2017. május 7., vasárnap

Rejtélyek




Rejtélyek




Apollo-17 – Különös nyomvonalak a Holdon



Az egyik legérdekesebb jelentés, amely kikerült a NASA bürokráciájából az Apollo Hold-program során, az Apollo 17 Előzetes tudományos jelentése volt 1973-ban.
Részletes információt tartalmazott azokról az érdekes nyomvonalakról, melyeket a holdfelszínen észleltek és fényképeztek le. Közülük 34-et, amelyek az Apollo 17 leszállási zónájába estek, gondosan megmértek és megvizsgáltak. A nyomvonalak hosszúsága 1km és 2,5 km között mozgott. Szélességük 11,5 méterig terjedt, átlagban meghaladták az 5,5 métert.
Apollo 17
A nyomvonalakat általában csoportokban fedezték fel; 8-10-et találtak egy csomóban valamelyik lejtőn, aztán egy újabb tucatot egy másik csoportban valahol egészen másutt. Azok a tárgyak (elsősorban holdbeli sziklák), melyeknek a NASA hivatalnokai később ezeket a nyomvonalakat tulajdonították, 25 százalékkal szélesebbek voltak, mint maguk a nyomvonalak.
Teljességgel lehetetlen, hogy ezek a hatalmas kövek külső behatás nélkül gördüljenek le egy lejtőn. Az egyik ilyen nappaliszoba-méretű szikla egy NASA-fotó tanúsága szerint szögletes formájú volt, nem látszott túl hajlamosnak a gördülésre. Végül is hogyan tudna egy ilyen hosszúkás tárgy csak úgy magától legurulni?
A “gördülő” magyarázat a nyomvonalak létezésére nemcsak túl kényelmes, de elég gyengének is bizonyul, ha egy kis logikát szegezünk ellene. A 34 sziklanyomot megvizsgálva csak az esetek egynegyedében tudták megtalálni a “tettes” sziklát. A többiek esetén vagy egyáltalán nem voltak sziklák a közelben, vagy éppen ellenkezőleg, olyan sok, hevert ott, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt eldönteni, melyik is gurult le közülük.
Még nagyobb rejtély az a fénykép (XIV. tábla az Apollo 17 Előzetes tudományos jelentéséből) amelyen két igen hosszú csík látható a Hold porában, az egyik 270 méter hosszú, a másik 350 méter. A fotón látható tárgyak, amelyek állítólag ezeket a nyomokat okozták, vakítóan lángolnak a napsütésben, és egyetlen részletet sem lehet belőlük kivenni.De határozottan nem úgy néznek ki, mintha sziklák lennének.
A NASA fotón levő kisebbik tárgyat, mely a hosszabbik nyomért lenne felelős, feltehetően a kráterből hozták fel, mielőtt legurult volna a domboldalon. Az a fantasztikusan szimmetrikus formájú csapás, amelyet az úgynevezett sziklák egyike hagyott hátra, egyértelműen másra utal, mint hatalmas, 22 méter széles kődarabokra.
Leonard könyvében azt állítja, hogy ezeket a nyomvonalakat valószínűleg valami primitív holdbeli járművek hagyták hátra. Ha valaki tanulmányozni kezdi az Apollo 17 fotóit ezekről a nyomvonalakról, azonnal világossá válik számára, hogy egyfajta kerekes járműtől, és nem súlyos szikláktól származnak.
A NASA magyarázata nemcsak nevetséges volt, de jól tükrözte azoknak a hivatalnokoknak az elavult mentalitását, akik ezt az erőltetett érvelést kiötlötték.
/REJTÉLYEK SZIGETE/




Fekete lovag, a 13000 éves idegen műhold



Az ötvenes években, a csillagászat és űrkutatás hőskorában, egyre több csillagász jelezte szerte a világon, hogy egy azonosítatlan, a Föld körül keringő műholdat észlel, mely ráadásul rendkívül furcsán viselkedik. Az észlelést nem sokkal később (1960 februárjának első napjaiban) az Amerikai Védelmi Minisztérium is megerősítette, majd hirtelen elfekvőbe is került az ügy. Vajon miért?
fekete lovag
1960. február 11-ei számában a “The New York Times” című napilap egy rejtélyes szatellit felfedezéséről közölt le cikket, melynek következtében egy csapásra ismerté válik szerte a világon, egy Black Knightazaz Fekete lovag” néven emlegetett, azonosítatlan űrbéli objektum, melynek létezését mind az amerikaiak, mind pedig az oroszok detektálják és elismerték. Az első fotókra sem kellet soká várni, melyeket 1960. szeptember 3-án a long islandi Grunman Repülőgépgyár nyomkövető kamerája készített. Ez idő tájt egy bizottság is összehívásra került, hogy megvitassák az idegen műholddal kapcsolatos észrevételeket és teendőket, de eme gyűlés eredménye sohasem került aztán nyilvánosság elé, s az UFO műhold léte “hivatalosan”, annak ellenére, hogy még ma is milliók fantáziáját mozgatja meg, lassacskán feledésbe merült…
Furcsaságok a műhold körül
Eme műhold felfedezésekor még csak alig néhány (így jól ismert) ilyen szerkezet keringett a Föld körül. Méretét (és feltételezett technikai adottságait) tekintve az objektum többszöröse egy normál műholdénak. Sebessége és keringési iránya sem a megszokott, hisz a földi műholdak általában lassabban és nyugatról keletre, míg a Fekete lovag pont fordítva, kelet-nyugati irányba, poláris pályán és meglehetősen gyorsan mozog. Időnként egyébként még a Földről is lehet látni, amint egy apró, de fényes, vörös pontként áthalad az éjszakai égbolton.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Rádiójelek, melyeket kibocsátott
Az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió, de még sok más (főként európai) ország is észlelte, hogy az idegennek vélt űreszköz kódolt jeleket bocsátott ki, melyeket egyeseknek (például a jelsorozatot adásuk közben szintén észlelő HAM rádió egyik munkatársának is) sikerült dekódolniuk. Állításuk szerint a jelsorozat az Ökörhajcsár csillagkép 13000 évvel ezelőtti helyzetéről és állapotáról tartalmazott meglepően pontos információkat, konkrét célja és üzenete azonban egyenlőre nem ismert. Ebből az incidensből kiindulva sokan vélik azonban úgy, hogy ezek szerint a Fekte lovag 13000 évvel ezelőtt indulhatott az eddig ismeretlen űrlény civilizációtól útjára, vagy éppen akkor állhatott geostacionárius pályára, s így azóta keringhet Földünk körül vizsgálva azt.
Mi a NASA véleménye
A Fekete lovagról készültek kiváló minőségű, bevizsgáltan nem meghamisított, eredeti NASA fotók is, melyek a Johnson űrközpontból való kikerülésükkor nagy port kavartak. A Fekete lovag szatellitről készült, meglehetősen jó fényképek sokak szerint igen meggyőzőek. A NASA közleménye szerint viszont a képeken csak Explorer műholdjuk váza látható. Bizonyos kutatók szerint azonban ez a kijelentés azért nem helytálló, mert az Explorer egy jól felismerhető, hengeres alakú mesterséges hold, nem pedig ilyen furcsa, többnyire rombuszoktól hemzsegő forma.
A vitatott felvételek a következőek:
Kattints a képre a teljes mérethez!
Kattints a képre a teljes mérethez!
Kattints a képre a teljes mérethez!
Forrás:  bestofcafe.hu






Amikor a gondolat testet ölt – A tibeti lámák különleges

Képessége



Azt a gondolatot, hogy a szellem magasabb rendű, mint az anyag, és el vannak választva egymástól, több kultúrkörben is megtaláljuk.
A tibeti szerzetesek például hisznek egy olyan szellemi erő létezésében, mely elgondolt formákat mindenki számára láthatóvá tesz: ezek a tulpák.
tibeti
Még a XX. század végén is tiltott terület volt külföldieknek Tibet, a “hó országa”, ahogy lakói nevezik, s különösen Lhásza, a főváros. Kevés utazónak sikerül bejutnia, ott tartózkodnia, s részesülnie a tibeti szerzetesek, a lámák tanításában. Alexandra David-Neel e kiváltságosok közé tartozik, s különleges jelenségeknek lehetett tanúja.
Az egész világ szellemi építmény?
Miután hosszasan elidőzött a Himalája előhegyei között, a negyvennégy éves francia nő 1912 júniusában megy föl a “Magasföldre”, a tulajdonképpeni Tibetbe. Erről az utazásról, s a későbbiekről beszámol könyveiben, melyek közül az első 1927-ben jelent meg Egy párizsi nő utazása Lhászába címmel.
A könyvben többször is szó esik egy rendkívüli jelenségről, melyet a tibetiek tulpának neveznek. A tulpa a tibetiek számára egy fejben kigondolt forma anyagi kivetítése. Tehát egy fantom, ha úgy tetszik, melyet hosszas elmélyedés során teremt meg a szerzetes vagy más beavatott, s bármilyen tetszőleges formát ölthet: lehet állat, táj, tárgy vagy ember.
És nemcsak egy látomás, hanem fizikai adottságokkal rendelkező jelenség, mely képes illatot kibocsátani, hangot adni stb. Ahogy Alexandra David-Neel írja Misztikusok és mágusok Tibetben című könyvében (1929): “A fantom-rózsabokor illata messze száll; a fantom-ház be tud fogadni hús-vér utasokat stb”.
A tibeti lámák így magyarázzák a tulpa létrehozását. Világfelfogásuk szerint a minket körülvevő mindenség egyszerűen tudati képzet; semmi se létezhet jelenség formájában, ha azt az emberi agy nem gondolta ki. A vallási beavatás célja tehát az emberi szellem teremtőképességének növelése, alkalmassá tétele, hogy a lehetséges síkjáról – a fizikai vagy numenális ürességből – átlépjen az érzékelhetőség, a jelenség síkjára, a lehető legtöbb lehetséges realizálás révén.
A lámák tanítása
Így tehát a tibetiek vallási tanításainak központjában áll a szellemi munka erejének növelése. A fiatal tibeti szerzetes képzésében oly fontos gyakorlatok a légzés szabályozásán alapszanak (ennek révén juthat el a lélek a teljes nyugalomhoz), továbbá az elmélyedés hatásos gyakorlásán.
Ehhez ad segítséget a kilkor, egy vászonra rajzolt, papírra írt vagy kőbe karcolt ábra. Némelyik kilkor, melyet részletesebben kidolgoztak, kicsiben egész világokat ábrázol. Központjukban egy személy áll, rendszerint a pártfogó istenség, akit vidamnak hívnak.
Fejlődésének mértékében a fiatal szerzetes eljut odáig, hogy életre keltse kilkorját, vagyis elérje, hogy a felvázolt jelenetek, melyekre a meditáció irányult, valósággá váljanak. Képzésének végére a növendék már megérti, hogy minden jelenség e világon csak képzelet szülte káprázat. Ekkor már ő is teljes ura lehet félelmeinek és érzékeléseinek.
Az ily magas fokra jutó lámát képesnek tartják, hogy ne érezzen hideget, s túlélje, ha egy teljes éjszakát meztelenül a hóban töltött. A hideg vagy a hőség érzése csak úgy szerepel, mint ami valójában is, a szellem illúziója – melyet egy másik illúzióval győz le, mikor lélekben odahat, hogy teste belső hőmérséklete növekedjék.
Ettől fogva a léleknek már nincs mit tartania az anyagtól, tökéletesen uralja s rendelkezik vele. A tulpák kivetülése ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik.
Rejtélyek szigete / Galactus / Forrás: Les grandes énigmes








A túlvilágról érkezett járművek



Az élők világában nemcsak hajók kísértenek, és ezen a téren Nagy-Britannia igencsak gazdag példákban.
Légi fantomok
A második világháború után a Kentben található Biggin Hill repülőterének szomszédságában lakók azt állították, hogy többször is láttak egy Spitfire vadászgépet, amint visszatér a Luftwaffe elleni bevetésből, előbb alacsonyan szállt, majd leírt egy győzelmi repülőszaltót, és eltűnt.
Kevéssé látogatott utak
1936-ban egy londoni bíróságon a tanúk kijelentették: egy kocsi vezetője úgy halt meg, hogy ki akart kerülni egy fantombuszt – amely vezető nélkül közlekedett – a falnak ütközött. A buszt már ismerték a környéken, nagy sebességgel száguldott kora hajnalonta a Cambridge Gardens utcában.
1940 telén bizonyos George Dobbs northamptoni lakos elgázolt egy kerékpárost, amikor észrevette, hogy annak nincs feje. Nem izgatta föl azonban a szerencsétlenség, mert a fej nélküli kerékpáros vígan továbbkerekezett a baleset után, mintha mi sem történt volna, és eltűnt a járművével együtt.
A halál omnibusza
A legfurcsább történet kétségkívül egy egyesült államokbeli vonaté. 1865-ben az a szerelvény, amely Abraham Lincoln holttestét szállította, útközben nyolc percre minden állomáson megállt, hogy a lakosság tiszteleghessen a meggyilkolt elnök előtt.
Kis idő múltán a fekete gyászlepellel bevont, elnöki koporsót szállító kísértetvonat is elkezdte vonulását ugyanazon a pályaszakaszon, és számtalanszor megismételte. A vonat csontvázakból álló zenekar gyászzenéjére robogott tova…Minden állomáson – amikor áthaladt – állítólagpontosan nyolc percre megálltak az órák.
Rejtélyek szigete / Galactus / Forrás: Les grandes énigmes





Az időkiesés





Az eltérítés forgatókönyvének egyik fő vonása az elveszett idő vagy időkiesés.Létezik vajon olyasvalami a földi technológiában, ami előidézheti ezt a jelenséget?
Mielőtt nekilátnánk a bizonyítékok felsorolásának, szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy maga az eltérítés tapasztalata magában hordozza a hipnózis által előidézett állapotot.
szerző: Jon King
Talán ezért hatásos módszer a regressziós hipnózis az emlékek felidézésére, a memóriablokkolás feltörésére. A hipnózis, akár kémiailag, akár elektromos árammal idézték elő, az időkiesés rejtélyének a kulcsa.
Évek óta számos szóbeszéd terjedt arról, hogy a CIA és/vagy a katonai hírszerzés gyakran alkalmazza ügyei elintézésére az ún. RHIC-EDOM technológiát. A RHIC a Radio Hypnosis Intracerebral Control, az EDOM pedig az Electronic Dissolution Of Memory rövidítése, s alkalmazása a hipnotikus transzhoz hasonló állapotot hoz létre az alanynál.
Mi több, ugyanez a hatás képes a nagy távolságból történő hipnotikus kontroll megvalósítására, illetve a bizonyos időperiódusokra vonatkozó emlékezet szisztematikus törlésére. A beültetett implantátum megfelelő pontjának stimulálásával a RHIC távolról képes irányítani a személy érzékelő mechanizmusát, míg az EDOM az alany agyának specifikus területein történő szinpatikus kapcsolatok megváltoztatásával létrehozza az elveszett idő képzetét.
A beszámolók szerint az alany egyáltalán nem szokott emlékezni magára az eltérítésre, illetve arra, hogy meddig tartott az implantátum beoperálása. Az illető úgy ébred fel, mint egy rossz álomból, csodálkozik azon, hogyan került vissza, fogalma sincs róla, kikkel találkozott és nem tudja megmagyarázni a kiesett perceket, esetleg órákat. Még egyszer hangsúlyozom, ez földi technika és semmi köze sincs hozzá az idegeneknek.
Az elkövetők
Hová fog vezetni mindez? Nagyon jó kérdés… Bár magamnak képes vagyok megfelelő választ adni bizonyos dolgokra, az elkövetőket illetően nincs pontos felelet, ők ugyanis a szupertitkos amerikai védelmi adminisztrációhoz tartoznak.
Ha mélyen magamba nézek, akkor sem vagyok képes megtudni, vajon mi vezette ezeket az embereket arra, hogy ilyen áruló és barbár cselekedetekre vetemedjenek? Számukra a mások feletti ellenőrzés a díj. Az ellenőrzés és a hatalom. És úgy tűnik, bármeddig elmennek, hogy megszerezzék ezt a díjat. Szerintem ők nagyon szánalmas képviselői az emberiségnek.
Természetesen nem jelenthetem ki félreérthetetlenül, nem hiszem azt, hogy a katonaság lenne a felelős minden UFO/ET találkozásért. Éppen ellenkezőleg, szilárd meggyőződésem, hogy számos ilyen találkozás nem valamiféle technológia következménye, mi több, interdimenzionális. Hiszek abban, hogy maga a jelenség valódi.
Rejtélyek szigete / Lejegyezte:Galactus / Jon King írása nyomán





Furcsa esők



Bár “cigánygyerekek” sohasem potyognak az égből, igenis vannak különféle növényi, állati és ásványi esők.
A régi időkben “mennyei mannának” vélték a gabona- vagy kagylóesőket, a “véresők” pedig szó szerint beléjük ültették az istenfélelmet. Manapság a széljárás furcsaságaival magyarázzuk az ilyen jelenségeket, és tudjuk, hogy a “vérzivatar” valójában vörös homok vagy rovarürülék.
Nehezebb hihetően megmagyarázni az égből hulló állatokat – főleg, ha nagy számban záporoznak ugyanolyan fajtájú, méretű és korú lények. A legmegszokottabb e szokatlan műfajban a hal- és a békaeső; de gyíkokról, csigákról, egerekről és rovarokról is szólnak feljegyzések.
Némelyik döglött, mint az angliai Hendonra hulló angolnák 1918-ban (ezek több szekérderék trágyát pótoltak), vagy az indiai Dzselalpurban a rémületesen bűzlő, fejetlen halak.
Sok élőlény azonban elevenen ér földet, sőt mozog is, mintha semmi baja nem volna. A kétkedők szerint a túl élénk képzeletű személyek a zivatarban ugrándozó békákat vélik “békaesőnek”, a “halesőt” pedig tréfás kedvű egyének csinálják úgy, hogy vödörszám öntik szét a folyókból mért vizet.
De vannak megbízható szemtanúk is, ezért mások valódi magyarázatot keresnek. XVII. századi tudósok szerint a halak és békák “önnemzéssel” születnek a felhőkben, onnan hullanak a földre; ma az az elmélet dívik, hogy forgószelek vagy víztölcsérek ragadják föl az állatokat, s ejtik le másutt.
Charles Fort (1874-1932) úgy vélte, az egyetlen magyarázat a teleportáció: olyan természeti erő, amely tárgyakat egy pillanat alatt odébbmozdít a térben. Azzal érvelt, hogy senki nem tudja megmagyarázni, hogyan kapja föl a forgószél az állatokat úgy, hogy nem sérülnek meg – és hogyan ragad föl ezernyi hasonló méretű halat más vízi élőlények, iszap vagy üledék nélkül.
Tények
1821-ben csigaeső hullott egy gazdaságra az angliai Avonban. Ezt Isten büntetésének tartották, amiért a gazda “tiszteletlenül beszélt a néhai király erényeiről”. (Karolina, IV. György felesége a történészek szerint igen kevéssé volt erényes.)
1934-ben az amerikai haditengerészet Macon nevű léghajója Kalifornia fölött repült, amikor a legénység hangos toccsanást hallott valahonnan fentről. Utánanéztek, s egy “izgatottan evickélő” hatvancentis aligátort pillantottak meg egy vízzel telt ballasztzsákban. Járhattak volna rosszabbul is: az az aligátor, amely “morogva, nagy puffanással” ért földet egy kaliforniai ház mellett, másfél méter hosszú volt.
Az ötvenes években Sally Carrighar biológus az alaszkai lemmingeket tanulmányozta. A frissen hullott hóban egyszer csak a semmiből elkezdődtek a lábnyomok, mintha az állatok az égből hullottak volna alá. Carrighar minderre nem talált magyarázatot – sem arra, hogyan tűntek el fogoly példányok egy megerősített ketrecből. Az inuitok azonban “égből jött egereknek” hívják a lemmingeket, és azt mondják, egy csillagról hullanak a földre.
Rejtélyek szigete / Galactus / Richard O’Neill írása nyomán





Mit tanulhatunk a hosszú életű emberektől?




A világ leghosszabb életű népeinek étrendjében és életstílusában számos közös vonás van:
Mindegyik étrend – a nyugati standardokhoz viszonyítva – kalóriaszegény.Mindegyik gazdag szénhidrátokban, melyek főként teljes kiőrlésű gabonából, zöldségekből és gyümölcsökből származnak. Mind teljes értékű, nem tartalmaz iparilag módosított élelmiszert, cukrot, kukoricaszirupot, tartósítószert, mesterséges aromát vagy egyéb vegyi eredetű anyagot.
hosszú életű
Mind friss – tehát NYERS zöldségre és gyümölcsre épül elsődlegesen (= nyers táplálkozás), azt eszik, ami az adott időszakban helyben terem, ahelyett hogy messziről szállított konzerveket fogyasztanának. Mindegyik zsiradékban szegény, s a zsiradékot természetes forrásból, magokból, mogyorófélékből származik, nem pedig palackozott étolajból, margarinból vagy telített állati zsiradékból. Elsősorban vegetáriánus táplálkozást folytatnak, hiszen húst alig esznek.
Hunzák esetében a tejtermékek és a húsfélék az étrendjük 1 %-át teszi ki, annyira elenyésző! Halat pedig csak az okinawaiak fogyasztanak, amivel azonban vigyázni kell, mert a halak jó része sajnos metil-higannyal fertőzött, ami károsítja az agyat és az idegrendszert. Tenyésztett halak húsa pedig sok egyéb anyaggal, pl. gyógyszerekkel terhelt. Ezért ha halat fogyasztunk, győződjünk meg arról, hogy nem tartalmaz sok higanyt, hogy halászott, és nem tenyésztett!
Proteinszükségletét mind a négy nép elsősorban növényi forrásokból elégíti ki, így bab- és borsófélékből, gabonából, magokból.Ha tehát valaki hosszú és egészséges életet akar élni, az egyik feltétel: kerülje a mesterséges ételeket és az üres kalóriákat, és olyan étrendet válasszon inkább, amely kalóriában szegény, de tápanyagokban gazdag.
Kattints a képre a teljes mérethez!
A migrációs vizsgálatok azt mutatták, hogy amikor az okinawaiak máshová költöztek, és az új lakóhelyük étrendjét kezdték el követni, ugyanolyan arányban betegedtek meg, és hasonló ideig éltek, mint azok, akiknek a szokásaikat átvették. A Brazíliában élő okinawaiak várható életkora például 17 évvel kevesebb, mint az otthoniaké.
A kutatások tehát arra engedtek következtetni, hogy a gének csaknem minden esetben másodlagos jelentőséggel bírnak a hosszú és egészséges élet szempontjából. Tehát ritka kivételektől eltekintve a fizikai öregedés mértékéért csak 30%-ban felelnek a gének, és minél idősebbek vagyunk, a genetikai háttér szerepe annál csekélyebb…Még ha van is bizonyos genetikai hajlama valakinek a rákra, a szívrohamra, a magas vérnyomásra vagy a reumás gyulladásra, az egészséges étrend és a rendszeres testmozgás késlelteti, esetleg teljesen megakadályozhatja ezeknek a bajoknak a kifejlődését.
Egyéb hasznos tanácsok:
A hosszú életű népek mindegyikére jellemző az élethossziglan tartó nagyon sok mozgás! Sportoljunk rendszeresen, eddzük a testünket! A fizikai képességek öregkori leépülésének jó része nem a kornak tudható be, hanem annak, hogy nem használjuk őket.
Azok ,akik úgy vélik, hogy nem tudnak időt szakítani a testi gyakorlatokra, előbb-utóbb a betegségekre lesznek kénytelenek. (Edward Stanley)
Más megközelítésből: “A mozgás a király. A táplálkozás a királyné. Együtt övék a királyság.” (Jack LaLanne)
Nevessünk sokat, hiszen a víg kedély elősegíti az egészség megőrzését, amivilcabamaikanál is megfigyelhető. Építsünk ki szeretetteljes kapcsolatokat, mert: “Napi négy ölelés kell a túléléshez, napi nyolc a működéshez, tizenkettő az épüléshez.” (Virginia Satir) Míg a nyugati társadalmakban az egyén folyamatos elszigeteltsége figyelhető meg, ezeknél a népcsoportoknál megbecsülik az öregeket, halálukig a családban maradnak. Nagy családokban élnek együtt a különböző generációk és gondoskodnak egymásról.
Abházok – a kaukázusi matuzsálemek
Abházia hosszú életkorúak tekintetében a világ fővárosa az 1970-es népszámlálás óta.
A mai Grúzia területén van egy autonóm köztársaság, mely az ott élő egészséges százévesek szokatlanul magas létszámáról ismert – a neve Abházia. A Fekete-tenger keleti partjától a Kaukázus gerincéig terjed, területe mintegy 7700 négyzetkilométer. Az 1970-es népszámlálás Abháziát, mely akkoriban Grúziával együtt a Szovjetunióhoz tartozott, a hosszú életkorúak tekintetében a világ „fővárosává” tette.
Mit esznek?
A Danon joghurt hirdetések azt hitetik el velünk, hogy a joghurtfogyasztás az, ami az abházok és más kaukázusiak hosszú életéért felelős. Ugyanakkor az a tény, hogy az abházok nem esznek joghurtot! Egy kecske-, tehén- vagy birkatejből erjesztéssel készült matzoni nevű főzetből isznak naponta egy-két pohárral.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Az abházok salátát esznek reggelire, melyhez a kertből szedik a friss hozzávalókat. Tavasszal olyan csípős zöldségekből készül, mint a vízitorma, zöldhagyma, vagy a retekfélék. Nyáron és ősszel a paradicsom és az uborka a legnépszerűbb, míg a téli saláták ecetes uborkából és paradicsomból, káposztából és hagymából állnak. Előfordul, hogy kaprot és koriandert adnak hozzá, de dresszinget soha nem használnak. Sok vadon termő növény is az abházok salátájában végzi. A reggelihez isznak a már említett matzoniból, és mindhárom étkezés alkalmával esznek az imádott abistából, abból a zabkásaféléből, amelyet mindig frissen főznek, és forrón tálalnak.
Ha az étkezések között megéheznek, ab abházok rendszerint a saját kertjükben termő, évszaknak megfelelő gyümölcsöket fogyasztják. Az éghajlatnak köszönhetően az év hét-nyolc hónapjában szedhető friss termés. Ez idő alatt az abházok igen nagy mennyiséget esznek meg belőlük közvetlenül a fáról vagy bokorról. Tavasszal a cseresznyefélék és az alma teremnek. A nyár folyamán körtét, szilvát, barackot, fügét és rengetegféle bogyót lehet szedni. Az ősz a szőlőé és a datolyaszilváé, de ugyanúgy az almáé és a körtéé is, melyek vadon nőnek igen nagy mennyiségben. A vadkörtéből sűrű szirup készül, édesítőszer nélkül. Amit nem fogyasztanak el, azt elraktározzák, vagy kiszárítják télre. Így aztán sok olyan gyümölcs van, ami egész évben fogyasztható.
Ritka kivételektől eltekintve a zöldségeket nyersen eszik, nem fogyasztanak semmilyen sült ételt, és az ételek frissessége az, amit fontosnak tartanak.
A dió és mogyorófélék komoly szerephez jutnak az abház konyhában, mert ezek a legfőbb zsiradékforrások az étrendjükben. Mandulát, pekándiót, mogyorót termesztenek, a szelídgesztenye és számos más fajta mogyorócserje pedig vadon is megterem. Gyakorlatilag valamilyen formában minden étel tartalmaz mogyoróféléket. Az abházok nagyon kevés húst esznek, a zsírt ekkor sem használják fel, mert nem szeretik a zsíros ételeket. Cukrot és vajat sem fogyasztanak, és csak nagyon kevés sót.
Mindez megmagyarázza, hogy miért 2,5 mmol/l a 100 év fölötti abházok koleszterinszintjének átlagos értéke. (A nyugati ember koleszterin szintje általában jóval az 5,2-es normálérték fölött van, és igen sok a kórosnak tekinthető, 7,1 feletti eredményt produkáló beteg.)
Az abházok étrendjének legszembetűnőbb vonása, hogy igen keveset esznek, tehát sosem eszik túl magukat, mert veszélyesnek és nem megfelelő társas viselkedésnek tartják. A legtöbb abház kevesebb, mint 2000 kalóriát fogyaszt naponta, míg az Egyesült Államokban sokan ennek a kétszeresét. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az abházok általában igen erős, karcsú emberek, súlyfelesleg nélkül. Lassan esznek, az étkezés minden percét kiélvezve alaposan megrágják az ételt, és szeretik egymás társaságát.
Az étkezés mellett fontos megemlíteni, hogy az egészségben megöregedés abház receptjének másik összetevője a rengeteg testmozgás, ami a napi tevékenységükbe beépül. Komoly fizikai edzettségüket megköveteli és előidézi az a meredek terep, amelyen élnek és dolgoznak. Egyszerűen csak végigélni egy napjukat igen komoly fizikai megterhelés. Még az öregeknek sem okoz semmilyen problémát, pár kilométert le- és felgyalogolni a meredek hegyoldalakon, hogy eljussanak az egyik településtől a másikig, vagy a faluból a környező földekre, és vissza. A nyugdíjas évek fogalma ismeretlen az abházoknál. Az idősek többsége rendszeresen dolgozik a kertekben, a gyümölcsösökben, metszi a fákat, hordja az elhalt ágakat, ültet. Vannak, akik fát vágnak, és vizet húznak.
Okinawa matuzsálemei
Okinawán található a világon dokumentáltan legtovább élt emberek 15 százaléka, noha Okinawa a Föld lakosságának csak 0,0002 százalékát adja. Ezeknek az öregeknek a 65%át egészen kilencven éves korukig elkerülik a nagyobb betegségek, a legtöbben végelgyengülés miatt hunynak el.
Kevesen tudják, hogy itt él a világon a legtöbb 100 évnél idősebb ember, itt a legmagasabb az átlagéletkor, itt a legegészségesebbek az idősek és itt a legalacsonyabb a rákos és a szívbeteg emberek aránya.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Az Okinawán élők életmódját, már a második világháború alatt egy katonai orvoscsoport is vizsgálta. Boncolások sorozatát végezték a harcokban elesett szigetlakókon. Arra a megállapításra jutottak, hogy még az előrehaladott korúak szervezetében sem volt daganat vagy érelmeszesedés, sem más degeneratív betegség. Szokásaikat és genetikai adottságaikat a 70-es évektől kezdődően más kutatócsoportok is elkezdték vizsgálni.
Japán legdélibb régiója, Okinawa 161 gyönyörű szigetből áll. Mintegy 1,4 millió ember lakja. Ez a pálmákkal ékes, bőséges flórával és érintetlen esőerdőkkel megáldott szubtropikus szigetvilág 1300 kilométernyi hosszan nyúlik el Japán fő szigetei és Tajvan között. Gyakran „japán Hawaiinak” nevezik, a klíma ugyanis roppant kellemes, a júniusi átlaghőmérséklet 28, a januári 16 C körül van.
1975-ben a japán Egészségügyi és Jóléti Minisztérium elindította az Okinawan Centenarian Studyt – vagyis az Okinawai Százévesekkel Foglalkozó Kutató programot – amely még ma is folyik. A program célja, hogy feltárja, igazolható-e a sok beszámoló, mely az okinawaiak megdöbbentő egészégéről és hosszú életéről szól.
A kutatás több mint 30 éve során elért eredmények a tudósok legoptimálisabb várakozásait is felülmúlták. Mára már tény, hogy japán Okinawa megyéje az a hely, ahol a világ legegészségesebb és leghosszabb életű öregjei laknak, akiket valaha is tudományos alapossággal, mindenre kiterjedően tanulmányoztak. Ezeket az eredményeket számtalan tudományos cikkben közzétették, és népszerűsítették Az Okinawa-program című bestellerben.
Hogyan csinálják?
Nyugaton gyakran eszünk pusztán szórakozásból, pótcselekvésként. Okinawán teljesen más módon gondolkoznak az ételről, melyekről közmondásaik is tanúskodnak: Az étel az életet táplálja – a legjobb gyógyszer.”, vagy „Aki jól táplálkozik, erős, lesz és egészséges.”
Az okinawaiak szinte sosem eszik magukat degeszre, mindig igyekeznek egy kis helyet hagyni a hasukban. Nem szeretnek „kipukkadni”, ezért akkor hagyják abba az evést, amikor 80 százalékig megteltek. „Egyél kevesebbet, hogy tovább élhess” – tartja az egyik mondásuk. Mindemellett alacsony kalóriabevitel jellemzi őket, amit az egyik kulcstényezőnek tekintenek rendkívüli egészségükkel kapcsolatosan. Sokan megkérdőjelezik az alacsonykalóriájú étrend hasznát, és olyan fejlődő országokra mutogatnak, ahol kicsi a kalóriabevitel, mégis fájdalmasan alacsony az életkor. Ezekben az országokban azonban az embereknek az étrendje nemcsak kalóriában, de vitaminokban, ásványi anyagokban, fehérjében és egyéb alapvető tápanyagokban is rendkívül szegény!
Az okinawai öregek étrendje rendkívül gazdag teljes kiőrlésű gabonában és egyéb egészséges szénhidrátokban. Az itteni öregek átlagosan naponta hét adag zöldséget, hét adag teljes értékű gabonát, két adag szóját fogyasztanak. Halat hetente kétszer- háromszor esznek, tejtermék és hús szinte nem is kerül az asztalukra. Ezen kívül nagyon kevés cukrot és zsiradékot esznek, valamint nem fogyasztanak margarint, sem egyéb hidrogenizált olajat vagy zsírszármazékot.
Az okinawai százévesek 1000-1200 kalóriát fogyasztanak naponta, ami kevesebb, mint ami az ő korukban javasolt lenne.
(dr.immun)



Intelligens plazmagömbök



Egy érdekes 1992-es eset és annak utóélete – G.)
Mit tehet egy mérnök ember, ha egy balatoni nyaralásakor – miközben a barátnőjével sétál haza a fonyódi mólónál levő étteremből – egy telihold méretű fényfolt jelenik meg előttük, majd jó félórás sétájuk alatt pásztázza őket, aztán dolgát befejezvén a Balaton fölött függőleges fényhasábként ejti bámulatba őket úgy másfél órán keresztül?
plazmagömbök
Hát igazából két dolgot:
(1.) fölhagy minden reménnyel és irány a diliház, avagy (2.) kutatni kezdi tudományosan, hogy mi a fene lehetett az ott, akkor.
Verőczei W. Ernő ez utóbbi mellett döntött… 1992-től Verőczei W. Ernő életét meghatározta eme üdülés, s ennek az estének az emléke. Az eltelt öt évben mindent megtett, hogy megértse a jelenséget. Saját pénzén kutatni kezdett, nem sajnálva az időt és a fáradozást. Mérnökként nem szeretett volna halandzsával előállani, ezért tudományos rendszerességgel járt a természetben, s videóra rögzítette megfigyeléseit.
A videofelvételeit többször is megnézte, mindig kockánként is elemezve a látottakat. Megdöbbent még ő maga is azon, hogy a felvételeken többször is megjelennek fura fényjelenségek. A rendszeresség azt jelenti, hogy mindez tudományosan vizsgálható. Verőczei W. Ernő miután rendszeres videofelvételekkel tudta igazolni, hogy nem hallucinációkról van szó, így szerette volna, hogy mindezt mások is vizsgálják.
Csepi Lajos felkérésére alakult is egy tudósbizottság a jelenség vizsgálatára. Talán nem haszontalan a névsor ismertetése: Dr. Bokor Imre a hadtudomány doktora, Dr. Abonyi Iván a fizikatudomány kandidátusa, Dr. Almár Iván a fizikatudomány doktora, Dr. Leisztner László a kémia tudomány doktora, Dr. Papp Iván a hadtudomány kandidátusa, Dr. Papp Ottó egyetemi docens, Dr. Szabó József a hadtudomány doktora. (A későbbiekben a két fizikus kolléga visszakozott, visszaléptek.)
A bizottság a videoanyagok alapján úgy döntött, hogy maga is vizsgálatokat folytat a felvételek helyszínein. A helyszíni megfigyelések tíz hónapon át folytak, összesen negyvenegy alkalommal. A vizsgálódásról minden alkalommal készültek jegyzőkönyvek, s amikor a körülmények lehetővé tették, akkor videofelvételek is. A bizottság munkája során megállapította, hogy Verőczei W. Ernő a videofelvételeket valóban a helyszínen készítette.
Saját helyszíni vizsgálatainál a fényjelenségek kb. 75 százalékában emberi tevékenység eredményét igazolta vissza, 15 százalékban nem tartotta a fényjelenségeket figyelésre érdemesnek, ám… Volt azonban a megfigyeléseknek olyan tíz százaléka, ahol a fényjelenségeket a bizottság figyelemre méltónak könyvelte el, ám azokra a ma tudományos ismereteivel nem talál magyarázatot. Egy alkalommal a levegőben repülő, világító fénygömb-csoportot láttak.
Több alkalommal figyeltek meg távoli, erős fénnyel világító fényforrások olyan mozgását, amelyek a bizottsági megfigyelők mozgására válaszmozgással és fényerőváltozással reagáltak. Egy ilyen esetről videofelvétel is készült! Több alkalommal más fényjelenségek is megfigyelhetők voltak, ahol szintén volt intelligensnek tűnő válaszreakció.
A megfigyelések előbbi eredményei alakították ki a jelenség elnevezését is. Mivel e jelenségek viharos időkben szaporodtak, jobban megfigyelhetővé váltak, ezért feltételezhető a légköri elektromossággal való kapcsolat, valamilyen ionizációs eredet. Az anyag negyedik halmazállapotaként tekintett magas hőmérsékletű iongáz, a plazma fényével való tartalmi és formai párhuzam hasonlóságai adták Verőczei W. Ernő elnevezésének első felét.
A másodikat pedig az előbbiekben ismertetett intelligensnek is nevezhető válaszreakciók – pl. a mozgáskövetés vagy a fényerő változása. Innen a név, az “intelligens plazmagömbök” jelölés. A név választásához annyit még, hogy igazából az UFO (Unidentified Flying Objects – azonosítatlan repülő tárgyak) megjelölés lenne a helyénvaló, ám mára ez a fogalom többet jelent önmagánál, s összekapcsolódik nem éppen tudományos kutatásokkal (vagy inkább kényszeres kitalációkkal) is.
Így, ha valaki azonosítatlan repülő akármiket akar tudományosan vizsgálni, akkor annak kötelező egy új nevet találni, ellenkező esetben nem szalonképes tudós társai előtt. A név lehetett volna intelligens UFL (Unidentified Flying Lights – azonosítatlan repülő fények) is, ám még sokan akkor is társítanák a fogalom tudományos, s azon túli részét. Ám az elnevezés viszontagságain túl elsőrendű tudományos szenzáció, hogy az emberiség történetében első ízben sikerült tudományosan is dokumentálni nem az emberhez köthető intelligencia megjelenését, azonosítatlan repülő akármik létét.
A bizottság tagjai úgy látják, hogy az egyetemes tudomány fejlődése érdekében a természetben előforduló minden, még nem ismert jelenség vizsgálata akkor is kötelessége a homo sapiensnek, ha nem számolhat a várható eredmény azonnali hasznával. A magyar kormánykörök, a Magyar Tudományos Akadémia, de a hazai tudományos lapok egy része is mindezt nem így látja, nem kívánja a kutatásokat. Mindenesetre megdöbbentő, hogy a harmadik évezred előtt néhány évvel még ott tartunk, hogy léteznek olyan tudósok, akik íróasztaluk mellett eldöntik egy jelenségről, hogy az baromság, s őket aztán nem érdekli, mert az nem is létezik…
Pedig nem kérte senki, hogy csak úgy értsenek egyet öt tudóstársukkal, ám ők arra sem hajlandóak, hogy saját szemükkel győződjenek meg a helyszínen a jelenség létezéséről. Nem, és azért nem, mert csak! És lesöprik asztalukról a jelenség létezésének tényét is, azt a tényt, amit egy különböző tudományágak képviselőiből álló tudósbizottság állít… komoly és elismert emberek. Pedig nem arról lenne szó, hogy értsenek egyet, hanem arról, hogy mondjanak véleményt ők is, s talán együtt többre lehetne jutni.
Két esetben lenne érthető a viselkedésük:
(1.) Nem tudnak mondani semmit, mert nem is értenek a szakterületükhöz… Megtanulták egykor az egyetemi jegyzetet, s máig elég volt visszamondani azt, s hülyézni, ha valaki mást mondott. Most pedig csak azt értik, hogy ha a jelenség létezik, akkor holnaptól nem mondható a jegyzet. Ám akkor mit fognak mondani?
(2.) Mindent tudnak, s nem szeretnék, ha az átlagember, az egyszerű megfigyelő bármit is tudna.
E két dologból ki-ki választhat! A bizottság például nem is állít a jelenség tartalmáról semmit. Egyszerűen közli, hogy az egy többször visszatérő, tehát tudományosan ellenőrizhető kísérletekkel vizsgálható lenne és kifejezi abbéli meggyőződését, hogy a vizsgálatokat folytatni kellene. Elsősorban nem is pénzt kérnek, hanem szakértelmet és véleményeket, kutatási lehetőséget. A bizottság megfigyelésein túl Verőczei W. Ernő hipotéziseket is állít a jelenség létéről, okáról. Ám ezekről minden esetben hangsúlyozza, hogy csupánelméleti tudományos levezetések, ötletbörze fölvetések.
E kitétel mellett érdemes átgondolni elveit. Verőczei W. Ernő kidolgozott egy elméletet az antigravitációs tér törvényszerűségeiről. Nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a természet becsapható és “kvázi-antianyag” létrehozásával antigravitáció hozható létre. Érvelése szerint az antigravitációs térben az idő nem lassul, hanem gyorsul a sebességek növelésével.
Így ott az idő relativisztikus gyorsulása lehetőséget adhat nagy távolságok sebességtől független megtételére. Az antianyag elemzése után szól egy új Univerzum-kép lehetőségéről is. Mindezek persze elméletek, ám minősítésük csak tudományos elemzésük után, kísérleti alapon lehetséges. A következőkben saját sejtésemről szólnék a fényjelenségek okával kapcsolatban. Az elektromos viszonyok megfigyelése miatt lehet szó dipólus molekulák, avagy molekula-rendszerek közötti elektromos hatásokról is.
A légkörben található vízmolekulák között a légkör elektromos töltöttsége folytán is kapcsolatok, másodlagos hidrogén kötések jönnek létre (“polivíz”). A dipólus szerkezetnek eme rendszere végül kellően nagy töltöttségű lesz ahhoz, hogy elektromos kisülések keletkezzenek. E mini-villámok viszont kellő energiát adhatnak az őket létrehozó dipólus-rendszer környezetének az ionizálásához.
Ha ilyen “polivíz”-alakzatok közötti légköri elektromosságról lenne szó, akkor még az intelligens viselkedés is magyarázható lenne, hiszen ezek elektromágneses tere, illetve az ember és megfigyelő eszközeinek elektromágneses terei között kétségtelen van kapcsolat, és kétségtelenül spontán és interaktív kapcsolat van. Tehát van egy szenzációs megfigyelés és vannak elismert tudósok, akik állítják a jelenség létének hitelességét. Azt pedig még el kell dönteni, hogy a jelenségnek mi a valós tartalma, hogy az is szenzáció- e vagy egyszerűen egy újabb légköri elektromos jelenség…
(Duna Televízió/  Y-akták 1997. április 16.)





Piramis a víz alatt?



Pont én ne írjak az Azori-szigeteknél “megtalált” különös építményről, ami minden korábbi elképzelést felülírhat az ősi történelemről, és azzal kecsegtet, hogy végre Atlantisz nyomára bukkanunk?
Szerző: ElChe – Forrás: bigblue.postr.hu
Kattints a képre a teljes mérethez!
Ne együk olyan forrón a kását: noha ősi bölcsességre hivatkozó honlapok konkrét tényekről írnak, e pillanatban azért ez a piramis-ügy még kicsit homályos. Az alapsztori összesen annyi, hogy egy portugál orvos, aki nem mellesleg szeret vitorlázni és horgászni, hobbiból épp új helyeket keresett a halfogáshoz, amikor a szonár képén egy nagyon furcsa építményt vett észre. A felvételek szerint a helyzet egyértelmű: egy hatalmas, piramis alakú építmény van az Azori-szigetek vizeiben. Diocleciano Silva São Miguel és Terceira között lelt rá a piramisra, de nem most, hanem már régebben. A pontos helyzetet természetesen nem árulta el, csakis a portugál haditengerészetnek, akik egyelőre nem mondtak semmit a kutakodásaik eredményéről.
Szóval van egy bejelentés, aminek a valóságtartalma legalábbis kétes. Az úriember lehet becsületes, jóhiszemű, de akkor is tévedhet. Ami tuti kamu, az a pár helyen már látható ügyes PhotoShop munka, amin búvárok úsznak egy víz alatti piramis mellett. Na ilyen fotó még nem készült, ennél az építménynél tudomásom szerint senki nem merült, a becslés szerint az alja nagyjából 100 méteres mélységben van. A csücske nem lóg ki a tengerből, ezért a felderítéshez ilyen mélységű merülésre kéne készülnie a búvároknak- ez már komoly feladat.
Lehet-e ott piramis? Fogalmam nincs, ki semmit nem lehet zárni, de hány szenzációs felfedezésről olvastam én már… Nem csak a víz alatti, hanem a víz feletti “csodákról” is kiderült időnként, nincs ott semmi különös. A helyzet az, hogy egyszerűen lázba hoznak minket a rejtélyek, izgat a “megmagyarázhatatlan”, pedig azok között is fantasztikus dolgok vannak, amik messze nem olyan misztikusak, mint Atlantisz elveszett kontinense.
Izgalmas lenne egy ilyen romnál búvárkodni, de én már jártam a gizai piramisoknál, és mondhatom, az is páratlan élmény. Vagy megnézni egy ókori város romjait, mondjuk Ephesost. Ott vannak a hatalmas őskori templomok Máltán, vagy mondjuk a Stonehenge, és a többi ahhoz hasonló épület az Egyesült Királyságban. Érdekes ez mind. Sőt, még rejtélyesek is. De kétségtelen, bulvárlapot nehéz eladni pár száz éves felfedezésekről szóló hírekkel, kellenek az új szenzációk- ha igazak, ha nem.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Elég gyakori az, hogy bejelentenek egy ilyen “óriási felfedezést”. Nem ez az első víz alatti piramis, beszéltek már Kuba illetve Florida mellett talált építményekről is. Ezekről aztán készült néhány homályos felvétel, és… Ennyi. Sokan sugallják, direkt titkolják előlünk a nagy felfedezéseket, mert vége lenne a világnak, ha kiderülne, hol volt Atlantisz. Hogy miért, azt nem tudom, de biztos így van.
Én azért azt vallom, hagyjuk meg a munka dandárját a régészeknek. Divat arra hivatkozni, hogy mindent “elhallgatnak”, amivel csak az a bajom, hogy én még az emberiség el nem hallgatott tudásának töredékét sem tudtam megismerni, szóval azt gondolom, aki izgalmas dolgokat akar tanulni az emberiség múltjáról, annak bőven van mivel foglalkoznia, a témák ki fognak tartani élete végéig.
Egészen biztos vagyok benne, ha van ott lenn valami az Azori-szigeteknél, akkor az ki is fog derülni. De az tuti, hogy a teljesen homályos információkon alapuló tényekre, a manipulált fotókra, a képzelgők által felvázolt történelmi eseményekre kár túl sok időt pazarolni. A fantasy-regénybe illő leírásokat olvassuk szórakoztató irodalomként, és akkor nem lesz csalódás, ha kiderül, a “megtalált Atlantisz” csak egy kúp alakú hegy, vagy esetleg még annyi se. Kezeljük kellő elővigyázatossággal azokat a forrásokat, amik kész tényeket vázolnak fel úgy, hogy közelében sem jártak a leleteknek, és kizárólag találgatásokra alapoznak…





Gyíkemberek Los Angelesben?





Remek cikket ásott elő a Los Angeles Times saját archívumából. Jean Bosquet az 1934. január 29. számban, vagyis majdnem napra pontosan 80 éve tette fel a kérdést, miszerint:
Éltek-e fura népek ötezer éve a mai Los Angeles alatt?
Hogy miért kérdezte ezt az újságíró? Hát mert G. Warren Shufelt, a neves geofizikai bányamérnök ezt állította. “Rádiós röntgenvizsgálataira” hivatkozva azt feltételezte, hogy a Los Angeles-i belváros alatt kiterjedt katakombarendszert rejt a föld.
A katakombák feltételezése szerint egy a napjaink embereinél intellektuálisan és tudományosan is fejlettebb emberfaj felbecsülhetetlen kincseit és elpusztíthatatlan feljegyzéseit” rejtették. Az emberfaj, ami a modern város alatti földbe vájt barlangokban élt,a legendás gyíkembereké volt.
Shufeltet csak megerősítette meggyőződésében, hogy egy arizonai hopi törzsfőnök elmesélt neki egy legendát, ami szóról szóra megegyezett azzal, amit ő talált”.
A Times egy korábbi számában még nem Shufeltnek tulajdonították a térképet, hanem Rex I. McCreery-nek és Ray Martinnak. A beszámolók szerint ők voltak, akik felkérték az arizonai bányamérnököt, hogy segítsen nekik a gyíkemberek, illetve elsősorban az arany felkutatásában.
Forrás:444.hu / Los Angeles Times




A hüllőszerű idegenek 1.rész



Vajon hányan vannak azok, akik már elgondolkodtak azon a furcsa tényen, hogy a szemtanúk által megfigyelt földönkívüli lények legtöbbje mennyire hüllőszerű?
hüllőszerű idegenek
A beszámolókban rengetegszer találkozhatunk pikkelyekkel, ajak nélküli szájakkal, függőleges vágású pupillákkal és a három ujjal szembefordítható negyedik ujjakkal. Ezek a jellegzetességek pontosan meghatároznak egy igen jól ismert fajt, a hüllőket.
Amióta az első írásjeleket agyagtáblákba vésték, feljegyzések szólnak titokzatos, isteni hatalommal bíró lényekről, akik számtalan esetben bizonyították természetfeletti képességeiket az embereknek. Bárhogyan is nevezzük őket — angyalok, tündérek vagy sárkányok — ezek a teremtmények nagy hatással voltak a korai civilizációk kialakulására és fejlődésére.
Vajon pusztán a véletlen műve lenne, hogy az ősi és ókori kultuszok leggyakrabban visszatérő szereplői között vannak a kígyók, sárkányok és más, hüllőszerű lények?
Például a Mexikóban élt aztékok egyik leghatalmasabb istene a Tollaskígyó, Quetzalcoátl. Ő tanította meg az indiánokat a művészetekre, mezőgazdaságra, csillagászatra, tudományokra és ő vezette be a vértelen áldozatok bemutatásának szokását is. Miért szólnak próféciák tucatjai egy olyan időszakról, amelyben az emberiség szemtanúja lesz a kígyók és sárkányok visszatérésének?
Egy jelenség anatómiája
Általánosságban háromféle hüllő fordul elő a szemtanúk beszámolóiban. Legelterjedtebb a reptoid, amely megjelenésében az ember és hüllő keverékére hasonlít. A második csoport a szürkék és hüllők keverékei, míg a harmadik a tisztán hüllőszerű lények, a dracók csoportja.
A reptoidok testmagassága 165-270 centi-méter között változik. Szikár, de erős testfelépítésűek, karjaik és lábaik igen izmosak. Kezükön három hosszú ujj és egy rövidebb, a hárommal szembefordulni képes kisujj található. Lábfejükön szintén négy lábujj van, amelyből az egyik, egy elcsökevényesedett ujj, a boka hátsó része fölött látható. Minden ujjuk rövid és tompa karmokban végződik. Köldökük nincsen és mellbimbóik is hiányoznak. Bőrük pikkelyes felépítésű és rendszerint zöldesbama színű. Egyes példányok bőrszíne egészen kávébarna is lehet, de láttak már sötétzöld reptoidot is.
Kattints a képre a teljes mérethez!
A hátukon nagyobb, erősebb és szorosan egymásra tapadó pikkelyek vannak, míg a lágy részeken (has, tenyér és arc) a pikkelyek kisebbek és rugalmasabbak. Széles, ajak nélküli szájuk van és az állkapcsuk normális fogazatot rejt. Egyes esetekben ezek a fogak lehetnek egészen agyarszerűek is. Szemeik leggyakrabban nagy, fekete szemek, amelyben a pupilla egy függőleges irányban elhelyezkedő ovális. Egyes példányoknál a szem színe fehér, de a keskeny, függőleges pupilla megmarad. Fejformájuk függőlegesen kissé elnyújtott és halántékuktól egy-egy csontkinövés-borda húzódik a tarkójuk felé mindkét oldalon.
Ezeket gyakran vélték tévesen szarvaknak. Orruk lapos és rövid, két apró nyílással. Egyes megfigyelők említést tettek kis, kopoltyúszerű képződményekről a fej oldalsó részén, de ezek a szervek nem emelkednek ki a fej síkjából. A reptoidok szőrtelenek és kopaszok. Nagyon ritkán, de előfordult, hogy a szemtanúk gyér, fehéres színű szőrzetét figyeltek meg a lények álla alatt. A teremtményeknek gyakorta van farka is, amely eltérő méretű és soha nem érinti a földet, még akkor sem, ha mérete alapján ez várható lenne.
Hátsó felük lehet az emberéhez hasonló vagy egy izmos szövettel körbevett kerek nyílás. A hímek nemi szerve is hasonló az emberéhez, bár vannak apró különbségek. Egyes eltérítettek szexuális kapcsolatba is kerültek a reptoidokkal, ami arra utal, hogy számukra nem idegen ez a párzási módszer.
szürkék és hüllők keverékei egyesítik mindkét idegen faj jellegzetességeit. Alacsony, 120-130 centiméter magasak, fejük hatalmas, testalkatuk törékeny. Szemeik nagyméretűek, pupillájuk függőlegesen álló ovális. Ujjaik száma változó, vannak három és négyujjú egyedek. Ugyancsak változó, hogy az ujjak karmokban végződnek vagy sem. Ezek között a lények között vannak olyanok, amelyek jobban hasonlítanak a szürkékre, mint a hüllőkre. Nekik továbbra is mandulavágású szemeik vannak, amelyek azonban aranysárga színűek és ezekben sötét, függőlegesen húzódó pupillájuk. Ők rendszerint ruhát viselnek, míg a hüllőkhöz közelebb álló fajtársaik nem.
Megjegyezzük, hogy a Mexikóban, Puerto Ricóban és Floridában megfigyelt chupacabrák feltehetőleg ilyen szürke-hüllő keverékek. Jellegzetességük az alacsony termet, a mandulavágású szemek, a szürkés színű, gyönge szőrzet, az ajak nélküli száj, az apró orrnyílások és a fül hiánya. A szemtanúk szerint ezeknek az éjszakai teremtményeknek gyakorta vannak szárnyaik. Vagy denevérekhez hasonló bőrredők a hónaljuk alatt.
reptilians
A dracók a hüllőszerű idegen lények elitjéhez tartoznak. Nagyon ritkán mutatkoznak az emberek előtt és elsősorban a reptoidok, illetve a szürke-hüllő keverékek irányítójaként figyelhetőek meg. A dracóknak szárnyaik vannak, amelyek csontok között feszülő bőrszerű anyagból vannak. A szárnyakat általában összehúzott álla-potban hordják, de volt már rá példa, hogy repülő dracót figyeltek meg. Egy másik fontos különbség a dracók és a reptoidok között, hogy az előbbieknek vannak szarvai. Ezek nem hasonlítanak a reptoidok csontkinövéséhez, hanem tényleges szarvak. Általában rövidek és tompák és a feltételezések szerint feladatuk van a kommunikációban, mint valamiféle antennák.
A dracók sokkal izmosabb testfelépítésűek, mint társaik. Felsőtestük kifejezetten erőteljes, nyilván a szárnyak, illetve a repülés miatt. Nyakuk vastag és szinte alig van válluk. Magasságuk 240 és 360 centiméter között változik, és bőrük színe határozza meg a társadalmi rangjukat. A legmagasabb elismertségnek a világos, fehéres bőrszínű példányok örvendenek. Valahányszor egy draco jelen van a másik két fajtárs egyedei között, azok mindig vezetőként kezelik a szárnyas egyedeket.
draco
Honnan Jönnek?
Több mint elég bizonyítékunk van arra nézve, hogy egy magasan fejlett, hüllőszerű lényekből álló társadalom, már régóta kapcsolatban áll az emberiséggel. Ha elfogadjuk a jelenlétüket, akkor a következő kérdésünk az lehet, hogy honnan jönnek?
Rejtélyek szigete / John Rhodes cikke alapján





A hüllőszerű idegenek 2.rész



Több mint elég bizonyítékunk van arra nézve, hogy egy magasan fejlett, hüllőszerű lényekből álló társadalom, már régóta kapcsolatban áll az emberiséggel. Ha elfogadjuk a jelenlétüket, akkor a következő kérdésünk az lehet, hogy honnan jönnek?
Erre ismét csak háromféle elképzelés van:
1. Földönkívüli lények egy másik csillag-vagy naprendszerből.
2. Földi lények, akik itt fejlődtek ki a bolygónkon, barlangokban vagy föld alatti városokban.
3. Más dimenziókból érkezett látogatók.
Bár mindegyik felvetéshez rengeteg pro és kontra érv sorolható fel, itt most csak a legalapvetőbbekre térünk ki. Fontos kihangsúlyozni azt is, hogy annak ellenére, hogy mindhárom teória megáll a saját lábán, nem zárható ki, hogy együtt igazak. Megbízható források szerint Földünket látogatják más csillagrendszerekből érkező hüllők.
Ezek a látogatók az általunk Alfa Draconisnak nevezett csillag közeléből jönnek. Céljaik között szerepel az új életformák felkutatása, élő bolygók keresése és kihasználása minden eszközzel. Hatalmas anyaűrhajókkal közlekednek. amelyeket aszteroidákra vagy kisbolygókra települt bázisokról irányítanak. A feltételezések szerint ezek az anyahajók üstökösök mögött haladnak, kihasználva az égi objektumok gravitációs mezejét, hogy kisebb energiával közlekedjenek.
Az üstökös ugyanakkor megbízható védelmet biztosít a naprendszerek gravitációs erői, valamint a csillagközi por és törmelék ellen. Természetesen ez a megoldás jól szolgál a kíváncsi tekintetek ellen is. A hosszú csillagközi utazás idején a hüllők egyfajta hibernációban pihennek és csak egy kisebb létszámú fenntartó személyzet működteti a hajót és a hibernálókamrákat. Ha potenciális naprendszerbe érnek, akkor felderítő űrhajókat küldenek ki, tudósokkal és katonai szakértőkkel. A következő lépésben megpróbálnak támaszpontot létesíteni a kiszemelt bolygón, hogy onnan irányítsák a további hadműveleteket.
A bázis megépítése után alaposan feltérképezik a bolygót, megvizsgálják a lakóit (eltérítések) és megállapítják a technikai fejlettség fokát. A biológusaik genetikai kísérleteket végeznek és vizsgálják az esetleges keveredés lehetőségét.
Egy másik elképzelés szerint a hüllőszerű lények valójában igencsak földi eredetűek. Nem mások ők, mint a 65 millió évvel ezelőtt kipusztult dinoszauruszok népes családjának életben maradt egyedei. Most a föld alatt élnek, barlangokban és maguk által épített városokban. Miután évmilliók álltak a rendelkezésükre könnyen belátható, hogy mostanra már igen fejlett civilizációvá váltak, amely akár képes lehet manipulálni a felszíni élőlényeket is.
Az elmúlt évtizedeken a tudósok egyre-másra hangoztatták, hogy a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtt kipusztultak és bárminemű túlélő fajról beszélni csakis túlfűtött képzelettel lehet. A jelenkori őslénykutatás azonban gyökeresen más álláspontot képvisel és azon a véleményen van, hogy egyes fajok igenis életben maradhattak.
Számos élő kövületet és korábban kihaltnak hitt teremtményt fedeznek fel napjainkban, amely a korábbi kipusztulás elmélet felülvizsgálatára ösztönöz bennünket. És ha életben maradtak egyes fajok, akkor milyen evolúciós pályát futottak be azóta? Hol tarthatnak ma dinoszauruszok utódai? Dale Russel, az észak-karolinai egyetem paleontológus  professzora, készített egy elemzést a NASA számára arról, hogy a földönkívüli lények vajon miképp néznek ki.
Ebben a jelentésben bukkan fel először a dinoszauroid elnevezés, amely egy olyan életformát jelöl, ami a dinoszauruszokból fejlődhetett ki. Ha összevetjük Dale professzor dinoszauroidját a szemtanúk beszámolóiból megismert hüllőszerű idegenek leírásával, akkor megdöbbentő hasonlóságot találunk. Elképzelhető lenne, hogy a hüllőszerű földönkívüliek valójában a kipusztultnak hitt dinoszauruszok leszármazottai?
Ha ez így van, akkor nem kell tovább a vállunkat vonogatni olyan kérdésekre, mint hogy miképp jönnek ide az idegenek a világűr mélységeiből.  Természetesen ezzel felmerül egy újabb gondolat, mégpedig az, hogy ezek szerint a reptoidok már évezredek óta velünk párhuzamosan élnek a Földön és ez az együttélés nyomokat hagyott a civilizációinkban.
Legalábbis ezt támasztja alá az a sok legenda a kígyóistenekről és szárnyas lényekről. Vajon az angyalok és démonok is hüllők? A hüllőszerű lények származási helyét te-kintve a legfurcsább elképzelés az, hogy azok egy párhuzamos dimenzióból jönnek át hozzánk. Ez az elmélet azt feltételezi, hogy a reptoidok itt élnek ezen a bolygón, de az ő testüket és anyagi világukat alkotó atomok más frekvencián rezegnek, ezért nem találkozhatunk velük.
Mivel azonban ők sokkal fejlettebbek nálunk, megoldották a problémát. hogy miképp jussanak át a mi világunkba. Persze ez nem volt egyszerű és nem történt az egyik napról a másikra. Egyesek szerint ennek ékes bizonyítékai a századfordulón gyakran történő hal, madár és békaesők. Ekkor kísérleteztek először a hüllők a dimenziókapuk megnyitásával.
A későbbi földi atomrobbantások azonban megoldották a gondokat, ugyanis minden ilyen robbantás, ha elég nagy erejű, kaput nyit a dimenziók között. Azóta, hogy az átjárás ilyen egyszerűvé vált a számukra, tucatszám figyelhetünk meg UFO-kat és idegen lényeket. Röviden összefoglalva ezek az elméletek léteznek a hüllőszerű lények származását tekintve.
Minden egyes teóriát alaposan alá tudnak támasztani a kutatók, ami arra utal, hogy akár mindhárom elképzelés is igaz lehet. Elképzelhető például, hogy a dinoszauruszok utódai évezredekkel korábban megismerték az űrhajózást, és míg egyesek az anyabolygón maradtak, mások elindultak a kozmosz mélységeibe. Ezek a felfedezők vagy gyarmatosítók most visszatértek és meglepetten látták, hogy rokonaik a föld mélyébe szorultak, mert egy új faj, az ember, kiszorította őket.
Rejtélyek szigete / John Rhodes cikke alapján





Titokzatos eltűnések





Minden civilizált országban évente több száz embernek vész nyoma. Többségük, persze, nem titokzatos fizikai jelenség következtében válik kámforrá, hanem nagyon is könnyen magyarázható ok miatt: új életet akar kezdeni, új környezetben, új adatokkal, új fizimiskával, mert mondjuk a bűnüldöző szervek elől kénytelen menekülni.
Mások bűncselekmény áldozatává lesznek, és csak később, vagy éppenséggel soha nem kerül elő a holttestük. Egy-két esetben olyan balesetre is lehet gondolni, amikor az illető szakadékba, folyóba, barlangba zuhan, és teste anélkül porlad el, hogy valaki rálelne.
eltűnések
Ezúttal azonban nem az ilyen kézenfekvő eseteket vesszük számba, hanem azt a néhány titokzatos, megmagyarázhatatlan tényt, amelyről csak elvétve hallani, ám ha megszorozzuk a világon évről évre nyomtalanul eltűnők számával, mégiscsak tekintélyes tömegről lehet szó.
Titokzatos eltűnésekről már az ókortól vannak feljegyzések. Tudományosan azonban senki nem foglalkozott ezekkel, mivel az adott kor kulturális-tudományos felkészültsége ezt nem is igen tette volna lehetővé. Inkább tartották isteni beavatkozásnak, “ördög művének”, földöntúli erők hatásának, mint egyszerű fizikai jelenségnek.
Századunkban azonban már mind több tudós kezdett foglalkozni a megmagyarázhatatlan eltűnésekkel. Rodney Davies amerikai fizikus számtalan ilyen esetet gyűjtött csokorba, és egyik könyvében közre is adta, ugyanis – a szakmájából adódóan – fizikai magyarázatot akart adni az egyébként megmagyarázhatatlannak tűnő eltűnésre. Mint kutatásából kiderült, az évezredek során eltűntek között volt király, katona, tudós, nő és gyerek, rab és diplomata, szent és mágus – ami arra enged következtetni, hogy a jelenség igencsak “demokratikus”, nem válogat.
Gyűjtőmunkája során Davies arra is felfigyelt, hogy nem csupán élők tűntek el, hanem olykor holtak is, bár ez utóbbiak lényegesen ritkábban.
Már az ókori Rómát megalapító ikrek egyike, Romulus is eltűnt. Minden akkori forrás, legenda és krónika ezt úgy állítja be, mintha az istenek ragadták volna magukhoz, valójában azonban éppen olyan eltűnés volt ez is, mint sok ezer másik előtte és utána.
Kleomédész görög olimpiai bajnoknak élete késői szakaszában összeütközése volt a korabeli hatósággal. A szokásjogot kihasználva Athéné templomába menekült. Aki oda bejutott, azt a törvény emberei nem bánthatták. A templomon belül pedig Kleomédésznek olyan jól sikerült “elrejtőznie”, hogy soha többé nem találták meg. Akik látták, azt állítják: szétfoszlott a levegőben! (Egyébként a későbbiekben is sok esetben ilyesmiről beszélnek a szemtanúk!)
A középkorban, egészen pontosan 1579 tavaszán a franciaországi Arles városában éppen vallási ünnep volt, amikor a körmenetben Pierrette Darmelle, az egyik helyi polgárlány vitte Szent Klára kis szobrát. Egyszer csak sikoltozás, rémült kiáltozás támadt, s a tömeg – köztük több pap és a püspök – szeme láttára Pierrette, a kis szoborral együtt, néhány másodperc alatt szétfoszlott és eltűnt. Csak a hajában viselt könnyű kendő maradt a helyszínen. Az eset óriási megdöbbenést keltett, és a kor szellemének megfelelően, a Sátán mesterkedésének tudták be. A lány többé nem került elő.
A XIX. század leghíresebb eltűnése az 1800-as évek elején esett meg. Benjamin Bathurst angol diplomata 1809. november 29-én Németország egyik vendégfogadójában kiment az udvarra, hogy indulás előtt megnézze a lovakat. – Soha többé senki sem látta. (Ez a maga idejében majdnem olyan horderejű ügy volt, mint másfél évszázaddal később a Wallenberg-eltűnés.) Több diplomáciai jegyzéket váltottak, expedíciót küldtek Bathurst felkutatására – a keresését még huszonöt évvel később sem adták fel! Annál is inkább, mert fontos diplomáciai iratok is voltak nála.
Érdekességként jegyezzük meg: a diplomata eltűnéséből rengeteg történet született. Köztük a Napóleon elrablása című regény, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Bathurst részt vett a Bonaparte Napóleon elrablására irányuló akcióban!
A másik híres eltűnés 1811-ben történt, amikor a danzigi vár magas fallal határolt börtönudvarán a sétáló rabok közül a foglyok és az őrök szeme láttára tűnt el Diderici, a francia kalandor. Eltűnése lassú volt, előbb a lábának veszett nyoma… Kísérteties látványt nyújtott a még látható felsőteste és a feje majd fokozatosan az is mintegy “átfolyt” valahová. Egy másik világba…? A legenda szerint csak Diderici bilincsei, láncai estek vissza, nagy csörgéssel.
A tizenkilencedik században Amerikában is feljegyeztek több hasonló esetet. Közös jellemzőjük, hogy mindig véletlenszerűen “választódott ki” az áldozat – már persze, ha egyáltalán szó lehet valamilyen szándékosságról, és nem a vak véletlenen múlik az egész.
Tény viszont, hogy bizonyos Williamson, amerikai lónyésztő egy napfényes reggelen a saját háza udvarán – felesége és cselédei szeme láttára – dematerializálódott, vagyis vált semmivé. Évtizedekkel később egy másik farmon pedig a tulajdonos tizenhat éves fia tűnt el: vízért ment a közeli forráshoz, és többé nem látták. Mindez télen történt, és a gyerek keresésére induló felnőttek a nyomokat követve szörnyű dolgot tapasztaltak: a hóban tisztán látszottak a léptei, ám félúton a forrás felé egyszer csak minden nyom megszakadt, és sehol sem foly tatódott! A gyerek nyilván ott “oszlott köddé”.
És végül egy közelmúltban történt eltűnés: 1969. január 4-én zajlott le a brazíliai Sao José de Rio Preto városában. Paulo Faria da Costa, aki akkor harminchetedik évében volt, kis családi összejövetelre volt hivatalos.
Már összegyűlt a rokonság, amikor – mint azt később hivatalosan is megállapították, pontosan délután 16 óra 25 perckor – Paulo kiment a ház teraszára. A széles, sarkig tárt ajtón keresztül a bent maradók közül többen is jól látták a kissé testes, barna bőrű, mindig jókedvű férfit, amint a terasz korlátjánál állva a várost szemlélte. Nem múlt el több egy percnél, amikor egyik húga bent a szobában csodálkozva felkiáltott: – Paulo… eltűnt!
De a húg tulajdonképpen tévedett. Paulo akkor még nem tűnt el egészen… Az eltűnés ugyanis nem egyetlen pillanat alatt következett be. A későbbi tanúvallomások szerint a döbbenetes jelenség úgy 8-10 másodpercig tarthatott. Hogy pontosan mennyi ideig, azt igen nehéz volt pontosítani, mert mindenki másképpen érzékelte az idő múlását, különösen, hogy ilyen tragikus esemény történt. A jelenlévők tehát látták Paulo eltűnését, mégsem siettek a segítségére. Egyrészt azért, mert nem mindenki nézett éppen oda, így nem is vették még észre, mi történik. Másrészt, akik látták, azokat annyira megdöbbentette a dolog, hogy mozdulni sem tudtak.
A rokonok annyit láttak, hogy Paulónak először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújtott a levegőben lebegő, csonkának tetsző test! Két szemtanú szerint testének szélei “vibrálni” kezdtek. A vibrálást úgy írták le, ahogyan mondjuk a forró nyári napon a mező fölött homályosan izeg-mozog, reszket a levegőréteg. Paulo testének szélei ily módon váltak elmosódottá, majd… foszlottak el a semmiben!… Utoljára még a szemét látták, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt…
És ennyi volt. Paulo Faria da Costa eltűnt ebből a világból. Senki sem értette, mi történt valójában. Hová lett? Előkerül-e valaha?
Mert az csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a rejtélyesen eltűnő személy – hazatért!
Néha előfordul, hogy a titokzatos módon eltűnt személy előkerült. Ez történt Ariszteász görög költővel is. Mint az a fennmaradt különböző forrásokból kiderül – egyszer világos nappal elájult az egyik város kellős közepén. Egy perccel később – még mindig eszméletlen állapotban – nyoma veszett, majd percekkel később a várostól több mérföldre bukkant fel ismét. Nem tudta elmondani, hogyan került oda, ugyanis semmire sem emlékezett. Mi történhetett? “Odaát” nem fogadták, nem akarták, így inkább visszalökték, és ismét evilági életre ítélték?
Csak nagyon kevesen voltak eddig, akik beszámolhattak arról, mi történt velük rejtélyes eltűnésük közben és után. Peter William Somerset brit hivatalnokkal néhány évvel ezelőtt történt a következő megrázó eset:
Kőfallal körülvett kertjében éppen a kutyáját kereste, amikor vihar tört ki, dörgött, villámlott. A ház népe azt látta, hogy a villámcsapás kékes fényében Somerset eltűnt! Két napig keresték, rendőrségi segédlettel, majd köröztették, és fényképét kiplakátolták az egész környéken. A harmadik napon találtak rá, ugyancsak a kertjében – ám akkor már másképpen volt öltözve, mint eltűnése idején!
Amikor az ájultságból magához tért, előbb semmire sem emlékezett. Később azonban az orvosi beavatkozások hatására, és a saját, ismétlődő álmai és gyógykezelése nyomán ennyit mondott el:
A villámcsapást követően “valamilyen másik kertben” találta magát, majd egy hosszú, keskeny úton ment, de az már teljesen ismeretlen volt számára. Később arra jött egy autó (!), amelyen orvos utazott. Ez az orvos bevitte a kórházába ahol aztán a személyzet rögtön elkezdett foglalkozni vele. Mivel előzőleg a nadrágja több helyen elszakadt, a kórteremben lévő egyik páciens adta neki kölcsön azt a kordbársony nadrágot, amiben három nappal később ismerősei a saját kertjében rátaláltak. Elmondása szerint két napig feküdt a kórházban, s még hónapokkal később is emlékezett az egyik orvos, meg az egyik nővér nevére. Később kiment sétálni a kórház udvarára, majd a már ismert keskeny úton találta magát, aztán legnagyobb meglepetésére a saját kertjében ébredt föl!
Somerset később bejárta a környékbeli kórházakat. Az egyikben felfedezte azt az orvost és nővért, akikre emlékezett, azok viszont állították, hogy sohasem látták. Igaz, a kórház is másképpen nézett ki, mint eltűnése napjaiban. Azonfelül kiderült, hogy utoljára húsz évvel korábban gyártották azt a bizonyos kordbársony nadrágot, amit kölcsönkapott.
Rodney Davies fizikus szerint teleportáció történt. Szerinte ugyanis létezhet a természetben olyan erő, amely nagy néha képes más térbe vagy más időbe elvinni embert, állatot, tárgyat (merthogy ez utóbbiak is el-eltűnnek olykor). És mintha Einstein is sejtette volna valamilyen formában ezt, mivel a miénktől eltérő téridő létezése nem ellenkezik a felfedezéseivel. Számos kutató – különösen a fiatalabb nemzedék, amely eléggé nyitott a világra és a legmeghökkentőbb esetben sem ejtené ki a száján, hogy lehetetlen – még azt sem tartja kizártnak, hogy valamilyen, ma még ismeretlen energia behatására az élőlények egyetlen pillanat alatt atomjaikra bomolhatnak, és azok az atomok a téridő – vagy akár csak a tér – valamely másik pontján ismét összeállnak.
Az sem lehetetlen, hogy az eltűnők párhuzamos világba kerülnek át. Ugyanis több jel mutat arra: nem csupán ez az egyetlen világ vagy tér létezik, amelyben mi mozgunk (és valljuk be, amelyen kívül másfélét jószerével el sem tudunk képzelni). Más tulajdonságú térből akár egy-kettő, akár tucatnyi vagy még több lehetséges. Nagy vonalakban Davies, és mások is, úgy képzelik el, hogy a kozmosz önmagában, mintegy “belül” is tovább osztódik, más és más kozmoszokra. Tehát nem csupán lineáris univerzum van, amelyben – mivel az végtelen – időtlen időkig utazhatnánk szupergyors űrhajóval, mégsem jutnánk soha a végére. Efféle utazás a végtelen számú “belső világegyetemben” is megtehető. Tehát a világ ilyen csavaros formában is végtelen. Ugyanis a benne lévő végtelen világok száma is végtelen…
Davies azt találta gyanúsnak, hogy Romulustól Somersetig gyakran kísérte az eltűnést vihar és villámlás (bár nem csak ilyenről tudunk). Tehát valamilyen mágnesesség, elektromos hatás, vagy más energia is közrejátszott abban, hogy a természetben “hiba” keletkezett, és “összecsúsztak” a téridők vagy a dimenziók. Még az is lehetséges, hogy igaza van.
Attól azonban még messze vagyunk, hogy megfejthessük a titkot. De a szórványosan előforduló jelenségek mindenképpen jelzik, hogy valami van a “falon túl”, az eltűnések körülményei azt sejtetik, hogy világunk korántsem olyan egysíkú és egyszerű, amilyennek sokan hiszik. A rejtélyek és titkok száma éppen olyan végtelen, mint a Világegyetem.
Rejtélyek szigete / Nemere István írása





A titokzatos gömbvillám





Másodpercekkel a villámlás után is látható a gömbvillám, állítják azok, akik már valaha találkoztak ezzel a ritka természeti jelenséggel. A tudomány is az egyik legnagyobb, az atmoszférában előforduló rejtélyként kezeli, nem csoda, hogy már régóta próbálják kielemezni a kutatók.
Ez azonban korántsem könnyű, hiszen eddig nem tudták a természetben fel-felbukkanó eseményt laboratóriumi körülmények között megbízhatóan reprodukálni – noha számos alkalommal próbálkoztak már vele.
Nemrég viszont siker koronázta ezeket az erőfeszítéseket, igaz, a véletlen komolyan besegített: még 2012-ben egy kínai kutatócsoport nem csak megvizsgálni és rögzíteni tudott egy gömbvillámot, de óriási szerencséjükre spektográffal az összetevőit is meg tudták határozni. A Nyugat-Kínában található Csinghaj (Qinghai) városában került sor az eseményre.
Azzal kapcsolatban, hogy mi okozza ezt a ritka jelenséget, megosztottak a tudósok. A legelfogadottabb – ámde vitatott – nézet szerint a “hétköznapi” villámok földbe csapódásakor elpárologtatott talajrészecskék képesek előidézni. Ezek gömb formájában kondenzálódnak, melyet a talaj melege és a levegő oxigénje táplál energiával – pár másodpercig. Ezt az elméletet látszik megerősíteni a három kínai tudós – Jianyong Cen, Ping Yuan, and Simin Xue – spektográfos elemzése is.
A távol-keleti szakemberek egyébként éppen egy vihart figyeltek meg, amikor a mintegy 5 méter széles(!) gömbvillám 1,6 másodpercre felvillant előttük. Mivel spektográfjukat munkájukból kifolyóan éppen használták, így az esemény elemzése nem volt nehéz: szilíciumot, vasat és kalciumot fedeztek fel a jelenségben, a hétköznapi talaj leggyakoribb alkotóelemeit.
Sajnos az eseményről készített videót még nem publikálták. És azt is érdemes megjegyezni, hogy az észlelés nem ad általános magyarázatot a gömbvillámok mivoltára, például az, hogy miként képesek egy zárt térben navigálni, továbbra is rejtély maradt.
Forrás:ma.hu





A kristálykoponyák nyomában 13.rész – A koponya

Népe



Aznap éjjel, hogy meglátogattam Harry Oldfieldet, és Chris beszélt a rekonstrukciós próbálkozásokról, színes és némiképp nyugtalanító álmot láttam. Álmomban magányosan sétálgattam egy határtalan zöld mezőn. Este volt, a fények fokozatosan elhalványultak.
Ekkor embereket láttam meg a távolban. Egy csapatnyi őslakos indián volt az, tradicionális viseletbe öltözve. Körben ültek a földön, és volt valami határtalan súlyosság ebben az összejövetelben.
Ahogy közelebb értem hozzájuk, egy idős ember felállt, és elindult felém.- Azért jöttél, hogy segíts nekünk – mondta szelíden.Nagyon megdöbbentettek a szavai. – Sajnálom – feleltem. -Azt hiszem, összekever valakivel.És ekkor felébredtem.Akkoriban tudomást sem vettem az egészről. Úgy tűnt, értelmetlen az egész.Néhány nappal később telefonhívást kaptam unokatestvéremtől,Gerrytől, aki a New Mexicó-i Albuquerque-ben él. Tudta,hogy a kristálykoponyák rejtélyével kapcsolatos nyomozásba kezdtünk,és izgatottan adta tudomásomra, hogy találkozott valakivel,aki szerinte nagy segítségünkre lehetne ebben.
Az illető állítása szerint hallott egy olyan szóbeszédet, miszerint egy csapatnyi helyi navahó törzstag is birtokol egy ilyen kristálykoponyát.Ekkor ébredtünk rá, hogy kutatásunk mindeddig csak az archeológusokkal,koponya tulajdonosokkal és tudósokkal történő megbeszélésekre szorítkozott. Egyetlen őshonos amerikaival sem beszéltünk még a koponyákról. Kezdtem már úgy érezni, hogy ez komoly hiányosság volt.Ha a bennszülött amerikaiak valóban használtak kristályt a gyógyításra, ahogyan azt Harry Oldfield felvetette, akkor nem lehet,hogy kristálykoponyákat is alkalmaztak?
A rekonstrukció egy őslakos amerikai nő arcát tárta fel a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya alapján. Lehet, hogy Észak-Amerika, és nem Közép-Amerika az, ahonnét a kristálykoponyák származnak?Beszéltünk unokatestvérem ismerősével, aki elmondta, hogy ezt a szóbeszédet egy barátjától hallotta, aki viszont egy barátjától hallotta, és így tovább; szóval egyáltalán nem lehettünk benne biztosak,hogy van-e benne igazság. A problémát az okozta, hogy a koponya rendkívüli szentségnek számított az indiánok szemében,és rendszerint megpróbálták titokban tartani a létezését.
Egyetlen követhető módszernek az tűnt, hogy nekünk magunknak kell odautaznunk New Mexicóba, és meg kell próbálnunk kérdezősködni a különféle navahó rezervátumokban.Nem látszott egyszerű feladatnak, de megért egy próbálkozást.Lefoglaltuk tehát a jegyeket, és egy héten belül már úton is voltunk New Mexico felé. Béreltünk egy autót, majd miután meglátogattuk Gerryt, elindultunk, hogy beutazzuk a New Mexico, Arizona,Colorado és Utah által behatárolt négyszöget, hátha nyomára akadunk a navahók kristálykoponyájának.
A sivatagi panoráma valóban gyönyörű volt, a végtelenbe törő utakkal, melyeken néha valóban úgy tűnt, hogy száz mérföldeket utazhatnánk anélkül, hogy teremtett lélekkel találkoznánk.Az első értékelhető nyomra egy navahó rezervátumban bukkantunk,Monument Valleyban, ahol a lapos sivatagi terepen elszórtan azok a mélyvörös homokkő oszlopok tornyosultak – szinte a függőlegesig meredek sziklafalakkal és lapos tetejükkel -, melyeket oly szívesen örökítenek meg a westernekben. Itt elegyedtünk beszélgetésbe egy fiatal navahóval, aki egy lovas farmot üzemeltetett,és aki elmondta nekünk, hogy Emersonnal kellene beszélnünk,a varázslóval, aki a közelben él; vagy a navahók Canoncito Ban ágának főnökével, aki még délebbre él, Albuquerque közelében.
Egy vacsora mellett találkoztunk Emersonnal Gallup meglehetősen csúnya városában, a Monument Valley és Albuquerque között.A testes felépítésű férfinak fekete haja volt, és napszemüveget viselt. Kéretlenül nyers modora volt, és hosszasan elgondolkozott,mielőtt beszélni kezdett volna. Gyakorló sámánként tevékenykedett,a bennszülött indiánok varázslójaként és gyógyító embereként,az arizonai Window Rock területén élő navahó testvérei részéről. Bár azt nem tudta megmondani, hogy a navahóknak van-e kristálykoponyája, azt elmondta, hogy a kristállyal történő gyógyítás elterjedt gyakorlat az Egyesült Államok déli részén élő navahó törzsek között. Azt azonban már nehezebb volt meghatározni,hogy hogyan is működik a kristály.
Valóban nehéz ezt megmagyarázni vagy megmondani, mi istörténik, mert az a Szellem hatalmán keresztül valósul meg, és egy emberi lénynek elmagyarázni valamit, ami a Szellem hatalmán át történik, nem lehetséges. De működik, valóban működik,ilyen egyszerűen. A mi népünk valóban használja a kristályokat, és az emberek meg is gyógyulnak a kristály erejétől.Emerson képességét, hogy élni tudjon ezzel az erővel, mint mondta,az Úrtól kapta; ő mindössze “felhasználja a hatalmat, amit a Nagy Szellem neki adott”.Emerson a kristályokat éppúgy használta diagnosztikai, mint gyógyászati célokra. Mint kifejtette, “a kristályokat leginkább éjszaka használják fel, amikor a kristályok által sok minden megláthatóvá válik”.
Amikor valaki megbetegedett, Emerson állítása szerint képes volt a “kristály szellemét” arra használni, hogy megvizsgálja a testet.Olyan ez, mint megröntgenezni valakinek a testét. A segítségével képesek vagyunk belenézni a személybe, és látni, hogy mi a probléma. Jobb is, mint a röntgensugár, hiszen itt az egész személyt megfigyelhetjük. Három dimenzióban lehet látni kettő helyett, és az egész személy látható, a lelkét is beleértve.Nem olyan, mint egy állókép; ez mozog, és teljes egészében háromdimenziós.Még önmagadba is beleláthatsz, és a kristály megmutatja a rossz szellemet, segítve ezzel a gyógyulásodat, a megtisztulásodat.
Nem tudom megmondani, pontosan hogyan is működik, de működik, és ha egyszer te is látni fogod, hogy a rossz szellem még benned is ott lakozik, nos, akkor te is hinni fogsz benne, és tudni fogod, hogy mindez igaz.Emersonnak, akárcsak Harry Oldfieldnek, nem voltak kétségei a kristály gyógyerejét illetően. Emerson azonban, Harryval ellentétben,arra használta fel ezt, hogy átalakítsa saját érzékelési képességeit,mely lehetővé tette a számára, hogy a megszokottól eltérően,másként lássa a dolgokat.Miután elköszöntünk Emersontól, elhajtottunk a Canoncito rezervátumba,és megkérdeztük, merre kell mennünk a főnök háza felé. Végül egy parányi mobil otthonhoz érkeztünk el, melyet elszórtan több hasonló guruló ház vett körül a reménytelenül csupasz domboldalban.
A főnök egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre számítottam. A westernekben megjelenített hatalmas és zord karakter helyett egy törékeny figura fogadott, keskeny arccal,magas, finom metszésű arccsonttal, és meleg, barátságos, szinte beavatott mosollyal. A finom vonásokat alkotó majd valamennyi csontot látni lehetett az arcán, mintha ő maga sem lett volna több élő és mozgó koponyánál, melyet csak egyetlen réteg viharvert és kissé kiszikkadt bőr borít.Leon Secaterónak hívták, és sokkal inkább szerette, ha”spirituális vezetőnek” hívták, és nem az apró, canoncito indiánokból álló törzs “főnökének”. Cseppet sem tűnt meglepettnek vagy felháborodottnak váratlan látogatásunktól.
Amikor azonban elmondtuk neki, hogy egy kristálykoponyát keresünk, melyről azt hallottuk, ezen a környéken lapul valahol, egy kicsit mégis elámult,és úgy látszott, nemigen tudja, mit is válaszoljon nekünk. Végül elmondta, hogy a kristálykoponyák nagyon fontosak és nagyon szentek a népe számára; ami azt illeti, annyira szent dolgok, hogy még beszélni sem illik róluk nyilvánosan. – Csak a szentek szentje tudhatja, hogy hol vannak a kristálykoponyák, és csakis neki lehet hozzáférése ezekhez. Népünk tradíciója, hogy sohasem használjuk őket nyilvánosan – mondta. – A koponyát nem lehet előhozni rejtekéből,a hegyek mélyéből. Csak a sámán, aki a gondját viseli,csakis ő tudhatja, merre található.
Láthatóan olyan területet érintettünk, melyről nem beszélhetett szabadon. De, mint mondta, néhány nap múltán jöjjünk vissza,és akkor majd tudatja, hogy mondhat-e többet is, vagy sem.Így tehát, ha már ezen a vidéken jártunk, megragadtuk az alkalmat,hogy felkeressünk néhány érdekes régészeti feltárást. Felkerestük az ősi anasazi lakóbarlangokat Mesa Verdében, ahol egész kőházakat faragtak ki mélyen a meredek hegyoldalból; valamint egy nagyobb ősi romvárost a területen, a Chaco-kanyonnál, melyet csak 26 mérföldnyi zötykölődés után érhettünk el egy egyszerű,köves sivatagot és kiszáradt folyómedreket átszelő földút végén.
A lenyűgöző kőépítményeket az anasazi néptörzs tagjai hozták létre, több mint 1000 esztendővel ezelőtt.I. sz. 1100 körül, tehát jóval Kolumbusz megérkezése előtt már valamennyi elhagyatott volt, így valójában senki sem tudja, hogy milyen hosszú történelemre is tekinthetnek vissza. Anasazi egyszerűen annyit jelent, “az ősök”. Keveset tudhatunk róluk, kivéve, hogy őket tartják a jelenleg itt élő pueblo indiánok legkorábbi őseinek, és talán ugyanez a helyzet az ezen a területen élő hopi és a navahó törzsekkel is. Tudjuk továbbá, hogy kereskedelmi tevékenységet folytattak az aztékokkal, és talán a majákkal is, akik több ezer mérföldnyire délre éltek tőlük. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mezo-amerikaiak számos használati tárgyuk elkészítése során használtak türkizt, ami csakis erről a területről származhatott; az ősi anasazi romok között pedig arapapagáj-tollakat találtak, melyek legalább az i. sz. 1000-re datálódnak.Ez a színpompás papagájfaj csak Dél-Mexikó dzsungeleiben,és attól még délebbre található meg. A legújabb teóriák azt is feltételezik,hogy az itt élő őslakosok és az aztékok közös ősiséggel büszkélkedhetnek.
Az azték legendákban hivatkozott “hét barlanghelyét” többen teszik a dél-coloradói Durango közelére. Az anasazik szintén gyakorlott csillagászok voltak. Számos építményük és műtárgyuk került gondos egybehangolásra a csillagászati megfigyelésekkel és előrejelzésekkel. A Chaco-kanyonnál például spirális figurákat faragtak az egyik nagy szikla felszínébe.Egy közeli szikla hasadéka ehhez viszonyítva úgy helyezkedik el,hogy a Nap sugarai a spirál közepébe csakis a nyári napforduló idején csapódnak, a fénynyalábok viszont csak a téli napforduló idején érik el a spirál valamelyik szélét, így a sziklák egyféle természetes óraműként üzemeltek.A majákhoz hasonlóan az anasazik is hittek egyéb világok létezésében.A “kivák”, ezek a félig földbe süllyesztett, kör alakú építmények szolgáltak kapuként ezekre a más dimenziókra.
Tudhatjuk,hogy ezeket a kapukat csakis akkor nyitották meg, amikor a bolygók a megfelelő pozícióban álltak az égbolton, ahogyan ezt precízen igazított nyílásokkal a kivák körben fel is tüntették.A kérdés, hogy miért érdeklődött ez az ősi népcsoport annyira a planéták és a csillagok mozgása iránt, még mindig foglalkoztatott bennünket, amikor visszatértünk Leon Secatero házába.
Amikor megérkeztünk, Leon unokái ott játszadoztak a ház előtt. Leon üdvözölt bennünket, majd beinvitált a házába. Ittjártunk másnapján megbeszélt egy törzsi találkozót. Elmondta, hogy beszélt a törzs véneivel, és konzultált a szellemekkel is. Kifejtette,hogy bár a törzsi tradíciók nem teszik lehetővé a koponyával kapcsolatos beszédet, a navahó öregek felemlítették azokat az időket is, amikor majd a Föld valamennyi népe megtanul ugyanazon a nyelven beszélni”. Mint Leon elmondta: - Beszéltek azokról az időkről, amikor a fehér ember unokái majd eljönnek, és megkérik az őslakos indiánokat, hogy osszák meg velük tudásukat és bölcsességüket,és ők elmondják, hogyan menthetik meg a Földet a pusztulástól.
- Ezért döntöttek úgy, hogy többet is elmondanak nekünk a koponyákról. Leon annak elmagyarázásával kezdte, hogy a navahók megrögzötten független, nomád nép volt. Amikor a spanyolok megjelentek a területen, a népet, a cancitókat, úgy ismerték, mint a koponya népét”. Elmondta azt is, hogy az apró néptörzs vezetőjeként rá hárul a kötelesség, hogy az emberek emlékét feljegyezze, és ő felelős azért is, hogy életben tartsa az emléküket. Még mindig megvolt neki az az öreg térképe, mely az eredeti területfelosztást ábrázolta, mielőtt a spanyolok a XVII. század elején megjelentek volna itt.
Megkérdeztük tőle, hogy ezek voltak-e azok a földek,melyeket az ő népe birtokolt, mire ő egyszerűen így válaszolt: - Mi a tradícióink alapján nem hisszük, hogy bárki is birtokolná a földet.A föld nem tartozik az emberekhez. Éppen fordítva van. Az emberek tartoznak a földhöz. És a mi népünk ehhez a földhöz tartozik,a koponya földjéhez.Elővette a régi térkép egy másolatát, és tisztán láthattuk, mit akart mindezzel mondani. A canoncitók hagyományos ősi földjének távlati nézete jó megközelítéssel idézte fel egy koponya oldalnézeti képét, ahogyan a határtalan sivatagon elterült.Leon rámutatott egy hegyre a térképen, és elmagyarázta, hogy az ő népe szerint ez volt a koponya füle”. Ez a hegy hagyományosan szent minden navahó szemében, akik, mint az később felfedeztük,gyakorta hivatkoznak rá úgy, mint a szent kristály hegyére”.Leon ezután egy nagy, alacsonyabban fekvő területre mutatott,ami egyféle kanyonnak tűnt, és elmondta, hogy ezt a területet hívták “a koponya szemének”, vagy a Megszentelt szemének”.Megmutatta saját otthonát is, és a parányi földdarabot, melyre népe napjainkban kényszerült, és elmondta, hogy az ő hitük szerint ez a koponya szája” vagy a Megszentelt szája”.
Leon azonban arra is megkért bennünket, hogy tartsuk meg magunknak a térkép részleteit, mert népe nem akarja, hogy bárki is kristálykoponyákra kezdjen vadászni a földjükön. Elmondta,hogy a fehér ember épp eleget elvett a népétől az évek során, és nem akarja, hogy még legszentebb tárgyuk is az ő kezükbe kerülhessen.Tökéletesen megértette, hogy az emberek kíváncsiak a kristálykoponyákra, mégis arra kért, “Kérem, ne is próbálják megkeresni őket”. Az ilyen dolgokat jobb békében hagyni.Az embereknek valójában nincs is szükségük rá, hogy lássák a koponyát; csak arra van szükségük, hogy tudják, létezik és ott van. Kérem, legyen elég maguknak is annyi, hogy tudják, ott van.
Merítsenek erőt a tudásból, hogy ott van, hogy beteljesíti küldetését, és hogy gondosan vigyáznak rá. Hadd legyen olyan,mint a hegyek, a fák, a szél vagy az eső.Hozzátette azt is, hogy a kristálykoponyák, amikor a múzeumok vitrineibe dugják őket, elvesztik minden erejüket”.Elmondta, hogy tovább szeretne adni nekünk egy történetet,amit ő még a nagyapjától hallott. E szerint a népe egykor talált egy gyönyörű, kvarckristályból készült tárgyat. Olyan volt, mint valami modern szerkentyű.”Amikor szertartásosan felébresztették, a lézerhez hasonló fénysugarakat bocsátott ki magából, minden irányban. De az 1600-as években megérkeztek a spanyolok, akik aranyat kerestek.A canoncito népnek nem volt aranya, de tudták, hogy a spanyolok akarnak valamit, és segíteni akartak az idegeneknek.Tehát az egyik fiatal fiú a törzsből fogta ezt a tárgyat a barlangból, ahol tartották, és a spanyolok elé helyezte, mert azt gondolta, ezt keresték és ez kell nekik. Azokat azonban nem nyűgözte le a dolog, ezért meg akarták mutatni nekik, hogy hogyan is működik, és elkezdték felébreszteni.
Ekkor fénysugarak törtek elő belőle, olyan fényesek, hogy a napsütésben is látni lehetett őket. A spanyolok pánikba estek, és tüzet nyitottak mind a tárgyra, mind a fiúra. Ezután ellovagoltak, otthagyva a fiút elvérezni, és a kristályt apró darabokra törve.A canoncito navahók számára mindez rettenetes és kijózanító tapasztalat volt. Ekkor döbbentek rá, hogy amit a fehér ember nem ért meg, azt megpróbálja elpusztítani. Magát a canoncito törzset is szinte teljesen kiirtották. Hasonlóan a milliónyi más amerikai őslakoshoz,azok, akiket szántszándékkal nem mészároltak le, az idegenek által behurcolt járványok áldozatául estek.
A becslések szerint a himlő és kolera önmagában mintegy 10 millió embert pusztított el az évek során Észak-, illetve Közép-Amerikában, és a kevés túlélőt egyre kisebb és kisebb rezervátumokba terelték, ahol alig kínálkozott mód az életben maradásra. Bár Leon törzse is szinte az elviselhetetlenségig legyengült, még a rendkívüli nehézségek közepette is fenn tudott maradni. Ez a tapasztalat azonban nagyon gyanakvóvá tette őket az idegenekkel szemben.- De most – mondta Leon – ideje megismerkedniük népem hagyományaival.A néptörzs eredetének leírásával kezdte. “A koponya szeméből” származtak; a mély, föld alatti barlangokból bújtak elő, ahová a nagy özönvíz elől menekültek. Minden évben vissza is tértek erre a helyre, hogy szertartásos ünnepet üljenek.
Chris a lehető legtapintatosabban rámutatott arra, hogy az antropológusoktól és archeológusoktól úgy hallottuk, az őslakos amerikaiak eredetileg Ázsiából gyalogoltak át Észak-Amerikába azon a természetes földsávon, mely a mai Északkelet-Oroszországot és Alaszkát elválasztó Bering-szoros helyén húzódott, mintegy 10000 évvel ezelőtt. Nem lehetséges, hogy az ő népe mégis onnan származott? Leon úgy válaszolt, hogy az iskolában ő is ezt a változatot tanulta, a törzs vénjei azonban biztosították róla, hogy a dolog másként történt. Gyanította, hogy az antropológusoknak nagyonis meglehetett rá az oka, amiért arra utaltak, hogy a helybéli bennszülöttek sem őshonosabbak itt a korai fehér telepeseknél, és kijelentette: az ő népének más a történelme, és ők valóban ezen a kontinensen laktak “az idők kezdetétől fogva”.
Leon elmondta azt is, hogy ha érdekel bennünket a dolog -mert a törzs vénjei elmondták, hogy eljön majd az idő, amikor az ő népének kell segítenie a “fehér unokákat” – népe szívesen lát bennünket azon az éves zarándoklaton, melyet őseredetük helyszínére tesznek. Azt is közölte, hogy ez a szent ceremónia korábban egyetlen alkalommal sem volt nyitott a nem közvetlenül a törzshöz tartozók előtt, eltekintve a szomszédos apacs, pueblo és hopi indián törzsek alkalmanként megjelenő képviselőitől. Idén azonban – különösen annak fényében, hogy már saját törzsük fiatal tagjai is egyre kevesebb érdeklődést mutatnak a tradíciók és az eredet iránt – szívesen veszik, ha csatlakozunk hozzájuk.
Izgatottan vártuk, hogy részt vehessünk a szertartáson. Néhánynap múlva visszatértünk tehát Leon házához, ahol a gyülekező zajlott. Harminc-egynéhány ember máris ott várakozott, kényelembe helyezve magát a színes navahó takarókkal leterített kanapékon,vagy a konyhában serénykedve, hogy előkészítse az élelmiszertaz útra. Az utazás az eredet helyére” hosszú sivatagi kirándulás volt, mely alatt sokszor kellett nagyon kemény terepviszonyok között haladni, ezért azt tanácsolták nekünk, hogy hagyjuk hátra bérelt kocsinkat. Ehelyett Leon felajánlotta, hogy elvisz bennünket négykerék-meghajtású teherautója platóján; ugyanis a fülke sajnálatos módon máris tele volt kiterjedt családja tagjaival.Hosszú óráknak tűnő zötykölődés után – keresztül a kietlen,szinte Holdra illő tájon, a hepehupás és poros talajon – áthaladtunk egy nagy, lapos tetejű hegy mellett, és megérkeztünk az elhagyatott táborhelyre.
Chris és én úgy állítottuk fel a sátrunkat, hogy az a bámulatos sivatagi panorámára nézzen. Éppen kezdtünk kicsomagolni, amikor egy asszony jött oda hozzánk. – A vének tudni akarják, hogy miért néz északra a sátratok – mondta bizalmas mosollyal. Meglepetten néztünk körül, és azt kellett látnunk, hogy valamennyi sátor más irányba néz. Kissé szégyenkezve felszedtük hát, majd kelet felé állítottuk fel újra, hogy üdvözölhesse a virradatot és az új napot.Mialatt a többiek a táborépítéssel foglalkoztak, mi sétálni indultunk.A fény sugarainak csak a kanyonok és a sivatag bokrai vetettek gátat; a hegyláncok lágy kékségként futottak a távolban.Határtalan és gyönyörű ország feküdt a lábunk előtt. A táj zabolátlan és vad volt, ameddig csak a szem elláthatott. Anglia takarosan sorakozó mezőire gondoltam. Hová tűnt a mi vadonunk? Úgy tűnt, mi a természetet mindig valami kegyetlen, vad és fenyegető jelenségként láttuk. Odahaza a zabolátlan országot mítoszokba foglalták, szinte démoninak írták le, sötét és veszedelmes helynek,míg csak néhány száz évvel ezelőtt az utolsó nagy erdőségeket is ki nem irtották.
Úgy tűnt, képtelenek vagyunk elfogadni, amitől félünk- még az olyan egyszerű dolgokat is, mint a vad természet; a vadállatok; vagy akiket mi vadembereknek látunk. Talán éppen saját állati természetünk az, mely ennyire elborzaszt bennünket.Eltűnődtem rajta: a koponya iránti vonzódásunkat is az a tény magyarázhatja, hogy az ad otthont agyunknak. Talán éppen az ember felsőbbrendűségébe vetett hit az, ami ekkora hatalommal ruházza fel a kristálykoponyát? Végtére is, a nyugati történelem során mindig is fontosabbnak tűnt az intellektus, mint az élet fizikai aspektusa, mintha a test csak másodlagos szerepet töltött volna be. Iskolai rendszerünk mindig a szellemet éltette. És mi magunk is elfogadtuk ezt a hierarchiát önmagukkal kapcsolatban, és ezzel elfogadtuk a mindenben ott lévő hierarchia koncepcióját is. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy minden felosztható, szétválasztható,kiértékelhető és megítélhető azzal az értékrenddel, melyet mi állítunk fel.
Ekkor ébredtem rá, hogy ez a hierarchikus és könnyen ítélkező gondolkodásmód a kristálykoponyákkal kapcsolatos válaszkeresésünkre is rányomta a bélyegét. A józan ész útját követtük. Logikusan osztályozni és kategorizálni akartuk a koponyákat, felosztva őket koruk, méretük és értékük alapján. Azzal a prekoncepcióval közelítettünk feléjük, hogy azok lehetnek ősiek vagy modernek,valódiak vagy hamisítványok. Ugyan ezek is fontos kérdések, a koponyák megértését mégsem segítették elő; valójában inkább csak elvonták figyelmünket az igazságról. Lehet, hogy másra sincs szükségünk,mint hogy egy új szemszögből tekintsünk a kristálykoponyákra?
Ebben a pillanatban felfigyeltem rá, hogy valamin megcsillannak a lebukó nap utolsó sugarai, egyenesen a szemembe. Lebotorkáltam a domboldal laza kövei között, és meglepve tapasztaltam,hogy egy föld alatti széles hasadékból egy nagy kristálydarab kandikál ki. Körülöttem mindenfelé tiszta kvarckristálydarabok hevertek a maguk természetességében, a földön.Azonnal felkaptam egy darabot, hogy magammal vigyem a táborba,de ekkor az az érzésem támadt, hogy mindent meg kell hagyni olyannak, amilyen volt. Visszatettem a kristályt, és nélküle tértem vissza.Rakott tűz meleg, narancsszínű izzása fogadott. Hatalmas kotla bárányragu főtt a nyílt tűz fölött. Segítettem az asszonyoknak elkészíteni a navahó “sült kenyeret”; a kovásztalan tésztát,ami a ragut kíséri majd. A nők egyenlő szerepkört töltenek be a férfiakkal a tradicionális navahó társadalomban.
Ahogyan azt az egyik asszony korábban elmondta, a törzsi kultúra nem a hierarchia rendszerére épült. Elmondta, hogy az ő közösségükben senkit sem tekintenek különbnek a másiknál. Minden személyről azt tartják, hogy teljes értékűen képes hozzájárulni a kultúra gyarapodásához.Ezért van az is, hogy mindig körben állnak vagy ülnek -hangsúlyozva, hogy egyikük sem áll a másik alatt vagy fölött.Egy idősebb asszony a fiatalabb emberek érdektelensége felett panaszkodott, hogy nem tanúsítanak érdeklődést a “régi dolgok”iránt. – Ha nem vigyázunk, ezek a dolgok velünk együtt meghalnak- mondta egyikük. – A fiatalok megfeledkeznek arról, hogy az előző generációk bölcsessége nélkül a jelenlegi talán nem is élhetne.A navahó nők gyakorta spirituális vezetők, és egy hatvanas éveiben járó asszony volt az is, aki “egyesült a szellemekkel” másnap hajnalban. Hagyományos hosszú szoknyában, haját takaros”navahó stílusú” kontyban hordva foglalta el helyét a tábornak otthont adó tisztás közepén. Mindenki ott ült körülötte; színes kézi szőttes takarók védték őket a hajnali sivatagi levegő hűvösétől.
Az asszony a kör közepén becsukott szemmel ült, transzba esett,és navahóul beszélgetni kezdett a szellemekkel.Arra számítottam, hogy mély bölcsességű szavakat hallok a szellemektől, akik ehelyett azzal kezdték, hogy a lehető legegyszerűbben mindenkit megkértek, hogy “tisztítsuk meg mindenünket”.Mint megtudtuk, a szellemek elégedetlenek voltak a modern élet természetével, és a szennyel, melyet eldobható papírtányérjaink,evőeszközeink és poharaink okoztak. Nyilvánvalóan nem szerettek olyan dolgokat látni, melyeket csak egyszer használtak, és utána eldobtak. Jobban tetszett nekik a régi gyakorlat, amikor az emberek magukkal vitték, amire szükségük volt, és nem dobtak el semmit.Akaratlanul is arra emlékeztettek bennünket, milyen könnyű meggondolatlanul bánni környezetünkkel, és hogy mérlegeljük minden tettünk következményét, bármilyen jelentéktelennek tűnjék is az.
Miután a szellemek megosztották velünk mondandójukat, bemázoltuk az arcunkat finom fehér agyaggal. Ez volt hivatott megmutatni a kanyon szellemeinek, hogy az élők földjén járunk, nem a holtakén. Miután mindannyian megfogtunk egy gallyat, amit nehány itteni fáról törtünk, a nyílt terepen némán elindultunk a hosszú sétára a szent kanyon felé.Lágy szellő hajtotta maga előtt a felhőket a horizonton. A legfiatalabb lány ment elöl, akit a szülei követtek egyes sorban, majd ugyanez a mintázat ismétlődött a férfiakkal is. A szellemek iránti tisztelet jeléül minden férfi fejszalagot volt köteles viselni; a nők hosszú ruhákba öltöztek, és türkiz ékszereket vettek fel hozzá.A navahók hite szerint a türkiz megkönnyíti a szellemekkel való kommunikációt.Hasonlóan a többi észak-amerikai törzshöz – például a hopikhoz,valamint a közép-amerikai majákhoz és aztékokhoz -, a navahók hite is úgy tartotta, hogy egy előző világot az özönvíz pusztított el.
Mint azt Leon elmondta, a túlélők visszavonultak a föld alá, amíg elvonul az ár, és ebben a kanyonban történt, hogy az első emberek előbújtak a föld alól. Így minden évben megtették ezt a sétát az első emberek tiszteletére, valamint mindazok tiszteletére,akik őutánuk következtek, és akik remélhetőleg majd utánuk jönnek.
Mielőtt beléptünk volna a kanyonba, virágport – a navahók számára a gyümölcsözőség és az élet folytonosságának a szimbólumát- szórtak el a földön, és hálaadó imákat mondtak. A Nap már magasan állt, amikor beléptünk a sziklafalak közé, a kanyon mélyébe, ahol a falakon az ősi faragások a navahók történelmét örökítették meg. Ezek a sziklába vésett ábrák – petroglifiák -olyanok voltak, mint egy ősi könyv lapjai: egy történetet meséltek,képekkel illusztrálva. A sziklafal ábrái nyomán megelevenedett a teremtés története, a milliárdnyi életformával, vadállatokkal, madarakkal,rovarokkal és amőbának tűnő lényekkel. A teremtmények némelyike számunkra is ismerős volt; de voltak közöttük mostanra kihalt fajok, sőt feltűntek különös, félig emberi, félig más lények is. Ezekről a furcsa, idegen megjelenésű teremtményekről tartották úgy a navahók, hogy égi istenek.
Ekkor ötlött fel bennem, hogy a petroglifiák is remek példát szolgáltatnak arra a tradicionális gyakorlatra, mely a követ alkalmazza médiumként egy adott üzenet közvetítésére. Maradandó volta indokolta, hogy a mózesi tízparancsolat ís kőtáblára került.Hasonlóképpen a hopiknak is volt egy ősi, részletes, bár nem egészenteljes utasítás sorozata, melyet sziklába véstek. Úgy tűnt, a sziklákat, köveket és kristályokat gyakorta választották közvetítő közegnek, ha hosszú időn át akartak egy adott üzenetet tolmácsolni,miután azok ellenállóbbak voltak bármely más anyagnál.
Ahogyan a navahó kanyon falának gyönyörű véseteit néztem, eltűnődtem rajta, hogy vajon milyen üzenetet közvetíthet a jövő generációinak.Leon már korábban idézte azt a bennszülött amerikai mondást, hogy bármilyen tett kihatásait csakis annak fényében lehet megítélni, hogy az milyen következményekkel jár az azt követő hét generáció számára. Eltöprengtem, hogy napjainkban mi vajon milyen messzire látunk tetteink következményeit illetően?
A frissen tört gallyakat a kanyon földjén hagytuk, áldozatul azon ősök szellemének, akik előttünk jártak, és mialatt mi a sziklavésetek alatt ácsorogtunk, navahó imádságok hangzottak fel,majd áldások mondattak a törzs és a Föld valamennyi népének továbbéléséért.Ekkor, miközben az ünnepélyes csendben lassan elindultunk kifelé a kanyonból, egy gyönyörű félszivárvány tűnt fel az égbolton.Aznap este a táborban óriási tüzet gyújtottunk és mindenki leült körülötte, a szertartás után fáradtan, de megbékélten. Az ég tiszta volt, a csillagok fényesen ragyogtak a fejünk felett. Felnézve a csillagok sátrára, eltűnődtünk rajta, hogy vajon kik is azok a rejtélyes alakok a sziklavéseteken. A navahók úgy beszéltek róluk,mint az égbolt isteneiről. Lehet, hogy valójában idegen lények?
Még mindig ott ültünk a tábortűznél, pedig a többiek zöme már régen elment lefeküdni. Leon jött oda hozzánk, majd felnézett a csillagokra, és megszólalt:Van egy navahó szó, amit ma rengetegszer hallhattatok az imádságokban, a sohodizin. Arra a ragyogásra használjuk,ami a csillagokból jön. Azt jelenti, hogy minden élet, minden teremtés a csillagokból jön.A Föld úgy pörög keresztül a világűrön, mint egy űrhajó. És mellettünk, néha kevesebb mint 50 fényévnyire, ott pörögnek el a szupernóvák, melyek képesek lennének teljesen elpusztítani a Földet.
Nincs már eszközünk arra, hogy irányítsuk ezt a hajót,csak a kristálykoponyák. Ők is részei annak a mátrixnak, ami összeköt bennünket itt a Földön az univerzum többi részével.Elmondta, hogy az eredeti kristálykoponyákat Megszenteltek” készítették. De később más koponyákat is készítettek az emberek.Ezek a kristálykoponyák, mondta, az emberek hajával készültek el”. Az emberek saját hajukat használták arra, hogy hosszú évek alatt kifaragják és kicsiszolják ezeket. Ezért a népe számára a haj szentnek számít.
A haj olyan mint egy antenna a lélek számára. Információt tartalmaz. Életed egész története meg van örökítve a hajadban.Így amikor a hajat használjuk a kristálykoponya csiszolására,a haj továbbadja ezt az információt a koponyának, és az tartalmazni fogja mindazok történetét és bölcsességét, akik saját hajukkal faragták és csiszolták ki.A navahó felfogás szerint a Megszenteltek által készített koponyák mintadarabként szolgáltak; prototípusként az egész emberiség számára”Az emberiség esszenciáját tartalmazták, mint afféle modellt.”
Leon elmondta, hogy mindennek van egy modellje”, és “létezik egy szint, olyan létező dolgokkal, melyek láthatatlanok puszta szemmel”. Ez a másik dimenzió tartalmazza “minden dolgok dimenzióit és definícióit, minden fajra, így az emberre is”.Ez a dimenzió olyan információkat tartalmaz, melyek elválaszthatatlanul kötődnek valamennyi fajhoz. Valamennyi állatfajnak megvan a maga prototípusa ebben a dimenzióban,mely olyan információkat tartalmaz, ami fizikai és anyagi sajátosságaira vonatkozik. A biológusok azokat a folyamatokat,melyek ebben a dimenzióban zajlanak, mezőknek” nevezik.
Minden állatfaj körül megtalálható egy olyan információmező,ami nem látható, de alapvetően fontos minden életforma számára. A kristálykoponyák is olyanok, mint ez a mező, melyet a biológusok emlegetnek, csak egy adott fizikai formában.Úgy tűnt, a koponyák nemcsak az emberiségnek fontos mentális anyagiasult és fizikai információk normáit képviselik, de egyúttal az ideált is. Leon tovább beszélt:A koponyák olyanok, mint az emberi potenciál térképei. Behatárolják korlátainkat; definiálják, hogy mik vagyunk és hogy mivé válhatunk.
A koponyák tartalmazzák az ember képességének paradigmáját. Definiálják a határokat, hogy mik legyünk,és hogy mivé váljunk ezen a világon.Amíg a koponyák a helyükön vannak, az emberiség folytathatja földi útját. Azért vannak a helyükön, hogy segítsék az emberiséget a megfelelő irányban haladni; hogy segítsék a hegyeket,a folyókat és a patakokat érintetlennek meghagyni; sőt,hogy a kontinensek is megmaradhassanak a helyükön. Ha a kristálykoponyák változáson mennek keresztül, akkor az emberiség is.Ezek a szent tárgyak mellettünk léteznek, velünk és az emberi fejlődéssel párhuzamosan.
Egy sor eredeti utasítást tartalmaznak az emberiség egészének részére, meghatározzák korlátainkat, és definiálják, mik vagyunk, és mivé válhatunk.A kristálykoponyák, akárcsak mi, a Nagy Szellem elméjében léteznek, amit ti Istennek” neveztek. Mi, akárcsak a kristálykoponyák, egykor ezeknek a lényeknek az elméjében teremtődtünk meg, egy másik dimenzióban. A kristálykoponyák azok a modellek, melyek alapján fizikai és materiális formánk megszületett.
Így mindannyiunkat láthatatlan kötelék fűz ehhez az ősteremtéshez, akár tetszik, akár nem.Megmondtam Leonnak, hogy nem vagyok benne egészen biztos,mit is akar ez jelenteni. Én az emberi törzsfejlődést mindig a DNS és az evolúciós folyamat eredményének láttam. Leon azonban megcáfolt:Hamarosan kezded majd megérteni. Amit elmondtam neked,nem jelenti azt, hogy a DNS-nek és az evolúciónak nem volt meg a maga szerepe. Ti nyugatiak egyszerűen nem látjátok meg az összképet, de hamarosan ez is másként lesz.A koponyák, egy sor különféle dolgok egyszerre. Nehéz ezt elmagyarázni. Úgy működnek, hogy az egyszerre legyen észrevehetetlen és létfontosságú az életünk számára.
Hallottál már a hívásról, a vadon szaváról? A természet hangja az, amit csak az állatok hallanak meg. Hatalmas erő, mely valódi természetük felé vonzza őket. Ez akristálykoponya hangja. Hangokból és lüktetésből álló határtalan óceánban élünk. Hangok vesznek bennünket körül, a kristálykoponyák hangja azonban képes átkelni ezen a hatalmas óceánon. A hang, amit kiadnak,hallhatatlan hang; olyan hang, mely nem hallható meg átlagos emberi füllel. Csak a belső fülünkkel” hallhatjuk meg. Ez a teremtés hallhatatlan hangja.
E hang nélkül semmi sem élhetne, mert ez a hang mozgat mindent. Egy tavasszal szétbomló levél ezt a hangot hallatja. Ez a hang kíséri a fogantatás pillanatát, amikor egy új élet születik. Ugyanez a hang hallatszott, amikor maga a Föld megszületett, és amikor mi magunk is felöltöttük emberi formánkat. Ez a teremtés hangja, mely bennünk is cseng, és ez gyönyörűséges hang.Ha jobban meggondoljuk, valamennyien hangokból tevődünk össze. Minden csak lüktetés, állandó mozgás és változás.Az elménkben az öntudatunk is vibrálás. A kristály is vibrálás.Méghozzá olyan típusú vibrálás, ami a szellemünket szólítja meg.
Keresztültör a csenden, és, habár nem hallhatjuk meg a fülünkkel, meghalljuk a szívünkkel. Ezért van, hogy a kristálykoponyákat néha éneklő koponyáknak” nevezik. Az ő daluk a teremtés öröme, a lét csodája. Arra emlékeztetnek bennünket,hogy megszülettünk, részeseivé lettünk a teremtés csodájának,és ez a hang vezet bennünket a helyes úton, keresztül téren és időn.Minden emberi lény kapcsolatban áll a kristálykoponyákkal,mert a teremtés hallhatatlan hangja a kristálykoponyából a saját koponyákba vibrál, és hat a gondolatainkra. Része egy láthatatlan erőnek, mely egybefogja az életet. Az a lüktetés,mely beleszövődik mindenbe. Az a hang, mely mindig veled lesz. A teremtés ajándéka, mely emberi formánkban ölt testet,és ellát bennünket, valamennyiünket, a tudással, a képességgel és a tehetséggel. Azért adta nekünk az életet, hogy élvezzük.
A kristálykoponya egy adott hangot bocsát ki magából, így ráébredhetünk arra, hogy mennyire vagyunk mi összhangban a teremtés hangjával. A koponya bölcsessége akkor válik hozzáférhetővé a számodra, ha megnyitod magad a rejtélynek, és beengeded a hangot.Nem voltam benne biztos, hogy teljesen megértettem Leon szavait,de azok költőisége nagyon megindított. Annyira másnak tűnt a szememben ez a világnézet. Miközben a hamvába holt tüzet néztem,mely néha még felizzott a sötétségben, elgondolkodtam rajta,hogy a kristálykoponyák valóban a teremtés magasztosságára és szépségére emlékeztetnek bennünket. Olyan őszintének és mélyen megindítónak tűnt az egész. Visszagondoltam a rejtély megoldására tett korábbi kísérleteinkre. Megszállottan kerestük a “racionális”és tudományos magyarázatot. Rendíthetetlen hitünkben, hogy beilleszthetjük a koponyát az archeológia fennálló rendszerébe,nem láttunk mást, csakis elkészítésének dátumát, a megmunkáláshoz használt szerszámokat és hogy honnét is származik valójában.
Most azonban úgy tűnt, hogy e lelet jelentősége nem határozható meg egy mikroszkóp alatt, bármilyen erős is legyen az. A fontossága túlmutatott mindenen, amit egy tudományos laboratóriumban körbe lehet írni.Ahogyan a koponyával kapcsolatos igazság hajszolását is saját viszonyítási rendszerünk korlátozta, kijelenthettük azt is, hogy egész világnézetünket megfertőzte a dolgok nyugati típusú,”racionális” megközelítése, és így a teremtés egészét sem értelmezhettük másként, mint leírható biológiai, kémiai, mechanikus folyamatok összességét. Valójában éppen ezáltal fosztottuk meg a teremtést misztériumától, költőiségétől és szépségétől? Hirtelen rádöbbentem, hogy talán éppen az élet misztériumától vágtuk el magunkat véglegesen.Chris megkérte Leont, hogy fejtse ki egy kicsit részletesebben,amit korábban mondott arról, hogy az emberiséget egy más dimenzióból származó lények teremtették, de Leon csak ennyit válaszolt:
- Még nincs itt az ideje, hogy többet tudjatok. Most az alvásnak van itt az ideje. Amikor eljön az idő, többet fogtok tudni.Másnap reggel megkönnyebbülten hallottuk, hogy valaki másnak a gyülekezetből van elegendő szabad helye a teherautójában, így hazafelé az utat kényelmesebben tehettük meg. Ráadásul esni is kezdett, Leon legnagyobb megelégedésére. A zápor eleredése annak az igazolása volt, hogy a szertartást megfelelően hajtották végre.Emlékeztetett bennünket arra is, hogy kietlen sivatagi vidéken járunk, mely gyakorta kénytelen nélkülözni a vizet.Patricio Domíngez elkísért bennünket kocsijáig.
A férfi a negyvenes évei elején járhatott; szandált és hosszú lófarkat viselt.Patricio meglehetősen érdekes egyéniségnek bizonyult. Ő népe “spirituális tanácsadójaként” írta le magát, de ezenkívül elektromérnök is volt. A pueblo törzshöz tartozott; a spanyol szó egyszerűen annyit tesz, a nép”. Elmondta nekünk,hogy valójában közvetlen leszármazottja “a három különböző -tiwa, piro és manso néven ismert – törzs megmaradt kevés túlélőjének”,akik valaha a jelenlegi USA-Mexikó határ közelében éltek,míg az őseiket a spanyolok a 200 évvel ezelőtti pueblo felkelés során ki nem irtották.Patricio feleségével és családjával egy Albuquerque közeli rezervátumban élt, de mint elmondta, “megvetette a lábát mindkét világban”.
Egyik lábával az őslakosok világában állt, miután idejének felében a bennszülött hitvilágot és tradíciókat gyakorolta,illetve tanulmányozta; a másikkal viszont szilárdan a modern világban,hiszen elektromérnökként számítógépeket, televíziókat és egyéb elektromos berendezéseket tervezett, tartott karban és javított egy albuquerque-i cég részére.
Patricio nagyon intelligens és szórakoztató társaság volt, jó adag humorérzékkel megáldva. Úgy tekintett magára, mint a “hídra a kultúrák”, illetve “világok között”,vagy tréfásan afféle “techno-sámánnak”.Habár Patricio állítása szerint a pueblók nem rendelkeztek kristálykoponyával, ő maga láthatóan mégis rengeteg mindent tudott róluk. Ő maga is hallotta a legendát, hogy eredetileg 13 ősikoponya létezett, és hogy azok egy napon újra összegyűlnek, hogy felfedjék tudásukat. Elmagyarázta, hogy a kristálykoponyák olyan sok információt tartalmaznak azon a kis helyen, mely egyenrangúvá teszi őket az emberi sejtekkel vagy a mikrochipekkel; és hogy az információ valóságos könyvtárai”.Patricio nagyon is tudatában volt annak, hogy a tudósok a koponyák üzenetének visszanyerésén dolgoznak. Elmondta, hogy a koponyákon belül az információk hatalmas tárháza található,olyan permanens memóriabankmely molekuláris szinten jött létre.
Csak gondold el, mennyi molekulát tartalmaz a kristály legparányibb része is, így fogalmat alkothatsz az információ sokrétűségéről is. Gondolj például a por részecskéire, amiket a fénysugaraiban láthatsz. Rendes körülmények között egyáltalán nem látjuk ezeket a részecskéket. Normális megvilágításban úgy tűnik, hogy semmi sincs ott, de amint kinyitod az ajtót és beengeded a fényt, látni kezded, hogy milliónyi és milliónyi ilyen parányi részecske lebeg a levegőben. Ha kivetítjük mindezt a kristálykoponyákra, ott sem láthatunk semmit, míg nem a megfelelő módon nézzük, míg ki nem nyitjuk a szellem ajtaját,és nem engedjük, hogy a mentális fény beszűrődhessen.
Ha elképzeled, hogy ezek a parányi részecskék a kristálykoponya belsejében valójában a tudás apró töredékei, és azok a részecskék betöltik az egész szobát, mint a csillagok az égboltot egy tiszta éjszakán, akkor képet alkothatsz róla, milyen a koponyák belseje.Ennél azonban sokkal többet is jelentenek, mert tudod, a kristálykoponyáknak rengeteg arca van. Látnod kell, hogy a kristálykoponyák valójában a tudás raktárai. Bár kristályból készültek, megvan a maguk öntudati állapota. Megvannak a maguk érzelmei, és rendkívül különleges módon készültek el, a szellem erőinek felhasználásával. Úgy gondolunk a kristályra,mint élettelen anyagra, pedig valójában sokkal inkább olyan,mint az élő plazma, mely közvetlen kapcsolatban áll saját gondolatainkkal, és ha úgy tetszik, Isten elméjével is. Ami azt illeti, a kialakulásuk is leginkább erre utal. Az eredeti kristálykoponyákat nem faragták vagy csiszolták ilyen alakúra, ahogy sokan tartják, hanem erre a formára “öntötték” őket a szellemi erők, így valójában az emberi lények gondolatait és mentális folyamatait írják le és definiálják.
Azoknak a legkorábbi embereknek vagy lényeknek a tudata formálta meg őket, akik sajátságos szellemi potenciáljukat a készítésükre használták fel.Ahogyan ezt hallgattam, összepréselődve a fülkében Patricio és Ceri között, be kell vallanom, kezdtem eltűnődni azon, hogy valóban olyan valakivel beszélgetek-e, aki “egyik lábával szilárdan áll a modern világban”. Arra számítottam, hogy Patriciótól egy sokkal földhözragadtabb változatot fogok hallani a kristálykoponyákról,mint amilyen Leoné volt. Meg is kérdeztem tőle: – Akkor hát te is egyetértesz mindazzal, amit Leon a koponyáról mondott, és hogy mi, emberi lények valójában más dimenzióból származó lények szellemében”születtünk meg?Hozzátettem azt is, hogy számomra nagy nehézséget okoz hinni egy másik, nem fizikai dimenzió létében, nem is beszélve az azokat benépesítő lényekről, kiktől állítólag az emberi nem is eredeztethető.
Patricio számára a válasz magától értetődő volt:Miért ne? Ha jobban meggondolod, a szellemünkben mi is teremtettünk már olyan lényeket, melyek egy másik dimenzióban léteznek, tőlünk elkülönülten. Mit tartasz a számítógépes vírusokról?Igazán nem mondhatod, hogy a komputerek vírusai nem léteznek, de mégis mik ők? Nem láthatjuk őket, nem tapinthatjuk őket, és a hatásuk a világunkra mégis nagyon kézzelfogható.Csak mert nem a mi fizikai valóságunkban léteznek,hanem az elektronikus komputervilág párhuzamos realitásában,nem képesek kisebb mértékű pusztításra a mi valós,fizikai világunkban. Egy, a miénktől teljesen különálló realitásban léteznek, a virtuális számítógépes világban, és hogyan születtek meg?
Eredendően az elménkkel teremtettük őket. Az elektronikus számítógépes világ virtuális valósága a tudósok tevékenysége nyomán született meg, az emberi szellem által, de egy fizikális valóságban.Természetesen még a komputerek virtuális világának is van egy interface-e a fizikális világ felé, hardware eszköz formájában.Hardware nélkül a computerek programja, a software, és a vírusok egyszerűen megszűnnének létezni. A software élő és működő mechanizmusai – mint a vírusok, melyek esetlegesen reprodukálják és ismétlik magukat, és hosszú időn keresztül boldogan megélnek anélkül, hogy ehhez tőlünk bármiféle segítséget kapnának – elsősorban létre kellett hogy jöjjenek, és ezt a teremtést az emberi elme végezte el.
A vírusok számára mi egy másik világból származó lények vagyunk, akik megteremtettük őket és a világukat”. A segítségünk nélkül egyszerűen létre sem jöttek volna, vagy hamarosan kipusztulnának.Ha úgy tetszik, tekinthetünk a kristálykoponyára úgy, mint a hardverre. Az eredeti teremtés hardware-ei, a kristálykoponyák nélkül mi egész egyszerűen soha nem jöhettünk volna létre.És a teremtők gondoskodása és jóakarat nélkül mi is hamarosan megszűnnénk létezni, ahogyan a számítógépes vírusokabban a virtuális világban, mellyel már senki sem törődik,vagy ahol kikapcsolják az áramellátást.Ezen a ponton az agyamat már teljesen összezavarta azoknak az új ideáknak a befogadása, melyek minden oldalról záporoztak feléje.Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bennszülött indiánoknak egészen más a felfogásuk nemcsak a kristálykoponyákkal kapcsolatban, de az egész világgal és világegyetemmel kapcsolatban is, mint a mi”normális” vagy nyugati megközelítésünk.
Elmondtam Patriciónak, hogy komoly gondot okoz nekem megérteni az őslakos amerikaiak felfogását a valóságról.Megpróbált megnyugtatni róla, hogy – jóllehet valóban létezik néhány alapvető különbség az őslakos amerikaiak és a nyugati népek világképe között – a nyugati fizikusok jelenkori felfedezései éppen a tradicionális amerikai valóságkép felé konvergálnak. Rámutatott,hogy már a legtöbb nyugati fizikus is elutasítja azt a tradicionálisan nyugati megközelítést, hogy az objektumok szilárd anyagból állnak,és elfogadják, hogy az atomok valójában egy energiarészecskékből álló határtalan óceán részei. Valószínűleg egyikük sem tiltakozna az ellen, hogy a kristálykoponya vibrációkból tevődik össze; olyan energiahullámokból, melyek képesek a kommunikációra.Tréfásan még azt is hozzátette: – Azok a fickók már olyan közel járnak hozzánk, hogy lassan a hátsó ajtón kopogtatnak.Én azonban kissé még mindig össze voltam zavarodva. Így,amikor Patricio lerakott bennünket saját kocsink mellett, közölte velünk, hogy boldogan kifejtené mindezt részletesebben is, és ha úgy gondoljuk, látogassuk meg másnap az irodájában.
Rejtélyek szigete / Chris Morton, Ceri Louise Thomas: The mystery of the crystal skulls



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése