül maradtunk, mint potenciális áldozat a térségben, és Orbántól eltérően, amerikai elemzők, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália mellett, Magyarországotis bedőlő államok közé sorolják! Van egy olyan, nem is paranoiára utaló érzésem, hogy Obamatérvesztése, és Ron Paul előretörése még mézesmadzagot nyújthat az amerikaiaknak 2012 novemberéig, de Európában Magyarország lesz az első teljesen legázolt ország, és Németország lehet a második! Az ellentét csak látszólagos a két ország között, mert precizitás és a tudás szorgalommal és túlélési képességgel vegyítve, ellensége az élősködőknek! A többi "EU tag", csak bedől, kidől, feldől, megdől, és hajladozik a szélben, reszketnek, mint a kocsonya, de mire észbe kapnak, a mi sírunkon tehén legelhet, és hamarosan az övékén is, mert nem csak a líbiai (USA-brit-francia) NATO-al Kaida szövetség zsidó terrorja fogja elérni mindet, hanem a terrorista, rabló zsidó hordák is megmutatják számukra, hogy mi történt, történik Magyarországon, és miért Németország Európa csontig leszívandó fejőstehene, amit újra a vágóhídra szánnak, ám nekünk sem terveztek be jobbat.

Annak idején, gyerekkorunkba, ha "véletlenül" hasba rúgtuk pajtásunknak, a csúzligumiként nyúló fülünkbe kiabálták, "neked hogyan esne, ha veled is ezt csinálnák"? Azt már tudjuk, hogy a fajelméletet kitalálók, és önön hasznukra kisajátítók nem tudják elviselni, "ha visszanyal a fagyi", és azt sem, ha meg kellene hajolni az észérvek súlya alatt, de a társadalomfejlődés iskolakezdői még azt gondolják, hogy van esélyük a "felsősökkel" szemben, pusztán csak azért, mert egy 300-400 évvel korábbi világból, jóindulattal, beengedték őket a kulturált világba. Nincs attól rosszabb, ha a buta ember ravaszkodik, és magát zseniálisnak képzelve úgy okoz kárt, hogy nem tudja felfogni, milyen nehéz lesz helyrehozni azt, amit elrontott. A pofon nem sokáig várat magára!




Így uralunk mindent, mi vagyunk az ILLUMINATI



Pintér Sándor - a Csendes Don


Magyarország és az Illuminati - Dr. Tóth Zoltán József




"A gójok legjobbjait el kell pusztítani!" Tóth, Usztics, Grespik, Varga, Kiss stb


180129CN! Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF UTOLSÓ ÜZENETE - KUBÍNYI TAMÁS - Álmos Király Televízió




 Modern inkvizíció (HAARP-GWEN-

Chemtrails)






Modern inkvizíció (HAARP-GWEN-Chemtrails)Az utóbbi időben egyre többen panaszkodnak időjárás függetlenülfejfájásra, üresség érzetre, dekoncentráltságra, depresszióra és fáradékonyságra. A látszólag ok nélkül jelentkező, főleg agyi zavarok - a hipochonderek kivételével (azok akkor is betegek, ha nincs rá okuk) - a legtöbb embernél egyre gyakoribbakká válnak, aminek csak részleges okai, a égbolton keresztbe-kasul húzódó USAF vegyi permetezés látványos mintái, és az ezekből alászálló, és kimosódott vegyi anyagok. Az elmúlt héten érte el a Földet egy"M" osztályú napkitöréssugárzási felhője. Sokan érezték a hatását, mert a nagyenergiájú részecskék erőteljes elektromágneses alacsony-frekvenciás sugárzást okoznak. Mivel a Föld gravitációs mezeje, az elmúlt 10.000 évben 2/3-ára csökkent, az ózonpajzs, és ezzel együtt a gyilkos erejű kozmikus sugárzást elnyelő védőréteg hatásossága is csökkent. Az egyre szélesebb körben ismerté váló másik ok, az elektromágneses hullámokkal létrehozott tudatmódosítás.

Teremtő célja, hogy az élőlények harmonikusan rezonáljanak a természetes frekvencia lüktetésére, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az élet kialakulásakor, alkalmazkodott az elektromágneses sugárzási viszonyokhoz. Az ionoszféra és a földfelszín közötti üregben az amerikai kormányok, "tudósok segítségével" manipulálják HAARP állomásaikkal (Nagyfrekvenciás Aktív hajnali Research Program) az időjárást és a természetes Schumann-frekvenciát. Ezek az állomások elküldik koncentrált sugárzási teljesítményüket felmelegedést okozva az ionoszféra bizonyos részein, amely visszaverődve ELF hullámokat generál. A célzott területeken, a geomérnökök hangulatváltozásokat hoznak létre emberek millióiban.64 elem hozza létre a föld modulációs (moduláció=a vivőfrekvencia képessé tétele információ hordozására) variációit. A "Föld természetes agyi ritmusa" ezekkel válik kiegyensúlyozottá. Ezek ugyanazok ásványi anyagok, mint a szervezetben a vörös vértestekben. Szoros összefüggés van a vér és a geomágneses hullámok között. A HAARP működése és természetes Schumann- hullámok egyenlőtlensége geomágneses hullámokat kelt, és megzavarja bioritmust. Ezeket a természetes geomágneses hullámokat váltják le, a mesterségesen létrehozott, alacsony frekvenciájú (VLF) földi hullámok, amik a "GWEN tornyoktól", és más mostanában épült hasonló létesítményektől érkeznek (pl. NATO "radarok").
Az agyunk rendkívül érzékenyek minden olyan technológiára, amely 
ELF hullámokat küld ki, mert azonnal elkezd rezonálni a külső jellel, egyfajta "villa-berezgető" hatást kiváltva.Dr. Andrija Puharich kísérletei közben felfedezte, hogy a 7,83 Hz-et (föld pulzusszám) előállítva, a kísérletben résztvevő személy jól érzi magát. A 10,80 Hz zavart viselkedést, a 6,6 Hz depressziót okoz. Puharich változást idézett elő ELF hullámokkal, törést okozva az RNS-és DNS hidrogénkötésekben, hogy a személy magasabb vibrációs rátát érjen el. Azt akarta, hogy a célszemély lépjen túl a lelki 8 Hz-es agyhullámfrekvencián, és felerősítsék a "psi" jelenségeket. James Hurtak, aki egyszer Puharich mellett dolgozott, könyvében írt a "kulcsokról", amelyek hidrogénkötések törését idézi elő a felvett vibrációval.

Föld be van csomagolva egy fánk alakú mágneses mezőbe. A kör alakú vonalak (fluxusok) folyamatosan érkeznek az Északi-sarkra és jelennek meg a Déli-sarkon. Az ionoszféra, az elektromágneses hullámok karmestere. 100 km-re a föld felett van egy réteg, az elektromosan töltött részecskéket elzáró pajzs, ami megvédi a felszínt a napszéltől. A természetes hullámok kapcsolódnak a légkör elektromos aktivitásához. Összességében, ezek a hullámok "a Schumann Rezonancia" frekvenciájában, legerősebben a 7,83 Hz-en, és felharmonikusaiban érzékelhetők. Ezek az (ELF) hullámok a "föld agyhullámai", spektrumukban megegyeznek a mi agyhullámainkkal. 
GWEN (Ground Wave Emergency Network) adók 320 kilométerenként (200 mérföld) vannak elhelyezve az USA-ban lehetővé téve bizonyos frekvenciákkal igazgatva a geomágneses-térerősséget az egyes területeken. A VLF 150 és 175 kHz tartományban működnek, de kibocsátanak URH hullámokat is, a 225 - 400 MHz tartományban. A VLF jelek körbeutazzák a földet. A GWEN állomás továbbítja körkörösen akár 500 km-re (300 mérföld) is a jelet. A teljes GWEN rendszer részei, (adatforrástól függően), az 58-ról, a tervezett 300 adóval lefedni az Egyesült Államokat. A tornyok mindegyike 30-150 m (300-500 láb) magas. A rádió-hullám energiája nagyon nagy távolságokban is érzékelhető a földön. Az USA fürdik ebben a mágneses mezőben, amely akkor is eléri az elme-vezérelendő célszemélyt, ha 150 m mélyen "lement a pincébe". Az egész mesterséges föld-hullám kiterjed az USA-ra, de kiépítése Európában is folyamatban van. Könnyebb elme-szabályozni és hipnotizálni azokat, akik rendszeresen mesterséges elektromágneses hullám sugárzásának vannak kitéve. A GWEN adók számos más funkciót betöltenek, beleértve az időjárás, az elme, a viselkedés és a hangulat ellenőrzés kontrollálását.

Ezek a 
HAARP rendszerek együtt működnek az orosz "Woodpecker" (harkály) adókkal, melyek hasonlóak a HAARP-hoz. Az oroszok nyíltan kivitték a "piacra" egy kisebb változatát az "időjárás-tervezés" nevű rendszernek ami elvégzi az időjárás finomhangolását több mint 200 mérföldes körben, és ugyanúgy "dolgozik", mint a GWEN egység. Egy működik a moszkvai repülőtéren is. A GWEN tornyok hatalmas energiát lőnek a légkörbe, szinkronizálva a HAARP-al.
Felvetődik a kérdés, hogyan lesz elektromágneses sugárzás segítségével például eső?

Láthatatlan hatalmas vízfolyók hömpölyögnek gőz formájában a sarkok felé az alsó légkörben. Ezek rivális áramlását képezik az 
Amazonas folyónak, és 670-770 km-es (420-480 mérföld) szélességben, 7800 km-es hosszon "csordogálnak". Ezek 3 kilométeres magasságban a föld felett szállítanak kb. 150 kg mennyiségben vizet másodpercenként. Jelenleg 5 légköri folyó található mindkét féltekén. Hatalmas árvíz jöhet létre felduzzasztásukkal. Nehéz megállapítani manapság, hogy hol, mi miért történik az időjárásban! Mindezek ismeretében érdemes elgondolkodni, hogy egyes helyeken miért pusztít az aszály, vagy miért önti el a víz a vetéseket?
Mivel kapcsolódik a témához, a vegyi-permetezések nyomán keletkező ökölnyi jegekkel pusztító jégverések sem olyan érthetetlenek, mert a cseppképző mikroszkopikus méretű porszemcsék felületén nem csak vízcsepp alakítható ki, de kicsit feljebb permetezve jégkristály is!

Csak érdekességként, a GWEN tornyok, a 
Missouri és a Mississippi folyók mentén, az északra eső területeken voltak bekapcsolva, talán gúnyból, 40 napra és 40 éjszakára kifigurázva az özönvizet. Ezek együtt, létrehoznak egy több ezer kilométer hosszon áramló "folyót" az égen, ami a sarki jég-sapkánál bukik alá, manipulálva az ún. "jet-stream" (sugáráram) áramlást. Ezekkel a "folyókkal", manipulálásukkal okoznak 120-150 milliárd dolláros mezőgazdasági károkat, veszteségeket, és kombinálva a HAARP rendszerekkel, összpontosítva a törésvonalakra, földrengéseket, mint a legutóbbi igen nagy, 8,9-9-es erősségű Japán-földrengést is!
E "rendszerek" szorosan kapcsolódnak a biológiai hadviseléshez is, mert, a bizonyos vegyületek is átalakíthatók, "aktválhatók" velük, szoros összefüggést mutatva védőoltásokkal, gyógyszerekkel, és élelmiszerekbe kevert "adalékanyagokkal"!
Nagyobb árvizek az USA-ban: Link

/
Tulok/


 "Védőoltásokkal" a túlnépesedés 

ellen

"Védőoltásokkal" a túlnépesedés ellenBill Gates 2010. februárjában egy TED rendezvényen prezentációja során az alábbi kijelentést tette:
A világon jelenleg 6,8 milliárd ember él ... várhatóan eléri a 9 milliárdot. Amennyiben jó munkát végzünk a védőoltások, az egészségbiztosítás és a reproduktív szolgáltatások terén, ezt talán 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni."
Bárki bármit is mond, a földi lét legfőbb istene a pénz! Így hát akinek van, az istent játszhat.
Bill Gates korunk egyik leggazdagabb embere, és szinte bármit megtehet. A fenti kijelentés súlyát növeli, hogy komoly érdekeltséggel bír a gyógyszeriparban. Jogunk van feltételezni, hogy (véletlenül) egy belső információt "kotyogott" ki. Egymilliárd ember egészségügyi beavatkozások által szándékosan előidézett halála vagy meg nem születése a népirtás legújabbkori módszere! Szemléltetésképpen: ha csak 1%-kal csökken a népesség szaporodóképessége, az az össznépesség tekintetében milliókat jelent – Bill Gates azonban nagyobb számokkal dobálózik!Az egymilliárd akkora szám, hogy a fasizmus és a kommunizmus összesen sem termelt ki ennyi halottat (kommunizmus≈70 millió fasizmus≈30 millió)! A fegyvernem és az ellenségkép is megváltozott. Néhány milliárd ember egyszerűen útban van. De kiknek?
A világ erőforrásait az össznépesség nagyjából 5%-a birtokolja. A népesedés problémáira megoldás lenne, ha ezek a források egyenletesen oszlanának el. A helyzetet úgy lehet a legjobban jellemezni, hogy a szűk kisebbség feléli a többség elől a közös tulajdont. Amikor a természeti javak kiosztásra kerültek, még nem létezett pénz. Éppen ezért az, hogy most mindent pénzben számolunk, egy hibás, torz világkép. Ezekhez a forrásokhoz minden népnek joga van! A jelenlegi állapotot huzamosabb ideig nem lehet fenntartani, mivel igazságtalanságra épül. Az előnyösebb pozícióban lévő erők megpróbálják konzerválni a helyzetet, mely ideig-óráig sikerülhet, de hosszú távon nem. Ezzel a kijelentéssel egy kicsit magunk ellen, magyar emberek ellen is beszélek, hiszen (a látszat ellenére) mi is ehhez a szűk körhöz tartozunk. Senki sem tekintheti magát a másiknál különbnek ezen a bolygón! A természet be is iktatott egy biztonsági korlátot a rendszerbe, belekalkulálva lényünk tökéletlenségét, és hogy ne konzerválódjanak ezek az erők huzamosabb ideig. Ezt az önszabályzó rendszert halálnak hívják. A természet így biztosítja a folyamatos megújulás és fejlődés lehetőségét világunkban. Az, hogy hol van az a határ, amikor már az egész faj fennmaradását veszélyezteti egy-egy szélsőséges, profitéhes csoport terjeszkedése, azt jelenleg nem tudjuk megmondani. Amit viszont már tudunk, hogy a felelőtlen vakcinálás nyomot hagyott az emberi DNS-ben (rengeteg állati RNS-DNS jutott a véráramunkba), melyet a jövő nemzedékei is magukkal fognak cipelni! A fejlődő ország népei nem hiába fogadják kettős érzelmekkel a fejlett világ orvosainak módszereit. Ők azt vallják, hogy az oltásokkal a szaporulatot próbálják csökkenteni! Erre lehet példa a 
polio oltások tömeges visszautasítása az afrikai kontinensen. Érdekes, hogy a természeti népek megérzései mennyire jól működnek!Bill Gates hangneméből kiderül, hogy szavait nem holmi elejtett poénként kell érteni; mondandóját „véresen" komolyan gondolta. Az elhangzott szám felülmúl minden eddigi népirtást vagy katasztrófát, amit az emberiség valaha is elszenvedett!

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a történelmi idők emberei alacsonyabb morális szinten éltek, mint napjainkban. Ha a felszínességen túl egy kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy ez a megállapítás nem igaz. A régi idők emberei másképp viszonyultak a természet erőihez, egymáshoz és a halálhoz is. Az ellenséggel való leszámolások, (főleg a hétköznapi embereknél) többnyire szemtől szembe zajlottak. Manapság nem ezt látjuk! Az alattomosság, az erkölcstelenség soha nem látott mértékeket öltött. Ritka az az ember, aki bátran a szemünkbe néz! A módszer, ahogy a vakcinákat bevezetik a piacra – politikusokat, orvosokat, híres embereket felhasználva, nem ritkán félrevezetve őket –, hátsó szándékot enged sejtetni. A gyártók a tájékozatlanságra építenek! Könnyű elhitetni bármit is egy olyan termékről, amiről az illető gyakorlatilag semmit sem tud (sajnos az orvosok döntő többsége sem ismeri kellő mélységben az oltóanyagokat). Elég néhány hangzatos, a valóságot elferdítő szlogent elhinteni, és máris meg lehet győzni a többséget az ügy érdekében!
Bill Gates kijelentése, úgy látszik, nem lépte át a média ingerküszöbét – legalábbis a magyar sajtó nem érezte fontosnak, hogy beszámoljon ezekről a súlyos szavakról. Sokan hisznek az emberiség megritkítását célzó összeesküvés-elméletekben. Bill Gates és az őt takargató média most egy újabb csontot hajított őeléjük.









Forrás: Link


Ekkor kellett volna agyonütni "véletlenül"...
És még Hitler volt tömeggyilkos!!!!















 Az ENSZ és a Világbank népesség 

csökkentést követel


Az ENSZ és a Világbank népesség csökkentést követelVilágbank, és az ENSZ Népesedési Alapjadiktálja, miszerint végre kell hajtani népesség csökkentést. Ha nem hajlandók rá, a hitelezés visszavonásra kerül. Már előre tesztelték a végrehajtást Jemenben és Nigeri Köztársaságban, de a következő évtizedekben globális végrehajtást terveznek.
Jemen lakossága hozzávetőleg 22,5 millió, 44,7 fő/km2 népsűrűséggel. A Nigeri Köztársaság kb. 11,5 milliós és 8 fő/km2 népsűrűségével a Világbank szerint "túlnépesedés jeleit mutaja". A Világbank Reproduktív egészségügyi cselekvési 2010-2015 terve, 2010 áprilisában jelent meg. ABank Millenniumi 5 (vagy MDG5Fejlesztési Célról beszél, amelynek jelentése "reproduktív egészség".


Az eugenika új-populációszabályozási rendszer. A "pro-death" globalista professzor John Cleland, a 2008-as összejövetelen érvelt a hasonló gondolkodásúaknak az ENSZ Népesedési Alapja, a Nemzetközi Planned Parenthood Alapítvány, az Európai Bizottság, aVilágbank és a Bill és Melinda Gates Alapítvány előtt:
"Ez az ügy nem szolgáltatás, hogy továbbra is leplezzük a családtervezés kifejezéssel a "szexuális és reproduktív egészség programját". Az emberek nem igazán tudják, mit jelent ez. Ha azt értjük családtervezés és a fogamzásgátlás alatt, el kell mondani. Ha aggódunk a népesség növekedése miatt, el kell mondani. Fel kell használni a megfelelő, egyértelmű nyelvezetet. Elegem van a politikai korrektségből, hogy nevén nevezzék a gyereket, a népesség stabilizálását. Alig merjük megemlíteni a családtervezés vagy a fogamzásgátlás fogalmait, mert a félünk, hogy valaki meg fog sértődni. Ez szánalmas! "

A 2010-es jelentést elhallgatta a világbank, de az ENSZ 2010. szeptemberi jelentése elég világosan fogalmazott, és 50%-os népesség csökkentést írt elő, ami per pillanat 3,5 milliárd embert "érint". Ez a 21. századi eugenika. A Bank, mint ahogy az ENSZ is, úgy véli, nincs más választása, mint megtévesztő nyelvezettel tálalni a tervezetet, hogy ne túl sokan fogjanak gyanút:
"(...) A megújult globális konszenzus előírja annak a szükségességét, hogy előrelépést tegyünk az MDG5-tel együtt, és nagyobb figyelmet szenteljünk a nemek egyenlőségének kérdésére belül és kívül. A Bank összpontosítsa figyelmét az RH-ra, és kínáljon példátlan lehetőséget. Ezek közül említésre méltó fejlődés, hogy az ENSZ 2007-ben teljesen RH-n belüli a millenniumi fejlesztési célok keretében."

Eltekintve a rendelkezésre álló globális nyomásgyakorlás bizonyítékaitól, a népesség csökkenése, és a globális megegyezés kifejezés önmagában bizonyítja, hogy:
"A globális konszenzus", mondja a jelentés, "elismeri, hogy a 4. és 5. millenniumi fejlesztési célok nem érhetők el anélkül, hogy az ország vezetésével és reproduktív rangsorolásával, az anyai és újszülött egészségügyi célok tarthatók legyenek országos szinten. A globális konszenzus javasol egy öt pontból álló tervet, amely tartalmazza:
(I.i) politikai, üzemeltetési és közösségi vezetői elkötelezettség,
(II.) a csomag a bizonyítékokon alapuló beavatkozások hatékonyságával, az egészségügyi rendszerek egy folytonosság mentén kívánja, a jó minőségű ellátást, és kiemelt helyen a színvonalas születéskori ellátást,
(III.) a szolgáltatások a nők és gyermekek számára ingyen, a felhasználás helyén, ha egy ország úgy dönt, hogy biztosítják ezt számukra,
(IV.) a képzett és motivált egészségügyi dolgozók, a megfelelő helyen, a megfelelő időben, támogató infrastruktúrával, és
(V.) az eredmények felelősségteljes, és alapos nyomon követését és kiértékelését írja elő. "

Erről beszélt Klaus Töpfer, 1996-os Bilderberg-résztvevő és korábbi ügyvezető igazgatója, az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának (UNEP), aki 2000-ben elismerte, hogy "nemzetközi konszenzust kell teremteni" a világ népessége ellenőrzése felett. Beszédében Berlinben, már az elején az új évezreddel kapcsolatban Töpfer egyenesen kijelentette:
"A legtöbb ember és a politikusok nem tudják, hogy létezik egy nemzetközi konszenzus, ami alapján, a népesedési politika az emberi jogok és a fejlesztés hangsúlyozza ezek kapacitását. A nők tudják kezelni a saját életüket."

2010. szeptembere óta, amikor az ENSZ meghozta a döntést az 50-50-50 célkitűzéseiről, egyértelművé vált, hogy az ENSZ-ben résztvevő országok nagy részének politikusai, vagy talán mind, titokban, a hivatalos jelentésen kívül is megegyeztek a népességcsökkentésközeljövőbéli vállalt mértékéről. Itt nem csak a magyar egészségügy lerombolását lehet felhozni példaként, de az orosz-német kismamákat meddővé tevő "védőoltás" programról is. Főleg Európában és az USA-ban, nem tudni, hogy az égbolton szétterülő csíkokból mikor fog az alumíniumon, báriumon, ólmon, vason, krómon, stronciumon kívül vírus vagy baktérium a fejünkre potyogni.

A nemzetközi konszenzus elérésében a Világbank is "büszkélkedhet":
"A Világbank egyedülálló helyzetben van országos szinten, a tanácsadási és a reproduktív egészségre való hatásaival, elérve a pénzügyminisztereket. Ehhez az szükséges, felhasználva a Világbank "gazdasági elemzési és technikai erőforrásait, érveljen a reproduktív egészség beruházásai érdekében. A Bank igazgatói az országokban fontos szerepet játszanak a RH folyamatban, hogy egy ország prioritásként folytasson szakpolitikai párbeszédet a kormányokkal."

És megint megérkeztünk. A Világbank a hitelező-függő nemzeteket a markában tartja. Ha a nemzet nem tesz eleget ezirányban, a Bank pénzügyileg zárolja. Vagy, mint a World Development Report fogalmazott 1984-ben , a Világbank veszélyezteti a nemzeteket, akik a Bank lassú "népesedéspolitikai" végrehajtása, és a "drasztikus lépések miatt, egyre kevésbé összeegyeztethetően az egyéni választás lehetőséggekkel és a szabadsággal, életükre törnek."
A Világbank megbeszéléséről készült leírás 2007-től, az úgynevezett népesedési kérdések a21. században:(The Role of the World Bank), elmagyarázza, hogyan működik ez a folyamat részletesebben:
"A Bank a potenciális komparatív előnye, hogy ezeket a kérdéseket a legmagasabb szinten kezeli, az ország politikai beállításával, és nem csak az Egészségügyi Minisztérium és társaik, hanem a tisztviselők, a pénzügyi és tervezés területén is. Ez azért fontos, mivel egyre inkább elismert, hogy a politikai gazdaság kritikus tényező a végrehajtásban, a lakosság és a reproduktív egészségügyi programokat illetően. Különösen a magas termékenységű országokban.A dokumentum egyértelművé teszi, hogy e globális és összehangolt lökés a teljes irányításon nem valami homályos álom. A dokumentum kimondja, hogy a két ügy jelenleg folyamatban van. Az első példában, Niger esetében már rendelkezésre állnak referencia adatok is. Mivel Niger, az IMF megítélése szerint, mint "Súlyosan eladósodott szegény ország" -, könnyű legyőzni, és a dokumentum azt is kimondja:
"A népességnövekedés dokumentálva van, és a lakosság ESW (gazdasági és az ágazati munka) tervezett. A nemzeti, lakossági és a reproduktív egészségügyi stratégia nem csak a CAS (Country Assistance Strategy) benchmark függvénye, hanem a hitelezés ravaszságán is múlik, míg a reproduktív egészség A CAS pilléreként. szerepel. "
A módszer hasonlatos a 2009. decemberi éghajlat-változási konferencia szén-dioxod kvótáinak megállapítási kísérletéhez, amikor a "fejlődő országok", vagyis a "harmadik világ" rovására akartak az alig iparosodott országok számára csökkentett kvótát megállapítani, amíg a légkör szennyezésében oroszlánrészt vállalók megkapták volna a szegény országoktól elvett részt is. Obama ezzel a tervezettel, és népesség terület szintű újra eloszlási tervezetével érkezett a konferenciára.

"A magas termékenység és a lakosság gyors növekedése nemcsak elismert, a komoly problémák terén, de a termékenységet is felhasználták, mint a CAS teljesítmény elemét. Ez volt a legtöbb az ESW instrumentális javításában. Ez oda vezetett, hogy egy szabadon álló Nemzetközi Fejlesztési Szövetség (IDA), szabályozza a népesség létét. Jelenleg előkészítés alatt áll a megvalósítás, amely az első sok évre tervezett népesség-specifikus közreműködése Világbanknak az afrikai régióban. Egyéb banki partnerek, mint az EU is, csatlakozott az "erőfeszítésekhez". Végül, a népesedési kérdések is kiemelt szerepet kaptak az új vidék-és szociálpolitikai reformok (fejlesztéspolitikai hitelnyújtás) hitelei elbírálásában."

Az ördög a részletekben rejlik. A zsarolás kiterjed a Világbank és az ENSZ részéről a "súlyosan eladósodott, szegény országokkal" szembeni végrehajtásra, a globálisan összehangolt ellenőrzési politikák érvényesítésére a lakosság ellen, és nyilvánvalóvá válik, hogy a második teszt-eset Jemen:
"A hitelezési portfólió átalakítása az egészségügyi reform projekt keretében (amely magában foglalja a családtervezést) javasolt, és várhatóan a lakossági II. projekt, hogy konkrétan a magas termékenységi és családtervezési kérdésekben döntsön. A második és harmadik pillére címét a lakossági és a reproduktív egészség képezi. A fogamzásgátlást hatékonyan kell kezelni, és a CPR szerepel a CAS indikátorban. Továbbá, a korábbi, a Bank által 2006-ban készített tanulmány "előmozdítása iránti FP igény merült fel Jemenben."
"A magas termékenységről és a gyors népességnövekedésről", a dokumentum így szól: "nem csak ismert, de a legfőbb akadálya a gazdasági növekedés és a szegénység csökkentésének, de az egyik konkrét célja, hogy a későbbiekben csökkenteni kell a népesség növekedési rátáját 3 százalékkal évente."

"A módszeresebb megközelítés a többségi lakosság alapvető menetrendjében, ami (...) nagyban fokozza a multiszektoros megközelítés elfogadását. (....) A bank komparatív előnyök megerősítését az egészségügyi rendszerekben, elsősorban az egészségügy finanszírozásával, a rendszer, a kormányzás, az elszámoltathatóság, az egészségügyi szolgáltatásnyújtás, és a keresletoldali beavatkozásokkal éri el, amelyek mindegyike fontos a további lakossági napirendben."

A szerzők megfogalmazásában továbbra is:

"Támogatásával nagyszabású a megvalósítás az integrált egészségügyi ágazat terveiben, amelyek magukba foglalják a családtervezést.
A Bank fontos szerepet játszhat a családtervezés során kiemelten magas termékenységű és a magas népességi momentumú országokban.
Bár történelmileg néhány sikeres családtervezési program alapján vertikális a megközelítés, ez a megközelítés ma már kevésbé vonzó, mind a fenntarthatóság szempontjából, mind egy átfogó reproduktív egészségügyi megközelítés terén."
Azonban megtévesztő a "racionális" nyelvezet, a dokumentum mégis furcsán titkolja, hogy a teljes spektrumú dominancia, egy katonai kifejezéssel él: "Nem valószínű, hogy ez felgyorsítja a demográfiai átmenet ezekben az országokban."


A jelentés hozzáteszi, hogy: "A bank jó helyzetben van, hogy ezt módszeresen foglalja bele lakossági és a reproduktív egészségügyi dimenziók kulcsfontosságú stratégiai dokumentumába (...). A Bank különösen jó helyzetben van, hogy pénzügyi és gazdasági elemzéseket tudjon elvégezni annak biztosítására, hogy a népesedési kérdések finanszírozásra kerültek az átfogó fejlesztési programban."
"Ezzel a stratégiával lehet a legjobban elérni egy összehangolt stratégia végrehajtását egy jól látható, erős és magas szintű, országon belüli tervezési megbízást. Monitorozza, és értékeli a program hatékonyságát. A Bank segíthet erősíteni az intézményi mechanizmusokat, és segítené külső nemzeti vagy nemzetközi partnerekkel való kapcsolatot. "
Ott is van. Világbank:, "az ország egységes" lesz, erősíti" az intézményeket, hogy Rockefeller ki tudja osztani az általa finanszírozott termékenység elleni védőoltásokat és GM élelmiszereket. Mindenekelőtt a bank eszközeit használja amit rájuk bíztak a tudományos diktatúra:keretében
"A politikai gazdaságtan szerepe és végrehajtása során, a lakossági és a reproduktív egészségügyi programok és politikák kritikus helyzetet teremtenek. A Bank azáltal, hogy előállítja a szükséges elemzési alapot a politikai vitához, játszhat konstruktív szerepet a politikai döntéshozók megkérdezésével, tegyenek lépéseket a jövőbeni változásokra, a népesség szerkezete és méretét illetően."

Tudományos diktatúrában a Világbank közreműködik a Bildrberg polip összes karjával:
"Ahogy részben a globális politikai összefüggésében lehetetlen, hogy a Bank dolgozzon ki reproduktív egészségügyi kérdésesekre válaszokat, támogatják és együttműködnek a szélesebb nemzetközi közösségek. Az UNFPA, a vezető technikai ügynökség, a lakossági területen egy nagy hálózata a kirendeltségeknek. A bank már használja az UNFPA fogamzásgátló beszerzési lehetőségeit és fokozza az együttműködést más területekkel (pl. országos képzési program irányítás). A WHO, a normatív ügynökség, kritikus partner mind globális, mind országos szinten. Mivel a népesedési kérdések kapcsolódnak a reproduktív egészségügyi kérdésekhez, HIV / AIDS, és a gyermekek túléléséhez. A bank is együttműködik a WHO-val, az UNAIDS-szel és az Egyesült Nemzetek Gyermekalapjával (UNICEF)."

Visszatérve a lényegre, a szándékot és a stratégiát hagyjuk kicsit a fantáziára. Egy globális konszenzus van a főbb nemzetközi intézmények és a bankok: között. A Föld lakosságának védekezni kell, minden eszközzel. A Világbank pénzügyi eszközöket használ, hogy a nemzetek a térdükön csússzanak. Azt állítja, hogy selejtesek a számukra. Az ENSZ garantálja a politikai legitimációt az elnéptelenedési politikában (Agenda 21). Az alapítványok fejlesztése kiterjed atermékenység-ellenes vakcinákra és GM élelmiszerekre. Az Egészségügyi Világszervezet gondoskodik az "egészség-szabványokról" és forgalmazásról. Segítségükkel a globális konstrukció gondosan koordinált felülről lefelé. A (ál)tudományos diktatúra veszélyt jelent minden szabad emberre.
A legaljasabb az egészben az, hogy a sunyi zsidó irányítású amerikai kormányzat még csak a leggyengébb államokat meri ilyen módszerekkel terrorizálni, mert az igazán túlnépesedett országokat nem meri megtámadni, és pénzügyi eszközökkel sem tudja zsarolni, mert meg tudják védeni magukat. 


 2012. december 21. és a Bio-Terror





2012. december 21. és a Bio-TerrorMegjelent a 2012. december 21-retervezett bio-terrorista támadásról az ingyenes ebook PDF formában. Link
David Chase Taylor 2012. május 4-én jelentette meg kutatási eredményeit, Bio-Terror Biblia címmel, amely összeköti a pontokat a hamis zászló alatt elkövetendő járványtámadás több mint 1000 adatpontja, és a bio-terrorizmus hírek és információs spektrumában.
2012- december 21. nem a világvége! Ez amerikának a vége. A terror-esemény, a járvány láncreakciókénti indítása, nagy valószínűséggel élő egyenes adásban fog megjelenni az egész világ számára.
Hogy az Illinois állam béli 
Chichagóban, 2012. május 20-21 rendezendő NATO csúcstalálkozó, vagy a 2012-es londoni nyári olimpia lesz a "helyszín" még nem tudjuk. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium veszélyes lehet az egészségre. - figyelmeztet az USA Stratégiai Bioterrorizmus Sürgősségi Orvosi Készültségi és Reagálási Részlege, az Army War College

A halmozott adatok alapján, a biológiai terror-kutatás egy kitalált tv-bio-terror eseményt valószínűsít, olyan közreműködők révén, mint 
lépfene, vagy himlő, de az igazi világjárvány, ami meg fogja ölni emberek millióit, a mérgező vakcinák eredménye lesz. Ez a másodlagos, de nagyobb pusztítást okozó fázis, amikor a kormányok az állítják majd, hogy a vírus mutálódott.
A kormány az egyetlen olyan szervezet, amely rendelkezik a források szervezési, tervezési, és végrehajtási lehetőségeivel. Módjában áll, hogy egy hamis bio-terror zászló alatt működjön, és zsaroljon tudósokat, lopjon vagy fejlesszen vírusokat, és bűntetlenül terjeszthesse is. Rendelkezésre állnak a logosztikai, kommunikációs, és hatalmi erőszak eszközei. A biológiai terrortámadás annyira ijesztő, hogy csak egy gyanúsított(kormány) képes kivitelezni ezt.

2009-ben Ukrajnában, a járványra, a most agyonsajnált Tyimosenkó adta "áldását" az ukránoktól amerikaiak által bérelt repülőgépekkel történő vírus-permetezésére.

Magyarországon Gyurcsány, és a Szivássy fivérek ciprusi offshore-cége (2% állami, és 98% ciprusi volt tulajdonukban) gyártotta a vakcinát, amely 10x több etil higanyt  tartalmaz ,mint az Európa más országaiban forgalmazottak.

Gondoljátok felelőségre lesznek vonva e cionista bérencek majd pont az Orbánhad esik nekik, hisz eddig is végezték a számonkérést, a rabló zsidók Brüsszelbe beperelték őket a rosz bánásmód miatt és kártérítést kaptak . Ilyen csak a mesében, és a vakolók irányította kifosztott hazánkban lehet. Most mit mondjak ítéljétek meg ti a zsidó barátaitokat, és közben gondolkozzatok el mit kapott volna egy magyar ember a vakolóktól és a törvény őreitől. De ők parancsra tették az ÁVH- s zsidó nagyapjuk még a húsdarálót kezelte most meg az unoka osztja az ész és bio terroristát alakít itt a nagy magyar rónaságban , ahol egy- két évvel ezelőtt Pintér emberei még kérdezés nélkül gyilkolták az olajos embereket. Az egyik kutya a másik eb mindegy , hogy melyik harap meg, ugyan úgy fáj és tetanusz oltásra várunk , de ha ez is biofegyver? Mindegy csak pusztuljon a magyar.

A napokban járt nálam egy kétségbeesett gyógyszerész végzettségű hölgy, mert gyermeke a "
védőoltás" beadása után autistává, és immunrendszer-hiányossá vált. A hasonló eseteknek nagy száma jelzi, hogy hazánkra kiemelt figyelmet fordítanak egyesek. Főleg amikor ártani kell a lakosságnak, és ebben olyan "neves" orvosok is résztvettek, mint Czeizel Endre, a TV nyilvánossága előtt "kupakkal ellátott tűvel" beadott politikusi védőoltást már nem is említve!

Viszont megemlíthető a németországi módszer, amikor más vakcinát kapott a lakosság, mást a katonák, és mást a köztisztviselők.
Bio-Terror Események
Barack Obama megválasztása óta 2008-ban, több mint 175 bio-terror esemény történt Amerikában, amelyek kondicionálták az első válaszadókat a rendvédelmi és katonai intézkedésekre egy közelgő bio-terrorista támadás és az azt követő járvány kapcsán. Az a tény, hogy ezek a bio-terror gyakorlatok léteznek, tömegesen megerősítik, hogy a bio-terror támadás kártyákat kijátszák. Ez egy utolsó erőfeszítés, hogy visszanyerjék a politikai, gazdasági, társadalmi, és katonai ellenőrzést, bár a számos biológiai és vegyi-anyag támadás durván 90%-a bio-terror gyakorlat. Obama megválasztása óta több, mint 50 bio-terrorterületen tartóztattak le biológiai, vagy kapcsolódó vegyi bűncselekmények miatt magánszemélyeket, annak ellenére, hogy 99%-ban ezek "teszt balesetek", gyakorlatok voltak. Itt kiemelném a 2009-es, mesterségesen előállított vírusról, és bevetéséről tájékoztató izraeli mikrobiológus letartóztatását is.
Érdekességként 
megemlíthető a madárinfluenza-járvány 2009. májusi kitörése, és az ellene szolgáló vakcina 2009. februári szabadalmaztatása. is(?).Bio -és hoaxokkal történő ijesztgetési terror
Obama 2008-as megválasztása óta több mint 50 bio-terror pánik volt amerikában, és a legtöbb hatóság nem tudta, hogy nincs igazi bio-terror veszély, ennek ellenére Montánában táborokba viték azokat, akik nem engedték beoltatni magukat a kényszeroltást végző katonákkal.2008-óta 19 "titokzatos betegség", járvány söpört végig a világon. A legtöbb generáltnak tűnik. Céljuk meggyőzni az amerikaiat és a világot, hogy ez egy nagy járvány "előszobája".


Bio-terrorhoz bűnbakok is kellenek, amelyekről a híreket a kormány és média fogja táplálni, tetszőleges számban. A bio-terror bűnbakok közé tartozik az 
afrikai kontinens, a mezőgazdaság (élelmiszer és állatok), a repülőterek és a légi közlekedés, az Al-Kaida, a biológiai biztonsági laborok, a gondolat, hogy a bioterrorizmus könnyű módszer, a bio-hackerek, a fekete piac , a bogarak és rovarok, a cenzúra vagy annak hiánya , a hazai terroristák, a betegségek átvitele egzotikus állatokról (zoonózis), a kormányzati alkalmatlanság és a hülyeség, DNS csomagküldő, Mexikó , a rakétapajzs meghibásodása, a beteg majmok, és a genetikai mutáció.
Teljesen valószínűtlen és megbocsáthatatlan "
laboratóriumi baleset" is történt a közelmúltban az USA-beli BSL Labs-nál, és máshol is szerte a világon. Az ilyen "balesetek" célja meggyőzni az orvostársadalmat, és közvéleményt, hogy a laborban "baleset" volt, és ez vezetett a globális járványhoz.A Bio-terror és a lélektani hadviselés
2011. decemberében a globális bio-terror hadviselés átverését kivégezték, amikor kiderült, hogy a H5N1 levegőben lévő mutáns formája jött létre egy holland kutatócsoport Ron Fouchier (a rotterdami Erasmus Medical Centre) vezetésével. Ez egy jelentős felfedezés volt, hogy főcímekben lehozva elhitessék a világgal, az emberiség a szakadék szélén táncol, egy genetikailag mutálódott világjárvány árnyékában.A bio-terror valódi okai

Amikor egy teljes körű bio-terror támadás bekövetkezik, a járványt 
chamtrails alkalmazásával szétszórják kormányzati repülőgépekkel, postán terjesztik, vagy mosószerekkel stb. A kormányok az egészségügyi létesítményeken keresztül fertőzött vakcinákat, vagy klinikákon keresztül hordozható Petri -csészékben (közismertebb nevén trójai óvszer) terjesztik a kórokozókat, de nagyon valószínű, hogy fertőzött vakcina lesz a felelős sokmillió ember haláláért.


A bio-terror propaganda minden idők legmagasabb szintjén áll, és megerősíti, hogy közeleg a bio-terror támadás. A 
Bio-Terror Biblia 1000 adatpontja dokumentált bizonyíték arra, hogy 2012. december 21-re "kitűzött" világvége előtt bio-terror támadás lesz. A dátumok 2012. május 20-21 (NATO-csúcstalálkozó Chicago), 2012. július 27 - augusztus 12, 2012 (Nyári Olimpia Londonban).
Egyéb lehetséges időpontok közé tartozik a 
Köztársaság Nemzeti Konvent Tampa, Florida 2012. augusztus 27, a Demokrata Nemzeti Konvent Charlotte, North Carolina 2012. szeptember 6, a 9/11 támadás 11. évfordulója, 2012. szeptember 11, és 2013. április 19.
Számításba jöhet minden olyan helyszín és esemény, amely alkalmasnak találtatik a globális elit által. A "
játék" annyira komoly, hogy már társasjáték formájában is kapható és lejátszható az USA-ban (Doctor's Play (1999), Dark Winter (2001), Airplane Anthrax Attack (2001), Marina Anthrax Attack (2003), Atlantic Storm (2005)).Jelenleg számos biológiai fegyver áll rendelkezésre. Az USA és az Európai Unió szövetsége már tervezi a "háborús játékokat". Nem kétséges, hogy támadások célpontja az USA, Európa, Izrael és Dél-Korea lesz, de az sem, hogy kik lesznek a "bűnbakok". Ekkor már forgalomba lehet hozni a genetikailag módosított, génspecifikus biológiai fegyvereket, és az új spanyol nátha 2.0-át.
Dobj egy bio-terror gránátot a gyanútlan tömegbe, és láncreakció megindul, és kihat az egész világra.
Veszélyes foglalkozás
1994. május 19-óta több mint 100 tudós halt meg a biológia, genetika és az orvostudomány területén, akiket megöltek. A legtöbb tudóst autóbaleset éri, de gyilkosság, öngyilkosság és méreg is szerepel a "repetoárban".
Szinte minden egyes esetben, az ilyen bűncselekmények elkövetőit nem tudták elfogni(?).

Bár a világ országai megállapodtak, hogy megtiltják a támadó biológiai fegyvereket, 
Izrael az egyetlen állam, amelyik nem írta alá az 1972-es biológiai fegyverekről szóló egyezményt, amely elutasítja a biológiai fegyverek alkalmazását. Az 1993-as vegyifegyver-tilalmi egyezményt ugyan aláírta Izrael, de nem ratifikáltákHa egy biológiai terrortámadás csap le Amerikában, vagy bármely más nemzetnél, az illegális izraeli állam, és a kettős állampolgárok útlevelével hadonászó lesz a fő gyanúsított, legalábbis legtöbbek számára!A Napsugár project

A Napsugár project, egy alapítvány által finanszírozott program volt 
2000-2008 között az USA-ban és Európában. Bár célja soha nem volt világosan meghatározott, illegális és etikátlan tudományos gyakorlatot folytatott a mikrobiológia területén, különösen a bio-terror és biológia fegyverek kutatása terén, hozzájárulva a világjárvány világsajtóban való "népszerűsítéséhez".
monkeys.jpg
A Bio-Terrorista Majmok

Utóhatásaként az ember által előállított bio-terror világjárványra, a kormány és a média is megpróbál bűnbakot tatálni a majmokra kenve mindent, ugyanúgy, mint tették az 1994-es
New York Times bestseller Hot Zone című könyvében, és az 1995-ös Outbreak című kasszasiker filmmel. A 9/11 óta, voltak jelentések példátlan majomtámadásokról, amikor a majom megszökik, majom lopások, és a majom csempészet, ami arra utal, hogy a majom bűnbak opciót lát el főműsoridőben.

A téma napirenden van, hisz 
2011. március óta már havonta tartanak konferenciát, de a 9/11 óta is rendszeresen. 2012-ben elérték eddig a 8-at.
"
Véletlenül" a WHO (egészségügyi világszervezet) csúcstalálkozója 2012. május 22-én kezdődik, szintén Chichagóban, a NATO csúcs után.
WHO-ról szintén érdemes néhány dolgot ismerni.6-os pandémiás fokozatnál egészségügyi katonai irányítás rendelhető el, ami 2009-ben azért nem történt meg, mert közben kiderült, hogy az USA idézte elő a járványt a WHO tudtával és közreműködésével, és kilógott a lóláb. A jégbe fagyott eszkimó asszony teteméből nyert spanyolnátha kórokozós manipuláció kiszivárgott, és sokan vizsgálatot követeltek, de letartóztatásokról nem érkezett hír.Sajnos Tyimosenkót sem ezért tartóztatták le, ahogy jelenleg is a legveszélyesebb biológiai fegyver a vakcina!
A világszerte kiépített 
BSL laborokat is szándékosan telepítették nagy népességű lakossági központokba. Ahogy Ukrajnában Baxter méreggyártó leányvállalata is, úgy máshol is veszélyforrást képeznek ezek a laborok. Ha egy bio-terror esemény üti fel a fejét valahol, nagyon valószínű, hogy BSL Labs lesz az eredeti forrása a halálos kórókozóknak.

Gazember mikrobiológusok

Bár úgy tűnik, hogy a "
tudósok" saját szakállukra dolgoztak,az igazság az, hogy bio-terror támadásokat a kormányzat segítségével, megbízására, és utasítására hajtották végre. Az amerikai és kanadai kormány nem ítéli el ezeket a bioterroristákat. A világ, a tesztként, kísérleti vakcinák miatt egyik járvány után a másikat szenvedi el, miközben a benszülötteket vádolják kiváltó okként a betegségek terjedéséért az egészségügyi szervezetek.
A történelmi feljegyzések szerint 
az USA kormány által támogatott bio-terror tele van provokált támadásokkal a gyanútlan katonák és polgárok ellen egyaránt.
Az a tény, hogy az államilag támogatott bio-terror tesztek léteznek, a tömeges támadások nemcsak megerősítik, hogy a kormány valóban egy sor bio-terrorista gyilkosból áll, de minden kétséget kizáróan ismét sztrájkokra kerül sor a nagyon közeli jövőben. A vizsgálatok eddig a következő időpontokat és helyszíneket mutatják: II. Világháború (1939-1945), Guatemala (1946-1948), San Francisco (1949), Naomi Project (1949-1969), a Koreai Háború (1952), Operation Cauldron (1952), Project 112 (1962-1971), Project SHAD (1962-1971), Operation Ranch Hand (1962-1971), Hawaii (1967), a Vietnami Háború (1970), a Russia Anthrax Leak (1979), Kína (1980′s) a Bhopal Gas Attack (1984), a Gulf War (1990-1991), Israel (1998), a 9/11 Anthrax Attacks (2001), Kolumbia (2000-Unknown), az England Foot & Mouth Attacks (2007), San Francisco (2008) , és Pakisztán (2011).
Az igazi valóság a Bio-Terror és pandémia kapcsán

Az igazi valóság a bio-terror esetében csaknem 
100%-ban ellenkezője annak, amit a közönséggel elhitetnek. Vezető tudósok szerint, a bio-fegyverek a tömeges terrorhoz túl nehézkesek, túl nehéz használni, és túl megbízhatatlanok. Bejuttatásukkal a tömegeloszlást rendkívül nehéz szabályozni, és akkor még szakmailag sincs mindig garancia, hogy működni fog. Steve Emmett, az Oxford University részéről, idegi anyagok szakértője kijelentette, hogy "Könnyű játszani a kockázatokkal, és ösztönözni a pánikok", de "Valójában a kockázat tömeges mérgezés esetében [bármely kémiai anyaggal] nagyon alacsony".Emmett (is) tájékoztatást adott, hogy a himlő ugyan átadható személyek között, de csak szoros testi kapcsolat esetén, de azzal még nem, ha fertőzöttel vagyunk egy szobában."Függetlenül attól amit az emberek mondanak, [bio-terror] nagyon nehéz vegyi vagy biológiai fegyverekkel tömeges halálozást létrehozni", jelentette ki Jonathan Tucker, a nem konvencionális fegyverek hatóságától, a (kalifornia Monterey Institute of International Studies). Annak ellenére, hogy non-stop fut az USA kormányzati propaganda, a fenyegetés a bio-terrorizmus részéről nagyon alacsony hatékonyságú, és szinte lehetetlen kivitelezni.

Bár a fentebbi vélemények igazságtartalma tiszteletre méltó, sajnos az ilyen járványok mégis szednek halálos áldozatokat, és
 még nagyobb a veszély a WHO által elrendelhető katonai irányítás, és a fertőzött vakcinával történő kényszeroltások erőszakos bevezethetősége miatt.













 Amikor megöregszel, megölnek téged is







Amikor megöregszel, megölnek téged isVigyázz, mit kívánsz, ami annyira 
"trendi", mert előbb-utóbb Te is megöregszel! És ha létrehoznak egy olyan társadalmat, amely kihúzza a dugót, "szociálisan elfogadható módon" fognak mindent elpusztítani, minden "haszontalan öreget", és ekkor ne lepődj meg, amikor levágták az adagolócsövedet, és lassú fájdalmas halált szenvedsz el, míg a saját gyermekeidet felvidítja, hogy társadalmilag felelősséget vállaltak azzal, hogy megöltek Téged.
Öld meg a nagyit, kapsz egy bónuszt!
Times magazin "házal" egy halálos propagandával, ami az eutanázia egy új formáját népszerűsíti. A magazin a "költségtakarékos halált" tűzte napirendre, amely ösztönzi az olvasókat, hogy szó szerint "húzd ki a tápláló csövet" a haldokló idős szülőknél. Így azok kiszáradnak és elpusztulnak. Ez egy új, költségcsökkentő intézkedés, amely drasztikusan csökkenti a kórházi látogatások számát... Igen, mert a halott emberek természetesen nem térnek vissza a kórházba.
Newsweek magazin is próbálja "eladni" a témát "The Case for Killing Granny" címmel.Link
A magazin borítóján kijelentette, hogy a végellátás visszafogása jó Amerikának. Éppúgy, ahogy a Times magazin, a Newsweek is törekszik, hogy a halálmenetrend leértékelje az idősek életét, és ténylegesen is arra ösztönözze a polgárokat, hogy így csökkentsék az orvosi költségeket. A 
Times  egyenesen azt mondja, hogy az "eredmény alapú halál" panelrendszerben kapja majd akészpénzes bónuszokat a polgár, ha "kihúzzák a nagyi dugóját".















Nem táplálkozásterápiáról, nyomelemek beviteléről, betegségek megelőzéséről, a mérgező GMO vegyszerek elleni hatékony fellépésről szól a fáma, hanem a rablóelit halálhadjáratáról!

Meg akarják győzni az embereket, hogy azok magukat is meggyőzzék, a véneknek jobb ha előbb halnak meg, mint később.

A hazai aktualitását az adja ezeknek a törekvéseknek, hogy a múltban is volt olyan szegénység, amikor az öregek, hogy több élelem maradjon a családnak, amikor elérkezettnek látták az időt, elmentek a "
büdösbarlangba" meghalni.Ma ez úgy történik, hogy a megbetegedett öregeket lenyomják penicillin készítményekkel, amelyek tönkre teszik az elsődleges immunrendszert, vagyis a bélflórát, majd a táplálék hasznosítására képtelen szervezetet legyöngülés után már egy enyhébb tüdőgyulladás is könnyen megöli. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik még egyáltalán hozzájutnak az orvosi ellátáshoz, mert az orvoshoz el kell jutni, és ki kell várni a sorunkat, még ha életveszélyes állapotban is vagyunk. Még rosszabb a helyzet a műtétekkel, mert egyre nagyobb azoknak a száma, akik 3 hónapra vannak előjegyezve egy olyan műtétre, amit azonnal el kellene végezni.
Gyurcsány-Bajnai-Orbán kormányoknak elsődleges célja és feladata volt és maradt az egészségügy lerombolása, a gyógyszerellátás ellehetetlenítése, leépítése.
Igaz, itt mindig az élet védelméről beszélnek, miközben gyilkolják az állampolgárokat, ami mégis "humánusabb", mintha azt mondanák amerikai stílusban, hogy dögölj meg...
Végül is, aki azt hiszi, hogy ilyen csak az amerikaiakkal történhet meg, hallgassa végig 
Obama, Soros, vagy Orbán NWO-s elképzeléseiről szóló beszédeit.





Az "új világrend" a csalókat, tolvajokat is 

kifosztja?








Az "új világrend" a csalókat, tolvajokat is kifosztja?Avagy, a nagyhal is megeszi a kishalat, majd egymást is levadásszák, és végül éhen hal az utolsó is. Válasz a kérdésre: magától, ill. tőlük elvárhatóan is igen! Pedig azt hinné az ember, hogy csak a szegényeket sarcolják tovább,de valójában nem nehéz a gazdagokból sem szegény embereket csinálni.
Kicsit rendhagyó ez az írás, mert ugyan politikusokkal is foglalkozik, de gazdasági tényezőket vizsgál a bűnözés különböző formáin keresztül. Lehet, hogy ilyen relációban más eredményeket is kaphatunk, mint amilyenekre sokan gondolnának, de a
politikai-gazdasági bűnözésnek is van evolúciója. A természettől eltérően, ez nem évmilliókig tartó folyamat. A "betegség" gyors lefolyású, és általában 3-4 generáció alatt képes elpusztítani a "gazdatestet", vagyis"Mindentelhisz Nagymama gyanútlan gyermekeit, unokáit". Természetesen ebbe a két lábon járó baktériumok, vírusok is belepusztulnak, de előrelátás hiányában bíznak "spóratokjaik" (bunkereik) védelmében, vagy felkészültnek érzik magukat a hosszú terjedésüket, szaporodásukat megakadályozó "szünetre".

Ha megvizsgáljuk a politikus bűnözők közvagyont -és költségvetést, valamint az ország kontójára felvett hitelek fosztogatási módszereit a gengszterváltástól napjainkig, megállapítható, hogy Darwin evolúciós elméletével, az évmilliárdos törzsfejlődéssel egy csiga lassúságú folyamatot próbál lemodellezni, miközben a szemünk előtt zajlott az elmúlt 23 évben a biológiai visszafejlődés "csodája", és eredményeként a Homo Sapiensből féreggé válás folyamata. Párhuzamosan e "devolúció", a minél nagyobb hasonlatosság a férgekkel analógia inverzeként, egy valóságos és gyors kifosztástechnikai fejlődést mutat.

"
- Az államilag menedzselt maffia 1989-ig működött, később, a “rendszerváltást” követően, megerősödött mint tulajdonos. Létrejöttek - a parlamenti jogalkotás által - a szakosodott maffiát segítő törvények, amelyek a kilencvenes évek elejétől kilencvennégyig a jövedéki törvényeken, a halasztott vámfizetési törvényeken keresztül legalizálták a tolvajlást. A liberalizáció címén behozott és ki nem fizetett árumennyiség is őket támogatta. A bankkonszolidációról pedig ne is beszéljünk, mert azért több száz évet kellene a bankároknak adni…"Link

valutatartalékok kifosztási módszereit sem árt megemlíteni, pedig a gengszterváltás idején, még csak "kisebb tételekben" loptak, csaltak raboltak, csempésztek, orgazdálkodtak. Az Antall-kormány és az önjelölt pártvezérek a nem csekély, de a mai viszonyokhoz képest aprópénznek számító gazolinlopásokból, privatizációs csalásokból, szeszhamisításokból, olajszőkítésből, tranzit kábítószer, fegyver -és szervkereskedelem "biztos külföldi fedezetének védelmében" adták el egymásnak és a bagóért mindent felvásárló belföldi és külföldi "befektetőknek" az országot.
A gazolinlopások a 
KM1-es tankállomásról, még csak napi 15-18 db 15.000 literes tartálykocsit jelentettek. Az olajszőkítés, szeszhamisítás is csak néhány milliárdot hozott a jelenlegi kormánypárt "konyhájára" sápként, de ki mert volna az országos és a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányok ellen szót emelni, ha maga a belügyminiszter és a kormányfő, valamint a törvényhozók is részesei voltak a szindikátusnak. (Tellér Gyula: "1990-es árfolyamon ezermilliárdra becsüli az állam privatizációból adódó veszteségét, amely ma mintegy nyolcezer milliárd forintot jelent. Egyes közgazdászok állítják, hogy csak az olajszőkítésből származó veszteség ötezer milliárd forintot tesz ki. Ez testvérek között is tizenháromezer milliárd forint.")
A gazolinlopási pereket, stílszerűen 
Antall száguldó "nagykövetnője" zárta rövidre személyesen, ami jól mutatja, hogy az MDF-es "Nyugodt erő" sem vetette meg közvagyont, mi több, annyira felelősséget érzett a "sorsa iránt", hogy hazavitte. Ezért, bár csak posztomusz, de Antall szobrot kapott (és a wiskis-rabló, vagy Kaiser akkor miért nem?). Sajnos, végzetes hiba folytán, a bíróságokat lebeszélő megbízottja, aki mint nő más szerepet is betöltött Antall életében, nem feszít mellette, pedig az ország sokkal tartozik nekik, amit már nem tudnának leülni.

Sok mai 
milliárdos még uzsorázással kezdett, egy csalással, mutyival megszerzett fedezet nélküli bankhitellel indulva. Jellemzően 20-30 milliós tételek híztak százmilliókká, majd a minisztériumok magánvonalas értesítései alapján kényszer-privatizált, becsődöltetett cégek felvásárlásain keresztül tovább gazdagodtak, de valamiből az épp nem kormányon lévő pártoknak is meg kellett élni. Másoknak sok esetben a színt váltott politikusi háttér biztosított fedezetet, mert csak így tudtak százmilliós, vissza nem térítendő támogatásokhoz jutni. AzMSZP, az MSZMP-s "örökölt"(?) vagyont ugyan elosztotta, de ez kevésnek bizonyult, ahogy a pártkassza szétosztása is. Az SZDSZ "nemzeti jogon" követelte ki a részét, bár erősen vitatott, hogy melyik nemzet jogán, mert ismerünk egy olyan nemzetet, amelyik mindenre jogot formál, de főleg arra, ami sohasem volt az övé.
Jellemzően, a 
szervezett tolvajlás váltás utáni kezdeti időszakában is már észlelhető volt néhány hiányosság, úgymint: "mintegy húszezer milliárd forintról van szó. Ez a húszezer-milliárd megoszlik olajmaffiára, szesz- és gabonamaffiára, a legnagyobb bankmaffiára, a brókermaffiára, az ÁFA-maffiára, az export-támogatás visszatérítési maffiára, valamint az eltűnt nemzeti vagyonra, a privatizációnak nevezett tolvajlásra. Tehát ez inkább húszezer milliárd forint, amit számszerűen bizonyítani is lehet".

Ekkor még kisebb hitelek, és ezekből kevesebb lopás volt a jellemző, ami már emelkedő tendenciát mutatott a Horn-kormány idején. A privatizációs osztogatás-fosztogatások mellett a "fejlődés jeleként", megjelentek a bankkonszolidációs csalások. Nagy lökést igazából ezek adtak a magánvagyongyűjtőknek. 
Erőművek, az alumíniumipar, és egyéb nagy értékű komplexumok váltottak gazdát, jellemzően a környező országok privatizációs gyakorlatával ellentétben, "népi részesedés nélkül"! Viszont ekkor már osztozkodni is kellett a "hasznon", vagyis nevén nevezve a gyereket, a Horn-Kuncze duó által ÁFA és jövedéki adómentesen "beszerzett" gázolaját Orbánék olajszőkítéshez kiépített és "védett" benzinkútjai árulták.
bankkonszolidációs csalások Orbán első "kormányzása"(?) alatt is folytatódtak, és kezdetét vette az ország teljes kifosztásának előkészítése, melyben sok ma is ismert és aktív "politikus" is részt vett. A Posta Bank százmilliárdos nagyságrendű FIDESZ-Medgyessy Link"titkosított" csalása után, 2004-ben a 179 milliárdos Siótour csalás csak bemelegítés volt aGyurcsány, Veress, Kóka triumvirátus 1380 milliárdos 2005-ös költségvetési lopásához képest, miközben tovább "privatizáltak" maguknak, és bűntársaiknak. Az féktelen autópálya építések korszakában a Gyurcsány-éra alatt, akár havi egy milliárd dollárral is növekedett az államadósság, megteremtve Európa legdrágább és árához képest is legrosszabb minőségű autópályáit. Az évi nyolc milliárd dolláros, 2001-óta fizetett pénzkiadási "adót" ekkor már a kutya sem említette.

A hosszúra nyúlt MSZP-s fosztogatás "
megkoronázása" az állampolgárok "forint" adójából finanszírozott deviza alapú hitelezési csalás 7600 milliárd forintja képezte, amiből a bankok akár 300-400 milliárdot is "vállaltak", természetesen összesen. A többit, hozzávetőleg 3000 milliárdot az adózók bankok számára pénzkiadásra fordított adója, és a maradékot virtuális forint képezte.

A 2010-es "
elsöprő erejű", de már hagyományszerű választási csalás, a Jobbik-FIDESZmegegyezés, az SZDSZ utódpártjának parlamentbe juttatása megnyitotta az utat, az ország nemzetiszín köntösbe burkolt, de valójában NWO által megszabott, Sztalinista-szocializmusra formázó diktatúrájának kialakításához. Kicsit megmosolyogtató, hogy a szavazásra jogosultak egyharmadának csak a kétharmadát "megszerző" FIDESZ-KDNP"koalícióról" Merkel az nyilatkozta, hogy "ki kell használni" ezt a kétharmadot. Valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy a szavazásra jogosultak kétharmadának elege van judeodemokrácia népmegosztó pártrendszerébőlEz az igazi kétharmados többség, de a csak zsidó irányítású és vezetésű pártok közül, kire szavazhatna a nem zsidó, ha mindet ismeri és utálja?

2010-óta, a 
FIDESZ szinte minden lehetséges népterrorizáló "törvényét" meghozta amerikai mintára, megspékelve egy nemzetgyűlés és népszavazás által sem megerősített újabb illegitim alkotmánnyal. Az általuk illegitimmé nyilvánított 1949-es alkotmány alapján legitimálta alkotmányát, ami nemzetközi szinten is paradoxonok paradoxona. Erre, és az államadósság csökkentésére hivatkozva a két utolsó tartalék közül az egyiket már befalta, bevonva a költségvetésbe a nyugdíjvagyont, és befektetéseit. Ezzel elhódította a "pálmát" az MSZP-től, mert a 2945,7 milliárdos nyugdíjvagyonból jó hogyha negyede van meg még, az is csak "papíron". A 3000 milliárdos adósságcsökkentő "ajándékot" köszönik az EKB-nál, de azIMF és a Világbank is csókoltatja a magyar kormányt, ahogy a Goldmansachnak sem lehet oka panaszra az ingyen befizetésre, és a 20%-os infációra. Orbán megmutatta, hogy autópálya építés, vagyis produktum nélkül is lehet úgy pénzt kivonni a költségvetésből, ahogy a pénzkiadási jog átadásával is lehetett 11 év alatt 88 milliárd dollár kiadást (EKB adót) a lakosság nyakába sózni. Összeségében, ha nem számoljuk az 500 milliárdos MOL pakett vásárlást, a Siótourt, a Posta Bankot, az 1000 milliárdos MALÉV felszámolást, és egyebeket, 2001-óta egy egész évi GDP-nyi kárt okoztak, de ez csak a jéghegy csúcsa. Egy másik éves GDP-t kitesz a 1990-1998-as korábbi ténykedés is.


A következő lépcsőfok már egy újabb lenyúlási módszert mutat be. Korábban is sokszor említettem, hogy a lopási, csalási lehetőségek beszűkülése koncentrálódási kényszert fog eredményezni a hatalom részére, és miután elfogytak a kishalak, a nagyobbak, majd a nagyok kerülnek sorra, de eleinte szigorúan csak a külsősökre értve, mert a holdudvar, és a más pártokkal közös érdekeltségek "még" kivételt képeznek jelenleg.
A bankok, mint köztudomású, nem csak rosszul megkötött hitelügyletek, vagy befektetések miatt dőlhetnek be, de előfordulhat, hogy főrészvényesek egy része lopja el a többiek pénzét, csődöt jelentve.

Ilyen "
jelenség", vagy módszer a Soltvadkerti Takarékszövetkezet bedőlése is, de nem szabad csodálkozni ezen, ha "gondos" kezek, egy szűkebb, másban utazó csoport révén, egy egymillió forintos alaptőkével létrehozott offshore cégbe vetve a "bizalmat", kiadja a betétesek pénzét "tőkekezelésre". Szinte biztos, hogy a kárvallott, és nem beavatott százmilliós betétek tulajdonosait az utolsó pillanatig nem tájékoztatták, hogy be kell érniük némi aprópénzzel, ha borul a bili...
A betétbiztosítás 
30 millió forintig garantálja a kifizetést 60 napon belül, de akinek a fizetése nem hozzáférhető 60 napig, nem nagyon vigasztalódik, mert egy korábban jól táplált ember sem bírja ki a még itt-ott ingyenesen is beszerezhető vízzel egy hónapnál tovább.

Öröm az ürömben, hogy az "
Aranyháromszögben" (Soltvadkert, Kecel, Kiskőrös), 300-400 milliós betétek is elúsztak. Persze ettől nagyobbak is lehettek, de sokéves borhamisítás, adómentes élesztős pálinka főzés, ÁFA -és adócsalás, az olajszőkített üzemanyag forgalmazás, amit Nógrádi Zsolt oly részletesen ecsetelt, valamint a gazolin és a jövedéki adó, és ÁFA mentes gázolaj forgalmazó "jövedelmekből" származott bevételek, jórészben egy szűkebb csoport zsebébe vándoroltak. Már hallottam olyat, aki a 90 millióját követeli az államon, mert a 30 milliós kártérítés "kevés", és mert ő ezt "megspórolta", de számtalan olyan esetet lehetne felsorolni, amikor sokkal nagyobb betétek esetében sem áll arányban a bevallott és leadózott jövedelem, és a betét nagysága egymással. Gondolhatjuk, hogy az APEH nem fog az ilyenekre vadászni, mert ha nem is ritka mint a fehér holló, hogy valakinek akár néhány száz milliója is legyen becsületes úton, sok olyan "szereplőt" ismerek a "károsultak" között, aki csak azért nincs börtönben, mert széleskörű kapcsolatai a rendőrségtől, ügyészségtől, a bíróságokon keresztül a közigazgatásig, és a legfelsőbb politikai irányításig is kiterjed "ütőképes, vagyis bűnrészes emberekre".
A takszöv bedőlése kétségtelenül "jó hatással lehet" a jelenlegi, főleg Aranyháromszög-beli hamis olasz bor behozatalra, mert egyesek, és lehet, hogy kettesek is, az ebből a jelenleg is űzött "mutyiból" származó bevételeik egy jelentős részét ott kamatoztatták, és ezért fizetési nehézségeik adódhatnak.
Figyelmeztetésként, akinek még van betétje, jól gondolja meg, hogy hol tartja, mert már svájci bankban is előfordult a közelmúltban, hogy a letétbe helyezett aranyat nem tudta a bank visszaszolgáltatni a tulajdonosának, mert "lába kelt". Ha ilyen megvilágításban vizsgáljuk a Forth Knox-i USA aranykészlet eltűnését, nem kell a párhuzamokat keresni.
Hívjuk fel "
nagy számú" milliárdos ismerőseink figyelmét, hogy a legjobb befektetés az, ha pénzüket, amíg még megvan, költsék ránk, mert alkalmasint kevesebben akarják majd agyonverni őket, mikor eljön ennek is az ideje...

 A második front


A második frontMiközben kutatók, tudósoktömege dolgozik az emberiség betegségektől való megszabadításán, egy másik részük a globalaista tömegyilkosok szolgálatában az ellenkezőjét teszi. Kicsit távolabbról futunk neki a kérdésnek, valahonnan a "Quorum" érzékeléstől. Ez az érzékelés egy olyan rendszere, ami az ingerválasza a népességnek. Sok baktériumfaj használja a kvórumérzékelést a helyi lakosság génexperssziójaszerint. Hasonló módon bizonyos közösségeket alkotó rovarok is használják a határozatképes érzékelést, hogy megállapítsák például a fészkük helyét. Nem csak a biológiai rendszerekben, de a számítástechnikában, robotikában is hasznos a határozatképesség érzékelés.

Az elektromágneses (EMFaeroszolos szórás hangulatbefolyásolása nyilvánvaló, amikor ezek a mesterséges felhők láthatatlan, modulált rádiófrekvenciás energiaforrásként viselkednek. Ezeket gyakran nevezik "ujjlenyomat felhőknek", mert hasonlítanak az ujjlenyomatokra az égen. Az ujjlenyomat felhők erős rádiófrekvenciás kibocsátása reagál a félvezető tulajdonságú alumínium és bárium félvezető tulajdonságaival. Félig vezető aeroszol plazmaréteget alkotnak, amely elektromosan hajlamos a megfigyelt viselkedés ujjlenyomatfelhő gerjesztése esetén visszasugározni egy erős EMF jelet.
Chemtrails, ujjlenyomat felhők, élelmiszerek és szuperbaktériumok?

2012. januárban 
Cliff Carnicom bejelentett egy módszert, amely semlegesíti a feltételezett szuperbaktériumot, a Morgellons-szindrómát, egy szisztémás betegséget, amely többnyire bőrbetegségként manifesztálódik, és valójában egy önreprodukáló biológiai fegyver.
szuperbaktérium megtanulja, hogyan kell változni, hogy az elme válaszoljon egy mágneses mezővel. Carnicom állítása szerint a biológiai alapú szuperbaktrériumok valószínűleg elektromágneses mezők alapján reagálnak vas és ferromágneses anyagok jelenlétére. A Carnicom Intézet egy semlegesítési módszer kifejlesztésével aláásni igyekszik az emberi testben létrehozható kritikus rendszerek kialakulását.Meg kell jegyezni, hogy a Jet repülőgép pilóták, a személyzet és vállalkozók, akik részt vesznek a chemtrails és aeroszol szemétszórásban, úgy tudhatják, hogy ők segítenek enyhíteni a globális felmelegedés és klímaváltozás hatásait.
Egy új jelentés szerint, a pilótáknak azt mondják, a fémes aeroszolok védik az embereket és a növényeket a bolygót érő veszélyes napból érkező sugárzástól. Ugyanez lehet az indoka
Bill Gates által finanszírozott magaslégköri kénpermetezésnek, és az Antarktisz közelében finanszírozási okok miatt akadozó planktonmennyiség növelő vaspor tengerbe kiszórásnak is. Ez utóbbi esetében többszáz tonna vasport juttatnának az óceánba 200 mérföldre nyugatra, a Galapagos-szigetektől, és száz tonna vasport a nemzetközi vizekbe.

A vas szaporodásra ösztönzi a planktonokat (
minden olyan élőlényt a plankton életközösségbe sorolunk, amely helyváltoztatásában elsősorban a víz áramlása és nem a saját izomműködése a meghatározó, így ide soroltak az algák is), amelyek elnyelik a CO2-őt. John Martin tudós, már 1980-ban figyelmeztetett, hogy egy "fél tartályhajó vaspor" jégkorszakot okozhatnem beszélve a veszélyes és mérgező algavirágzásról.

Ezek a "
küldetések" teszi lehetővé a jó embereknek, hogy rossz dolgokat műveljenek, mert nem értik tevékenységük következményeit, pedig az egyre növekvő ismeretek bírtokában, és a chemtrail műveletek kapcsolatos tényfeltárás vészjósló motívumai, a családjaikat is veszélyeztető alattomos veszély, előbb-utóbb megfertőzi az ő testüket is.

/
Tulok/


 Vallás-világháború?


Vallás-világháború?Á, dehogy! Az emberiség válaszút előtt áll, szembesül a döntés kérdésével: befogadja avilágegyetem álmát, és azt a tényt, hogy különleges és megvan a potenciálja részévé válni, vagy megadja magát a halálmániás uralmi elitragadozóinak, melyek tönkreteszik a fajt, és korlátozzák az elmét. Vallási fanatikusok akarják elhozni az Armageddont. Ez részben igaz is a követőkre, végrehajtókra és a majmolóikra, de a "fekete arisztokrácia" legfelsőbb irányításása számára csak morzsák, amiket hűséges baromfiaik elé szórnak (akik megeszik és megvesznek tőle).
A "nagy népirtás" forgatókönyve adott. Ha filmen látnánk az USA és Izrael erőlködését a Harmadik Világháború kirobbantása érdekében, a rendezéstől függően akár vígjáték is lehetne ez a végjáték. De a valóság nem film. Amerikában most tervezik az új helyzetet a Közel-Keleten, és ehhez szükség van egy megfelelően alkalmas politikai provokációra.

1941-ben az amerikai vezetés bizonyított módon tudott a Pearl Harbor ellen tervezett japán támadásról, de nem tett semmit, hogy megelőzze, mert szükség volt a Japán elleni háborúra. Valójában a jelenlegi konstelláció a Perzsa-öbölben nagyon jól összehasonlítható a megelőző időszak japánok Pearl Harbor elleni támadásának előkészítésével, amiért Roosevelt, a Rockefellerek bábja, mindent megtett hatalma megtartása érdekében. Ő növelte a Japán elleni nyomást, amit az összes nyersanyagokat érintő szankciókkal fokoztak elviselhetetlenné. Ez egy egyértelmű összeesküvés részét képezte, ahogy most Izrael Irán elleni acsarkodása is. A pattanásig feszített húrhoz hasonló Közel-Keleti feszült helyzet várhatóan rádióaktív sivataggá változtatja a térséget, amit az orosz Wojennoje Obosrenije katonai portál is jelez, idézve Aviv Kohavit, az izraeli hírszerzés főnökét, aki azt állítja, hogy Irán több, mint 4 tonna alacsony, és 100 kg magas dúsítású uránnal rendelkezik (100%-os tisztaságú U-235-ből 23 kg, Pu-239-ből 5,6 kg a kritikus tömeg, vagyis egy futball labda nagyságú).
Meglátása szerint ez fogja tönkretenni Izrael gazdaságát, nukleáris sivataggá változtatva a térséget. Mivel zsidó mondja, gondolhatnánk arra is, hogy szokásos zsidó hazugság, deKhamenei ajatollah kijelentése is elgondolkodtató: "Izrael elpusztul 9 perc alatt" (Ennek az időpontnak a közeledtéről tudni fogunk, mert az X-edik 550.000 zsidó menekült transzport és pereputtyuk fogja elárasztani Magyarországot, legalábbis a kiadott 13 millió magyar TB-kártya alapján).

Az amerikai hadihajókat szándékosan állítják az iráni partok közelébe, hogy elérje őket egy iráni rakéta. Az iráni agresszió "áldozatául esett" hajók indokot teremthetnek az USAbelépésére a háborúba.
A vallási rizsa nagyjából úgy szól, hogy az Armageddon fogja lehetővé tenni "Nagy Izrael" megalakítását, beteljesítve az állítólagos bibliai próféciákat, de a terv mögött végső soron aRothschildok állnak. Az "ötletet" a gyanútlan izraelieknek szánják, akiket a jelenlegi kormány "ágyútölteléknek" kíván használni.

Ez feltételezi az oszthatatlan területnek kijelölt Erec Izraelt, és magában foglalja bővülésre a zsidó szuverenitás egész területét aJordán folyóigés Libanon, Szíria, Egyiptom és Irak egyes területeit is. A mézesmadzag szerint sietve felépítenék a jeruzsálemi templomot, és az összes nem zsidó teljesíthetné Ovadia Yosef befolyásos rabbi hagymázas álmát: "a nem-zsidók csak nekünk szolgálni születtek, ha nem, akkor nincs helyük ebben a világban - csak akkor van, ha szolgálják Izrael népét".

Ovadia Yosef szellemi mentora a Sasz vallási fundamentalista pártnak, amely szefárd zsidó. Yosef nagy vallási vezetőnek tekinthető Izraelben. A Sasz párt tagja, a koalíciós kormánynak, és több százezer követője van. Yosef nyilatkozatát, egy volt izraeli főrabbi idézte a Jerusalem Postban.
Persze Netanjahu is tett hasonló területi terjeszkedést kilátásba helyező nyilatkozatot, amikor kijelentette "nem lesz többé Libanon a térképen". Ha megnézzük az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felsorolt 388 megsértését a libanoni légtérnek, akkor világosnak kell lennie, hogy Izrael azt tervezi, hogy Libanont bedarálja Assad bukása után.

Végeredményben, aháborúnak szeretnének vallási színezetet adni, bár nem szokták kihangsúlyozni, hogy Izrael lakosságának 90%-a kazár-zsidó, vagyisgenetikailag nem zsidó. A "maradék" többsége vér szerint is zsidó, és a háborúban "veszteséglistára" fog kerülni, de az Erec Israel(Nagy Izrael) ígéretével fanatizálhatók.

Top 8-as listába viszont több megváltónak kell megküzdenie egymással "hívein keresztül". A sátánista fekete arisztokrácia szabadkőművesei az Antrikrisztusra, a Sátánra voksolnak. A hinduk Kalki Avatar eljövetelére, a buddhisták befutója Meitreya az eljövendő buddha. A párszik Sossioshtvárják, míg a síták szerint ayatollah tudja képviselni megfelelően őket. Az iszlám elkötelezettjei szerint Mohamed Próféta utódjaként Mahdi, a világ ura jelenik meg. A zsidók a "Messiasch" várják, amíg a keresztények szerényen csak Krisztus második eljövetelét, de semmi újabb megváltót.

A valóság viszont túlmutat a vallásháborúkon. Igazából semmi közük hozzá, mivel csak egy kis létszámú réteg követel mindent magának. Tavaly már írtam az "Angolszász misszió" általam értelmezett okairól, céljáról és forgatókönyvéről. A Közel-Keleten elindítandó világháború elkerülhetetlenül át fog csapni nukleáris háborúba, ami nem csak helyileg, de globálisan is elpusztítja az emberi civilizációt.Nem kétséges, hogy Irán, ha rendelkezik atomfegyverekkel, használni is fogja végveszélyben, de Izrael biztos, ha "9 perc" alatt lerombolják, ahogy Khamenei állítja. A túlélésre nemhogy a Georgiai gránittömbökre felvésett 500 millió embernek, hanem csak néhány százezernek van esélye, de legalább két generációnak a föld alatt, ha kibírja a bolygó kérge a nukleáris robbanásokat. Ez a háború már nem a fosszilis energiahordozókért indul, hanem az emberiség kiirtásáért, és ilyenkor a magukat mások fölé emelőkről mindig Kesztner Rezső elhíresült mondása jut az eszembe:"Szegény zsidó nem kell Izraelbe". Gátlástalan fosztogató, rablógyilkos gazemberek lennének az emberiség kiválasztott túlélői?
Az "új embertípus" előállítását célzó kísérletek már megtették első lépéseiket egy kitenyésztett faj létrehozása felé. Ha Ráma és Atlantisz 10500-12500 évvel korábbi múltbéli háborúja kényszerítette ki Afrika néhány ezer éves múlttal rendelkező népeinek kitenyésztését, az intő példa már adott...



  2010-10-29 08:25:15, péntek




Az üldözési mánia a zsidóknál társadalmi paranoia! Felvillanyozó írás, mert következtetései ragyogó harmóniába hozhatók a zsidóságát erősen hangsúlyozó snóbli-díjas agykutató, Eric C. Kandel kísérleti eredményeiből levont következtetéseivel. Csupán csak annyi a különbség - és ez nem lényegtelen! - hogy a zsidó társadalmat jellemző paranoia nem genetikai, hanem társadalomgenetikai alapokon nyugszik, azaz gyógyszeresen nem gyógyítható. A zsidóság kultúrája teremti meg és tartja fenn a magasabbrendűség és üldözöttség tudatát az ezen a kultúrán fölnevelt egyedekben.

A két tudati forma szélsőséges megnyilvánulása aztán ami esetleg egyéb - talán részben genetikai - sajátságok eredményeként kiváltja a betegség ismert tüneteit, hajtja az áldozatot esetleg teljes szellemi eltompulásba vagy öngyilkosságba.

Eric C. Kandel 2000-ben snóbli-díjat kapott az agyműködésre vonatkozó tanulmányaiért. Kandel bécsi zsidó családban született, és az 1939-es náci hatalomátvételkor családjával egyetemben kizavarták a lakásukból, és föltehetően a lakást kirabló 'nácik' elvitték az akkor kapott kormányozható kis játékautóját. Ugyan az életük megmaradt, el sem szállították őket a lágerekbe, hanem a rokonaik Amerikába menekítették ki őket, és ott felnőve, iskolázva lett agykutató. Közben elvégezte a zsidó iskolát, a yeshivát és tudatilag is teljesen zsidó lett, aki autója elveszítését soha nem bocsátotta meg vélt elrablóinak. Snóbli-díjas emlékeit könyvben adta közre [2], és ebben állandóan és keményen átsüt az üldözöttség, a magasabbrendűség tudata, a nácizmus, a mindenütt fellángoló antiszemitizmus gyűlölete.





Paranoia.

Kandel szépen kifejti az emlékezés molekuláris élettani alapjait, és ragyogóan kimutatja, hogy az idegrendszer az emlékek beépítését az idegsejtek szinapszisainak továbbfejlesztése révén létrehozott újabb kapcsolatokkal végzi el. De nem ismeri - és nem is érti! -, hogy a szinaptikus kapcsolatok miként alakulnak aztán tudati képpé, jelennek meg, idéződnek fel később emlékként.

Ismert, hogy az idegsejtek szaporodásra képtelenek, ezért növekedésük legfeljebb a sejthártya kitüremkedésével érhető el, amely másik idegsejt érzékelő részéhez közeledve ott szinapszist képezhet. Ennek eredményei az új kapcsolatok. Az emberi agy közel 100 millió idegsejttel rendelkezik, és mindegyik nagyságrendileg 1000 másik sejttel áll kapcsolatban, ezáltal egy meglehetősen bonyolult hálózatot alkotva. Az emlékek beépülésével ezek a szinapszisok érzékennyé válnak, és minden izgalomba jövetelt követően glutaminsavat 'izzadnak ki', amivel a csatlakozó sejtet ingerlik, gerjesztik, hozzák izgalomba. Ez az izgalom elektromos és molekuláris biológiai módon aztán az agy bizonyos területeire szétterjed, melynek során az izgalmat kiváltó inger, kép, hatás az agyban visszaidézhető változásokat hoz létre.

Kandel ezekre hivatkozva szépen bemutatja, hogy az emlékek az ismételt ingerlés hatására állandó kapcsolatokat építenek ki, és ezért a visszaidézéskor a kapcsolat állandóságát a feldolgozó agyszakaszok érzékelik, értelmezik. Időben hosszabb, rendszeres ismétlődés eredményeként azonban a kapcsolatok, illetve azok képzetei a tudat alá is szorulhatnak, és onnan működnek, hatnak, tudattalanul, éppen ezért gyorsabban, mert kikerülik a tudat értelmező tevékenységét. Ilyen pl. amikor valaki megtanul teniszezni, biciklizni, írni, olvasni stb. Néha a tudat is átveszi az ott elraktározott 'emlékek' nyomait, és aszerint cselekszik.

Kandel könyve végén foglalkozik magával a tudattal, az öntudattal, és az eddigi tapasztalatai, yeshivás életszemlélete alapján annak megoldását is molekulákban, anyagi rendszerekben látja. Ezzel szépen igazolja, hogy a tudatalatti meghatározottság a tudatba törve hordozza azokat a fogalmakat, melyektől elszakadni képtelen: adott esetben az anyagi meghatározottságot. Fogalma sincs a nem zsidó Gánti Tibor gondolkodó chemoton-modelljéről - pedig Gánti azt még a nyolcvanas évek elején angolul is publikálta! - így arról sem, hogy az agy tudati tevékenysége valójában indirekt, azaz transzformált holografikus jelenség, így az nem lokalizálható egy-egy szinapszishoz, szinapszis-rendszerhez, közvetlen molekuláris behatásokkal át sem írható. Fogalma sincs Zohár és Marshal kvantummechanikai tanulmányairól [3], akik az agyat kvantummechanikai rendszernek fogják fel, és a memóriát, a tudatot kvantummechanikai rezonancia jelenségként értelmezik.





Kandel ismeri és említi azt a jelenséget, hogy a kora gyerekkorban tapasztaltak az agyban rögződnek, és idővel a tudat alá kerülve később onnan is hatnak, nem ritkán elő is törnek, és látszólag érthetetlen eredményekre vezetnek. Ő, mint hagyományos zsidó család sarja már kora gyerekkorában megkapta a magasabbrendűségének a rítusát és az üldöztetés tudatát már ennek megfelelően kódolta is a saját agyába. Könyvében többször is visszatér ez a momentum, és, bár kimondatlanul, de ott nyüzsög a kettő összefüggése: azért üldöznek, mert magasabbrendű vagyok, mert annak születtem! Társadalmi paranoia.

Magasabbrendű? Életútja talán alátámasztja ezt. De ha megnézzük, hogy yeshivás kapcsolataiban milyen mértékben támogatják egymást, a magasabbrendűek a magasabbrendűeket, a pénzügyi lehetőségeket az ő érdekükben teremtik meg, akkor a siker titka nem elsőrendűen a magasabbrendűség, hanem az azonos rendhez tartozás biztosította szerveződés! Ahogy a snóbli-díjnak sem az alapja a magasabbrendűvé születettség, hiszen százezer számra találunk a földgolyón hasonló szellemi képességű, esetleg magasabb szinten alkotó tudósokat, akik szóba sem kerülhetnek a snóbli-díj odaítélésekor, hiszen nem tartoznak a díjat kilobbizók érdekszférájába. Kertész Imre snóbli-díja erre csak egy - de meglehetősen jellemző - példa.
Társadalmi paranoia.

Kandel és társadalmi csoportja kultúrája ma felettébb jól ismert, s mert a hozzájuk nem tartozók számára harsány, mert lehengerlő, mert megalázó, ezért felettébb kutatott is. Visszatekintve a vélt évezredekre, egyértelműen megállapítható, hogy Jósiás gyerekkirály számára készült ideológia az alapja és éppen ezért, végig és végig kíséri a valótlanságok sora, a jóhiszemű és esetleg már vad, aljas hazugságok tömege. Ez a kultúra köszönőviszonyban sincs az igazsággal. De mentségére szolgáljon, a szent könyveiben - a Tórában és a Talmudban - erre kísérletet sem tesz, a kísérő könyvekben, azaz pl. az egész Ószövetségben még kevésbé. Sőt, az általa csak a nekik rabszolgaként teremtett gójoknak nem is szabad igazat mondani. A gój nem ember, nincs isteni lelke, mint nekik, ezért, hogy mit gondolnak, mit vélnek, számukra teljesen lényegtelen, csak szolgáljanak az uraiknak, azaz nekik. Röviden: csakis a gójok szolgálata fogadható el, óhaja, kívánsága, sértettsége, esetleg rituális halála a kiválasztottak számára lényegtelen.
Társadalmi paranoia.

Viszont onnan minden sértő incidenst véresen, keményen, durván, példásan meg kell torolni. Ahogy tették ezt Gáza nekik nem engedelmeskedő lakosságával, a segélyhajó személyzetével és utasaival, de tették ezt Kun Béla bandái és Rákosi terrorlegényei is. Gójt ölni nem gyilkosság, nem Isten elleni vétek, hanem Istennek tetsző cselekedet! 
Társadalmi paranoia.

Ez a tanítás már kora gyerekkortól folyik. Erre kondicionálják a yeshivás gyerekeket még iskoláskoruk előtt. Aztán ebből következik a félelem is, hogy a gójok bizonyára nem viselik el szolgai birkatürelemmel a megaláztatásukat, és esetleg tiltakoznak, lázadnak, rájuk támadnak. A félelem krónikus, és a kettő alakítja azt a társadalmi paranoiát, féktelen gyűlöletet, ami aztán az egyedekben valóságos, a tudat alól állandóan kikandikáló valóságos elmebajban testesül meg. Jellemző példa erre Kertész, Konrád állandó félelme és gyűlölete, de talán a legjellemzőbb volt Regős Péter útszéli kifakadása a magyarság ellen: nem hódol be, nem ismeri el, hogy le lett győzve, gyűlölni, gyilkolni kell! 
Társadalmi paranoia.

Az állandó gyűlölködés és félelem ennek megtorlásától nem a génekbe kódolt tulajdonság, az ebből fakadó kóros paranoia oka sem a két agyfélteke hiányos kommunikációja! Ez ennek a társadalmi csoportnak a kultúrájából következik, és minthogy már kisgyerekkortól kezdve a csoportba születettek ennek hatása alatt állnak, a tudat alá szorult indulatokat jelent. Nincsenek a tudatában ennek, ezért aztán bármiféle ideggyengeség esetén a jelenség kórossá, valódi elmebajjá alakulva jelenik meg. Nem valódi hatások, hanem a saját belső félelmük váltja ki belőlük. Aztán ennek hatásai már kiszámíthatatlanok.Elképzelt történetek, kitalált események, mind-mind önigazolást szolgálnak. 
Társadalmi paranoia.

Gondot azonban az okoz, hogy a bíróságoknál, a törvénykezésnél ilyen rejtett érzéseket tápláló személyek döntnöki helyzetben vannak és az önigazolásuk a társadalom büntetésébe csap át. Félelmük nem egyszer halálos ítéletekben, vélt ellenfeleik emberi meggyalázásában, tönkretételében nyilvánul meg, ezzel az önigazoló félelmeket még fokozva is. Az egész holokauszt-történelem erre jellegzetes példa. Büntetni azokat, akik nem hiszik el a kitalált meséiket és nem hajlandók vélt uraiknak szolgálni, bűntudattal vezekelni azért, amit el sem követtek. A saját vétkeiket vetítik ki másokra, ahogy tették a ballib pártmuftik és a megmondóemberek is vélt ellenfeleikkel: azzal vádolták meg őket, amit maguk szándékoztak elkövetni, vagy követtek is már el. 

Társadalmi paranoia.


Most mondjátok meg , hogy nem majom volt a dédapja, még minden gesztusát ki tudja fejezni egyetlen képen is ő a kiválasztott. Eljátsza ő a zsidót is , pedig jól tudja , hogy ő egy rabló kazár maffiózó, vagy terrorista kinek melyik szimpatikusabb, nem is értem hogy a három fiatalt miért ítélték el , hisz ezek nem zsidók , csak kazár terroristák, és az alvó ügynökeik ezt megtehetik hazánkban ÁVH – sok kazár gyilkosok ma is tele a közéletünk velük. Hol vannak a magyar gyerekek akiket kiszorítottak a hatalomból ezek az ÁVH- s unokák . Miért nem vetünk véget a rablóbanda garázdálkodásának. Demszki és csapata már lerabolta a hont, most itt a másik párt zsidósága, viszi majd a földet és a víz készletünket , mi meg magyarok nyöghetjük az államadósság terheit Viktor és az ő zsidajai jóvoltából. Halat , vadat és mindent ami szem szájnak ingere adjuk rablógyilkosainknak, mi meg ha sikerül verebet is ehetünk. De már az is csak elvétve száll e rónaságban, a Kínaiak még irtóhadjáratot tartottak felettük , nálunk meg mintha kipusztulni látszana a permetezés következtében, ritkában is látok belőlük akárcsak egy párat is több a fecske mint a veréb , ja hogy azok költöznek , vagy specifikusabb a méreg és csak a verebet pusztítja . Nekünk is adnak már mindenféle moslékot nem csodálnám , hogy az is specifikus méreg lenne, csak a magyart pusztítaná el , mint a verebeket minket is kehalásra itéltek. 



A Sátán üvöltése !!!

És ti ezzel akartok közösséget vállalni, és együtt élni rühesebb a cigánynál, hát nyálazzátok be egymást és legyetek buzipajtások , de ha nem elég hívjátok Kertészt , és Konrádot a Viktor meg a sittre segít, vagy a temetőbe mint látod jobbnál jobb lehetőségek adódnak , csak várd ki a végét
Mi pedig továbbra sem tehetünk mást: nem fogadhatjuk el a hazug vádakat, és az igazságot rendszeresen feltárva igyekszünk kivédeni az egyre erőszakosabb paranoiás rohamokat. Az igazat, mindig csak az igazat továbbítva kíséreljük meg a paranoiás elmebetegek erőszakos hatalmát meggátolni. Ettől válunk a szemükbe rasszistákká, antiszemitákká, fasisztákká és rettegett üldözőkké. Pedig csakis önmaguk jelenti számukra az ellent és az elől menekülve gyűlölködnek dühödten.
Társadalmi paranoia.

Ez ellen viszont nincs orvosság, maguknak kell ettől megszabadulniuk, ha velünk, nálunk akarnak élni. Ha nem teszik meg, akkor valóban sor kerül arra, hogy az épelméjű társadalom a végén azt mondja: ebből elég! Takarodjatok innen, amíg jól megy a dolgotok! Ekkor válhatnak valóra az addig rejtett félelmeik, de csakis maguknak köszönhetik, nem külső ellenség teremti meg, hanem önmaguk.


Hivatkozások:
[1] Psychiatric News (American Psychiatric Asssociation), 1972. X. 25.
[2] Eric C. Kandel: In search of Memory, Norton, New York, 2007
[3] Zohar (1990) Danah: The Quantum Self. Human Nature and Consciousness Defined by the New Physics. William Morrow and Co, New York, Bloomsbury & Haper Collins, London 1990.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése