2017. december 17., vasárnap

Project MK ULTRA és a többi…







Project MK ULTRA és a többi…





Miután a CIA és a Nemzetbiztonsági Tanács megszilárdította helyzetét, 1947-ben beindult egy szigorúan titokban tartott kísérletsorozat az “agymosásnak” nevezett tudatbefolyásolás technikáinak a kidolgozására. Ezt a Project CHATTER nevet viselő kísérletsorozatot válasznak szánták a Szovjetunióban végzett ún. “igazság-drogok” sikereire. A kutatás azonban elsősorban arra összpontosított, hogy kipróbálja azokat a kábítószereket, amelyeket hatékonyan lehet használni a titkosszolgálati ügynökök felvételekor. A Project CHATTER-t 1953-ban leállították.
11752094_1019609458071827_3699169855089797760_n
A Központi Hírszerző Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy fokozza erőfeszítéseit a magatartás megváltoztatása terén. E célból dolgozták ki a Project Bluebird-öt, amelyet Allen Dulles hagyott jóvá 1950-ben. A Bluebird céljai közé tartozott olyan eszközök felkutatása, amelyek segítségével úgy lehet kondicionálni személyeket, hogy azoktól nem lehet megszerezni titkos információkat. Másik célja az volt, hogy különleges kihallgatási technikák alkalmazásával fokozzák az adott személy kontrollját. A harmadik cél volt az emlékezet kapacitásának a megnövelése.
Egy negyedik cél pedig arra irányult, hogy az ügynökség alkalmazottait ellenséges szolgálatok ne tudják ellenőrzésük alá vonni. A Bluebird-öt 1951-ben átnevezték Project ARTICHOKE-nak. Ennek keretében kiértékelték azokat az agresszív kihallgatási technikákat, amelyeknek a keretében hipnózist és kábítószereket is alkalmaztak. Ez a program 1956-ban befejeződött, de még 1953-ban beindult egy másik program, a Project MKULTRA, amelyet Richard Helms, a CIA akkori helyettes-igazgatója kezdeményezett. A kutatók az MK szó jelentését, a “Mind Kontrolle”, vagyis az angol-német keverék elnevezésre vezetik vissza (A Kontrolle németül ugyanazt jelenti, mint az angol control, vagyis ellenőrzést.)
A kísérlet-sorozatban számos német orvos vett részt, és az egykori német koncentrációs táborokban folytatott kísérletek, valamint az MKULTRA egyes részprogramjai szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Az MKULTRA keretében az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolták, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai, az antropológiai módszerek. De használták a grafológiát is, és olyan anyagokat is, mint az akkor már létező LSD. Az MKULTRA külföldi programjainak az ellenőrzésére létrehozták az MKDELTA eljárást.
bed3
Project MONARCH
Az MKULTRA keretében 149 kisebb programot tartottak nyilván. A címben megjelölt program nem szerepel a hivatalosan azonosított kormánydokumentumok között, mert ezt valószínűleg egyfajta becenévként használták a bennfentesek, akik közé a túlélő kísérleti alanyokat, a terapeutákat, valamint a lehetséges “beavatottakat” számítjuk. Feltételezhető, hogy ez a program az MKSEARCH alprogramból ágazott el, amelynek a neve “Operation SPELLBINDER” volt. Az elnevezés a kulcsszavakkal való irányításra utal. A SPELLBINDER célja az volt, hogy olyan “alvó” ügynököket képezzenek ki (“Manchurian candidates”), akik bizonyos kulcsszavak vagy szófordulatok útján aktivizálhatók egy ún. poszt-hipnotikus transzállapot után, azaz hipnózis utáni önkívületi állapotot követően. Az “Operation OFTEN” című tanulmány kísérletet tett az okkult erők bekapcsolására a kutatásba, azzal a céllal, hogy álcázásként elfedje a Project MONARCHvalódi célját és természetét.
A MONARCH szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal okozott pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez, mint egy repülő pillangó. De ezen túlmenően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd begubózva alvó, inaktív állapotba kerül (például a selyemgubó) míg, végül is visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet is adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes a pillangóhoz hasonlítjuk. Egyébként a reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét.
A gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben “a halál angyalát” az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudat-befolyásoló programok ismertetésekor fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze. A MONARCH kísérletekben gyakran szerepel a “marionett-szindróma”, valamint az “Imperial Conditioning” (birodalmi kondicionálás). Egyes terapeuták, vagyis kísérletező elmegyógyászok ezt “Conditioned Stimulus Response Sequences”-nek nevezték, azaz Kondícionált Inger-válasz Szekvenciáknak.
A Project MONARCH úgy is leírható, mint az összehangolt agyműködés struktúráinak a felbontása és más szerkezetű újra-integrációja azért, hogy az emberi agy tudati működését egymástól elkülönülő autonóm egységekre lehessen bontani (angolul: compartmentalize) és ezáltal az adott emberben többféle személyiséget lehessen egy meghatározott pszichés rendszer keretében kialakítani. Ez rendkívül bonyolult folyamat, amelynek a keretében a sátánizmusban ismert rituálékat is felhasználják, valamint a kabalista miszticizmust. Ennek az a célja, hogy egy meghatározott démont vagy démoncsoportot lehessen hozzákapcsolni az emberi tudatban mesterségesen létrehozott önálló rekeszekhez. Több kutató ezt a magyarázatot erős kétellyel fogadja és az agyműködés “file”-okra, elkülönülő állományokra bontását a kísérleti alanynak okozott lelki-trauma fokozásának tekintik. Ezek a kutatók tagadnak minden irracionális magyarázatot, elutasítják a démonok és más misztikus vonatkozások jelenlétét.
6837230_orig
Az emberi tudat mesterséges “fülkéi”
Megközelíthetjük a test és a lélek eme kificamodott befolyásolásának a megértését, ha egy komplex komputer-programhoz hasonlítjuk. Egy “file” (egy állomány) – vagy ahogy mi korábban írtuk, egy rekesz vagy fülke – a trauma segítségével, vagyis lelki sérülés vagy fájdalom okozásával hozható létre, amelyhez még szervesen hozzátartozik a rendszeres ismétlés és újra-megerősítés. Azért, hogy az így leválasztott és önálló életet élő “file” aktivizálható legyen, meghatározott kódokra, jelszavakra, vagyis kioldó, beindító parancsokra van szükség. Ezeket angolul “triggers”-eknek nevezik (trigger = elsütő billentyű, ravasz, elsütő szerkezet, indító jel). A kísérleti személy, akit “victim”-nek (áldozatnak) vagy “survivor”-nak (túlélőnek) neveznek valójában az ő irányítójának (“programmer” vagy “handler”) a rabszolgája, mert teljesen tőle függ. Ezért a rabszolga (“slave”) az irányítóját mesternek (“master”) vagy istennek (“god”) tekinti. A “slave”-ek 75%-a nő, ugyanis a nők általában jóval magasabb tűrési küszöbbel rendelkeznek, jobban elviselik a fájdalmat és ezért sokkal könnyebb egységes tudatuknak az önálló részekre való felbontása (angolul: dissociation), mint a férfiaknál. A kísérleti alanyokat főleg titkos műveletek elvégzéséhez, illetve prostitúcióra és pornográfia készítésére használják. A szórakoztató ipar bevonása a kísérletekbe éppen ezért jelentékeny.
A MONARCH kísérleti személyei az élet minden területén megtalálhatók az utcai csavargótól a legmagasabb körökben mozgó személyekig. Egy már nyugdíjazott CIA-munkatárs arra is utalt, hogy a beprogramozott kísérleti alanyokat beépített ügynökökként is használták azért, hogy “téglaként” információkat gyűjtsenek, illetve az adott csoportban a kapott utasításoknak megfelelő zavaró feladatokat végrehajtsák. A kísérleti alanyok magatartása aszerint változik, hogy tudatuknak melyik leválasztott része van éppen aktivizálva. Szakértők ezt úgy írják le, hogy létezik egy ún. light-side vagy good (világos vagy jó) oldal; és létezik egy dark-side vagy bad (sötét vagy rossz) oldal. Az ehhez tartozó “file”-ok pedig összefonódva a tudatban egy tengely körül végeznek rotációs mozgást. Az egyik legfontosabb struktúra az adott “file” rendszerén belül hét szintből álló kettős spirál található. Minden ilyen rendszer egy belső programozóval rendelkezik, amely figyeli a “gatekeeper”-t, vagyis a “kapu őrzőjét”, mert ez a mini-program utasítja el vagy engedi be a különböző kívülről jövő impulzusokat az adott lelki parcellába.
A kísérleti alanyok elmondása szerint egy részük egyfajta életfát (“Tree of Life”) lát, amelynek meghatározott gyökérrendszerei vannak, számos göcsörttel és szúrágta vájattal, ősi szimbólumokkal, levelekkel, pókhálókkal, tükrökkel vagy maszkokkal, tengeri kagylókkal, lepkékkel, kígyókkal, szalagokkal, csokrokkal, órákkal, robotokkal, parancsnoki diagramokkal és komputer áramköröket tartalmazó kapcsolótáblákkal.
3d_brain_wallpaper_1080p_hd
A vérségi kapcsolatok fontossága
A kísérleti alanyok többsége olyan családból származik, amelyek nemzedékről-nemzedékre ún. sátánista vérvonalat hordoznak magukban, és ezért – állítólag – arra vannak beprogramozva, hogy mint kiválasztott személyek, vagy kiválasztott nemzedékek, beteljesítsék sorsukat. Ezt a “kiválasztott nemzedék” meghatározást a hírhedt auschwitzi orvos, dr. Joseph Mengele eszelte ki. Számos áldozat azonos családból került kiemelésre, megint mások úgy lettek kísérleti nyulak, hogy árvaházakból, nevelőotthonokból szerezték be őket, vagy olyan vérfertőző nemi életet folytató családokból, amelyeknél nemzedékekre visszamenően szokásos volt a pedofília.
Sok gyermek jön katolikus, mormon vagy más karizmatikusan keresztény hátterű családból, de szinte valamennyi vallási csoport képviselői megtalálhatók. A kísérletet folytató szakemberek úgy találták, hogy az erősen vallásos alanyok már hozzá vannak szoktatva a dogmatikus, hierarchikus struktúrákhoz, a dogmáknak és a feletteseknek való feltétlen engedelmességhez és ez nagyon hasonlít a tudat programozásához. Minthogy az ilyen alanyok számára a tekintély feltétlen, ezért már kondicionálva vannak a parancs általi külső irányításra.
Ha orvosok és más szakértők közelebbről szemügyre veszik az áldozatok vagy túlélők fiziológiai, testi jellemzőit, akkor gyakran láthatják az elektromos szúróeszközökkel okozott vágásokat vagy forradásokat a bőrön. Ezek a test legkülönbözőbb részein fellelhető sérülések lehetnek: késsel okozott csonkítások, tüzes vassal vagy tűvel való égetés, durva tetoválások és ehhez hasonlók. Azok, akik a vérvonalhoz tartozó, és így előkelőbbnek és védettebbnek számító kísérleti alanyok köréhez tartoznak, kevesebb ilyen testi sérüléssel vagy jelzéssel bírnak – az ő bőrük általában megmarad tisztának és folttalannak. Ezen kifinomult manipulációk magyarázata attól függ, hogy fizikai, orvosi válaszokat adunk-e rá, vagy pedig spirituális, lelki érvekkel próbáljuk megvilágítani őket.
Ezek az új világrendhez kapcsolódó tudatfájlok a feltételezések szerint olyan visszakapcsolási parancsokat tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a tudatbefolyás hatékony kiterjesztését nagyszámú kísérleti alanyra.
Másféle agykontroll-technikát jelent az ún. “non-biological twinning”, azaz két egymással rokoni kapcsolatban nem álló gyermek arra történő ünnepélyes programozása, hogy őket mágikus lelki kötelék kapcsolja össze, ezért az örökkévalóságig elválaszthatatlanok egymástól. Ez a MONARCH programban alkalmazott technika abból állt, hogy a tudatba helyezett információs programot megfelezték és az egyiket az egyik kísérleti alany agyába, a másikat pedig a másik kísérleti alanyéba ültették. A két fél program csak együtt képes működni, így ez a két személy kölcsönösen egymásra lett utalva. Az olyan paranormális jelenségek, mint az “astral-projection” (“csillaghatás”), telepátia (gondolatolvasás), ESP – “extra-sensory perceptions” (érzéken túli észlelet) hatékonyabban kifejleszthetők és működtethetők azokban a személyekben, akik az ilyen “ikresítésen” keresztülmennek.
img_2187
A MONARCH programozás egyes szintjei a következők:
Alpha-szint: Ezt tekintik az általános vagy szokásos programozásnak egy személy tudatának az ellenőrzés alá vételekor. Ezt az alapprogramot a memória megtartó képességének a rendkívüli bővülése jellemzi, a fizikai erőnlét és a látóképesség nagyarányú növekedésével. Az Alpha-programot a kísérleti alany személyiségének a tudatos felosztásával hatják végre. Lényegében az történik, hogy az agy jobb féltekéjét és bal féltekéjét leválasztják egymásról azáltal, hogy csak egy program által vezérelt kapcsolódás jöhet létre a bal és a jobb agyfélteke között, meghatározott neuronpályák stimulálásával.
Béta-szint: Ezt szexuális programozásnak is hívják. Ez a program eltörli az összes korábban elsajátított erkölcsi meggyőződést, serkenti a legprimitívebb szexuális késztetéseket a gátlások kiiktatásával. Úgynevezett “cat-alters”-ek (cica-fájlok) hozhatók így létre az agy béta-szintű programozásával.
Delta-szint: Ezt ún. “killer” (ölési, gyilkolási) programozásnak is nevezik. Eredetileg különleges ügynökök és elit katonák kiképzésére fejlesztették ki. Használták a Delta-erők, az Első Szárazföldi Zászlóalj és a MOSZAD kiképzési programjaiban. Ezen a programozási szinten a mellékvese optimális működtetése és a kontrollált agresszió nyilvánvaló. A kísérleti alanyok elveszítik félelemérzetüket. Szervezetten hajtják végre a kapott megbízatásokat. Az önpusztító vagy öngyilkosságot eredményező instrukciók is a programozásnak e delta-szintjén kerülnek rögzítésre az agyban.
Téta-szint: Ezt pszichikai programozásnak tekintik. Azok a kísérleti személyek, akik több generációs, ún. sátánista családokból származnak, a kísérletek tanúsága szerint nagyobb fogékonyságot mutatnak a telepatikus képességek elsajátítására, mint azok, amelyek ilyen vérségi származással nem rendelkeznek. Ennek a származási korlátozásnak köszönhetően az elektronikus agykontroll-rendszerek változatos formáit fejlesztették ki és alkalmazták, nevezetesen a “bio-medical” emberi telemetrikus eszközöket (agyban elhelyezett implantátumokat, irányított energia-lézereket használva, mikrohullámú és elektromágneses sugárzásra). Jelentések szerint ezeket rendkívül fejlett komputerekkel és csúcstechnológiájú műholdkövető-rendszerekkel összekapcsolva alkalmazták.
Omega-szint: Ez az ún. önpusztító (self-destruct) formája a programozásnak, amit úgy is ismernek, mint “Code Green” (Zöld Kód). Az ennek megfelelő viselkedési formák magukban foglalják az öngyilkossági késztetéseket és az öncsonkítást. Ezt a programot rendszerint akkor aktivizálják, amikor az agykontroll alanya (victim or survivor – áldozat vagy túlélő) elkezdi a terápiát vagy a kihallgatást és túlságosan sok anyag kerül elő sértetlenül az emlékezetéből.
Gamma-szint: Ez a rendszer-védelemnek egy másik formája, mégpedig megtévesztő programozáson keresztül, amely kiváltja a félrevezetést és a félreértelmezést. Ez a szint össze van kapcsolva a démonológiával és hajlamos arra, hogy regenerálja önmagát egy későbbi időben, ha nem megfelelően kapcsolták ki. (A démonológia a boszorkányokra, ördögökre és gonosz szellemekre vonatkozó babonás hiedelmek összessége, amelynek azonban a tudatbefolyásolás bizonyos formáinál fontos szerepe van.)
cia
A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői
A kezdő lépés a tudatműködés szétválasztása a kísérleti alanyban. Ez rendszerint a születéstől kezdődően mintegy 6 évig tart. Ezt elsősorban elektrosokk alkalmazásával végzik és egyes esetekben már akkor megkezdik, amikor még a gyermek az anyja méhében tartózkodik. Az elektrosokk által okozott súlyos sérülésnek, a szexuális zaklatásnak és más módszereknek betudhatóan az agy széthasad elkülönülő személyiségekre a tudati működés legmélyén. Korábban ezt “Multiple Personality Disorder“-nek, MPD-nek (tudathasadásos személyiségzavarnak) nevezték; jelenleg azonban “Dissociative Identity Disordernek” (DID), vagyis tudathasadásos identitás-zavarnak hívják. Ez képezte a MONARCH-programozás alapját. A kísérleti alany vagy áldozat agyát tovább kondicionálják fokozott hipnózissal kettősirányú lelki kényszerrel, gyönyör és fájdalom váltakozó okozásával, az élelem, a víz, az alvás megvonásával, az érzékeléstől való megfosztással, párhuzamosan különböző tudatbefolyásoló drogok alkalmazásával, amelyek megváltoztatják az agyi funkciókat.
A következő lépés a szétválasztott specifikus agyfájlokba (alterek-be) a részletes parancsok és üzenetek bevitele és bevésése. Ezt csúcstechnológiájú fejhallgató készülékeken keresztül végzik, amelyek össze vannak kapcsolva komputerekkel hajtott generátorokkal, amelyek nem hallható hanghullámokat és hangfrekvenciákat bocsátanak ki, és amelyek hatnak az RNA-ra (Rybo-nuclein Acid – Rybo-nuclein sav), arra a biokémiai anyagra, amely befedi az agy tudatos és tudatalatti része közti kapcsolatot biztosító idegpályákat. Az úgynevezett “virtuális valóság”-gal kapcsolatos optikai eszközök is időnként felhasználásra kerülnek, párhuzamosan a frekvencia generátorokkal, amelyek színes pulzáló fényeket bocsátanak ki tudatalatti és ún. “split-screen” látványokkal. (A split-screen, vagy megosztott képernyő olyan megjelenítési technika, amelyben a képernyő fel van osztva két ablakra. Például a szövegszerkesztő programok, amelyek képesek a képernyő megosztásra, alkalmasak arra, hogy ugyanannak a dokumentumnak egyszerre jelenítsék meg a két különböző részét, mintha két különböző dokumentumot mutatnának. Ez hasznos akkor, amikor írás közben a dokumentum egy másik részére kívánunk hivatkozni.) Magas-feszültségű elektrosokkot is használnak, amikor a memóriát törölni kívánják.
Ezt a programozást ismétlődő időközönként megújítják, valamint látható, hallható és írott közvetítőeszközök segítségével újra erősítik. Az első programtémák közé tartozott “Óz a varázsló” és “Alice a csodák országában”. Mindkettő mélyen telítve van okkult szimbolizmussal. A Disney-filmek legtöbbje kétféle módon használatos. Egyrészt érzéketlenné teszik a lakosság többségét a tudatküszöb-alatti és neurolingvisztikus programozással szemben, továbbá szándékosan létrehoznak meghatározott tudatimpulzusokat és kulcsszavakat a MONARCH-gyerekek rendkívül érzékeny alapprogramozására. (A neurolingvisztika a nyelvtudománynak a nyelv és az agyműködés közötti összefüggéseit vizsgáló ága.)
pizap.com14622131915557
Jó példa a tudatküszöb alatti programozásra a Pochahontas nevű Disney-film. Ezt a rajzfilmet a 33. jelzéssel látták el, ami a skót rítusú szabadkőművességnek a legmagasabb foka. A filmben Willow-nagymama, vagyis Fűzfa-nagymama egy misztikus 400 éves öreg fa, amely tanácsokkal látja el az árva Pochahontast, azt sugalmazva neki, hogy hallgassa a szívét és találja meg a válaszokat abban. Fűzfa-nagymama folyamatosan kétértelműségeket mond tele értelmi irányváltoztatásokkal, például “néha a jobb út (right path) nem a legkönnyebb”. Az ezoterikus következtetés: “a balra vezető út (left path, vagyis a pusztuláshoz vezető rossz út) a könnyebbik.
Az Illuminátus gondolat-rendszer szerint strukturált lélekben a fűzfa a druida-vallás okkult erőit jelképezi. A fa ágainak, leveleinek és gyökérrendszerének az átható képe nagyon fontos, minthogy bizonyos sötét lelki tulajdonságok kapcsolódnak a Fűzfa-nagymama-programozáshoz.
Először is, az ágakat arra használják, hogy megvesszőzzék az áldozatokat a szertartások során lélektisztítási célból.
Másodszor a fűzfa kiállja a legszigorúbb időjárási megpróbáltatásokat is, mint például a viharokat, és közismert a hajlékonyságáról, rugalmasságáról. A programok alanyai, az áldozatok és a túlélők, úgy írják le a fűzfa ágait, mint amelyek átfonják és körülölelik őket, azt sugalmazva: nincs remény az elmenekülésre.
Harmadszor, a fűzfa mély gyökérrendszere azt a benyomást kelti a kísérleti alanyban, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre zuhan egy szakadékba, miközben hipnotikus transzban van.
mk-ultra-e1408206146761
A zene is meghatározó szerepet játszik a programozásban, különböző hangzatok, ritmusok és szavak kombinációján keresztül. A rémisztgetés mestere, Stephen King, számos regényt és forgatókönyvet írt, amelyeket hiteles források szerint szintén ilyen programozási célokra használtak. King egyik legutóbbi könyve az “Insomnia” (Álmatlanság) azt a kulcskifejezést tartalmazza, hogy “We never sleep”, vagyis “Soha nem alszunk.”, amely vezérszava minden MPD és DID programozásnak, és a mindent-látó szemre utal.
A kutatók nem tudják egyértelműen megmondani, hogy ezt a programot elsőként ki dolgozta ki. A különböző forrásból származó információk szerint egyik kidolgozójának kódneve Dr. Green, akinek az igazi neve Dr. Greenbaum. Ő állítólag együttműködött a II. Világháború alatt a hírhedt náci orvossal, Dr. Joseph Mengelével, aki hidegvérű és különösen kegyetlen brutalitással végezte kísérleteit Auschwitzban. Mengelének a kegyetlenségeit a nürnbergi per során meglehetősen alulbecsülték, és nem is tettek amerikai részről komoly erőfeszítéseket az elfogására. A Mengele utáni nyomozást azzal vezették félre, hogy olyan jelentést tettek közzé hivatalos részről, amely szerint Mengele egy paraguayi illetve brazíliai rejtekhelyen tartózkodik, és ezért már nem jelent fenyegetést. De bizonyos csodálatos megjelenésekről is érkeztek hébe-hóba információk, amelyek szerint a “Halál Angyalát” itt vagy ott lehetett látni. Az azonban már tényként elfogadható, hogy ezrek és ezrek életének a feláldozásával végzett kísérletei jelentékenyen hozzájárultak az agykontrollal kapcsolatos amerikai kutatásokhoz.
Valószínűleg Mengele használta a már említett Dr. Green álnevet, akit egyes kísérleti alanyok csak Vaterchen-ként (Apácskaként) emlegettek vagy Schoner Josef-nek (Szép József), illetve David és Fairchild-nak neveztek. Mengele karcsú, jó megjelenésű ember volt, megnyerő modorral – ugyanakkor a legdurvább dührohamokat is megengedte időnként magának. A túlélő kísérleti alanyok gyakran emlegetik fényes fekete csizmáit, amint ide-oda járkált a szobában, és a százszorszép leveleit húzogatva mondogatta: szeretlek, nem szeretlek, szeretlek, nem szeretlek… Amikor az utolsó levélszirmot is letépte, akkor a leggonoszabb módon megkínozta azt a kisgyermeket – a többi gyermek jelenlétében -, akit éppen pszichikailag programozott. A lelkileg meggyötört túlélők arra is visszaemlékeznek, hogy meztelenül majmok közé, ketrecekbe zárták őket. A majmok arra voltak trenírozva, hogy bántalmazzák őket. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Mengele az emberek állati szintre történő visszavetését fontosnak tartotta. Arra is törekedett, hogy kísérleti alanyait leszoktassa a sírásról, a jajgatásról vagy bármilyen erőteljes emóció kinyilvánításáról.
mind_control_by_sebmaestro-d4bsbef
Dr. D. Ewen Cameron, egy másik kísérletező orvos Kanadából, aki Dr. White néven is ismert, korábban Kanada és Amerika Pszichiátriai Társaságának, majd pedig a Világ Pszichiátriai Társaságnak volt a vezetője. Cameron széles körű tapasztalatokkal és kitűnő bizonyítványokkal rendelkezett, ezért a CIA részéről Allen Dulles több millió dollárt juttatott el hozzá olyan társaságokon keresztül, mint például a “Society for the Investigation of Human Ecology” (a Humán-ökológiát Kutató Társaság), amelynek szintén Cameron volt az elnöke. A kísérleteket a McGill Egyetemen és a St. Mary Kórházban és az Allan Memorial Intézetben végezték.
Cameron alkalmazta az olyan szokásos módszereket, mint az elektrosokk, a különböző drogok és kábítószerek beadása, valamint az agylebenyek műtéti eltávolítása. Cameron azonban egy sajátos technikát is kidolgozott, amelyet “psychic driving”-nak (pszichikai vezetésnek) nevezett el. Ennek keretében a gyanútlan kísérleti alanyokat drogok segítségével több héten át kómában tartották és rendszeresen elektrosokkot hajtottak rajtuk végre. Eközben egy elektronikus sisak volt a fejükre rögzítve és ismétlődő üzeneteket továbbítottak hozzájuk különböző sebességgel. Sok kísérleti alany olyan gyermek volt, akiket Cameron a római-katolikus árvaházi rendszertől kölcsönzött ki. Dr. Cameron-t a pszichiátriai szaklapok többsége meg sem említi. Ez nagyrészt annak is betudható, hogy a Project MK-Ultra 1970-ben lelepleződött és számos kanadai kísérleti alany és családjuk kártérítési pert indított. A CIA és a kanadai kormány bírósági egyezséget kötött, amelynek keretében a sértettek úgy kaptak kártérítést, hogy nem volt szükség bármiféle törvénysértő magatartás hivatalos elismerésére.
Michael Aquino alezredes, aki a katonai hírszerző szolgálatnál dolgozott, a legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint állítólag szintén részt vett a kormányzat által szponzorált kísérletekben. Aquino-t különcködő zseninek tartják, akit elbűvöltek a náci, pogány rituálék és megalapította a “Temple of Set”-et. (Seth vagy Széth Osiris fivére és gyilkosa az egyiptomi mitológiában; a természet vad, pusztító erőinek a megszemélyesítője.) A “Temple of Set” az Anton LaVey (vagyis Lövey Antal) “Church of Satan” (a Sátán Egyháza) nevű “vallási” szervezete elágazásának tekinthető. Aquino kapcsolatban állt a san fransico-i Golden Gate Bridge déli részénél lévő Presidio Parkban található katonai támaszponton kirobbant botránnyal. Ennek keretében gyermekek molesztálásával vádolták. A gyermekáldozatok szüleinek a mély csalódására Aquino-t azonban valamennyi vádpont alól felmentették. Aquino kódneve “Malcolm” volt, és ilyen név alatt fejlesztett ki olyan kiképzésre szolgáló és magnószalagra rögzített tananyagot, amely tájékoztat arról, hogy hogyan kell MONARCH-slave-eket (“slave=rabszolga”) – azaz teljesen függő helyzetbe taszított biorobotokat előállítani. Aquino, alias Malcolm, együttműködött a kormányzati és a katonai hírszerzéssel, valamint számos bűnözői szervezettel és okkult csoporttal a MONARCH-slave-ek szétosztásában.
bc111
Egy másik fontos programozónak Heinrich Muller tekinthető, akit “Dr. Blue” vagy “Dr. Gog” kódnevek alatt is ismertek. Heinrich Mullernek valószínűleg volt két fia, akik folytatták apjuk foglalkozását. Részt vett a programozásban “Dr. Black”, aki minden bizonnyal Leo Wheeler volt, annak az Earl G. Wheeler tábornoknak az unokaöccse, aki a vietnami háború idején a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának az élén állt. További szakértő programozók voltak még E. Hummel és W. Bowers.
A CIA apró részletprogramokra osztotta szét az MK-Ultra projectet azért, hogy kevésbé legyen szembetűnő. Az egyes specializált részfeladatokra vonatkozó kísérleteket különböző egyetemeken, börtönökben, magánlaboratóriumokban és kórházakban végeztette el. Ezekért a kísérletekért nagyvonalú juttatásokban részesítette kormányzati és más pénzforrásokból a kísérleteket végző csoportokat. A MONARCH-programozással kapcsolatos kísérletekben résztvevő legfontosabb intézmények között ott találjuk a Cornell, a Duke, a Princeton, a UCLA, a University of Rochester, az MIT nevű egyetemeket; a Georgetown University Hospital-t, a Maimonides Medical Center-t, a St.Elisabeth Hospital-t (Washington D.C.-ben), a Bell Laboratories-t, a Stanford Research Institute-ot, a Westinghouse Friendship Laboratories-t, a General Electric-et, az ARCO-t és a Mankind Research Unlimited-et.
A nem teljes felsorolásból is kiderül, hogy a részfeladatokat igen sok helyen kellett elvégeztetni. A kísérleti eredményeket rendszerint katonai támaszpontokon működő létesítményekben elemezték, összegezték és így született meg a “végtermék”. Ezekre a létesítményekre, mint programozó, vagy újraprogramozó központokra, illetve csaknem halált okozó traumaközpontokra hivatkoztak. Közülük is felsorolunk néhányat: China Lake Naval Weapons Center, The Presidio, Ft. Dietrick, Ft. Campell, Ft. Lewis, Ft. Hood, Redstone Arsenal, Homestead AFB, Grissom AFB (AFB=Army Facility Basis). Ugyancsak kiemelkedő programozó központként emlegetik szakértők a Langley Research Center-t, a Los Alamos National Laboratories-t, Tavistock Institutes-ot valamint olyan környékeket, mint Mt. Shasta, Lampe és Las Vegas.


Egy magyar ballib képviselő ára:

1 millió dollár! Ráadásul LMP-s is van köztük!

2017.11.23.


Több mint 250 millió forint! Egy átlag magyar család két, becsületesen dolgozó tagja egész életükben nem keresnek összesen ennyi pénzt, mindketten 40-50 évnyi munkával. Soros viszont gyakorlatilag ennyiért veszi a magyar balliberális képviselőket. Naná, hogy sem ő sem az érintettek nem akarták, hogy mindez kiderüljön.
Az egyik Soros alapítványtól származó és a DC Leaks hekkercsoport által kiszivárogtatott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Soros csak ezen az egy alapítványán keresztül több mint 6 millió dollárral „támogatta”, hogy az ő érdekeinek megfelelően politizáljanak az Európai Parlamentben.
Ráadásul ezt előre fizette, hiszen a pénz döntő többségét a 2014-es EP kampányra adta a kiválasztottaknak, egészen elképesztő pofátlansággal „ösztöndíjnak” nevezve a támogatást!
A legtöbb pénzt természetesen Magyarország ellen használta föl, a több mint 6 millió dollár közel 30 százalékát, azaz mintegy 2 milliót.
Ami ennél is súlyosabb, hogy a dokumentumokból az is kiderül, a DK-s Niedermüller Péter valamint az LMP-s Meszerics Tamás név szerint is meg vannak említve, mint Soros által támogatott és ezért Soros érdekei szerint eljáró képviselők…
Az, hogy egy DK-s ilyen, nem lepődünk meg rajta, de a „függetlenségére” oly kényes LMP, ezzel is bizonyítja, hogy csak verbális más nálunk a politika, a gyakorlatban ugyanolyan ocsmány, gerinctelen, elvtelen hazaáruló haszonlesők, mint a többi balliberális csürhe. Hogy ugyanúgy készséggel eladják magukat ropogós dollárért Sorosnak, mint bármelyik más balliberális csürhe…
És persze ezek a pártok, amelyek a leghangosabban tiltakoznak az átláthatóság ellen, ezek szeretnék leginkább eltitkolni a magyar polgárok elől, hogy honnan és mire kapják a pénzt!
És ne felejtsük el, hogy a most leleplezett 6 millió dollár, csak egy kis morzsa abból, amit Soros odadobott Magyarország és a normális Európa elleni harcra…

Soros ismét bizonyította, hogy elképesztően gyűlöli az egész magyarságot

2017.11.19.

Az emberi jogokra oly „érzékeny” Soros és a CEU-n kiképzett ügynökcsapata elképesztő agresszivitással áll ki a migránoskért, a homokosokért, a transzvesztitákért és mindenféle torzult egyéniségű személyek jogaiért, ám a tényleg jogfosztott több százezer magyarért képtelen kiállni…
Köztudott, hogy az ukrán oktatási törvény, még akkor is, ha elsősorban az oroszajkúak ellen irányult, jelentős joghátrányt okoz a kárpátaljai magyarságnak is. Elveszi az anyanyelven való tanulás jogát és lehetőségét.
Ukrajna egyik legnagyobb befolyású külföldi oligarchája, Soros György azonban mélyen hallgat az ügyben. Számára a magyar kisebbség nem fontos, a jogfosztott magyarok sorsa egyáltalán nem érdekli.
Pedig az eszközei, azaz emberei, befolyása bőven meglenne hozzá. Az ukrán „forradalmat”, a majdani tüntetéssorozatot, az orosz kisebbség elleni hecckampányt és az orosz vezetéssel jó kapcsolatot ápoló egykori ukrán elnök és vezetés megpuccsolását a budapesti CEU-n kiképzett ügynökök szervezték.
Soros CEU-n képzett ügynökei szervezték a majdani ukrán forradalmatSoros CEU-n képzett ügynökei szervezték a majdani ukrán forradalmat
Cserébe Sorosnak és üzlettársainak játszották át az ukrán ipar és mezőgazdaság jelentős részét. Az imént említett CEU-n kiképzett ügynökök mind-mind fontos állami és gazdasági pozíciókat töltenek be, éberen őrködve azon, hogy Soros és bandája érdekei ne sérülhessenek.
A befolyása tehát meglenne Ukrajnában Sorosnak ahhoz, hogy tegyen a tényleg jogfosztott emberekért, ám sem neki, sem a CEU-s ügynökeinek eszük ágában sincs a kisujjukat sem mozdítani a kárpátaljai magyarságért…
Sokadszorra bizonyítja ezzel Soros, hogy gyűlöli a magyarságot, a magyarokat, ennek ellenére még mindig vannak olyan magyar balliberális pártok, újságírók, akik némi aprópénzért, gátlástalanul kiszolgálják Soros Györgyöt Magyarországon. Hogy ezzel elárulják ők is a kárpátaljai magyarságot? Nekik ez simán belefér!


Nagyon súlyos betegséget diagnosztizáltak Orbán Viktornál



A mai nap nem túl vidám a miniszterelnöknek, mivel olyan hírt kapott, amit nagyon nehéz lesz megemésztenie. Székely Szabolcsot idézzük most, aki felállította a miniszterelnök diagnózisát. A teljes tanulmányt itt tudod megszerezni.
cezaromániát mint összetett, bonyolult személyiség-struktúrát, mint pszichológiai képződményt fogjuk vizsgálni Orbán Viktor esetében:
A cezaromániás személyiségre vonatkozóan az alábbi különös ismertetőjegyeket jelölhetjük meg:

1, gátlástalan hatalomvágy. Általában véve a hatalom megszerzése két okból történhet. Az egyik ok az, amikor a politikusok a politikai programjukat kívánják megvalósítani, amihez maga a hatalom csupán eszközként szolgál. Ilyen esetekben azonban a hatalomtól való megválás minden zökkenő nélkül megtörténhet, tehát nincs személyiségzavar akkor, amikor a hatalomtól, vagy a vágyott hatalomtól el kell búcsúzni.
A másik eset az, ha a hatalmat annak velejárói miatt kívánják megszerezni, és a politikai program megvalósítása csak másodlagos szerepet játszik. Ebben az esetben a hatalom megszerzésében a fő motívum a hatalom, mint cél elérése. Hiszen ebben a helyzetben lehetséges azokat a járulékos előnyöket bezsebelni, amivel maga a hatalom birtoklása jár. Ilyen járulékos előny lehet a megfelelő informáltság, vagy bizonyos pénzügyi források elérése. De ide sorolhatók például a szabadságjogok is, amiért tudjuk nagyon jól, sok forradalmi megmozdulás történt nemzetünk történetében. Orbán esetében egyértelműen kimutatható az, hogy a hatalom, mint cél jelentkezett.
Orbán esetében azonban az elvesztett hatalom súlyos személyiségzavarhoz vezetett 2002-ben. Ebben az időben néhány hétig semmit sem lehetett róla hallani, és a pesti pletyka arról szólt, hogy a sógorokhoz kellett mennie némi idegrendszeri karbantartásra. Ez joggal feltételezhető, hiszen a vereségük idején láthatóan összetört volt, de a jelzett időszak után lelkileg megújulva láthattuk viszont. Mindez azért fontos momentum számunkra, mert ez is alátámasztja azt, hogy a hatalom számára különleges jelentőséggel bír. Ugyanis, ha nem lenne az, akkor súlyos pszichés zavarokat sem okozott volna számára.

2, fejlett küldetéstudat. Ez az ismertetőjegy az előző ismertetőjegyből következik, hiszen valamivel meg kell majd magyarázni azt, hogy miért van szükség a hatalom megszerzésére. Azért, mert nekik olyan történelmi küldetésük van, hogy kivívjanak többlet szabadságjogokat, és Magyarországon egy demokratikusabb rendszert hozzanak létre.
Orbán esetében elég későn derülhetett ki az, hogy miről is van szó. Tudjuk, hogy 8 éven keresztül ellenzékben volt a rendszerváltozás után, és csak 1998-ban jutott olyan helyzetbe, hogy a „megnövekedett szabadságjogaival” éljen. Ez akkor történhetett meg, amikor a székházukat eladták, és az így szerzett pénzt a fantasztikus agyú Simicska megfialtatta a saját zsebükre. De ehhez hasonlókra még tömegével lehetne példákat hozni, ami bizonyítja azt, hogy a hatalom Orbán számára valóban cél volt, és a fejlett küldetéstudat pedig ezt támasztotta alá, magyarázta meg.


3, féktelen agresszivitás, ami az előző kettőből egyenesen következik. Hiszen a hatalomvágy kielégítése érdekében, illetve a küldetéstudatuknak megfelelően nagyon akarni kell magát a hatalmat annak érdekében, hogy kellő súlyt adjanak a követelésüknek. A hatalom korábbi birtokosainak nyilvánvalóan az a céljuk, hogy megtartsák a hatalmukat, ezért minden lehetséges eszközzel fellépnek az új trónkövetelőkkel szemben. Ez a két ellentétes cél aztán nyílt konfliktushoz szokott vezetni, amelyeknek azonban a történelem során rendkívül sok változata alakult ki.
Orbánék színre lépésekor már nem volt jellemző a véres leszámolás, ezért a békés átmenet útját lehetett választani. De az agresszivitás abban azért megmutatkozott, hogy a tüntetések, a nagygyűlések során legalábbis virtuálisan a korábbi rendszer híveinek a likvidálását helyezték kilátásba. Erre bizonyíték Németh Zsoltnak az a kijelentése, hogy a földbe kell döngölni a korábbi hatalom képviselőit. Ez az agresszív jelleg azonban mind a mai napig megtalálható némelyik Fideszes képviselő retorikájában. Közülük első helyen említendő Kövér László, aki az akasztós kijelentéseivel szerzett „elévülhetetlen érdemeket”.
A Fidesz agresszivitása mind a mai napig kimutatható a retorikájukban, ami nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy megkülönböztessék magukat az MSZP-től, mint a korábbi hatalom utódpártjától. Ez a módszer azonban az elmúlt 20 év alatt oda vezetett, hogy az ország úgymond kettészakadt. Vagyis a cezarománia káros hatása nyilvánvalóan jelentkezett.

4, A hatalom expanziója. Ez a sajátosság is levezethető az előző három sajátosságból. Ugyanis akiben a hatalomvágy különösen erősen jelentkezik, annak nincs olyan nagy hatalom, amit ne szeretne birtokolni. A minél nagyobb hatalom megszerzésének vágya már-már olyan lelki kényszerré válhat, hogy az már a személyiség nyilvánvaló torzulásához vezethet. Ez többek között abban is megnyilvánulhat, hogy céltudatosan rombol. Orbán esetében ilyenre már a gyermekkorban is láttunk példát a mákos bejgli ügy kapcsán. De később is volt sok ilyen eset, amikor a hatalom iránti vágy miatt inkább rombolt.
A Fidesz történetéből ismerjük, hogy elnököt csak viszonylag későn választottak a párt élére. Ekkor két személy jöhetett számításba: Fodor és Orbán. Az előbbi a gentelemen’s agreement nevében lemondott az elnöki posztról Orbán javára. Ez volt Fodor második nagyon súlyos hibája! Orbán ugyanis később nem támogatta Fodort abban, hogy a „szőke herceg” legyen a választmány elnöke. Tudjuk, hogy ezt követően sok régi Fideszes hagyta el a pártot, ami nyilván veszteséget jelentett számukra. Itt azonban az a lényeges, hogy Orbán vállalta azt a kockázatot, hogy a párton belül szakadás lesz, csakhogy a párt vezérévé válhasson. Tehát a hatalomvágy fölébe kerekedett a józan észnek, a rombolás nyilvánvaló.”

forrás: ellenszel.hu




Hetedik szívét veszi a milliárdos csak hogy még élhessen



ADMINJANUÁR 8, 20170  0
0SHARES
Elpusztíthatatlannak tűnik a 101 éves dollármilliárdos, David Rockefeller.
 Az amerikai bankár a világon az egyetlen, akin hét szívtranszplantációt végeztek el, és egy azon kevesek közül, akik ezt meg tudják fizetni, Magyarországon egy szívátültetés költsége megközelítheti a húszmillió forintot. Rockefellert a hét elején, New York-i birtokán műtötték, így a beavatkozás óta nem nyilatkozott a sajtónak, de az ezt megelőző, 2014-es műtétje után azt mondta:
Minden alkalommal, amikor új szívet kapok, úgy érzem, ismét visszatér belém az élet, új erőre kapok. Remélem, megélem a kétszázat is.
Rockefeller első szívátültetése negyven esztendővel ezelőtt volt, amikor egy autóbaleset következtében szívrohamot kapott. Azóta hat-hét évente újra és újra kés alá fekszik. Bár teste vészesen öregszik, egyes szerveit fiatalabbakéra cseréli (szívműtétei mellett már kétszer kapott új vesét), így még jó ideig elélhet a világ legidősebb milliárdosa.
Davidnek szüksége is van az erős idegrendszerre – és (legalább) egy strapabíró szívre, lévén ő a Rockefeller-dinasztia jelenlegi vezetője, az olajmágnás John D. Rockefeller utolsó élő unokája, akinek nevéhez köthető a Standard Oil vállalat és a Rockefeller Alapítvány létrehozása is. David 1940-ben vette feleségül a már elhunyt Margaret MacGratht, hat gyermekük született, 2002-ig pedig tíz unokája – így sokan várnak az örökségre.
Nelson Mandela ajtaja is megnyílt előtte, köszönhetően annak, hogy rengeteget jótékonykodik © AFP
A dinasztia már generációk óta a hatalom közelében van, szüleinek gyakori vendége volt George C. Marshall tábornok (a Marshall-terv kitalálója) és John J. McCloy, a második világháború után a győztes hatalmak németországi képviselője is.
David 1946-ban a családhoz tartozó, olajvállalatokat pénzelő pénzintézetnél, a Chase National banknál kezdett dolgozni, ami azóta az ő irányítása alatt áll.
Az oligarcha nagypapa többször is jelen volt a legbefolyásosabbakat összegyűjtő, sajtót kizáró Bilderberg-találkozón, valamint 2015-ben hárommilliárd dolláros vagyonával bekerült a világ kétszáz leggazdagabb embere közé.


Remélem örülni fognak a kukacok mikor a vén szarost mégis a másvilágon gondozásba veszik . A pénzétől lecsupaszított haleledelnek való , - mert nálunk a mocskos kazárok haleledelként kezelték az ÁVH – s rabokat , hogy őt is kezeljék úgy mint ahogy Rákosiéknak ki volt adva , hogy a magyar haleledelként éljen tovább , és a mocskos kazár zsidók mindent megtettek , hogy úgy is legyen , hát e büdös zsidókból is legyen haleledel !!!!!



Mutatjuk a Orbán Viktor veje 369 millió forintos villáját belülről.Az állad leesik!



ADMIN1 HÓNAP AGO0  0
0SHARES
Orbán Viktor veje nemrégiben vásárolt egy elképesztő luxusvillát méghozzá apósa lakása közelében.Kútvölgy virányosi részén található villát vette meg 396 millió forintért nemrégiben.Otthon Centrum oldalán megtaláltuk azt az ingatlant, ahol Orbán Ráhel,és Tiborcz István fognak élni. Ehhez a luxuslakáshoz biztosan személyzet is fog tartozni,mert ugye a medencét néha kikel tisztítani,és a füvet levágni a hatalmas birtokon.Tiborcznak nagyon húz a szekér,mióta elvette élete párját,számtalan közbeszerzésen nyert pályázatot,milliárdos nagyságúakat.Nem tudni az örömapa segítette e a fiatalokat anyagilag a lakás megvásárlásában,de ahogy Ráhel mondaná,ők a saját lábukon állnak.



Hát ezért van az , hogy Tiborcz panasza mint a kutya ugatása nem hallik fel az égig !!!
Ez a Tiborcz nem Bánknak énekel , és nem szégyel belenyúlni a levesbe , és kikapja belőle a velős csontot a kondérban maradó köveket , és a gecemicéket egye meg a jó nép !!!!
És különben is ők nem a német lovagrendet képviselik , ők a kazár cion vakoló páholyok képviselői , és azért vannak hatalmon , hogx kifosszák a népet !!!! És a metszet farkú kazároknál jobban senki sem tud lopni rabolni és gyilkolni sem !!!! A rendszerváltás óta több temetetlen hullát hagytak hátra mint Kádár , Rákosi vészkorszakában a cionisták megtisztelték ezt az országot !!!
Pintér Gyilkosság BT – je teleszórta hullával a magyar ugart !!!!
És mind ezt tette büntetlenül , és erre rádolgoztak azok az intézmények ahol nem ritka a kötelező halál leosztása !!!!
Rendszer váltást , de ne kazár gyilkosokat az ország vezetésébe !!!
Most jöhetne az , hogy minden kazárt a páholyoknál kezdve likvidálni kellene balesetnek álcázva !!!!

PUTYIN AZT ÁLLÍTJA, HOGY ÁTVERIK A VILÁGOT! Már 15 éve… VIDEÓVAL!



A New York-i ikertornyokat az orosz elnök szerint nem terrortámadás, hanem irányított robbantás pusztította el 15 évvel ezelőtt!
Az oroszok megoldották a World Trade Center 2001. szeptember 11-i tragédiájának rejtélyét, nyilvánosságra hozva a feltárt eredményeket és a bizonyítékokat is! Szerintük nem terrortámadás, hanem a közben felrobbantott Plutónium bomba okozta a New York-i ikertornyok tragédiáját!
A közvélemény számára tételesen feltárták a sokak által már ismert, de eddig kimondatlan titkot, hogy a World Trade Center ikertornyainak felrobbantását nem a repülőgépekkel becsapódó arab terroristák hajtották végre, hanem képzett és előre felkészített „szakemberek” egy 2 kilo tonnás plutónium bombával. Ez lényegében egy 10 centis neutron bomba, ami az amerikai hadseregtől megszerzett tüzérségi eszköz.
A műveletet már jóval korábban előkészítették, a gépeltérítők pedig csak ürügyül szolgáltak. A pokoli erejű plutónium bombát az épület alatt robbantották fel, aztán a hatalmas üregbe omlott a szerkezet úgy, hogy a szuper erős acélvázat a neutron fluxus gyakorlatilag porrá olvasztotta. Ezt pár száz fokos égéshőjű kerozinnal, de még hagyományos bombával is lehetetlen lett volna elérni.
A robbanás a föld alatt történt - aminek a villanása igen rövid, és az is inkább az infra tartományban van -, aztán pillanatok alatt magmává olvasztotta a kőzetet. Ez magyarázza a torony tetején lévő magas antenna elfüstölését, de a hatalmas mennyiségű betonport is, aminek ráadásul 72 órán át radioaktív sugárzása volt.
Ezért halnak meg sokan azóta is rákos daganatoktól azok közül, akik ott voltak.
A kiszivárgott precíz bizonyítékokat az amerikai sajtó tételesen ellenőrizte, és igazolta is. A szervezés és a háttér jól dokumentált, és a „piszkos bombák” illetlen kezekbe juttatása szintén ismert. John Lear, a CIA volt pilótája írásba is foglalta azt a nyilatkozatát, miszerint fizikai képtelenség, hogy utasszállítók úgy csapódnak a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, hogy az leomlik.
Szerinte a World Trade Center vázát 35 centis acélmerevítés alkotta, és ha abba egy utasszállító csapódik, annak harmonikaszerűen össze kellett volna préselődnie, a függőleges és vízszintes vezérsíkok pedig elváltak volna a gép farkától, és az épületnek csapódva a talajra zuhantak volna.
Állítólag találtak egy 3-4 ablakot tartalmazó roncsdarabot, de ez azért elképzelhetetlen, mert ha egy repülő 500 mérföld/órás sebességgel becsapódik egy 35 centis acélmerevítésbe, egy ekkora darab a szerkezeti roncsolódás miatt nem maradt volna meg.
Az orosz elnök is megismételte korábbi állítását, miszerint az ikertornyokat irányított robbantás pusztította el.
A szeptember 11-i események hátteréről egy korábbi cikkünkben még többet olvashat, HA IDEKATTINT!
Azoknak pedig, akik kíváncsiak a fizikával alátámasztott tényekre, érdemes végignézni ezt a tényfeltáró filmet.
A magyar szinkronos film címe „Fájdalmas megtévesztés” (Painful Deceptions):













Fájdalmas Megtévesztés - Painful Deceptions 9/11 = Teljes Film Szinkronnal




9/11 - A támadást követő napok



Katasztrófák nyomában - Szeptember 11 (9/11)




















A Malév 240-es járatának története (Teljes film)
















VALAMI NAGYON NINCS RENDBEN A NEW YORK-i IKERTORNYOK ELLENI TERRORTÁMADÁSSAL!



EGYÉB

 2016. 09. 11.




A 2001. szeptember 11-i események gyanús hátteréről készült összefoglalót most itt elolvashatják!

2001. szeptember 11-én a világ élő adásban nézte végig a New York-i World Trade Center ikertornyai elleni támadást, és azok összeomlását. Aztán értesülhettünk másik két repülőgép történetéről is, melyek közül egy a Pentagon épületébe csapódott, a másik pedig az utasok bátorságának köszönhetően ártalmatlanul zuhant le egy ritkán lakott területen.
Az első döbbenetet a felháborodás és a bosszú hangjai váltották fel, majd az Egyesült Államok két háborút is elindított. Az elsőt Afganisztán, a másodikat pedig Irak ellen. Ezek mind a szeptember 11-i események következményei.
Viszont a kezdeti kábulat után voltak figyelmes emberek, akik észrevették a gyanús dolgokat, és szóvá is teszik mindezt, követelve az igazságot! A gyanús jelek pedig egyre csak szaporodnak azóta is.
Még az orosz elnök is azt állítja, hogy átverik a világot, immár 15 éve!
EGY ERRŐL SZÓLÓ MÁSIK CIKKÜNKET ÉS A VIDEÓT 
IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG!
A teljesség igénye nélkül most néhányat leközlünk ezekből. Az Önök feladat az, hogy eldöntsék, mennyire helytálló a gyanú, és hogy tényleg az történet 2001. szeptember 11-én, amit a média és az USA vezetői elmondtak nekünk, vagy a világ egyik legnagyobb megtévesztésének lettünk az áldozatai, aminek egyenes folytatása volt az afganisztáni, majd a hamis ürügyekre alapozott második iraki háború…
Most nézzük meg ezeket az egyértelműen gyanús dolgokat:FURCSASÁGOK SZEPTEMBER 11. ELŐTT
Egy különös bérlet és biztosítás
2001. július 23-án bérlőt cserélt a WTC komplexuma, az új bérlő egy Larry Silverstein nevű vállalkozó. Ezután egy 3,5 milliárd dollár értékű biztosítást kötöttek az épületekre, ami már egy új elemet is tartalmazott: a terrortámadás esetére szóló biztosítást!
Aztán csodák-csodája, ez a biztosítás a megkötésétől számított 48. napon már aktuálissá is vált…
Egy érdekes kinevezés
A támadás előtti napokban új biztonsági igazgatót kapott a WTC, aki előtte az FBI azon részlegénél dolgozott, ami Osama bin Laden tevékenységét figyelte. John O’Neil vizsgálta ki az Al-Kaidának tulajdonított korábbi merényleteket, de amikor eredményeket mutatott fel, „fentről” leállították és hazahívták. O’Neil pár nappal a támadás előtt vette át a WTC biztonsági szolgálatának vezetését, és a tornyok összeomlásakor az életét vesztette!
Tőzsdei spekulációk
Néhány nappal a támadás előtt furcsa tőzsdei spekulációk indultak meg a WTC-ben irodát bérlő vállalatok, a WTC biztosítói és annak a két légitársaság (UA – United Airlines és AA – American Airlines) részvényei ellen. Erre a spekulációra fel kellett volna figyelni, mert a cégek részvényforgalma megtöbbszöröződött a szokásos forgalom 10-15-szeresére. Ennek hátterében az a spekuláció állt, hogy a cégek részvényeinek értéke pár nap múlva nagyot fog esni. Később felfedezték azt is, hogy a tőzsdei tranzakciókban a legaktívabb egy bizonyos A. Krongard nevű férfi volt, aki a CIA hivatalban lévő igazgatója volt, (lásd pl. http://globalresearch.ca/articles vagy www.tetrahedron.org), aki számos nagy pénzintézetben rendelkezett jelentős érdekeltségekkel.
Szervezési nehézségek
Egy ilyen összehangolt akciót lehetetlen külföldről irányítani. Egy órán belül 4 nagy hatótávolságú utasszállítógép eltérítése olyan magasszintű és komplex szervezést igényel, amit semmilyen terrorcsoport nem képes külföldről megvalósítani. Minden létező biztonsági rendszert ki kellett játszani, és mindezt úgy, hogy egyetlen ország titkosszolgálata se szerezzen róla tudomást. Ez gyakorlatilag képtelenség és lehetetlen a műholdas és a telefon-internet kommunikáció megfigyelése miatt, különösen az lenne, ha a szervezést egy arab országból, vagy mondjuk Afganisztánból irányították volna.
Alkalmatlan pilóták
Hivatalosan azt állítják, hogy a géptérítők gyorstalpalókon és könyvekből tanultak meg repülni. A nagyméretű és nagy sebességű utasszállítókkal való repülés hatalmas tudást és gyakorlatot igényel, különösen egy földi célpont precíz eltalálása esetén. Ehhez képest azok az oktatók, akinél az állítólagos terroristák tanultak, azt nyilatkozták, hogy az arab pilótajelöltek angol nyelvtudásuk és egyéb képességeik miatt még egy kisméretű Cessna vezetésére is alkalmatlanok volta, nem beszélve egy nagy utasszállítóról.
Ennek ellenére a leírások és a videofelvételek szerint is mindegyik eltérített gép olyan manővereket hajtott végre, amik gyakorlott pilótáknak is a becsületére vált volna.
Körözött terroristák nevei az utaslistán
Pár nappal a támadás után nyilvánosságra hozták az utaslisták alapján azoknak a nevét, akiket terroristaként azonosítottak. Köztük volt az FBI által is keresett terroristák neve, mint Atta, Alomari, stb. Ez azt jelenti, hogy az összes terrorista a saját nevére foglalt jegyet a járatokra, és a támadás előtt is a saját hitelkártyájukkal fizettek mindenhol és éltek vidáman a lejárt ideiglenes vízumukkal. Többet közülük köröztek, és mégsem vett észre senki semmit...A MERÉNYLET ANOMÁLIÁI
Szokatlanul üres célpontok
Sokan rámutattak, hogy a merénylőknek nem lehetett célja, hogy minél több embert öljenek meg. A két gép ráadásul olyan szinteken csapódott be, ahol többnyire üres irodák voltak, mert a tornyok felső szintjeinek ebben az időben nem volt bérlője!
A WTC tornyokban egy átlagos napon több mint 50 ezer ember dolgozott. Ha fanatikus terroristák lettek volna az elkövetők, egy ilyen gondosan kidolgozott merényletet bizonyára akkor hajtanak végre, ha már sok üzletember tartózkodik ott, vagyis nem 9 óra előtt, amikor még kevesen vannak az épületekben, és a felsőbb vezetők sincsenek a helyükön. Kezdetben több tízezer áldozatról szóltak a híradások, de a számok gyorsan lecsökkentek. Hónapokkal később újra lefelé korrigálták az áldozatok számát, ami aztán 2893 lett, beleszámítva a repülőgépek személyzetét és a 300 tűzoltót.
Ez 1200 személyt jelent tornyonként, ami így is borzasztó, de akkor is itt van még az a tabu kérdés, hogy hol voltak a többiek???
Ez pedig rögtön egy másik tabukérdést vet fel, miszerint a WTC tornyok voltak az arab világ szemében a cionista-zsidó világgazdasági hatalom fellegvárai, és ezért lettek a támadások fő célpontjai. Viszont ennek a körnek hány magas rangú vezetője lett a merénylet áldozata…?
De a pentagon esetében is az az épületszárny károsodott, ami éppen tatarozás alatt volt és nem tartózkodtak benne!
Szokatlanul üres repülőgépek
Járat AA 077: 289 hely, 64 utas (a gép 3/4-e üres)
Járat AA 011: 351 hely, 92 utas (a gép 3/4-e üres)
Járat UA 175: 351 hely, 65 utas (a gép 4/5-e üres)
Járat UA 093: 289 hely, 45 utas (a gép 4/5-e üres)
Az American Airlines (AA) és a United Airlines(UA) vajon mindig ilyen kevés utassal repül? Mert akkor már régen tönkrementek volna. Ezért van az, ha egy gépen a helyek 50%-a nincs eladva, akkor a légitársaságok általában lemondják az utat, vagy más járataikkal kombinálják, mert nem engedhetik meg maguknak a félig üres gépeket. Főleg ilyenkor, ha az utak különösen hosszúak (a Keleti parttól Kaliforniáig), mert ilyen utaknál az alacsony utasszám igen nagy veszteséget jelent. Egyébként pedig normális esetben soha nem történik az meg, hogy egy gép 75-80%-a üres legyen...
Aznap viszont 4 gép is felszállt egyszerre, és ilyen kevés utassal! A merénylethez nagy Boeing gépekre volt szükség, teli tankkal (45 ezer liter kerozin), ám relatív kevés utassal, de nem emberségből, hanem azért, hogy a 289, vagy a 351 utas nehogy lefegyverezze az elkövetőket. Ez valós veszély volt, és ez be is következett az UA 093-as járaton, ahol az utasok védekeztek, és így a gép idő előtt lezuhant.
Melyik terrorszervezet képes elérni, hogy telitankolt repülők, hosszú távú járatként kevés utassal induljanak annak ellenére, hogy ez a légitársaságnak magas anyagi veszteséggel jár?
A filmfelvételek avagy a hipergyors média
A CNN-nek voltak saját irodái a WTC-ben, amit a CNN többször meg is erősített a non-stop híradásai közben. A CNN viszont soha nem jelezte, hogy valaki meghalt volna a munkatársai közül a WTC porig rombolt épületeiben. A CNN és vezetője, Walter Issacson olyan gyorsan ott volt az esemény helyszínén, hogy a második becsapódást már élőben közvetítette.
Később bemutattak egy felvételt az első becsapódásról is, amit véletlenül egy amatőr készített. Állítólag hallotta a közeledő gép hangját, és elkezdett filmezni. A gyanús az a felvételen, hogy a kamera nem a gépet keresi, rá se keres arra, csak az épületre van állítva ahol semmi nem történik, aztán majd pont ott, azon a ponton csapódik be az első gép, ahova a kamera néz...
Melyik amatőr lenne képes egy repülő hangjára így reagálni, majd hatalmas előrelátással az érintett torony megfelelő pontjára irányítani a kamerát?
A tornyok váratlan és megmagyarázhatatlan összeomlása
A szeptember 11-i események legnagyobb hatású eleme a WTC tornyainak összeomlása. Viszont sokak szerint ennek nem kellett volna megtörténnie, mert a gépek becsapódása ezt nem indokolta. Ugyanis:
1. Az épületek tervezésénél figyelembe vették a 737-es Boeing gépek becsapódása okozta hatásokat. A szeptember 11-én becsapódott 767-es típus kicsit nehezebb, de méreteiben is közel azonos géptípus, így elméletileg nem omolhatott volna össze egyik torony sem.
2. Az északi toronyba 8 óra 46 perckor csapódó repülőgép üzemanyaga begyulladt, de mindössze 17 perc alatt már el is oltották, és csak kisebb tűzfészkek maradtak az érintett emeleteken.  Ehhez képest másfél óra múlva, 10 óra 28 perckor leomlott az épület, ami nehezen indokolható.
3. Kétségessé teszi a történteket az a tény is, hogy a kerozin égési hőmérséklete csak 375 Celsius fok. Az épület acéltartóinak meglágyulásához viszont több mint 800, megolvadásukhoz pedig 1300 fok kellett volna, amit a kerozin égésével nem lehet elérni!
4. A tűzoltóság szakemberei, akik szakértőnek mondhatók, csak azért mentek fel a tornyokba, mert meg voltak győződve arról, hogy nincsenek közvetlen veszélyben. Azóta már bebizonyosodott, hogy az első tűzoltócsapatok Orio Palmer és Ronald Bucca vezetésével egészen a 78. emeletig, vagyis a becsapódás helyszínéig eljutottak. Egyikőjük sem tudósított 1300°C forróságú tűzről és olvadó acéltartókról, de még statikailag instabil elemekről sem, amit az is bizonyít, hogy erősítést kértek. Pár perccel később viszont a torony leomlott!
5. A déli toronyba 9 óra 3 perckor csapódott be a repülő. Az ütközés nem volt olyan súlyos, mint az északi toronynál, mert a felvételek szerint a gép nagy része leszakadt a becsapódáskor. Ezért jelentős mennyiségű kerozin sem juthatott az épületen belülre, mert az üzemanyag nagy része egy hatalmas tűzgömb formájában a szabadban égett el. A 236 külső acéloszlopból alig 40 sérülhetett komolyabban, a 47 központi tartóból is csak 4-5 károsodhatott nagyobb mértékben, amit viszont ki kellett volna birnia az épületnek.
6. Sok szakértőnek az épületek összeomlása a házbontásoknál alkalmazott precíziós robbantást juttatta eszébe. Mindkét épület példaszerű pontossággal, a saját függőleges tengelye mentén omlott össze. Nehéz elképzelni, hogy a két aszimmetrikus terhelést okozó becsapódás, melyek egymástól is erősen eltérő terhelést jelentettek, szinte hajszál pontosan ugyanúgy döntötték romba a két épületet.
7. Belső robbanásra utal az a jel, hogy összeomláskor az épülettől oldalra nagy ívben repülnek a jelentős méretű épületrészek. Ezt semmi nem magyarázza.
A tanuk robbanásokról beszélnek
Több túlélő, akik ki tudtak menekülni az épületekből, egymástól függetlenül, élő TV interjúkban számoltak be a robbanásokról. Ezt tette Steve Evans is, aki a BBC-nek így nyilatkozott: „Történt egy robbanás. Nem gondoltam, hogy ez egy robbanás volt, de a torony teljes alapzata megremegett! És akkor, amikor már mi kint voltunk, bekövetkezett a második robbanás, majd azt követte egy egész sorozat robbanás. Döbbenetes, hogy ez a robbanás és a robbanások sorozata ilyen pusztítást végzett.”
Egy színesbőrű üzletember, aki porosan rohant ki a WTC-ből, a következőket mondta a Dán DR-TV1-nek: „A nyolcadik emeleten egy hatalmas robbanás letaszított a lábamról.”
A német Sat1 csatorna szintén élőben mutatott embereket, akik a tornyokból menekültek kifelé. Egyiküket, Tom Canabant azonban még interjú közben, a kamera előtt állított le két FBI ügynök, majd elvezették őt.
Több tűzoltó is hallotta a robbanásokat. Louie Cacchiolo a következőket nyilatkozta a People magazinnak: „Az embereimet felvittem lifttel a 24. emeletre, hogy evakuáljuk az ott lévő irodai dolgozókat. Amikor utoljára jöttünk lefelé, egy bomba robbant.”
Valóban mindkét torony precízen zuhant önmagára, csak port és romokat hagyva maga után. Robbantási szakértők szerint magasfokú precizitás kellett volna ahhoz, hogy a tornyok ilyen szabályosan omoljanak össze.
Egy igen tekintélyes robbantási szakértő rögtön, a romok helyzetét látva azt a feltevését hangsúlyozta, hogy az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. Ez a szakértő, Van Romero, az Újmexikói Bányászati Technológiai Intézet alelnöke volt.
Biztonsági anomáliák a Pentagonnál
8 óra 45 perckor csapódott az első gép a WTC első tornyába, 9.03-kor a második. 9 óra 30 perckor Bush már háborúról beszél Amerika ellen. Mégis egy órával az első merénylet után, 9 óra 47 perckor, a világ legjobban biztosított épületébe - aminek saját radar- és rakétarendszere is van -, a Pentagonba is belezuhant egy repülőgép.
A Pentagon elleni merénylet nem következett be váratlanul, mert a gép már egy órája letért az előírt légifolyosóról. Akkor már az egész országban, de különösen a biztonsági erőknél, a legmagasabb készültségi fok volt elrendelve. A Pentagon körüli ellentmondások száma is igen nagy.
Kétes eltérítés
Megegyezés alapján, ha egy gépet eltérítenek, a pilótáknak egy négyjegyű kódot kell leadni a légi irányításnak, akik ebből azonnal tudják, hogy baj van. De a négy eltérített gép közül egyik sem adta le a vészjelet, csak a gép adatait sugárzó adókat kapcsolták ki hirtelen.
Kérdéses az is, hogy tudták eltéríteni komolyabb fegyverek nélkül a gépeket, hiszen a terroristák fémből készült fegyvereket, lőfegyvert vagy késeket nem tudtak átvinni utasként az ellenőrzéseken. A hivatalos verzióban szereplő műanyag kések és doboznyitó snitzerek ellen pedig nem olyan nehéz védekezni, ezekkel nem lehet sakkban tartani egy repülőgépnyi utast és a személyzetet!
Hol volt a légierő
Az USA keleti partján a városok egyetlen megapolisszá olvadnak össze. Katonai védelmükről számos légibázis gondoskodik, ahol a legmodernebb F-15 és F-16 típusú elfogó vadászok állomásoznak. Ezeknek a gépeknek a riadótól számítva 1 percen belül a levegőben kell lenniük, és gyakorlatilag bármelyik eltérített gépet 3 percen belül képesek lettek volna elfogni, illetve szükség esetén még a célpontok előtt kilőni. Hol voltak ezek a gépek, amikor a légiirányítás elveszítette az utasszállítókat, és bejelentette a hadseregnek az eltérítéseket?
Telefonhívások a repülőkről
Az eltérített gépekről állítólag igen nagy telefonforgalmat bonyolítottak az utasok. Hogy ezt a terroristák megengedték volna, kétséges, de van egy nagyon fontos műszaki jellegű probléma is, mert egy 800 km/h sebességgel közlekedő repülőgép olyan gyorsan lép át az egyik adótorony körzetéből a másikba, hogy a mobiltelefonok ezzel nem képesek lépést tartani. Ráadásul a telefonok 7-800 méteres magasságban elveszítik a kapcsolatot. Ennek ismeretében igen furcsának tűnik, hogy adhattak az utasok csaknem élő közvetítést az eltérített gépeken uralkodó állapotokról.
Az 5, 6 és 7. számú torony története
A WTC elleni támadás során a komplexum több épülete is kigyulladt. Az 5. és 6. számú épület teljesen kiégett, de statikailag stabil maradt és nem omlott össze. Ezzel szemben a 7. torony az ikertornyokhoz hasonló precizitással roskadt magába. Történt ez annak ellenére, hogy semmi sem indokolta.
Ifjabb Goerge Bush nyilatkozatai és rejtélyes viselkedése szeptember 11-én
Bush elnök 9 óra előtt látta az első gép becsapódását. A Fehér Ház hivatalos weboldalán 2 interjú található Bush elnökkel, melyekben arról kérdezik, hogyan érezte magát, amikor a merényletekről hallott. 2001. december 4-én válaszként Bush a következőt mondta:
I was sitting outside the classroom waiting to go in, and I saw an airplane hit the tower - the TV was obviously on. And I used to fly myself, and I said, well, there’s one terrible pilot. I said, it must have been a horrible accident.”
Ugyanezt nyilatkozta az őt kérdezőknek 2002. január 5-én is. Képzeljük csak el, az Egyesült Államoknak, mint világhatalomnak az elnöke azt látja, hogy az USA és a világgazdaság egyik fő szimbólumába belerepül egy utasszállító gép, de ő nagy nyugodtan, napirendje szerint bemegy egy osztályterembe és elmagyaráztat magának egy praktikus olvasással kapcsolatos tanulási módszert…
Ő úgy gondolja, hogy ez a baleset egy „borzasztó rossz pilóta” hibájából adódik. Először is köztudott, hogy a New York feletti légtérben repülési tilalom van érvényben, másodszor pedig soha nem tenne ilyet egy utasszállító gép pilótája.
Az elnöknek ez a személyes magyarázata is kissé valószerűtlen. A két becsapódás között 18 perc telt el. Bush várt egy kicsit, majd fogadták az iskolában, ahol gyerekekkel is találkozott, és a magyarázatokat is végighallgatta.
Mennyi ideig tarthatott ez? Bizonyára 10-15 percig, a szigorú, zsúfolt, és gyors napi programját feltételezve. Ez azt jelenti, hogy amit Bush a képernyőn látott, az maximum 3-8 perccel az első becsapódás után lett leadva. Csakhogy ebben az időpontban még egy TV állomás sem sugározta az első becsapódás képeit. Mit láthatott akkor Bush elnök?
A NYOMOZATI MUNKA FURCSASÁGAI
A megtáltosodott CIA
Amilyen váratlanul érte a támadás az USA-t, olyan gyorsan produkáltak eredményeket. Már délután 4 órakor hivatalos bejelentésben azonosították a támadó szervezetet Oszama bin Laden terrorszervezetével.
Terroristák, akik névtelenek akarnak maradni, de jó széles nyomokat hagynak
Egy terrortámadásnál a mindenkori elkövető terrorszervezet mindig jelentkezik, és kinyilvánítja követeléseit, vagy propagálják az elképzeléseiket (lásd RAF, ETA, gerillák, stb.). Csak a titkosszolgálatok nem tesznek ilyet, ha gyilkosságot vagy terrorakciót követnek el, illetve esetenként magányos elkövetőket prezentálnak tettesként.
A 2001. szeptember 11-i merényletek után senki sem jelentkezett. A tettesek nyilvánvalóan ismeretlenek akartak maradni, mégis olyan óvatlanok voltak, hogy egy autót, amiben a Korán egy példánya volt, valamint egy arab nyelvű repülési útmutató, otthagytak a bostoni repülőtér előtt, holott tisztában voltak azzal, hogy oda soha többet nem térnek vissza.
Ilyet csak akkor tesz valaki, ha szándékosan hamis nyomokat akar hátrahagyni…
Gyanúsan gyors háborús kedv
Már a becsapódások utáni első órában kijelenti Bush elnök, hogy a támadást iszlám terroristák követték el. Nemcsak az elkövetőket, hanem az őket esetleg bújtató országokat is háborúval fenyegeti. Még a legcsekélyebb bizonyíték sem áll senki rendelkezésére az elkövetőket illetően, Bush ennek ellenére kissé túl gyorsan tesz világpolitikai jelentőségű kijelentéseket.
Mint később kiderült, az Afganisztán és Irak elleni agresszió tervei már régen készen voltak, és a Közel-Kelet átrendezési forgatókönyve is megvolt. Az USA a mai napig ezt követi, nem zavartatva magát a nemzetközi felháborodástól, és a légből kapott állításainak valótlanságától.
Kétségbevonható bizonyítékok 1.
A bizonyítékok gyorsan jöttek, mintegy megrendelésre. Állítólag Bostonban megtalálták a terroristák autóját. Utána megtudhattuk, hogy 2 táskát nem csekkoltak be, és ez a 2 táska véletlenül éppen a terroristáké, amiknek a tartalma a Korán, és egy arab nyelvű repüléshez való útmutató, meg búcsúlevél útmutatóval a terrorista társaknak.
Ez enyhén szólva is elég valószerűtlen. Egy fanatikus iszlám terrorista soha nem adná fel poggyászként a Koránját, inkább kézitáskában magával vinné a fedélzetre. Profi pilótáknak pedig nincs szükségük Boeing használati utasításra az utolsó pillanatban, és profi terroristáknak nincs szükségük klisé-szerű utasításokra se, mint ahogy az állítólagos búcsúlevélben áll: „Ellenőrizzétek fegyvereiteket, késeiteket ... és mosollyal az arcotokon halljatok meg.”
Kétségbevonható bizonyítékok 2.
Szeptember 13-án a médiából megtudhattuk, hogy a WTC romhalmazában találtak egy útlevelet, ami az egyik terroristáé volt. A felrobbanó repülőgépek állítólag még az acélt is megolvasztották, akkor egy útlevél ami papírból van, hogy tudott egy ilyen helyzetben úgy kirepülni anélkül, hogy kigyulladna?
Mekkora annak a valószínűsége, hogy pont az egyik elkövető útlevele repül így ki a gépből sértetlenül?
Kétségbevonható bizonyítékok 3.
Kabulban egy újságíró jutott hozzá egy laptophoz, amin a terrortámadás tervei voltak a merevlemezen (valamint az Al-Kaida számos más terve, rengeteg információ a hálózatról, stb.). Vajon egy titkos terrorszervezet hagyja, hogy a működésének titkos adatai kikerüljenek a kezéből?
Ahogy egy terrorista sosem cselekszik
Az iszlám terroristák számos olyan jelet hagytak maguk után, amik több mint valószínűtlenek. Több cselekedetük a szakértői vizsgálatok tekintetében egyáltalán nem egyezik egy fanatikus iszlám hívőtől elvárhatóval. Lássunk ebből néhányat:
- Az egyik eltérített gépen a telefonhívások szerint az eltérítők vörös fejkendőt viseltek. Az iszlám szent színe a zöld, és egy fanatikus hívő nem hord vöröset, különösen meghatározó pillanatban.
- A pilótafülkét a terroristák tollkésekkel (itthon snitzer néven ismert) és műanyag papírvágó késekkel foglalták el olyan gyorsan, hogy még vészjelet sem tudtak leadni a pilóták. Ez igen valószínűtlen, hiszen a személyzet kiképzéséhez hozzátartozik az ilyen helyzetekre való felkészülés is. Ugyanakkor az egyik eltérítő bombát vitt fel a fedélzetre (a telefonálók szerint). Hogy lehet az, hogy egy bomba feljut a gépre, de normális fegyvereket nem tudtak felvinni?
Túlélő terroristák
Röviddel a támadás után közzé tették a 19 gépeltérítő nevét, de hamarosan kiderült, hogy ez a lista „hasból” született, mert többen jelentkeztek, hogy köszönik szépen, de életben vannak, és semmi közük sincs a merényletekhez. Hét személyről egyértelműen bizonyítható volt, hogy életben vannak.
Bizonyítékok megsemmisítése
Ha nem a repülőgépek becsapódása, hanem ténylegesen robbantások okozták a két torony teljes összeomlását, ennek a nyomai fellelhetőek lennének a romok között. És pontosan ez a vizsgálat maradt el. Valamilyen rendeletre hivatkozva, még mielőtt egy vizsgálóbizottság összeállhatott volna, a romokat gyorsan eltakarították!
William A. Manning, az amerikai tűzoltó magazin, a Fire Magazine főszerkesztője ezt a tettet nyilvánosan is a „bizonyítékok megsemmisítésének” nevezte!
2002. március 6-án a kongresszus tudományos bizottsága azt közölte, hogy a vizsgálatokat akadályozzák, mert „Néhány fontos acéloszlop-maradvány eltűnt, még mielőtt a vizsgálatot végzők a szerencsétlenség helyszínére érkeztek volna!”
A fémroncsok gyors eltakarításáért egy cég, a Newark-i „Metal Management” volt a felelős. Ebből csak Shanghaj-nak több mint 50 ezer tonna szétroncsolt fémtartószerkezetet adtak el ócskavasként. A cég mellesleg ragyogó teljesítményével 3 millió dollárt keresett…
A Bin Laden beismerő videó
2001. decemberében hirtelen előkerül egy videófelvétel, amit állítólag USA csapatok találtak véletlenül Jalalabad-ban. Nme túl hihető, hogy egy afgán város poros romjai között az amerikai katonák találnak egy videokazettát. Minden városban amerre járnak, minden videokazettát megnéznek? Nem afgán felirat állt a kazettán, hogy ennyire feltűnt nekik? Vagy esetleg angol nyelvű? Vagy a kazettának egészen más a története?
Mindenesetre a kazetta éppen a megfelelő időben került elő, amikor a kezdeti háborús eufória már lecsengőben volt, és így a világ közvéleménye megint felrázódhatott. Maga a felvétel nagyon sötét és a rajta lévő hangok is igen rosszul hallhatók. A döntő mondatok elhangzásakor Bin Laden arca nem is látszik a sötétben. Bin Laden ismerői szerint nem az ő hangja és beszédstílusa hallható a felvételen. Más szintén kritikus megfigyelők szerint meg sem lehet állapítani, hogy a rosszul megvilágított turbános alak egyáltalán a hírhedt terrorista-e.
Nagyon valószínűtlen, hogy Bin Laden (aki tagadta, hogy a felvételen ő van) egy videokamera előtt hencegne a merényletekről, és hogy a menekülő Al-Quaida tagok pont ezt a videofelvételt felejtenék el magukkal vinni! Amit Bin Laden a felvételen mond, az pont az, amit a háborús kedvű amerikai vezetők hallani szeretnének.
Amit állítólag Bin Laden a videón mond, az gyakorlatilag lehetetlen. Az, hogy a merényleteket ő és Mohammed Atta szervezték meg Afganisztánból és más arab országokból, és hogy a társaik gyakorlatilag a merényletekig nem is tudták mi az akciók célja! Ennek ellenére mégis képesek voltak 2 gépet eltéríteni, majd mérnöki pontossággal nekivinni a WTC tornyoknak, és egy másikkal rázuhanni a Pentagonra, mégpedig előzetes ismeretek nélkül!
Misztikus érdekesség – játék a dátumokkal és a számokkal
Szeptember 11-e már korábban is fontos események dátuma volt:
1978.09.11-én írták alá a Camp David-i egyezményt.
1990.09.11-én röviddel az Irakiak kuvaiti inváziója után tartotta meg idősebb Bush elnök azt a beszédét, amiben először követelte nyilvánosan az „Új világrend” szükségességét. Napra pontosan 11 évvel utána, 2001.09.11-én történtek azok a merényletek, ami után a világ már nem úgy néz ki többé, mint korábban.
A Pentagon épülete is kapcsolódik a dátumhoz, ami szintén érintett volt a merényletekben. Az okkult jelentésű ötszög alakú épület alapkövét ünnepélyes ceremónia kíséretében, 1941.09.11-én tették le, melynek 60. születésnapját egy „különleges” tűzijátékkal ünnepelték meg.
Rögtön a merénylet után sokaknak feltűnt, hogy a dátum az USA általános segélyhívó számával, a 911-el egyezik...
NYOMJ EGY LÁJKOT ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT!
►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!  KÖSZÖNJÜK!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése