2017. július 9., vasárnap

A magyarság tudat - nemzet tudat





A magyarság tudat - nemzet tudat



Villás Béla Ősiség. Régi mítoszok, rítusok, szertartások.

Villás Béla Magyarok, múltunk, jelenünk, célunk

Villás Béla: Sámánizmus











Ha kíváncsi vagy az őseinkre töltsd le a linket , és ne feledd , ezt tűzzel vassal irtják , hogy önazonosságod ne legyen a globalizált világban és ne legyél szervezett nemzet , ki ellent tud állni a kirablásunknak és rabszolga sorsra ítélésünknek, és nem útólsó sorban a zsidó betelepülésnek és leigázásunknak , ezért tiltják a polgár őrséget , és minden fajta önszerveződést. A mocskos zsidó bérenc Pintér annyi bűnt követett el a nép ellen , hogy a zsidó MOSZAD a kezében tartja és zsarolja e gyilkosságokkal és ezért végrehajtja a zsidók parancsait, hát erre volt jó az olaj biznisz a gengszterváltó elitről dokumentumokat vezetnek a külföldi titkosszolgálatok, és így mind zsarolhatókká váltak , így úszott el a nemzeti vagyonunk , és így nem lehet számonkérni a rablásokat mert mindnyájan sárosak, és leszavazzák a parlamentbe az ilyen irányú javaslatokat. Hát ez a politikai maffia , hogy úgy mondjam az egyetlen maffia ez a gengszterváltó rabló sisere bandita sereg , kik már rég nem a magyarság érdekében tevékenykednek , hisz 80 % kettős állampolgárságú honatya igaza van a Jobbiknak politikai kockázati tényezők e gengszterek. És erre még rá akarnak tenni egy lapáttal a bajnai , gyurcsány csapat politikai hazárdjátékával, kik végleg kiárulnák az országot.
Meglehet , hogy a FIDESZ a lehetőségek kompromisszumával politizál, de a Jobbik hosszú távra fogalmazhatja meg a politikai lehetőségeinket, hogy , ha a FIDESZ becsődölne , vagy a FIDESZ zsidói vennék át a hatalmat a pártban , Orbánt megbuktatva a Jobbiknak alternatívát kell felmutatni, hogy a nemzeti oldalt egy ilyen húzással ne tudják lefejezni, és ha már végrehajtották a puccsot Orbán ellen a Jobbik a kiírt választási győzelem után vissza veheti a monetáris jogot , és kiléphetünk az Unióból , a pénzkibocsájtással , pedig nem kell a váltóért kamatot fizetnünk , csak azért, hogy hitel pénzzel fizethessünk. Az a kamatra kiadott pénz minden évben elég lenne az egészség ügy rendbe tételére, vagy a nyugdíjak elrendezésére, vagy a szociális lakások megteremtésére. A zsidó uzsora bankok kiűzésével és az iszlám bankrendszer bevezetésével , a devizahitelesek gondját teljesen meg lehetne oldani, mert a gazdaság és a bankrendszer együtt sírna és nevetne, mert a kockázatot együtt vállalnák. És így kilábalnánk a gazdasági válságból, és Európa népe követne minket , ugyan is ők sem akarnak kamatrabszolgák lenni a zsidó bankok jóvoltából. A spekulációs tőkét száműzni az országból , a különböző jogi személyiségeket megszüntetni, hogy ne rabolják le az országot , csak élő személyeknek lehessen tulajdonuk, így nincs rablási lehetősége egy maffia csoportnak sem . Így indulva lépésről lépésre kilábalnánk a válságból , még akkor is ha önellátásra kellene berendezkednünk, a különböző szankciók miatt, és ez úttal jól megszervezni az önvédelmünket , ha ez a zsidóknak nem tetszik el lehet ballagni , ha a nemzeti vagyont ők nem károsították meg , simán elhagyhatják az országot, de ha kiraboltak bennünket a számonkérés után ,és a vagyon elkobzása után mehetnének ahova akarnak , nem gáncsoskodnának a nemzetté válásunkban. A szabadkőműves vakolókat , kik eddig is a HÁTTÉRBŐL IRÁNYÍTOTTÁK A KIFOSZTÁSUNKAT FELSZÁMOLNI ÉS BETILTANI MINDEN IRÁNYZATOTT, HOGY NE LEGYEN LÁTHATATLAN ELLENSÉGÜNK AZ ORSZÁGBAN. Így az akadémiánkon sem uralkodna el a vakolók hada és megismerhetnénk történelmünk eredetünk valós tényeit, és nem erőltetnék rénk a Finugor népmesét , hogy nehogy önbizalommal teli nép lehessünk. Ugye milyen sok összefüggő dolog van a múltunkban ami egy népet össze tartana és nemzetté emelne, ha nálunk privilégizált vakolók nem sajátítanák ki a nép őstörténetét. Ezért minden elismerés azoknak a pár kutatóknak kik a megbélyegzés láncát hordozva kutatják és hirdetik népünk őseredetét és a tudomány eszközeivel fedik fel a leplet eredetünkről , mit a zsidóság miatt eddig meghamisítva tálaltak a téma iránt vak közönségnek , kik nem is igen alkottak eddig nemzetet. De itt volna az idő mielőtt , végleg leradíroznak bennünket a térképről, hogy megismerjük múltunkat. Tudjátok az igazság felszabadít, és ezeket az igazságokat ma még sokszor a külföldi kutatók mondják ki, mert a magyar kutatók nem mondhatják ki, de így ez százszor értékesebb , hisz a tudományos világ e tényeket elismeri és a zsidajaink nem alkothatnak újra és újra hamis képeket, csakhogy bizonyítsák a kiválasztott faj elméletüket, és hogy még nagyon sokáig lehessenek hollókosztosok , Ezért létre hozták az újkori inkvizíciót , aki ezt megkérdőjelezi azt börtönbe vetik , ha a világhatalmat megszerzik akkor ezeket az embereket likvidálják , mint az inkvizíció korában a másként gondolkodókat , de nem erről van itt is szó , másként gondolkodol , tehát bűnös vagy, gondolat rendőrség, a gojokra, hogy uralkodni tudjanak a kiválasztott zsidó maffia cionista bankárkasztban , és vakolók táborában résztvevő gengszterek. Kik a világot akarják uralni , és a föld lakosságának 90 % - át likvidálni akarják , és ezek beszélnek holokausztról , kik két világháborút zúdítottak az emberiség nyakába , de eddig még egy háborús bűnös bankárt sem ítéltek el pedig azóta is háborúkat robbantottak ki , és törvényes nemzeti uralkodókat likvidáltak az olaj , és az arany csillogása miatt lettek ők terroristák , hol ott a terroristák pontosan ők azok az uzsorakamatra adott pénzhitelekkel, melyeket nem lehet visszafizetni így kamatrabszolgákat csinálnak az emberiségből a XXI. században leigázzák Amerika után az egész világot , ha hagyják nekik , de már kialakult az ellenpólus Kína , Oroszország , Irán , India,Pakisztán, Brazília, Dél -Afrika , és a többi kisebb országokkal , az atom arzenál is patt helyzetet parancsol , és a leigázott nemzetek erőforrásainak kirablása után nincs már utánpótlás , így a gazdaságuk is hanyatlásnak indul , a szervezett pénzhatalom elveszti tömegbázisát, mert senki nem akar kamatrabszolgaként élni koncentrációs táborokban , mint azt Amerikában akarnak bevezetni 800 drb koncentrációs tábor várja az amerikai polgárokat engedelmes goj alattvalóvá nevelésre. És a háborúk folytatódnak Amerika nyomná a dollárt , de már nem kell senkinek , a bankárok meg a kipukkanó buborékokba fulladnak , mert a bankokból az aranyat ellopták , és nincs már fedezet a világpénz számára az olaj kereskedelem már nem dolláralapú, így össze fog omlani és ez lehet , hogy Amerika szétesését is előidézi, és nem lesz már korlátlan dollár kibocsájtás a háborúk folytatására, mert senki nem fogadja el csak WC papírnak , és a Birodalmi cionista Amerika megbukik, mert állampolgáraiból kamatrabszolgát csinált a zsidó bankárkaszt nyomulása jóvoltából, és nem lesz már miből finanszírozni a terrorista zsidó államot, az értéktelen dollár már ott is csak pipa gyújtósnak , vagy WC papírnak lesz jó, hát így múlnak el a világ leigázásának tervei , és így lesz a kiválasztott népből, kicsi – kicsi nemzet , és örülhet ha a földön nem toloncolják ki fiaikat a nemzetállamok , hogy most már éljetek Galíciában egymás közt, egymás kárára és torzsalkodjatok magatok közt, de egyetlen nép sem kíván veletek élni, ti békétlenek . Bankárjaitok is hazatalálnak , mert csak a területeken működtethetitek az uzsorakamatos bankotokat. A kereskedést is megszüntetjük veletek , hogy békében élhessetek egymásközt, rendezkedjetek be önellátásra amit termeltek azt fogyasztjátok, és nincs hollókoszt , nincs potenciális zsarolható állam , mert fiaitok a felhúzott falak között élhetnek immár , és így nem Palesztina lesz a világ legnagyobb koncentrációs tábora, hanem immár ti változtattátok magatokat koncentrációs táborlakossá, és még nem is kell rátok figyelni , mert nem fogad be benneteket egy ország sem , nincs kereskedelmi kontaktus , hermetikusan elzártátok magatokat , majd mi is küldünk nektek egy kis HAARP-ot , ha nagyon jól ellesztek eresztve , hogy legyen mit helyrehozni és legyen munkátok , nem utolsó sorban , hogy becsülni tudjátok a munkát és ne spekuláljatok azon , hogy hogyan tudnátok túljárni a másik kiválasztott eszén . És ne lepődjetek meg ha kitör köztetek az éhség lázadás és csak magatokat tudjátok okolni a történtekért, és a világ csak nézni fogja hogy marakodtok a csekély koncon amit létrehoztok. Hát remélem az emberiség nevében , hogy eljön ez az idő és megmarad az a 90 % - nyi ember is kiket likvidálni akartok , és a gyermekeink sem lesznek kamatrabszolgák , de ti örökre lemondatok a világuralomról, és bankárjaitok háborús bűnösökként vagyonelkobzás révén az emberiséget újra szabaddá tehetik. És soha nem engedik az uzsorakamatos bankok működését az ellopott aranykészlet is előkerül a cionista bankárkaszt páncéltermeiből egy két atomtöltet is amivel eddig a nemzeti kormányokat zsaroltátok, hogy felrobbantjátok és lakhatatlanná teszitek akármelyik fővárost, ha nem úgy cselekednek ahogy ti fütyültök nekik. Hát kívánom , hogy legyen meg a nemzetek ez írányú akarata és találjátok meg otthonotokat Galíciában, mert sokáig együtt kel hogy éljetek fajtestvéreitekkel. Hogy ezt nem csak én kívánom így nektek , ha közvélemény kutatást végeztek és ezt felolvastassátok a goj lakosokkal , meglátjátok mindnyájan helyeslik ezt a megoldást és ha kell tesznek is érte , hogy ne legyünk kamatrabszolgák , és számkivetett gojok.


Igen is mindenkinek meg kel ismernie a magyarság eredetéről szóló kutatások eredményét , hogy tudjuk kik voltunk , és mivé lettünk . A Finugor népmesét meg tanítsák a terrorista zsidó gyerekeknek , hisz ők terrorista palántáknak lettek nevelve , és idővel ugorhatnak majd a Finekhez új hazát keresni.

Magyarság kutatás



Bakay Kornél - A Párthusok

http://www.youtube.com/watch?v=42TE7u1CBNU

Bakay Kornél - Eurázsia benépesülése

http://www.youtube.com/watch?v=UiRyJ64GcfU

Bakay Kornél - Közép- és Belső-Ázsia, a Kaukázus, valamint a Kárpát-

http://www.youtube.com/watch?v=E9PAg780veU

Bakay Kornél: "Betiltott magyar múlt, ellenünk intézett támadások"

http://www.youtube.com/watch?v=FWxhRtlmc2Y

Bakay Kornél: A székelyek eredete, történelme egy kicsit másképpen

http://www.youtube.com/watch?v=zs1pbxDjP-A

A Székelyek titkos történelme (amit sosem fognak tanítani)

http://www.youtube.com/watch?v=PctRhnPkWf4

Szent Korona Szabadegyetem - Dr. Bakay Kornél Szétmállott egy ne

http://www.youtube.com/watch?v=uaX18d9z1Tk

Bakay Kornél - A régészet válsága

http://www.youtube.com/watch?v=fmIMFU9LxpI

Bakay Kornél - Törzsek, államok, birodalmak

http://www.youtube.com/watch?v=aPf0_0mIuKU

Bakay Kornél - Tanrend / A Takla Makán legújabb leletei

http://www.youtube.com/watch?v=GZfWbK6vVJ4

Bakay Kornél - Ázsia őstörténete

http://www.youtube.com/watch?v=YvLX-lPEGJM

Bakay Kornél: Ázsia őstörténete az újabb kőkortól a szkíta korig 1

http://www.youtube.com/watch?v=UfXW_0LVRJQ

Bakay Kornél-Magyar őstörténet kutatás

http://www.youtube.com/watch?v=zkr7QEqSVok

Dr. BAKAY KORNÉL - Őstörténeti előadása a Szent Korona Szabadeg

http://www.youtube.com/watch?v=UoFZSYPRV8Y

Szent Korona Szabadegyetem - Dr. Bakay Kornél Szétmállott egy ne

http://www.youtube.com/watch?v=uaX18d9z1Tk

133 Bakay Kornél - Magyarnak lenni büszke gyönyörűség 2009.avi









Szántai Lajos: Pártus Jézus

http://www.youtube.com/watch?v=C_F0Mk05cwE

Szántai Lajos - Szent István 10 parancsolata,intelmei 1/2

http://www.youtube.com/watch?v=sRPSIVDxZk8

Szántai Lajos - Szent István 10 parancsolata,intelmei 2/2

http://www.youtube.com/watch?v=QXSEKu4t4SA

Szántai Lajos - Magyarország Szent Koronája

http://www.youtube.com/watch?v=lQuTdpZtYi0

Szántai Lajos - Hunyadi János és 1456

http://www.youtube.com/watch?v=OkjGtpFV6hg

1 Szántai Lajos - Attila király hármas koporsója

http://www.youtube.com/watch?v=cz1CPQG-3DA

Szántai Lajos - Mátyás Király

http://www.youtube.com/watch?v=K6ZCGfjxCRY

1 Szántal Lajos - Nagy Lajos király őskeresése

http://www.youtube.com/watch?v=bNByZ6bSzbk

1 Szántal Lajos - Nimród

http://www.youtube.com/watch?v=BQrTmZhmLXA

1 Szántal Lajos - Nimród, Attila Szent István

http://www.youtube.com/watch?v=erEB96xD7mc

1 Szántal Lajos - Szent Korona Szertartások 01

http://www.youtube.com/watch?v=PKRhXr9CdgI

Szántai Lajos - Szent Korona Szertartások 02

http://www.youtube.com/watch?v=XK_pa6UobDk

1 Szántal Lajos - Szent László

http://www.youtube.com/watch?v=Z2ehQbn-Uws

Szántai Lajos - A garabonciás

http://www.youtube.com/watch?v=kAY88bI1dqA

Szántai Lajos - Turul nemzetség 01

http://www.youtube.com/watch?v=vRqFF2aHzV4

Szántai Lajos - Turul nemzetség 02

http://www.youtube.com/watch?v=lJSr2aE6szc

Szántai Lajos - A Turul Nemzetség Királyai - II.Géza

http://www.youtube.com/watch?v=Hcf2QuBCojc

Szántai Lajos - A Turul Nemzetség Királyai - IV. László

http://www.youtube.com/watch?v=7CrMJwlL7qw

Szántai Lajos - A Turul Nemzetség Királyai - I. András , I. Béla

http://www.youtube.com/watch?v=m28hCZqVvXs

Szántai Lajos 2011.05.02. Pálos Rend - audio

http://www.youtube.com/watch?v=xDuMlDohVoI

Szántai Lajos - A magyar ősvallás fénypapjai - A táltosok

http://www.youtube.com/watch?v=iLJ3bzrlSUk

Szantai Lajos előadása Vitéz János esztergomi érsek jövendölései 1. r

http://www.youtube.com/watch?v=EplHvfA4U_A

II. András király szentföldi hadjáratának tanulságai a múltban, jelenben és

http://www.youtube.com/watch?v=XW1Sa0o1W5c

Szántai Lajos - A Szent korona apostolképei 01

http://www.youtube.com/watch?v=si7Zbbyht3g

Szántai Lajos - A Szent korona apostolképei 02

http://www.youtube.com/watch?v=vagR5I0nB6w

Szántai Lajos - Jelenések könyve 1.avi

http://www.youtube.com/watch?v=_3adAt8hdEo

Szántai Lajos - Jelenések könyve 2.avi

http://www.youtube.com/watch?v=47s3ZVMye5Y

Szántai Lajos - Jelenések könyve 3.divx

http://www.youtube.com/watch?v=6thkORCJww8

Szántai Lajos - Jelenések könyve 4.avi

http://www.youtube.com/watch?v=EDThTBYJEvg

Szántai Lajos - Jelenések könyve 5.avi

http://www.youtube.com/watch?v=T5wqpc-C8uM

Szántai Lajos - A boldogasszony csillagkoronája 01

http://www.youtube.com/watch?v=GkI_9EzJnrc

Szántai Lajos - A boldogasszony csillagkoronája 02

http://www.youtube.com/watch?v=gUNYbhGdBcE

1 Szántai Lajos - Betlehem csillag

http://www.youtube.com/watch?v=dcMi39Samaw

1 Szántai Lajos - Egyiptom a régiség mítosza 01

http://www.youtube.com/watch?v=X1EjUkT76Qw

1 Szántai Lajos - Egyiptom a régiség mítosza 02

http://www.youtube.com/watch?v=2KDiecXRQZM

Szántai Lajos - A táltosokról - Dobogommt.hu videó

http://www.youtube.com/watch?v=mtM4CeIN2b8

1 Szántai Lajos - Fehér Táltosok

http://www.youtube.com/watch?v=Xex2oWRl_rE

Szántai Lajos - Attila - Alkimia 2002

http://www.youtube.com/watch?v=Buww-EA9HJo

Szántai Lajos: "És látatték egy nagy jel az égben..."

http://www.youtube.com/watch?v=bf548PNwkKk

Szántai Lajos: Csaba királyfi

http://www.youtube.com/watch?v=MOB7VwNuQ-I

Szántai Lajos - ' Királyt kivánjunk '

http://www.youtube.com/watch?v=Q8Z60SWjL0A

Szántai Lajos - József Atilla

http://www.youtube.com/watch?v=U3MRs9Ay-XY

Szántai Lajos - Királyi központ

http://www.youtube.com/watch?v=ug9oUCXRPLQ

Szűz Mária fejedelme - II. Rákóczi Ferenc szabadságharca tegnap és 

http://www.youtube.com/watch?v=L9WxUfNnmuA










Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él

http://www.youtube.com/watch?v=yCIX8ib6GN8




imrebá táltos videója

http://www.youtube.com/watch?v=AHvWokuv4U4




Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 1.

http://www.youtube.com/watch?v=tlRb1dyLhfA

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 2.

http://www.youtube.com/watch?v=0sY3PjytMGA

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 3.

http://www.youtube.com/watch?v=06zQ45ouqnw

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 4.

http://www.youtube.com/watch?v=DOcQcJzyToM

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 5.

http://www.youtube.com/watch?v=DOcQcJzyToM

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 6.

http://www.youtube.com/watch?v=sthrVgVkxNc

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 7.

http://www.youtube.com/watch?v=t3ao6dxNXLA

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 8.

http://www.youtube.com/watch?v=SpT8FIVtq2M

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 9.

http://www.youtube.com/watch?v=NQkVRybevOU

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 10.

http://www.youtube.com/watch?v=GB6lpt2mXdM

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é





Azt hiszem , ha beosztással élünk , és hetente egy linket megnézünk és kivesézzük , már jó úton halladunk a magyarságunk megismerésében . Addig végezzük el ezt a munkát amíg még lehetséges , mert ha tiltott listára kerül , akkor a hozzáférés is meg lesz tiltva , és hiába lesz a szándék a megismerésre , nem lesz elérhető az ismeret. És megmaradunk kamatrabszolgának , ha engedik hogy éljünk , és , ha nem élhetünk , akkor rá kell , hogy jöjjünk , fölöslegessé itéltek bennünket , és mi bizony benne vagyunk a 90 % . - nyi likvidálandó népesságben. Na persze , ha hagyjuk , most még úgy néz ki, hogy ez ellen tehetünk valamit , ha mi pusztitjuk el őket , hát ébredjetek gojok , és töltsétek meg az üvegeket benzinnel , hogy ha kell tudjuk felégetni a cionista holókosztosokat , mert bizony ők báránybőrbe bujt fasiszták , kik világuralimra törnek és ezért a föld lakosságának 90 % - át likvidálni akarják , mert csak fölösleges kenyérpusztítónak tartanak bennünket , és csak állatnak néznek bennünket gojokat . Ideje volna kifüstölni őket összerabolt ingatlanjaikból , és ha tizszer újjá építik , hát tizenegyedszer is égnie kell , hogy tudják meg itt számukra nincs hely . Galliciában ott ahol egy népet koncentrációs táborban őriznek ott van az ők othona , na oda tartsanak , ha nem akarnak tűzvész áldozataivá válni. Ott van az ő fasiszta államuk , ahol nap mint nap terrorista akciókat hajtanak végre ártatlan embereken , na ott vegyék magukhoz a holókosztot, amit amerika finansziroz , és ha az kevésnek bizonyul , hát kezdjenek el dolgozni , hogy legyen mindenből nekik valami.
És nehogy úgy járjanak e kiválasztott nép kiválasztott fiai , hogy alkalmatlannak itéljék őket a kiválasztottságra és inkább likvidáltatják őket mint annak idején a háborúban , vagy éppen azért akartok vagyonokat összelopni , hogy ti alkalmassá váljatok cionistává válni. Sajnállak benneteket , de ti ugyan úgy megvagytok tévesztve , és ugyan úgy fölöslegessé lesztek nyilvánitva mint mi , mert a Kazárokat is feláldozhatóvá minősítik a világhatalom megszerzésének az oltárán. Jobb ha elhuztok valamelyik dél – amarikai országba távol a háborúk zajától talán lesz eséjetek túl élni ezt a nagy holokausztot. De lehet hogy nem lesz benne köszönet , ha atomtöltetekkel pusztítják el a népeket a sugárzás tönkre teszi a táplálékláncot , és kinok között fogtok elpusztulni a nukleáris télben . Az élet igazi tovább vivői bizony nem ti lesztek , sokkal inkább majd egy rovar faj lesz , kik megteremtik maguknak a tovább éléshez szükséges táplálék láncot , és bizony ezerévekben mérve megjelenik majd a földön ujra az értelmes élet is , és csak remélni tudjuk , hogy a megtalált maradék atomtöltetek , nem egy új kihalást fog okozni . Minden esetre azt előre kellene valahogy vetitsük , hogy cionista zsidót , és bankárkasztos zsdót , az akkori civilizáció érdekében likvidálni kötelező , ha csak úgy , hogy össze zárva egy területre , és minden kapcsolattartást megszakítva velük , egymást ölve hagyni kipusztulni őket , de a civilizáció ezt kívánja , és a túlélésük is ennek a záloga . És ne legyenek titkos társaságok vakoló bogarak , hogy eldöntsék más bogarak életét , mert ha a rovarpopuláció is kiirtja egymást akkor , már csak az egysejtüek , vagy virusok törzsfejlődésében bizhatunk , hogy elérnek egy olyan szintet , mely értelmesnek lehet mondani , és megtudják magukat szervezni , hogy e föld újból az életet hordozza , és ne az emberi állat mondja meg , hogy mi is jó az akkori értelmes lények populációjának .
Mivel a sátánista bankárkaszt a halálkultuszával van eljegyezve , és ez előbb vagy utóbb a háborúk folyamán valóra is válik a halál fog aratni az értelmes lények birodalmában, és nem fogjátok megtalálni istenetek mivoltát. A sötétség és a tél birodalmában , bizony elvész az élet szikrája , és kihuny az értelem , jó lesz ha treniroztok egy két faj bogarat , hátha tovább viszik idővel az értelem szikráját , vagy majd jönnek újból az ufok és értelmet sugalnak az új teremtményeikbe mielőtt magukra hagynák a fejlődés beindítására , időről időre be be avatkoznának , hogy ne tegyenek kárt magukban , és hogy időnként legyen egy pár túlélő is a katasztrófális változás miatt . És a fejlődés mélységeiben , ha elérik a teremtés szintet is , istent játszva azért megmaradjanak most azt mondanám , hogy embernek , de akkor mi lesz az értelem hordozója , hát maradjon meg azzá ami akkor lesz. Ne legyen ő Isten , vagy legyenek mindnyájan Istenek és bölcsek , és alkossák meg az új értelem hordozóit , hogy legyen alternativája az értelmes életnek , egy pusztító katasztrófa után is . Vedd észre a cél az értelmes élet tovább vitele tovább élése alkotó kultusszal , és nem a halálkultusz megvalósításával . Mert az élet élni akar , a cionista sátánimádó bankárkaszt akarata ellenére is , és ha kell ő nélkülük is meddig tart a 300 családot likvidálni , és a csicskásokat is utánuk küldeni , hogy szolgálják őket halálukban is , de a föld lakossága meg tudjon ujúlni . Nem kellenek a helytartók sem a vakolókkal együtt likvidálni , hogy szabadon lélegezhessenek a népek .
A népek hazája kérje számon erablógyilkos bankárkasztól azt a két világégést azt az emberanyag elpusztítását amelyet elkövetett eddig bütetlenül , és mivel a háborús és emberiség ellenes büntettek nem évülnek el nemzetközi biróságelé kell állítani őket , vagy egyszerüel lemészárolni őket mivel most tervbe vették a föld lakosságának a 90 % - át likvidálni , ezért halált érdemelnek a sátánfatyúk .
Az elsődleges terroristák úgy is halált érdemelnek , mert a terrorizmus jelszavával milliókat öltek eddig is meg , közben ők a terroristák , és ők a terrorizmus okozói is , és az uzsora kamatos bankrendszerük , melyel kamatrabszolgákat csinálnak az emberiségből a XXI. - ik században is csak beszélő szerszámnak nézik az embereket bocsánat a gojokat ezt az állatfajt , kiket a vágóhídra lehet terelni , és leölhetők egymás után mindnyájan , és nem lázadnak fel , mert a hülyeség pirulákat bevették , és azt hiszik , hogy ők kimaradnak a sorból , ébren vagy már , hát dobáljátok azt a benzines üvegeket , míg van rá mód , füstöljétek ki a nemzetállamikból a holókosztosokat , vakolókat , bankárokat , helytartókat , és minden olyan elemet mely eddig eltartatta magát a nemzetállamokkal . Tisztitsátok meg az intézményeteket a közéletet e megmaradt ÁVH – s leszármazottaktól , magyar embert minden közéleti posztra , takarítsátok meg a közéletet a FIDESZ -es ÁVH – s zsidóktól ,és párt és kisz titkároktól , valamint III/III – as besugóiktól . A Pintér -féle gyilkosság BT- k től ,... Legyen végre szabad ez az ország , az orosz iga után nem kell nekünk az Uniós fasizmus sem , de a terrorista NATO sem . Alkotmányunk kimondja , hogy nem léphetünk be terrorista szervezetekbe . Ezért rendezzünk népszavazást a NATO , és az Unió terrorista szervezetéből való kilépésre, mert csak a Kádár éra koketált a terrorizmussal , és terrorizálta a népeséget , sőt likvidálta is a hangadókat , vagy kinevezett hangadókat . Népszavazást kérünk a vakoló szabadkőművesség minden fajtájának betiltásáról , és üldözéséről mindaddig míg az ország vissza nem kapja elcsatolt területeit , addig minden szabadkőművest szabadlegyen legyilkolni , mindegy hogy milyen fokozatú az illető , bár tudjuk , hogy csak a magas fokozatúak vannak beavatva a magasabb célokba egy egy ország elveszejtésébe , de minden azon munkálkodnak , hogy ez így legyen , tehát likvidálni kell őket . Mondhatják , hogy köhög a bolha a rabszolga a leigázott gyarmatosított kis pondró , hogy ne legyünk kis pondrók égesük fel az ingatlanjaikat , újra és újra , hogy leléphessenek a nemzetállamunkból , és ne hogy vissza jöjjenek lajtstromozzátok , vagy öljétek meg őket , úgy több kárt nem okoznak nékünk csak az ország kétharmadát vesztettük így el , de megmaradt a nemzetünk , a nemzetté válásunk lehetősége , és ha nem pusztítjuk el őket nem engedik meg a nemzetté kovácsolódásunkat , százszor elárulnak , pedig hazaárulóból van már éppen elég , kik már elhagyták az országot , hát ők ne hagyják el a Pintér gyilkosság BT – je vegye üldozőbe őket , ne a dolgozó magyart irtsa itt nyakra főre , mint látható van itt hazaáruló ép elég , hát áldozzunk a haza oltárán olyanokat akik a más világra valók . Mindegy , hogy pártérdekből csinálta , vagy sem a haza nem eladó a hazaáruló meg a föld alá való gané .


Velünk élő Trianon

http://www.youtube.com/watch?v=y73UOXP2JGI

[HUN] Trianon 2.órás dokumentumfilm.

http://www.youtube.com/watch?v=ipQ7lzBvgdk

Vérző Magyarország

http://www.youtube.com/watch?v=Fs59E9OP4B8

Grandpierre Atilla - A Kárpát-medence hamisított történelme

http://www.youtube.com/watch?v=ymdI3Snqv0M

T Ma Elhazudták a történelmünket





Szántai Lajos: Pártus Jézus

http://www.youtube.com/watch?v=C_F0Mk05cwE

Szántai Lajos - Szent István 10 parancsolata,intelmei 1/2

http://www.youtube.com/watch?v=sRPSIVDxZk8

Szántai Lajos - Szent István 10 parancsolata,intelmei 2/2

http://www.youtube.com/watch?v=QXSEKu4t4SA

Szántai Lajos - Magyarország Szent Koronája

http://www.youtube.com/watch?v=lQuTdpZtYi0

Szántai Lajos - Hunyadi János és 1456

http://www.youtube.com/watch?v=OkjGtpFV6hg

1 Szántai Lajos - Attila király hármas koporsója

http://www.youtube.com/watch?v=cz1CPQG-3DA

Szántai Lajos - Mátyás Király

http://www.youtube.com/watch?v=K6ZCGfjxCRY

1 Szántal Lajos - Nagy Lajos király őskeresése

http://www.youtube.com/watch?v=bNByZ6bSzbk

1 Szántal Lajos - Nimród

http://www.youtube.com/watch?v=BQrTmZhmLXA

1 Szántal Lajos - Nimród, Attila Szent István

http://www.youtube.com/watch?v=erEB96xD7mc

1 Szántal Lajos - Szent Korona Szertartások 01

http://www.youtube.com/watch?v=PKRhXr9CdgI

Szántai Lajos - Szent Korona Szertartások 02

http://www.youtube.com/watch?v=XK_pa6UobDk

1 Szántal Lajos - Szent László

http://www.youtube.com/watch?v=Z2ehQbn-Uws

Szántai Lajos - A garabonciás

http://www.youtube.com/watch?v=kAY88bI1dqA

Szántai Lajos - Turul nemzetség 01

http://www.youtube.com/watch?v=vRqFF2aHzV4

Szántai Lajos - Turul nemzetség 02

http://www.youtube.com/watch?v=lJSr2aE6szc

Szántai Lajos - A Turul Nemzetség Királyai - II.Géza

http://www.youtube.com/watch?v=Hcf2QuBCojc

Szántai Lajos - A Turul Nemzetség Királyai - IV. László

http://www.youtube.com/watch?v=7CrMJwlL7qw

Szántai Lajos - A Turul Nemzetség Királyai - I. András , I. Béla

http://www.youtube.com/watch?v=m28hCZqVvXs

Szántai Lajos 2011.05.02. Pálos Rend - audio

http://www.youtube.com/watch?v=xDuMlDohVoI

Szántai Lajos - A magyar ősvallás fénypapjai - A táltosok

http://www.youtube.com/watch?v=iLJ3bzrlSUk

Szantai Lajos előadása Vitéz János esztergomi érsek jövendölései 1. r

http://www.youtube.com/watch?v=EplHvfA4U_A

II. András király szentföldi hadjáratának tanulságai a múltban, jelenben és

http://www.youtube.com/watch?v=XW1Sa0o1W5c

Szántai Lajos - A Szent korona apostolképei 01

http://www.youtube.com/watch?v=si7Zbbyht3g

Szántai Lajos - A Szent korona apostolképei 02

http://www.youtube.com/watch?v=vagR5I0nB6w

Szántai Lajos - Jelenések könyve 1.avi

http://www.youtube.com/watch?v=_3adAt8hdEo

Szántai Lajos - Jelenések könyve 2.avi

http://www.youtube.com/watch?v=47s3ZVMye5Y

Szántai Lajos - Jelenések könyve 3.divx

http://www.youtube.com/watch?v=6thkORCJww8

Szántai Lajos - Jelenések könyve 4.avi

http://www.youtube.com/watch?v=EDThTBYJEvg

Szántai Lajos - Jelenések könyve 5.avi

http://www.youtube.com/watch?v=T5wqpc-C8uM

Szántai Lajos - A boldogasszony csillagkoronája 01

http://www.youtube.com/watch?v=GkI_9EzJnrc

Szántai Lajos - A boldogasszony csillagkoronája 02

http://www.youtube.com/watch?v=gUNYbhGdBcE

1 Szántai Lajos - Betlehem csillag

http://www.youtube.com/watch?v=dcMi39Samaw

1 Szántai Lajos - Egyiptom a régiség mítosza 01

http://www.youtube.com/watch?v=X1EjUkT76Qw

1 Szántai Lajos - Egyiptom a régiség mítosza 02

http://www.youtube.com/watch?v=2KDiecXRQZM

Szántai Lajos - A táltosokról - Dobogommt.hu videó

http://www.youtube.com/watch?v=mtM4CeIN2b8

1 Szántai Lajos - Fehér Táltosok

http://www.youtube.com/watch?v=Xex2oWRl_rE

Szántai Lajos - Attila - Alkimia 2002

http://www.youtube.com/watch?v=Buww-EA9HJo

Szántai Lajos: "És látatték egy nagy jel az égben..."

http://www.youtube.com/watch?v=bf548PNwkKk

Szántai Lajos: Csaba királyfi

http://www.youtube.com/watch?v=MOB7VwNuQ-I

Szántai Lajos - ' Királyt kivánjunk '

http://www.youtube.com/watch?v=Q8Z60SWjL0A

Szántai Lajos - József Atilla

http://www.youtube.com/watch?v=U3MRs9Ay-XY

Szántai Lajos - Királyi központ

http://www.youtube.com/watch?v=ug9oUCXRPLQ

Szűz Mária fejedelme - II. Rákóczi Ferenc szabadságharca tegnap és 

http://www.youtube.com/watch?v=L9WxUfNnmuA



Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él

http://www.youtube.com/watch?v=yCIX8ib6GN8



imrebá táltos videója

http://www.youtube.com/watch?v=AHvWokuv4U4



Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 1.

http://www.youtube.com/watch?v=tlRb1dyLhfA

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 2.

http://www.youtube.com/watch?v=0sY3PjytMGA

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 3.

http://www.youtube.com/watch?v=06zQ45ouqnw

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 4.

http://www.youtube.com/watch?v=DOcQcJzyToM

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 5.

http://www.youtube.com/watch?v=DOcQcJzyToM

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 6.

http://www.youtube.com/watch?v=sthrVgVkxNc

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 7.

http://www.youtube.com/watch?v=t3ao6dxNXLA

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 8.

http://www.youtube.com/watch?v=SpT8FIVtq2M

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é 9.

http://www.youtube.com/watch?v=NQkVRybevOU

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság él 10.

http://www.youtube.com/watch?v=GB6lpt2mXdM

Molnár V. József - Ki a táltos és milyen szerepet tölt be a magyarság é

http://www.youtube.com/watch?v=yCIX8ib6GN8



A szellemvilág üzeneteinek közvetítője -- Kovács-Magyar András, tálto

http://www.youtube.com/watch?v=xYMf-PApbEY

VNTV - Kik a táltos királyok? Kik az apostol királyok?- Kovács-Magyar 

http://www.youtube.com/watch?v=IIr5mTIO-BM

Kovács Magyar András a gyógyító

http://www.youtube.com/watch?v=ohjO-tspfwc

TudatszintVáltás - Kovács-Magyar András

http://www.youtube.com/watch?v=y-4ucHUUqu4

Akinek szeme van, lásson! - Látásjavulás Kovács - Magyar András nyá

http://www.youtube.com/watch?v=2fueMidWVj4

Gerincbetegségek gyógyítása * Kovács - Magyar András gyógyító kör

http://www.youtube.com/watch?v=_gfqvFAKYmY

Kovács Magyar András: Derékfájás - lumbago kezelése

http://www.youtube.com/watch?v=yScdaerKR1M

Kovács - Magyar András : Porckorongsérv ( discus hernia ) gyógyulás

http://www.youtube.com/watch?v=FkiXaGbXaaU

Feketén Fehéren Kovács Magyar András Kölcsey Tv

http://www.youtube.com/watch?v=mpblGHJQUt4

Kovács - Magyar András szellemi iskolája I-II. kurzus

http://www.youtube.com/watch?v=UsikcGiQ0E8

Kovács - Magyar András szellemi iskolája III. Teremtési kódok

http://www.youtube.com/watch?v=yIwP5iBtxbU



Kovács - Magyar András szellemi iskolája V. Lelkiismeret Emléksúly

http://www.youtube.com/watch?v=XwAVKaVQwuQ



Szellemtan * Kovács - Magyar András Szellemi Iskolája VIII.

http://www.youtube.com/watch?v=vw6TYNu6Zhs

Mágia * Kovács - Magyar András Szellemi Iskolája IX-X.

http://www.youtube.com/watch?v=b7hHEuvvSHk

Kovács - Magyar András: Földsugárzás vízér Hartmann zóna

http://www.youtube.com/watch?v=62XCQsQW0kY

Kovács - Magyar András helyszíni gyógyításai Tabon 4/4.

http://www.youtube.com/watch?v=zNWEfNYUJc8

Kovács - Magyar András helyszíni gyógyításai Tabon 4/3.

http://www.youtube.com/watch?v=2tf-gga0kAA

Kovács - Magyar András helyszíni gyógyításai Tabon 4/2.

http://www.youtube.com/watch?v=sS40ieHmwAw

Kovács - Magyar András helyszíni gyógyításai Tabon 4/1.

http://www.youtube.com/watch?v=DsmVEiY5CTU

Kovács - Magyar András: A szimpatikus és paraszimpatikus idegrends 1.

http://www.youtube.com/watch?v=0illmwFNcLQ

Kovács - Magyar András: A szimpatikus és paraszimpatikus idegrends 2.

http://www.youtube.com/watch?v=RBH6bjOoFAY

Kovács - Magyar András: A szimpatikus és paraszimpatikus idegrends 3.

http://www.youtube.com/watch?v=R2LXmq7k6HQ

Kovács - Magyar András: A szimpatikus és paraszimpatikus idegrends 4.

http://www.youtube.com/watch?v=Mi5fG2waBRQ

Kovács - Magyar András: A szimpatikus és paraszimpatikus idegrends 5.

http://www.youtube.com/watch?v=KWXX3s_PBlA

Kovács - Magyar András: A szimpatikus és paraszimpatikus idegrends 6.

http://www.youtube.com/watch?v=EO_XdGhb8q0

Migrén és fejfájás ( cephalalgia ) csodálatos gyógyulása

http://www.youtube.com/watch?v=0AENXTxYago

Kovács - Magyar András gerinbetegeket gyógyít Pásztón * 1. rész

http://www.youtube.com/watch?v=Z9D_99Q-xq0

Kovács - Magyar András: A Táltos Pásztón 2.

http://www.youtube.com/watch?v=klQFEmnXth0

Kovács - Magyar András előadása Pásztón

http://www.youtube.com/watch?v=X2h-7r1BYhI



A látó gyerekek * Kovács - Magyar András filmje

http://www.youtube.com/watch?v=h6PKXv9AUuM

A hét pecsét titka

http://www.youtube.com/watch?v=vhqPgfWfeqM

Mennyből Visszajött Férfi!

http://www.youtube.com/watch?v=TPLMYS7St0k

Alaxandru Pargaru_Oreste kódja_Az éleről, lélekről, reinkarnációról, dim

http://www.youtube.com/watch?v=FNNWZHe43JE

Alex Pargaru - A létezés misztériuma

http://www.youtube.com/watch?v=bKOO7Kn9L20

Villás Béla - A Halál Misztériuma

http://www.youtube.com/watch?v=s7qZ275ZOmk

Villás Béla Születés, élet, halál, halál utáni élet

http://www.youtube.com/watch?v=zdUI9Jc4Udk

Villás Béla - A Lélek Misztériuma

http://www.youtube.com/watch?v=4NfheB7vE6w

2012 05 03 - A lélek fizikai szerkezete. Átkok, gondolatátvitel, szentléle

http://www.youtube.com/watch?v=xM6kVzBv12U

2012 09 20 Lélekvándorlás és a lélek szerkezete II rész.avi

http://www.youtube.com/watch?v=Os5mCEeWbII

2012 09 20 Lélekvándorlás és a lélek szerkezete I rész.avi

http://www.youtube.com/watch?v=TzgSYxlWY0w












Bakay Kornél - A Párthusok

http://www.youtube.com/watch?v=42TE7u1CBNU

Bakay Kornél - Eurázsia benépesülése

http://www.youtube.com/watch?v=UiRyJ64GcfU

Bakay Kornél - Közép- és Belső-Ázsia, a Kaukázus, valamint a Kárpát-

http://www.youtube.com/watch?v=E9PAg780veU

Bakay Kornél: "Betiltott magyar múlt, ellenünk intézett támadások"

http://www.youtube.com/watch?v=FWxhRtlmc2Y

Bakay Kornél: A székelyek eredete, történelme egy kicsit másképpen

http://www.youtube.com/watch?v=zs1pbxDjP-A

A Székelyek titkos történelme (amit sosem fognak tanítani)

http://www.youtube.com/watch?v=PctRhnPkWf4

Szent Korona Szabadegyetem - Dr. Bakay Kornél Szétmállott egy ne

http://www.youtube.com/watch?v=uaX18d9z1Tk

Bakay Kornél - A régészet válsága

http://www.youtube.com/watch?v=fmIMFU9LxpI

Bakay Kornél - Törzsek, államok, birodalmak

http://www.youtube.com/watch?v=aPf0_0mIuKU

Bakay Kornél - Tanrend / A Takla Makán legújabb leletei

http://www.youtube.com/watch?v=GZfWbK6vVJ4

Bakay Kornél - Ázsia őstörténete

http://www.youtube.com/watch?v=YvLX-lPEGJM

Bakay Kornél: Ázsia őstörténete az újabb kőkortól a szkíta korig 1

http://www.youtube.com/watch?v=UfXW_0LVRJQ

Bakay Kornél-Magyar őstörténet kutatás

http://www.youtube.com/watch?v=zkr7QEqSVok

Dr. BAKAY KORNÉL - Őstörténeti előadása a Szent Korona Szabadeg

http://www.youtube.com/watch?v=UoFZSYPRV8Y

Szent Korona Szabadegyetem - Dr. Bakay Kornél Szétmállott egy ne

http://www.youtube.com/watch?v=uaX18d9z1Tk

133 Bakay Kornél - Magyarnak lenni büszke gyönyörűség 2009.avi




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése