2017. szeptember 18., hétfő

A hírháló hangja.




A hírháló hangja.



Nyitás Törökország felé 

Magyarország kulcsszerepre törekszik a kaukázusi és távol-keleti áruk Európába szállításában 

2013. január 24., csütörtök MHO/MTI/Fidesz.hu
 Hát ahogy betettük a lábunkat a török kormány már bele is bukott , így a leendő új kormány nem tudom mit szól majd hozzá ami nyomulásunkhoz. 
A magyar-török gazdasági vegyes bizottság a két ország közötti energetikai, ipari és egészségügyi együttműködés erősítéséről állapodott meg csütörtöki ülésén - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten. 
Az államtitkár, a vegyes bizottság egyik társelnöke hangsúlyozta: megegyeztek abban is, hogy Magyarország és Törökország megvizsgálja a légiközlekedésben jelenleg nyitott kérdéseket, valamint a két ország közötti vízumkötelezettségi rendszerek módosításának lehetőségét a turistaforgalom növelése érdekében. 
Háromhavonta beszámolót készítenek a megállapodások megvalósulásáról 
Recep Akdag török egészségügyi miniszter, a bizottság másik társelnöke a csütörtöki ülés megállapodásait rögzítő jegyzőkönyv aláírása előtt kiemelte: háromhavonta beszámolót készítenek majd a megállapodások megvalósulásáról. Szijjártó Péter szerint a bizottság ülésén olyan megállapodásokat kötöttek, amelyeknek köszönhetően jelentősen nőhet a két ország közötti, jelenleg 2,5 milliárd dolláros évi kereskedelmi forgalom. 
Az energetikai együttműködésről kifejtette: Magyarország az európai energiabiztonság egyik garantálójaként tekint Törökországra, hiszen az ország alatt húzódik az a transzanatóliai vezeték, amelyen keresztül az azerbajdzsáni gáz Európába fog jutni. 
"Megerősítettük azt, hogy Magyarországnak a legmesszebbmenőkig az az érdeke, hogy az azeri gáz a török-bolgár határról a Nabucco West vezetéken keresztül jusson el Közép-Európába" - jelezte Szijjártó Péter. Hozzátette: a Mol kapcsolata a török olajipari vállalattal egyre szorosabb, a cégek megkezdték a kétoldalú tárgyalásokat. Törökországban jelenleg villamosenergiaipari vállalatok privatizációs tenderei zajlanak; ezek iránt magyar vállalatok is érdeklődnek - emelte ki Szijjártó Péter. 
Szólt arról is, hogy Törökország még 2010-ben megállapodott Oroszországgal négy atomerőmű megépítéséről. Törökország és Magyarország tárgyal arról is, hogy a Törökországban szükségessé váló atomenergia ipari szakemberek képzésébe Magyarország hogyan tud bekapcsolódni. 
Magyarország kulcsszerepre törekszik a kaukázusi és távol-keleti áruk Európába szállításában 
Az ipar területén - a török egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint - alapvetően egészségügyi beruházásokhoz kapcsolódóan nagy építkezések lesznek, amelyek során a földrengésvédelemre nagy hangsúlyt fektetnek. Az ezen a területen aktív, és Törökországban már vállalatot alapított magyarokat is lehetőség lesz bevonni az építkezésekbe - emelte ki az államtitkár. 
Az egészségügy kapcsán Szijjártó Péter elmondta: az illetékes török és magyar minisztérium szoros együttműködéséről szerdán alá is írtak egy megállapodást. Hozzáfűzte: Magyarország kulcsszerepet szeretne játszani a kaukázusi és távol-keleti áruk Európába szállításában, ezért megállapodtak abban, hogy a török és magyar vasúti szállítmányozási cégek együttműködését is előmozdítják. 
Szijjártó Péter elmondta: Recep Akdag elismerően nyilatkozott a Magyarország járműiparban betöltött szerepéről és a magyar motorgyártásról, ezért megállapodtak abban, hogy Törökország autóipari fejlesztései során számít a magyar motorgyártási kapacitásra és szakértelemre. 
Törökország is a két ország közötti turizmus fellendülését szeretné elérni 
Recep Akdag is az energetikai együttműködés fontosságát emelte ki, és kifejtette: mindkét országban különböző lehetőségek vannak, szeretnék kihasználni azokat, az együttműködést erősítve. Ő is elmondta, hogy a vízumkérdésben és a légi közlekedésben vannak megtárgyalandó ügyek, valamint hogy Törökország is a két ország közötti turizmus fellendülését szeretné elérni, mert a kereskedelmi kapcsolatok fellendülését is segíti, ha az emberek megismerik egymást. Az egészségügyi miniszter beszédének végén emlékeztetett arra, hogy február 5-én Budapestre érkezik Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. 
Kapcsolódó: 
   Erősítünk Ankarában 

Törökország megszüntette a magyarok vízumkötelességét 

Orbán felavatta az isztambuli Magyar Házat 
2013. december 18., szerda MHO/MTI 
Törökország megszünteti a magyar állampolgárok vízumkötelezettségét - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott megbeszélés után tartott szerdai sajtótájékoztatón, Ankarában. 
Közép-Európa már túljutott a válságon, sikeresen megújult, gazdasága versenyképes, így jó lehetőség a külföldi befektetőknek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az isztambuli Marmara Egyetemen tartott, Magyarország és Európa egy változó világban című előadásában szerdán. A kormányfő kedden Isztambulban török-magyar üzleti fórumon mondott beszédet, ezt megelőzően pedig megnyitotta az isztambuli Magyar Kulturális Központot, a Magyar Házat. Orbán Viktor kormányfő kedden utazott hivatalos látogatásra Törökországba, ahol szerdán fogadja a török köztársasági elnök és a kormányfő is. 
Törökország megszünteti a magyarok vízumkötelezettségét 
Orbán Viktor megköszönte a török lépést, és jelezte, bár Magyarországnak kötelező tiszteletben tartania a schengeni vízumszabályokat, de azon belül a lehető legnagyobb kedvezményt biztosítja a török üzletembereknek, sportolóknak és művészeknek. 
Így az összes uniós tagállam közül Magyarországon van a legkedvezőbb vízumelbírálása Törökországnak - közölte. 
A magyar kormányfő egyúttal megismételte, hogy Magyarország támogatja a török EU-integrációt, sőt a magyar kormány szerint az Európai Uniónak már Ankara uniós tagsága előtt meg kellene adnia Törökország állampolgárai számára a vízummentes beutazás lehetőségét. Értékelése szerint ez nem ajándék volna a közösség részéről, hanem a törökök gazdasági munkájának elismerése. 
Az EU-nak is érdeke Törökország csatlakozása 
Felhívta a figyelmet arra, nemcsak Törökországnak érdeke, hogy csatlakozzon az EU-hoz, hanem az uniónak is egyre sürgetőbb érdeke a török integráció. Orbán Viktor ugyanis nem hiszi, hogy a további bővítés, a török gazdaság "befogadása" nélkül sikerülne megfordítani az EU-ban a jelenlegi gazdasági tendenciákat. 
Törökország mára gazdasági nagyhatalommá vált - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a törökök elmúlt években mutatott teljesítménye azt üzeni Magyarországnak, hogy nemzeti összefogást kell építeni, és nagy célokat kell kitűzni az országnak maga elé a sikerhez. 
Az a tény pedig, hogy Törökország a válság idején ért el fantasztikus fejlődést, azt az üzenetet hordozza a magyaroknak, hogy a legjobb út mindig a saját út - tette hozzá. 
Orbán Viktor végül bejelentette, hogy a magyar állam 150 ösztöndíjat ajánlott fel török diákoknak. 
A keleti nyitás politikáját firtató kérdésre a kormányfő azt válaszolta: a stratégia sikeresnek nyilvánítható, hiszen a Magyarországtól keletre lévő, a világpolitikában és a világgazdaságban jelentős szerepet játszó államok mindegyikével sikerült jelentősen javítani a magyar politikai-gazdasági pozíciókat. 
Kétmilliárdról ötmilliárdra emelhetjük a kereskedelmi forgalmat 
Recep Tayyip Erdogan a tájékoztatón a vízumkényszer eltörlése mellett megerősítette, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom jelenleg kétmilliárd dolláros értékét ötmilliárd dollárra szeretnék növelni. Sürgette egyúttal a gazdasági kapcsolatok sokszínűbbé tételét, kiterjesztését, majd köszönetet mondott a török EU-csatlakozás érdekében nyújtott magyar támogatásért. 
A török miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy meggyőződése szerint a visegrádi együttműködés országai - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - lehetnek az egyik legfontosabb partnerei Törökországnak. 
Erdogan jelezte, hogy a magyar küldöttség törökországi látogatása alatt csaknem 30 egyezményt írtak alá a két ország képviselői. 
A sajtótájékoztató előtt a két kormány jelenlévő tagjainak részvételével megtartotta alakuló ülését a magyar-török stratégiai együttműködési tanács. A testület létrehozásáról szóló nyilatkozatot a kormányfők szignálták. Erdogan szerint a tanács minőségi váltást hozhat a kapcsolatokban. 
Ezt követően a két ország kormánytagjai és más képviselői számos megállapodást kötöttek. Ezek között voltak környezetvédelmi, energetikai, biztonsági, kulturális, oktatási, erdészeti, vízügyi és vasúti együttműködési megállapodások, valamint kamarai, továbbá a török üzletemberek vízumszerzését könnyítő egyezmények. 
Az esemény részeként együttműködési megállapodás született a magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a TRT, a török közszolgálati rádió és televízió között. Magyar részről a dokumentumot Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója szignálta. 
Együttműködési megállapodást írt alá az MTVA, az MTI és a török Anadolu hírügynökség is. A dokumentumot magyar oldalról Szabó László Zsolt és Gazsó L. Ferenc, az MTI vezérigazgatója látta el kézjegyével. 
A törökországi látogatását szerda este záró Orbán Viktort a nap folyamán Ankarában fogadta Abdullah Gül köztársasági elnök és Cemil Cicek nemzetgyűlési elnök is. 
 
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

A magyar gazdaság nagy lehetőség

A török-magyar kapcsolatoknak nemcsak hosszú évtizedekre visszanyúló gyökerei vannak, hanem jövője is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Ankarában megrendezett török-magyar üzleti fórumon. 

"Szeretném a török üzletembereket bátorítani, felhívni a figyelmüket, hogy befektetőként és kereskedelmi partnerként is jöjjenek Magyarországra, és ápolják a hagyományos török-magyar baráti kapcsolatokat" - mondta a több mint kétszáz török és magyar üzletember előtt, hivatalos törökországi látogatásán a kormányfő. Jelezte egyúttal, hogy a most aláírt megállapodásokkal könnyítették a török üzletemberek vízumszerzését. Kijelentette ugyanakkor: a magyar kormány álláspontja az, hogy a törököknek jár a vízummentes belépés lehetősége az Európai Unió területére. 

Orbán Viktor - aki mintegy 120 magyar üzletember kíséretében érkezett Törökországba - azért is ajánlotta Magyarországot a török üzletemberek figyelmébe, mert - mint mondta - Magyarországnak földrajzi szempontból meghatározó szerepe van a kelet-nyugati kereskedelemben, és "örömmel kínálja fel" kereskedelmi útvonalait a török befektetőknek. Megismételte továbbá azt az álláspontját, hogy a Magyarországot is magában foglaló Közép-Európa lesz a kontinens növekedési motorja a jövőben, így az unió gazdasági súlypontja keletebbre kerül majd. Kiemelte emellett a kiváló magyar mérnöki tudást is. 

Beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország ma már egy egészen más ország, mint négy évvel ezelőtt, amikor a kockázati besorolása a nemzetközi pénzpiacokon rosszabb volt, mint Görögországé. Ez a korszak azonban lezárult - tette egyértelművé, megjegyezve, hogy 2010 őszén már Magyarország nem szorult a valutaalap kölcsöneire. 

Törökország és az Európai Unió kapcsolatáról szólva a miniszterelnök úgy foglalt állást, hogy szerinte fel kell tenni a kérdést, hogy - az EU "folyamatos zsugorodására" miatt - kinek is az érdeke a török csatlakozás, Törökországé vagy lassan már inkább az unióé. 
A magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) honlapján elérhető adatok szerint a Magyarország és Törökország közötti kétoldalú áruforgalom 2012-ben mintegy 2,1 milliárd amerikai dollár volt. Ezt a két kormány 2020-ig 5 milliárd dollárra akarja növelni. 

Közép-Európa már túljutott a válságon, gazdasága versenyképes

A magyar kormányfő a Marmara Egyetemen tartott beszédében megerősítette véleményét, amely szerint nagyon ígéretes jövője, az unióban pedig a legnagyobb növekedési lehetősége van a 80 milliós lélekszámú közép-európai régiónak, amelynek Magyarország is része. 

Magyarországgal kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: az ország - amely nem sokként, hanem az átalakulás lehetőségeként tekintett a gazdasági válságra - mára számos területen jobban teljesít az európai átlagnál. 

Az elmúlt három és fél évben Magyarország új alkotmányt, új büntető, polgári és munkatörvénykönyvet fogadott el, a parlament pedig megalkotott még mintegy négyszáz új törvényt - ismertette angol nyelvű beszédébe Orbán Viktor több tucat egyetemi oktató és hallgató előtt. 
 
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

Az Európai Unióról szólva kifejtette: véleménye szerint ahhoz, hogy a közösség kikerüljön a válságból, mélyebb integrációt kell megvalósítani az eurózóna tagállamai között, az euróövezeten kívüli országoknak ugyanakkor nagyobb szabadságot kell adni saját gazdaságpolitikájuk meghatározására. Emellett támogatni kell Törökország és a Balkán integrációját, minél hamarabb szabadkereskedelmi megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal, és új alapokra kell helyezni az Oroszországgal való kapcsolatot - sorolta. 

Orbán Viktor összegzése szerint Európának nem több szabályra van szüksége, inkább több lehetőségre és "friss levegőre". 

A kormányfő díszdoktori címet kapott

A beszéd előtt Orbán Viktort politikai tevékenysége elismeréséül, a török-magyar kapcsolatok érdekében végzett munkájáért az egyetem díszdoktorává avatták. Az ünnepségen felolvasott indoklásban elhangzott, hogy a magyar miniszterelnök komoly munkát végez a török-magyar kapcsolatok megerősítéséért, meghirdette a keleti nyitás stratégiáját, Törökországra kulcsországként tekint, és támogatja Ankara európai uniós csatlakozási törekvéseit. 

Együttműködés a Kaposvári Egyetemmel

Az isztambuli felsőoktatási intézményben tartott rendezvényen a Kaposvári Egyetem és a Marmara Egyetem együttműködési megállapodást, Kaposvár és Üsküdar pedig együttműködési szándéknyilatkozatot kötött. Utóbbit magyar részről Szita Károly, a somogyi megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere írta alá. A kaposvári önkormányzat tájékoztatása szerint a testvérvárosi megállapodással a két város célja, hogy elősegítse a közös együttműködést és párbeszédet, megerősítse a tudományos, oktatási és gazdasági együttműködést, és támogassa a közös fejlesztéseket Üsküdar és Kaposvár között. 
Még az egyetemi előadás előtt, szerdán reggel a magyar kormányfőt audiencián fogadta I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka. 
Orbán Viktor hivatalos programja délután Ankarában folytatódik. 

Magyar Ház nyílt Isztambulban

A kormányfő az isztambuli Magyar Kulturális Központ, a Magyar Ház megnyitó beszédében úgy fogalmazott: kevés ország van a világon, amelyik azt mondhatja, hogy a globalizáció nyertese, de Törökország ilyen. 

"Az a fejlődés, amely itt látható, világléptékű" - hangsúlyozta a hivatalos látogatáson Törökországban tartózkodó Orbán Viktor, aki kiemelte: Törökország többé nem egy Európa szélén lévő állam, hanem egy olyan ország, amely fontos szerepet fog játszani a jövőben. 

Szavai szerint "magyarnak lenni Törökországban jó dolog, és töröknek lenni Magyarországon, Budapesten jó dolog". 

Ömer Celik török kulturális és idegenforgalmi miniszter beszédében megköszönte Magyarországnak az oszmán kori emlékművek gondozását. 

Az ünnepélyes szalagátvágás után a miniszterelnök jelenlétében több megállapodást is aláírtak a két ország képviselői. Ezek között volt az isztambuli magyar-török kereskedőház megalapításáról szóló, továbbá több vállalatközi egyezmény - például az Eximbank és a Török Ipari Fejlesztési Bank, valamint a Magyar Földgáztároló Zrt. és a török Naturgaz közötti - és a vízumeljárás könnyítését lehetővé tevő dokumentumok is. 

Közép-Európa lesz a gazdasági növekedés motorja

Kedden este a miniszterelnök beszédet mondott a török-magyar üzletember-találkozón. Közép-Európa lesz a következő évtized leggyorsabban növekvő régiója az Európai Unióban - szögezte le Orbán Viktor, majd hozzátette: amikor török üzletemberek arról gondolkodnak, hogy az unión belül mely térségek lesznek sikeresek, hol van profitlehetőség, arra biztosan számíthatnak, hogy az európai gazdasági növekedés motorja Közép-Európában lesz. A kormányfő hallgatóságát arra biztatta, használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a két ország közötti megállapodásokkal megteremtettek, és csináljanak üzletet, töltsék meg élettel e megállapodásokat. 

E régiónak a része Magyarország, amelyet a kormány az elmúlt években termelési központtá alakított, és ahová "rendkívüli mértékben érkezik a külföldi tőke" - emelte ki a kormányfő. "A jövendőbeli sikeres magyar gazdaság alapjait leraktuk, de szükségünk van még jó néhány évre, hogy ezt a munkát ki tudjuk teljesíteni és be tudjuk fejezni" - mondta Orbán Viktor, jelezve hallgatóságának, hogy jövőre parlamenti választás lesz Magyarországon. 

A török-magyar gazdasági kapcsolatokról szólva (amelyeknek szavai szerint mélysége és múltja van) hozzátette: megoldották a vízumproblémát, a mostani megállapodások alapján ugyanis Magyarország két-három évre érvényes uniós vízumot tud kiállítani a török üzletembereknek. Így nincs fizikai akadálya a sikeres gazdasági együttműködésnek - tette egyértelművé a kormányfő. 
Hallgatóságát arra biztatta, használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a két ország közötti megállapodásokkal megteremtettek, és csináljanak üzletet, töltsék meg élettel e megállapodásokat. "Az üzleteknek legyen nagy volumene, önöknek legyen rajta jó sok haszna, nekünk meg legyen tisztességes adóbevételünk" - fűzte hozzá. 
 
Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart az isztambuli török-magyar üzleti fórumon

A kormányfő a vajúdó közösségről is beszélt 
Orbán Viktor felidézte: 13 évvel ezelőtt már járt miniszterelnökként Törökországban, amely akkor még egy másik állapotban lévő ország volt. Mára azonban Törökország hatalmasat fejlődött, magabiztos, vízióval rendelkező állam, amely az elmúlt években jó és bátor döntéseket hozott, a fejlesztés kockázatos, de utóbb sikeresnek bizonyult útját választotta - hangsúlyozta, hozzátéve: "jó látni az Európai Unióból érkezve ide, önökhöz egy olyan országot, amely tudja, hogy mit akar, és tudja, merre van a jövője". 
Az EU-ban közel sem ilyen optimista a helyzet, "a mi közösségünk vajúdik", az unió ugyanis nem találta meg a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyektől a jövője és a sikere függ - szögezte le Orbán. "Szemben önökkel a mi közösségünk demográfiailag hanyatlik. Szemben önökkel az EU-ban bizonyos fontos dolgok elveszítették a megbecsülésüket és a tiszteletet. Nem tisztelik a családot, a munkát, a nemzetet, hanem másfajta eszméknek hódolnak" - fejtette ki álláspontját az Európai Unióról. 
A miniszterelnök szerint Európa válaszúthoz érkezett: vagy sikerül magát ésszerűen átalakítania vagy folytatódik térvesztése. "Nagyon remélem, hogy mind mi, magyarok, mind az EU vezetői tanulmányozzák majd azt a sikertörténetet, amelyet önök állítottak elő" - mondta hallgatóságának. 
Varga növelné a magyar-török kereskedelmi forgalmat 
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fórumon célként fogalmazta meg a jelenleg körülbelül kétmilliárd dolláros magyar-török kereskedelmi forgalom növelését. 
"Azon leszünk, hogy elhárítsuk azokat az akadályokat kereskedelmünk elől, amelyek még megvannak" - mondta a tárcavezető, jelezve, a magyar kormány azon dolgozik, hogy a török üzletemberek otthon érezzék magukat Magyarországon, ahol a gazdaság növekedési fázisban van. "Most kell jönni ahhoz, hogy a következő években ebből nyereség, közös hozam és közös profit legyen" - biztatta a török befektetőket Varga Mihály. 
Törökország sok magyar emléket őriz 
A magyar kulturális diplomáciát koordináló Balassi Intézet által nyitott isztambuli Magyar Ház célja, hogy Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kulturális központjában újrapozícionálja a magyar kultúra helyzetét, és kulturális téren is erősítse a magyar-török kapcsolatokat, amelyek hosszú múltra tekintenek vissz 
A Balassi Intézet közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy több magyar vonatkozású dokumentum található a török levéltárakban, és nagyon sok magyar emléket őriz az ország. A török-magyar kulturális kapcsolatok jelentőségét is jelzi, hogy az első külföldi magyar intézet éppen Isztambulban nyílt meg csaknem száz évvel ezelőtt. 
Orbán Viktor magyar és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök megállapodása nyomán Törökország idén szeptemberben nyitotta meg a Török Kulturális Központot Budapesten. Az isztambuli Magyar Kulturális Központ létrehozásáról szóló megállapodást pedig november közepén írta alá Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Bekir Bozdag török miniszterelnök-helyettes. 
A magyar parlament december elején döntött arról, hogy Törökországban is nyílhat magyar kulturális intézet, miután a képviselők elfogadták a kormány erről szóló, egy kétoldalú egyezmény kihirdetéséről szóló javaslatát. A kabinet indoklásában akkor is utalt arra, hogy a budapesti Andrássy úton már megnyílt a török kulturális intézet. 
Van tere az együttműködés erősítésének 
Orbán Viktor népes politikai-üzleti delegáció kíséretében utazott Törökországba. A magyar üzletemberek olyan területekről érkeztek, mint például az építőipar, az élelmiszeripar, az infokommunikáció, a mezőgazdaság, a gép- és fémipar, a gyógyszeripar, a vegyipar, a környezetvédelem és a vízgazdálkodás. 
A magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) honlapján elérhető adatok szerint a Magyarország és Törökország közötti kétoldalú áruforgalom 2012-ben mintegy 2,1 milliárd amerikai dollár volt. Magyarország elsősorban gépeket és elektromos berendezéseket, élőállatot (főként szarvasmarhát), műanyag árukat és járműveket exportál Törökországba. Tavaly a magyarországi közvetlen török tőkebefektetés hárommillió euró összegű volt. 
A magyar cégjegyzék szerint jelenleg 263 török részesedéssel működő vállalat tevékenykedik Magyarországon. Törökországban - az ankarai gazdasági minisztérium adatai szerint - tavaly év végén magyar tőkével 48 vállalat működött. 
A HITA szerint a Törökországba irányuló magyar export növelésére elsősorban az infokommunikáció, a járműipar, a villamosenergia-termelés, a kőolaj- és a földgázszektor, a környezetvédelem, a műanyagipar, az egészségipar, az állattenyésztés és a takarmányozás terén van lehetőség. 
Szerdán Orbán Viktort audiencián fogadja I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, majd a miniszterelnök délelőtt előadást tart a Marmara Egyetemen Magyarország és Európa egy változó világban címmel. 
Ezt követően a magyar delegáció Ankarába utazik, ahol a kormányfő megkoszorúzza az Atatürk-mauzóleumot, majd az ankarai magyar-török üzletemberfórumon is felszólal. 
Kapcsolódó: 
   Keleti nyitás: Kaposvár török partnere Üsküdar 

Feltúrnák a Budai hegyeket? 
Már itt is megvan az M0-s nyomvonala 

2013. december 30., hétfő 23:40, frissítve: kedd 09:34 MTI-MNO 
Kijelölte a kormány az M0-s autóút 10-es és 11-es út közötti szakaszának nyomvonalát - derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az M0-s Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, amelyen a tranzitforgalom szinte teljes egészében áthalad és amelyet az országon belüli forgalom jelentős része is érint. 

Áteresztőképességének növelése ezért meghatározó eleme lehet a közlekedési feltételek javításának, a versenyképesség fokozásának. 

A 10-es főút bekapcsolásával a körgyűrű gyorsforgalmi úttal kötne össze a fővárosba vezető minden főutat. A fejlesztéssel Óbuda és lényegében a teljes budai oldal mentesülne a fővárost az Almásfüzitő-Esztergom-Dorog-Pilisvörösvár-vonalról érő jelentős forgalomterhelés alól. 

A nyomvonalat a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni, és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról. 

A szakasz elkészültének egyik akadálya a megfelelő nyomvonal kijelölése volt, a jogerős környezetvédelmi engedély szerint a mintegy 8 kilométeres autóút több mint fele a felszín alatt vezetne. Így megoldható, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől a légszennyezettség növekedését okozva. A szükségszerű megoldás miatt a beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat. 
A tervezett ütemezés szerint a munkálatok legkorábban 2017-ben kezdődhetnének meg. 
Kapcsolódó: 
   8 nehéz kilométer 100 nehéz milliárdba fájhat 
   Az Együtt-PM vizsgálódna az esztergomi vasút ügyében 
   Történelemhamisítás, judEU-cion módszerek az MTA-tól, Fidesz hazaárulás 



Postázzák a felmondásokat a rezsicsökkentés miatt 

2013. december 31. SVPSZ 

Ezekben a napokban köszön vissza a "rezsicsökkentés" személyekre vonatkozó aljassága - kérem olvassák el figyelmesen!

Lehet a székely ember mondásával káromkodni is: az áldóját! ezt követően tegyünk úgy, mint a székely, aki ilyenkor veszi a kalapját és a botját, oszt elmegy kiegyenlíteni a számlát. És így fejezi be: végeztünk! 

Monopolizált helyzetben lévő cégről van szó, aki a következőképp indokolta a lépését: 

"A rezsicsökkentő jogszabályváltozások jelentős bevétel kiesést, valamint a ... törvény változása jelentős költségeket eredményez a............ kft. gazdálkodásában. A negatív tényezők hatását a munkaszervezés racionalizálásával, létszámleépítéssel szükséges csökkenteni. 

A fentiek miatt az ügyvezetés átszervezést hajt végre, ami az Ön munkakörét is érinti. Az ön munkaköre megszűnésre kerül és feladatait a jövőben............ fogják elvégezni saját munkaköri feladataikon túl." 

Orbán úr, Ön erről tud?? Varga úr, Ön erről tud??? A Fidesz kormány ebben is jobban teljesít! (Forrás: facebook) 

Megjegyzés: A rezsicsökkentés valódi indoka az lehetne, hogy a Gazprom 20 százalékkal olcsóbban szállítja a gázt. A villamos energia hálózatunkat összekapcsolták az európai hálózattal, ez is jóval olcsóbb lett egy volt államtitkár szerint. Eddig nem gyűrűzött be soha a fogyasztói árba, ha olcsóbb lett a beszerzés. Végre egyszer begyűrűzik, és ebből muszáj rezsiharcot kombinálni! Választási kampánynak jó, és sajnos sokan be is dőlnek neki. Azok, akiket erre való hivatkozással elbocsátanak, lehet, hogy már nem lesznek Fidesz-szavazók! 
Hogy is lett parlamenti kétharmad? 2010-ben a 8 millió választópolgárból 4 millió ment el szavazni. Ennek a 4 milliónak a csaknem 53 százaléka (2,2 millió felett valamennyivel) szavazott a Fidesz-KDNP-re. A furcsa választójogi törvény alapján ebből aztán parlamenti kétharmad lett! Lehet 2,2 millió szavazattal a 10 milliót terrorizálni! Ha jó felé menne az ország, áldásunk rá! De amerre most haladunk, az csak kevés embernek kedvez! 
Dübörög a haverok, a mutyi, a buli, a hanta. Ezt is megkaptuk. Az áprilisi választásokig kedves választópolgárok leszünk, aztán jön a feketeleves. De most tegyük ezt félre, és mégis próbáljunk meg bizakodni, hátha nem így lesz... 
Adjon az Isten boldog újévet magyarok! 


Románia hagyjon fel Székelyföld elrománosításával! 


Huszonöt évvel a diktatúra bukása után Románia még mindig adós a kommunista államhatalom által a magyar egyházaktól elkobzott egyházi javak jelentős részének a visszaszolgáltatásával, jóllehet ez feltétele volt felvételének az Európa Tanácsba. 
Az elmúlt évek során több jogszabály is született a tulajdon visszaszolgáltatások rendezésére, a folyamat azonban politikai akarat hiányában igen lassan halad, jól példázza ezt az, hogy az idén született legújabb törvény eleve igen távoli határidőket jelöl meg, ráadásul a kormány a december 23-án, a 115/2013 számú sürgősségi kormányhatározattal ezeket a határidőket meghosszabbította, továbbra is korlátozva az egyházakat a szociális, oktatási és kulturális tevékenységük kifejtésében. 

Ezzel szemben ugyanazon a napon fogadta el a 114/2013 számú sürgősségi kormányrendeletet, amelynek a bevezetőjében ez áll: 
"Figyelembe véve a Román Ortodox Egyház, a román állam alapvető intézménye támogatásának szükségszerűségét, mely intézmény létfontosságú szerepet tölt be a román nép nemzeti azonosságának a megőrzésében..." 

Ez a kijelentés pontosan tükrözi azt az állapotot, amelynek megfelelően a kormány de facto államegyházként kezeli az ortodox egyházat, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabály (a 489/2006 számú, a vallásszabadságra és a felezetek általános rendjére vonatkozó törvény) egyértelműen kimondja: "Romániában nem létezik államvallás; az állam semleges mindenféle vallási meggyőződéssel, vagy ateista ideológiával szemben." 

A törvény értelmében "az egyházak egyenlők a törvény és a közhatóságok előtt. Az állam, közhatóságai révén, nem fogja elősegíteni kiváltságok megadását, avagy valamely egyház hátrányos megkülönböztetését", illetve szabályozza az egyházaknak nyújtható állami támogatást: "Az elismert egyházak kérésre anyagi támogatást kaphatnak az államtól, a vallási intézmények működési költségeire, ilyen intézmények javítási vagy építési költségeire. A támogatást az adott egyház hívei számával arányosan, és a valós igényeknek megfelelően lehet nyújtani." 

A törvény előírásai ellenére a jelzett 114/2013-as sürgősségi kormányrendelettel a kormány egy 10,5 millió lej (2,34 millió euró) leltári értékű szállodakomplexumot adományozott a székelyföldi ortodox püspökségnek. 

Ezzel az intézkedéssel: 
- megsértette az ország alkotmányát, hisz az állam vagyona feletti rendelkezés a parlament joghatósága alá tartozik, és kizárólag sürgős és kivételes esetekben a kormányé alá; 
- többszörösen is megsértette a felekezeti törvényt, ugyanis: 
   - nem vallási célokat szolgáló ingatlant adományozott az ortodox egyháznak; 
   - államvallásként kezeli az ortodox vallást, kiváltságos egyházként az ortodox egyházat; 
   - diszkriminatív módon juttatott nagy értékű ingatlant az ortodox egyháznak, miközben a többi felekezetnek nem nyújtott a hívek számával arányosan semmiféle anyagi támogatást; 
   - nyilvánvalóvá tette, hogy a történelmi magyar egyházaktól elkobzott javak visszaszolgáltatása nem objektív okokból késik, a kormány ily módon tudatosan hozza hátrányos helyzetbe a romániai magyarokat, miközben minden lehetséges módon támogatja az ortodox egyházat, amely a székelyföldi román térhódítás egyik legfontosabb intézménye. 

Ismét bebizonyosodott, hogy Románia semmibe veszi vállalt nemzetközi kötelezettségeit és tovább folytatja Székelyföld elrománosításának a politikáját. 

Felszólítjuk Románia kormányát, hogy hagyjon fel ezzel a jogsértő gyakorlattal, s jelen konkrét esetben módosítsa a 114/2013-as Sürgősségi Kormányrendeletet oly módon, hogy a szóban forgó szálloda-komplexumot ne az ortodox egyház, hanem Kovászna város tulajdonába adja át. 

A Székely Nemzeti Tanács - keresve a megfelelő jogorvoslati utat, - javasolja minden, a döntés által hátrányosan megkülönböztetett félnek, a magyar történelmi egyházaknak, illetve azok háromszéki gyülekezeteihez tartozó természetes személyeknek, hogy az alkotmány előírásaira is hivatkozva indítsanak pert Románia kormánya ellen. 

Felkérjük az Európa Tanács, az Európai Unió, az EBESZ és az ENSZ illetékeseit, hogy kövessék figyelemmel a romániai folyamatokat és hassanak oda, hogy Románia tartsa be vállalt kötelezettségeit és hagyjon fel a székelyek elnyomásával, Székelyföld elrománosításával. 

Marosvásárhely, 2013.12.31. 
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke



Ahol magyarul beszélhetsz Léván 

A Via Nova ICS fontos céljának tekinti a kétnyelvűség gyakorlati alkalmazását. Ezt a célt szolgálta a szervezet aktivistáinak karácsony előtti, királyhelmeci és nagykaposi tevékenysége, ahogy az elmúlt napokban, Léván történt megmozdulás is. 
Léva magyarsága különösen nehéz helyzetben van, hiszen aránya mára 10% alá csökkent. Ilyen helyzetben már a magyar helységnévtábla sincs kint, még annyi magyar felirat sem látható, mint másutt, és a magyarok is szlovákul beszélnek egymással a közösségi térben. Valószínűleg az is gyakran megesik, hogy a magyar vevő és a magyar boltos szlovákul bonyolítja le a vásárlást. Ennek megfordításáért járták be a Via Nova helyi tagjai - Kosztolányi Klaudia elnök, Kúcs Ildikó és Dubai Viktória alelnökök, valamint Lőrincz Tamás korábbi elnök - a város több boltját, és a kétnyelvűséggel kapcsolatos anyagokat osztottak szét. Ezek között volt az Anyanyelvünkért Polgári Társulás útmutatója, kétnyelvű matricák, a Reviczky Társulás anyagai, valamint "BESZÉLÜNK MAGYARUL" feliratú matricák és táblák. 
"Nagyjából 20-25 üzletet jártunk be, elsősorban azokat céloztuk meg, ahol tudtuk, hogy legalább egy alkalmazott tud magyarul. Legtöbb helyen pozitívan fogadtak, átvették a kínált csomagot, valahol azonnal ki is ragasztották a »BESZÉLÜNK MAGYARUL« feliratot." - mondta el Kosztolányi Klaudia, hozzátéve, hogy céljuk, hogy a hivatalos nyelv mellett magyar feliratok és megjelölések is legyenek, ezzel bátorítva mindenkit az anyanyelve használatára. Elmondása szerint ez nemcsak a lévai magyarok nemzeti öntudatát erősítené, hanem a magyar vásárlók komfortérzetét, s ezáltal az üzletek látogatottságát is növelné. 
A kezdeményezéshez a továbbiakban is lehet csatlakozni a vianovaics.leva@gmail.com, illetve areviczky.lv@gmail.com email címek valamelyikén. 
-Via Nova ICS- 
2013. december 30. 

Áder János: hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk 

2014. január 1., szerda 11:08 Inforádió - Napi.hu 
Az "életörömmel megélt hazaszeretet" fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében, és egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 2014-ben már a hetedik szabad választáson íródhat tovább az ország szabadságának legújabb kori története. 

Az államfő újévi köszöntőjében azt mondta, az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll, amelyet "idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel". Huszonöt évvel ezelőtt a szabadság volt az első szó, amely erre a lapra került, annak ellenére, hogy még idegen katonák állomásoztak az országban és nem voltak szabad választások - emlékeztetett. 
"Mi, magyarok mégis úgy döntöttünk, szabadon akarunk élni, szabadon akarunk lélegezni, szabadon akarunk dönteni arról, miként rendezzük közös dolgainkat" - hangsúlyozta. 
A köztársasági elnök szerint huszonöt évvel ezelőtt "ki tettel, ki gondolattal, ki félelem nélkül kimondott szavakkal, ki pedig a szívében táplált reménnyel vált részévé a sok évtizedes diktatúrát lebontó változásnak". 
"Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni, egyetlen szót: a hazaszeretet szavát" - mondta az államfő, hozzátéve, a "nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetre" gondol. 
Kiemelte, ez egyszerű kimondása annak, hogy szülőföldünk éppúgy a sajátunk, mint "szüleink vére az ereinkben". A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását, továbbá mindannak megbecsülését, amit "eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni" - fejtette ki, aláhúzva: a hazaszeretet azt is jelenti számára, hogy a mai magyaroknak van mire büszkének lenniük. "Van mire vigyáznunk, van mit gyermekeinknek továbbadnunk, van hazánk, van múltunk és van jövendőnk, van miért őrizni szívünkben a reményt" - sorolta. 
Az államfő hangsúlyozta, "hazaszeretet nélkül nem volna hazánk". Ahogy a Himnusz, a magyarok közös története, szabadsága és függetlensége se lenne - tette hozzá. Hazaszeretet nélkül "kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk" sem létezne, "nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat" - mondta. 
Áder János beszédében külön köszöntötte az édesanyákat és a 2013-ban születetteket, valamint a 2014-ben születőket. "Örömtelien sokan vannak velünk, akik egy új gyermek, egy új testvér, egy új unoka, egy új családtag érkezésének örömével vagy reményével vágnak neki az előttünk álló esztendőnek" - fogalmazott. 
Az államfő kiemelte, hogy ahogy egyik év a másikba fordul, "úgy adjuk át az élet fonalát nemzedékről nemzedékre". Saját és közös életünkét, melyet mindennél erősebb szálakból, szerelemből, szeretetből, gondoskodásból és felelősségből fonunk össze - mondta. Ebből áll közös történelmünk, "millió és millió élet szőtteséből". Ez a szőttes ezer és ezer szállal köt össze bennünket egymással, az időben előttünk járókkal és az utánunk születőkkel - hangsúlyozta a köztársasági elnök. 
Az újévi köszöntőt - már második alkalommal - a siket és nagyothalló nézőknek az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre. 
Kapcsolódó: 
   Benzináremeléssel indul 2014 



Áder elnök és az életörömmel megélt hazaszeretet

Nem tudom, milyen életöröm költözött Áder elnök szavainak hallatán azoknak a szívébe, akik 2014 első napján sem tudnak enni adni a gyereknek. Mondják azt neki, szeresd a hazádat, ne pedig a hasaddal törődj? Kaja helyett életöröm áradjon a gyomrodba? Köztársasági elnökünk szerint a hazaszeretet egymás iránti tiszteletet, önmagunk elfogadását és eleink hagyatékának megbecsülését jelenti. De hát akkor miért nem tisztelte meg szavaival azt a négy és félmillió magyart, aki a létminimum alatt él, köztük a közel egymilliót, aki emberalatti mélyszegénységben? Vajon mit jelent "életörömmel megélt hazaszeretet" a munkanélkülinek, a hajléktalannak, a kilakoltatottnak, a boldogulás híján külföldre vándorló fiatalnak? Higgy bennem, a haza én vagyok? Ez volna az üzenet, Áder Úr? Nem messze tőlünk, az Örök Városban Giorgio Napolitano köztársasági elnök abban jelölte meg a nemzet jövőjét, hogy orvosolják a társadalmat sújtó megélhetési válságot. Egyszerű emberek leveleiből idézett. Vince nzótól, aki azt írta, hogy nincs miből megélnie, és túl sok áldozatot hozott már a hazáért ahhoz, hogy ne várja el, azok is hozzanak végre, akik jól élnek. Danielától, aki túl fiatal ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon, ám túl idős, hogy foglalkoztassák. Marcotól, aki elmondta, az újév első napjaiban arról kell döntenie, számlát fizessen-e vagy enni adjon két fiának. Franco azt írta neki, hogy szolidaritás és testvériség nélkül nincs erős nemzet, a három éve állás után néző Veronica levelében pedig ez áll: "én hiszek a hazámban, de vajon a hazám hisz-e bennem?" Mindebből Itália első embere arra a következtetésre jutott, hogy "változtatni kell a politikán, az intézményeken, és a társadalmi viszonyokon". Mond-e Önnek valamit, Áder Úr, Ferenc pápa üzenete az igazságtalanság elleni harc követelményéről, és a kiútról egy olyan világból, melyben megroppant az egyensúly kapitalizmus és demokrácia között? Miféle hazaszeretet az, mely életörömmel megélt hazaszeretettel akarja helyettesíte ni milliók miden napos létfenntartási gondját, Áder Úr? 

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítószervezője
2014. január 1. 


Szabó László Dezső
A hazaszeretetről

Vajon mennyire kötődik hozzád
ez a nemzet és ez az ország?
A világ kinyílott, és távolba vonz,
távlatokat , reményeket fokoz,
de idegenben csak idegen lehetsz,
ez ellen bizony nem sokat tehetsz.
Itt a mi sorsunk nem laza, kemény!
Meg kell harcolni minden sikerért,
be kell érni sokszor csak kenyérrel,
és imádkozni a feltörött tenyérrel!
Más, boldogabb vidékeken,
ahol a jólét csak úgy megterem,
talán az élet könnyebb, s egyszerű,
de itthon élni mégis nagyszerű!
Miért? Hát mert ezen a rögön,
min bánat terem és ritka öröm,
mindem porszemben benne vagy te is:
őseid porában! Ha hiszed, s nem is!
Többezer éve csak ebből ered
erő, mely ott harcol veled!
És a barátok, társak, ismerősök,
a járókelő, mindennapi hősök,
akik apránként, szívvel létrehozzák,
hogy gyarapodhasson a kis Magyarország!
Mit súg neked a jövő és a múlt?
Azt, hogy egy nemzet rideg sírba hullt,
vagy azt, hogy itt, ha kell is küzdeni,
itthon vagy, s életed értelmét nyeri!
Dolgozz, és mindig, mindig okosabban!
Ne csüggedj, nem vagy elhagyva a bajban,
mert melletted áll egész nemzeted,
ártani így nem is lehet neked!
Keress utat, mert út mindig akad,
hol újra, s újra építheted magad,
és lelkedben egy-egy kudarc után
remény ragyogjon egy szebb jövő után,
amelyért tenni, tenni érdemes!
Megoldásokat magadban keress!
Újulj lélekben, testben egyaránt,
ne add fel, mert az csak a mélybe ránt!
Van-e még nép itt távol és közel,
melyet a rossz sors magához ölel,
akiknek vére másokért hogy hullott,
és megmaradása csakis magán múlott?!
Van-e még nép, ki csonkoltan és árván,
de átlépett a diktatúrák árkán?!
Van-e még nép, kit ennyire gyaláztak?
Van-e még nép, kit rutinból megaláztak?!
Van-e még nép, ki saját útját járva,
új gondolatokat plántál a világba?!
Ez összességében mind-mind a tiéd,
a fák, a folyók, hegyek és a lég,
az elesettség a szürke nyomor,
a pöffeszkedő telimert gyomor, -
tiéd a fény és tiéd minden árnyék,
elmondom neked, én szebbet nem találnék!
2014. 01. 01. SZLD.


Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve 

...az Orbán-kormány által 2010 óta bevezetett megszorításokról, a teljesség igénye nélkül.
- adójóváírás megszüntetése 
- béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra) 
- cafeteria megadóztatása 
- munkavállalói járulékok emelése 
- 32 ezer fő elbocsátása a közszférából 
- a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése 
- reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség 
- cégautóadó emelése 
- egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése 
- kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal 
- ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra 
- illetékemelések 
- a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik 
- az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó) 
- az ebek és lovak kötelező chipezése 
- a "chipsadó" bevezetése 
- a "chipsadó" emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg) 
- szeszesital jövedékiadó-emelése 
- dohányáruk jövedékiadó-emelése 
- környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése 
- üzemanyagok jövedéki adójának emelése ("ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját") 
- bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése 
- autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése 
- az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése - áremeléssel 
- baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!) 
- a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%) 
- 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése 
- a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása 
- a szociális öntemetés bevezetése 
- szociális hozzájárulási adó bevezetése 
- elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére emelkedett) 
- közművezeték-adó 
- a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető 
- kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel 
- bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése 
- banki tranzakciós díj emelése, "csekkadó" - tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
- betéti kamatok után 6%-os "egészségügyi" hozzájárulás bevezetése 
- telekommunikációs adó 
- "cégadatok kötelező frissítése"-adó. Cégenként 20-50 ezer forint között + ált. forg. adó 
- pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat 
- nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon 
- közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése 
- munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése 
- egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése 
- a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel 
- pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása 
- tandíj de facto bevezetése 
- asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása 
- mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása 
- egészségügyi járulék emelése 
holokauszt emlékévre milliárdok, magyar hadisírokra semmi (Facebook




A MÚLT ÉVI -SOKAKAT ÉRDEKLŐ- UTOLSÓ ÉSZREVÉTELEK ÉS KÉRDÉSEK 

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (SZÓRÓLAPJA) 

1/ Az ILLETÉKESEK 2014-ben képesek lesznek lerendezni a szörnyeteg Biszku felelősségre vonását? 

2/ Miért maradt el a választások előtt megígért,- Gyurcsány kormánnyal szembeni felelősségre vonás? 

3/ Budapestet tönkretevő (hazug, harácsoló és adóssághalmozó) Demszkyt "futni" hagyják a 2/3-os Fideszesek? 

4/ A mérhetetlen nagyságrendű Orbán-terrort hogyan tudta átvészelni a NÉPSZABADSÁG, A NÉPSZAVA, a Heti-Hetes vastag arcbőrű röhencs bandája, a HVG, a Mikroszkóp színpad és a többi - permanensen gyűlölködő -, ellenzéki? Hasonló kormányellenes magatartást hány hétig vagy hány napig produkálhattak volna, a fejlett szocialista társadalom alapjait lerakosgató kádári érában? 

5/ Meddig eszi még a rozsda, az '56-os emlékműnek nevezett otromba, (vasoszlopos) képződményt?

6/ Mikor tüntetik el a Szabadságtéren lévő (engedély nélkül felállított) szovjet emlékművet? 

7/ Vajon, ha nem kérik a kormányaink, akkor mikor fizetnek kártérítést Putyinék, az '56-os agressziójukkal okozott anyagi és erkölcsi károkért? 

8/ Vajon mitől világosodott meg az évtizedek során regnáló szocialisták (kommunisták, bolsevikok) elméje, hogy egyik pillanatról a másikra mindent jobban tennének, mint a jelenlegi kormány? Mindent rendbe hoznának és mindent megígérnek, csakhogy ismét hatalomra jussanak. Soha nem voltak olyan helyzetben, hogy ne tudtak volna ígérni /ígérgetni/, amelyek betartásáról ez idáig mindig elfelejtkeztek. Nem elképzelhető, hogy csak akkor fuccsolnak be, ha hatalmon vannak? 

9/ Mikor járt Gyurcsány pszichiáternél? Hazudozáson, bohóckodáson, rágalmazáson és vagyongyűjtésen kívül még mihez ért? 

10/ Miért töri magát a miniszterelnökség felé Bajnai, Mesterházy, Szili, Fodor, Schiffer, Ungár és néhány hasonszőrű akarnok? Miért gondolják, hogy "labdába rúgnak" a 2014-es választások során(?), hiszen az országot tönkretevő, a terrort megvalósító Gyurcsány nyílt vagy burkolt támaszai voltak! A lovas-rendőrattak, a könnygázosítás, a gumilövedékes sortűz, a reggel- délben -este és éjszakai tömény hazudozás, a semmittevés, a Gergényi féle "műveleti terület" és a viperák alkalmazása, a nemzeti zászlók megtiprása, a kordonok kiépítése, a békés emberek véresre-verése, mind, mind, a paranoiás Gyurcsány és söpredéke nevéhez fűződik! 

11/ Figyelmet érdemel néhány "köztiszteletben"(?) álló személy kamerák előtt elhangzott diskurzusa, miszerint Orbán legyőzése érdekében az eddigi önjelöltek háttérbe húzódása szükséges, és Sólyom László ex-köztársasági elnököt kell bedobni a "mélyvízbe", aki könnyedén bele huppanna a miniszterelnöki bársonyszékbe. A javasasszonyi módszert átvevők elfelejtkeztek arról, hogy Sólyom László szintén Gyurcsány rozzant szekerét tolta, bár az arcát szemérmesen eltakarta. Ezen kívül: mint az Alkotmány Bíróság elnöke, ügyesen megfúrta a Zétényi - Takács törvényjavaslat életbeléptetését, ezzel foghíjassá tette a rendszerváltozás végrehajtását. Az sem válik dicsősségére, hogy egy koncepciós perben kivégzett tábornok (Sólyom László altábornagy) lakásába költözött be (kizárólag névrokonság volt kettejük között,-- B. I.), majd levetette a mártír tábornok tiszteletére átkeresztelt utcanév táblákat és visszatetette az Eszter utca feliratúakat. Sem bíróként, sem köztársasági elnökként nem tett semmit, hogy a mártír tábornok hozzátartozói visszakapják a lakásukat és ingóságaikat. Az már csak hab a Sólyom-féle tortán, hogy amikor egy új lakást utaltak számára, akkor a mártír tábornok lakását a gyermeke vette birtokba. Nehogy tévedés legyen: nem a Sólyom tábornok gyermeke, hanem az ex-elnök gyermeke! 
Úgy tűnik, hogy ez a lakásügyi história sem kevésbé "makulátlan" lezajlású, mint Gyurcsány rózsadombi vityillója, amelyet egy zsidó honfitársunktól "zabráltak el" a kommunisták. 

12/ A Justitia Bizottság már többször szóvá tette, hogy a rendszerváltozást követően, két kézzel osztogatták a különféle kitűntetéseket, jutalmakat, rendfokozatokat és jól fizetett munkahelyeket, többek között olyanok számára is, akik "épületes" hazugságokkal vezették félre az adományozókat, bár egyes esetekben az elfogultság vagy a tudatlanság döntött a kiválasztásnál. Tekintettel az érintettek sokaságára, csupán néhány szemléltető példára szorítkozhatunk. Így tüntette ki Göncz Árpád Kárpáti (Kurely) Ferencet, a Néphadsereg egykori fő komisszárját a Magyar Köztársaság Rubinokkal ékesített Zászlórendjével, és léptette elő Király Bélát vezérezredessé, aki történelmünk legnagyobb (legügyesebb) szélhámosa, hazugja, árulója és spiclije volt. 

Egyes honvédelmi miniszterek két kézzel szórták a rendfokozatokat olyanok számára, akik tevékenységéről semmit sem tudtak. Szabó János például Bánkuty Gézát léptette elő ezredessé, Szalay Róbertet pedig alezredessé, bár mindkettő pufajkásként harcolt az '56-os forradalmárok ellen.

Célszerű lenne ezeket a kérdéseket vizsgálat tárgyává tenni, és a kitüntetéseket vagy rendfokozatokat érdemtelenül kapottaktól, (akár posztumusz is), visszavenni. 

13/ A felelősségre vonás elmaradásának etalon példáját Für Lajos produkálta, amikor a KISKIRÁLYOK MUNDÉRBAN c. könyvemet követő parlamenti etikai vizsgálatnál, a Számvevőszék tételes jegyzőkönyvi anyagot adott át a honvédelmi miniszternek, hogy vonjon felelősségre 11 tábornokot, akik a sereg pénzéből szerezték be lakásaik felújításához, vagy berendezéséhez szükséges anyagokat, a rézből készült kalaptartótól kezdve, a szőnyegeken és szekrényeken át, a kutyaólig bezárólag, mindent, amit nem szégyelltek beharácsolni. 

Az eredmény siralmas volt! A rendszerváltás első, szabadon választott honvédelmi minisztere, mind a 11 tábornok elszámoltatásától eltekintett, vagyis ad acta lett az ügyből. Az már a bíróság "korrekt" hozzáállását és állásfoglalását fémjelzi, hogy személyemet bocsánatkérésre kötelezték, mert egy szintén ügyeskedő (enyveskezű) tábornok szennyes ügyét szóvá mertem tenni. 

Záró gondolatként:
Minden Kedves Olvasónak kívánok Boldog Új Évet, erőt és egészséget, valamint a rendszerváltozás olyan változatának kialakítását, amelyben a fenti problémák egyike sem ismétlődhet meg. 

Tisztelettel: 
(Prof. Dr. Bokor Imre)
MJB elnök
 

Mi ez az "új irányváltás" a Hírháló szemléletében? 


Néha akad hírlevelekre reagáló olvasói levél, amelyben számon kérik a számukra kedvezőtlen írásokat. Azért van sok dícsérő és kitartást kérő üzenet is, főleg az ünnepek és újévi köszöntés alkalmával. Két utóbbi megjegyzés: 
T. Nemzeti Hírháló Szerkesztőség !

Érdeklődöm, hogy mi ez az "ÚJ.." irányváltás..?
Amikor -régen..- feliratkoztam akkor egészen másként szemlélték a világot..!
Az nekem szimpatikus volt.
Az új "szemléletben" miért nem fér össze a mostani országvezetés..?
Talán majd a libás.., a szarházi.., esetleg a hazudtunk éjjel.. stb. jobb lesz ..?

Tisztelettel, (...olvasó neve) 


Tisztelt Szerkesztők!
Kíváncsi leszek majd a tavaszi választások után, hogy kinek ,kiknek fognak szurkolni és kit fognak megkérdőjelezni. Addig pedig minden Orbán gyalázó cikket szeretnék nélkülözni , meggondolva, hogy törlöm az az egész Nemzeti Hírháló úgynevezett "igazmondását" véglegesen, azzal a már elhíresült mondattal ,hogy akinek itt nem tetszik az élet, a kűzdés, a talponmaradás minden területen,
a kifosztott meggyalázott és és nem Orbán által kiégetett országban, annak el lehet menni ebből az országból.Mondjuk Albániába vagy Bulgáriába, esetleg tudok még sorolni országokat, tisztelt Szerkesztők.

Jelentem, nem a Hírháló szemléletmódja változott, hanem az igazság követelése mentén a be nem teljesített hazug ígéretek és a további megszorító és nemzetellenes politika napi eseményeinek közvetítése látható. Ha ez nem egyezik az olvasó álomvilágával, arról nem a "szerkesztőség" tehet, nem nálam van a hiba! 
Sajnos azt hallani, olvasni mindenfelől, hogy teljesen ellehetetlenítik a magyarságot, életkörülményeit egyre szűkösebbre szabják, miközben szélesen kampányolnak a minden szép, minden rendben és fejlődik az országban tündérmesékkel. A hazudozás nem hogy megszűnt volna, hanem egyre szemtelenebb és bátrabb, hülyének nézik választóikat. Ennek eredménye a fentihez hasonló megnyilvánulás vagy más fórumokon való parttalan eszmecsere. 
Szerencsére azért egyre többen a régen felébredtek közé csatlakoznak és várják az igazi társadalmi-, vele a gazdasági megoldást. Több felől hallani építkező közösségeket, akik nem csak várják, hanem tevőlegesen is részt vesznek ennek az elcsalt rendszerváltásnak a helyrerakásában. Tudják, az elszabotált paktumos váltás óta nem volt igazi nemzeti érdekű hatalom, tudják hazugságból áll az egész politikum! Lásd pl. Tóth Zoltán József pomázi előadásának vágatlan felvételét:http://www.youtube.com/watch?v=D5hDXzW6kVA 
Hogyan veszi át a 2/3-ot az SZDSZ! avagy Szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig címmel! 
A továbbiakban is az eddigi igazságkeresés és bemutatás szolgálatában fog működni a Hírháló, ezt megígérhetem. Ahogyan az elmúlt 10 év működése során tapasztalhatták. 
Kovács János, a mindenes 
admin@nemzetihirhalo.hu 

Jogos az észrevétel ez nem egy FIDESZ -es fórum ahol csak arról beszélünk , hogy itt minden nagyon szép , és minden nagyon jó , és közben több ezren állnak sorban egy tányér levesért , mert az sem lett volna az ünnepi asztalom , ha a karitativ szervek nem osztottak volna meleg ételt . Köszönet minden rászoruló honfitársunk nevében , mert bizony vannak sokan akik meg sem tudják köszönni ezt a szolgáltatást , pedig rászorulnak. Ezekből a mélységekből kellene nekünk kiemelkedni , hogy a Svájci Frankos Uzsorás bankok ne tudjanak több családot tönkre tenni , és inkább égjen 20 bank fiók , de legyen az embereknek egy tál meleg ételre valójuk. Mert azt sehol nem lehetett hallani , hogy valamelyik bank finanszírozott volna az ünnepek alatt egy napi meleg ételt a rászorulóknak , megszokták , ők csak rabolnak uzsorások, égjen a bankjuk. 
A nagyon ideillő képet ismételten idézem: 



Eltűnt milliárdokra bukkantunk egy kiló cukorral 

Jenei Miklós 2014. január 2., csütörtök 07:46 Index 
Cukrot venni indultam a boltba, nyomozás lett belőle. A Sovereign olcsó, de a mögötte álló hálózatból eltűnő cégek, költségvetési csalás, hatalmas adótartozás, egy mindig időben lépő könyvelő, egy döbbenetesen fejlődő motorcsapat, vitorlások és egy titokzatos lakás tárul elénk. Akik ott voltak, nem tudnak semmiről, akik benne vannak, azok szerint minden rendben van. És vannak, akik tulajdonképpen benne sem voltak semmiben. 
Nem vagyok egy huszonkétezer fős szervezet, de néhány hete foglalkoztat a gondolat, melyek lehetnek azok a konkrét termékek, amelyekre egy ideje mindenki csak utalgat, amelyekről a volt NAV-os Horváth András 60 ezer oldal feljegyzést tárolt a szekrényében, és amelyekkel állítólag tömve vannak az áruházak. 
Az áfacsalt árukra gondolok: cukorra, lisztre, elektronikai termékekre, bonyolult, határokon átnyúló cégláncokon megutaztatott dolgokra, amik szinte olcsóbban kerülnek a polcra, mint amennyiért kijönnek a gyárból. Olyasmik ezek, amiket nap mint nap megveszünk, megeszünk, használunk, úgy, hogy közben nem is sejtjük: forgalmazóik milliárdokkal károsítják meg a költségvetést. 
Miközben például mindenki tudja, hogy a cukrok jelentős része áfacsaló láncból származik, konkrét márkákról, cégekről lényegében nem lehet hallani. Pedig elég végigjárni a legnagyobb áruházakat, hipermarketeket, diszkontokat, és keresni egy gyanúsan olcsó terméket. Majd visszafejteni a láncot. Az elgondolásig még minden simán is ment. 
A polcok szlovák királynője 
A boltokban sok a cukor és nagyon olcsó. Szlovák, lengyel, magyar termékek, némelyiken már a forgalmazó sincs rajta. Találtam olyat is, ahol a forgalmazót csak egy gmailes emailcímen érhetjük utol. Végül megállapodtam a dizájnjában kispolgári eleganciát sugárzó Sovereign nevű terméknél, zacskóján púpozott kanál cukorral. 
 
Egy kiló Sovereign cukor, zacskóján korona és púpozott kiskanál, ez a motívumvilág valamiért különösen kedvelt a cukros grafikusok körében. - Fotó: Potraviny.eu

A Sovereign nem egy hivalkodó márka, a cukrok között mégis kitűnik. Egyrészt azzal kelt feltűnést, hogy még a forgalmazó cég neve sincs rajta a zacskón, másrészt azzal, hogy 20-30 forinttal olcsóbb, mint néhány versenytársa. Szóval egyáltalán nem volt nehéz kiszúrni. 

A Tescóban 229 forintért árulják, a Lidlben most akciósan éppen 220 forint, és régebbi reklámújságokból látszik, a Sovereign mindig mindenhol a legolcsóbbak között volt. A csomagolásról sok minden nem derül ki, de az legalább két nyelven. Szlovákul és magyarul is rajta van a zacskón, hogy egy kiló kristálycukorral van dolgunk, amit egy Sovereign Slovakia s.r.o nevű cég gyárt, és valahonnan az EU-ból származik. 

Rákerestem a Sovereign Slovakia honlapjára. Itt azt írják, a cég 2009-ben alakult, elsősorban kristálycukor csomagolásával és értékesítésével foglalkoznak, termékük pedig "teljes mértékben kielégíti a cukorral szemben támasztott hagyományos igényeket". A hagyományos cukorigényeket kielégítő üzem Szlovákiában, Ekecs községben található, a magyar határtól 16 kilométerre, a Malookočská utcában. Kisebb netes kutatás után kiderül az is, az üzem egy MAJORBIZ INC. nevű Seychelle-szigetekre bejegyzett offshore cég tulajdonában van, az ügyvezető Ilona Ollé Agh. 

Hogy lehet ilyen olcsó?

Azt írják magukról, hogy a kristálycukrot Szlovákiából, illetve az EU-ból, például Magyarországról és Lengyelországból importálják, amit csomagolás után ismert nagy láncoknak adnak el Szlovákiában és Magyarországon. 

Termékük a Tescón kívül ott van a Penny Marketben és a Lidlben is, de honlapjukról és régebbi reklámújságokból látszik, korábban lehetett találkozni vele a Sparban, a Reálban, a Corában és számos más helyen. A beszerzési árat a Tesco kérdésemre nem árulta el, de nem lehet nagyon magas. Ha utánaszámolunk, nettó áron, vagyis az áfát nem nézve, a Tescóban 180 forint, a Lidlben 173 forint egy kiló cukor, és ezen már rajta van a kereskedő haszna is. 

Mennyiért adhatják el az itthoni láncoknak? És miért éri meg kiutaztatni a cukrot Szlovákiába csak azért, hogy ott becsomagolják? Hogyan lehet az, hogy miután elhozzák, még mindig olcsóbb, mint amit nem visznek ki? Sok kérdés felvetődik a cukrot forgatva. A csomagolás aligha jelent többet az árban 7-10 forintnál kilónként, elég nehéz elképzelni, hogy Szlovákiában annyival olcsóbb lenne a munkaerő vagy az alapanyag (papír), hogy ezért érdemes pluszbenzint, sofőrt, útdíjat kifizetni. 

A gyári, csomagolatlan cukor az unióban a legutóbb közzétett októberi adatok szerint átlagosan 688 euróba kerül tonnánként, ami egy kilóra vetítve nagyjából 207 forint. Az ár azóta valamivel csökkenhetett, vagy csak a régióban alacsonyabb, a környéken mindenesetre nagyjából 185-187 forintért vehetünk egy kiló gyári cukrot. Ezt onnan tudom, hogy magamat egy cukorkereskedő cég vezetőjének kiadva árajánlatot kértem heti 250 tonna kristálycukorra a régió cukorgyártóitól: Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból. Jó esély van arra, hogy a Sovereign is ezek közül vásárol valahol. 

Nem minden gyártól jött válasz, de a beérkezett árajánlatok alapján úgy tűnik, nagy különbségek nincsenek: 619 euró/tonnánál, vagyis nagyjából 185 forint/kilónál olcsóbban nem találtunk cukrot. És erre az árra még rájön a szállítás, csomagolás, raktározás költsége, a kereskedő haszna, meg még ki tudja mi minden. Akárhogy is számolunk, a 173 forintos nettó polcár több mint furcsa, de már a 180 forint is nehezen értelmezhető, 5-10 forinttal olcsóbb, mint amennyiért én kaptam volna a gyárból.

A rejtélyes cég nyomában

Hogyan jut el a cukor a Sovereign Slovakia csomagolóüzeméből a magyar áruház polcaira? Ezt kideríteni már egy fokkal nehezebb vállalkozás, mint cukrok között nézelődni vagy árajánlatot kérni valós heti cukorfogyasztásom kétszázezerszeresére. 

Mivel a csomagoláson a beszállítóra vonatkozó információt nem találtam, egyetlen esélyem az volt, hogy valamilyen nyomra bukkanok a céges adatbázisokban. A Céginfo.hu-n és az Optenben a Sovereign névre rákeresve cégek sora jön elő, ezek közül több felszámolás alatt áll, a találatok közül pedig több cukorkereskedelemmel is foglalkozik. (Van néhány szintén Sovereign nevű cég, amelynek semmi köze nincs a cukorhoz, egyik például tolmácsolással, fordítással foglalkozik.) 

Alaposan átböngészve a cégek adatait és beszámolóit, kiderül, a cukros cégek között a Sovereign néven túl jó néhány közös pont akad. Több közülük a cukron kívül jármű-kereskedelemmel is foglalkozik, csaknem mindegyiknek akadt már problémája az adóhivatallal, majdnem mindegyik cég székhelyét ugyanarra a III. kerületi címre jelentették be, és nevükön kívül közvetlenül nem kötődnek a szlovák csomagolóüzemhez. 

Csalás csalás hátán

Az egyik cég például SDA Sovereign Distribution AG Magyarországi Fióktelepe néven futott, 2010 elején alakult. A három főt foglalkoztató, a cukor mellett jármű-kereskedelemben is utazó céget egy III. kerületi, Farkastorki utcai társasházba jegyezték be. A Farkastorki utca egy erős kaptató az Eurocenter fölött Óbudán, a földszinti lakás postaládáján egymást érik a cégtáblák. 

A vállalkozás neve még mindig kinn van a ház kerítésén, pedig a céget már megszűntnek nyilvánították, és eltiltották a működéstől. Hogy miért? Mert a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást állapított meg. 

A fióktelep 2013-ig működött, februárig Matisz Szilvia, majd később Begai Péter képviselte, tulajdonosa pedig egy SDA Sovereign Distribution AG nevű liechtensteini offshore vállalat volt. A cég 2010-ben volt a csúcson, háromnegyed év alatt 2 milliárd forint volt a forgalmuk, néhány milliós eredményük után pedig kevesebb mint 800 ezer forint adót fizettek. És közben 1,1 milliárd forint tartozást halmoztak fel. 

A csaló céget azonban hiába iktatták ki, a cukorkereskedéssel foglalkozó Sovereign név és a cukor nem tűnt el a magyar piacról. 2011-ben ugyanis megalakították a két főt foglalkoztató a Sovereign Brand Food Distribution Kft.-t, az ügyvezető idén februárig Matisz Szilvia, majd utána Begai Péter, a székhely pedig ezúttal is a Farkastorki utcai társasház földszinti lakása. 

Az Optenben a Brand Foodnál mindössze két hónap tevékenységéről találtunk számokat, de azok nem akármilyenek: néhány hét alatt több mint 400 millió forint forgalmat és 500 millió forint kötelezettséget tüntettek fel. A cégbíróság, akárcsak a másik céget, ezt is eltiltotta a működéstől, megszűntnek nyilvánította idén szeptemberben. A NAV hátralékkezelési osztálya végrehajtást rendelt el, a cég adószámát törölték. 

Az ember, aki ott se volt

Matisz Szilvia egyébként könyvelőként hirdeti magát, így sikerült kis utánajárással a telefonszámát is kiderítenem, harmadszorra hívtam, mire sikerült vele beszélni, háttérben gyermeksírás. 
Amikor a cégek adótartozásáról, költségvetési csalásról kérdeztem, azt mondta, erről semmit nem tud. Bár korábban csakugyan ő vezette a cégeket, azóta elment szülni. Hogy távozása után mi történt, azt nem tudja, de tulajdonképpen nem is érdekli, nem foglalkozik ezzel az egész üggyel. (Matisznak mellesleg a NAV listája szerint szeptember végén 10 millió forintnál nagyobb adótartozása volt.)

Viszont Begai Pétert - a férfit, aki Matisztól átvette a céget - nem sikerült elérnünk. A cégadattárból kiderül, a 63 éves, budapesti lakcímű Begai összesen tizenhárom vállalkozásban volt érdekelt különböző iparágakban, ezek többsége már nem működik. 

A NAV tehát folytatta fáradhatatlan, komótos küzdelmét a Farkastorki utcaikkal, de a megszüntetett cégek helyébe újak léptek. Az ismert lakásba bejegyeztek egy újabb szereplőt: a Tull Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t. A cég nevében a Sovereign név ugyan már nincs benne, de a kapcsolat egyértelmű. 

Akárcsak a másik cégnél, először itt is gépjármű-kereskedelem volt a fő tevékenység, később a fuvarozás. A cukorkereskedelemmel csak idén tavasszal kezdtek el foglalkozni a céges papírok szerint. A Tull Trade tulajdonosa és ügyvezetője nem a többi cégben is előkerülő Matisz vagy Begai, hanem egy Esztocsák Sándor nevű férfi. 

Ő pedig újra elvezet minket a Sovereign cégig. Esztocsák ugyanis már ügyvezető volt egy jelenleg végelszámolás alatt álló Renovatio Sped nevű cégben is, amelynek az egyik tulajdonosa a Souvereign Slovakia volt, majd később az SDA Sovereign Distribution AG. 
 
A Farkastorki utcai ház

Nahát ez a villa akár az olajmaffiás Draskovics villája is lehetne, vagy neki is van még egy pár villája , hogy ha az egyiket a nép felgyújtaná a család csak átköltözne a rejtett tartalékba , Mert . Hogy is szólt a cirkuszi poén ,, van másik , és már elő is húzták a másik hangszert ,, itt persze a másik villa a szereplő, míg a búsmagyarokat kilakoltatják , és a zsidó maffiózók ráteszik a kezüket az elárverezett házakra szarért , húgyért jutnak hozzá a 20 – 30 milliós házakhoz , és a tulaj fizetheti tovább a tartozást arra a lakásra mely már nem is az övé . Ugye okos a zsidó , levágja a magyar családokat , és levágja a betelepülőket is , mert nekik már felújított áron értékesíti az ingatlant , feltéve , ha addig valaki fel nem gyújtja az egészet, hogy a maffia egyszer már pórul is járhatna , hisz nem a zsidóké még ez az ország . Oroszország is a felperzselt föld taktikáját alkalmazta amikor rájuk támadtak , és bizony egyszer sem tudták elfoglalni a hazájukat . Vállaszatok taktikát, hogy ez az ország megmaradjon magyar országnak , és a betolakodók jobbnak lássák , azt az utat , hogy el kell hagyni ezt az országot , mert a végén semmijük sem marad csak az a ruházat ami éppen rajta van . Ugye , hogy meg lehet csinálni , csak össze kell fogni , és az ilyen olajmaffiás Draskovicsok már itt is hagyják az országot.

Motoros Guszti és a havi 23 ezer

Amikor Esztocsák Sándor, alias Guszti nem cukorban utazott, a motorversenypályán töltötte az idejét, a Sovereign által támogatott dragbike csapat közelében. Egy két évvel ezelőtti cikkben Tóth Zoltán motorversenyző, a Sovereign első versenyzője, úgy mutatta be Esztocsákot, mint aki a csapat tagja, a gumiban méri a légnyomást, és meghúzza a csavarokat. (Ha valaki nem tudná, a dragbike egy furcsa versenymotor farokkal, amivel aztán akár 320-ig gyorsulnak a pályán.) 

A cukrozó Tull Trade beszámolójából egyébként kiderül, a cég árbevétele 2012-ben 551 millió forint volt, ennek túlnyomó része belföldi értékesítés. A hatalmas árbevétel ellenére csak egy ember dolgozik a cégnél, alighanem maga Esztocsák. Ő sem került sokba a cégnek, bérköltségre a beszámoló szerint csak 281 ezer forint ment el egész évben, ez mindössze havi 23 500 forint. 

És hogy miért jött létre a Tull Trade? Esztocsákék ezt a beszámoló kiegészítő mellékletében így próbálják mindenki számára világosan konkretizálni. 
A társaság létrehozásának fő célja, hogy a meglévő erőforrások optimális kihasználásával és a szinten tartáshoz szükséges fejlesztésével a gazdálkodás hosszú távon jövedelmezően, a piaci igényekhez igazodóan működjön.

Jelentsen ez bármit is a cukor nyelvén, annyi biztos, a Tull Trade idén nyáron már a NAV látókörébe került, a legfrissebb, decemberi adatok szerint pedig végrehajtási eljárás is indult a cég ellen. És hogy hogyan köthetőek össze ezek a vállalkozások a szlovák csomagolóüzemmel? 

Rujp, akinek bejött az élet

A kapocs Rujp Jenő, a motoroscsapat vezetője. A balatonvilágosi lakcímmel bejelentett vállalkozó tavalyig egy Sovereign Racing Team Kft. nevű cég ügyeit vitte, a céget szintén a Farkastorki utcába jegyeztek be. A cég tulajdonosa ugyanaz a liechtensteini offshore cég, mint a Matisz-féle SDA Sovereignnek. 

És Rujp szerepel tulajdonosként a Sovereign Brand Food Distribution s.r.o. nevű szlovák cégben is, amit 2011 szeptemberében alapítottak. A vállalkozás címe pedig Ekecs, Malookočská utca. Történetesen ugyanaz, mint a szlovák csomagolóüzemé. 
 
A Sovereign és a dragrace


Kristálycukor és funky
Érdekes mellékszál a Sovereign történetben, hogy még a Garami Funky Staff nevű zenekart is támogatják, az ő segítségükkel készült el az együttes kék-fehér jelmeze is.

A motoroscsapat tulajdonosa, Rujp amúgy nem csak Esztocsákot ismerheti, kétségkívül ismeri Matisz Szilviát is, legalábbis egy néhány évvel ezelőtti fényképen még együtt boroztak az Egyesült Államokban egy motoros eseményen. 

A 39 éves Rujp Jenő a cégadatbázis szerint már korábban is jó pár cégben volt érdekelt, főleg fuvarozásban, kereskedelemben utazott. Egykori cégeinek túlnyomó része ma már felszámolás alatt áll, egyik több mint 100 millióval tartozik az adóhatóságnak. 
 
Sovereign cégek és a köztük lévő kapcsolat

A Sovereign kristálycukor a dragbike-on kívül egyébként támogat egy vitorláscsapatot és egy funkyzenekart is. A dragbike-csapat pedig megdöbbentő módon fejlődik: külföldi versenyekre járnak, amerikai sztárversenyzőket fizetnek. Érdemes megnézni a Sovereign Racing Teamről készült PR-videót, és vezetőjével, Rujp Jenővel készült interjút. (Sajnos nem lehet beágyazni, de videó a cikk közepén, interjú 3:50-től.) 
Az élet a legnagyobb rendező
Kérdés: Jenő, tavaly ez a csapat még egy sátorral, Tóth Zolival és egy motorral jelent meg Kunmadarason, ehhez képest idén van busz, sátor, több motor, három motor, ebből kettő külföldi versenyzővel, egy magyar versenyzővel. Ezt jól összehoztátok! Hogy jött ez így össze?
Válasz: Az élet a legnagyobb rendező vallásom szerint.

Tiszta, mint a cukor

Érdekes, hogy tavaly december 13-án a NAV hátralékkezelési osztálya a Sovereign Racing Team ellen is végrehajtási eljárást indított, tavasszal azonban a céget átnevezték Sovereign Sugar Hungaryre, a címét megváltoztatták, és a végrehajtást törölték - alighanem kifizették a tartozást. Rujp Jenő kilépett a cégből, és átadta a helyét egy Bognár János nevű férfinak. Rujp tehát már egy makulátlan cégből távozott, hivatalosan működő magyar cége most nincs is. 

És a Sovereign Sugar Hungary lett az a cég is, amelyik hivatalosan most a Sovereign cukrot forgalmazza, tudtuk meg a szlovák csomagolócégnél érdeklődve. "A cég rendesen bejegyzett, magyarországi adószámmal és székhellyel teljesen szabályszerűen működik" - sietett leszögezni Köves András, aki a cég tanácsadójaként mutatkozott be a telefonban. Egyből ő hívott vissza, amikor a szlovákiai cégnél levélben érdeklődtem a forgalmazóról. Köves elmondta, a cégnek és neki formálisan magához az üzemhez nincs köze, de mivel ismeri az ott dolgozókat és a cukoripart is, ha kérdeznek valamit, szívesen segít. 
Köves azt mondta, nem tudja, hogy melyik céget, mikor, hogyan nevezték át, szerinte a lényeg, hogy ez a forgalmazó cég teljesen szabályosan, megbízható módon működik. Noha erről tulajdonképpen nem kérdeztem, Köves András hangsúlyozta, nem csalnak adót, teljesen tisztességes módon működnek. Tudna olyan céget mondani, amelyik csal, de nem mond. Ezekkel a dolgokkal vigyázni kell. Az újságírónak is oda kell figyelnie miket ír le, intett Köves, aki tudja, hiszen egyetem alatt ő is írt újságot.

A Tesco és a Lidl figyel a beszállítóira

Mi bomlott tehát ki egyetlen zacskó olcsó cukorból? Egy offshore cég alá bejegyzett szlovák csomagolócég, egy szlovák disztribútor, több magyar nyelvű Sovereign nevű cukorkereskedő cég, amelyik tulajdonosi vagy személyes szálakon mind egymáshoz köthető, forgalma többnek százmilliós, néhánynak milliárdos volt, ezek közül időközben nagy értékű költségvetési csalás és adótartozás miatt néhány már megszűnt. 

A mostani cukorforgalmazó a cégadatbázis alapján csak idén október óta foglalkozik fő tevékenység szerint cukorkereskedelemmel, a vállalkozás ellen nem folyik NAV-eljárás. Azt tehát semmiképp nem jelenthetjük ki, hogy aki most Sovereign cukrot vásárol a nagy áruházláncokban, áfacsalt cukrot vásárol. Mindössze azt, hogy a magyar Sovereign cégek közül korábban már többet elmeszelt az adóhatóság, a cukor kiskereskedelmi ára pedig meghökkentően alacsony. 

A beszállító cég tisztaságát hangsúlyozta a Tesco is, amikor a Sovereignről kérdeztem. Azt írták, a szállítókról hivatalosan beszerezhető információkat rendszeresen ellenőrzik. Az áruházaiban árult Sovereign kristálycukrot egy magyarországi székhellyel, magyar adószámmal rendelkező cégtől szerzik be. Nem feltételeztem mást, így nem is kérdeztem, de a Tesco azt is írta, az árut ők minden esetben csak számla ellenében fizetik ki. 

Kérdeztem tőlük, hogy a NAV-tól megkeresték-e már őket a Sovereign cukor miatt, de azt írták, erre csak az adóhivatal tud válaszolni. Természetesen megkérdeztem a NAV-ot is, de nem kaptam választ. (És nem csak erre nem: a Sovereignnel kapcsolatban egyáltalán nem.) 

A Lidlt és a Penny Marketet is megkerestem. Őket egyebek mellett arról kérdeztem, szerintük nem furcsa-e, hogy ilyen sűrűn váltakoznak a cukor forgalmazó cégei, illetve hogy beszállítóikat szokták-e ellenőrizni. 

Választ csak a Lidltől kaptam. Közölték, folyamatosan ellenőrzik beszállítóikat, de nincs információjuk arról, hogy a cukor áfacsaló vállalatokon keresztül érkezne hozzájuk. 

A Sovereign beszerzési árát nem árulták el, de szerintük nem gyanúsan alacsony. A sűrű cégváltásokra vonatkozó kérdésemre azt válaszolták: "A Lidl Magyarország minden beszállító partnerével hosszú távú együttműködést igyekszik kialakítani." 

Kapcsolódó 
   NAV: Horváth András soha nem volt adórevizor 
   Puhulnak a szocialisták, nyomul az LMP 
   Egyesülnek a bilit kiborító fideszesek 
   Ilyen, amikor eljár a NAV 
   Másnak is feltűnt az áfahiány 
   Névtelen NAV-os: Fejenként 341 milliót hozott a megszüntetett igazgatóság 
   Zöld mappában az egész NAV-botrány 
   NAV-botrány: az ÁSZ nem szirénázik 
   Horváth: a Fidesz már 2011-ben tudott az áfacsalásokról 
   A Fidesz nem hallgatja meg Horváth Andrást 
   Itt a névsor: ők akarnak NAV-vizsgálóbizottságot 
   Újabb adóellenőr vádolja a NAV-ot 
   Varga: Adótisztviselő ne politizáljon 
   Ezért nem vizsgálhatja az ellenzék a NAV-botrányt 
   Borul a NAV-os dominó? 
   Horváth lemondatná a NAV vezetőit 
   Feljelenti a NAV a kipakoló ellenőrét 
   Rogán: Az ügyészség vizsgálja ki a NAV-os ügyet 
   A maffia érdekeit sértem, a NAV is benne van 


Magyarország és az Illuminati - Dr. Tóth Zoltán József



Egy milliárdos áfacsaló a Karib-tengeren sütteti a hasát 

Fülest kaphatott egy magas beosztású adóhivatali tisztviselőtől F. Attila, aki cégcsoportján keresztül két és fél milliárd forintnyi adót csalhatott el, írja a Figyelő. Az adócsalót emberölési kísérlet miatt első fokon három és fél évre ítélték, de valamiért nem tartóztatták le, most pedig valahol a Karib-tengeren nyaralhat. 

A Figyelő értesülései szerint a NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát. 

A lap úgy tudja, hogy F. Attila nagyban utazott: két és fél milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Egy általa (is) kreált cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar üzletek - többnyire hipermarketek - polcain az után kötöttek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket. A hamis számlákkal nem kevesebb, mint két és fél milliárd forintnyi áfát csaltak ki. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói még nyáron csaptak le a társaságra Komárom- Esztergom megyében. A nagyszabású akció során egyszerre jelentek meg több helyszínen, a kamu cégek strómanként működő ügyvezetőit lekapcsolták, és utóbb vallomásra bírták. Csak a főkolompost, F: Attilát nem sikerült előállítani. Most már egyre több jel vall arra, hogy fülest kaphatott, írja a Figyelő. 

F. Attila bűnlajstroma egyébként kivételesen gazdag. Emberölési kísérlet miatt első fokon 3 év 6 hónap börtönre ítélte a bíróság, de sokak nem kis meglepetésére nem helyezték előzetes letartóztatásba. A Fővárosi Ítélőtábla rendelhette volna el az előzetes letartóztatását, de ilyen kényszerintézkedésről nem döntött. A Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak általánosságban elmondta, ilyen súlyú elsőfokú ítélet után nem jellemző, hogy előzetes letartóztatásba helyeznék a vádlottat. Akit hosszú, netán életfogytiglan tartó börtön fenyeget, azt inkább rács mögött tartanák, mert neki nem lenne veszítenivalója, szökne, ha tudna, magyarázta a szóvivő. 

Ez annak az ismeretében furcsa, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat, 13 gyanúsítottat már kihallgattak, egy ember előzetes letartóztatásban, három pedig házi őrizetben van, de F. Attila nyomát bottal üti a hatóság. 

A másodfokú tárgyalás 2014 tavaszán veszi kezdetét. 

F. Attila ellen egyébként egy másik bírósági eljárás is folyik, több mint százmillió forintos, nem adózással összefüggő csalás miatt. 

F. Attila házába is bejutottak az adóhatóság munkatársai. Akkor derült fény arra, hogy sem víz-, sem villanyóra nincs felszerelve, vagyis az áramot és a vizet fizetés nélkül használta a csalárd céghálózat egyik szervezője. (Áramlopás miatt fel is jelentették.) A garázsban 16 autó állt, köztük sok luxusautó, összesen 400 millió forintot érnek a NAV szerint. 

Miami és Dominika. Ez az a két hely, ahol a felsőbb kapcsolataival szívesen hencegő F. Attila addig is előszeretettel tölti napjait. Pillanatnyilag az élet napos oldalán van, de ez már nem mondható el egyik felsőbb kapcsolatáról, T. Zoltán alezredesről, aki már hűvösre tettek. A Figyelő úgy tudja, hogy a NAV magas rangú tisztje nyomozati ügyekről adott ki információkat F. Attilának és társának, R. Barnabásnak, amiért busás jutalmat várt el. 


JABIL, a kormány stratégiai partnere - ígéretes 2014-es borsodi körkép 

2014. január 02. - 10:47 Jövőnk.info 
Pont a Karácsony felfokozott forgatagában tömeges elbocsátást jelentett be a kormány egyik kiemelt munkahelyteremtő stratégiai partnere, a tiszaújvárosi JABIL Circuit vállalatcsoport. 

Belső információink szerint közel 700 embert bocsátottak el az ünnepi időszak alatt! Éppen annyit, amennyi ember foglalkoztatására 2011-ben támogatást igényeltek (6milliárd forintot) és kaptak is. Csakhogy a támogatás határideje lejárt, így jobb híján szélnek eresztik a dolgozókat. Pedig a kormány úgy állapodott meg az amerikai cégcsoporttal, hogy a pályázat lejárta után is a cég megtartja munkavállalóit. Mint megtudtuk, mivel folyamatosan csökken az üzem megrendelési rátája, így várhatóak lesznek további leépítések is. A kormány jól választott még a bekerülés idején, a statisztikák javítására! Mára viszont kifulladni látszik a Munkahely-teremtési ütemterv! Vajon, akkor szerződés-szegés jogcímén nem kellene visszakövetelnie az államnak a "befektetett" 6milliárd forintot? Ez nem minősül kötelezettség-szegésnek? 
Az alsózsolcai telepükön szintén elengedtek 1300! embert január 1.-vel! Itt a szebb napokon még 8000 fő teljesített "munkaszolgálatot"! Mára alig 3000 dolgozója van a részlegnek, hozzáteszem a mai gyártástechnológiai elvárásokhoz képest elavult gépsorokkal. Tehát volt legalább minimális fejlesztés? Nem volt! Gyarapodás? Hogy is ne! Akkor...mi lesz, gyerekek? 
Meddig feszegessük...? 
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.infó
MNA Észak-Magyarország
 
Kapcsolódó: 
   Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Jabil Circuit (+videó) 
   Orbán jobban teljesít: kivándorol az ezredik ápolónő 

Mire jó a kétharmad? 
Ángyán nagykutyákat talált a földbérlők között 

2014. 01. 03. 07:33 ORIGO 
Elkészült Ángyán József legújabb, az összes megyére kiterjedő jelentése az állami földek bérbeadásáról - írta a Népszabadság. A volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint a rendszert a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemzi. Ángyán szerint néhány kormányhoz közel álló "nagykutya" kapta a legnagyobb földterületeket. 
Ángyán József - korábbi megállapításait megerősítve - arra a következtetésre jutott, hogy sok nyertes pályázó jut kicsike földterületekhez, és kevés "nagykutya" osztozik a zsírosabb falatokon - írta a Népszabadság. 
A több mint háromszáz oldalas tanulmány az ország valamennyi megyéjét megvizsgálva térképezi fel, melyik régióban kik jutottak jelentős állami földekhez, és milyen, a kormányhoz vagy egyes tagjaihoz közel álló társaságok, személyek nyerték el a haszonbérleti pályázatok "legzsírosabb falatjait". 
Az elemzés megállapítja, hogy Magyarországon 2013. szeptember 1-jéig pályázati úton 1582 állami birtokot adtak bérbe: ezek összterülete meghaladja a 32 ezer hektárt, értékük pedig az 555 ezer aranykoronát. Az egy érdekeltségre jutó átlagos területnagyság 35,2 hektár, ez azonban jelentős szórást mutat, ha egyenként vizsgálják a megyéket. 
Míg ugyanis Csongrádban 133, Fejérben pedig 83 hektár esik átlagosan egy pályázóra, addig Vas megyében ez az érték alig 9, Tolnában pedig mindössze 7,5 hektár. A bérbe adott területek nagyságát és földértékét illetően Fejér megye vezeti a sort, majd Borsod, Veszprém és Békés következik: e négy megyében található a pályázati úton eddig bérbe adott területek csaknem hatvan százaléka. 
Alsóház és felsőház 
Ángyán József elemzése szerint a nyertes érdekeltségek és pályázók "alsóházi" népes csoportja, mintegy 460 pályázó (a nyertesek majdnem fele) tíz hektárnál kisebb területhez jutott, és az összes aranykorona-értéknek csupán 8,3 százalékát, az összes területnek pedig mindössze 7 százalékát tudta bérbe venni. 
A "felsőházi" szűk, kis létszámú csoportot viszont alig 14 érdekeltség (1,5 százalék) 39 pályázója (3,9 százalék) alkotja. Ennek az "elit csoportnak" minden egyes tagja 300 hektár feletti területhez jutott, és együtt az összes aranykorona-érték 28 százalékát és a területek harmadát megszerezték - állapította meg a képviselő. 
Közülük hat cég Borsodban, négy Fejérben, kettő Veszprémben, egy-egy pedig Csongrád és Somogy megyében található - összegzi a tanulmány. Ebben a "felsőházi csoportban" van például Ángyán szerint Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester családtagjaival és cégével - írta a lap. 
Ángyán József azt is közli a jelentésben, hogy a pályázati úton elnyert területeken túl a 14 legnagyobb érdekeltség pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további 495 állami földrészlet bérleti jogát is megkapta a földalaptól. Ezek összterülete és egyéb jellemzője azonban nem ismert, mert a Nemzeti Földalapkezelő a területre vonatkozó, illetve a szerződési feltételeket illető információkat Ángyán József szavai szerint nem hajlandó nyilvánosságra hozni - írta a Népszabadság. 

Nem reklám, csak tájékoztatás! 
Múzeumpedagógiai programajánló 2013/14 

2013. augusztus 17. Holokauszt Emlékközpont 
Elkészült 2013/14-es múzeumpedagógiai ajánlónk, mellyel a pedagógusok egész éves oktatási és nevelő munkájához kívánunk segítséget nyújtani. Gazdag programválasztékkal, kihelyezezett foglalkozásokkal és kiállításokkal, diáktárlatvezető képzéssel, a MÁV-nak köszönhetően ingyenes utazással várjuk a hozzánk látogató iskolai csoportokat. 
A Holokauszt Emlékközpont múzeumpedagógiai programjaira 2004 óta több mint ötvenezer diák és több száz pedagógus látogatott el. Kínálatunkban a magyar holokauszt történetét bemutató állandó és időszaki kiállítások tárlatvezetése mellett modulszerűen összeállítható, a tanárok igényeihez és a tanulók korcsoportjához igazodó, térítésmentes foglalkozásokat ajánlunk a 12-18 éves korosztálynak. Programjainkat úgy állítottuk össze, hogy sok közülük nem csupán az Emlékközpontban, hanem a fogadó oktatási intézményben is megrendezhető. 
Az Országgyűlés idén meghozott határozata alapján (66/2013 OGY) a kerettanterv ajánlásként írja elő minden köznevelési intézményben tanuló magyar fiatal számára a Holokauszt Emlékközpont meglátogatását. 
Jelentős kedvezményünk, hogy a vidékről vonattal hozzánk kiránduló csoportok, előzetes bejelentkezést követően (keddtől péntekig) ingyenesen utazhatnak az Emlékközpontba. A programajánlóban szereplő foglalkozások egész évben az intézmény nyitvatartási idejére - keddtől vasárnapig 10-18 óra között - kérhetők (a fogadó oktatási intézményekben előzetes egyeztetéssel más időpontok is lehetségesek). Jelentkezni a honlapunkon található űrlap>> kitöltésével, vagy a programajánló végén megadott elérhetőségeken lehet. 
(...) 
Kapcsolódó: 
   Újabb csodálatos holotúlélő-sztori, ezúttal Korda (Klein) Györgytől - jöhet a kárpótlás 
Milan Mitrovic megosztott egy fényképet 
FIGYELEM!!! 
Az egyiptomi forradalomkor a Muzulmán Testvériségnél találtak rengeteg Mossad iratokat a székházukban. Akkor ezeket az anyagokat mindenhol megosztottam. A kuruc.info azóta is "puccsnak" minősíti a hadsereg lépését. Emlékeztetőül írom, hogy Morsit Amerika és Izrael segítette a hatalomba. 
Egy újabb információ szerint a Muzulmán Testvériség soraiban hemzsegnek a Mossad ügynökök akik segítik a felfordulást Egyiptomban. Ilyen az a kettős állampolgárságú (amerikai , izraeli) ügynök aki most bukott le Egyiptomban. Az izraeli hadseregben is szolgált. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy kik segítik és kik állnak a Muzulmán Testvériség mögött. :):):) 
Facebook 
Két videó a zsidó ügynökről... 
http://www.youtube.com/watch?v=RFERBzIxEm0 
http://www.youtube.com/watch?v=SuffRGOId74 

Marranó kukacok a Vatikán Almájában - Zsidó születésű papok a II Vatikáni Zsinat filoszemita reformjai mögött 



2013. május 22., szerda kitalaltujkor.blog 
Meghalt Vermes Géza, a kumráni tekercsek és Jézus történelmi alakjának világhírű kutatója. Izraeli(ta) olvasóim egy része talán kegyeletsértőnek is találhatja, hogy ennek kapcsán hova fogok kilyukadni a bejegyzésben, de azt gondolom, hogy egy 89 éves ember halála nem tragédia, szép kort élt meg, még ha a végére sok szenvedéssel járó hosszú betegség is jutott, amiért együttérzünk vele (illetve emlékét megőrizzük - én itt a magam módján...). Hazánk szakmai körökben világhírűvé vált szülötte életműve alapján egyértelműen a szerencse fia volt, többszörösen megadatott neki, hogy kivételezett lehessen: 
- zsidó létére katolikus pap lett 
- katolikus pap létére többször nősült 
- makói születésű létére nagyon közel állt Jeruzsálemhez! :-) 
A bejegyzés végére látni fogjuk, hogy az elméleti munka mellett még milyen Nagy Küldetésben is megadatott a részvétel lehetősége e neves kutatónak. 
Igazából a jelen bejegyzésre, ami részben felfrissíti korábbi bejegyzések információit is, már korábban viszketett a billentyűzetem. 
 
alázatos szolgája...

Egyrészt, mert a sok szempontból látványosan formabontó Ferenc pápa látványosan nem formabontó módon halad tovább a II Vatikáni Zsinat utáni elődjei útján, az Egyházat és tanítását "Idősebb Fivéreink" elvárásaihoz igazító úton, másrészt, mert egyre gyakrabban botlok a "grassroots" szinten ennek egy feltűnő, bizarr jelébe. 

Az utóbbi időben többször hallottam a helyi katolikus templomban, illetve az egyházmegyei katolikus rádióban (ami egy egész jó kis rádió, nem a maffiózó Rydzyk agymosó szektás Mária Rádiójának stílusában) a zsidók legfőbb imáját, a minden reggel és este elmondandó Smá Jiszráelt énekelni. 
 
A Smá Jiszráél az izraeli államiság szimbóluma is - kezdőszavai a Knesszet Menóráján (napkorong és Ouroboros társaságában...)

Az új pápa is elsők között találkozott rabbikkal és vezető izraeli politikussal (a világfelvásárlásügyi felelőssel), ami már egy idő óta az új állami és egyházi vezetők szinte rituális beiktatási ceremóniája. A katolikus szószékekről és vatikáni sajtókonferenciákról dől az Izraelbarát és zsidóbarát propaganda, a II Vatikáni Zsinat óta, melyen a teológiából és liturgiából radikálisan kigyomlálták a Választott Nép érzékenységét netalán sérteni képes elemeket, a hivatalos egyház nyíltan filoszemita és elítéli a zsidó vallással szemben kritikus ordas eszméket, illetve azok képviselőit. 

Korábbi, Santo Subito (A zsidó pápa) c. bejegyzésemben már idéztem, hogy a Vatikán e nyílt filoszemita irányvonala, illetve annak látványos külsőségekkel való rendszeres kinyilvánítása a származásilag is Izrael felé elkötelezett II. János Pál pápasága idején alakult ki, ő volt az első pápa, aki egy zsinagógába látogatott és az első, aki imádkozott a jeruzsálemi Siratófalnál és zsidó szokás szerint imája szövegével cédulát dugott a fal résébe. 

(A fentebbi képen a zsinagóga előtt barátját és rokonát üdvözlő Elio Toaff akkori római főrabbi tényleg érdemdús ember, ugyanis ő nemzette Ariel Toaff történészprofesszort, mellesleg szintén rabbit, a Vérhúsvétok című, a zsidó rituális gyilkosságokról írt, őszinteségével botrányt kiváltó könyv derék szerzőjét.) 
E jelenség kapcsán egyből felmerül a kevésbé konformista megfigyelőben a kérdés, hogy vajon a korábbi "viszályban levő felek" békülése keretében megköveteltek-e a katolikus egyház vezetői bármilyen viszonossági lépést a zsidó vallás képviselőitől, akikkel az utóbbi időben szertartásos rendszerességgel mutatkoznak együtt, hogy vajon a zsidóknak is hozzá kellett-e igazítaniuk teológiájukat és liturgiájukat a keresztények érzékenységéhez, nekik is ki kellett-e gyomlálniuk ezekből a "goj"-ellenes elemeket és hogy milyen gyakran imádkozzák a zsinagógákban a Miatyánkot? Vagy ez az egész "békülés" egy egyoldalú fegyverletétel a katolikus egyház vezetése részéről egy továbbra is elszánt ellenség előtt? 
A bejegyzés folytatása. 
Természetesen a kérdésem retorikai, sugallja a választ, kapásból egy példa arra, hogy a zsidó fél az előtte való állandó hajbókolást nem viszonozza hasonló, vagy csak korrekt hozzáállással: 
Friss hír (bár a fősodor médiumokban nem láttuk...), hogy szentföldi keresztény egyházi vezetők az izraeli rendőrség papokkal és keresztény zarándokokkal szembeni brutalitása ellen tiltakoznak (ezek szerint a lentebbi szinteken még vannak partizánháborút folytató bekerített egységeink, akik szóvá merik tenni a judaista-cionista agressziót). 
Izraeli biztonsági erők keresztény papokkal szembeni brutális bánásmódja 
Keresztény vezetők tiltakoznak az izraeli rendőrség zarándokokkal szembeni rossz bánásmódja ellen a Szent Sír templomában 
A jelenség nem egyedülálló, a téma iránt minimálisan érdeklődők jól tudják, hogy a zsidók világszerte milyen agresszívan viszonyulnak a "gojokhoz", köztük a keresztényekhez, azon belül a katolikusokhoz is. 
A judaizmus viszonya a kereszténységhez: az AGRESSZIÓ

Az izraeli Haaretz cikke 2004-ből (amikor már régóta filoszemita volt a katolikus egyház és sok más keresztény felekezet is): 
"A jeruzsálemi keresztények azt akarják, hogy a zsidók szüntessék be a leköpködésüket" 
(...) 
És ezek fognak ide betelepülni Orbán cimborái , itt vajon kit köpködnek le , és meddig . És ez még a Likud fajta , Orbán testvér pártja , hollókosztos Rizsa Áronok kik nem lönek csak köpködnek .
Akkor inkább már az elnyomott Palesztinokat fogadjuk be őket úgy is kiszorították otthonaikból és koncentrációs táborba kényszerítették őket , és a fasiszta zsidó nép a börtönőrük , kik kődobálásért is halállal fizetnek . A német fasiszták is humánusabbak voltak , pedig a hollókosztosok igencsak bemocskolták őket.







Baranyai Imre: (Facebook) Shalom! 
..hej, de szép reggel!... Mága Zoli húzta a fülembe, a "hanuka" c. zeneművét...át kapcsoltam..mit ad Isten, a pannoniás túrázó fiúk, éppen a Tokaj melletti zsidó temetőt járták be... majd átvonultak, hogy megcsodálják a "mádi zsinagógát", amely mellett egy talmud iskola is működött... a zsidók, 56 után elhúztak onnan, így hamarosan leamortizálódott.... de sebaj, a "rendszerváltó" népképviselet, 2004 vagy 7-ben, nem sajnálva a pénzt, fáradságot, helyre hozatta... immár teljes pompában, eredeti állapotban látható... 
...úgy látom, hogy a műsor szerkesztők, már otthon vannak!! 


A Kormányzati Információs Központ reagálása a MAZSIHISZ közleményére
2014. január 2. 17:52 kormany.hu 
A Kormány értetlenül áll a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének mai közleménye előtt. Magyarország Alaptörvénye világosan fogalmaz: "Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének. Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra." 
Ennek szellemében döntött a Kormány, hogy a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékévet tart, valamint felállítja Magyarország tragikus német megszállásának emlékművét. Ezen lépéseivel a Kormány minden magyar áldozat előtt lerója kegyeletét. 
(Kormányzati Információs Központ) 
Kapcsolódó: 
   55 százalékon a Hajnal Athénban 

Az USA a világbéke legfőbb ellensége? 

A birodalmi Amerika , és nem a nemzetállam . A birodalmi Amerikát már rég leigázta a Zsidó lobbi , és a bankárkaszt , a nemzet államok , meg szeretnének kiválni az USA – ból ahol a monetáris jogot vissza vennék a zsidó bankárkaszttól , és talán még az iszlám bankrendszert is nevezetnék ahol tilos a kamat , hisz ez tette tönkre Amerikát is , és az egész világot , ahol kamatrabszolgának akarnak bennünket alkalmazni gojokat zsidó cselédnek , és ha megunják a pofánkat likvidálnak , mint az állatokat , szép kilátás mi gojok , csak éppen nem kérünk belőle. Inkább pusztuljon ki minden zsidó , de itt ne legyen zsidó világuralom , és ne éljenek az unokák kamatrabszolgaként megtűrt állatként . Nem kérünk a fasiszta zsidó világbirodalomból , itt az idő elgondolkodni , és cselekedni likvidálni azt a 300 családot , az 6000 fő akik lerabolták a földet , és a lakosság létszámát 500 millióra akarják csökkenteni . Nép irtást már csináltak többször is büntetlenül , ebben volt két világháború , és egyetlenegy bankárt sem akasztottak érte fel . A mostani népirtás sunyi módon lesz kieszközölve , vagy egy kötelező védőoltás formában halálchippet kapunk , és rádiófrekvenciásan felrobbantják a ciánkapszulát az emberben , és annyi . Vagy természeti katasztrófa képében jelenik meg a halál az emberek között , és az éhinség viszi a sirba az embereket , csak az önellátók tudják átvészelni a katasztrófát , ha lesz nekik elég tartalékuk. De a rablóhaddá alakult fosztogatók nem biztos hogy növelik az életben maradás eséjeinket. És akkor még , nem is használtak tömegpusztító fegyvereket , és már is feleződik negyedeződik a fold lakossága. És ja egyszer elkezdik likvidálni az emberiséget , nem biztos , hogy a folyamat megállítható lesz , a végén kiirtja az ember az életet e földön , hát nem most kéne likvidálnunk azt a 300 bankárkaszti családot , még mielőtt beindulna a népirtási programjuk. Az emberiség elleni bűnük olyan mértéktelenül nagy hogy nem kell bírósági végzés , kisebb bűnökért ölték meg a németeket , mint háborús bűnösöket. Hát cselekedjetek , vagy ti lesztek a hallottak .


2014.01.02. 18:30 Hír24 
A felmérésből az is kiderül, hogy ennek ellenére a legtöbben ott szeretnének élni. 
Az Egyesült Államokat tartja a világbékére leselkedő legnagyobb veszélynek a világ lakosságának csaknem negyede - derült ki a WIN/Gallup International közvélemény-kutató csütörtökön közzétett nemzetközi felméréséből
A kutatás szerint a második legveszélyesebb állam Pakisztán (8 százalék), a harmadik Kína (6 százalék), a további helyeken pedig Afganisztán, Irán, Izrael és Észak-Korea (5-5 százalék) osztozik.
Az Egyesült Államokkal szembeni ellenérzések a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - korábbi amerikai katonai beavatkozások helyszínein - voltak a legerősebbek, de az amerikai lakosság 13 százaléka is saját hazáját tartotta a világbéke elsőszámú veszélyeztetőjének. Emellett Washington egyes NATO-szövetségeseinek - például Görögország és Törökország - népessége is félve tekint az Egyesült Államokra. 
A kutatásból az is kiderül, hogy ennek ellenére a világon a legtöbben (9 százalék) Amerikában szeretnének élni. E tekintetben a két másik legnépszerűbb ország Kanada és Ausztrália volt. 
A felmérés során 2013 szeptembere és decembere között 65 ország csaknem 68 ezer polgárát kérdezték a közvélemény-kutatók a világ helyzetével és a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban. Magyarország nem volt a vizsgált államok között. Ez volt a WIN és a Gallup 37. hasonló éves felmérése. 
A kutatás szerint a nehéz világgazdasági helyzet ellenére a megkérdezettek fele pozitívabban látja a jövőt, mint tavaly, és általában véve 1989 óta folyamatosan javulnak az emberek várakozásai. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése