2017. október 13., péntek

Mi volt Hitler fő bűne? – Winston Churchill – 1960



Mi volt Hitler fő bűne?

Winston Churchill – 1960



Fehér könyvek !!!




WinstonChurchill 1960-ban, Bernben mondta a következőket:
network.huNémetországnak megbocsáthatatlan bűne a második világháború előtt az volt, hogy kísérletet tett gazdaságának kiszakítására a világkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyi rendszerét, amelyből a pénzvilág nem tud többé profitálni.” A nemzetközi pénzhatalomnak ez az ügynöke levonta a következtetést is:

Lemészároltuk a gaz disznót.”








Neményi Péter:
 Még egyszer a harmadik világháború kitöréséről


A múltkori írásomat rengeteg hozzászólás kísérte, elég nagy részük a múltból kiragadott példáimat kritizálta. A kritika nagyon hasznos annak számára, aki nem csupán az önös véleményét akarja erőltetni, vagy ha rendelésre írt, és a megbízóinak igényét próbálja kielégíteni.
network.huA mostani események megértéséhet vissza kell nyúlnunk 284 AD, Gaius Aurelius Valerius Diocletianus, közismertebb nevén Diocletianus császár uralkodásának kezdetéig. Diocletianus hatalomgyakorlása erőszakra épült, de ahhoz, hogy teljes hatalmat mondhasson magának, az útjában álló keresztény ellenzéki vezetőt, Romanust és a mögötte álló akkor már komoly befolyással bíró keresztény tömegeket el kellet távolítani az útjából. Ez nem ment könnyen, tehát egy új politikai, titkos modellt kellett kreálni. Az új modellt nevezték el az úgynevezett Diocletianus-modellnek, amely egy háromlépcsős folyamatból állt. Az első lépés a titkos probléma kreálása. A második lépés a reakció elérése a tömegekben és a harmadik a saját maga kreált problémára megoldást ajánlani. Miután kitépette Romanus nyelvét és kivégeztette, 16 napon belül felgyújtatta a saját palotáját Nikomédiában. Titkos ügynökökkel (a mai média előfutáraival) elhíresztelte, hogy a keresztények a gyújtogatók és ezután kényelmesen bevárta, hogy a feldühödött Szenátus és a császárhelyettes Galériusz, Róma polgárainak nagy részével, akik hittek a cselben, könyörögjenek neki, hogy indítson megtorló intézkedéseket a keresztények ellen. Az ezt követő keresztényüldözés ismert, a terv olyannyira bevált, hogy azóta is nagyhatalmak egyik lekedveltebb fegyvere, ha háborújukhoz a tömegeket akarják maguk mögé állítani. Az elmúlt pár száz évben ez a csel csupán az USA. történelmében vissza-visszatérő sorozatként, egyfajta hollywoodi Rocky-sorozatként lett beetetve az amerikai tömegekkel. A Maine amerikai hadihajó 1898. február 15-én Havannában a levegőbe repül. Korábban a spanyol uralom ellen Kubában külföldről irányított forrongás veszi kezdetét. A dúsgazdag Joseph Pulitzer és William Hearst újságjaikon keresztül uszították az amerikai polgárokat, majd a legmegfelelőbb pillanatban önmerénylet áldozatává vált az amerikai hadihajó és megkezdődik a spanyol-amerikai háború. Spanyolország Kubától Guam szigetig kénytelen átadni gyarmatait Amerikának. Probléma, reakció, megoldás (PRM). Az angol utasszállító hajó, a Lusitania 1915. május 7-én német torpedótalálattól elmerül és vele számos amerikai állampolgár. A hajó a torpedótalálatnál hevesebb orr felőli első robbanása arra utal, hogy robbanószert szállított, amely nemzetközi jog értelmében tilos volt, és ami tényt a németeknek megszellőztettek. A lényeg a háború belépése ellen tüntető tömeg követelni kezdte Amerika az első világháborúba lépését. Probléma, reakció, megoldás (PRM). Mivel egy kaptafára gyártották Amerikában a PRM-metodikát, később sem tudtak elszakadni a hajós mesétől, így a harmadik világháborúba lépéshez is a régi recepthez fordultak. Jóval korábban, 1823-ban egy amerikai elnök, James Monroe megfogalmazott egy népakaratot kielégítő doktrínát, amely azt hivatott garantálni, hogy az USA felhagy a határain túl fekvő országok kolonizálásával és nem avatkozik bele más hatalmak kül- és belpolitikájába, amennyiben azok közvetlen nem veszélyeztetik az amerikai függetlenséget. Ezt nevezzük ma a Monro-doktrínának, amelyet két lábbal taposnak az amerikai hatalom bitorlói azóta is. Miután 1898-ban és 1915-ben is igen durván megszegte a Szenátus az általa korábban ratifikált törvénycikkelyt, a Monroe-doktrínát, amelyhez Theodore Roosevelt 1904-ben egy kiegészítést iktatott be (Roosevelt Corollary avagy Big Stick Policy – nagy bot politikája) a második világháborúba nem kívánt az amerikai nép belekeveredni. Újabb cselre volt szükség. Mivel az amerikai elnök proklamáció keretében korábban ígéretet tett, hogy az európai konfliktusba nem avatkozik bele, a régi receptet vette elő. Berlinben 1940. szeptember 27-én Németország, Japán és Olaszország egy közös "háromhatalmi fegyverbaráti-megsegítő egyezményt" írt alá. Ennek értelmében bármelyik ország hadüzenetet kap, az a másik kettőre is automatikusan érvényessé válik, még akkor is, ha a hadüzenő ország nem kíván velük háborúba kerülni. Amerikának szükségessé vált egy támadás, de mivel a Lusitania esetében már kétségeket ébresztett a terv a világ polgárai szemében, távolabb próbálkoztak, de a megrögzött hajós ügyeskedéstől képtelenek voltak megszabadulni. Japán terjeszkedése jó ürügy volt a titkos tervhez. A japán mikádo – feudális rendszer végnapjait élte a XIX.-század elején. Ezt felismerve az amerikai szenátus 1851-ben megbízta John H. Aulich sorhajókapitányt, hogy terjesszen a japán udvar elé egy japán-amerikai üzleti kooperációs tervezetet. Egyfajta korai Nixon-pingpongpolitikát kreálva ezzel. Az első amerikai hajók Matthew C. Perry sorhajókapitány vezetésével 1853 júliusában hajóztak be Edóba. A japán-amerikai kapcsolat baráti együttműködéssé vált, annak ellenére, hogy a régi szamuráj tradíciót követők egy csoportja ezzel nem értett teljesen egyet. 1912-ben Japán 3020 cseresznyefát küldött az USA-nak baráti gesztust mutatván. Az első világháborúban az USA és Japán fegyverbarátként harcoltak a németek ellen. Német érdekeltségeket foglaltak le a japánok Mandzsúriában és egyéb kínai területeken, amelynek révén konfliktusba kerültek Kínával, és mérsékeltebb formában az USA kormányával is, hiszen a korábban az amerikai államtitkár John Hay „nyitott Ajtó” (Open Door) doktrína, vagyis Kína teljes átjárhatósága nem felelt meg a japán érdekeknek. Ettől függetlenül az USA vált a japán katonai fejlesztés motorjává. A japán tisztek az amerikai katonai iskolákban képezték magukat és az amerikai technológia elérhető volt a japán hadsereg számára. Amerika az új világháborúra készülvén az úgynevezett mukdeni incidenst felfújta, és mert mindig hajónak kell lenni az amerikai problémák központjában (pl. 1964. augusztus 2-án az amerikai hadihajó, a Maddox esetében a Tonkin-öbölben, ami ma már bizonyítottan hazugság volt) ez esetben az amerikai ágyúnaszád, a Panay vált 1937-ben állítólag japán támadás áldozatává. Mivel Japán hivatalosan bocsánatot kért ezért és a nankingi mészárlásért Kínában, más casus belli után volt kénytelen az amerikai háborús iroda nézni. Mivel már 1930-tól a japán olajfogyasztás 80%-a amerikai import volt, a kínai eseményekre való hivatkozással az olajexportot az USA befagyasztotta. Japán a közös japán-amerikai múltra emlékezve, kerülni akarta a konfliktust. Ennek ellenére az USA egy teljes tengeri blokádot szervezett japán ellen. A japánnak ez a blokád a pusztulását jelentette. A japán diplomáciai lépéseket Washington simán elutasította és 1941. december 6-án minden diplomáciai közeledést befagyasztott. Japán számára ez egyértelmű válasz volt, túlélése érdekében támadni kényszerült. Az amerikai admiralitás tisztában volt Pearl Harbor sebezhetőségével. Az úgynevezett Dies bizottság a kongresszus előtt figyelmeztetett a blokád veszélyére és a közelgő támadásra. A szovjet kém, Richard Sorge Japánból egy 32 000 szavas dokumentumban részletezte az azonnali támadás idejét és helyét. Ezt megerősítette a japán-amerikai nagykövet Joseph C. Grew is, sőt a perui kapcsolatok is mindezt alátámasztották. Roosevelt, aki korábban azt nyilatkozta egy beszédében Amerika népének, hogy "I say to you fathers and mothers, and I will say it again and again and again, your boys will not be sent into foreign wars" – Mondom nektek apák és anyák, megint és megint, hogy fiaitok nem lesznek idegen háborúkba küldve. Közben izgatottan készültek a támadásra, a Pearl Harbor-öbölben csupán elavult, hadászatilag túl nagy értéket nem képviselő hajókat hagyva. 1941. december 7-én Japán megtámadta Pearl Harbort és ezzel hadiállapotba került Amerikával... és a „háromhatalmi egyezmény” értelmében Németországgal is. Megint hajó, megint... Probléma, reakció, megoldás (PRM). A hajós mesék lassan kikoptak, ezért a 9/11-támadásnál már modernizálni volt kénytelen a spekulációs hadműveleti csoport, de ez már nagyon friss történet. De itt is igaz, hogy a közel-keleti érdekek elérése érdekében újra a régi recept került terítékre. Probléma, reakció, megoldás (PRM). Csupán a falat lesz egyre nagyobb, ahogy a hatalmi éhség növekszik. Ez a globális birodalmi terjeszkedés útjában áll még néhány hatalom, amely létezésével kérdésessé teheti a világhatalmi aspirációt. A volt szovjet birodalom megmaradt része, Oroszország, ismervén saját történelmét teljesen tisztában van azzal, hogy létezése meg van kérdőjelezve. Mert Putyin mit is tudhat? Mire nézhet vissza? Mi az, ami miatt lépni kényszerül? Körülbelül ez: Oroszország kálváriája, mint ma sok más országnak, olajjal kezdődött. 1883-ban a cár a bakui olajmezőkhöz vezető vasútvonalat befejezte és meghívta a kitermelés vezetésére a Nobel testvéreket és a Rothschild família befektetőit, hogy kiépítsék az orosz olajipart. Az addig versenytársaktól mentes amerikai Standard Oil vállalat hirtelen veszélyes versenytárssal találta magát szembe. Az 1860-as éven az USA 70 000 tonna nyersolajat hozott felszínre, Oroszország csak 1300 tonnát. 1901-ben as USA 9 920 000 tonnát, de Oroszország 12 170 000 tonnát. Oroszország az addigi mezőgazdasági iparán túllátva hatalmas iparosításba kezdett. Ennek eredményképp 1907 és 1913 között a orosz ipari növekedés és termelés felülmúlta az USA, Anglia és Németország együttes termelését és ipari növekedését. Mindaz, amit az iskolákban tanítottak, miszerint a szovjet forradalmat az 1917-es évi stagnáló gazdaság okozta, minden gazdasági mutatóknak és tényeknek szembe megy. Az igazi ok az amerikai Standard Oil és az a mögött álló bankházak és Nobel-Rothschild olajkartell közötti harc volt, de nem csak az. A teljes orosz ipar versenyképessége kiverte a biztosítékot az Atlanti óceán mind a két partján, egy globális támadás már útban volt, csak államoktól mentes arculatot kellet hozzá keresni. A kommunizmus, mint régebben Párizsban, majd még később az európai országokban bevált, most is leporolásra került az ügy érdekében. A napóleoni győzelmet követően Páris elfoglalása után (1814) az orosz arisztokrácia beözönlött Franciaországba, ahol megismerhették az ottani szabadkőműves páholyokat, amelyek tárt karokkal fogadták őket. Nemsokára egy Párizsból importált titkos társaság alakult Oroszországban Északi Csillag néven. A társaság nagy mértékben zsidó gazdasági és értelmiségi csoportokból állt, de nagyszámú arisztokrata is helyet kapott soraikban. A korábbi uralkodóellenes hagyományokat követve, az uralkodói rend szétbomlasztását tűzték ki céljukként. 1898-ban Lenin, Trockij és nyolc forradalmár megalakították az „Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot” a kommunista párt elődjét. A párt idővel két társaságra bomlott, a Bolsevik (többségi) és Mensevik (kisebbségi) frakcióra, amely mögött Trockij és Lenin modus operandi hozzáállása volt jellemző. A korábbi írásomban említett Fábián-társaság újra szerephez juthatott 1905-ben, amikor a bolsevik párttal találkozót szervezett Londonban. Ezen a találkozón bízta meg az amerikai szappangyáros Joseph Fels az amerikai bankérdekek megbízásából a bolsevik vezetést a forradalom beindítására és egy hatalmas pénzösszeggel indította útjára a leendő forradalmárokat. Ugyanakkor az amerikai bankok beszélték rá a japán vezetést, hogy Jacob Schiff, J.P. Morgan és a First National Bank kincstárából 30 millió dollárt háborús célra felvegyenek és megtámadják Oroszországot keletről. A kocka el volt vetve, Lenin megkezdte saját forradalmát május 1-én, az illuminátusok születésének évfordulóján. Leninnek nem jött össze, a cár Lenint Svájcba száműzte, de a veresége nem volt teljes, mert a cár hajlott kompromisszumokra és megalapította a nemzeti parlament intézményét (duma) ígéretet téve a demokratikus köztársaság létrehozására. Ugyanakkor a cár, belátva, hogy honnan érkezett a támadás, megpróbálta megváltani saját és családja életét, mint a történelem bizonyította, sikertelenül. A fő ellenség a Standard Oil vállalatot birtokló Rockefeller bankérdekeltségnél, a Chase banknál 400 millió dollárt helyezett el. Ugyanakkor a az olajérdekeltség másik oldalát képviselő Rothschild banknál, a Hannover Trust, Manufactures Trust Banknál 80 millió dollárt helyezett letétbe. Mindez nem segített a cár 1917. március 15-én trónjáról való lemondásra kényszerült. Helyét a szocialista Alexander Kerensky vette át ideiglenes kormányt alakítva. Első lépése a kommunisták, Lenin, Sztálin és Trockij visszahívása volt. Azzal egyetemben, hogy Kerensky komoly juttatásban részesült amerikai zsidó bankkörök részéről, a visszahívott forradalmárok, mint például Trockij maga 10 000 dollárral szállt fel New Yorkban a Christiana hajó fedélzetére 1917. március 27-én, hogy a következő kikötőben Nova Scotiában a kanadai rendőrség letartóztassa. A későbbi Fadden-vizsgálat megállapította, hogy Trockij pénze amerikai bankkörökből származott és Trockij számlájára további sokkal nagyobb további összegeket utaltak svéd számlára. Az amerikai Wilson adminisztráció Trockij azonnali elengedését követelte, és hamarosan Trockij a többi forradalmár társával újra úton volt Európa felé forradalmat szítani. Lenin útja vissza ennél kényelmesebb volt. Svájcból német páncélvonaton utazhatott, német katonák védelme alatt. Ahelyett, hogy börtönbe végezte volna, Svédországig utazhatott, ahol 22 millió márka várta őt is. Sztálin Szibériából érkezett, tehát együtt volt a triumvirátus, megkezdődhetett az a vérrontás, ami kísértetiesen emlékeztet az IÁ-módszereire. Kerensky átadta a vezetést 1917. november 7-én. Amilyen gyorsan lehetett, a triumvirátus elfogatta a cári családot és fogságban tartotta Ekaterinnburgban, az Ipatiev házban. Itt végzett velük Yurovsky halálbrigádja. Mindez a tragédia azért történhetett meg, mert az amerikai és más zsidó bankköröknek ugyanúgy nem volt érdekük a cárt trónján látni, mint például ma Szíria demokratikusan megválasztott elnökét. Mint most, akkor is a pénz útja volt az, ami döntő tényezőként számított. A Federal Reserve Bank of New York (FED) igazgatója, William B. Thompson 1 000 000 dollárt utalt át a bolsevistáknak. Kuhn, Loeb and Co. 20 000 000 dollárt utalt át. Kerensky szerint Lenin további 5 000 000 dollárnak megfelelő aranymárkát kapott német bankköröktől. Ezek az összegek akkor olyan hatalmas méretűek voltak, hogy bármekkora erővel bíró országot meg lehetett vele roppantani. Ha azt vesszük figyelembe, hogy az elmúlt idők amerikai bankmanipulációi hasonló méretű összegeket csalt ki az amerikai államháztatásból, akkor most Putyin körülbelül ugyanakkora gazdasági támadásra számíthat, mint egykor a cár. A kommunisták hatalomra kerülése után az amerikai bankkörök és maga a kormányzat is mindent elkövetett, hogy önmagába ne omoljon a bolsevista rezsim. Ellenszolgáltatás fejében a Lenin által kreált állami nemzetközi bankba résztulajdonosként az őt segítő nyugati bankárokat beengedték, köztük a főrészvényes Rockefeller bankokat és 1930-tól a Chase, az Equitable Trust, Guaranty Trust és többek közt a Kuhn Loeb csoportokat is. Közvetlen ezt megelőzőleg az arany tulajdonjogát megvonták, és az amerikai mintára értéktelen fiat papírpénzre cserélték a bankalapot. A középosztály felszámolását követően az agrárszféra került terítékre. Több mint 3,5 millió parasztot éheztettek halálra koncentrációs táborokban. Óvatos becslés a szovjet rezsim által legyilkolt áldozatokat 45 milliós nagyságrendben állapította meg. Tehát Vlagyimir Putyin, aki 16 évig volt a KGB kötelékében és mint biztonsági alezredes szerelt le, ne ismerné a történelmi múltját hazájának és annak a rendszernek, ami a Nyugat ajándéka volt? Mit várhat most, amikor megint ugyanolyan gazdasági fejlődés előtt áll Oroszország, mint az 1900-as években? Putyin pontosan ismeri a Probléma-Reakció, Megoldás (PRM) módszertanát, amit valószínűleg a KGB iskoláiban is tanítottak, hiszen Diocletianustól Sun-Tzuig széles palettán mehetett a politika és hadoktatás. Nem lesz a következő nagy akciója a New World Order részvényeseinek egy könnyű feladat.
Forrás: https://kuruc.info/r/6/149713/





Egy 86 esztendős német hölgy példát mutat!






Egy 86 esztendős német hölgy példát mutat: "hamis vádaskodás" miatt feljelentette a német zsidóság vezetőit, és az elítélt revizionisták szabadon bocsátását, a jog és törvényesség helyreállítását követeli!
A karácsony számos üzenete közül az egyik legfontosabb, hogy a gyengének, elesettnek, jelentéktelennek látszó emberek is új irányt szabhatnak a történelem menetének. A mindent elárasztó hazugság, a percemberek, talpnyalók, elvtelen törtetők korában pedig azon sem csodálkoztatunk, hogy egy 86 éves idős asszony az, aki lelkiismeretére hallgatva nyilvánosan kimondja mindazt, amit gondol, van bátorsága szolidaritást vállalni az üldözöttekkel, sőt szembe mer szállni világunk kegyetlen hatalmasságaival.
network.huPersze az 1928-ban született Ursula Haverbeck aligha tekinthető „jelentéktelen” embernek. Gyengének, elesettnek is legfeljebb fizikai értelemben nevezhető. Hiszen túlélő ő is a javából: túlélte a szövetségesek Németország városait romba döntő terrorbombázásait, a második világháború győzteseinek kegyetlenkedéseit, túlélte a németek ellen irányuló bosszúhadjáratot, milliók éheztetését, megalázását, elüldözését, a németség kultúrája és öröksége ellen intézett folyamatos támadásokat. A német nemzettel szemben elkövetett háborús bűncselekményekért persze senkit nem vontak felelősségre, a győztesek rémtetteinek tagadása pedig nemhogy nem tiltott, de kifejezetten ajánlott. A széles körű műveltséggel, egyetemi fokozattal rendelkező idős hölgy – azóta elhunyt férjével együtt – élete során sokat tett a természeti környezet, valamint a német kultúra és nyelv megvédése érdekében. 2014. november 20-án Ursula Haverbeck vakmerő lépésre szánta el magát. Pert indított a Németországi Zsidók Központi Tanácsa ellen a német büntető törvénykönyv S. 344-es paragrafusa alapján. A vonatkozó jogszabály értelmében akár 10 év börtönbüntetést is ki lehet szabni mindazokra, akik „hamis váddal” illetik polgártársaikat. A derék idős hölgy keresetében arra hivatkozik, hogy a Németországi Zsidók Központi Tanácsa hamisan vádolta a „holokauszt tagadása” miatt az elmúlt évtizedek során elítélt embereket. Ursula Haverbeck az interneten közzétett videofelvételen nyíltan beszél „korunk legnagyobb problémájáról”, vagyis a holokausztról. A bátor asszony a tényeket tiszteletben tartó, tisztességes történelmi vizsgálatot követel, hangsúlyozva egyúttal, hogy haladéktalanul szabadon kell engedni a börtönben ülő „holokauszt-tagadókat”, az ellenük meghozott ítéleteket pedig semmisnek kell tekinteni, mivel álláspontja szerint a „rendelkezésre álló dokumentumok az ő nézeteiket igazolják”.
Ursula Haverbeck kijelenti továbbá, hogy ő számos alkalommal írt tiltakozó beadványt a különböző kormányzati és igazságügyi szerveknek, és különböző dokumentumokat is a rendelkezésükre bocsátotta. Azonban semmiféle választ soha nem kapott. Éspedig azért nem, mert „nincsenek bizonyítékaik” – jelenti ki az idős asszony a videón, hozzátéve, hogy ha mindaz, amit a hivatalosság állít „egyértelmű és cáfolhatatlan lenne – mint ahogyan arra a bíróságok újra és újra hivatkoztak – akkor aligha építhetnék álláspontjukat egy úgynevezett titkos parancsra”. (Hitler állítólagos, soha elő nem került „titkos parancsáról van szó, amelyben elrendelte volna több millió zsidó legyilkolását.) Az idős hölgy a videón utal még a folyamatosan csökkenő auschwitzi hivatalos áldozati számokra, az auschwitzi táborparancsnoktól, Rudolf Hösstől kínzások révén kicsikart „beismerő vallomásra”, valamint azokra a háborús bűncselekményekre, amelyeket a szövetségesek követtek el a második világháború idején. (Eisenhower haláltáboraira, Drezdára, Hirosimára, Nagaszakira, a Kelet-Európában élő sok millió német elüldözésére stb.) Vajon kinek az érdekeit képviselik a németországi hatóságok és történészek? – teszi fel a szónoki kérdést Ursula Haverbeck a videón.

https://www.youtube.com/watch?v=Arn39uHrEKo
(Német nyelvű)
A nagyszerű idős hölgy a weboldalán közzétett közleményében


az elítélt másként gondolkodók szabadon bocsátását és rehabilitálását követeli: „Minden egyes olyan ügyet, amelyben a kritikusan gondolkodó polgárokat holokauszt-tagadás miatt a büntető törvénykönyv 130/3-as paragrafusa alapján elítéltek, felül kell vizsgálni. Ezek az emberek nem követtek el más bűncselekményt, minthogy ugyanazon következtetésre jutottak (...) éspedig saját erőfeszítéseik és tudományos kutatásaik eredményeképpen. Az illetékeseknek azonnal konzultálni kellene a bíróságokkal annak érdekében, hogy tájékoztassák azokat az új bizonyítékokról. Majd kapcsolatba kell lépni a megfelelő ügyvédekkel, hogy tisztázni lehessen a következő lépéseket” – írja Ursula Heverbeck. Majd a nyilatkozat a következőképpen folytatódik:

Felháborító, ami az auschwitzi áldozati számok csökkentése után történt.
Miután nyilvánosságra hozták az új adatokat, semmiféle hivatalos magyarázatot nem adtak, és semmiféle bocsánatkérés nem hangzott el a korábbi hamis információk terjesztése miatt... Még komolyabb és a törvényességgel összeegyeztethetetlenebb volt Germar Rudolf kémikus letartóztatása és bebörtönzése”


  • jelenti ki az idős hölgy, akinek üldözött honfitársai melletti kiállását kifejezetten hősiesnek kell tekinteni. Ursula Haverbeck a továbbiakban hangsúlyozza:
  • Az egyik oldalon az auschwitzi táborparancsnok fennmaradt dokumentumai arra utalnak, hogy Auschwitz egy munkatábor volt, ahol a védelmi ipar számára állítottak elő termékeket... És mégis, az úgynevezett nemzetiszocialista bűnöket kivizsgáló Ludwigsburgi Központi Hivatal hozzávetőleg 30 embert helyezett vád alá, köztük 90 év fölötti személyeket, arra hivatkozva, hogy szerepük volt több százezer embernek az auschwitzi megsemmisítő táborban zajló kiirtásában.”
  • Végül a példamutatóan bátor hölgy az alábbiakban foglalja össze hitvallását:
  • Amennyiben az Alaptörvény értelmében még a német polgárokat illeti a legfőbb hatalom a Német Szövetségi Köztársaságban, akkor mindenki felelős az igazság érvényesüléséért, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy igazságot szolgáltassanak. Mindannyiunk kötelessége, hogy cselekedjen a jog és a törvény helyreállítása érdekében.”
  • Zoom

Németországban évente hozzávetőleg 2000 polgár ellen folytatnak eljárást a „holokauszt-tagadás bűnének” elkövetése miatt, amely akár 5 év börtönnel is büntethető.
Korábban Ursula Haverbeckot is elítélte a gondolatrendőrség „holokauszt-tagadás” és „gyűlöletkeltés” miatt.

Perge Ottó - justice4germans.com nyomán
kuruc.info





"Gyorsan előálló fizikai rosszullét fog el a zsidók közt" - nyílt levél Tarlósnak az antiszemita Móricz Zsigmond ügyében
"Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik"

(Móricz Zsigmond)
Tisztelt Főpolgármester Úr!
2013. május 29-én a fővárosi közgyűlés döntött arról, hogy a jövőben Tormay Cécile írónő nevét viseli egy II. kerületi, kicsiny méretű közterület. A döntés ellen azonnal tiltakozott a Mazsihisz, majd külön levélben emelte föl szavát az említett zsidó szervezet leendő elnöke, Horovitz Tamás úr, a debreceni zsidó hitközség elnöke. E sorok írása közben értesültem arról, hogy már a Zsidó Világkongresszus (WJC) is foglalkozik az üggyel: Ronald S. Lauder WJC-elnök (s világszerte ismert Tormay-kutató) megdöbbenve értesült az Ön által vezetett testület döntéséről. A tiltakozás hatására Főpolgármester Úr csütörtökön bejelentette, hogy a szerdai döntés felülvizsgálatát kezdeményezi, s állásfoglalást kér a Magyar Tudományos Akadémiától. Mivel öntudatos magyar állampolgárként én is felelősséget érzek hazánk jelenéért és jövőjéért, mivel határozott álláspontom szerint a múlt bűneivel való fáradhatatlan szembenézés reggeltől estig kötelező parancs minden magyar ember számára, ezért azt kérem Öntől: a fővárosi közgyűlés vizsgálja felül valamennyi közterület, közintézmény stb. elnevezését. Köztudott ugyanis, hogy több meggyőződéses antiszemitáról és rasszistáról neveztek el utcákat, tereket - a szobrokról vagy a Liszt Ferenc Repülőtérről nem is beszélve. A korábbi, sötét, intoleráns századokban ugyanis nagyjaink elsöprő többsége valamilyen számomra felfoghatatlan okból kifolyólag egyáltalán nem volt jó véleménnyel a derék zsidóságról, sőt ennek még tapintatlanul úton-útfélen hangot is adott... Jelen levelemben mindössze Móricz Zsigmondra szeretném felhívni főpolgármester úr figyelmét. Ez a rasszista, antiszemita író sajnos még ma is közmegbecsülésnek örvend szerte az országban. Budapest egyik legforgalmasabb tere az ő nevét viseli, sőt iskolát is elneveztek róla. Tűrhetetlennek tartom, hogy a Holokauszt Emlékév küszöbén ennek az antiszemita írónak a nyomait még nem tüntették el Budapestről. Itt az idő!
network.huMóricz és Csibe Leányfalun
Tormay Cécile 1918-19-es naplója miatt került a szégyenpadra. Bizonyára tudja, Móricz Zsigmond is írt naplót. A Tanácsköztársaság idején, 1919. július 27-én többek között az alábbi döbbenetes sorokat jegyezte fel füzetébe:
Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket. Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt. Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt. Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej. /…/ Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük. Másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül. /…/ A zsidó azonnal, egyénileg s rögtön, ebben a percben érvényesülni akar.

Várakozás nélkül, türelem nélkül, beosztás nélkül rögtön, mindent, mohón akar bekapni. Nincs ideje ideálokért, eszmékért, ábrándért dolgozni, nincs ideje várni, tűrni, nélkülözni: ő amit rögtön meg tud csinálni, azt rögtön meg is csinálja. Vadul, nyersen, mindenki rovására, tele akarja szívni magát, felfúvódni, élvezni, kiélni, kéjelegni, tobzódni, hányásig zabálni és felpuffadásig uralkodni. /…/ Azt mondta egy csaknem százéves paraszt nekem a millenium évében: „aki nem tud tűrni, nem fog uralkodni”. A zsidóság, míg tűrni meg nem tanul ideálokért, távoli célért: addig nem fog az idegen fajú néptömegen uralkodni. A zsidóság a saját faji céljaiért igen, azért tudott tűrni. Csaknem két teljes ezredévet élt át idegen fajok közt szétszórva, és nem olvadt be, nem tűnt el: fenntartotta magát a jövőre, az egész világon, a világ minden népén való uralkodásra. Ma úgy látszik, mintha megjött volna az alkalom, az ezredéves álom beteljesedésére: s mikor megjött az idő, kitűnik a cél hiábavalósága. Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik. Azt leigázhatja, lenyűgözheti, kiszipolyozhatja, de nem lesz vezetője.” (Móricz Zsigmond: Naplójegyzetek, 1919. Bp, 2006., 177-186. o.)
Ilyen s ehhez hasonló szörnyű szavakat, mondatokat írt le 1919-ben Móricz Zsigmond, akinek az életműve ma is tananyag a magyar iskolákban. „Nem lehet számunkra példakép, és nem viselheti közterület sem a nevét annak, aki műveiben zsidózik, uszít és a fasizmus ideológiáját népszerűsíti” – fogalmazott levelében Horovitz Tamás hitközségi elnök úr. A fent idézett sorok bizonyára Önt is meggyőzik arról, hogy nem állhatunk meg félúton: Móricz és a többi antiszemita szerző sem lehet példakép, nevüket nem viselheti közterület. Végezetül engedje meg, hogy még egy apró részletet idézzek Móricz Zsigmond rasszista bejegyzésektől hemzsegő naplójából: „A szatmári állomáson elkezd kiabálni valaki, hogy Schvarz, Svarc! Egy zsidó kidugja a fejét, s abban a pillanatban rémes pofont kap. Elkezd lamentálni, hogy ő hogy jut ehhez a pofonhoz. Bepöröli az illetőt. A bíró azt kérdi: Maga Schvartz? Nem, mér volnék én Swarz? – Úgy, ha maga nem Svarc, akkor mér dugta ki a fejét? Elmehet.” (187. o.) E sorok olvastán ugyancsak méltán pirulhat orcánk. Hála Istennek, ma már nincsenek ilyen felelőtlen bírók és egyéb közszolgák. Igenis ki kell dugni a fejünket, akár Schvartz, akár Tarlós a nevünk.
Bölcs döntésében bízva maradok tisztelettel:
Bistrán Demeter
kuruc.info




A Jobbik törvényen kívül helyezését követeli és a magyar kormánynak erkölcsöt prédikál a Gázából nemrég hazatért gyermekgyilkos






Az izraeli-európai kapcsolatok és a holokauszttal foglalkozó témák szakértő publicistájaként bemutatott Mátán Áser A Duna még mindig véres címmel a hetven évvel ezelőtt végbement Szálasi Ferenc hatalomátvételére emlékezve szándékos hazugságoktól és tévedésektől hemzsegő magyarellenes cikket jelentetett meg a magát "intellektuális hírportálként" aposztrofáló Middá (Mérték - מידה) című héber nyelvű médiában. A cikk szerzője egyenesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom törvényen kívül helyezését követeli "a zsidók kiirtásában betöltött magyar szerepet máig takargató magyar kormánytól". Mátán Áser cikkíró Simon Peresznek a Jád Vásém Holokauszt Emlékközpontban az idén tavasszal elhangzott beszédét szinte szóról-szóra megismételve mindjárt elöljáróban azt állítja: "Ezen a héten, hetven esztendővel ezelőtt, 1944 októberében lőttek agyon a nácikat támogató magyarok több tízezer zsidót, s holttestüket a Duna folyóba dobták. Manapság pedig a kormány elkeni a tömegmészárlás emlékét." Egyébként Peresz tavasszal még ennél is "pontosabban" fogalmazott, mert ő azt is mondta, hogy a több tízezer zsidót a budapesti Duna-parton lőtték, taszították bele a vízbe. (Megjegyezzük: amiképpen Simon Peresz tavaszi beszéde nyomán nem volt budapesti tiltakozás, valószínűleg az itt ismertetett újságcikkre sem fog reagálni a gyáva "magyar" külügy, miközben Nagy Andor magyar nagykövetet mondvacsinált ügyekre hivatkozva nemrégiben berángatták és megdorgálták az izraeli külügyminisztériumban - H. J.)



"Nyilaskeresztesek zsidókat végeznek ki a Duna-parton"
Mátán Áser (teljes nevén: Mátán Immánuel Áser - מתן עמנואל אשר) cikke elején egy archív fénykép is látható, amelyen kivégzett emberek teteme fölött három egyenruhás, kézifegyveres személy (a kivégzők) alakja látható. Az aktualizált képaláírás pedig így hangzik: "A tanulság egyre inkább feledésbe merül; A nyilaskeresztesek zsidókat végeznek ki a Duna-parton. Fotó: National Archives and Records Admistration, College Park, Md.) Az izraeli cikkíró azt sugallja, hogy a fényképen látható kivégzés részét képezte a Duna-parton, Szálasi Ferenc hatalomátvétele utáni "több tízezer" zsidó kivégzésének. Mi nem vagyunk olyan nagy "szakértői" a második világháborús eseményeknek, mint az izraeli cikkíró, ám erős a gyanúnk, hogy a fenti fölvétel nem Duna-parti, főleg nem budapesti kivégzést ábrázol, de talán még az egyenruhások sem nyilasok. Mindenesetre közben megtaláltuk a fénykép alsó részét is, amelyen a harmadik egyenruhásból kicsit több látszik.

A fenti fénykép hiányzó alsó része
Az 1944. októberi több tízezer zsidó Duna-parti kivégzése után a szerző némi képzavarral jó két és fél hónapot ugrik előre az időben: "1945. január 8-án további néhány tucat zsidót vonszoltak ki otthonaikból a folyó partjára, beléjük lőttek és a halálba taszították őket. A gyilkosság olyan mértékű volt, hogy "a folyó vize vörössé vált", írja Mátán Áser "holokauszt-szakértő". A 2005-ben fölavatott Cipők a Duna-parton nevű emlékműről is megvan a szerző (rossz) véleménye: az angol, magyar és héber nyelvű emléktáblán nincs föltüntetve, hogy az áldozatok zsidók voltak, míg az angol és a magyar változaton már az sem olvasható, hogy "meggyilkolták" őket, hanem csak az, hogy "belelőtték őket a Dunába"... A Jobbik említése nélkül Magyarországgal kapcsolatos cikket írni manapság Izraelben már nem is lehet. Mátán Áser sem fukarkodik a Jobbik veszedelmességét ecsetelő jelzőkkel: "A magyar történelem legsötétebb szégyenfoltja után hetven esztendővel nem egészen világos, hogy a magyar kormány levonta-e a megfelelő tanulságot. A legfőbb politikai vezetés ugyanis megsérti a meggyilkolt több százezer magyar zsidó emlékét azzal, hogy megengedi a Jobbik nevű fajvédő és antiszemita párt működését a Parlamentben", írja Áser, majd kötelező elemként az eredeti valóságából alaposan kiforgatva ő is fölemlíti "Gyöngyösi listáját". Nem maradhat ki a Magyar Gárda sem, amely "magát a Nyilaskeresztes Mozgalom egyenes folytatójának tartotta". Megemlíti, hogy a Magyar Gárdát törvényen kívül helyezték, ám annak megalapítója, "a Jobbik tovább folytatja ténykedését a Parlamentben, többezres menteket és fölvonulásokat szervez, amikor a tömeg kiabálva követeli a zsidók és a cigányok Magyarországról történő eltávolítását, pontosan úgy, amint a holokauszt idején", írja a "szakértő". S mi ebből a tanulság? "A holokauszt idején elkövetett szörnyű gyilkosságra nincs kiengesztelés, ám az lenne az igazságos és a helyes, ha azt legalább megpróbálnák. Lehetne mindjárt kezdeni azzal, hogy törvényen kívül helyeznék a Jobbik Pártot. Magyarországnak ezen kívül el kell ismernie és nem pedig takargatnia azt, hogy a holokauszt idején kivette részét az ország zsidóinak kiirtásából", írja a Middá című hírportálon Mátán Áser.


Az erkölcsprédikátor a Gázai övezetben
Utószó: A magyaroknak és a jelenlegi budapesti kormánynak erkölcsöt prédikáló, a Jobbik törtvényen kívül helyezését szorgalmazó Mátán Áser, a fentebb ismertetett cikk írója, Facebook-oldala 2014. július 22-i bejegyzésének és képmellékletének tanúsága szerint részt vett a Gázai övezet ellen indított Szilárd sziklafok fedőnevű hadműveletben. Az erkölcsprédikátor az említett időpontban és helyen az izraeli hadiipar által kifejlesztett Távor Kommandó, CTAR-21-es parancsnoki gépkarabéllyal a nyakában pózol.
Hering J. - Kuruc.info


Trianon,1920. Június 4.



network.hu










Ne feledd Trianont !
Mikor édesanya gyermekét tanítja
Az első magyar szóra
Mikor szívedben ébred a hazaszeretet
Mikor a nemzet még él
Akkor se feledd Trianont
Ne feledd Trianont !
Ha már más elfeledte
Mikor a harangnak nem szól már a lelke
Mikor a szónokok idegen szót szólnak
Mikor bőségében vagy a jónak
S a vasököl megolvad
Ne feledd Trianont !
Mert nem vagy Te gyáva
Aki gondolatban szabad
E csonka hazában
Szívedben él még a haza imája
Térképen ragyog csak
A magyarok hazája !
Ne feledd Trianont !
Ha már útra keltél
Mögötted hagytad ,ami még él
Ha már nem hív haza a harangok szava
Nem ölel már többet magyar édesanya
Ha már hallod a tenger zúgását
Akkor se feledd-e bús magyar hazát
Ne feledd Trianont !
Mert szétesett az ország
Földjét idegen tankok megtaposták
Magyar megtagadta magyar testvérét!
Hiába ontotta oly sok hős a vérét
A széthúzás okozza a nemzet vesztét !
Ha majd leomolnak a magas falak
Ledönti őket az akarat
Ha a harangok örömükben zúgnak
Ha eltörölhetjük a múltat
Ha a turulmadár szabadon száll az égen
Ha a magyar zászló leng büszkén ,szépen
S EURÓPÁBAN a szent béke honol
Testvér,testvérét átölelheti végre
Szabad lesz minden nemzet egészen
S eljön az isteni szeretet
Akkor,Te akkor se felejtsd el
Fájó emlékedet HAZÁM !!!


2OO5."Kőbe vésett szavak"c. kötetem
Dáma Lovag Erdős Anna
network.hu



http://erdelyamienk.network.hu




Ti pedig nem mertek lázadni?! !

Olvasd el!






A Rendszer Üzenete

Posted on - 2012. február 16. csütörtök
http://komlomedia.wordpress.com/2012/02/16/a-rendszer-uzenete/


5 Szavazat

Alább olvashattok egy névtelen szerzőtől származó levelet, mely az interneten kering már legalább egy évtizede, és állítólag az Új Világrend üzenete az emberiséghez. Hogy valójában ki is írta, az lényegtelen, ami benne van az sajnos többnyire igaz és már vitathatatlanul megvalósult tényállás. Hogy változtathatunk-e ezen? Döntse mindenki maga el miután elolvasta:”Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább.



Mindenekelőtt a teljesebb együttműködés érdekében nem árt, ha tisztában vagy szándékaink egy részével. El sem tudom mondani, milyen nehézségeknek nézel elébe, ha ellenállsz. Megvannak az eszközeink, hogy elbánjunk az ellenállókkal. Azért csak most mondom ezt, mert most már úgyis késő visszafordítani a dolgokat. Már rég elmúltak azok a napok, hogy meg lehessen állítani minket. Az egész föld és a pénzügyek fölött totális hatalommal bírunk, ehhez jön még a fontosabb médiapropaganda, és egyszerűen semmilyen módja sincs, hogy egy nemzet vagy hatalom legyőzzön minket.
A világ összes országában a kormány minden szintjét szemmel tartjuk. Tudjuk, hogy miket terveznek, mert mindig mindent figyelünk. Mindent tudunk az államok titkairól. A közelmúltban Kína azzal vádolta az amerikai médiát, hogy Koszovóval kapcsolatban hazudik. Ó ti ostobák, persze, hogy hazudunk. Így az embereket mindig kétségben és ellentmondásokban tudjuk tartani. Ez nagy segítség számunkra. Nem figyeled a talkshow-jelenséget? Néhányan közületek azt hiszik, hogy mi vagyunk a liberálisok, és a jók a konzervatívok. A valóságban mindkettő a mi céljainkat szolgálja. Mindkét tábor csak a mi jóváhagyásunk pecsétjével működhet, de az igazi ügyeket egyik sem hozhatja nyilvánosságra. Azzal, hogy minden szinten ellentéteket szítunk, senki sem tudja, mit tegyen. Így ebben a zavarban minden ellenállás nélkül továbbmegyünk, és véghezvisszük, amit akarunk.



Itt van például az Egyesült Államok elnöke. Bár rendszeresen túllépi hatáskörét, senki nem állíthatja meg. Még a Kongresszusnak sem áll hatalmában megállítani. Azt teszi, amit mi akarunk, mert tudja, hogy ha nem, akkor a meglehetősen sötét jelleme miatt egy pillanat alatt eltávolíttathatjuk. Nem zseniális stratégia ez részünkről? Nem vihetsz minket bíróságra, mert nem látsz bennünket, és persze a bíróságok is a mi szolgálóink. Mi irányítunk mindent, és te azt sem tudod, hogy kit támadj. Meg kell vallanom, ez a rejtett kéz csodálatosan ki lett gondolva, és semmilyen hasonló méretű történelmi precedens nem ismert. Mi uraljuk a világot, és a világ még csak rá sem jöhet, hogy ki uralkodik felette.
Ez igazán csodálatos. A médiában pontosan azt tálaljuk eléd, amit akarunk, hogy tegyél. Aztán, egy villanással később, kis szolgálóink engedelmeskednek. Oda küldünk amerikai és európai csapatokat, ahová csak akarunk, olyan szándékkal, amilyennel csak akarunk, és ti kötelességtudóan szolgáljátok ügyünket. Mennyi bizonyítékot kérsz erre? Rá tudunk venni, hogy el kívánd hagyni otthonodat, családodat és háborúba menj, pusztán a mi parancsunkra. Csak valami zagyvaságot kell eléd tenni az elnöki asztalról, vagy az esti híradóból, és fel tudunk tüzelni mindnyájatokat, hogy bármit megtegyetek, amit akarunk. Nem csinálhatsz mást, mint amit mi eléd teszünk.

HIÁBAVALÓ ELLENÁLLÁS

Ha bárki ellen akar állni nekünk, megvannak a módszereink, hogy nevetségessé tegyünk, mint ahogy a milíciamozgalommal is megtettük. Örömünket leltük abban, hogy ezzel a mozgalommal mutattuk meg a világnak, milyen tehetetlen minden ellenállás. Olyan ostobán néztek ki, ahogy meneteltek fegyvereikkel, mintha méltó vetélytársuk lennének hadseregünknek. Nézd mit tettünk Waco-nál. A Dávid-szekta kis fegyverraktára segítségükre volt? Bőségesen megadóztattunk, és a pénzből olyan modern fegyvereket fejlesztettünk, amikkel semmi esetre sem lehet vetélkedni. Saját pénzedből lett kovácsolva az a lánc, amellyel megkötözünk, mert az összes pénz a mi ellenőrzésünk alatt van.
Vannak köztetek, akik azt hiszik, hogy megszökhetnek azzal, hogy vidéken vesznek házat, és kertészkednek. Hadd emlékeztesselek, hogy így is földbérletet fizetsz nekünk. Ja, lehet, hogy ingatlanadónak hívod, de így is nekünk fizeted. Látod, bármit is teszel, szükséged van a pénzre. Ha elmulasztod a földbérlet fizetését, akkor elvesszük a földedet, és olyannak adjuk el, aki fizet utána. Azt hiszed, hogy nem tehetjük meg? És a földbérletedből fizetünk azért, hogy elveinket a gyerekedbe sulykolják az általunk létrehozott nyilvános iskolákban. Azt akarjuk, hogy jól belenevelkedjenek a mi gondolkozási rendszerünkbe. Gyerekeid azt tanulják, amit mi akarunk, hogy tanuljon, és akkor, amikor mi akarjuk, hogy megtanulja, és te fizetsz érte a földbérleten keresztül.
Ezekből az alapokból finanszírozunk más olyan projekteket is, melyeket fontosnak vélünk, és vállalkozóinkat busásan megfizetjük munkájukért. Talán kétségbe vonod, hogy a gyerekeid a mi tulajdonunkban vannak, vagy hogy van ilyen kontrollunk, de majd rájössz, hogy így van. Bármikor mondhatjuk, hogy rosszul bánsz a gyerekeiddel amikor elfenekeled őket, és elkobozzuk őket. Ha nem jelennek meg az iskolai belesulykoláson, hanyagsággal vádolhatunk, így át kell őket adnod nekünk. A gyerekeid nem a tieid. Ők a mieink. Oltásra kell vidd őket, kórházainkba kell hozd őket, ha úgy döntünk, vagy elvesszük tőled. Ezt te is tudod, mi is tudjuk.



Elektronikus kereskedelmünkön keresztül láthatjuk, hol vagy, mit veszel, és mennyi pénzből gazdálkodsz. Mit gondolsz, honnan vesszük a havi pénzügyi statisztikát? Az Internetről és más forrásokból még azt is tudjuk, hogy miként gondolkodsz, és mit mondasz. Nem különösebben fontos számunkra, hogy mit hiszel, amíg azt teszed, amit mondunk. Hogy mit hiszel, amúgy is badarság. De ha azt hiszed, hogy követőd van, és mi úgy látjuk, hogy valamelyest veszélyes vagy ügyünk számára, megvannak a módszereink, hogy elbánjunk veled. A csínytevés Pandóra-szelencéjével kelepcébe csalunk. Addig hurcolhatunk bíróságra, hogy sose kerülsz ki belőle. Ilyen vagy olyan ürüggyel könnyedén kiforgathatunk a vagyonodból. Kimeríthetetlen tárházunk van, melyből ügyvédeinket megfizethetjük. Egyébként ezeket az ügyvédeket adó formájában te fizeted. Te nem rendelkezel ilyen hatalmas vagyonnal. Nem buktattuk meg már eddig is sok ország uralkodóját eszközeinkkel? Azt hiszed, hogy parányi személyed méltó vetélytárs számunkra?

HIÁBAVALÓ SZERVEZETEK

Nézzük meg vallásaitokat és az “Erkölcsi Többség” nevű mozgalmat. Az “Erkölcsi Többség” se nem erkölcsi, se nem többség. Örömünkre szolgált, hogy ezt az idétlen mozgalmat felhasználva tettük nevetségessé a keresztény hitet. Azokat az ostobákat, akik ezt a szervezetet irányítják, a végén mindig tojással dobálják meg. Mi persze mindig megvédtük őket, ahogy sikeresen megvédtük az NRA-t is. A médiapropagandánkon keresztül úgy láttatjuk, mintha az Országos Lövészegyesület (NRA) lenne az új radikális támadás elindítója. Nem állítottuk a feje tetejére az amerikai konzervatív mozgalmat? Ha célunkat szolgálja, akkor a konzervatívokat használva fejük tetejére állíthatjuk a liberálisokat. Nekünk mindegy. Mind azt a célt szolgálja, hogy elhitessük veled, két oldal küzd az adott pozícióért. Ez segít, hogy a dolgok tisztességesnek és szabadnak tűnjenek, mivel mindenki hallathatja hangját. Most már tulajdonképpen csak egy oldal van mindenféle álarcban, de te képtelen vagy szándékainkat mélyebben felfogni. Látod, azt tehetünk, amit akarunk, és te semmit nem tehetsz ellene. Nem tűnik elfogadhatónak számodra, hogy egyszerűen szót fogadj és szolgálj minket? Máskülönben csak felemészt az az ellenállás, amelyről azt hiszed, hogy felszabadít. Nincs felszabadulás. Képzeld el miként is lehetne. Mi látunk el üzemanyaggal az autódhoz. Bármikor leállíthatjuk, ha akarjuk, és valamilyen üzemanyaghiányra hivatkozunk. Mi van, ha elromlik a kocsid? Nélkülünk nem kaphatsz alkatrészt. Mi szállítjuk az összes forgalomban levő pénzt. Szeszélyes vágyunkkal bármikor megállíthatjuk az ellátást, vagy teljes krachot idézhetünk elő. Aztán utasíthatjuk az elnököt, hogy nyilvánítsa az összes pénzt értéktelennek, és új pénz bevezetése válik szükségessé. Minden biztonságba helyezett készpénzed egy pillanat alatt füstté válik.



Nincs szükséged élelemre? Ha szükséges, előidézhetünk egy kamionos sztrájkot, és a helyi boltok nem kapnak ellátást. Bármikor éheztethetünk, ha úgy tetszik. Csak azért van ételed, mert adunk neked az asztalunkról. A világválság alatt az élelmiszer a mi ellenőrzésünk alatt volt. Elkerített helyeken élelmiszer-hegyeket halmoztunk fel, és hagytuk elrohadni. Az éhezőket aztán munkatáborokban dolgoztattuk, habár bőségesen volt élelmiszer. Tényleg azt hiszed, hogy legyőzhetsz minket? Azt mondod, aranyat gyűjtesz majd, hogy mégis legyen készpénzed krach idején. Egyszerűen hozhatunk olyan törvényt, amely megtiltja az arany birtoklását, ahogy a múltban is tettük. Ha aranyat találunk nálad, egyszerűen elkobozzuk, és bebörtönözünk törvénysértésért. A börtönben pedig majd dolgoznod kell a börtöniparban. Napjainkban úgy alakítjuk a képet börtönbeli munkatáborainkról, hogy azt senki nem ellenzi. Azt mondjuk az embereknek, hogy a gyilkosoknak fizetniük kell a fenntartásukért.
Az persze már senkinek nem jut eszébe, hogy paradicsomtermesztőket is hatalmunkban áll bezáratni. Hozhatunk olyan törvényt, ami betiltja a kerteket, aztán kreálunk egy tudományos magyarázatot, hogy miért csak a tőlünk származó élelmet vásárolhatod. Ha valaki meglátja, hogy paradicsomot termesztesz, feljelentenek nálunk, és átszállítunk a mi földünkre dolgozni. Ó, ti ostoba nacionalisták! Nincs menekvés számotokra, mert már jóval születésetek előtt elkezdtük szőni rabul ejtésetek tervét. Tanáraitok és lelkészeitek már nemzedékek óta formálják gondolataitokat számunkra. Fogalmad sincs, hogy hogyan kerülj ki befolyásunk alól, az öngyilkosságot leszámítva. Gyerünk, öld meg magad. Csak bennünket segít a túlnépesedés tekintetében. Nem árthatsz nekünk, nem találsz meg bennünket, és elképzelni sem tudod, hogy mire készülünk.

GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE



Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondol-kodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet leld az erőszakban, mert így ha elküldünk, hogy az eléd állított rosszakat megöld, nyafogás nélkül megteszed. Erőszakos videojátékokat helyeztünk bevásárlóközpontok játéktermeibe, hogy a fiatal elméket felkészítsük a harc művészetére. Úgy rendeztük, hogy hadseregünket és a rendőrséget jó erőknek tulajdonítsd, és hogy olyan dolgoknak vesd alá magad, ami még néhány évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Művészi programjaink mind úgy vannak tervezve, hogy segítsenek téged alávetni az új világrendnek, és még szolgáld is azt.
A Star Trek (Űrszekerek) és más hasonló alkotások arra tanítottak meg, hogy egyszerűen engedelmeskedj az új nemzetközi uralkodók parancsainak. Ó ti ostobák! Azt hittétek, hogy szórakoztatás, holott tulajdonképpen oktatás volt. Vagy merjem azt a szót használni, hogy “agymosás” vagy “agykontroll”? Ha már itt tartunk, láttad az új Csillagok háborúját? Micsoda remekműve az elme manipulálásának! Emberek mindenféle és fajta leírhatatlan szörnyekkel tárgyalnak. És angolul tárgyalnak. Kíváncsi vagyok, hol tanultak meg azok a szörnyek angolul. Ó milyen egyszerű a polgár elméje. Sose jut eszébe, hogy éppen tündérországba viszik. A Csillagok háborúját majdnem mindenhol reklámoztuk, ahová az ember megy. Megtalálható volt a Wal-Martban, a K-Martban, a Taco Bellben, egy csomó intézményben és kereskedelmi egységben. Van ebben a filmben valami, amit akarunk, hogy megtanulj. Vagy talán azt lehetne mondani, hogy van benne valami, amit nem akarunk, hogy megtanulj. Bárhogy is van, az egész dologból az kerekedik ki, amit mi akarunk.
Hogy persze kordában tartsunk, utasítottuk a választott hivatalnokokat, hogy látszólag korrigálják a gonosz erőszakot. Clinton elnök most a hollywoodi filmek erőszakossága ellen beszél. Ez nem fogja megoldani a problémát, de az emberekkel elhiteti, hogy dolgoznak a kérdésen. A szex és az erőszak a legjobban hasznosítható erők, amik előnyünkre szolgálnak. Az emberek nem szeretik feladni a szexet és az erőszakot, így mindent, amit akarnak, elébük teszünk. Ezzel úgy lekötjük őket, hogy az igazi dolgokkal nincs lehetőségük foglalkozni. Ezek teljes egészében a mi kezünkben maradnak. Clinton elnök nagyon segítőkész. Tudtuk, hogy milyen jellem, mielőtt elnöknek tettük. Az is segítségünkre szolgált, hogy felfedtük, így az ifjúság erkölcsi szokásait az új viszonyokhoz igazítottuk. Ez előnyünkre szolgál.
Még ettől is kellemesebben esett számunkra azoknak a hiábavaló erőfeszítése, akik azt hitték, hogy akaratunk ellenére eltávolíthatják. Az elnök hasznunkra van, és senki nem fogja elmozdítani, amíg mi azt nem mondjuk. Bocsáss meg, ha látszólag gúnyolódok a hiteden, de a hited már rég elavult. Nem látod, hogy hiú szabadságod és jogos méltóságod semmi nekünk? Csak azt teheted, amit mi mondunk. Elnököket távolítunk el, ha kell, és az őt követő addig lesz ott, amíg le nem váltatjuk a következővel. Akkor a vezető jelöltet eléd tesszük, és arra szavazol, akire mi akarjuk, hogy szavazz. Ezzel azt a hitet tápláljuk, hogy tőled is függ, ki lesz az új elnök.

KIFÜRKÉSZHETETLEN TITKAINK

A mostani szerbiai háborúval sok célunk van, de ezekről nem beszélünk nyíltan. Átengedjük a talkshow-műsorvezetőknek, hogy értelmetlenül fecsegjenek, de a lényegét egyik sem érinti. Mindenekelőtt Koszovó oly gazdag természeti kincsekben, hogy teljes ellenőrzésünk alá kell vonni. Koszovó gazdag urániumban, és az uránium segítségére van uralmunknak. És persze ezek az ásványok így nem kerülhetnek potenciális ellenségeink kezébe. Milosevics nem segített, hogy ezeket a nyersanyagokat kezünkre játssza, így egyszerűen addig nehezítjük a dolgát, míg meg nem teszi. Most már a győzelem elkerülhetetlen Jugoszláviában.
Ezt a büszke népet arra az alázatra kényszerítjük, amit minden néptől elvárunk. A háború után, ha Milosevics meg nem alázkodik kellőképpen, akkor nemzetközi bíróság elé visszük háborús bűnök vádjával. Mi találtuk ki ezt a kifejezést. Ötletes, nem gondolod? Hogyan létezhet olyan dolog, hogy háborús bűn? A háború legalapvetőbb természete, hogy a szabályok fel vannak rúgva. Szórakoztató nézni, ahogy az országok az általunk elébük tett törvények szerint próbálnak háborúkat vívni. Az egyetlen háborús bűn, ami tényleg létezik, az annak a bűne, hogy valaki ellenünk van. Ellenünk lenni sérti a törvényünket. Mint már láttad, ha valaki velünk van, nem érdekel, hogy mit csinál. Nelson Mandela tán nem volt bombakészítő terrorista, aki sok ellenségét megölte? Hőst csináltunk belőle. Mi semmilyen törvényt nem veszünk figyelembe, ha háborúról van szó. Bárhol, bármikor azt csinálunk, amit akarunk. Nemzeteket éheztethetünk halálra, elpusztíthatjuk a lakosságot és más egyéb szörnyűségeket is megtehetünk, amikért ellenségeinket bíróságra visszük. Nézd meg példánkat. Szanaszét bombáztuk Szerbiát, a koszovóiakat kibombáztuk otthonaikból, megmérgeztük a folyókat és a patakokat, kikapcsoltuk az áramot, óriási krízist okozva az országban, aztán briliáns módon úgy állítjuk be, hogy ez az egész Milosevics bűne, és ezért bíróság elé kell állnia. Ugyanezt csináltuk Waco-nál. Úgy csináltuk, mintha az egész David Koresh hibája lett volna. Aztán ott van az ügyeletes rossz-fiú, Szaddam tömegpusztító fegyvereivel együtt. Rossz-fiúkból túlkínálat van, és bármikor találunk egyet, ha szükségünk van rá. Ha belegondolsz, igazán vicces. Nem vagyok nagyon humoros ember, mégis sokszor azon veszem észre magam, hogy nevetek, mennyire teljesen abszurd dolgokat helyezünk eléd, és te készségesen elfogadod.



Csodálkozol, hogy a világ vezetői reszketnek jelenlétünkben? Tudják, hogy nincs más hatalmuk, csak amit mi adunk nekik. Nem félünk Oroszországtól vagy Kínától, mert rendszereik most már teljes egészében az ellenőrzésünk alatt vannak. Kína tisztában van azzal, hogy bármikor bármennyi vállalatát befagyaszthatjuk Amerikában, és az összes tőkéjét egy tollvonással megszüntethetjük. A nemzeteket arra használjuk, amire csak akarjuk. Mindenki tudja, hogy vagy behódol nekünk, vagy meghal. Szerencsére volt néhány ellenálló, mint például Szaddam vagy Milosevics, akik segítségével megmutattuk a világ vezetőinek, hogy mit teszünk, ha valaki nem hódol be. Ha céljainkat követed és azt csinálod, amit mondunk, akkor azért dicsőség jár. Ha nem teszed, akkor annak szomorú és tragikus eredménye lesz. Igazán szeretnélek megóvni egy ilyen végzettől. De megint csak elmondom, hogy semmilyen következménye nincs, ha nem óvunk meg. Akkor veled csak csökkentjük a túlnépesedési problémát.

OSTOBA LÁZADÁSOD URALMUNK ELLEN

Néhányan azt hiszitek, hogy megállíthattok azzal, hogy bombát helyeztek el egy abortuszklinikán vagy egy kormányépületben. Ostoba lelkek! Hogyan árthat ez nekünk? Csak arra jó, hogy példaként használjuk, hogy még nagyobb ellenőrzést és terhet rójunk a lakosságra. Imádjuk, ha lázadsz és felrobbantasz valamit. Te adod az okot, hogy még több törvényt hozzunk az olyan dolgok ellen, amik esetleg hozzájárulhatnának a szabadságodhoz. Ha valaki időnként nem robbantana fel valamit, akkor nem tudnánk mire hivatkozva tovább korlátozni téged. Nem látod, milyen reménytelen ellenállni nekünk? Minél inkább izegsz-mozogsz, annál jobban megszorítunk.



A mi birodalmunk a pénz birodalma. Bocsáss meg, de be kell vallanom, hogy inkább a pénztelenség urai vagyunk. Ebben a kijelentésben látnod kell a humort. Adtunk nektek egy darab papírt vagy számjegyeket a számítógép-képernyőn, aminek azt a nevet adtuk, hogy pénz. Semmilyen fedezete nincs, és semmi nem igazolja, csak az, amit mi mondunk. A semmiből teremtjük, nyomtatjuk, kölcsönadjuk, értéket adunk neki, és vesszük el, ha kell. Minden, aminek köze van a pénzhez, a mi kezünkben van. Gondolkozz, mit tehetsz ellenünk pénz nélkül? Ha ellenállni próbálsz, megvonhatjuk a hitelt tőled, vagy befagyaszthatjuk a számládat. A készpénzedet könnyedén elkobozhatjuk. Oly sok szabályt hoztunk az életben, hogy pénz nélkül egyszerűen nem tudsz létezni.



Táborozz le állami földön, és két héten belül menned kell. Két hét alatt nem tudsz kertet művelni. Vadonjaink legtöbbjébe a csapásokon csak engedéllyel léphetsz be. Olyan törvényt hoztunk, hogy nem sokáig lakhatsz lakókocsiban egy helyen. Bizonyos idő után költöznöd kell. Nem gondolkoztál még azon a nevetséges dolgon, hogy megengedjük, hogy az emberek egész életükön át egy dobozban éljenek, de nem engedjük, hogy lakókocsiban éljenek, hacsak nem fizetnek adót a táborhelyért? Azt akarjuk, hogy rendszerünk része légy. Amikor házat veszel, mi nem csak az adójövedelmet kapjuk, amit saját céljainkra használunk, hanem nagy jövedelmünk származik a kölcsön kamataiból is. Csak a kamat miatt a házad két-háromszorosát fizeted. A kamat is adóköteles, mely összeget szintén mi használunk azokban a szektorokban, ahol akarjuk.
Nem akarjuk, hogy megszabadulj tőlünk, és ezért csináltuk meg így a rendszert. Te a mi tulajdonunk vagy. Nem engedjük, hogy vásárolj vagy eladj, hacsak be nem hódolsz fennhatóságunknak. Ha bíróságra viszel minket, kifárasztunk, és a végén veszítesz. Ha erőszakhoz folyamodsz, valamelyik munkatáborunkban kötsz ki, pontosabb nevén börtöniparunkban. Szükséged van a pénzünkre, a szórakoztatásunkra, üzemanyagunkra, az eszközökre, és ha ezek nincsenek, megfosztva érzed magad. Ezáltal alá kell vesd magad akaratunknak. Azt sem tudod többé, hogyan gondolkozz, mert vallásaitokat és istenhiteteket teljesen elerőtlenítettük. Csak te vagy egyedül, és elég jól rávettünk mostanában, hogy a saját farkadat kergesd.



Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortuszt, akkor is ugyanezzel az alkotmánnyal támasztottuk alá. Emberi jogaid és az alkotmányok azok, amiket mi mondunk, hogy azok. Mi csak arra használtuk az “emberi jogok” kifejezést, hogy a dolgokat megfelelő zavarban tartsuk. Minél nyugtalanabbak a dolgok, annál jobb nekünk, addig, amíg nem áll minden a teljes szolgálatunkban. Ez a kis levél lehet, hogy sértő számodra, mivel ilyen egyszerűen beszéltem, de ez igazából nem érdekel bennünket. Kár, nem?

Minden tetszhalott birkának… (üzenet vége)”

Forrás:
kataklizma.info


Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme



network.huAlkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni.
A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben kést, husángot vagy akár vasvillát is lehet ragadni - mondta az M1 híradójának Kabódi Csaba, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense.
A támadónak annyiban nehezebb, hogy idegen területen mozog, a jövőben pedig arra készülhet, hogy ellenséges területen fog mozogni, ahonnan támadást is kaphat - nyilatkozta Végh József kriminálpszichológus.
Elvileg az életével is fizethet a cigány és a judea (a szerk. megjegyzése!)
A szakember szerint a bűnözőknek fel kell készülniük arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az eddiginél is nagyobb kockázatot vállalnak, az áldozat ugyanis bármivel védekezhet. Hangsúlyozta: az önvédelem alapjoggá emelésének van visszatartó ereje is, mert a bűnözők számolnak azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.
További változás, hogy mostantól nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védekezést, így a bíróságok gyorsabban hozhatnak ítéletet.
(Kossuth Rádió - Híradó nyomán)

Megjegyzés: A törvény szerint a Hazám megvédése (ÖNVÉDELEM) eszerint elemi jogom és kötelességem ezt megtenni!
Na e szerint kell gondolkodni, s alkalomadtán cselekedni!


Miért titkolják a magyar csodaszert?





Miért titkolják a magyar csodaszert? -Gabay Balázs (MNO)- 2012. január 03., kedd
Dr. Horváth István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora mintegy 40 évig vezette az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet (OBNI) szerológiai osztályát. Az ide beküldött vérmintákból kellett megállapítani, hogy az illető szifiliszes, vagy fel kellett menteni a fertőzés gyanúja alól. Az áldott állapotban lévő anyák szervezete a terhesség idején hasonló ellenanyagokat termelhet, mint a szifilisszel fertőzötteké. Az ellenanyag-termelés elkülönítése komplikált és költséges volt, ezért Magyarországon csak az OBNI-ban végezték. Az elkülönítés azért volt létfontosságú, mert a fertőzött anyák elvetéltek, vagy gyermekük testileg, lelkileg sérült ember lett. A kutatások során a tudós hihetetlen felfedezésre jutott: létezik az emberi testben egy anti-koleszterin antitest, mely korábban ismeretlen volt.
Fontos információ! 
"Horváth István orvosbiológus prof. úr 30 év kutató munkája eredményeként, melynek során mint az USA tudósaival mint az orosz kutatókkal együttműködött, megalkotta az érelmeszesedés elleni oltóanyagot. Ő az egyetlen a világon, akinek sikerült ezt a megoldást megvalósítani. Az előző években többször biztatták őt különböző pályázatok útján a magvalósítás reményével. Egy 74 éves nyugdíjas egy hivatalos akkreditáláshoz sosem képes annyi pénzt összeszedni, ami ezt megoldani tudna. Egyedül a mindenkori államhatalom képes ennek az anyagi hátterének a biztosításához. A múlt rendszerben megkérdezték tőle a minisztériumban, hogy miért jó az a hazánknak, ha annyi öreg embernek megmenti az életét !!!!!! Felháborító, hogy ilyen emberek ülhettek a magyar egészségügy vezetőségében. Nos ebben az évben Horváth professzor úr ismét a minisztériumban járt és ígéretet kapott Szócska miniszter úrtól a segítséghez. Ezt követő napokban a rendőrség megszállta a professzor lakását és kuruzslás vádja miatt lefoglalta az összes iratot és a komputereit. Még aludni sem engedték az öreg tudóst a lakásában. 
network.hu 
A professzor állítása szerint ezzel az oltóanyaggal képes lenne Magyarországon megmenteni azt a 15 000 embert ,amely évente eltávozik infarktus miatt és meggyógyítani több százezer embert, melyek az érelmeszesedés következményei miatt szenvednek illetve meghalnak. Amennyiben az ő eljárását Magyarország üzletileg megvalósítaná, képes lenne hazánk akár 100 milliárd dollár valutát hozni nemzetünk asztalára és ezt minden évben. Gondolják csak el mit jelent ez a magyar nemzet számára. Úgy tűnik komoly érdekeket sért a magyarság de az emberiség ilyen fokú megsegítése. Meddig lehet még az ilyesmiket elviselni?" 
Fel kellett tennünk a kérdést, miért van ez az antitest a szervezetünkben – magyarázza dr. Horváth István. – A kísérletek során kitűnt, hogy az antitestnek fontos szerepe van a koleszterin-anyagcserében. Hogy mire képes? Semmi másra, mint hogy rátapadjon a koleszterinre. Ha azonban ez nem történik meg, akkor a rossz koleszterinnek nevezett kis sűrűségű zsírfehérje részecskék (LDL) felhasználhatatlanná válnak a szervezet számára.”
A koleszterin-anyagcserével kapcsolatban az utóbbi évtizedekben sokat változott a tudományos szemlélet. A múlt század nyolcvanas éveiben a kutatók már elvetették azt a felfogást, hogy a koleszterin a tápanyaggal kerül be a szervezetbe, és a tápanyaggal felvett koleszterin okozza az érelmeszesedést. Később, húsz éven át – a tudomány akkori állása szerint – egy sejten belül élő kórokozót, a chlamydiát tartották az érelmeszesedés okozójának. Ez a tudományos felfogás is megdőlt 2000-ben. Azóta a tudomány mai állása szerint az érelmeszesedést a magas vérkoleszterin-szint okozza.
Nem oka, hanem velejárója
Dr. Horváth István a kutatásai alapján a „magas vérkoleszterin-szintet” legfeljebb az érelmeszesedéssel együtt járó folyamatnak, de nem az érelmeszesedés okának tartja. Az érelmeszesedés oka, hogy a szervezet a saját maga által termelt koleszterint nem tudja felhasználni. Azért következik be az erek szűkületét, elmeszesedését okozó anyagcserezavar, mert nincsen elég anti-koleszterin antitest a vérben. Azért, mert olyan körülményeket teremtünk önmagunk részére, hogy meggátolódik ennek az antitestnek a termelődése. Az antitesteket a vér egyik sejtfélesége (plazmasejt) termeli; minden olyan hatás, ami ezeknek a sejteknek a fehérjetermelését akadályozza, elősegítője lehet az érelmeszesedésnek. Minden olyan beavatkozás pedig, ami elősegíti az anti-koleszterin antitestek termelődésének a fokozását, segíti az érelmeszesedés megelőzését, vagy visszafejlesztését. Egy ilyen antitest-termelést fokozó oltóanyagot talált fel dr. Horváth István.
A koleszterin az élet egyik legfontosabb vegyülete, amit az emberi szervezet előállítani képes, de lebontani nem. Az érelmeszesedés kiváltásában a koleszterinnek szinte kizárólagos szerepe van, az nem káros, hanem nélkülözhetetlen anyaga a szervezetünknek. A koleszterin nem oldódik a vérben, csak zsírfehérjék, lipoproteinek részeként fordul elő. A „jó koleszterinnek” nevezett HDL mindössze 5 százalék koleszterint tartalmaz. Az LDL-ben több 5-10 százalék koleszterin található.
A fel nem használt koleszterint a szervezet „raktározza” az erek falában atheromák, zsírdaganatok formájában. Ezeket nevezzük plakkoknak, magyarázza a tudós. A plakkok képesek az erek szűkületét, sőt teljes elzáródását is kiváltani. Az agyi erekben agyi infarktushoz, a szívben a szívinfarktushoz vezethet ez a folyamat.
Hatalmas bevételt hozna az államnak
Dr. Gulyás László nyugalmazott gyermekorvos régóta nyomon követi Horváth István kutatását, és úgy véli, egyedülálló felfedezés birtokában van a tudós. Ezzel együtt komoly veszélynek is ki van téve, hiszen az általa felfedezett vakcina egy sor gyógyszert söpörhet le az asztalról, milliárdos károkat okozva egyes gyártóknak. Véleménye szerint a magyar államnak komoly bevétele származhatna abból, ha piacra tudná dobni a szert. Ugyanezt az álláspontot képviselte az egyik legnagyobb hazai gyógyszergyár regionális igazgatója, aki megkeresésünkre azt mondta, akad olyan vállalat, mely büdzséjének döntő hányadát a koleszterincsökkentő gyógyszerekből származó bevételek adják. Ezek a cégek „becsukhatják a boltot”, ha kikerülne a piacra a vakcina.
Az anti-koleszterin antitest különleges immunglobulin fehérje, amely képes rátapadni a koleszterinre. Amennyiben az LDL felületén lévő koleszterint „betakarja”, a részecskéket már fel tudják venni a koleszterint igénylő sejtek, és hasznosul a koleszterin. Ennek következtében nem halmozódik fel feleslegesen a koleszterin az érfal sejtjeiben. Nem szűkülnek az erek, és nem emelkedik a vérnyomás. Az antitest felfedezését követően az állatkísérletekkel bizonyították: ha csökkentik az anti-koleszterint a szervezetben, kialakulnak a plakkok, ha pedig megnövelik, akkor meggátolható az érelmeszesedés kialakulása, sőt a már kifejlődött plakkok visszafejlődnek.
Malter nélkül leomlik a fal
A '80-as évek közepén tett világraszóló felfedezést követően dr. Horváth István az antitest termelésére alkalmas oltóanyag találmányát benyújtotta a Magyar Szabadalmi Hivatalba. Az antitesttermelés fokozására alkalmas oltóanyagot bemutatták 2005-ben Genfben a találmányi világkiállításon. A világkiállítás zsűrije arany éremmel ismerte el a találmányt.
Ha visszatekintünk az érelmeszesedés leküzdésére alkalmas találmány ma már több évtizedes múltjára, göröngyös út tárul elénk. Amikor felismerték az antitestet, a felfedező publikálni akarta, főnöke ezt viszont nem engedélyezte. Azzal utasította el, „ha lenne ilyen antitest, akkor nem tudnánk gondolkodni, mert a koleszterinnek fontos szerepe van a receptorstabilizációban”. Kijelentésével alátámasztotta annak a jelentőségét, hogy az agy idegsejtjeinek az egymáshoz kapcsolódó nyúlványai csak akkor tudják feladatukat végezni, ha azok érintkezését a koleszterin „összeforrasztja”. Ezzel akarata ellenére kiemelte az anti-koleszterin antitest szerepét az idegrendszer tevékenységében. A koleszterin tehát az idegrendszer tevékenységének a biztosításában is fontos szerepet játszik. Ezen túl részt vesz a sejtek membránjainak az építésében. A sejtmembrán nem koleszterinből épül fel, de nélküle olyan, mint a téglafal malter nélkül. A sejtmembránban a koleszterin a „fal” malterének a szerepét tölti be.
A koleszterin előállítása nélkül nincsen epesav sem, epesav nélkül nem tudnánk a zsírokat megemészteni. Ugyancsak koleszterin felhasználásával készíti a szervezetünk a nemi hormonok jelentős részét. Koleszterin nélkül tehát nincsen nemi élet, nincsen szaporodás.

A szív- és érrendszeri betegségek az emberi halálozások 65-70 százalékáért felelősek. A szervezet által előállított koleszterint még gyógyszerek alkalmazásával sem lehet lebontatni a szervezetben. A jelenleg alkalmazott orvosi beavatkozásokkal sem megelőzni, sem visszafejleszteni nem lehet az erek falában lévő atheromákat, az ereket elzáró daganatokat. Erre csak olyan módszer lehet alkalmas, amelyik az ezekben a daganatokban felhalmozott koleszterin felhasználását elősegíti. Ilyen eljárás az anti-koleszterin antitest termelésének fokozására alkalmas oltóanyag. Jelenleg csak Magyarországon létezik az emberen is kipróbált oltóanyag.
A vakcinát az Egyesült Államokban is sikerült előállítani, tette hozzá dr. Horváth István, ami kísérleti állatokban (patkány, nyúl, egér, tengerimalac) eredményesen fokozta az anti-koleszterin antitest termelését, és visszafejlesztette az érelmeszesedés kialakulását. Amikor azonban disznókon próbálták ki a hatását, az állatok az oltást követően anafilaxiás sokkban elpusztultak.
Emberen is működött
Az információ ismeretében mi is kipróbáltuk az általunk előállított oltóanyagot, a beoltott disznókon pedig semmiféle kedvezőtlen mellékhatás nem mutatkozott – folytatta a tudós. – Beigazolódott, hogy az USA-ban kipróbált és a magyar vakcina alapvető tulajdonságaiban eltér. A sertéskísérlet megdöbbentő sikere nem hagyott nyugodni, és néhány nap tépelődés után kipróbáltam magamon az oltóanyagot. A siker teljes volt. A 2004-es immunológus kongresszuson az állatkísérleteket bemutató előadásom után, az egyik hozzászólásra adott válaszban bejelentettem a sikeres „humán kipróbálás” eredményét is. Később aki kért a készítményből, adtam neki. Külföldre is.”
Vannak még csodák, mondjuk gyakorta, a mindennapok során azonban kevés bizonyítékát kapjuk e megállapításnak. Az egészségügy világában hatványozottan kisebb az esélye a csodás gyógyulásnak. Az MNO ezúttal egy olyan esettel találkozott, mely ellentmond mindezeknek. Egy magyar tudós szinte hihetetlen felfedezésre jutott: megtalálta a koleszterinszint növekedését – ezzel párhuzamosan a magas vérnyomás kialakulását – meggátolni képes antitestet. Túlzás nélkül kijelenthető: a szer milliók életét mentheti meg világszerte, ugyanakkor komoly gyógyszergyártókat tehet tönkre. A vakcina dokumentációja immár a rendőrség kezén van, a történet viszont itt nem ér véget.
A vakcinának külföldön is terjedt a híre. Egy korábban műtött és új bypass operációra már alkalmatlannak nyilvánított betegnél alkalmazták az oltóanyagot Ausztráliában: a használat teljes sikerrel járt. Ezt követően jelent meg az első vevő, maga az immunizálással megmentett milliárdos, aki százmillió dolláros vételárat kínált az oltóanyag titkáért. A magyar tudós azonban nem adta el a szert. A „multik” és a bankárok sem jártak sikerrel a vételi szándékukkal. „A találmány értékét a magyar gazdaság számára szeretnénk megőrizni” – fogalmazott dr. Horváth.
Az állatkísérletek után az emberi kipróbálás, a „klinikum I-II” következett volna. Ehhez több száz millió forintra lenne szükség, a pénzt pályázat útján, állami támogatással igyekezett megszerezni az orvos-biológus. „Négyszer is sikertelenül pályáztunk. Az utolsó pályázatunkat már kormányzati felkérésre nyújtottuk be. A kormányváltások miatt ez sem járt sikerrel. Bíztunk a »nemzeti kormány« hatalomra kerülésében, a korábbi biztató ígéretek ellenére azonban eddig náluk sem jártunk sikerrel” – magyarázta.
Mindent vittek a rendőrök
2011. szeptember 21-én a VIII. kerületi rendőrség házkutatási paranccsal a hóna alatt kopogtatott és begyűjtött a tudós lakásán és a nyaralójában található minden, a megítélésük szerint a vakcinához kapcsolható információt tartalmazó anyagot. „Elvitték a számítógépeimet, az összes iratot és az antigén-mintákat."
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lefoglalás okait és mikéntjét firtató kérdésünkre röviden annyit reagált: ismeretlen tettes ellen folyik eljárás kuruzslás gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire való tekintettel további információval nem szolgálhatnak. Más rendőrségi forrásból viszont úgy értesültünk, hogy a büntetőeljárás elrendelése jelen esetben nem feltétlenül indokolt. Kuruzslást ugyanis csak olyan személy követhet el, „aki jogosulatlanul, ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki”. Horváth István esetében pedig a bűncselekmény tényállási elemei egyelőre nem valósultak meg. Ha vádat emelnek ellene, a bíróság dönti el, hogy kiadja-e a lefoglalt dokumentációt, ha viszont fennáll a bizonyítottság hiánya, a rendőrségnek kötelessége kiadni azokat, hiszen a kutatási anyag Horváth István saját szellemi terméke.
Az ügyben megkerestük a NEFMI egészségügyért felelős államtitkárságát is, onnan azonban a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI) irányítottak bennünket. A szervezet alá tartozó Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYI) világos választ kaptunk. A gyógyszerkifejlesztés során ha a nem klinikai vizsgálatok (állatkísérletek) alátámasztják a szer hatásosságát és relatív ártalmatlanságát, elkezdődhetnek a GYEMSZI és az etikai bizottságok által jóváhagyott humán klinikai vizsgálatok. Ezek lezárultával kérhető a gyógyszer forgalomba hozásának engedélyezése – szintén a GYEMSZI-től. Az OGYI ugyanakkor hangsúlyozta: információik szerint Horváth István készítménye immunológiai terméknek minősül, így a forgalomba hozatali engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség adhatja ki.
Hogy mi következik ezután? A tudós nem adja fel. Úgy fogalmaz, mulasztásával nem kíván részt vállalni annak az évi 10-15 ezer magyar ember tétlenséggel előidézett halálában, akik 45-65 éves korukban keringési betegségekben vesztik életüket, miközben megmentésükhöz rendelkezésre áll a megfelelő szer. Folytatni kívánja a „közösségi ismeretterjesztés, a humán kutatás-fejlesztés” érdekében végzett korábbi tevékenységét. Ennek érdekében további kölcsönök, támogatások mellett szeretné, ha a gyógyításra kész orvosok és az egészségpolitika irányítói a hazai forgalmazáshoz vezető utat egyengetnék.
A labda immár a másik térfélen pattog.


Ti pedig nem mertek lázadni?! !



Olvasd el!

5 éve Kőműves Géza |
A Rendszer Üzenete

Posted on - 2012. február 16. csütörtök
http://komlomedia.wordpress.com/2012/02/16/a-rendszer-uzenete/


5 Szavazat

Alább olvashattok egy névtelen szerzőtől származó levelet, mely az interneten kering már legalább egy évtizede, és állítólag az Új Világrend üzenete az emberiséghez. Hogy valójában ki is írta, az lényegtelen, ami benne van az sajnos többnyire igaz és már vitathatatlanul megvalósult tényállás. Hogy változtathatunk-e ezen? Döntse mindenki maga el miután elolvasta:”Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább.



Mindenekelőtt a teljesebb együttműködés érdekében nem árt, ha tisztában vagy szándékaink egy részével. El sem tudom mondani, milyen nehézségeknek nézel elébe, ha ellenállsz. Megvannak az eszközeink, hogy elbánjunk az ellenállókkal. Azért csak most mondom ezt, mert most már úgyis késő visszafordítani a dolgokat. Már rég elmúltak azok a napok, hogy meg lehessen állítani minket. Az egész föld és a pénzügyek fölött totális hatalommal bírunk, ehhez jön még a fontosabb médiapropaganda, és egyszerűen semmilyen módja sincs, hogy egy nemzet vagy hatalom legyőzzön minket.
A világ összes országában a kormány minden szintjét szemmel tartjuk. Tudjuk, hogy miket terveznek, mert mindig mindent figyelünk. Mindent tudunk az államok titkairól. A közelmúltban Kína azzal vádolta az amerikai médiát, hogy Koszovóval kapcsolatban hazudik. Ó ti ostobák, persze, hogy hazudunk. Így az embereket mindig kétségben és ellentmondásokban tudjuk tartani. Ez nagy segítség számunkra. Nem figyeled a talkshow-jelenséget? Néhányan közületek azt hiszik, hogy mi vagyunk a liberálisok, és a jók a konzervatívok. A valóságban mindkettő a mi céljainkat szolgálja. Mindkét tábor csak a mi jóváhagyásunk pecsétjével működhet, de az igazi ügyeket egyik sem hozhatja nyilvánosságra. Azzal, hogy minden szinten ellentéteket szítunk, senki sem tudja, mit tegyen. Így ebben a zavarban minden ellenállás nélkül továbbmegyünk, és véghezvisszük, amit akarunk.



Itt van például az Egyesült Államok elnöke. Bár rendszeresen túllépi hatáskörét, senki nem állíthatja meg. Még a Kongresszusnak sem áll hatalmában megállítani. Azt teszi, amit mi akarunk, mert tudja, hogy ha nem, akkor a meglehetősen sötét jelleme miatt egy pillanat alatt eltávolíttathatjuk. Nem zseniális stratégia ez részünkről? Nem vihetsz minket bíróságra, mert nem látsz bennünket, és persze a bíróságok is a mi szolgálóink. Mi irányítunk mindent, és te azt sem tudod, hogy kit támadj. Meg kell vallanom, ez a rejtett kéz csodálatosan ki lett gondolva, és semmilyen hasonló méretű történelmi precedens nem ismert. Mi uraljuk a világot, és a világ még csak rá sem jöhet, hogy ki uralkodik felette.
Ez igazán csodálatos. A médiában pontosan azt tálaljuk eléd, amit akarunk, hogy tegyél. Aztán, egy villanással később, kis szolgálóink engedelmeskednek. Oda küldünk amerikai és európai csapatokat, ahová csak akarunk, olyan szándékkal, amilyennel csak akarunk, és ti kötelességtudóan szolgáljátok ügyünket. Mennyi bizonyítékot kérsz erre? Rá tudunk venni, hogy el kívánd hagyni otthonodat, családodat és háborúba menj, pusztán a mi parancsunkra. Csak valami zagyvaságot kell eléd tenni az elnöki asztalról, vagy az esti híradóból, és fel tudunk tüzelni mindnyájatokat, hogy bármit megtegyetek, amit akarunk. Nem csinálhatsz mást, mint amit mi eléd teszünk.

HIÁBAVALÓ ELLENÁLLÁS

Ha bárki ellen akar állni nekünk, megvannak a módszereink, hogy nevetségessé tegyünk, mint ahogy a milíciamozgalommal is megtettük. Örömünket leltük abban, hogy ezzel a mozgalommal mutattuk meg a világnak, milyen tehetetlen minden ellenállás. Olyan ostobán néztek ki, ahogy meneteltek fegyvereikkel, mintha méltó vetélytársuk lennének hadseregünknek. Nézd mit tettünk Waco-nál. A Dávid-szekta kis fegyverraktára segítségükre volt? Bőségesen megadóztattunk, és a pénzből olyan modern fegyvereket fejlesztettünk, amikkel semmi esetre sem lehet vetélkedni. Saját pénzedből lett kovácsolva az a lánc, amellyel megkötözünk, mert az összes pénz a mi ellenőrzésünk alatt van.
Vannak köztetek, akik azt hiszik, hogy megszökhetnek azzal, hogy vidéken vesznek házat, és kertészkednek. Hadd emlékeztesselek, hogy így is földbérletet fizetsz nekünk. Ja, lehet, hogy ingatlanadónak hívod, de így is nekünk fizeted. Látod, bármit is teszel, szükséged van a pénzre. Ha elmulasztod a földbérlet fizetését, akkor elvesszük a földedet, és olyannak adjuk el, aki fizet utána. Azt hiszed, hogy nem tehetjük meg? És a földbérletedből fizetünk azért, hogy elveinket a gyerekedbe sulykolják az általunk létrehozott nyilvános iskolákban. Azt akarjuk, hogy jól belenevelkedjenek a mi gondolkozási rendszerünkbe. Gyerekeid azt tanulják, amit mi akarunk, hogy tanuljon, és akkor, amikor mi akarjuk, hogy megtanulja, és te fizetsz érte a földbérleten keresztül.
Ezekből az alapokból finanszírozunk más olyan projekteket is, melyeket fontosnak vélünk, és vállalkozóinkat busásan megfizetjük munkájukért. Talán kétségbe vonod, hogy a gyerekeid a mi tulajdonunkban vannak, vagy hogy van ilyen kontrollunk, de majd rájössz, hogy így van. Bármikor mondhatjuk, hogy rosszul bánsz a gyerekeiddel amikor elfenekeled őket, és elkobozzuk őket. Ha nem jelennek meg az iskolai belesulykoláson, hanyagsággal vádolhatunk, így át kell őket adnod nekünk. A gyerekeid nem a tieid. Ők a mieink. Oltásra kell vidd őket, kórházainkba kell hozd őket, ha úgy döntünk, vagy elvesszük tőled. Ezt te is tudod, mi is tudjuk.



Elektronikus kereskedelmünkön keresztül láthatjuk, hol vagy, mit veszel, és mennyi pénzből gazdálkodsz. Mit gondolsz, honnan vesszük a havi pénzügyi statisztikát? Az Internetről és más forrásokból még azt is tudjuk, hogy miként gondolkodsz, és mit mondasz. Nem különösebben fontos számunkra, hogy mit hiszel, amíg azt teszed, amit mondunk. Hogy mit hiszel, amúgy is badarság. De ha azt hiszed, hogy követőd van, és mi úgy látjuk, hogy valamelyest veszélyes vagy ügyünk számára, megvannak a módszereink, hogy elbánjunk veled. A csínytevés Pandóra-szelencéjével kelepcébe csalunk. Addig hurcolhatunk bíróságra, hogy sose kerülsz ki belőle. Ilyen vagy olyan ürüggyel könnyedén kiforgathatunk a vagyonodból. Kimeríthetetlen tárházunk van, melyből ügyvédeinket megfizethetjük. Egyébként ezeket az ügyvédeket adó formájában te fizeted. Te nem rendelkezel ilyen hatalmas vagyonnal. Nem buktattuk meg már eddig is sok ország uralkodóját eszközeinkkel? Azt hiszed, hogy parányi személyed méltó vetélytárs számunkra?

HIÁBAVALÓ SZERVEZETEK

Nézzük meg vallásaitokat és az “Erkölcsi Többség” nevű mozgalmat. Az “Erkölcsi Többség” se nem erkölcsi, se nem többség. Örömünkre szolgált, hogy ezt az idétlen mozgalmat felhasználva tettük nevetségessé a keresztény hitet. Azokat az ostobákat, akik ezt a szervezetet irányítják, a végén mindig tojással dobálják meg. Mi persze mindig megvédtük őket, ahogy sikeresen megvédtük az NRA-t is. A médiapropagandánkon keresztül úgy láttatjuk, mintha az Országos Lövészegyesület (NRA) lenne az új radikális támadás elindítója. Nem állítottuk a feje tetejére az amerikai konzervatív mozgalmat? Ha célunkat szolgálja, akkor a konzervatívokat használva fejük tetejére állíthatjuk a liberálisokat. Nekünk mindegy. Mind azt a célt szolgálja, hogy elhitessük veled, két oldal küzd az adott pozícióért. Ez segít, hogy a dolgok tisztességesnek és szabadnak tűnjenek, mivel mindenki hallathatja hangját. Most már tulajdonképpen csak egy oldal van mindenféle álarcban, de te képtelen vagy szándékainkat mélyebben felfogni. Látod, azt tehetünk, amit akarunk, és te semmit nem tehetsz ellene. Nem tűnik elfogadhatónak számodra, hogy egyszerűen szót fogadj és szolgálj minket? Máskülönben csak felemészt az az ellenállás, amelyről azt hiszed, hogy felszabadít. Nincs felszabadulás. Képzeld el miként is lehetne. Mi látunk el üzemanyaggal az autódhoz. Bármikor leállíthatjuk, ha akarjuk, és valamilyen üzemanyaghiányra hivatkozunk. Mi van, ha elromlik a kocsid? Nélkülünk nem kaphatsz alkatrészt. Mi szállítjuk az összes forgalomban levő pénzt. Szeszélyes vágyunkkal bármikor megállíthatjuk az ellátást, vagy teljes krachot idézhetünk elő. Aztán utasíthatjuk az elnököt, hogy nyilvánítsa az összes pénzt értéktelennek, és új pénz bevezetése válik szükségessé. Minden biztonságba helyezett készpénzed egy pillanat alatt füstté válik.



Nincs szükséged élelemre? Ha szükséges, előidézhetünk egy kamionos sztrájkot, és a helyi boltok nem kapnak ellátást. Bármikor éheztethetünk, ha úgy tetszik. Csak azért van ételed, mert adunk neked az asztalunkról. A világválság alatt az élelmiszer a mi ellenőrzésünk alatt volt. Elkerített helyeken élelmiszer-hegyeket halmoztunk fel, és hagytuk elrohadni. Az éhezőket aztán munkatáborokban dolgoztattuk, habár bőségesen volt élelmiszer. Tényleg azt hiszed, hogy legyőzhetsz minket? Azt mondod, aranyat gyűjtesz majd, hogy mégis legyen készpénzed krach idején. Egyszerűen hozhatunk olyan törvényt, amely megtiltja az arany birtoklását, ahogy a múltban is tettük. Ha aranyat találunk nálad, egyszerűen elkobozzuk, és bebörtönözünk törvénysértésért. A börtönben pedig majd dolgoznod kell a börtöniparban. Napjainkban úgy alakítjuk a képet börtönbeli munkatáborainkról, hogy azt senki nem ellenzi. Azt mondjuk az embereknek, hogy a gyilkosoknak fizetniük kell a fenntartásukért.
Az persze már senkinek nem jut eszébe, hogy paradicsomtermesztőket is hatalmunkban áll bezáratni. Hozhatunk olyan törvényt, ami betiltja a kerteket, aztán kreálunk egy tudományos magyarázatot, hogy miért csak a tőlünk származó élelmet vásárolhatod. Ha valaki meglátja, hogy paradicsomot termesztesz, feljelentenek nálunk, és átszállítunk a mi földünkre dolgozni. Ó, ti ostoba nacionalisták! Nincs menekvés számotokra, mert már jóval születésetek előtt elkezdtük szőni rabul ejtésetek tervét. Tanáraitok és lelkészeitek már nemzedékek óta formálják gondolataitokat számunkra. Fogalmad sincs, hogy hogyan kerülj ki befolyásunk alól, az öngyilkosságot leszámítva. Gyerünk, öld meg magad. Csak bennünket segít a túlnépesedés tekintetében. Nem árthatsz nekünk, nem találsz meg bennünket, és elképzelni sem tudod, hogy mire készülünk.

GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE



Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondol-kodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet leld az erőszakban, mert így ha elküldünk, hogy az eléd állított rosszakat megöld, nyafogás nélkül megteszed. Erőszakos videojátékokat helyeztünk bevásárlóközpontok játéktermeibe, hogy a fiatal elméket felkészítsük a harc művészetére. Úgy rendeztük, hogy hadseregünket és a rendőrséget jó erőknek tulajdonítsd, és hogy olyan dolgoknak vesd alá magad, ami még néhány évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Művészi programjaink mind úgy vannak tervezve, hogy segítsenek téged alávetni az új világrendnek, és még szolgáld is azt.
A Star Trek (Űrszekerek) és más hasonló alkotások arra tanítottak meg, hogy egyszerűen engedelmeskedj az új nemzetközi uralkodók parancsainak. Ó ti ostobák! Azt hittétek, hogy szórakoztatás, holott tulajdonképpen oktatás volt. Vagy merjem azt a szót használni, hogy “agymosás” vagy “agykontroll”? Ha már itt tartunk, láttad az új Csillagok háborúját? Micsoda remekműve az elme manipulálásának! Emberek mindenféle és fajta leírhatatlan szörnyekkel tárgyalnak. És angolul tárgyalnak. Kíváncsi vagyok, hol tanultak meg azok a szörnyek angolul. Ó milyen egyszerű a polgár elméje. Sose jut eszébe, hogy éppen tündérországba viszik. A Csillagok háborúját majdnem mindenhol reklámoztuk, ahová az ember megy. Megtalálható volt a Wal-Martban, a K-Martban, a Taco Bellben, egy csomó intézményben és kereskedelmi egységben. Van ebben a filmben valami, amit akarunk, hogy megtanulj. Vagy talán azt lehetne mondani, hogy van benne valami, amit nem akarunk, hogy megtanulj. Bárhogy is van, az egész dologból az kerekedik ki, amit mi akarunk.
Hogy persze kordában tartsunk, utasítottuk a választott hivatalnokokat, hogy látszólag korrigálják a gonosz erőszakot. Clinton elnök most a hollywoodi filmek erőszakossága ellen beszél. Ez nem fogja megoldani a problémát, de az emberekkel elhiteti, hogy dolgoznak a kérdésen. A szex és az erőszak a legjobban hasznosítható erők, amik előnyünkre szolgálnak. Az emberek nem szeretik feladni a szexet és az erőszakot, így mindent, amit akarnak, elébük teszünk. Ezzel úgy lekötjük őket, hogy az igazi dolgokkal nincs lehetőségük foglalkozni. Ezek teljes egészében a mi kezünkben maradnak. Clinton elnök nagyon segítőkész. Tudtuk, hogy milyen jellem, mielőtt elnöknek tettük. Az is segítségünkre szolgált, hogy felfedtük, így az ifjúság erkölcsi szokásait az új viszonyokhoz igazítottuk. Ez előnyünkre szolgál.
Még ettől is kellemesebben esett számunkra azoknak a hiábavaló erőfeszítése, akik azt hitték, hogy akaratunk ellenére eltávolíthatják. Az elnök hasznunkra van, és senki nem fogja elmozdítani, amíg mi azt nem mondjuk. Bocsáss meg, ha látszólag gúnyolódok a hiteden, de a hited már rég elavult. Nem látod, hogy hiú szabadságod és jogos méltóságod semmi nekünk? Csak azt teheted, amit mi mondunk. Elnököket távolítunk el, ha kell, és az őt követő addig lesz ott, amíg le nem váltatjuk a következővel. Akkor a vezető jelöltet eléd tesszük, és arra szavazol, akire mi akarjuk, hogy szavazz. Ezzel azt a hitet tápláljuk, hogy tőled is függ, ki lesz az új elnök.

KIFÜRKÉSZHETETLEN TITKAINK

A mostani szerbiai háborúval sok célunk van, de ezekről nem beszélünk nyíltan. Átengedjük a talkshow-műsorvezetőknek, hogy értelmetlenül fecsegjenek, de a lényegét egyik sem érinti. Mindenekelőtt Koszovó oly gazdag természeti kincsekben, hogy teljes ellenőrzésünk alá kell vonni. Koszovó gazdag urániumban, és az uránium segítségére van uralmunknak. És persze ezek az ásványok így nem kerülhetnek potenciális ellenségeink kezébe. Milosevics nem segített, hogy ezeket a nyersanyagokat kezünkre játssza, így egyszerűen addig nehezítjük a dolgát, míg meg nem teszi. Most már a győzelem elkerülhetetlen Jugoszláviában.
Ezt a büszke népet arra az alázatra kényszerítjük, amit minden néptől elvárunk. A háború után, ha Milosevics meg nem alázkodik kellőképpen, akkor nemzetközi bíróság elé visszük háborús bűnök vádjával. Mi találtuk ki ezt a kifejezést. Ötletes, nem gondolod? Hogyan létezhet olyan dolog, hogy háborús bűn? A háború legalapvetőbb természete, hogy a szabályok fel vannak rúgva. Szórakoztató nézni, ahogy az országok az általunk elébük tett törvények szerint próbálnak háborúkat vívni. Az egyetlen háborús bűn, ami tényleg létezik, az annak a bűne, hogy valaki ellenünk van. Ellenünk lenni sérti a törvényünket. Mint már láttad, ha valaki velünk van, nem érdekel, hogy mit csinál. Nelson Mandela tán nem volt bombakészítő terrorista, aki sok ellenségét megölte? Hőst csináltunk belőle. Mi semmilyen törvényt nem veszünk figyelembe, ha háborúról van szó. Bárhol, bármikor azt csinálunk, amit akarunk. Nemzeteket éheztethetünk halálra, elpusztíthatjuk a lakosságot és más egyéb szörnyűségeket is megtehetünk, amikért ellenségeinket bíróságra visszük. Nézd meg példánkat. Szanaszét bombáztuk Szerbiát, a koszovóiakat kibombáztuk otthonaikból, megmérgeztük a folyókat és a patakokat, kikapcsoltuk az áramot, óriási krízist okozva az országban, aztán briliáns módon úgy állítjuk be, hogy ez az egész Milosevics bűne, és ezért bíróság elé kell állnia. Ugyanezt csináltuk Waco-nál. Úgy csináltuk, mintha az egész David Koresh hibája lett volna. Aztán ott van az ügyeletes rossz-fiú, Szaddam tömegpusztító fegyvereivel együtt. Rossz-fiúkból túlkínálat van, és bármikor találunk egyet, ha szükségünk van rá. Ha belegondolsz, igazán vicces. Nem vagyok nagyon humoros ember, mégis sokszor azon veszem észre magam, hogy nevetek, mennyire teljesen abszurd dolgokat helyezünk eléd, és te készségesen elfogadod.



Csodálkozol, hogy a világ vezetői reszketnek jelenlétünkben? Tudják, hogy nincs más hatalmuk, csak amit mi adunk nekik. Nem félünk Oroszországtól vagy Kínától, mert rendszereik most már teljes egészében az ellenőrzésünk alatt vannak. Kína tisztában van azzal, hogy bármikor bármennyi vállalatát befagyaszthatjuk Amerikában, és az összes tőkéjét egy tollvonással megszüntethetjük. A nemzeteket arra használjuk, amire csak akarjuk. Mindenki tudja, hogy vagy behódol nekünk, vagy meghal. Szerencsére volt néhány ellenálló, mint például Szaddam vagy Milosevics, akik segítségével megmutattuk a világ vezetőinek, hogy mit teszünk, ha valaki nem hódol be. Ha céljainkat követed és azt csinálod, amit mondunk, akkor azért dicsőség jár. Ha nem teszed, akkor annak szomorú és tragikus eredménye lesz. Igazán szeretnélek megóvni egy ilyen végzettől. De megint csak elmondom, hogy semmilyen következménye nincs, ha nem óvunk meg. Akkor veled csak csökkentjük a túlnépesedési problémát.

OSTOBA LÁZADÁSOD URALMUNK ELLEN

Néhányan azt hiszitek, hogy megállíthattok azzal, hogy bombát helyeztek el egy abortuszklinikán vagy egy kormányépületben. Ostoba lelkek! Hogyan árthat ez nekünk? Csak arra jó, hogy példaként használjuk, hogy még nagyobb ellenőrzést és terhet rójunk a lakosságra. Imádjuk, ha lázadsz és felrobbantasz valamit. Te adod az okot, hogy még több törvényt hozzunk az olyan dolgok ellen, amik esetleg hozzájárulhatnának a szabadságodhoz. Ha valaki időnként nem robbantana fel valamit, akkor nem tudnánk mire hivatkozva tovább korlátozni téged. Nem látod, milyen reménytelen ellenállni nekünk? Minél inkább izegsz-mozogsz, annál jobban megszorítunk.



A mi birodalmunk a pénz birodalma. Bocsáss meg, de be kell vallanom, hogy inkább a pénztelenség urai vagyunk. Ebben a kijelentésben látnod kell a humort. Adtunk nektek egy darab papírt vagy számjegyeket a számítógép-képernyőn, aminek azt a nevet adtuk, hogy pénz. Semmilyen fedezete nincs, és semmi nem igazolja, csak az, amit mi mondunk. A semmiből teremtjük, nyomtatjuk, kölcsönadjuk, értéket adunk neki, és vesszük el, ha kell. Minden, aminek köze van a pénzhez, a mi kezünkben van. Gondolkozz, mit tehetsz ellenünk pénz nélkül? Ha ellenállni próbálsz, megvonhatjuk a hitelt tőled, vagy befagyaszthatjuk a számládat. A készpénzedet könnyedén elkobozhatjuk. Oly sok szabályt hoztunk az életben, hogy pénz nélkül egyszerűen nem tudsz létezni.



Táborozz le állami földön, és két héten belül menned kell. Két hét alatt nem tudsz kertet művelni. Vadonjaink legtöbbjébe a csapásokon csak engedéllyel léphetsz be. Olyan törvényt hoztunk, hogy nem sokáig lakhatsz lakókocsiban egy helyen. Bizonyos idő után költöznöd kell. Nem gondolkoztál még azon a nevetséges dolgon, hogy megengedjük, hogy az emberek egész életükön át egy dobozban éljenek, de nem engedjük, hogy lakókocsiban éljenek, hacsak nem fizetnek adót a táborhelyért? Azt akarjuk, hogy rendszerünk része légy. Amikor házat veszel, mi nem csak az adójövedelmet kapjuk, amit saját céljainkra használunk, hanem nagy jövedelmünk származik a kölcsön kamataiból is. Csak a kamat miatt a házad két-háromszorosát fizeted. A kamat is adóköteles, mely összeget szintén mi használunk azokban a szektorokban, ahol akarjuk.
Nem akarjuk, hogy megszabadulj tőlünk, és ezért csináltuk meg így a rendszert. Te a mi tulajdonunk vagy. Nem engedjük, hogy vásárolj vagy eladj, hacsak be nem hódolsz fennhatóságunknak. Ha bíróságra viszel minket, kifárasztunk, és a végén veszítesz. Ha erőszakhoz folyamodsz, valamelyik munkatáborunkban kötsz ki, pontosabb nevén börtöniparunkban. Szükséged van a pénzünkre, a szórakoztatásunkra, üzemanyagunkra, az eszközökre, és ha ezek nincsenek, megfosztva érzed magad. Ezáltal alá kell vesd magad akaratunknak. Azt sem tudod többé, hogyan gondolkozz, mert vallásaitokat és istenhiteteket teljesen elerőtlenítettük. Csak te vagy egyedül, és elég jól rávettünk mostanában, hogy a saját farkadat kergesd.



Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortuszt, akkor is ugyanezzel az alkotmánnyal támasztottuk alá. Emberi jogaid és az alkotmányok azok, amiket mi mondunk, hogy azok. Mi csak arra használtuk az “emberi jogok” kifejezést, hogy a dolgokat megfelelő zavarban tartsuk. Minél nyugtalanabbak a dolgok, annál jobb nekünk, addig, amíg nem áll minden a teljes szolgálatunkban. Ez a kis levél lehet, hogy sértő számodra, mivel ilyen egyszerűen beszéltem, de ez igazából nem érdekel bennünket. Kár, nem?

Minden tetszhalott birkának… (üzenet vége)”

Forrás:
kataklizma.info




Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? (A kormányfő beszervezési javaslata, egy hatos karton és más dokumentumok)




A magyar Országgyűlés történetében február 20. ezentúl - "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" szóló törvényjavaslat kormánypárti elutasítása miatt - a Fidesz-KDNP morális csődjének és politikai züllöttségének napja. Február 25. pedig nemcsak a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hanem a Fidesz-KDNP kétharmados cinizmusának és álságos képmutatásának a napja is. Az utóbbi helyszínén, a Terror Háza előtt a kommunista diktatúrák bűnöseinek megnevezését követelték, a terrort végrehajtó szervezetek és tagjaik megbüntetését. Nem volt hiány jelszavakban most sem: "A múltat be kell vallani!", "Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!"Orbán Viktor miniszterelnök, divatos lila sállal a nyakán, lila gőzös tekintettel és szégyenérzet nélkül nézett a zemberek szemébe: miféle ellentmondás lenne itt? Ott azt mondtuk, itt ezt mondjuk. Megtehetjük. Erre kaptunk felhatalmazást. Diktátorbán annyira hozzászokott a párt- és kormányszintre emelt hazudozásaihoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszik hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását. Mégis őt dicséri Schmidt Mária, a Terror Háza milliárdos, "züllött" (az utóbbi jelzőt egyik kritikusától kapta) SZDSZ-beütésektől terhelt főigazgatója, Heltai Péter volt Securitate-ügynök("Hegel") barátja és házbeli foglalkoztatója, s tapsol a kivezényelt birkanép is, mert már rég nem tudja követni, mi is történik körülötte a nyálkás és alantas cigánykodásban.
undefined
Orbán Viktor és híres-hírhedt kézcsókja
Többször leírtuk már e hasábokon, most mégis megismételjük: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynökügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik négyévente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciójuk a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel-adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében.
A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk.
A politika ígérget, majd gyáván meghátrál
A politika az elmúlt 20 évben ígéretek sorát tette a kirakatba, ám amikor eljött a nagy szavak valóra váltásának ideje, gyáván meghátrált, cserbenhagyta a jogalkotást s a társadalmi várakozást.
Például akkor, amikor 2002. június 18-án nyilvánosságra került Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati érintettsége. Másnap Medgyessy ünnepélyes bejelentést tett:
Törvénymódosítást kezdeményezek és kérem sürgős, rendkívüli eljárás alkalmazását, ami arról szól, hogy a III/III-as belügyminisztériumi ügyosztály teljes névsorát hozzuk nyilvánosságra, függetlenül attól, hogy a politika részesei-e az illetők ma vagy sem. Javaslom továbbá, ez a törvénymódosítás tartalmazza azt is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén azokat az anyagokat, amelyek a személyekkel foglalkoznak, tegyük kutathatóvá; a Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön a jövőben. Javaslom, hogy ezt a teljes névsort a közéleti szereplők esetében legyen kötelező nyilvánosságra hozni.”
undefined
Medgyessy Péter
Az öt ígéretet tartalmazó javaslatból az első kettő egyértelműen nem valósult meg. A harmadik erős korlátozásokkalvált valóra  a 2003. évi III. törvénnyel. A negyediknek már az ígéret elhangzásakor sem volt sok értelme, mert a Történeti Levéltár nemzetbiztonsági szaklevéltárként működött. Az ötödik ígéret - a közszereplők névsora kötelező nyilvánosságra hozataláról - azért nem valósult meg, mert leszavazták, a saját frakciójából is.
2005 tavaszán az MSZP alkotmánymódosítással akarta elérni, hogy az ügynöktörvény nyilvánossága felülírja a személyes adatok védelmét. De Gyurcsány Ferenc - akárcsak Medgyessy Péter - rosszul mérte fel a párt idősebb generációjának befolyását, valódi szándékát, továbbá az egykori és mai titkosszolgálatok gazdasági és más érdekcsoportosulásokat összekötő háttérhatalmát, amelynek nem célja a teljes körű tisztázás, annál inkább a múlt bűneinek takargatása.
undefined
Gyurcsány Ferenc
A tét az volt, hogy a nem közszereplők esetében is derüljön fény a besúgókra, aktáik legyenek megismerhetők a levéltárban. Amikor a képviselők szándék-etikai nyilatkozatokat tesznek, magasztos erkölcsi tételekről szavalnak, mindig az előbbivel értenek egyet. Ám amikor eljön a szavazás ideje - akkor nincsenek jelen, vagy másképp szavaznak.
Az SZDSZ megosztott volt a kérdésben, akárcsak a többi párt. A Fidesz kiszámolta, hogy hány képviselőjének kell hiányoznia az ülésteremből ahhoz, hogy elbukjon a javaslat, így a bent lévők, adva a látszatra, nyugodtan szavazhattak igennel, és vádolhatták utólag a kormánykoalíciót azzal, hogy elsíbolta az ügynökügyet.
Mi történt? Az alkotmánymódosításhoz nem a jelenlévő, hanem az összes képviselő kétharmadának, vagyis 256 képviselőnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ám a szavazáson csak 260 képviselő vett részt. Az ellenzékiek többsége távol maradt. A kétharmados többséghez 23 szavazat hiányzott. Nemmel 8-an szavaztak: 3 MSZP-s, 3 SZDSZ-es és 2 fideszes. A kormánypártiak közül csak egy képviselő tartózkodott: Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Nemmel szavazott Medgyessy Pétervolt kormányfő is, aki annak idején, lelepleződése után megígérte a kérdéskör teljes tisztázását. Most már azt nyilatkozta: „Az egész ügy értelmetlen.” A politika morális állapota, a politikai elit alkalmatlansága azóta sem változott. Felelős vezetők képtelenek jó lelkiismerettel, következetesen képviselni választóikat.
1995-ben Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt létrejött az első Iratfeltáró Bizottság. Teljes kudarcba fulladt a munkája. Volt, ahova be sem engedték őket, másutt nem válaszoltak kérdéseikre. Okkal mondta a bizottság egyik tagja: „..színjáték folyt, eleve olyanok voltak a játékszabályok, hogy a lényeges dolgok titokban maradjanak…”, a két párt viselkedéséből erre lehetett következtetni.
undefined
Kuncze és Orbán
2002-ben a Medgyessy-ügy kirobbanása után két SZDSZ-es képviselő kezdeményezésére jött létre a Mécs Bizottság a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltjának vizsgálatára. A négypárti konszenzus (349 képviselő szavazott igennel, csak hárman nemmel) hamar elszállt. A bizottság csak az ügyrendjét tudta megállapítani, később már nem tudott határozatokat hozni, mert azokhoz a bizottsági tagok többségének a szavazatára lett volna szükség, ám a bizottságban fele-fele arányban voltak kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az ellenzéki tagok nagyon hamar bojkottálták a bizottság üléseit, mert úgy tűnt: az Orbán-kormányban volt a legtöbb érintett azon tíz személy közül, akinek érintettségét a Bizottság nagy valószínűséggel megállapította.
undefined
Mécs Imre
2007. júliusában a Gyurcsány-kormány újabb kísérletet jelentett be: olyan független szakértői bizottság kinevezését, amelynek az a feladata, hogy elemezze-értékelje: törvényesen zajlott-e az egykori állambiztonsági szervek iratainak átadása, azok egyesítése a Történeti Levéltárban, s ennek alapján tegyen javaslatot a jelenlegi szabályozás módosítására.
A 7 tagú Kenedi Bizottság 2008 októberében 438 oldalas jelentésében 18 pontos javaslatot tett a kormánynak azzal az ajánlással, hogy azok realizálását legjobban egy új törvény szolgálná, az hatásosabb lehetne, mint a jelenlegi 2003. évi III. törvény módosítása. Egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban és az Információs Hivatalban őrzött, az állambiztonsági szolgálatok nyilvántartásainak máig legteljesebb adatait tartalmazó mágnesszalagokat ki kell nyomtatni, és a rajtuk lévő adatokat felül kell vizsgálni. Megengedhetetlen, hogy a teljes adatállomány elzárva maradjon a történettudomány és a nyilvánosság elől, és kinyomtatás hiányában az adathordozó elhasználódása miatt megsemmisüljön.

Kenedi János2010 áprilisában 
Bajnai Gordon kormányfő egy háromtagú bizottságot állított fel Kenedi János vezetésével, hogy az felügyelje az 56 ezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó, a Nemzetbiztonsági Hivatalból előkerült 18 mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását.
A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései
1., Kik tartoznak abba a társadalmi körbe, akiket át kell világítani?
a., Parlamenti képviselők, közjogi méltóságok, állásuk betöltéséhez állami „esküre kötelezettek”, közéleti személyiségek, bírák, ügyészek, államigazgatási és önkormányzati vezetők, közvélemény-formálók, a tudati gondolkodást befolyásolók (írók, újságírók, filozófusok, egyházi személyek, tudósok, művészek stb.), közszereplők;
b., Nemcsak közszereplők, hanem mindenki, aki kapcsolatban állt az egy párti diktatúra elnyomó szervezetével;
c., Ki a közszereplő? Mikor volt közszereplő: beszervezettsége idején vagy ma az elbírálás idején?
2., Milyen szempontok szerint világítsák át őket? A volt BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség mely szervezeti egységéhez való tartozás alapján?
a., Csak a III/III-hoz, a politikai rendőrséghez?
b., Bármely szervezeti egységéhez való tartozás megalapozza az érintettséget? III/I-es hírszerzés, III/II-es kémelhárítás, III/V-ös operatív technikai csoportfőnökség, III/IV-es katonai elhárítás, a honvéd vezérkar katonai hírszerzése, továbbá szigorúan titkos állományú tisztek, „T”-lakásgazdák, a büntetés-végrehajtás belső elhárítása (fogdaügynökök); nemkülönben ide tartozóan az egykori Államvédelmi Hatóság, a HM Katonapolitikai Osztály és az 1956-57-évben működött karhatalmi alakulatok;
c., Csak az állambiztonsági hálózati személyek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) körét vegyék figyelembe vagy:
d., A teljes hivatásos állományt is (nyílt, titkos, szigorúan titkos állomány);
e., Mi legyen az állambiztonsági hálózati személyek körébe nem sorolható társadalmi kapcsolattal, hivatalos kapcsolattal és alkalmai kapcsolattal? Kiterjeszthető rájuk a hálózati személy fogalma, mert operatív feladatuk volt a politikai közvélemény befolyásolása?
f., Meddig legyen titkos azon volt hálózati személyekre vonatkozó iratok minősítése, akiket a rendszerváltást követően tovább foglalkoztattak egyes szolgálati ágak? A kapcsolat megszűnése után 15-20 évig, külföldi állampolgárok esetében haláluk vagy a kapcsolat megszűnése után 30 évig?
3., Mi az a közérdekű adat, amely a hálózati személlyé minősítés alapja?
a., Bármely együttműködés ténye önmagában;
b., A négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat) közül legalább kettő együttes jelenléte;
c., Ki állapítsa meg, hogy valaki milyen minőségben szerepel az állambiztonsági iratokban? „Történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés” vagy „tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntsék el egy tudományos megállapítás helyességét”? A történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés történhet-e kizárólag tartalom elemzés összefüggései alapján is, s nem szükséges 6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat?
4., A nyilvánosságra hozatal szempontjából tehető-e különbség hálózati személy, a hivatásos állomány és az operatív kapcsolatok adatai között?
Hogyan kell megváltoztatni a közszereplőkkel kapcsolatos szabályozás irreális, túlzó feltételeit a nyilvánosságra hozás tekintetében?
5., Hogyan kényszeríthető ki a szűkebb körű titkosítás, s az, hogy a jelenlegi titkos iratok birtokosa szervezetileg ne tarthassanak indokolatlanul vissza olyan iratokat, melyeknek a levéltárakban a helyük az információs kárpótlás, illetve a tudományos kutatás számára?
6., Jogosultak-e a megfigyeltek az iratokban szereplő teljes tényanyagot megismerni vagy változatlanul csak a velük személyes kapcsolatba hozható személy adatait ismerhetik meg?
7., Húsz évvel a rendszerváltás után felelősségre vonható-e valaki azért, hogy 1995-ig nagyarányú, zömében szabálytalan iratmegsemmisítés folyt következmények nélkül? A fenn maradt iratok 92%-a az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van, 8%-a a titkosszolgálatoknál, ez utóbbi 32 618 minősített irattári tételt jelent, közülük 1 551 „szupertitkos” főigazgatói külön listán szerepel.
A tennivalók: válaszok a kulcskérdésekre
Miskolczi Ágost írta 1935-ben a modern államvédelemről:
„…egy uralom felforgatását célul kitűző elemek legyőzésére szolgáló szervezet, bármennyire tökéletes legyen is egyébként, csak reszketve gondolhat a holnapra és sohasem érezheti magát biztonságban, ha nem áll a jog, a becsület és az igazságosság erkölcsi alapján.”
A három fogalom mindegyikére szükség van az állambiztonsági múlt feltárásához, jogállami tisztázásához, s a becsületes erkölcsi elégtételadáshoz.
Tartsuk szem előtt az elmúlt két évtized szégyenteljes társadalmi kudarcát, ezért megismétlem: az elmúlt 10 évben megvizsgált 12 ezer személy közül mindössze 112-en váltak meg tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott, vagy ezt megelőzendő maguktól lemondtak.
A közélet és a közvélemény-formáló személyiségek köre továbbra is terhes azoktól, akik nem ismerték be érintettségüket, senkitől nem kértek bocsánatot és nem ajánlottak fel erkölcsi elégtételt senkinek. Azokat sem sújtja semmilyen szankció, akiknek vétke bebizonyosodott, de továbbra is vezető pozícióban vannak, állami kitüntetéseket kapnak.
De nem csak a közszereplőtől várható el az igazmondás, a tisztes beismerés. („Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt, vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” Ásztltv. 1.§ (2) bek.) Aki nem közszereplő, az sem élvezheti tisztázatlan múlttal a nemzet megbecsülését.
A nemzeti érdek meghatározta jogszabályalkotásnak megkerülhetetlen kiindulópontjai vannak. Utalva „A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései"-re, összegezésként le kell szögeznünk:
- Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem, a múltban vagy a jelenben.
- A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés végrehajtási) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is. („Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek 'társadalmi kapcsolatként' vagy „alkalmi kapcsolatként' tartottak nyilván.” 2003. évi III. törvény, 1.§ (6))
- A hálózati személyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza. A szakmai - történészi, levéltári, tudományos - értékelés történhet kizárólag az iratok tartalomelemzése alapján, nem szükséges más bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat.)
- Ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit.
Felelősségre kell vonni azokat, akik a szabálytalan iratmegsemmisítésben, a bizonyítékok eltüntetésében, saját vagy mások felelősségének eltussolásában részt vettek.
- A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak.
A Jobbik támogatta
Schiffer András (LMP) által benyújtott, de tárgysorozatba nem vett törvényjavaslat lényegében módosítja néhány helyen a 2003. évi törvényt, amely az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szól.
undefined
Schiffer András
Ez a módosítás részben érinti:
a., az 1992. évi LXIII. törvényt, amely a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szól,
b., a 2011. évi CXII. törvényt, amely az információs jogról és az információszabadságról szól.
A változtatások részben megegyeznek Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató korábbi tanulmányainak javaslataival, de magukba foglalják más tudományos kutatók nyilvánosságra hozott javaslatait is. Az utóbbiak közül említésre méltó a Kenedi Bizottság szakértői jelentése 2008-ból.
Jobbik azért támogatta a törvényjavaslat napirendre vételét, mert:
a., Az 1990 utáni politikai elit egyik legnagyobb adósságának rendezéséről van szó: az ügynök kérdéskör komplex törvényes rendezéséről, melyet mindeddig elmaszatoltak a kormányok, kiskapukat hagytak a vétkeseknek, a tettesek pedig kihasználták a jogi bizonytalanságot, nevetve távoztak a bírósági tárgyalótermekből. Az Orbán-kormány a tisztázatlan helyzet cinikus fenntartásával tovább züllesztette a kérdéskörről kialakult erkölcsi relativizmust, mely megtűri az egykori állambiztonsági tiszteket és ügynököket a közéletben, a politikában, az állami és államigazgatási vezető pozíciókban, a sajtó, a rádió, a televízió és a tömegtájékoztatás közvélemény-formálói között, sőt ki is tünteti és jutalmazza őket legszebb nemzeti ünnepeinken.
b., Támogatta, mert a közérdekű nyilvánosságot elébe helyezi a jogtalan magánérdek védelmének; a hálózati személlyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza; az ügynökké nyilvánítás indokát, a bizonyítékok megítélését pedig szakmai értékelésre bízza, amely történészek, tudományos kutatók, levéltárosok dolga, nem pedig életidegen jogszolgáltatóké a formál logika szabályai szerint.
c., A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés-végrehajtás) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is, tehát azokat, akiket társadalmi vagy alkalmi kapcsolatként tartottak számon.
d., Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem a múltban vagy a jelenben; ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit.
e., Nincs helye semmiféle halasztásnak, kibúvónak, részleges megoldásnak, jogi vagy erkölcsi megalkuvásnak, a jelenlegi kormányzás aktuálpolitikai haszonszerzésének. A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak. A nemzetnek e kérdéskörben sincs hova hátrálnia a történelmi szembenézés elől.
A Jobbik frakciója az általános és részletes vitában tervezte megtenni saját konkrét javaslatait, kifejtve azon érveit, melyekkel néhány helyen vitatja az előterjesztett törvényjavaslatot. De egészében támogatta tárgysorozatba vételét.
És most térjünk vissza február 20-ra, amikor a két kormányzó párt leszavazta a Jobbik által egységesen támogatott LMP-s törvényjavaslatot „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről”. Kik szavazták le? Próbáljunk erre más megközelítésben és részletesebben válaszolni az eddig ismerteknél.
Kik szavazták le?
Az csak természetes, hogy zsigerből leszavazzák a családilag érintettek. Németh Zsolt (Fidesz) édesapja, Németh Géza volt református lelkész a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának társadalmi kapcsolata volt. (Ha államtitkár úr tagadná, szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. De addig ne avassanak neki újabb emléktáblát, mert nagyon kínos…) A holokausztos mesedélutánokat kötelezővé tevő Pokorni Zoltán édesapja „Pákozdi János” fedőnéven szolgálta a BM. III/III-3-a alosztályát. Bárándy Gergely (MSZP) jelen van, de nem szavaz, nagyapját, Bárándy György ügyvéd urat, a vén hazug milliárdost még a HM. hírhedt katonapolitikai osztálya és az Államvédelmi Hatóság szervezte be ügynöknek.
Ha valaki úgy el akarja rejteni a véleményét, hogy még a tartózkodását sem hajlandó jelezni, az „Jelen volt, de nem szavazott”. Ez történt 23 fideszes képviselővel, köztük volt: Lázár János, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Horváth János korelnök és Csóti György, a frissen bekerült egykori MDF-es. De ha a frakcióvezető nem szavaz, akkor ki kiáltja a „Nem”-et? Természetesen Orbán. Gondolnánk. Az első ciklusban frakcióvezetőként ilyenkor így adta ki a parancsot: „Zacsek!” Voltak olyan nyeglék a fiúk, hogy az MDF elnökségének tagjáról, a képviselőként velük szemben ülő és náluk idősebb Zacsek Gyuláról nevezték el a leszavazás parancs szavát. Mert az olyan jópofa dolog volt, hogy még a műemlék panamák milliárdosa, Ráday Mihály is röhögött rajta.
Most Orbánnal együtt leszavazza történelmi múltunk egyik legsötétebb szakaszának megismerhetőségét Lezsák Sándor, az ősemdéefes falusi tanító, akinek szerény intellektuális képességeinél csak naivitása volt nagyobb, azzal viszont mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába, mondván „jó magyar keresztény emberek”.
undefined
Lezsák Sándor
Nem akar tisztán látni Demeter Ervin egykori titokminiszter sem, pedig hivatali éveiben rendet akart vágni az ávósok és besúgók között. Hát persze, hogy nemmel szavaz Borkai Zsolt is, akinek a mai napig nem sikerült megtisztítani az ügynököktől a Magyar Olimpiai Bizottságot, igaz, Schmitt Pál nagy szemétdombot hagyott maga után (Vad Dezső, Fenyvesi Csaba, Kárpáti Gyurika), de Zsolt nem tornászik az átvilágításért, ha Viktor nem akarja. Viktor pedig az első pillanattól csak szavakban akarta, tettekben soha. Már első kormányzása alatt megtűrte Boros Imrét, Martonyi Jánost, Nógrádi Lászlót, Járai Zsigmondot, Szita Károlyt, s már akkor tetszettek neki a Műszaki Egyetemen három évet végzett besúgó, Kopátsy Sándor mindent leegyszerűsítő közgazdasági rögtönzései, narodnyik ötletrohamai, naponta változó életmodellpályái, az utóbbi alatt értsd a nagy szemfényvesztést: a zembereknek nem pénzt, hanem életmodellpályát kell adni. (Következésképp: Kopátsynak találkoznia kellett Matolcsyval, hogy megmutassák: mire mennek ketten, ha egymást erősítik…) S ha manapság nincs hetente legalább háromszor képernyőn Boros szt-tiszt, Lenti és környéke legnagyobb földesura, mint hiteles és hazafias közvélemény-formáló, akkor Simicska már kirúgással fenyegeti az Echo és a Hír TV illetékesét. Megy a parasztvakítás és a sunyi NEM, leszavaz még a kétharmados nyájból Kubatov Gábor, Budai Gyula, Fónagy János, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal, Tállai András, Turi-Kovács Béla, Cser-Palkovics András, Szabó Erika, Szijjártó Péter, továbbá a nem nagy tiszteletű református pap: Hörcsik Richárd Sárospatakról, a legkorruptabb és legzüllöttebb megyei közgyűlési elnök: Szűcs Lajos, aki megválasztatta magát a Magyar Tenisz Szövetség elnökének, és most szervezi az emléktúrát az Azori-szigetekre Borbás Marcsival, és nehogy már kimaradjon, dik mán, itt van a Flórián, a Farkas is a sor végén, nehogy ne írja alá a következő eljárási kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök…
A 21 fideszes tartózkodó közül nem is annyira Ángyán József a meglepetés, a most lemondott államtitkár, egy becsületes siófoki parasztcsalád sarja, hanem az '56-os hős Wittner Mária, aki azzal indokolja szavazatát, hogy „Nemcsak a megzsaroltakat kéne megnevezni, hanem a tartótisztjeiket is!” Pedig azokat is meg akarja Schiffer, de Mária néni nem olvasta el a törvényjavaslatát és értelmezési nehézségekkel is küszködik, egyre gyakrabban, s nincs, aki segítsen neki. A besúgók többsége pedig önként és dalolva, „hazafias” alapon írt alá, nem kellett zsarolni őket. Mária néni azonban csak a vezényszóra figyel, már belső meggyőződés nélkül. Lojális akar maradni. De hát a Fideszhez? Nincs ebben logika. De Mária néni nem is tanult logikát, így jó ez, ahogy a Viktor mondja.
undefined
Wittner Mária
Azért a 19 IGEN nagy pofon Viktornak. Bátorságuk miatt írjuk ide legalább Bencsik János, Gulyás Gergely, Horváth László, Molnár Ágnes, Hanó Miklós, Nagy István, dr. Nagy István, Szólláth Tibor, Tóth Gábor és Pesti Imre nevét.
Térdre, imához!”
És mi történt a KDNP-nél?
(Még jól emlékszünk, az első ciklusban a kormánypárti kereszténydemokrata képviselők szólásra emelkedésénél rendre megszólalt az ultraliberális és ateista ellenzéki frakcióvezető, Orbán Viktor: „Térdre, imához!”, s kiment a teremből.)
De most más a helyzet: ezek az ájtatos megélhetési ülőgépek hívő és hallgatag szövetségesek. Muszáj hinni és Viktorra hallgatni, különben a fülkeforradalmárok leszalámizzák őket, mint elődeiket.
Hallgatnak, noha jelen vannak, de nem szavaznak heten, köztük a jó humorú, színes egyéniség: Harrach Péter frakcióvezető, Latorczai János, akiből már sohasem lesz Budapest főpolgármestere és Salamon László, a szép hangú kórista, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláírója, akit 1990. április 29-én éjjel Antall József elküldött Orbán Viktor lakására a frissen elkészült dokumentum egyik példányával, hogy Viktor képben legyen, nehogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnökeként a reggeli újságokból értesüljön az ország jövőjét meghatározó nagy árulásról.
Heten tartózkodnak, így Hargitai János, Soltész Miklós, Seszták Oszkár.
Öten IGEN szavazatukkal támogatják a tisztes előterjesztést, igen, a keresztény erkölcsök következetes képviseletével fel kell tárni a diktatúra bűneit, meg kell nevezni a bűnösöket! Ezt képviseli: Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet, Seszták Miklós, Varga László és Pálffy István.
És ezután jön a 17 NEM, köztük olyan válogatott farizeusok, mint a posztjára teljesen alkalmatlan Rétvári Bence igazságügyi és közigazgatási államtitkár, Semjén Zsolt fővadász, Simicskó István örömkatona, Rubovszky György ágazati könyvelő és Szászfalvi László, Csurgó szégyene.

Rétvári Bence
Rétvári külön szám, a jogász szakma oly rögtönzője és példátlanul amatőr ötletelője, mint a maga területén Matolcsy. Bencénk 2010 decemberében egy populista akciós héten meghirdette az állambiztonsági levéltár eredeti iratainak széthordását. Viheti mindenki a magáét, mert az övé. Miután az ostoba merénylet helyrehozhatatlan károkat okozott volna a történettudományi kutatásokban, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyításában, a bíróságok előtti eljárásban, közfelháborodásra Rétvárinak visszakoznia kellett, mondván, 2011 októberére előterjeszti módosított törvényjavaslatát. Természetesen nem terjesztett elő semmit, csak időt akart nyerni a feledéshez. Szó nélkül siklott tova a határidőn, annyit sem mondva önkritikusan: bocsánat, tévedtem, nem kellett volna. Ellenkezőleg, a mostani ellenszavazatok egyik indokaként megint előhozta, hogy a levéltári dokumentumok nem a magyar állam, hanem az érintettek tulajdonát képezik. A dilettantizmus állami szintre emelt bizonyítéka.
Igaz, Lázár János - aki Hódmezővásárhelyen kutatókkal feltáratta a város és környéke állambiztonsági múltját - is tett utólag egy övön aluli indoklást: „Az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.” Ez az alföldi sík butaság. Mert a mai Magyarországot nem kötelezik semmire a Magyar Népköztársaság 1990 előtti titkai. Egy új védelmi és szövetségesi rendszerben, megváltozott nemzetközi feltételek és körülmények között mások a titkaink, kivétel csak egy-kettő lehet, olyan aktív nemzetbiztonsági érdek, mely 22 év után is fontos Magyarországnak. De ezekért nem adjuk fel a tisztázás történelmi feladatát.
Van még egy jellemző életkép 2012. február 20-hoz. Miközben Kövér László - az egykori titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság második elnöke - nem szavazott az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, s a nyilvánosság előtt nem híve a múlt megbolygatásának, a háttérben sürgősségi feladatokkal bízza meg a Fidesz által foglalkoztatott két levéltári kutatót: derítsék ki erről vagy arról ezt és azt, hozzák be neki emez vagy amaz dokumentumot másolatban, de mielőbb. Így fordulhatott elő, hogy miközben a parlamentben folyt a törvényjavaslat süllyesztőbe küldése, addig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az egyik fideszes kutató így sürget: „Még mindig nincs meg? Pedig Kövér házelnök úr már türelmetlenül várja!” Rendkívüli kéréseinek teljesítésére pedig okkal formálhat jogot Házelnök úr, mert hiszen néhány nappal korábban ő nevezte ki a tudományos főigazgató-helyettes asszonyt, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláíróját.

Kövér László
Csak egy záró pillantásra ugorjunk vissza az ülésterembe. Az MSZP 34 igenje mellett jelen van, de nem szavaz a már említett Bárándi Gergelyen kívül: Mesterházy Attila, Simon Gábor, Nyakó István és Harangozó Gábor.
Gyurcsány demokratái is megszavazták a tárgysorozatba vételt függetlenként, csak Varjú László nem szavazott, noha jelen volt. A függetlenek közül egyedül a Jobbikból kivált egykori emdéefes Pősze Lajos tartott a Fidesz fő sodrával, és elutasította Schiffer javaslatát.
A kétszínű játék okai
Mi az oka annak a kétszínű játéknak, amivel a vízválasztó kérdéskört tisztázás helyett folyamatosan elszabotálja a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor?
1., A volt állambiztonsági tisztek és értelmiségi besúgók egy része ma a Fidesznek dolgozik, átállításukat Orbán vezényelte le. Nemcsak a politikában, a parlamentben, az állami és államigazgatási életben vannak vezető posztokon, hanem - fontos szempont - ők alkotják Orbán erős emberének: Pintér Sándor belügyminiszternek, a titkosszolgálatok kézben tartójának kabinetjét, tanácsadóit, hivatalának és magánvállalkozásainak hátterét, továbbá az Orbán mögött felsorakozott nagytőke(Demján, Csányi, Széles és mások) alkalmazotti, beszállítói és külső szerződéses állományának kulcsfiguráit. (Az utóbbiak nem egyszerűen őrző-védők, biztonságtechnikaiak, hanem az üzleti hírszerzés és elhárítás kipróbált szakemberei a BM volt III. Főcsoportfőnökségéről. Mindent tudnak, mindenki titkait ismerik, de nem zsarolnak, nem fecsegnek, ők a megbízhatók, az új hatalomnak dolgoznak, mert cserében megfizetik és békén hagyják őket, időnként magas állami kitüntetést kapnak.)

Pintér Sándor izraeli kitüntetése 2011-ben
2., Az előbbi kategóriából kikerült segítők működtek közre a Fidesz által 1990 óta elkövetett visszaélések, csalások, korrupciós ügyek, a politikusbűnözés megannyi eseténél, rutinosan eltüntetve a nyomokat. Orbán és szűk körű vezető társasága politikai közösséget vállalt a bűnnel. A bűnös apák gyermekei támogatásra is számíthatnak karrierjükhöz, noha szüleik soha senkitől nem kértek bocsánatot és nem adtak erkölcsi elégtételt.
3., A közvélemény-formáló volt besúgók, a hivatásos állomány tagjai, politikai rendőrök, szt-tisztek némelyike ma a kormány és a Fidesz kommunikációját segíti szemrebbenés nélkül. Megvett és átállt emberek ők, pehelykönnyű senkik egy csendes, de jól kamatozó alku keretei között, élükön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) havi 2 millió forint személyi alapbérért és esetenkénti prémiumért dolgozó vezérigazgatójával, Böröcz Istvánnal, a politikai rendőrség volt „Nádasdy” fedőnevű ügynökével, aki már 1989-ban is „anyagi érdekeltség” alapján vállalta a szolgálatot a BM. III/III-nál.

Böröcz István
4., Nagy csalódások érhetnék a közvéleményt a politikai elit teljes körű átvilágításával, egyesek számára totális erkölcsi vereséget jelentene a mágnesszalagok megnyitása, a katonai elhárítás és hírszerzés iratállományának kutathatóvá tétele. Ha ezeket továbbra is zároltatja Orbán, saját magát hozza olyan helyzetbe, hogy a gyanú árnyéka vetül rá a valóság elhallgatásáért. Mi nem állítjuk, hogy ügynök volt, de azért el kéne számolnia néhány apró mozzanattal, mely egyelőre csak néhány kutató titka, anélkül, hogy a rejtve maradt egész valamennyi összefüggését ismernék.
Orbánnak választ kéne adnia
Orbánnak választ kéne adnia több kérdéskörben a kételyek és aggályok eloszlatása érdekében:
Orbán 1989. szeptember 25-én érkezett meg Soros György jóvoltából az oxfordi Pembroke Collegebe, hogy ösztöndíjasként az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. 1990 januárjában tért haza. Meghívói elégedettek voltak vele, 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává. Radikális és ateista liberalizmusával túltett néhány SZDSZ-es vezetőn.a., 1989-ben, amikor Orbán Soros-ösztöndíjjal Angliában tanult az oxfordi Pembroke Collegeben, ahol minden szoba be volt kamerázva és mikrofonozva, zsarolhatóvá vált és feltehetően „beütötték”. Az utóbbi szakmai kifejezést az a volt magyar hírszerző főtiszt használta, aki állambiztonsági szolgálatát az Egyesült Államokban külügyi tisztviselőként teljesítette, s az ott megismert magyar származású egykori CIA-KGB kettős ügynököt elkísérte Dr. Ilkei Csaba tudományos kutatóhoz. Feltételezésével nincs egyedül a jól értesültek körében. A kettős ügynök feladata volt Oxfordban Orbán Viktor megfigyelése (korábban Szájer Józsefé és Kövér Lászlóé) is. Ám még nem kapott felmentést titoktartási kötelezettsége alól, ezért erről nem beszélhetett abban az interjúban, melyet Ilkei készített vele 2011-ben és ITT olvasható. A magyar hírszerző főtiszt és néhány avatott professzionális társa szerint az engedélyt aszerint kapja meg, ahogy a brit és az amerikai hírszerzés érdekei, illetve a nemzetközi politikai irányítóinak aktuális érdekei megkívánják. Mi e tekintetben sem feltételezzük Orbán érintettségét, de egyszer mesélnie kellene a kint történtekről legalább oly őszintén és meghitten, mint ahogy az esti mesét olvasta fel annak idején lányainak.

Orbán és Soros a Parlamentben
b., Nem kerülhető meg annak az „Ovi” és „Bajusz” nevet viselő titkos mappáknak a sorsa sem, melyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetői elkülönítetten, sajátjukként őriztek - ahogy erre 2011-ben fény derült - Orbánról és Kövérről. 1990 óta köztudott volt az is a katonai elhárítás és hírszerzés legbelső körében, hogy a vezetőik páncélszekrényében őrzött Orbán-dokumentumok ciklusokon átívelő védettséget biztosítottak azoknak, akiknél a páncélszekrény kulcsa volt.
[Orbán Viktor először 1981-82-ben teljesített sorkatonai szolgálatot Zalaegerszegen aknavetősként, majd 1988-ban ismét behívták félévre, előbb tévedésből Tatára, ahol a politikai osztályvezető írnoka lett, majd az elhárítás követelésére áthelyezték Zalaegerszegre.]
c., Noha a katonai elhárítás anyagai nem kutathatók, a birtokunkba került néhány dokumentum kapcsán konkrét válaszokat kéne adni azokra, hogy jobban értsük majd a később feltáruló egész azon összefüggéseit, melyekről Dr. Ilkei Csaba készített állapotrajzot abban a tanulmányában, melyben a Fidesz és az SZDSZ idegen pénzen és idegen kiképzőtisztekkel lezajlott állambiztonsági rendszerváltásáról írt 2009-ben, s ITTolvasható.
c/1., 1988-ban Orbán Viktor maga elé tesz egy fehér papírt, és saját kezű írásával felvázolja hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolatrendszerét. (Aki kételkedik abban, hogy saját kezűleg írt eredeti dokumentumról van szó, kérje ki szakértő véleményét. Mi megtettük. A dokumentum hiteles.) Ezt írja Viktor:
Csáki István
Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
Győri Gábor fn. hálózati személy
Kövér”
Az első név: Csáki István azonos Csáki István őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításnál dolgozott, annak 7-a alosztályán. (Szerepét ld. Dr. Ilkei Csaba hivatkozott tanulmányában.)
A második név: „Temesvári” fedőnevű titkos megbízott azonos Szeszák Zsolttal (1968. december 9., Miskolc, Tolnai Edit), az ELTE BTK. hallgatójával, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán r. hadnagy a politikai rendőrség, tehát BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX_PZ.)
A harmadik név: „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy. Az alábbi dokumentumban a BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó alosztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963. V. 31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet.
Kérjük Orbán Viktor pártelnököt, miniszterelnököt: tárja fel helyettünk: ki volt az a valóságos személy, akit a „Győri Gábor” fedőnév mögött ismert, s akit saját kezű írásával feltüntetett kapcsolatrendszerében? (Ha nem megy, segítünk, de az első szó jogát meghagyjuk neki.)
A negyedik név: Kövér. A „Győri Gábor” irányából rámutató nyíl többféleképp értelmezhető: ha egyenlőségjelnek tekintjük, akkor „Győri Gábor” azonos Kövér Lászlóval, ha irányjel, akkor Kövér lehetett „Győri Gábor” társadalmi vagy alkalmi kapcsolata, de lehetett Kövér célszemély is, akire „Győri Gábor” dolgozott, s végül lehet, hogy Kövér egyszerűen az információs lánc végét jelentette Orbán Viktor számára 1988-ban.
[Az állambiztonsági hálózati személy kapcsolata nem mindig tudta, hogy az, akinek információt ad, ténylegesen beszervezett hálózati személy vagy sem.]
c/2. Őszintén érdekelné a zembereket, miniszterelnök úr, hogy miért látott önben fantáziát a katonai elhárítás, a III/IV-3/b alosztálya 1981 őszén azzal a céllal, hogy beszervezze társadalmi kapcsolatnak, ahogy erről a mellékelt javaslat tanúskodik.

Orbán beszervezési javaslata
Meg kell kérdeznünk azt is, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsi” fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV-160) ezen feljegyzését: „bevonultatták sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről, vmint terveiről.” Mennyit mondott el, miniszterelnök úr?

„Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről…”
és még néhány árulkodó körülmény diktátorbánról
És még néhány körülmény, amely árnyalja érdeklődésünket „A múltat be kell vallani” jelmondat alatt.
1982 májusában a BM. III/III-2-a alosztálya környezettanulmányt kér Orbán Viktorról a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervétől. A tanulmány készítői nemcsak Székesfehérváron érdeklődnek, ahol Orbán akkor családtagként élt, hanem elmennek Alcsutdobozra, Felcsútra és Seregélyesre is.
undefined
Környezettanulmány Orbánról 1982-ben
A jelentés, melyet a főkapitány állambiztonsági helyettese, Kovács Zoltán r. alezredes és Gyenes Attila r. százados főoperatív beosztott írta alá, Orbán jó adottságai, pozitív tulajdonságai mellett - egyebek között - megállapítja:
„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”
Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től
„…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”
1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:
Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.”

A Szolnok megyei III/III jelenti 1987-ben
Bizony, az észérvek azóta is gyakran hiányoznak, helyüket elfoglalták az egyeduralkodó kénye-kedve szerinti meggondolatlanságok, hebrencs ötletelések, rögtönzések csak azért is keresztül vitele helyenként önérdekből, presztízsszempontok szerint „ki, ha nem én” módon már egy ország rovására, a nemzet valós és hosszú távú érdekei ellenében. Az önkritika is eltűnt a kétharmad narancsos zenekarából, a gyűlölet és a bosszúállás viszont rendszer specifikusan bekerült diktátorbán eszköztárába.
Amikor 1990-ben megkérdezték Orbántól, hogy kiktől tanult a legtöbbet, azt válaszolta: Fellegi Tamástól. (Fellegi a szakkollégiumban Karl Marxról tartott szemináriumot, ezeken Orbán és Kövér részt vett, de Fodor Gábor nem.) 1993 végén Orbán a rá nagy hatással lévők között említette Kövért és Szájert. Ha a nyolcvanas években adott nagy interjúkból összegyűjtjük azok neveit, akiket a Kedves Vezető felsorol, mint akik egyéniségére, szellemiségére, politikusi pályájára hatással voltak, a következő listát kapjuk:
Kis János, Konrád György, Kenedi János, Soros György, Sólyom László, Miszlivetz Ferenc, Schmidt Péter, Chikán Attila, Bihari Mihály Haraszti Miklós, Lengyel László, Demszky Gábor, Gyekiczki Tamás, Magyar György, ifj. Rajk László, Vásárhelyi Miklós, Bilecz Endre, Bogár László, Karácsony András, Szilágyi Sándor, Csapody Miklós, Cs. Kis Lajos, Gadó György, Kovács András, Széll János, Szabó Miklós, Varga Csaba.

Orbán és Kis János, az SZDSZ elnöke mint egykori példakép
A Szolnok megyei politikai rendőrség már hivatkozott 1987-es jelentése Orbán sajátos vonására is rámutat Fellegi Tamással kapcsolatban. A Török Sándor r. alezredes, a főkapitány állambiztonsági helyettese, Jankovics Pál r. őrnagy, osztályvezető és Fenyvesi József r. hadnagy, operatív tiszt által aláírt értékelésben a szoba lehallgatás eredményeképp összegyűlt információk között a következő olvasható:
Orbánnak és Ráder (helyesen Áder) Jánosnak súlyos problémáik vannak Varga Tamással, akit mindenki jellemtelennek tart a Fellegivel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz, - mondja Orbán-, hogy Fellegi is zsidó, kikeresztelkedett, de tartja a zsidó identitást. Fellegi átengedte valamilyen kiadvány első és második számának szerkesztését Gyurgyáknak és Vargának, azzal a céllal, hogy a háttérből ők ketten, Orbán és Fellegi irányítja a lapot. Fellegi vitt is ki Amerikába ezekből, de szerinte a harmadik számnak, már a történetiségen túl, a jelenlegi magyar társadalom problémáit kell tükröznie, nyitni kell a világ felé, Varga nem nyugszik ebbe bele és bojkottálni próbálja a lapot.”
undefined
Gyűlöli Vargát, Fellegi is zsidó, de kikeresztelkedett…
A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt. A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik.
Kuruc.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése