2017. augusztus 17., csütörtök

Időknek jelei I.






Időknek jelei I.



Ez is a terv része: Az emberek fizikai átalakítása



trans-890x395
Néhány évvel ezelőtt a legtöbb ember még nem ismerte a „transzhumanizmus” kifejezést. A változás valószínűleg Hollywoodnak és a filmiparnak köszönhetően vált először érezhetővé, az Avatar, a 200 éves ember, a Terminátor, X-Men, a Transzcendens és hasonló filmek megjelenésével. Ma azonban ezek a törekvések nemcsak a filmvászon, hanem a valóságban is jelen vannak.
Wikipédia a következőképpen definiálja a mozgalmat:
transzhumanizmus tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, a fogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat.
A transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani saját evolúcióját.
A transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos, legtöbbjük agnosztikus vagy ateista.
A jelen generációi ugyanakkor szinte vallásos áhítattal tekintenek a transzhumanizmus által ígért jövő felé.
A tavaly megrendezett Globális jövő 2045 nevű konferencián számos tudós, feltaláló, filantrópus és spirituális vezető jött össze, hogy a futuristák számára legfontosabb kérdésekről és feladatokról beszéljenek.
A mozgalom kezdeményezője Dimitri Itskov, orosz multimilliomos azt jósolja, hogy az emberiség 25 éven belül elérheti a halhatatlanságot, mivel szerinte addigra az emberi elme digitalizálása lehetővé válik, de az emberi agyat használó robottestek akár 2025-re megjelenhetnek.
Avatar_milestones2
Itskov jóslatai egészen pontosan egybeesnek a feltaláló és futurista Ray Kurzweil nézeteivel, aki szerint szerint 2029-re a legtöbb ember kibernetikus implantátumokkal terjeszti majd ki a saját testét, a technológiát visszautasítókat pedig alacsonyabb rendű, a gazdasághoz kevésbé produktív módon hozzájáruló emberi osztályként kezelik majd.
Egyre kevésbé leszünk biológiai lények. Olyannyira, hogy a nem-biológiai részünk dominál majd és a biológiai részünk nem is lesz olyan fontos. A gépi részünk olyan erős lesz, hogy teljes mértékben képes lesz megérteni és modellezni a biológiai részünket. Így, ha a biológiai részünk megszűnik, nem fogjuk érezni a különbséget,” mondta Kurzweil.
Itskov szervezete, valamint számos állami ügynökség, mint a DARPA, a National Intelligence Council vagy az amerikai védelmi minisztérium ma már a törekvés konkrét aspektusain dolgoznak, amelyek magukban foglalják a következőket:
- Virtuális valóság – Olyan technológiákat próbálnak kifejleszteni, amiben az emberek a Mátrixban látottakhoz hasonló virtuális világban élhetnek.
- Kriogenika – A kriogenika azt próbálja elérni, hogy az élő embereket lefagyasztja, hogy majd a jövőben, amikor a technológia elég fejlett, újraélesszék őket. Sokan úgy gondolják, hogy a nanotechnológia fejlődésével ez egyszer lehetséges lesz.
- Génterápia – Valószínűleg ma már mindenki számára ismert. Lényege, hogy a hibás géneket jó génekkel próbálják helyettesíteni. A tudósok azt gondolják, hogy Istenhez hasonlóan képesek „játszadozni” az élet alkotóelemeivel, annak reményében, hogy javítsanak állapotunkon. Jelenleg számos kutatás folyik az állatok és emberek génjeinek manipulálására.
- Kibernetika – A tanulógépek területe a kibernetika egyik központi munkaterülete. A kutatók olyan tanulóautomaták létrehozásán dolgoznak, amelyek éppúgy mentesítenék az embert a szellemi rutinmunkától, mint ahogyan a számítógépek megtakarítják a numerikus számolást.
- Mesterséges Inelligencia
- Személyiségtabletták – Folyamatosan zajlik az olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek legyőzni a személyiséggel kapcsolatos problémákat, mint például a félénkséget, féltékenységet, vagy erősíthetik a meglévő képességeket, mint a kreativitást, vagy fokozhatják az ember érzelmeit.
- Űrgyarmatosítás
- Molekuláris nanotechnológia és önmagukat sokszorosítani képes robotok – Ez a technológia atomi pontossággal készülő gépek létrehozását tűzte célul, amelyek képesek saját maguk megépítésére, sokszorosítására, beállítására, javítására, stb.
- Elmekontrol és telepatikus képességek
- Szuperkatonák – Emberfeletti erővel, mozgékonysággal és gyorsasággal „felszerelt” katonák.
A transzhumanista mozgalom alapja a szingularitásba vetett hit. A technológiai szingularitás alapját a gyorsuló számítástechnikai teljesítmény jelenti. Ami ráadásul nemcsak úgy szimplán gyorsul, hanem a gyorsulás üteme is gyorsul. A technológiai szingularitás elméletét képviselők szerint ez az exponenciális gyorsulás jelenleg elképzelhetetlen technológiai fejlődéshez vezet, ami szingularitásban csúcsosodik ki: megjelenik a mesterséges intelligencia és Vernor Vinge matematikus szerint “nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér”.
A mozgalom hívői úgy gondolják, hogy az emberiség új korszaka kezdődhet el, amiben bizonyos személyek biológiai testükön túllépve legyőzhetik a világegyetemet. Számukra ez olyasmit takar, mint egy keresztény számára Jézus második eljövetele.
A transzhumanizmus megmutatja, milyen az emberiség Krisztus vére nélkül: Isten ellensége. Ez a mozgalom, aminek kimondott célja megvilágosodást hozni a világnak, Isten céljaival ellentétes irányba halad. A lázadás definíciója ez, és az ember bűnös természetének elkerülhetetlen eredménye.
Isten ugyanakkor már a kezdetben kiutat ígért az embernek a saját maga által létrehozott veremből és az Ajtó mindenki számára nyitva áll. A mozgalom követői nem is sejtik, hogy amit elérni kívánnak – örök életet Isten nélkül – egy létező állapot, ahová mindenfajta technológia nélkül, az egyén döntése alapján kerülhetnek.
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Máté 10:28
Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” János 11:25-26



Mit jelent a harmadik zsidó templom felépülése?



A harmadik jeruzsálemi zsidó templom felépítésének előkészületei fokozott ütemben folynak, és egyúttal az ősi zsidó áldozat visszaállítására is nagy hangsúly kerül. Idén április 10-én már próbaáldozatot is tartottak, ahol megmutatták az érdeklődőknek, hogyan is zajlik egy ilyen ünnep.
A zsidó templom felépülése komoly jelentőséggel bír a bibliai próféciák szempontjából, így az ezzel kapcsolatos hírek és fejlemények nemcsak a zsidók, de a keresztény hívők és Bibliakutatók számára is érdekesek.



Arnon Segal a Templomdombra tett látogatás során. Fotó: Nir Kafri

Arnon Segal a Templomdombra tett látogatás során. Fotó: Nir Kafri
Arnon Segal újságíró szerint a vallási cionizmus és Izrael állama igen régóta próbálja a zsidó törekvéseket a siratófal irányába terelni, sokak szerint azzal a céllal, hogy a „Templomdombot kitöröljék a zsidók elméjéből”. Segal és társai évek óta azon fáradoznak, hogy megváltoztassák a döntéshozók – rabbik, Knesset tagok és más befolyásos izraeli állampolgárok – hozzáállását, akik „a hagyományokat követve most is ragaszkodnak az ősi imák szövegeihez és a judaizmushoz és minden vágyuk a templom helyreállítása”. 
A Templom Intézet azon 12 Izraelben működő szervezet egyike, amelyik a templom helyreállítását tűzte ki céljául, és amelyek közül némelyik sok százezer sékel támogatást kap az izraeli államtól. Az Intézet évente sok ezer látogatót fogad és rendszeresen tart ismeretterjesztő tanfolyamokat.
Arnon Segal és Friedman Rabbi szerint két „apróságot” leszámítva minden készen áll, hogy az újjáépült templom azonnal megkezdhesse működését.



A frigyláda modellje a Tempplom Intézet Látogatói Központjában

A frigyláda modellje a Templom Intézet Látogatói Központjában
Az első és legszembetűnőbb probléma a frigyláda hiánya. Friedman Rabbi szerint 10 komoly tanulmány foglalkozik a Frigyláda jelenlegi helyének kérdésével. 
Mindet áttanulmányoztuk és úgy gondoljuk, hogy valószínűleg a Templomdomb alatti valamelyik alagútban lehet eltemetve. Amikor elérkezik a nap, hozzá fogunk férni,” mondta.
Segal szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy a második templomban nem volt frigyláda.
A másik problémás kérdés az Al-Aksza és a Sziklamecset, amelyek kicsit útban vannak az építészeti tervek szempontjából.
A templom nem magánkezdeményezésből fog felépülni,” hangsúlyozza Segal. Nem ez az irány. Az irány a tudatosság megváltoztatása. Az előkészületek leginkább mentálisak.”
Az előkészületekben résztvevő és anonimitást kérő egyik személy elmagyarázta, hogy „amennyiben a Sziklamecset problémája nem létezne, a templomot már ma felépítenék.”
A harmadik templomot Izrael kormány fogja felépíteni, nem pedig magánszemélyek. Senki sem fog olyasmit tenni, amit nem kéne, mármint bármilyen földalatti akciót, mint mondjuk, hogy felrobbantja a Sziklamecsetet. Azok az emberek, akik elhatározták, hogy felépítik a harmadik templomot, irányadó és racionálisan gondolkozó emberek és ahogyan megalapítottuk Izrael államát, eljön az a nap is, amikor a templomot felépítjük, mégpedig szép rendben, állami jóváhagyással… az oltár helye, ahol az áldozatbemutatás lehetséges, nem esik az Al-Aksza területére, így legalább az áldozatbemutatást engedélyezniük kellene számunkra.”
Mielőtt azonban bármilyen áldozatbemutatás lehetségessé válna, Izrael államának engedélyezni kellene, hogy a zsidók egyáltalán beléphessenek a Templomdomb területére, hogy a templommal összefüggő tevékenységeket folytathassanak.
Az utolsó időket tanulmányozók számára mindezeknek természetesen profetikus jelentősége van a Dániel és Jelenések könyvében leírtak miatt.
Érdemes megjegyezni, hogy az utolsó időkkel kapcsolatos legtöbb próféciának, pontosabban azok részleteinek időzítésére többféle magyarázat létezik, bár a legfontosabb események tekintetében a legtöbb szakértő egyetért.
He is Near.com szerint például a Jelenések 11:2 és 13:1 alapján, miután az Antikrisztus aláírta a 7-éves közel-keleti békeszerződést, a harmadik jeruzsálemi templom az első három és fél év során épül fel. Mire elkészül, az Antikrisztus már a világ elsőszámú vezetője lesz, aki a hét év felén ül be a Isten templomába, azt állítva magáról, hogy ő isten” (II. Thessz. 2:4, Jelenések 13:1-18, Dániel 9:27). Ezzel kezdetét veszi a Nagy Nyomorúságként ismert időszak, ami az emberi történelem legpusztítóbb és legsötétebb korszaka lesz az Antikrisztus uralma alatt.
middle-east peaceEszerint, a templom felépülése mellett, a közel-keleti helyzetet rendező békeszerződés megkötésével kapcsolatos fejleményeket is fontos figyelni, mivel ennek bekövetkeztével indulhat el a megjósolt eseménysorozat.
Nowtheendbegins.comazt is leírja, hogy a Dániel 9:24-27 alapján a Nagy Nyomorúság vagy Jákob nyomorúsága kezdetén, pontosan a hét év felénél, a „törvénytipró”, közismert nevén az Antikrisztus, átveszi a hatalmat a templom felett és tulajdonképpen ezzel veszi kezdetét ez a nyomorúságos időszak. Dániel próféciáiból azt is megtudjuk, hogy az Antikrisztus ekkor véget vet a zsidó áldozatbemutatásnak:
És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít [érkezik], amíg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.” Dániel 9:27
A harmadik templom felépülése egyértelműen megmutatja majd tehát, hogy milyen közel járunk az utolsó időkre vonatkozó többi bibliai prófécia beteljesedéséhez, különösen a Dániel 70. heteként is ismert, zűrzavaros és nehéz időszakhoz, majd ezt követően Jézusvisszatéréséhez, amikor végre igazságban és békében uralkodik majd a földön.




A palesztinok Oroszországhoz fordulnak segítségért az amerikai-izraeli békefolyamat ügyében



Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke január 23-án diplomáciai offenzívát indított a John Kerry vezette amerikai békekezdeményezés ellen. Vlagyimir Putyinnal és Dmitrij Medvegyevvel tartott megbeszélései nem sok kérdést hagytak az elnök által követett új irányvonalat és célkitűzéseket illetően.
A lépés minden jel szerint Kerry-t és Netanjahut is egyaránt meglepte. Ez már önmagában sem jó hír számukra, de emellett a két nemzet titkosszolgálatait is váratlanul érte az új irány.
Putyin és Abbas valószínűleg szándékosan azon a napon adták hírül meglepetésüket, amikor Kerry és Netanjahu két különböző nemzetközi eseményen, a Világgazdasági Fórumon és a Szíriával kapcsolatos Genf 2 tanácskozáson voltak.
A változás szele elsőként az ITAR-TASS orosz hírügynökségen keresztül érkezett, amely múlthét csütörtökön megírta, hogy Medvegyev és Abbas egy 1 milliárd dolláros szerződést írt alá a Földközi-tenger Gázával érintkező részén induló földgáz projektre. A Gazprom 30 milliárd köbméter földgáz kitermelését reméli az ügylettől.
A cikk szerint a Technopromexport nevű orosz cég pedig egy másik olajtermeléssel kapcsolatos projekt indítását fontolgatja a Palesztin Hatóság központjának számító Ramallahban.
Abbas a Putyinnal folytatott tárgyalásokat azzal kezdte, hogy elmondta, szerinte Oroszország egy „nagyhatalom”, amit kiemelkedőbb szerep illet meg a lobbanékony közel-keleti régióban.
A fejlemények által igen meglepett izraeli források csütörtök este közölték, nem értik miként köthettek az oroszok és a palesztinok szerződést a Gáza menti vizekre, amikor a kitermelési jogok a British Gas tulajdonában vannak. Ugyanakkor a British Gas valószínűleg nem tudná megtámadni az ügyletet, mert azt a Moszkvában december 27-én aláírt orosz-szír olajfeltárási szerződés kiterjesztéseként kötötték. Ettől függetlenül a lépés egyértelműen üzenetértékű és megkérdőjelezi a térség feletti gazdasági hatalom eddigi állását.
A lépés két fő szempontból aggasztó Izrael számára:
- Az orosz érdekeltségek akár körbe is zárhatják Izrael földközi-tengeri földgáz- és olajérdekeltségeit és az orosz vezetékek elvághatják az izraeli exportlétesítmények útvonalát.
- A nemzetközi törvények értelmében a Palesztin Hatóság még nem számít független államnak, így még nem jogosult különleges gazdasági zónák felállítására a Földközi-tengeren olaj vagy gáz kitermelési céllal. Ez a kérdés amúgy a John Kerry által vezetett béketárgyalások egyik napirendi pontja volt.
Moszkva úgy kerülte meg az akadályt, hogy átvette a Gázával szemközti offshore fúrások feletti irányítást és tulajdonképpen felajánlotta a palesztin partnernek az ügyletet, nem mellesleg arra is célozva ezzel, hogy Oroszország önálló nemzeti entitásként ismeri el Palesztinát, amelynek joga van nemzetközi szerződések aláírására. Ez precedenst állíthat és a palesztin állam kérdését Izraellel folytatott tárgyalások nélkül, mintegy csúsztatva oldhatja meg.
Az orosz vezetés számra pedig kiváló alkalomnak bizonyult, hogy vezetői képességeit megmutassa a térségben. Egyértelmű, hogy itt is (mint az iráni atomprogram vagy a szíriai konfliktus esetében is) Putyin többszörös lépéselőnyben van.
Moszkva már megmutatta, hogy nem minden esetben kell figyelembe vennie a nemzetközi szankciókat, amikor másfél milliárd dolláros szerződést kötött Teheránnal, napi félmillió hordó iráni olaj megvásárlására. Érdekes módon Washington egyetlen szóval sem tiltakozott a lépés ellen.
Nabil Shaath, a palesztin Fatah tagja a következőképpen foglalta össze a helyzetet:
Ideje véget vetni a békefolyamat feletti amerikai monopóliumnak, miután Washington bebizonyította, hogy képtelen megállapodást kicsikarni Izraeltől.”
Szerinte a Szíria és Irán esetében alkalmazott orosz taktikák hatékonynak bizonyultak és nem látja, miért ne tudná Oroszország ellátni ezt a feladatot az izraeli-palesztin vonalon is. A palesztinok mindenesetre egyértelművé tették, hogy követnék más közel-keleti vezetők nyomdokait és nyíltan vagy titokban maguk nyitják meg a Moszkva felé vezető utat.






A légierő elismerte, hogy irányítani tudják az időjárást



A High Frequency Active Auroral Research Program Kutatóállomás (HAARP) antennái - fotó: wikimedia commons
A High Frequency Active Auroral Research Program (HAARP) Kutatóállomás antennái – fotó: wikimedia commons
Miközben a HAARP programot és egyéb időjárás befolyásoló technológiákat a tömegmédia és a világ politikai színpadának főszereplői rendre összeesküvés-elméletként említik, az amerikai szenátus előtt szerdán tartott meghallgatáson David Walker, az amerikai légierő helyettes titkára tudományos és technológiai ügyekben,mindenkit meglepetett nyílt válaszával, amikor Lisa Murkowski a Gakonaban található300 millió dolláros Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására, azaz a HAARP felszámolásáról kérdezte.
Walker elmondta, hogy ez „nem egy olyan terület, amire a jövőben szükségünk lesz,” ezért a a légierő forrásainak felhasználása szempontjából nem lenne okos döntés fenntartani a HAARP-ot.
Más módszerek felé tartunk az ionoszféra kezelésére, márpedig a HAARP-ot pontosan erre tervezték,” mondta.
Azért készült, hogy általa energiát juttathassunk be az ionoszférába és ezzel irányítani tudjuk. Ez a munka már befejeződött.” (lásd a meghallgatásról készült videót)
Sokan úgy gondolják, hogy a HAARP létrehozásának igazi célja és elsődleges felhasználása az időjárás befolyásolása, de hurrikánok, tornádók ésföldrengések kiváltására is képes. A fentihez hasonló megjegyzések tükrében fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon nem az összeesküvést sejtők járnak-e közelebb az igazsághoz?
Márpedig nem ez az első alkalom, hogy egy köztisztviselő nemcsak elismerte, hogy a HAARP működik és az időjárás módosítás lehetséges, hanem jó ideje létező szuperfegyvernek minősítette.
1997-ben William Cohen korábbi amerikai védelmi miniszter például a következőket mondta:
Mások [terroristák] ökológiai típusú terrorizmust folytatnak, amivel megváltoztathatják az éghajlatot, távirányítással földrengéseket és vulkánkitöréseket indíthatnak el elektromágneses hullámok segítségével… Elegendő találékony ember van odakint, akik mindenféle módszereket keresnek, hogy terrorizálhassák a nemzeteket… Valóban ez történik és nekünk éppen ezért kell fokozni [terrorelhárítási] erőfeszítéseinket.”
Hívhatunk valamit összeesküvés-elméletnek, ha nyilvánosan elismerték?




A titkos időjárás befolyásoló fegyverek sok millió emberéletet olthatnak ki, figyelmeztet egy orosz politikus





Forrás: Paul Joseph Watson, infowars.com
Egy vezető orosz politikus óriási megdöbbentést keltett egy televíziós interjúban tett kijelentéseivel, melyben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország olyan új technológiák birtokában van, amelyek képesek a föld bármelyik részét elpusztítani, sok millió ember életét kioltva, amennyiben az Egyesült Államok, az ENSZ vagy Grúzia megpróbálja megakadályozni Oroszország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez.
Vladimir Zhirinovsky, az orosz Duma alelnöke és az Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) vezetője az első hivatalosan is elismert ellenzéki vezető Oroszországban a kommunizmus bukása óta. Az LDPR és a volt KGB és Kommunista Párt között sok összefonódás van. Mára a párt jelentős politikai hatalomra tett szert, annak ellenére, hogy Zhirinovskyt sokan militáns neonáci politikusnak tartják.
Az interjú során Zhirinovsky hirtelen témát váltott, amikor a riporter arról kérdezte, hogyan kezelje Oroszország azokat az országokat, Grúziát és az Egyesült Államokat, akik megpróbálják megakadályozni belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe.
Bizarr kirohanásában elmondta, hogy az amerikai kormánynak „nincs jövője” és hamarosan össze fog omlani, kiemelve Oroszország vezető szerepét az űrkutatásban és hozzátette, hogy „Oroszország rengeteg pénzzel, erőforrással és olyan új fegyverekkel rendelkezik, melyekről még senki sem tud.”
Ezeknek az eszközöknek a segítségével a bolygó bármelyik részét képesek vagyunk 15 perc leforgása alatt elpusztítani,” hangzott a szenzációhajhász figyelmeztetés.
Nem robbantásról, sugarakról, lézerről vagy villámlásról beszélek. Ez egy csendes és békés fegyver,” tette hozzá, figyelmeztetve, hogy „egész kontinensek merülnek álomba örökre” és „120 millió ember fog meghalni,” ha valaki megkérdőjelezi Oroszország fennhatóságát a Kuril szigetek felett, amellyel kapcsolatban Japánnal keveredtek összetűzésbe.
A műsor női házigazdája mosolyogva fogadta a megjegyzéseket, pedig Zhirinovsky viselkedése kicsit sem volt kedélyes.
Zhirinovsky utalást tett a márciusi japán cunamira is, arra engedve következtetni, hogy az általa említett új fegyvereknek köze van az USA és Oroszország által régóta fejlesztés alatt álló időjárás módosító technológiához, aminek alkalmazása ma már nyílt titok.
A Grúzia bekebelezésével fenyegetőző Zhirinovsky figyelmeztetett, hogy „a bolygó másik oldalán is lehet cunami, mégpedig a Kaukázusban.” A Kuril szigetek említésével valószínűleg arra akart célozni, hogy Oroszországnak köze volt a több ezer emberéletet követelő, és a japán gazdaság válságát még jobban elmélyítő katasztrófához.
A harmadik világháború kirobbanására is figyelmeztetett, ami a jelenlegi közel-keleti és afrikai zavargásokból robbanhat ki és szerinte a jelenlegi globális intézmények, mint az EU és a Kereskedelmi Világszervezet bukásához és az új, Oroszország vezette nemzetközi világrend felemelkedéséhez vezet majd.
Moszkva már évtizedek óta rutinszerűen alkalmazza az időjárás módosítására alkalmas felhőképzés” technológiát, hogy a napsütés biztosítva legyen a katonai felvonulásokon, de az időjárás pusztító fegyverré alakítása új és félelmetes koncepció.
Ben Livingstone, a haditengerészet volt fizikusa – aki Lyndon B. Johnsont informálta az időjárás-befolyásolás hatékonyságáról még a 60-as években – már az 50-es években leírta, hogy az Egyesült Államok rengeteg pénzt fordított az időjárást befolyásoló fegyverek kifejlesztésére a hidegháború évei alatt. Naiv lenne azt gondolni, hogy az oroszok nem ugyanezt teszik.
A Georgia Egyetemen 1997-ben tartott beszédében William Cohen, aki akkor az Egyesült Államok védelmi minisztere volt, az „öko-terrorizmus” veszélyeire hívta fel a figyelmet, „aminek segítségével egyesek képesek megváltoztatni az időjárást, földrengéseket vagy vulkánkitöréseket előidézni elektromágneses hullámok segítségével.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok pletyka járta be a világot. Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, amik alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását gonosz célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Ez a Zhirinovsky által is említett technológia gyors ütemben válik sci-fiből kézzelfogható, tudományos valósággá.
Bár Zhirinovsky igen ellentmondásos, lázító személyiségnek számít Oroszországban, ettől függetlenül rendkívül befolyásos politikai vezető is. Csupán azért mert sok ember szemében Zhirinovsky nem több egy politikai bohócnál, ne essünk abba a hibába, hogy teljesen bolondnak nézzük. Látja, mi zajlik a színfalak mögött, bár a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.
Amellett, hogy az orosz állami Duma alelnöke és az LDPR vezetője, az Európai Bizottság Parlamenti Közgyűlésének is tagja. Néhány hete bejelentette az iránti szándékát, hogy indulni akar a 2012-es orosz elnökválasztáson is, ahol a szakértők szerint a harmadik helyre várható.
Zhirinovsky múltbeli kijelentései sem voltak kevésbé ellentmondásosak. Egy alkalommal azt javasolta, hogy dobjanak atombombát az Atlanti Óceánra, hogy ezáltal elárasszák Nagy-Britanniát.
Mire véljük legújabb megnyilatkozását? Vajon badarság az egész, vagy Zhirinovsky tényleg bepillantást adott Oroszország világuralmi terveibe?



A Fülöp szigeteki tájfunt mikrohullámú impulzusok irányíthatták





Időkjelei: Néhány kérdés érkezett emailben a Fülöp szigeteki tájfun eredetével kapcsolatban. Az alábbi cikkben olvasható illetve a videón hallható okfejtés igen elgondolkoztató, de természetesen sem cáfolni sem megerősíteni nem tudjuk. Sok szó esett már itt az időjárás-módosításról, ami egy nagyon is valós technológia, illetve törekvés, tehát a kérdés nem az, hogy lehetséges-e, hanem, hogy ez esetben mi is történt valójában.
Az egyik rendkívül aktív időjárás figyelő, a Youtube-on Dutchsinse néven ismert felhasználó, igen érdekes videót osztott meg a legutóbbi Fülöp szigeteki tájfunnal kapcsolatban, azt állítva, hogy a viharok keletkezése illetve iránya ember által kibocsátott, jól megfigyelhető mikrohullámú impulzusokkal, sugarakkal hozható összefüggésbe.
Az elmúlt években egyre több információ kerül napvilágra az időjárás-módosító technológiákkal kapcsolatban és számos független oknyomozó, illetve tudós vagy ismert kutató elismerte, hogy a módszer igenis létezik.
Egyikük, Dr. Michio Kaku, elméleti fizikus, aki többek között az alábbi videóban is beszél arról, hogy a tudósok több ezermilliárd wattos lézersugarakat küldenek fel a légkörbe, hogy ezáltal esőfelhőket hozzanak létre és villámlást generáljanak. A módszer véleménye szerint megváltoztathatja a világ erőviszonyait.

Controlling The Weather, Is It Possible




Bár Dr. Kaku szerint a lézeres technológia még kísérleti stádiumban van, laboratóriumi körülmények között sikeresen alkalmazzák. Ugyanakkor arról is beszél, hogy az Egyesült Államok már a Vietnámi háború alatt is használt hasonló módszereket, hogy monszunt idézzen elő a vietkongok ellen és nem ők az egyedüli hatalom, amelyik rendelkezik a technológiával.
A világ számos alkalommal tapasztalt időjárási anomáliákat a közelmúltban. Ilyenek voltak a Katrina és a Sandy hurrikánok is, amelyekről többen is azt állítják, hogy mesterségesen irányított viharok voltak. Az Időjárás Módosítási Társaságsaját weboldalán elismeri, hogy az ilyen módszerek több mint 60 éve léteznek:
A Weather Modification Association (WMA) 1950-ben alakult azzal a céllal, hogy segítsen megérteni az időjárás-módosítási módszereket és azok hatásait valamint a programok szponzorainak, üzemeltetőinek és a tudományos közösségnek az elvárásait, illetve, hogy biztosítsa a hivatás etikusságát és a szabad információcserét.”
A föld különböző pontjain számos állami létesítmény működik, ahol „atmoszferikus melegítési kísérleteket” folytatnak. Ezek között több olyan hadműveleti központot és radarállomást találunk, amelyek a „világ eddigi legnagyobb vihara” a Haiyan tájfun által végigsöpört területen vagy annak közelében vannak.
Dutchsinse olyan adatokat tár fel az alábbi videóban, amelyek szerint a Haiyan tájfun komoly mikrohullámú tevékenységgel hozható összefüggésbe. Szerinte a Zoraida nevű viharrendszer is egy ilyen mikrohullám sugárral irányított jelenség, ami egy nagyon határozott kiindulási és végponttal rendelkezik.
A Dutchsinse által összeállított videó (angol nyelven):






A mexikói katasztrófavédelmi gyakorlatba 


betervezett földrengés bekövetkezett



Forrás: Infowars.com

Bizarr egybeesés: a kormány által szervezett szimulációnak a valóságban is bekövekezett, Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés is része volt.

Sokakban megerősödött a félelem, hogy a kormányok szeizmikus események elindítására alkalmas technológiákkal kísérleteznek, miután kiderült, hogy a keddimexikói földrengésegybeesett a kormány katasztrófavédelmi gyakorlatával, amely során a bekövetkezett földmozgással azonos erősségű földrengést szimuláltak.
Később a geológiai intézetek a rengést 7,9-ről 7,4-es erősségűre módosították. A gyakorlatot a mexikói állami katasztrófavédelmi bizottság felügyelete alatt hajtották végre. „A következő, március 20-ra tervezett, a Richter-skála szerinti 7,9-es földrengés által előidézett helyzet kezelését demonstrálni hivatott mega-szimulációra való felkészülés részeként az állami polgárvédelmi hatóság egy kabinet előtt tesztgyakorlatokat hajtott végre,” írta az El Heraldo mexikói lap március 2-án. A hatóságok egy reklámplakátot is kiadtak az esemény beharangozására, egyértelműen március 20-át jelölve meg a gyakorlat időpontjaként.
Egy másik mexikói lap, a La Voz del Norte március 13-án adott hírt a március 20-án körülbelül déli 12-re tervezett mega-szimulációról, leírva, hogy három kormányhivatal is fontos szerepet játszik a gyakorlatban. A földrengés helyi idő szerint március 20-án délután 12:02-kor, az Oaxaca térségben történt az amerikai geológiai intézet, az USGS adatai szerint. A bizarr egybeesés miatt többen is szeizmikus kísérletre gyanakszanak.
Az, hogy számos kormány rendelkezik szeizmikus események kiváltása alkalmas technológiával már nem összeesküvés elmélet, hanem megalapozott tény. Az időjárás befolyásolás területének szakértője, Ben Livingstone, volt haditengerészeti fizikus, aki a 60-as években, még a vietnámi háború idején Lyndon B. Johnson tanácsadója volt az időjárás befolyásolásának hatékonyságával kapcsolatos kérdésekben, számos dokumentummal alátámasztotta, hogy az Egyesült Államok már az 50-es évek elején több olyan programot is finanszírozott, amelyek célja időjárás befolyásoló fegyverek kifejlesztése volt.
1997-ben William Cohen, akkori amerikai védelmi miniszter a Georgia Egyetemen mondott beszédében egy „ökológiai jellegű terrorveszélyről” beszélt, „aminek lényege, hogy elektromágneses hullámok segítségével meg lehet változtatni az időjárást, illetve földrengéseket vagy vulkánkitöréseket lehet előidézni távirányítással.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok hír, illetve pletyka járta be a világot. „Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak” című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását aljas célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Az is bebizonyosodott már, hogy egyes földrengéseket emberi tevékenység váltott ki. A földalatti nyomásban bekövetkezett változások egy svájci geotermikus erőműnél például3,4-es erősségű földrengést okoztak 2007-ben.
Függetlenül attól, hogy a keddi földrengést egy rosszul elsült szeizmikus kísérlet váltotta-e ki vagy sem, maga a tény, hogy a rengés pontosan a kormány által szervezett katasztrófavédelmi gyakorlattal egy időben és a gyakorlatban meghatározott erősséggel következett be elég bizarr egybeesésnek számít, így sok ember fantáziáját megmozgatta.




Újabb Bill Gates projekt: Az atmoszféra kénkezelése



Forrás: Infowars.com
A Bill Gates finanszírozásával folytatott legújabb geomódosítási kísérlet keretében az atmoszféra Új Mexikó feletti részét több ezer tonna kénrészecskével akarják bepermetezni, annak ellenére, hogy még a legrendíthetetlenebb környezetvédők is arra figyelmeztetnek, hogy az eljárás katasztrofális hatással lehet a föld ökoszisztémájára.
David Keith azzal érvel a módszer mellett, hogy a szolár geomódosítás egy olcsó megoldásnak bizonyulhat a globális felmelegedés lassítására. Más tudósok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a kísérlet hatása megjósolhatatlan, a következmények pedig veszélybe sodorhatják a föld időjárási rendszereit és élelmiszerellátását,” írja a Guardian.
A kísérleteket, az amerikai James Anderson közreműködésével, egy éven belül akarják elkezdeni. A tervek szerint először több ezer kilogramm részecskét engednek ki, hogy felmérjék a módszer hatását az ózonréteg kémiai összetételére és megállapítsák a legideálisabb kénpermet adagokat. Mivel a sztratoszférát, annak rendkívüli összetettsége miatt, nem lehet laboratóriumi körülmények között modellezni, Keith szerint a kísérlet arra is jó lesz, hogy rájöjjenek, miként lehet az ózonréteget megváltoztatni egy hatalmas kénpermet segítségével.
A Harvard Egyetem projektjét Bill Gates finanszírozza, aki az év elején állt ageomódosítás mellé, a föld éghajlatának módosítása érdekében. A részecskéket egy hőlégballon segítségével akarják az atmoszférába juttatni 24 km magasságban, az Új mexikói Fort Sumner felett.
A kísérlettel járó kockázatok olyan komolyak, hogy még a globális felmelegedés mantra legádázabb hívei is ellenzik. Közéjük tartozik például Doug Parr, brit tudós, a Greenpeace egyik vezetője, aki szerint a próbálkozás „bizarr” és „veszélyes”.
Egy ilyen balul elsült kísérlet rendkívül romboló hatást fejthet ki a harmadik világ amúgy is sok nehézséggel küszködő, szegénységben élő népességére. Alan Robock, a Rutgers Egyetem meteorológusa a következőket mondta:
Az általam készített számítógépes szimuláció azt mutatja, hogy a felszín közeli kénes felhők gyengíthetik az Ázsiára és Afrikára jellemző nyári monszunokat, ami az esőzések csökkenéséhez vezetne, így veszélybe sodorná a több milliárd ember számára túlélést jelentő termést, mivel nem tudnák öntözni földjeiket.”
(Időkjelei: Bár mint kiderült, az öntözéses művelés a megszüntetendő eljárások listáján szerepel az ENSZ Agenda 21 programban, így az elit számára ez is pozitívumnak tűnhet.)
Képzeljük el mi történne, ha aszályt és éhínséget idéznénk elő azzal, hogy hűteni próbáljuk a bolygót,” mondta Robock egy geomódosítási konferencián még 2010-ben.
Stephen Schneider, a Stanford Egyetem munkatársa, aki űrhajókat küldene az atmoszféra magasabb régióiba, hogy ezzel leárnyékolják a napot, elismerte, hogy a geomódosítás „nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, ha az egyes országok által elindított geomódosítási projektek rosszul sülnek el.”
Ilyen hatás lehet például az ózonréteg további károsodása, az esőzés megzavarása, különösen a trópusi, szubtrópusi területeken, ami több milliárd ember élelmiszerellátását veszélyeztetné,” nyilatkozta Pat Mooney, a kanadai technológia figyelőszervezet, az ETC Csoport ügyvezető igazgatója. „Egy ilyen lépés semmilyen hatással nem lenne az atmoszférában található üvegházhatású gázok szintjére vagy az óceán elsavasodására. A szoláris geomódosítás inkább az időjárással kapcsolatos nemzetközi feszültségeket erősítené, mivel a felállított modellekből arra lehet következtetni, hogy veszélyes lenne a déli féltekére nézve.”
Az ismeretlen veszélyektől függetlenül is elég információ áll rendelkezésre a környezet kénnel történő szennyezéséről, hiszen ez az elem a savas eső egyik fő összetevője. AzEPA szerint „a tavak és patakok elsavasodását okozza és kárt tesz a magas területeken élő fákban és az érzékenyebb fajta erdei talajokban. A savas eső az építőanyagok és festékek (védett épületek, szobrok, stb.) gyors elöregedéséhez is vezet.”
Az egészségügyi kockázatok önmagukban is elegendőek lennének, hogy megkérdőjelezzék egy ilyen program engedélyezésének indokoltságát.
A kénszennyezés a következő egészségügyi hatásokkal hozható összefüggésbe:
  • Idegrendszeri és viselkedési zavarok
  • Vérkeringési zavarok
  • Szívkárosodás
  • Szem- és látáskárosodás
  • Nemzőképesség csökkenése
  • Immunrendszeri károsodás
  • Gyomor és emésztőszervi problémák
  • Máj és vesekárosodás
  • Halláskárosodás
  • Hormonháztartás megzavarása
  • Bőrproblémák
  • Fuldoklás és tüdőembólia
LennTech weboldal szerint:
Kísérleti állatokon végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a kén súlyosan károsítja az agyi ereket, a szívet és a veséket. A kísérletekből arra is lehet következtetni, hogy a kén bizonyos formái károsítják a magzatot és vele született problémákat okoz. Az anyák az anyatejen keresztül továbbadhatják a kénmérgezést gyereküknek. A kén emellett károsítja az állatok belső enzimrendszerét.”
Még Mark Watson, a geomódosítást támogató tudós is elismeri, hogy az atmoszféra kénezése „savas esőt, ózonkárosodást és időjárási problémákat okozhat.”
Tudva, hogy Bill Gates a népességcsökkentésre specializálódott titkos elit klub tagja, nehéz lenne véletlen egybeesésre gyanakodni, amikor pont egy olyan programot támogat, ami a föld szegények lakta területeinek népességcsökkenéséhez vezethet, a legkiszolgáltatottabbak kiéheztetésén keresztül.




A forrásstratéga új orosz veszélyre figyelmeztet: „Ez lenne az amerikai történelem legnagyobb áramszünete”



Nuclear-Power-Industry-Radiation-Protection-StandardsForrás: shftplan.com
Az Egyesült Államok és Oroszország között az elmúlt hónapokban kibontakozó konfliktusközepette a nemzetközi elemzők számos veszélyre hívták már fel a figyelmet, a termonukleáris detonációtól kezdve, az aszimmetrikus és a pénzvilágot támadó kiberháborún át a közművek lekapcsolásáig, igen széles a skála.
Az Obama kormány megkezdte az orosz politikusok és üzleti érdekek elleni szankciók bevezetését, bár ezek az ellenmondásos politikai manőverek az ellentétek enyhítése helyett inkább olajat öntöttek a tűzre.
Marin Katusa, a Casey Research vezető forrásstratégája szerint Oroszország kulcsfontosságú forrásai különleges stratégiai helyzetet biztosítanak számára az Egyesült Államokkal szemben, amennyiben úgy döntenek, hogy ők maguk is szankciókat vezetnek be. Az ország bőséges olaj és gázforrásai olyan előnyt jelentenek, amit nem egy alkalommal kihasználtak már a múltban, például európai partnerekkel folytatott tárgyalások során, burkoltan vagy nyíltan azzal fenyegetve, hogy elzárják a csapokat, ha nem teljesítik követeléseiket. Van azonban egy olyan forrás, amiről kevesen tudják, hogy Oroszország birtokolja a dominanciát a világon. Ez pedig az urániumbányászat.
Katusa elmagyarázza, hogy amennyiben Oroszország az uránium kivitel korlátozása mellett döntene, az Egyesült Államok jelenlegi életformája igen gyorsan megváltozna.
Egy ilyen forgatókönyv esetén az Egyesült Államokban kihunynának a fények. Ez lenne az ország történelmének legnagyobb áramszünete.
A helyzet iróniája, hogy míg John Kerry, Barack Obama mellé állva bizonygatja a szankciók által Oroszországra helyezett nyomás hatékonyságát, az oroszok egyetlen mozdulattal kihúzhatnák a szőnyeget az Egyesült Államok lába alól és a háztartások 20 százaléka áram nélkül maradna.
Fontos észben tartani a tényeket… Beszélhetnek a reményeikről és álmaikról amennyit csak akarnak, de tény, hogy az Egyesült Államokban minden ötödik háztartást az oroszok látnak el árammal.
Az alábbi angol nyelvű videóban Marin Katusa elmagyarázza, milyen mértékben függ az Egyesült Államok nemcsak az olajexporttól, de a külföldről behozott urániumtól és egyéb forrásoktól és, hogy milyen következményei lehetnek egy igazi kenyértörésnek a két ország között.
2013 során az Egyesült Államok 20 millió kg urániumot használt el és ebből nem egészen 1,9 millió kilogrammot termeltek ki helyileg. Tehát attól függően, hogy az ember milyen adatokkal számol, a felhasznált urániumnak hozzávetőleg 10 százaléka, de inkább 6-7%-a kerül előállításra az Egyesült Államokban.
World_Uranium_Mining_Production_2012Az USA a fogyasztás 90 százalékát kénytelen importálni és ez egy stratégiai fontosságú kérdés, ha figyelembe vesszük, hogy az alap áramellátás 20 százalékát az atomenergia adja, aminek 90 százaléka importból származik… Ennek pedig a fele a volt Szovjetunió területéről származik. Ezt hívom én szovjet befolyásnak.
Ironikus módon az emberek valahogy elfelejtik, hogy az oroszok több urániumot szolgáltatnak amerikai földön, mint az összes amerikai vállalat együttvéve, és ez aggasztó.
Az Obama kormány és elődei külföldi érdekeknek engedték át az Egyesült Államok energetikai függetlenségét. Bizonyára mindenki tisztában van vele, hogy milyen gazdasági következményei lehetnek egy olajembargónak, mint például, ami az 1973-as válság során megnégyszerezte az olajárakat. A közelmúltban pedig láthattuk, hogy a közel-keleti feszültség erősödésével a gáz ára egyetlen év alatt 40 százalékkal emelkedett.
A hidegháború vége óta az orosz-amerikai kereskedelmi kapcsolatok viszonylagos stabilitást élveztek, egészen az ukrán forradalom kirobbanásáig. Most azonban egy új energiaügyi veszéllyel is számolni kell, ami egyik napról a másikra megbéníthatja az Egyesült Államokat.



Orosz csapatok a Krím-félszigeten



Az elmúlt két napban egyre több hír jelent meg az alternatív médiában arról, hogy Oroszország különleges alakulatokat küldött Ukrajnába. Mára az orosz haditengerészetflot.com oldala is megerősítette, hogy már a hétvégén csapatokat indítottak Szevasztopolba.
Azt is megerősítették, hogy a fekete-tengeri orosz flottához tartozó Nyikolaj Flicsenkov nevű partra szállító dokkhajóval tengerészgyalogosokat küldtek a térségbe az oroszországi Temryukból. A Flicsenkov tíz BTR-80-as páncélozott szállító harci járművet és 200 katonát szállított a haditengerészet weboldala szerint és további négy hajó csatlakozik még hozzájuk a különleges alakulat katonáival a fedélzetén. A 45. ejtőernyős különítmény katonáit pedig a fekete-tengeri Anapába szállították. A német Nemzetközi és Biztonságügyi Intézet információi szerint Szevasztopolban amúgy is 26.000 orosz katona állomásozik.
Az Ukrán Interfax hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a jaltai autópálya szevasztopoli szakaszára tankcsapdákat helyeztek el. Egy helyi újság azzal magyarázza a lépést, hogy a környéken elszaporodott autólopásokat akarják így megakadályozni. [?]
A múlt heti kijevi felfordulás közben Oroszország szép csendben a helyszínre küldte Vlagyiszlav Surkovot, Putyin egyik vezető tanácsadóját, hogy találkozzon Anatolij Mogilev-vel a Krím-félsziget vezetőjével, Vlagyimir Konsztantinov-val és Volodimir Jacuba-val, Szevasztopol polgármesterével (aki azóta lemondott).
Február 20-án egy magát megnevezni nem kívánó orosz kormánytisztviselő azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy Oroszország, ha kell, a háborútól sem riad vissza a Krím-félszigetért. „Ukrajna esetleges széthullása háborút robbanthat ki,” mondta. „Először a Krím-félszigetet fogják elveszíteni, mert mi odamegyünk és megvédjük, ahogy tettük ezt Grúzia esetében is.”


A svájci hadgyakorlatok a gazdasági összeomlást és a menekültáradatok kezelését modellezik



Forrás: shtfplan.com
Svájc nyilvánosságra hozta a hadseregének legutóbbi hadgyakorlata során szimulált forgatókönyvek részleteit. A gyakorlat során egy kiterjedt gazdasági összeomlást, erőszakos és tömeges tüntetéseket és a menekültek tömeges beáramlását modellezték.
Nigel Farage, az Európai parlament képviselője, még az év elején arról beszélt, hogy az európai és tulajdonképpen a globális gazdasági hangulat könnyen kiterjedt, erőszakos forradalomba torkollhat a pénzügyi katasztrófa eredményeként.
Svájc minden bizonnyal odafigyelt szavaira, ahogyan azt a mostani hadgyakorlat forgatókönyve is mutatja, aminek részeként például azt is szimulálták, hogy mi történne, hogy az országot elárasztanák a szomszédos Franciaországból érkező menekültek.
A hadgyakorlathoz használt forgatókönyv igen könnyen valósággá válhat, amennyiben az Európai Unió az összeomlás szélére, Franciaország pedig csődbe jut. A London Telegraph a következőket írta:
Csődbejutott franciák egész hordái szállják meg Svájcot, hogy visszaszerezzék „ellopott” pénzüket. Ilyen és ehhez hasonló képzeletbeli helyzetek megoldását gyakorolta a svájci hadsereg a múlt hétvégén nyilvánosságra hozott hadgyakorlat forgatókönyve szerint.
A Lausanne-i Matin Dimanche napilap cikke szerint az augusztusban lefolytatott gyakorlat során egy olyan helyzetet „játszottak el”, amiben a pénzügyileg megrogyott Franciaország háborúzó régiókra szakadt. Ezek közül az egyik, „Sanonia” fedőnéven futó (a valóságban a Jura régió), támadásra készült Svájc ellen, hogy visszaszerezze a Franciaországtól állítólag ellopott pénzeket.
A „Duplex-Barbara” fedőnevű hadgyakorlatban egy háromfrontos megszállást szimuláltak, Neufchatel, Lausanne és Genf felől, írta a svájci lap.
A svájci hadseregnek muszáj felkészülnie a XXI. század veszélyeire ahhoz, hogy hiteles maradhasson,” nyilatkozta Antoine Vielliard, Hauate-Savoie városi tanácsának tagja a Matin Dimanche lapnak.
Nem ez volt az első ilyen képzeletbeli forgatókönyvön alapuló hadgyakorlat a svájci hadseregben. A tavalyi gyakorlat során az európai fizetőeszköz összeomlását és a kontinensen kialakuló káoszt követő menekültáradat kezelését szimulálták.
Stabilo Due” nevű hadgyakorlathoz egy 2010-ben készült kockázati térképet használtak és különböző egymással háborúzó frakciókat modelleztek, valamint a Görögországból, Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból és Portugáliából várható menekültek kezelését gyakorolták.
Az erőszak Európán belüli terjedésére és erősödésére figyelmeztetve, Ueli Maurer svájci védelmi miniszter akkor azt mondta, hogy „nem zárhatjuk ki, hogy az elkövetkezendő években szükség lehet a hadseregre.”
Svájc, amely 155 ezer sorkatonából álló hadsereggel rendelkezik és állampolgárai katonai besorolású fegyvereket is tarthatnak otthon az ország honvédelmi intézkedéseinek részeként, pontosan tudja, hogy mi történik.
Bár a hadsereg által szimulált helyzetek bekövetkezése jelenleg nem valószínű, még véletlenül sem mondhatók pusztán képzeletbelinek, mint ahogyan azt a Telegraph állítja.
Svájc a világ bankbirodalmának fővárosa és nyilván tisztában van vele, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlan. Az sem kerülhette el a figyelmét, hogy a bankok szerte a világon aktívan készülnek a pénzügyi rendszer összeomlására.
Amikor ez megtörténik, ahogyan arra Nigel Farage és mások figyelmeztettek, Európában erőszakos forradalmak kitörése is elképzelhető, ahogyan az korábbi évszázadokban nemegyszer megtörtént már.
Svájc nem bízza magát a véletlenre és felkészül az ország szó szerinti lezárására, hogy megakadályozzon egy esetleges megszállást egy külföldi hadsereg, lázadó erők vagy a menekültek által, amennyiben valamelyik európai ország tényleg fizetésképtelenné válna.
Az Egyesült Államokban is tartottak hasonló hadgyakorlatokat, amelyek során a pénzügyi összeomlást és a polgári felkelések veszélyét szimulálták.
Az amerikai kormány is tudja, hogy mi közeledik és fokozott ütemben készíti elő a hatalmi hálózatot, hogy képes legyen megbirkózni a következményekkel.
A világ a szakadék szélén táncol, és aki egy kicsit is figyeli az eseményeket, követi ezeknek a kormányoknak a példáját, hogy személyesen is felkészüljön a közeledő viharra.


DHS informátor: „Elkezdődött”



A világkormány felállásának jelei eddig is körülöttünk voltak, de az idő előrehaladtával az események egyre egyértelműbben ebbe az irányba mutatnak. A világot az Antikrisztus megjelenésére készítik elő, aki előáll majd zseniális pénzügyi megoldásával és bevezeti saját gazdasági rendszerét. – Joseph Candel
A ciprusi parlament tegnapi szavazását követően a pénzvilág egy kis időre fellélegezhetett, de sajnos a problémák ezzel nem oldódtak meg. Sokak szerint az elit az elmúlt napok eseményein keresztül tesztelte az emberek reakcióját. Érdemes megfontolni Douglas J. Hagmann, az alábbiakban olvasható, két napja közzétett figyelmeztetését arra vonatkozóan, hogy információi szerint milyen események elé néz az Egyesült Államok és a világ. Nyilván az ilyen jellegű történések bekövetkezését számos tényező befolyásolja, késleltetheti illetve megváltoztathatja, ismerve azonban a globális hatalom végcélját, sajnos tudjuk, hogy a világ pontosan ebbe az irányba halad. Érdemes tehát ezeket figyelembe véve olvasni a cikket.
Forrás: Douglas J. Hagmann, homelandsecurityus.com
Az amerikai dollár és a világgazdaság szisztematikus és irányított elpusztítása elkezdődött. A globális gazdasági hatalomátvétel első lövéseit Ciprus fölött adták le. Senki se gondolja, hogy ez az Egyesült Államokban, vagy Kanadában, vagy bárhol, ahol ezeket a sorokat olvassák, nem történhet meg. Meg fog történni és az erre vonatkozó terv kivitelezése minden jel szerint az előre megírt ütem szerint halad, hogy a következő csapást tavasszal a nyugati országokban is elindíthassák, amit őszre agresszívabb lépések követhetnek, mondja Doug Hagmann informátora.

A Terv

A terv nagyon egyszerű. James Carville, a Clinton-éra politikai stratégájának szavaival élve tömören: „A gazdaság, te hülye!” Az egységes kommunista világgazdaság létrehozására vonatkozó tervről van szó, amiben a ciprusihoz hasonló lépések segítéségével elpusztítják a „középosztályt”.
A maroknyi „királyi elit” által irányított globális banki érdekeltségek támadásának elsődleges célpontja a világvaluták alapjául szolgáló dollár, ami elvileg a nemzeti szuverenitást védené.
A globális valuta és az egységes világgazdasági rendszer felállítására vonatkozó terv a politikai pártok felett álló törekvés. Akik még mindig republikánus-demokrata viszonylatban vitatkoznak, csupán a nép számára nyújtanak szórakoztatást, amivel elvonhatják figyelmüket az igazán fontos kérdésről: az elit és a többi ember közötti harcról. A globális piramisjáték csúcsán mindkét amerikai politikai párt tagjai jelen vannak, akik szisztematikusan rabszolgasorba hajtják az embereket, különböző pénzügyi és egyéb eszközök segítségével. A terv kivitelezésén évszázadok óta dolgoznak, azonban kellő gondot fordítottak arra, hogy az emberek többé ne gondolkozzanak ilyen nagy léptékekben, pedig a hazugság tényleg ilyen nagy.
A jelenlegi pénzügyi helyzetet nem az inkompetencia okozta. Szándékosan történt így. A gépezetet nagyon régen beindították, még a központi bankrendszerrel szembeni ellenállás megindulása előtt. A visszaszámlálás már a Federal Reserve Bank 1913-as megalapításakor elindult és az Egyesült Államok feletti hatalomátvétel, a globális banki és elit érdekek által, lassan befejeződik. A kormányok felett álló titkos társaságok, mint a Külkapcsolatok Tanácsa vagy a Trilaterális Bizottság, lázasan dolgoztak a háttérben a média gondos takarásában, hogy idáig juttassák a világot. Az állandó háborúskodást kihasználva vagy éppen háborúkat kirobbantva mozgatták bábuikat a táblán, míg végül minden szereplő lassan a helyére kerül.
A „Rosebud” fedőnevet használó DHS (Nemzetbiztonsági Minisztériumi) forrásom szerint az előkészületek utolsó fázisa folyik, mielőtt felfegyverzett szövetségi erőket küldenének Amerika utcáira. A különítményeket természetesen a „béke és a rend helyreállítása nevében mozgósítják majd, a gazdasági összeomlás miatt kialakuló káoszt követően.” Sokan egyenesen követelni fogják a fegyveres erők bevetését. „Meg fogják kapni, amit kérnek, és még annál is többet.”
Az amerikai hadsereg, ami a káoszt létrehozó hatalomnak tartozik engedelmességgel, a 2001. szeptember 11-i támadásokat követő biztonsági cirkuszhoz hasonló szigorú intézkedéseket fog bevezetni.
Ezért repked egyre több drón az amerikai városok és földek felett és ezért szigorítják a fegyvertartás szabályait,” mondja a forrás. „A ciprusi eseményeket szemlélve, hogyan gondolhatja bárki is, hogy itt ilyen nem történhet meg?” Meg fog történni és a következmények precedens nélküliek lesznek. Teljes megfigyelés, az emberek lefegyverzése, olyan módon, hogy a többség elhiggye, mindez saját érdekében történik. Ez mindvégig a terv része volt. Folyik a fegyvertartók befeketítése, hogy a probléma okozóiként tüntethessék fel őket.”
Mi történik, amikor a középosztály elveszíti vagyona nagy részét, vagy egy tollvonással elkobozzák javait? Hogyan néznek majd ki a polcok, amikor a felkészületlen emberek, akik elhitték a főáramú média és azt elit szóvivőinek hazugságait, megrohamozzák a boltokat, miközben a világ összeomlik körülöttük?”
Legutóbbi találkozásunkkor a forrásom elmondta, hogy a helyzet kialakulásáért nem a bankokat vagy választott vezetőinket vádolják majd, hanem a „jobboldali, fegyvertartó, konzervatív „milicista” csoportokat, akik tudják, hogy a helyzetet szándékosan alakították így.” Igen. Szándékosan alakították így.
Nincs jelentősége a republikánus-demokrata vitának. Csupán egyetlen célt szolgál: lefoglalni az emberek figyelmét, miközben az igazi ellenség mindkét párt felett átveszi a teljes hatalmat. És egyre nehezebb elhinni, hogy bárki is tudtán kívül legyen részese ennek.”
Amikor a függönyt széthúzzák, és mindenki számára láthatóvá válik az igazi cél, az egységes, digitális világvaluta bevezetése, azokat az embereket veszik majd célba és feketítik be, akik a leghangosabban figyelmeztettek erre az összeesküvésre. Őket vádolják majd a pánik kirobbantásával, a helyzetet pedig a nép által követelt, elfogadott és tolerált hadsereg kezeli majd.”
Aki még mindig azt gondolja, hogy a fenti információ csak „üres végítélet szemét” vagy fantazmagória, nézze meg, mi folyik Cipruson. Ez vár Amerikára is. A folyamat elkezdődött.



Vajon túl késő felkészülni?



Időkjelei: Az elmúlt hónapokban sokszor felmerült a felkészülés kérdése. Az alábbi cikk ennek fizikai aspektusára koncentrál. Ez nem jelenti azt, hogy a lelki felkészülés ne lenne fontos, csupán annyit, hogy ez az írás erre nem tér ki. Amit fontos kihangsúlyozni, hogy a feltételezéssel ellentétben, felkészülni egy esetleges átmeneti nehézségre nem azt jelenti, hogy valaki fél, hanem azt, hogy megteszi azokat a tőle telhető egyszerű lépéseket, amik egy ilyen időszak átvészelését fizikailag megkönnyítik.
Egyre több ember kezd rájönni, hogy az észak-amerikai helyzet pont annyira kilátástalan, mint mondjuk Görögország, Spanyolország és egy sor más európai ország helyzete. Amikor már a fővonalas média is kijózanító figyelmeztetéseket tesz közzé, az írás mindenki számára láthatóvá válik a falon.
Aki számára új a téma és még csak a lábujját merítette be a hidegvízbe, a felkészüléssel vagy túléléssel foglalkozó oldalak cikkeit olvasva arról, hogy miként láthatja el és tudhatja biztonságban a családját, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy neki befellegzett.
Aki átélt már nehéz időket, arra gondolhat, hogy örül, ha tetőt tudhat a feje felett és mivel nincs megtakarított pénz neki befellegzett.
Néhány ítéletnapi próféciát olvasva és a napi híreket látva egyesek feladják még mielőtt hozzáláttak volna, arra gondolva, hogy nekik már befellegzett.
Ami engem illet, én örök optimista vagyok és szerintem soha sem késő. Nem hiszem, hogy bárkinek befellegzett volna, pusztán azért mert még csak most lát hozzá a felkészüléshez. Amíg a boltok nyitva vannak, van idő.
Bár a helyzet szerintem is súlyos és a gazdasági vég egyre közelebb van, ha ezt a cikket olvasod, már megtetted az első lépést a felkészülés felé, a szenvedélybetegség terápiájának 12-lépcsős programjához hasonlóan: elismerted, hogy baj van. Ez már önmagában előnybe helyezett, mert tudod, hogy az élet egy szempillantás alatt megváltozhat.
A felismerés, hogy szükség van a felkészülésre több szempontból is előnyt jelent a többséggel szemben:
  • Azt jelenti, hogy más szemmel fogod nézni a napi híreket,
  • Fenntartással fogadod a médiában tálalt információkat,
  • Komolyan mérlegelni fogod a fiat valuta mellett és ellen szóló érveket,
  • Valamint, hogy a bevásárlások alkalmával nem csupán az jár majd a fejedben, hogy mi lesz az aznapi vacsora.
Már az is előrelépést jelent, ha valahol ott motoszkál a fejedben a gondolat, hogy a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan kellene. Ilyenkor eldöntheted, hogy kilépsz az eddig valóságnak hitt ködből vagy elhessegeted ezt a kellemetlen érzést és minden megy tovább változatlanul, már ami saját szokásaidat vagy életedet illeti.
Amennyiben úgy döntöttél, hogy mégis tovább olvasod ezt az írást, valószínűleg úgy gondolod, hogy csatlakozol a felkészültek/felkészülők táborához.
Igaz, hogy az események igen előrehaladott állapotban vannak, azért még nem tartunk a játék végénél.
Az ébredés sokak számára anyagi terhet jelent. Habár tudjuk, hogy otthoni raktárkészleteink feltöltése ideális lépés, a folyamat pénzbe kerül és ez egyeseknek, különösen, ha szűkös anyagi kerettel rendelkezünk, elkeserítő lehet. Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy évre elegendő tartós élelmiszert vásároljanak, de önmagában az a tény, hogy teszünk valamit, megnyugvást ad.
Az első lépések
Elsőként mérjük fel, hogy mivel rendelkezünk. Sokan meglepődnek, hogy akár egy hétre vagy egy hónapra elegendő étel van eleve a kamrájukban. A helyzetfelméréssel kapcsolatban érdemes elolvasni a „Ha nem tudod mid van, nem tudod mire van szükséged” című írást, amiből részletes segítséget kaphatunk a leltározással kapcsolatban.
Miután megbizonyosodtunk afelől, mivel rendelkezünk, elő kell állnunk a felkészüléshez szükséges pénzzel. Lehet, hogy a családi költségvetés olyan szoros, hogy a villanyszámlára is alig jut, de valamit akkor is tehetünk. Például változtathatunk vásárlási szokásainkon. Hamarosan rájövünk, hogy ugyanabból a pénzből többre is futhatja. Mindenesetre a felkészüléshez valamennyi pénzt muszáj lesz felszabadítani.
Egyesek azt gondolhatják, hogy a karácsonyt követő időszak nem a legideálisabb a kezdéshez, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ha a te háztartásod hasonlít az enyémhez, a hűtőszekrény most a karácsonyról megmaradt ételekkel van tele. Állj ellen a kísértésnek, hogy elindulj a szokásos heti bevásárló körútra és egyétek azt, ami az ünnepekről megmaradt, kiegészítve néhány dologgal a kamrából. Használd a heti vásárlásra szánt pénzt a kezdéshez. Mindegy milyen kevés pénz áll rendelkezésre, bármennyiből elkezdheted. Az alábbi listákat saját helyi kisboltunk árai alapján állítottam össze. A helyi áraktól függően ennél több is beleférhet a keretbe. [Időkjelei: a listákat nem volt módomban „honosítani”. További ötleteket, egyéb információkat a hozzászólásokban.]
20 dolláros (5000 forintos) lista
  • 1 kg rizs
  • 1 kg szárazbab
  • 4 doboz paradicsom vagy spagetti szósz
  • 2 db konzerv barack
  • 1 üveg mogyoróvaj
  • 1 üveg ételecet
  • 2 karton ásványvíz
50 dolláros (12 ezer forintos) lista
Minden a fenti listáról, plusz:
  • 4 csomag nem édes keksz vagy kétszersült
  • 4 üveg alma vagy egyéb befőtt
  • 1 kg cukor
  • 3 kg liszt
  • 1 liter olívaolaj
  • 3 db zöldbabkonzerv
  • 2 doboz/zacskó szódabikarbóna
100 dolláros (25 ezer forintos) lista
Minden az előző két listáról, plusz:
  • Nagy adag dobozos/vákuumcsomagolt parmezán vagy egyéb sajt
  • 1 nagy kiszerelésű sütőpor
  • 5 kg krumpli
  • 2-3 kg hagyma
  • 2-3 kg sárgarépa
  • 1 kg tejpor
  • 3 kg száraztészta
  • 5 csomag fűszer ízlés szerint
  • Néhány nassolni való (csokoládé, cukorka, stb. néhányszáz forint néhány apróságra, ami megédesíti a napot)
Nincs vége – még van idő
Az a bizonyos hang egy fontos dologra figyelmeztet. Azt súgja, hogy valami nincs rendben a világgal. Hívd ösztönnek vagy Isten hangjának, esetleg előérzetnek, a lényeg, hogy hallgass rá. Láss neki a felkészülésnek most. Nem baj, ha csupán kétheti élelemmel és vízzel rendelkezel. Ez azt jelenti, hogy a családod két hétig nem fog éhezni vagy víz nélkül maradni, ha valami baj történik. A Sandy vihar után az emberek már két nap után panaszkodtak, mert nem volt mit enniük.
Egyikünk sem tudhatja meddig tart ki a dollár. Nem az a kérdés, hogy Észak-Amerika mikor jut Görögország sorsára, hanem az, hogy mikor. Természeti katasztrófák pedig bármikor bekövetkezhetnek, fennakadást okozva a kereskedelemben és az áruszállításban. Munkahelyek megszűnnek, egy betegség bármikor beüthet, és soha nem tudhatjuk mikor ér el bennünk egy komoly vihar. Ha most hallgatsz arra a bizonyos hangra, akkor nem kell majd a FEMA táborok előtt sorba állnod, hogy némi élelemhez juss. Használd ki a rendelkezésre álló időt! Ne hallgass azokra, akik szerint nincs idő vagy nincs miért felkészülni. Minden adag félretett étel egy kicsivel nagyobb fizikai biztonságot ad a családodnak.
Arra koncentrálj, amit megtehetsz, és ne figyelj a zajokra, amikből leginkább a „lehetetlen” szó hallatszik ki.



A bennfentesek fedezékbe vonulnak



Időkjelei: Az alábbi cikkben olvasható információk hitelességét, ahogy erre annak szerzője is felhívja a figyelmet, nincs módunkban megerősíteni, de üzenetük mindenképpen hasznosnak tűnik és egybevág eddigi ismereteinkkel. Fontos észben tartani, hogy a közzététel célja nem a félelemkeltés. Egyre több ember látja segítség nélkül is, hogy valami nincs rendben a világban és válaszokat keresnek. Jézus az utolsó időkről szólva ezt mondta: „Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lukács 21:26) Ez azokra vonatkozik, akik nem értik, hogy mi történik körülöttük, hiszen tudjuk, hogy „az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik” és keresztény szemmel az ember másképpen gondolkodik ezekről a viharos időkről, tudva, hogy csupán rövid ideig tartanak és Isten „a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is”.
A cikkek célja tehát segíteni minél több embernek megérteni ezeket a sorsdöntő eseményeket és rajtuk keresztül megtalálni a választ kérdéseikre.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
Forrás: Dave Hodges, Activist Post
Rádiós műsorvezetőként nem ritka, hogy „bizalmas, bennfentes információk” birtokában lévő egyének keresnek meg, hogy megosszák velem a tudomásukra jutott információkat. Ezek az emberek most egytől egyig azt állítják valami nagyon rossz van készülőben. A legmegbízhatóbbnak számító források, szokásuktól eltérően, most teljes anonimitást kérnek. Ennek eredményeként el kellett döntenem, hogy egyáltalán írjak-e az általuk közvetített információkról.
Természetesen az anonim források használata bizonyos kockázatokkal jár, hiszen ezek az információk lehetnek egyszerűen helytelenek, a források dezinformátorok, mások pedig csak figyelemre vágynak. Közzétételükhöz némi bátorságra is szükség van. Ennek fényében szeretném megköszönni Doug Hagmann-nek, hogy megjelentette a nemzetvédelmi minisztériumból származó forrásának komoly figyelmeztetéseit. Ennek is köszönhető, hogy én is a rendelkezésemre jutott információk megosztása mellett döntöttem.
A figyelmeztetések közzététele talán bátorításul szolgálhat másoknak, hogy megosszák a birtokukban lévő információkat és talán idővel olyan sok „bennfentes” áll majd elő, hogy lehetetlenné válik az igazság elfedése azok elől, akik aktívan keresik a válaszokat. A nagynyilvánosság számára sajnos mindegy, mert ők még mindig úgy gondolják, hogy a kormány mindig gondoskodni fog róluk, hogy a fősodrású média az igazságról tudósít és a télapó hozza az ajándékokat. Sajnos ezeknek az embereknek fogalmuk sem lesz arról, hogy mi találta el őket.
Habár a Doug Hagmann által közzétett figyelmeztetés némiképp eltér az általam kapott információktól, sok közös tényező is van bennük. Az egyik téma, amiről Hagmann forrása nem beszélt, hogy számos volt szövetségi tisztségviselő és ismert Wall Street-it személyiség eltűnt a térképről. Az alábbi cikk erre a kérdésre összpontosít.
A Marrs észrevétel
2012. december 9-én, a Common Sense Show-ban, Jim Marrs arról beszélt, hogy körülbelül 4-500 vezető bankár hagyta ott pozícióját és vonult vissza a nyilvánosságtól. Marrs emlékeztette a hallgatókat, hogy az elit magbankokat hozott létre, amikhez kizárólag nekik van hozzáférésük. Arra utalt, hogy rendkívül negatív események várnak a világra és a globalista elit ezekre készül fel. Saját forrásaim szerint ugyanez történik számos szövetségi szervezetben, mégpedig a CIA, a DHS, az NSA és a FEMA mostanában nyugállományba vonult munkatársai körében. Ez a tény önmagában vitathatatlan. Én magam három olyan volt szövetségi tisztségviselőt ismerek személyesen, akik biztonságos, védett helyre költöztek, pedig a lépés kifejezetten bomlasztó hatással volt családi életükre. Egyre inkább úgy tűnik, hogy valamilyen nagy horderejű esemény van készülőben és a bennfentes információval rendelkezők megpróbálnak fedezékbe vonulni.
Tömeges nyugállományba vonulás a szövetségi ügynökségeknél
A tömeges nyugdíjazás nem feltétlenül számít említésre méltó eseménynek a szövetségi ügynökségeknél, azonban, ha a nyugállományba vonulást „túlélő” helyszínekre történő áttelepülés is követi, talán érdemes odafigyelni, különösen, ha ugyanezt látjuk a Wall Street-et otthagyó korábbi vezetők részéről is.
A fenti tények ismeretében érthető, hogy a legutóbbi Hagmann interjú felkeltette az érdeklődésemet. Két saját, szövetségi ügynökségnél dolgozó informátorom is hasonló apokaliptikus eseményekről beszélt. A Hagmann által közölt információk egybevágnak azzal, amit én magam is hallottam, miszerint a volt szövetségi tisztségviselők jelentős része önfenntartó közösségeket hoz létre.
DHS és CIA áttelepülések
A szövetségi ügynökségeknél standard eljárás, hogy volt alkalmazottaikat és családjukat biztonságos helyszínekre költöztetik Colorado államban, zavaros időkben. A jól informáltak számára nem újdonság, hogy a Denveri nemzetközi repülőtér alatt hatalmas földalatti létesítmények helyezkednek el, ahonnan közvetlen földalatti vasúttal lehet eljutni a Cheyenne hegység NORAD/Fort Carson/Peterson légitámaszpont földalatti létesítményeibe. Ezek a létesítmények még a hidegháború elején épültek a „kormány folytonossági program” keretén belül.
Mostanában azonban ezek a létesítmények egyre inkább a globális elit Egyesült Államokban élő tagjainak menedékhelyeként szolgálnak. 2011. szeptemberében a DHS „Hegyi védelem hadművelet” fedőnevű akciója során elpróbálták az elit evakuálását erre a biztonságos helyszínre, amely során a Denveri repülőteret lezárták a lakossági járatok előtt, kivéve néhány konkrét, jelöletlen légi járművet, amelyek részt vettek a megrendezett katasztrófa kezelésének próbáján. Erről az akcióról a fővonalas média is tudósított. Ami miatt mégis említést érdemel, hogy a CIA szintén erre a helyszínre szállítatta legfontosabb adatgyűjtő egységeit.
A Washington DC vonzáskörzetében élők számára az üzenet egyértelmű: az USA fővárosának evakuálása egyre valószínűbb. Én személy szerint biztos elkezdenék új lakóhely után nézni. Ez az információ minden olyan ember számára, aki követi a fontos híreket ismert volt. Ami ezután következik már kevésbé.
Volt CIA és DHS áttelepülési helyszínek
Amellett, hogy Coloradót a jövőbeli főváros helyszíneként készítik fel, érdemes megemlíteni, hogy számos volt DHS és CIA tisztségviselő, akik egyébként nem az elit tagjai, de tisztában vannak a várható eseményekkel, önerőből alakítottak ki maguknak biztonságos menedéket a Sziklás Hegységben, Denver vagy Colorado Springs közelében. Ezek a Denveri repülőtér alatti létesítmények „házilag” elkészített kisméretű utánzatai, a szükséges eszközökkel, mint például saját légszűrő rendszerrel felszerelve. Ezek az információk egy volt DHS munkatárstól származnak.
NSA áttelepülések
Az NSA nemrégiben visszavonult munkatársai az Ozarks hegységben rendelkeznek egy földalatti biztonsági zónával, amelyet mini, önellátó, földalatti falvakká alakítottak/alakítanak. Az ingatlanok családonként átlag 5-10 hektáros nagyságúak, saját vízellátással, a lakosok nyakig felfegyverkezve, alternatív kommunikációs rendszerrel ellátva, ami nem függ az országos hálózattól és persze több évre elég élelmiszerkészlettel. Ez az információ egy olyan forrástól származik, aki két éve ment nyugdíjba az NSA ügynökségtől. Ő Barack Obama újraválasztása miatt döntött az áttelepülés mellett, ami szerinte fel fogja gyorsítani a várt eseményeket, mert a mostani kormány egyetért az Egyesült Államok elpusztításával.
Volt FEMA munkatársak áttelepülése
A FEMA ügynökség nemrég visszavonult munkatársai North Carolina hegyvidéki részeire költöztek, biztonságos, saját levegő, víz és élelmiszerellátással rendelkező telepekre. Itt is rendelkezésre állnak a külvilágtól teljesen elzárható földalatti létesítmények. Ezt az információt két különböző forrás is rendelkezésemre bocsátotta, akik maguk úgy döntöttek, nem vesznek részt az áttelepülési programban.  Az egyik forrás azért döntött úgy, hogy nem vesz részt a programban, mert véleménye szerint ezek a biztonságos helyszínek később célpontokká válhatnak, éppen azért, mert az ott élők túl sokat tudnak.
Összegzésképpen
Nyilván a nevüket elhallgatni kívánó források kevésbé számítanak hihetőnek, mint a dokumentált források, azonban figyelembe kell vennünk, hogy egyre több hasonló beszámoló kerül a nyilvános híradásokba, párbeszédekbe, így talán bölcs dolog, ha odafigyelünk ezekre a hangokra is. Senkitől nem kérem, hogy feltétel nélkül elfogadja az itt olvasottakat. Arra bátorítok mindenkit, hogy tudakozódjon és további megerősítés birtokában tegyen saját belátása szerint.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen események bekövetkezésére számítanak ezek az emberek. A cikk második része ezzel foglalkozik majd.



A belbiztonsági informátor szerint a szabadság végnapjait éljük



Forrás: shtfplan.com
Valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben.
A gazdaság évek óta a szakadék szélén. Hivatalos bejelentés nincs, de minden adat azt mutatja, hogy az USA újabb recesszióba lépett. Az enyhe növekedést mutató hivatalos statisztikákat a Fed intézkedései generálják mesterségesen.
A közel-keleten forr a hangulat. Az oroszokelindították csendes-óceáni flottájukat, az USA pedig csapatok bevetését tervezi Szíriában, akár egy héten belül.
Az Egyesült Államok elnöke, kormánya és beosztottaik belföldi titkosszolgálati szervé alakultak és egyik ügynökséget a másik után érik utol a különböző botrányok. Egyre többen szeretnék tudni, hogy mi is történik a zárt ajtók mögött.
Egyértelmű: valami nincs rendben. Természetesen senki nem mond semmit, legalábbis hivatalos minőségben nem. Nem marad más hátra, mint megpróbálni önállóan összekötni az alternatív médián keresztül rendelkezésre álló pontokat. Arra nyilván nem számíthatunk, hogy a kormány egyszer csak bejelenti, hogy valami nagyon rossz dolog történt vagy van készülőben. Létezik azonban néhány ember a hivatalos intézmények berkein belül, akik életük kockáztatása árán is megpróbálják informálni a nyilvánosságot, hogy mindenki felkészülhessen.
Persze sokan nem veszik komolyan az anonim forrásokat, de amennyiben körbetekintve azt látjuk, hogy az események nagyon is egybevágnak a források által közvetített információkkal, talán érdemes odafigyelni.
Egy DHS (Belbiztonsági Minisztérium) forrás által 2012 decemberében közzétett hír például azt közölte, hogy 2013 tavaszán támadás indul a nemesfémek ellen, ami komoly jelzésként szolgál az események felgyorsulására. Ez az árfolyamesés megtörtént, mégpedig nem is akármilyen mértékben. A nemesfémek árfolyama 25%-ot esett néhány hónap alatt.
Bizonyára mindenki értesült az Obama kormány másik botrányáról, aminek lényege, hogy komoly eszközökkel figyelik az újságírókat és persze az egész lakosságot. Ugyanez a forrás arra figyelmeztet, hogy a kormány komoly erőkkel készül egy igazi globális ítéletnap kezelésére.
Látva a hatalom egyre alantasabb lépéseit, elképzelhető, hogy egy sokkal komolyabb válságra vagy válságokra lesz szükség a figyelemeltereléshez.
Doug Hagman alábbi beszámolójának súlyosságát az adja, hogy rólunk szól. Rólam, rólad és családjainkról.
Valami komoly dologra készülnek. Doug belbiztonsági informátora az alábbiakat közölte:
Aki azt gondolja, hogy az amerikai megfigyelési botrány középpontjában valami külhoni ellenséggel szembeni harc lapul az nem ezen a földön jár. Azt se gondolja senki, hogy a helyzet nem lesz rosszabb. Napról napra romlani fog. Olyan komoly dologról van szó, ami az ország vezetésének és tisztségviselőinek bukását hozhatja, párttagságtól függetlenül. A Nemzetbiztonsági Hivatal és Igazságügyi Minisztérium azon munkatársainak, akik tisztában vannak a helyzettel, kötelessége lenne nyilvánosságra hozni, amit tudnak és harcolni az igazságért, azaz tenni a dolgukat. Ilyet még nem láttam.
A kormány megpróbálja elkapni a kiszivárogtatókat, a média forrásait és bárkit, akit „árulással” vádolhatnak. Ők így hívják: „árulás”. Láttál már ilyen arcátlanságot? A kormány szerint, az, aki elmondja az igazságot Bengáziról, az IRS (amerikai adóhatóság) botrányról, a pokolról, vagy bármiről, az árulást követ el,” mondta forrásom.
De hiszen, ezt már mind tudjuk,” válaszoltam. Úgy nézett rám, mint még soha korábban és erősen mellbebökött. „Nem Jack. Nem tudod,” mondta. „Ez komolyabb, mint képzelnéd, komolyabb, mint bárki képzelné. A kormány gyűjti a források neveit, a kiszivárogtatók és családtagjaik neveit, a média forrásainak neveit és minden olyan ember nevét, akivel beszéltek. A lista hatalmas. Ha nem az MSNBC-nek vagy a CNN-nek dolgozol bizonyára rajta vagy. Ha komoly olvasótáborral rendelkező weboldalad van és konzervatív a beállítottságod, bizonyára rajta vagy. Ez a politikai disszidensek, nem pedig az ellenségek listája,” mondta.
Mit jelent az, ha valaki rajta van a listán?” kérdeztem.
Cenzúrát jelent. Minden olyan forrás cenzúráját, ami megpróbálja leleplezni, hogy mi történik valójában. Azt próbálják megakadályozni, hogy a számukra kompromittáló információk szélesebb körben elterjedhessenek. Próbálják menteni a menthetőt, a legkomolyabb eszközökkel. Az Internet cenzúrájáról van szó a nemzetbiztonság zászlaja alatt. A tervek már elkészültek. A „figyelő szemekről” megjelent legutóbbi híradások igazán veszélyessé tették a kormányt és a hozzá tartozó erőket. Úgy érzik, hogy sarokba szorították őket és veszélyben vannak és én olyan tervekről hallok, hogy le akarják állítani az olyan jellegű információáramlást, ami rossz fényben tünteti fel a kormányt. Rövid az idő.”
Hogyan akarják ezt kivitelezni? Egyáltalán lehetséges?” kérdeztem.
Először az Igazságügyi Minisztérium segítségével akarják elhallgattatni az újságírókat, mint a Rosen Ügyben, de nem fognak itt megállni. Mindenféle nemzetbiztonsági rendelkezést, törvényt, dokumentumot és bármit fel fognak használni, hogy kiiktassák a nagyobb veszélyeket,” mondta forrásom.
A következőkben valamilyen külső veszélyt fognak kihasználni, ami lehet a gazdasági összeomlás vagy egy közel-keleti háború, például Szíriában, vagy mindkettő, hogy korlátozzák az Interneten elérhető információkat. És tudod mit? Az emberek el fogják hinni!”
Aszerint amit láttam, és amit nem lett volna szabad látnom, a Belbiztonsági Minisztérium, más szövetségi ügynökségekkel együttműködve, börtönnel kezdik fenyegetni az amerikaiakat, ha megtagadják az együttműködést. Emlékszel, hogy volt már szó színkódos listákról? Ilyeneket fognak használni. Azok az emberek a célpontok, akik leleplezik a Bengázi eseményeket, akik a dollár haláláról beszélnek vagy megkérdőjelezik Obama státuszát. Öt év alatt jutottak el erre a pontra. Az a rusnya igazság, hogy ezek a szabályozások és törvények nem Obama alatt kezdődtek, hanem sokkal korábban. Az alkotmányos köztársaság elpusztításáról van szó. Amíg egyesek el voltak foglalva bizonyos kérdésekkel nem vették észre, hogy mire is megy ki a játék. Ez a „végjáték”, minden golyó beletalál a lyukba,” mondta.
Több is jön még
Tedd közzé ezt az információt, amíg még lehet,” kérlelt a forrásom. „Mondd el az embereknek, hogy nincs sok időnk. Az Obamát és a kongresszus tagjait leleplező legutóbb kiszivárgott információk eredményeként magasabb fokozatba kapcsolták terveik kivitelezését.
Amerika marxista hatalomátvételéről van szó. Arról van szó, hogy túlél-e az ország még egy július 4-ét. Arról van szó, hogy az eljövendő háború során milliók halnak meg a kormány tervei miatt.”
Ezek veszélyes emberek, akik bármire képesek, hogy megállítsák a számukra negatív információk kiszivárgását, pedig az igazi információknak csupán körülbelül az egynegyedéről szólnak a hírek. A másik háromnegyed mindent megváltoztat. Először azonban tudatni kell az emberekkel, hogy még nincs vége és ezt addig kell megtenni, amíg az Internet még szabad. Ma kell megtenni.”
Forrásom egyebeket is közölt, de kérése szerint a fentieket teszem közzé. Azért írok, hogy minél több ember tudja, veszélyes idők jönnek. Háború és cenzúra a hatalom nevében, a nemzetbiztonság ürügyén. A helyzet kezd eldurvulni. Figyeljünk!
Ezen és sok másik oldalon évek óta figyelmeztetünk a megfigyelt társadalom kialakulására. Mit olvasunk a hírportálok címoldalain? 100%-ban megerősítést nyert mindaz, amit írtunk. Néhány napja még sokan azt gondolták, hogy ilyen nem történhet meg.
Figyelmeztettünk, hogy a kormány a hatalmát nem a külföldi ellenség, hanem saját állampolgárai ellen fordítja. Mára mindenki számára egyértelmű kell legyen, hogy mi vagyunk a célpont.
Arra is figyelmeztettünk, hogy ezek az események egy háborúban végződhetnek, ami egész bolygónkat megváltoztatja. Nem maradt kétely, hogy a bábuk a helyükre kerültek a sakktáblán.
Az események jönnek. Lehet, hogy nem holnap. Lehet, hogy nem a jövő hónapban, de még életünk során szemtanúi leszünk.
Nem ez lesz az első alkalom a történelemben. A kormány által szponzorált gyilkosságok százmilliók életét követelték a múltban. Egyesek szemében ez csupán a cél elérése érdekében bevetett eszköz. Statisztikai adat.
Ma sincs másként.

(Időkjelei) A béke nem a konfliktus hiánya, hanem Isten jelenléte, függetlenül attól, hogy mi folyik körülöttünk.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János evangéliuma 14:27



10 szuperképesség, amit az agyimplantátumok adhatnak az embernek



Egyre több olyan technológiáról hallani, amik azt sejtetik, hogy a Jelenések könyvében említett Fenevad bélyegének két különböző elhelyezése különböző szintű felhasználást, esetleg a rendszer iránti magasabb szintű odaadást, elhivatottságot is jelenthet.
A Jelenések 13:16-18-ban ezt olvashatjuk:
És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.”
A megvalósításhoz szükséges technológiák (bár még mindig nem tudhatjuk, hogy a végső „megoldás” pontosan mi lesz) egymás után jelennek meg és hála a kiterjedt propagandának, valószínűleg elhanyagolható ellenállás mellett fogják tudni bevezetni. Az alábbi cikk rávilágít, hogy milyen szuperképességekkel kecsegtethetik az embereket az ilyen chipek és technológiák elfogadására, amelyek végső célja az emberek feletti teljes hatalom megszerzése. (Joseph Candel)
26537sensory_678x320_front
Az agyba ültetett aprócska chip szuperhatalmat adhat az embernek. Bár elsőre valószínűleg hihetetlennek hangzik, a tudósok már most is alkalmazzák ezeket az eszközöket, hogy helyreállítsák a vakok látását és a süketek hallását.
jövőben ezek az implantátumok, vagy más néven idegprothetikák, ennél sokkal többre lesznek képesek. Már ma is képesek elektromos impulzusok segítségével stimulálni az agy bizonyos részeit, hogy a látással vagy hallással kapcsolatos jeleket juttassanak a megfelelő helyre és helyreállítsák a trauma következtében megszakadt idegkapcsolatokat. A kutatók szerint, ahogy képesek lesznek egyre jobban megérteni az agy működését, sokkal több adatot is beküldhetnek majd.
Jelenleg még túl kockázatos megfúrni az agyat az ilyen elektronikus eszközök elhelyezésére, a technológia azonban szédítő ütemben fejlődik. Hamarosan az általunk szuperhősökhöz illő képességek bárki számára rendelkezésre állnak majd, aki képes megfizetni.
Íme, néhány példa, hogy mit tesznek majd lehetővé az implantátumok:
1. A szoba másik felében vagy egy zsúfolt szórakozóhelyen is meghallhatunk egy párbeszédet.
A cochleáris implantátumok segítségével az orvosok már most is képesek helyreállítani egyes emberek hallását, akár lehetővé tenni, hogy valaki életében először halljon. Különleges hardver eszközökkel képesek elérni, hogy csak azt halljuk, amit szeretnénk, vagy rendkívül érzékeny eszközökkel rá tudnak hangolódni távoli hanghullámokra.
2. Sötétben látás
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) által már engedélyezett retinaimplantátumok képesek helyreállítani a genetikai problémák miatt megvakult emberek mozgás és alaklátó képességét. A látóideg működésének alaposabb megismerésével az ilyen implantátumok olyan verziói is elkészülnek majd, amik egy macska látóképességével ruházhatják fel az embert.
3. Messzebb lévő dolgokra való ráközelítés.
A kutatók már kifejlesztették a ráközelítésre, nagyításra képes kontaktlencséket, azonban a retinaimplantátumokkal rendelkezők ezt állandóan megtehetik majd.
4. Matematikai és navigációs képességek erősítése.
Laboratóriumi körülmények között a kutatók már ma is képesek az agy közvetlen stimulálásával javítani egy ember matematikai és navigációs képességeit.
5. Képességek letöltése, a Mátrix című filmben látottakhoz hasonlóan.
A kutatók azt állítják, hogy amint megértik, miként változtatja meg az agyat egy képesség gyakorlása, implantátumok segítségével előidézhetik ezeket a változásokat, ami cserébe biztosítja a kívánt tudást, legyen az a kungfu, vagy bármi egyéb.
6. A sérült emlékek helyreállítása.
Az amerikai Védelmi Minisztérium kutatásokért felelős hivatala, a DARPA már most is folytat kísérleteket olyan implantátumokkal, amik segítenek a traumát eredményező agysérülést szenvedett katonák rehabilitációjában.
7. A depresszió és az érzelemingadozások kezelése.
A DARPA olyan idegprothetikákkal is kísérletezik, amik képesek gyógyítani a depressziót és a poszttraumatikus stressz szindrómát.
8. Összpontosítási képesség és energia növelése. Stimulánsok gyógyszerek nélkül.
Az Adderallhoz és Ritalinhoz hasonló gyógyszerek leginkább az éberséget növelő hatásukról ismertek, ugyanakkor komoly mellékhatásokkal járnak. Az agystimuláló implantátumok ezen hatások nélkül lesznek képesek növelni a használók összpontosítási képességét és éberségét.
9. Gépek gondolattal történő irányítása.
A kutatók már megalkották azt az idegprothetikus szenzort, amivel egy ember képes egy robotkart irányítani. A technológia fejlődésével lehetséges lesz a robotok, számítógépek és egyéb eszközök gondolattal történő távirányítása.
10. Keresés a világhálón és fordítás.
Amint az implantátumok képesek lesznek az adatok zökkenőmentes sugározására és vevésére, bizonyára lehetséges lesz egy adott témára gondolva elindítani egy webes keresést, majd az eredményeket egyenesen az agyban fogadni. Ennek a technológiának a megvalósítása még messze van. Biológiailag biztonságosabb chipek és az agy jobb megértése szükséges hozzá.
Időkjelei: Vajon hány embernek szolgáltatnak majd ezek az „előnyök” elegendő indokot ahhoz, hogy „imádják a fenevadat és felvegyék a bélyegét a homlokukra”? (Jelenések 14:9-10)



10 módszer az online szabadság korlátozására – Útban a globális Internet jogosítvány felé






"Jó napod van?"

Jó napod van?”
Forrás: Infowars.com 
Az elmúlt évek során egyértelművé vált, hogy az Internet a szabadságért folytatott harc egyik legfontosabb eszközévé vált, lehetővé téve az azonnali kommunikációt, a fontos információk többségi konszenzustól független megosztását, és a lehetőséget, hogy bárki létrehozhasson saját platformot.
Ezek a viszonyok egyre komolyabb kockázatnak számítanak a hatalmi elit számára, így komoly erőkkel küzdenek a jelenleg még létező szabadságok és lehetőségek korlátozásáért vagy megszüntetéséért.
Nézzük meg, mik a főbb támadási pontok:

1. Az online semlegesség vége

Az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) elfogadta azt a tervezetet, ami véget vethet az Internet semlegességének, mivel a szolgáltatók külön felárat kérhetnek az adatok gyorsabb továbbításáért, ami egyenes utat jelent a több osztályos világháló kiépülése felé és drasztikus változásokat hozhat.
A tervezet elfogadása azt eredményezheti, hogy az Internet is a televíziós kommunikáció sorsára juthat, ahol a nagy társaságok monopóliumot élveznek az információ felett és ezzel korlátozzák a fogyasztók választási lehetőségeit.
A kisebb cégek, amelyek nem engedhetik meg maguknak a gyorsabb továbbítás költségeit, még nehezebb helyzetbe kerülnének a nagy riválisokkal szemben. Valószínűleg a fogyasztók is megéreznék ennek hatását, mert bizonyára sok cég rájuk hárítaná a megnövekedett költségeket,” írja a Washington Post.
Az elmúlt évek során többször írtunk az Internet v.2 bevezetésére irányuló tervekről, amelyeknek szintén az információ korlátozása a legfőbb célja.

2. A titkosszolgálatok tudatosan manipulálják az Internetet és dezinformációt terjesztenek

Az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok megerősítették, hogy a nyugati titkosszolgálatok szándékosan dezinformációval árasztják el az Internetet, hogy tönkretegyék bizonyos célpontok szavahihetőségét.
Glenn Greenwald szerint ezzel a taktikával „irányítani, manipulálni és megrontani akarják a netes párbeszédeket, és természetesen beszivárogni ezekbe. Az eredmény az Internet integritásának aláásása”.

3. Az állam bértrollokat alkalmaz a közvélemény manipulálására

A kanadai CTV 2010-ben arról számolt be, hogy a kanadai kormány fizetett bizonyos cégeknek, hogy a webes fórumokon „korrigálják a téves információkat”.
Többek között a török, izraeli és kínai kormányok is hasonló programokat vezettek be, míg az amerikai légierő a HBGary biztonságtechnikai céget bízta meg, hogy nagymennyiségű hamis fiókot hozzon létre a közösségi oldalakon, saját propagandájuk terjesztésére és az Amerika ellenes retorika semlegesítésére.
Raw Story arról írt, hogy a program célja „egyértelműen a közvélemény manipulálása volt a legfontosabb kérdésekben, mint például a hírek esetében,” hogy ezzel a „konszenzus látszatát keltsék”.

4. A főáramú oldalak sorra szüntetik meg a hozzászólás lehetőségét.

Bár egyelőre még viszonylag ritka a jelenség, egyre több főáramú oldal kapcsolja ki vagy korlátozza jelentősen a hozzászólás funkciót a cikkek alatt.
Több tanulmány is állítja, hogy a hozzászólások jelentős mértékben képesek befolyásolni a közvéleményt. A Popular Science például nemrég bejelentette, hogy megszünteti a hozzászólás lehetőségét az oldalán, hogy ezzel elhallgattassa a klímaszkeptikusokat. A BoingBoing.net hasonló utat követ. A New York Times is jelezte, hogy visszavesz a hozzászólási lehetőségekből, bizonyos cikkek alatt pedig kikapcsolja a funkciót.
A hozzászólások lekapcsolása egyértelműen része a hatalom tulajdonában lévő média törekvésének, hogy az emberek által elfogadott valóságot alakítani tudja és ezáltal mesterséges konszenzust hozzon létre az egyre erősödő és a szólás szabadságának legfőbb eszközeinek számító független média és az Internet jelentette erővel szemben.

5. „Kognitív beszivárgás”

2010-ben napvilágra került az a Fehérház által kezdeményezett program, aminek célja az összeesküvésekre specializálódott csoportokba való beszivárgás volt, hogy az ott közzétett félrevezető hozzászólásokkal aláássák ezeket. Cass Sunstein, az Obama kormány Információs és Szabályozási hivatalának vezetője állt a kezdeményezés élén, aki azóta is rendszeresen a program sikereiről számol be.
Sunstein rámutatott, hogy a kormány megbízottjai saját nevükben nem lennének képesek cáfolni az összeesküvés elméleteket, mert az emberek alapvetően nem bíznak bennük. Ehelyett inkább az államtól „független személyeket bíznak meg ezzel a feladattal”.
Sunstein azt javasolta, hogy „a kormány ügynökei (és szövetségesei, megbízottai) lépjenek be online chat szobákba, közösségi oldalakra, sőt a fizikai világban működő csoportokba is, és próbálják aláásni az éppen keringő összeesküvés elméletek hitelességét mindenféle kételyek elhintésével, ok-okozati érvekkel és politikai ellenlépések kockázatára vonatkozó célzásokkal.”

6. Megrendezett kibertámadások a világháló szigorúbb ellenőrzésének indoklásaként

Miközben az Internet védelmének ürügyén az Egyesült Államok folyamatosan hangoztatja a sok területet korlátozó kiberbiztonsági intézkedések szükségességét, ő maga állt a legtöbb eddigi nagy kibertámadás mögött.
Alex Jones és az alternatív média már 2010 szeptemberében Washingtonra és Tel-Avivra mutogatott a Stuxnet vírus kapcsán, miközben a CNN, az Economist és hasonló médiumok kigúnyolták a feltevést, alaptalan összeesküvésnek nevezve. Hónapokkal később azonban már a New York Times is arról írt, hogy „amerikai és izraeli titkosszolgálatok közösen fejlesztették ki a destruktív számítógép féregvírust, hogy ezzel szabotálják Irán atombomba építési erőfeszítéseit,” ezzel tulajdonképpen elismerve, hogy az „összeesküvés elmélet” igaz volt.
Washington Post pedig arról számolt be, hogy az Egyesült Államok és Izrael volt felelős a Flame vírus kifejlesztéséért is.
A Stuxnet felbukkanását agresszív médiakampány kísérte, amelyben számos politikus követelte, hogy a kormány, Kína példájára, felhatalmazást kapjon „az Internet bizonyos részeinek háborús körülmények közötti lekapcsolására.”
Arról kevesebb szó esett, hogy Kína esetében az intézkedések az eltérő vélemények elfojtását célozzák és semmi közük a kiberbiztonsághoz.

7. A korrektség elve az Interneten

Az Internet semlegessége ellen folytatott harc közben a Szövetségi Kommunikációs Bizottság egy amolyan „korrektség elv” bevezetésén is dolgozik.
Tim Cavanaugh szerint a „Kritikus Információs Igények Több Piacos Felmérése” nevű kezdeményezés keretében a „médiahatóságok komoly és tolakodó vizsgálatnak vetnék alá a tartalomszolgáltatókat a munkájukkal és tartalmaikkal kapcsolatban,” ami az Interneten található politikainak minősített tartalmak felülről történő irányításához vezetne.
Bár a tanulmányt heves kritika fogadta és egyelőre úgy tűnik, az abban foglalt javaslat nem kerül bevezetésre, maga a tény, hogy a hatóságok ilyen programok bevetését szeretnék, mutatja, hogy a szólás szabadságát inkább csak megtűrik, mint elfogadják.

8. Az amerikai nemzetbiztonság Internet „kikapcsoló gombja”

Internet KillswitchAz elmúlt években többször felvetődött a kérdés, hogy az állam rendelkezik-e az Internet teljes vagy részleges lekapcsolását szolgáló eszközökkel és/vagy felhatalmazással. A Standard Operating Procedure 303 (SOP 303, magyarul Szabvány Működési Eljárás 303) felhatalmazza az amerikai Nemzetbiztonsági Minisztériumot (DHS), hogy vészhelyzet kihirdetése esetén felügyelje „a privát vezetéknélküli hálózatok lekapcsolását, helyi szinten, például egy adott alagút vagy híd területén, vagy az egész fővárosban.”
Amikor az Elektronikus Adatvédelmi Információs Központ további adatokat akart megtudni erről, a DHS azt állította, hogy nem talált egyéb részletet a programmal kapcsolatban.
A Fehérház pedig at FCC-t megalapító 1934-es törvényre hivatkozva azt állítja, hogy rendelkezik az Internet lekapcsolására feljogosító hatalommal. A törvényben az áll, hogy „szükséghelyzetben vagy katasztrófa illetve országos vészhelyzet esetén” az elnöknek „joga van bármilyen állomást vagy eszközt használni illetve irányítása alá vonni.”

9. Az új adók visszafogják a webes kommunikációt és értékesítéseket

A Wall Street Journal egyik cikke szerint új adók egész áradata veszélyezteti az Internetszabadságot és rámutat, hogy a törvényhozók intézkedései a webes adószabadság felszámolását célozzák.
A hatalmas kereskedelmi láncok lobbistái nyomást gyakorolnak a kongresszusra, hogy nagyobb hatalmat szerezzenek a hozzávetőleg 9600 helyi önkormányzatra az e-kereskedelem felett. Tervük része egy email adó is, ami komoly visszatartó erő lenne az online kommunikációval szemben.

10. SOPA, CISPA és az FBI webes hátsó ajtaja

A SOPA, CISPA és ACTA törvényjavaslatok a szerzői jogok védelmével próbálják igazolni az online szabadság elleni támadásokat.
Ezek mellett az FBI, egy 1994-es törvényt kihasználva próbál legális hátsó kapukat építeni valamennyi Internet és email szolgáltató és közösségi oldal rendszerébe, miközben megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy az online tevékenységek folyamatos megfigyelése és rögzítése teljesen normális eljárás, elérve, hogy egyre kevesebben emelik fel hangjukat az ilyen szabadságcsorbító törekvésekkel szemben.

Észtországban már digitális azonosítóval lehet szavazni.
Észtországban már digitális azonosítóval lehet szavazni az Interneten.










A cél

A felsorolt törekvések célja egyértelműen egyglobális Internetazonosító-rendszer bevezetése, hogy a világhálót csak az állam által kibocsátott jogosítvánnyal lehessen igény bevenni. Egy ilyen rendszerrel az állam rendkívül egyszerűen megvonhatja a hozzáférést a „rosszalkodó” felhasználóktól, más szóval állami jóváhagyáshoz kötné az Internet használatát.
Időkjelei: A Bibliából tudjuk, hogy „az egész föld csodálni fogja a fenevadat [és] megadatik neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett” (Jelenések 13:3, 7), ehhez pedig szükséges, hogy minden kommunikációt irányítani tudjanak, hiszen Sátán is tisztában van a szavak és az Ige erejével.


Miért „vallásosak” a magukat nem vallásosnak jelölő emberek?






„Eladó” – „Kiadó”

Eladó” – „Kiadó”
Forrás:news.nationalpost.com 
Több mint 8000 akadémikus gyűlt össze a kanadai St. Catharinesben az idei Humán és Társadalomtudományi kongresszuson, hogy megvitassák hogyan élünk, szeretünk, tanulunk és vitatkozunk. Az egyik fontos téma, hogy miként keresi a mai ember az egyéniséghez vezető utat.
A FotoliaResearch kutatása szerint a vallásokkal semmilyen formális kapcsolatban nem lévők gyakran igenis vallásos emberek.
A szociológusok ezt a kategóriát „egyik sem”-nek nevezik, ami azt jelenti, hogy hivatalosan se nem katolikusok, se nem szikhek, nem buddhisták, vagy zsidó vallásúak és nem is anglikánok. Amikor a vallásukról kérdezik, az „egyik sem” négyzetet ikszelik be.
Ez azonban nem fedi a valóságot. A kongresszuson prezentált új kutatás szerint az „egyik sem” inkább „valamit” jelent és a kategóriába tartozók komoly százaléka inkább mondható „lelki keresőnek”.
Az egyénileg kialakított hitvilágok és személyes lelki gyakorlatok korában,” az „egyik sem”-ek számának növekedése, nem feltétlenül jelenti az egyébfajta vallásosság teljes hanyatlását,” állítja Sarah Wilkins-Laflamme, az Oxford egyetem diákja.
Tulajdonképpen a vallás svédasztalos nézőpontjával van dolgunk és kutatásai szerint a kanadaiak még mindig éhesek erre, akkor is, ha tagadják.
Az adatok szerint az „egyik-sem”-ek, akiknek száma 1985 óta 10-ről 25 százalékra növekedett, igen változatos csoport, akik között militáns ateisták, szabadúszó spiritualisták, alkalmi katolikusok, nem vallásos zsidók vagy világi muszlimok egyaránt megtalálhatók.
A kutatás szerint egyötödük évente egy alkalommal ellátogat valamilyen vallásos szertartásra, ami alatt nem esküvőt vagy temetést kell érteni. Több mint hétből egy személy valamilyenfajta „személyes vallásosságot” gyakorol legalább hetente egy alkalommal és egyharmaduk életvitelük szempontjából meghatározó fontosságúnak tartja vallásos vagy lelki hitét. Ötből ketten hisznek Istenben, ötből egy pedig személyesen is megtapasztalta Isten jelenlétét. Több mint egyharmaduk hisz a halál utáni életben és több mint tízből egy heti rendszerességgel imádkozik.
Az összképet nézve a vallás ettől függetlenül hanyatlik. Kanadában és nyugaton az 1970 óta végbemenő vallásos hanyatlás drámai mértékben megváltoztatta a társadalom szociológiai összképét.
Kanadán kívül egyre több bizonyíték mutatja, hogy a valláshoz nem tartozók egyáltalán nem olyan vallástalanok, mint ahogy azt sokan képzelik,” írja Sarah Wilkins-Laflamme. „Ez nemcsak a valláskutatás szempontjából fontos fejlemény, hanem azon társadalmi jelenségek szempontjából is, amiket a vallás köztudottan befolyásol, mint például a testi és mentális egészség, a tanulmányok megválasztása, önkéntes munka, a családszerkezet és a választások alkalmával hozott döntések szempontjából.”
Úgy tűnik, hogy csupán a szervezeti jelzők csökkennek. Az emberek még mindig „vallásosak”, de ezt személyes módon teszik.
Az egyén által felépített hitrendszerek korába léptünk.”
Ebben a modern korban az emberek egyre inkább eltávolodnak az egyházaktól és vallási csoportoktól. Ennek különböző okai vannak. Például nem tetszik nekik, hogy a szervezet politizál vagy a sok egyházban megtalálható tekintélyelvűség. Tehát eszerint, az egyetlen szervezethez vagy gyülekezethez sem tartozó egyének továbbra is hívők a maguk személyes módján.”





Putyin szerint Amerika elfordult a keresztény értékektől és egy istentelen nemzetté vált



A hidegháború csúcsán az amerikai konzervatívok gyakran nevezték az egykori Szovjetuniót „istentelen nemzetnek”.
Több mint két évtizeddel később a történelem egy szakasza lezárult és ma a Kreml, valamint az orosz ortodox egyházban lévő szövetségeseik vágják ezeket a vádakat a nyugat fejéhez.
Számos euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől,” mondta Putyin a Kremlben mondott beszédében. „Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz.”
A nemzethez intézett decemberi beszédében Putyin kihangsúlyozta, hogy Oroszország a „hagyományos értékek” védelmezője marad az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök kitart álláspontja mellett, hogy a társadalmi és vallásos konzervativizmus az egyetlen módja annak, hogy a világot megmentsék a „kaotikus sötétségtől”.
A „keresztény értékek” védelmében hozott intézkedések részeként Oroszország olyan törvényeket hozott, amik tiltják a „homoszexuális propaganda” terjesztését valamint büntethetővé teszik mások vallásos érzékenységének „megsértését”.
A vallásos érzékenység megsértését büntető törvény a hírhedt punk együttes körüli botrány kapcsán született, akik az ellen tüntettek, hogy az ortodox egyház Putyint támogatja. Az állami tévé híradása szerint a csoport „démoni” tiltakozását „bizonyos amerikaiak” finanszírozták.
Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje azzal vádolta a nyugati országokat, hogy saját népük „lelki lefegyverzését” tűzték célul. Több európai országot is említett, ahol az új törvények megtiltják vallásos szimbólumok, mint például a kereszt megjelenítését a munkahelyeken.
A [nyugati politikai] elit általános politikai irányvonala kétséget kizáróan keresztény és vallás ellenes,” mondta a pátriárka.
Mi az ateizmus egy egész korszakát tudhatjuk magunk mögött, így jól tudjuk milyen Isten nélkül élni,” mondta Kirill. „Szét akarjuk kürtölni a világnak, hogy „Álljanak meg!””
Vszevolod Chaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezetője pedig azt mondta, hogy a modern nyugat semmivel sem jobb, mint az egykori Szovjetunió. Egy 1995-ben az elnök megbízásából készült bizottsági jelentés szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok körülbelül 200.000 hívőt és papot végeztek ki, több ezer templomot romboltak le, a megmaradtakat pedig raktárakká, parkolókká vagy az ateizmust éltető múzeumokká alakították.
Ez a folyamat most csak a nyugatra jellemző és mind politikailag mind pedig erkölcsileg el fogja pusztítani.”



A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat





Forrás: breibart.com

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”
A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.
Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány vezetője, azt vallja, hogy a JézusKrisztus evangéliumát a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények, beleértve a káplánokat is, a „hazaárulás” bűntettét követik el, ami szerinte egyenlő a „lelki erőszaktétellel” és a „szexuális bűncselekményekkel” egy kategóriába sorolandó. Azt is kijelentette, hogy a hitüket a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények „az alkotmány ellenségei”.
A hadbíróság által egy katona ellen hozott ítélet azt jelenti, hogy az illető a szövetségi katonai törvények által meghatározott bűntettet követett el. A hadbíróság ítéletei a börtönbüntetéstől a dicstelen menesztésig terjedhetnek.
Tehát a Barack Obama által a Pentagon vezetésére kinevezett civil tisztviselők megerősítették, hogy mostantól az egyenruhát viselők számára büntetendő cselekménynek számít hitük másokkal történő megosztása. Ebbe beletartoznak a káplánok is (többnyire keresztény lelkipásztorok, papok vagy zsidó rabbik), akiknek az amerikai katonaság George Washington általi megalapítása óta az a feladata, hogy saját hitükre tanítsák a katonákat és kielégítsék a csapatok lelki szükségleteit, akik tanácsért, útmutatásért és vigaszért fordulnak hozzájuk.
Az új szabályozás rendkívüli mértékben korlátozná a hit szinte bármilyen kifejezését a katonaságban, még négyszemközt vagy barátok között is. Egyúttal tulajdonképpen megszüntetné a kápláni hivatalt a hadseregben, mivel a káplánok számára sem lenne megengedett, hogy olyasmit mondjanak hitükről másoknak, ami arra ösztönözné őket, hogy a hitet életük részévé tegyék. Nehéz elképzelni, hogyan adhat egy pásztor úgy lelki tanácsot valakinek, hogy azt ne így fogják fel.
A Pentagon terveire válaszul Jerry Boykin nyugállományban lévő altábornagy, a Family Research Council (Család Kutatótanács vagy FRC) ügyvezető elnöke, a Fox és Barátainak nyilatkozva a következőket mondta:
Attól függ, hogy mit tekintenek „hittérítésnek”… azt hiszem, hogy kicsit összekeverték a definíciókat. Ha kényszerről beszélünk az egészen más dolog, de ha a hit szabad gyakorlásáról van szó az egyes katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok és különösen a káplánok által, azt hiszem a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha megakadályozzuk, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket.”
Az FRC szervezet petíciót indított, felszólítva Chuck Hagel védelmi minisztert, hogy függessze fel az együttműködést Weinstein-nal és keresztényellenes szervezetével a hadsereg vallásgyakorlásra vonatkozó irányelveinek kidolgozására. A petíciót a fenti cikk megjelenéséig 94 ezren írták alá.




A nagy biotechnológiai cégek hamarosan akár az EU döntéseket is felülírhatják



gm_maize_ep
Forrás: Activist Post
Franciaország éppen hogy csak betiltotta a GMO kukorica termesztését, de a nagy biotechnológiai vállalatok, mint a Monsanto és a Syngenta, máris ellentámadásba lendültek. Legújabb próbálkozásukkal az uniós törvényalkotók döntéseit is felülírni képes jogokat akarnak szerezni.
A DuPont és a Dow Chemical pedig az általuk közösen kifejlesztett 1507 Pioneer fantázianévre hallgató GMO kukoricával akarnak betörni az Unióba.
A korporatizmus diktatúrája nem hirtelen termett elő a semmiből. A hatalom megszerzése fokozatosan zajlik, most éppen az európai környezetvédelmi miniszterek közreműködésével, akik egy új törvény bevezetésével, ami látszólag országos tilalmat tesz lehetővé a GM növényekkel szemben, de a valóságban ennek talán pont az ellenkezőjét teszi, erősítik a multik hatalmát.
Stop the Crop szerint az új „javaslat felhatalmazza a biotechnológiai cégeket, hogy eldöntsék, megengedik-e a tilalmat vagy sem.” De nehéz megjósolni vajon hogyan döntenének!
Amennyiben egy biotechnológiai cég nem hagyja jóvá a döntést, az EU tagállamoknak hivatalos indoklást kell benyújtani a Monsantohoz vagy Sygentahoz hasonló cégekhez, hogy miért akarják az adott terményt betiltani. Kérdéses, hogy ezek az indoklások megállnák-e helyüket a bíróságon.
A javaslat lényegében komoly jogi beleszólást biztosít a biotechnológiai óriásoknak a nemzetek GMO-kkal kapcsolatos jövőbeli döntéseibe, és mint ilyen, úgy tűnik, az európai döntéshozók fölé helyezi őket, nem beszélve a nemzeti kormányokról és a lakosságról.
A javaslattal kapcsolatos megbeszélés éppen ma, május 28-án lesz. További információ a Föld Barátai dokumentumában: A mérgezett kehely.
Sustainable Pulse így ír erről:
Az új törvényt úgy próbálják népszerűsíteni, hogy az nagyobb szuverenitást biztosíthat a kormányoknak a GM termények betiltásával kapcsolatos döntéseknél. Ugyanakkor a törvényjavaslat törvényes jogot ad a biotechnológiai cégeknek, hogy eldöntsék, megengedik-e a tiltást vagy sem. Amennyiben a cég visszautasítja a tiltást, a kormány kénytelen homályos és tudománymentes jogi alapokra helyezni álláspontját a GM terményeket illetően, szélesre tárva a kaput a jogviták előtt.
Adrian Bebb, a Föld Barátai európai ágának munkatársa pedig a következőket mondta:
A demokrácia megsértése, hogy a Monsantohoz hasonló vállalatok bármilyen jogalapot kapjanak a termékeik betiltásával kapcsolatos döntések befolyásolására. Biztosítani kell a kormányoknak a hatalmat, hogy a szóban forgó termékekből profitáló cégek engedélye és bármiféle magyarázkodás nélkül betilthassák az általuk kifogásolt termékeket.
A nemzeti kormányok több mint 15 éve harcolnak a GM termények ellen és keményen felléptek jogaik védelmében. A törvényjavaslat egy olyan mérgezett kehely, ami megszüntetné a szilárd jogi alapokat a génmódosított terményekkel szembeni küzdelemben.
Fontos felhívni a lakosság figyelmét az új tervezetre, hiszen inkább a létező törvényes védelem megerősítésére, nem pedig a tagállamok hatalmának további megnyirbálására lenne szükség.
Az Egyesült Államokban hasonló események történnek. Nem sokkal azután, hogy Vermont állam bevezette az első törvényt, ami kötelezővé teszi a GMO összetevők feltüntetését a termékeken, a 2014. évi Biztonságos és Pontos Élelmiszer Feliratozási Törvény azzal a veszéllyel fenyeget, hogy minden múlt és jövőbeli helyi törvényt semmissé tesz a GMO összetevők feltüntetésével és a GMO termékek tiltásával kapcsolatban.



Már a zarándokoktól is ujjlenyomatot vesznek



FACE
Forrás: emirates247.com
2014. május 26-tól minden vízumkérelem esetében kötelező a biometrikus adatok rögzítése Szaúdi-Arábiában.
Az Egyesült Arab Emirátusok lakói, akár mekkai zarándoklatra, akár üzleti útra készülnek Szaúdi-Arábiába, kénytelenek felkeresni a folyamattal megbízott VFS Tasheel cég valamelyik központját, hogy ujjlenyomataikat és fényképüket rögzítsék az adatbázisban.
A szaúdi hatóságok az utazási folyamat felgyorsításával indokolták az új előírást, ami minden 12 és 70 év közötti személy számára kötelező.
A VFS Tasheel 33 országban kezdi meg az adatok felvételét a biometrikus adatbázisba, amelyek közül Bahreinben, Japánban, Dél-Koreában, Hollandiában és Svájcban már elindult a folyamat.
tas_0526A biometrikus eljárás minden esetben, akkor is, ha valaki Haddzs (zarándoklat) vízumot kér, 17 dirham.
Az Emirátusokban 3800 kérelem feldolgozására is felkészültünk, ami elég a zarándoklat idejére jellemző megnövekedett forgalomban is,” mondja Kannaiyan Shankear, a VFS Tasheel közel-keleti igazgatója.
A Haddzs és az Umra zarándoklatok idején a központ 55.000 kérelmet dolgoz fel havonta az Emirátusokban, napi szinten pedig 1000 vízumkérelem az átlag.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése