2017. október 20., péntek

Rántott csirkecombok sütőben




Rántott csirkecombok sütőben




Sütőben sült rántott csirke recept


hozzávalók / 4 adag



elkészítés

  1. A csirkecombokat besózzuk - ízlés szerint hagyhatjuk egészben, vagy forgónál kettévághatjuk. Legalább fél órát állni hagyjuk.
  2. Előkészítjük a panírt. Egy tányérba liszt, a másikba a tojás, harmadikba a zsemlemorzsa. A liszthez hozzákeverjük a pirospaprikát és a fehérborsot. Az olajat a tojáshoz öntjük, és szintén sózzuk 1 kk sóval, majd simára keverjük.
  3. A húst a szokásos menetben bepanírozzuk: lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatva.
  4. Egy tepsibe tesszük. Ezt kibélelhetjük sütőpapírral, de ez elhagyható, ha nem sül oda benne az étel. Ha van, tegyünk sütőrácsot a tepsibe és erre tegyük a husit. Semmilyen zsiradék nem kell alá, a csirkéből épp elég kisül majd. A biztos hatás elérése érdekében a hitetlenek ekkor még megspriccelhetik a cupákokat egy pici olajjal.
  5. Piros ropogósra sütjük. Ha nem használunk sütőrácsot, a sütés félidejében fordítsuk esetleg meg a húsokat.


  • sütési hőfok: 200°C
  • sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő : 45 – 60 pec



Panírozz 5 perc alatt!



Ismerős a helyzet, amikor sok kis apró gombát, vagy csirkefalatkát kell panírozni?  1 kg apró csiperkegomba


vagy  csirkemell panírozása 5 perc alatt, kevés mosogatással? Lehetséges !
Sokszor az ember nem is gondolja, honnan kap majd nagyon jó ötletet, vagy ihletet. Én sem gondoltam arra, mikor 2012-ben egy riportot olvastam, hogy egy írótól tanulok majd egy szuper panírozási technikát.  Az interjúban, mely Dragomán Györggyel és családjával készült, az író  mesélt arról is, hogy szeret főzni és a gyerekei kedvence a ropogós csirkefalatok, melyet ő egyszerűen készít. Elárulta azt is, hogyan. Persze kipróbáltam, és azóta én is így panírozok, de valamiért nem is jutott eszembe korábban ezt leírni!
És hogy hogyan született belőle ez a bejegyzés? Nos, az ihlet a Cafeblog VIP program gasztrofotózásán jött.  ?ᅡᅠ Így hát, íme!

SAM_3436

A módszer nagyon egyszerű, kell hozzá egy nagy fedeles műanyag doboz, ebben fogunk panírozni. Tegyük bele a panírozni kívánt gombát, és adjunk hozzá joghurtot.

Nekem  kb. 70 dkg csiperkéhez 1 evőkanál joghurtra volt szükségem.  A mennyiség függ attól, hogy mennyi a panírozandó mennyiség, illetve mekkora annak a felülete (mennyire apró). Rázzuk jól össze. Fontos, hogy a joghurt jól benedvesítse a felületet, de ne tocsogjon.
SAM_3445

Tegyünk hozzá lisztet. Ez kb. 1,5 evőkanál volt. Rázzuk jól össze.
SAM_3448
Jöhet a felvert tojás (jelen esetben egy darab) és persze rázd, rázd rázd!
SAM_3457
Legvégül pedig a zsemlemorzsa (itt 2-3 evőkanál), és rázás!

SAM_3461

És lehet sütni:
SAM_3483

Csirke esetében is hasonló a helyzet, kis módosítással: vagyisa csirkéhez adjunk joghurtot, ehhez tegyünk fokhagymát is. Rázás! Majd keményítőt adjunk, ettől ropogós lesz! Rázás. Következik a liszt. Rázás! Majd a felvert tojás. Rázás! És végül a zsemlemorzsa. Rázás!
 kép2
 Sajnos, a kisült rántott combot nem tudtam lefényképezni, mert a család elkapkodta. ?
 Szép napot!
A bejegyzés saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes
inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.



Így panírozz 5 perc alatt! – videóval



Így panírozz 5 perc alatt!



Ismerős a helyzet, amikor sok kis apró gombát, vagy csirkefalatkát kell panírozni? 

1 kg apró csiperkegomba vagy  csirkemell panírozása 5 perc alatt, kevés mosogatással? Lehetséges ! 
A módszert egy Dragomán Györggyel készült interjúban olvastam, és azóta is hálás vagyok az írónak ezért, – ráadásul a könyveit is imádom –  mert nagyon meggyorsította a munkámat, különösen, amikor rántott gombát, vagy csirkefalatkákat kell készítenem, amit a családom nagyon szeret. 
A részleteket, mennyiségeket ebben a bejegyzésben találjátok, és most íme a videó is, hogyan kell csinálni:

Szép napot!

A bejegyzés  saját képeket tartalmaz. Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.





Rántott csirkecomb sütőben sütve recept



Rántott csirkecomb sütőben sütve
Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkecomb , só , bors , 10 dkg liszt , 2 db tojás , 10 dkg zsemlemorzsa , 1 dl olaj , őrölt pirospaprika
Elkészítése:
A csirkecombokat fél órával a panírozás előtt sózzuk be.
A panírozáshoz az első tálba a lisztet keverjük össze sóval, borssal és pirospaprikával, a másodikba a tojásokat verjük fel kevés olajjal, a harmadikba pedig a zsemlemorzsát tesszük.
A combokat panírozzuk be a szokásos módon, majd tegyük tepsibe és spricceljünk a tetejükre kevés olajat.
Kb. 60 perc alatt süssük készre, de félidőben fordítsuk meg.



Szuper ropogós sütőben sült rántott csirke – ettől még finomabb lesz a hús!



Gyorsan megvan, és nem lesz a lakás tele az olajos szaggal. Én ezután csak így csinálom a rántott húst (már a fasírtot is így sütöttem, nagyon finom lett).

Hozzávalók

  • 1.20 kg-os csirke, , 2 tojás, , liszt, , zsemlemorzsa, 1 evőkanál olaj, , só.

Elkészítés

A csirkét a szokott módon feldaraboljuk, megsózzuk és a szokott módon lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk. Egy tűzálló tálat vagy zománcos tepsit vékonyan kiolajozzuk, ráfektetjük a bundázott húsdarabokat és forró sütőbe tesszük. 180-200 fokon 45 percig sütjük (közepes lángon), míg szép ropogós világosbarna nem lesz. Nemcsak az olajban való sütést takarítjuk meg, de kellemesebb ízű lesz a hús. Lényegesen finomabb lesz a vártnál!


hogyan süssünk rántott húst sütőben



Süssük hát sütőben.

Mert miért ne. Mert nincs olajszag (zsírszag), nem szívja magába a hús a zsiradékot,
nem kell mellette állni, nem kell lecsöpögtetni, és nem kell cserélgetni.
Az én szempontjaim között az is volt még, amikor „kitaláltam”, hogy így biztosan átsül a hús a csont mellett is.
Szóval.
A húst bepanírozom a szokásos módon. Hozzáteszem, párizsi bundával, palacsintatésztával is működik, de utóbbit sűrűbbre kell csinálni, hogy ne folyjon szét a tepsiben.

003.JPG


Mivel mi szeretjük a fűszeres rántott húst, gyakran teszek a panírba fűszereket: rozmaringot, gyömbért, őrölt borsot, szerecsendiót, őrölt chilit. Mikor mit.
A tepsibe sütőpapírt teszek, mert utálok odasült/égett dolgokat súrolni.
Ha csirke, akkor a bőrös felével felfelé, hogy a bőrből kisülő zsír átjárja. Ha nem elég zsíros a csirke, lehet megpermetezni egy kis olajjal.
Félidőbe fordítunk, akkor visszafolyik.
Disznóból és halból ugyanígy működik, de azokat mindenképpen meg kell spriccelni egy kis olajjal.
A húsok átsülnek, a permetezés csak azért kell, hogy a szokásos sült panírt kapjuk. Zsiradék nélkül száraz mihíjják lesz csak belőle.
És igen, lehet ilyen sűrűn rakni a tepsiben, úgyis összesül menet közben.












TEPSIBEN SÜLT RÁNTOTT CSIRKE



tepsisrántottcsirke2
tepsiscsirke 001800

Hozzávalók:
Filézett felső comb – annyi, amennyi el fog fogyni
  • Csirkemell – annyi, amennyi el fog fogyni
  • Tojás
  • I. verzióhoz: Kókuszliszt vagy mandulaliszt (a képen mandulalisztes változat látható) + Parmezán sajt (elhagyható), de ha hozzáadod, akkor a husi még finomabb lesz!!!;
II. verzióhoz:  kikevert tojás hozzáadott sóval + kókuszliszt/mandulaliszt + szezámpehely vagy őrölt mandula/dió
    • III. verzióhoz: kikevert tojás hozzáadott sóval + zabliszt + zabkorpa – Ez a zabos variáció megengedő – se Szendi, se TED
  • Pici olíva olaj, vagy zsír
  • Zománcozott vagy teflon mély tepsi
  • Alufólia az első változathoz
Elkészítés I.:
  • Filézd ki a felső combokat (a bőrét le lehet venni?!) vagy vedd meg filézve – vágd fel lapos szeletekre (a nyesedéket elrakhatod egy pörkölthöz)
  • Filézett csirkemell – vágd lapos szeletekre
  • Keverj össze pici sóval annyi tojást a panírhoz, mely elegendő lesz a hússzeletek panírozásához
  • Készíts ki kókuszlisztet (A kókuszlisztet elkeverheted hozzáadott parmezán sajttal)
  • Panírozd be kétszer a húsokat: tojás –> kókuszliszt –> tojás –> kókuszliszt
  • Egy zománcozott vagy teflon mély tepsit leheletnyire olajozz be olíva olajjal
  • Rakd le a húsokat egymás mellé a tepsi aljára
  • Fedd be alufóliával a tepsit, és tedd be a sütőbe
  • Kb. 15 perc kell a fóliával való sütéshez – nézz rá a húsokra!!!
  • Vedd le az alufóliát, és tedd vissza a tepsit, és süsd tovább a húst, ameddig ropogósra nem sül
  • Nekem először a húsok alja sült ropogósra; ekkor megfordítottam őket, és ropogósra sütöttem a másik oldalukat is
  • A SÜTÉS ALATT TÖBBSZÖR NÉZZ RÁ A MŰRE!!!
Elkészítés II.:
  • A filézett csirkecombokat forgasd meg kókusz- vagy mandulalisztben (pellet)
  • Ezután jön a felvert sós tojásban való forgatás
  • Majd következik a szezámpehelyben vagy az őrölt mandula/dió panír
  • A tepsibe tegyél 2-3 evőkanál zsírt, és rakd le a panírozott csirkedarabokat
  • Kb. 20-25′ perc alatt fog ropogósra sülni a hús, melyeket sütés közben meg kell forgatni

Sütőben sült rántott csirke



Finom, egyszerű étel "szagtalan" megoldással.

Imádod a rántott csirkét, de utálod, ha az egész konyha (rosszabbik esetben az egész lakás) olajszagban úszik? Nem szereted, ha tocsog az olajtól az étel? Itt egy egyszerű megoldás!

Hozzávalók: 8 db csirkecomb, 2-3 tojás, 1 dl olaj, só, liszt, zsemlemorzsa, 1 kk. pirospaprika, 1 kk. bors, ízlés szerint a panírba keverhető szezámmag, tökmag, zabpehely, ezekből is 1 kiskanál mennyiség az ideális adag

Sütési hőfok: 200 Celsius-fok
Sütési idő: 35-40 perc
Elkészítés:

Előkészítjük a panírt a szokásos módon (egyik tányérban liszt, a másikban tojás, a harmadikban zsemlemorzsa). A liszthez hozzákeverjük a pirospaprikát és a borsot, valamint ha újítani szeretnénk, a fent felsoroltakból (szezámmag, etc.) is keverhetünk bele. Az olajt a tojáshoz öntjük, és sózzuk. Alaposan, ám óvatosan, nehogy majonézalap legyen belőle, simára keverjük. Végül bepanírozzuk a húst a szokásos sorrendben: liszt-tojás-zsemlemorzsa.

Ezután fogjunk egy tepsit, és vékonyan kenjünk be az alját, valamint a falait olajjal – erre csak azért van szükség, nehogy véletlenül leégjen, vagy hozzátapadjon a hús a tepsi falához. A combokat tegyük bele úgy, hogy ne érjenek össze. Tegyük be a sütőbe sülni 35-40 perce. Félidőnél (15.-20 perc környékén) forgassuk meg a combokat, hogy a panír egyenletesen piros legyen, és biztosan ne ragadjon le.




Rántott hús sütőben sütve



Hozzávalók:
  kb. 1-1,5 kg hús , bármilyen hús lehet, amit eddig is rántott húsként kedveltünk , amit nem mellesleg imádunk
A panírozáshoz:
kb. 2-3 tojás , 1/2 dl  tej , 1/2 dl ét vagy olíva olaj+ kevés a tepsibe és a húsra , só a húshoz és a panírhoz , kb. 25 dkg liszt
25 dkg  zsemlemorzsa


Elkészítés:
A húsokat megtisztítjuk.
Leszárítjuk, sózzuk.
A tojást felverjük, sózzuk és hozzáöntjük a tejet és az olajat.
A szokott módon bepanírozzuk húst, először a lisztbe, majd a tojásba, végül a morzsába forgatva.
Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, melyre még előtte egy kevés olajat eloszlattunk, ebben egy szilikon ecset is segíthet.
Egy kevés olajjal meglocsoljuk őket.
(Sütés közben először, a párolódás folyamatában képlékenyebb,
így óvatosan bánjunk vele, míg nem stabilizálódik a panír ne forgassuk! )
A sütés vége felé, a húsokat fordítsuk át, így a másik fele is ropogósra sül.
A lakásban  garantáltan kellemes illat fog terjengeni,
 a sült olajszag helyett és a munkánk is kevesebb lesz vele eztán! ;)
A lakásban  garantáltan kellemes illat fog terjengeni,
a sült olajszag helyett és a munkánk is kevesebb lesz vele eztán! ;)
Az íze? Tökéletes! Belül omlós, kívül ropogós!



A hőfok sütő függő!
Kinek, milyen erős.
Én 160C° -180C° között sütöttem.
Eleinte magasabban, hogy a panír stabilizálódjon,
 majd visszavettem, hogy átsüljön rendesen.
A vége felé pedig ismét feltettem.
A sütési idő 45-60 perc között.






Sült pulykacomb


Lépés 1
A pulykacombokat alaposan megmossuk, megsózzuk és bedörzsöljük a fűszervarázzsal. Sót csak abban az esetben használunk, ha a fűszer nem, vagy csak enyhén sós.
Lépés 2
A combokat egy olívaolajjal kikent tepsibe fektetjük, körbeszórjuk szeletelt fokhagymával és öntünk alá kb 1 dl vizet.
Lépés 3
200 fokon, alufóliával lefedve, másfél órát sütjük. Ezután levesszük róla a fóliát és még 20-25 percig pirítjuk.




Hozzávalók
3 ek olivaolaj , 3gerezd foki , 2 pulykacomb




Kipróbáltuk: olaj helyett, sütőben sült


Házi klasszikusokat utasítottunk el a bő olajtól és irányítottuk
őket a sütőbe, mert arra voltunk kíváncsiak, mennyit veszítenek
eredeti ízükből, ha nem a megszokott, hagyományos módon készítjük el.
Az már előre sikert aratott, hogy nem kellett kereszthuzatot csinálni a
lakásban, de ne szaladjunk előre.
Fasírt, rántott hús, fánk és sült krumpli a sütőből.

Rántott hús, fasírt, rósejbni, fánk és lángos: mi a közös bennük?
Az, hogy készítésük közben minimum kereszthuzatot kell csinálni a
lakásban, hogy ne járja át az egész lakást a mindent átható olajszag,
majd több réteg papírtörlőre kell kiszednünk a kisült darabokat,
hogy felfogja a csöpögő zsiradékot.
A kalóriákról pedig még nem is beszéltünk.
A jó hír, hogy mindegyiknek létezik sütőben sült változata,
melyekkel egy csapásra kiküszöbölhetjük az összes fent említett problémát.
De vajon olyan marad-e az íz élmény is?
Kipróbáltuk, véleményezzük.


Rántott hús

A rántott csirke igazi házi klasszikus, a legtöbb magyar család
asztalán rendszeresen előfordul. Éppen ezért érdemes kicsit
egészségesebb verzióban fogyasztani.
Ha a család észre sem veszi a trükköt, annál jobb.
 sutoben_rantott_hus.jpg

A hagyományos módon bepanírozott csirkemell szeleteket olajjal
vékonyan megkent sütőpapíron sütöttük ropogósra 200 fokon.
A zsemlemorzsába reszelt parmezánt is keverhetünk,
így még finomabb. Csirke helyett természetesen sertéshúst és halat is
"ránthatunk" így. Sőt, kísérletező kedvűek összetört corn-flakes-szel
is panírozhatnak zsemlemorzsa helyett, így igazán ropogós lesz a végeredmény.


Fasírozott

A szintén alapételnek számító fasírozott sütőben sült változatát,
az egybe fasírtot szinte mindenki ismeri. Ha ragaszkodunk a különálló
gombócokhoz, akkor sem kell előkapni az olajsütőt: tepsin, sütőpapíron,
vagy akár a masszát kiolajozott muffin sütőnk mélyedéseibe töltve
is megsüthetjük. Így akár a zsemlemorzsa is elmaradhat,
amivel szintén sok kalóriát megspórolunk.
Nem nagy kompromisszum, az íz élményen, úgy gondoljuk, mit sem ront.

Sült krumpli

A bő olajban sült pommes frites a gyorséttermek étlapjain ugyanúgy előfordul,
mint a legelegánsabb párizsi éttermekén, általában egy jó steak kíséretében.
A puristák szerint a pommes frites csakis olajban süthető.
Tepsiben is megsüthetjük, de akkor már nevezzük másként.
Viszont a jó sült krumpli legfontosabb ismérve - kívül ropogós, belül puha
- sütőben sütéssel is elérhető.



Az egészségesebb és egyszerűbb verzióhoz a feldarabolt krumplit
forgassuk össze olívaolajjal, terítsük tepsire, sózzuk, borsozzuk,
és 220 fokos sütőben süssük ropogósra. A gyorsfagyasztott sült krumplit is.
sutoben_krumpli.jpg


Ki fogod próbálni?  (Női Lapozó)


Szezámmagos rántott csirkecomb a sütőből





Ma egy könnyű, gyors étel receptjét osztom meg veletek, ami nem hizlal, salátával pedig kimondottan jó a melegben, rántott, de elkészítése megkímél minket az olaj szagtól, gyorsan sül, így a sütő sem melegít!
A legjobb ebben az isteni ételben az, hogy a combokat előtte be pácolom, mézes mustáros pácba, annyira pikáns lesz tőle és olyan illatok lengik be a konyhát, hogy az ember már félkészen is neki esne! Könnyű paradicsom salátát készítettem mellé, némi barna rizst az éhes családtagok és persze a férfi ember miatt, akinek nem lehet kiszúrni a szemét egy salátával, gondolom ez ismerős, amikor próbálunk egészségesen enni, de a pörkölt kenyér nélkül az nem étel...stb. Na mindegy harminc év múlva, amikor Ő gurul, Én meg nem, Ő orvoshoz rohangál és koleszterin bajai lesznek az én szememre nem lehet majd semmit se vetni, hiszen írásos bizonyítékom lesz rá, hogy Én mindent megpróbáltam!:-)




Hozzávalók (4 személyre):

1 kg csirke comb alsó és felső részre szétszedve, lebőrözve

A páchoz:

2 gerezd zúzott fokhagyma , 3 ek mézes dijoni mustár
1 ek olívaolaj , frissen őrölt fekete bors , 1 tk kakukkfű

A panírhoz:
10 dkg teljes kiőrlésű liszt , 2 ek szezámmag
1 tk őrölt pirospaprika , 1 tk kakukkfű , 1 csipet só
1 csipet bors

Elkészítés:

A pác alapanyagait összekeverem és alaposan bekenem vele a combokat, majd minimum 2 órára hűtőbe teszem.
A sütés előtt 220 fokra előmelegítem a sütőt, egy lapos tepsit kibélelek alufóliával, megkenem 1 tk olívaolajjal, majd panírozok.
A panír hozzávalóit egy nagy zacskóba összerázom és hármasával beledobom a combokat, majd alaposan mixelem! Amikor ez meg van, az előkészített sütőlemezre teszem, meglocsolom egy kevés olívaolajjal ha van olaj spray akkor azzal, majd 30 perc alatt szép ropogósra sütöm.
Mellé könnyű salátát készítek!

Jó étvágyat!




Rántott csirkemell sütőben sütve


Nem mindig van ideje az embernek a gáztűzhely mellett állni félórákat, ezért is örültem ennek a receptnek, amit a Nosaltyn találtam. Elolvastam a rengeteg hozzászólást és mindenki meg volt elégedve az eredménnyel. Gondoltam ezt nekem is ki kell próbálnom.  Nem csalódtam benne, nagyon szépre és finomra sült, minimális olaj felhasználással és kevesebb idő ráfordítással. Legközelebb is így fogom készíteni. 

Hozzávalók:
2 csirkemell (kb. 80 dkg)
liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj

Érdemes sütés előtt egy-két órával a csirkemelleket fokhagymás tejbe áztatni.

A  husit felszeletelem, kikloffolom, sózom és a szokásos módon bepanírozom. Annyit változtatok rajta, hogy a lisztbe egy kis kanálnyi piros paprikát, a tojásba pedig 1 dl-nyi olajat keverek. 

Ha olajat teszünk a tojásba, akkor a hús nem fog kiszáradni, viszont a panír ropogósra sül.
A bepanírozott hússzeleteket tepsibe rakom, amit előtte ecset segítségével kicsit beolajozok. Utoljára nem olajoztam be, mert Delimano tepsiben sütöttem. Ebben garantáltan nem ég le, sütés után szinte egy papírtörlővel eltakarítható a tepsi.
200 fokon és nem légkeveréssel sütöm. Sütés félidejében mikor már szép piros a hús megfordítom és így sütöm készre.
Nem kell letakarni sütés közben, mert a keletkező gőztől elpuhulna a panír.





Sajtos rúd egyszerűen





Nagyon finom, ropogós rágcsálnivaló. Szilveszter előtt találkoztam volt osztálytársammal, ő ajánlotta ezt a gyorsan elkészíthető, finom, nem macerás receptet. Kezdőknek is ajánlom, szinte elronthatatlan.

Akár előző este is gyorsan összeállítható, majd hűtőbe rakva másnap rövid idő alatt kisüthető. Még jó, hogy dupla adagnak fogtam neki, mert felét még melegében megettük.

Hozzávalók:
30 dkg liszt
15 dkg vaj vagy margarin
15 dkg reszelt sajt (+ 5 dkg a tetejére)
2 mokkás kanálnyi só
2 tojássárgája (+1 a tetejét megkenni)
1 sütőpor
1/2 dl tejföl

A hozzávalókat jól összegyúrom és pár órára hűtőbe teszem.

Lisztezett deszkán fél cm-esre kinyújtom, megkenem tojássárgával, megszórom reszelt sajttal, kb. 1x8 cm-es csíkokra vágom és előmelegített sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt aranysárgára sütöm.

Lehet a tetejét sajt helyett köménymaggal, szezámmaggal megszórni.

Ugyanolyan finom, kívül ropogós, belül omlós marad napokkal később is, mint amilyen frissen, ezért érdemes nagyobb adagot sütni belőle...




Sós stangli




Ez egy nagyon egyszerű sós nassolni való. Azért szeretem, mert gyorsan elkészül és ha kimarad pár napra is még nagyon finom puha maradt.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg margarin
1 pohár tejföl
1 tojás
1 ek só
1/2 cs szalalkáli
reszelt sajt

szezámmag, napraforgómag, köménymag, tökmag

Elkészítése:
A szalalkálit a liszttel jól elkeverem, a többi hozzávalókkal összegyúrom, ujjnyi vastagságúra kinyújtom. A tetejét tojással megkenem és reszelt sajttal vagy magvakkal jól megszórom. Csöröge metélővel vékony csíkokra vágom. Papírral kibélelt tepsibe rakom és közép meleg sütőben aranysárgára sütöm. 


Sütőben sült rántott csirke zabpehely-bundában



Mostanában nagyon hiányolom a rántott húst az étlapomról, pedig korábban sosem szerettem különösebben. Mióta diétázom, nem csináltam magamnak, de amikor más csinált, nagyon szívesen megettem, szokásomhoz híven persze egy kis bűntudattal kísérve, hogy olajban sült dolgot falatozok. A patisszon volt az első kísérletem, hogy ne fehér liszttel készítsem el, és most hosszú tervezgetés után, hogy pontosan hogyan kivitelezzem, hogy minél jobban sikerüljön, a sütőben készítettem el.
Az eredmény igazán meglepett, nekem nagyon tetszik, mert egyáltalán nem száradt ki, még papírtörlőre is kellett tennem. Azzal még lehetne kísérletezni, hogy hogyan süssem meg kevesebb olajjal, de azt hiszem igazán jó úton haladok.
Annak is hasznos lehet, aki pusztán nem szereti az olajszagot, vagy csak spórolni szeretne vele, és az sem mellékes, hogy bár sokáig sül, nem kell ott állni mellette.

Így készítettem el az Apától kapott gondosan, nagy-nagy szeretettel előkészített csirkét használva:
  • 8 db kicsontozott csirke felsőcomb
  • 1 tojás
  • 110 g lágy zabpehely (74,91 g CH)
  • só, bors, ételízesítő
  • napraforgó-, vagy olíva olaj

A combokat finoman besózzuk és állni hagyjuk, amíg mindent előkészítünk a főzéshez. A sütőt is előmelegítjük közepes, vagy annál egy kicsit kisebb hőfokra. (Sajnos itt nincs semmilyen fokozat a tűzhelyen, minden érzésből megy.)
Ezután az ételízesítős, borsos tojásba forgatjuk. Meghempergetjük a zabpehelyben. Ha túl sok tapadna rá, a felesleget óvatosan rázzuk le. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket. Egy konyhai ecset segítségével mindkét oldalukat vékonyan! megkenjük olajjal. (Én most nem mertem, csak napraforgót használni, hogy ha valami balul ütne ki, ne a drága olíva bánja.)
Kb. 40 percig sütjük, közben, mikor már egy kicsit elkezd megpirulni a teteje, óvatosan megfordítjuk. A sütő aljába egy kis edényben vizet teszünk, hogy szép lassan párologjon, és biztosan puha maradjon a hús.
Nagyon jó illata van, és kellemes íze.






Sóban sült csirke



Még Anna hagyott rám egy kiló sót, amikor kiköltözött. Nekem is van még egy jó fél kiló, és mióta diétázom, sokkal kevésbé használom mint eddig, úgyhogy egy életre el lettem látva vele. Mikor otthon elmondtam, akkor mindenki rögtön kérdezte, hogy miért nem csinálok sóban sült csirkét. Nem volt sok kedvem soha hozzá, de most valamiért mégis úgy döntöttem, hogy megcsinálom. Igazán nincs vele sok gond, szép lassan kell sütni, és nagyon finom lesz. Az lett volna az igazi, ha egy egész csirkét sütök meg, de az egy személyre picit sok lett volna.

Hozzávalók:
  • 700 g csirkecomb
  • 750 g konyhasó
  • bors
  • rozmaring
  • bazsalikom

Egy tepsi aljára 2-3 centiméter magasságig sót öntünk. Erre fektetjük a csirkecombokat, amit előtte bedörzsölünk a fűszerekkel. Ez is nagyon jó benne, mert úgy fűszerezzük, ahogy csak szeretnénk. Én nemrég fedeztem fel a rozmaringot, úgyhogy az én konyhámban most ez a sláger.
Lefedjük alufóliával és közepesnél egy kicsit kisebb lángon körülbelül 50 percig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, és még 20-30 percig sütjük tovább, hogy egy kicsit megpiruljon. A belseje omlós, a külseje ropogós lesz, egyáltalán nem szárad ki. Ötletes kis étel.



Fűszeres rántott csirke sütőben sütve

Így elkerülheted az olajszagot!

A rántott csirke sütőben még ízletesebb és egészségesebb.



A rántott húst mindenki szereti, a vele járó macerát és az olajszagot kevésbé. A rántott csirke sütőben sütve kevesebb munkával elkészíthető, hisz nem kell folyamatosan a tűzhely mellett ácsorognod. Mellet, combot, szárnyat is pakolhatsz a tepsibe.



Hozzávalók 4 személyre:

  • 1.5 kg csirke
  • 20 dkg búzaliszt
  • 20 dkg zsemlemorzsa
  • 2 tojás
  • 1 dl olaj
  • fűszersó
  • bors
Recept idők
  • előkészítési idő: 15 perc
  • elkészítési idő: 30 perc

Elkészítés:

A csirkét tisztítsd meg, majd sózd, borsozd, kend meg fokhagymával, és tedd a hűtőbe fél órára. Utána panírozd be a hagyományos módon. Rakj egy tálba lisztet, egy másikban verd fel a tojást, a harmadikba pedig a zsemlemorzsa kerül. A húsokat forgasd meg jól mindegyikben.
Bélelj ki egy tepsit sütőpapírral, helyezd rá a szeleteket, spricceld be olajjal, és tedd előmelegített sütőbe. Figyelj arra, hogy a csirkék ne fedjék egymást a tepsiben. Először 200 fokon süsd, majd tíz perc múlva vedd vissza a hőmérsékletet 180 fokra, és süsd további 20 percig. Sütés közben fordítsd meg a szeleteket. Akkor jó a hús, ha szép piros mindkét oldal.



SÜTŐBEN SÜLT RÁNTOTT HÚS


2008.01.09
Hozzávalók:
Valamilyen felszeletelt hús vagy hal.
A bundázáshoz: villával felvert, enyhén megsózott tojás, zsemlemorzsa.
A sütéshez: kevés étolaj.
p1070631-dd.jpg
  

Elkészítés:
A húst felszeleteljük. Esetleg kicsit kiklopfoljuk. Besózzuk.
Ezután a szeleteket megforgatjuk a felvert tojásban, majd a szemlemorzsában, és egy vékonyan kiolajozott tepsire fektetjük őket. A húsok tetejét enyhén (ha van, olajszóróval) megspricceljük étolajjal, és előmelegített 180-200 fokos sütőben, néha lapátkanállal megforgatva megsütjük őket. Ha van a sütőnek grillfokozata, az utolsó néhány percre (amikor a hús már megpuhult), kapcsoljuk rá azt is.
Ha halat sütünk, nagyon vigyázzunk a forgatásnál, mert a hal nagyon könnyen törik.
Az így készült rántott hús összehasonlíthatatlanul kevesebb olajat szív magába, mint a hagyományos, de legalább olyan finom.
Tipp:
Ha nagyon vastag a hús, a sütés elején takard le alufóliával!
p1030310-ee.jpg
SÜTÖBEN SÜLT RÁNTOTT HÚS MÁSKÉPP
Hozzávalók:
Valamilyen felszeletelt vagy feldarabolt hús (karaj, tarja, csirkecomb, csirke- vagy pulyakamell szeletek...).
A bundázáshoz: natúr joghurt, fokhagyma, só, bors, zsemlemorzsa.
A sütéshez: kevés étolaj.
Elkészítés:
A húst esetleg kicsit kiklopfoljuk. A joghurtot összekeverjük a reszelt fokhagymával, sóval, őrölt borssal (ízlés szerint más fűszer is mehet bele, pl. őrölt csili vagy kömény, kakukkfű, oregano...).
A húsdarabokat egy nagy mélyhűtőzacskóba vagy lezárható dobozba tesszük, rájuk öntjük a fűszeres joghurtot úgy, hogy mindenütt bevonja a húst, és legalább néhány órára, de legjobb, ha egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Ezután a szeleteket kivesszük a joghurtból, megforgatjuk zsemlemorzsában, és egy vékonyan kiolajozott tepsire rakosgatjuk.
A húsok tetejét enyhén (ha van, olajszóróval) megspricceljük étolajjal, és előmelegített 180-200 fokos sütőben, néha lapátkanállal megforgatva megsütjük őket. Ha van a sütőnek grillfokozata, az utolsó néhány percre (amikor a hús már megpuhult), kapcsoljuk rá azt is. Ha nagyon vastag a hús (pl. csirkecomb) a sütés elején érdemes befedni a tepsit alufóliával.
Az így készült rántott hús összehasonlíthatatlanul kevesebb olajat szív magába, mint a hagyományos, de legalább olyan finom.
A zsemlemorzsába keverhetünk szezámmagot, durvára darát diót vagy mandulát, reszelt sajtot vagy kókuszreszeléket is.


Rántott csirkemellfilé sütőben fűszeres panírban recept

  • See more at: https://www.receptvarazs.hu/receptek/recept/rantott_csirkemellfile_sutoben_fuszeres_panirban_recept#sthash.1r4l7X5a.dpuf
    • A recept hozzávalói (  személyre)

  • 1.2 kg csirkemellfilé
  • 50 dkg zsemlemorzsa
  • 3 db tojás
  • 3 evőkanál liszt
  • só, bors
  • 1 kis csokor bazsalikom
  • 5 dkg parmezán
  • 1 db kis csilipaprika
  • 2 ág petrezselyem
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • 3 evőkanál folyékony margarin
  • alufólia a tepsi béleléséhez




Elkészítés

A mellfiléket megmossuk és felszeleteljük (ne túl vékonyra). A vastagot vágjuk ketté. 1 nagy csirkemellből legyen 6 szelet. Sózzuk, borsozzuk majd tegyük félre.
A tojásokat verjük fel a liszttel csomómentesre. A morzsába keverjünk sót, borsot ízlés szerint, vágott bazsalikomot, petrezselymet, a csilit, sajtot, majd a fokhagymát reszeljük bele. Keverjük el egy kanál segítségével.
Olajjal öntözzük meg a tepsiben lévő fóliát. A hússzeleteket először a tojásba, majd a fűszeres morzsába forgassuk meg, kézzel nyomkodjuk meg egy kicsit, hogy jól megtapadjon rajta, majd mehetnek a tepsibe.
Előmelegített sütőbe 200 fokon alsó-felső sütés mellett 20 percet sütjük. 10 perc után fordítsuk meg a húsokat. Folyékony margarinnal öntözzük át a tetejét, és még 10 percig süssük. Azonnal tálaljuk, kedvenc köretünkkel.






Sütőben sült rántott csirkecomb

2010.02.27. 15:17 :: Borzsi

Imádjuk a rántott ételeket, de ma semmi kedvem nem volt órákig ott állni a tűzhely mellett. Büdös is, rengeteg olaj is kell hozzá, ami most nincs itthon, ezért gondoltam kipróbálom a sütőben sült változatot. Sokat olvastam már róla a NLC fórumon, így biztos voltam benne, hogy jól fog sikerülni.
Sütőben sült rántott csirkecomb:
A szokásos módon bepaníroztam a besózott csirkecombokat. Egy tepsibe raktam sütőpapírt és arra jó 2-3mm vastagon olajat. A lényeg, hogy álljon alatta valamennyi, hogy tudjon miben sülni. Erre raktam a húsokat és én még ezeket is meglocsoltam egy kis olajjal. 200 fokos sütőben sütöttem 45 percig, közben többször is megfordítottam, hogy mindenhol szépen megsüljön. Lényegesen egyszerűbb így sütni, és biztos lehetek benne, hogy mindenhol jól átsül a comb. Nekem bejött ez a módszer!
Recept forrása: Nők Lapja fórumon Latsia


Hát ez nem sajnálta az olajat !!!!




Hagyományos töltött csirke



2009.12.28. 14:48 :: Borzsi

Karácsony 2. napján sütöttem ezt a finom töltött csirkét. Sokáig keresgéltem itt a neten recept után, de mindenki májas vagy gombás töltelékkel csinálja, amit én nem szeretek. Végül belenéztem Frank Júlia óriás szakácskönyvébe és ott találtam ezt a remek receptet.
Hagyományos töltött csirke Frank Júliától
Hozzávalók:
1 csirke, 2 zsemle, 2 tojás, 1,5 dl tej, 5 dkg vaj, 1 kis fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 2 csokor petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkásknál törött fekete bors, só.
Elkészítése:
A kívül-belül megtisztított csirkét megmosom, lecsöpögtetem, leszárítom. Egy fakanál nyelével a bőrét fellazítom a mellénél és a combjainál. A hasüregét sóval bedörzsölöm és az egyik csokor petrezselymet belerakom. A töltelékhez a puha vajat a tojásokkal habosra keverem, majd hozzáteszem az előzőleg tejben megáztatot és kicsavart zsemléket. 1 evőkanál olajon megfonnyasztom a vöröshagymát és a zúzott fokhagymát, majd a tojásos masszához teszem a felaprított másik csokor petrezselyemmel, sóval, borssal ,és jól összekeverem. A tölteléket a csirke fellazított bőre alá töltöm. Hústűvel megtűzöm a csirkét, majd tepsibe rakom. Egy pohár vizet és az olajat felforrósítom és leforrázom vele a csirkét. Ezután az előmelegített sütőbe teszem. Közepes lángon, gyakori locsolgatás közben mindkét oldalát pirosra sütöm.
























Sült csirkecombok tepsiben



Hozzávalók:
  • 7 db csirke felső comb
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 1 kiskanál mustármag
  • 1 kiskanál só
  • 1 kávéskanál őrölt színes bors
  • 1 kávéskanál piros paprika
  •  pár szál rozmaring
  • 0,5 dl tej
  • 2-3 evőkanálnyi olaj, vagy baromfi zsír

A csirkecombokat tisztítás után, bőrösen, beletettem egy tálba. Hozzátettem a hagymák kivételével az összetevőket, és összekevertem, állni hagytam 1 órát.
Az idő leteltével egy kisebb tepsibe beleborítottam a tál tartalmát és eligazgattam a combokat bőrrel felfelé.
A hagymákat megpucoltam, felszeltem és ráhelyeztem a combokra.

Kicsi olajat, zsírt locsoltam rá és lefedtem alufóliával, majd sütöttem  170-180 C°-n 40 percig, ekkor levettem a fóliát róla és visszatéve készre, pirosra sütöttem.


Finom, szaftos, kívül ropogós, belül omlós!
Finom étek! Köretként rizst, burgonyát, zöld köretet tálalhatunk, ízlés szerint.

Jó étvágyat!



Rántott csirkecomb hagymás krumplival, kompóttal


2016.02.26. 07:00 Andrass9

Tudom, nem egy csuda recept, viszont nagyon sokunkban csodás gyerekkori emlékeket ébreszt. Tipikus vasárnapi étek volt, de általában krumplipürével és húslevessel.
19.jpg
Valamelyik nap feleségem kívánta meg, készítettem hát neki egy adagot, de nem pürével, hanem hagymás krumplival, mert azt is szeretjük. Amúgyis épp akciós volt a csirkecomb a csodahüttőben (ha nincs elég hely, akkor egy régebbi árut előveszek, hogy most pedig ezt eszünk).
Elõször feltettem a hagymás krumplinak a krumplit fõni, valamint a hagymát dinsztelni. Ezen kívül még kacsazsírt használtam hozzá.
10.jpg
A hagymát felkockáztam.
11.jpg
Nagy serpenyõben pároltam, míg a krumpli fõtt. Kivételesen nem hajában fõztem, mert gyorsabban akartam végezni. Csupán összekockáztam, és ment a sós vízbe a hagyma mellé.
12.jpg
Épp elkészült, mire a hagyma is megpirult - összekevertem hát, kicsit megtörve. Azért nem lett olyan, mintha hajában főzném a krumplit, mert így sokkal több vizet felvett a krumpli.
13.jpg
A panírhoz 4 tojást ütöttem fel, jól megsóztam. A combokat megszórtam kevéske Jamaican Jerk fûszerrel (abban van só is). Házi prézlit vettem még elõ, mert azzal finom ropogós lesz minden rántott dolog. Amióta ennyire pocsék a bolti prézli (kenyérmorzsa, de legalább beismerik), azóta rászoktam, hogy magam készítsem a saját prézlinket. Néha van akciós szendvicskifli (az olyan stangli szerűség, és vajjal készül), akkor veszek 20-40 darabot, amit megszárítok nagy tepsiken, majd sütőben kicsit megpirítom. Ezután azon melegiben megy a robotgép káposztareszelő kése alá, ami durvább morzsákat generál. Meglepően hasonlit ízre is a japán Panko morzsához, csak sokkal olcsóbb :) Ziplock zacskóban eláll fél évig is gond nélkül.
14.jpg
Szabályosan liszt-tojás-panír sorrendben megbundáztam...
15.jpg
A régi ízekbõl hiányzott a disznózsír, de mostanában kókuszzsírban készítem az ilyesmit. Kevésbé szagos, és jobbam bírja a hevítést. Ezenkívül állítólag mindent gyógyít :)) Mind az 5 combbal végeztem. Általában max 3 ekkora darab húst teszek a jó öreg bonyhádi lábasba, amiben bő 2 liter zsíradék tartja a hőt az indukcióson. Az első 3-5 perc fedő alatt megy, de utána adok neki rendesen hőt is. Így szaftos marad, de ropogós a panír.
16.jpg
Természetesen szokás szerint túl sok tojást törtem meg a panírhoz. A maradék tojásba megy a maradék liszt, és feleségem kicsipkedi csipetkének, amit megszárítunk: úgy tesszük üvegbe szûkebb napokra. Persze néha inkább adok egy kis szódabikarbónát hozzá, és kisütöm az olajban, mert jó ám az hús nélkül is!
17.jpg
Az igazi dõzs érzése csak klasszikus befõttel jön elõ. Most egy 3 és egy 7 éves õszibarackot nyitottunk ki hozzá.
18.jpg
Szaftos-ízes hús, omlós törtkrumpli. Pont ez kell nekem!
20.jpg
Jó volt az másnap is, meg hidegen is reggelire. Egy óra munkával lett 3 étkezésnyi ennivalónk.

Jamaican Jerk fűszer:

  • szegfübors
  • Scotch bonnet csili paprika pehely
  • szegfüszeg
  • fahéj
  • újhagyma
  • szerecsendió
  • kakukkfü
  • fokhagyma
  • barna cukor
  • gyömbér





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése