2017. augusztus 19., szombat

Hírháló cikkeiből VI.






Hírháló cikkeiből VI.

Lettország a "gyenge láncszem"?

2014/05/21 ITAR-Tassz - Bal-Rad
A tegnap még a Majdant istenitő, és a kijevi puccsistákat dicsőitő és Oroszországra tüzet okádó Lettországban váratlan dolog történt.
Tatjana Zsdanok lett europarlamenti képviselőnő ugyanis ma vizsgálatot kért az odesszai mészárlás ügyében. Miszerint Odesszában vegyi fegyvert alkalmaztak oroszajkú ukrán állampolgárok legyilkolására.
A lett képviselőnő szerint ráadásul ezt a vegyitámadást a "Jobb Szektor" nevű fasiszta horda hajtotta végre.
De még ennél is tovább merészkedett: "Esetleg helyi ukrán tisztviselők és az odesszai rendőrség teremtette meg a feltételeket és a körülményeket a fegyvertelen civilek tömeges legyilkolásához"-hangoztatta ma Rigában Lettország Európa Parlamenti képviselője.
De itt még nincs vége a képviselőnő merészségének. Kijelentette ugyanis, hogy "mindent megtesz annak érdekében, hogy a "Jobb Szektor" fölkerüljön az Európai Unió terrorista szervezeteket felsoroló listájára"! Továbbá inditványozza egy "nemzetközi vizsgálat meginditását a vegyifegyverek alkalmazásának kideritésére, amikoris tömegesen öltek meg Odesszában ezek alkalmazásával fegyvertelen civileket, valamint hogy itéljék el a bűncselekmény szervezőit."
A politikusasszony emlékeztetett, hogy az ENSZ 193 tagországa közül 190 - többek között Ukrajna is-aláirta és ratifikálta a vegyi fegyverek tilalmáról, gyártásáról, kifejlesztéséről, és felhalmozásáról szóló egyezményt.
Arra pedig mi emlékeztetünk, hogy a kijevi tömeges orgyilkosságok után a lett hadügyminiszter hivta fel a rókalelkű Cathrine Ashtont, hogy bizonyithatóan NEM Janukovics és kormánya lövetett a tüntetők és a rendőrök közé. (Akkor a gyilkosságoknak-bevallottan-102 halálos áldozata volt.)
Cathrine Ashton csak hülledezett-és nem tett semmit. Mint az EU fő külügyére!
Bal-Rad komm: Az eset még akkor is dicséretes, ha jól tudjuk-KAMPÁNY VAN! Mert vasárnap uniós választások lesznek, és hát a lett képviselőasszony valószinűleg szeretne jó pontokat szerezni magának a lettországi oroszajkú lakosok körében. Akik bizony nem kevesen vannak. Akár be is juttathatják ismét Tatjána Zsdanokot.
Az persze más kérdés, hogy Zsdanok asszony megválasztása-pláne nem megválasztása-után mi fog történni az inditványával, az Európai Parlamentben?


Na erről is elfelejtett a magyar sajtó írni...

Német külügyminiszter a közönsége előtt valóságos háborús uszító beszédet tartott Oroszország ellen nem sok sikerrel. A minisztert a németek kifütyülték és azt kiabálták neki: "Elég a nácikból Ukrajnában, le az EU és a NATO-val. Videóval.
http://rt.com/news/160428-steinmeier-loses-temper-video/
Milan Mitrovic

****************************************************************

Megkezdődtek az államosítások a leszakadt területeken


2014.05.21 08:56 Hídfő.net
Dél-Kelet-Ukrajna leszakadt területein - nem hivatalos nevén Novorosszia - megkezdődtek az államosítások - jelentette ki az újonnan megalakult Donyecki Népi Köztársaság megbízott vezetője, Denis Pushilin. Azokat a gyárakat, melyek eddig különböző oligarchák kezére kerültek, a köztársaság államosítja, és részvénytársaságként működteti tovább, olyan módon, hogy abban a népi köztársaság többségi tulajdonos lesz, de a gyár dolgozói is kapnak részvényeket. Így minden dolgozó a "saját" gyárában fog dolgozni, és érdekeltté válik a termelésben, valamint a gyár megóvásában.
Elsőként Donyeckben jelentették be a Rinat Akhmetov milliárdos tulajdonában lévő gyárak államosítását. Megfelelő válasz ez arra, hogy kormányzónak (szintén galíciai) milliárdos oligarchákat nevezett ki a kijevi junta ezekre az orosz többségű területekre.

Az egyik kinevezett kormányzó, Igor Kolomojszkij.
Ilyenekért harcolnak a Jobb Szektor hasznos-idiótái.
****************************************************************

Tájékoztatás Kovács Béla ügyében

Megj.: a Nemzeti Hírháló nem Jobbik szimpatizáns! Sőt egyetlen "demokratikusan" élesztett pártnak sem szimpatizánsa, főleg nem szócsöve! Független magyar nemzeti online sajtó. A kezdetektől, 2013 december 13 óta az igazság terjesztésért dolgozik.
Gyanús időzítés: A polgári titkosszolgálatok állítólag már 2009 óta figyelik Kovács Bélát, de milyen furcsa, hogy az egész kém-ügy akkor kerül elő, amikor belépünk az uniós választási kampány hajrájába, ráadásul azon napon, amikor az összes közvélemény-kutató kimutatta, hogy a Jobbik lett a második erő.
Orbán-Biden paktum: Május 8-án megjelent a sajtóban egy hír, miszerint a magát cionistának valló Joe Biden amerikai alelnök azért hívta fel Orbán Viktort, hogy számolja fel az ukrán konfliktusban az orosz felet támogató és egyre erősödő Jobbikot. Biden fia egyébként nemrég egy ukrán gázcég vezetőségi tagja lett, így az ügy különösen pikáns. A hír után egy héttel, május 15-én kipattan az úgynevezett kémügy.
A választások valódi tétje: A Kovács Béla és a Jobbik elleni rágalomhadjárat megmutatta a május 25-i választások valódi tétjét. Itt már nem csupán arról van szó, hogy kik fogják képviselni Brüsszelben Magyarországot, hanem arról, hogy amerikai parancsra a magyar miniszterelnök egy koholt vád alapján fel tudja-e számolni a teljesen törvényesen működő és egymillió ember támogatását élvező Jobbikot.
A Fidesz amerikai kapcsolatai: Köztudomású, hogy a Fidesz vezetői még 2010 előtt az USA-ba mentek továbbképzésre, mint ahogy az is, hogy Orbán Viktor és az összes pártelnök - a Jobbik kivételével - rendszeresen beszámolót tartott az amerikai nagyköveteknek. A Fidesz még a választások előtt azt ígérte, hogy felállítja a vizsgálóbizottságot az amerikai megfigyelési botrány ügyében, amelyet végül csak a Jobbik sokadszori kérése után tett meg. A bizottság csupán két ülést tartott, és a kijelölt határidő leteltére nem készítette el a jelentését, vagyis érdemi munkát nem végzett. Ugyan miért?
A Fidesz érdeke: A sajtó szintén sokat foglalkozott azzal is, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon elért jobbikos áttörés a Fidesz számára is komoly fejtörést okoz. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint a Jobbik lehet a kormánypárt kihívója a jövőben. A korábbi hiteltelen lejárató akciók mind leperegtek a pártról, ezért valami nagy ügyet kellett kreálni.
Az igazság későn derül ki: Teljesen mindegy, hogy a Fidesz képtelen lesz bizonyítani a vádjait, és az illetékes hatóságok majd igazat adnak Kovács Bélának, hogy nem kém, addigra már véget ér a választás. Emlékezzünk az óbudai bankrabló esetére 2010-ből. Azt mondták akkor, a Jobbiknak rabolt pénzt. Nyilvánvaló hazugság volt, de akkor roncsolt a párton. Most ki emlékszik már erre az ügyre?
Melyik párt szolgál ki külföldi érdekeket?: A Fidesz úgy van vele, hogy hazudni csak nagyot érdemes. Tényleg elhiszi valaki, hogy éppen a Jobbik az, amelyik elárulja a nemzeti érdekeket? És most olyan pártok törnek felette pálcát egy nevetséges rágalomhadjárat kapcsán, akik az elmúlt 24 évben közösen privatizálták a nemzeti vagyont, akik asszisztáltak a magyar gyárak és üzemek felvásárlásához, majd bezárásához, akik letárgyalták azokat a csatlakozási feltételeket Brüsszellel, melyeknek köszönhetően tönkrement a magyar gazdaság és nincs értéke az emberek fizetésének, akik folyamatosan koptatták az amerikai nagykövetség szőnyegét, akik egész Európában példátlanul olvasatlanul írták alá a lisszaboni szerződést, akik mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy van-e kettős állampolgárságuk.
Vona Gábor belekeverése: Azzal, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője és Németh Szilárd, a Fidesz képviselője Vona Gábort is belekeverte az ügybe, hogy már nem is Kovács Bélát akarják meghallgatni, hanem a párt elnökét, teljes mértékben és ostoba módon leleplezték a valódi szándékukat. Nem az ügyet akarják tisztázni, hanem a Jobbikot támadni.
A Fidesz ostobasága: Amennyiben Kovács Béla valóban ügynök lenne, akkor arról Vona Gábor sem tudhatna, hiszen az oroszok minden bizonnyal egy ilyen titkos műveletet nem kötötték volna a pártelnök orrára. A Fidesz azzal, hogy a Jobbik elnökét akarja meghallgatni, leleplezte magát, hiszen ha valóban lenne kém-ügy, akkor arról a párt elnökét nem mint érintetett kellene meghallgatni, hanem mint "károsultat" már korábban tájékoztatni kellett volna az állítólagos beépülésről. Mindez azt bizonyítja, a Fidesz rágalmainak nincs semmi valóságalapja, az csupán a Jobbik elleni blöff.
Vona Gábor és Kovács Béla meghívása a nemzetbiztonsági ülésre: Bár a meghívást ócska politikai heccnek tartjuk, mivel a Jobbiknak semmi titkolni valója nincs, ezért Vona Gábor és Kovács Béla is elment az ülésre. Mindketten azt javasolták, hogy a meghallgatásuk legyen nyilvános, amit az MSZP és az LMP is támogatott, de a Fidesz képviselői leszavazták. Az tehát, hogy jelenleg semmit nem tud senki biztosan, az a Fidesz képviselőinek köszönhető, ők szavazták meg, hogy titkos legyen az ülés.
A titkosszolgálatokat használja fel a Fidesz pártpolitikai célokra: Az egész kém-ügy számtalan sebből vérzik szakmai alapon is. Ha egy kémet a titkosszolgálatok le akarnak leplezni, akkor azt tetten érik, nem pedig feljelentik. Az is nagyon furcsa, hogy egy ilyen eset éppen egy kormányközeli napilapban jelenik meg, mert ha valóban ügynökről lenne szó, akkor ezzel lehetőséget teremtenének arra, hogy az elmeneküljön. Végül az is furcsa, hogy ha az Unióról kémkedik valaki Oroszországnak, akkor miért a magyar titkosszolgálat tesz feljelentést, miért nem a belga? Olyan szakértők, mint Gálszécsy András vagy Tarjányi Péter is kifejezték döbbenetüket a példátlan eset miatt.
Vona Gábort is külföldről irányítják: Ez csupán egy a pártból morális okokból elzavart, sértődött és a parlamentből kihullott ember véleménye minden bizonyíték nélkül. Bármelyik kocsmában született mondatból lehetne ez alapján sajtóhírt gyártani. Vona Gábor nem azért törekszik jó kapcsolatokra Oroszországgal, Törökországgal, az arab világgal, Palesztinával, Iránnal, Kazahsztánnal, Azerbajdzsánnal és más keleti országokkal, mert onnan pénzt kap, vagy onnan irányítják, hanem azért, mert szerinte ez Magyarország érdeke. Akik megvádolják, biztos magukból indulnak ki, mert őket külföldről pénzelik és irányítják.
Kovács Béla végzettsége: Kovács Béla sohasem tagadta, hogy az IMO-n végzett Moszkvában, ahogy egyébként még nagyon sokan a közéletben, a diplomáciában. Ezzel az erővel mindenki kém, aki külföldön tanult? Azok a Fidesz vezetők is, akik 2010 előtt az USA-ba mentek továbbképzésre, vagy a Soros-alapítvány pénzén tanult Orbán Viktor is?
Kovács Béla oroszbarát tevékenysége: Minden pártban vannak olyan politikusok, akik azon munkálkodnak, hogy egy számukra fontos ország és a saját hazájuk kapcsolatát erősebbé, jobbá tegyék. Ilyen például Újhelyi István az MSZP-ben, aki Kínával, vagy Varga Mihály a Fideszben, aki Kazahsztánnal igyekszik erősíteni a magyar kapcsolatokat. Ez nem kémkedés, pláne nem hazaárulás, éppen ellenkezőleg, a haza szolgálata. Sokkal veszélyesebb, hogy a kormányban és az országgyűlésben még most is vannak kettős állampolgárok, de mivel az nem nyilvános adat, így nem lehet tudni róla semmit. A Jobbik ezirányú tisztázó javaslatát a többi párt rendre lesöpörte.
Kovács Béla orosz kapcsolatai: Kovács Béla, mint a Jobbik EP-képviselője hozta létre az EU és Oroszország közötti energetikai munkacsoportot, amely nem az Unió ellen, hanem éppen ellenkezőleg, Brüsszel és Moszkva közeledésének érdekében született, ami egyébként magyar érdek is. Kovács Béla ezen tevékenysége során nem kezel minősített adatokat, vagyis az egész vád már itt megdől. Kovács Bélának ezért a lépéséért Oroszország nagyon hálás, vezető politikusokkal tárgyal folyamatosan, ami egyébként már önmagában cáfolja az ügynökvádat. Orosz politikai vezetők nem kompromittálnák magukat a saját országuk ügynökével.
Kovács Béla hitelessége: Ha Kovács Béla ügynök lenne, akkor már minden bizonnyal elmenekült volna az országból a súlyos büntetés elől, ami rá várhat. Ezzel ellentétben Kovács Béla nem menekült el, áll elébe a vizsgálatoknak, elmegy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, amelyen nyílt ülést követel, és lemond a mentelmi jogáról. Egy lebukott ügynök nem így szokott viselkedni.
Kovács Béla támogatja a Jobbikot: Kovács Béla mint magánszemély és mint tag támogatja a Jobbikot, de ez egyáltalán nem egyedülálló dolog. A Jobbik minden országgyűlési képviselője vagy választott politikusa hozzájárul a párt költségvetéséhez. Ezek a támogatások teljesen nyilvánosak. Ráadásul Kovács Béla támogatása egyáltalán nem olyan összegű, ami bármiféle sötét gondolatra okot adhatna.
A Jobbik oroszbarátsága: A Jobbik szerint a lehető legjobb politikai és gazdasági kapcsolatokra kell törekedni Oroszországgal, mert egyrészt a hozzánk legközelebb lévő nagyhatalom, másrészt óriási piaca lehet a majdan talpra álló magyar feldolgozóipar számára. Ezt szinte megalakulásunktól kezdve képviseljük, sohasem titkoltuk. Kovács Béla oroszbarátsága és a párt külpolitikai vonala így teljes mértékben összeegyeztethetőek voltak. Egyébként a Jobbik szerint Magyarországnak három fő nagyhatalmi partnerrel kell a lehető legjobb kapcsolatra törekednie, Németországgal, Oroszországgal és Törökországgal. Ez egyben a Jobbik külpolitikai stratégiája is, amiről szintén számtalanszor beszéltünk már, tehát abban semmi újdonság nincs.
A Jobbik külföldi pénzei: A Jobbik soha semmilyen külföldi pénzt vagy utasítást nem kapott, és ilyet nem is fogadna el. A jelenlegi parlamenti pártok közül ebből a szempontból is egyedülállóak vagyunk. A párt anyagi helyzetét és bevételeit a jobbikos elfogultsággal egyáltalán nem vádolható Állami Számvevőszék vizsgálta és abban nem talált semmi törvénytelent.
Pál Béla
Budakalász
Kapcsolódó:
   
Törvénymódosítással ágyazott meg a kormány a kémügynek
   
A magánélet államosítása - avagy a KGB és az AVH is büszke lehetne a Fidesz módszereire
   
Választási csalást szervez a Fidesz egy pincében?
   
Tényleg törvényes volt a választási csalás
   
Szigetvári: a hirdetéseivel választási csalást követ el a Fidesz
   
A Fidesz az évszázad választási csalására készül
   
Kamu a Fidesz aktivisták nagy része
   
A Nagy Rezsicsökkentési trükk!
   
Dr.Tóth Zoltán József: "A szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig"
   
A "tiszta választásért" forgatja fel a fél várost a Birkamenet
   Szokásos hazugságkampány: 
Magyarország regionális sereghajtóból a régió éllovasává vált
   
Orbán Viktor Hazaárulása
   
Pap Gábor - A Jobbik valódi arca (a legsötétebb ideológia képviselője)
   
Kossuth-kutyák, akiket jogosan végeztetett ki a hős Haynau - szélsőjobboldaliak a szabadságharcról és az aradi vértanúkról

****************************************************************

A Fidesz-szavazók is felfigyelhetnének végre a szívatásra!



2014. május 22. F.I.
2000-ben az uniós előcsatlakozási szerződések egyike arról szólt, hogy a magyar termőföld szabad árú lesz. Az előszerződést Martonyi János, az első Orbán-kormány külügyminisztere írta alá.
2000-ben leadta az első Orbán-kormány a pénzkibocsátási jogunkat. A Rotschild bankház alapítója azt mondta egykor, hogy nem érdekel, ki van hatalmon, kik hozzák a törvényeiket, ha az ország pénzkibocsátási joga a kezembe van. 2001-ben született kormányrendelet tette lehetővé a devizahitelezést...
A 2010-es kampányban megígérte Orbán a termőföld védelmét, az elszámoltatást és a felelősségre vonást. Nem egyikből se semmi. Az alaptörvényből kihagyták a magyar társadalom számára legfontosabb négy alaptételt: a termőföld (azé az ország, akié a földje), a vízbázis (víz nélkül nincs élet), a társadalombiztosítás (az egészségünk... nincs már társadalombiztosítás!! Adóként szedik be a járulékot, amit arra költenek, amire akarnak! Ha akarják (és általában akarják!), akkor el is lophatják. És bizony nincs alkotmányos védelem alatt a nyugdíj, vagyis az idős korunk.
Mindettől függetlenül Orbán kiáll az országban a mostani uniós választási kampányban elég sok főtérre, és elmondja, hogy ne szavazzon senki másra a magyar, csak a Fideszre. Bizony vastag bőr van az arcon. Eltűnt négy év alatt a 3000 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári pénz, úgy, hogy még egy értékszámlát, vagy igazolást sem kaptak róla a meglopottak, és odalett a sok megszorításból és különadóból befolyt 4000 milliárd forint is. A hatalom és a pórnép jövedelme között nem árok van már, hanem szakadék! Vasárnap pedig tessék menni leszavazni a Fidesz jelöltjeire. Április 6-án 600 ezerrel kevesebben szavaztak a Fideszre, mégis meglett a kétharmad! A világ csodája, vagy az ország szégyene ami itt folyik?
Az Európai Unióból VISSZAÉRKEZŐ pénzünk nagy részét a multik és a milliárdosaink kapják. Ami marad, abból telenyomták szökőkutakkal a belvárosokat... Lehet lubickolni a boldogságban. Nálunk Csabán ráadásul nem épült nyilvános WC. Szép volt fiúk! Megyek szavazni, de nem rátok!



Az akác elleni hadakozást Kövér László kezdte, majd 2012-ben a Fidesz kormányrendeletet alkotott ellene. Aztán ráfogták a csúnya unióra. Az uniós választási kampány idején pedig levédték, mint hungarikumot. Mert észrevették, hogy a társadalom számára fontos az akác. Jó reggelt búbánat! F.I.

Virágzik az akác!

****************************************************************

Háttérhatalmi rettegés: a hanyatló, dekadens, kettős mércés Európa bajban van


Kostás Roland 2014. május 22. 10:08 Hunhír.info
Európa bajban van. A tagországok gazdaságai a legtöbb ember számára nem képesek jó életszínvonalat biztosítani. A szélsőségesek erősödnek és még Putyin is megjelent - így foglalható össze a brit The Guardian elemzése a közelgő uniós választásokkal kapcsolatban. A háttérhatalmi rettegés jogos: ébredeznek a rab népek, és sutba hajítják a hanyatló Európa elavult, kirekesztőm gyűlölködő nézeteit, az álhumánumot, áltoleranciát, és a kettős mércés emberi jogokat.
Paradox módon, az uniós választásokon nagy valószínűséggel a demagóg nézeteket valló - jelenleg ellenzékben lévő - szélső jobb- és baloldali formációk érnek el komolyabb, habár csak viszonylagos sikereket - írja a brit The Guardian az Eurobarometer friss felmérésre hivatkozva. Ahogy a hagyományos értékeket képviselő jobb- és balközép pártok támogatottsága csökken, és az emberek egyre jobban veszítik el a bizalmukat az unióban, a szélsőségesek úgy erősödnek.
A brit The Guardian elemzése kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa Európa valós viszonyait. Elég, ha csak a megfogalmazásokra, az európai fősodor hozzáállására gondolunk, a minősítéseikre és kinyilatkoztatásaikra. A Guardian tehát vindikálja magának a jogot és minden valószínűséggel az uralkodó a jelenlegi európai trendet követi, hogy prófétai hangvétellel ellentmondást nem tűrő hangon határozhassa meg, hogy mi a demagógia, mi a szélsőség, mik a hagyományos értékek.
Tehát egy olyan egyoldalú megközelítés, amely egy bizonyos csoport nézeteit képviseli és azon erőlködik minden lehetséges kommunikációs trükkjével, politikai, ideológiai médiaagymosásával, hogy mindenki ezeket a nézeteket tartsa magára nézve kötelezőnek és elfogadhatónak. Egy olyan kibékíthetetlen ellentét és betemethetetlen árok alakult ki ezen a térfélen, hogy itt már csak az Európát alkotó nemzetek lakóinak erőből való megnyilvánulásai oldhatják meg a helyzetet. Hiszen a nemzetek Európája koncepciót képviselők számára a Guardianban leírtak pont az ellenkezőjét jelentik. Szerintük pont a liberálisok a szélsőségesek, és az általuk hangoztatott demokratikus értékek az eldobandó dekadens kacatok, amelyeket ki kell söpörni az öreg kontinensről.
A háború tehát itt is elkezdődött, és nem lehet nagyon árnyalgatni a kérdéseket. Igen, így nekünk ez ez Európa nem jó, ez a kapcsolatrendszer nem jó, és nem a gyarmatosító világhatalom felé kacsintgatunk, hanem a lassan a nemzeti gondolatot képviselő világhatalom, Oroszország irányába. No, nem azért természetesen, mert annak múlt századi történelmét és hatalmi berendezkedését elfogadnánk, hanem azért, mert a jelenlegi alternatívák közül egyedül a putyini Oroszország jelenthet kapaszkodót azoknak az államoknak, amelyek sem háttérhatalmi gyarmat, sem agytalan, mobilizálható robotok laza, egymással kapcsolatban is alig lévő halmaza kívánnak lenni.
Nem a dekadens ideológiák, a genderfilozófia, a sokszínűségnek nevezett ország- és nemzetfellazítás a szerintünk elfogadható módszer, hanem pont az adott nemzetek belső megerősítése, a hasonlóképpen gondolkodók szövetsége, amely háborúban áll a háttérhatalommal, annak minden próbálkozásával, hamis értékrendjével és kötelezően erőszakolt kultuszaival.
Ha leegyszerűsítjük, maga az ember, a személy háborúja is zajlik napjainkban, gondolkodni tudó, véleményét kimondani képes és szabad ember harca azzal a modellel, ahol az ember csupán egy kívülről vezérelt gépezet, önálló gondolatok, a múltból táplálkozó hagyományok és a múltból táplálkozó szellemi erő nélkül. A liberálisoknak nevezett háttérhatalmi csoportosulások szerint mi vagyunk a szélsőségesek és értékrombolók, szerintünk pedig ők.
A nemzetek Európája koncepció tudná csökkenteni csupán ezt a szembenállást, mert az európai parlamenti választások tétje valójában pontosan ez csak. Robotvilág szellemben és testben, gondolkodó és szabadon választó emberek közössége a másik oldalon.

****************************************************************

Az RFID chip isteni áldás, állítja a jezsuita


Egyre valószínűbb, hogy a 10 éve még összeesküvés elméletnek bélyegzett RFID chipből szépen lassan "gyakorlat" lesz. Obama elnök már korábban kijelentette, hogy 2017-re minden amerikai állampolgár kapni fog ilyen beültetést. Múlt havi cikkében az NBC csupán megerősítette ezt. Az írás szerint az RFID chip, akárcsak a Google szemüveg közelebb hozzák egymáshoz az emberiséget, és ezen eszközök hatalmas és nélkülözhetetlen lépést jelentenek a boldog, utópisztikus jövő felé. Az eszköz segítheti a bűnüldözést, a gyógyászatot és kereskedelmet, szólnak chip melletti érvek.
Viszont, ahogy közeledik ez az időpont, egyre hangosabbak hallatják hangjukat a technológiát ellenző csoportok is. Ők a totális kontroll, az "új világrend", a transzhumanizmus egy újabb eszközét, illetve a luciferánus háttérhatalom XXI. századi rabláncát látják az RFID chip mögött. Aggályaik csak tovább erősíti a Jelenések Könyve 13. fejezetének 16. és 17 sora.
16. Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
A helyzetet súlyosságát mutatja, hogy maga Ferenc pápa is beszállt RFID chip kampányába. Legutóbbi kijelentéseivel egyértelműen a technológia mellett foglalt állást.
"Megvizsgáltuk a Szentírást, és meggyőződéssel kijelenthetem, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy az RFID chipben bármi sátáni lenne! Ha valami, akkor ez az eszköz igazi áldás, egyenesen magától Istentől, aki így segíti az emberiséget, hogy az a világ számos betegségét megoldja."

Sőt, a pápa előre vetíti, hogy a jövőben a Vatikán minden alkalmazottja, illetve lakója számára kötelezően alkalmazandó lesz ez az implantációs eljárás.
Mondja mind ezt annak ellenére a jezsuita, hogy a múlt évben, a Wyoming állambeli Hanna város lakói tesztelték a chip egy béta változatát. A chip pedig pont oda került beültetésre, ahova azt Jelenések Könyve is leírja, azaz a jobb kezükbe, a hüvelykujj és a mutatóujj közé. Sőt, a tesztelők kizárólag a chip segítségével tudtak maguknak élelmiszert és egyéb javakat vásárolni. Ami ugyancsak kísértetiesen hasonlít a próféciára.
Ismerve a jezsuita rend történetet és motivációját valóban inkább aggasztó, mintsem megnyugtató, hogy a pápa "Isten" ajándékénak minősítette a technológiát, de persze annak megítélése mindenkinek szíve joga! Egy biztos, többé már ez sem összeesküvés elmélet! Rohamtempóban közeleg a szép új világ.
Továbbá felmerül a kérdés, vajon ki pápa "istene"?
Viszont az internet szinte bármit elbír, tehát a szkeptikus gondolkodás mindig szükséges! Vajon tényleg mondott ilyet a pápa? Igen? Nem? Változtat valamin a lényeget tekintve? Cui bono?
****************************************************************

Kína: megköttetett a 400 milliárdos gázüzlet


2014.05.21 15:32 Hídfő.net
Vlagyimir Putyin orosz elnök Kínában tett látogatása alatt az orosz Gazprom és a kínai CNPC megkötötték a történelmi gázüzletet, ami 30 évre előre köt le jelentős orosz gázmennyiséget. A szerződés átszámolva 400 milliárd dollárról szól, szakértők szerint ez egy 350 dolláros árat jelent 1000 köbméterenként. A Gazprom 38 milliárd köbméter gáz szállítására tett ígéretet per év, 30 éven keresztül. Ez a kínai fél kérésére fokozatosan 60 milliárd köbméterre növelhető évente.

Vlagyimir Putyin és Xi Jinping koccintanak az üzletre

Az infrastrukturális befektetések mindkét fél számára jelentősek lesznek, orosz oldalról várhatóan 55 milliárd dolláros befektetést fog igényelni, amivel jelenleg ez a világ legnagyobb építési és fejlesztési programja.

A már létező és a tervezett vezetékek Oroszország és Kína között

Putyin a sátánfattyakról
a mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát
Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma
- az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra),
- Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására)
- és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -,
olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd
megsemmisítik.



Így taroltak Mészárosék a földpályázaton


2014-05-24 Blikk - SVPSZ
Budapest - "Tökéletes gazdasági tervekkel" vitték el az állami földeket a bennfentesek Fejér megyében a többi pályázó elől.

Nyerésben Mészáros Lőrinc cégeinek kedvezett a bizottság értékelése

Például Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége, a Búzakalász Kft. valamennyi pályázatán a lehető legtöbb pontot adták az értékelők a szubjektív elemekre, míg a vetélytársakat alaposan lepontozták. Ezzel el is dőlt minden, mivel ezek 15-szörös súllyal estek latba, míg a gyakorlati tényezők, végzettség legfeljebb háromszoros szorzóval szerepeltek - derült ki a most nyilvánosságra hozott bírálati lapokról.
Az adatokat Szabó Rebeka, az Együtt-PM agrárpolitikusa perelt ki kétéves huzavona után a Nemzeti Földalapkezelőtől (NFA).
Mészáros Lőrincék a jövőbeli terveikre minden esetben 150 pontot kaptak a bírálóbizottságtól, összesen pedig 200-250 pontot szereztek, vagyis az összpontszám 60-70 százaléka a gazdasági tervekből származott. A többi pályázó rendre 45-75 ponttal kapott kevesebbet, így esélyük sem volt az állami földek és az ezzel járó milliós támogatások megszerzésére.
- Jól látható, hogy a jelenlegi hatalom számára kedves pályázók sokkal több pontot kaptak, mint a többi pályázó, így tudták elvinni a földeket. A gazdálkodási tervek pontozására semmiféle kritérium nem volt megadva a pályázat bírálói számára, nem volt semmiféle leírás, hogy miként kell értékelni azokat - mondta Blikknek Szabó Rebeka, aki szerint így adva volt a lehetőség a visszaélésre.
- Országgyűlési képviselőként láttam több olyan pályázatot, amelyben pár soros, semmitmondó gazdálkodási tervekre maximális pontszámot adtak, míg alaposan kifejtetteket lepontoztak - tette hozzá Szabó.
Kerestük Mészáros Lőrincet, hogy minek köszönheti a sikeres pályázatokat, de nem vette fel a telefonját. Mészáros nemcsak a földpályázatokon sikeres, hanem a közbeszerzéseken is, érdekeltségei sok milliárd forintos állami megrendeléseket szereztek.
- Nem a gazdálkodási tervre adott pontszámok döntik el a pályázatot, hanem a teljes pályázati anyag, beleértve az összes szempont értékelését - válaszolta a Blikk kérdésére a Vidékfejlesztési Minisztérium, hangsúlyozva, hogy minden esetben a "legjobb pályázat" kapta a legtöbb pontszámot. A tárca szerint vélhetően a vesztes pályázók tartják igazságtalannak az eredményt.
Ám nem csak Mészáros Lőrinc cégét és feleségét segítették a magas pontszámokkal, hanem Tiborc Esztert is, aki Orbán Viktor miniszterelnök vejének a testvére, és négy birtokot is elnyert Bicskénél, illetve a volt agárállamtitkár, Farkas Imre szomszédját, Kiss Árpádot, aki Kajászón vitte el a földeket.


Kijev a halálba küldte a fiatalokat - lemészárolták a Donbasz zászlóalj felét


2014.05.23 14:56 
Hídfő.net
Mostanra több mint fele meghalt vagy súlyos sérülést szenvedett annak a különítménynek, amit a kijevi rezsim támogatói főként a Jobb Szektor tagjaira alapozva hoztak létre, hogy harcoljanak a Donyecki Népi Köztársaság függetlenedése ellen. A Donbasz zászlóalj parancsnoka, Simon Semencsenko elmondása alapján egy üzemanyagtöltő állomást akartak elfoglalni, aminek megközelítése lehetetlennek bizonyult a környéken működő mesterlövészek miatt. A zászlóalj parancsnoka szerint a stratégiai létesítmény megközelítése során csoportjának minden tagja megsebesült.

A túlélőkkel visszavonultak és Semencsenko páncélozott harcjárműveket kért a további műveletekhez. A közeli Karlivka faluban is összecsapások bontakoztak ki, ahol a Donbasz különítmény további 9 emberét vesztette el. A faluban RPG és mesterlövészek várták őket. Mint kiderült, az ukrán hadsereg figyelmen kívül hagyta a megkereséseiket. Nem küldtek erősítést, és Semencsenko szerint nem adtak visszajelzést semmilyen olyan kérésre, amiben erősítést kértek.
Korábban a Donbasz különítményeket főként a Jobb Szektor embereiből állították össze, hivatalosan abból a célból, hogy letörjék a dél-keleti megyékben kezdődő felkeléseket. Akkor feltételezhető volt, hogy az illegitim kijevi kormány szándékosan küldi halálba az ukrán fiatalokat, hogy nyílt konfrontáció nélkül leszámolhasson a hatalmát veszélyeztető belső ellenzékkel.

Mostanra ezek a feltételezések beigazolódni látszanak. Kijev gyakorlatilag vágóhídra küldte a 17-18 éves fiatalokat, akik a szélsőjobboldali szervezet katonai szárnyában működtek. Bármiféle komolyabb kiképzés nélkül, szándékosan küldték őket a legveszélyesebb ellenállási gócpontokra, hogy így felszámolják a Jobb Szektor fegyveres erőinek egy részét.
A Jobb Szektor azon felül, hogy oroszellenes, a kijevi puccsot követően azt is bejelentette, hogy nem fogadja el az új kormányt, mert annak tagjai szinte kivétel nélkül zsidók. Az oroszellenességénél fogva felhasznált szervezet fiataljait most a halálba küldte a kijevi junta, mert a szervezet tagjai nem tették le a fegyvert és így veszélyt jelentettek az illegitim atlantista kormányra, aminek nem lett volna elég fegyveres ereje a Jobb Szektorral való leszámolásra.
Az ellenállás fő gócpontjai Kramatorszk, Mariupol, Donyeck és Luganszk, ezekre a területekre küldte a többnyire katonai alapkiképzésben nem részesült fiatalokat a kijevi junta.



Négyszáz rabbi és zsidó személyiség üdvözlete várja a pápát Izraelben


2014. május 23. péntek 13:31 
Magyar Kurír
Több mint négyszáz amerikai rabbi és zsidó személyiség írta alá azt az üdvözlő üzenetet, amely Ferenc pápát várja izraeli megérkezésekor. A szöveget négy oldalon közli a Haaretz izraeli napilap május 25-i száma - közli a Vatikáni Rádió.

A kezdeményezés elindítója Angelica Berrie, a New York-i székhelyű vallásközi megértés központ elnöke, valamint Jack Bemporad rabbi, a II. János Pál nevét viselő vallásközi párbeszéd római központ igazgatója.
Az üzenetet valamennyi zsidó vallási irányzat képviselője aláírta. Minden zsidó vezető elismeri - mondta Bemporad rabbi -, hogy a párbeszéd lényegbevágó egymás valódi megértéséhez és kölcsönös tiszteletéhez. Ferenc pápa világosan leszögezte, hogy hidakat akar építeni a vallások között, hogy béke legyen a világon.


Az RFID chip isteni áldás, állítja a jezsuita hamis próféta


2014. május 21. 
valamiamano.blog nationalreport.net uzene
Egyre valószínűbb, hogy a 10 éve még összeesküvés elméletnek bélyegzett RDID chipből szépen lassan "gyakorlat" lesz.

Obama elnök már korábban kijelentette, hogy 2017-re minden amerikai állampolgár kapni fog ilyen beültetést. Múlt havi cikkében az NBC csupán megerősítette ezt. Az írás szerint az RDIF chip, akárcsak a Google szemüveg közelebb hozzák egymáshoz az emberiséget, és ezen eszközök hatalmas és nélkülözhetetlen lépést jelentenek a boldog, utópisztikus jövő felé. Az eszköz segítheti a bűnüldözést, a gyógyászatot és kereskedelmet, szólnak chip melletti érvek.
Viszont, ahogy közeledik ez az időpont, egyre hangosabbak hallatják hangjukat a technológiát ellenző csoportok is. Ők a totális kontroll, az "új világrend", a transzhumanizmus egy újabb eszközét, illetve a luciferánus háttérhatalom XXI. századi rabláncát látják az RFID chip mögött. Aggályaik csak tovább erősíti a Jelenések Könyve 13. fejezetének 16. és 17 sora.
16.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17.
És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

A helyzetet súlyosságát mutatja, hogy maga Ferenc pápa is beszállt RFIF chip kampányába. Legutóbbi kijelentéseivel egyértelműen a technológia mellett foglalt állást.
"Megvizsgáltuk a Szentírást, és meggyőződéssel kijelenthetem, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy az RFID chipben bármi sátáni lenne! Ha valami, akkor ez az eszköz igazi áldás, egyenesen magától Istentől, aki így segíti az emberiséget, hogy az a világ számos betegségét megoldja."
Sőt, a pápa előre vetíti, hogy a jövőben a Vatikán minden alkalmazottja, illetve lakója számára kötelezően alkalmazandó lesz ez az implantációs eljárás.

(A képen a jezsuita pápa a betiltott Templomos lovagrend egyik nagymesteri pecsétjével. Agnus Dei, azaz az Isten báránya egyike a három nagymesteri pecsétnek, amik a következők: Lovagkereszt, Két lovas egy lovon és a Szikla dóm. Amellett, hogy jezsuita, a York rítusú szabadkőművesség Templomos nagymestere is lenne a pápa?)
Mondja mind ezt annak ellenére a jezsuita, hogy a múlt évben, a Wyoming állambeli Hanna város lakói tesztelték a chip egy béta változatát. A chip pedig pont oda került beültetésre, ahova azt Jelenések Könyve is leírja, azaz a jobb kezükbe, a hüvelykujj és a mutatóujj közé. Sőt, a tesztelők kizárólag a chip segítségével tudtak maguknak élelmiszert és egyéb javakat vásárolni. Ami ugyancsak kísértetiesen hasonlít a próféciára.
Ismerve a jezsuita rend történetet és motivációját valóban inkább aggasztó, mintsem megnyugtató, hogy a pápa "Isten" ajándékénak minősítette a technológiát, de persze annak megítélése mindenkinek szíve joga! Egy biztos, többé már ez sem összeesküvés elmélet! Rohamtempóban közeleg a szép új világ.
Továbbá felmerül a kérdés, vajon ki pápa "istene"?



Oroszország szerepe a végső időkben - Ezékiel 38


Joseph Candel december 6, 2011 
Idők jelei
Tanulmány Ezékiel könyvének 38. fejezetéről
Bár 2500 éve íródott, Ezékiel könyvének 38. fejezete megdöbbentően pontos képet fest a világ mai állapotáról, azonkívül bepillantást enged a közeljövő néhány fontos eseményébe. Nem lehetett egyszerű feladat Ezékiel számára leírni ezeket a modern fordulatokat, mai helyszíneket és technológiákat az akkor használatos szavakkal, az akkori ismeretek birtokában. Isten szerette volna, ha ez a fontos üzenet eljut hozzánk így nem engedte, hogy ez akadályt jelentsen a továbbításban.

Ezékiel könyvének 38. fejezetéből megtudhatjuk, hogy az Antikrisztus világbirodalmában egy olyan országnak is fontos szerepe lesz, amiről eddig tanulmányainkban nem sokat beszéltünk. Ez az ország pedig Oroszország. A fejezetből kiderül, miként fogja Oroszország megszállni és legyőzni Izraelt. Vizsgáljuk meg a próféciát versről versre haladva:
Ezékiel 38, 1-2: "Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Vesd tekintetedet Góg ellen a Magóg országában, Rós, Mesek és Tubal fejedelmére, és prófétálj róla!"
Ezékiel leszögezi nem saját szavait veti papírra, hanem üzenetet kapott az utolsó időkről, ahogyan ezt a fejezet később teljesen egyértelművé teszi. De vajon miről szól ez a vers? Góg és Magóg? "Soha nem hallottam még ezekről a helyekről és egyetlen térképen sem láttam jelölve," mondják egyesek, pedig régen igenis rajta voltak a térképeken. Ezek a helyek már a térképek létezése előtt is megtalálhatók voltak! Magóg nem más, mint Oroszország ősi neve. A kutatók szerint maga a Kaukázus is Gógról kapta a nevét (Góg-csazán, aminek jelentése: Góg erődje). A Kaukázusban számos hegycsúcs Góg nevét viseli a középkori örmény és Európa térképeken, az egyiket pedig még ma is Mugógnak hívják.
A fenti vers az Antikrisztust a Magóg földjéről való Gógnak nevezi. Szintén ő Rós, Mesek és Tubal fejedelme. Rós pedig nem más, mint a Volga mentén egykor letelepedett nép neve, amiből az orosz szó is származik, Mesek pedig Moszkva ősi neve. A vers így is szólhatna: "Vesd tekinteted Oroszország és vezetője (Góg) ellen, Moszkva és Tubal (a mai Tobolsk) fejedelme ellen." Góg az eljövendő világdiktátor, az Antikrisztus.
3. vers: "Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Én ellened fordulok, Góg, aki Rós, Mesek és Tubal fejedelme vagy!"
Az Úr már az elején leszögezi, hogy Góg ellen van.
(...) 
Teljes cikk itt



Caral, a rejtélyek ősi városa


Ahány szakember, annyi teóriájuk van ma is a még mindig csak részben feltárt, cirka 50 hektáron elterülő 5000 éves komplexumról. Egy közös pont van: több, eddig kőbe vésett elmélet dőlt meg az emberiség származását és az írásbeliség kialakulását tekintve az ősi városnak, Caralnak köszönhetően.

Csak annyi biztos, hogy egykoron olyan ősi civilizáció élt itt, aminek tudását még ma is csak csodálhatjuk. Caral a perui fővárostól, Limától úgy száznyolcvan kilométerre északra fekszik a Csendes-óceán partján (Supe völgy).
A komplexum építményei megelőzték az egyiptomi piramisokat, az itt talált és megfejtetlen khipu "írás" egyidős az eddig ismert legősibb mezopotámiai rovásírással. És még az is lehet, hogy megdől a Bering-szoros koncepció, amely azt feltételezi, hogy az amerikai kontinenst kizárólag máshonnan beáramló népek töltötték fel. Lehet, hogy épp fordítva volt? Mi célt szolgálhatott ez a 6, egymástól pár méterre álló kőpiramis, és egy hetedik rejtélyes, félkör alakú, ősi szimbólumokból felépült "valami"?
A régészek földhözragadtan amfiteátrumnak mondják, a misztikusabbak és az ufóhívek dimenziókapunak. Tény, hogy a kb. ötvenszer ötvenes alapterületű piramisok között egy meghatározott részen olyan erős, vélhetően elektromagnetikus energiahatás érezhető, hogy elzsibbad az ember nyelve, arca, álmosság nélküli ásítássorozat jön rá, és több méteren át úgy érzi, mintha vízellenállásban kellene mennie.
Azt se értik, hogy lehetett itt több ezer évig virágzó kultúra harc és erőszak nélkül? Hisz több generáció maradványai között semmiféle harci eszköz nem került elő. A manapság sorra napvilágot látó újabb és újabb felfedezések előbb vagy utóbb tényleg rákényszerítenek majd minket, hogy újragondoljuk származásunkat és fejlődésünket ezen a bolygón.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=3so01a2zcjg
A filmben 7'04""-től van Caral


Piramis a Nemrod hegyen dél-kelet Törökországban

2013. február 27., szerda
Piramis a Nemrod hegyen dél-kelet Törökországban
Eltűnt világok
... hogy hihetek-e az ókori földön kívüli civilizáció létezésében nem tudom, de a pontos asztrológiai tájolás mindenképpen megdöbbentő!

Nemrud-hegy
A 2134 méter magas Nemrut-hegy (más néven Nemrud-hegy; törökül: Nemrut Dag(?, kurdul: Çiyaye^ Nemrűd; örményül: ...) Törökország keleti részén található Adiyaman közelében.
A törökök ha angolul nyelvű szöveget írnak a következő megnevezést használják: Mount Nemrod.
A hegyen különböző görög és perzsa istenek szobrait találjuk, mint például Héraklész, Zeusz, Orosmasdes, Apollón vagy Mithrász. Itt található még Antiochus Teos kommagénéi király síremléke is, mely egy 8...9 méter magas szobor, amelyhez két oroszlán és két sas tartozik. A területen több szobormaradvány is található, melyek Antiochus perzsa és makedón elődeit ábrázolják. A szobrok jellegzetesen görög arcvonásokkal bírnak, de perzsa ruhát viselnek és a hajstílusuk is perzsa. Az egyik maradványon csillagok és bolygók találhatóak, melyek helyzetéből következtetni lehet az építés időpontjára, amit i. e. 62. július 7-ére tesznek. A vizsgálatok szerint a helyszínt asztronómiai és vallásos célokra is használhatták.
A Nemrut-hegyet és szobrait 1838-ban Helmut Von Moltke porosz királyi százados, a szultán katonai tanácsadója írta le először, aki az oszmán hadsereggel több terepfelmérő utat tett a Taurusz-hegységbe.
1987-ben a Nemrut-hegy felkerült az UNESCO Világörökségi listájára.
Vallási szempontból sokat meríthettek a Mithrász kultuszból.
Királyság
Uralkodó - Idő
Ptolemaiosz - 163-130(?)
II. Szamosz Theoszebész Dikaiosz - 130-100 körül
I. Mithridatész Kallinikosz - 100(?)-69
I. Antiokhosz Theósz Epiphanész Dikaiosz Philorhomaiosz Philhellén - 69-36
II. Mithridatész (II.) Antiokhosz Epiphanész Philorhomaiosz Philhellén Monokritisz - 36-20
III. Mithridatész Antiokhosz Epiphanész - 20-12
III. Antiokhosz Epiphanész - i. e. 12 - i. sz. 17
római fennhatóság - 17-38
IV. Antiokhosz Epiphanész - 38-72
provincia - 74-től
Mit jelenthet a Monokritisz kifejezés II. Mithridatész neve után???
A videó ami felkeltette érdeklődésemet:Ősi idegenek III: Eltűnt világok
Magus papok
11:25
Elhagyatott hegyi királyság mely az Ókori keleti papok előtt Magus (ejtsd: magusz) néven ismert.
Dél- Kelet Törökország 7000 láb magasan a kopár Nemrud hegyen terülnek el Komageni elveszett királyságának romjai. Nimród?
11:38 Térkép
11:41 Ezen a helyen I.e. 62-ben első Antiokhosz (Antiochus) király egy titokzatos királyi szentélyt épített, oroszlánok, sasok, perzsa és görög istenek kolosszális szobrait, valamint a királyt ábrázoló két óriási szobrot készítettek. Antiokhosz megpróbálta egyesíteni a vallásokat és a régiekből egy újat létrehozni. Szintézis - a perzsa isteneket a görög megfelelőjükkel egyesítik.
A kúp alakú hegycsúcs volt a királyság legmagasabb pontja. A 45 méter magas és 150 méter széles mesterséges hegy a számtalan kis mészkővel állítólag királyi sírhely volt. Állítólag az emlékmű eredetileg két nagy térnek készült. A keleti oldalon a király születésnapját ünnepelték, a nyugati oldalon arra emlékeztek amikor Antiokhosz egy titkos társaság vezetője lett.
Piramis?
12:42
Rejtélyes módon a területet az I.sz. 1 században elhagyták és eddig még a király legendás temetkezési kamrája sem került elő.
Fejlett csillagászati ismeretekre utal a csillagok elrendezése az oroszlán horoszkópon (dombormű). Úgy ábrázolták az oroszlán csillagképet, ahogyan azt I.e. 62 júniusában az égen látni lehetett, mely csillagkép a következő 25 ezer évben nem volt látható.

A kutatók szerint Antiokhosz a Magus nevű keleti csillagjósok papi szektájával folytatott tanulmányokat, akikről úgy vélték képesek megjósolni sőt irányítani az eseményeket csillagászati ismereteik alapján.
A Mágusok híres papok voltak a közel-keletről akik fejlett tudással rendelkeztek.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=mnO5rdn6BF4
Frissítés: sajnos a videót törölték.
Helyette néhány elérhető link:
http://epa.oszk.hu/00400/00458/00529/pdf/EPA00458_Korunk_1982_04_294-297.pdf
https://www.youtube.com/watch?v=9ZH1fRjgyoY 1:11-nél mintha már restaurálva lennének a szobrok. 2:59-nél viszont úgy tűnik hogy mégsem. Címe: Ancient Statues near the Royal Tomb on the Mount Nemrut, Turkey
További érdekes videók a helyszínről és környékéről:https://www.youtube.com/watch?v=1ZCxBRA66u4
Címe: Nemrut Dag(? - Turkey
Ember alakok: 6:10. talán I.Antiochus és Heraklész.
A jellegzetes madár ábrázolás: 8:05.
https://www.youtube.com/watch?v=iA6f0a7ALB4
Címe: NEMRUT TANRILARIN TAHTI
Helyi hivatalos lapon:
Mount Nemrod
A hellenisztikus és római időszakban, a Taurus-hegység és az Eufrátesz régió között feküdt a királyság melyet Kommagéné-nek (Commagene-nek) hívtak. Az eredetileg önálló királyságot i.e. 162 Mithridates Kalinikos alapította. I. Mithridatész létrehozott a perzsák, a macedónok és más közösségek számára egy erőteljes államot és elnevezte Kommagéné, ami azt jelenti közösség geness görögül. A királyság legmagasabb pompáját I. Antiochos király időszakában élte (69-36 BC). A legtöbb régészeti maradvány túléli korunkat, beleértve a sírdomb csúcsát is, Nemrut Dag, amely még mindig elutasítja, hogy felfedje titkait.
Kategória: 2014 május


Volt cseh államfő: az EP választás fölösleges


2014.05.24 18:05 
Hídfő.net
Václav Klaus, korábbi cseh államfő szerint fölöslegesek az EP-választások, mert az alacsony részvételi arány miatt nem adnak valós demokratikus legitimitást az Európai Parlamentnek. "Az alacsony választási részvétel annak bizonyítéka, hogy egyre több ember tudatosítja, miszerint egy központból irányítani Európát tévedés" - mondta Klaus a sajtónak nyilatkozva, miután leadta a szavazatát. Csehországban pénteken délután kezdődött az EP-választás, és az első napon a választóknak csak alig több mint 9%-a adta le szavazatát.

Klaus elmondása szerint a kommunizmus bukása után eltelt 25 évben most először nehezen szánta rá magát, hogy leadja a szavazatot, a pártok programját pedig el se olvasta. A volt államfő emellett bejelentette, hogy nem ismeri el az Európai Parlamentet.
A jelenlegi cseh államfő, Milos Zeman is nyilatkozott a szavazat leadását követően; szerinte az emberek nem veszik komolyan az Európai Parlamentet, ami amiatt hiba, mert a tagállamok törvényeinek nagy része Brüsszelben születik. Az államfő elmondta, hogy az elfogadott törvények több mint 80%-át eredetileg Brüsszelben dolgozzák ki, a tagállam politikusai csak előterjesztik a Brüsszelben írt és lefordított törvényjavaslatot. Zeman szerint a politikusok felelőssége, hogy a helyzetről tájékoztassák a választókat, ami a legtöbb országban nem történik meg.
Az államfő nyilatkozata gyakorlatilag beismerése annak, hogy az Európai Unió nemzetek feletti diktatúraként működik, ami csak a színjáték kedvéért tart választásokat. A politikusok nem értesítik a választókat erről, mert saját hatalmukat féltik, amit azonnal elvesztenének, ha az emberek tudomást szereznének arról, hogy a tagállamoknak nincs önálló politikája, csak színjáték van. Mivel emiatt az érdeklődés roppant alacsony, az Európai Parlamentnek nincs demokratikus legitimitása - amire egyébként nincs is szüksége, mert ha magasabb is lenne a részvételi arány, akkor sem változna a helyzet, hogy az EP-be juttatott politikusok nagy része nem a tagállamokat képviseli, hanem Brüsszel funkcionáriusaként működik. Hazánk vonatkozásában ennek mutatós példája a "Széll Kálmán program", ami eredetileg angol nyelven jelent meg, és a Fidesz csak több hetes késéssel, rövidített változatot tett közzé magyar nyelven, mielőtt a teljes szöveget lefordították.
Az Európai Parlamentbe jutásnak egyetlen célja lehet csak; hogy Brüsszel lehetőleg minél kevesebb kárt okozzon az országnak, mielőtt előáll egy olyan politikai helyzet, hogy az Európai Uniótól függetlenedni tudunk. Homokszemként kell működni a brüsszeli gépezetben, mert ez a gépezet a nemzetállamok és nemzetek felőrlésének céljából épült.
5. JEGYZŐKÖNYV
Egy erős kormányközpontosítás létrehozása. A hatalomátvétel módszerei a szabadkőművesség által. Az államok közötti egyezségek lehetetlenségének okai. A zsidók "sorsának" állapota. Arany - az államgépezet motorja. A kritika jelentősége. "Kirakat"-intézmények. A szócsépléstől való elfáradás. Hogyan kell megragadni a közvéleményt. Az egyéni kezdeményezés jelentősége. A szuperkormány.
Jegyzőkönyvek itt.


Az egyiptomi elnökválasztás is a végéhez közeleg. Az egyetlen esélyes jelölt akit Putyin is támogat Sissi. Éppen ezért Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy a választás után Kairóba utazik, hogy aláírják a két ország közötti partnerségi kapcsolatot. Sissi nem régen járt Moszkvában ahol egy ötmilliárdos üzletet kötöttek.
youm7.com



Micsoda fordulat: Kiderült, mégsem volt kém Kovács Béla


2014, május 24 - 01:44
Sajtóhiszti, lejáratókampány, félresiklott karaktergyilkosság, nevetséges magyarázkodás... Kis magyar kampánykomédia, avagy nemzetközi elvárás volt amásodik erőként mért Jobbik gyengítése? A Népszabadság cikkéből ez derül ki.
Kovács Béla nem klasszikus hírszerző munkát végzett Oroszországnak – állítják a nemzeti elkötelezettséggel még véletlenül sem vádolható Népszabadság informátorai. Őt elsősorban nem arra használta az orosz titkosszolgálat az MSZP pártlapja szerint, hogy titkos uniós dokumentumokat szerezzen meg számára (mint amit a napokban még állítottak Kovács Béláról - szerk.), hanem, mint írják, az ő „szakterülete” a bomlasztás volt. Az unióellenes hangulatkeltés az Európai Unió központjában, az euroszkeptikusok, az unióellenes szélsőségesek összefogása, frakcióvá szervezése.
A balliberális lap forrásai szerint a jobbikos EP-képviselő akkor került a magyar szolgálatok (előbb a kémelhárításnak, de később a hírszerzésnek is a) látókörébe, amikor 2009-ben tető alá hozta az európai nemzeti, a lap szerint döntően szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét (AENM). A szervezet elnöke 2010 és 2013 között a francia Nemzeti Front európai parlamenti képviselője, Bruno Gollnisch volt, majd 2013. december 17-én Kovács Bélát választották meg négy évre e tisztség betöltésére.
aenmFő bűne tehát az, hogy párttá szervezte az európai nemzeti pártok független EP-képviselőit az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének létrehozásával, amelyet az euroatlanti érdekcsoportok nem nézhettek, nem nézhetnek tétlenül, hiszen Európa-szerte a nemzeti törekvések erősödését lehet megfigyelni az elmúlt években. Különösen azért nem dughatják a fejüket homokba az EU feltétlen és szolgalelkű hívei, mert az európai szintű, nemzeti érdekeket szem előtt tartó összefogás a zászlajára - szemben a Fidesz és az MSZP, valamint azok csatlósai által támogatott, önfeladásra épülő Európai Egyesült Államok koncepciójával - az európai államok egyenrangúságára és kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésére épülő Nemzetek Európájának megteremtését tűzte, az Európai Unió értékrendjének ez irányú belső alakításán keresztül, ergo minél több nemzeti-radikális képviselőt juttatva az EurópaParlamentbe.
kovacs bela
"Nem vagyok James Bond" - mondta Kovács Béla múlt pénteken Pápán.
És valóban nem az.

Fotó: facebook.com
Kovácsra részben az európai úgynevezett szélsőjobb egységbe tömörítése miatt figyelt fel a titkosszolgálat, és nem csak a magyar. Az ügyben érintett többi ország titkosszolgálata is árgus szemekkel figyelte az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége útkeresését. A szolgálatok számára már akkor nyilvánvaló volt, azóta a kormányok számára is az, hogy a szélsőséges mozgalmak önálló uniós erővé szervezésének hátterében Oroszország, az orosz titkosszolgálat állhat. (Mi más, még véletlenül sem elképzelhető a devianciákkal kapcsolatban rendkívül elnéző, a másképp gondolkodókkal szemben azonban csöppet sem toleráns Európai Unióban, hogy hasonló gondolkodású emberek maguktól egymásra találjanak. Ez ugyebár csak az egyivású, úgynevezett demokraták (európai szocialisták, néppártiak és liberálisok) és a nemi identitászavarral küzdők (lásd Conchita Wurst) esetében lehetséges... - szerk.)
A Népszabadság szerint Kovács Béla esetében csak hab volt a tortán, és egy újabb ok a megfigyelésére, hogy rendszeresen tartott konspirált kapcsolatot olyan orosz diplomatákkal, akik közül néhányról még diplomáciai körökben is tudvalévő volt, hogy diplomáciai fedéssel az orosz titkosszolgálatnak dolgoznak. Havonta járt Moszkvában, de a találkozók zömét Budapesten bonyolította. Kiszivárgott hírek szerint Kovács Béla viselkedése egyértelműen arra utalt az elmúlt években, hogy tisztában van azzal, kinek és milyen munkát (szolgálatot) végez. Váltott kocsikkal, gyakran taxival járt a titkos helyeken bonyolított találkozók helyszínére. A titkosszolgálat emberei rögzítették, ahogy minden autóváltásnál körülnéz, és a titkosszolgálatnál is tanított módszerrel megpróbálja ellenőrizni, hogy követték-e.
(Logikus... Mindössze egy aprócska részlet nyilván elkerülte a NOL figyelmét: Kovács Béla az elnöke az orosz-európai parlamenti energetikai munkabizottságnak, így munkaköri kötelessége találkozni oroszokkal... - szerk.)
A titkosszolgálatok már jó ideje nemcsak Kovács Béla orosz érdekeltségivel foglalkoznak. Sokkal inkább azt kutatják, hogy vajon miből finanszírozza magát és akcióit a Jobbik. A gyanú ez esetben is az, hogy Oroszországból.
Néhány hónapja a titkosszolgálat olyan információt kapott, hogy iráni befektetők – Törökország közbeiktatásával – egymillió dollárból ipari parkot létesítenének a Jobbik egyik fellegvárának számító kelet-magyarországi városban. Az a terv akkor, állítólag részben a titkosszolgálat „aknamunkájának” köszönhetően meghiúsult – tudta meg a NOL, és most örüljünk együtt a Tisztelt Olvasóval annak, hogy Tiszavasvári és környékén egy ilyen volumenű munkahelyteremtő beruházás hiúsult meg, "hála" a titkosszolgálatnak, hiszen ez biztosan rossz lett volna a térségnek.
kalman olgaAkár nevetőgörcsöt is kaphatna, aki figyelemmel kísérte az elmúlt hét bombasztikus kémsztoriját, mint Kálmán Olga az ATV-n, aki akkor lett rosszul, amikor Lamperth Mónika (MSZP) és Herényi Károly (MDF) közös MLM-es sztorijuk közben arról beszéltek, hogy az általuk forgalmazott egyik termék nem is potencianövelő, csupán „mellékhatásként” erősíti a férfiasságot. 
Sajnos nincs azonban min nevetni, amikor a vasárnapi választáson a magyar termőföld magyar kézben tartása, a magyar munkavállalók nyugati szintű bérfejlesztése, a határontúli magyarság önrendelkezése, megmaradása és hazánk szuverenitása forog kockán.
Bakonyi Hírmondó
Forrás: Népszabadság


Megmutatják magukat a szabadkőművesek


2012, december 19 - 01:50 — elnok
2012. 06. 28., 15:00 
[origo]
Titkos jelekkel ismerik fel egymást, a tagok számát hatmillióra becsülik szerte a világban. A szabadkőművesek zártkörű, de nem titkos mozgalom, melynek hamburgi páholya most úgy döntött, hogy megalakulásuknak évfordulóján nyit a nagyvilág felé, és párbeszédet kezdeményez a lakossággal, és egy nagy szabadkőműves találkozót is rendez. A főleg férfiakból álló szövetségnek olyan tagjai voltak, mint Chaplin, Karinthy vagy Márai; a magyar páholyok tagjainak száma százas nagyságrendű.

Pontosan 275 évvel ezelőtt alapították Hamburgban a szabadkőművesek első német páholyát, aminek örömére a helyi szabadkőművesek úgy döntöttek, itt az ideje, hogy leépítsék az irányukba táplált társadalmi előítéleteket - írja a Welt című német lap online kiadása. Ezért az ősszel több olyan rendezvényt és kiállítást is terveznek Hamburgban, ami megismerteti a nagyközönséggel a hagyományokban gazdag mozgalmat.

Egyebek mellett azt szeretnék megmutatni, hogy a szabadkőműveseket bátran meg lehet szólítani, és hogy ők is tagjai a társadalomnak - mondta a Weltnek a német szabadkőművesek szóvivője, Oliver Barckhan. Kimondottan introvertált mozgalom az övék, a 18. század óta csak nagyon ritkán lépnek nyilvánosság elé. Pedig még most is öt számjegyű a tagságuk: a lap szerint jelenleg 400 szabadkőműves páholy működik Németországban, körülbelül 14 ezer taggal. Túlnyomórészt férfiszövetségekről van szó.

George Washington leteszi a Capitolium alapkövét, nyakában szabadkőműves szimbólumok
A hamburgiak nem csak a külvilágot szeretnék megszólítani, hanem a világ többi szabadkőművesét is: szeptember 28. és 30. között egy nagy ünnepi programmal várnak közel 3000 szabadkőművest a világ minden pontjáról. Az eseményt Hamburg ex-polgármestere, a kereszténydemokrata Ole von Beust is támogatja.

163 éve Magyarországon

A szabadkőművesek hagyománya Angliából indult: 1717-ben alapították az első úgynevezett nagypáholyt. Alig húsz évvel később követte ezt Hamburgban Németország első páholya, míg Magyarországon 163 éve jelentek meg az első szabadkőművesek. Működésüket előbb 1920-ban, majd 1950-ben tiltották be a többi országos civil egylettel együtt. A tiltások hatására a mozgalom fejlődése megtorpant, bár 1945-ben öt évre feltámadt a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy.

"A tiltás ellenére a Rotary Klub 1928-as megalakulása után, annak keretében legálisan működtek. A Rotary szervezetet 1905-ben Chicagóban a szabadkőművesek hozták létre, akik így hidalták át azt a páholy regulát, miszerint tilos az üzleti ügyekről tárgyalni" - olvasható a Sansz című lap 2005-ös 9. számában. Innen az is kiderül, hogy a 90-es évek elején újjáalakult Rotary kluboknak már nincs közük a szabadkőművesekhez.

Világszerte vannak már női páholyok is, de csak kevesen

A rendszerváltással a szabadkőműves páholyok ismét szabad utat kaptak, 1992-ben Napraforgó néven az első női páholy is megalakult Magyarországon. A jelenlegi hazai szabadkőműves taglétszám százas nagyságrendű. A Galilei páholy oldala szerint a honi szabadkőművesség cégbíróságon bejegyzett, adószámmal rendelkező egyesületként működik; melynek alkotmánya, története, alapelvei és céljai nyilvánosan megismerhetők. A szabadkőművesek szerint ugyanis zártkörű, de nem titkos társaság az övék.

Humanista, emberbarát értékrend

Mindig rengeteg mendemonda keringett körülöttük. Egyik leggyakoribb, hogy voltaképp egy összeesküvőkből álló titkos szövetség. Ez a nézet nyilvánvalóan a rituálékra vezethető vissza. A Welt szerint ilyen alkalmakkor a férfiak ma is fekete szmokingot, cilindert, fehér kesztyűt, fehér kötényt és a páholy emblémáját viselik. Vannak olyan titkos jeleik is, amelyek segítségével felismerik egymást.

A szabadkőművesek külsőségeinél fontosabb a belső életük. Politikailag és vallásilag is függetlennek tartják magukat. A szabadkőművesek a saját bevallásuk szerint minden korszakban elkötelezve érezték magukat a tolerancia, a szabadság, a szociális igazságosság és a testvériség iránt. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy Alkotmányának I. alaptörvénye így fogalmaz: "A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása."

Világszerte ténykednek szabadkőműves csoportok, jelenleg hatmillióra becsülik a szabadkőművesek számát. A mozgalom különösen Amerikában erős.

Goethétől Máraiig

A szabadkőművesség eredete a szabadnak született kőfaragókhoz vezethető vissza, ők építették a középkori dómokat. A gyakran évtizedeken át tartó építkezések során a férfiak az úgynevezett páholyokban laktak együtt. Ott hozták létre a közös életre vonatkozó szabályokat és őrizték építészeti művészetük titkát. Az összetartozás szimbólumai a kezdetektől fogva - egyebek mellett - a szögmérő és a körző.

A szabadkőművesekhez olyan ismert emberek csatlakoztak, mint Mozart, Goethe, Voltaire, Mark Twain, George Washington, Henry Ford, Louis Armstrong, John Wayne és Charlie Chaplin. Híres magyar tagok voltak Benedek Elek mesemondó, Karinthy Frigyes író, Szabó Ervin könyvtárigazgató és társadalomtudós, Márai Sándor író és még sokan mások.

A náci, majd a kommunista rezsim üldözte a szabadkőműveseket. Előbbiek olyan propagandát terjesztettek, mely szerint a szabadkőművesek egy világméretű összeesküvésen dolgoznak, és 1934-ben be is tiltották a páholyokat. A volt szocialista országok sem nézték jó szemmel a szerveződést és szintén betiltották.

Aki csatlakozni akar a mozgalomhoz, ma is "jó hírnevű szabad férfi" kell, hogy legyen, nem lehetnek tartozásai és büntetve sem lehet. Az alsó korhatár - Magyarországon legalábbis - 24 év. A csatlakozni szándékozónak saját magának kell kezdeményeznie felvételét, a szabadkőművesek ugyanis nem toboroznak fesztiválokon vagy másutt.


Közéleti szabadkőművesek
hu.metapedia.org/wiki/Közéleti_szabadkőművesek

1 Áder János francia FIDESZ
2 Balsai István PALLAS (német) MDF
3 Bányász Rezső B'nai Brit (USA) MSZP
4 Baráth Etele PALLAS (német) MSZP Kámzsás
5 Bauer Tamás
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
6 Bokros Lajos
 PALLAS (német) MSZP
7 Bolgár György
 B'nai Brit (USA) MSZP
8 Boross Péter PALLAS (német) MDF KGB utódja
9 Dávid Ibolya B'nai Brit (USA) MDF
10 Demján Sándor B'nai Brit (USA) Trigránit
11 Demszky Gábor
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
12 Donáth Ferenc
 PALLAS (német) MSZP Evangélikus Lelkész
13 Elek István PALLAS (német) MDF
14 Eörsi István
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
15 Eötvös Pál PALLAS (német) MSZP Népszabadság
16 Esterházi Péter
 francia SZDSZ
17 Farkasházy Tivadar
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
18 Füzesi Tibor francia KDSZ
19 Glatz Feren
 PALLAS (német) MTA
20 Horn Gyula PALLAS (német) MSZP
21 Isépy Tamás francia KDSZ
22 Jancsó Miklós
 (francia) B'nai Brit (USA) SZDSZ
23 Jeszenszky Géza
 B'nai Brit (USA) MDF
24 Kapolyi László B'nai Brit (USA) MSZDP
25 Keleti György PALLAS (német) MSZP MOSZAD
26 Keleti Györgyné PALLAS (német) MSZP MOSZAD
27 Kerényi Imre PALLAS (német) SZDSZ
28 Kiss János
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
29 Konrád György
 PALLAS (német) SZDSZ
30 Kónya Imre PALLAS (német) MDNP
31 Kóródi Mária PALLAS (német) SZDSZ
32 Kosáry Domokos PALLAS (német) MTA
33 Kovács László
 francia MSZP
34 Kőszeg Ferenc PALLAS (német) SZDSZ
35 Kukorelly István PALLAS (német) MSZP
36 Kupa Mihály PALLAS (német) CENTRUM
37 Lengyel László PALLAS (német) MSZP
38 Liebmann Katalin PALLAS (német) FkgP
39 Lovas István
 B'nai Brit (USA) FIDESZ
40 Mádl Ferenc
 francia KE
41 Magyar Bálint
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
42 Makovecz Imre PALLAS (német) MDF
43 Martonyi János francia FIDESZ
44 Márványi Péter
 B'nai Brit (USA) SZDSZ Riporter
45 Medgyessy Péter
 francia ME
46 Németh Sándor
 B'nai Brit (USA) HIT47 Orbán Viktor B'nai Brit (USA) FIDESZ
48 Paskai László
 PALLAS (német) Pacific Biboros
49 Pető Iván
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
50 Pintér Dezső B'nai Brit (USA) TV-2
51 Pokorni Zoltán
 francia FIDESZ
52 Popper Péter
 PALLAS (német) SZDSZ
53 Pusztai Erzsébet PALLAS (német) MDNP
54 Schmidt Pál francia NOB
55 Sólyom László PALLAS (német) AJ
56 Suchmann Tamás
 B'nai Brit (USA) MSZP Rabbi
57 Sugár György
 B'nai Brit (USA)
58 Surányi György
 B'nai Brit (USA) MNB
59 Surján László PALLAS (német) KDSZ
60 Szabad György
 PALLAS (német) MDF
61 Szabó Iván PALLAS (német) MDNP
62 Szájer József PALLAS (német) FIDESZ
63 Székely Péter
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
64 Szentiványi István
 B'nai Brit (USA) SZDSZ65 Szörényi Levente PALLAS (német) MDF
66 Timár György PALLAS (német) FkgP
67 Torgyán József francia FkgP
68 Varga László
 B'nai Brit (USA) FIDESZ CIA
69 Vértes Csaba PALLAS (német) GKI
70 Vizy E. Szilveszter PALLAS (német) MTA
71 Zwack Péter
 B'nai Brit (USA) SZDSZ
72 Tamás Gáspár Miklós
 B'nai Brit (USA) SZDSZ



Az iráni vezetés egy milliárdost végzett ki
Nálunk mikor kezdik az uzsorás bankárokat akasztani , vagy benzinnel leönteni , és meggyujtani.


2014.05.25 
Oroszország Hangja
Az iráni vezetés kivégezte a milliárdos Mahafarid Amir Hoszravit 2,6 milliárdos banki csalás miatt - közölte a média az állami televízióra hivatkozva.

Az ítéletet az Amir Manszur Aria néven is ismert üzletember ellen az Evin börtönben hajtották végre, Teherán északi részén. Az ügyben várhatóan további 3 embert végeznek még ki.
A vád szerint Hoszravi és társai dokumentumokat hamisítottak annak érdekében, hogy kölcsönt kapjanak az egyik legnagyobb iráni banktól. A pénzen részvényeket vásároltak.

A spekuláns parazita Soros megszabadult a Bank of America, JP Morgan és Citigroup részvényeitől. Csak nem csőd szagot érzett? 
Cikk itt



Ukrajna dél-keleti megyéi Újoroszország néven egyesülnek


2014.05.24 16:36 
Hídfő.net
Paul Gubarev, a Donbasz Népi Milícia vezetője bejelentette, hogy sikeresen zajlottak a Luganszki és Donyecki Népi Köztársaság közti tárgyalások. A donyecki kongresszus megalapította az új népfrontot, amely egyesíti és egységes vezetés alá helyezi az Ukrajna dél-keleti régióiban működő felkelők népi milíciáit.

A Donbasz Népi Milícia vezetője Szlavjanszkban

A két ország vezetői ma aláírták a dokumentumot, amely kimondja, hogy a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság független államok, melyek föderációként egyesülnek Novorosszija, azaz Újoroszország néven. Az új államalakulathoz a térség más megyéi is csatlakoznak, így Ukrajna fele függetleníti magát az atlantista fegyveres puccs által hatalomra jutott kijevi kormány fennhatósága alól.

Újoroszország
Új-Oroszország
Május 24-én - a nyilvánosság kizárásával, a két államalakulat miniszerelnöke, illetve parlamenti elnöke aláírta a Donyecki és Luganszki Népköztársaság egyesüléséről szóló okiratot. Az új, egyesült állam elnevezése Novorosszija (Új-Oroszország) lesz. A szerződés részletei nem ismertek - amellett számos gyakorlati kérdés még megoldásra vár. Az előkészületekről szóló hírek között már szerepelt, hogy az új államhoz újabb régiók is csatlakoznak. Ideális esetben Novorosszijához csatlakozna a Kelet és Dél mind a nyolc megyéje. Közöttük a sokat szenvedett Ogyessza, melynek kikötőjével nagyon szeretné kárpótolni magát az Egyesült Államok, az "elveszített" szevasztopoli haditengerészeti támaaszpont miatt. Egy ilyen "teljes" Novorosszija, egy darabon - Románia esetében - helyreállítaná a régi szovjet határt. Az új állam határos lenne a szintén konfliktusok dúlta Dnyeszter-mellékkel (Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság), illetve a román annexiótól immár nyíltan is fenyegetett Moldáviával. A Novorosszija név a cári birodalom hasonló nevű kormányzóságáról kapta nevét. Az egykori kormányzóság, az említett nyolc kelet- és dél-ukrajnai megye mellett a mai Dél-Oroszország, egyes - főleg kozák területekként ismert - régióit is magában foglalta. Az újonnan születő országnak sokan egyengették az útját. Többek között az antifasiszta nézetei mellett halálmegvető bátorsággal kiálló Oleg Carjov képviselő (akit a fasiszta martalócok már több alkalommal is véresre vertek). Az egyesülés mégsem volt egyszerű: a különböző résztvevőknek egyes kérdésekben eltérő álláspontjai voltak. Az egyesülés mellett érvelt határozottan a fiatal kora ellenére máris nagy tekintélyű Pável Gubarjev, elrablásáig és Kijevbe hurcolásáig Donyeck megye népi kormányzója, aki nemrégiben fogolycserének köszönhetően szabadulhatott a junta fogságából. Sándor Csikós írása

Háborús bűnösnek nevezték és ketchuppal öntötték nyakon a NATO főtitkárát.
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=UenBxFV4v9Y




Petíció: A Magyarországot érintő Trianoni-békediktátum revíziója!




A Magyar nemzet nevében!!!
Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Béke-diktátum jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.
A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Indoklás:
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Béke-diktátum delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.
A Békediktátum előtt a Magyar Királyság
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békediktátum következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.
A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.
Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A diktátum következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.
A Béke-diktátum kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
A Béke-diktátumhoz csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
A Diktátumhoz csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.
A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Diktátumot aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.
A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
A Béke-diktátumok következtében Magyarországot - többek között - az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
- hadihajó 60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó 80.000 kg
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)
További veszteségek:
- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.
Közismert tény, hogy a Béke-diktátum delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.
A továbbiakban a Diktátum létrejöttében és a Diktátum megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."
Robert Cecil angol delegátus szerint "a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön."
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe."
Az angol diplomata "Peacemaking" címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: "Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását."
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.
A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Béke-diktátumot. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
A közelmúlt - de a Béke-diktátum következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.
Záradék:
A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni diktátum elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Béke-diktátum aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét diktátum kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.
Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Béke-diktátum alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.
Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.



Válaszlevél Orbán Viktornak


2014. május 24. 
Emberiség.hu
Tisztelt Honfitársam, tisztelt Miniszterelnök úr!
A minap megkaptam levelét, és tüstént billentyűzetet ragadtam, hogy illően választ is küldjek rá. Igaz, Ön nem személyesen nekem címezte, talán kezébe sem fogta a papírt, és az aláírása sem valódi, pusztán egy másolat, de ettől most eltekintenék.
Azzal is tisztában vagyok, hogy Önnek fogalma sincs arról, hogy létezem, hogy ki vagyok, hogyan élek - mint ahogyan címzettjei közül szerintem ez több millióról elmondható.
Személyre szóló levelet én csak olyanoknak szoktam írni, akiket személyesen is ismerek, de most ez sem érdekes.

Azért írok Önnek, mert szeretnék néhány félreértést tisztázni, amely levelében található. Először is: nyilván Önt tévesen tájékoztatták, vagy a címem félreértésből került az Önök listájára, de szeretném nyomatékosan leszögezni: én nem Önökre szavaztam, így az Önök győzelmében semmiféle érdemem nincs. Ebben kizárólag Önöknek vannak érdemeik, hiszen a négy évvel korábban megszerzett 2/3-os többséggel sikerült a választási rendszert oly mértékben megváltoztatni, vagy ha jobban tetszik, eltorzítani, hogy idén a szavazópolgárok egynegyedének szavazatai is kétharmados többséghez juttatták önöket ismét. Ez inkább szomorú, mintsem dícséretes - ilyen választási győzelem valóban nem volt még Európában. Illetve volt. Nagyjából 30 éve, hosszú évtizedeken át - akkor mindig a Hazafias Népfront győzedelmeskedett ilyen mértékben.
A második tévedés: május 25-én semmiféle közös küzdelmünk nem lesz. Önök fognak küzdeni azért, hogy minél több hűbéresük foglalhasson el bársonyszéket abban az Uniós Parlamentben, amely ellen Önök az elmúlt 4 évben harcoltak. Számomra ez kicsit furcsa, ám cseppet sem meglepő.
Május 25-én én és még sok millió honfitársam azért fogunk küzdeni, hogy a hónap elején megkapott fizetésünk hogyan legyen elegendő a hónap végén is sárga csekkekre és élelmiszerre. Ez egészen másfajta küzdelem, amelyet Ön és családja vélhetően sosem tapasztalt.
Szívesen küldenék üzenetet Brüsszelbe én is, ám rám senki nem kíváncsi. Önök meg nyilvánvalóan nem engem képviselnek, hanem elsősorban önmagukat, a hatalmi pozícióik megvédését, az Önök pártjának érdekeit... És még sorolhatnám, mennyi előbbre való dolog van Önöknek az én érdekeimnél. És csak egy jó tanács, ha tisztelt Miniszterelnök úr elfogadja: a magyar földet itthon kell megvédeni, nem Belgiumban. Mint ahogy a magyar haderőnek 70 éve sem a Don-kanyarnál kellett volna a hazát védenie, hanem itthon. Úgy látszik, a történelmi tapasztalatok nem sokat jelentenek sajnálatos módon. A munkahelyeket pedig nem megvédeni kell, hanem vagy megteremteni - ahogyan 4 éve ön ígérte az egymillió új munkahelyet. Vagy elgondolkodni azon, hogy a jelenleg összeomló kapitalizmusban, amikor az ember helyét a gépek veszik át, ahol a profit többet ér az emberi életnél, talán ésszerűbb lenne áttérni egy másfajta társadalmi - és főleg gazdasági - berendezkedésre. Tisztelt Miniszterelnök úr, hallott Ön már a technológiai munkanélküliségről? Hallott már arról, hogy ma a világ lakosságának 5 %-a képes előállítani a világ teljes szükségleteinek 100 %-át? Ezt nem én állítom, hanem számtalan közgazdász. Csak akkor kérdem én: mit csináljon a maradék 95%, hogyan kíván Ön munkahelyeket teremteni?
Ön szerint április 6-án Magyarország legyőzte a jobb- és baloldali szélsőségeket, és a mienk a legegységesebb nemzet Európában. Nem tudom, hogy ezeket Ön személyesen találja-e ki, vagy valaki Ön helyett fogalmaz, de ennél demagógabb, populistább és elcsépeltebb szöveget csak 1980 május 1-én hallottam a Hősök terén, amikor kötelező pártparancsra felvonultak apámék, és én 9 évesen velük tartottam - amúgy jó buli volt. Volt zászló, apáméknak sör... Ott olyanokat harsogtak, hogy éljen a szovjet és magyar nép megbonthatatlan örök barátsága, és a többi és a többi...
Szerintem április 6-án Magyarország ismét önmagát győzte le azáltal, hogy olyanokra szavazott, mint a Fidesz, az MSZP és bandái... S mielőtt még azt gondolná, Jobbikos vagy LMP-s vagyok, szeretném leszögezni, hogy egyik sem. És ne találgasson, tisztelt Miniszterelnök úr, egyik pártban sem hiszek.
Az egységről csak annyit, hogy a szavazópolgároknak csak a 61 százaléka ment el voksolni, 39 százalék otthon maradt. A szavazók közül is csak majdnem 45 százalék szavazott Önökre, a maradék 55 százalék teljesen másra. Akárhogy is szemléljük, az ország jelenleg is három részre szakadt állapotban van: a kiábrándult nem szavazók, az Önökben még hívők és a másokban hívők részében. Ráadásul a nyolcmillió választópolgárból Önökre csak valamivel többen, mint 2 millióan voksoltak. Ha Önnek ez egységet jelent, amikor csak minden ötödik magyar állampolgár támogatja Önöket, akkor csak két dolgot tudok feltételezni: vagy komoly hiányosságai vannak számtan tanulás terén, ami általános iskola alsó tagozatos tananyag, vagy ennyire birkának néz engem, és még számtalan honfitársamat, hogy ilyen hazugságokat próbál lenyomni a torkunkon.
Arra kér, ismét győzzük le a szélsőségeket, amelyek állítólag tönkretennék a jövőnket. Sajnos azt gondolom, hogy az elmúlt 25 évünket és a jelenünket Önök együttesen tették tönkre éppen azokkal, akik ellen most Önök is harcolnak. Ne haragudjon meg, tisztelt Miniszterelnök úr, de engem nem sikerült megtévesztenie ezzel a jobb- és baloldali maszlaggal, mert a választások és a hatalom már régen nem az elvekről vagy a nemzet érdekeiről szólnak, hanem pénzről. Ki mennyi állami vagyont tud kimenteni saját érdekszférájába, ki mennyi bőrt tud újabb és újabb adók formájában lehúzni a szerencsétlen népről, és ki tudja minél jobban mindezt demokráciaként és szabad választásként becsomagolni az egyszerű emberek számára.
Az én számomra ez nem sikerült.
Amit eddig tettem a hazámért... Attól tartok, azt Ön nem köszöni meg őszintén, mert napnál is világosabb, hogy az Ön és az Ön pártjának, az Ön pártja mögött álló gazdasági hatalmak ellen szól.
Ha megengedi, én teljesen másra bíztatnám családtagjaimat, barátaimat és szomszédjaimat, sőt, ismerőseimet és ismeretleneket is, mint hogy Önökre szavazzon május 25-én.
Önök elvették az elmúlt 25 évünket és a jelenünket. Én arra bíztatok mindenkit, hogy szerezzük vissza a jövőnket Önöktől és mindazoktól, akik még ennek elvételében mesterkedtek és mesterkednek.
Önnel ellentétben, én hiszek a közvetlen részvételi demokráciában. Önökkel ellentétben én egy teljesen más Magyarországot képzelek el.
Olyan Magyarországot, ahol a pártok helyett valódi választott, felelősségre vonható és visszahívható képviselők vannak az Országházban. Ahol a képviselőknek nincs mentelmi joguk, ahol minden titkosítás feloldásra kerül, ahol minden jelentős kérdésről népszavazás dönt, nem gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló báb-politikusok.
Olyan Magyarországot képzelek el, ahol egységes nemzeti vagyonleltár készül, és kiderül, kihez, hova került a huszonöt évvel ezelőtti nemzeti vagyon 90 százaléka. És az vissza is kerül jogos tulajdonosához: a magyar emberekhez.
Olyan Magyarországot képzelek el, ahol az embereknek joguk van tudni, mennyi adót fizetnek be, és azt az állam mire költi.
Olyan Magyarországot képzelek el, ahol kiderül, hogy a kettő milliárd dolláros államadósságunkból hogyan lett több száz milliárd, és miért nem hajlandó egyik kormány sem újratárgyalni ezt a kérdést.
Olyan Magyarországot képzelek el, ahol az alkotmányt nem egy párt, hanem az emberek írják, ahogyan Izlandon és Svájcban. Ahol alkotmányos jog, hogy minden hatalom a népé, alkotmányos jog az otthonhoz, egészséges élelemhez, tiszta ivóvízhez, egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz való jog.
Ahol az energiaszolgáltatók nem külföldi magáncégek tulajdonában, hanem a magyar emberek tulajdonában vannak. Ahol a munkát nem büntetik adókkal, hanem megbecsülik és támogatják.
Sorolhatnám még, milyen Magyarországon szeretnék élni, de ez már olyan messze van az Ön elképzeléseitől, hogy félek, azt sem tudná, miről beszélek. Vagy ha tudja, akkor nem érdekli.
Tisztelt Honfitársam, tisztelt Miniszterelnök úr!
Köszönöm levelét, de kérem, címemet töröljék a címlistájukról - nem tudom, egyáltalán hogyan jutottak hozzá -, mert a jövőben nem kívánok Önöktől semmiféle reklámanyagot kapni. Ráadásul úgy tudom, a kéretlen reklámok kézbesítését a törvény is szankcionálja.
Szívesen fordulnék a fogyasztóvédelemhez, hiszen az Önök reklámja nem más, mint megtévesztés, de attól tartok, az ő hivatalukat is Önök irányítják, így nem lenne sok foganatja a dolognak.
Maradok tisztelettel: BG, magyar állampolgár



A 3.UTAS CIVILEK ÚTMUTATÓJA AZ EU PARLAMENTI VÁLASZTÁSRA !

(A bűnös médiaterror miatt is legyetek szívesek terjeszteni, a facebookon osztani és tetszikelni! Köszi!)
1988 óta a magyarság és az emberiség boldogulásáért, a hiteles szervezetek és emberek egységének a megteremtéséért is tevékenykedő ( A párt szó azt jelenti: rész. Ha pártokra oszlunk, azt jelenti: részekre oszlunk. Ahol nincs EGYsÉG, ott FÉLelem van!), nagy ismeret- és tudáshalmazzal rendelkező, bölcsességet szerető, pártok felett álló emberként kötelességemnek tartom hitelesen tájékoztatni a magyarságot az EU-val és a pártokkal kapcsolatos igazságról, tényekről és a kiútról.
"Az EU-csatlakozás = a magyar gazdaság, pénzrendszer, jogrendszer-törvényhozás, "demokratikus intézmények", külügyek alárendelése a Világ gyarmatosítására és uralására törekvő nemzetközi pénz-média- és háttérhatalom irányítása alatt lévő neoliberális, DIKTATÓRIKUS, válságokozó EU-nak, a multiknak, a tőke szabad áramlásának..!" ( Síklaky István -- Brindza András )
"Független, demokratikus, természetes társadalmi- gazdasági- pénzügyi rendszerre épülő, egyenrangú Nemzetek Európáját akarjuk a neoliberális, diktatórikus, gyarmatosító Európai Egyesült Államok helyett !"
Brindza András, ÖFEM, MAREVOSZ
Teljes felhívás itt
Kategória: 2014 május




Számonkérő és elszámoltató földvédő tüntetés május 26-án hétfőn 17 órától a Kossuth téren

Május 26-án 17 órától a magyar föld és a magyar otthonok védelme érdekében számonkérő és elszámoltató tüntetés lesz a Kossuth téren, az Országház előtt. Ott lesznek a földvédők, otthonvédők, nemzeti jogvédők és nemzeti ellenálló hazafiak. A magyar föld megvédése minden magyar ügye. Tartsatok Ti is velünk!

Miközben az Országgyűlés bent ülésezik majd anélkül, hogy a magyar termőföld külföldiektől és oligarcháktól való megvédését célzó javaslatokat tárgyalná, mérleget vonunk: mi teljesült a május 6-i föld- és otthonvédő tüntetésen elfogadott petíciónkból.
Az Országgyűlésnek 2014. május 22-ig volt ideje arra, hogy a külföldiek és oligarchák termőföld szerzési jogának megszüntetését célzó petíciónk szerinti hármas földvédelmi csomagot elfogadja. Ez a határidő lejárta ellenére nem történt meg, ezért a nyomásgyakorlást folytatnunk kell! A hazaáruló földtörvényt hatályon kívül kell haladéktalanul helyezni ! A csalás áldozataivá vált deviza-károsultakat haladéktalanul meg kell menteni ! A Gazdatanácsok Szövetsége 12 pontban foglalta össze a földtörvény bűneit, ebből kitűnik: végveszélyben a magyar föld !
Ez a mi Hazánk, nekünk csak ez az egy Hazánk van és mi itthon vagyunk!
A magyar föld és a magyarok szabadsága nem eladó!
Budapest, 2014. május 23.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő - www.gaudinagytamas.hu
Budaházy György hazafi - 
www.budahazy.org
Tamási Béláné, Gazdatanácsok Szövetsége - 
www.gazdatanacs.blogspot.hu
Dr. Boór Ferenc, Fejér Szövetség - 
www.fejerszovetseg.hu
Póka László, Nem adom a Házamat Mozgalom - 
www.nemadomahazamat.hu
Dr. Lenhardt Balázs hazafi, volt országgyűlési képviselő
Orbán: "Harcba indul az előretolt helyőrség"
Ez az ember csak háborúban tud gondolkodni. Íme a kulcsszavak Orbán tegnap esti beszédéből:
- "Ők lesznek azok, akik külföldön is a hazát védik".
- "Mint a magyarok előretolt helyőrségének, az lesz a dolguk, hogy kivívják a tiszteletet a magyaroknak."
- "Köszöntöm a harcba indulókat!" (
168 óra)

****************************************************************

Gaudi-Nagy Tamás értékelése az EP választásról: Csak a nemzeti ellenállás állíthatja meg a gyarmatosítást és mentheti meg a magyar földet!


Az idei EP választás legfontosabb tanulsága, hogy az Európai Unió és pártokrácia visszavonhatatlanul megbukott. A pártok világa és az európai emberek, köztük a magyarok világa menthetetlenül szétvált. Nem róluk szól a pártpolitika, bár mindenki őket emlegeti, rájuk hivatkozik. A fecsegő felszín alatt a mélyben azonban a háttérhatalmak forgatókönyvei szerint zajlik minden és egyre kevésbé van esélye a polgárnak arra, hogy belelásson az európai államok életét meghatározó döntéshozatali központok páholyaiba. Egyre többen döbbenek rá arra, hogy nemzetünket nem pártcégek, hanem a nemzeti ellenállás mentheti meg.
Az EU elkerülhetetlen bukására utal egyrészt az EU demokratikus deficitjét ismét igazoló európai részvételi arány alacsony szintje (Felvidéken 13 %, nálunk 29 %, EU átlag: 41 %) és ugyanakkor az európai hagyományos nemzeti közösségek szétzúzásán ügyködő pénzügyi háttérhatalmak érdeket szolgáló EU elleni erők erősödése, sőt Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Dániában ezen erők földcsuszamlás-szerű győzelme. Ez utóbbi előretörés mindenképpen bíztató és előremutató fejlemény, de túlértékelni sem szabad, mivel ezek a régi tagállamokban születtek, ahol nem az EU gyarmatosító jellegének megszüntetésében érdekeltek, hanem a nemzeti önrendelkezés érvényesítésében. Ez végül elvezethet az EU mostani föderatív modelljének bukásához.
A pártokrácia öncélú, szánalmas, számító és nemzetidegen jellege világosan megmutatkozik ilyenkor: nálunk is minden pártpolitikus szokás szerint azonnal a saját pártját fényezte, hatalom megszerzési terveiről és már a következő választásokról beszélt, kiszámítható panelekkel üzent sajátjainak, sikerként magyarázta az eredményt, legtöbbször a valósággal ellentétesen. Az arcok nem hazudnak: látszik a spekulatív beállítódás, a társadalom valós problémái iránti őszinte belső érdeklődés iránya. A pártcégek igazgatóságai számolgatnak: mennyit hozott a konyhára a mostani választás ? Hány hely jött össze? Mennyi lesz az ezzel járó bevétel és mennyi a mozgástér a pártpolitikai célok előremozdítására?
Jellemzően egyikük sem arról beszélt, hogy miként kellene hazánkat megmenteni a totális gyarmatosítástól, a magyar termőföldet és vízkincset a külföldi és oligarcha spekuláció szabadrablásától megvédeni, a bérrabszolgaként güriző magyar munkavállalók kizsigerelését felszámolni, a régi tagállamoknak az új tagállamok gyarmati kizsákmányolása árán fenntartott életszínvonala és a magyar emberek életszínvonala közötti gyalázatosan szélesre nyílt szakadékot megszüntetni, miként kellene a kisemmizett devizaadósokat megmenti, a bűnözésnek kiszolgáltatott emberek biztonságát megteremteni, az elcsatolt magyar nemzetrészek önrendelkezését és a nemzetegyesítést kivívni, végül pedig a nemzeti függetlenségünket és a magyar erőforrásokat (közte a földet és vízkincset) fenyegető Európai Uniót szétrobbantani, és helyébe nemzetállami együttműködés kölcsönösen előnyös új európai modelljét megteremteni.
Szerencsére jogász harcostársam, barátom Morvai Krisztina ismét üdítő kivétel: ő nem pártpolitikus, nem párttól nem függő pártkatona, hanem eddigi teljesítménye és képességei miatt nemzeti jogvédőként kapott ismét megbízatást újabb öt évre a magyarság szolgálatára az Európai Parlamentben, amelyhez tiszta szívvel gratulálok neki. Örömmel fogom segíteni nemzeti jogvédőként szaktudásommal munkáját. (itt)
Krisztina nyilvánvalóan nem kis számban olyanoktól is kapott bizalmat, akik már nem hisznek a pártoknak, hanem akiket az ő emberközpontúsága, pártok felettisége, szaktudása, személyessége és a nemzeti önrendelkezés melletti és gyarmatosítás elleni eltökéltsége vett rá a Jobbik listájára történő szavazásra.
Krisztina nemcsak munkásságával és személyiségével, de a kampány véghajrájában bekövetkezett - a vezetés által bénultan szemlélt és rosszul reagált - támadásokkal szembeni karakán és ellenoffenzívát indító fellépésével döntő mértékben járult hozzá a mostani tisztes eredményhez, amely nélküle nyugodtan kijelenthetjük siralmas is lehetett volna. Különösen szívet melengető a mai föld- és otthonvédő tüntetésre (
itt) készülő földvédők és tisztességes gazdák számára, hogy Krisztina megválasztásának bejelentése utáni percekben - ahogy eddig is már számos alkalommal - ismét egyértelműen hitet tett a magyar termőföld megvédése mellett. Első mondatai között mindjárt leszögezte, hogy "a termőföld nem lehet spekuláció tárgya és mások meggazdagodásának eszköze, a helyben élő magyar emberek megélhetése forrásának kell lennie " és "ehhez össze kell fogni hazai és más tagállami civil földvédő mozgalmaknak."
A Jobbik 2009-esnél rosszabb, de még így is - az álbaloldal összes párttörmelékét megelőző - második helyet és három EP mandátumot eredményező szereplése azonban csak részben tulajdonítható a 2010-es országgyűlési választásokon a Fidesz és álbaloldal részéről már megtapasztalt szisztematikus lejárató kampánynak.
Az eredmények fényében világosan látható, hogy a Jobbik vezetése óriási hibát követett el azzal, hogy spekulatív pártpolitikai céljait előbbre helyezte a nemzet szolgálatának szempontjánál és deklaráltan pártépítésre alkalmas embereket tett az EP lista Krisztinát követő, befutási esélyekkel kecsegtető helyeire.
Ezen megfontolásból döntöttek úgy -a tagság és szimpatizánsok többségének akarata ellenében, megütközésüket kiváltva -, hogy megtagadják tőlem a lehetőséget, hogy eddigi eredményes küzdelmeimet az összmagyarság érdekében az EP-ben folytassam, mint a nemzeti radikális közösség ütőképes tagja, aki már 12 év nemzeti jogvédő, illetve négy év országgyűlési és ET képviselői munkával bizonyított (itt).
Szó nélkül hagyták a nemzeti radikális értelmiségiek, művészek, mozgalmárok petícióját, amelyben Petrás János, Drábik János, Hegedűs Lóránt és Enikő, meg sokan mások a lista 4. helyére vételemet szorgalmazták. Pedig ők is tudták és most tudják, hogy velem összejött volna a négy mandátum.
Más kérdés, hogy pártcélokra csak kettőt tudtak volna közvetlenül felhasználni, lett volna azonban két nemzeti elkötelezettségű, nemzetépítésre képes, tapasztalt, képzett, de párt által kétségkívül nem irányítható nemzeti jogvédő, akik már eddig is kézzelfogható nemzetpolitikai eredményeket értek el. De ez nem kellett nekik. Kettő már sok lett volna: nekik, de nem a nemzetnek. Így most csak egy lett. De nemzeti jogvédő szellemiségű munkámat így is tovább folytatom más keretek között, de Krisztinával együttműködésben.
A vezetés tehát ezzel a szűk látókörű és antidemokratikus döntéssel személyemben kivonta a nehéztüzérség egyik ütegét a hadrendből, Krisztinát gyakorlatilag egyedül küldték csatába és ezzel, illetve a tőlem való többszöri elhatárolódással (EU zászló kidobás, Pásztor leköpés) távol tartottak nem keveseket a szavazástól. Az április 6-án Jobbikra szavazók alig egyharmada adta ismét voksát, ez a lesújtó szám pedig önmagáért beszél.
Mindenesetre le kell szögezni: hazafias kötelességünknek eleget kell tennünk és ebben a sorsfordító időszakban a cselekvés útjára kell lépnünk és mozgalmi erővel kell gyakoroljuk a nemzeti ellenállás jogát a Szent Korona tulajdona és dicső eleink hosszú sorának vérével oltalmazott, s megtartott Nemzetünk szabadsága védelmében. Mivel az eddigi eszközök nem bizonyultak elégségesnek, ezért a küzdelem új útjára kell térnünk, szabadságküzdelmünk új módszerekkel is kell folytassuk, úgy mint a polgári engedetlenség, együtt nem működés, bojkott, blokád, sztrájk és más most közelebbről megjelölni nem kívánt eszköz minden gyarmatosításunkat fenntartó, előmozdító intézkedésekkel, szervezetekkel és személyekkel szemben.
Ennek szellemében tüntettünk március 28-án Kárpátaljáért (itt), május 1-én az EU gyarmatosítása ellen és a magyar földért (itt), május 6 és 10-én a magyar föld és otthonok védelmében (itt és itt), illetve május 14-én az Ukrajnában élő rab népek önrendelkezési jogáért. (itt)
És ennek folytatására hívok mindenkit Budaházy Gyurival, Lenhardt Balázzsal, derék föld és otthonvédőkkel együtt (itt) ma 17 órától a Kossuth térre, a magyar föld és a magyar otthonok védelme érdekében tartandó számonkérő és elszámoltató tüntetésünkre. Az Országgyűlésnek 2014. május 22-ig volt ideje arra, hogy a külföldiek és oligarchák termőföld szerzési jogának megszüntetését célzó petíciónk (itt) szerinti hármas földvédelmi csomagot elfogadja. Ez a határidő lejárta ellenére nem történt meg, ezért a nyomásgyakorlást folytatnunk kell! Ott lesznek a földvédők, otthonvédők, nemzeti jogvédők és nemzeti ellenálló hazafiak. A magyar föld megvédése minden magyar ügye. Tarts Te is velünk!
Ne felejtsük el: a választások önmagukban nem oldanak meg semmit, a valódi, tömeges és kőkemény nemzeti ellenállás nélkül nem maradunk meg!
Csak a nemzeti ellenállás állíthatja meg a gyarmatosítást és mentheti meg a magyar földet!
Budapest, 2014. május 26.



A nem oltott gyerekek sokkal egészségesebbek, mint az oltottak!


2014.04.03. ujvilagtudat.blogspot.hu - TudnodKell
Egy 1990-es évekből napvilágra került tanulmány bizonyítja, hogy összehasonlítva a nem oltott gyerekekkel, a beoltott gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednek asztmában, ekcémában, fülgyulladástól, hiperaktivitástól és más krónikus betegségektől. Továbbá a tanulmány szerint tízszeres növekedést mutat a mandulagyulladás előfordulása az oltott gyerekeknél, és a mandulaműtét teljes hiányát figyelték meg azon gyermekek között, akiket nem oltottak.

1992-ben az Immunization Awareness Society (IAS) felmérést készített, hogy megvizsgálják a gyerekek egészségét Új-Zélandon. Nem meglepő módon a tanulmány eredményei szerint a be nem oltott gyerekek sokkal egészségesebbek, mint a beoltott gyerekek.
Kérdőívet adott ki az IAS a tagjainak, barátainak és családjaiknak, feltéve különböző egészségügyi kérdéseket. Összesen 245 család küldte vissza a kérdőívet, így a kutatók összesen 495 gyermeket mértek fel. Ezen gyerekek közül 226-ot beoltottak, 269-et nem oltottak be.
Egészséges gyermekek és etika
A gyermekek kora két hét és 46 év között volt (természetesen néhányan idősebbek voltak, idősebb gyermekkel). A vizsgált gyerekek közül 273 férfi, és 216 nőnemű volt. (Hat gyereket nem soroltak be.)
Sue Claridge, akik beszámolt a vizsgálatról, ezt írta:
    "A válaszadókat kérdezték a születési évükről, nemükről, a kapott védőoltásokról, függetlenül attól, hogy a gyermek szenvedett vagy sem egy sor krónikus állapottól (asztma, ekcéma, fülgyulladás, visszatérő mandulagyulladás, hiperaktivitás, cukorbetegség vagy epilepszia), és függetlenül attól, hogy volt-e szükség mandulaműtétre, vagy fejleszteni kellett a motoros készségeket (járás, kúszás, felülés, stb.). A szülők is tájékoztatást adtak a szoptatásról és a cumisüvegből etetésről, és a gyerek elválasztásáról, ha szoptatott."
A vizsgálat során egy másik érdekes tény merült fel. A kutatók felfedezték, hogy azon gyerekek 92 százaléka, akiknél szükséges volt a mandulaműtét, megkapták a kanyaró elleni védőoltást, jelezve, hogy a kanyaró védőoltás lehet, hogy néhány gyermeket hajlamosabbá tett a mandulagyulladásra.
A tanulmány azt is kimutatta, hogy a családok közül 81-ben voltak beoltott, és nem beoltott gyerekek is. Sok ezen családok közül beoltatta idősebb gyermekét, de egyre jobban vonakodtak beoltatni fiatalabb gyermeküket, köszönhetően a vakcina biztonsága miatti növekvő aggodalmakra.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy:
    "Bár ez egy nagyon korlátozott tanulmány, különös tekintettel a be nem oltott gyerekek számára, akik részt vettek, és a vizsgált különböző krónikus állapotokra, szilárd tudományos bizonyítékot nyújt, alátámasztva a jelentős anekdotikus bizonyítékot arra nézve, hogy a be nem oltott gyerekek egészségesebbek, mint a beoltott társaik." (1.)
Bár a kormányok szerte a világon folyamatosan azt állították, hogy a beoltott és beoltatlan gyerekek egymással szembeni tanulmányozása etikátlan lenne, az új-zélandi nem az egyetlen kutatócsoport, mely tanulmányozza az összehasonlításokat.
A beoltott gyerekek 5-ször nagyobb valószínűséggel szenvednek különféle betegségekben
2011 szeptemberében német kutatók longitudinális kérdőíves felmérést végeztek összesen 8000 be nem oltott gyermek körében 0-19 éves korig. Csakúgy, mint az új-zélandi tanulmánynál, a kutatók összegyűjtötték az adatokat a kérdőíves felmérés elvégzésével. (2.)
Az eredmények azt mutatták, hogy a beoltott gyerekek ötször nagyobb valószínűséggel szenvednek különböző betegségekben és rendellenességektől, mint a be nem oltott gyerekek.
A kapott eredményeket összehasonlították a másik német tanulmánnyal (KIGGS), amely egy nagyobb mintából álló csoportot vizsgált 17.461 résztvevővel 0-17 éves kor között.
Dr. Andreas Bachmair, egy német klasszikus homeopátiás orvos, aki felelős volt a felmérés eredményeinek összegyűjtéséért a vaccineinjury.info honlaptól kijelentette, hogy:
    "Az asztma, szénanátha és az ekcéma ma igen gyakran megfigyelhető. Egy friss német tanulmány 17.461 0-17 éves kor közötti gyermeknél kimutatta, hogy a gyerekek 4,7%-a szenved asztmában, 10,7%-a szénanáthában, és 13,2%-a ekcémában. Ezek a számok eltérőek a nyugati országokban, azaz az asztma előfordulási gyakorisága a gyermekek körében az USA-ban 6%-os, míg 14-16%-os Ausztráliában (Australia's Health 2004, AIHW).
    Az asztma előfordulása nem oltott gyermekek körében tanulmányunkban körülbelül 2,5%-os, a szénanátha 3%-os, és az ekcéma 7%-os. A KIGGS tanulmány szerint a 3 és 17 év közötti gyermekek több mint 40%-a érzékeny volt legalább egy vizsgált allergénre (20 gyakori allergént teszteltek), és 22,9%-uknak volt allergiás betegsége. Bár vérvizsgálatot nem végeztünk, a szülők mintegy 10%-a állította, hogy gyerekének már van egy allergiája." (3.)
Mivel ez a tanulmány egy longitudinális tanulmány, a tanulmányozott gyermekek száma azóta 13.222-re emelkedett. Ha valaki csatlakozna a tanulmányhoz, kitöltheti a kérdőívet, mely alul a harmadik linkre kattintva érhető el.
Annak ellenére, hogy négy autista eset volt a nem oltott gyermekek körében, Dr. Bachmair arról számolt be, hogy:
    "A négy gyerek közül az egyiket nagyon magas mértékben jelenlévő fémekre tesztelték (higany, alumínium, arzén); egy másik esetben az anyát tesztelték igen magas higany szintre."
Ez a szám azonban jelentéktelenül eltörpül, ha összehasonlítjuk ezt az egy gyereket a 88-al, akikről jelenleg a CDC beszámolt, mint autista. (4.)
Egyéb feltételekről megállapították, hogy szinte nem is léteznek a nem oltott gyermekeknél
Dr. Andreas Bachmair folytatta beszámolóját arról, hogy a tanulmány szerint az arcüreggyulladás, szemölcsök, bőr problémák és középfülgyulladás előfordulása is jóval alacsonyabb a nem oltott gyerekeknél, akárcsak a cukorbetegség és az epilepszia.
Majd tovább folytatva elmondta, hogy az eredmények azt mutatták, hogy sok feltétel előfordulási gyakorisága is jelentősen alacsonyabb a nem oltott gyermekeknél. Ezek a következők voltak:
"Más rendellenességek és betegségek
Szerepeltettünk nyitott kérdéseket a felmérésünkben, értékelve az egyéb betegségek és rendellenességek gyakoriságát (az első 10.700 résztvevőnél). A nem oltott gyerekek igen alacsony előfordulási gyakoriságot mutattak az alábbi betegségekben:
Diszlexia: 0,21%
Beszéd késleltetés/artikulációs problémák: 0,38%
Érzékszervi feldolgozási zavar: 0,28%
Szorongás: 0,25%
Depresszió: 0,12%
Ágybavizelés: 0,12%
Lisztérzékenység: 0,12%
Glutén érzékenység: 0,41%
GERD (Gastrooesophagealis reflux betegség): 0,06%"
Dr. Bachmair bámulatos és intutitív tanulmányát több szülő nyilatkozatával zárta, ami igazán nagy súlyt ad átfogó megállapításaihoz.
Következtetés
Mindez nagyszerű annak ellenére, hogy a médiák és a vezető kormányzati szervek ismételten hangsúlyozzák, hogy összehasonlító vizsgálatokra a beoltott és a nem oltott gyerekek között etiaki okokból nem kerülhet sor, ugyanakkor különböző csoportok világszerte azon vannak, hogy ezeket a tanulmányokat elvégezzék.
Bár az ilyen felméréseket gyakran elutasítják, hogy tisztán epidemiológiai, és nem tartják sokkal többre a bélyegyűjtésnél, ennek ellenére az ilyen jellegű tanulmányokat nem kell elutasítani. Elvégre sok bélyeggyűjtemény tartalmaz csupán egy olyan bélyeget, mely sokkal többet ér aranybani súlyánál.
Ezek a vizsgálatok kétségtelenül azt mutatják, hogy a be nem oltott gyerekek egészségesebbek, mint a beoltott társaik, és emiatt ezeket a tanulmányokat gondosan meg kell vizsgálnia minden szülőnek és szakembernek, megfontolva az oltások biztonságát.
Kapcsolódó:
   
85 ember kezében a világ?




85 EMBER KEZÉBEN A VILÁG?

TudnodKell | 2014.03.30.

AZ ÉVSZÁZAD RABLÁSA

A legnagyobb bankok egykori alapítóinak leszármazottai a mai napig megtalálhatóak a pénzügyi elit soraiban. Ezek a dinasztiák évtizedek óta birtokolják azt a hatalmat, ami országok és nemzetek felett állva dönt gazdasági, geopolitikai és társadalmi kérdésekről. Ők azok akikkel zárt ajtók mögött tárgyalnak elnökök és miniszterek. Ha érdekükben áll átrajzolják a térképet, fegyveres konfliktusok kimenetelét döntik el és rajta tartják az ujjukat egyes országok gazdasági mutatóin. Kik ők pontosan és honnan jött az a hatalom, amit már jóideje birtokolnak?

A ROTHSCHILD DINASZTIA

 1744-ben Mayer Amschel Rothschild egy majna-frankfurti pénzváltó fiaként látta meg a napvilágot. Sikerült az európai bankárok legjobbjai közé küzdenie magátm ám a nagy áttörést számára a tartomány fejedelméhez fűződő kapcsolata jelentette. Vilmos hanaui herceg, kasseli választófejedelem adósaitól a Vilmos által kihelyezett pénzt, melynek felhasználására szabad kezet kapott. Rothschild kihasználta a lehetőséget, és Nagy-Britanniában kezdte üzleteit bonyolítani. Az apa, fiait bevonva a “családi üzletbe” létrehozta a Rothschild bankárdinasztia nemzetközi hálózatát. A fiúk Londonban Párizsban Nápolyban és Bécsben hoztak létre fiókokat, amelyek (mondanom sem kell) nyereségesnek bizonyultak. A dinasztia leszármazottjai a mai napig jelen vannak és magas pozíciókat töltenek be a bankszektor berkein belül.

A ROCKEFELLER DINASZTIA

John D. Rockefeller neve által vált híressé a Rockefeller név. 1863-ban olajfinomítót hozott létre. Jó időben szállt be a “bizniszbe”, ugyanis az olajipar ebben az időszakban még mondhatni gyerekcipőben járt. 1885-re a világ legsikeresebb vállalatává nőtte ki magát. Roosevelt monopóliumellenes politikája szétrombolta a céget, de valami hasonló történt, mint nálunk a rendszerváltás időszakában. Ahogy a politikai hatalommal bírókból “zöldbárók” lettek, úgy mentette ő is át a pénzügyi hatalmát. Fia megépíttette a Rockefeller Center-t és később ők adományoztak telket a New York-i ENSZ-székház számára. Ők építtették a World Trade Center-t is, ami mint tudjuk az amerikai gazdaság egyfajta szimbólumává vált. David Rockefeller tagja a Bilderberg-csoportnak és alapító tagja a Trilaterális Bizottságnak.
bilderberg-group

A BILDERBERG-CSOPORT

Az 1952-ben alakult társaság Bernát holland herceg ötlete nyomán jött létre, aki aki megbeszéléseket kezdeményezett a világ problémáinak megvitatására. Az első tárgyalás 1954-ben történt Hollandiában, az Oosterbeekben található Bilderberg Hotel-ben. Azóta minden évben megrendezik éves megbeszélésüket, természetesen szigorúan zárt ajtók mögött.
A tagok a világ kulcspozícióban lévő elitjéből kerülnek ki. Mellesleg találni közöttük három magyar tagot. Frei Tamás biztosan örülne… Természetesen David Rockefeller, Henry Kissinger, a belga és a spanyol királynő is megtalálható a tagok között.

AZ ANYAGI JAVAK EGYENLŐTLEN ELOSZLÁSA

A következő videóban Berni Sanders, Vermont független szenátora arról beszél, hogy gyakorlatilag háború folyik, miközben a középosztályt módszeresen szétverik, megnyirbálják az oktatást, egészségügyet, addig a milliárdosok és nagyvállalatok óriási adókedvezményeket kapnak a képviselőháztól cserébe kampányaik pénzeléséért, a vagyon pedig egyre jelentősebb arányban az egyre mohóbb felső 1% kezébe kerül.
Mi az oka annak, hogy újból és újból ezekbe a nevekbe botlunk? Nem más mint az, hogy az a bizonyos felső 1% a összjövedelem  23.5%-át szerezte meg, többet mint az alsó 50% együttesen. A világ 85 leggazdagabb embere annyi vagyon felett rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdja.
85 EMBER KEZÉBEN A VILÁG VAGYONA
A világ 85 leggazdagabb embere annyi vagyon felett rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdja. Az adatot az Oxfam nemzetközi jótékonysági szervezet hozta nyilvánosságra.
A világ 85 leggazdagabb embere annyi vagyon felett rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdja. Az adatot az Oxfam nemzetközi jótékonysági szervezet hozta nyilvánosságra – írja azIndependent. A szervezet a Világgazdasági Fórum (WEF) kezdete előtt publikálta jelentését.
A szervezet szerint a világ leggazdagabbjai 1700 milliárd dolláros vagyonon ülnek, a leggazdagabb a mexikói telekomunnikációs mogul, Carlos Slim a maga 73 milliárd dolláros vagyonával. Slim után jön Bill Gates 67 milliárd dollárral; a listán összesen 31 amerikai található. A nők közül Liliane Bettencourt a leggazdagabb 30 milliárd dolláros vagyonnal.
Az Oxfam azt is kiszámolta, hogy a világ vagyonának a felét, 110 ezer milliárd dollárt a népesség egy százaléka birtokolja. Az emberek 70 százaléka pedig olyan államokban él, ahol a gazdagok és szegények közötti különbség nőtt az utóbbi 30 évben a szervezet szerint. A szervezet szerint mindez komoly hatással is jár az országok politikai és gazdasági berendezkedésére, mivel az átlagpolgárok egyre inkább elszeparálódnak a gazdasági és politikai hatalomtól, ez pedig társadalmi feszültségeket okozhat, ami teljes káoszba torkollhat.
Az Oxfam jelentésében azt is megjegyezte, hogy becslésük szerint a világ gazdagjai 18,5 ezer milliárd dollárt rejtegetnek offshore számlákon.
Ezt az adatot az Oxfam nemzetközi jótékonysági szervezet hozta nyilvánosságra. Ráadásul a hozzájuk áramló jövedelem a 70-es évek óta megháromszorozódott. A probléma tehát az, hogy míg a tisztes haszont felváltotta a gátlástalan nyerészkedés, addig mi szépen csendben hagytuk meglopni magunkat…


Képviselő, aki elmondja az igazat



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése