2017. november 21., kedd

Szex és az új világrend






Szex és az új világrend



Szabad Riport




Szex és az új világrend 1.



Posted on 2012-11-07Szerző: Admin
Cikksorozatunk az 1969. márciusi Pittsburgh-i szakmai konferencián elhangzottak feldolgozása, melyet e helyt ismét közreadunk.
Valószínűsítjük, a leírt visszaemlékezés igazságát. Nem azért, mert sikerült minden kétséget kizáróan megbizonyosodnunk róla, hogy ez az előadás ott és akkor, szó szerint ezzel a tartalommal hangzott-e el, hanem azért, mert az azóta eltelt 44 évben a világban lezajlott események, tények hajszálpontosan igazolják.
2009 áprilisában ezt a cikksorozatot már közreadtuk a régi szerverünkön lévő – azóta onnan elköltöztetett honlapunkon, VALÓSÁG AZ ELTERVEZETT ÚJ VILÁGREND? címmel.
Drábik János Uzsoracilvilizácó című könyvének 3. kötetében megtalálható az eredeti anyag: Szex és az Új Világrend címmel.
A Szabad Riport, – mint számos más média is -, sokat cikkezett az alábbi jelenségekről. Elítélő véleményünket eddig sem rejtettük véka alá. Meggyőződésünk, hogy a hazánk és a világ rossz irányba halad, és öngyilkosságot követ el, amikor hagyományos értékeit elveti.
Sorozatunkban ennek kiváltó okára is rámutattunk.
Mi is úgy látjuk, amennyiben nem fordulunk vissza erről az útról, eljön az idő, amikorra bár tömegeknek nyílik ki a szeme, mégsem leszünk már abban a helyzetben, hogy meg nem történtté tegyünk, vagy visszacsináljunk minden kártételt.
Sokan vannak akik már látták, látják a vészt, s Kasszandraként próbálják hallatni a hangjukat, hogy figyelmeztessenek és kiutat mutassanak.
Azonban amit mondanak annyira hihetetlennek tűnik, hogy akik nem értik, el sem hiszik. Akik értik ugyan, de nem érdekük érteni, azok jobb esetben elhallgatják, vagy nevetségessé teszik, rosszabb esetben valamilyen módon elnémítják őket.
Amikor pedig eljön az az idő, hogy már mindenki látja sőt saját bőrén érzi az új világrend megvalósulását, – addigra elhitették vele, hogy nem nem volt más lehetőség, és nincs visszaút -, addigra csak maroknyian maradnak azok, akik ismerik a kiutat. S EZZEL A CSAPDA BEZÁRULT! De talán nem örökre!
Ha valaki korábban sok Asimov könyvet olvasott, annak könnyen deja vu érzése támadhat.
Mivel az anyag meglehetősen terjedelmes, ám egyúttal igen elgondolkodtató olvasmány, ezért a könnyebb “emészthetőség” okán több részletben közöljük.
Kezdjük hát!
AZ ÚJ ÉRTÉKREND KIALAKÍTÁSA
1. RÉSZ
Dr. Lawrence Dunegan amerikai orvos 1969. március 20-án részt vett egy gyermekorvosok számára tartott szakmai konferencián Pittsburgh-ben, ahol az egyik előadó Dr. Richard Day egyetemi tanár volt. Dr. Day mintegy 80 főnyi orvosokból álló hallgatóságának rendkívüli témájú előadást tartott. Beszéde előtt felkérte hallgatóit, hogy se jegyzeteket, se magnófelvételeket ne készítsenek és vegyék bizalmas jellegû belső tájékoztatásnak mondanivalóját.
Dr. Dunegan egyike volt a hallgatóknak és 1988-ban Randy Engel ismert média személyiség kérésére emlékezetből felidézte, és szalagra rögzítette, amit 1969-ben hallott. Dr. Day nem annyira a múlttal foglalkozott, sokkal inkább a jövőt vázolta fel. Előadásának célja az volt, hogy felkészítse az orvosokat a várható változásokra, és ily módon megkönnyítse alkalmazkodásukat az új helyzethez. Meg volt róla győződve, hogy információival segíti orvoskollégáit.
Dr. Day állandóan hangsúlyozta, hogy az embereknek hozzá kell szokniuk a folyamatos változáshoz, mert semmi nem marad a jelenlegi állapotában. Gyakran ismételte: „az emberek annyira bíznak egymásban, hogy fel sem teszik a legfontosabb kérdéseket.” Többször is elmondta: Mindennek két célja van. Egyik az állítólagos cél, amely elfogadhatóvá teszi a változást az emberek számára és van egy másik, az igazi cél, amely valójában az új rendszer létrehozását segíti elő.” Hozzáfűzte azt is, hogy „nincs más lehetőség az emberiség számára.”
A NÉPSZAPORULAT ELLENŐRZÉSE 
Dr. Day ebben az időben aktívan részt vett a népességszaporulat ellenőrzésére törekvő csoportok tevékenységében. Elmondotta, hogy a lakosság létszáma túlságosan gyorsan nő, éppen ezért a Föld lakóinak a számát korlátozni kell, mert különben nem marad elég élettér az emberiség számára. Nemcsak az élelmiszer ellátás biztosításához fog hiányozni az elegendő termőföld, de a hulladékok is oly mértékben szennyezik a Földet, hogy lakhatatlanná válik. Az embereknek nem engedik majd meg, hogy csupán azért legyenek utódaik, mert akarják, vagy azért mert könnyelműek voltak. 
Ahhoz nyújtanak segítséget, hogy a házaspároknak egy gyerekük legyen, és csak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kiválasztottaknak lehet három. Az átlagembereknek a két gyermeket engedélyezik. Ez a születésszabályozási mérce abból adódik, hogy a nulla népességnövekedéshez 2,1 gyerek szükséges családonként. Ez azt is jelenti, hogy csak minden tizedik házaspárnak lehet három gyereke. Világossá vált, hogy a népesség-ellenőrzés nem egyszerűen születésszabályozást jelent. Valójában a világ lakosságának a korlátozásáról van szó.
A SZEXUÁLIS KAPCSOLAT ÁTÉRTÉKELÉSE
A cél olyan szexuális magatartás kialakítása, amely nincs kapcsolatban a fogamzással, továbbá olyan gyermeknemzési gyakorlat elterjesztése, amely nincs kapcsolatban a szexszel. Dr. Day szerint el kell választani a szexualitást szaporodástól. Mivel a szex örömet okoz és túl erős rá a késztetés, ezért nem várható, hogy az emberek lemondjanak róla. Bizonyos, az élelmiszerbe és a vízbe elhelyezett hatóanyagokkal lehet csökkenteni a nemi vágyat, de ez nem praktikus. Ezért a háttérhatalom stratégái azt a megoldást választották, hogy csökkentés helyett inkább növeljék a szexuális aktivitást, de oly módon, hogy az ne eredményezzen fogamzást. Ezért az első szempont, amit megvizsgáltak, az a terhesség – megelőzés. Ezt erőteljesen népszerűsítik majd. Tudatilag annyira összekapcsolják a védekezést és a szexuális tevékenységet, hogy az emberek szinte ösztönösen alkalmazni fogják a fogamzásgátló eszközöket, amikor szexuális kapcsolatra készülnek. Ezért gondoskodnak arról, hogy a különböző terhesség megelőző eszközök és módszerek ismertek és könnyen elérhetőek legyenek. Az ilyen eszközöket minden patikában és kozmetikai üzletben jól látható helyre teszik ki, együtt a cigarettával és a rágógumival. Ez a fajta nyíltság azt sugalmazza majd fiataloknak és felnőtteknek egyaránt, hogy az ilyen védekező eszközök az élet természetes tartozékai. Ezt kiegészítik azzal, hogy az iskolákban könnyen elérhetőek lesznek az úgynevezett szexuális nevelés keretében.
SZEXUÁLIS NEVELÉS, MINT A VILÁGKORMÁNYZAT ESZKÖZE
A szexuális nevelés célja hozzászoktatni a fiatalokat ahhoz, hogy a nemi élet és a fogamzásgátlás összetartozik. Ezt tudatukba kell vésni, mielőtt megkezdik az aktív szexuális életet. Dr. Day előadása és Dr. Dunegan visszaemlékezése között eltelt 19 évben az Egyesült Államok számos iskolájában „iskolai klinikákat” hoztak létre, amelyek elsősorban terhesség megelőzéssel, születésszabályozással és a népszaporulat kontrolljával foglalkoztak.
Az egyik cél az volt, hogy a szexualitás és a fogamzás elleni védekezés össze legyen kapcsolva, 
és az iskolai megerősítés nyomán a házasságban is folytatódjék. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermeknemzés felelősségétől megszabadított szexuális kapcsolat csökkentse magának a házasságnak is a jelentőségét. Ilyen kapcsolatot könnyedén lehet házasságon kívül is folytatni. Nyilvánvaló, hogy továbbra is lesznek olyanok, akik előnyben részesítik a házastársi kapcsolatot, de a többség ezt már nem fogja a rendszeres nemi élet előfeltételének tekinteni. Dr. Day természetesen az abortuszra is kitért és hangsúlyozta, hogy az nem minősül többé bűncselekménynek, hanem elfogadott és normális jelenség lesz. Az abortusztközpénzből fogják finanszírozni azok számára, akiknek ehhez nincs pénzük. A védekező eszközöket szintén közköltségen biztosítják, hogy anyagi okokból senkinek se kelljen lemondania róla. Ha az iskolai szexuális felvilágosító programok korai terhességhez vezetnek, az se okoz problémát. Azok a szülők, akik erkölcsi vagy vallási alapon ellenzik az abortuszt, ilyen esetben – szükségmegoldásként – elfogadják, mert nem akarják, hogy gyermeklányuk terhes maradjon. Ez lehetővé teszi az abortusszal szembeni társadalmi ellenállás megtörését.
homoszexualitás bátorítása A háttérhatalom hosszú távú társadalom – átalakító programját beavatottként ismerő Dr. Day közölte: támogatni fogják a homoszexualitást, és az embereknek meg lesz engedve, hogy azonos neműekkel létesítsenek nemi kapcsolatot. Nem kell többé az ilyen fajta hajlamot elrejteni. Az idősebb embereket is bátorítani fogják, hogy aktív szexuális életet éljenek még idős korban is. Mindenkinek meg fogják engedni, hogy tetszése szerint élvezhesse a nemi életet. Semmi nem lesz tiltva.
Dr. Day ezzel kapcsolatban külön kitért az öltözködésre. Ennek sokkal izgatóbbá és provokatívabbá kell válnia. 1969-ben már meghódította a nyugati világot a miniszoknya és a harisnyanadrág. Dr. Day a következőket mondta: „Nem csak az teszi az öltözködést szexuálisan csábítóvá, ha az eddig szokásosnál jóval nagyobb testrész válik láthatóvá. Más, kifinomult fogások is izgatóak lehetnek.” Itt számításba jöhet a ruha kivágása, anyaga, átláthatósága, elhelyezkedése, stb. Azóta természetesen már meghódította a világot a farmer, amely szorosan testhezálló változatban megfelelően irányítja a szemet bizonyos anatómiai részekre. Ugyancsak elkövetkezett az égesd el a melltartódat” divatja is.
A megtermékenyüléssel kapcsolatos technológiákat is kifejlesztik.
Mivel a szexualitás el lesz különítve a szaporodástól, ezért bátorítva lesz nemcsak az, hogy az utódok nemzése nélkül lehessen nemi életet élni, hanem az is, hogy normális szexuális élet nélkül lehessen utódokhoz jutni.Ezt laboratóriumokban a legkülönfélébb technikák alkalmazásával érik el.
EUTANÁZIA ÉS A KÖNYÖRÜLETI HALÁLBA-SEGÍTÉS
Mindenkinek csak addig lesz joga élni, amíg hasznos az élete. Az öregember már terhet jelent. Ezért arra kell nevelni az időseket, hogy fogadják el a halált. Megfelelő időpontban korlátozzák az emberi életet. Amikor már valaki nem munkaképes, és nem járul hozzá a társadalom fenntartásához, akkor félre kell állnia, és át kell adnia a helyét a következő nemzedéknek. A feleslegessé vált öregektől úgyis meg lehet válni, ha bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat nem vehetnek igénybe. E célból szükséges az egészségügyi ellátás költségeinek a nagyarányú megemelése. Az orvosi szolgáltatásokat munkaviszonyhoz kell kapcsolni, és jelenősen meg kell drágítani, hogy bizonyos kor után az emberek ne engedhessék meg maguknak, kivéve, ha jómódúak, vagy kifejezetten gazdagok.El kell ültetni a fiatalok fejében, hogy az öreg emberek eltartása méltánytalan teher rájuk nézve. Így el lehet fogadtatni velük szüleik humánus és méltóságteljes halálba-segítését. Például el lehet terjeszteni az ünnepélyes „búcsú parti” megrendezését. Ünnepelni lehet az idős anyukát és apukát, akik nagyszerű munkát végeztek, s akik a parti végén engedelmesen beveszik az altatópirulát és távoznak az élők sorából.
ELLENŐRZÉS ALÁ KELL VENNI AZ EGÉSZSÉGÜGYET ÉS A GYÓGYSZERELLÁTÁST
Dr. Day a leghatározottabban állította, hogy az amerikai törvényhozás – a washingtoni Kongresszus – nem fogja bevezetni az általános egészségügyi biztosítást. Erre nincs szükség, mert vannak jobb módszerek az egészségügy kézben tartására. Fokozatosan valamennyi egészségügyi ellátás szoros ellenőrzés alá kerül. Ha valaki nem dolgozik, vagy nem képes munkát vállalni, akkor nem juthat hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Eljárt a felett az idő, hogy a kórházak ingyen ellátásban részesítsenek bárkit is.
Az egészségügyi költségeket úgy fel kell emelni, hogy az átlagember ne legyen képes kifizetni a biztosító intézetek közreműködése nélkül. Ha pedig valaki nem képes fizetni a saját egészségügyi ellátásáért, akkor rászorul arra, hogy mások fizessenek helyette. Így lehet kikényszeríteni az emberektől, hogy térdet-fejet hajtva hálásan megköszönjék, mint egy különleges kegyet, ha orvosi ellátásban részesülhetnek. Többé nem lesz lehetséges, hogy valaki a maga anyagi lehetőségeire támaszkodva önállóan dönthessen saját egészségügyi ellátásáról. A magas kórházi és egyéb egészségügyi számlákat csak a biztosítók lesznek képesek kifizetni. Ily módon minden egyes ember kényszerítve lesz, hogy egész életén keresztül fizessen a biztosítóknak.

(kapcsolódó cikkek: AKASSZÁTOK FEL A kisKIRÁLYOKAT! AZ EGÉSZSÉGÜGYI “REFORM”, TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS )

Dr. Day azt is elmondotta, hogy megszigorítják a kórházakba való bejutást. Aki belép, annak igazolnia kell személyazonosságát. Azért, hogy ezeket a megszigorító intézkedéseket bevezessék, bizonyos lopásokat még bátorítani is fognak, mert ezzel igazolni lehet a szigorú ellenőrzés bevezetését. Ily módon is hozzá lehet szoktatni az embereket ahhoz, hogy mindenhová magukkal vigyék személyazonosságuk igazolására a megfelelő okmányokat.
Megváltozik az orvosok szerepe is. Többé nem egyéni professzionális vállalkozók lesznek, hanem magasan képzett, bérből és fizetésből élő alkalmazottak. Diplomás szakmunkások. Az orvosi tevékenység részévé kell tenni, hogy adott esetben a halálba segítő injekciót is beadják. Az orvost, mint független, nagy tekintélyű személyt ki kell iktatni.
Dr. Day szerint az orvosok túl sokat keresnek, ezért rá kell szorítani őket, hogy ugyanúgy reklámozzák szolgáltatásaikat, ahogy más termékeket és szolgáltatásokat is reklámoznak. A magánpraxis fokozatosan el fog tűnni. Helyüket a csoportpraxis, továbbá az egészségügyi korporációk foglalják el.
Ismeretlen betegségek lépnek fel Dr. Day szerint olyan új betegségek jelennek meg, amelyeket korábban nem ismertek. Igen nehéz lesz ezeket diagnosztizálni, és még nehezebb kezelni, legalábbis egy bizonyos ideig. Itt Dr. Dunegan az AIDS-t említi, de mi a magunk részéről hozzátehetjük az ebolát, és ki tudja, esetleg azt a vírust is (Severe Acute Respiratory Syndrome, azaz SARS), amely most járványosan terjed elsősorban Kínában, Tajvanon, Kanadában és oly sok áldozatot szed. Dr. Day azt is kijelentette, hogy „mindenféle rákbetegséget gyógyítani tudunk. Az erre vonatkozó tudományos ismeretanyag a Rockefeller Intézetnél van elzárva, és ha valaha döntés születik erről, akkor nyilvánosságra fogják hozni. De vegyék csak figyelembe, ha az emberek nem halnak meg többé rákban, akkor milyen gyors ütemben válik a Föld túlnépesedetté. Az ember éppen úgy meghalhat rákban, mint bármi másban.” Ebből a megfontolásból a rák kezelését elsősorban olyan irányban fejlesztik, hogy csökkentsék a betegek szenvedéseit. Az a kommentár is elhangzott, hogy esetleg a rák gyógyítására vonatkozó dokumentációt mégis csak nyilvánosságra kell hozni, mert előfordulhat, hogy független kutatók is hozzájutnak ezekhez az ismeretekhez. (Mindenesetre napjaink valósága Magyarországon is az, hogy egyelőre csak korlátozottan lehet eredményesen gyógyítani különböző rákbetegségeket.)
MESTERSÉGESEN ELŐIDÉZETT SZÍVINFARKTUS
http://www.vegansoapbox.com/wordpress/wp-content/uploads/2009/02/fast_food_kills.pngDr. Day elmondta orvos hallgatóságának, hogy 
ma már megoldható a szívinfarktus mesterséges kiváltása, amely minden fontos orvosi tünet szempontjából hűségesen szimulálja a valódi szívinfarktust. Ezt álcázott – halálos kimenetelű – merényletek végrehajtására is fel lehet használni. Csak a rendkívül képzett patológus szakorvosok, akik pontosan tudják, hogy a halál okát kereső boncolás során mit kell megnézniük, képesek arra, hogy megkülönböztessék a valódi szívinfarktust a mesterségesen előidézett szívelégtelenségtől.
Dr. Day ezután rátért a táplálkozás, az egészséges életmód és a megfelelő testmozgás összefüggéseire. Részletesen ecsetelte, hogy mit kellene enniük az embereknek, és hogyan kellene megtartaniuk megfelelő testgyakorlással fizikai erőnlétüket. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az 
iparilag gyártott élelmiszerek nem felelnek meg az egészséges táplálkozás követelményeinek, mert a túlságosan sós és zsíros ételek magas vérnyomáshoz és korai szívbetegségekhez vezetnek. Azok az emberek, akik azonban nem elég képzettek ahhoz, hogy ezt megértsék, vagy túlságosan lusták ahhoz, hogy megfelelő testgyakorlást végezzenek, fokozottan kiteszik magukat ezeknek a kockázatoknak. A megfelelő táplálkozási ismeretek rendelkezésre fognak állni, de a korlátolt emberek ezt nem veszik figyelembe, és ezért tulajdonképpen helyes, ha rövidebb ideig élnek.
Tervszerűen növelni kívánják az ipari jellegű étkeztetéssel foglalkozó üzlethálózatokat. A Hamburger, a McDonalds, a Kentucky Fried Chicken és ehhez hasonló üzlethálózatok lehetővé teszik, hogy egyre több ember a saját otthonán kívül étkezzen, és ez csökkenti az étkezés szempontjából a családi együttlét fontosságát. Az emberek egyre kevésbé függnek saját otthoni konyhájuktól. A fogyasztott élelem többsége félkész, vagy teljesen kész árú lesz, amit a legkülönfélébb modern technikai eszközökkel, mint például a mikrohullámú készülékekkel, gyorsan el lehet készíteni. Aki azonban rászokik az ilyen előre elkészített konfekció étkekre, annak még inkább mozognia kell, mert ezek az ételek (”junk food”) egyben egészségtelenek is.

(kapcsolódó anyagunk: GLOBÁLIS NÉPÍRTÁS FELSŐFOKON! )

Mindazok, akik elég kényelmesek ahhoz, hogy ilyen ipari készítményeket fogyasszanak és ahhoz is lusták, hogy megfelelően mozogjanak, nem érdemlik meg, hogy hosszabb ideig éljenek. Ami a testgyakorlást illeti sokan fognak futni, kocogni. Ehhez nincs szükség különösebb sportfelszerelésre és képességre. De megfelelő reklámmal és divatba-hozással rá lehet őket kényszeríteni szinte észrevétlenül, hogy milyen ruhában és cipőben tegyék ezt. Ezzel is lehet növelni a keresletet és fokozni az üzleti forgalmat.
A PUBERTÁS FELGYORSÍTÁSA
Szükség van a nemi érés felgyorsítására, és ehhez az egyik 
leghatékonyabb eszköz a nevelés. Az egyén fejlődését és az egész emberi faj átalakítását is fel kell gyorsítani. Ezzel kapcsolatban az előadó kitért a vallások szerepére, amelyeket noha meggyőződéses ateista volt, hasznosnak minősített. Sok embernek van szüksége vallásra, a hittel járó misztériumokra és rituálékra. Ezért a vallást megtarthatják. De a mai vallásokat alapvetően meg kell változtatni, mert nem egyeztethetőek össze a bekövetkező nagyarányú változásokkal.
Bizonyos régi vallásoknak el kell tűnniük. Különösen a kereszténységnek kell átalakulnia. Ha sikerül a kereszténység legerősebb egyházát, a római katolikust megtörni, akkor a kereszténység többi része már könnyen átalakítható.
Olyan új vallásra van szükség, amelyet a világ valamennyi részén el lehet fogadtatni az emberekkel. Éppen ezért az új vallás meg fog őrizni bizonyos tanításokat, szokásokat a régiekből, hogy könnyebben elfogadják az emberek, és otthonosabban érezzék magukat az új vallás keretei között. Sok olyan ember is van, akinek nem lesz szükséges vallásra, így ez a változás őket nem érinti. Az ilyen szinkretikus és eklektikus világvallás létrehozásához abibliát is meg kell változtatni. Óvatos technikával át kell írni, hogy megfeleljen ezen új eklektikus világvallás igényeinek. Bizonyos kulcsszavakat ki kell cserélni, amelyeknek az árnyalati értelme már más. Az új szó rokon – értelmű a régivel és ezért eleinte nem okoz nagy ellenállást. Az idő múlásával azonban az eredeti szó valódi jelentése elhalványul, és az új szó csak kis árnyalattal eltérő jelentése pedig hangsúlyozásra kerül. Így fokozatosan megváltoztatható a bibliai szövegek értelme. Az elgondolás tehát az, hogy nincs szükség a biblia teljes átírására, csupán bizonyos kulcsszavakat kell másokra kicserélni. És mivel minden szónak számos értelmi árnyalata van, ezért az új szavak segítségével a bibliai szövegek egészének az értelmét úgy lehet átalakítani, hogy az elfogadható legyen az új eklektikus világvallás számára. A legtöbb ember nem is fogja észlelni ezt a változtatást.
Ekkor Dr. Day megismételte azt a mondatot, amely előadása során többször is elhangzott: „The few who do notice the difference, won’t be enough to matter. – Az a néhány, aki észreveszi a különbséget, kevés lesz ahhoz, hogy számítson.Az előadó ezután utalt rá: hallgatói közül néhányan valószínűleg azt gondolják, hogy az egyházak ellent fognak állni ennek a törekvésnek. Valójában azonban az egyházak segíteni fognak minket – mondotta Dr. Day. Dr. Dunegan két évtized múltán visszaemlékezve megerősíti, hogy e változások bekövetkezését valóban elősegítették sokan a különböző egyházakban.
A NEVELÉS, MINT A MANIPULÁCIÓ ESZKÖZE
(Kép illusztráció: Könyvborító, szerző: Hubbard a Szcientológusok őrült, és pénzéhes “vezére” )
Megfelelő technikákkal változtatni kell a klasszikus irodalmi alkotásokon. Példaként Mark Twain műveire utalt. Az alkalmi olvasó, amikor először kézbe veszi ezeket a klasszikus alkotásokat, nem fogja gyanítani, hogy azokban bizonyos változtatásokat hajtottak végre. Felkészült tudósnak kell lennie annak, aki szóról – szóra végig akar menni a klasszikus szövegeken, hogy ezeket a finom változtatásokat észrevegye. A változtatások célja az lesz, hogy az olvasókban – elsősorban a fiatalokban – természetessé tegye az új világrend másfajta kultúrájának az elfogadását. 
A gyermekeknek és fiataloknak a korábbinál lényegesen több időt kell az iskolában eltölteniük, de a legtöbb iskolában semmit se fognak tanulni. Ha mégis elsajátítanak bizonyos ismereteket, az meg se fogja közelíteni azt a mennyiséget, amit korábban kellett tanulniuk a diákoknak.
Természetesen lesznek jobb környékeken minőségi iskolák a gazdagabbaknak, és ezekben valóban tanulniuk kell a diákoknak. Sőt e jobb iskolákban még fel is kell gyorsítani a tanulási folyamatot és az átalakulást. E felgyorsítás eredményeként az ilyen elit nevelésben részesülő gyermekek agya fejlettebb lesz, és több ismeret rövidebb idő alatti elsajátítására lesznek képesek már fiatalabb korban is, mint korábban. A hosszú-távú nevelési program része az iskolaidőszak egész évre történő kiterjesztése, illetve egész napra való meghosszabbítása. E szerint nyár folyamán is lesznek szemeszterek, és a hosszú nyári szünidő a múlté lesz.
A felnövekvő nemzedékek számára hosszabb időre lesz szükség ahhoz, hogy iskoláikat befejezhessék. Ami eredetileg az első fokozatú egyetemi képzéshez tartozott (bachelor degree) az a jövőben már csak újabb egyetemi fokozatok (master degree, illetve ph.D) megszerzése után lesz lehetséges. Ebből az következik, hogy az elnyújtott iskolázási időszak jelentős része csak üresjárat lesz. A kevés minőségi iskola azonban rendkívül igényessé válik.
A diákoknak már fiatalabb korban dönteniük kell arról, hogy mit akarnak tanulni, és milyen pályát választanak, ha képzésüket be akarják fejezni. Egyre nehezebbé válik egyik területről egy másikra átváltani.
A tanulmányokat szűk területre specializálják, vagyis mélyebb tudást adnak, de korlátozottabb területen. Ez azt jelenti, hogy mindenki csak a saját területén jut hozzá a megfelelő kutatási anyaghoz és eszközökhöz. A saját területén túlmenően már csak engedéllyel teheti ugyanezt. (E sorok írója itt arra utal, hogy szűklátókörű, úgynevezett „szakbarbár” értelmiség kinevelése a cél, amelynek nem áll módjában számos más irányú ismeret szintetizálásával a nagyobb összefüggések felismerése.
A háttérhatalom ezt a programját a szovjet birodalom felbomlása után a kelet-európai országokban is érvényesíteni kívánja. Ezt támasztja alá az a hír, amelyet Bencsik András a „Demokrata” című hetilap főszerkesztője hozott nyilvánosságra 1997. májusában, és az Interneten is közzétett: „Február végén zártkörű tanácskozást tartott a budapesti Soros Egyetemen a Világbank. Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből 2 millió úgynevezett „narrow minded” szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra.”)
folytatjuk…
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda


Szex és az új világrend 2.



Posted on 2012-11-11Szerző: Admin
Az jogi túlszabályozás, a mozgás– és cselekvési szabadság korlátozása, a tömegek gondolati és fizikai ellenőrizhetőbbé tétele teszi igazán kiszolgáltatottá az embereket.
Addig azonban, míg a háttérhatalom saját dzsungel törvénye értelmében a „hulljon a férgese” elvet sajátságosan értelmezi, ugyanolyan kontraszelekció érvényesül, mint ami most is van. Veszélyes és erkölcstelen, ha bizonyos érdekcsoportok döntik el, hogy kire van szükség és ki lesz a leírható felesleg!
Magunk is elítéljük az alkohol- és drogfüggőséget, mert nemcsak önpusztító, de a tágabb és közvetlen környezetre nézve is kártékony! Azonban amíg “tétlenséggel” vagy üzleti érdekből hatékonyabban támogatja a hatalom, mint ahogy a megelőzésükért, vagy gyógyításukért küzdene, addig nem is lesz változás. Arról a tényről nem beszélve, hogy sok embert szinte belekényszerítenek a nehezen feldolgozható körülmények ebbe. Olyan kényszerítő körülményre gondolunk, mint a nyomasztó munkanélküliség, a szétszakított családok, jövőkép nélküliség, kilátástalanság, az adósságcsapda, vagy a hajléktalanná válás!
Amíg gőzerővel dolgoznak azon, az új rend végrehajtói, hogy embereket minden eszközzel kétségbeesésbe, anyagi ellehetetlenülésbe taszítsanak, vagy éppenséggel egészséges önbecsülésüket, önnön értékeikbe vetett hitüket rombolják le, addig ne várjunk változást ezen a téren se!
Sok emberen lehet és kell is segíteni, akik e kényszerek hatására váltak függővé, egészségtelen életmódot folytatóvá.
Épp az ország mindenkori vezetésének és a tömegkommunikációjának egyik legfőbb feladata, hogy értéket, jövőképet, alternatívát mutasson, ehhez anyagi és erkölcsi eszközöket rendeljen! Ami azonban most folyik az épp ennek az ellenkezője. A filmek, reklámok sugallta élet hemzseg a negatív példáktól. Eltűntek a követhető, követendő hiteles példaképek, míg a favorizált életnívó, nem a hétköznapi emberek, a milliárdok számára elérhető dolog. A viselkedési minták, melyet a fizetett médiák, mint “erkölcsös” követendő normát tárnak a gyanútlan néző elé, ellenkezik a nemzeti sajátosságokon, hagyományokon alapuló viselkedési kultúrával és erkölcsi felfogással. Ez főként a még kiforratlan, sekélyes családi hátterű fiatal nemzedék számára káros, sőt romboló!
Ha úgy nőnek fel funkcionális-analfabéta generációk, hogy az ügyeskedés, az erőfitogtatás, az ostobaság nemhogy bocsánatos bűn, de még dicsőség is, akkor nem csoda hogy itt tartunk!
A nevelés és tanulás az, ami meghatározza az ember alapértékeit és a jövőt. Az erkölcs és identitás alapjait pedig először a családban sajátítja el a gyermek. S ha ezek az alapok jók, akkor még a későbbi negatív hatás (rossz társaság, média befolyás) sem tudja lerombolni őket, ezek az alapok egyszersmind védelmet is jelentenek.
Ezért HALÁLOS BŰN feláldozni mindezt a pénz-oligarchia érdekei és a globalizáció oltárán.
Segíteni egy dolog, de kevés! JÓL SEGÍTENI! Ez a követendő és igazán hasznos!
büntetés visszatartó ereje – a megrovástól a kiközösítésen, megszégyenülésen át egészen a börtön-, vagy a halálbüntetésig -, épp oly hatékony lehet, mint amotiváció – akár szellemi, akár anyagi jellegű. Ám egyik esetben sem lehetnek egyenlőbbek az egyenlők között.
Azonban a jelenleg alkalmazott (köztörvényes) büntetések mit sem érnek, – ez világosan látszik a visszaesők magas számán -, ha a büntetés megfelelő neveléssel, szigorral és renddel nem párosul. A valódi átnevelésnek, azokon a hagyományos és nemzeti értékeken kell nyugodnia, melyen az egész társadalom hagyományos értékrendjén alapszik! Azon az értékrenden, melyet hazánkban (is) tűzzel-vassal próbálnak kiirtani. Persze azt sem felejtsük el, hogy igazságos és betartható erkölcsös törvények nélkül nem valósítható meg. Ezért a jogszolgáltatásnak erkölcsi alapokon nyugvó igazságszolgáltatássá kell átalakulnia.
Gyökerek nélkül egyetlen nemzet, egyetlen ember sem képes egészségesen fennmaradni. A háttérhatalom dzsungel törvénye nem más, mint ennek megszüntetése.
2009 áprilisában ezt a cikksorozatot már közreadtuk a régi szerverünkön lévő – azóta onnan elköltöztetett honlapunkon, VALÓSÁG AZ ELTERVEZETT ÚJ VILÁGREND? címmel.
Drábik János, Uzsoracilvilizácó című könyvének 3. kötetében megtalálható az eredeti anyag: Szex és az Új Világrend címmel.
xxx
Folytatva sorozatunkat, tekintsük át a személyiség, az erkölcs deformálását segítő globalizált módszereket
AZ ISKOLA, MINT A KÖZÖSSÉGI ÉLET TENGELYE
Az iskola és a tanulás egész életén át végig kíséri a jövő emberét. De már gyermekkorban is az iskola ellenőrizni fogja a tanulók teljes életét. 
Csökkenteni kell a fiatalok spontán öntevékenységét és a sportolástól kezdve a szabadidő eltöltésének minden egyéb fajtájáig az iskolai szervezésnek és ellenőrzésnek kell meghatározó szerepet játszania. A minőségi oktatást végző iskolákban egyre nő a diákokra nehezedő nyomás, amellyel csak a legtehetségesebbek, a legállóképesebbek tudnak megküzdeni. Aki nem képes elviselni a nagy terhelést, az kihullik. Az így kirostálódott diákok szervezett pszichológiai segítségnyújtásra szorulnak. Akik azonban segítségnyújtással sem képesek versenyben maradni, a perifériára szorulnak, és a feláldozhatónak, eldobhatónak minősítettek közé kerülnek. A tanulás élethosszig tartóvá válik, és a felnőtteknek is folyamatosan tovább kell képezniük magukat. Az önképzés még önmagában hasznos is lehet, csakhogy nagyon nem mindegy, hogy milyen ismeretek elsajátítására kényszerítik rá az embereket. A rendszer gondoskodni fog újabb és újabb információkról a felnőttek számára, amivel lépést kell tartaniuk. Aki ezt az ütemet nem képes tartani, az már túlságosan öreg. Ez az egyik módja tudatni bizonyos korosztályokkal, hogy hasznavehetetlenné váltak az új világrend számára, eljött az idejük a távozásra és itt az ideje, hogy bevegyék az elmúlást, a „méltóságteljes távozást” elősegítő tablettát. (lásd Asimovnál)
Az új világrend stratégiájának az is a része, hogy bizonyos könyveknek észrevétlenül el kell tűnniük a közkönyvtárakból és a könyvüzletekből. Erre azért van szükség, mert bizonyos könyvek olyan ismereteket tartalmaznak (szakmai- és erkölcsi ismeretek hordozói), amelyek miatt nem kívánatosak. Az egyik eltüntetési módszer az lesz, hogy erre kiképzett szervezett csoportok az egyetemi könyvtárakból és egyéb közkönyvtárakból egyszerűen kivesznek bizonyos könyveket. Mindezt persze titokban, a nyilvánosság megkerülésével teszik.
Közvetett módszerekkel, 
egyrészt le kell szoktatni az embereket az olvasásról, másrészt nem mindenkinek lesz megengedve, hogy bizonyos könyvekhez hozzájusson. Egyes könyvek pedig senki számára sem lesznek elérhetőek.
A JOGSZABÁLYOK MEGVÁLTOZTATÁSA
1969-ben, amikor az előadás elhangzott, számos amerikai tagállamban még vasárnap zárva voltak az üzletek és bizonyos tevékenységek be voltak tiltva. Ezek közé tartozott, hogy szerencsejátékot nem lehetett folytatni. A háttérhatalom stratégiája ezzel kapcsolatban úgy hangzott, hogy ezeket a tiltó szabályokat enyhíteni kell, vagy meg kell szüntetni, és növelni kell a különböző szerencsejátékok engedélyezését, a kaszinók működését. Dr. Day jelezte, hogy 
a kormányzatokat is be kell vonni a szerencsejáték üzletbe. Az elmúlt évtizedekben valóban beindultak országszerte különböző lottó- és szerencsejátékok. Az igazolás úgy hangzott, hogy miért kellene a szerencsejátékból befolyó jövedelmet magánkezekben hagyni, amikor abból az állam is nagy hasznot húzhatna. És különben is azembereknek meg kell engedni, hogy szerencsejátékot űzhessenek. Ezt normális polgári tevékenységnek kell elismerni, nem pedig valamiféle illegális cselekménynek.
Dr. Day szólt arról is, hogy meg kell változtatni a csődre vonatkozó különböző jogszabályokat. Ugyancsak 
szólt a tröszt – ellenes szabályok átértelmezéséről, illetve megváltoztatásáról. Arra hivatkozott, hogy szükség van a verseny fokozására, de azt nem a monopólium – ellenes szabályok megtartásával, hanem másféle ellenőrzés alatt tartott körülmények között kell folytatni. Vagyis nem a valódi szabad versenyre van szükség. Úgy tűnik, hogy a gazdasági életben is olyan fajta verseny maradhat csak meg, mint amilyet egy zárt klub tagjai egymás között folytatnak. De a klubon kívül senki számára nem megengedett a rivalizálás.
A KÁBÍTÓSZER FOGYASZTÁS BÁTORÍTÁSA
A kábítószerek használata is könnyebbé válik és fokozódik. Ugyancsak 
bátorítják az alkoholfogyasztást. Egyidejűleg a kábítószer – ellenes intézkedéseket is megszigorítják. A kábítószer fogyasztás bátorítása és az ellene való harc fokozása csak látszólag jelent ellentmondást. Az egyik magyarázat, hogy a kábítószerek könnyebb elérhetősége lehetővé teszi, hogy azok a gyenge emberek, akik a drogok rabjai lesznek, kirostálódjanak. Hiszen a Föld is, mielőtt túlnépesedetté vált, keresztül ment azon a korszakon, ahol a dzsungel törvénye érvényesült, és csak a legéletképesebbek bírták a versenyt. Ekkor az embernek még az időjárás viszontagságai, a vadállatok és a betegségek ellen kellett védekeznie. Csak a legrátermettebbek élték ezt túl. (ez persze jókora csúsztatás, épp az egyenlőbben az egyenlők között elv miatt, hiszen ezzel együtt durva kontraszelekció érvényesül, elég csak a bankárkaszt aktív és támogató körein végigtekinteni – a szerk.) Most, hogy a világ civilizálódott, ma már az alkalmatlan egyének is életben maradhatnak azoknak a költségén, akik őket eltartják.
A kábítószer függőség bizonyos értelemben helyreállítja a dzsungel törvényét, mert segít a legalkalmasabbakat kiválasztani. Dr. Day szerint a kábítószer kereskedelem és fogyasztás fokozott üldözése pedig folyamatosan ráirányítja a közvélemény figyelmét erre a problémára. Ez egyben csökkenti az amerikaiak önelégültségét, miszerint az Egyesült Államok biztonságos és kellemes hely.
E sorok írója azzal kívánja ezt a magyarázatot kiegészíteni, hogy a pénzgazdasági rendszerben minden pénz a kábítószer termelésből, kereskedelemből és fogyasztásból származó pénz is a nemzetközi pénzügyi közösség bankjaihoz vándorol. A kábítószer iparág egyik feltétele, hogy a termelésen túlmenően legyen sokmilliós fogyasztói réteg, amely kábítószerfüggőként biztos keresletet jelent. 
Mivel a kábítószer olcsón előállítható értéktelen anyag, ezért nagy üzleti hasznot csak akkor lehet rajta elérni, ha az államok milliárdos ráfordítással keményen üldözik. E miatt az üldözés miatt az önmagában értéktelen kábítószer piaci értéke a sokszorosára növekszik és ekkor már nagy hasznot lehet a forgalmazásából bezsebelni.
Ez a pénz pedig jórészt nem a kábítószer kereskedők szalmazsákjába kerül, hanem többszöri átmosással a nemzetközi pénzügyi közösség pénzintézeteibeAz üldözés másik célja a kábítószerpiacra befurakodott kívülállók eltávolítása, Magyarországon az teszi aktuálissá ezt a kérdést, hogy az enyhébb kábítószerek, így a marihuána használatát bizonyos körök meg kívánják könnyíteni. Ez azért veszélyes törekvés, mert ahol ezt a gyakorlatban is kipróbálták, például Hollandiában és Svájcban, ott bebizonyosodott, hogy az enyhébb kábítószerek fokozatosan az erősebb kábítószerek fogyasztásához vezetnek és végül is a kemény drogok terjedését segítik elő. Nagyon félrevezető az az érvelés, hogy engedtessék meg egy embernek, hogy önmagát beteggé tegye, vagy károsítsa. Számos olyan cselekményt tiltanak és büntetnek a magyar jogszabályok, amelyek elsősorban azt az illetőt veszélyeztetik, aki az elkövető. Így például, ha valaki autóban ülve nem használja a kötelezően előírt biztonsági övet, akkor kemény büntetésben részesül, holott itt sem arról van szó, hogy másnak árt, hanem arról, hogy a saját maga érdekei ellen cselekszik.
Azok, akik Magyarországon könnyíteni óhajtanak az úgynevezett könnyű drogok fogyasztásán, valójában üzleti érdekeket szolgálnak, csak ezt nem hajlandók nyíltan elismerni. 
Ami a kábítószerekre érvényes, az érvényes az alkoholfogyasztásra isA háttérhatalom stratégái egyszerre kívánják támogatni és korlátozni a függőséget okozó szerek használatát. Általában a gyengébb jelleműek, a sebezhetőbbek lesznek alkoholfüggők.
Az ilyen személyek veszélyessé válnak a közlekedés számára és közülük igen sok elveszítheti autóvezetői jogosítványát is – kivéve az “egyenlőbbek”. Ez kifejezetten kívánatos fejlemény, mivel a 
háttérhatalom amúgy is korlátozni kívánja hosszú távon az emberek mozgásszabadságát. Dr. Day erről azt mondta, hogy az Egyesült Államokban sem kell mindenki számára biztosítani a teljesen szabad utazási lehetőségeket. Nincs szükség arra, hogy az emberek annyit utazzanak. Ez valójában előjog, ami csak meghatározott rétegeknek jár.
A kábítószer és az alkoholfüggőség elősegítése erősíti a gyengébbek és alkalmatlanabbak kiválasztódását. Ugyanezt a célt szolgálja az alkoholisták és a kábítószer élvezők gyógykezelése. Ha az illető olyan karakter, hogy ilyen segítséggel megszabadulhat ettől a függőségtől, akkor alkalmas a túlélésre. Ha még ilyen segítséggel sem képes rá, akkor nem jelent veszteséget a társadalom számára. De egyúttal ezen intézmények leszoktató munkájának hatékonyságát valójában igen csekély mértékben támogatják, sőt! (a szerk.) Több börtönre van szükség. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a meglévőkhöz újabbakat kell építeni, hanem azt is, hogy a kórházakat bizonyos körülmények között kényszer tartózkodási helyként, azaz szabadságvesztési intézményként működtetik majd. Ezért úgy kell megépíteni a kórházakat, hogy erre a célra is alkalmasak legyenek.
ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS
Az embereket folyamatosan sokkolják az állandó változásokkal. Az utcák útvonalát megváltoztatják, átnevezik, a korábban ismert környékek idegenné válnak. Ez elősegíti, hogy az idősebb emberek közérzete megromoljék, és úgy érezzék, elérkezett az idő a távozásukra. Lehetővé kell tenni, hogy üresen álljanak épületek, és fokozatosan tönkremenjenek. Ugyanilyen sorsra kell jutniuk bizonyos városrészeknek. A cél városi dzsungel létrehozása, amely depressziót okoz.
Dr. Day arról is szólt, hogy bizonyos épületeket és hidakat úgy kell megépíteni, hogy azok egy idő múlva összeomoljanak. Egyre több baleset lesz nemcsak a közutakon, de a légi közlekedésben is. Mindez hozzájárul a 
bizonytalanság érzéséhez, ahhoz, hogy semmire sem lehet szilárdan támaszkodni.
Dr. Dunegan, a visszaemlékező, ezzel kapcsolatban megjegyzi, tényleg leszakadt a lakóhelye közelében több új híd az elmúlt két évtizedben. Megemlíti azt is, hogy az egyik, környékükön lévő bevásárló központ épülete egész idő alatt vibrált, miközben sok vásárló tartózkodott benne. Amikor építészeket és mérnököket kérdezett erről, azzal nyugtatták meg, hogy valójában jó, ha ily módon rezeg egy épület, mert azt jelenti, hogy rugalmas és nem merev. Dr. Day szerint azonban a városok egyes részei nagyon is jó állapotban maradnak, nem engedik, hogy piszkos – romos nyomornegyedekké váljanak. (lásd a hazai “lakópark rendszert”) Azok, akik e rendezett környékeken élhetnek, ezt jobban meg fogják becsülni. Olyasmi lesz számukra, mint amikor valaki a dzsungelból érkezik a civilizációba. Ily módon büszkék lehetnek elért eredményeikre. Ehhez az előadó még azt is hozzátette, hogy a nyomornegyedekben uralkodó bűnözést korlátok között lehet tartani, ezért az nem fog érezhetően átterjedni a jobb környékekre. Ugyanakkor egyre több őrző – védő szolgálatra lesz szükség a jobb környékeken a nagyobb biztonság szavatolására. Ez erősebb rendőrséget is jelent. 
lakóhelyi biztonsági rendszerek működtetésére egész új iparágat hoznak létre a riasztó berendezésektől a különleges zárakig és biztonsági berendezésekig azért, hogy a társadalom jómódú rétegeinek az élete és vagyona biztonságban legyen. Ez arra utal, hogy a leromlott negyedekből a bűnözés mégis csak behatol a jobb környékekre, de ez is alkalmas az emberek manipulálására. Azt lehet nekik mondani, hogy, ha megfelelően alkalmazkodsz,
beállsz a sorba, és eredményt mutatsz fel, akkor biztonságban élhetsz, mert aki kiszolgálja az új rend irányítóit, az számíthat a nyomorból való kiemelkedésre és a biztonságra.
A KÖLCSÖNÖS FÜGGÉS GLOBÁLIS RENDSZERE
A „global interdependence”, vagyis a világméretű kölcsönös függőség és egymásrautaltság tervezett stratégiája szerint az egységesített világrendszerben a világ különböző részei meghatározott ipari és kereskedelmi tevékenységre lesznek kijelölve. Az 
Egyesült Államok megkülönböztetett helyzete fennmarad, de változtatni kell viszonylagos függetlenségén és önerőre támaszkodásán. Dr. Day itt hangsúlyozta, hogy új struktúra létrehozásához először le kell bontani a korábbit. Erre példaként az amerikai ipart említette. Azért kell csökkenteni az Egyesült Államok ipari kapacitását, mert különben mások nem lesznek képesek vele versenyezni. Ez különösen igaz a nehézipar tekintetében, amelyet. Amerikában korlátozni kell, miközben ugyanezeket az iparágakat más országokban, például Japánban erőteljesen fejleszteni célszerű.
A HAZAFISÁGRA MÁR NINCS SZÜKSÉG
Dr. Day itt kitért az autógyártásra és hangsúlyozta, hogy Japán az amerikaival hasonló minőségben és mennyiségben fog autókat gyártani. Az amerikai kocsik minőségét csökkentik, így érik el, hogy inkább az importált gépkocsikat vásárolják az emberek. Elég ehhez, ha kisebb hibákat építenek egy Fordba, egy GM gyártmányba, vagy egy Chrysler -ba, és az amerikaiak máris inkább a japán vagy a német kocsikat fogják előnyben részesíteni. A számítástechnika megerősítése támogatása Indiában is ugyan ezt a tendenciát mutatja, hisz magasan képzett számítástechnikai szakemberek tízezrei veszítették el a munkájukat az USA-ban. De egyúttal a fizetések vásárlóerejének csökkentésére is alkalmas a mesterségesen generált munkanélküliség, hisz gyorsan és könnyen pótolható bárki.
A MUNKAHELYEK TÖMEGES ELVESZTÉSE
Az előadó többször is visszatért rá, mennyire fontos, hogy az emberek ne érezzék gondtalan biztonságban magukat. Az Egyesült Államok továbbra is erős marad a kommunikáció, a csúcstechnológia, az iskolaügy és a mezőgazdaság terén. A nehézipar azonban leépítendő. Erre az egyik elhangzott érv az volt, hogy a „gyárkémény ipar” rengeteg környezeti szennyeződést okoz, és az ipari hulladék is túlságosan sok. Az ipar leépítése természetesen munkahelyek megszűnésével jár. Emiatt sok amerikait át kell képezni, és új helyre költöztetni. 
Nagy tömegeknek kell a Sun Belt-re (a naposövezetre) költözniük, ahol gyökértelen jövevényként könnyebb szokásaikat megváltoztatni, mintha szülőföldjükön maradtak volna.
Ez többek között az orvosi ellátás átalakítását is megkönnyíti. Ha valaki, például, egy északkeleti ipari városból a déli napos övezetbe költözik, vagy pedig délnyugatra, Kaliforniába, Arizonába, akkor könnyebben hajlandó bármilyen újat elfogadni. Ezek közé tartozik a 
szigorúan ellenőrzött egészségügyi ellátás, amely egyre kevésbé támaszkodik a családi környezetre.
Ami ténylegesen bekövetkezett az az, hogy az Egyesült Államok középnyugati államaiban még fennmaradtak a hagyományos módszerek szinte az élet minden területén. Ha azonban az iparosodottabb térségeket vesszük szemügyre, akkor gyöngülnek, sőt eltűnnek ezek a hagyományok, hiszen 
igen sok a munkanélküli és a szegény, akik bármit elfogadnak, csakhogy túlélésük biztosítva legyen.
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
Az eredeti anyag Szex és az Új Világrend címmel, Drábik János “Uzsoracilvilizácó” című könyvének 3. kötetében megtalálható.


Szex és az új világrend 3. rész – AZ ÚJ ÉRTÉKREND KIALAKÍTÁSA

Posted on 2012-12-16Szerző: Admin
A nemek összemosása
A nemek felcserélése nem más a homoszexualitás kívánatossá tétele. A nemi hovatartozás jellegzetességeinek tudatos eltörlése eltervezett az új világrend a cionisták világméretű rémuralmához.
A nők túlnyomó részét, legyenek akár harcos amazonok, koronás fők, vagy agyes“mindennapok “hősei” cselekedeteiket mindig áthatja érzelmi töltésük, lelkierejüket, elkötelezettségük, elhivatottságuk adja.
S ez segíti őket, ha el kell viselni a szenvedést.
A megszokott női szerepek megszüntetése, az anyaság, a gyermeknevelés, a család összetartása mind, mind olyan – a magyar és más nemzeteknél is – hagyományőrző erő, amely a felnövekvő generációk alapértékeinek, erkölcsének, nemzeti öntudatának hordozója, és fenntartója.
Az anya, a feleség egy egészséges család motorja, a férfiak lelki hátterének biztosítója. Ugyanakkor a legstabilabb, legönfeláldozóbb szellemi és fizikai támasza.
Az anyák és feleségek nem csak a józanság, bölcsesség és hagyományok továbbadói, de ők azok, akik párjukat, gyermekeiket lélekben megerősítik, és megóvják attól, hogy elveszítsék a kontrollt maguk vagy tetteik felett. Míg a a férfiak hagyományosan a fizikai, anyagi védelmi szerepet vállalnak, addig a nők ugyanezt érzelmi, lelki, erkölcsi töltéssel egészítik ki. S nem utolsó sorban motiválják, megerősítik szeretteiket!
Azonban a nemek ily módon való elkülönülésének – mely nem véletlen, hisz biológiailag is így teremtettünk – megvan a maga szerepe és helye, úgy a családi életben, a mindennapokban, mint a társadalomban is.
E szerepek erőszakosan kikényszerített összemosása, felcserélése majd egy évszázada folyik.
Mi magyarok kaptunk a szovjet mintából is és a nyugati társadalmak verziójából is. Nemcsak a sportok, és a munka lehetőségek terén, azok átformálásával, hanem az új ideálok „példaképek” hangsúlyozásával is!
A szerepcsere veszélye több dologban is rejlik, a nők elférfiasodása és a férfiak elnőiesedése, átformálja megöli hagyományos feladataikat, melyet a családban a társadalomban betöltenek, ezzel épp hogy gyengítik, buzik2ahelyett, hogy kiegészülve erősítenék egymást.
Ez nem csak a családok majd a társadalom széthullását és a nemzeti kötődés elhalványulását eredményezi, hanem elértékteleníti identitás tudatukat és önbecsülésüket is. Hisz amíg mindkét nem átérzi és tudatosan vállalja neméből fakadó képességeit, értékeit, addig nem veszítheti el a talajt a lába alól egyikük sem!
Gandhi, aki nem a fizikai erejével tudott kiállni, hanem bátorságával, állhatatosságával,
lelkierejével harcolt kitartóan s teremtett egy új világot, mondta egyszer: “Az erőszak legbrutálisabb formája, a szegénység.”
Persze nem arról beszélünk, hogy egy férfi nem helyettesítheti egy nő munkáját, vagy megfordítva, azaz bizonyos családi és társadalmi munkákat mindkét nemnek ajánlatos ismernie, és ha kell, elvégeznie. Különben szükség esetén, hogy válthatnák fel egymást? Azonban ez nem egyenlő azzal, hogy teljesen felcserélődjenek a nemi szerepek, illetve mindazon tevékenységek, melyekre neménél fogva alkalmasabb a férfi vagy a nő.
Egy percre sem szabad elfelejtkezni arról, hogy nem véletlen, hogy az emberi faj két különböző nemű egyedre oszlik (akár az élővilág szinte minden faja), s mindkét nemnek megvan a maga funkciója, feladata. A férfi és a nő együtt alkotják az egészet.
S így együtt egységben képviselnek olyan erőt és hatékonyságot, mely biztosítja az ÉLET-et, mely világot teremt, s mely hegyeket mozgat meg! Az általuk alkotott család olyan alap, melyre erős társadalom épülhet.
Nem egyformák, de egyenrangúak!
Ellensúlyozzák egymás negatívumait, és erősítik egymás erényeit!
Szomorú példák sora mutatja, hogy a férfiakat igyekeznek elnőiesíteni, természetes és ösztönös érzelmeiket elnyomni, ezzel harcosságukat, bátorságukat, emberségüket korcsosítják el! Ennek egyenes következménye önbecsülésük, s az ebből fakadó erő megszűnése, hogy elveszítik kezdeményező képességüket, hogy nem képviselnek támaszt, biztonságot többé.
És ez pontosan így igaz a nőkre is! Ha egy nőt lealacsonyítanak a szexrabszolga szerepére, elbutítják, megalázzák, pontosan ugyanazokat a képességeit veszíti el, ami igazi erejét és fontosságát adja! Ugyanolyan tunya bábbá válik, mint az elnőiesedett férfi!
Azaz leigázhatóvá, irányíthatóvá, harcképtelenné teszik őket! Ezzel együtt magát a nemzetet is!
*****
AZ ÚJ ÉRTÉKREND KIALAKÍTÁSA – 3. RÉSZ
A világpolgárok világsportja
Dr. Day kifejtette, hogy a nehézipar nagy része lebontásra kerül, de egyes részeit a tervek szerint meghagyják. Ez elegendő ahhoz, hogy bizonyos ipari és termelési ismeretek, jártasságok megőrződjenek, és ha felmerül rájuk a szükség, akkor ezekre támaszkodva gyorsan növelni lehessen a szakképzett munkaerő kapacitását. Ez azonban csak egyfajta szükségmegoldás. E stratégia tervezői szerint hosszú távon és világszinten kell szakosodást végrehajtani. A kölcsönös egymásra utaltságnak és függőségnek ebben az új rendszerében a nemzeti önazonosság veszít fontosságából.
Minden világtérség rá lesz utalva a másikra, és az élet minden eleme más térségektől is függeni fog. Ez hozza létre azt a helyzetet, hogy az emberek inkább világpolgárok lesznek, nem pedig egy bizonyos ország állampolgárai. Ilyen elgondolás figyelembevételével kell megváltoztatni a sport társadalmi szerepét is. Az Egyesült Államokban is úgy kell átalakítani a sportvetélkedőket, hogy csökkenjen bennük a nemzeti jelleg. A labdarúgás, mint a legkozmopolitább világsport fontos szerephez jut az Egyesült Államokban, amely Dr. Day előadása elhangzásának idején, 1969-ben még jelentéktelen sportág volt Amerikában.
Hazánkban is akár feleslegesnek tűnően számolatlanul öntik a pénzt a futballba, holott az elmúlt legalább 40-50 évben képtelen volt a sportág komoly eredményeket felmutatni. Telek és egyéb pénzügyi bűvész mutatványokat, csalásokat, bundákat, személyi és szurkolói botrányokat annál inkább.
Most például, annak ellenére, hogy az országot mesterségesen eladósították, és a pénzeket létfontosságú területektől vonják el évtizedek óta, feltűnő ellentmondásnak tűnik, hogy azért irreálisan sok pénzt ölnek bele, ebbe a sportágba: 12 milliárd – az új FTC stadionra, 12 milliárd – az új Loki stadionra, 4 milliárd – az új felcsúti stadionra.
Barcelona's Krkic reacts as Inter Milan players celebrate qualifying for the final at the end of their Champions League semi-final second leg soccer match in BarcelonaMindeközben, mint férfias sportot, a szurkolást pedig, mint férfias megnyilvánulást sulykolják már évtizedek óta, más sikeres sportágak rovására, úgy erkölcsi, mint anyagi értelemben, lenyomják, elhanyagolják, sőt igyekeznek visszafejleszteni azokat, akár a felmutatott világszínvonalú teljesítmények és sikerek ellenére is.
Az eltelt idő bebizonyította, hogy a háttérhatalom a labdarúgást olyan nemzetközi sportnak tekintette, amellyel gyöngíteni kellett a kifejezetten amerikainak számító baseball fontosságát. A baseball visszaszorítására is programot dolgoztak ki. Ennek egyik változata szerint a játékosokat rosszul fizetnék, és így egyre kevesebben vállalnák ezt a sportágat. Dr. Day azonban elmondotta, hogy egy másik módszerrel, a játékosok javadalmazásának az aránytalan megnövelésével könnyebben tönkre lehet tenni ezt a sportágat.
Ha ugyanis a baseball játékosok fizetése nevetségesen magas, ez elégedetlenséghez vezet a többi sportágban, hiszen például az atléták fizetése messze le fog ettől maradni. Mindez olyan feszültségeket gerjeszt, hogy elidegenítheti a baseball rajongókat, és ez nagy veszteségeket okozhat a sportcsapatok tulajdonosainak. Ezt követően a baseball pályákat át lehet alakítani labdarúgó pályákká.
Mint tudjuk az események nem pontosan így alakultak, de majdnem így. Ma már a labdarúgás az egyetemeken és a hivatásos sportegyesületekben az egyik legnépszerűbb sportág. Az úgynevezett amerikai futball, a rugby fennmarad, mert rendkívül erőszakos sport és ez által bizonyos lelki és társadalmim feszültségek levezetésére alkalmas. Ehhez hasonlót terveznek a jéghokival is. A hokit tovább kell nemzetköziesíteni és népszerűsíteni. Egyre több nemzetközi bajnokságot kell szervezni a jéghoki csapatok és természetesen a labdarúgó csapatok számára. Dr. Day előadásából azonban egyértelműen az derült ki, hogy a felfuttatandó sportág, amit a háttérhatalom favorizál, az a labdarúgás.
Ennek legfőbb oka az, hogy ez máris egy globalizálódott sportág, mivel Dél-Amerikában, Európában, részben Ázsiában is, de már az Egyesült Államokban is gyökeret vert.
Az így létrejövő nemzetközi sportversenyek elősegítik az emberek tudatának és emócióinak a leválasztását a nemzeti közösségtől és átvezetik őket egy nagyobb kötődéshez: azaz segít világpolgárrá átalakítani őket.
Önvédelem
Az önvédelmi fegyverek, a sport illetve vadász fegyverek korlátozása nem más mint a lakosság lefegyverzése.
Az előadó a vadászatra is kitért . Ez a sport, vagy kedvtelés fegyverhasználathoz kötődik. A fegyverek birtoklását azonban olyan privilégiummá kell átalakítani, amely nem illet meg mindenkit. (ez az amerikai társadalmakban elég nehezen kivitelezhető lesz! Annál is inkább mert hagyományosan az amerikaiak alapvető joguknak tekintik a fegyvertartási és használati jogukat! Ráadásul ahol nem garantált az állam polgárainak védelme, ott még indokolt is az önvédelmi fegyverek tarthatósága és használata!
Magyarországon is lezüllesztették, impotenssé korrupttá tették a rendőrséget (is) hogy épp a legfőbb feladatát ne legyen képes ellátni, mint a bűnüldözést és bűnmegelőzést. Természetesen, nem véletlen, hogy épp amikor a rendőrség kezdte visszaszerezni a társadalmi megbecsülését és tekintélyét, sőt az állampolgárok bizalmát is kezdte elnyerni, pont akkor zilálták szét – tegyük hozzá szándékosan! Ennek természetesen megvan a maga jó oka! És megvan a maga hátulütője is! Igen figyelemre méltó, ahogy ezzel egyenes arányban segítették az erőszakos bűnözés, valamint országos méretű korrupció, és az intézményesített kifosztás előretörését, mely gyakorta büntetlenül marad.
A cél, hogy mindenkivel szemben érvényesíteni kell a korlátozott és ellenőrzött fegyverviselést. Vadászat céljára például rendszeresíteni kell a vadászfegyverek bérlését, vagy kölcsönzését, az erre rendelt hatóságoktól.
Ne legyenek nőiesek a leánysportok
A lányok sportolása is rendkívül fontos, és rá kell szoktatni őket az atlétikára, valamint a többi kemény sportra. Ezeknek a sportoknak kell a babajátékokkal való foglalatosságot, a kézimunkázást és az egyéb nőies foglalatosságokat helyettesíteni. Ha maradnak is babajátékok, a számukat csökkenteni kell.
Látható törekvés, hogy a babajáték erős ízlés és értékrend rombolást szolgálja, lásd a világméretű, mesterséges Barbie hisztéria.
A babajátékok hangsúlyozzák a lányok számára az anyai szerepet és a gyermeknevelést. Ezt háttérbe kell szorítani.
A lányoknak ugyanazokat a sportokat kell űzniük, mint a fiúknak. Fiúk és lányok ebből abodybuilderszempontból sem különbözhetnek. Az olyan konyhai és étkezéssel kapcsolatos játékok, amelyek hagyományosan a leányjátékok közé tartoztak, fokozatosan kiiktatandók, és a lányokat rá kell venni a sokkal fiúsabb kedvtelésekre.
A leánycsapatok által játszott meccsekről ugyanúgy be kell számolniuk a sportlapoknak, mint a fiú csapatokéról. Ma már mi is tanúi lehetünk, hogy nemcsak rendszeresen tudósítanak a női csapatok labdarúgó mérkőzéseiről, de női birkózó versenyekről és ökölvívó versenyekről is. A női nehézatlétika polgárjogot nyert és ma már ugyanolyan gyakran tartanak a nők számára is súlyemelő versenyeket, mint a férfiak számára. A sport ilyen irányú megváltoztatásának a célja, hogy a nők sokkal inkább úgy tekintsenek magukra, mint egy atlétára, vagy sportolóra, nem pedig mint egy leendő feleségre és anyára.
Szex és még több szex
Dr. Day elmondta hallgatóságának, hogy a filmeknek fokozatosan rá kell térni a szex nyíltabb bemutatására, de a filmen használt nyelvet is át kell alakítani. A szexuális tevékenység és az arra utaló vulgáris beszéd a reális élet részévé kell váljon, miért kellene akkor ezzel kapcsolatban félénknek és szemérmesnek lenni.
A szemérmességet lecserélték az öncélú magamutogatásra, ebben a divatot hívták segítségül. A ruhákat úgy alakították át, hogy vagy minél több intim testrészt láttasson, vagy arra hívja fel a figyelmet. A szerelem, a szeretet, a becézés az érzelmesség minden megnyilvánulását nevetségessé, szégyellnivalóvá tették, lecserélték a minél közönségesebb és brutálisabb érzelem mentes szexre.
nakedA filmszínházakban és a televízióban pornográf filmeket is kell játszani. 1969-ben még nem volt videolejátszó, de az előadó ennek ellenére már jelezte, hogy ilyen készülékek lesznek, olcsón bárki beszerezheti őket, és így otthon is vetíthetők lesznek a bőségesen kapható pornográf filmek. Ezeknek a filmeknek az egyik hatása az lesz, hogy „a filmekben látható szereplők mindent megtesznek, amit csak el lehet képzelni.” Ennek az a célja, hogy a szexualitást nyílttá tegye és hangsúlyozza.
De nem csak a szexualitást kell nyilvánossá tenni, hanem az erőszakosságot is. Ez utóbbit teljes részletességében és hosszan kell bemutatni. Ezek célja a nézőket érzéketlenné tenni a legdurvább erőszak látványával szemben is. Hiszen eljön az az idő, amikor az embereknek valódi erőszakossággal kell szembesülniük. Ha tehát a szórakoztató iparban meghonosodik a reális élethez hasonló, vagy azt még meg is haladó erőszak, akkor az elősegíti, hogy a lakosság könnyebben alkalmazkodjon a mindennapi életben megtapasztalt tényleges erőszakhoz.
*****
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
Az eredeti anyag Szex és az Új Világrend címmel, Drábik János “Uzsoracilvilizácó” című könyvének 3. kötetében megtalálható.


Szex és az új világrend 4. rész – AZ ÚJ ÉRTÉKREND KIALAKÍTÁSA



Posted on 2012-12-16Szerző: Admin
Együttérzést, segítőkészséget ki kell irtani
Az emberek nagy részét még ma is megrázza a halál, vagy súlyos sérülés látványa, megviseli őket szeretteik súlyos betegsége. Nem tudják elnézni egy ember vagy állat kínzását, a mások szenvedését. S ez így normális!
Teljesen normális emberi reakció, hogy a bajbajutottakon segítsünk, olykor saját testi épségünk kockáztatásával is. Nem azon töprenkedünk, vajon ki ő, és milyen ember. Ha baj van, segítünk. Ez szinte a világon mindenütt így működik a normális mentalitású emberek között (sőt az állatok sem tesznek másként!)
Azonban ezek a természetes emberi reakciók immár nem kívánatosak! Ezért mindenféle közvetett és közvetlen módon megpróbálják befolyásolni, megváltoztatni ezt a viselkedési mintát. Megpróbálják velünk elfogadtatni a fizikai és szellemi erőszak magától értetődését. És nem csak a tömeg tájékoztatás, a filmek, a zene, stb. módszerével.
Hazánkban ennek egyik eszköze a Végrehajtási Törvény elfogadása volt, vagy a cigánybűnözés, a banki uzsora, a cionista térnyerés hátrányunkra történő támogatása, sőt ezt szolgálja a folyamatos szigorító és megszorító intézkedések bevezetése. Az igazságszolgáltatás lecserélése jogszolgáltatásra. És még sorolhatnánk estig, lényege az hogy büntetlenséget élvez a károkozó, és a kárvallott sosem jut igazságához, aki ellentmond, bűnözőt, terroristát, rasszistát elmeháborodottat kreálnak belőle.
Human_chip_RFID_In_HandA fokozott ellenőrizhetőség pedig a legjobb eszköz, hogy ezt megtegyék. És ne csak a direkt módszerekre, (mint például a lehallgatás, megfigyelés, kényszerítés) gondoljunk, jusson eszünkbe, hogy útleveleket már csak rabosítással kapjuk meg. És nincs messze az az idő sem, amikor tömegesen tudtunkkal vagy anélkül magunk is csip hordozóvá válunk! A mobiltelefonjaink, a köztéri kamerák, a kötelezően magunkkal hordott (ez is kényszerítés) azonosító nyomkövetésre alkalmas kártyák már most is kiválóan segítik ezt a munkát! Csak megjegyezzük, a kényszerítés, a büntetéssel, bírsággal, vagy jogkorlátozással való fenyegetés, szintén az erőszak egyik fajtája.
A mesterségesen gerjesztett élelmiszerhiány, vagy az egészséges élelmiszerhez és ivóvízhez jutás korlátozása ugyanilyen agresszív manipulálás! Az erőszakkal való “védő”oltások beadása, a természetes étrend kiegészítők korlátozása, a kemikáliákkal való mérgezés (“gyógyszer”, növényvédőszerek, élelmiszer adalékok, chemtrails, besugárzás, stb. formájában) mind a felettünk való ellenőrzés átvételének és a befolyásolásnak a direkt eszköze.
Senki sem hiheti komolyan, hogyha nem teszünk ez ellen semmit, akkor a világot számunkra rendezik be!
A halálhoz való viszony megváltoztatása
Általánosságban meg fog változni az emberek beállítottsága a halállal és az életből való távozással szemben. 2003_04_28_CP_Safety-victim-MAEz a jövőben nem lesz olyan félelmetes, mint korábban, és a halott, vagy súlyosan sérült emberek látványa már nem kelt akkora rémületet. Dr. Day elmagyarázta hallgatóságának, hogy nincs szükség olyan finom lelkű lakosságra, amely megbénul a halál látványára. Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy ezt mondják maguknak: „well, I don’t want that to happen to me”, azaz nem akarom, hogy ez velem megtörténjék.
Az előadónak ez a kijelentése jelzi, hogy a háttérhatalom terve szerint számos olyan emberi tragédia fordul majd elő, amelyeket a túlélőknek látniuk kell. Megértik e terv embertelenségét azok a szülők, akik később gyermekeikkel gyanútlanul beültek egy film megtekintésére, vagy ugyanezt tették a televízió bekapcsolásával. Megtapasztalhatták, hogy milyen durva és erőszakos jelenetek megnézésének teszik ki gyermekeiket.
A zene is legyen egyre ócskább.
Dr. Day szerint a zenének is nívótlanabbá kell válnia. 1969 után a rock zene egyre primitívebbé és durvábbá alakult át fokozatosan. Dr. Daynek az a kifejezése, hogy rosszabbá kell válnia a zenének, egyben annak a beismerését is jelentette, hogy ezek a gépesített ritmusok és primitív, dallam nélküli zenék, nívótlan és nyíltan a szexualitást taglaló szövegeikkel, máris rossznak minősíthetők. Az a fajta érzelmes, szórakoztató zene, amely az elektromos konfekció – zajcsinálást megelőzte még a zene számos minőségi tulajdonságával rendelkezett.
A háttérhatalom stratégái szerint ezt a nívósabb, szórakoztató zenét bizonyos rádiók tovább sugározhatják, és lemezeken is elérhetővé teszik őket az idősebb nemzedékek számára. A rádióadók többségének azonban ezt az elektromos zörej – zenét kell sugározniuk, és erre kell rászoktatni a fiatalabb generációkat. Mivel a populáris zene egyre rosszabbá és primitívebbé fejlesztendő, ezért az idősek és a fiatalok nem fogják egymás zenéjét hallgatni. Az idősek elutasítják, mint zenei szemetet, a fiatalok azonban magukévá teszik, mert vele azonosulnak, mint nemzedékük sajátosságával, amely elősegíti, hogy külön identitást alakítsanak ki a maguk számára az idősekkel szemben.
E sorok írója, aki valamikor konzervatóriumot végzett, fiatalabb korában meg volt győződve arról, hogy a 60-as évek közepétől eluralkodó primitív konfekció zene csak addig maradhat egy korosztály zenéje, amíg tagjai fel nem nőnek és meg nem ismerkednek azzal a zenével, amelyben változatos harmóniák, gondosan formált dallamok, eredeti ritmusok találhatók a gépi monotónia, a harmónia- és dallamnélküliség helyett.
Ez téves feltételezésnek bizonyult, mert azok a nemzedékek, amelyek ezen a gépi – úton előállított zörejeken és hasonlóan primitív szövegeken nőnek fel, hozzá szoknak ehhez a selejt zenéhez, ahogy hozzá lehet szokni a selejt élelmiszerekhez is. És akkor is ezt az ócska holmit fogyasztják, amikor már jobbat is elérhetnének.
*Jan 31 - 00:05*Ezen túlmenően Dr. Day azt is elmondta, hogy ebben a primitív gépi zenében jól el lehet rejteni olyan tudatbefolyásoló rövid kis részeket, amelyekről a fiatalok nem is szereznek tudomást, de ugyanakkor mégis alapvetően átalakítja magatartásukat.
Személyes tapasztalatom is alátámasztja, hogy hová vezetett ez az alaposan átgondolt kulturális rombolás. Az egyik nagy floridai bevásárlóközpont előtt az 1990-es évek végén állandóan labdáztak a gyerekek, és ezzel akadályozták a parkolóba érkező autósok mozgását. A gyermekeket semmilyen módon nem lehetett eltávolítani. Végül a bevásárlóközpont, a MALL, vezetője azt javasolta, hogy a szokásos elektromos hanghatások helyett sugározzanak Mozart zenét. Ez az ötlet sikeresnek bizonyult, mert a gyerekeket távozásra kényszerítette.
A szórakoztatás tehát a fiatalok befolyásolásának leghatékonyabb eszköze. Az idősebb nemzedékeket már nem lehetett megváltoztatni, de a fiatalokat még döntően befolyásolni lehetett életüknek abban a korai szakaszában, amikor személyiségük, szokásaik és ízlési preferenciájuk kialakul. Ez a fiatalabb generáció ma, a XXI. század elején, már érett felnőtt korba került. Most már az ő ízlésük a meghatározó és ez kedvez a háttérhatalom céljainak. Dr. Day orvos hallgatóságának még azt is elmondta, hogy a régi érzelmes zenét és filmeket meghagyják az idősebbeknek, sőt még olcsó közlekedéssel, árengedményekkel, adócsökkentéssel könnyítenek is életükön. Ezt avval indokolta, hogy ez a nemzedék gazdasági válságokon ment keresztül, át kellett élnie a II. világháborút, tehát mintegy jutalomként megérdemli ezt a méltányosságot.
Mi jön 2000-ig és azután? (2009)
Dr. Day szerint az idősebb nemzedék távozásával előtérbe kerülnek a megszorítások és ez a folyamat felgyorsul. A régi filmeket és dalokat fokozatosan kivonják a forgalomból és a gyengédebb, érzelmesebb szórakozás teljesen visszaszorul.
Fokozatosan megnehezítik az öregek számára az utazást is. Egyes utazásokat engedélyhez kötnek, és csak alapos ok esetén utazhatnak. Egyre fontosabb szerephez jutnak a különböző személyazonosságot igazoló okmányok. Amerikában először teszik kötelezővé a személyazonosságot igazoló kártyát és azt felszólításra fel kell tudni mutatni.
Már Dr. Day említi, hogy olyan parányi eszközt kívánnak a bőr alá helyezni, amely elektronikusan rögzíti a személy legfontosabb adatait. Ez megakadályozza a személyazonosságot igazoló okmány meghamisítását, és azt is, hogy valaki okmánya elvesztésére hivatkozzon. Minthogy orvos beszélt orvosoknak, ezért Dr. Day kitért arra is, hogy hogyan lehet megelőzni a szervezet védekező reakcióját az ilyen beültetett mikrochipekkel szemben. A szilikont említette, mint olyan anyagot, amelyet az emberi szervezet kellően tolerál. 1969-ben a szilikont olyan anyagnak tekintették, amelyet megtűr a szervezet, és amely alkalmas az elektronikusan rögzített anyagok hordozására. Egyébként a szilikon az az anyag, amit egyes nők a mellük megnagyobbítására is használtak.
Az élelmiszer ellenőrzése
hamburger_stock-photo-14075873-evil-hamburgerAz élelmiszer ellátást is szigorúan ellenőrizni kívánják. Ha a népesség növekedés nem lassul le, akkor igen gyorsan élelmiszerhiányt lehet előidézni, és ez ráébreszti az embereket arra, hogy milyen veszélyt rejt számukra a túlnépesedés. De akár lelassul a népesség szaporulat, akár nem, az élelmiszer ellátást központilag szükséges ellenőrizni, hogy a lakosság táplálkozása biztosítva legyen.
Ugyanakkor ennek az ellenőrzésnek meg kell azt akadályozni, hogy azok is eltarthatók legyenek, akik szembeszállnak a fennálló renddel. Éppen ezért jogszabályokkal tiltani fogják, hogy valaki a saját maga és családja eltartására élelmiszert termeljen. Ezt persze kellően álcázott módon, jól hangzó ürüggyel kell elfogadtatni a közvéleménnyel. Az állítólagos ok erre a tilalomra az lesz, hogyha magunk állítjuk elő az élelmiszereket, az veszélyes, mert nem elég steril, és elősegítheti a betegségek terjedését. Kifelé tehát úgy fogják tálalni, hogy itt a fogyasztók védelméről van szó, de a valóságos ok az lesz, hogy korlátozzák, és ellenőrzés alatt tartsák az élelmiszerellátást, mert ez fontos hatalmi eszköz. Éppen ezért a saját élelmiszer termelést illegálissá kell tenni. Ha pedig valaki illegális tevékenységet folytat, akkor szembe kerül a törvénnyel, és bűnözővé válik.
kapcsolódó cikkünk: Globális népirtás felsőfokon
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
Az eredeti anyag Szex és az Új Világrend címmel, Drábik János “Uzsoracilvilizácó” című könyvének 3. kötetében megtalálható.


Szex és az új világrend 5. rész – AZ ÚJ ÉRTÉKREND KIALAKÍTÁSA



Posted on 2013-01-01Szerző: Admin
Hazánkban évtizedek óta akut probléma egyebek mellett a csatornázás, az árvízvédelem. Ahányszor csak komolyabb esőzés vagy olvadás van, mindig készületlenül és mindig meglepetésszerűen (sic) éri hazánkat.
Nem tudom a gátak magasságának folyamatos emelése meddig tartható, de valószínűsítem, hogy a több méter magasságúra épített védőgátak, vagy a sebtiben homokzsákokból emelt nyúlgátak helyett hatékonyabb lenne a rendszeres mederkotrás, mederkarbantartás, az árterek helyreállítása, és a vízlevezető csatornák, árkok folyamatos karbantartása, fejlesztése.
Minthogy a legtöbb településen kivetik, sőt ha akarják, erőszakkal be is hajtják az adókat, melyekből az önkormányzatoknak ezeket a közfeladatokat kell(ene) megoldania. Már, ha az önkormányzatok nem a kirakat gondoskodást tartanák szem előtt, és, ha a rájuk bízott javakkal nem pazarló módon bánnának, no meg, ha képesek lennének a valódi prioritásokat felmérni és figyelembe venni.
A beszedett adók közül, gondolok itt például a kommunális-, víz- és csatorna-, település fejlesztési célú. adókra. Melyekből, sem ivóvízhálózat, sem csatornázás nem valósult meg sok helyen, de még a szemétszállítás is akadozik – bár ez utóbbi, a szemét ügy, megér egy misét!*
Sőt még csak épkézláb helyi úthálózatot sem építenek, de a meglévőket is hagyják lepusztulni. Gyakorta csak a “fontos ember házáig” készül el járható út. A lakosságot, bár szívesen besegítene maga is ebbe a feladatba, élőmunkával, plusz adományokkal mégis csupán kizsigerelhető pénzforrásnak tekintik, nem partnernek.
Ezért maradnak az árvizek, belvizek, kétes fogyaszthatóság fúrt, vagy ásott kutak, burkolt vagy burkolatlan kátyús, gödrös, tengely- és lengéscsillapító gyilkos balesetveszélyes járhatatlan utak, no és a szemét hegyek!
Nem csökken a mérhetetlen és folyamatos környezetkárosítást, melyet azonnal be kell szüntetni, és helyre kell állítani a környezeti egyensúlyt. Visszatelepíteni az erdőket, ártereket, elvezetni a belvizeket, ahol szükséges ott pedig megoldani az öntözést. De legelőször is be kell szüntetni az ipari méretű környezet rombolást és -szennyezést!
A manipulatív, hol túlszabályzott, hol pedig szabályozatlan (dereguláció) ellenérdekelt rendelkezéshalmok szembemennek a környezet, és életvédelemmel. Amíg az önkormányzatok irreálisan magas büntetéssel sújtják a lakosságot, ha kertjét nem tartja folyamatosan rendben, (legyen a tulajdonos akár rokkant, akár 80 éves) addig az ipari méretben történő károkozást, rombolást vagy elnézik és még támogatják is, vagy nevetséges büntetéseket szabnak ki. Ez természetesen nem vonatkozik a „csókosokra”, az állami és önkormányzati tulajdonra, és kivételek a cigánytelepek is! De most ebbe se menjünk bele mélyebben!
Abban azonban, hogy az egymást követő, magukat demokratikus kormánynak nevező cionista rezsimek ilyen fejetlenséget teremthettek nem kis szerepe van közélet a szétzilálásának. Ebben a jogi és politikai útveszőben, még az avatottabbak is eltévednek, nem hogy az egyszerű állampolgár. Ez az eluralkodott átláthatatlanság és a felelősségre vonás teljes hiánya és zűr-zavar a legjobb táptalaj az „ügyeskedőknek”, a korrupt vezetőknek, és a „haveroknak”. Alkalmat nyújt a háttérben az összefonódásokra a törvények kijátszására, illetve azok érdek szerinti váltogatására és a pénzek lenyúlására, „zsebszerződések” kötésére, stb. Sőt ezek eltitkolására, majd pedig a felelősség alóli kibújásra is!
Ezért szükséges a tisztességes, stabil erkölcsi alapokon álló, hozzáértő vezetők megtalálása, s hogy munkájukat ugyanilyen erkölcsi alapokon lévő szakembergárda segítse. (Lásd a Liszaboni egyezmény ripsz-ropsz aláírása. Melyet azóta sem vizsgáltak felül!)
Ám, leginkább szükséges a rend! Azaz olyan egyszerű és átlátható szabályozás, melyet a lakosság is bármikor ellenőrizni tud közvetlenül és közvetve is!
Épp ilyen fontos, hogy a lakosság egésze számára könnyen hozzáférhetővé kell tenni minden szükséges információt a döntések előkészítésekor, sőt a döntéseket az érintettekegyetértése nélkül ne is lehessen meghozni.
Persze, ehhez elengedhetetlen, hogy olyan intézmények, vezetők és képviselők, valamint “információforrások” legyenek, melyek függetlenek és nem is befolyásolhatóak, mint a választási eredmények, vagy a szavazatszámlálási adatok – kizárólag a lakosság és az ő hozzáértő képviselői felé kell elszámolniuk –, hitelesek és autentikusak, és magától értetődően etikailag támadhatatlanok.
Ha rendelkezünk ilyen vezetőkkel, közintézményekkel, akkor nem kell attól tartanunk, hogy becsapnak, megvezetnek bennünket. Ha a hiteles és teljes körű, közérthető információkhoz jutunk, akkor még csak rövid időre sem tudnak minket megtéveszteni, befolyásolni, vagy megfélemlíteni. Mint ahogyan ezt az USA-ban tették, amikor kivitelezték a „911”-et, amire a beijedt tömegek, önként mondtak le személyiségi jogaik egy részéről, a beléjük sulykolt terrorizmus rémétől megrettenve.
A mi esetünk kicsit más, a mi fejünk fölött egyszerűen átnyúlnak: minket a kutya se kérdez, vagy ha kérdez nem veszi figyelembe elvárásainkat, csak kihirdették, amit akartak, s azt is az utolsó pillanatban! Ennek is sürgősen véget kell vetni!
A fenti előzetes kitérő után, mely nem csak magyar sajátosság, térjünk rá a sorozat következő témáira.
Az időjárás befolyásolása
villamlas
Dr. Day röviden ennyit mondott: „Ellenőrizni tudjuk az időjárást, vagy hamarosan képesek leszünk rá.” (- ne feledjük, Dr. Lawrence Dunegan egy 1969-es pittsburgh-i szakmai konferenciáról számolt be! – a szerk.) Hozzáfűzte, hogy nem jódkristályok ledobására gondol a felhőkre, amely már ismert eljárás, hanem valóságos ellenőrzésre. Az időjárás hatékony fegyver a közvélemény befolyásolására. Lehetővé teszi eső előidézését és a csapadék visszatartását azért, hogy bizonyos területeken az élet befolyásolható legyen, és ellenőrzés alá lehessen venni. Egyrészt szárazságot lehet előidézni a növekedési időszakban, s így végül is leáll a növekedés. Másrészt igen erős esőzéseket lehet előidézni az aratási időszakban, úgyhogy a felvizezett talaj nem teszi lehetővé az aratást. Mindkét módszer kitűnően alkalmazható.

Ezen túl menően, ma már tudjuk, hogy “rossz kezek” olyan rendszereket üzemeltetnek melyek nemcsak a csapadék befolyásolására alkalmasak, hanem földrengések, szökőárok kiváltására, sőt az emberi agy stimulálására alkalmas hullámok kibocsátására is képesek, az űrfegyverkezés mellett. (a szerk.)
A közélet befolyásolása
Igen kevesen értik, hogy valójában hogyan működik az állam és a kormányzat. A lakosság egy része tud arról, hogy valamilyen módon valakik befolyásolják a választott politikusokat, de nem ismerik ennek módját és eszközeit.
A politikusok egy része sincs ezzel teljesen tisztában. Végrehajtatnak velük olyan számukra előkészített terveket, amelyről elhitetik, hogy ők készítették, valójában azonban manipulálták, korrumpálták, vagy megfélemlítették őket.
Dr. Day szó szerint a következőket mondotta: „Az emberek képesek két egymásnak ellentmondó eszmét is egyszerre az agyukban tartani, és a szerint cselekedni feltéve, ha ez a két ellentmondó eszme megfelelően szét van választva.”
Ehhez az előadó hozzátette: „Igen jól lehet tudni, hogy racionális emberek miként reagálnak bizonyos körülményekre, vagy bizonyos információkra, amellyel szembesülnek. Ahhoz, hogy az előre meghatározott választ kapjuk, azoknak az adatoknak az ellenőrzésére van szükség, amelyet a tudomásukra hozunk, vagy azoknak a körülményeknek a kontrolljára, amelyek körülveszik őket. És miután az emberek racionálisak, azt fogják cselekedni, amit mi akarunk, hogy cselekedjenek. Nem fogják teljesen érteni mi az, amit tesznek és miért.”
A tudományos kutatás meghamisítása
E téma kapcsán említette az előadó, hogy bizonyos tudományos kutatási eredményeket nemcsak meg lehet hamisítani, de a hamisításokra ténylegesen sor is került azért, hogy a kívánt eredményt elérjék.
Dr. Day itt ismételten a következőket mondta: „Az emberek nem teszik fel a megfelelő kérdéseket Sokan túlságosan hiszékenyek.” Minthogy az előadó orvos volt és hallgatósága is orvosokból állt, ezért annak a beismerése, hogy tudományos adatokat szándékosan meghamisítanak, majdnem hogy istenkáromlásnak tűnt Dr. Dunegan, a visszaemlékező orvos számára.
Dr. Day ezután rátért a nemzetközi intézmények átalakítására. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ebben az időben nem rendelkezett kellő tekintéllyel, ezért tervbe vették az ENSZ fontosságának a növelését. Az embereket hozzá kell 
szoktatni ahhoz, hogy lemondjanak nemzeti szuverenitásuk egyre nagyobb részéről. A gazdasági egymásrautaltság ezt a folyamatot elősegíti.
A háború elkerülésére való hivatkozás hat az emberekre, mert általában elfogadják: helyesebb valamit békésebb módszerekkel végrehajtani, mint háborús erőszakkal. A háború ezért idejét múlt. De Dr. Day szerint azért is eljárt felette az idő, mert a nukleáris fegyverek korszakában már nem lehet ellenőrzés alatt tartani a háborúskodást. Korábban a háborúkat kordában lehetett tartani, de ha atomfegyverek jutnak ellenőrizetlen kezekbe, akkor az nukleáris katasztrófához vezethet.
Dr. Day nem említette, hogy kik is lennének ezek a „rossz kezek”, de célzott rá, hogy ezek a terroristák. Ezért az előadó hangsúlyozta, hogy hatékonyan ellenőrizni kell a nukleáris fegyverek birtoklását.
Az új rendszert azonban mindenféleképpen be kell vezetni, ha nem megy békés együttműködéssel, azaz a nemzeti szuverenitásról való önkéntes lemondással, akkor úgy, hogy a világ az atomháború széléhez jusson. A nukleáris háború veszélye által kiváltott hisztéria és félelem megnöveli a tárgyalásos béke lehetőségét. Ez ráveheti az embereket, hogy önként feladják nemzeti szuverenitásukat azért, hogy béke legyen, és ez által létrejöhessen az „Új Nemzetközi Politikai Rendszer”.
Ha pedig túlságosan sokan lennének olyan döntési helyzetben lévők, akik ennek ellenállnak, akkor szükség lehet fokozottabb atomfegyverkezésre. Erre az emberek meggyőzése miatt lenne szükség, hogy lássák: „We mean business” (azaz komolyan gondoljuk a dolgot).
Ennek a tárgyalásos békének meggyőzőnek kell lennie, azaz olyan módon kell előkészíteni és végrehajtani, hogy az emberek meg legyenek győződve, valódi tárgyalások folytak a szembenálló felek között.
Ez segít felismerniük, hogy a béke jobb, mint a háború. Dr. Day ebben a vonatkozásban arról is szólt, hogy a háborúnak több jó oldala is van. Minthogy mindenkinek meg kell halnia, a háborúban mód van arra, hogy valaki emberfeletti bátorságot tanúsítva hősként haljon meg. Ha pedig élve marad, akkor különleges tiszteletben részesüljön. Ezért a háború megpróbáltatásai több vonatkozásban is kifizetődnek a katonák számára.
Dr. Day arra is hivatkozott, hogy ha nem hal meg annyi ember az I. és a II. világháborúban, hanem tovább él, és tovább szaporodik, akkor további százmilliókkal lenne nagyobb az amúgy is túlnépesedett föld lakossága. Ezért ezek a nagy háborúk a népesség korlátozáshoz is jótékonyan hozzájárultak. 
Ma azonban már rendelkezésre állnak mind a kormányzatok, mind az egyes személyek számára azok az eszközök, amelyekkel a népesség növekedést mérsékelni lehet. Ezért ebből a célból már nincs szükség háborúkra.
Terrorizmus, mint az ellenőrzés fontos eszköze

Dr. Day 1969-ben azt közölte hallgatóival, hogy a terrorizmust széles körben fogják felhasználni Európában és a Föld más térségeiben. Úgy vélte, hogy az Egyesült Államokban nem lesz szükség a terrorizmus igénybe vételére. Ez csak akkor válhat szükségessé az Egyesült Államokban, ha az amerikai társadalom nem elég gyorsan fogadja el az új rendszert. Dr. Day szavaiból azonban az derült ki, hogy 1969-ben még számoltak a terrorizmussal, mint gyorsító módszerrel Amerikában. Dr. Day azonban előadásának ebben a részében megfedte az amerikaiakat, hogy túlságosan jól, biztonságosan és gondtalanul élnek. Ezért egy kis terrorizmus segítene meggyőzni őket arról, hogy bolygónk igen is veszélyes hely, vagy veszélyessé válhat, ha nem mondanak le egyes jogaikról a hatóságok számára azért, hogy azok a Földet megfelelően ellenőrizhessék.
9_11_utanNos, azóta már több terrorista támadáson vagyunk már túl. S nem lehet kérdés, hogy Dr. Day által felvázoltak, nem valami utópisztikus, vagy kitalált összeesküvés elméletek, hanem maga a véres valóság.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy normális, logikus gondolkodással kell szemlélni minden eseményt, minden politikai megnyilatkozást. Azaz használni kell a józan paraszti eszünket. Mindig fel kell tennünk a kérdést, hogy az események, a politikusok és a média által tálalt hazugságok kinek az érdekét szolgálják? Aki nem ezt teszi, az sosem fog a sorok közt olvasni, sosem fog tisztán látni. Eleve megfosztja magát a választás és szabad döntés lehetőségétől, és azzá válik amivé a hatalom igyekszik tenni bennünket. Irányítható, akarat nélküli, saját jogait, eszméit és gyökereit önként feladó engedelmes rabszolgává, játékszerré a “pénz urai”, a világhódító rémuralom kezében. Az cionista háttérhatalom további előretörése vagy megállítása rajtunk áll! Ahogyan az is, hogy agymosott, műanyag szellemi táplálék fogyasztókká süllyedünk, vagy gondolkodó, gyökerekkel rendelkező, önálló szabad akaratú önmagáért és másokért kiálló közösségi emberekké válunk.
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
* A szemét ügyre visszatérve egy érdekes jelenségre is fel kell hívni a figyelmet, azon túlmenően, hogy az önkormányzatok többsége “kiszervezte” a szemétgyűjtést (is), annak módszere is tipikus.
A közösségi szemétlerakókat, főként a kistelepüléseken, de a nagyvárosokban is a hulladékgyűjtőket felszámolták, mint a közkutak jó részét is, akárcsak a szelektív-, vagy veszélyes hulladékgyűjtést is.
Magyarán a képviselők, egy laza mozdulattal, letolták ezt a felelősséget és munkát magukról. Persze nem csak megszabadultak a felelősségtől, hanem még keresnek is a bolton mindketten.
Ám az elvégzett munka minőségét senki sem kéri számon. Tetejében ezen magánvállalkozók, mint a multik rendszerint, szolgáltató helyett hatóságnak képzelik magukat.
Diktálnak, pénzt követelnek szolgáltatás, vagy megrendelés nélkül. Szó nincs arról, hogy megrendelést teljesítsenek, vagy megrendelőikkel szerződést kötve tevékenykedjenek. E témát a későbbiekben még érdemes lesz körbe járni.
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
Az eredeti anyag Szex és az Új Világrend címmel, Drábik János “Uzsoracilvilizácó” című könyvének 3. kötetében megtalálható.




Szex és az új világrend 6. rész – AZ ÚJ ÉRTÉKREND KIALAKÍTÁSA



Posted on 2013-02-08Szerző: Admin
titkostarsasagok_illuminat2iTudjuk, hogy az eltervezett új világrend kitalálói nem mások, mint a pénzoligarchia vezetői. Ők irányítják a mostanra megreformált titkos társaságokat (mint pl. az illuminátusokat, szabadkőműveseket, vagy különböző lovagrendeket), melyek már most világirányító gazdasági vállalkozásokban öltenek testet (úgy, mint az IMF, Világbank, CFR, BILDERBERG csoport, stb.)
Ismerjük céljukat is; a „táplálék lánc csúcsán ülő ragadozók” (a hármak, a kilencek, és a tizenhármak) kezébe koncentrálni minden hatalmat, azaz átvenni a világ irányítását. Olyanná alakítani az egész bolygót mely céljaikat legjobban szolgálja.
(adalék: a világot irányító családok, mint a Grosvenor, Bragansas, Savoyai, vagy a Rothschild, Warburg és Rockefeller, valamint e dinasztiák rokoni hálózata; az illimunátusokat irányító 13 család: Astor, Bundy, Collins, DuPont, Freeman, Kennedy, Li, Onassis, Rockefeller, Rotschild,Russel,Van Duyn,Meroving, nem meglepő, hogy avilág legnagyobb vállalatait – világ legnagyobb vállalatait, mint a Bank of America, a JP Morgan, a Citigroup, a Wells Fargo, a Goldman Sachs és a Morgan Stanley ezek tartják kézben, valamint szinte az összes világvezetőcéget, sőt egymást is tulajdonolják.)
gazd_bergyilk01És ismerjük eszközeiket is! Ami nem más, mint a maguk módszereivel előállított hitelpénz! És az e pénzzel finanszírozott technikák, mint a globalizáció, a politika irányítása, stb.
Ha mindenki nem, is de egyre többen, tudnak már erről. És azok a kivülállók, akik, akár csak bepillantást is nyertek ebbe az eszköztárba, attól a kevéstől is elborzadnak. Azok pedig akik többet is tudnak róla, megpróbálják megmutatni másoknak is. Azok pedig akik nagyon sokat tudnak már róla, és meg is értették az összefüggéseket, már harcolnak ellene főként a nyilvásnosság erejével, és útmutatásaikkal! Ám akik mélyen benne vannak, hallgatnak mindenről. (egy-két kivételtől eltekintve)
A Kérdés csak az, MI MIT TEGYÜNK? Egyszerű! Minél szélesebb körben terjeszteni ezeket az ismereteket, és feltárni az összefüggéseket. A tudók harcát, megoldásait átadni mindenkinek. Hisz harcolni csak az ellen tudunk hatékonyan, amit ismerünk. S minél jobban megismerjük az ellenséget, annál hatékonyabban vehetjük fel ellene a harcot. Bár ez a háború már nagyon régóta, közel egy évszázada folyik. Hadüzenet nélkül, titokban alattomosan indították ellenük, újabb és újabb fegyvereket vetnek be, s ezek a fegyverek az életünk minden területét támadja. Teszik ezt a legalattomosabb módon, és legaljasabb eszközök, módszerek bevetésével, a saját kormányainkat felhasználva ellenünk.
A szerencsénk abban áll, hogy elég sokan vannak azok a bátrak, akik megosztják velünk a rejtett igazságot, a mozgatórugókat. Sőt! Utat is mutatnak a megoldásra, a megfelelő harcmodorok megválasztásában, a tennivalókban.
Bár vannak, akik már nem élnek közülük, de ők is itt vannak köztünk, munkáikban, gondolataikban, és bátorságukkal, tartást adnak nekünk.
Jelen sorozatunk még nem a megoldásokról szól, hanem az ismeretek átadásáról, az összefüggések megmutatásáról. Az első lépés mindig az, hogy felismerjük az ellenünk irányuló támadást, és megismerjük a támadót magát.
Hisszük, már a tények puszta ismerete is megadja a józan paraszti ésszel is felmérhető védekezést. Hisz, ha a céljuk (első lépésben) az eladósításunk, akkor a mi felelősségünk, hogy ne vegyünk fel kölcsönöket nyakló nélkül, teljesíthetetlen feltételeiket ne fogadjuk el. Ha pedig kölcsönre szorulunk, akkor ne tőlük vegyük fel.
Mint alább olvashatjuk, ezekkel a hitelfeltételekkel teremtik meg a lehetőségét annak, hogy lehetőleg soha ne tudjuk visszafizetni hiteleiket. Ez pedig a tőlük való függőségünket még szorosabbá teszi.
Ahogy Drábik János is és még sokan mások mondják az országnak meg kell szüntetnie önmaga korlátozását, (pl. a pénzkibocsájtás) és saját kezébe kell venni és tartania minden monetáris és fiskális jogot. Nem csak elméletben, hanem a valóságban is.
Ahhoz pedig, hogy a lakosságot az ország vezetése maga mögé állítsa, nem elég a hazudozás, hitegetés, mellyel a nép bizalmát vesztették el, hanem őszinteség kell és az információk TELJES megosztása. De, ezt eddig soha, egyetlen kormány sem tette meg!
Néhány hazai azaz 100%-ban magyar bankot kell létrehoznunk az (MNB, lakossági kereskedelmi – vállalati-), és a kölcsönügyleteinket, pénzügyeinket csak velük szabad bonyolítani. S akkor még nem nem is említettük a „fehérpénz” rendszerét. Erről is lesz szó a későbbiekben.
A hitel rabbá teszAzonban addig is megtehetjük, – amennyire csak a törvényi rendelkezéssel szembe tudunk menni – hogy nem vesszük igénybe a külföldi kézben lévő bankok „szolgáltatásait”, a költségeinket készpénzben fizetjük, hitelre nem vásárolunk, nem adjuk közre pénzügyi helyzetünket a világhálón, azaz bojkottáljuk az online fizetést, a hitelkártyákat. Az ilyen tranzakciókkal kiszolgáltatjuk magunkat a figyelő rendszereknek. (pl. Google és mások)
Sőt, követelnünk kell – az eltörölt – készpénzes munkabér kifizetésének visszaállítását. Hiszen egy tollvonással /törvénnyel/ kötelezővé tették a bankok használatát. Mely egyfelől kötelező sáp fizetést is jelent, másfelől idegen szemek számára hozzáférhetővé tették anyagi helyzetünk ellenőrizhetőségét. – erről ugyan nyíltan senki sem informált minket, de azért kevés gondolkodás után magunk is rájöttünk, a rendelkezés mögött meghúzódó titkolt szándékra!
A hitelkártyák, azonosító kártyák lehetővé teszik nem csak könnyű beazonosításunkat, hanem, folyamatos ellenőrzésünket is.
És ha ez nem elég, – már pedig ma már nem az! -, akkor, akár RABOSÍTANAK IS MINKET – persze csak a mi „védelmünkben”.
Az USA-ba való belépéshez ma már nemcsak az ujjlenyomatunkat, hanem egyéb biometrikus adatainkat követelik, 2009 júniusa óta a hazai gyakorlat szerint is már csak rabosításunk után juthatunk hozzá az útlevelünkhöz.
Nagy ostobaság azt hinni, hogy ez a mi biztonságunk érdekében történt, nem beszélve arról, hogy ezek az adatok is ellophatók, hamisíthatók, legfeljebb nem „Juli néni konyhájában”! Azonban kormány-, és általuk támogatott bűnöző szinten ez nem jelent problémát, – már ma sem!
Isten hozott a való világban! Szörnyű? Az! Hát tégy ellene te is!
Folytassuk a Dr. Lawrence Dunegan beszámolójának feldolgozását, melyben Dr. Richard Day, 1969. március 20-án Pittsburgh-ben megtartott előadására emlékezik vissza.
Pénzgazdaság és bankhatalom
Dr. Day a pénzrendszerről és a bankok szerepéről kijelentette, hogy „az infláció végtelen folyamat, bármely szám után végtelen számú nullát helyezhetünk, és tetszés szerint tehetjük ki a tizedespontokat”. Ez világosan utalt arra, hogy az inflációs adó valójában mesterségesen fenntartott eszköz a háttérhatalom számára a társadalom ellenőrzésére. A pénz túlnyomórészt hitelből fog állni. A pénz máris elsősorban hitel, de a forgalomban lévő pénz sem készpénz, vagy tapintható dolog lesz, hanem elektronikus jel. Az emberek igen kismértékben fognak pénzt hordani maguknál, csupán jelentéktelen dolgok vásárlására. Bármely fontos vásárlást elektronikusan fognak végezni. 
A munkabérek kifizetése is elektronikusan történik a bankoknál vezetett számlákra.
bankkártyákEgységes bankrendszer jön létre. Kívülről úgy tűnhet, hogy több bank is külön működik, de végső soron és alapjában véve csak egyetlen bankrendszer fog létezni. Ennek megfelelően számítógépes feljegyzés történik minden egyes vásárlásról, és ez lehetővé teszi, hogy bárkinél ellenőrizhessék a pénz bevételét és kiadását a legpontosabb részletekig, és nyomon követhessék üzleti tevékenységét.
Dr. Day itt jelezte, hogy nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkek, mint egy autó, motorkerékpár, hűtőgép, vagy televízió vásárlása valamilyen személyi azonosításhoz lesz kötve, és ez többek között elősegítheti a lopott javak felderítését is.
A számítógépek széleskörű alkalmazása lehetővé teszi az egyes emberek pénzügyeinek a teljes ellenőrzés alatt tartását. Arra fognak törekedni, hogy korlátozzák az egyes polgárok megtakarítási lehetőségeit. Nem szabad lehetővé tenni az emberek számára, hogy megtakarítás útján jelentékeny mértékű vagyonra tehessenek szert.
Az előadó utalt rá, hogy a gazdagság végső soron hatalmat jelent, és ha sok ember kezében van vagyon formájában a hatalom, akkor az kedvezőtlen az irányító és döntéshozó kis csoport számára. Ezért, ha előáll az, hogy a lakosság nagymértékben tud takarékoskodni, akkor ezt a többletjövedelmét fokozott adóztatással el kell tőle vonni. Vagyis minél többet megtakarít valaki, annál nagyobb lesz az az adó, amit félretett pénze után fizetnie kell. Ennek az a célja, hogy megtakarítással ne lehessen vagyont felhalmozni. Arra is figyelni fognak, hogy ha valaki a kelleténél többet megtakarít és félretesz, akkor annak a jövedelmét csökkenteni kell. Dr. Day mindehhez a következőket fűzte: „Nos, ha túl sok pénzt félreteszel, akkor valójában nincs is szükséged erre a pénzre”. Az embereket tehát meg kell akadályozni abban, hogy vagyonra tegyenek szert, mert az hosszú távon veszélyezteti annak az új rendnek a működését, amelynek a kialakításáról Dr. Day beszélt. A lakosságot arra fogják rászoktatni, hogy hitelre vásároljon. Ha már túlzottan eladósodtak az emberek, akkor veszítsék el megbízhatóságukat és fizetőképességüket, és váljanak teljesen kiszolgáltatottá. Ha valaki oly ostoba, hogy nem tudja megfelelően visszafizetni hiteleit, akkor az lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy keményen lecsapjanak rá. 1969-ben már elkezdődött a hitelkártyák használata, de még széles körben nem volt forgalomban a plasztik – pénz. Az elektronikus fizetési módok elterjesztése azonban olyan program volt, amelyet a háttérhatalom által ellenőrzött bankrendszer gondosan végrehajtott. Eleinte az átlagpolgár több kreditkártyát is használt, illetve még használ ma is, de ezt fokozatosan egy kombinált kártyává alakítják át. Az újabb nagy ugrást az jelenti, amikor ezt a kombinált kártyát miniatürizált formában a bőr alá ültetik. Míg egy kombinált kártya ellopható, vagy el lehet veszíteni, addig egy ilyen beültetett miniatűr eszköz se el nem veszíthető, se meg nem hamisítható, se át nem ruházható. Dr. Day előadásának e részénél utalt a bibliai Újszövetség János Jelenések Könyvére, amelyben ehhez hasonló jövendölések olvashatóak. Határozottan tagadta azonban ezen elképzelések bármely kapcsolatát a bibliával, állítva, hogy a józan ész miatt működik így a rendszer, és nincs semmi szükség misztikus bibliai magyarázatokra.
A Nagy Testvér figyeli a tévénézőt
Egyes beültetett miniatűr szerkezetek rádiójeleket fognak kibocsátani. Ezek a bőr alá helyezett, vagy fogba beépített implantátumok meghatározott rádiófrekvencia segítségével könnyen lokalizálhatóak és megtalálhatóak lesznek. Ez különösen hatékony módja lehet a büntetés-végrehajtási intézetek lakóinak az ellenőrzésére. Ami a televíziózást illeti, a készülékek úgy lesznek megkonstruálva, hogy egy központi megfigyelő állomásról ellenőrizni lehet a TV-nézőket. A televízió készülékeket direkt erre a célra kifejlesztett alkatrészekkel látják el. 
Ahhoz, hogy ezt a funkcióját a TV készülék elvégezze, nincs szükség a bekapcsolására. E megoldás segítségével ellenőrizni lehet, hogy mit néznek az emberek, és hogyan reagálnak arra, amit látnak.
hacking-and-cyber-attackMa már ismeretes, hogy még inkább erre a célra fejlesztették tovább a számítógépekberendezéseit, a hardware-t és a software-t egyaránt, valamint az Internet egész rendszerét. Olyan rejtett programok működnek és rögzítődnek eltávolíthatatlanul, amelyek pontosan jelzik, hogy az adott terminál használója a világháló milyen szolgáltató helyeit látogatta meg, onnan mit töltött le, és e-mail-en hová mit küldött, illetve maga mit kapott. (ez a totális kontroll, ma már rutin – a szerk.)
Ezen túlmenően, ha a megfelelő optikai kiegészítő berendezésekkel is fel van szerelve az adott komputer, akkor még nézni is lehet az illető tudta nélkül, hogy mit tesz. Ehhez jön, hogy olyan programok továbbíthatók, amelynek segítségével az adott számítógép merevlemezén tárolt valamennyi fájl leolvasható, megváltoztatható, sőt törölhető és az egész winchester struktúrája összetörhető. Mindez ma már napjaink valósága, és még nem tartunk a folyamat végén, inkább az elején.
Dr. Day 1969-ben még csak arról beszélt, hogy az emberek meg fogják vásárolni ezeket a televízió készülékeket, de már akkor jelezte, hogy a TV antenna helyét a kábeltévé szolgáltatás veszi át. kábelszolgáltatókat fejlesztik úgy, hogy ezt a megfigyelést végrehajtsák és ellenőrizzék. Idővel a lakosság rájön ezekre a módszerekre, de akkor már annyira rá lesz utalva az elektronikus technikára, mind a tévézésre (és még inkább a számítógép, valamint az Internet használatára) hogy nem lesznek képesek róla lemondani, ahogy nem tudnak lemondani a telefon (és ma már a mobiltelefon) használatáról sem. Az előadó már ekkor részletezte, hogy az elektronikus eszközök fokozatosan a bevásárlás és a banki műveletek elvégzésének az eszközeivé is válnak. Elektronikusan lehet majd egyre inkább elintézni a bevásárlást, a hivatalos ügyeket is.
A múlté lesz a saját tulajdonú otthon.
A magántulajdonban lévő lakások és családi házak fokozatosan megszűnnek. A lakásépítés és vásárlás költségei fokozatosan olyan magasak lesznek, hogy az emberek többsége többé már nem engedheti meg magának. Azok, akiknek már van saját tulajdonú házuk, megtarthatják, de az évek múltával a fiatalabb nemzedékeknek egyre nehezebbé válik az, hogy saját otthonhoz, lakáshoz és családi házhoz jussanak. Az a cél, hogy egyre több fiatal csak bérlő legyen, lakásokat és kondominiumokat használjon. (A kondominium olyan lakóépület, vagy nyaraló, amelyben a lakások magántulajdonban vannak, a közös helyiségek pedig közös tulajdonban. Hasonlít a társasházhoz.) Ennek következtében egyre több eladhatatlan ház válik üressé. Nem azért, mert nem lenne rájuk szükség, hanem azért, mert az embereknek már nem lesz elég pénzük ahhoz, hogy megvásárolják azokat.
családiház_nem_leszEnnek ellenére az otthonhoz jutás, illetve használat költségei nem fognak csökkenni. Azaz a kereslet – kínálat piaci törvényei nem fognak működni. Így el lehet érni, hogy a lakosság egyre szélesebb rétegei kisebb méretű lakásokba költözzenek, amelyekbe viszont már nem lehet megfelelően egy – két gyereknél többet felnevelni. Ily módon a saját tulajdonú családi házzal rendelkezők száma jelentősen csökkenni fog. Ezeket a saját tulajdonú házakat magas adóval fogják megterhelni, amelyeket más szabályozókkal egészítenek ki azért, hogy a lakosság többsége ne akarjon saját tulajdonú házban lakni.
Az egyik cél az, hogy ki lehessen jelölni, hogy hol éljenek az emberek, és ahhoz is hozzá kell szoktatni őket, hogy a lakásban a családhoz nem tartozó személyek is éljenek. Az egész lakás-ügy egy központi lakáshatóság ellenőrzése alá kerül. (Ma már az amerikai élet valóságához tartozik, hogy különböző hatóságok megkérdezik az állampolgárokat, hány hálószoba van az otthonukban, hány fürdőszoba a házukban, hogy van-e kondicionáló terem, stb.) Amikor ez az új rendszer felváltja a korábbit, sokan lakás és otthon nélkül maradnak. A központi lakáshatóság számukra speciális helyeket jelöl ki, ahol feltehetően már nem élnek sokáig. Akik nem alkalmazkodnak az új rendszerhez, azokat ejtik, vagyis „disposed of humanely”-vé válnak, akikről emberiesen lemondanak.
Az előadó ismét említette, „there would not be any martyrs” (nem lesznek többé mártírok), azaz nem úgy kerülnek eltávolításra ezek az emberek az életből, hogy mártíromságukkal hatást gyakorolhatnának a többi emberre. „People will just disappear” –az emberek csak úgy el fognak tűnni. Dr. Day 1960-ban még arról tájékoztatta orvos hallgatóságát, hogy az új rendszerre való áttérést szinte észrevétlenül fogják bevezetni. Egy téli hétvége után hétfőn már úgy mennek majd dolgozni az emberek, hogy az új rendszer a helyén van.
Azt hangsúlyozta, hogy minden a folyamatos változás állapotába kerül. Megváltozik a befektetések módja. Állandóan változni fognak a kamatok és a különböző értékpapírok is.
Kitért a gépkocsik szerepére is. Úgy fog tűnni, mintha sokféle állna rendelkezésre. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük őket, egymás utánzatai lesznek. Külsőre különbözni fognak, de valójában ugyanazt a típusú gépkocsit több cég is gyártja majd.
Dr. Dunegan, aki 19 év elmúltával emlékezetből idézte fel Dr. Day előadását, végül utal rá, hogy az eltelt két évtized során a felvázolt elképzelésekből igen sok meg is valósult. Az előzőekben Dr. Richard Day orvos egyetemi tanár előadását foglaltuk össze, amelyet 1969-ben tartott az új világrendről. Dr. Day hallgatói között volt az a Dr. Larry Dunegan orvos, (D.L.D) aki erre 1988-ban visszaemlékezett.
Az előadást 40 évvel ezelőtt tartotta Dr. Day, és ez idő alatt legalább 2 generációba sikerült beültetni, magától értetődővé tenni ezt az ördögi tervet. Azonban az eredeti elképzelés sokkal régebbi múltra tekint vissza. Az ördögi terv részletei nem bebetonozottak, mindig az aktuális “kihívásokhoz” és lehetőségekhez alakítják a 13-ak. Ama ismert 13 család, a “táplálkozási lánc csúcsán” állnak, vagyis a világ urainak tartják magukat, mert a pénzhatalmat – s ezen keresztül szinte minden mást – tartják szorosan a kezükben. (a szerk.)
Ezt követően Randy Engel (R.E.) a U.S. Coalition for Life (Amerikai koalíció az életért) igazgatója interjút készített 1991. októberében Dr. Dunegan-nal. A továbbiakban ebből a beszélgetésből ismertetünk egyes részleteket.
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda
Az eredeti anyag Szex és az Új Világrend címmel, Drábik János “Uzsoracilvilizácó” című könyvének 3. kötetében megtalálható.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése