2017. augusztus 14., hétfő

Pszi jelenségek






Pszi jelenségek



Mágia vagy valóság a levitáció?



A latin eredetű szóval azt jelezzük, ha egy ember, mintegy meghazudtolva a fizika törvényeit, képes önerőből a levegőbe emelkedni. Ilyen történeteket már hallottunk varázslókról és boszorkányokról, valamint keleti mágusokról, fakírokról.
De míg az ő repülésükről valójában semmi biztosat nem tudunk, addig az utóbbi pár száz évben a civilizált világban — Európában, Amerikában — is számos ember volt képes erre a hihetetlennek tűnő cselekedetre.
Elsősorban azok, akiknek a szellemisége is emelkedett volt. Ezért elsősorban a később boldoggá vagy szentté avatott egyházi személyek voltak képesek levitálni, ám nem csupán ők. Azokkal az emberekkel, akik lemondtak a világi élet hívságairól, idejüket elmélkedéssel, imával, filozofálással töltötték, bizony akaratuk ellenére előfordult, hogy öntudatlanul vagy szándékosan felszálltak a levegőbe.
levitáció
A tizenkilencedik században több ilyenről tudunk. Képes volta levegőbe emelkedni André Herbert Foumet, a kalandos életű szerzetes, aki misézés közben olykor legalább egy méterre a talaj fölött lebegett és ezt egész tömegek figyelhették meg. Gaspar de Bufalo olasz pap az 1800-as évek elején sokfelé misézett hazájában és köz-ben ő is a levegőben lebegett. Előfordult, hogy az oltár fölé emelkedett, ami érthető pánikot keltett az imára összegyűltek között.
Nem csak férfiak voltak erre képesek. Maddalena di Canossa betegeket gyógyított, női és férfi szerzetesrendet alapított, nem régen szentté avatták, ima közben képes volt — anélkül, hogy erről tudott volna — a földről több méter magasra emelkedni. A névsort még sokáig folytathatnánk. Spanyolok, olaszok, franciák, angolok emelkedtek az elmúlt századokban a magasba, nagy hatást gyakorolva ezzel a nézőkre. És ne higgyük, hogy csak vallásos extázis révén sikerült ezt megvalósítani.
Volt, aki mágusnak álcázta magát és közönség előtt tette ugyanezt. A britek nagy levitalója, Daniel Home teljesen nyíltan csinálta a dolgot. Nem lesötétített szobákban vagy termekben, hanem éppen ellenkezőleg — világos nappal. És nem csupán zárt helyiségekben, ahogyan a csalók, akiknek rejtegetni valójuk volt. Home bejárta a világot a múlt század második felében és mindenütt bemutatta tudományát.
A korabeli sajtóban gyakran találkozunk a nevével. Levitált bárhol és bármilyen körülmények között, nem zavarták a kétkedők, a nagy tömeg vagy éppen a nézők társadalmi rangja. Így aztán bemutatta képességét a korabeli pápának, a történelemkönyvekből ismert nagy királyoknak és császároknak, íróknak, filozófusoknak. Számtalan alkalommal bizonyította be, hogy a levitáció igenis létezik, az nem cirkuszi mutatvány, hanem valamilyen sajátos és meg nem magyarázott, de emberi képesség is lehet .
Ma is vannak ilyen személyek, csak persze kevesen, ahogy mindig is kevesen voltak. Létezésükkel bizonyítják, hogy az ember igenis képes gondolati úton valami olyan energiát teremteni magának, amely nagyobb az ismert energiáknál. Ráadásul ez az erő másképpen is hat, hiszen ezek az emberek olyasmit tudnak, amit sokan sokkal nagyobb energiák segítségével sem képesek megvalósítani; Átlépik ugyanis az általunk ismert fizikai határvonalakat. Megvalósítják, amiről sokan csak álmodoznak.
Lokálisan képesek megváltoztatni a gravitáció törvényeit — azokat a törvényeket, amelyek látszólag mindnyájunkra érvényesek. És érvényesek mindazokra a tárgyakra is, amelyek itt találhatók a Földön. A levitáló emberek puszta létezésükkel és képességükkel bizonyítják be, hogy a világ nem csak olyan, és olyan lehet, amilyennek a tankönyvekben tanítják. Bebizonyítják, hogy rejtőznek még bennünk és körülöttünk olyan energiák, amelyek képessé tehetnek bennünket szinte bármire.
Rejtélyek szigete / Steve Repton írása nyomán




Tibet és a modern tértechnológiák



Dr. Jarl svéd orvos, nem akart hinni a szemének, mert amit látott, az minden – addigi – természettudományos ismeretének ellentmondott Egy tibeti barátja, akivel korábban együtt tanult az oxfordi orvostudományi egyetemen, mintegy húsz évvel ezelőtt meghívta őt, hogy egy súlyosan beteg tibeti főpap egészségének a helyreállításában segédkezzék.
Buzgó és sikeres munkájának jutalmául beavatták őt egy olyan ősrégi tibeti titokba, amely egészen más megvilágításba helyezi azt az évezredekkel ezelőtti kőkultúrát, amelynek olyan csodálatos és érthetetlen maradványai találhatók a világ számos részén, mint amilyenek az egyiptomi piramisok, a Stonehenge, a kőkörök, a menhirek és a dolmenek, hogy csak néhány ismert példát említsek.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Egy szép napon barátja elvitte őt egy, a kolostoruktól nem túl messzire lévő lejtős völgybe, amelynek egyik oldalát égbe törő sziklafal határolta. Annak egyik részén, mintegy 250 méter magasságban a falon egy olyan lyukat fedezett fel, amely egy barlang bejáratának látszott. A feltételezett barlangbejárat előtt egy sziklapárkány volt látható, amelynek a szélén a szerzetesek egy kőfalat emeltek.
A párkányt csak felülről, a sziklafal tetejéről lehetett megközelíteni. A barátok minden munkanap kezdetén onnan ereszkedtek le a párkányra, kötelek segítségével A rét közepén Dr. Jarl egy hatalmas kőtömbre figyelt fel, amelyet teljesen simára csiszoltak, és amelynek a közepén egy tálszerű bemélyedés volt. E bemélyedésnek az átmérője egy méter lehetett a mélysége pedig 15 centiméter.
A mezőn dolgozó szerzetesek  jakok segítségével nagy kőkockát vontattak a fekvő kőtömbhöz, és a kockát a tálba helyezték. A kőkocka egy méter széles és másfél méter hosszú volt. Amikor ezzel elkészültek, barátok sora gyülekezett össze a kőkocka körül, és kilencven fokos ívben, pontosan hatvanhárom méter távolságban a kőtömbtől 19 hangszert helyeztek el. E hangszerek közül 13 dob volt és 6 pedig tibeti trombita. A dobok különböző nagyságúak voltak, lefelé nyitottak.
Minden egyes hangszer mögött egy sor barát sorakozott fel libasorban. A legkisebbik dobnál lévő szerzetesek adták meg a jelet a kezdésre. Ekkor égtelen zenebona kezdődött. Döngtek a dobok, harsogtak a trombiták, és a felsorakozott barátok valami szent éneket  kántáltak eszelősen. Mintegy négy percig nem történt semmi. Ezután azonban - ahogy a dobálás egyre jobban felgyorsult és a “zene” egyre intenzívebb lett - a hatalmas kőkocka elkezdett himbálózni és inogni, majd felemelkedett a levegőbe és egyre nagyobb sebességgel felrepült a 250 méter magasban lévő párkányra.
Három percnyi röpülés után már meg is érkezett. Egy óra leforgása alatt a barátok öt-hat kőkockát is a magasba emeltek ily módon. Mindegyik ötszáz méteres parabolikus pályán jutott el , a 250 méter magasban lévő „rendeltetési helyére. A “bűvölés” ideje alatt előfordult, hogy egyik-másik kőkocka széthasadt. Ilyenkor egy, másik, ép kővel helyettesítették. Dr. Jarl már korábban is hallott erről az eljárásról.
Olyan Tibet kutatók, mint Linaver, Spalding és Huc már részletesen írtak róla, de saját szemükkel egyik sem látott ilyen eseményt. Dr. Jarl volt az első európai, akinek módot nyújtottak arra, hogy a szent aktust megszemlélhesse. A svéd orvos eleinte. arra gyanakodott, hogy tömeghipnózis hatása alatt képzelődik, és ezért az eseményekről filmet készíttett. Nos, a film pontosan azt örökítette meg, amit látott, tehát az események a valóságban is megtörténtek.
Amikor Dr. Jarl a filmet bemutatta annak az angol tudományos társaságnak, amely a kutatásait korábban is mindig támogatta, prezentációjával óriási port vert fel. A bemutató után a filmtekercset elkobozták tőle. Ez egyáltalán nem csoda – írja Cathie a már többször említett könyvében – ,mert a pontos mérési adatok alapján igen fontos térgeometriai számítások végezhetők.
A tibetiek tehát ismerték az anyag és a tér valódi szerkezetét. Feltehető persze, hogy a titkot csak a legbeavatottabbak tudták, és az egyszerű szerzetesek csak végrehajtották a feladatokat úgy, ahogyan azokat nekik a feletteseik előírták. Nyilvánvaló, hogy szent énekek helyett bármit kántálhattak volna, hiszen azok a harmonikus frekvenciák voltak a lényegesek az eljárásban, amelyek a térszerkezet bizonyos paramétereivel harmonizáltak. Azokat a hanghullámokat, amelyeket a hangszerek és az emberi hangok keltettek, pontos matematikai számítások alapján úgy irányították, hogy a fókusz középpontjában antigravitációs hatás jöjjön létre.
Ebben a középpontban volt elhelyezve a kő. Ez a hatás az egyharmad kör mentén, amelyet a kő körül alkottak szintén érvényesült. Bizonyos, hogy a hangszerek és az emberek geometrikus elrendezése, valamint száma, igen fontos szerepet játszhatott az egész folyamatban. A dobok méretének és felépítésének, anyagának és hangmagasságának, valamint hangintenzitásának is kiemelkedő szerepe lehetett a mutatványban.
A levitáltatott kőkockák alapméretei megegyeztek a legnagyobb dob méreteivel, csak a formák tértek el egymástól. Igen fontos szerepe lehetett annak a teljesen simára csiszolt tálszerű bemélyedésnek is a földön heverő hatalmas kőtömb közepén, amelybe a levitáltatandó kőkockát belehelyezték. Feltehetően frekvencia kürtőt hozhatott létre.
Láthatjuk tehát, hogy Cathie elképzelései egyáltalán nem nevezhetők ostobaságnak. A könyv részletes számításait nem áll módomban közölni, de annyit mondhatok, hogy engem teljesen meggyőztek. Nyilvánvaló tehát, hogy ezen a Földön már a mi ipari társadalmunk előtt létezett egy magasrendű technológia, csak hát sajnos különböző okoknál fogva ez a technológia elveszett.
A fenti rendkívül érdekes és nagyon sokat mondó történetet egyébként egyHenry Kjelson nevű mérnök és légügyi szakember hozta nyilvánosságra aThe Lost Techniques (Elveszett technikák) című művében. Ezek után egészen más szemmel nézhetjük azokat a híreket, amelyek az évezredekkel ezelőtt készült és üzemeltetett repülő szerkezetekről (pl. vimánákról) szólnak.

Rejtélyek szigete / Hargitai Károly: UFO szuperjövő




Tibeti medicina – Az egészség három energiája



A tibeti medicina három nyepa-energiát különböztet meg, melyek áthatják a finomtestet, s melyeket egy madár, egy kígyó és egy disznó jelképez.
E három finom energia kombinációja határozza meg az egyén fizikai és lelkialkatát. A tibeti orvos felméri, hogy páciensében a három közül melyik energia az uralkodó, majd személyre szabott terápiát alkalmaz nála.
Tibeti medicina
A betegség gyökerei
Gyüsi szerint az egészség megromlásának alapvető oka a három nyepa-energia egyensúlyának megbomlása, ami 404 betegség kialakulásához vezethet. Az egyensúly felbomlásáért négy tényező lehet felelős:
az étrend, a viselkedés, a karma és az adott évszak.
Az önvalóba vetett hit (marigpa) buddhista elmélete szintén hozzájárul a betegség elemzéséhez.
A lung
Ez az energia a mozgással áll kapcsolatban. A csípő és a nemi szervek környékén honos, bár semleges energiaként tekintenek rá, mely keveredik a másik két nyepa-energiával, s így a 720000 misztikus csatornán keresztül áthatja az egész testet. az orvosi szövegek a lung mennyiségével kapcsolatban azt írják, hogy kitöltené a húgyhólyagot.
A lung irányítja a testet az idegrendszeren keresztül. Ez az energia felel a légzés és az öt érzékszerv működéséért, s tartja egyensúlyban a másik két energiát, a tripát és a pekent. A lung irányítja továbbá a vér- és nyirokkeringést.
A lung egyensúlyának megbomlásával hozzák kapcsolatba az érrendszeri megbetegedéseket. A stressz által kiváltott lelki problémák megnövelik a lung mennyiségét a tetstben, melynek hatására a coglung a test belseje felé áramlik, ami az elme zavarodottságát okozza.
Ugyanakkor a lung egyensúlyának megbomlása valójában minden egyes rendellenességben szerepet játszik, hiszen mind a 72000 energiacsatornán átáramlik.
A tripa
A tripa néven ismert energia a rekeszizom és a máj környékén honos, és az anyagcserével áll kapcsolatban. A tibeti szövegek szerint a tripa mennyiségét tekintve elférne a herezacskóban. Mint transzformáló erő, a tripa-energiát az elemek közül a tűzzel társítják. A testen belül különösen az endokrin rendszerhez, valamint az emésztéskor keletkező hőhöz kapcsolható. A tripa túlzott felgyülemlése a máj, az epehólyag és a vékonybél megbetegedését okozhatja.
Kattints a képre a teljes mérethez!
A peken
Ez az energiatípus állagát tekintve folyadék, lakhelye a fej. Mennyisége hatmaréknyi az orvosi művek szerint. A peken felel a testnedvek áramoltatásáért, szintjük ellenőrzéséért, valamint az ízületek finom mozgásáért.
Kapcsolatban áll továbbá a szervek, csontok és izmok felépítését végző anabolikus folyamatokkal, és fontos szerepet játszik az emlékezőképességben és a koncentrációban is. A peken egyensúlyának felborulása ödémák kialakulásával, a testnedvek felgyülemlésével járó rendellenességeket, valamint cukorbetegséget válthat ki.
Az energia és az évszakok
A három energiához köthető betegségek a tanítások szerint az egyik évszakban kezdődnek, a következőben törnek ki, és a harmadikban szűnnek meg. a lung-betegségek például tavasszal ütik fel a fejüket, nyáron törnek ki, és őszre gyógyulnak meg, a peken-betegségek télen kezdődnek, tavasszal törnek ki, és nyárra szűnnek meg, míg a tripa-betegségek nyáron kezdődnek, ősszel törnek ki, és télre szűnnek meg. Ahhoz, hogy az év minden szakában megőrizzük egészségünket, az adott évszakokhoz kell igazítani étrendünket és életmódunkat is.
Az öt elem
Az univerzumban minden az öt elemből, a földből, a vízből, a tűzből, a levegőből és az éterből épül fel. A föld adja a formát, a víz a testnedveket, a tűz felel az étel megfelelő hasznosításáért, a levegő segíti elő a folyadékok és a vér keringését, az éter pedig az összes elem együttműködését biztosítja.
Rejtélyek szigete






Milarepa, a nagy tibeti jógi





Milarepa 1038 táján született Tibetben. Atyja még a fiú hétéves korában meghalt, családja pedig kegyetlen rokonainak köszönhetően mindenét elvesztette.
Tíz év elteltével anyja azt mondta Milarepának, menjen, keressen egy varázslót és tanulja meg tőle a fekete mágia mesterségét, hogy bosszút állhasson.
A fiú eleget is tett anyja kívánságának, és mágikus erő segítségével elpusztította ellenségeik házát és termését.
Harmincnyolc éves korában, hogy gonosz cselekedeteiért bűnbocsánatot nyerjen, Milarepa a tibeti buddhizmus nagy gurujának, Marpának a tanítványává szegődött, és a hit és az odaadás számos szigorú próbájának alávetve magát, a megvilágosodáshoz vezető utat követte. Marpa előbb azt a feladatot adta neki, hogy újra meg újra felépítsen és mindannyiszor le is romboljon egy kőházat, majd 44 éves korában végül is a beavatottak közé fogadta.
Milarepa
Anyja halálakor Milarepa barlangba vonult vissza a hegyek közé, hogy élete hátralévő részét meditációval töltse. A bölcs csalánból főzött ételeken élt, és bár mindössze egy vászonköntös volt rajta (Milarepa annyit jelent: “Mila, a vászonba öltözött”), a legkeményebb telet is átvészelte, pszichikai hőt, tumót gerjesztve).
A Harvard Egyetem egyik tanára, Herbert Benson 1981-ben az indiai Dharszalában három tibeti lámán tanulmányozta ezt a képességet. Azt találta, hogy a lámák meditálás közben kéz- vagy lábujjuk hőjét akár 8°C-kal is növelni tudják. Úgy vélte, a jelenség egyetlen magyarázata a vérerek akaratlagos, a jóga segítségével történő kitágítása és összehúzás a lehet.
Mint mondják, Milarepa a remeteként eltöltött évek során hihetetlen pszichikai erőre tett szert, és a teljes megvilágosodás állapotába jutott. Képes volt önnön testéből “kilépve” közlekedni, néha más világokban is, és át tudta alakítani magát madárrá, lánggá vagy folyóvízzé – vagyis olyasmire volt képes, ami a lung-gomra emlékeztet.
A tibeti lung szó levegõt vagy energiát jelent, a gom pedig a valamire összpontosított meditálást, amíg meg nem valósul az azzal való azonosulás. A beavatottak vagy lung-gom-pák feltehetően azért tudnak nagyon gyorsan közlekedni, mert rendkívül könnyűvé válnak. Megfigyelõk szerint ezek a személyek tulajdonképpen nem futnak, hanem mintha ritmikus ugrómozdulatokkal el-elemelkednének a földről, miközben egyfajta transzállapotban vannak. Hasonlóképességet tulajdonítanak Ausztrália őslakóinak.
Milarepa 84 éves korában halt meg. Úgy beszélik, miközben Tibet nagy jógiját elhamvasztották, üstökösök száguldottak át az égen és virágok hullottak a semmiből. Népe ma is tiszteli, dicsőíti Milarepát.
/Ezotop/




Élet az Élettelen Világban?



Azt, hogy a tárgyak őrizhetnek információkat a velük, vagy a jelenlétükben történt eseményekről, a parapszichológia pszichometria néven már ismeri. A szakma szigorúan tudományos ága ezt a jelenséget még nem jegyzi, noha megfigyelései alapján feltételezhetővé vált.
A tárgyak azonban nemcsak emlékeket őrizhetnek, de mintegy viselkedést is tükrözhetnek felénk. Szándékosan használom ezt a kifejezést, mert az emberi tudat tudatos, vagy öntudatlan elvárásai a tárgyi rendszerek eseményeit -egyfajta tudati tükrözés módjára- bizonyítottan befolyásolni képesek. Bár a növények természetesen az élőlényekhez sorolhatók, de a példa kedvéért érdemes megemlíteni azt a viszonyt, ami növény és gondozója között időnként megfigyelhető.
élet
Végeztek olyan kísérleteket, amelyben azonos módon kezelt növények egy részét szeretetteljes, egy részét közömbös hozzáállással vettek körül a kísérlet résztvevői. Amellett, hogy a fizikai gondozás egységes maradt, a szeretett növények láthatóan és mérhetően jobban fejlődtek. A fejlődés mértéke természetesen a valószínű keretein belül maradt, mégis az eseteket legrosszabb esetben is a nagyon furcsa véletlenek számlájára kéne írnunk. A nagyon furcsa véletlenek tanulmányozásában viszont, éppen a tudományos parapszichológia az élen járó megismerési ágazat, így mielőtt folytatnánk a tárgyak életjeleinek fürkészését, röviden összefoglalnám a furcsa véletlenekről való jelenlegi ismereteinket.
A véletlen -vélelmezhetetlen, vagy másképp megjósolhatatlan- események igazi természete mindig is foglalkoztatta a gondolkodó elméket. Ki ne tűnődött volna azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem így, hanem úgy, vagy amúgy történt volna, -ha a véletlen másképp alakul. A játékszenvedélyek egy része is (rulett, kockázás) a véletlen kísértésének egyik megnyilvánulása, talán nem véletlen így, hogy J. B. Rhine amerikai pszichológus szintén jó harminc éven át foglalkozott a kockadobálás eredményeinek laboratóriumi vizsgálataival.
Az eszesebb olvasók már sejthetik, hogy Rhine -amennyiben komoly és elismert tudós létére ilyen csökönyösen kísérletezett a látszólag befolyásolhatatlannal- nyilván talált is valamit. A jelenség, amit Rhine a kitartó kockázás közben felfedezett, mikropszichokinézis néven vált ismertté a szakmai körökben. A mikroPK jelentése az, hogy az emberi tudat hatásai a tárgyi rendszerek véletlen folyamatait közvetlenül befolyásolni képesek. Bár nem akarom feltétlenül kétségbe vonni a növények lehetséges lelkivilágát, de az élő szervezetek sejtműködéseinek PK befolyásolása semmivel sem bonyolultabb elméleti kérdés, mint a kockadobás eredményeinek megváltoztatása. Hogy a tárgyak és az élőlények közötti határ viszonylagosabbá váljon, közös fogalomként a környezet megnevezést ajánlanám cserébe. A környezet fogalmát azonban -némi fontolgatás után-, saját testünkre is kiterjeszthetjük. Bár az ismert fizikai folyamatok világában saját testi működéseinkhez mintha mégis több közünk lenne, mint egy növény növekedéséhez, vagy ama bizonyos kockákhoz, hangsúlyoznám, hogy tudatunk PK hatásainak közös környezetéről van szó.
A PK hatás pedig, a véletlenek valószínűségeiből válogat. Miután a tudatunk az érzékszerveken túli észlelések (ESP) útján akár holt ásványokba dermedt kristályokra is rábukkanhat (clairvoyance), látnunk kell, hogy a tárgyi világ a tudat által -bármely pontján- megközelíthető. Más kérdés az, hogy a tudat, illetve a tudati elvárások, adott esetben hogyan tudnak észlelhető kifejeződésre jutni egy adott felépítésű tárgyi környezetben. A kockadobások eredményeiben, -mint láttuk- az előre kiválasztott szám nehezen magyarázható többségbe kerül, a növényre való odafigyelés gyorsabb fejlődést idézhet elő. ám ha a parapszichológia jelenségeit alaposabban ismerjük, akkor tudhatjuk, hogy a tudat és környezet klasszikus viszonyában súlyosabb törvénysértés is előfordulhat. A Poltergeist tevékenység -mai ismereteink szerint- a tudati tevékenységeknek a környezet folyamataiban észlelhető PK kitörése. Ez az észlelet alkalmasint mázsás bútorok lebegését, tárgyak eltűnését és megjelenését is jelenti.
Tény, hogy a Poltergeist jelenséget nehéz a véletlenek számlájára írni. Vagy mégis lehetséges lenne? Nos, bármily valószínűtlen egy szekrény magányos körsétája a szobában, ha már megtörtént, talán a valószínűségétől megfosztani mégsem lehet. Murphy törvényét itt némileg átdolgozva így fogalmazhatnánk: -Ami megtörténik, az meg is történhet.
Környezetünk stabilnak tűnő folyamatai tehát sokkal képlékenyebbek, mint amit az emberek a többsége képzelni merészel. Vannak elméletek, melyek szerint környezetünk csupán a tudat illúziója, és ennek az illúziónak a törvényeit a törvényekről alkotott közös hitünk határozza meg. Ha valaki ebben a keleti vallásfilozófiák magját véli felfedezni, nem téved. A hipotézis azonban logikai érvelésként is megállhatja a helyét. Ha ugyanis a tudat paranormál módon észlelni és befolyásolni tudja a környezetét, akkor nem zárható ki az sem, hogy a környezet alapvetően tudati, vagy tudatfüggő jelenség. Hogy a tárgyi világ merev változatlanságának megadjuk a végső tőrdöfést, tekintsük most a tárgyakat eseményeknek. Tegyük őket próbaképpen igei létformába, hiszen az ige cselekvést, történést, létezést kifejező szó. A létezés pedig -mint tudjuk- változást is jelent.
A legidőtállóbb piramisok éppúgy, mint a hóemberek és az egynyári virágok, a folyamatos változás állapotában vannak. Ha kellőképp gyorsított filmen néznénk az Univerzumot, ugyanígy a változást, az esemény jelleget vennénk észre benne. Az események, az idő észlelete azonban észlelőt feltételez. A kör itt bezárul. Események tanúi vagyunk, mégpedig tőlünk függő események öntudatlan tanúi. Egy kedves tárgy, egy amulett, vagy egy ereklye az őt észleletével éltető és fenntartó tudat, -vagy tudatok- hatását végeredményben ugyanúgy magán hordozhatja, mint alkotója jellegzetes kézjegyét bármely műalkotás. Egy nemcsak fizikailag gondozott gép, vagy műszer a valószínűség keretein belül kevesebbszer hibásodhat meg, mintha feszült, esetleg negatív elvárásoktól terhelt környezetben működne.
A tárgyak, -a mai idők elektronikus készülékei ezt különösen jól példázzák- különböző emberek környezetében különbözőképp viselkedhetnek. Érzékeny, és meghibásodásra hajlamos rendszerek esetében, a pillanatnyi lelki feszültségek is működésbeli hibákat eredményezhetnek, és ugyanígy értelme lehet némi barátkozásnak autónkkal, egy téli hidegindítás előtt. Ha már az autóknál -mindennapi társainknál- tartunk, akkor számos történetet -nem laboreredményt persze- idézhetünk fel arról, hogy azoknak, akik érzelemmel állnak e látszólag élettelen szerkezethez, mintha több szerencséje lenne az autóknál ismert Murphy féle véletlenekkel. A lelkileg jól “bejáratott” tárgyak, -mint a már ismertetett tudati PK kondícionálás által meghatározott események- elméletileg konzerválhatják is az őket ért korábbi hatásokat, ami már az amulettek működésének logikai elfogadhatóságát sejteti.
Az amulettek és szent ereklyék erejében mindmáig sokan hisznek, s tudni kell, hogy a hit teremtő ereje önmagában is alkalmas lehet közvetett PK hatások kiváltására. ám miután az említett tárgyak egy kitüntetett tudati, vagy lelki eseményrészként őrizhetik múltjukat, hatásuk a jelenbéli elvárásoktól független is lehet. Környezetünk tehát teljességében képes lehet olyan tükrözésekre, amiben nekünk élőlényeknek talán csak kiemelten rugalmas, fizikai megnyilvánulási lehetőségeink biztosítják a tapasztalható többletet. Természetesen az élet ismert jellemzői, mint anyagcsere, szaporodási képesség, stb. a biológiailag meghatározható életjelenségeknek továbbra is meghatározói maradnak, ám a tudat ismeretlen tartományaiban való kutatások eredményei talán ezt a fogalmat is kiterjeszthetik tudatunk teljes környezetére.
Létezik, vagy létezett földünkön olyan “primitív” törzsi felfogás, amelyben az élőlényeket és a tárgyakat is az Ember megtisztelő nevével illették. Ez érthetően egy olyan alázatot is feltételezett a környezettel szemben, melynek mai társadalmaink láthatóan híján vannak. Talán nem esik le a korona a fejünkről, ha a dolgokkal való foglalatosságok közben, néha megkockáztatjuk az óvatos érzést; – a tárgyaknak lelke is lehet.
Forrás:tarrdaniel.com / Harmonet






Telepatikus képességek a kémkedés szolgálatában



Joe McMoneagle azt mondja, hogy kollégáival együtt titkos katonai bázisok helyét határozták meg a világ túlsó felén. Azt állítja, hogy képességeiről kb. 25 évvel ezelőtt szerzett tudomást. Az idő tájt a hírszerzés a hidegháború megnyerésének céljából a telepátia kiaknázásának lehetőségeit kutatta.
1979. november 4.-én vette kezdetét az iráni túszdráma, a 444 napig tartó lidércnyomás. A kormány az állítólagos telepatikus képességekkel rendelkező kémek bevetésétől sem riadt vissza.
Telepatikus
Irántól több kontinensnyire, a marylandi Fort Meade-ben található jelentéktelen épületben volt a Stargate”-nek nevezett, szupertitkos program főhadiszállása. Olyan embereket alkalmaztak itt, akik úgy vélték, hogy több ezer kilométernyi távolságban lévő tárgyakat is képesek érzékelni. A CIA ezt a fajta érzékelést távolbalátásnak nevezte. Joe azt mondja, hogy a túszdráma idején egy évig dolgozott „távolbalátó”-ként.
Behívattak minket, majd szó szerint több száz fotót mutattak, és megkértek, hogy próbáljuk meg azonosítani a túszokat” – mondta el McMoneagle, aki azt is állítja, hogy a távolbalátás révén kíséreltek meg több információt szerezni a túszokról és körülményeikről. A munkánk minden részletre kiterjedt. Megpróbáltuk meghatározni többek között a túszok helyzetét; egészségi állapotát; azt, hogy kit hol tartanak fogva; kik a túszejtők; ill. hogyan és milyen eszközökkel vannak felfegyverezve.”
A távolbalátók csoportja több mint két évtizedig tevékenykedett. Az egységet akkor hozták létre, amikor a CIA tudomást szerzett Hal Puthoff kvantumfizikus első távérzékelési-kísérleteiről.
Érdekes feladatot jelentett a kvantumfizikus Puthoff számára az a feltevés, amely szerint a tudatot leíró tudományos elmélet meghaladhatja a szakirodalom korlátait. Szervezett egy munkacsoportot, akik a CIA megbízásából a Stanford Kutatóintézetben kezdtek el a telepátia és a távolbalátás témakörében kísérletezni. Különleges ténykedésük egy titkos helyszínen, a sugárfizikai laboratóriumban folyt, és a legtöbb kísérletet is ebben az épületben végezték el. A volt távolbalátók arról számolnak be, hogy megpróbáltak egy olyan ún. „jeladó” személy tudatára koncentrálni, aki a célhelyszínen tartózkodott.
Ez az egész olyan, mintha egy ajtó zárna el minket a helyszíntől, amelyen megpróbálunk egy kis lyukat ütni. Aztán újabb és újabb réseket ejtünk az ajtón, és részben betekintést nyerünk. Minden egyes lyuk megfelel egy tudatalatti távérzékelési kísérletnek, melynek során futólag megpillantunk valamit. Ha ezt így folytatjuk, annyi rést ejthetünk, hogy az ajtót már szinte szitává lyuggatjuk, és ekkor már elég jó rálátásunk lesz a helyszínre” – emlékezik vissza McMoneagle.
Nem tudjuk, hogy valójában mi játszik szerepet a kiszemelt „jeladó” személyek információ-átviteli folyamatában. Lehet, hogy telepátia, azaz gondolati szintű kapcsolatfelvétel a távolbalátó és a célszemély között. Ehhez persze egy telepatikus jeladóként működő személyre lett volna szükség a célhelyszínen, amit bajosan lehetett megoldani. A távolbalátók egy valószínűtlen alternatívával álltak elő, ami egyúttal le is mondott a jeladó személyek alkalmazásáról, ehelyett egyszerűen a helyszín pontos koordinátáira koncentrált.
Az ember azt gondolná, hogy a jeladó személyről a földrajzi koordinátákra való váltás pszichésen kivitelezhetetlen ugrást jelent. Mivel azonban a programot kizárólag empirikus módon fejlesztettük, nem számított, ha nem tudtuk megmagyarázni az esetleges eredményeket” – mondja Puthoff. – Fogalmunk sem volt, hogyan működött, de ha sikeresnek tűnt, feltétel nélkül bíztunk az adatokban”.
A távolbalátókat egy szovjet célpontra irányították, amelyet a kazahsztáni Szemipalatyinszkban létesítettek. Puthoff azt állítja, hogy figyelemreméltó eredményeket tudtak felmutatni.
Ezért aztán távérzékelési kísérleteket folytattunk, és egy jó órán át körvonalaztuk a létesítmény felépítését, és végül azt mondtuk, hogy a legkülönösebb jellegzetessége egy óriási daru, ami túlnyúlik az épület tetején. Ez a daru olyan hatalmas, hogy egy ember mindössze egy kerék magasságának feléig ér fel” – meséli. A létesítmény tényleg így festett, tehát az illetőnek igaza volt. Valóban ott volt egy óriási daru, ami túlnyúlt az épület tetején.
Bár hiányzik a magyarázat, Joe szerint a bizonyíték a hidegháború alatti egyik legsikeresebb akciójában rejlik. A Nemzeti Biztonsági Tanács ki akarta deríteni, hogy mi zajlik egy óriási, új épület belsejében, ami a Szovjetunió északi részén létesült.
Felkértek, hogy írjam le, mi történik az épület belsejében” – mondja –Én pedig két óriási hengert láttam, amelyek egymáshoz voltak hegesztve. Ferdén álló rakétatesteket, egy egészen újszerű hajtómű-rendszert láttam. És ez az egész egy normál méretű tengeralattjáró mellett helyezkedett el, ami eltörpülni látszott az építés alatt álló tengeralattjáróhoz képest.”
McMoneagle állítja, hogy ő leplezte le, hogy az épületben valójában tengeralattjárókat gyártanak, annak ellenére, hogy a tengertől közel egy kilométernyire állt. Pár hónappal később beigazolódott a feltevése. Kb. száz nap múlva felbukkant egy hatalmas buldózer, ami csatornát vájt a tengerig, majd vízre bocsátották a világ legnagyobb tengeralattjáróját. Ez egy Tájfun típusú tengeralattjáró volt, amelyet kiszélesedő, terjedelmes hátsó vége miatt Hódfaroknak neveztek.
McMoneagle ekkor kapta meg a „Legion of Merit”-kitüntetést, ami az egyik legmagasabb elismerés, ami békeidőben katonai szolgálatért adható. Ez azt jelenti, hogy a telepátiát hivatalosan is elismerték? Vagy valamilyen titkos szándék magyarázza, hogy az amerikai kormány nyilvánosan megjutalmazott egy állítólagos ESP-ügynököt?
A telepátia fogalma nagyon érdekes elterelő hadműveletként leplezheti az információszerzés egyéb módjait. Ha pl. van egy új műholdrendszerünk, ami pompás adatokat nyújt az ellenfélről, akkor nem akarunk tippeket adni a kémkedéshez. Inkább egy tehetséges távérzékelő ügynökre fogjuk, és ezzel el is kendőztük a nyomokat.
Bár a „Stargate” program szakemberei a hazájukat szolgálták, nem látták előre saját bukásukat, melyet egy kritikus hangvételű CIA jelentés váltott ki. A jelentés azt a következtetést vonta le, hogy a távérzékelésnek stratégiailag nincs bizonyítható haszna, és az sem igazolható, hogy hatékonyan támogatta volna a katonai hírszerzést. Ezzel be is szüntették a programot. A kutatók azonban ennek ellenére, a „Stargate” program felszámolása óta is törekednek a telepátia jelenségének megismerésére.
Forrás: National Geographic / Fényportál






Amikor a gondolat testet ölt – A tibeti lámák különleges

képessége



Azt a gondolatot, hogy a szellem magasabb rendű, mint az anyag, és el vannak választva egymástól, több kultúrkörben is megtaláljuk.
A tibeti szerzetesek például hisznek egy olyan szellemi erő létezésében, mely elgondolt formákat mindenki számára láthatóvá tesz: ezek a tulpák.
tibeti
Még a XX. század végén is tiltott terület volt külföldieknek Tibet, a “hó országa”, ahogy lakói nevezik, s különösen Lhásza, a főváros. Kevés utazónak sikerül bejutnia, ott tartózkodnia, s részesülnie a tibeti szerzetesek, a lámák tanításában. Alexandra David-Neel e kiváltságosok közé tartozik, s különleges jelenségeknek lehetett tanúja.
Az egész világ szellemi építmény?
Miután hosszasan elidőzött a Himalája előhegyei között, a negyvennégy éves francia nő 1912 júniusában megy föl a “Magasföldre”, a tulajdonképpeni Tibetbe. Erről az utazásról, s a későbbiekről beszámol könyveiben, melyek közül az első 1927-ben jelent meg Egy párizsi nő utazása Lhászába címmel.
A könyvben többször is szó esik egy rendkívüli jelenségről, melyet a tibetiek tulpának neveznek. A tulpa a tibetiek számára egy fejben kigondolt forma anyagi kivetítése. Tehát egy fantom, ha úgy tetszik, melyet hosszas elmélyedés során teremt meg a szerzetes vagy más beavatott, s bármilyen tetszőleges formát ölthet: lehet állat, táj, tárgy vagy ember.
És nemcsak egy látomás, hanem fizikai adottságokkal rendelkező jelenség, mely képes illatot kibocsátani, hangot adni stb. Ahogy Alexandra David-Neel írja Misztikusok és mágusok Tibetben című könyvében (1929): “A fantom-rózsabokor illata messze száll; a fantom-ház be tud fogadni hús-vér utasokat stb”.
A tibeti lámák így magyarázzák a tulpa létrehozását. Világfelfogásuk szerint a minket körülvevő mindenség egyszerűen tudati képzet; semmi se létezhet jelenség formájában, ha azt az emberi agy nem gondolta ki. A vallási beavatás célja tehát az emberi szellem teremtőképességének növelése, alkalmassá tétele, hogy a lehetséges síkjáról – a fizikai vagy numenális ürességből – átlépjen az érzékelhetőség, a jelenség síkjára, a lehető legtöbb lehetséges realizálás révén.
A lámák tanítása
Így tehát a tibetiek vallási tanításainak központjában áll a szellemi munka erejének növelése. A fiatal tibeti szerzetes képzésében oly fontos gyakorlatok a légzés szabályozásán alapszanak (ennek révén juthat el a lélek a teljes nyugalomhoz), továbbá az elmélyedés hatásos gyakorlásán.
Ehhez ad segítséget a kilkor, egy vászonra rajzolt, papírra írt vagy kőbe karcolt ábra. Némelyik kilkor, melyet részletesebben kidolgoztak, kicsiben egész világokat ábrázol. Központjukban egy személy áll, rendszerint a pártfogó istenség, akit vidamnak hívnak.
Fejlődésének mértékében a fiatal szerzetes eljut odáig, hogy életre keltse kilkorját, vagyis elérje, hogy a felvázolt jelenetek, melyekre a meditáció irányult, valósággá váljanak. Képzésének végére a növendék már megérti, hogy minden jelenség e világon csak képzelet szülte káprázat. Ekkor már ő is teljes ura lehet félelmeinek és érzékeléseinek.
Az ily magas fokra jutó lámát képesnek tartják, hogy ne érezzen hideget, s túlélje, ha egy teljes éjszakát meztelenül a hóban töltött. A hideg vagy a hőség érzése csak úgy szerepel, mint ami valójában is, a szellem illúziója – melyet egy másik illúzióval győz le, mikor lélekben odahat, hogy teste belső hőmérséklete növekedjék.
Ettől fogva a léleknek már nincs mit tartania az anyagtól, tökéletesen uralja s rendelkezik vele. A tulpák kivetülése ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik.
Rejtélyek szigete / Galactus / Forrás: Les grandes énigmes




Távolbalátás – Egy UFO-eltérítés megfigyelése





Oktatóm tapasztalatai szerint a távolbalátók nem képesek megfigyelni azt, amikor az idegenek embereket rabolnak el. Valahányszor ezzel próbálkoznak, néhány kivételtől eltekintve, az eltérítés helyett pótjelet közvetített feléjük. 
Szerző: Dr. Courtney Brown
UFO
A jel adatai gyakran csupán szimbolikus értelmet hordoztak. A távolbalátó ugyanis ilyen esetben nem a célpontot, hanem ehelyett valami mást lát.
Előfordult, hogy az információnak semmi köze sem volt a célponthoz. Amikor más távolbalátók is ugyanarra a célpontra álltak rá, egészen más eredményt kaptak. Néhány esetben pedig az eltérítéses célpontok semmilyen információt sem közvetítettek.
Ezúttal egy földönkívüliek által végrehajtott emberrablás lesz a célpont. (A konkrét esetet Jacobs Titokzatos Élet (Secret Life) című könyvéből vettük.)
Az oktatóm tudta, hogy az eltérítés helyett más jelet fogok kapni, bár ezt a konkrét esetet még sohasem vizsgáltatta meg egyetlen távolbalátóval sem. A földönkívüliek olyan megmásított jelet küldtek, amely megfejtendő szimbólumokat tartalmazott. Nyilván úgy gondolták, maga az eltérítés félreérthető lenne, ezért az eltérítések hátterében álló célt, értelmet megvilágító szimbólumokat közvetítettek felém. Persze a célpontról az ülés befejeztéig semmit sem tudtam.
DÁTUM: 1993. SZEPTEMBER 30.
HELY: OKTATÓHELYISÉG
ADAT: 4. TÍPUS
A CÉLPONT KÓDJA: 2864/0576
Annyit megtudtam, hogy a célpont a szárazföldön van.
C.B.: “A Föld színeit látom, barnát, fehéret, sárgásbarnát. Meleg van, mintha sivatagban lennék.”
IRÁNYÍTÓ: “Kezdje el a harmadik szakasz vázlatrajzát.”
C.B.: “Egy épület, egy kerítés, valami vasúti pályaféle.”
Hozzálátok a rajzhoz. Az oktatóm háromszor helyváltoztatásra utasít, hogy a helyszínt több szemszögből is lássam.
IRÁNYÍTÓ: “OK. Folytassa a 4. szakasz mártrixán.”
C.B.: “Ez határozottan egy kerítés. Lapos földdarab, munkaterületféle. A kerítésen belül állatok és néhány ember látható. Az emberek fehérbőrűek, úgy látom, a munkájukat végzik. Az állatok pedig lovak.
Az állatok ellenőrzése folyik itt. Igen, ez egy munkahely, az emberek pedig a munkájukat végzik. Árad belőlük a szándék, hogy a munkájukat el kell végezni. Eltökéltség és nagyfokú intenzitás érződik. Mint egy bikaviadalon.”
IRÁNYÍTÓ: “Írja be a jelhez AOL-ként: >>mint egy bikaviadalon<<. Ne értelmezzen, csak gyűjtse az adatokat.”
( AOL=analytic overlay=analitikai fedőfogalom – a távolbalátó ülés folyamán hozott mentális következtetés. – Galactus)
C.B.: “Nos, igen, a kerítésen belül emberek és állatok vannak. Az az érzésem valamit bántanak. Lelátók vannak sok nézővel. A tömeg a bekerített, kör alakú területet figyeli. Nem tetszik ez az egész.”
IRÁNYÍTÓ: “Rendben van, Courtney, tartsunk szünetet.”
távolbalátás
A szünet után:
C.B.: “OK. Újból a helyszínen vagyok. Kiabálnak, üvöltöznek, nevetnek is. A lelátón ülők egyszerű átlagemberek. Szórakoznak. Számukra ez egy szombati sportesemény.”
Az oktatóm ekkor mozgásra adott utasítást, 5000 lábnyira a föld felszíne fölé emelkedtem.
Hűha, itt egész mást látok. Ezüstös fémtárgyakat. Gyorsan haladnak, a földönkívüliek űrhajói ötlenek fel bennem AOL-ként. Mi a következő lépés? Járműveket látok.”
Az oktatóm ekkor lokalizációs gyakorlatot rendelt el. Ennek során a járműveket visszakísértem oda, ahonnan jöttek.
Az űrhajók olyanok, mintha repülők lennének, fémesen fénylenek. Úgy tűnik, az űrhajóban utazók meghatározott célú küldetést hajtanak végre. Megvan, ketten ülnek a gépben, arrogancia árad belőlük. Egy városból startoltak.
Rengetegen vannak a városban. Úgy tűnik a repülősök bántják a városlakókat valamilyen esemény során. Az emberek célpontok, és ez nem tetszik nekik. Rengeteg az épület is. Hideg és nedves az idő. Egy repülőtérről szállnak fel a gépek.
Újból az eredeti helyszínen vagyok, az állatok meg vannak rémülve. Az emberek mintha játékszernek tekintenék őket. Az állatokon eluralkodik a pánik, de határozottan az a benyomásom, a kerítésen belül lévő emberek nem akarják bántani őket. Csak a szórakozáshoz kellenek.”
IRÁNYÍTÓ: “Összpontosítson arra, mit akarnak az emberek az állatokkal.”
C.B.: “Ellenőrzés alá akarják vonni az állatokat, csordába terelni vagy ilyesmi. Ez a hely betanításra való. Betanítják az állatokat bizonyos dolgokra.”
IRÁNYÍTÓ: “Kicsit haladjon előre az időben.”
C.B.: “Az állatok már nincsenek megrémülve. Élelmet, szeretetet kapnak a trénerektől.”
IRÁNYÍTÓ: “Rendben. Fejezzük be az ülést. Elárulom a célpontot.”
Kattints a képre a teljes mérethez!
VÉLEMÉNYEZÉS
Csak a személyes véleményemet mondhatom el ezzel a távolbalátó üléssel kapcsolatban. Lehet, hogy az olvasó másképp értékeli a dolgokat. Az ilyenfajta ülés tudomásunk szerint kétféle helyzetben fordult elő: először is, amikor ufo-eltérítés megfigyeléséről volt szó, másodszor pedig, amikor a katonai távolbalátók, megpróbáltak szemügyre venni egy veszélyes, energiát előállító berendezést.
Az ülés során az állatok az embereket jelképezik. A kerítésen belüli emberek valójában a földönkívüliek, akik megpróbálják megtanítani az embereket valamire. A lelátón figyelő emberek talán galaktikus megfigyelők. A repülőgépek a földönkívüliek űrhajóit jelképezik, amelyek kapcsolatba hozhatók a kerítésen belüli trénerek munkájával, utasai pedig valószínűleg a földön ténykedőket támogatják.
A földönkívüliek egy része tehát pótjel kibocsátására képes, amelyet a távolbalátó elméjéhez, tapasztalataihoz szabnak a számára legkönnyebben felfogható módon. Ez a fajta eljárás azonban elég ritka.
Rejtélyek szigete/ Lejegyezte és szerkesztette: Galactus / Forrás: Dr. Courtney Brown: Cosmic Voyage – A Scientific Discovery of Extraterrestrials Visiting Earth című munkája




Parafenomének a bűnüldözésben





A brit Hertfordshire-i Egyetem kutatói 1994-ben kísérletet végeztek jól ismert parafenoménekkel, akiknek fő működési területe a bűnüldözés volt. Objektív módszert kerestek annak kiderítésére, hogy paraképességük kimutatható-e olyankor is, amikor nincs módjuk a tényeket utólag felnagyítani, és egy-két véletlen egyezést szenzációs megérzésnek beállítani.
parafenomének
A fenoméneknek odaadták három már megoldott eset egy-egy bűnjelét, ugyanúgy, ahogy az a paraesetekben általában történni szokott. Az első az áldozat cipője volt, a második egy sál (a fojtogatás eszköze), a harmadik az a két pisztolygolyó, amelyet a holttestben találtak. A fenomének egymástól függetlenül számos dolgot állítottak a három bűntény körülményeiről és az elkövetők személyéről, de az értékelésben ezeket közvetlenül nem használták fel, mert az túl szubjektív lett volna.
Némi fantáziával majdnem minden állítás majdnem minden üggyel kapcsolatba hozható. Ehelyett az értékelés alapja a következő kérdés volt: vajon a parafenomének ráismernek-e a bűntényre a megérzéseik alapján? A kutatók egy listát adtak nekik, amely a három gyilkossággal kapcsolatos igaz állításokat tartalmazott – véletlenszerűen összekeverve.
Például: szerepel kutya a történetben, valakinek megsérült a szeme, bűntárs is volt, féltékenység, a gyilkost Dél-Londonban tartóztatták le – és így tovább. Ezt a listát kellett a fenoméneknek háromfelé válogatniuk a három bűntény szerint. A listán szereplő állítások számából tudni lehetett, hogy pusztán véletlen egybeesésből várhatóan hány állítást szortíroznak helyesen.
Az eredmény: a kísérletben részt vevő három parafenomén egyike sem szortírozott jó helyre annyi állítást, amennyi a véletlen találgatáson kívül bármi egyéb tényezőt valószínűsíthetett volna. Saját szövegükből is csak az felelt meg a tényeknek, amit a bűnjelből jó eséllyel ki lehetett következtetni. (Például a sálról azt, hogy fojtogatás történt.)
A kutatók az eljárást megismételték olyan „közönséges” emberekkel, egyetemi hallgatókkal, akik nem tartották magukat parafenoménnek. Ők valamivel szerencsésebbnek bizonyultak a szortírozásban, bár szintén belül maradtak a véletlen egyezések tartományán. A két csoport között csupán annyi volt a különbség, hogy a fenomének több és rendszerint érdekesebb részletet véltek megérezni (például tűzeset, nemi erőszak, megkötözés).
A kísérlet után mindhárom fenomén meg volt győződve arról, hogy sikeresen szerepelt. Gyakran emlegették azt a néhány állítást, amely közelített a valósághoz, és elfelejtették azt a sokkal többet, amely nem. Egyikük később a tévében így beszélt: Paraképességemet már laboratóriumban is bizonyítottam. Részt vettem egy vizsgálatban a Hertfordshire-i Egyetem pszichológiai tanszékén, ahol most a kutatók azon gondolkodnak, vajon mi módon vagyok erre képes. Hát én nem tudom, mi módon, ez a dolog csak valahogy történik velem.”
Megjegyzendő, hogy a kísérletet olyan pszichológusok végezték – Richard Wiseman, Donald West és Roy Stemman –, akik nem tartoznak a parajelenségeket eleve tagadók közé. Munkájukról 1996 januárjában számoltak be a brit parapszichológiai társaság (Society for Psychical Research) folyóiratában, ahol rendszerint pozitív eredményű parapszichológiai kísérletekről olvashatunk. Igaz, ezeket nem parafenoménekkel végzik, hanem átlagemberekkel, és az észlelt hatás igen kicsi, cirkuszi mutatványokhoz és hírlapi szenzációkhoz nem elég.
A bűnügyi parafenoménekről szóló legendák tömegében egyszer-egyszer előfordul, hogy valaki – általában egy kivételesen lelkiismeretes újságíró – utánanéz: igazak-e ezek a rejtélyes történetek. A témával újabban foglalkoznak szociológusok is, sőt, néhány éve egy amerikai pszichiáter végzett kutatást a német származású, de nagyrészt a Szovjetunióban élt híres fenomén, Wolf Messing tevékenységéről. Amerikában profi jósokat vizsgáltak hasonló módszerrel, mint a brit kísérletben, s teljesítményüket ott is összehasonlították egyetemi hallgatók találgatásával. Ezek egymással teljes összhangban az általános és jellemző képet mutatják a parafenoménekről: sok halandzsa, sok önreklám – és semmi használható információ.
Forrás: mek.oszk.hu / tarrdaniel.com




Uri Geller – A Pszi-tényezők



A legtöbb embernek, aki hisz valamiféle istenség vagy felsőbbrendű erő létezésében, komoly esélye van rá, hogy kifejlessze pszi-erejét.
Csak a teljesen cinikus ember nem hisz semmiben önmagán kívül, nem ismeri el a nála nagyobb erő vagy felsőbbrendű lény létezését. Ezt az embert a tulajdon tudatlansága korlátozza!
Uri Geller
A tapasztalataim alapján nem hiszek ezekben a nyakas agnosz­tikusokban. Bármennyire tiltakozzanak is, ha megszo­rulnak, hajlamosak az “ismeretlenhez” fordulni segítségért. Megjártam a harcteret, és hallottam az ilyen hitet­leneket segítségért kiáltozni: “Istenem, ha vagy, segíts!” Az ilyen segélykiáltás nem tartozik bele egyetlen vallás kánonjába sem. Ám ha a könyörgés meghallgattatik, az illető világszemlélete általában homlokegyenest megváltozik.
Ha ön is hitetlen Tamás, menjen egy lépéssel tovább a segélykiáltásnál. Ha immár hiszi, hogy egy bizonyos erő segített önön, amikor szükséget szenvedett, miért nem fordul ugyanahhoz az erőhöz akkor, amikor nincs bajban, csupán javítani szeretne élete minőségén, sze­retne élni a lehetőségekkel, amelyeket az élet kínál? Al­kalmazási terület  megszámlálhatatlan akad, és a lehető­ségek végtelenek. Csak hinni kell, hogy meg lehet tenni.
A pszi-erő állandóan a segítségére lehet a mindennapi életben, ám azt meg kell tanulnia, hogyan zabolázhatja meg ezt az erőt a maga módján. Ne feledje, hogy ez egyfajta erő, és ahol erő van, ott az erő számára megfelelő leve­zető csatornát is kell találni, másként az erő rossz irány­ban törhet ki. Ezt úgy értem, hogy önnek az ön különle­ges pszi-erejét olyan gyakorlati csatornába kell terel­nie, ahol a legtöbb előnyt szerezheti önnek.
Vizsgáljuk meg a pszi különböző aspektusait. Ha elfogadjuk, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történnek velünk, akkor ne idegenkedjünk olyan gondolatoktól sem, amelyek kezdetben nagyon “távolinak” vagy teljesen fölfoghatatlannak tetszenek. Kérem, legyen ön is nyitott! Jusson eszébe, hogy amit harminc évvel ezelőtt science fiction-nek tartottak, ma mindennapi valóság.
Vegyük például, hogy hogyan használható föl az emberi elme nemzetközi konfliktusok esetén. Talán ez is science fiction-nek hangzik, de biztosíthatom önt, hogy több ország kormánya mutatott immár nem is múló érdeklődést a paranormális jelenségek iránt, és végeztet titkos kísérleteket a pszi-erővel. A kormányok fejesei nagyon szeretnének olvasni tárgyalópartnereik gondolataiban. Szívesebben nyúlnának be idegen számítógépekbe pszi-erővel, mint fejlett technológiával. Nem felelőtlenül mondom mindezt, mert éppen ilyesmire kértek idegen kormányok magas rangú tisztviselői.
Az “okkult” szót manapság ritkán használják, és en­nek jó oka van. Sokan fogadják szkeptikusan, és kétes mellékíz járul hozzá a hamis erőkkel dicsekvő sarlatánok miatt. Helyette manapság inkább a pszi vagy a “para­normális” szót használják, mert ezeknek a jelenségeknek a létezését többen fogadják el. A pszi- jelenség olyan je­lenség, amely látszólag ellentmond a természettudomá­nyos törvényeknek.
Ha például az asztalra helyezünk egy tárgyat az A pontban, és azt akarjuk, hogy átkerüljön ugyanazon az asztalon húsz centiméterrel távolabbra, a B pontba, ak­kor a tárgyat vagy föl kell vennünk, és át kell tennünk, vagy oda kell tolnunk, vagy az asztalt kell megdönte­nünk, hogy a tárgy átcsússzon a B pontra. A tárgy át­kerülését A pontból B pontba ily módon tudományos törvényekkel lehet magyarázni. Fizikai erő mozdította el.
De mi van akkor, ha a tárgyat pszi-erő mozdítja egyik pontból a másikba?Mi történik, ha valaki azt akarja, hogy a tárgy az egyik pontból a másikba menjen anélkül, hogy fizikai erőt használna bárki? Ilyenkor az egyetlen lehetséges magyarázat a pszichokinézisjelensége, ami­kor is a tudat hat az anyagra úgy, hogy ez ellentmond a természettudományos törvényeknek.
Néhány embernél a pszichokinézis igen természete­sen és könnyedén jelentkezik, gyakran az erő létrehozó­jának legnagyobb bosszúságára. Jártam olyan szobában, ahol a tárgyak szó szerint röpködtek, aztán nagy csatta­nással leestek, és halálra rémítettek minden jelenlévőt. Így el is jutunk rögtön a kopogtató szellem jelenségéhez. Ez a szörnyűséges okkult barom általában akkor jelentke­zik, ha gyerekek vannak jelen, és tárgyakat dobál sze­szélyesen a szobában, de gyakran bemutatja a levitációt is.
Jó példa ez arra is, hogy a megfelelő ellenőrzés hiá­nya hogyan teheti veszélyessé vagy elfecséreltté az egyébként hasznos erőt. No de képzelje csak el, hogy mi lenne, ha ön uralni tudná azokat a tárgyakat! Hányszor próbált könnyedén papírgombócot dobni a néhány lábnyira álló sekély szeméttartóba, és hányszor sikerült elsőre? Olyankor meglepődött?
Ha nem, próbálja ki, hányszor sikerül a telitalálat tíz próbálkozásból. Gyakran előfordul, hogy amikor oda sem figyelünk, akkor találunk nagyon is pontosan a célba. Meggyőződésem, hogy az ilyenkor működő erők a pszihokinézissel vannak kapcsolatban. Ön talán csöppet sem jó célba dobó, de tudat alatt akarja, hogy az a papírgalacsin beletaláljon a kosárba. Így talán megérti, hogy egyes sportújságírók nem pusztán az ékesszólás kedvéért írnak bizonyos labdajátékosok “mágikus” képességeiről. Amiről írnak, az lényegében a sportoló erőteljesen fejlett pszi-ereje, amelyhez persze egészséges testi ügyesség is társul.
Szinte naponta hallunk a világ valamelyik részéből valamiféle emberfölötti teljesítményről. Egy férfi kiesik a repülőgépből, és életben marad, egy anya szétfeszíti a tíz láb hosszú vérengző cápa állkapcsát, és megmenti a kislányát. Ezek az emberi akaraterő megdöbbentő teljesítményei, amelyek megközelítik a lehetetlent. Ez a pszi-erő.
Amikor az Amazon őserdejében jártam, tanúja voltam egy amerikai indián döbbenetes ügyességének. Öregember volt, akit híres vadászként tiszteltek. Ruhát alig viselt, és legbecsesebb kincse egy bambuszból készült fúvócső volt, amelyből mérgezett nyilakat lőtt ki, így ejtett apróvadakat élelemnek. Nagyon vallásos volt, a keresztény misszionáriusok tanai szépen megfértek a fejében törzsének hitével, és az istenét úgy hívták, “Iszeke”, azaz “hiszek egy”.
A kis ember ügyességét eleinte nem sokra becsültem, normális, mindennapi ügyességnek tartottam, amelyet megtanult, hiszen a törzse ennek köszönheti fennmaradását. Csak amikor megtudtam, hogy az öreg vak, akkor értettem meg, mekkora is a pszi-erő az emberben. Ön még sohasem csodálta, amikor egy vak ember átment a forgalmas úttesten, lement a lépcsőn, és megállt a járda szélén? Néhányan ilyenkor, hatodik érzékről beszélnek. Az ilyen megfogal­mazás semmitmondó. Az ilyen embernek igen fejlett és gyakorlati pszi-ereje van.
A varázsvesszővel való kutatás szintén a pszi igen fejlett formája. Ausztráliai látogatásomkor meghökken­tett, hogy milyen sokan hisznek ebben. Ennek az oka természetesen a szükség. Ausztráliában vannak a világ talán legszárazabb területei, és az emberi élet a fúrott kutaktól függ. Még a legjózanabb gondolkodású farmer sem talál semmi kivetnivalót abban, ha hív egy szak­embert, aki Y alakú bottal próbál vizet találni. De pró­báld csak megmagyarázni annak a farmernak, hogy ez nem más, mint a paranormális egyik megnyilvánulása, majd megmondja, hová menj a rossz szövegeddel! Hoz­záteszem, én meglehetősen jövedelmezően kutattam ara­nyat varázsvesszővel egy, a csőd szélén álló társaság számára.
A legjobb családi doktorok – bár ők lennének az utolsók, akik elismernék – általában született gyógyí­tók. A legtöbbjük éppen olyan jól gyógyítana számos betegséget akkor is, ha nem járt volna orvosi egye­temre. Sajnos ennek az elméletnek számos hívét tartják különös vagy habókos embernek. Aztán félnek is a “lelki gyógyítás” címkétől, ami pedig csupán azt jelenti, hogy pszi-erőt használnak a betegség meghatározásánál és gyógyításánál.
Tudok egy angol rendőrről, akiből csodás gyógyító lett Délnyugat-Angliában. Azért szerelt le, mert olyan sok rendőr ment hozzá a bajával, hogy nem maradt ideje az eredeti munkájára. Másodpercek alatt meg tudta ha­tározni a betegséget, aztán legalább olyan gyorsan meg is gyógyította úgy, hogy a kezét a beteg fejére tette, majd végighúzta a gerincén. Bár a gyógyító erő egyesek­ben erősebb, mint másokban, fejleszthető, és az öngyó­gyítás széles körben elterjedt és gyakorolt művészetté vált.
A pszi egy másik formája, amely sok embert segí­tett szembenézni a halál elkerülhetetlen konklúziójával, a testen kívüli (vagy halálközeli) tapasztalat és a rein- karnáció lehetősége. Akik szembenéztek vagy, szembe- néznek a halállal, vigaszt és belső boldogságot találnak azoknak a rendkívüli embereknek a tapasztalataiban, akiket klinikai halottnak nyilvánítottak, de később föléledtek.
Amikor Pat Phoenix brit színésznő rákban haldoklott, lelki szenvedését nagyon megkönnyítette, hogy hallott történeteket a halál utáni életről, értesült azoknak az élményeiről, akik beléptek már egyszer a félhomályos zónába, de visszatértek. Ezek az élmények világították be Rock Hudson utolsó napjait is. Ezen a területen számos kutatást végeztek, és a legtöbb egy, az eddiginél boldogabb létezésről tudósit a testen kívüli élményt egyébként nemcsak az említett kategóriába tartozók, de a tökéletesen egészséges emberek is megélhetik. Ez az asztrális utazás egyik formája a lélek elhagyja a testet. Kissé kísérteties, de izgató élmény úgy lenézni a testünkre, hogy tudjuk: kiléptünk belőle. Milyen csodálatos lenne, ha így tudnánk utazni pillanatok alatt, és felkereshetnénk a világ másik végén élő barátainkat! És sokkal olcsóbb is a repülésnél.
Hányszor lépett már be egy szobába vagy más helyiségbe úgy, hogy tudta, valamikor járt már ott? Nagyon csodálkoznék, ha ön,  nem tapasztalta volna még a déja vu élményt, azaz, hogy “én már jártam itt”. Ennek az egyik magyarázata hogy ön a jövőbe lát. Ön látta már a jövőt, és amikor a fizikai teste is tapasztalja azt, amit telepatikus szelleme már látott, ön azt hiszi, hogy járt már az adott helyen Szerintem szellemünknek annyira erős telepatikus energiahulláma van, hogy a fény sebességénél gyorsabban képes legyőzni távolságokat.
Képzelje csak el, milyen lenne, ha ezt irányítani tudná! Kitiltanák a Wall Street-ről csakúgy, mint a tokiói tőzsdéről és a londoni City-ből, valamint a világ minden lóversenypályájáról és kaszinójából. De gondolja csak meg, hogy addig hogy élvezné!
Gondoljon csak vissza, hányszor történt az ön életében valószínűtlen vagy megmagyarázhatatlan dolog. Mert azt szeretnénk elérni, hogy ön is meg tudja ismételni azokat az élményeket, amelyeket hasznosnak és kellemesnek érzett. Ha ezt eléri, megzabolázta a pszi-erejét. Ám gyakorolnia kell, és rugalmasan és tolerán­san kell fogadnia azt, ami történik. Ha kizárja egy bizo­nyos fajta pszi-jelenség megtörténésének lehetőségét, azt kockáztatja, hogy az összes lehetőséget kizárja. A pszi-fejlődés legfontosabb tényezője a nyitott, befo­gadóképes elme.
És most szeretném, ha válaszolna a következő kér­désekre. Gondolkozzon rajtuk, és legyen őszinte önma­gához. A lehetséges válaszok: “Igen”, “Nem biztos” és Nem.
1. Hisz abban, hogy a PSZI-gyógyítás valóban lehet­séges?
2. Valóra válnak néha az álmai?
3. Hisz ön Isten létezésében?
4. Ön szerint lehetséges a telepátia emberek között?
5. Szokott-e néha ihletet meríteni a Bibliából?
6. Hisz-e a halál utáni életben?
7. Járt már szeánszon?
8. Megrémülne, ha a halálát jósolnák?
9. Lehetségesnek tartja-e, hogy más bolygóról jött lé­nyek meglátgassanak minket?
10. Elhiszi-e, hogy az ESP és a telepátia valóban lehetsé­gesek?
11. Hiszi-e, hogy szellemeket vagy jelenéseket valaha is tudományosan dokumentálni fognak?
12. Kérte-e már valaha jós tanácsát?
13. Gyakran olvas csillagjóslatokat?
14. Történtek-e önnel olyan különös dolgok, többek voltak a véletlennél?
15. Úgy véli-e, hogy önben vannak titkos erők?
ÉRTÉKELÉS
Adjon magának 2 pontot minden Igen válaszért, 1 pontot minden, Nem biztos” válaszért 0 pontot minden “Nem” válaszért. Adja össze az így kapott pontokat.
14 vagy ennél több pont azt jelenti, hogy önt érdeklik az okkult jelenségek, elfogadja a létezésük lehetőségét. Mindenesetre ön nyitott a paranormális jelenségek- kel szemben, ha nem is érintik közelről.
20 pont azt jelenti, hogy ön igazi hívő. Az az ember, aki megtapasztalja a dolgok misztikus oldalát. Ön nem csak toleránsabb az átlagosnál, de valószínűleg a tapasztalatai is erőteljesebbek. Az ön számára például a szerelem eget, földet rengető élmény. A magas pontérték ennél a kérdéssornál azt jelzi, hogy önnek vannak rejtett képességei, csak ki kell próbálnia. Az igen alacsony pontszám viszont jobbára azt jelzi, hogy – mivel nem hisz eléggé, önmagát gátolja — csekélyebb eredményt ér el, mint ha véletlenül próbálkozna.
Ha 14 pontnál kevesebbet ért el, ön még nem eléggé nyitott ahhoz, hogy higgyen a PSZI- jelenségekben. De azért ne adja föl. A tény, hogy olvasni kezdett e témában jó jel: ön immár hajlandó megvizsgálni a témát, megpróbálkozni vele.
Rejtélyek szigete / Uri Geller’s Fortune Secrets Sphere Books






Aki megjövendölte a Kennedy-gyilkosságot – Jeane

Dixon, a Fehér Ház jósnője



Azt gondolnánk, hogy az ezotériának nincs helye a Fehér Ház falai között, a valóság azonban az, hogy az Egyesült Államok több elnöke is igénybe vette asztrológusok, jósok és médiumok segítségét.
Nem egy döntést hoztak meg az ő befolyásuknak köszönhetően, és nem egy megállapodást írtak alá az általuk javasolt időpontban. Az egyik leghíresebb jósnő, aki több elnökhöz is bejáratos volt, Jeane Dixon, aki állítólag a Kennedy-gyilkosságot is megjósolta.
Jeane Dixon
Intő jelek a tenyéren
Az 1904-ben született Jeane már kisgyerekként tanúbizonyságot tett nem mindennapi képességeiről. Az egyik leghátborzongatóbb eset minden bizonnyal az volt, amikor néhány éves korában arra kérte az édesanyját, hogy hadd játsszon azzal a fekete keretes levéllel. Az asszony elcsodálkozott, hiszen semmilyen fekete keretes levél nem volt a közelben. Nem sokkal később azonban megérkezett a postás, és egyik elhunyt rokonuk gyászjelentését kézbesítette.
Több hasonló történetet is őriz a családi legendárium, ám ezek jelentőségét akkor értették meg, amikor egy cigánytáborba látogattak. Egy ott élő asszony megvizsgálta az akkor nyolcéves kislány tenyerét, és döbbenten fedezte fel a Dávid-csillag és a félhold jelét. Ezek az alakzatok csak elvétve jelennek meg tenyéren, és minden esetben kiemelkedő ezoterikus képességekről árulkodnak. A cigányasszony kristálygömböt ajándékozott Jeane-nak, amit aztán szorgalmasan használt élete végéig.
Háziasszony kristálygömbbel
Nem hétköznapi képességei ellenére Jeane teljesen hétköznapi életet élt. 1939-ben feleségül ment James Dixonhoz, aki autókereskedőként kereste a kenyerét Kaliforniában, majd áttért az ingatlanokra, és jól menő céget vezetett Washingtonban. Gyermekük nem született, Jeane háziasszonyi teendői mellett besegített a családi vállalkozásba, és időnként persze a jövőbe tekintett. Jóslataival komoly hírnévre tett szert, és kezdték egyre komolyabban venni okkult képességeit. Olyannyira, hogy maga az elnök, Franklin D. Roosevelt is felfigyelt rá, és a negyvenes években többször is magához hívatta a Fehér Házba. Hogy pontosan mi hangzott el ezeken a beszélgetéseken, senki nem tudja biztosan, de állítólag Jeane előre látta a hidegháborút, illetve azt is megjósolta, meddig fog élni az elnök.
Ez az a nap!”
Az elnöki konzultációk ellenére pályafutása csúcsára az ötvenes-hatvanas években ért. Ekkor hangzottak el leghatásosabb jóslatai, és ekkor vált közismertté. Előre látta a szputnyik fellövését, az Apollo-katasztrófát, John F. Kennedy meggyilkolását és egyesek szerint a szeptember 11-i terrortámadást is. Legemlékezetesebb jóslata azonban kétségtelenül John F. Kennedyhez kötődik. Először 1952-ben volt látomása: épp egy katedrálisban imádkozott, amikor megjelent előtte a Fehér Ház képe, felette az 1960-as évszám, a számokból sötét felhők gomolyogtak. Látott egy barna hajú, kék szemű fiatalembert, és azt is látta, hogy demokrata elnök lesz és erőszakos halált hal a hivatali ideje alatt. Később többször is finomította a jóslatát.
1956-ban például a Parade Magazine hasábjain publikált egy jóslatot, mely szerint az 1960-as elnökválasztás demokrata győzelemmel zárul, és a megválasztott elnök merénylet áldozata lesz, vagy az irodájában hal meg. Ekkor azonban még azt jósolta, hogy Richard Nixon nyeri meg a választást, amivel némi önellentmondásba keveredett, hiszen Nixon republikánus volt. 1963-ban közölte, hogy ez lesz a merénylet éve, áprilisban azt is hozzátette, hogy le fogják lőni az elnököt, novemberben pedig figyelmeztette, hogy megölik, ha délre utazik. Állítólag 1963. november 22-én bejelentette, hogy ez az a bizonyos nap, amikor lelövik az Egyesült Államok elnökét. Kennedy meggyilkolása után már senki nem kételkedett a jóslataiban.
Az elnöki jósnő
Miután hírnevet szerzett magának, bejáratos lett a Fehér Házba, és több elnöknek is adott tanácsokat. Richard Nixon például a titkárnőjén, Rose Mary Woodson keresztül tartotta vele a kapcsolatot, és meg is fogadta a tanácsait. Nem tudni, hogy személyesen hányszor találkoztak, de egy 1971-es találkozás bizonyítható. Ekkor Jeane azt jósolta, hogy hamarosan palesztin radikálisok fognak gazdag amerikai zsidók életére törni, aminek az lett az eredménye, hogy Nixon felállított egy rövid életű terrorizmusellenes bizottságot.
A jóslatot akkoriban úgy értelmezték, hogy előre látta az 1972-es müncheni olimpián bekövetkezett túszdrámát, ám olyanok is vannak, akik szerint Jeane jó harminc évet tévedett, és valójában a szeptember 11-i terrortámadást vetítette előre. Bár több elnöknek is dolgozott, Jeane a Reagan házaspárra volt a legnagyobb hatással. Nancy és Ronald Reagan már azelőtt érdeklődött az ezotéria iránt, hogy kapcsolatba kerültek volna a politikával, és ez az érdeklődés egyre élénkebb lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Ronald Reagan kaliforniai kormányzó korában hivatalosan is foglalkozott az asztrológiával, pontosabban az asztrológusok helyzetével: aláírta ugyanis azt a rendelkezést, mely elkülönítette a hivatásos, engedéllyel rendelkező asztrológusokat az egyszerű jövendőmondóktól, és lehetővé tette számukra, hogy szabadon gyakorolhassák mesterségüket. Számos asztrológussal és jövendőmondóval álltak kapcsolatban, de kétségtelenül Jeane volt rájuk a legnagyobb hatással.
Kattints a képre a teljes mérethez!
A Dixon-hatás
Sokan elismerik képességeit és még ma is ámulnak egykori jóslatain, ám vannak kétkedők is szép számmal. Ez utóbbiak közé tartozik John Allen Paulos matematikus is, aki szerint nincs semmi szenzáció Jeane jóslataiban, ahogy más jövendőmondókéban sem. Az általa Dixon-hatásnak nevezett jelenség lényege, hogy azok a jóslatok kerülnek reflektorfénybe és kapnak publicitást, amik beigazolódnak, míg a téves jóslatok feledésbe merülnek. Jeane megjósolta például, hogy 1958-ban kitör a III. világháború, illetve hogy az oroszok küldenek először embert a Holdra, ezekre a jóslatokra azonban már senki sem emlékszik, hiszen nem váltak valóra.
/Nagy Márta – life.hu/






Dermooptika – A tapintható fény



A dermooptika kapcsán meg kell említenünk, hogy nem Roza Kulesova volt az első, aki azt állította, hogy „lát” az ujjaival, ám minden bizonnyal ő lett a leghíresebb.
A dermooptika kialakulása
Roza különleges képessége sok vitát kavart és a nővel elvégzett kísérletek adták az alapját az 1960 és 1970 között elvégzett további, tudományosabb jellegű kutatásoknak, melyek eredményei később, mint a dermooptikai érzékelés alapjai váltak ismertté.
Dermooptika
Ismeretlen háziasszony különleges képességgel
1922-ben Roza egy átlagos és ismeretlen háziasszony volt az akkori Szovjetunió egyik iparvárosában, ám a fiatalasszony később orvosának, Joszif Goldbergnek elmesélte, hogy színeket lát az ujjaival, sőt ezzel a technikával még a nyomtatott betűket is el tudja olvasni. Az eleinte kissé kételkedő orvost később teljesen lenyűgözte Roza képessége, miután egy sorozatnyi kísérletet végzett az asszonnyal.
Joszif miután meggyőződött róla, hogy Roza állításának van alapja, magával vitte a Pszichológia Társaság egyik regionális konferenciájára, Nyizsnij Tagilba. A bőrlátás képességével rendelkező nő bemutatója megdöbbentette a résztvevőket és az eset nemsokára a szovjet sajtó egyik legfelkapottabb híre lett.
Több tucat teszten átment
Abram Novomejszkij professzor is megvizsgálta a fiatal nőt, aki közben meghívást kapott Moszkvába, a Szovjet Tudományos Akadémia Biofizikai Intézetébe, ahol egy bizottság számos speciális eljárást és vizsgálatot próbált ki rajta.
A nehezített körülmények nem korlátozták Rozát, ám úgy tűnt, hogy erős fényre volt szüksége, mivel a sötétben nem „látott” jól az ujjaival. Egy későbbi kísérlet során egy üveglap alá helyezték a színes kártyákat és szövegeket, majd Roza szemét bekötötték és egy paravánnal elkerítették, ám az asszony még így is megbízható eredményeket produkált.
Tanulható képesség
Filipp Bassin professzor szerint, aki amúgy majdnem minden kísérletnél jelen volt, Kulesova ujjai és bőre egyszerűen csak sokkal érzékenyebbek voltak a fényre, mint egy átlagos emberé. A professzor feltételezései szerint Kulesova egy ritka, már szinte kihalt evolúciós képességgel rendelkezett. Bassin később több kutatást is végzett, mely során 80 képzőművészetet hallgató személyt vont be, akiknek hatoda némi gyakorlással két színt meg tudott különböztetni a Kulesova féle módszer segítségével.
Elfeledve halt meg
Persze a különleges képességek meglétét sokan cáfolták, például a leleplezéseiről híres Martin Gardner is foglalkozott az üggyel és a Kulesováról tevékenység közben készült képek alapján megállapította, hogy a nő nagy valószínűséggel lesett a kendő alatt. A TASZSZ szovjet hírügynökség jelentése szerint azonban Roza Kulesova tényleg képes volt a jobb keze középső és gyűrűsujjával érzékelni a fényirritációt. Valószínűleg már soha nem derül ki, mi volt az igazság, hisz Roza jóformán elfeledve halt meg szülővárosában 1978-ban.
Forrás: femcafe.hu






Az elménkkel is tudunk izmot építeni



A Harvard Medical School egyik 1994-es kísérletében önkénteseknek egy ötujjas kombinációból álló dallamot kellett újra meg újra lejátszaniuk a zongorán.
A kombináció a következő volt: hüvelykujj, mutatóujj, középső ujj, gyűrűsujj, kisujj, gyűrűsujj, középső ujj, mutatóujj, hüvelykujj. Mindezt napi két órán át kellett gyakorolniuk, öt egymást követő napon. Önkéntesek egy másik csoportja pusztán elképzelte, hogy ugyanezeket a hangokat ugyanígy lejátssza, szintén napi két órában, öt napon át, miközben azt is elképzelték, hogy hallják a hangokat.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Írta:David R. Hamilton
Az ötödik nap végén megvizsgálták az önkéntesek agyi térképét. Mint ahogy az várható volt, a hangokat lejátszó önkénteseknél az ujjakat irányító agyi térkép mérete megnöve­kedett, de ugyanez történt azoknál is, akik csak elképzelték, hogy lejátsszák a hangokat – mégpedig, bámulatos módon, ugyanakkora mértékben.
És nem csak az agy aktiválódik. Mivel az idegek összekötik az agyat az izmokkal, az izmok is megerősödnek, ha arra gon­dolunk, hogy használjuk őket. A clevelandi Lerner Kutató­központ orvosbiológiai mérnöki részlegének kutatói 2004-ben jelentős erőnövekedést mutattak ki elképzelt testmozgás hatá­sára. A kísérletben 13 önkéntes vett részt. Néhányan közülük a kisujjukat edzették, míg mások csupán elképzelték, hogy edzenek. Minden edzés során az önkéntesek 15 ujjhajlítást vé­geztek – a valóságban vagy képzeletben -, majd 20 másod­perces pihenés következett, és ezt 15 percen át folytatták, heti 5 napon, összesen 12 héten keresztül. A 12 hét leteltével a tu­dósok megmérték a résztvevők kisujjának erejét. Ahogyan vár­ható volt, a valós edzést végző önkéntesek kisujja megerő­södött; izomerejük 53 százalékkal nőtt. Hihetetlen módon azonban a képzeletbeli edzést végző csoporttagok kisujjának ereje is nőtt, mégpedig 35 százalékkal, jóllehet „kisujjukat se mozdították”.
Ismerek egy fiatal sportolót, egy Thomas nevű rövidtávfu­tót, akinek meg kellett műteni a vállát, és orvosai azt tanácsol­ták, hogy hagyja ki az edzést a teljes szezonban. O azonban nem akarta elveszíteni az izmai erejét, ezért képzeletben lejárt az edzőterembe, és súlyzózott, mintha tényleg ott lenne. Nem csak a sérülésből gyógyult fel a vártnál jóval hamarabb, de ami­kor visszatért a pályára, szinte ugyanolyan gyors és erős volt, mint az operáció előtt. Fejlődése is gyors volt. Hamarosan (életében először) a nemzetközi mezőnyben képviselhette ha­záját, Skóciát.
A legutóbbi kísérletek azt is bebizonyították, hogy ha azt képzeljük el, hogy nehéz súlyokat emelgetünk, az agy és az iz­mok jobban erősödnek, mint ha könnyebb súlyok emelgetését vizualizáljuk. A Lyoni Egyetem kutatói 2007-ben számoltak be arról a kísérletről, amelyben 30 önkéntes emelgetett való­ságban vagy képzeletben különböző méretű súlyzókat. A kuta­tók megfigyelték, hogy az izmok mindig az önkéntes által el­képzelt súlynak megfelelő mértékben aktiválódtak. Ha például az illető azt gondolta, hogy nehéz súlyzókat emelget, akkor iz­mai nagyobb mértékben aktiválódtak, mint amikor azt képzel­te, hogy kisebb súlyokkal gyakorol.
A sportolók már régóta tisztában vannak a vizualizáció iz­mokra gyakorolt hatásával. Gyakran az dönti el, hogy valaki névtelen marad, vagy bajnok lesz belőle, hogy mennyire képes elképzelni, hogy csúcsteljesítményt nyújt. Ma már tudomá­nyosan igazolt tény, hogy a vizualizáció serkenti az agyat, az agy pedig serkenti az izmokat. Ez tény!
Kattints a képre a teljes mérethez!
Én magam is távolugró voltam valaha, és gyakran cikiztek azért, hogy milyen gyakran képzelem el magam ugrás közben. Pedig működött a dolog, hiszen mindössze kéthavi formális edzést követően bejutottam az 1996-os skót bajnokság döntő­jébe, amelynek magas színvonalát jelzi, hogy ott dőlt el, ki in­dulhat az olimpián Nagy-Britannia színeiben.
Ma már tudjuk, milyen jótékony hatása van a vizualizációnak. Sokszor elgon­dolkodom, milyen eredményeket érhettem volna el, ha ugyan­olyan intenzíven folytatom az edzést, de az edzői munka job­ban érdekelt, mint a versenyzés, ezért a következő évadban már edzőként kezdtem tevékenykedni.
Ha elképzeljük, hogy messzire ugrunk vagy gyorsan futunk, izmaink fejlődésnek indulnak, hogy meg tudjanak felelni el­képzelésünknek. Ha azonban – képletesen szólva – még ma­gasabbra helyezzük a lécet, és azt képzeljük magunk elé rend­szeresen, hogy világrekordot ugrunk vagy futunk, akkor az iz­maink ebben az irányban fejlődnek tovább.
A BBC 2008 júliusában egy egyórás dokumentumfilmet sugárzott, amelyben Colin Jackson, a 110 méteres gátfutás egykori világcsúcstartója is szerepelt. Colin vérét a Glasgow-i  Egyetemen genetikai elemzésnek vetették alá, és kiderült, hogy genetikai felépítése nem különösebben előnyös, izom­rostjai vizsgálatakor azonban megállapították, hogy szuper­gyors izomrostjainak aránya rendkívül nagy. Ha csupán a ge­netikát tekintjük, Colinnak nem fejlődhettek volna ki ilyen nagy arányban ezek az izomrostjai. Izmai fejlődésében valószí­nűleg jelentős szerepet játszott az elszántsága, hogy mindig a legjobb legyen.
Ha egy sportoló rendszeresen elképzeli, hogy világrekordot fut, vizualizálja a mozdulatokat, amint kellő sebességgel mo­zog, akkor izmai másként stimulálódnak és máshogyan fejlőd­nek, mint ha például azt képzelné el, hogy részt vesz egy helyi bajnokságon. Fontos, hogy mire összpontosítunk.
Rejtélyek szigete /David R. Hamilton írása nyomán





Telepatikus érintkezés földlakók és ufonauták között





Tudjuk, hogy a Földről eltérítettekkel a repülő csészealjak fedélzetén telepatikusan érintkeznek, de miképpen zajlik ez a kommunikáció?
Az ufológia már bőségesen dokumentálta, hogy az ufók fedélzetére szállított földlakók a földönkívüliekkel telepátia segítségével kommunikálnak. Nem tudjuk pontosan, hogyan működik ez a folyamat, mely bár a Földön nem mindennapi, látogatóink körében általánosnak tűnik. Láthatóan könnyedebben fejezik ki magukat telepátia, mint beszéd segítségével. Ugyan van szájuk, de nem használják hangképzésre, és szinte állandóan csukva tartják.
Arra sincsenek bizonyítékaim, hogy a földönkívüliek rendelkeznének hangleadásra szolgáló szervekkel, például hangszalagokkal. Másrészt, bár az eltérítettek mind beszámolnak, a fülek helyén található nyílásokról, ezek valószínűleg nem a hallást szolgálják. Az elrablási esetek szakértői azt is tisztázták, hogy az idegen lényeknek nincs légzőrendszerük, azon egyszerű tény alapján, hogy az eltérítettek sohasem hallották őket mélyebben lélegezni. Nem tudni, halló- és hangképző szervek nélkül milyen szinten képesek a hallásra és következésképpen a beszédre – még ha lehetséges is, hogy eme lények birtokában vannak valamiféle hangérzékelésre alkalmas rendszernek.
Például ha az elrabolt lelki ellenállást és zavarodottságot tanúsít, ez akkor is felkelti az idegenek figyelmét, ha éppen nem tartják szemmel a kiválasztott személyt. Hasonlóképpen, amikor egy eltérített beszélni kezd, gyakran felé fordulnak és ránéznek. Mindez telepátia használatára utal, de a kutatók ma még nem képesek választ adni arra, van-e valamilyen hallórendszerük vagy nincs.
Habár a telepátiát biztosan használják kommunikációs eszközként, jó bizonyítékok léteznek arra, hogy a földönkívülieknek írásos kultúrájuk is van, többen is beszámoltak ennek jeleiről az UFO-k fedélzetén: könyvekről, papírokról és más grafikus nyelvi információhordozókról.
Az űrhajó falait és műszereit szintén ábrák borítják. Ily módon, bár nem tudhatjuk teljesen, mi zajlik egy földönkívüli társadalomban, a megfigyelt jelenségek talán egy szavak nélküli nyelv vagy egy kommunikációs eszközként szolgáló jelképes írásrendszer elemei lehetnek.
A több évtizede folyó kutatás során a telepátiával kapcsolatos tanulmányok és az idegenek földi működéséről való növekvő tudásunk alapján megkockáztathatunk néhány általános megjegyzést és találgatást arról a társadalomról, amelyet ez a kommunikációs forma jellemezhet, és bárki, aki mélyebb ismeretekkel bír az UFO-jelenségről, észre kell hogy vegye, a telepátia az idegen kultúra jelenségei közül az egyik legkülönlegesebb.
Hogyan működik a telepátia?
Nem tudni, hogyan hozza létre az agy a telepátiát. Csekély bizonyítékunk van rá, hogy minden ember rendelkezik a telepatikus kommunikáció rosszul kihasznált képességével. Semmit sem tudunk arról, vajon az eltérítetteknél ezt a képességet agysebészeti eljárásokkal, vagy egy beültetett készülékkel aktivizálják.
Bármi is legyen a döntő tényező, elrablók és elrablóik kezdettől fogva érintkezhetnek egymással. A földönkívüliek már az elrablás előtt képesek telepatikus kommunikációt indítani. A célszemélyek beszámolnak róla, hogy késztetést éreznek arra, hogy felkeljenek az ágyukból, lemenjenek az utcára vagy valamilyen közvetlenül az agyukba érkező parancsra várjanak.
Újabb érdekes tény, hogy a telepatikus átvitel ugyanolyan rejtélyesen szűnik meg, ahogy elkezdődött. Az elraboltak nem tudnak számot adni arról, hogyan szüntetik meg velük az idegenek a kommunikációt, de úgy tűnik, a telepatikus kapcsolat fenntartásához szükséges, egy a testükbe épített neurológiai készülék, az ufológiában annyit emlegetett implantátum.
A földönkívüliek és az emberek közötti kommunikáció az ufológia különleges és bonyolult témája. Ha az eltérítetteket beszélgetésünk során a telepatikus összeköttetés kifejezés értelméről kérdezzük, általában azt mondják, hogy benyomás érkezik közvetlenül az agyukba, amely magától szavakká alakul.
Ugyanezt a folyamatot megtapasztalt különböző nemzetiségű eltérítettek tanúsága bizonyítja, hogy a telepatikus üzenetet képesek lefordítani a saját anyanyelvükre. Általában az idegenek egymás közti érintkezésének megértésében sincsenek nehézségeik, de minden részletet már nem tudnak lefordítani a kutatónak, mivel annak idején inkább elrablóikkal folytatott “beszélgetésükkel” voltak elfoglalva.
Emiatt olyan kifejezéseket használnak, mint “valami ilyesmi”, vagy efféle szavak, jelezve, hogy a bizonytalanság nem az elrabolt és az idegen, hanem az elrabolt és a kutató között jelentkezik.
Rejtélyek szigete / Dr. David Jacobs PH. D. cikke nyomán




Jövőbe látás



A jövőbe látás egészen néhány évvel ezelőttig az ezotériához, a misztikumhoz, esetleg a sci-fi novellák világához állt legközelebb. Ma viszont már komoly tudományos kísérletek folynak a lehetőség igazolására, amelyek közül legalább egy úgy tűnik, kimondottan sikeres. 
A jövőbe látást, mint lehetőséget a tudományos világ nagy része morális, fizikai vagy logikai okok miatt egészen idáig képtelenségnek tartotta és elítélte. Ebben az a furcsa, hogy – a józan ésszel ellentétben – valójában semmilyen fizikai törvény nem gátolja azt (mint ahogy az időutazást sem). 
jövőbe látás
A legtöbben azt állítják, hogy a jövőbe látás, vagy az időutazás egyszerűen azért képtelenség, mert időparadoxont okozna. Hiszen, ha ismerjük a jövőt, akkor megpróbálhatjuk megváltoztatni, és ha ez sikerül, akkor már nem az lesz a jövő, vagyis nem a jövőt láttunk, csak egy lehetőséget – így nem beszélhetünk jövőbe látásról (mint pl.az időben visszafelé utazva, megakadályozva saját születésünket. De mi van, ha megkerülhető ez a logikai csavar?
Az időparadaxon elkerülése
Ha jobban belegondolunk legalább három, esetleg négy mód is van arra, hogy a “jövőbe látás” ne okozzon időparadoxont. Ezek közül a negyedik kicsit elvontabb (több, párhuzamosan létező világegyetemet feltételez), de most maradjunk csak a jól ismert, 3+1 dimenziós világunknál. A lehetőségek -
1) Információt kaphatunk a jövőről úgy, hogy nem tudjuk pontosan, mire/hogyan vonatkozik a kapott információ, és az csak utólag derül ki (így semmit sem tehetünk a jövőbeli esemény elkerülésére, megváltoztatására).
2)Információt kaphatunk a jövőről úgy, hogy pontosan tudjuk, mire vonatkozik, de semmit sem tehetünk, hogy megváltoztassuk a történéseket. (Például, tudjuk, hogy egy repülőgép le fog zuhanni, mert rossz az üzemanyag-mérője, de nem tudjuk értesíteni a pilótát, mert nincs rádiókapcsolat vagy más kommunikációs csatorna).
3)Végül a legérdekesebb lehetőség – információt kapunk a jövőről, amit megpróbálunk elkerülni/megakadályozni, de pont azon események láncolata váltja ki az végkifejletet, amelyet annak elkerülése érdekében tettünk.
Ez utóbbi lehetőség – amelyet több, tudományos-fantasztikus novella és film is sikerrel dolgozott fel – tulajdonképpen azt mondja ki, hogy teljesen téves az elképzelésünk a téridőről, illetve az ok-okozati viszonyokról. Hiszen ebben az esetben valójában legalább annyira az okozat váltja ki az okot, mint fordítva; és ami még ennél is furcsább, ez nem áll ellentétben a jelenleg ismert univerzum fizikai, logikai és matematikai törvényeivel sem. Csupán az emberi felfogóképesség határait teszi próbára, de attól még lehetséges.
Jelenlegi cikkünkben azonban a jövőbe látás első lehetséges formáját vizsgáljuk, mivel ezt sikerült valóban megtörtént eseményekkel összefüggésben, statisztikai módszerekkel, szinte minden kételyt kizáróan bizonyítani.
A Globális Öntudat Project, SETI és a kvantummechanika
Bármilyen hihetetlen, nem valamiféle ezoterikus, sejtéseken alapuló misztériumról van szó, hanem egy közel 15 éve zajló tudományos kísérletről. Kevesen tudnak a létezéséről, és világviszonylatban is csak néhány száz, maximum néhány ezer cikk, interjú vagy TV-műsor jelent meg vele kapcsolatban (ami legalábbis furcsa ilyen volumenű és jelentőségű kutatásoknál).
A projectet a világhírű Princeton Egyetemen kezdték el, még a 90-es években, és azóta is folytonosan működik. Talán sokan emlékeznek a korábban nagy sikert arató, évekig népszerű SETI-kutatási programra, aminek lényege az volt, hogy a NASA rádióteleszkópok által begyűjtött, több száz milliónyi rádiócsatorna és több ezer megfigyelt csillag, naprendszer adásait apró “csomagokra” bontották, amiket interneten lehetett letölteni, hozzá egy szoftverrel, ami kikereste bennük a leginkább gyanús (földönkívüli intelligenciára) utaló jeleket, és ha talált ilyet, visszaküldte azokat a NASA-nak.
A 90-es évek végén Magyarországon és világszerte több ezren, több tízezren csatlakoztak a kutatáshoz, még ha nem is túl sokszor jelentkezett E.T. a képernyőn futó 3 dimenziós spektrumrajzokon.
Globális Öntudat Project ehhez kicsit hasonló, ám célja alapvetően más. Elosztott rendszerről van szó, amelyhez bárki csatlakozhat, méréseit és eredményeit pedig valós időben, interneten küldi vissza a központba. Ez a rendszer jelezte 4 órával előre a WTC elleni támadásokat, 24 órával előre a 2004-es Cunamit. És hogy miért nem tett senki ellene semmit?
Nagyon egyszerű – a rendszer nem mondta meg, mi fog történni, csak azt, hogy valamilyen rendkívüli jelentőségű esemény. Így befolyásolni nem lehetett, ám a véletlen valószínűségét statisztikailag kizártnak lehet tekinteni. Hogy ez hogyan lehetséges? Ehhez először meg kell ismernünk a GCP működését.
A Princeton Egyetem
Véletlenszámok a jövőből
Fontos megérteni, hogy a Project nem a jövőbe látást célozta meg amikor elindult; az csupán egy véletlen felfedezés, hogy erre is képes lehet.
A terv eredeti célja semmi más nem volt, mint hogy a “tökéletes” véletlenszámok statisztikai eloszlását nyomon kövessék szerte a világon, a fehér zajban előforduló esetleges fluktuációk vizsgálata céljából. Ez olyan, mintha bekapcsolnánk a televíziót egy valóban üres csatornára hangolva, és a rendszertelenül villódzó fekete-fehér pontok eloszlásában keresnénk rendszert. Persze valóban üres csatorna a gyakorlatban nincs; ha villámok, a mosógép szikrái vagy más zajok nem is, a Világegyetem háttérsugárzása akkor is jelen lennének benne. Így ez nem jó a vizsgálat szempontjából; ennél “véletlenebb” véletlenre van szükség.

“Tökéletes véletlen számnak” azt tekintjük, amikor egy szám, vagy számok sorozata elvben semmilyen ismert módon nem következtethető ki előre; nem kapcsolódik emberi tényezőhöz, környezeti hatásokhoz, sem más fizikai/kémiai/biológiai folyamatokhoz. Ha feldobunk egy érmét, annak eredménye nem “igazi véletlen”, hogy miként esik le, nagyon bonyolult módon, de kiszámítható lenne a hajítás szögéből, a kezdeti perdületből, a légellenállásból és a sebességből – tehát ez nem “véletlen” szám. Igazi véletlen jelenlegi ismereteink szerint kizárólag kvantummechanikai módon képezhető.

A Heisenberg-féle határozatlansági elv
Ez a tudományos törvényszerűség, amelynek eredeti jelentése többféleképpen értelmezhető, ám gyakorlati végeredményében egyetértenek a kutatók – egy kvantummechanikai szintű részecske tulajdonságait nem lehet egy adott határértéknél pontosabban megmérni, mivel maga a mérés megváltoztatja a részecske állapotát, méghozzá előre ki nem számítható módon. Ezért a kvantummechanikai jelenségek mérése által okozott “zajt” valódi véletlennek, igazi “fehér” zajnak tekinthetjük.
A GCP project pontosan ezt használja fel. A hálózat világszerte elszórtan elhelyezett, kvantummechanikai fehér zajt keltő egységek kimenetét gyűjti össze, és elemzi azok összefüggéseit. Az egységeket Véletlen Esemény-Generátoroknak (Random Event Generator) hívják, és a nap 24 órájában, a hét minden napján, az év 365 napján másodpercenként nem kevesebb, mint 200 db (0 és 1 közötti) véletlenszámot állítanak elő, és küldenek vissza Princeton-ba; mintha másodpercenként 200-szor feldobnánk egy érmét, és az eredményt (fej vagy írás) 1 biten ábrázolnánk. Elméletileg nagy átlagban mindig, tökéletesen egyenletes véletlenszám-eloszlást kellene, hogy kapjunk, és ha nem – akkor valami nagyon különös dolog történik világunkban.
Nem várt eredmények
Egy ideig úgy tűnt, a tökéletes véletlen számok tökéletesen egyenlő eloszlásúak. Bár néha előfordultak statisztikai anomáliák (pl. néhány százalékkal több 1-es érkezett, mint 0, ill. fordítva), de ezek normál fluktuációnak tekinthetőek. Az igazi meglepetés 1997-ben következett be, a Wales-i hercegnő, Lady Diana halálakor. A görbe hirtelen megugrott, a véletlenszámok nem tűntek véletlennek többé. Ahogy a hírek érkeztek, Európa és a Nyugati civilizációk nagy része gyászba borult, a kvantummechanika mintha megbolondult volna. A görbék jó ideig eltolódtak a véletlenből a rendezettség felé; erre semmilyen ismert magyarázat nincsen máig sem.
Mivel az 1997 nyarán keletkezett véletlenszámok láthatóan a világban élő emberek reakciója, érzelmi állapota szerint fluktuálódott, szárnyra kapott az a valóban kissé megdöbbentő feltételezés, hogy a véletlenszámok valahogy kapcsolódnak a kollektív tudatalattihoz. Azóta az elosztott véletlenszám-fluktuációs kutatást Globális Tudatalatti vagy Globális Öntudat Project-nek hívják, ami számtalan társadalmi, fizikai és matematikai kutatásokkal foglalkozó tudósnak okozott komoly fejtörést.
2001. szeptember 11. / 2004. decemberi cunami
Ennél is nagyobb meglepetést okozott 2001. szeptember 11-e, a Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen történt terrorista-támadás. Azon már nem is csodálkoztak a project vezetői, hogy elképesztő módon megváltozott a véletlenszámok eloszlása, ahogy a hír terjedt a világon, és ahogy az emberek kezdték megérteni, átérezni a tragédia nagyságát, és az egész emberiségre gyakorolt hatását.
Ami megdöbbentette a Princeton egyetem kutatóit, hogy az első, szignifikáns csúcs (amely a véletlenszámok anomáliáit jelzi) már a támadás előtt 4 órával bekövetkezett. Ha elhisszük, hogy a kvmantummechanikai véletlenszámok valóban a globális, kollektív tudatalattinkkal függenek össze valahogyan, akkor is megdöbbentő az eredmény. 2 lehetőség van -
1) Emberek egy igen széles csoportja már 4 órával az esemény előtt tudott annak várható bekövetkeztéről
2) Konkrétan nem egy adott csoport, hanem mindenki előre tudta, hogy valami elképesztő fog történni, csak éppen azt nem, hogy mi.
Mindkét lehetőség rémisztő; az egyik elképesztő és hihetetlen összeesküvés-elméletek végtelen sorát indíthatja el (amiből nem kevés van egyébként sem), a másik pedig az, hogy kollektív tudatalattink valóban a “jövőbe lát”.  A 2004-es ázsiai cunami 24 órával előre jelzése ez utóbbi lehetőséget támasztja alá; hacsak nem jelenik meg egy még ennél is hihetetlenebb összeesküvés-elmélet, amely szerint arról is előre tudtak egyesek, hacsak nem ők okozták.
Néhány fontos forrás, interjúk, vonatkozó angol nyelvű oldalak
Természetesen ez csak ízelítő, ennél jóval több forrást találhat az, aki még ennél is mélyebben érdeklődik a téma iránt.
Végkövetkeztetés
Jelen cikk írója nem azt állítja, hogy klasszikus értelemben létezik a jövőbe látás, hanem azt, hogy – több száz (szinte valamennyi, interneten elérhető) cikk és publikáció részletes tanulmányozása után legalábbis komolyan feltételezhető, hogy tényleg van valamilyen információ-áramlás a téridő jövőbeli, ill. múltbéli pontjai között.  Ez az információ-áramlás látszólag úgy valósul meg, hogy elkerüli az időparadoxokonat, és nem sérül semmilyen logikai, matematikai vagy fizikai alapelv.
Forrás:Időkép




3 egyszerű gyakorlat Az ESP fejlesztésére



Színek küldése telepatikus módszerrel
Ehhez a gyakorlathoz egy partnerre lesz szükséged. Üljetek le kényelmesen egymással szemben, és fogjátok meg egymás kezét. Egyikőtök majd küldi az információt, a másik meg venni fogja.  Most mindketten csukjátok be a szemeteket. A küldő most koncentráljon egy színre, de ne valami különleges színre, amit nehéz eltalálni (pl. :akvamarin), hanem valami egyszerűre (pl.: sárga).
A küldőnek tisztán látnia kell az elméjében a kiválasztott szint, látnia kell, amint a kezén keresztül átáramlik a befogadó személybe, át a kezein, egészen a fejébe. A küldőnek ezt a képet kell a fejében tartania. Amikor a küldő már kellően maga elé vizualizálta ezt a színt, szólnia kell a befogadónak, hogy ő készen áll. Miközben a küldő a vizualizálással foglalkozott, a befogadónak meg kellett tisztítania az elméjét, és amikor a küldő jelez neki, hogy készen áll, neki, ki kell mondania az első szint, amit maga előtt lát, amire először gondol, amit először lát az elméjében.
Egy tipp a befogadónak: Gyakran abba a hibába esünk, hogy az első színt, ami eszünkbe jut nem számítjuk, mert úgy gondoljuk, hogy azt csak mi találtuk ki. Még ha így is érzed, akkor is mondd ki ezt a szint, mert a legtöbb esetben, amire először gondolunk az a helyes. Mondd ki tehát, mert a partnered nem fog neked hinni, ha már vagy századszor mondod, hogy: “Dehát én valójában erre a színre gondoltam először!” Ha sikerült kitalálnod a színt, akkor kezdhetitek elölről a gyakorlatot.
A kártyalapok színének eltalálása
Ehhez a gyakorlathoz szükséged lesz egy pakli kártyára (francia kártya). Keverd meg jól és helyezd egy rakásra. Mielőtt hozzákezdenél a gyakorlathoz, vegyél ki a pakliból egy piros és egy fekete kártyalapot, és figyeld meg, hogy melyik szín milyen érzeteket kelt benned. Mindössze annyit kell tenned, hogy fogod a kezedben és megfigyeled, hogy az adott kártya milyen érzetet kelt benned:hideg vagy meleg, de lehet bármilyen más érzet is (bizsergés, csiklandós, stb.).
Aztán mikor elkezded húzgálni a kártyákat, csak figyelned kell milyen érzetet kelt, és ez alapján tudni fogod, hogy milyen színű az adott kártya. A gyakorlat előtt, a tenyered 15 másodpercig tartó gyors összedörzsölése is segíthet, mert aktiválja a tenyércsakráidat. Most vedd a kezedbe az első, a pakli tetején lévő kártyát, és anélkül, hogy megnéznéd, próbáld eltalálni, hogy piros-e vagy fekete. Hogy a legjobb eredményeket érd el, akár a homlokodra is helyezheted. Így sok ember számára általában könnyebb eltalálni a színeket. De ha úgy érzed úgy könnyebb, akkor bárhová máshová is helyezheted a kártyalapot, mondjuk a solar plexus csakrád közelébe is. Ha a megfelelő helyre teszed, azt érezni fogod. Próbáld ki, és meglátod milyen jól működik.
Az aura érzékelése
Ez egy eléggé szórakoztató gyakorlat. Ehhez is partnerre lesz szükséged. Egyik személy lesz a küldő, a másik a befogadó. A befogadónak most be kell csuknia a szemeit. A küldőnek mögé kell állnia, és anélkül, hogy megérintené a befogadót, közel helyezni a befogadó egy testrészéhez a kezét (pár centire). Ilyenkor bár nem történik fizikai kontaktus, a befogadónak éreznie kell a másik kezét, mert az az aurájához ér.
Bizonyos távolságból már éreznie kell. A küldőnek egy helyen kell maradnia a kezével, hogy a befogadó könnyedén kitalálja a kezének a helyét. Például lehet kezdésnek a fej mögött. Amikor a befogadó valamilyen bizsergő vagy meleg érzést érez valamely testrészénél, szólnia kell a küldőnek, és a küldő visszaigazolja az állítás helyességét.
Forrás: Ébren álmodók




A kanálhajlítás művészete







Ha valakinek mesélni kezdenék e sokak számára talán egyszerű csalásnak, bűvésztrükknek tűnő dologról, nyilván lesajnálóan megmosolyogna. Hisz ugyan hogyan is volna lehetséges bárminemű fizikai erőszak nélkül, pusztán az elménkkel meghajlítani bármit is.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Az átlagember számára ez is csak egy a sok paranormális hókuszpók közül. Azok az emberek, akik ezt gondolják, valószínűleg még soha életükben nem vették a fáradtságot arra, hogy kipróbálják valóban működik-e. Pedig haképesek lennének félretenni az előítéleteiket és kipróbálnák, akkor bizony hamar rádöbbennének arra, hogy nincs ebben semmi paranormális. Sőt, teljesen természetesnek fog tűnni, amint egyszer sikerül megcsinálnod.
Ez a dolog jól működik villák esetében is. Sőt, villák esetében, még furább alakzatokat lehet létrehozni. Ezt a dolgot mások naponta megcsinálják, számukra már nincs benne semmi különös. És valószínűleg te is ugyanilyen könnyen meg tudod csinálni. Én nem vagyok túlságosan edzett kanálhajlító, soha nem gyakoroltam órákon át, ezért nincs akkora tapasztalatom, mint más, a témával sokkal komolyabban foglalkozó embereknek. Én egy teljesen átlagos kanálhajlító vagyok, az egészet csak hobbiból csinálom. Ezt az írást azért készítettem el, mert úgy vettem észre, hogy nagyon kevés irodalom található a kanálhajlítás témakörében. Ne kérdezzétek tőlem, hogy hogyan és miért működik a dolog, mert én sem tudom. Egyszerűen csak működik és kész.
Sokat keresgéltem az interneten ezzel a témával kapcsolatban, és rájöttem, hogy az oldalakat 3 csoportra lehet osztani. Az első csoportba az őrült fantaszták tartoznak, akik mindenben a földönkívüliek kezét látják, meg a kormányét, akik próbálják leplezni az idegenek jelenlétét. Ők egy egészen más világban élnek, és a valóságból szinte semmit sem fognak fel. A második csoportba a megrögzött szkepticisták tartoznak, akik tagadnak mindent, amit nem lehet tudományos tényekkel bizonyítani. Ők még akkor sem hinnének nekem, ha ott az orruk előtt hajlítanék kanalat. Végül a harmadik csoport, akik elfogadják a paranormális dolgok létezését, és tudományos kísérleteket folytatnak e különös jelenségek okainak a feltárására. Olyan dolgokra keresik a választ, mint például hogy hogyan és miért befolyásolják a pilóták agyhullámai a pilótafülke ultraérzékeny műszereit. Ez most talán hihetetlennek és ijesztőnek tűnik, de igaz.
Talán ők állnak legésszerűbben a témához. Soha nem hittem volna, hogy valaha is képes leszek kanalat vagy villát hajlítani, de ma már mi sem természetesebb ennél számomra. És ha elolvasod ezt az írást, amely a saját amatőr tapasztalataimat összegzi, akkor minden bizonnyal neked is sikerülni fog. Bár sokaknak már elsőre sikerül a dolog, ha neked mégsem, akkor se keseredj el, mert csak gyakorlás és idő kérdése az egész. Én, és sok más ember a bizonyíték arra, hogy ez a dolog, bármilyen hihetetlennek is tűnik, de működik.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Evőeszközök Beszerzése
Először is szerezz be egy csomó evőeszközt, mert ha egyszer elkezd működni a dolog, akkor a siker mámorában úszva, észre sem veszed majd, hogy elhasználtad az összes evőeszközödet. A legjobbak erre a célra a régi fajta, vaskos, ezüstözött sárgaréz evőeszközök. A dolog működni fog rozsdamentes acélból készült evőeszközökkel is, de a legtöbb ilyen evőeszköz fém magja nagyon nyers, és így könnyebben elpattannak, mint a régi, hagyományos evőeszközök. Márpedig a kanálhajlítás művelete eléggé igénybe veszi az evőeszközt, aminek könnyen az lehet a vége, hogy kettétörik, ami igencsak kiábrándító látvány.
Szerezz be tehát különböző méretű evőeszközöket, az aprócska teáskanáltól kezdve egészen a hatalmas merőkanalakig. Ajánlom, hogy eleinte kisebb evőeszközökön gyakorolj, de később akár a nagyobb darabokat is kedved szerint meghajlíthatod. A nagyobb kanalak meghajlításával könnyedén bizonyíthatod másoknak, hogy nem puszta fizikai erőt használsz az evőeszköz meghajlításához. A régi fajta evőeszközöket legolcsóbban a használtáru-kereskedésekből szerezheted be. A lényeg, hogy szerezz be elegendő evőeszközt.
Csoport szervezése
Én először egy átlagos New-Age kanálhajlító összejövetelen hajlítottam fémet. Én magam nem voltam és nem is vagyok New-Age tag, de kíváncsi voltam, hogy valóban lehetséges-e ez a dolog. Az összejövetelen körülbelül 20 felnőtt volt jelen. A csoportos kanálhajlítás azért jó, mert egyesek erősebb képességekkel rendelkeznek és könnyebben és gyorsabban tudnak eredményt produkálni, mint mások. Így, ha valakinek sikerül a többiek szeme láttára meghajlítania az evőeszközét, akkor ennek hatására  még azokból is eltűnik a kétkedés, akik csak kíváncsiságból mennek el egy ilyen találkozóra, de alapjában véve nem hiszik, hogy működhet. Az pedig nagyon fontos, hogy higgyük, hogy ez lehetséges, és hogy működik, mert ha úgy állunk hozzá, hogy biztos nem sikerül, akkor valóban nem fog sikerülni. Ezért tartom én is nagyon jó ötletnek a csoportos kanálhajlító összejöveteleket.
Ráadásul a csoportos összejöveteleken mindenki sokkal lazább, a csoport légköre segít kikapcsolódni, ami a sikeres kanálhajlításhoz mindenképp szükséges (főleg ha gyermekek is vannak a csoportban). Miután mindenki megérkezett, szolgálj fel ételt és italt, kérj meg mindenkit, hogy foglaljanak helyet, majd akár kezdetét is veheti az előadás. Ha lehet, körbe üljetek, az evőeszközöket helyezzétek a kör közepére, és mindenki válasszon magának egy olyan evőeszközt, amelyet számára jó érzés kézbe venni. Ezután tompítsátok el a fényeket, és ha zenét hallgattatok, akkor azt kapcsoljátok ki.
Az energia közvetítése (Channelling)
A közvetítés hasonló a meditációhoz vagy egy vizualizációs gyakorlathoz. Először tehát tompítsd le a fényeket és kapcsold ki a zenét. Mindenki legyen csendben, és csukja be a szemét. Kérd meg őket, hogy figyeljenek a hangodra és tegyenek mindent úgy, ahogy te mondod. Ekkor kezd el mondani vagy játszd le magnóról az alábbi szöveget (lehet más általad kitalált hasonló szöveg is):
“ Tartsd az evőeszközt a nyakánál fogva a hüvelyk és mutatóujjad között. Relaxálj, tisztítsd meg az elmédet. Lélegezz lassan és mélyeket. Összpontosíts a saját légzésedre. Érezd ahogy a mellkasod felemelkedik, majd lesüllyed. Képzeld azt, hogy egy olyan helyen vagy ahol teljesen el tudsz lazulni – a strandon, egy erdőben, a tábortűz mellett heverészve . Az elméd egy olyan helyre fog vinni, ahol teljesen megnyugodsz, tökéletesen ellazulsz. A világ gondjai messze vannak tőled, nagyon messze. Nem vagy álmos, de mégis teljesen ellazultál.
Nincsenek gondjaid. Biztonságban vagy. Jól érzed magad. Megnyugodtál. Boldog vagy. Most képzelj el egy aranyszínű energialabdát, amely pár lépésnyire a fejed fölött lebeg. Pörög és sistereg ez az energialabda. Érzed, ahogy melegség és energia sugárzik belőle. Most egy energiasugár jön ki ebből az energialabdából, és egyenest a homlokodba hatol. Azon a helyen ahol ez az energiasugár a homlokodba hatolt, kellemes melegséget és bizsergést érzel. Most elkezded magadba szívni ebből az aranyszínű energialabdából a beléd áramló energiát. Nem számít mennyi energiát szívsz magadba, az energialabdából még mindig szívhatsz. Ez egy kimeríthetetlen energiaforrás. Érzed, ahogy az energia elkezd szétterjedni a homlokodtól.
Csodálatos érzés, mintha meleg pezsgő folyna végig a bőrödön, pezseg és bizsereg. Az energia a válladon keresztül leáramlik egészen addig karodig, amelyben az evőeszközt tartod. Közben továbbra is szívod magadba az energiát. Ne felejtsd, hogy bármennyi energiát is merítesz ebből az energialabdából, az ereje nem csökken, soha nem fogy el. Erősnek érzed magad, tele vagy energiával, de közben teljesen relaxált is vagy. Az energia közben a karodon, a könyöködön és a csuklódon át eláramlik egészen a kézfejedig. Érzed a melegét a bőrödön. Érzed, ahogy beleáramlik a homlokodon át a fejedbe, átáramlik a válladon, a karodon, a könyöködön, egészen a kézfejedig. Érzed, ahogy az energia hője a kézfejedben gyűlik össze, a hüvelyk- és mutatóujjadban. Érzed, ahogy ott bugyog, bizsereg, nem megy tovább, ott marad az ujjaidban. Most el fogok számolni 3-ig. Amikor 3-hoz érek, nyissátok ki a szemeteket és kiáltsatok azt teli torokból 3-szor, hogy “Hajolj!”. Egyenest az evőeszközre kiáltsatok, és közben eresszétek belé a kézfejetekben és az ujjaitokban lévő energiát. “
Ezután, ha már mindenki készen van, kapcsoljátok fel a fényeket, és térjetek át következő lépésre.
Megjegyzés: Én a kanálhajlítás e részét nem csinálom, de ha első alkalommal csinálod, akkor mindenképp érdemes ezt is végigcsinálnod, mert segít az energia közvetítésében. De nem kötelező.
Az evőeszköz meghajlítása
Miután mindenki rákiáltotta 3-szor az evőeszközére, hogy “Hajolj!”, el kell nekik magyaráznod, hogy ahhoz, hogy az evőeszköz valóban meg is görbüljön egy különleges tudatállapotra van szükség, amit talán összpontosított (fókuszált) szórakozottságnak nevezhetnénk. Beszélgessen mindenki a mellette ülővel, hallgassatok zenét, esetleg igyatok valamit, vagy tegyetek bármi mást, ami segíthet. A közvetítéshez fókuszálásra és koncentrációra volt szükség, de most pont az ellentettjére azaz kikapcsoltságra, szórakozottságra van szükség. Fogd az evőeszközödet (kezdők számára az evőeszközt a nyakánál ajánlott tartani), és próbáld meg könnyedén meghajlítani.
Néhány Személyes Gondolat
Nem tudom mi készteti az evőeszközöket arra, hogy meggörbüljenek, ahogy azt sem tudom, hogy miért mutat az iránytű mindig észak felé, mi okozza a villámlásokat, vagy hogy hogyan befolyásolja a Hold az apályt és a dagályt. Tudom, hogy ezeknek a dolgoknak ma már megvan a tudományos magyarázatuk, de nem olyan régen még ezekre a dolgokra sem tudtuk a választ. Minél többet tanulunk, annál inkább rádöbbenünk, hogy milyen keveset is tudunk a világegyetem működéséről.
Emlékszel még, hogy az emberek miként röhögtek egykoron az elektromos áramon vagy a láthatatlan mágneses hullámokon? Az ember tudása még gyermekcipőben jár!”  Albert Einstein
Mikor megtanultam a fémet meghajlítani, elkezdtem keresni, hogy miért is működhet ez. Nagyon nagy élmény, mikor először sikerül, és az ember először nem akar hinni a szemének, ezért elkezd rá magyarázatokat keresni. Szóval elkezdtem az interneten válaszok után kutatni. De minden, amit találtam az több ezer szkepticista “tudós” oldal, akik az Uri Geller féle parafenoméneket szidalmazták. Ezeknek az oldalaknak a fő érvük az volt, hogy mivel nem tudják bizonyítani ezeket a dolgokat laboratóriumi körülmények között, így ezek nem is létezhetnek, vagy ha mégis, akkor az csak egy ügyes trükk vagy csalás.
Pedig mekkorát tévednek. Ez olyan, mintha mondjuk egy férfinak kellene laboratóriumi körülmények között, erős fényű lámpákkal és idegenekkel körülvéve erekciót elérnie. És ha netán nem sikerülne neki, akkor ebből ugyebár egyenesen következik, hogy az a férfi impotens. Ez abszurdum. Vajon hány férfinak sikerülne ilyen körülmények között erekciót elérnie? És a kanálhajlításhoz ennél jóval nagyobb fokú relaxáltságra és koncentrációra van szükség. A kanálhajlítást ma még nem tudjuk megmagyarázni, de már nincs messze az az idő, amikor ez is természetes lesz mindenki számára. Annyi biztosnak tűnik, hogy a kanálhajlításhoz a tudatalattink valamely részét használjuk, az agyunk egy részét, ami normálisan esetben csak reflexszinten működik.
Egyes emberek pár évnyi gyakorlással képesek elérni, hogy szabályozni tudják a szívverésüket. A kanálhajlításnál is a tudatállapotodat kell módosítani. Biztos vagyok benne, hogy van rá valami egyszerű tudományos magyarázat – valószínűleg valamilyen számunkra még ismeretlen biokémiai, elektromos, vagy mágneses törvények okozhatják a fém molekuláinak az átrendeződését. Én nem vagyok túl jó a kanálhajlításban, ismerek embereket, akik sokkal jobbak nálam. Közülük néhányat én magam tanítottam meg e képességük használatára.
A kanálhajlítás néha sokkal jobban megy, mint máskor. De van olyan is, hogy egyáltalán nem működik. Én úgy vettem észre, hogy éjjel jobban megy. És teliholdkor is sokkal hatékonyabban tudok hajlítani. Ez az egész eléggé függ a hangulatodtól. És ha túl erősen próbálod, akkor nem működik. Michael Critchon írta, hogy “fókuszált szórakozottságra” van szükség, ami azt hiszem tökéletes kifejezés. Egyfajta zavarodottságra van tehát szükséged. Máson kell, hogy járjon az eszed, nem a kanálhajlításon. Olyan ez, mint azok a 3D-s képek (sztereogrammok), amiket csak akkor látsz, ha valamilyen más pontra fókuszálsz, nem pedig közvetlenül a képre. Mielőtt az kérdeznéd, hogy kábítószerezem-e, elárulom, hogy nem, én nem szedek semmilyen drogot. Nyugodt és kiegyensúlyozott ember vagyok. Sok hitetlen, konzervatív embert tanítottam meg a módszerre, beleértve az édesanyámat és a mostohaapámat is.
Csak azért mondom ezt, hogy tudd, ezt bárki megtanulhatja. Amikor először görbítesz fémet, az nagyon izgalmas tud lenni. Aztán mikor már megszokod, kicsit visszaesik a lelkesedésed, mert rájössz, hogy ez valójában semmit nem változtat a világon, és ráadásul elhasználtad az összes evőeszközödet. De azért van néhány pozitív hatása is, például teljesen átértékeled a valóságot. Hisz ha ezt megteheted, akkor bármi lehetséges. Rájössz, hogy még oly keveset tudunk a világról és az emberi testről. De sajnos arra is rádöbbensz majd, hogy annak ellenére, hogy a tudomány az utóbbi időkben hatalmas ütemben fejlődik, az emberek többsége még mindig nem akarja elfogadni, hogy milyen sok dologról halvány sejtelmünk sincs. És a legmeglepőbb az egészben az, hogy a legszkeptikusabb, a fejlődést leginkább visszatartó egyének épp a tudomány terén tevékenykednek, pont ott ahol a legnyitottabb embereknek kéne lenniük. De azért van egy-két érdekes és ígéretes próbálkozás az ember és környezete tudatosságának a megfigyelésére és kutatására.
Egyes evőeszközökből nagyon érdekes alakokat formálhatsz. Néha skorpióra vagy emberekre hasonlít a meggörbített evőeszköz. A villák jobban formálhatóak, mint a kanalak, így érdekesebb formákat lehet csinálni belőlük. Nincs semmi okom arra, hogy becsapjak bárkit is, vagy pedig eltúlozzam ezt a dolgot. Még számomra is furcsa, hisz egy csomóan azt állítják, hogy ez lehetetlen, míg ha megtapasztaltad rájössz, hogy ezt szinte bárki meg tudja csinálni bármiféle erőlködés nélkül. Csodálkozok, hogyan vitatkozhatnak még mindig erről a dologról, amikor ilyen egyszerű megcsinálni.
Dehát az ember már csak ilyen. A többség még akkor is azt hitte, hogy a Föld lapos, amikor az obszervatóriumokból már láthatták, hogy a horizont ívelt, és hogy a többi bolygó is mind-mind gömbölyű alakú. Ha majd neked is sikerül, rájössz, hogy mennyire magától értetődő is az, hogy ez létezik. A villák és kanalak az akaratod hatására megpuhulnak, és te ekkor meghajlíthatod őket. Ennyi. Ez megtörténik, és teljesen normálisnak tűnik majd számodra. De az emberek, ha a saját szemükkel látják, még akkor sem hiszik el. Számomra inkább ez a furcsa, nem pedig a kanálhajlítás.
Gyakran Ismételt Kérdések
1. Követtem az utasításokat, de mégsem sikerült meghajlítanom az evőeszközt. Hol rontottam el?
Honnan tudhatnám? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ! Azt ajánlom próbáld meg saját módszerekkel, nem kell feltétlenül az én utasításaimat követni. Próbáld meg egy legalább 10 emberből álló csoportban. Így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valakinek sikerül, és ekkor a többieknek is elszállnak a kétségeik. Nem tudom miért könnyebb csoportban, de könnyebb. Azt ajánlom, hogy ha van a környékeden valaki, aki kanálhajlítást tanít, akkor menj el hozzá, mert így a legkönnyebb megtanulni. Én is így tanultam meg.
2. Hogyan működhet ez?
Már mondtam, hogy nem tudom. Én művész vagyok, nem tudós.  Megpróbálhatnám megmagyarázni, de az én elméletem sem lenne jobb, mint bárki másé.
3. Mit gondolsz Uri Gellerről és a mutatványairól?
Mint mondtam, én nem tartozom a jobbak közé, így nem értem, miért ne lehetnének valakinek sokkal erősebb képességei, és így miért ne tudna sokkal érdekesebb és látványosabb dolgokat csinálni, mint én magam. Uri Geller kanálhajlításait ezrek kisérték figyelemmel, így elég ügyes trükknek kéne lennie ahhoz, hogy ennyien bevegyék. Amikor még gyermek voltam a média erős kampányt folytatott Uri Geller ellen, mert csalónak kiáltották ki. Ez annyira megviselte, hogy évekre eltűnt a közönség szeme elől.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Amióta én is tudok kanalat hajlítani, nem értem, miért folyamodna valaki csaláshoz, amikor ez valóban lehetséges (és nem is túl nehéz). Szóval én azt gondolom, hogy Uri valóban képes arra, amit csinál, csak belekever egy kis színjátékot is, hisz ő showman is egyben. Az olyan profi szkepticistákról meg, mint például James Randi, aki a “csalók” leleplezésére szakosodott, azt gondolom, hogy ahelyett, hogy mindenkit csalással vádolnának, nem ártana egy kicsit jobban belemerülniük a dolgokba, vagy pedig személyesen is kipróbálni a dolgokat. Mert amit csinálnak az legtöbbször csak saját hírnevük dicsőítése, és az emberek alattomos megtévesztése.
4. Azért írtad ezt az összefoglalót, hogy ismert légy?
Semmiképpen. A hírnév engem inkább megijeszt, mint boldoggá tesz. Én ausztrál vagyok, ahol azokat, akik többnek képzelik magukat, mint mások, elég gyorsan eltüntetik a porondról. Ott az effajta viselkedést nem igazán díjazzák, és ezt én is így gondolom.  Ezért is van egy bizonyos szintű elfogultság bennem a profi showmanekkel kapcsolatban. Az emberek mindig tudni szeretnék, hogy ki áll egy-egy írás mögött. De én úgy gondolom, hogy ez az írás rólam semmit nem mond, ez csak egy aprócska részem. Ez az írás nem rólam szól. Nem akarok híres lenni. És hogyan is lehetnék híres egy ilyen kis “firkálmánnyal”?
5. Miért készítetted el ezt az összefoglalót?
Azért, hogy megosszam másokkal is azt a tudást, amit birtokolok. Mert hiszem, hogy azoknak, akik valamilyen szempontból többet tudnak másoknál, azoknak kötelességük ingyen megosztani ezt a tudást a kevesebb tudással rendelkezőkkel. Sajnos ezt a nézetet a mai pénzéhes világban, igen kevesen osztják.
6. Az evőeszközöket az elméd segítségével hajlítod meg?
Nem, a kezeimet használom. Az elmém segítségével csak megpuhítom őket, és aztán a kezeim segítségével könnyedén meghajlítom.
7. Mennyi ideig tart egy evőeszköz meghajlítása?
Ez teljesen személyiségfüggő. Van, hogy azonnal sikerül, néha egyáltalán nem megy. Ez tehát változó.
8. Mennyi idő, amíg az evőeszköz megpuhul?
Általában csak pár másodperc.
9. Mennyire puhul meg az evőeszköz?
Ez is változó. Néha csak épp annyira puhul meg, hogy kisebb erőkifejtéssel meghajlíthatod, máskor meg olyan lágy lesz mint a gyurma (ez a normális). Ilyenkor simán két újjal meghajlíthatod. Egy alkalommal minden darab, amit megfogtam olyan puhává változott, mint a gitt, és a kanalak merőrészét simán felgöngyölíthettem, mint valami tonhalas konzerv fedelét. Sajnos ilyen nem sokszor történt velem.
10. Honnan tudhatom, hogy nem csak bemesélem magamnak, hogy nem használok fizikai erőt a meghajlításhoz?
Ha majd látsz valakit ilyet csinálni, akkor nem marad kétség benned. Egy evőeszközt, amúgy sem könnyű meghajlítani, ráadásul sokszor olyan alakban görbülnek meg, hogy azokat a formákat lehetetlen nyers fizikai erővel kivitelezni, mert az evőeszköz eltörne. Ez csak úgy lehetséges, hogyha az evőeszköz teljesen puhává válik.
11. Az evőeszközök felmelegszenek hajlítás közben?
Mielőtt meghajlítanád, semmivel sem melegebbek, mint mondjuk a kezeid, de ha miután már megpuhult, nagyon gyorsan hajlítod meg, akkor azon a területen, ahol meghajlik, valóban felmelegedhet az evőeszköz.
12. Ki tudod az evőeszközöket ismét egyenesíteni?
Nem. Főleg olyankor, amikor gyorsan hajlítottad meg az evőeszközt, megváltozik a fém szerkezete, úgy is mondhatnánk, hogy a fém elfárad – kevésbé lesz fényes és egyenletes.
13. Meg tudsz hajlítani vasrudakat, szögeket és kulcsokat is?
Én elég nagy kihívásnak találtam az evőeszközök hajlítgatását is. Én nem vagyok valami macho férfi, én csak egy törékeny lányka vagyok, és nem akarok ennél többet. Nekem épp elég, hogy ezeket meg tudom hajlítani. Nem akarok Uri Geller lenni.
Ha működik, akkor szinte nem is kell fizikai erő a meghajlításához. Nagyon lágy lesz, és könnyen elhajlik. Nagyon csábító lehet, hogy egy kis fizikai erőt is alkalmazzunk, ha már valamennyire megpuhult az evőeszköz, de én csak annak ajánlom, akinek nincs túl sok türelme. Mert ha erőszakot alkalmazol, akkor soha nem fogod megtudni, hogy valóban a beléáramoltatott energia segítségével hajlítottad-e meg az evőeszközt, vagy pedig szimplán a testi erőd segítségével. Nagyobb evőeszközök esetében ez már természetesen nem lehet kérdéses. Ezért ajánlott egészen addig áramoltatni belé az energiát, amíg egész puha nem lesz, és így könnyedén meghajlítható bármilyen alakzatba.
Kattints a képre a teljes mérethez!Ne feledd, hogy minél erősebben próbálod, annál kevésbé fog sikerülni. Szétszórtnak kell lenned. Ne gondolj arra, hogy meg akarod hajlítani. Csak fogd a kezedben az evőeszközt, ott ahol meg akarod hajlítani, és próbáld meghajlítani bizonyos időközönként (esetleg mindkét kezeddel). Ha működik, akkor az evőeszköz pár másodperc múlva megpuhul ott, ahol fogod. De az is lehet, hogy percek vagy órák kellenek hozzá. Ez csakis tőled függ. Néha az evőeszköz egész felülete megpuhul. Ilyenkor érdekes figurákat csinálhatsz. Például, olymódon, mintha egy halkonzervet nyitnál ki, felcsavarhatod egy kanál merőrészét. Ez nekem csak pár alkalommal sikerült. Legtöbbször, csak ahol fogod, ott puhul meg. Amikor a New-Age csoportban voltunk, csak nekem és egy reiki mesternek nem sikerült meghajlítanunk a kanalat. Mindenki másnak sikerült.
Ezért, akkor ott minden kétségem elszállt a kanálhajlítással kapcsolatban. Éles késként metszett belém a felismerés: “Te jó ég, ez működik!”. Aztán, amikor hazafelé utaztam az autómmal, arra gondoltam, hogy lehet, hogy nekem azért nem sikerült, mert az a villa, amelyiket kiválasztottam, nem szeretett engem. A sötétben a kezembe vettem egy kis ezüst teáskanalat, és az szinte azonnal megpuhult. Gond nélkül sikerült meghajlítanom. Nagyon boldog voltam. Szóval a tanulság az, hogy ha nem sikerül elsőre, akkor se add fel. Mert ez működik. Ebben biztos lehetsz.
Ötlet: Egy forró vita jó módszer arra, hogy elérd a fókuszált szórakozottság állapotát. Ezért, ülj a csoportban valaki olyan mellé, akiről tudod, hogy nem egyeznek a nézeteitek, és kezdeményezz vele vitát valamiről, amiről teljesen ellentétesen gondolkodtok. De azért azt se felejtsd el, hogy az eredeti célod az evőeszköz meghajlítása.
Utószó
Ahhoz, hogy sikerüljön a dolog, nincs szükséged csoportra (bár kezdőknek ajánlott), sem ideális körülményekre. Ha már látod, hogy működik, akkor szinte bármilyen körülmények között meg tudod csinálni. Bár nem könnyű egy csomó szkeptikussal körülvéve kanalat hajlítani. Én például nem csinálom sem az energia közvetítését, sem pedig a kiáltást. Egyszerűen csak érzem azt, amikor sikerülni fog. De ezt a fajta érzést nagyon nehéz lenne elmagyarázni. Néha ez az érzés olyan erős, hogy tudom, amint felemelem a kanalat, máris meg fog puhulni és meg tudom hajlítani. Egyszer például kisütöttem a mobiltelefonom alaplapját, amikor ilyen állapotban voltam, ezért lehetőleg kerüld az elektromos berendezésekkel való érintkezést ilyen állapotban. Amikor erőteljes érzelmek borítanak el (gyűlölet, fájdalom, kitörő öröm), az a legjobb időpont az evőeszközök hajlítására. Nagyon jó érzés, hogy tudod, ha akarsz bármin úrrá lehetsz az elméd segítségével. Én mindig tartok otthon pár kiselejtezett kanalat, arra az esetre, ha esetleg boldogtalan lennék, s kanálhajlítgatás által szeretnék jobb kedvre derülni.
users.atw.hu – fordította:Oláf




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése