2018. január 19., péntek

Modern haditechnika, és más







Modern haditechnika, és más


75 éves polgár nem kaphat egészségügyi ellátást , csak a 

cionista kazár akit kötelező életben tartani !!!




A Fidesz szerint ez kamu – Egy magyar nyugdíjas nyílt levele



Felrobbantotta az internetet és futótűzként terjed a magyar nyugdíjas nyílt levele – Ha ezt Te is elolvasod egyből megérted, hogy miért!
Az interneten vírusszerűen terjed az a bejegyzés, melyet egy magyar nyugdíjas férfi írt kortársainak! Már több ezeren osztottak meg! Igaz a Fidesz szerint minden nyílt levél csak kamu…azaz a Fidesz szerint minden rendben van az országban és a nyugdíjasok csak unalmukban írogatnak leveleket.

Nyugdíjas Barátaim!

Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit….a lerombolt országot. Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években:
Az úthálózat, járdaépítés,
– villamoshálózat,
– a vízvezeték- és csatornahálózat,
– a telefon
– a gázvezeték rendszer építéséhez a hozzájárulás.
Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek. Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában.

Ők ma a nyugdíjasok. Ez ma az a korosztály, aki minimálnyugdíjból él! 

Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve. Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük A küzdelmes, munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra. Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni. Most az újabb megalázás!

Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határon túli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót.

Ezt a hazugságot! Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri. A sok munka elnyűtte – már azokat akik akkor is nem a népből éltek és ma is ezt teszik – a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét. Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről? Csak addig kellett míg behúzta az ikszet? Most már saját országában sokad rendű állampolgárnak minősül! Ezért kellene ésszel és nem szívvel szavazni!”
A magyar nép tehetséges, büszke és gyönyörű országban él, de egyelőre boldogtalanul.Ezzel az írással nem vitafórumot szeretnék indítani , csak kikívánkozott belőlem tehetetlennek érzem magam és nagyon elvagyok keseredve. Bízom a változásban. Köszönöm ha elolvastátok NAGY GENERÁCIÓ.
Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!” 










FELHÁBORÍTÓ!

75 év felett már nem kell gyógyítani?

ADMIN3 ÓRA AGO0  0
Csak a cionista kazárt szabad és kell ellátni , mert ő a kiválasztott !!!! De miért is adjuk oda szerveinket e mocskos ordasoknak ???? Ha megtagadjuk a szerveink felhasználását úgy , hogy az egy mocskos kazárba kerüljön , akkor hiába akarnak ők mindenkit túlélni nincs az a lehetőség aki életre keltheti a beteges állatokat , kik annyi szenvedést okoztak már az emberiségnek , hogy illő volna kipusztítani őket , hogy ne zsarolják össze az egész világot !!!
Tiltsátok le , hogy a szerveiteket hazaáruló és büdös kazárok , vagy kazár szabadkőműves rohadékok kaphassák meg !!!!! Se vért , se szervet e gerinctelen csúszó mászóknak , ne adjatok , így előbb vagy utóbb csak elfogynak közülünk !!!!! Így nem lesz ki a földjeinket , a vízkészleteinket természeti kincseinket elrabolhassa !!!!
Ha lehet a közéletből is száműzni kell őket , hogy a befolyásuk a minimumra csökkenjen !!!
Ha nem így tesztek a zsidó gárda levadász a a soraitokat állami támogatás lesz majd minden fejkvótára , úgy , hogy vagy beálltok a sorba , és levadásszátok ti őket , vagy bedarálnak benneteket a Dunába mint 56 előtt !!!!!
Na mit gondoltok miért a Duna parton építtették fel velünk a lakóparkjukat – bele is rokkant az építő iparunk , mert nem fizették ki az alválalkozókat , és így csődbe jutottak !!!! Ha most a migránsoknak is mecsetet , lakóházakat építünk , és nem fizetik ki ezt sem ujból padlót fog az építő iparunk , de már nem is áll talpra , mert inkább elmennek külföldre , ezt ne hagyjuk , hogy kivitelezzék !!!!
Inkább balesetnek álcázva mint ahogy ők alkalmazzák ellenünk a módszert , de likvidálni kell őket !!!
Ki a cionistákat a közhatalomból , a közéletből , a cionista menjen az ígéret földjére , semmi keresnivalója nincs itt !!!!


0SHARES
Hosszú várakozás után végre hazánkban is elérhetővé váltak a legújabb onkoló­­giai szerek. Csakhogy a tüdődaganat elleni két új hatóanyagnál várhatóan életkori korlátozás lép életbe: 75 év felett nem jár a legmodernebb terápia. A döntés indoklása szakemberek szerint etikailag elfogadhatatlan, mert azt sugallja, minél idősebb valaki, annál kevesebb joga van a gyógyuláshoz,írja a 168ora.hu
Pedig külföldi felmérések szerint az onkológiai kezelésen átesett hetvenéves, de egyébként egészséges nők várható átlagos élettartama további 15,7 év, a nyolcvanéveseké pedig 8,6 év is lehet. Bár kegyetlenül hangzik, szakértők felteszik a kérdést: egy ország gazdasági teljesítménye alapján mennyit áldozhatunk egyévnyi emberélet megmentésére, figyelembe véve annak minőségét is?
Az ősz híre volt, hogy hosszú évek után végre 15 új onkológiai terápiát fogad be a társadalombiztosító. Négy év után novemberben az államtitkárság bejelentette, négy onkológiai terápiás területen (melanoma, prosztatadaganat, onkohematológia, tüdődaganat) 15 új, innovatív gyógyszer segíti a betegek gyógyulását, köztük a tüdődaganat elleni két új hatóanyag, amely mintegy háromszáz páciensnek ígér túlélést. Csakhogy jött a hideg zuhany: szakmai forrásaink szerint a készítmények csak a 75 évnél fiatalabbaknak adhatók, idősebbeknek ugyanis várhatóan nem támogatja majd a pénztár.




Vajon miért? – kérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az egészségügyért felelős államtitkárság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tájékoztatása alapján azt felelte, hogy az említett készítmények befogadási eljárása jelenleg is folyamatban van, s amíg ez tart, a rászoruló betegek egyedi méltányosság keretében juthatnak hozzá a gyógyszerhez. Csakhogy a befogadásra nézve is árulkodó – hívták fel rá figyelmünket onkológus forrásaink –, hogy az egyedi méltányossági engedélyek elbírálása során mit vesznek górcső alá. Márpedig az államtitkárság is leírja: „az alkalmazási előírások több termék esetében is felhívják a figyelmet, hogy adott életkor feletti betegektől származó adatok mennyisége túlságosan korlátozott ahhoz, hogy az adott populációra vonatkozóan következtetéseket lehessen levonni, azaz a terápia hozzáadott értéke az adott csoportnak nem került bizonyításra”. És bár az államtitkárság szerint „fontos hangsúlyozni, hogy életkor alapján nem dönthet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a betegek méltányossági kérelméről”, a mondat következő része önleleplező: „a készítmények alkalmazási előírásában részletesen feltüntetésre kerül, mely betegcsoportban tesztelték a termék hatásosságát”.
Szakmai forrásaink szerint ezen érveléssel könnyű lesz megmagyarázni, 75 fölött miért nem adható majd a gyógyszer. Az idősebb korosztály nem vett részt a klinikai vizsgálatokban, ergo náluk nem mérhető, kiszámítható a hatás. Szakorvosok viszont hangsúlyozzák: más terápiáknál sem jellemző, hogy nyugdíjas betegeken tesztelnék a jövőbeli szereket. Onkológusok szerint nem lehet indok, hogy a betegeket féltik az esetleges mellékhatásoktól, hiszen az új terápiák lényegesen kíméletesebbek a klasszikus eljárásoknál. De a legfőbb ellenérv: nem szokás és nem is etikus kor szerint határokat húzni.




Hetedik szívét veszi a milliárdos csak hogy még élhessen



ADMINJANUÁR 8, 20170  0
0SHARES
Elpusztíthatatlannak tűnik a 101 éves dollármilliárdos, David Rockefeller.
 Az amerikai bankár a világon az egyetlen, akin hét szívtranszplantációt végeztek el, és egy azon kevesek közül, akik ezt meg tudják fizetni, Magyarországon egy szívátültetés költsége megközelítheti a húszmillió forintot. Rockefellert a hét elején, New York-i birtokán műtötték, így a beavatkozás óta nem nyilatkozott a sajtónak, de az ezt megelőző, 2014-es műtétje után azt mondta:
Minden alkalommal, amikor új szívet kapok, úgy érzem, ismét visszatér belém az élet, új erőre kapok. Remélem, megélem a kétszázat is.
Rockefeller első szívátültetése negyven esztendővel ezelőtt volt, amikor egy autóbaleset következtében szívrohamot kapott. Azóta hat-hét évente újra és újra kés alá fekszik. Bár teste vészesen öregszik, egyes szerveit fiatalabbakéra cseréli (szívműtétei mellett már kétszer kapott új vesét), így még jó ideig elélhet a világ legidősebb milliárdosa.
Davidnek szüksége is van az erős idegrendszerre – és (legalább) egy strapabíró szívre, lévén ő a Rockefeller-dinasztia jelenlegi vezetője, az olajmágnás John D. Rockefeller utolsó élő unokája, akinek nevéhez köthető a Standard Oil vállalat és a Rockefeller Alapítvány létrehozása is. David 1940-ben vette feleségül a már elhunyt Margaret MacGratht, hat gyermekük született, 2002-ig pedig tíz unokája – így sokan várnak az örökségre.
Nelson Mandela ajtaja is megnyílt előtte, köszönhetően annak, hogy rengeteget jótékonykodik © AFP
A dinasztia már generációk óta a hatalom közelében van, szüleinek gyakori vendége volt George C. Marshall tábornok (a Marshall-terv kitalálója) és John J. McCloy, a második világháború után a győztes hatalmak németországi képviselője is.
David 1946-ban a családhoz tartozó, olajvállalatokat pénzelő pénzintézetnél, a Chase National banknál kezdett dolgozni, ami azóta az ő irányítása alatt áll.
Az oligarcha nagypapa többször is jelen volt a legbefolyásosabbakat összegyűjtő, sajtót kizáró Bilderberg-találkozón, valamint 2015-ben hárommilliárd dolláros vagyonával bekerült a világ kétszáz leggazdagabb embere közé.


A mi rablógyilkosaink nem ezt az utat járják , ők a megfelelő donort egyszerűen megölik , és a szerveit beoperáltatják maguknak , te hülye goj meg jópofát vágsz hozzá !!!!
Pintér kamionos műtői a városban cirkálnak , és a megfelelő donor becserkészése után a szervkereskedők orvosi tímje már hozzá is kezd a szét trancsírozáshoz ti pedig keresitek a hozzátartozótokat aki eltűnt a föld színéről , de nem tűnt el , csak a legközelebbi Izraeli járattal a szerveit kilopják az országból a rabszolga gyarmatról , ez a látens szervkereskedelem így a rabszolgák donorként mégis hasznot hajtanak !!! Lassan már nem lesz mit lopjanak addig be kell járatni az új szervkereskedői iparágat , ki kell építeni a rá épülő infra stukturát , hogy a buktatókat ki tudják iktatni , és az üzlet az flottul működjön .


És van pofájuk azt állítani , hogy 75 év után mi halandók már nem kaphatunk orvosi ellátást !!!!
Hova fejlődtünk ????? , túl sok a patkány élősködő ritkítani kell őket !!!
Ne hagyjátok , hogy kiirtsanak bennünket , lépni kell számonkérésben is ,ha kell hóhért kell működtetni , de ki kell facsarni belőlük a nemzeti vagyonunkat , és mivel az elmult politikai maffia semmit sem tett elenük vagyonelkobzásban kell részesiteni őket !!!
Hisz azt állították , hogy 47 ezer forintból meg lehet élni . No azt a 47 ezer forintott meg kell nekik adni , és egy sárkunyhót nekik , hogy legyen hol meghúzódjanak a hideg és az eső ellen .
Remélem egyetértesz velem , és a kilakoltatásban is szerepet vállalsz azokért a földönfutó társainkért akik , ha élnek még az utcán a híd alatt le tudjanak jattolni !!!, velük mielőtt a rácsosba jutnak .
És mi van a pedofil polgármesteretekkel a 14 éves kislányt szopatta az irodájában , és a kocsmában azzal dicsekedett , hogy minden nő megvolt már neki . Most éppen az iskolásokat szopatja , holnap az óvodásokat sorolja be , hogy a jövő nemzedéke is megismerkedjen a kazár metszett faszával . !!!!!!
Viktorkám ezt feltétlenül vigyétek magatokkal a sitre , ott nagyon szeretik az ilyen kazár pedofilokat , ha már az ottani lakosok , még mindig nem herélték ki , mert az ilyen rohadék zsidót aki a farkáról leoperáltatja az előbőrt , hogy a csapatba lehessen az ilyenről minden kiderülhet , és ha másként nem tud szabadulni akkor megis öli őket , mert törvényen felülinek érzi magát .!!!!!
A Havas Henriket úgy meghurcoltátok , pedig ő csak próbálkozott a nőkkel akik ugye nagykoruak , és szabadakaratúak , no de pedofil barátunk , - és hányan vannak még akik nem buktak le akik törvényjavaslatot nyujtottak be , hogy gyermekeinket fotózhassák filmezhessék porno filmekben is szerepeltethessék , ugye ez a gyarmat mivoltukból fakad ?????
Ha már zsidó gyarmatkéntélünk akkor jogunk van védekezni is , és ezért arra kérlek benneteket , hogy ha ilyen kazárokkal akadtok össze vágjátok le a farkukat , és csak utána dobjátok ki őket !!!!
Te mocskos cigány ilyen országott hagytál nekünk a nép éhezik ti a harmadik luxusvillátokat rendezitek be , és ha az emberek ételosztásért sorba állnak , van pofátok rendőri intézkedéssel zaklatni őket , jó hogy a gyerekeket nem zavarjátok el a sorból , a kurva anyátokat legalább pénzt adjatok ezeknek a földönfutóknak az ellátására , akiket ti tettetek azzá !!!!!!

















A Modern Mesterlövész - Mesterlövészet haladóknak

Mesterlövész célkereszteben.

Mesterlövész Végzetes küldetés

Leopárd kommandó 1985 HUN [720p HD] [Teljes film]

Mestergyilkos magyarul

A 13 as -2010 Teljes film- Jason Statham - Mickey Rourke


Ösztön (Teljes film HD, 720p)

Hófehérke és a hét elgyötört törpe (brazil erotikus vígjáték-1979)

    1. Az Új Világrend mérföldköve



Új világrend ellened és az emberiség ellen.

Zsidó Veszedelem A Világban

Hogyan verték szét a magyarságot, sátáni álszent módszerekkel?

Dr.Bencze Izabella-Magyarország kifosztása

Ószövetség másképp / Kereszténység NEM = Judeo-Krisztianizmus

Pap Gábor - Kazár Birodalom Kamu (+ Tóth Gyula, Grandpierre Atilla és mások)

Az ősnyelv Ez az a videó amit minden Magyar embernek látnia kell, mert végre kezdődik valami igaz Ma

Russia's Next TWO Submarine Projects Feature Some VERY Advanced Tech

Kuznetsov will join the Russian Navy’s grouping in the eastern part of the

Russian Armata Tank Gets New High Tech Ammo Type

Т-90МС ( NEW Russian tank!!!)

Israel Tank Program Management - Merkava Mk 4 Main Battle Tank [480p]

MERKAVA MARK 5

World's Most Bizarre Submarines

Newest & Most Feared Russian Helicopter Documentary Mi-28 Night Hunter 2016(English)

Tudatosan mérgeznek

The new project of Russian weapons - DRONES. NATO's "nightmare".

PAK TA Heavy Transport Aircraft Project of the Russian Air Force

WORST NIGHTMARE for the US Air Force !!! Russian Air Force Aircraft Documentry

world's most amazing machines, agriculture equipment machine, latest amazing technology 2016


Awesome!!! Case IH Bales Moving and Stacking

Dangerous BIGGEST Chainsaw Wood Milling #DEATH BLADE

Amazing New Modern Method Construction of Germany - Technique construction Awesome

Titkos szovjet repülők a 2. Világháborúban

NEW RUSSIA TECHNOLOGY Weapons to challenge US Military & NATO power #MIND BLOW

NEW USA Military Technology threats to Russia & China Navy (2016) https://www.youtube.com/watch?v=1Jt-KWbBSxg

Párbaj az égen - Guadalcanal

tengeralatt járók
Most modern submarine in the world

Russia's Next TWO Submarine Projects Feature Some VERY Advanced Tech

World's Most Bizarre Submarines

Top 10 Countries with most Submarines in the World | 2016

TOP 10 Nuclear Submarines 2016 - 2020

10 Most Expensive Tanks In The World 2017

USA vs CHINA & RUSSIA wwIII Military Power Comparison 2017 HD

Top 10 Sniper Rifles in the World | 2016 - 2017 HD

Top 10 Deadliest Snipers Of All Time

Afghanistan War. Real Combat - Heavy Clashes. US Snipers VS Taliban. Snipers in Action.

How To Make a Full Compound Micro Crossbow | Part 2 + Templates

Making Mini Crossbow | Part 1 | + Free Templates

Making Mini Crossbow | Part 2 | + Free Templates

How To Make Wrist Mounted Slingshot Cannon | Part 1

How To Make Wrist Mounted Slingshot Cannon | Part 2

Russian Artillery & MLRS in Syria ¦ 2S1 ¦ 2S3 ¦ BM-21 ¦ TOS-1A ¦ BM-27 ¦ BM-30

Russian TOS-1A Multiple Rocket Launcher - Буратино ТОС-1А Солнцепёк

Russian TOR-М2КМ (9К331МКМ) - Missile System

RUSSIAN S400 VS S500 COMPARISON : TOP 5 FACTS

Russia's Deadly S-500 Air-Defense System: Ready for War at 660,000 Feet

PÉNZ | Hogyan legyen elég pénzed? | Coach képzés | Szedlacsik Miklós tanítása


NÉPÍRTÁS ÖNÉRDEKBŐL


Nem riogatás csak sajnálatos tény...
Talán, ha többen tudunk róla, még lehet esélyünk a kivédésére.

Gondolatok az egészségügyi központokat építgető izraeliekről

Állami népirtás formái a XXI. században – a liberális egészségügy és az Izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon

A globális éghajlatváltozás miatt a világon, így Európában is egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz. Magyarország geopolitikai szerepe emiatt felértékelődött, bár mi erről nem tudunk idehaza. Csak mi nem tudjuk magunkról, de minden külföldi befektető tisztában van ezzel a ténnyel, és ezt titkolják előlünk!

Az ásványvizeink aranyérmesek a világbajnokságokon, a gyógyvízben lubickolunk, mialatt Görögországban, Spanyolországban és Izraelben (!) tanker hajókkal importálják az ivóvizet!

Nem gyógyvizet, közönséges ivóvizet, tankerokkal, akár az  olajat! Érdekes, nem? Olaj helyett van ezer alternatív energiaforrás, de ivóvíz nélkül nincs se emberi, sem más élet a Föld nevű bolygón...

Trianon után hazánk teljesen agrár országgá vált, ez sajnálatos tény.
Vessük  össze a két dolgot! Egy agrár ország termékeit egy globális éghajlati változás közepette nem akarják megvásárolni, vagy, ha megveszik, önköltségi ár alatt teszik meg?! Nem logikus, ugye? Dehogynem... Ebben az évben ez kezdődött a meggyel, folytatódott a gabonákkal, most folyik az almával! Szép lassan mindenki rájön, hogy az élet minden területén a magyar nemzet megsemmisítése zajlik. Nem tíz, húsz, vagy száz év múlva, hanem napjainkban. A folyamat egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlik. ...és kik a végrehajtók? A mostani kormány már nem primitív kubikosokból, esztergályosokból áll, hanem főiskolát, egyetemet végzett janicsárokból. Mi egyre többször, egyre többen ellenállunk, mire ők hangosan méltatlankodnak, gyaláznak bennünket!

Ők már nagyon jönnének, de a Kárpát-medence lakott!

Nekik sürgős a kiirtásunk, belaknák már végre az üresen tátongó lakóparkokat, kellene a magyarok élettere!

Miért írok ebben a témában?

Az élet minden terén folyik ez a "nemzetellenes hidegháború, illetve állami népirtás. A gazdák csodálkozva mennek tönkre, azt hiszik, csak velük történik mindez!

Tévednek.

Vegyünk sorra néhány közismert tényt.

A Magyar Orvosi Kamara néhány éve élesen tiltakozott az újfajta receptek bevezetése ellen. Azért voltak újak a receptek, mert a BNO-kódot fel kell rajtuk tüntetni.

A BNO- kód nem más, mint a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának jelölése, ami az Orvosi Kamara szerint stratégiai fontosságú nemzetbiztonsági adat - mondták ők - !

Így van. Azóta pár év eltelt, gyakorlatilag Magyarország egészségügyi állapota feltérképezésre és feldolgozásra került, valakik pontosan tudják a magyar népességre jellemző betegségeket. 

Többször emelték a gáz , az élelmiszer és  általában a megélhetés feltételeit

Borzasztóan elgondolkodtató az is, hogy folyamatosan emelik a gáz árát, és azon töpreng a kormány, melyik vezetéken jöjjön a drága gáz: a Nabuccón, vagy a Kék Áramlaton.

Közben csak a makói árokban, több mint száz évre elég gázt termelnek ki a lábunk alól - a kanadai befektetők!

De nem csak ezek drágultak. A tipikusan magyar betegségek gyógyszereit több alkalommal 2-3x-ra emelték!

Ezen gyógyszerek hiánya veszélyezteti az életet, mivel a magyar populáció tipikus betegségeiről van szó, ezért logikusan a magyarok életeit veszélyeztetik...

Csak egy dolog, a magas koleszterinszint, vagyis a csendes halál gyógyszere igen érdekes dráguláson esett át többször, a támogatásuk lecsökkent. Furcsa? Minden recept közepén rajta van a BNO-kód helye, kötelező kitölteni, és az adat feldolgozásra kerül...

(Aki nem hiszi, nézze meg!)

Most teszik tönkre a gazdákat végleg, de van egy ördögi csel nálunk, az egészségügyben is.

Egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt kapunk. Kesztyűs kézzel teszik mindezt! ...és hogyan? A rendelőben, az alapellátásban teljesítményfinanszírozás van. Több munka, több beavatkozás - egy pontrendszer alapján - több pénzt jelent. Logikus. Mégis egyre több orvos megy külföldre dolgozni, elegük van. Aki marad, az túlterhelt, fásulttá válik!

De miért? A magyarázat egyszerű!

Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó  meghatározza, egy emberre mennyi időt KELL fordítanunk! Jó  sok időt, természetesen! Tehát hiába lát el az ember 25-30 beteget egy nap alatt, a finanszírozó nem veszi figyelembe, csak a töredékét, és természetesen NEM fizeti ki a kezelést. Teljesítményfinanszírozás van, de csak néhány beteg ellátását fizetik ki, ami nem fedezi a rendelő fenntartási költségeit!

Döbbenetes?

A rákbetegek várólistán várnak, a szívbetegekkel és a többi halálraítélttel. (Olyan ez, mintha a vízben fuldoklóhoz odaeveznének és rászólnának, hogy majd holnap kimentünk a vízből, addig maradj csendben!)

Ez az állami népirtás egyik formája. Csak egy módja a sok alkalmazott közül!

A súlyos betegek belepusztulnak a liberális reformba, mi, alapellátók  „csak” tönkremegyünk.

De! A csőd szélén álló alapellátást végző településeket befektetők járják. Rendkívül kedvező az ajánlatuk. Egészségügyi központot építenének minden nagyobb településen, a költségeket ők állják! Micsoda tőkeerősek lehetnek ezek a befektetők, ugye? Semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy egy patikát is működtethessenek a központ mellett és az orvosi praxis jog ne lehessen az orvosé, hanem a befektetőé. Az orvosok így egyszerű alkalmazottakká válnak.

Mi ebben az érdekes? A „tőkeerős” befektető egy izraeli cég, természetesen.

Viszont van egy apróság. Az egészségügyi központok létesítését az állam támogatja!!

Az állam ad 90% tőkét a MI pénzünkből, a befektetőnek csupán 10% önerőt kell biztosítani. Az egészségügyi központok építéséhez szükséges 90%-os állami támogatást csak egy pályázó  nyerheti meg. Olyan, mintha a pályázatot testre szabták volna…!


Ugye nem kell elmondanom, kire van szabva az egész. Itt a kirakós játék utolsó mozaikja is összeáll! Ez a gépezet, ami ellenünk működik, janicsárokat alkalmaz. Ha egy janicsár tudatosan épített hamis varázsa megkopott, teletömik a zsebét a MI pénzünkkel, és az röhögve félreáll. Jön a következő végrehajtó janicsár, az újabb hamis illúziókkal. Nem a janicsárt kell kiütni, mert azok sohasem fogynak el, hanem azt, aki küldetéstudattal ellátja és ellenünk beveti azokat!


Mivel a másik fél szervezetten működik, mi is csak szervezetten, egymással összefogva vehetjük fel a harcot, nincs más megoldás.

A tönkretétel szép lassan mindenkit elér, társadalmi, gazdasági helyzettől függetlenül - kivéve a politikusokat és azokat, akik végrehajtják a népirtást!!

Mert egy harchoz két fél kell: a támadó és a védő! A harc kimenetelét valamelyik fél gyengesége dönti el!

                     A magyar sohasem állt gyenge hírében.

Itt az idő!

Mentsük meg Magyarországot!

ТОП 5 КРУТЕЙШИХ САМОДЕЛОК

Top 10 Deadliest Sniper Rifles in the World 2017 HD

Longest Sniper Kill Ever ! 1.5 mile

Top 10 Deadliest Snipers Of All Time

Full Documentary 2016 - Sniper The War Ghost - Discovery Channel Documentaries ᴴᴰ

Russia's Toughest Prison - BBC Documentary HD 2016

Új világrend ellened és az emberiség ellen.

Előző emberiségek(?) nyomai a Földön

Betiltott Egészség.

Rákgyógyítás 2. - Tullio Simonini - szódabikarbóna

Rákgyógyítás 1. - Tullio Simonini - szódabikarbóna

Amit az orvosok elhallgattak a refluxról

Trump mint Kennedy az elit és az új világrend ellen

Trump-hisztéria – Lapzárta - Hír TV

SM-240 (2S4) 'Tyulpan' most Powerful Mortar in the World (Eng. Sub./CC)

Russian Military Power 2016: Navy, Tanks, Air Force, Armored Vehicles in Action


OTs-14 'Groza' ( 'Thunderstorm' ) Assault System (Eng. Sub./CC)


Victory Weapon of WWII - 'PTRD' & 'PTRS' Anti-Tank Rifles (Eng. Sub./CC)

AR550 vs 14.5mm Anti tank rifle

20mm APDS vs Body Armor

Will Bulletproof Glass Stop A .50 Cal?

Такого от нового самолёта никто не ожидал. Су-25 против А -10 ВВС США. Секретный полигон.

Эта русская винтовка наводит панический страх на врага

Судьба пленных в Чечне. Секретные истории.

Henry US Survival Rifle AR-7

ATN-51, MiG-41, MiG-50 Russian aircraft "Aurora project"

The SR-91 Aurora aircraft

TOP 10 World FIGHTERs (Mix) 2014 (VIDEOs)

TOP 15 Main Battle TANKs 2016 MBT (Videos)

TOP 10 ATTACK HELICOPTERs 2016 (VIDEOs)

TOP 15 CORVETTEs 2016 (Videos)

TOP 10 Nuclear Submarines 2016 - 2020

Russia's Next TWO Submarine Projects Feature Some VERY Advanced Tech

World's Most Bizarre Submarines

Украинский танк ОПЛОТ Т 84 УД превосходит российский Т 14 Армата во всем

БМ Оплот против Т-14 Армата


Sniper - Bulletproof Full HD Documentary 2016

Sniper Ghost Shooter 2016 DVD

Sniper: Ghost Shooter (2016) [ New Action Movies 2016 ]

Best Movie Action Sniper 2016 (American Sniper Movie) Ghost Recon Alpha - Act Pro

[Good Movie]Assassin Kill The Sniper killer

Best Movies ✱ American Sniper Movies 2014 - Bradley Cooper , Sienna Miller , Kyle Gallner

Best Action Movies 2016 American Sniper Movies - New Action Adventure Movies Full English

Lone Survivor 2013,Mark Wahlberg ♥ Full Movie with English (HD)

Sniper Movie - Ghost Shooter (Full Movie) Best Mystery Movies SNIPER

Об этом инциденте не проронили ни слова. Самолёты НАТО прорвались к Москве. Секретный полигон.

Top 7 Most Dangerous Military Snipers

New war movies 2016 ♦ Best action movies english hollywood 2016 ♦ Sci-fi movies Full HD 1080p

Best Action Movies 2016 - Action thriller movies hollywood - Best mystery movies SNIPER

Russia Sniper Army Meilleur Film d'action Complet en Francais 2014

Sniper Ghost Shooter 2016 DVD

Sniper (1993) (Full Movie)

Russian film. Sniper Saha | الفيلم الروسى . قناص ساها

Russian Sniper Technik

Sniper, 2010

Training of Russian Spetsnaz is the BEST!


[Good Movie]Assassin Kill The Sniper killer

Blood Father 2016 Sniper Job - Rehab Mel Gibson, Erin Moriarty Law, Diego Luna Mba

Lopakodók (1993) teljes film

Mesterlövész Végzetes küldetés

Поисковый отряд .Подводная лодка Б-307

Поисковый отряд. Ракетный комплекс "Скальпель"

[Good Movie]Assassin Kill The Sniper killer

New Action War Movies 2016 - Best Thriller Sniper Movies 2016 Desert Death full Movie 2015

Best Action Sniper Movies - War Movies Action Thriller Movies Full English

New Sniper Action Movies 2016 - Best Crime Movies Female Sniper - Hot Adventure Movies Full HD

Sniper Movies 2016 Best Action Movies Full Movies English

az Agresszor Putyintól szabadulni kell ! - beszélgetés Drábik Jánossal

Sosem voltunk még ilyen közel a III. világháborúhoz - Dr. Drábik János, Jakab István

Pusztító migráció - a zsidók bevándorlása MO.-ra [ Raffay előadása ]

Sukhoi PAK FA T 50 Russian Fighter Documentary Part 1

Sukhoi PAK FA T 50 Russian Fighter Documentary part 2

Russian military expert comparing F-35 and T-50 (PAK-FA) (English subtitles)

WORST NIGHTMARE for US Military !!! Tu-214R Military Aircraft Technology

WORST NIGHTMARE for the US Air Force !!! Russian Air Force Aircraft Documentry

Best American Action Sniper Movies 2016 | New Action Movies English | Must Wach

Best Sniper Movies 2016 - American Sniper Battle Of War Superhero - New Action Movies 2016

Best Action Movies 2016 - Sniper Legend - New Adventure Movies Full English HD

Russia Sniper Army Meilleur Film d'action Complet en Francais 2014

Sniper 1 Tireur d'élite Film Complet en Francais HD

Európai Szuperállam Új Világrend Orbán Viktor 2016 Illuminátusok Szabadkőművesek

FBI mafia American Action Movies - Jason Statham & Steven Seagal , Jet li Movies

STEVEN SEAGAL MOVIES ✿✿✿ Mercenary Absolution 2015 YIFY

Best of steven seagal action movie 2009 A dangerous man

HOT ✿ STEVEN ✿ SEAGAL ✿ MOVIES ✿ COLLECTION ✿ ✿A B S O L U T I O N✿✿

НЕУЖЕЛИ РОССИЯ ВСЕ ТАКИ ПРИМЕНИТ В СИРИИ СВЕРХ НОВОЕ ВООРУЖЕНИЕ! ЧТО ТЕПЕРЬ БУДЕТ С США - АРМИЯ

Россия угрожает НАТО! Космическая система Око ВКО России может спасти Сирию от гибели - армия

У грани вообразимого! Новейшее российское вооружение

Snipers - Bulletproof

Sniper Ghost Warrior: Movie

Sniper 1993 English Movie - Tom Berenger, Billy Zane, J.T. Walsh.mov

New Action War Movies 2016 - Best Thriller Sniper Movies 2016 Desert Death full Movie 2015

Action Movies 2016 Full Movie English Best Action, War, Sniper Movies 2016

New Action Movies High Rating Hollywood - Sniper - Films 2016 Full English HD

Best Action Movies 2016 - Movies Hight Rating Hollywood - Films 2016 Kungphu

U-110 | The Most Important Submarine Capture

Nazis Germany - İncredible String Of Fortifications The Atlantic Wall (An Engineering Feat)

Largest And Most Secret Bunkers In Cold War - Documentary Films (Official)

Greatest Mysteries of the Cold War: Nuclear Base Below Greenland (720p)

Spies: CIA & KGB | The Cold War (1944–1994) 21 of 24

Inside the KGB: Terror of the Soviet Union

Top Secret Kapustin Yar -- Russia's Area 51

Best Sniper Movies 2016 - American Sniper Battle Of War Superhero - New Action Movies 2016

Top 10 Sniper Movies (2001 - 2017)

Trump nem bevetni akarja a fegyvereket, hanem eladni

Best Action Movies 2016 - Sniper Legend - New Adventure Movies Full English HD

Steven Seagal Movie-Best Action Movies Full Lenght-Black Dawn (2005) Movie| HD

Anjo da Morte (Steven Seagal)

A Vinganca é Minha (Steven Seagal)

Wesley Snipes número 1 das Operações Especiais (filme completo dublado)

2016 12 15 - Szemléletváltás - A magyarság történelme - Pap Gábor

Pap Gábor - Szakrális Uralom

Bakay Kornél: "Betiltott magyar múlt, ellenünk intézett támadások"

Villás Béla - Exkluzív műsor 1. rész

Villás Béla - Exkluzív műsor 2. rész

Villás Béla - Exkluzív interjú 3. rész Kisvárda, zene nélkül

Villás Béla - Ima és meditació

Villás Béla - A szeretet


Dogma Teljes film (1999)

Más világ (Teljes film)

Emlékek nélkül 2008.teljes film

Az időcsavar 1997 (teljes) (hungarian)

az elveszett Jézus videó nyomában (teljes)

Végzetes Erő (Epoch, 2000-teljes film)

Az Omega Kód (teljes film, 1999)

Kódjátszma 2014

A 109.utas

Köpök a sírodra 2010 Teljes Film Magyarul

Ösztön (Teljes film HD, 720p)

Fehér pokol Teljes Film /HUN/

The Curse of the Ring 1-2 (HUN)

Arn, a templomos lovag 1. rész

Arn, a templomos lovag 2. rész

A Legios

Bergyilkos a vilag ellen 2012 CUSTOM DVDRiP HUN XViD TiGeR

A Szakaszvezető HUN teljes

Farkasokkal táncoló (teljes film)

A tengeralattjáró 1981 HUN 720p HD Teljes film

A láthatatlan küldetés

Halálos Célpont [ TELJES FILM - HUN ]

A halál csöndje (teljes film)

A magas rangú célpont teljes film

Mestergyilkos a Feltámadás - teljes magyar film 104:10min

Halálos érintés (Teljes Film)

Megsemmisítését elrendelem

Foglakozása: Fejvadász (Gyilkosság rendelésre) 1987 HUN [720p HD] [Teljes film]

A cég embere 1998 HUN [480p] [Teljes film]

Likvidalva 2012 teljes film magyarul

Orvgyilkosság 1987 HUN [720p HD] [Teljes film]

Időzített bomba 1991 HUN [1080p HD] [Teljes film]

Álomharcos 2003 HUN [480p] [Teljes film]

Bosszú a jövőből 1986 HUN [480p] [Teljes film]

Visszavago (Teljes Film) Magyarul

A gyilkolás művészete teljes film.

Next a holnap a múlté.

Az utolsó prémvadász

Fekete István: Tüskevár

Fekete István - Tüskevár (Hangoskönyv) - II. rész

Fekete István - Téli berek (Hangoskönyv)

Lao Ce-Tao Te King-Az Út és Erény könyve

Halálos Célpont [ TELJES FILM - HUN ]

A hóherok (Teljes film)

Acélos igazsag (Teljes film)

BioHazard Film-Halálos célpont (AKCIÓFILM) 2013

Golyózápor teljes film magyarul

Fegyenc [Teljes film] Hun (1995)

Félelem nélkül akciófilm Hun teljes film magyarul - legjobb filmek

A.rajtautes.Teljes film.

Csendes pusztitó 1996 HUN [720p HD] [Teljes film]

Pusztitásra programozva 1994 HUN [720p HD] 

A gyilkológép 1994 HUN [720p HD] [Teljes film]

A bérgyilkos 1990 HUN [720p HD] [Teljes film]

Időzített bomba 1991 HUN [1080p HD] [Teljes film]

Közöttünk a gyilkos 1994 HUN [VHSRIP] [Teljes film]

Diplomás örömlány 1986 HUN [480p] [Teljes film]

Ébren álmodó 2000 HUN [720p HD] [Teljes film]

Hé, barátom itt van sabata 1969 HUN [1080p HD] [Teljes film]

Nyugodjanak békében 1967 HUN [720p HD] [Teljes film]

Az ősz szele Teljes Film

Kivert kutya (A Dog of Flanders)

A dárda vége

A félszemű.

A Szamuraj 2003 HUN DVDRip Xvid

A hazafi (A patrióta) 1998 HUN [480p] [Teljes film]

Lopakodók (1993) teljes film

Mesterlövész Végzetes küldetés

Mesterlövész célkereszteben.

A Modern Mesterlövész Hadsereg

A Modern Mesterlövész - Partiőrség

A Modern Mesterlövész Tengerészgyalogság

A Modern Mesterlövész - Mesterlövészet haladóknak

Fegyvertan Mesterloveszpuskak S01E01 (Magyar)

Fegyvertan Gyorstuzeles S01E03

Fegyvertan Tankok S01E13

Fegyvertan Tengeralattjarok S01E04

Fegyvertan Vadaszgepek S01E07

Fegyvertan Robbano csapdak S01E09

Nukleáris készletek - A hidegháború öröksége

Atomkorszak: Kémek-Titkok-Hazugságok (A venona vállalkozás)

Oroszország titkai: Novaja Zemlja, a félelem szigete

Dokumentumfilm - A vilag legnagyobb bombaja

Az évszázad összeütközése - Tenerife (good quality)

A Malév 240-es járatának története (Teljes film)

Úszó erőd (1992)

Gepard GM6 Lynx (Nemzet és Védelem)

GM6 Hiúz - Tények első kézből

Gepard GM6 Lynx Sero anti-material rifle Hungary Hungarian production Army Recognition magazine

Ebben a videóban szerzői joggal védett hangsáv volt. A szerzői jog tulajdonosa által benyújtott követelés miatt a hangsávot elnémítottuk.

Shooting the Hungarian GM6 Lynx 2.0

GM6 Lynx 12.7mm TEST

GM6 Lynx Semi-Auto .50 BMG Bullpup

NEW BARRETT .50 CAL WORLD RECORD- 6 SHOTS in UNDER 1 SECOND on HIGH SPEED! Jerry Miculek HD

Will a .50 Cal Stop A Running Engine?

Why Bullpup Rifles Suck!!!

Magyar Honvédség...AK-63D-modernizáció.

Magyar Honvédség AK modernizáció - riport

In Memory Of Kalashnikov: 700 Round AK Burn

FN P-90, a szakértők szerint az ötödik legjobb géppisztoly

A H&K MP7 a szakértők szerint a második legjobb géppisztoly

A KRISS Super V a szakértők szerint a legjobb géppisztoly

Korszakváltó fegyverek 3

Biológiai fegyverek

A frei dosszié - 43.Biológiai fegyverek, Vírus-laborok

Halálos Célpont [ TELJES FILM - HUN ]

A célpont bemérve

[HUN] C.I.A.: Fedőneve Alexa

CIA titkos háborúi 1.rész - 1947-1977 Titkos hadműveletek

CIA titkos háborúi 2.rész - 1977-1989 Elveszett illúziók

CIA titkos háborúi 3.rész - 1990-2001 Egyik háború magával hozza a másikat

A kémkedés története - 3. rész - A globális kihívás

A kémkedés története 2

A kémkedés története 1

Tíz mód - Ahogyan a világ véget érhet

Az Omega Kód (teljes film, 1999)

Merénylet (Teljes film)

Bosszúvágy 1 - teljes film [magyar]

Stephen King: Langolierek - Az idő fogságában - Teljes film

6 Töltény Ára TELJES FILM Magyarul! 2012

Az emberek programozása (TV, sportok, filmek...)

AZ EMBERI PSZICHÉ MANIPULÁLÁSA - ALAN WATT INTERJÚ [MAGYAR SZINKRON]

Új világrend ellened és az emberiség ellen.

Előző emberiségek(?) nyomai a Földön

Az emberiség elől eltitkolt tudás - Nyílt Akadémia bemutató coaching - Szedlacsik Miklós - PPH

HASZNÁLD AZ UNIVERZIUMI ENERGIÁD - Szedlacsik Miklós - Közvetítő Markovné Kaszanyi Magdolna

Aura Látás Technika (Étertest): 5 perc alatt már láthatod .

Kapcsolódj rá az "Égi Segítőd" frekvenciájára - Szedlacsik Miklós - Nyílt Akadémia -PPH

Lélek | Hogyan kérhetünk tanácsot lelkünktől? | Coach képzés | Szedlacsik Miklós

Mókuskerék | Kilépni a rabszolgaságból | Coach képzés | Szedlacsik Miklós tanítása

Egy reinkarnáció emlékei.avi

Halál-látók: halálközeli élmények | Pilling János

Mi történik egy ember leszületése előtt, és mi történik a halál után movie

"Mint fent úgy lent" avagy hogyan képes a tudat gyógyítani a testet.


A világ egy kiképzőbázis - Villás Béla, Jakab István

Likvidalva 2012 teljes film magyarul

Védelmi kód -Numbers Station-FILM

SPL A bosszúhadjárat 2005 teljes film

Pap Gábor: A hivatalos és valóságos tananyag konfrontálódása a középiskolai oktatásban

Pap Gábor: A hivatalos és valóságos tananyag konfrontálódása az egyetemi oktatásban

Sírok között teljes film magyarul (Liam Neeson!)

Túl mindenen /Man Apart/ teljesfilm

Halhatatlanok /Immortals/ magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 110 perc, 2011

Gondolatrendörség. Teljes filmek magyarul.

A holnap a múlté - Teljes film magyarul

US Secrets Military Weapons Documentary

Mesterlövész célkereszteben.

Mesterlövész Végzetes küldetés

Lopakodók (1993) teljes film

Vörös skorpió (Teljes film magyarul) (1989)

Alcyon Plejádok 17/1. A globalista-nácik földalatti eugenikai laboratóriumai

Magyarország és az Illuminati - Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Drábik János: Az illuminátusok és a szabadkőműves irányzatok együttműködése

Illuminati 2013 - A Sátán Zsinagógája

A szexrabszolga és az Echelon celebek (Cathy O'Brien, Britney, Lady Gaga)

Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei (1. rész)

Az emberek programozása (TV, sportok, filmek...)

AZ EMBERI PSZICHÉ MANIPULÁLÁSA - ALAN WATT INTERJÚ [MAGYAR SZINKRON]

Új világrend ellened és az emberiség ellen.

Szellemi valóság- belső utazás (Spiritual reality)

Spirituális valóság. (magyar szinkronnal)

Beavatás teljes film

Fl FEMA koporso.avi

FEMA Camps and millions of plastic coffins and mass graves ( NWO-2012 )

FEMA TRAINS READY!!!.SHACKLES INCLUDED.

FEMA BIOLOGICAL CREMATION CASKETS INVESTIGATED 2015!!!!!

A Look At My Alaskan Bush Cabin

Russian Legendary T-4 Project 100(sotka)!Amazing airplane for many years ahead of his time!

sniper movie 2016

American Sniper Movies - Sniper Legacy Chad Michael Collins Movie

Sniper Movies 2017 - Best American Action Sniper Movies 2017

Az ok ismeretlen - Spontán öngyulladás

Valódi X Akták 1évad /6 rész /Spontán öngyulladás és UFO észlelés/

A Spontan Emberi Ongyulladas 2006 TVRiP XviD Hungarian

Valódi X Akták - Voodoo zombik, Élet a Halál után

Valódi X Akták - Igazi UFO-k, Ördögűzés

Valódi X-akták - Árnyékemberek, Naptevékenység


Putyin legújabb szuper fegyvere – Két órán belül a föld bármely pontján lévő célpontot képes megsemm
Putyin figyelmeztetése a NATO tagállamoknak.

Miért kellett meghalnia Diana hercegnőnek?

Miért rendezett az USA háborút Ukrajnán?

Aggodalom az orosz rakéták miatt

Para? Normális - A földönkívüliek köztünk járnak

HALOTT VOLT 13 ÓRÁN ÁT Barnutiu Gavril

VISSZAJÖTT A HALÁLBÓL LÁTTA A JÖVŐT a III.Vil.Háb. már tart

Budaházy György vendége Toroczkai László

Action Movies 2016 Full Movie English Hollywood / American Sniper War Movies 2016

Az utolso bevetés

The SR-91 Aurora aircraft


5 КРУТЫХ САМОДЕЛОК


FIX TV | Enigma - G20-csúcs Hamburgban | 2017.07.18.


Stridsvagn 103 (S-Tank): The World's Most Bizarre Tank Of Sweden


Scud missle launcher in motion


Topol-M Prepares for Launch


Intercontinental Ballistic Missile Topol-M - Russian RT-2PM2 [Review]


Over 60 Topol, Topol M, Yars missile launchers taking part in Russia's large scale drills



Gigantic Submarine of the world -TYPHOON Class (Russian navy) 2017 new 


TOP 10 SUBMARINES IN THE WORLD 2017


Top 10 Destroyers in the World 2017


10 Most Expensive Tanks In The World 2017




PAULK WORK BENCH





A Grim Future For Russia’s Nuclear Sub Fleet


kazán építés










Feng Shui to Go: Moduláris Lofted Mini-apartman kerekeken

A dornob
Az egyesült államokbeli városi lakosok számára néha kicsi terek néha tágasak, mint a nagyobb japán és kínai városok zsúfolt központjaiban. Ez az elegáns kocka a tökéletes kiegyensúlyozott élet - egy helytakarékos design, amely még mindig több szobát és nyugalmat kínál.
Liu Ming San Francisco-ban lakik, és működik egy padláson, de a terek nagy része elkötelezett a diákok befogadására - kevés marad a nappali életre és munkára. A megoldás? Ez a kerekes kocka csekély jelentőségű, de átgondolt építmény.

A Feng Shui egyensúlyának alapelvei a belső terek és egymáshoz viszonyított elrendezését jelentették. Az eredmény maximalizálja az elrendezés mindegyik részét anélkül, hogy gyengék és kényelmetlenek lennének. A rétegelt lemez egy acélkeret felett is sikeresnek és kellemesnek tűnik, nem egyszerűen olcsó vagy szükséges.
Az egyes sarkok kerekeinek köszönhetően a kockát szükség szerint fel lehet gördíteni a tetőtéri lakóház munkaterületének nagyobb térfogatán belül. A lehúzó, görgős árnyalatú képernyők biztosítják a ház magánéletét is, miközben egy shoji képernyő osztja az egyik oldalt a másik oldalról.




Figyelemre méltó, hogy az apró egység egy íróasztalhoz és iratszekrényhez, egy beépített tároló lépcsőhöz, könyvespolcokhoz és egy meditációs zónához vezet, és távolabb van a második szinten. (Fotók: Jasmine Rose Oberste via Inhabitat ).




Tiny Zen Living: 8 Foot Square Mobile Cube kombinálja az irodát, az ágyat és a meditációt




Spaceflavor Cube mobil lakóegység© Jasmine Rose Oberste
Életben a térben a fürdőszoba mérete nem feltétlenül mindenki számára, de biztos, hogy nyitott és szórakoztató, hogy lássuk, hogyan haladnak az emberek, és ténylegesen meg is csinálják - és a fene, még inspirálhat egy próbát is. A múlt hét kompakt fürdőszobai-konyha-loft-egységének nyomon követése itt egy határozottan Zen-fejű mobil életciklus a San Francisco-i székhelyű architektúra és a Spaceflavor belsőépítészi cég által , amely egy irodaterületet, hálószobát és meditációs helyet foglal magába , egy 8 lábas térre lábnyom.














feng shui és a Bau Biologie szakterületére specializálódott , a Spaceflavor "Cube" -ja Liu Ming, a feng shui egyik jól ismert helyi mestere, aki otthoni osztályokat osztogat, azért, hogy egy extra, integrált élő munkahelyet biztosítson a 1100 négyzetméteren láb láb tetőtől Oaklandben, Kaliforniában.
© Jasmine Rose Oberste
A kétemeletes mobil kockát a yin (magán / zárt) és a yang (nyilvános / nyitott) feng shuifogalmak , a modern Zen-szerű kifejezés és a Ming saját napi meditációs, munkás és tanulmányi mintáiról tájékoztatja. Mondja el a tervezők:

Ez a mobil lakóegység lehetővé teszi számukra, hogy szabadon átkonfigurálja a tetőt, hogy megfeleljen népszerű osztályainak, miközben személyes életét biztosítja. A kompakt tanulmány és az ágyréták biztosítják, hogy a nyitott ipari térben hiányzik a coziness érzése. A nagy kapacitású görgők lehetővé teszik a Ming számára, hogy a Cube-ot a kínai holdfenntartási naptár alapján a kedvező irányba vezesse.








© Jasmine Rose Oberste
A kocka jövőbeli helyekre való áthelyezéséhez és a helyszínen történő gyártás minimalizálásához egy acél váz és rétegelt lemez elemeket előre gyártottak, hogy egy szabványos 3 láb széles ajtóhoz illeszkedjenek, majd 48 órán belül összeszerelhetők a helyszínen. Az egyszerűsített csatlakozások és az építőelemek lehetővé teszik a Ming számára, hogy szétszerelje és összeszerelje a Cube-t rendszeres DIY eszközökkel.

















Az egyszerűség és a hatékonyság a naprend sorrendje; szemmel a megvilágosodott részleteket, mint például a látszólag egyszerű hamulemezlemezeket, amelyeket ténylegesen a saját szemcseméretükhöz választottak. A lépcsőházak, amelyek a félreesőbb meditációs tér felé vezetnek, el vannak rejtve a nézetből, míg a tároló fiókok ügyesen el vannak rejtve a lépcsőkön. A térbeli modularitás a padlóburkolatú tatami szőnyegeken keresztül valósul meg, miközben a magánélet védelmet nyújt az áttetsző shoji képernyőkön, lefedő árnyalatokon és akrilfólián.
© Jasmine Rose Oberste


















































© Jasmine Rose Oberste
A szándékosan alábecsülve és kecsesen végrehajtva ez a mini-lakó ügyesen azt mutatja, hogy a kicsi még mindig nagyon tágasnak érzi magát, ha elgondolkodtatva van, és ha az életmintákat tudatosan átalakítják az átmenet tükrözése érdekében. További információ a Spaceflavorban .



























Inspiráció: Kis párizsi kerti hálóház





Ezt a lakást egy udvarházban hozták létre egy tizenéves használatra. A négy történetre osztott szerkezet rendkívül kicsi és vitathatatlanul hűvös. Teljesen nyírfa rétegelt lemezből készült, a belső tér egyesíthető, miközben még mindig egyedülálló teret teremt az alváshoz, az élethez és a tanuláshoz (és van egy fürdőszoba is!) ...





H2O Architects által tervezett szinte mindegyik beépített tároló, ülés és munkafelület. A kicsi és hangulatos térben a nyitott lépcsők nagy száma dupla ülőhelyként működik! Azt gondoltuk, hogy a modellek és a diagramok legjobban leírják a térséget, de további képekért lásd a materialicio.us címet és Stephane Chalmeau fotóportfólióját . Mikor léphetünk be? Via: materialicio.us .
(Képek: Stephane Chalmeau )




Bukik Soros György terve?



Forgács Erzsébet    |   Ma   |   10:19
Kezdhetünk aggódni, hogy nem sikerül Soros György ármányos terve, amiről még ő maga sem tud, de a Fidesz igen. Ez baj, mert erre a nem létező tervre épül a Fidesz választási programja – az a program, hogy harcolunk – és erre a harcra lejmol most némi pénzt a hívektől a kormánypárt. Jaj, nagyon izgulok, mi lesz most!
A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint az újjáépítés megkezdésével megindult a Szíriából elmenekültek visszaáramlása Törökországból.
Kövecsi-Oláh Péter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, Törökország Szíria több régiójában is jelen van, és igyekeznek olyan infrastruktúrát biztosítani, amely lehetővé teszi az Iszlám Állammal vívott háború elől menekülők visszatérését. Megjegyezte, hogy kétséges a török statisztikai hivatal által közölt adat a menekültek számáról, nem biztos, hogy 3,5 millió szír menekült van az országban.
Elmondta, Európa és Törökország érdeke is, hogy a korábban kötött paktum fennmaradjon és irreálisnak nevezte, hogy a törökök egyik napról a másikra “felpakolnának” több millió migránst a hajókra és elindítanák őket Európa felé.
Ezzel kapcsolatban Kövecsi-Oláh Péter jelezte, hogy Törökország nem először és vélhetően nem is utoljára szembesül ekkora mértékű migrációval, ennek részben földrajzi okai is vannak, de az ország képes befogadni több millió menekültet, ha nagyobbnak akar tűnni a világ szemében. (MTI)




Három nappal halála előtt üzent az Orbán-vagyonok után nyomozó újságíró – Hátborzongatóan érvényes minden szava

ADMIN1 HÓNAP AGO0  0


Ferenczi Krisztinával 2015-ben, három nappal halála előtt készített interjút a Népszabadság.
A tényfeltáró újságíró elmondta:
ÁLLAMMODELL LETT EZ A VAGYONOSODÁS”,
és hiba, hogy ezt későn vettük észre. Orbán gyarapodását ugyanis még az újságírók is sokadrangú kérdésként kezelték jó darabig.
Az újságíró kijelentette: a folyamat átgondolt, és valószínűleg az egész stratégia Simicska Lajos agyában született meg.
Ferenczi Krisztina azt a tanácsot adta kollégáinak: vizsgálják meg, hogyan született meg az Orbán-közeli kör, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és a többiek vagyona.
Ferenczi úgy vélte, Orbán Viktor sokáig marad még hatalmon, ám előbb-utóbb mindenki összerakja magában a képet:
olyan mértékben rendeződtek át a vagyoni viszonyok a szegények kárára, hogy az aligha marad valamiféle következmények nélkül.”
figyelmeztetett.
Ferenczi Krisztina
Az újságíró óriási pókként jellemezte Orbánt, aki egy olyan pókháló közepén ül, ami a legkisebb településeket is magába foglalja.
Ferenczi Krisztina szerint a szocialistáknak is van része Orbán gát nélküli terjeszkedésében:
nagy szerepe van mindebben egy immár nyílt titoknak, az évtizedes Puch–Simicska-összebútorozásnak: Orbán pontosan felmérte, hogy amit tervez, egyedül nem fogja tudni keresztülvinni: a szocialisták rövidlátása pedig romlottsággal is párosult.”
Az oknyomozó szerint Orbán már ’89-ben is ugyanaz a figura volt, megvoltak benne a mostani jellemvonások.
Zárásként pedig azt üzeni a nagyvárosi értelmiségieknek, menjenek el vidékre, segítsék az információ terjesztést:
A TÁJÉKOZÓDÁS ESÉLYE ÉS AZ ÖNTUDAT TEHETI A LEGTÖBBET A CSELÉD-MAGYARORSZÁG VISSZATÉRÉSE ELLEN.”
mondta Ferenczi Krisztina.
Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!
via nyugatifeny.hu










A NAV tejhatalma, és müködése az FBI-t is kenterbe vágja! Bemutatjuk hogyan mennek itt a dolgok



ADMIN3 PERC AGO0  0
0SHARES
Vannak olyan felsőbb vezetők, akik utasítására a NAV megszáll , és megpróbál eltörölni, egy életre adósságba,és börtönbe küldeni.
Átlag ember kis összegű ügyekben találkozhat,a NAV mentalitásával , 1ft-ért képesek csekket küldeni, és árverezni sem lusták! Nincsen kegyelem, ha kivetette a hálót!
Viszont az igazi ügyek ott kezdődnek, mikor van egy vállalkozásod, amit évek alatt szépen felépítesz , vért izzadva agyalsz, hogyan lehetne még több embert alkalmazva, még több profitot elérni, és megalapozni a gyermekeid jövőjét. Amikor eléred ezt a szintet, és évente keresel pár 100 milliót, már a NAV toplistájára kerülsz.
Ha egy felső vezető, akinek az érdekeltségében te útban vagy, rád küldik a teljhatalmú ÁVÓT! Volt rá példa Gattyán Györgynél , hogy  két évig már titkos adatgyűjtést is folytattak: lehallgatták a dolgozók telefonjait, olvasták az e-mailjeiket. A nyomozás során zárolták a Docler értékeinek nagy részét.
Alapesetben , ha a beszedett adót, értékesen költenék el, az emberek nem lázadnának ! Viszont folyamatosan olyan helyre mennek ezek a pénzek, amire nincsen szükség egyáltalán, de valakinek a valakije, nagyon megtudná olcsón pár milliárdért csinálni.
Pl akik a NAV ellen nyertek:
Gattyánt nem sikerült lecsukni adócsalásért, mivel 100 féle módon bizonyította, hogy nem csalt adót! A NAV kárpótlásként milliárdokat fizetett Gattyánnak!
Győzike is visszakapja értékeit,erről született határozat!
Pl akik a NAV ellen vesztettek:
Czeglédy-ügy
szcientológusok




Hetedik szívét veszi a milliárdos csak hogy még élhessen



ADMINJANUÁR 8, 20170  0
0SHARES
Elpusztíthatatlannak tűnik a 101 éves dollármilliárdos, David Rockefeller.
 Az amerikai bankár a világon az egyetlen, akin hét szívtranszplantációt végeztek el, és egy azon kevesek közül, akik ezt meg tudják fizetni, Magyarországon egy szívátültetés költsége megközelítheti a húszmillió forintot. Rockefellert a hét elején, New York-i birtokán műtötték, így a beavatkozás óta nem nyilatkozott a sajtónak, de az ezt megelőző, 2014-es műtétje után azt mondta:
Minden alkalommal, amikor új szívet kapok, úgy érzem, ismét visszatér belém az élet, új erőre kapok. Remélem, megélem a kétszázat is.
Rockefeller első szívátültetése negyven esztendővel ezelőtt volt, amikor egy autóbaleset következtében szívrohamot kapott. Azóta hat-hét évente újra és újra kés alá fekszik. Bár teste vészesen öregszik, egyes szerveit fiatalabbakéra cseréli (szívműtétei mellett már kétszer kapott új vesét), így még jó ideig elélhet a világ legidősebb milliárdosa.
Davidnek szüksége is van az erős idegrendszerre – és (legalább) egy strapabíró szívre, lévén ő a Rockefeller-dinasztia jelenlegi vezetője, az olajmágnás John D. Rockefeller utolsó élő unokája, akinek nevéhez köthető a Standard Oil vállalat és a Rockefeller Alapítvány létrehozása is. David 1940-ben vette feleségül a már elhunyt Margaret MacGratht, hat gyermekük született, 2002-ig pedig tíz unokája – így sokan várnak az örökségre.
Nelson Mandela ajtaja is megnyílt előtte, köszönhetően annak, hogy rengeteget jótékonykodik © AFP
A dinasztia már generációk óta a hatalom közelében van, szüleinek gyakori vendége volt George C. Marshall tábornok (a Marshall-terv kitalálója) és John J. McCloy, a második világháború után a győztes hatalmak németországi képviselője is.
David 1946-ban a családhoz tartozó, olajvállalatokat pénzelő pénzintézetnél, a Chase National banknál kezdett dolgozni, ami azóta az ő irányítása alatt áll.
Az oligarcha nagypapa többször is jelen volt a legbefolyásosabbakat összegyűjtő, sajtót kizáró Bilderberg-találkozón, valamint 2015-ben hárommilliárd dolláros vagyonával bekerült a világ kétszáz leggazdagabb embere közé.


A mi rablógyilkosaink nem ezt az utat járják , ők a megfelelő donort egyszerűen megölik , és a szerveit beoperáltatják maguknak , te hülye goj meg jópofát vágsz hozzá !!!!
Pintér kamionos műtői a városban cirkálnak , és a megfelelő donor becserkészése után a szervkereskedők orvosi tímje már hozzá is kezd a szét trancsírozáshoz ti pedig keresitek a hozzátartozótokat aki eltűnt a föld színéről , de nem tűnt el , csak a legközelebbi Izraeli járattal a szerveit kilopják az országból a rabszolga gyarmatról , ez a látens szervkereskedelem így a rabszolgák donorként mégis hasznot hajtanak !!! Lassan már nem lesz mit lopjanak addig be kell járatni az új szervkereskedői iparágat , ki kell építeni a rá épülő infra stukturát , hogy a buktatókat ki tudják iktatni , és az üzlet az flottul működjön .






Párás ablak ellen egy bevált módszer



Egyszer kell megcsinálni, és hónapokig nem lesz gondod a párával.
Nem szükséges speciális szűrőberendezés, vagy speciális párosodást gátló spray-ek, vegyszerek beszerzése ahhoz, hogy megakadályozd a páraréteg kialakulását az autó szélvédőjének belső felén, hiszen itt van egy remek trükk, ami mindig, minden körülmények között megoldja a problémát.
Mindössze egy régi zoknira, és tiszta macskaalomra lesz szükséged, amelyet megvásárolhatsz bármilyen üzlethelyiségben.
Annyi a dolgod, hogy megtöltöd a zoknit macskaalommal, megkötöd a száránál, és a kis csomagot az autó műszerfalára helyezed, így az alom mindig magába szívja a levegő páratartalmát, így az ablakok többé nem párásodnak be.

How to Stop Car Windows Steaming Up



Autós jó tanácsok, ha beköszönt a hideg időjárás:


- ellenőrizd a fűtés- és klímarendszert, mielőtt útnak indulnál
- indulás előtt 10 perccel indíts be a fűtést az autódban
- takarítsd le a havat, jeget az autó ablakairól
- este takard le a kocsi szélvédőjét egy pokróccal, így reggelre nem keletkezik jégréteg
- takarítsd meg a kocsi ablakait, így ritkábban fog befagyni az üveg
- használj speciális, téli, ablaktörléshez használatos oldatot.
►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS






És ha működik a dolog, akkor lehet a Duna vizével ördögöt űzni?



Tamás Róbert    |   Január 6,  Szombat   |   19:58
Szép estét, békességet, nyugalmat. Most olvasom az MTI-n, hogy Győrben nyílik a hóvirág. Ha nem az MTI-t nézem, hanem a kertünket, akkor is. Lehetséges, hogy Győrben lakom?
Mindjárt a kedvenc témámmal kezdem az álomba ringatót.
Ünnepélyes keretek között átadták a Magyarországi Baptista Egyház (MBE) új budapesti épületét, amelyet a kormány adott az egyház tulajdonába missziós, oktatási és szociális célokra.
A Budapest VI. kerületi Benczúr utcában lévő épület, a Baptista Ház szombati ünnepélyes átadásán Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte, hogy baptistáknak köszönhetően 40 évvel ezelőtt, 1978. január 6-án térhetett haza a Szent Korona, a jogar, az országalma és a kard.
A kormány és nemzet nevében az államtitkár köszönetét fejezte ki az egyháznak a negyven évvel ezelőtti, az azt megelőző üldözések során, valamint napjainkban is végzett szolgálataiért. A kormány és a nemzet köszöneteképpen az ingatlan átadásáról döntöttek, és a többszintes épület felújításához 400 millió forinttal járulnak hozzá – közölte Soltész Miklós.
Remélem, mindenki erősen figyel. A kormány az épületet nem az egyház használatába, hanem a tulajdonába adta. És még 400 millió forintot is kaptak mellé. A közvagyon átment egyházi tulajdonba, közpénzzel megtámogatva. Hát nem gyönyörű? Szerintem is.
Mindeközben az elégedett hadurak:
Orbán Vikto/Facebook
Orbán Viktor/Facebook
Ma van vízkereszt napja, amiről én annyit tudtam, hogy ilyenkor kell leszedni a karácsonyfát. Én speciel akkor szedem le, amikor akarom, de az magánügy. Az azonban merőben új információ volt számomra, hogy:
Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érsek metropolitája ősi keresztény szokás szerint megszenteli a Duna vizét vízkereszt ünnepén a Batthyány téri Duna-parton 2018. január 6-án. (MTI)
Biztos ősi keresztény szokás ez, bár én utoljára a Nílus megszenteléséről hallottam, de szerintem azt nem pont a keresztények csinálták. Annyit tudok – vagy tudni vélek -, hogy ezen a napon a templomban vizet szentelnek a papok és aztán egész évben azt használják szenteltvízként. Most akkor a Dunát gyakorlatilag szenteltvízzé változtatták? És ha működik a dolog, akkor lehet a Duna vizével ördögöt űzni és ilyesmiket csinálni? Érdekes.
És megint megtámadták Magyarországot! Miközben a közvagyont az egyháznak adjuk ezüst tálcán (az aranynak már lába kelt), a teljes Dunát szenteltvízzé változtatjuk és Orbán Viktor az európai polgárnak maszkírozott Szájer Józseffel sörözik, megtámadtak minket.
A Fidesz ezért azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent Magyarország védelme és biztonsága érdekében – mondta (Puskás Imre, a Fidesz szóvivője), hozzátéve, a magyar emberek kinyilvánították akaratukat, vagyis azt, hogy nem szeretnék, ha Magyarország “bevándorlóországgá” válna, továbbá nem akarnak kötelező kvótát és a “Soros-terv” más pontjait sem. (MTI)
És még nincs vége, mert Ceglédet meg lerohanták a migránsok! Bizony.
Egy hölgy olvasónk így számolt be arról, mit tapasztalt: “Jó estét! Ma moziból hazafelé egy négerekből és barna bőrű férfiakból álló csoporttal futottunk össze. Először a Rákóczi úton voltak, idegen nyelvet beszélve, persze az arab nyelv valamelyikét. Ezután a Kossuth Ferenc utcán sétálgattak, az úton is. Félig eltakart arccal. Rémisztő volt! Kérem a migráns-veszély miatt és főleg a nőkre tekintettel hívják fel a CEGLÉDI emberek figyelmét, hogy ne járkáljanak egyedül az utcán, mert már itt sem biztonságos.” – írta meg nekünk K.L. (Ceglédi Panoráma)
Egyébként egy turistacsoport volt, idegenvezetővel együtt. Vicces is lehetne, de nem az. Ezzel (is) el kell számolni majd mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy ilyen országban kell élnünk.
A ma megjelent cikkeink:
A nap kommentje Erzsébettől:
Akkor mi most Bajorország vagyunk?Nem leszünk gyarmat!Vagy mi is van?Olyan bizonytalan vagyok…..


System Of A Down - Psycho





Hobbit House ~

Living In The Future

Szalagfűrészforrasztás.mpg

fürészlap forasztás

Parkside fúrószár élező 2. - Teszt + tapasztalatok 1.

Parkside fúrószár élező 3. - Karbantartás + tapasztalatok 2. Fontos infók!



Digitális multiméter használata

#2. Potméter, multiméter egyszerű használati példák

[Kicsomagolós videó] DT 9205A multiméter kicsomagolás és teszt

[Kicsomagolós videó] Holdpeak HP 890CN kicsomagolás és teszt

[Javítós videó] Tokyo Star hifi felújítás

Csináld Magad #26: Labortáp

Univerzális tápegységet egyszerűen....(picit fail...)

LM2596 DC-DC modulból labortáp!

A legolcsóbb forrólevegős forrasztóállomás amit csak vehetsz!!

Legolcsóbb forrasztóállomás amit csak vehetsz.....

A legolcsóbb MIG hegesztő amit csak vehetsz!!

AWI hegesztési alapismeretek

Ingyen energia?

Olcsó fűtés lakóautóban és kis helységekben

Csodafűtés bemutatása (www.csodafutes.5mp.eu)

Bojler vízkőtelenítése 4 év után - Nagyon részletes videó!

Életveszélyes, ledes kínai fényvető! Vigyázzatok!

Bóvli LED reflektor. Ezt megszívtam.

HÁROMFÁZISÚ MOTOR EGYFÁZISRA (220 Volt)

Tabuk, Titkok, Tények - Új magyar találmány - Kompresszió nélküli motor

KOMPRESSZIÓ NÉLKÜLI ROBBANÓ ROTORMOTOR



Nagy rotormotor



How to Build a Portable Woodworking Workbench - Part 2 of 3



A "magyar" kormányokat nem érdekli az egy trillió dolláros találmány!

[Szétszedős videó] Elektromos szerszámok





A Fidesz szerint ez kamu – Egy magyar nyugdíjas nyílt levele



Felrobbantotta az internetet és futótűzként terjed a magyar nyugdíjas nyílt levele – Ha ezt Te is elolvasod egyből megérted, hogy miért!
Az interneten vírusszerűen terjed az a bejegyzés, melyet egy magyar nyugdíjas férfi írt kortársainak! Már több ezeren osztottak meg! Igaz a Fidesz szerint minden nyílt levél csak kamu…azaz a Fidesz szerint minden rendben van az országban és a nyugdíjasok csak unalmukban írogatnak leveleket.

Nyugdíjas Barátaim!

Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit….a lerombolt országot. Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években:
Az úthálózat, járdaépítés,
– villamoshálózat,
– a vízvezeték- és csatornahálózat,
– a telefon
– a gázvezeték rendszer építéséhez a hozzájárulás.
Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek. Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában.

Ők ma a nyugdíjasok. Ez ma az a korosztály, aki minimálnyugdíjból él! 

Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve. Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük A küzdelmes, munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra. Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni. Most az újabb megalázás!

Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határon túli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót.

Ezt a hazugságot! Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri. A sok munka elnyűtte – már azokat akik akkor is nem a népből éltek és ma is ezt teszik – a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét. Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről? Csak addig kellett míg behúzta az ikszet? Most már saját országában sokad rendű állampolgárnak minősül! Ezért kellene ésszel és nem szívvel szavazni!”
A magyar nép tehetséges, büszke és gyönyörű országban él, de egyelőre boldogtalanul.Ezzel az írással nem vitafórumot szeretnék indítani , csak kikívánkozott belőlem tehetetlennek érzem magam és nagyon elvagyok keseredve. Bízom a változásban. Köszönöm ha elolvastátok NAGY GENERÁCIÓ.
Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!” 










FELHÁBORÍTÓ!

75 év felett már nem kell gyógyítani?

ADMIN3 ÓRA AGO0  0
Csak a cionista kazárt szabad és kell ellátni , mert ő a kiválasztott !!!! De miért is adjuk oda szerveinket e mocskos ordasoknak ???? Ha megtagadjuk a szerveink felhasználását úgy , hogy az egy mocskos kazárba kerüljön , akkor hiába akarnak ők mindenkit túlélni nincs az a lehetőség aki életre keltheti a beteges állatokat , kik annyi szenvedést okoztak már az emberiségnek , hogy illő volna kipusztítani őket , hogy ne zsarolják össze az egész világot !!!
Tiltsátok le , hogy a szerveiteket hazaáruló és büdös kazárok , vagy kazár szabadkőműves rohadékok kaphassák meg !!!!! Se vért , se szervet e gerinctelen csúszó mászóknak , ne adjatok , így előbb vagy utóbb csak elfogynak közülünk !!!!! Így nem lesz ki a földjeinket , a vízkészleteinket természeti kincseinket elrabolhassa !!!!
Ha lehet a közéletből is száműzni kell őket , hogy a befolyásuk a minimumra csökkenjen !!!
Ha nem így tesztek a zsidó gárda levadász a a soraitokat állami támogatás lesz majd minden fejkvótára , úgy , hogy vagy beálltok a sorba , és levadásszátok ti őket , vagy bedarálnak benneteket a Dunába mint 56 előtt !!!!!
Na mit gondoltok miért a Duna parton építtették fel velünk a lakóparkjukat – bele is rokkant az építő iparunk , mert nem fizették ki az alválalkozókat , és így csődbe jutottak !!!! Ha most a migránsoknak is mecsetet , lakóházakat építünk , és nem fizetik ki ezt sem ujból padlót fog az építő iparunk , de már nem is áll talpra , mert inkább elmennek külföldre , ezt ne hagyjuk , hogy kivitelezzék !!!!
Inkább balesetnek álcázva mint ahogy ők alkalmazzák ellenünk a módszert , de likvidálni kell őket !!!
Ki a cionistákat a közhatalomból , a közéletből , a cionista menjen az ígéret földjére , semmi keresnivalója nincs itt !!!!


0SHARES
Hosszú várakozás után végre hazánkban is elérhetővé váltak a legújabb onkoló­­giai szerek. Csakhogy a tüdődaganat elleni két új hatóanyagnál várhatóan életkori korlátozás lép életbe: 75 év felett nem jár a legmodernebb terápia. A döntés indoklása szakemberek szerint etikailag elfogadhatatlan, mert azt sugallja, minél idősebb valaki, annál kevesebb joga van a gyógyuláshoz,írja a 168ora.hu
Pedig külföldi felmérések szerint az onkológiai kezelésen átesett hetvenéves, de egyébként egészséges nők várható átlagos élettartama további 15,7 év, a nyolcvanéveseké pedig 8,6 év is lehet. Bár kegyetlenül hangzik, szakértők felteszik a kérdést: egy ország gazdasági teljesítménye alapján mennyit áldozhatunk egyévnyi emberélet megmentésére, figyelembe véve annak minőségét is?
Az ősz híre volt, hogy hosszú évek után végre 15 új onkológiai terápiát fogad be a társadalombiztosító. Négy év után novemberben az államtitkárság bejelentette, négy onkológiai terápiás területen (melanoma, prosztatadaganat, onkohematológia, tüdődaganat) 15 új, innovatív gyógyszer segíti a betegek gyógyulását, köztük a tüdődaganat elleni két új hatóanyag, amely mintegy háromszáz páciensnek ígér túlélést. Csakhogy jött a hideg zuhany: szakmai forrásaink szerint a készítmények csak a 75 évnél fiatalabbaknak adhatók, idősebbeknek ugyanis várhatóan nem támogatja majd a pénztár.




Vajon miért? – kérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Az egészségügyért felelős államtitkárság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tájékoztatása alapján azt felelte, hogy az említett készítmények befogadási eljárása jelenleg is folyamatban van, s amíg ez tart, a rászoruló betegek egyedi méltányosság keretében juthatnak hozzá a gyógyszerhez. Csakhogy a befogadásra nézve is árulkodó – hívták fel rá figyelmünket onkológus forrásaink –, hogy az egyedi méltányossági engedélyek elbírálása során mit vesznek górcső alá. Márpedig az államtitkárság is leírja: „az alkalmazási előírások több termék esetében is felhívják a figyelmet, hogy adott életkor feletti betegektől származó adatok mennyisége túlságosan korlátozott ahhoz, hogy az adott populációra vonatkozóan következtetéseket lehessen levonni, azaz a terápia hozzáadott értéke az adott csoportnak nem került bizonyításra”. És bár az államtitkárság szerint „fontos hangsúlyozni, hogy életkor alapján nem dönthet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a betegek méltányossági kérelméről”, a mondat következő része önleleplező: „a készítmények alkalmazási előírásában részletesen feltüntetésre kerül, mely betegcsoportban tesztelték a termék hatásosságát”.
Szakmai forrásaink szerint ezen érveléssel könnyű lesz megmagyarázni, 75 fölött miért nem adható majd a gyógyszer. Az idősebb korosztály nem vett részt a klinikai vizsgálatokban, ergo náluk nem mérhető, kiszámítható a hatás. Szakorvosok viszont hangsúlyozzák: más terápiáknál sem jellemző, hogy nyugdíjas betegeken tesztelnék a jövőbeli szereket. Onkológusok szerint nem lehet indok, hogy a betegeket féltik az esetleges mellékhatásoktól, hiszen az új terápiák lényegesen kíméletesebbek a klasszikus eljárásoknál. De a legfőbb ellenérv: nem szokás és nem is etikus kor szerint határokat húzni.




Hetedik szívét veszi a milliárdos csak hogy még élhessen



ADMINJANUÁR 8, 20170  0
0SHARES
Elpusztíthatatlannak tűnik a 101 éves dollármilliárdos, David Rockefeller.
 Az amerikai bankár a világon az egyetlen, akin hét szívtranszplantációt végeztek el, és egy azon kevesek közül, akik ezt meg tudják fizetni, Magyarországon egy szívátültetés költsége megközelítheti a húszmillió forintot. Rockefellert a hét elején, New York-i birtokán műtötték, így a beavatkozás óta nem nyilatkozott a sajtónak, de az ezt megelőző, 2014-es műtétje után azt mondta:
Minden alkalommal, amikor új szívet kapok, úgy érzem, ismét visszatér belém az élet, új erőre kapok. Remélem, megélem a kétszázat is.
Rockefeller első szívátültetése negyven esztendővel ezelőtt volt, amikor egy autóbaleset következtében szívrohamot kapott. Azóta hat-hét évente újra és újra kés alá fekszik. Bár teste vészesen öregszik, egyes szerveit fiatalabbakéra cseréli (szívműtétei mellett már kétszer kapott új vesét), így még jó ideig elélhet a világ legidősebb milliárdosa.
Davidnek szüksége is van az erős idegrendszerre – és (legalább) egy strapabíró szívre, lévén ő a Rockefeller-dinasztia jelenlegi vezetője, az olajmágnás John D. Rockefeller utolsó élő unokája, akinek nevéhez köthető a Standard Oil vállalat és a Rockefeller Alapítvány létrehozása is. David 1940-ben vette feleségül a már elhunyt Margaret MacGratht, hat gyermekük született, 2002-ig pedig tíz unokája – így sokan várnak az örökségre.
Nelson Mandela ajtaja is megnyílt előtte, köszönhetően annak, hogy rengeteget jótékonykodik © AFP
A dinasztia már generációk óta a hatalom közelében van, szüleinek gyakori vendége volt George C. Marshall tábornok (a Marshall-terv kitalálója) és John J. McCloy, a második világháború után a győztes hatalmak németországi képviselője is.
David 1946-ban a családhoz tartozó, olajvállalatokat pénzelő pénzintézetnél, a Chase National banknál kezdett dolgozni, ami azóta az ő irányítása alatt áll.
Az oligarcha nagypapa többször is jelen volt a legbefolyásosabbakat összegyűjtő, sajtót kizáró Bilderberg-találkozón, valamint 2015-ben hárommilliárd dolláros vagyonával bekerült a világ kétszáz leggazdagabb embere közé.


A mi rablógyilkosaink nem ezt az utat járják , ők a megfelelő donort egyszerűen megölik , és a szerveit beoperáltatják maguknak , te hülye goj meg jópofát vágsz hozzá !!!!
Pintér kamionos műtői a városban cirkálnak , és a megfelelő donor becserkészése után a szervkereskedők orvosi tímje már hozzá is kezd a szét trancsírozáshoz ti pedig keresitek a hozzátartozótokat aki eltűnt a föld színéről , de nem tűnt el , csak a legközelebbi Izraeli járattal a szerveit kilopják az országból a rabszolga gyarmatról , ez a látens szervkereskedelem így a rabszolgák donorként mégis hasznot hajtanak !!! Lassan már nem lesz mit lopjanak addig be kell járatni az új szervkereskedői iparágat , ki kell építeni a rá épülő infra stukturát , hogy a buktatókat ki tudják iktatni , és az üzlet az flottul működjön .


És van pofájuk azt állítani , hogy 75 év után mi halandók már nem kaphatunk orvosi ellátást !!!!
Hova fejlődtünk ????? , túl sok a patkány élősködő ritkítani kell őket !!!
Ne hagyjátok , hogy kiirtsanak bennünket , lépni kell számonkérésben is ,ha kell hóhért kell működtetni , de ki kell facsarni belőlük a nemzeti vagyonunkat , és mivel az elmult politikai maffia semmit sem tett elenük vagyonelkobzásban kell részesiteni őket !!!
Hisz azt állították , hogy 47 ezer forintból meg lehet élni . No azt a 47 ezer forintott meg kell nekik adni , és egy sárkunyhót nekik , hogy legyen hol meghúzódjanak a hideg és az eső ellen .
Remélem egyetértesz velem , és a kilakoltatásban is szerepet vállalsz azokért a földönfutó társainkért akik , ha élnek még az utcán a híd alatt le tudjanak jattolni !!!, velük mielőtt a rácsosba jutnak .
És mi van a pedofil polgármesteretekkel a 14 éves kislányt szopatta az irodájában , és a kocsmában azzal dicsekedett , hogy minden nő megvolt már neki . Most éppen az iskolásokat szopatja , holnap az óvodásokat sorolja be , hogy a jövő nemzedéke is megismerkedjen a kazár metszett faszával . !!!!!!
Viktorkám ezt feltétlenül vigyétek magatokkal a sitre , ott nagyon szeretik az ilyen kazár pedofilokat , ha már az ottani lakosok , még mindig nem herélték ki , mert az ilyen rohadék zsidót aki a farkáról leoperáltatja az előbőrt , hogy a csapatba lehessen az ilyenről minden kiderülhet , és ha másként nem tud szabadulni akkor megis öli őket , mert törvényen felülinek érzi magát .!!!!!
A Havas Henriket úgy meghurcoltátok , pedig ő csak próbálkozott a nőkkel akik ugye nagykoruak , és szabadakaratúak , no de pedofil barátunk , - és hányan vannak még akik nem buktak le akik törvényjavaslatot nyujtottak be , hogy gyermekeinket fotózhassák filmezhessék porno filmekben is szerepeltethessék , ugye ez a gyarmat mivoltukból fakad ?????
Ha már zsidó gyarmatkéntélünk akkor jogunk van védekezni is , és ezért arra kérlek benneteket , hogy ha ilyen kazárokkal akadtok össze vágjátok le a farkukat , és csak utána dobjátok ki őket !!!!
Te mocskos cigány ilyen országott hagytál nekünk a nép éhezik ti a harmadik luxusvillátokat rendezitek be , és ha az emberek ételosztásért sorba állnak , van pofátok rendőri intézkedéssel zaklatni őket , jó hogy a gyerekeket nem zavarjátok el a sorból , a kurva anyátokat legalább pénzt adjatok ezeknek a földönfutóknak az ellátására , akiket ti tettetek azzá !!!!!!


























Ha a világ elpusztulna, csak Svájc élné túl

ADMIN1 PERC AGO0  0
0SHARES
A túlélés nem a végeredményről szól, hanem magáról a folyamatról. Ezt a mondatot épelméjű ember nehezen mondaná el, de a világ összes preppere (azok az emberek, akik szenvedélyesen és életmódszerűen készülnek a vészhelyzetekre) érteni fogja. A túlélésben nem az a fontos, hogy valóban túléljünk egy esetleges katasztrófát, hanem az, hogy fel legyünk készülve a túlélés elméleti lehetőségére. A katasztrófa nem szórakoztató, de az előkészület nagyon is az lehet. Ezt a hobbit viszonylag gyakran űzik nagyra nőtt gyerekek, vagy libertariánusok (a kettő elég hasonló egymáshoz), ezért a felkészülést a legtöbb prepper alaposan eltolja a lőfegyverek, kések és az önvédelem felé. Ami komoly hiba.
Egyszer már írtunk arról, hogy a valódi túléléshez nem jól védhető bunkerre és félautomata lőfegyverekre, hanem hasznos tudásra, politikai tehetségre és infrastruktúrára van szükség. Egy valódi katasztrófát Orbán Viktor előbb élne túl, mint Hajdu János, mert előbbi valószínűleg inkább van tisztában azzal, hogy a szervezett embercsoportok, a tiszta ivóvíz és a működő áramszolgáltatás a túlélés titka, nem a VG 10-es szuperacélból készült túlélőkés.
De miért mondtam el ezt az egészet? Mert létezik egy ország, amelyik a túlélés mindkét formájára fel van készülve.
Ha tényleg atomkatasztrófa, világháború, vagy nukleáris holokauszt lenne, azt valószínűleg csak Svájc élné túl.
Igen, Svájc. Zöld fű, kék ég, hegyek, lila tehenek. Az eltitkolt vagyonok és a csodálatos karórák hazája, ahol Orbán Viktor tavaly kétszer is járt. Erről a Svájcról beszélek. Nem mintha lenne másik Svájc is, bár mindjárt ki fog derülni, hogy szükség az lenne rá.
Szóval Svájc túlélne egy atomkatasztrófát. Kénytelenek is lennének egyébként, mert vannak olyan országok, amelyek földrajzi adottságait arra találták ki, hogy hosszú és stabil békés időszakaik legyenek, de Svájc nem ilyen. Az Egyesült Államok viszont igen, hiszen egyrészt iszonyatosan nagy területen fekszik, másrészt két oldalról óceánok, kettőről pedig két szintén hatalmas és békés nemzet veszi körül. Nehéz elképzelni, hogy bárki le tudná rohanni (amiben egyébként a fegyverviselési őrület szintén segít). De Oroszország is kifejezetten nehezen elfoglalható nemzet.

Tényleg agresszív semlegesség

Nem így Svájc. Ha hosszú idősíkon nézzük, ez a kis ország a világ egyik legkomolyabb háborús csomópontjának közepén fekszik, agresszív nagyhatalmak ölelésében. Az egyetlen előny, amit a földrajzi adottságaiból szerezhet, az Alpok kihasználása. És ki is használja.
Azt nagyjából mindenki tudja, hogy Svájc úgy tudta elkerülni a belépést első és a második világháborúba, hogy a napóleoni háborúk után politikai fogadalommá emelték az agresszív semlegességet. A semlegesség nem azt jelenti, hogy Svájc senkivel nem áll szóba, hanem hogy egyik oldalon sem lép be fegyveres konfliktusba.
De semmi nem kötelezte a szomszédos Németországot, Ausztriát és Franciaországot arra, hogy ezt a semlegességet tiszteletben is tartsák. Mivel Svájc nem tudta volna megakadályozni, hogy bármelyik szomszédja lerohanja, kénytelenek voltak azt elérni, hogy egyszerűen ne érje meg őket lerohanni.
De mi az a titok, amivel el lehetett érni, hogy Svájcot ne érje meg lerohanni?
A Swiss Army honor guard stands 22 March 2006 during a welcoming ceremony for Czech President Vaclav Klaus in Bern. Klaus is on a one-day official visit to Switzerland. AFP PHOTO FABRICE COFFRINI / AFP PHOTO / FABRICE COFFRINIFotó: AFP/Fabrice Coffrini
Hát egyrészt a hadsereg. Svájc hadereje első blikkre nem tűnne erősnek, pedig egyébként rendben van. Többek között a hadkötelezettség miatt, ami még mindig érvényben van. A svájci férfiak kétharmada alkalmas a katonai szolgálatra, de megvan a lehetősége, hogy ne vonuljon be. Ebben az esetben viszont 30 éves koráig elég jelentős adót kell érte fizetnie. A nőknek nem kötelező bevonulni, de önkéntesen megtehetik. A svájci haderő jelenleg 100 ezer fő körül van, ami a magyar állomány többszöröse. És azok a férfiak, akik korábban szolgáltak, háború esetén visszahívhatóak katonai szolgálatra.

Nyolcmillió hobbilövész országa

Ide kapcsolódik az is, hogy Svájcban rengeteg fegyver van a lakosságnál. Ennek korábban az volt az alapja, hogy a katonai szolgálatból leszerelő férfiak hazavitték a fegyvert, hogy ha újra szükség volna rájuk, hamarabb fel legyenek szerelve. Ez mostanra megváltozott, de a svájci hadsereg továbbra is megtartja a leszerelt katonák fegyvereit, hogy szükség esetén újra kiossza őket. Akik mégis haza szeretnék vinni a fegyverüket, megtehetik, miután megszerezték a fegyvertartási engedélyt. A hobbilövészetnek pedig kifejezetten erős kultusza van.
És akkor ott van a legfontosabb, a Svájci Nemzeti Erődítmény. Svájc a környező országokhoz képest kicsit hatékonyabban használta ki a földrajzi adottságait, és keresztül-kasul fúrta és bányászta az Alpokot, hogy minél több alagutat építsen benne. Aztán az alagutak mellé bunkereket és raktárakat is épített. Azt pontosan nem tudni, mert még mindig viszonylag szigorúan őrzött titok, hogy hány ilyen alagút és bunker van az Alpokban, azt viszont igen, hogy a nagyobbakban szinte minden megtalálható, ami a hosszútávú túléléshez szükséges a kórháztól a pékségig. De ezekben a hangárakban és bunkerekben tárolnak egy csomó haditechnikai eszközt, páncélosokat, tankokat is. Sőt, állítólag egy hegy belsejébe épített hidroelektromos gát is működik az Alpokban, így megszállás alatt sem szűnne meg az áramszolgáltatás.
A második világháborúban a terv a német támadás ellen az volt, hogy – miközben a franciákkal titokban tárgyaltak – úgy építették ki ezt a bunkerrendszert, hogy kevés, támadás után folyamatosan visszavonuló katonával egy viszonylag komoly hadsereget is meg lehessen állítani.
A taktika hasonló ahhoz, amit a tálibok csináltak és csinálnak még mindig az amerikai katonák ellen Afganisztánban, csak svájciakkal az Alpokban
A hidegháború alatt a svájciak, levonva a tanulságokat a két világháborúból, még jobban elborultak a felkészülésben. A hidegháború végére a legtöbb svájci út, híd és vasút fel volt szerelve robbanószerekkel, amelyekkel bármikor meg lehetett szüntetni a közlekedést az ország területén belül. A legtöbb új hídnál eleve elvárás volt, hogy az építési terv mellé készüljön el annak a terve is, ahogy a hidat fel lehet robbantani. Sőt, az Alpok egy része is alá van aknázva, hogy a robbanásokkal bármikor mesterséges sziklaomlásokat lehessen kiváltani. Háromezer elhelyezett robbanótöltetről van nyilvános információ.

Bunkerpolitika

A légitámadások ellen harcolni már nehezebb, mint a szárazföldiek ellen. A svájci kormány ezért irdatlan mennyiségű óvóhelyet épített fel. A jelenlegi számítások szerint Svájc teljes népességének 80-120 százalékát lehet bármelyik adott pillanatban elhelyezni az óvóhelyeken. Az is elvárás, hogy az új épületek mennyezetei legalább 40 centiméter vastagok legyenek, hogy a lehető legtovább kibírják a bombázásokat. Ha valaki ezt nem tartja be, a költségeket kifizetheti adóként.
TO GO WITH AFP STORY BY AGNES PEDRERODeltalis' Patrick Mueller opens a bunker door of the Deltalis Swiss Mountain Data Center, a former Swiss Army bunker built in the Alps during the Cold War, on November 18, 2013 near Attinghausen, Central Switzerland. With the world still shaking from repeated data leak scandals and fears of spies lurking behind every byte, Switzerland, already renowned for its super-safe banks, aims to become the world's data vault.   AFP PHOTO / FABRICE COFFRINI / AFP PHOTO / FABRICE COFFRINIFotó: AFP/Fabrice Coffrini
Emellett viszonylag fontos feltétele a túlélésnek az is, hogy a svájci politikai rendszer kifejezetten decentralizált, nincs egy nagy közös fej, amit le lehetne vágni, hogy az egész rendszer megbénuljon. És ehhez hasonló egyébként a közlekedés is, a kisebb településeket jó minőségű úthálózat köt össze pókhálószerűen. Nassim Nicholas Taleb a Fekete hattyúban például ezek miatt nevezte Svájcot a világ legkevésbé törékeny (antifragile) államának.
Persze a nagy világháborúk és a hidegháború befejezésével a svájciak is egyre kevésbé őrülnek bele a túlélésbe, és költségcsökkentés miatt egyre több említett intézkedést törölnek el. A hidak és utak nagy részéről már leszedték a robbanószereket, de a bunkerektől nem ilyen könnyű szabadulni. Csak úgy otthagyni nem lehet őket, ezért a svájci kormány már annak is örül, ha olcsón megszabadulhatnak tőlük. Ezért lehet informatikai cégeknek Svájcban bombabiztos szerverközpontjuk nagyon kedvezményes áron.
Van persze pár olyan óriásbunker is, amelyeket egyszerűen megnyitottak a turistáknak. Ezekről például itt, vagy itt nézegethet képeket. Ha pedig arról szeretne tovább olvasni, hogyan kerülte el Svájc a pusztulást a második világháborúban, itt teheti meg. 
Kiemelt kép: HEINTZ JEAN/HEMIS.FR




Homemade table saw with built in router and inverted jigsaw 3 in 1

Building 4 in 1 Workshop (Homemade table saw, router table, disc sander, jigsaw table)



4 in 1 Workshop Accessories (blade guide, miter gauge, crosscut sled) - 4 in 1 ç.i. Aparatları






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése