2017. július 9., vasárnap

Nemzeti hírháló





Nemzeti hírháló

Hol, mikor és kinek készült a Szent Korona? 

A Szent Korona tudományos vizsgálatának elgondolkodtató eredményei: 
Varga Géza írástörténész elemzése szerint a Szent Koronát 531 táján készítették a mervi oázisban (ma Irán), a szabírhunok nesztoriánus vezetője számára. Elméletét a forrásokban ránk maradt egyértelmű híradásokon, a stíluspárhuzamokon és hasonló megfontolásokon túl arra is alapozza, hogy a koronán székely írásjelek párhuzamait találjuk, amelyeket az akkor a tájon uralkodó hunok is használtak. Ezek a jelek genetikus kapcsolatban vannak a kereszténység előtti ősvallás jelképeivel, amelyek közül többet átvett a kereszténység is. 
1983-ban Ludvig Rezső aranyművest kérték fel a Szent Korona szakértői elemzésére. A Szent Korona kézbe vétele során megállapította, hogy a Szent Korona művészettörténeti szempontból nemhogy a nyugati királydiadémok típusaitól üt el teljes mértékben, de még a bizánci császári fejfedők jellemzőire is csak részben hasonlít a felépítése. A keleti kopt egyház ikonábrázolásainak emberalakjai és motívumai tükröződnek inkább vissza államiságunk legfontosabb jelképén. Erre a megállapításra szolgált bizonyítékul az 1970-ben feltárt időszámításunk szerit 707-ben Egyiptomban épült farasi templom maradványai. A régészek az egyik falfreskón Szűz Mária képét fedezték fel a Szent Koronával a fején. Ereklyénk apostolábrázolásai pedig egy az egyben a farasi építmény hasonló figuráira emlékeztetnek. 

A kutatók ma már tisztában vannak azzal, hogy a Szent Korona régebbi a 707-es időpontnál, s kopt keresztények műve. A kopt vallás és kultúra különösen népszerű volt a késő- és posztparthus korban, s a keleti sztyeppei népek körében, így nem túlzás azt állítani, hogy hun-szkíta-pártus aranyműves műhelyben készült a Szent Korona valamikor az III. század körüli időben (hiszen thébai Remete Szent Pál apostol életének jelenetei és apostoltársainak képei szerepelnek a Szent Koronán . Az 1000 körüli Kárpát-medencei államalapításnál a II. Szilveszter pápa által megküldött korona csak visszakerült a jogos tulajdonosaihoz. A farasi templom falán tanulmányozható Mária kép arra is rávilágít, hogy jogtalan a Szent Koronával kapcsolatban két összeillesztett különálló darabról beszélni (corona graeca és latina, azaz az abroncs és a keresztpánt), lévén hazánk szakrális jelképe mindig is egy volt és oszthatatlan. Bebizonyosodott továbbá, hogy a Szűz Máriához történő országfelajánlásában I . István királyunk régi hagyomány szerint járt el, hisz az országot jelképező fejék és Jézus édesanyja már a VIII. század elején is összekapcsolódott. 

Koronánk keleti eredetét még egy dolog igazolja. A farasi templom közelében található az ókori Egyiptom Thébai nevű városa, ahol a szkíta származású Remete Szent Pál született. A Szent Korona ikonjai az ő életét mesélik el az egyes apostolképek hátterében. Nagy Lajos királyunk minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy Velencéből - az apostolról elnevezett magyar Pálos Rend tagjainak közreműködésével - Magyarországra hozathassa a III. században elhunyt szent földi maradványait. Végül 1381-ben siker koronázta nemes uralkodónk erőfeszítéseit, s a pálosok Budára hozták (h)ősünk csontjait, s a török dúlásáig ezt az ereklyét meg is őrizték. A Szent Korona készítésének pontos éve manapság már meghatározhatatlan, de Remete Szent Pál személye a siker felé vezető legfontosabb adalék a későbbi korszakalkotó kutatók számára... 
torsalqvist.freeblog.hu netpolgar.blog 
*

Sok milliárdos bankcsapdába csalták a magyarokat a devizahitellel? 

A magyar családok egy részét közvetve, egy részét közvetlenül fosztották ki a devizahitelekkel, az egyik internetes portál véleménye szerint. A devizahitelekkel ellehetetlenítették a magyar társadalmat. A történet még 2008-ban kezdődött. 
A forint árfolyam alakításának, azaz a forint elleni spekulációnak az előzménye az intervenciós sáv eltörlése (2008. február 26. Magyar Állam és a Monetáris Tanács egyetértésében), valamint az Európai Közösség (EU) és az IMF által (2008. november), Magyarország számára biztosított 20 milliárd euró forrás. 
Az akkori jegybank elnöke Simor András és Veres János pénzügyminiszter tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a forint a spekuláció középpontjába kerülhet.A Magyar Nemzeti Bank feladat az lett volna, hogy a lehetőségek szerint gondoskodjon arról, hogy a forint minél stabilabb lehessen és és felügyelje a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitását is! 
A magyar jegybank nem lehet nyereségorientált pénzintézet...ezzel szemben azonban az történt, hogy a devizabefektetések által Magyar Nemzeti Bank számára, a forint gyengülése árfolyam típusú nyereséget hozott, a forint erősödése pedig veszteséggel járt.A Magyar Nemzeti Bank a deviza érdekeltségei következtében a forint árfolyamváltozása, azaz gyengülése "1000, azaz ezer milliárdos" a mérlegadatokban tetten érhető NYERESÉGET állított elő ! 
A Magyar Nemzeti Bank az ezen időszakra vonatkozó vizsgálatot megtagadta! 
Az eredeti cikk szerint a Demokratikus Koalíció aktivistái, azért igyekeznek ilyen bőszen belefolyni a devizahitel károsultjainak ügyében, mert szét akarják verni, a devizahiteles mozgalmakat. 
"... a fogalomtalan, vitaképtelen, súlyosan ismerethiányos "új" személyek akik a devizahitelesekre az eddigi tevékenységük alapján, mint megélhetési forrásra tekintettek és tekintenek továbbra is, azok legalább olyan aljas, ha nem aljasabb emberek, mint a devizahitelezésért elsődlegesen felelős magát demokratikus ellenzéknek nevező - folyamatos hatalmi viszálykodástól hangos - alakulóban lévő leendő formáció tagjai!" 
A cikk Falus Zsolt Ferenc írás alapján keletkezett! - hitelek.org 
Kapcsolódó: 
   A küszöbön áll a devizahitel ügy megoldása 
   Bedőlt és semmissé nyilvánított devizahitelek! 
   Újabb javaslat a devizahitel problémájának megoldására 
   Jótanácsok autó devizahiteleseknek! 
   Meg lehet támadni az autóhitel szerződéseket! 
   Ezek a jogaid ha autó devizahiteles vagy! 
   A Habsburgok belőlünk gazdagodtak 

Schiffer András a magyarországi zsidóság józan hangja? 

Molnár István 2014.04.11 07:32 Hídfő.net 
Az LMP társelnökének a napokban volt egy szereplése az ATV-ben, ami igencsak kiverte a biztosítékot azok közt, akik a hivatásos rettegésből évek óta kézzel fogható profitot kovácsolnak. A megszólalás amellett, hogy mindenki számára egyértelmű dolgokat feszeget, mégis fordulópontot jelent a belpolitikában. 
Schiffer András kijelentette, hogy a baloldali pártok által erőltetett "emlékezetpolitikai vita" vezetett a látványos választási vereséghez és ahelyett, hogy levonnák a megfelelő következtetéseket, tovább folytatják ugyanazt a retorikát, ami a választási vereséghez vezetett. Schiffer nyíltan kimondta, hogy a baloldal veresége kizárólag annak köszönhető, hogy a megélhetési viszonyok javítása helyett XX. századi történésekkel foglalkoztak, a német megszállási emlékmű kapcsán folytatott baloldali retorika pedig egy alaptalanul túlfokozott hisztéria. A műsorvezető Kálmán Olga többszöri próbálkozással próbálta visszaterelni Schiffert a baloldal által erőltetett retorikai elemek (önsajnáltatás, nácizás) használatára, amit az LMP társelnöke szándékosan nem vett fel. Ez láthatólag komoly gondot okozott a megszokott társalgási sablonok használatához szokott műsorvezetőnek. 
Schiffer láthatóan a baloldalon felállított tabuk döntögetésébe kezdett, ugyanis azt is szóvá tette, hogy a magyar választóknak elege van a megszokott sablonból, miszerint egyik oldal fasisztázik, másik oldal kommunistázik - a választókat pedig nem a zsidóság történelmének kormány általi megítélése, hanem a munkahelyteremtés és létbiztonság érdekli. A műsorvezető ennek hallatán már látványosan próbálkozva sem tudta palástolni a felháborodást; hogy merészeli egy nem szélsőjobboldali politikus kijelenteni, hogy ma Magyarországon nem a zsidóság történelme az elsődlegesen fontos téma a közéletben? 
Schiffert azóta - mint kiderült - nácizzák, görénynek, aljas sunyi kis mocsoknak nevezték, valamint lincseléssel fenyegették meg a baloldalon. Mindezt miért? - mert zsidóként fel merte vetni azt az elképzelést, miszerint a magyar politikában nem a holokausztkérdés sulykolása az elsődleges, és az ennek kapcsán szervezett megmozdulásokat túlfokozott hisztériának kell tartani. Kálmán Olga még a beszélgetés elején erőtlen próbálkozást tett arra, hogy az LMP szószólóját visszaterelje a szokványos sablonokhoz: "túlélők százezreinek lelkébe tipornak" - a szokványos önsajnáltatás elővételével. Ennek kapcsán Schiffer kijelentette, hogy ő is a "túlélők" leszármazottja, és ennek ellenére mondja, amit mond. 
Ezzel bekövetkezett egy belpolitikai fordulat. Félreértések elkerülése végett: nem az LMP védelmében kívánunk fellépni. Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője évtizeddel ezelőtt előrevetítette a polgári társadalmi rend összeomlását, és az átmenet kapcsán a zsidóság várható reakcióját is megállapította. Ami akkor elhangzott, annak a Schiffer által elmondottak maradéktalanul megfelelnek. A mai belpolitikában ugyanis azt láthatjuk, hogy a zsidóság (pontosabban a zsidóságot képviselő szervezetek) a végsőkig követik fanatikus vezetőiket, akik képtelenek felmérni a helyzet alakulását, és nem látják, hogy a holokauszt-kérdés kapcsán felfokozott hisztéria milyen következményekkel jár a magyarországi zsidóságra nézve. A hazai zsidó szervezetek mostanra gyakorlatilag nyíltan szembefordultak a magyar kormánnyal, és ennek során ellenzéki erőkkel fonódnak össze, miközben a kormánynak ultimátumokat szabnak. A felfokozott hisztériában pedig egymást akadályozzák meg a helyzet józan kiértékelésében. 
Ahogy Schiffer is fogalmazott: a választásokon a Jobbik azért kapott több, az MSZP pedig kevesebb szavazatot a korábbi választásokhoz képest, mert az embereket nem a történelemkönyvek, hanem a mai valóság problémái foglalkoztatják. A baloldal pedig megrekedt a történelemkönyvekben. A Schiffer által elmondottak szintén az általunk várt forgatókönyvnek feleltethetőek meg: a magyarországi zsidóságon belül túl kevesen vannak, akik képesek a reális helyzetértékelésre, különösen a zsidó politikusok körében, ami számukra katasztrofális következményekkel fog járni. 


Schiffer egyike azoknak a "túlélők leszármazottjainak", aki a jelek szerint képes a reális helyzetértékelésre (még ha érdekből is teszi), és ezt a mainstreammel szemben is hajlandó felvállalni. A zsidóság mai helyzetéről pedig mindent elárul, hogy egy politikus ezt származása ellenére sem teheti meg anélkül, hogy célkeresztbe kerülne. Az LMP társelnöke gyakorlatilag az egyetlen olyan zsidó származású politikus, aki ma a zsidóság érdekét képviselni tudná Magyarországon. 

A zsidó vallási szervezetek, a többnyire a zsidóságot foglalkoztató kérdésekkel kampányoló pártok vezetői (Gyurcsány, Mesterházy, Bajnai) képtelenek felmérni, hogy mekkora vihar közeleg, és közéleti tevékenységükkel valójában nem emlékeznek a holokausztra, hanem előidézik azt. Ami a magyarországi zsidóságnak leginkább árt, az a holokausztozás, az önsajnáltatás, a magyar nép kollektív megbélyegzése. Ezek mind a kisebbség ellen fordítják a többségi társadalmat és gondoskodnak arról, hogy származással egyébként soha nem foglalkozó emberek is megtanulják zsigerből gyűlölni a zsidókat. A Mazsihisz, a DK tevékenysége ezt idézi elő. Kevesebb baloldal, több szélsőjobboldal. Lehet a válságra fogni, de nem érdemes. Ami történik, az annak a következménye, hogy mára a csapból is holokauszt folyik. 

Schiffer ezzel az ATV-s megszólalással nem átveszi a szélsőjobboldali retorikát, hanem egy új politikát kezdett meg, ami annak előszelét jelenti, hogy a zsidó közéleti szereplők visszavehetnek a többségi társadalom követeléseit semmibe vevő fanatizmusból. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult, hogy az LMP alig lépte át a parlamenti belépési küszöböt, vagyis az ő mondanivalójuk sem érdekelt senkit, most pedig új retorikával igyekeznek szavazatokat szerezni. Emiatt tekinthető hatalmas áttörésnek a Jobbik választási eredménye: üzenet volt ez, amit a magyar választók küldtek a többségi társadalomra és a magyar közéletre rátelepedő agresszív kisebbségnek. Vajon engedik-e kitörni Schiffert saját körei az általuk megszabott viselkedéskódexből? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem. A kormány már hozzákezdett az LMP külföldi támogatásainak megnyirbálásához. Ha ebben szerepe volt Schiffer felszólalásának, akkor a kormány a magyarországi zsidóság sorsát megpecsételte. 

Igaz, ez a probléma nem a többségi társadalmat kell foglalkoztassa. A magyarságnak saját sorsa felől kell rendelkeznie, a zsidóságnak pedig - ha túl akar élni - olyan vezetőket kell kitermelnie, akik képesek reálisan felmérni a helyzetet és tudatosítani azt, hogy jobb, ha nem telepednek rá a többségi társadalom politikájára, gazdaságára és kultúrájára. Ez lenne az egyetlen, ami lehetővé tenne egyfajta "békés együttélést". Igaz, Gyurcsányék már évtizedeket fektettek abba, hogy mindezt ellehetetlenítsék. Ezekért az évtizedekért pedig valakinek majd vezekelnie kell. 

A Donbassi Népi Milícia visszafordította az amerikai zsoldosokat 

2014.04.10 11:55 Hídfő.net 
A már említett amerikai biztonsági cég, a Greystone Ltd. közel 100 katonát próbált meg bejuttatni Donyeckbe, ám a helyi Népi Milícia akciócsoportjai ezt megakadályozták. A zsoldosoknak szégyen-szemre vissza kellett fordulniuk. 
 
A Donbassi Népi Milícia akciócsoportjai megakadályozzák a Greystone zsoldosok bejutását Donyeckbe

A Greystone Ltd. 2004 óta toboroz irreguláris csapatokat a világ minden tájáról, hogy azok aztán a megfelelő kiképzés után bevezthetőek legyenek az Egyesült Államok érdekeinek védelmében szerte a világon. Ezen szabadcsapatok eddigi legismertebb fellépése Líbia és Szíria voltak, de mostanra már bizonyos, hogy az ukrán Majdan-téri "forradalomban" is képviselték magukat. Ezek voltak azok a zsoldosok, akik Jobboldali Szektor tagokkal kiegészülve a "forradalom" alatt felporszívózták magas rangú állami tisztségviselők irodáit és lakásait, elhordva onnan minden iratot. 
"Pontosan 100 Jobboldali Szektorost és 100 Greystone alkalmazottat fordítottunk vissza, akik buszokban érkeztek. A Greystone emberei ukrán rendőröknek voltak öltözve, de eléggé feltűnő volt, hogy csak angolul beszélnek." - nyilatkozta Szergej Zijplakov, a helyi Népi Milícia vezetője. 
Kapcsolódó: 
   Donyeckben több ezren veszik fel a harcot a nyugati megszállókkal 
   Leszakadnak Ukrajnáról a lengyel területek is 
   Mit keresnek ukrán katonák Magyarországon? 
   "Amerikai állampolgár vagyok!" - orosz felkelők elfogtak egy ukrán "rendőrt" 
   Atlantista zsoldosok a Szabadság téren 
Harkovban nincs, aki leverje az oroszbarát tüntetőket 
A volt ukrán speciális egység, a Berkut harkovi egysége, teljes létszámában átállt az oroszbarát lakosság oldalára. 
Néhány nappal ezelőtt a korábban feloszlatott Berkut katonái, akik most az ukrán rendőrségben kellett dolgozzanak, megtagadták az új kijevi vezetőség utasításait, mi szerint le kellett volna verniük a város központjában zajló tüntetéseket és ostromolni kellett volna a városi regionális közigazgatási épületet. Így a Belügyminisztérium feloszlatta a 300 fős egységet. 
2014.04.10. 19:34 deres.tv 

Felhívás! Martonyi és a Fidesz is lemondott a kárpátaljai magyarok autonómiájáról, de az ott élők nem! 

Támogassátok aláírásotokkal a kárpátaljai magyar civil szervezetek petícióját! 

Kárpátaljaiak nyilatkozata 
A kárpátaljai magyar civil szervezetek és történelmi egyházak nyilatkozata 
Mi, az Ukrajnában élő őshonos magyar nemzetiségű lakosság által létrehozott civil szervezetek és történelmi egyházközösségek képviselői, aggodalommal figyeljük az országban zajló eseményeket. Az utóbbi időben Kárpátalján felfegyverzett radikális elemek jelentek meg, akik félelmet keltenek bennünk és gyermekeinkben, tovább csökkentik biztonságérzetünket. Aggasztó, hogy folytatódnak a magyarság elleni uszítások, és az ukrán médiában mind több, a történelmi tényeket meghamisító írás jelenik meg. 
A kialakult konfliktusok békés rendezését támogatjuk, és abban bízunk, hogy az ország új vezetése az európai értékekre és a demokratikus szabadságjogokra alapozva tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Elvárjuk, hogy a kárpátaljai magyarokat államalkotó, őshonos nemzetnek tekintsék, és ennek megfelelően biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést. Az állam ennek teremtse meg a törvényi kereteit, biztosítsa annak érvényesítését és anyagi feltételeit. Mi, kárpátaljai magyarok, szeretnénk továbbra is itt élni magyarként, törvénytisztelő állampolgárként egy jogállamban. 
Ennek érdekében kérjük, hogy az állam biztosítsa számunkra: 
- az esélyegyenlőséget az élet minden területén; 
- anyanyelvünk és kultúránk használatának, megóvásának és fejlődésének jogi és anyagi feltételeit; 
- az anyanyelvű oktatás lehetőségét az óvodától az egyetemig; 
- az államnyelv elsajátításának lehetőségét azon a szinten, amely az egyén társadalmi érvényesülését segíti. (Az ukrán nyelv oktatását ne politikai, hanem szakmai/módszertani alapon végezzék. Fogadják el, hogy mint minden embernek, nekünk is egy anyanyelvünk van, így számunkra az ukrán nyelv második nyelv, és ennek megfelelően oktassák, dolgozzák ki az oktatás tartalmi és követelményi rendszerét, és ez alapján kérjék számon az oktatás minden szintjén és a továbbtanuláskor.); 
- a kettős állampolgárság intézményének elismerését Ukrajnában, ami elősegíti az ország európai uniós integrációját; 
- a kisebbségi civil szervezetek, a történelmi egyházközösségek és az általuk létrehozott kulturális/oktatási intézmények törvényileg garantált anyagi támogatását. 
Hisszük és valljuk, hogy Isten akarata a népek, nemzetek békés egymás mellett élése, és a politika irányítóinak is, mint minden embernek, legfontosabb feladata a Mindenható akaratának keresése, teljesítése. Mi, kereszt(y)ény kárpátaljai magyarok, akik több, mint 1100 éve itt élünk békében más nemzetiségekkel együtt, szeretnénk továbbra is itt élni, békében és szeretetben gyarapodni. 
Imádkozunk, és kérünk mindenkit, hogy imádkozzon és tegyen azért, hogy legyen minél hamarabb béke Ukrajnában, és a gonosz erők ne tudják a tüzet szítani az itt élő nemzetek között. 
Beregszász, 2014. március 28. 
Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ 
Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat 
Biokultúra Szövetség 
Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány 
Dorcas Segélyszervezet Kárpátaljai Kirendeltsége 
Esélyt az Életnek Jótékonysági Alapítvány 
GENIUS Jótékonysági Alapítvány 
Gordiusz Magyar Diákszövetség 
Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület 
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata 
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége 
Kárpátalja Völgyeiben és Hegyein Falusi Zöld Turizmus és Agroturizmus Fejlesztéséért Civil Szervezet 
Kárpátaljai Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet 
Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület 
Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 
Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet 
Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 
Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 
Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 
Kárpátaljai Magyarok Protestáns Tudományos Egyesülete 
Kárpátaljai Református Egyház 
Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet 
Kezünkben a Jövő Alapítvány 
Komjáthy Benedek Alapítvány 
Lehoczky Tivadar Intézet 
Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége 
Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete 
Momentum Doctorandus Kárpátaljai Magyar Doktoranduszok Szervezete 
Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, Bereg-Ugocsai Esperesi Kerület 
Nieuwleusen Kárpátaljáért Területi Jótékonysági Alapítvány 
Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány 
Pro Cultura Subcarpathica 
Pulzus Kulturális és Információs Központ 
Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete 
Sámuel Jótékonysági Alapítvány 
Spectator Társadalomkutató Műhely 
Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány 
Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda 
KÉRJÜK A KÁRPÁTALJÁN ÉLŐKET, HOGY CSATLAKOZZANAK A NYILATKOZATHOZ! 
http://www.peticiok.com/karpataljaiak_nyilatkozata 
Kapcsolódó: 
   Volt már egyszer autonómia Székelyföldön 
    

Dollár helyett euróért szállítana olajat Oroszország -
"bedöntheti a dollárt, és vele együtt akár az amerikai
gazdaságot is" 



2014-04-10. 16:30 MTI - Kuruc.info 
Az orosz állami Gazprom Neft olajipari konszern előrehaladott tárgyalásokat folytat ázsiai ügyfeleivel arról, hogy az olajszállításokat dollár helyett euróban számolják el. 
A Gazprom földgázipari konszern olajipari érdekeltsége, a Gazprom Neft a Reuters hírügynökség megkeresésére csütörtökön adott email válaszüzenetében közölte, hogy a dollár ejtésének a gondolata az esetleges újabb nyugati szankciók bevezetése miatt vetődött fel. A Gazprom Neft tárgyalásokat folytatott partnereivel és azok 95 százaléka hajlandó az átállásra. A Gazprom Neft napi 30 ezer hordó olajat szállít ázsiai ügyfeleinek. A Reuters értesülése szerint a Gazprom Neft három japán és egy kínai ügyfele nyilatkozott úgy, hogy kapott megkeresést az ügyben. Kettő közülük még foglalkozik a javaslattal, egy pedig közölte, hogy korábban is euróban egyenlítette ki a számlát, és nem lát benne semmi problémát. 
Vlagyimir Putyin elnök arra sürgette az orosz vállalatokat, hogy az Európával és az Egyesült Államokkal elmérgesedő viszony miatt forduljanak inkább az ázsiai piacok felé. Igor Szuvalov első miniszterelnök-helyettes pedig csütörtökön közölte, hogy Oroszországnak megvannak a potenciális energiaipari együttműködő partnerei a nyugati olaj- és gázkereskedelem kiváltására. A Voice of Russia, az orosz kormány nemzetközi rádió műsorszóró szolgáltatásának hírportálja egy március végi cikkében azt írta, hogy Oroszország bedöntheti a dollárt és vele együtt akár az amerikai gazdaságot is, ha euróban vagy jüanban kezdi értékesíteni olaját. 
Egy ilyen lépés az európai országoknak is kedvezne - mutatott rá a hírportál -, mivel nem kellene a devizapiacokon szert tenniük az olaj- és földgázvásárlásokhoz szükséges dollárra. Oroszország erős energiapiaci szereplő, elsősorban Európában. Olaj- és gázszállításait vásárlói dollárban, és csak elenyésző részben euróban egyenlítik ki. Oroszország erősíti azokat a devizákat, amelyeket fizetőeszközként fogad el olaj- és gázszállításai ellenében. A globális energiapiaci "játékszabályok" már régóta érvényben vannak és Oroszország el is fogadta azokat. Mivel azonban saját nyersanyagkészleteit értékesíti, a szabályokat akár meg is változtathatja. A Rosneft és a Gazprom állami vállalatok 2008-ban már meg is vizsgálták egy ilyen lépés lehetőségét. Ilyesmire azonban természetesen csak szélsőséges helyzetben kerülhetne sor - írja a Voice of Russia. 
Kapcsolódó: 
   A BRICS országok beállítják a kétpólusú világot 
   Hamarabb bevezetik a vámunió közös pénznemét 

Nyolc ok, amiért az Új Világrend gyűlöli Szíriát 

1. Szíria jegybankja az állam tulajdonában és ellenőrzése alatt van. 
2. Szíriának nincs adóssága a Nemzetközi Valutaalapnál. 
3. Szíriában nincs megengedve a génmanipulált vetőmag (GMO). 
4. Szíria lakossága jól tájékozott az Új Világrendet illetően. 
5. Szíria hatalmas olaj-és gázkészletekkel rendelkezik - és ez már ok a háborúra. 
6. Szíria határozottam állást foglalt a cionizmus és Izrael ellen. 
7. Szíria a Közel-Kelet egyik utolsó szekularizált muszlim állama. 
8. Szíria büszkén őrzi saját politikai és kulturális nemzeti identitását. 

Az izreali 10-es csatornán, egy izraeli katonai szakértő: Assad megnyerte a háborút, és ha csak negyed ennyit kellett volna Izraelnek harcolnia, mint ma Szíria, Izrael már nem is létezett volna! 
Botrányt robbantott ki a napokban, egy izraeli katonai szakértő véleménye, a szíriai háborúról, mikor élőadásban közölte, hogy Bashar Al-Assad, ki ellen a fél világ harcol, még mindig Szíria elnöke, és erősebbnek tünik mint valaha, nem beszélve arról, hogy bármit is csinálunk ellene, ő mindig okosabb nálunk, és a rombolás ellenére is amit Szíriába értek el, minden nagyon úgy néz ki, hogy Bashar Al-Assad mindent irányításba tart, a hadserege viszont az egész világot meglepte azzal, hogy mennyire egyben tudott maradni 3 év háború után is, meg mennyire hűségesek a katonái a vezetőségükhöz, mely igen csak váratlan volt, annak az embernek a hadseregétől, kiről már 3 ével ezelőtt is, azt hittük hogy rövid időn belül megfog bukni! 
folytatta a szakértő hogy: Szíria erős, és tartani kell tőle, meg szövetségesétől a Hezbollah-tol, a Hezbollah mikor csak fenyeget minket, mindenki a főldalá menekül a határos részeken Libanonnal. 
A Nyugat elveszítette a háborút. és ez ellen nem lehet már mit csinálni, Assad végleges győzelme csak időkérdése, ennél többet nem tud senki sem csinálni ellene, bármennyire is megakarunk barátainkal szabadulni tőle. 
Szíriai Hírek 2014/03/07 

Friss kép a török-szír határmenti, utolsó közel-keleti örmény város "Kaszab" frontjáról, ahol a lakosok is együtt harcolnak a szíriai arab hadsereg oldalán, az USA és annak csatlósai által támogatott terroristák ellen, kiket sajnos a mai napig sok újságban szabadság harcosoknak hívnak, annak ellenére is hogy a legtöbbjük nem is szíriai. 
2014,04,10 

Bukik-e a Fidesz? 

       
Az alábbi jegyzetet a FaceBook-on kaptuk a képpel együtt: "Elbukta a FIDESZ a 2014-es választásokat. Egyetlen egy jelöltjük sem indulhat a választási törvény szerint, mivel az ajánlóíveik másolásra kerültek, hogy a kis pártokhoz eljussanak - közvetítőkön keresztül, üzleti alapon -, hogy át tudják másolni az adatokat a jelöltjeik részére, hogy szükséges számú jelöltet tudjanak állítani az állami támogatások megszerzéséhez. 

Az alábbi aláírásgyűjtő ajánlóívet, mint bizonyítékot a nálunk tárolt teljes FIDESZ listából (106 választó kerület) anonimizáltan emeltük ki. A teljes anyagot, mint bizonyítékot megküldtük mind az NVB, mind pedig a hatóságok, valamint a sajtó részére. 
A választások törvényes megtartására a fentiek okán már nincs mód. Jelenleg a nagypolitikában illetve a hatóságoknál válságstábok keresik a megoldást az őket irányító oligarcha érdekében. 
Az ügyet egyre nehezebb eltussolniuk, ugyan vannak kétségbeesett próbálkozások, igyekeznek lokalizáltan kezelni a helyzetet, ezért láthatjátok, hogy a médiában egyes választókörzetek külön-külön jelentenek be visszaéléseket, illetve tesznek feljelentéseket. 
A felderítők mennek hosszú éjjen át... 
Az Apostoli Magyar Királyság Nemzetbiztonsági Szakszolgálatának emberei már korábban beépültek a köztársaság titkosszolgálati és rendvédelmi szerveibe. Az így szerzett információk tették lehetővé, hogy tudomást szerezzünk előre a készülő választási csalásról, valamint nemzetközi segítséget is kaptunk az uniós és más titkosszolgálatoktól annak érdekében, hogy le tudjuk leplezni ezt a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény-sorozatot. A TEMPO Párt a választáson történő elindulásával be tudott épülni a hálózatba, megszerezve a bizonyítékokat az illegitim köztársaság végső megszüntetésének érdekében. 2014. március 2-án este értük tetten az egyik ajánlóív-hamisító társaságot Budán a Hunyadi János utca 9. szám alatt "működő" Gong Kávézóban, mely alapján jelentettük be kifogásunkat az NVB-hez, melyet törvénysértő módon a bizonyítékok ellenére elutasítottak - az NVB egyik vezetője személyesen arról tájékoztatott bennünket, hogy a feljelentési köztelezettségüknek sem tettek elege t -. A kifogás másolatban intézkedés végett annak feljelents tartalma miatt megküldésre került a rendvédelmi szervekhez. A választási csalásról a világ összes fontosabb országának kormánya már értesült. 
Külön köszönjük mindenkinek, aki a fenti operatív akcióban részt vett, legyen az képviselőjelölt, aktivista vagy titkosszolgálati munkatárs, akik egyre nagyobb számban győzik meg egymást a törvényes rend helyreállításának szükségességéről a valódi Magyar Állam, az Apostoli Magyar Királyság teljes térnyerése érdekében." 
Forrás: Emberiseg.hu, Google - BeregiHírek 
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled 
Mi vár azokra, akik nem a Fideszre szavaztak? Avagy: hány millió magyar miniszterelnöke lesz Orbán Viktor? Részlet a kormánypárt debreceni kampányzárójáról. Kóczián Rudolf versét előadja Dánielfy Zsolt, a debreceni Csokonai Színház színésze, debreceni önkormányzati képviselő (Fidesz), a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje (2014 március 15-én vette át Balog Zoltán minisztertől) + a vers után: emlékeztető - Kubatov Gábor, a Fidesz országos párt-igazgatójának 2010-ben kiszivárgó titkos felvétele. (Pacsirta Rádió
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=o16QwTdMUdo 
Mikola István Beszéd a Fidesz kongresszuson, 2006. március 19. 
"Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban. 
Még erről: 
   Két összeillő ember - Fidesz-kongresszus 
   A Fidesz most éri utol a 2006-ban előreszaladt Mikolát



Annak van igaza Kishantoson, akinek fegyvere van? 

Ime a velejéig romlott ÁVH- s utódokkal sűrünspékelt politikai elit működési szisztémája , mert ez kell a magyarnak , és a benzines üveg , hogy igazság is legyen e földön. 
Kedves Barátom! 
A húsvét előtti hétvégén Kishantoson elszabadult a pokol. 
A kishantosi földek sorsáról 3 bírósági per is zajlik. Ennek ellenére a vitatott földpályázat nyertesei a döntés előtt, fegyveres őrök közreműködésével, a hatóságok egyetértése mellett több mint 400 hektáron barbár módon elpusztították a sarjadó növényeket: az őszi búzát, a lucernát, a tönkölybúzát és a többi bioterményt. 
A Szövetség Kishantosért továbbra is kiáll Kishantos igaza mellett, és mélységesen elítéli az értelmetlen pusztítást. 
Írjon a miniszterelnöknek, hogy azonnal váltsa le a felelősöket. 
A rendőrség többszöri kérésre sem állította meg a nyilvánvaló károkozást. A kár több mint százmillió forint. 
Tényleg annak van igaza, aki fegyveres őröket tud felbérelni? 
Írjon ön is a miniszterelnöknek, hogy védje meg Kishantost, az ország egyik legjelentősebb biogazdaságát. 
Üdvözlettel: 
Rodics Katalin 
Greenpeace 
Utóirat: A kishantosi biogazdaság sorsa az ország sorsa. Léte a biztosítéka annak is, hogy vegyszermentes, egészséges élelmiszer kerülhessen mindannyiunk asztalára. Írjon most a miniszterelnöknek. 



Mások vetésének kitárcsáztatásával kezdődő "földművelés"
A Gazdatanácsok Szövetsége a kishantosi NFA akcióról

A Gazdatanácsok Szövetsége (GSZ) titkársága (Dr. Boór Ferenc) április 12-én nyilatkozatot tett közzé a Kishantoson történt erőszakos birtokfoglalás ügyében, amelynek során állami földeket bérlők egy csoportja azzal kezdte frissen elnyert pályázata nyomán a földművelést, hogy kitárcsáztatta a korábbi bérlők által vetett, éppen szárba szökkenő búzát. 
A GSZ egyértelműen politikai indíttatásúnak és erőfitogtatónak tartja a vetés kishantosi "legyilkolását", az egész eljárást és annak időzítését, és a történtekért a Nemzeti Földalapkezelőt (NFA) teszi felelőssé. 
A közlemény figyelmeztetéssel zárul, mely szerint az NFA május 23-án Budapesten, majd június 3-án Székesfehérvárott bíróságon kell tetteiért számot adjon. A teljes közlemény itt olvasható
A kishantosi erőszakos cselekményről több hírportál is beszámolt. Az Alfahír közlése itt olvasható 
"Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának!" - nyilatkozta az esetről Ángyán József (greenfo.hu) 
MVSZ Sajtószolgálat 


Százmilliós kárt okozott Kishantos letarolása 
Mikola Bálint 2014. 04. 14. 18:03 Index 
A kitárcsázott vetőmagokkal és a kieső támogatással együtt 150 milliónál is nagyobb kárt okozhattak a kishantosi földek beszántásával. Egy április végi tárgyalás pontot tehetett volna a jogvita végére, így viszont várhatóan tovább húzódik az ügy. Az utakat eltorlaszoló biztonsági céget a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet bízta meg. 
Nemcsak a területet korábban bérlő, biogazdaságot működtető Kishantosi Vidékfejlesztési Központ bukott milliókat azon, hogy hétvégén beszántották a már elvetett növényeket, hanem az új bérlők is: az őszibúzát már körülbelül két hónap múlva aratni lehetett volna, de szintén értékes napraforgó és borsóvetemények estek áldozatul az akciónak. A Greenpeacetől megtudtuk: bár az idén még nem vetettek be minden földet, de amit igen, azt az új bérlők mind kitárcsázták. Ez körülbelül 430 hektárt jelent a 452-ből. 
Ács Sándorné, a biogazdaság egyik ügyvezetőjének szakértők segítségével készített előzetes becslései alapján a dózerolással körülbelül 139 millió forintos kárt okoztak. Ebből az őszi búza kitárcsázása jelenti a legnagyobb, megközelítőleg 27 millió forintos tételt, de becslések szerint 24 milló forint értékű tönkölybúza, 17 milliónyi len és 16 milliónyi őszi borsó is kárba veszett. 
Dózer, blokád 
Mint azt korábban megírtuk, szombaton egy magántulajdonú őrző-védő cég lezárta a kishantosi földekhez vezető utakat, a Kishantos Vidékfejlesztési Központ által kezelt 21 földrészleten pedig munkagépek kezdték el beszántani a növényeket. 
Az utakat körülbelül 30 emberrel elállta a B5 Global Monitoring Kft, így a kiérkező aktivisták nem tudtak bejutni a területre. Rodics Katalin, a Greenpeace Hungary kampánykoordinátorának elmondása szerint a területre vezető utakat a rendőrök egy rövid időre megnyitották, de később újra lezárták őket, így volt, aki kijutni nem tudott. 
A szombati eseményekről a Greenpeace készített videót: 

Az NFA bérelte fel a biztonságiakat

A biztonsági cégről sokáig nem derült ki, kinek a megbízására érkeztek: első értesüléseinket, miszerint a szomszédos területeket birtokló Mezőfalvai Zrt. igazgatójának a megbízásából mentek ki, a mezőgazdasági cég közleményben cáfolta. Információink szerint a biztonsági őrök hétfőn is kinn voltak az utakon, még az erdészeket sem engedték be a vitatott területre. 

Az ügyben kérdéseket intéztünk a vitatott eredményű földpályázat elbírálójához, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) is. A szervezet válaszában az áll: a céggel ők kötöttek szerződést április 9-én. 
A megbízott feladata az érintett ingatlanok biztosítása és az illetéktelen személyek bejutásának, valamint munkavégzésének megakadályozása, vagyis a felek közötti szerződéses kötelezettségek betartásának elősegítése, a háborítatlan birtoklás biztosítása.

A szervezet hozzátette: 
Az NFA korábban több felszólító levelet küldött a Kishantosi Nonprofit Kft. képviselői részére, hogy a folyamatos birtoksértő állapotot haladéktalanul szüntessék meg, különös tekintettel arra, hogy a Székesfehérvári Jegyző előtti eljárásban 2014. február 12-én meghozott határozat is elutasította a korábbi haszonbérlő birtokvédelmi kérelmét.

Az NFA válaszából az is kiderül, hogy szombaton nem kezdeményeztek rendőri intézkedést a területen. A kitárcsázásban nem működtek közre, és nem is felügyelték azt, azonban az új haszonbérlőknek április 11-én kiküldtek egy levelet, amelyben arra kérték őket: kezdjék el használni a földet. 
A földalapkezelő szerint a gazdák a szerződésben vállalt biogazdálkodási kötelezettség teljesítése érdekében szántották be a földeket, "a későbbiekben zöldtrágyaként használni kívánt mustármag és zabos bükköny alkalmazása mellett". 
A biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre 
- adta hírül a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes állásfoglalását - MTI. 
Szabó Marcel biztoshelyettes közleményében hangsúlyozta: Kishantos kapcsán indult vizsgálat során Székely László alapvető jogi biztossal együtt még tavaly decemberben állapította meg az alkotmányos védelemre való alkalmasságot. Mint írta: az állami tulajdonban lévő termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak figyelembe kell vennie az Alaptörvény erre vonatkozó passzusát. 
Jelezte, hogy a biztos és helyettese 2013 decemberében felhívta a vidékfejlesztési minisztert, hogy tegye meg az értékek megóvását biztosító intézkedéseket. A miniszter február 5-én kelt válaszlevelében azt a tájékoztatást adta, hogy intézkedett "a javasolt, illetve kifogásolt szempontok, valamint eljárási hiányosságok figyelembevételéről, pótlásáról". Emellett ígéretet tett arra is, hogy létrehozza azt a szakmai fórumot, amelynek bevonásával kidolgozza az alkotmányos védelemhez szükséges stratégiát és intézkedési tervet, és kérte az ombudsmani hivatalt a bizottság munkájában való részvételre - olvasható az ombudsmani hivatal közleményében. 
Jogilag még nincs vége 
Az új bérlők akciója már csak azért is érhette váratlanul a biogazdaságot, mert a bérbe adott területekkel kapcsolatos jogvita még nem zárult le. A kishantosiak novemberben megtagadták a földek átadását az új haszonbérlőknek, az új gazdák viszont bejegyeztették magukat a földhasználati nyilvántartásba. 
Az ügyben mind a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, mind a pályázaton nyertes új haszonbérlők birtokvédelmi eljárást indítottak, azonban a Greenpeace elmondása szerint mindannyiuk kérelmét elutasították. A környezetvédő szervezettől úgy értesültünk: az új bérlők megfellebbezték a döntést, a birtokvédelmi per újabb tárgyalása április 25-én lesz (vagyis: jó esetben csak 13 napot kellett volna várniuk ahhoz, hogy elkerülhető legyen a százmilliót meghaladó értékű károkozás). 
Ezzel párhuzamosan még több jogi eljárás is folyamatban van Kishantos-ügyben: a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tavaly decemberben indított pert az NFA döntése ellen (ennek első tárgyalását márciusban tartották volna, de végül május 20-ra elhalasztották), a Greenpeace pedig idén februárban tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen - ebben az ügyben azonban bűncselekmény hiányában nem indult eljárás. 
Utóbbi feljelentéssel egy másik anyagi kárt szerettek volna megelőzni: azt, hogy a földek elessenek az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás az idén lejáró ötéves ciklusának végéig szóló európai uniós támogatástól. Ez 2014-ben a teljes, 452 hektáros területre vetítve körülbelül 22 millió forintot jelentene, így a teljes anyagi kár várhatóan meghaladja a 150 millió forintot. 
Kapcsolódó: 
   Vissza Kishantost? Szeretnénk - ha meg tudnánk fizetni - a magyar élelmiszert 
   Földharc traktorral 
   Beszántják a kishantosi biogazdaságot 
   Győzött a kétharmad, megindultak a gépek 
   MSZP: az új bérlők méltatlanok a földhasználatra 
   Földmutyi? "Így nyerhet a műkörmös és a tetőfedő." 
   Újabb földeket nyert a felcsúti polgármester 
   Földmutyi: így veszítettük el a vidéket - 1. rész 
   Földmutyi: így veszítettük el a vidéket - 2. rész 
   Orbán Viktor kormányfő már vizsgáltatja a Hortobágyi Nemzeti Parkot 


FELHÍVÁS A FÖLDÉRT!
19 nap múlva megnyílik a földpiac a külföldiek előtt


FELHÍVÁS
Magyarország jelen és jövendő Kormányához, Parlamentjéhez, közjogi méltóságaihoz, polgármestereihez, egyházi vezetőihez, pártjaihoz, civil szervezeteihez és népéhez
a MAGYAR FÖLD ÜGYÉBEN

A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget. 
Tisztelettel 
Ács Sándorné elnökségi tag 
Élőlánc Magyarországért 
A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget. 
Ez a törvény ezen felül kiskapuival lehetővé teszi korlátlan méretű birtokok létrejöttét, mely társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt pusztító folyamatokat indít el. Vidéken a jövedelem egyedüli forrása a föld. Ha ezt kihúzzuk a közösségek, a vidéki családok alól - a megélhetésüket vesszük el. Ha a vidék nem él meg, akkor a város sem él meg. A vidékiek városokba áramlása felborítja a város egyensúlyát is - mindenkinek nem jut állás - így valakinek menni kell. Ezért keresi már 500.000 ember külföldön a megélhetését. 
A földforgalmi törvény rendelkezései teljes mértékben ellentétesek a helyi gazdálkodó családok, a vidéki közösségek - így a nemzet érdekeivel is. Talán nem véletlen, hogy a törvény elfogadásakor lezajlott furcsa színjáték eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök nem szavazott a törvényről... Emiatt a törvény érvényessége is kétséges. 
Orbán Viktor a 2/3-os felhatalmazás mellett érvelve a gyors döntéshozatalt említette a legnagyobb előnynek. Történelmi tény, hogy a választások eredményeként Orbán Viktor jelen és leendő kormányának is megvan a 2/3-os felhatalmazása - tehát nincs akadálya a földforgalmi törvény gyors - akár egy nap alatt történő megváltoztatásának. 
Ha az alig több mint két hét múlva beinduló alattomos katasztrófát el akarjuk hárítani, akkor a földforgalmi törvény alábbi módosításaira van szükség még május elseje előtt: 
1. Helyi gazdának (helyben lakónak) az számítson, aki 5 éve az adott településen él, cég esetében az legyen helyi, melynek 5 éve az adott településen van a székhelye. Ez alól a pályakezdő földműves se legyen kivétel. Ha az adott településen nincs jelentkező az adott földre, akkor léphessen be a szomszéd településen élő. 
2. A helyi gazdaközösségbe csak azokat a - fentiek szerinti - helyi gazdákat, helyi cégeket számítsák, akiknek gazdasága legalább 60 %-ban az adott település közigazgatási területéhez tartozik. 
3. A helyi gazdaközösség minden településen 9 tagú földbizottságot válasszon 1 évre. 
4. Minden, a településhez tartozó földügyletben (földbérlet esetén is) legyen döntő szava a helyi földbizottságnak. 
5. Az állami hivatal csak a törvényességet ellenőrizze. 
6. A döntéshozatali rendszer fentiek szerinti stabil, működőképes felállásáig, az üzemszabályozási törvény elfogadásáig - átmeneti földeladási tilalmat kell érvénybe léptetni. 
7. A földforgalmi törvény egységesen vonatkozzon minden földügyletre - ne legyenek kivételek. 
8. Azonos családba, vagy azonos érdekkörbe tartozóknál alkalmazzanak összeszámítást. Ehhez szükséges annak meghatározása, hogy ki tartozik egy családba, egy érdekkörbe. 
9. A földszerzési, földhasználati korlátozást olyan szinten határozza meg a törvény - amely figyelembe veszi azt, hogy a föld korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás - ezért az egy településhez tartozó földek arányos és igazságos elosztása kell, hogy a legfőbb cél legyen. Egy család, vagy egy érdekkör ne birtokolhasson többet, mint a településhez tartozó földek 20 %-a. Minden ezzel kapcsolatos kiskaput zárjanak be! 
10. A rangsorban ne kerüljön a többiek elé az állattartó teleppel rendelkező gazda, ne szorítsa ki a többi gazdát a földszerzés, a fejlesztés lehetőségeiből, mert a növénytermesztéshez is földre van szükség. 
Ezek a változtatások elegendő időt adnak arra, hogy kezdeményezni lehessen az EU-val a tárgyalásokat a moratórium meghosszabbításáról, arról, hogy a föld EU szinten kerüljön ki a tőke szabad áramlásának szabálya alól, valamint az élelmiszer önrendelkezésről. A földforgalmi törvény kapcsán megfogalmazott EU-kritikák miatt amúgy is elkerülhetetlenek a tárgyalások föld ügyekben - akkor már a fenti kérdések európai szintű felvetését Magyarországnak kellene kezdeményezni. 
A földforgalmi törvény gyors megváltoztatása mellett alapvető nemzeti érdek az állami földekre kiírt - az Alaptörvény rendelkezéseit súlyosan sértő - pályázatok és eredményeik megsemmisítése is. Ezután a fenti elvek alapján - a helyi gazdaközösségekkel érdemben megtárgyalt, és általuk elfogadott - földpályázati rendszer kialakítására van szükség. 
Csak így helyezhetjük biztonságba földjeinket, közösségeinket, jövőnket. Ennek érdekében meg kell mozdulni minden felelős állampolgárnak, minden felelős erőnek. 
Magyarország, 2014. április 11. 
Élőlánc Magyarországért 
További információk: www.kielegyenafold.hu 
Kapcsolat: Ács Sándorné agrármérnök acsne.eva@gmail.com, Tel: 30 3850 379 
*2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról 
Forrás: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13111.pdf 
**Idézetek a törvényből: 
10. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg. 
5. § 24. tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt; 

A 2014 május 1.-i tömegdemonstráció célja 


Életek munkája a pocsojában , az emberek meg a hidlakók táborát szaporítják , az uzsorások meg nevetnek a balgákon , hol a benzines üveg , a Pintér ÁVH- sai amit a zsidó ÁVH- sok nem tették meg Rákosi alatt most befejezik a lefejezést kell a terület a rótoknak a manóknak , és még mindig sok a magyar .

A hazai típusú devizahitelezés, modern pénzügyi eszközön keresztüli uzsorázása a lakosságnak. A devizahitelezés "hibás" szerződéses viszonya nem önmagában okozta, nem okozhatta a magyar családok százezreinek a tragédiáját. A deviza alapú konstrukciót, gyilkos és tömegpusztító fegyverré az árfolyam hirtelen bekövetkező és nagymértékű kedvezőtlen irányú változása alakította... 
A devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulásának legnagyobb vesztesei a hazai deviza nyilvántartású hitelesek, de a legnagyobb nyerteseket is hazánkban találjuk és emiatt nem tud ez a helyzet megnyugtatóan és véglegesen megoldódni! 
A Magyar Állam 2008-ban valós csődhelyzetben az Európai Unióhoz, valamint az IMF-hez (Nemzetközi Valutaalap) fordult, segítséget kért és kapott... 
Az EU/IMF megállapodás 20 milliárd euró összegű forrásainak a felhasználása lényegében nem más, mint devizaspekulációs befektetések sorozata, az MNB (Magyar Nemzeti Bank) sikertörténete! 
Simor András jegybankelnök: - A forint árfolyamának az erősödése "vesztséget", míg a forint árfolyamának a gyengülése árfolyam típusú "nyereséget" eredményez a Magyar Nemzeti Bank számára! 
... a jegybank deviza befektetéseinek a portfoliója, több mint aggálykeltő és a hazai lakosság számára súlyos következtetések levonására szolgáltathat alapot! 
A jegybanki mérlegadatok alakulásából - melyek forintban közölt adatok - kizárólag arra lehet következtetni, hogy a Magyar Nemzeti Bank "titokban" eladta a hátát idegen devizában! 
Az árfolyamváltozás ütemével és mértékével arányban nőtt a Magyar Nemzeti Bank forintgyengülésen elért árfolyamnyeresége... 
Az IMF titkos receptje a megsegített ország fizetőeszközének a "gyengítése"! 
Ebben az ellenérdekelt helyzetben nyilvánvaló, hogy a magyar lakosságot a bankok csapdájába csalták... az "árfolyam-változtatás" során előállított árfolyamokat kizárólag azokkal a piaci szereplőkkel lehet és nemzetérdekből "kell" megfizettetni, akiket "uzsorás" szerződésekkel erre kötelezni lehet! 
A kilakoltatási moratórium 2014 április 30.-án lejár, ami magyar családok ezreinek a lehetetlenülését okozza, kilátástalan élethelyzetet és súlyos tragédiákat eredményez! 
A közjegyzők és végrehajtók sorozatgyilkos hordái 2014 május 1-vel az ajándékba kapott közhatalommal rárontanak a jogfosztott és nemzetérdekből uzsorázott magyar családokra! 
Felhívunk Mindenkit, hogy tájékozódjon és csatlakozzon kezdeményezésünkhöz 2014 ájus 1.-én! 
A KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM MEGHOSSZABBÍTÁSÁÉRT! 


Fidesz: Devizahitelesek, a következő ciklusig Orbán Viktor: Folytatjuk! Nem lesz kilakoltatási moratórium hosszabbítás
Magyarok kilakoltatása, mert kell a hely Isten ajándékainak és rejtett erőforrásoknak!
                   

Ő legalább felgyujtotta a lakását , kár hogy nem a végrehajtókkal együtt éget ki a lakása mily nagyszerű látvány lett volna egy korrupt végrehajtó elszenesedett holteste . 
        

Hát nem úgy néznek ki mint a zsidó különítményesek a palesztin táborokban Ezek még nincsennek állig fekfegyverkezve a szivük már idegen , nem is magyar anya szülte őket , vagy démonizálták őket furcsa ez az agymosás , holnap az anyjukat is kilakoltatják , vagy akkor esik le náluk a tantusz , és ők is benzines üveget fognak dobálni. El jön az az idő az ÁVH – sok is szétfutottak , de volt aki a lámpavason végezte. 

     

    

Hol vagytok magyarok a druidák idősöket raknak az utcára , apáitok álma vált most valóra , se föld se lakás még egy talpalatnyi föld sem illeti meg a magyarságot , mert a cionista bankárkaszt kifosztja a népet , és ahogy látod a másik uriember szemlesütve ballag el a dicső halálra váró öreg házaspár mellet , kiknek a butorai az élet munkájának termékei itt legalább egy fedett rész alatt látható. Most mondjátok meg , ne nyiljon ki az emberkezében a bicska a benzines üvegnek már rég égni kellene , hogy eltörölje ezt a mocskot a föld szinéről . Ez is zsidó méghozzá cigány zsidó a rosszab fajtából , mosolyog és közben kizsebel , hogy legyen mit enni adjon a családjának , de dolgozni még nem dolgoztak semmit , mit is tudhatnának ezek az életről , a küszködésről , eddig is csak loptak hazudtak , és gyilkoltattak a gyilkosság BT – vel több halottat hagytak hátra mint Kádár a megtorlás éveiben , csak ők nem darálták le , de az intézményeikben aratott a halál . Az 5- 6 milliós magyarság kvótát teljesíteni kell ezt válalták az árpádházinak nem mondható magyar országon élő zsidóság képviselői , és itt egy nemzetinek csufolt kormány . Csak éppen magyar alig akad köztük e bátor tett véghezvitelében , a Balog -féle segnyalók meg bárkinek benyalnának , csak hogy a hatalom hálójában maradjanak .
Szoktak ezek tükörbe nézni , és nem egy terroristát látnak a tükörben , mert innen úgy néz ki mintha terrorista maffiózók osztanák az észt , és a halált , és ezek még a mieinknek mondhatók . Kapásból számüzetésbe küldeni őket szibériába , hogy legalább a hideget szokják meg .





Brüsszel több ezer rendőrt küld Magyarországra 

Molnár István 2014.04.17 11:15 Hídfő.net 
Elfogadta az Európai Parlament a javaslatot, ami az Egyesült Királyságból Magyarországra költözteti az Európai Központi Rendőrség (CEPOL) tiszti akadémiáját. A CEPOL már idén szeptemberben megkezdi tevékenységét Magyarországon, ahol ezentúl európai rendőri erők ezrei lesznek jelen és európai tiszti képzés fog zajlani. Ezek az erők közvetlen Brüsszelnek vannak alárendelve, vagyis a magyar rendőri vezetésnek nincs befolyása rá. 


A Fidesz EP-képviselői kiemelkedő elismerésnek nevezték az idegen fegyveresek érkezését. "Hiszem, hogy nem csak Budapest lesz gazdagabb egy uniós ügynökséggel a jövőben, hanem a rendőrakadémia is nyer a fővárosunk kínálta adottságokkal, lehetőségekkel" - mondta Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője. Eszerint a CEPOL az európai rendőrképzésben gyakorlati tapasztalatot kíván kovácsolni abból, hogy a rendőrképzésben gyakorlati tananyag lehet egy perifériaállam tüntető tömegeinek oszlatása. 

Magyarországon minden eddiginél nagyobb mértéket öltött a lakosság Európai Unióval szembeni elutasítása, aminek többek között a Jobbik erősödése és a Fidesz újabb kétharmada is köszönhető. Miközben Orbán Viktor végletekig lebutított nyugatellenes retorikával tartja fenn szavazóbázisát, a nyugati érdeket továbbra is gátlástalanul kiszolgálja. Újraválasztását követően kijelentette az Európai Unió ellenes kormányzati retorikával szerzett szavazóinak, hogy Magyarország az Európai Unió mellett tette le voksát. A rendőrakadémia Magyarországra helyezése a Fidesz-szavazók újbóli elárulása, a fideszes EP-képviselők támogatólagos fellépése és pozitív nyilatkozatai pedig a pofátlanság magasfoka. A CEPOL Magyarországra hozatala azt jelenti, mostantól az Európai Unió elleni tüntetéseket nem a magyar rendőrség, hanem magyarul nem is beszélő idegen fegyveresek a magyar rendőrség egyenruháját viselve fogják leverni. Ha hivatalosan nem is lesz így, de feltételezhető. Megtették Görögország ban, miért ne tennék meg hazánkban is? 

Brüsszel tisztában van azzal, hogy a magyar rendőrség körében a túlfizetett vezérkart leszámítva szinte kizárólagos az unió-ellenes jobboldal támogatása. Emiatt nem bíznak meg a magyar rendőri erőkben, és a nyugatellenes hangulat általánossá válása miatt volt szükség az európai rendőrképzés Magyarországra szervezésére. A CEPOL a tiszti képzés hazánkba hozásával akarja biztosítani, hogy egy magyar kiugrási kísérlet esetén rendelkezésre álljon egy Brüsszelhez lojális rendőri vezérkar, ami nem fog az unióellenes tüntetők oldalára állni az erőviszonyok megváltozása esetén sem. Ezt a magyar rendőrök beszervezésével kívánják elérni, és a CEPOL magyar jelenléte a garancia arra, hogy a nyugati titkosszolgálatok tisztjei tömegesen jelen lehessenek az országban. 

Bár Orbán az újraválasztását követő napokban nem győzte hangsúlyozni nyugati elkötelezettségét, a CEPOL Magyarországra áthelyezése mutatja, hogy Orbán kegyvesztetté vált Brüsszelben. Ahogy az államcsőd szélére jutott Görögországba Brüsszel német adófizetőket rendelt ki, a kiugrási kísérlet közelén álló Magyarországra ilyen-olyan ürüggyel nyugati fegyvereseket rendelnek. Nem véletlen, hogy a NATO magyarországi katonai jelenléte a választásokat megelőzően többszázezres létszámra nőtt, most pedig a rendvédelmi szervek nyugati lojalitásáról akarnak gondoskodni. Magyarországon megkezdődött a karhatalmi erők külpolitikai orientációjáért folytatott sakkjátszma, és egyelőre úgy tűnik, mint a történelem folyamán mindig, hazánk ebben az átmenetben is az utolsó csatlós szerepét fogja betölteni. 

Ezek lakást fognak építeni a kilakoltatott népnek , hogy a laktatási jog mindenkit megillet – alapjogokat teljesítse az Unió.



Hamarosan ütni fog az igazság órája 


Május 1-jén hatályba lép a földtörvény, amit újabban földforgalmi törvénynek is neveznek. Ebből nagyon komoly baj lesz, mert a magyar termőföld nincs alkotmányos védelem alatt, de nincs védelem alatt a vízbázis, az egészségügy és a nyugdíj sem! 
A termőföld május 1-jétől szabad préda lesz, jönnek a külföldi pénzes zsákok az Európai Unióból és társult képződményeiből. Amiről sok magyar honfitársunk még nem is tud, veszélyben lesznek a zártkertek is, mert a törvény azokra is vonatkozik. Az állami tulajdonú termőföldekhez szinte csak a Fideszes kebelbarátok juthattak hozzá, legalábbis nagy tételben. A kishantosi biogazdaság tönkretételéről egy korábbi cikk elérhető ITT 
Aztán a választások után néhány nappal beindult az előző bérlők általi vetés kiszántása, okozva ezzel cirka 160 millió forint kárt! Hogy lesz-e felelőse ennek a dicstelen tettnek, az nem valószínű. 
Nincs alkotmányos védelem alatt a termőföld, a vízbázis, az egészségünk és a nyugdíj, de védelem alatt ál a hatalomnak oly kedves egykulcsos adó, amelyen gyerekszámtól függően havi 200-500 ezer forinttal jól jártak. Nemrég kiderült, hogy már 16 százalék adót se akarnak fizetni a magas jövedelmű hatalomék, már arra hajtanak, hogy csak 9 százalékos legyen az adó mértéke. Eddig 450 milliárd forint adóbevétel esett ki az egykulcsos adó miatt, amit a kis keresetűektől vontak el a világ legmagasabb áfájával, sok megszorító csomaggal és rengeteg különadóval, amit ugyan a multikra és a bankokra vetettek ki, de azok azonnal tovább testálták ránk. 
Sok nyugdíjas honfitársunk állt be a rezsiharcosnak a Fideszt támogató csapatba. Most aztán a rezsicsökkenésre hivatkozva elmondja a statisztikai hivatal, hogy nincs infláció, ami azt vetíti előre, hogy nem lesz nyugdíjemelés. Bár ha a boltba, vagy a piacra mész vásárolni, nem ezt tapasztalod. Egy nyugdíjszakértő szerint nagyon fog hiányozni a nyugdíjalapból az a 3000 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári pénz, amit államosított a hatalom. Mivel adóként szedik be a járulékokat, az bizony más célra is felhasználható! A nyugdíjemelés az infláció függvénye. Mivel az állam statisztikai hivatala ki fogja mutatni, hogy nincs infláció, vagy alig érzékelhető a mértéke, nem fog nyugdíjat emelni! Ezen aztán több százmilliárd forintot meg lehet évente spórolni, és oda lehet adni a már amúgy is agyondotált minisztereknek, államtitkároknak, egyéb hatalmasságoknak. Mindig azoknak, akik már amúgy is agyon vannak dotálva. Nesze nektek nyugdíjas rezsiharcosok! 
Az alacsony jövedelemmel rendelkezők az áldozatai a rezsiharcnak, nyertesei természetesen a gazdagok. A kistelepülésen élők nem gázzal fűtenek, hanem fával és szénnel. Ők nem veszik észre a rezsicsökkentést. A Fidesz 2010-13 között annyiszor emelte a rezsit, hogy még mindig nem vagyunk a 2010-es szinten. Ráadásul a világpiaci ár csökkent, de ettől még jól hangzik a rezsiharc szlogen, és meg is lehetett vele szerezni megint a kétharmadot! Most azonban az ukrajnai helyzet miatt lehet, hogy komoly gond lesz a földgázzal. Óriási hiba, vagy inkább bűn volt import gázra alapozva bevezettetni a lakossággal (kedvezményes hitellel!) a földgázt. 
Egyre több honfitársunk várakozik az út szélén. A devizahitelesek számára sincs megoldás, ráadásul április 30-ával vége a kilakoltatási moratóriumnak... 
Sok magyar fiatal hagyja el az országot a kilátástalanság miatt. Létszámukat 500 ezer főre becsülik. Ők Orbán Viktor miniszterelnök szerint kalandvágyból mennek el. Jövedelmük egy részét hazautalják az itthon tengődő hozzátartozóknak, amelyen nagyot kaszál az állam is, de az igazi óriásit a bankok. A Zuhanyhíradó szerint az új Fidesz-kormány meg is fogja őket adóztatni. 
Hány bőrt lehet még lehúzni a magyar átlagpolgárról és az egyre szegényedő rétegről? És meddig szakadhat el ennyire a hatalom emberileg is, jövedelmileg is a társadalomtól? A választási eredmény azt vetíti előre, hogy SOKÁIG! 
Eddig lehetett összevissza beszélni arról, milyen jó az ország helyzete, de az igazság órája az új parlament megalakulásának napján ütni fog! El kell mondani az ország VALÓS helyzetét! Ezúttal ez nem őszödi, hanem felcsúti beszéd lesz. Hogy sok öröme nem lesz benne Magyarország polgárainak, az bizony előre borítékolható! A kormányzat óriási költekező kedve és korrupciós szokásai miatt újabb megszorítások következnek. Bár ne lenne igazunk... 
Békéscsaba, 2014. április 17. 
Anton - sokkaljobb.hu Emlékeztető: "A nép, amely szélhámosokat, tolvajokat, árulókat választ meg, nem áldozat!! CINKOS!!" (George Orwell) 
Kapcsolódó: 
   
Az egykulcsos adó nyertesei és vesztesei 

Ki hallott a Velseni Szerződésről? 
Ugyanazon a napon amikor Lisszabonban hivatalosan megszületett az ún. Lisszaboni Szerződés, azaz 2007. október 18-án, létrejött párhuzamosan egy másik szerződés Velsen holland városában, az ú.n. Velseni Szerződés. 
Ezt akkor helyben és diszkréten aláírták az európai kormányok bankárseggnyaló képviselői és szó sem volt népszavazásról, vagy akár csak arról, hogy az országos parlamentek elé legyen terjesztve ez a Velseni Szerződés, ami arról szól, hogy az EU létrehoz egy úgynevezett "European Gendarmerie Force" szervezetet, azaz "Európai Csendőrség"-et. 
A Velseni Szerződés pontosabban arról szól, hogy olyan utcai zavargások esetében bármelyik európai országban és különösen azok ellen, amelyek az Európai Unió intézkedései ellen irányulnának, a helybeli kormány "segítségül" hívhatja a tömegoszlatásra szakosodott Európai Csendőrséget. 
Jelenleg Európában a nemzeti alkotmányok nem engedélyezik az országos kormányokat idegen rendfenntartó erőket bevetni saját népük ellen, és ezért is vette eddig körbe ekkora csend a Velseni Szerződést; ez nyomban meg fog változni, ha a Lisszaboni Szerződés bevezetésre kerül, mert akkor az országos belügy, és rendészeti intézkedések törvényszerűen is Brüsszel irányítása alá kerülnek. 
Jelenleg az Európai Csendőrség francia, holland, olasz, portugál, spanyol és... román csendőrökből áll. Katonai szervezés jellemzi az alakulatot és nem csak a szokásos tömegoszlató fegyverekkel (gumibot, könnygáz, vízágyú...) vannak felszerelve, hanem éles lőfegyverekkel is. 
Az Unió elképzelése szerint, polgári zavargások esetében hatékonyabban lehet fellépni a tömeg ellen, ha az oszlató erők idegen tagokból állnak. Ezt már jól tudták és alkalmazták is annak a másik "Unió" idejében, amit Szovjet Uniónak neveztek, és amit ugyanazok az immár több, mint két évszázados és világuralomra törekvő bankárdinasztiák hoztak létre a huszadik század elején, mint később az Európai Uniót... 
(Forrás: BD) 
Vélemények az internetről: 
http://postaimre.euroweb4you.eu/print.php?news.86 
Önök közül senkit sem zavar, hogy Orbán Viktor Gyurcsánnyal egyeztette Bajna hatalomra juttatását tavasszal azért, hogy a "nagy ellenzékiség" álarca alatt teljesen eladják az országot? Orbán Tel-Aviv-i 2005-ös látogatásán is ígéretet kapott a miniszterelnöki székre, ha az izraeli érdekeket maximálisan kiszolgálja! Gyurcsány, háta mögött az Apró (Klein) - Dobrev klánnal ugyanezt tette korábban, de Bajnai első külföldi útja is Izraelbe vezetett! 
Orbán Viktor a Lisszaboni - és Velseni Szerződés szerinti terrorállam létrehozása mellett kampányol Bajnaival karöltve! 
A Szovjetunió mintájú terrorállam létrehozása az utolsó lehetőség a bankárkaszt számára, hogy elkerülje a felelősségre vonást! A Lisszaboni EU -t az erőszak fogja összetartani, a nemzetközi terrorizmusra hivatkozó állami terrorizmus. 
Az USA - szépen fogalmazva - belehalt a parazita bankárok működésébe, ezért a háttérhatalomnak új gazdatest kellett. Hogy az EU mennyire felel meg erre a feladatra, az erősen kérdéses. Ugyanis a 27 tagállamból mind a 27 el van adósodva, számottevő termelés nem folyik, hiszen a bankárok által meghatározott világgazdaság nem a termelésre, hanem a spekulációra alapozott virtuális gazdasági rendszer, ahol egy szem borsóból kifejlett tököt lehet csinálni! 
Erőszakos és diktatórikus mű országban, éhező nép! 
Az EU hosszú távú fennállása a tagországok egyéni érdekein fog elbukni. Ezt akár borítékolni is lehet.
Éppen ezért ideje lenne megszabadulni a helytartóinktól és új kapcsolatokat kellene létrehozni... 
Ha valaki nem tudná, Vaclav Klaus Cseh kormányfő állt már csak a Lisszaboni szerződés ratifikálása útjában, de rendkívüli külön kiegészítésben biztosították a Benes-dekrétumok szerinti német és magyar kollektív bűnösség elvének alkalmazásával kitelepített, elüldözött és legyilkolt németek és magyarok rehabilitálásának és kárpótlásának "végleges" elmaradását! 
Klaus kifogásolta a 2011-es földmoratórium megszűnését, mert álláspontja szerint a Cseh földek nem eladók, valamint kifogásolta, hogy a Cseh Alkotmány és a Lisszaboni Szerződés nem egyeztethető össze! 
Ez az, az Orbán és Bajnai (és a háttérben Gyurcsány) által képviselt "sikerrel érvényesítettük a magyar érdekeket" címmel futó "játék" Magyarország lakosságának a bőrére, illetve annak árán is! 
A Lisszaboni szerződés felülírja a nemzeti Alkotmányokat! Törvényben rögzíti, hogy a tagállamok nem korlátozhatják a tőke szabad be és kiáramlását (EUM 63. cikkely)! Az EU tagállamaiban minden eladóvá válik, a korlátozott jogkörű kormányok nem akadályozhatják meg a felvásárlásokat. A 2011-es földmoratórium megszűnésével kivásárolják alólunk a még megmaradt állami tulajdonú földeket is! A Lisszaboni Szerződés értelmében tilos korlátozni a behozatalt és kivitelt (EUM 34.-35. cikkely), elveszítjük nemzeti termékeink védelmét! Elveszítjük a pénzügyi (EUM 282), kereskedelmi (EUM 106), belügyi (EUM 88), vám (EUM 28), önálló adó (EUM 110), külügyi, hadügyi (EUM 18), jogalkotási (EUM 288), közigazgatási (EUM 7), belbiztonsági (EUM 88), igazságszolgáltatási önrendelkezési jogunkat (EUM 19.)! 
Az EU-n belüli bevándorlás nem korlátozható (EUM 49.) az EU tagállamokból, és a bankárkaszt irányította "Világkormány" létrehozásának célja (EUM 21.)! 
Magyarország elvesztésének 13 stációján kívül a +1 -es, az EU-ban a tagállamok közül adható legalacsonyabb minimálbér (ami a jelenlegi Lett, a magyar minimálbér fele) megállapítása! 
A Lisszaboni Szerződéssel párhuzamosan a Velseni Szerződés is életbe lép. Az EU csendőrséget elsősorban az EU határozatai ellen lázadó országok tüntetőinek leverésére hozták létre a másik, általunk már jól ismert unió, a Szovjetunió mintájára! 
Az eredményeket mindannyian jól ismerjük (1956 Magyarország, 1968 Csehszlovákia)! 
Izrael többszöri EU felkérésre sem fogadta el a felkínált EU tagságot. Ezt az indokolta, hogy magára nézve a mai napig nem fogadja el az ENSZ emberjogi határozatait, az Atomsorompó Egyezményt, az atomenergia felhasználás és atomfegyver ellenőrzési nemzetközi egyezményeket! 
EU tagsága valószínűleg azért nem indokolt, mert az izraeli elit betelepítése Magyarországra folyamatban van! 
A 2010 elejére tervezett Irán elleni háborújukba így is belerángatják az egyesített EU haderőt, amire a szintén 2010-re prognosztizált USA polgárháború okozta USA részvétel hiánya miatt tartanak szükségesnek! 
Ui.: A 2005-ös költségvetési hiány, az EU jelentések meghamisítása, az ország valódi gazdasági állapotának eltitkolásával, és a becsapott választók félrevezetésével jutott hatalomra 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormánya! A költségvetésből 2005-ben ellopott több mint 1000 milliárd az EU-nak is feltűnt, ezért nem fogadta el az elszámolást! Gyurcsány Ferenc és Veres János hazugságaival és csalással nyerte meg a választásokat az MSZP, ami ellen az "ellenzéki" FIDESZ, bár tisztában volt vele (és részese is) nem emelt kifogást! 
Az illegitim Gyurcsány-kormányt az illegitim Bajnai-kormány követte. 
Nincs joguk, felhatalmazásuk, megbízásuk az ország nevében nemzetközi szerződéseket aláírni, egyezményeket megkötni, ahogy a bűnpártoló, és társ-tettes FIDESZ-nek sem! 
A korrupciós és megvesztegetési ügyekkel kapcsolatban a Nemzetközi Bűnügyek Osztálya is nyomozást folytat! 
Minden Magyar Állampolgárnak jogában áll az Alkotmány szerint feljelenteni a parlamenti korrupt rabló elit tagjait a Hágai Nemzetközi Bíróságon! 
(Nem csak állampolgári jogunk és kötelességünk, de érdekünk is, mert minden, az illegitim álkormányzat elleni fellépést, akár a Bajnai, akár az Orbán-kormány, a Lisszaboni -és Velseni Szerződés ratifikálása után, az EU csendőrség behívásával és a "lázadás" leverésével fog megtorolni!) 


A droidok kis csoportja , de a benzines üvegeket ők sem állják .

www.mno.hu/portal/666901 
Balogh Roland: Úniós rohamosztag? 
Jól szervezett, erőteljes és bárhol azonnal bevethető; a rendőrségi és katonai jelleget - a kialakuló krízishelyzetek miatt - egyesítő gyorsreagálású rendőrségi különítmény - így határozza meg bevezetőjében egy 2007. október 18-án aláírt velseni szerződés az új, kialakításra váró uniós csendőrség feladatköreit. A lisszaboni szerződés előtt két hónappal Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Portugália által elfogadott, a hollandiai Velsenben megkötött szerződés értelmében - francia javaslatra - egy olyan csúcsszerv létrehozásáról döntöttek, amelyik a schengeni határokat kihasználva bárhol és bármikor bevethető, paramilitáns egységei pedig különösen krízishelyzetek, zavargások esetére az adott ország rendfenntartó erőit segítve, katonia osztagokként működve beavatkozhatnak az aktuális eseményekbe. 
A Párizs által még 2004-ben megálmodott uniós csendőrség - European Gendarmerie Force (EGF) - feladatkörei, jogosítványai azóta is nagy vitatémát szolgáltatnak az Európai Unió több tagállamában. A velseni szerződéshez az elmúlt két évben csak Románia csatlakozott, ugyanakkor megfigyelőként a programban részt vesz Lengyelország és Törökország is. A Tony Blair vezette brit munkáspárti kabinet fontolóra vette ugyan a csatlakozást, ám akkora társadalmi ellenállás övezte, hogy végül lemondtak a tagságról. 
A szervezet leginkább problematikus pontja az, hogy a szerződés értelmében a katonai jogosítványokkal felruházott különleges rendőrségi alakulatok tulajdonképpen bármit megtehetnek egy-egy krízishelyzet kezelése, elfojtása érdekében. (Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy például az EGF-en keresztül román vagy francia - speciális jogkörrel felruházott - rendőrök verhetnének szét egy esetleges budapesti tüntetést, illetve léphetnének fel az azon részt vevő magyar állampolgárokkal szemben - a szerk.) A brit sajtónak emellett különösen az szúrja a szemét, hogy ennek értelmében az EGF munkájában szerepet vállaló - uniós állampolgársággal nem rendelkező - török rendőrök az EU schengeni zónáján belül katonai műveletet hajthatnának végre brit állampolgárokkal szemben. 
A jelenleg az olasz Vicenzában székelő EGF feladatairól az elmúlt két évben nem sok minden került nyilvánosságra. A tagállamonként ezer-ezer fővel operáló uniós csendőrség - amely a franciák szerint az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) mintájára létrehozott uniós csúcsszervként működik/működne - saját honlapja szerint 2007. november 22. óta részt vesz Bosznia-Hercegovinában az EUFOR Althea elnevezésű rendfenntartói, rendőrségi munkájában. Sőt tavaly december elején a katonai alakulatok vezetésével az olasz Stefano Castagnotto vezérőrnagyot bízták meg. Az Althea progam EGF-missziója mellett azonban semmi egyéb rendfenntartói munkában való részvétel nem ismert. Így az sem, hogy a franciák által gründolt EU-csendőrség egyáltalán részt vesz-e, együttműködik-e az Europollal. Egyes vélemények szerint az egyezményt - a várható felháborodás miatt - tudatosan választották le a lisszaboni szerződésről. A brit Anne Palmer az üggyel kapcsolatban írt több cikkében arra figyelm eztetett, a velseni szerződésben felvázolt multinacionális rendfenntartó hatóságot csak a lisszaboni szerződés elfogadása után kezdik el kialakítani. Noha a hivatalos EGF-honlap egy 2007. december 14-i bejegyzése szerint Magyarország fontolgatta az uniós csendőrség munkájába való bekapcsolódását, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium lapunk megkeresésére közölte, hazánk nem tagja az European Gendarmerie Force elnevezésű, jelenleg hat európai államot tömörítő együttműködésnek. 
gagbi-babca.blog 
Kapcsolódó: 
   Kárpát-medence a Földi paradicsomkert 
   Drábik János írása /részlet/ 
   Egy cikk a "postaimre.com" oldalról 
   Megszállhat minket az európai csendőrség, ha úgy döntenek? 
   7 éve fogadták el olvasatlanul a Lisszaboni Szerződést 
   Olvasatlanul aláírták! 
   Reding lesújtana azon tagállamokra, melyek nem küzdenek elég lelkesen a "gyűlöletbeszéd" ellen 
Amerika a "demokrácia" hazájában a rendőri brutalitás videón. Az eset Californiában történt. És még ezek ugatnak "emberi jogokról" más országokban. Na ezek a jól képzett rendőrök jönnek Magyarországra is. 
Videó: facebook.com 

Nagyon nagy a baj Európában 


Dr. Drábik János az euroszkeptikus lista vezetőjének előadása 
http://drabikjanos.org 
Recesszió felé tántorog Németország, konfliktus van Oroszországgal és a választók azon töprengenek: van-e egyáltalán értelme az Európai Uniónak. 
"Beléptünk a veszélyzónába. A következmények minden valószínűség szerint messzemenők és megjósolhatatlanok lesznek" - fogalmaz a Saxo Bank szokatlanul erős hangvételű negyedéves jelentésében. Európa ebben a negyedévben a legnagyobb választási kihívással nézhet szembe a hetvenes évek óta, és növekedése drámai mértékben lelassulhat. Európa számára minden szempontból ezen a negyedéven áll vagy bukik minden - vélik a bank elemzői. 
Választások 
Úgy tűnik, nagyon is reális esélye van annak, hogy az Európai Parlamentben az euroszkeptikusok veszik át az uralmat. Ez egy jó alkalom lehetne arra, hogy újragondolják az unió értelmét, ám ez nem valószínű, hisz Brüsszelben is szeretik a kitapasott ösvényeket járni - állapítják meg az elemzők. 
Rogyadozik Németország 
Ám talán rövid távon még ennél is nagyobb probléma, hogy az euróövezet növekedésének motorja, a német gazdaság annak jeleit mutatja, hogy követheti Franciaországot a recesszió felé. Az EU erős országai ugyanis láthatóan nehezen emésztik meg a mediterrán blokk válságát. Mint a Saxo Bank megállapítja, "a Club Med országainak szemmel látható gazdasági fellendülése nem más, mint krónikus problémáik átruházása Európa kemény magjára." 
Németország problémái Magyarország törékeny fellendülését is veszélyeztethetnék, hiszen ez legnagyobb exportpiacunk. 
Orosz konfliktus 
Aztán itt van Ukrajna. Oroszország Krím félszigeti intervenciója, amely baljós árnyékot vet a kontinensre. Európa rövidlátó energetikai stratégiája kényelmetlenül függővé tette a földrészt hatalmas szomszédjától. Ám a szankciók lebegtetésével a Saxo Bank szerint csak azt éri el, hogy Moszkva még inkább megmakacsolja magát. 
Kapcsolódó: 
   A Honvédkórházba költözött a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ 
   Schöpflin György Trianonról 
    

Óriási olaj- és gázlelőhelyet fedeztek fel Oroszországban 

2014. 4. 17. 11:45 VG 
Óriási olaj- és gázlelőhelyet fedeztek fel - a hírt a RIA Novosztyi jelentette Szergej Donszkojra, az orosz természeti erőforrások miniszterére hivatkozva. A lelőhely Asztrahán térségében, a Volga deltájában található, 300 millió tonna kőolajra és 90 milliárd köbméter földgázra becsülik az ásványkincsek mennyiségét. 
 
a Volga deltája

Az orosz hírügynökség szerint az AfB orosz olaj- és gáztársaság - amely több mint egy éve a térségben tevékenykedik - veszi át várhatólag az újabb lelőhely feltárását. Az AfB két évvel ezelőtt a dél-oroszországi Tambov térségében 140 millió tonna kőolajat talált. A vállalat a munkát egyedül is elvégezheti, de lehet, hogy üzleti partnert von be, a legvalószínűbb jelöltek a Rosznyeft és a Lukoil. 


Forgó Irén: Egy olasz tv a hírekben közölte, hogy a chemtrails, vagyis a kémiai csíkok permetezése hivatalosan elfogadott tény! Ennél nagyobb bizonyosságot ki akarhatna?! Nem vitatkozom dezinformátorokkal, ne is kommentaljanak! 
A jobbalsó négyzetecskével beállítható a magyar felirat, lehet úgy van írva, hogy ungherese, klikkelj oda - írja az információ közreadója. 
http://youtu.be/mSQvS1m7jWI 




Mi történt valójában 2001. szeptember 11-én Amerikában? 

A következő dokumentumfilm, amely talán a legjobb ebben a témában, segít megérteni az összefüggéseket. 



Ukrajna: amerikai zsoldosok sortüzet nyitottak a tüntetőkre 



2014.04.17 08:44 Hídfő.net 
Az ukrán belügyminiszter bevallása szerint is 3 halálos áldozata és 13 sérültje van annak a sortűznek, amivel a Majdan-ellenes tüntetőket akarták szétzavarni Mariupolban Turcsinov fegyveresei. Arszen Avakov belügyminiszter elmondása szerint több tucatnyi tüntető gyűlt össze a Mariupolban található katonai bázis előtt és követelték, hogy az ukrán katonák vonuljanak ki. A tüntetők közül többen megpróbáltak csoportosan bevonulni a bázis területére, őket az ott állomásozó amerikai fegyveresek azonnal agyonlőtték. 
Alig egy hete Oroszország Külügyminisztériuma bejelentette, hogy a Kelet-Ukrajnába küldött kijevi csapatok közt vannak az amerikai Greystone magán katonai vállalat zsoldosai. Valószínűleg ők őrzik a fontosabb kormányzati és katonai létesítményeket is, mert az ukrán katonák tömegével állnak át az oroszpárti tüntetőkhöz. Ezek az amerikai zsoldosok az ukrán hatóságok egyenruháját öltve tevékenykednek, igaz, se ukránul, se oroszul nem tudnak. Nemrég nyilvánosságra jutott egy videofelvétel, ami akkor készült, mikor az oroszpárti tüntetők elfogtak egy ilyen "ukrán rendőrt", aki némi faggatás eredményeként végül csak kimondta, hogy ő egy "US citizen", a felvételen 0:46-nál hallható. 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=w3NgHXZjb9E 
A Mariupolban történt sortűz is az ő számlájukra írható. A szemtanúk szerint az épületet őrző katonák nem csak nem hallgatták meg a tüntetőket, de láthatóan nem is értették, mit mondanak. Valószínűleg ki volt adva számukra a parancs, hogy aki átlépi a vonalat, arra lőjenek, de egyébként semmit nem értenek meg, ha nem angolul szólnak hozzájuk. 
A sortűz körülményei egyelőre nem ismertek. A helyi ukrán média jelentései szerint a tüntetők Molotov-koktélt hajítottak az épületet őrző katonákra. A belügyminiszter elmondása szerint hárman puszta kézzel nekitámadtak az őröknek és őket lőtték le. A tüntetők elmondása szerint viszont nem volt összetűzés, a katonák egyszerűen tüzet nyitottak, miután már túl sok tüntető gyűlt össze. 

A sortűz után a tüntetők visszavonultak, de a helyi kórház alkalmazottainak beszámolói szerint a bázis környékéről továbbra is lövéseket hallani. Szemtanúk szerint a halálos áldozatok száma jóval magasabb volt a belügyminiszter által bevallottaknál. 
Korábban a Kijevben lezajlott atlantista forradalom során Janukovics nem adta ki az engedélyt a Berkut alakulatai számára, hogy éles lőfegyvert használjanak. Az utolsó perceking fegyver nélkül kellett tűrnie a rendvédelmi alakulatoknak, ahogy a nyugat által felbérelt utcai harcosok lőnek rájuk és Molotov-koktéllal dobálják őket. Fegyveres összecsapások esetén is csak önvédelemre kaptak engedélyt a legitim ukrán kormánytól. Az illegitim Jacenyuk-kormány esetében már egyszerű tüntetés alkalmából is sortűzzel reagál a karhatalom. Újabb példa arra, hogy ahol az amerikai katona megjelenik, ott civilek halnak meg. Vajon Moszkva meddig tűri még, hogy amerikai zsoldosok lőjenek az Ukrajnában rekedt oroszokra? 
Kapcsolódó: 
   Kijev a lakosság terrorizálására költi a nemzetközi segélyeket 
   Miért éheznek az ukrán katonák? 
   Szakadás az ukrán hadseregben 

Hallottál erről? Sir Leonard Woolley archeológus professzor a magyar nyelvről 


        
Sir Leonard Woolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta: 
"1939 óta kérelmezem és kérem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A Sumir nyelv - 7.000 éves volta dacára - ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a Sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török "unokaöcs" fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral." 
Megjegyezném, Sir Leonard Woolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván "a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral." 
És - végezetül néhány érdekesség: 
1) Embertani szempontból nézve az ún. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakálltalan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek. A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag semmi közünk nincs a finnugor népekhez. 
2) Népzenei szempontból: érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon! 
Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja. A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket: 
A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint. 
A Perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat. 
A Finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat. 
Azaz szerinte népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy Török eredetű nép vagyunk. (Megkérdőjelezem. A szerk.) 
3) Nyelvi szempontból: 
John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a Sumir írást. 
Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb. 
Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a Sumir nyelv nyelvtanát nézve a Sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. 
A török a második legköz lebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török "unokaöcs" fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral. 
Megjegyezném, Sir Leonard Woolley professzor később eljött Budapestre, hol magánúton megtanult magyarul - mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, a MTA elítélte őt, mondván: "Az MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral." 
Nyelvi szempontból nézve tehát angol, francia tudósok szerint a Magyar nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a sumirnak. 
4) Régészeti bizonyítékok 
A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai - rackajuh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon. 
Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg 
   1. Az Erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött? 
   2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt. 
S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. Én csak New Yorkban olvastam erről, pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem. 
Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen VALÓTLAN elmélet. 
Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét. 
Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek 
(lásd. Trianon Június 4, 1920) 
Forrás: Magyar Nyelv 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése