2017. március 3., péntek

Felfogtátok, hogy mit tettetek?





Felfogtátok, hogy mit tettetek?



Hiába aggódott a zsidókért Mikola, Izrael nagy barátja a cionista kongresszuson, nem voltak elégedettek vele


A Cionista Világszövetség Judapesten tartotta az antiszemitizmus elleni harcról szóló ülését. Az eseményen Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke, Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár és Jakov Hagoel, a világszövetség elnöke szólalt fel. Jakov Hagoel bevezetője után Mikola István beszéde következett, amely előtt az államtitkárt a moderátor „Izrael nagy barátjaként” mutatta be, aki jó viszonyban van a magyarországi zsidó közösségekkel is. A fideszes politikus felszólalásában arról beszélt, hogy ugyan van antiszemitizmus Magyarországon is, de a magyar kormány ez ellen zéró toleranciát hirdetett. Mikola megemlítette a Raoul Wallenberg-emlékévet, és azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban részt vett a Zsidó Világszövetség ülésén. Egy fél mondatban utalt arra is, hogy Európán belül új fenyegetés érinti az ott élő közösségeket, köztük a zsidó közösségeket is: a migrációs krízis és a terrorizmus. Ezután Heisler András következett, aki visszautasította, hogy leüljön a többi előadó közé, s aki előrebocsátotta, hogy őszintén fog beszélni. Mint mondta, nagyon furcsa, hogy a Cionista Világszövetség elfelejtette a saját tagszervezetét, a Magyarországi Cionista Szövetséget bevonni a szervezésbe. Kijelentette továbbá: „Nem tartjuk egészségesnek, hogy a népszavazást néhány héttel megelőzően egy cionista konferencián vezető kormányzati politikus az antiszemitizmussal összefüggésben a menekültekkel és az európai migrációval foglalkozzon.” A Mazsihisz vezetője azt is hozzátette, hogy nincs közük a politikához, nem a kormány ellenzéke, ellenben propagandistái sem kívánnak lenni. „A zsidóságnak minden gyűlöletbeszéd ellen fel kell lépnie, a romák, keresztények, melegek, muszlimok vagy menekültek elleni gyűlöletkeltés sem elfogadható” – hangsúlyozta. Végül Köves Slomó lépett a mikrofonhoz, aki nyíltan beszélt az iszlamista terrorizmusról, bár azt nem kötötte össze a migrációval. Elmondta ugyanakkor, hogy amikor egy éve Franciaországban járt, többször is azt tapasztalta, hogy a pénztárosok nem akarták kiszolgálni, előfordult, hogy a boltos inkább a kollégájával kezdett arabul beszélni. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke szerint ma Európában a zsidó közösségeket három dolog fenyegeti: a hagyományos antiszemitizmus, az új antiszemitizmus – amelynek lényege Izrael delegitimizálása –, a harmadik pedig a szélsőséges iszlám, amit nevén kell nevezni. Ez utóbbival kapcsolatban Köves megemlítette Hillary Clintont, aki egyszer úgy fogalmazott: azért nem használja az iszlamista terror kifejezést, mert az ártatlan muzulmánokat nem akarja bemocskolni. A hitközségi elnök azonban úgy látja, hogy ugyan az egymilliárd muzulmán többsége békét akar, de nekik és a vezetőiknek kell megakadályozniuk a keveredést a szélsőségesekkel. Az esemény után Mikola István újságírói kérdésre közölte: rendszeresen együttműködnek Heisler Andrással, bár nézeteltérések mindig előfordulhatnak. Hozzáfűzte, hogy (most már) szerinte sem szerencsés a migrációt és az antiszemitizmust egy lapon említeni... (HVG nyomán) A Fidesz-kormány harca a "szörny" ellen - az MTI beszámolója a rendezvényről: Mikola: a magyar kormány partner az antiszemitizmus elleni küzdelemben A magyar kormány partner az antiszemitizmus elleni küzdelemben - hangsúlyozta Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a Cionista Világszövetség európai antiszemitizmus elleni konferenciáján. Az államtitkár kiemelte, a magyar kormány nyilvánvalóvá tette elkötelezettségét, hogy nem tolerálja az antiszemitizmust, szimbolikus és gyakorlati lépéseket egyaránt tett “a szörny” leküzdésére, hangsúlyozva, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus minden formája ellen fel kell lépni, együttműködve a nem kormányzati szervezetekkel és a vallási közösségekkel. Mikola István kifejezte azon meggyőződését, hogy kulcsfontosságú terület ebben a küzdelemben az oktatás: meg kell mutatni a felnövekvő nemzedékeknek történelmünk legsötétebb pillanatait, de azt is, hogyan lehet embernek maradni az embertelenségben. Jaakov Hagol, a Cionista Világszövetség alelnöke arról beszélt: az utóbbi évtized során minden esztendőben több erőszakos antiszemita támadás történt, mint az előzőben, rémisztőnek nevezve a tényt, hogy az esetek háromnegyedét az áldozatok nem is jelentik közösségük vezetőinek vagy a hatóságoknak. Hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus és az idegengyűlölet leküzdésére alkalmas jogszabályokra van szükség, megemlítve azt is, hogy az egyes államoknak kell megvédeniük polgáraikat az ilyen megnyilvánulásoktól. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke beszédében azt emelte ki: közösségük tagjai számára Magyarország a haza, de “Izrael nekünk, magyar zsidóknak a szerelmünk”, hozzátéve, hogy “a mi identitásunk alapja a két kultúra bennünk élő szimbiózisa”. A Mazsihisz vezetője hangsúlyozta: a gyűlölet olyan, mint a vírus, “a társadalom egészét képes alattomosan megbetegíteni”, ugyanakkor kifogásolta a tanácskozás témaválasztását, a pár héttel a népszavazás elé időzítését, az előkészítésbe bevont szervezetek körét. “Az én személyes meghívásom nem jelent még együttműködést” – mondta. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija az előtte szóló szavaira úgy reagált, mindig lesz egyetértés a szervezetek között, a tanácskozás témájához kapcsolódva pedig azt hangsúlyozta: évezredek óta létezik, de folyamatosan változik az antiszemitizmus. Magyarázata szerint a hagyományosnak mondható antiszemitizmus mellett megjelent a muzulmán szélsőségesek által gyakorolt változat, valamint az a forma, amely Izrael létjogosultságának tagadásában mutatkozik meg. Ezek mindegyike ellen küzdeni kell, ám ennek más és más a formája – tette hozzá. Kapcsolódó: Párját ritkító csőcselék a zsinagógában
Forrás: https://kuruc.info/r/2/163861/













MIÉRT KÉRT 20 ÉVET BUDAHÁZY GYÖRGYRE ORBÁN ÜGYÉSZE?





Létezik a földön egy olyan faj, amit az alakja alapján embernek, természete alapján a rágcsálók bizonyos kategóriájába (patkány) lehetne sorolni. E fajnak egyik példánya Orbán Viktor. Ez a példány fontos személyiségnek gondolja magát annak ellenére, hogy vagy egy miniszterelnöktől elvárható tudással messze nem rendelkezik, vagy igyekezett ezt a tudást a nyilvánosság előtt rejtve tartani. Én az előbbi lehetőséget tartom valószínűbbnek, mivel tudását az elmúlt 27 év alatt nem tudta volna titokban tartani, ha rendelkezett volna vele. Viszont beszédeiből kiérezhető az erőlködés, hogy szeretne okosakat mondani, de csak frázisokra, poénokra, vagy mellébeszélésre futja. Tehát ennek a patkánynak nincs képessége ahhoz, hogy egy országot vezessen, és még is ,,miniszterelnöke” Magyarországnak. Ennek okát sokan ismerik, és az Internetről könnyen beszerezheti bárki az erre vonatkozó információkat. Aki nem teszi, de még is kíváncsi rá, annak leírom, ami idevonatkozik. Kezdjük ezzel:
,,Általánosan elfogadott nézet, hogy a GMF (German Marshall Fund) kapcsolatban áll az amerikai titkosszolgálatokkal. Ezt a vélekedést a szervezet vezetésében helyet foglalók életútja is alátámasztja. A GMF emberei úgy kezelték 1992-es kint tartózkodásakor Orbán Viktort, mint aki két év múlva az ország miniszterelnöke lesz. „Végigvitték például az összes katonai, elhárítási, kémelhárítási, biztonsági és hasonló vonalon, a legbelső, legtitkosabb ügyekbe is beavatták.”
Lehet, hogy Orbán vendéglátói tévedtek az 1994-es dátumban, de még a háttérhatalom sem képes 100%-os biztonsággal előre tervezni, legfeljebb úgy tűnhetett a szerzőnek az amerikaiak Orbánnal való bánásmódjából ítélve. Azt viszont nehéz elhinni, hogy egy MSZMP-propagandista fiának a CIA a legbensőbb titkát is felfedje. Még sem kételkedek abban, hogy nagyjából úgy történt, ahogy az idézetben is olvasható, legfeljebb nem a CIA agyonőrzött titkaiba avatták be Orbánt, hanem ”csak” Magyarországgal és valamilyen mértékben más országokkal kapcsolatos jövőbeni tervekbe. Ebben viszont nem sok extra van, mivel a háttérhatalom által működtetett kormányok jövendő vezetőinek mindenképpen kell valamit a tervből tudniuk ahhoz, hogy végrehajtásukban együtt tudjanak működni. Minden bizonnyal Orbán sem kapott több infót annál, mint amennyi rá tartozott.
A GMF-ről nem sokat tudtam eddig sem, de a rákeresések végén sem lettem sokkal okosabb. Egy dolgot kivéve, de az is csak megerősítés formájában. A lenti internetes találatnál találkoztam számomra érdekes információval, a háttérhatalom működéséről:
,,A példaként megnevezett German Marshall Fund nem az egyetlen civil alapítvány, amelyet Amerika világszerte pénzel – nem jó szívvel, hanem azzal az elvárással, hogy a vállalkozás rövidebb-hosszabb távon anyagilag hasznos befektetésnek bizonyuljon. A megfelelő koncepció körvonalai Ulfkotte megfigyelései alapján így ábrázolódnak: „Az 1950-es évek óta az amerikai titkosszolgálat Németországban egy sor civil jótéteményi egyesületet alapított és finanszírozott azzal a céllal, hogy egy legendára alapozva titkosszolgálati hadállásokat hozzon létre, ahol vezető tisztjeit az alapítvány munkatársainak álcázva foglalkoztatja, egy jövőbeni német elitgárda Amerikából irányítható befolyásolására, és ahol erre lehetőség adódik, zsarolására.”
A szovjet irányítású diktatúra napjaiban mindenki tudta Magyarországon, kik az úgynevezett moszkoviták. A rendszerváltást követő időszakban ebből a moszkovita elitből és nem a valós ellenzékből választotta ki az amerikai hírszerző szolgálat az emberanyagot, amelyre terveit építette azon meggyőződés alapján, hogy aki beállt „moszkovitának”, bizonyára hűségesen szolgálja majd az általuk megformált új rendszert „washingtonitaként” is. A magyarországi hadállások kiépítésénél nem kritikus szemlélettel bíró személyiségekre, nem ellenállási hősökre volt szüksége Amerikának, hanem mindenre kapható köpönyegforgatókra, akik gátlástalanul szolgálják ki a mindenkori hatalmat.”
Orbánnal azért bántak ,,bensőségesen” és avatták be a nagy titkokba, mert őt ,,mindenre kapható köpönyegforgatónak látták”. Még az átlagnál is jobb anyagnak tartották arra, hogy közreműködjön saját országa kirablásában, hogy az ország érdekeit bármikor kész legyen alárendelni más országok érdekeinek. Aki megfigyelte, Orbán nyilatkozatai tele vannak ellentmondásokkal. Ennek oka kettő is, akár egyszerre is: nincs rálátása a világ, de még az ország politikai és gazdasági folyamataira sem. Orbán mindenkinek azt mondja, amit hallani akar, de azt teszi, amit ,,tennie kell”.  Sokszor annyira gátlástalanul, cinikus módon, hogy értetlenség kíséri a beszédeit. Első kormányzása idején kijelentette, hogy a problémák immár nem a rendszerből következnek, azok okait nem a gazdasági, politikai rendszerben kell keresni. Miért is ott kellene, hiszen ennek a rendszernek éppen ő volt az egyik létrehozója. Ám a 2011-es ,,új” alkotmány már ezt a kort is közvetve diktatúrának nevezi amiatt, hogy a 1990-2011 közötti időszakban is a kommunista alkotmány volt érvényben. Pusztán ezért. Azért, hogy megindokolja, miért kellett Orbánéknak új alkotmányt kreálniuk. Amiben persze benne van az 1949-es alkotmány több mint fele.
Az idézet szerzője azonban nem logikus, amikor azt írja, hogy azért döntött a CIA moszkoviták mellett, mert ők már bizonyították, hogy mennyire készek saját országaikat elárulni. Persze van ebben is igazság és figyelembe is vették Amerikában, de volt más oka is ennek. Hernádi Tibor könyveiből olyan világképet ismertem meg, amely az általánosan ismerttől nagy mértékben eltér jelenleg is. Nem létezett soha valós hidegháború és két pólusú világ sem volt soha – de legalábbis a XX. században – nem. Ez a háttérhatalom átvágása volt. De ha még sem lennének elegendőek Hernádi oda-vissza levezetett érvelései, más megközelítésben is érzékelhető volt a titkos USA-SZU együttműködés, pl. a haditechnikában, rakétakutatásban, űrkutatásban. A moszkoviták mindig is a háttérhatalom oldalán ténykedtek, nekik csak más maskarát kellet ölteniük a ,,rendszerváltással” megváltozott új szerepükhöz. Ezért mentek simán az EKA (Ellenzéki Kerekasztal) tárgyalásai, mert csak látszólagos viták voltak, amúgy minden el volt döntve. Elsőként is az, ki a főnök és ki engedelmeskedik. Éppen azért halad lassan az NsK (Nemzetstratégiai kerekasztal) ügye, mert nincs felső szervező (de hát éppen ettől hiteles az NsK). Ha az EKA is az NsK útját járta volna, Orbánék még most is a koncon vitatkoznának.  (NIF:remélem a NsK nem fog a végtelenségig vitatkozni!!!)
Orbán első, 1998-2002 közötti kormányzása nem látszott számomra rendkívülinek. Utólag csak azt mondanám, dolga abból állt, hogy megtisztítsa a parlamentet a maradék nem zsidó elemektől is. Végül is milyen fontos munkát kaphatott volna 28 évesen. A képen a hozzá hasonlóan fontos emberek között, a Mária Valéria -híd avatásán, 1991-ben. Elrévedésén nem éppen az ország problémáira való rálátás tükröződik.
Orbán a Mária Valéria -híd avatásán 1991-benOrbán a Mária Valéria -híd avatásán 1991-ben
Orbánnak először az ösződi beszéd idején adnak ,,komoly” munkát. Részt vesz a 2006 októberi tüntetések szervezésében:
A táviratot Budapestről küldték Washingtonba, és bizony elég világosan kitűnik belőle, hogy a budapesti amerikai követség információja szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség valamiféle kapcsolatot a molotovkoktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között.”
A kérdés az kellene legyen, hogy Orbán valójában milyen szerepet játszott a zavargások idején, és főleg milyen célból.
Én inkább először azt kérdezem, hogy Orbánnak nem tűnt-e fel, amikor a táviratról tudomást szerzett, hogy az amerikai követség honnan tudta, hogy ő kivel tart kapcsolatot a tüntetők közül? Szerintem nem csak feltűnt neki, hanem ennek okát is tudta, csak nem kötötte azt a nyilvánosság orrára. Az ok az, hogy a tüntetéseket az amerikai kormány tudtával szervezték – és jó előre. Orbán pedig együttműködött a hitelezők (netán a CIA) által kitervelt ,,játékban”, amit ösződi beszédként ismert meg az ország. Orbán helyében elgondolkoznék azon, hogy ki is az a Wikileaks valójában. Én úgy gondolom, hogy a Wikileaks szintén a háttérhatalom által kreált szervezet, amelynek tagjai erről esetleg nem is tudnak. Már az is érdekes, ahogyan ők kényes dokumentumhoz jutottak. Mert éppen a kényes dokumentumokat szokták a legjobban őrizni.
Ugyanis a Wikileaks indulása után már 1.200.000 dokumentummal rendelkezett, amiből 400.000 volt titkos katonai vonatkozású. Ha a világ összes ügynöke összefog is, sem tudtak volna ennyi katonai dokumentumra szert tenni. Tehát Orbánnak ezt javasolnám mérlegelni. Hogy mindez csak úgy magyarázható meg, ha feltételezem, hogy létezik egy minden titkos szervezeten felül álló háttérhatalom, és az úgy mozgat minden szervezetet és ügynökséget, mint egy bábszínházban a bábukat. Ugyan az a háttérhatalom adta ki a hitelezőkön keresztül a melót a magyar illetékeseknek a tüntetések megszervezésére, mint amely a dokumentálta is ezt, és egy másik saját ,,cégén” a Wikileaks-on keresztül nyilvánosságra hozta. Miért van az, hogy vezetőink az ország ,,tetejéről” nem látnak messzebbre, mint a nép a ,,völgyben”?
Innen folytatnám azzal a kérdéssel, amit mások elsőre tettek volna fel, vagyis hogy a tüntetések szervezőit milyen célok vezették. Meggyőződésem szerint a cél csak az emberek figyelmének elterelését volt az ösződi beszédről. Addigra már mindenkiben ,,tudatosult”, hogy Gyurcsány nagyon „elkúrt” valamit (de hogy mit, azt még ma sem tudja senki) és ezért fizetnünk kell. Akár a jövőnkkel is. Mikor már tudatosult mindenkiben, hogy nagy baj van – pedig dehogy volt – , az volt fontos, hogy az ösződi beszéddel már ne foglalkozzon senki. Mert sok minden kiderülhetett volna. Még az is, hogy az ösződi beszédet esetleg a CIA írta. Mert miért ne írhatta volna? Ha általa sok ezer milliárddal meg lehet könnyíteni egy országot, akkor igenis írhatott ilyesmit, és még csak nem is  bízta volna Gyurcsányékra a fogalmazást.
A figyelemelterelést viszont folytatták: a Magyarok nyilainak hatósági megszervezésével.
Én erről sokat nem tudok, de annyira a képbe illik, hogy egyszerűen nem tudom másnak tulajdonítani, mint azt is a háttérhatalom kreálmányának. Mindössze annyi bizonyítás van e teória mellett, amit Toroczkai állított a Magyarok Nyilainak létrehozásáról:
,,Toroczkai a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereggel kapcsolatban is kifejtette a véleményét. Ő meg van arról győződve, hogy ez az egész vagy egy vicc, vagy pedig az akkori kormány és titkosszolgálat kreálmánya. „Ez egy hülye elnevezés, normális, nemzeti oldalhoz köthető emberek nem neveznek el így egy szervezetet”. -mondta el a véleményét a tanú.”
A korabeli index.hu fórumon arról írtak, hogy Budaházyékat lebuktató Benkő György nem pusztán a Magyarok nyilaihoz csatlakozó fickó volt, hanem egy beépített személy, egy ,,tégla”.
 ,,A százhalombattai autószerelő korábban azt állította, hogy a beszélgetéseket mobiltelefonnal vette fel. A tárgyalóteremben azonban egyértelművé vált, hogy egy betechnikázott autót kapott a hatóságoktól.”
Benkő György a tégla a Magyarok NyílaibanBenkő György a tégla a Magyarok Nyílaiban
Azért kapta Benkő az autót (különben maradt volna mobilos technológia), mert megbíztak benne. De egy ,,terrorista” csoport tagjában hogyan bíztak volna meg, ha az nem lett volna eredetileg is ügynök? Visszatérve Toroczkai László kijelentéséhez, hogy a Magyarok Nyilait a titkos szolgálat hozta létre, logikus, hogy mindjárt a ,,téglával” együtt szállította. Tovább haladva a logika fonalán, vajon miért Benkő Györgyöt alkalmazták besúgónak? Ahhoz ugyanis valamilyen előélet kellett, mert mindenkit azért nem alkalmaznak spiclinek. Szükség van bizonyos tehetségre és motivációra is. A motiváció alatt itt elsősorban a zsarolást értem, amelyhez szükség van korábban elkövetett bűncselekményre a beszervezett részéről, amelyet a hatóságok zsarolásra használnak fel arra, hogy valakit velük való együttműködésre kényszerítsenek. Tele van ilyen esetekkel a történelem. Másik eset, hogy Benkő korábban is beszervezett személy volt, amolyan alvó ügynök és akit a Magyarok Nyilai ügyében ,,ébresztettek” fel. Számomra ez a valószínűbb. Bűnözőknek nem adnak betechnikázott autókat. Tehát Benkő Györgyön keresztül a Magyarok Nyilait a magyar titkos szolgálat művének lehet tekinteni akkor is, ha erről Torczkai egy szót sem szól. De vajon Prancz Balázs fejében megfordult, aki húsz évet kért Budaházyra?
Prancz Balázs mondja:
,,célja ugyanis nem pusztán a károkozás, hanem állami szervek, az akkori kormánytöbbség kényszerítése, szimpatizánsaik megfélemlítése volt”
Neki leírom külön, hogy az E-ON német magán (!) energiaszolgáltató cég olyan szerződésekkel adott csak magyar szolgáltatóknak áramot, ha azok lemondanak arról az alaptörvényben rögzített jogorvoslathoz való jogról, vagyis ha a német cég elszámláz valamit, a fogyasztó nem fordulhat hatósághoz,hanem csak is házon belül rendezheti el. Volt ilyesmi vitám a hatóságokkal és vannak dokumentumaim általuk megeresztet mellébeszélésekről, aláírva, lepecsételve, ahogyan kell.
Prancz Balázs ügyész Budaházy ellen. A per kezdetén a Központi Nyomozó Főügyészség fogalmazója volt.Egy kezdő, túlbuzgó nyikhaj.Prancz Balázs ügyész Budaházy ellen. A per kezdetén a Központi Nyomozó Főügyészség fogalmazója volt.Egy kezdő, túlbuzgó, mindenre kapható nyikhaj.
Ez nem terrorizmus? Amikor egy idegen cég azt tesz egy másik ország fogyasztóival, amit akar, mert számára külön jogi környezetet teremtettek ahhoz, hogy a lakosságot terrorizálja. Ha érdekelné az ügyész urat a dolog, csak jelezze.
Vagy itt van az NRSZH-ás Farkasné Farkas Gyöngyi esete, aki arra a vádamra, hogy a hatóságok esetenként megsértik maguk is a törvényeket, így reagált (leírva, lepecsételve):
,,Tekintettel arra, hogy a kényszerítés bűntette nem tartozik a Ket. Hatálya alá, nem hatósági ügy, így a bűncselekmény megítélésére nem lehet kötelezni közigazgatási hatóságokat.”
Dehogy nem. Az Alaptörvény szerint (nem idézem ide, már lassan a csapból is ez folyik) a törvény mindenkire kötelezőek, és nincsenek kizáró feltételek meghatározva. A hölgy pecséttel ellátva olyasmit ír, amit a diktatúra beismerésének lehet venni. Hol van ilyenkor a köztörvényes bűnözők esetén sziporkázó logika?
,,A nyolcadrendű vádlott volt menyasszonya visszavonta nyomozati vallomását, mert azt a hatóságok megfélemlítése miatt tette. 2009 júliusában őt is elfogták az NNI emberei, és közölték vele, hogy csak akkor engedik el, ha együttműködik.”
Lentebb a cikkben:
,,T. Veronika többször közbeszólt, hogy ő ilyet nem mondott. Budaházy György észrevételezte, hogy nem ez az első eset, amikor egy tanú azt állítja, hogy a vallomásában szereplő állítások nem tőle származnak. A tanú két nappal a kihallgatása után panaszt kívánt tenni kihallgatásával kapcsoltban, de az akkor eljáró ügyész, Antal Lajos egyszerűen kihajította az irodájából.”
Antal ,,úr”! Mi ez, ha nem a felperessel való együttműködés esetén a törvényt semmibe vevő viselkedés? A felperes – Központi Nyomozó Főügyészség – hamis tanúzásra kényszerít embereket, ti pedig kiba…átok az irodátokból az általuk kényszerített személyt, mert az panaszt kívánt tenni, ahelyett, hogy a felperes törvénytelen magatartása miatt kérjétek az eljárás megszüntetését Budaházy és társai ellen. Végül is Farkasné Farkas Gyöngyi kimondta, hogy rájuk, mármint a hatalmon levőkre a törvény nem vonatkozik.
Visszatérve a kormánytöbbséghez, ők például magasról tettek az Alaptörvényre már azzal is, hogy egyáltalán megalakult az Országgyűlés. Már az új meg sem alakulhatott volna, hiszen az új Országgyűlést a régi által választott, tehát már nem létező intézmény által választott államfő hívja össze. Aztán a képviselők tevékenységéhez választói felhatalmazás kell. Hány ilyen felhatalmazást tudnának felmutatni az elmúlt 26 évből? Hogy eddig is a hatalom kizárólagos gyakorlásával működtek az országgyűlések, ami alkotmányellenes, az láthatóan mellékes. Budaházy György cselekményét a jelenlegi törvények szerint az alkotmányos rend visszaállítására tett kísérletnek lehetne nevezni – ha lett volna korábban is valamiféle alkotmányos rend. De nem volt.
Prancz Balázs fiatal és ambiciózus ügyész, vélhetően nem ismeri a főnökeit, akik viszont valóban terroristák. A saját törvényeik szerint is.
Fel kell tenni a kérdést, hogy mi kényszerítette a hatóságot ekkor a felhajtásra, hogy alapítsanak egy terrorszervezetet, ügynökkel, poloskás autókkal meg miegymással? Azért hogy a rendszer radikális elemeit kiiktassák? Nagyon jól tudták a hatóságok, hogy a rendszerük úgy van felépítve, hogy sem személyek, sem erőszakcsoportok azt nem dönthetik meg. Könnyebb ilyen elemeket egyszerűen lekapcsolni, ha ténylegesen a tettek mezejére lépnének, és még hiteles bizonyíték is van ellenük, hiszen azokat ők maguk szolgáltatták. Ugyanakkor Budaházy Györgyöt nem lehet a nyilvánosságnak terroristaként eladni. Tehát húsz évre lecsukni sem lehet, márpedig a tömegek elégedetlenségének szításához a hatóságoknak sem fűződik érdekük. A Magyarok Nyilaihoz más, sokkal lényegesebb ok kell hogy fűződjön.
Mindezt, amit leírtam, nem egyszerűen nehéz, hanem lehetetlen más történetté összerakni. A miértekre lehet választ keresni, de az ösződi beszédnél jobb úgy sem akad. Ennek a történetnek Budaházy György 20 éve volt az utolsó fejezete. Nem kiszabva, hanem beígérve, amiből valószínűleg nem lesz semmi. Nem is az a fontos a rendszer számára, hogy Budaházy leülje a húsz évet, mert csak élő legenda lenne a börtönben, amelynek emlegetése szinten tartaná a Magyarok Nyilainak emlékét, amely révén felidéződnének a 2006-os zavargások is. Onnan pedig újra az ösződi beszéd jutna eszébe sok embernek. Márpedig, ha valamit a rendszer nem akar, akkor éppen ezt nem. Ezért nem fog Budaházy György 20 évet kapni. Az ösződi beszéd egy kitalált ok, amellyel el kellett hitetni a nyilvánossággal, hogy nagy a baj az országgal, és hitelek nélkül összeomlik a pénzügyi rendszer, a gazdaság. A hitelek kreált okokra hivatkozva kellettek és sikerült az országot újra kifosztani, és vinni, ami maradt még, ami mozdítható volt. Ehhez nyugalom kellet, olyan körülmények, amikor a korrupt magyar vezetők (élén Orbánnal) és a hitelezők rablásait semmi sem zavarja. Amikor már az emberek nem foglalkoznak az ösződi beszéd születésének körülményeivel és a hangadók is lecsendesülnek.
Az ügyész Budaházyra kért húsz éve csak színház. Az arra jó, hogy még inkább elterelje a figyelmet 2006-ról és hogy Budaházy György kedvét elvegyék a hezitálástól. Aki annyi időt töltött előzetesben amennyit Budaházy, attól más nem várható, mint hogy elkezdjen gondolkodni végre a saját és családja jövőjén is – ha eddig nem tette volna. Budaházy György pere a hitelezőknek a legfontosabb.
Minél hangosabb a per, annál kevésbé látszik, mivel is van valójában összefüggésben:


Azzal, az akár 20 ezer milliárd forintról vagy még többről, amit a hitelezők a vezetőink és a magyar igazságszolgáltatás segítségével kivontak az országból, egy ösződi beszéddel bevezetett műválságra hivatkozva. 


A háttérhatalom igaz arcát mutatja az, ahogyan Orbán 2006-os szerepét tálalja:
Nem igaz, hogy Orbán a szocialista kormánnyal harcolt volna a tüntetések szervezésével. Hogy aztán négy év múlva kézcsókkal búcsúztassa Lendvai Ildikót a parlamentben kormánya megalakulásakor. Ez csak a nyilvánosság felé szórt sóder, hazugság. Mert valamivel meg kell magyarázni Orbán szerepét a 2006-os megmozdulásokban. Az igazi szerep pedig, ahogyan írtam, figyelemelterelés volt az ösződi beszédről. Antal Lajos és Prancz Balázs csak bűnrészes Orbánékkal ebben a történetben. Orbántól származik Budaházy Györgyre ígért húsz év. Attól az Orbántól, aki Soros révén eladta a lelkét az ördögnek. Az pedig jól számított. Orbán egy emberszabású patkány, és ezt egyfolytában bizonyította az egész pályafutása alatt.
Romek Károly, 2016 július 19.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)



AZ ÚJ OROSZ ICBM INTERKONTINENTÁLIS BALLISZTIKUS RAKÉTÁK “SZÉTTÉPHETIK” AZ USA RAKÉTAVÉDELMI RENDSZERÉT



 – állítja az orosz miniszterelnök-helyettes

icbm01© Sergey Kazak / Sputnik
Oroszország folyamatosan fejleszti nukleáris elrettentő arzenálját, és nagyon közel van ahhoz, hogy rendszerbe állítsa legújabb, technológiailag fejlett Interkontinentális ballisztikus rakétáit, amelyek képesek legyőzni bármilyen amerikai rakétavédelmi rendszert, mondta egy interjúban az orosz miniszterelnök helyettes.
Ezek a fegyverek hamarosan rendszeresítve lesznek hadseregünknél,” Mondta Dmitrij Rogozin vasárnap a Rossiya 1 TV-nek. A védelmi iparért felelős miniszterelnök helyettes ugyan nem nevezte meg az új ICBM-et, de azt mondta, a rakéták képesek lesznek áthatolni bármilyen amerikai légvédelmen.
Ezek a fegyverek képesek eltörölni az USA rakétavédelmi rendszerét, mind a mait és a holnapit is – sőt a holnaputánit is,’ mondta Rogozin.
Rogozin azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi orosz elrettentő erő különböző rakétákkal rendelkezik, beleértve a szovjet R-36M2 Voevoda (SS-15 Satan) Interkontinentális ballisztikus rakétákat is, amelyek, ahogy jellemezte őket, mint nagyon megbízhatóak” rendszerben maradnak, amíg a legújabb fegyverzet hadrendbe nem áll.
Habár a jövő fegyverét nem nevezte meg, a média nagyon gyorsan azt valószínűsítette, hogy Rogozin leírása az RS-28 Sarmat, nagyméretű interkontinentális ballisztikus rakétákra illik, amelyek az orosz nukleáris modernizáció részét képezik.
jelenleg a Sarmat fejlesztése a végső szakaszban van a Mais városban lévő Makajev Rocket Design Bureau – rakétafejlesztési hivatalnál. A riport szerint az új rakéták súlya legalább 100 tonna, és képesek lesznek 10 tonna robbanótöltetet feljuttatni bármilyen röppályára.
Ízekre szedhetjük a légvédelmüket, ami a jelen pillanatban [az USA védőpajzs] nem jelent komoly katonai veszélyt a számunkra, kivéve a provokációkat,” mondta Rogozin.
Tavaly nyáron az USA 800 millió dolláros rakétapajzs bázist telepített Romániába, amely a legnagyobb Aegis rakétavédelmi rendszer része lesz majd Európában.
Míg a hivatalos állítás szerint a cél az Iránból jövő potenciális fenyegetés elhárítása, a rendszer közelsége az orosz határhoz Oroszország nemzetbiztonságát fenyegeti a globális erőegyensúly felborítása miatt. Az Európába elhelyezett aggodalomkeltő, feltehetően több célú védelmi” létesítményekre válaszul Moszkva ellenlépéseket tett, beleértve az Iskander rakétarendszer telepítését nyugati *exklávéjába, Kalinyingrádba,
*(geopolitikai fogalom: egy államnak területileg különálló, egy idegen fennhatóság területébe beágyazott része Jelen esetben az orosz határtól 200 mérföldre – kb. 320 km. fekvő Kalinyingrád, Oroszország legkisebb régiója, exklávéja, amit a potsdami konferencia, amely megosztotta Európát a nagyhatalmak között, 1945-ben a Szovjetuniónak adott. Lengyelország és Litvánia között elterülő ék alakú terület a Balti tenger mentén.: ford.)
A szárazföldi és tengeri telepítésű Aegis BMD – Ballisztikus Védelmi Rendszer gondoskodik az USA rakétavédelméről a rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen. *Rövid, közép és köztes hatótávolságú rakétákat is képes befogni a THAAD (Terminal High Altitude Area Defense – nagy terepmagasságú védelmi) rendszerrel.
*(short -rövid hatótávolságú: 1,000 km; medium-közepes hatótávolságú: 1,000 -3,000 km; intermediate-köztes hatótávolságú: 3,000–5,500 km: ford.)
Az interkontinentális ballisztikus rakéták ellen az USA a földi telepítésű Ground-Based Midcourse Defense (GMD) rakétavédelmi rendszert használja- uses, amely arra lett kifejlesztve, hogy elfogja az ellenséges robbanótölteteket még a légkörbe való belépésük előtt. A rendszer földi indítású (GBI) elfogórakétákból áll, amelyeket az USA nyugati partja mentén telepítettek és egy radarállomásból Alaszka államban
A hosszas interjúban Oroszország katonai képességeit taglaló Rogozin azt is megjegyezte, hogy Moszkvának vannak a legmodernebb tankjai.
Tankokról szólva, ma a miénk határozottan fölényben van, mert [a T-14 Armata tank] műszaki sajátosságai alapján maga mögé utasítja az amerikai és az izraeli tankokat, nem is szólva az európai tankokról.”
A T-14 Armata harckocsit 2015.05.09-én, a moszkvai Győzelmi Parádén mutatták be először. Sorozatgyártása 2018-ra várható.
A Tank egyik fő előnye a teljes automatizáltsága és a pilótanélküli torony, valamint a nagyfelbontású HD kamerák, melyek a külső képet adják. Akár 90 km / óra sebességgel is tud mozogni, ami 20 km / órával több mint amire az USA Abrams M1A2 képes.
Az orosz hadimérnökök és az * Uralvagonzavod mérnöke is megígérték, hogy a T-14 harckocsit olyan automatizált rendszerré alakítják át, hogy lehetséges legyen csupán egy távirányítóval működtetni a csatatéren.
*(Uralvagonzavod orosz gépgyártó társaság.: ford.)
Fordította: Urthvas Bethad
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Aktuálisabb, mint valaha: Hitler bemutatja, Izraelben miért nem kérnek a multikultiból az Európát azzal fertőző cionista zsidók és kollaboránsaik




2015-10-01 13:49
Lásd és értsd, hogy az átkozott cionista faj mivé akarja változtatni Európát, miközben ők ennek a gyökeres ellentétét cselekszik… 


Lényege, hogy a Führer (látszólag) bűnbánó antirasszistaként tér vissza, azt hirdetve, hogy a multikulti szép, a sokszínűség jó.
Elmegy Izraelbe, ahol elképedve tapasztalja, hogy az ottaniak minden áron őrizni akarják az ország zsidó jellegét – mely ugye néhány százezer palesztin elüldözése révén alakult ki, de most nem ez a téma.

Ha emberek akartok maradni a világ szemében, akasszátok fel jó magasra az izraeli háborús bűnös, tömeggyilkos, civilek gyermekek és asszonyok gyilkosát, a hitvány söpredék "kazár típusú" szörnyeteget !

Hanem az, hogy közli velük, így nem lehet élni, a sokszínűség erő, majd megnyitja a kapukat a bevándorlók előtt.
Ugyanazt teszi tehát, amit a cionista gyilkos zsidók az európai nemzetállamokkal. Az ő "érvükkel" is vág vissza nekik: ha valakinek nem tetszik a folyamat, az rasszista – ugyanaz zajlik, ami nálunk, csak a rajzfilmben fordított szereplőkkel.
VIDEÓ: Hitler visszatér, és a saját fegyverükkel győzi le a zsidókat –  magyar felirattal
(Feltétlen nézd meg és értsd meg a videót!)

Antirasszista Hitler
https://www.youtube.com/watch?v=fqfbScLsFws

A végén pedig a "happy end": ezúttal nem a zsidók győztek – az történik Izraellel, amit Európának szánnak "Isten ajándékai". Tanulságos és elgondolkodtató: amit itt ők ránk kényszerítenek, azt a legkevésbé sem akarják otthon maguknak. Nem véletlenül.

Csodálatos film!
Tükröt tart azok elé, akik azt hiszik, hogy az egész világ hülye és csak ők lehetnek a világ urai: a "kiválasztott sátáni faj". Gratulálok a szerzőknek! Nagyon sok ilyen filmet kell még készíteni, hogy lassan kinyíljon az együgyű emberek szeme.
Mindenki, aki a cionista "kazár típusú" zsidók barátja,
hozzájuk fog tartozni, sőt közülük lesz egy.
Isten nem tűri el ezt az aljas gyilkos népet.
A cionzsidók elhagyták az isteni vallást.
Nem szabad megállnod abban a munkádban,
hogy bemutasd a zsidók csalásait, gyilkosságait és hazug aljasságait."
János Evangéliuma, 8.44: Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
"Ha egy sátáni gyilkos fajt, egy népséget az egész világ undorral utál és megvet......
......Vajon arról az egész világ tehet?"
Viszont már látható, hogy ez a cionista sátáni, értéktelen, alsóbbrendű hitvány  faj, életképtelen.
Halálra, pusztulásra ítéltetett, s valójában jövőképtelen.
Saját magát fogja elpusztítani, oly hamarosan, hogy nem is gondoljuk!
Valójában felélik önmagukat.
Ezt a gyilkos fajtát már mélységesen megvetik a látó, a gondolkodó, a haladó világ népei!
Nincs feléjük  gyűlölet,  csak undorral teli, mélységes megvetés!
És ez borzalmasabb fájdalom nekik, mint a világ összes fegyvere......
De hagyjuk álmodni a gonoszt, hisz mindannyian tudjuk, hogy sorsa megvagyon írva már!!!
A történelem ismétli önmagát s minden diktatórikus hatalom egyszer bevégeztetik!
Hamarosan ennek lehetünk tanúi, mi, igaz emberek!
Nehéz az igazság útja, de ha a Fényt követed, szembeállsz vele, akkor a sötét árnyék mögötted van. De bizony, ha hátadat fordítod a Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben legnagyobb teher a saját árnyékod.”
(Idézet Jézus evangéliumából)
Izrael állam a Sátán országa, és meg kell szűnnie !
Ez a cionista ideológia vezet a nemzetek elleni agresszióhoz és ölt testet „Izrael” állam létében. Ez az állam folyamatos elnyomás alatt tart más embereket a Judaizmusra és az össz-zsidóságra hivatkozva. Ez a mozgalom erősíti a zsidók elleni gyűlöletet a világ minden táján.
Minek köszönhető az, hogy a judaizmus a cionizmus hazugságaival lett azonosítva? Egyáltalán miért vehette be egy ilyen könnyen bizonyítható hazugság a nyugati világ közvéleményének fellegvárait? És végezetül, mit tehetünk a félreértések korrigálásának érdekében?
Tudjuk, a történelmet azok írják meg, akik győztesen kerültek ki annak küzdelmeiből. A cionisták és a palesztinok között lefolyt évszázados küzdelem esetében nem nehéz megállapítani, hogy Izrael állama, a maga propagandagépezetével és a befolyásos nemzetközi közbenjáróival, érdekképviselőivel, határozott nyertese ennek az ideológiai harcnak.
Szerencsére a cionizmus ideológiai arzenáljából hiányzott a leghatékonyabb fegyver, ami bármely mozgalmat sikerre vezethet - az igazság nem az ő oldalukon áll.
A bibliai próféciák többsége figyelmezteti a zsidó népet arra, hogy milyen szörnyű sorsra jutnak, ha Isten és akarata ellen lázadnak. Ha nem változtatnak útjaikon, a romlás addig fokozódhat, hogy a szent templomot lerombolják, a zsidók nemzete megszűnik, és szerteszóródnak a világban.
És barátaim, pontosan ezekkel az ószövetségi próféciákkal kezdődnek a judaizmus és a cionizmus konfliktusai.
Azok, akik továbbra is kitartanak az évszázadokon át fenntartott, és nekünk továbbadott hit mellett, mindig is a cionizmus ellenségei voltunk, úgy a Szentföldön, mint szerte a világban. Ezek a zsidók, akiknek számos leszármazottja a mai napig is Jeruzsálemben él, megtagadták a cionista állam elismerését. Nem vesznek részt a szavazásokon, és nem szolgálnak a hadseregben sem. Ugyanakkor nem fogadnak el semmi anyagi támogatást az államtól a saját iskoláik fenntartásának érdekében, ami miatt állandóan nyilvános gyűjtéseket kell tartaniuk.
Korunk súlyos tragédiája a cionizmus által táplált eszement hatalom, amely a konfliktusok kezelését kizárólag az erő alkalmazásával akarja megoldani, rávéve sokakat hogy szembehelyezkedjenek a Tóra alapvető tanításaival.
Népünk vétett az isteni törvények ellen, és kiűzettünk a földről… a cionisták eltulajdonították az „Izrael” nevet és nincs semmilyen jogalapjuk a zsidó emberek nevében beszélni.”

A cionizmus ellentétes a Tóra tanításaival.
Ez előírja, hogy létrehozzuk saját felsőbbrendű életterünket, amely határozottan tiltott az Isten által elrendelt száműzetés miatt. Ez a cionista ideológia vezet a nemzetek elleni agresszióhoz és ölt testet „Izrael” állam létében.
Ez az állam folyamatos elnyomás alatt tart más embereket a Judaizmusra, a Holocaustra és az össz-zsidóságra hivatkozva. Ez a sátáni mozgalom erősíti a zsidók elleni gyűlöletet a világ minden táján.
A haladó világ látó és gondolkodó népei átlátják a különbséget a hagyományos judaizmus és a cionista torzszülemény között.

 Izrael államának puszta fennállása is megsérti a Tóra alapvető tanait.

(Yisroel Dovid Weiss rabbi, a Neturei Karta International szóvivője)
Lásd még:
http://prohungarianemzetiportal.ning.com/forum/topics/a-neturei-kar...
http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-cionista-...
http://prohungarianemzetiportal.ning.com/forum/topics/cionista-gyil...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-satani-gy...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-katasztro...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mikozben-a-...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/egy-ujabb-f...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ebredj-es-h...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ezt-a-vilag...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mikent-neze...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-haborus-b...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/a-jovojet-k...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/washingtonn...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/zsebuk-erde...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/europa-es-a...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/ez-a-cikk-m...http://prohungarianemzetiportal.ning.com/forum/topics/a-gonosz-teng...













Izraeli miniszter: a palesztin állam a múlté



2015-11-10 17:44
Izraeli miniszter: a palesztin állam a múlté
Naftali Bennet, Izrael oktatási minisztere és a kormánykoalícióban részt vevő Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt elnöke a katonai rádióban kedden nyilatkozva elvetette a két népnek két államot ígérő megoldást a palesztin-izraeli konfliktusban.
A miniszter szembeszállt Benjámin Netanjahu miniszterelnök néhány órával korábban, Barack Obama amerikai elnökkel tartott találkozóján elhangzott véleményével, amely szerint a kormányfő a palesztin állam létrehozásában látja a konfliktus rendezésének lehetőségét.
A palesztin állam léte elhalványodott”- közölte Bennet. -“A palesztin állam kora véget érőben, abszurd egy másik arab országot létrehozni, hogy az iszlám előőrse legyen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ebben a kérdésben nem ért egyet Netanjahuval.
Úgy vélem, hogy a palesztin ügy eltűnőben van, itt az ideje, hogy felkészüljünk az azt követő időkre, és leszögezzük a magunk számára Izrael nemzeti érdekeit” – vélekedett a telepeseket támogató, jobboldali párt vezére.
Felhívott az izraeli törvények alkalmazására a teljes izraeli katonai ellenőrzés alatt álló nagyobb ciszjordániai telepes övezetekben, és kijelentette, hogy Jeruzsálemnek nem kell tartania a szigorú nemzetközi elítéléstől egy ilyen lépés esetén, mert a Nyugat számára a zsidó állam szövetségeseként ez a kedvező.
Amerika érdekei Izraelben sokkal mélyebbek a palesztin ügynél” – hangoztatta. -“Izrael előnyös helyzetben van a szabad világban a dzsihád elleni kampányban” – tette hozzá.
Bennet nem csak a palesztin állam létrejötte, hanem a palesztinoknak adandó kedvezmények ellen is síkra szállt a rádióban. “Legkevésbé gesztusokat kellene tenni a terrorhullám nyomán” – nyilatkozott. “Miért van az, hogy az amerikai megközelítés szerint mindig ajándékokat kell adni a minket ölő oldalnak?” – tette fel a költői kérdést.
A palesztinoknak kilátásba helyezett bizalomépítő kedvezményeket Jichák Hercog, az ellenzék és a balközép Cionista Tábor nevű párt vezetője is bírálta a rádióban, azonban egészen más okokból. Ő a komolyabb bajok elfedését szolgáló “vastag sminknek” nevezte azokat.
A történelmi folyamattal való előrejutás terhe nehezedik a vezetőkre, Benjámin Netanjahura és Mahmúd Abbász palesztin elnökre. Ha ennek képtelenek megfelelni, a történelem el fogja ítélni őket” – tette hozzá Hercog.



A háborús bűnös, gyermekek gyilkosa, a Gázai mészáros Netanjahu is "holokauszt-tagadó" lett: "Hitler nem akarta kiirtani a zsidókat"


2015-10-21 16:57

Netanjahu kedden, a harminchetedik Cionista Világkongresszuson a jeruzsálemi muszlim vallási vezetőt is felelőssé tette az úgynevezett holokausztért. Az izraeli kormányfő a megjelent zsidó vezetők előtt kijelentette, hogy "Hitler eredetileg nem kiirtani, hanem csak száműzni akarta a zsidókat", és csak Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi mufti indítványára "döntött megsemmisítésük mellett".

Hadzs Amin al-Husszeini és Hitler Adolf vezér és kancellár
"Hitler nem akarta kivégezni akkoriban a zsidókat, hanem ki akarta űzni őket. Hadzs Amin al-Husszeini Hitlerhez ment, és azt mondta: ha elűzöd őket, mind idejönnek. Akkor mit tegyek velük? – kérdezte Hitler. Égesd el őket! – mondta Amin Al Husszeini" – állította beszédében Netanjahu.

Netanyahu: Hitler Didn't Want to Exterminate the Jews - Credit: GPO
https://www.youtube.com/watch?v=-Ju1w-iDR0o


Az izraeli ellenzék szerdán reggel élesen bírálta Netanjahu szavait. Jizhák Hercog, a balközép Cionista Tábor nevű párt elnöke szerint a kormányfő "egyenesen a holokauszt-tagadók kezére játszik", mert "ez egy veszélyes történelemtorzítás, amely csökkenti a holokauszt és a nácizmus súlyát".
Abbász: Netanjahu még Hitlert is felmenti "bűnei" alól
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő "még Hitlert is felmenti bűnei alól, csak azért, hogy nekünk árthasson" – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán Rámalláhban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az utóbbi hetekben újra fellángolt izraeli-palesztin erőszakhullám miatt Abbász szerint Izraelt terheli a felelősség. "Nem tudjuk megvédeni magunkat a zsidó telepesekkel és az izraeli hadsereg által ellenünk bevetett éles fegyverekkel szemben. Nem tehetünk mást, minthogy a nemzetközi közösség védelméért folyamodunk" – mondta.



Magyarok, megint a rossz oldalon álltok!


A posztkommunista-liberális baloldal és a cionista kollaboráns jobboldal megélhetési hitvány söpredéke, a sátán legnagyobb gyilkosainak a szolgája!
október 17th, 2015

Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról (videó)

Miko Peled béke aktivista leplezi le a palesztin-izraeli konfliktus körüli tévhiteket. Zsidóként a palesztinok jogaiért és a békés egymás mellett élésért harcol.

Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról




Két palesztin fiatalt lőttek agyon a zsidó állam katonái



2015-10-05 17:06
A "magyar" kormányok barátai......
A katonaság és a helyi palesztin lakosok között a jeruzsálemi Templomhegyen történtekkel kapcsolatban törtek ki összecsapások Betlehentől nem messze északra, a fiút ezek során lőtték meg. A halálesetet az izraeli hadsereg egyik szóvivője, a Vöröskereszt és a helyi rendőrség is megerősítette. A zavargásokban egy másik palesztin megsebesült a Beit Dzsala településen lévő kórház közlése szerint.
Szintén hétfőn egy 18 éves palesztinnal is végeztek az izraeli biztonsági erők a Ciszjordánia északi részén lévő Tulkarem városában kitört összecsapások során. Előző nap pedig két palesztin késelőt lőttek agyon izraeli rendőrök Jeruzsálemben, miután az elkövetők két különböző támadás során két izraelit megöltek, egyet pedig súlyosan megsebesítettek.
A mocskos cionzsidó gyilkos még szabadon gyilkolászhat!
A legutóbbi izraeli-palesztin feszültségek oka, hogy a palesztinok vádjai szerint Izrael a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzés alá akarja vonni a jeruzsálemi Templomhegyet, ahol fontos zsidó és muszlim szent helyek is találhatók. Az izraeli hatóságok két, palesztinok által elkövetett halálos merénylet után vasárnap két napra megtiltották a jeruzsálemi óvárosba, és ezáltal a Templomhegyre való belépést a ciszjordániai palesztinok számára.
A cionista zsidó gyilkosok (a "magyar" kormány barátai) rémtettei

Óriási felháborodást, váltott ki ez a felvétel, amely pénteken került föl az internetre:




Azt látni, hogy egy mocskos átkozott izraeli katona leteper  egy palesztin fiút, akit aztán két asszony és egy kislány megpróbálnak kiszabadítani.

Ciszjordánia: sokkoló videó, de miről szól?

Megrendítő videó: egy palesztin kislány kioktatja a "világ legerkölcsösebb hadseregét



Sikerülni fog, az izraeli katona, majd akit társa húz ki az ütlegelők gyűrűjéből, végül megfutamosik.
A videó Ciszjordániában, Nabi Salih közelében készült. Itt gyakorlatilag szünet nélkül tüntetnek a palesztinok az izraeli telepesek terjeszkedése ellen.
Mindig ugyanaz a vége: a tüntetők tüntetnek, az izraeli katonák vízágyúval, könnygázzal, gumilövedékkel és néha éles lőszerrel  oszlatnak.
Vagyis egy ilyen videónak a legegyértelműbb esetben is legkevesebb kétféle értelmezése van.

EuroNews




"Pufferzóna" leszünk: NATO-bázis épül Fehérváron, "baráti" jenkik fognak hazánkban "állomásozni"



2015-10-02 15:01
Óh Istenem magyarok, hát ti soha semmiből sem tanultok?
Katonai bázist hoz létre a NATO Székesfehérváron – írja a Magyar Idők. Erről – hivatalosan – a jövő heti védelmi miniszteri találkozón döntenek Brüsszelben.
A parancsnoki központok létesítéséről már határoztak a balti államokban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. Ehhez csatlakozik a jövő csütörtöki döntéssel Magyarország egy negyvenfős parancsnoki központ létrehozásával, ahová fogadni lehet a szövetség gyors reagálású erejének katonáit és eszközeit. A koordinációs központ tesztelése már megkezdődött azzal, hogy gyakorlatozás címén nagy létszámú nemzetközi haderő és modern katonai eszközök készültek fel "az ukrajnai konfliktus miatt kialakult orosz fenyegetésre".
Az új parancsnoki központok a hivatalos közlések szerint tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyors beavatkozású erő esetleges bevetésekor. Valójában azonban a későbbiekben amerikai katonai eszközök fogadását és állomásoztatását is el kell vállalni az említett bázisokon. A támaszpontok célja egyrészt a megfelelő katonai védelem, másrészt az, hogy "figyelmeztesse Oroszországot arra, hogy a NATO megvédi valamennyi tagállamát". A katonai központokból, az úgynevezett összhaderőnemi nemzetközi koordinációs egységekből (NFIU) egy körülbelül 5000 főből álló, rendkívül gyorsan, akár 48 óra alatt bevethető NATO-erő egységeit irányíthatják majd háborús konfliktus esetén. Katonai szakértők szerint ez egyértelmű jele annak, hogy az Egyesült Államok egyfajta pufferzónaként akarja használni a Baltikumot és Kelet-Európát (az nem gond, hogy mi nem is oda tartozunk – a szerk.) a Nyugat és Oroszország között.
A nemzetközi haderő és az amerikai eszközök telepítése – egyelőre csupán hadgyakorlatokra – már meg is kezdődött, legalább október végéig Magyarországon marad csaknem ötszáz amerikai katona 58 darab HMWWV páncélozott terepjáróval, 38 darab Strykers páncélozott lövész járművel, hat darab Howitzers tábori ágyúval és 39 teherautóval együtt. Szeptember végéig a légi mentésre is nagyszabású hadgyakorlaton készültek fel nemzetközi összefogással. A Combined Joint Personel Recovery Strategic Course 2015 gyakorlaton a magyar Gripenek mellett többek között két francia Caracal, három olasz AMX harcászati repülőgép, német, olasz, spanyol, belga és lengyel helikopterek vettek részt.
Hamarosan orosz atomrakéta fordul Magyarország felé.....
Lásd még:
http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mikozben-a-...

2015. október 1., csütörtök

Putyin beszéde az ENSZ Közgyűlésében-2015 szept-teljes beszéd magyarul
Vlagyimir Putyin orosz elnök tíz év után először szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében hétfőn. Felvázolta, hogy milyen intézkedésekre van szükség a terrorizmus elleni globális küzdelemben. Alább olvasható Putyin teljes beszéde. 
Felfogtátok, hogy mit tettetek? – Putyin beszéde az ENSZ gyűlésen
https://www.youtube.com/watch?v=xDcbW2GUbG8

Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Főtitkár úr! Tisztelt Kormányfők és Elnökök! Hölgyeim és Uraim!

Az ENSZ 70-ik jubileuma jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk a történelemre és beszéljünk a jövőnkről. A fasizmust legyőző országok 1945-ben egyesült erővel hozzáfogtak, hogy megteremtsék a háború utáni világ alapjait. Szeretnék emlékeztetni rá, hogy a kulcskérdés, az országok közötti viszonyok elveinek megteremtése, az ENSZ létrehozása a Jaltai konferencián a Hitler-ellenes koalíció tagjai által. A Jaltai béke, annak rendszere tíz és tízmillió ember élete árán épült fel két olyan világháború következményeként, amelyek átviharzottak a Földünkön a XX. században. Azonkívül legyünk objektívek, ez a rend segített az emberiségnek átvészelni az elmúlt hetven évet, és megóvta a világot a nagyobb tragédiáktól, habár ezek az évek sem múltak el drámai események nélkül.
Az ENSZ az a struktúra, amelyhez fogható nincsen legitimitását, képviseleti erejét és univerzális jellegét tekintve. Az utóbbi időben egyre több kritika éri, hogy nem működik elég effektíven, az általa elfogadott határozatok megvalósítása sokszor meghatározhatatlan akadályokba ütközik, mindenekelőtt a Biztonsági Tanács tagjaira vonatkozóan. Ugyanakkor szeretnék rávilágítani, hogy nézetkülönbségek mindig voltak az elmúlt 70 év folyamán is. A vétójoggal sokan éltek, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és a Szovjetunió, később Oroszország is. Ez így természetes egy ilyen sokarcú és sokféle képviseletet ellátó szervezet esetében. Amikor megalakult az ENSZ senki sem gondolta, hogy ott mindig és mindenben tökéletes egyetértés fog uralkodni. Éppen ez ennek a szervezetnek a feladata, hogy megkeresse és megkösse a szükséges kompromisszumokat, ereje éppen a sokféle vélemény és álláspont összehangolásában rejlik.  

Az ENSZ égisze alatt megvitatott kérdések ajánlásokként nyernek elsődleges formát, vagy egyáltalán nem öltenek semmilyen formát. A diplomata nyelvezet szerint „átmennek, vagy nem mennek át”. Bármely ország, amely meg akarja kerülni ezt a rendtartást az ENSZ alapokmányával és a modern nemzetközi jog normáival ütközik. Mindannyian tudjuk, hogy a hidegháború után a világban egyetlen domináns erőközpont jött létre. Azokat, akik akkor ennek az piramisnak a csúcsán helyezkedtek el csábította a gondolat, hogy ha ők ilyen erősek és különlegesek, akkor mindenkinél jobban tudják hogy mi a teendő. Ezért nincs is szükség rá, hogy az ENSZ szervezetével egyeztesseneknk, amelyik ahelyett, hogy automatikusan meghozza a szükséges határozatokat, csak zavarja őket, ahogy mifelénk mondják „folyton láb alatt van.”

Már arról is vitát nyitottak, hogy ez a szervezet abban a formában, ahogyan akkor létezett már elöregedett és már teljesítette történelmi küldetését. Nyilvánvaló, hogy a világ változik, és az ENSZ számára is szükséges, hogy alkalmazkodjék a változásokhoz. Oroszország készen áll, hogy széles konszenzus alapján minden partnert bevonva részt vegyen a szervezet továbbfejlesztési munkálataiban. Ugyanakkor ellenzünk és veszélyesnek ítélünk minden olyan próbálkozást, amely az ENSZ legitimitását és befolyását gyengítené. Ez a nemzetközi kapcsolatok rendszerének egészét veszélyezteti, és romba döntheti azt. Akkor már valóban nem marad más rendezőelv számunkra, mint az erő, a legerősebb joga a cselekvéshez.
Ám ebben az új világban már az egoizmus az uralkodó elv a kollektív munka helyett. Ebben az új világban már egyre kevésbé jut érvényre az egyenlő jogok, a reális demokrácia és szabadság elve. Ebben a világban a szabad és valóban független országok helyett szaporodni fog a kívülről irányított protektorátusok száma. Mi is valójában az országok szuverenitása, amelyről előttem már szóltak a kollégák? Ez mindenekelőtt a szabadság kérdése, országunk, népeink, az emberek saját sorsának szabad megválasztása.

Egyébként tisztelt kollégák ebben az összefüggésben szót kell emelnünk az államhatalom úgynevezett legitimitásának kérdéséről is. Nem szabad játszani és manipulálni a szavakkal. A nemzetközi jog és a nemzetközi ügyek kérdésében minden meghatározás érthető, átlátható, egységesen értelmezhető és érthető kritériumok alapján kell hogy történjen. Mi valamennyien különbözőek vagyunk, és ezt tisztelnie kell mindenkinek.
Senkit nem lehet kötelezni arra, hogy valakik által meghatározott egységes fejlődési modell és recept szerint éljen. Egyikünk sem felejtheti a múltat. Mi is jól emlékszünk a Szovjetunió példájára, amikor szociális kísérletezés folyt, és saját ideológiai elképzeléseink alapján egyik-másik országban olyan változásokat erőltettünk, amelyek egy sor tragikus következményt vontak maguk után. Nem a fejlődést, hanem a degradációt hozták el ezek a kísérletek ezekben az országokban. Mégis úgy tűnik, senki sem tanul a más hibájából, hanem inkább ismétli azokat. A forradalmak exportja, -beleértve a demokrácia exportját is- továbbra is folyatódik.  

Elégségesnek tűnik Közel-Kelet és Észak-Afrika területén uralkodó állapotokat szemügyre venni, mint ahogy az előttem szóló kolléga is említette. A szociális és politikai változások már jó ideje aktuálisak voltak ezekben a régiókban, és az ott élő emberek is változásokat akartak. Ám mi történt valójában? Az agresszív külső beavatkozás ahhoz vezetett, hogy az állami intézmények reformja és az élet feltételeinek javítása helyett egyszerűen mindent leromboltak. A demokrácia győzelme és a fejlődés helyett erőszak, szegénység, szociális katasztrófa jött. Az emberi jogok és az élethez való jog egyáltalán nem számított.
Megkérdezném azokat, akik ezt a helyzetet előidézték, legalább most értik már, hogy mit is műveltek ott?

Attól tartok, hogy ez a kérdés megválaszolatlanul elenyészik a levegőben, hiszen az a a politika, amelynek alapja az önteltség, a saját kiválasztottságban és büntethetetlenségben való korlátlan hit nem válaszolhat erre a kérdésre. 
Észak-Afrika és a Közel-Kelet régióiban kialakult hatalmi vákuum nyilvánvalóan beszippantotta azt az anarchiát, a terrort és extremizmust amelynek ma mindannyian tanúi vagyunk. Az úgynevezett „Iszlám Állam” zászlaja alatt már több tízezer fegyveres harcos gyűlt össze. Sokan közülük egykori iraki katonák, akiket a 2003-as puccs után egyszerűen az utcára löktek. Újoncokat Líbia szállít, amelynek államiságát az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as határozata ellenére lerombolták. A radikálisok közül ma sokan az úgynevezett mérsékelt ellenzék sorait erősítik, akiket a Nyugat közvetlenül támogat. Felfegyverzik, kiképzik őket, majd azok szépen átsétálnak az IÁ soraiba harcolni.

Természetesen az Iszlám Államra is vonatkozik, hogy nem a semmiből jött létre.

Kezdetben a „renitenskedő” államok elleni fegyverként használták és dédelgették őket, Szíriában és Irakban támaszpontokat teremtettek nekik. Ezen országokban az IÁ ma már jelentősen kiszélesítette befolyási területeit, sőt az egész iszlám világra ki akarják terjeszteni a befolyásukat, és nem már ez sem elég nekik, láthatóan már ezzel sem érik be. A helyzet több mint válságos, több mint veszélyes. Ebben a helyzetben kevés a szép, a nemzetközi terrorizmusról csengő deklarációkat hangoztatni, és ugyanakkor behunyni a szemet amikor a terrorizmus finanszírozása és a terroristáknak nyújtott segítség csatornáira bukkanunk, a kábítószer csempészetből származó jövedelmek forrásai válnak ismertté, vagy az illegális olajkereskedelem nyomait látjuk, illetve a fegyverkereskedelem titkos útjaira bukkanunk.

Ugyanígy elfogadhatatlan, hogy az extremista csoportokat saját politikai céljaink elérésére használjuk, reménykedve, hogy majd később valami módon leszámolunk velük, azaz egyszerűen likvidáljuk őket. Aki így cselekszik, vagy úgy véli, hogy ez az út járható annak azt mondanám:
Tisztelt Uraim! Kegyetlen de nem buta és primitív emberekkel játszanak veszélyes játékot, akik nem ostobábbak önöknél, és még egyáltalán nem dőlt el, hogy ki kit használ ki saját céljainak elérésére. Ennek bizonyító erejű példája a mérsékelt ellenzék által a a terroristák számára átadott fegyverek sorsa.

Úgy vélem, hogy a terroristákkal való legcsekélyebb mértékű játszadozás, sőt felfegyverzésük nem csak rövidlátó, de tűzveszélyes politikai játszma is egyúttal. A lehetséges következmények:
 kritikussá válik és megnő a terrorveszély világszerte, egyre újabb és újabb világrészeket gyűrve maga alá.

Annál is inkább, mivel az IÁ kiképzőtáboraiban a világ sok nemzetéből, többek között Európából származó harcosok kapnak kiképzést. Sajnos tisztelt kollégáim Oroszország sem kivétel. Megengedhetetlen, hogy ezek a vér szagát és ízét már megkóstolt fejvadászok hazájukba hazatérve ott folytassák ahol „fekete munkájukat” befejezték. Mi nem ezt akarjuk, ezt senki sem akarhatja, úgy vélem.

Oroszország mindig a terrorizmus ellen foglalt állást függetlenül annak minden megjelenési formájától. Ma Iraknak és Szíriának, valamint a régió más országainak nyújtunk haditechnikai segítséget, ők is ma terrorista csoportok ellen harcolnak. Számunkra mérhetetlenül nagy hiba lett volna, ha nem nyújtunk segítséget a szíriai kormánynak, a hadseregnek, amely ma bátran harcol a terrorizmus ellen.
 Nyilvánvaló, hogy Asszad elnök hadseregén és a kurd önkénteseken kívül reálisan tekintve ma senki sem harcol az IÁ és más terrorista csoportok ellen. Jól ismerjük a régió problémáit és ellentmondásait, de a reális helyzetet kell alapul venni a cselekvéshez.
Tisztelt Kollégák!

Ki kell jelentenem, hogy a dolgok általunk demonstrált egyenes és őszinte megközelítését az utóbbi időben sokak arra használták fel, hogy Oroszországot új, növekvő ambíciókkal vádolják meg, közben elrejtve saját valóban növekvő ambícióikat. Ám nem Oroszország ambíciói a lényeg ma, hanem az, hogy nem lehet tovább tűrni azt ami a világban folyik. Valójában mi nem az ambíciókra apellálunk, hanem a nemzetközi jogra épülő közös értékekre és érdekekre. Erőinket egyesíteni kell az előttünk álló újfajta problémák megoldására, és valódi, széles, nemzetközi antiterrorista koalíciót kell megteremteni. Ugyanúgy, mint annak idején a Hitler-ellenes koalíció képes volt a különböző erőket egyesíteni a közös cél érdekében,hogy szembeszegüljön a nácikkal, a gonosz és embergyűlölő rendszerrel. A mai koalíció vezető ereje a muzulmán országok, hiszen az IÁ nem csak közvetlen fenyegetést jelent ezekre az országokra nézve, hanem véres tevékenységével megszentségteleníti az egyik legnagyobb világvallást, az iszlámot. A terroristák ideológusai kiforgatják ezen vallás valódi, humanitárius értékeit.
Szeretnék a muzulmán vezetőkhöz is kéréssel fordulni. Ma nagyon fontos az önök személyiségének súlya, az iránymutatás jelentősége. Meg kell óvni az embereket, akiket a terroristák a soraikba hívnak, megóvni őket a meggondolatlan lépésektől. Akiket különböző okok miatt már sikerült becsapni, és már a terroristák soraiban harcolnak, vissza kell vezetni a normális életbe, le kell tétetni velük a fegyvert, befejezni a testvérgyilkos háborút.

Oroszország, mint a Biztonsági Tanács soros elnöke már a közeljövőben külügyminiszteri értekezletet hív össze a Közel-Keleten uralkodó káosz megoldásának ügyében. Mindenekelőtt olyan javaslat kidolgozásához fogunk hozzá, amely azon erőket fogja egybe, akik már most is harcolnak az Iszlám Állam és más terrorista csoportok ellen. Megismétlem, ez csakis az ENSZ alapszabályainak alapján történhet. Úgy számítjuk, hogy a nemzetközi közösség képes átfogó stratégiát kidolgozni a Közel-Kelet politikai stabilitásának megteremtéséhez. Akkor talán nincs is rá szükség, hogy menekülttáborokat építsünk.
A harcok elől menekülők áradata először a szomszéd országokat árasztotta el, majd Európát is. Százezrekről, később akár milliókról lett szó. Ez nem más, mint egy újkori, keserű népvándorlás és nehéz lecke mindannyiunk és Európa számára is.

Szeretném aláhúzni, hogy a menekültek mindenképpen együttérzést és támogatást érdemelnek. A probléma megoldása viszont csak ott lehetséges, ahol kialakult, vissza kell állítani az államiságot, az állami struktúrák és intézmények megerősítésével, ahol az még lehetséges és ismételt megteremtésével ott ahol csak ily módon lehet azt újjáépíteni. A nehéz helyzetbe került országok számára a segítség jellege lehet katonai, gazdasági, és akár anyagi jellegű is, beleértve azokat az embereket is, akik a nehézségek ellenére nem hagyták el szülőföldjüket. Magától értetődik, hogy semmiféle segítséget nem lehet ráerőltetni ezekre az országokra, csakis az ENSZ alapokmányai szerint szabad eljárni. Minden ami ezen segítség keretein belül a nemzetközi jog alapján történik az ENSZ támogatását kell hogy élvezze, és minden ami ellentmond ezeknek az alapelveknek, az nem valósulhat meg.
Mindenekelőtt Líbia állami struktúráit kell helyreállítani, Irak új kormányát kell támogatni, és mindenféle segítséget meg kell adni Szíriának.
Tisztelt Kollégák!

A nemzetközi közösség számára ma is a legfontosabb feladat az ENSZ égisze alatt a világbéke, a globális és regionális stabilitás megőrzése. Álláspontunk szerint az egységes és oszthatatlan biztonság terének megőrzéséről van szó, amely nem csak egyes kiválasztottaknak, hanem mindenki számára jelenti a biztonságot. Igen, ez hosszadalmas, bonyolult és nehéz munka, de nincs alternatívája. 
Ugyanakkor látnunk kell, hogy egyes kollégáink még mindig a hidegháborúra jellemző blokkok szerint felosztást, és új geopolitikai terek megszerzését tartják elsődleges feladatuknak. Először lefektették a NATO kiszélesítésének alapjait. Kérdezem, miért volt erre szükség, ha már nem létezik a Varsói Szerződés és a Szovjetunió? Ennek ellenére a NATO nem csak hogy megmaradt, de tovább terjeszkedik, katonai infrastruktúráit is beleértve.
Következő lépésként a posztszovjet államokat állították választás elé, a Nyugattal vagy a Kelettel tartanak a továbbiakban? Ez a konfrontációs logika előbb vagy utóbb de mindenképpen komoly geopolitikai krízisbe kellett hogy torkoljon. Ez történt tulajdonképpen Ukrajnában, ahol a lakosság nagy részének a regnáló hatalom felé irányuló elégedetlenségét kihasználva fegyveres puccsot provokáltak ki, amelynek következményeként polgárháború robbant ki. Meg vagyunk győződve róla, hogy ezt csak a minszki egyezmények pontjainak megvalósítása útján lehet megoldani.
Fegyverrel, erőszakkal fenyegetésekkel lehetetlen Ukrajnát egybetartani, pedig ez ma feltétlenül szükséges. A Donbásszban élők érdekeit is figyelembe kell venni, választásukat tiszteletben kell tartani, egyeztetni kell velük a további lépéseket, úgy ahogy a minszki egyezményekben le van fektetve az állam politikai berendezkedésére vonatkozóan. Ez a záloga annak, hogy Ukrajna mint civilizált állam, és mint az Európa és Eurázsia között kiépülő gazdasági és biztonsági térséget összekötő kapocs lehessen, lehetőséget teremtve a további fejlődésnek.

Hölgyeim és Uraim!


Nem véletlenül említettem a közös gazdasági tér témáját. Nemrég még úgy tűnhetett, hogy a gazdaság, ahol objektív piaci viszonyok uralkodnak, létezni tud választóvonalak nélkül, átlátható és közösen kidolgozott szabályok szerint, többek között a WTO elvei alapján együttműködve, hiszen ezen elvek alatt a szabad kereskedelmet és befektetéseket értjük, a nyílt konkurenciát. Ugyanakkor azt kell látnunk, hogy ma már normának tűnik az egyoldalú szankciók gyakorlata, az ENSZ alapszabályával ellentétben. Ezek a szankciók nem csak politikai célokat szolgálnak, de jó fegyvereknek bizonyultak a piaci konkurencia eltávolítására is.

Még egy szimptómát szeretnék említeni mint a gazdasági egoizmus jellemző példáját. Egy sor ország úgy döntött, hogy a zárt, exkluzív gazdasági egyesülés útját választja. Az erre vonatkozó tárgyalások zárt körben, saját állampolgáraik, üzleti partnereik és a nyilvánosság kizárásával, teljes titoktartás mellett zajlanak. Azok az országok amelyeknek az érdekei esetleg sérülnének, semmilyen tájékoztatást nem kapnak ezekről a tárgyalásokról. Nyilvánvaló, hogy kész tények elé akarják őket állítani, és csak akkor derül majd ki, hogy a játékszabályokat már átírták, mégpedig újfent egyes kiválasztottak előnyére, és a WTO szabályainak teljes megkerülésével. Ez a jelenlegi kereskedelmi rendszerek egyensúlyának teljes felborulását jelenti, és a globális gazdasági tér feldarabolását idézi elő. A felsorolt problémák minden ország érdekeit sértik, és a világgazdaság perspektíváit kérdőjelezik meg. Ezért azt javaslom, hogy ezeket a kérdéseket vitassuk meg az ENSZ, a WTO és a G-20 szervezetek keretei között. Az exkluzivitás politikájával szemben Oroszország javaslata az, hogy regionális gazdasági projektek harmonizálásával, az integrációk integrációjával, az átlátható, univerzális elvekre épülő nemzetközi kereskedelem útján oldjuk meg ezeket a problémákat. Példaként az Eurázsiai Gazdasági Egyesülést hozhatnám fel, amely kínai kezdeményezésre kapcsolódik a Selyemút projekthez. Mi továbbra is nagy lehetőségeket látunk az integrációs folyamatok harmonizálásában ezen projekten belül az EÁGU és az EU számára.
Hölgyeim és Uraim!

Az emberiség jövőjének egészére kiterjedő problémák közül a klímaváltozást mint kihívást is meg kell említeni. Magunk részéről érdekelve vagyunk az ENSZ klímaváltozást taglaló konferenciájának eredményességében, amely ez év decemberében Párizsban lesz. Nemzeti hozzájárulásként csökkenteni kívánjuk a káros gázok kibocsátásának szintjét az 1990-ben mért szintre, 70-75%-ra. Ugyanakkor javaslom, hogy ezt a problémát tekintsük át részletesebben.
Lehetséges, hogy a károsanyag-kibocsátási kvóták megállapításával egy ideig elbagatellizálhatjuk a probléma megoldását, de alapjában nem oldjuk azt meg. Minőségileg más megközelítésre van szükség.

Természetazonos technológiák bevezetésére van szükség, amelyek kímélik a környezetet, azzal harmóniában vannak, és lehetővé teszik a bioszféra és az ember által létrehozott technoszféra közötti egyensúly megteremtését. Ez az egész bolygót érintő kihívás, úgy vélem, hogy már rendelkezünk azzal az intellektuális potenciállal, amely megoldást kínál erre a problémára. Mindössze egyesíteni kell erőinket, mindenekelőtt azokra az országokra gondolok, amelyek fejlett kutatási bázissal és kellő tudományos potenciállal rendelkeznek.
Javaslom, hogy az ENSZ keretein belül hozzunk létre egy olyan speciális fórumot, amely komplex módon vizsgálná meg természeti kincseink kimerülésével, az életterünk szűkülésével és a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket. Oroszország kész mint a szervezők egyike részt vállalni ennek a fórumnak a létrehozásában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kollégák!

1946 január 10-én Londonban először gyűlt össze tanácskozásra az ENSZ plenáris ülése. Zoleto Anhel kolumbiai diplomata nyitotta meg az ülést, mint az előkészítő bizottság elnöke. Meglátásom szerint ő akkor igen szabatosan és lényegbevágóan foglalta össze azokat az elveket, amelyek szerint működnie kell ennek a szervezetnek. Ezek a jó szándék, intrikától és ravaszságtól való mentesség, az együttműködés szándéka. Oroszország hisz az ENSZ hatalmas lehetőségeiben, amelyek segítségével és amelyek által elkerülhetőek a globális konfrontációk és az együttműködés stratégiája válik uralkodó iránnyá. Más országokkal karöltve együtt törekszünk arra, hogy megerősítsük az ENSZ központi, koordináló szerepét. Együtt, közös erővel biztosíthatjuk világunk stabilitását és lehetőséget teremthetünk minden ország és nép fejlődésére.
Köszönöm figyelmüket!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése