2017. április 1., szombat

Magasabb dimenziók






Magasabb dimenziók


Test-Lélek-Szellem EGÉSZSÉG



.
1. Test-lélek-szellem 
A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.
Az ember test-lélek-szellem egysége. Azaz egyszerre létezünk három párhuzamos (egymás felett) síkon. Olyan ez, mint a víz. Létezik szilárd, folyékony és légnemű halmazállapotban. Sokszor a három együtt van jelen. Egyik a másikba át tud alakulni. Egy zárt rendszerben ha az egyik halmazállapotban több van, akkor a másikban kevesebb, az oda-vissza alakulás folyamatos, egyensúly jellemzi a rendszert.
A test (anyag) a legsűrűbb rezgés, olyan mint a víz szilárd halmazállapota.
A lélek már nem olyan „sűrű” rezgés. Megfelelője a víz folyékony halmazállapotban. A lélek inkább energia, de tartalmaz kis mennyiségű anyagot is, ez az a pár tíz gramm amivel könnyebb lesz valakinek a teste, mikor meghal (távozik a lélek).
A szellem a „legritkább” rezgés, ez már csak energia és nem tartalmaz anyagot.
A test, lélek, szellem közös jellemzője a mintázat, mely egyértelműen meghatározza a rezgést. Olyan ez, mint amikor a boci-bocit játszzák zongorán, különböző oktávokon. A mintázat az maga a dallam, a hangzás más és más az oktávok jellemzőinek megfelelően.
A test maga a 60-120kg hús, a lélek az amit auraként tudunk és láthatunk. A test a lélekben úgy helyezkedik el, mint egy tál vízben a szivacs. Maga a szellem a tobozmirigyben található. A szellem határozza meg tudatunkat, azaz hogyan látjuk a világot. A szellem tudatszintjét rombolja a dohányzás, a fluor, a klór. 
2. Harmónia, egészség
Amikor a test-lélek-szellem hármas azt a karmát (szerepet) éli, játssza, amit nagyjából kell, akkor minden rendben van. Azonban amikor a karmáról az ember letér, akkor megbomlik a harmónia, megbomlik az egészég.
Mikor valaki nem akar a karmája szerint élni, és egyszerűen észre sem akarja venni a feladatát, hárítja azt, akkor a szellemi síkon megjelenő diszharmónia áttevődik lelki síkra, komoly lelki problémákat okozva, majd egy idő után áttevődik testi síkra, betegségben, fájdalomban mutatkozva meg.
Szellemi síkon kezdődik minden. Például ha egy emancipált hölgy, saját cége vezetőjeként, nem akar foglalkozni az anyasággal, pedig ez életfeladata lenne, akkor néhány év alatt komoly lelki egyensúlybomlással találkozik. Ezeket gyógyszerekkel elnyomva, egyik-másik tünetbe beletörődve éli életét. Néhány év alatt a tünetek megjelennek testi síkon, azaz például jelen esetben a szervezet igyekszik megfelelni annak az elvárásnak, hogy ne történjen meg az anyaság, és például kialakul az endometriózis. Azáltal, hogy a feladatot felsőbb szintről alsóbbra delegáljuk, a test-lélek-szellem rendszer energiát takarít meg, magyarul sok mindent nem kell elvégezni, megspóroljuk magunknak, helyette tudunk mást tenni. Mikor meg van a köztudatban „komolynak” nevezett testi kórkép, akkor kezd el az ember hirtelen keresgélni a fellelhető lehetőségek közül. A harmónia visszaállítása azt jelenti, hogy a testi szinten meglévő problémát fel kell emelni a felsőbb lelki síkra, majd a még felsőbb szellemi síkra. Egy alacsonyabb szintről a felsőbb szintre történő felemelés mindig energia befektetést igényel a páciens részéről.
Teljesen hasonló ehhez az a tipikus élethelyzet, mikor egy férfi nem akarja megélni yangos, férfi szerepét, pusztán kényelemből. Ilyenkor gyakran keres és talál magának olyan feleséget aki vagy nagyon gazdag, vagy sikeres üzletasszony, lényeg, hogy legyen valaki aki eltartja őt, hogy semmit se kelljen tennie. A kényelmes (lusta) élet reményében alkalmazkodik párjához. Azonban néhány év alatt a kényelem kezd kényelmetlenné válni. Lelki problémáit nem hajlandó észrevenni, azonban testi jelzéseit már kötelező. Hiszen van aki kezd megsüketülni (nem hallja meg, hogy…), kezd megvakulni (nem látja…), hamarosan gond van a férfiasságával, majd valamilyen daganat végérvényesen felhívja a figyelmet a tennivalókra… 
3. Gyógymódok, harmónia helyreállítása
3.1 Modern nyugati orvoslásAz emberiség történelméhez képest nagyon fiatal, azonban hatalmas tempóban fejlődött, hatalmas sikereket ért el. Szinte kizárólagosan a materiális szinttel foglalkozik, azaz a testtel. A pszichológia foglalkozik a lélekkel, azonban csak ritkán kapcsolják a lelki problémákat a testi panaszokkal, bár az utóbbi időben sok orvos mondja, hogy egyik-másik betegség pszichoszomatikus eredetű. Ezen a materiális szinten nagyon profi eszközökkel tud dolgozni, és látványos, már-már csodának számító eredményeket tud elérni. Ami tőle elvárható, azt egy modern, kellően szakképzett személyzettel működtetett egészségügy el is tudja látni. Azonban az a gond, hogy az emberek MÁST VÁRNAK EL a modern nyugati orvoslástól, mint amire azt kitalálták. Olyan ez, mint amikor beülünk egy drága, jól felszerelt autóba, majd egy idő után azt kérdezzük, hogy minden jó, de miért nem tud repülni az autó. Azért mert autónak alkották meg és nem repülőnek. Tehát AKI AZT VÁRJA EL A MODERN NYUGATI ORVOSLÁSTÓL, HOGY AZ Ő SZELLEMI ÉS LELKI PROBLÉMÁIT MAJD HELYETTE MEGOLDJA, MINDEZT TESTI SÍKON, AZ HATALMASAT TÉVED. A modern társadalom 90%-ának a fejében meg sem fordul az a kósza gondolat, hogy az ő betegsége, az a saját „munkájának” az eredménye, és hogy neki is kell valamit tennie a saját gyógyulása érdekében, túl azon, hogy passzívan részt vesz az  egészségügyben (orvoshoz jár, gyógyszert szed).
A modern orvoslás jellemzője, hogy allopátiás módszer, azaz mindig valami ellen tesz. Ellenségképe a betegség. A gyógyszerek hatnak vérnyomás ellen, csontritkulás ellen, fájdalom ellen, koleszterin ellen, stb. A módszer jellemzője, hogy a mellékhatásokat másik allopátiás technikával igyekeznek megszüntetni (gyógyszer, mechanikus beavatkozások).
Az egészségügyi ellátás akkor szűnik meg jól működni, amikor pénztermelő tevékenységgé válik. Amikor pontokért kell gyógyítani, melyekből pénz (profit) lesz, mikor a mennyiség gazdasági okokból kifolyólag fontosabb, mint a minőség. Mikor azért tanul valaki orvosnak, mert külföldön majd sok pénzt akar keresni.
3.2 Természetgyógyászat
Szintén allopátiás módszer, a természetgyógyászatot szokták zöld allopátiának is nevezni. Bár a természetgyógyászok gyakran támadják a modern orvoslást, valójában ők is ugyanazt az elvet alkalmazzák, egyetlen különbséggel, igyekeznek, hogy a mellékhatás a lehető legkevesebb legyen. A két módszer elve egy és ugyanaz, gyakorlata hasonló. Gyógyszerek helyett táplálék kiegészítőkkel dolgoznak, amelyek eredetük, tartalmuk és dózisuk függvényében gyógyszerként is tudnak hatni. Amekkora üzlet a gyógyszeripar, legalább akkora a táplálék kiegészítő ipar. Mikor az ember csalódik a modern orvoslásban, akkor átmegy a természetgyógyászati oldalra. Itt egy-két évig akár havi százezer forintot is költ táplálék kiegészítőkre, és igyekszik változtatni a táplálkozási szokásain. Eleinte javulnak panaszai, majd egy év múlva egészsége ugyanott lesz, ahol előtte volt, vagy még mélyebben. Ekkor kezd csak elgondolkodni az emberek kisebbik része azon, hogy ez mind nem elég, valami teljesen mást kellene tenni.
A természetgyógyászat a materiális síkon túl ki szokta emelni  a lelki egyensúly szükségességét, azonban nincs olyan egységes saját eszköz a kezükben mint a nyugati orvoslásnak a pszichológia.
Van néhány természetgyógyász, aki felismerte mindezt és maga tanult még sok más, ide nem sorolt technikát és azokat mind alkalmazza, így igazából a természetgyógyászat neve alatt, de attól teljesen eltérő módszereket is alkalmaznak, sikeresen. Ők a sikeres természetgyógyászok, akiket tényleg érdemes felkeresni.
Fontos tudni, hogy a táplálék kiegészítők ajánlása és fogyasztása időnként kockázatokat rejt magában. Sok táplálék kiegészítő kiüt, semlegesít már beállított gyógyszeres terápiákat, vagy éppen mellékhatásai lesznek. Például aki kemoterápiás kezelést kap, és barátai javaslatára el kezd antioxidánsokat szedni, az saját magának tesz rosszat. A kemoterápia nem más mint egy szabad gyök terápia és ezt teljes mértékben semlegesíteni tudja egy kellő dózisú antioxidáns terápia. A végeredmény, hogy sem a gyógyszer nem hat és sem az antioxidáns, a betegség tovább fokozódik. Két lovat nem lehet megülni egy fenékkel, vagy az egyik, vagy a másik módszer.
Egészséges embernél, ha túl sok antioxidánst szed valaki, akkor a szervezete el kezd szabad gyököket termelni, hogy helyreállítja az egyensúlyt, mely megborult a túlzott antioxidáns bevitel miatt.
Szintén mellékhatásokat okoz a kasvirág, mely az immunrendszert “pörgeti” fel és az autoimmun (ismert vagy ismeretlen de létező) kórkép esetén régi krónikus problémákat akuttá tud tenni. Magyarul újra el kezdenek fájni ízületek, bedagadnak térdek, stb.
Nem véletlen, hogy Németországban természetes gyógymódokkal gyógyító orvosok léteznek. Ott másod szakvizsgaként lehet évekig tanulni a természetes gyógymódokat, valamint a különböző táplálék kiegészítők és gyógyszerek kölcsönhatásait. Az orvos felírhatja a beteg kérésére a fitoterápiás (gyógynövény) készítményt, melyet adott patikákban vényre épp úgy ki lehet váltani, mint bármelyik gyógyszert.
3.3 Homeopátia
A homeopátia a modern orvoslással és a természetgyógyászattal teljes mértékben ellentétes. Ez az IGAZI ALTERNATÍV gyógyászat. Ráadásul el is lett ismerve mint gyógyászat, igaz kevés orvos ismeri igazán jól.
A klasszikus homeopátia esetén a gyógyítás, saját elvek alapján, különleges eljárással előállított gyógyszerekkel történik. Az alapelveit Christian Friedrich Samuel Hahnemann (1755-1843) rakta le.
Három fő alapelvben fogalmazódik meg a homeopátia lényege, amelyből az első elv (similia similibus currentur) már Hippokratesz írásaiból ismert volt. A másik két elvet Hahnemann vezette be.
A homeopátia alapelvei:1. hasonlót a hasonlóval,
2. Egészséges egyedeken (emberen, állaton) végzett gyógyszervizsgálat
3. Potenciálás (dinamizálás, hatványozás)
Sokan nem is gondolnak rá, de a homeopátia NEM TERMÉSZETES GYÓGYMÓD. Ahogy a régi homeopátiával gyógyító orvosok nevezték, ez maga a művészet. A természetben nem találhatók meg azok a gyógyszerek, melyekkel dolgozik ez a gyógymód. Mind mesterségesen van előállítva.
A homeopátia célja, hogy pótolja azokat a rezgéseket, melyek szükségesek az egészség helyreállításához. Ezt úgy érik el, hogy a kiindulási anyagot addig hígítják, míg maga az anyag nem is lesz kimérhető, csupán az információja. Majd ezt potenciálják. A hígítás és potenciálás eredményeként különböző gyógyszereket sikerül előállítani, melyek materiális (testi) síkon hatnak, vagy lelki síkon fejtik ki hatásukat, vagy akár a kettő kombinációját is meg tudják valósítani. A homeopátiával foglalkozó orvos feladata, hogy eldöntse, a páciens milyen síkon gyógyítható leginkább. Ez a művészet.
3.4 Biorezonancia (extrém alacsony intenzitású jelekkel)
Szintén a homeopátiás tartományba sorolható, elektromágneses rezgésekkel dolgozó rendszer. Míg a homeopátia az információt, a rezgést, szájon át juttatja be a szervezetbe, addig a biorezonancia egy jól meghatározott elektromágneses térbe helyezi e kezelendő embert.
Azért nevezik „alacsony intenzitású jelek”-nek, mert akkora intenzitást képviselnek, mint maga a szervezet. A kezelés lényege egy példával élve nem az, hogy leüvöltsük a gyereket, mikor hazajön valamilyen problémával, hanem leülünk és megbeszéljük. Lehet, hogy a leüvöltés pillanatnyi hatása gyorsabb, de hosszútávon a megbeszélés eredményesebb.
A szervezet sejtjei elektromágneses jelekkel kommunikálnak egymással, a jel adó-vevője maga a DNS. Felméréskor azt elemzik az ilyen rendszerek, hogy a jel mintázata mennyire tér el egy szabványostól (emberi átlag). Előny, hogy a jel torzulása már jóval azelőtt megállapítható, hogy materiális szinten bármilyen eltérés kimutatható lenne. Például a cukorbetegségre utalójelek már akkor láthatók, mikor maga a cukorbetegség más módon még nem mutatható ki.
A módszer előnye, hogy nincs semmilyen mellékhatása és bármilyen, a világon alkalmazott terápiával kompatibilis.  Akár felmérés, akár kezelés esetén testi és lelki síkon is lehet mérni vagy kezelni, sőt egyes mérések még a szellemről is információkat szolgáltatnak. FÉLELEMTES TECHNIKA EGY JÓ SZAKEMBER KEZÉBEN.
Biorezonancia néven futnak még a hatvanas évekből származó technikák, melyek nem alacsony intenzitású jelekkel dolgoznak, hanem két-három nagyságrenddel erősebb jelekkel, így ezek nem a homeopátia, hanem az allopátia eszközei, komoly mellékhatásokkal (magas vérnyomás, akut gyulladás esetén nem ajánlott). Ezek az eszközök igazából szöveti melegítést végeznek, nagy energiákat visznek be a szervezetbe és egyáltalán nem harmonizálnak. Érdekes mód éppen ezek az eszközök valahogy bekerültek az egészségügyi ellátó rendszerbe.
Sajnos az orvoslás nem vállalta fel a biorezonancia módszerét (ez is homeopátia), így szabad préda lett. Bárki vehet egy készüléket és bármilyen nemű gyógyítási tudás vagy képesség nélkül méricskélhet, kezelhet. Igaz, hogy mellékhatása nincs, de legtöbbször eredménye sem, hiszen a kezelés alapja a kínai gyógyászat. Sajnos hazánkban a mérő eszközök több mint 95%-a azt a célt szolgálja, hogy ingyen mérjenek és százezer forint értékben táplálék kiegészítőt adjanak el, néha ismeretlen eredetű és hatású termékeket.
3.5 Hagyományos kínai orvoslásEgyfelől több tízezer éves tudásra épül, másfelől energetikai módszerekkel dolgozik. Érdekes kombináció. A több ezer éves tudást, mely szájhagyomány útján maradt fenn, először a Sárga Császár kezdte összegyűjteni és írásos formában átadni az utókornak időszámításunk előtt, majd az ő műveit folyamatosan átdolgozták, és a mai hagyományos kínai orvoslás alapjait képező végleges mű időszámításunk szerint a nyolcadik században íródott.
Alapja a megfigyelés, a kikérdezés, nyelvdiagnosztika, pulzusdiagnosztika, stb. Kezelési módszerei közé tartozik az életmód, táplálkozás, fitoterápia (gyógynövény), stb. Energetikai síkon az akupunktúra, akupresszúra, energiaáramoltatások a meridiánokban. A materiális síkon túl, foglalkozik a lélekkel is különböző meditációs technikákkal. Mondhatjuk, hogy ami addig létezett, az szinte minden benne van a hagyományos kínai gyógyászatban, például a meditációs technikák jó része megtalálható a legkomolyabb spirituális módszerekben is.
A modern orvoslás nem tekinti orvoslásnak a hagyományos kínai gyógymódokat, igaz, csak nagyon kevesen tudják jól művelni ezt a tudományt. Igazi kínai gondolkodás szükséges hozzá, mely elég távol áll az európai embertől.
3.6 Spirituális technikákA spirituális technikák nem gyógyítanak, csak a harmóniát állítják helyre (törvény írja elő, hogy gyógyítani csak orvos gyógyíthat adott technikákkal). A spirituális technikák működési elve igen egyszerű. Mivel az anyag nem más, mint a legsűrűbb rezgés, a spirituális technikát alkalmazó személy rákapcsolódik az „égi internetre” ahonnan olyan rezgéseket „szed le” melyek nem az övéi, de használhatja azokat, mivel tud kapcsolódni. A sámán régen sem ismerte a biológiát, de sok esetben tudott segíteni. „Valaki”, egy felsőbb intelligencia viszont nagyon is jól ismerte, és ez bőven elég volt. Olyan ez, mint amikor a viccben a nyuszika előtt mindenki meghajol, mert mögötte áll a medve. Ezek a technikák egyedülálló módon mind a három szinten (test, lélek, szellem) tudnak hatni. Néhány technikával szembe lehet menni a karmával, azonban nem biztos, hogy érdemes.
Ma divat spirituálisnak lenni, sokan szándékoznak meggazdagodni belőle. Sok „mester” rájött arra, hogy sokkal jobb üzlet ezt tanítani, mint alkalmazni. Akinek a karmájába „belefér”, az sikeresen alkalmazza a spirituális technikákat, bár nem él meg belőle, de családja, ismerősei „jól járnak”. Akiknek ez nem a karmája, azok rendszerint agresszív marketing révén egy ideig sok pénzt keresnek, viszont idővel minden a visszájára sül el, az illetők rendszerint rossz egészségi állapotban, teljes boldogtalanságban végzik. Ez a karma törvénye.
3.7 Új MedicinaEgy ideje Magyarországon is elérhető a Német Új Medicina (GNM), Hammer doktor munkássága. Ez az egész nem más, mint megfigyelés. Nincs benne semmi misztikus, utópisztikus, semmi bizonyítás. Csak egyszerű megfigyelés, mint az, hogy az alma leesik a fáról. Hammer doktor megfigyelte, hogy egy nem várt lelki (pszichés) sokk, milyen szervi elváltozásokat okoz. Részben saját problémájából indult ki, részben napi szinten munkahelyén több száz majd több ezer daganatos beteget kezelt. Tapasztalatait egy atlaszban foglalta össze.
Munkásságából megtudhatjuk, hogy a gombák, baktériumok, vírusok nem ellenségek, hanem aktív végrehajtói egy-egy folyamatnak, melyet a szervezet tudatosan elvégez. Nem ők okoznak betegségeket, hanem ők az eltakarítók, lebontók, ezért találkozunk mindig velük.
Továbbá minden szervhez és rendszerhez adott típusú lelki problémák köthetők, a fizikai betegségből vissza lehet következtetni a probléma jellegére, majd azt megoldva elkerülhető a további betegség.
Megmutatja az egyértelmű összefüggést a lelki okok és testi elváltozások között. Nem gyógyít, hanem felvilágosít, tanít. Ez az igazi prevenció. Nyilván akut fázisban szükség van kórházra, orvosra, gyógyszerre, de ezek nem oldják meg a páciens krónikus problémáját. Meg kell tanulni, hogy a betegségnek mindig van értelme. A betegség nem egy szennyes zsebkendő, amit ott hagyunk az orvosi rendelő kukájában, hanem magunknak kell azt tisztára mosnunk. Sőt arra is kell vigyázzunk, hogy többet ne piszkoljuk be.
Az új medicina értelmezésében a betegség nem más, mint egy biológiai külön program, amit a szervezet a túlélés érdekében végez.
3.8 A tudatalatti programozása
Már jó ideje létezik olyan tudomány, hogy marketing pszichológia. Ezt olyan pszichológusok művelik, akik azért küzdenek, hogy a reklámok minél jobban hassanak, minél jobban beüljenek az agyunkba, azaz minél jobban ne magunk legyünk, hanem kívülről irányítsanak mint egy robotot, távirányítóval, a vásárlás érdekében. Néha egy-egy reklám el szokott menni még spirituális irányokba is, egy-egy rituálét mutat be a nagyobb hatékonyság érdekében. Ezt sokan mágiának nevezik, azonban ez csak egy módja a befolyásolásnak. Nyilván aki tévéfüggő, és lelkileg instabil, nem tudja mit akar a világban, azt könnyebb befolyásolni, mint a céltudatos embereket.
Azonban van ennek egy ellenpólusa is, magyar ember, műszaki mérnök és spirituális. Balogh Béla Tudatalatti Tízparancsolat könyve és CD-je pont az ellenkezőjét teszi. Mindazt a sok oda ne illő információt, amivel teletömődik naponta az ember tudata, azt kisöpri. Ez nem más mint egy vezetett meditáció. Néhány hónap alatt radikálisan tud változni az ember élete, párkapcsolata, munkája, pénzügye, ha naponta 1-2-szer meghallgatja a CD-t. Akit „kiüt” első hallgatásra a CD, azaz nagyon rosszul érzi magát, abban már olyan programok futnak, amelyek másokat szolgálnak, azaz nem az ő saját gondolatai. Néhány CD hallgatás után, azonban kisöprődik a szemét és tiszta tudat alakul ki. Nagyon sok embertől hallottam, hogy egy hét alatt végtelen nyugalom lett rajtuk úrrá, megszűntek fejfájások, idegrendszeri problémák, pánikrohamok maradtak el, stb.
A tudatmódosítás érdekes megoldását találták ki az ókori görögök. Tudni lehet, hogy az ókori Görögországban a színházak mindig teljesen tele voltak. A görög színház darabjai nem annyira szórakoztatóak voltak, mint inkább elgondolkodtatóak, tanulságosak, tanító jellegűek. Az ókori Görögországban az ÁLLAM FIZETETT az egyszerű népnek, hogy nézzenek meg egy-egy előadást. Nem csak ingyen volt az előadás, hanem FIZETTEK azért, hogy a nép egyszerű fiai megnézzék. Sokan rendszeres jövedelemre tettek szert (nyilván nem nagy értékről van szó), és a sok előadás során akarva-akaratlanul rájuk ragadt némi kultúra.
4. Gyerekbetegségek
Az első néhány év (6-7) alatt a gyerek teljesen mértékben kötődik energetikailag az anyukájához. A legtöbb gyerek 4-5 éves koráig úgy érzi, hogy az ő teste egybe van nőve az anyukája testével, még ha ez szemmel láthatólag nem is igaz. Ezért a gyerekbetegségek oka legtöbbször az anyuka lelki és testi problémái. Az anyukák 90%-a bárhova elviszi a gyereket, kifizet bármilyen összeget, hogy valaki gyógyítsa meg, azonban szinte sosem mennek vissza oda, ahol azzal szembesül, hogy neki kell változnia. És ez még nem is kerül pénzbe, igaz tenni kell érte, ami már húzósabb…
Sok nagy parkolóban jönnek emberek egy-egy kisgyerek arcképével, pénzt kérve egy-egy nem támogatott műtétre. Ilyenkor inkább a szülők arcképét kellene hordozni, mondván, ezeknek a szülőknek sokat kell még fejlődni és erkölcsi segítséget kérnek a fejlődéshez.
5. Kényelmes élet
Társadalmunk megtanította velünk, hogy legyünk kényelmesek. Csak azt tegyük amit a rendszer előír, cserébe kapjuk a kényelmet. Az emberiség történelmét áttekintve sosem éltünk ilyen kényelmesen (lustán). Sokszor csak virtuális értéket képviselő munkát végezve sokan jól élnek (még ideig-óráig). Mindenki azt szeretné, hogy minimális befizetés mellett maximális nyugdíjat kapjon.
Ha globálisan nézzük a modern ember azt szeretné, hogy pár órát akár rabszolgaként eltöltve, valaki oldja meg minden problémáját (napi megélhetés, egészség, párkapcsolat, lakás, gyerekek felnevelése később nyugdíj), azaz neki ne legyen semmi gondja. De akkor mi maga az élet, mi marad az életből?
ROSSZ HÍREM VAN, AZ ÉLET NEM ÍGY MŰKÖDIK.
A kényelmes élet inkább előbb, mint utóbb, kezd kényelmetlenné válni. Mikor már a harmincadik PIN kódot kell észben tartani, mikor már zaklatás szintjét üti meg bármilyen ellenőrzés, mikor sokan mondják, inkább ne lenne… Mikor egy internetes bankrendszer feltörése egy végzős osztály tanulói felének nem jelent problémát, mikor több különböző igazolvánnyal tudom csak igazolni, hogy létezem, mert az, hogy fizikailag ott vagyok, az nem jelent semmit. Ilyenkor kell azon elgondolkodni, hogy valami a visszájára sült el.
6. Néhány szó a balesetekről
A baleset nem más, mint egy útelágazás. Mivel az életben semmi sem véletlen, így a balesetnek is meg van a maga értelme, a maga célja. Van Magyarországon egy olyan autószerelő, aki például a kocsit ért sérülés alapján tökéletesen megmondja, hogy a tulajdonos milyen lelki-szellemi problémákkal küzd.
Mikor baleset történik, akkor ennek az a célja, hogy álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körül. Nézzük meg belső világunkat és annak külső megnyilvánulását, azaz viselkedésünket. Valami nincs rendben. Forduljunk szakemberhez és derítsük ki, hogy hol siklott ki az életünk. A baleset típusa, a sérülés típusa mind, mind jelek, jelzések, utalások a megoldandó feladatra. Ha nem így teszünk, a következő baleset mindig kritikusabb, nagyobb pusztítással jár.
7. Esettanulmány
Találkoztam egy fiatal nővel, kb. 40 éves. Rokkantnyugdíjas. Sokizületi gyulladása volt (reumatoid artritisz, autoimmun). Olyan szintű elváltozásokkal, hogy akár tolószékben is ülhetett volna, de ezt ő nem akarta. Volt olyan téli hónap, amikor éjszaka a forgatni kellett az ágyban félóránként, mert ő maga erre képtelen volt. Láb, térd, kéz, váll ízületei folyamatos gyulladásban, olyan fájdalmakkal, hogy üvölteni tudott. Egy éve komoly szteroid kúrán, már több biológiai terápián túl (a legdrágább gyógyszer autoimmun betegség esetén), és egyéb gyógyszerek arzenálja. A szteroid (amit a gyulladás megfékezésére kapott) következménye a kötőszövet állagának romlása, melynek egyenes következménye nőgyógyászati, húgyúti és egyéb rendszerek elváltozásai. A biológiai terápiák bár elsőre hatásosnak tűntek, azonban fél év távlatában hatástalanok. Elvileg élete végéig ilyen gyógyszereket kellett volna szednie.
A hölgy anyukájának a gyerekkora rossz volt (háborús évek), sokat verték, a szeretet hiányában nőtt fel, ezért ő pont az ellenkezője lett. Azonban a túlzott féfrias jellem, a túlzott szeretet miatt, nem tudott társat találni, mellőle a férfiak vagy kihaltak, vagy elváltak, vagy egyszerűen az alkoholizmusba menekültek. Egyetlen emberi lény, akit “szeretni” tudott, és aki felett uralkodni lehetett, az a lánya volt, a jelen hölgy páciens.
A hölgy arról számolt be, hogy nagyon jó gyerek volt, mindig felnézett az őt irányító anyukájára, igyekezett neki maximálisan megfelelni.
Aztán ez a most 40 éves hölgy sikeres üzletasszony lett. Közel 20 évet töltött a versenyszférában. Végtelenül jól teljesített, a multi cégek kapkodtak érte, a szokásos bér többszörösét kaphatta bárhol. Ahova került, ott rövid idő alatt rend lett, maximálisan megfelelt. Gyors, pörgős, dinamikus életet élt. Emancipált, modern nő vált belőle. Sokat vezetett, bár utálta, sokat számítógépezett, bár utálta. Viszont nem sok energiája maradt arra, hogy gyerekének mesét mondjon. Régi álma a tánc, és hogy megtanuljon zongorázni, festeni, de ezekre még csak gondolatban sem jutott idő.
Az utolsó tíz évben hol jobban, hol kevésbé fájtak a térdei, a vállai, a keze, meg-meg dagadt egyik-másik térde, néha lázas volt, de nem volt ideje betegnek lenni, hiszen a munkában meg kellett felelni. Még táppénz alatt is dolgozott, hiszen a főnökség által elvárt eredmény nem maradhat el „holmi” betegség miatt.
Aztán egyik percről a másikra kiborult a sorból, ágynak esett és mondhatjuk, hogy lerokkant. Így nyilván nem kellett már egy cégnek sem. Majd mikor állapota, dacára a gyógyszeres kezeléseknek sem javult, sőt tovább romlott, megértette, hogy a betegség nem egy ellenség, amit le kell győzni, hanem egy tanító. El kezdett tanulni.
Kiderült, hogy anyukájáról még mindig nem tudott leszakadni, az anyuka ezt nem engedte. 40 évesen is megmondta, hogy mit kell tenni, számon kérte bármiért, mindezt segítségnek nevezve. Módszeresen rátelepedett a lányára.
A gyógyszeres kezelés elkezdésekor igazából kapott egy kis időt, hogy megértse sorsát. Ha nem lennének azok a gyógyszerek, már biztos beleőrült volna a fájdalomba, esetleg meg is halt volna. Azonban azt is megértette, hogy nem élhet élete végéig gyógyszereken. Ekkor el kezdett tanulni. Első körben igyekezett megismerni karmáját, ebben nagy segítségre szolgált egy jó asztrológus. Igaz itt sok mindenre választ kapott, azonban legalább ennyi új kérdés is felmerült. De legalább előre lépett.
Közben megtanulta az enneagramot (önismeret), hogy megértse, milyen adottságokkal, képességekkel rendelkezik, amikkel meg kell élje a karmáját. Ekkor kiderült, hogy az adottságok teljesen passzolnak a karmához. Közben megtanulta a német új medicinát, nem azért hogy másokat gyógyítson, hanem azért, hogy megértse, az ő maga testi bajai milyen lelki megoldatlan problémákhoz kötődnek. Közben kezdte tudatát tisztítani a nevelésből és a környezetből felvett negatív dolgoktól (Balogh Béla CD, könyv). Eljárt spirituális képzésre is, nem azért, hogy sámán legyen, hanem hogy kialakuljon saját hitvallása a világról, annak működéséről. Mindezek hatására kezdett leszakadni anyukájáról, igaz az anyukájánál ez fizikai fájdalmakat generált.
Megértette, hogy eddig azért pörgött a munkahelyén, mert nem akart a belső megoldatlan feladataival szembesülni, elmenekült előlük a külső világba, ahol viszont mindent felvállalt. Most, hogy teljesen mozgásképtelen lett, nem tudott elmenekülni, hanem a belső világát meg kellett élje, szembesülni vele, feldolgozni amit lehet és elfogadni azt, amit nem lehet.
Egy év alatt el lehet oda jutni, hogy az ember teljesen kicserélődik. A gyógyszerek nagy része szükségtelenné válhat, esetleg homeopátiával is pótolható egyik-másik. Tudata, világképe  megváltozik, birkából szabad oroszlánná válik. Megérti, hogy a versenyszférában nem dolgozhat soha többé (igaz nem is vágyik), viszont megtanul zongorázni, festeni, és táncolhat is majd. Ha az ember kb. 20 évig teljes mértékben kizsigereli magát, akkor 3-5 év gyógyulás egészen gyorsnak mondható. Minden télen érezni ugyan a reumatikus fájdalmakat, azonban ezek egyre kevésbé lesznek fájdalmasak, mint egy lecsengő hullám. Tavasztól-őszig viszont élhető az élet, igaz a mai értelemben vett munkát nem végezhet (nem tud korán kelni, nem tud rabszolgaként teljesíteni stb.), de mindez nem is támogatja a gyógyulást. Itt jön az állam szerepe, hogy a gyógyulási idő alatt valamilyen ellátást, járadékot biztosítson, hiszen meg kell élni.
8. Hogy lehet igazából meggyógyulni?
Az egészség nem más, mint a test-lélek-szellem egysége. Olyan ez, mint egy háromlábú Luca szék. Ha bármelyik láb lényegesen hosszabb, vagy rövidebb mint a többi, akkor nem lehet a széken ülni. Tehát alapvető követelmény az egyensúly minden téren.
Materiális szinten fontos megemlíteni a regenerációt. A regeneráció abban különbözik a gyógyítástól, hogy semmi köze a betegséghez. Amíg a modern gyógyítás betegségeket fedez fel, nevez el, és talál rá kezeléseket, addig az önregeneráció, önszabályzás, adaptáció, csupán megszüntet egy kibillent egyensúlyi állapotot. Kibillent egyensúlyi állapot következménye lehet számos betegség. Úgy kell elképzelni, mint amikor a tengerparton a gyerekek homokvárat építenek. Közben a tenger vize mossa a várat. A gyerekek folyamatos építése, javítása a regeneráció, míg a tenger hullámai pedig az elhasználódás. Amikor életvitelünk miatt nem foglalkozunk a regeneráció támogatásával (túlfeszített folyamatos munkatempó éveken át, stressz, rossz időben elfogyasztott egészségtelen táplálék, mozgásszegény életmód, rövid éjszakák a késői lefekvés miatt, stb.), akkor szervezetünk nem újul meg, hanem idejekorán megöregszik, ezt nevezik korai öregedésnek (biorezonanciával jól kimérhető).
Lelki fejlődésünk is elengedhetetlen. Ehhez mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját. Szerencsére ma már végtelenül sok információ áll rendelkezésre.  Bele kell vágni és az élet majd úgyis hozza azt, ami nekünk jó, amire szükségünk van. Csak hagyni kell és elfogadni az élet működését.
Szellemi síkon, aki még tovább megy, az megérti az emberi karmát, annak működését. Ahogy ezt elfogadja, érdekes dolog történik, kezdi jól érezni magát, az élet nem „szembe jön”, hanem támogatja őt. Kezd nem félni a világtól, hanem megérti, hogy bármilyen válság (saját vagy globális szinten) nem a félelem forrása, hanem lehetőség, kezdi saját életét élni. Ekkor egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig boldognak érzi magát, mindezt egy olyan környezetben, ahol lehet, hogy mások nem éreznek így. De ez nem számít. Hamarosan lecserélődnek barátai, mert a hasonló a hasonlót vonzza. Így tud kialakulni egy kis közösség, amelyik nem hallja meg, hogy a világ a félelmet akarja beléjük programozni napi szinten, más értékrendjük lesz, mint a környező világé (sokkal pozitívabb, alázatosabb, segítőkészebb), ők már tudatosan élnek, úgy, hogy ez a környezetüknek is jó, segítenek másokon és alázatosan viszonyulnak minden megnyilvánuláshoz.
Aki valamilyen komoly betegségben szenved, az vegye a fáradtságot és induljon el egy teljesen más úton, mint amin eddig járt. Materiális síkon foglalkozzon a betegségével bármilyen módszerrel, amiben ő hisz, hiszen időt kell nyerni a megvilágosodáshoz. Aztán ismerje meg magát az enneagram módszerével, ismerje meg karmáját az asztrológia módszerével, tanuljon újmedicinát. Így eltelik 1-2 év, kiderül, hogy még mindig él, betegsége többé-kevésbé eltűnt, és egyre többször érzi magát boldognak. Biztos, hogy közben barátokat cserél, lehet, hogy a párját is váltani fogja, sőt biztos, hogy megváltozik a viszonya a szüleivel. De végre megtalálja magát. Út a hosszú, boldog élethez. Érdemes.
9. Saját tapasztalatom
Az elmúlt néhány év alatt megismertem több száz ember testi diszharmóniáit (mai néven betegségeit), lelki világuk megoldandó feladatait (pszichés terheltségek), és karmájukat. Saját véleményem az, hogy egyetlen oka van minden problémánknak, a modern életünk. Ahogy mondani is szokták, civilizációnk okozza a civilizációs betegségeket. Az, hogy aki dolgozik, az napi 10-14 órán át teszi és esélye sincs kikapcsolódásra, regenerációra, lelki fejlődésre. Aki pedig munkanélküli, annak esélye sincs munkára és ettől lesz lelki beteg, majd fizikailag megrokkan.
Legnagyobb civilizációs probléma, hogy a nők a saját szerepükön túl bele lettek kényszerítve a férfi szerep eljátszásába is. Bár azt mondjuk, hogy egyenlő jogaik vannak a férfiakkal (amivel mindenki egyet is ért), a valóságban azonban ez NEM JOG, HANEM KÖTELESSÉG. Így a nők a férfi szerepkört is megkapták a sajátjuk, a női szerepkör mellett. Itt esik szét minden, ami eddig működött, hiszen egy fenékkel két lovat nem lehet megülni. Amikor egy nő sikeres üzletasszony, vagy csak egyszerű rabszolgaként dolgozik egy multinál, sokszor eltartva férjét, gyerekeit, teljes identitászavarba kerül, mely néhány év alatt megnyomorítja családját, férjét.  Leggyakrabb következmény válás, depresszió, tolószék, öngyilkosság.
A második legnagyobb civilizációs probléma, hogy a fogyasztói társadalom istene a pénz. Így neveli maga a társadalom a tagjait. Lassan együtt izgulunk azon, hogy ha nincs elég sok pénzköltés, vásárlás, akkor csődbe megy az egész fogyasztói rendszer, hiszen úgy ki van centizve a működés. Abban a családban, ahol csak a férj keres, annyit dolgozik napi szinten, hogy távollététől szenved feleség, gyerek. Igen a gyerekek fizikailag betegek lesznek, az apukájuk krónikus hiányától. Ugyanez igaz a feleségre is. A családtól több száz kilométerre végzett munka egyenesen „halálos” a család minden tagjára nézve.
A harmadik legnagyobb civilizációs probléma a fiatalok nevelése, illetve annak hiánya. Lehetnek végtelenül profi tudósok, sorra nyerhetik a különböző versenyeket, azonban AZ ÉLETRŐL FOGALMUK SINCS. Az erdőben egy hét alatt éhen halnának, vagy állati sorba süllyednének. Azt sem tudják, hogy lehet élelmet előállítani, illetve azt sem, hogy kik ők maguk, mire képesek. Semmilyen önismerettel sem rendelkeznek. Ez megjelenik a párválasztásban, legtöbbször nem „kompatibilisek” a saját párjukkal, és a gyerekük 2-3 éves koránál döbbennek erre rá, majd szakítanak. Ha mégsem szakítanak, akkor szenvednek pár évet, majd betegek lesznek, később halálosan.
Azonban szerencsére egyre több fiatallal találkozom, aki mindezt átlátja, megérti és keresi a kiutat. Igaz, hogy kevesen vannak a nagy tömeghez képest, de legalább ők ki akarnak lépni a tömegből és tevőlegesen részt akarnak venni a saját életük alakításában.
A negyedik legnagyobb civilizációs probléma a félelem miatt kialakuló megfelelési kényszer, mely a bölcsőtől a halálig elkíséri az embereket. Az a gyerek amelyik „végtelenül jó”, vagy „színötös”, ott nagyon nagy bajok vannak. A hatalmas megfelelési kényszer miatt önmagát nyomorítja meg. Ez felnőtt korban tovább él a szülő-gyerek kapcsolatban, megjelenik a párkapcsolatban, munkahelyen, a saját gyerekeinél. Az ilyen „jó” gyerek fiatalkorban szembesül már olyan krónikus betegségekkel mint például a magas vérnyomás, cukorbetegség, csontritkulás (tipikus önértékelési betegség). De akár 40 éves kora előtt tolószékbe is kerülhet. Ugyanez igaz a munkahelyre is. Alamizsnáért rabszolgasorban dolgozni szintén betegségbe vezet.
TÚLÉLNI A MODERN VILÁGOT CSAK A KÖZÉPUTAT JÁRVA LEHET. Az önmérséklés, a tudatos tervezés, az erőforrások beosztása, az ide kapcsolódó lelki-szellemi fejlődés boldogságot hoz. Aki viszont ész nélkül, nagykanállal eszi a fogyasztói társadalom “értékeit”, az idejekorán pórul jár.
Meg kell tanulni, hogy a kevesebb is elég; tervezni; tanulni lelki és szellemi síkon; örülni egymásnak; lemondani dolgokról (később ezek úgyis feleslegesek); rendet tartani belül és kívül.




THOTH smaragdtáblái

.

Mottó: a FÉNY mindig sötétségben születik.
1. A halhatatlanság fogalma
Ahogy azt a kínai gyógyászat, a spirituális tanok, vagy akár a köznyelv is megfogalmazza, az ember test-lélek-szellem egysége.
A test maga az anyag, melyet látunk tükörbe nézve. A test sok korláttal rendelkezik az anyagi világban, és folyamatosan elhasználódik. Kötelességünk gondozni, mert nélküle életképtelenek vagyunk itt a Földön. Az anyagi test energiát biztosít a lélek számára.
A lélek nagymértékben energia és kismértékben anyag. Ez az a néhány gramm, amivel csökken valakinek a testtömege, mikor meghal. A lélek mivel anyagilag kötődik ehhez a bolygóhoz, csak itt életképes. Ha innen távozik a szellem, itt hagyja a lélekruhát. A lélekruha kb. 25.920 földi évet él. Ez egy égi ciklus, egy galaktikus év. A lélek maga az aura. Ezt lehet látni, érzékelni. A lélek az átmenet a külső energia és a test között. A lélek energetikai szennyeződései betegségeket hoznak létre a fizikai testben.
Minden ember egy végtelen szellem. A szellem a tobozmirigyben lakozik. Negatívan hat rá a dohányzás, a fluor, a klór.
A szellem mikor a Földre jön, kap egy lélekruhát, majd többször leszületik és megél néhány földi életet. (A tudósok rájöttek, hogy csak úgy élhet valaki egy idegen bolygón, ha oda születik, ellenkező esetben nem életképes csak mesterséges körülmények között ideig-óráig) Az élet forgatókönyvét a negyedik dimenzióban írta meg. Ez a színdarab maga a karma. A halálnak nevezett esemény a dimenzióváltás, akárcsak a születés. Átlépünk egy csillagkapun, dimenziókapun.
A szellem és a lélek mikor nem él emberi életet, akkor a negyedik dimenzióban található, ami nem más mint az asztrál világ. Éjjel, mikor alszunk csak a test pihen, a lélek és a szellem sosem alszik, ők a negyedik dimenzióban tartózkodnak.
Vannak olyan emberek akik tetszés szerint átjártak vagy átjárnak a negyedik dimenzióba. Több fizikus is képes volt ilyenre, például Charon Viktor magyar fizikus és zeneszerző. A harmadik dimenzió korlátja az idő és a tér, a negyediké csak a tér, ott az idő nem definiált.
Az élet célja a tanulás, a megélés.
Sok gazdag ember, aki úgy hitte és hiszi, hogy már mindent elért az anyagi világban, azaz kellően sok mindent birtokol, szeretne örökké élni és uralkodni, ezt tekinti halhatatlanságnak. Valójában ez teljesen más. A halhatatlanság azt jelenti, hogy a szellem és lélek páros mikor leszületik, teljes mértékben tisztában van eddigi életeivel, annak tanulságaival, tapasztalataival. Addig, míg a legtöbb ember semmire sem emlékszik korábbi életeiből, addig aki halhatatlan, az mindenre emlékszik. Nem lehet az anyagi testet végtelenül sokáig hordani, mert folyamatosan elhasználódik, éppen úgy, ahogy egy inget sem tudunk egész életen át hordani, mert bepiszkolódik, elhasználódik, elszakad. Időnként le kell cseréljük. Természetesen igyekezni kell, hogy jó állapotban tartsuk testünket, de itt komoly korlátok vannak. Maga Thoth is, aki hosszú életet biztosító spirituális technikákból többet is birtokolt és alkalmazott, többször leszületett, tudatosan, célirányosan.
2. 25.920 év
A Föld forog a saját tengelye körül, melynek egységnyi periódusa egy nap. Másodsorban forog a Nap körül, melynek egységnyi periódusa az év. Maga a Naprendszer is elliptikus pályán kering a galaxis középpontjához képest, ez a galaktikus 1 év, ami kb. 25.920 földi év. A tudósok különböző számításai módjai között 10-20 éves eltérés szokott lenni, ezért gyakran emlegetik úgy, hogy kb. 26.000 év.
Mikor a Naprendszer a galaxis középpontja felé halad, akkor az emberiség életében mindig a megvilágosodás játszik szerepet, a tudatszint emelkedése. Mikor a Naprendszer az elliptikus pályáján távolik a galaxis középpontjától, akkor a butulás, a felejtés tapasztalható. Olyan ez mintha az űrállomásról néznénk a Földet. Az egyik felén éjszaka van, míg a másikon világos. Az egyik felén alszanak az emberek, míg a másikon élik életüket. A napszakok hasonlóak, azonban minden nap különböző. Így a Föld életében a 26.000 év is mindig más. Nem ugyanaz ismétlődik, hanem hasonló egy másik síkon, mintha egy rugóra néznénk, körkörös, de mégis halad egy másik irányba is, felfele.
3. Játék a Földön
Az élet egy játék, egy színdarab, melynek meg van a saját dramaturgiája. Ha megnézzük, sok mindent kipróbáltunk már és igazából semmi nem vált be, semmi nem örök. Egy dolog állandó a változás. Ami egyszer volt, az biztos, hogy pont ugyanúgy nem lesz már.
A játékszabályok adottak, és vannak játékmesternek nevezett halhatatlan emberek, akik igyekeznek betarttatni a szabályokat. Szerepük olyan, mint a fociban a bíróé. Irányítanak, döntenek. Tudjuk, hogy az a gól, amit a bíró megad. Az életben is így van. Irányító szerepüket nagy országok vezetőin, illetve irányító, döntéshozó nemzetközi szervezeteken keresztül érvényesítik. Például egy vezető nagyhatalom államfőjének beiktatása igazából egy beavatási szertartás. Mivel a spiritualitásban egy dolog a fontos, a precizitás, ezért ha az államfő rosszul mondja a szöveget, vagy a titkárnő rosszul gépelte, akkor bizony újra le kell tenni az esküt (avatást), mert különben semmit sem ér. Meg kell figyelni az ilyen vezetőt, hogyan változik meg a beiktatás után. Elnökké választás előtt egyet mond, beiktatás után teljesen mást, ami sokszor nem az ő véleménye. Az avatás a lélekre hat, azt átprogramozza, akár az átok, vagy az áldás, energetikai elven működik (rezgés)
Ehhez teljesen hasonlóan működnek meghatározó szerepet betöltő nemzetközi szervezetek.
Érdekes még a magyar Szent Korona szerepe. Itt nem a Szent Istváni, hanem az utána következő koronáról van szó, mely nem csak egy fizikai tárgy, hanem mai szóhasználattal élve a fogalom egy jogi személyiséget takar. A magyar korona volt az egyetlen a világon, melynek ilyen értelmezése volt. A király aki ezt hordta, az a világban egyedülálló módon rendelkezett főnökkel, főnöke a Szent Korona, azaz a nép. Mivel az országot csak olyan tudja vezetni, aki kellően megvilágosodott, spirituális, ezért ez a korona is úgy volt beprogramozva, hogy miközben azt hordta valaki, addig folyamatos beavatást, tudatszint emelést kapott. Később a koronát átprogramozták, hogy viselője más idegen érdekeket szolgáljon, mint a saját népe. Erről tudott és ezért nem hordta a koronát a Kalapos Király. Az Egyesült Államoktól visszakapott koronáról többen állítják, hogy egy másolat. Ennek eldöntése spirituális eszközökkel pillanatok kérdése, mert a létezésben minden tudott. Éppen így, mikor valakit felvesznek egy páholyba és kap egy feladatot, annak ténye, hogy az illető elvégezte-e, nem kérdés, hiszen egy adott tudatszinten nincsenek kérdések és hazudni sem lehet. Hazudni csak az anyagi világban lehet.
Belátható, hogy nem akárki lehet, egy állam vezetője, bár jelen világunk ezt állítja. Aki nem kellően spirituális, az egyszerűen képtelen átlátni világunkat. Aki pedig nem élvez megfelelő támogatottságot, az képtelen élre kerülni. Aki élre kerül, az pedig szerepet játszik. A szerep nem jó és nem rossz, pont olyan, amilyen kell legyen, ahogy megírták.
A 26.000 év alatt többször élünk, és az egész korábbi életeink eltárolódnak a lélekruhánkban. Ezért is működik jól, mikor különböző meditációs technikákkal be tudunk nézni korábbi életeinkbe. Igen, a dolog létezik és működik. Megdöbbentő, hogy ha átélünk néhány utazást, mindjárt megértjük, hogy mitől vannak félelmeink például víztől, magasságtól, miért nem tudunk megtanulni egy adott idegen nyelvet, míg másokat igen könnyen, stb.
Fontos, hogy ami kívül esik a 26.000 éven, arról nem tudunk semmit, mert nem tárolódott a mi lélekruhánkban. Vannak ugyan módszerek, melyekkel oda is be lehet pillantani, például mi történt Atlantisz világában, de ez kevesebbeknek adatik meg.
A Föld bármely lakója bele tud pillantani saját lelke emlékeibe egy szakavatott mester segítségével, a képeken kívül átéljük az érzelmeket is.
4. Dimenziókapu az ősmagyar történelemben
Az ősmagyar történelem a kezdetektől a Szent Istvánig tartó korszakot jelenti, hiszen akkor minden megváltozott.
Az ősi spirituális tudat szerint a női nemi szerv egy dimenziókapu, mely a közösülés csúcspontján megnyílik. Ha megvalósul ez a fogantatás, akkor egy lélek átjön a másik dimenzióból és anyaggá alakul, azaz megszületik. Csak a nő képes dimenziókaput nyitni. Csak a nő tud teremteni. Egy férfitársadalom magában életképtelen. Még a sumer istenek is szülőnőket alkalmaztak a genetikai kísérleteik során.
Az ősi népeknél szex közben a megvalósuló célra összpontosítottak, tudatosak voltak afelől, hogy mit tesznek. Ma sok férfi szex közben engedi ki tudatosan dühét, haragját. Szegény nők. Így már érthető, hogy miért olyan beteg sok nő, miért kapnak egyik pillanatról a másikra egy életre szóló fejfájást, stb.
Mivel a nyitott dimenziókapu veszélyt is jelenthet, ezért régen betartottak bizonyos óvintézkedéseket. Legfontosabb óvintézkedés maga a házasság volt. Maga az esküvő egy beavatás volt. Ma elvétve akad csak olyan spirituális egyház, ahol tényleg beavatás történik. A legtöbb vallás csak ceremóniát tart, nem tudnak beava5tást végezni, se joguk, se tudásuk hozzá. A házasságkötés során a kapuhoz kötöttek egy kulcsot. Csak ez a kulcs volt képes aktiválni a zárat. Egy kulcs több zárat is tudott aktiválni, de egy zárhoz csak egy kulcs tartozott.
A szüzesség is fontos volt, hiszen ez azt jelentette, hogy a dimenziókapu még sosem volt nyitva, és az ilyen lány nem lehetett boszorkány, nem lehetett kapcsolata más dimenziókkal.
A védelem szimbólumai elkísérték a nőt egész életén keresztül. Olyan faragott ágyban aludt, mely tele volt vésve a rá és párjára vonatkozó szimbólumokkal, néha rúnákkal, ősi magyar motívumokkal. Ez a szimbólumrendszer megjelent a ruhákon, ágyneműn, a fali terítőkön, stb. Később, mikor a gyerek megszületett, az anya varrt ruhát a gyerek számára, szintén szimbólumokkal, és az apa megáldotta, hiszen mindenki tudott áldani.
A nők legnagyobb beavatása maga az áldott állapot, majd a szülés. A nők gondolatvilága, érzései teljesen megváltoznak szülés után. Más lesz fontos mint azelőtt. Analógiaként gondoljunk egy-egy nagyobb mai állam vezetőjére, hogy megváltozik az elnöki beavatás után.
Az ősi népek a kilenc hónapot három részre bontották. Az első a szer-elem, a második, a tür-elem, harmadik a kegy-elem. Az első magát a fogantatást jelenti, a második az áldott állapotot, a harmadik a szülést.
Mindezt átgondolva láthatjuk, hogy mekkora spirituális tudással bírtak az ősi népek. Hol vagyunk ma ettől? A szexuális szabadság, apás szülések, abortusz, magukat rabszolgaként halálra dolgozó nők, társ nélkül élő nők és férfiak széles köre, válások magas száma, házasodási kedv drasztikus csökkenése, házassági szerződések, egyneműek házassága, stb.
Érdemes elgondolkozni, hogy a meddőség mit jelent. Egy karmikus parkolópálya. Most ebben az életben nem (érdemes betekinteni a múlta, hogy miért nem, annak aki mindenképp szeretné). Erre mit teszünk? Hormonkezelések sora, gyógyszerek, görcsös akarat.
Az ősi népek azt is tudták, hogy a születés párja, a halálnak nevezett újbóli dimenziókapu átlépés. Nem féltek tőle oly mértékben mint ma, hiszen nem ragadtak úgy bele az anyagi mocsárba, mint napjainkban.
5. Mégis rezeg a Föld  
A legapróbb anyagi részecske
Az anyagot évszázadokon át, folyamatosan felaprózva, keresve magát a legapróbb anyagi részecskét, eljutottunk az atomig, majd annak az alkotórészeiig (atommag, elektron). Technikai fejlődés után eljutottunk az atommag alkotórészeiig (proton, neutron). Folytatva az atom még aprólékosabb boncolását, eljutottunk olyan részecskékhez, melyek nem anyagok. Kiderült, hogy az anyag nem anyagi részecskékből áll. Nem létezik a legapróbb anyagi részecske.
Megállapítható, hogy az anyag egyértelműen rezgés, azaz hullámtermészettel bír. Ma már tudjuk, hogy az anyag állóhullám. Mindenki játszott már gyermekkorában egy tál vízzel a kezében. Ha a tál egyik oldalát megbillentjük, akkor egy hullám keletkezik, amelyik a tálról visszaverődik és visszatér a kiindulási pontba. Ha viszont a tál egyik oldalát ütemesen mozgatjuk, akkor a hullám egy helyben áll és látható módon a víz felülete nem sima, hanem egy állóhullám látható, mintha megfagyott volna. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha folyamatosan, külső forrásból fenntartjuk, tehát energiát igényel és nem utolsó sorban egy precíz irányítást, vezérlést.
Amit nem találunk az a fenntartó erő és információ. Pedig ennek is kell lennie.
A ceruza a kezünkben, állóhullámok halmaza. Ha megszűnne az állóhullámokat fenntartó láthatatlan és megfoghatatlan erő, akkor eltűnne a ceruza.
Körülöttünk csak egy szobában is, végtelen sok atom található, a minket körülvevő anyagnak érzett valóság, végtelen sok állóhullám. Mindez érvényes az egész világmindenségre, amelyiknek mi csak egy kis részét látjuk, sejtjük.
A gravitáció, a tömegvonzás nem más, mint a rezonancia jelensége.
A Tudomány nevében
A Földön mindenhol ott van a Yin és a Yang egyensúlya. Feketében a fehér, és fehérben a fekete. Mindenki ismeri az ábrát. A Yin a megtartó anyag, míg a Yang a kiterjeszkedő erő. Mikor felborul az egyensúly, akkor azonnal törekszik helyreállni. Példa erre az atomerőmű. Az energia kinyerése folyamán az anyagból kivesszük a kiterjeszkedő férfi energiát, mert ezt felhasználjuk villamos energia előállítására. A megmaradó kiégett fűtőelemek, atomi szerkezetük alapján nem mások, mint nőnemű uránatomok, melyeket megfosztottak férfias energiájuktól. Az egyensúly igyekszik helyreállni és a kiégett fűtőelem, minden élő és élettelen anyagból kivonja a férfias Yang energiát, hogy az egyensúly helyreálljon. Ez azt jelenti, hogy szétporlad a legerősebb beton, papírvékony és törékeny lesz a legvastagabb fém cső, stb. Egész vidékek atomi szerkezete változik meg (!) éppúgy az atomerőmű körzetében, mint a tengerbe dobált kiégett hulladék több száz kilométeres környezetében. Az egész vidék porózusabbá válik, mértek már szakadásokat magában a földkéregben is. Az atomerőmű és a hulladék környezetében minden anyag és minden ember Yinesedik. Nem létezik biztonságosnak nevezett szigetelés, mert az is hasonló anyag és azt is bontja az elnőiesedett urán.
Mindez azért van, mert a tudósok és döntéshozók mindent tudni akarnak, csak az anyag lényegét nem. Példaként gondoljuk meg, milyen egy tisztán nőnemű társadalom élete, ha a férfiak mind meghaltak a háborúban?
Egy tudós társadalom akkor lesz karmán felüli, ha megérti, hogy bizonyos dolgokra képes, de nem él a lehetőséggel, mert felborítja a természet egyensúlyát. Minden ellenkező esetben életkarmát generál az egész emberi faj szintjén. Ennek következményét az utódok élik meg. Minden cselekedet egy mag, amit elültetünk. Ha hiszünk benne, ha nem, ha tudunk róla, ha nem, miénk a termés. Ha epret ültetünk, eper a termés, ha bogáncsot, akkor bogáncs. És le fogjuk nyelni.
Az Élet boncolása
Az anyaghoz hasonlóan, az életet is úgy keresi az ember, hogy egyre apróbb részekre boncolja azt. Amilyen megdöbbentő hogy az anyag nem anyag, ugyanígy kifolyik a tudósok keze között az élet, és nem tudják még csak definiálni sem.
Egyébként mi a különbség egy villanyoszlop és egy ember között? Mi az élet? Atomszerkezetünk teljesen hasonló. Különbség lehet talán a regeneráció képessége, ami azt jelenti, hogy ha valaki megvágja a kezét, akkor az begyógyul, míg az élettelennek nevezett tárgyakra ez nem igaz, legalábbis pillanatnyi tudásunk alapján.
Ami viszont közös, hogy világunkban minden rezgés, állóhullám.
Mit tudunk érzékelni?
Csak azt tudjuk érzékelni, ami velünk kompatíbilis, amihez hasonlóak vagyunk. Az ember is állóhullámok összessége. Így érezzük anyagnak azt a minket körülvevő, velünk hasonló rezgéshalmazt, mint a mi testünk. Ezért nem tudunk átmenni a falon, ugyanakkor a rádió, televízió, mobil telefon jelei akadály nélkül átmennek.
Ehhez teljesen hasonló elven működik a Faraday kalitka, mely szerkezetével tud kiszűrni bizonyos elektromágneses rezgéseket, ugyanakkor egy ceruzát be tudunk dugni a rácson. A kalitka csak a szerkezetéből adódó, vele kompatíbilis rezgéseknek jelent gátat, más típusú rezgést átenged, például a ceruzát.
Táplálkozás
A minket körülvevő világ rezgés, mi pedig érzékszerveinkkel felfogjuk, regisztráljuk ezeket, illetve rezonanciába léphetünk a külső jelekkel. Ily módon a szaglás, az ízlelés, a hallás, a látás mind rezgések érzékelése.
Az élelmiszeripar természetesen kihasználja ezt. Az élelmiszeripar piacán adják-veszik a különböző íz mintákat. Például adott rezgés jellemzi az eper ízét. Az eper rezgésének egy-egy spektrumát megveszik a gyártók, hogy termékeiket eszerint alakítsák ki. Megfigyelhető, hogy adott gyártó összes eper íze hasonló, míg más gyártók eper íze kissé különbözik. Azután keresnek valamit a földön, ami olcsón elérhető és hasonló a rezgése. Például egy Indiában vadon élő fa kérgét, aminek olyan a rezgése, mint a megvásárolt eper rezgése. Ezt belekeverve termékükbe, eper íze lesz, eper nélkül. Aztán jöhet az illat utánzása, stb. Egy-két évtized alatt, a minél több nyereség elérése végett eltűntek a természetes anyagok, és megjelentek a helyettesítők és ízfokozók. Ez utóbbiak erősítik a rezgéseket, erősebbnek érezzük az ízeket. Következménye, hogy tompul ízlelésünk, egyre erősebb rezgések szükségesek, hogy érezzük őket.
Egyetlen probléma, hogy a mesterséges rezgések nem helyettesítik az anyagi szinten megszokott természetes anyagot. Az epernek csak egy tulajdonsága az íze. Ezt utánozva bármivel, akár kőolajszármazékkal is, az összes többi jellemzővel senki nem foglalkozik. Például az eper íz nem tartalmaz vitaminokat, rostokat, stb.
Napjainkban vagy nehéz, körülményes beszerzés révén igyekszünk természetes táplálékot fogyasztani, vagy megmaradunk az illúziónál.
Harmónia helyreállítása
Mivel hazánkban törvény van rá, hogy gyógyítani csak orvos gyógyíthat, kizárólag a modern orvoslás által elfogadott módszerekkel, így fel sem merül, hogy az energiák gyógyítanak. Csak harmóniát állítanak helyre.
A kristály által keltett (kozmikus) rezgések, a szellemterápiának nevezett, kozmikus erők alkalmazása mind az anyag legalsóbb szintjén hatnak, harmonizálják az anyagot alkotó rezgéseket. Ezáltal maga az anyag is kezd harmonizálódni. Ha már anyagi szinten nagy a baj, természetesen nem hagyható el az orvosi beavatkozás, legyen az akár gyógyszer, akár műtét, mert a páciensnek esetleg már nincs ideje, hogy addig éljen, míg a rezgések harmóniája kihat az anyagi szint harmóniájára. Ugyanakkor a tisztán gyógyszeres kezelés csak átmeneti sikert ér el, ha az alaprezgések folyamatosan rosszak. Például valaki stresszes munkahelyen dolgozik, emiatt folyamatosan fáj a feje. Hiába szed fájdalomcsillapítókat, nyugtatókat. Azok anyagi szinten hatnak ugyan, de maga az alaprezgés hibás, így hibás lesz az anyag is, azaz maga az ember.
Az egészség azt jelenti, hogy hajlandó a változásra. Aki hajlandó kilépni egy kapcsolatból mely mérgezi őt, hajlandó kilépni egy munkahelyről mely tönkre teszi, hajlandó tevőlegesen változtatni életmódján, szokásain, az egészséges. Nem számít milyen diagnózisa van, egészséges. Aki nem hajlandó változtatni, az beteg, még ha nincs is konkrét diagnózisa. Hamarosan lesz, méghozzá végzetes.
A fény kettős természete
Einstein korában ő maga és tudós társai bizonyították, hogy a körülményektől függően a fény hol elektromágneses rezgésként viselkedik, hol pedig anyagként.
Az anyag rezgéstartománya és a minket körülvevő elektromágneses spektrum közös tartománya fedi egymást.
A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.
Párhuzamos világok
Minden ami minket körülvesz, az rezgés. Érezzük látjuk, halljuk, megfogjuk, fizikai akadályt jelent. Mindez azért van, mert hasonló rezgésekből állunk mi magunk is. Ugyanakkor folyamatosan mennek keresztül rajtunk a rádió, TV, mobiltelefon jelek, kozmikus sugárzások, stb. Minden rezgést, ami minket körülvesz, ami jellemző ránk, azt tekinthetjük egy nagy egységnek, az életünk rezgéseinek teljes halmazának. Nevezhetnénk mindezt az életünk mintázatának.
Ahogy zenében is léteznek oktávok, így az életben is. Ha elzongorázzuk a boci-bocit egyik oktávon, majd egy magasabbon, igaz, hogy más lesz a hangzás, de a mintázat hasonló, ugyanúgy felismerjük a zene dallamát.
A Mendelejev féle periódusos rendszer is ehhez hasonló, hét vízszintes sorban helyezkednek el az elemek, azért, mert fizikai és kémiai tulajdonságaik valamilyen módon ismétlődnek.
A párhuzamos világ azt jelenti, hogy a mi oktávunktól eltérő oktávon hasonló módon ismétlődik az élet. Thoth úgy definiálja, hogy párhuzamos világok léteznek, amiket egymástól szigorú szabályok választanak el.
A párhuzamos világok ugyanazt a teret foglalják el, egyetlen különbség a rezgések energiaszintje. Éppen ezért nem érzékeljük, mert nincs érzékszervünk arra a rezgésszintre hangolva.
Igaz ma is léteznek olyan emberek és technikák, melyekkel bele lehet nézni más világokba (esetleg átmenni), azonban egymás mellett szépen megfér több világ, hiszen az ott élők, csak a saját rezgéskörnyezetükre reagálnak, azt érzékelik, az kompatíbilis velük. Amilyen rezgés nem kompatíbilis az egyik oktávon élőkkel, az csak átmegy rajtuk, mint egy kozmikus sugárzás. Csak azt látja, érzi, ami az övé.
Aki belelát más világokba, az képes ideiglenesen érzékelni egy másik oktáv rezgéseit is.
Magasabb dimenziók
Létezik egy mélytengeri halfaj, amelyik csak kétdimenziós világban él. Mivel azon a mélységen nem szükséges, ezért nem alakult ki a háromdimenziós érzékelése. Ez azt jelenti, hogy a harmadik koordináta felől érkező információt nem veszi észre. Agya csak kétdimenziós. Nem tud harmadik dimenzióban gondolkodni.
Mikor Kolumbusz felfedezte Amerikát, az első alkalommal mikor a hajók lehorgonyoztak a partok mellett, a bennszülöttek napokon át nem látták a hajókat, pedig ott voltak. Néztek abba az irányba, de nem látták. Néhány sámánnak tűnt fel, hogy a víz adott helyeken másképp hullámzik, fodrozódik. Az ok az volt, hogy a bennszülöttek agya még sosem látott ilyen hajót, így kellett egy kis idő, hogy megtanulják a képet. Ahogy napok alatt megtanulták a látványt, azonnal működött az érzékelésük ez irányba is.
A földi élőlények háromdimenziós világban élnek, így alakult ki az agyműködésük. Azonban az embert leszámítva egyik élőlény sem tud magasabb dimenzióban gondolkodni. Egy alsóbb dimenzió nem tudja megérteni egy felsőbb dimenzió létét, működését. Az ember, mivel lelke a negyedik dimenzióból való, szelleme pedig az ötödikből, bár most a harmadik dimenzióban él, de érti, sőt esetenként bele is tud nézni még élete során a magasabb dimenzióba.
A háromdimenziós világban zajlódó életünk nem más mint egy magasabb, a negyedik dimenziós világ levetülése. Ez épp olyan mint a telekommunikáció. A mobiltelefon néhány GHz frekvenciatartományban működik, és szükséges egy készülék, mely ezt, a számunkra nem látható, nem hallható rezgést letranszformálja egy, a fülünk által észlelhető frekvenciatartománnyá. Ehhez hasonló a TV, rádió, röntgenfelvétel (a kép látható, bár a sugarak nem).
A negyedik dimenzió a velünk párhuzamos dimenziók felett van. A negyedik dimenzióból vetül le minden a párhuzamos harmadik dimenziókba. Olyan ez, mint amikor süt a nap. Megjelenik egy árnyék. Ha több nap van, több az árnyék. A több árnyék nem más mint a párhuzamos világok.
Összességében elmondható, hogy a legfelsőbb az Isteni létsík, azaz az ötödik dimenzió. Ebben mint végtelen szellemek létezünk. Ennek egy kivetülése az, amikor egy időre a Föld nevű bolygóhoz kötődünk, kapunk egy lélektestet. A lélektest több párhuzamos harmadik dimenzióba kivetül.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az ötödik dimenziónak csak egy negyedik dimenziós kivetülése van, azaz párhuzamos negyedik dimenziók talán nincsenek.
Az ötödik, a negyedik dimenzió valamint a párhuzamos világok ugyanazt a teret foglalják el, egyetlen különbség a rezgések energiaszintje. A negyedik dimenzióval állandó kapcsolatunk van, az álom formájában. A lélek és a szellem sosem alszik, mikor álmodunk, a negyedik dimenzióban kalandozunk. Mivel a magasabb dimenzió kihat az alacsonyabb dimenziókra, ezért működik jól a tudatos álom. Amit létrehozunk a magasabb dimenzióban, annak kötelessége levetülni a harmadik dimenzióba. Az árnyék is mindig követi az embert, nem tudja magát önállósítani.
UFO valóság
Miért kérdés még ma is, hogy létezik-e élet a Földön kívül?
Egyik oka, hogy szemlélődésünk eléggé korlátozott. Képzeljük el, hogy egy kilátótoronyban állunk, körkörösen 100 ablak található, így mindent láthatunk. Ekkor mi, az Anyag mindenhatóságának nevében befalazunk 99 ablakot. A maradék egyen időnként kinézünk, és vállunkat megvonva mondjuk, hogy itt nincs semmi. Ha véletlenül felbukkan valami, akkor azt nevezzük illúziónak.
A másik ok, hogy a világmindenségben a szeretet az úr. Mi ebbe a világba, jelen tudatszintünkkel nem illünk bele. Ez nem jó és nem rossz, csak ez van. Az első osztály sem rossz az iskolában, csak kevés az érettségihez.
Ha elmegyünk egy vendéglőbe, ahol néhány fiatal pár lágy zene mellett, romantikával tölti az időt. Szépen, elegánsan felöltözve, virág, félhomály, vörösbor, finom ételek, illatok. Nyílik az ajtó, bejön egy részeg, büdös, koszos hajléktalan, aki bármelyik pillanatban elhányhatja magát, és odaül az asztalhoz, megöleli a többieket és azt mondja, én a testvéretek vagyok. Ez utóbbi a mai emberiség a jelen tudatszintjén. Életünket az agresszió és a félelem uralja. Ha bármelyik civilizáció közelítene a Földhöz, azonnal látná azt a sok ezer tévéadást, melyik csak agresszióról és félelemről szól, mindezt a szórakoztatás jegyében, azonnal tovább állna. Mikor Traianus, római császár nagy harcok árán legyőzte is.sz. 107-ben a dákokat, hogy kellően ünnepeljen maga is, és szórakoztassa Róma polgárait is, több mint három héten át, déltájt, napi több órában a colosseumban különös kegyetlenséggel végeztette ki a hadifoglyokat. Ma cseppet sem vagyunk különbek, csak másképp nevezzük.
Mi csak a hasonló értékrenddel vagyunk kompatibilisek. Ilyenek az annunakik. Ők teljesen hasonló értékrenddel rendelkeznek, emberi vonásaik vannak. Azaz nekünk vannak annunaki vonásaink. Technikai fejlettségünk elért az ő szintjükre, gondolkodásunk is teljesen hasonló, ha még léteznek egyáltalán a saját bolygójukon.
Mikor a nibirui civilizációtól eltérő UFO-t látunk, az nem más, mint egy másik párhuzamos, vagy egy magasabb szintű világ ideiglenes átvetülése.
Galaktikus utazás
Sokaknak feltűnt már, hogy nincs Holdutazás, nincs Holdbázis, nincs Mars utazás. Egyszerűen értelmetlen. A fénysebesség túl lassú ekkora tér átutazására. Igaz már sikerült a fénysebességnél nagyobb sebességet is elérni kísérleti körülmények között, de az is lassú.
Utazni nagy távolságra nem lehet a harmadik dimenzióban, hanem csak egy felsőbben. A tudósok rájöttek, hogy egy adott világban csak úgy leszünk életképesek, ha odaszületünk. Utazhatunk oda űrhajóval, de annak nem kell legyen hajtóműve, csak egy doboz, ahol meg tudunk születni. Sokáig nem értették a Roswellnél talált egyik csészealjat, mert semmilyen hajtómű, elektronika nem volt benne. Gondolatilag volt irányítva. Egy felsőbb dimenzióban oda mehetünk, ahova akarunk (Teremtő vagy intelligens tudat akarja, engedi), majd megszülethetünk és élhetünk egy másik bolygón. Onnan eljönni csak halál után lehet, otthagyva az anyagi ruhát. Thoth is így utazott és utazik a világmindenségben.
Érzelmek
Az érzelmek a harmadik dimenzióban megfoghatatlanok, bár irányítanak minket. Nem tudjuk mérni, mert magasabb dimenzióbeli rezgések. Valamilyen szinten a kristályok képesek reagálni a kozmikus sugárzásokra, és mi a kristályok viselkedésének változását tudjuk figyelni a kozmikus sugárzás változásának függvényében.
Az érzelmek, mint rezgések, anyagi felépítésünk minőségét befolyásolják. Aki félelemben él, annak lesz is miért, saját magának hozza létre az eseményeket. A magasabb dimenzióbeli félelem kivetül az anyagi világára.
Aki szeretetben próbál élni, annak anyagi és életminősége a szeretet fogja tükrözni. A szeretet nem jellemző az anyagi világra. Igazi szeretetről csak azok beszélnek, akik átéltek egy halál közeli élményt. Ők ilyenkor teljesen megváltoznak. Ehhez hasonló hatása van még a halál előtti utolsó kenet feladásának. Akik még él néhány napot, az hihetetlen boldogságról, békéről és szeretetről számol be.
Látók, gyógyítók
Ha napjainkban megnézi valaki egy megyei újság hirdetési rovatát, az az érzése, hogy az ország lakosságának egyik fele reiki mester, míg a másik fele természetgyógyász és egymást akarják meggyógyítani. Ezzel együtt tele vannak a kórházak és remekül fogynak a gyógyszerek.
A kilencvenes évek óta a Naprendszer a galaxisunk középpontja felé halad, így elkezdődött a megvilágosodás kora. A gyerekek egy része már úgy születik, hogy látja az aurát, bele-bele lát másik dimenziókba, de nem érti mindezt. Ráadásul a szülők egy része orvoshoz fut vele, aki gyógyszeres kezelést alkalmaz. A pénz hajtása közben a szülő nem veszi észre, hogy neki kell felnőnie a gyerek szintjére.
A fiatalok felnőnek, és húsz éves korukban el kezdenek gyógyítani. Minden magyar városra jut pár úgynevezett látó és gyógyító. Pedig ettől messze állunk.
Az, hogy valaki érzi az erőt a kezében mint lüktetés, vagy melegség, majd oda tudja mozgatni, ahova akarja, ez még csak az érzékelés. Olyan ez, mint amikor egy hatéves gyerek a nagyobb testvéreitől megtanul írni, olvasni és az első osztályban az első iskolai napon többet tud, mint az osztálytársai, mert ő tud írni és olvasni. De ettől ő még nem egyetemi tanár. Ahhoz, hogy bölcs oktató legyen, el kell végezni egy-két egyetemet, el kell még teljen vagy 30 év. Nagy HIBA összetéveszteni az érzékelés alapfokát (érzés, látás) azzal, hogy tudok valamit. A látók nagy többsége nem hajlandó végigjárni egy – egy spirituális iskolát, feleslegesnek érzik a tanulást, elvesztegetett időről beszélnek. Legtöbbet a pénzszerzés hajt. Pedig egy veleszületett tulajdonságért TILOS pénzt kérni. Viszont amikor találkozik más világok lényeivel, eseményeivel nem tudja hova tenni azokat és előbb-utóbb több kellemetlenséget okoz, mint amennyi jót.
Ha megnézzük Emánuel Jézus (Krisztus azt jelenti görögül, hogy megvilágosodott) életét, látható, hogy kis gyerekkora óta spirituális közösségek nevelték. Fiatal korától gyógyított, csodát tett, azonban ez nem jelentett egy egészségi robbanást az adott területen. Az emberek, akiket meggyógyított, visszamentek ugyanabba az életükbe, ahol megbetegítették magukat, és hiába a csodálatos gyógyulás, néhány év múlva ugyanolyan betegek voltak mint azelőtt. Napjaink nagy sámánjai vallják, hogy az ő munkájuk csak fele a gyógyulásnak, a másik fele, a páciens életmódja. Jézus a keresztre feszítés után francia területeken él, gyerekei vannak, az akkori francia királyi családot innen származtatják. Innentől nem hallunk róla, mint gyógyítóról, rájött, hogy mást kell tennie az életben. Kb. 130 éves korában halt meg.
Napjainkban, akinek van hozzá érzékenysége, évekig képzi magát spirituális körökben, megtanulja, hogy mi a világ rendje, hogyan működik az Egész. Miután ezt tudja, kezd kialakulni a látása, az érzése, és egyéb érzékelések. Mikor találkozik különböző erőkkel, más világok rezgéseivel, akkor tudja, hogy mit tegyen. Tudja, hogy mit uralhat és mit nem, meg van már a kellő bölcsessége. Az ilyen ember esetében a harmónia helyreállítása csak egy kis szegmens az összes többi mellett.
Meddig rezeg?
Az alaprezgésének motorját materiálisan nem találjuk, mert nem az anyagi világban van. Egy felsőbb szint biztosítja ezt a végtelen energiát és precíz információt. Ezt nevezik nullponti energiának (Tesla titkos áramfejlesztői ezt használták), csinek, pránának, stb., vagy magának a Teremtőnek.
Az információ mindig megelőzi az eseményt. Megérthetjük, hogyan tudja egy polip megjósolni, hogy ki győz egy focimeccsen, hogyan tudja egyik-másik személy megálmodni a lottószámokat. Megérthetjük, hogy minden tudható, ha van antennánk, vesszük és dekódoljuk a jeleket.
Megérthető, hogy a szervezetben mindig ott van információ szinten a betegség is, mely energetikai módszerekkel sokkal hamarabb kimutatható, mint a materiális alapon működő diagnosztika által.
Ez a gigantikus világ, egy végtelenül precíz, aprólékos, pontos, jól kidolgozott virtuális valóság, mely csak a Teremtő tudatában létezik.
6. Jelenlegi tudatszintünk
A Föld életében már sok nagy, a miénknél sokkal fejlettebb civilizáció létezett. Olyan ez mint egy szállodai szoba, ma éjjel mi alszunk itt.
A fejlett kultúrák tudták, hogy a dimenzióváltást csak a kő éli túl, így építették a gízai piramisokat, vagy a Titicaca tó dokkrendszerét. Ez utóbbi esetén millió évekről beszélnek a kutatók.
A tudat megértésére vegyünk egy példát. Elmegyünk kirándulni, egy dombon találunk egy kilátót. A kilátó aljánál nyugat felé fordulva látunk egy fatörzset, bokrokat, füvet és virágokat. Ha felmegyünk a kilátó első emeletére és nyugat felé nézünk, már egy fa koronáját látjuk és semmi mást. Ha megyünk még egy emeletet felfelé, majd kinézünk nyugati irányba, kiderül, hogy egy erdő felett nézünk el. A következő szintnél már zöld, sárga és kék foltokat látunk. A kilátó tetején már csak a felhőket és az eget látjuk. A tudatszint azt jelenti, hogy ugyanoda nézve mást látunk.
Jelen tudatszintünk, mely csak a pénz körül forog, modernkori rabszolgatartó rendszerbe kényszeríttette a mai embert. Ez a tudatszint a korlátja további fejlődésünknek. Ha tovább szeretnénk lépni, már pedig muszáj lesz, a játékmesterek érvényesíteni fogják a változást. A maya naptárban jelölt 2012 december 21, mikor a számláló átfordul és újra nulláról kezdődik, egy ilyen, új tudatszintű korszakot jelöl. Azonban az átmenet nem egy pillanat lesz, hanem néhány, évtized, hiszen már elindult a változás. A középkor sem egy pillanat alatt ért véget.
Ha egy magas tudatszintű civilizáció alakul ki a Föld nevű bolygón, és megismeri az itteni élet sajátosságait, akkor természetesen üzenni szeretne az őt követő civilizációknak. Tudását oly módon tudja átadni, hogy pusztán kőből épít piramisokat (tudván, hogy a kő túléli a dimenzióváltást), a piramisok méreteit, geometriáját, egymáshoz való elhelyezését, illetve a kozmoszhoz való tájolását út válassza meg, hogy a lehető legtöbb információt rögzítse. Ezen felül még hagyhat hátra gyermekinek tűnő képi ábrázolásokat a világűrről, az élet jellegzetességeiről, titkairól. Mikor egy következő civilizáció elér arra a fejlettségi szintre, hogy meg tudja fejteni mindezt, akkor hatalmasat fejlődik a tudatszintje.
Nézzük meg ezzel a szemmel, mi hol tartunk? Eljutottunk-e már oda, hogy az ősöktől örökölt tudást tanítjuk az iskolában? Vagy csak bolondnak tituláljuk azokat a tudósokat, akik megfejtették a múlt emlékeit?
A földi élet titkait különböző páholyok őrzik. Fontos szerepük volt, hiszen nélkülük esély sem lenne a tudás nagy részére. Az első világháború előtt hatalmas spirituális robbanás volt tapasztalható az emberi tudatban. Azonban egyfelől akkor a világ nem tudott mit kezdeni azzal, a számára ismeretlen információáradattal, ami érte, szinte sokkolta őket, másfelől a világháború mindent elmosott, a felejtésbe juttatott.
A grafikon csak szemléltető jellegű, számolható adatokat nem tartalmaz.
Az anyag szervezettségi fokának növekedésével a tudat csökken. Az ember maga a középmezőny alján található, míg az általa létrehozott közösségek ennél lejjebb.
A hatvanas évektől egy újabb ébredés kezdődött, ezúttal lassúbb ütemben. Akkor kezdtek a különböző páholyok is nyitni, információt kiszivárogtatni, hiszen a titok amit őriznek az nem csak az övék, hanem az emberiségé. Mindettől függetlenül a titkok nagy része továbbra is titok, mert az emberiség még nagyon messze áll, attól, hogy egyáltalán beszéljen minderről.
7. Atlantisz
Atlantisz nem a mi történelmünk része. A Föld nevű bolygóé igen, de a mai emberiségé nem. Atlantisz és az ott élők úgy tűntek el, hogy intelligens élet nem maradt utánuk. Mai szóhasználattal élve nem vagyunk az akkor élők utódai, jogutódai, sem rokonai, sem ismerősei. Mintha egy scifiben egy idegen civilizációról beszélnénk, csak éppen a Föld nevű bolygón éltek.
Atlantisz attól volt nagy, hogy az emberek tudatszintje a miénkénél lényegesen magasabb volt. Az energiát napi szinten használták az élet minden terén. A Csillagok Háborújában úgy említik, hogy az Erő legyen veled. Atlantisziban az Erő az embereket szolgálta, miután ismerték természetét és irányításának módját. Így a nullponti energia korlátlan erőforrás volt, a gyógyászatban látták és kezelték a csakrákat, az aurát, alkalmazták a kristályterápiát. Adataikat kristályokban tárolták, nagyon hatékony módon. Hittek a teremtőben, a teremtésben.
Az ősi népek sokszor ismerik az Erő alkalmazásának módját. Petra épült így, illetve Emanuel Jézus is alkalmazta csodálatos gyógyításai során. Napjainkba ősi törzsek alkalmazzák az Erőt illetve a civilizált világban élő mágusok, gyógyítók, akiket a modern világ sarlatánoknak tart.
Atlantisz megléte még napjainkban is sok kérdést vet fel. Legfontosabb, hogy azt hisszük mi most a teremtés csúcsai vagyunk és nem értjük meg, hogyan létezhetett egy sokkal magasabb tudatszintű civilizáció. Nem értjük, hogy a magasabb tudatszint hogyan jelenthet magasabb technikai fejlettségi szintet.
Következő kérdés, hogy egy ilyen magas tudatszintű társadalom hogyan tud megbukni? Végezetül kérdés még Atlantisz létezésének ideje, helye.
Atlantisz igaz történelmét páholyok őrzik, a legnagyobb játékmester aki a páholyok felett állt, ezt tudta, rendszeresen lemerült a Titicaca tó alján található városhoz, tanulni, ezt valamilyen szinten kezdte nyilvánosságra hozni, életével fizetett.
8. Sumer
A sumer történelem a mi történelmünk. Addig, amíg Atlantisz léte számunkra felfoghatatlan időtávlatokba esik, addig a sumer történelem kézzel fogható, akár szó szerint is, hiszen több millió régészeti lelet elérhető, szerte a Földön.
A sumer történelemhez köthető a presumer időszak is, amely kb. i.e. 450.000-ben kezdődött, mikor megérkeztek az első telepesek a Földre. A leírásokból pontosan tudjuk, hogy nem találtak ezen a bolygón intelligens életet. Egyértelműen következik, hogy Atlantisz ekkor már rég nem létezett. A nevezett időpont egy jégkorszak végét jelentette, élhető éghajlat csak az egyenlítő körül volt. A sumer civilizáció már bele tartozik a mi 26.000 évünkbe, sok ember lélekruhája tárol ide tartozó élet emlékeket.
Külön érdekesség, hogy a spirituális tanokban az egyenlőszárú kereszt az egység szimbóluma, az egységé a Teremtővel. A sumer társadalom a Nibiru bolygót egyenlő szárú kereszttel ábrázolta. Ábrázolásaikban sokszor az égbolton két objektum látható a Nap, ahogy egy gyerek is lerajzolná, és a Nibiru, mint egy egyenlő szárú kereszt.
A sumer történelem egy apró közjáték abban, ahogy megjelent az emberiség, a semmiből. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ily módon kezdődött el újra a fejlett élet.  Ennyi erővel akár lehetett volna a darwinizmus is, de nem az volt. Felsőbb intelligencia másképp döntött. Ez a játék most így kezdődött. Valószínűleg mindig másképp kezdődik, csak mi ezt most nem tudjuk.
9. Thoth szerepe a földi életben
Thoth volt az egyetlen szellem, aki két fejlettnek nevezett korszakot megélt, az atlantiszit és a mait. Ezekről ő maga számol be.
Thoth első ábrázolásai egyiptomi rajzok, ahol íbiszfejjel mutatják őt. Széles férfias vállal és madárfejjel. Kezében legtöbbször az ANKH, mely az örökkévalóság szimbóluma.
Thoth spirituális jellegű, részben önéletrajzi munkáját (smaragdtáblák) alapul véve kiderül, hogy atlantiszi származású. Megadatott neki, hogy atlantiszi korában megvilágosodjon, majd személyes életcélját a teremtés engedélyezte. Thoth az emberiség igaz tanítója szeretett volna lenni. Amolyan igazi pap, vallás nélkül. Ha végignézzük életét, ez mind a mai napig sikerült is. Neki megadatott, hogy halhatatlansága átnyúlik a 26.000 éves korláton is. Sőt addig, amíg mi a galaktikus 1 év alatt szigorúan csak a Földhöz kötődünk, addig Thoth rendelkezett azzal a képességgel, hogy idegen civilizációkat tanulmányozzon, akár végignézze azok pusztulását is, de csak mint megfigyelő. Neki sem volt joga ott beavatkozni, csupán tanulni. Atlantisz irányításában kb. 16.000 éven át vett részt, neve Arlich Vomalites volt. Hosszú, egy testben eltöltött életét különböző technikákkal oldotta meg. Ilyen volt, hogy naponta 1 órát feküdt fejjel észak felé fordulva, meditációs állapotban, felső testén tartva a figyelmet, majd 1 órát feküdt fejjel dél felé fordulva, mikor is alsó testén tartotta a figyelmét. Ezen kívül energetikai kezeléseket alkalmazott, kristályokkal, mágiával. Mindez azt feltételezte, hogy naponta több órát csak saját magával, saját testével, saját gondolataival foglalkozott. Mint vezető, irányító, mindezt megtehette. Fő szerepe a társadalom vezetése, fejlesztése, racionalizálása volt. Azért tudott részben Atlantisz, részben maga Toth is sikeres lenni, mert nem uralkodni akart mások felett, hanem szeretet vezérelte gondolkodását, döntéseit.
A földi élet bármely intelligens civilizációjába mindig kódolva van a gondolkodása, viselkedése által a bukása is. Olyan ez, mint a Gazdálkodj Okosan, ahol a játék elve, a szabályokon keresztül a gyarapodás, fejlődés. Rövid ideig lehetett kapni egy hasonló játékot, ahol rosszul tervezték meg a játék logikáját, így mindenki csődbe ment, ki előbb, ki utóbb. Nos az élet a Földön is ilyen. Az élet a fejlődés. Ahogy az egyik ásványvíz gyártó mondja a reklámjában, hogy az út amit bejársz, az tesz nemessé.  Atlantisz bukása után Thoth részt vett a sumer társadalom megalakításában.
Enki (annunaki) fiaként tért vissza, Marduk (Ra) testvéreként, a kezdetek kezdetén, így a családfa legelején található. Enki volt a spirituális tudós, aki a civilizáció kialakításában, a csillagászatban és az emberiség tanításában, védelmében döntő szereppel bírt. Őt nevezték a víz istennek.
Thoth mai szóval élve orvos, génsebész, kutató volt. Részt vett az első ember megalkotása előtti kísérletezésekben, majd Adamu (a Föld szülötte) megalkotásában, később az emberi lények sorozatgyártásban. A homo sapiens kb. 200-250.000 évvel ezelőtt jelent meg.
Thoth fontos szerepet játszott még egy családi vitában. A Vízözön után, sokadik alkalommal újra fel akarták osztani a mai Egyiptom területét. A két testvér Oziris és Seth élet-halál harcot vívott először légi csatában, majd a földön. Végül Seth megölte testvérét, olyannyira, hogy fel is darabolta és darabjait szétszórta elég nagy földrajzi területen. Oziris felesége Isis volt, akivel még nem volt közös gyerekük. Isis, Thoth lánya, megkérte génsebész apját, segítsen neki, hogy legyen gyerek a már halott férjétől. Thoth a feladatot sikeresen megoldotta, valamilyen, általunk nem ismert génsebészeti eljárással. A kis Hórusz, egy az egyben úgy nézett ki mint apja, Oziris. Ezért míg fel nem nőtt, bújtatni is kellett Seth elől. Tökéletes genetikai másolat.Egyiptom éledezésekor, a Vízözön visszavonulása után, mikor már kezdtek a területek kiszáradni Enki a spiritualitással megáldott tudós (ma mérnöknek neveznénk), és Enlil a vezető mellett kiemelkedő szerepe volt Thoth-nak. Enki és Enlil a féltestvérek Egyiptom lakhatóvá tételével foglalkoztak (a sumer írások szerint kiemelték Egyiptomot a vízből) a mocsarak lecsapolásával, a Nílus szabályzásával. Sumert elhagyva, Thoth magát az egyiptomi civilizációt hozta létre, annak mindennemű megszervezett formájával.
Atlantiszi tudását felhasználva, egy működőképes, fejlődő, majd virágzó társadalmat hozott létre, igaz az akkori ember tudatszintje teljesen más volt, mint az atlantiszi emberé. Thoth nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy bármilyen tudatszintű emberekből álló társadalmat fel tudott virágoztatni, ha döntő szava volt a vezetésben.A sumer Marduk király területi terjeszkedésével, újabb területi újraelosztások kezdődtek Egyiptom területén, ekkor Thoth-ot i.e. 3.113 augusztusában száműzték az amerikai kontinensre. Ekkor megalkotta a maya naptárt, melynek éppen a napokban lesz a fordulópontja, mikor új korszak kezdődik, remélhetőleg egy magasabb tudatszinten.
Amerikában is alkotott, bár ő ezt inkább tekintette száműzetésnek, sem mint küldetésnek. Nem is hozott létre olyan virágzó civilizációt, a naptárára is sokan (pl. Sitchin) mondják, hogy nem annyira naptár, hanem számolta a száműzetése napjait. Tény, hogy a maya naptár első napja az, amikor Thoth megérkezett az általa száműzetésnek tekintett helyre.A sumer történelem irányítói, ahogy az akkori emberek nevezték, istenek, részben távoztak i.e. 600 körül, részben akik itt maradtak, azok eltűntek. Mivel a sumer istenek bolygójának éves periódusa kb. 3.500-3.600 földi év, ezért az ő életük földi távlatokban végtelen. Akik itt maradtak, el kezdtek alkalmazkodni a Föld periódusaihoz, így hamarabb öregedtek, mint saját bolygójukon. Ezzel együtt aki itt maradt, az még bőven él, hiszen nincs egy éve sem (3.600 földi éve) a távozásnak. Megkülönböztető jelük, hogy aurájuk nagyobb mint az emberé. Az átlag emberi aura kb. fél méter. Az övék néhány méter.
Van egy író, Maximillien De Lafayette, aki meg is nevezi, hogy melyik annunakinak melyik királyi család a leszármazottja. Sajnos túl sok könyvet ad ki, amolyan futószalagon, így nehéz megmondani melyik könyve a legjobb. Véleményem szerint azt az elvet követi, hogy a fát az erdőben lehet eldugni, így a túl sok információ között meg kell találni azt, ami a legjobb, leghasznosabb. Szerintem a sok, helyenként meredek dolgok között, sok az igazság.Thoth, megelégelve a száműzetést, egy újabb kultúrát szemelt ki, a görög kultúra segítője lett. Pitagorasz önéletrajzában mondja el, hogy Thoth tanította őt, voltak együtt a Nagy Piramis alatt, itt világosodott meg, és értette meg a szakrális geometriát. Tudjuk, hogy a görög kultúra részben a pitagoraszi iskola által lett naggyá.
Később Thoth a görög kultúra vezetőjeként is jelen volt, Hermész név alatt. Ekkor írta a Thoth Smaragdtáblái c. spirituális és részben önéletrajzi művét. Ezeken túlmenően Thoth még több alakban, több életben jelen volt, mindazonáltal a fent említettek a legjelentősebbek. Dominánsan nevelő, tanító, spirituális pap szerepet töltött be. Részben neki is köszönhető, hogy a sumer, az egyiptomi, illetve a Kárpát medencében élő népek nagyon sok rokonságot mutatnak, például a rovásírásban, hitvilágban, vagy a különböző fejlődési korszakokban.
Voltak Thoth megnyilvánulásai (életei) közül olyanok, ahol kevésbé alkotott maradandót, mondhatnánk ilyenkor inkább élt, pihent, vagy éppen a bölcsességen elmélkedett.
10. Thoth smaragdtáblái
Először Thoth bemutatja Atlantiszt, annak felépítését, vezetését. Kiemelendő, hogy nagy fontosságot tulajdonít a Fénynek, azok képviselőinek. Ma is sok spirituális körben, páholyban a Fényt szolgálják. Megjegyzendő, hogy a Fény az nem más mint rezgés. A Fény itt a Teremtőt, a teremtő rezgést jelenti. Megtudhatjuk, hogy minden rezgés, még maga az anyag is, ez utóbbi a rezgés legsűrűbb formája.
Thoth elmeséli, hogyan kapta meg a lehetőséget, hogy több égi cikluson keresztül megőrizhesse halhatatlanságát, illetve az emberiség tanítójává váljon. Megtudhatjuk milyen, energetikai típusú kezeléseknek vetette alá magát, hogy megőrizze teste fiatalságát hosszú éveken át.
Bemutatkozás után Thoth a bölcsességről beszél. Mondják, hogy az okos mindig tudja mit mondjon, jó időben jól szól. A bölcs azt is tudja, hogy kell-e neki szólni, vagy csak csendben mosolyog. A büszkeségnek semmi köze a bölcsességhez, mert a büszkeség korlát a tanulásban, az elfogadásban.
Az életben nincs helye a félelemnek, a rossznak, mert ha ilyen irányúak a gondolataink, akkor azok bevonzzák az ilyen jellegű eseményeket az életünkbe.
Az anyagi eszközök birtoklása nem cél, hanem eszköz. Ne azért éljünk, hogy harácsoljunk, hanem csak annyi anyagi eszközt birtokoljunk, amennyi szükséges, hogy szívünk és elménk magasabb szintre tudjon emelkedni (tudatunk emelkedni tudjon). Azért legyen pénzünk, hogy tanulni tudjunk. A pénz nem életcél, hanem eszköz.
A szeretetről beszél, mely az út kezdetét és végét jelenti. A tudat fejlettsége teszi lehetővé, hogy lássuk a fényt, érezzük az erőt, életünket a megérzések vezessék, így lehetünk boldogak és kiegyensúlyozottak, azaz a karmánk szerint éljünk.
A továbbiakban Thoth a test-lélek egységéről beszél, és a rendről. A világmindenségben rend van, és nincsenek szabályok. Ahol rendetlenség van, ott sok a szabály, de a sok szabály ellenére sincs rend, ilyen az emberi társadalom. Rendet először mindenki magában kell teremtsen. Ha belül (emberben) rend van, akkor megjelenik kisebb majd tágabb körében is a rend. Először ne a világot akarjuk megváltani, hanem saját magunkat hozzuk egyensúlyba. Ne akarjunk gyógyítani, ha betegek vagyunk, ne akarjunk harmóniát teremteni, ha nem vagyunk harmóniában.
Thoth beszél a mágiáról. A mágia nem más, mint erőtan. Az erő tudatos alkalmazása. Nincs fehér és fekete mágia, csak fehér és fekete mágus. A mágia egyetemes. Aki használja, az dönti el, hogy mire használja. Olyan ez, mint a kés. Nincs jó és rossz kés, csak kés van. Aki kézbe veszi, az dönti el, hogy kenyeret vág, vagy embert öl. Mind a sötét, mind a világos oldal ugyanazt az eszközt használja, csak más-más cél érdekében. A fény előnnyel bír, mert a sötétség nem más, mint a fény hiánya. Ahol megjelenik a fény, ott nem lehet sötét. Viszont ahol megjelenik a fény, ott megjelenik az árnyék is. Csakis a tudatos tudat szolgálhatja a Fényt. A tudatos tudatot pedig szolgálja az Erő.
Thoth jelzi, hogy párhuzamos világokban élünk. A világok egymástól szabályokkal vannak elválasztva. Olyan ez, mint egy nagy adatbázis, mikor szűrünk egy feltétel szerint, nem látjuk azokat az adatokat, amik nem felelnek meg a szűrési feltételnek, mintha nem is lennének, pedig ott vannak. Csupán nem látjuk őket.Smaragdtáblái közül az utolsót nem engedik közölni, mondván az emberiség erre még nincs felkészülve. Ez a tábla a dimenzióváltásról szól, egy adott társadalom végéről, mikor is letelik a kijelölt ciklus és valamilyen módon vége a játéknak. Ekkor egy láthatatlan kéz, egy gereblyével elegyengeti a homokozót, hogy másnap újabb gyerekek kezdjenek el homokvárakat, alagutakat, autópályákat stb. építeni. Ettől nem kell félni, az élet ilyen. Nem jó és nem rossz, hanem pont ilyen. Ez pont így van jól.  Összességében elmondható, hogy Thoth egy nagyon komoly spirituális leckét ad nekünk. Minél nagyobb valakinek a tudatszintje, annál többet ért meg belőle. Egy egész spirituális egyházat lehetne építeni ezekre a tanokra, mely test-lélek-szellem harmóniájáról szól, bölcsességről, békéről, mágiáról, magas tudatszintről, megvilágosodásról.
11. Játék az élet
A mai embert úgy nevelik, hogy felszínesen éljen és gondolkodjon. De aki kezd magára figyelni, magára hallgatni és nem kívülről várja, hogy mondják meg, mit kell tennie, az egy csodálatos világra ébred. Nagyságrenddel csodálatosabbra, mint az anyagi valóság.
A világmindenségben minden rezeg. Nincs más, mint rezgés. A rezgés egyik sajátos megjelenési formája az állóhullám, ez az anyag. (Magyarországon is többen léteznek, különböző spirituális irányzatok képviselői, akik két ujjuk között materializálni tudnak például egy kavicsot).
A szellem számára az élet a Földön nem más, mint egy amerikai típusú tengerészgyalogos kiképzőtábor. Az anyagi világba leszülető szellem hirtelen sok korlátba ütközik, anyagi megjelenése révén. Fizikai testbe lesz szorítva, melyet még nehezít a genetikai (karmikus) adottságok sora is. A szellem számára ez szinte lehetetlen feladat. Egy kis szabadság azért jár a szellemnek és ez nem más, mint az éjszakai alvás. Ilyenkor a szellem távozik és csak egy vékony összeköttetés létezik a fizikai testtel. Ha gond van az anyagi testtel, akkor a szellem azonnal visszajön. Ilyenkor álmodunk zuhanásról, de sosem csapódunk be a zuhanás végén. Gond lehet az anyagi testtel, ha például horkoláskor nem kapunk levegőt, bármilyen más okból kifolyólag valamilyen élettani funkció rövid időre leáll, vagy csak cseng az óra, felráz valaki. Alváskor a test eszméletlen állapotban fekszik. Megszűnik létezni a tudat. A tudat elment, kiszabadult. Ilyenkor a vegetatív idegrendszer tartja működésben az alapvető élettani funkciókat.
Ideális esetben 120 évet képes az anyagi világban a test élni, azonban a valóságban ez 70-80 évet jelent. Modern társadalmunk egyik mellékhatása, hogy tovább rövidül ez az idő, hiszen 20-40 évvel korábban kezdődnek ma már a régen öregkorinak nevezett betegségek. Civilizációs betegségek sora alakult ki, melyekre nincs orvosság. Igazi gyógyír a radikális életmódváltás lenne.
Ha megnézzük a történelem során sok mindent élt meg az emberiség. Bármi is volt, az mindig túl lett fokozva, hogy elegünk legyen belőle, és utána mindig valami új jött. Ugyanaz sosem, hanem valami teljesen más. Így most is itt állunk egy radikális váltás küszöbén. A játékmesterek tudják mi jön, mi nem. Csupán tudjuk, hogy ebből elég volt, és valami új, valami teljesen más után sóvárgunk.
Halál után, mikor a szellem visszatér a negyedik dimenzióba, kipiheni az anyagi „játék” fáradalmait, levonja az újabb tanulságokat és készül ezeket javítani egy újabb „játék” során. Mindig több időt tölt el az anyagi világon kívül, mint az életnek nevezett játék során, ez számára a pihenés.
Azok akik túlságosan belesüllyednek az anyagi világba és nem mernek meghalni, gyakran itt ragadnak szellemként. Ők azok, akik megtalálhatók a temetőkben, kórházakban, templomokban, balesetek helyszínein. Mivel idejük van, várják, hogy valaki megoldja problémájukat. Gondolati síkon tudják befolyásolni az embereket. Úgy nevezik őket, hogy megszállók. Néha tereket szállnak meg, néha embereket. Akinek meg van rá a képessége és tudása, annak kötelessége az ilyen szellemeket hazasegíteni. Nem elkergetésről van szó, hanem hazasegítésről. A keleti kultúrákban, ahol a halál nem tragédia, hanem ünnep, a hazatérés ünnepe, nem léteznek megszálló szellemek.
Minden életünk más és más a Földön. Mindig más genetikával (karmával) születünk le, és mást kell megtanulnunk. A születés és a halál dátuma adott, kilépni öngyilkossággal lehet a játékból, ilyenkor azonban elég hamar vissza szokott jönni a szellem egy másik életben.
Napjainkra az emberi tudat nyílik. Gyerekek széles tömege látja az aurát akár színesben is, látja a meghalt nagymamát, stb. (a gyerekek kb 4-6 éves korig mindent látnak, később elhalványul ez a képesség, ha nem fejlesztik ezt).
Emberek széles köre tud találkozni tudatosan, már karmán felüli szellemekkel, akik segítik őket mikor magukban vagy másokban helyreállítják a harmóniát. A fent leírtak ilyenkor már nem hit kérdése, hanem személyes megtapasztalásé. Ezek a karmán felüli szellemek nem kísértenek, hanem segítenek. A világmindenségben a szeretet az úr. Mikor meghal valaki és 1-2 másodperc alatt átér a másik dimenzióba, egy pillanat alatt megvilágosodik, mint amikor felébredünk egy álomból, és tudjuk, ez már a valóság.
Lassan a vallás is nyitnia kell ez irányba. Maga II. János Pál, pápa kinyilatkoztatta, hogy a halál után a tudat nem szűnik meg létezni, a halál nem valaminek a vége.
Mi az élet értelme? Hogy átsegítsük egymást ezen az egészen…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése