2017. május 7., vasárnap

Halálos orgonsugárzók





Halálos orgonsugárzók


HAARP

2008.04.10
KépHadrendbe állították az első csillagháborús fegyvert – avagy mit takar a HAARP Project?


Kutatási anyag 2002-ből
A Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program elnevezés egész békésen hangzik, s azt hihetnénk, hátterében esetleg az ozonoszféra megmentésének, vagy a globális felmelegedés megakadályozásának kikísérletezése áll. Tudományos szakértők és katonai elemzők azonban rámutatnak, hogy minderről szó sincs. Sokkal inkább egy – már Tesla által megsejtett módszer alapján megvalósított – rendkívül sokoldalú fegyvert takar az elnevezést, olyan jellegű fegyvert, mellyel a Star Wars sorozatban találkozhattunk. Eddig legalábbis.
Az Egyesült Államok Haditengerészete és Légiereje az alaszkai székhelyű Fairbanks Egyetemmel közösen, földi telepítésű csillagháborús fegyverrendszert épített, Alaszka távoli, bokros vidékén. Ma már szerte a világon találkozhatunk olyanokkal, akik határozott választ szeretnének kapni a HAARP project természetét illetően, köztük alaszkai bozótlakos, finnországi fizikus, holland tudós, anti-nukleáris tüntető Ausztráliából, vagy akár egy kanadai nagymama.
Kép
1. ábra. A HAARP rendszer antennaerdeje.
Az 1960-as években megismert tüntetési módszerekkel ellentétben a HAARP Project elleni fellépés az 1990-es évek technikáját tükrözi: Internet-üzenetek, faxok, rádióműsorok, valamint számos média a világ legkülönbözőbb pontjain igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok fanatikus kormánya milyen új eszközzel kíván befolyást és hatalmat gyakorolni más nemzetek felett.
Kutatócsoportok alakultak szerte a világon, s több könyv is megjelent a HAARP Project-tel kapcsolatban. A csoportok nem alkottak szervezett közösségeket, tagjaiknak egy cél lebegett a szeme előtt: a széles nyilvánosság elé tárni mindazt, amit sikerült felderíteniük. Munkájuknak köszönhetően ma már sokkal többet tudhatunk a HAARP Project hátteréről és politikai szövevényéről.
Az egyik legismertebb munka az Angyalok Nem Játszanak HAARP-on – Tesla Továbbfejlesztett Technológiája – címet kapta, s szerzői közt megtaláljuk Dr Nick Begichet és Jeane Manninget is.

A HAARP felépítése és működése
A HAARP rendkívül hirtelen és erős hatást gyakorol az ionoszférára fókuszált, irányítható elektromágneses sugár alkalmazásával. (Az ionoszféra a Föld körül 60-100 km magasságban található, elektromosan töltött részecskéket tartalmazó felsőlégköri réteg.)
A HAARP lényegében egy megfordított rádióteleszkóp: az antennák jeleket küldenek ki, ahelyett, hogy vennének. Kezdetben csupán rendkívül erős rádióhullám nyaláb teszteket végeztek vele, az ionoszférába juttatott fókuszált energianyalábok juttatása révén, felfűtve az adott területeket. Az energianyalábok azonban szabályosan visszapattantak és minden megsemmisítettek a felszínen, élőt és élettelent egyaránt.
A HAARP Project úgy van beállítva a nyilvánosság felé, mint Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program, s azt a benyomást igyekszenek kelteni, hogy itt valami, tudományos akadémiák által támogatott, tevékenységről van szó, az ionoszféra állapotának megváltoztatására irányuló céllal, a kommunikációs rendszerek tökéletesebb felhasználhatóságáról - valamennyiünk érdekében. Azonban amerikai katonai források egyértelművé teszik: a HAARP segítségével megtudhatjuk „miként használható fel az ionoszféra a Védelmi Minisztérium céljaira.” A tengeralattjárókkal való kommunikáció csak az egyik lehetséges felhasználási terület.
A sajtóban s más forrásokban megjelent információk a HAARP képességeit messze alatta tüntetik fel a valóságosnak. A nyilvánosságra került hírek olyan fényben próbálják beállítani a tervezetet, mintha az semmiben sem különbözne más, az ionoszféra felfűtését célzó kísérletektől, melyeket a világ különböző jól ismert helyszínein folyamatosan végrehajtanak, ezek közül néhány: Arecibo, Puerto Rico, Tromso, valamint Norvégia és Oroszország nagyobb obszervatóriumai. Az amerikai kormány egyik, 1990-ből származó jelentése azonban leszögezi, hogy az ionoszféra hirtelen és erős rádiófrekvenciás besugárzása annak szokatlan működését váltja ki.
Kép
Kép
2. ábra. Nagyfrekvenciás, véletlenszerű vertikális-események érzékelő antennarendszere.
 3. ábra. A mesterségesen leadott jelek által kiváltott események egyik detektora

„…a nyugati államokban jelenleg elérhető nagyfrekvenciás energiák alkalmazásával tanulmányozzák a fellépő instabilitásokat, a legerősebb tartományok eloszlását, melyeken túl plazmamegszaladások várhatók, mielőtt a következő energiaszint faktorát elérnénk.”
Ha a honvédségnek és a vele együttműködő Fairbanks egyetemnek sikerül bebizonyítania, hogy a földi bázisú csillagháborús technológia működőképes és megbízható, azzal mindketten nyernek. A honvédség egy viszonylag olcsó védelmi ernyőt, az egyetem pedig kísérletezhet a legdrámaibb energiájú geofizikai terekkel, amire a légköri robbantások betiltása óta senkinek sem állt módjában. A sikeres teszteket követően megkaphatják az elkövetkezendő idők katonai megaprojeteit, miáltal hatalmas piac nyílik az Alaszka északi vidéken lévő gázterületek kiaknázása előtt.
Áttekintve Bernard Eastund texasi fizikus különböző szabadalmait, teljesen egyértelművé válik, hogy a honvédségnek feltett szándéka a HAARP állomás használata. Mindezekből az is kiderül, hogy az amerikai kormány egyre kevésbé szavahihető. A honvédség pontosan tudja miként alkalmazza ezt a technológiát, ezt nyilvánvalóvá is tette az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumaiban. A honvédség természetesen igyekszik szándékosan félrevezetni a közvéleményt, hiszen a kifinomult politikai játékokban a csalás és a dezinformálás megszokott gyakorlat.
Katonai szakértők szerint a HAARP rendszer az alábbiakra képes:
 - Olyan eszközt ad a honvédség kezébe mely segítségével képes kiváltani az elektromágneses lökéshullám-keltést anélkül, hogy ehhez termonukleáris bombákat kellene alkalmaznia.
 - Felváltható a jó néhány extrém alacsony frekvenciákat alkalmazó tengeralatjárók számára kommunikációs rendszer Michigan és Wisconsin államban egy jóval korszerűbb és egyszerűbb technológia alkalmazásával.
 - Kiváltható a horizonton túllátó radarrendszer, melyet korábban éppen a HAARP rendszer közelében telepítettek, egy sokkal rugalmasabb és megbízhatóbb berendezéssel.
 - Általa lehetőség nyílik arra, hogy földrésznyi területek teljes kommunikációs rendszerét megbénítsák, miközben a katonai adatközlő rendszerek továbbra is működőképesek maradnak.
 - Kiterjedt területek átvilágítására képes, s ha ezt az adottságát kiegészítik szuperszámítógépek támogatásával, mint például a Cray computerek, akkor lehetővé válik az atomsorompó-egyezmény és más békeszerződések betartásának ellenőrzése.
 - Felhasználható geofizikai képességei révén olaj, gáz és ásványi anyagok lelőhelyeinek felderítésére kiterjedt térségekben
 - Alacsonyan szálló repülőgépek és cirkálórakéták felderítésére is alkalmas, feleslegessé téve más technikák alkalmazását.
A fentebb felsorolt adottságok egészen jól hangzanak, akik hisznek a nemzetbiztonságiak becsületességében, és elkötelezettjei a költségvetés-csökkentési törekvéseknek. Azonban a HAARP rendszer azon felhasználási területei, melyekről a nyilvános beszámolókban nem találhatók magyarázatok, csak a Légierő, a Szárazföldi Erő, a Haditengerészet, és más állami szervezetek belső információs rendszerén, már egyenesen riasztóak. Továbbá, azok a hatások, melyek az ionoszférában, a természetes védőpajzsunkban kialakulhatnak az igen magas energiaszintek felelőtlen alkalmazása következtében, egyenesen katasztrófához vezethetnek.
Kép
Kép
4. ábra. Nagyfrekvenciás vevő.
5. ábra. Az ionoszféra állapotának detektálását végző riométer.

A NO HAARP mozgalom egyik alapítója, Clare Zickuhr szerint: „A honvédség gigászi energiákat pumpál rendkívüli sebességgel az ionoszférába, s megfigyeli, mi történik.” Nem igazán akarják azt sem bevallani, hogy fogalmuk sincs, egészen pontosan fog bekövetkezni. A Pennsylvániai Állami Tudoányos Intézet egyik cikke pedig kifejezetten henceg az eredményekkel: A HAARP Project a valaha létezett legmagasabb energiaszinteken dolgozik. Ahogy a cikk szerzője Begich és Manning megjegyzi: „…a nagyfiúk új játékszerükkel játszogatnak.” A HAARP segít megtapasztalni a felső légkör működését, általa megtudhatunk olyan dolgokat, melyek még nem ismertek. Független szakértők azonban úgy reagálnak a Begich és Manning által leírt „égi játékra”, mely előre nem látható hatásokat keltve része a globális vandalizmusnak.

HAARP Program technikai részletei
A HAARP ionoszféra-kutató létesítmény a sarkvidéki térség legnagyobb beruházása a magaslégkör vezetőképességének vizsgálatára. Két fő részből áll:
 - Nagyenergiájú, nagyfrekvenciájú adóberendezés és antenna. az adó teljesítménye hivatalos források szerint 3.6 millió watt, nem hivatalos források szerint – volt kormánytisztviselők - elérheti 100 gigawattot is. Az antennamezőn 180 darab kereszt alakú dipól-szerkezet van felállítva, derékszög alakban.
 - Komplett tudományos bázis, teljes felszereléssel, az ionoszféra saját tevékenységének, valamint a mesterségesen keltett változások megfigyelésére. A megfigyelési eredmények egy részét valós időben lehet követni az Interneten.

Az aktív ionoszféra kutatások során a generált jeleket az adóberendezésekkel kisugározzák nagyjából függőleges irányban. A jeleket az ionoszféra 100 és 350 km-es magasságban elnyeli, a használt frekvencia függvényében. A nyalábok átmérője mindössze néhány száz méter, a magas légkörbe érve a nyaláb néhány tucat kilométer átmérőjűre terjed szét. A hivatalos források az energiasűrűségre 3 mikrowatt/cmadnak meg, nem hivatalos források ennek milliószorosát.

A HAARP története
Az alább ismertetendő szabadalmak megvalósítását eredetileg az ARCO Power Technologies Incorporated (APTI) felügyelte, az Atlantic Richfield Company leányvállalata, mely egyben a világ egyik legnagyobb olajcége is. Az APTI kapta a megbízást a HAARP megvalósítására. Az ARCO azonban eladta a megbízását, így a szabadalmak, s a második fázis építési megbízása az E-systems kezébe került 1994. júniusában.
Az E-systems a világ egyik legnagyobb hírszerző cége – dolgozik a CIA-nek, védelmi hírszerző szervezeteknek és másoknak. 1.8 milliárd dollár az éves eladásuk az említett szervezetek részére, beleértve 800 millió dollárt a Fekete Projektekből, olyan tervezetekből, amelyek annyira titkosak, hogy még az Amerikai Kongresszus tagjai sem ismerhetik meg a pontos tételeket, melyekre a pénzt elköltik. 
Kép
Kép
6. ábra. Az ionoszféra állapotának térbeli elrendezését feltérképező riométer.

 7. ábra. Jelszóródást vevő antenna.

Az E-systems a Raytheon vállalat birtokába került, tényezője a védelmi kiadások vonatkozásában. 1994-ben a Raytheon a 42. helyet foglalta el a világ leggazdagabb 500 cégének listáján. Szabadalmi leírások ezreit birtokolja, többek közt olyanokat is, melyek igen értékesek lehetnek a HAARP Project megvalósítása során. A tervezet gerincét 12 szabadalom adja, melyek természetesen mélyen el vannak süllyesztve a Raytheon páncélszekrényeiben. Az egyik meglehetősen figyelemfelkeltő: Bernard J. Estlund, #4,686,605 jelű szabadalma a következő címet viseli: „Eljárások és berendezések a Föld légkörének, az ionoszférának és/vagy a magnetoszférának megváltoztatására”, volt az, melyet titkos kormányintézkedés nyomán zároltak a nyilvánosság elől.
Az Eastlund-féle ionoszféra-fűtő berendezés különbözött a korábbiaktól, a kibocsátott rádiósugárzást az ionoszféra egy fókuszpontjára lehet koncentrálni. Az eltérés következtében elképesztő mennyiségű energiát lehet az ionoszférába juttatni, egy wattot köbcentiméterenként, míg a korábbi készülékek elméleti energiaszintje ennek egymilliomod része volt.
Az említett energiaszint az ionoszférát olyan állapotba képes juttatni, ami szükséges ahhoz, hogy a szabadalomban leírt futurisztikus tulajdonságokra szert tegyen. A szabadalmi leírás arról is említést tesz, hogy elméleti alapjait Nikola Tesla 1900-as évek elején végzett kutatásaira alapozza.
Mit hoz ez az új technológia az ARCO vállalatnak, a szabadalmi leírás eredeti tulajdonosának? Rendkívüli profitszerzési lehetőséget, ami a vezetéknélküli energiatovábbításban, az erőműtől a gázmezőkig, rejlik.
Egy ideig semmi hír sem érkezett arról, hogy a HAARP rendszernek ilyen jellegű felhasználásán kísérleteznének. 1995. áprilisában azonban Begich rátalált néhány további szabadalmi leírásra, melyeknek szerzője egy „kulcsszemélyiség”, az APTI alkalmazottja. Ezek között a leírások között valóban szerepel a drótnélküli energiatovábbítás lehetősége.
Eastlund szabadalma előre jelzi, hogy az alkalmazandó technológia megzavarhatja, sőt egyenesen lehetetlenné teheti a repülőgépek és a különböző rakéták igen bonyolult irányítórendszereinek működését. Továbbá, a berendezés azon tulajdonsága, hogy nagy területeket képes a legkülönbözőbb frekvenciájú elektromágneses sugarakkal beszórni, oly módon, hogy ezeket a frekvenciákat végig ellenőrzés alatt lehet tartani, lehetővé teszi, hogy tökéletesen blokkolják a kommunikációt úgy a szárazföldek, mind a tengerek felett és a légkörben.
A szabadalmi leírás a következőket tartalmazza:
 - Ez a találmány lehetővé teszi, hogy példa nélkül álló energiamennyiséget pumpáljunk a Föld atmoszférájába stratégiai megfontolásokból, és hogy ezt az energiaszintet fenn is tartsuk meghatározott energiaimpulzusok alkalmazásával, miáltal a légkör viselkedése sokkal pontosabban és jobban irányítható mint amit ez idáig sikerült megvalósítani mindenekelőtt nukleáris bombák felrobbantásával különböző magasságokban.
 -  …lehetséges lesz, interferenciát kelteni más kommunikációs rendszerekben, miközben a légköri állapotok megváltoztatásával más jellegű kommunikációs rendszer építhető ki, annak ellenére, hogy akár az egész bolygó kommunikációs rendszere le van bénítva. Másképpen mondva, miközben egy sugárzásfajta alkalmazásával alkalmatlanná tesszük más kommunikációs rendszerek működését, egy újabb kommunikációs rendszert hozunk létre.
 - …a légkör nagy területeit lehet elképzelhetetlen magasságokba emelni, miáltal a beérkező ellenséges rakétákat megjósolhatatlan és előre betervezhetetlen durva hatások érik, ami a pusztulásukhoz vezet.
 - Lehetségessé válik az időjárás befolyásolása, például oly módon, hogy megváltoztatjuk a magaslégköri szélviszonyokat, oly módon, hogy egy vagy több mesterséges turbulenciát keltünk, melyek akár lencseként és képesek működni.
 - …a légkör molekuláris összetétele is megváltoztatható, miáltal pozitív környezeti hatások érhetők el. Lehetőség nyílik arra, hogy a légkör bizonyos molekuláinak mennyiségét mesterségesen megnöveljük, például az ózonét, vagy a nitrogénét.

Begich rábukkant további 11 APTI szabadalmi leírásra, ezek arról szólnak, hogyan állítsunk elő atombomba erejű robbantásokat, a drótnélküli energiatovábbításról, a horizonton túl érzékelni képes radarról, a nukleáris robbanófejeket szállító rakéták detektálásáról, termonukleáris bombák által keltett elektromágneses lökéshullámokról, s egyéb csillagháborús trükkökről. Mindezeket a szabadalmi ötleteket a HAARP rendszer képes ellátni.
Kép
Kép
8. ábra. A HAARP rendszer működtetését ebből az épületkomplexumból irányítják.
 9. ábra. Szcintillációs érzékelő az UHF tartományra.

Begich és Manning nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatási eredményei meglehetősen bizarr képet festenek. Például, a Légierő publikussá vált dokumentumai egyértelművé teszik, hogy a fejlesztés alatt álló rendszer képes befolyásolni és megzavarni az emberi tudatállapotot rádiófrekvenciás jelek kisugárzásával, igen nagy földrajzi területeken. A legbeszédesebb beszámolót a technológia leírásáról Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és J.F. Macdonald, Johnson elnök tudományos tanácsadója, az UCLA-i geofizika professzor adta, leírták, hogy az energiaátviteli rendszerek miként használhatók geofizikai és környezet-átalakító fegyverekként. Beszámolójuk rámutat arra, hogy ezek az effektusok milyen következményekkel járnak, és milyen negatív hatásokat váltanak ki az emberi egészség és agyműködés terén.
A HAARP rendszer mentális működés befolyásolási képessége a legaggasztóbb. Harvardi professzorok, katonai stratégák, tudósok, a Nemzetközi Vöröskereszt genovai munkatársai készítették el közösen az elektromágneses hullámok idegi működést befolyásoló hatásairól szóló negyven oldalas tanulmányt. Ebben a munkában többek közt arról is olvashatunk, hogy pontosan melyek azok a frekvenciák, amelyek kiváltanak ilyen hatást. Ezek a sugárzási tartományok pontosan megegyeznek a HAARP rendszer sugárzási képességével.
Az alábbi kijelentések Brzezinski 25 évvel ezelőtt megjelent munkájából idézzük, ő akkoriban a Columbia Egyetem professzoraként dolgozott:
Politikai stratégákat csábítja az a lehetőség, hogy kiaknázzák az emberi agyműködésben és a viselkedésben rejlő lehetőségeket. Gordon J.F. MacDonald geofizikus, aki egyben a speciális fegyverek szakértője kijelentette, hogy jól időzített, elektromos energia-felszabadítás bizonyos típusú oszcillációkat válthat ki, minek következtében a Föld bizonyos területein rendkívül nagy energia szabadul fel.
ezen ismeretek felhasználásával ki tudunk fejleszteni egy olyan rendszert, mely képes súlyosan károsítani az agyműködését az emberek akár tíz vagy százmillióinak is a választott célterületen, akár hossz időn át is.
nem számít, hogy a természetes környezetet megfelelően manipulálva milyen mértékben képes a rendszer megváltoztatni a viselkedést, hiszen nemzeti érdekekről van szó. A technológia, mely lehetővé eszi a vázolt működést, néhány évtizeden belül kifejleszthető.”
1966-ban MacDonald tagja volt az Elnöki Tudományos Tanácsadó Testületnek, később pedig az Elnöki Környezetminőségi Tanácsnak. Számos cikket jelentetett meg az irányított természetes környezeti technológiák katonai alkalmazhatóságának vonatkozásában. A legjelentősebb kijelentése, melyet geofizikusként tett, a következő: „a geofizikai hadviselés kulcsa a természetes környezeti instabilitások felismerése, minek következtében kis energia felhasználásával jóval energiamennyiségeket nyerhetünk.” Az egykori geofizikus tehát olyasmit sejtett meg, amit most a HAARP Project keretében meg is valósítottak.
A geofizikusok felismerték tehát, hogy energiát juttatva a természetes környezetbe, jelentős hatások lehet kiváltani. Az emberiség jelenleg is hatalmas elektromágneses energiákat juttat a környezetbe anélkül, hogy bárki is pontosan tudná mi lehet a kritikus érték. Begich és Manning könyve néhány igen fontos kérdés is felvet:
 - Ezek az energiasugárzások mindenféle hatás nélküliek, vagy éppenséggel hatásuk összegződik, mely egy bizonyos érték elérésekor visszafordíthatatlan károsodást okoz?
 -  A HAARP Project egy lépés csak az úton, melyről nincs visszafordulás?
 - Újabb olyan energia-kísérletbe fogunk, mely által kiszabadítjuk a démonokat Pandora szelencéjéből?

Az 1970-es évek elején Zbigniew Brzezinski megjósolta egy „jobban ellenőrzött és irányított társadalom” létét, köszönhetően a technológiának. Ezt a társadalmat egy elit réteg irányíthatná, nyomást gyakorolva a választókra, hogy állítólag „önként” válasszák a tudományos korszakot. Idézzük tovább Brzezinskit: „Leplezetlenül háttérbe lehet szorítani a hagyományos liberális eszméket; ez az elit nem habozna a legkorszerűbb tudományos technikák alkalmazásával befolyásolni a társadalom viselkedését, és szoros szociális ellenőrzés és felügyelet alatt tartva őket, gyakorolni immár korlátlan hatalmát. A technikai és a tudományos háttér az, ami tálcán kínálja a lehetőségek ilyetén kiaknázását."
Kép
10. ábra. Optikai érzékelő.

Brzezinski jóslatai igen pontosan beteljesültek. Mára már számos eszköz áll az „elit” rendelkezésére saját felemelkedésére, és a kísértés ezek alkalmazására folyamatosan növekszik. A politikai háttér már megteremtődött ezen eszközök alkalmazhatóságára. Hogyan fog az Egyesült Államok lépésről-lépésre átalakulni a megjósolt magasan ellenőrzött techno-társadalommá? A folyamat „mérföldkövei” közt Brzezinski megemlíti a folyamatos társadalmi válságokat és a tömegtájékoztatás rendkívül erős felhasználását bizalmának megnyerésére.
Idézzünk most meg egy további, a Légierő által készített kormánydokumentumot: „A mesterséges elektromágneses terek alkalmazhatósága igen széleskörű, beleértve a katonai és a kvázi-katonai helyzeteket. Néhány ezek magába foglalhatja a terrorista csoportokkal való tárgyalást, tömegek befolyásolását és irányítását, katonai titkok birtokosai viselkedésének megváltoztatását, és antiszociális viselkedések kiváltását a taktikai hadviselés során. A felsorolt esetek mindegyikében elektromágneses rendszereket alkalmaznának az enyhétől a rendkívül súlyos pszichológiai zavarok kiváltásáig, legyenek azok akár érzékelési zavarok, viselkedési zavarok, akár orientációs zavarok. Mindebből következik, hogy azok az egyének, akiknek a testi-lelki működési hatékonyságát súlyosan degradálták, képtelenek bármiféle összehangolt harci cselekmény kivitelezésére. A másik előnye az elektromágneses rendszerek alkalmazásának az, hogy igen nagy terület lefedésére képesek egészen egyszerű rendszerek felhasználása mellett. Csendesek, és igen nehéz lehet ellenük bármiféle ellenrendszert kifejleszteni… Az utolsó területe az elektromágneses sugárzás felhasználhatóságának a következő: növelhető általa az egyének paranormális képessége.”
Arra utalnak ezek a kommentárok, hogy valamiféle berendezés már létezik? A kormányzati jelentések szerzője rávilágít arra, hogy a Légierő dokumentumai szerint már korábban is sor került rádió frekvenciás sugárzások ostromhelyzetekben történt alkalmazására. Ezek között természetesen a HAARP a legsokoldalúbb és legnagyobb rendszer a világon.
Az Egyesült Államok kongresszusi jelentései között is találunk feljegyzéseket, melyek arra utalnak, hogy a HAARP rendszer segítségével a felszín nagyenergiájú rádióhullámokkal bombázható az ionoszféra felhasználásával. Ezeket a jeleket korábban arra használták, hogy több kilométeres mélységben átvilágítsák a földet felszín alatti katonai raktárak, alagutak és ásványkincsek felderítése végett. A Szenátus csak 1996-ban 15 millió dollárt szavazott meg a földátvilágítási-képesség kifejlesztésére. A probléma az volt, hogy az a fajta sugárzás, mely a legalkalmasabb a föld átvilágítására, egyben a legerősebb pusztító hatást váltja ki az emberi mentális működésben. Emellett jelentős hatást gyakorolhat a különböző vándorló állatokra, halakra és vadakra egyaránt, melyek zavartalan elektromágneses viszonyok mellett képesek csak követni szokásos vándorlási útvonalukat.
Kép
11. ábra. Optikai érzékelő-berendezésekkel telezsúfolt műszaki épület.

Mintha az égből érkező, tudatrombolást végző elektromágneses hullámok önmagukban még nem lennének elegek, T. Eastlund még azzal is eldicsekszik, hogy a rendkívül magas energiákra gerjesztett ionoszféra segítségével az időjárási is befolyásolni lehet.
Begich és Manning rávilágított arra, hogy egyes kormánydokumentumokból az derül ki, hogy a honvédség rendelkezik időjárás-befolyásoló technológiával. Amikor végül is a HAARP megépült a maga teljes kapacitásával, sikeresen keltett különböző időjárási hatásokat az egész Földön, mindkét féltekén. Ha egy kormány képes arra, hogy az egész bolygón befolyásolja az időjárást, vajon milyen hatást gyakorol ez a világ népeinek mindennapi életére és gondolkozására? Az Angyalok nem játszanak HAARP-on című könyv jó néhány elemét bemutatja azoknak a elsődleges elképzeléseknek, melyek mögött Nikola Tesla bolygóformálásra képes felfedezései állnak.

Miként kapcsolódik az ionoszféra lüktetése az agyműködéshez?
A Föld ionoszférája nagyjából 100 km-es magasságban kezdődik. Befogja a napszél által szállított töltött részecskéket, így megóvja a felszíni életet a káros sugárzások roncsoló hatásától. Az ionoszféra folyamatos rezgésben van – Schumann rezonancia -, ennek csúcspontja jelenleg 7,8 Hz. Ezek a hullámok folyamatosan áramlanak a felszín és az ionoszféra között. A „Föld szívverésének” ritmusa pontosan az agyműködés rezgéstartományába esik.
A naptevékenység és az időjárás kapcsolata egyértelmű, fokozott Nap-aktivitás idején sokkal gyakoribbak a viharok, megváltozik a „Föld szívverési” frekvenciája, ezáltal agyműködésünk. Tudjuk, hogy az alfa állapotban az emberi tudat befolyásolható. Ha valaki befolyást tud gyakorolni az ionoszféra frekvenciájára, képes tömegek gondolkodását, érzelmi állapotát is befolyásolni, anélkül, hogy az érintettek ebből bármit és érzékelnének. Az emberek bioritmusa is tökéletesen felborítható.
A parafenomén gyógyítók és clairvoyantok agyműködése pontosan ezen a 8 herzes frekvencián dolgozik tevékenységük közben. Puharich professzor kimutatta, hogy ha egy személyt 6.6 Hz-es frekvenciának teszünk ki, akkor depresszióba esik, míg 10.8 Hz-es agresszív tombolási hajlam uralkodik el rajta. A normális 8 Hz körüli frekvenciától való tartós besugárzás esetén roncsolódnak a DNS-molekulák is. Aki uralja tehát ezeket a frekvenciáka, az képes a Föld teljes lakosságát depresszióba süllyeszteni, vagy őrjöngő vadálattá változtatni.

Elektromos részecske buborékok
Az Angyalok nem játszanak HAARP-on számos interjút is közöl, többek közt Elisabeth Rauscherrel, a fizikai tudományok doktorával, aki hosszú és látványos karriert futott be a nagyenergiájú fizika terén, számos tekintélyes presztízsű tudományos lapban publikált, s több könyve jelent meg. Rauscher kommentálta a HAARP Projectet is. „Hihetetlen mennyiségű energiát pumpálnak egy rendkívül kényes molekuláris rendszerbe. Az ionoszférában ezáltal katalitikus folyamatok gerjesztődnek. Kicsiny beavatkozás következtében hatalmas kiterjedésű változások következhetnek be.” Az ionoszféra viselkedését leírván Dr. Rauscher megosztja aggodalmait: „A földi ionoszférát úgy kell elképzelni, mint egy, a bolygónkat körülvevő szappanbuborékot. A buborék felszíne szüntelenül kavarog. Ha egy megfelelően nagy lyukat ütünk rajta, a buborék egész egyszerűen kipukkad.

Az ionoszféra szétesése
Daniel Winter, a fizikai tudományok doktora, Waynesville-ben, Észak-Karolinában fizikus. Őt idézzük: „A HAARP nagyfrekvenciás energiakibocsátása csatolódhat a Föld bolygó által keltett extrém nagy hullámhosszúságú sugárzásokkal. Ez utóbbiakat maga a Föld bolygó kelti, az egész bolygóra kiterjedő hálózatot alkot, és egyértelműen meghatározza a bioszféra lényeinek viselkedését és életműködését. A HAARP geomágneses hatásai beavatkoznak a Föld lüktetésébe, a kétfajta sugárzás interferenciája pedig akár az egész ionoszféra szétesését okozhatja.”
Kép
12. ábra. Az irányítóközpont számítógépes termináljai.

David Yarrow Albanyban dolgozó, elektronikával foglalkozó kutató. Ő is a HAARP az ionoszférára, és a földi mágneses tér szerkezetéra gyakorolt hatásárol nyiklatkozott: „A HAARP nem éget lyukakat az ionoszférába. Ez az egyik legsúlyosabb félreértés azzal kapcsolatban amit a HAARP rendszer gigawatt teljesítményű sugárzása kapcsán gondolnak. A Föld viszonylag vékony, többrétegű elektromos burkolattal rendelkezik, mely elnyeli a Nap intenzív sugárzását, beleértve a napszél által szállított, napviharok-keltette nagyenergiájú részecskéket, így, mintegy pajzs óvja bolygónk felszínén az életet. A Föld tengelyforgása miatt, a HAARP rendszer, ha az általa kibocsátott sugárnyaláb néhány percnél tovább bombázza az ionoszférát, akkor hasonlóan fog működni, mint egy mikrohullámú kés. Nem csak egy közönséges lyukat éget bele, hanem egyenesen felhasítja.”

Drasztikus beavatkozás a mágneses erővonalrendszerbe
Mivel a Föld forog, a HAARP durván beavatkozik a mágneses tér erővonalrendszerébe, nemcsak egyszerűen „elvágja” ezeket a vonalakat, hanem gerjesztve őket kizökkenti az erővonalakat megszokott rezgési állapotukból. A kibocsátott erős impulzusok megrázzák az elektromágneses erővonalakat, miáltal magát a mágneses teret is erős vibrációnak teszik ki.
Hasonló mindez a pókhálóhoz. Egy eltévedt rovar beleszáll a hálóba, s amint megrázza a hálót, az rezgésbe jön, s ez a rezgés jelez a póknak. A HAARP olyan ember-alkotta szerkezet, mely mikrohullámú rezgéseket keltve rázza meg a Föld ionoszféra-hálóját. S mint ahogy a pók esetében is, ha ez a rezgés elég erős, az ionoszféra szétszakad. A HAARP által keltett rezgések pontos mikéntje mindmáig ismeretlen, azonban a Gaia ionoszférarezgéseinek harmóniájához képest biztosan valami szörnyű kavalkádot fogunk kapni.” – vezette le Paul Schaefer Kansas City-i kutató, aki elektrotechnikai mérnök, s négy évet töltött nukleáris fegyverek építésével. Majd így folytatja: „Az atomkor és az ipari tevékenység különösen a technikai jellegű sugárzások, már rendkívüli módon megbolygatták a környezetünk kényes egyensúlyát. Tudjuk azt, hogy az ionoszféra molekuláris folyamatai, az ionok áramlási rendszere döntő befolyást gyakorol időjárásunkra. Ha mi ezt a már megbomlott egyensúlyú rendszert gigászi energiájú mikrohullámú sugarakkal kezdjük el bombázni, akkor nem csak az ionoszféra és a mágneses tér omolhat össze, de igen komoly vulkáni aktivitásra és földrengésekre is számíthatunk."

A lázas Föld
Egy másik lehetséges összehasonlítása a nagy energiákkal feltöltött Földnek összevethető egy autó akkumulátorával, melyet túltöltünk a normális állapotához képest, minek következtében abban forró pontok alakulnak ki, elektromos ívek, fizikai károsodások és általános vezetési problémák, amit a fölös energiamennyiség megpróbál utat keresni magának.” – magyarázza Schafer, majd folytatja: „Itt állunk és nézzük, hogyan pusztul a Föld, és ahelyett, hogy azonnal radikálisan csökkentenénk a szennyezés mértékét, hatalmas energiájú, megjósolhatatlan viselkedésű változásokat keltünk az ionoszférában, szándékosan lázassá tesszük bolygónkat. Mindenek felett kellene állnia annak a törekvésnek, hogy megakadályozzuk a kísérleti atomrobbantásokat, és leállítsuk a csillagháborús kísérleteket, ehelyett, az amerikai honvédség a valaha volt legnagyobb teljesítményű ionoszféra-fűtő berendezést fejlesztette ki, hogy az amúgy is bizonytalan légköri állapotokat szándékosan tovább rombolja. Erre nincs mit mondani.”

Elektromos eső az égből
Különböző cikkek jelentek meg a magnetoszférából származó elektron-esőről az ember által gerjesztett igen alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámok következményeként. Ezek a töltött récsecskék másodlagos ionizáció váltanak ki, röntgensugárzást gerjesztenek, s rombolják az ionoszféra alsóbb rétegeit.”
A Stanford Egyetem két tudósa igyekszik pontosan megmagyarázni, miként jönnek létre ezek a hatások. Rámutatnak, hogy az alacsony hullámhosszú rádiósugarak rezgésbe hozzák a magnetoszférát és rendkívül erős, a Föld felszíne felé irányuló részecskehullám áramlást váltanak ki. A rádiósugarak ki és bekapcsolásával ezek a romboló részecskezáporok is be és kikapcsolhatók.

Időjárás szabályozás
A rádiósugárzás által kiváltott részecskelavina igen kemény hatással van ránk. Begich és Manning a könyvében rámutat arra, hogy már igen kis energiákkal befolyást lehet gyakorolni az időjárásra, ha megfelelő „jeleket” küldünk a Van Allen övekbe, a Föld sugárzási övezeteibe. Tesla pontosan ugyanezt csinálta, kis energiák felhasználásával hatalmas energiákat volt képes irányítani. Kézenfekvő mindezen ismeret katonai felhasználásnak veszélye.
A honvédség már legalább húsz éve foglalkozik időjárás fegyver kifejlesztésével. Például, számos esőkeltő tesztet végeztek el Vietnámban. Az egyesült államok Védelmi Minisztériuma a Skyfire Project és a Stormfury Project keretében mesterséges villámláskeltéssel és hurrikánkeltéssel kísérletezett. Néhány igencsak komplikált technológiát is áttekintettek hatalmas energiák uralása terén. Az Angyalok nem játszanak HAARP-on című könyv szakértői elbeszélik, hogy a honvédség lézerek és kémiai anyagok felhasználásával olyan fegyverek megvalósítását tűzték ki célul, mely az ellenfél feje fölött egyszerűen megsemmisíti az ózonréteget. Vizsgálták a földrengések mesterséges kiválthatóságának lehetőségét is a Prime Argus program keretében évtizedekkel ezelőtt. A pénzt ezekhez a kísérletekhez a DARPA folyósította. 1994-ben a Légierő nyilvánosságra hozta a Spacecast 2020 nevet viselő tervezetét, melyben az időjárás feletti ellenőrzés megszerzését tűzi ki célul. A tudósok már 1940. óta végezenek időjárás-szabályozási kísérleteket, a Spacecast 2020 azonban környezetmódosító technikákat alkalmaznak, az ellenfélnek károkozásra, épületeinek, gazdasági területeinek elpusztítására. A légierp egyes szakértői máris sürgetik a „meglehetősen érzékeny és kockázatos technikának” a felülvizsgálatát.

Negyven éve ismert időjárás-befolyásoló technikák?
1958-ban, Howar T. Orville kapitány, a Fehér Ház tudományos főtanácsadója, beszámolt róla, hogy az USA Védelmi Minisztériuma tanulmányoz „olyan eljárásokat, melyek segítségével a föld és a légkör töltése megváltoztatható, minek következtében különböző változások kelthetők az időjárásban”, elektromágneses sugárzásokat használva az adott terület feletti ionizációs vagy deionizációs változásokat okozva.
1966-ban Gordon J.F. MacDonald professzor, Los Angelesi Egyetem Geofizikai és Bolygófizikai Intézetének társigazgatója, az Elnöki Tudományos Tanácsadó Testület tagja, később a Elnöki tanácsadó Testület Környezetvédelmi részlegének a tagja, számos cikket jelentetett meg a környezet-befolyásolási technológiák katonai alkalmazhatóságáról. Egyik beszámolójában meglepő nyilatkozatot tett:
A kulcsa a geofizikai hadviselésnek a következő: fel kell ismerni a környezetben előforduló instabilitásokat, ezeket kis energiával besugarazni, minek következtében hatalmas mennyiségű energia szabadítható fel.” A világszerte ismert tudós, MacDonald, számos elképzelést dolgozott ki a természetes környezet fegyverként való felhasználhatóságáról, azonban akkoriban minderről azt gondolta, hogy csupán a jövő zenéje. Amikor könyvének „Hogyan pusztítsuk a környezetet?” című fejezetét megírta, az Amíg a béke el nem érkezik című könyvében, egyáltalán nem tréfált. Leírja az időjárás befolyásolási technikát, az éghajlat, megváltoztatását, a sarkvidéki jégpáncél elolvasztását vagy destabilizálását, ózon megsemmisítési technikákat, földrengések kiváltását, az óceánok hullámainak irányítását, és az agyműködés manipulálását, s mindezt a bolygó energiamezőinek felhasználásával. 
Kép
Kép
 13. ábra. Nagyfrekvenciás antenna.
 14. ábra. Az antennaerdő közelebbről.

Azt is elmondta, hogy mindezek a fegyverek egyszer kifejleszthetők lesznek, s amikor üzembe helyezik őket, szinte detektálhatatlanok lesznek az áldozatai számára. A HAARP tehát ez a bizonyos fegyver? A honvédság időjárás befolyásolási törekvése jól dokumentált. Az Egyesült Államok Kongresszusának albizottsága az Óceánok és a Nemzetközi környezetvédelmi Év keretében, a korai 70-es években megvizsgálta az időjárás és az éghajlat megváltoztathatóságának katonai felhasználási lehetőségeit. Az Angyalok nem Játszanak HAARP-on című könyvben a szerzők felteszik a kérdést: „Vajon mi volt az a sürgős tényező, ami miatt a Védelmi Minisztérium úgy ítélte meg, hogy ki kell kutatnia és ki kell fejlesztenie az időjárásfegyvert?”
Az akkoriban nyilvánosságra került információk még a törvényhozókat is meglepték. Vajon ha a mai törvényhozókat kérdeznénk az elektromágneses manipulációs technikákról, ők is meglepődnének? Valószínűleg ők is felismernék, hogy a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően megszületett HAARP kísérleti eszköz Alaszkában igazából Gordon MacDonald látomásának beteljesülése, már csak azéer is, mert a világ vezető tudósainak az a véleménye, hogy az időjárás nemcsak légkörzésekből és hőátadásból áll, hanem elektromos rendszerből is.

Kis energia-bevitel – erős ellenhatás
A HAARP akkor bombázza sugaraival az ionoszférát, amikor az viszonylag instabil. Fontos emlékeztetni arra, hogy az ionoszféra aktív elektromos pajzsként védi bolygónkat a világűrből folyamatosan érkező nagyenergiájú részekék károsító hatásával szemben. „A Föld mágneses erővonalai mentén áramló plazma csapdába ejti a világűrből érkező részecskéket, ezáltal visszatartja őket attól, hogy közvetlenül elérjék a felszínt.” – magyarázza Charles Yost, a Leiceseri, aki a dinamikus rendszerek kutatója. Majd így folytatja: „Ha az ionoszférát valamilyen zavaró behatás éri, akkor szükségképpen ez a zavaró hatás az alatta lévő atmoszférára is átterjed.”
Nemrég óta ismert, hogy rendkívül erős elektromos kapcsolat van az ionoszféra és a légkör az alacsony atmoszféra között, ahol az időjárási jelenségek végbemennek.
Mesterséges elektromos hatások keltése révén a töltött részecskék kiléphetnek a Föld sugárzási övezeteiből, azok jégkristályok kialakulását hozhatják magukkal, majd esőt. A HAARP rendszer sok ezerszer akkora energiát képes az ionoszférába pumpálni, ami ehhez szükséges. Ezek a hatások – lefutásukat tekintve pedig már – nemlineárisak, azaz eredményük megjósolhatatlan. Relatíve kis energia-befektetéssel rendkívül erős hatások válthatók ki. Adam Trombly asztrofizikus a könnyebb érthetőség kedvéért az akupunktura technikát hozza fel példának. Sok-sok gigawattos elektromos sugarakkal bombázva az ionoszféra bizonyos pontjait, a HAARP előre nem látható reakciókat kelthet.
Az Areciboban használt ionoszféra-hevítő szerkezet sokkal alacsonyabb energiákon működik, mint a HAARP, s jóval jelentéktelenebb a hatása, mint a mágneses pólus közelében található HAARP, mely a földnrk azon a pontján található, ahol az ionoszféra lüktetése a legélénkebb.
A HAARP-al kísérletezőknek talán fogalmuk sincs, mivel játszanak. Ahogy azt egy Alaszkai kutató, Barbara Zickuhr elmondja: „Olyasmi ez, mint amikor a kisgyerekek egy hegyes bottal játszadozva egy alvó medvét piszkálnak, s várják, mi fog történni.”

Csapások a HAARP rendszer felhasználásával
A HAARP – a GWEN toronnyal végzett kísérletek tapasztalatai lapján – képes a nagy folyók teljes vízmennyiségét feltölteni elektromossággal, s ezáltal a légkörbe emelni, majd a Föld egy tetszőleges pontján lezúdítani. Az egyik előkísérlet 12-15 milliárd dolláros kárt okozott a Missisipi-Missouri felső vidékén kiváltott áradás következtében, ahol a GWEN torony is található. Számolt be minderről Mitch Battross az Earth Changes Televízió producere.
A másik ismerté vált esetről Alfred Webre, a  EcoNews Service munkatársa derítette fel. 2001. július 6-án, 22.45-kor ugyanis elektronikus harci eszközök felhasználásával romboltak le egy rádióadót Hartsvillben, Tennesse államban. A támadás előtt fekete ruhás katonai egységek bukkantak fel a környéken, s háromszög alakú repülőgépek az égen. Mindent elkövettek a média távoltartására. A pusztítás okát természetesen a hivatalos források igyekeztek mindenféle magyarázattal megindokolni, azonban az egyik rádió munkatársa – Ted Randall fotókat készített a helyszínről, s azonnal publikálta is az Interneten. Beszámolt arról is, hogy egyre több emberen jelentkezik az általa fibromyalgiának nevezett betegség, mely hirtelen jelentkező és az egész testre kiterjedő intenzív fájdalom; drasztikusan megnövekedett a fejfájós és migrénes esetek száma is. Randalnak sikerült dokumentumokat beszerezni arról is, hogy a nevezett napon a térséget 2.4 erősségű földrengés rázta meg. A földrengés és a torony megsemmisülése egyidőbe esett, s rendívüli energiájú elektromos zavarok fémjelezték. Különös mód, a HAARP is éppen ekkor bocsátott ki egy meglehetősen erős jelet. A lerombolt torony a WJKM és CMR rádió központi adója volt. Az ég kristálykék volt, egyetlen felhő sem jelentkezett, villámot sehol sem észleltek az elektronikus támadás idején. Természetesen az összes környékbeli rádióadó, telefon és faxkészülék kiment. Az antenna jelentős körzetében szénné égett élőlények és növények mutatták a támadás „hatékonyságát”, a kiégett berendezésekről nem beszélve.
Ismert tény, hogy mind az Öböl-háborúban, mind a Balkáni háborúban az USA elektronikus fegyvereket vetett be civil lakosság ellen.

Rövidre zárják a Földet?
A Föld, mint szférikus elektromos rendszer, igen találó modell. Azonban a kísérletezők, akik természetellenesen nagy energiákkal dolgoznak, talán abszolút nincsenek tisztában a lehetséges következményekkel. A villanymotorok és az elektromos generátorok gyakran zárlatosak lesznek, ha ingadozás lép fel az áramerősségben. Vajon az emberi tevékenység képes ehhez hasonló hatást kiváltani a Föld elektromos terében? A Science cikket közölt a radioaktív anyagok ionizációs hatásairól, azonban ezt a vizsgálati eredményt a HAARP-ra is kiterjeszthetjük.
Miközben a napszél által keltett ionoszférikus változások csak jelentéktelen időjárási hatással bírnak, addig a mesterségesen kiváltott hatások sokkal erősebbek lehetnek.” A meteorológusok természetszerűleg a légkört és az időjárást tanulmányozzák, keveset foglalkoznak a magaslégköri ionizációs állapotokkal. „A napjainkban megfigyelhető időjárási változások azonban azt bizonyítják, hogy igen komoly problémák vannak. Ha pedig a már létező instabilitásokat a HAARP segítségével tovább fokozzuk, visszafordíthatatlan dolgokat fogunk kiváltani. ” figyelmeztet Paul Schaefer a HAARP kapcsán.
Az Angyalok nem Játszanak HAARP-on – Tesla tofábbfejlesztett technológiája – című könyv arra figyelmeztet minket, hogy az Egyesült Államok kormányának arroganciája példátlan mértékben fenyegeti a világot. Amerikai katonai körök az ionoszférát manipulálják, Földünk azon részét, mely mindannyiunké és mindannyiunkat egyformán véd. A légköri atomrobbantások ugyanezt a célt szolgálták. Kína és Franciaország jelentős összegeket költ földalatti kísérleti atomrobbantásokra. Nemrég látott napvilágpot az adat, hogy az Egyesült államok kormánya 3.000 milliárd dollárt költött atomfegyverkezési programjaira 1940 óta. Milyen jelentőségű áttörés szükséges az élet kutatásához, hogy ilyen hihetetlen mennyiségű kiadással versenyezhessen, amit egyértelműen a halálra fordítottak?…
Begich, Manning és mások úgy vallják, hogy a demokráciáknak sokkal inkább a nyitottságra kellene alapozódniuk, mint mindazokra a titkolódzásokra, melyek a katonai tevékenységeket övezik. A mind erősebb és erősebb gyilkológépezetekre költött elképesztő mennyiségű összegeket sokkal inkább lehetne gyógyításra és az egész emberiség jólétére fordítani. Mivel az új felfedezéseket katonai célokra használják, az egész emberiséget megfosztják a technika áldásaitól. Amikor egy-egy kutató átkerül a civil szférába igyekszik felhívni a veszélyre a figyelmet, miközben egykori társai a katonai laborokban újabb és újabb területeit kutatják a pusztításnak.

Begich és Manning könyve leleplezi a katonai tudományos akadémiák törekvéseit, s ezzel megteszik az első lépést afelé, hogy széles nyilvánosság szerezzen tudomást a háttérben zajló eseményekről. Ez pedig az első lépés lehet a világ megmentése felé.




Skalárháború

Fordítás a megadott források alapján - Aranyi László, 2007.


Miként „sugározzunk” betegségeket? Pszichoenergetika. Vigyázat: tudatmanipuláció. Cél a totális ellenőrzés. A nyugati világ túlságosan materialista. Jakuza kapcsolat. Kvantumfegyverek.

1. Az újfajta hullámok felfedezésének története 
Habár „újfajta” hullámok felfedezéséről szól a cím, valójában korántsem erről van szó. Igazából az elektromágneses hullámok (EM) különleges típusát értjük e megjelölés alatt. A felfedező, pedig nem más – hasonlóan oly sok esethez -, mint Nikola Tesla. Ő „sugárzó energiának” nevezte e hullámokat, felismervén, hogy a világűr telis-tele van velük. Az oroszok már az 1930-as évek óta igyekeznek fegyverként hasznosítani e jelenséget, a longitudinális  (a haladási iránnyal azonos hullámfront) elektromágneses hullámokat.
 
Thomas Bearden nyugalmazott alezredes

A fegyverként bevethető longitudinális (vagy skalár) EM hullámokról beszélt Nikita Hruscsov 1960. januárjában.
1957-58-ban a szovjetek hatalmas energiájú Skalár EM hullámokkal kísérleteztek. Ennek következménye az Urálban, egy atomtemető közelében bekövetkezett baleset. A teljes terület elpusztult. Ugyanabban az időben további szuperfegyvereket is fejlesztettek, ezekre hivatkozott Hruscsov 1960-as, a Szovjet Elnökséget tájékoztató referendumábam. Megjegyezte, ezek a támadóeszközök oly mértékben hatékonyak, hogy akár a teljes életet képesek kipusztítani a Földről, ha korlátozás nélkül alkalmaznák őket.” – (Tom Bearden)
 Természetesen az elmúlt időszakban sem álltak le a fejlesztések.

A longitudinális EM hullámok néhány alkalmazási területe:
1. Egy csapásra megoldható lenne az energiaválság. Szükségtelenné válnának az „olajháborúk”. Ez a fajta energia végtelen mennyiségben áll rendelkezésre szabadon és örök időkön át.
2. Elképzelhetetlen energiájú fegyverek előállítása nemcsak lehetségesé válik megismerésükkel, ilyen eszközökkel már számos nemzet rendelkezik. E fegyverek ereje példátlan és rémületet keltő.
3. Korunk súlyos betegségei, mint a rák vagy az AIDS, de közel valamennyi betegség, néhány évnyi fejlesztés után esetleg gyógyíthatóvá válik – megfelelő költségvetési támogatás esetén. Mindenki egészségessé válhatna és egészségben élhetne.
4. Tömegek tudatbefolyásolása szintén lehetségessé válik, azok a berendezések pedig, amelyek ezeket a hullámokat gerjesztik, bizonyos nemzetek területén már elhelyezésre kerültek. Hamarosan lehetségessé válik teljes nemzetek tudati rabszolgasorsba süllyesztése néhány tárcsa elforgatása révén.

A skalár EM hullámok természete
A skalár EM hullámok különböznek a hétköznapokban ismert, a televíziót, a rádiót, a mobiltelefont, stb. működtető elektromágneses energia fajtájától. A közönséges EM hullámok transzverzálisak, azaz a haladási irányukra merőlegesen rezegnek, lényegesen különböznek hát a longitudinális EM hullámoktól. Ezek a skalár hullámok igazából nem a mi „anyagi” világunkban léteznek, hanem világűr vákuumában, illetve az „idő birodalmában”. Fontos megjegyezni, hogy ez a fajta vákuum betölti a Világegyetemet, a szilárd testeket is. A saját testünk is nagyrészt ürességből áll, sokkal nagyobb térrészek helyezkednek el a szervezetünket felépítő atomok, molekulák között, mint amekkora teret azok kitöltenek. Ez a fajta energiaóceán tehát a Világegyetem minden pontján megtalálható, minden pontján megcsapolható.
Hatalmas felfedezésnek számított, amikor felismerték, az „üresség” korántsem üres valójában, ugyanis telis-tele van energiával. Bearden alezredes úgy hivatkozik erre az energiára, mint „az idő birodalma”. Az időn felülálló energia? Úgy hangzik, mintha a Star Trekből idéztünk volna. Azonban ha megismerjük a maga valójában, talán olyan felfedezéseket tehetünk majd, melyek messze túlmutatnak a Star Trek legelrugaszkodottabb elképzelésein is.
Háromdimenziós világban élünk, ahol szokás az időt 4. dimenzióként kezelni. A skalárhullámok kutatásából az derült ki, hogy az idő valójában nem más, mint koncentrált energia. Az energia koncentráltságának mértéke pedig pontosan ugyanolyan, mint az anyagba koncentráltságának mértéke!
A kör szépen bezárul. Az atombomba az anyagba zárt energiát szabadítja fel, a skalárhullámok felhasználása révén lényegében az időbe zárt energiát tudjuk szabadjára engedni. Jól látható, az úgynevezett „időbomba”, meglehetősen más értelmezést kap így.

Új tudomány új elnevezések – skaláris elektromágnesesség
Az [orosz] fegyverkutatók feltámasztották az elektrodinamika történetének egyik régi szóhasználatát, az „energetika” fogalmát. Az egyesített elmélet általuk történő megközelítése szerint, minden az „energetikán” alapszik. Ez a modell és a benne foglalt alapok igen hasonlatosak az „Egyetlen Alapvető Egység” nevet viselő modellhez, ahol az „energia” jelenti azt a bizonyos „egységet”. Ha valaki az EM energiát teszi gondolkodásának központjába, akkor igazából az orosz energetikai megközelítést alkalmazza. Ez az egyesített megközelítés mindent egybevesz, beleértve valamennyi energia-kölcsönhatást és energia-kapcsolatot az anyagon belül (az energetika első csoportja, a név maga ugyanaz, „energetika”), az élő anyagon belüli mező és anyagi kölcsönhatásokat (az energetika második csoportja, „bioenergia” névvel jelölve), és valamennyi tudati működés, ideértve a tudat és az anyag kölcsönhatását (e harmadik csoport neve „pszichoenergetika” – Olykor „pszichotronika néven is említik orosz tudósok.”
Figyeljük meg, a fegyverfejlesztők az energetikának három csoportját különböztetik meg, minden egyes csoport a cél természetétől függ.” – Bearden.
 
Nikola Tesla

Rick Anderson a következő szavakkal írja le az új tudományt:
A skalár EM elnevezés a már nyugdíjazott Thomas E. Bearden alezredes - rendszer-elemző, a háborús játékok specialistája -, aki az elektromágnesesség lényegének megfogalmazói közül azon elmélet támogatója, miszerint lényegében egy hatalmas, láthatatlan, mindenütt jelenlevő skalár energia (ellentéte a vektor energiának) létezik, és ez az energia egyben minden fizikai valóság alapja.”
Ha Beardennek igaza van a skalár EM hullámok természetével kapcsolatban, akkor lehetőség van olyan berendezések megépítésére, melyek képessé tesznek bennünket a gravitáció, az idő, a tehetetlenség, és egy objektum tömegének a megváltoztatására. A dolog így természetesen rendkívüli fontossággal bír a katonai alkalmazások tekintetében, űrhajók meghajtásánál, időutazás kapcsán, teleportáció, a parajelenségek, és egy csomó olyan jelenség megértésében is, amelyről jelenleg még fogalmunk sincs.”
Idő-energia, az idő múlása, és az idő szerkezete jelentik az elektromágnesesség legfontosabb területeit. Az ’idő, mint energia’ egykor ugyanolyan könnyen kezelhetővé válik, mint manapság a térenergia. Mindig is foglalkoztunk a téridő és a téridő görbületének kérdéseivel.”
A vákuum terében felfedezett skalár-energiát olykor „nullponti energia” névvel is említik. Thomas Valone szavait idézve kíséreljük meg e fogalom magyarázatát.
Boyer történelmi levezetése szerint, valamikor a 17. században úgy gondolták, tökéletesen üres teret kapunk, ha egész egyszerűen, eltávolítunk minden benne fellelhető anyagot, és természetesen gázokat is. Ez volt a vákuum előállításának legkorábbi elképzelése. A 19. század végére egyértelművé vált, ha mindent kis is veszünk egy adott térből, valami csak megmarad, méghozzá annak hősugárzása. Akkoriban úgy tűnt, a hősugárzást hűtéssel ki lehet kiszöbülni. A második verzió valódi vákuumja tehát hideg, abszolút nulla fokra lehűtött üres térről szólt. Mindösszesen el kell érni az abszolút nulla fokot és valódi vákuumot kapunk. Valóban? Nos, azóta az elméletet és a kísérleti megállapítások is odavezettek, hogy a vákuumban megtalálható egy nem termális (hő) eredetű sugárzás is, és ez a sugárzás még akkor is létezik, ha netán el tudnánk érni az abszolút nulla fokot. Innen az elnevezés, „null ponti” (zéró ponti) sugárzás.”
Ismét idézzük Beardent: „A túlélésünk érdekében parancsolóan szükségszerű az állampolgárok értesítése arról, hogy drámai változások beköszöntése előtt állunk. A hatalmas lehetőségeket rejtő új tudomány és műszaki fejlődés – megfelelő keretek között tartva -, az egész emberiség érdekében felhasználható lenne, és nem csak az elpusztítására. Ha kiengedjük az irányítást a kezünkből, utat engedünk a földi élet teljes megsemmisítése előtt miként azt Nyikita Hruscsov jelezte 1960-ban.”

2. Megcsapolni a skalárhullámokat
Bizonyos hatalmak nem igazán szeretnék, ha az elektromágnesesség e kiterjesztett elmélete általánosan ismertté válna, netán az iskolákban tanítanák. Mindez ugyanis elvezetné az állampolgárokat a szabadenergia (ingyen-energia) használatához, ami miatt gazdasági téren lehetetlen lenne őket irányítani. Pontosan ez volt az az ok, amiért Teslát elnyomták… Ma pontosan ugyanaz a hatalmi elit állja útját mindenféle tömeges elterjesztésnek.” – Bearden
 A vákuum energiájának kifogyhatatlan óceánja, az idő birodalmában található skalár EM hullámok immár elérhetővé váltak, és „átalakíthatók” közönséges (transzverzális) EM hullámokká. A fejlődés olyan mértékű lehetne, mint amikor az első vízikerekeket felállították a folyókon. Az energia ingyen van. A folyó akkor is termeli számunkra, ha éppen nem akarjuk hasznosítani. Jelen esetben pedig egy hatalmas folyóról van szó, semmiben nem csökken energiája a ’vízikerekünktől’.
Mindez azt jelenti, hosszantartó megoldás van birtokunkban az „energiaválság” kezelése kapcsán, feltéve persze, hogy akiknek ez a bizonyos megoldás a kezükben van, hajlandóak lesznek végre átadni az egész emberiségnek.
Egy csapásra megszűnne az olajtól való függőségünk. Olyan autókat gyárthatnánk, melyekbe egész egyszerűen nem kellene üzemanyag. Olyan motorokat gyárthatnánk, melyek önmagukat hajtják meg. Vagyis az elektromágneses energia korlátlan mértékben állna rendelkezésünkre, mindenhol és mindenki számára teljesen ingyen az egész világon. Minden egyes ház, de akár kunyhó is saját energiaforrással rendelkezhetne.
Természetesen első alkalommal ott lenne még a berendezés költsége, az energia áramlása azonban teljesen ingyenes és a készülék élettartama is rendkívül hosszan tartó, hiszen nem tartalmaz mozgó alkatrészt a generátor. Minden bizonnyal évtizedeken át is képes működni, átalakítani a skalár energiát.
Ám a vákuumban mindenütt jelen lévő skalár EM hullámok megcsapolásának lehetősége elképzelhetetlen erejű fegyverek elkészítését teszi lehetővé – néhány fajtájuk már létezik is. valójában ezek a fegyverek annyira veszélyesek, hogy az alkalmazásuktól való félelem pszichológiai gátakat emel bevetésük előtt.
 
Mozgó alkatrészt nem tartalmazó elektromágneses generátor

Nehéz megérteni, ám akik a skalárfegyverek kutatásával foglalkoznak, megerősítik a tényt, miszerint ha bevetésre kerülnének, a „legrosszabb dolog következhetne be”, minden földi élőlény számára. Meg kellene ezt a kijelentést fontolni, és alaposan figyelembe venni.
Valójában az idő hatalmas energiájának megcsapolását alkalmazó fegyverek pusztító ereje oly hatalmas, hogy talán jobb, is ha nem tudjuk pontosan, mennyire.
Mindeközben a kormányzatok igyekeznek úgy tenni, mintha ezek a fegyverek nem is léteznének, egyúttal pedig igyekeznek titokban tartani az emberek előtt. Ahelyett, hogy figyelmeztetnék az embereket őszintén a jelen helyzetre. Tom Bearden elhatározta, nyilvánosságra hozza az igazságot bármi áron is. „Mint a bolygó lakosai, szembesülnünk kell mindezzel, és minden erőnkkel megakadályozni a skalár fegyverek bevetését akár háborúban, akár szélesebb embertömegek tudatbefolyásolására. E fegyverek jelenleg folyó fejlesztése az egész világ számára közvetlen veszélyt jelent, és ezzel a veszéllyel mindannyiunknak szembe kell néznie.”
A longitudinális hullámok, valamint az idő birodalmának fizikája és matematikája távol esik az átlagember ismereteitől. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy e tudományterület néhány csodájára és eleganciájára felhívjuk a figyelmet, még akkor is, ha mindeközben néhány egzotikus fogalmat kell használnunk. Bearden néhány szóban összefoglalja a lényeget:
Nem jelent problémát a kívánt energiamennyiség előállítása az  aktív vákuumból, legyünk akár a Világegyetem bármelyik pontján, nincs másra szükségünk, mint egy dipólusra.
A problémát az jelenti, hogy elfogjuk a szabadon áramló EM energiát egy mágnest tartalmazó áramkörben; a begyűjtött energiát használjuk ennek a mágnesnek a feltöltésére, anélkül, hogy a felfogott energia révén elpusztítanánk a forrás dipólust.
Ez az egyetlen igazi energiával kapcsolatos probléma a bolygón.
A dipólus lehet egy közönséges, negatív és pozitív pólusra polarizált elem, vagy egy generátor csatlakozója a maga pozitív és negatív töltéseivel. De lehet a Föld mágneses tere, de akár a Napé vagy kozmikus testeké is. Még egy egész galaxis is szóba jöhet, mint mega-dipólus. Bárhol veszünk is egy dipólust, a végtelen mennyiségben jelen lévő skaláris EM energia kinyerhető és visszatáplálható a vákuumba. Számos igazoló kísérletet végrehajtottak már e téren, pl. John Bedini, Edwin Gray, Bruce de Palma és mások.
Más szavakkal, a természet boldogan átad számunkra annyi EM energiát, amennyire csak szükségünk van, korlátozás nélkül – mindössze kicsiny kezdőlépést kell ehhez megtennünk, elkészíteni egy kis dipólust. Ezt követően már soha többé nem kell fizetnünk semmiért, a természet pedig örömmel árasztja felénk ingyenes EM energiáját. Ez a rendkívüli mechanizmust a lehető legegyszerűbb elképzelhető elven működik: készíts egy közönséges dipólust.”

3. Skalárfegyverek
Skalár interferometria, Tesla Howitzer, Tesla kupola, hevítés/lehűtés, tehetetlenség-előidézés – 10 nemzet rendelkezik velük; elmebeteggé tevő rendszerek, skalár stratégia, földrengés- és időjárás fegyverek, napkitörések előidézése, támadás a tudat ellen –  a Jakuza rendelkezésére bocsátva tesztelésre, és kvantumfegyverek.
Az orosz energetikai fegyverek képesek lerombolni háromszoros védőpajzsunkat, az otthonunkat, a katonai erőinket a harcmezőkön és a lakosságunkat, gyorsan és hatékonyan. Új „rés” keletkezett a harci eszközök arányában, nem a rakéták, nem a tengeralattjárók, sem a bombázók száma tekintetében, de még csak nem is a részecske- vagy lézerfegyverek terén. A rés a skalár elektromágnesesség vagy – elektrogravitáció terén keletkezett” – Bearden.
Új fegyverekkel rendelkezünk, egyelőre igaz a tudósaink aktatáskáiban, hogy úgy mondjam, ám ezek olyan hatékonyak, hogy ha korlátozás nélkül bevetnénk őket, teljes mértékben megsemmisítenék a földi életet. Fantasztikus fegyver.”  - Hruscsov, az Elnökségnek, 1960. január.
A fegyverkezési hajsza egyszer és mindenkorra megváltozott a longitudinális skalár energiát használó hullámágyúk kifejlesztésével. Ne feledkezzünk meg róla, e fegyverek energiája az idő birodalmából ered, az üres tér vákuumának longitudinális EM hullámai hordozzák, a hatásuk megsemmisítő erejű, emellett tudatromboló. Bármilyen célpont nagy távolságból történő irányított megsemmisítése olyasmi, ami soha nem létezett korábban. Ennek a felmérhetetlen hatalomnak a birtoklása osztja két részre a történelmet, úgymint „előtte” és „utána”. E fegyverek pusztító hatásukat pedig azonnal, pontosan a célban fejtik ki, a cél által elfoglalt helyi tér energiájának felszabadításával.
Bearden, arra a kérdésre, hogy „Az ön állítása szerint valódi energia átvihető a fénysebességnél gyorsabban?” – így válaszolt: „Igen, a hipertéren keresztül. Nem a háromdimenziós téren át, hanem mintegy ’körülötte’. Mindez azt jelenti, lehetséges energia-változást előidézni távoli rendszerekben vagy egy távoli helyen, anélkül, hogy energiát utaztatnák a ’téren át’ – ahogy azt a hétköznapi életben megfogalmazzuk. A teret ’megkerülve’, hogy úgy mondjam, időben vagy egy magasabb dimenzión át irányítva közvetlenül; minden csak attól függ, milyen modellt használunk a dolog megértéséhez. Továbbá, a belső EM energia átvitelének sebességét nem korlátozza be a fénysebesség.”

A Tesla Howitzer – és bevetési módjai
A legfontosabb szempont, ne vigyünk semmit sehova. A bombák kora már lejárt. Ezzel együtt az őket szállító repülőgépeké is. Meg a helikoptereké is. Szinte valamennyi jelenleg hadrendben álló nukleáris fegyver használhatatlanná tehető elektronikus blokkolás alkalmazása révén. Minden, nagytávolságra végrehajtandó csapás levezérelhető egy irányítóteremből, pusztán rámutatva a Föld bármely pontjára. Az „ember” pusztítóképessége hihetetlen mértékben megsokszorozódott. Az új fegyverek még a Napban is képesek vihart kiváltani! Erősen sürget tehát az előállt helyzet mindezen tények nyilvánosságra hozatalára, a széles tömegekkel való megismertetésre, abban a reményben, hogy a nemzetek vezetői összegyűlnek és betiltják a skalár fegyverek használatát. Két skalár antenna egybekapcsolva számítógépes összeköttetéssel skalár interferométert alkot, Beardan alezredes szerint pedig az oroszoknak százával van ilyen rendszerük. Ezeket az interferométereket nevezik „Tesla Howitzernek”. (Tesla ágyú.) Képesek hatalmas energiakitöréseket előidézni távoli célpontok esetében is, valódi „távolhatás” révén.


Bearden: „Kondenzcsík a bal oldali képen kb. 225 km hosszú, és majdnem vízszintes, attól mindössze másfél fokkal tér el. teljesen egyértelmű, hogy jelen esetben egy skalár EM ágyút láthatunk folyamatos, transzfer, egzotermikus módban működni. (az elsődleges ágyú természetesen endotermikus módban működött.)

A Tesla Howitzer többféle módon képes pusztítani. Az egyik lehetőség az „exzotermikus” mód, amikor mérhetetlenül nagy EM energiakitörést kelt a célterületen. A skalár ágyú pusztítóereje elérheti egy nukleáris robbanásét és könnyűszerrel megismételhető, ugyanazon a helyen, a közelben, vagy bárhol másutt.
Az ágyú kisebb teljesítményre állítva, a kiváltott hőhatás révén, képes működésképtelenné tenni a célterületen valamennyi elektronikus berendezést. A nukleáris fegyvereket még a silójukban teszik használhatatlanná, bevethetetlenné, elektronikus vezérlő-áramköreik elpusztítása révén. Bármelyik repülőgépet le tudják szedni, bárhol a világon és bármikor. Bármely személy, ha ismerik pontos tartózkodási helyét, meggyilkolható egyetlen puskalövés nélkül.
A skalárágyúk képesek tönkretenni a Föld bármely pontján elektronikus rendszereket. Például teljes mértékben blokkolni tudják a Wall Streetet, a világ legnagyobb tőzsdepiacát pusztán elektronikai rendszereik megbénításával. Egy ilyen viszonylag kicsiny beavatkozás révén a skalár ágyú képes egyetlen nap alatt összeomlasztani az USA gazdasági életét. Nem csoda, hogy az országok vezetői nem akarják, hogy a nyilvánosság minderről tudomást szerezzen! Új korszakban élünk. A skalár interferometria felfedezése és kifejlesztése „új világot” teremtett számunkra, akár tetszik nekünk ez a világ akár nem. Mindenkitől jogosan várhatjuk el, hogy megtagadja mindezt a pusztító erőt, legyen az akár a hatalomtól megrészegült szenátor, kongresszusi tag, vagy miniszter. Fel kell ébrednünk.
A Tesla Howitzer következő üzemmódja az „endotermikus”. Ebben az esetben az ágyú éppenséggel elvonja az energiát a célterületről, szükségképpen rendkívüli mértékű lehűlést okoz nagy távolságban. Arra is képes, hogy akár egy óceán bizonyos részeit teljes mértékben megfagyasszon. Bearden számos példát ad a „hideg robbanásokra”, leginkább utasszállító repülőgépek pilótáira hivatkozva. Hatalmas – többnyire vízből álló - gomba alakú felhő emelkedett fel kilométeres magasságokba az égbe az óceánról, félelmetes látványt nyújtva.
Az endotermikus módban kivont energiának valahol fel kell szabadulnia, e célra a Föld egy másik pontját szokták kiválasztani. Ezt az endotermikus alkalmazást több esetben lefényképezték már műholdakkal is.
A fűtési (egzotermikus) és hűtési (endotermikus) módokat együtt használva az időjárás tetszőleges mértékben megváltoztatható a bolygónk bármely pontján. Felmelegíthető a levegő itt, lehűthető amott, az egyenesen futó légáramlatok meghajlíthatók, a felhők feloszlathatók, felhők állíthatók elő, szélviharok, de akár tornádók is.
A harkály-háló rendszer.

Bearden a Tesla ágyú endotermikus módban való bevetéséről a következőket mondja el:
Hideg robbanások felhasználhatók, tankok, egyes személyek, vagy berendezések megfagyasztására. A technikai eszköz vagy a tank eldobhatóvá lesz. Az egyes személyek ugyan felolvaszthatók, de akkor már halottak.”
(Ez a bizonyos „hűtési üzemmód” felcsillanthatja a reményt számunkra, hogy esetleg egy napon, a katasztrofális felmelegedés,  a Tesla Howitzerek segítségével megfordítható lenne. Vajon nem lenne-e képes egy nagyobb méretű, a világűrben vagy a Holdon felállított szerkezet, nagymennyiségű hőt kivezetni a légkörön túlra, és egyfajta bolygóközi termosztátként működni?)
Amikért a skalár hullámoknak nem kell átutazniuk a téren, az abból a tulajdonságukból fakad, hogy magából a mindenhol megtalálható, idő birodalmából származnak. Az energiarobbanás, a felhevítés vagy lehülés magából a cél által elfoglalt térrészből származik. Mindez lenyűgöző. A fegyverek csak kicsit megrázzák és felszabadítják a mindenhol jelen lévő végtelen energiát a célpontban.
„…lehetséges a fegyver energiáját és hatását magára a téridőre irányítani, azért, hogy ne kelljen tömeget és energiát „utaztatni a térben”, a kiinduló helytől a célpontba. Ehelyett fodrozódást és interferenciát keltünk a téridőben, ezeket manipuláljuk, így kapcsolunk össze közeli helyszíneket távoli pontokkal a téridőben. Az interferenciáknak és fodrozódási mintázatoknak köszönhetően elérhetjük a kívánt energetikai hatást, egyenesen a célterületen és a célterületnek magának a felhasználása által, abból a téridőből felszabadítva az energiát, melyet a célterület elfoglal, bármilyen nagy távolságban legyen is.” – Bearden.
A nagy Tesla howitzerek a célpont megsemmisítéséhez felhasználják a világméretű elektromágneses mintázatot, az úgynevezett „harkály hálózatot”. Az oroszok kezdték meg az ilyen jellegű kísérleteket 1976-ban.
A „harkály hálózat” olyan EM hullámok hálózata, melyek csatornákat nyitnak az LW hullámok számára, a Föld bármely pontja felé. Számítógépes rendszereket használnak a „harkály hálózat” helyzetének mindenkori bemérésére, így lehetővé válik az ágyúk számára a cél pillanatok alatti kijelölhetősége (lehet az akár a föld alatt, a víz alatt, vagy az űrben).
Az időjárás-befolyásolás céljából bevetett skalárfegyver jellegzetes radarképe

Az ágyú használatának harmadik lehetőségét Bearden alezredes „tudatrabló” módnak nevezi. Már a megnevezés is meglehetősen rémisztő. A tudat és a szervezet elektromágneses kapcsolatára gyakorol befolyást. Alacsony hatásfokon használva a megcélzott személy elveszti eszméletét. Kicsit erősebbre állítva, a célterületen tartózkodó valamennyi személy egyfajta hipnotikus transzba esik, olyan állapotba, melyben igen érzékennyé válnak utasítások és parancsok végrehajtására.
Nagy energiára kapcsolva a berendezést, a célterületen tartózkodó valamennyi személynek lerombolják a tudat-test kapcsolatát, azok összeesnek és azonnal meghalnak. Nemcsak „egyszerűen” meghalnak az emberek, hanem szervezetükben mindenféle élet megsemmisül, tökéletesen sterilizálódnak, nem bomlanak le meglehetősen hosszú időn át sem.
A tudatrabló fegyvert be lehet vetni kis területen, de akár egy teljes népesség legyilkolására is. Az emberi tudat ellen bevetett fegyverek fejlesztése során a skalár fegyverek többi területéről leválva, önálló kategóriát alakítottak ki, ezek az úgynevezett pszichoenergetikai fegyverek.
Bearden amikor megemlíti a howitzerek „tudatrabló” üzemmódját, emberek eszméletlenné tétele vagy meggyilkolása érdekében, a következőket jegyzi meg:
Katonai szempontból a skalár EM fegyverek meglehetősen széleskörűen alkalmazható berendezések.”
Rendkívüli mértékű pusztítást végezhetnek a személyi állományban.”
Nagy intenzitású pulzáló módba kapcsolva, a célszemély erős légáramlást érzékel, majd idegrendszere rögvest összeomlik. Következménye: azonnali halál. Akár teljes katonai szakasz is megsemmisíthető egy szempillantás alatt. A csúcsenergia a legfontosabb, nem az átlagos energia. Ezért a fegyver bevetése nem igényel különösebben nagy energia-befektetést.”
A fegyvert alacsony intenzitású pulzáló módba kapcsolva „ki lehet ütni egy embert”, azonnali eszméletvesztést okozva nála. Igen hasznos alkalmazási terület lehet börtönlázadások megfékezése. Nagyon csendes, nagyon hatékony, sunyi és meglepő technika.”
Akiket skalár EM fegyverekkel találnak el, meglehetősen különös halált halnak.”
A halál gyorsan jön és visszafordíthatatlan. Semmiféle reakció. A teljes idegrendszer egy pillanat alatt összeomlik. Az élő szervezet minden egyes sejtje azonnal elpusztul, beleértve a legkisebb baktériumokat is.”
2001. április 4-én éppen az időjárás-jelentés idején villant fel a háttérben egy jellegzetes skalártámadás jele.

Az emberi test a támadást követően rongyként esik össze, és marad mozdulatlan. Még 30-45 nap múltán sem indul bomlásnak. Hátborzongató helyzet. Olyan képet fest, mint a radioaktív sugárzással sterilizált élelmiszerek; minden alkotója halott. Hosszú ideig megmarad a bomlás legkisebb jele nélkül.”
Mindezekhez Bearden még hozzáteszi: „Hasonló – egy aknavető méretű -, skalár EM fegyver képes kiütni egy egész tankot is, mindössze egyetlen impulzussal. A tankok bevetése szárazföldi küzdelmekben tehát teljes mértékben elavulttá válik. Helikopterek? Ha valaki megpróbálna ilyesmiket bevetni, netán merev szárnyú gépeket, csak elő kell venni ugyanezt az eszközt, és máris le lehet őket szedni. A fegyver képes lelőni egy sugárhajtású gépet is, mindössze egyetlen impulzussal.”
Valamennyi hagyományos fegyvert elavulttá válik egy pillanat alatt. Villámgyorsan kiolvaszthatók. A Star Trekből ismert ’Phaser” azonban a maga ’bénító’ és ’gyilkos’ üzemmódjában végül már itt is van.
Habár mindeddig csak a skalár EM hullámok fegyverként való felhasználásáról esett szó, ez nem véletlen, hiszen a kutatások e területét fejlesztik a legintenzívebben, több más, rendkívül érdekes tudományterületen szintén felhasználhatóak. ’Sugározz fel Scotty!’
 „Szuperfénysebességű kommunikációs rendszerek, hipertéri meghajtás, materializáció és dematerializáció elméletileg létezhetnek, skalár EM hullámok felhasználása révén. Amint a technológia fejlődik, saját szemünkkel követhetjük a korábban csak a fantasztikus regények szerzőinek alkotásaiban szereplő berendezések megszületését.”
Bearden beszámol az oroszok által a skalárfegyverekkel 1985-ben végrehajtott tesztről, egy kísérletről, mely teljes mértékben észrevétlen maradt a nyugati tudósok számára: „Pontosan 1985. május 1-je előtt, A Szovjetunió végrehajtott egy „teljes kapacitású” kísérletet, valamennyi skalár EM fegyverrendszer együttes bevetésével. A műveletet sikerült észlelnie és folyamatosan követni Frank Goldennek. „Valami 27 hatalmas szovjet ’energia csapásmérőt’ irányítottak a Föld olvadt magjára, az egész bolygó kikényszerített rezonanciáját kiváltva, 54 irányított frekvencián, pontosan a lábunk alatt. A kimaradt frekvenciákat a kisebb szovjet skalár átvivők fedték le. A teljes akciót bizonyára tengeralattjárókról és magas szintű parancsnoki központokból irányították, nagy távolságról.
Néhány napon át a rendszert tudattompító fokozaton működtették, miközben a szovjet polgárok a II. Világháború befejezésének 40. évfordulóját ünnepelték.”
Skalárfegyver bevetésével "terelgetett" felhőrendszer jellegzetes, hatszögletes képe, műholdfelvételen

Meglehetősen ironikus, hogy az USA egyetlen hírszerző hivatala vagy tudósa sem volt képes érzékelni a új szovjet vezető, Gorbacsov tiszteletére végrehajtott tesztet. Egyikük sem rendelkezett skalár EM hullám detektorral, és hivatalosan egyikük sem hiszi el, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett.”
A harkály hálózat ágyúrendszere az óceánok mélyére is felépíthető, használható robotrepülőgépek ellen, haditengerészeti föld-levegő rakéták, föld-föld rakéták, tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek ellen, stb.”
Kinek van ezek után szüksége hadseregre? Teljes háborúkat megvívhat és megnyerhet mindössze néhány ember kényelmes széken ülve! A skalár EM forradalom minden korábbi fegyvert elavulttá és használhatatlanná tesz.

Miért nem vetették be eddig az oroszok a skalárfegyvereiket?
Bearden erre is megadja a választ: „E fegyverek hatóereje oly rendkívüli, hogy ha netán baleset következne be, netán háború, akkor az élet teljes mértékben megsemmisülne a Földön, s e fegyverek hatása még a Napra is befolyást gyakorolna.”
A szovjet tétovázást nem az amerikai háromszoros védőpajzs jelenti. Sokkal inkább két másik pont:
  1. További nemzet is rendelkezik skalár EM fegyverekkel, az pedig vitathatatlanul bevetné az oroszok ellen, iszonyatos pusztítást okozva, amennyiben az Egyesült Államokat hasonló támadás érné orosz részről, vagy ennek fenyegetése fennálna. (talán ’véletlen’ lenne, hogy hat fontos rakétalőszer-raktár különleges körülmények között felrobbant mindössze hét hónapon belül?);
  2. A Föld-Nap rendszerben létező skalárhullámok rendszere felborulhat, olyan interferenciák és rezonanciák léphetnek fel, ami miatt hatalmas napkitörések keletkezhetnek, ami szintén kisöpörheti a földi életet teljes egészében. A ’félelem’ és a ’félelem foka’ nagyságrendekkel növekedett a nemzetek között.

A bibliai jövendölés a Földnek ’mennyből aláhulló tűz és kénkő’ általi pusztulásáról nagyon is közel áll a beteljesüléshez.”
Vegyük a félelmi tényezőt – az oroszok szándéka, miszerint szabadjára engedik az Armaggedont – jóval erősebb, mint azt bármelyik nyugati stratégiai elemező a legvadabb éjjeli rámálmai közt is gondolná.”
Az igazat megvallva, ezen fegyverek félelmetesebbek, mint amit az ember el tud képzelni” – tudatta Brezsnyev 1975-ben.
A Skalár EM fegyvereket igen óvatosan kell használni. Ha akár egy parányi, egészen kcisi hiba is becsúszik, minden és mindenki elpusztul.” – Bearden.
Az orosz KGB-t mindez nem aggasztja különösebben. Bearden állítása szerint néhány skalár fegyvert kölcsönadtak a Jakuzának, nagyjából egymilliárd dollárért évente, és csupán a KGB tartja vissza a Jakuzát attól, hogy teljes léptékű skalárcsapást mérjenek a nyugatra.
William Cohen tábornok a következőkre hívja fel a figyelmet a skalár EM fegyverekkel végrehajtott eko-terrorizmus kapcsán 1997-ben: „Mások [terroristák] akár gazdasági jellegű terrorizmussal is próbálkozhatnak, megváltoztatva a klímát, földrengéseket válthatnak ki, vulkánok működését indíthatják el elektromágneses hullámok alkalmazásával…. Sok-sok zseniális elme dolgozik azon, miként árthatna a terror eszközeivel más nemzeteknek. Ez mára már valóság, ezért fokozzuk terror-ellenes tevékenységünket.”
Bearden, a tábornok álláspontjának ismeretében a következőkre hívja fel a figyelmet: „Az Egyesült Államok Védelmi Minisztere e szavaival lényegében megerősítette az EM fegyverek létezését, azok képességét földrengések kiváltására, klíma- és időjárás-változások előidézésére, és vulkáni tevékenységek beindítására. Mindezekről az alkalmazási lehetőségekről már évtizedekkel ezelőtt is lehetett olvasni. A háromból kettőt Nyugat-Ausztráliában már számos alkalommal ki is próbáltak.”

Tesla ágyúkkal az időjárás ellen
Az időjárás-befolyásolás igen könnyű dolog: 1967-ben tesztelték az Egyesült Államok területe felett, ezzel egyben kezdetét vette Észak-Amerika felett egy hosszabb, folyamatos tevékenység. 1976. Július 4-én, a Függetlenség Napjának 200 éves évfordulójára a KGB is elküldte a maga kis „ajándékát”. Az alábbiakban beszámolunk a történetről, miként hajtották mindezt végre számos interferométerrel. Beardent idézzük ismét:
Először is, az interferométerek képesek létrehozni ’magas légnyomású területeket’ (lehűtvén a levegőt az ezáltal összehúzódik, és a talajszinten mért nyomása megnő, merthogy növekszik a sűrűsége) és ’alacsony légnyomású’ területeket (felmelegítvén a levegőt, az kiterjed, a talajszinten mért légnyomás lecsökken, merthogy a levegő sűrűsége is csökken). Ha valaki tetszése szerint létrehoz magas - és alacsony légnyomású területeket, majd ezeket óvatosan egy megfelelő pályán mozgatja, ezek a magas- és alacsony légnyomású területek megváltoztatják az uralkodó áramlatokat és teljesen ’összezavarják’ az időjárást.
Szóval, ha nagyon hideg levegőt akar valaki lezúdítani, akkor támadását Kanadában kell elkezdeni, az ott mindig megtalálható rendkívül hideg légtömegeket dél felé mozgatni. Mindeközben lehetséges más helyeken is magas- és alacsony légnyomású területeket létrehozni, így segítve, illetőleg blokkolva, a kívánt rendkívül hideg levegő útvonalát akadályozó esetleges egyéb, de már természetes légörvényeket. Így az igen hideg légtömegek mélyen benyomhatók az USA akár déli területei fölé is. Rendszeresen ezt csinálják. Ha jégvihart akar valaki, ad kis párás meleg levegőt a fő áramlathoz, a mesterségesen keltett magas- és alacsony nyomású területekkel szépen felkeveri az óceánok feletti párát, bejuttatja a célterületre és máris megvan az ’eredmény’. Ez a fajta támadás igen súlyos károkat tud kiváltani a célterületen.”
Radarernyőkön olykor hatalmas körkörös, illetve sugárirányú villanások láthatók, ezekről az Interneten százával találhatunk képeket.
1986. tavaszán szokatlanul felerősödött a szovjet időjárás-háborús tevékenység az USA területe fölött, drasztikus szárazságot okozva a délkeleti területeken. Végül ezt a támadást sikerült megtörni egy rendkívül erős skalár EM eszköz bevetésével, mely visszairányította normális pályájukra a felső légköri szeleket. E szokatlan alkalmazásnak köszönhetően rendkívüli időjárási jelenségnek lehettünk tanúi, két hatalmas ciklon formálódott a légkörben, rendkívül erős központokkal a középső és a keleti területek felett. A két rendszer egymásra hatásának következtében gigantikus függőleges ’y’ formálódott a felhőalakzatokból. Soha korábban nem figyeltek meg még hasonlót sem. A mintázat napokig megmaradt, ahogy a blokkolás is folyamatos volt.

Miként váltsunk ki földrengést?
Ismét Beardent idézzük: „Íme, miként robbantsunk ki hatalmas földrengést az ilyesféle fegyverekkel. Keressünk először is egy olyan zónát, ahol tektonikai töréslemezek találkoznak, s az egyikük a másik alá bukik. Kapcsoljuk a fegyvert ’széttartó’ módba és közvetítsünk skalár energiát a kőzetlemezbe mindkét oldalon. Lassan és fokozatosan növeljük a teljesítményt, így a piezoelektromos hatás nagyszerűen jelentkezik. Az elnyelt többlet-energia következtében a sziklák szilárdsági tulajdonságai megváltoznak, emiatt elcsúsznak egymáson.
Mindezt lassan kell tehát végrehajtani, így az energiaszint messze a fölé kerülhet, ami a kőzetlemezek egymáson való elcsúszásához szükséges. Egy bizonyos pontnál a kőzetlemezek megremegnek, egyik vagy mindkét oldalon megcsúsznak, mozgásuk meglehetősen gyors lehet, hatalmas földrengés okozva a környéken.
Mindezt megtehetjük nagyon mélyen is (emlékezzünk rá, a skalár EM hullámok könnyedén át tudnak hatolni a Föld bolygón és az óceánokon kívánság szerint, így az ’interferencia zónákon’ is, tehát lehet akár a Föld belsejébe célozni, de az óceánok alatti kőzetlemezekbe is.
Sőt, meg lehet próbálkozni olyan vulkánikus területekkel, mélyen a Föld felszíne alatt, ahol egy leendő vulkán forró foltja még éppen csak növekedésnek indult. A skalárhullámokat közvetlenül a magmakamrába lehet juttatni, növelve a nyomást a leendő vulkán belsejében, ki lehet provokálni akár egy hatalmas kitörést is. Minél lassabban növeljük az energiát, annál hatalmasabb vulkánkitörést kapunk.”
Érdekességként megjegyzendő, hogy az 1975. április 15-i Jugoszláv földrengést hatalmas hidegrobbanás követte, Az 1978. szeptemberi iráni földrengésnek különlegességét az adta, hogy nem mértek egyetlen komolyabb utórengést, ami súlyosabb földrengések esetén teljesen rendkívülinek számított. A 2005-ös karácsonyi földrengés az Indonéziai szigetvilágban a valaha mért legerősebb volt. Részletes vizsgálata meglehetősen ’szokatlan’, korábban sohasem tapasztalt jelenségekre is fényt derített.

Miként üssünk lyukat a légkörbe?
A longitudinális hullámokat alkalmazó interferométert gyenge hűtési üzemmódba állítva újféle ’radart” kaphatunk, mely lehetővé teszi használója számára, hogy ’átlásson’ a Földön és az óceánokon. A hűtési mód ugyanis energiát von el a nagy távolságban lévő célponttól, eközben a célterület letapogatható a visszatérő jelek segítségével.
Beardan magyarázata: „A vevő előállítja a nagy távolságban lévő célterületek energiamintázatát, azáltal, hogy tőlük hőt von el. a visszatérő jelek megfelelő képernyőn láthatóvá tehetők, arról leolvashatók a távoli cél energetikai viszonyai. Tulajdonképpen egyfajta ’mikrohullámú interferométerrel’ állunk szemben, és – a modern technika eszközeinek felhasználásával – a visszatérő jelekből előállított kép meglepően jó minőségű. További technikai fejlesztések után a képek felbontóképessége elérheti a horizont-radarok felbontóképességét is. Érdekességképpen, mivel a skalár EM sugarak könnyedén áthatolnak a Földön és az óceánokon, a berendezés használója benézhet vele a föld alá, vagy az óceán alá letapogató skalár interferométerrel.
Taktikai és stratégiai fontosságának értéke a felderítés szempontjából nyilvánvaló. Rejtő színek, elfedés és elhallgatás semmiféle hatással nincs e rendszerre. Könnyedén betekintést lehet nyerni épületek belsejébe, és föld alatti létesítményekbe. A készülék kisebb változatával az amerikai tengerészgyalogosoknak Khe Shanban semmi nehézséget nem okozott volna a Viet Kongok által folyamatosan ásott alagutakban a harcosok pontos helyének beazonosítása. A dzsungel kupolája alatt rejtőző ellenfél is közvetlen látható.”

Miként keltsünk napvihart?
A legsúlyosabb veszélyt a skalárfegyverek használata terén annak a kétségbeejtő lehetőségnek a bekövetkezte jelentené, ha valamilyen módon beleavatkoznának a Föld, a Nap, a Hold és az egész Naprendszer meglehetősen kényes egyensúlyi helyzetben lévő skalár EM sugárzási tevékenységébe. Skalár kapcsolat van a Föld és a Nap között, mindkét égitest hatalmas dipólus, energiát gyűjtenek az idő birodalmából. Jelentősebb skalár-változások a Földön megbolygathatják ezt az egyensúlyt igazi katasztrófát okozva.
Bearden kommentárja: „Valójában a Nap válaszként minderre az egész bioszféránkat elpusztítani képes katasztrofális kitörést produkálhat, nem is beszélve más, egyéb hatásokról.
 Nagyenergiájú skalár EM fegyverek használata kétélű fegyver. Kellő meggondolás nélküli alkalmazásuk súlyosan visszaüthet bevetőikre, ők is ugyanolyan áldozatokká válhatnak, mint a célba vettek, és egyúttal akár az egész Földet is elpusztíthatják. Nyilvánvaló, hogy tökéletesen megfelel a valóságnak Hruscsov 1960-ban tett kijelentése, ’miszerint oly mértékben hatékonyak, hogy akár a teljes életet képesek kipusztítani a Földről, ha korlátozás nélkül alkalmaznák őket.’
Ez a lehetséges ’visszaütés’ bizonnyal az, amire 1975-ben Brezsnyev utalt, hangsúlyozta, minden erőfeszítést meg kell tenni ezen új tömegpusztító fegyverek fejlesztésének betiltása érdekében, hiszen sokkal rémisztőbbek, mint amiről az ember csak álmodhat. Gromiko elő is terjesztett egy keretmegállapodás tervezetet az ENSZ felé. A keret-megállapodás tervezet első cikkelye kitér az ilyen fegyverekre vonatkozó tárgyalások megkezdésére. Mondván, az egész nyugati világ el sem tudja képzelni, az oroszok miről beszélnek.”

A Tesla kupola
A Tesla ágyúk használhatók majdnem áthatolhatatlan védekező módban is, ahol létrehoznak egy kupolát (Tesla Kupola) vagy egy gömböt (Tesla Gömb) rendkívül erős elektromágneses energiából, elég erős ahhoz, hogy lebénítsa, vagy megsemmisítse mindazokat a rakétákat, melyek megpróbálnak áthatolni rajta. Ismételten megjegyezzük, ez az energia nem a téren keresztül jut el a célterületre, hanem a helyi vákuumból csatolják ki. A helyi vákuumnak azon részéből, ahol a pajzs felállítását elhatározzák. A KGB számos kísérletet végzett ilyen kupolákkal, erről, mint szemtanú, számos utasszállító pilóta be is számolt. Ezek a gigantikus kupolák félezer kilométernél is nagyobbak lehetnek, energiasűrűségük pedig valóban áthatolhatatlanná teheti őket. A Tesla Kupola tökéletesen megvéd még a nukleáris támadások révén felszabadult gyilkos sugarakkal szemben is. Oltalmaz légitámadástól, ehhez elég a támadó repülőgépek vagy rakéták repülési útvonalába felállítani.
A Tesla kupola majdnem tökéletes védelmet ad

Miközben az Egyesült Államok rendületlenül erőlteti teljesen használhatatlan „rakétavédelmi rendszerének” megépítését, rakétákkal lövöldözve le rakétákat (olyan rakétákat, melyek már eleve mozgásképtelenné vannak téve), eközben az oroszoknál, a KGB kezében, működőképes, majdnem tökéletes rakétavédelmi rendszer van. Tesla Kupolákkal kivitelezve. És mi a helyzet a világ többi részével? Számos nemzet kísérletezik áthatolhatatlan pajzs felállításával.
Fontos megjegyezni, maga a harkályháló képes érzékelőként is működni, jelezvén, ha bárhol a világon felbocsátanak egy rakétát. A skalár ágyú szinte azonnal képes reagálni, megfelelő helyre energiarobbanást küldve a harkályháló energiavonalai mentén, azok mentán a vonalak mentén, melyek tulajdonképpen a rakétaindításról tájékoztattak. Természetesen ez a módszer messze jobb a „találj egy el pisztolygolyót egy pisztolygolyóval” rakétavédelmi megfontolásnál. Hozzátéve, hogy a támadó által kilőtt golyó ráadásul mindenféle irányváltoztatást is tehet. Ám egy valódi skalárháborúban a támadó félnek még a golyót sem lenne módja kilőni.

Illetéktelen kezek
Teljesen jogos a félelem attól, hogy a skalár elektromágneses technika titkai illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Ezek az illetéktelen kezek természetesen jelenthetnek bizonyos árnyék-kormány köröket is. Ezek a titkos társaságok a fegyverek birtokában zsarolhatják a demokratikusan megválasztott kormányokat, a népképviseleti hatalom tehát egycsapásra megszűnhet. Erkölcstelen diktátorok vehetik át az irányítást a társadalmak felett. Bármit megtehetnek. Nem más ez, mint emberi vonás, a „domináns hím” szerepre való törekvés – bármi áron. Most kezdjük megérteni mindennek a jelentőségét…
Ezek a titkos csoportok a legkisebb gátlás nélkül hajthatnak végre bármilyen akciót, merthogy rendkívüli mértékben álcázzák magukat. A hatalomban mindig is előforduló korrupciós esetek melegágyai létrejöttüknek. Régi igazság: „Minél korruptabbak egy társadalom vezetői, annál gátlástalanabbakká és erkölcstelenebbekké válnak, hatalmuk fenntartásához pedig semmitől sem riadnak vissza. Ezek a csoportok semmiféle ellenőrzést nem hajlandók elviselni maguk felett, hiszen ez is hatalmukat gyengítené. Természetesen annak, hogy a helyzet idáig jutott, annak is megvannak a felelősei.” – Bearden.

4. A III. Világháború már elkezdődött
Mára lehetségessé vált, hogy bármelyik nemzet energia- és elektromos hálózatát egy másik nemzet teljesen tönkretegye és ezáltal a megtámadott fél gazdasági életét is, egyetlen puskalövés nélkül. Elektromosság nélkül a Wall Street nem tud működni. Elektromosság nélkül jó lesz, ha harcművészetek tanulásába kezdünk, mert semmiféle hagyományos fegyver többé nem lesz bevethető. Mostanra sok-sok új módszer született bármely nemzet térdre kényszerítésére.
Háborúban állunk, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Pearl Harbor semmi sem volt ahhoz képest, ami ránk vár.”
Nem sok választás áll előttünk, a régi világunk könnyedén megtámadható és tönkretehető, ezáltal az USA teljes gazdasági élete is. Sokkal súlyosabb mértékben, mint az 1929-ben történt.” – Bearden.
Bearden éveken át riogatott a „skalár-rés” fogalmával az Egyesült Államokban, próbálván elérni katonai körökben is a KGB által jelentett állítólagos fenyegetés komolyan vételét, minek köszönhetően az USA is egy soha nem létezetett fegyverkezési verseny irányába lépett. Természetesen nem tudjuk biztosan, most sem, ki kezdte. Könnyű az oroszokra fogni, de nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy Tesla kutatási anyagait éppenséggel az amerikai hadsereg „tüntette el”, nem más.
A III. Világháború már megkezdődött (vagy talán véget sem ért a második). Hiszen George Bush hadat üzent az egész világnak, totális háborút hirdetett minden „rejtőző” ellenféllel szemben, bárhol, bármely nemzet területén, és bárki legyen is az. Ez a fajta háború egészen más, mint amit az USA valaha is vívott a történelme során. És mire véget ér – ha egyáltalán – több amerikai fog elesni, mint a történelmük során vívott valamennyi háborúban együttvéve. Az amerikai média és az amerikai társadalom, nem is beszélve a vezetőkről, nem ismerte még fel ezt a lehetőséget. A legtöbbjük szeme előtt az lebeg, hogy győztek Granadában, Afganisztánban, és minden ilyen könnyű lesz. Tévednek. Eztán jön a neheze. Érdemes lenne elgondolkodni a béke lehetőségén, még mielőtt őrült cowboyok skalárpusztulásba döntik az egész Naprendszert.
Legalább tíz nemzet rendelkezik skalár EM fegyverekkel, kb. öt már képes Tesla kupolát is felállítani. Nem tudhatjuk, hány nemzet birtokol negatív skalár EM fegyvereket, talán öt vagy hat, ezek a fejlesztés különböző állapotában járhatnak. A Jakuzának is talán 3-5 évre van szüksége ahhoz, hogy önmaga kifejlessze, még kevesebb, ha megvásárolja az oroszoktól, Kínától, vagy ???” -  Bearden.

5. Az oroszok készítik az UFO-kat?
A skalár EM mérnöki technika lehetővé teszi az antigravitációs hajtómű megépítését és a „hipertéri” utazást. Más szavakkal, képesek vagyunk előállítani a magunk UFO-it. Ezek az UFO-k egészen elképesztő repülési manőverekre képesek a légkörben. Igazából nem „áthaladnak” a légkörön, sokkal inkább egyfajta magasabb dimenziójú térben, mivel a légkör egyetlen részecskéjével sem kerülnek kölcsönhatásba.
Úgy tűnik képesek megjelenni és eltűnni.
Képesek berepülni a tengerek vízvelszíne alá, és onnan kiemelkedni.
Továbbá, nemcsak a tengerek vizébe képesek lemerülni, de a szárazföldek szilárd talajába is.
Ezeket a meglehetősen szokatlan repülési jelenségeiket a világ valamennyi részén megfigyelték, már a II. Világháború ideje óta.
Norvégiában, a Hessdalen völgyben megfigyelt fényjelenségek

Minden jel arra val, a Föld több országa is rendelkezik ilyen járművekkel, természetesen a legnagyobb titoktartás közepette. Nyilván, az USA kormánya is. Ebben az esetben természetesen nem igaz, hogy a kormány kormányoz. Sokkal inkább igaz az, hogy egy titkos csoport  kormányoz. A titkos csoport kormányoz a megfelelő működési szinten, azonban sokkal magasabb szinten is. a megválasztott kormány tagjait megfelelően irányítva lehetetlenné teszi számukra a titkos kormányzás által futtatott rejtett programokba való legkisebb rálátást is.” – Bearden.
Linda Moulton érdekes cikkben számol be saját honlapján a norvégiai tudósok zavarodottságáról, a Hessdalen környékén megfigyelt rejtélyes fényjelenségek kapcsán. Saját kutatása szerint: a fényjelenségek a beazonosításuk után két csoportra oszthatók. 95%-át teszik ki a forró plazma által keltett jelenségek, míg 5% a valóban azonosítatlan objektum. A plazmajelenségek hosszú hullámú rádiótartományban sugároznak, hőmérsékletük nem különösebben váltakozik a méretük és fényességük függvényében. A tapasztalatait a következőképpen összegzi:
  • A fényjelenségek nagy része sugárzó plazma.
  • A fénygömbök nem homogén képződmények, ellenkezőleg, több részből állnak, melyek egy közös középpont körül rezegnek.
  • A fénygömbök képesek kisebb fénygömbök kibocsátására.
  • A fénygömbök folyamatosan változtatják alakjukat.
  • A fénygömbök annál erősebben fénylenek, minél erősebb a terület sugárzása, ahol megjelennek.
  • Az ok, és a sugárzásuk fizikai mechanizmusa tökéletesen ismeretlen.”
Pontosan ugyanezzel a hatással találkozhatunk a skalár ágyúk működésének leírása kapcsán. Beardent idézve: „A nyugati tudósoknak meglehetősen korlátozott ismereteik vannak a skalár ágyúk működtetését lehetővé tevő skalár EM hullámok alapvető tulajdonságairól.” A Hessdalenben történt események kutatói ugyancsak meglehetősen szorult helyzetben vannak, ha arra a kérdésre kellene válaszolniuk, honnan származik a plazmagömbök energiája.
Interjú készült később Dr. Massimo Teodoranival, aki nyilvánosságra hozta a 2001-es Hessdaleni jelenségekről szóló beszámolót. A tudósok zavarba ejtő jelenségekről tesznek említést.
El sem tudom képzelni, hogy a természet önmagától miként képes ilyen dolgokat létrehozni. Akárhogy is, kikövetkeztettük, hogy a plazmát valamiféle mágneses csapda zárta önmagába és a mágneses csapda valamiképpen bezáródott a plazma körül, stabilan tartva annak állapotát, meggátolva kiterjedését. Ám honnan ered mindez? Nem tudjuk.”
A "Cambridge-i Angyal". vajon orosz skalár plazmagömbök hozták létre?

Amiben biztosak lehetünk az nem más, mint hogy felismerhetjük a skalár EM hullámokkal való manipuláció jeleit. Ha Tesla ágyúval állunk szemben, akkor a plazmagömbök energiája a vákuumból származik, pontosan arról a helyről, ahol a plazmagömbök megjelentek, skalár interferométerek alkalmazásával kiváltották a harkály hálózat energia-kicsatolását.
Ezek a plazmagömbök egyben visszajelzésként is szolgálhatnak a skalár ágyúk pontos célzási képességének beállításához. A plazmagömbök megjelenési körülményeire vonatkozó adatokat vissza lehet táplálni a számítógépekbe, ami a célzás finomhangolásának elengedhetetlen feltétele. A célpont így akár nagyon kicsi is lehet, vagy éppenséggel kiterjedt.
Az Interneten számos film megtalálható a Hessdaleni eseményekről. Ha végignézzük ezeket, egészen pontos képet kaphatunk a Tesla ágyú célzó-berendezésének működéséről. Vajon hány jelenleg is kivizsgálás alatt álló UFO-jelenség sorolható ebbe a kategóriába? Hány szemtanú figyelhetett meg Tesla ágyú kísérletet?
Tényként szögezhetjük le, megszámlálhatatlanul sok rendellenes jelenséggel találkozhattak szemtanúk az elmúlt évtizedekben, ezek között - ki tudja milyen arányban – részesültek az orosz és más nemzetek skalár fegyverekkel végzett kísérletei. Úgy tűnik, van bizonyos összefüggés a világszerte megfigyelt gabonakörök bizonyos típusai, ezek rendkívül precíz matematikai felkészültségről tanúskodó grafikus mintázatok, számítógépekkel segített programok és molekuláris szintű változások formájában mutatkoznak meg. Egyesek szerint ezek a formák longitudinális hullámok behatásai nyomán keletkeztek. Plazmagömbök képesek ilyen alakzatokat létrehozni? „Itt jártunk” jeleket közvetítenének számunkra?
A longitudinális hullámok gyógyító ereje
Gyógyítás longitudinális hullámok segítségével, a sejtek tevékenységének időbeni visszafordítása, egyfajta sejtszintű időgép megalkotása. Bearden erről is beszámol, megadván egy alap elképzelést az elektromos hálózat gyógyító jellegű sugarak folyamatos szórását lehetővé tévő technikai megoldására. Azonban ezen a módon betegségek elektronikus mintázata is kisugározható. Nem más ez, mint a skalár bioháború.
Bármiféle betegség, legyen az fizikai vagy mentális, gyorsan meggyógyítható, rendkívül egyszerűen és gyorsan. Lehetővé válik, hogy megfordítsuk az öregedést és visszafiatalítsuk az embereket. Lehetségessé válik újranöveszteni a végtagokat, kiegyenesíteni a meggörbült csontokat, és célirányosan eltávolítani a mentális betegségek kiváltó okait is. Az élettartam megdöbbentő mértékben hosszabbá tehető, mindenféle ’öregkori’ probléma jelentkezése nélkül. Az aids, a rák, a fehérvérűség és a genetikai problémák tökéletesen legyőzhetővé válnak. Az igazi ’arany kor’ ígérete itt áll az emberiség előtt. Valamennyi ember számára” – Bearden.
 
Prioré és Patruizel professzor a hatalmas, közel két emelet magasságú plazmacső előterében

A vákuum longitudinális hullámai gyógyító erejének felfedezése Antoine Priore nevéhez köthető, aki hatalmas, plazmával megtöltött üvegcsövet használt kísérleteihez, ily módon állított elő longitudinális skalár hullámokat. Nem értette miként működik, mint ahogy azt sem, hogyan mulasztja el a rákos daganatot beteg állatokból.
A Prioré kutatócsoport sikerrel kezelt végzetes daganatokat, trypanosomiát, és más  súlyos betegségeket kísérleti állatokon Franciaországban az 1960-as és 1970-es években, szigorú tudományos erőírások betartása közepette, neves tudósok folyamatos felügyelete alatt. A Prioré tervezetet a francia kormány pénzelte, sok-sok millió dollárnak megfelelő összeggel.
Prioré gépe igazolta az elképzelés közel 100%-os hatékonyságát, a legkülönfélébb súlyos betegségek kezelése terén, ráadásul ezek az eredmények már az 1960-as évek elején megszülettek.
Bearden határozottan állítja, a longitudinális EM hullámok rendelkezhetnek gyógyító hatással, mivel mindig – az általa adott szakkifejezéssel – „fázis-egyesített párokban” terjednek, a pár egyik tagja pedig időben visszafordított (tükrözött). Mindez felkínálja a lehetőségét e hullámok felhasználásához, a sejtek felé időtükrözött jelek küldését, így azok visszaállítását az eredeti, egészséges állapotukba. A skalárhullámok alkalmazása rákos daganatokkal szemben nem azt jelenti, hogy elpusztítjuk a kóros sejteket, hanem azt, hogy időtükrözött hullámok daganatos területbe juttatása révén visszaállítjuk az azt alkotó kóros sejtek eredeti állapotát. Már-már csodaszerűen hangzik, de működik.
Az idő birodalmában létező longitudinális hullámok gyógyító erejével szembesülni egészen döbbenetes dolog. Időbe telik, míg valaki pontosan felfogja és megérti, miről van szó, végiggondolni azt, hogy mennyien szenvednek rákban és más rendkívül súlyos betegségekben, miközben itt van a megoldás, a kezelési eljárás a skalár elektromágneses hullámok formájában, mindezzel a tudományos körök teljes mélységben tisztában vannak, és mégis, visszatartják saját társadalmaiktól a gyógyulás és egészséges élet lehetőségét is, immár évtizedek óta. Hogy ez milyen fokú becstelenség, arra szavakat sem lehettalálni.
Antoine Priore nem értette tehát pontosan miként működik berendezése. Semmi ismeretlen nem rendelkezett a longitudinális skalárhullámokról és az idő birodalmáról. Bearden szolgál magyarázattal, a közel két emelet magas készülők működési elvérül:
A gyógyhatás teljesen lenyűgöző. Azáltal, hogy a károsodott sejteket visszaállítjuk korábbi állapotukba tulajdonképpen fizikai mechanizmust alkalmazunk az irányított sejt-visszanövekedésre – biológiai értelemben. Az orvosok időtükrözéses eljárások alkalmazásával a károsodott vagy idős sejteket képesek lesznek visszaállítani egy korábbi egészséges stádiumba, beleértve valamennyi sejtszintű működést.
Úgy gondoljuk, ez a mechanizmus magyarázza az elektromágneses hullámok e döbbenetes alkalmazásának lehetőségét, melyet egy rendkívüli képességű francia kutatócsoport ismert fel és alkalmazott az 1960-as és 1970-es években, élén a feltalálóval, Antoine Prioré-val. Az eddig említett betegségeken kívül sikerrel orvosolta kísérleti állatokon a kiválasztási betegségeket, az immunrendszeri gyengeségeket, drámai javulásokat kieszközölve.
Feltételezhető, hogy az  élő szervezet öngyógyító mechanizmusa mögött régóta sejtett működésre bukkantunk. Röviden, a test sejt-felügyelő rendszere, sejtfejlődés-visszafordító gyenge időtükrözött jeleket bocsát ki a sérült sejtekbe és a megtámadott területre. A sejtregenerációs rendszer a szervezetben szerte előforduló károsodott sejteket gyógyítja, az immunrendszer igazából nem tesz semmit, még saját sérült sejtjei kijavítására is képtelen.
Első alkalommal érkeztünk el annak a lehetőségnek a kapujába, hogy az orvostudomány valóban a gyógyítás tudománya legyen, sokkal inkább, mint a beavatkozásé. A korlátlan gyógyítás tudományává válhat, hiszen nem lesz többé kór, vagy bármiféle fertőzés, mely képes lenne ellenállni az időtükrözött eljárásoknak.”
Prioré készüléke működés közben. - A szervezet által kibocsátott, időtükrözött EM hullámok visszasugárzása.

Bearden amellett, hogy kiterjesztette Prioré munkásságát és pótolta a tudományterület korábban hiányzó ismereteit, megtervezett egy javított készüléket, ahol immár elhagyható a Prioré által alkalmazott két emelet magas berendezés, ehelyett a testet körbefogó antennát alkalmaz. Egyben részletes magyarázatot is ad a készülék pontos működésére az Explore 1995-ös, novemberi számában.
Sőt, Bearden az USA kormányzata elé terjesztett egy hordozható készülékre vonatkozó elképzelést is, egyfajta „gyógyító skalár takaróról”, ahol különböző, skalár antennaként működő  kábelek hálózták volna be a takarót, egyaránt képesek skalár EM jelek kusugárzására és vételére. Mindösszesen kétpercnyi kezelés elegendő lenne a szervezetet a kezelést megelőző egészséges állapotba juttatni. Így több ezer ember kezelését lehetne igen gyorsan megoldani egy esetleges tömegek ellen irányuló biofegyver támadás esetén.
Javaslatot terjesztettünk az USA kormányzata elé a készülék használhatóságáról sűrűn lakott területek ellen bevetett biofegyverek, mint például az antrax esetén, a tömegkatasztrófa megelőzésére, hordozható készülékek alkalmazásával, egészen egyszerű ’ellenhatás-kialakítás’ és sejtfejlődés-visszafordító technikák felhasználásával. Ezek a hordozható készülékek gyorsan és olcsón kifejleszthetők, és képesek a kormányzati létesítményeket működtetők számára jelentős védelmet nyújtani.
Hordozható készülékek tömegével lehet ellátni a százak és ezrek biztonsága felett őrködő szervezeteket, így a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát, kórházakat, sürgősségi ellátókat, mentősöket, stb.” – Bearden.
Hordozható, Prioré-típusú gyógykezelő berendezés

A gyógyító skalár takaró tökéletesen elfér egy átlagos bőröndben, három fő alkotó-eleme van, a longitudinális hullám-generátor, egy laptop számítógép és az antenna-takaró. A találmány Bearden zsenialitását bizonyítja, ám süket kormányzati fülekre talált. „Sajnos, mindeddig a Védelmi Minisztérium még csak fel sem fogta, mi a fenéről beszélünk!”
Minden erőnkkel azon voltunk hogy felhívjuk a figyelmet a nemzet szempontjából rendkívüli fontossággal bíró, a lehető legsürgősebben kifejlesztendő hordozható, számítógép-vezérelt, a Prioré által lerakott alapokon és bizonyított hatékonysággal működő, gyógykezelő-berendezés megépítésére és alkalmazására, mint a gyógyító technika széleskörű, messze legolcsóbb és leggyorsabb felhasznlására.
A gyors technikai fejlesztés lehetővé tenné a készülék bőrönd-méretű változatának elkészítését, a páciens kezelésének egy percen belül való elkezdését, a szimptómák és a betegségek még kialakulásuk előtt történő megfékezését, aztán az eredeti, egészséges állapot visszaállítását. Három, ’kevesebb, mint egyperces’ kezelés elég lenne hetente a komplett kúrához. További előnyként jelentkezne az idősebb betegek korosodásának megfordulása, ehhez, mint bonuszhoz juthatnának hozzá, továbbá, sérült és beteg sejtjeik időtükrözött kezelést kapva visszanyerhetnék eredeti állapotukat.
Az 1998-ban a Védelmi Minisztérium számára benyújtott terv még különleges módon alkalmazott, ám hagyományos EM hullámokra vonatkozott, e hullámok megfelelő alkalmazásával magát a szervezetet kényszerítették volna megfelelő idő-polarizált EM hullámok keltésére és eljuttatására minden egyes sejtbe – ideértve a sejtmag örökletes állományát is.

Az erő sötét oldala – miként állítsunk elő és sugározzunk betegségeket?
A skalár hullámok által, longitudinális hullámok felhasználásával kisugárzott mintázatok révén indukált betegségekről a francia Kervran és az orosz Kaznacsejev munkássága révén tudhatunk meg többet, akik igazolták, bármiféle betegség átvihető elektromágneses úton.
Mindez a következőképpen működik. Kaznacsejev (és mások) kísérletei bizonyították, hogy bármiféle sejtszintű rendellenesség vagy kór átvihető további sejtekre, nagy távolságra is, elektromágneses (habár szokatlan természetű) hullámok segítségével. Az USA moszkvai nagykövetségének évtizedeken át tartó besugárzása egyfajta ilyen stimulációs kísérlet volt, az amerikai rendszerek provokálására, hogy megbizonyosodjanak róla, milyen mértékű ismeretekkel rendelkezik a másik fél (ha egyáltalán) ilyen fegyverekkel kapcsolatban. Ez a sugárzás tehető felelőssé a követségi alkalmazottak megbetegedéséért, egészségi állapotuk leromlásáért, és három amerikai nagykövet haláláért is.” – Bearden.
A Kaznacsejev nevével fémjelzett kísérletek nagyon is valósak; 15.000 vagy még több próbát hajtottak végre különböző katonai kutatóintézetekben, Szibériában. Mint ahogy sok más, az oroszokat foglalkoztató jelentős kutatási terület esetében is, az amerikai kutatók továbbra is a normál EM hullámokkal kísérleteztek, melyek nem azonosak a Kaznacsejev-féle tesztekben alkalmazottakkal, és nem voltak képesek semmiféle kóros mintázatot átvinni egyik sejtkultúrából a másikra szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között.”
Bearden magyarázattal szolgál arra vonatkozóan is, miként működnek a kvantum-állapot fegyverek, hogyan használhatók betegségek kiváltására nagy létszámú lakosság esetén, nagy távolságból bevetve, vagy miként gyengíthető le az immunrendszere a népességnek olyannyira, hogy már egy egészen enyhe hagyományos biológiai támadással szemben se legyen képes védekezni. Virtuális betegségmintázatok „kisugárzásával” a lakosságra, annak immunrendszere olymértékben leterhelhető, hogy az „árnyékban” jelenlevő, egyébként teljesen veszélytelen kórokozókkal szemben sem lesz képes többé védekezni.
Röviden: változtasd meg a szervezet belső hullámszerkezetét, és hozz létre egy görbületet a téridőben, a szándéknak megfelelően, beleértve akár különböző betegségek mintázatát is, azután a vákuumtechnikák alkalmazásával gyakorolj hatást ezek által magára a szervezetre, ha úgy tetszik, sugározd számára az antrax-fertőzés tüneteit (vagy bármi másét, igény szerint). A szervezet háttérbe szorított sugárzási mintázata és felismerő rendszere nem képes felismerni, hogy csupán virtuális valóságról van szó, a sejtek elkezdenek a beléjük sugárzott kóros minta alapján leépülni…
Ha mindez kellő energiával történik, a sugárzott kórmintázat képes egyben blokkolni a szervezet saját immunrendszerét is, az pedig így teljesen kiszolgáltatottá válik a környezetönkben mindenhol jelenlévő, de normál esetben teljesen ártalmatlan vírusoknak és baktériumoknak, melyek gyors fertőzést váltanak ki. A szervezet nem képes megkülönböztetni a valós mintázatokat a mesterségesen keltettektől, ezért teljes egészében ki van szolgáltatva az efféle támadásoknak.
Az olvasók többsége talán emlékezhet a pár évvel ezelőtt történtekre, az úgynevezett „húsevő baktériumok” felbukkanására. Úgy tűnik, teljességgel véletlenszerűen jelent meg és hasonlóan véletlenszerű módon bukkant fel a legkülönbözőbb helyeken, teljesen ismeretlen okokból. Bearden biztos benne, egyfajta kísérletet láthattunk, méghozzá a kvantum-állapot fegyverek bevetését, ezek képességei pedig még a Tesla ágyúkét is meghaladják.
A Kaznacsejev nevéhez fűződő betegség-indukció az újfajta elektrodinamikai megoldás révén a téridő-görbület keltésének másfajta, nem EM jelekre, hanem kvantum-állapotokra épített biológiai fegyverek generációját jelenti, nagy távolságból történő, kiterjedt területekre vonatkozó - akár egész országokra is – a lakosság egész részét érinthető betegségek keltésére. Ez a bizonyos kvantum-állapot alapú betegségkeltő fegyver – képes tehát egy adott ország valamennyi lakosát támadni – számos alkalommal került kipróbálásra az Egyesült Államokban, ám csak igen kis intenzitással, olyan szinten, hogy a sugárzott betegség tünetei se jelentkezzenek, de az immunrendszer már reagáljon rájuk, e kísérleteknek rendkívül könnyen felismerhető jelei vannak.
A betegséget csak olyan szinten sugározták tehát (virtuális szinten), hogy az még éppen ne érje el a felismerhetőség határát. A betegségek esetén is ugyanakkor érvényesül a harang-görbe, ami azt jelenti, hogy néhány esetben mégis áttörte a kór súlyossága a felismerhetőségi határt. Ennek köszönhetően, a betegség megjelenése teljes mértékben véletlenszerűnek tűnt, így senkinek a világon eszébe sem jutott statisztikai összefüggéseket, vagy úgynevezett „fertőzési vektort” keresni.”
Röviden fogalmazva, semmiféle olyan tulajdonságot nem mutatott, amit egy normál fertőző betegségtől elvárnánk, ehelyett egy tökéletesen véletlenszerű esethalmazzal volt dolgunk. Számos további betegséget teszteltek hasonló módon az Egyesült Államok lakosságán, hajszálpontosan ugyanilyen megfigyelt jellemzőkkel.”
Valószínűleg a biológiai fegyver következő használata során a himlőt alkalmazzák, mint tudjuk, az oroszok teljesen új ágát tenyésztették ki e vírusfajnak, kifejezetten biológiai fegyver céljából, a gond pedig az, hogy a korábbi vakcinák teljesen tehetetlenek vele szemben. „
Az áldozatok rendkívül magas száma, az immunrendszeri károsodással együtt, teljes mértékben hidegen hagyja az orosz stratégákat. Minden bizonnyal a himlő már ott is van az Egyesült Államokban, hivatásos terroristák kezében. Természetesen az oroszok és a KGB állítása szerint semmiféle ilyesmivel nem rendelkeznek, semmi közük az egészhez!  A KGB azonban mindezt már meglehetősen régen és zökkenőmentesen elrendezte, vagy legalábbis segédkezett hozzá. A tömegpusztító fegyver birtoklásának e lehetősége jövedelmező és olcsón kivitelezhető, így ők sohasem fogják megtenni azt a luxust, hogy kihagyják a lehetőséget.” - Bearden.
Bearden meggyőződése, hogy az úgynevezett „öbölháborús szindróma” lényegében, a megtámadott területeken betegségek okozása céljából bevetett skalárfegyverek alkalmazásának következménye, miként erre egy 1997-es interjúban rámutat:
Az „öbölháborús szindrómát” mesterségesen váltották ki… mesterségesen váltották ki a helyszínen harcoló csapatok.. Mindaz, amit látunk, ’járulékos tényezőnek’ számít, erről beszél mindenki. Vannak azonban mélyebb jelek is, ha valaki nagyon alaposan belemerül a témába észreveheti, miként jött létre ez az egész és magára a tényre is: szándékosan okozták. Tulajdonképpen egy kísérlet volt. Egy egészen különleges fegyverrel végzett kísérlet. Akárhogy is, ez a fegyver arra való, hogy betegségeket okozzunk.”
Egy adott ország teljes népességének megtámadására is alkalmas harkály-hálózat mellett, kitűnően felhasználható megtámadott nemzet saját elektromos rendszere, ugyanis mint „csatorna”, felhasználható a különböző betegségminták „szétsugárzására” mindazok esetében, akik a rendszer közelében tartózkodnak. A saját lakásunk elektromos rendszere is szolgálhat antennaként, sugározhatja e kórok mintázatát, legyöngítve a lakásban élők immunrendszerét.
A sors különös fintora az, hogy pontosan ugyanazt az elektromos rendszert használhatják fel akár a teljes népesség különböző betegségek általi „kisugárzott” megtámadására, mely elektromos rendszer alkalmas lenne a lakosság teljes mértékű egészségessé tételére, megfiatalítására, az időtükrözött „idős-kori-elgyengülés” ellen védő téridő-vákuum energiák sugárzása révén. Elképzelésünk sincs arról, hogy milyen mértékben lehetne kitolni az emberi élettartamot, ha mindenki számára lehetővé tennénk ezt az új technológiát. Az emberek akár 200 évig, vagy annál sokkal tovább is élhetnének, teljesen humánus életkörülmények között, fiatalon, egészségben, dolgosan. Ezzel szemben, valakiknek az agya inkább a romboláson dolgozik, és minden elkövetnek – egyelőre szerencsére csak gondolatban – miként lehet teljes nemzeteket el- és kipusztítani.
Új Világrend?
Szép, Új Világ?...

5. Pszichoenergetika
Tudati elragadás, indukált hipnotikus transz, tudatkontroll, gondolatok és érzelmek kisugárzása, hangyatársadalom, nevelés EM [ŁW] hullámok tudatba töltése segítségével, „érzelmek” forradalma a spiritualitás terén, „megvilágosító gépezet”? Skalár egyházak?
A pszichoenergetika egyszerűen a skalár interferométereket használja a tömegbefolyásolásra és az emberi lélek formálására. Az eddigiekben felsoroltakhoz képest nyilvánvalóan ez a leggonoszabb és legrémísztőbb felhasználási területe a longitudinális hullámoknak.
A tudat alapjában elektromágneses természetű, és része az idő birodalmának. Háromdimenziós térben igazából nem is vizsgálható. Nincs a világon semmiféle pont, amelyre rámutathatna bárki is, hogy kérem, ez a tudat. Miként Borden mondja: „A tudat idő-szerű”.
A Longitudinális skalár EM hullámok szintén az idő birodalmának részei. Habár előfordulhatnak bizonyos átfedések az összekeveredő mintázataiban (oszcillációk az időben) a longitudinális hullámoknak, miközben egy gondolat vagy egy érzés megszületik egy adott illetőben, aki éppen az interferencia-zónában tartózkodik (ahol kereszteződnek a hullámok).
Az illető mindebből természetesen semmit sem vesz észre, úgy tapasztalja, a gondolat, vagy elképzelés a sajátja. A Longitudinális elektromágneses hullám által szállított mintázat hordozhat félelmet, vagy attól való rettegést, hogy az illetőt hirtelen elsodorja valami, akár teljesen váratlanul is. De előzmények nélkül megnövelheti valaki hazaszeretetét is. Tartalmazhatnak ezek a hullámok konkrét szavakat és frázisokat, melyekről mindenki úgy gondolhatja, a saját fejében születtek meg. Lehet szenvedély vagy gyűlölet, harag vagy erőszak. Másrészről lehet folyamatos tanulási igény vagy higgadtság. Ez az eljövendő Szép új világpszichoenergetikája és az eljövendő tudatháború.
A skalár pszichoenergetika még a legprimitívebb formájában is egyszerűen módon képes valamennyi tudatot a kívánt területre irányítani, mély hipnotikus transzállapot előidézésével. Ebben az állapotban az emberek extrém módon szugerálhatók, és mindent elhisznek, amit csak mondanak nekik, és bármilyen parancsnak engedelmeskednek. Beszéljünk most arról, miként lehet legyőzni az amerikaiak szívét és tudatát!
Tom Bearden felhívja a figyelmet Paul Revere szavaira, aki hősiesen szállította a fontos figyelmeztetéseket az új nemzet megszületésére vonatkozóan. Az ismert frázis szavai most különleges, stratégiai szempontokból is fontos értelmet nyernek, és átalakulnak egyfajta alig hihető jelentésváltozattá: „Az egyik a föld által, a másik a tudat által”.
Valójában a tudatháború egyik stratégiája egész egyszerűen az ellenséges nemzet vezetőinek tudatbefolyásolása lehet. A célba vetgt vezető nem lenne tisztában azzal, hogy valami rendellenes történik, habár hirtelen elkezdene jelentős változásokat megtapasztalni saját politikájában.
Lehetséges lenne, hogy a „vezetőink” fejében máris megfogalmazódtak olyan gondolatok, melyek nem a sajátjaik? Ami a legrémísztőbb, ebben most már soha többé nem lehetünk teljes mértékben biztosak. A skalár elektromagnetika és a pszichoenergetika mostanra már az emberi humanitást a tudományos-fantasztikus regények által felépített világokba és azokon túlra száműzte, s teljességgel háttérbe szorított mindent, amit ezzel a fogalommal kapcsolatban őriztünk.
Az oroszok az 1990-es években eljutottak arra a pontra, amikor már képesek voltak átvenni egy személy tudatának irányítását módosított longitudinális EM hullámokkal, beleértve időpolarizált EM hullámok alkalmazását is. Mindezt specialistából álló csoport munkájának köszönhették. A becslések szerint 25-30 transzmitter alkalmaztak, egy transzmitter és egy csoport kontrollált egy-egy személyt” – Bearden
Egyik beszámolójában Bearden illusztrálja, miként hatna egy esetleges skalárháborúban a pszichoenergetikai támadás az ellenfél skalár-berendezéseinek üzemeltetőire, akiket hipnotikus transzba ejtenének a támadás révén és lekapcsoltatnák velük összes rendszerüket.
Végül, a pszichoenergetikai hadviselés elérheti az ember legbensőbb valóját is, emberi azonosságtudatát. Ha a saját gondolataim nem lennének a továbbiakban „sajátjaim”, akkor igazából ki lennék én? A legbelsőbb személyiségem, az „énem” elragadható valamiféle aljas pszichoenergetikai célból? A „titkos kormányzat” képes közvetlenül diktálni az emberek fejébe mit gondoljanak, hogyan érezzék magukat? Hogy mit gondoljanak saját magukról? Vagy arról, mit kellene tenniók?

Miként lehet Longitudinális EM hullámokkal befolyásolni a tudatot?
A skalár pszichoenergetika fizikáját Bearden alezredes fejtette ki, szerinte sokkal rejtélyesebb dologról van szó, mint egyszerű energiakicsatolásról a vákuumból. Mindezt nagyon nehéz megérteni, de igyekszünk a kérdést megvizsgálni. Minden alkalommal egy lépéssel közelebb kerülhetünk a megértéshez, amint egy-egy elnevezés a helyére kerül. A dolog matematikája azonban az emberek túlnyomó többségének felfogóképességén messze fölötte áll.
Az egyik lapban megjelent cikke az alábbi címen szerepel: „A Tudatellenőrzés és az EM hullámok polarizációs átkeresztezése”. A dolog annyira komoly, hogy Bearden megejt egy határozott figyelmeztetést az ismeretek helytelen használatára vonatkozóan. A pszichoenergetikai fegyverek lelkileg nyomorékká vagy fizikailag halottá tehetik az embereket

Vigyázat!
(részlet A Tudatellenőrzés ls az EM hullámok polarizációs átkeresztezése cimű írásból)
Jelen írás olyan kísérleti kutatási technikákról számol be, melyek káros, illetőleg halálos következményekkel járhatnak még magasan képzett szakemberek kezében is, abban az esetben is, ha magasan kvalifikált kísérleti szakemberek szigorúan óvott laboratóriumi keretei között hajtják is végre azokat. Jelen írás célja hogy éppen a megfelelően képzett és adott jogokkal felruházott, ellenőrzött laboratóriumi körülmények között dolgozó tudósokat figyelmeztesse. Nem ajánljuk és egyben meg sem tudjuk bocsátani ezen eljárások használatát, a helyzet ugyanaz mintha engedély nélküli gyógyszerekkel kísérleteznének. Sem a kísérlet kitalálója, sem a végrehajtója nem tehető felelőssé semmiféle, ezen kísérleti eljárások és technikák alkalmazásából fakadó balesetért. Bármely kutató, aki alkalmazza ezeket az eljárásokat és technikákat a saját felelősségére cselekszik, és egyedül felel a kivitelezés biztonságáért, minőségéért, és a kivitelezés törvényességéért és eredményeiért. Nem javasoljuk, de nem is tudjuk megbocsátani, az embereken végrehajtott, törvénytelen kísérleteket. Mindez bűntett, jogsértés, az alkotmányos jogokba és a Föderációs törvényekbe ütköző tett, egyaránt törvénytelen és erkölcstelen.” Bearden.
Miután a szigorú figyelmeztetés megjelent, kommentárok is követték, az amatőrök számára is kellően felcsigázóak.
Teljes figyelmünket szentelve a fentebb leírt gondolatoknak, szükséges nagy vonalakban áttekinteni a tudati működés  elektromagnetikus megnyilvánulásait, a test és a tudat viszonyát, és azon tulajdonságát, miszerint a 3-dimenziós fizikai tér EM energiája változásokat indukál az agyban és az idegrendszerben, valamint minden egyes sejtbe eljut, a tudat idő-szerű koherens működésének következtében. Ha az időpolarizált elektrodinamika használatát és hatásait a tudatra irányítjuk, akkor a test-tudat működésben hurkokat hozhatunk létre. Az átkeresztezési mechanizmusok a különböző EM hullámok polaritásában átalakíthatják az „egyik a másikban” állapotot” – Bearden.
Meghagyom mindezt a technikai bűvészek számára, hogy megpróbálják megérteni a működés mechanizmusát, s aztán majd megadták a tudományos nyelvezet felhasználásával megfogalmazott megoldást. Azonban vannak finom falatok a laikusok számára is. A következőkben a nyugati tudósok nehézségeit idézzük fel melyekkel az emberi tudat „anyagtalan” (longitudinális hullámok) természetű összetevőjének fogalmával megértése során ütköznek
Ironikus módon, a nyugati tudósok legtöbbje materialista és a tudatra, úgy tekint, mint valamiféle misztikus nem-tudományos megközelítésre. Hajlamosak a tudati működések és funkciók olyan megközelítésére mintha egész egyszerűen ’hús számítógépek” működését látnánk működni és ennek feladatait, vagy, legjobb esetben, nagyon gyenge transzverzális EM hullámok tevékenységét és munkálkodását az agyban és az idegrendszerben. Ez a szigorú önkorlátozás abból fakad, hogy a szervezetben, mindent egybevéve, csak gyenge transzverzális (TW) EM hullámok jelenléte és tevékenysége mutatható ki - kapcsolódva a biológiai működéshez és az agytevékenységhez. Egész egyszerűen nem tudjuk, miként vizsgáljuk a tudati működést közvetlenül. Semmiféle tudatműködés-mérést nem tudunk végrehajtani, nincs olyan eszköz a birtokukban, melyek révén megérthetnénk. Mindezek figyelembevételével már érthető, a nyugati tudósok vajon miért csak a tudat-anyag kapcsolat mikéntjét képesek megérteni.
Manapság a tudósaink nem mérik a longitudinális-polarizált EM hullámok működését és tevékenységét a szervezetben és akörül, a maga természetes mivoltában. Mindössze néhányukban tudatosul csak, hogy ilyen LW [longitudinális hullámok] örvényei léteznek a testben és mindenhol a természetben – általában.” – Bearden
A nyugati tudósok az agyműködés vizsgálatára kizárólag transzverzális hullámokat használnak, nem pedig a vákuum longitudinális hullámait. Ha csak transzverzális hullámokat használunk a cél kutatására, az olyasmi, mintha kőtörő kalapácsot használnánk.
A nyugati tudósok csak a transzverzális hullámokat ismerik.

Nyers erő” időfunkciók versus finomirányítási metódusok
Ironikus módon, a tudatbefolyásolást kutató nyugati szakemberek transzverzális EM hullámokat alkalmaznak céljaik megvalósítása érdekében és ez nem más, mint a nyers erő alkalmazásának metodikája a vákuum energiák (téridő hajlítási technikák) és az általános relativitás hatásainak kiváltására. 
Miközben a KGB szintén alkalmazza a transzverzális EM hullámok nyújtotta nyers erő technikát, amikor szükséges, azonban ők mindezt a kívánatos longitudinális és időpolarizált EM hullámok és foton struktúrákbevésésére illetőleg aktiválására használják, közvetlenül az elvárt agyműködés kiváltására.” – Bearden
Ezek az ’illesztett nyers erő modellek’ természetesen rendkívül hatékonyak is lehetnek és természetesen pontosan a kísérletekben elvárt eredmények produkálására is képesek, ezenkívül mindez leellenőrizhető is. Azonban természetükből fakadóan nem tesznek lehetővé finom tervezést, például az idő-polarizált hullámok felhasználását a teljes emberi közös tudatalatti egyidejű befolyásolására, vagy a Föld valamennyi faja közös tudatalattijának egyszerre történő irányítás alá vételét (pl. Gaia közös tudatalattiját), sem az egyén memóriáját és ismeretanyagát precízen vezérelni.” – Bearden.
A láthatóan varázslatos pszichoenergetikai, vagy ahogy néha hívják „pszihotronikai” műveleteket nem lehet végrehajtani közönséges transzverzális EM hullámok energiájával. Ám sokkal inkább elérhető mindez skalár hullámokkal, merthogy a tudat maga igazából skaláris természetű.
Megjegyezzük, valamennyi tudati működés idő-szerű, például magába foglalja a skalár EM foton funkcióit és a skalár EM hullámok funkcióit is. Így a tudat e kifejezetten különleges elektromágneses rendszer, az idő birodalmában létezik…” – Bearden.
A tudat befolyásolása teljes mértékben csak időhullámok alkalmazása révén válik lehetségessé. A pszichoenergetika fejlődésének feltétele egy hatalmas adatbázis felépítése, melynek tartalma különböző mintázatok, melyek tudati és/vagy érzelmi állapotokat képviselnek. A lélek egyfajta ’genomját’. – Bearden.
Bearden egyben leírja ennek a ’genomnak’ a dekódolási folyamatát is.
Mára már a tudósok képesek kivitelezni számos, a lélek állapotára vonatkozó kísérletet, kis változást létrehozva az időben, és rögzíteni az így kapott adatokat. Minden ilyen alkalommal rögzítik a pszichikai változásokat melyek a testben mutatkoznak és/vagy a tudat tudatosságában és az érzelmi állapotában, minden egyes spektrális visszafordítási szakaszban, a ’hajó kémlelőnyílásain’ át követve az eseményeket. Egyszerűen, ám fájdalmasan (néhány évvel ezelőtt legalábbis) felépítenek egy kiterjedt adatbázist az egyéni viszonylatokról.”
Ezekben a kísérletekben, a kísérletvezetők valójában valamennyi testi és tudati változást képesek kiprovokálni, amit csak akarnak. Erős érzelmeket. Intenzív fájdalmat. Heves boldogságot. Fájdalmas gondolatokat. Képeket. Emlékeket. Megérzéseket. Álmokat. Látomásokat. Felejtést. Változást az emlékekben. Változásokat a személyiségben. Stb. A ’delta’ kisugárzási tartomány (a változások a nullás referenciaszinttől indulnak) jelenti a teljes tudati, pszichikai, szervi, kémiai, stb. változásokat és kölcsönhatásokat.” – Bearden.
A kutatások második szintje a viszonyok tesztelése és megfigyelése a közönséges emberek statisztikailag kimutatható kereszt-kapcsolatai körében, és/vagy specifikus népesség körében (mint például a kemény kiképzésen átesett katonák köre). A program keretében rendkívül összetett, igen hatékony, az eddig ismert legkorszerűbb, a tudat, a viselkedés befolyásolását leíró tudományos és technológiai összefüggések felhasználása segítségével összeállították a szükséges adatállományt és kifejlesztették az alkalmazási megoldásokat.” – Bearden.
A cikkét összegezve Bearden elgondolkodik azon, vajon milyen szinten állhat jelenleg a pszichoenergetika. A szigorú titoktartás, mely révén mindezeket az ismereteket igyekeznek távol tartani a nagyközönségtől egyfajta kormányzati „komédiához” vezetett, azt színlelik, mintha mindez nem is létezne, miközben ez a titkolódzás valamennyiünk számára súlyos fenyegetést jelent.
A következtetés az, hogy nyugaton, egy vagy több, szigorúan titkos, támogatott, jelentősen finanszírozott kutatás folyik modern, befolyásolásra irányuló programok terén, ilyen törekvések, a feltételezések szerint, már jó ideje léteznek. Ilyen kutatócsoportokban dolgozó kiszivárogtatók információi szerint a cél kettős vagy hármas, és igazából nincsenek teljes mértékben legitimálva kormányzati körök által, ezeket a csoportokat inkább lehet a szélsőségeseknek tartani, olyanoknak, melyek igyekeznek megszabadulni mindenféle ellenőrzés alól.”
Mélyen elrejtve, így működnek tehát ezek a tilalmas tudatbefolyásolási kutatások a nyugati világban. A kutatásokban résztvevők, legalábbis a szélsőséges csoportok egy részét tekintve, sokkal inkább ’cowboyok’, akik kívül állnak mindenféle törvényen és etikán, könnyen hajlanak gyilkosságok elkövetésére, tiltott kísérletek végrehajtására embereken mindenféle következmény nélkül, stb. Röviden, mindazokért a dolgokért felelőssé tehetők, ami szemmel láthatóan történik. Ebben az összevisszaságban egy vagy több szélsőséges csoport igen jelentős hatalomra tehetett szert, mivel titkos fegyvereik komoly hatékonysággal bírhatnak. Hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy ’ők a legjobbak a világon’. Hajlamosak letetnek azt gondolni, hogy még az oroszokat is megelőzték…”
Ne felejtkezzünk meg róla, minden egyes hatalommal bíró szélsőséges csoport ereje a hatalomban és a titkosságban van. Folyamatosan törekednek hatalmuk, befolyásuk, befolyásolási képességük, presztizsük, stb. növelésére. Semmi másra. A hazaszeretet és a küldetéstudat – a szélsőséges csoportok számára – nem többek üres szavaknál. Megvan a saját végrehajtandó programjuk. A szélsőséges csoportok létrejövetelével megjelent az etikátlanság, az erkölcstelen praktikák, gyilkosságok, megvesztegetés, információk visszatartása, félretájékoztatás, a kézenfekvő dolgok tagadása, stb. A szigorúan titkos szélsőséges csoportok egy bizonyos része bizonnyal valamennyi felsorolt praktikával él, és még ezeknél többel is. Emberi vonás, a domináns hím szerepére való törekvés. Csak most eltitkolva és mélyen elrejtve a szigorú titkosítás fala mögé.”
Az oroszok, hozzátéve a maguk további ismereteit a tudatbefolyásolási eljárások működési mechanizmusáról, messze a nyugat előtt járhatnak, mivel alapvető pszichoenergetikai tudományuk jóval fejlettebb, mindezek ellenére, mi továbbra is a jó öreg elektrodinamikát használjuk. Továbbá, az oroszok már évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek a longitudinális interferometria területén, ezek alkalmazásával kapcsolatban az óceánokon és magán a földbolygón át, azzal, miként állítsanak elő pontosan beszabályozott EM hatásokat nagy távolságban. Igy hát mindezeket a dolgokat képesek végrehajtani a tudatbefolyásolás területén is LW [longitudinális hullámok] interferenciájával, árnyékoló tömegen keresztül is.” – Bearden.
Bearden megad két példát, amikor – őszerinte – az orosz KGB tesztelte skalár interferométereinek pszichoenergetikai képességeit. Az egyik eset Button kapitánnyal történt, és az általa vezetett A-10 ’varacskosdisznó’  repülőgéppel 1997. április 2-án.
Arizona felett Button kapitány hipnotikus transz állapotába esett, érzékelő-képessége hirtelen kicsúszott irányítása alól. A hirtelen rátörő ’éber-álomszerű’ állapotban minden tökéletesen normálisnak tűnt. Látótere kissé nagyobb volt, mint 90 fok, ezért egyszerűen tudta korrigálni a gép repülését és végrehajtani a fordulókat ’a kijelölt cél megközelítése” érdekében, miközben természetesen a 90 fokos látótérnél jóval nagyobb látóteret vezérelt és teljesen figyelmen kívül hagyta a rádió-kapcsolatot. Egyenesen kifelé repült Arizonából.”
Egy pontnál aztán körözni kezdett, talán mert úgy gondolta, kilépett a hatótávolságból, és valószínűleg ekkor dobta le az ágyúját. Azután ’egyenesen hazafelé vette az irányt’, a jelek szerint, továbbra is ebben az éber-álom szerű állapotban, egészen addig, amíg el nem fogyott az üzemanyaga, le nem zuhant és életét nem vesztette a becsapódás miatti robbanásban – álmaiban jelentkezett gondolatok miatt, egészen a haláláig abban a tudatban volt, minden normális. Egész idő alatt érzékelési folyosója eltolódott. Számára, az álom világában, az álomban cselekvő állapotban, minden normális volt és semmi váratlan sem történt. Ezért minden bizonnyal a távoli KGB átvivői és az ezeket vezérlő pszichoenergetikai társaság befolyásolta tudatának működését jó órán át.”
Valójában, pontosan ez volt a célja az egész tesztnek: demonstrálni egy képzett ember tudata irányításának átvételét (nagy távolságból), miközben az rendkívül bonyolult manővereket hajt végre.”
A Tudatellenőrzés és az AM hullámok polarizációs átkeresztezése című cikk talán a legmegrázóbb és legrémísztőbb lehetőség felvetésével végződik: a pszichoenergetika képes az emberi fajt mint egészet irányítása alá venni.

Hangyatársadalom - A végső verseny a teljes emberi faj tudatbefolyásolásának megszerzéséért
A KGB pszcichoenergetikai fegyverekkel foglalkozó tudósai – mivel közvetlen mérték és detektálták a t-polarizált hullámokat és a Longitudinális hullámokat már évtizedek óta – azt is megértették, hogy a Jung-féle közös tudatalattinak (az egész emberi fajt tekintve) megvannak a saját idő-szerű tulajdonságokat mutató működései és energia-viszonyai, melyeket szintén képesek voltak meghatározni, amikor t-polarizált méréseket végeztek és egész egyszerűen le tudták választani ezeket a jeleket. A közös tudatalatti működési területe számos szinttel mélyebbre van temetve a rekurzív Whittaker EM mezők, hullámok és potenciálok struktúrájában.”
A KGB tudósai pontos ismeretekkel rendelkeznek arról, hogy valamiféle Gaia – a Föld valamennyi fajának közös tudatalattija – szintén létezik, és ők pedig képesek voltak ezt is leválasztani és elemezni. Gaia működésének jelei még mélyebben találhatók az EM mezők, hullámok és potenciálok rekurzív struktúrájában.”
Igazából az első naptól kezdve az orosz - tudatbefolyással foglalkozó - tudósoknak megvolt a maguk pontos célja ezeknek a ’méyebb tudati területek és szerepük megismerésével a tudatbefolyásolással összefüggésében’, az egész emberi faj vonatkozásában.”
Meggyőződésem, hogy a KGB pszichoenergetikai tudósai értik ezt a mélyebb területet. Ha képesek megtanulni, miként lehet beavatkozni az emberi faj közös tudatalattijába, akkor képesek egyúttal az emberi társadalmat átformálni egyfajta „hangya”-társadalommá, olyan társadalommá, melyet a kommunizmus keretében már felvázoltak - természetesen egy ’csúcsvezető réteget’, akik valamennyi társadalmi működés irányításáért felelősek, kivéve ebből a befolyásolásból. A ’hangyatársadalom’ – kommunista típusú rendszer – a feudalizmus egyfajta változata (valamennyi társadalmi rendszer a feudalizmus irányába fejlődik ezért).”
A KGB pszichoenergetikai fegyvereket kutató tudósai igen komoly nyomást gyakorolnak ennek megvalósítása irányába. Azon a véleményen vagyok, hogy mindettől mára már nincsenek messze…”
Néhány változatát az oroszok által készített tudatbefolyásolási eszközök közül már bevetették katonáik körében az afganisztáni háború során, kegyetlen tettek végrehajtására kondicionálásuk során.”
Akár az oroszok tervezik a ’hangyatársadalom’ megvalósítását, akár amerikai szélsőséges csoportok, bőkezű ’meglepetésként” az emberi fajnak szánva, a valamennyi oldalon megtfigyelhető titkosság lehetővé teszi bűnöző elemek jelentős számú beépülését, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy eltulajdoníthatják a szükséges technológiát, miáltal az emberiség civilizált elemeit mély sötétségbe taszíthatják. A nyitottság és ezen ismeretek nyilvánosságra hozatala a rendes és tisztességes emberek körében létfontosságú, csakis ebben az esetben tudjuk kezelni a dolgot és legyőzni rémületből fakadó visszautasításunkat.
Mindeközben szélsőséges csoportok, a nyugati, tudatbefolyásolást kutató tudósok között is létrejöhetnek és felemelkedhetnek, ha már eddig nem tették volna ezt meg. Nyilvánvalóan növelni igyekeznek saját személyes befolyásolási képességeiket, továbbá, igyekeznek leválasztani elképzeléseiket az ortodox kormányzati állásponttól és megszabadulni a felügyeleti ellenőrzéstől. Teljes mértékben eltérhetnek a törvénytelen és erkölcstelen kutatási vonalak felé, mert mindez tovább növelheti szélsőséges hatalmi elképzeléseiket. Ily módon az amerikai kormányzat alattomban végzett kutatómunkája is zátonyra futhat, amíg jelentős erőfeszítések nem történnek, hogy a Képviselőház és a Szenátus tagjai bepillantást nyerhessenek az e területen folyó erőfeszítésekbe.”
Olykor, amikor szélsőséges csoportok hatalmi befolyásolást gyűjtenek maguknak, mindezzel együtt megszerzik a titkosítási jogosultságokat is, technológiailag újnak számító területeken, a későbbiekben gyakran mint ’amerikai kormányzati műveletek’ jelennek meg, miközben bűnöző és etikátlan tevékenységekkel társulnak, mélyen a kút fenekére elrejtve mindent, a ’szigorúan titkos’ besorolás mögé bújva. Habár mindez ’tudományos’, senki soha nem ítélhet felette, még akkor sem, ha az ’ördögi tudományos törekvések’ lelepleződnek és egy a széles nyilvánosság elé kerülnek.” – Bearden.
A Tesla ágyuk hatalmas energiájának köszönhetően, tudatbefolyásolási képességük longitudinális hullámformákkal egyfajta ’varázslatnak’ tűnhet, mely egyaránt használható jó és gonosz dologra is. Bearden jövőbe tekintő látomásában a további fejlesztési irányokra vonatkozóan leírja, hogy lehetővé válhat a tudás ’letöltése’ skalár interferometria használatával. Mindenki magasan művelt lehet, és minderre gyorsan és könnyedén tehet szert.
A Tudatellenőrzés és az AM hullámok polarizációs átkeresztezése című írásának konklúziójaként Bearden már-már könyörögve fordul a világ nemzeteihez, felhívva a figyelmet a pszichoenergetika használatának veszélyeire.
Engedjék meg nekem, hogy reménnyel eltelve forduljunk ebbe az új korszakba, a rossz kezdet ellenére, és induljunk végre a megfelelő irányba, segítve és gyógyítva az embereket, sokkal inkább, mint megölni őket és becstelenségeket elkövetni ellenük. Ezen technika gonosz felhasználási módja potenciális fenyegetést jelent valamennyi nemzet számára a Föld bolygón.”
Forradalmasíthatná az orvostudományt, az oktatást, a kommunikációt és a pszichológiát. Látjuk előre a jövőt – talán már 30 éven belül bekövetkezhet -, amikor az oktatás igazából nem fog másból állni, mint a program közvetlen letöltéséből a tudatba. Három heti töltést követően bárki képessé válhat ledoktorálni, mondjuk fizikából. Három heti további tanulást követően le lehet doktorálni kémiából is. További három hét múlva mint műszaki mérnök. Újabb három hét mint orvos. És így tovább. Ha mindez bekövetkezik, a Földön mindenki képzett emberré válik. Kiszabadulni a tudatlanságból újabb jelentős szabadságot ad, a törvényesség felismerésének szabadságát. Nem lesznek többé hatalmas elszegényedett csoportok, kiszorulva az oktatási rendszerből, alkalmas termelőmunkát keresgélve.”
Sürgetjük, hogy valamennyi nemzet a felsorolt technikai alapelveket a következő módon használja: ne az emberek sérelmére elkövetett erőszakos tettekre, hanem gyógyításra oktatásra, a tömegek felemelésére és az élettartam kiterjesztésére – a föld minden lakosa számára. Ha így teszünk, emelkedett jövő vár ránk. Akkor majd kiderül, hogy bár Demoklész kardja függött felettünk, a sanyarú helyzetet képesek voltunk átalakítani. Új Millennium köszönthet ránk.” – Bearden
(A sok rémísztő dolgot követően álljon itt kis megszakításként a pszichoenergetika világosabbik oldala, mintegy megfontolásképpen. Például, milyen lehetne a szórakoztatóipar végső állapota?)

Érzések
A pszichoenergetika képes elhozni számunkra egy jobb, vagy egy rosszabb világot egyaránt, Aldous Huxley közismert novellájában szereplő ’Szép Új Világ’-ot, a szórakoztatás teljesen új formáját alkalmazva, az „Érzések”-et. Mindez úgy működik mintha valaki egyszerűen elmegy a moziba, azzal a különbséggel, hogy mindenki saját magán tapasztalhatja meg az aktuális érzéseket, úgy, mintha az ábrázolt események saját magával történnének meg. Habár ’vezetőink’ mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elhomályosítsák előttünk, mi történik a skalár elektromágnesesség kutatása terén, megjegyzendő, hogy néhány ifjú hollywoodi zseni, nagyon is közel áll hozzá, hogy megértse, az ’érzések” kiváltása ma már lehetségessé vált, és az így megszerezhető megadollárok profitjának lehetősége igen jelentős beruházásokat eredményezett már eddig is erre a területre.
Az ember elképzelheti, hogy az első ’Érzékek’-színház, talán éppen a ’Huxly’, hatalmas nézőterét kilenc óriási ernyő fogja körül (nem csak egy ernyő!), ami teljes mértékben háromdimenziós hatást kelt, mihelyt valaki felteszi a fejhallgatót. A ’Huxley’ természetesen a legszuperebb hangminőséggel felszerelt, és óh, jut eszembe, egy kis méretű, skalárinterferométerrel és a vezérlő számítógéppel. Található néhány további sáv is a filmszalagon a hangsáv mellett rögzítve. A gondolatok digitális jeleit hordozzák, érzéseket, és képzeteket – természetesen a színház interferométerébe táplálandókat. És ezeket a gondolatokat és érzéseket és képzeteket a közönség tagjai olyaténképpen élik meg, mintha a saját gondolataik és képzeteik lennének. Alapjaiban új művészeti forma. Pszichovízió.
Fontos – és nem kevésbé vonzó – hogy igazából a színészek az „érzők”, ők azok, akiknek érzéseit eredetileg rögzítik és a program érzéseket tartalmazó sávjaiba rögzítik. Hiszen, példának okáért, Brad Pitt jó és elegáns színész, de valóban érzi is azt, amit eljátszik? Miként a külföldi filmek szinkronizálásakor történik szükséges lehet, hogy az „érzelmi sávokat” is szinkronizáljuk, felhasználva egy mélyebben és őszintébben érző személy érzéseit, gondolatait és képzeteit.
Még az is elképzelhető, hogy ha valaki a színház egyik oldalán ül, akkor érzéseiben a hőssel azonosul, míg ha átül a másik oldalra, akkor a pontosan azt érzi, amit a rossz fiú. Hova vezethet mindez? Előfordult már mindannyiunkkal, hogy megsirattunk egy filmet, habár, a legtöbb ember ezt nem hajlandó beismerni. Azonban mindez mély zokogássá és könnyáradattá fokozható, ha a rendező úgy óhajtja. A legbelsőbb valójában tapasztalhatja ezt meg mindenki. Vagy, nézzük meg a sajt másik szeletét, páni félelem is kiváltható. Még a lélegzetünket is visszafoghatjuk a félelemtől, megmerevedhet a nyakunk és pánikba eshetünk a rettegéstől.
Éppen ezért, az egész Horror-érzés műfaj a legtöbb ember számára túlságosan sok lenne. Tényleg érezni akarná valaki amit az ügyeletes vámpír abban a pillanatban, amikor belemélyeszti fogait az illető torkába?
vallásos-érzések segíthetnek abban, hogy valaki pontosan átérezhesse a szentek imádság közbeni elragadtatottságát, de az is megoldható, hogy valaki egészen pontosan átélje mindazokat a szenvedéseket, melyeket Krisztus viselt el a kereszten. A lelki fájdalmakkal együtt természetesen. Még a vér ragacsosságát is. Az eredeti érzéseket. ’Miért hagytál el engem?’ Ki hagyná ki közülünk ennek a kétségbeesett mondat elhangzásának pontos körülményeinek megvizsgálását? Korábban esetleg meg kellene ismerkednünk Teréz Anya történetével, mély vallásosságával, mi vezette őt oda, hogy erkölcsileg ennyire ki tudott emelkedni közülünk? A tudatkitágító érzések képesek kiváltani egy LSD-hez hasonló állapotot és szabályosan szétrobbantani a közönség tudatát?
Még a legegyszerűbb és legprimitívebb használati módban is a hipnotikus transz indukciója és az ezzel járó megnövekedett szuggesztibilitás, tökéletesen képes megváltoztatni a tudatos érzékelést még akkor is, ha mindez egy közönséges mozielőadás kereteiben történik.

6. A 2002-es állapotok
(A legfrissebb információk itt találhatók:
Akárhogy is, olybá tűnik, mint a ’Mexikói egyensúly’, a maga különböző részeivel és hatás-ellenhatás törvényeivel. Nem más, mint a ’terror egyensúlya’, mely ráadásul hihetetlen mértékben törékeny.”
Látni kell mindenkinek azt a veszély, mi történik ha ezek a fegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek. A közönséges pozitív energiájú EMP lőfegyverek könnyedén és olcsón előállíthatók, akár egy rádiókészülék darabjaiból, vagy egyéb, kimaradt elektronikus alkatrészekből. Persze, némi csináld-magad ismeret azért szükséges hozzá…Ha és amennyiben a Jakuza [a japán maffia] megszerzi mindezt (és ebben biztosak lehetünk, csak idő kérdése), akkor elkezdhetünk készülni a jelen terrorfenyegetettség alatt álló világunkat egy sokkal veszélyesebb új háborús világot követő helyzetre.” – Bearden.
Már a puszta lehetőség, hogy ezekből a howitzerekből megépíthet bárki egyet pusztán egyszerű rádióalkatrészekből, kellően riasztó kellene hogy legyen mindenki számára, milyen hihetetlen veszélyekkel és krízishelyzetekkel kell az emberiségnek hamarosan szembenéznie.
Ismételten leszögezem tehát, a nukleáris korszak hajnalán az ember válaszúton találja magát, választha a menny és a pokol között. Meg kell állnunk és el kell dönteni, mit akarunk. Nos van legalább egy igen jelentős különbség a között a keresztút és a jelen keresztútja között, most ugyanis kezünkben van a lehetőség, hogy igazi földi mennyországot teremtsünk meg.
A szegény nemzetek számára elkövetkezhetne a jólét. A betegségeket jelentősen vissza lehetne szorítani. A foszilis tüzelőanyagok jelentette légszennyezésnek örökre végét lehetne vetni. A globális felmelegedés problémája egyszer s mindenkorra megoldódna, az időjárást humánus módon lehetne szabályozni, vizet vinni oda ahol szárazság van, és napos időt oda, ahol áradás. A skalár interferométerek segítségével minden ránk veszélyes kisbolygó vagy üstökös eltéríthető lenne. A Marsot igen gyorsan a Föld képére lehetne formázni. Mindenki magasan képzett lenne a pszichoenergetika segítette ismeretletöltés által. A bölcsek bölcsessége közvetlenül mindenki szívében és tudatában elültethető lenne skalár kapcsolat révén.
Mindezek a lélegzetelállító lehetőségek elgondolkozásra kell, hogy késztessenek bennünket. Ha fajunk mindössze néhány évszázad alatt eljutott ehhez a keresztúthoz, akkor nyilvánvalóan a Világegyetem közeli és távoli fajai szintén eljutottak idáig, már sokkal korábban. És azok, akik a ’bolygószintű mennyországot’ választották, vajon miként élhetnek most? Igen hasznos lenne, ha néhányan közülük velünk tartanának és vezetnének bennünket ebben a végső harcban, amikor jó és gonosz között kell választanunk. Ez az utolsó esélyünk olyan megoldás választására, mely az egész fajunk épülését szolgálja, és nemcsak néhány elit csoport tagjaiét.

A Nyilvánosságra Hozatal Tervezet
Van egy ember, aki fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy ezeket a technológiákat a széles nyilvánossággal megismertesse, ő Dr. Stephen Greer, a Nyilvánosságra Hozatal Tervezet részéről. Ez a társaság már számos kongresszusi meghallgatást eszközölt ki az UFO-k és a szabadenergiás technológiák kapcsán, nyilván, emiatt igen nagy nyomás nehezedik rájuk.
Ha már egyszer a majdnem szabad energia könnyedén elérhetővé vált és kifogyhatatlan energiával láthatná el a mezőgazdaságot, a szállítást, az építkezést, a gyártást és az elektromos eszközök meghajtását, semmiféle korlát nincs, amit az emberiség csak kitűz a maga számára, elérhetné. Képtelen az a helyzet – egyenesen gusztustalan – hogy egyesek tudatbefolyásolási módszereken törik a fejüket, éhínségek vannak szerte a világon, miközben ott ülünk titkosított technikánk dossziéinak tetején, mely technika teljes mértékben megfordíthatná a jelen helyzetet.
 „Miért nem hozzuk hát nyilvánosságra ezeket a technológiákat? Mert a társadalmi, gazdasági és geo-politikai helyzet jelentősen megváltozna.  Minden egyes érintett, akivel csak találkoztam, kihangsúlyozta, ez lenne a legnagyobb változás az emberi történelemben. A témát szigorú titoktartás övezi, és nem azért, mert butaság lenne, hanem mert mert hatásai mélységesen érintenének mindenkit és beláthatatlanok lennének. Természetesen, akik ilyen programok felett gyakorolnak felügyeletet, nem akarnak változást. Annak ellenére sem, hogy a legelőremutatóbb közgazdasági, technológiai, társadalmi és geopolitikai változást indíthatnák el az emberi történelemben. A ’status qou’ állapotának megőrzését támogatják, miközben a teljes civilizációnk a teljes megsemmisülésébe rohan…”
A jelenleg már létező de titokban tartott fegyverek bevetése révén – fegyverek, melyek a termonukleáris eszközöknél is sokkal rémísztőbbek -, semmiféle ’túlélhető’ konfliktus nem képzelhető el. A titkosság sötétjébe rejtezve olyan műveleteket hajtanak végre, melyek a teljes emberiség puszta, jövőbeni létét fenyegetik. Csakis a teljes, becsületes nyilvánosságra hozatal oldhatja fel a jelen helyzetet. Szavakkal nem fejezhető ki ennek égető szükségszerűsége” – Bearden.
Dr. Stephen Greer százával kutatott fel embereket, köztük jó néhányan a katonaság alkalmazásában álltak, vagy állnak, akik bármikor készek kongresszusi meghallgatások keretében beszámolni a fekete projektekre vonatkozó ismereteikről, melyek keretében a szabadenergia technológiákat és az antigravitációs meghajtási technikákat már részletesen kidolgozták, azonban mindettől megfosztják az emberiséget.
Greer rámutat arra is, milyen létfontosságú kérdés ezen technikák alkalmazásának beszabályozása, békés célokra való felhasználhatósága, de mindez igen nehéz olyan körülmények között, amikor a kormányzat még a puszta létezésüket is letagadja. Mindeközben az Elnök és a Védelmi Minisztérium tovább folytatja ezt a háborúzz-mint-mindig és ’találd ki mit tudunk’ társasjátékot, a skalárberendezések (longitudinális hullámokat alkalmazók) még a jelenlegieknél is sötétebb kezekbe kerülhetnek. És senki, de senki nincs a sajtószolgálatoknál dolgozó riporterek között, aki megkérdezze: ’Védelmi titkár úr, milyen lépéseket tesznek az oroszok álatl birtokolt, longitudinális interferométerek által végrehajtott, a TUDATUNK elleni támadások kivédésére?’

A longitudinális interferométerek száma egyre nő
További állításai között Bearden nylvánosságra hozza azt a tényt, miszerint a Jakuza [japán maffia] már rendelkezik ilyen interferométerekkel, közel egymilliárd dollár lefizetése révén vette bérbe őket.
A szovjet gazdaság összeomlását követően, számos dolog vált elérhetővé kikölcsönözni, illetve részletre megvásárolni, olyan eszközök, melyek soha nem tartoztak a régi rendszer felügyelete alá. Ez történt a gazdasági káosz eredményeként. Az orosz maffia jelentős tényezővé vált, mivel vállalkozókkal kezdett tárgyalásokba akik közül egyesek az egyik, mások a másik oldalon álltak, és egyáltalán nem szívlelték az akkori rendszert.”
Abban a légkörben és abban a pénzhiányban, a KGB lehetővé tette a korai, longitudinális EM hullámokkal működő berendezéseinek kölcsönvételét a Jakuza és az Aum Sinrikyo részéről. Erre akkor került sor, amikor már elvégezték a szükséges teszteket és hadrendbe állították az új kvantumpotenciális fegyvereket. A fegyvereknek ez az osztálya jelenti az uralkodó fegyverfajtát a Földön. Öt nemzet már biztosan birtokolja: Brazília, Oroszország (KGB), Kína és további két, az Egyesült Államokkal baráti ország. (ezek egyike nyilvánvalóan Izrael.) A tárgyalások a korai LWI [Longitudinális hullám interferométerek] kölcsönadásáról a japán Jakuzának és Aum Sinrikyonak 1989. végén zárultak, 900 millió dollár aranyrúdban történő kifizetésével. Nem ismerős az évenként fizetendő bérleti összeg nagysága, de valahol egymilliárd dollár körül lehet. A japán szélsőségesek tehát meglehetős érdeklődést tanúsítanak a longitudinális EM fegyerrek és technikai részleteik iránt. Jelen tudomásunk szerint a Jakuza már gyártja is bizonyos típusait eme fegyvereknek saját üzemeiben.” – Bearden.
Meglehetősen kényelmetlen az a tudat, hogy a japán maffia rendelkezik ilyen ismeretekkel, tudják, miként lehet elültetni dolgokat a tudatunkban. Jobban szeretnénk valamennyien úgy aludni, hogy tisztában legyünk vele, az álmaink a sajátjaink, nem pedig bűnöző társaságok által kiagyalt látomások tudatunkba sugárzása. Az egész világra nézve súlyos fenyegetést jelentenek.
Bearden elemzése szerint, mindez visszavezethető az energia kérdéséhez. Az energiaválság az, mely kiprovokálta a jelenleg is zajló „olajháborúkat”, mindeközben az olajkitermelés elérte a „Hubbard csúcsot”, most már csökken a mértéke. Az elektromos energiahálózatokat sürgősen ki kellene cserélni skalár rendszerekre amilyen gyorsan csak lehetséges, ugyanis az elektromos rendszerek mára már rendkívüli mértékben sérülékenyek, a legkisebb, longitudinális interferométerekkel végrehajtott támadás következtében is, összeomolhatnak. Pillanatok alatt használhatatlanná lehet tenni őket. Bárki képes erre, akinek birtokában Tesla howitzer van.
Akárhogy is, személyes meglátásom szerint, szükségünk lenne egy nemzeti Manhattan Projektre, most azonnal, decentralizált elektromos energetikai rendszer kifejlesztése okán, az energiát pedig közvetlenül a vákuumból nyerni… A MEG rendszer már létezik, és számos további más is, melyeket magánfeltalálók és kollégáik fejlesztettek ki. Mindezeket az erőfeszítéseket jelentősen kellene támogatni és sürgősen továbbfejleszteni. Ennek a nemzetnek [USA] a túlélése függ ettől… Természetesen sok más oldal is van, ámtudományos apparátusunk és a nagyközönség továbbra sincs tudatában annak a kétségbeejtő harcnak, mely jelenleg folyik, habár már felettünk zajlik. 9-11 ébresztőt jelentett ez ügyben. Meglehetősen kellemetlenül érintette Amerikát az elvesztett életek sokasága. A neheze azonban még hátra van, és úgy fog érinteni minket, mintha gyorsvonat robogna keresztül rajtunk, jelen esetben mi vagyunk a sín.” – Bearden.
Az elektromágneses fegyvereket a Védelmi Titkárság említette 1997. áprilisában, olyan összefüggésben, hogy immár terroristák is birtokolhatják, beleértve a Jakuzát és az Aum Sinrikyot. Ezek a szélsőséges csoportok bérbe vették e fegyverek korábbi típusait Oroszországtól, a KGB-től 1989-ben. A Védelmi Titkárság állítása szerint ezeket a fegyvereket földrengések kiváltására használták, vulkánkitöréseket provokáltak, és az időjárás uralására és befolyásolására használták. Mindez igaz. Mostanában pedig jelentős számú időjárás-befolyásolási tevékenységgel találkozhatunk Észak Amerika területe felett, bizonnyal a szélsőséges japán csoportok orosz skalár-fegyver bevetéseinek lehetünk tanúi. Nagyjából tucatnyi a világ nemzetei rendelkezik ilyen típusú EM hullám interferométer fegyverekkel (nagy valószínűséggel ezekre hivatkozik a Védelmi Titkárság). Ezek mellett még félelmetesebb fegyverek is léteznek már, nagyjából öt nemzet kezében. A Föld igen sok nemzete egyáltalán nincs tudatában mi folyik a háttérben, és nem is lesz…
Olyan háborúban veszünk részt már évtizedek óta, melynek szabályai nem tiszták, kilátásai baljósak. E háború következményeként a klíma is változik. E fegyverek némelyikének pusztítóképessége egészen félelmetes, messze rettenetesebb, mint a nukleáris fegyvereké.” – Bearden.
Ilyen értelemben, a III. Világháború első szakasza már lezárult. Mostanában a második szakasza eljövetelét várjuk.”
Az események tehát a függöny mögött zajlanak, ennek ellenére az embereknek meg kell vizsgálniuk lehetőségét az elektromos hálózat gyors kicserélésére (erre így is úgy is sort kell keríteni, a katasztrofikus a dologban az, hogy a terroristák mindezt pontosan tudják). Mindenünk, amink csak van, rendkívüli mértékben függ az energiától, a gazdasági élettől kezdve a munkahelyekre való utazáson át a naponta milliószámra közlekedő árúszállító teherautókig, stb.”
Ahogy elnézem, már meglehetősen elkéstünk a tekintetben, hogy meghirdessük az egész nemzetre kiterjedő energetikai vészhelyzetet, hiszen jelen energia-rendszerünk közvetlenül a lerombolás előtt áll. A tudományos szakembereknek azonban vezetniük kellene bennünket, hogy követhessük őket, és megszabadítani ebből a krízishelyzetből. A vészhelyzet nem azt jelenti, hogy ’alternatív ám továbbra is hagyományos’ rendszereket kellene kutatni. Ellenkezőleg. Az energianyerés technikáját ’közvetlenül a vákuumból’ kell megoldani. Ez az alap.”
Sajnálatos módon, bármerre is nézünk, mindenfelé csak üzletelést látunk. Mint rendszerint. A legtöbb amerikai (és amerikai hírügynökség) úgy tűnik azon a véleményen van, hogy áh, Afganisztán, már majdnem teljesen kitakarítottuk és hamarosan vége az egésznek.”
Nem így van. A dolog éppen hogy csak elkezdődött.” – Bearden.

A howitzereken túl: kvantumpotenciál fegyverek – ne továbbíts EM hullámokat az űrben
Ahogy mind több és több nemzet kíván szert tenni skalár interferométerekre, Bearden végiggondolta, miként nézhetnek ki a következő generációs longitudinális fegyverek, ismertebb nevükön a ’kvantumpotenciál fegyverek’ (QP).
 „Kvantumpotelnciál fegyverek jelenleg három ország kezében vannak, ezek Oroszország (a KGB birtokában), Brazília, és a ’kis baráti ország’ [azaz Izrael]. Vörös Kína bizonyára dolgozik rajta, de még csak a kezdeteknél tart…”
A QM fegyverekre az oroszok rendkívüli mértékben vigyáznak. Habár képességeik teljes kapacitása még továbbra is felmérés alatt áll…”
A kvantumpotenciál fegyverek (mindössze három ország által birtokolva) páratlanok, ugyanis többszörösen összekapcsolt téridőt használnak és NEM utaznak át úgy a téren, miként a longitudinális EM hullámok teszik.”
A teljes kapacitású stratégiai QP fegyverek kipróbálását az oroszok 1989. végén hajtották végre, amikor az első ilyen típusú fegyvereik bevethető állapotba kerültek a fejlesztések során. E fegyvereket nem az orosz reguláris katonai állományai fejlesztették ki, valamennyi kutatás és fejlesztés, gyártás, szállítás, kezelés és alkalmazás a KGB fennhatósága alá tartozott. Nem sokkal később (csak néhány héttel) a KGB kölcsön adta néhány korábbi longitudinális EM interferométer (LWI) fegyverét japán szélsőséges csoportoknak, ideértve az Aum Sinrikyot és a Jakuzát”. – Bearden.
Másik lapban „Időpolarizálás – jelentősége és felhasználása fegyverként” Bearden elmesél egy történetet a miként hárította el a KGB longitudinális hullámok által végrehajtott támadását egy ’kis baráti ország’.
A helyzet tehát meglehetősen bizonytalan és mindaddig az is marad, amíg az emberek ki nem követelik, legyen ennek vége. Jim Marss ’Titokban irányítva’ című könyvében lefesti, az emberiség képes a leghatalmasabb problémákon is átküzdenie magát - jelenleg pedig a skalárfenyegetettség jelenti mindezt - képesek létrehozni egy olaj-mentes gazdasági életet.
A választás a mienk.


Az üresség tele van energiával

A Tao üres hajó,
Használják, de sohasem rakják tele,
Óh, kifürkészhetetlen forrása
Tízezer dolgoknak!

Óh, mélyen elrejtve, de minden jelen van!
Nem tudom, honnan ered.
Az istenek ősatyja.

Lao Cu-Tao te Csing
Források:
http://www.cheniere.org/explore%20articles/priore1/index.html







Nibiru – a halálbolygó?


Visszatér Marduk csillaga?


Kutatási anyag - 2002. szeptember


Naprendszerünk belső térségei szabályos időszakonként katasztrofális kozmikus csapásokat szenvednek el. Ezek olykor olyan súlyosak is lehetnek, hogy bolygók térülnek le pályájukról, megváltozik keringési idejük, tengelyforgási sebességük vagy irányuk, netán szinte megsemmisül rajtuk az élet. A jelek szerint nincs már messze az az idő, amikor hasonlóan válságos korszak köszönhet ránk.


Anomáliák a Naprendszerben


A Merkur bolygó rendkívüli módon hasonlít holdunkhoz. Talán egykor maga is egy hold volt.

Már a bolygók pályasíkjával is gond van. A legbelső bolygó, a Merkúr kivételével egyetlen egy bolygó sem kering a Nap egyenlítői síkjában. Lennie kell egyfajta „külső erőnek” amely eltéríti őket ebből a síkből.
A Merkur különös bolygó. Tengelyforgása igen lassú, két merkúri év mindössze három merkúri napig tart. Felszíne ugyanolyan kettősséget mutat, mint a mi holdunk. Egyik oldala kráterekkel sűrűn felszaggatott, míg a másikon inkább a nagy medencék dominálnak. Ez a megoszlás arra utal, hogy egykoron egy nagyobb égitest holdja lehetett. De ha így volt, vajon hogyan került új pályájára?
A Vénusz nem kevésbé különös. Tengelyforgási iránya ellentétes a megszokottal. Ráadásul egy vénuszi nap hosszabb, mint egy vénuszi év. A felszíne nem kevéssé különös. Hatalmas felföldek találhatók rajta, valamint olyan gigantikus repedésvölgyek, amilyenek a kontinensek szétválásakor keletkeznek. Ilyen jellegű tektonikai tevékenységet csak egy nagytömegű hold jelenléte válthat ki. Kézenfekvő a következtetés: a Merkur bolygó volt egykoron a Vénusz holdja. Igen jelentős „külső erőt” kell ahhoz feltételezni, amely ezt a bolygókettős eltépte egymástól.
 
A Vénusz egyik kontinense csaknem akkora, mint az Egyesült Államok.

A Földdel és a Marssal semmi gond, bár a Holdunk alacsony sűrűsége mindenképpen magyarázatra szorul. E kér bolygó tengelyforgási sebessége normális, tengelyhajlási szögük is, ennek köszönhetően mindkét égitest életet hordoz.
A Naptól távolodva a négy kőzetbolygót négy gázóriás követi, a kisbolygó öv választja el őket egymástól. A kisbolygó-övről feltételezik, hogy egykor szintén egy bolygó, a Pheaton, keringett itt, de aztán valamilyen „külső erő” miatt darabjaira hullott, s manapság már csak a roncsai figyelhetők meg. Elképzelhető, hogy a Pheaton is hordozott egykoron életet.
 
A Vénuszon pontosan olyan hasadékvölgyeket láthatunk, mint a Földön az óceánok alzatán, a kontinensek kéreglemezeinek határán.

 A Jupiter és a Szaturnusz már a kezdetektől fogva ismert, szabad szemmel látható égitestek. Mindkettő körül keringenek „gyanús” holdak, melyek akár életet is hordozhatnak. Amikor a csillagászati mérések tökéletesedtek, kiderült, hogy Naprendszerünkben további hatalmas égitesteknek kell lenniük, hiszen mind a Jupiter, mind a Szaturnusz mozgásában a számítotthoz képest eltérések adódtak. Az Uránuszt tehát először „papíron” fedezték fel.
Az Uránuszt egykor hihetetlen erős kozmikus csapás érte. Forgástengelye szinte benne fekszik pályasíkjában, a bolygó majdhogynem „gurul” a pályáján. Ráadásul, tengelyforgási iránya, a Vénuszéhoz hasonlóan, fordított. Holdjai azonban pontosan egyenlítői síkjában keringenek, ezért adódik a feltételezés: holdrendszere a bolygó katasztrófája után születhetett. Talán ez is az oka annak, hogy nincs jelentős méretű kísérője. A számításokban mutatkozó eltéréseket a külső bolygók pályáinak megfigyeléséből nyert adataihoz képest, az Uránusz felfedezése sem oldotta fel, további külső nagybolygót kerestek tehát.


Ciklikus fajpusztulások, lesz-e ismét „világvége”?

A fentebb említett „külső erő” nem véletlenszerűen, elszórtan ad hírt magáról, hanem ciklusosan. Kiderült, hogy a Mars és a Jupiter között húzódó kisbolygó-öv mellett egy további is található a Plútón túl. Emellett a jól ismert Oort-féle üstökösfelhő is folyamatos veszélyforrást jelent, amennyiben nagytömegű égitest közelíti meg az ott keringő objektumokat, és pályájukról letérítve a Naprendszer belső tere felé zúdítja őket.


Az Oort-féle felhő

Az üstököspályák elemzése révén jutott Oort és Lindblad arra a feltevésre, hogy a Naprendszert egy „külső” üstökösfelhő burkolja, ennek távolsága a Naptól körülbelül 150.000-200.000 CSE (CSE = Nap-Föld távolság). Itt mozognak milliárd számra az üstökösmagok. A Naprendszerhez közeli csillagok perturbáló hatására – vagy más okokból – egy-egy ilyen nagy pályasugarú üstökösmag mozgása megváltozhat, és olyan irányt vehet, amely a Nap felé tart. A Jupiter távolságában légkört, majd látványos csóvát fejleszt. Az üstökösök élete többféleképpen folytatódhat: visszatérhetnek a végtelen kozmoszba, ahonnan érkeztek, a Nap vagy valamelyik nagybolygó hatására itt maradhatnak a Naprendszer belső terében, felaprózódhatnak és meteorrajjá alakulhatnak, netán becsapódhatnak valamelyik nagybolygóba vagy holdjába.


A kráterekkel borított égitestek felszínét elemezve egyértelművé vált, a becsapódásos kráterek nem folyamatosan és alkalomszerűen keletkeztek, ellenkezőleg, voltak időszakok amikor nagyszámú kráter jött létre, míg hosszabb időszakokon át szinte egy sem.
Mindezek a megfigyelések csak úgy magyarázhatók, hogy valamilyen nagytömegű égitest rendszeresen megzavarta a kisbolygó öv, illetve az Oort-féle felhő égitestjeinek mozgását. Ilyen szóba jöhető égitest lehet erősen elnyúlt ellipszis pályán keringő egy vagy több bolygó, barna törpe vagy vörös törpecsillag.
A Föld írott történelmét mindössze párezer évesre teszik, habár rendelkezünk a Pont d’Arc barlang múzeumában látható legalább 33.000 éves feliratos kőtáblával is, ilyesmiről nem igazán szeretnek a régészek beszélni. Az is nyilvánvaló, hogy ha az emberiség írásos korában történik jelentős kozmikus katasztrófa, akkor a civilizáció túlnyomó többsége megsemmisül, egyszerűen nem maradnak fenn régészeti emlékek. Az emberi alkotások többsége így is, úgy is elporlad 5.000 évnyi időtávlatban, a nyomokat tehát nagyon nehéz felkutatni. A nehézségeket csak fokozza a Föld szüntelenül változó arculata, a jelentős erózió.
Hosszabb időtávlatokat kell tehát először megvizsgálni, földtörténeti korszakokat. A kérdés tehát úgy hangzik, hogy földtörténeti léptékben ki lehet-e mutatni a kozmikus katasztrófákban bármiféle ciklikusságot. A válasz természetesen: igen.


A Nemezis-hipotézis



Ciklikus fajpusztulások.

1984-ben a New York Times két szerkesztőségi cikkben a Time magazin pedig címlap történetben foglalkozott a Nemezis-hipotézissel. Két évtizede sincs tehát, hogy először vetették fel tudósok annak lehetőségét, hogy Napunk kettőscsillag, kísérője az üstökösfelhő megbolygatásával pusztulást hozó Nemezis, egy vörös vagy barna törpecsillag. Erre a következtetésre az ősmaradványok elemzésével jutottak. Elméletük megfogalmazásában korábbi, hasonló felvetések is szerepet játszottak. Összefüggést találtak a nagyarányú fajkihalások és az adott földtörténeti rétegek magas iridiumtartalma között. Az irídium ritka fém, a meteoritokban azonban jelentős mennyiségben található.
David Raup és John Sepkowski Jr. Az utóbbi 250 millió évet átfogó földtörténeti leleteket tanulmányozta alaposan. Azt találták, hogy az irídium mennyisége az egyes rétegekben jelentősen emelkedik nagyjából minden 26. millió év tájékán. Találtak egy jellemző 30 millió éves ciklust is, bár nem annyira éleset. (Ez arra utalna, hogy a Nap nem is kettős, hanem sokkal inkább hármas rendszer. ) A csillag a nevét a Nature egyik szerkesztőjétől kapta: Nemezis.
 
A Jupiterbe csapódó üstökösdarabok akkora lökéshullám-felhőket keltettek, mint a Föld átmérője.

Az elméletet természetesen sokan bírálták, igyekeztek mindenféle más megoldást találni a ciklikus fajkipusztulásra. Próbálkozásaik azonban már eleve kudarcra voltak ítélve a szilárd bizonyítékok miatt. Az ellenzők csupán egyetlen megfontolandó érvet vetettek fel: a Nemezist látni kellene. Azonban a Kígyótartó csillagkép felől Naprendszerünk belső tere felé sűrű kozmikus felhő tart, ha pedig a Nemezis éppen ebben az irányban tartózkodik, akkor fénye elnyelődik.
Napközeli pontján fél fényévre közelíthet meg bennünket, hogy aztán 3 fényévre is eltávolodjon. Mivel a legutóbbi nagy kipusztulás nagyjából 13 millió éve volt, adódik a feltevés, jelenleg pályájának legtávolabbi pontján rója körét. Átmérője 100.000 km-nél nagyobb lehet, tömege a Napénak 5-10%-a. Rendelkezhet saját bolygórendszerrel is, melyen minden további nélkül élet is kifejlődhetett, hiszen a vörös törpecsillagok rendkívül hosszú ideig sugároznak egyenletes teljesítménnyel. Természetesen akár intelligens élet is. A látogatók a Nemezis bolygóiról is érkezhetnek (világos bőr, átlátszatlan fekete szemüveg).


Marduk csillaga – a Nibiru


Bizonyított tény tehát, hogy a Nemezis rendszeresen „világvégét” okoz. Jelenleg szerencsére nem kell tartanunk tőle, hiszen messze jár. A mérések az utóbbi években finomodtak és az egész Földre kiterjedtek. Ha az írásos emlékek túlnyomó többsége meg is semmisült, a népek emlékezete, rajzaik megőrizte történelmüket. Az események alapos megismeréséből levonható következtetések nem jeleznek rózsás jövőképet. Ahogy azt már Szolón révén a szaiszi papoktól is tudhatjuk, az emberi faj többször pusztult már ki szinte az utolsó szálig. És ha eddig így volt, ezután sem lesz másként. A kérdés az: tudunk-e valami kézzelfoghatót mondani közeli jövőnkkel kapcsolatban, magyarán: lesz-e a közeljövőben világvége?
A Mars példáját látva nem ringathatjuk magunkat illúziókban. Testvérbolygónk fejlett civilizációját kisbolygóbecsapódás törölte el a felszínről. Igaz, a kisbolygó-övhöz közelebb kering mint Földünk, viszont a mi bolygónk tömege többszöröse a Marsénak.  Hasonló jelenségnek lehettünk szemtanúi, amikor 1994. július 18-án a Shoemaker-Levy üstökös darabokra szakadva a Jupiterbe csapódott. Ilyen csapás-sorozatot a földi élet nem igazán élt volna túl.


Kozmikus fenyegetettségünk

Victor Clube és Bill Napier: „Lehet, hogy nem vagyunk tisztában vele, a kozmosz egyszerűen késlelteti a következő pusztító, akár halálos becsapódássorozatot. A világ a kozmikus biztonság illúziójában ringatja magát, s az egyház, az állam és a tudomány semmit sem tesz azért, hogy megzavarja ezt az idilli elképzelést. Ha továbbra is ebben az illúzióban ringatjuk magunkat, akkor a katasztrófa bekövetkezése a legsötétebb korba taszítja vissza az emberiséget. Pedig világunk meglehetősen törékeny: elég csak felnézni az égre.”
Fred Hoyle: „Több mint különös az, hogy az emberiség kíváncsian fürkészi a világűrt, és annak távoli galaxisait, ugyanakkor látszólag tudomást sem vesz arról a lehetőségről, hogy esetleg a Földet kozmikus katasztrófák fenyegetik…”



 
A Tunguszkai becsapódás környezete.

Fred Hoyle és Chandra Vickranasinghe közelmúltunkat kutatta. Úgy találták, hogy egy óriás-üstökös érkezett Naprendszerünk belső terébe úgy 20.000 ével ezelőtt. Darabokra szakadt, majd egyik hatalmas része becsapódott a Földbe Kb. 13.500 évvel ezelőtt, eltörölve az atlantiszi civilizációt, kiirtva az emberiség 90-95%-át, hasonló mértékű pusztítást végezve a többi faj között is, valamint egy csapásra megszüntetve a jégkorszakot.
A hőmérsékleti változásokat és a régészeti leleteket elemezve arra következtettek, hogy további – bár arányaiban messze kisebb – becsapódások következtek be 9000, 7000, 6000, 4500, 3000 és 1500 évvel ezelőtt is. Minden egyes esetben a kaotikus állapotok több évtizeden át tartottak, sőt, akár egy évszázadig is, és ez idő alatt többször is tunguszkai méretű repeszek csapódtak a Földbe, évente akár 100 is. Duncan Steel szerint a becsapódások aránya időnként annál sokkal nagyobb méreteket is ölthetett, és számításai szerint ilyenkor: „kataklizmák sújtották bolygónk kiterjedt területeit, annak köszönhetően, hogy napokon keresztül összefüggő kozmikus meteorzápor hullott a Földre. Teljes mértékben elképzelhető, hogy ilyenkor pár nap alatt a Föld több száz olyan ütést szenvedett el, mint a tunguszkai becsapódás idején.


A Tunguszka meteorit

1908. nyarán hatalmas katasztrófa történt a szibériai köves Tunguszka folyó vidékén. A legújabb feltevések szerint üstökösmag okozhatta. 6 km-es magasságban felrobbanva több tucat kilométeres körzetben kidöntötte a fákat. A lökéshullám-front háromszor megkerülte a Földet. Az északi féltekén hónapokon át „ezüst éjszakákat” lehetett megfigyelni. A detonáció ereje másfél ezerszer múlta fölül a hirosímai atombomba robbanását. A tunguszkai eseményeket a mai napig titokzatosság veszi körül, hiszen a katasztrófa területén megnövekedett radioaktív sugárzás mérhető, és ez az ott élő növények és állatok szervezetére is folyamatosan hatást gyakorol.


 
A tunguszkai becsapódás helye a térképen.

A Nemezis tehát nem jelent ránk jelenleg veszélyt. A kérdés most úgy szól, ismerünk-e olyan égitestet, netán többet is, amely elnyúlt ellipszispályán keringve akár a Kuiper-öv, akár a Mars és a Jupiter között húzódó kisbolygó-öv égitestjeinek pályáját megbolygatva a Föld felé térítheti őket? A válasz ismét csak: igen. Sőt, jó néhányukat már sikerült lefényképezni is.
1981-ben, az USA-ban számos napilap közölte különböző tudósok véleményét a Plútón túl keringő óriásbolygó létezésével kapcsolatban. A NASA 1982-ben tanulmányt készített, ahol pontos számításokat és igen precíz elemzést találhatunk. Nevezett mű megtalálható a NASA Astrophysical Data System - 1988AJ.....96.1476H kódjelzés alatt. Pontos képletet találhatunk a Planet X, azaz a tizedik bolygó legvalószínűbb feltalálási helyére vonatkozóan - R.S. Harrington munkája nyomán. Mindössze egy évvel később bocsátották fel az IRAS (infravörös távcsővel felszerelt csillagászati mesterséges holdat) és szinte azonnal meg is találta a 10. bolygót. A Washington Post mindjárt le is közölte a hírt, az IRAS holdat vezérlő tudóscsoport vezető csillagászát megszólaltatva. Kijelentését idézve: „…egy nagyjából Jupiter nagyságú, Naprendszerünkhöz tartozó bolygó (jellemzőiben tökéletesen megfelelve az ősi iratokban fennmaradt adatoknak) felfedezéséről számolhatok be. Jelenleg az Orion csillagkép irányában tartózkodik. Az IRAS hold szinte abban a pillanatban megtalálta, mihelyt fő műszerét a korábban meghatározott irányba fordítottuk. Létezéséről és pontos helyéről már hosszú évek óta tudtunk, most technikai megerősítésre is szükségünk volt. Amit mondok azt a lehető leghatározottabban alátámasztják a mérések, és a legteljesebb mértékben biztosíthatom önöket arról, hogy megfelel a valóságnak. Ellenőrizhetik. Próbálkozások történtek arra vonatkozóan, hogy mindezeket a tényeket letagadják, s ezáltal meghamisítsák a történelmet.”
A Planet X mozgását két csillag határozza meg: a Nap és a Nemezis. A jelenlegi legkorszerűbb távcsövek használatával bizonyosnak tűnik, hogy 2003. tavaszán, május végén vagy június elején, a Jupiter pályáján is belül kerülve, Naprendszerünk belső térségébe hatol. A NASA 1995-ben készített jelentése szerint elképzelhető, hogy sokkal inkább barna törpéről, mint bolygóról van szó, hiszen nagy érzékenységű műszerek segítségével sikerült érzékelnie a mágneses terét.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy mindeközben a Plútón túl már kb. 400 égitestet fedeztek fel, s csak töredéküknek sikerült a pályáját legalább hozzávetőleges pontossággal meghatározni. Ami viszont feltűnő, hogy igen tekintélyes méretű égitesteket is találtak, többek közt a valaha felfedezett legnagyobb kisbolygót, a 2001 KX76-et. A Planet X mellett akár tucatnyi égitest is Naprendszerünk belső tere felé mozoghat. Elkövetkezett a bőség zavara.
Fontos hangsúlyozni: rendkívüli nehézségekbe ütközik az ekkora távolságra lévő égitestek tömegének, átmérőjének, sűrűségének és pályájának meghatározása. Furcsa mód, a NASA mindig is kereste a 10. bolygót, csak éppenséggel nem volt hozzá műszere, hogy meg is találja. A Planet X-nek nevezett objektum felfedezése akár véletlen is lehetett, volt már ilyesmire példa, hogy az egyik nagybolygó helyét tévesen számolták ki, aztán mégis ott volt, ahol nem lett volna szabad lennie. Elképzelhető, hogy szándékosan kuszálták össze a híreket, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről. Ez sem újkeletű módszer. Hirtelen azzal találtuk szembe magunkat, hogy már nemcsak egy 10. bolygó van, de akár több száz is. Tessék, lehet válogatni! De vajon melyik az igazi?
A kérdést úgy is módosíthatjuk, hogy mivel egyes népek történelmi hagyományaiban, „mondáiban” említést tesznek ilyen égitestről, akkor fel tudjuk ismerni egyáltalán? Nem árulok el titkot, a válasz ismét igen, meg is nevezik Marduk csillaga, más néven Nibiru. És hogyan ismerjük fel? Onnan, hogy Marduk csillaga vörös. Az összes Plútón túl felfedezett égitest fénye fehér. De van egy kivétel: és ez a Nibiru.
  



A Nibiru felfedezését biztosító képlet.



          A NASA 1982-ben igen precíz elemzést készített az ősi sumer-magyar szövegekben leírt, a NASA által Planet-X-nek nevezett, Nibiru pontos helyzetére vonatkozóan. Az Infravörös távcsővel felszerelt csillagászati mesterséges hold, az IRAS, a pályára állítását követően szinte azonnal meg is találta az előre kiszámított helyen, mint ahogy erről be is számoltak akkoriban. Azóta azonban a helyzet megváltozott, a hírek és álhírek összevisszaságában szinte lehetetlen rátalálni az igazságra.



Mezopotámiai feljegyzések


            Mielőtt a régészeti leleteket ismertetem fontos megjegyezni, hogy a sumér-magyarok által leírt égitestet a legtöbben számos holddal rendelkező bolygóként azonosítják. A lehetősége azonban annak is fennáll, hogy a Nibiru nem bolygó, hanem barna törpecsillag, hét kísérővel. Ha ez utóbbi feltételezést fogadjuk el – márpedig a NASA mérései erre utalnak -, akkor könnyebben értelmezhető az égitest napközelben megfigyelt jelentős sebessége, a leírt gravitációs hatásai (áradások, földrengések), erős mágneses tere, hirtelen felfénylései, mélyvörös színe.
 
1. ábra. Nippurban (Nap - Úr -ban) talált pecséthenger. Földművesek figyelik az égen nappal is látható Nibirut.

            A mezopotámiai szövegek nem győzik hangsúlyozni az égitest jelentős fényességét, kiemelni, hogy az még nappal is megfigyelhető: „látható napkeltekor és napnyugtakor tűnik el”. Egy Nippurban talált pecséthengeren (1. ábra) egy csoport földművest ábrázolnak amint feltekintenek a kereszttel jelölt 12. bolygóra (Zecharia Sitchin ismert műveiben ezen a néven hivatkozik rá). Az égitest több okból is kaphatta ezt a jelet. Talán azért, mert gyűrűrendszere van, s a megfigyelők éppen oldalról láttak rá. Ha pedig az „istenek” is innen jöttek, akkor célszerű volt a bolygó jelével azonosítani őket, a kereszt jel tehát így vonulhatott be a legtöbb nép ábrázolásába „Isten” jeleként.
 
2. ábra. A Nibiru közeledésekor metszett jellegzetes pontok.

            Számos pecséthengeren találkozhatunk az égitest mozgását bemutató ábrázolásokkal, feltüntetve azokat a különösen fontos csillagászati pontokat, melyeken áthaladásakor könnyedén azonosítható a Földről nézve. Földközelbe érve megfigyelésére első lehetőségként az az időpont adódik, amikor együttáll a Merkúrral (A – pont). Számítások szerint ekkor a földpálya kistengelyével a közelítő égitest éppen harminc fokos szöget zár be. Amint tovább közeledik az előző pozíciójához képest ismét kb. harminc fokra kerül akkor, amikor a Jupiter pályáját metszi (B – pont). Végül pedig eléri napközelpontját, ahol egykoron a születő Földnek ütközhetett - vagy valamelyik holdja (C - pont).
            A manapság a „Mennyek Királyságának” visszatéréséről szóló spekulációk alapjául azok a tények szolgálnak, miszerint az ősi emberek többször is megfigyelték a 12. bolygó áthaladását Naprendszerünk belső terén.
            Az égitest ismételt megfigyelése alátámasztja azt a feltevést, miszerint jelenléte a napkörüli pályán folyamatos, tehát Naprendszerünk része, hasonlóan számos hosszú periódusú üstököshöz.
 
3. ábra. Berlini Múzeumban őrzött pecséthenger - a Naprendszer ábrázolásával.

            Mezopotámiai és bibliai források nagy határozottsággal állítják: a 12. bolygó keringési ideje 3600 év. A sumér-magyar ősi szövegekben a 3600-as szám jele egy nagy kör volt. Az égitest epithetonja egyébként a „Sár”, melynek jelentése többek közt „tökéletes ciklus”, illetve „teljes kör”, egyben a 3600-as számot is jelöli. A három kifejezés-tartalom – égitest/ciklus/3600 – szoros összefüggése nyilvánvalóan nem lehet puszta véletlen. A sumér-magyar isteni királyok uralkodási ideje minden esetben tökéletesen osztható 3600-zal. A következtetés mindebből csakis az lehet, hogy a isteni királyok uralkodási ideje egyértelműen összefügg a Nibiru 3600 éves keringési idejével.
            Az ősi feljegyzések teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a 12. bolygó feltűnését váratlan katasztrófák, nagyarányú változások és korszakváltás kíséri. A mezopotámiai szövegek az égitest periodikus megjelenéséről mint előrelátható, pontosan kiszámolható, megfigyelhető eseményről beszélnek. „A hatalmas égitest megjelenésében sötétvörös.” Megjelenésének napját az Ószövetségben leírtak szerint esőzések, áradások és földrengések kísérik.
            A következő képen a Berlini Múzeumban őrzött, az ősi Közel-Keletről származó pecséthenger látható. Amikor a középső istenalakot, illetve mennyei lényt kinagyítjuk, megfigyelhetjük, hogy igazából egy hatalmas, sugárzó csillagot ábrázol, 11 égitesttől övezve. Ezenkívül, mintegy láncra felfűzve, 24 kisebb objektumot láthatunk. Igen valószínűnek látszik, hogy ezek a kisebb testek Naprendszerünk nagyobb holdjait képviselik.

 

4-5. ábra. A törökországi Nimrud-tábla és az ábrázolt égitestek beazonosítása

            Természetesen bizonyítást igényel az a kijelentés, hogy ez az ábrázolás valóban Naprendszerünket reprezentálja. Még ha a Napot és a Holdat belevesszük is, akkor is csak 11 égitestet kapunk (Nap, Merkur, Vénusz, Föld, Hold, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó). A sumér-magyarok azonban mindezt pontosan megmagyarázzák. Határozottan állítják, hogy a Naprendszer 11 bolygóból áll (beleértve a Holdat is), meggyőződéssel hangoztatják, hogy a manapság ismert nagybolygókon kívül van még egy tagja Naprendszerünknek, a 12. bolygó, a bibliai Nephilimek (Annunakik) otthona, a manapság Planet-X-ként hivatkozott égitest.
            A régészek bárhol is kutassanak a közel-keleti társadalmak nyomai után, mindenhol beleütköznek a 12, a szárnyas bolygó jelképébe. Uralkodó jelképként figyelhető meg templomokon és palotákon, sziklákba vésve, pecséthengereken, falakra festve. De megtalálhatjuk királyokkal és papokkal együtt ábrázolva a trónjaik felett.          
            A különböző vallási tárgyú és csillagászati ábrázolások között rendszeresen visszatérő momentum visszatérésére és a nagy ciklusra vonatkozó információk. A Földpályát rendszeresen megközelítő égitest, a „találkozás”, az „elhaladás”, vagy a „kereszteződés” bolygójának jele a kereszt. A kettős kereszt (csillag – dingir) egyébként „isten” jelentéssel is bír.


Marduk


A babiloni panteon központi istensége, Babilon város főistene. Első írásos említése 4500 évvel ezelőttről ismert. Babilon védőisteneként már a III. Úr-i dinasztia (Kr.e. 22. sz.) alatt megemlítik. Központi istenséggé Babilonnak az I. Babiloni dinasztia (Kr.e. 16. sz.) alatti felemelkedése során lett, amikor is felvette más, főleg sumer-magyar (a sumer-magyar nyelvazonosság bizonyított!) istenek vonásait és jelzőit. Már Hammurápi törvénykönyvének bevezetőjében, mint Ea elsőszülött fiának Anu és Enlil átadják neki az emberek fölötti hatalmat, és minden égi isten fölé emelik. Számos átvett epithetonja és tulajdonsága között az Enkitől és Aszalluhitól származók vannak túlsúlyban, amelyek Marduk bölcsességét, gyógyító-tudományát, igézőerejét hangsúlyozzák. Megkapja a víz és a növények istenének funkcióját is. Utu istentől, akit olykor fivérének mondanak, rászáll az „Istenek Bírája” cím. Fő epitheonjai: „Istenek Ura”, „Istenek Atyja”. Felesége Szarpánítu, fia Nabu. Fő temploma az Észagila (Babilon főtemploma, ahol az „isten megszabja a sorsot”.  (Mitológiai Enciklopédia)


            A Nibiru legutolsó átmenete egy törökországi hatalmas kőfaragványon, a Nimrud-táblán is látható (4-5. ábra.) Az Oroszlán csillagkép felett három bolygó, a csillagképtől jobbra a Nibiru. Az átmenet időpontjára csak találgatások lehetnek, hiszen az adott bolygóegyüttállás nagyjából ötven évenként előfordul.



A Nephilimek


            De kik is azok a Nephilimek, akik nevét a legtöbb Biblia-fordító „óriásnak” értelmezi, „égből jött lakók” helyett?
            Mózes első könyvében a következőket olvashatjuk a Vízözön biblikus változatában:
Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is – óriások (Nephilimek) éltek a Földön. Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.”
            A sok ezer évvel korábbi sumér-magyar táblák tömege említi a Vízözönt. Az egyik, Úr-Ninurtáról szóló így beszél:

Azon a napon, a hajdankor hajnalán,
azon az éjjelen, a hajdankor éjjelén,
abban az évben, a hajdankor távoli évében,
amikor a Vízözön eláradt a Földön.”
           
A földlakókat figyelmeztették a közelgő Vízözönre. A veszélyt felismerők nem lehettek mások, mint a Nephilimek, akik aztán el is menekülhettek a Földről. De honnan tudták a Nephilimek, hogy mikor indul pusztító útjára a Vízözön?



6. ábra. Fantáziakép a Nibiru áthaladásáról


            A mezopotámiai szövegek a Vízözönt és az azt megelőző klímaváltozást hét „elhaladáshoz” kapcsolták, ami kétségkívül a 12. bolygónak a Föld melletti rendszeres elhaladását jelenti. Tudjuk, hogy a Hold, a Föld kísérője is, a tömegvonzás révén árapályt okoz. A mezopotámiai és a bibliai szövegek egyaránt megemlékeznek arról, miképpen rázkódott meg a Föld, amikor az Égi Úr elhaladt a Föld mellett. Elképzelhető-e, hogy a Nephilimek, akik az éghajlati változásokat megfigyelték, felismerték a labilitásokat, és rájöttek arra, hogy a soron következő „elhaladás” nagyarányú katasztrófát vált ki?
            Az ókori szövegekből erre következtethetünk.
            Egy Asszurban talált sumér-magyar miniatűr tábla azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy hatalmas ereje és nagy termete dacára a bolygó („a hős”) a Nap körül kering. Idézzük:

Fegyvere a Vízözön;
fegyvere halált hoz a gonoszakra.
Fenséges, fenséges, felkent úr!…
ki mint a Nap halad át az országon,
s a Napot, istenét, rettegés tölti el.”

            Az áradás végéről is olvashatunk:

Amikor a bölcs így kiált: Áradás! –
Nibiru isten az [„a Találkozás Bolygója”],
A hős, a négyfejű bolygó.
Az isten, kinek rettenetes fegyvere
az áradást hozó vihar,
visszafordul.
Visszatér nyughelyére.”


7. ábra. A Nibiru mérete a Naprendszerünk égitestjeihez képest

            A Vízözön léte ellen az egyik leghatározottabb érv, hogy egyszerűen nincs annyi víz a Földön, mely elboríthatná a legmagasabb hegyek kivételével az egész Földet. Néhány hónappal ezelőtt még legalábbis mindenki így tudta. A nyáron azonban brit geofizikusok kiderítették, hogy a kontinensek gyökereiben akkora mennyiségű víz van, mely a Föld óceánjainak háromszoros tömegét jelenti! Ha tehát a gravitációs hatások folytán ennek az irdatlan vízkészletnek csak a töredéke is kiszabadult, már meg is van a „hiányzó vízkészlet”.


8. ábra. A 2001 KX766 jelű kisbolygó ezen a képen még ragyogóan kék.


 
9. ábra. A Newsweekben megjelent fotón már kissé "bepirosodott".

            Az őskori és ókori emberek tehát pontosan tudtak a Nibiru időszakos átvonulásáról, és arról is, hogy ez – adott esetben – milyen katasztrofális kihatásokkal lehet a Földre. Lehetőségük volt tehát felkészülni az ilyen eseményekre, s ezt minden bizonnyal meg is tették, hiszen a krónikákból egyértelműen ez derül ki. Érdekes elgondolkodni azon, hogy a „primitívnek” tartott őskori és ókori ember évezredekkel előre megtervezte cselekedetit. Velünk bizony meglehetősen sokszor fordul elő, hogy még azt sem tudjuk, mit hoz a holnap. Persze, ha a környezetszennyezés és készleteink felélése egyre gyorsuló tempóban tovább folyik, ennek a kérdésnek hamarosan nem lesz semmi jelentősége…
Gondolatmenetünket folytatva, most azt kellene megvizsgálni, mikor várható a következő „áthaladás”.


Teremtés-eposz

Székhelyet teremtett az isteneknek.
Csillagkép-hasonuk gyanánt a Lumasi-csillagokat
az égre fölszegezte.
Megmérte az esztendőt,
felosztá szakaszokra,
tizenkét hónapja fölé eggyel-egyen
három csillagot rendelt.
Megjelölvén az évnek napjait,
Níbirunak székhelyet szentelt, köré feszes övet vont.
Hogy ne kísértsen vétek, tévedés:
Enlil Éa helyét is kijelölte.
Kaput nyitott ki mindkét oldalon,
balra-jobbra erős reteszt rakott föl;
az égbolt tető-csúcsát Tiámat legbensőbb bensejébe helyezé.
Fölragyogtatta Nannart fényesen, reábízta az ég Őrizetét:
villanjon, mint a zord éj ékszere, sugáraival mérje az időt.
"Hónapról-hónapra, jöjj csak elő, lépj ki az ékes tiarából;
hó elején, a föld fölött ragyogva
hat napon át szarv alakban világíts;
hetednapon fél-koronát utánozz,
sabbátu-napon állj szembe a Nappal!
Ha pedig a látóhatáron utólér a Nap tüzes fogata,
attól fogva izzó korongod kisebbedve ragyogjon!
Bubbulu-napon közelítsd meg a Nap-pályát, majd
a harmincadik napon újra szemtől-szembe kerülj a Nappal!
Adj jósjelet, útján haladván.
Közeledvén hozzá, ítélkezz!"

Gilgames – Teremtés eposz (Enúma Elis). 5. tábla.
Nyersfordítás: Komorócy Géza, Vers: Rákos Sándor


           

2003 - az áthaladás éve?

A Nibirut közel húsz éve sikerült először megfigyelni. Természetesen azóta is folyamatosan nyomon követik. A hírek és fotók azonban erősen esetlegesek. Különös módon, amikor a 2003-as „áthaladás”, mint lehetőség először a köztudatba szivárgott, az Internetről szinte azonnal eltűnt valamennyi fotó… A hivatkozások megmaradtak, „csak furcsa” mód a képek tűntek el… Ellenben az akkoriban felfedezett 2001 KX76 kisbolygóról elterjesztették, hogy tulajdonképpen az a Nibiru. Igyekeztek is alátámasztani, hiszen napvilágot látott olyan fotó, amelyen mélyvörös színűnek tűnik. Csakhogy „elfelejtették” azokat a képeket törölni, melyeken a 2001 KX76 kisbolygó egyértelműen kék színű. Tehát nem alaptalan a gyanú, hogy valami turpisság történt… Különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai kormányzat utasította a NASA-t, 2005-re fejlesszen ki olyan ionhajtóművet, mely 100 t-ás tömeget képes nagysebességre felgyorsítani. Aránylag még nyíltan is dolgoznak, hiszen az emberek már várják, mikor lép ember a Marsra. Csakhogy ez a hajtómű nem a Marsra visz űrhajósokat, sokkal inkább a csillagközi tér a célja. De ha ott nincs semmi, akkor mégis hová repül?
           
            Nem kell túlságosan nagy fantázia ahhoz, hogy a NASA meghatározó emberei tudnak a Nibiruról hiszen ők fedezték fel. Arról is hallhattak, hogy az égitest az „Istenek Lakhelye”. Ha pedig tényleg az, nem lehet érdektelen meglátogatni őket, mielőtt ők jönnek ide. Már csak a miheztartás végett is.


A Palomar-hegyi távcsővel felfedezett, s Földünk irányába tartó hatalmas üstökös kontrasztjavított képe.

A 2003-as „áthaladás”-ra vonatkozó híreknek is azért van némi valóságalapja. A jövő tavasszal ugyanis egy gigászi üstökös érkezése várható a Naprendszer belső térségébe. Amíg az emberek azt hiszik, hogy az a Nibiru volt, mindössze "néhány ufókutató ismét elszámította magát" addig nincs gond, nyugodtan lehet a háttérben dolgozni. A gond akkor lesz, ha az emberek észreveszik a becsapást. A szándékos és hivatalos becsapást. De addig még eltelik néhány évtized, hiszen a Nibiru érkezése csak 30-50 év múlva várható. A világvége tehát kicsit később lesz. Persze, az emberiségen is sok múlik.....    


Barna törpék

Fantáziarajz egy barna törpéről

A csillaggá válás kritikus határa a naptömeg néhány százalékánál húzódik (a Jupiter tömege kb. 1%-a a Napénak). Az ennél nagyobb tömegű összesűrűsödő gázgömbök elegendően nagy tömegűen ahhoz, hogy saját súlyuk hatására a középpontjukban elegendően nagy hőmérséklet és nyomás alakuljon ki a fúzió beindulásához. És ha a sűrűsödő gázgömb tömege kevéssel alatta marad ennek a határnak? Akkor belsejében sohasem indul meg a fúzió és az összehúzódásából származó gravitációs energia lassan szétsugárzódik a felszínéről. A kicsiny égitest felszíne is szükségképpen kicsiny, így a szétsugárzódás, a hűlés is nagyon lassú lesz. A modellszámítások szerint ezek a soha lángra nem lobbanó csillagzsarátnokok akár a Nap élettartamánál tízszer hosszabb ideig is elpislákolhatnak, azaz 100 milliárd évig. Az ilyen égitest felszíne legfeljebb néhány ezer fok hőmérsékletű. Energiáját elsősorban az infravörös tartományban sugározza ki. A valamivel melegebb, már igazi csillagnak számító vörös törpék sugárzási maximuma a közeli infravörösben van. a teljesen kihűlt fekete törpék már szinte semmit sem sugároznak. A vörös törpék és a fekete törpék közé illeszkednek a csillaggá válás határát éppen megközelítő égitestek, a barna törpék. Az első barna törpe, a HD 114762 körül keringő, a Jupiternél 11-szer nagyobb  égitest felfedezése óta kb. 10 éve telt el. Azóta számolatlanul bukkantak rá a csillagászok. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Naprendszerek születésének teljesen normális „melléktermékei” a barna törpék. A Nibiru tömegére vonatkozó számítások elég jelentős szórást mutatnak, a legbizonyosabb érték nagyjából 5 Jupiter-tömegre adódik. Mivel a barna törpék rendkívül hosszú ideig bocsátanak ki állandó sugárzást, az élet minden nehézség nélkül kifejlődhet körülöttük.


A NASA tudósai 1982-meghatározták a Nibiru helyét, 1983-ban pedig az IRAS mesterséges hold – igazolva a számítások pontosságát – fel is fedezte. A siker bejelentését követő években azonban minden a visszájára fordult: álhírek és félrevezető információk tömege jelent meg a médiában. A „hivatalos” hazugságok kora ennél azonban jóval régebbre nyúlik vissza. Többek közt az ősrobbanás, az evolúció, valamint a fénysebesség abszolút voltára vonatkozó elméletek már-már kötelező érvényű elfogadtatásával…


Honnan jöttünk, hová megyünk?”

 
Naprendszerünk mása a Rák csillagképben.

Az ember mindig is kereste, kutatta az élet és önmaga eredetét. Kétféle, alapvetően különféle lehetőség kínálkozott: a Világot – és benne az embert – Isten teremtette, illetve, hogy mindez magától, fejlődés útján jött létre. A két tábor mindent elkövetett (vélt) igaza alátámasztására, azonban kudarcot vallottak. Ahogy a teremtés megtörténtét tudományosan semmi sem támasztja alá, úgy az 1800-as évek második felében, a hivatalos tudomány által inkább támogatott ateista-materialista-evolúcionista világnézetet sem (az innen-onnan összeszedett, olykor összehamisított leletdarabok leszármazási sorba illesztése tudománytalan és elfogadhatatlan!). A Tan Darwinban öltött csúcsot, s minden más elképzelést és ezzel mindenki mást is félresöpörtek, akik nem feleltek meg a korszellemnek. Többek közt Cuvier-t is, aki nemcsak felderítette, hanem be is bizonyította az igazságot… Ám ellenpélda is akad, az USA számos államában törvénnyel tiltották meg az evolúciós tan oktatását.
Az élet többi területe sem maradt kivétel. Lehetne említeni az őszrobbanást, a származás-elméleteket, a Biblia nevében legyilkolt emberek tízmilliót, emberfajták állati sorban tartását, tömeges kiirtásukat mondván például, hogy a „vadaknak” nincs szüksége akkora területekre, őseik földjére…  
 
Ultrakönnyű anyagból készült repülő csészealj.

A tudományos világban a vezető tudósok szinte „nemzetiségi alapon” kerülnek kiválasztása, nem pedig tudományos munkájuk értéke alapján. Mindehhez a politika is keményen asszisztál, jobban mondva diktál. A mai világban szinte lehetetlen „független” kutatásokat végezni, hiszen az ember szinte mindenhol félrevezetéssel, szándékos megtévesztéssel, érdekekkel, hatalmasságokkal találkozik.
A relativitás-elmélet is „ideológiai alapon” született. Be kellett bizonyítani, hogy az ember az egyetlen értelmes lény a világegyetemben, tehát szabadon kizsákmányolhatja, tönkreteheti azt. Földönkívüliek nincsenek, hiszen az élet „véletlenül” keletkezett. Ha meg netán „véletlenül” mégis léteznének, akkor sem tudnának meglátogatni bennünket, mert „fénysebességnél gyorsabban semmiféle hatás nem terjedhet”, tehát számunkra nincsenek. Az ufómegfigyelések, az ufóleszállások, a személyes találkozások a földönkívüliekkel tehát már eleve a „képzelődés” kategóriába sorolhatók, hiszen az ufonauták úgysem képesek meglátogatni bennünket, hiszen már a Michelson-Morley kísérlet is igazolta, hogy fénysebességnél… stb.  A kísérletből aztán azt a következtetést is levonták, hogy „természetesen” éter sem létezik. A Nobel-díjas Wheeler (biztosan véletlenül kapta meg!) hiába számolta ki az 1980-as években az éter tömegét és sűrűségét, senki a „hivatalos” tudomány részéről nem foglalkozott komolyan vele.
Természetesen a Michelson-Morley kísérlet értelmezése is, hm, legalábbis megtévesztő… Mindössze azokat a részeket „felejtették el” közzétenni, amelyek az éter létezését bizonyították, és teljesen ellentmondtak a fénysebesség abszolút voltát illetően…


A Michelson-Morley kísérlet

Soha még egyetlen, többször is megismételt kísérlet sem gyakorolt talán akkora hatást a fizikára, mint az, amelyet Abraham Michelson hajtott végre 1881-ben, 1883-ban és végül, Williams Morley-vel közösen 1887-ben. E kísérletek némiképp különböztek egymástól elrendezésben. Lássuk az egyiket!
Ebben a következő felépítést látjuk: a fénysugarat egy félig áteresztő tükörrel kettéosztották, és egymásra merőlegessé tették. A Föld a világűrben 30 km/s sebességgel halad a Nap körül. Az első fénysugár útja egybeesik a haladás irányával, a másiké pedig merőleges arra. A két fénysugarat aztán tükörrel újra egyesítették egy interferométerben, ahol interferencia-vonalakat kaptak. Ezután 90 fokkal elfordították az interferométer-karokat, és azt várták, hogy az interferencia-vonalak ismét megjelennek, de eltolódást szenvednek. Azonban nem volt eltolódás. Valójában nem is lehetett, hiszen a kísérlet kiindulópontja már eleve hibás volt!
Nézzük a két esetet!
1. eset I. fényútja (1/I) a következő – előre: A; vissza: A/2; merőlegesen: A/2; összesen: A+A/2+A/2=2A  az 1/II fényút – előre: A/2; merőlegesen: A/2; előre: 2A; összesen: a/2+A/2+2A=2A
2.  eset I. fényútja a következő – merőlegesen: A; merőlegesen A/2; előre: A/2; összesen: 2A a 2/II fényút – merőlegesen: A/2; vissza: A/2; előre: A; összesen 2A
Az 1/I=2/II és 2/1=1/II, vagyis a fényutak egyszerűen felcserélődtek. Miért kellett volna eltolódást kapni az interferencia-vonalakat illetően??? (Az előbbi cáfolat vektorösszegzéssel is alátámasztható.)
A Michelson-Morley kísérlet – ez a része legalábbis – azt igazolta, amit Galilei óta tudunk: egyenes vonalú, egyenletes mozgást semmiféle „trükkel” sem lehet kimutatni. Ebből a néhány elrendezésből a fénysebesség abszolút voltára, és az éter nem létezésére következtetni, hm, legalábbis nagy merészség… De mindenféleképpen tudománytalan.


Amit nem szoktak elmondani a kísérlettel kapcsolatban az a következő: amikor a rendszert megforgatták, azonnal megjelentek az interferencia-eltolódások. Az elrendezés tehát érzékeny volt a gyorsuló mozgásra (minden körmozgás gyorsuló mozgás!). Ha tehát „valami” hatást fejt ki a gyorsuló mozgással mozgó fényre, akkor ott van is valami. Ez pedig a vákuum, vagy más szóval az éter, melynek létét éppenséggel cáfolni igyekeztek…


Ha pedig a fénysebesség nem abszolút sebesség, ha létezik éter, akkor természetesen az idegenek is meglátogathattak bennünket. Ez esetben viszont el kellene ismerni a létezésüket, a beismerést viszont nemzetközi szerződés tiltja meg. Patthelyzet.
Mellesleg a Nibiru eléréséhez nincs is szükség különleges technikára. A küldetés megvalósításán lelkesen dolgoznak is. De mivel „idegenek nem léteznek”, az „Interstellar Probe” nevű katonai űrszonda sem létezik. Tehát most „nem létező dolgokról” beszélgetünk.
Az USA a következő költségvetési évre közel háromszorosára növelte katona űrprogramjának kiadásait, az előrejelzések szerint további, hasonló arányú bővítés várható az elkövetkezendő években. Vajon mire, ki ellen irányul ez a lépés, ha nincs odaát senki?
           

Csillagközi utazás


 
A NASA csapkodószárnyú repülőgépe.

Ember-alkotta űreszközt juttatni egy távoli csillaghoz még az ezredvégi tudásanyag birtokában is nagy kihívás. Mindenesetre már az 1950-es években is próbáltak olyan űrhajót tervezni, amely elhagyhatná a Naprendszert. Abban az időben, amikor hivatalosan még semmiféle űrhajó sem létezett… akkoriban minden áron emberes küldetést szerettek volna megvalósítani, így született meg az Orion-terv. Az űrhajó meghajtását kicsiny atombombák felrobbantása szolgáltatta volna.
Hasonlóan fantasztikus elvekre építve született a Nova-program, amelyben az óriási távolságok leküzdésére magfúziós elven működő hajtóművet alkalmaztak volna. A cél a Barnard-csillag lett volna, hajtóanyagként folyékony deutériumot, illetve a hélium hármas izotópját használták volna.
Az első, csillagközi repülésre vonatkozó reális terv a Daedalus volt, amelyet a British Society dolgozott ki 1977-ben. Az általuk elképzelt űrhajó 500 tonnás, az utazás mintegy 40 évig tartana.
A robot-technika alkalmazása azonban olcsóbbá és kivitelezhetőbbé tesz egy ilyen vállalkozást.
 
A szemtanúk szerint így nézett ki a roswelli ufó.

Jelenleg alkalmazott technika segítségével a Voyager űrszondák jutottak legtávolabbra bolygónktól, mintegy 11 milliárd km-re, 25 év alatt. Ez a Plútó távolságának nagyjából kétszerese. Ezzel a sebességgel haladva több tízezer év kellene a legközelebbi csillag elérésére, tehát egy ilyen vállalkozás végrehajtásának különösebben nincs sok értelme. A tervezés alatt álló Kuiper-express űrszonda 17 év alatt érné el a Plútót. Nagyobb távolságba indulva lényegesen más technika szükséges.
A 2005. táján indítandó (szigorúan titkos) katonai űrszonda „hivatalosan” a csillagközi teret vizsgálná, a napszél és a csillagközi tér ütközésekor keletkező lökéshullámfront térségét. Ha „csak” erről volna ténylegesen szó, akkor természetesen fölöttébb buta dolog lenne a titkolódzás és a honvédség bevonása. Tehát nemcsak erről van szó. A véletlen úgy hozta, hogy a Nibiru is nagyjából ebben a távolságban található.
 
Napvitorlás a Mars mellett. Fantáziarajz.

Egy csillagközi utazás során igen sok hiba felmerülhet, amelyek próbára teszik az irányítók problémamegoldó képességét. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy ilyen küldetés megvalósíthatatlan. Viszont rendkívül súllyal kell figyelembe venni azt a tényt, hogy a távolodó űrszonda végleg magára marad, s a rádiójelek gyengülése miatt hosszú idő múlva már nem is lesz irányítható. Erre megoldást jelenthet az űrszonda létfontosságú részeinek többszörözése, így meghibásodás esetén be tudna kapcsolódni valamelyik tartalék példány. Azonban túlzott óvatosság esetén az űrszonda nagy és nehézkes szerkezetté válna, növekedne a szerkezeti anyagok tömege is, ami miatt a hajtómű teljesítményét is meg kellene növelni. Mindezekből úgy tűnik, hogy egy megfelelő csillagközi szonda tervezése még hosszú évtizedeket is várathat magára. A látszat azonban csal.


Az Interstellar Probe


A Nibiru 1983-as felfedezését követően lázas munkálatok kezdődtek. Igaz már korábban is alkalmaztak és teszteltek ion-, plazma-, és atomhajtóműveket, azonban nem ekkora távolságra. Az intelligens vezérlőrendszerek fejlettségi szintje is lényegesen eltért a maiakétól. Az ár sem volt közömbös. Mindent egybevetve, alapvetően három fejlesztési irányt jelöltek ki az Interstellar Probe hajtóművét illetően.
Az űrszonda tömege kb. negyed tonnát tesz majd ki, s a legközelebbi csillag, a Proxima Centaurihoz vezető út mindössze 1%-ig jut el. A tervezet bár szigorúan titkos, azért elég sok minden kiszivárgott róla.

Egy ionhajtómű szerkezeti rajza.

Jelenleg a kémiai meghajtás mellett a legtöbb tapasztalat az ionhajtóművek használata révén gyűlt össze. A legsikeresebb alkalmazása az Eros kisbolygóra leszállt NEAR űrszondához köthető. A kormányzat és a honvédség is ezt a megoldást támogatja, hiszen a NASA-t utasították, 2005-re legyen kész egy akkora teljesítményű ionhajtóművel, mely a földkörüli pályán 100 tonnát képes megmozgatni. (Ennél jelentősen kisebb tömeget nyilván jóval nagyobb sebességre gyorsíthatna.). Ekkora teljesítményű hajtóművel lehetőség nyílik arra, hogy egy adott égitest körül lefékezve tartós vizsgálatokat lehessen végezni, majd visszatérni a Földre, s mindezt emberi léptékű idő alatt!
Alternatív megoldásként a napvitorlást vizsgálták meg. Hihetetlenül vékony, erős és könnyű hártyákat képesek a tudósok előállítani. Az Űrszonda a Nap felé indult volna, nagyjából a Merkur pálya környékén kibontotta volna több négyzetkilométer felületű, de mindössze néhány kilogramm tömegű vitorláját, s a Nap sugárnyomását felhasználva, akár a fénysebesség 10%-ra gyorsulva, rövid idő alatt elérhette volna a kívánt térséget. A napvitorlával az volt a probléma, hogy az ide-oda száguldozó kozmikus porszemek széttépték volna, s a visszaút sem lett volna kivitelezhető egy esetleges probléma esetén.
Csillagközi szonda magnetoszférikus buborékban.

A harmadik elképzelés már szinte a Csillagok Háborúja sorozatban alkalmazott technikákon is túltesz. Ez nem mást, mint a földi magnetoszférát és a napszél kölcsönhatását használná fel. A földi magnetoszféra a Nap felöl erősen belapult, míg az ellentétes oldalon hosszú uszályként nyúlik el. A Nap sugárnyomása gyenge ahhoz, hogy magnetoszféránkat letépje, de ahhoz elég erős, hogy kisebb részeket szakítson le róla. A NASA Marshall Űrközpontjában, Dennis Gallagher dolgozta ki egy egészen speciális napvitorlás tervét. Eszerint az űrszondát a körülötte kialakított mágneses mező és a napszél kölcsönhatása juttatná el a célállomáshoz. Számításaik szerint, egy 15 km átmérőjű mini-magnetoszférára a Föld pályája mentén 1-3 Newton nagyságú erővel hat a napszél. Ez az erő pedig igen jelentős: három hónap alatt akár 290.000 km/h sebességre gyorsíthatna fel egy negyed tonnás űreszközt. A magnetoszféra-meghajtás kísérleteit egy 6x10 méteres vákuum-kamrában végzik, ahol a mágneses teret elektromos tekercs segítségével állítják elő. Ezek után a mágneses buborékot felfújják ionizált gáz, azaz plazma segítségével, innen ered a kísérlet neve is M2P2 (Mini-Magnetospheric Plazma Propulsion). Az űrben 1 KW energiára, s mintegy 1 kg héliumra lesz szükség naponta a buborék fenntartásához. Ezáltal a napszélből 600 kW energia csapolható meg. A mágneses buborék egyfajta védőpajzsként is szolgál. A problémát itt is a visszatérés nehézsége jelenti. A megnetoszféra-hajtású űrszonda nem tudna visszatérni. 

Ilyen mágneskatapultokkal akarják felvinni az űrbe a csillagközi szonda elemeit.

Természetesen Oroszország sem tétlenkedik. Ők a napvitorlást részesítik előnyben. A titkolózás sem kisebb, mint az óceán túlpartján, sőt, ha lehet, még szigorúbb. Olyannyira, hogy kísérleti napvitorlásukat nem is közönséges rakétaindító-állomásról bocsátották fel, hanem egy tengeralattjáróról, a víz színe alól! Az ősszel végrehajtott teszt állítólag sikertelen volt. A napvitorlás – ha nem jön közbe sérülés – gyorsabban célhoz érhet, mint az USA ionhajtóműves űrszondája, csak persze a visszatérés szinte kizárt. Lehet, hogy nem is cél. Talán egy újabb űrverseny bontakozott ki a nagyhatalmak között a háttérben.
Az egész emberiség szempontjából nem rózsásak a kilátások. Az USA hadserege Irak területén porrá bombázta a sumer-magyar régészeti lelőhelyeket, egyszer s mindenkorra megsemmisítve azokat. Egyiptomban vízzel árasztották el az avar-hun emlékeket. Mindent elkövetnek hát, hogy a már napvilágra került tényeken kívül többet ne tudhassunk meg őseink tudásából. Ezek után milyen szándékkal indulhatnak az „Istenek bolygójára”, arra az égitestre, ahonnan a magyarok ősei a tudást kapták? Félő, hogy a Holdra helyezett plakett szavaival ellentétben, korántsem békés szándékkal…



 
Az Atlantiszt elpusztító kisbolygó krátere az óceánfenéken.

A Neptunuszt ismét csak „papíron” fedezték fel. A különös vele kapcsolatban az, hogy legnagyobb tömegű holdja az ellenkező irányban kering körülötte, mint a többi, melyek egyébként a megszokott nyugat-keleti mozgási irányt mutatják. A Neptunusz szokatlan viselkedésű holdja más szempontok miatt is figyelemre méltó: légkörrel rendelkezik, felszínén folyékony nitrogén tavak találhatók, és ezek a tavak akár élőlényeknek is otthont adhatnak. A furcsaság az, hogy vajon hogyan kerülhetett ilyen nagytömegű hold az előbb említett pályára úgy, hogy eközben a többi hold pályája mintsem változott.
Talán említeni sem kell, a Neptunusz pályájának pontos meghatározása sem tisztázta a helyzetet, a számításokban mutatkozó eltérések további nagybolygók létét tették szükségessé. A Plútó felfedezése nem tette egyszerűbbé e helyzetet, ellenkezőleg, tovább bonyolította. A Plútón túl további jelentős méretű égitestek tucatjait fedezték már fel (Kuiper-öv), de a gázóriások mozgásában mutatkozó eltéréseket sehogy sem sikerült megmagyarázni.
A távoli üstökösök pályáit már többen elemezték, számításokat végeztek külső nagybolygók feltételezett helyére vonatkozóan, azonban ezeket a számításokat nem követte a megjósolt távoli égitestek felfedezése. A „külső erő” azonban kétséget kizáróan létezik, a Naprendszer távoli térségeiben járó űrszondák pályája eltér az előre számítottól, igaz, csak parányi mértékben. Az eltérésekből azonban egyértelműen adódik a következtetés: valami van odakint!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése