2017. december 16., szombat

A kocka el van vetve.





 
   1. Rész [2007.07.08] "Konfliktust keresek"
   6. Folytatás  [2007.09.02]  "Parlamenti szinjáték"

A kocka el van vetve.




Kinyitom az "olajdossziét"!




Előszó - utólag.

Rájöttem, hogy "művemet" csak úgy tudom írni, ahogy a Talmudot irták. Hiába voltak okosok a rebbék, egyszerre nekik se' jutott minden az eszükbe. [Olykor többszáz év is eltelt két jó ötlet között...] Ezért néz ki úgy a MŰ szövegmezeje mint egy rongyszőnyeg.  Én a szintechnikát nem viszem tulzásba. Ezért az ujonnan beirt részeket néhány napra kijelölöm azután (a néhány nap multán) beolvasztom a szürke háttérbe.

Aki netán az "illesztésekre" is kiváncsi, kénytelen a szöveget az elejétől végigpörgetni. Esetleg megéri, mert "jókat" írtam be...


Minden előjel arra mutat [létérdekem, tévedni], hogy az olajügyben szintén érintett Gyurcsánynak és kormányzatának esze ágában sincs az egyik legnagyobb állami gengszterakció tényeit feltárni, az elkövetőket megnevezni. Ellenkezőleg: a Nemzeti Nyomozó Iroda máris tettenérhető elterelő, megfélemlítő müveleteket hajt végre [ill. készül végrehajtani] mindazokkal szemben, akik az olajügyről bármit tudhatnak és mondhatnának.

Ami engem illet, letagadhatatlanúl egyike vagyok azoknak, akik az olajügyről tudnak egyet s mást. Hetvenöt éves vagyok, nem tudom kivárni amig az 'igazságot' a képzeletbeli tyúk kikaparja.

Megírom hát, amit tudok és gondolok az olajügyről és annak azonositható szereplőiről. Teszem ezt illúziók nélkül, hisz a világtörténelemben sohasem volt még arra példa, hogy a bűnöző megbüntette volna önmagát olyan cselekedetéért, amelyből hasznot húzott.
Gondolom, más botcsinálta irsogálókkal is megesett már, hogy "menetközben" kezd bennük derengeni, voltaképp miről is akar szólni az "írás". Az ugyanis semmiképp sem lehet azonos a betűk összességével. Azt meg sohasem lehet megsaccolni, hogy milyen benyomásokat kelt az olvasóban, milyen hatást vált ki benne és milyen tanulsá gokat von le belőle.

Nos irsogálás közben én is észrevettem, hogy - a fák közül kipislantva már - már látni vélem az erdőt! Látomásomat most felvázolom, mert abban reménykedem, hogy a lanyhuló érdeklődést sikerül egy kissé megélénkitenem, ha ezt megteszem.

Úgy vélem, helyes volt, hogy írásomat igyekeztem azok között a keretek között tartani, amely körön belül személyes élményanyaggal és néhány papírral rendelkezem. Nem markoltam tehát nagyot. Amit írok, egyben saját ügyem is! Talán épp ezért sikerült észrevennem, hogy ez az ügy mennyiben különbözik a többi hasonlótól. És akkor beugrott az asszociáció: az "állatorvosi ló". Minden bünügy a társadalom betegségképe is. De ennyi disznóság egy gubancban ... Nos én szerbe - számba veszem őket szép sorjá ban. Pipáljon le, aki tud.

Mik ennek a "teljességnek" az összetevői? Sorolom. A végleges szövegnek ilyen, vagy hasonló fejezetcímeket adok majd. A felsorolásból nagyjából az is kiderül, milyen fejezetek kerülnek még megírásra.

Írásomban talán a kelleténél több szót ejtek Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyészről. Nem szeretném azonban, ha bármelyik olvasó ebből arra következtetne, hogy írásomat a bosszúállás alantas ösztöne motíválja csupán. Bár azt, hogy a reváns vágya is fűt nem tagadom, nem is tagadhatnám... Az én "olajtörténetem" Hajdu Bihar Megyei olajtörténet. Ebben "természetes" főszerep jut volt főnökömnek, akinek jellembeli hiátusai folytán, elismerés helyett sokéves vesszőfutás lett a sorsom. "Megérdemli" hát, hogy szerepét valódi súlyának megfelelő terjedelemben tárgyaljam. Mi történt hát tulajdonképpen?


  • Szárbaszökkent az "olajüzlet", a pártok és a hatóságok közös vállalkozása, a kitalált (!) kettős olajárból adódó jövedelmek lecsapolására és elosztására. 
  • Egy ostoba véletlen folytán egy, a magas politikát illetően 'tájékozatlan', ám makacs, megyei főügyész belebotlik az ügybe és olyan "fogást" csinál, amely egy keskeny fény-nyalábot vetit egy "gazdasági reálfolyamatra".
  • A megyei főügyész provokatív (!) célzattal jelenti tapasztalatait a már ellenségnek tekintett legfőbb ügyésznek.
  • A legfőbb ügyész érdemben nem válaszol (!). Meg sem próbálja a jelentés valóság
    tartalmát ellenőrizni (!). Semmit (!) sem tesz az ügyben (!). Hülyének nézte a megyei főügyészt (?). Vagy tudta, miről van szó, de nem akart ebbe a "folya matba" beleavatkozni, pontosabban szólva nem is akart róla "hivatalosan" tudomást szerezni (!?). Sok tény, ill. körülmény szól amellett, hogy az utóbbiról van szó.
  • Még az általános züllés akkori körülményei között is kirívó, hogy egy hivatalban levő megyei rendőrfőkapitány olajügynöknek szerződik, majd maga is olajcéget alapít. Erre az időszakra még nem vonatkoztatható a későbbi sírám, hogy "éhezünk". Egy "kis mellékkerestről" volt szó mindössze... [Elég jól ismerem Papp Imrét annak kijelentéséhez, hogy sem esze sem bátorsága sem lett volna ahhoz, hogy mindazt kitalálja és végrehajtsa, ami történt. Ez a rafinéria és abszolút gátlástalanság Ferenczi Flórára jellemző, aki úgy lovagolt mindíg Papp Imrén mint egy boszorkány a seprőnyélen.
    Utólag is biztos vagyok abban, hogy ismételt komoly figyelmez tetéseimet Papp Imre megszívlelte volna, ha nem adott volna többet felesége szavára, mint a főügyészére.]
  • Györgyi Kálmán - bizonyíthatóan - a Büntető Eljárási Törvényt keresztül kasúl megszagte azzal, hogy a Papp házaspár olajügyeinek vizsgálatából kizárt és hozzájárult, vagy éppen elrendelte, hogy, a más (!) Papp ügyek kivizsgálására kijelölt Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az "olajügy" vizsgálatát úgy mellőz ze, hogy teljességgel mellőzi azokat a büntető eljárási szabályokat, amelyeket a Büntető Eljárási Törvény előir a büntető eljárás megtagadásával, vagy megszünte tésével kapcsolatban. Aki a törvény nem mérlegelhető "alaki" előirásait sérti nagy kockázatot vállal. Györgyi Kálmán vállalta. Kérdés, miért? Válaszolni próbálok rá!
  • Az sem mindennapos, hogy az Országos Rendőrfőkapitány egy bizonyitékot "elfelejt" az arra illetékes hatóságnak továbbitani. Pintérről ugyan "rebesgették", hogy egy fegyveres merénylet szinhelyén zsebrevágott egy pisztolyt... Én azonban kitünő hangfelvétellel bizonyítottam, hogy Mészáros Józseftől a VPOP Különleges Ügyek Osztálya vezetőjétől átvette a Papp Imrére is vonatkozó jelen tést, a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz történő továbbítás igéretével és nem továbbította, azaz vagy elveszitette, vagy eltökitette (?).
  • A jámbor legfőbb ügyész , a jelek szerint, nem számolt azzal hogy, az ügyön és a megyei főügyészen kivül, a két olajbandát sem sikerül úgy a szőnyeg alá söpörnie, ill. rejtenie, hogy utóbb ne legyen mégis botrány.
    Az olajügy első tényeit Miskolcon nyomoztatta. Ahol Pappék ellen [hatáskör, illetékesség hiányában] eleve nem nyomozhattak. Aztán amikor kiderült, hogy az olajozás folytatódik (!) Debrecenben (!)  [Pappék lebukása a debreceni nagyállomáson], továbbra is távoltartott ettől az ügytől és eltürte, hogy Boholy Zoltán Borsod Abauj Zemplén Megyei főügyész "kollegám" pimaszkodjon velem és még a betekintést is megtiltsa a Miskolcon kezelt iratokba.
  • Nota bene! Az általam szolgáltatott vasútforgalmi okmányok ["leporellók"] legalább 150 olajvagon mozgását regisztrálták. A VPOP megelégedett a "röptében" elfogott 61 vagonnal és esze ágába sem jutott a többi sorsát tisztázni. Ez Jakubcsik úrnak is feltünt... Azzal magyarázta, hogy én csak Pappra mentem rá. Én meg azzal magyarázom, hogy az olajügyek vizsgálatát, a VPOP-nál maga sabb szintről, leállitották. [Lent a szövegben már emlitem, hogy talán ezt a 61 vagon olajat is visszaadták "jogos" tulajdonosának.] A pénzügyminiszter, a VPOP. felügyeleti szerve a Pénzügyminisztérium, a szellemes, okos, mosolygós Kupa Mihály volt. Mondják és jól mondják, hogy az olajozást törvényhozási módszerekkel (is) segitették, pl. a "halasztott vámfizetés" jogintézményével. Erre is kitérek még. 
  • A Jakubcsik - Papp maffia nemcsak olajozott, hanem lépéseket tett aziránt, hogy engem hidegre tegyenek. A Debreceni Városi Bíróságon bünető feljelentést tettek ellenem "rágalmazás" miatt. [Az ilyen ügyeket a bíróságokon általában a legmesz szebb menő diszkrécióval kezelik, a "prominens személy" reputációjának védel me érdekében. Továbbá olyan esetekben, amikor az eljárás előfeltétele pl. a leg
    főbb ügyész hozzájárulása. A biróság elnöke Varga Klára asszony [aki korábban ügyvéd "kollegám" volt egy munkaközösségben, átadta a feljelentést a legnagyobb pofájú adminisztrátornak, vigye a [nyilt] iktatóba. Persze már az odavezető uton elterjedt a "hír". Az is köztudott, hogy az iktató irodák afféle olvasótermek, ahol az alkalmazottak és pletykatársaik elolvassák és széltében hosszában terjesztik a pikánsabb eseteket.] Györgyi nem "adott ki". Emiatt egy csöppet sem voltam hálás neki. Úgy spekulált, helyesen, ha megindúl ellenem az eljárás, a "valóság-bizonyitás" keretében követelhetem olyan bizonyitékok megvizsgálását, amelyek vizsgálata elől ő elzárkózott, illetve amelyek birtoklásától megfosztott, azáltal, hogy Szegedre és Miskolcra küldette azokat. Az történt tehát, hogy a "kegyelmi elhatározás" révén a kezemen - lábamon hagyta a béklyókat és a pofámban hagyta a követ...
  • Pappék ezzel persze nem elégedtek meg és huszonnégymilliós kártéritési pert indítottak a Legfőbb Ügyészség ellen anyagi és "erkölcsi" káraik megtéritése iránt [jóllehet vígan árúsitották Jakubcsik olaját, amint ezt az ügy tárgyalásán maga Jakubcsik kotyogta ki. A legfőbb ügyész rendeletére engem, mint "károkozót" perbehívtak, hogy a visszkeresettel élhessenek velem szemben ha Pappéknak a Bíróság megitél valamit.
  • Önálló téma, hogy a per hirtelen végetért, Pappék kitáncolása folytán. És itt következik az ügy egyik poénja: a belügyminiszter, a jóságos Pintér úr, teljes anyagi és erkölcsi kártéritésben részesitette a kitünő házaspárt. Ferenczi Flórát még elő is léptették alezredessé. Ennek apróbb szépséghibája, hogy olyan jogszabályra hivatkozással történt, amely a "jóvátétel" idején már nem volt hatályban, amelyett hen helyettesitett új jogszabály és amelyet nem lehetett [volna] visszamenőleg alkalmazni. Így papironggyá vált a Boross Péter által korábban aláírt másodfokú fegyelmi határozat is, amely súlyosan megbélyegzi Pappék magatartását, egy pimfli eset: egy gépkocsi szabálytalan behozatala, vámkezeltetése és müszaki vizsgáztatása kapcsán.]
    A Belügyminisztérium - sajtószóvivője útján - elismerte a "kártalanitás" tényét. Ezt a Belügyminisztérium egy, bírósághoz intézett, átiratban cáfolta. Viszont a belügyminiszteri parancs meg lett küldve a Hajdú Bihar Megyei rendőrfőkapitányságnak is. Attól tudom, aki olvasta. Ebből még épülets dolgok sűlnek ki, ha valaki tényleg utánuk néz. [Gondolom, majd az "új" miniszterelnök Orbán és az "új" belügyminiszter Pintér Sándor ezt megteszik...] 
  • Ami a közönséges olajosokat illeti, azok kihúzták a gyufát keményen. Több büntető ügyben 4 - 5 éveket kaptak a "főkolomposok". Az én időmben szökésben lévő Rektor János később került elő, olcsóbban megúszta, de még mindíg űl... Ismertetem majd az itéleteket.
  • Ugyancsak önálló fejezetet érdemel az a tény, hogy az olajosok "dalolva" vitték a teljes balhét, nem vallottak Pappékra, vagy nem engedeték őket ellenük vallani?
    Újabb infók fényében erről is szó esik majd.
  • Azután engem poroltak ki. Feljelentett Györgyi, Fábián és Györgyiné nagyságos asszony - rágalmazásárt. Györgyi és Fábián milliós kártéritési pereket akasztottak a nyakamba. Pappék is feljelentettek még néhányszor, néhány bíróságnál.
  •  Az igazi csemege a végére szorult, se semmiképp sem feledkezhetem meg róla.
    Nyomban nyugdíjbarugásom után egy terjedelmes levélben közöltem Györgyi Kálmánnal, hogy visszaélései miatt parlamenti vizsgálatot kezdeményezek ellene, készüljön fel. [Én lovagiasabb voltam, nem váratlanúl rugtam a töke irányába...]
    A "demokratikus jogállam" alávaló - okádnivaló módon "rendezte le" ezt a kérdést is. Györgyit a Parlament Jogi és Igazságügyi Biztottsága titkos ülésen meghallgatta. Titkos jelentését titkos indokok alapján elfogadták. Utána, képvise
    lői inditvány alapján, még bizalmi [jellegü] szavazásra is sor került. Az indítvány nem kapta meg a megkívánt többséget. A főügyészi kinevezésmet "támogató" MDF képviselői Kóny Imre frakcióvezető parancszavára egységesen felsorakoz
    tak - ellenem.
  • Azután Györgyi is megbukott. Bukásának valódi oka ugyancsak titkos. A valódi okot illetően vannak tippjeim, közzéteszem őket.
  • Nem fogok megfeledkezni a Sajtóról sem. [Nagyon sok eltett cikkem van] Sajátságos módon a Média állásfoglalása erősen megoszlott szerepem megitélésénél. "végig nyírt" természetesen a Népszabadság, amelynek kitünő helyi tudósitója bizonyos Rácz T. János végülis valami zsarolási ügy miatt volt kénytelen letenni szarba mártogatott tolllát. Nyesett a 168 Óra és eleinte az akkor még balos Magyar Hírlap is - Lencsés Károly úrra gondolok. Később ügyem egyik legtárgyilagosabb összefoglalója ugyanitt jelent meg Sándor Tünde tollából.
    Levelet váltottam "Diurnus" úrral is. Érdekes, akkor hogy látta a témát ő és hogy láttam én... 
     



Akit elevenen eltemettek,

       

igyekszik kiásni magát. Talán nekem se' róják föl, hogy ezzel próbálkozom.

Érdekes, de nem véletlen körülmény, hogy ebben az ügyben már a fogalmak is többértelműek. Én is azt írom feljebb, hogy "állami" bűnözés, holott a szervezés és az elosztás messze tulmutat azon a valamin, ami alatt az államot értjük. A gaztettet a "rendszerváltás" során a pártok vezetésébe, a Parlamentbe, a minisztériumokba, a bíróságokra, az ügyészségekre, a rendőrségre , stb. újonnan beférkőzöttek hajtották végre, az "ottmaradottakkal" teljes egyetértésben. Ezt a társaságot valami hülye "elitnek" nevezte. Azóta ez az elnevezés rájuk ragadt, holott sem tömbben sem egyénileg semmi közük az "elit", azaz a kiválóság fogalmához. Áldásos ténykedésük eredményeként elszegényedett az általuk igazgatott társadalom és állam, viszont ők milliárdosokká lettek . A cselekmény névkódja az  "olajszőkités" sem fedi a tárgyát, hisz a "fekete" olaj nagyobb részét egyáltalán nem szőkitették. A gázolaj - HTO - gázolaj aranyat termő metamorfózisa jobbára papiron, elsősorban vámpapirokon, ment végbe.

A dolgok megértéséhez, az olvasmányosság rovására is, vissza kell térni ahhoz a történelmi eseményhez, amelynek elnevezése szintén ellentétes lényegével, a "Rendszerváltáshoz".

Vitatják, volt e "Rózsadombi Paktum". Ha volt, ha nem volt, szóról - szóra minden úgy történt, ahogy annak valódi, vagy apokrif, jegyzőkönyvében le van írva. [Ezzel ugyanaz a helyzet, mint a "Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveivel". Akár a cári Ochrana vagy más hamisította, akár a bölcsek írták - a jegyzőkönyvet csak rá kell illeszteni az ujkori történelemre és egy pillantással megállapítható: kisértetiesen klappol minden.]

[Új kommentárt szándékozom irni egy valós, vagy nevetséges, felismerésemről. Az (első) "eredeti tőkefelhalmozás" nyertese kétségtelenül a zsidóság "elitje"volt. Mára egyes családok, pl. a Rotschildok, kollektiv vagyonát dollár- trilliókban számlálják és a felhalmozás üteme folyton növekszik. Kétségtelennek tűnik, hogy újabb (második) "eredeti" tőkefelhalmozás folyik. Kérdés, mi célra? Nos erre próbálok majd válaszolni.]

Nagyon ostoba aki máig sem látta be, hogy a "kor"  egyáltalán nem olyan, amilyennek Madách hitte és jellemezte. Nem, "folyam, mely visz vagy elmerit, nem vezére az egyén, úszója csak", hanem egy olyan szinjáték, amelynek történéseit, effektusait a, mint a szinházban, szinte a legapróbb részletekig előre megtervezik, majd a "produkciót" szinfalak mögül éberen felügyelik, hogy a darab hatását, azaz a bevételt a legkisebb hiba se' veszélyeztesse.

A bűnözés [olajbűnözés] társadalmi és erkölcsi televénye csak ott alakulhat(ott) ki, ahol olyan alak a miniszterelnök, mint Antall József.  Róla sokan sokat írtak, de mindannyian csak pedezegették, hogy számos betegsége közül a legsúlyosabb a moralis insania volt, amellyel kapcsolatban betegségtudata teljességgel hiányzott, következésképp elmulasztotta kezeltetni magát.

[Mert milyen keresztény, illetve vallásos úriember az, akinek van egy felesége, attól gyereke, egy élettársa és attól gyereke, továbbá egy párt-üdvöskéje?]

Mondják, illetve írják, hogy mielőtt, kövér döglégyként, dongani kezdett volna a politika egén előbb Newyorkba utazott, ahova hívták - vagy küldtékés ott a Zsidó Világkong resszusnál tárgyalt.

Előbb a kisgazdák hátán próbált landolni. Ők elhessentették. Maradt a köpenyforditó emeszempésekkel és volt vagy aktív besugókkal degeszre tömött, a messze legalacsonyabb átlagos intelligencia-hányadossal büszkélkedő, társaság: az MDF. Ott telepedett le és jöttment létére piilanatok alatt sikerült kezébe kaparíntania a totális hatalmat. Erre jellemző, hogy "pártja" háta mögött, maroknyi politikai bünöző,  [Kónya Imre, Ktrucz Katalin, Salamon Lászó, Balsai István] társaságában, a Tölgyessy Péter vezette SZDSZ-el titokban áruló paktumot kötött. Amikor ezt a párt irányitó szervei megkifogásolták, még neki állt feljebb és lemondássl, miegymással fenyegetőzve, utólag kizsarolta a paktum tudomásúl vételét.

Azután a "minden a kádereken múlik" lenini elvek figyelembevételével alakitotta környezetét, amelytől feltétlen lojalitást remélt, ill. követelt.

Sorba kell vennünk az "antalli kádereket", mert - szinte kivétel nélkül - szereplőivé váltak az olajügynek is.

Haladjunk rangsor szerint.

Részben Antallnak köszönhetjük a köztársasági elnököt Göncz Árpádot, akit a rossz nyelvek a III/III szolgálat "Patkány" fedőnéven nyilvántartott ügynökeként emlegetnek és akit rabtársai állitólag "Takony" becenéven szólitottak.

Az Országgyülés első elnöke Szabad György biztos kézzel vezette a Ház hajóját, a fenékroncsoló szirtek irányába.

Györgyi Kálmán egyetemi párttitkár, bosztására nézve dékán, tudományos fokozatát tekintve mindössze docens, kapta feladatúl, hogy a kommunista hatalom öklét az ügyészséget tisztogatás után átterelje az Igazságügyi Minisztérium irányítása alá és segítse elő az '56-os megtorlásokkal kapcsolatos igazságtétel érvényeülését a törvényhozásban és a végrehajtás terén egyaránt. Megállapitható hogy egyik vállalásának sem tett eleget. [Nemhiába mondta Horn Gyula az MSZP első választási győzelme után, hogy nagyrabecsüli Györgyi urat [elvtársat].

A Belügyminisztériumban a veszprémi piás biciklis, a nadrágcsiptatős ügyvéd Horváth Balázs helyére az a Boross Péter került, aki az egyik legsötétebb alakja a magyar politikatörténetnek. Továbbá ha valaki megírná a magyar kriminalisztika igaz történetét, abban egy hosszú fejezet illetné meg. Boross egyik aláírója volt a "Rózsadombi Paktumnak". Nem tudjuk pontosan, milyen mültbeli érdemei alapján delegálták a magyar küldöttségbe. Kapott feladatát azonban utólag már sejtjük: neki kellett végrehajtani a demokratikus gengszterváltást. Eredményesen munkálkodhatott, hisz Antall betegsége idején ő volt az ügyvezető miniszterelnök. Halála után pedig - Antall akarata szerint - megörökölte a legöblösebb bársonyszéket. Nem csekély karrier ez egy vendéglátóipari középvezető részéről...

 De miket is beszélek? Hisz Szili Katalin épp most jelentette ki [Gondola 2007.07.14], hogy "az ünnepség előtt két nappal köszöntötte fel Horn Gyulát. Továbbá azt a véleményét fogalmazta meg, hogy Horn Gyula ma olyan 'politikai idol' Magyarországon, mint amilyen Boross Péter. Hozzátette: mindkét volt kormányfőt tiszteli. Bölcsességük, tapasztalatuk miatt oda kell figyelni a véleményükre!" Az "idol" szimbólumot, de inkább bálványt jelent. A Wikipédia nemrég adott hirt a szegvár-tűzkövesi idolról, amely a "sarlós isten" becenevet kapta. Hasonlit Horn Gyulára! Hamármost Boross vállalná - és miért ne vállalná - hogy ő meg egy kalapácsot vesz a vállára, kettejükből páros idolt alkothatna Melocco Miklós. Makovecz Imre pedig egy mauzóleum félét tervezne és épitene [a költségvetésből] az összeillő páros fölé, zarándokhelynek - turista csalogatónak. Mint ikrek jól mutatnának ketten. Akár sziámi is lehetne belőlük, ahogy közelednek...

Egy érdekes új adalék. Egy továbbitott levelet kaptam egy bizonyos Radványi Béla úrtól, aki Amerikában Ohio államban lakik. [Teljes cím, mailcim "szerkesztőségem ben".] A levél így szól.


From: "Bela RadvanyiTo: <1212bia@msn.com>
Date: 
Wed, 25 Jul 2007 15:42:27 -0400
Tisztelt Szász [Zas Lórántról van szó - a szerk.] Ur! 
Pár évvel ezelött Göenczöl Gyula mutatott nekem egy képet amin Horn Gyula és Boross Péter volt rajta pufajkában és géppisztollyal a vállukon.Horn egy auto utasait igazoltatta. A kép valószinüleg 1956 ban készülhetett. Kértem Gyulát,hogy küldje el nekem,de nem találja, arra viszont emlékezett, hogy a kép az Önök ujságjából való.

Naszon kérem ha emlékszik a képre és még megvan küldje el nekem, vagy adjon ötletet,hogy hogyan tudom megtalálni.

Fáradozását elõre is köszönöm és azt iz jelezze, hogyan tudom megrendelni az ujságjukat. 
Üdvözlettel: Radványi Béla
Ohio - USA


Az újság, és benne a kép, hamarosan megjelenik. Majd felteszem. Egyelőre annyit, felemelő és megnyugtató, hogy egy "jobboldali" párt belügyminiszterét, majd miniszterelnökét és egy baloldali párt miniszterelnökét ugyanaz az alakulat "adja" a Nemzetnek, amely a Forradalmat segített eltiporni a dicső Vörös Hadseregnek. Most ez a két ember "formálja" a magyar közvéleményt ...
 

Ennek a műveletnek egyik lényeges eleme Pintér Sándor kinevezése országos ren
dőrfőrfőkapitánynak, melynek folytán a káposzta őrzése a kecskére bízatott. Pintér esetében csak a jogkereső közönség nem tudta, hogy kitünő referenciáinak forrása a szovjetunióbeli "alapkiképzés", amit a KGB-nél nyert el. Pintérnek igen rövid idő alatt sikerült a rendőrtiszti kart a saját [erkölcsi] képére formálnia és ismert - fedezett disznóságaik révén vazallusaivá tennie őket.
 
1.

Konfliktust "keresek..."


Beleakadok a megyei rendőrfőkapitányba.  

Itt léptetem a képbe Papp Imrét Hajdú Bihar Megye volt rendőrfőkapitányát. Nevezett is a szovjet is KGB-nél nyert kiképzést. Ez a körülmény, valamint (a)morális adottságai, nem utolsó sorban felesége Ferenczi Flóra, alkalmassá tették e posztra, amit hajdúnánási majd nyiregyházi városi rendőrkapitánykodás után viszonylag hamar el is ért.

Rossz sorsom, a sors kiszámithatatlansága folytán, ezzel a díszes házaspárral hozott össze az olajcsata frontján. E csatát nem nyerhettem meg, hiába voltak kiváló lapjaim, mert Györgyi, Boross és Pintér kártyáiról - hála a kiváló bíróságoknak - nem sikerült bizonyítanom, hogy cinkeltek. Ez még most, utólag is, bizonyítható. Ebből nekem nem sok hasznom lesz. A história mindenesetre tanulságos.

A história azért megfelelő műfaj, mert olvasmányossá, érdekessé teheti a viszonylag régmult eseményeket is, ahogy azokat a szereplők átélték a maguk idején.

Ami most leírásra kerül, nem sorskesergő! Azt viszont bátorkodom - nem először - leirni: az olajhidra ugyan nem Hajdú Biharban dugta ki először a fejét, de egész biztos, hogy én voltam az első megyei főügyész, aki hajlandó voltam észrevenni és azonosítani a rémet. Én voltam az első főügyész aki saját kezemmel próbáltam levagdosni a fejeket. Én voltam aki a sajtó nyilvánossága segitségével az Ország tudomására hoztam, hogyan - merre folydogál az olaj és az állami bevétel.

[Aki korábbi hasonlókról tud, sziveskedjék tudomásomra hozni. Én 1992 decemberében kezdtem. A most sztárolt "Papa" több évvel később. A jelek szerint sokan nem akarják, hogy kimásszak onnan, ahova temettek. Nos, megmozdultam...]

Az egész hercehurca a megyében működő "önálló szolgálatokkal" kezdődött. Jelesül a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály [Oláh Istvánrendőrőrnagy], a BM - ORFK Rendvédelmi Szerve [Both István rendőrőrnagy] és a Nemzetbiztonsági Hivatal helyi kirendeltségeiről [Bak Istvánrendőralezredes] van szó, amelyek ugyan a rendőrfőkapitányság épületében voltak elhelyezve, de nem voltak alárendelve a rendőrfőkapitánynak.

Ezekkel a szervezetekkel, illetve az oda beosztottakkal szivélyes és informativ (!) kapcsolatokat épitettem ki. Ezt ők kezdeményezték nálam, de én szivesen fogadtam közeledésüket, mert akkor még azt hittem a legfőbb ügyész szemében kedves egy jól tájékozott megyei főügyész, tekintettel arra is, hogy a bünmegelőzés az ügyész alkotmányos kö9telessége, ennek pedig van valami köze a jólinformáltsághoz ...

Viszonylag hamar megtudtam, hogy ilyen - olyan módon mind a három szervezet "rádolgozik" a "főkapitányékra" [rossz nyelvek szerint Ferenczi Flóra irányitotta a férjét otthon és a Rendőrfőkapitányságon is...], mert olyanokat csináltak sorozatban, amiket nem hagyhattak figyelmen kivül.

A jóembereknek azt is tapasztalni kellett viszont, jelentsenek fölfelé bármit, a házaspár érinthetetlen.

E helyzet felszámolása érdekében Oláh István rendőrőrnagy, az SZBSZ helyi rezidense azzal keresett fel, hogy egya bbudapesti Ó utcában székelő RVSZ [RSZVSZ] vezetője Simon Sándor ezredes szeretne velem a debreceni problémákról konzultálni és megtiszteltetésnek venné, ha meglátogatnám.

Oláh Istvánnal mentem fel. Sejtettem és nem tévedtem: rögtön Papp Imre került szóba. A problémát Simon úgy jellemezte, hogy náluk a téma a "Papp szindróma" fedőnevet viseli. Lényege abban áll, hogy a helyi megbizottaktól jelentések tucatjait kapják és ezeket Boross Péter belügyminiszternek, illetve Pintér Sándor rendőrfőkapi tánynak továbbítják. Itt megállt az elbeszélésben és addig pislo gott amig én meg nem kérdeztem: "és azután?"

Erre széttárta karjait...

Értettem a dolgot és azt javasoltam, tegye lehetővé, hogy az RVSZ helyi megbizottja Both István őrnagy, a hosszú, kacskaringós és a semmibe vesző szolgálati út némi "leröviditésével" közvetlenül tájékoztathasson az operativ módszerekkel felderitett, egyértelmüen bizonyitható, "jelentésérett" ügyekről.

Ebben maradtunk és rövidesen "épületes" információk birtokába jutottam. Ezidáig Papp Imrével nem volt semmi bajom. Sőt! Mint ügyvéd a hajdúnánási rendőröknek "ügyesbajos" dolgaikban [kényszervallatás, sulyos testi sértés, stb.] úgyszólván házi védője voltam. Papp akkor ott volt kapitány. Előfordult, hogy saját szolgálati kocsiján vitt fel egyik beosztottja budapesti tárgyalására. Nyiregyházi rendőrkapitánykodása idején nemigen találkoztunk. Ellenben mikor hajdú bihar megyei főkapitány lett személyesen gratuláltam neki. Később ő keresett ügyvédi irodámban, lógó orral, azt kérdezte magam mellé venném e irodámba, ha otthagyná a céget. Igennel válaszoltam. Később derült ki a bánat oka: Pintér haver nem merte kinevezni Ferenczi Flórát a megyei rendőrfőkapitányság igazgatásrendészeti osztálya vezetőjének, az ordító összeférhetetlenség miatt. Igy a hölgy csak a Városi Rendőrkapitányság Igazgatás rendészeti Osztálya vezetőjeként disznólkodhatott, ami mélyen sértette mindkettő
jük fejlett érzékenységét.

Amikor engem neveztek ki főügyésznek természetesen Papp is gratulált. Amikor megtudtam, hogy könyveket gyüjt, meg is ajándékoztam két nem értéktelen könyvpéldánnyal.

Azt viszont mindíg tudtam, mi a különbség a haverkodás és a szolgálati viszony között.

Ezt viszonylag hamar világossá is tettem, abból az alkalomból, hogy Papp értem jött, köszöntsük fel együtt a megyei vámparancsnokot, Dr. Meszlényi Sándor pénzügyőr ezredest, névnapja alkalmából. Elmentem, ittam az ünnepelt egészségére. Ám amikor hármasban maradtunk "viccesen" elmond tam nekik, ha valami disznóságról őszintén tájékoztatnak egy [fekete] pont, és segitek ha lehet,- ha magam jövök rá, két pont,- ha másoktól szerzek tudomást, három pont - minuszban. Jót röhögtek, pedig nem vicceltem. A vámparancsnoknak még szerepe lesz történetemben.,

Aztán jött az első kázus. Berettyóujfalu térségében egy "magánkommandó" szerveződött - rendőrtagokkal (!) -  a berettyóujfalui városi rendőrkapitány, Hudák István ren
dőrszázados  tudtával, Papp Imre támogatásával. Ezek aztán úgy kezdtek intézkedni, mint a Vasprefektus verőlegényei. [Összevertek, bilincseltek, személygépkocsi csomagtartójában szállitottak "gyanúsitottakat, stb.] Panasz érke
zett, Papp Imréhez... Ő pedig, ahelyett hogy kizárólagos illetékességgel bíró, felügyeletem alatt álló, Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz tette volna át az ügyet, titkársága vezetőjét Marton Sándor őrnagyot (?) bizta meg a vizsgálódással...

Ekkor áthívtam és utasitottam, hogy a "házivizsgálat" iratait (!) nyomban küldje át nekem és a továbbiakban ne stratpálja magát. Meg is igérte, de utána vélhetőleg konzultált Flóra asszonnyal, aki megkontrázta az ügyet. Így csupán egy jelentést kaptam amit az emlitett Marton Sándorrendőrőrnagy állitott össze.

Ekkor ment az első írásbali utasitás faxon és postán: terjessze fel az iratokat.

[A jó Túrós András altábornagy úr azt volt szives kárhoztatni, hogy én "levelezek" a főkapitánnyal, ami megengedhetetlen és példként állitotta az allomángyülés elé Györgyi Kálmán és Pintér Sándor urak kiváló kapcsolatát. Igaza volt! E kapcsolatok valóban kiválóak voltak...]

Nagyjából ezidőben futott be az első anyag arról, hogy Ferenczi Flóra több mint egy tucat jogositványt adott vissza ittas vezetőknek, többnyire tehetős vállalkozóknak, olyan véralkoholértékek ellenére, amelyeknél az akkor (is) érvényes belügyminiszteri rendelet a vezetői engedélyt, mérlegelési jog biztositása nélkül, bevonni rendelte a büntető eljárás tartamára. A hölgy ezen "joggyakorlatát" a Megyei Főügyészség már az én kinevezésem előtt is kifogásolta. Ő azzal a hülyeséggel érvelt, hogy magasabb rendű jogszabály, az Államigazgatási Törvény, általánosságban feljogosítja a jogalkal mazót, hogy megváltoztassa az elsőfokú határozatot, ha a fellebbezéssel egyetért. Flóra asszonyt az Ügyéség már akkor kioktatta, hogy ez a rendelkezés nem vonat kozik az általa "elbírált" esetekre. A hölgy azonban leszarta az Ügyészséget és továbbra is visszaadogatta egyeseknek (!) a jogsikat. Akinek meg nem adta vi8ssza azokkal szemben a belügyminiszteri rendeletre hivatkozott... Az Ügyészség pedig nem forszirozta tovább az ügyet...

Ebben a helyzetben határoztam úgy, hogy megkerülöm a szolgálati utat. Személyzeti előadóm társaságában barlangjában kerestem fel magát Pintér Sándor urat. Vele azt közöltem, hogy védencei garázdálkodását nem tűröm tovább. Nem akarok rendőrbot rányt. Kértem, takarítsa el valahová a párocskát és boritsunk fátylat az egészre.

A látogatás május körül volt. Pintér augusztusra igérte (!), hogy intézkedik. Nem történt semmi. Utóbb kiderült, hogy próbálkozott... Flóra asszony elhelyezése ügyében tárgyalt az akkori Köztársasági megbizottal Virág Pállal, de a hölgy áthelyezése kapcsán olyan feltételeket támasztott, amelyek teljesitését a hatályos jogszabályok nem tették lehetővé. Azt követelte, hogy "rendőrségi vezényléssel" helyezzék át, olyan megkötéssel, ha már nem férje lesz a rendőrfőkapitány, visszamehessen oda. Pintér tehát hallgatott.

Ekkor elrendeltem ellene a nyomozáat. A Legfőbb Ügyéségtől kértem, keresse meg az Országos Rendőrfőkapitányt, Pintér urat, hogy a nyomozás tartamára függessze fel.
Felterjesztésemre Vajda Alajos úr válaszolt, aki a Györgyi féle "tisztogatás" után is a Legfőbb Ügyészség legkényesebb osztályát az önálló nyomozások osztályát vezette.
[Vajda elvtárs nélkülözhetetlen szakember volt. Moszkvában végzett és ügyészi pályáját is moszkvai ügyészségen kezdte...]

Dr. Ferenczi Flórát. A 92.11.02-napján kelt Nyom.ell. 19.164/1992 sz. leirat a követke
zőket tartalmazza. "Tájékoztatom, hogy a legfőbb ügyész úr dr. Ferenczi Flóra ren
dőr őrnagy állásából való felfüggesztését nem kezdeményezte." - Slussz! Kuss!  

Itt kell még beszámolnom másik szolgálati útkerülésemről  Ennek másik szerplője az akkori belügyminiszter Boross Péter. [Az aliast "Hóbagolynak"  is titulálták mielőtt, a szoci kormány idején, médiasztrárként, a haza bölcse nem lett belőle.] Máshol leírtam már, hogy Zsupos Lajos MDF országgyülési képviselő látogatóban nálam járva megemlitette, hogy Borosshoz készül. Azt is szóbahozta, hogy szivélyes jóviszonyban vannak. Ekkor támadt az a hülye ötletem, hogy Zsupos révén egy nemhivatalos beszélgetést eszközlök ki Borosstól és arra fogom kérni, hogy az országos rendőrfőkapitánynál kezdeményezze a "Papp szindróma" békés megoldását.

A ripők kocsmáros nem válaszolt Zsuposnak, persze nekem sem. Legközelebbi látogatásomkor viszont Györgyi behozatott egy papirt és annak alapján kereszt kérdésket kezdett feltenni. Elég hamar rájöttem, Boross irányából bűzlik valami
és hogy ne fárasszam, elmondtam neki az egész sztorit. Emiatt szóbeli figyelmezte
tésben részesitett. Jól gondoltom. Boross "hivatalos átiratban" kifogásolta hogy
megpróbáltam vele beszélni. Magyarán szólva feljelentett, bemószerolt.

Közben megkezdődött a bestia ügyészségi kihallgatása. Ezt a Katonai Ügyészség volt vezetője Demeter Mátyás ezredes eszközölte. Rövidesen kiderült, a finomlelkü hölgy zokon veszi a "zaklatást". Kijelentette, "ha Szeszákék [a többesszám második tagja Márián Zoltán a Nyomozó Hivatal vezetője volt] kiváncsiak, kivel 'baszok' kérdezzék meg személyesen ők..."  A gyöngéd hölgy nemhogy nem tiltakozott kijelentései jegyzőkönyvezése ellen, de kijelentette, megtagadja annak aláírását, ha az idézett kitételek nem lesznek benne.

A Legfőbb Ügyészségnek a fentiekre nem volt észrevétele. De nem is maradt tétlen, lásd lentebb...

Nem lévén kiváncsi, hogy a hölgy kivel baszik, nem hallgattam ki. Viszont nem csekély kárörömmel vettem az újabb jelentést arról, hogy a házaspár maguknak egy személy gépkocsit "importált" egy rokkant személy nevén és jogán, többek között közokirat hamisitást elkövetve. A "csinyt" Fóra asszony koncipiálta, de a közokirathamisitást a rendőrfőkapitány úr s.k. eszközölte, mivel a kocsit ő vitte vizsgára.

Ráállitottam hát a Nyomozó Hivatalt az újabb ügyre. A legjobb vizslák tulajdonságait örökölt fiatal nyomozó kisvártatva jelentette, hogy jártában keltében tapasztalja, hogy civilruhás nyomozók járnak előtte. Kihallgatják a tanúkat, sőt bizonyitéknak minősülő iratokat is "átvesznek".

Sejtve, honnan fúj a szél személyesen berobogtam az ORFK fegyelmi főosztályára. Annak vezetőjét, Piroska István ezredest, még debrecenből jól ismertem, és a jóisme
rősnek kijáró közvetlenséggel szólitottam meg. "Pistukám, mi a fasznak karisztoltok
Hajdúban? Papirokat is összeszedtek. Jól tudod, a nyomozás a Debreceni Ügyészségi nyomozó Hivatal kizárólagos hatáskörébe tartozik. Vagy ideadod az iratokat, vagy megnézheted magad."

Ideadta! Nem jelentettem senkinek. Olyannyira nem haragudott rám, hogy később ren
dőrjelvényes nyakkendőtűvel, mandzsettagombokkal és nyakkendővel ajándékozott. meg. [Az utóbbit kiemelkedő események alkalmával néha még viselem...]

Persze a legfőbb ügyésznek erre is megvolt a válaszaKizártak a nyomozásból! E müveletet Fábián János úr abszolválta. [1992.11.11 - Nyom.ell.19.164/1992/1-I] A számot érdemes megjegyezni, mert minden későbbi ügyészi intézkedés erre utal vissza. A határozat azt tartalmazza, hogy [csak] a Ferenczi Flóra elleni vizsgálatból zárnak ki. az indokok a következők. "... a nyomozati cselekmények a főkapitányság vezetőjét is érinthetik. A megyei rendőrfőkapitány és a megyei főügyész közötti kölcsönös együttmüködés és szükséges munkakapcsolat alapján az ügy elfogulatlan megitélése egyik részről sem várható..."

Györgyi a kifogástalan úriember [márminthogy a mandzsettái kifogástalanok] a kizárást utólag azzal is indokolta, hogy korábban szivélyes kapcsolatban voltam a főkapitánnyal, így elfogúl
t lehetek. Az fel sem merült a jóember frejében, hogy csak javára lehetnék elfogult, az meg nem vagyok. Felhozta azt is, nem szerencsés ha egyik megyei vezető kitöri a másik nyakát, ezt másra kell bízni. Áttette hát az ügyet Szegedre.  

Itt és most azt fontos megjegyezni, hogy mire az olajszagot megéreztem, Szegeden már, ill. még folydogált a nyomozás az emlitett ügyek miatt.

----------------------------------------------------

Ami most kovetkezik, arról már írtam máskor, máshol és máshogy! Az újabb részletek és dokufotók miatt ezek a részek esetleg azoknak sem lesznek tökunalmasak, akik már olvasgattak ezekről a témákról.

2007.07.08




2.


Ajjaj fekete vonat...

Fülesek


[Innen a hivatkozások "dokumentálva" lesznek, vagyis szkennelt, fotózott, karak terfelismertővel digitalizált formában jelennek meg. Olyan dokumentumok, amelyek
a TV kamerák pergőtüzében lettek átadva Pallag Lászlónak a Parlamentben az olajbizottság azon ülése után ahol tanúvallomást tettem. Ez a vallomás kb. négymillió forintomba került. Szövege máris 
olvasható (!) azok számára akik szeretnek olvasni
és nem restellik, hogy időben kissé előre ugorjanak.

Máskor és máshol beszámoltam már arról, hogy a "kóborló olajvonatokról" egy rendőr tiszttől és egy országgyülési képviselőtől szereztem tudomást. Utóbbi hozott össze egy mávossal, aki beosztásánál,- hiúz szemeinél,- hosszú füleinél fogva mindenről tudomást szerzett, ami a Debreceni MÁV Igazgatóságon belül történt, sőt hozzáférhetett a vonatmozgásokkal kapcsolatos számitógépes adatokhoz is. Leirtam már, hogy tőle számitógépes leporellókat kaptam, amelyeket kérésemre "dekódolt". Amikorra idáig jutottunk, már csak egy szerelvény mozgott. Biharkeresztesnél lépett be egy 66 gázolajat tartalmazó tartálykocsiból álló szerelvény. Ezt Szabó Sándor vámtiszt Debrecenben háztartási olajként[HTO] vámkezelte.

E disznó finánc miatt kellemetlen hangu levélváltás történt köztem és Csikos Endre örnagy - a megyei vámparancsnok - között. A jóember [1993.február 5 - 2007/1993. sz.] a következőket írta. "A konkrét 66 vasuti kocsirakomány vámkezelése során, mint a fegyelmi eljárás eddigi adatai tanusitják, a vámkezelést végző Szabó Sándor zászlós sorozatos szabálytalanságot követett el, Vámbiztositék követelése nélkül adott ki 25 vagon gázolajat, Ezt a tételt csak látszólag vette nyilvántartásba, mert a végleges behozatali nyilvántartási tételszám nem egyezik azzal, amit a 25 vagon kiadásánál, a vasuti értesitő levél feltüntetett. Olyan behozatali engedélyt fogadott el, amelyre a Hungária Privát Petrol Kft. számára nem lehetett volna vámkezelést végezni. Kritika nélkül elfogadta a vám 91 nyomtatványon az ügyfél megbizottja által feltüntetett árúmegnevezést és nem vett vegyvizsgálati céllal mintát."

Na most: hol a 91-es nyomtatvány? Ki írta alá? Hátha épp Papp Imre...

Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy a - cégtől történt kirugáson kivül - a Mészáros úr által hülyének minősitett - fináncot büntetőjogilag felelősségre vonták, vagy akár egy peták kártéritésre kötelezték - téved. Tartotta - tarthatta - a pofáját és megúszta.

Öt tartálykocsi gázolajnak már Hajdú Bihar Megyében gazdája akadt. Hatvanegy kocsi gördült tovább Veszprém felé. Intézkedésem alapján a szerelvényt feltartóztatták és lefoglalták, mert a kisérőiratok HTO-ra szóltak. A tartálykocsikban pedig szintiszta gázolaj volt.

Az incidensről jelentést tettem Györgyi Kálmánnak.

A jelentésről beszámoltam az Olajbizottságnak. Pallag Lászlónak átadtam a másolatát is. A "jogkereső közönség" annak hiteles szövegét elsőizben itt olvashatja. Előre jelzem, hogy az alapszöveghez itt - ott megjegyzéseket, magyarázatokat fűzök, eltérő szövegszinnel.



Hajdú-Bihar Megyei Főügyész                                                              1993.01.25
DEBRECEN
A Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyésze,
Dr. Györgyi Kálmán Úr részére
A jelentés bevezető részében a megyei rendőrfőkapitány visszaéléseinek széles spektrumát tárgyalom, majd előjövök a "farbával".
.... Erre vonatkozó „feltételezéseimet” talán nem merném ehelyütt papírra vetni, ha nem bukkan fel látókörömben az alábbi épületes eset: az
olajvonatok
ügye, amelyet a Vámhivatallal és egyidejűleg a Nemzetbiztonsági Hivatallal közölt alábbi rövid összefoglaló szemléletet.
Feljegyzés. Téma: „Olajvonatok”.
Több információ utal arra, hogy Hajdú-Bihar Megye területén és azon kívül kőolaj származékokat szállító szerelvények rendellenes mozgása észlelhető.
1.sz. információ - 1993.01.07
1992. 12.25.-31. között a Debreceni rendező pályaudvarra egy 66 tartálykocsiból álló kőolaj szállítmány érkezett, vélhetőleg Biharkeresztes irányból. A tartálykocsik CFR. jelzésűek.
Rendeltetési hely (Debrecen) Pétfürdő. Átvevőként a „Hungária Privát Petrol Kft.” Miskolc Marjalak u. 15. székhelyen működő cég szerepel. Telefonszám 46. körzet 353-618, ügyvezető Jakobcsik Ferenc.
Információm szerint azonban „ügyintézőként” lépett fel Dr. Papp Imre is, aki megadta a MÁV Debreceni Igazgatóságon 49-212. telefonszámát és lakcímét a valóságos adatokkal egyezően. Nevezett a szállítmány mikénti továbbításával kapcsolatban tárgyalásokat folytatott Szombati Gáborral a MÁV Debreceni Igazgatósága helyettes vezetőjével és Dusnok Imrével a szállítási osztály veze
tőjével.
Az informátor feltevése szerint a szállítmányok gázolajat esetleg benzint tartalmaznak. A bevallott tartalom azonban fűtőolaj, ami lehetővé teszi a vámköltségek szabálytalan csökkentését és a kőolaj származékok árai között mutatkozó rés szabálytalan felhasználását.
2.számú információ - 1993.01.07
Az említett Kft. valóban létezik. Cégbejegyzése iránt 192.12.23.-án nyújtott be kérelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cégbíróságon, a kérelem száma: 05-09-002417/1992.
Az első ügyvezető valóban a már említett Jakubcsik Ferenc a Kft. tagja még Fukk István Miskolc, Kassai u. 1. szám alatti lakos.
Vele kapcsolatban az informátor olyan megjegyzést tesz, hogy előélete alapján feltételezető hajlamos részt venni minden olyan tranzakcióban, amely a törvény megkerülésével magas hasznot hajt.
A Kft-nek tagja még egy másik Kft. is: a Kormix Kft, amelynek székhelye Törökbálint, Károlyi u. 1. ez utóbbi Kft. ügyvezetői Suba István, és Németh László.
A Hungária Kft. egy számláját a Postabank és Takarékpénztár Kft. (?) Miskolci Cég kezeli. A számlaszám 024-05054. a cég 1.000.000. Ft. összegű törzstőkével alakult. Tevékenységi körei: 1- kőolaj-feldolgozás, 2- gépjármű üzemanyag nagykereskedelem, 3- gépjármű üzemanyag kiskereskedelem, 4- külkereskedelem.
A cégbíró Dr. Schuller Zoltán, aki informátor előtt megemlítette, hogy a gépjármű üzemanyag nagykereskedelem a Magyar Olajipari Részvénytársaság monopóliuma lévén ilyen tevékenységet Kft. nem folytathat.
3. számú információ - 1993.01.08
Romániából tartálykocsikból álló szerelvények lépnek be Magyarország területére kőolajszármazékokkal. E szerelvényeket több Magyarországon bejegyzett Kft. mozgatja a különböző célállomások megjelölésével. Ezek a szerelvények soron kívüli továbbítást élveznek, ugyanakkor a fuvardíjak előleges elszámolása és befizetés nem történik meg.

A szerelvényekkel kapcsolatos diszpozíciókat Dr. Papp Imre intézteti a MÁV Igazgatóságon.
Az ügyben egy Ferenczi Lóránt nevű személy is eljár aki. Állítólag a MÁV Igazgatóságnál egy Bihariné nevű személlyel tárgyalt.
Informátor egy meghatározott személyre utal, aki e szállítmányok tényéről mozgatásáról részletesebb felvilágosítást kíván nyújtani és állitólagosan rendelkezéséreb állnak az ezzel kapcsolatos irásbeli bizonyitékok is.
4. számú információ - 1993.01.11
A 3. számú információban jelzett további személy közlései.
  1. Irritálja, hogy a múlt rendszerben a Budapesti MÁV Vezérigazgatóságnál magas pozíciókat betöltött személyek volt pozíciójukra és személyes összeköttetéseikre hivatkozással agresszíven követelőznek szabálytalan menetirányítás kikésztetése érdekében. 1992.12.27-én 9 óra 05-kor Mészáros András a MÁV budapesti Főigazgatóságának volt igazgató helyettese lekezelő hangnemben „segítséget” kért ahhoz, hogy Biharkeresztes fogadóállomáson léptessenek be kőolajszármazékokat szállító tartálykocsikból álló szerelvényeket sürgős ügyintézéssel. Négy szerelvényről volt szó, ezek közül a telefonbeszélgetés óta kettő lépett be az ország területére. A hívás a MÁV üzemi telefonvonalán történt. állítólag emlékeztették a hívót arra, hogy épp a MÁV Vezérigazgatóság tiltotta le korábban, hogy forgalmi ügyekbe bárki, akár a felettes MÁV szervek is beavatkozzanak, és hogy a szabálytalan és jogellenes beavatkozások az üzemi telefonvonal felhasználásával történjenek.

    Az informátor tudomása szerint nevezett rendszeresen megszáll a Debreceni állomáson lévő vasutas szállóban, ezt a vendégszoba könyv adatai igazolják.
  2. A beérkezett szerelvényeket 15-20 kocsiból álló egységekre bontják lés rendkívüli gyorsasággal továbbítják azokat különböző nagyobb kocsiszámú szerelvények. Ez abból következik, hogy különböző irányokból mozgatnak kisebb kocsilétszámú szerelvényeket, pl. Miskolc-Ófehértó, Tiszaújváros-Nyírbogdány, Mezőköves- Tolnamőzs, stb. relációban a megyén keresztül, olyanokat amelyeknél az eredeti nagyszerelvény nem Debrecenbe érkezett.

    Informátor tájékoztatást kért a különböző indító és fogadó állomások áruirányítóitól, hogy „mire megy ez a játék” ki csinálja a szerelvények gyors teheráruként történő ilyen mozgatását, ebben a forszírozott tempóban.

    Az Ófehértói áruirányító (esetleg állomásfőnök) olyan közlést tett, hogy az intézkedő urak luxuskocsikkal, néha diplomáciai rendszámot viselő gépkocsikkal közlekednek, de rendelkezéseket telefax útján is kap. Szállítmány diszpozíciót Sípos István a jelenlegi MÁV Vezérigazgató helyettes is eszközölt.

    Az említett áruirányító (állomásfőnök) azt közli, hogy tulajdonképpen
    kis káefték fuvaroztatnak egymás között, oly módon tehát, hogy  a káefté
    a feladó és az árúfogadó is. [?]
  3. Informátor átad 17 db. számitógépes leprellót, amelyek a szerelvényekre és azok mozgatására vonatkozó nyilvántartási adatokat tartalmazzák., és ezek közül az 1993.01.06-án kelt *)al jelzett dokumentum kapcsán emliti, hogy Dr. Papp Imre ezen szerelvény ügyében telefonon érintkezést keresett Gulyás Sándorral a MÁV Igazgatóság fő-menetirányítójával és kérte, hogy Gulyás Sándor fogadja őt. Ez megtörtént. Dr. Papp Imre arra kérte Gulyás Sándort (ez a beszélgetés 1992.12.27-én történt) hogy a jelzett szerelvényt gyorsan továbbítsa Tolnamőzsre. A 66 tartálykocsiból álló szerelvényből, 48 tartálykocsi továbbítása történt a 1993.01.06-i adatlap szerint.

    Gulyás Sándor többféle problémát jelzett a szerelvénnyel kapcsolatban. Nem történt meg a fuvardíjak illetőleg a kocsi állás pénz kifizetése. A kocsik oldalán nincs szabályszerű bárcázás. Nincs feltűntetve, hogy
    tűzveszélyes rakományról van szó, illetőleg hogy háztartási olajról, gázolajról, vagy benzinről van-e szó, holott a feladónak ezt dokumentálni, illetve garantálnia kell. Gulyás úgy fejezte ki magát, hogy ez a szerelvény valahogy „becsúszott” az országhatáron, helytelen illetve szabálytalan vámkezelés révén. Ez ellentétes a MÁV Vezérigazgatóság telexen kézbesített azon intézkedésével, miszerint szabályszerű bárcázás hiányában a szerelvényeket nem lehet beléptetni, illetve vámkezelni. A vámkezelés során a vámokmányokon és vasúti kísérő okmányokon feltüntetett és a valóságban szállított kőolajszármazék azonosítása végett mintavételt kell eszközölni, az adott szállítmánynál ez is elmaradt.

    Dr. Papp Imre megkérdezte Gulyás Sándort, hogy a szerelvény vonatkozásában a MÁV tarfa kb. milyen összegre rúg. Azt a választ kapta, hogy 12.000.000. Ft-ból vélhetőleg nem telik ki. 
  4. Ezt követően 1992.12.29-én Dr. Papp Imre mos már Dr. Molnár Lajossal járt el a MÁV Igazgatóságon és ott Dusnoki Istvánnal az úgynevezett Ktg. Tiszttel tárgyaltak, aki állítólag közölte velük, hogy a szerelvény továbbítására, csak a MÁV-val szembeni fizetési kötelezettségek teljesítése, és a szabályszerű vámkezelés után kerülhet sor. Ennek ellenére a szerelvényt 15-20 kocsiból álló alszerelvényekre bontották és ezeket úgynevezett „hitelezett” fuvarlevelekkel az ország különböző területeire továbbították a *-al, */1-el, illetve a */2-vel jelzett fuvarkimutatásoknak megfelelően.

    Az informátor nem tudja, hogy a fenti feltételek feltételek biztositása nélkül ki, hogyan intézte el a szabálytalan továbbitásokat. Úgy tudja, ez ügyben Mészáros András "intézkedett". Nem tudja azonban, kinél sikerült a fenti szállitásokat kieszközölnie.
  5. Informátor szerint 1993.01.04-napján is jött szerelvény Biharkeresztes
    irányból [lásd az 1993.01.04-i #)- al jelzett okmányt. Ez a szállitmány Tolnamözsre lett továbbítva [lásd a #/1-el jelzett okmányt]
  6. Tiszaújváros - Ófehértó relációban is történt januárban szerelvény mozgatás ugyanígy Debrecen- Szolnok vonatkozásában [lásd V)-vel illetve V6/1-el jelzett okmányokat]. 
  7. Informátor szerint a szállítmányok volt katonai [titkos] objektumok területére nyernek továbbítást, olyan helyekre ahol korábban a honvédség által használt, iparvágány kőolajlefejtő és kőolajtároló, berendezések vannak. Ilyenek: Ófehértó (Ligettana), Egyek, Mezőkövesd, Bicske, Szeged, stb. ezen objektumokat különböző Kft-k bérlik, és azok őrzéséről - állítólag fegyverrel- nyugdíjas katonatisztek gondoskodnak, akik a Kft-k alkalmazottai.

    Több ilyen „fuvarügyintéző” neve vált az informátor előtt ismertté, ilyenek Sipos IstvánnéMészáros AndrásFrank László (Leányfalusi Kft.) Jakusinszki (Miskolci Kft) Dr. Papp ImreSzatmári Zoltán (Nyíregyházi Kft) stb.

    Dr. Papp Imre vonatkozásában megemlíteti, hogy 66 kocsiból álló szerelvény továbbításával kapcsolatos ügyintézésbe bevont egy Nagy András nevű személyt, aki aktív rendőr századosnak mutatkozott be. 
  8. Informátor említ egy általa ismeretlen férfit aki szürke színű Porsche gépkocsival közlekedik, amelyben rádiótelefon van,és úgymond „foghegyről rendelkezik” a MÁV Igazgatóság alkalmazottaival. 
  9. Az informátor úgy tudja, hogy a szabálytalan árumozgatás Debreceni rezidense Dr. Kiss Mihályné nevű jogász, akinek telefonszáma 11-795. Nevezettet a fentebb már említett Mészáros András egy alkalommal felhívta és felelősségre vonta amiatt, hogy ő Budapestről lejött egy szállítmány sorsát intézni, a szállítmány viszont nem érkezett meg. Dr. Kiss Mihályné erre olyan választ adott, ne törődjön vele, szálljon meg az Aranybikában és vacsorázzon meg az ő kontójára. Ezt Mészáros kikérte magának azzal, hogy fizetése (nyugdíja) fedezi ezeket a költségeket...
  10. Informátor közli, hogy észleleteit sajátkezű feljegyzésben rögzítette, amely a rendszertelenségek és a rövidítések, nem utolsó sorban nehezen olvasható kézírása miatt kívülálló számára nem érthető. Ígérte, hogy a feljegyzések alapján észleleteit részletesebb és rendszerezett feljegyzésben rögzíti, és e feljegyzést pótlólag átadja.
5.sz. információ - 1993.01.12
Lupkovics György alhadnagy a VÁM Nyomozó Hivatal Vezetője közli.
[Az 1. illetve 2. sorszámú információ tartalmát Dr. Szeszák Gyula hivatalból közölte nevezettel, aki annak realizálása tárgyában intézkedéseket tett. Az ügyiratot bemutatta. ]
Az 1. illetve 2. sorszámú információ birtokában úgy ítélte meg, hogy az ügy meghaladja a Debreceni Nyomozó Hivatal kompetenciáját, így hivatalosan értesítette a VPOP különleges ügyek osztályát. Az osztály képviseletében Mészáros József úr 1993.01.11. napján a vámhivatalnál [Debrecenben] látogatást tett, kiegészítő információkat szerzett be, és a teendő intézkedésekre nézve Lupkovics Úrral megállapodott. Kérésre közli nevezett BM telefonjának számát: 03.1.12924.
Lupkovics György azt is közli, hogy szerelvények szabálytalan beléptetését, illetve szabálytalan vámkezelését máris megállapították,és a történtek tisztázása végett már meghallgatásokat is foganatosítottak. Illetőleg további információ beszerzéseket is eszközöltek.
Ennek során jutott tudomására, hogy Dr. Papp Imre a vámhivatalnál is eljárt az olaj szállítmányok ügyintézése keretében, és vagy Pásztor István vámhivatali vezetővel, vagy helyettesével Drágán Lajossal tárgyalt.

Debrecen, 1993.január 13.                                  Dr. Szeszák Gyula s.k.                                                                                            megyei főügyész 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------         
Dr. Szeszák Gyula a fenti feljegyzést átadja az alábbi elismervény ellenében Lupkovics György részére.
Lupkovics györgy:
A fenti feljegyzést azzal vettem át, hogy annak tartalma a Különleges Ügyek Osztályával közölhető, át nem adható és nem fénymásolható, addig, amíg a Legfőbb Ügyészség az ügyészségi nyomozóhivatal kompetenciájába eső személyek, ill. tevékenységek tekintetében az eljáró szerv kijelölése tárgyában nem dönt.  
Debrecen, 1993.01.14.                                          Lupkovics György s.k.
6.sz. információ 1993.01.14 
Lupkovics György a fenti irat átvétele után az alábbiakat közli.  
A biharkeresztesi vámparancsnok Nagy István a mai napon jelentette - írásban- hogy Dr. Papp Imre arra, próbálta rávenni, kezeljék le a 66 tartálykocsiból álló szerelvényt, bár ennek feltételei nem álltak fent. E jelentést Ujj alezredes (a vámhivatal új vezetője ) ma magával vitte Budapestre.  
Erről [a Lupkovics által elmondottakról] kéziratos feljegyzés készült, amelyet Lupkovics György aláírt.  
1993.01.14.                                                                         Szeszák Gyula s.k.
                                                                                               megyei főügyész
------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 
Átvételi elismervény.  
Alulírottak elismerjük, hogy a mai napon a fenti emlékeztető 1 - 1 fénymásolati példányát és az abban jelzett számítógépes szerelvények mozgatására vonatkozó nyilvántartást, mely 17 számozott lapból áll, átvettük.  
A feljegyzés ill. a nyilvántartás egyenlőre nem fénymásolhat és sem postai sem elektronikus úton nem továbbítható addig, amíg a Legfőbb Ügyészség az ügyészségi nyomozóhivatal kompetenciájába eső személyek, ill. tevékeny ségek tekintetében az eljáró szerv kijelölése tárgyában nem dönt. Tartalmukról a szolgálati felettes szerv tájékoztatható. 
1993.01.15.  
Hegedüs Gyula szds. s.k.                           Lupkovics György ahdgy. s.k.
            NBH                                                                       V.Ny.H. 
* * * 
A fenti „épületes história” kiegészítésére szolgáljanak a következők.  
Az elmúlt héten telefonbeszélgetést folytattam a jelentésekben hivatkozott Mészáros Józsefúrral a VPOP különleges ügyek Osztálya vezetőjével. A telefonbeszélgetés tartalmára pontosan emlékszem. Lényegileg a következőket tartalmazza. 
A 66 vagonból álló szerelvényt sikerült „elkapniuk”. A fenti - általam velük közölt - információk igazolódtak, ideértve Dr. Papp Imre rendőrfőkapitány úr szereplését is, aki valóban a „Hungária Privát Petrol Kft.” ügyintézőjének adva ki magát eljárt a szerelvény útjának zökkenőmentessé tétele érdekében, többek között a Biharkeresztesi Vámhivatal parancsnokánál és helyettesénél ezek együttes jelenlétében. Felhatalmazásom alapján az illetőket kihallgatták és a fenti tényt jegyzőkönyvezett vallomásuk mindenben alátámasztja.  
Fentiekből kiderül, hogy az olajvonatokkal kapcsolatos információkat nem közöltem a rendőri szervekkel. Mészáros Úr közölte viszont velem, hogy az ügyről nála Dr. Pinter Sándor Úr érdeklődött, illetőleg írásos összefoglalót kért, és kapott is. [Utólag az derült ki, hogy Mészáros egy írásos jelentést vitt Pintérnek.] Ezt azzal nyugtázta, hogy ismereteit közölni fogja a Szegedi Nyomozó Hivatallal.  
1993.01.22-én telefonon érdeklődtem Dr. Imolya Imre úrnál a Szegedi Nyomozó Hivatal Vezetőjénél, aki azt közölte velem - közléseinek tartalmára emlékszem- hogy Pintér úr telefonon kereste, de a beszélgetés az ő távolléte miatt nem történhetett meg. Abban maradtunk, ha e hívásra vagy bármiféle információ továbbítására kerülne sor úgy erről soron kívül tájékoztat. Ma, azaz 1993.01.25. napján 10,15-kor nevezett hívott - szavaira emlékszem- és azt közölte, hogy a telefoni érintkezés közötte és Dr. Pintér Sándor Úr között megtörtént. Ennek során Dr. Pintér Sándor Úr az iránt érdeklődött, hogy a nyomozás befejezése előreláthatólag mikorra várható. Kérdését azzal indokolta, hogy 1993.02.15. napjáig Dr. Papp Imre ügyét le kell zárnia. [Tehát Pintér eltökitette ezt a jelentést is, mint annyi más hasonló jelentést, ill. bizonyitékot.] 
Úgy vélem, a történtekhez, a „vizsgálatok” menetéhez, mikénti alakulásához szükségtelen kommentárt fűznöm.  
Mindazonáltal azt a  
 k é r e l m e t  
Terjesztem elő, legfőbb ügyész úrnál, szíveskedjék a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ügybőli kizárásának ténybeli megalapozottságát és törvényessé gét újra megfontolás tárgyává tenni. 
Nem kérésem indokául csupán idetartozó meggyőződésem rögzítéseként említem, a kizárás a jelen helyzetben a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség törvényi kompetenciájának kiiktatását jelenti, amelyre a kizárást elrendelő személynek - meggyőződésem szerint- nem volt, nincs jogosultsága.  
Úgy látom azonban, hogy a Papp ügy szegedi „alakulása” szoros korrelációba került tekintélyem és vezető-ügyészi akcióképességem morzsolásával. Szándékomban áll ezt ellensúlyozni, úgy vélem ezzel ezáltal teszek eleget oly kötelezettségeknek és gyakorlok oly jogosultságokat, melyek nem szervezeti felhatalmazásból, hanem a törvényből erednek.  
Debrecen, 1993.01.25
                                                                                          Dr. Szeszák Gyula. s.k.
                                                                                               megyei főügyész



Eddig az "olajjelentés" amelyről azt gondoltam, hogy Györgyinek nem lesz mersze, ill. pofája félretenni. Tévedtem. Nemcsak a könyveknek, a jelentéseknek is megvan tehát a maguk sorsa. A következőkben a jelentés miatti vesszőfutásról emlékezem meg.

2007.07.12




 3.


 Paragrafus taposás.


Lehull az álarc.


A továbbiak megértéséhez kénytelen vagyok jogi fejtegetésbe bocsátkozni.

A fenti jelentés alapján Györgyi Kálmán úgy intézkedett, hogy a rendelkezésemre álló bizonyitékokat bocsássam a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal rendelkezésére.

A főúr [1993. február 4 - Nyfl. 12856/1992] számú meghagyása így szól. "A Nyom. ell. 19164/1992.sz. intézkedés megváltoztatására törvényes indokot nem találtam"

Ha el tetszenek olvasni, amit a kizáró határozatból fentebb idéztem, ez azt jelenti, hogy engem a megyei rendőrfőkapitánnyal való kötelező (?)együttmüködés végett kell
továbbra is kizárva tartani... Most megkérdezhetik, ennyire hülye ez az ember. Talán nem, csupán ennyire slendrián és ennyire magabiztos?

Ebben az időben Papp Imrének nem éppen a megyei főügyésszel való kapcsolattartáson járt az esze. Már 1992. December 2-án kelt szerződéssel megalakitotta a Strázsa Bt.-t [Cégszám 0906002238/1992], melynek fia Papp Tamás lett a beltagja, ő és Nagy András pedig kültagok. A tevékenységi körök között szerepelt a 7492 Nyomozási és biztonsági tevékenység is. Ez a cég vigyázta a zavartalan olajozást. A debreceni repülőtéren, majd később Tiszacsegén.

Az utasitás így folytatódik. "Az előterjesztésben felsorolt - büncselekmények gyanúját keltő - tényállitásait igazoló bizonyitékait a Be. 122. §. (2) bekezdésének megfelelően sziveskedjék az eljárás (???) lefolytatására kijelölt Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz eljuttatni."

Én [ostoba] még ekkor is természetesnek vettem, hogy a szegediek lenyomozzák legalább a 66 vagonos olajszerelvény dolgát, amelynél nagyon vastag festék fogta Papp Imrét.

Ha valaki nem kifejezetten hülye, jelentésemből tudnia kellett volna, hogy a "forró" bizonyitékok a VPOP. Különleges Ügyek Osztálya, a Veszprémi Vám Nyomozó Hivatal, ill. Pintér Sándor birtokában vannak. A szerelvény és a kisérő iratok lefogla lását, valamint az első tanukihallgatásokat a veszprémiek végezték. Kérdés: kit kompromittálnak a számlák, a vámkezelési okmányok és a MÁV kisérő okmányok. A VPOP. Különleges Ügyek Osztálya elsődlegesen ebből a dokumentációból dolgozott. Ezt kellett (!) tartalmaznia annak a jelentésnek is amit az ügyről Pintér kapott. Erre és csakis erre mondhatta nekem telefonba Mészáros József, hogy a vizsgálat eddigi adatai Papp imre cselekvőségét meggyőző módon bizonyitják.Ez a legfőbb ügyészt nem érdekelte. Fábián Jánost sem, hiszen erre a létező (!) anyagra nem hivatkoznak, azt meg sem elmlitik (!?).

A Györgyi által ellenem indított "rágalmazási" ügyben bizonyitékként csatoltam a Mészáros Józseffel folytatott telefonbeszélgetést tartalmazó magnókazettát. A hangfelvétel kristálytiszta volt. Malina biró úr kifejezett kérésemre kegyeskedett a felvételt a tárgyaláson leforgatni. A felvétel vagy valami manipuláció, vagy a lejátszó magnó "jóvoltából" teljességgel érthetetlen volt. Bánáti János "kollegám", Györgyi jogi képviselője, hol megvetően fintorgott, hol úgy nézegetett rám, mint egy gyengeelméjűre...

A kazetta meglesz a Bíróságon, remélem saját példányom is előkerül. Megtaláltam viszont a kazetta kiirását. a szerfölött tanulságos szövegből néhány idézetet berakok majd.

Ha valaki nem kifejezetten hülye, jelentésemből tudnia kellett, hogy az olajat ugyan a Hungária Privát Petrol Kft. - Jakubcsik Ferenc - importálta, de a Kft. "képvislőjeként" minden lehetséges helyen Papp Imre, hivatalban levő rendőrfőkapitány, járt el. Ennek tényei, bizonyitékai a következők.

Tény hogy, a MÁV igazgatóságon történtekre, a Papp Imre által a Hungária Privát Petrol Kft. képviseletében és érdekében folytatott tárgyalásokra, azok eredményére, senkit sem hallgattak ki. Ez pedig nem lett volna fölösleges, mert pl. Csárádi János MÁV vezérigazgató később nálam (!?) reklamált, hogy mintegy tizenkétmillió Ft. összegű fuvardíjukat nem kapták meg [a szerelvény lefoglalása miatt]. Ki intézte el az igazgatóságon a hitelfuvart egy olyan cég részére, melynek nem volt importjoga és nem volt rajta a hitelkedvezményezettek listáján?

De még a magyarországi görgetés előtt el kellett intézni a gázolajat tartalmazó szerelvény HTO-ként történő vámkezelését.

Papp Imre először a Biharkersztesi Vámhivatalnál próbálta nyélbeütni a dolgot.

A Vám és Pénzügyőrség Debreceni Nyomozó Hivatala is végzett kihallgatásokat ezzel kapcsolatban. Nagy István a hivatal dolgozója [93.01.20 - 5/1993 bü.]  vallotta, hogy a Kft. képviselője [?] egy héten keresztül nyüstölte őket, hogy háztartási olajként vámkezeljék a gázolajat. Papp Imre is tárgyalt vele, hogy lehet vámkezelni az olajszállitmányt, mert, úgymond "nem akar szabálytalanságot". 

Aki nem kifejezetten hülye, ill. taláros svihák, annak ismernie és alkalmazni kellett volna az akkor hatályos Büntető Eljárási Törvény irányadó rendelkezéseit.

A Be. 121. §.-a szerint büntető eljárás feljelentés, bejelentés, vagy a nyomozó hatóság észlelése alapján indítható.

Bárminek is tekintette Györgyi Kálmán a kezébe került főügyészi jelentést eszébe kellett volna jutnia hogy épp nagyeszű helyettese Fábián János közölt egy tanulmányt az ügyészségi értesitő 1981 évi 1. számábnan [32-36. old.] "A nyomozás elrendelésé vel kapcsolatos ügyészi tennivalók" cimmel.  De ahhoz nem is kellett Fábián, hogy felüsse a Be. 126.§.-ánál a törvénykönyvet. Ott ugyanis az áll, hogy ha a nyomozó hatósághoz feljelentés érkezik, három napon belül a nyomozás megtagadásáról, vagy elrendeléséről kell határozni. [E határidő meghosszabbítható.]

Az sem jelenthetett akadályt, hogy "feljelentésem" a legfőbb ügyészhez lett benyujtva, mivel a Be. 125.§. (2) bekezdése szerint a feljelentést a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatósághoz kell továbbítani,- ha nem oda nyujtják be. Ma sem tudom, hogy jelentésemet miért nem Györgyi továbbitotta, miért engem kötelezett erre. Azazhogy tudom! Ha ő küldi le, valamit hozzá kellett volna fűznie. Nos épp ertről van szó, nem akart semmit hozzáfűzni...

Továbbá, ha a feljelentés önmagában hiányos, vagy nem tartalmazza a megalapozott ságának elbírálásához szükséges adatokat, a Be. 126.§.(2) bekezdése szerint a felje lentés kiegészitésének van helye. Ennek keretében okiratok, adatok rendelkezésre bocsájtását lehet követelni [a feljelentett személy kivételével] bárkitől, stb.

A madzsettás párttitkár azonban ezt nem várta el a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól. Sőt! Imolya Imrének, ha szabad kezet kap, nyilván eszébe jutott volna, mit ír elő számára a Törvény. De nem cselekedhetett a törvény előírásai szerint. [Őt nem is kényszernyudíjazták...]

A Györgyi felé tett [fenti] bejelentésemet az időközben érkezett információkra és anyagokra történő hivatkozásokkal alaposan "felhízlaltam" és ebben a formában a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak megküldtem, 93.02.10-napján, tehát még az ottani nyomozás befejezése előtt [Ig.18-13/1993].

A nyomozást, a jogosítványok visszadásával és a "rokkantjogon" importált személygépkocsival kapcsolatos tényállások körében, azonban mindennek ellenére, ripsz - ropsz, befejezték. Imolya Imre [1993.február 23 - Nyom. V. /1/15321/1992] közölte, a Papp házaspár ügyében a nyomozás befejeződött.

Most figyeltem fel egy levélre, amelyet Márián Zoltán [a felügyeletem alatt álló] Debreceni Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője küldött személyesen Dr. Merényi Kálmán csongrádmegyi főügyész részére (!) [1995.01.19- Ny. 418/1994]. A dátumból és a levél szövegéből kitünik, hogy ekkor már a Szolnoki Városi Bíróságon folydogált [kb. öt évig ...] Pappék büntető ügye. Márián levele azt tartalmazza, hogy a biharkeresztesi volt rendőrparancsnok Matura Barnabás rendőrőrnagy ellen folytatott nyomozás anyagában olyan adatok merültek fel, amelyek Pappék ügyével "összefüggésbe hozhatók". Arról nincs hivatalos tudomásom, hogy Merényi Kálmán úr hogy nyelte el a részére küldött anyagot. De hogy lenyelte, az biztos. Matura Barnabást ugyanis, többrendbeli hivatali visszaélés miatt, letartóztatták. Az ügyvédi beszélőben véletlenül találkoztam Ferenczi Flórával, aki mint védő (!) járt Matura Barnánál és kollegiális csókkal búcsúztak egymástól. Ez azt igazolja, hogy Pappék és Matura kapcsolatait
nem tisztázták, vagy nem vették figyelembe. Ellenkező esetben Pappék nem láthatták volna el a védelmét.

Az ügy külön szála, itt nem térek ki rá, hogy Both Istvánnal feltételeztük egy Debrecen - Berettyóujfalu - Biharkeresztes "tengely" létezését, azaz egy Papp - Hudák - Matura összeműködést, amely minden lehetséges "határbünycselekménnyel" foglalkozott. Ezen tengely végrehajtó szerve volt a "Berettyóujfalui Kommandó" amelyről már megemlékeztem. [Még az én időmben lefoglalásra került [talán Nagy András lakásán] több olyan eszköz, amelyekkel útleveleket lehetett hamisítani.]

Merényi Kálmán, csongrádmegyei főügyész, tehát az aktával, amelyből kiderült - bejelentéseim folytán - hogy az olajtémát befagyasztották, a hóna alatt felslattyogott Budapestre, ahol állitólag Vajda Alajosnak referált. Ők sem vették észre, ill. a Legfőbb Ügyészségen senki sem vette észre, hogy Papp Imre és Ferenczi Flóra esetében és érdekében a kötelező törvényi előirások nagy ívben le lettek szarva. Mivel a nyomozás "mellőzését" a Törvény nem ismeri. A Legfőbb Ügyészség, élén Györgyi Kálmánnal, tehát penetráns, azaz "bűzlő" jogszabálysértést követett el.

A Legfőbb Ügyészség a Debrecenben (!) elkövetett olajbüncselekmény további vizsgálatának felügyeletét a Miskolci Városi Ügyészségre, ill. a Borsod Abauj Zemplén Megyei főügyészségre bízta, minthogy a főkolompos Jakubcsik Ferenc ott lakott...

Maga a nyomozás a rendőrség által, a rendőrségre vonatkozó jogszabályok alapján folytatódott.

Megint egy kis [mellőzhetetlen] jogászkodás.

Az akkor hatályos 9/1990 (II. 2) BM rendelet 3.§. (1) bek a) pontja szerint a büntetőeljárás lefolytatására az a nyomozó hatóság illetékes, amelynek területén a büncselekményt elkövették. [A c) pont kivételt ittas járművezetés, jármüvezetés tiltott átengedése esetén tette lehetővé az elkövető lakóhelyén történő nyomozást, de a kivétel alól kivételt képezett, ha a vizsgálat lefolytatása az elkövetés helyén volt célsze
rű, ott kellett, illetve lehetett lefolytatni.] Hát persze, hogy Borsodban folytatták, ahova a jelek szerint el se' jutott a "nagyállomási lebukás" anyaga.

És most következik a "corpus delicti" az "olajügy" egyik csattanója. Fábián János hivatalos leirata képében [róla azt rebesgették a rossz nyelvek, hogy büntetésvégre hajtási tisztne is hülye volt...]. A jó úr [Nyfl. 12.865/1992/3-II - 1993.03.30] a következőket írta.

"Tekintettrel arra, hogy az ORFK Fegyelmi Osztályának 24.bü.I.390/1992 számú fegyelmi (!) meghallgatási jegyzőkönyvei, valamint a Hajdú Bihar Megyei Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatalának Bü. 5/1993 sz. tanukihallgatási jegyzőkönyvei az ön által 'vázolt'  [Sic!] un. 'olajvonatokkal' összefüggésben a Dr. Papp Imre szerepére vonatkozó Információit nem támasztották alá, vele szemben - és a kijelölés kérdésében - konkrét büntetőeljárási intézkedést nem kellett tenni."

Csak a fontosság kedvéért szajkózom, az olajvonat pétfürdőn történt elfogásáról szóló "veszprémi iratok" és a VPOP Pintérnak tett jelentése szóba sem kerülnek, holott a tényállás szempontjából ezek ugyanolyan fontosak [lettek volna] mint a debreceni anyag. Fábián úr elméje nyilvánvalóan képtelen volt arra, hogy az ügy ennyi viszonylatát egyszerre átfogja...

Lám milyen ferde helyzeteket szűl a gazemberséggel ötvözött hülyeség. Én korábban még rárohantam Piroska István alezredesre és elhoztam tőle a Pappék jogositvány és gépkocsi csempészete ügyében illetéktelenül folytatott vizsgálat íratait. Fábián úr viszont, a sokkal komolyabb olajügyben, hagyta az ORFK. Fegyelmi Főosztályát vizsgálgatni ["nyomozgatni"] és az általuk gyüjtött anyagra támaszkodott, ha támaszkodott.

Észbontó, dehát Fábiánnak, mint mondám, nincs esze...

Ha Fábián fenti levelét, a szükséges háttérinformációkkal, egy egyetemi vizsgázó, vagy egy szakvizsgázó elé teszik és megkérdik, lát e benne valami "feltünőt", tüstént kirugják, ha kapásból nem azt válaszolja hogy rendőrtiszt ügyében eljárni nem illetékes hatóságok okmányaival nem lehet helyettesiteni illetékes hatóság által tett intézkedéseket,- amelyek a nyomozás megtagadásának, vagy megszüntetésének lehe
tőségét is magukban foglalják ugyan, de csak a fentebb leirt jogszabályi előirások keretében, azok betartása mellett.

De Fábián pimaszúl hazudik is! Ha tényleg látta egyáltalán a Hajdú Bihar Megyei Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala iratait, észre kellett vennie, hogy Szabó Sándor, Papp Imre kérésére, úgy "vámkezelt" háztartási olajként 66 vagon gázolajat, hogy minden lehetséges előírást durván megszegett. Őt védte a "hülyeség vélelme" de mi a helyzet a megrendelő "megbizottjával" Papp Imrével? Ő is hülye? Ha valakinek neki igazán tudnia kellett, hogy 5 vagon HTO-nak átkeresztelt gázolajat még Hajdú Bihar Megyében eladta,. További 61 vagon pedig Pétfürdő felé gördült HTO papirokkal, gázolajként. Ezt sem tudta Papp Imre? Pont ő nem tudta?

-------------------------

Erről meg eszembe jut a "Debreceni Bundaügy". Ott én az elsőrendű vádlottat Nemes Lászlót a DVSC társadalmi elnökét védtem. Az Egyesület szedte össze a Pártbizottság által a vállalatokra és egyéb közületekre kivetett vesztegetési pénzeket, amelyeket a Honvéd focistáknak kellett kifizetni azért, hogy mint a bajnokság biztos első helyezettjei lefeküdjenek a kiesésre álló DVSC-nek.

Kezdetben jól is ment a dolog, míg észre nem vettem, hogy Détári Lajost - a Honvéd csapatkapitányát - ki akarják mismásolni az ügyből. Persze mindenki megkapta a meccs után a zsozsót [a budiban], csak épp a makulátlan sporterkölcseiről híres Détári, a csapatkapitány, nem (?!). Érvelhettem, "áskálódhattam" váltig. Senki se' vallott Détárira. [Így volt ez Papp Imrével is.]

-------------------------


Úgy látszikl "elkerülte" a nagyeszű Fábián úr figyelmét a "debreceni nagyállomási" tettenéréses lebukás is, [lásd lentebb] mivel annak írataira egyáltalán nem hivatkozik, holott hivatalosan tudomására hoztam, mondhatni az orra alá dörgöltem ezt az ügyet is. Még mai is meghallgatható lenne Szabó Ferenc alezredes a vasúti rendőrség akkori parancsnoka aki leadminisztrálta a tettenérés eseményeit. Dehát - futball hasonlattal élve - "ki beszél már Mexikóról"?

Már itt előjelzem: Györgyi később "keresztapaságot" vállalt beosztottjaj, közöttük Fábián, disznóságai fölött is ráadásul személyemben is rendreutasitott, megfenyegetett. Lásd majd ott.


* * *

Pötyögtetés közben sajnálattal kell konstatálnom, rendkivül nehéz egy logikai vonalat úgy vezetni, hogy a tények idősorrendje se szenvedjen csorbát.

Időben előreszaladtam egy kicsit. [Úgy lehet, a "javított és bővitett kiadás" már nem tartalmazza ezeket a fogyatékosságokat.]

Ott folytatnám, hogy miután minden jogkört és felelősséget elvontak tőlem, nem volt más dolgom, mint ölbetett kézzel főügyészkedni, ahogy ezt 1993 óta utódom nagy Kálmán teszi, és lesni, a kommunista dandy, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész elvárásait.

-------------------------


Elnézést kérek, de itt és most egy kicsit elmélázok a "zombi problémán". A fogalmat nemrég alkották. Kétségtelen azonban, hogy évezredek óta rejtezik az emberi gondolkodásban és magatartásban. A "zombi" olyan élőlényt [embert állatot], vagy szerkezetet [pl. számitógépet]  jelent, amely idegen akarat irányitó hatása alatt áll és saját alakjában, nevében cselekszik [vagy múlaszt el] olyan dolgokat amelyeket a kül
ső akarat sugall számára.

"Természetes" hogy minden nagy és kis akarnok akarattalan szolgáivá igyekszik formálni alattvalóit [beosztottait]. Ezt a személyt nevezzük most "Zomb-Úrnak". Nos az egyetemen, párttitkári tisztsége ellenére is igen szerény tudományos karriert befutott, Györgyi Kálmán egy olyan szervezetben, amelynek működésével nem volt tisztában, és ahol hajlongtak ugyan előtte, de szarba se' nézték, valóságos "Zomb-Úrrá" fejlesztette önmagát. Jól érezte, hogy az ügyészi szervezet tényleges hatalomgyakor lói a megyei főügyészek. Ezért végzett "tisztogatást" soraikban. A francot volt neki, a kommunistának, kifogása a kommunista megyei főügyészek ellen. Dehát az MDF-nek a szemébe is kellett némi por. Emellett olyan vazallusokra azaz zombikra vágyott, akik az ő kegyének köszönhették kinevezésüket: a másodvonalbeli kommunistákra, akik vazallusaivá lettek.

Csak két "külsős" , azaz fekete csirke került a tyúkfarmra: Merényi Kálmán, aki egyetemi tanárból lett főügyész és én, aki ügyvédből (!) lettem az. Merényiről rögtön kiderült, hogy csak látszik feketének. Mint egyetemi tanár korábbról jó haverja volt Györgyinek, a docensnek. Lojális - kedélyes - piás egyéniségével észrevétlenül belesimult az Urat dicsőitő "égi karba" azaz a vazallusok csapatába. Maradtam én. Györgyi rosszindulatának minden jelével ktüntetett kezdettől fogva. Ezekkel a szurkapiszkákkal azonban nem untatom az olvasót. Majd az "Önmagamról" írott rovatban emlékezem meg róluk. Ide tartozik azonban, hogy a Papp ügy szegedi levezényléséhez a leghűségesebb vazallus kellett. Hát ez adva volt...

Semmiképp sem véletlen, hogy az ügy nem a jóval közelebb eső Borsodba, Hevesbe, Szabolcsba, Békésbe, vagy Jász-Nagykun-Szolnokra, hanem Csongrádba, Keletma gyarország legtávolabbi csücskébe került.

Megtehettem volna, lehet meg is tettem volna, hogy szivességből, kényelemből, vagy gyávaságból behúzom a karmaimat és a farkamat. Az események azonban nem hagytak megtépázott babéraimon nyugodni.

A bünözők legbutábbika is okosabb lehet - adott esetben - mint egy legfőbb ügyész, aki amellett jogtudós is.

Jakubcsik Ferenc, de főleg Papp Imre időben és helyesen érzékelték, hogy a legfőbb ügyész seggreültette a megyei főügyészt, azaz nekik "adott igazat". Hatalmi vákuum keletkezett. A nyomozást Miskolc "folytatta. A miskolci rendőrök és ügyész "kollegák" gyakorlatilag semmit sem csináltaka készen kapott anyag vizsgálgatásán kivül. Őszin tén szólva arról sincs tudomásom, hogy Borsodból egy árva rendőr, finánc, vagy pláne ügyész megfordúlt volna Hajdú-Biharban, háztüznézőben...

A bünözők maguktól is rájöttek arra, amit a legfőbb ügyész később kötelező doktrina ként meghirdetett, "meg kell tanulni együttélni a megnövekedett bűnözéssel", azaz velük... Mi sem természetesebb, hogy elpofátlanodtak.

A bűnözésnek nálunk nincs igazán kockázata. [Ez nem kis részben a legfőbb ügyésznek is köszönhető, akit soha egyik bűnöző sem akart még felrobbantani. Drágalátos nejét, a sztárügyvédet se' rabolták el busás váltságdíj reményében.]

Az "olajvonat" elfogása olyannyira nem vette el Jakubcsik és Papp kedvét a további disznólkodástól, hogy Papp 1993. február 1-napján alakította meg A Hajdú Privát Petrol Bt.-t. Persze nem Miskolcon, hanem Debrecenben, a leszart megyei főügyész illetékességi területén... [Cégbirósági ügyszám 0906002395/1993] Az egyik kültag a Hungária Privát Petrol Kft. lett, a másik Nagy András rendőrszázados. Innentől A Kft. "importált", a Bt. pedig "forgalmazott", HTO-ként vámkezelt gázolajat, amint az a továbbiakból kiderül.

Ezidőtájt' beszolgáltattak nekem egy "Üzleti ajánlatot", amelyben az ajánlattevő a Hungária Privát Petrol Kft. A szövegre nyomott aláiró Jakubcsik Ferenc. Aki az ajánlatot kapta arra a következőt Irta "Papp Imre - 49-212. A papiron a Strázsa Bt. cégbélyegzője szerepel... Ilyen a sportban a totális futball...

Közbenső intermezzó egy fax és telefonváltás köztem és a MOL között. A 61 vagon olaj további sorsa felől próbáltam tisztelettel érdeklődni. Csabai Zsuzsa és Korompai Judit úrnőkkel tárgyaltam. Feléjük azt az igen kényes kérdést is felvetettem, való e, hogy a MOL - suba alatt - "egyedi", ill. "eseti" importengedélyeket adott magáncégek nek. [Ez azért "érdekes" kérdés, mert nagy valószinüséggel a MOL kútjainál mérték ki a "fekete" olaj döntő hányadát.]

Később valamelyik "úrnő"mindenfajta felvilágositást megtagadott (!) arra hivatkozással, hogy a MOL "Kereskedelmi-etikai Kódexe" ezt nem teszi lehetővé. Tetszenek figyelni? Mol és etika? Hát ezen tényleg be kell szarni a röhögéstől.

Apróbb malőrök azonban előadódhatnak egy "szabályosan" müködő cégnél is. Ilyen malőrnek bizonyúlt a "Nagyállomási Incidens"-ként elhíresült eset.

A Papp házaspárt épp felfüggesztette kissé Pintér úr. Számukra létkérdéssé vált a mindennapi betevő falat megkeresése. Ferenczi Flóra az egyik ujságírónak azt mondta, inkább egy kis kenyeret adna a kérdezősködés helyett, hiszen "éheznek".

Nos az inkriminált helyen és napon,1993. február 15-én éjszaka egy rendőrökből és vasúti őrökből álló vegyesjárőr bóklászott a külső rendező pályaudvar sinei között. A járőr tagjai semmibe nem voltak beavatva, így észrevették hogy öt tartálykocsi körül gyanús mozgás van. Bejelentve akkor - oda semmi sem volt. Ennek ellenére személy és tartálykocsik parkoltak és közöttük többen sürgölődtek.

Igazoltatás során azonositották Papp ImrétFerenczi Flórát és Nagy Andrást. Az eset
ről nyomban jelentés készült, amely másnap reggel már az asztalomon volt.

E lebukás "eseményeiről" beszámol maga Ferenczi Flóra is egy általa írt kereset levélben [1993.május 18], amelyben potom huszonnégymillió Ft. kártéritést követelnek a Legfőbb Ügyészségtől amiatt, hogy én üldöztem őket. A keresetlevél pimasz és hazug. Idézek néhány passzust. "Más megélhetés nem maradván vállalkoztunk ... Megbizás alapján a Hungária Privát Petrol részére vasúton érkezett olajszállitmány átfejtését és elszállitását [végeztük] ... Megszólitott a parancsnok, hogy ki van még jelen, így diktálta be a feleségem az én adataimat, bár akkor én nem is voltam ott." 
E müvelet két agyalágyult közremüködését tételezi fel. Az egyik az igazoltatott, aki jelenlevőként távollevő személy adatait mondja be, a másik az igazoltató, aki jelenlevőként jegyzőkönyvez jelen nem levő személyt.

Mondhatjuk, hogy az ezredes úrnak és az őrnagy asszonynak elment az esze?

Nem mondhatjuk! A legfőbb ügyésznek betudhatóan A diszes házaspárt minden hatóság "távollevőnek" tekintette. Mindenki kihúzta a gyufát aki velük olajozott [négy - öt év per kopf] őket pedig anyagilag és erkölcsileg "kártalanitotta" Pintér úr, Ferenczi Flórát még alezredessé is előléptették. [Ez később következik.]

Utóbb Pappék azzal vádoltak, hogy a nagyállomási akciót én rendeltem el. Esküszöm nem így volt. Ha előre tudok a dologról, nyomban őrizetbe vettem volna mindhárom tettenért jómadarat, kerül - amibe kerül...

A pofátlanság csúcsa a keresetlevél folytatása is.

"A HBM. Rfk. gazdaságvédelmi osztály munkatársai meg is jelentek ... Minden tartályból mintát vettek. Bekérték a számlákat is."

Hát igen! Ekkorra már kiteljesedett a szabotázs az "illetékes hatóságok" részéről.

Tóth János alezredes a gazdaságvédelmi osztály vezetője és Fenyős Gábor főhad nagy, a helyettese, "intézkedtek" az ügyben. 

A tartálykocsikból vett minta vizsgálatra "nem volt alkalmas". A kisérőiratokat  és a  
A szállitmány kisérő okmányai a következő adatokat tartalmazzák. A szállitmány az Ország leteti fertályánál, Lökösházánál, lépett be magyar területre. Onnan "elosont" Harkakötönybe, ami az Ország közepén van. Itt a szállitmányt vörös szinezékkel látták el a "tanúsitványok" szerint, azaz háztartási olajjá (!) változtatták.
 kiállitott számlákat pedig Tóth János alezredes és Fenyős Gábor főhadnagy urak nem értékelték tartalmuk szerint. 

Merő véletlenségből még ma is (!) rendelkezem két számla fénymásolatával (!). Ezekből "vicces" dolgok derülnek ki. Az öt vagonos szállitmány tartalmát, kétszázezer liter olajat, a Hajdú Privát Petrol Bt. megvásárolta (!) a Hungária Privát Petrol Kft.-től. Az egyik számlán gázolaj (!) van feltüntetve, a másikon "ipari tüzelőolaj". Az egységár a gázolajnál 42.40 Ft. literenként, az ipari tüzelolajnál 40.80 Ft. Ez nem volt feltünő az emlitett zsaru uraknak. [Fenyős később az APEH megyei igazgatója lett (!)]

Az a kérdés sem merült fel a rendőr urak - ez ügyben tompa - agyában, hogy a néhány napos "kényszervállalkozók" honnan vették az 5.300.000 + 5.100.000 Ft.-ot, hogy az olajat "megvásárolják".

Papp Imre mindenesetre kilécelt a Hajdú Privát Petrol Bt.-ből. 1993. február 18-án a Bt. "drámai hangulatú" taggyülést tartott. Papp Imre bejelentette, hogy a továbbiakban nem tudja vállalni az üzletvezetői megbizatást, sőt nem kiván a társaság tagja se' lenni.
Miután Papp megbizható tettestársa, Nagy András, lett a beltag, e szinpadias gesztus nyilván nem változtatott az ügyvezeteés és főleg a hasznon való osztozkodás addigi "rendjén".

Ezt alátámasztja Jakubcsik Ferenc tanuvallomása is [Fővárosi Bíróság P. 25.924/1993. sz. ügy 1994.06.28-i tárgyalási jegyzőkönyv 10. old.] Jakubcsik a következőket jelentette ki. "I. r. felperes [Papp Imre] egy márciusi taggyülésen előadta, hogy biztositsák számára a társaságból [A Hajdú Privát Petrol Bt.-ből] való kilépés lehetőségét. Ennek okaként a vele szembeni 'hadjáratot' jelölte meg és mi is jobbnak láttuk, ha ő kilép a társaságból. Ennek ellenére vele a kapcsolataom nem szakadt meg (!!!). Ennek körében a debreceni repülőtér céljára egy őrző szolgálatot hoztunk létre, ugyanis azt észleletm, hogy az ott levő 'árút' éjszaka lopják és emiatt kértem [Papp Imre] segítségét az árú őrzésének biztositására." 

És lőn a Strázsa Bt.!

Most tessenek figyelni a Jakubcsik - körmönfont - "tényelőadását".

"Mivel a behozott árú már útban volt, ezért 'felpereseket illetőleg' (!!!)  Nagy Andrást, kértem meg, hogy járja'nak' (!!!) annak utána, hogy debreceni cégeknek van e igényük ezen olajszármazékok megvásárlására. Havi 6-8 céget keritet'tek' (!!!), akikkel szerződét kötöttünk, havi 1.000.000 - 1.200.000 liter kiszállitását jelentették ezek a szerződések. A felpere'sek' közvetitésével (!!!) ennyi szerződési ajánlatot kaptam."

A havi "kiajánlott" mennyiség sokszorosan meghaladja az 5 vagonban behozott bmennyiséget. Ez azt jelenti, hogy a díszes házaspár a szőkített olaj forgalmazásban csendestársként résztvett továbbra is, decembertől - júliusig!


Hiába "üldöztem Papp Imrét, a volt főkapitány úr "elfelejtett" kilépni a Strázsa Bt.-ből!
Tekintettel arra, hogy még Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, kérdés hogy a Strázsa Bt. mit kapott az őrzésért. Még izgalmasabb kérdés, mennyi jutalékot kaptak Pappék azokért a cégekért akiket mint vevőket "keritettek" Jakubcsik, ill. önmaguk számára, hisz pl. az 5 vagon olajat - lásd fent - a Hajdú Privát Petrol Bt. 'megvette' Jakubcsiktól.


Nekem viszont nem ért a nevem már ekkor. Hogy mennyire nem, azt egy irásbeli utasitásom "sorsa" is igazolja. Az "Önmagamról" cimű rovatban ejtettem szót arról, hogy rendeltek fel Györgyiék Pestre, hogy a selyemzsinórt átadják. Én éreztem ugyan valami büdöset, de azt is, hogy a Strázsa Bt.-vel még csinálnom kellene valamit. Felutazásom napján, délelőtt, a következő szövegű írásos (!) utasitást adtam Pásztor János ügyésznek, a nyomozás felügyeleti csoport vezetőjének.

"Pásztor úr! Mellékelem a Strázsa Bt. iratait. Légy szives átadni a nyomozó csoport nak. A Strázsa Bt. székhelyén házkutatást kell végezni, lefoglalni a cégíratokat és átadni a könyvszakértőnek. A házkutatás eredményéről jegyzőkönyvet és jelentést kérek!"

Az utasitás 1993.10.14-napjára van keltezve, de holtbiztosan emlékszem, hogy azt 15-én írtam mielőtt elindultam volna főügyészként Budapestre, hogy onnan nyugal mazott főügyészként térjek vissza. Azt hogy félre fognak tenni, rajtam kivül, mindenki tudta a Főügyészségen, így Pásztor egy lépést sem tett a Strázsa irányába!

Szegeden a nyomozást az olajügy vonatkozásában, mint emlitettem, mellőzték. Jakubcsik ellen pedig Borsodban nyomoztak. Pappék tehát "területenkivüliséget" és "személyes mentességet" élveztek azoknak a büncselekményeknek a vonatkozásában, amelyeket ezek után Hajdú Bihar Megyében kegyeskedtek elkövetni.

Már korábban leirtam, hogy görcsösen igyekeztem a Borsod Abauj Zemplén megyei ügyészi szervekkel egtyüttműködni. az erről írott részeket most lehozom ide, hogy az időrend is kövesse az események természetes egymásutánját.

Tehát.

A Legfőbb Ügyészség "sajditotta" hogy még valami lehet a zsákomban, ezért Dr. Mol nár Ervin útján arra utasitott [1993. április 13 - Nyfl.12865/1992], hogy a gázolaj üggyel kapcsolatos okmányokat legyek szives a nyomozati eljárást felügyelő BAZ Megyei Főügyészséghez eljuttani.

Itt a főnök az én "jó barátom" Dr. Boholy Zoltán főügyész volt. A felügyeletet ténylegesen Dr. Széll Gabriella gyakorolta.

Tényleg voltak nálam és folyamatosan érkeztek is hozzám "holmi papirok".

Ezeket úgy szerettem volna átadni, hogy Széll Gabriella Debrecenben felkeres és az iratokat jegyzék szerint, tételes információk [magyarázatok] mellett veszi át. Erre irányuló kérésemre Boholy úr a következőket válaszolta [1993. április 26 - Nyfel. 30.083/1993]. "Dr- Széll Gabriellát ... jelentős munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudom a jelzett iratokért átküldeni. Kérem ... az iratokat ... megküldeni."

Hát nem vicces?

Megsértődni nem szoktam. Sértődést mímelni is csak akkor, ha attól valami hatást remélek... Így hát ujból próbálkoztam. 1993. julius 20-án [ekkorra már kirajzolódtak a repülőtéri olajozás kontúrjai] egy faxot [Ig. 18-25/199]küldtem Széll Gabriella kisasszonynak kérve, engedélyezzen betekintést a náluk B.10.000/130/1993. sz. alatt folyó ügy irataiba. Erre a zért vetemedtem, mert úgy érzékeltem, hogy a folyó pocsolyává szelidült...

A hölgyemény, válasz helyett, bepanaszolt Boholy úrnál, aki még aznap délután telefonon felhivott. Közölte, hogy a faxot "sértésnek" tekinti. A nyomozás anyagába betekintést nem engedélyez. Ezt a "választ" viszont írásban nem hajlandó megerősiteni. A hallottakat azonnyomban hivatalos feljegyzésbe foglaltam, iktattam és elhelyeztem az irattárban. Azt hiszem, Boholy Zoltán eljárása példátlan a magyar "joggyakorlatban".

Fölösleges jogászkodás lenne idéznem azokat az előirásokat, amelyek a nyomozást, illetve nyomozás-felügyeletet végzőket együttmüködésre kötelezik, de nem teszem, mert szükségtelen. Csupán megjegyzem, a legfőbb ügyész iránti seggnyaló lojalitás és a főügyész kollegával való szolidaritás nem férnek össze. [Bár sok vörösbort ittunk annakelőtte a legteljesebb egyetértésben...] Ebben a kontextusban egy kis olajügyecske - smafu. Boholy urat nem nyugdíjazták időelőtt...

Itt tennék egy kis kitérőt. Az "északi régió": Szabolcs Szatmár Bereg, Borsod Abauj Zemplén és Hajdú Bihar megyék ügyészi nyomozásfelügyeletét a Hajdú Bihar Megye
Főügyésze látta el a Debreceni Ügyészségi Nyomozóhivatalon és a Hivatalnak a másik két megyébe telepitett kirendeltségein keresztül. Ez a helyzet állandóan szúrta azoknak a főügyészeknek az orrát, akiknek nem jutott "saját" nyomozóhivatal. A demokratikus érzelmektől áthatott legfőbb ügyész végülis engedett az alulról jövő nyomásnak és széttrancsirozta a regionális nyomozó hivatalokat. A kirendeltségek önálló hivatalok rangjára emelkedtek.

De míg ez az "idillikus" állapot nem következett be a "sima" megyei főügyészek sandán néztek a "hivatalos" főügyészekre. Tették ezt annál is inkább, mert tapasztalták, hogy egyes nyomozók néha arra vetemednek, hogy kényes ügyekben egyenesen (!) hozzám fordúljanak. Nincs olyan férj, aki féltékenyebb lenne neje lukára, mint egy főügyész a saját hatáskörére.

-------------------------

Nos ebben a szituban kerestek fel egyizben a szabolcsi operatív nyomozók és a következőket "mesélték". Kiszasszerolták. hogy Lembergből [Lwow] egy 29 tartálykocsiból összeállitott szerelvényt jeleztek, amely nem 50.000 literes, hanem nagy szovjet 80.000 literes tartálykocsikból állt. Ez nem volt feltünő. Sok szerelvény járt akkor arrafelé.

Közben megtaláltam "szolgálati naplóm" idevágó bejegyzését. Egy bizonyos Ács főhadnagy, a Debreceni Vámhivataltól, szintén jelentette [1993.08.12-én] a következőket. A Záhonyi Vámhivatal helyettes parancsnoka Ármós Mihály közölte vele, hogy 1993.05.21-napján Ukrajna felől belépett 28 (?) vagon olaj. Záhonyban lefejtették, majd eltünt (?) az egész... Papiron sem maradt nyoma... Az ukrán vámszervek [bizalmasan] megadták a vagonok számait és a vontató mozdony számát is. Ármós az egész dolgot jelentette saját felettesének és azóta csend van...

Kollegám Dr. Kovács András főügyész egy nyilatkozatában kijelentette: "Olajbűnözés? Ha vóna én tunnék' róla!" Hát vót' ott is, csak épp ű' nem tudott rulla'. Őt sem nyugdíjazták...

Az emlitett "operativoknak" az tünt fel, hogy a szerelvényhez volt kapcsolva a lembergi vasutigazgató szalonkocsija. A szerelvény ittmaradt. A mozdony csak a szalonkocsit húzta vissza. A tartálykocsik pedig szőrén - szálán "eltüntek". Hogy a tartályokkal és tartalmukkal mi történhetett, erről voltak fantáziaképeim. De hova lettek az óriási soktonnás alvázak?

Jóval az eset után a Kárpátontúli Terület főügyészét Alexander Bondarenko vezér
őrnagy urat volt szerencsém vendégül látni, aki természetesen viszontmeghivással honorálta magyaros vendégszeretetemet. [Az oroszos (ukrános) vendégszeretet egyébként abból áll, hogy a sárgaföldig leitatják a vendéget. Nos az ungvári (uzsgorodi) ügyészségi annalesekben nyilván megörökitésre került, hogy Bondarenko kinálási rohamai ellenére talpon tudtam maradni...]

De hogy témámnál, vagy legalábbis kitérőmnél maradjak, folytatom. Bondarenko emlitette, hogy Záhony - Csop térségében egy vasúti "javító" üzem van. Ekkor beugrott az eltünési sztori és azt kértem Szásától [én Djula voltam neki] kocsikázzunk kissé arrafelé. Kivánságom a barátomnak parancs volt. Nos tökéletesen elegendő volt, amit kivülről láttam. Sinek, daruk, fémdarabolók, hegesztők, stb. Arra gondoltam, de jó dolga lehet arrafelé egy MÉH telepvezhetőnek...

-------------------------

Itt most beiktatok egy új felismerést, amivel még bővebben foglalkozom majd.

A Honlapomra feltett olajbizottság előtti vallomásomat újraolvasva rájöttem, nem vagyok jó jogász! Legalábbis nem vagyok tisztában azzal, mi különbség a hivatali bünpártolás és a [legalább] pszichikai bünsegély között. Bünpártolást az követ el, aki a bünelkövetőnek utólag nyújt segitséget ahhoz, hogy cselekménye következményeit megússza. Az ott emlegetett [minősitett] bünpártolás: hivatali büntett.

Ezzel szemben aki a büncselekmény elkövetését, ill. folytatását azzal "támogatja", hogy a bűnözővel szemben kötelességellenesen passzív magatartást tanúsit, pl. nem intézkedik, az maga is köztörvényi büntett "elkövetője" mint bünsegéd. [A bünsegély lehet pszichikai jellegű is ["felbátoritás"]. Látom már, jogi ismereteimet frissitenem kell és át kell értékelnem bizonyos állásfoglalásaimat.

- - - - - - - - - - -

Innen folytatom a fonal legombolyitását. Olyan eseményekről számolok be, amelyíekről utólag szereztem tudomást, tekintettel arra, hogy Györgyi és Fábián urak jóvoltából a hajdú - bihari olajügyekhez már nem volt közöm. Szeged befejezte... Borsod pedig Jakubcsik és bandája ellen "folytatta" a nyomozást. Nem tudom, hogy e nyomozás ellenőrzésével megbízott Széll Gabriella úrnő a nyomozás felügyelete során berakta e elfoglalt valagát egy gépkocsiba és meglátogatta e egyáltalán Hajdú - Bihart. Boholy főügyész úr, erősen borvirágos orrát, sem ütötte ide. Ha megtette volna, legalább egy vizitkártyát hagy nálam. [Bár Boholynak szemmelláthatóan nem volt gyerekszobája.]

Nos amig a rá nem érő Széll Gabriella ráérősen irányítgatta - Borsodban - a nyomozást, az olajmaffia akcióba lépett a hidegre tett főügyész "gazdátlan birtokán".

Ekkorra Szabó Sándor [vám és pénzügyőr] pennája már kiszáradt. A két banda tehát kénytelen volt "effektive szőkiteni".

A debreceni repülőté többlettulajdonosa a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet volt. A kezelői jogokat ez a szervezet gyakorolta.  Ennek helyettes vezetője Ferenczy Nándor
[a keresztnév helyességét még ellenőriznem kell] volt, aki véletlenül épp Ferenczy Flóra testvére... A "bérbeadás" egy olyan szerződéssel történt, amiről kiderült, hogy hamis (!) Ez abból is következett, hogy a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnél az egész bérlet nem volt nyilvántart va. Következésképp a társult maffiacégek adósokként sem lettek nyilvántartásba véve, azaz "grátisz" használták a debreceni repülőtér "üzemanyagtereit" és a berendezéseket [olajtartályok, vasúti berendezések, lefrejtő berendezések, stb.

A legilletékesebb Jakubcsik Ferenc erről is érdekes dolgokat fecseg, mint tanú
[Fővárosi Bíróság P. 25.924/1993. sz. ügy 1994.06.28-i tárgyalási jegyzőkönyv 18. old.]

"A Hungária Privát Petrol Kft. január - februárban már folytatott tevékenységet. Debrecenben a Kft.-nek nem volt irodája. Mind a két felperes [Pappék] végzett tevékenységet [tegyem hozzá: aktív rendőrtisztekként ...] a társaság céljára december elejétől (!) kezdődően. December 19-én a felperes'ek' közreműködése alapján is megkötöttem a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettel a bérleti szerződést."

Hihető e, hogy az ingyenes használat fejében Ferenczi Flóra nem kapott és Ferenczi Nándornak nem juttatott egy kis zsozsót? Nem hihető, de az asszonyságot a legfőbb
ügyész az ártatlanság vélelmének palástjával teritette be és mindenkit elkurgatott a közeléből.
 
Ha most e disznóságok legfőbb patrónusát Györgyi Kálmánt megkérdeznék, azt mondaná, mindezekről nem tudott. Ha ezt mondaná, hazudna. A sajtó ugyanis beszámolt ezekről [Hajdú Bihari Napló 1993.07.27,  - 1993.07.29, Magyar Hirlap 1993.08.06]

Az pedig köztudott volt, hogy Görgyi titkárnőjének Bóta Évának első számú kötelessége volt az összes újságból kivágni és a séf asztalára tenni az ügyészséget érintő cikkeket, főleg a debreceni tárgyúakat...

De nem kellett a sajtót búvárolnia. Én megirtam neki, mi történik Hajdúban!

Hasonlóan lezserre vette a Figurát Papp Imre is, amikor beállitott a Debreceni Polgármesteri Hivatalba, hogy "ott is" szerződést kössön...
  
Egy, a Hungária Privát Petrol Kft. nevében kiállitott, meghatalmazás alapján járt el, amit az egyszerüség kedvéért saját részére önmaga irt alá [...], Ezzel jelent meg az önkormányzatnál, mint a volt szovjet repülőtér résztulajdonosánál, is és a Kft. részére bérleti szerződést akart kötni a repülőtér jókora darabjára és vagy 6 - 8 olajtároló tartályra, [úgy tűnik, jóval többre, ez az adat helyebitve lesz] ásványolaj forgalmazás céljára...

Az akkori Polgármester Hevessy József az ilyesfajta üzleti ajánlatok "jóindulatú" elbírálásának egyáltalán nem volt ellensége, de hallott már az olajzűrökről és "elvi" állásfoglalást kért tőlem a szerződéskötéssel kapcsolatban. Én közöltem vele, hogy egy bünbandáról van szó, akiknek elóbb - utóbb kitöröm a nyakát. Javasoltam tehát óvakodjék Papptól. Így is lőn...

De ez nem tett semmit, mert a többségi tulajdonos az Állami Vagyonkezelő korrupt budapesti igazgatója, a szervezet korrupt helyi vezetője Dr. Magyar József közreműködésével, akkorra már bejátszotta a repülőtérre A Jakubcsik/Papp bandát, sőt egy másikat is a Rektor János által vezetett Oil Barrel Kft.-t. A két társulat egymás mellett bérelt területet, tartályokat és teljes egyetértésben, gyümölcsöző módon együttmü
ködve, olajozgattak.

Amikor erre rájöttem egy ártatlannak tünő "csevegést" kezdeményeztem Dr. Magyar József úrral. Válaszai olyannyira meggyőztek, hogy a közeljövőre terveztem előzetes letartóztatását. Ez azonban, mint oly sok más tervem, füstbe ment - a nyugdíjaztatá som folytán...

Hogy erről nem tudott Szeged: a piás Merényi, a sarokba állított Imolya, az csak természetes. Az is érthető, hogy Borsod sem foglalkozott mással, mint az elébük tálalt széna-szalma megrágásával és megemésztésével.

De a hajdú Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság, a kiváló Gazdaságvédelmi Osztály, a kiváló Tóth János alezredes és a kiváló Fenyős Gábor főhadnagy, hogyhogy nem észlelték, illetve jelentették legalább Hugyos Kiss Ernő ezredes úrnak az új szuper Gazdaságvédelmi Főosztály vezetőjének, hogy a repülőtéren mi folyik? Úgy tünik takarva volt a szemük, befogva a fülük. Legfeljebb a markuk nem volt már üres (?).

Áprilisban ugyanis már működött a piásan gépkocsikázó, a Teve utcai intézmény előtt hugyozó,  Kiss Ernő ezredes által vezett "Gazdaságvédelmi Főosztály. Ennek megbizottai Czipa Mihály és Román Ferenc rendőrőrnagyok 93.04.07-napján kazalnyi "olajanyagot" vettek át tőlem hozzája történő továbbitás végett. Dehát neki meg Pintér Sándor akkori országos főkapitány dirigált...

Tóth János alezredes, Román Ferenc őrnagy szerkesztésében, egy jelentést is tett [1993.04.30 - 018/5-1993]  a hugyosnak, amelyhez mellékelte a tőlem kapott anyagokat is. Aztán se kép, se hang...

A jelentés - egyebek mellett - kiemeli, hogy Jakubcsik szállitásai és a Hajdú Privát Petrol Bt. értékesitései között összefüggés van... [Falrengető!] A rendőrség nem érti, az olaj ellenértéke miért svájci bankszámla javára nyer átutalást. [Na vajjon miért?]

Az olajozásnak szolnokmegyei és csongrádmegyei elágazásai is vannak [Hát persze!] Hevesben is van valami ide is vágó disznóság, de a kért operatív jelentést a hevesiek nem küldték meg. [Ej ráérünk ...]

Annyi egészen bizonyos, hogy Kiss Ernő és csapata az égvilágon semmit sem csinált a hajdúmegyei olabűnözés felszámolása érdekében. Több hónapon keresztül. 

Mert is is történt kb. márciustól kb. juliusig?
Olajszerelvények tucatjait fogadta a repülőtéri "olajüzem". Kocsiszámra érkeztek a szőkítő savat és más vegyi kellékeket szállitó tehergépkocsik. Három műszakban folyt az olajszőkités [a módszert később a tiszacsegei telep felszámolásakor rekonstruáltuk]. Szinte százszámra érkeztek a [többnyire] vadonatúj olajszállitó kamionok és hordták vitték a szőke olyajat. Nem tünt fel senkinek? Majd később visszatérek arra, hogy sanda gyanúm szerint ezt az olajat nem a dülőutak mentén merték cseberből vederbe, henem a MOL kutaknál szolgálták ki "szabályosan". 

De! Biztos feltünt egyeseknek, sőt másoknak is. Ám a telepet a Strázsa Bt. marcona fegyveresei vigyázták: Papp Imre emberei. [Amikor, később, a vámkommandóval lecsaptam - az addigra kiüritett - telepre, még megtaláltuk a ketrecükben is félelmetes farkaskutyákat és Nagy Andrásgumibotját, továbbá egy vizzel félig telt hordóba dobott "őrnaplóját" ...] Ezt a szobámban a radiátoron száritgattam...

Hírlett akkoriban, hogy a savazott olajok egyrésze nem tesz jót a gépkocsiknak. Pletyka volt az egész? Egy fenét!

A kezemben van a Tiszántúli Vizügyi Igazgatóság bejelentése a Debreceni Városi Ügyészség részére [1993.09.07 - 591/1993]. Ez a következőkre utal. A Hungária Privát Petrol Kft.-vel kötöttek szerződést üzemanyag szállitásra, melyet a Hajdú Privát Petrol Bt. képviselője Nagy András írt alá. [Egy test egy lélek...] A szállitott mennyiség 88.650 liter volt. A savazott olajtól 7 munkagépük adagolója ment tönkre.

Azt nem tudom, hogy az akkor már az ellenem folyatott áskálódással leterhelt későbbi VIP listás hitelfelvevő Biharyné Móricz Irén Városi ügyész, mit tett, mit nem tett az ügyben.

Juliusig mindenesetre ment a verkli, de nem egész olajozottan. Hogy miért nem, a következő folytásból derül ki. 


2007.07.25.



4.


 Hannibal inter muros !


Olajüzem a debreceni repülőtéren,Tiszacsegén.


A paragrafus taposás és az álarchullás végigkiséri az egész szemét históriát. Viszont Ami most következik más címet igényel. A latinnyelvű idézet a legnagyobb veszélyre figyelmeztette Róma polgárait: "Hannibal ante portas!" A pun birodalom ill. városállam Carthago vezére az "ellenség"szinonimája volt.  Róluk mondogatta szinte eszelősen a bölcs Cato a Szenátusban "Ceterum censeo Carhaginem esse delendam". Pontosabban minden beszédét ezzel fejezte be: "egyébként javaslom Karthago elpusztítását"!

[Nem azt hirdette tehát, hogy a "Megnövekedett Karthágóval együtt kell élnünk, mert ez a szabadságunk záloga..."]

Nos Hannibal hiába kelt át harci elefántjaival az Alpokon, Rómát nem sikerült bevennie, még a kapuk elé sem került.

Rómának szerencséje volt, hogy nem olyan hadvezérekre bízta a külső ellenség elleni harcot, mint antalljóska nálunk a belső ellenség - a bűnözés elleni harcot.

Görgyi Kálmán, azóta levitézlett, legfőbb ügyész és hű samesze Fábián János fentebb már idézett és lentebb még idézendő intézkedéseinekközvetlen okozati szerepe volt abban, hogy a két olajmaffia több mint fél évig gyakorlatilag zavartalanúl üzemelhetett a repülőtéren, olyan helyen amelyre főügyészi szobámból szinte közvetlen rálátás nyilt...

Sajnos képtelen vagyok ellenállni annak a kisértésnek, hogy ideszúrjak valamit. Már többször emlegettem Johannes Öhquist írót, akinek "A Führer Birodalma" c. könyvét magyarúl is kiadták [Gede Testvérek Bt. Budapest, 1999]. A z író idéz egy Rolf Gardiner nevű írótól, aki viszont Goethétől idézi a következőket.

"Csak a törvény tehet szabaddá bennünket!"

További részletezés nincs. Nyilvánvaló azonban, hogy az író, ill. költőfejedelem az
erős, a mindenki által betartott, ill. betartatott - a gyengéket is védő - törvényre gondolt.

Dehát hogy jön Goethe az ELTE párttitkárához, aki a bűnözés megtűrésében, a vele való együttélésben, "fedezi fel" a szabadság forrását.

És most egy kis "hangulatkeltés" következik.

A bűnözéssel való [kötelező] együttélésnek igen sok következménye lett, amióta e gaz doktrinát a "legfőbb bünüldöző" meghirdette.

Ime az egyik. Egy spártai külsejű, ám annál értékesebb beltartalmú, Honlapban többek között a következők olvashatók."A részletes számítás szerint [a táblázatot a szerkesztőségnél letétbe helyeztük, és komoly érdeklődés esetén elkérhető] az utóbbi tíz évben mintegy 3,8 milliárd liter gázolajat hoztak forgalomba, illetve használtak fel feketén. Ezen mennyiség alapján megállapíthatjuk, hogy a szóban forgó évekre vonatkoztatva sima kamatos kamattal [nem büntető kamattal] számolva 436,7 milliárd Ft kárt okoztak a költségvetésnek [tehát nem 100 milliárd Ft összegű a kár, amint egyesek állítják]. A környezetnek okozott, illetve okozható kár ennél az összegnél legalább egy nagyságrenddel nagyobb. A számításnál abból kell kiindulni, hogy 1 liter gázolaj 20 ezer köbméter vizet tehet ihatatlanná. Ha csak 1%-os veszteséggel is számolunk, akkor ebben az esetben 37,8 millió liter olajszármazék szivárog a talajba, illetve ezzel a talajvízbe. Egy köbméter víz átlagos ára áfa nélkül Magyarországon 1999-ben 109,12 Ft volt. Tehát a környezetszennyezésből származó kár lehetséges összege:
20000 m 3 x37,8x10 6 literx109,12 Ft= 82494,7 milliárd Ft." .

Persze nem tudhatom, hogy a Pintér - Boross - Györgyi - Solt féle erkölcsi analfabétáknak mit mondanak ezek a sorok, ezek az adatok? Ha végre valaki megkérdezné őket, nyilván azt mondanák: "na és, mi közöm hozzá?". Nos, bizonyítható, hogy igenis közük van hozzá. A büntetőjogi értelemben is vett károsodás valamely emberi tevékenység okozata. Az okozati összefüggés néha nagyon nehezen kibogozható valami, de az okozati láncolatok szövedékét igenis szépen sorba lehet rendezni, mint egy ejtőernyő összegubancolódott zsinórzatát, és nyomban világossá válik, melyik szál honnan indúl és hová vezet.

[Ejtőernyős újonc koromban amikor elém hajították a teherkocsi platójáról az első ejtőernyőt, azt mondtam, hogy a zsinórgubancot sohase' tudom rendezni. Azután belejöttem. Így vagyok ma már akkor is, ha a károkozó emberi magatartások szövedékét kell rendeznem...]

Én sem akarok az elriasztó tények és számok fölött filozofálni. Én csak annyit tudok, hogy a kimutatásban szerplő károsanyagok egyrésze Debrecenben folyt a talajba.
Annyit tudok továbbá, ha a kritikus hónapokban nem lettem volna tétlenségre, vagyis arra kárhoztatva hogy Györgyivel, Fábiánnal, sameszeikkel [még majd megnevezek néhányat] a rézorrú Bohollyal és Széll Gabikával vitatkozzak, már márciusban, de legkésőbb áprilisban azt tettem volna, amit juliusban megtettem!

Azaz lerohantam volna az olajüzeme(ke)t és mindenkit letartóztattam volna, akit elől - hátul találok. Így juliusban már csak a madárkák kihült fészkeit, no meg a piszkát, találtam. A debreceni - repülőtéri "régi" és a tiszacsegei "új" szőkitő telepen egyaránt. Hál' istennek nem kellett mindannyiuk nyomát bottal ütögetnem. Többségüket elkapdováltam és sittre vágtam. Meg is jegyezték - finom iróniával - hogy Hajdúban több "olajos" ül, mint az egész Országban. Jószerint csak Rektor Jánosnak sikerült megpattannia. "Emigrált", de hazajött és most épp' ül...

És "persze" megúszták Papp Imre és Ferenczi Flóra - Györgyi különleges védencei. Hogy mennyire azok voltak, a legfőbb ügyészségi íratok bizonyítják, amelyek egyrésze ezután (!) kerül tálalásra... [Györgyi túl magabiztos volt, nem ügyelt eléggé a részletekre. Reményeim szerint ez fogmost a nyakára tekeredni!]

Sokmindent irhatnék még, de ideje rátérni a lényegre: hogy bukott le mégis a két olajmaffia?

A történet bonyolúlt. Most csak azt írom le, amit megéltem. Junius végén, vagy Julius elején úgyszólván berohant főügyészi "szentélyembe" egy apró, sánta, dühös emberke és szinte felelősségre vont, miért tűröm ami az orrom előtt folyik?

Ilyen esetben mindig meditálok [néhány másodpercig ...] kihajítsam e a vendéget. Döntésem többnyire pozitív... [már előállitó helyiségben is ültem és bilicselve is utaztam ilyesmi miatt]. Ezúttal valami azt sugta, hallgassam meg a kisembert. Mondtam, egyelőre fogja be a száját. Azonnal hozatok kávét és ásványvizet. Ezeket igya meg és utána folytassa,- halkan és tagoltan.

Csuja László elbeszélésből az alábbi história kerekedett ki.

A debreceni repülőtér többségi tulajdonosa a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet elhatározta a repülőtér talajának megtisztitását az itt állomásozott szovjet repülőezred által előidézett olajszennyezéstől.
 
----------------------------------

[Itt hozzá kell tennem, hogy a repülőtéren egy olyan repülőegység állomásozott, amelynek bevetési kapacitása 24 db. "Backfire" bombázó volt. Ezek egyenként 2 db.  fél megatonnás hidrogénbomba hordozására voltak alkalmasak. Az ezred gépei összesen tehát 48 db., azaz 24 megatonna kapacitású, hidrogénbombát voltak képesek, riadó esetén 3 - 4 perc alatt (!), levegőbe emelni. Hogy "súlyos" e egy ilyen azállitmány? Ez az ezred Olaszország irányában támadott volna az X-napon. Olaszországban állomásoztak viszont a Magyarországra beprogramozott NATO rakéták. A "leosztás" esetére pl. Nagy-Budapest adagja [is] fél megatonna lett volna. Ez a Gellérthegyet bedöntötte volna a Dunába és a Várost többméteres "tsunami" borította volna el.

Egy megszállt állam polgára persze hallgat az olajcsorgatásról, ha nyakán űl a Moloch. De mit tesz akkor ha az elhagyott [repülő]teret egy csapat mocskos patkány veszi birtokba, azaz szállja meg, és ugyanúgy szennyezi a Haza földjét, ha nem jobban, mint "jogelőde" a Vörös Hadsereg? Van aki szól, van aki továbbra is hallgat és van aki elhallgattatja, aki szót emel.
 
Értelemszerüen ide sorolódik az ex legfőbb ügyész, aki ritka hülye interjút adott a Hajdú Bihari Naplónak, "a demokrácia 'legkellemetlenebb'ügyének" minősítve az olajbűnözést. Emleget felelősséget is, persze a sajátján kivűl. [A cikk rövidesen "beolvasásra" kerül...]

----------------------------------

Csuja elbeszéléséhez visszatérve [és a fent már emllitetteket részben ismételve] az derült ki, hogy az előzetes talajvizsgálattal és kárfelméréssel megbízott cég(ek) emberei rájöttek, hogy a talajszennyezés tovább folyik - az "olajcégek" által.

Ezt Csuja nem hagyta szó nélkül. Úgy tudom, ő is kapott a fejére, a pofája miatt. A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet korrupt igazgatóját viszont sikerült hidegre tenni. Így elhárult az akadály, legalábbis a kárfelmérés és a tényfeltárás vonatkozásában.

Ebbe én is besegítettem, amennyiben felkértem a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget, pontosabban annak igazgatóját Szabó Jánost, hogy kapcsolódjanak be a "vizsgálódásba". Ezt meg is tették. Ki hallott róla Debrecenben és az Országban, hogy mire jutottak? Nem volt publikus? Nem volt fontos? A kár nem volt "számos"?

Ezt a "gyanús mozgolódást" természetesn idejében megtudta az olajmaffia vezetése. Első kézből megtudhatta, hisz sz ő cinkosuk volt a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet debreceni hivatalának vezetője a már emlitett Dr. Magyar László.

A maffiatanács úgy döntött, hogy "evakuálják" a debreceni üzemet.

Jakubcsik Ferencnek Tiszacsegén volt egy [természetesen engedély nélkül épitett] dácsája, nyilvános telefonszámmal... Vélhető, hogy helyi ismeretségekre tett szert és
az ő agyából pattanhatott ki, hogy Tiszacsegén egy termelőszövetkezet üzemen klivül álló terményszárítóját béreljék ki a további olajozás céljára. Itt a díszes Papp házaspár előzetes tárgyalásokat folytatott, de azután nyomuk elenyészett... Arra is volt adat, hogy Ferenczi Flóra asszonynak is vannak ismerősei Csegén, de ezeken a szálakon nem volt idő végigmenni.

Az evakuáláshoz viszont kellettek a repülőtéren használt, egyenként 50.000 literes, tartályok. Probléma egyse' merült fel. A jódumájú Rektor János"megmagyarázta" Dr. Magyar Józsefnek, hogy 7 tartályt "bevizsgálás" végett valahová [...] el kell szállítani. Magyar doktor "elhitte" a mesét és engedélyezte az elszállitást. Közben sem neki sem Dr. Hevesy József debreceni polgármesternek nem tünt fel, hogy az olajosok nem fizetik a repülőtér használatáért járó nevetséges bérleti díjakat sem, az mégkevésbé, hogy e díjakat behajtsák e különös "bérlőkön".

Az "allokáció" remekül sikerült!

Az új üzem "praktikusabb" lett mint a debreceni... Amikor - később - a telepet "megszálltam", a szakemberek segitségével a következőket lehetett megállapítani.

A száritó egyik oldalán egy hatalmas betonozott térség volt, a legideálisabb arra, hogy ott kamionok forgolódjanak. Az "üzem" racionális" kialakitása folytán tulajdonképp nem is nagyon kellett forgolódniuk.

Két tartályt a száritó egyik végénél helyeztek el. Ezekbe érkezett folyamatosan a szinezett olaj, vagyis a HTO.

Az épület belsejében helyeztek el további 3 tartályt. Itt fedett, zárt, a kandi tekintzetek
elől elrejtett helyen folyt az olaj savazása, ill. a savazott olaj - immár gázolaj - pihentetése. E művelet befejezése után a "tiszta" gázolajat kiszivattyúzták az épület másik végébe állitott két tartályba és már vihették is az innen "kiszolgált" olajat a kamionok - érzésem szerint a MOL kutakhoz... Ha most eleresztem a fantáziámat, olyan feltevésre is juthatok, hogy e kettős müveletet: a savazott HTO letöltését és a savmentesitett "tiszta" gázolaj feltöltését a kamionok akár "egy menetben" is bonyolithatták. Ez a megoldás látszik ésszerünek. Így nincs üresjárat. Az egyébként is jól jövedelmező "vállalkozás" a költségek "optimalizálása" révén még busásabb hasznot hajthatott.

----------

Itt megint beiktatok egy "adomát", hogy szövegem ne legyen olyan álmositó.

Egyszer az egyik szolgálat jelentette nekem, hogy Hortobágyon pályázatot hirdettek egy benzinkút eladására. A "legkomolyabb" vevőnek egySzabó nevű úriember mutatkozott, aki úgy alkudott, hogy szétnyitotta a dzsekijét. Ennek egyik zsebében egy nagyalakú pisztoly a másikban pedig egy vastag forintköteg vált láthatóvá. Nyert!

A texasi ízű történetet hittem is,
 meg nem is. Ám kisvártatva megjelent három egri nyomozó a következő sztorival. Egy Szabó (!) nevű úriember ül lent bebilincselve a gépkocsijukban. Kérdeztem, miben ártatlan a jóember? Erre elmondták, már kb. 182 benzinkutat vásárolt fel szerte az országban, részben Heves megyében. Emlitették Hortobágyot is. Így ugrott be a fenti "hihetetlen" történet.

Kérdeztem, miért épp hozzám jöttek? Kávét akarnak inni? Egy felest is lehet...

Erre, nagy szabódások közepette, elmondták engem hírből ismernek és arra kérnének, hívjam fel egri főügyész kollegámat és dumáljam rá, hogy járuljon hozzá a pasas őrizetbevételéhez és kezdeményezze az előzetes letartóztatását.

Kénytelen voltam csodálkozni. Ez maguknál nem természetes ilyenkor? Hát nem - válaszolták - a mi főügyészünk mindenki kienged...

Felhívtam hát a kollegát, de mielőtt a tárgyra tértem volna tapintatosan érdeklődtem "faszikám, nálatok van olajozás"? A leghatározottabb nemmel felelt. [Őt sem nyudíjazták...] Mindenesetre tolmácsoltam a derék zsernyákok kérését. Abból, hogy ezután nem sirtak nálam, arra következetek - elkapták Szabót. Persze az is lehet, hogy letolták őket, hisz ők is megkerülték a szolgálati útvesztőt, akár csak jómagam... 

 ----------

Tehát Tiszacsege...

Az ügyről viszonylag, sőt abszolúte, későn szereztem tudomást. A "lerohanással" is elkéstem. De mielőtt arra rátérnék, hangulatkeltés végett összeítem egy emlékezetes nap: 1993.07.17 napjának sajtóeseményeit.

E napon jelent meg a Népszabadságban, hogy negyvenmilliós olajcsempészési ügy gyanúját vetette fel az a körülmény, hogy a balmazujvárosi vasútállomáson egy 16 olaj-tartálykocsiból álló szerelvény vesztegel, amelynek nincs "gazdája". Ugyanezen napon hírt adott az ügyről - némileg eltérő tálalásban - a Magyar Hirlap is.

A rövid és nem egészen velős cikkek is tükrözik, hogy az Országban - nem is a felszin alatt - aggályt keltő folyamatok zajlanak.

--------------


Ugyanezen a napon (!!!) jelent meg a Magyar Hirlap "Szombati MH-Extra" rovatában a későbbi csigatévés Pintér Dezső egészlepedős interjúja Györgyi Kálmán legfőbb ügyésszel.

A jelek szerint az alany és az állitmány előre beszélhethettek a témáról, mert Pintér már a bevezetőben felveti "sokak számára cinikusnak tünhet", amit majd Györgyi mond. Hát tényleg, kiderült, Györgyi nem megy egy kis cinizmusért a szomszédba, ha mások vagyonáról, testi épségéről, sőt akár életéről van is szó.

Elöljáróban szólva, mind az alkotmány, mind az Ügyészségról szóló Törvény a bűn üldözést teszi a legfőbb ügyész legfőbb kötelességévé. De mit mond e kötelezettségek "alanya"?

"Magyarországnak (!) igenis (!) be kell (!) rendezkednie arra, hogy a korábbi évtizedekkehez képest nagyságrendekkel megnövekedett bűnözéssel együtt kell (!)
élni .... A bünözés bizonyos értelemben az az ár, amelyet egy szabad társadalom polgárai a szabadságért fizhetnek." [Lásd Goethe vélményét fentebb...]

És ezt az embert nem csukták se a börtönbe se a bolondok házába. Ezért a "szabad társadalomnak" igen nagy árat kellett fizetnie, nemcsak anyagiakban, hanem a szabad ságjogok súlyos csorbúlásában is, hisz - Györgyin kivül - mindenki tudja, ha nem tudta, megtanúlta, hogy a bűnözés jogi tárgya mindenekelőtt az egyének ill. azok csoportjainak szabadsága.


----------------------------

De hadd térjek vissza most apró - cseprő főügyészi gondjaimra. 

Senki se' állithatja, hogy a Strázsa Bt. ne állt volna a helyzet magaslatán a tiszacsegei "új  üzem" őrzését illetően is. A Hajdú Bihari Napló [1993.07.27] megírta, hogy riporterüknek a helybeliek közül többen szóvá tették, hogy "az azóta kereket oldott társaság nem kedvelte, ha kiváncsiskodók vetődtek a közelükbe, ezért az út felőli bejáratot le is zárták, helyette egy nehezen megközelithetőt vettek igénybe".

Továbbhaladva az olajügy kesze - kusza ösvényén a Legfőbb Ügyészség, velem szemben tanúsitott növekvő arroganciájáról, számolok be. Ősi szokás, hogy szakaszvezetőt tizedes jelenlétében nem szabad lebaszni. Méginkább bevett szokás, hogy egy tizedes útján egy szakaszvezetőt nem lehet kioktatni.

Én mint megyei főügyész a Főügyészség főosztályainak nem voltam alárendelve, közvetlenül a legfőbb ügyész és helyettesei voltak a fölötteseim. [Még a moszkovita Vajda Alajos is csak "értesitett" arról, hogy a legfőbb ügyész nem bántja Ferenczi Flórát [lásd fent].

Ellenben a tiszacsegei üggyel kapcsolatban, valószinüleg érintve a balmazujvárosi "szellemvonat" dolgát is, egy bejelentést tettem. Valósznüleg Fábiánnak, de semmiképp sem Molnár Ervinnek, aki osztályvezető-helyettes volt akkoriban.

A jelentésem szövege nincs a birtokomban, de hogy tettem jelentést, Molnár Ervin levele igazolja, amely annak számára és dátumára is hivatkozik.

A levél sokatmondó, és mivel rövid is, idézem.

Legfőbb Ügyészség Nyomozás felügyeleti Főosztály. Nyfl. 12.865/1992.

"Tisztelt főügyész úr!
Ig. 12.865/1993 számú, 1993. július hó 21 napján kelt (!) jelentésére hivatkozással emlékeztetnem kell a Nyfl. 12.865/1992/3-II. számú intézkedés tartalmára és - a jelentés 2. oldal (4) bekezdésében írtak folytán - annak pontos követésére. A jelentésből az nem tünik ki, hogy a most feltárt büncselekmény összefügg -  e a Borsod Abauj Zemplén Megyében indított eljárással, ezért nem itélhető meg az sem, hogy a külön eljárásnak helye van e. Budapest, 1993. julius hó 22 napján. Dr. Molnár Ervin főosztályvezető helyettes ügyész."

Emlékeztetőül.

Ilyen szám alatt [Nyfl. 12.865/1992 -  1992. február hó 4] először Györgyi személyesen utasitott, hogy Papp Imrével szembeni tényállitásaimat, ill. bizonyitékaimat a kijelölt Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak sziveskedjek eljuttatni.

Ezt az utasitást később Fábián fejelte meg. Ez volt a Molnár Ervin által csak szám szerint hivatkozott Nyfl. 12.865/1992/3-II. számú utasitás. Ez mondja ki, hogy Pappék ellen nem merült fel bizonyiték és ez az utasitás kötelez arra, hogy anyagaimat a Jakubcsik ügyben eljáró felügyelő ügyésznek, azaz a miskolci illetőségű Széll Gabriella kisasszonyak küldjem meg.

Molnár Ervin pimasz levelével kapcsolatos akkori és jelenlegi véleményem a követke
ző.

Ő, a Nyomozásfelügyeleti Főosztály második számú csahosa, saját nevében egyáltalán nem levelezhetett volna velem. Nem oktathatott ki és nem utasithatott semmire. Megtette.

Ha már ezt megtette, el kellett olvasnia felterjesztésemet, amelyből annak világosan ki kellett számára derülnie, hogy új (!) tésztáról van szó és nem arról a szecskáról, amelyen a miskolciak kérőztek. Ezt viszont nem tette meg.

Tájékoztatnia kellett volna, hogy jelentésem tartalmával kapcsolatban mi a cimzett érdemi állásfoglalása. Ezt sem tette meg.

Azt, hogy nekem a cseléddel üzentek és általa figyelmeztettek, fenyegettek meg, csak úgy értékelhettem, mennél több tényre bukkanok az olajühgyben, annál rosszabbúl áll a szénám Györgyinél, Fábiánnál, stb.

Erre aztán begorombultam és egy olyan felterjesztést küldtem Györgyinek, amit biztos nem tett ki az ablakába. Jelenleg sajnos ez a felterjesztés sem áll rendelkezésemre.

[Saját felterjesztéseimet azért nem találom, mert ezek floppy lemezre lettek mentve. A lemez nálam maradt. Lemásolni ezért fölöslegesnek tartottam ezeket. Most "csak" a floppy lemezt nem találom... Remélem, még előbukkan.]

Arra emlékszem, hogy a jelentésben úgyszólván az egész éjjeli edény tartalmát kiöntöttem a legfőbb ügyész úr kényes orra elé. És ami a lényeg, kimutattam, hogy a jelenleg is folytatódó debreceni [tiszacsegei] olajbűnözés ügyében a megyei főügyészt kirekeszteni nonszensz.

A tiszacsegei "rácsapásról" bőséges dokumentációs anyag keletkezett, amelyet az u.n. "Nagy Olajdossziéban" helyeztem el. Munkaköröm átadásakor az asztalra helyezett dosszié mintegy 60 - 70 cm. magas volt. Azt kértem Fábiántól és Nagy Kálmántól, hogy a dossziét [legalább] ne szedjék szét. Szétszedték...

Ebből a "korból" egy jelentés hőpapiros fax másolata maradt birtokomban,  Száma Bü. 150/1993. Kelte 1993.08.04. A jelentést Figula István és Faragó Lajos pénzügyőr főtörzsőrmesterek [a Vám Nyomozó Hivatalnak az akcióban résztvevő nyomozói írták alá.]

Néhány idézet a jelentésből.

" A megyei főügyész úr Ig. 298/1993 szám alatt 1993. julius 22-én [kelt utasitása alapján] a Tiszacsegei "Béke" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet területén levő üzemanyag tartályok ellenőrzését hajtotta végre a Debreceni Vámhivatal, a Balmazujvárosi Rendőrkapitányság és a Hajdú Bihar Megyei Nyomozó Hivatal bevonásával.
A telep bejárása, szemrevételezése, valamint a meghallgatott személyek  meghallgatása során az a következtetés alakult ki, miszerint Jakubcsik Ferenc a Hungária Privát Petrol Kft. ügyvezetője és hozzákapcsolódóan Nagy András, a Hajdu Privát Petrol Bt. ügyvezetője vette bérbe Szalontai Sándortól a Petihát Bt. ügyvezetőjé
től a TSZ. telephelyének azt a részét, ahová elhelyezésre kerültek az 50 m3-es olajtárolók. A tárolókban levő anyagokból, a tárolókat körülvevő földből éa  a telephelyen található vegyi anyagokból mintát vettek, amelyet a Tiszántúli Környezet védelmi Felügyelőség bevizsgált. A vizsgálat kimutatta az olajszármazékokban , ill. az olajszármazékkal szennyezett földben a sav jelenlétét.A fentiekből levont következtetés az volt, hogy a tiszacsegei telephelyen háztartási tüzelőolajból, savas kezeléssel a szinezőanyagot kivonták, a keletkezett savas olajat tovább kezelték fehér porral amelynek hatására az olaj elvesztette savtartalmát.

A fentiek alapján alapos volt a gyanú arra, hogy Jakubcsik Ferenc, Nagy András és Szalontai Sándor valamint társaik a jövedékkel való visszaélés büntettét követték el.

Dr. Szeszák Gyula megyei főügyész szóbeli utasitása alapján, amelyet azt követően írásban is közölt, 1998. julius 28-án őrizetbe lett véve - a Balmazujvárosi Rendőr kapi tányság által - Szalontai Sándor ... Valamint a Hajdú Bihar Megyei Nyomozó Hivatal által Nagy András ... és Jakubcsik Ferenc ...

Jakubcsik Ferenc elmondta, hogy ... olajat ad el különböző cégeknek ... Debrecenben a Repülőtéren a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettől bérelt tárolókban tárolta a felhasználásra szánt gázolajat és saját (!) tartálykocsijaival szállitotta  azokat a megrendelőkhöz. A repülőtéri telepén egyáltalán nem folytatott olyan tevékenységet, amely háztartási tüzelőolajból vegyi kezeléssel történő gázolaj előállitás müvelete elett volna ..."

Jakubcsit bölcsen hallgatott arról, hogy "árujának" jelentős részét a Hajdú Privát Petrol Bt. közerűködésével forgalmazta. Azt, hogy a debreceni repülőtér talaját is szennyezték a savazással, szakértői vélemények bizonyitják. Arról is hallgatott, hogy az olajozásra a Strázsa Bt. - Papp Tamás és Papp Imre cége a Strázsa Bt. ügyelt.

Képzeljék, Györgyi engedett (!!!). Visszatétette az "OLAJÜGYET" Hajdú Bihar Megyébe.

De ezt a "kegyet" a következőkkel pántlikázta meg.

[Legfőbb ügyész. Nyfl. 12.051/1993/4-II. - 1993.09.30] "Korábban több alkalommal, az 1993. szeptember 3. napján kelt véleményes jelentésében pedig visszatérően kifogásolja a 'kizárása tárgyában' meghozott legfőbb ügyészségi intézkedést. ... Ezért felhivom főügyész urat, hogy a dr. Papp Imre és neje ellen korábban indult büntetőeljárás intézéséből történt kizárásáról rendelkező, álláspontommal mindenben megegyező, intézkedés - minden 'szakmai' alapot nélkülöző - kifogásolásával hagyjon fel."

Valószinű az olvasónak nem olyan rövid az esze, mint a dörgedelem írójának, mégis emlékeztetek arra, hogy kizárásomat Fábián János eszközölte [Nyom. ell. 19.164/1992/1 - 1992. november 11] és az csak Freenczi Flórára vonatkozott. Az indokot pedig abban jelölte meg, hogy "a megyei rendőrfőkapitány és a megyei főügyész között kölcsönös együttmüködés es 'szükséges' munkakapcsolat" nem teszi lehetővé, hogy az oldalborda ellen eljárjak...

Hogy véletlenül el ne tévesszem, hol lakik a jóisten és ki - kinek a barátja, védence, a legfőbb ügyész még hozzáfűzte.

"Amennyiben a Nagy András és társa ellen indított bünügyben dr. Papp Imre 'vagy' dr. Ferenczi Flóra büncselekmény elkövetésével 'volna' alaposan gyanúsítható ... arra utasitom (!!!), hogy a gyanúsitottá nyilvánitást megelőzően, az iratok felterjesztése mellett, az ügy intézéséből történő kizárását kezdeményezze."

Azaz tegyem lehetővé ismét egy olyan nyomozó hatóság kijelölését, amely Papp Imréék ellen nem (!) nyomoz.

A biróságok Györgyi ellenem 'rágalmazás' miatt tett feljelentése alapján, valamint az általa ellenem indított polgári perben azt állapitották meg, hogy a legfőbb ügyész nem követett el bünpártolást. Igazuk volt! Ez tényleg nem bünpártolás! Hogy micsoda, arra akkor térek ki majd, ha beszámolok Pappék büntársainak sorsáról és a Papp család életútjának szerfölött kedvező alakulásáról.

Ha Mészáros úr [Pintér úr későbbi cégtártsa], maga Pintér úr és kvázi barátja Györgyi úr nem szarnak a fejemre a 66 tartálykocsi ügye kapcsán, Jakujbcsik nem követhetett volna el ötvennmilliós ÁFA-csalást és Pappékkal, illetve Rektorral nem olajozhattak volna még, jó félévig, Debrecenben ill. Tiszacsegén. Akik ezt számukra lehetővé tetteék - ismétlem - nem bünpártolók. Majd "versem végén" a jogi minősitést is elvégzem...

Őszintén szólva utólag elgondolkodtam azon, hogy alakúl a sorsom, ha legalábbis szemethunyok a főkapitány úr dolgai felett. Eljátszom a nem halló, nem látó és nem beszélő három majmot - egyszemélyben. Sőt egy kis szerény sápot is szedek barátságos magatartásom fejében. Nem kizárt, ha ezt teszem, Györgyi még mindíg leg
főbb ügyész lenne. Én lennék a kedvence. És főleg most én lennék a táblai főügyész magas nyugdíjjal és magas fizetéssel. De jaj annak, aki rossz lóra tesz.

Ma [jul.31] már nem telik többre, de még megírom, ne legyek szószegő, mi a véleményem a "hivatali packázásról", mint "jogintézményről". Főügyészkedésem mézeshetei idején valaki jóindulatúan kérdezte, hogy érzem magam a Legfőbb Ügyészségen. Kissé elmélázva, azt válaszoltam: "mint golyó a flipperben". Csak ké
sőbb jöttem rá, mennyire ráhibáztam, a szög fejére...

Az állampolgár úgy érzi, hogy vele packáznak a hivatalban. Téved. A packázás az értelmező szótár szerint azt jelenti, hogy valaki "hatalmaskodóan pimaszkodik". E megfogalmazás nyilván helyes, de - szerintem - nem teljes. A packázás kéjesen elnyújtott élvezetet is jelent. Ilyet semmiképp sem érez egy "igazi" hivatali despota akkor, amikor az alázatosan remegő klienst betapossa az agyagba. Ez számára unalmas rutinmüvelet.

Az igazi "hivatali packázás" a hivatalokon belül (!) folyik. Két dimenziója van, mint a  koordinátának: egy vertikális [felülről lefelé, ill. alulról felfelé] és egy horizontális [balról jobbra, ill. jobbról balra]. Én most a "függőleges tengellyel" foglalkoznék kissé.

 A Budapesti Katonai Főügyészség vezetője Dr. Székely György ezredes mesélte nekem, hivatalában, egy névnapi köszöntés alkalmával [amikor éppen Györgyit szidtam "hatalmaskodása" miatt] hogy főnöke Dr. Kovács Tamás - jelenlegi legfőbb ügyész - egyszer "kirugással" fenyegette, mert hivatali látogatásakor nem az épület előtt az utcán fogadta, hanem a Fővárosi Főügyészség folyosórészének bejárati ajtajánál...

Nem vagyok paranoiás, de éreznem kellett, hogy Györgyi kezdettől utált, mint a szart. Sajnos és ilyenkor "rájátszom" és ez ritkán használ az előmenetelemnek, bárhol is próbálok előremenni.

Azzal kezdődött, hogy egy főügyészi értekezleten a szolnoki főügyész belémkötött. Én mindössze annyit mondtam, hogy mivel nem tudnék higgadtan válaszolni, a válasza dást elhalasztom. Györgyit ez felpaprikázta (?) és kijelentette, hogy ezen a helyen ez a stílus nem helyénvaló (?). Nem tudom, neki volt e gyerekszobája. Nekem volt és úgy gondoltam, nem sértettem semmiféle illemszabályt. Kisvártatva, egy hivatali problé mán, két osztályvezető ügyész úgy összeveszett, mint két piaci kofa. Györgyi hallga tott. Ebben a csendben azt a halk megjegyzést tettem: "ahá, kapiskálom már, milyen itt a stílus..."

Sokat vitatkoztunk az igazságtételen, és miután csak én mertem szembeszállni vele, dörgedelmeit általában rám célozva intonálta.

Egy alkalommal úgy "adtam neki igazat", hogy természetesnek minősitettem azt a jelenséget, hogy '56 eseményeit másként látja aki tüzet vezényel, másként aki tüzel és megint másként akire lőnek. Erre ordítani kezdett, hogy ő nem lőtt senkire, sőt lelőhették volna - mikor kenyérért ment ...

A csúcs azonban nem ez volt, hanem egy egy legfőbb ügyészi lebaszás egy telefax miatt, amivel megkerültem a szolgálati utat. [Az "Önmagamról" c. rovatban írtam valamit egy földfoglalási akcióról, ez volt az előzmény...]

A "packa" úgy indult, hogy egy balatonlellei fejtágitó záróünnepségén hozzám lépett és megkérdezte, van e a számára egy (!) percem? Kezemben a sörösüveggel azt válaszoltam, hát persze!

Ekkor azt mondta, hogy engem nagyon tisztel és szeret, de ha mégegyszer ráfaxolok egy államtitkárra kénytelen lesz velem szemben "közhatalmi eszközöket alkalmazni".
Ilyesmit eddig nem pipáltam, nyilván hülye képet vághattam, mire rám kérdezett, mi a válaszod?

Nos erre tértem magamhoz. Válaszom a következő volt. "Egy percet, azaz 60 másod percet  kértél. Ebből te beszéltél 45 másodpercet. A maradék 15 másodperc alatt képte len vagyok érdemben válaszolni. Majd írok, jó? Hát ez is egy szög volt főügyészi karrierem koporsójába ...



5.

 Harapófogó.


"Lázadás Caine hadihajón."



Az alfejezet címe Herman Wouk regényének címével azonos. A regény egy idézettel kezdődik, amelyet a szerző az amerikai haditengerészet szolgálati szabályzatából vesz.

"184. §. Szokatlan és rendkivüli körülmények szükségessé tehetik, hogy valamely beosztott - akár őrizetbe vétel, akár beteggé nyilvánitása útján - leváltsa parancsnokát. E rendszabály semmi esetre sem hajtható végre a ... haditengerészet parancsnokságának ... kifejezett hozzájárulása nélkül, kivéve, ha az illetékel előljárók tájékoztatására bizonyíthatóan nincsen mód." 

Nos engem épp nem tartóztattak le, "csak nem hajtották végre utasitásaimat, "joggal" számítva arra, hogy a "parancsnokság" a teljes feleoldozást az ellenszegülőknek megadja majd. Úgy lőn!

Az előző részben megpendítettem a hivatali packázás "jogintézményét". Egy tulzottan makacs alárendelt akaratát megtörni, tekintélyét lejáratni, felülről is lehet, de az igazán hatékony módszer a kétirányú. Az Ügyészség merev hierarchiájában horizontális hivatali kapcsolatok nincsenek. Egy megyei főügyészt pedig szerfölött veszélyes alúlról fúrni, kivéve ha ...

[Közbevetőleg megmlitem, hogy "önéletírásomban" külön fejezet foglalkozik életem "Ügyészségi intermezzójával."  Kerülni szeretném az ismétléseket, átfedéseket, ezért itt lehetőleg nem írok olyasmikről, amiket ott leirtam. Az idézőjelbe tett címről, odaugorhat, aki akar.]

Előbb a felülről lefelé áramoltatott "impulzusokkal" foglalkoznék.

A főkegyúr kegyeit nem [csak] az olajügy miatt veszitettem el. Az olajon kivül három ügy bosszantotta különösen.  A "Földfoglalási ügy", A "Mózes ügy", a "Főző ügy."


  1. "Földfoglalási ügy"

    1992 októberében egy csütörtöki napon neszét vettem, hogy egy "szélsőséges szervezet" Hajdúdorog határában a következő héten hétfőn 8-órai kezdet tel "földosztást" tervez, a torgyáni reprivatizácó gyakorlati megvalósítása keretében. Azt is hallottam, ez nem vicc, mert előző évben a debreceni és az újfe hértói határban már kihasítottak egy - egy jókora darabot egy - egy termelőszövet kezet táblájának közepéről, a legjobb földekből.

    Az akciót a szervezet vezetője, egy bizonyos Bakó István (?) vezényelte, de az infó szerint ebben tevőlegesen alájátszott Kapronczi Mihály[későbbi kisgazdapárti és mégkésőbbi MIÉP országgyülési képviselő] ak ezidőtájt az Országos Kárrendezési Hivatal debreceni kirendeltségének helyettes vezetője volt.

    Az ügyben "tényfeltáró vizsgálatot" rendeltem el, amely pénteken délutánra már be is fejeződött...

    Sebtében háromféle irányba "léptem".  a) Bakó úrral [egy más büncselekmény miatti kihallgatásán megjelenve] közöltem, hogy amennyiben erőszakos cselekményekre kerül sor, sittrevágom. b) Papp Imre megyei rendőrfőkapitánnyal a Hajdú Bihari Naplóban egy közös közleményt jelentettünk meg olyan tartalommal, hogy a hatóságok határozottan fellépnek minden önkényeskedés ellen. c) Faxot küldtem az Országos Kárrendezési Hivatal akkori vezetőjének Sepsey Tamás úrnak. Ezzel az volt a célom, hogy ha lehet Kapronczit térítse észre - hétfőig... A Sepseynek küldött faxot és a jelentést egyidejüleg továbbítottam Sátory János úrnak, a legfőbb ügyész polgári helyettesének.

    Rendkivül meg voltam magammal elégedve, mivel a földfoglalás is elmaradt. Ebben a hangulatban vonultam be egy egész hetes megyei főügyészi fejtágítóra a Legfőbb Ügyészség balatonlellei üdülőjébe.

    Ment is a léleképités, mint a karikacsapás. Györgyi nem jött le, így piálni is lehetett. Igazi piáros rendezvénynek indúlt.

    A főnökök a hét végére, a záróünnyepségre, jelezték jöttüket. Először Sátory érkezett. Hivatott és baljóslatúan közölte, hogy Györgyinek súlyos mondanivalója
    van számomra. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy a földfoglalás lesz a szóbanforgó téma. Néhány zseniális visszakérdezés eredményeként arra is
    rájöttem, hogy Sátorinak az előző péntek délutántól, de legkésőbb hétfő reggeltől - most péntekig nem volt még "érkezése" elolvasni a faxokat... [Őt persze Györgyi sohase baszta le...]

    Györgyi egész későn érkezett. Már folyt a tanfolyamzáró és némi pezsgő. Én mindíg úgy pozicionáltam magam, hogy Györgyitől optimális távolságra legyek és utaink véletlenül se keresztezzék egymást. Ő unta meg hamarabb. Egyenesen odajött hozzám és akkor kért tőlem egyperces iterjút. [Erről írtam valamit az előző rész végén.]

    Most leirom, mit szövegelt 45 másodpercig. Az volt velem  a baja, hogy állitólag (?) az Országos  Kárrendezési Hivatal vezetője - a törpe kis biboldó - SepseTamás úr írásban kifogásolta, hogy én egyenesen az ő címére mertem faxolni a Legfőbb Ügyézszség, azaz a "szolgálati út" megkerülésével. Györgyi azt is állitotta, hogy ezzel a "tettemmel" megzavartam a két országos főhatóság, addig harmónikus, kapcsolatát.

    Így aztán nem győzelmi jelentést, hanem igazoló jelentést kellett írnom a dologról. Az akkori polgári főügyészhelyettes Kosztolányi László volt. Ő "vezette" formálisan a tényfeltáró vizsgálatot, amelyet Bodó Balázs polgári csoportvezető végzett. A történtek miatt nem engem fingattak meg, hanem a semmiről sem tehető Kosztolányit. Felrendelték Budapestre és órákig piszkoskodott vele két agresszív némber. Erről Kosztolányi hivatalos jelentést, utasitásomra külön "hangulatjelentést" írt és szóban is elsírta, hogy bántak vele - szüntelenül éreztették, hogy nem ő a hülye szemét, hanem a megyei főügyész, azaz szerénységem. [Ezek a papirok fénymásolatban rendelkezésem alatt állnak.]

    A sok hülyeségből csak egy apróságot emlitek itt.

    Ha Bodó Balázs épp távol volt - utasitásaimat követve - kis cetliket tettem az asztalára, "Balázskám, légy szives, ... stb. stb, ..." Nos, a két ribi megkifogásolta azt is, hogy e cetlik nálam nem voltak iktatva - kiadványozva és Bodónál sem voltak iktatva - érkeztetve. Hát ez az echte hivatali packázás!
  2. "Mózes ügy"Egy szép nap reggelén a Városi Rendőrkapitányság bünüldözési osztályának vezetője Csonka János keresett egy aktával a hóna alatt. Nyájas arckifejezését látva rögtön kérdeztem, "mi a faszt csináltatok megint?" Emiatt méltatlankodást szinelt - volna, ha engedem. Hamarosan kiderült, hogy emberem zsarukeblét ezuttal a diadalmas káröröm dagasztja.

    Az történt, hogy előző éjjel rajtaütöttek egy rég megfigyelt bűnözőn Csengery Istvánon, akit be is vittek nyomban. Persze panaszt tett és persze ügyvédet kért. Eddig rendben is lett volna, de még akkor éjjel berohant a rendőrségre [és talán a fogdába is] Mózes Mihály országgyülési képviselő úr és e minőségét ismételten hangoztatva "tiltakozott" a rendőri önkény ellen és pártfogoltja azonnali szabadlábrahelye zését "követelte".

    Sebtében elküldték a büdös francba. Amikor hajnalban az osztályra bekerültek a házkutatási jegyzőkönyvek és a lefoglalt iratok, stb. a nyomozók nyomban felfedezték, hogy a szabálytalan gépkocsi kereskedést tárgyazó iratok között egyik másik súlyosan kompromittáló adatokat tartalmaz a képviselő úrra is.

    A buzgó zsaru, Papp Imre megyei rendőrfőkapitány nevében, sebtében megírt egy nekem cimzett jelentést és reggel, ahogy Papp beesett az ajtón, aláíratta vele, mielőtt a kávé felszívódott volna, majd elrohant hozzám...

    A dologban az volt a komplikáció, hogy Mózes Mihály ellen csak akkor lehetett nyomozást elrendelni, ha a legfőbb ügyész indítványára, az Országgyülés "kiadja".

    Minthogy a képviseléő urat kétségen felül és vastagon fogta a festék, elhatároztam, hogy valahogy kikertülöm a "22-es csapdáját". Ha ugyanis az elkövetett disznóságok felderítése érdekében nem lehet nyomozni, nincs törvényes ok a mentelmi jog felfüggesztését kezdeményezni. Ha pedig valaki mégis "kutakodik" szabálytalanúl teszi.

    Ez a dilemma csak a "sanda mészáros" szisztémával hidalható át. Ezt a metódust mind a rendőrök, mind én ismertem...

    Az első akadályt az jelentette, hogy Papp Imre, amikorra elolvasta, hogy minek írt alá, egy új, terjedelmes, ám valótlan tartalmú - azaz a terhelő bizonyitékokat elke
    nő új jelentést készittetett. Azt átküldte nekem és arra kért, a korábbit tekintsem tárgyalannak, sőt szolgáltassam vissza neki és tekintsem hivatalosnak az újat.

    Telefonon válaszoltam, de ezúttal nem idézem a szövegemet ...

    Ezek után indúlt a bekeritési művelet, amelynek minden mozzanatát árgus szemekkel figyelte egyfelől a megyei rendőrfőkapitány, másfelől a Legfőbb Ügyészség. Igazán büszke vagyok arra, hogy egy félévnyi rádolgozás után a leg
    főbb ügyész nem mert kitérni a kikérés elől.

    De addig ...

    Ha léptem valamit az ügyben nyomban beköptek a legfőbb ügyésznek és olyankor mindíg ért valami kellemetlenség, azért, vagy másért. [Sapka effektus.]

    A képviselő urat a legfőbb ügyész úr ötször (!) fogadta személyes auidiencián.
    Erről tudomást szereztem és tapintatosan megjegyeztem neki, úgy jár hozzá mint cseléd a jókútra ... Felháborodott, honnam tudok erről? "Megnyugtattam", őt is utálják egyesek a saját apparátusában és ezek sugnak nekem, csakúgy mint fordítva...

    Nos végre a Ház asztalára, Szabad György maszatos kezei közé, került az akta. A fifikás öreg nyalábba fogott több hasonló ügyet és, ha jól emlékeszem, egy "költségvetési napon" éjfél körül rukkolt elő velük. A honatyák, akiknek már enni, inni és főleg hugyozni kellett, megriadtak attól a plusz órától, amit az ügyek érdemi tárgyalása jelentett volna.

    Szinte egyhangulag lesöpörték az asztalról a kérelmeket! Mózes tehát megúszta. Hát persze, hogy neki állt feljebb. Simfelt, ahol elért, mint egy koncepciós per áldozata, egy szadista főügyész üldözésé
    nek ártatlan tárgya.

    A Mózes ügy egyes mellékkörülményei és kisérő jelenségei is tanulságosak.

    Pintér úrnak valami miatt nem tetszett, hogy én Mózes úr "vesztére török". Ezzel összefüggésben a Mózes üggyel foglalkozó nyomozókat: Csonka Lászlót, Ónadi Jánost és Dudics Jánost arra utasitotta, hogy a Mózes üggyel kapcsolatos főügyészi intézkedésekről készítsenek jelentést. Ezt megsugták nekem. Le is hozta a Népszava 1993.04.14-én. Cáfolat azóta nem érkezett ...

    Mis sem természetesebb, minthogy Pintér urat "zsaruszive" Mózes és Csengery István felé húzta és engem akart kompromittálni - helyettük.

    Csengery úr ugyanis "VIP" személyiségnek számitott a rendőrségi fogdában. Vele Dudics úr "foglalkozott". Gyakran vitette hivatali szobájába "kihallgatás" végett. Ezek feltünően hosszúaki voltak. Utánanéztek. Kiderült: Dudics ilyenkor felengedte Csengery élettársát Csekkné Gáll Gabriellát és tapintatosan magukra hagyta őket. Én nem mondom, mert nem láttam, hogy keféltek volna. Csak egy latin mondást idéznék arra a helyzetre, ha egy férfi és egy nő egy szobában kettesben maradnak: "non orabunt pater noster", azaz nem imádkozzák a miatyánkot...

    Aztán később még más lóláb is kilógott. Dudics és - szabadulása után - Csengery külföldre utaztak és ugyanattól a cégtől, amelytől Mózes képviselő úr vásárolt gépkocsikat [részben Csengery közremüködésével] egy gépkocsit vásároltak Dudics devizaszámlájára (!). [Alacsony beosztású vidéki rendőröknek ekkor már biztos volt devizaszámlájuk. Később az is kiderült, hogy Csengery ellen már korábban is szép számmal futottak be feljelentések. Ezeket sorra - rendre Dudics kapta és mind "eredménytelenül" végződött.

    E rendőrségi kloáka vizén úszott a rendőri vezetés és az ügyészi ellenőrzés is, amint ez a későbbiekből kiderül.
  3. Főző ügy.

    A Megyei Rendőrfőkapitányság gazdasági osztályának vezetője A már emlitett Tóth János alezredes egy terjedelmes íratban "elvi állásfoglalást" kért tőlem arra nézve, hogy Főző László az OTP. Hajdú Bihar Megyei Igazgatója, a volt Megyei Pártbizottság adminisztratív osztályának "bankügyekkel" foglalkozó volt előadó ja, büncselekményt követett e el azáltal, hogy...

    Röviden arról volt szó, hogy az OTP igazgatója százmillió Ft. erejéig nyujthatott saját hatáskörében hitelt. További egy forintot már csak akkor, ha a százmillió, kamatai és költségei hiánytalanul visszafizetésre kerültek.

    Az igazgató úr e korlátozást meredek ívben leszarva, több tételben, összesen háromszázötmillió forint hitelt juttatott Tatár Józsefnek, ill. az általa ügyvezetett birkatenyésztő Miszker Kft.-nek.

    Tette ezt annak ellenére, hogy a hitelbirálati szervek [cenzurabizottság] ez ellen minden részhitelezésnél ismételten tiltakozott, kimutatva hogy a Kft.-nél a visszafizetésnek semmiféle fedezete nincs.

    Nyomban intézkedtem, hogy Főzőt vegyék őrizetbe és terjesszenek elő indítványt az előzetes letartóztatás elrendelésének kezdeményezésére [a bíróságnál].

    Hogy ez mekkora összeg volt? Az évben a Megyei Tanács hitele az OTP-nél százmillió Ft. volt. A Csokonai Szinház évi költségvetése pedig kilencvennyolc millió Ft.

    A Legfőb Ügyészség kifejezetten nem "reklamált", de nem tudtam úgy felmenni, hogy valaki [többen (!)] meg ne kérdeze, indokolt e még [mindíg] Főző fogva tartásába. Én nem akartam érteni a szóból. Ezért egyszer a nyomozásfelügyeleti
    főosztályon kérdezték, mit szólnék ahhoz, ha a Legfőbb Ügyészség saját hatáskörében (!) intézkedne Főző kiengedése iránt.

    Azt kértem, hogy írásban válaszolhassak. Ezt kegyeskedtek megengedni és én kapásból számítógépbe diktáltam egy hatoldalas "memorandumot", miért nem
    támogatom e "humanitárius" intézkedést.

    Másnap, vagy harmadnap, kiengedték ... Nagyban növeli egy főügyész tekintélyét az ilyesmi.

    Persze volt válaszom. Utasitottam a nyomozásfelügyeleti csoport vezetőjét, gyüjtse ki, hogy intellektuális vagyon elleni büncselekmények miatt hányan ülnek az ügyészség és a bíróság "jóvoltából" előzetes latartóztatásban és milyen kárértékek miatt.

    Cca. 10 - 12 név jött ki. A kárérték egyiküknél sem haladta meg az ötmilliót. Volt olyan aki egyímillió körüli összeg miatt már csaknem egy évet töltött.

    A jelentést  kisérőirat nélkül (!) betettem egy boritékba és ráirtam, Dr. Györgyi Kálmán részére.

    Naná, hogy nem válaszolt.

    "Érdekesen" alakult Főző sorsa is. Tatár keritett egy arabnyelvü pecsétes papirt, amelyen az állt, hogy a Miszkerrel szerződésük volt ivóvíz (!) szállitására. Ennek alapján Főző urat a Hajdú Bihar Megyei Bíróság volt elnöke Szabó Péter tanácsel nök úr büncselekmény hiányában felmentette.

    A Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy a szerződés realitását, sőt valódiságát semmi sem igazolja. Ezért Főzőnek "bünhődnie" kellett. Felfüggesztett (!) szabadságvesztésbüntetést kapott... Utána ő is fenyegetőzni kezdett, hogy "politikai pályára lép" és revánsot vesz rajtam.

    Szóra érdemes még Tatár József "sorsa". Váltig szuttyongattam a fentebb már emlitett Tóth János alezredest, hogy adjanak ki fényképes körözést tatár ellen ugy, hogy pfalemeze a TV-ven is megjelenjen. Azt mondta, "biztos forrásból" származó értesülése van arról, hogy Ausztáliába szökött.

    Nos, mint utólag kiderült Pest környékén lakott saját nevén, saját házában. Egyik legközelebbi szomszédja egy rendőr volt ...


* * *

Az ilyen és hasonló fiaskók joggal keltik azt a benyomást, hogy a megyei főügyész nem élvezi a legfőbb ügyész bizalmát, támogatását. Ilyenkor elkezdődik a cincogás. Ennek intenzitása azonban nem volt elegendő a legfőbb ügyész számára. Lépett egyet.

Megyei ügyészi értekezletet hivatott össze. Ez ment is simán. A legfőbb ügyészi látogatásnak azonban volt egy furcsa programpontja: a legfőbb ügyész négyszemközti beszélgetése a Városi Ügyészségen Dr. Biharyné Dr. Móricz Irén városi vezető ügyésszel. Akkor nem értettem, mire megy a pakli. Megértettem rövidesen ...

A Debreceni Városi Ügyészség "rendhagyó" hivatali értekezlete.

Dr. Biharyné Dr. Móricz Irén [későbbi banki "viplistás"] 1993.03.30-ára - az ügyészi szervezet történetében páratlan módon - tudtom ill. engedélyem nélkül a Városi Ügyészségen "kibővitett" ügyészi értekezletet tartott, megjelenésre kötelezte még az ügyészégi fogalmazókat is... Hadd lássák az ártatlanok, hogy kell elbánni egy megyei főügyésszel! Az értekezlet 3.) napirendi pontja: "a legfőbb ügyész látogatásából adódó feladatok" megnevezést viselte, vagyis az illető hölgy ostobasága nyilvánvalóvá tette, hogy a legfőbb ügyésszel előre egyeztetett akcióról van szó. A napirendi pontot természetesen Biharyné adta elő. Az ilyenkor "természetes" vezetői alkalmatlanság mellett hivatali visszaéléssel is megvádolt - távollétemben ... 

Egy vádpontra különösen "kedvesen" emlékszem vissza. Ez úgy szólt, hogy "operativ munka végzésére" kényszeritem a beosztott ügyészeket.

Minthogy beosztottaim vádlottja lettem, sőt távollétemben el is itéltek, kénytelen voltam a történteket kivizsgálni. A vizsgálat íratait Ig.18/84/1993. sz. Miks Antal úrnak a Legfőbb Ügyészség titkársága vezetőjének küldtem fel és egyidejüleg vizsgálatot kértem magam és a vádolóm ellen.

Válasz nem érkezett. Rövidesen kiderült, a terjedelmes paksamétát nem iktatták! Amikor egy pesti utam alkalmából érdeklődtem "ügyem állása" felől, Miks úr kezembe nyomta a korábban tőlem írásbeli elismervény ellenében átvett paksamétát [az eredeti boritékban] és azt mondta, "vidd ezt a szart a francba". Az átvételről nem kért elismervényt...

Ez jól hangzott és tulajdonképp elégedett lehettem volna (!) az ügy ilyetén alakulása miatt. Viszont már akkor érzékeltem, hogy az előmeccs döntetlenre futott. Egy "kicsit" szarosak lettünk és maradtunk Irénkével együtt. A legfőbb ügyész hallgatott ...

Rossz érzésem tehát volt, de azt nem tudhattam, hogy a veszélyes döfés a második menetben ér, helyettesem és utódom Dr. Nagy Kálmán főügyészhelyettes tőrétől.

Vele kapcsolatban előrebocsátok néhány apróságot.

Beállitottsága abszolút baloldali volt. Ettől talán nem volt független, hogy lóugrás szerüen, ám villámgyorsan haladt előre a hivatali ranglétrákon. A bíróság és az ügyészség között szlalomozott...

Ügyészként kezte. Azután átvándlizott a Megyei Bíróságra és mihamar tanácselnök, elnökhelyettes lett. Szíve azonban az ügyészség felé húzta. Így esett meg, hogy amikor megkinálták a megyei bírósági elnöki székkel, azt nem fogadta el ...

Én épp akkor kaptam azt a feladatot, hogy a helyettes főügyészi pályázatra kerítsek valakit. Leballagtam hát Nagy Kálmánhoz [én sose' voltam normális] és pironkodva ajánlottam fel neki egy sokkal alacsonyabb beosztást. A kezembe csapott. Jelentettem Györgyinek. Rövidesen beiktattuk.

Nem is volt vele semmi baj, amíg falkavezérnek nézett. De amikor az emlitett néhány szarvasbikát elrántották előlem és én pofára vetődtem, kapiskálni - spekulálni kezdett.

Persze ez nem látszott rajta. Szorgalmasan bújta az aktákat és főleg a jogszabályokat. Mindent időben és jól megcsinált amit kértem tőle.

És egyszercsak dezertált az "olajfrontról". Azt a hülye ürügyet hozta fel kizárási kérelmének alátámasztására, hogy az egyik olajos és az ő külföldön élő bátyja között "ismeretség" van. Kérelmét teljesitettem, rámutatva hogy az ugyan teljességgel indokolatlan, mindazonáltal a tüzvonalból ki kell vonni azt a parancsnokot aki hátra kivánkozik.

[Itt be kell szurnom valamit. Már 1993 tavaszán létrehoztam egy "operatív bizottságot". Ez hetente ülésezett. Tagjai voltak az ügyészség, a vám nyomozó hivatal, a rendőrség és az APEH kiküldöttei. Később meghívtuk a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség képviselőit is. Azt gondolom, hogy valami hasonlót kellett volna tennie a legfőbb ügyésznek is, ha nem az "együttélési doktrina" megalkotásával és propagálásával tölti az idejét. Néha úgy adódott, hogy az értekezlet levezetésével Nagy Kálmánt bíztam meg. Hát mit mondjak, fosott tőle rendesen ...]

Györgyi fazekában azonban lassan de biztosan felfőtt a legmérgezőbb ital. A megyei főügyész nem bírja a beosztottak bizalmát, ezért nem képes konszolidálni ill. vezetni a testületet.

Sajnos, Nagy Kálmán orvúl előrenyújtott patáját későn vettem észre, átestem rajta.

"Szakági értekezlet" a Megyei Főügyészségen - az utolsó csepp...

A történet a Debreceni Városi ügyészség volt vezetőjével Tóth Istvánnal indul. Mint vezető ügyész állandó konfliktusban volt elődömmel Kereszty Csabával, aki túlzott radikalizmusát igyekezett fékezni, de valami miatt türt neki, azaz nem merte seggbe rugni. Tóth afféle "kettéharapom" emberke volt. [Ez az elnevezés onnan került szókincsembe, hogy katona koromban az egyik tiszt megharagudott az egyik egyetemista örömkatonára és ráordított: "kettéharapom ...". Ez elég fenyegető volt, de nem volt elég sértő. Emberünk tehát gondolkodott, majd felderült az arca: "... maga szar ..." tette hozzá.]

Tóth urral közöltem, hogy hiába pályázná meg a városi vezető ügyészi tisztséget, pályázatát nem fogom támogatni, ellenben feljöhet a Megyei Főügyészségre. Ezt a megoldást elfogadta. Elődöm íróasztala rám szállt és abból kihánytam mindent, amit rám hagyott. Az irat-salátában találtam egy pimasz hangvételü feljegyzést, amit anno Tóth irt a főnökének. Ekkor behivattam és megmondtam neki, "na látod, ilyesmit nekem csak egyszer irhatsz..."

Elvileg tudtam, hogy az eszelősök nem felejtenek, de nem foglalkoztatott a dolog. Azután híre kelt, hogy Tóth úr száznyolcvan fokot fordult és "delikves-párti lett". Még nem jutott időm, hogy utána nézzek a dolognak, máris jött a "Kelemen ügy". Röviden arról van szó, hogy egy Kelemen Tamás nevű tróger, többedmagával, a debreceni éjszakában kóborolva észrevett egy földön fekvő embert [akiről nem tudhatta, ittas, beteg, esetleg büncselekmény áldozata] és öngyujtójával "tréfásan" megégette a karját, hogyan reagál ... Azt hogy magatehetetlen észlelnie kellett, mert az áldozat csak néhány reflex-szerü kézmozdulatra volt képes. Kelemen ekkor a fekvő ember ruházatát több helyen meggyujtotta és a helyszinről "kuncogva" elszaladt, társaival együtt. A sértett súlyos, életveszélyes (!) égési sérüléseket szenvedett.

A jóságos Tóth úr - a rendőrség initványa és nyomatékos kérése ellenére - az őrizetből elbocsátotta Kelement és ehhez egy olyan indokolást rittyentett, amelyet egy magára valamit adó védőügyvéd sem írt volna alá - a gyanúsitott javára szóló elfogultsága miatt...

Egy ügyészi vezető, ilyen helyzetben, köteles több félére gondolni. Számitásba kell vennie, hogy a.) az ügyészt megvesztegették, vagy más módon a közérdek kárásra befolyásolaták, b.) meghülyült, c.) játssza a hülyét.

Mielőtt e lehetőségeket sorravettem volna haladéktalanul [1993.08.09] intézkedtem Kelemen újbóli őrizetbevétele és a [bíróság felé] az előzetes letartóztatás indítványozása iránt. Az esetről - immár annak tekintgettem - egy írásos emlékeztetőt készitettem 93.08.10] a testület, jelesül Tóth István részére.

És ekkor kezdtek csirázni azok a beléndekmagok, amelyeket Györgyi a testületben olyan gondosan elhintett látogatása során.

A "testületben" ugyanis dühödt pusmogás indult intézkedésem ellen. Ez jogilag "nonszensz" volt, hiszen a megyei főügyész a szervezet egyszemélyi vezetője. Döntéseit alárendeltjei irányában nem köteles indokolni. Az előzetes latartóztatásra vonatkoó döntés helyességéről a bíróság dönt. Meghatározott esetekben a főügyész intézkedését felettese: a legfőbb ügyész, vagy annak valamelyik helyettese is felülbírálhatja, de nem a beosztott ügyészek "forró hangulatú" összejövetelén ...

Noa, ekkor érkezett el Nagy Kálmán ideje! Azonnal, feltétlenül és elvtelenül Tóth István pártjára állt. Az emlékeztetőt Nagy kálmán utasitásom ellenére magánál visszatartotta. Annat tartalmát senkivel sem ismertette - Tóth Istvánnal sem.

Az újból őrizetbe vett Kelemen letartóztatása iránt Tóth indítvánít nyujtott be a Megyei Bíróságnak, ebben az áll: "gyanusíitott büntetlen előéletű, 'így' alaposan feltehető, hogy megszökne". Azaz beosztott ügyészem hülyét csinált belőlem a Bíróság és az ügyészi testület, továbbá ország - világ előtt.
A Megyei Bíróság a "vicces" indítványt viccnek vette éa Kelement kiengedte. A határozat ellen Tóth nem jelenett be fellebbezést. Ez önmagában is súlyos függelemsértés, hiszen az előzetes letartóztatás elrendelését az én kifejezett utasitásomra indítványozta.

A további események menetén mitsem változtatott, hogy Kelemen áldozata időüközben belehalt (!) égési sérüléseibe ...

A történtek miatt Nagy Kálmánt utasitottam arra, hogy hívjon össze u.n. konzultativ megbeszélést, a felmerült "elvi problémák" elemzése végett. Ezt az utasitást nem hajtotta végre.

A már emlitett konzultáció helyett Nagy Kálmán 1993.10.04-napjára "szakági értekezle tet" hívott össze, amelynek meghívója három napirendi pontot tartalmazott
1.) a fiatalkoruakkal szemben alkalmazott őrizetbevételi intézkedések, 2.) az előzetes letartóztatás nélkül zárult őrizetbevételi inzézkedések [korábbi] vizsgálatáról készült helyi és országos jelentések általánositható tapasztalatai, 3.) különfélék.

Az értekezlet jegyzőkönyvét Márián Zoltánné megyei főügyészségi ügyész vezette.
Ez az okirat utólagos befirkálásokkal több helyen "módosítva" lett. Minthogy a módositások tendenciózusak voltak, úgy is felfogható, hogy a második "végleges" változat valótlan tartalmú közokirat.

Mindkét okiratból kitünik, hogy Nayg Kálmán helyettes főügyész, Biharyné Móricz Irén debreceni városi vezető ügyész és Nagy Gizella püspökladányi városi vezető ügyész személyemet súlyosan lejárató vádakat terjesztettek elő. Ezek a tényállítások részben valótlanosk, részben pedig olyan intézkedéseimre vonatkoztak, amelyeket beosztott ügyészek nem "tárgyalhatnak".

[A Máriánné által készitett "jegyzőkönyvi variációk" szövege sajnos nincs birtokomban, ezért a pusztán emlékezésre alapított "idézeteket" kényszerüen mellőzöm.]

A történtekről 1993.10.11-napján Ig. 383/1993.sz. alatt 13 oldalas jelentést tettem Fábián Jánosnak. A jelentés az alábbi mondattal zárúl. "Kérem, sziveskedjék Fábián úr felterjesztésem tárgyában elhatározását közölni velem."

Fábiánnak esze ágában sem volt intézkedni, hisz az általuk bátoritott, Nagy kálmán által levezényelt "konszolidált anarchia" pont azt az eredményt hozta, amit tőle vártak.

Közben történt még valami, amit ideiktatok.


*  *  *


MDF akció "megmentésem" érdekében.

Amit itt most leirok szerves előzményét képezi annak a parlamenti cirkusznak, amit Györgyi Kálmánnal "szemben" lefolytattak. A történet jól jellemzi az MDF akkori arculatát, ezért bátorkodom az olvasó szives türelmét igénybe venni kissé.

Az események előre vetitik árnyékukat. Sejtettem, persze hogy sejtettem, Györgyi hamaroan lépni fog. Erről szó esett köztem és az MDF hajdú bihar megyei képviselő csoportjának néhány tagja között.

[Furcsa volt kapcsolatom ezzel a tucatnyi úriemberrel. Néhányan, talán a többség, mellettem állt, támogatott. Néhányan, a kisebbség, kifejezetten ellenséges volt velem szemben. Kettőt Jegyeztem meg közülük Dr. Sóvágó László [Hajdúszoboszló örökös polgármesterét] A másik Szeifert Ferenc úr, Berettyóujfalu örökös polgármestere. Mikor főügyész lettem, tapodni kezdték tyúkszemeimet, én meg az övékét. Konliktusaink taglalása messze vezetne a témától. Erről majd a klubban mesélek, nyugdíjas hallgatóknak.]

A képviselőcsoport és az MDF Hajdú Bihar Megyeli elnöksége - saját információk alapján is - aggsztónak itélte helyzetemet. Ezért  először arra gondoltak, hogy Lezsák Sándor [akkoriban talán választmányi elnök volt] segítségét kérik. Mivel a helyzet részleteivel nem voltak tisztában, a helyzet pedig fenyegetőnek mutatkozott, azt a megoldást találták ki, hogy a felterjesztéset fogalmazzam meg én az ő nevükben ...

Átmentem tehát a Földmüvelésügyi Minisztérium Megyei Hivatalába. Annak vezetője Kellermann Péter volt, az MDF megyei elnökségének tagja. Irodájából egy hosszú faxot küldtünk Lezsáknak, aki természetesen nem volt eléthető. Sőt a fax vételét sem igazolta vissza és arra "természetesen" nem válaszolt, sem akkor, sem később ...

Ekkor olyan elképzelés született, hogy a képviselőcsoport "kihallgatást" kér Kónya Imre akkori frakcióvezetőtől az egyik képviselő és az én számomra.

Kónya Imre hajlandónak mutatkozott szóbaállni velünk. Így Komor Sándor [hajdúhadházi képviselő] társaságában utaztunk fel.

[Szeretem az ilyesféle festi utakat. Kelés félhatkor. Zötykölődés a vonaton, oda vissza kb. 7 óra. Ezenkivül utálom Pestet és mindazt ami velem ott történni szokott ...]

Kónya, aki engem mindíg a rajzfilmek "Rumcájsz" figurájára emlékeztetett [már ami a külsőt illeti - mert Rumcájsz amúgy rokonszenves figura] a Parlamentben jelölte meg a találkozás helyét. Az időpont 10 óra volt.

Korán, jó félórával hamarabb érkeztünk, mint a vonatozó vidéki atyafiak általában. Közölték velünk, hogy a frakcióvezető úr már jóval korábban eltávozott és vélhetőleg a "Fehér Házban" van. Számunkra üzenetet természetesen nem hagyott.

Lihegve csörtettünk utána és még mindíg nem volt 10-óra mikor sikerült beérnünk. A nagyképű, minmdíg magassarkú cipőbe bújt, törpe egyáltalán nem volt zavarban. Sőt! Ingerülten [?!] közölte, hogy nem ér rá, mert 10-kor valami ülése kezdődött. Ennek 5 perc híja volt és mivel Komor megemlitette, hogy dájrekt az ő tiszteletére és igéretében bízva utaztunk Pestre előre (!) csörtetett szobájába [amely egykoron Kádár és Grósz elvtársak szobája volt] és kérdően, ám szó nélkül függesztette rám zavaros kancsi tekintetét, amely ingerültséget és megvetést tükrözött csupán. Szemmelláthatóan nem imponált neki, hogy idősebb és nála "nevesebb" ügyvéddel és megyi főügyésszel áll szemben ...]

Mivel az öt percből már csak négy maradt, igyekeztem mondanivalómat karcsúsítani. Ám nem kerülhettem el, hogy Györgyi Kálmánt meg ne emlitsem. Ekkor paprikavörössé vált és szinte ordítva jelentette ki, hogy "erről a kérdésről" egyáltalán nem hajlandó tárgyalni. Ezzel kirohant - a saját szobájából ... Mi meg hazajöttünk ...


* * *

Visszatérve a Fábiánnak írott jelentésre, az történt, ami várható volt, vizsgálat és Intézkedés nélkül, ill. a helyett, nyugdíjaztak. Ennek történéseit leirtam önéletírásomban. Az ezzel foglalkozó szövegrészre ugrást tehet, aki még nem olvasta, vagy az itt írottak kapcsán "ismételni" akar.

A következőkben arról szólok, hogyan kezdtem tengetni nyugíjas napjaimat. Györgyi persze tévedett, ha azt hitte, hogy gengsztertrükkjeinek "sikere" nyomán gondalanúl pihenhet babérjain.

Röpke pár nap alatt elkészült tizennégyoldalas levelem, amelyben arról tájékoztattam a törvényesség legfőbb őrét, hogy parlamenti vizsgálatot  kezdeményezek ellene. A levél dátuma 1993.10.17.

[Ez előtt egy nappal, azaz október 16-án jelent meg a Hajdú Bihari Naplóban Fábián János nyilatkozata. Ez azt tartalmazza, hogy főügyészt azért nyugdíjazták. mert "nem sikerült kialakitania a kivánatos munkakapcsolatot a megye ügyészeivel."]

Levelemre a legfőbb ügyész nem válaszolt. [Nem szokása ...] Viszont az ügyet, sőt a levelet, valaki átjátszotta a sajtónak. Tény, hogy Lencsés Károly ujságíró a Magyar Hírlaptól egy - két napon belül felhívott és csupán annyit kérdezett, valóban  megfenye gettem e a legfőbb ügyészt? Létezik e "Szeszák levél". Csak annyit tudtam válaszolni, valóban írtam a legfőbb ügyésznek, máris lecsapta a kagylót. A többit már tudta ... Mi sem természetesebb, minhogy másnap letámadtak a Hirlapban.

Rövidesen elkészült "sírfeliratom" is, az Ügyészek Országos Egyesületének 'közleménye' formájában, amely így szól. 



"Az Ügyészek Országos Egyesületének közleménye - 1993. november 12

A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze dr. Szeszák Gyula Hajdú-Bihar megyei
főügyészt 1993. október 15. napján a munkavégzés alól felmentve, 1994. április 15. napjával nyugállományba helyezte.

Ez időpont óta dr. Szeszák Gyula úr személye szinte hétről hétre foglalkoztatja a Parlamentet és a napi sajtót. Az Ügyészek Országos Egyesülete attól az aggodalomtól vezérelve, hogy az elhangzott és megjelenő, az igazságnak nem megfelelő tényállítá sok, illetve találgatások kapcsán az igazságszolgáltatás objektivitásába vetett alkotmányos bizalom is veszélybe kerülhet, ezért a következőket szögezi le:
    
1.) Az ún. olajügyek miatti első büntetőeljárásokat 1992. november, illetve december hónapjában Baranya, Komárom-Esztergom és Borsod-Abaúj-Zemlén megyékben indították meg. Ma 70-nél több ügyben közel 200, [közöttük 63 személy előzetes letartóztatását is elrendelték] gyanúsított személye ismert.

Hajdú-Bihar megyében 1993. október 15. napját követően is változatlanul folyik az olajügyek nyomozása. Minden ezzel ellentétes tényállítás valótlan.
    
2.) A pénzintézetek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt megindított, mintegy 100 büntetőeljárásból egyetlen ügy színhelye Hajdú-Bihar megye. Ebben az első büntetőeljárási cselekményt - a feljelentés kiegészítése keretében - dr. Szeszák Gyula úr hivatalba lépése előtt tették meg. Az ettől eltérő tényállítások alaptalanok.
    
3.) A növekvő bűnözés fokozott terheket ró az ügyészi testületekre is. Az évente közel százezres nagyságrendű ügy érkezéséből a Hajdú-Bihar megyére háruló feladatokat (mintegy ötezer büntető ügy gondos intézését a testület tagjai felelősen és eredménye sen oldották meg.
    
4.) Jogállamokban lefolytatott büntetőeljárások során vitathatatlan követelmény a törvények, az állampolgári, a személyiségi jogok és az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása. Érvényre juttatásuk a hivatali rendben, törvények és szakmai előírások szerint működő ügyészi testület vezetőinek és tagjainak hivatali esküvel megerősített kötelessége.

5.) Dr. Szeszák Gyula úr több évtizedes sikeresnek ítélt ügyvédi pályafutást követően nyerte el az előző kötelezettségekkel együttjáró állását.

Szűkebb és szélesebb környezete mindent megtett annak érdekében, hogy a válasz tott új hivatásának szabályait, kötöttségeit és szigorú törvényességi szemléletét mie
lőbb teljes egészében gyakorolja.

Sajnálatos módon azonban dr. Szeszák Gyula e szabályokat több ízben mellőzte és olyan vezetési stílust kívánt meghonosítani Hajdú-Bihar megye ügyészi szerveinél, amely az előbb felsorolt elvekkel és előírásokkal nem egyeztethető össze. 

A tevékenysége nyomán kialakult helyzet másfél esztendő múltán a megyei főügyész és az általa irányított testület között a munkatársi és munkakapcsolatok oly mértékű megromlásához vezetett, amely a testület működőképességét súlyosan veszélyeztette.

Az Ügyészek Országos Egyesülete ezért dr. Szeszák Gyula úr nyugállományba helyezését a megyében kialakult elhúzódó, és fokozódó feszültséget rendező olyan indokolt és humánus döntésnek tekinti, amely a törvényi előírásokkal az ügyészi testület, s annak Hajdú-Bihar megyei munkatársai érdekeivel maradéktalanul összhang ban áll, ezért azzal teljesen azonosul. [OS]"



A közlemény, mint az urukat istenitő eunuchok írásai általában, álszent és hazug.

Megértem, hogy a legfőbb ügyészt és szolgáit bosszantotta a "demokratikus sajtótün tetés", amely ügyem körül manifesztálódott. Méginkább csípte a szemüket a parlamenti vizsgálat.

Én sohasem állitottam, hogy az első olajnyomozást én rendeltem el. De én fogtam először olajszerelvényt - rendőrkapitánnyal együtt...

A "bankügy" Főző Lászlóra utal. A legfőbb ügyészség helyezte szabadlábra, miközben csaknem egytucat ember ült egy - két rongyos millió miatt, továbbra is. a 305 millióból tudtommal nem térült meg egy fitying sem. A rejtekhelyéről leváltásom után előkerült Tatár József ellen [aki a zsozsót kapta] tudtommal eljárást sem indítottak...

Nyugdíjazásom után is folydogált az olajügyek nyomozgatása. Nagy Kálmán az új sep
rő azonban szétzavarta a koordinációs bizottságot és egy lépést sem tett annak a mint egy 100 tartálykocsi mennyiséget kitevő olajcsempészésnek a felderitésére, amelyről a bizonyitékok rendelkezésre álltak.


Ami a testületben felüölről gerjesztett "művi feszültségeket" illeti, róluk fentebb nyilatkoztam. 


Főügyész "sirató"

Györgyi nyugdíjazásom ügyében természetesen hallgatott. [Ezt tette saját ügyében is. Ma sem tudni - főleg tőle - miért kotródott el "önként" az ovál mennyezetű szobából, ahol olyannyira szeretett uralkodni.]

Végülis nem tudta kibekkelni, hogy nyilatkozzék. Amit mondott, legalább annyit elárúl róla, mint énrólam, illetve "ügyemről".  Szabó Katalinnak - a Hajdú - Bihari Napló okos és kemény "nyomozó" riporterének - az alábbi nyilatkozatot tette, seggberugásommal kapcsolatban, 1994.01.27-én.

[Itt a logikai egység kedvéért kissé előre ugrok az időben. A "parlamenti kutyakomédia" korábban volt, de a következő fejezetben lesz olvasható.]

Most hogy előttem a cikk, minden újjam hegye viszket, hogy Györgyi észjárását és beszédstílusát előre "méltassam", de beszéljen előbb ő maga. Én azután jövök. [Konkrét megjegyzéseimet viszont beiktatom a sorok közé.]

Sz. K.: Több mint három hónapja (!) annak, hogy ön nyugdíjba helyezte Szeszák Gyula volt megyei főügyészt. Az okokat firtató kérdésekre akkor mindenkitől azt a választ kaptuk: csak a legfőbb ügyész hivatott nyilatkozni. Most tehát érdeklődve várjuk válaszát, miért kellett távoznia Szeszák Gyulának?

Gy. K.: Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy "személyzeti jellegű döntést" a sajtóban nem kivánok megindokolni. Nem tartom szerencsésnek ugyanis, ha két jogász a sajtón keresztül üzenget egymásnak.

Ez egy "ripők" [Györgyitől egyébként megszokott] "válasz" a javából. A legfőbb ügyész úr csak azokat a jogszabályokat hajlandó alkalmazni, amelyek tetszenek neki. Az állami szervekre ill. vezetőikre rótt "tájékoztatási kötelezettség" úgy látszik, nem tartozott a kedvencek közé.

További kérdés, hogy a dölyfös expárttitkár milyen alapon merészeli "személyzeti kérdésnek" minősíteni egy megyei főügyész [magasrangú köztisztviselő] és nem mellesleg egy olyan ember eltávolítását, aki csaknem negyven éves ügyvédi praxisa alapján közismert személyiségnek volt tekinthető a megye határain belül, sőt azon túl is.

Egy hivatal "személyzete" a takaritókból, portásokból, a karbantartóból, stb. áll. A segédhivatalok kistisztviselői sem tartoznak már ebbe a kategóriába.

Ha egy cselédnek felmondanak senki se firtatja, hogy kanalat lopott, vagy elfelejtette megétetni a macskát. Némiképp más a helyzet egy főügyész esetében. Úgy látszik az én "személyiségi jogaim" csorbúlásának lehetősége fel sem merült a jó ember fejében. [Bezzeg, amikor a Parlamentben kimondtam rá azt a szentenciát, hogy bünpártolónak tartom, rögtön ügyvédhez rohant "jogvédelemért".]

Ami a firtatott "olajügyet" illeti, azt tanácsolta az újságíró forduljon  a helyi ügyészség illetékeseihez, mert neki nincsenek konkrét ismeretei.

És ezután következzenek a témakerülő györgyiádák.

Az én álláspontom szerint az olajügy, az új magyar demokrácia egyik "legkellemetle nebb" ügye ...

Tetszettek figyelni. Az államot és polgárait ezermilliárdokkal károsító "olajbiznisz" majd a - nem tulzás - százak életét követelő bandaháború, e "nagy" embernek csupán a kellemetlen ügyek - egyike.

De ezzel még nincs vége, most jön a hamisíthatatlan györgyii "okfejtés" amelyből világosan kiderül, hogy az interjúalany mindenkit hülyének néz, a jogásztársadalom tagjait mindenesetre.

Ha az "eufémizmusnak" valamikor egyetemi tanszéket alapítanak, ezt a mondatot oktatni fogják. A szó jelentése Pallas Nagy Lexikona szerint"eufémizmus valamely kellemetlen vagy illemsértő dolognak enyhítő formában való kifejezése, helyesebben megkerülése."

Ebben a műfajban a Mester utolérhetetlen ...

... Alapja az elhibázott intézkedés, amellyel a háztartási tüzelőolaj támogatást kapott a gázolajjal szemben.

Ha eddig is figyeltek, innem még jobban figyeljenek!

A döntés meghozatalánál egy kellő bűnügyi tapasztalattal rendelkező ember megmond hatta volna, milyen veszélyeket rejt magában.

A kórlélektan számontart egy gyakori betegséget, amit így definiál.

"Üldöztetéses téveszme: [az] olyan téveszme, mely szerint az egyén úgy véli, hogy problémái mások ellene irányuló összeesküvéséből adódnak."

Az ilyen betegek állandó gyanakvással vizslatják környezetüket és magukra vonatkoztatnak, olyan dolgokat, amelyek nem rájuk vonatkoznak, esetleg nem is léteznek.

Györgyinek egy ezzel ellentétes - ritka - betegsége van, az "együttéléses téves eszme".

Ennek tünete, hogy a beteg nem vonatkoztat magára olyan dolgokat, főleg törvényi, kötelmeket, amelyek rája vonatkoznak.

Szemléltető idézetek a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972 évi V. Törvény "akkor" hatályos szövegéből.


Az ügyészség feladata
 
1. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik az              állampolgárok jogainak védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország              iztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény              következetesüldözéséről.
2. § Az ügyész kellő időben köteles megtenni a törvényben meghatározott         intézkedéseket, ha a Magyar Köztársaság törvényeit bármilyen módon         megsértik és a törvénysértés megszüntetésére hivatott szerv az Alkotmányban,         alkotmányerejű törvényben, törvényben és más jogszabályban vagy az állami         irányítás egyéb jogi eszközében meghatározott kötelezettsége ellenére a         szükséges intézkedést nem teszi meg, illetőleg, ha a törvénysértésből eredő         jogsérelem elhárítása érdekében azonnali ügyészi intézkedésre van szükség.
3. § (1) Az ügyészség közreműködik a Magyar Köztársaság törvényei érvényre              juttatásában, az alkotmányos felügyelet ellátásában, a törvényesség              védelmében. Ennek keretében
             a) védi a társadalom valamennyi szervezete, az állam, minden állami szerv és az                   állampolgárok jogszabályban biztosított jogait;
            b) fellép az Alkotmány, az alkotmányerejű törvények, a törvények, az egyéb                 jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei megtartása                 érdekében;
           c) üldözi a tudomására jutott bűncselekményeket;

legfőbb ügyész

5. § (1) Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja [Alkotmány 53. § (3)              bekezdés].
      (2) A legfőbb ügyész
           a) tanácskozási joggal részt vesz az Országgyűlés ülésein, valamint a Magyar                 Köztársaság Legfelsőbb Bírósága és az Alkotmánybíróság teljes ülésein;
          b) a Kormánynál, a minisztereknél, országos hatáskörű szervek vezetőinél                jogszabály kibocsátását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését                kezdeményezheti; alkotmányerejű törvény, törvény, kormányrendelet, miniszteri                rendelet tervezetére törvényességi szempontból előzetesen észrevételt tesz;
          c) törvény alkotását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését javasolhatja a                törvénykezdeményezésre jogosultnál;
          d) a jogszabályok egységes végrehajtása érdekében a minisztereknél és az                országos hatáskörű szervek vezetőinél utasítás, irányelv és tájékoztató kiadását                kezdeményezheti;
         e) a Legfelsőbb Bíróságnál irányelveket és elvi döntéseket kezdeményezhet;

         i) az Alkotmánybíróságnál indítványozhatja
            - a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze               alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát;
           - a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerző              désbe ütközésének vizsgálatát;
           - az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi               panasz elbírálását;
           - a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetését;
           - az ügyészség és más szerv közötti hatásköri összeütközés megszüntetését;
           - az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezését.

   

Mint fentebb olvashatták, a lagfőbb ügyész meghirdette a megnövekedett bűnözéssel való [kötelező] együttélés doktrináját. A fenti törvény viszont a bűn üldözésére kötelezi.

Az a tény, hogy a legfőbb ügyész e kötelezettségét súlyosan és tartósan megszegte, levezethető az "együttélés" és az "üldözés" fogalmi és jogikülönbözőségéből, sőt antagonizmusából.

Az "együttélés" a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint valakikkel egy közösségben való együttélést jelent. A fogalom tehát nem teljes, csak a"közösség" fogalmával együttesen értelmezhető.

És itt jön a bukkanó a legfőbb ügyész számára.

"A közösség ugyanis közös élet, vagy munkaviszonyok között élő, ill. közös eszmék, célok által egyesitett emberek csoportja." [Forrás ugyanaz.]

Én elhiszem, hogy Györgyi Kálmán valóban megtanult a bűnnel együtt élni. Ebben kétségtelenül segitett neki hű oldalbordája Kardos Éva a sztárügyvéd, aki a legparádésabb és legjobban fizető, legnagyobb, legkényesebb bűnügyeket vállalta sorba'. A megbízók a világért sem azért mentek hozzá mert a legfőbb ügyész volt az ura, hanem szép szeméért, vonzó külsejéért és mindenekfelett nagy tudása miatt.

Mindenesetre a házastársak közös vagyonává válik mindaz, amit együtt, vagy külön - külön szereztek. Ha tehát - mondjuk - egy gáztüzhelyet vettek, annak fele adózott [vagy adózatlan] bűnözőpénz volt. Ez szerfölött megnyugtató, nemde? Igaz viszont, hogy az ügyvéd pénzének sincs szaga ...

Megjegyzem, én erre az "együttélésre" kellő időben figyelmeztetést kaptam. Úgy esett a dolog, hogy egyszer Simon Sándort kerestem, de csak helyettesét, Bekő Gézát találtam az RVSZ. Ó utcai központjában. Az Oktogonon volt egy kis vendéglő, oda hívott ebédre. Közben - minden átmenet nélkül - felszólitott, menjek ki vele az utcára. Azt hittem, verekedni akar és a zakómat kezdtem levetni, de mutatta [nem mondta (!)] hogy csak beszélni akar velem odakint.
 

Kimentünk hát. Azt kérdezte, tudom e, hogy főnököm "szivélyese társasági kapcsolatokat ápol" olyanokkal, akik iránt a hivatal, hivatalból, élénken érdeklődik ... Hát persze, nem ilyen finoman mondta, de ez volt a lényeg. Én lehülyéztem, ő meg engem. Utána békésen folytattuk az ebédezést ...

És most a csattanó. Mit is jelent az "üldözés" amelyről a legfőbb ügyész megfeledke zett. Az "üldöz" ige az jelenti, hogy valaki mást állandóannyomon követ, űz, kerget, nyugtalanít, zaklat, ártani igyekszik. [Forrás ugyanaz.]

Sem a szó etimológiai tartalmában sem a jogparancs tartalmában nincs benne, hogy üldözésnek csak akkor lenne helye, ha annak biztos eredménye a káros jelenség teljes kiküszöbölése. Az üldözés olyan jogparancs ami az eredmény előmérlegelését nem engedi meg a jogalkalmazó számára.

Végül a maffiabűnözésről.

Engem még megintett a legfőbb ügyész, amikor 1993-ban hivatalos iratban a "maffia" kifejezést használtam.

E bűnözési forma létezését a legfőbb ügyész még 1994. januárjában is tagadta!

Amondó volt, hogy ezt a fogalmat "az olyan bűnelkövetés megjelölésére kellene fenntartani, amikort a bűnözők az állami szervekben rendelkeznek befolyásos kapcsolatokkalAz olajügyekben ez nem volt megállapítható. Ellenkezőleg, az állami szervek ellenére valósult meg ..."

És mindezek után kisétálhatott a helyiségből, a plafon nem szakadt rá. Megúszta hát - egyelőre. Mindezek ellenére szent meggyőződésem, hogy eljön az idő, amikor a "fővádlónak" vádlói előtt kell felelnie cselekedeteiért és mulasztásaiért.

2007.08.24Sz. Gy.


Folyt. Köv.!




 6.

 Parlamenti szinjáték. 

A rendszer "reteszel", azilumot biztosit a legfőbb

"bünűldözőnek".


Ahogy a legfőbb ügyésszel előre, levélben, közöltem - feljelentettem, egyenesen az Országgyűlésnél, azaz parlamenti vizsgálatot kezdeményeztem ellene. Az 1993.10.31-i keltezésü beadvány terjedelme 27 oldal [a mellékletek nélkül]. Itt most terjedelmi okból nem közölhető. Így annak kijelentésére vagyok kárhoztatva, hogy az anyag nem szecska. Mindazon disznó ságokat tartalmazza, amelyeket fentebb leírtam.

Az országgyülési képviselő közül egyedül Szabó Lukács vállalkozott arra, hogy a beadványt hivatalosan előterjeszti. Akkor már miépes volt és ebben az ügyben Csurka, ill. a frakció támogatását tudhatta maga mögött.

Előre számoltam azzal, hogy ha ezen a vonalon indítok, kellemetlen politikai felhangokra számíthatok. [A Parlamentben már akkor sem számítottak a tények, csak az álláspontok, mármint a pártok álláspontjai.] Ezért elhatároztam, hogy mielőtt Szabó Lukácsot formálisan felkérném ügyem és kezdeményezésem támogatására, házalok kissé a képviselő irodák fertályán. Itt most nem akarok neveket említeni, de az MDF-es képviselők, legalábbis ebben az ügyben, úgy be voltak szarva, hogy még korábbi támogatóim sem mertek kiállni. Még förmedvényemet se' merték átvenni ...

Így vetődtem el a szadeszes Hack Péter irodája elé. Gondoltam egy nagyot, bekopogtattam. Disznóm volt. Megtaláltam, fogadott. A beadványt át merte venni és el merte olvasni. Láttam, időnként felszaladt a szemöldöke. Gondolom a csodálkozástól. Azután - semmit sem mondott, de igérte, visszatérünk a dologra. Hát ő vissza is tért. Egy írást jelentetett meg a "Legfőbb ügyész védelmében" címen. [Ugrás a címről.]

Hackra nem várhattam, maradt Szabó Lukács.

Indítványára  1993.11.01-napján szavazott (!) abban a kérdésben, folytatnak e vizsgálatot a legfőbb ügyész ellen. A szavazásról készült jegyzőkönyv birtokomban van. A szavazás eredménye, hogy az indítvány nem kapta meg a vizsgálat elrendeléséhez szükséges mennyiságü szavazatot. A szavazásra jogosult 386 képviselő közül 237 fő volt jelen. Igazoltan maradt távol 25 képviselő. Bejelentés nélkül maradt távol 124 képviselő. Szabó Lukács indítványára igennel szavazott 47 képviselő. Tartózkodott 95 (!) képviselő. Nemmel szavazott ugyancsak 95 képviselő.

Amíg a jegyzőkönyvet közelebbről meg nem néztem, azt hittem az MSZP és az SZDSZ képviselők "tettek alám" De nem. A szadeszesek jobbára tartózkodtak, maga Hack Péter, rabbileben Raj tamás, sőt az a Mózes Mihály is, akit majdnem "kinyírtam"! Az MSZP és az MDF szoros egységben mondott nemet. Szar ügyekben ők azóta is összefognak.

Tulajdonképp a népes MDF frakció söpört le a porondról. Csak néhány bátor akadt, akai szembeszállt, közöttük Zsupos Lajos. Őt kérdeztem az MDF fellépésének okát illetően. Hát - szerinte - az történt, hogy Kónya-Rumcájsz kijelentette, aki megszavazza Szabó Lukács inditványát, a következő választáson nem lesz jelölve. Hát te (?) - kérdeztem Zsupost. Ja' én már nem akarok a következő ciklusban indulni - válaszolta. Hát így már világos lett a dolog. Azért is hittem neki, mert korábbi pesti utitársam Komor Sándor bátorsága is csak egy tartózkodásra futotta.


Mivel 47 fő igenes és 95 fő tartózkodó, összesen tehát 142 fő nem szavazott bizalmat a legfőbb ügyésznek, erkölcsileg tulajdonképp megbukott,-  nullává, hullává vált.

"Jogilag" persze győzött és erre nagyon büszke volt ...

A szavazás csendes szenzációja volt, hogy a KDNP frakcióban ülő Isépy Tamás, a haivatalban levő (!) igazságügyi államtitkár is tartózkodott (!).  Ez is egy madárszar volt a "minden gyanún felül álló állampolgár" hófehér tógáján.

Később magyarázkodnia is kellett a sajtónak miatta. Mert, tetszenek tudni, ebben a "demokráciában" nem lehet megkérdezni egy főméltóságú úrtól, mit lafatyolt a zárt ülésen. Viszont egy országgyülési képviselőt lehet fingatni: miért úgy szavazott - ahogy.

Az ügyet azért nem merték egyszerüen elkenni. Az MDF frakció kiókumlálta, hogy hallgassák meg legalább a legfőbb ügyészt. Az igazság- és alkotmányügyi bizottság Salamon László elnöklete mellett 1994.11.01-i zárt ülésen (!)meghallgatta Györgyi Kálmánt, lehetővé téve számára, hogy bizonyítványát, teljes diszkréció mellett, megmagyarázhassa. Ez nyilván sikerült is neki, hiszen csupa barát "itélkezett" fölötte. [A Bizottság akkori névsora valahonnan még elő fog kerülni. Utólag közzéteszem.]

Érthetően kiváncsi voltam az ülésen történtekre. 1994.11.05-én telefaxon kértem Salamon Lászlót, tegye lehetővé az űlés jegyzőkönyvének áttanulmányozását. Kérésem teljesítését megtagadta arra hivatkozással, hogy az anyag "személyiségi jogokat" érint, ezért annak megismerése nem lehetséges. Terkintettel arra, hogy az ülés eredményeképp Györgyi kimászott a szarból, én pedig benne maradtam,
ebből gondolom az én személyiségi jogaim voltak érintve ...


1993.11.08-napján a Parlament ülésezett. Szabó Lukács felszólalt a Györgyi-féle
"vizsgálattal" kapcsolatban. Néhány mondatát idézem.

"Az elmult héten az alkotmányügyi bizottság zárt ülésén meghallgatta a legfőbb ügyész urat. Sajnálni való, hogy [erről az ülésről] mind a többi képviselő (!), mind a sajtó kirekesztetett ... Timillió magyar állampolgár nem tudta meg azt - és a jelek szerint meg sem fogja tudni - hogy ott mik hangzottak el ... Sajnálatos, hogy az alkotmányügyi bizottság nem érvényesitette a 'hallgattassék meg a másik fél is' elvét ..."

Beszélhetett Szabó Lukács amit akart, jóllehet - beadványom alapján - ő tett szabályos képviselői inditványt arra, hogy a Parlament állitson fel vizsgáló bizottságot a legfőbb ügyész tevékenységét illető vádak kivizsgálására. Az MDF frakció azt ötlötte ki, hogy maga kezdeményezi a legfőbb ügyész zárt ajtók mögötti meghallgatását úgy, hogy Szabó Lukács be se tehesse a lábát a bizottság üléstermébe ...

A zsíros beszédü Salamon László pedig, kigúnyolta és ledorongolta Szabó Lukácsot.
Kijelentette: "frakciónk arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmilyen olyan körülmény vagy adat nincs és nem szerepel az ügyben, amely vizsgálóbizottság felállitását indokolttá tenné".

Hivatkozott még másra is. " ... Ilyesmire [bizottsági vizsgálat] akkor van szükség, ha valami olyan súlyos és kivételes jogsértő helyzet áll fenn, amelyet a parlamentáris demokrácia intézményrendszerei önmagukban elkhárítani nem tudnak ... Az alkotmányügyi bizottság nem vizsgálóbizottságként járt el ... A kvázi hatalmi ágnak a csúcsán álló és az Országgyülés által megválasztott vezetőt, a legfőbb ügyészt, meghall
gatta."

Slussz. Szabó Lukács erre azzal válaszolt, hogy " ... rendkivüli eset eset forog fenn, ha a legfőbb ügyésszel szemben azt állítják, hogy  ... nem tartja be a törvényeket, ... ahelyett, hogy a bűnt üldözné, a bünt pártolja azzal, hogy másokat is megakadályoz a bünűldö zés ben ... "

Salamon "érdemi" válasza: " ... Szabó Lukács urat figyelmeztetem arra, hogy a legfőbb ügyész minősítésében megengedhetetlen fordulatot használt."

Azután nem volt tovább. Így funkcionál a "parlamenti demokrácia".

2007.09.02

Sz. Gy.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése