2018. február 13., kedd

Az Egyesült Államok brutális módszerekkel kínozza a foglyait






Az Egyesült Államok brutális módszerekkel kínozza a foglyait


Az amerikai polgárokat mikor fogják így megkínozni , persze őket is jogtalanul !!!!
Miközben a "magyar" cionliberális politikai "elit" az Egyesült Államok seggét nyalja, ezzel kockáztatva hazánk gazdasági, energetikai érdekeit, kiderült a mi "jóbarátunkról", hogy minden demokratikus máz ellenére egy "fasiszta diktatúra" módszereivel pusztítja az ellenségeinek tartott embereket.

Az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) az általa elismertnél "sokkal kegyetlenebb" módszereket alkalmazott al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a "fokozott vallatások során", erről félrevezette a kormányzatot és a kongresszust, a kínzás ráadásul nem volt hatékony információszerzési eszköz - állapítja meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden ismertetett jelentése.
A jelentés szerint a CIA titkos börtöneiben - a helyszínek egyébként titokban maradnak - legalább 119 személyt tartottak fogva, akiknek mintegy harmadát vetették alá a vitatott vallatási módszereknek. Ezek az első jelentések szerint legalább egy ember életet követeltek. A vallatás végrehajtói 80 százalékban szerződtetett alkalmazottak voltak.
A jelentésből kiderül, minden ötödik embert téves személyazonossági adatok alapján vették őrizetbe.

A fogalom bármely mindennapi értelmezése szerint a CIA foglyait megkínozták - jelentette ki Dianne Feinstein, a bizottság elnöke, aki dokumentumot ismertetve elmondta, hogy a CIA George W. Bush elnököt, Dick Cheney alelnököt, Donald Rumsfeld védelmi és Colin Powell külügyminisztert is félrevezette a módszerrel kapcsolatban.
John Brennan, a CIA jelenlegi igazgatója kedden elismerte, hogy a titkos fogvatartások és a vallatások során követtek el hibákat, de vitatta a jelentésnek azt a megállapítását, miszerint a program ne lett volna hatékony és azt állította, hogy annak segítségével merényleteket sikerült megakadályozni. Ez utóbbi állításával ellentmondott a vizsgálat megállapításainak.

Ezek a módszerek komoly kárt okoztak Amerika megítélésének a világban

Az 525 oldalas jelentés csak egy kivonat, az eredeti anyag 6000 oldalas, és négy évig, 2009 és 2013 között készült. A nyomozás 50 millió dollárba került.

A szenátusi jelentés részletesen leírja, hogyan kínozta a CIA egy fúróval az Al Kaida egyik emberét, Abdel Rahman al Nashirit, akit a USS Cole romboló 2000-es felrobbantásával vádoltak: fúrógépet zúgattak a füle mellett napokig - írta a 
444. Volt olyan fogvatartott, aki kihűlt és meghalt, miután napokig meztelenül leláncolták egy hideg teremben. Rendszeresen ébren tartottak fogvatartottakat akár 180 órán át. Másokat koporsó alakú dobozokba zártak napokig. Alkalmaztak végbelen keresztüli tápanyagbeöntést is Ugyanakkor a legjellemzőbb módszer mégis a vízbefojtás imitálása volt.
Igazán nem fukarkodtak a "szabadság védelmezői", a módszereket az 50-es évek ÁVÓ-ja is megirigyelhette volna. A több hetes alvásmegvonás, a verés, a falhoz láncolás, a szűk helyre való bezárás és a jeges fürdő alkalmazása nem utal egy demokratikus elveket valló országra.
Szeptember tizenegy után
A cionista zsidó George W. Bush engedélyével megkezdett "fejlett vallatási technikákról" végül a jelentés is megállapította, hogy egyáltalán nem voltak hatékonyak, nem szolgáltak pontos információval, miközben a CIA nem működtette megfelelően(!) ezt a programot és ezzel együtt félrevezette a kongresszust és a közvéleményt.

A Fehér Ház egyébként a dokumentum nyilvánosságra kerülése előtt világszerte megerősítette az amerikai létesítmények védelmét, mert attól tartanak, hogy a jelentésben foglaltak felkorbácsolhatják az amerikaiak elleni indulatokat. Az NBC News szerint kétezer tengerészgyalogost helyeztek készenlétbe, akár néhány órán belül odaérhetnek, ha valahol attól tartanak, hogy támadás érhet egy nagykövetséget - értesült az 
index.hu.

A terrorállam nagy testvére, aki a "legjobb barátunk és szövetségesünk"
Jellemző ugyanakkor a Bush-féle hozzáállás is. Tökéletesen hiányzik belőle az emberiesség legapróbb szikrája, ezzel szemben a kérlelhetetlen kiválasztottság érzete, a minden nemzet fölé emelő gyilkos gőg undorító, rothadó dög szaga lengi körül, és minden jó érzésű embert elborzaszt aljas tettével. Önön tragédiája ugyanakkor mégis a valóságtól történt elrugaszkodás, észre sem veszik majd, mikor a jogos bosszú elsöpri őket.
A cionista zsidó Bush szerint "ezek hazafiak, és bármit állítson is a jelentés, ha kisebbíti az országért tett munkájukat, akkor az nagyon rossz irány" - utalt az állatias gyilkosokra a volt elnök.
Fúró, láncok, „etetés” végbélen keresztül – a CIA legbrutálisabb kínzási módszerei
2014. december 10. 10:31
A cionista kollaboráns "magyar" kormány és a baloldal  barátai, a sátán földi gyilkosai!
Orosz rulett, magasra láncolt kezek, fúrógép – csak néhány módszer a CIA eszköztárából, amellyel az amerikai titkosszolgálat a terrorizmussal gyanúsított foglyait kínozta. Innentől kezdve ne merészeljen egyetlen liberális magyarországi háttérhatalom szolga sem nyugati értékekre és demokráciára hivatkozni. Az amerikai titkosszolgálat emberei a legvadabb magyarországi zsidó ávós terrorlegények és terrorkurvák utódai is lehetnének, noha azért brutális módszereik meg sem közelítik az ávósokét.

Egy esetben biztosan alkalmazta a CIA ezt a módszert: bin Laden testőrének kezeit egy bilinccsel a feje fölé láncolták egy csőhöz. 22 óráig tartották ebben a helyzetben, hogy megtörjék az ellenállását. A férfira pelenkát húztak és nem engedték ki mosdóba.
„Végbélen keresztüli etetés”
Legalább öt esetben alkalmazta a CIA ezt a módszert: tápanyagot vagy vizet pumpált a fogvatartottak végbelébe. Az egyik fogoly, aki később bűnösnek vallotta magát terrorista cselekményben, igyekezett elharapni az ereit, mert nem bírta elviselni a kínzást.

Kihűlés
2002-ben egy Afganisztánban lévő titkos amerikai börtönben egy afgán fegyverest a dereka alatt levetkőztetve egy betonpadlóhoz bilincseltek. A férfira másnap holtan, kihűlve találtak rá.

„Waterboarding”
A waterboarding nevű módszer abból áll, hogy rongyot tesznek az ember arcára, és a szája-orra magasságában elkezdik vízzel leönteni. Az áldozatban mindez fulladáshoz hasonló benyomást kelt. Ezzel a módszerrel vallatták például a szeptember 11-i terrortámadások állítólagos szellemi atyját, Kalid Sejk Mohammedet. A szimulált fulladást követően az áldozat gyakran hányt, de sok esetben el is ájult.

Alvás megvonása egy héten keresztül
Több esetben alkalmazták ezt a módszert, legalább öt fogvatartottnak komoly hallucinációi alakultak ki. Több esetben még a hallucinációk kezdete után is folytatta a CIA az alvás megvonását.

Orosz rulett
Egy név nélkül emlegetett CIA-alkalmazott arra kényszerített egy fogvatartottat, hogy orosz rulettet játsszon. A fegyver természetesen a fogvatartottra irányult.

A fúrós tag
Egy áldozatot, aki állítólag részt vett a USS Cole hadihajó elleni merényletben, fúróval fenyegettek. A CIA-s ügynök fegyvert fogott a flrfira, majd a fúróval igyekezett megfélemlíteni a férfit.

Családdal, gyerekekkel fenyegetés
Több fogvatartottat azzal fenyegettek, hogy bántódás éri a családtagjaikat, az egyiknek azt mondták, hogy az anyját érheti szexuális támadás.

Hangos zene
Folyamatos zene nyomatásával a reménytelenség érzését akarták előidézni a fogvatartottaknál. Az egyik kedvenc a Blues Brothersben hallható „Rawhide” volt.
Egy igaz ember mondta egykor, mely jelenleg Magyarországra is vetíthető!
BIZTOS, HOGY ÉRTITEK MAGYAROK!




Úgy járhatunk, mint a lengyelek

30 dec 2014

Az előzetes, bíztató jelek ellenére mégsem ítélik el a pártok a CIA brutális kínvallatási módszereit. Volt ugyan egy arra utaló kezdeményezés, hogy a magyarországi pártok - szakítván az elmúlt 25 év hagyományával - ezügyben erkölcsi alapú döntést hozhatnak, ez a kezdeményezés azonban egyelőre ismeretlen okból meghiúsult. Az értékítélet viszont megszületett: azzal, hogy a magyarországi pártok nem ítélik el a CIA kínvallatási módszereit, hallgatólagosan erkölcsi közösséget vállalnak az amerikai vallatótisztek brutalitásával és barbarizmusával. A nyugati barbarizmus elfogadása ismét visszakúszni látszik a magyar belpolitikába, mindezidáig ugyanis a pártok nem ítélték el hivatalos országgyűlési határozat formájában az amerikaiak kínvallatási módszereit.






A botrány kirobbanásakor a liberális sajtó főleg az Amerikai Egyesült Államok megítélését féltette, amihez nagy vonalakban hozzáigazodtak a mérsékelt és radikális atlantista pártok is. Némileg kilógott a sorból a Demokratikus Koalíció, ami akkor is a magyar kormányt ostorozta az emberi jogokkal, amikor javában zajlott a botrány az amerikai kínvallatásokról. Egyedül a Jobbik mutatta annak jelét, hogy az ügyben az üzleti és politikai érdeket félretéve valamiféle erkölcsi alapú határozat fog születni, ez a próbálkozás azonban egyelőre ismeretlen okból elhalt.

December 11-én Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője sajtótájékoztatón bejelentette, hogy hétfőn (azaz december 15-én) a párt határozati javaslatot nyújt be az országgyűlésnek, amiben elítélik az amerikaiak módszereit, és egyben lehetőséget adnak a többi pártnak arra, hogy közös határozatban ítéljék el a brutális kínvallatási gyakorlatot. A bejelentés általános sajtóvisszhangot váltott ki, valamint azóta is megtalálható a párt honlapján. A közös határozat azonban elmaradt, egyelőre ismeretlen okból (a Jobbik idáig nem válaszolt ezirányú megkeresésünkre). Az értékítélet helyett végül a 
mire hány forintot költsünk döntéssel foglalkoztak a pártok, ami hosszú távon hatással lehet hazánk nemzetközi megítélésére is.

Többletinformáció híján is annyi látható, hogy a pártvezetés meghozott egy döntést ennek a határozatjavaslatnak a benyújtásáról. Ha nem született volna meg ez a döntés, a párt szóvivője sem jelentette volna be, valamint a párt weboldalára sem kerül ki a kezdeményezés. Ezt a döntést azonban valami 
utólag módosította. Tehát a pártvezetés vagy valamilyen új információ alapján, vagy valamilyen külső behatásra módosította az előzetesen meghozott, sajtótájékoztatón is közölt döntését. Annak módosítását azonban nem jelentették be.

Külső szemlélőként és válasz híján egyelőre lehetetlen megítélni, hogy a beadvány "elfelejtése" az atlantisták Jobbikban működő embereinek tudható be, vagy a nemzetközi környezet alakulása miatt döntött a pártvezetés a beadvány elhalasztásáról. Mindkettőről szó lehet: a pártban határozott törésvonal húzódik azok közt, akik eltávolodnának a nyugattól, és azok közt, akik inkább hanyagolnák ezt az egész 
diplomáciai feszültségkeltést. Vagyis az idealista szembekerült a megélhetési politikussal; előbbi meghozott egy erkölcsi alapú döntést, utóbbi pedig az egyszerű anyagi érdek miatt elgáncsolná az erkölcsi alapú politikai döntéseket.



Létezik egy másik opció is; Oroszország ugyanis az ENSZ elé viszi az ügyet. Elképzelhető, hogy a párt(ok) nem merik önállóan cselekedve felvállalni az Amerikai Egyesült Államok elítélését. Ehelyett arra várakoznak, hogy majd szavazhassanak valamiféle, Oroszország által az ENSZ-ben beadott határozati javaslatra, ami elítéli az amerikaiakat.

Mindkét változat rosszabbnál rosszabb forgatókönyvet vetít előre. Előbbi azt jelentené, hogy a Jobbik esetében eddig tart a nyugatellenesség, elértük azt a pontot, ahol már a beépített emberek nem engedik a további radikalizálódást. Utóbbi esetben szintén egy rossz döntés született; 
azzal, hogy a pártok nem ítélték el közös határozatban az amerikai kínvallatási gyakorlatot, hallgatólagosan erkölcsi közösséget vállalnak a CIA vallatótisztjeivel. Ha arra várnak, hogy majd egy Oroszország által beadott határozatot fognak megszavazni, az a lehető legrosszabb forgatókönyv, mert azt jelenti, hogy a magyar politikusok nem mernek független erőként, értékíteletek mentén cselekedni, ehelyett arra várakoznak, hogy hogyan lehet hozzáigazodni egy másik hatalom aktuális politikai érdekeihez.

Adott volt egy lehetőség a magyar pártok számára, hogy önálló cselekvőként lépjenek fel, és utat törjenek a térségi politikában; részben azzal, hogy szembe mernek menni az amerikai nyomásgyakorlással, részben azzal, hogy nyíltan felvállalnak egy erkölcsi alapú politikai döntést. A tétovázással azonban saját maguk ellen dolgoznak: onnantól, hogy Oroszország kiterjedtebb formában az ENSZ elé viszi az ügyet, a magyar pártok ítélete már nem erkölcsi alapú döntés, hanem egyszerű opportunizmus. Ha az erkölcsi alapú határozat elmarad, és a pártok később, opportunista alapon ítélik el a kínvallatást, az is egy erkölcsi ítélet: azt jelenti, hogy a pártok hallgatólagosan erkölcsi közösséget vállaltak az USA kínvallatási gyakorlatával, - mert nem ítélték el azt, amikor még lehetőség lett volna a független véleménynyilvánításra.

Magyarország valóban erkölcsi közösséget vállalna a nyugat barbarizmusával? Aligha. A döntés elmaradása csak a pártok tétovázásának tudható be. Ez nem a magyar nép erkölcsi ítélete - ez a pártoké, akik visszaélnek a választók bizalmával, s így maguk alatt vágják a fát.

A nemzetközi ítéletre várni egyébként is egy hibás döntés. Úgy járhatunk, mint a lengyelek; az Emberi Jogok Európai Bírósága július 24-én kimondta, Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA), hogy lengyel területre szállítsanak, ott fogva tartsanak és megkínozzanak terrorizmussal gyanúsított személyeket. Lengyelországban évek óta zajlik a botrány a titkos CIA-börtönök kapcsán: a pártok azonban nem ítélték el határozottan az amerikaiak által folytatott kínzásokat, és végül Lengyelországot ítélték el azért, mert a CIA Lengyelország területén üzemeltetett titkos börtönökben kínzott külföldi állampolgárokat.
Nem a lengyelek kínozták őket, hanem az amerikaiak - mégis Lengyelországot ítélték el, mert azzal, hogy nem határolódtak el, erkölcsi közösséget vállaltak az amerikai kínvallató gyakorlattal. Magyarország jelenleg ugyanezt teszi. A pártok tétováznak. Pedig a helyzet rémesen egyszerű: tudnak-e közösséget vállalni az amerikaiak kínvallatási módszerével, vagy nem? Az eddigiek alapján tudnak, és hallgatólagosan beleegyeznek annak folytatásába.


A brit szolgálatok is részt vettek a fogolykínzásokban - még most is szeretnék eltitkolni
A brit kormány "módosításokat kért" az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vallatási gyakorlatáról szóló törvényhozási jelentésben az összefoglaló nyilvánosságra hozatala előtt - közölte pénteken a Downing Street szóvivője.
Arról azonban, hogy e kérés pontosan mire vonatkozott, a brit miniszterelnöki hivatal illetékese nem tért ki, és ebben az ügyben több, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozat hangzott el Londonban. A pénteki brit sajtó jelentős terjedelemben közölt olyan egybehangzó értesüléseket, hogy Nagy-Britannia "intenzíven lobbizott" Washingtonban a világszerte felzúdulást keltő szenátusi jelentés ismertetése előtt, egyes beszámolók szerint azért, hogy legalább a jelentés nyilvánosságra hozott, rövidített összefoglalójából maradjon ki a brit külső hírszerzés (MI6) szerepe a terrorgyanúsítottak vallatásában. A Daily Mail és a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapok pénteken közölt értesülései szerint Theresa May brit belügyminiszter és más brit politikusok, illetve diplomaták összesen 24 alkalommal találkoztak a szenátus hírszerzési bizottságának tagjaival a vizsgálati jelentés összeállításának idején.

A Daily Mail szerint William Hague előző brit külügyminiszter, valamint az MI6 és a brit elhárítás (MI5) illetékesei is tárgyaltak a szenátusi bizottsággal a jelentés "Nagy-Britannia nemzetbiztonságát szolgáló átszerkesztéséről". A lapok egybehangzóan kiemelik, hogy a nyilvános változatban végül egyetlen szó sem esik az MI5 és az MI6 szerepéről, sőt az Indiai-óceán közepén fekvő, brit fennhatóságú Diego García szigetéről sem, amelyről pedig évek óta köztudott - ezt az előző brit kormány is elismerte -, hogy ott terrorgyanúsítottakat titokban fogságba szállító amerikai repülőgépek szálltak le. A Downing Street először tagadta, hogy London "szerkesztési" kéréseket terjesztett volna a szenátusi bizottság elé, pénteken azonban a kormányfői hivatal egyik szóvivője annyit megerősített, hogy "folytak megbeszélések" a brit és az amerikai szolgálatok között. Hozzátette ugyanakkor, hogy "bármiféle szerkesztés, amelyet esetleg kértünk, a brit nemzetbiztonsági érdekeket szolgálta". David Miliband, a Munkáspárt vezette akkori brit kormány külügyminisztere - Ed Milibandnek, a Labour jelenlegi vezetőjének és miniszterelnök-jelöltjének bátyja (mindketten zsidók - a szerk.) - már 2008-ban elismerte, hogy London korábbi cáfolatai ellenére mégis érintettek brit fennhatóság alatt álló területet terrorgyanúsítottakat fogságba szállító amerikai repülőgépek. Miliband a londoni alsóházban tett bejelentésében annak idején "jóhiszeműnek" nevezte a korábbi cáfolatokat, és elnézést kért, amiért ezeket - miután a vonatkozó amerikai adatok előkerültek - "korrigálni kell". Miliband sem szólt azonban akkor az MI5 és az MI6 esetleges szerepéről a foglyok vallatásában. Lord Alan West nyugalmazott tengernagy, az akkori munkáspárti brit kormány nemzetbiztonsági szakminisztere pénteken a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva határozottan tagadta a Daily Mail értesülését, miszerint személyesen ő is lobbizott volna az amerikaiaknál a szenátusi jelentés nyilvános összefoglalójának "átszerkesztéséért".
Lord West kijelentette: többször tárgyalt az elmúlt időszakban amerikai illetékesekkel, de nem erről, hanem egyebek mellett a kiberbiztonsági együttműködésről. Jogvédő szervezetek pénteken felszólították a brit kormányt, hogy kezdjen vizsgálatot a brit szolgálatok által a terrorgyanúsítottak vallatásában játszott szerep feltárására.





Irán: Az ISIS terrorszervezet Amerika terméke



Egy iráni katonai vezető szerint bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezetet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hozta létre.
isis tankok
Masszud Dzsazajeri dandártábornok, Irán Fegyveres Erői vezérkari főnökének helyettese szerint miközben az Egyesült Államok harcot folytat az ISIS ellen, a tények azt mutatják, hogy a terrorszervezet a CIA kreálmánya.
Tény, hogy az amerikai hadsereg fegyverekkel és egyenruhával látta el az ISIS-t már az úgynevezett terrorellenes koalíció megalakítása előtt. Ez önmagában is az ISIS elleni harc hamis voltát támasztja alá.”
Dzsazajeri ugyanakkor tagadja a nyugati sajtó értesüléseit, miszerint Irán az Egyesült Államokkal együttműködve légicsapásokat hajtana végre Irak területén. Szeptemberben már terjedtek ugyanilyen hírek Szíriára vonatkozóan, Hamenei ajatollah azonban tagadta, hogy elfogadták volna Washington ajánlatát valamiféle katonai “együttműködésre”. Az ajatollah akkor kijelentette, hogy az USA-nak vér tapad a kezéhez, és “mocskos kezeiket akkor sem fognánk meg, ha segítséget nyújtana”.
A nyugati liberális sajtó álhíreket terjesztett egy iráni-amerikai katonai szövetséggel kapcsolatban, az állami vezetők egyértelmű tagadó nyilatkozatait azonban nem közölték le. Válaszként Irán több nyugati liberális sajtóorgánumot betiltott, Irán területén elérhetetlenné tették az olyan, nyugati viszonylatban jelentéktelennek számító liberális sajtóorgánumokat is, mint az Index.hu és a HVG.
A terrorszervezetet a CIA hozta létre, hogy az USA az ellene folytatott harcra hivatkozva megalapozza katonai jelenlétét a Közel-Keleten.
A liberális sajtó pedig annak okán terjeszti az Iránnal kapcsolatos álhíreket, hogy azt a látszatot keltse, az amerikai hadsereg a térségi államok beleegyezésével tartja fenn jelenlétét a Közel-Keleten. Valójában Irán elutasítja az amerikai hadsereg beavatkozásait, Szíria külügyminisztériuma is egy szuverén ország belügyeibe történő beavatkozásnak nevezte azt, de még a török államfő is feltette a kérdést; valójában milyen alapon is vannak itt az amerikai csapatok, több mint 12 ezer kilométerre az Egyesült Államok határától?
HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a December 12, 2014-on 10:05am-kor

CIA igazgatója: nem tudni, hatékonyak voltak-e a kínzások

2014, december 12 - 07:51
"Nem tudható", hogy eredményre vezettek-e a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által használt, vitatott vallatási módszerek, mert a hírszerzés legtöbb sikere sosem válik ismertté - jelentette ki csütörtökön Langley-ben John O. Brennan, a CIA igazgatója.
Brennan hangsúlyozta, hogy személy szerint támogatta Barack Obama elnök döntését a "fokozott vallatási módszerek"  betiltásáról. Ugyanakkor a "program" állítólagos eredménytelenségén kívül tagadta a szenátus hírszerzési bizottsága kedden közzétett jelentésének azt a megállapítását is, miszerint a CIA a tevékenységével kapcsolatban félrevezette volna a kormányt és a kongresszust.
A CIA igazgatója elismerte, hogy a vezetése alatt álló szervezet néhány alkalmazottja "undorító" technikákat alkalmazott, de rámutatott, hogy a legtöbben betartották a vallatásra vonatkozó, akkor törvényesnek számító szabályokat, és "azt tették, amire felkérték őket az ország szolgálatában". 
John Brennan védelmébe vette a CIA-nak a szeptember 11-i terrortámadásokat követő, arra irányuló erőfeszítéseit, hogy hasonló cselekményeket az Egyesült Államok ellen többé ne lehessen elkövetni. Emlékeztetett rá, hogy a CIA egységei már szeptember 25-én ott voltak Afganisztánban és hogy ezek szenvedték el az első veszteséget is. Mint mondta, az ügynökség "sok helyes dolgot tett" egy olyan időszakban, amikor "nem voltak könnyű válaszok".
Egyetértett ugyanakkor azzal is, hogy a módszerek "embertelenek" és "kíméletlenek" voltak. Elmondta, hogy azok eredményességével kapcsolatban a CIA-nál is kétségek merültek fel, mert a kényszervallatás alá helyezett fogvatartottak gyakran hamis információkat szolgáltattak.
"Már elmondtam, hogy a fogva tartási és vallatási programunk hasznos hírszerzési értesüléseket eredményezett, amelyek segítettek az Egyesült Államoknak támadási terveket megakadályozni, terroristákat elfogni és életeket megmenteni" - jelentette ki Brennan. "De hadd legyek világos. Nem jutottunk arra a következtetésre, hogy a programon belül a fokozott vallatási technikák voltak azok, amelyek lehetővé tették, hogy az azoknak alávetett fogvatartottaktól hasznos információhoz jussunk. A nézetem szerint az, hogy a fokozott vallatási technikák és a fogvatartottak által szolgáltatott hasznos információk ok-okozati összefüggésben voltak-e, nem tudható" - tette hozzá.
Brennan arra is rámutatott, hogy a szenátusi bizottság a CIA egyetlen alkalmazottját sem kérdezte meg a vizsgálódás során, és hogy a testület végül nem tudott kétpárti jelentést készíteni. A bizottság republikánus tagjai egy "kisebbségi jelentésben" azt írták, hogy a demokrata szenátorok által összeállított, félezer oldalas dokumentum "hibás, tisztességtelen és pazarló" volt. Tagadták a jelentés több következtetését a CIA volt igazgatói és a Bush-kormányzat tagjai is.
Brennan a sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy igazgatóként olyan reformokat vezetett be, amelyek erősítették a CIA munkájának törvényességét, valamint az ügynökségnek a törvényhozás általi átláthatóságát és felügyeletét. "Tanultunk a hibáinkból" - mondta.
HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a December 11, 2014-on 11:34am-kor
2014-12-10. 22:06
Átadták Afganisztánnak a CIA által az elsők között megkínzott férfit - soha nem állították bíróság elé
Az Egyesült Államok átadta Afganisztánnak azt a férfit, aki az elsők egyike volt a CIA által megkínzott terroristagyanús személyeknek, és akit a szenátus kivonatolt jelentésében meg is neveztek - jelentette be szerdán az illető ügyvédje.
A tunéziai illetőségű Ridha an-Nadzsart az afganisztáni Bagram támaszponton fenntartott fogolyközpontból kedden, a szenátusi jelentés kiadásának a napján szállították át az afgán hatóságoknak, és erről amerikai részről hivatalosan értesítették Tina Foster ügyvédet. An-Nadzsar - aki a gyanú szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai közé tartozott - az elsők egyike volt, akit a 2001. szeptember 11-i "terrortámadások" után "fokozott kihallgatásnak" vetettek alá, és az ő kínvallatása során szerzett tapasztalatok követendő modellé váltak a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiben - közölte a szenátus. A férfit soha nem állították bíróság elé.
An-Nadzsar védői azt szerették volna elérni, hogy folytassanak le ellene bűnvádi eljárást az Egyesült Államokban, de Afganisztánnak való kiadása ennek elébe vágott.
"Ez csak egy újabb módja az igazságszolgáltatás kikerülésének" - reagált az ügyvéd, aki öt másik foglyot is képvisel Bagramban.
HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a December 10, 2014-on 5:31pm-kor

CIA-kínvallatás – Az izraeli példával igazolta a CIA a kínzásokat

2014.12.10

Az izraeli legfelsőbb bíróság döntésével igazolta a CIA a kínzásokat - állította az amerikai szenátus jelentése a Háárec című újság szerdai száma szerint.


A terrorizmussal gyanúsítottak kihallgatásánál az izraeli példát idézték a kínzások igazolására az amerikai hírszerző szervezetben, mint írták „ha nincs más módja a terror okozta károk megelőzésének” – közölte a Háárec.

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának a terrorral gyanúsítottak elleni kihallgatásokról szóló jelentésének kedden kiadott kivonata rávilágít, hogy a CIA jogászai az izraeli legfelsőbb bíróság döntésére hivatkoztak a kínzások törvényességének igazolásához.
Az eredeti több mint hatezer oldalas titkos jelentés ötszázhuszonnyolc oldalas megjelent változata azt állítja, hogy 2001 novemberében néhány CIA tiszt úgy vélte, szükségük lehet a szeptember 11-i merénylet után az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat foglyul ejtett tagjaival, illetve feltételezett al-Kaida-tagokkal szemben alkalmazott kihallgatási módszerek jogi alátámasztására.
A CIA jogtanácsosai által összeállított irat az izraeli példát idézte, azt állítva, hogy “szükséges a kínzás a küszöbön álló, embereknek jelentős fizikai kárt okozó esetek megelőzésére, ha azok megakadályozásának nincs más módja”.

Az “izraeli példa” az 1987-es izraeli “Landau-bizottság” következtetéseit, és az azt követő legfelsőbb bírósági határozatot jelenti, amely ugyan megtiltja a helyi biztonsági szolgálatoknak a kínzás alkalmazását a terrorral gyanúsított személyek kihallgatásánál, de engedélyezi a “mérsékelt fizikai nyomásgyakorlást” az “időzített bombaként” meghatározható esetekben, vagyis ha sürgős információszerzésre van szükség egy fenyegető terrortámadás megakadályozására.
Az évek során az izraeli emberi jogi szervezetek számos alkalommal intéztek beadványokat a kínzások ellen az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bírósághoz, és sikerült elérni, hogy betiltották a Sin Bét belbiztonsági szolgálat által addig alkalmazott kihallgatási módszereket.

Amikor 2005-ben az amerikai kongresszusban többen megkérdőjelezték a CIA nyomozási módszereit, a CIA ügyvédje leírta a szembetűnő hasonlóságot az izraeli helyzettel, és az “időzített bomba” forgatókönyvére is hivatkozott, amely helyzetben véleménye szerint nem lehet előzetesen jóváhagyatni a kihallgatási technikákat.
HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a December 10, 2014-on 2:34pm-kor
Az Egyesült Államokat ki kell zárni a NATO-ból”
10 dec 2014

Szergej Nariskin, az orosz Állami Duma elnöke ma megismételte korábbi kijelentését, miszerint az Amerikai Egyesült Államokat ki kellene zárni a NATO-ból. Nariskin az alsóház ülése előtt nyilatkozott a riportereknek:

"Meggyőződésem, hogy egy ilyen lépés csak erősítené a stabilitást és biztonságot az európai kontinensen."

Hídfő.net.ru | Szergej Nariskin
November 25-én egy az európai bizalmi válsággal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen már kifejtette, hogy az európai országok ki kellene zárják az Egyesült Államokat a NATO szervezetéből.
Akkor sokan azt gondolták, hogy a kijelentés vicc volt, vagy irónia. Mint Nariskin később elmondta, a felvetés "nem tekinthető viccnek".

A későbbiekben kifejtette, hogy az elmúlt 20 évben 12 ország lett a NATO tagja, és a szövetség kiötlői tovább folytatják befolyási övezeteik kiterjesztését. A NATO terjeszkedése valójában az Amerikai Egyesült Államok terjeszkedését jelenti. Nariskin 
felszólította az európai kormányokat, hogy utasítsák ki az Egyesült Államok "tanácsadóit", ehelyett hozzanak önálló döntéseket. "Itt az idő, hogy az európai nemzetek saját kezükbe vegyék sorsukat, és ne azok tanácsai alapján hozzanak döntéseket, akik csak konfliktusokat provokálnak, terjesztik az erőszakot, pusztítást, és humanitárius katasztrófákat okoznak."

Na
riskin emlékeztetett, hogy "az Egyesült Államok képviselői teljes jogú tagként ott ülnek az európai struktúrákban, az Egyesült Államoktól több ezer mérföldnyire is befolyásolják a más nemzetek sorsáról történő döntéshozatalt."




Most az egyik legvadabb globálatlantistának csókolt be seggig, a kollaboráns megélhetési cigány 



2014. december 10. 07:35
Hunhír.info

A Magyar Érdemrend tiszti keresztjét adta át Michael R. Turner amerikai republikánus képviselőnek, a NATO Parlamenti Közgyűlése új elnökének Áder János köztársasági elnök megbízásából kedden az amerikai fővárosban Szapáry György washingtoni magyar nagykövet. Az amerikai az egyik szorgalmazója, hogy a csicskaállamok, köztük hazánk tripla áron vegyen amerikai palagázt az olcsó orosz energia helyett.

A seggnyalók sohasem néznek a tisztességes magyar emberek szemébe!

A misszióvezető kijelentette, hogy Turner volt a közép-európai energiabiztonság egyik legelső és legkitartóbb szószólója a kongresszusban, és sokat tett a probléma minél szélesebb körben való megismertetéséért és az amerikai gázexport liberalizálásáért.

Turner egyebek között azt hangoztatta, hogy Oroszország agresszivitása miatt a következő öt évben a két legfontosabb kérdés a transzatlanti viszony és az energiabiztonság lesz, ezért nagy jelentőségűnek nevezte az Egyesült Államok és Magyarország kétoldalú és a NATO-n belüli kapcsolatainak erősítését.

Michael R. Turner 1985 és 1992 között gazdasági jogászként dolgozott, 1994 és 2002 között pedig az Ohio állambeli Dayton polgármestere volt. 2002-ben választották be először a szövetségi képviselőházba. A ház katonai bizottságának tagja, a harcászati szárazföldi és légierők albizottságának elnöke, a kormányzati ellenőrzési bizottság tagja. November 24. óta az atlanti szövetség Parlamenti Közgyűlésének elnöke.

Nagy szerepe volt abban, hogy az amerikai palagázexport geopolitikai és geostratégiai jelentőségével a kongresszus már heti szinten foglalkozik. Ő volt az eredeti beterjesztője annak a törvényjavaslatnak, amely a NATO-tagországok - így egyebek között Magyarország -, valamint Japán esetében automatikusan megadná az amerikai palagáz exportjára vonatkozó engedélyt. Turner folyamatosan napirenden tartja a transzatlanti energiabiztonság kérdését.

A képviselő elkötelezett támogatója a transzatlanti katonai és biztonságpolitikai kapcsolatok szorosabbra fűzésének is.
Ez az idő is elfog jönni:.......!

A Fehér Ház is jóváhagyta a kínzásokat



2014. december 10., szerda 11:59 
A gonosz, a sátán országa!



Az ENSZ és több emberjogvédő szervezet követeli, hogy állítsák bíróság elé azokat a tisztségviselőket, akik felelősek a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzási gyakorlatáért. Egy amerikai igazságügy-minisztériumi forrás valószínűtlenek nevezte, hogy ez megtörténne.
A jelentés megerősíti azt, amit a nemzetközi közösség már tudott. A politikát egyértelműen kormányszinten alakították ki, és George W. Bush elnök kormánya tette lehetővé ezeket a szisztematikus bűncselekményeket és az emberi jogok súlyos megsértését” – jelentette ki Ben Emmerson, az ENSZ emberi jogi jelentéstevője.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség félrevezette a kormányzatot és a kongresszust. A CIA ugyanis „sokkal kegyetlenebb” módszereket alkalmazott az al-Kaida feltételezett tagjaival szemben a „fokozott vallatások” során, ráadásul az információszerzés nem volt hatékony.
A felelősségre vonás nélkül megismétlődhet

Botrányos ez a jelentés, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember ne háborodjon fel amiatt, hogy saját kormánya követte el ezeket a borzalmas bűntetteket. Felelősségre kell vonni azokat a kormánytisztviselőket, akik engedélyt adtak erre a törvénytelen gyakorlatra. Ha ez nem történik meg, akkor a jövőben is előfordulhat kínzás” – mondta Anthony Romero, a befolyásos amerikai jogvédő szervezet, az ACLU vezérigazgatója.
Az igazságügy-minisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselője azonban közölte, hogy 2009 óta mindössze két eljárást indítottak foglyokkal szembeni kegyetlen bánásmódért, de a vádemeléshez egyik esetben sem volt elegendő bizonyíték. A szenátusi jelentésben nincs semmilyen új információ, amelyet a nyomozók hasznosítani tudnának, ezért nem újítják fel a 2012-ben lezárt két eljárást – tette hozzá.

Büntetlen kínzás

A CIA vallatási programja „lehetővé tette, hogy büntetlenül hajtsanak végre olyan cselekedeteket, amelyeket a kínzásról és az emberek eltüntetéséről szóló nemzetközi jog bűncselekménynek nevez. Ideje alapos vizsgálatokat indítani, bíróság elé állítani a felelősöket, és kártérítést fizetni az áldozatoknak” – jelentette ki Steven Hawkins, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet amerikai részlegének főigazgatója.
Kenneth Roth, a Human Rights Watch (HRW) főigazgatója kiemelte: a jelentés alátámasztja azt a már többször ismételt megállapítást, hogy az amerikaiak védelmében szükségesnek mondott szigorú intézkedések teljesen alaptalanok voltak. Megjegyezte, hogy Barack Obama amerikai elnök kormánya megszüntetett több olyan gyakorlatot, amely szerepel a jelentésben. Ettől függetlenül – tette hozzá – „a kínzás továbbra is egy politikai lehetőség marad a jövőbeni elnökök kezében, ha az igazság keresésének e jelentős példája (a jelentés) után sem állítják igazságszolgáltatás elé a felelősöket”.
Az ACLU felszólította az Obama-kormányt, gondoskodjon arról, hogy az Egyesült Államok soha többé ne végezzen kínzást, és nevezzen ki egy különleges ügyészt a CIA átvilágítására és megreformálására.
A CIA tisztségviselői azt állítják, hogy a kínzási programot annak idején jóváhagyta az igazságügy-minisztérium és a Fehér Ház is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése