2017. augusztus 19., szombat

A zsidó nem esik messze a fájától .








A zsidó nem esik messze a fájától .


Kuncze ÁVH-s tisztet támogatott miniszterként! Az SZDSZ 1 milliárddal tartozik az államnak – Kuncze nem nyilatkozik




Ebben az országban az amnézia jobban terjed, mint a Pestis!

Csoda, ha nem működik országunk?
Mi köze van Kunczénak az ÁVH-hoz? Mi történik az SZDSZ 1 milliárdos tartozásával? Miért nincs elszámoltatás ebben az országban sosem?
A Jobbik a napokban feljelentést tett az SZDSZ ellen, hiszen a párt 2010-ben úgy szűnt meg, hogy tetemes adósságot hagyott hátra, többek között az állam felé is. Németh Lászlóné (a fidesz nemzeti fejlesztési minisztere) egy írásbeli kérdésre megtagadta, hogy nyilvánosan kiadja, mennyivel is tartozik pontosan az SZDSZ!
Hát nem fura, hogy maga a fidesz “fedezi(?)” az ellenzéket? Hogy a fidesz a kétharmaddal – az általuk maffiózóknak – nevezett mszp ellen sem indított semmilyen eljárást? Pedig erre vizsgálóbizottságot is felállítottak! És most a volt SZDSZ-elnököket: Fodor Gábort és Kuncze Gábort is maga a fidesz védelmezi azzal, hogy nem adja ki a pontos tartozás összegét?
Pedig Kuncze már az “ősellenség” Gyurcsány-féle DK színeiben indul újra Szigetszentmiklósi körzetben, ahogy tette korábban ugyanitt az SZDSZ színeiben… Fodor pedig szintén a másik “ősellenség” Mesterházy-féle színeket erősíti!
Kérdem én, mi van ebben az országban a héttérben, hogy a fidesz a kétharmaddal sem tud elszámoltatni senkit? Sőt! Hát maga fedezi azokat, akiket maffiózóknak nevez!?
Kuncze és Fodor most úgy indulhat a választásokon, hogy nem tudnak elszámolni tartozásukkal, mi több, jogosultak lesznek a milliós állami támogatásra, miközben százmilliókkal tartozik a volt SZDSZ az államnak!
És ezek váltanák le Orbánt? Mert úgy értenek a pénzügyhöz? Hogy saját pártjukat is csődbe vitték?
Na de, nem igazán ez az érdekes… A szar nem a felhők felett van, ahol mindenki láthatná a virító napsütésben. Nem. A szarhoz túrni kell, jó mélyre, a posvány alá… Ezt fogom most bemutatni…

Kikre szavazunk?

Nem árt majd figyelni és jegyzetelni, valamint még most a hányózacskót bekészíteni, mert szükség lesz rá.

Források

ÁVH

Mielőtt belekezdenénk, ismerkedjünk meg az ÁVH jelentésével:
Akit letartóztattak és az ÁVH karmai közé került, abból válogatott kínzásokkal kikényszerítették a beismerő vallomást. 1949-1953 között 650 ezer ember ellen folytattak eljárást, s több mint 390 ezret el is ítéltek. Ezenkívül több mint 800 ezer embert sújtottak rendőrségi büntetéssel.” – Történelem Tankönyv
Államvédelmi Hatóság. Erőszakszervezet. Szovjet mintára létrejött titkos politikai rendőrség. Célja: a kommunista rendszer ellenségeinek felkutatása és likvidálása. 1945-től alakult, akkor még PRO (Politikai Rendészeti Osztály) néven. A világháború után az első egységes államszervezet. Szándékosan zsidó többséggel hozták létre, hogy az üldözöttből hithű üldöző legyen.
1946-tól hivatalosan az Államvédelmi Osztály (ÁVO) alá rendelték. Hírszerzés, elhárítás, pénzszerzés – akár bűnözéssel is –, politikai célok, adatnyilvántartás jellemezték. Kádár belügyminiszteri kinevezését követően még nagyobb hatáskörrel a BM-hez került, 1948-tól már ÁVH-nak nevezték.
Kialakultak a besúgóhálózatok. Így az 1950-es évekre a legerősebb, legnagyobb hatalommal rendelkező erőszakszervezetté vált. Még maguk a politikusok is féltek az ÁVH látogatásától, akik ezután koncepciós vádakkal különféle módokon kínozták meg az éjszaka leplekor elfogott személyeket, többször halálra verve azokat. Ez volt a kék ruhás ÁVH. (A zöld ÁVH a sorozott határőrséget jelentette.)
A nyilvántartási Osztály 1953-ig 1.300.000 emberről vezetett kartotékot! Sok ÁVH-s részt vett az ’56-os forradalom leverésében, a résztvevők felkutatásában – a pufajkásokkal karöltve.
Az Andrássy út 60. szám alatt volt az ÁVH székháza. Ez ma a Terror Háza.
Négy internáló tábor működött: Recsk, Kistarcsa, Kazincbarcika és Tiszalök. Ismertetőjelükké vált a fekete Pobeda autó, amit a leggyakrabban használtak, éjszaka közepén jöttek, hogy minél nagyobb félelmet és kiszolgáltatottságot okozzanak.
A beszervezett besúgók többségét kényszerrel vették rá az adatgyűjtésre (szomszédról, barátról, rokonról), zsarolással, fenyegetéssel, koncepciós vádak kilátásba helyezésével – a nem együtt működő egyének számára.
Sztálin halála után, 1953-ban Nagy Imre került a miniszterelnöki székbe, s megszüntette az ÁVH-t és az internáló táborokat. 1956-os forradalom leverésére érkező szovjet fegyveresekkel az ÁVH is újraéledt és fellépett a forradalommal szemben – a pufajkásokkal együtt.
1961-ben nyilvánosságra hozták az ÁVH kegyetlenségeit és törvénytelen eszközeit. A felelősségre vonás azonban elmaradt, ahogyan a teljes nyilvánosságra hozatal is a mai napig. Az államvédelem 1961 után főcsoport-főnökségi rendszerben működött tovább, III/III-as titkosítással.
Az ÁVH rémtettei háborús bűncselekménynek, azaz soha el nem évülő bűncselekménynek számítanak, hiszen országunk megszállás alatt volt, és a kegyetlenségeket civilek ellen követték el.

Bauer Miklós = “körmös Bauer”

ÁVO-s, majd ÁVH-s alezredes, jogász. A foglyok beszámolói alapján kedvelt kínzási módszere volt a körömletépés, innen kapta a „körmös Bauer” elnevezést. Részese volt Ries István akkori igazságügy-miniszter kihallgatásán, aki a csalással megnyert (kék-cédulás) választások ellen tiltakozva lemondott, a kínzásokba 1950-ben belehalt. Bauer Miklós a magyar állam hálájának jeléül(!) a Komplex Külkereskedelmi Vállalattól ment nyugdíjba.
Bauer Miklós az SZDSZ egyik alapítójának, Bauer Tamásnak az apja! (Lásd a fenti fotón). Bauer Tamás ma a DK alelnöke! Korábban pedig az SZDSZ képviselője a parlamentben.
Bauer Miklóst (ÁVH) a rendszerváltás után nem vonták felelősségre! Mi több!
Eörsi Mátyással (szintén SZDSZ alapító, jogász, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, ma aDK Párt tagja) közösen megalapították az Eörsi és Társa ügyvédi Irodát.
Összefoglalom: A volt ÁVH-s háborús bűnös “körmös” Bauer Miklós (Bauer Tamás SZDSZ-es képviselő apja) összeáll az SZDSZ alapító és országgyűlési képviselő Eörsi Mátyással, és közösen jogi irodát nyitnak.
Az Eörsi és Társa Ügyvédi Iroda a Horn-Kuncze kormány alatt (1994-1998) számos állami megrendelésben részesedett, ekkoriban 36 ezer forintos óradíjjal(!!!) számláztak az államnak. Viszonyításként az egyhavi bruttó átlagkereset 1995-ben 38.900 forint volt! (forrás: KSH)
Eörsi Mátyás tagja volt az Orbán család meggazdagodását vizsgáló bizottságnak is!Érdekességként: a 2008. januári képviselői jövedelme: havi tiszteletdíja 556.560 forint, költségtérítése 162.330 forint, összegezve 718.890 forint (forrás www.parlament.hu.) 2010-ig volt aktív képviselő.
Eörsi Mátyás szintén így, az államban betöltött szerepe okán gazdagodott meg, aki nem értené… Persze vizsgálgatják egymást mindenféle bizottságban, ahogy vizsgálja a fidesz az mszp-t… vizsgálják ezek a kutya seggelyukát is, miközben pontosan tudják, hogy soha nem számoltatják el egymást!

Ügynöktörvény

Ezért nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat! A fidesz sem hozza nyilvánosságra az ügynökaktákat! Mert a háttérben ez az egész színjáték, amit ma látunk: mszp-féle összefosás kontra fidesz: NEM LÉTEZIK! Nincs két oldal! Ugyanazok az emberek gazdagodnak a háttérben, mialatt kifelé lehordják egymást! Azért hordják le egymást, mert míg éppen utálod az egyiket, addig hatalomban tartod a másikat! (Oszd meg és uralkodj!)
Kubinyi Ferenc történész, író, újságíró 1990-1993 között jó kapcsolatokat ápolt az akkori MDF-vel, mely révén bizalmas anyagokhoz is hozzájutott az egykori háborús bűnösökről, ami alapján megírta a “Fekete-lexikon” című könyvét. Ebben egykori ÁVH-s és háborús bűnösök adatait mutatja be dokumentum-gyűjtemény formában.
Ezt írta egy másik könyvében:
A gyilkosságok elkövetőit Magyarországon nem azonosították, de még a mészárlásokat végrehajtó szervezetek tagjait sem vonták eljárás alá. (…) Az illetékesek pedig többször kijelentették, hogy a tettek már elévültek. A bűnösök esetleges megnevezését, a közvélemény megítélése céljából a személyiség védelméről alkotott törvény gátolja meg, mely az áthágót eljárással fenyegeti. A becsületben megőszült gyilkosok egészen addig büntetlenül sétálhatnak, míg ki nem viszik őket a fűzfalombos békés temetőkbe. Látván a mai körülményeket lehetséges, hogy dísztemetést kapnak.” – Kubinyi Ferenc, Vaskorona (1995)
Bauer Miklós (ÁVH-s) 2008-ban halt meg úgy, hogy soha nem vonták eljárás alá a rendszerváltás után, ellenben a Horn-Kuncze kormány idején havi bérnek megfelelő óradíjakkal számláztak az államnak!

Kuncze belügyminiszter (1994-1998)

A rémtörténet:
Bárdy Magdára (akkori férjezett nevén Somogyi Istvánnéra) és férjére 1951. március 7-én éjszaka (fontos lesz a dátum!) ÁVH-s begyűjtők törtek ajtót Székesfehérvári házukban. Mindkettőjüket azonnal a kocsiba rakták és Kistarcsára hurcolták. 2,5 éves gyerekük volt ekkor, aki szülők nélkül maradt!
Bárdy Magda csak 1953-ban szabadult, mikor Nagy Imre amnesztiát hirdetett. Férjét azonban soha többet nem látta. (Gyanította, hogy Kistarcsán agyonverték az ÁVH-sok.)
Szabadulása után azonnal Ausztráliába menekült, ahol letelepedett, majd később újra férjhez ment. Ám nem törődött bele abba, hogy meg ne tudja, mi történt férjével. Ausztráliából a magyar Belügyminisztériumhoz fordult, mindhiába. Nem segítettek neki, még 1990 után sem adták ki részére a férjével kapcsolatos papírokat.
Politikai kapcsolattal aztán kapott egy értesítést a minisztériumtól, miszerint férje Somogyi István1951. augusztus 24-én hunyt el Kistarcsán, mást nem árultak el. (A rendszerváltás utáni Magyarországról beszélünk!) Ebbe sem törődött bele, Ausztráliából Magyarországra utazott, míg végül kézhez nem kapta az internálási határozatot, amelyen Vajda Tibor egykori ÁVH-s őrnagy neve szerepelt.
Bárdy Magda rátalált Kubinyi Ferenc történész “Fekete-lexikon” című könyvére, amelyben meglepetésére benne volt Vajda Tibor neve is. (Kattints a képre. Forrás a könyv)
A könyv alapján Bárdy Magda megtudta, hol él férje feltételezett gyilkosa.
Vajda Tibor a forradalom után ugyanis feltehetően szabadságharcosként(!) Ausztráliába menekült! ”Sydneyben mint fogorvos praktizált, bár sem a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, sem a Sydney Egyetemen nem szerzett orvosi oklevelet. Már a hetvenes években megkapta a belügyminisztériumtól a látogató vízumot. Azóta is gyakran jár haza és tiszteletbeli tagja a Magyar Fogorvosok Tudományos Egyesületének – orvosi diploma nélkül. A Fogorvosok Nemzetközi Egyesülete Közgyűlésén New Yorkban 1974-ben aranyéremmel tüntették ki. Utoljára a magyar szövetség 1992-ben hívta meg, amikor mint implantációs orvosdoktor tartott előadást.” – írja Kubinyi
Miután ezt Magda megtudta, felkereste Vajda rendelőjét Sydneyben, ahol olyasmit látott, amire nem is számított! A döbbenet fogta el, mikor Vajda Tibor szemébe nézve a saját kínzójára ismert rá. Vajda természetesen mindent tagadott, ekkor Magda a nyilvánossághoz fordult: a történetét elmesélte az ausztrál sajtónak, amely címoldalon hozta az eseményeket, s egy tv-csatorna is riportfilmet készített vele – miközben a magyarországi sajtó alig-alig foglalkozott az üggyel.
Vajda Tibor a botrány kirobbanása után eladta házát, elköltözött, telefonját titkosíttatta, jól figyeljen mindenki: 1993-ban beperelte Bárdy Magdát rágalmazásért! Ő kínozta Bárdy Magdát Kistarcsán, és most évekkel később ő jelenti fel rágalmazásért.
Nem ismerős ez a mából valahonnan? Horváth András egykori adóellenőrt csak nem épp a NAV jelentette fel, amiért kipakolt az ezer milliárdos áfacsalásról…
Vajda több ízben is közreműködött egyes őrizetesek bántalmazásában: javaslatokat továbbított a főosztályvezető, illetve Péter Gábor felé a verés elrendelésére, majd maga is részt vett a gumibottal és puszta kézzel való ütlegelésben. Vajda hasonló módon vett részt Burgiasev György jugoszláv emigráns őrizetes megverésében, akinek a fejében egy ér megszakadt, s pár nap múlva a kórházban meghalt.” – Magyar Nemzet, 2002. augusztus 26.

Eörsi és Társa Ügyvédi Iroda

A hányinger azonban ennyivel nem ér ám véget… nem ám. Az Eörsi Mátyás (SZDSZ-es képviselő) és Bauer Miklós (egykori ÁVH-s tiszt) cége Vajda Tibor mellé állt, nem is akárhogyan.
A Kuncze vezette Belügyminisztériumban dolgozó személyzeti és munkaügyi főosztályvezetőhöz (rendőr alezredes), Császár Józsefnéhez fordult az iroda. Császárné utasította a belügy dolgozóit, hogy keressék fel a még élő ÁVH-sokat, akik a következő nyilatkozatot tették: az ÁVH-n soha nem bántalmaztak senkit.
Ez alapján Császár Józsefné vezetésével a Belügyminisztérium kiállított egy hivatalos iratot, ami a következőket tartalmazta:
17-8/1995. számú ügyirat: „1. Az ÁVH vizsgálati főosztályán a kérdéses időszakban (1950-1952) között nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása. Vajda osztályvezetőként kifejezetten tiltotta ezt.”
Ha még emlékszel, Bárdy Magda politikai kapcsolatokkal érte el, hogy egyáltalán megtudja, mi történt férjével, a Belügyminisztérium nem segített neki, ellenben Vajdának azonnal kiállítottak egy TÖRTÉNELEMHAMISÍTÓ IGAZOLÁST a még élő ÁVH-sok elmondására alapozva!
Ezt az igazolást a Belügyminisztérium átadta az Eörsi és Társa Ügyvédi Irodának Vajda Tibor védelmére, miszerint még a magyar Belügyminisztérium is igazolja, hogy  Bárdy Magda hazudik, azaz rágalmaz!
Ekkor már a magyar sajtó is foglalkozott a képtelen üggyel, a botrány kirobbanásakor Kuncze Gábor visszavonatta a történelemhamisító igazolást. De a hamis irat elegendő volt arra, hogy Vajda a pert 9 évig húzza Bárdy Magda ellen, amit végül Bárdy nyert meg 2002-ben.

Mit tett Kuncze Gábor?

  • Kuncze Gábor meg sem szólalt az ügyben, mint belügyminiszter! (Ezért normális államban minimum eltakarodik önként a miniszter!) De hogy is takarodna el, hiszen az SZDSZ alapítói kérték a hamis nyilatkozatot Császár Józsefnétől!
  • Kuncze Gábor nem rúgta ki Császár Józsefnét!
Felmerült a kérdés: ki a faszom az a Császár Józsefné? Érdeklődött a sajtó is Kunczétól:
Tóth Gy. László politológus, még három hónappal ezelőtt, többedmagával nyílt levelet intézett a belügyminiszterhez, amelyre Kuncze Gábor a tárca vezetője azóta sem válaszolt. (…) Mi az oka annak, hogy sem Ön (sic!), sem az emberi jogokra oly gyakran hivatkozó pártja ebben az ügyben a mai napig nem foglalt nyilvánosan állást?” – Napi Magyarország, 1998. február 6.
Kuncze nagyjából szart mindenkinek a fejére, ahogy az ebben az országban 23 éve lenni szokott. Császár Józsefné végig hivatalban maradt a Horn-kormányban, csak a fidesz idején rúgták ki.

Császár Józsefné

Császár Józsefné hihetetlen 50 évet húzott le a Belügyminisztériumban. Olyan titkos iratokat is látott a kommunizmusban, amik terhelő adatokká váltak a rendszerváltással elérkezett “demokráciában”. A III/III-as iratok között ezer meg ezer dokumentumot olvasott, amik terhelőnek számítanak a mai politikai beosztású emberekre! Na ezért nincsen nyilvános ügynökmúlt! Akkor ugyanis nem lehetne többé hatalomban maradni!

Gyurcsány Ferenc

2004-ben Gyurcsány király veszi kézbe az ország ügyeit, a ma sokak által “őszinte” embernek tartott Gyurika!
2005-ben Gyurika kitalálta, hogy jól átbassza a népet, és belebegtette az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. (Ezt ügye minden párt eljátssza minden évben.) Na, de! Gyurcsika kihúzott egy nagy nyulat a cilinderből!
Tessék kapaszkodni, újabb hányózacskót elővenni, az ügynökakták szelektálásának felügyeletére Gyurcsány Ferenc visszavette a fidesz idején kirúgott Császár Józsefnét! magyarul: Császárné mondja majd meg, mit hozhatnak nyilvánosságra!
Röhej ez az ország, és az emberek hiszékenysége!
Örülsz még a 2014-es összefosásnak? Gyurcsány-Kuncze-Mesterházy-Bajnai-Fodor.
 ”Lapunknak többen is a “kecskére a káposztát” mondással értékelték Császár Józsefné felbukkanását az állambiztonsági iratok környékén. (…) Rendkívül erősen él a vélelem: nem lehet véletlen, hogy most, amikor a szocialisták előálltak ügynöktörvény-javaslatukkal, ismét az állambiztonsági iratok közelébe helyezték az egyedülálló emlékezőtehetségéről, összegzési képességéről és hihetetlen kapcsolatrendszeréről ismert volt személyzetist.” – Heti Válasz, 2005. január 13.
Bárdy Magda ekkor személyes levelet írt Gyurcsány Ferencnek, melyben felhívta figyelmét, talán nem pont őt kéne felvenni az állambiztonsági iratok környékére.
Meglepő, de nem mulatságos, és nem is meglepő, Gyurcsány le sem szarta Bárdy Magdát, ahogy Kuncze Gábor se! Mert ez magyarország kisbetűvel, a hazug politikai szarházik országa!
Ma a volt szdsz-esek: Bauer Tamás, Kuncze Gábor és Eörsi Mátyás mind a DK tagjai! Mit gondolunk, mi a fenéből kampányol a DK? És jelenik meg a médiában?
Néhány érdekesség még Gyurcsikáról:
  • Balatonöszödi villát úgy szerezte meg az államtól, hogy megvette, de részletre, amennyi részletet fizetett, közel annyiért bérelte tőle vissza az állam! Magyarul így lehet ingyen villát szerezni. Tőlem mikor vesz így valamit az állam? 
  • Gyurcsika miniszterelnök 2007-ben a legmagasabb állami kitüntetésre jelölte a pufajkás Horn Gyulát! Sólyom László visszautasította, hogy egy hazaáruló ilyen kitüntetést kapjon, ami sok, az már neki is sok. (Előtte Mádl Ferenc is visszautasította, akkor ugyanis a III/II-es ügynök, Medgyessy jelölte Hornt a legmagasabb állami kitüntetésre.
Horn Gyula még 1989-ben is ezt mondta az 56-os forradalomról:
Ami a lényeg. Én szerintem nincs és nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel. És ez a lényeg.” – 1989. febr. 10 (!) MSZMP KB szó szerinti jegyzőkönyvéből (Forrás: Országos Levéltár)
Horn Gyuszóka a forradalom leverésében részt vett egyéneket nem csupán felmenti, de ki is mondja: nehogy mán lelkiismereti válság is keletkezzen már náluk! Hát nehogy mán! Nálunk a rendszerváltás után is a szarházik uralkodnak, és a szarháziknak jár a kitüntetés és dicséret! (És ekkor még nem beszéltünk hithű pufajkás múltjáról.)
A politika Magyarországon nem ismer már lelkiismeretet, nem ismer semmit, csak a szélhámosságot a hatalom megtartása érdekében! Na, hát ezekre fogsz szavazni a nagy összefosásdi alkalmával! Remélem, örülsz…
Mi ezért nem fogunk össze SOHA ezekkel a bukott sátánfajzatokkal! Ezek miatt döglődik ugyanis országunk a rendszerváltás óta! Fidesz helyett ezek? Hát gratulálok!
Se fidesz! Se mszp! 




Botrány: DNS-mintaadásra kötelezték az Orbán-esküvő dolgozóit felsőbb utasításra! Hazugságvizsgáló elé Orbánt!


Mi van fiuk már a Kovács Bélát is meghívtátok az esküvőre , vagy a MOSZAD – os villanypásztor volt a tolvaj , esetleg valamelyik hajléktalan tudott bepofátlanodni e nagy összejövetelre . Ne mondjatok semmit Kunte Kinte volt itt a jövőből és a multat kereste mert nem találja a gyökereit , és bizony itt egy jó pár gyökeret látott , de ez már neki is sok volt , de úgy döntött emlékezetessé teszi a napot és megviccel benneteket Kamatrabszolgákat , de ő nem ilyen rabszolgákra vágyik , így hát tovább állt a korábbi multba , csak az a baj , hogy kilóg a telefonnal a közösségből , és rá fognak jönni , hogy ő egy időutazó, ha jól tudom egy videón megis örökítették , hogy őseinél egy telefonnal a fülén épp valakivel beszél .
Na szóval a saját berkeitekben kiáltsatok tolvajt , vagy kémet , mert nálatok van a kutya elásva , kérdezzétek meg a Pintért kit engedtek el a gyilkosság BT emberei akit FIDESZ esnek néztek , és az biztos , hogy nem a Kovács Béla volt.


Mindenki ismerje meg Orbán király igazi arcát még a választások előtt! Hogyan él vissza hatalmával és tesz magasról az emberek jogaira ez az arcátlan bűnöző!
Az a fura helyzet állt elő, hogy felszolgálóként vettem részt Orbán Ráhel (királyunk lánya) és Tiborcz István esküvőjén!

Orbán-esküvő

Sok állami rendezvényen vettem már részt – többek között uniós elnökségünk alatt a Gödöllői Királyi Kastélyban vagy a Magyar Tudományos Akadémián stb.
Nem volt újdonság, amikor jött a felkérés, hogy állami rendezvényre keresnek személyzetet. Csupán annyit közöltek, hogy Bicskén lesz az állami rendezvény. (A hú, de nagy titkolózás közepette szándékosan nem közölték a pontos helyszínt és az “állami rendezvény” valódi kilétét.
Indulás napján már tudtuk, hova tartunk. Nem Bicskére, hanem a Tiborcz család birtokára, Tükrös pusztára.

Mi történt?

Jött a nagy eset. Én hajnali ötig szolgáltam ki királyunkat és 300 fős vendégseregét.
Megjegyzem, a felszolgálók 80%-a leköpte volna ezt az arcátlan hazudozó kétharmados királyt, ennek ellenére tisztességesen végeztük a dolgunkat, nem köptünk bele senkinek az italába, és mivel Orbán is él, nem tettük mérget egyikbe sem. Az esküvő a lánya napja volt, nem tehet arról, ki az apja – bár nyilván élvezi a vagyont, amit mások megnyomorítása árán szerez Orbán a családnak.
Eredeti menükártya
Mint ismert, szeptemberben volt az esküvő. A dolgozókat – személy szerint engem – novemberben kereste meg a Nemzeti Nyomozóiroda azzal a “kéréssel”, hogy legyünk szívesek megjelenni tanúkihallgatásra, mert az esküvőn elloptak egy telefont az egyik vendégtől.
Hát – gondoltam magamban – ez érdekes: ki az a hülye, aki Orbán esküvőjén ellopna bármely vendégtől bármit is, pláne, hogy a másik asztalnál ül Pintér (belügyminiszter), és a tanyát biztonsági őrök veszik körül?
A TEK “állítólag” nem volt a helyszínen, de biztonságiak voltak, akiket láttunk is.
A meglepődésem ott váltott át sokkba, amikor a nyomozótiszt az első adandó alkalommal közölte, hogy MINDEN dolgozótól DNS-mintát vesznek!
Mondom: mi van? Adjak DNS-t? Egy nyomorult telefon eltűnése miatt? Tán meg is öltek valakit?

DNS

A DNS egy olyan személyes adat, amivel életed végéig visszaélhetnek, ha nem semmisítik meg a vizsgálatot követően!
Véletlenül” ottfelejtette a robbantó a DNS-ét a nyomógombon, melyhez egy nyilat is rajzolt a nyomozóknak, hogy megtalálják! És máris bárkit évekre börtönbe lehet juttatni hamis vádakkal! – Koncepciós perek a nem is olyan régi múltból a diktatúra ellenzőivel szemben.
Mivel az oldal tulajdonosaként igencsak szembe megyek Orbán királyunkkal, eszem ágában nem volt hozzájárulni a DNS-minta adásához, hogy majd “véletlenül” a következő robbantáson beteg királyunk jóvoltából az én DNS-emet “találják” meg a helyszínen hagyott nyomógombon!
Hivatalos irat arról, hogy felvételt nyertem a rendőrképzésre
Félnem nem volt mitől, ugyanis nem csináltam semmit.
Ahogy a mellékelt fotón is látható, korábban jártam rendőrképzésre, a seggem lyukát is átvilágították amellett, hogy a többkörös, nagyon nehéz felvételi eljáráson is át kellett mennem (pszichikai és fizikai tesztek).
Tanították nekünk, hogyan gyakoroljon nyomást a rendőr a kihallgatáson, tehát azonnal egyértelmű volt, ahogyan a Nemzeti Nyomozóiroda nyomozótisztje ugyanezzel a módszerrel próbál rávenni a DNS-minta adására.
Tudni kell, hogy az esküvőn több mint 60 ember dolgozott (felszolgálók, konyhai személyzet, őrök stb.)! A legtöbben azonnal hozzájárultak a vizsgálathoz – a nyomásgyakorlás hatására – egy nyomorult telefon miatt! Nem többszörös sorozatgyilkosról van szó, hanem egy darab telefonról, melyről kétséges, hogy egyáltalán ellopta-e azt egy alkalmazott! Ki az a hülye?

DNS-vizsgálat ára és bonyolultsága

Tudni kell, hogy bármihez hozzáérsz egyszer, rajtamarad a DNS-ed! Apró bőrdarabok maradnak ugyanis az érintésed után. E kis bőrdarabból is vissza lehet nyerni a DNS-t, de az apró minta miatt rendkívül drágán!
A vizsgálat ára 50 és 300 ezer forint körül mozog! Azaz 60 embernél, ha csupán 50 ezer forinttal számolunk, akkor ez 3 millió forint, ha 300 ezerrel, akkor már 18 millió forint!
Igen, sokkal több, mint maga az ellopott telefon értéke! De az árára is kitérek hamarosan, és a vádra, ami szerepel a jegyzőkönyvben.
Mondja el nekem bárki, kinél rendeltek el DNS-vizsgálatot amikor ellopták a telefonját? Senkinél! Mert ez nevetséges! De jól mutatja Orbán diktatórikus jellemét, aki majd jól megmutatja, hogy az ő lánya esküvőjén senki nem lophat el semmit!

Még komolyabbá akkor válik az egész szappanopera, amikor kiderül, hogy ezelőtt fél évvel az összes kapitányságon KORLÁTOZTÁK a DNS-mintavételi lehetőségét a nyomozóknak! Mert drága, és mert a laborok el vannak maradva!
NOL.hu írta cikkében:
A jövőben DNS-vizsgálatokat sem rendelhetnek már majd nyakra-főre a nyomozó hatóságok. Az ORFK és a BSZKI együtt készített javaslatának megfelelően minden megyei rendőr-főkapitányságnak kvótája lesz, s havonta annyi ügyben kérhet (ügyenként három mintára) DNS-vizsgálatot. Ezeket az ügy súlyától függően 30, 60 vagy 90 napon belül bevizsgálják. Azt, hogy mely ügyekre használják a kvótát a megyék, a bűnügyi vezetők az ügyésszel közösen döntik el. A kvótarendszerben „megfelelő nagyságú” puffert biztosítottak az előre nem látható, kiemelt fontosságú ügyekben indokolt vizsgálatokra; olyan esetekre például, hogy ha egy a mórihoz hasonló bűntény történne.
A DNS-vizsgálat rendkívül költséges, a kapacitások szűkösek, és a BSZKI ügyhátraléka 2012 elején 4166 volt. Ráadásul a korábbi gyakorlatban az intézetben senki sem tudta megmondani, hogy ezek közül melyek a fontos ügyek, és melyek nem azok. ” – 2013.08.02.
Diszkrimináció

Természetesen feltettem a kérdést a nyomozónak, hogy miért csak a dolgozókat hallgatják ki, és csak tőlük kérnek DNS-t? Ez nem diszkrimináció? Csak egy kicsit talán? Ez nem hivatali hatalommal való visszaélés? Nem felülről rendelték el ezt az egészet?
Nem vádolom a nyomozót, hiszen katonai szervezet majdnem legutolsó láncszeme… Ha ő nem teljesít egy parancsot, az már katonai bűncselekmény, szolgálatszegés stb. Minden rendőrt bűncselekmény gyanúja esetén azonnal ügyészség elé visznek, míg az állampolgárokat rendőrség elé.
Én azért hagytam ott a rendőrséget, mert:
  1. Át kellet gondolnom, hogy gusztustalanul megalázó fizetésért vállaljam a rengeteg követelményt, ami a fegyveres szolgálattal jár (nem lehet vállalkozásod, nem lehet mellékállásod, bármikor berendelhetnek a szabadságodról is, a titkosszolgálatok külön engedély nélkül bármikor lehallgathatnak, ha nem jelensz meg munkahelyeden, köröztetnek, mert szolgálati jogsértést, adott esetben bűncselekményt követsz el, folyamatosan figyelik a facebook profilodat, a legkisebb szabálysértéssel is mész az ügyészségre stb.)
  2. Szolgáljak-e egy kétszínű, hazug, megalomániás bűnözőt, akinek parancsait végre kell hajtanom, ahogy ennek a nyomozónak is
Az első kihallgatáson megtagadtam a DNS-em levételét, ahogy a jegyzőkönyvben is szerepel:
Kihallgatási jegyzőkönyv 5. oldala – 2013.12.17.

Második tanúkihallgatás

Tanúként a nyomozóhatóság nem veheti le erőszakkal a DNS-edet, senkiét. Ezt tudtam. A nyomozónak azonban folyamatos jelentést kell tennie. Vagy Pintér vagy Orbán valószínűleg nem volt megelégedve az “eredménnyel”, ugyanis nem találták meg az elkövetőt, és rajtam kívül voltak még, akik megtagadták a mintaadást.
A legtöbb ember azt gondolja, ha valaki megtagad valamit, akkor az biztos bűnös! Ennek okán ők maguk is minden megalázó dologhoz hozzájárulnak még akár munkahelyükön is! (Egyik ok, hogy bármit megtehetnek veled!)
De velem nem! És tanuld meg Te is ezt a mentalitást! Nem korlátozhatják ok nélkül alapvető jogaidat! Ez ugyanis hivatali hatalommal való visszaélés!
Büntető törvénykönyv
Hivatali visszaélés
305. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen
a) hivatali kötelességét megszegi,
b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy
c) hivatali helyzetével egyébként visszaél,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Közfeladati helyzettel visszaélés
306. § Az a közfeladatot ellátó személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen
a) közfeladattal kapcsolatos kötelességét megszegi,
b) közfeladattal kapcsolatos jogkörét túllépi, vagy
c) közfeladati helyzetével egyébként visszaél,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Több mint 60 embert kihallgattak, és többségének levették a DNS-ét. Hárman maradtunk utoljára, akik megtagadták a vizsgálatot. Ismertem a másik kettőt is, és beszéltem velük. Őket is megkereste újra a nyomozó, és újabb kihallgatásra őket is behívta.
Mi történt itt?
A nyomozó egyetlen kérdést tett fel: “Hozzájárulok a vizsgálathoz vagy nem?”
Ehhez immár nem a szimpla nyomásgyakorlást, hanem jóval “keményebb” eszközt használt.
Folytatólagos kihallgatás – 2014.02.12.
Felvilágosított, hogy a tanúvallomást a jogszabályok értelmében nem tagadhatom meg. Felvilágosított, hogy nincsen joga erőszakkal levenni a DNS-t, azonban! Olyan jogszabályt közölt, amelyről én sem tudtam:
Pénzbírság, ha nem járulok hozzá a DNS-minta levételéhez
Ahogy látható, a Be. 161. paragrafusa alapján az ügyészség pénzbírság kiszabását rendelheti el. És mivel a beteg Orbán király lányának esküvőjéről van szó, egyértelműen kiszabták volna rám a 200 ezer forintos pénzbírságot!
  • Sem időm,
  • sem pénzem
nem volt erre a baromságra, úgyhogy hozzájárultam a vizsgálathoz. Természetesen nem találtak egyezést!
A helyszínen állítólag megtalálták az ellopott telefon tokját, amin rajta maradt a tettes DNS-e. A tulajdonos DNS-ét azonosították, csak egy azonosítatlan DNS maradt a telefon otthagyott tokján, ezt keresték.
Tudni kell, hogy a helyszínt mi, alkalmazottak nem hagyhattuk el – már csak azért sem, mert az elején mindenkitől elvették a telefont, és elzárták, hogy ne készíthessünk képeket. Csak a rendezvény végén adták vissza mindenkinek.
Második akadály, hogy egy pusztán volt az esküvő, körülötte őrökkel, nem hagyhattad el csakúgy a helyszínt!
Harmadik akadály, hogy a személyzet nem mozoghat amerre kedve támad! Mert van főnökünk, akinek tudnia kell, hol vagyunk! Ki az a barom, aki ellop egy telefont mondjuk hajnali 3-kor, miközben azt sem tudja, mikor hagyhatja el a helyszínt, és a sértett mikor veszi észre az eltűnt / ellopott telefont?
Te ellopsz úgy egy mobilt, hogy ott van Orbán és Pintér, két kiemelten védett személy, a helyszínt – melyet őrök vesznek körbe – nem hagyhatod el akármikor, csak a rendezvény végén, és megkockáztatod, hogy a sértett 15 perc múlva észreveszi az ellopott telefont, azaz azonnal mindenkit sorba állítanak, és átkutatnak! Senkinél nem lehetett telefon, tehát még kockázatosabb, hogy nálad meglát valaki egyet és már gyanús vagy! Ráadásul a tokot, mint bizonyítékot a helyszínen hagyod! Ellenben a SIM-kártyát kiveszed, mert annyi eszed van, hogy a telefont a telefoncella alapján bekapcsolt állapotban be lehet mérni, olyan mint egy nyomkövető! (Ha nálad van a bekapcsolt mobilod, bármikor be tudják mérni, hol jársz! Ez a telefoncella tulajdonsága, hiszen jeleket vesz  és küld a szolgáltatóhoz, innen már csak fizika a pontos helyszín bemérése!)
A tolvajnak tehát volt esze kivenni a kártyát és kikapcsolni a telefont – különben elkapták volna, de soha életében nem hallott DNS-ről, ezért a tokot csak úgy otthagyja a tett helyszínén! Na ez a világ legnagyobb baromsága!

Védett személytől tűnt el a telefon?

Sokakban felmerülhet, hogy esetleg védett személytől tűnt el telefon? Ott voltam a helyszínen, ahogy Orbán korábban megmondta, csak nagyon kevés politikus volt a helyszínen, név szerint tudom őket. Alig volt köztük védett személy.
Aztán, nemrég derült ki, hogy az USA a világ politikusaiból csak azokat nem hallgatta le, akiket nem akart! Na ne szórakozzunk már, hogy ilyen módszerrel lopja el egy kis senki magyar politikus telefonját, hogy bizalmas információkat nyerjen ki belőle!
De ha így lett volna, akkor nem a Nemzeti Nyomozóiroda, hanem a titkosszolgálatok nyomoznának nagy erővel!
És a legfontosabb, a jegyzőkönyv mindent elárul! Ugyanis benne van a bűncselekmény megnevezése!
DNS-mintavételi jegyzőkönyv
Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége! Tehát csak ennyi! Ezért szívatja Orbán a nyomozót, és minden dolgozót, miközben kinyaltuk a valagát az esküvőn!
Maga a nyomozás és a DNS-vizsgálatok költsége már jóval meghaladta az ellopott telefon értékét! De Orbán király játssza a megalomániás eszét!

Karhatalom?

Mindenki adjon hálát, hogy Uniós tagország vagyunk! Ez az ember bármire képes, hogy elérje célját! Bárkin átgázol! Ennek az “embernek” nem szabad többé hatalmat adni a kezébe!
Az ÁVH is így kezdte: kicsi ez, kicsi az, majd a végén már kínzás a pincékben! Éjszaka megjelenő Pobeda autók!
Ez az eset jól példázza az aljasság gyökerét! Orbán nem vizsgálja ki az 1000 milliárdos áfa-csalást! Ellenben egy kis értékű mobiltelefon miatt a személyzet összes tagját DNS-adásra kötelezi! Na ezt add össze!

Feljelentés

Ha Orbán elveszíti a választásokat, megteszem a feljelentést ellene az ügyészségen! Jelenleg nincsen értelme, mert az ügyészek a valagát nyalják! Azt is előre elmondom, hogy nem állok meg Strasbourgig!
Velem nem fog szórakozni egy megalomániás barom, az esetet ugyanis személyessé tette! Előre elmondom, nem félek a haláltól, nem tud megfélemlíteni! Magam jelentkeztem katonának, és rendőrnek is! Nem azért tettem, mert félek a haláltól!
Jóval nagyobb erőben hiszek, amit az ő parányi agya fel sem tud fogni.
Ráadásul, mivel nem lett meg az elkövető, most vegyék le az összes vendégtől, és Orbántól és lányától is a DNS-t! Milyen alapon nem veszik le tőlük? Azaz immár 360 embertől kell DNS-t venni, különben diszkrimináció, amit csináltak! Mennyi pénz ez? Több 10 millió! És a rengeteg idő!

Pénzért kapod meg a jegyzőkönyvet!

Valami elképesztően durva, hogy a jegyzőkönyvek másolatáért fizetnem kellett! Olyan országban élünk, ahol a jogszabályok szerint, amikor a rendőrség tesz veled valamit, amiről jegyzőkönyv készül, akkor kizárólag pénzért kaphatod meg a jegyzőkönyvet, mégpedig oldalanként 100 forintért!
És ha nincs pénzed, akkor a bíróságon adott esetben nem tudod majd bizonyítani, mit tettek veled? Ha például engem 4-szer hívtak volna be, és 50 oldalas jegyzőkönyv készül, 5000 forintomba került volna.
A két kihallgatásom 11 oldalas jegyzőkönyvet eredményezett, azaz 1100 forintot fizettem okmánybélyeg formában a Magyar Állam részére! Nevetséges!
Átvételi elismervény

Április 6.

Oszd a cikket! Ennek az embernek soha többé nem szabad hatalmat adni! Egy hét van a választásokig!
A médiát is arra kérem, ismertesse az esetet, amennyiben nem érdeke a talpnyalás, aminek levét később saját gyerekei isszák meg!


Miért most?

Többen kérdezték Facebookon és itt is, hogy miért most jött ki a cikk és nem előbb?
A jegyzőkönyveket február 25-én vettem át, tehát alig egy hónapja.
A “Miért hallgattál eddig?” kérdést azok teszik fel, akik:
  • soha életükben még a munkahelyüket sem jelentették fel a Munkaügyi Bíróságon durva kihasználás és jogsértés esetén sem, mert féltek, hogy kirúgják őket!
  • akik nem írtak alá titoktartási szerződést az esküvő előtt! Mert mindegyikünkkel aláíratták! Bár nem mondtam semmit az esküvőről magáról, de ki a bánat akar pereskedni ezzel a megalomániás királlyal?
  • akik hozzászólásokat is név nélkül írnak! Miközben nekem névvel kell szembe mennem egy “félistennel”, aki az ügyiratszám alapján azonnal visszakéri, ki vagyok, hol lakom stb.
  • akiket ezért nem hurcolhatnak meg, ugyanis minden felelősséget én vállalok! Horváth András kitálalt a NAV-botrányról, kinél tartottak házkutatást? Hát nem a NAV-nál!
  • akiket nem fenyeget a veszély, hogy kirúgják ezután mindenhonnan! Mi van, ha felkeresi munkahelyemet, és kirúgat? Ezért az olvasók vállalják a következményeket vagy én? Mi állami rendezvényekre is megyünk, ahol előzetesen a Nemzetbiztonság mindenkit átvilágít, és a kétes egyének nem dolgozhatnak az adott rendezvényen! Csak egy telefonjába kerül!
  • akik önmagukért sem álltak ki soha, nemhogy másért!
  • akinek nem kell a feljelentés miatt újabb és újabb kihallgatásokra járni majd, illetve adott esetben tárgyalásokra.
Ezt mind át kéne gondolni, mielőtt feltesszük a kérdést, miért most? Azért, mert minden felelősséget nekem kell vállalni! Szarban a magyar ember úgy otthagyja a másikat, hogy öröm nézni!
A feljelentéshez most kértem jogi segítséget a TASZ-tól. Nem vagyok jogász. A feljelentést azonban tökéletesen kell megfogalmazni, különben:
  • a nyomozóhatóság elutasíthatja
  • téged vádolhatnak meg, ha rágalmazol, mert rosszul fogalmaztad meg
A TASZ válaszát várom, hogy segítenek-e a feljelentésben.
Még egyszer elmondom, minden publikált dokumentum valós. Mai napig megvan a nyomozó részemre küldött összes sms-e a telefonomban, illetve amiket én küldtem neki.
Tudom, könnyű feltenni a kérdést, hogy miért most? De tedd fel magadnak a kérdést: te mikor tettél bármit a magad és / vagy mások érdekében névvel, nyíltan, amiért az összes szarral szembe kell majd nézned egyedül, amit rád tesznek?
Gondold át, hogy a 60 érintett közül én tettem ezt meg egyedül! Te megtetted volna? Tettél valaha feljelentést a jogaid érdekében?

A gonosz győzelméhez az kell, hogy a jók tétlenek maradjanak!”



Orbán bűnei, melyekért pokolra jut:

Királyunkkal szemben én olvastam a Bibliát! Szegény nem tudja még, mi vár rá halála után! Én kigondoltam neki egy büntetést, mit tennék vele, ha én lennék Isten… Ennél várhatóan sokkal nagyobbra számíthat, hiszen az én gondolkodásom valójában eltörpül egy magasabb intelligencia mellett.
Felvázolom, majd utána leírom Orbán legsúlyosabb bűneit!

Kapzsi, hatalomvágyó szarházik büntetése:
Újra özönvíz lesz, azonban folyékony arany hullik majd a Földre, egészen addig, amíg mindent ellep, s nem marad már szárazföld. A bűnösön kívül nem lesz élőlény a Földön. Minden bűnös egy-egy külön Földet kap! Ebben az óriási aranyóceánban kell úszniuk az idők végezetéig, azaz örökké! Amikor belefulladnak, azonnal újraélednek, hiszen már nem tudnak meghalni. Minden alkalommal át kell élniük a fulladás okozta kínhalált. És minden alkalommal újraélednek, és úsznak és úsznak… egyedül… örökkön-örökké…
A kapzsi szarházi emberek mindent megkapnak haláluk után, amit a Földi életben akartak más ember nyomora árán! Megkapják a Földet csak maguknak! Megkapják a Föld összes aranyát! Megkapják a birtoklást, ami éltette őket! Majd utána elgondolkodnak, megérte-e, de akkor már nem változtathatnak, mert a bűnöket csak a földi életben lehet helyrehozni!

Ugyanez lesz a büntetése az összes ügyésznek, aki ezeket a szarházikat támogatja! Akik szándékosan nem vizsgálják ki az 1000 milliárdos áfa-csalást! Mészáros Lőrinc és Simicska bűneit! 

Orbán 7 fő bűne

1.

Tízparancsolat kilencedik parancsolata: “Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot.Ne hazudj!
Orbánt csak a hazugság élteti! Ahogy az oldal gazdasági cikkei mutatják, Orbán szinte mindenben hazudik! Évente mást mond az alapján, mi szolgálja éppen az érdekét! Erről videofelvételek is bizonyítékul szolgálnak.
Országunk egyáltalán nem teljesít jobban! Egyre több a szegény! Egyre több az elvándorló! És egyre több a korrupt állami hivatalnok, aki nem ért ahhoz, amit csinál! Ezt az oldal gazdasági cikkei bemutatják mindig hivatalos forrással igazolva!

2.

Tízparancsolat nyolcadik parancsolata: “Ne lopj.
Orbán ellopja az emberek pénzét, amit haverokhoz juttat már iszonyatos mértékben! Egyetlen gazdasági mutatóval (ROE) ki lehet mutatni, melyik haveri cég áraz túl a közbeszerzéseken!
ROE mutató
Jól látható, hogy a Közgép még a magyar és osztrák bankszektor jövedelmezőségét is túlszárnyalja, ami lehetetlen! Ezt kizárólag az állami pénzek elsikkasztásával, azaz túlárazással lehet elérni!
Nem kell értened! Ezt a gazdasági nyomozók pontosan értik! Nézd a grafikont! Minden adat forrása az X-Program befejező részében van! A lényeg, olyan a Közgép mostani eredményessége, mintha azt mondanánk, hogy valaki helyből 10 métert ugrik felfelé! LEHETETLEN! NEM LEHET MEGCSINÁLNI!
Az ügyészség gazdasági nyomozóinak már ez a mutató alapján le kéne tartóztatnia Orbánt és Simicskát is, ahogy a horvátok és csehek is már megtették! Az ukránok pedig elkergették a francba a kapzsi, szarházi elnököt!
A miniszterelnökünk olyan ember, aki életében egy forinttal nem járult hozzá a GDP-hez, hiszen soha nem dolgozott a piacgazdaságban! Soha nem volt főnöke! És soha nem végzett kétkezi munkát! Ez az ember lopja el mások pénzét!
Orbán azt hiszi, majd Selmeczi Gabikát odaküldi Isten elé, aki elmeséli, hogy Viktorka jobban teljesít… Viktorka! Engem be lehet perelni, de majd Istent is bepereled? Tényleg ennyire hülye vagy?!

3.

Tízparancsolat tizedik parancsolata: “Ne kívánd felebarátod házát. Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálónőjét, sem ökrét, sem szamarát, semmit, ami felebarátodé!
Orbán és csatlósai mindent kívánnak, amiért nem dogoztak meg! Orbán elvette a 3000 milliárd magánnyugdíjat, ami nem az övé volt! Elveszi az adódat, hogy saját szórakozására = stadionra költse! Elveszi a jogaidat, amivel saját hatalmát biztosítja évről évre!
Ez idő alatt Orbán létrehozott egy adócsaló és pénzmosó számlát, ami által az adóhatóság nem vizsgálhatja az oda elhelyezett pénz eredetét! Nem fura, hogy beolvasszák a 3000 milliárdot, majd létrejön ez a számla, ahová a fideszes szervezett bűnözés elhelyezheti és tisztára moshatja az adófizetők pénzét? Erről bővebben itt olvashatsz: Orbán állami pénzmosót nyitott a gazdagoknak: a NAV nem vizsgálhatja a bűnözői pénzek eredetét!

4.

Orbán az az ember, aki hős képében tetszeleg, miközben átveri és becsapja az embereket.
Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépeknek tetszenek, de belől rakva vannak holtak csontjaival és undoksággal. Éppen így ti is igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belől rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel!Máté 23, 27-28.
Orbán elhiteti mindenkivel, hogy a bankok ellen van, miközben egységnyi idő alatt soha senki nem adott ennyit a külföldi befektetőknek és bankoknak, mint ő! A 3000 milliárd nagy része ugyanis a bankokhoz került úgy, hogy ezen idő alatt nominálisan 3000 milliárddal nőtt (nem csökkent, hanem nőtt) az államadósság! GDP-arányosan pedig közel ugyanott van ma már, mint 2010-ben, nem véletlenül szedték le az adósságszámlálót a kormány oldaláról!
A bankok 2011-ben 70 milliárdos, 2012-ben 20 milliárdos adózás utáni veszteséget értek el, 2013-ban már nyereségesek voltak. E 3 év alatt Orbán a magánnyugdíjból pedig több mint 2000 milliárdot utalt át nekik! Akkor kik jártak jól? A bankok vagy pedig mi? Vesztettek két év alatt közel 100 milliárdot, és nyertek több mint 2000 milliárdot! Na? És Magyarország tartozása 3000 milliárddal több, mint volt 2010-ben!
2010-ben a bruttó adósság 20 ezer milliárd! 2014-ben már 23 ezer milliárd forint! Ez a kamatos kamat! Az államadósságot SOHA nem lehet visszafizetni, ezért nem kísérli meg sem Ausztria, sem Nagy-Britannia, sem az USA! Senki! Mert nem lehet! A görögök is leírták a csőd után a nagy részét! Ahogy a második világháború után a legtöbb ország! Mert nem lehet visszafizetni, amíg a kamatos kamat létezik!
Orbán a bankok zsebét tömte csupán a magánnyugdíjaddal!

5.

Orbán minden szabályt meghoz, amit ő maga nem tart be!
Jaj néktek törvénytudók, mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket!” – Lukács 11, 46.
Orbán megadóztatja a szegényeket, de saját fizetését emeli az egykulcsos adóval. A parlamenti képviselőkre fura módon semmi nem érvényes, ami mindenki másra. Számla nélkül veszik fel a költségtérítést. A KDNP-s Harrach Péter milliós juttatása mellé veszi fel nyugdíját, miközben aki dolgozik, mellé nem vehet fel egyszerre nyugdíjat is! Saját magukra ez persze nem vonatkozik.
Rendre olyan embereket nevez ki Orbán, akinek vagy végzettsége vagy szakmai tapasztalata nincsen meg az adott magas beosztáshoz, de annak érdekében, hogy a haver megkapja az állást, gyorsan módosítják a jogszabályt is!
  • Vitézy Dávidka (friss diplomával a BKK vezérigazgatói posztjára)
  • Németh Lászlóné (érettségivel a Nemzeti Fejlesztési miniszteri pozícióba) Ahogy azAmerikai Népszava írta:Budapest – Szinte közröhejbe fulladt Németh Lászlóné miniszterjelölti bizottsági meghallgatása a Parlamentben, miután a jelölt papírból olvasta fel a bemutatkozását, a kérdésekre papírból válaszolt, a bizottságot “Tisztelt Bíróságnak” szólította, amit tekinthetünk egy freudi elszólásnak. Az új miniszternek, akire a legfontosabb tárcát bízta Orbán, nincs diplomája, a legmagasabb állami iskolai végzettsége érettségi. Viszont annyi legalább kiderült, hogy olvasni tud. Ez a kinevezés is mutatja az orbáni kontraszelekció logikáját: kizárólag zsarolható, elnyomható, engedelmes végrehajtókat tűr maga mellett a Diktátor, akik személyes utasításait hajtják végre.Hoffmann Rózsa és Schmitt Pál után egy újabb félanalfabéta szakad a válságban vergődő Magyarország nyakába. Ha feltételezzük, hogy egy diplomának és a felsőfokú szakmai végzettségnek van bármi értelme, akkor Németh Lászlóné a maga érettségijével az orbáni bohóckormányzás újabb díszpéldánya. ” – AN
  • Kandrács Csaba (jogász végzettséggel bekerült a jegybank Monetáris Tanácsába, ahol az ország legjobb közgazdászainak kellene ülnie. Előtte is állami haveroknál töltött be pénzügyi elemzői, adóügyi-számviteli szakértő és vezetői posztokat jogász végzettséggel!) Ahogy az Index írta: “Karrierjének csúcspontja most a jegybank vezető testülete, bár komoly szépséghiba, hogy a Monetáris Tanácsba elvileg az ország legjobb makroökonómiával foglalkozó közgazdászait lenne célszerű beválasztani, ő pedig nem is tanult úgy általában soha közgazdaságtant említésre méltó szinten. Most Kandrácsra is bízzuk többek közt a monetáris politikánkat és az ország egész külső stabilitását, a devizatartalékot vagy a teljes bankrendszerünk biztonságát is.” – Index
És lehetne bőven sorolni, milyen zsarolható és pióca életvitelű, ám beosztásához nem értő embereket ültet Orbán hatalomra, hogy saját játszóterét létrehozza!

6.

Orbán az az emberszerű puhatestű, aki elirigyelte a kommunista eszméket, már ami a diktátorizmust illeti. Titokban köt szerződést az oroszokkal, nem ad ki közérdekű adatokat… mert azt hiszi, itt minden az övé!
Mert nincs az a rejtett dolog, ami napfényre ne jönne. És oly titok, ami ki ne tudódnék. Annakokáért, amit sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani, és amit fülbe súgtatok, azt a házak tetején fogják hirdetni.” – Lukács 12, 2-3.
Minden diktátornak az tetszene, ha tettei örökre titokban maradnának! Viktorka! Olvasd el a Bibliát: itt írta, mi lesz azokkal, akik úgy gondolkodnak, mint te!
Eltitkolod az 1000 milliárdos áfa-csalás részleteit? Nem engeded kivizsgálni? Eltitkolod a közbeszerzések szerződéseit? A kampánypénzeket? A CÖF bevételét? Meglesz a jutalmad, ne izgulj!

7.

Hívőnek állítja be magát, miközben soha életében nem olvasta, és nem ismeri a Bibliát, ahogy látható az idézetekből is! Még az alkotmányba is belevette a kereszténységet, miközben szegénykém, azt se tudja, mi az!
A hívőket megtéveszti, ahogyan egykor a kígyó Ádámot és Évát! Kihasználja és felhasználja jóhiszeműségüket, hogy ellenük fordítsa azt!
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a Földön, hol a rozsda és a moly megemészti! És ahol a tolvajok kiássák és ellopják! Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseteket a mennyben, hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem nem ássák, és el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek. A test lámpása a szem. Ha a te szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, az egész a te egész tested sötét lesz. Senki nem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és kapzsiságnak.” – Máté 6, 19-23.
Orbán! Neked annyi! Készülj a halál utáni életre, ami ennél sokkal rosszabb lesz számodra:
Kapzsi, hatalomvágyó szarházik büntetése:
Újra özönvíz lesz, azonban folyékony arany hullik majd a Földre, egészen addig, amíg mindent ellep, s nem marad már szárazföld. A bűnösön kívül nem lesz élőlény a Földön. Minden bűnös egy-egy külön Földet kap! Ebben az óriási aranyóceánban kell úszniuk az idők végezetéig, azaz örökké! Amikor belefulladnak, azonnal újraélednek, hiszen már nem tudnak meghalni. Minden alkalommal át kell élniük a fulladás okozta kínhalált. És minden alkalommal újraélednek, és úsznak és úsznak… egyedül… örökkön-örökké… “gazdagságban”…
A kapzsi szarházi emberek mindent megkapnak haláluk után, amit a Földi életben akartak más ember nyomora árán! Megkapják a Földet csak maguknak! Megkapják a Föld összes aranyát! Megkapják a birtoklást, ami éltette őket! Majd utána elgondolkodnak, megérte-e, de akkor már nem változtathatnak, mert a bűnöket csak a földi életben lehet helyrehozni!
Az ügyészek, bírák, akik tehetnek ez ellen, tehetnek egy normális országért, gondolkodjanak! Követni akarják Orbánt ebbe a halál utáni életbe, vagy helyrehozzák, amit eddig tettek az emberek ellen! 
A választók pedig április 6-án gondolkodjanak: egy hazug, megalomániás puhatestűre teszik voksukat, vagy pedig egy jobb életre! Diktátorok és hazugok nélkül!

Hazugságvizsgáló

Orbán álljon a nép elé hazugságvizsgáló géphez kötve még a választások előtt! Én is vállalom, hogy magamra teszem. Lássuk, ki mond igazat, és ki hazudik! Most bebizonyíthatod, hogy igaz ember vagy! Én adtam DNS-t, én vállalom a hazugságvizsgálót, akár az ellopott telefonnal kapcsolatban is!
Viktor, te vállalod?

Mit akar a nép?

Ezen az oldalon kidolgoztam egy gazdasági programot, melyhez fura módon nem kellettek milliárdos tanácsadók! Csak a Gazdasági Főiskola, ami az alapot biztosította, a többi pedig már csupán idő és energiabefektetés függvénye volt!
Tudod, mi az a gazdasági program? Elárulom: Ami nektek nincs! A fidesz úgy indul egy választáson, hogy azt sem tudjuk, mit tesz a következő négy évben!
Olvasd el, mit akar a nép! Te nagyképű, egosita majom!
Ezen az oldalon megszavaztattam, ki ért egyet a 0%-os adóval! Nézd meg a saját szemeddel:
Támogatnád 2014-ben az X-Programot? "0%-os adót 200 ezerig! Nem kerül többe az egykulcsos adónál, de a keresők 85%-a jobban járna!"
  •  Igen, mert szeretnék végre egy normális országot!
  •  Nem, mert már nem hiszek senkinek.
  •  Nem, indoklás nélkül.


7600-an szavaztak, melyből több mint 85% egyetért a 0%-os adóval! Egyetlen reprezentatív közvélemény-kutatás sem tartalmaz ekkora sokaságot: általában 1000-3000 főt vizsgálnak. Bár ez a felmérés nem reprezentatív, viszont a nagyarányú egyetértés alapján tekinthető annak, hiszen ilyen arányú elmozdulás esetén az eredmény szinte semmit nem módosulna, ha az ország lakosságához viszonyítanánk.
A 0%-os adózás itt olvasható!
Ez az adózás nem kerülne többe a mostani egykulcsosnál, de beindítaná a gazdaságot, és lassan létrehozná a középréteget, ami már nincs!
Ajánlom a jelenlegi összefosás figyelmébe is, amelynek szintén nincsen programja az általános hülyeségeken túl!
X-Program a dolgozó emberek érdekében!
Megjegyzem, nem indulok a választásokon, aminek így utólag örülök is, mert sokkal hitelesebb lehet a mondandóm!
Az X-Programot 0 %-os adóval bármely politikai párt átveheti! Mert az országban dolgozó emberek érdekét szolgálja!
Az oldal több mindent tervez még a dolgozók érdekében, melyekről hamarosan cikkben tájékoztatom a közvéleményt!
ELÉG VOLT a tehetségtelen és szarházi politikusokból! Normális országot akarunk, normális gazdasági programmal, mellébeszélés nélkül!
Ehhez jelenleg – most már én is belátom – első lépésként az Orbántól való megszabadulás vezet! Elég a diktátorból! Mert tehetségtelen talpnyalókat ültet mindenhová, ezzel zülleszti az országot egyre lejjebb és lejjebb! 

FRISS – Sajtószemle

A HVG keresett meg először a cikkel kapcsolatban, akinek kiadtam az ügyben eljáró nyomozótiszt telefonszámát, melyen velem is tartotta a kapcsolatot. Az újságíró felhívta a r. alezredes urat, aki a telefonban nem is cáfolta a vizsgálat tényét.
A HVG cikke után országosan is megjelent a médiában az eset, a legismertebb médiumok címlapon hozták:


Azt mondod teljesen mindegy , hogy jobb vagy baloldali zsidó , én úgy fogalmaznék , hogy jobb vagy bal oldali cionista zsidó , és így már mást jelent a fogalom , mert kiemeli az ÁVH gyerekeket unokákat akikkel tele van még mindig a közéletünk , és a magyar választókat ilyen ÁVH – s férgek képviselik még mindig a közéletbe, kik csak arra jók , hogy a holokauszt zsoldját megszavazzák és behajtsák a magyarokon. A nemzeti vagyonunkat már ellopták tul vagyunk az olajmaffia ténykedésen is Pintér gyilkosság BT – je több halottat hagyot hátra mint a Kádári megtorlás évei után maradt holtestek . De az egy fasizáló diktatúrában történt ,és ami napjainkban történik az is egy egypárti fasizázó cionista uralkodhatnék hóbortá válik . Ahol azért rabolnak el kamionokat , hogy mozgó műtővé alakíthassák át , ahol szabadon végezhetik a szerv kiemeléseket , és a reptéri MOSZAD őrség tudtával kilopják a szerveket a készenlétben álló repülő járatok már viszik is a klienseknek a donor szerveket , így gazdagítva a Pintér pribékek tőkéjét , mert ők felügyelik a zökkenő mentes forgalmazást , Hisz ezeket a hülye gojokat úgy is 6 millió alá kell csökkenteni létszámilag , hisz várnak már a betelepülő galiciaiak . Hát ennyi van rábizva e nemzetinek mondott kormányra . A létszámot 6 millió alá kell vinni 2050 – re . Megszervezni a kivándorlást már 700 ezten hagyták el az országot . A polgárháború parazsát óvatosan szítani , hogy ha nagy a baj , hát a parazsat felszítják , és mi volna a legjobb létszám csökkentő lépés egy polgárháború gyilkos áradata ha végig söpör az országon bizony megtizedeli a lakosságot , és itt már húllani fog a zsidóság is hisz miattuk történik mindez , hogy új hazára találjanak itt a Kárpátokban , és nekünk már szemfedelet sem ad e rónaság , mert eladtak bennünket a helytartóink , kiket gyökerestől ki kellene irtanunk , hogy ilyen draskovics -féle olajbárók ne kerüljenek a húsosfazék közelébe , és hogy a zsidók ne érezzék , hogy az egész országot szarért hugyért megvették már , és ők büntetlenül gyilkolhatnak rabolhatnak és törvényen kivülieknek érzik magukat , mert az igazságszolgáltatás is a zsebükben van . Gojok vegyétek a lapot égesétek fel a vagyonukat amit elloptak tőlünk , ha már elvenni nem tudjuk tőlük , mert körülbáscsázták rendeletekkel , hogy ami az övéké azt el nem veheted , hát égessétek fel a vagyonaikat , mert a másik vadállat a szabadkőműves csorda , még csak ez után fog lépni , és a vagyonaitokból fog kiforgatni , mint láthattad ezt a főpróbán , a különböző mutyik alkalmával a biztos megélhetést vették el a családoktól , és hány ilyen mutyit fognak még alkalmazni , hogy kiforgassanak vagyonodból , és ne legyen megélhetésed . Ne légy hülye goj gyujsdmeg a vagyonukat , hogy ők se érezzék nyeregbe magukat , égesd fel újra és újra ahányszor rendbe rakja , hogy tudja neki nincs helye e rónaságon . És jó volna már ha minden gyermek legalább egyszer jó lakna egy nap , és az adóforintjaink nem holokamu kárpótlásra menne el , hanem arra , hogy gyermekeink ne éhezzenek jólakassuk a jövő embereit kik majd úgyan olyan féltő gonddal ápolnának bennünket mint mi most tesszük értük , hogy naggyá tegyék ezt az országot , és ne hogy holmi zsidó gyarmat legyen belőle , ahol csak a zsidónak van szabad rablási joga , sőt ha akar meg is gyilkolhat mint ahogy tette az én munkahelyemen büntetlenül , és még van bőr a pofájukon az utolsó forintjainktól is megszabadítani képesek a mocskos ÁVH – s utódok égessétek fel e tetű huszárokat csak a büzt termelik , és a tetűt .






Hová folynak el az adóforintok? Nem a multik ártanak: magyar nyúz magyart!





Örülnék, ha ezt a bejegyzést minden mszp-s és fideszes végigolvasná.
Nagyon sok ember ebben az országban nem látja, hogy nem a multik a fő bűnösök! Nem az Unió a bűnös! Egy államot csak akkor tudja elárasztani a külföldi tőke, ha az állam politikusai saját kapzsi hozzáállásuk miatt eladták azt!
Magyarországon nem azért alacsonyak a bérek, mert a külföld ezt akarja. Hatalmas tévedés. Magyarországon azért alacsonyak a bérek, mert a hazai politikai semmirekellők csak ezzel a módszerrel képesek megrövidíteni az államkasszát!
Amiben a legdurvább, hogy a sátáni kapzsiság odáig fajult a 20 éve stagnáló politikai semmirekellő elitnél, hogy ezek már semmi más számot nem ismernek az adóforintok ellopásakor, minthogy milliárd! A 100 millió nekik már smafu. Milliárd kell, anélkül már nem is érzik magukat embereknek… (Csak a cinkosoknak juttatják a milliócskákat….) Valahogy sosem tudtam megfejteni, mi a fészkes fenét kezdenek a milliárdjaikkal? Azzal alszanak, megnézik minden nap, mint Dagobert bácsi? Őrület. Az emberi aljasság netovábbja.

Magyar hozzáállás

Sajnos a legfőbb problémát mégsem a politikai semmirekellőknek köszönhetjük – akik ma már ráadásul kereszténynek hazudják magukat… A problémát a magyar emberek tartják fenn folyamatosan: meglepő? Nem. A magyar ember mintha évezredes fennállása óta folyamatosan várná a seprűnyélen érkező Pán Pétert, aki majd jól csettint egyet a varázspálcájával, és máris minden rendbe jön.
Érdekes, hogy a magyar ember külföldet vádolja, de mintha ezzel egy időben ugyanattól a külföldtől várná a megmentést is! (Mint például 56-ban.) Akkor most hogyan állunk? Úgy állunk, hogy a magyar embernek el kell jutni a megértésig: a jóléti államok azért jóléti államok, mert az emberek, az állampolgárok kiálltak magukért! Akár saját politikájukkal szemben is!!! Nem siránkoztak otthon, illetve nem egymás ellen fordultak, mint a magyarok, hanem MINDEN, ISMÉTLEM MINDEN POLITIKAI SEMMIREKELLŐT ELZAVARTAK A JÓ BÜDÖS PICSÁBA! És ez sokszor nem volt könnyű feladat, de ha nem tették volna meg, mai napig Észak-Korea és Oroszország avagy Magyarország szintjén lennének.
Magyarországon jelenleg az egyetlen réteg, aki még aktívan kiáll magért, az a fiatalság! De 2014-ben, ha nem kapnak a szülőktől, nagyszülőktől is támogatást, fogják magukat, és elhagyják ezt a szennyé vált országot, ahol nem lesz jövőjük! Ezt kéne már megérteni!
A volt NDK-ban az oroszok kivonulása után azonnal nyilvánosságra hozták az összes ügynökaktát! Nálunk? A fidesznek, aki jobboldalinak vallja magát, valahogy a kétharmaddal sem sikerült ezt megtennie!!!! El lehet gondolkozni, hogy miért? De elárulom: az mszp és a fidesz ugyanazokból az emberekből áll a háttérben!!!! Kihasználják, hogy a magyar nép annyira buta, hogy eközben egymást gyilkolja!!!!
Lássuk mindezt a valóságban: (Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom ezt a cikket, mert sokan hányni fognak a végére.)

Felcsúti hányinger

Mostanában jelent meg a hír, miszerint Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere (végzettsége szerint gázszerelő) 800 milliós osztalékot fizetett ki magának cégéből, amely “fura módon” az Orbán-kormány idejében szárnyalni kezdett az állami megrendeléseknek köszönhetően.
Orbán haverjának cége 2012-ben nettó 4,6 milliárdos bevételt ért el! De nem is ez a legdurvább.
A Mészáros és Mészáros Kft. a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett beszámolóban lévő adatok alapján 2012-ben 225 főt foglalkoztatott 157 millió forintosbérköltségen – írta először a Népszabadság.
Nagyon egyszerűen kiszámolható, hogy a dolgozók átlagosan havi bruttó 58 148 forint bért kaptak, miközben a 8 órás minimálbér 98 000 forint! Ez azt jelenti, hogy a dolgozók átlagban 4 órás bejelentéssel lettek foglalkoztatva? Építőipari vállalkozásról beszélünk, ahol a napi munkaidő a valóságban 10-12 óra!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez az, amit írtam a bevezetőben: Németországban az emberek ezt egyszerűen NEM TŰRIK! Örülhet a politikus vagy vállalkozó, ha nem az egész országból űzik el, csupán a környékről! A NAV-os magyar szimpla dolgozó ember miért nem vizsgálja ezt ki? Az ügyészségen dolgozó szimpla magyar emberek miért nem indítanak eljárást a hasonlók ellen? Ezek az emberek, akik a hatóságoknál dolgoznak, mintha egyszerűen nem fognák fel agyilag, hogy saját gyerekeik országát teszik a földdel egyenlővé! És azok a hithű, agymosott fideszesek, miért csak annyit képesek kinyögni, hogy az mszp rosszabb volt? Az anyátok picsáját már ezzel a hülyeséggel! Józanodjatok már ki! Nem volt rosszabb! Mert pontosan ugyanilyen gyalázatos volt az is! Nincs különbség a két párt között! Mikor érti már meg a még mindig elvakultan élő magyarok többsége?

Szakszervezetek – multik

Most állt elő az a helyzet, mikor egyértelműen kimutatható, hogy a multik csupán haszonélvezői a magyar politikai semmirekellőknek! Ahogy több cikkben leírásra került már, Ausztria és Németország azért működik, azért jóléti állam, mert rendkívül erős szakszervezetei vannak! A béreket nem a kormány emeli, hanem a szakszervezetek.
A magyar emberek, dolgozók ma szinte semmit nem tudnak a szakszervezetek jogi állásáról: szakszervezetet bármely dolgozói csoport alakíthat! Akár Mészáros dolgozói is tömörülhetnek szakszervezetbe! Innentől kezdve a szakszervezet képviselőjének joga van (előzetes bejelentéssel) ellenőrzést végezni az adott munkahelyen! Joga van sztrájkot szervezni! Joga van munkaügyi pert indítani a vállalkozással szemben (sokkal nagyobb hatásfokkal, mintha azt az egyén tenné meg.) És nagyon sok más… amelyet a kormányok szándékosan nem oktatnak szakközépben, nehogy a magyar ember rájöjjön, jé, hát nekem ezernyi jogom van, amellyel eddig nem is éltem!
Ausztriában és Németországban próbálna meg a munkáltató újat húzni a munkavállalókkal vagy a szakszervezetekkel: úgy pofán basszák, hogy nyekken. De ott a dolgozók tisztában vannak azzal, hogy ők pénzt termelnek a vállalkozás számára, ezért a munkaadónak kötelessége normális bért fizetni, és jogaikat elismerni.
Viszont magyarország! – kisbetűvel. Itt a magyar ennyit mond, maradva Mészáros Lőrinc példánál. Hát a polgármester úr nagyon sok mindenkinek munkát ad Felcsúton, hálásak vagyunk neki! Egyrészt, nem Mészáros Lőrinc ad munkát, hanem az állam! Ugyanis ez mind adópénz, amit Orbán neki átjátszott! Másrészt, gondolkodjon már mindenki józanul: a dolgozó érték, pénzt termel a vállalkozónak, be kéne fejezni mindenkinek az én vagyok az áldozat hozzáállást! Neked, mint dolgozónak nagyon sok jogod van, akár magadtól is indíthatsz munkaügyi pert! Erre a már ismert magyar hozzáállás: áh, abból úgysem lesz semmi. Hát így nem is! Na ebben különbözik a német ember és a magyar! A német odabasz a főnökének, ha az bármiben visszaél vele szemben! Nem tűri a megaláztatást! A magyar sunnyog… (Ezért vajh ki a hibás, ismét a multik?)
Ehhez hozzá kell tenni a politikai oldalt, ami Magyarországon szándékosan kinyírja a szakszervezeteket és megosztja az embereket! A fidesz a munkavállalókra nézve hátrányosan módosította a Munka törvénykönyvét! Egy példa: már nem 3 hónap a próbaidő, hanem 6 hónap! Azaz a munkaadód minden jogi következmény nélkül kirúghat 5 hónap után is, ha neki az az olcsóbb megoldás… Magyarul nincs munkahelybiztonság…

Miért nyírja ki a fidesz a szakszervezeteket?

Csak viszonyításul, ha ez a moslék (Mészáros Lőrinc) az állami megrendelések után megelégedett volna “csupán”, ismétlem “csupán” 400 millió osztalékkal erre az évre – a 800 millió helyett, akkor mindegy egyes dolgozójának bérköltséget havi 150 ezer forinttal emelhette volna! Ne felejtsük el, hogy ez 1 éves osztalék volt! Ennek a mocsoknak a cége Orbánnal való megismerkedése óta folyamatosan dübörög!
Másik példa: ha megelégedett volna évi “mindössze” 200 milliós osztalékkal, akkor minden egyes dolgozójának bérköltségét havi 222 000 forinttal emelhette volna! Ekkor neki egymagának (felségével együtt) még mindig megmarad 200 millió forint!!!!!!!!!!!!! Ekkor minden egyes dolgozója havi nettó (azaz kézhez kapott) 100 ezer forinttal keresett volna többet!!!!!!!!!!!! Na, miért is alacsonyak a bérek ebben az országban?
A pont az i-re: Mészáros Lőrinc, hogy-hogy nem másik céget is alapított, mellyel nyert is rögtön 1000 hektár földet a földmutyin! Mészáros Lőrinc ezelőtt soha életében nem foglalkozott földműveléssel! Most nyert! Mint írtam másik cikkben, az Uniótól mi kapjuk az egyik legtöbb támogatást, sokkal többet, mint amennyit befizetünk. Az unió pedig kiemelten kezeli az agráriumot. Ezek az emberek az uniós támogatás miatt alapítanak cégeket a földekre, miközben szart sem értenek hozzá! A születésüktől fogva parasztként = földművelőként élő emberektől veszik el a földeket!!!!!!!!!!!!! Ügye ám a földmutyi… lehet örülni a kommunista, műkeresztény fidesznek! Hurrá!
Na ezért nem fizetnek hazánkban a multik rendes bért! Hiszen a magyar politika a saját hasznára nyírja ki a szakszervezeteket! A multik semmi mást nem tesznek, mint megkeresik azokat az országokat, ahol akkora barom a politika, mint nálunk! Ez egyben azt jelenti, a magyar lakosság nagy része is ostoba! Egymást öli a két párt imádása közben, a multikat vádolja és külföldi ellenséget keres, miközben az ellenség ott van Budapesten a Kossuth téren!!!!!!!!! A multik csupán haszonélvezői a magyar politika elfajzottságának, amely a korrupcióban már nem ismer határt, csak a milliárdokat!
Nem a multi az ellenség! Hanem a magyar. Német ilyet nem tesz némettel, amit a magyar a magyarral.

Orbán álma – stadionok: semmit nem érő tanulmányokkal

Ügye Mészáros Lőrinc, ahogy a többi fityeszes vállalkozó, osztaléka egy részét visszajuttatja a fityesznek, amely ebből fedezi költségeit a választásokon, rendezvényeken stb. No, és persze Orbán király álmát is megvalósítják:
Egy olyan országban, ahol a foci nem létezik, milliárdos stadionok születnek gomba módjára állami pénzekből, miközben az állami egészségügyi intézmények szétesnek. (De hát tudja is ezt Orbán király? Életében nem járhatott állami szakrendelésen, mióta politikusnak állt.) Orbán király pedig nagy büszkén kijelentette, hogy a Felcsúti Stadion magántőkéből, magánadományokból épül. Milyen adományokból? Mészáros Lőrinc is a nagylelkű adományozók egyike! Aki nem értené, ez mind adópénz! Nem magántőke, hanem a haveroknak átjátszott állami pénz.
Szeretném elmagyarázni az adományok további trükközését gazdaságilag, ami lehet elsőre sokaknak már bonyolult lesz. A Felcsúti Stadion ugyanis az adományok ellenére sem magánadomány, kétszeresen sem az! Egyszer ügye Orbán ad a havernak milliárdos állami megrendelést. Ez állami pénz! A vállalkozó jól lehúzza a dolgozókat a szakszervezetek hiányában, majd a “jó tett helyébe jót” alapon Orbán stadionjára visszaad ebből pár száz milliót adományként!
Azonban most jön az elképesztő aljas átverés. Ugyanis ezt az adományt a vállalkozó valójában úgy adja oda, hogy nem adja oda! Orbánék 2011-ben kitalálták a társaságiadó-kedvezményt bizonyos vállalkozók részére. Minden vállalkozó a vállalkozás eredménye után fizet nyereségadót = társasági adót (TAO). Orbán király viszont azt ötlötte ki, ha a vállalkozó adományoz egy látványsportnak, mint a foci, akkor az adományát levonhatja a társasági adójából. (Az adó 70%-áig lehet levonni a kedvezményt az adakozás utáni 3 éven keresztül!) Magyarul: a vállalkozó átutalja az adományt a stadionra, ezt az összeget azonban leírja az adójából, ennyivel csökken az adója, és nő a nyeresége! Tehát a pénz nála marad! Hányszorosan járt jól a vállalkozó? Megkapta a milliárdos megrendelést Orbán királytól, mert ez haveroknak jár, kizsigerelte a magyar munkavállalókat, eközben feltünteti magát, mint a hatalmas munkaadó a faluban, adományoz a stadionnak pár száz milliót, amit aztán az államtól adókedvezmény formájában visszakap, végül így felveszi a 800 milliós osztalékot egymaga!!!!!
Hogy érezzük ennek a mértékét: a társaságiadó-kedvezményből 2012-ben 3 milliárd folyt be Felcsútra, azaz a haverok ennyi társasági adót nem fizettek be!!!! És eközben Orbán kiáll a nép elé, és könyörtelenül mindenkinek a pofájába hazudja, hogy a Felcsúti Stadion magántőkéből épül! Valójában az egész haveroknak átjátszott közpénzből épül!!! Gondoljuk el, vajon milyen mélységű sátáni gondolkodás kell ehhez, hogy Orbán ennyire gusztustalan módon verje át az embereket?
Még gazdasági végzettséggel is nehéz ezt a sok szarságot követni, nemhogy olyan embereknek, akik semmit nem értenek hozzá… 
Részben ez az oka, amiért ilyen magasak az országban az adóelvonások! Ezért nincsenek normális bérek! Ezért hullik szét az ország! A béreket a szakszervezeteken kívül a piaci verseny képes felhajtani, de mivel Orbánék megszüntették a piaci versenyt a mutyikkal, a piaci verseny, mint olyan, ebben a szektorban (állami és uniós megrendelések, pályázatok) megszűnt.

Fradi-stadion

Az adópénzek elvándorlása itt nem ér véget. A Fradi-stadion építése 14 milliárdjába kerül az államnak. A viszonyítás kedvéért, ez a pénz az Országos Mentőszolgálatra fordított éves központi költségvetési támogatás 30-szerese! Vagyis ebből a pénzből 30 éven át lehetne finanszírozni az OMSZ-t!

Fradi-stadion nevetséges tanulmánya nettó 24 millióért

A magyar kormány nettó 24 milliót fizetett egy olyan 49 oldalas “tanulmányért”, ami bizonyítottan az internetről összeszedett (lemásolt, lefordított) adatokat és információkat tartalmaz.
Az a legdurvább, hogy ezt a tanulmányt bárki ellenőrizheti, ugyanis az atlatszo.hu feltette a netre.Innen letölthető.
Idéznék belőle, hogy lássuk, még a szövegezése is annyira gyermeteg, hogy ennél egy titkárnő is jobban fogalmaz:
Vezetői összegzés
Az itt következő piaci tanulmány és nemzetközi összehasonlítás képezi a budapesti új stadion stratégiájának, koncepciójának és üzleti tervének az alapját. Ezen kívül, ha valamennyi területtel megfelelően foglalkoznak, ez egyedi lehetőséget ad Magyarország számára, hogy a kelet-európai fenntartható stadionok esetében vezető és első benchmarkká váljon.”
Borzalom! Nettó 24 milliót ilyen fogalmazással? De jön a legszebb rész, ugyanis az egész “tanulmány” egyharmada olyan általánosságokat ír le, miszerint Magyarország a Kárpát-medencében található, illetve két fő nagy folyója van, a Duna és a Tisza, mely háromfelé osztja az országot… Köszönjük bazdmeg, ezeket eddig nem tudtuk…
Idézve a tanulmányból:
Magyarország 2004 óta az EU tagja, Közép-Kelet-Európában található. Ausztriával, Szlovákiával, Szlovéniával, Ukrajnával, Romániával, Szerbiával és Horvátországgal határos. 93 030 km2 -es területével Európa 19. legnagyobb országa. Az ország a Kárpát-medencében helyezkedik el, és a keleti és a nyugat világ között híd szerepet tölt be. Magyarország tagja a NATO-nak, az OECD-nek, a Visegrádi Csoportnak és a Schengeni Egyezménynek.”
Magyarország éghajlata kontinentális, általában hosszú, forró nyarakkal és hideg, nedves telekkel. Az éves átlaghőmérséklet 8-12 °C. Hideg téli napokon a hőmérséklet -10-20 °C-ra is lecsökkenhet, különösen a magasabban fekvő helyeken. A leghidegebb hónap a január, amikor a nappali hőmérséklet általában 0 fok körül van. Erős hóesés, sőt, akár hóviharok is lehetségesek egyes napokon, a havas napok éves átlagos száma kevesebb, mint 40 az alacsonyabban fekvő területeken, ám Magyarország hegyes vidékein elérheti a 120 napot is”
Igen! Ez egy 24 milliós “tanulmányban” a Fradi-stadion építésével összhangban! Egy általános iskolai földrajzóra oldalanként félmillióból!
Azért nem kell megijedni, ez a pótolhatatlan nemzeti kinccsé avanzsálódott “tanulmány” ír ám a fociról is a 20. oldaltól. (Addig elhalandzsázott éghajlatról, történelemről, cigánykérdésről – mint egy jó esti mese). Na de, jöjjön a focis rész a már jól megszokott magas színvonalon:
Magyarországnak igazán tiszteletreméltó labdarúgás-történelme van, mivel három olimpiai aranyérmet nyert el, 1938-ban és 1954-ben a FIFA Világkupában második lett, és harmadik 1964-ben az UEFA Európai Labdarúgó Bajnokságán. Magyarországot elismerik a játék forradalmasítása miatt, amikor az 50-es években kidolgozták a „teljes futball” filozófia taktikai alapelveit. Ebben az időszakban a nemzeti csapatot gyakran „Aranycsapatnak” nevezték, amelyben olyan legendák játszottak, mint Puskás Ferenc, aki a XX. század legjobb góllövője lett. A labdarúgás magyarországi népszerűsége miatt viszonylag sokan követik a labdarúgást azok közül, akik aktívan érdeklődnek a magyarországi labdarúgás felső szintje iránt”
A magyarok számára a sportról való tájékozódás egyik leggyakoribb módja az internet. A legjobb magyar futball klubok többsége rendelkezik saját honlappal, bőséges tartalommal. Ezenkívül sok klubnak van nem hivatalos blogja, ahol a rajongók blogolhatnak, fórumokon kommunikálhatnak, és lépést tarthatnak a legújabb hírekkel. Az OTP Bank Liga és az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) is rendelkezik teljesen menedzselt hivatalos honlappal.”
Ügye megérte azt a 24 milliót? (A tanulmány = “pénzátjátszás a haveroknak” közöl még azért néhány FIFA táblázatot is, természetesen azt is mindet honlapokról ollózva össze.) Mit gondolunk, megérte a 24 milliót, nem? Egy nyolcadikos általános iskolás jobban fogalmaz ennél! Magyartalan mondatok tömkelege.
Indított bárki vizsgálatot? Ügyészség? Hasonlók? Akik tényleg tehetnének valamit? Annyira szeretném tudni, ezek az ügyészek mit hisznek, milyen élet vár itt saját gyerekeikre, amennyiben nem hajlandóak fellépni ezek ellen?

A “fél” cseh kormány börtönben

Idén júniusban robbant a bomba Csehországban, ahol már megelégelték a hasonló szemétségeket a hatóságok a politikától. Mert ott van korrupció-ellenes hatóság, amely közel egy tucat magas rangú politikust vett őrizetbe. A botrány azóta is dagad a cseheknél. Nem akarjuk ugyanezt megtenni 2014-től?

9,5 milliárd a szombathelyi stadionra

Orbán igazából nem zavartatja magát, mivel Magyarországnak abszolút nincs korrupció-ellenes hatósága, az adófizetők pénzét az egészségügy helyett tovább herdálja stadionokra. Nemrég derült ki, a szombathelyi stadionra 9,5 milliárdot fordít az állam. Azért a kórházban fekvők is örülnek ennek, ügye, mikor megkapják az ehetetlen vacsorát, amit kb. 200 forintos fejadagból főztek… mert nincs pénz normális kajára… jah, Orbán elfocizta… Eddig összesen mennyit?

110-130 milliárd összesen a stadionokra

Nézzük akkor egyben az országban az elkövetkezendő időszak stadionberuházásait, és az átlagos nézőszámot! (forrás: hir24)
Stadionra költött pénz
- Puskás Stadion (Budapest): 70-90 Mrd Ft
- Albert Stadion (FTC-stadion): 
13,5 Mrd Ft
- Nagyerdei Stadion (Debrecen): 
11,5 Mrd Ft
- Haladás stadion (Szombathely): 
9,6, Mrd Ft
- DVTK Stadion (Miskolc): 
4 Mrd Ft
- Felcsúti Stadion: 
3,8 Mrd Ft
- Mezőkövesdi stadion: 
400 Millió Ft
Stadionok nézőszámai
- NB I. átlagos nézőszáma: 2800 fő
- Ferencváros: 
6174 fő
- Debrecen: 
4400 fő
- Haladás: 
3433 fő
- DVTK: 
5669 fő
- Felcsút: jobb napokon 
500 fő
- Mezőkövesd: 
800 fő
Ügye érzékeljük, hogy Felcsúton a stadion-beruházás 3,8 Mrd Ft! Miközben az átlagos nézőszám:500 fő! Ha ez az ember nem elmeháborodott, akkor nem tudom, ki? 

MNB logók csodálatos esete

Az összeg itt kisebb mértékű, nem éri el a milliárdot, (ez csupán a haveroknak juttatott “kis” plusz), de kiválóan mutatja az ország politikusainak gondolkodását! A külsőség a minden, a belső tartalom: nulla!
Előző jegybank elnökünk: Simor András felébredt egy reggel, és rájött, neki nem tetszik a Magyar Nemzeti Bank logója, ami eképpen nézett ki 2011-ig:
mnb_2010
Hogy mi a fasz baja volt a logóval, senki nem tudja: persze mindannyian tudjuk a valódi választ, a haverok BMW-alapítványát duzzasztani kellett valahogyan. Hát potom 50 millió forintból elvégeztette a teljes arculatváltást, amihez új logót terveztetett. (A jegybank elnök havi fizetése: 7 millió forint.) Ilyen lett az új logó és arculat 50 millióból:
Szép, nem? Hát nem győztünk csodálkozni, hogy 50 millióból erre futotta a grafikai csapatnak. A NASA utólag kiderítette, a szürkésbarna vonalak darabja csupán 2 millió volt, de sajnos az a két fránya zöld! Na, azok darabja már 20 millió volt, így ki is jött az 50 millió…
Az utólagos vizsgálat kiderítette, hogy felesleges pazarlás és visszaélés történt a logó rendelés körül. Ment valaki börtönbe? Hahh, majd a mesében…
2013-ban Matolcsy váltotta Simor Andrást az MNB elnöki székében. Hogyan és hogyan nem, neki is baja volt az aktuális logóval…  Gyorsan rendelt is a havertól ő is egyet, bár ő nem 50 milliót adott ki erre közpénzből, csupáncsak 12 milliót! Ebből a 12 millióból csak a logó tervezésének díja 3,5 millió volt, ami mára ilyen lett:
Még ha el is tekintünk attól a ténytől, hogy ez az egész logó nem logó kérdés – bár inkább látnánk már a nyakkal lógó embereket -, csak a haveroknak juttatott zsebpénzről szólt, akkor még azt is gondolhatnánk, ez legalább jól néz ki. Ám újabb sokkoló hatás ér bennünket, mikor meglátjuk az MNB 1930-ban használt őseredeti emblémáját:
Jééé, hát ezek egy az egyben beszkennelték a régi logót 3,5 millióért! Hé, Ica, akar szkennelni 3,5 millióért? Lenne itt egy munka! Olyan jól tudok én is szkennelni, szeretnék jelentkezni erre a munkára, ha lehet… Egyébként egy normális logó bármely piaci cégnél kb. 300 ezer forint! De már megszokhattuk, ha az állam rendel bármit, a piaci ár tíz-százszorosába kerül!!!
Amiért azonban mégis dicséret illeti a grafikai céget, hogy ez a logó tökéletesen kifejezi az MNB-t, Magyarországot és Orbán Viktort! (Elég összevetni egy százforintossal.)
Kicsi és kétszínű!

Századvég

Ez a téma már olyannyira ismert, hogy nem szeretnék róla hosszabban beszélni. Már csak az a kérdésem: mit hisz / remél még a fideszes hithű szurkoló?
A Századvég felé Orbán már kb. 5 milliárdos megrendelést adott. A TASZ is beperelte a minisztériumot, mert az nem adja ki a közérdekű iratokat, azaz: mit végzett a Századvég részletesen, mennyit fizetett munkafolyamatokért az állam stb.
A fidesz villámgyorsan módosította a közérdekű adatigénylésről szóló törvényt a kétharmaddal, mégpedig úgy, hogy a minisztériumnak / adott állami szervnek immár jogában áll megtagadni a közérdekű adatigénylést, amennyiben az túlzott munkával járna az adott intézmény számára.
Ez a törvény ma a fidesz által. Mintha azt mondanám, mától nem készítek adóbevallást, a NAV ne basztasson emiatt, ugyanis az adóbevallás elkészítése túlzott munkával jár részemről… na ennyit a fideszről… lehet tovább szurkolni neki és az általa létrehozott “demokráciának”.

Fővárosi Nagybani piac

A végére egy olyan témát hagytam, amiről az emberek 99%-ának fogalma sincs. Olyan 4 évig jártam a fővárosi Nagybani piacra árubeszerzőként.
A piac télen nappali nyitva tartással üzemel. A kiskereskedők (boltosok, beszerzők) 5-11 óra között mennek ki a piacra és szerzik be a gyümölcsöket, zöldségeket. Nyáron a nyitva tartás pont ellentétes. Éjszaka zajlik az eladás, mégpedig ilyenkor a hátsó kapun (parkolóból) lehet bejutni. A nyitás ilyenkor sosem fix időpontú. Este 21-22 óra körül nyitják meg a kaput és hajnalig tart a vásár. A Nagybani piacon termelők, őstermelők árulják a zöldségeket, gyümölcsöket, sokszor az ország másik végéből érkezve a teherautókkal, kamionokkal.
A hely ismét az országnak az a pontja (beleértve természetesen a többi hasonló piacot, agrárértékesítést), ahol az adóforintok eltűnnek.
Részletesen:
A piacon lehet alkudni, ha a kereskedő többet vásárol, a termelő értelemszerűen olcsóbban adja az árut. Ellenben sokszor lehet találkozni azzal a fura helyzettel, hogy a piacon nem lehet már kapni a nyitáskor sem egy-egy zöldséget pl. paradicsomot. Hiába van tele több teherautó, kamion is, az eladók mind ennyit mondanak: már mindet eladtuk.
A piacra rendszeresen kijárnak a multik hiénái. Ők azok, akik odamennek a termelőhöz, hogy az egész kamion paradicsomot megveszem tőled ennyiért. Az ennyiért természetesen jóval a piaci ár alatt van. A termelők nagy része természetesen eladja ár alatt, mert fél, hogy rajta marad az áru – a jelenlegi csóró gazdasági helyzetben. A zöldség, gyümölcs pedig nem áll el pár napnál tovább eladható termelői minőségben.
Ekkor áll elő az a helyzet, hogy hiány alakul ki. Akinek én szállítottam, annak 4 élelmiszerüzlete volt. Két lehetőség állt előttem:
  1. A néhány kereskedőtől megveszem a paradicsomot, akik immár felfelé tolt áron adják, hiszen hiány van a piacon. Ha ez kerül a boltba, a vevő ennyit fog mondani: már megint ilyen drága a paradicsom? Inkább megyek a tescoba.
  2. Ha nem veszem meg ennyiért a paradicsomot, máshol már nem tudom beszerezni, hiszen reggelre már a boltban kell lennie a friss árunak. (A zöldségeket nem lehet 2 hétre előre beszerezni.) Ekkor jön a vevő a boltba, aki azt látja, nincsen paradicsom. Mit mond? Inkább megyek a tescoba, ott mindig van.
Ez az az módszer, amivel a multik gyakran élnek, amivel képesek tönkretenni a kisebb boltokat, vagyis a KKV megélhetését. Akinél én dolgoztam mind a 4 élelmiszerboltját bezárta.
Látni kell háttérben a folyamatot. A multik az olcsón beszerzett áruval két lépcsőben irtják ki a KKV kereskedőket. Első esetben olcsón szerezték be az árut, ekkor akciósan adják a multik polcaikon, nyilván, mindenki oda fog menni, hiszen míg a sarki fűszeresnél 500 Ft a paradicsom vagy paprika, addig a multi beszerezte 30-50 forintért, és eladja 200 forintért akcióban. A multinak hatalmas üzlet, a KKV-nak szépen lassan elfogynak a vásárlói.
A második lépcsőben a multi szintén olcsón szerzi be, bár nem annyira olcsón, mint a hiénákkal, akár külföldről is, de immár rendes áron adja. Ekkor annyiba kerül, mint a KKV-nál, vagyis a sarki fűszeresnél, hiszen a sarki fűszeres nem tudja olcsóbban adni ekkor sem, mint a multi, aki nagy tételeben vásárolt. Ebben az időszakban a multi tőkét gyűjt a következő akciós időszakra: újsághirdetések, szóróanyagok, óriásplakátok, TV-reklám stb.
Ez a két lépcső folyamatosan váltakozik, míg lassan minden kiskereskedő lehúzza a rolót, amit láthatunk már ma is. A multi húz-lazít, húz-lazít az árakon, amit a KKV nem tud követni. És mivel az emberek nagy része csóró, természetesen úgy mozognak, ahogy a multi diktálja az árakat.

Hol tűnik el az adópénz?

Az adó nagyon gyorsan elvándorol, méghozzá a multikhoz kerül. A termelők hatalmas állami és uniós támogatást kapnak. Értelemszerű, hogy 30 forintos kg áron nem lehet megtermelni pl. a paprikát, ők mégis ennyiért adják el. Hogyan? Úgy, hogy korábban állami támogatást (adópénzt) és uniós támogatást (részben ez is adó, hiszen az ország be is fizet az unióba) kapott a termelő. Amikor eladja a terméket a multinak 30 forintért, valójában az ő bevétele a kapott támogatásokkal együtt lehet akár 130 forint is. (Most nyilván, minden egyes termelőnek utána kéne menni, ki milyen összegű támogatásra jogosult.)
Ám amikor a termelő eladja 30 forintért az árut, akkor azért az adófizetők már fizettek 100 forintot, ami az állami és uniós támogatás volt. Ki járt jól? A multi. De ez nem minden… Hiszen a vevő, azaz adófizető a multinál ugyanúgy kifizeti 300-500 forintos árat, amikor a multi éppen nem akciózik… Tehát magyarul az adófizetők kétszer fizetnek ugyanazért a zöldségért és gyümölcsért a boltban.
Egyszer állami támogatással, ami a magas adóelvonásból kerül a termelőhöz, másodszor a boltban az áru megvásárlásakor. Az állami támogatás tehát jelenleg olyan mint egy alul kivágott kalap, zuhan bele a sok adóforint, mely végül a multinál realizálódik…

Magyar termék?

Ezen a ponton bukott meg a “Vásárolj magyar terméket!” elv. Hiába veszel a boltban olyan árut, ami magyar termék, kizárólag a multi járt jól vele… A magyar adófizető pedig duplán fizetett a magyar termékért is.
A termelők már százszor elmondták, gyökeres változtatások kellenek. Az Uniónak ugyan vannak szabályozásai, de azokat jelenleg is sok bírálat éri, hiszen nagyon sok esetben magas élelmiszerárakat eredményez!
Ennek ellenére a magyar kormány képes volna fellépni ezek ellen. Ilyen megoldás része lehet például a “százalékos agrárolló”, ami meghatározná azt a százalékot, amely a termelői és kereskedelmi ár között lehet. Ha ez az “olló” 100%, akkor a termelőtől elképesztően alacsony = 30 forintért felvásárolt paprikát a multi már csupán 60 forintért árulhatná! Ebből következik, hogy soha többet nem vásárolna ilyen nyomott áron. Viszont ez az olló a plafont is belőné, ami nem engedné az árakat elszabadulni. Ha a bolt 400 forintért kívánja adni, akkor értelemszerűen maximum 200 forintot fog fizetni a termelőnek, ha a 200 forintot meg akarja tartani haszonként. Ezáltal ez az olló egy alsó és felső korlátot is szabna a piacon.
Reálisan egyébként 70% körül van, amennyit a kiskereskedő rátesz. Ahol én dolgoztam, ott ennyivel adták drágábban a zöldségeket, mint amennyiért a Nagybanin beszereztem a termelőtől. Voltak ettől eltérések lefelé és felfelé is, a beszerzési ár és maga termék sok mindent meghatároz. (Nem mindegy, hogy burgonyáról van szó, ami eláll egy darabig vagy paradicsomról, mi 3-4 nap múlva már nem adható el eredeti áron.)
Természetesen sok más változtatás is szükséges, melyeket a termelők nagyon sokszor felvetettek. Ezekre most nem térnék ki.

Összegzés

Nagyon sokáig folytathatnám, miért nem működik országunk normálisan, hová folynak el az adóforintok. És nyomatékosan elmondom újra: az mszp ugyanezeket csinálta!!!! Nincs különbség!
Az iménti példákból remélem mindenkinek láthatóvá vált, hogy az ellenség nem a multi és nem is a külföld! Egy országban a külföldi multi csak addig terjeszkedhet, amíg a magyar politika a szabályozásaival engedi!!!!! Nem tovább!!!!!!
  • Magyarországon a politika azért nyírja ki a szakszervezeteket, melyek a munkavállalókat védenék, mert ezzel a magyar politikai haverok rabszolgaként foglalkoztathatják őket, így 800 milliós, de akár több milliárdos osztalékra tesznek szert egymaguk!!! Ez hatással van a multikra is, akik csak kihasználjak a magyar elfajzott politika gusztustalan viselkedését.
  • Magyarországon az elfajzott politika mindent átjátszik haveroknak (földmutyi, trafikmutyi, építési vállalkozások, tanácsadások stb). Mindenhova haverokat neveznek ki fontos állami tisztségekbe (pl. Vitézy Dávidka = BKK stb.), melynek eredménye: semmihez nem ért a haver vagy ha ért is hozzá, már a politikai havert szolgálja ki! Nem látja át az agrárkérdést, nem látja, mitől működik Ausztria, nem lát ez semmit, csak a kibaszott havi milliós fizetését.
  • Magyarországon a fidesz a kétharmaddal sem hozza nyilvánosságra az ügynökaktákat, ezzel kvázi az érintettek egymást “zsarolják” kimondatlanul, mindegyik kussol, hogy halatomban maradhasson, de valójában nem ért semmihez! Hiszen a kommunista rendszerben nem tudás alapján nevezték ki a vezetőket, hanem seggnyalás alapján.
  • Magyarországon nem létezik korrupció-ellenes hatóság! Ennek vezetőit egy működő országban az ellenzék jelöli, nevezi ki, és felügyeli.
  • Magyarországon a fidesz olyan törvényt hoz, ami megakadályozza a közérdekű adatokba betekintést! Mit várunk, könyörgöm? Hogy ezt a külföldi multi nem használja ki kétpofára?????? Ezt sem a multik csinálják! Ők haszonélvezők!
  • Magyarországon az egészségügy és KKV helyett ma minden fontosabb: stadionokat építünk 500 fős nézőszámra 3 milliárdból, logókat rendelünk nyolcvanötször és a többi… (Az mszp egyébként kormányzása idején 100 milliót fizetett egyetlen honlapért!!!! Ez volt a kormanyszovio.hu, ami működött vagy 3 hónapig, a botrány kirobbanásáig…)
  • Magyarországon az embereket megtévesztik, hogy a magyar termék jelölés önmagában elég… Hiába magyar az a termék, ha az adófizetők kétszer fizetnek érte, ráadásul irreálisan magas árakat a termelői árakhoz képest. Az agráriumban hatalmas pénzek folynak el, melyeket mind a végső fogyasztó fizeti meg. A termelőknek sem jó ez a helyzet, számtalan javaslatot tettek már. Ám mindenhol a semmihez nem értő haverok ülnek, illetve a korrupt tisztségviselők, akiknek csak a káosz az érdekük, mely révén képesek kilopni az adóforintokat…
Lehet bevésni mindenkinek, ezzel a két párttal soha a büdös életben nem fog változni semmi! Lehet továbbra is imádni őket, csak egy picit talán el kéne gondolkozni: egy olyan országban, ahol kiváló minőségű termőföldek vannak, miért olyan rohadt drága minden? Ahol kiváló tudósok, gondolkodók vannak, miért mindig hülyéket választ meg a nép? Miért landol minden magyar találmány külföldi kézben? Miért nem pl. a találmányok szabadalmi jogát vásárolja meg az állam a stadionok helyett, és gyártjuk mi azt külföldre? Hány meg hány orvosi eszköz-gép feltalálója magyar? És ebből hány a magyar tulajdon?
2014 a vízválasztó lesz ebben az országban. Az emberek vagy nagyon gyorsan kijózanodnak végre vagy mindenkinek annyi, aki nem a politikai haver. 




Sokkoló adatok: miért nem lesz nyugdíjad? Hányan dolgoznak bejelentve?



ebben a cikkben bemutatni, milyen erőteljes vihar közeledik felénk, miközben a politikától mást sem hallunk, mint hogy Magyarország jobban teljesít vagy éppen dübörög a “pannonpuma” a gazdasággal együtt…

Vihar

Magyarországon nincsenek kiemelkedő hurrikánok, ellenben az USA-val. De tételezzük fel, hogy közeledik felénk egy akkora, amely akár romba is döntheti a lakásodat. Mit választanál?
  1. Az állam eltitkolja előled a valódi veszélyt, míg te éled az életed az esélytelenek nyugalmával egészen addig, amíg saját szemed előtt dönti össze házadat a hurrikán?
  2. Vagy szeretnéd, hogy olyan kormány irányítása alá kerüljön végre az ország, amely a veszélyről időben tájékoztat, hogy még megtehesd a szükséges óvintézkedéseket? (Pl. pincét építeni, megerősíteni a ház szerkezetét stb.)
Van egy rossz hírem. A nyugdíjak szempontjából a hurrikán már régen elindult felénk, azonban mind az mszp, mind a fidesz a hatalomban maradásért egy szót sem ejt erről: ahogyan tette például most az Orbán-kormány a tandíjak, röghöz kötés esetében. Máról holnapra rázúdította az emberekre anélkül, hogy bárkinek ideje lett volna felkészülni! Ilyen államirányításra vágysz?

Lépésről lépésre

A cikkben lépésről lépésre végigmegyünk a legfontosabb nyugdíjakra vonatkozó adatokon, melyek szorosan összefüggnek a bejelentett munkavállalók számával.
Először a munkával kapcsolatos sarokszámokat osztom meg, majd ebből kiindulva megnézzük, mi a probléma a nyugdíjrendszerrel? Hogyan indult ki? Hol tart ma? És a legfontosabb, hova tart?

Ahogy az xBeszó!unk törzsolvasói megszokhatták, az adatok ezen a weboldalon sosem hasra ütéssel kerülnek be a cikkebe. Minden adat pontos forrása fel van tüntetve, melyekre csak rá kell kattintani az ellenőrzéshez. Az adatok MINDIG hivatalos állami statisztikákból származnak. (KSH, EU, osztrák KSH, MNB, PSZÁF, minisztériumok, munkaügyi adattárak stb.
Adatok forrása




Felosztó-kirovó rendszer

Sokan úgy gondolják, tisztában vannak a nyugdíjrendszerünk működésével. A helyzet azt mutatja, az emberek “tudják” miről van szó, de mégsem hajlandóak “megérteni”.
Nyugdíjrendszerünk ún. felosztó-kirovó rendszerben működik. (A legnagyobb hülyeség, amit egykoron politikusok kitalálhattak.) Az állami nyugdíjakat alig 100 éve vezették be Magyarországon.
Mi a felosztó-kirovó rendszer?
A felosztó-kirovó rendszerben az időskori ellátások nagyjából-egészéből egy ún. társadalmi szintű szolidaritáson alapulnak, amelyben az aktív (dolgozó) korosztályok mindenkori járulék-befizetései teremtik meg a nyugdíjak fedezetét. A rendszerbe befolyó pénzt nyomban felosztják azok között a nyugdíjasok között, akik jogosultságukat aktív korukban a korábbi járulékfizetésükkel teremtették meg.
A rendszert annak idején nem úgy vezették be, hogy mától nyugdíjjárulékot fizet mindenki, s amennyit az egyéni számlán összegyűjtött x év alatt, azt nyugdíjas éveiben visszakapja, (tehát a felelősség kizárólag az egyéné lett volna), hanem egyszerűen elkezdték osztani az éppen aktív dolgozók járulékait az idősebb korosztálynak azon alapon, hogy majd az ő nyugdíjukat a következő fiatalabb generáció fizeti meg.
Ezzel csupán az az “egyetlen” probléma, hogy igazságtalan, elvtelen, rendszertelen és esztelen. Mindenki a saját életének a kovácsa, azonban ez a rendszer arra kényszeríti az embereket, hogy saját befizetéseik ellenére mindig függjenek az utánuk következő generációtól. Ez vezetett el a ma már tökéletesen látható hurrikánig, amely vészesen közeledik.

Felosztó-kirovó rendszer: amit mindenki “ért”, de igazából senki sem “ért”. Te – mint aktív bejelentett kereső – a saját szüleid, nagyszüleid nyugdíját fizeted! Te – mint feketén dolgozó – a saját szüleid, nagyszüleid nyugdíját nem fizeted! Te – mint nyugdíjas – nagyon nagy számban a kormányok felelőtlen ígérgetéseinek köszönhetően olyan nyugdíjat kapsz, és olyan nyugdíjemelésre tartasz igényt, amelynek járulékait sosem fizetted be! (Meg fogjuk ezt is nézni adatokkal!)
Hányan dolgoznak bejelentve?

A nyugdíjak szempontjából ez a legfontosabb kérdés. De mint minden adatot, az aktuális kormány (nevezzük Orbániának) igyekszik saját hasznára ferdíteni.
Mi a foglalkoztatottság?
A foglalkoztatottság az az adat, amely a sima átlagbérhez hasonlóan a nagy semmivel egyenlő. Semmire nem jó adathalmaz… A foglalkoztatottságba ugyanis beszámítják a közmunkásokat, mindjárt megnézzük a részletes számukat, a külföldön munkát vállaló magyarokat (500 ezer fő, külföldön adóznak), valamint mindenkit, akinek hetente van 1 órás jövedelme és természetesen a közszféra dolgozóit is (akik már eleve adópénzből kapják fizetésüket). Adózás szempontjából ezen felsoroltak szinte észrevehetetlen adót fizetnek be. (Orbán ezzel a számmal dobálózik.)
Kik az alkalmazásban állók?
Ez az a szám, amire nekünk szükségünk van! Alkalmazásban állók azok, akiknek van rendszeres havi jövedelmük és munkaviszonyuk. Ők azok, akik havonta teljes- (8 órás) vagy részmunkaidőben (4-6 órás) dolgoznak –rendesen bejelentve. Az adók és járulékok lényegében ezen csoporttól folynak be a költségvetésbe.
Főbb sarokszámok
Ma 2013-ban Magyarországon van:
  • 3,8-3,9 millió foglalkoztatott,
  • ebből 2,6 millió alkalmazásban álló(!!!),
  • 3 millió nyugdíjas, (nyugdíjszerű ellátás stb.)
  • 1,4-1,5 millió 14 éven aluli,
  • 500 ezer munkanélküli,
  • 900 ezer iskolai rendszerben tanuló, 800 ezer nappali tagozatos (melyből 550 ezer) közép és (250 ezer) felsőfokú intézményben tanul (kis részük már a foglalkoztatottakközött is szerepel, tehát ily módon ismétlő adat) – 700-750 ezer fő államilag támogatott képzésben tanul
  • és 300 ezer fő, akiről abszolút nem tudunk semmit – miből él, mit csinál? (a KSH kimutatásában “egyéb inaktív” vagy “passzív munkanélküli” meghatározásoknál találhatóak meg)
  • a 10 milliós lakosságból.

Közszféra

Ebből most azt gondolhatod, hogy a 2,6 millió alkalmazásban álló tartja el a magyar népesség további tagjait (nyugdíjasok, munkanélküliek, gyerekek, segélyek, egészségügy, oktatás stb.)
A képet azonban tovább kell árnyalni. A 2,6 millió alkalmazásban állóból ugyanis hiába fizet adót és járulékot a közszférában dolgozó, ezt ugyanis csak papíron fizeti! Az állam egyik zsebéből teszi át a másikba a pénzt, hiszen az állami dolgozó 99%-ban nem termel semmit, magyarul: olyan pénzből adózik, amit más keresett meg neki.
Mielőtt többen felháborodnának, a közszféra dolgozóira természetesen többségében szükség van, hiszen társadalmi érték szempontjából nélkülözhetetlenek: rendőrség, tűzoltóság, egészségügy, tanárok stb.
De! A lényegen ez most nem változtat, mégpedig a nyugdíjrendszer szempontjából nekünk arra a számra van szükségünk, amely a tényleges adót és járulékokat befizeti az államháztartásba. Ők pedig a versenyszféra dolgozói! (Ők termelik a GDP-t, lakatosok, autószerelők, kőművesek, kereskedők stb.)
Magyarországon a 2,6 millió alkalmazásban állóból 750 ezer fő az államtól kapja a fizetését, tehát marad 1,8 millió fő! Ők azok, akik a pénzt megtermelik! De a kép még mindig nem teljes, hiszen adó és járulékok szempontjából nekünk a teljes munkaidős alkalmazottakra van szükségünk. (A feketemunka egy részét szürkegazdaságnak hívjuk, ők azok, akik valójában teljes munkaidőben dolgoznak, azonban csupán részmunkaidőre vannak jelentve, ezzel lényegesen kevesebb adót fizetve az államnak.)
Eljutottunk ahhoz a számhoz, amit eddig kerestünk, honnan folyik be a legtöbb járulék a nyugdíjkasszába? A teljes munkaidős, bejelentett, versenyszférában dolgozóktól, akiknek száma ma 1,6 millió fő!

Ez az 1,6 millió fő “tart el” adó és járulékok szempontjából 3 millió nyugdíjast, 1,5 milliógyereket, 500 ezer munkanélkülit, 300 ezer közfoglalkoztatottat, és természetesen a 750 ezer közszférában dolgozót (a fizetésüket a versenyszféra dolgozói teremtik meg), a 700-750 ezer 14 éven felüli államilag támogatott, nappali képzésben tanuló diákot és hallgatót (200 ezer fő az államilag támogatott felsőoktatás hallgatója), és lehetne bővíteni a sort a kisebb-nagyobb állami támogatásokkal és segélyezésekkel, melyek 100 ezres nagyságrendet jelentenek: GYES, GYED, egyéb szociális támogatások stb.
Durva?

Ma ez az 1,6 millió fő cipeli hátán az országot! A maradék 8,4 millió főt! (Ha levonjuk belőle az 500 ezer külföldi munkavállalót, akkor 7,9 millió főt, de levonni őket sem szerencsés, hiszen külföldre fizetik a nyugdíjjárulékot is, abból pedig nem lehet a felosztó-kirovó rendszerben nyugdíjat fizetni, melyet a mai aktívaknak kell megteremteni.)
És kik keresnek a legkevesebbet? Hát természetesen a munkások: lakatosok, szerelők stb. akik ebbe az 1,6 millióba tartoznak, akik ténylegesen termelnek! Ez az ami Ausztriában lehetetlen, hogy a munkások eme érdemét ne ismerjék el! (Erre szolgál a munkáskamara, ami Ausztriában a dolgozók érdekeit védi!)
Magyarországon kialakult az a sznobizmus, hogy aki irodában dolgozik, na ő az értékes, ő hasznos, ő a tiszta, ő az öltönyös… a boltban, étteremben is ő a kiemelt ügyfél, ő a fontos ügyfél, ő az értékes ügyfél, miközben – ahogy a számokból is látszik – nem ők viszik hátukon az országot.
Mielőtt megint valaki megszólalna, igen, irodai-szellemi dolgozókra is nagy szükség van, ha megnézzük ennek a cikknek a forrását, azt is szellemi dolgozók állították elő kemény, pontos munkával. Ez a cikk is lényegében “irodai-szellemi” munka keretében íródik, ahogy minden cikk az oldalon, és nagy odafigyelés és utánajárás szükséges hozzá. A probléma ott van, hogy a dolgozót, a munkásembert Magyarországon nem illeti meg az a tisztelet és megbecsülés, ami ezt eredményezi, hogy az országot a vállukon viszik! Az iparban dolgoznak ma ebből az 1,6 millióból a legnagyobb arányban, 620 ezer fő! A kereskedelem-gépjárműjavítás kategóriában 270 ezer fő! Értelemszerűen ők sem irodai dolgozók…
Csak úgy mutatóba, ennél a cikknél ennyi ablakom van megnyitva a böngészőben, melyek statisztikai adatokat tartalmaznak, és amelyeket egyben kell átlátnom, hogy ezt a cikket megírhassam, nem beszélve a tálcámon lévő excel táblázatokról és egyéb (pl. grafikai) programokról. (kattints a nagyobb mérethez)
Természetesen nem csak az 1,6-1,8 millió fő fizet adót, hiszen létezik az ÁFA, a jövedéki adók (cigaretta, üzemanyag), súlyadó, okmánybélyegek, illetékek, és természetesen a vállalkozások adói (társasági adó, osztalékadó stb.). De senki ne csodálkozzon, hogy jelenleg ilyen magas az áfa! Aki teheti, kihúzza magát a munka utáni adófizetés alól, mert azt ügye senki nem hiszi el, hogy tényleg 2,6 millió fő alkalmazásban álló dolgozik csak ebben az országban 4-6-8 órában a lehetséges közel 4,4-4,5 millióból? A többi pedig a semmiből, illetve a heti 1 óra munkából él? (Emlékeztető: maradt 3 millió nyugdíjas (rokkantnyugdíjasak, árvaellátásban részesülők, hozzátartozói nyugdíjasok, szociális járadékban részesülők), 1,5 millió gyerek és 500 ezer munkanélküli, 800 ezer nappali tagozatos – közép- és felsőoktatásban tanuló, melyek egy része már foglalkoztatott, tehát ismétlő adat).
300 000 főről egyáltalán nem tudunk semmit, mert se nem munkanélküliek, se nem foglalkoztatottak, továbbá még a foglalkoztatottakon belül is lebeg egy 500 ezres szám, akiket biztosan nem jelentenek be rendesen (alkalmi munkavállalók, közvetítő cégeken keresztül dolgozók, megbízási szerződések, kényszervállalkozók stb.)
Ma a fekete és szürke gazdaságban a számok alapján 1,1-1,4 millió fő dolgozik úgy, hogy nem fizet rendszeresen és rendesen adót és járulékot és a vállalkozás sem utána, de igénybe veszi az ingyenes egészségügyet (ha mást nem is, a sürgősségi ellátást), az ingyenes közoktatást akár a felsőoktatásig (200 ezer fő tanul államilag támogatottan a felsőoktatásban és550 ezer a középfokú intézményekben), igényli és szükség esetén igénybe veszi az ingyenes tűzoltóságot, rendőrséget, közvilágítást, közutakat, szociális segélyeket és megkívánja majd a rendszeres nyugdíjat és nyugdíjemelést és lehetne sorolni…

Magyarország jobban teljesít

Elég nagy probléma, mikor egy kormány annyira aljas, hogy nem tájékoztatja állampolgárait az őket megillető tisztelettel.
Orbán kedvenc szórakozása, amikor büszkélkedik a foglalkoztatottság növekedésének eredményével, a munkanélküliek számának csökkenésével. (kattints a nagyobb mérethez)
A legfrissebb adatok szerint (2013 II. negyedév) a munkanélküliek pontos száma 449 ezer fő, míg ugyanez 2010-ben 474 ezer fő. (Fontos, hogy majd az év végi lesz a tényleges adat, amit 2010-hez lehet hasonlítani.) Na de, miből is adódik ez a csökkenés? Az Orbán-kormány munkahelyeket teremtett? Ennek csak örülnénk, és meg is tapsolnánk végre azt a kormányt, amely ilyen adatsort látva képes erre. De mi is a valóság?
A trükk természetesen a közfoglalkoztatottak számában van! (Ebben az mszp – kivételesen – nem hazudik, nem mintha ők büszkék lehetnének saját adataikra.)
A pirosan keretezett részben látszik a lényeg. A fidesz 2010-hez képest 25 ezer fővel “csökkentette” a munkanélküliek számát, azonban a közfoglalkoztatottak számát 130 ezer fővel növelte! 2010-ben 180 ezer, 2013-ban viszont 310 ezer közfoglalkoztatott szerepel! Mi következik ebből? Ha a két szám különbségét vesszük, egyértelmű, hogy a fidesz valójában 100 ezer fővel növelte a munkanélküliek számát a 3 év alatt! (A közfoglalkoztatottak többségét a munkanélküliek közül választották ki. Ezáltal a munkanélküliség papíron csökkent, a foglalkoztatás pedig nőtt papíron!)
Most érthetjük meg a foglalkoztatás kamu adatát, hiszen a 3,9 millióból le kell vonni a 300 ezerközfoglalkoztatottat, és az 500 ezer külföldön dolgozó magyart – mely szám érthetetlen módon szerepel a magyar foglalkoztatottsági statisztikában.
Tehát e 800 ezer mínusszal a foglalkoztatottak száma 3,1 millió, ami már nem is sokkal több, mint a 2,6 millió alkalmazásban álló! (Ez az az 500 ezer fő = a két szám különbsége, – kiket korábban említettem -, akik lebegnek a fekete és szürke gazdaságban, hiszen senki nem hiszi el, hogy heti 1 vagy 2 óra munkából élnek meg! Ha lenne munkahelyük, azaz legalább 4 órás részmunkaidő, akkor már az alkalmazásban állók között szerepelnének.)
Tévhit
Szeretnék egy alapvető tévhitet is eloszlatni, mely a híradók egyoldalú bemutatásaiból adódik. A tévhit pedig az, hogy az idősebbek közül kerül ki a munkanélküliek többsége, hiszen amikor elveszítik állásukat, akkor nem kellenek már senkinek, mert helyükre fiatalokat vesznek fel.
Annyi igaz, hogy nagyon nehezen vagy akár sehogyan sem talál munkát a nyugdíj előtt 5-10 évvel álló személy. Ami viszont nem igaz, hogy ma a munkanélküliségben ez a réteg szenvedi el a legnagyobb hátrányt. Ellenkezőleg: a fiatalok!
Láthatjuk, hogy a 25-29 éves korosztályban 72 500 fő munkanélküli van, míg mondjuk az 50-54 évesek között 47 600 fő! Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok sorra hagyják el az országot. Orbán a röghöz kötéssel ide kötelezi őket, azonban munkát nem tud adni számu(n)kra, így minek is maradjunk? Uniós összehasonlításban a 15-24 évesek foglalkoztatása ekképp fest:
A nyugdíjjal összefüggésben pedig mindenki tudja a következményeket.
De az Orbán-kormány tehetségtelensége ennél is jobban megmutatható. Ahogy láthattuk, az országnak versenyszférában dolgozókra van szüksége! ŐK azok, akik az adóforintokat megtermelik, ahogy a GDP-t is! Hát lássuk, mennyivel tudta növelni avagy csökkenteni az Orbán-kabinet ezt a számot?
Azon munkahelyek száma csökkent, melyből az adó és járulékok nagy része befolyik. Hogy ennek a munkahelyek megszűnése vagy a feketén alkalmazás további tágulása az oka, nem tudni. Egyik sem jelent jót. A versenyszférában teljes- és részmunkaidőben dolgozók teljes létszáma is csökkent az Orbán-kormány idején 2010-hez képest. Ennyit arról, mennyivel teljesítünk jobban.

Nyugdíjak

A legfőbb gondot már mindenki láthatta, lényegében 1,6 millió fő az, a részmunkaidős alkalmazottakkal együtt 1,8 millió, amely érdemi adót és járulékot fizet az államkasszába a nyugdíjak fedezetére.
De mit gondolunk, van egyáltalán fedezet a nyugdíjaknak? Papíron van. Magyarországon papíron minden van. A költségvetési törvény számaiból kiolvashatjuk, hogy annyi folyik be jelenleg, amennyi kell. De akkor hol a trükk ismét?
A trükk a már ismertetett adatból származik, papíron a közszféra, azaz tanárok, rendőrök stb. is fizetnek járulékot, de ők már olyan járulékot fizetnek, amit az államtól kaptak fizetés formájában. (Mint amikor a gyerekednek zsebpénzt adsz, amiből ő neked vissza ad valamennyit.) A nyugdíjak fedezete már ma sem biztosított!
Ezt fogjuk most számokkal is megnézni.
Átlagnyugdíj
Összesen 1,8 millió fő versenyszférában dolgozó van (teljes munkaidős 1,6 millió), nekik kell eltartani a közel 3 millió nyugdíjast. Az átlagnyugdíj ma 90 000 forint. Ahhoz, hogy ezt ki lehessen fizetni, minden versenyszférában dolgozónak átlagosan 3 000 milliárd / 1,8 millió = 139 000 forint/ hó összeget kellene járulékként befizetnie.  És akkor az illető még nem keresett semmit, hiszen ez csak a járulékokat jelenti! Ennyi járulékot akkor lehetne kifizetni, ha minden versenyszférában dolgozó, beleértve a részmunkaidős dolgozókat is, havonta átlagosan bruttó 370 000 forintot(kézhez kapott = nettó 240 000 forintot) keresne! És ekkor az átlagnyugdíj havi 90 000 forint!
Ügye mindenkinek világos, hogy ez lehetetlen! Ezért esztelen a felosztó-kirovó rendszer!
Sarokszámok
2013-ban:
  • 3 millió nyugdíjas van,
  • az átlagnyugdíj 90 000 forint / hó,
  • a nyugdíjak évi 3 000 milliárd forintba kerülnek,
  • miközben az állam bevétele évi 15 000 milliárd forint!
  • A nyugdíjak az állam bevételének 1/5-ét teszik ki!
  • 1,8 millió fő bejelentett versenyszférában dolgozó van,
  • hogy fedezhessék a nyugdíjakat, ehhez havi bruttó 370 000 forintot kéne keresniük.
A nyugdíjaknak már ma sincsen fedezete! Miért nincsen?
Jogosultsági és szolgálati idő
A 65 éves korban várható élettartam alapján (2009-es adatok szerint) Magyarországon egy férfi ebben az életkorban még átlagosan 14 , egy nő 18 életévre számíthat. Az Unió egyes országaihoz képest ez az élettartam a ma kedvezőtlenebbek közé tartozik, különösen a férfiak életkilátásai miatt.” – Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Aki 60 éves korában megy el nyugdíjba, várhatóan még átlagosan 20 éven át kapja nyugdíjat. Ehhez a nyugdíjt megelőzően 40 éven át legalább 45-50 ezer forint járulékot kellett volna befizetnie. 2013-ban bruttó 150 000 forintos bért jelent.
Másként fogalmazva, ha valaki havonta félretesz 45-50 ezer forintot 40 éven át (infláció követő számlára), akkor öregkorára ebből 20 éven keresztül vehet fel a havi 90-95 ezer forintot. A problémák itt kezdődnek.
Ahogy látható, mindössze a saját jogú nyugdíjasok 20%-a rendelkezik 40 év vagy több szolgálati idővel. Jelenleg 500 ezer fő, aki majdnem nulla befizetéssel bír, azaz nem saját jogú nyugdíjas, tehát ebben az ábrában nem is szerepel.
Mit jelent a saját jogú nyugdíjas?
Legalább 15 év szolgálati időt jelent, azaz ennyi ideig fizette a járulékokat és betöltötte a nyugdíjkorhatárt – de sok kedvezmény is van. Majdnem 500 ezer fő az a nyugdíjrendszerben a 3 millióból, akinek a 15 éve sincsen meg, de kap valamiféle ellátást az alábbi jogcímek valamelyikén: hozzátartozói nyugdíj, árva-ellátás, egészség-károsodott személyek szociális járadékai.
És akkor láthatjuk, hogy a maradék 2,5 millió saját jogú nyugdíjas közül is csupán 20% bír 40 év vagy a feletti szolgálati idővel.
Kezdjük már érezni a probléma nagyságát? Sajnos sok ember ma úgy gondolja, hogy nem fizetünk járulékot, de a nyugdíj majd jár… Ehhez persze kell egy szörnyen túladóztatott rendszer is, amely feketemunkára kényszeríti az 1,1-1,4 millió főt (akik statisztika szerint heti 1-2 órát dolgoznak, illetve egyáltalán nem dolgoznak), de a szürkegazdaság akár nagyobb is lehet, hiszen nem tudjuk, a teljes munkaidős dolgozók közül hányan kapnak zsebbe fizetést a bejelentett minimálbér mellett. Erről később lesz szó.
Elöregedő társadalom, természetes fogyás
A világ sok régiójában a növekvő várható élettartamot, mint az emberiség egyik legnagyobb eredményét ünnepeljük. A világ eddig példátlan népesség-átalakulást tapasztal: 2050-re a 60 évesnél idősebbek száma 600 millióról 2 milliárdra emelkedik, és várhatóan megkétszereződik arányuk a népességben (10 %-ról 21 %-ra nő).” – Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Ez Magyarországon még inkább jelentkező probléma.
Országunk lakossága évről évre csökken, míg az unió átlaga mérsékelt növekedést mutat. A népességfogyással arányban az idősek száma viszont évről évre nő, melyet az öregségi index mutat:
Öregségi index
A száz gyermekkorúra (0–14) jutó öregkorú (65 éves és idősebb) népesség.
23 év alatt megduplázódott a gyerekekre jutó idősek száma! Egyre kevesebb fiatal tart el egyre több nyugdíjast, miközben már ma sincsen fedezete a nyugdíjaknak, csupán papíron. A mutatóban nem állunk jól az EU-ban sem, és azt sem árt tudni, hogy olyan gazdag államok, mint Ausztria vagy Japán, jelenleg könnyedén ki tudja termelni a nyugellátás költségeit:
Látható, hogy a csődbe jutott Görögország szintén az egyik legjobban elöregedő országok között van. Keressük meg Szlovákiát az ábrán! Meg fogunk lepődni! (Hamarosan lesz egy gazdasági összehasonlítás Szlovákia és Magyarország között is. Vajon mennyi mindenben hagy el minket már Szlovákia is?)
Ausztriával összehasonlítva nagyjából ugyanúgy állunk a nyugdíjasok számát illetően. Ausztriában 1990-ben 2,2 millió nyugdíjast (beleértve a járadékokat is) tartottak nyilván, most 2,7 milliót, míg Magyarországon 1990-ben 2,5 milliót, most 3 milliót. Az emelkedés mindkét országban 450-500 ezer fő.
De ahogy mondtam, Ausztria gazdag ország, nem jelent gondot a nyugdíjkassza, legalább is egyelőre. Ők sem fogják tudni kordában tartani ezt a folyamatot, de ott később jelentkeznek majd a tünetek.

A politika célja – összegszerűen

A politika ezt az egészet teljesen átlátja! De jelenleg egyetlen dolog vezeti őket, a 3 millió nyugdíjas szavazata!
Ezzel a tendenciával számolva a mai 20-30 évesek nyugdíja napi 1000-1500 forint körüli összeg lesz – FÜGGETLENÜL ATTÓL, hogy ma mennyit fizettek be! A mai nyugdíjasok azt mondják, ők megérdemlik, mert befizették.
Két dolog:
  1. Ahogy láthattuk, nagyon sokan be sem fizették azt az összeget, amire most igényt tartanak.
  2. A mai fiatalok nem érdemelnék meg? Ma azon az áron lehet egyre több pénzt pumpálni a nyugdíjkasszába, hogy a kormányok felélik a mai fiatalok szinte teljes nyugdíját.
Az mszp-kormány a 8 éve alatt nem véletlenül duplázta meg az államadósságot. Szükségük volt a nyugdíjas szavazókra, ennek érdekében bevezették a gazdaságilag teljesen irreális 13. havi nyugdíjat, illetve minden évben jóval inflációt meghaladóan emelték a nyugdíjakat.
Nyilván, létezik egyfelől az az érv, hogy hogyan éljen meg a nyugdíjas a 28 ezer forintos minimális nyugdíjból? Másfelől, ha nekik a mai kormányok tovább utalják azt az összeget, amit korábban ők sosem fizetettek be, mert vagy feketén dolgoztak vagy nincsen még 20 év szolgálati idejük sem, és még korai nyugdíjazással is mentek nyugdíjba, azzal a mai fiatalok nyugdíját veszik el, melynek eredménye, hogy a fiatalok sorra hagyják majd el az országot, ezzel gyorsítva a nyugdíjkassza teljes összeomlását.
Melyet a kormányok egyetlen dologgal próbálnak meg majd ellensúlyozni, még több adót vetnek ki, amire még többen dolgoznak majd feketén és az ország végül Görögországhoz hasonlóan államcsődöt jelent.
Csak viszonyításul, 2004-ben még 2000 milliárdot tett ki a nyugdíjkassza költése, 2012-2013-ban a korai nyugdíjazásokkal, 13. havi folyamatos nyugdíjakkal, infláció feletti nyugdíjemelésekkel már3000 milliárdot!
A legnagyobb felelőtlenség, amit közgazdászok, illetve politikusok megtehetnek.

Szociális hozzájárulási adó

Tisztázzuk, a kormányok pontosan tisztában vannak a helyzet súlyával, azonban eszük ágában sincsen lemondani a 3 millió jelenlegi nyugdíjasról – Orbánt mit érdekelje? Ő még kibekkeli a 20 évét a havi 500 ezres nyugdíjával, aztán nagyban szarik bele, mi lesz halála után. Az mszp matuzsálemeit mit érdekli? Ők is felveszik majd a 300-400 ezres nyugdíjat politikus fizetésük után, aztán szarnak rá ők is. (Tény, hogy legalább a magánnyugdíjpénztárakkal próbáltak javítani a helyzeten, ezt az Orbán-kormány azonban megsemmisítette. Orbán még a lehetőségét is elvetette, hogy a mai fiatalok kipótolhassák majd a kb. semmivel egyenlő leendő nyugdíjukat.)
A fidesz-kormányzat megváltoztatta az alkotmányt és a járulékfizetés jogcímét is. Ami korábban járulék volt, azt ma már szociális hozzájárulási adóként vonják a fizetésből! A fidesz kormány ezzel készítette elő, hogy majd 20-30 év múlva egyik napról  a másikra meg lehessen vonni a nyugdíjak akár 80%-át! Jogilag senki nem fordulhat majd bírósághoz, hiszen míg a járulék után jár nyugdíj, az adó után nem jár semmi!

Egykulcsos adó

A probléma ma ott van, hogy a mai fiataloknak nem lesz nyugdíja, ellenben félre tenni sem tudnak, hiszen a 80-100 ezer forintos fizetésekből hogyan is lehetne? Az egykulcsos adóval azonban nem a kis keresetűeket segítette, hanem a gazdagokat! Saját haverjait!
Megjegyzem, Mészáros Lőrinc (Felcsút polgármestere hirtelen debütált idén a 150 leggazdagabb magyar között a 3 év alatt összekapart 6 milliárdosvagyonával, melyet Orbán állami megrendeléseinek köszönhet!
Nekik nem lesz gondjuk a nyugdíjjal.

Feketemunka

Hogyan lehet ebből kitörni? Be kell vonni az adófizetésbe azt az 1,1-1,4 millió főt, akik jelenleg is dolgoznak, ám feketén.
Ezt kizárólag úgy lehet megtenni, ha csökkentjük a KKV-ra is háruló járulékokat. Ezzel együtt olyan személyi jövedelemadót kell bevezetni, amely létrehozza végre a középréteget, mert a kisebb keresetűeknél hagyja a pénzt, ahogy ez Ausztriában is működik! Ha a KKV felé nem történik csökkentés, soha az életben nem csökken a feketemunka aránya, melynek egyenes következménye a nyugdíjkassza összeomlása.
Minderre azért is van szükség, hogy a gyerekszületések száma emelkedjen. Orbán családi adókedvezménye a KSH szerint semmit nem javított a születések arányán 3 év alatt, ami teljes egyértelmű! Akinek nincsen megtakarítása, nem fog arra bevállalni gyereket, hogy majd a 100 ezres fizetése mellé Orbán ad még gyerekenként 10 ezer forintot, csak előbb szüld meg a gyereket! Ki vállal erre gyereket? A családi adókedvezmény a jelenlegi egykulcsos adóval együtt kizárólag a jobban keresőknek hozott ismét jókora megtakarításokat!
Azt is mindenkinek tudatosítani kell, hogy az idős szüleit majd neki kell támogatni! Ehhez szintén szükséges, hogy a fiataloknál ott maradjon a megkeresett pénz, különben nincs erre lehetőség! Akinek van 3 gyereke, akik fejenként havonta 10 ezer forintot adnak, már 30 ezer forinttal többől élhet meg… Nem járható út az, hogy aki sosem fizetett járulékot, annak a kormány folyamatosan emelje a nyugdíját annak árán, hogy a mostani fiataloknak szinte semmi nyugdíj nem jut majd.
Maga a probléma teljes megoldása sokkal komplexebb… ezt a rendszert folyamatosan át kell alakítani és ki kell vezetni. A magánnyugdíjpénztárak erre kiinduló lehetőséget nyújtottak.
Jelenleg egy lehetőség van a kiindulásra, SZJA csökkentés, ahogy az X-Programban már látható volt, illetve a KKV részére olyan mértékű járulékcsökkentés, ami lehetővé teszi, hogy a kisvállalkozó be tudja jelenteni dolgozóit!
Ehhez reformokra van szükség, melyet az X-Program hamarosan megjelenő második része tartalmazni fog! Aki ezt a problémát nem veszi komolyan, és továbbra is vakon megy szavazni, az ne csodálkozzon majd a történéseken, ahogy az sem, aki nem megy el szavazni…
Bízom benne, hogy érthető volt a probléma súlya mindenkinek. Ha nem, lehet írni kérdéseket.









Bizonyíték, hogy az mszp és fidesz ugyanaz a párt! Eközben a magyar egymást öli!































Megérett az idő, hogy mindenki számára egyértelmű bizonyítékot mutassak arra nézve, hogy a fidesz és az mszp ugyanaz a párt! Aki a bemutatott bizonyítékok alapján sem látja az egyértelműt, annak egyet javaslok: mikor az ország tönkre megy, hibáztassa továbbra is a “másik” oldalt! Önmagába ne nézzen soha…
Hogy végre egyértelmű legyen mindenkinek, hogy a fidesz és mszp egy és ugyanaz a párt, melynek nem célja kivizsgálni a NAV-botrányt. Az mszp-s Boldvai László 1000 m2-es villája, az ingatlan alapterülete 3000 m2, melyet vagyonnyilatkozata szerint képviselői tiszteletdíjából épített fel! (Felesége: tanár) Boldvai a Tocsik-ügyben volt vádlott, de mily meglepő, felmentették. A NAV-ot pedig továbbra sem érdekli, miből épült fel az 1000 m2-es villa! “
Ez az ország végtelenül elfajzottá vált a 23 éves politikai elit irányítása alatt. A szegénység rontja a társadalmi morált, ez alap szociológiai tény. Minél szegényebb valaki, minél kétségbeesettebb, annál inkább belerúg az alatt lévőbe, miközben pontosan tudja, hogy ezt felülről a politika műveli vele.
Elég a közterületesekre vagy BKV ellenőrökre gondolni, akik nettó 90 ezer forintért állnak a “hősiesség oldalára” azzal, hogy beszedik a sápot Vitézy Dávidéknak, és jól megbüntetik 16 ezer forintra a szerencsétlen magyart, akinek nem futja – nemhogy buszbérletre, de még – ennivalóra sem: ha nem számítjuk a 300 forintos kilónkénti áron Sparban vásárolt párizsit, melynek 3/4-e őrölt csont, zsír, bőrke, szója és egyéb nyalánkságok…
De gondolhatunk a mindennapi állampolgárokra, akik naponta rúgnak bele munkatársaikba, családtagjaikba, lökik félre a tömegközlekedésben előttük állót, mert a “rohadék” csak szintén a munkahelyére igyekezett eljutni…
És a magyar emberek millióinak családi élete megy tönkre, mert a feszültség otthon csapódik le, mindig azon, akit önmaguknál gyengébbnek tartanak: a szülő a gyereket kergeti idegroham közeli állapotba az állandó lecseszésekkel, miközben a valódi okot nem ismeri be sem magának, sem a gyereknek: szegénység.
Az ellenőr és közterületes a nála gyengébb utazóba rúg bele, miközben családtagjai jó része ugyanúgy elcsalja az adót és feketén dolgozik, és ha nem kapná az ingyen bérletet, valószínűleg ő maga sem venné meg a 90 ezer forintos havi “munkaadói vérdíjból”! Mert az ellenőr a rokoni szálakkal kinevezett Vitézy felé már nem meri jelenteni, hogy édes fiam, talán dolgozzál előtte 20 évet, mielőtt vezérigazgatónak kineveznek! És adjátok vissza a sok-sok milliárdot, amit tanácsadásnak álcázva kiloptatok hosszú évek alatt a BKV, azaz az állampolgárok zsebéből! Na, ezt már nem merik, mert a magyar csak lefelé rúg!
Ha ki kell állni valamiért, akkor a magyar lapít: az ukránok már 500 ezres tömegben az utcán vannak, csak mert Putyin nyomására felfüggesztették a csatlakozási eljárásokat az EU-val… A magyar nem megy utcára: a magyar lefelé rúg… és közben tényleg elhiszi, hogy van kétoldali politizálás!
Hát én ilyen országban, köszönöm, de nem akarok tovább élni, sem pedig gyereket vállalni! Ott rohadjon rá az egész Vitézyre, Orbánra, Mesterházyra, és a többi senkiházi hazaáruló utolsó mocskos kétszínű gazemberre.
Megkísérlem ebben a cikkben bizonyítékokkal, tényekkel alátámasztva bemutatni, hogy nem létezik fidesz és mszp! Egyetlen pénzügyi háttér létezik, amely az embereket felhasználva folyamatosan milliárdossá teszi magát, rávéve az állampolgárokat az imént bemutatott szociológiai minta követésére: Rúgd az alattad lévőt, és sápold a pénzt nekünk!

Forrás




Boldvai László mszp-s politikus

1994 óta az mszp országgyűlési képviselője. A Bajnai-kormányban közlekedési államtitkári pozíciót is kapott volna a “népmegmentőnek” hirdetett Bajnaitól – ki most az E14 csapatát vezeti párban az mszp-vel.
1994-1998 között Boldvai az mszp kincstárnoka is volt. (hm… kecskére káposztát…)
Az 1996-os Tocsik-botrányban – ekkor volt a párt kincstárnoka – első fokon (1999-ben) fogházbüntetésre, vagyonelkobzásra, és pénzmellékbüntetésre ítélték. A legfelsőbb bíróság azonban jogerős ítéletében minden alól felmentette.

Tocsik-ügy (röviden)
Tocsik Márta az ÁPV (Állami Privatizációs és Vagyonkezelő) Rt.-vel kötött szerződések alapján közvetítői tevékenységet vállalt az önkormányzatok és ÁPV Rt. közötti peres ügyekben, melyért 800 milliós sikerdíjat “vett fel”. Az ítélet kimondta, hogy érdemi munkát nem végzett, ezért az összeg nagy részét vissza kellett fizetnie, valamint 4 év letöltendő büntetésre ítélték első fokon - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás vádjával.
Boldvai László a vádirat szerint zsarolta Tocsikot, megmondta neki, hova utalja a pénz egy részét. (Ez a 800 millió nem mind Tocsikhoz került, ha valaki nem értené…) 2004-ben zárult a büntető per, melyben Tocsikot is jogerősen felmentették, Boldvait pedig már korábban.
Boldvai ellen semmilyen további per nem indult, a polgári per azonban csak 2010-ben zárult Tocsik ellen, melyben az ÁPV Rt. (mai utódja MNV = Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) követelte a sikerdíj egy részét – a bíróság Tocsikot arra kötelezte, hogy fizessen vissza 560 millió forintot, és annak 1996-tól számított kamatait.
2013-ra Tocsik Márta egészségügyi állapota megromlott, melyben közrejátszott a 17 éve húzódó büntető és polgári perek sorozata, meghalt. Halálakor nem volt semmije, ellenben1 milliárd tartozása van a bíróság ítélete alapján. – 2010-től nyugdíjából vonták a tartozását haláláig. – Ma az örököst keresik, akin be akarják hajtani az 1 milliárdot. (Tényleg egy idióta országban élünk.) Világos, hogy már korábban sem az övé volt a teljes sikerdíj, hisz őt is felhasználták. Nem baj, az állami kezelő keresi az örököst, aki vállalja az örökséget, azaz az 1 milliárd tartozást… Agyrém.
Az 1000 m2-es Boldvai-villa Salgótarjánban

Nyilvánvaló, hogy Tocsik ugyanolyan felhasznált elem volt, mint a brókerbotrányban elhíresült Kulcsár.
Mindenesetre Salgótarjánban 2008-ban felépültBoldvai László családi háza, mely egy 3000 m2-es telken fekszik, 1000 m2-es méretével. (A műholdfelvételeken is látszik, hogy a ház mérete meghaladja sok társasház alapterületét is. Fotó: Google térkép) A ház becsült értéke 200 millió. (Egy átlagos családi ház 80-100 m2-es rezsiköltsége 50-60 ezer forint, építési költsége 20-25 millió.) 1000 m2-es villát takarítani kell, biztosítást kell kötni rá, aztán víz, áram, villany, gáz, és az egyéb luxusberendezések költségei, biztosításai legalább 200 ezer, de inkább 300 ezer forintos rezsit jelenthetnek. És ekkor még nem beszéltünk az egyéb luxuskiadásokról, luxusautó fenntartásáról.
Ez még mindig nem minden: Boldvai Lászlónak van még felerészben egy üdülőjeBalatonkenesén (120 m2) és ugyancsak felerészben egy 58 m2-es lakása is van. (Ügye ennek is van ám rezsi és adóvonzata.)
Felesége egyszerű tanár, aki BMW X5-el jár munkába az újságcikkek és kollégái elmondása alapján. Két gyermeke Svájcban tanul, melynek tandíja ugyancsak milliós összegre rúg. A 2012-es vagyonnyilatkozata szerint van még 12 milliója takarékban, 4 millió készpénze, és 20 millióval tartozik egy meg nem nevezett magánszemélynek.
Miből futotta erre?
Hát igazából nem tudni, ugyanis egyetlen jövedelme a képviselői fizetése, ami 2009-ben nettó 250 ezer forint, amihez társult még 260 ezer költségtérítés, melynek egy részét azért munkájához fel kellett használnia, és 110 ezer forint szállásköltség térítést. Ebből a durván 600 ezer forintból felépítette a 200 milliós ingatlant, illetve fizeti a havi 200-300 ezerre rúgó rezsit, fenntartja az 58 m2-es házat, és a 128 m2-es üdülőt is, valamint az autót, fizeti a gyerek svájci milliós tandíját, és mellette még saját költségeit is – melyek képviselői munkájához tartoznak.
Van, aki tud spórolni, na!
Nem értem, ilyen zseni emberek miért nem tudják megoldani az ország problémáit? És a semmiből ugyanolyan gazdag országgá tenni Magyarországot, mint saját magukat? 600 ezer forinttal számolva a 200 millió 27 év alatt jön ki!!!!!!!!!!! És ekkor nem evett, nem ivott, és nem fizetett rezsit, a gyerekek tandíját, az autóbiztosítást, egyáltalán semmit, és a többi ingatlanra se költött.

Hivatalos “vizsgálat”

Miután a botrány kirobbant, többen Szili Katalin (mszp) akkori házelnökhöz fordultak, hogy vagyonosodási vizsgálat induljon a képviselő ellen. Szilinek hivatalból kötelessége volt továbbítani a beadványt az országház mentelmi bizottságának.
Géczi József Alajos az Országgyűlés mentelmi bizottság mszp-s elnöke végül kimondta a kimondhatót: nem rendel el vizsgálatot Boldvai László ügyében, nem látja indokoltnak. Ez a 23 éves magyarország hivatalos eljárása azokkal szemben, akik 100 milliós ingatlanokkal bírnak, ám jövedelemgyarapodásukkal nem tudnak elszámolni.
De bezzeg, ha te nem veszed meg a BKV-n a 350 forintos jegyet vagy tévedsz pár száz forintot az adóbevallásodban!!! 

Az emberek véleménye:

Boldvai László 1994-től Ogy. képviselő, méghozzá ebből csupán egyszer került országos listáról a parlamentbe, a többi egyéni választókerület – 2008-ban felépült villája után is országgyűlési képviselő, a Tocsik-ügy után is képviselő a mai napig…
A magyar emberek szerint természetes, hogy ez az ember (is) ott ül a parlamentben! És dönt emberek sorsáról! Méghozzá nem kis befolyással. 2010-től az alábbi bizottságokban foglal helyet:
Mert az mszp más, mint a fidesz! Szemmel láthatóan más…

Akkor (2009-ben) APEH (már NAV) véleménye

– “Nincs felhatalmazásunk arra, hogy újságcikk alapján vizsgálatot indítsunk — mondta Bakonyi Ágnes APEH-szóvivő. Úgy tudjuk, az APEH vezetői is felháborodtak a Boldvai házáról szóló tudósításunkon. Az APEH tavaly szeretett volna felhatalmazást kapni a képviselők vagyonbevallásának, a közölt adatok valódiságának ellenőrzésére, de ebből nem lett semmi.” – Blikk

Na majd a fidesz a 2/3-dal!

Ekkoriban született meg sokakban a felismerés, hogy a fidesz majd jól helyreteszi és végre kiheréli ezeket a szocialistákat, akik aranyáron építenek autópályákat – ahogy oldalunkon is olvasható az m6-os botrány – cikk itt, láthatóan nem vizsgálják ki képviselőik hirtelen meggazdagodását és lehetne sorolni…
Meg is látszott a választások eredményén: a fidesz megkapta a 2/3-adot. Na, majd most jön a várva várt fordulat, igaz?
Hisz az mszp idejében:
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Soha nem számoltatták el a fidesz korábbi kétes ügyeit
De 2010-ben jön a fidesz a 2/3-dal:
Hát nagyon érdekes, hogy a fidesz – miközben kezében tartja az ügyészséget, a közmédiát, elvette az egyetemek függetlenségét, az alkotmányt 5 alkalommal módosította saját érdekeinek megfelelően, valahogy mégsem utasította a főügyészt, hogy vizsgálja ki Boldvai László 1000 m2-es palotájának ügyét! Ilyen ütőkártya van a kezében, és mégsem indítanak eljárást egyetlen mszp-s politikussal szemben, illetve ezen politikusokhoz egyértelműen köthető vállalkozókkal szemben?
Érdekes, nem? Nem elég rá a kétharmad sem, kedves fidesz?
Eljutottunk oda, hogy 2013-ban a fidesz idejében:
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Nem számoltatják el az mszp korábbi kétes ügyeit
Ennek megvalósulásaként Mészáros Lőrinc – felcsúti polgármester – idén felkerült a 100 leggazdagabb magyarközé, mivel Orbán állami adópénzek formájában 4 milliárddalmegsegítette ezt a “szögény embört”! Mészáros Lőrinc 800 milliós osztalékot vett fel egymaga az adóforintokból meggazdagított cégéből tavaly (2012-ben), melyben dolgozóinak havi bruttó 58 ezer forintos bért fizetett úgy, hogy a minimálbér98 000 forintCikk itt.
A NAV ebben sem vizsgálódik, de érdekes, nem? Ő is 800 milliót vett fel, ám neki nem kell visszafizetni, és nem halt bele, hisz Orbán mögötte áll. Fideszék már rájöttek – tanulva az “elmúltnyócév” pénzlenyúlási trükközéseiből, hogy “nemzeti pályáztatás” formájában mennyivel egyszerűbb ez, mint közvetítői szerződésekkel kilopni az adóforintokat.
Mészáros Lőrinc gazdagítása itt nem ért véget, hiszen az eredetileg gázszerelő Mészáros hirtelenjében beszállt a földbizniszbe. Cégével gyorsan nyert is 20 évre 1000 hektárt.



Föld botrány

Miért érte meg hirtelen annyi embernek (havernak) indulni a földre kiírt pályázatokon. Számokkal mutatom be: 1 hektár bérleti díja átlag 20 ezer forint. 1000 hektáré így 20 millió. Az uniós területi alapú támogatás akkor is jár, ha az illető csupán néha-néha megkapálgatja “apró kertecskéjét”: átlag 80 ezer forintot nyújt az EU hektáronként vissza nem térítendő támogatásként.
Egyszerű a matek: 1000 hektár után kis gézengúz Mészárosunk kapni fog 80 millió forintot. 20 ezer a bérleti díj. A föld nem lehet “műveletlen, gazos stb.”, mert akkor nem jár támogatás, ezért rákölt Mészáros némi látszatgazdálkodásra is hektáronként 20 ezret, évi összesen 20 milliót.
Végeredmény: évi 80 millió támogatás mínusz 20 millió bérleti díj, mínusz 20 millió kapálgatás = 40 millió a zsebbe évenként. Mivel 20 évre kapta meg a földet, ez a húsz év alatt = 800 millió forint, gyakorlatilag tisztán! Na ki a hülye? A magyar, aki szerint van két párt vagy ezek a kapzsi szarházik, akiknek a világfasza pénze nem elég?
A fidesz a trafikokkal, földekkel, tanácsadói szerződésekkel ugyanolyan pofátlanul az emberek előtt lopja ki az állami vagyont, ahogy az mszp, és szarik mindenkire… (Minden ilyen mszp-s és fideszes trükközés végcélja, hogy a havernak adott pénz egy része cégeken keresztül bekerüljön a pártkasszába, ez egyszerű sikkasztás, amit törvényileg nem engednek büntetni…) 
Ez a gusztustalan kapzsiság esete, mely a Bibliában is benne van. Mert minél több van, annál többet akarnak majd: csúsznak és másznak és sziszegnek a földön, mint a kígyó egykor Ádám és Éva előtt…

NAV-botrány = áfacsalás

A szálak el is vezettek oda, ahol ma tartunk.
Horváth András egykori NAV alkalmazott kitálalt arról, hogyan csalnak el évi 1700 milliárd forintot politikai segédlettel.
Ebből 1000 milliárdot nem fizetnek be, és 700 milliárdot jogtalanul igényelnek vissza! Tehát még a befolyó adóbevételből is kilopnak 700 milliárdot évente!
Ehhez nem kell sok ember! Gondoljunk bele, hogy 50 főkolomposhoz kerül fejenként 10 milliárd, akkor már meg is vagyunk az egyéb közreműködőknek juttatott összeget is beleértve! Lesz durván 50 milliárdosunk!
Ez az 500 milliárd, ami hozzájuk kerül, annyi, amennyiből a KKV (kis- és középvállalkozások) járulékcsökkentését végre lehetne hajtani. A KKV szektor biztosítja a munkahelyek 75%-át! Ez az 500 milliárd, ami olyan 50-100 főkolomposhoz kerülhet, elég lenne a gazdaság kifehérítésének elindítására! A KKV szektor versenyképessé tételére a külföldi nagyvállalatokkal szemben!
Minden ellopott állami forint begyűrűzve jelentkezik a gazdaságban! Hiszen ha pl. vállalkozáshoz kerülne, az abból újabb terméket állít elő, új munkahelyet hoz létre, tehát a pénzt megforgatva többszörös hozzáadott értéket nyújt! Az 500 milliárdból lenne pl. 1000 milliárd a többszörös forgatásnak, gazdálkodásnak, termelésnek köszönhetően. Mivel nem kerül be a gazdaságba a megfelelő helyekre, a vállalkozó nem tud alapanyagot, eszközöket stb. vásárolni, ezáltal nem jönnek létre munkahelyek!

Tájékoztató az áfacsalás mikéntjéről

Sok helyen megjelent már, de szerintem az átlagos ember számára érthetetlen, miért lehet ennyi áfát elcsalni… Mi ez az előre befizetett áfa, miért lehet utólag visszaigényelni, mit lehet visszaigényelni stb. Ezért bemutatom egyszerűen, hogyan kell az áfát számítani, miért lehet és kell visszaigényelni…
Többfajta adózás létezik a forgalmi adók kapcsán.
  • Egyfázisú adó: ilyen például a jövedéki adó. Az értékesítési folyamatot csak egyetlen ponton terheli. (Az eladó felszámítja, és slussz. Egyetlen kereskedelmi szereplő sem igényel vissza semmit, csak felszámít, és befizet.) Az áfát az USA-ban ugyanígy számítják: a végtermékre rákerül egy minimális forgalmi adó, senki nem igényel vissza semmit, az eladó rárakja, a vásárló a boltban megfizeti. (Előnye, hogy rendkívüli módon lecsökkenti a cégek adminisztrációs terheit. Hátránya, ha azon az egyetlen ponton nem teszik rá az adót – mert nem adnak számlát -, akkor az egész adó ugrik.
  • Összfázisú adó: ilyen a magyarországi és egyben EU-ban használatos áfa. Az értékesítési és termelési folyamatot minden ponton terheli, lásd az ábrát. (Hátránya: elképesztően nagy adminisztrációs teher, bonyolult, követhetetlen csalásokra ad teret. Előnye: mivel minden ponton képződik valamekkora áfa, számlázásra “kényszerít” – bár ebbe most ne menjünk bele, így tanítják -, és további előnye, ha valahol elcsalják az áfát, annak egy része még befolyik az államkasszába, lásd ábra.
Látható, hogy az összfázisú áfa a kereskedelmi láncban elég nagy körültekintést igényel, bonyolult és drága. Amikor az áfacsalók betesznek a láncba további 3-5 vállalkozást, melyek azonban csak papíron adják veszik és utaztatják az árut, akkor igénylik vissza jogtalanul az áfát egy fiktív cég és számlái segítségével, mely cég eltűnik. Tovább bonyolítja a rendszert, hogy ez a számítás országhatáron belül érvényes, ha már EU-n belül más országba viszik, akkor az áfát nem itt kell felszámítani, hanem abban az országban, ahova vitték.. Elég az árut mozgatni párszor országhatáron belül, aztán ki az unióba pár államba, aztán át a végső helyre… Ezért nehéz ezt követni, de nem lehetetlen…
Nem igaz, hogy nem lehet utánamenni, hiszen a csalásban mindig csak pár szereplő vesz részt, de ahogy Horváth állítja, nem engedik kinyomozni, és ez a nagy bökkenő!
Még annyit, hogy az egyfázisú adó egyszerűbb – az USA-ban ezt használják – és nem lehet ilyen csalásokat végrehajtani, azonban a bökkenője, ha a legutolsó helyen nem számítják fel: lásd magyar kisvállalkozások, egyéni vállalkozások, akkor a teljes áfabevételtől elesik az ország, a láncban viszont egy része meg tud maradni, bár nem sok, fiktív számláktól, csalás nagyságától is függ… Azonban a cél véleményem szerint ez lenne, egy kisebb áfakulccsal, ehhez azonban közös uniós szabályozás szükséges, és az adórendszer teljes átalakítása…
Az X-programnak ez a hosszú távú terve, de jelenleg ezt nem lehet megoldani máról holnapra, uniós közös-egységes adópolitika kellene.

A NAV mit tett a botrány kapcsán?

A NAV feljelentést tett Horváth András ellen! Boldvai (mszp) esetét nem vizsgálják, Mészáros Lőrinc (fidesz) esetét nem vizsgálják, de Horváth Andrást, aki kipakol, már feljelentik!

A pártok mit tettek?

Mszp
Na, hát képzeljük el, hogy a már említett 1000 m2-es Boldvai László beszélgetett el Horváth Andrással az áfacsalások mikéntjéről… Hát a legalkalmasabb személy! Mintha nem tudná… áh, soha nem hallott ilyesmiről… csalás, ugyan, az mszp-ben ilyen nincs és soha nem is volt, nála főként… (Boldvai, ahogy a fotón is látszott, a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja!)
Mesterházy sem szarral gurigázik, kijelentette, ha a jobbik aláírja a vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező ívet, akkor az mszp nem írja alá.
Mivel a fidesznek 2/3-a van, és a fidesz nem szavazta meg, így csak a jobbik, LMP és mszp együttes támogatása mellett jöhet létre a bizottság! Nem baj, az mszp nem írja alá, ha a jobbik is.
Aki még mindig nem jött volna rá, ez színjáték! És időhúzás! Boldvai mellett még sorolhatnám az embereket az mszp-ből, hogy az mszp-nek miért nem érdeke kivizsgáltatni az ügyet! Boldvaival az élen! Ki tudja, hova jutna el a vizsgálat! Kinek jó ez? Legfeljebb a csóringer hétköznapi magyar dolgozó embereknek, a pártoknak biztosan nem.
Fidesz
Na, mostanra, 2013. december felállhat a bizottság, ugyanis az mszp mégis aláírta. A fidesz továbbra sem írta alá.
A bizottság felállítását az LMP-s Schiffer András és a független Ángyán József kezdeményezte, nem az mszp, és azt tartalmazza, hogy 2002-2013 között vizsgálják meg, hogy a NAV adott-e olyan utasításokat, amely alapján bizonyos ügyek kivizsgálását gátolták.
A fidesz lépett egyet, és módosítást nyújtott be, melynek tartalma: a bizottság felállítását támogatják, de csak akkor, ha a büntetőügy lezárult = Horváth András feljelentése a NAV-val szemben, illetve fordítva, és megállapították a büntetőjogi felelősséget. – Lefordítva: majd hosszú évek múltán, miután a nyomozás esetleg “eredményesen lezárult”, akkor lehet egy parlamenti vizsgálóbizottság, amely kivizsgálja az ügyeket és érintetteket.
Ez magyarország! Ne gondoljuk, hogy ez kizárólag a fidesz érdeke… Miért nem írta alá az mszp azonnal? Mire volt jó ez a színjáték, ha a jobbik aláírja, akkor ők nem?
Elárulom: 2002-től vizsgálnák az ügyeket, melybe például Boldvai lakásépítése, az mszp alatt készült autópályák pl. aranyáron épült m6-os autópálya, de akár a kormányzati negyed, Kóka János cégéhez tartozó beruházások, és sok más is beletartozik, beleértve az mszp 8 éves pártfinanszírozását! Hoppá!
Ki lehetne vizsgálni?
Egyértelműen igen! Ahogy bemutattam, bonyolult, de egyáltalán nem lehetetlen.

Mit tesz a “hülye” magyar?

Én is hülye voltam. Hittem a fidesznek, hogy majd jön végre egy párt, amely a kétharmaddal felszámolja ezt a szart, amit az mszp művelt előtte! Az ember szeretne hinni abban, hogy van jobb… De sajnos engem is átvertek. Én még párttag is voltam a fideszben, de Orbánt megcsapta a kétharmad okozta érelpattanás…
Bár utólag inkább azt mondom, “kiváló” színész, aki egy ótvaros porfészekben hatodrendű helyettesítő lehetne. Mert nem kiváló színész, mindössze de visszaélt a legjobban kihasználható ütőkártyával: az emberek elesettségével, szegénységével. Ezt használják kis és fokozzák a mai napig közösen az mszp-vel…
Engem is átvertek, párttagként is, ahogy mindenkit! De sokan a mai napig nem hajlandóak ezt tudomásul venni… Inkább végignézik, ahogy a megélhetésük, jövőjük semmivé válik a két semmirekellő hazudozó mögött: a hazug pártk politikusai és haverjai 100 milliós villákat építenek, bekerülnek a 100 leggazdagabb magyar közé és így tovább, míg a dolgozót 350 forintért végighúzzák a földön!
Mert mennyivel egyszerűbb is a magyarnak mindig az alatta lévőt rugdosni. Mivel felfelé szólni a magyar nem mer! Inkább gyilkolja ő is az alatta lévőt, míg végül mindenki bele nem nyekken. Ebben az országban én nem akarok élni.
És nem az a hülye, akit átvertek, mert mindenkit át lehet. Az, aki még mindig nem veszi észre, hogy a két párt ugyanaz a párt, csak hasonlítsuk össze:




MSZP

  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Soha nem számoltatták el a fidesz korábbi kétes ügyeit
FIDESZ
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Nem számoltatják el az mszp korábbi kétes ügyeit
Ugyanazokat a dolgokat művelik, ugyanúgy fosszák ki az országot, ugyanúgy titkolják el az állami szerződéseket, ugyanúgy nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat, ugyanúgy nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot, mert ez a két párt ugyanaz a párt! 
Aki nem hiszi, nézze meg, hogy ezek az emberek ugyanabból a kasztból jöttek: egymás ismerősei, haverjai, lekötelezettjei, “zsaroltjai” és így tovább:
Mindig a másikra mutogatnak, hogy legyen, akit a nép egy része gyűlöli, míg a másikat a másik! Lehet megint előhozni a jó öreg idióta magyar mentegető dumát, hogy jajj, kötelező volt a kisz, meg nem volt más csak az mszmp… Igen? Akkor mi a picsáért nem nyilvánosak az ügynökakták?
Mert ugyanazok az emberek ülnek mind a két pártban! Mikor fogja fel a magyar???

Oszd meg és uralkodj!”

Aki ezt még mindig nem képes felfogni, annak nincs mit mondani. Ássa el magát, mert az egész ország ezért megy tönkre! Nem érdekel, ki sértődik meg, és ki nem! Leszarom, sértődjön meg, de soha többet ne szavazzon erre a két szenny pártra!

Korrumpált társadalom

Egész országunk a korrupcióra épül! A választók megnyerése is! A fidesz havi 3000 forintos “rezsicsökkentéssel” megvásárolja a többséget, miközben ennek a két szenny pártnak az eltakarításával az emberek végre normális 160-170 ezer forintos nettó medián átlagbért kereshetnének!
Nem baj, szaros 3000 forint jobbnak tűnik, mint havi 50 000 forintos béremelkedés egymunkáskamarával, bejelentett munkával, KKV támogatásával, normális árakkal, a fizetésekhez képest!
Az mszp ugyanígy korrumpálta az embereket, főként a nyugdíjasokat, akik a 13. havi nyugdíjért cserébe eladták a fiatalok jövőjét és lehetőségeit!
Az 1700 milliárdból, ha csak 500 milliárd folyt volna be rendesen, 2002-től ez 5500 milliárd forint lenne! (3000 milliárd volt az emberek magánnyugdíja!) Nem beszélve a többiről, amit tanácsadói szerződésekkel, aranyárú beruházásokkal, kiskereskedelmi árnál 10-20%-kal magasabb közbeszerzésekkel, egyéb közvetítői szerződésekkel, alvállalkozók sokaságával lopnak ki az államkasszából és uniós támogatásokból!
Csak a magyar állami része durván 10 000 milliárd forint, az államadósságunk fele! (2013 októberében az adósságunk 22 000 milliárd!) Azaz 80% helyett már 40%-nál lehetnénk, amivel beléphetnénk az eurozónába!

Papp József – a Corvinus Egyetem docense írja könyvében

A választópolgárok korrumpálása: a politikai elit, ahelyett, hogy szembesítette volna az állampolgárokat azzal, hogy a szociális redisztribúció (=adók újraelosztása) kialakult rendszere folytathatatlan, a hatalom megszerzése és megtartása érdekében még rá is licitált erre az amúgy is fenntarthatatlan helyzetre. A Medgyessy-kormány által meghirdetett “jóléti rendszerváltás” programjának megvalósítása, amelynek során 50%-os közalkalmazotti béremelést hajtottak végre, bevezették a 13. havi nyugdíjat, kibővítették az alanyi jogon járó juttatások, valamint a szociális segélyek körét és volumenét, tovább erősítette az állampolgárok nagy részben már amúgy is meglevő érzetét, hogy jobb járadékosnak lenni, mint dolgozni. Ez nem elítélendő cselekmény, hanem igenis követésre méltó társadalmi minta. Bocsánatos bűn a nem megszolgált nyugdíjakat élvezni, azaz idő előtti nyugdíjasnak lenni, és mellette feketén dolgozni, luxusautóval segélyért járni stb.
A képmutató parazitizmus állama így termeli ki azt a mentalitást, ahol nem a teljesítmény a boldogulás alapja, hanem a közpénzből való minél nagyobb részesedésért való ügyeskedés. A mindennapi csalások és hazugságok végső eredője a megállíthatatlannak látszó adósságspirál: a nem megtermelt jövedelemből nem lehet adót beszedni, így abból nem lehet járadékot fizetni.
A hatalomban maradás a korrumpált állampolgárok szavazatai nélkül nem lehetséges, ezért az ígéreteket, ha máshogy nem, akkor hitelből kell finanszírozni. A hitel, Széchenyi óta tudjuk, a gazdaság fejlődésének motorjául szolgálhat, ha jó célokra költik.  Hitelből járadékot fizetni azonban az egyik legrosszabb, amit a kormány megtehet. – A magyar gazdasági csoda: Papp József

A hitel elfogyott

Bizony, az mszp kiköltekezte a hitelforrásokat a szavazatok megvásárlása érdekében. Valójában ez hozta meg a bukásukat is, talán nem is annyira a botrányok, melyekkel adószázmilliókat, -milliárdokat tüntettek el.
Ez a korrumpált magyar társadalom mai természete 23 éve! A fidesznek elfogyott az a lehetősége, hogy hitelből hazudjon fenntarthatatlan ígéreteket, és tartsa fenn ideig óráig, ezért a vállalkozásokat pécézte ki magának: rezsicsökkentés. Az mszp 80%-ra tornázta fel az államadósságot 50%-ról, minden további emelkedés az államcsőd kockázatát növelné.
Ahogy a hitel felvételéhez (mszp) sem kell érteni, a rezsicsökkentéshez (fidesz) szükséges cégek megcsapolásához sem. Ez gazdaság? Ehhez kell diploma?
A gazdasághoz láthatóan egyik sem ért. A bérek emelkedését nem lehet csak úgy hoppra elővarázsolni a cilinderből… nem is történt meg, már Szlovákia is bőven előttünk jár vásárlóerőben. (Szlovákiában valódi gazdasági munka folyik, ahogy Ausztriában is.)

A jelen

A két párt ezért továbbra is gusztustalanul, nyíltan lopja az állami pénzeket, hülyének néz mindenkit, de ez a mai magyar elbutult, elöregedett és korrumpált társadalmat már nem is érdekli!
A társadalom jó része ugyanazt teszi kicsiben, amit ezek a mocskok nagyban: élvezik a korrumpálódás előnyeit, a káoszt, a korai nyugdíjazást, az ingyenes utazást, az alanyi jogon járó temérdek szociális juttatást, az ingyenes felsőoktatást stb., mert a politika elhitette, hogy ez mind jár, ez mind alanyi jogon jár! Hogy nálunk gazdagabb országok nem költenek ennyit jóléti kiadásokra, nem érdekes, mert nekünk magyarokra jár! Ezért cserében a szavazók leszarják, ki mennyit lop az államkasszából, hisz az ellentétre épülő politizálás eredményeként, mindig a “másik” a hibás: a két párt pedig ugyanaz a párt a háttérben.
A fiatalok azok, akiknek ebből viszont elegük van! Mert ebből nem lesz semmi, csak az ótvar, rothadó pöcegödör, ahol 6 ember helyett kell dolgozni egy munkahelyen, ahol semmit nem lehet félretenni, ahol egy BKV bérletet nem tudsz megvenni, ha kaját is akarsz magadnak, és ahol már nyugdíj sem lesz!
Ahol a 350 forintért meggyilkolják a BKV-n bliccelőt az elvakult és elbutult közterületesek és ellenőrök, de a NAV botrányt, Boldvai ügyét, Mészáros Lőrinc ügyét már senki nem vizsgálja ki!



Ebből elég!

A magyar társadalom vagy kijózanodik 2014-ben vagy az épeszűeknek el kell menekülni innen!
A politikával szembe lehet menni! De a társadalommal nem! Ha a 10 milliós népesség szavazókorú lakossága nem tesz ellene, akkor nincs más út – a fiatalokon a sor: el kell húzni innen! Ez az ok, amiért 2014 tavaszáig várok: ha ott leszek a parlamentben, hogy ezzel a végtelenül ocsmány és korrupt politikával felvegyem a harcot, akkor maradok, de 10 milliós tömeg nyomásának hatására nem fogok a széllel szembe hugyozni, mert az lehetetlen.

Így rángatnak közterületesek havi 80 ezer forintért, és szolgálják ki a

A Magyar Nemzeti Gárda igazoltatja a provokáló rendőröket ;)

Letette az esküt a Magyar Nemzeti Gárda - Több embert előállított

2/1.- Vona Gábor a Magyar Nemzeti Gárdáról - Szemközt (2010.0

2/2.- Vona Gábor a Magyar Nemzeti Gárdáról - Szemközt (2010.0





Ime itt a bizonyíték ezt a nőt egy bérlet áráért nyuzzák , a nagy rablóknak az elszámoltatása még mindig késik , mind maffiózó ez égesétek fel a vagyonaikat , hogy egyenlőek legxyünk a törvény előtt . Akkor talán elérjük , hogy e rablóbanda adakozik arra is , hogy ne legyen több éhes gyermek magyar honban . Mocskos ez az aránytalanság a kis emberre lecsap a hóhér a rablók meg garázdálkodnak , élükön a zsidó cionista had , ahová bekerülnek ott biztos lerabolják azt a közösséget . Ha a felégetést emlegetem nem is olyan elrettentő büntetés számukra , mert holnap újra kezdik , úgy égesd fel , hogy ő is benne legyen . 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése