2017. március 10., péntek

Gojok kilopják a szemeteket .





Gojok kilopják a szemeteket .

Szabad Riport

Egy gój ország meghódításának forgatókönyve. (Cion bölcsei nyomán.)



Posted on 2011/07/29Szerző: Admin
  1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori elölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.
  2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
  3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.
  4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy – nem mi általunk vezérelt – csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő médiatámogatással, jogerősen elítél.
  5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
  6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.
  7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.
  8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne
    legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.
  9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.
  10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy problémakörön, és nem fognak annak analizálásába.
  11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szin te észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
  12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.
  13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden  egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.
    14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.
  14. Tizenötödször. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.
  15. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
  16. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.
  17. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.
  18. A semmire való cigányokat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigányt részesítsd előnyben.
  19. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.
  20. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted!






Szorul a hurok – hát toporzékolnak



Posted on 2014/01/06Szerző: Admin
szocsi_04Barack Obama amerikai, Francois Hollande francia, Joachim Gauck német elnök mellett David Cameron, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Justin Harper kanadai kormányfő és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök sem utazik Szocsiba. Sajtóinformációk szerint a vezetők távolmaradása egyre inkább nem hivatalos bojkottnak tűnik Oroszországgal, illetve az azt irányító Vlagyimir Putyinnal szemben. “
A bojkottáló államok képviselői Vlagyimir Putyin orosz államfő homoszexuálisokkal, az orosz ellenzék és a kritikus sajtóval kapcsolatban hozott törvényeire, a németek sajtó megfélemlítésére és az orosz jogállamiság hiányára hivatkoztak. szocsi_01No meg a cionisták által pénzelt és irányított csecsen terroristáktól váltak hivatásos rettegővé. Ja és a franciák még mindig a rendezési jog odaítélése miatt sértődöttek.
Ha azt mondjuk hogy az egész egy ovis homokozóra emlékezetet, nem járunk messze az igazságtól.
Az ürügyek, amivel a Szocsi olimpiától a terrorizmus legfőbb támogatói, USA-Izrael páros (a cionista bankárkaszt fellegvára), és néhány csatlósuk elhatárolódnak, igen beszédes. Vélhetően már tudnak is a konkrét, várható terrorcsapásokról. A csecseneket ugyan közvetlenül Szaúd-Arábia pénzeli, de rajtuk keresztül pedig ennél is komolyabb befolyást az az USA gyakorol rájuk, amit meg Izrael rángat dróton. A NATO csatlósok meg csak teszik, amit eddig, nyalják kenyéradó gazdáik hátsóját.
szocsi_olimpiai_stadion_makett20130604-20111-1uni29a.originalAz viszont sajnálatos, hogy a politika megint a sportolókkal tol ki. Reméltük nem ismétlődik meg az efféle sport átpolitizálás. Hát, csalódnunk kellett.
Attól tartunk, hamarosan Orbánék is becsatlakoznak, – mint a Szíriát érintő hazugság esetén)is -, ahogy szoktak. Ezzel pedig be is zárták a már csak résnyire nyitott orosz jó szándék kapuját.
szocsi_bokjott_cokeNem teljesen megalapozatlan ez a feltevés, mivel nálunk is működik a buzi lobbi aknamunkája:Amikor a 2014-es téli olimpiai játékok megrendezését Oroszország elvállalta, akkor ezzel vállalta azt is, hogy a NOB alapértékeinek szellemében „…eleget tesznek az Olimpiai Charta rendelkezéseinek, és tiszteletben tartják azokat” (Olimpiai Charta 33. § 3.). Az Olimpiai Charta rendelkezései tartalmazzák a diszkrimináció tilalmát is: 27. § [A Nemzeti Olimpiai Bizottság] 2.5 fellép a megkülönböztetés minden megnyilvánulási formája és az erőszak ellen a sportban”. Ez a szabály értelemszerűen kiterjed a szexuális irányultság miatti megkülönböztetés tilalmára is, melyet az ENSZ vonatkozó jogi dokumentumai is egyértelművé tesznek.”
fenti idézet Kale Gábornak Thomas Bachhoz, a NOB új elnökéhez írott nyílt leveléből vettük, melyet még tavaly szeptemberben izzadt ki.
szocsi_03A felhozott ürügyek egyértelműen bizonyítják, az oroszok telitalálatát, az atlantisták két igen érzékeny pontján. Egy felől a deviáns nemi identitásukban érzik magukat találva. Hiszen az oroszok – egyébként nem csak ők – harcot hirdettek a buziság terjesztése ellen. Mindennek tetejében a cionista pénzoligarchia előrenyomulását, a belügyekbe való beavatkozását megvalósító anyagilag támogatott szervezeteik felforgató tevékenységét is erősen gátolják az oroszok, különösen az odairányított pénzek kriminalizálásával.
Kína gazdaságilag küldi az USA-t padlóra, amire a BRICS további tagjai, és több Dél-Amerika ország is ráerősít. Nem mellékesen katonailag is az SCO által.
S ha már itt járunk Észak-Koreáról sem felejtkezhetünk el.
Sőt, hamarosan a Panama-Csatorna is elveszíti vezető pozícióját a térségben.
Indiával is jól megjárták, kellett a pénzhatalom multijainak költség-csökkenteni, azaz átadni az informatikai üzletágakat, hardverestől, programozói állásostól.
No meg a közel-keleti gáz és olaj se hullik olyan egyszerűen az ölükbe, amire eddig rátették a kezüket, az is bizonytalan jövőjű, ráadásul megtartása rengetegbe kerül, lassan, ahogy a mondás tartja többe kerül a leves mint a hús, a továbbiak megszerzése pedig egyelőre vágyálom.
Afrika felett is egyre problematikusabb és drágább a befolyást gyakorolni.
A sarkokon sem sikerül egyeduralmat, de még ajtónálló szerepet sem szerezni.
map usaRáadásul kutatásaik szerint már az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére egy 68 országban végzett WEIN/Gallup International felmérés szerint.
Bár ez a közvélemény kutatás visszaigazolja, hogy a cionisták rejtőzködése még mindig hatékonyan működik – egyelőre -, hiszen a cionállam csak a 4-7. helyen áll negyedmagával.
Nos, ahogy elnézzük szorul a hurok az USA nyaka körül, ráadásul a belső problémáik sem biztatnak semmi jóval. Már pedig ha dől az amerikai monstrum, vele dől a dollár és a mostani Európai Unió euróstól, valamint annak tulajdonosai a cionista pénzoligarchia is komoly nehézségek elé néz.
Ez azonban nem akkora baj, annak ellenére, hogy egy összeomlás komoly áldozatokkal jár, ráadásul leginkább az egyszerű emberek számára. De egy új emberi és élhető rendszer csak akkor teremthető meg, ha mindent, és mindenkit, ami ezt gátolja eltakarítanak az útból.

Szász Gerda – Szabad Riport








Valaki tényleg bepöccent – És valóban fölrobbantotta a bankot…







Posted on 2014/01/13Szerző: Admin
Fotó Velvet helyszínelő

- De előbb elküldte előle a hajléktalant -

Nem akármilyen üzenet: A robbanás következtében, – a bank bejárati ajtaja átrepült az utca másik oldalára.

...”Lényegében hat, azaz 6 bank fiókjának az élete bénult le hétfőn reggel és délelőtt, – a robbantás miatt…”

Felrobbantotta valaki a Budapest XIII. kerületi Lehel utcában lévő CIB bank bejáratát, január 13-án hétfő hajnalban 4 óra 18 perckor. Ám az akció előtt elküldte onnan, az ott éjszakázó hajléktalant.
A robbanás akkora erejű volt, hogy a Bank bejárati ajtaját átröpítette az utca túlsó oldalára. A környező házak ablakai betörtek, az utcát a detonáció után üvegcserepek lepték el.
Személyi sérülés nem történt. A rendőrség megállapítása szerint; a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására, vagy személyi sérülés okozására irányult.
A CIB bank kommunikációs vezetője szerint szerint; “A bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett.”
Ám, mivel a robbantás helyszínén több bank is üzemel, az imént említett; CIB, valamint az Erste, a Budapest Bank és az FHB bank, – így a robbanás más bank portáljában is károkat okozott. Betört a Budapest Bank portálja is. De a detonáció helyszínétől nem messze van az UniCreditnek és az OTP banknak egy-egy fiókja is. – Vagyis lényegében hat, azaz 6 bank fiókjának az élete bénult le hétfőn reggel és délelőtt, – a robbantás miatt.
A reggel és a délelőtt folyamán, mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől lezárta a területet a rendőrség, – a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig. A gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedik be.
Fotó Velvet helyszínelő 2
A robbanás egy újépítésű ház alsó üzletsorán történt az épületegyüttes beszögellésében, ahol a több bankfiók is van.
A területen található üzletek egy része ki sem nyitott, amelyek pedig nyitva vannak, ott arra panaszkodnak az eladók, hogy kicsi a forgalom, a betérő emberek jellemzően arról számolnak be, hogy hangos robbanásra ébredtek. – A robbanás a helyszíntől 200 méterre is erős hanghatású volt.
Szem és fültanúk számoltak be arról, hogy egy, a bank tövében éjszakázó hajléktalant valakik elküldtek a helyszínről.
Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre röpítette, még délelőtt is elborították az úttestet. A szilánkokat a rendőrök nyomrögzítő eszközökkel vizsgálták. A helyszínen a hatóságok nem nyilatkoznak a történtekről.
A Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda, – robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, illetve közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt, indított eljárást ismeretlen elkövető ellen.
Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől, – a robbanást megelőző pillanatokban.
A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 cm3-es, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.
Egy biztonságpolitikai szakértő szerint: A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet – nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő.
Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta az is, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.
Fotó Velvet helyszínelő 3Fotó Metropol hu
Szabad Riport/Garbolczy János
Források: Hungária Távirati Iroda – Magyar Távirati Iroda – Police.hu – Velvet helyszínelő – Metropol

A rabló bankárt is fel kellet volna robbantani, hogy ne tudjon több uzsorát a nép nyakába varrni , majd a bankár házát is levegőbe repíteni, hogy a családjuk is tudja mi az amikor fedél nélkül kell élni , e rohadt világban .
Az incidens nem terrorizmus volt , hisz elküldte a hajléktalant a robbanás helyszinéről. De a rendőrség az igazi terroristát sem találja , sőt szalutál nekik , Ők az elsődleges terroristák , kik a semmiből állítanak elő pénzt , és ha nem tudsz fizetni viszik a házadat , mert uzsora kamatra adta a semmiből előállított számítógépen generált hitelpénzt. Ha valaki itt terrorista az a bankárkaszt, és a vele együttműködő politikai elitnek becézett politikai maffia kik hagyják lecsúszni az ország lakosságának kétharmadát a hajléktalan életmódba, csak , hogy ők megkapják a sápot a bankárkasztól, ezért nem ártana egy pár politikust is célba venni , mert nagy a korupció a drága FIDESZ- es holdudvarban is , azt hiszem kár lenne egymásra mutogatniuk , mikor a megteremtett zavaros jogi háttérben , úgy laviroznak , és cselekednek , hogy azért a zsebük tele legyen , nem számít itt , hogy a családfők a halálba menekülnek , fő az hogy a zsebük tele legyen , ha még emlékeztek megyei rendőrkapitány perepuccsa volt az uzsorás , és bizony behajtották a lét szélén élőktől az uzsora kölcsönt . Mostanra talán a magán uzsorások perifériára szorultak , de itt van az elsődleges terrorista a bankárkaszt uzsora kamatra kiadott , és többször változtatott szerződéssel padlóra küldött családokat ellehetetlenítő uzsora kölcsöne , mely megnyomorította a magyar társadalmat . És ez a rohadt nemzeti kormányunk , akik vissza vehették volna a monetáris rendszert a bankárkaszttól , nem , nem azt teszik inkább hitelpénzt vesznek igénybe , hogy kamatott magas kamatott fizethessünk érte, és nem nyomunk bankókat , pedig a pénzverde kapacitása ezt lehetővé tenné , és így nem kéne kamatot fizetni az amugy is állami monopóliumba levő pénz gyártásáért. Ez a jogszabályunk, úgy szól , hogy a parlament 50 % - k + 1 fővel , vissza tudná állítani a pénzkibocsájtás jogát a magyar állam . De ezek a mocskos faccsak féltik azt a tyukszaros életüket , és inkább fizetjük a kamatokat a hitelpénzünk után , mert az a pénz aminek elkéne árasztani az országot , és a termelő erőt erősítenie kellene , a bankárkaszt a terroristák , kivonták a gazdaságból és a Nemzeti Bankban fialtatják az államkötvények , és magas kamatú betétekben. És fizettetik velünk a visszafizethetetlen államadóságunkat , eszük ágában sincs átütemezést kérni, vagy az államadóság egy részének a visszafizetését megtagadni , hisz az nem az emberek jobb megélhetését szolgálta , hanem a szocializmus internacionalista terrorizmusát volt hivatva szolgálni , csak a néppel fizettetik meg , akik semmit nem láttak ezekből a vagyont érő hitelekből . Nem beszélve arról , hogy az ország aranykészletét is szarért , hugyért eladták a mocskos zsidók , hát ideje volna felébredni , és kikényszeríteni a fülkeforradalmárokból az adóság átütemezését , mint a többi keleteurópai ország tette. Ne legyünk mi jó adósok , míg az prszág népe a betevő falatjáért küzd , láthattuk ezt az ünnepek alatt sorban állók végtelen hosszából , aHOL GYEREKES CSALÁDOK IS ODA KÉNYSZERÜLTEK , HOGY LEGALÁBB EGYSZER A NAP FOLYAMÁN MELEG ÉTEL JUSSON A C SALÁDNAK. Hát ne vigéckedjünk mi a családok elől vesszü el a betevő falatokat , hogy az Orbán , és egy pár politikusi maffiózó jól éljen . A Lázárnak nem számít semmi , ő csinál egy mutyit és a pereputtya mindjárt az élre jut , és már nincs is megélhetési gondjuk . És hogy legalizálja az egészet , egy jól irányzott zsidó seggnyalással ezt biztosítja is , mert igér egy újjabb kárpótlást a hollókosztosoknak , de nem a magyar elesetteknek. Hogy a jó édesanyját húznák fel a sátoros űnnepen a tommbola nyeremény nyertesének kóser kajának. Hát ez a terrorista bankárkaszt osztja itt is a parancsokat , a maffiózó politikusokkal meg eljátszatják a politika szinpadán a kis műsorukat , és ezért illik őket jól megfizetni , mert különben polgárháborúba manőverezik az országot , úgye Gyurcsány a cigánygyilkosságokkal ezt provokáltad , az összekötőd Daróczi Dávid , ezért kellet megöngyilkolnia magát , nehogy rád tudják bizonyítani a polgárháború kirobbantására tett kisérletet. És még mindig a politika szinpadán ugraburrálsz , hol ott a temetőben volna a helyed , anyit raboltál már el ettől a néptől , a Nemzeti Vagyonunkból mennyit loptál el , ez volt a jövőnk záloga , és ti felhatalmazásnélkül a zsidó barátaiddal el loptátok , ezért is kötél járna nektek , de ez egy következmény nélküli ország , ezért járjatok úgy mint az olajszőkítők a Pintér gyilkosság BT – je oldja fel a testeteket a savban , mint ahogy az aranyháromszögben csinálták . Vagy ássanak el valamelyik kis akácerdőben , ahogy tették ezt az olajosokkal . Így nem lennétek zsarolhatók az idegen titkosszolgálatok által , és nem kéne attól tartanotok , hogy nyilvánosságra hozzák a viselt dolgaitokat. Szemetek , és akkor nem kellene 80 évre titkosítani az eseményeket , kiderülne a Draskovicsok olajrablásairól minden , és nem kéne egymást külképviseleti beosztásal jutalmazni , csak , hogy tartd a szád .
Hát azt akarom mondani , hogy a másik oldalon keressétek a terroristát , mert eddig is a terrorizmusra adot válaszokat minősítettétek terroristának , pedig egyértelmű a közelkeleten a terrorista zsidó állam terrorizálja a térséget , és a rá adot választ minősítitek terrorizmusnak , pedig , ha volna szemetek csak észre kellene vennetek Gáza lakosságát akiket koncentrációs táborba tartják , és csak annyi élelmet engednek be , hogy éhen ne haljanak . Ha elkeseredettségükben , egy egy követ mernek dobni a megszálló állagfelfegyverzett cionista agyhalottakra azokat elviszik kihalgatásra , és a legtöbb infaktussal vagy valamilyen betegséggel elhalálozik , pedig előtte semmi baja sem volt csak éhes és elkeseredett volt mint mindenki a koncencrációs táborban . Egy nép börtönőre a megszálló zsidó fasiszta cionista kormány kik egyetlen nemzetközi szerződést sem tartanak be , de ők az egész világra kötelezővé teszik a nemzetközi szerződések betartását. Hát mindig ide jutunk a problémák gyökere mindog a zsidó kérdés ,hisz nálunk is ők rabolták szét ezt az országot . A politikus urak meg úgy látszik innen , hogy az ők jóvoltából ülhetnek a bársonyszékben , és együtt rabolhatnak ki bennünket , és természetesen mentelmi joguk van , ami büntethetetlenséget jelent számukra. Így csak a robbantás és a lövöldözés az ami visszavonhatatlan változást idézhet elő az életükben, mert ugye a halálból még ők sem tudnak vissza jönni. De adjatok nekik molotov koktélt , hogy változatosabb legyen az életük, és mi meg megélhessük , hogy futnak a mocsójukkal Galiciába , és véglegesen elhagyják ezt a területet , ami nekünk az édes Hazánk . Hát ezt érjétek el ,és akkor hazánk , megmarad a gyarmatosítás elmarad , és a nép nemzetté tud válni, ha kilépünk az Unióból , melybe csakazért kellet belépnünk , hogy a Zsidó Kovács nak egy miniszteri biztos állása lehessen. A hollókosztért a magyarság feladta függetlenségét és rábeszélték őket , hogy ez nekik jó , és így kell cselekedni.


Banki adósok-devizaadósok – “Megállapításra került a teljes szerződés érvénytelensége”



Posted on 2014/01/11Szerző: Admin
Megvan az első, az adósokra kedvező olyan jogerős ítélet...

…”A semmis szerződés esetén a feleknek egymással el kell számolni…”

Megvan az első, az adósokra kedvező olyan jogerős ítélet, – amelyet ugyan a Kúria előtt még lehet támadni, – de amely majdnem teljes egészében elfogadja az általunk is 4-5 éve hivatkozott elveket:
1.) A kölcsönszerződés semmisségét az az adós is kérheti, aki korábban a tartozást elismerte.
(Tehát a NET-en keringő és egy vidéki ügyvéd által terjesztett jogi h…ség, amely szerint rövid határidő van még a szerződések megtámadására, minden jogi alapot nélkülöz).
A devizaalapúnak elnevezett hitel ténylegesen forinthitel.
Az előzetes tájékoztatás hiánya teljes érvénytelenséget vonz maga után.
2.) A kamatra díjra, költségekre vonatkozó tisztességtelen feltétel, illetve azok egyoldalú módosítása a teljes szerződés semmisségét vonja maga után.
3.) Az egyoldalú szerződésmódosítás, – különösen amelynek a megismert aránytalanságok a következményei, – a szerződés teljes semmisségét eredményezi.
4.) A deviza-alapú kölcsönszerződés vételi és eladási ára közötti különbség mögött tényleges deviza nincs, ezért érvénytelen
5.) Mint megállapítási kereset mögött nincs olyan szándék, amely az elszámolást is igényelné, így megállapításra került a teljes szerződés érvénytelensége.
________________________________________________________________
A semmis szerződés esetén a feleknek egymással el kell számolni.
A fentiekben ismertetett ítélet alapján az elszámolás feltehetően az eredeti feltételek szerint kell, hogy történjen, azaz a kiinduló havi részlet alapján megállapítják még az azon elvek alapján fennmaradó hátralékot, amelyből levonják a ténylegesen és bármilyen címen befizetetett összeget. A kettő különbözete a tartozás, amelyet fizetni kell, és amely elvileg nagyságrendekkel kisebb, mint a banki felmondás alapján felturbósított hátralék.
Bp. 2014.01.10.
Dr. Czirmes György




Nagy a pusztítás – Vége a bank legyőzhetetlenségi mítoszának





Posted on 2014/01/14Szerző: Admin
Nagy a pusztítás Vége a bank legyőzhetetlenségi mítoszának Fotó Lánglovagok hu
A tegnapi bankrobbantással kapcsolatban, (melyről mi is írtunk), – a fősodratú média már megkezdte a pacsmagolást, és terelést. A hatalom és a kormány nyomására próbálják kisebbíteni azt a hatalmas társadalmi válságot, melynek közvetlenül a küszöbére érkeztünk.
Mert nagyon úgy néz ki a dolog, hogy a devizahitelesek Otthonvédő háborúja új szakaszba lépett. Eddig csak a bank alkalmazott pénzügyi, jogi, és végül fizikai erőszakot a lakossággal szemben, – mikor a rendőrség segítségével kilakoltatták az embereket, – hogy megszerezzék a mesterségesen eladósított devizahitelesek otthonait.
Azt hitték mindent megtehetnek. Emberek ezreit vágták ki az utcára, a lassú pusztulásba. És szándékoznak így eljárni még több emberrel. – Tízezrekkel, százezrekkel, – a kilakoltatási moratórium lejárta után.
Csoda-e, hát hogy az átlagember hősként ünnepli ezt a robbantót? – Mert egyetlen csapással megszüntette a bank legyőzhetetlenségének mítoszát. 2013. január 13-tól kezdve, minden bankár és banki alkalmazott tudja már Magyarországon, – hogy ők is legyőzhetők. Ahogyan az megtörtént, mégpedig elég brutálisan. – Bár erről is lehet vitatkozni, mert személyi sérülés nem történt.
Hiszen a robbantó, – vagy merénylő, (mert a bankár burzsuj így hívja már), – hajnalban, vagyis olyan időben követte el tettét, amikor a lehető legkevesebben járnak az utcán, a bankfiókok pedig garantáltan üresek. Ráadásul a szerencsétlen csöveseket is elküldte a bank árkádjai alól, – hogy véletlenül se sebesüljön meg senki.
A hatalom viszont, a fősodratú médiával karöltve, ahogy az elején írtuk, megpróbálja kisebbíteni ennek a bank elleni támadásnak a jelentőségét, hogy elvegye az élét, – s ezzel kísérelje meg a szőnyeg alá söpörni azt a társadalmi válságot, – mely itt izzik már a küszöbön.
Azt érzékeltetik, hogy ez az egész bankrobbantás nem volt egyéb, mint egy hülye rabló félresikerült akciója, – aki semmi mást nem akart, mint megszerezni az ATM automatában lévő pénzt. Csak túlméretezte a robbanóanyagot. – Persze… Ágyúval verébre, s ezért fölrobbantja az egész bankot…
Ebben szerintem maga Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője már nem hitt akkor sem, amikor azt nyilatkozta, hogy: “A robbantás okairól egyelőre nem tudni, hiszen lehet, hogy egyszerűen egy “félresikerült bankrablásról” (pénzszerzési akcióról) van szó.”
És, hogy mennyire nem hitt, azt az alábbi szavai is bizonyítják, melyeket a fenti megállapítás előtt mondott: ” Ha valaki azt gondolja, hogy a devizahitelesek ügyét előre lehet mozdítani így, robbantással, az súlyosan téved, az ilyen politikai módszereket pedig a leghatározottabban vissza kell utasítani.”
Nos, valaki ennek ellenére ezt valóban így gondolja, – nem véletlenül követte el a robbantási akciót. – De vajon eszébe jutott-e bárkinek is, hogy mennyibe kerülhet ennyi robbanóanyag? És milyen speciális tudás kell az összeállításához?
A robbanás ereje akkora volt, hogy az utca túloldalára repült bejárati ajtó egy része Fotó Lánglovagok hu
Ám a Bankszövetség viszont nem olyan naiv, hogy úgy vélje, érdemes pacsmagolni, az egész ügyet egy csökkent értelmű rablóra kenni. Ők nyíltan megmondják az Indexhez eljuttatott közleményükben; – (az ezzel kapcsolatos kritikus megjegyzéseinket vastag betűvel szúrtuk közbe), -
Megdöbbenve értesültünk, a ma hajnali robbantásról, amely lakóövezetben történt. Elítélendő az ilyen, a közbiztonságot is aláásó, a lakosságot veszélyeztető magatartás.”…kezdi a Bankszövetség közleménye.
(Persze a lakosságnak az egyoldalú kamatemelésekkel, banki uzsorával, bizonyított árfolyam manipulációval, kartellezéssel történő teljes pénzügyi kifosztása, s az adósok otthonainak elrablása, – ugyan nem elítélendő magatartás? Az nem ütközik a jóerkölcsbe? Csak azért, mert azt a bank műveli? – A szerk. SzRTI).
Majd így folytatódik a közlemény: …”Szerencsés véletlen is, hogy személyi sérülés nem következett be, hiszen több környező épületben, irodában, sok lakásban is kárt okozott a bűncselekmény…”
(Egy fenét véletlen! Még a hajléktalanokat is elküldte a robbantó, a hajnali időpontban. Úgy hazudik a Bankszövetség, mintha könyvből olvasná. – a szerk. SzRTI).
…”A 13. kerületi, Béke téren lévő, bankok közül több bankfiók nem tudja ma és a napokban biztosítani az ügyfélszolgálatot. Az adott bank központi ügyfélszolgálata segíti az érintetteket a tájékozódásban. Ugyanakkor fontos, hogy a robbantás sem ügyféladatot, sem elhelyezett betétet, ügyfélvagyont nem érint – hiszen ezek nem az adott bankfiókban vannak tárolva.
A Magyar Bankszövetség ma délután összehívta bankbiztonsági szakértőit, hogy – a rendőrség munkáját segítve – vizsgálják meg részletesen a vandál robbantás körülményeit. A pénzintézetek kiemelt figyelmet fordítanak rá, hogy szoros együttműködésben a rendvédelmi szervekkel, és civil biztonsági erők fokozott bevonásával, a robbantásos bűncselekmény mindenképpen felderítésére kerüljön. A közös, határozott fellépés egyik elemeként a rendőrség megerősítette a pénzintézetek védelmét.”
(Csak még egy megjegyzés a közleményben leírt fölöttébb érdekes információk kapcsán: Azt írják: …”A pénzintézetek kiemelt figyelmet fordítanak rá, hogy szoros együttműködésben a rendvédelmi szervekkel, és civil biztonsági erők fokozott bevonásával, a robbantásos bűncselekmény mindenképpen felderítésére kerüljön…” – Ezek szerint a civil biztonsági erők is nyomozni fognak? – a szerk. SzRTI).
De megkérdezzük még egyszer: Mit fognak tenni a “civil biztonsági erők”, – azon kívül, hogy őrzik a bankot? – Talán intézkednek, nyomoznak, őrizetbe vesznek? – Kinek a felhatalmazásával akarnak intézkedni a magyar polgári személyekkel szemben?
De persze minden bank előtt rendőr is áll. – Védik a bankárokat, ahogyan eddig is tették. Mást nem is várhatunk már tőlük.
Nos befejezésük pedig nézzék csak a “Lánglovagok” fotóit arról, hogy mekkora pusztítást végzett a CIB bankban a robbanás. Teljes mértékben bizonyítván, hogy ez nem egy ostoba rablási kísérlet, – hanem figyelmeztető akció volt a bankoknak, – és mindenkinek, – akik arra spekulálnak, hogy kifosszák és otthontalanná tegyék a magyar embereket.
140113_lehelbank_07140113_lehelbank_08140113_lehelbank_10140113_lehelbank_03140113_lehelbank_04140113_lehelbank_05140113_lehelbank_09140113_lehelbank_02
Szabad Riport / Fort András
Források: Lánglovagok, MTI, Bal-Rad, Bankszövetség, HVG, Index



Ha megátalkodottan makacsok vagyunk és mégis perelni akarjuk a bankot – De nincs pénzünk…



Posted on 2014/01/12Szerző: Admin
- Így néz ki a költségmentességi nyomtatvány -

(Figyelem az alábbi minta a tájékozódást szolgálja, hogy mire számíthatunk. – A hiteles nyomtatvány a bíróságtól kérhető).

***
Tájékoztató az 1-5. számú mellékletek szerinti nyomtatványok hátoldalának kiállításához:
1. A nyomtatványokat személyes költségmentesség vagy illetékfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelemhez kell csatolni.
2. Az 1. és 2. számú mellékletet a kérelmező – kiskorú vagy cselekvőképtelen (korlátozott cselekvőképes) személy helyett törvényes képviselője – tölti ki, és írja alá. Egyéni vállalkotó csak abban az esetben tölti ki és csatolja a mellékleteket, ha a per tárgya nincs összefüggésben a vállalkozással.
3. A személyi adatokat a személyi igazolvány vagy más közokirat alapján kell a megfelelő rovatokba beírni.
4. A nyomtatványokat a kiállítástól számított 60 napon belül lehet felhasználni.
5. A 2. számú mellékletben az egyéb vagyontárgyak között kell feltüntetni az értékpapírokat (kötvény, betétkönyv, kárpótlási jegy stb.), a gazdasági társaságban (szövetkezetben) fennálló üzletrészt, valamint egyéb nagy értékű ingóságokat.
6. Ha a kérelmező (hozzátartozója) munkanélküli, a járadék összegét a Munkaügyi Központ Kirendeltsége, egyéb szociális juttatás (ápolási díj, nevelési segély stb.) összegét a lakóhely szerinti önkormányzat igazolja. Ha a kérelmező (hozzátartozója) nyugdíjas, az utolsó havi nyugdíjszelvényt kell csatolni.
7. Költségmentességet a felperes a per megindítása előtt vagy azzal egyidejűleg, illetve az elsőfokú eljárást befejező határozat meghozataláig, alperes legkésőbb a fellebbezéssel egyidejűleg kérheti. Másodfokú eljárásban vagy felülvizsgálati eljárásban akkor, ha a feltételek utóbb következtek be.
8. A bíróság akkor engedélyezi a költségmentességet, ha a fél (hozzátartozójának) jövedelme nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét és egyéb vagyona – kivéve az életszükségleti és berendezési tárgyakat – nincs. Engedélyezheti, ha – az egyéb körülmények figyelembevételével – a fél létfenntartása veszélyeztetett.
9. A bíróság a költségmentesség feltételeinek fennállását évente felülvizsgálja, de bármikor felülvizsgálhatja.”
Költségmentességi kérelem 1Költségmentességi kérelem 2Költségmentességi kérelem 3Költségmentességi kérelem 4Költségmentességi kérelem 5


Posted on 2014/01/08Szerző: Admin
Látkép a Dél_Alföldön geochaching hu
Látkép a Dél-Alföldön Fotó: geochaching hu

Miért nem mi, állampolgárok döntünk az ásványkincseink hasznosításáról?”

- Tiszta lappal -
Kellenek a pártok?
Szerintem nem, mert meg tudnánk választani a 2oo képviselőt párthelyek nélkül is. A parlamenti frakciók nem a pártok szócsövei lennének, hanem az egyes képviselők (a felelősségvállalás mellett), a népakaratot képviselnék.
Nem lenne mocskolódás, korrupció és az emberek becsapása.
Nem lenne végtelenített ország és bankadósság, nem lenne félmillió munkanélküli, nem lenne 3 millió szegény. Nem lenne a bármilyen színű haverok újfeudalizmusa. – (Ami 2o-25 éve van az még kapitalizmus sem.)
Nem lenne első, másod, sőt harmadosztályú állampolgár.
Viszont lenne jólét, szabadság, és tényleg egyenlőség, így a galandférgeket azonnal el lehetne taposni.
Na, de hogyan élhetne az ország jómódban?
Például van kb. 5-6 olyan gázlencse az országban a föld alatt, amelynek egy-egy gáztartalma az ország teljes szükségletét 8o-9o évig fedezné.
Például van olyan uránérc készletünk, amely egy-két emberöltőn – kb 5o éven – keresztül, – hasonló értéket termelne a mi hasznunkra.
1. Mielőtt újrakötnénk jövőre az oroszokkal a hosszú távú gázszállítási szerződést, – előtte legalább az egyik gázlencsét fel kellene tárni.
Egy már feltárt kitermelő helyen, jelenleg Kb 4-5-Ft-ért termeli ki m3-ét a gáznak egy amerikai vállalat, – éspedig Csongrád megyében, ahol 16%-os bányajáradékért eladtuk nekik a kitermelési jogot.
Ez a családoknak évente kb. 2oo.ooo Ft. megtakarítást jelentene. (S ez csak az első gázlencse felhasználása).
2. Izrael állam Cyprus közelében kb. hasonló mennyiségű gázt termel ki a tengerfenékből évente, nagyjából; 3o milliárd dollár értékben.
Ez a mennyiség kb. megfelel egy gázkitermelési helynek a magyarországi 4-5 gázlelőhelyből. Ezzel akkora haszonra tehetne szert az ország, hogy akár 5 -6 év alatt kifizethetné a teljes külföldi államadósságot is. (Ha nem fizettük volna már azt sokszorosan is vissza – a szerk.) – A 7. évtől évi 3o milliárd dollár bevételünk lenne, amely forintban kb.7.000. milliárd Ft többletbevétel évente. Ez személyekre lebontva -10 millió polgárt feltételezve, minden évben plusz 7oo.ooo Ft. bevétel, anélkül, hogy az ujjunkat is mozgatnánk. (S ez még csak a második gázlencse felhasználása).
3. A kibányászandó uránérc, kb. egy-két emberöltőn keresztül, hasonló mennyiségű bevételt jelentene.
Miért nem mi, állampolgárok döntünk az ásványkincseink hasznosításáról? Mért hagyjuk, hogy képviselőink a helytartók érdekében cselekedjenek, akik lenyúlják a fentiek hasznát?
Czirmes György
*
olajmuzeum hu 3olajmuzeum hu 1olajmuzeum hu 2
promenad hu
SzRTI
Fotók: olajmuzeum.hu – geocaching.hu – promenad.hu







Reszkess közjegyző! – Közjegyzőt perelni nem kell félnetek…



Posted on 2013/11/11Szerző: Admin
biroikalapacs

- Közjegyzők ellen indulnak perek a devizacsalások miatt -

Civilkontroll.com információi szerint; Kártérítési perek indulnak hamarosan tömegével a közjegyzők ellen.

Az ok pedig köztudott: közokiratokkal fedezték a banki devizahitel csalásokat, elősegítették ezzel a kilakoltatásokat.
lehmann és a bankokEz a hír tegnap hangzott el “A Pannon TV ~ Kerekasztal című műsorában” ahol is Dr. Léhmann György volt a meghívott vendég. Az ügyvédet a devizahiteleseket a bankokkal és a közjegyzőkkel szemben sikeresen (több kevesebb sikerrel… – a szerk.) – képviseli már egy jó ideje.
Elmondják, hogy a bankoknak semmi sem szent, ezért a törvény előtt nem akarnak helytállni, ahogyan azt a létük alapelemeként már mindenki megismerhette velük kapcsolatban.
Korábban írtuk:

Miközben a nép nyomorog, – degeszre keresik magukat a közjegyzők

- A közjegyzők a legjobban kereső “vállalkozók” – A vállalkozói toplista első három helyét ők foglalják el! -

Degeszre keresik magukat a közjegyzőkMiközben a magyar társadalom lassan összeomlik, egyre nagyobb a szegénység, az éhezés, a szomjazás, a kilakoltatottak száma egyre nő, – azok, akik a végrehajtási eljárásokat elindítják, melyekből a végén sokszor kilakoltatás lesz, – a közjegyzők, – degeszre keresik magukat.
A többnyire a budai hegyvidéken élő, és a magyar társadalom legkisebb szeletét adó, – de a legtöbb pénzt kereső vállalkozók jövedelme, 71 milliárd forinttal nőtt az utóbbi évben.
A burzsoá legfelső vállalkozói rétegnek egyre jobban megy, miközben a nép tagjai közül mind többen veszítik el munkájukat, éheznek, – elvesztik otthonaikat – egyre több család esik szét, hullik ki lábuk alól a talaj, viszik el fejül fölül a házat, – és a magyar társadalom az összeomlás szélén áll, – addig vannak olyanok, a legfelsőbb vállalkozói rétegben, – akik ezekből az egyéni, – és most már össztársadalmi tragédiák, – saját hasznukra való fordításábólszerzik be extra profitjukat.
És ezek pedig például a közjegyzők. Akik bizony már nem állami alkalmazottnak, hanem vállalkozóknak számítanak, és ez a státusz annyira bejött nekik, hogy – “A vállalkozói „toplista” első három helyét a közjegyzői szakmai képviselői foglalják el…” – írja azÉnpénzem.hu, majd így folytatja: “Az önálló tevékenységet folytatók közül a pálmát tavaly is egy budapesti közjegyző vitte el. A 2012-es évben azonban a vállalkozói „toplista” már mind a három dobogós helyét a közjegyzői szakmai képviselői foglalják el.
A különösen a devizahitelesek körében manapság nem túl népszerű foglalatosságot folytatókról azonban azt azért érdemes tudni, hogy náluk nincs feketejövedelem, vagyis minden megkeresett forintjukról tud az adóhivatal…”
Ez utóbbi információt azért mi némi kétkedéssel fogadtuk, hiszen Magyarországon szinte minden vállalkozó eltitkol valamilyen szinten, valamilyen jövedelmet, – miért pont a közjegyzők lennének kivételek?
De ezek szerint: a közjegyzőknek nincs fű alatti jövedelmük, senkitől nem fogadnak el semmi plusz pénzt, – ami elég nehezen hihető akkor, amikor ekkora összegekről van szó.
Na, de tegyük fel, hogy elhiszünk mindent. Elhisszük, hogy a közjegyzők hogy tiszták, mint a ma született bárány, fehérek, mint a hó és nem titkolják el az adóhivataltól a megszerzett jövedelmüket. – Ám, ha viszont ez igaz…
Akkor van csak igazán szar a palacsintában! – Hiszen a három és legeredményesebb, – legnagyobb bevételű vállalkozó Magyarországon; a közjegyzői szakma képviselője. – Minden más vállalkozást maga mögé utasítva. – Akik, ha minden jövedelmüket bevallják, – milyen hihetetlen nagy összegű jövedelmüknek kell lenniük ahhoz, – hogy minden magyar vállalkozó között a legeredményesebbek legyenek!
Na, de nézzük csak meg jobban a közjegyzők, – ha a társadalomnak nem is, de önmaguk és a burzsoá réteg számára nagyon is hasznos tevékenységét:
Számtalan esetben fordul elő, hogy a közjegyzők, – a bank, vagy behajtó cég, vagy más végrehajtást kérő magán személy, – egyszerű bemondása alapján, – állítanak ki közjegyzői záradékot.
Ennek a záradéknak a kiállításával indul meg lényegében törvényesen a végrehajtási eljárás az adósok ellen úgy, – hogy a bíróság legtöbbször nem is látta a fenti ügy papírjait, – s ezáltal az adósnak alapból nincs is módja védekezésre. – Ezt a józan ember nem kis mértékben törvényellenesnek tartja, – csak számtalan közjegyző, bank és végrehajtó nem, – és a bíróság is csak akkor, ha mindennek ellenére az adós mégis csak hozzá fordul. (Sok esetben saját kiszámolt pénzéből áldozva ügyvédre és a bírósági eljárásra).
Attól kezdve tehát, hogy a közjegyzőn keresztül megy a végrehajtási ügy, – már hivatalossá válik,, – s a végrehajtó úgymond jogszerűen cselekszik, s az adós ellenállása esetén, – akár a karhatalmat is igénybe veheti.
Pedig sok esetben a bank, illetve a végrehajtást kérő követelése az adós felé, – nem reális, – magasabb összeget követel, mint amennyi alapból járna neki, – és ezt a közjegyző is tudja, – vagy ha netán nem tudja, – akkor sem vizsgálja meg a követelés jogszerűségét. Megelégszik a követelő bank, behajtó cég, vagy egyéb végrehajtást kérő magánszemély, – egyszerű bemondásával!
***
Már a hitelek felvételekor, (amikor egy felelős banki és pénzügyi jogi szakember már tudta, hogy ezek a hitelkonstrukciók mekkora bukást és tragédiát hordoznak magukban), – már akkor, az ezeket a hibás terméknek számító deviza hitelszerződéseket nem lett volna szabad ellenjegyeznie, egyetlen közjegyzőnek sem!
A 1991. évi XLI. törvény (a közjegyzőkről) 3. paragrafusa szerint:
3. § (1) A közjegyző köteles megtagadni a közreműködését, ha az kötelességeivel nem egyeztethető össze, így különösen ha közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul, illetőleg amelynek célja tiltott vagy tisztességtelen.
(2) Ha a közjegyző az eljárása során aggályos körülményt észlel, de a közreműködés megtagadására nincs ok, köteles e körülményre a fél figyelmét felhívni és ezt az iratban feltüntetni. Ha a fél ez ellen tiltakozik, a közjegyző a közreműködését megtagadja.”
Vagyis, az országos botránnyá dagadt, s társadalmi katasztrófával fenyegető devizahitelezésnek nevezett fosztogatás felelősei között vastagon ott vannak a bankárok, behajtók, strómanok mellett a közjegyzők is!
Már azzal, hogy szó nélkül ellenjegyezték a hibás devizahitel termékeket, – aztán pedig azzal, – hogy ezek törvényszerű, és előre megjósolható bebukása esetén pedig; – a bank, vagy behajtó cég, vagy más végrehajtást kérő magán személy, – egyszerű bemondása alapján, – állítottak ki, állítanak ki közjegyzői záradékot, – mely alapján megindul a végrehajtási eljárás úgy, hogy, – az adósnak alapból, először módja sincs a védekezésre…
Talán nem véletlenül foglalták el a közjegyzők, a legjobban kereső magyar vállalkozók sorrendjében, az első három helyet!
És hiába mutogatnak egymásra a bankok és a közjegyzők, – következetesen a másikat megnevezvén felelősnek, – amikor az adósok perlik őket a tisztességtelen csaló szerződéseik miatt. – A felelősségre vonás ideje előbb utóbb eljön, – s akkor, akik egyik nap együtt wellneseztek, a másik nap pedig már egymásra mutogattak, – közösen próbálják majd ledolgozni bűneiket, az elkövetkező években, évtizedekben…
A felelősségre vonás ideje előbb utóbb eljön
Szabad Riport Tudósító Iroda













Zöldháború – a tudatos élet, leválás a rendszerről – Otthonaink 1.







Posted on 2014-01-05Szerző: Admin
földház_01Szeretne mindenki saját otthont, mégpedig olyat, amiben egész családjával jól érzi magát, mely kielégíti igényeit.
Az igények, és elvárások igen sokrétűek
Házunk, otthonunk, építése legyen olcsó és gyors. Sőt, ma már egyre többen, a tudatos emberek látják úgy, hogy legalább ilyen fontos, hogy ne terhelje a természetet, inkább illeszkedjen a környezetbe – felhasználva annak természeti adottságait-, és épüljön olyan természetes anyagok felhasználásával, melyekhez nem kapcsolódik a környezet szennyezése, rombolása.
Az elkészült otthon legyen tágas, világos, praktikus, de kényelmes és komfortos, valamint fenntartása legyen gazdaságos és környezetkímélő.

Földházak, barlanglakás

Mátraverebély - Csodafalu?

Szupervályog ház építés - magyar felirattal

Ökológiai Intézet - A szalmabála ház

Szalmabála építészet

Élet a jövőben (1.) - Hobbit-ház



Tudatos ember vs. multik – Zöldháború
A hazai viszonyok egyelőre nem kedveznek ezen igények maradéktalan kielégítésére. Igaz, építkezés előtt kevesen ismerkednek meg a már rendelkezésre álló alternatív módszerekkel, technikákkal. Ez persze globálisan is így működik, a kivételes esetektől eltekintve.
szupervályog_01Ennek legfőbb oka, hogy a környezetkímélő megoldások és a természet egyensúlyának megtartását szem előtt tartótechnológiák   szemben állnak azon piacvezető multik üzleti érdekeivel, akik helyettünk döntik el, hogy mi jó nekünk, és mit akarjunk. Ezért erőltetik a környezetszennyező gyáraik  természetpusztító termékeinek egyeduralmát, valamint igyekeznek visszaszorítani, felvásárolni és eltüntetni minden olyan találmányt, elfeledtetni minden olyan hagyományos módszert és betiltani minden az emberek számára pénztárca kímélő megoldást -, amiknek elterjedése, saját hasznukat és részesedésüket csökkenti.
Azokat az információkat is igyekeznek kiszorítani, melyek ezekről a lehetőségekről, találmányokról számolnak be, ezek csak akkor kapnak nagy nyilvánosságot, amikor, már egész multi iparágak települtek rá egy-egy ötletre, mint a napkollektor, szélkerék, stb.
Mivel azonban a multik olyanok, mint a mamutok, igen lassú a reakció idejük; hiszen a gyors reagálást az új technikákra, meggátolja, hogy egy korábbi ötletből a maximális hasznot vegyék ki. Így aztán gyakori azoknak a hátrányoknak és kártételeknek az eltitkolása, elhallgattatása, melyet közben okoznak.
Szuper-Homokozó látványterv 1Szerencsére egyre növekszik a tudatos gondolkodású emberek tábora világszerte. Az ilyen csoportok által üzemeltetett honlapokon pedig folyamatosan megosztják az ismereteket.
Munkájukat támogatva, időről-időre mi is igyekszünk megosztani olvasóinkkal ezen tudnivalókat.
Építsünk házat – miből, hogyan és mennyiért
A házépítés sokrétű szakértelmet igényel, ráadásul a hatóságok is beleszólnak, mit és hogyan tehetünk meg. Ezért mielőtt belefogunk, alaposan utána kell járnunk, hogy terveinket hogyan valósíthatjuk meg anélkül, hogy a hatalom romba döntené.
Többfajta környezetbarát alapanyag, építőanyag felhasználásával építhetünk házat, ám ezen építőanyagok alkalmazása egyedi építési eljárásokat kíván meg, illetve bizonyos korlátokat állíthat.
Mindenképpen érdemes, az irányadó hivatalos szabályokban, az adott építkezési technikában, és a kapcsolódó területeken (mint a tervezés, tájolás, műszaki berendezések, stb.) járatos szakemberekkel konzultálnunk előzetesen.
szupervályog_02Környezetbarát építőanyagok
Földházak, vályogházak
Több fajta környezetbarát építőanyagból építkezhetünk. Az egyik legrégebbi a vályogház építés, melynek újabb változata az úgynevezett szupervályog vagy földzsákos építés.
A földzsák, más néven szupervályog építési mód ötvözi a hagyományos vályogépítési módszert a legmodernebb ismeretekkel, kiküszöbölve annak hátrányait, és egy új, környezetbarát építési lehetőséget ad a kezünkbe. Kivitelezési módjában leginkább a homokzsákokból épült gátakra emlékeztet. A szupervályog építési technika, ötvözi a tradicionális vályogépítési technológiát a modern technológiákkal, megtartva a vályog kedvező-, és kiküszöbölve annak kedvezőtlen tulajdonságait. szupervályog_04Vagyis elmondhatjuk, hogy a hagyományos vályogépítésre jellemző jó hőgazdálkodást és lélegző fal tulajdonságot kombinálja a nagy szilárdsággal, ellenáll a földrengésnek, valamint a szélsőséges időjárásnak és víznek.
Olcsó, és egyszerű építési technológia, mellyel gyorsan és könnyedén építhetünk elképzeléseinknek megfelelő megjelenésű környezetbarát házat akár saját kezűleg.
Nem elhanyagolható szempont, hogy akár hitel nélkül is megépíthető egy ilyen ház, különösen, ha a barátok, a közösség összeállnak és kalákában dolgoznak.


Szupervályog ház építés - magyar felirattal

Szalmabála építészet

Kaláka főldház, Simmer Sanyibácsinál.

Simmer Sanyi bácsinál vásárnap reggel. 2012, Fogolyszabadító Boldo

Kati néni Simmer Sanyibácsinál. Szombat este

Ökológiai Intézet - A szalmabála ház

Gömörszőlős bemutató - M1 - ZöldTea 2011-11-19

Élet a jövőben (1.) - Hobbit-ház

Élet a jövőben (2.) - Ökofalu

Élet a jövőben (3.) - Élet két világban

Élet jurtában



2011. márciusában előadást tartottak “Szupervályog – lehetséges válasz a mai otthonteremtési problémákra” címmel. Sőt tanfolyamokat is tartanak a technológia elsajátítására. Már létezik egy erre szakosodott csoport Szupervályog Munkacsoport. A néhány éve megalakult “Tanyavilág a jövőért” Alapítvány ezzel a munkacsoporttal közösen igyekszik a gazdasági hátteret is megteremteni. (
http://www.szupervalyog.com/tanfolyam)
A földtéglás, vagy vályogtéglás illetve a szupervályog vagy földzsákos építést úgynevezett dombház vagy földház technológiával is lehet ötvözni, sőt ez utóbbi technológia lehetővé teszi az újrahasznosított építő anyagok felhasználását is.
Szalmaházak
A szalma a szükséges mezőgazdasági termelés mellékterméke, mely csak korlátozottan hasznosítható másként is. Ha a felhasználás helyszínéhez közel “terem”, az építőanyag szállítása lényegesen kisebb környezetterheléssel jár.
szalmabalahazA szalmaház építési technológiája egyszerű: néhány szakmunkát leszámítva, több munkafázist saját kezűleg is elvégezhetünk. Az alapozásra felépítjük a ház favázát, majd a vázat kitöltjük a kötésben felfalazott szalmabálákkal, természetesen kihagyva a nyílászárók helyét. Egyes szalmabálákat természetszerűleg méretre kell szabni, ezt is elvégezhetjük magunk. A falat mindkét oldalán rabichálóval borítjuk, majd több rétegben vályoggal, sárral bevakoljuk.
A bekerülési költség lehet olcsóbb, vagy drágább, mint egy ugyanolyan hagyományos épületé az adott viszonyoktól és egyéni igényektől függően.


Ökológiai Intézet - A szalmabála ház

Szalmabála építészet

Élet a jövőben (1.) - Hobbit-ház

Szupervályog ház építés - magyar felirattal



A ház olcsósága elsősorban az üzemeltetés során jelentkezik: például jelentős a fűtésköltség-megtakarítás, valamint lehetőség van alternatív energiaforrások alkalmazására is (szélkerék, napkollektor, stb.). Ezen túl a karbantartás költségei is olcsóbbak, már csak azért is, mert gyakorlatilag mindent szakember nélkül, magunk is elvégezhetünk.

BaleHaus at Bath project will assess straw as a sustainable building mat



Az természetes építőanyagokból készült épületek majdani elbontása is kevesebb energiát igényel, a felhasznált faanyag újrahasznosítható, a vályog a földbe visszaforgatható, a szalma elfűthető, komposztálható.
Fenti technológiákkal nem csupán lakóházat, nyaralót, hanem raktárat, gazdasági- és közösségi épületeket is építhetünk.
szupervályog_03További előny, hogy tudatos gondolkodással a hagyományos és az ezen alapuló új műszaki – és technológiai megoldások és az úgynevezett önellátó megoldások kombinálásával könnyebben megteremthető egyfajta függetlenedés, azaz a bizonyos mértékű leválás az olyan (szét privatizált) szolgáltató rendszerekről, mint a víz-, csatorna-, áram-, gáz-, és távfűtés szolgáltatás, továbbá az önellátó technikák segítségével és persze a jól megválasztott lakó- illetve élet közösségek összefogásával a kereskedelmi és más logisztikai, illetve pénzügyi szolgáltatásoktól is növelni lehet a függetlenséget.
Az önállóság, az önellátó gazdálkodás a település szélén vagy még inkább tanyán, ahol közművek sincsenek, már megvalósítható. Az ilyen helyen már rendszerint keletkezik annyi mezőgazdasági hulladék, ami egy energiatakarékos ház kifűtését bőven fedezi. Bár nem árt számba venni, a közbiztonság hiánya, az egészségügyi-, és oktatási ellátás távolsága miatt előadódott problémákat, és a társadalomtól való esetleges elszigetelődést.
Ez ellen a legjobb megoldást az autonóm közösségek létrahozása jeleni, például a tanyáknak egy csoportos változata.
szupervályog_05E közösségek kalákában való működése, egymást segítése úgy az építési, mint az épület- és létfenntartási költségeiket is csökkenheti. Ha többen építik meg együtt az energiaellátó rendszert (és házakat), akkor az arányosan szétosztva már jóval kevesebbe kerül. Itt viszont nagyon meg kell válogatni, hogy kik a közösség tagjai és milyen szabályok szerint működnek, mivel a nem megfelelően társult tagok könnyen megkeseríthetik egymás életét.
E függetlenedési és rendszerről történő leválási törekvésekhez, valamint az önellátáshoz kapcsolódó lehetőségekkel és megoldásokkal következő írásunkban foglalkozunk.

Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda
forrás 7ház.hu/élőházak.com/





Munkáspárt: Ez így nem mehet tovább!



Posted on 2014/01/14Szerző: Admin
A XIII. kerületben bankfiókot robbantottak fel. Lehet, hogy egy ember robbantott, de az egész társadalomnak van elege abból a mocsokból, amit magyar politikának neveznek. Ez így nem mehet tovább! Változást azt hozhat, ha a Munkáspárt a parlamentbe kerül.
Ti szavatok:
„ Még hétfő este is helyszíneltek a rendőrök Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában, ahol hajnalban egy robbantás következtében több bankfiók portálja megrongálódott – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. …Az eddigi adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, “a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult” – írta honlapján a rendőrség.”
Forrás: 2014. január 13., hétfő (MTI)
Ez igy nem mehet tovabb Fotó Munkáspárt hu
Mi szavunk:
Az elmúlt időszakban egyre több tűzesetről hallani. Szinte bizonyos, hogy a raktárak, üzletek nem feltétlenül és nem csak maguktól égnek le. A bankrobbantást sem hirtelen felindulásból követték el. Mikor látja be végre a hatalom, a kormány, hogy az embereknek elegük van abból, amit velük csinálnak? A bankok átverik az embereket, és a kormány, az állam pofátlanul segédkezik. Az emberek egyre rosszabbul élnek, és senki sem segít rajtuk. Nem elég a robbantás tettesét elfogni, a mélyebb társadalmi elégedetlenséget kell meglátni és változatni. Ez így nem mehet tovább! Változást azt hozhat, ha a Munkáspárt a parlamentbe kerül.
SzRTI


Változást az hozhat ha a politikai hatalmat és az alvilágot szétválasztják , hogy a maffia összefonódás megszűnjön , ne irányítson bennünket egy politikai maffia, elég volt a zsidó maffiából , ha lehet a Nemzeti Vagyonért Gyújtsátok fel az ingatlanjaikat , és tegyétek földönfutóvá őket is mint ahogy ők cselekedtek veletek .


Forrás: maria.blog.hu





Magyar találmány: Szemétből házat



Posted on 2014-01-05Szerző: Admin
Egyre fontosabb szerepet kap minden olyan lehetőség, mellyel a környezetünket óvhatjuk, vagy az okozott kárt csökkenthetjük, valamint amellyel időt, pénzt tudunk megtakarítani.
Persze az emberek számára az is fontos, hogy olyan új technikákat, elfeledett vagy felújított módszereket és lehetőségeket ismerjenek meg, mellyel a saját pénztárcájukon és a saját környezetükön is előnyösen változtathatnak.
Azonban a tágabb közösséget vagy az egész országot segítő ilyen ötletek legalább ennyire fontosak. – Különösen akkor, ha ezeket az ötleteket a hazai magyar vállalkozások hasznosítják és karolják fel, a magyar állam védi, s mindennek a hasznát a magyar közösség élvezheti elsősorban.
Sajnos e kérdésben még mindig más érdekek dominálnak.
Most, egy 2012-es találmányt említünk meg meg olvasóinknak.
szemétböl_házatKommunális szemét újrahasznosítása
Újfajta eljárást dolgozott ki a kommunális hulladék hasznosítására egy magyar vállalkozás. A szemétből speciális gép és technológia alkalmazásával nagy szilárdságú építőanyagot készítenek, amelyből akár ideiglenes ház is építhető.
előállítás lényege egy olyan gép, amely magas hőmérsékleten, mechanikai eljárással minimális szemcsenagyságúra morzsolja szét a bedobott hulladékot a szemcséket drazsírozzák, és bekenik folyékony műanyaggal. A kapott anyagból egy 2,5 centiméter vastag, egy négyzetméteres lapot öntenek (ami tiszta, szagmentes, és mechanikai szilárdsága hihetetlenül jó.
teljes cikk és videó: Szenzációs magyar találmány – Szemétből építőanyag
A találmány ipari felhasználásra alkalmas.

Fehér Farkas – Szabad Riport tudósító Iroda




Szenzációs magyar találmány - Szemétből építőanyag

Írta: zöld8 | 2012. június 29. péntek, 07:00
Szenzációs magyar találmány - Szemétből építőanyag
Újfajta eljárást dolgozott ki a kommunális hulladék hasznosítására egy magyar vállalkozás. A szemétből speciális gép és technológia alkalmazásával nagyszilárdságú építőanyagot készítenek, amelyből akár ideiglenes ház is építhető.
Kommunális hulladékból készít nagy szilárdságú építőanyagot a Szilplast Kft. Az alapító, Szilvássy Mihály által kifejlesztett eljárással gyakorlatilag ingyen lehet akár ideiglenes házakat, vagy gátfalakat építeni. A cég jelenleg befektetőket keres. A Heti Válasz interjúja.
Hogy lesz a szemétre dobott fél pár cipőből, használt pelenkából és PET-palackból egynemű, szilárd építőanyag?
Építettünk egy hatalmas gépet, ami rendkívül magas hőmérsékleten, mechanikai eljárással minimális szemcsenagyságúra morzsolja szét a bedobott hulladékot. Szinte bármi belekerülhet, a feldolgozási műveletre ez nincs hatással. A gép addig aprítja, dörzsöli és forgatja a berakott hulladékot, míg szinte molekuláris méretűre nem maszatolja. Ezután a szemcséket drazsírozzuk, bekenjük tűzforró, folyékony műanyaggal. A végeredményként kapott anyagból egy 2,5 centiméter vastag, egy négyzetméteres lapot öntünk, ami tiszta, szagmentes, és mechanikai szilárdsága hihetetlenül jó. Egy dupla lap megfogja a puskagolyót.
Hadászati célra is használható?
Van ilyen irányú érdeklődés is, de a termék ellenáll a víznek, savnak és lúgnak is, így kiváló építőanyag lehet például gátak megerősítéséhez. Felhasználható ideiglenes lakóházak építésére is. Pár óra alatt fölépülhet belőle egy 30 négyzetméteres ház, ami aránylag könnyen szállítható bárhová, ahol szükség van rá. Gondoljunk bele, árvíz esetén milyen nehéz szállást találni a károsultaknak! De említhetnénk a hajléktalanság problémáját is.
Ilyen méretű problémák kezelése nem igényel komoly befektetést?
Az előállítógépet kell csak megvenni, a nyersanyagból van elég. A folyamat költsége megtérül a hulladék feldolgozása után igényelhető környezetvédelmi termékdíjból, és akkor még a terméket nem is értékesítették. Csak beruházói vagy kormányzati akarat kérdése a folyamat elindítása.

Az Index tavalyi videója
Vannak érdeklődők?
Külföldről érkeztek megkeresések. Jelenleg tárgyalunk egy svéd egyetemmel, ők a saját fejlesztéseikhez szeretnék fölhasználni a szisztémát. Érthető, hogy kíváncsiak rá, hiszen a szeméttárolás és -újrahasznosítás máig megválaszolatlan kérdés. Leginkább azt látnám szívesen, ha a magyar állam állna az ügy élére, és innen exportálnánk a technológiát a világnak.
Lehet megoldás ez a módszer a szemétproblémára?
Ha nem old is meg minden gondot, lehetővé teszi a műanyaghulladék újrahasznosítását. Egyszer valaki azt mondta, hogy a legtöbb és legolcsóbb fel nem dolgozott nyersanyag a világon a használt műanyag. Tíz évembe és rengeteg beforgatott tőkébe került, de kijelenthetem: sikerült megoldani ennek a nyersanyagnak a gazdaságos felhasználását.
A cikk eredetileg a Heti Válaszban jelent meg.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése