2017. december 16., szombat

Európa Hitlerei





Európa Hitlerei




Mottó
Minden állampolgár alkotmányos joga, hogy hülye legyen.
                                             
Simicska Lajos.

Hánymillió magyar [amnéziás] miniszterelnöke lesz?
Orbán mérlegén az Ország.
 
Csodás asszociációk! Orbán Viktor országértékelő beszéde kapcsán a Szabolcska Mihály verselését aposztrofáló Karinthy Frigyes jutott eszembe. Beütöttem a keresőbe: "nincsen benne semmi sem, de az legalább egyszerű"... Hát mit látok? A "Fütyi" elnevezésű honlapot, amelynek írója ugyanezzel a verssel kezdi. Ő három versszakot idéz. Nekem elég lesz egy is, főleg ha olvasóim elugranak a "Fütyire", amit ajánlok.
"Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető –
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető."

Szegény †Molnos Angéla, nyelvünk lánglekű őre, jut eszembe, aki többször intett - Gyula (!) ne használjjon idegen kifejezést, ha magyar is akad. Először a "primitív" jelzőt akartam használni...

Ha már a magyar nyelvnél tartunk, kezdjük azzal, hogy az "országértékelésnek", mint fogalomnak, voltaképp nincs semmi értelme. Az ország elvont és összetett fogalom. Legegyszerűbb meghatározását kölcsönözzük A Magyar Értelmező Szótárból. 
"Az ország egységes államszervezetbe tartozó földrajzi terület a benne és rajta levőkkel együtt."  Az értékelés pedig "valakinek, vagy valaminek mérlegelő megítélése." Értékelni tehát országot nem lehet, csak az országnak valamely tulajdonságát, vonását, stb. Most, nagy valószínűség szerint, olyan miniszterelnök űl megint Batthyány, ill. Kossuth Lajos székébe, aki a magyar nyelvet nem ismeri. Mióta elhangzott a beszéd, amelyet a sajtó is hol évértékelőnek, hol "országértékelőnek" nevez, se szeri - se száma a vele foglalkozó közleményeknek.
Ami engem illet az 
[origo] 2010. 02. 05-i közleményéből "dolgozom", annak sorai közé illesztve, ami Orbánról és a beszédről eszembe jut. Hát' eszembe jut egy s más, de igyekszem rövidre fogni. Ez azért is nehéz, mert nemrég fejeztem be Debreceni József "Arcmás"c. 450 oldalas művének olvasását. Előkotortam Kende Péter: "A Viktor" c. könyvét is. A többit egyelőre nem találom... Lássuk tehát az [Origo]-t
Az ország gazdaságának talpraállítását, tíz év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért országértékelő beszédében Orbán Viktor Fidesz-elnök, azt azonban nem részletezte, hogy ezt konkrétan hogyan Szent meggyőződésem, hogy erről neki sincs halvány lila gőze sem. A nagypolitika egyébként is túlmagas neki. Néhány fajsúlyos politikai melléfo gását elemezgettem jómagam is fogja megvalósítani. Kimérten beszélt ellenfeleiről is, és óva intett a gyűlölettől és a szélsőségesektől. Azt ígérte, lesz elszámoltatás, de nem a bosszú kormánya jön. Ez szerfölött érdekes, hisz nemrég a felelős ségrevonást az Enron példájával illusztrálta, amenynek a vezetői"24 évi börtönt kaptak" [Debreczeni: 356. old.] Itt és most jegyzem meg, hogy az "elszámoltatás" kérdésére az [origo] közlemény többször vissza - visszatér, nyilván Orbán nyomán, aki - ezek szerint - ismételgeti önmagát.
A remény és a megértés volt Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédének két legfontosabb üzenete. A Fidesz elnöke 12. alkalommal értékelte az ország helyzetét, az egész nemzet összefogását állította középpontba.
Orbán beszédében az elmúlt 8 év szocialista kormányai által szerinte elkövetett hibákat és bűnöket állította szembe azzal, hogy egy új kormány új korszakot hozhat Hogy milyen lesz az új korszak, erre következtetni lehet abból, amit Orbánról, a Fideszről és az első Orbán kormányról tudunk. A társadalmi rendnek nagyon sok összetevője van. Közéjük tartoznak az elvek, különös tekintettel az erkölcsi elvekre. Én most egy segéd-elvvel, a "bizonylati elvvel" és Orbán ehez fűződő viszonyával foglalkozom. Gondolom, axiómaként kezelhetem azt, hogy egy országban csak az képes rendet teremteni, aki a saját pártját és önmagát is képes gatyá ba rázni. A Fideszben, amikor Gansperger Gyula volt a könyvelő és Simicska Lajos a jogi gazdasági mindenes, egy könyvvizsgálat készült. Balla Judit készítette, felkérésre! A könyvvizsgálat súlyos anyagi visszaéléskre derített fényt. Anyagát sokszorosították és szétosztották a Parkszinpadon tartott Fidesz Kongresszus résztvevői között. A hatás frenetikus volt. Tekintve, hogy a stílus maga az ember, idézem Orbánt. "Ami ... az anyagot illeti ... Felforgató, bujtogató elemekből álló csoport aljas akciója ez! Mindenféle puccsisták felhatalmazás nélkül terjesztenek itt egy hazugságoktól hemzsegő rágalmazó anyagot! ... Ha ebben a röpiratban bármi is igaz, akkor én is gazember vagyok ... Bűnvádi feljelentést teszek az anyag írói ellen. A törvény előtt kell felelniük mocskos tettükért! [Kende: 96. old.] Sokáig kellett gondolkodnom, hogy ennek az ordenáré stílusnak a megfelelőjét megtaláljam. Megvan! Visinszkij beszélt ilyen hangnemben - a koncepciós perekben. Csak ott! Róla ugyanis tudni kell, hogy egyébként kiváló jogász volt. [Ez Orbánról nem állítható.] Szignifikáns műve, "A Perbeli bizonyítás elmélete a szovjet jogban", a mai napig érvényes téziseket tartalmaz. Liberálisabb (!) mint napjaink judeoliberális bíráskodása! De ez egy más történet. Ami a könyvvizsgálat további sorsát illeti, szintén tanulságos. Balla Judit "megvált" a Fidesztől. Orbán pedig nem tett feljelentést...  az ország életében. "Gyengének látnak minket, aminek egyértelműen a gyenge kormányzás az oka [...] Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős kormánya legyen" - mondta Orbán.
Orbán szerint Magyarországon ma az emberek egyik fele dühös, a másik csalódott. Előbbiek szerinte azok, akik tudták, hogy a jelenlegi kormány rossz irányba viszi az országot, Hát, igen! Sokan tudták, de nem tettek semmit ellene. Hogy miért? Mert Orbán azt mondta nekik, megtehetnénk, de "nem vagyunk úgy öltözve"! míg a másik csoportba azok tartoznak, akik rájuk szavaztak, de csalódniuk kellett bennük. Nekik azt üzente, hogy nem kell megváltoztatniuk a felfogásukat, de támogatásukat várja. "Nincs reménytelen ország, csak reménytelen kormány van, ahogy nincs szegény ország, csak rosszul kormányzott ország van" - mondta. Ez a legaljasabb hazugság, amelyben Orbán és Debreceni egymás cinkosaiként járnak el a porhintésben. Az ország fő baja az, hogy adós rabszolgaságra jutott.  Erre még Debreceni is utal, jóllehet ő csak orbánértékelőt, s nem országértékelőt írt. Könyve végefelé [amikorra az olvasó kifárad, esetleg el is alszik], odabiggyeszti "... A nyugati civilizáció válságban van ... a globálissá vált tőkés gazdaság s az általa indukált fogyasztás rákos daganat szerü növekedése ... megsemmisítéssel fenyegeti a természeti környezetet, ... A nyugati társadalom elveszítette biológiai önreprodukciós képességét, fogy és öregszik. Emiatt csőd fenyegeti a nagy elosztó rendszereket ... Alevegőben a kései Róma szaga [bűze] terjeng." [441. old.] Ehez hozzákell tenni, hogy a döglődő szörnyeteg előbb igyekszik kiszűrcsölni mindent, az emberi és természe ti környezetből, hogy agóniáját meghosszabbíthassa. Orbánnak a "kegyelemdöfésről" kellene elmélkednie. Ezt megteszik majd helyette mások.
A megújulásnak az erőre, az észre és a szorgalomra kell épülnie - mondta Orbán, aki hozzátette azt is, hogy az ország megújítása nehéz vállalkozás. "Megrendítően sok és nehéz feladat áll előttünk" - mondta Orbán, aki ezért az elmúlt nyolc év szocialista kormányait okolta. Orbán itt úgy tesz mint nyálas kedvence Papp Lajos, aki olyan hibákat emleget, amelyekről nem tehet. Kézenfekvő, hogy az ország nyomorult állapotáért a nyomorult kormányok csak részben felelősek. Itt említem az undorító Debreczeni legundorítóbb hazugságát. "... Fáj, hogy ezúttal mindent magunknak köszönhetünk. 1849-ben, 1945 után és 1956-ban azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy nem rajtunk múlott, hogy megint eltapostak bennünket az idegen nagyhatalmak ... Most az egyszer hagyták volna! Most mindent magunknak köszönhetünk. Most tényleg azt kapjuk, amit megérdemeltünk." [Debreczeni: 440. old.] Óh a mocsok! Ő ne tudná, éppen ő ne tudná, hogy a "rendszerváltás" egy minden részletében levajazott folyamat volt, amihez a magyar történelem leghitványabb miniszterelnöke asszisztált. Ő ne tudná, hogy mi lett a sorsa annak a kommunista diktá tornak, aki nem engedte országát eladósítani és nem volt hajlandó asszisztálni? Nem látta a Ceausescu házaspár
elleni "bűnper" kockáit? Nem látta a szitává lőtt, felkoncolt tetemeket? Tudod mit, Debreceni? Ha ennyire hülye vagy, tájékozódj a méltóságos Tőkés László püspök úrtól! Ő majd felhomályosítja a hülye agyadat. Mellesleg, a püspök úrra, Orbán kedvenc csahosára, sort kerítek még - istenugyse!
Nem árulta el a terveit. Röhej! Milyen tervei lehetnek egy "defterdárnak"? [Defterdár atörök adószedők megnevezése, akik felelősek voltak az adólajstromok (defterek) összeállításáért, az adók behajtásáért.] Az adóbehajtást tehát nem lehet a defterdárnak felróni, legfeljebb azt, hogy "ilyen" foglalkozást választott. Ha "X" nem vállalja, örömest beáll "Y". Az is törvényszerű, hogy a defterdár saját zsebére is lop. ["Nyomtató lónak ne kösd be a száját."] Probléma a mérték, helyesebben a mértéktelenség lehet. Medgyessy defterdár és bandája, Gyurcsány defterdár és bandája mértéktelenül loptak multidőben, Bajnai defterdár és bandája pedig mértéktelenül lopnak, jelenidőben. Az ilyen anomáliák következménye, hogy az agyonsanyargatott adóalany megroppan, megrokkan. Következményesen maga az adóbevétel csökken. Az élesszemű, azaz fényestekintetű szultán ilyenkor selyemzsinórt küldött a defterdárnak, sürgősebb esetben megkurtitotta egy fejjel. A döglődő szörny tekintete viszont már homályos. Emiatt esetleg nem fog észrevenni semmit. A kérdés csupán az hogy Orbán defterdár és bandája - nyolc évi "koplalás" után - mennyire lesz képes az önmegtartóztatásra. Ha abból indulunk ki, hogy Orbándefterdár és bandája mennyire voltak önmegtartóztatók első defterdárságuk idején, semmi jóra nem számíthatunk. Azaz... Ha a defterdárságot a következő ciklusban, vagy az utána következő ciklusban netán elsodornák a történelem viharai, az aktív, ill. quietalt [nyugdíjas] defterdárok kérdése nem jogi, hanem köztisztasági kérdés lesz. [A gyepmester (sintér) eltakarítja őket.]

Többször leírtam, immáron csak ismétlem, Torgyán doktor, ill. Zacsek egyáltalán nem túloztak, amikor álliberális férgekről és dögkeselyűkről, ill. a nemzetet berülről rágó termeszekről "példálóztak".
Orbán - hasonlóan az elmúlt 3 év 'országértékelő' beszédeihez - ezúttal sem mondott konkrét, megfogható ígéreteket, inkább általános vízióját ismertette. "Munka, család, otthon, egészség, rend" - Orbán szerint ezekre az értékekre kell épülni az új kormány zásnak, amelynek a legfontosabb feladatai közé sorolta a gazdaság, az egészségügy és a közbiztonság helyreállítását. Arról azonban semmit nem mondott, hogyan képzeli el ezt Elárulhatom önöknek, sehogy sem képzeli. Ilyen "elképzelései" Hitlernek voltak csupán az utóbbi kétezer esztendőben. Csak a kényszer visz rá, hogy Hitlert és Orbánt egy napon, egy lapon említsem.
  • A "nácik" a tényleges hatalomátvétel előtt létrehozták a teljes alternatív államapparátust, amelyben minden kinek megvolt a beosztása és részletekbe menően testére [ill. a "fejére"] szabott feladata.
  • Kiiktattak mindent és mindenkit, aki a népet addig szipolyozta, sanyargatta.
  • Személyekig lebontva kartonozták azokat, akikre "felistápolás" és azokat, akikre "eliminálás" várt. Aztán sorra "kipipálták" a tételeket...
  • Ebben a "forradalomban" sokan és méltán kihúzták a gyufát. Ám "haszonélvezők" is akadtak jócskán. No nem a Szalainé Szilágyi Eleonóra féle kövér emeszpés poloskák, hanem a gyerekek, az anyák, az öregek és a bete gek, azaz a "szemérmes szegények" milliói. És mi volt a "fedezet"? Nem fogják elhinni! Az SA tömeghadsereg öklei, csizmái, fütykösei... [Hitler és Soros (!) óta tudjuk, a gazdaságnak nincsenek objektív törvényei. Kapita lizmus van - vagy más. Pl. nemzeti szocializmus. Ilyesmit építget manapság Oroszország, Kína és több más állam, amelyet az USA már nem mer megtámadni a "demokratikus jogok" helyreállítása ürügyén.]
  • Stb., stb.
Mindössze egyetlen konkrét ígéretet mondott, azt állította, 10 év alatt 1 millió munkahelyet lehet létrehozni az országban, erről azonban már korábban is beszélt, és most sem részletezte, hogy ezt milyen módon akarja elérni. Megint Hitler... Ő a Birodalmi Autópályával kezdte a tömeges munkahelyteremtést. Dehát Orbánnak első országlása idején nem volt erre gondja. A szocik építettek, építgettek ugyan autópályákat, csakhogy ez mulatság a "korrupciós költséghányad" miatt költséges passziónak bizonyult. Az MDF - amig nem volt szoci - felhánytorgatta, hogy " Magyarországon ilyen drágán még nem épültek autópályák, és arra sincs példa, amilyen mértékben az SZDSZ-MSZP kormány elzálogosítja a jövőt. Az indokolatlanul drága autópálya-építések költségvetése teljesen átláthatatlan. Ezt igazolja, hogy sem az Állami Szám vevőszék, sem az EU nem igazodik el az építkezések finanszírozási kérdéseiben. A finanszírozás zavarossága a korrupció melegágya - áll a közleményben." Gondolhatja valaki, hogy majd Orbán? Hacsak ... Hoppá, megvan! A Simicska! Ha ő lesz [ismét] az APEH és még a Számvevőszék elnöke, hamarost' eligazodnak a dolgok. Ha a szoclib defterdárok disznólkodhattak nyolc évig, Orbán defterdár, miért ne tehetné ugyanezt négy - uszkve nyolc évig? Van ennek "jogi" akadálya? Nincs!

Általánosságban annyit említett még: védeni kell a munkát, a földet, a vizet, a vállalkozásokat, a betegeket. 
Nem lehet kétséges, Orbán sokmindenre képes - általánosságban. Ámde konkrétan épp az ő első defterdársága idején egyezették Brüsszelben azokat a "pontokat", amelyek révén, előbb - utóbb, kicsúszik a föld az országlakosok talpa alól.
Bosszú nem, elszámoltatás igen. Ismétel. Nem követem.
Bár Orbán többször utalt a szocialista kormányok által szerinte elkövetett hibákra és bűnökre, ezeket főleg Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőhöz kötötte. Amikor nevesítve beszélt az elmúlt 8 évről, akkor Gyurcsány korszaknak nevezte ezt az időszakot. Bajnai Gordon jelenlegi kormányfőre csak egyszer utalt, amikor rosszallóan azt mondta, nem elégedett azzal, amit az elmúlt egy évben a kormány a munkahelyteremtés ügyében tett. Az egykori MDF-es köcsög Debreceni és az általa simfelt Orbán nézetei között Bajnai defterdár megítélésben nincs különbség.
Debreceni azt írja: "... A Bajnai kormány - tisztelet neki - elvégzi mindazt, ami a válságkezelésben a legkínosabb, a legnépszerütlenebb; Orbánnak kevés marad a piszkos munkából...[Debreczeni 418. old.] Nem hülyültem meg! Tényleg ezt írja! De tényleg, hát nem lenne jó samesze Orbánnak Bajnai is? Mér' ne? Vajh' mi a különbség Simicska és Bajnai "erkölcsisége" között?
"Nem a bosszú kormányzása jön, a hibákat akkor is ki kell javítani, ha mások követték el őket" - mondta Orbán, de hozzátette: az új kormánynak feladata lesz az elszámoltatás. Nem a bosszú kedvéért, hanem azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg azok a hibák, amelyek szerinte az elmúlt nyolc év kormányzati politikáját jellemezték. Az egész beszédre jellemző volt ez a szenvedélymentes, józanságra intő hangnem, és akkor is kimért volt, amikor politikai ellenfeleiről beszélt, pedig az elmúlt néhány évben sokkal keményebb hangot is megütött velük szemben. Érdekes! A szenvedélymentes józanságra intő Orbán, miért tud olyan szenvedélyes lenni, ha a Fidesz piszkos pénzügyeit szedi kottába valaki? Melyik az igazi Orbán? Szerintem a kongresszuson hőbörgő Orbán az igazi.
Óvott a Jobbiktól
Orbán több dologra figyelmeztette a választókat. Bár a Jobbikot egyszer sem nevezte meg beszédében, kétszer is utalt a radikális pártra, beszéde végén kijelentette, "a szélsőséges erőknek hiába nagy a hangjuk, hiába rázzák az öklüket, nincs és nem is lesz erejük, hogy lényeges változást vigyenek végbe, őket támogatni eltékozolt erőfeszítés". 
Bár egész beszéde a választási győzelemben való bizonyosságot sugározta, a támogatókat óva intette attól, hogy elbízzák magukat. "Az egyetlen felmérlés, amire adni lehet, április 11-én lesz" - mondta a választásokról...Persze, elő kellett hozakodni a Jobbikkal is. Szentigaz, ember legyen a talpán, aki az éjfekete Jobbikon és éjfekete vezetőin [Morvai - Vona] el tud igazodni. Dehát nem is ez a lényeg! Nem vitás, hogy a Jobbik, ill. a Gárda totál alkalmatlanok egyik "legfőbb feladatuk" betöltésére: a vidék oltalmazására. Egy igen fontos szerep azonban nem vitatható el ettől a díszes társaságtól. A Jobbik a "választási matematika" egyik fontos figurája, a "fenyegető" kéthar mados többség "veszélyének" elhárításában. Aki ezt nem érti, az egész "rendszerváltást" nem érti, azaz hülye! Arról van szó, hogy a "paktummal" Antall és Tölgyessy a korlátlan felelőtlenség rohadt liberális rendszerét hozták létre, ill. betonozták be. Egy, uram bocsá', kétharmados többség esetén felelős, felelősségre vonható kormány jöhetne létre, amelytől minden gengszter, legyen bár populista - fundamentalita, avagy szoci, libsi, bibsi,- jobban óvakodik, mint ördög a tömjénfüsttől. Az egész rohadt politikai struktúra, bárhogy acsarkodjanak is a pojácák jobbról - balról, egy egységes és oszthatatlan rendszer részei. Ők egymást sohasem fogják "pusztítani", azért olyan "mértéktartó" a büdöslábú felcsúti focista. Hogy ez miről jut eszembe? Hát a zárósorokból.
És hozzátette: "mindenki kell, mindkét szavazatával". Orbán módosítva idézte Puskás Ferenc legendás mondását is [Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci]: "kis különbség - kis változás, nagy különbség - nagy változás [...] annyi mindent kiálltunk az elmúlt nyolc évben, hogy megérdemeljük a nagy változást" - fogalmazott.Én ezzel a baromsággal kapcsolatban képtelen vagyok bármiféle "nagy változást" asszociálni, mert Orbánnak fogalma sincs arról, mit ért e fogalom alatt, egyáltalán mit beszél. Viszont a foci! Az már mond valamit. Igaz, soha nem voltam focista, "csak" ejtőernyős, boxoló és cselgáncsozó. Mindhárom sportághoz hozzátartozott az öltöző, csakúgy mint a futballhoz ... És a lábszag! Az a valami, amely megtelepszik a nyálkahártyán, átjárja a ruházatot, a hajat és az ember agyát... Hát ez a lábszag az, amely Orbán tudatalattijából minduntalan a felszinre tör és olyanokat mondat vele, amiknek nincs értelmük. De ha - deus es machina - Orbánnak a fejére esne a kétharmad, még mindíg lenne kibúvó, à la antalljóska : "tetszettek volna forradalmat csinálni".
Nem erre várunk, nem erre számítunk!
2010.02.06
Sz. Gy.






Judeo Iszlamizmus...

Igazán eleget fecsegtünk már a Judeo-Krisztianizmusról, de nem nevezzük nevén azt a szörnyet, amely "Iszlám Állam" néven gyilkol, pedig kézenfekvő, hogy ezúttal egy régi/új zsidó találmányról a "Judeo-Iszlamizmusról" van szó.
Arról, hogy a fehér és színes gójok mételyezése a Tóráétól és egymástól is némileg eltérő, ugyanakkor egymásra hasonlító módszereket igényel. Így alkották meg, gój fogysztásra a két  "fiók-vallást", a Kereszténységet és az Iszlámot. Ennek jegyében született, a Tóra méhéből, a "keresztény" Biblia és a Korán, csaknem olyan "csodás" körülmények között, mint a Tóra.

A Tóra azért elsőbb, ill.  felsőbb rendű a másik kettőnél, mert azt úgymond maga isten, azaz Jahve alkotta. Kérdés mikor - miként alkotta és hogyan tette a választott nép közkincsévé? Sajátkezüleg csak két kőtáblát vésett. És a többi törvény, az a rengeteg szósz, azzal mi van? Mózes mint élő beszédet megjegyez te Jahve szavait? Aztán tovább adta - dadogva ? Próbálja csak ki valaki meddig tart eldadogni a Tórát, más néven Ószövetséget, benne I. Mózes öt könyvével (Teremtés, Kivonulás, Papok, Második Tör vény), II. Próféták Könyve, III. Zsoltá rok Köny ve. És ki irta le a mózesi diktandót? 

Kézenfekvő, hogy az írásnak még a a pusztai kóricálás előtt rendelkezésre álló rövid időm belül el kellett készülnie, egységes szerkezetben és kűlalakban, a Mózes féle kanecellárián. Ilyenről eddig nem tudunk. Várnunk kell. míg a zsidó régészek fel nem tárják a grandiózus romokat...
Valami azonban alaposan bebaszott minden ilyen spekulációnak. Egyik az igazi. vagyis nem zsidó, régészet, amely a zsidónál régibb és fejlettebb kultúrák írásbe li (!) emlékei (pl. ékírásos cseréptáblák) között "bibliai történetek" tucatjaira bukkant.

 A másik véletlen: egy analfabéta kecskepásztor a qumráni barlangokban köcsö gökre, a köcsögökben pedig olyan kézíratos tekercsekre (holt tengeri tekercsek) bukkant, amelyek jóval korábban (!) keletkeztek, mint a mózesi Tóra tekercsei. Nem akarom tovább csűrni csavarni a szót csupán arra akarok rámutatni, hogy kiderült: a Tóra valóban az a zsidó svindli, aminek Hitler mondta, pedig még               nem is tudhatott a qumráni köcsögök titkáról... [A szélhámos köcsög zsidókat viszont jól ismerte...] 
Jól mondja, aki tud latinul: "habent sua fata libelli".
Hát' a (gój) Bibliának meg a Koránnak mi a sorsa? Hát' ha lehet még cifrább mint a Tóráé... A Biblia folytatását, az "Újszövetséget" nagy részt az Úr által főbekólintott zsidó hóhér Pál apostol agyalta ki, vagy szopta az újjából. Olyan is lett. Tele olyan marhaságokkal, mint például a"csodák", amelyek ellentmondanak nem csupán a józan észnek, de a természet változtathatatlan (!) rendjének is. Hülye lett volna Pál? Áh' dehogy. Ő tudta, hogy a gójok a hülyék, akik előbb - utóbb bevesznek minden maszlagot. Tudta azt is, hogy egy olyan gój barom, aki hiszi és vallja, hogy Jézus a vízen járt, minden mást elhisz és "hitén" keresztűl mindenre rávehető, "rápalizható". [Nem tudom, aki a "palira vevés" fogalmát feltalálta nem Szent Pálra gondolt e?]

Szent Pál 
"varázsa" végig kísérte az ókort, a középkort és az újkort is. Legfényesebben a World Trade Center tornyainak felrobbantásá nál vizsgázott. Az emberek milliói látták, hogy sokmillió tonnás acél és betonkolosszusok válnak porrá (!) másodpercek (!) alatt. Erről azt kellett - zsidó parancsra - elhinniük és vallaniuk (!), hogy ezt a hatást az 1- es és 2-es tornyokba csapódott repülőgépek, ill. néhány ezer liter égő kerozin idézte elő; a 7-es számú, a legmasszívabb (!) toronynál is, amelynek közelében se' járt repülőgép. Hülye gój testvérem, tudod egyáltalán mekkorát röhög rajtad és mennyire megvet a zsidó, mikor "hitet teszel" a "hivatalos"változat mellett? Nem tudod. Nem is érdekel. Ebben az a szomorú, hogy nem is vagy szomorú... Az a szégyen, hogy nem is szégyenkezel...

No' de Szent Pálról már annyit írtam, hogy magam is unom...
Ám az Iszlám bevándorlás napjaink valósága és nem ártana értenünk, mi fán is terem az Iszlám, ill. az iszlamisták? Miért fejeznek le tömegével nőket és gyermekeket is?

A zsidók "legendás" kegyetlenségéről már van némi fogalmunk, de miért tekintik a muszlimok a zsidókat etalonnak.

Mohamed nem agyalt, mint Szent Pál. Az iszlám vallást szó szerint megálmodta. AMekkától északra fekvõ Híra-hegy egyik barlangjában elmélkedett, amikor elnyomta a buzgóság. Álmában megjelent Gábriel arkangyal és egy selyemkemdőre írt szöveget olvastatott fel vele az alvó analfabétával... Jó, mi? Mohamed aztán felébredvén beszámolt környezetének álmáról és kvázi tollba mondta egy új vallás új bibliája szövegének első sorait.
A Korán sok "álomlecke" eredményeképp öltött testet és mit tesz isten"sok mindent átvett az Ószövetségből, de leginkább Mózes öt könyvére szorítkozik. A Biblia és a Korán egyaránt Ábrahám-vallás, mindketto Ábrahámra hivatkozik, sőt ez a szempont a Korán ban erosebb hangsúllyal szerepel, mivel az iszlámot Ábrahám vallásának is nevezik. A Korán példaképe azért Ábrahám, mivel ő tért meg a legelébb monoteizmusra. A zsidó nép számára is Ábrahám az ősapa. Mohamed saját vallását, Ábrahám vallása megú jításának mondta."Adva van tehát az Alfa. És hogy néz ki az Omega?
"A végítéletkor minden élőlény meghal, és az egész világ elpusztul, de valamennyien feltámadnak, testük és lelkük egyesül, majd megjelennek az ítélet helyén, Jeruzsálemben (!)."  Ezt a világvég-pikniket a zsidók Armageddonnak hívják és a muszlimokkal teljes egyetértésben munkálkodnak azon hogy mielőbb bekövetkezzen és sor kerülhessen a nagy piknikre Jeruzsálemben...
Megkezdte hát világhódító útját az Iszlám, "egy az Isten Allah és Mohamed az ő prófétája" jelszóval, amelynél egyszerűbbet ki se lehetett volna találni. Igenám, de egy olyan mozgalom, amely egységes elveket követ, nem felel meg a zsidó szabványnak, mert nem lehet kézben tartani. [Az előbbi mondatban a "muszlim" szó alatt csak a szunnitákat értettem. Ők a zsidó hódítás rohamcsapata.]
A kereszténységet a zsidók a "Szentháromság" maszlaggal eretnekekre és hívőkre osztották és évszázadokon keresztül szórakoztak azon, ahogy ezek, "egy 'I' betű miatt" egymást kínozták, égették. Persze úgy, hogy a gyufát többnyire az eretnekek húzták.
Az Iszlámot másként osztották meg két egymást gyilkoló szektára a siítákra és a szunnitákra. Ennek hosszú a meséje, amiről részletsebben írtam már [és amit írtam annyira tetszett (nekem), hogy 9 folytatást írtam hozzá...]. A lényeg, az Eris almája, a vallási és politikai hatalom utódlása. Idézet következik a cikkből.
"A szunniták szerint, mivel Mohamed nem jelölt ki utódot és nem szabályozta az utódlást, az utódválasztás joga a muszlim közös ségé, akik nyalván a legjámborabb, legistenfélőbb muszlimot állítják a közösség élére, Isten akaratát valósitva meg ezáltal. Ezt vallják a szunnitáknak tekinthető harmadik szekta tagjai a háridzsiták is.
siíták ezzel szemben feltérképezték Mohamed népes családját és úgy döntöttek, hogy egyedül Ali (Mohamed unokatestvére és veje) és felesége, Fátima leszármazási vonalát (vérvonalát) ismerik el jogosnak. A választott utódokkal a kalifákkal szemben Ali leszár mazottai Mohamed "igazi" utódai.  A vér szerint igazi utód (az imám) spirituális szellemi örökös, az az istentől átöröklött tudás hor dozója és mint ilyen csalhatatlan."

Miután ez "tisztázódott", az is kiderült, hogy a hitetlennél van egy veszélyesebb ellenség, az "eretnek igazhívő". Allah hívei egymást kezdték mészárolni. A hitetlennek sokkal jobb dolga volt, mert ha áttért valamelyik (...) igaz hitre meghagyták az életét, de az eretneknek nem volt bocsánat.
Mára világos, mit hoz a konyhára ez a kis "hitvita", mármint a zsidó és a szaúdi tőke konyhájára. A szunnita Szaúd Arábia lett Izrael és ZsidóAmerika leghűségesebb szolgája és legaljasabb bűntársa a világ meghódítására, a fehér faj kiírtására indított harmadik világháborúban. Szaúd Arábia "méhében" fogant és növekedett az Iszlám Állam. Szaúd Arábia olajos - véres kezét dörzsölve nézi az ember-gyilkolást, köztük a szunniták legyilkolását. Hárommilliós luxus tábort épített a mekkai szunnita zarándokok számára és röhögve nézi amint a migránsok nekirohannak Európának, hogy leigázzák azokat akiknél menedékért folyamodnak.
Az hogy Izrael, ZsidóAmerika és az általuk [Szaúd Arábiában] létrehozott, pénzelt és irányított Iszlám Állam egy kapura játszanak, a fent írtak alapján is, teljességgel érthető, nyilvánvaló.

Ami ezek után az ember fantáziáját még mozgatja azok az extrém módszerek amelyekkel az Iszlám Állam"katonái" Allah, de főleg a zsidók ellenségeinek minősített ártatlanok (köztük nők és gyermekek) tömeges lemészárlása során alkalmaznak. E módszerekre nem használhatom a "bestiális" szót, mert ez a szó állatit - állatiast jelent és a világon nincs olyan állat, amely így végez áldozataival.
Azaz mégis van: a zsidó, aki a saját fajtáján kívül mindenki mást állatnak tekint. A dolgot éplélektani alapon ez se magyarázza, hisz az állatkínzás erkölcsi megítésése semmiben sem különbözik az emberkínzástól. A zsidó "otthon" úgy tesz, mintha "mérsékelné" magát, amikor zsúfolt lakótelepeket fehér fosforral perzsel és kazettás bombákkal rombol. Erre az "ál-mérsékletességre" azonban senki semmi sem kötelezi, ha iszlamista zsoldosai lenyiszálják egy tizenéves kisfiú fejét és mindezt videóra veszik. Ezek a videók szerintem "ke mény" árúcikkek és aligha tévedek, ha úgy vélem, a zsidók a legkiválóbb kuncsaftok.

Az Iszlám hódító háborúinak történetét többé kevésbé ismerjük, ideértve a 
"harceljárásokat" is. Isten látja a lelkemet, de a most tár gyalt módszerekhez hasonlókra az iszlám krónikákra nem leltem. Viszont az a szerencsés ötletem támadt, hogy beütöm a Google-ba a "zsidó kegyetlenség"keresőszavakat. Nos, nem maradt üres a kezem... A téma bő irodalmából ide illesz tek egyet és ízelitőnek idézek belőle néhány mondatot egy idős pap Saint-Etienne-du-Rouvray városában történt meggyilkolása kapcsán.
"Az antiokiai zsidók kiűzésénél a hatodik században miután közülük néhányan Szűz Mária nyilvá nosan kiállított képére vizeltek, és majdnem rögtön azután, hogy megbocsájtottak nekik és vissza fogadták (!) őket, megölték és megcsonkították II Anasztáz pátriarkát, aki nyilvánvalóan különös gyűlöletük tárgya volt. Gyalázatos módon 'a lehető legbrutálisabban' bántak vele. Testét más vezető férfiak testével együtt húzták a városon keresztül, amíg darabok le nem váltak a testről (ismerősen hangzik?). Mielőtt elégették kibelezték Anasztázt, kényszerítették rá, hogy egye meg a saját beleit és nemiszerveit az arcába dobták."
Az iszlamisták éppen még nem tartanak itt, de számítani lehet rá, hogy háborújuk rövidesen echte ószövetségi jelleget ölt és a legkö zelebbi öreg pap már nem ússza meg olyan "olcsón", mint Saint-Etienne-du-Rouvray plébánosa Jacques Hamel atya. Ámbár... "A táma dók a gyilkosságot megörökítették: egyik túszukat kényszerítették, hogy a neki adott telefonnal vegye fel az idős pap kivégzését."
Summa summárum, legfőbb ideje lenne az "aktuális politikai kérdéseket" jelentőségüknek megfelelően kezelni és figyelmünket a dolgok lényegére fókuszálni. 

A lényeg pedig az, hogy az Európa Erőd elleni harmadik [világháborús] zsidó invázió elkez dődött. A harcot azonban már nem a La Man che csatornán átkelő inváziós hadseregekkel kell megvívni. Az ellenség nem onnan és nem "úgy" közelít. Az ellenség a nyitott kapun özönlik be. A kaput a zsidó szajha nyitotta ki. Az ellenséget így már területvédelmi mód szerekkel kell pusztítani és velük együtt az árulás erőit is eliminálni kell.
Most nem akarok bele bonyolódni abba a konteóba, hogyan és miért hozta létre a Vatikán az Iszlám vallást, mert kommentárrá dúzzadna az írás. Emlékeztetőnek azért talán nem árt ide illeszteni egy képet annak illusztrálására, honnan is fúj a szél...

2016.07.30
Sz. Gy.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése