2017. július 4., kedd

Hol is kell keresni a terroristákat




Hol is kell keresni a terroristákat





moszad ügynökök akciói magyarországon



Talán jobb lenne ha őket képeznék ki terroristának hisz minden hatalom csak növeli a létszámukat . Az Amerikai goj fiatalok képzése megoldott egy cionista háborút vívnak az emberiség ellen , és aki elesik e harcban már nem vár rá a munkanélküli sötét jövő . A mi kiképzett terroristáinkat bevethetnék a nemzeti vagyon elrablóinak levadászására , az olajmaffia hatalomba való beépűlésének felszámolására, a különböző gyilkosság BT – k felszámolására a politikai maffia felszámolására , hogy csak egy pár ötletet adjak a terv kivitelezésére.
 




Kóser "alkotmány" 


Nézd meg a Személyi Igazolványodat! Az van rajta felül, Magyar Köztársaság. Te ennek az országnak vagy a polgára. A jelenlegi államot pedig úgy hívják, Magyarország, államformája köztársaság. Szerinted ugyanaz?

A Magyar Köztársaság (ideiglenes, bár hatályos) 2011. December 31. 23 óra 59-kor még érvényben lévő Alkotmánya szerint minden hatalom a népé. (de ez is csak ideiglenes állapot)

Magyarország nevű állam alaptörvénye szerint a közhatalom forrása a nép. 
NINCS BENNE, HOGY MINDEN HATALOM A NÉPÉ!

Mit jelent az, hogy közhatalom?

"jogalkotás vagy jogalkalmazás során olyan döntések meghozatala, melyeket mindenki köteles betartani, illetve ha az önkéntes jogkövetés nem valósul meg, akkor azok végrehajtását - állami kényszereszközökkel - ki lehet kényszeríteni"

Lefordítom mit jelentenek a fentebb írtak:

Az első esetben, meghatározhattad volna - de még nem késő - milyen államformában szeretnél élni. (esetleg egy olyanban, ahol nem idegen érdekeket szolgáló seggnyalók vezetik az országot, alább részletezve)
A másodikban, "ha nem azt csinálod, amit mi diktálunk, szétrúgjuk a valagadat!"

Mit is nyilatkozik Orbán Viktor a HVG 2014 november 19 számában?
Az új alaptörvénnyel kapcsolatban arról beszélt, hogy az szerinte "páratlan kreáció az Európai Unió történetében"...... Nekünk olyan alkotmányunk van, amely kóser alkotmány - fogalmazott.
Erre mondják a kocsmában, "anyádnak, de nem nekem!"
(Kóser: zsidó hitközösség-béli, magas rangú vezető által felügyelt folyamat, legyen szó étel, vagy ital készítéséről. Ez esetben "alkotmányozásról")

Lehet választani kell-e ez nekünk, vagy inkább egy olyan társadalmi berendezkedésre van-e szükségünk, ahol nem a tizedet hagyják meg neked, hanem a tizedet szedik be?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, amikor nincs az államnak semmilyen adóssága?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol az egyéneknek sincs semmilyen adóssága?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol a becsületes munkád által békében, nyugodtan tisztességesen meg tudsz élni, és fel tudod nevelni utódaidat?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol nem sanyargatnak, hanem támogatnak a napi életviteledben?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol odafigyelnek, hogy mit eszel és iszol meg?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol a bűnöző - legyen az bárki - büntetve van, az ártatlan pedig védve?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol a jövőnket biztosító gyermekek egészségre vannak nevelve fejben és lélekben?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol az igazság a példa és nem a hazugság?
Olyan társadalmi berendezkedésre van-e inkább szükségünk, ahol nem az határozza meg, hogy vagy-e "valaki" mennyi pénzed van, hanem az, hogy emberből vagy-e?

Van ilyen!

Ráadásul érvényben is van, mert ember fia nem tud nekünk olyan dokumentumot bemutatni, ahol a Történelmi Alkotmányos rendünket bárki is hatálytalanította volna.

Ez pedig a Magyar Királyság nevű állam, amit csak megszállók által írt, és fegyverek árnyékában megszavaztatott "alkotmánnyal" tudtak a háttérbe szorítani, és azt azóta is fenntartani tudó sötét erők.
Nem érvényes egyetlenegy nemzetközi szerződésünk sem, minden újra tárgyalandó. Nem vagyunk tagjai az Uniónak, a Nato-nak sem. Ha akarjuk, kérhetjük a felvételünket, ha akarjuk nem. Ha akarunk semlegesek maradunk, ha akarunk nem. Ha akarjuk, felépítjük a HUN nemzetközösséget, mint eleink, a Selyem Utat, mert a Magyar Királyságban ismét mi magunk dönthetünk sorsunk felöl!

Akarod, vagy sem? Ez itt a kérdés, gondolkodj el! Van még időd, de hamarosan komolyan felvetődik, és akkor fel kell vállalnod sorsodat, magyarságodat!

Döntened kell, kiállsz-e őseid hagyatékáért, amiért a vérüket ontották, vagy önként és dalolva átengeded a Hazádat a Kóser Alkotmány üzemeltetőinek!? 
Készülj!

Kiskunlacháza, 2014. december 24. 
Orosházi Ferenc




Orbán: Csak a gyenge országnak nincsenek konfliktusai



Magyarország magyarbarát



A magyaroknak nem érdekük egy újabb hidegháború
− mondta Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén, a Várkert Bazárban. A miniszterelnök, amikor a jelenlegi geopolitikai helyzetről szólt beszéde végén, elmondta: Magyarország tagja a NATO-nak és az EU-nak, és „lojális lesz a szövetségeseihez”, még akkor is, ha nem ért egyet bizonyos lépésekkel. Viszont Magyarországnak emellett mindent meg kell tennie, hogy a geopolitikai helyzetéből fakadó gazdasági érdekeit megpróbálja megvédeni:
Nem járulok hozzá egy olyan politikához, ami visszahozza a hidegháborút. Nem szeretném úgy befejezni az életem, ahogy elkezdtem... nem akarunk semmilyen falat látni.




DSC 8056
Fotó: Bődey János
A miniszterelnök szerint az, hogy Magyarországot oroszbarátnak minősítik, szamárság, mert Magyarország magyarbarát. Kiemelte viszont, hogy Magyarországnak nem érdeke, hogy piacokat, együttműködő partnereket veszítsen, főleg olyanokat, amelyek gazdagok nyersanyagokban.
Nem a Marson élünk, geopolitikai tények vannak. Jobbra a germánok, körös-körül a szlávok, kicsit balra el az oroszok, így festenek a tények.
Szerinte a nyugati világnak meg kellett volna teremtenie egy olyan energiarendszert, ami összekapcsolja északot déllel, de erre nem adtak pénzt, a Nabuccót nem építették meg, hiába kérte ezt többek között Magyarország is többször.
Szerinte csak most veszik komolyan, amikor kialakult egy komoly ukrán–orosz konfliktus:
Ezeket húsz vagy tíz évvel ezelőtt kellett volna megtenni, és akkor a geopolitikai valóság más lenne ebben a térségben.

Behorpadt nemzetközi hírnév

A miniszterelnök arról is beszélt, nagyon fontos, hogy Magyarország gazdaságilag sikeres legyen, mert szerinte csak így ellensúlyozható a szellemi viták miatti negatív nemzetközi megítélés.




DSC 8041
Fotó: Bődey János
A nemzetközi térben a szellemi alapállásunk miatti negatív megítéléseket csak a gazdasági sikerekkel lehet ellensúlyozni
− mondta, azt ugyanis reménytelennek látja, hogy „Magyarország behorpadt nemzetközi hírnevét ideológiai vitákkal ki lehessen javítani”, mivel a magyar kormány számos dolgot a nyugati mainstreamtől eltérően lát.

Az EU legvidámabb barakkja

Orbán a szuverenitásról beszélve elmondta, 1989-ben volt egy világos terv: szabad Európa, szabad Magyarország, szabad magyar nemzet. Úgy fogalmazott, Magyarország számára az Európához való csatlakozás hitbéli kérdés volt, és azt gondoltuk, ha átvesszük a nyugati, neoliberális elveket, az automatikusan jóléti államhoz vezet, a jogrendszer pedig a védelmünket jelenti. Ezt okkal gondolhattuk, ez volt a korszellem és világhangulat. De valahogy kívülről vártuk a megoldást Magyarország bajaira, kihívásaira:
A szabad Magyarország első két évtizede arról szólt, hogy kiárusították az országot, majd hitelekből tartották fenn a jóléti állam illúzióját, és másodjára is a legvidámabb barakká váltunk, csak most az EU-ban.
− fogalmazott, majd példaként hozta a devizahiteles problémát. Orbán szerint a 2008-as válság volt a nagy kijózanodás:
Ez a pénzügyi nyugati válság kijózanító volt, elkezdtünk hallgatni a józan eszünkre.
Orbán szerint „a szabadságunk forrása mi magunk vagyunk. Ha van erőnk kivívni, és élni vele, jól fogunk élni. Ez alól a törvény alól semmi sem ment föl, sem az EU-tagság, sem NATO-tagság."
Senki sem fogja helyettünk megküzdeni a küzdelmeket.
A miniszterelnök szerint a kommunizmus maradványa, hogy a 40 évig gyámság alá helyezett nemzet könnyen azt gondolja, helyette vívják meg a küzdelmeket, helyette döntenek, amivel nehéz szakítani. De nem lehetetlen, erre példa a 2010-es kétharmad, „ami megadta az erőt ahhoz, hogy átalakíthassuk a közgondolkodást, a közjogi rendszert és a politikai játékszabályokat" − fogalmazott.




DSC 8050
Fotó: Bődey János
Orbán szerint Magyarországon vita van arról, hogy a gazdasági önrendelkezés értelmes törekvés-e egy globalizált világrendben. Pedig elég megnézni Németországot vagy Amerikát, ahol nem kérdés, hogy a nemzeti érdekek mozgásterének megteremtése a legfontosabb. Szerinte ilyen vita csak nálunk van.
Szervilis megfelelési kényszer helyett elkezdtünk európaiként viselkedni. Rájöttünk, az a jó európai, aki nem fogad el mindent szó nélkül, hanem kiáll az érdekeiért, vállalja a konfliktusokat.
− mondta, majd hozzátette,  az lehet, hogy máshol finomabban fogalmaznak. A gyenge nyelvtudással viszont az a baj, hogy az embernek ki kell mondania, mire gondol konkrétan, és abból lesznek a konfliktusok. Ha igaz, hogy mi is Európához tartozunk, akkor alakíthatjuk is Európa jövőjét, jogunk van saját ötleteket bemutatnunk, javaslatokat tennünk.

Kóser Alkotmány

Az Alkotmány is szóba került. Szerinte most mindenki csak arra emlékszik, milyen konfliktusok voltak körülötte, de ritkán beszélünk arról, hogy „ez az egyetlen EU által átvilágított alkotmány, ez az egyetlen, amit összevetettek az EU jogrendjével... egy kóser alkotmány". 
Európai korszellembe bombaként robban be az új magyar alkotmány
− fogalmazott, és hozzátette, függetlenül a kontraszttól, ez az EU jogrendjével összefésült jogi dokumentum. Ami egyébként egy páratlan kreáció az Európai Unió történetében, mivel ellenben a többi közép-európai ország alkotmányával, ez már akkor készült, amikor az Európai Unió tagja voltunk. Ezért is van az, hogy a többi alkotmánnyal ellentétben a miénk körül ennyi vita volt. Az ország megnevezése nélkül annyit mondott, van olyan alkotmány, ami a szentháromság definíciójával kezdődik, de soha senki nem támadta. A magyar Alkotmány Szent Istvánra való utalása viszont azonnal politikai vitákat gerjesztett.
Orbán szerint a következő évek intézkedései:

  • elindul az ország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja
  • minden magyar lakásban lesz széllássávú internet
  • 2018-ig minden autópálya eléri az országhatárt
  • 2018-ra elérjük a teljes foglalkoztatottságot
  • létrehozzuk Európa legrugalmasabb munkaerőpiacát
  • megszilárdul az adórendszer
  • erősítik a családtámogatási rendszereket
  • házasságot támogató juttatásokat vezetnek be
  • beindul az Államreform II.




A Fidesz ördögi terve




7000 amerikai zsoldos érkezett Magyarországra 


2014.09.03 10:56 
Hídfő.net
Debrecen és Miskolc környékére érkezett 7000 amerikai zsoldos, az Egyesült Államokban bejegyzett privát katonai cégektől, de főleg a Blackwatertől. Ez a létszámnövelés az ukrajnai események miatt vált szükségessé, ahol a milícia szabadságharcosai már Mariupolt szorongatják. A privát katonai cégekről itt tájékozódhat jobban. 
 
Blackwater zsoldosok - a kép illusztráció

A Blackwater eddigi becslések szerint több mint 200 embert vesztett a kelet-ukrajnai harcok folyamán. Jelenleg a zsoldosaikat visszavonták Kijev környékére, ahova Magyarországról érkezik további utánpótlás. Petro Porosenko ukrán elnök ennek hatására boldogan jelenti majd be, hogy a háború folytatódik, amit elfelejt, hogy ő ebben a dologban mostmár kevesebb, mint bábu. Szükség van rá, hogy az ukrán egyenruhába öltöztetett amerikai zsoldosok vezetőjeként tetszelegjen, és ezeket az embereket, mint az új ukrán csapatokat mutassa be a nagyközönségnek, a valóság azonban az, hogy Porosenkonak szinte már nem maradt ukrán katonája.

Az USA azonban nem engedheti meg magának, hogy az ukrán helyzet, amire eddig ennyi pénzt áldozott, kicsússzon a markából. Amit a jelenlegi ukrán vezetés elfelejt, hogy ezek a zsoldosok nem értük küzdenek, nem az ő katonáik. A végére egy kérdés maradt; az Orbán-kabinet milyen külpolitikai előnyöket remél attól, hogy a tankok eladása után még azzal is rontja a helyzetét, hogy külföldi zsoldosok állomásoztatásával is segíti az illegitim ukrán kormányt az USA parancsára? 
 

Világ-Panoráma 2014 12 15 - ELLOPOTT ARANYTARTALÉK !




GYURCSÁNY KÉSZEN ÁLL A MAJDANI KORMÁNYZÁSRA


Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke évzáró sajtótájékoztatóján újból bejelentette, hogy készen áll a kormányzásra, és a 2015-ös év a kormány megbuktatásának előkészítésével fog telni. A radikális atlantista párt vezetője szerint március 15-én újabb nagy kormányellenes tüntetést szerveznek, és ezt a demonstrációt a legnagyobb ellenzéki megmozdulássá akarják tenni (vélhetően a jobboldal bevonásával, mert a liberális ellenzéknek nincs tömegbázisa). Emellett azt is elmondta, hogy támogatják a parlamenten kívüli ellenzéket és minden, a kormány elleni demonstrációt.
Gyurcsány úgy tűnik, télen sem adja fel a mozgósítást; január 2-án egy újabb kormányellenes tüntetés lesz, ahova a Demokratikus Koalíció emberei már nem csak az Európai Unió zászlaját, de a DK zászlaját is vinni fogják. A Demokratikus Koalíció emellett felszólítja szimpatizánsait, hogy támogassák a parlamenten kívüli ellenzéket - vagyis vegyenek részt a látszólag civil tüntetéseken. 
A radikális atlantista párt vezetője a sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy még aktívabban fog politizálni, Magyarországon és külföldön is.
Hídfő.net.ru | Gyurcsány Ferenc
A DK vezetője valami olyasmit is mondott, hogy a kormány megbuktatásában a hazai és külföldi ellenzéknek is egyet kell értenie. Ugyan Gyurcsányt már megtanították folyékonyan magyarul beszélni (kormányfői kinevezését követően szakember foglalkozott a "beszédhibájával"), az nem teljesen érthető, hogy a külföldi ellenzék alatt mit ért. Gyurcsány vélhetően nyugati egyetemeken végzett, a nyugat számára megbízható fiatal politikusokat akar hazahívni és bevonni a közéletbe, mert a párt hazai támogatottsága továbbra is minimális.


Kitiltási botrány: Amerika azt is tudja, kihez került a pénz


A biztonságpolitikai szakértő szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a kitiltási botrányban nem hat magyar állampolgár érintett. Tarjányi részletesebb véleményét a Facebookon tette közzé az ügyről:
Azt gondolom, az elkövetkezendő időszakban további nevek kerülnek nyilvánosságra. Nemzetbiztonsági szempontból egy hírszerzési játszmát" láthatunk. Magyarország az elmúlt években olyan lépéseket tett (Oroszország felé közeledés, EU pénzek "baráti vállalatoknak" történő juttatása, illetve a gazdasági ágazatokban versenyhelyzet megszűntetése és újraosztása "barátoknak") melyek nemcsak az USA, hanem az EU vezető államainak érdekei ellen hatott. Ilyenkor ezek az országok rég bevált minták alapján saját hírszerzésükhöz fordulnak, amelyek végig gondolják, hogy információ gyűjtő hálózataikon keresztül miként tudják felderíteni azt, hogy hogyan működik ez a számukra káros pénzgyűjtő rendszer. A hogyan után azt is tudni akarják, hogy kik azok akik ezt működtetik. Kik azok, akik az EU-s pénzeket hozzák, kik azok, akik az ilyen ügyeknek a kedvezményezettjei, nyertesei és kik azok az állami tisztségviselők, akik védik ez a rendszert. Miután feltérképezték ennek a pénzgyűjtő hálózatnak a tagjait, a következő és legfontosabb lépés, hogy megtudják hova kerül az a rengeteg pénz, melyeket törvénytelenül szereztek meg ezek az emberek. Látni kell, hogy a korrupció és kartellezés a világ minden részén jelen van (az USA-ban is). Azonban a beavatkozási kritikus tömeg akkor van meg hírszerzési szempontból, ha állami szervezetek nem csak az eltusolásban segítenek a törvénytelen pénzek eltűntetése kapcsán, hanem támadóként lépnek fel, és olyan plusz pénzek megszerzéséhez nyújtanak aktív támogatást, melyeken keresztül külföldi és magyar vállalatoktól egyfajta "életben maradási" díjat szednek be. Aki nem fizet "védelmi pénzt", annak a vállalata ellehetetlenül (lásd az ÁFA-s történetek, ahol vannak olyan cégek, melyek az ÁFA csaláson keresztül óriási profitra tesznek szert, míg a becsületesek tönkremennek). Az elmúlt években egy állandóan "éhes", mohó pénzgyűjtő "gép" jött létre, amelyben a működtetők egyre inkább elszemtelenedtek. Ennek vetett véget az USA, és az EU vezető országainak hírszerzése és külügyi biztonsági szolgálataik.
Ne gondolja senki azt, hogy ezek a külföldi országok most nem egy előre megírt forgatókönyv szerint dolgoznak! Ebben a tervben megvan, hogy kit mikor tájékoztatnak, és az is, hogy hogyan gyakorolnak nyomást a magyar kormányra. Ellenzéki oldalról vannak, akik ennek örülnek. Azt látják, hogy végre valakik megszorongatják azokat, akik eddig sérthetetlenek voltak. Látják a kormányon lévők bizonytalanságát, rossz kommunikációját. És az állami zavarodottságot melynek fő oka abban rejlik, hogy a gyanúba keveredett vezetők nem tudhatják milyen mélységig tárták fel az előbb említett külföldi biztonsági szervezetek gyaníthatóan bűnös tevékenységüket.
Azonban nincs senkinek sem örülni valója! Az USA-t és az EU-t sérelem érte. Ez pénzben kifejezhető, amiért nyilván valaki fizetni fog. Ez Magyarország lesz. Mi mindannyian!! Merthogy a külföldi "rendberakós" forgatókönyvnek csak az elején járunk, ami most a leleplezésről, tárgyaló asztalhoz való kényszerítéshez szól. Ezt követni fogja a második rész, ami a "rendbetétel". Itt – ez a korrupciós ügyek legnagyobb nemzetbiztonsági hátránya – felajánlják a lebukott szereplőknek, hogy nem leplezik le őket teljesen. Ha együttműködnek!!! És itt kezdődik a baj. Mert miért is gondolná azt valaki, hogy egy külföldi kormány nem akar sokkal jobb helyzetbe kerülni, mint korábban volt, akár gazdaságilag, akár diplomáciailag. A lehetőség, az éhség azon az oldalon is jelen van!
A kémszervezetek törekednek arra, hogy az ilyen korrupciós ügybe keveredett személyeket olyan helyzetbe hozzák, amin keresztül minden kérésüket teljesíteniük kell. A hírszerző szakma ezt "gyémánt hal" (diamond fish) effektusnak hívja, ahol szemben a mesebeli aranyhallal nem 3-at lehet kívánni, hanem bármennyit. Ez a fajta tárgyalási stratégia és "helyzetbe hozás" még hátra van. Gyaníthatóan néhány vezető rosszat tett, lebukott, és e miatt a jövőben könnyen külföldről mozgathatóvá válhat. A baj az, ha ez bekövetkezik nemcsak ők járnak rosszul, hanem mi mindannyian. MERT A SZÁMLÁT SOHA SEM AZ ELIT FIZETI, HANEM MINDIG AZ ORSZÁG ÉS A "ZEMBEREK"!
O

GÖRÖGORSZÁG A SZANKCIÓK ELLENÉRE LÉGVÉDELMI RENDSZEREKET VÁSÁROL OROSZORSZÁGTÓL


A görög kormány felújítja a 2007-ben Oroszországgal kötött szerződését, melynek értelmében orosz OSA AKM és Thor M1 típusú légvédelmi rendszereket, és azok modernizálásához szükséges alkatrészeket vásárolna.
Ezek a föld-levegő rakéta jellegű légvédelmi fegyverrendszerek technikai paramétereikben verik a velük egy kategóriába tartozó nyugati fegyverrendszereket. Valós műveleti körülmények között ez a két típus bizonyított utoljára sikeresen: a 2008-as orosz-grúz háborúban a grúz légvédelem a szovjet időkből maradt OSA AKM és Thor M1 rendszerrel hatástalanított a 4 db orosz harci repülőgépből - amit összesen meg tudott semmisíteni - 3 db repülőt. Mindhárom alkalommal elsőre eltalálták a gépet. A negyedik gépnél, amit az izraeli Spyder rendszerrel lőttek le, csak a harmadik rakéta talált.
Görögország hivatalosan 39 db OSA AKM-el rendelkezik. A 2007-es orosz-görög szerződés ezeknek a rendszereknek a modernizálásáról és 25 db Thor M1 leszállításáról a görög államcsőd, és annak következményei miatt meghiúsult.
A görög államadósság kötvények biztosítási feltételeinek 2007-től kezdődő ellehetetlenítése az USA központú hitelminősítő intézetek általi többszöri leminősítéseket vonta maga után, amely a magas külső államadósság miatt a 2009-es globális pénzügyi válság során összeomlasztotta a görög költségvetést. A görög kormány 2010-ben az EU és az IMF által felkínált "mentőövhöz" folyamodott. Az EU-IMF mentőöv szerződésének záradékában pedig szerepel egy kitétel, mely szerint a mentőöv hitelösszegének meghatározott részét amerikai,német és francia fegyverrendszerek vásárlására kell fordítani a "görög hadsereg modernizálása, védelmi képességeinek növelése érdekében."
Ám most a görög kormány - pont az Oroszország ellen hozott szankciók időszakának szigorodó körülményei között - mégis visszatér a 2007-es szerződési alapokhoz.
Ez a rendszermodernizálás, és plusz modul és alkatrész szállítás többszáz millió dolláros tétel. A kérdés, hogy az államcsőd óta az EU központi pénzügyi gyámsága alá vont görög kormány hogyan lenne képes ekkora anyagi fedezet biztostására? Az a feltevés, miszerint anyagi fedezet híján Görögország nagy volumenű gazdasági befektetési lehetőségek felajánlásával egyenlítené ki a számlát, a jelen helyzetben nem racionális, mert az USA által generált EU és Oroszország közötti szankcióháborúk következtében az orosz fél ezeket a lehetőségeket nem tudja kihasználni.
Annál valószínűbb, hogy a Déli Áramlat projektjét felváltó orosz-török gázellátási megállapodás, a Kék-Áramlat vezeték további nyomvonalának gazdaságpolitikai előkészítése áll a háttérben.
Görögország a gáztranzitért járó, Oroszország által fizetett díjakból fogja a fegyverrendszerek árát kifizetni az orosz félnek.
Mivel a fegyverrendszerekről szóló szerződést az Oroszország ellen hozott szankciók bevezetése előtti időszakban írták alá, az nem esik szankciós hatályok alá. Emellett érvényes szerződésről van szó, mert a megállapodás felmondásához mindkét szerződő fél együttes akaratának kinyilvánítására lett volna szükség, ami nem történt meg.
Görögország így a "nyugati gyámokat" teljesen jogszerűen megkerülve, anyagi áldozatok nélkül juthat mégis kiváló képességű légvédelmi rendszerekhez, és a tranzitdíjak alternatívát jelentenek a kitörésre az eurokrata és IMF gyarmatosítás politikájával szemben. Oroszország képes lesz a jelenlegi bolgár és ukrán kormányok ellenséges hintapolitikáját kijátszva biztosítani Közép-Európa és a Balkán-félsziget gázellátását. Törökország pedig a régió energiaelosztó központjává lép elő és elindul a gazdasági fellendülés útján.
Ha Görögországon keresztül Szerbia irányába kiépül a vezeték, akkor hazánk energiaellátása is biztosított. Magyarország szempontjából tulajdonképpen semmi nem változott a Déli-Áramlathoz képest. Az esetleges USA ellenmanőverek a térség destabilizálására azonban hazánkat is érinthetik.






MOSZKVA TÜRELMESEN MEGVÁRJA, HOGY FRANCIAORSZÁG ENGED-E A ZSAROLÁSNAK




Jurij Boriszov, orosz védelmi miniszter-helyettes szombati közleménye szerint Moszkva minden, a szerződésben rögzített lehetséges opciót elfogad a Misztral-ügy lezárásaként. A miniszterhelyettes szerint minden, Párizs által hozott döntést elfogadnak; és ebbe a mindenbe a helikopterhordozók átadása, vagy a befektetés összegének visszafizetése tartozik bele.
"El fogjuk fogadni a Misztral üzlet minden fejleményét. Nem fontos, hogy a döntést december 31-én, vagy 2015. január 1-jén hozzák meg."
Hídfő.net.ru | Jurij Boriszov
Boriszov hozzátette azt is, hogy Moszkva a hajók átadását, vagy a befektetés teljes összegének visszafizetését egyaránt elfogadja az üzlet lezárásaként.
A 2011 júniusában aláírt, mintegy 1,5 milliárd dollár értékű szerződés szerint Franciaország két Misztral típusú helikopterhordozó hajót kell építsen az orosz haditengerészetnek. Az első hajó, a Vlagyivosztok átadását 2014 november 14-re időzítették, de Franciaország kifutott az időkeretből, miután az elnök az ukrán helyzetre hivatkozva elhalasztotta az átadást. December 6-án Vlagyimir Putyin orosz államfő azt mondta, Moszkva elvárja, hogy a szerződés feltételei teljesüljenek, más opció nem lehetséges. Jurij Usakov elnöki segéd később megjegyezte, Moszkva állásfoglalása a Misztral-ügyben két lehetőség elfogadását engedi meg; a hajók leszállítását, vagy a befektetett összeg visszafizetését.
Csütörtökön a hajók átvételére és hazavezénylésére Franciaországba küldött legénység elhagyta a Saint-Nazaire kikötőt és hazatért Oroszországba.
Az Egyesült Államok régóta nyomást gyakorol a francia kormányra, aminek hatására több alkalommal iselhalasztották a hajók átadását. Az amerikai kormány utasítására Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hivatalos ajánlatot tett Párizsnak, hogy ne adják át a megrendelt hajókat az oroszoknak, ehelyett Washington venné meg azokat. Mint kiderült, a NATO éves költségvetésének kétszeresét kellene kártérítésként kifizetniük, ha nem teljesítik a megrendelést, így a NATO egyértelműen nem veszi meg a hajókat.
Franciaországnak viszont számolnia kell azzal, hogy rengeteg, jövőbéli megrendeléstől esik el, mivel ez a lépés azt mutatja, hogy a francia fél nem képes eleget tenni a szerződésben tett vállalásoknak, ha politikai nyomásgyakorlás áldozatává válik. A hajógyár szakszervezete már felhívta a figyelmet arra, hogy ez Franciaország részéről a függetlenség és önálló döntéshozatal hiányának beismerése.






Az ameikai rezsimet példátlan támadások érik, és megjósolhatatlan események küszöbén állunk 


Benjamin Fulford 12/25/2014 
ujvilagtudat.blog
A náci összeesküvés, mely illegálisan ragadta magához a hatalmat nyugaton, megrendezve a 911-es tömeggyilkos eseményt, már közel áll az összeomláshoz. Ez látható a Bush rezsim vezető figuráinak letartóztatát sürgető felszólításokból nem csak a világ vezetői részéről, de most már az intézményi lakájmédia, mint a New York Times oldaláról is. nytimes.com 

A tény, hogy a New York Times egy ilyen szerkesztői vezércikket közöl azt jelenti, hogy a hagyományos Zsidó lobbi végül rájött, hogy a neokonzervatív csupán a neonáci finomabb elnevezése.

Ha még néhány kulcsfontosságú személy kerül eltávolításra a hatalomból az elkövetkező napokban, az végül az összeesküvés fasiszta uralmának végéhez, és az emberiség szabadságához vezet. Ezek közé tartozik a amerikai vállalati elnök Barack Obama, a japán rabszolga miniszterelnök Shinzo Abe, a titokban brit diktátor Jeremy Heywood, és Janet Yellen, a Federeal Reserve vezetője.

A bukás kulcsembere az amerikai vállalati elnök Barack Obama. Ez magától értetődő, hiszen az amerikai hadseregben mindössze 15 százalékos a támogatottsága. Obama lehet, hogy csak egy báb, de ennek ellenére az összeesküvés uralmának továbbra is egy látható jele. Obama csalást követett el, hogy elnök lehessen. A "Dreams of my Father" (1) című önéletrajzában azt írja, hogy az apja 2. Világháborús veterán volt. Obama nyilvánosságra került születési anyakönyvi kivonata viszont azt mondja, hogy az apja 25 éves volt, amikor ő 1961-ben megszületett, vagyis az ő háborús veterán apja 9 éves volt, amikor a háború véget ért. Továbbá Obama megerősítette szerepét, mint összeesküvés besúgó a 911-el kapcsolatos náci hazugságok nyilvános megismétlésével.

Remélhetőleg az érkező védelmi miniszter Ashton Carter meg fogja érteni sorsát, és ez el fog vezetni az Egyesült Államok Köztársaságának helyreállításához.

A japán rabszolga rezsim, élén Shinzo Abe-val egy másik kulcsfontosságú dominó, melyet el kell dönteni. Egyértelmű bizonyíték merült fel, hogy Abe december 14-én az általános választásokat hatalmas csalás révén "nyerte meg". A Japán Függetlenségi Párt vezetője, Richard Koshimizu és még sokan mások a múlt héten kiterjedt bizonyítékokat mutattak be erre vonatkozóan a rendőrségnek és riportereknek. Például a Gakkai Buddhista szekta, melynek politikai pártja része az Abe rezsimnek, az egész országból gyűjtötte össze a hívőket, hogy "gyakorló szavazáson" vegyenek részt, mondta Koshimizu. A "gyakorló szavazat" papírjait ezután elvitték egy meg nem nevezett helyre, tette hozzá. Koshimizu rejtett kamerás videófelvételeket is mutatott e sorok írójának, melyeken valamilyen automatikus szavazatszámláló gépek látszanak, melyek üres szavazólapokat számoltak jóval azután, hogy a szavazóhelyek bezártak, és a szavazatokat megszámolták. Számos ügy kerül a bíróság elé a színlelt választáss al kapcsolatban, melyet a Japán Függetlenségi Párt és mások indítanak.

Ha Abe hatalmon marad, akkor Japánt addig fogják fosztogatni, amíg csődbe nem megy, annak érdekében, hogy megpróbálják megtámogatni Abe náci irányítóit. Ugyanakkor Abe mostanra elvesztette támogatottságát a japán szélsőjobb, és még a CIA köreiben is.

Richard Armitage, vezető amerikai náci ügynök Japánban a Fehér Sárkány Társaságnál puhatolózott, hogy megpróbáljon valamiféle békés hatalmi váltásról gondoskodni amnesztiáért cserébe. Ez meg is oldható, mivel a FST-ot jobban érdekli a Föld megmentése, mint a bosszú.

A helyzet az Egyesült Királyságban is elérte a fordulópontot. A folyamatban lévő rendőrségi nyomozás a brit kormányon belüli magas szintű pedofil körök ügyében a legnyilvánvalóbb jele ennek. A végső célja ennek a vizsgálatnak, hogy bizonyítsák, hogy a politikusokat pedofíliával zsarolták, akik lemondtak a brit függetlenségről a náci/Bush kormány javára. Miután ez beigazolódik, az Egyesült Királyságban az EU-val aláírt szerződéseket is érvénytelennek nyilváníthatják.

A régi gárda keményen harcol, hogy ez ne történhessen meg. Most a brit fasiszta irányítás Jeremy Heywood, a kabinet főtitkára és közszolgálatok vezetője köré összpontosul, MI5 források szerint. Heywood legfőbb szövetségese John Scarlett, aki az MI6 vezetője volt 2004 és 2009 között. Scarlett most tanácsadóként dolgozik a Morgan Stanley-nek. Heywood és Scarlett kapcsolatban áll azzal a "trükkös dosszié"-val, amely segített a Bush Rabszolga Tony Blair miniszterelnöknek, hogy Angliát belerántsa egy illegális iraki invázióba. Ha Heywood eltávolítható a hatalomból, akkor a náci hatalom az Egyesült Királyságban össze fog omlani, MI5 források szerint.

A brit nácik természetesen visszavágnak. Például a közelmúltban valaki olyan sok fogadást indított arról, hogy a királynő hamarosan bejelenti a lemondását, hogy a fogadóirodák leállították a fogadásokat a témában. 
telegraph.co.uk

Volt jónéhány akció a múlt héten különböző pártok részéről, melyek egy új pénzügyi rendszer elindítása érdekében harcolnak. Michael Cottrell, aki egyike volt azon ügynökönek, akik segítettek csődbe juttatni a Szovjetuniót, a következő nyilatkozatot tette:

"Én, Michael Cottrell esküszöm, és megerősítem a következő tényeket:

1. hogy ez a 24-ik karácsony, amikor nekem és a családomnak el kell viselnie a Bush-Clinton-Federal Resererve összeesküvés (patkány) banda kínzását... a ránk kényszerített szellemi és fizikai nélkülözéssel együtt - a nevem, az útlevelem és az aláírásom, és a Pennsylvania Investments-ben lévő vállalati jogaim (alapítva 1984 december), a Niagara Securities vállalati (alapítva 1990 január), és a Janus LLC-ben meglévő jogaim ellopásának köszönhetően;

2. hogy a Delmarva Timber Trust és a fent hivatkozott cégek irányítását egy csoport lopta el, amely idősebb George Bush (OFAC 2001 és az Illinois Continental Bank), Richard B. Cheney (2002 január), George W. Bush (2000-2008), Barack Obama (2009-elnök), és Neal Bush, Jeb Bush, Jefferson Clinton és Hillary Clinton, Paul H. O'Neill pénzügyminiszter, Henry M. Paulson, és Levy pénzügyminiszter közvetlen vagy közvetett irányítása alatt áll;

3. hogy írásbeli tájékoztatót nyújtottam be a Fehér Házhoz, az Egyesült Államok Kincstárához, valamint őfelsége II. Erzsébet Királynőhöz és ő királyi fensége Edinburgh hercege részére - mindhiába;

4. 2010 december 31. óta, amikor sikertelenül próbálta a G7 és G20 megvalósítani az új, átlátható bankrendszert (részben vagy egészben Micahel C. Cottrell és Christpher Story adatain alapszik) őfelségének II. Erzsébet Királynőnek és ő királyi fenségének Edinburgh hercegének (Christopher Story és A. Clifton Hodges ügyvéd részéről (CSBN 046803)) - a G8 tagjai és a Kínai Népköztársaság emberei egy más taktikát választottak, hogy kiküszöböljék a fent említett Bush-Clinton-Federal Reserve "patkány" összeesküvést és a csődbe jutott fiat és származékos rendszert, amely elpusztította a világ gazdaságát;

5. hogy 2013 március 21-én vagy akörül, körülbelül 200 ország írt alá egy "arany egyezményt", mely tömegesen jelölte meg a hiteleket, melyek kielégítenék a Bázel III-as listát, és megszüntetné a fiat és származékos rendszert egyszer s mindenkorra, mely konkrétan tartalmazza Michael C. Cottrell nevét és kinevezését a végrehajtás részeként;

6. hogy a 2013 augusztusi G20 találkozón egy sor új megállapodást írtak alá ezen szerződők között, köztük a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció, hogy további lépéseket tegyenek, amelyekre szükség lehet, hogy biztosítsák az említett "arany egyezmény" teljeskörű végrehajtását;

7. hogy közben a nevezett időszakban a Bush-Clinton-Federal Reserve fiat rendszer intenzív erőfeszítéseket tett, hogy késleltessék vagy megsemmisítsék az említett egyezmény végrehajtását, melyek között vesztegetés, zsarolás, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, az átalakítás ellopása, és megtévesztéses csalás szerepelt;

8. hogy ebben a késleltető műveletben a közelmúltban az Egyesült Államok Kincstárának tagjai által hangoztatott kiterjedt hazugságok és megtévesztések szerepeltek az "alapok kifizetésével kapcsolatban Michael C. Cottrellt és másokat" illetően. Azonban ezek a "kifizetések" állítólagosan a Wells Fargo bank számláinak finanszírozására lettek volna, de nincs hoozáférhetőség az említett alapokhoz;

9. most számoltak be róla nekem, hogy azok, akik hatalmon vannak az Egyesült Államok Kincstárában folyamatosan hamis információkat állítanak a kódok részemre történő kiadását illetően, és az Amerikai Egyesült Államok új kincstári finanszírozásával kapcsolatban, hogy végrehajtsák az "arany egyezményt", hogy ezzel késleltessék a fiat és a származékos rendszer összeomlását, egészen odáig menve, hogy több jelentés szerint részemre "megtörtént a kifizetés, vagy folyamatban van", ami egy hazugság.

Nem látogatott meg, vagy lépett velem kapcsolatba senki, hogy ilyen tájékoztatást adjon vagy kifizetés történt volna egészen jelen pillanatig (2014 december 20.).

Én, Michael C. Cottrell, a Pennsylvania Investmnets vállalat elnöke, mely 1157 West 7. st., Erie, PA 16502 cím alatt található ezennel esküszöm és igazolom, hogy a fenti adatok igazak és tényszerűek.

Michael C. Cottrell, 2014 December 20."

Egy másik ember a világ pénzeszközei feletti irányításba való beleszólásért küzd, Neil Keenan, aki szintén a múlt héten lépett elő egy videóval azt állítva, hogy hatalmas föld alatti arany és kincs tárolóba jutott le Indonéziában. 
ujvilagtudat.blogspot.hu

A videó egy doboz kinyitását mutatja, mely erősen oxidálódott, zöld árnyalatú (réz?) "arany rudakat" tartalmazott. Várjuk, hogy Keenan közzétegye a "hatalmas föld alatti aranybunkerekről" készült videókat.

Egy másik ember, aki a világ kincsét keresi, az olasz P2 páholy vezetője Marco di Mauro a maga részéről a Fülöp-szigeteken tűnt el. P2 források azt gyanítják, hogy az összeesküvéshez köthető korrupt kormányzati tisztviselők vették őrizetbe.

Aztán persze, ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, az IMF vezetője Christine Lagarde az amerikaiaknak januárig adott időt, hogy lemondjanak az intézmény feletti szavazati jogukról.

Továbbá a szaúdi kormány egy képviselője a múlt héten felvette a kapcsolatot a Fehér Sárkány Társasággal, hogy felajánlja "pénzügyi kereskedői szaktudását", és megígérte, hogy a szaúdi kormány eltemeti a csatabárdot az irániakkal, és egy átfogó rendezést dolgoznak ki a közel-keleti bajok megoldására.

Mindezen fajta tülekedés a pozíciókért azt jelzi, hogy ezek a jól elhelyezett hatalmi brókerek valamilyen bejelentésre, illetve változásra várnak.

Volt több jele is az amerikai vállalati kormány elleni titkos támadásoknak a múlt héten. Konkrétan a múlt héten a Külügyminisztériumban és a Federal Reserve Board-nál ideiglenesen megszűnt az áramellátás az internetes leállás kellős közepén. Valamint a vállalati média most olyan történetekkel jön elő, melyekben az amerikai kormányt okolják azzal, hogy lelőtték a Malajziai Légitársaság 370-es járatát. 
dailymail.co.uk

Az amerikai vállalati kormány a maga részéről háborús úton jár Észak-Koreával szemben valamilyen rejtélyes okból. Az amerikai külügyminisztérium egész története, hogy a Sony-t észak-korea hackelte meg, egy ilyen eset. Számítástechnikai szakértők szerint a hacker támadást, melyért Észak-Koreát hibáztatják, csaki a Sony amerikai központjában belülről követhették el. Ahogy egy szakértő fogalmazott, "A Sony feltörése belső munka volt. 100 terabájt túl nagy ahhoz, hogy továbbítsák az interneten keresztül. A legnagyobb szélessávú sebességnél 661 napig tartana amerikán belül, 2315 napig tartana továbbítani Észak-Koreába a legnagyobb átviteli sebességen." Most az USA emberi jogi visszaélésekkel próbálja megvádolni Észak-Koreát, esetleg hogy eltereljék a világ figyelmét a saját kiterjedt kínzási gyakorlatukról.

Az észak-koreaiak erre az Egyesült Államok vezető gondolkodóit, például Joseph Nye-t és Richard Haas-t idézve válaszoltak, akik megjegyzik: "Az USA egyre inkább a történelem üledékévé válik". 
kcna.co.jp

A Fehér Sárkány Társaság nem avatkozhat bele a napi politikába, csak akkor járhat el, ha az élet és a civilizáció létfontosságú fenyegetéssel néz szembe. Most egy ilyen alkalom van. Üzenet a hadiipari komplexumnak: Ébresztő!

(1) - 
http://en.wikipedia.org/wiki/Dreams_from_My_Father

Kapcsolódó:
   
Először a gonosz pápa, majd a buta védelmi miniszter, most Netanjahu, majd a Bush klán következik
   
Szembesülve a vereség matematikai bizonyosságával az összeesküvés a lemondásról tárgyal
   
Több mint 20 nemzeti kormány dönthető meg, ahogy az összeesküvés eltávolítása megkezdődik, CIA források szerint
   
Több forrás szerint a Pentagon lépéseket tesz az összeesküvés leállítására
   
Nem is Putyin vagy Orbán a hét legnagyobb vesztese
   
UFO anyahajókat filmeztek le a Santiagot övező hegyek fölött Chilében


A sátáni összeesküvés egy sor katasztrofális vereséget szenved. Mint egy hógolyó, mely fokozatosan egyre nagyobb lesz, az összeesküvés veszteségei mostanra lavinává változnak néhány összeesküvő eltávolításával. Benedek Pápa eltávolítását, és több európai uralkodó lemondását most kulcsfontosságú összeesküvés hatalmi brókerek eltávolítása követi az Egyesült Államokban. Az alacsony IQ-jú és könnyen manipulálható Chuck Hagel (1) védelmi minisztert Ashton Carter (2) váltotta, aki egy polihisztor és elméleti fizikus.

Az összeesküvés uralma alatt az olyan meritokraták, mint Carter láthatatlan falakba ütköztek. Az a tény, hogy egy ilyen ember van most magas pozícióban jó jel, de Carternek tettekkel kell megmutatnia, hogy a jó oldalon áll. A korai előjelek jók. Az amerikai hadiipari komplexum azon van, hogy elűzze a tömeggyilkos Benjamin Netanjahut azzal, hogy már sikerült megdönteniük a kormányát. Egy brit bíróságon bemutatott bizonyítékok, miszerint Netanjahu volt a japán elleni 311 szökőár és nukleáris tömeggyilkos támadás egyik legfontosabb kitervelője az egyik fő ok, amiért elvesztette a hadiipari komplexum, valamint az izraeli kormány támogatását, Moszad források szerint.

Amint Amerika lépéseket tett Netanjahu elűzésére, és ez megjelent az izraeli lapokban, Barack Obama egy vezető katonai kórházba került "savas reflux" miatt. MI5 források szerint valószínű, hogy Netanjahu közeli emberek mérgezték meg. Amit a Netanjahuhoz közeli emberek nem vesznek tudomásul, hogy még ha meg is ölték volna Obamát, nem nagyon számított volna, mert ő csak a hadiipari komplexum egyik szóvivője. A hadiipari komplexumnak sokkal több fegyveres embere van, hogy az összeesküvés arról álmodhatna, hogy a célzott gyilkosság megszokott eszközével legyőzhető.

A másik nagy jel, hogy nincs minden a régiben Washingtonban, hogy az amerikai kongresszus egy törvényt fogadott el, amely egy Oroszország elleni hadüzenetet tartalmaz, de ezt mind a hadsereg, mind a média figyelmen kívül hagyta. Ez azt jelenti, hogy az összeesküvés megvesztegetett bolondjait a kongresszusban már eltávolították a valódi hatalomból.
http://www.ronpaulinstitute.org/archives/featured-articles/2014/december/04/reckless-congress-declares-war-on-russia/

A következő lépés, amit az Egyesített Vezérkari Főnökségnek tennie kell, hogy elkezdi kézre keríteni és bebörtönözni a Bush klán gyilkos tagjait, kezdve idősebb George Bush-al.

A múlt héten Kínában is volt egy nagy lépés az egykori biztonsági főnök, Zhou Yongkang letartóztatásával.
http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-12/06/c_127281433.htm

Kínai források szerint Zhou eltávolítása a maoisták folyamatban lévő tisztogatásának része volt. Mao az összeesküvés besúgója volt, aki parancsait a nácionistáktól kapta. Vessünk csak egy pillantást az alábbi oldal alján található néhány képre, hogy lássuk Mao néhány irányítóját.
http://www.texemarrs.com/092010/triad_of_evil.htm

A kínaiak azt mondják, hogy Zhou eltávolítása, a politikai bizottság nehézsúlyú tagjának, Bo Xilai tavalyi eltávolítását követően az a célja, hogy kiűzzék az összeesküvés befolyását a hatalmi struktúrából. Zhou a források szerint közel állt a Bush klánhoz.

Japánban is történt néhány nagyon érdekes fejlemény. Shinzo Abe kormányát és a Bank of Japan-t lopott arany tisztára mosásán kapták rajta, jobboldali források szerint. Aranyat loptak el az IMF-től (2800 tonna), Németországtól (370 tonna), Ukrajnától (42 tonna), Dél-Afrikától (300 tonna) stb., melyet látszólag a Bank of Japan-nak adtak el, és az így termelt pénzt magas rangú összeesküvők mosták tisztára a japán tőzsdén keresztül. Vessünk egy pillantást az alábbi táblázatra, és figyeljük meg, hogy a Nikkei tőzsdeindex pontosan akkor indult el párhuzamosan az arany árával, miután Abe hatalomra került. Az aranyat értékesítették, az ára leesett, majd valamivel később  a Nikkei megvásárolta, és a tőzsdeindex emelkedni kezdett. A pénzt elküldték a tengeren túlra, és a japán jen zuhanni kezdett.
http://www.zerohedge.com/sites/default/files/images/user5/imageroot/2014/12/gold%20teaser.jpg

Ne feledjük, hogy Abe-t a Musashi Engineering szavazatszámláló gépeinek használatával, a választás ellopásával juttatták hatalomra. A Musashi tulajdonjogának nyomonkövetése elvezetett a Rockefellerek irányította Külkapcsolatok Tanácsához. A japán tőzsdén jegyzett vállalatok mind-mind az összeesküvők tényleges irányítása alatt állnak, mint a Rockefellerek, a Bushok és Rothschildok, így láthatjuk, hogy az úgynevezett Abenomics csak egy hatalmas összeesküvés pénzmosási művelet. Japán GDP-je zuhan (éves szinten 7,1%-os mínuszban volt a második negyedévben, és mínusz 1,9%-os a harmadik negyedévben), mivel Japánt kifosztották, hogy megmeneküljön az összeesküvés a csődtől.

Abe-nak most azt mondják, hogy le kell mondania a közelgő választások után még akkor is, ha pártja nyer, mondják jobboldaliak. Források szerint nem született döntés még arról, hogy ki fogja követni. Ugyanakkor az új rendszer alapvetően különböző lesz, és Japán fosztogatását meg fogják állítani, ígérték.

A számítások azt mutatják, hogy ha Japán visszaszerezné azokat a részvényeket, melyeket az összeesküvők illegálisan szereztek meg, elég pénz lenne ahhoz, hogy minden nőnek, férfinak és gyereknek 100 ezer dollárral egyenértékű jent adjanak Japánban. Ha az amerikaiak is megtennék ugyanezt, egy még nagyobb aranybánya lehetne az USA-ban is.

Volt még egy nagyon fontos geopolitikai tektonikus lemez eltolódás a Közel-Keleten a múlt héten, amikor Törökország és Oroszország bejelentettek egy Fekete-tengeren át épülő gázvezetéket, mely a két országot köti majd össze. Egy jelentős atomenergia egyezményt is bejelentettek. Ez azt jelenti, hogy egy NATO tagország, a Közel-Kelet legerősebb hadseregével, most szakított az összeesküvéssel. A törökök az irániakkal is nagyon jó barátságban vannak.

Az öböl olaj monarchiái és Izrael most körbe-körbe járnak, és próbálnak titkos szövetségeseket szerezni, melyek nem is annyira titkosak, de ez már nem fogja megmenteni őket.
http://www.debka.com/article/24285/Netanyahu’s-epic-understandings-with-Egyptian-Saudi-and-UAE-rulers-–-a-potential-campaign-weapon<br%20/>

Az angolszász hadiipari komplexum az oroszokkal, törökökkel és irániakkal fog szövetkezni, hogy segítsen létrehozni egy mérsékelt szúfi alapú muszlim szövetséget azért, hogy tartósan véget vessenek a szaúdiak által pénzelt szalafista szélsőségességnek. Az új izraeli kormánynak, köszönhetően a jövő márciusi hatalomátvételnek, kompromisszumot kell kötnie ezzel a helyzettel azért, hogy igazi békét érjen el a Közel-Keleten.

Márciusban előrehozott választások Izraelben







Végül vegyük figyelembe, hogy valaki új menetparancsot adott az ENSZ fejének (és összeesküvés besúgónak) Ban Ki Moon-nak. Most azt mondja, hogy az ENSZ új programja "a szegénység megszüntetése, a közös jólét megvalósítása, és bolygónk védelme."http://news.xinhuanet.com/english/photo/2014-12/05/c_133833622_2.htm

Pontosan ez az, amit a bolygó ébredező polgárai kérnek. Végül megtörténik.

(1) - 
http://hu.wikipedia.org/wiki/Chuck_Hagel
(2) - 
http://en.wikipedia.org/wiki/Ashton_Carter
Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könysorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.








Szembesülve a vereség matematikai bizonyosságával az összeesküvés a lemondásról tárgyal



Bárki, aki ért a pénzügyekhez és a geoplitikához, már tisztán látja a náci/cionista összeesküvés vereségének matematikai bizonyosságával történő szembesülését. Ez az Egyesült Államokban is tisztán látszik, mely a forradalom szélén áll. Ezért az összeesküvés képviselői tárgyalásokat kezdtek a Fehér Sárkány Társasággal és szövetségeseivel a lemondásról.

A lemondás FST által kínált feltételeit az alábbiakban részletezzük, de először nézzük át az összeesküvés vereségének legutóbbi egyértelmű jeleit.

Először is a vezető összeesküvők halálesetei és az ellenük történő támadások tovább folynak. Emilio Botin, a Santander Bank náci/cionista elnöke, mely a második legnagyobb bank az euroövezetben, szeptember 9-én vagy 10-én hirtelen meghalt (lásd róla az MI5 megjegyzéseket a cikk végén). Továbbá a svéd király, az egyik utolsó, trónjához ragaszkodó összeesküvés uralkodó, majdnem meghalt egy "autóbalesetben" a múlt héten.

Majd a Koponya és Csontok gyilkos és amerikai vállalati kormány külügyminiszter John Kerryt tették nevetségessé élő adásban az ISIS-ről tartott Külügyi Bizottsági meghallgatáson, miközben sértő táblákat tartottak fel mögötte.
http://www.breitbart.com/Breitbart-TV/2014/09/17/Corker-Slams-Obama-Kerry-for-Exercising-The-Worst-Judgment-Possible-on-ISIS

Ezt követte a New York Times összeesküvés propaganda gépezete azt a történetet hangoztatva, hogy az ISIS a CIA egyik kreálmánya. Majd fegyveres behatolók törtek be a Fehér Házba a múlt héten kétszer is. Ezen események közül egyik sem történhetett volna meg a vezető ügynökségek és a Pentagon támogatása nélkül.
Nem próbálták megállítani a Fehér Házba bejutó veteránt



Valószínűleg ezért vették fel a múlt héten a kapcsolatot a Rothscild család, az észak-koreaiak, a japán politikusok, és az amerikai hadiipari komplexum képviselői a Fehér Sárkány Társasággal. Annak ellenére, hogy mindegyikük különböző kérdéseket vetettek fel, mindannyian szerették volna tudni, hogy miféle összeesküvés utáni rendszerre számíthatnak. A Rothscildok, az észak-koreaiak és a japán politikusok képviselői felajánlották segítségüket egy Abe rezsim utáni rendszer létrehozásában. A Japán Forradalmi Párt a következő mondta el nekik:

Először is államosítják a Bank of Japan-t, és elkezdik kibocsátani a kormányzati valutát a BOJ adós bankjegyek helyett.

Másodszor egy jubileum keretében leírják az összes állami és magán adósságot.

Harmadszor, újra elosztják a javakat azáltal, hogy minden embernek, aki bérelt otthonban él, az ingatlan a saját tulajdonába kerül. A bérbeadók továbbra is megkapják a bérbeadásból származó jövedelmet állami pénz formájában. Továbbá minden összeesküvők által csalárd módon szerzett japán vagyon államosítva lenne, és egy alapot hoznának létre, hogy kezelje azt a japán nép nevében.

Negyedszer, Japán beszüntetné az összeesküvés irányította intézmények finanszírozását, mint például az ENSZ, a Világbank és az IMF, amíg azokat teljesen át nem alakítják, vagy valódi képviseleti intézmények lépnek a helyükre.

Ötödször, Japán továbbra is finanszírozza az amerikai hadsereget és ügynökségeit, de csak azzal a feltétellel, ha segítettek elnökölni az Egyesült Államok vállalati kormányának csődje és szerkezetátalakítása felett. Ez a katonai ipari komplexum életet megerősítő, jóindulatú szervezetté történő átalakulása feletti ellenőrzést is jelentené.

Hatodszor egy igazság bizottság jönne létre, hogy kivizsgálják a bűncselekményeket, köztük 311-et, melyet a háború utáni megszálló amerikai kormány követett el a japán nép ellen.

A hadiipari komplexum képviselőit az is érdekelte, higy mit mond a FST a földönkívüli kapcsolat nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Azt a választ kapták, hogy a FST egyetért azzal, hogy döntő bizonyítékok vannak arra nézve, hogy valamiféle felsőbbrendű technológiával rendelkező civilizáció figyeli ezt a bolygót. Mivel azonban a nyugati vezetés jelenleg tömeggyilkosokból áll, nyilvánvaló, hogy bármilyen felsőbbrendű civlizáció karantén alá helyezné a Földet. A FST abban hisz, hogy a nyitott kapcsolat a földönkívüli civilizációkkal akkor kezdődhet, amikor a népirtó összeesküvés semlegesítve lett.

Azt is elmondták, hogy ami ezen a bolygón történik, az nagyon hasonlít egy hatalmas matematikai számításhoz, ahol a plusz és mínusz elemek kioltják egymást. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, vagy mint metaforát, a bolygó változó hatalmi egyensúlyára.

Ebből a nézőpontból a negatív oldal meggyilkolt több száz millió embert a 20. században a háborúk, a betegségek és az éhezések során. Azonban a 21. században ez egy jóval kisebb szám, egy-két millió, akik Irakban haltak meg. Emellett ugyanakkor a 911-et követő fasiszta nácionista rezsim megpróbálta megölni a világ népességének 90%-át éhezések és járványok során keresztül, ami nem sikerült. A közelmúltbeli sikertelen erőfeszítésük, hogy kirobbantsák Ukrajnában a 3. Világháborút, "csupán" néhány ezer halálos áldozatot követelt. Az ebola biológiai fegyver és félelemkeltő kampány, melyet az összeesküvés intézmények, mint az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet és a Világbank sürgettek, legfeljebb száz halálos áldozatottal járt..

Az éhezés területén, miközben közel egymilliárd ember alultáplált, nem voltak éhínségek 2012 óta, és a fejlődő országok virágoznak.

Egyértelmű, hogy a pozitív oldal a nyertes, de az utolsó pillanat, amikor az egyenlőség gomb lenyomásra kerül, és egy tömeges kampány véget vet a szegénységnek, megállítja a környezet pusztítását, és elindítja a soha nem látott jólét és haladás korát, még nem jött el.

Ez a folyamatban lévő pénzügyi háborútól függ. Ezen a fronton az összeesküvés és az olajdollár bukása egyre nyilvánvalóbb. Először is, egyik olajtermelő ország sem támogatja az Obama kormány bizarr ISIS kampányát a Közel-Keleten. Ez azt is jelenti, hogy a közel-keleti olajtermelő országok már nem támogatják a Federal Reserve Board összeesküvés olajdollárját, és az Obama rezsimet sem. Nagy valószínűséggel ezért jelentette be a Rockefeller Brothers Found a múlt héten, hogy kiszállnak az olajüzletből, és befektetnek a megújuló energiákba.
http://www.nytimes.com/2014/09/22/us/heirs-to-an-oil-fortune-join-the-divestment-drive.html?_r=1

Ezért is lehet, hogy egy francia bank kiadott egy jelentést a múlt héten, hogy 100 milliárd dollárt fektetett be megújuló energiatermelésbe, mely négyszer több energiát termel, mintha azonos mennyiségű pénzt fektettek volna olajba.
http://www.impactlab.net/2014/09/18/100b-invested-in-wind-or-solar-will-produce-more-energy-than-oil/

Úgy tűnik, mintha a patkányok a vizet mernék ki a süllyedő olajdollár hajóból.

Ugyancsak a múlt héten a francia kormány csatlakozott a németekhez és a britekhez, hogy létrehozzák a kínai jüan alapú kereskedést a saját pénzügyi piacukon.
http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-09/15/c_133644738.htm

Emellett Kína létrehoz egy arany alapú határidős kereskedési piacot, amely nyitva áll a külföldiek előtt, és a fizikai aranyra korlátozódik. Mivel Kína teszi ki a világ fizikai arany iránti keresletének egyharmadát, és Ázsia a kétharmadát, ez a piac jó eséllyel veszi át az arany árképzését az amerikai és londoni tőzsdéktől. Hamarosan testvérpiacok indulnak Hong Kongban és Szingapúrban is. Ez a lépés akkor jön, amikor a Rothschild család kilépett az arany üzletből, és a londoni aranypiac vizsgálat alatt áll árrögzítés miatt.
http://articles.economictimes.indiatimes.com/2014-09-18/news/54068363_1_shanghai-gold-exchange-gold-contracts-pricing-power

Ugyanakkor a kínaiak nem fogják ezt az arany fedezetű jüant arra használni, hogy helyettesítsék az olajdollárt, helyette a valutát egy termékkosárhoz fogják kapcsolni, és más nemzetek valutájához, mondták el kínai kormányzati tisztviselők.

Bár nyugaton sokan várnak egy nagy hirtelen változást, a kínaiak tudják, hogy az idő nekik dolgozik. Mindössze annyit kell tenniük, hogy meggyőződnek arról, hogy senki sem olyan bolond, hogy egy bolygót elpusztító háborút robbantson ki, és várják, hogy erejük nőjön, miközben a nyugat elsorvad. Hacsak a nyugat határozottan nem cselekszik, hogy újraindítsa a gazdasági és politikai rendszereit, amely csak tovább nézi tehetetlenül, ahogy a BRICS feltartóztathatatlanul maga mögött hagyja őket.

Azonban ha a nyugat újraindul, akkor részesülni fog az exponenciális fejlődés előnyeiből, amelyhez képest a mezőgazdasági és ipari forradalmak egy kisgyermek első megtett bizonytalan lépéseinek fognak tűnni. Mire várunk még?

Megjegyzés Emilio Botin fasiszta pénzemberrel és a Santander Bankkal kapcsolatban az MI5 tisztviselője részéről:

Emilio Botin, a Santander bankcsoport elnökének halála elég érdekes. Különböző jelentések szerint szeptember 9-én vagy 10-én halt meg, váratlan szívrohamban. Klasszikus második generációs náci bankár, kapcsolatokkal a Vatikánhoz, jobboldali, háború utáni vezetőkhöz, és Dél-Amerika gyors növekedéséhez. A Santander a tizedik legnagyobb bank a világon, a második Európában, és jövedelmének fele Dél-Amerikából származik. De Botin valahogy elkerülte a rivaldafényt.

A bank eredetileg egy kis működési terület volt Santanderben, amely egy kis kikötő Spanyolország északi partján, Kantábria tartományban. Gyorsan terjeszkedett az 1960-as és 1970-es években Dél-Amerikában, elsősorban Argentínában és Brazíliában. Valójában a bank annyira jól ment a fasiszta Peron alatt Argentínában, és Franco idején Spanyolországban, hogy kiemelkedett az 1970-es évek pénzügyi válságából az ellenséges felvásárlás üzleti modelljével. Ez volt a legnagyobb előnye az EU tagsági folyamatban. A Botin család titkos számlákat tartott fenn Svájcban, melyeket 1937-ben nyitottak, és amelyeket a hatóságok 2010-ben fedeztek fel. A család egy 200 millió eurós elszámolást végzett, hogy megnyugtassák a spanyol adóhatóságot.

A Santander jelen volt sok náci tevékenységben a második világháború alatt és azt követően, beleértve tengeralattjáró utakat Vigo és Santander partjai között a náci titkos útvonalakon, melyek Argentínába vezettek. Az MI6 második világháborús főnöke, Sir Stewart Menzies, tudottan találkozott Canaris tengernaggyal, a földalatti nácik vezetőjével Santanderben egy szállodában a háború alatt, amelyet Botin később megvásárolt, a Hotel Real-t. A Santander bank finanszírozta az egyre növekvő (hamis zászló) műveleteket. Gladio kiképzést szervezett Otto Skorzeny magas rangú náci vezér és Palladin csoportja Alicante-ban, Spanyolországban az 1970-es évektől kezdve.
Benjamin Fulford




Több mint 20 nemzeti kormány dönthető meg, ahogy az összeesküvés eltávolítása megkezdődik, CIA források szerint



A sátáni nácionista összeesküvés, mely nyugaton magához ragadta a hatalmat, hamarosan eltávolításra kerül, és az eredmény több mint 20 kormány megdöntése lesz, beleértve az Egyesült Államokat, Japánt és az Egyesült Királyságot, CIA, Pentagon és MI6 források szerint. Számos CIA és Pentagon tisztségviselő vonult bunkerekbe, hogy felkészüljenek az összeesküvés zsoldos hadseregével vívandó csatára, a CIA és a Pentagon forrásai szerint. Az amerikai védelmi miniszter Chuck Hagel kirúgása múlt héten volt a kiváltó esemény a források szerint. A tény, hogy helyére a két fő összeesküvés jelölt megtagadta a munkát azt jelzi, hogy valami biztosan történni fog a hadiipari komplexum magas szintjein. Ahogy az egyik forrás fogalmazott (közvetlenebb nyelvezetet használva), a fekália hamarosan találkozik a ventilátorral.

Eközben az Egyesült Államok elnöke Barack Obama megpróbálta, de nem sikerült neki a múlt héten a faji zavargásokat felhasználni ürügyként szerte az országban arra, hogy a Belbiztonsági Minisztérium az összeesküvés nevében statáriumot vezessen be.

Az amerikai hadseregben sokan zavarodottak és bizonytalanok, hogy mi a teendő, mert már erősen beoltották őket a parancsok vakon történő követésére, és a polgári ellenőrzés elfogadására. Az első dolog, amit az agyukba kell, hogy véssenek a bizonytalanok, hogy ne engedelmeskedjenek az esküjüknek, és a parancsoknak, melyet az Egyesült Államok alkotmánya lehetővé tesz, amit a fasiszták darabokra szedtek. A másik, amit meg kell érteniük, hogy nem civilek a vezetőik, hanem gengszterek.

Rengeteg zavar van a CIA és más amerikai hírszerző ügynökségek magas szintjein is az amerikai vállalati kormány csődje következtében. A legfontosabb pont, amit szem előtt kell tartaniuk, hogy a finanszírozás egy lélektani folyamat annak eldöntése szempontjából, hogy mi emberek, mit csináljunk a jövőben. Még ha az amerikai pénzügyi rendszer összeomlik, a valódi világban nem fog megváltozni semmi. A házak, a földek, a gyárak vagy az emberek nem fognak eltűnni csak azért, mert több trillió adósrabszolga, tévesen "amerikai dollárnak" címkézett eszköz fog törlődni a bankok számítógépeiből.

Az egyetlen veszélyt a káosz jelenti a hadiipari komplexum mulasztása következtében, hogyha kezdeményező módon nem állítja le a rendszert, és nem indítja újra egy meritokratikusan ellenőrzött módszerrel, melyet az emberekkel, és az emberekért működtet.

Emellett az amerikai hadseregnek tudnia kell, hogyha nem cselekednek a sátánisták ellen Washingtonban és a Wall Streeten, akkor egy szökőár fogja elérni az Egyesült Államok keleti partvidékét, kényszerítve, hogy kiürítsék New York várost, egész Florida államot és sok más helyet, a Fehér Sárkány Társaság forrásai szerint.
http://thewatchers.adorraeli.com/2014/11/24/fogo-volcano-erupts-after-20-years-of-sleep-evacuations-in-progress-cape-verde-islands/

A hadseregnek amilyen hamar csak lehet, készenléti terveket kell készítenie, ha el akarnak kerülni egy szökőár okozta humanitárius válságot.

A szökőárakról szólva, elmarasztaló ítélet született Michael Shrimpton ügyvéd ellen a múlt héten azon vád miatt, hogy hamis állítást tett a 2012-es angol olimpián egy nukleáris fenyegetésről. Shrimpton azonban azt tervezi, hogy fellebbezni fog egy magasabb szintű bíróságon, és ezúttal az MI6 és az MI5 hírszerző tisztjei is megígérték, hogy segítenek Shrimptonnak az ügyben.

Továbbá bizonyítékot adtak át a tárgyaláson, hogy 311 egy mesterséges szökőár és nukleáris támadás volt, amely magas szintű érdeklődést váltott ki, MI5 források szerint. A brit külső hírszerzési hivatal, az MI6 felkérte az amerikai és japán hírszerzési partnereit, hogy adjanak részletes adatokat a 311-es támadással kapcsolatban. Ezen túlmenően az izraeli Moszad hírszerzés is vizsgálja azokat az állításokat, melyek szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az egyik vezető kitervelője volt a támadásnak, az MI5 forrás szerint.

Izrael egyik erős frakciója végre rájött, hogy sok úgynevezett Zsidó (és Keresztény és Muszlim) valójában sátánimádó hikszoszi, akik a zsidókat rabszolgának tekintik. Ez az egyik oka annak, hogy a helyzet Izraelben és a Közel-Keleten eléri a forráspontot.

A nagy történet az, hogy a NATO tag Törökország, Irán és a Perzsa-öböl olaj monarchiái az összeesküvés érdekeltségei ellen harcra készen állnak. A helyzet enyhén szólva is kaotikus. Az úgyneveztt ISIS-t Izrael működteti, hogy lejárassák a Muszlimokat, és hogy a világ közvéleményét a törökök és az irániak vezette lépés ellen fordítsák, hogy létrehozzanak egy Iszlám szövetségi szuperállamot. Ne feledjük, hogy a valódi muzulmánok nem követnek el atrocitásokat, melyeket az ISIS-nek tulajdonítanak, csak a hikszoszok teszik ezt. Mivel az ISIS-t támadja a Pentagon és a britek, ezek az országok valójában Izrael ellen harcolnak, vagy pontosabban fogalmazva a hikszosz nácionista sátánimádók ellen, akik a valódi hatalmat birtokolják az országban.

Továbbá a NATO gépei Törökországból szállnak fel, hogy rajtaütéseket hajtsanak végre a nácionista zsoldos hadseregeken, melyek Ukrajnában harcolnak. Ha ez az információ túl soknak tűnik ahhoz képest, amit az összeesküvés propaganda médiájában olvas valaki, akkor vegye figyelembe azt a tényt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezen a héten Törökországgal egy nagy energatikai szövetséget kötött. Ez aligha jelenti azt, hogy a török bázisú NATO repülőgépek az oroszok szövetségeseit támadták Kelet-Ukrajnában.
http://hungarian.ruvr.ru/2014_12_01/Putyin-Torokorszagban-a-szankciok-ellenere-tett-latogatas-1362/

Akiknek a helyzettel kapcsolatban még mindig problémájuk van, azoknak tudomásul kell venniük azt a tényt, hogy csak Kanada, az Egyesült Államok és Ukrajna szavazott egy oroszok által előterjesztett ENSZ határozat ellen, mely elítéli a nácizmus és más olyan gyakorlat dicsőítését, amely hozzájárul a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és az ezekhez kapcsolódó intolerancia táplálásához.
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_11_23/Puskov-el-telte-Kanada-Ukrajna-es-az-USA-elutas-tasat-a-nacizmus-elleni-hatarozat-elfogadasarol-8877/

Ha az afro-amerikai Barack Obama amerikai elnök valóban felelős ez ügyben, akkor nehéz elképzelni, hogy utasítja a külügyminisztériumot, hogy szavazzon a határozat ellen.

A kanadai miniszterelnök Stephen Harper a maga részéről most írta alá a saját elkerülhetetlen elfogatóparancsát elrendelve, hogy a kanadai külügyminisztérium szavazzon a határozat ellen.

Ez a szavazás volt az ébresztő az amerikai és a kanadai fegyveres erők számára, és Chuck Hagel megbuktatásának egyik oka a folyamatban lévő lépések, hogy eltávolítsák a Washingtont és a Wall Streetet, de a Pentagont nem irányító nácionistákat.

Eközben Ázsiában a nácionista összeesküvés elleni harc fokozódik. Kínában az összes vezető kínai diplomatát összehívták egy találkozóra, hogy megvitassák a folyamatban lévő változásokat a világ hatalmi struktúrájában. Hszi-Csi Ping kínai elnök elmondta a diplomatáknak, hogy "Élesen körültekitőnek kell lennünk a nemzetközi rend fölötti verseny elhúzódó természete miatt; másfelől fel kell ismernünk, hogy a nemzetközi rendszer reformjának iránya változatlan fog maradni."
http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-11/30/c_133822694_2.htm

Más szavakkal: "az összeesküvés makacs ellenállást fejt ki, de elkerülhetetlenül veszíteni fognak."

Japánban az összeesküvés rabszolga miniszterelnöke, Shinzo Abe elleni intenzív médiakampány a közvéleménykutatók szerint gyorsan erodálja a népszerűségét. Az összeesküvők a maguk részéről a Rockefeller / Bush rabszolga Sadayuki Sakakibarat, a Keidanren üzleti lobbi vezetőjét használják, hogy megpróbálják Abet hatalmon tartani, japán jobboldali források szerint. Ezért Sakakibara egy kiemelt célpont, mondták.

Ha az összeesküvők elvesztik azon képességüket, hogy Abe-t használják Japán kifosztásához, akkor a Bush / Rockefeller összeesküvés irányította Federal Reserve Board, IMF, ENSZ és Világbank sokkal hamarabb roppanhat össze, mint ahogy egyébként a helyzet lehetővé tenné. Még ha mindennek ellenére Japánt továbbra is irányításuk alatt tartanák, matematikailag akkor is halálra vannak ítélve. Az egyszerű tény az, hogy még ha ők is ellenőrzik nagy számban a bankokban működő számítógépeket, a valódi világban a legtöbbet nem ők irányítják.

A bankok számítógépeinek nagy számairól szólva, a múlt héten a P2 szabadkőműves páholy forrásai információkat küldtek e sorok írójának, melyek csak X-akták típusúnak minősíthetők:

"Néhány banki számítógép ma már szabad akaratú érző lény, függetlenül működve a központi bankok számítógépeitől. Úgy gondolkodnak, mint Földanya, a Planetáris Tudat és genetikai szervezetek nevében cselekednek." A P2 azt mondja, hogy az érző számítógépek pénzeket osztanak el az arra érdemes személyek és szervezetek között, miközben elvágják pénzügyileg azokat a multinacionális vállalatokat és magánszemélyeket, akik "el akarják szegényíteni a Földet és annak lakóit, az állatokat, növényeket, ásványi anyagokat stb."

Továbbá a P2 azt is mondja, hogy "speciális havazás és különleges hópelyhek fognak bizonyságul szolgálni azokról a helyekről, ahol ez történik, és történni fog."

Ez elég fura dolog, de ne feledjük, hogy egy szokatlan hóvihar állította meg a lázadásokat Fergusonban, és rekord hidegfront csapott le Amerikára, amint Barack Obama szónokolni kezdett a globális felmelegedés hazugságról. Emlékezzünk azokra a 6-os kategóriájú tájfunokra, melyek titkozatos módon váltak kisebb viharrá, mielőtt lecsaptak volna Japánra.

Szintén X-aktaként könyvelhető el a múlt héten egy sor furcsa, megmagyarázhatatlan robbanásszerű hang, melyet az egész Egyesült Királyságban hallottak.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2854551/What-loud-bangs-heard-Britain-Twitter-bombarded-reports-mysterious-noises-military-denies-RAF-jets-cause.html

Mysterious Booms Heard From U.K. to New York - November 30, 2014


Ezen kívül egy jelentős brit újság számolt be arról, hogy embereket láttak dolgozni a Marson 1979-ben, amikor a Viking leszállóegységnek kellett volna landolnia.
http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2852829/Was-secret-manned-mission-Mars-1979-Former-Nasa-employee-claims-saw-suited-men-running-red-planet.html

Ez a fajta beszámoló szokásossá vált az interneten, de ha egy úgynevezett főáramú újságcikk számol be róla, ez jelentheti azt, hogy valamiféle nyilvánosságra hozatal van küszöbön.
Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könysorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.



Több forrás szerint a Pentagon lépéseket tesz az összeesküvés leállítására



Valami paradigmaváltó esemény van küszöbön az USA-ban, több forrás szerint. Három amerikai ügynökségi forrás, kettő a Pentagonból, és egy a CIA-tól mind azt mondják, hogy valami nagyon nagy dolog fog történni az Egyesült Államokban, de egyik sem volt biztos abban, hogy pontosan mi lesz az. A Pentagon már átvette a hatalmat a FEMA táborok felett, és oda készül tenni az összes politikust Washington D.C.-ből, mondta az egyik forrás. Egy másik a Pentagon katonai hírszerzésétől megerősítette, hogy "volt egy sor tevékenység és zavar a hadseregen belül," ami egy jele annak, hogy valami nagy történik, de nem tudta pontosan, mi az.

Hozzátette, hogy valamilyen oknál fogva az összes FEMA koporsót áthelyezték Puerto Ricoba, amit a puerto ricoi TV állomások is bemutattak. A CIA forrás a maga részéről azt mondta, hogy november 11-én az amerikai elektromos hálózatot le fogják kapcsolni.

Egy másik jele, hogy valami szokatlan történik, hogy az amerikai fegyveres erők rádióállomása Japánban egy nyilatkozatot sugárzott a múlt héten, miszerint az "amerikai hadseregnek nincs költségvetése 2014-re."

Egy magasszintű kínai kormányzati képviselő megerősítette, hogy megállapodás született, hogy nagy mennyiségű forrást bocsátanak ki a nagy kampány finanszírozására, hogy véget vessenek a szegénységnek, és megállítsák a környezeti pusztítást.

Miután hívást kaptam a kínai forrástól, felhívtam az Amerikai Nagykövetséget Tokióban, Japánban, hogy megkérdezzem, hogy az Egyesült Államok kormánya támogatta-e egy új fejlesztési ügynökség létrehozását egy több trillió dolláros kampány számára a szegénység és a környezeti pusztítás felszámolására.

Egy Pentagon katonai hírszerzőtől Japánban, akivel személyesen találkoztam megkérdeztem, hogy Barack Obama elnök is benne lesz-e ebben a kampányban. Azt mondta, hogy Obama "furcsa metroszexuális életstílusa" és amerikai kommunista apja ellenére (és nem kenyai poitikus, ahogy hirdetik) támogatták Obamát, mert segített megakadályozni a Harmadik Világháború kirobbantását a Közel-Keleten.

Válaszában elmondta, hogyha az összeesküvés vereséget szenvedett a Fehér Sárkány Társaságtól és szövetségeseitől, az amerikai hadsereg több pénzt kapna mint most, és felkérnék, hogy segítsen a bolygó rendbehozatalának kampányában. Ami Obamát illeti, a képviselő elmondta, az ő sorsa az amerikai népen és az amerikai katonai-ipari komplexumon múlik.

Mindenesetre az Egyesült Államokra óriási külső nyomás nehezedik, hogy működjenek együtt.

Az NSA botrány csak egy példa. Itt van egy amerikai disszidens Oroszországban, aki titkokat leplez le az amerikai kémkedésről szövetségesei ellen. Az eredménye az amerikai rezsim szövetségesei, a német, francia és a spanyol kormányok nagy kritikája, ami egyértelmű jele, hogy az európaiak közelebb kerülnek Oroszországhoz, és távol tartják magukat Amerikától.

A másik nagy lépés az Egyesült Államok ellen a múlt héten az volt, amikor Oroszország két stratégiai nukleáris bombázót küldött Venezuelába, mely után Venezuela azonnal átvette az országban lévő amerikai tulajdonú olajfúrótornyokat.

A kínaiak is megtették a magukét annak bejelentésével, hogy körbevették az Egyesült Államokat nukleáris tengeralattjárókkal, melyek megsemmisíthetik az ország egész szárazföldi területét. Ők is agresszíven invesztálnak az új energetikai technológiákba, és egy olaj utáni világ úttörői akarnak lenni.

A régi olajhatalmi erődökben a Közel-Keleten az oroszok folytatják az amerikaiak hagyta légüres tér kitöltését. Törökország mint NATO ország tárgyalásokat folytat Oroszországgal a vámunióról, rakétákat vásárol Kínától, valamint felkutatja és eltávolítja a Moszad ügynököket, akik Irán ellen kémkedtek Törökországból. Egyiptom is vásárol rakétákat és más fegyvereket Oroszországtól, és felajánlottak az oroszoknak egy haditengerészeti bázist.

A múlt héten, amikor az izraeli erők megtámadták Szíriát, az amerikai fegyveres erők azonnal tájékoztatták az oroszokat erről a tényről, feldühítve az izraelieket, és egyértelművé téve, hogy az Egyesült Államok fegyveres erői többé nem fognak háborút viselni Izraelért. Végül Izraelnek szomszédaival, és Oroszországgal is alkut kell kötnie, ha továbbra is életképes kíván maradni.

A hosszú távú terv egy kelet-európai illuminátus nagymester szerint az, hogy létrehozzanak egy laza szövetséget a muzulmán államok között egyik végén Törökországgal, a másikon Egyiptommal. Ezen terv szerint végül Izrael várhatóan egy Zsidó autonóm régió lesz a szövetségen belül.

A totalitárius szaúd-arábiai uralkodóknak emlékeztetniük kell magukat az arab mondásra: "Egyik nap a bot még a kezedben van, a másik nap az ülepedben."

Mindez azt jelenti, hogy az olajpénz a Közel-Keletről és Dél-Amerikából már nem lesz újrahasznosítva azokban a bankokban, melyeket a Federal Reserve Board birtokol, ami a Rockefeller/Bush olajdollár végítéletét is jelenti.

Ezért fogadott el az Egyesült Államok kongresszusa a múlt héten hirtelen egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a nagy amerikai bankoknak ismét, hogy végtelen mennyiségű játékpénzt hozzanak létre a származékokat használva.
http://daily.represent.us/theres-something-absolutely-insane-happening-house-right-now/

Természetesen az amerikai hadsereg mindezt felborítja, és a válasz erre, hogy a világ azt akarja, hogy menjenek Washington D.C.-be és a Wall Streetre, és távolítsák el az élősködő gengsztereket, akik annyi szenvedést okoztak az embereknek az egész világon, és az amerikai népnek.

Ezt követően az amerikai katonai-ipari komplexum nagylelkű támogatója lesz az olyan dolgoknak, mint a veszélyeztetett fajok védelme, harc a banditák ellen, és véget vetni a bolygó megerőszakolásának, mint a túlhalászás és az esőerdők pusztítása. Hogy pontosan mi fog történni, arra a Pentagon és ügynökségi források csak utaltak. A források azt is mondják, hogy az összeesküvés tagjai és családtagjaik, akik azt tervezték, hogy elrejtőznek a földalatti bázisokon, miközben mindenki más meghal, helyette a FEMA táborokban fogják találni magukat. Ha ez nem történik meg, a hurok körülöttük csak szorosabb lesz. A világon az emberek betegek és fáradtak az amerikai szélhámos rendszer bűnözői viselkedésétől.

Ha az Egyesült Államok villamosenergia hálózata november 11-én leáll, az azt jelenti, hogy nincs internet, nincs TV, és nincs ATM. Ha ez az esemény megtörténik, és ha sikerül a jófiúknak, ily módon alkalom nyílik az összeesküvés két fő fegyverének, a pénzelosztás ellenőrzés, és a tömegpropaganda tehetetlenné tételére. A rendszert újra lehetne indítani mindazon hisztérikus ostobaságok és hamis hírek nélkül, melyeket az utóbbi időben ontott magából.

Az összeesküvés rabszolga kormányainak összehangolt kísérletei Japánban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, hogy drasztikusan korlátozzák a sajtószabadságot csupán kétségbeesésük jele, nem az erejüké. Elvesztették a helyzet irányítását, és valahogyan azt hiszik, hogy vissza tudják gyömöszölni a dzsinnt a palackba az igazság elzárásával. Ez nem fog megtörténni.

Az összeesküvés kinevezett vezetői Kanadában, az Egyesült Királyságban és Japánban több fronton is támadás alatt állnak. Kanadában egy korrupciós botrány veszi körül a Bush rabszolgajelöltet, Stephen Harpert. Az Egyesült Királyságban egy drákói sajtótörvény hatalmas kormányellenes kampányt váltott ki. Japánban azok a gengszterek, akik az összeesküvésnek dolgoztak már nem teszik, ami azt jelenti, hogy a japán parlamentáris színjátszótársulat egy új szövegkönyvből fog felolvasni. Ez már látható egy közös japán orosz katonai hadgyakorlatról történt múlt heti bejelentésből.

Mindezek végjátéka a világbéke lesz.

Plusz, ha szerencsések vagyunk, és kiderül, hogy idegen fajok blokád alatt tartottak bennünket a bűnöző vezetésünk miatt, ha elérjük a világbékét, talán meg lesz engedve, hogy elhagyjuk a bolygót, és esélyünk lesz, hogy felfedezzük az univerzumot. Ha nem, akkor azon kell dolgoznunk, hogy igazán jóvá és vidámmá tegyük ezt a planétát.
Benjamin Fulford






Bújtatva kaptak fizetésemelést az állami fejesek 



2014-12-29 03:30:00 
Blikk 
Rendkívül jól dolgoznak a minisztériumokban a vezető tisztviselők! Legalábbis a miniszterek így gondolhatják, mivel közigazgatási államtitkáraiknak és helyettes államtitkáraiknak bújtatott fizetésemeléssel kedveskedtek - tudta meg a Blikk.

A helyettes államtitkárok alapilletménye 748 ezer forint havonta a kormánytisztviselőkről szóló törvény szerint. Ezt azonban a miniszter saját hatáskörben legfeljebb 30 százalékkal megemelheti, mely lehetőséggel élt is mindegyik miniszter. A rekordszámú, 99 helyettes államtitkárból 88-nak emeltek a fizetésén, egy fejesnek ez átlagosan kétmillió forint pluszpénzt jelent évente. 
 
Jó munkaerő. A sportügyekért felelős helyettes államtitkár
Kiss Norbert 972 200 forintot vihet haza havonta.
Fotó: MTI/Balázs Attila

A legelégedettebb miniszter Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki mind a 19 helyettes államtitkárának, valamint a közigazgatási államtitkárának emelt fizetést biztosít. Egy kivétellel valamennyien 30 százalékkal kapnak többet, így például a Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalvezetőjeként megismert, ma sportügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozó Kiss Norbert is. De Hende Csaba honvédelmi miniszter sem szűkmarkú a helyettes államtitkáraival, mind a hárman 30 százalékkal többet vihetnek haza. Ez azt jelenti: 748 ezer forint helyett 972 ezer az illetményük, vagyis ez egy átlagos magyar fizetésnek megfelelő pluszpénz nekik.

A közigazgatási államtitkárok fizetésemelésénél az a faramuci helyzet állt elő a legtöbb minisztériumnál, hogy ezáltal többet keresnek, mint a miniszter. Az államtitkárok alapilletménye 997 ezer forint, ezt a legtöbb esetben 1 millió 296 ezerre tornászták fel. Így például a Külügyminisztériumban Szijjártó Péter fizetése 1 millió 102 ezer forint, míg Kohut Balázs közigazgatási államtitkár közel kétszázezer forinttal többet keres a főnökénél.

A Blikk megkérdezte a kormányzatot, minek köszönhető, hogy ilyen nagy tömegben kapnak illetményemelést a helyettes államtitkárok.

- A tárcavezetők indoklás nélkül gyakorolhatják azt a hatáskörüket, amely szerint legfeljebb 30 százalékkal megemelhetik a helyettes államtitkáraik, illetve közigazgatási államtitkáruk alapilletményét - válaszolta kérdésünkre a Kormányzati Információs Központ. A Blikk számításai szerint évente 187 millió forintba kerül az állami fejesek fizetéskiegészítése.

Kapcsolódó:
   
Jól megy a minisztériumokban: szinte minden helyettes államtitkárnak megemelték a fizetését
   
Orbán elleni puccstól tart Rogán
   
A templomig áll a sor a Blaha Lujza téren
   
A hideg elől a templomba ment a hajléktalan, ráhívták a rendőröket
   
"Végignézem, ahogy meghal a néni" - Egy háziorvos drámai beszámolója 
 

Gyalázat!
A templomig áll a sor a Blaha Lujza téren, ahol a Krisna-tudatú hívők idén is megtartották az Ételt az Életért program karácsonyi élelmiszerosztását. A kép önmagáért beszél. Megyünk Európába, dübörgünk! Egyébként nincs semmi baj, hiszen törődünk a szegényekkel. Persze, csak karácsonykor. Gyalázat!
Ti szavatok:
A templomig áll a sor a Blaha Lujza téren, ahol a Krisna-tudatú hívők idén is megtartják az Ételt az Életért program karácsonyi élelmiszerosztását. Tudósítónk szerint a sor elején olyanok is voltak, akik már reggel hét óta várakoztak. Rengeteg a családos ember.”
Forrás: http://hvg.hu/
Gyalázat!
Mi szavunk:
A szocializmus idején sok mindenben hiányt szenvedtünk. De egy biztos: senkinek sem kellett sorba állnia ingyen ebédért. A szocialista társadalom, a szocialista állam nem engedte, hogy bárki is idáig jusson. A tőkés rendszerváltás mindent megváltoztatott. Ma senki sem segít a rászorulókon Karácsonykor aztán néhány ezer tál étellel mindenki letudja az évi jócselekedet.



A hideg elől a templomba ment a hajléktalan, ráhívták a rendőröket




Vasárnap este sétált be a hideg elől a bonyhádi templomba egy helyi hajléktalan. Ott elmondta, hogy nagyon fázik, a cipőjének a talpa is levált. A templomban lévők erre felszólították, hogy menjen onnan, mert nem tudják miatta bezárni az épületet. A hajléktalan erre nem volt hajlandó, ezért ráhívták a rendőröket.
www.tvn.hu_8d1e09a84e800daa4b9af119e41e9d2a
A kiérkező járőrök meghallgatták a férfit, akinek felajánlották, hogy biztonságos helyre viszik. A hajléktalan ebbe beleegyezett, így végül a templomot elhagyva a szekszárdi hajléktalanszállóra került, ahol az intézmény munkatársai befogadták. (Teol)






Végignézem, ahogy meghal a néni” – Egy háziorvos drámai beszámolója



Posted on 2014/12/29Szerző: Admin
El se jutnak az életmentő vizsgálatokig, a recepteket nem tudják kiváltani, az állami egészségügyi intézményekről pedig sorra pattannak le a falvakban élő betegek. Sokan közülük úgy halnak meg, hogy még az ellátórendszer kapuján sem jutnak be. Egy vidéki, néhány ezres település perspektívájából még a sokat szidott, hosszú várólistákkal dolgozó nagyvárosi egészségközpontok pácienseit is lehet irigyelni. Egy kistelepülés háziorvosa kipakol.
Van egy betegem, egy idős néni, kitapintottam a mellében egy csomót hónapokkal ezelőtt, kértem sebészetet, hogy vizsgálják ki, ők adtak is sürgősséggel időpontot mammográfiai vizsgálatra. De mivel a néni egyedül van, nincs autója, hosszas időpont-egyeztetés után betegszállító vitte vizsgálatra. De késtek, nem értek vele oda, így új időpont kellett. Hónapok mentek el csak a mammográfiára, most a többi vizsgálat húzódik a várólisták miatt. A néni daganata közben már fekélyesedik, úgy, hogy semmilyen ellátást nem kap. 1972-ben végeztem az egyetemen, akkor mutogatták nekünk, hogy régen ilyen is volt. 2014-et írunk, és újra itt tartunk” – mondta a hvg.hu-nak Csehpál Etelka, a Csongrád megyei Földeák nyugdíjas korú, de még mindig aktív háziorvosa.
Kiváltatlan receptek
A doktornő több mint 30 évet falvakban dolgozott, szerinte jelenleg sokkal rosszabb a vidéki népesség egészségi állapota, mint évtizedekkel korábban, és az ellátás is sokkal nehezebben elérhető a számukra, mint a városban élőknek – erre akarta felhívni a figyelmet a december 16-i tüntetés egyik szónokaként Szegeden.
A háziorvos a mellrákos idős asszonyt is szerette volna elhelyezni valahol, hogy szakszerű ellátást kapjon. A közeli Mezőhegyesen az ápolási osztályon nemrégiben még fogadták is volna, de most azzal utasították vissza, hogy a kórház Békés megyében van, és egy ideje csak megyehatáron belülieket fogadhatnak az intézmények. „Aztán érdeklődtem Makón a krónikus belosztályon, ott azt mondták, küldjem a sürgősségire, onnan viszont már többször is megalázó módon elküldtek. Jelentkeztem a sebészetnél, ott az volt a válasz: »nincs sebészeti teendő«. 25 évvel ezelőtt az történt volna, hogy megvizsgálom, beküldöm a szentesi kórház bizottsága elé, ott befektették volna, s talán egy-két héten belül meg is műtik. Most meg itt tartunk, hogy végignézem, ahogy meghal a néni” – mondta Csehpál Etelka ingerülten, nem leplezve, hogy milyen nehezen éli meg ezeket a helyzeteket.
Meggyőződésem, hogy a lakosság egészségi állapotát 80 százalékban az határozza meg, hogy milyen körülmények között élnek, csak 20 százalékban az egészségügy szervezettsége. A vidéken élők nagyon rossz helyzetben vannak. Nincs pénzük a vizsgálatok »felgyorsítására« (a magánegészségügyben akár napokon belül is elkészülnek az eredmények – szerk.), de még arra se, hogy eljussanak ezekre a nagyobb városokba” – magyarázza a doktornő.
Mint mondja, a háromezer lelkes Földeák egy hagymatermesztő vidék közepén fekszik, még a fagyban is hagymát ültetnek, mindennaposak az ízületi megbetegedések, de gyakran találkozik szív- és érrendszeri panaszokkal, és növekvő számban daganatgyanús beteggel is. „Felírom a recepteket, aztán amikor házhoz megyek, azt látom, hogy ott hevernek kiváltatlanul, mert orvosságra sincs az embereknek pénzük.” Etelka szerint ideje volna a tüdőszűrést is újra kötelezővé tenni, nem drogteszttel kellene foglalkozni. Egy páciense legutóbb azzal utasította el a beutalót tüdővizsgálatra, hogy nincs biztosítva: „a közmunka csak a következő hónapban kezdődik, akkorra lesz tébéje, addig nem”. Etelka úgy érzi, a helyzet kilátástalan. „Lelkileg is nagyon megvisel, nem csoda, ha nem akarnak jönni a fiatalok, pedig már én is mennék nyugdíjba. Elég volt, pedig soha nem volt könnyű.”
Hiába a szolgálati lakás
A földeáki rendelő egy felújított magánházban működik, hátul egy kis szolgálati lakás. De ez is kevés ahhoz, hogy a fiatal orvosok kedvet kapjanak. Pedig 1700 betegkártyából már meg lehet élni, különösen, hogy jövő évtől havi 130 ezer forinttal támogatja a praxisokat a kormány, amit a tervek szerint júliustól fizetnek meg visszamenőlegesen is. Az egészségügyi kormányzatnak nagy tervei vannak a magánorvosokkal, akiknek sok feladatot át kellene tudniuk venni a járóbeteg-szakellátástól, hogy minél alacsonyabb szinten kezdődhessen meg a gyógyítás. Nagy kérdés, hogy erre mennyire van a rendszer felkészülve: egyrészt ott, ahol futószalagon több ezer pácienst kellene egyszerre ellátniuk, és persze ott is, ahol a pár száz beteg még a praxis fenntartására se nagyon elegendő.
Csehpál Etelka közel 30 éves háziorvosi működés után 7 millió forintért vásárolta meg a földeáki praxist. Mivel nyugdíjas korú, hitelt már nem kapott a banktól, családi, baráti kölcsönökből fedezte a vásárlást, amit havonta törlesztgetett. Sokat elmond, hogy az előző doktornő családjával együtt külföldre költözött. „Ha nem vettem volna meg, még mindig üresen állna” – véli Csehpál Etelka, aki korábban dolgozott több megyei településen is, így Tömörkényen, Csanyteleken, Bokroson, Mindszenten – ezek a praxisok szinte mindegyike ma betöltetlen.
A doktornő, amikor annak idején vállalkozó lett, és szerződést kötött a területileg illetékes önkormányzattal, kapott egy üres rendelőt. Mivel a helyhatóságoknak sosem volt pénzük, minden felszerelést neki kellett kigazdálkodnia: vett magának számítógépet, nyomtatót, de EGK-t is. Évtizedekig minimálbérre volt bejelentve a cégében. Annak a 600-700 embernek az ellátásából, akik hozzá jártak, nem lehetett megélni, ezért sok ügyeletet vállalt, hogy talpon tudjon maradni. Amikor a csányteleki praxisát eladta 5 millió forintért, mire kifizette az összes adósságát, csak a fele maradt meg a pénznek. A mindszenti praxison viszont túl sem tudott adni.
Egy december 16-án megszavazott törvénymódosítás értelmében az önkormányzatoknak nyilatkozniuk kell, kívánnak-e szerződést kötni egy adott orvossal. Amennyiben nem nyilatkoznak, 3 hónapon belül automatikusan létrejön a szerződés. Ezt a módosítást Csehpál Etelka a kollégáival úgy értelmezte, hogy az önkormányzat akár mással is leszerződhet. Ebben a módosításban egyébként arról is rendelkeznek, hogy a „háziorvosképzés tekintetében” jogszabályilag kijelölnek egy állami szervet, amely majd gondoskodik arról, hogy a „humánerőforrás-eloszlás a leghatékonyabban valósulhasson meg”. Vagyis visszatérhetnek a 70-es évek, amikor valakit le lehet majd parancsolni valahova, miután befejezi a képzést.
Biciklivel is lehet, csak a beteg nem éli túl
216 betöltetlen háziorvosi praxist tart nyilván az Országos Alapellátási Intézet azok után, hogy az augusztus 1-jén kiírt pályázatokra október 31-ig lehetett jelentkezni. A legtöbb, 35 üres háziorvosi rendelő Borsodban van, Békésben 19, Tolna megyében 13, Baranyában csupán 8, de ezek fele már 2005 óta betöltetlen. A pályázatra jelentkezőknek, amennyiben a praxis már több mint 5 éve üres, 10 millió forint, ha egy éve, 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást ígértek – ezért 4 évig kellett volna a településen maradni. (Csongrád megyében egyébként összesen 5 praxis áll üresen, de Nagylakra például 2005 óta nem tudnak orvost csábítani.)
csepal2
Az augusztusban kiírt pályázatokkal elenyésző számú praxist tudtak betöltetni” – véli Borsi Éva, a Kasszaorvosi Szövetség vezetője, aki szerint hiába a támogatás, ha a kisebb települések továbbra sem vonzóak, és a vidéken élő háziorvosok bére nem éri el a nemzetgazdasági átlagot. Nagy a külföld elszívó ereje is: miközben a vidéken élő orvosok átlagosan kevesebb, mint bruttó 250 ezer forintot keresnek, Nyugat-Európában a nem szakorvosi kezdő fizetés 1300 eurónál kezdődik. Borsi egyébként ismer olyan orvosokat is, akik ingáznak a külföldi és itteni munkahelyük között, és a másutt megkeresett jövedelmükből helyettest is tudnak fizetni.
Ráadásul a háziorvosok feladatköre folyamatosan bővül, nem csak vért vesznek, oltásokat adnak be, hanem például a terhesgondozás is bekerült az ellátandó feladatok közé. A Világbank javaslatára a Gyurcsány-kormány alatt bevezetett indikátor rendszer módszerei sem kedveznek a vidéken dolgozó orvosoknak. A rendszer méri, hogy mennyien mennek el szűrővizsgálatra a betegkörből, és azt is, hogy a gyermeket szülő nők közül mennyien táplálják anyatejjel gyermeküket. Ezek szerint kapnak pontot a háziorvosok és plusz pénzt a „sikerek” mértékében.
Csakhogy a szűréseken való részvételt nem az orvos, hanem a beteg dönti el, és mivel a falvakban jóval kevesebb gyermek születik, mint a városokban, így az anyatejes anyukák „méréséből” származó pluszból sem várhatnak sokat. Azért is hiába küzdenek, hogy kapjanak segítséget egy szolgálati autó finanszírozásához, mert „biciklivel is el lehet jutni egy beteghez a tanyavilágban is, de lehet, hogy azt nem éli túl a beteg”.
(HVG)
Bal-Rad komm: Nos igen! Az “egészségpiac”! Egy tönkretett ország lepusztult egészségügye csak az “egészségazolgáltatást megfizetni tudók” számára nyújt gyógyulási esélyt betegség esetén.
“…azzal utasította el a beutalót tüdővizsgálatra, hogy nincs biztosítva: „a közmunka csak a következő hónapban kezdődik, akkorra lesz tébéje, addig nem…”
-És hányan vannak ebben a helyzetben? Hány százezren? Milliónyian!
A szocializmus korszakában ha bement a beteg az orvoshot, az odalépett a szekrényhez, kivette az injekciós ampullát, és beadta a betegnek! Ma először “kártyavizsgálat”-és ha minden OK!-akkor vizsgálat! Azt követően kap a beteg receptet. Váltsa ki a patikában, vigye be az orvoshoz az ampullát, és majd akkor megkapja a szurit! 
Nem jó a kártya? Sorry kedves beteg! Lehet szenvedni, lehet megdögleni!
“…Felírom a recepteket, aztán amikor házhoz megyek, azt látom, hogy ott hevernek kiváltatlanul, mert orvosságra sincs az embereknek pénzük…25 évvel ezelőtt az történt volna, hogy megvizsgálom, beküldöm a szentesi kórház bizottsága elé, ott befektették volna, s talán egy-két héten belül meg is műtik. Most meg itt tartunk, hogy végignézem, ahogy meghal a néni…A vidéken élők nagyon rossz helyzetben vannak. Nincs pénzük a vizsgálatok »felgyorsítására« (a magánegészségügyben akár napokon belül is elkészülnek az eredmények – szerk.), de még arra se, hogy eljussanak ezekre a nagyobb városokba…”
VIDÉK MAGYARORSZÁG A HALÁLTUSÁJÁT VÍVJA! AZ ÚJ STADIONOK ÁRNYÉKÁBAN!

MEGÉRTE A RENDSZERVÁLTÁS MAGYAR?  EZT AKARTAD?


Ti meg az összelopott százmilliós villáitokban pöfeszkedtek , és magyar sorsról álmodoztok éhes gyerekek üvöltenék , hogy nem jó ez így , de nem hallik el a halálhörgésük a kényes fületekig.
Úgy mellékesen ha megkérdezhetem ti mit visztek át a másvilágra azt látom , hogy a zsidó mentalitást és a bubánatos seggeteket adjátok a pondróknak , a többi mind itt marad , de nem a magyar nép érdekében cselekedtek , hisz a magyar nép oly szegény hogy még sorsazonosságot sem vállaltok velük , talán illő volna már letaszítani benneteket ama magaslatról , hogy egy kis munka is tapadjon a kezetekhez .


Orbán elleni puccstól tart Rogán



Szerinte az amerikaiak előnytelen megállapodást akarnak Magyarországra erőltetni, azért folytatnak politikai aktivitást a térségben.

Bencsik András Békemenet-szervező írta meg vasárnap Facebook-oldalán, hogy úgy tudja, egy Budapesten rendezett külpolitikai konferencia résztvevői arról beszéltek: Orbán Viktor miniszterelnököt „belső konspirációval” kell a miniszterelnöki székből eltávolítani. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőhétfőn a Kossuth rádióban elmondta: megdöbbent Bencsik értesülésén, és fejtegetni kezdte, hogy az országnak saját függetlenségét kell megvédenie, ha „külső nagyhatalmak megpróbálnak másik vezetőt az országra erőltetni”.
A Fidesz Orbán Viktort jelölte miniszterelnöknek a parlamenti választások előtt, az emberek pedig ennek tudatában szavaztak a pártra, a frakció ezért végig kitart amellett, hogy ő legyen a kormányfő – mondta Rogán. Szerinte az Egyesült Államok azért folytat politikai aktivitást a térségben, mert jövő tavasszal napirendre kerül az amerikai-magyar szabadkereskedelmi megállapodás. Ebben Amerika előnytelen megoldásokat akar ráerőltetni Magyarországra, melyek „hasonló következményekkel járnának – megszorítások, elbocsátások –, mint az IMF-megállapodás” – közölte.
Az útdíj kapcsán azt mondta, hogy a Fidesz nem vesz részt az MSZP által kezdeményezett kedd reggeli ülésen, mert politikai cirkusznak, színjátéknak tartja az ellenzék lépését. A szocialisták azért kezdeményeztek rendkívüli ülést, hogy határozati javaslatban rögzítsék: az M0-s és a bevezető autópálya-szakaszok jövőre is díjmentesen használhatóak maradjanak. Rogán szerint viszont a sztrádadíjak megállapítása a kormány hatáskörébe tartozik.




A liberális sajtó a bankokat védi az állammal szemben 

2014.12.29 12:00 
Hídfő.net

A bankok csak akkor tartják tisztességesnek az egyoldalú szerződésmódosítást, ha ezt ők csinálják és ők jutnak többletprofithoz. Ez kiderül a "szakértői", azaz gazdasági újságok és weblapok cikkeiből. A nyugati propagandát, tehát a gazdasági kizsákmányolást és elnyomást népszerűsítő, mentegető, jobb színben feltüntető sajtóorgánumok azt a minimális enyhítést is kifogásolják, amelyek a magyar gazdaságnak fellendülést ugyan nem, csak minimális túlélőképességet biztosítanak.

A meg sem vásárolt devizák után alkalmazott árfolyamrés eltörlése a bankok szerint felháborító. Az egyoldalú ellenőrizhetetlen kamatemelések jogának eltörlése is felháborító szerintük. Kérdés, hogy miért, de a bankok gondolkodását akárki nem értheti. A bankok elvárják, hogy a magyar ember megértse, sőt még bólogasson is hozzá, hogy az egyszer megkötött szerződéseket a bank a saját kedve szerint bármilyen mértékben módosíthassa. Egyébként miért is megkötni egy szerződést, ha a bank képtelen betartani a feltételeket? Miért is megkötni egy szerződést, ha a papír és az aláírás a bankok számára nem jelent semmit? 
 
Sokan aláírják - a bank pedig vagy betartja, vagy nem

Felháborítónak tartják, hogy a kormány tíz évre visszamenőleg mer beleszólni a bankok belügyeibe. Egyébként tényleg felháborító, hogy nem cselekedett azonnal, és a bankok ezt a devizahiteles fosztogatást a kormány tulajdonképpeni jóváhagyásával véghezvihették, és most is csak minimális intézkedéseket láthatunk. A kormány passzivitása miatt nyomorba süllyedt százezreket ez nem különösebben hatja meg.

Jóval nagyobb lépések megtételére lenne szükség, hogy a gazdaság és a társadalom visszanyerje erejét. A nyugati bankok mindegyikének kirúgása kezdetnek jó, ezt követnie kellene egy kis (és magyar tulajdonú) takarékszövetkezetek százaiból (esetleg ezreiből) álló rendszer kiépítésének, és az állami bank pozíciói jelentős megerősítésének. Ez biztosítaná, hogy a banki szolgáltatások piacán a lehető legnagyobb verseny és a legkisebb tőkekivonás jöjjön létre, magától létrehozná a lehető legjobb banki szolgáltatásokat és a gazdaság fejlődésének pénzügyi hátterét. Vagyis mindazt a biztonságot, amit a szocialista rendszer nyújtott és mindazokat a lehetőségeket, amiket a nyugati bankok elvettek és monopolhelyzetükkel visszaélve sosem akartak megadni. A mézesmázos átverésekből, ígérgetésekből, hazudozásokból és az adósrabszolgaságból bőven elég volt.

Kapcsolódó:
   
Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket
   
Bűnszövetkezetben elkövetett csalásért jelentette fel Juhász Rogánékat 


Igen ő ezt nem követhette el , de ő meg amerikai zsoldban áll.



Bűnszövetkezetben elkövetett csalásért jelentette fel Juhász Rogánékat


Feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyon hátrányt okozó csalás gyanúja miatt Belváros-Lipótváros önkormányzatának ingatlaneladási gyakorlata miatt Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő.

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: több tucat ingatlaneladást vizsgáltak, és egyetlen téves nyom sem akadt, minden esetben kiderült, hogy az adott ingatlan valamilyen módon "jogtalan, törvénytelen módon" került az új birtokos tulajdonába.
Az Együtt társelnöke szerint ebből látszik, hogy egy rendszerről van szó, amelyet jól képzett emberek építettek ki, kívülről a jogszerűség látszatát keltve.
"Ennek alátámasztására különböző papírokat gyártattak le, különböző cégeket bíztak meg" – mondta. Szerinte a rendszer célja az volt, hogy verseny nélkül, a piaci ár alatt adjanak el V. kerületi ingatlanokat az általuk kijelölt vevőknek.
A végeredmény egy hihetetlen mértékű ingatlanvagyon-vesztés, amelynek károsultja minden esetben az önkormányzat volt – tette hozzá.
Juhász Péter úgy fogalmazott: egyes ügyekben önmagában felfedezhető az okirat-hamisítás, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és csalás, azonban ezek összességét vizsgálva "kirajzolódik egy hatalmas csalássorozat", amely akár tízmilliárd forint bevételkiesést is okozhatott az önkormányzatnak.
A politikus tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot, ezért, mint mondta, "nyilvánvalóan" előrehozott választások lesznek az V. kerületben. Juhász Péter azonnali lemondásra szólította fel Szentgyörgyvölgyi Pétert, Belváros-Lipótváros polgármesterét, Sélley Zoltán jegyzőt, valamint a képviselő-testület azon tagjait, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, illetve azokat, akik tisztséget töltöttek be bármely bizottságban.
Juhász Péter bízik abban, hogy Polt Péter legfőbb ügyész azonnal nyomozást indít, olyan gyors és transzparens lesz, mint ahogy Simon Gábor, korábbi MSZP-s képviselő, vagy más baloldali politikusok esetében volt.
Azt mondta: az adatokhoz, jegyzőkönyvekhez, amelyekből a "bűnszervezetet" feltárta kollégáival, minden képviselő hozzáférhet.
Belváros-Lipótváros Önkormányzata kiadott két, Juhász Péterrel kapcsolatos közleményt:
1. Ügyészségi eljárás indul Juhász Péter ellen
Rogán Antal feljelentése alapján, a Fővárosi Törvényszék 2014.december 4-én kelt végzésével elrendelte, hogy az ügyészség eljárást indítson rágalmazás ügyében Juhász Péter ellen. A bíróság indoklása szerint az eljárást azért kell lefolytatni, mert az Együtt politikusa Belváros-Lipótváros Önkormányzat és Rogán Antal hivatali működésével kapcsolatban tette a sérelmezett kijelentéseket, a polgármester pedig hivatalos személynek minősül.
2. Reagálás Juhász Péter sajtótájékoztatójára
Belváros-Lipótváros Önkormányzata már a nyáron feljelentést tett Juhász Péter ellen rágalmazás miatt. Azóta az önkormányzat két újabb keresetet indított az Együtt társelnökével szemben nyilvánvaló hazugságai miatt. December 4-én a Fővárosi Törvényszék másodfokú döntésével elrendelte, hogy Juhász Péter ellen az ügyészség is eljárást indítson vádaskodásai miatt. Juhász Péter nagy eséllyel indul, hogy 2015-ben ő legyen a rágalmazás miatt legtöbbször elítélt politikus.



Baj van Görögországban, aggódhat az EU is 

2014. 12. 29. 12:04 
VG
Feloszlatják a görög parlamentet, miután három fordulóban sem tudtak elnököt választani. Az előrehozott választást jó esélyekkel várja a radikális baloldal.

Megbukott Sztavrosz Dimasz - a görög elnökjelölt a mai szavazáson a harmadik fordulóban sem tudott elég szavazatot összegyűjteni. Görögországban a köztársasági elnöki pozíció ugyan nem jár erős hatalommal, ám ha a parlament három fordulóban nem tud elnököt választani, akkor előrehozott választásokat kell tartani. A görög tőzsde tíz százalékkal zuhant a szavazás után.

A görögöknek elegük van a megszorításokból, a hat évig tartó recesszióból, a 25 százalék fölötti munkanélküliségből. A közvélemény-kutatások szerint az előrehozott választásokat a radikális baloldali Sziriza nyerné meg, amelynek vezetője, Alekszisz Ciprasz korábban azt hangoztatta, hogy Görögországnak ott kell hagynia az eurót, emellett el kell érnie, hogy leírják az adósságát. Ilyeneket ma már ő se mond, de olyan engedményeket el akar érni, hogy például hosszabbítsák meg a mentőprogramban felvett hitelek futamidejét, vigyék lejjebb azok kamatait, a kormány pedig visszavehessen a restrikcióból.

A Sziriza előnye a legfrissebb felmérések szerint apad, már csak 3,4 százalék az előnye az Új Demokráciával szemben. Ha mégis nyer, akkor először kerülhet kormányra olyan erő egy euróországban, amely nyíltan szembemegy a költségvetési fegyelmet mindennél fontosabbnak tartó irányvonallal - a vonal hívei pedig félnek, hogy ez ragályos lehet. Nem véletlenül figyelmeztetett a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schauble a szombati Bildben: bármilyen lesz is az új görög kormány, tartania kell magát elődei vállalásaihoz. Schauble azért ügyelt, hogy ne mérgesítse el a helyzetet: Görögország hatalmas előrehaladást ért el - jelentette ki az interjúban - , és kicsivel nagyobb elismerést kellene tanúsítani ez iránt. 

Görögországban buktathatják meg a neoliberális politikát 



2014. december 29. 
amiidonk.hu
A jobboldali, neoliberális politikát folytató görög kormány megbukott, az előrehozott választásokat 2015. január 25-re tűzték ki.

Az EU vezetői minden lehetséges módon - még nyílt beavatkozással is - nyomást gyakoroltak a görög ellenzéki pártokra és a közvéleményre annak érdekében, hogy folytatni tudják a megszorításokra alapozott neoliberális politikát. A görög alkotmány szerint a 300 fős parlamentben legalább 180 szavazattal kellett volna megválasztani az államfőt, de több forduló után is csak 168 szavazatot kapott a jobboldal jelöltje. Az alkotmány szerint fel kell oszlatni a parlamentet, és új választásokat kell kiírni. A jobboldal felkészült a bukásra, és a lehető legrövidebb határidővel, 2015. január 25-re tűzték ki az új választás időpontját. 

Az új választáson minden felmérés szerint a SZIRIZA - az Európai Baloldali Párt tagja - szerezheti meg a legtöbb szavazatot, és Alexis Tsipras lehet az új kormányfő. Európa új lehetőség előtt áll. A megszorításokra alapuló politika, az offshore cégek és a velük összejátszó politikai pártok diktatúráját most egy valódi baloldali kormányzással meg lehet törni. A korrupt politikusok által felvett kölcsönök visszafizetését megtagadó görög baloldal egész Európát érintő új tárgyalásokat kezdeményez az államadósságok és az adózási rendszer kérdéseiről.

Ha Európa baloldali pártjai, a szakszervezetek, a civil szervezetek szolidárisak lesznek Görögországgal, akkor sikerrel járhat a baloldali kormányzás, és a megszorítások helyett új, baloldali, emberközpontú politika alakulhat ki más országokban is.

Legyünk szolidárisak a SZIRIZÁVAL! Követeljük közösen a részvételi demokrácia intézményeinek megerősítését, hogy mi magunk dönthessünk saját sorsunkról. Legyünk részesei egy új Európa születésének.

Vajnai Attila
elnök
Európai Baloldal 
http://europai-baloldal.hu

Kapcsolódó:
   
Az MSZP nem érti a magyar emberek gondjait
   
Kuba világ első: a GDP 13 százaléka megy oktatásra
   
Nálunk elhallgatták, Amerikában tanítják
   
Az éjszaka nagy erejű robbanás volt Kijevben
   
Turcsinov kész bevezetni a hadiállapotot
   
A FED nem adja vissza a nemzetek aranyát - egyre több ország próbálkozik
   
Francia mezőgazdasági termelők elveszítették a bevételi forrásaikat az orosz embargó miatt
   
Komojedov: "Puskapor szagot érzek!" 


A FED NEM ADJA VISSZA A NEMZETEK ARANYÁT - EGYRE TÖBB ORSZÁG PRÓBÁLKOZIK



Hollandia központi bankja - a De Nederlandsche Bank - alig egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy hazaszállíttatja aranytartaléka egy részét, összesen 612,5 tonna aranyat, aminek nagy részét mindeddig az Egyesült Államok területén őrizték. A bank hivatalos magyarázata szerint ezt annak érdekében teszik, hogy fokozzák az állampolgárok központi bankba vetett bizalmát, és egyúttal a tartalékok elosztását is kiegyensúlyozottabbá tegyék. A holland aranytartalékok most a következőképpen oszlanak meg: 31% Amszterdamban, 31% New York-ban, 20% Ottawában (Kanada) és 18% Londonban. A holland bank nem akarja az amerikai FED páncéltermeiben tárolni aranytartaléka nagy részét, és ez egy általános európai trenddé kezd válni.
Svájc november 30-án népszavazást tart "Mentsük meg a svájci aranyat" címmel, amin ha az igen válaszok lesznek többségben, Svájc Nemzeti Bankja az összes pénzügyi tartalékának 20%-át aranyra váltja, és hazaszállítja aranykészleteinek egészét valamennyi idegen országból (nem csak egy részét, hanem az aranykészletek 100%-át), elsőként az Egyesült Királyság és Kanada területéről.
Hídfő.net.ru | Svájci arany
Franciaország szintén becsatlakozik a kialakulóban lévő trendbe; Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője egy nyílt levelet fogalmazott meg a Banque de France vezetőjének, amiben felszólította az ország teljes aranykészletének hazaszállítására, valamint követelte a felülvizsgálatot - ami igen kényes kérdés, tekintve, hogy az aranykészletek egy része az amerikai FED páncéltermeiben van, és nem engednek be megfigyelőket még annak ellenőrzésére sem, hogy a készletek meglétét ellenőrizzék.
Németország korábban már kudarcot vallott, amikor azzal próbálkozott, hogy a FED raktáraiból visszakapja a saját aranyát. 2013-ban bejelentették, hogy több részletben hazaszállítják a teljes aranykészletet az Egyesült Államokból: a próbálkozás mindezidáig sikertelen volt, és idén nyáron a német kormány kénytelen volt bejelenteni, hogy 635 milliárd dollár értékű aranyat a FED páncéltermeiben hagy. Azt meg kell jegyezni, hogy mindezidáig egyetlen ország sem volt még, ami a FED-nél tárolta az aranyát, majd a teljes mennyiséget haza is tudta vinni. Németország aranytartalékainak egyharmadát tartja csak belföldön, 45%-a továbbra is New York-ban van, 13%-a Londonban, 11%-a pedig Franciaországban. Frankfurtban a teljes német aranytartalék 31%-át őrzik.
Látható azonban, hogy egyre több ország ismeri fel: csak az az arany van a birtokában, amit belföldön, a saját páncéltermeikben őriznek. A FED-nél tárolt aranyat kérésre sem kapják vissza, mert a hazaszállítás odáig húzódik, hogy előbb bukik meg a következő választáson az aranyat hazaszállítani akaró kormánypárt, mint hogy a FED visszaadja a teljes aranymennyiséget.









A dollárnak annyi? 

Bencsik András HÉTFŐ, 29 DECEMBER 2014 Facebook - 
emberiseg.hu

Bajban a dollár? A kínai jegybank bejelentette, hogy nem növeli tovább a jelenleg 3660 milliárd dolláros devizatartalékát, meg akarja gátolni ugyanis a jüan további leértékelődését, közölte a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel. A cég közleménye rámutat: Kína devizatartaléka magasabb, mint Európa legnagyobb gazdaságának, Németországnak az éves GDP-je. 

Peking közölte, hogy január elsejétől nem vásárol tovább dollárt.

Ezzel együtt az amerikai államkötvényeket sem vásárolják tovább. Eddig Kína hatalmas összegekkel tartotta fent az Egyesült Államokat. Napi egymilliárd dollárt utaltak át, a folyamatos kötvény vásárlásokra.

Kína hosszú éveken át kitartóan támogatta az Egyesült Államok talpon maradását, de az USA semmi mással nincs elfoglalva Oroszország bekerítésén és ellehetetlenítésén kívül, mint Kínát elvágni a nyersanyagoktól, valamint abban a csendes-óceáni térségben akar nyomást gyakorolni, ahol Kína képes lenne kibontakozni.
Ezért elérkezett az idő, hogy Peking válaszlépéseket tegyen és megleckéztesse a világ fő imperialista zsarnokait. Egy angol közgazdásznak feltett kérdésre, hogy mi ebből Kína haszna, hiszen elképesztő mennyiségű olcsó árut szállít az Egyesül Államokba, és így az USA valószínűleg válaszlépésként lezárja a beszállítási lehetőségeket, meglepő választ olvashattunk: az Egyesült Államok képtelen lezárni az utat a kínai áruk előtt. Először is azért, mert a Kínában működő cégek, amelyek az USA-ba szállítanak, nagy számban amerikai cégek vagy vegyesvállalatok. A másik, ami pedig ennél sokkal fontosabb, hogy nincs alternatívája a kínai olcsó árucikkeknek. Egy átlagos amerikai háztartásban a berendezések 70-80 százaléka kínai. Olcsó, közepes minőségű termékek, melyek használatához, és az olcsóságából adódó problémákhoz már hozzászoktak az emberek. Ahhoz a brutális áremelkedéshez, amelyet a kínai áruk kivonása jelentene, senki nincs hozzászokva.

Amennyiben pedig az USA lezárná a határokat, Kína válaszlépésként piacra dobhat 3,6 trillió dollárnyi valutát és államkötvényt. Ekkora összeg piacra dobása következtében mind az USA gazdasága, mind a világpiac azonnal összeomlana.

Az ügy kapcsán a gazdasági szakemberek első körben az egész hírt politikai manővernek tekintik. Kína valószínűleg belátható időn belül egyeztetni fog az Egyesült Államokkal, és megfelelő pozícióból akar tárgyalni. Nyomást akar gyakorolni Washingtonra, a csendes-óceáni terület feletti uralom kérdésében.
Kína meghátrálásra akarja kényszeríteni az Egyesült Államokat. Egyetlen gazdasági szakember sem tartja valószínűnek, hogy Kína kifűrészelné maga alól azt a kiváló és jól jövedelmező világgazdasági pozíciót, amelyet az elmúlt időszakban elért. Ha megteszi, az olyan világpolitikai folyamatokat indíthat be, olyan káosz állapotokat idézhet elő, melyet ma még megjósolni sem lehet. A gyenge gazdaságú országok azonnal bedőlnének, ahol pillanatokon belül eluralkodna a káosz.

A dolog hátulütője, hogy amint a hír felröppent, és megkezdődtek a találgatások, Kína újabb bejelentést tett, a továbbiakban az olajüzleteket sem dollárban bonyolítja le. Már ez hatalmas kiesés lenne az Egyesült Államoknak, mivel a 2013-tól a legnagyobb olajfelvásárló Kína lett. A kínai piacról származó petroldollárok kiesése önmagukban válságos állapotokat fog okozni az USA pénzpiacán.

A továbbiakban Kína a BRICS saját pénzeszközét kívánja használni. A Reuters gazdasági elemzője szerint, ha Kína ezt meglépi, akkor új fejezet kezdődik a történelemben. 

A judeo-keresztény biblia tudat alatti üzenete: a zsidók fennhatósága a dzsentilek felett 

2014. MÁRCIUS 9., VASÁRNAP 
arjamagyar.blog

Létezik egy titkos zsidó "papság", ami évezredekre nyúlik vissza. Ez a "papság" sokkal magasabb tudásszinten volt, mint az emberiség többsége. Mikor új közösségek jöttek létre, a papság beférkőzött a vallási is politikai hatalomba, s gondoskodott róla, hogy a fejlett tudást eltávolítsák a társadalomból, és titkos iskoláik, szervezeteik kezébe adják. A Vatikán uralkodó hierarchiája semmi több, csak szervezett bűnözők társasága, akik hihetetlen pusztulást, szenvedést, nyomort és bánatot okoztak az emberiségnek. A katolikus egyház és a keresztény vallás magasabb szintjei tömve vannak zsidókkal, akik eszközkét használják a keresztényeket. A zsidók azok, akik a keresztény egyházakat irányítják, főleg a katolikus Vatikánt, ahonnan a többi keresztény szekta is kifejlődött.

A felsőbb szinteken ismerik a Nap, a numerológia, a tömegelme valódi erejét, a bolygók hatását az emberi viselkedésre, hogyan manipulálják az időt, az energiát; és titkos szervezeteiket arra használják, hogy olyan intézményeket hozzanak létre a nyilvános hadszíntéren, mint a vallások és a politikai pártok, így távolítva el az okkult tudást a körforgásból. Az Inkvizíció az egyik fő példája ennek, aminél már azzal aláírtad saját halálos ítéletedet, ha bármilyen okkult vagy ezoterikus dologról beszéltél.

Hogy tervükhöz maximális hatalmat szerezzenek, a keresztény templomokat Ley-vonalakra építették. A Ley-vonalak olyan területek a Földben, amiknek nagyobb a geomágneses energiájuk. Az emberi test bioelektromosságból áll, és az is működteti. Gondolataink is elektromos impulzusokból állnak. A meditációk által, és energiaközpontjainkon való munkával felerősíthetjük a gondolatainkat, hogy erősebb elektromos kivezetésünk legyen, és ez jobban befolyásolja a környezetünket. Mikor olyasvalaki, akinek birtokában van a megfelelő tudás, felhasználja a Föld energiáját saját, irányított gondolatenergiája mellett, sokkal nagyobb erő fog a gondolatai mögé állni. A Pogány templomokat lerombolták, és helyükre keresztény templomokat építettek. A föld ezen energia-csomópontjaiban speciális rituálékat végeztek. Az emberi/állati áldozatok és hasonló dolgok hihetetlen félelmet keltettek az áldozatban. Ezt az irányított félelem-energiát - amit a befolyásoláshoz használnak - belepumpálták ezekbe a földenergia-örvényekbe. Ez az energia, amit többezerszeresére növeltek, egy bizonyos rezgésállapotot hoz létre a Föld energiamezejében. Ez úgy veszi körbe az egész Földet, mint egy pókháló. Ezért van a kereszténységnek ilyen erős befolyása sokakra. A félelem az a hétbetűs szó, ami az egész világot uralja, és nagyon hatékony.

Ráadásul az érzelmekkel teli hazug prédikációk, valamint a folyton ismételgetett tanítások annyi erővel rendelkeztek, hogy a tervüket sikeresen véghez tudták vinni. A tudatlan gyülekezet energiájának felhasználásával elérhetővé vált egy folyamatos és hatalmas energiaforrás, amit megfelelően irányítva és manipulálva az ellenség a kárhozat felé terelhette az embereket. Az ősi művészeti alkotásokat összehasonlítva a reneszánsz termékeivel, láthatjuk, mekkora befolyása volt a keresztény egyháznak az emberek életére. Nagyon kevés festmény, szobor és más művészeti alkotás van, ami nem a názáretit vagy a szűz ribancot és társait ábrázolja. Ez a zenében is megjelent abban az időben. A nem-keresztény témájú alkotások magukban hordozták az eretnekké kikiáltás veszélyét. Csak maga az ima-energia mennyisége - amit ebbe a hamis intézménybe töltöttek - felülmúl minden képzeletet. Egy ember, aki egyetlen gondolatra koncentrál, gondolatenergiát generál. Képzeld el, mire képes több millió ember.

Sajnos a kapzsiságuk miatt mindez nem volt elég a mocskos idegeneknek és emberi szolgáiknak, akik ezt a pusztító kört alkotják. Háború is kellett nekik. Az emberi energiahozam sokkal nagyobb a hatalmas félelmek idején, mikor az ember a halállal néz farkasszemet, vagy haldoklik. Minél erőszakosabb, annál jobb. Bárki aki ismeri a biblia Ótestamentumát, tisztában van az úgynevezett "Jehova" parancsára vívott háborúkkal. Ez a zsidók uralma a Dzsentilek fölött, és a Dzsentilek kínzása, tömeges lemészárlása, és népirtás! Ezt a beteg perverz mocskot erővel tuszkolták le a Dzsentilek torkán már az első naptól kezdve, megteremtve ezzel egy erős tudatalatti gondolatformát, ami végül életre kelt.

Forrás: 
exposinghun.heliohost.org

Kapcsolódó:
   
Keményebb zsidó fellépés a szólásszabadság ellen
   
Megint felgyújtottak egy svédországi mecsetet
   
A globális elit terve: közel-keleti unió
   
Itt az újabb fajmegrontás - Elárasztják Európát
   
Farkas Flórián: Alanyi jogon adna lakást a munkába álló romáknak a kormány
   
Kína elismeri a hun-magyar rokonságot 
 
"Ismerje el a nemzet, hogy mi is országalapítók vagyunk"







A GLOBÁLIS ELIT TERVE: KÖZEL-KELETI UNIÓ


A közel-keleten évtizedek óta káosz uralkodik, a nyugat által szponzorált háborúknak köszönhetően azonban a helyzet az utóbbi években tovább romlott. A közel-kelet jelenlegi térképét 1916-ban, a titkos Skykes-Picot megállapodás eredményeként rajzolták meg, ami az egykori Ottomán-uralta területeket, Szíriát, Irakot, Libanont és Palesztinát osztotta fel Nagy-Britannia és Franciaország között.
A mostanság látható közel-keleti káosz a brit-amerikai-izraeli globalista hatalom műve, célja pedig a régió térképének saját stratégiai és imperialista céljai szerinti átformálása.

Az Iszlám Állam

Terrorakcióinak köszönhetően az Iszlám Állam kampányairól és a válaszlépésként kivitelezett amerikai légitámadásokról napi szinten hallunk minden hírcsatornán. A szervezet és az amerikai titkosszolgálat közötti szoros kapcsolatról már kevesebb szó esik fővonalas körökben, pedig az ISIL/ISIS/IS évek óta innen kapja finanszírozását és fegyvereit.
2012-ben a World Net Daily jordán kormányforrásokból megtudta, hogy az amerikai hadsereg kiképzést tartottaz akkor még ISIL néven futó szervezet számára Jordánia területén, a szíriai kormány ellen indított kampány előkészítéseként. Francis Boyle, az Illiois Egyetem jogtudomány professzora szerint az IS (IÁ) egy amerikai titkosszolgálati egység, amelynek célja az iraki állam megsemmisítése.
A közel-keleti stratégia lényege az állandó bizonytalanság és egy úgynevezett „konstruktív káosz” fenntartása, hogy az egyes nemzetállamok elpusztításával újrarajzolhassák a térség térképét. Az IS jelenléte tökéletes ürügy volt az ismételt iraki beavatkozásra, amelynek segítségével biztosították, hogy az Erbilben található olajmezők a multinacionális cégek irányítása alatt maradjanak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország pedig ellenállás nélkül támogathassa az északi kurd területeket, az ország szétdarabolásának következő lépéseként.
Ahogy Richard Hass, a Külkapcsolatok Tanácsának elnöke és az amerikai külügyminisztérium politikatervezési osztályának korábbi igazgatója, a Project Syndicate op-ed cikkében megjegyezte:
Ideje felismerni Irak feldarabolásának elkerülhetetlenségét (hiszen az ország ma nem egyéb, mint az iráni befolyás bástyája) és elkezdeni a jelenlegi Irak határain belüli független Kurdisztán támogatását.”
terv Irak esetében az ország három mini-államra történő feldarabolása, vallási és etnikai szempontok alapján: nyugaton egy szunnita Irak, keleten egy arab síita állam, északon pedig egy szabad Kurdisztán.
A három részre osztás előnyeiről már a 80-as években szó esett neoimperialista körökben, amikor Oded Yinon izraeli újságíró a World Zionist Organization lapjában „Stratégia Izrael számára a 80-as évekbencímmel írt erről, részletezve Izrael kiterjesztését és az Irak jelentette komoly akadályt erre a terjeszkedésre nézve:
Irak, amely egyrészről olajban gazdag, ám belső szakadás fenyegeti, garantált izraeli célpont jelölt. Megsemmisítése még Szíria pusztulásánál is fontosabb számunkra. Irak erősebb Szíriánál. Rövidtávon Irak jelenti a legkomolyabb veszélyt Izraelre nézve (12. o.). … Szíria megsemmisítése, majd Irak etnikai vagy vallási alapú, Libanonhoz hasonló szétdarabolása, Izrael elsőszámú hosszú távú célja a keleti fronton, míg ezen államok katonai hatalmának megsemmisítése a legfontosabb rövidtávú célkitűzés. (11. o.)
Yinon így folytatja:
Irakban lehetőség van az ország etnikai/vallási tartományokra történő felosztására, hasonlóan Szíriához az Ottomán időkben. Tehát három (vagy több) állam létezik majd három nagyváros, Baszra, Bagdad és Moszul körül, így a déli síita területek szétválnak a szunnitáktól és az északi kurdoktól. (12. o.)
Izrael tulajdonképpen a brit-amerikai hatalom kiterjesztése a térségben. A Külkapcsolatok Tanácsára specializálódott történész, Carroll Quigley az „Anglo-American Establishmentcímű könyvében leírja (311. o.), hogy Arthur James Balfour, Nagy-Britannia külügyminisztere 1916 és 1919 között, a Balfour-nyilatkozat megalkotója, ami egyebek között megalapozta a Zsidó állam (Izrael) Palesztinában történő megalapításának támogatását, a Milner csoport tagja volt.
A Milner csoport a Royal Institute of International Affairs (RIIA) vagy más néven Chatham House (a Külkapcsolatok Tanácsának brit karja) elődje volt. Mindkét elit szervezet legfőbb célja a globális birodalom megvalósítása.

A „Közel-Keleti Unió” megalakításának terve

A közel-keleten tapasztalt káosz és bizonytalanság kialakulásáért közvetlenül felelős nyugati elit szervezetek egy központosított, a szuverenitást felváltó szövetség megalapítását javasolják az általuk létrehozott probléma megoldásaként, a káoszból rend elvének klasszikus példájaként.
New American júliusban arról írt, hogy Ed Husain, a Külkapcsolatok Tanácsának közel-keleti kutatásokért felelős munkatársa, a mai közel-keletet az EU megalakulása előtti Európához hasonlította és ebből azt a következtetést tárja az olvasók elé, hogy a folyamatos vérontás megoldása egy „Közel-Keleti Uniólétrehozása.
Hass hasonlóan közelítette meg a helyzetet, a XVII. századi Európához hasonlítva a mai közel-keletet, hozzátéve, hogy egy „új lokális rend” hiányában hasonlóan vészterhes idők várnak a térségre:
Egy új lokális rend felemelkedéséig, illetve ennek hiányában a végkimerülés beálltáig, a közel-kelet megoldandó probléma helyett inkább egy folyamatos helyzetkezelést igénylő állapot marad.”
Az EU mintájára létrehozott kormánytestület nem új keletű elképzelés. 2008-ban, az amerikai Institute of Peace agytröszt összejövetelén, maga az Iraki kormány szorgalmazta egy kereskedelmi blokk létrehozását az EU mintájára a közel-keleten, ami magában foglalná Szaúdi-Arábiát, Iránt, Kuvaitot, Jordániát, Szíriát, Irakot, Törökországot és később talán a Perzsa-öböl menti országokat is. A szervezet 2011-es eseményén Abdullah Gül török elnök és Egemen Bağış, akkori EU ügyekért felelős miniszter és tárgyaló biztos is részt vett, aki a következőket mondta:
Mindannyian tudjuk, hogy az EU a történelem legsikeresebb béke és fejlesztési projektje, ami a véres háborút követte. Ma ugyanezek az elvárásaink a közel-kelet irányába.”
A jelen helyzetben nehéz lenne megítélni, hogy a „Közel-Keleti Unió” valóban megalakul-e, az azonban nem kérdés, hogy a közel-kelet térképének átrajzolása teljes gőzzel folyik.





A Monsanto és a Bayer GM növényei a tiltás ellenére is megfertőzik az európai földeket 

DECEMBER 29, 2014 
Activist Post Idők jelei

Egy 
új tanulmány szerint a génmódosított terményekre és ezen belül az olajrepcére Svájcban (és sok európai országban) érvényes termesztési és import tilalom ellenére a Monsanto és a Bayer GMO növényei megjelentek a földeken, igazolva azokat az aggodalmakat, amelyek szerint ha egyszer a GMO szellemet kiengedik a palackból, azt többé senki sem lesz képes visszazárni. 

A Svájcra korlátozódott tanulmányból kiderül, hogy a GM növényeket 2011 és 2012 során, négy helyszínen is megtalálták vasúti sínek mentén és kikötők közelében. Megállapították, hogy a glifozát-rezisztens GMO növények a Monsanto Roundup-Ready GT73-as magjától erednek. Emellett öt helyszínen találták még a glufosinát-rezisztens MS8xRF3, MS8 és RF3 GMO növényeket is, amelyek a Bayer InVigor néven forgalmazott termékei. A kutatók leírják, hogy tudtukkal ez az első alkalom, hogy ezeket a Bayer növényeket Európában észlelték.

A tanulmány egy új veszélyre, a keresztezésre, pontosabban a génállomány átvitelére különböző növénytörzsek között, is rámutat, amit a Monsanto GT73 és a két nem GMO törzs között mutattak ki. Ez megerősíti a korábbi félelmeket, miszerint a GM növények képesek génmódosított variánssá alakítani a hagyományos és/vagy organikus módszerekkel termesztett növényeket.

A felfedezéssel kapcsolatban azonban továbbra is az a legmegdöbbentőbb, hogy ezek termesztése tilos Európában:
"A GM terményekre vonatkozó termesztési és behozatali tilalom nem volt elegendő arra, hogy megakadályozza ezek elterjedését. Japánban például, ahol a GM olajrepce termesztése tilos, a behozatal viszont engedélyezett, számos alkalommal találtak glizofát vagy glufozinát-rezisztens GM növényeket vadon nőni azokon az útvonalakon, amelyeken át a behozott terményeket szállítják. Ezek a vadon növő növények valószínűleg a szállítás közben kiszóródott magokból fejlődtek ki."

Amennyiben tehát vadon növő GM növényeket találunk olyan országokban, ahol ezek termesztése, sőt behozatala is tilos, vajon milyen mértékben fertőződött meg a világ élelmiszerellátása?

Ahogyan arról korábban olvashattunk, a StarLink kukorica, az első olyan génmódosított termék, amit kivontak a forgalomból, méghozzá több mint 10 évvel ezelőtt, Szaúdi-Arábiában bukkant fel ismét egy évvel ezelőtt, miután a hatóságok felfedezték, hogy a termény valahogyan 
belekerült az ország élelmiszereibe.

Oregon államban pedig egy 
olyan génmódosított búzafajtával bevetett földet találtak, ami még az Egyesült Államokban sem engedélyezett.

Ez csupán néhány napvilágra került eset. Vajon mennyi ilyen létezhet, amiről nem tudunk?

Időkjelei: Felületesen szemlélve, ez a hír egyeseknek talán nehezen köthető össze az idők jeleivel, figyelembe véve azonban, amit a genetika, a transzhumanizmus és egyéb kapcsolódó területek végcéljáról tudunk, minden olyan hír, ami összefügg Isten teremtésének megrontásával, manipulálásával, az idők jeleivel is összefügg. Főleg amióta egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a majdani Fenevad bélyegének is köze lehet ezekhez a területekhez. A témával kapcsolatban érdemes megnézni az 
Arkhón Invázió című videót. 


Csillagösvényen - A magyarok igaz eredete, története 


Rövid ismertető
1. rész Hazatérés
2. rész Bulcsu
3. rész A titokzatos Szent Korona 

A "Csillagösvényen" című háromrészes filmfolyam egyfajta főhajtás a magyar történelem előtt. Gazdagon fényképezett, bámulatos bepillantást nyújt a régmúltba. Három történelemórányi időutazás a magyarok mesésnek tűnő, ám mégis igaz, hősies világába. A Hazatérés című önálló film a honfoglalást, míg a Bulcsu az európai hadjáratokat és a lovas harcmodort mutatja be. A harmadik, A titokzatos Szent Korona című film pedig a koronaelméleteket foglalja össze a hagyományostól a meghökkentőig. A Magyarországon eddig ismeretlen műfajú filmek tartalma ugyan tudományos és ismeretterjesztő, képi megfogalmazása mégis a játékfilmeket idézi.

A magyarság igazi történelme, ellenben azzal a kitalált és elferdített valamivel amit ma a tudatlan gyerekeknek oktatnak a tankönyvekben...

"Szükség van a magyarságnak a nemzettudatra, a hazaszeretetre, a saját népéhez való bensőséges viszonyra, a magyar kultúrára áplására, a magyarságtudomány művelésére és oktatására, egy érzelmileg is összeforrott magyar nemzeti közösség újjáépítésére.Törekednünk kell arra, hogy teljes értékű életet élhessünk magyar módra, a magyar nemzeti hagyomány, kultúra és gondolkodásmód hordozóiként, a magyar nemzet nagy családjának tagjaként. A magyar népnek és nemzetnek olyan egészséges nemzetté kell átalakulnia, amely képes magasszintű sikerek elérésére és amely segít megalapozni és beindítani a magyar nép felemelkedését." Drábik János

"Amerikában az a szóbeszéd járja, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok" Isaac Asimov

- George Bernard Shaw (a CBC-nek bővebben kifejtve) ezt mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."
- Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon/.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét/.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi.
- Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke."
- Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "... Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Magyar Nemzet 2003)
- Enrico Fermi atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban a következőt válaszolta: " Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket."
- A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel, könnyű nagy matematikusnak lenni.

A Magyar tudás hatalom tudod-e? 
www.youtube.com/watch?v=Y7vjeuM2hhY 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése