2017. augusztus 14., hétfő

Tudatváltás 2012. I.










Tudatváltás 2012. I.


Ez a furcsa kinézetű torony 600%-al több elektromosenergiát hoz létre, mint a hagyományos szélerőművek




A Sheerwnid szélturbina hatszor több villamos energiát állít elő, mint a hagyományos szélturbinák. Ez a kissé viccesnek tűnő széltorony tölcsérként működik, befogva a szelet minden irányból, melyet levezet egy csövön keresztül a földre telepített turbina generátorhoz. A szél összpontosítása egy keskeny átjárón keresztül hatékony módon hozza létre a sugárhajtómű effektust, növelve a szél sebességét, és közben csökkentve a nyomását. Ezt nevezik Venturi-effektusnak. Ez felpörgeti a legkeskenyebb részben található szélturbinát, és villamos energiát termel.

A torony ily módon képes befogni a sokkal alacsonyabb sebességű szelet, mint a jelenlegi szélenergia technológiák, és villamos energiát létrehozni. Az ötlet nagyon egyszerű és elegáns, és az ígéret, hogy sokkal több energiát olcsóbban és hatékonyabban tud termelni, talán sok problémát megoldhatna, melyeket a jelenlegi szélturbina technológiák jelentenek. Eltekintve az induláshoz szükséges kisebb tőkebefektetéstől, és a nagyobb hatékonyságtól, valamint a villamosenergia termeléstől, jó megoldásnak látszik a madarak (és a denevérek) egyre növekvő problémájára, melyeket a hagyományos szélerőművek nagy számban pusztítanak el (igen, ez is probléma).




Ez a technológia nem igazán új az áramlástan tudományában, de egy újabb módja a villamosenergia termelésnek, és azt is ígéri, hogy környezetbarátabb módon növeli a szélből származó energiát. Képzeljünk el kisebb méretű otthoni verziót, mely részben, vagy egészben lehetővé tenné a hálózati villamos energia ellátástól történő függetlenné válást.



A hagyományos szélturbinák használata hatalmas turbina rendszereket kíván egy magas torony tetejére szerelve. Az INVELOX ezzel szemben odavezeti a szélenergiát egy földre telepített generátorhoz. Ahelyett, hogy a szélenergia kis részét egy rotor lapátjai segítségével hasznosítaná, a szelet egy tölcsérrel egy elvékonyodó járaton keresztül vezeti, amely természetes módon gyorsítja annak áramlását. Ez az áramlás egy generátort hajt, mely a talaj szinjén biztonságosan és gazdaságosan van telepítve.

Forrás:
Újvilágtudat







Kínai herbalista, aki közel 256 évet élt! Elmondjuk a titkát!







A herbalistának 23 felesége volt és több mint 200 gyereket nevelt fel.


A hivatalos feljegyezések szerint Li Ching-Yuen kínai herbalista 1677-ben született Kínában (bár ő maga azt állította, hogy 1736-ban született). Egész életében a herbalizmusnak és a harcművészeteknek élt. 1930-ban a New York Times egy cikket publikált, melyben kínai kormányzati dokumentumokról írtak. Az egyik ilyen hivatalos iratban szerepelt, hogy 1827-ben Li Ching-Yuen 150. születésnapja alkalmából gratuláltak. Egy másik dokumentum pedig az 1877-es 200. születésnapja alkalmából küldött gratulációt tartalmazta.

Hogyan csinálta?

Li Ching-Yuen egy mondatba foglalta össze életfilozófiáját: „A szívet az tartja nyugodtan, ha úgy ülünk, mint egy teknős, olyan gyorsan sétálunk, mint egy galamb és úgy alszunk, mint egy kutya.”
Adjunk a történethez még egy érdekes történelmi eseményt. A kínai hadsereg generálisa, Yans Sen egyszer meghívta magához Lit és felajánlotta neki, hogy ő tanítsa a kínai katonák számára a harcművészetet. A generális nem hitte el, hogy a megérkezett fiatalos vendég voltaképp 250 éves.
Li Ching-Yuen 1933. május 6-án halt meg. Tanítványaitól úgy búcsúzott el, hogy ő már minden feladatot befejezet, amire az életét kapta, most már készen áll arra, hogy haza térjen.

Ez vajon igaz történet?

Senki sem ismerheti a teljes igazságot, csak ha úgy olvasod a történetet, hogy a szívedre hallgatsz, és nem korlátoz be a racionális elme, mert akkor megérted az apróságokat is és sokat tanulhatsz belőle.
Megtalálhatók mind a nyugati orvosi csodák között, mind a keleti jógik világába azok, akik több mint 100 évet éltek. És nem csak túlélték ezt a sok évet, hanem élvezték is, fiatalossággal, aktivitással és tele lelkesedéssel. Mit is tanulhatunk tőlük?

A holisztikus gyógyászat az, amire szükségünk van

Napjainkban a modern orvostudomány is egyetért azzal, hogy a betegségek 70%-a a negatív gondolatokra és az érzelmi stresszre vezethető vissza. Így alakult ki az úgy nevezett „pszichoszomatikus” jelző és ez okozza a legnagyobb fejfájást a hagyományos egészségügyi rendszer egészének.


Néha több napos stressz is elég, hogy gyomorfekély alakuljon ki. Néha több éves stressz akár cukorbetegséget, szívbetegséget, vagy rossz általános egészségi állapotot eredményezhet, esetleg csökkenti a termelékenységet vagy a boldogságérzetet.

Az orvosok és a tudósok egyetértenek abban, hogy a gondolataink közvetlenül is befolyásolhatják a szerveink és testünk egészének tevékenységét.

Az ókori orvostudomány holisztikusnak minősül, mert nem csak a fizikai testről gondoskodik, hanem a lélekről és az egyéni életmódról is. A módszer lehetővé teszi, hogy távol tartsa a betegség okait és nem csak a tünetek kezelésére koncentrál, így a betegség visszatérése megállítható. A modern orvostudomány, csak a testi tünetekkel és a betegség következményeivel foglalkozik. Ezért az gyakran visszatér, mert a betegség kiváltó okát nem kezelik.

Ez az a pont, amikor az egészség egyik legnagyobb titka felfedi magát – a gondolataink gyógyítanak meg minket. Több olyan dokumentált történet is van, amit az emberek vitatnak, mert súlyosan beteg ember gyógyította meg magát annak ellenére, hogy az orvosok már feladták a reményt.

Az egyik ilyen lenyűgöző történet Morris Goodmané, aki egy 1981-es repülőgép szerencsétlenségben halálos sebet kapott egy visszafordíthatatlan gerincsérülés folytán, mivel kilyukadt a membránja. Az ember életét a lélegeztető gép tartotta fent és az egyetlen életjel, amit meg tudott tenni, a pislogás. Azonban ő tisztában volt a gondolat hatalmával és néhány napon belül sikeresen regenerálta a saját membárjánt és képes volt önállóan lélegezni. Tudatosan regenerálta a sérült gerincvelőt is és elkezdhette használni a végtagjait is. Az orvosok nem értették a helyzetet, szerintük ezt „nem történhetett meg”. Néhány hónappal később Morris Goodman felállt, majd teljesen fel is épült. Ez a történet csak egy a sok közül körülöttünk. A gondolatok tehát nem csak megbetegíthetnek, de segíthetnek a gyógyíthatatlan betegségek leküzdésében.
A nehezen gyógyuló betegségek egy másik szemszögből

Az ősi ayurvedikus egészségügyi tudás nem csak azt bizonyítja, hogy léteznek a pszichoszomatikus betegségek, de egy listát is készítettek már, hogy melyik betegséget milyen speciális jellemvonás okoz. Mert mi más határozná meg a gondolatainkat, ha nem a jellemvonásaink?

Itt van néhány példa, hogy milyen okok vezethettek a betegséghez, amiben te vagy szeretted szenved:
  1. Féltékenység – onkológiai betegségeket okozhat, gyengíti az immunrendszert
  2. Bosszúvágy – álmatlanságot okoz és torok-betegségeket
  3. Egy szituáció megoldásának képtelensége – tüdőbetegséget okozhat
  4. Erkölcsi elvek hiánya – krónikus betegségeket, fertőzéseket és bőrbetegségeket okozhat
  5. Túl katergorikus, megingathatatlan meggyőződés – cukorbetegséget, migrént, gyulladást okozhat
  6. Hazugság – alkoholizmust, gombás fertőzést okozhat, gyengíti az immunrendszert
  7. Agresszivitás – gyomorfekélyt, savas refluxot és szemölcsöt okozhat
  8. Kegyetlenség – epilepsziát, asztmát és vérszegénységet okozhat
  9. Konfliktuskeresés – pajzsmirigy növekedést okozhat
  10. Fásultság – cukorbetegséget okozhat
  11. Ellentmondásosság, vagy szeszélyesség – meddőséget okozhat
  12. Durvaság, sértegetés – cukorbetegséget és szívbetegségek okozhat
  13. Szorongás – emésztőrendszeri zavarokat, szív- és bőrbetegségeket okozhat
  14. Kapzsiság – onkológiai betegséget, elhízást és szívbetegségeket okozhat.
Honnan tudhatjuk, hogy ez igaz? Sok olyan nagydolog van a világunkban, amit csak tapasztalni lehet, gondolkodni rajtuk nem érdemes. Az ayurveda egy ősi tudás, ami még ma is működik és sokan, nagy emberek is használják. Érdekesség, hogy ahhoz, hogy a betegség teljesen eltűnik, ha a karaktereket meggyógyítják. Ez különösen fontos tény azok számára, akik valamilyen betegségben szenvednek, mint például a cukorbetegség, vagy a rák, amit a modern orvostudomány nem tud jelenleg gyógyítani.
Három út van, hogy egészségesen élj és jól is érezd magad

Ez azzal jár együtt, hogy magadon is dolgozz, de hosszú távon a befektetés megtérül.
Íme, a három módszer, amit három ezer éven keresztül teszteltek:
  1. Figyelj a gondolataidra. Tölts el minden este 5 percet azzal, hogy leírod, hogyan érezted magad azon a napon. Ne felejtsd el a tapasztalataidat és az érzéseidet. Milyen a negatív jellemvonásokat találsz magadban? Mit szeretnél tenni másnap, hogy ezeket a jellemvonásokat megváltoztasd és javíts magadon? Nagyon fontos, hogy mindent leírj.
  2. Próbálj olyan dolgokra gondolni, ami boldoggá tesz. Ez a pozitív gondolkodás csodája. Mikor olyan dolgokra gondolsz, amit szeretsz, a rezgéseid frekvenciája megváltozik, és a szervezet elkezdi önmagát gyógyítani. Még jobb, még több jó dolog történik az életed során, csak azért mert minden amire gondolsz valósággá válik, még azok a problémák is, amik zavarnak. Koncentrálj tehát arra, amit szeretsz és nézd, ahogy megváltozik körülötted minden.
  3. Próbáld ki a meditációt. A meditáció során a test és a lélek is megpihen és gyógyítja önmagát.

A betegség egyszerűen saját testünk jelzése a helytelen (vagy inkább előnytelen) életmódunkról. Először szorongásban, félelemben és negatív gondolatokban jelenik meg. Csak akkor, ha nem vesszük észre és kezdünk el dolgozni magunkon, jön a következő, erősebb jel fizikai tünetek formájában, hogy elgondolkodj azon, mit is csinálsz rosszul.

Csak a hasznos és értelmes dolgokat hagyd meg az életedben. Mert minden, ami neked hasznos, mások számára is hasznos lehet.

Oszd meg ezt másokkal is, hogy egészségesebb, hosszabb életet élhessenek!

Nincs lehetetlen!
Forrás



Az elme és a test nem különálló – A test érzelmi energiaközpontjai



Milyen gyakran telnek úgy a napjaink, hogy érzünk valamit a testünkben, és megpróbáljuk kitalálni, hogy mi is lehet, de nem igazán találjuk rá a választ? Talán elmegyünk orvoshoz, és elmagyarázzuk, hogy valami történik. Elmondhatjuk, hogy szorító érzést tapasztalunk a vállainkban, fájdalmat a térdünkben, állandó gyomor- vagy hasi problémáink vannak, esetleg fáj a lábunk. Kétségtelen, hogy néha ezek valóban lehetnek fizikai eredetű dolgok eredményei, vagy esetleg annak, amit elfogyasztottunk, de sokminden elmondható a lelki- és érzelmi állapotunkról, és hogy ezek hogyan hatnak fizikai állapotunkra.
tu

Energia lények vagyunk, és ez nem valami new-age spirituális fogalom. Testünket elektromosság járja át, és azon pályák tisztaságán alapszik az áramlása, melyeken áthalad. Ez a feltétel áll a meridián vagy akupunktúrás pontok mögött, mely a kínai orvoslásban vált népszerűvé. Tehát ha energiából állunk, és az szükséges, hogy ez az energia megfelelően járja át a testünket, hogy egészségesek maradjunk, akkor lehetségesek az elzáródások? Tapasztalhatjuk, hogy szunnyadó vagy “megakadt” energiát hozunk létre a testünkön belül?

Az alábbi ábra egy szemléltetése annak, hogy az energia, a tapasztalatok, érzelmek és hiedelmek energetikailag hogyan és hol tárolhatók a szervezetben. Lassan elkezdjük megérteni, hogy a gondolataink, a test, az érzelmek és az érzések mind az energiával kapcsolatosak. Ugyanakkor nem minden egyes betegség vagy gyengeség kapcsolódik közvetlenül érzelmi okokhoz. Végülis mi baj lehet abból, ha feltárjuk az érzelmeinket, és végére járunk annak, hogyan érzünk valamiről?

Legközelebb, ha fájdalmat érzel valahol, pl. észreveszed, hogy feszesek a vállaid, stb., állj meg egy pillanatra, és nézd meg, hogy ezek közül valamelyik kiválthatta-e benned. Természetesen mindig el kell menni orvoshoz, ha úgy találod, hogy fizikai okai lehetnek, de az egészség érzelmi és lelki oldala ugyanolyan fontos, mint a fizikai, de sokszor hajlamosak vagyunk félretenni a személyes fejlődésünket a gyors javulás érdekében.
Nagyításhoz kattints a képre!
kozp

Legyen a gondolkodásod egyszerű, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi lehet az, amit az adott területen érzel. Az első lépés, hogy megszabadulj a kétségedtől azzal kapcsolatban, hogy az érzéseid mélyére hatolj, és a következő fontos dolog, hogy legyél nyílt és őszinte magaddal. Ugyanakkor lehet valaki, aki meghallgat, ha ez számodra könnyebb. De nagyon fontos, hogy nyitott és őszinte légy vele is. Amikor elkezdesz rájönni, hogy mit érezhetsz az adott területen, kérdezd meg, hogyan került oda, miért lehet, hogy így érzel, és végül fogadd el annak, ami. Miután elfogadod az érzést, tudd, hogy ez mindössze egy tapasztalat volt, és most esélyed van rá, hogy túllépj rajta.

Ha tisztában vagy azzal, hogyan érzel, akkor már egy nagy lépést tettél. A dolognak már nem lesz ugyanolyan ereje, és választani tudsz, hogyan érezz bármiről, ami az elzáródást létrehozta. Nap végén a test nagyszerű eszköz lehet arra, hogy megmutassa, mi az amit magunkban tartunk érzelmileg, energetikailag és lelkileg. Nyitott gondolkodással, őszinteséggel megvannak az eszközeid ahhoz, hogy a dolgok mélyére láss, és elhagyd a nemkívánatos gondolatokat és érzelmeket a jobb egészséged érdekében.

Forrás: ujvilagtudat.blogspot.com



Sokféle hír kering a cionista/náci összeesküvés letartóztatásáról - Benjamin Fulford





Rengeteg hír olvasható e-mail-ekben, blogokon, és a közvetlen hírforrások azt jelzik, hogy a cionista/náci összeesküvés eltávolítása folyamatban van. Ugyanakkor sok jel van arra vonatkozóan, az úgynevezett főáramú hírekben, hogy az Egyesült Államok vállalati kormánya elszigetelődött. "Az amerikai védelmi miniszter Chuck Hagel, az amerikai külügyminiszter John Kerry és a volt amerikai külügyminiszter Condoleezza Rice mostanra nemzetközi szinten kitaszítottá váltak," - ahogy egy MI5 forrás leírta a helyzetet.

Az egyik egyértelmű jel az, hogy a német és más nem amerikai újságok beszámoltak arról, hogy a Blacwater/Academy/Greystone zsoldosok embereket gyilkolnak Ukrajnában.
http://rt.com/news/158212-academi-blackwater-ukraine-military/

A franciák eközben továbbra is hadihajókat építenek az oroszoknak a nagy ukrán náci propaganda kampány ellenére. Ez azt bizonyítja, hogy az európaiak teljes mértékben elutasították a legutóbbi náci tervet a 3. Világháború kirobbantására.

A világhatalmi mérleg matematikailag most vitathatalanul a BRICS szövetség javára billen. A BRICS szövetség mostanra a világ népességének 90%-át, és a GDP 68%-át ellenőrzi, a legutóbbi Világbanki és más adatok alapján.

Az európaiak gyakorlatilag beléptek a BRICS táborba, így az Egyesült Államok cionista hatóságainak nincs más választása, mint lemondani.

A fő oka a régóta várt bejelentések késlekedésének arról, hogy mi következzen az, hogy nincs konszenzus, mi váltsa fel a régi vezérlő hálózatot.

Intenzív tárgyalások folynak jelenleg is, ezt a különböző tárgyaló felek mondták el.

Először is a régi G7 csoport tett egy nagy lépést, hogy megpróbálják helyettesíteni az amerikai dollárt az SDR-el (
Special Drawing Rights, azaz „Különleges Lehívási Jogok”), amely az amerikai dollár, az angol font, az euró és a japán jen valutakosárból áll. A lépés az IMF bejelentésének formájában történt, hogy 10.976 milliárd SDR-t (17 milliárd amerikai dollár) kölcsönöznek Ukrajnának.http://www.imf.org/external/np/sec/pr/2014/pr14189.htm

Ezt a bejelentést rengeteg jóérzésű vita előzte meg a különböző alternatív híroldalakon, előre jelezve az "újraértékelést". Kiderült, hogy ez csak egy lépés volt, hogy hirtelen megnöveljék az SDR kvótát 800%-al, és hogy az SDR-t az új világ valutává tegyék, elkezdve Ukrajnával. A lépés egy kudarc volt. Azok az országok, melyek az SDR számlát támogatják, csupán a világ népességének 10%-át, és GDP-jének 32%-át jelentik (a másik oldala ennek a BRICS országok fentebb említett számai).

Ehhez az adatok egy Világbanki GDP tanulmányból származnak, melyet a különböző országok vásárlóerő-paritása alapján végeztek (mennyit tud valaki vásárolni abból, amit keresett), amely széles körben elfogadott a közgazdászok körében, ami egy pontosabb módja annak, hogyan mérjék egy gazdaság valódi méretét.
http://siteresources.worldbank.org/ICPINT/Resources/270056-1183395201801/Summary-of-Results-and-Findings-of-the-2011-International-Comparison-Program.pdf

Továbbá az IMF továbbra is egy összeesküvés intézmény a cionisták által irányított államok irányába eltorzult szavazati joggal. Az Egyesült Államok például 16,7%-át ellenőrzi a szavazati jogoknak (ez elég a vétójoghoz), összehasonlítva a 3,6%-os kínai aránnyal, bár a legutóbbi világbanki adatok azt mutatják, hogy a kínai gazdaság már nagyobb, mint az USA gazdasága.

Az IMF csupán szomorú eredményeket tud felmutatni az országok lakosságának elszegényítésében, és a saját forrásaik nemzetközi vállalatok kezére történő átjátszásában. Őszintén szólva az IMF bejelentés, hogy kölcsön adnak 17 milliárd dollárt Ukrajnának valójában azt jelentette, hogy "Néhány ukrán oligarchát mocskosul gazdaggá teszünk cserébe a jogért, hogy kifoszthassuk Ukrajnát."

Szükségtelen mondani, hogy az összeesküvés legújabb csele sem sikerült. Azok az IMF SDR-ek sohasem fognak napvilágra kerülni. Ukrajna keleti körzetei már a kijevi náci/Academy rezsimtől való függetelenségre szavaztak, és csak idő kérdése, hogy Oroszország részévé váljanak.
http://rt.com/news/158276-referendum-results-east-ukraine/ - (http://www.hidfo.net/2014/05/12/kelet-ukrajna-valasztasanak-eredmenye-abszolut-tobbseg-nepi-onrendelkezes)

Tehát mit is mondanak most a náci/cionisták saját történelmi vereségükről Ukrajnában? Azzal fenyegetnek, hogy bevetik az "olaj fegyvert" Oroszország ellen.
http://www.telegraph.co.uk/finance/commodities/10823349/Obama-aims-oil-weapon-at-Putin-but-will-he-pull-the-trigger.html

Erről az "olaj fegyverről" kiderült, hogy egy fenyegetés, hogy lenyomják az olaj világpiaci árát az amerikai stratégiai olajkészletek eladásával. Ez egy kétségbeesetten vesztes blöff. Az olajtartalék mindössze 8 napi világpiaci keresletnek felel meg. Nem feltételezték, hogy az összeesküvés irányítja az olajdollárt, hogy ezzel ellenőrizzék a világ olajellátását? Úgy tűnik, hogy már nem, mert ez a fenyegetés valójában azt jelenti, hogy a nem olajtermelő országok megállapodtak abban, hogy együttműködnek a Soros György/Obama tervvel, hogy csődbe viszik Oroszországot az olaj árának lenyomásával. Tehát a nácik az apró olajpénz gyűjtő perselyüknél tartanak mindössze.

Az összeesküvés már vereséget szenvedett, és most itt az idő, hogy beinduljon az új pénzügyi rendszer. A BRICS országok nem sietnek, hogy kiépítsék a saját alternatívájukat, mivel az idő az ő oldalukon áll. Úgy tekintenek az amerikai rezsimre, mint egy haldokló oroszlánra, és tudják, ahelyett, hogy harcolnának, jobb rábízni a természetre, hogy bevégezze feladatát. Ahogy ez megtörténik, a BRICS csendben kiépíti az új intézményeket, hogy kitöltsék azt az űrt, ami az összeesküvés pénzügyi struktúráinak összeomlásával jön létre.
http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-05/11/c_133325712.htm

Egy kínai kormányzati forrás azt mondja, hogy valami nagy dolog folyik Kínában és Koreában a pénzügyi rendszerrel kapcsolatosan, de ez még mindig nem világos, hogy mi. Azt azonban elmondta, hogy a koreaiak még mindig aktívan lobbiznak, hogy segítsenek néhány amerikai csoportnak, hogy beválthassák a történelmi kötvényeket. A hivatalnokot a jövő hétre visszahívták Pekingbe, így remélhetőleg még ebben a hónapban további részleteket tudhatunk meg ebben a témában.

Közben, ha az Egyesült Államok talpra akar állni az összeesküvés által előidézett vereségből, a hadseregnek és az ügynökségeknek azon kell lenniük, hogy gyorsan megdöntsék a náci rezsimet, mely a hatalmat a 911-es hamis támadásokkal ragadta magához.

Ezzel összefüggésben minden nappal egyre több email-t kapunk az ügynökségek és a Pentagon forrásaitól mondván, hogy a "letartóztatások elkezdődtek". Volt azonban már sok téves riasztás és beteljesületlen ígéret, úgyhogy amíg nem látjuk valóban, hogy ez megtörténik, ezeket a leveleket egyelőre csak vágyálomként lehet értelmezni. Mint minden buborék, biztosak lehetünk benne, hogy az összeesküvés irányította buborék is kipukkan, de nem lehet megjósolni, hogy pontosan mikor fog megtörténni. A lényeg az, hogy a dolgok csak még rosszabbak lesznek az USA-ban, amíg a katonaság és az ügynökségek nem veszik a bátorságot, és államosítják a Szövetségi Tartalékbankot.

Közben a Fehér Sárkány Társaság az asztalra tette egy jobb világba történő békés átmenet tervét. Ez felhív egy jubileumra (az összes magán és állami tartozás egyszeri eltörlése), az eszközök újra elosztására (szintén egy egyszeri dolog, amely az eszközök átvételét jelenti a közpnti bankoktól, melyeket csalással szereztek, nem pedig a vállakozók által szerzett eszközöket), és a világ intézményeinek megújítására egy hatalmas kampánnyal kiegészítve, hogy véget lehessen vetni a szegénységnek, és hogy megállítható legyen a földi környezet pusztulása. Szintén javaslatot tettek egy érdemeket szerzett munkatársakból álló nemzetközi jövő tervező ügynökség létrehozására, mely intézmény segítene abban, hogy mindez megvalósuljon.
Benjamin Fulford



A repülőcsészealj meghajtásáról



Bob Lazar magyarázatai az ufó téridőhajlításáról és gravitációs generátorairól

Bob Lazar ufója

1. A repülőcsészealj helyváltoztatása közben fellépő tér-idő manipulációt a gumilepedő példájával magyarázza el Bob Lazar:

"Tételezzük fel, hogy a földönkívüliek éppen az űrben vannak és a csészealjukban jelenlévő három gravitációs generátorral egy olyan térbeli pontra fókuszálnak, ahová menni akarnak.
És ami most következik, annak megértéshez egy földi hasonlatot kell hoznunk:
Végy elő egy vékony gumilepedőt, és, mondjuk, húzd rá egy asztallapra, úgy, hogy a lepedő végeit rászegeled az asztal sarkára, majd fogj egy nagy követ és tedd le a gumilepedővel borított asztal egyik sarkára, és, mondjuk, ez a kő legyen a te űrhajód, aztán jelölj ki egy pontot az asztalon, ahova menni akarsz az „űrhajóddal” - ez a pont az asztalon bárhol lehet -, majd ragadd meg ujjaiddal a kijelölt pontot a lepedőn és húzd oda teljesen az „űrhajódhoz”.

Ez a titka az ufó jellegzetes mozgásának, mert ha ebben a pillanatban kikapcsolod a gravitációs generátor(ok)at az „űrhajóban”, akkor a kő, vagyis a jármű, ha elengeded a kifeszített gumit, oda fog pattanni a kijelölt pontra!

( spiritufó megj: ha ki vannak kapcsolva a gravitációs generátorok, az azt jelenti, hogy a járműnek abban a pillanatban nincsen súlya/tömege, így az elhajlított térrel együtt visszapattan a kijelölt pontra. )
Földönkívüliek tehát nem utaznak lineáris módon a világűrben; a tér és idő valóban meghajlik és követi az eltorzított teret, mikor visszahúzódik ( visszapattan ).

ufó térhajlítása

Az egyik fő földönkívüli közlekedési mód, az egész bolygó felszínén, hogy ők lényegében egyensúlyoznak azon a gravitációs mezőn, melyet a gravitációs generátoraik állítanak elő, és az űrhajójuk úgy lovagol hullámként rajta, mint ahogy a parafa sodródik az óceán hullámain. Ám ebben az üzemmódban a csészealj mozgása nagyon instabil és az időjárás által is nagyon befolyásolható.

A másik közlekedési mód, mellyel hatalmas távolságokat tudnak megtenni, nem igazán alkalmazható olyan erős gravitációs mezőben, mint amilyen a Földé, mert ehhez először is az űrhajójukkal oldalukra kell dőlniük, még általában kinn az űrben, és csak ezután tudnak a térben gravitációs generátorok segítségével a kívánt pontra összpontosítani, és így a világűrben továbbmozogni ( teret ugrani ).

Ha most elképzeled a világűr terét, mint valami hatalmas szövetet és ebben a fénysebesség-gyorsasággal mint felső határsebességgel való utazást, még ilyen sebességével haladva is legtöbbször nagyon soká tartana az út A pontból B pontba jutni. Ennél nagyobb sebességgel ugyanis ebben az univerzumban nem mehetsz. Létezniük kell ezért párhuzamos univerzumoknak is, bár lehet, hogy az ottani törvények különböznek a miénktől, de mindenkinek, aki ott van, be kell tartania ezeket a szabályokat.

( Megj: ez a megfogalmazás nem teljesen pontos, mivel a mi nagyon alacsony fénysebességhatárunk nem az egész Univerzumunkra érvényes, csak a 3D-s durvaanyagi kozmoszunkra - Bob Lazar, úgy néz ki, sok szélesebb látókörű tudós kollegájához hasonlóan még a magasabb dimenzionális lehetőségeket legfeljebb csak egy paralel-univerzumnak képes tulajdonítani, miközben nem tudnak vagy még nem akarnak tudni róla, hogy saját Univerzumunk is multidimenziós, vagyis a fénysebességhatár is egy relatív érték, mely az adott dimenzionális világ közvetítő közegének a plaszticitásától függ! )

Tény, hogy a gravitáció eltorzítja a teret és az időt. Képzeljük el, hogy egy űrhajóban ülünk, amely maga is képes erős gravitációs mezőt létrehozni. Bárhol vagyunk, csak bekapcsoljuk a gravitációs generátort, meghajlítjuk a teret és az időt és összehajtjuk. Ha kikapcsoljuk a generátort, csak egyetlen kattanás és máris hatalmas távolságokra vagyunk a kiindulási pontunktól, de az idő közben mozdulatlan maradt, mert lényegében kikapcsoltuk.

Ufó közlekedése

Viszont ugyanez kívülről láthatatlanná teheti az űrhajót: lehet, hogy egyenesen felnézel rá, és ha a gravitációs generátorok megfelelő konfigurációban vannak, csak az égboltot látod a fejed felett, de az űrhajót nem! Így fordulhat elő az, hogy ott van egy csoport ember és csak azok látják, akik pont alatta állnak, a többiek, akik tőlük balra vannak, száz lábnyi távolságban, nem látnak semmit. Attól függ, hogy a mező merre hajlik.

Az ufó gravitációs generátorainak elforgatása

Szintén ez magyarázza azt a jelenséget is, hogy az űrhajó eltűnik, mikor nagy sebességgel 90 fokos fordulatot tesz: mi csak a tér és az idő elfordulását látjuk, nem pedig a valóságos eseményt."

2. A csészealj meghajtásáról
Egy üreges központi cső vezet az űrhajó közepéig, ez az üregrezonátor - ez közvetíti a gravitációs hullámot. Az alsó része az antianyag-reaktorhoz csatlakozik, ami tulajdonképpen egy félgömb az űrhajó fenekén. A központi oszlop vagy üregrezonátor az űrhajó tetejéig nyúlik és fölfelé szívóhatást fejt ki, ezzel hozza mozgásba a reaktort.

Az ufó működése

Maga a reaktor" - mondja Bob Lazar - "körülbelül kosárlabda nagyságú: egy kis lemezen fekvő félgömb. Nem melegszik fel. Furcsa mező keletkezett körülötte, mikor működésben láttam. Meg lehet lökni, olyan, mintha két egynemű mágneses pólust próbálna az ember egymás felé közelíteni. Ez egy bizonyos reakción keresztül egyfajta gravitációs mezőt hoz létre, ami nem teljesen érthető…
Az ufó központi generátora

Az üzemanyag még furcsább: a periódusos rendszerben ez lenne a 115. elem. Azt már régóta feltételezték, hogy a 113-114. körül újra szilárddá válnak az elemek… ez ugyanis egy szilárd elem.
A 115. elem

Az elemek protonok és neutronok „bűvös” kombinációjából állnak össze*, és itt pontosan ezt használják fel. Protonokkal bombázzák a 115. elemet, így megkapják a 116.-t, amely aztán kiengedi az antianyagot és reakcióba lép az anyaggal egy úgynevezett annihilációs reakcióban. Ekkor úgy tűnik, hogy egy száz százalékosan hasznos termoelempár keletkezik, ami energiát szolgáltat és valamilyen állandó gravitációs hullámot, amely felfelé terjed az üregrezonátorban, ezután ezt a hatalmas mennyiségű energiát fel tudják használni a céljaikra.

Azonban az űrhajó maga nem hoz létre antigravitációs mezőt, ahogy ezt többen feltételezték. Ez egy gravitációs mező, amely a jelenlegivel nincs egy fázisban; ez ugyanolyan gravitációs hullám, mint amilyet mi ismerünk. A fázisai 180 és 0 fok között váltakoznak és longitudinálisan terjednek.
A 115. elem nem létezik a Földön és szintetikus úton nem is állítható elő, mivel ez egy szupernehéz elem. Viszont más naprendszerekben, főleg kettőscsillag-rendszerekben ez az elem valószínűleg gyakoribb.
Már egy relatíve könnyebb elem, a 103-as előállításához is hatalmas mennyiségű pénzre van szükség, de ehhez is egy még könnyebb elem kell, amelyet a részecskegyorsító berendezésben protonokkal kell bombázni, atomjaira bontani, és mindez rengeteg időbe telik és csak néhány milligrammnyi anyagot kapunk a végén.”

Bob Lazar később elárulta, hogy az általa vizsgált repülő korong ennek a 115. elemnek a 223 grammját használta fel. Szigorúan titkos kutatási célokra a 115. elemből még 500 fontnyi ( kb. 230 kg ) áll rendelkezésre. Az anyag színe narancssárga és Bob szerint meglehetősen nehéz.


*A nukleonok valójában szabályos szakrális geometriai elrendeződést követnek, ahogy ezt már Sindely László és Dániel ( apa és fia ) legalább 15 éve felfedezte ( Sindely Lászlónak ez a 2001-es "klasszikus" előadása az alábbi videóban kb. 1 óránál kezdődik ):


 + Bob Lazarnak immár legendássá vált története:


Forrás: spirit-ufo.ditro.hu



Elképesztő magyarázatok születnek a maláj gép eltűnésére



Másfél hónapja kutatnak a Malaysia Airlines – eddig úgy tűnik – nyomtalanul eltűnt Boeing 777-es repülőgépe vagy roncsai után, de nem lelik. Egy szarajevói látóasszony szerint nem véletlenül, mert az földönkívüliek birtokában van. Sorra születnek a hasonlóan képtelen, sokunkat megmosolyogtató elméletek – pedig az ufók létezésében még űrhajósok is hisznek.
maláj gép

A világűri lényekről szóló elmélet nem új: a gép eltűnésének idejében állítólag a kínai állami televízió is leadott egy ufófelvételt, amelyen egy huszonöt mérföldes (!) űrhajó volt látható az égen. Ez a meggyőződése az idős bosnyák nőnek is, aki 1978-ban állítólag előre figyelmeztetett egy légi tragédiára is, de nem hallgattak rá, s a borzalom bekövetkezett: Zágráb fölött összeütközött egy jugoszláv és egy angol gép, s 178 utas meghalt. A nő azóta intenzíven foglalkozik a rejtélyes repülőbalesetekkel.

– A maláj gépnek szerintem semmi baja, a Maldív-szigetek egyikén landolt. Hogy mi történt, nem tudom, de bizonyos: a gép eltüntetői alapos munkát végeztek, s mindent kiszámítottak, a repülőnek a radar kikapcsolása után elég üzemanyaga volt ahhoz, hogy biztonságosan eljusson egy lakatlan szigetig, amely földönkívüli hatalom ellenőrzése alatt áll – mondta egy bosnyák hírportálnak az asszony.
Az ufóhívő nem hisz az űrlényes teóriában
A Magyar Ufókutató Szövetség elnöke szerint a látóasszony benézte a dolgot.
Kalmár János évtizedek óta kutatja a földönkívüliek létezését, s eddigi ismereteire alapozva ebben az ügyben kizártnak tartja az idegen idegenkezűséget.

– Ha nagy hírverést szeretnék ennek a dolognak csapni, akkor azt kellene mondanom, hogy a maláj gépet elvitték az idegenek. De nem vitte el semmilyen idegen, semmilyen jel nem utal rájuk. Ha földönkívüliek lettek volna a gép elrablói, akkor az utasszállító nem csak a helyszínről tűnt volna el azonnal, hanem a műholdképekről is, és nem hagytak volna semmilyen nyomot.

– Volt is már hasonlóra példa Puerto Riconál: két F16-os vadászgép tűnt el szőrén-szálán az idegenek akciója miatt. Ott azonnal megszakadt minden kapcsolat a két géppel, miután egy hatalmas űrhajó jelent meg felettük. A különböző helyszínekről előkerült szemtanúk egybehangzó beszámolója szerint a semmiből beúszó robosztus űrjármű alján volt egy kapu, ami a fényképezőgépek blendéjéhez hasonlóan, spirálisan szétnyílt. Aztán azon keresztül előbb az egyik, majd a másik repülőt is beszippantotta. Az ezt követő pillanatokban a vadászgépek a rádiójeleikkel meg az ufóval együtt azonnal kámforrá váltak. A maláj gépnél viszont ehhez hasonló események nem történtek – cáfolta a bosnyák nő űrlényes feltételezését az ufológus, aki az első pillanattól kezdve emberi tényezőkre gyanakszik a rejtélyes üggyel kapcsolatban.
Kattints a képre a teljes mérethez!

Mesél az űrhajós
Kalmár János ufószövetségi elnökként egyébként nem titkoltan hisz a fejlettebb intelligenciában. Eddigi kutatásai során megszerzett ismeretanyagai szerint a bolygónkkal kapcsolatban álló idegenek általában jószándékúak. Egy oroszországi expedíción személyesen találkozott Marina Popovics orosz asztronautával, aki tagja volt a Szovjetunió Tudományos Akadémiája abnormális légi jelenségekkel foglalkozó bizottságának, valamint több könyvet is írt nulladik típusú találkozásairól. Az orosz ufológusok szószólójaként hátborzongató történetet osztott meg Jánossal.

– Marinának az lett volna a feladata az egyik űrutazása során, hogy egy mini atomreaktorral elvégezzenek néhány kísérletet a légüres térben. A kilövéskor szokásos visszaszámlálás végén azonban működésképtelenné váltak a műszerek, és az űrhajó a helyén maradt. A legénység és a stáb értetlenül állt a helyzet előtt, amikor egy oroszul beszélő éteri hang megszólalt, és közölte: a reaktorral nem szállhatnak fel az űrbe.

Azóta kiderült – idézi Kalmár Marinát –, hogy az idegenek térugrásait zavarják az atomkísérletek, és az ő szemükben az ember kezében az atom olyan, mintha egy kisgyerek bombával játszadozna. Marina a következő kilövésen is jelent volt, amikor már az atomreaktor nélkül startolt a gép. Mindenki nagy megdöbbenésére a visszaszámlálásnál ugyanaz az éteri hang ismét megszólalt, és közölte, hogy így már felszállhatnak – elevenítette fel az űrhajóssal való beszélgetést az ufológus.
Ufók pedig vannak
Mielőtt bárki legyintene Marina Popovics elképesztő történeteire, le kell szögeznünk: kevesen kérdőjelezik meg, hogy komolyan beszél. Hiszen a nevéhez 101 repülési rekord fűződik, ő is tagja volt az űrhajóskeretnek, de feleségül ment Pavel Popovics űrhajóshoz, így már nem volt értékes a vezetőség számára. Miután leszerelt az űrhajósoktól, MiG-pilótaként dolgozott, mellette párhuzamosan pedig könyveket írt ufós élményeiről.
Kattints a képre a teljes mérethez!

Bár a szovjet vezetők tagadták az ufók létezését, Popovicsné bizonyítékokat szerzett arról, hogy a szovjet titkosszolgálat már az ötvenes évektől regisztrálta az idegenek látogatásait. 1991-ben megkaparintotta a KGB X-aktáját, amelyben a kémszervezet 10-es osztályának azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos, évtizedeken keresztül összegyűjtött jelentései lapultak. Öt éve elvesztette férjét, de azóta is rendíthetetlenül folytatja az ufók létezésének bebizonyításáért folytatott harcát.
Ha vannak, sincsenek
Ufóhívőként nem lehetett könnyű dolga Marina Popovicsnak. Állandó céltáblája volt az első orosz űrsétát végző Alekszej Arhipovics Leonovnak, aki mint hithű párttag, mindig követte a Központi Bizottság utasításait. Például űrhajósként nem beszélhetett az ufókról. Ha külföldön faggatták őket erről, akkor is tagadniuk kellett. Leonov ehhez tartva magát mindenhol azt hangoztatta, hogy kitaláció minden ufókkal kapcsolatos állítás.

– Ufók nem léteznek, mert az nem logikus, hogy csak a nyugati országok fölött látják azokat, de a Szovjetunió területe fölött soha – így Leonov, aki a mai napig kitart állítása mellett, kollégái közül azonban ezt többen cáfolják. Nem szólva arról, hogy már a kiképzéseken tanították – és ma is oktatják –, mi a teendő, ha a vadászgép pilótája azonosítatlan repülő objektummal találkozik.

Léteznek vagy sem földönkívüliek, amíg olyan magyarázat nélkül maradt, rejtélyes repülőkatasztrófákról hallunk, mint a maláj gép tragédiája, képtelen és hihető elméletek is születnek. Mert azt mégiscsak nehéz tudomásul venni, hogy az igazság odaát van.
/Forrás/



Az Ukrajna feletti harc a Bush/náci Waterloo lesz



Már a nagyapám is koketált a nácikkal miért ne lehetnék én a fő náci – hely emberiség – hely zsidó világ – hely a titkos társaságok – és hely a nap alatt.







A náci összeesküvés kormány nagy lökése az USA-ban, hogy arra használják Ukrajnát, hogy Oroszországot elpusztítsák, szándékaik ellenére a bűnözők teljes karanténjához vezet Washington D.C.-ben.

A náci terv, hogy válságot gerjesszenek Ukrajnában, csupán egy ürügy, hogy egy bojkottot kezdjenek az orosz olajipar ellen, és ezzel csődbe juttassák Oroszországot. Ez a terv korábban működött, amikor az Afganisztánban történt szovjet inváziót arra használták, hogy bojkottálják a szovjet olajat, és ezzel csődbe juttatták a Szovjetuniót.

Ezúttal azonban az ellenkezője történik. Mindenekelőtt, a British Petroleum (brit monarchia), Shell (holland Monarchia), a Total (francia Rothschildok) és az Exxon / Mobil (Rockefeller) mind mélyen érintettek az orosz olaj-üzletben. Ez azt jelenti, hogy az európai oligarchia, és az amerikai olaj-oligarchia nagy része nem fognak együttműködni. Sem Szaúd-Arábia vagy Irán, vagy más jelentős olajtermelő országok. A kormányaik ezt többször is elmondták.

A németek nem fognak együtműködni semmilyen Oroszországot szankcionáló tervvel, mivel a német ipar mélyen kötődik az orosz gazdasághoz.

Tehát Mr. Bush, úgy tűnik, hogy Ön és náci haverjaik kifogytak a barátokból.

Ehelyett egy ellentámadás van folyamatban minden nagyobb Bush/náci befolyási övezettel szemben, beleértve a Muzulmán Testvériséget, a JP Morgant (emlékszünk mindazon bankárokra, akik leestek tetőről?), és a globális Bush/CIA kábítószer monopólium ellen.

Talán nem kell meglepődni azon, hogy a múlt héten egy személy azt állítva, hogy azt az "embert képviseli, aki elrendelte Kennedy elnök halálát", a Fehér Sárkány Társaság egyik tagjával érkezett tárgyalni. A megbeszélés bonyolult volt, és eléggé rejtett értelmű talajon állt, alapvetően az információ megosztás, a burkolt fenyegetés és az együttműködés felajánlásának kombinációja volt. Lejjebb erről bővebben.

Az oroszok részéről érkezett egy meghívó a FST egyik képviselőjéhez, hogy repüljön Moszkvába tárgyalni a közeljövőben. Erre való felkészülésként a FST-hoz csatlakozott CIA képviselők az oroszokkal tárgyaltak a múlt héten Izlandon. Egy kínai kommunista kormányügynök szintén utalt a készülőben lévő, pénzügyi rendszert érintő nagy bejelentésre.

A tárgyalások titokzatos pénzügyi eszközöket érintenek, és hogy miképp lehet beváltani azokat. Ha minden jól megy, hirtelen hatalmas összegek lesznek elérhetőek az emberiség számára felelős és tisztességes módon.

Ugyanakkor a több trillió dolláros csekkek beváltásáról szóló tárgyalások évek óta folynak anélkül, hogy látható eredménye lett volna, így lehet, hogy az új pénzügyi rendszerre történő fokozatos átállás még mindig a legreálisabb forgatókönyv.

Ezen a téren, ahogy hosszú ideje ez a helyzet, van egy sor történés. Mindenekelőtt az orosz állami tulajdonban lévő műsorszolgáltatók azt mondják, hogy az új BRICS pénzintézet, amelynek célja helyettesíteni az IMF-et és a Világbankot, idén júliusban megkezdi működését.
http://voiceofrussia.com/news/2014_05_01/BRICS-creating-parallel-Monetary-Fund-disillusioned-with-IMF-and-World-Bank-expert-0502/

Ezzel egy időben, míg a német kancellár Angela Merkel Obamához látogatott Washingtoban a múlt héten, a frankfurti pénzügyi negyed kínai renminbi alapú kötvényt bocsátott ki.
http://www.dw.de/frankfurt-issues-first-bond-backed-by-chinese-currency/a-17605819

Az üzenet az emberek számára Washingtonban és New Yorkban nem is lehetett volna világosabb: a német ipari világ nagy elmozdulást tett a dollártól.

Amerikai ügynökségi források is megerősítették, hogy a németeknek és az Obama rezsimnek nagyon eltérő nézeteik vannak az NSA kémkedéséről, és az Egyesült Államok nácikat érintő támogatásáról Ukrajnában. A németek tudják jól, hogy a gondokat Ukrajnában azok a zsoldos gyilkosok okozzák, akiket a gazember amerikai rezsim bérelt fel.

A hazugságok, melyeket az amerikai kormány hangoztat már annyira nyilvánvalóak, hogy már kínos nézni az olyan színészeket, mint Obama és az amerikai külügyminiszter John Kerry, akik folyamatosan nyilvánvaló hazugságokról szónokolnak. A tény az, hogy most már az egész világ annak látja a rendszert Washington D.C.-ben, ami valójában: egy gazember terrorista rezsim. Nézzük csak a lözelmúltbeli lépéseiket: szarin gáz terjesztése Szíriában, hogy kirobbantsanak egy világháborút, a malajziai repülőgép eltérítése, hogy nukleáris zsarolásra használják, és most ők gyilkolnak ártatlan civileket Ukrajnában.

Bár sok ember már észrevette ezt, és írt róla, az amerikai vállalati kormány leírása az áprilisi munkanélküliségi statisztikáról a múlt héten egy új mélypontot állított be, ahogy George Orwell helyeselte volna. A kormány eltávolított 800.000 embert  a munkanélküliségi statisztikákból, akik kifutottak a munkanélküli ellátásokból, mielőtt új munkát találtak volna. Mert hogy van "jó hír, mert a" hivatalos munkanélküliségi ráta " 6,7%-ról 6,3%-ra esett. Itt az ideje, hogy megint fenéken rúgják az értéktőzsdét. Mit gondolnak, hogy kivel viccelnek?

Kimondhatjuk, hogy ennek a rezsimnek közel a vége, mivel az elmúlt napokban az amerikai főügyészt Eric Holdert, Michelle Obamát és most a volt külügyminisztert Condoleezza Rice-t már arra kényszerítette a népharag, hogy töröljék a nyilvános megjelenéseiket. Nincs már túl messze, ahogy egyszer George bush elhíresült mondásában, hogy "kirángatják őket a házaikból, és felakasztják a legközelebbi lámpaoszlopra."

Több behatolás is volt az USA-ba mexikói katonák részéről az utóbbi időben.
http://www.kvoa.com/news/n4t-investigators-rogue-mexican-army-troops-crossing-the-line/

Ez szinte biztosan jelzi, hogy a latin-amerikai kormányok hajlandók szövetségre lépni a kínaiakkal és az oroszokkal, hogy megszállják az amerikai szárazföldet, kivéve, ha az amerikai emberek tesznek valamit a bűnözőkkel Washington D.C.-ben.

Ezért folynak a lemondási tárgyalások a felszín alatt. Mint már említettük, annak az "embernek a képviselője, aki elrendelte Kennedy elnök halálát", megpróbált alkut kötni a FST-al. Ez azonban nem olyan, ami a FST hatalmában állna. Ennek az amerikai népnek kell lennie, akik eldöntik, hogy mi legyen a Bush-okkal és náci társaikkal.

A képviselő a FST-ot sok részletes információval látta el azokról a különféle frakciókról, melyek halálosztagokat működtetnek Japánban. Például megerősítette, hogy a Dalai láma, egy ismert náci eszköz, aki profi gyilkosokat alkalmaz, hogy a parancsait végrehajtsák Japánban.

Ha a nácik azt hiszik, hogy ezalatt az idő alatt eltűnhetnek, akkor nagyon tévednek. Túl sokan ismerik őket. Emellett a nagyobb fegyveres csoportok és bandák Japánban és Ázsia többi részén már nem működnek együtt a nácikkal.

A FST azt tanácsolja, hogy a gyilkolás helyett a nácik tisztítsák meg soraikat a pszichopatáktól, és váltsák meg magukat néhány rejtett technológia nyilvánosságra hozásával.

Ezen a fronton az emberek, akik megígérték, hogy szabad energia eszközt szállítanak e sorok írójának a múlt hónapban, azt mondták, hogy még mindig van néhány technikai probléma, melyet le kell küzdeni, de azt remélik, hogy képesek lesznek bemutatni egy működő prototípust május közepén. Hát lássuk!

Végül egy kis igazolás az "összeesküvés teoristák" számára, hogy a brit kormány a múlt héten végülis elismerte, hogy az akkori kormánynak szerepe volt a 
Lusitaniautasszállító hajó elsüllyedésében. A Lusitania német tengeralattjárók általi elsüllyesztése volt az egyik fő oka, hogy az Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba Németország ellen. Most kiderül, hogy a németek a háború szabályai szerint jogosan cselekedtek, hogy elsüllyesztették a hajót, mert fegyvereket és lőszert szállított.http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/may/01/lusitania-secrets-of-war-revealed-sinking

Remélhetőleg nem kell 99 évet várni, mielőtt az igazság kiderül a titkos ügynökségek által támogatott 911 és 311 stb. eseményekkel kapcsolatban, és nyilvánosságra hozzák az érintett országok kormányai. Talán időben megtudjuk az igazságot.
Benjamin Fulford
Forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/05/az-ukrajna-feletti-harc-bushnaci.html#.U2vVPs7JXEw



Időlátó gép..?



A dolog egyszerűen hihetetlen és talán nem véletlen, hogy a tudományos források egyáltalán nem említik az olasz Benedek-rendi szerzetes és társai korszakalkotó találmányát. Ha valóban igaz, hogy Pellegrino Ernetti szerzetes megalkotta AZT, amire mindig is vágyott az emberiség – akkor hol van most a találmánya, miért nem alkalmazzák szerte a világban? 

Nem kevesebbről van szó, minthogy Ernetti atya tudós társaival a hírek szerint már több mint 40 évvel ezelőtt alkotott egy szerkezetet, amelynek segítségével mi is láthatjuk, régen meghalt emberek látványát, és hallhatjuk hangjukat.
gép
Pellegrino Ernetti

A feltaláló mondta 1972-ben 
Pellegrino Ernetti nem akárki volt a zene és a katolikus egyház világában. 1960-ban az olasz kormány nevezte ki őt docensnek egy velencei zenei konzervatóriumban. Nagyon fontos országos egyházzenei találkozók rendezését bízták rá, majd egy vatikáni zenei titkárság igazgatója lett. Több szakkönyvet írt a polifónikus és prepolifónikus zenéről.

1972-ben a Domenica del Corriere készített vele egy nagy interjút, ami a lapban azon év május 2-án jelent meg. Ebből kiderül, hogy az atya tizenkét fizikussal közösen alkotott egy gépet, amit nem ok nélkül neveztek el
 kronovíziónak, vagy időtévének. Az urak abból indultak ki, hogy minden emberi lény születésétől a haláláig két területen hagy maga mögött nyomokat: a hangok és a látványok világában. Ez természetesen különbözik minden ember számára. A fizikusok által konstruált különleges antennarendszerrel – állította az atya – van esély arra, hogy rekonstruáljanak minden személyt, aki valaha is élt, és életének minden eseményét, tényét, mindent, ami vele történt és amit valaha is mondott.

A szenzációs bejelentés alkalmával Pellegrino Ernetti atya igen szerényen viselkedett. Közölte, hogy az ő szerepe mindebben meglehetősen kicsi volt, az igazi érdem a fizikusoké. Ő abból indult ki, hogy minden hang és kép, amely egyszer létrejött, soha nem tűnik el…

Az őket alkotó hullámok valamilyen átalakult formában örökre megmaradnak itt a Földön, és ha rájövünk a nyitjára, ismét rekonstruálhatjuk őket. Azt állította, régen kihunyt csillagok fényét is sikerült ezzel a módszerrel létrehozni, sőt egy irodalmi érdekességet is említett. Egy Kr.előtt 169-ben írott tragédiának korunkra már elveszett a szövege, csak más szerzők említéseiből ismeretesek töredékes részletei. Az Ernettinek dolgozó kutatók a gépezet segítségével visszamentek az időben és rekonstruálták, kiegészítették a töredéket, így mára már ismert a darab befejezése.

Amiért mindez történt, az voltaképpen és elsősorban egyházi célokat szolgált. Ernetti atya állítása szerint sikerült újra alkotni és lefényképezni Jézus Krisztus teljes életútját.
Mivel a hang és a kép is energia, tehát nem veszhetnek el. Legfeljebb átalakulnak, de a kronovizornak is nevezett gépezet segítségével újraalkothatók. Ernetti atya 1972-ben kijelentette, hogy kutatásaiknak semmi közük a parapszichológiához, sem a metafizikához. Az ellen is határozottan tiltakozott, hogy mindezt egy kalap alá vegyék a túlvilági hangok című jelenséggel. Kijelentette: szerinte már tudományosan bebizonyították, hogy az energia nem más, mint fény. Az atya szerint a fény az első, legfontosabb elem, amelyből minden más – az anyag is – született. Így nem csoda, ha a fény a hanggal együtt örökre fennmarad, csak meg kell keresni valahol a térben.

Mindmáig ott vannak az összes elhangzott szavak, beszédek, kiáltások, halálsikolyok, suttogások, szerelmi vallomások, vádbeszédek és színdarabok is… Ernetti szerint ugyanaz a helyzet a hanggal, mint a fénnyel. Ami hang, az fénnyé változhat, és fordítva. Ezért ha az egyiknek nyomára bukkanunk, megtaláljuk a másikat is. Ernetti egy szakszót is alkalmazott: a bonyolult antenna- és műszeregyüttes segítségével az egyes hangokat és látványokat sikerült szintonizálni.
Aztán eltelt huszonhat év 
Ernetti állította, hogy a kísérletezők kezdetben olyan személyekre összpontosítottak, akik ismertek voltak, nemrégen haltak meg és életüket gazdagon dokumentálták. Így remélték ellenőrizhetővé tenni, amit sikerül a szerkezet révén meglátniuk, meghallaniuk. Választásuk a kísérletezés első szakaszában – ez valamikor a hatvanas évek végén, a hetvenesek elején lehetett – egy nemrégen elhunyt pápára és Mussolinira esett. A fasiszta diktátor élete érdekelte őket. Mivel szinte mindent tudtak e történelmi személyiségek életének bármelyik napjáról, hát a gépezetet beindítva tudták, mit kell találniuk, melyik korban és helyzetben mit kell látniuk és hallaniok. Ernetti atya erről a két ellenőrző műsorról csak annyit mondott: az eredmény több mint jó volt…

Abban az 1972-es interjúban Ernetti atya így fejezte be nyilatkozatát:
- Ez a gép általános tragédiát okozhat, mivelhogy elveszi az emberektől a gondolkodás, a beszéd és cselekvés szabadságát. Mert hiszen a gondolat is energia, amit később rekonstruálhatnak. Ezért egy ilyen gépezet nem állhat bárki rendelkezésére, amíg az emberek nem tanulják meg, hogy jók legyenek.
Ezt követően évtizedeken keresztül sehol a világsajtóban egyetlen szót sem olvashattunk az Ernetti-készülékről. Negyedszázadon át az sem derült ki, ki volt az a tizenkét fizikus (és valóban annyian voltak-e? A szám és a környezet némi gyanúra ad okot, hiszen miért lettek volna éppen tizenketten, mint az apostolok?) és hol, mikor építették fel a különleges antennarendszert, hol volt a kutatóintézetük? Vajon ha mindezt a Vatikán pénzelte, akkor esetleg annak területén zajlott le a több évig tartó kísérletsorozat?
No és persze akkor még nem volt tudható, miért állt be több mint negyedszázados csönd. Még az is megfordult a fejünkben – valljuk be! – hogy mindez valamiféle szélhámosság is lehetett éppenséggel…De hát Pellegrino Ernetti nemcsak a polifonikus zene nemzetközi hírű szakértője, hanem és elsősorban pap is volt. Márpedig egy katolikus papról nehezen képzelhető el, hogy hazudik. Ráadásul így, sajtó útján jelentene be egy ilyen szenztációt, ha az szélhámosság lenne..?

Arról nem is szólva, hogy papok és szerzetesek esetében bármiféle nyilatkozatra csak egyházi vezetőik engedélyével kerülhet sor. Vagyis itt a háttérben maga áz akkori pápa állhat?

Az esetet 1998 közepén egy francia katolikus pap, Francois Brune hozta elő. Egy könyvet írt, ami olaszul is megjelent. Brune az egyházi pacajelenségekkel foglalkozik és nagyon érdeklik a torinói lepelhez kapcsolódó kutatások, valamint a csodák. Ám – ez a legfontosabb – annak idején Ernetti atya barátja volt. Az időlátó gépről kérdezte hát őt F. Ciucani újságíró és az interjú a Terzomillenio (Harmadik ezredév) című folyóirat 1998. évi 5. számában jelent meg.

Ebből kiderül, hogy Brune és Ernetti annakidején Velencében ismerkedtek meg. Hamar kiderült, hogy egyformán vélekednek az egyházban zajló eseményekről és folyamatokról. Beszélgettek az Evangéliumról is és ekkor Ernetti mintegy mellékesen megjegyezte: vannak tudományos bizonyítékok arra, hogy mindaz, amit a Bibliában leírtak (például Jézussal kapcsolatban), az első szótól az utolsóig igaz. A bizonyítékot az időkön átlátó gép szolgáltatta. 
Kattints a képre a teljes mérethez!

Hogyan kezdődtek ezek a kutatások, mi volt a kiindulási pont, az első indok? A velencei San Giorgio Maggiore-szigeti bencés kolostor szerzetese akkoriban már nemcsak zenével foglalkozott, hanem hangokat ís vett fel különféle szerkezetek segítségével. Brune szerint Ernetti tudományos alapokon fogott hozzá a kutatásokhoz és különböző nemzetiségű szakemberek segítették a munkában.

Brune szerint a bajok az 1972-es interjú után kezdődtek. Ernetti körül egyre gyanúsabb alakok bukkantak fel és enyhén szólva fiucsa dolgok történtek. Állítólag elsőként az oroszok jelentkeztek – minden bizonnyal a KGB ügynökei próbáltak valamit kiszaglászni erről a csodálatos szerkezetről. De nem kellett sokáig várni az amerikaiakra sem. Mindenki őt akarta valamilyen módon elkapni, hogy beszéljen nekik az időlátó gépről. Ettől kezdve az egyházi elöljárók kénytelenek voltak gondoskodni az atya fizikai biztonságáról. Gyakorlatilag nem járhatott ki a velencei kolostorból, és bencés rendtársai kénytelenek voltak testőröket alkalmazni, hogy megakadályozzák az ügynökök erőszakos behatolásait a kolostorba.

Brune atya szerint a barátja annak idején kizárólag zenei érdeklődéstől vezettetve próbálta rekonstruálni a régi hangokat – hogy meghallhassák, bizonyos zenedarabokat és műfajokat hogyan is énekeltek a régi emberek. De ekkor meglepetések érték őket. Egyikük halott apja szólt hozzájuk a készülékből, aztán más, régen holt emberek hangját is hallották. Ijedtükben egészen XII. Pius pápáig szaladtak és elmesélték, mi történt. A pápa azonban megnyugtatta őket: nincs ebben semmi boszorkányság, nem az ördög művéről van szó.

Nem is a túlvilág köszönt ide be, hanem a múlt. Állítólag maga a pápa használta először a hullámok kifejezést. Vagyis hogy a régről fennmaradt hullámok máig itt keringenek valahol és talán azok jelentkeztek a készülékekben? Akkor még nem tudták, hogy fény- és hanghullámokról lehet szó. XII. Pius állítólag nagyon örült, mert a jelek szerinte arra mutattak, hogy tudományos módszerekkel is bizonyítható lesz az örök életbe vetett hit.

Ernetti és addigi fő segítője, Gernelli professzor, valamint a híres olasz atomfizikus, Fermi egyik tanítványa, Braun, aztán egy japán Nobel-díjas, egy portugál professzor, név szerint De Matios, és mások segítettek aztán elkapni a múlt hullámait – állította 1998-ban a visszaemlékező francia pap. Azt is mondta, hogy a látványos végeredmény kép és hang formájában egy tévéhez hasonló szerkezetben, képernyőn jelentkezett. Nem színes, hanem fekete-fehér volt és a hologramokhoz hasonlóan térhatású volt.

Brune szerint először Mussolini beszédeit nézték végig és hallgatták le, szóról szóra egyeztetve a későbbi sajtóban, könyvekben megjelent szöveggel. Minden stimmelt. Utána mentek vissza az időben, hogy a Krisztus előtti időkben keletkezett – általunk már említett – tragédiát rekonstruálják. Megnézték és meghallgatták, ahogyan az ókori színházban a színészek elszavalják Quintus Ennius szövegét néhány hónappal a szerző halála előtt, aki szintén ott volt a színházban. A tragédiát azóta állítólag ki is adták könyv formájában, csak éppen azt nem írták bele, milyen különös módon találták meg annak teljes szövegét.
Drámai vég 
Egyházi körökben kétféle történet kering arról, hogy miért pusztították el a gépet, az addig létező egyetlen kísérleti berendezést. Az egyik változat szerint azért, mert például a Krisztus életéből készített korabeli kép- és hangfelvételeken a Messiás nem mindent úgy mondott, ahogyan az a Bibliában áll és ahogyan azt a mai napig tanítják, a Biblia alapján…

A másik változat elterjedtebb és többen is hisznek benne – állítja Brune. Az a döntés született, hogy a szerkezet túl veszélyes, és még nem a mai embereknek való. Túl korán fedezték fel, az alkalmazása ma beláthatatlan következményekkel járna. Ráadásul nemcsak a régmúlt volt veszélyes, hanem a közeli majdnem jelen is. Nem véletlenül kezdtek keringeni a különféle nemzetiségű kémek Ernetti atya körü1. Hiszen a szerkezet mindent hangot és képet közvetíthetett a múltból – vagyis az előző napról vagy a negyedórával ezelőtt történt eseményekről is!

Erre akkor jöttek rá, amikor egyszer a berendezés váratlanul az amerikai nagykövet és a Palesztin Felszabadítási Front küldöttének előző esti titkos találkozóját kezdte közvetíteni…

És ez lehetett a gépezet megsemmisítésének igazi oka. Hiszen attól kezdve, hogy létezett belőle egy példány, bármikor elkészülhetett a második, a tizedik, a százezredik is. És attól kezdve nem létezett volna többé politikai, katonai, tudományos, üzleti, ipari vagy magántitok..! Hiszen aki rendelkezett volna ilyen géppel, az az utolsó öt percig bezáróan megtudhatta volna, ki mit csinált, hol volt, kivel miben egyezett meg, mit talált fel, hogyan keveri titkos receptjeit vagy a pénzügyi körök miben egyeztek meg, stb. Ennek valóban beláthatatlan következményei keltek volna a jelenkori világra is. Sokkal inkább ettől kellett félni és nem attól, mi derül ki rég holt diktátorokról vagy művészekről, bárkiről.

Így nem csoda, hogy a végzetes döntést a pápa, Ernetti atya, Gemelli professzor és a többi érintett tudós egyhangúlag hozták meg. Ettől kezdve előállt az a furcsa helyzet, hogy a már idős Ernetti atya nemcsak a gépről nem beszélhetett senkinek, hanem még azt sem árulhatta el, hogy megtiltották neki az információközlést.

Magyarán szólva még azt is titkolnia kellett, hogy egyáltalán valamiféle tilalom van érvényben kronovízió-ügyben (amely természetesen nem létezik és sohasem létezett – állította az egyház, de ezt sem mondták ki.) Az egyház attól rettegett: ha kikerül a nagy nyilvánosság elé, hogy valóban létezett s ilyen szerkezet, akkor egyes hatalmak elkezdik összeszedni a tudósokat, akik dolgoztak a szerkezeten, és így vagy úgy, de ismét megépítik azt, és persze majd használják. Ezzel hitük szerint igen sokat ártottak volna az emberiségnek. 
Kattints a képre a teljes mérethez!

1998-ban ettől már nem kellett annyira tartani, és nem volt az élők között az a pápa sem, aki egykor érintett volt az ügyben. Jobbára elhunytak a tudósok is, és maga Ernetti sem élt már. Brune atya szerint a megsemmisítés nem a szó szerinti elpusztítást jelenti. A gépezetet – a kronoviziós készüléket és tartozékait – előbb teljes egészében a Vatikánba szállították, aztán szétszedték. Néhány fődarabját, amely nélkül feltehetően nem működne, továbbra is az egyházi állam falai között őrzik. Más, szintén fontos alkatrészeket diplomáciai postával más országokba vittek és ott egyházi központokban rejtegetik. Maguk az őrizők sem tudják, mit bíztak rájuk.

Mi több – vallja Brune atya – valahol elrejtették a tizenkét tudós jegyzeteit és a szerkezet tervrajzát is. De hogy hol van mindez, arról nincs tudomása. Ernetti atya nem sokkal a halála előtt még elmondta Brune atyának, hogy ő maga szállította a Vatikánba a gépet és a tervrajzokat, két, akkor még élő tudóssal közösen. Az egész anyagot egy négy kardinálisból álló bizottságnak adták át, de ezek kilétéről Ernetti nem szólt.
Aztán még az is elterjedt – megerősítette ezt maga Brune atya – hogy Ernetti állítólag titokban készített egy másolatot is a gép tervrajzairól és azt valahová eltette, vagy valakinek odaadta. Mivel egész életében egyházi és bencés körökben mozgott, nem kizárt, hogy egy másik bencés szerzetes őrzi valahol a kronovízió tervrajzait…
Forrás:nemere.hu



Kundalini: A kígyózó energia és felébresztése



Kundalini, a kígyózó energia

A Kundalini energiája alapvető evolúciós erő, amely a csakrákon és a vele összefüggő nádikon keresztül fejti ki a hatását.
Ha sikerül a Kundalini kígyót felébreszteni és felemelni a csakrákon keresztül, akkor az ember csodás képességek birtokába kerülhet: megnyílik a harmadik szeme, azaz belső látása aktivizálódik, képes lesz levitációra, távolba látásra, de teste áthelyezésére is, valamint olyan belső energiára tesz szert, ami semmi mással nem pótolható.

A gerincoszlop hosszában, amelyen végighalad a Kundalini kígyó, hét pont vagy csakra található, amelyek jelentős szerepet játszanak az ébredés folyamatában.A misztikusok tudatot megváltoztató pontokként definiálhatják, a tantrikus tanítás pedig paranormális képességek központjának értelmezheti ezeket a pontokat. Tulajdonképpen e leírások mindegyike helyes, mivel a csakrák rendelkeznek mindezzel és még ennél is több csodás tulajdonsággal. Minden ember rendelkezik a belső energia, azaz a Kundalini kígyó felébresztésének technikájával, csak mélyen, saját belső világukra kell figyelni és leszállni a kígyó üregébe.A spirituális tanokkal foglalkozók számára a kundalini valamiféle varázserő, ami előcsalható bár, de nem biztos, hogy előcsalogatása veszélytelen.A kundalini egy bennünk rejlő, szunnyadó, ám előhívható energia, amely csigavonal formában rejtőzik a gerincoszlopunk legalján, és alig várja, hogy életre kelhessen, és feltörhessen, mint egy vulkán.„…A Kundalini minden egyes ember személyes édesanyja, aki szereti gyermekét, és alig várja, hogy megadhassa neki a második születést. Megért minket, felemelkedik, amikor az Isteni Valósággal találkozik, és áthatol a kutacs területén…”Shri Mataji

Kundalini, gyere elő…A jógik képesek rá, hogy előhívják a kundalínit, és ezáltal fantasztikus energiákat szabadítsanak fel magukban. Csakrameditációkon, amikor a különböző csakrák megtisztítását végzik, és egyenként „szólítják fel” mantrákkal és légzéstechnikákkal a csakrákat működésre, előfordulhat, hogy sikerül beindítani a kundalínit. A jógatanárom mesélte, hogy egy ártatlannak tűnő csakratisztítás és kundalini jóga foglalkozás alkalmával egy lány váratlanul átélte ezt, és utána hetekig nem tudott magáról.

Látszólag magánál volt, mégse 
ezen a földön” volt. Karban vitte haza az édesapja, etetni és mosdatni kellett, míg végül, hetek múlva visszatért az értelme. A jógatanár szörnyen kínosan érezte magát, és megfogadta, többé nem csalogatja elő a kundalinit, kizárólag csak tapasztalt, edzett meditálók között, akik tudják kezelni, kordában tudják tartani ezt az elképesztő, felfoghatatlan energiát, ha kitör.
A lány pár hétre rá aztán szerencsére meggyógyult, és olyan csodálatos utazásokról számolt be, hogy mindenkit elkápráztatott, aki meghallgatta.
Apró lyuk a fejbőrön

Sok évvel ezelőtt egy buddhista faluba mentem riportra. A buddhisták összegyűltek egy nagy sátor alatt meditációra, engem pedig az egyik szervező felszólított, hogy sajnos ki kell mennem, mert a meditáció alatt nem maradhatok. Persze, a kíváncsi újságíró nagyon nem akart kimenni, könyörögtem is neki, hogy hadd maradjak, nem fogok zavarni, elüldögélek itt a sarokban, és ha nem akarják, egyetlen szót sem írok az egészről. Csak hadd lássam, mi történik. Ekkor a szervező elmagyarázta, hogy a jógameditáció közben olyan energiák szabadulnak fel, és lepik el a sátrat, hogy akár kártékonyan is hathatnak a kívülállóra.
Némelyik meditáló kiszabadítja a kundalini energiáját, mely a fejteteje közepén távozik, ha akarom, láthatom is, hogy egyik-másikuk feje búbján van egy kis lyuk, fehér folt. Az ember halála után is itt távozik a kundalini, mesélte a szervező, aki egyébként maga is gyakorló buddhista volt. De hiába mondogatta annyiszor, akkor még halovány fogalmam sem volt arról, mi is az a Kundalini. Fel ne ébreszd az alvó oroszlánt!Állítólag háromféle erő tartja életben az emberi testet. Az első a 
FOHAT, mely elektromosságként, hőként, fényként, mozgásként, nyilvánul meg. A második aPRÁNA, melyet másképpen életerőnek tartanak, a harmadik pedig a KUNDALINI, vagyis a kígyótűz.

Egy amerikai spirituális lap, „A csend hangja” a kundalinit 
Tüzes erőnek nevezi. Egyrészt azért, mert a folyékony tűzhöz, lávához hasonlít, ahogy keresztül lövell a testen, méghozzá nem egyenesen, hanem egy spirális vonalat követve, ami a kígyó mozgásához hasonlít. De nevezik még a Világ Anyjának is, mert a kundalinin keresztül feléleszthetjük addig néma, szunnyadó érzékeinket, és akár a Magasabb Világok is megnyílnak előttünk. A kundalini a gyökér-csakránál található, vagyis a gerincoszlop legalján.

Egy átlagos ember átlagos életében soha meg se moccan, soha fel nem ébred, és így nem is tapasztaljuk meg a létezését. Ez azért van így, mert csak kellő erkölcsi és spirituális fejlettséggel lehet feldolgozni és irányítani, jó dolgokra használni ezt az energiát. Senkinek sem szabad kísérletezni vele anélkül, hogy meghatározott tanítást kapott volna egy hozzáértő tanítótól, mert nagyon veszélyes.

Például okozhat nagyon erős fájdalmat, széttépheti a testi szöveteket, sőt, meg is ölhet. De a lélekben, szellemben is okozhat nagyon komoly sérüléseket. Minden negatív tulajdonságot felerősíthet az ember természetében: szörnyűre, torzra növekedhet a becsvágy, a hatalom és pénz iránti szenvedély, és az élvezetek, a szex hajhászása. Ugyanakkor az értelmi képességek is megerősödnek, ami rossz irányba segíti a személyiség további torzulását.

Ha egy képzetlen ember rájön, hogy a kundalini véletlenül felébredt benne, azonnal felvilágosítást kell kérnie olyan valakitől, aki ezeket a dolgokat tökéletesen ismeri. Mire jó a kundalini?A tapasztalt okkultisták a legkomolyabban intenek a kundalini bármilyen módon történő felkeltésének kísérletétől, az ezzel járó valódi és nagy veszélyek miatt, kivéve, ha ez képzett vezetés mellett történik.

Amint a Hathayogapradipika mondja: 
a jógiknak felszabadulást hoz, az ostobákat viszont rabságba dönti”. Néhány esetben a kundalini magától ébred fel, ilyenkor tompa izzást érzünk, sőt önmagától még mozogni is kezdhet, bár ez ritka eset. Ebben az utóbbi esetben valószínűleg kínzó fájdalmat okoz, mivel a járatok nincsenek előkészítve a számára, útját úgy kell megtisztítania maga előtt, hogy jókora mennyiségű éterikus salakot ténylegesen átéget, ami szükségszerűen fájdalmas folyamat.

Amikor így magától ébred fel, vagy véletlenül ébresztik fel, általában megpróbál a gerincoszlop belsejében száguldani felfelé, ahelyett, hogy azt a spirális utat követné, amelybe az okkultista megtanulja belevezetni. Ha lehetséges, az akaratot kell működésbe hozni, hogy megfékezzük az előreszáguldást. Azonban ha ez lehetetlennek bizonyul, ami a legvalószínűbb eset, nem szabad pánikba esni. Valószínűleg a fejtetőn keresztül ki fog rontani és a környező légkörbe kiszökni, és egy kis gyengeségen kívül feltehetően nem fog más bajt okozni.

Annál nagyobb baj nem történhet, mint az öntudat ideiglenes elvesztése.A kundalini alapfeladat egyébként az, hogy a spirituálisan megérett személyiségben a csakrákon keresztül megnyissa az utat az asztrális és a fizikai test között, vagyis kapocsként működjön magasabb szférák felé. Az előbb említett Csend Hangja című lap azt mondja, hogy amikor a kundalini eléri a harmadik-szem csakrát, meghalljuk a „Mester hangját”, ami ebben az esetben a Felső Én hangját jelenti.
A Kundalini kígyó felébresztése

Eme szimbólum a végtelenség jelének állított formája, mely nem csupán ezért tiszteletet parancsoló és mélységesen bölcs, hanem az örök élet megértéséhez is hozzásegíti tanulóját.

Középpontja a szívcsakra, amely függőlegesen egy vonalban helyezkedik el a gyökér és a korona csakrával. A gyökér csakrától kiindulva az ida és a pingala harmóniába hozatalával, kiegyenlítődik jobb oldalunkon a napfonati csakránkban hordozott tűz és bal oldalunknál a nemi csakránkban a víz elem. Ez rendkívül fontos a kundalini felébredéséhez.

A levegő elemet hordozó szívünkkel fogjuk tudni szabályozni a bennünk lévő tűz erejét, így a szakrális csakránk vizét is. Szívünk felett a torok csakránk éterének bölcsessége úgyszintén jobb oldalunkon harmóniát teremt a vele vízszintesen bal oldalon elhelyezkedő homlok csakra intuícíójával, s így együttesen a korona csakrában fognak találkozni a pingala, az ida és a susumna segítségével.

Fontos még megjegyezni, hogy a napfonat és a torok, illetve a szakrális és a homlok csakra párt alkotnak, melyek ideális helyzetben a szív csakrában találkoznak folyamatosan, így tartva fenn állandó középpontunkat. Ez az Úr Krsna székhelye, mivel Narayana formájában Ő a szívben élő felsőlélek. Mindezt a Földön a levegő tartja egyensúlyban.

“A megvalósított tudás erejével az embernek meg kell állapodnia az abszolút megvalósítás helyzetében, s így képesnek kell lennie kioltani minden anyagi vágyat. Aztán le kell mondania az anyagi testéről úgy, hogy sarkával elzárja a levegőnyílást (amelyen keresztül az ürülék távozik), s az életlevegőt a hat elsődleges helyet egyenként érintve felemeli.”

Sok duratma van, akik Brahman-megvalósítottnak tartják magukat, mégis képtelenek legyőzni az anyagi vágyaikat. A Bhagavad-Gita (18.5) érthetően elmagyarázza, hogy az abszolút mértékben önmegvalósított lélek teljesen mentes minden anyagi vágytól. Az anyagi vágyak alapja az élőlény hamis egója. Ezek egyrészt az élőlény gyerekes, hiábavaló tetteiben nyilvánulnak meg, melyeknek célja legyőzni az anyagi természet törvényeit, másrészt pedig abban a vágyában, hogy uralkodhasson minden fölött, amit az öt anyagi elem épít fel.

Ez a mentalitás oda vezet, hogy az ember hinni kezd az anyagi tudomány erejében, amely felfedezte az atomenergiát és mechanikus járművekkel próbál utazni a világűrben. Az anyagi tudomány terén elért parányi fejlődést kihasználva a hamis énképzettel rendelkező ember még a Legfelsőbb Úr hatalmának is ellenszegül, aki egy másodperc töredéke alatt véget vethet minden parányi emberi törekvésnek. Az eredeti helyzetét, vagyis a Brahman-megvalósítást elért lélek tökéletesen megérti, hogy a Legfelsőbb Brahman, vagyis az Istenség Személyisége a minden hatalommal rendelkező Vasudeva, s hogy ő (az önmegvalósított élőlény) a legfelsőbb egész szerves része.

Ily módon eredeti helyzete az, hogy minden tekintetben együttműködjön az Úrral a szolgáló és a szolgált transzcendentális kapcsolatában. Az ilyen önmegvalósított lélek többé nem próbálkozik hiábavalóan azzal, hogy uralkodjon az anyagi természet felett. Mivel megvalósított tudás van a kezében, hűséges odaadással merül az Úr szolgálatába.


Annak a kiváló yoginak, akinek alapos gyakorlata van abban, hogy a yoga-rendszer előírt folyamatával szabályozza az életlevegőt, a következő folyamatot ajánlják teste elhagyásához: sarkával zárja el a végbélnyílást, és a köldök, a has, a szív, a mellkas, a szájpadlás, szemöldökök és az agyüreg érintésével fokozatosan emelje fel az életlevegőt. Az életlevegő szabályozása az előírt yoga-folyamat által mechanikus út, s többé-kevésbé fizikai törekvés a lelki tökéletesség elérésére.

Hajdanán e gyakorlat egyszerűnek számított a transzcendentalisták körében, mert az emberek életmódja és jelleme akkoriban elősegítette a végzését, manapság azonban a Kali-kor hatása olyannyira zavart okoz, hogy gyakorlatilag nincs senki, aki jártas lenne a testgyakorlatok e művészetében. Az elme koncentrálását ebben a korban könnyebben elérhetjük az Úr szent nevének éneklésével, s ez eredményesebb, mint az életlevegő belső szabályozásának gyakorlása.

/Srimad Bhagavatam 2.2.19/
A meditáló bhaktának az életlevegőt lassan fel kell tolnia a köldöktől a szívig, onnan a mellkasig, onnan pedig a szájpadlás gyökeréig. Intelligenciával kell megkeresnie a megfelelő helyeket.”
Az életlevegő hat körben mozog, és az intelligens bhakti-yoginak értelme segítségével, meditálva kell megkeresnie e helyeket.

/Srimad Bhagavatam 2.2.20/
Forrás: Ananda Jahmola : Kundalini, csakrák és nádik – A kundalini kígyó felébresztése
Rejtélyek Szigete



A rák ősi ellenszere



Érdekes cikk a D vitaminról.

Egy fantasztikus anyag működik a szervezetünkben. Amerikai kutatók mester hormonnak nevezték el. Segít a vérnyomás, a csontsűrűség, a hangulat, a viselkedés, izomerő szabályozásában, serkenti a haj növekedését, az immunrendszer működését. Felelős a programozott sejthalálért, úgynevezett apoptózisért, melynek feladata a sérült vagy rákos sejtek szaporodásának megállítása.


4854_d3-2.jpg

Mi lehet ez? Növekedési hormon? Tesztoszteron? Inzulin?

Egyik sem! Az orvostudomány sokáig nem ismerte fel a fontosságát. Vitaminnak nevezték, mert egy minimális adag belőle, megszünteti az angolkórt. Beugrott már mi lehet ez?

Ez a D vitamin!!!

Néhány évvel ezelőtt a kutatók úgy gondolták, hogy ez a csodálatos vitamin, csak a csontok egészségére van pozitív hatással.  Ma már tudjuk, hogy a D vitamin receptorok minden sejtünkben jelen vannak és felelősek egészséges működésükért.

Szervezetünkben a D vitamin az UVB fény hatására keletkezik, akár 50.000NE naponta, de átlagosan 20.000NE. Ahogy barnul a bőrünk, a termelt D vitamin mennyisége jelentősen csökken.

Összehasonlítva a testünk által termelt D vitamin mennyiséget és az élelmiszerekben találhatót, az élelmiszerek (máj, tojás, tej, stb.) minimális dózist tartalmaznak, mely éppen elég az angolkór elkerüléséhez.
Testünk elsődleges D vitamin gyára a bőrünk és a napfény lenne, ha életmódunk nem gátolná ezt jelentősen. A nyugati kultúrában elterjedt felfogás, hogy a napozás káros, rákkeltő, ráncosítja, öregíti a bőrt. Bőrünk védelmében magas faktorú test és arckrémeket használunk, sminkeljük magunkat ezzel akadályozva a D vitamin előállítását.  Életformánknak köszönhetően, alig tartózkodunk szabad levegőn, sok időt töltünk zárt térben, ahol az ablaküveg kiszűri a D vitamin előállításához szükséges UVB fényt.
4854_d3-3.jpg

Bőrünk minél barnább annál több, akár 5ször 6szor hosszabb ideig kell a napon tartózkodnunk, azonos mennyiségű D vitamin előállításához, mint a világosabb bőrűeknek.

Az elhízás és a kor előrehaladtával tovább csökken a bőr D vitamin előállítási képessége.
A mediterrán területeken végzett kutatások megdöbbentő eredménnyel zárultak.

A kutatók azt várták, hogy ezeken a területeken a nagy mennyiségű napfény hatására az emberek D vitamin szintje a normál értéknél magasabb lesz, ám ez még a nyár végén sem következett be, az átlagosnak mondható értéket is csak ritkán érték el.

Akkor hogyan juthatunk megfelelő mennyiségű D vitaminhoz? Mi a megoldás?

Az iparosodott országokban különösen fontos a megfelelő D vitamin kiegészítés, leginkább a szervezet által jól hasznosítható D3 vitamin formájában.

A D3 vitamin, más néven kolekalciferol régebben megállapított maximális napi adagja 600NE egység csak ahhoz volt elegendő, hogy megakadályozza az angolkór kialakulását.
Napjainkban a kutatók sokkal magasabb D3 vitamin bevitelt ajánlanak, felnőtteknek 5000NE egységet is naponta, lehetőleg elosztva, nem egyszerre.

D vitamin a szuperhormon
A D vitamin valójában egy mesterhormon, mely szabályozza és összehangolja teljes hormonrendszerünk működését, ezáltal hatással van teljes egészségünkre, keringésünkre, lelki állapotunkra, fizikai erőnlétünkre, immunválaszainkra.
4854_d3-1.jpg

Magas vérnyomás esetén, számos tanulmány kimutatta a szervezet alacsony D vitamin szintjét. A D vitamint pótolva jelentős javulás állt be. Állatkísérletek azt mutatják, hogy a magas D vitamin szint nagymértékben csökkenti a szívroham kockázatát.

Az alacsony D-vitamin szintet összefüggésbe hozták 18 különböző típusú rákbetegséggel, beleértve a mell-, végbél-, vastagbél-, prosztata-, tüdő-, orális, nyelőcső-, gyomor-, hólyag-, petefészek-, vese-, méh-, méhnyak-, epehólyag-, gége-, hasnyálmirigy-, non-Hodgkin limfómával, és a Hodgkin limfómával.

Nagy stresszhatásnak kitett embereknél a D vitamin pótlás segíthet a stressz kezelésében, az adrenalin és noradrenalin szint működés szabályozásával. mely funkció megfelelő működésénél az agynak D-vitaminra van szüksége. Mivel a stresszhatás emeli az adrenalin szintet, a tartósan magas adrenalin szint miatt a szervezet ’vészreakcióban’ működik, amíg nem kap elég nor-adrenalint ami a normális szint beállítását segíti. Köztudott, hogy a tartós stressz az egész szervezet működésének egyensúlyát felborítja, mely depresszión, különböző szívbetegségeken keresztül, szexuális problémákat és még sok más megbetegedést okozhat.
Amerikai orvosok autóimmun betegségek, mint rheumathoid arthritis, lupusz, 1-es tip. cukorbetegség kezelésében alkalmazzák jelentős eredményekkel. Nagymértékben növeli az immunrendszer fertőzésekkel szembeni védekező képességét. A kutatások kimutatták, hogy azok, akik D vitamin kiegészítést kapnak kevésbé érzékenyek a tuberkulózisra.

Finnországban, csecsemőkön végzett kísérlet kimutatta, hogy 1 évig napi 2000NE D vitamin adagolásával 80%-al csökkent az I. típusú diabétesz kockázata, mely hatása további 30 évig érvényesült. Bár a D vitamin nem vakcina, mégis az eredmények azt mutatják, hogy legalább olyan hatásos.

Az északi területeken, ahol a napsütés nem elegendő a megfelelő D vitamin szint fenntartásához a menopauzás nők körében végzett 3 kontroll csoportos kutatás kimutatta: Az első csoport placebo-t kapott, a második 1000mg kalciumot, a harmadik 1000mg kalciumot és 1000NE D vitamint kapott. Az eredmény kimutatta, hogy a D vitamint kapó csoportban minden típusú rákbetegség kialakulása 60%-al csökkent.
A szakértők szerint idősebb korban a D vitamin pótlása kevesebb csonttörést és erősebb izomzatot eredményez. Még a már csontritkulásos betegeknél is kimutatható, hogy D3 vitaminpótlással kevesebb a csonttörés, ennek oka a D vitamin által erősebbé vált izomzat.

Forrás: 
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/egeszseg/2929-a-rak-si-ellenszere



A diófa az ember legnagyobb barátja



Kertes házaink szinte mindegyikében megtalálható egy kedves szeretni való fa a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják, bár termését sokan kedvelik, hogy mennyi gyógyhatást köszönhetünk e növénynek. Mikor legközelebb a tűző napsugarak elől védelemért egy diófa lombja alá menekülsz, gondolj arra is, hogy a kellemes, hűvös árnyékon túl mennyi csodát adhat neked ez a fa, szeresd, légy a barátja! S ne feledd el, hogy ő attól boldog, ha segíthet, termésével, levelével, árnyékával. Élj vele!

dio3

A dióról nem lehet lelkesedés nélkül írni. , hisz tavasztól őszig a legtöbb élmény, beszélgetés, eszegetés a diófa hűs árnyékában történik. A régiek nem véletlen tisztelték, hiszen nem csak termése, hanem levele is igazi elixírnek számított. Az a sok-sok módszer, amit most átnyújtunk, sok nemzettől származó, vidéki tapasztalati megfigyeléseken alapul, de ma már tudományos alapja is van.

A dió- latin nevén Juglandaceae, vagy a házikertben elterjedtebb a Juglans Regia ősidők óta honos a Kárpát-medencében. Az eredetileg mocsári növény kedvező élettere a csapadékos, néha elárasztott termőhely, rendkívül vízigényű. A kertben is a félárnyékos, nyirkos helyet kedveli, s mivel tápanyagigényes, trágyázás után termésbőséggel hálálja meg azt.

Ezért igaz az ismert mondás, hogy a diófa az ember legnagyobb barátja, mert ha elfogadjuk a diófát barátunknak, és gondozzuk, kártevőit pusztítjuk, akkor segítségünket ugyanolyan módon hálálja meg, rengeteg gomba, rovar, féreg, baktérium fertőzésétől tud minket megszabadítani. Mintegy szimbiózis alakult ki a diófa és az ember között.A diófa mely részei gyógyhatásúak?

A válasz hosszú:
dióbél, a dióolaj is. Továbbá a diólevél, a dióvirág, beleértve a barkavirágzatot is. A zöld dió, a rügy, a hajtás zöld héja és a diókopáncs, vagyis a dió levélen kívüli, többi zöld részei is. És a megfásodott részek, a diófa kérge, a dióhéj, valamint a dióbél belső, vékony fásodott válaszfala. Végül ide sorolhatjuk a dióbél hártyáját is. Vagyis, a gyökér kivételével az egész növény gyógynövény.
Ez jelenti azt, amit több helyen lehet olvasni, nevezetesen, hogy a
 diólevélnek hámosító hatása van. Mindenesetre lehetővé teszi a bőrnek, a hámszöveteknek, hogy egészségesen regenerálódjanak, és a szervezet gyorsan él is az alkalommal.

Na de vegyük csak sorjába mi-mindent adhat nékünk a “táltos” diófánk?

A diófa levél

 

dio1

A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófa levél gyógyító hatásáról.
Gyógyászati célból úgy a
 levelét, mint a dió kopácsát (burkát) érdemes használni, kellő ismeret mellett igen hatásos az alábbi célokra a belőlük készített teafőzet. A dió levelének egészségmegőrző tényét szintén az ősidők óta ismeri a lakosság. Vélhetően ez a növény is Perzsia – India irányából került hozzánk, s nemesítették az évszázadok során a legkedvezőbb adottságúvá.

Ha megfigyeljük, a diólevél túlnyomórészt – az emberi szervezeten kívül és belül – a hámszöveteket gyógyítja. A hatásmechanizmus szinte minden esetben azonos: A diólevél hatóanyagai a betegséget okozó szervezeteket pusztítják. Ezen túl a diólevélnek évezredek óta ismert összehúzó – asztringens – hatása van a hámszövetekre. Összehúzza a nyálkahártyát, megszünteti a szivárgó vérzéseket. Tehát a fertőzött, károsodott – külső vagy belső – hámszövetek újrafertőződését az összehúzó hatás gátolja meg. És ezután az emberi szervezet természetes gyógyulási, regenerálódási képessége fejezi be a gyógyítást.

Természetesen, a diólevél nem csodaszer. Az a tény, hogy sikerrel alkalmazható a legkülönbözőbb bőrproblémák esetén is, a szájüreg, a torok, a garat és az egész emésztőrendszer igen sok problémája esetén is, mind ugyanarra a hatásmechanizmusra vezethető vissza. A diólevél hatóanyagai az élőlények egész sorára mérgező, élettevékenységet gátló hatással vannak. Nemcsak a diófa alatt növő gyomnövények túlnyomó részére, hanem rovarokra, férgekre, gombákra, még baktériumokra is.
 De az emberre nem.
július-augusztusban begyűjtött, már kifejlett egészséges levél, vagy a diószüretkor szeptemberben begyűjtött kopácsmegszárítva és feldarabolva alkalmas forró vízzel tea készítésre. Egyes leírások már június végétöl szedetnék aleveleket, hiszen abban az időben tartalmazza a legtöbb hatóanyagot.

Mire használhatjuk a diófalevelet?

 

Hogy mi mindenre jó a diólevél? Egy francia leírás szerint így foglalható össze hatásspektruma:

 

Érzéstelenítésre
Hámszövet összehúzására
Tuberkulózis ellen
Vércukorszint csökkentésére
Fertőtlenítésre, baktériumölésre
Gombaölésre
Tonizálásra
Sebek gyógyulásának meggyorsítására
Szájfekély ellen
Torokgyulladásra
Kötőhártya-gyulladásra
Többféle bőrbetegségre
Fagyásra
A hüvely bántalmaira

 

Gyógyító receptek:

 

Fürdésre: Általános hatású a fürdővízbe öntött teaeszencia használata, idegnyugtató, stimuláló és bőrfertőtlenítő, s aki szereti, a dióolaj illata kellemessé varázsolja testét. Azért túlságosan sokáig nem kell használni, a növény juglon vagy juglans tartalma miatt. A borogatások, teák használatakor pedig feltétlen győződjünk meg arról, hogy keletkezik e allergiás tünet, mert az arra érzékenyeknek ezt el kell kerülniük. Mindemellett alkalmazzuk bátran, mert olcsó és jó hatású szer a diólevél.Fürdőhöz 100-200 g apróra vágott diólevelet áztatunk 0,25 l forró vízbe, és leszűrés után a fürdővízhez öntjük. Hatékonyan frissít, méregtelenít, erősít, akárcsak egy gyógynövényes fürdőzés.
Erős l
ábizzadás esetén egy kg szárított diólevelet félóráig főzzünk 1 l vízben, majd szűrjük le. Ha fürdőként használjuk, az egész főzetet öntsük a fürdővízbe, ha csak lábáztatásra, akkor pedig 3 dl-t.
A levél főzetét a törökök ülőfürdős kúra során is használták, húgyúti gyulladások esetén, de köhögős gyereket is fürdetik benne, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a diólevél-fürdő erősíti a szervezetet. Erre a célra 1,5 kg diólevelet főzzünk 10 l vízben és öntsük a fürdővízhez.
Borogatás: Külsőleg borogatásként a diólevél-főzetet, hasonlóan a hagymához, ekcéma, fagyás, égés, napégés, zúzódások, ínszalag megnyúlás, kötőszöveti gyengeség kezelésére, ízületi fájdalmak enyhítésére, ütésből eredő véraláfutások eloszlatására, pattanásokra, kelésekre, továbbá korpás fejbőrre használják. Segít a kiütések, az élelmiszerallergiából eredő bőrkiütések, csalánkiütés megszüntetésében, a fizikailag fáradt lábra is kiváló.
Bőrgombásodás (piros, váladékos, viszkető bőr) esetén egy liter forró vízhez 70 g szárított, tört diólevelet adjunk, majd lehűlés után szűrjük le. A gombás bőrt áztassuk ebbe a főzetbe. A kezelést rendszeresen ismételjük, amíg a tünetek el nem múlnak. Pikkelysömörre, sömörre is bátran használhatjuk ezt az oldatot.
Ha külsőleg használjuk, angol gyógynövény-szakértők a következő főzetet ajánlják: fél liter forró vízben mintegy hat órán át áztassunk 30 g száraz levelet, utána szűrjük le.Másik, hazai recept szerint lemosáshoz elég egy teáskanálnyi diólevélből főzetet készíteni, teljes fürdőhöz pedig 100 g száraz levelet használjunk. Makacs fekélyekre úgy használjuk a főzetet, hogy erősebbre főzzük, és cukrot is teszünk bele. Úgy is növelhetjük hatását, hogy a főzet minden 5 literéhez 2 kg tengeri sót adunk. Vigyázzunk viszont, hogy a főzet ne kerüljön nyílt sebbe! Nem segít, ha a fájdalom idegi eredetű, és természetesen ha allergiás tünet jelentkezne, a kezelést hagyjuk abba!

Diófalevél teák

 

Hogyan készítheted el a teát?
– 3 gr (egy púpozott kanál) diólevelet forráz le 2dl vízzel, hagyd állni 10 percet, leszűrés után használhatod az adott panasz szerint. Diólevelet beszerezhetsz megbízható bioboltokban, vagy gyógyszertárban, de Te is gyűjthetsz tiszta helyekről.
Diólevelet csak június közepe és július vége között szedhető. Mosd át egyesével a leveket, terítsd szét egy ruhára, árnyékos, de szellős helyen. Ha kiszárad elteheted egy szép üvegbe, s így egész télen kéznél lehet.

Öntheted a fürdővizedbe is, idegnyugtató hatása miatt segít az estére felhalmozott stresszt lecsendesíteni, fertőtleníti a bőröd, és serkenti az anyagcseréd. Idősebbeknek ajánlott a csontritkulás megállítása és karbantartása miatt. Pattanások, viszkető bőrpanaszok, tejkiütések esetén is bátran használd, kitűnő fertőtlenítő és nyugtató hatása miatt. Még rüh, és fejtetű ellen is eredményesen harcba száll.
Erősen 
vértisztító, ezért a cukorbetegek jótevője, valamint székrekedésben, étvágytalanságban és anyagcserezavarokban is legyen a barátod. Gyomor és bélpanaszaidat is enyhítheted vele
A különböző receptekben
 általában a száraz diólevél súly szerinti mennyiségét adják meg. Ha friss, zöld levelet használunk, nyugodtan vegyük a négyszeresét. Bár a diólevél-főzet alkalmazásának módja sokféle lehet, - tea, főzet, oldat, fürdő, borogatás, szájvíz, gargalizálószer, beöntő vagy hüvelyöblítő, kenőcs, stb. – mindnek az alapja a diólevél hatóanyagainak főzéssel, áztatással való kinyerése. Az egyes receptek eltérhetnek.

A teát mértékkel fogyasztva vagy helyi lemosásként borogatásként használva jó eredménnyel fordíthatjuk külsőleg
bőrbetegségek, pattanások, ekcéma, bizonyos gyulladások és lábgombásodás ellen. Igen hatásos tetvesség, rühellen, de használható a hajhullás megelőzéseként fejre dörzsölve és borogatva.
Belsőleg 
teaként fogyasztva pedig alkalmas gyomor és bélhurutok ellen, de vértisztító hatású, s így pattanások kialakulását megelőzi. Zsíros pattanásos bőr esetén a gyenge főzet többszöri fogyasztása ajánlott.Székrekedés ellen nemcsak Európában, hanem Kínában is alkalmazzák. Hasmenés esetén fontos a folyadékpótlás, ezért a szokásosnál enyhébb főzetet készítsünk, tehát mintegy 10 g szárított levelet tegyünk 1 l forró vízbe. Természetesen a leveleket később szűrjük ki. Ebből a főzetből napi 1 l-t igyunk meg. Általában mondhatjuk, a diólevél-főzet, tea mindenféle emésztési zavar (és az ennek következtében fellépő étvágytalanság) esetén jól alkalmazható.

Az 
emésztés karbantartására 6 dg diólevél sűrű főzetét ajánlják horvát gyógynövény-szakértők 12 dg glicerinnel és 3 dl forralt vízzel elkeverni, és ebből a készítményből étkezések után és este egy-egy kávéskanállal kell bevenni.

Dr. Ladocsi Teréz bélhurut ellen diólevélből és más gyógynövényekből készült teakeveréket ajánl: Összekeverünk 5 g diólevelet, 5 g kutyabengekérget (Frangulae cortex), 10 g édesgyökeret (Liquiritae radix), 20 g édesköményt (Foeniculi fructus), 30 g orvosi ziliz gyökeret (Altheae radix) és 30 g lenmagot (Lini semen). A keverékből három teáskanállal kell tenni három csésze vízhez, és 5-10 percen át kell főzni, végül leszűrni. Reggel és este egy csésze meleg teát kell a főzetből inni.
Egy egyszerű diólevéltea-recept:
Apróra vágott száraz diólevélből 1 púpozott teáskanállal egy bögre (2,5 dl) forró vízhez öntünk, állni hagyjuk, leszűrjük, esetleg újra melegítjük. A legkülönbözőbb betegségek esetén egyaránt naponta legalább három csészényit igyunk.

Varró Aladár Béla gyógyszerész szerint 10-20 g diólevelet fél liter vízben főzzünk meg, és a szüredéket reggel, kávé helyett cukorral fogyasszuk. 
Vértisztító, emésztést előmozdító, féreghajtó hatása van. Gyomor- és bélelnyálkásodásnál és általában olyan betegségeknél, melynek oka a vér tisztátalanságában keresendő, kitűnő eredményeket érünk el – írja Varró úr.
Amerikai természetgyógyász enciklopédia szerint 2-3 g szárított diólevelet kell számítani 1 dl vízhez, és 15 percig kell főzni.

Ugyanezt egy olasz természetgyógyász-ajánlás úgy fogalmazza meg, hogy 3 gramm száraz diólevelet 1 dl fehér borban 10 napig kell áztatni, és étkezés után egy kávéskanálnyi szükséges.
Az ajánlások nem pontosan egyeznek, csak abban, hogy diólevelet kell használni.
Zsíros, korpás haj: Ahogy a diófa ügyel saját koronájának szépségére, úgy ápolja a te hajad és fejbőröd is egy kis diólevélből készített tea. Hajmosás után 2-3 dl teával öntözd meg a fejed, hagyd rajta pár percig mielőtt leöblítenéd. Ha nem mosod le, akkor a hajhagymákat táplálja és növekedésre ösztönzi őket.Homlok-, arc- és orrüregek gyulladása: Ha gyötör az eldugult orr, vagy épp arcüreged fájlalod, az elkészített teából naponta 1-2-szer szívj fel az orron át és hagyd, hogy átmossa az üregeid. Torok és száj öblögetésére is használhatod, az ott levő kórokozókat és baktériumokat elpusztítja. A fájó részekre pedig dunsztkötést tehetsz egy teával átitatott törölközővel.Fogínygyulladás, afta, szájban előforduló sebek: Főzz le 2dl teát és tartsd a hűtődben, egy kis üvegben. Minden fogmosás után öblítsd át a szájad.Máj problémák, máj ciszta: Májunk a méregtelenítés nagy mestere, ezért mindenképp figyelj rá. A diólevélben található anyagoknak köszönhetően enyhíti a máj panaszokat, serkenti a méregtelenítést, emésztést. Komolyabb problémánál (ciszta) 6 héten keresztül kell inni a teát és minden este dunsztkötést helyezni a májra.Hasmenés: A lényeg a könnyű diéta mellett, hogy a bélbolyhokat kell rendbe tenned, ehhez remek segítőtárs lehet a diólevél tea.Ciszta, mióma a petefészken: Természetesen ez egy komoly probléma, ezért nagyobb odafigyelést igényel. Készíts fél liter teát melyből 2 decit ivásra használj, a maradékot pedig hüvelyirrigálásra. Éjszakára készíts borogatást a hasadra! Hüvelygomba és folyás esetén is sokat segít az irrigálás.Lábizzadás, körömgyulladás, lábgomba: Viszket a lábad, vagy begyulladt a körmöd? Nincs más teendőd, mint naponta fél órát áztatod a teában a lábad, vagy naponta többször átmosod vele a problémás területeket.Látásra
Ha már látásunk nem elég éles akkor is segítségül hívhatjuk ezt a kiváló gyógynövényt. 2 dcl forró vízzel egy csapott evőkanál diólevelet leöntünk, 10 percig állni hagyjuk, majd vattát mártunk bele és ezt e gyengén látó szemre helyezzük naponta tíz percre. Néhány hónap után azt vesszük észre, hogy látásunk élesedik. Zöldhályog esetén egy éven keresztül ajánlott naponta elvégezni.
Vércukorszint beállításánál is eredményesen alkalmazható. Ekkor egy csésze forró vízhez 2 kávéskanál szárított diólevél ajánlott, majd egy óra állás után kell leszűrni és fogyasztani, naponta négy alkalommal fél csészével.

Diólevél-tea az 
emésztőrendszeri betegségekre
A diólevél-tea gyomor- és bélbetegségek kezelésére, hasmenés és székrekedés ellen egyaránt jó. Tehát az emésztési zavarokra. Általában rendbeteszi a rendellenes gyomor- és bélműködést. Ha az embernek nincs rendben a gyomra, elmegy az étvágya. Viszont ha diólevél-kúrát alkalmaz, az eredmény gyorsan jelentkezik, megjön az étvágy is. Ezen alapul az a népi megfigyelés, hogy a diólevél-teának étvágyjavító hatása van. Tehát ha valakinek nincs étvágya, igyon nyugodtan diólevél-teát, és az esetleg nem is tudatosult emésztőrendszeri problémái természetes úton szűnnek meg.
Röviden ezt úgy foglalják össze, hogy erősíti, kondícionálja a gyomrot.

Diólevél-krém

 

Egy recept a diólevél-krémre, folyékony változatban. 10 dkg friss diólevelet 2 dl növényi olajban áztatunk, húsz napig. Szinte bármilyen növényi olaj jó erre a célra, de legkevésbé az olivaolaj, leginkább a repceolaj. Utána az olajat leszűrjük, és fekélyek gyógyítására használjuk. Külsőleges használatkor diólevél-krémet is használhatunk, körömvirággal kombinálva.

Ezt úgy készíthetjük, hogy 20 dkg bármilyen, legfeljebb 60 fokig melegített zsiradékba (shea vaj vagy akár lehet étkezési sertészsír is) 6 db szép diólevelet és 6 db körömvirág-fejet teszünk, és három napig állni hagyjuk. Ezután gőz fölött fölmelegítjük, és leszűrjük. Zárt dobozban, hűtőben hat hónapig tárolható. Kiváló bőrápoló!

A tyúkhúr mellett a diófalevél is ajánlott reumások számára. A reumás testrész 
masszírozásához nem főzetben, hanem olajban oldjuk a diólevél hatóanyagát. Egy liter étolajban egy hónapig áztatunk 10 kanál tört szárított diólevelet, majd szűrjük le. Ezt az olajat használjuk masszírozásra.Más védelemre
Hazai néprajzosok anyaggyűjtéséből tudjuk, hogy a szalmazsákba helyezett diólevél Matolcson és Répáshután volt használatos. Ha már nemcsak a szalmazsákunk, hanem a fentiek szerint az egész ágyunk diófalevéllel van tele, akkor akár tegyünk a párnába is! A diófalevelekkel megtöltött kispárnának alvásjavító hatást tulajdonítanak. Úgy tartják, hogy oldja a feszültséget, az álmokat is megváltoztatja, nyugodt alvást nyújt.
Ha pedig a fehérneműs szekrénybe teszünk diófalevelet a fehérneműk közé, azok biztosan nem fognak megmolyosodni.
Tetvek, férgek és mikroszkopikus élősködők ellen a 
sűrűre főzött diólevél-tea bedörzsölése segít. Ha fejbőrbe dörzsöljük, az erős hajhullás is kezelhető vele.

Mik a diólevél értékei?

 

Mintegy 10 %-ban tartalmaz tannint (csersavat), nagyrészt ellagénsavval kapcsolódva, amit összefoglalóan ellagitanninnak neveznek, aminek rákellenes hatását jelenleg is kutatják.

Több mint 3 %-ban flavonoidokat (régebbi néven P-vitamint), közülük főleg kvercetint és kempferolt. (Láttuk, Lugasi Andreától tudjuk, a dióbélben főleg miricetin fordul elő a flavonoidok közül.)
A diólevél 0,8-1,0 %-a C-vitamin!

Vannak a diólevélben monoglükozidok, juglon, (=5-hidroxi-1,4-naftolkinon), hidrojuglon. A
 juglonról bebizonyított tény, hogy vírusölő (HSV-1 vírus, a herpesz vírusa), baktériumölő és gombaölő (az emberi szervezetben állandóan jelen levő, az immunrendszer gyengesége esetén elhatalmasodó Candida albicans gombát és az egyik leggyakoribb nyári bőrbetegséget okozó Trichophyton rubrum gombát is). Egereken végzett kísérletek szerint a diólevél juglonjának tumorgátló hatása is van.

Kis mennyiségben, 0,001-0,03 %-ban illóolajok is vannak a diólevélben, amelyek között szintén találták gombaölő tulajdonságút. (Érdekességként még bizonyos rovarok csalogató szex-feromon anyagai is vannak a diólevél illóolajai között.)

És vannak más, aktív gyógyhatású növényi savak is. Ezek mindegyike gyógyhatású.
A diólevélnek keserű nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása van, cserzőanyagokban nagyon gazdag. Összehúzó, cserző hatását a levél tannintartalma
, baktériumölő, gombaölő, rovarölő és rovarriasztó hatását pedig a vele kapcsolatban lévő ellagénsav okozza.

A diólevél kémiai összetevői között megemlítendő, hogy mintegy 0,03 %-ban illóolajat is tartalmaz. Ennek az illóolajnak érezzük az illatát, ha a diólevelet megdörzsöljük, és ez az, ami olyan kellemessé teszi a diófa közelében tartózkodást. Az illóolaj vizes desztillálással nyerhető ki, sűrűsödése 15 C-fokon következik be.
HATÓANYAG (az ezidáig felfedezett hatóanyagokat tünteti fel): levél: csersav, galluszsav, ellagsav, inozit, illóolaj, joglon keserűanyag, juglandin-alkaloida, színanyag, C-vitamin dió burok: hidrojuglonglikozida, juglon-aglukon, csersav, C-vitamin; érett diótermés: zsír (teltetlen linolsav, linolénsav), antioxidáns hatású flavonoidok, vitaminok (B-vitaminok, E-vitamin) és nyomelemek (K, P, Mg), általánosságban: almasav, aminosav, ásvány, ásványi só, aszkorbinsav, béta-karotin, betulin, bór, cianidin, citromsav, cserző anyagok, eugenol, fehérje, festő, flavonoid, foszfor, galluszsav, glikozidok, hamu, illóolaj, inozitol, juglon, kalcium, kalcium-oxalát, kálium, karotinok, kén, keserűanyag, klór, koffeinsav, kvercitrin, lecitin, linolénsav, magnézium, nátrium, nikotin, olaj, palmitinsav, polifenolok, réz, só, sóskasav, szénhidrát, szerotonin, sztearinsav, tanninok, tanninsav, vas, Vitamin, Vitamin A, Vitamin B1, Vitamin B2, Vitamin B3, Vitamin B5, Vitamin B6, Vitamin B8, Vitamin C, Vitamin E, víz, zsír, zsírosolaj, zsírsav

Rendkívül érdekesek és gyógyhatású anyagokban gazdagok a fa még 
éretlen termései, amelyek még szorosan be vannak zárva a zöld termésburokba, és a belső héjuk még nem keményedett meg. Ezeket az éretlen terméseket júniusban szokás begyűjteni, és vagy ki kell őket szárítani, vagy alkoholba tenni. Az éretlen diónak más a hatóanyag-összetétele, mint az érettnek. Sokkal kevesebb zsír található benne, viszont nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, valamint fertőtlenítő és antibakteriális hatású anyagokat. A diófából nyert természetes (sárga) színezőanyagot fel lehet használni textíliák színezésére is. A likőripar is felhasználja. A diólikőr gyógyító hatású és kivételesen jó ízű.

Az éretlen dióból készített főzetet vagy tinktúrát gyakran használják betegségmegelőző célú tisztításhoz és emésztési panaszok, gyomor és bélproblémák kezeléséhez. Kiegészítő szerként kiválóan használható továbbá megfázás, torokfájás esetén vagy a fogíny egészségének megőrzéséhez.

A diókopács (dióburok)

 

A diókopáncsban a diófa hatóanyagai koncentráltan találhatók, mégis a flavonoidokat emelem ki közülük. Ezekben különösen gazdag. Egy szlovéniai vizsgálat 12-féle flavonoid jelentős mennyiségét találta meg a zöld dióburokban. Nem sorolom fel, többnek magyar neve sincs. Az újabb vizsgálatok tehát igazolják a régi, népi tapasztalatokat, és azok magyarázatát adják. A diókopáncs külsőleg és belsőleg egyaránt hatékony a sebek begyógyításában. A dió zöld burkát használhatjuk gyógyászati célra, mert a feketén begyűjtött burokmaradvány már veszít értékes beltartalmából. Már nincs C-vitamin tartalma, ami a zöld kopáncsban bőven van. Csersavtartalma is lecsökken.
dio5

A zöld dióburkot diószüretkor nyerhetjük nagy mennyiségben, amikor elsősorban a vert, rázott dió egy részén rajta van még, de már könnyen lefejthető. Ha még jobb minőségű alapanyagot szeretnénk házipatikánk számára, akkor már az érés előtti állapotú diókról is lefejthetjük késsel, körbevágva. Augusztusban, szeptemberben. A feketedő és a romló foltokat vágjuk ki, ne használjuk fel.
Vékony rétegben terítsük ki a napon, úgy szárítsuk meg. Szárító berendezést, kemencét is használhatunk, de a hőfok 40 C°-nál ne legyen magasabb, a kopáncs C-vitaminjára is tekintettel. Harminc fok viszont szükséges.

A diókopácsot diószüretkor, szeptember táján kell gyűjteni. Ehhez érdemes kesztyűt húzni, mert lemoshatatlanul sötétbarnára színezi a kéz bőrét. A gyűjtött kopácsot jól szellőző helyen szétterítve alaposan meg kell szárítani, de a már megromlott, penészes részeket előtte és közben el kell távolítani.
A zöld diókopáncs 80 %-ban vizet tartalmaz, a fennmaradó 20 % biológiailag hasznos hatóanyagai a glükozidok (ebből a hidrojuglon-glükozid 2 %), tannin (9 %-ig), fehérjék és 1 % C-vitamin.
A
 diókopács juglont és hidrojuglon glikozidokat tartalmaz. A diókopács főzetét izzadás, bél- és gyomorhurut esetén javasolják, e mellett rendkívül hatékony száraz köhögés elleni szer. Külsőleg bőrfertőtlenítés és hajhullás kezelésére használható.

Az intenzív barna színeződésért, színezésért a festékanyagok mellett a 
juglon a felelős. A kezet, a hajat, a gyapjúszövetet egyaránt megfesti. A kézről csak több hét elteltével, a felső hámréteg lekopásával tűnik el. A sérült, elhalt levelek, az érő kopáncs a juglon miatt színeződnek feketére.

A juglon az emberi szervezetet nem károsítja. Sőt, gyógyhatású az emberre, mert egy sor betegséget okozó baktériumra és gombára
 mérgező hatással van. Gyakorlatilag a gyógyszeriparnak egy természetes úton létrejött gyógyszer-alapanyagát jelenti. Megtalálható még a tannin és az ellagénsav és együtt fordul elő a diófa zöld részeiben, és össze is kapcsolódnak. Ezért összefoglalóan ellagitanninnak is szokták nevezni.
juglon mellett a diófa további fontos hatóanyagai, hatásuk szerteágazó, főleg gyógyhatásuk és festőhatásuk lényeges. A tannin (magyar nevén csersav, tanninsav) úgy hat az ember hámszöveteire, hogy összehúzza, összeszorulásra bírja a hámsejteket. Ugyanilyen összehúzó hatása van a nyálkahártyákra és a kapilláris csövekre. Ezen kívül lázat és viszketést csökkentő hatásáról is írnak. A tannin baktériumölő is, kapcsolatba lép a baktérium fehérjéivel, és tönkreteszi azokat. Legnagyobb arányban a zöld kopáncs tartalmazza a dió részei közül. Hogy a diófa szerveiben lévő tannin (csersav) milyen nagy érték, egy másik területről, a borászatból tudhatjuk. Ott kiemelten értékesnek, egészségesnek tekintik a csersavas borokat. Nem véletlenül. A csersavas borok megfigyelt gyógyhatása a tanninra vezethető vissza.

Ezért tekinthetjük a diófát kiemelten fontos gyógynövényünknek. A juglon és a csersav az a két hatóanyag, ami igazolja a sokévszázados népi megfigyeléseket a dió gyógyhatásáról. Itthon és világszerte.
Tisztán, keserűn ihatjuk a diókopáncs-főzetet, ha egy mai orosz ajánlást követünk. Három-négy evőkanálnyi zöld dióburkot félliter forró vízbe teszünk, egy percig főzzük, és állni hagyjuk két óráig. Lehűlés után szűrjük le. Általános erősítőszer, és gyógyítja a szájüreg és a torok betegségeit.
A főzet a begyulladt torok és mandula gargalizálására is jó. A svédek ugyanígy, szájvízként ajánlják, a fogíny kezelésére, összehúzó hatása miatt.

Csíkszentdomokoson zöld-diókopáncs-teát használtak toroköblögetőként és köhögés esetén
Ha olívaolajban megfőzzük a diókopácsot, kiváló hajkenő válik belőle. A porrá tört diókopácsot (vagyis a dió zöld, megszárított és porrá tört héját) annyi forró vízzel keverjük el, hogy tejfölszerű, könnyen kenhető masszát kapjunk. Ezt a pépes masszát kenjük a hajra, majd 20 percig rajta hagyjuk és gondosan kimossuk belőle.

A kopáncs főzetének desztillálásával készült párlattal pedig a tüszős mandulagyulladás ellen gargalizáltak, sebeket kezeltek vele. Sőt az angolok a maláriás láz csökkentésére is itták. Nekik a trópusi gyarmataikon különösen szükségük volt rá.

A dióburok gyógyhatását már Hippokratesz is ismerte és ismertette, gyomor- és bélbetegségek ellen dióburok-főzetet alkalmazott. Tanai elterjedtek, Angliában és máshol Európában is ismert volt a dióburok-főzet, mint a gyomor- és bélhurut gyógyszere. A törököknél a kopáncs ecettel leöntve gyomorerősítő háziszer volt. Étvágytalanság esetén is iható.

Ha a fenti célokra a zöld diókopáncsot mézzel együtt főzzük, az így készült ital nemcsak gyógyhatású lesz, hanem finom is. Külsőleges használatra persze nem kell méz.
A törökök a kopáncs főzetét ülőfürdőként is használták, húgyúti megbetegedésekre és női bajokra. A falusi török asszonyok a szülés utáni méh-összehúzódást úgy segítették elő, hogy a diókopáncsot megpörkölték – szárítani nem volt idő, – összetörték, szőlősziruppal keverték, és borogatásként használták. Összehúzta az ereket, megszüntette a vérzést. A szárított, összetört kopáncsot mézzel keverve a fogínyre kenték, a fogínygyulladás megszüntetésére.
Szárított, pörkölt diókopáncsot a horvátok is használtak, de nem vérzés ellen, hanem a vizelés megkönnyítésére. Egy egészen kis mennyiség elég belőle.
A diókopáncs-főzetet (5-10 g szárított kopáncs 1/4 l vízben) Varró gyógyszerész úr nemcsak gyomor-és bélelnyálkásodásnál, hanem higanymérgezés okozta mirigy- és bőrbajnál is ajánlja.
Hasonló a német népi megfigyelés is, ami szerint tejallergia, élelmiszerallergia esetén előálló kiütések elmulasztása során nem mondhatunk le a (diólevél-teával kevert) diókopáncs-főzetes borogatásról.
Ekcéma vagy túlzott lábizzadás esetén a svédek diókopáncs-főzetes lábfürdőt ajánlanak.
 Ótvar ellen pedig kopáncsfőzetes hajmosást. A túlzott, megmagyarázhatatlan lábizzadás hátterében is gyakran gombafertőzés áll, ezért indokolt a svéd ajánlás.

Egy angol ajánlás is a gombafertőzéses bőrbetegség (ringworm) gyógyítására tartja hasznosnak a zöld dióburkot. A még nem teljesen érett dió zöld burkát ki kell préselni, és a levét kell a gyűrűalakban elpirosodott bőrfelületre kenni, éjszakára. Az így kezelt testfelületet kössük le műanyagfóliával, és a kezelést néhány éjszaka egymás után ismételjük meg. Gyógyulást ígérnek ezzel a módszerrel. És megjegyzik, hogy erre a célra a feketedió zöld burka ugyanolyan jó. (A fügefa levelének fehér tejnedve is, de ez már kívül esik tanulmányaink körén.)
Csak egyre kell ügyelni a dióburok-kúra során: Nemcsak bőrünket, de ruhánkat, ágyneműnket is megfesti a dióburok leve, ha nem vigyázunk.

A diókopáncs-főzet egyébként ugyanúgy jó gyomor- és bélhurutra, és a kúra eredményeként a hurut miatt megromlott étvágy helyreállítására, mint a diólevél-tea, amit később említek. És mit csináljon, akinek bélférge van? Természetesen, igyon diókopáncs-teát, aminek féregölő hatást is tulajdonítanak. Meglátja, rendszeres kopáncstea-fogyasztással a közérzete sokat fog javulni. Nemcsak bélféreg, hanem májmétely ellen is ajánlják.

Dióhéj


dio8

A dióhéjteát cukorbajra fogyasztják, naponta legalább 3-4 csészével, hat héten keresztül. A csíkszentdomokosiak a dióhéjteát csonterősítő céllal itták. Egyébként ha eltekintünk a dióhéjtea gyógyhatásától, közönséges tea helyett is iható, íze kellemes

Belső válaszfal

 

Házilag teának eltett válaszfal A dióbél rekeszek közötti, azokat elválasztó fásodott válaszfal gyógyszerészeti neve Juglandis dissepimentum.A diótermés belső válaszfalának gyógynövénykénti használata méltatlanul merült feledésbe Európában. Pedig, mint róla a bölcs német népi mondás megállapítja: “Bitter im Mund, macht das Herz Gesund,” vagyis: Keserű a szájban, gyógyítja a szivet. Ezt a megállapítást különösen a teljes érés állapota előtti friss dióra vonatkoztatják, amelynek belső válaszfala valóban erősen keserű. Úgy tartják, a szívritmus-zavarok ellen jó, mivel a diótermés belső válaszfala a szív pitvara és kamrája közti válaszfalra hat. Ennek alapján alkalmazták korábban a németek.
dio9

A belső válaszfalat kereszt-alakúként is jellemezni szokták, állítólag a morfológiának is van gyógyászati jelentősége. Ha hiszünk benne.

Persze, nem úgy kell hinni benne, ahogy a keresztben hiszünk. Hanem aszerint a régi megfigyelés szerint, ahogy a természeti népek hittek a természet gyógyerejében. Annak analógiájára, ahogy a legtöbb nép a dióbélben az emberi agyat ismerte fel, a korai germánok a dió belső válaszfalát látták olyannak, ami a dió belsejét kereszt alakban négy kamrára osztja. Amint az emberi szivet is négy kamrára osztják a válaszfalak.
Tehát a belső válaszfal – szívgyógyszer. És úgy is használták. És tessék elképzelni, tisztelt orvos Kollégám, hatott is. Vagy a hit hatott. Mindegy, kellett hozzá a diófa termésének gyógynövényként használt, puhára fásodott fala is.

A válaszfalból készített gyógyszert vagy hasonló hatású készítményt hiába is keresnénk a gyógyszertárakban, de még a gyógynövény-boltokban is. Ezt még a szakboltok sem ismerik.
De a németek igen alapos emberek. Nemcsak általában utalnak a válaszfal hasznosságára, hanem házi felhasználásának receptjét is közzétették. Eszerint a teljes érés állapota előtti friss dióból kell egy maréknyi belső válaszfalat kinyernünk. Nemcsak a primőrnek számító, még fehér, porhanyós húsú dió jó erre a célra, hanem a diószüret első felében felszedett, nem túlszárított dió is. Vagyis saját diófánk termésén kívül az ökológiai termelésű dió is. Fontos, hogy fehérítetlen, vagyis kénezetlen legyen a dió.
Szóval, egy maréknyi válaszfalat töltsünk fel 40 %-os konyakkal, és töltsük tiszta, jól zárható üvegbe, például csavaros fedelű lekváros üvegbe. Hagyjuk négy hétig pihenni, majd ebből a tinktúrából napi 10- 15 cseppet vegyünk be.

A dióbél-rekeszeket elválasztó belső hártyás válaszfalból készített teával a szívkoszorú-ér megbetegedését is kezelni szokták.
Nemcsak szívre, hanem cukorbetegség ellen is használatos a diótermés belső válaszfala, grúz kutatók szerint. Negyven darab válaszfalat pohárnyi forró vízzel öntünk meg, és egy óráig áztatjuk a vízben. Hidegen leszűrjük, és naponta háromszor egy kávéskanálnyit veszünk magunkhoz.

Fen xi mu A belső hártyás válaszfal a tradícionális kínai orvoslásban is szerepet játszik. Kínai neve: fen xi mu.
Mint ismeretes, a kínaiak minden, gyógyszerként használt anyagról általános jellemzést adnak, ezeknek a jelzőknek alapján a jelzett tulajdonságokkal ellentétes hatások orvoslására használják. A belső válaszfal jellemzése: keserű, fanyar, semleges. Megállapítják, mely szervek meridiánjaira hat, ezek a lép és a vese. Erősíti a vesét és általában a “jing”-et.

Vesebetegségek gyógyítására használják, véres vizelés és vizeletvisszatartási gondok esetén. Jó hatású férfiak spontán magömlésekor, nőknél pedig felfázásból eredő gyulladásokra. Ezen kívül vérhast is gyógyítanak vele Kínában.

Vékony hártyás héj

 

Friss héj A dióbelet borító vékony, hártyás héj a bélgörcs gyógyszere. A szárított, porrá dörzsölt hártyából 2 g-ot kell kell bevenni egy leveseskanálnyi borsmentás vízben.
Diórügy
A diófa rügyeinek főzete borogatásként korpásodás esetén hatásos, és hajhulláskor is borogatni szoktak vele.

Dióolaj

 

Leginkább gyógykrémek alapanyagaként használatos a gyógyszeriparban, magas E-vitamin-tartalma a bőrre tápláló, bőrvédő, egészségvédő hatású. A dióolaj a durva, száraz, napégett bőrt lágyítja. A ráncosodás megelőzésére is használható. Jó az ekcémás bőrre is, csökkenti a korpásodást.

Egy francia szakvélemény szerint a dióolaj ergoszterol-tartalma (ami a szervezetben a D-vitamin képzésének egyik előzetes alakja) jó hatású a bőrre, öregedését késlelteti.

Wellness = dióolaj Ha ajkunk kirepedezik, ne keressünk gyógy-, vagy kozmetikai krémet, ha van otthon kevés dióolajunk, ajkunkat azzal kenjük be! Pótolja a bőrből hiányzó vitamint, zsiradékot, és egészséges a bőrnek. Más bőrirritációk esetén is jól használható, enyhíti, csillapítja a kellemetlen tüneteket.
A dióolajnak kifejezett gombaölő hatása van. A dióolajjal készült gyógykrémek és kozmetikai készítmények kedvező többlethatása a bőrön a gomba elleni védelem, tehát egy bizonyos fertőtlenítés, a gombafertőzés megelőzése vagy kezdődő gombafertőzés leállítása. Ezért szappanok, samponok, napozókrémek adalékanyaga is. Regenerálja a bőrt. Pikkelysömör ellen is alkalmazzák.

Kézenfekvő a tanulság: Csak olyan kozmetikai készítményt szabad vásárolnunk, amiben 10-15 % dióolaj is van. Kipróbálhatjuk szemránc-elsimítóként is, tisztán, magát az olajat, ha nincs dióolajtartalmú szemránckrémünk.
És mikor masszírozhatunk dióolajjal? Ha páciensünk bőre sebes. Vagy ha egyéb bőrproblémái vannak. Vagy ha száraz, normál vagy zsíros bőre van. Mert mindre jó. Égésre, továbbá nehezen gyógyuló sebekre az orosz népi gyógyászat használ dióolajat. Gyulladásokra, például középfül-gyulladásra is. Külsőleg a dióolajat nemcsak sebek, üszkösödés, hanem lepra ellen is alkalmazták. Az angolok.

A dióolajat nemcsak bőrbetegségek fellépésekor, hanem menstruációs problémák alkalmával is használták. (Brown: Gyógynövények és használatuk enciklopédiája)
Dióolaj Bőrkiütések elmulasztására a török népi gyógyászatban is használtak dióolajat. Erdélyben pedig a dióbélből forró vasalóval kinyomott dióolajat bőrgombásodás ellen kenték a bőrre. Hajhullás esetén pedig a fejbőrbe dörzsölték.

Paraziták (bolha, fejtetű) ellen is használatos, vagy csak egyszerű száraz haj vagy korpásodás esetén. Fejsebre is kenik.

Végül kellemetlen hónaljszag ellen is létezik dióolajos orvosi ajánlás. Eszerint elöször megmossuk és szárazra töröljük a hónaljunkat, majd dióolajjal bedörzsöljük, és 3-5 percig masszírozzuk.

Dióbél

 

A dióbél nemcsak csemege, élvezeti cikk, táplálék, hanem gyógynövény is. Vérnyomáscsökkentő, koleszterinszint-csökkentő hatását nem lehet eltúlozni. A  dióbél gyakorlatilag nátriummentes. Száz gramm dióbélben jó, ha két milligramm nátrium van, mondjuk, kétezred százalék. Hasonlítsuk csak össze bármely más élelmiszer nátriumtartalmával!
dio6

Ezért állítható teljes biztonsággal, hogy a dióbél vérnyomáscsökkentő, jóhatású az erekre, az agyi erekre is. De a dióbél egyéb gyógyhatásai is fontosak. Olyannyira számosak, hogy felsorolni, rendszerbe foglalni is nehéz. Gyógynövény Egyrészt általános erősítőszerként hat, magas energia-, vitamin- és ásványi anyag tartalma következtében. Magas kalcium-tartalma a fogaknak, a csontoknak jó, azokat erősíti.

Fizikai gyengeség esetén napi rendszerességgel kell dióbelet enni. A spanyolok szellemi gyengeség ellen is ajánlják. Kiváló a szívre és az észre – írják. Varró gyógyszerész úr vérszegénységre, sápadtságra ajánlja a dióbél fogyasztását.

Ha valakinek erősödésre, hízásra van szüksége, a dióbél-fogyasztás igen ajánlott. Fehérjetartalma nagyobb, mint a húsé, tojásé, és szinte teljes értékű. Gyermekgyógyászatban kifejezetten ajánlatos vérszegénység és sápadtság esetén, a csontnövekedést a gyerekeknél is segíti.

A cukorbajosoknak is ajánlott, mert cukor- és poliszaharid-tartalma alacsony, amellett a létfontosságú aminosavak és olajok nagyobb részét tartalmazza, és igen tápláló.

Konkrétan hogyan készítsünk magunknak erősítőszert dióból? Egy mai orosz recept:
Harminc deka dióbelet ugyanannyi aszalt barackkal (vigyázat, a kénezett import aszalt barack nem jó!) és egy egész citrommal, héjastól, húsdarálón le kell darálni. Három deci mézzel jól el kell keverni. Naponta 1-2 kávéskanállal kell ebből az elixírből bevenni, és mire elfogy, vége a lábadozásnak, meggyógyultunk. Közben hűtőben kell tartani.

Az általános erősítő hatáson túl a dióbél fogyasztásának többféle, speciális gyógyhatása is van. Rendszeres fogyasztása rendben tartja a beleket, normalizálja a bélműködést. Ez főleg idős korban hasznos.
Székrekedés ellen olajtartalma hat, megnedvesíti a beleket, elősegíti a rendszeres ürítést. Erre a célra – egy orosz ajánlás szerint – 20 db dióbélhez keverjünk kevés aszalt fügét, aszalt barackot, egy egész citromot, mazsolát, aszalt szilvát. Robotgéppel jól dolgozzuk el. Naponta két evőkanállal együnk belőle. Nemcsak a bélműködést serkenti, hanem bőséges vitaminforrás is.

Hazai orvosi ajánlás is van székrekedésre: “60 gr dióbelet és 30 gr szezámmagot mozsárban porrá törünk. Ebböl egy-egy evökanálnyit langyos vízzel lenyelünk reggel és este egy héten át. Krónikus székletpanaszok esetén különösen hasznos.”

Ugyanerre a célra a mazsolával kevert darált dióbelet is ajánlják. A mazsola-dióbél kombináció nemcsak az emésztőrendszerre jó, a szívizmot is erősíti, tonizálja az idegrendszert, és csökkenti a fejfájást. Naponta 3 dkg dióbelet, 2 dkg mazsolát fogyasszunk erre a célra, és egészítsük ki 2 dkg sajttal is. Ennyit igazán megehetünk az egészségünkért.
Visszatérve az emésztőrendszerre, hasmenés ellen is jó a dióbél, mert mérsékli. Naponta a reggelihez kell néhány gerezddel fogyasztani.

Felfúvódás esetén pirított tört dióbelet kell naponta 2-3-szor ennünk – tartják a horvátok. Nem kell sok, elég egy késhegynyi.

Étvágytalanság ellen is jó, mert ha a belek rendben vannak, az étvágy is megjön, a dióbél meghozza.
Üvegben, pohárban Az orosz népi gyógyászatban gyomorfekélyt is gyógyítanak dióbéllel. Egy liter étolajban két hétig áztatnak 10 dkg dióbelet zárt üvegben. Közben többször felrázzák. Így diós olajat kapnak, amit egyenlő arányban kell mézzel összekeverni. Naponta, étkezések előtt kell keveset magunkhoz venni belőle.
Másik, ugyancsak orosz népi ajánlás a gyomorfekély gyógyítására: Készítsünk diótejet 2 dkg dióbél mozsárban történő összetörésével és 1 dl forró vízbe keverésével. Jól össze kell rázni, és le kell szűrni. Már csak 1-2 kávéskanál mézet kell hozzákeverni, és minden étkezés után félórával egy kávéskanállal kanalazni belőle.

És egy keleti gyógymód gyomorfekélyre, hurutra: Fél kiló darált dióbelet 3 dl mézzel és 1 dl aloe-lével keverünk össze, és naponta háromszor étkezések után félórával egy evőkanállal nyelünk le belőle.
A dióbél májgyógyszer is. Azok a májbetegek, akik nem fogyaszthatnak zsiradékot, a diót nyugodtan ehetik, mert serkenti a máj működését, és ezzel az emésztést is. Jót tesz továbbá a termékenységnek és a hormonháztartásnak is.

A dióbél a tüdőnek is gyógyszere. Avicenna, a középkor kiemelkedő orvos-tudósa mézes dióbél adagolásával gyógyított tuberkulózist.

Mézes dióbelet köhögés ellen is használhatunk. Népi recept a Krim-félszigetről: 1:1 arányban keverjük össze a darált dióbelet mézzel, és vízzel hígítjuk. Kis kortyokban iszogatunk belőle napközben, naponta 1-2 pohárral összesen.

A németek szerint köszvény ellen is jó a dióbél fogyasztása, mert purinmentes. És a vesének is jó, mert klórmentes.

Egy erdélyi, csíkszentdomokosi etnobotanikai vizsgálat szerint az összevágott dióbelet külsőleg is lehet használni, kelésre kell kötni.
Ez a módszer azonos az 1700-as évek oroszországi katonakórházainak gyakorlatával, ahol a sebek gyorsabb gyógyítása érdekében használtak dióbelet. Külsőleg.
Az orosz nép körében a dióbél külsődleges használatának gyakorlata máig él. Sebekre, kelésekre, daganatokra.
És azt mondják, álmatlanság ellen is jó dióbelet rágcsálni, reggel és este két-két dió belét, mert altató hatása van. Tessék kipróbálni!

Ha nem használ, akkor egy orvosi portál ajánlását próbáljuk ki: “30 gr dióbelet, 30 gr szezámmagot 60 gr megmosott, friss eperfalevéllel mozsárban összetörünk, a masszából 3 gr-os golyókat formálunk, és naponta két alkalommal 3-3 golyót fogyasztunk”.
Ha már az éjszakánál tartunk, jogos a kérdés, hogy mit csináljon az, aki éjszakánként izzadni szokott. A dióbél erre is gyógyszer. Mézzel kevert dióbelet egyen naponta 4-5 evőkanállal az ilyen személy – mondják az oroszok.

Az altató hatáshoz hasonlóan idegnyugtató hatást is bizonyítottak a dióbélre, ami a dióbélben levő B-vitamin hatása. Azt mondják, csökkenti a hisztériát is. Nem tudom, ki kéne próbálni.
Az viszont biztos, hogy a dióbél foszfortartalma javítja a memóriát, értékes magnézium-tartalma viszont stresszoldó hatású.

Mivel a dióbél az ember számára teljes értékű élelmiszernek tekinthető, rendszeres fogyasztása nyomán az egészség szemmel láthatóvá válik. Élettel telítődik a bőr és a haj is.
Valahol betegség a nem kielégítő nemi aktivitás is. A nemi vágyat és képességet is növeli a dióbél-fogyasztás. Orosz népi recept: Egy hónapon át igyunk meg egy pohár kecsketejet, sűrűn belekevert darált dióbéllel. És megfigyelhetjük az eredményt.
Mi mindent tud még a dió?
Csökkenti a koleszterinszintet, gátolja a vérrögképződést, javítja az érfalak rugalmasságát, jelentős mennyiségű omega-3 zsírsav és E-vitamin található benne – hogy csak néhányat említsünk számos gyógyhatású összetevői közül.
- Milyen ásványi anyagok találhatóak a dióban?
Jelentős mennyiségű káliumot (450mg), foszfort (380mg) és kalciumot (99mg) tartalmaz, de cink, réz, mangán, magnézium, nátrium, vas és szelén is található benne, igaz csak szerényebb mennyiségben.
- …és milyen vitaminok?
A dió magas A-vitamin, B1- és B6-vitamin, C-vitamin és K-vitamin tartalommal bír, ennek köszönhetően hatékony immunerősítő lehet az őszi-téli megfázásos időszakban is.
- Napi 30 gramm dió elfogyasztása segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is: az értékes összetevőkben gazdag csonthéjas csökkenti a koleszterinszintet (ezért egy-egy nehezebb étel elfogyasztása után például kifejezetten ajánlott a diódesszert), emellett gátolja a vérrögképződést és javítja az érfalak rugalmasságát.
- A magas energiatartalom sem mindig hátrány…
Beteg gyermekek, legyengült szervezetű felnőttek számára kiváló erősítőszer, a benne található vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően valóságos energiabomba, amely természetes úton segíti a gyógyulást.

Öröm az ürömben
A dió bár hizlal, azonban ennek a tulajdonságának természetes következménye, hogy egyúttal hatékonyan segíti a zsírban oldódó vitaminok szervezetben való felszívódását is.
- Omega-3 zsírsavban gazdag, a 2-es típusú cukorbetegség ellen is remek fegyver, kiváltképp a nők esetében.
- Antioxidánsainak köszönhetően a rákmegelőzésben is szerepet játszhat.
- Segíti az emésztést, jó szolgálatot tehet a gyomor- és bélhuruttal küszködő betegek tüneteinek enyhítésében.
A dióból sajtolt olaj igazi kuriózum, az egészséges és modern konyha egyik fontos alapanyaga. Erőteljes, markáns íze kiválóan ízesíti a salátákat, salátaszószokat, leveseket, mártásokat. Hamar avasodik, ezért ne tartogassuk sokáig. Linolsav-tartalmának köszönhetően védi immunrendszerünket, javítja a memóriát, és más tekintetben is jótékonyan hat az agyműködésre, egészségmegőrző és gombaölő hatású. Magas E-vitamintartalmának köszönhetően kiválóan ápolja bőrünket.
Hogyan tároljuk?
A levert diókat haladéktalanul össze kell gyűjteni és megtisztítani, mert a zöld héj fekete nedvet ereszt, és ez elcsúfítja a dió héját. Azokat a gyümölcsöket, amelyekről a burok nem akar leválni, nejlonzsákba rakjuk, és abban egy napig füllesztjük. Ezután a héj könnyen lebontható. Egy kiló héjas dióból fél kiló belet fejthetünk ki.
Termését dióbelet szinte mindenki fogyasztja feltörve a kemény héját, sütemények tészták kedvelt adaléka, saláták duzzasztója de húsételek mellett is megtaláljuk. A dióbél tápanyagtartalma a legerősebb húsokéval megegyező, amellett, hogy még a fogyókúrázóknak is ajánlott napi két három szem fogyasztása, sokat ne együnk belőle, mert megtömi a zsírpárnákat.

Egy kis történelem:
Mi lehet Mithridatesz kincsesládájában? – Ezért felnyittatta, és abban diót talált. – És talált egy kézirattekercset Mithridatesz saját kézírásával, amelyben a dió gyógynövénykénti használatát írta le, mérgezés, fertőzés ellen. Eszerint minden reggel éhomra vegyünk magunkhoz két-három dió beléből, kevés jóminőségű aszalt fügéből, húsz rozmaring-levélből, két-három sószemcséből készült csemegét, amit összezúzással, töréssel, keveréssel állítunk elő. Ez meg fog védeni a mérgezésektől és a fertőzésektől.
Mithridateszt tekintik a legelső toxikológusnak, aki – írásos bizonyítékok szerint – sikeresen védekezett mérgezések ellen. Azóta nemcsak a toxikológusok tartják ősüknek, hanem a katonaorvosok is, mivel mindez hadjáratban történt.

Recept, ajánlások

 

Egy francia ajánlás szerint gyógyhatású dióbort úgy készítsünk, hogy bor-literenként 40 g diólevelet vagy diókopáncsot áztassunk. Gyógyhatású diópálinkát pedig úgy, hogy 50 dkg diókopáncsot adjunk 1 l pálinkához. Mindkét esetben lezárt állapotban hagyjuk állni 3 hónapig, utána szűrjük le. A diópálinkát ez után felengedhetjük 3 l cukrozott borral.
dio4

Dióesszencia készítése zöld dióból: A még puha héjú zöld diókból 20 db-ot négyfelé vágunk, és egy széles szájú üvegbe rakunk. Annyi viszkit öntünk rá, hogy bőven ellepje. Az üveget jól lezárjuk, és 2-4 hétig meleg, pl. napos helyen tartjuk. Utána leszűrjük, palackokba töltjük, lezárjuk.

Egy spanyol
 diószirup-recept pedig a következő: Az összeroppantott, megtört zöld diót egy óráig a levegőn hagyjuk állni, majd egy liter 90-95 fokos alkoholba helyezzük, adunk hozzá szegfűszeget, fahéjat és egy darabka szerecsendiót (nem többet, mint 1/8 darabot). Jól lezárt üvegben 40 napig tartjuk. Aztán leszűrjük. Szirupot készítünk 2 kg cukorból és 1 liter vízből, amit a cukor teljes feloldódásáig melegítünk. Lehűlés után öntjük hozzá a leszűrt alkoholt, és a keveréket egy napig állni hagyjuk. Csak azután kóstoljuk meg! Ha túl erős vagy túl gyenge, szirupot vagy alkoholt adunk még hozzá. Gyomrunkat úgy tudjuk tonizálni (erősíteni), hogy ebéd és vacsora előtt egy kupicával felhajtunk a gyógyszirupból.

És hogyan készítsünk horvát
 Orehovača pálinkát? 5-6 felvágott, szárított zöld diót áztassuk törkölypálinkában! Adjunk hozzá gyömbért (0,5 g), szegfűszeget (0,5 g), citromhéjat (1 g). Egészítsük ki 3 kanál sűrű sziruppal, amit 2 kanál cukor és 2 kanál víz főzéséből kaptunk, és az egészet töltsük fel 1 literre, törköllyel. Bedugaszolva 30 napig tartsuk a napon. Aztán szűrhető és iható.

Egy másik horvát recept a gyomor rendbentartására: 15 felvágott, szárított zöld diót egy 1,5 l-es üvegben felöntünk pálinkával vagy konyakkal. Teszünk bele 3 dkg narancshéjat, ugyanannyi citromhéjat, 8 szegfűszeget, és lezárva 6-8 hétig tartsuk a napon. Reggel és este igyunk belőle egy kupicával.
A dió kérgét nyersen is használhatjuk, de a gyakorlatban általában szárítják, aprítják. Szokásosan 7-15 cm hosszú, 2 cm széles csíkokban szárítják. A száraz kéreg csavarodott. Színe matt feketés-barna, fehéres háncsréteggel, ami szívós, rostos. A belső rétegek kemények, lapítottak, a külsők fehérek, selymesek. ((Ezt fodítva gondolnám.)) A száraz kéreg íze kesernyés, összehúzó hatású. Illata nincs.

A diókopáncsot két érési fokozatban szokták használni. A dió érése előtti időben, illetve a kopáncs felnyílása (népiesen: kovadása) idején a zöld kopáncs gyűjthető, amit frissen is felhasználhatunk, de általánosabb, hogy a kopáncsot megszárítják, törik, és száraz állapotban tárolják, későbbi felhasználásig. A szárítás történhet vékony rétegben a napon, vagy padláson, vagy szárító berendezésben. Szárítás előtt a penészes vagy megfeketedett kopáncsot dobjuk ki.

Nem tévesztendő össze az éréskori kopánccsal az érett, fekete-sötétbarna színű kopáncs, amihez úgy juthatunk, hogy a diószüretkor a dión maradt kopáncs eltávolításakor azt nem dobjuk ki, hanem ugyancsak szárítjuk, megtörjük. A két érési fokozatban nem azonosak a kopáncs hatóanyagai, mert az érett kopáncs már nem tartalmaz tannint.

A zöld diókopáncsot forró víz fölött olajban párolhatjuk, kevés ammóniák hozzáadásával. Így az olajban oldódnak hasznos anyagai, és az olajat napégési sebekre kenve azokat hatékonyan gyógyítja.
Gyógyhatású diórügy-készítmény pedig úgy készül, hogy a rügyeket áztatjuk alkoholban, de ennek a titkát nem osztották meg velünk a franciák. Inkább elkészítik maguk, és “Juglans bourgeon, Macérat glycériné” néven maguk forgalmazzák, és azt javasolják, reggelenként és esténként 50-100 cseppet vegyünk magunkhoz.

Juglans insularis nevű párlat Kubában használatos, fürdővízben, gyerekek bőrbetegségei ellen.
Egy német szakirodalmi anyag dió-preparátumot ajánl – de nem mondja meg, hogyan kell készíteni – szíverősítőként, nyugtatóként, vértisztítóként, “kisalakozáshoz”.
Végül megemlítem, hogy a németek nem gyógyszerkészítményekben, hanem önállóan alkalmazzák a dió gyógyhatású részeit.

Már csak egy kérdés maradt. Hova tegyük nagy gonddal készített dió-kivonatainkat, gyógyszereinket?
Könnyű a válasz. Diófából készült orvosi úti patikaládába, amit mindenhova magunkkal vihetünk. Bármikor szükségünk lehet a dióból készült házi készítményeinkre.

Diólikőr készítése: ezt addig lehet készíteni, amíg nem fásodott meg a belső része, és átszúrható. (a szörpöt is így készítem, csak nem pálinkával, hanem sziruppal töltöm föl): egy öt literes üveget tele teszek zöld dióval, amit előtte megmostam, villával megszurkáltam. Felöntöm hideg vízzel, másnap leöntöm a vizet, és tiszta vizet öntök rá. Ezt többször megismétlem 4-5 napon keresztül. Majd teszek bele szegfűszeget, fahéjat, vanília rudat, narancs héjat, és cukrot ízlés szerint. Ha valaki megteheti, mézet adjon hozzá. Felöntöm kiváló házi pálinkával. A szörp is így készül, csak sziruppal öntöm föl így a gyerek is megihatja. Elősegíti a máj, és a gyomor, a belek normális működését, csökkenti a trombózis képződést, serkenti az emésztést.
Kompót: az előkészületek ugyan azok, mint a dió likőrnél, csak az utolsó fázisban felfőzöm a diókat, forrón üvegekbe szedem, majd a lében feloldom a cukrot és ráöntöm. Másnapig száraz dunctban hagyom.
Gyógy lekvár: hát igen itt az ismerősöm azt mondta, hogy ő nem öblögeti, meg nem áztatja, hanem felfőzi és ledarálja. Én megmondom őszintén, én bármit csinálok belőle, mindig áztatom többször vizet cserélve, mert különben nekem nagyon szúrós, erős íze van.

Jó tanácsként még csak annyit, hogy ha zöld dióval foglalkozunk húzzunk kesztyűt, mert olyan szép dióbarna lesz a kezünk, ami nehezen jön le. És még egy dolog. A diófa levelét ne dobjuk a komposztba, inkább égessük el. termésben lévő hártya (“közfal”)

Végül nem tea ugyan, de ajánlanak gyógyhatású, tonizáló 
dióbort is. Úgy készül, hogy 50 g friss diólevelet 8 napig áztatnak 1 l borban. Akinek kifejezetten tonizálásra van szüksége, minden étkezés előtt vegyen magához egy likőröspohárnyit.

Kapcsolódó könyv: A DIÓ MINT GYÓGYNÖVÉNY
Az alanti források alapján összeállította a MagyarMegmaradásért.hu
http://www.bellacafe.hu/2010/04/12/diolevel-a-bor-termeszetes-gyogyitoja/
http://sokszinuvidek.hu/index.php/otthon-keszult/847-DI%C3%93FALEV%C3%89L
http://www.apoteka.hu/component/virtuemart/?page=shop.product_details&category_id=7&flypage=flypage.tpl&product_id=2152
http://nekedholfaj.blogspot.se/2010/07/legyen-baratod-diofa.html
http://wwworchidea1957com-orchidea1957.blogspot.se/2012/11/a-dio-egyik-legfontosabb-teli-termesunk.html
http://www.konyhakert.com/kert/gyogy-es-fuszernovenyek/dio_zold-dio_diogyogyhatasa/
http://naturportal.hu/gyogynovenyek/diofa7
http://www.babasmamas.hu/hir.php?hir=dio_a_gyogyito_csonthejas-2289
http://www.dioskonyv.byethost3.com/20-02/1.htm#mely
http://www.dioskonyv.byethost3.com/20-04/1.htm#kop%C3%A1ncs

http://tudnodkell.info/a-diofa-az-ember-legnagyobb-baratja/ 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése