2017. május 1., hétfő

Magyar a börtönbe a liberális kazár kormányt dönthet .






Magyar a börtönbe a liberális kazár kormányt dönthet .


Újabb kárpótlást , és zsinagógát követelnek , és halálig tartó kamu állást kérnek !!!!! Na és persze le a magyarokhoz húzó helytartókkal !!!!
Kazár helytartókat , és tartsákbe a megállapodást 2050 – re 6 millió magyar legyen a Kárpát – Medencébe !!!

Ébresztő a fotelekből Trianonnál az ország 2/3 – át adta oda a vakoló páholyok kazárjai , most a migrációval a maradék földet is kihúzzák a lábatok alól !!! A lator országok jó része már nem is létezik , csak a kazár páholyok terpeszkednek nálunk 300 , úgy , hogy van mindig aki meglop bennünket , és épp a likvidálásunk a jelmondatuk !!!
Próbáljátok már ti is gyilkolni őket , mielőtt a koncentrációs táborba kerültök , vagy a megsemmisítő táborba kerültök !!!!!!


Aláírásgyűjtés a közkegyelemért Budaházy György és a többi politikai fogoly ügyében 

2017. április 05. mvsz.hu 

A Magyarok Világszövetsége is támogatja azt a közkegyelmi folyamodványt, amelyet Kerepes városának képviselőtestülete indított útjára, és amelynek ügyében az "Igazságtalan Budaházy-ítélet" Facebook csoport most aláírásgyűjtésbe kezdett. 

18/2017. (III. 4.) MVSZ Elnökségi határozat 

A Magyarok Világszövetségének Elnöksége csatlakozik Kerepes Város Önkormányzatának a 2006. október 26-tól 2010. április 25-ig terjedő időszakban elkövetett, politikai ellenállásként is értékelhető cselekmények miatt indítható, indított és már lezárt büntetőeljárások vonatkozásában közkegyelmet kérő felhívásához és kéri az ország többi önkormányzatát, valamint a civil szervezeteket, hogy ők is csatlakozzanak a felhíváshoz. 
Aláírásgyűjtés a közkegyelemért Budaházy György és a többi politikai fogoly ügyében

Tisztelt honfitársunk! 

Az "Igazságtalan a Budaházy-ítélet" facebook csoport internetes aláírásgyűjtést indított a CitizenGo oldalán 

címmel. 
Ezzel mindenkinek lehetősége van személyesen is csatlakozni, a Kerepes város által elindított és az ország egyre több települése és civil szervezete által támogatott, közkegyelmi javaslathoz. 
Kérjük, aláírásával csatlakozzon Ön is! 
A társadalmi igazságosság szempontjából egyáltalán nem feldolgozható, hogy több mint 10 évvel a gyalázatos 2006-os rendőrterror után... 
... egy rendőrvezető az embervadászatot aprópénz kifizetésével megússza
... a politikai megrendelők szabadlábon, közpénzekből busásan fizetett állami állásokban szemlélik szenvtelenül egy egész nemzet arculcsapását, 
... mindeközben pedig a politikai ellenálló hazafiak börtönben sínylődnek, vagy súlyos fegyházbüntetéssel fenyegetve élnek hosszú évek óta. 
Kérjük minél többen közösen az ország legmagasabb közjogi méltóságait, Dr. Áder Jánost, Magyarország Államfőjét és Dr. Kövér Lászlót, az Országgyűlés Elnökét, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseiket, és terjesszenek elő közkegyelmi törvényjavaslatot az igazságtalanul és aránytalanul súlyosan meghurcolt hazafiak érdekében. 
Fontos, hogy sokan álljunk emellé a nagyon fontos ügy mellé, ezért kérjük, hogy mindenki ossza meg ezt a felhívást facebookon, jelezze szóban-, küldje el e-mailben rokonainak, barátainak, ismerőseinek! 
Ha összefogunk, együtt sikerülni fog! 
Szabadságot a hazafiaknak! 
"Igazságtalan a Budaházy-ítélet" facebook csoport 
Ha többet szeretne megtudni a Hunnia ügyről: budahazy.org 
MVSZ Sajtószolgálat 
GYERTEK A KOSSUTH TÉRRE!
GYERTEK A KOSSUTH TÉRRE!
GYERTEK A KOSSUTH TÉRRE!
Ez a kapucnis fiú fogja védeni a sárga kék ruhás lányt, aki védeni fogja a szakállas férfit! Nála van az EU-s zászló, magyarral kombinálva!


Soros + CEU = ügynökképző 

2017.04.04. demagog.blog 

Most éppen a CEU nevű ügynökképző fedőintézmény megvédése oly fontos a zsarnokságtól rettegő demokráciáért tüntető pár ezer szájkaratésnak.Miért éppen a CEU? Mert ez Soros György megmaradt érdekeltségeinek utolsó bástyája. 


Soros nem várt csúfos vereséget szenvedett Amerikában. Lassan kezdenek kifújni az új elnök megbuktatására szervezett és pénzelt tüntetések is. Az emberei belefásultak, már pénzért sem akarják magukat tüntetgetve kitenni a társadalom egye fokozódó ellenszenvének. Trump sem simult bele a washingtoni politikai elitbe, s hogy érezzék a törődést, rendszeresen hatalmasakat rúg a Soros-Obama-Clinton klánba. Soros György közellenség lett Amerikában. 

Soros ezáltal elvesztette a befolyását az Európai Unióban is. Míg Clinton tűnt favoritnak, udvariasan fogadták, meghallgatták Párizsban, Brüsszelben, de már akkor is csak igen nagy erőfeszítések árán tudtak kötelező jó pofát vágni Soros egyre vadabb migránsbetelepítő javaslatait hallva. Clinton bukása után bezáródtak az ajtók Soros előtt Nyugat-Európában is. 

Nem maradt más számára, mint a Kelet-Közép-európai térség, a Balkán és a szovjet utódállamok. Itt pedig a vezénylő központként a CEU müködött. 

A napokban megjelent egy írás, mely szerint a kormány Putyin kérésére próbálja meg ellehetetleníteni a CEU-t. Nos, kétségtelen tény, hogy Putyin rühelli Sorost és bandáját, de Oroszország hatalmi szervei egyelőre elég erősek ahhoz, hogy elbírjanak a CEU-n képzett ügynökökkel. 

Ellenben több külügyi forrásból úgy értesültünk, hogy nem hivatalos formában szinte mindegyik Kelet-Közép-európai ország, több balkáni állam és számos, a volt Szovjetunióból kivált ország diplomatái jelezték Budapestnek, hogy a CEU-n tanult polgáraik, hazájukba visszatérve felforgató politikai akciók szervezésében és Soros gátlástalan üzleti céljainak megvalósítása érdekében ügyködnek. 
Soros mint menekült 1956 London.
Soros mint menekült 1956 London

A CEU-n "diplomázott" egyének gyakorlatilag ügynökként lettek visszaküldve a hazájukba, ahol a feladatuk általában a zavarkeltés, az államrend megzavarása, végső soron politikai konfliktusok és polgárháborús zavargások kirobbantása, annak érdekében, hogy a zűrzavart kihasználva Soros és a hozzá csapódó amerikai érdekeltségek lerabolhassák az országot. 

Mint történt ez például Ukrajnában, ahol a CEU-n képzett "értelmiség" sodorta szándékosan polgárháborúba az országot. Az azóta eltelt években a "nyugatbarát" vezetés, a politikai támogatásért és a szabad lopásért cserébe, Soros és haverjai kezébe játszotta át az ország iparának, mezőgazdaságának és nyersanyag kincsének nem kis részét. 

Ugyanez a forgatókönyv vár több volt szovjet köztársaságra, amelyek destabilizálására már képezték és képzik Budapesten a Soros-ügynököket. 

Nyíltan ki kell mondani: a tudományos tevékenység színfalai mögött gyakorlatilag kőkemény ügynökképzés folyt a CEU-n. 

Ezt rúgta most szét a magyar kormány. Teljes joggal! Hiszen Soros még a volt szülőhazáját sem tisztelte. Sőt. Mindent megtett, hogy hazánkat is a káoszba taszítsa annak érdekében, hogy zavartalanul halászhasson a zavarosban. 

Az elmúlt hét évben semmitől nem riadt vissza, semmi gátlás nem volt benne: bármit vállalt, bármit finanszírozott, hogy zavart keltsen az ország működésében. 

Most például ezreket uszított a Parlament elé, hogy tüntessenek egy olyan intézményért, amely Magyarország számára csak teher... 

Soros az utolsó befolyási övezetéért küzd, ami még megmaradt számára. És pontosan olyan, mint a sarokba szorított patkány. 



Íme, 10 véletlenszerűen kiválasztott CEU-s diplomamunka



Közzétéve: 2017. április 06. Szerző: Professor Blinkmann
A Fideszből egyesek azt állítják, hogy a CEU a liberális világ tisztképzője, a CEU és a liberálisok ezzel szemben azt mondják, hogy a Soros-egyetem világszínvonalú képzést és tudományos eredményeket ad Magyarországnak. Úgy döntöttünk, hogy egy objektívabb kép kialakítása érdekében véletlen mintát veszünk a CEU-n készült diplomamunkákból. Mindenki döntse el maga, hogy ezek tudományos dolgozatnak vagy inkább politikai pamfleteknek tűnnek-e.
Íme, a 10 dolgozat:
A queer elmélet a gender tanulmányok része és a másság témakörével foglalkozik. A dolgozat többek között Lee Edelman, a queer elmélet kiemelkedő alakjának és Lukács György kommunista filozófusnak a téziseit veti össze.
A dolgozat a szado-mazót alkalmazók narratíváit elemzi, azon belül is kiemelt figyelmet szentel a játék szerepének.
Ez a történelem tanszéken készült dolgozat esettanulmányokon keresztül mutatja be, hogy az istenkáromlásnak milyen szerepe van a posztszovjet politikai művészetben.
Ez a kutatás feltárja, hogy Macedóniában a média hogyan terjeszti a nacionalista ideológiát a tradicionális nemi szerepeken és a női test tipizálásán keresztül.
Ez a diplomamunka azt vizsgálja, hogy a gyűlöletbeszédet érintő lengyel törvények szigorúsága miért marad el a nemzetközi standardtól.
A dolgozat betekintést ad az izlandi feminista férfiak tapasztalataiba és az elméleti háttér alapján bemutatja, hogyan lehet jobban bevonni a férfiakat a nemi egyenlőséget propagáló programokba.
A dolgozat etnográfiai megközelítéssel, interjúkon keresztül mutatja be a londoni homoszexuális muszlim férfiak identitását.
A dolgozat szerint noha az illegális bevándorlás évtizedek óta tart, az embercsempészek csak az utóbbi időszakban kaptak nagyobb figyelmet, és ez azért történt mert bűnbaknak kiáltották ki őket.
A dolgozat azt kívánja bemutatni, hogy a kirekesztő magyar bevándorláspolitika, és a kormány által kialakított ellenségkép, hogyan befolyásolta a magyarok identitását.
A diplomamunka Kárpátalja térségén keresztül mutatja be a kor magyarországi antiliberalizmusát és antiszemitizmusát.
A CEU csak társadalomtudományi, gazdasági és bölcsészszakokon folytat képzést. A fenti példák csak a 2015-16-os évet tükrözik. Aki kíváncsi a korábbi dolgozatokra, böngésszen bátran a CEU-s disszertációk között.






A Soros-féle CEU tanára volt az egyik bíró, aki Magyarország ellen ítélt



Ezért vannak magyarjaink a börtönbe , de miért nem égették már fel az összelopott ingatlanját !!!!


Sümeghi Lóránt
2017. április 6. 18:47



A Soros Györgyhöz köthető Közép-európai Egyetem jogi karának alapító dékánja, majd egyetemi tanára volt Sajó András, aki a Gyurcsány-kormány idején lett az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tagja – írja a Magyar Idők.
A lap szerint Sajó András számos esetben foglalt állást Magyarország ellen a bíróság előtt zajló ügyekben. 
Az elmúlt években az EJEB egyik alelnöki posztját töltötte be – jegyezték meg. Ismeretes, hogy a testület legutóbb két migráns javára döntött Magyarországgal szemben, de hasonlóan járt el például a leváltását sérelmező egykori főbíró, Baka András és az új egyházi törvény elfogadása miatt vallási egyesületté váló szervezetek esetében.
Forrás: Twitter
Közölték továbbá azt is, hogy Sajó András az EJEB bírájaként a vörös csillag viselhetőségének kérdésével is foglalkozott. A testület 2008 nyarán nem Magyarországnak, hanem a felperes munkáspárti politikusnak adott igazat. Az ítélet szerint az állam megsértette Vajnai Attila szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor 2005-ben a Fővárosi Bíróság elmarasztalta a politikust önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt.
Felidézték, hogy Sajó András szakmai pályája a rendszerváltozás előtt kezdődött.
Pontosan nem tisztázott, hogy a bíró milyen kapcsolatban állt Soros Györggyel, ugyanakkor tudható, hogy 1991-92-ben a Közép-európai Egyetem jogi karának alapító dékánja, majd egyetemi tanára volt.
Az Indexre hivatkozva a lap azt írta, hogy bár az EJEB magyar ügyekben születő döntéseinél leszavazhatják a magyar bírót, mégis nagy a befolyása, mert az ő tanácsához kerülnek a Magyarország elleni beadványok, és a befogadott ügyeket az általa vezetett iroda készíti elő.




Soros és szövetségesei folytatni fogják a Magyarország elleni támadásokat



Vincze Viktor Attila
2017. április 26. 22:23
Az utóbbi időszak uniós történései azt mutatják, hogy Soros György ma már nyíltan felvállalja, hogy óriási befolyással rendelkezik a brüsszeli európai uniós politika fölött - nyilatkozta a 888.hu kérdésére Lánczi Tamás. A Századvég vezető politikai elemzője szerint az EU politikai erői és intézményei fölötti befolyás birtokában, és az európai balliberális politikai erők szövetségesi támogatását maga mellett tudva Soros nem fog meghátrálni globalista ideológiájának a megvalósításától. A milliárdos és szövetségesei tovább fogják támadni az EU föderális átalakításának és a korlátok nélküli migrációnak is az útjában álló Magyarországot.
888.hu: Mi következik a szerdai nap brüsszeli történéseiből: az EU Bizottság döntéséből és a Magyarországról szóló európai parlamenti vitából? A magyar kormány racionális érvei meggyőzhetik az EU baloldali, liberális politikusait arról, hogy hagyjanak fel a magyar kormánnyal szembeni alaptalan vádaskodással?
L.T.: Ezek a brüsszeli történések csak egy újabb állomását jelentik egy már 7 éve zajló, és a jövőben is folytatódó ideológiai harcnak, ami a nemzetállamok szuverenitásáról szól. Ennek a harcnak a fókuszába mostanában a migráció ügye került. A magyar kormány elleni támadások mögött az áll valójában, hogy Brüsszel föderális átalakítási terveit nagyban sérti, hogy Magyarország nem hajlandó beengedni az idegen etnikumú és vallású migráns lakosságot a területére. Ez a szembenállás a nemzetállamiság és föderalizmus, vagy másként megfogalmazva a globalizmus és az antiglobalizmus ellentétéből fakad. Magyarország ma a nemzeti szuverenitás védelmét képviseli ,míg Brüsszel a nemzetközi és  balliberális globalizmusnak az ideológiáját.
888.hu: Az uniós parlamenti vitában a balliberális erők részéről megmutatkozó minősíthetetlen stílus és tartalom mennyiben jelzi lakmuszpapírként azt a káoszt és öntörvényűséget, ami az EU intézményeire és döntéshozatali rendszereire egyaránt jellemző?
L.T.: Itt bújik ki a szög a zsákból. Hiszen miért is védi az Európai Unió egy amerikai milliárdosnak az érdekeit? Hát azért, mert ez az amerikai milliárdos és a brüsszeli balliberális erők egymás szövetségesei a globalizmus ideológiájának a megvalósításában. A migráció feltétel nélküli támogatása pedig csak az egyik részeleme a globalizmus célkitűzéseinek.
Fotó: MTI Fotóbank
888.hu: Mi lehet a fő tanulsága a legutóbbi brüsszeli történéseknek az Európában szemben álló politikai erők számára?
L.T.: Az, hogy a helyzet semmit sem változik, és nem is várható, hogy hamarosan megváltozzon. Sőt, minden jel szerint arra kell számítanunk a közeljövőben, hogy az unión belül jelenleg is meglevő árkok nem temetődnek be, hanem éppenséggel tovább fognak mélyülni. Az uniós tagállamok választásainak eredményei belátható időn belül nem fognak olyan gyökeres politikai változásokhoz vezetni, amelyek rákényszerítenék Brüsszelre a politikája megváltoztatását. Így most minden jel arra utal, hogy a konfliktus tovább fog folytatódni Brüsszel, valamint a vele szövetséges – az Európai Unió föderális átalakítását szorgalmazó – erők, és az ezekkel szemben álló Magyarország, a magyar kormány között.
888.hu: Elképzelhető, hogy látva a magyar kormány eltökéltségét Soros György visszavonulót fúj, és így majd alábbhagynak az általa finanszírozott magyarországi szervezeti hálózatnak a Magyarországon belüli politikai és társadalmi feszültségek keltése érdekében mostanában megtett erőfeszítései is?
L.T.: Egyértelműen az látszik a mostani eseményekből, hogy Soros Györgynek óriási befolyása van Brüsszelben, amit az amerikai milliárdos ma már egyáltalán nem fél nyíltan felhasználni a céljai érdekében. Ez alapján pedig az várható, hogy Soros és a vele szövetséges Brüsszel nem fog meghátrálni az EU föderális átalakítását célzó terveknek a megvalósításától. De ezek az erők nem fognak lemondani a migráció korlátjainak az eltörlését célzó törekvésekről sem, ahogy a migránsok betelepítésének minden uniós tagállam számára való kötelezővé tételéről sem.
888.hu: Az EP-vitanap azt is megmutatta, hogy Magyarország nem egyedül áll szemben, az Európai Egyesült Államokat a nemzetállamok megszüntetésével létrehozni kívánó brüsszeli és globális erőkkel. Kikre számíthat Magyarország  a Soros céljait magáévá tevő brüsszeli adminisztrációval folytatott küzdelemben?
L.T.: Közép-Európa államaira például számíthat Magyarország, a föderális uniós központosítási elképzelésekkel szemben. A nemzetállamok szuverenitásának védelmében és az erőszakos betelepítés, az illegális migráció elutasításában ugyanakkor még számos egyéb európai politikai erő támogatására számíthat Magyarország, Olaszországtól egészen Lengyelországig. A V4-ek közötti együttműködés egy nagyon értékes erőt képvisel ebben a küzdelemben, amit meg kell tudni őrizni, elhárítva minden, az együttműködés felszalámizását célzó törekvést. 
Egy tálból cseresznyéztetek , most mindketten leszartok bennünket !!!!!


Felvesszük a kesztyűt Sorossal





És együtt ütjük a magyart a páholyokkal az élen . - Koncentrációs táborokba velük , hát ezért építettük meg a stadionokat , és aki nagyon ugrál az megy az égetőbe !!!!!!
gfg
2017. április 26. 16:56



A magyar miniszterelnöknek megint Brüsszelben kellett megvédenie Magyarországot: 
Azért jöttem, hogy megvédjem a hazámat.”
Ez az az erkölcsi bázis és szilárd talaj, ahonnét Orbán elrugaszkodott.
Orbán végig hangsúlyozta, hogy Európa-párti véleményt fogalmaz meg, hogy Magyarország elkötelezettsége „az Európai Unióval szemben nem megkérdőjelezhető”, „erre adtam az aláírásomat” és hogy „Magyarország sikere egyben az unió sikere is”.
Orbán álláspontja tehát egy Európa-párti, az unió reformjára irányuló, reformellenzéki pozíció, amely a nemzeti elkötelezettségen nyugszik.
Ezt a pozíciót és az ezen alapuló szilárd, kitérők nélküli politikát támadja egy amerikai pénzügyi spekuláns, Soros György és támadják az ő szekerét toló brüsszeli bürokraták.
Ám Orbán velük is kész a vitára.
A kiindulópont a józan ész az egyenes beszéd.
Mi magyarok szeretjük az egyenes beszédet”.
A cél Brüsszelben is a félreértések eloszlatása, az előítéletek leküzdése, a terápia és a diagnózis egyértelmű megnevezése.
Erre vállalkozott Orbán az európai értékekhez ragaszkodó védőbeszédében.
Három kérdéssel kapcsolatos előítélet- és félreértéshalmazt kellett Orbánnak helyretennie.
Az első ügy Soros egyetemének kérdése. Orbán világossá tette, hogy a Közép-európai Egyetem létét nem fenyegeti semmi. A magyar módosítás 28 egyetemet érint, egységesíti a rájuk vonatkozó szabályozást, felszámolja az eddigi privilégiumokat. Ráadásul a törvénymódosítás európai érdeket szolgál: az a cél, hogy az európai és a magyar egyetemek ne legyenek hátrányban az Európai Unión kívüliekkel szemben.
Fotó: MTI Fotóbank
A cionista kazár terror fokozódik hazánk ellen , de miért is vagyunk mi egy terrorista csoportosulás tagjai , hogy jobban ki tudjanak rabolni a kazár szabadkőműves páholyokkal az élen ezek a cionista rablók !!!
A második kérdéskör a nemzeti konzultáció. A nemzeti konzultáció egy jól működő magyar gyakorlat, arra szolgál, hogy az emberek hallassák a hangjukat, az emberek elmondják véleményüket a döntéshozók szándékairól, közös egyetértési pontokat lehessen kialakítani.  Orbán azt tanácsolta a brüsszeli bürokratáknak is, hogy kövessék ők is ezt a gyakorlatot.
Ha Önök lebontják a velünk szembeni előítéleteiket, akkor felüdítő, innovatív, kreatív politikai gondolkodásra fognak bukkanni.”
Orbán világossá tette, hogy mi magyarok nem szeretnénk azt, amit az amerikai pénzügyi spekuláns szeretne. Soros György és az általa finanszírozott NGO-k évente 1 millió migránst akarnak az Európai Unióba szállítani. „Mi ezt a javaslatot elutasítjuk”. Magyarország nem szeretne kötelező betelepítést.
Orbán a nemzeti elkötelezettségű szilárd, kitérők nélküli politikának azt az alapelvét is újra leszögezte, hogy az, hogy kivel élünk együtt, ennek eldöntése kizárólag a magyarokat illeti. Ez szuverenitáskérdés.
Mint ahogy a nemzeti konzultáció Brüsszel által vitatott pontjai is egytől egyig azok. Ragaszkodunk a rezsicsökkentéshez. Nem fogunk lemondani az adómegállapítás nemzeti hatásköréről. Megvédjük a munkaalapú társadalmat és nem akarunk visszatérni a segélyalapú rendszerhez.
Ezekben nem akarunk változást”.
Orbán itt ismét európai érvekkel védte meg a magyar gyakorlatot.
A közös akarattal kialakított status quót védjük”.
Innen jön a konzultáció elnevezése is, az „állítsuk meg Brüsszelt”.
A szabályok, amelyeket meg akarunk védeni, közös európai szabályok”.
Ezért nem lehet a konzultációt Európa-ellenesnek nevezni. Igaz, nem is azon az alapelveken nyugszik a magyar konzultáció, mint amit a brüsszeli bürokraták képviselnek. Orbán a Nemzetek Európájának álláspontját képviseli. Ez azt jelenti, hogy ragaszkodik a nemzeti szuverenitáshoz, ahhoz a gondolathoz, hogy csak erős nemzetek alkotnak erős Európát. Ezt a politikai célt a vita, az érvelés, a meggyőzés eszközével akarjuk elérni.
Vívjuk meg a vitáinkat, de ne ítéljenek el azért, mert a saját döntéseket hozzuk meg.”
A harmadik kérdéskör, amiben meg kellett védeni Magyarországot, az NGO-król szóló törvény. Orbán itt elmondta, hogy az amerikai minta követéséről van szó, a cél pedig az átláthatóság és a transzparencia, amelyek szintén fontos európai értékek.
Csak annyit akarunk, hogy az NGO-król tudni lehessen, hogy milyen pénz és érdek áll mögöttük.”
Ez pedig nem csorbítja az alkotmányos jogaikat.
Orbán tehát a józan ész erejére támaszkodva, racionális érvekkel és az európai értékekre támaszkodva védte meg a magyar álláspontot a diktátumokra épülő, előítéletre alapozott, félreértésekből állításokig eljutó brüsszeli politikával szemben.
Egyértelműen kifejezésre juttatva, hogy Magyarország egy erős Európa mellett elkötelezett, büszke ország, amely eddig is és ezután is be fogja tartani a klub szabályait, de a magyar emberek érdekéből nem enged.
A vita és a racionális érvelés feltételei azonban csak akkor állnak fenn, ha a másik fél is így jár el. Ezért kérte Orbán Brüsszeltől, hogy
legyenek kritikusak az előítéletekkel szemben, ragaszkodjanak az igazsághoz, mérjenek egyenlő mércével.”
Így beszél egy európai politikus Brüsszelben.


Reagált Magyarország Brüsszel fenyegetésére! Erre nem számítottak!



Jogilag értelmezhetetlen, ha egy tagállamot azzal fenyegetnek, hogy kiteszik az Európai Unióból Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint.

Az elemzőt azzal kapcsolatban kérdezték az M1 aktuális csatornán, hogy a The Times című konzervatív brit napilap kedden – saját forrásra hivatkozva – azt írta, Franciaország, Németország és 21 más EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz. Ennek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból.
Kovács István szerint nem létezik olyan uniós eljárás, amellyel ki lehetne zárni a tagállamokat a szervezetből egy ilyen ultimátum alapján.

Az én legjobb tudomásom szerint soha nem is merült fel ilyen eljárás az Európai Unió fejlődése során.”
fogalmazott.
Megjegyezte, politikailag is abszurd a téma, hiszen a unió történelmében először fordul elő, hogy egy tagállam kilép a szervezetből, így arról beszélni, hogy kizárnak tagállamokat, nem igazán ésszerű az unió szemszögéből. 
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a konzervatív brit napilapban megjelent írásra reagálva az MTI-nek azt mondta, a keménykedő brüsszeli csúcsvezetők renitensként kezelik és a “büntetőpadra” akarják ültetni Magyarországot.
forrás: 888.hu









A rendőrök annyira brutálisan és agresszívan álltak a Parlament főbejáratánál kedden este a sárga mellényükben, védőfelszerelés és kényszerítő eszközök nélkül, hogy egész egyszerűen kiprovokálták, hogy egy békés CEU-párti tüntető megüsse az egyik egyenruhást. Tényleg nem volt más választása szegénynek, ez a fenti videón is látszik. Egy másik békés demokrata pedig azzal a szöveggel próbált barátkozni az egyenruhásokkal: "Ha hozzáérsz a lányhoz, eltöröm kezed-lábad, és a hátadba szúrkálom!" 






Orbán a nemzetközi sajtóban - Brüsszel nem talál ellenszert a trükkökre













Németországban a Die Welt foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő, tervezett változtatásokkal kapcsolatban közölt írást hétvégi számában. A Libération a határmenti erőszakról ír.
A Die Welt a véleményrovatában Wolf Lepenies német szociológus Az állam első számú ellensége című írását közölte, amelyben a szerző kiemelte: a magyar kormányfő azt akarja, hogy bezárjon az ország utolsó kozmopolita oktatási intézménye" a CEU, ami újabb lépés az Orbán Viktor-féle "illiberális állam"kiépítése felé.

CEU: újabb nyílt levelet kapott a magyar kormány





Hozzátette, hogy a Magyarországon orosz és török mintára épülő új rendszerben nincs helye kozmopolita tanintézménynek, és Orbán szemében ugyan már régóta szálka a Soros György által alapított egyetem, de "nem tudta veszélyeztetni a fennmaradását, legalábbis eddig".
Most a Soros Györgyöt az állam első számú ellenségeként megjelölő sajtókampányokkal előkészített környezetben egy olyan tervezet kerül a parlament elé, amely kizárólag a CEU ellen irányul - írta a Die Welt szerzője.
A többi között kifejtette, hogy "2010 óta drámai változás ment végbe Magyarországon", Orbán pártja a választók egyharmadának támogatásával kétharmados törvényhozási többséget szerzett, és azóta a kormányfő úgy tevékenykedik, mintha "egyeduralkodó" lenne, az ellenőrzése alá vonja az egész országot, és így "a fiatal magyar demokráciából tekintélyuralom lett"- idézi a lapot az MTI.
A CEU oktatói és hallgatói a német kormány segítségében reménykednek, ám ez "illúzió". Csak az EU beavatkozása lehetne hatásos, de "Brüsszel nem talál ellenszert a magyar miniszterelnök jogászkodó trükkjeire" - írta Wolf Lepenies.
Éles kritika Franciaországból
Franciaországban a baloldali Libération hétvégi száma fotókkal illusztrált riportban számolt be a migránsokkal szembeni állítólagos határmenti rendőri erőszakról.
A lap szerint az elmúlt hónapokban egyre súlyosabbá vált az Európába bejutni vágyó migránsokkal szembeni fellépés a szerb-magyar határon, ahonnan kutyaharapásos sérülésekről, fizikai megaláztatásokról és gumibotos ütésekről érkeznek hírek.
A tudósító Florence La Bruyere kiemelte, hogy mostantól a migránsoknak a szögesdróttal körbevett tranzitzónákban kell megvárniuk menedékkérelmük elbírálását, jóllehet a nemzetközi jog tiltja az elzárásukat. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta a lapnak, hogy az intézkedéssel az európai menekültjogi rendszer kiskapuit akarta a kormányzat orvosolni.
"Mostanáig a menekültstátuszt kérő migránsokat befogadóközpontokban helyezték el, ahonnan szabadon kijárhattak. Egyesek azonban nem várták meg, hogy a kérelmüket elbírálják, és elszöktek Ausztria, Németország vagy Svédország felé, ahonnan ez a három ország most vissza akarja őket küldeni" - idézte a lap Bakondit, aki szerint egy olyan menedékkérő, aki a szabadságot arra használja fel, hogy elhagyja az országot, visszaél az uniós joggal.




Üzent Soros: esze ágában sincs feladni Judapestet


A Közép-európai Egyetemnek (CEU) nem áll szándékában távozni Budapestről - tudatta az egyetemet alapító George Soros egyik szóvivője csütörtökön New York-i keltezésű közleményében az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint. A szóvivő arra reagált, hogy Christian Kern osztrák kancellár a nap folyamán felhívta telefonon a spekulánst, és felajánlotta neki, hogy a CEU Bécsbe tehetné át a székhelyét, miután a magánegyetem a magyar felsőoktatási törvény módosítása következtében "a túlélésért és a Budapesten maradásért kénytelen küzdeni". ”Egy ilyen döntést csak a CEU hozhat meg” – közölte a szóvivő, kiemelve, hogy Soros úgy látja, a CEU nem akarja elhagyni Budapestet. A hét elején már Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes is azt nyilatkozta, hogy “amennyiben az intézmény új székhelyet keres, úgy szívesen meghívná a Soros-egyetemet Bécsbe”. Közölte, hogy munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket. Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese az osztrák hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Bécs új egyetemi székhelyként mindenképpen egy opciót jelent. Kijelentette ugyanakkor: még próbálnak küzdeni a magyarországi törvény ellen, és remélik, hogy sikerrel járnak majd. Hozzátette: “amennyiben a politikai döntéshozók eldöntötték, hogy kiszorítanak minket az országból, nincs más választásunk, mint hogy ezt (az ajánlatot) komolyan vegyük.” (MTI nyomán) 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/171414/?honnan=Nemzeti_Hirhalo







 
Gheorghe Falcă aradi polgármester ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Arad szívesen látná a megyeszékhelyen a Budapesten a Fidesz-kormány által a csak lex CEU-nak nevezett törvénnyel ellehetetlenített Közép-Európai Egyetemet (CEU). Gheorghe Falcă, szolidarítása mellett írásban jelezte a város szándékát Michael Ignatieff rektornak, ugyanakkor javasolta, hogy személyes találkozó alkalmával részletezze Arad kínálatát. Az indoklás szerint Arad támogatja a CEU demokratikus értékrendjét, a polgármester elmondta azt is, hogy több aradi diák tanult már az egyetemen.




Kritikus gondolkodás 

Bertha Szilvia Zsuzsanna 
Azokhoz a hazafias értelmiségi emberekhez szól ez a kis szösszenetem, akik maguk is helytelenítették a CEU oktatásának esetleges ellehetetlenülését, .. 
....mert aggódtak a CEU-n folyó végtelenül szabad tudományos munka megszűnése miatt. Az oktatásért, amely a liberális baloldali értékrendnek megfelelően elfogadó mindennel szemben, és közben a szüntelen kritikus gondolkodásra nevel. (Csak gondoljunk bele: ez önmagában paradoxon.) 
Ezt a kritikus gondolkodásra nevelést erényeként hirdeti is az egyetem, miközben a nyílt társadalmakba történő átmenet szükségességét is. Ha mindig azt keresem, mit lehet kritizálni, hogy lehetek toleráns és elfogadó - ami a multikultúrális masszaként megnyilvánuló nyílt társadalmak létének egyik alappillére? Vagy, csak addig legyek kritikus, ameddig a multi-kulti meg nem valósul? Ez csak így értelmezhető, mert különben anarchiát eredményez. 
De, beszéljenek helyettem az idézetek, mit vall magáról a CEU, és ez miként illeszthető be a baloldali ideológiákba. 

"Kritikus gondolkodás 
.... 
A CEU irányelve a nyílt társadalmak értékeinek tisztelete és a kritikus, reflektív gondolkodás elősegítése." 
forrás: http://www.ceu.edu/hu/kee/about/gondolkodas 
Kritikus gondolkodás 
Kritikus gondolkodásKritikus gondolkodás

"Baloldal 
.... 
Szélsőséges formái 
A baloldalnak több radikális irányzata van, így például a kommunizmus és az anarchizmus. A hatalomra jutott forradalmárok eszmei háttere általában zavarossá, ellentmondásossá vált, hiszen a radikális baloldali szemlélet egyik alapvető gondolata a mindenkori társadalmi renddel szembeni kritikai szemlélet. 
..." 
forrás: wikipedia.org 
Ezek alapján a CEU egy radikális baloldali ideológiát képviselő, anarchista irányzatú intézmény. 
Szerencsére, a magyar nem hülye, még ha végletesen és önpusztítóan béketűrő is. Ezért ez a CEU-s hídfoglaló és várost felforgató forradalom, az azt követő anarchiával együtt, megint elmaradt. 
A TISZTÁNLÁTÁS MIATT..... 
Richard A. Salamon 
Emmi: megtéveszti a közvéleményt a CEU Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a CEU az elmúlt napokban folyamatosan megtévesztette a közvéleményt, beleértve nemzetközi tekintélyű tudósokat és szervezeteket. Példaként hozták, hogy az Oktatási Hivatal engedélyére való hivatkozás esetében is lebukott, és módosítania kellett saját korábbi nyilatkozatát. A minisztérium rámutatott: a parlament által elfogadott törvénymódosítás nem érinti a Közép-Európai Egyetemet, a CEU pedig tovább működhet, amint a két ország ezt elvi szinten nemzetközi megállapodásban támogatja. "A Soros-egyetem" olyan privilégiumokat élvezett, amelyek semmilyen más magyarországi felsőoktatási intézmény számára sem voltak biztosítottak. Úgy adhatott ki kétféle - magyar es amerikai - diplomát, hogy csak egy képzést kellett a hallgatóknak elvégezni - közölték, hozzátéve: ez Soros György számára ugyan jó üzlet volt, de az egyetemek közötti versenyben tisztességtelen előny. Ezt az üzleti diszkriminatív helyz etet szüntette meg a törvénymódosítás, bezárt egy kiskaput, es fair viszonyokat teremtett az egyetemek között - írta közleményében a minisztérium. Kitértek arra is: jóllehet, nem a CEU-n tanul a legtöbb külföldi hallgató, mégis a CEU rendelkezett privilégiumokkal. Mint az a nyilvánosságra került korábbi levelezésekből látható, Magyar Bálint volt oktatási miniszter és a szocialista kormányok kritika nélkül írták törvénybe Soros György kéréseit, nem törődve a hazai egyetemek és hallgatok érdekeivel. Több mint beszédes a tárca szerint, hogy a törvénymódosítás számtalan érintettje közül csak a CEU tartja elfogadhatatlannak a módosítást, az összes többi nem. Az elfogadott jogszabály szövegéből már mindenki láthatja, hogy a sokszorosára felduzzasztott hecckampányban elhangzó riogatásokkal ellentétben nem zár be egyetlen külföldi honosságú és Magyarországon működő egyetemet sem. A módosítás az egész Európai Unióban érvényes diploma kiadásához támaszt ésszerű feltételeket. A CEU további működését egy nemzetközi megállapodásnak kell ésszerű időn belül rendezni - írta meg az Emmi. 



Putyin: VAN Hihető Bizonyíték Elemek Hű Hillary És UN Tervezte Gáztámadás SO AZOK Hibáztathatja ASSAD Érte 

április 5, 2017 religionmind.com Facebook 

Nyugati országok, köztük az USA vádlott Aszad fegyveres erők a vegyi támadás, amely fojtott rengeteg embert halálra a város Khan Sheikhoun egy lázadó tartott területen észak-szíriai kormány által sújtott légi csapások. Míg Washington azt mondta, hogy úgy vélte, a halálozások szarin ideggáz csökkent szíriai repülőgép, Moszkva felajánlott alternatív magyarázat után nem sokkal, azt állítva, a mérges gáz volt szivárgott ki egy lázadó vegyi fegyverek depó sújtotta szíriai bombák. De most, a történet újabb váltás, mint Putyin azt állítja, hogy a szivárgás szándékosan tervezte lázadók hibáztatni Assad rendszer és az elme mögött a művelet Hillary Clinton. 
Korábban a felső szíriai lázadók képviselője azt mondta, ő tartja ENSZ-közvetítő Staffan De Mistura "személyesen felelős" a feltételezett vegyi fegyverek támadás, hogy a megölt több mint 70 embert Észak-Szíria egy napja. Azt mondta, az ENSZ különmegbízottja Szíria kell kezdeni címkézés a szíriai kormány felelős gyilkos civilek. Azt mondta, az ENSZ csendet "legitimálja" a stratégiát. Szerint Putyin ez a következő epizód a forgatókönyvet. Amikor a lázadók hibáztatni a kereslet és az ENSZ nyomást Assad sokkal tovább, amíg azok elvesztése föld gyorsan. Putyin azt mondja, ez az adu. Ez egy do or die helyzet lázadók, ezért készek bármit megtenni, hogy keresni egy fellélegezhetnek. 
Eközben amerikai elnök Trump hibáztatta egykori Obama elnök a tétlenségre. Azt nyilatkozta: "Ezek a szörnyű akciók a Bashar al-Assad rezsim következtében az elmúlt kormányzat gyengesége és határozatlansága," a nyilatkozat olvasható, részben. "Obama elnök azt mondta, 2012-ben, hogy ő hozna létre egy»vörös vonal«ellen a vegyi fegyvereket, majd nem tett semmit. Obama csökkenő eljárni, amikor a szíriai elnök Assad átlépte a»vörös vonal«vitathatatlanul a mélypont Obama elnöksége, amikor eljött az ő kezelése külpolitika" 
Putyin: VAN Hihető Bizonyíték Elemek Hű Hillary És UN Tervezte

Putyin szerint a támadás a gonosz és embertelen. Bashar nem volt oka a gáz saját népe, amikor megnyerte a csatát nem sok erőfeszítést. Lázadók az ember, aki elveszíti földi és reménytelen. Ezek segítségével ártatlan civileket élő pajzsként, és készen áll, hogy megöli őket bármikor megmutatni a világnak, hogy Bashar megölése ártatlanok. Ez nagyjából hasonló ahhoz, amit LTTE tigris lázadók Sri Lanka, amikor a kormány elindította a végső támadást, Said Putyin. 



2017-04-04 16:45:00 

Brutális vegyifegyver-támadás Szíriában: Az ENSZ BT összehívását sürgetik


Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) sürgős összehívását kérte Franciaország a Szíriában elkövetett "nagyon súlyos újabb vegyifegyver-támadás" után - jelentette be kedden Jean-Marc Ayrault külügyminiszter.
Brutális vegyifegyver-támadás Szíriában: Az ENSZ BT összehívását sürgetik
Szíria (Fotó: Reuters)
"A vegyi fegyverek alkalmazása a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény elfogadhatatlan megsértése, és újabb bizonyítéka a szíriai népet évek óta sújtó barbárságnak" - olvasható a miniszter közleményében. Egyelőre nem tudni, elfogadják-e az állandó tag Franciaország javaslatát. Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok februárban határozattervezetet nyújtott be, amely szankciókkal sújtott volna szíriai kormányilletékeseket a hat éve tartó konfliktus során végrehajtott vegyifegyver-támadások miatt. A tervezetet a BT két másik állandó tagja, Oroszország és Kína megvétózta.

A szíriai ellenzék kedden azzal vádolta meg a damaszkuszi vezetést, hogy vegyifegyver-támadást hajtott végre a lázadók erősségének számító nyugat-szíriai Idlíb tartományban, amelyben legalább 58 ember meghalt és 170-en megsebesültek. A Han Sejhún településen végrehajtott légicsapás halottjai között legalább tizenegy gyermek van az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns szervezet szerint.

Munzer Halíl, a tartomány egészségügyi vezetője szerint a harci gépek gáztámadást intéztek Han Sejhún ellen, a gáz feltehetően szarin és klórgáz volt. Halíl szerint a támadásnak legalább 300 sebesültje van. A polgári védelem szerint harci gépek később annak a kórháznak a közelében támadtak, ahol a gáztámadás sebesültjeit ápolják.
Orosz repülőgépek nem hajtottak végre kedden légitámadást az Idlíb tartománybeli Han Sejhúnnál - idézte az orosz védelmi minisztériumot a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség. A szíriai hadsereg tagadta, hogy a kormányerők vegyi fegyvert vetettek volna be, és a lázadók propagandájának nevezte az értesülést. Az al-Maszdar című lap katonai tisztségviselőkre hivatkozva jelentette, hogy
a szíriai légierő "terroristák" vegyifegyver-raktárára mért csapást az idlíbi településen.
A katonai illetékes ugyanakkor hozzáfűzte: a bombázást Szu-22-es típusú vadászbombázók hajtották végre, amelyek nem alkalmasak vegyi fegyverek hordozására. A damaszkuszi rezsim következetesen terroristának nevezi a fegyveres ellenzékéhez tartozó csoportokat.
Korábban az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) azzal vádolta meg a kormányerőket, hogy mérgesgáz-támadást hajtottak végre. A vizsgálat szerint a damaszkuszi kormány három klórgáz-, az Iszlám Állam terrorszervezet pedig egy mustárgáz-támadásért felelős. 2013 augusztusában a Damaszkusz melletti Gútában több száz polgári személy halt meg szaringáz-támadásban, a Nyugat Damaszkuszt vádolta a támadással.

Szíria (Fotó: Reuters)
A szíriai ellenzéket a genfi béketárgyalások legutóbbi, március végi fordulóján képviselő Mohammad Szabra az AFP francia hírügynökségnek kijelentette, hogy a "mérgesgáztámadás" megkérdőjelezi a rendszer és az ellenzék közötti tárgyalásokat. "Az ENSZ képtelen betartatni a határozatait, így a vegyi fegyverek használatának tilalmára vonatkozó 2118. határozatot" - tette hozzá. A 2013 szeptemberében elfogadott határozat kötelezte Szíriát teljes vegyifegyver-készlete megsemmisítésére az ENSZ és az OPCW felügyelete alatt. A Damaszkusz által bejelentett készlet legnagyobb részét - 1300 tonna mérgező anyagot - egy orosz-amerikai megállapodás révén megsemmisítésre elszállították az országból, Szíria pedig aláírta a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt.
A nemzetközi politika elítéli a támadást
Az OPCW kedden bejelentette, hogy információkat gyűjt és elemez az Idlíb tartománybeli támadás ügyében. Recep Tayyip Erdogan török elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésén "embertelennek" nevezte a támadást, amely veszélyezteti a békefolyamatot. Erdogan hangsúlyozta, hogy a támadás meghiúsíthatja valamennyi, az "asztanai folyamat" keretében kifejtett rendezési erőfeszítést. A két elnök egyetértett abban, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket a december végén kihirdetett, de azóta is rendszeresen megsértett tűzszünet betartatása érdekében.

szíria (fotó: reuters)Szíria (Fotó: Reuters)

A török külügyminiszter kedden emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte az idlíbi támadást. A nyugat-törökországi Ispartából egy televíziós élő adásban megszólaló Mevlüt Cavusoglu kijelentette, hogy a feltételezett vegyifegyver-támadás meghiúsíthatja a kazah fővárosban orosz-török védnökséggel folyó szíriai béketárgyalásokon elindult folyamatot.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő kijelentette: "megdöbbent és felháborodott" a keddi támadás áldozatairól készült felvételek láttán, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy távolítsanak el valamennyi vegyi fegyvert Szíriából. Boris Johnson brit külügyminiszter a Twitter mikroblog portálon "iszonyatosnak" nevezte a "vegyifegyver-támadásról" szóló jelentéseket, és szorgalmazta, hogy vonják felelősségre az elkövetőket.
Tovább emelkedett, a legfrissebb értesülések szerint legalább 100 halottra az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott feltételezett gáztámadás áldozatainak a száma - közölte kedden a Mentő- és Segélyszervezetek Szövetsége (UOSSM) elnevezésű, részben párizsi székhelyű nem kormányzati egészségügyi csoport.
atv.hu/MTI


Frontvonal (1) – Orosz falvak elfoglalást gyakorolják



2017.04.05. 10:16 | Kabai Domokos Lajos | 4 komment

Címkék: Németország Oroszország Ukrajna CIA NATO Baltikum Putyin

A Németország területén most folyó harcászati gyakorlatokhoz lengyelül, ukránul, s főleg oroszul beszélő statisztákat toboroznak.




Na ez a másik terror szervezet amelyikhez egy ilyen csatlós államnak mint mi biztosan csatlakozni kell , és ki képviseljen bennünket , hát csak kazár lehet a megbízható ember , és ha lehet szabadkőműves legyen !!!
No ezeket az embereket kellene szaporítani , de golyószóróval !!!!!
alcabanvonulonatokatonakfotoreutersmo_120232_15663_1_t218_000553.jpg




Orosz villámháborútól tart a Baltikum – adja hírül az Euronews. A litván elhárítás szerint Moszkva hadereje 24 órán belül támadásra kész. Egykori tanítványom küldte a linket, s arra kért, hogy kommentáljam a hírt. Íme:
1.) A háborút egyelőre a kommunikáció fegyvereivel vívják. A híradásban található szöveg valójában így hangzik: „A litván titkosszolgálat szerint az orosz hadsereg akár 24 órával a parancs kiadása után már képes lenne megindítani a támadást.” S bár mintha már tényleg a sarkunkban lenne a háború, de ezt egyelőre a kommunikáció fegyvereivel vívják. A szövegben lévő feltételes mód is ezt mutatja, s ez azért egészen más. Ezzel együtt nem vitás, hogy ha erre kényszerítik Oroszországot, akkor saját jól felfogott érdekében – például Szentpétervár védelmében – azonnal elfoglalja a Baltikumot.
2.) Oroszország fejleszt, de még visszafogott. Ha valaki azt hiszi, hogy amennyiben támadás éri Oroszországot a NATO részéről, és erre nem a Baltikum elfoglalásával reagálna a Kreml, az téved. Mint ahogyan az USA feltehetően azonnal lépne, ha Moszkva olyan rakétákat, és bázisokat telepítene köréje, mint amilyeneket ma Washington telepít Oroszország köré. Ehhez képest Oroszország meglehetősen visszafogottan reagál. Természetesen fejleszti haderejét - nem is akárhogyan, és gyakorlatokat tart, de saját területén, nem pedig más országokban, mint az USA, vagy Németország stb. (Szíria más lapra tartozik, de a szentpétervári metrórobbantás - nemkülönben a gyakorlatilag hetenkénti merényletek főleg Oroszország kaukázusi területein - is jelzik, hogy nem véletlenül hangsúlyozzák Moszkvában: az iszlám terrorizmus elleni egyik fő védvonal náluk húzódik. Ha feladják Szíriát, onnan már könnyen átcsapnak az iszlámállamisták a Volga-vidékre, illetve Oroszország más területeire, nemkülönben Ukrajnán keresztül Európába.)
3.) Putyin visszafogottsága a korlátokból is fakad. A Kreml vezetői még mindig a békés együttműködésre építenének, amit sok más mellett jelez a múlt héten, Arhangelszkben amerikai, kanadai, dán, norvég, kínai, indiai stb. részvétellel megtartott Arktika-konferencia, ahol az Északi-sarki térség nyersanyagainak közös kiaknázásáról volt szó, s ahol Putyin fellépésekor az amerikai CNBC televízió európai adásának műsorvezetője,  Geoff Cutmore (!) volt a moderátor, s a legkeményebb kérdések felvetője. Még ha lenne is orosz terjeszkedési szándék, amit én nem gondolok, hiszen a külső ellenség által annyiszor elpusztított területeken végre építkezni szeretnének, Oroszország gazdasága jelenleg ab ovo nem alkalmas birodalomépítő, támadó háborúra.
Mióta Nagy Katalin alatt legyőzték a törököket, s megszerezték a Krímet a Fekete-tengeri kijárat biztosításához, támadó háborút legföljebb fenyegetettség esetén, geopolitikai okokból, a határaikhoz közel indítottak. Lényegében csak akkor léptek ki abból a térségből, amikor Napóleon, vagy – Nagy-Britannia kivételével – gyakorlatilag a teljes európai gazdaság kapacitásait mozgósító Hitler erre kényszerítette őket. (1849-ben, Magyarországon Ferenc József kifejezett kérésére avatkoztak be. Paszkevics annyira nem akarta ezt, hogy külön levélben próbálta lebeszélni a cárt. Lásd a herceg Naplóját! Őt azonban kötötte a Szent Szövetségből adódó kötelezettség, meg egyébként is, Ferenc József még kezet is csókolt neki hódolata jeleként.)
4.) Újból felbomlasztanák az orosz államot. Most az a veszély fenyeget – állítják különböző orosz szakértők az állami televízió műsoraiban, hogy az Oroszország erőforrásai fölötti ellenőrzést megszerezni akaró multinacionális cégek nyomásának engedve Oroszországot, az orosz államot fel akarják bomlasztani. (Ugyanúgy ahogyan az 1905-os kudarcos főpróba után, az első világháború vége felé, 1917-ben a németek Leninék átdobásával puccsot szerveztek, s velük buktattatták meg a cári rendszert akkorra már eltörölt polgári kormányt. Más lapra tartozik, hogy Leninék aztán önjárók lettek.)
Ma a nyugatiak más módokon is erőpróbának vetik alá Moszkvát. Például leporolták a CIA által Ukrajna fellázítására az 1960-as években készíttetett tanulmányt, s az USA közreműködésével puccsot szerveztek három éve Kijevben. Előtte olyan közbeszerzési felhívást tettek közzé, amelyből egyértelmű volt, hogy a Krímet, elsősorban az orosz flotta bázisát amerikai ellenőrzés alá akarják vonni stb. Moszkva ismeretes ellenlépéseire, elsősorban a Krím visszacsatolására, gazdasági és személyi szankciókkal, sportolók külön szabályok szerinti vegzálásával, kívülről támogatott ellenzéki megmozdulások szervezésével, Putyinozással, s annak figyelmen kívül hagyásával reagált a Nyugat, hogy például Oroszország lakosságának körülbelül húsz százaléka muszlim, s hogy a népesség egy része törzsi körülmények között él, ennek ellenére a nyugati demokrácia értékrendjét kérik rajta számon.
Ha ezt még azzal is tetéznénk, hogy Oroszországot fegyveresen is megtámadnánk, akkor isten mentsen nekünk, mert az oroszok ugyanúgy a teljes népességet mozgósító honvédő háborúval reagálnának erre, mint amikor anno a lengyelek elfoglalták Moszkvát, mint amikor a svédeket, vagy a mongol tatárokat kellett kiverni, vagy mint Napóleon, illetve Hitler esetén. Aztán biztosítandó magukat ismét nem állnának meg Párizsig, vagy mint később Berlinig.
Ebben a folyamatban nem túl jó hír, amit a Kommerszant nevű, ellenzéki orosz lap is megerősített, hogy a Németország területén most folyó harcászati gyakorlatokhoz lengyelül, ukránul, s főleg oroszul beszélő statisztákat toboroznak. Egy ebből a célból létrehozott faluba telepítik őket, hogy a katonák – úgymond békefenntartó céllal – gyakorolhassák, miként kell elfoglalni a falvakat a szláv nyelveken beszélő lakossággal kommunikálva. De miért van szükség békefenntartásra ott, ahol nem akarunk háborút megvívni? #
CÍMKÉP: Álcaszerelésben masírozó NATO-katonák (Fotó: Reuters)



Elég a Majdanokból: Oroszország nem fogja engedni, hogy Belaruszt is kitépjék pályájáról



Alekszander Szurikov, minszki orosz nagykövet elmondta a Sputnik hírügynökségnek, hogy a nyugati hatalmak nem voltak képesek „kitépni Belaruszt Oroszországgal fenntartott különleges kapcsolati  pályájáról, de ez még nem állította meg őket a kísérletezésben. Moszkva figyelemmel kíséri a helyzetet, és lépéseket tesz annak meggátlására, hogy Belaruszt pályájáról kiszakítsák.”
Szurikov a holnapi Oroszország-Belarusz Egység Napján beszélt, megerősítve, hogy Moszkva tökéletesen tudja, milyen machinációkkal igyekszik a Nyugat Minszket a Kreml ellen fordítani.
Még egy lesz, az itt Judapesten fog zajlani !!!!!!









Az 
annonews.co ameriki portál arról számol be, hogy nem zárható ki, hogy a keddi szíriai vegyi támadást szír kormányerőknek álcázott iraki, szaúdi vagy török, esetleg anerikei gépek követték el. A portál arról tájékoztat, hogy a szír kormány 2014 óta nem rendelkezik vegyi fegyverekkel, amit egy ENSZ vizsgláat is igazolt. A fent említett országoknak azonban érdekében áll, hogy az Asszad kormányra kenjék, hogy vegyi fegyverekkel irtja a saját polgárait, különösen az után, hogy több nyugati ország is affelé hajlik, hogy a jelenleg hatalmon lévő szír elnöknek az ország élén kellene maradnia. 

Londonisztán: 423 új mecset; 500 bezárt templom



A brit multikulturalisták táplálják az iszlamista fundamentalizmust, írja a jobboldali portál. A muzulmánoknak nem kell többségre szert tenniük az Egyesült Királyságban, csak fokozatosan iszlamizálniuk kell a legfontosabb brit városokat. A változás már folyamatban van.
A napokban a Daily Mail fotókat közölt két, egymással szomszédos templomról.  A San Giorgio templomában – amelyben 1230 imádkozónak van hely –  csak tizenketten gyűltek misére. A mellette fekvő Santa Maria templomban húszan voltak.
A közeli Brune Street Estate mecsetben más probléma volt: a túlzsúfoltság.
2020-ra a becslések szerint a Nagy-Britanniában imádkozó muzulmánok száma el fogja érni a 683 ezret. A heti misét látogató keresztények száma 679 ezerre fog csökkenni.
 















A The Times című konzervatív brit napilap értesülése szerint Franciaország, Németország és 21 más EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból. A diplomata azt mondta, hogy a két országnak "választania kell: vagy részesei az európai rendszernek, vagy nem". Az EU-t nem lehet zsarolni, az egységnek ára van. 


Aki ezt nem olvassa el, büntetésből két napig ne jöjjön vissza ide





A 78 esztendős flamand Daniel Maes atya 2010 óta él Szíriában, ahol a háborút saját szemével látta. Az arról szóló nyugati beszámolókat „korunk legnagyobb médiahazugságának” nevezi. Sajnálatára „úl sok nyugati újságíró „kollaboráns és gyáva”.
Lakhelye a hatodik évszázadban épült Mar-Jakub bizánci katolikus kolostor, Kara városában, 90  kilométerre északra Damaszkusztól.
Daniel atya interjút adott a flamand Algemeen Dagbladnak /a 90 km ott van, a német újságíró véletlenül százat írt/.
Páter Daniel kijelentései:
Teljességgel hamis az a beállítás, hogy népfelkelés tört ki Asszad elnök ellen. 2010 óta élek Karában és saját szememmel láttam, amint a kormányellenes külföldi lázítók tiltakozásokat szerveztek és fiatalokat toboroztak…
A háború előtt ez egy harmonikus ország, szekuláris állam volt, ahol a különféle vallások békében éltek egymás mellett. Szinte ismeretlen volt a szegénység. Az oktatás ingyenes volt, az egészségügyi ellátás pedig jó volt. Az igaz, hogy a politikai véleményeket nem lehetett szabadon hangoztatni, de ez a legtöbb embert nem érdekelte.
Daniel atya és kolostora ingyen konyhát nyitott Aleppóban, ahol hetente ötször 25 ezer tál ételt osztanak ki.
Kész csoda, hogy még élünk. Az Asszad-kormány hadseregének és Vlagyimir Putyinnak köszönhetjük, amiért beavatkoztak, amikor a lázadók át akarták venni a hatalmat..
Amikor több ezer terrorista jött Karába, életünket féltettük. Az öbölbeli országokból, Szaúd-Arábiából, Európából, Törökországból, Líbiából jöttek. És sok csecsen volt közöttük…
Külföldi megszállóhatalmat alkottak, és szoros kapcsolatokat építettek ki az al-Kaidával és más terroristákkal. A Nyugat és szövetségesei állig fel fegyverezték őket…
A lázadók fosztogattak és gyilkoltak. Azt hiszik, hogy a szír nép buta? Azt hiszik, hogy ezeket az embereket kényszerítik Asszad és Putyin éltetésére?
Daniel atya Hillary Clinton éles kritikusa volt, mivel amerikai külügyminiszterként szándékosan tüzelte a szíriai konfliktust. Trump elnökkel viszont elégedett.
Elmondta, a legnagyobb probléma, amikor az amerikaiak megkísérlik, hogy egypólusú világot hozzanak létre. Trump érti, hogy a radikális iszlám nagyobb fenyegetés Oroszországnál.



Vége a hazudozásnak: a "mérsékelt" szíriai lázadók al-Kaida terrorista tagszervezetekké váltak



Hivatalosan is összeolvadt több lázadó szervezet a szíriai Idlib tartományban az al-Kaida helyi fiókszervezeteként működő Dzsabhat Fatah as-Sám nevű szélsőséges csoporttal. Az új alakulat  (egyelőre) a Tahrír as-Sám (Szíria Felszabadítása) nevet vette fel. Ez nagyjából véget is vetett a nem iszlám szélsőséges felkelő csoportok létezéséről szóló dezinformációs taktikának Szíriában. A Nyugat által felfegyverzett lázadók ugyanolyan terroristák, mint az iszlám állam szélsőségesei.... 
Kezd tisztulni a helyzet a még jelenleg is iszlamista lázadó csoportok által megszállt szíriai Idlib tartományban. Ennek az az oka, hogy már nem folytatható tovább az, a csoportok átnevezésével való trükközés, amit eddig annak elrejtésére alkalmaztak a lázadók, hogy valójában az al-Kaida terrorszervezethez tartoznak.
Vége van, az úgynevezett mérsékelt lázadó erők létezésére való hivatkozással történő megtévesztésnek. Ez egyébként az orosz és szír kormányzati források szerint csak azt a célt szolgálta, hogy az USA és az amerikai irányítás alatt működő ENSZ így fegyvereket és lőszer utánpótlást juttathasson - a kormányerők vonalain keresztül is -  az iszlamista fegyveres felkelő csoportoknak.
A korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként tevékenykedő an-Nuszra Front néven ismert Fatah as-Sámhoz négy kisebb felkelő szervezet csatlakozott, köztük az aleppói lázadócsoportok egyik legbefolyásosabbja, a Núreddín az-Zinki, létrehozva így a Tahrír as-Sámot.
A legfrissebb fejlemények azt eredményezték, hogy a lázadó erők többsége mostantól már nyíltan bevallja, hogy az al-Kaida parancsnoksága alatt tevékenykedik.
Az új szervezetet élére hírforrások szerint Abu-Dzsábir Hásim sejk, az ugyancsak iszlamista elveket valló Ahrár as-Sám lázadó szervezet volt vezetője került.
Az Ahrar al Sham eddig török és amerikai támogatással működött. A Zinki (Zengi) csoport pedig a CIA támogatásával kapott korszerű páncéltörő rakéta fegyvereket az USA-ból és az öböl menti arab országok fegyverkészleteiből.
Helyi források szerint Abu-Dzsábir Hásim sejk tűzszünetet jelentett be a Dzsabhat Fatah as-Sám és más frakciók között. A szélsőséges szervezet a héten indított támadást több, magukat az asztanai béketárgyalásokon képviselő szervezet ellen.
A szélsőségesek azzal vádolták ezeket a csoportokat, hogy összeesküdtek ellene az Oroszország, Irán és Törökország által szervezett kazahsztáni, asztanai béketárgyaláson. A Tahrír as-Sám frakciói nem vettek részt az egyeztetésen.
A megtámadott csoportok a héten beolvadtak az Ahrár as-Sámba, amely értesülések szerint összecsapott a még szombaton is támadásokat végrehajtó Fatah as-Sámmal.
Az AFP, francia hírügynökség úgy tudja, hogy a bejelentést heves harcok és a Fatah as-Sám előrenyomulása előzte meg. Idlíb tartományban a Fatah as-Sám két települést is elfoglalt a rivális csoportoktól.
Már amennyire át lehet tekinteni a lázadó csoportok zavaros szervezeti viszonyait, a terület ismerői szerint a legújabb változások következtében azt lehet mondani, hogy mostanra már csak két nagy, egymással versengő iszlamista szervezet ellenőrzi az észak-szíriai Idlíb tartomány felkelők által megszállt részét, amely még kiterjed Aleppó városának környékére is.

Forrás: 888.hu
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
JELENLEGI FB-oldal: Facebook.com/VilagHelyzete 
Facebook által likvidált oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World
Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com




300 ezer szíriai bevándorlónak megengedték, hogy hozhatják a családjukat Németországba. Németek rettegnek


300 тысячам сирийцам разрешено ввезти в Германию свои семьи. Немцы в ужасе



Мир 
В Германию в 2015 и 2016 годах обратились за предоставлением убежища 431 376 сирийцев. Разрешение получили 267 500 беженцев, сообщает Zerohedge.
300 тысячам сирийцам разрешено ввезти в Германию свои семьи. Нем
Фото: АР
Эти цифры вызвали критику в зампредседателя партии "Альтернатива для германии" Александра Голенда, который назвал их "абсолютным безумием" и заявил, что на глазах налогоплательщиков целыен миллиарды проваливаются в социальную бездну, и Германия просто не в состоянии принять такое огромное количество беженцев.
Сирийцы самая большая группа лиц, ищущих убежище в Германии. Им все чаще предоставляется дополнительная защита, а не статус беженца, и это означает, что они предоставляются только право на проживание в течение года, хотя это может быть продлено.
Ранее "Правда.Ру" сообщала, что больше 5 тысяч мигрантов погибли в 2016 году, пытаясь пересечь Средиземное море и попасть в Европу, около 363 тысяч достигли европейских стран, говорится в заявлении, опубликованном Международной организацией миграции (МОМ).

Комната в центре АмстердамаНа отдельном этаже. Завтрак включен. Без предо­платы!amsteroom.comПроектная декларация на рекламируемом сайте
Hyundai Solaris от 350 000 руб!Первый тест-драйв Hyundai Solaris - нового «народного»­ автомобиля!motorpage.ru
Пройдите тест от стилистаПроверьте ваш вкус и чувство стиля! Получите бесплатные советы стилиста!glamurnenko.ruАдрес и телефон
Экскур­совод в ГерманииЛицен­зиро­ванные гиды и пере­водчики в Германии.allguides.net
В первый день нового года более тысячи мигрантов из Марокко попытались попасть в Испанию через ограждение на границе.
Но самый серьезный "удар" на себя взяла Германия. Около миллиона беженцев-мусульман приняла она только по официальным данным. Проследовали сексуальные приставания к женщинам в Кельне, теракты в торговом центре "Олимпия", атака с ножом в поезде, ежедневно происходят изнасилования, другие нападения со стороны мигрантов.
Кстати, в Германии от атак типа Кельна в эти праздники защитились, выставив на улицу усиленные наряды полиции. Однако история повторилась в Австрии. По меньшей мере 19 женщин в возрасте от 19 до 25 лет заявили, что стали жертвами сексуальных домогательств со стороны "темнокожих" мужчин. Представитель полиции города Эрнст Кранебиттер сообщил, что две женщины подверглись сексуальным домогательствам в центре Инсбрука со стороны примерно десяти мужчин-иностранцев.
 Читайте последние новости "Правда.Ру" на сегодня
Не забывайте присоединяться к Pravda.Ru во ВКонтактеTelegramОдноклассникахGoogle+FacebookTwitter. Установи "Правду.Ру" на главную страницу "Яндекса". Мы рады новым друзьям!

Мигранты покончат с карьерой Меркель?

Читайте больше на https://www.pravda.ru/news/world/06-04-2017/1329862-germania-0/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Európa Trianonja most készül megvalósulni !!!!!!

Zetényi Csukás Ferenc "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Ámen."
 

RÉGI MAGYAROKRÓL, OKOS UTÓDAIKNAK... 
-Hangos szó vagy csél-csap beszéd helyett- 

Összetartozunk.
A síkon az éjszaka erőst közeledett. A pusztai ember tudja, hogy ez is része a napnak, ezért maga is tábortüzei mellé vonul; ekkoron van ideje a beszédnek, mert a nappal a vadászaté és a hadakozásé. Hold anya fénye utat mutat a csendességre. Ritka az, mikor a magyar éjjel megy az ellen torkának- mint az erdei vad-, mert szemtől-szembe szereti kikapni ez a büszke fajta az ellenséget. Ám most, Fergeteg havának eleje óta fegyvernyugvás van, ele ge lett a hunok unokáinak nyilaiból a bolgárnak. 
Hadak Ura Isten mindent elrendezett... 
Mikoron a kumisszal dúsan töltött bőriszák már sokadszorra kínálta magát, a bölcs Kadan közénk, ifjak közé ereszkedett. Nagy tisztesség volt ez nekünk, mert az öreg harcos kevesekkel kívánta a szót fia bizánciaktól való elveszejtése óta. Megkeseredett, egyetlen ivadéka volt a gyerek.
Nagyot húzott a nemes nedűből és tekintete megmerevedett. Cserzett, barna orcájára emlékek vetültek, vágott sötét mandulaszeme becsukódott, s nekikezdett az ő atyja korát idéző történetének: 
A kazárok kánja Etelközből a Nyék-nemzetségből való Lebed vezért Kazáriába szólította, hogy az onogur-türk törzsek fölé emelje. Lebed nem fogadta meg a tisztséget, hanem a törzsek ítéletére tette a fejedelem megválasztást. Maga helyére a Megyeri-nemből való Álmost s annak fiát javallta a nagy rangra. Párját ritkító önzetlensége és becsülete nem a saját hatalmának megtartására ösztökélte, hanem a hatalmat át kívánta adna az arra legalkalmasabbnak. 
A vezérek vérrel pecsételték meg esküjüket, s Lebedi hunogur törzsei Kér, Keszi és Kürt és korábban egyesült szabir-hunogur Nyék, Megyer, Tarján, Jenő, Gyarmat törzsek Kijevben a Nyék törzs vezérét Álmos fiát, Árpádot pajzsra emelték. 
Így lettünk mi, magyarok. 
Büszke lehet az a nemzet, akiknek ilyen ősei vannak, mint Lebed, Álmos és Árpád, akik nem a maguk javát, hanem a közügyét szolgálták! Legyetek büszkék magatokra magyarok!-fejezte be okos mondanivalóját az öreg harcos. 
Elnyúlott a csend, ahogyan az öreg elhallgatott, ősök szelleme járta át a pusztát. Egy-egy szélroham csapott le jobbról is, balról is a tábornak tűzére. A táncoló lángok, a süvítő szél a múltat kísértette. Nem egy ifjú legény szemét öntötte el könnypatak s gyúlt szívében gyönyörű indulat. ...közbenbeesteledett, de sokunknak lelkében a virradat jött el.... 
S, mi-pelyhedző állú ifjak- mindannyian képesek lettünk volna azon az éjszakán egymásért halni! 
Mi, magyarok! 
*...és vajon 2017-ben kellenek-e ezek a történetek és lesz-e igény reájuk a későbbi években? Nem tudhatom. Egyet viszont biztosan és szívből vallok: 
A nemzeti közösség átérzése, a hazáért való aggódás, a tevékeny cselekmények, nekünk mában élőknek a felelősségünk. Felelősség, melyet másra nem helyezhetünk, mert ez az őseinkért való kötelességünk. Buzgalmunkat és odaadásunkat a jelenben a jövőért kell megtennünk, hiszen mi is majd gyermekeinknek, unokáinknak az ősei leszünk. Összetartozunk. 
Mi, magyarok.... 
Mindörökké! 
-zcsf- 


A farizeus kérdésre az Isten Fia ad választ - Barsi Balázs cikke az újraházasodottak szentáldozásáról


Köszönjünk Barsi Balázs atyának, hogy gondolatait elküldte a Katolikus Válasz olvasóinak egy aktuális kérdésben: az újraházasodott elváltak Eucharisztiához járulásának témájában. A kérdés nemrég barsi.pngmég vitán felül állott, ám a családszinódusok és az Amoris Laetitia óta ismét kérdéses, és sajnálatos módon az Egyház egyes püspökei a pilátusi kérdésen töprengenek nyilvánosan: „Mi az igazság?” - miközben Jézus és a farizeusok vitájában a házasságról a farizeusok oldalára állnak. Az igazság azonban nem változik a politikai szelekkel, az Egyház nem "szerkesztője", csupán "kézbesítője" a kinyilatkoztatásnak. Ebben áll a Egyház tekintélye, ezért érdemes katolikusnak lenni - ahogy Balázs atya is írja. Olvassátok szeretettel! - SzM.
***
Abban az időben odamentek Jézushoz a farizeusok, hogy kísértsék és ezt mondták: „Vajon szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátani a feleségét?” Ő azt mondta nekik: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfinek és nőnek teremtette őket? És azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz« Úgyhogy, már többé nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,3–12)
             Akkor fogjuk fel e szavak érvényességét, amikor tudatosul bennünk, hogy ezt nem egy vallásalapító, nem egy erkölcstanár mondta, hanem Jézus Krisztus, a megtestesült Isten, aki ismeri a Teremtő akaratát. Mert egylényegű Isten az Atyával és a Szentlélekkel! Tehát nem arról van szó, hogy én az elváltakat, és új polgári házasságot kötött testvéreimet elítélem személy szerint; de állapotukat nekem, se más papnak, sem a püspöknek, sem a római pápának, nincs joga törvényesnek (Jézus akaratával egyezőnek) mondani, nem dönthetek úgy, hogy lényegében, ha kitartanak, szépen nevelik a gyermekeiket, imádkoznak és templomba járnak, akkor áldozhatnak is. Pontosan az áldozás ténye szinte kényszeríti az embert más területen is, hogy életét megváltoztassa, vagy mondjon le bizonyos döntéseiről, amelyeket össze nem lehet egyeztetni az Eucharisztia vételével.
            Ezek az elváltak és újraházasodottak (polgárilag) az én szenvedő testvéreim. Magamat nem tekinthetem különbnek náluk, mert mennyi más, ha talán nem is olyan egyértelmű ütközés van az életben Jézus tanításával. Ám ha azt várják tőlem, hogy állapotukat ne nevezzem rendezetlennek, akkor még inkább elvárhatják tőlem, hogy Jézus kijelentése alapján ne nevezzem rendezett állapotnak. Ha az Eucharisztiában részesülhetnek, akkor többé az Eucharisztia nem lenne számunkra az, ami: az utolsó és legnagyobb döntés Jézus mellett, aki saját magát adja eledelül nekünk. Mibe került ez Jézusnak? Vérrel verítékezésébe, elhagyatottságba, megostoroztatásába, halálos elítéltetésbe: egyetlen kereszthalálába…
            Akármennyire is fáj azoknak a testvéreknek, akik most ebben az állapotban nem járulhatnak szentáldozáshoz (bár vágyódjanak utána) annak mégis örüljenek, vagy legalább azzal vigasztalódjanak, hogy annak az Egyháznak a tagjai így is, amely Egyház nem teszi magát Jézus szava fölé, amely Egyház nem alkuszik meg csak azért, hogy sokakat megnyerjen… Ez az Egyház ősbecsületessége és ártatlansága annyi (a felületen tapasztalható) gyöngesége ellenére.
            Az egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata Isten gondolata nem az emberé! Azt is meg kell fontolni, hogy Isten nem Ádám-Éva bukása (vagyis az Istennel való szakítása) után rendelte el a házasságot, hanem a megszentelő kegyelem állapotában.
          Tehát akkor működik jól, ha a férfi szíve és a nő szíve egészen az Istené. Akkor nem „felbonthatatlan” a házasság, hanem egyszerűen nem bomlik föl.
       Az Úr Jézus, az Isten megtestesült Fia – kereszthalálával megszerezte a bűnbocsánatot és a benne hívők szívébe kiárasztotta a Szentlelket, vagyis istengyermekké tett: az isteni természet részesévé. Ennek az isteni természetnek megvannak a maga törvényei. Feladatunk, hogy értelmünk, akaratunk, pszichénk, testünk (hormonaival együtt) ezen törvénye erőterébe legyenek fölemelve, mert egyébként kettészakadva elpusztulunk.
Az isteni természet pedig nem ismer válást. Azóta, hogy Isten Fia emberré lett soha el nem válik tőlünk. Megtagadhatjuk, halálra ítélhetjük, Ő mégis tovább szeret.
 P. Barsi Balázs ofm.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése