2017. március 9., csütörtök

A hírháló és a filmek



A hírháló és a filmek


Az autonómia Európa legdemokratikusabb intézménye – AUDIÓ
 
2014.01.04. | 15:32 Kossuth Rádió - Erdély.ma 


Az autonómia, és az európai kisebbségi jogok tekintetében is áttörésben kell gondolkodni, mert negyedszázada, a romániai fordulat is úgy valósult meg, hogy kevesen hittek akkor ott a kommunizmus bukásában - ezekkel a gondolatokkal várja az új évet Tőkés László EP képviselő, az EMNT elnöke. 
Moszkovits Jánosnak Tőkés a tavalyi év politikai kiértékelésekor három évfordulóról is beszélt, amelyek a maguk módján összefüggésbe hozhatók az autonómiával. Ilyen a 1993-as neptuni botrány - ami az erdélyi magyar politika "bűnbeesését", és az autonómia politikájuk eltérítésének kezdetét jelentette - a 2003 február elsején tartott királyhágómelléki egyházi közgyűlés, ahol felvállalták az autonómia-politikát, ez volt az a nap, amikor Tőkés Lászlót megfosztották az RMDSZ tiszteletbeli elnöke tisztségétől. Az EMNT elnökének megítélése szerint az RMDSZ kormányba való belépésével végképp alulmaradt az önálló erdélyi magyar politika ügye, ezért az EMNT folyamatosan olyan alternatívát próbált biztosítani, ami "helyére teszi" az erdélyi magyar politikát. 
Az erdélyi autonómiatörekvésekkel kapcsolatosan az EP képviselő kijelentette: minden romániai ellenállás, visszautasítás ellenére, amikor megérik a helyzet, akkor a román hatalom kénytelen lesz számításba venni a mi jogos célkitűzéseinket. Hozzátette, hogy az autonómia az egyesült Európa legdemokratikusabb intézménye. 
A 2013-as év a közösségszervezés és a közösségépítés éve volt a Székely Nemzeti Tanács számára, fogalmazott Izsák Balázs, a szervezet elnöke, aki László Edit Zsuzsannával, a Kossuth Rádió munkatársával beszélgetett. 
2013-ban rendeztük saját sorainkat, tisztáztuk belső viszonyainkat, és az autonómia zászlaja alá felsorakoztattuk a szervezeteket, a pártokat és a magánszemélyeket - jelentette ki Izsák, utalva a Székely Szabadság Napjára szervezett marosvásárhelyi eseményre, illetve a Székelyek Nagy Menetelésére, amely a rendszerváltás után az erdélyi magyarság legnagyobb megmozdulása volt. 
A 2014-re szóló terveikről Izsák azt mondta, hogy amennyiben Bukarest elutasítja a párbeszédet, akkor sokasodni fognak és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások. 
Izsák Balázs nagy érdeklődéssel várja, hogy az RMDSZ bemutassa az autonómia-tervezetét. 

Elnöki rizsa újév hajnalán 

2014.01.01. 20:26 Proszektura 
Ilyen Savanyú Jóska stílusban régen hallottam politikust szónokolni. Ehhez képest Antall József maga volt a Hofi Géza. Ez az Áder beszéd közben olyan képet vágott, mint a foghúzásra váró páciens, akinek már benyomták az ínyébe az érzéstelenítő injekciókat. 
Félreértés ne essék, nem azt kívántam volna, hogy táncra perdüljön a kamera előtt, mint Gyurcsány, de legalább kicsit elmosolyodott volna. Csak egy icipicit. De ő csak állt ott, mint egy faszent... 
A köztársasági elnökünk újévi köszöntőjében a hazaszeretet emelte ki, mégpedig az életörömmel megélt hazaszeretetét. 

"Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni. Egyetlen szót. A hazaszeretet szavát. A nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetét. Egyszerű kimondását annak, hogy szülőföldünk épp úgy a sajátunk, mint szüleink vére az ereinkben." 
Több bajom is van ezzel a beszéddel. 
Először is, erről a hazaszeretetről egy régi átkosbeli vicc jutott eszembe, miszerint május elseje akkoriban a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt. Mert, hogy a felvonulásra kikelet menni, jóllehet mindenki hazaszeret volna menni. 
És milyen duma volt már, hogy "A nagy szavak pátosza helyett"? 
Hiszen éppen, hogy ilyen semmitmondóan patetikus beszédet már rég nem hallottam! Micsoda süketelés millió és millió élet szőtteséről, a szeretet fonaláról, reményről, a szívről, meg a magyarul szólított édesanyánkról! 
De a csúcs mégis az volt, amikor arról hadovált, miszerint a szülőföldünk épp úgy a sajátunk, mint szüleink vére az ereinkben. 
Na persze. Hogy lehet ennek az új esztendőnek már az első perceiben ekkorát hazudni? 
Egyrészt a szüleink vérét már rég kiszipolyozták, mégpedig éppen ők, a mindenkori hatalmon lévők, másrészt pedig a szülőföldünk sem a sajátunk. 
Nem is volt az soha. 
Pár ezer ember birtokolta és birtokolja ma is a termőföldjeink döntő részét, de ugyanígy legszebb erdeinket, vizeinket is. 
Sokak viszont már az állítólagos szabadságban eltelt utóbbi huszonöt évben váltak teljesen földönfutókká, vagy éppen mostanában veszítik el még azt a 50-60 m2 területet is, amit saját lakásuknak tekinthettek. És a jobbik esetben legfeljebb bérelhetnek majd egy lukat valahol, talán éppen Ócsán. 
Rosszabbik esetben viszont mehetnek ők is az utcára, de még ott sem akárhová. A melegebb, fedettebb helyeket kerüljék ám, mert újabban ott is tilos tartózkodniuk. 
Azután vannak több százezren, sőt egyre többen olyanok is, akik már nem is itthon a szülőföldjükön laknak, hanem valahol Angliában. 
Nem tudom, mit szóltak ezek az emberek valamelyik aluljáróban, a rendőröktől tartva, netán Ócsán vagy éppen Angliában, ahhoz a köztársasági elnöki dumához, miszerint: "Van hazánk. Van múltunk és van jövendőnk." 
Kapcsolódó: 
   RTL II: Áder János újévi köszöntő beszéde (01:55) 
   Magyar razzia áldozataira emlékeztek Csúrogon 

Lengyelországban Orbán Viktor az év embere 

2014. január 4., 11:40 magyartudat.com 
A Gazeta Polska hetilap szavazást tartott arról, kit választanának 2013-as év emberének. 

A beérkezett szavazatok nyomán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke győzött. Az tény, hogy Orbán képes volt visszatérni a miniszterelnöki székbe nyolc év után, és az ellenzékből elért kétharmados győzelme egyedülálló siker. 
Ez azért történt, mert a politikában döntő a pártvezetők személyisége. Orbán egy karizmatikus személyiség. 
Mivel Orbán Viktor 25 éve ugyanazokat az értékeket képviseli, ugyanazzal a szenvedéllyel, lelkesedéssel és kitartással, ezért a lengyelek hitelesnek tartják. Azok, akik már várták a gazdasági és társadalmi összeomlást, nagyot csalódtak. 
Jelenleg Magyarország stabilan áll a saját lábán, az ország zökkenőmentesen és hatékonyan működik, írja a Niezalezna lengyel lap. 
Négy éve képviseli a jogállamiságot a közös Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt alkotta kormány, és ez azt mutatja, hogy a hétköznapi emberek jobban képesek megbirkózni a válsággal, mint az "elit." 
Ez jó lecke Európa nemzeteinek. Ez a feladat a XXI. században. 
Lehet Orbán Viktor politikájával egyetérteni, vagy nem, de el kell ismerni, Orbán egy igazi politikus, meghatározó személyiség az európai politikában, írja a Niezalezna. 
Kapcsolódó: 
   Itt a békemenet menetrendje: lengyelek is jönnek 
   A Békemenet elindult Lengyelországba 
   Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc is fizette a kamatokat. Mindegyik hazudott erről a magyaroknak! 
   Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? 
   Orbán és Perez; Fidesz és Likud; Izrael; Nemzetgazdaság 
   A Likud természetes partner 
   A cigánykérdéssel talált újra egymásra Orbán és Soros 
   Orbán: bővítés nélkül az EU nem lesz versenyképes 

Itt a kiugrott fideszes jelentése a földmutyiról 

2014.01.03. 07:45 Hír24 
Ángyán József legújabb jelentése szerint az állami földek bérbeadását különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztása, a családi gazdálkodók háttérbe szorítása jellemzi - derül ki a Népszabadságból. 

Ángyán József - korábbi megállapításait megerősítve - arra a következtetésre jutott, hogy sok nyertes pályázó jut kicsike földterületekhez, és kevés "nagykutya" osztozik a zsírosabb falatokon. A több mint háromszáz oldalas tanulmány az ország valamennyi megyéjét megvizsgálva térképezi fel, melyik régióban kik jutottak jelentős állami földekhez, és milyen, a kormányhoz vagy egyes tagjaihoz közel álló társaságok, személyek nyerték el a haszonbérleti pályázatok "legzsírosabb falatjait" - olvasható a Népszabadságban. 
Az elemzés megállapítja, hogy Magyarországon 2013. szeptember 1-jéig pályázati úton 1582 állami birtoktestet adtak bérbe: ezek összterülete meghaladja a 32 ezer hektárt, értékük pedig az 555 ezer aranykoronát. Az egy érdekeltségre jutó átlagos területnagyság 35,2 hektár, ez azonban jelentős szórást mutat, ha egyenként vizsgálják a megyéket. Míg ugyanis Csongrádban 133, Fejérben pedig 83 hektár esik átlagosan egy pályázóra, addig Vas megyében ez az érték alig 9, Tolnában pedig mindössze 7,5 hektár. A bérbe adott területek nagyságát és földértékét illetően Fejér megye vezeti a sort, majd Borsod, Veszprém és Békés következik: e négy megyében található a pályázati úton eddig bérbe adott területek csaknem hatvan százaléka. 
Ángyán József elemzése szerint a nyertes érdekeltségek és pályázók "alsóházi" népes csoportja, mintegy 460 pályázó (a nyertesek majdnem fele) tíz hektárnál kisebb területhez jutott, és az összes aranykorona-értéknek csupán 8,3 százalékát, az összes területnek pedig mindössze 7 százalékát tudta bérbe venni. A "felsőházi" szűk, kis létszámú csoportot viszont alig 14 érdekeltség (1,5 százalék) 39 pályázója (3,9 százalék) alkotja. Ennek az elit csoportnak minden egyes tagja 300 hektár feletti területhez jutott, és együtt az összes aranykorona-érték 28 százalékát és a területek harmadát megszerezték - állapította meg a képviselő. 
Közülük hat cég Borsodban, négy Fejérben, kettő Veszprémben, egy-egy pedig Csongrád és Somogy megyében található - összegzi a tanulmány. Ángyán József azt is közli a jelentésben, hogy a pályázati úton elnyert területeken túl a 14 legnagyobb érdekeltség pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további 495 állami földrészlet bérleti jogát is megkapta a földalaptól. Ezek összterülete és egyéb jellemzője azonban nem ismert, mert a Nemzeti Földalapkezelő a területre vonatkozó, illetve a szerződési feltételeket illető információkat Ángyán József szavai szerint nem hajlandó nyilvánosságra hozni. 
Kapcsolódó: 
   Ángyán József elkezdett oligarcha neveket sorolni! 
   Ángyán nagykutyákat talált a földbérlők között 
   Fideszes oligarchák harca a TV2-ért? 
   Világ-Panoráma - Papp Lajos - Hazaárulók és haza kiárusítók 
   Életjáradékot adna a magyar állam az erdélyi földfelajánlóknak 

Nyugdíjvagyon: 5 százaléka sincs már meg 

2014. január 3. péntek 16:04:59 mfor.hu 
A frissített adatok szerint már a bevont nyugdíjvagyon 5 százaléka sincs már meg az alapban. Adósságcsökkentésre pedig "csak" az átvett vagyon 64,6 százaléka ment. 

Az Államadósság Kezelő Központ pénteken frissítette az októberi adatokkal a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap összetételére vonatkozó táblázatát, mely szerint a tizedik hónap végére mindössze 132,6 milliárd forint volt az alapban. Egy hónappal korábban még 157,9 milliárd forinttal rendelkezett az alap, ám ahogy az az ÁKK oldalára feltöltött dokumentumból kiderült, októberben újabb 30,5 milliárd forintnyi állampapír került bevonásra, vagyis ekkora mértékben tovább csökkentették az adósságot. 
Ezzel az összeggel együtt már egyébként összesen 1902 milliárd forintot fordítottak az eredeti, adósságcsökkentő célra. Ez az átvett vagyon 64,6 százalékát teszi ki. Emellett utaltak a költségvetésnek közel 460 milliárdot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek is átadtak közel 200 milliárdnyi vagyont és természetesen még 233 milliárdot a legelején kifizettek reálhozamként is. 
Az október havi adatokat részleteiben nézve látható, hogy az alap forinteszközei 13 milliárd forinttal 106,7 milliárdra csökkentek. Ezen belül a befektetési jegyek és ETF-ek állománya szinte lenullázódott, hiszen a szeptemberi 33,2 milliárd után 800 milliónyi ilyen eszköz van az alap forinteszköz "oldalán". Állampapírból a korábbi bevonások miatt már semmi, és a jelzáloglevelekből is alig pár százmilliónyi van csak. Viszont a számlapénz soron a júliusi mélypont után folyamatosan gyarapodás látszik, ami az értékesítésekkel van összefüggésben: a szeptemberi 77,3 után 92,6 milliárd volt októberben a táblázat szerint. 
A devizaeszközök oldalán már csak 25,9 milliárd forintnyi eszköz található, mely 18 milliárdnyi részvényből és 7,9 milliárdnyi számlapénzből tevődik össze. 
Kapcsolódó: 
   Eltűnőben az államosított nyugdíjpénz 
   Hová tűnt a nyugdíjvagyon? 
   Erre ment el a nyugdíjvagyon 
   Nyugdíjvagyon: folytatódik a nyomozás hűtlen kezelés vádjában 
   A nyugdíj-vagyon eltűnt, az államadósság nő 
   Kezet csókolnak még Orbán Viktornak a nyugdíjasok? 


Az argentin apokalipszis: vajon ez lesz itthon is?! 

Pacsker 2014.01.03. greenr.blog 
Kísértetiesen hasonlítani kezdenek a jelen hazai folyamatok Argentína példáira. Mintha valami sötét - horribile dictu - sátáni erők kifejezetten átültetni kívánnák a Kárpát-medencébe a máshol már "jól bevált" ország-, nemzet-, és néppusztító gyakorlatokat. 
"Rezsicsökkentés", "városi gettók", "oligarchák" és "tőkés integrátori agrármodell" némi "intenzív vegyszerrel" fűszerezve. Az apokalipszis szómagyarázatát alább megtalálhatjátok. 
Az argentin rezsicsökkentés ára (MTI/Greenfo
Folyamatos áramkimaradások keserítik meg az argentin főváros életét, miután a déli féltekén beköszöntő nyár közel 38 fokos kánikulájában újabb rekordokat döntött a Buenos Aires-iek áramfogyasztása. A fogyasztói árak befagyasztása miatt a szolgáltatóknak nem éri meg korszerűsíteni az elavult hálózatot. 
A lakosság egy része - megelégelve a többnapos áramszüneteket - utcai tüntetéseket tart, egy férfi pedig életét vesztette kedden (helyi idő szerint), miután lövöldözésbe torkollott egy áramszünet miatti konfliktus. 
Az Edenor áramszolgáltató társaság szóvivője azt mondta, hogy dolgoznak Buenos Aires-i lakosság ellátásának helyreállításán. Míg az argentin főváros másik nagy szolgáltatója, az Edesur reményét fejezte ki, hogy a szerdai nap végére fel tudják számolni az áramkimaradásokat. 
Jorge Capitanich kabinetfőnök kijelentette, a kormány azt mérlegeli, hogy büntetést szab ki az áramszolgáltatókra, vagy akár államosítja is az érintett vállalatokat, ha nem tudnak gyors megoldást találni a kialakult helyzetre. Bírálók szerint ugyanakkor a kormányzat téves energiapolitikája - beleértve az ártámogatásokat és a fogyasztói árak befagyasztását - az oka annak, hogy a szolgáltatóknak nem kifizetődő korszerűsíteni az elavult argentin elektromos hálózatot. 
Hetesi Zsolt kapcsolódó bejegyzése (Forrás: Facebook)

Van egy ország, nem nagyon messze, még ezen a bolygón. Argentínának hívják. 2000 körül államcsőd-közeli helyzet alakult ki, és a belváros sem volt biztonságos akkoriban. A tapasztalatokat egy Ferfal nevű orvos írta le, hasznos ötletekkel teli blogájában (érdemes olvasni).

Azt hinnénk, egy ország és az országban lévő vállalatok is tanulnak az esetből, mert ha szükségállapot lép fel, nem nagyon van áram, víz, élelem és általában profit sem terem.

De most olvastam, hogy még sokat kell tanulni, mert még nem tudják a leckét mindig. Az állam-főváros-energiaszolgáltató közötti vitás kérdések (és a profit kergetése) miatt elmaradtak bizonyos fejlesztések, a villamos átvitel korszerűtlen, és nem bírta a 40 C-os hőségben fellépő többlet terhelést, vannak helyek, ahol 2 hete nincs áram (és ilyenkor víz sem...)

Nem véletlenül kukorékolnak a magunk fajta szakértők: az ilyen helyzetekre nem akkor kell készülni, amikor eljönnek, hanem előtte. A "készüljünk a legjobbra" hozzáállás súlyos károkat szokott okozni. Minden rendszer tervezésekor a legrosszabbra kell készülni, mert így a rendszer ellenálló lesz.

Magyarországon is egyre több a szélsőséges időjárási esemény, és az ország mégis megbénul egy hóeséstől, emberek rekednek napokra a hóban, nyaranta egyre gyakoribb a hőhullám, az aszály. Ezekre mind sokoldalúan fel kéne készülni:
- alternatív energiaforrásokkal, hogy végre ne függjünk a beohzataltól és tiszta energiát termeljünk
- alkalmazkodóképes rendszerekkel, amik bírják a gyűrődést
- új mezógazdasággal, amely nem műtrágya- olaj- és vegyszerfüggő, és kezeli az éghajlati szélsőségeket
- emberekkel, akik értik és tudják mi történik köröttük (Humánökológusok! - greenr szerk.), a gazdaságban, az energiaforrások terén, az éghajlat tekintetében stb.

Amíg ez nincs meg, addig hasonlítunk a Titanicra. Nincs elég mentőcsónak. Nem szabad senkinek sem elfelejteni: a hajóra a gyárban szerelik a mentőcsónakokat, nem a tengeren.

A "dél-amerikai modell"... 
Az agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti! 
Amikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozataaz agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!! 
Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán - GreenR 
Ángyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke... 
A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10. 
Kishantos és a magyar agrár Apokalipszis - GreenR 
"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!" - (Jn. 8,32) 
Apokaliptikus időket élünk, ezek a végidők, ha úgy tetszik, történelmi tekintetben a végórák, kozmikus vonatkozásban a végmásodpercek! Apo-kalüpszosz = lehull a lepel! Kishantos esete apokaliptikus következményekkel fog járni! Ezt kimondani és olvasni rémisztően hat, pedig ha megvizsgáljuk ezt az ógörög kifejezést, akkor ez a szóösszetétel annyit jelent, hogy lehull a lepel. Miért kellene félni attól, hogy lehull a lepel? Nem éppen azért jöttünk itt össze ezen a blogon is, hogy lehulljon a lepel?! Sose felejtsük el a szavak eredeti értelmét: a káosz sötét erőinek éppen az a célja, hogy úgy okozzon még nagyobb felfordulást az emberek között, hogy sem fejben, sem tettben: nem tudják a dolgok eredeti értelmét, és így nagyon könnyen meg/félre vezethetőkké válnak! [Ezt a rövid bevezetőt Bogár László - Méltóztassanak nem hülyének nézni minket! című előadásának első néhány percéből fo glaltam össze, persze az egész előadást nagyon érdemes megtekintenünk!] 
Kapcsolódó: 
      Jól megadóztatták a bankokat: a pénzintézetek egymás után jelentik be terheik továbbhárítását 
   260 milliós jutalmat kapott az OTP-vezér 

Dr. Léhmann György: A vitát el sem kezdtük és már befejeztük 

Felhívták figyelmemet Kásler Árpád honlapján látható alábbi cikkre: 
Szerző: Kásler Árpád :: Megjelent: 2013. október 9., szerda 
Érdemes mindenkinek odafigyelni az elszólásokra. Léhmann ügyvéd úr a rádión keresztül üzen a bankároknak, hogy vele tárgyaljanak, mert különben jönnek a Káslerek. Kimondatom vele, hogy kimerítették a bűncselekmény tényállását, de azért Ő megegyezni kíván, ha vele vagy rajta keresztül tárgyalnak. A tisztelt ügyvéd úr szerint ha nem lesz ügyész aki kimondja, hogy bűncselekmény történt, akkor nincs bűncselekmény. Képzeljék el, valakinek elvágják a torkát, ez ugyebár gyilkosság, de tegyük fel, hogy Polt Péter legfőbb ügyész ezt nem fogja megállapítani, mert mondjuk valamelyik bankár cimbora megbízásából történik az eset, mondjuk egy Kásler torkát vágja át egy bérgyilkos, akkor Léhmann ügyvéd szerint nincs bűncselekmény, mert a bűnpártolást elkövető legfőbb ügyész ezt nem állapította meg. Ez a vita is alátámasztotta azon állításomat, hogy a legfőbb ügyészt bűnpártolásért törvényszék elé kell állítani. 
Emberek, ha itt most megalkuszunk, gyermekeinkre hasonló sors vár mint ránk. Bűnösök rágják a nemzet testét. Álljanak végre fel és október 20-án csatlakozzanak hozzánk. 
Kásler Árpád 



Tekintettel arra, hogy én Kásler Árpáddal soha nem vitatkoztam, végighallgattam a Kásler cikkben olvasható időpontban Lánchíd Rádióban folytatott beszélgetést az alábbi címen: 
http://www.youtube.com/watch?v=V_V1f88uyp8 
Az ott hallottakat összevetve Kásler Árpádnak írásában olvasható fenti közlendőjével, megállapítható az, hogy helyesen cselekedtem akkor, amikor vele soha nem vitatkoztam. 
És természetesen nincs szándékomban a jövőben sem vitatkozni vele. 
Léhmann György 













"A magyarnak vérében van a gyilkolás" - történelemhamisítás szlovák módra 



Tudta Ön, hogy az ezeréves Magyarország csupán mese, és egy királyunk sem volt magyar? Hogy a népvándorlás valójában "csavargók fosztogatása" volt, és a teljes magyar kultúrát a szlávoknak, németeknek, olaszoknak és legújabban a zsidóknak köszönhetjük? Hogy a szlovákok 8000 éve lakják a Felvidéket, és olyan kiváló embereket adtak Magyarországnak, mint Liszt Ferenc és Kossuth Lajos? A Jobbegyenes blog exkluzív összeállításából kiderül, Szlovákiában az állami támogatással kiadott könyvek milyen képet festenek rólunk, magyarokról, és miért vagyunk "fekete piszokfolt" Európa térképén. 
A Kárpát-medencébe bekergetett magyarok Szvatopluk beleegyezésével telepedhettek meg a Felvidéken, pontosabban Moráviában, ahol az ős szlávok zsoldosokként használták őket, és velük támadtatták meg Észak-Itálitát - derül ki abból a videóból, amelyet az egyik legolvasottabb szlovák napilap, a SME újságírói készítettek még tavaly májusban. A napokban magyar felirattal is elérhetővé vált videó szerint Árpád fiait az itt élő szlovákok civilizálták nomádmentes életvitelre, nekik köszönhetjük az antik kultúrát, a különféle mesterségeket. A rövid összeállítás azzal zárul, hogy a szlovákoknak tulajdonképpen hálásnak kéne lenniük a magyaroknak, mert mi csináltunk belőlük nemzetet azzal, hogy elvágtuk őket déli szláv testvéreiktől. 
Európában sok fiatal nemzet küzd azzal, hogy identitást kreáljon magának. Ausztria lakosságának fele még a 70-es évek elején is németnek vallotta magát. Ukrajna polgárainak jelentős részét a mai napig nehéz meggyőzni arról, hogy az államformájuknak bármiféle értelme vagy jövője van, a Bosznia-Hercegovinának nevezett viccországról már nem is beszélve. A múlt újraírásában azonban egy nép sem merészkedett olyan messzire, mint a szlovákok, akik valós gyökereik felkutatása helyett úgy döntöttek, a kronológiájukból hiányzó több mint ezer évet egy az egyben kitalálják. 
Ez a szürreális történelmi fantasy fittyet hány a régészeti leletekre, szűrés helyett gyarapítja a mondákat, és ha kell, más népektől lop történelmi hősöket. Az egész mutatvány akár szórakoztató is lehetne, ha a dogmává erőszakolt közös emlékezetet nem hatná át a frusztráció és az ebből fakadó magyarellenesség, amellyel a felvidéki magyarságnak nap mint nap meg kell küzdenie. 
Az alább bemutatott könyvek nem egy antikvárium félreeső zugában porosodnak, pár kattintással bárki online megrendelheti őket karácsonyra. A szokatlanul alacsony árak (2-13 euró) a magas állami támogatásoknak köszönhetőek, ilyen áron magyar nyelvű olvasmányhoz nem lehet hozzájutni Felvidéken. 

Miroslav Demko Az ellopott szerző c. műve Liszt Ferenc életének ismeretlen mozzanatait mutatja be, amelyek idáig "nem lettek megmagyarázva". Ezekből kiderül, hogy a zenei géniusz szlovák identitású volt, és európai kisebbségekért vívott harca tüske volt a magyarok szemében. Ára 13,35 euró. 

Érdekli a magyar kormány szolgálatába állt renegát tót földesurak története, akik saját nemzetfiaikra rontottak? Lapozzon bele a nevelésért felelős volt államtitkár, Karel Kálal A szlovákok kínszenvedései c. könyvébe, és az is kiderül, hogyan támogatta Európa és Amerika (!) az - egyébként elég költséges - magyarítást. 

Ha a fenti remekműért sokallná a 6,28 eurót, 2,10-ért most itt egy másik mű ugyanettől a szerzőtől, hasonló címmel: Magyarítás - A szlovák kínszenvedések bemutatása. Ez már a csúcsok csúcsa, igazi duplacsavar, amikor a rabló tolvajt kiált. "Mesék az 1000 éves Magyarországról. Népvándorlás, vagy a csavargók fosztogatása? Igazat mondanak a történészek?" - sajnos Karel már a bevezetőben lelövi a poént, hogy a Kárpát-medencében a szlávok éltek előbb, és az "uhorországi" (a történelmi Magyarország szlovák elnevezése - a szerk.) királyok nem voltak magyarok. 

Kíváncsi, Liszt Ferencen kívül mit loptunk még a szlovákoktól? Akkor be kell ruháznia Ivanka Milan könyvébe, amely a magyarok Duna-menti bejövetelével és a két etnikum történelmi együttélésével foglalkozik. Az ajánlóban felbukkan Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Madách Imre neve, de ha többet szeretnénk tudni, nincs mese, le kell perkálnunk 2,80 eurót. 

Történelmileg eltitkolt tények a szlovák lakosság elnyomásáról, nacionalista gyilkolásról és mészárlásáról. Mindez egy kötetben, Selecký Ján tollából, 6,18 euróért. A cím: Polgárok a magyarítás ellen. 

Magyarok gyilkolásai - Magyar fehérterror - a címnél is sokatmondóbb a szerző neve: József Halmi. Idézet az ajánlóból: "Ismeretes, hogy a háborúkat, puccsokat és forradalmakat törvénytelenségek, brutalitások és gyilkosságok kísérik. A Magyarországon elkövetett bestialitások erőteljesen meghaladják az ilyen forradalmi törvénytelenségek minden formáját, melyek e téren Európában ismeretesek. Ráadásul Magyarországon ezen események kapcsán zsidóellenes túlkapások is megjelentek, melyekhez a magyar uralkodó réteg endemikus antiszemitizmusa társult. Hasonló magyar bestialitás bűncselekmények játszódtak le egészen más történelmi események kapcsán is, nem csak az olyannál, amilyen Horthy Miklós fasiszta fehérterrorja volt. Aki elolvassa ezt a könyvet, az látni fogja, hogy él Európa közepén egy nemzet, amely üvölt a korábbi soknemzetiségű Uhorország integritásáért és a trianoni békeszerződés felülvizsgálatáért, miközben ő maga népteleníti el és teszi tönkre azt a föld darabot, mely neki mint nemzetnek meghagyatott!" 

Szeretné tudni, miért lódítják azt a magyarok, hogy őket sérelem érte Trianonban? Martin Grečo: Magyar hazugságok című írása lerántja a leplet, és valós képet fest arról, hogyan éltek a magyarok Csehszlovákiában, illetve a szlovákok Magyarországon. Ára 2,80 euró. 

Edita Tarabčákovának nem kenyere a köntörfalazás, rögtön a címben kiteszi az indexet: Magyar fantazmagóriák - Ősidőktől fogva itt élünk. A szerző felveszi a harcot a magyar legendákkal, mítoszokkal, kitalált téveszmékkel. Kiderül belőle, hogy a teljes magyar kultúrát a szlávok, németek, olaszok és az újabb korokban a zsidók adták. A genetikusok azt is megállapították, hogy Szlovákia lakosságának 80 százaléka olyan "ősgéneket" hordoz, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ők már legalább 8000 éve, az újkőkorszak óta itt élnek. Én a maguk helyében nem sajnálnék érte potom 4,28 eurót. 

"A magyar sovinizmus feltámadása. Magyarország, az első fasiszta rezsim Európában. Magyar történelmi hazugságok. Miért akarják megszüntetni a Benes-dekrétumokat? Keserű igazság a magyar politikáról." A szerző Július Hand árik, a cím Trianoni trauma - A köztársaság elleni összeesküvés? 7,60 euróért most ajándék Jobbik-logóval rendelhető meg. 

"Egyes etnikumok legrégibb története az őskor és az ókor sötétségbe merül, az írástudatlanságba, és épp ezért a 'modern' nemzetek ezekhez a fejezetkehez hozzátoldanak különböző történelmi mítoszokat és legendákat. Ezt nagy előszeretettel teszik pont azok a nemzetek, amelyek olyan területeken élnek, amelyeket az egykori őslakos etnikumtól bitoroltak el, mert saját maguknak és utólagosan a világnak is indokolniuk kell saját jelenlétüket ezen az elbitorolt idegen területen." A szerző ugyancsak Július Hand árik, könyve azonban nem saját népéről, hanem - a címlapról sejthetik - rólunk szól. A cím: Magyar csalások - "Magyar történelem" gyártás. 

Vlado Clementi: Egymás és a magyarok közt - Történelmi tanulságok című művéből elég csak a címszavakat kiemelnünk: magyarosítás, brutális nemzetiségi elnyomás, ki volt előbb a mi területünkön, magyar hazugságok és a dolgok kiforgatása, börtönök és akasztófák. 

Fel a fejjel szlovákok! - Mennyit engedünk meg még nekik? - teszi fel a kérdést Bla ena Krivosíková, aki a szlovák öntudatot hiányolja, és felidézi, mi mindent tettek ősei Uhorország fejlődése és kultúrája érdekében. 

"Míg Európa valamennyi államába eljutott a demokrácia szelleme, Magyarország a mai napig a feudális középkorban él, és fekete piszokfoltot képez Európa térképén" - olvashatjuk Houdek Fedor Magyarok kapitulációja c. könyvében. 

Az öngyűlölő magyar kiváló példáját András Gábor szolgáltatja, aki Vérengző magyarok - A gyilkosok fekete könyve c. művét így ajánlja a kedves olvasó figyelmébe: "Úgy tűnik, a magyaroknak leküzdhetetlen vágyként a vérében van a védtelen, bűntelen civilek gyilkolása. Az, amiről itt olvasni fogtok, valódi magyarok hőstettei, a legnagyobb 'hazafiaké', melyeket a saját állampolgáraik ellen követtek el. (...) A mai propaganda folyamatosan felemlegeti az állítólagos 'kommunista bűntetteket', de következetesen hallgat a magyar fehérterrorról. Az 1919-1920-as évek vérengző megnyilvánulásai, melyek ezen publikációban vannak leírva, újra megnyilvánultak a második világháború idején és az 1956-os ellenforradalom idején. Hol a biztosíték, hogy nem nyilvánulnak meg újra?" 

A végére hagytunk egy igazi csemegét, Paul Lendvai Magyarországon is megjelent Magyarok - Kudarcok győztesei c. műve, melynek kiadója, a Kalligram a magyar és szlovák kormányoktól is jelentős állami támogatásokat zsebel be. Magvas gondolatok évszázados gyengeségünkről, a nemzeti bezárkózásra való hajlamról és az elénk tükröt tartók hisztérikus kitaszításáról. Amikor egy magyar ostorozza a saját fajtáját, az azért mégis csak hitelesebb, mint amikor egy tót atyafi. Hogy teljes legyen a moral insanity, az osztrák állampolgár Paul Lendvai a könyvet Felvidéken született édesanyja és Erdélyben született édesapja emlékére ajánlja. Lelke rajta. 
A fordításokért köszönet Hajnalka nevű olvasónknak. 
Havas Jon - Jobbegyenes 



A rezsiharc helyett miért nem a bankok ellen harcol a Fidesz? 
   Fidesz-kongresszus - Orbán: 2014 a rezsiharc éve lesz 
   Orbán és a rezsiharc- Ez a harc lesz a végső? 
   "Anyósomat besorozzák!" 
   Fülkeforradalomból Rezsiharc 
Devizahitelek: Róna szerint nem védhető a Kúria döntése 
Menekül a pénz a bankokból 
A Habsburgok belőlünk gazdagodtak 
   A Corvina könyvtár pusztulása 
   Ami mozdítható volt, ellopták 
   Miről mesélnének kincseink? 
Tanításban az erő 
   Jakob Fugger kereskedő halála 
Keresd a jót: havilapot indít Orbán - a Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond 
Habsburg-hűséget oktatnak Vona 'akadémiáján' 
   A Jobbik szerint a HVIM drogdílerekkel barátkozik 
   Az egykori skinhead az iszlám mellett 
   Zsidó tévében főzött és kóserkedett Gabi 
   Novák szerint Zagyvát és Toroczkait bedarálta a Betyársereg 
Toroczkai minimálbért kér polgármesteri munkájáért (Videóval) 
Putyin: "Mi a helyzet Izrael nukleáris fegyvereivel?" 
PUTYIN FIGYELMEZTETÉSE A FEHÉR EMBERHEZ 
- Engedjék meg hogy elismételjem. 
- Komoly népesedési probléma van a fehérek lakta országokban. 
- Minden fehérek lakta ország, köztük Oroszország is, demográfiai gondokkal küzd. 
- A születési arányszámok alacsonyak, a fehérek egyre fogynak [majd kihalnak, a szerk.]; Hát nem értik? 
Előkerültek a bizonyítékok, Adolf Hitler békeajánlatát vitte Nagy-Britanniába Rudolf Hess 1941-ben 
   Titkosítás feloldva: Brit titkosügynökök gyilkolták meg a 93 éves Rudolf Hesst 


Az Arany Hajnal 55.5 százalékon áll Görögország fővárosában 
   Ön hallott már az olasz vasvillás tüntetésről? Vagy ezt nem mondták be a híradóba? 
Joe Eszterhas: "Mel Gibson szerint a holokauszt egy rakás lószar" 
"A nyilas terror elkövetői jórészt nem nyilasok voltak" - mondta ki Karsai azt, amit évtizedek óta tudunk 
   "A Kuruc.info fekélye a magyar közéletnek" - színre lépett a Karsai-nemzedék legifjabbik tagja 
   Karsai még kollégáit is kérlelte, hogy írjanak tanulmányt a Jobbik "nácizmusáról" 
   Első fokon nem neonáci a Jobbik: Karsai Lászlónak levélben kell kifejeznie "sajnálkozását" 
   Lipusz Zsolt válasza a "nackózó" Karsai Lászlónak 
   Karsai László a saját diákjairól: Ők "mindennek a legalja" 
   Zsidó parancsra át kell írni a tankönyveket Németországban 
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija fogadta Schiffer Andrást 
Holokausztos öngól: csupán Izraelben még mindig 192 ezer a "holokauszt-túlélők" száma 
Zsidók öltek zsidókat, hogy a túlélőket Izraelbe kényszerítsék 
   Lépes Andor: Zsidók keresztény álarcban 
Az USA a Pentagon kiszivárgott kézikönyve szerint dönt meg külföldi államokat! - Ukrajna a célkeresztben (Videóval) 
   Sustaining US Global Leadership: Priorities for 21st Century Defense (PDF) 
   The National Military Strategy of the United States Of America (PDF) 
   National Security Strategy Archive 
A szeparatizmus "járványa" megfertőzi Európát 



Beszélgetés Róna Péterrel Esztergomban 2013. október 3.

Mi kell a kilábaláshoz? - Beszélgetés Róna Péter közgazdásszal (LMP

Róna Péter: Minden sértegetés nélkül Bajnaiék a tőke emberei (2012/1

"Hogyan mentsük meg Magyarországot?" - Volner János előadása K

"Országhódítók, földrablók..." - Hegedűs Lorántné és ifj.Hegedűs Loránt

Ifj.Hegedűs Lóránt: Önrendelkezés, vagy EuróIzrael?

Hegedűs Lóránt: Az Írástudók árulása

Bogár László-Magyarország felszámolása könyvbemutató 2009.02.0

Dr.Bencze Izabella-Magyarország kifosztása

Csath Magdolna: A lugánói Tanulmány

Drábik János: Az emberiség jövője a XXI. században

Dr Drábik János: Kié Magyarország? 2012.04.20.

Dr Drábik János: Uzsoracivilizáció 1.rész 2012.01.13.

Dr Drábik János: Uzsoracivilizáció 2.rész 2012.02.10.




Lakott sziget - A betiltott film.... MIÉRT? Rájössz Te is,mert nem akarjá


Íme a betiltott film magyar felirattal hát nem tudom ennyiért is betiltanak filmeket , hisz majdnem ez a valóság , ennyire kell hülyíteni a népet , hogy már gondolkodni is másnak kell helyettük.
A szép új világ , ahol chippet ültetnek mindenkibe , halálchippet , aki nem tetszik a redszernek azt likvidálják , úgy hogy a ciánpatront a chippben rádió adó sugárzással felrobbantja , és a páciens volt nincs , így csökkentik le a lakosság létszámát is 500 millióra , hisz nem kell ennyi embert eltartani . Az az 500 millió pont elég , hogy kiszolgálja az uzsorás bankárkasztrendszert, a kis kamatrabszolgák versenyeznek majd , hogy ki maradjon életbe , a hülyék , nem hogy megölnék a bankárkaszt képviselőit , és szét zilálnák a rendszert , hogy minden embernek élhető élete legyen , ne csak a büdös zsidó bankárkasztos elitnek. És a hollókosztosoknak az új inkvizítorok világ uralomra törnek , és a két világháborút követően indítják a III. - at , mert ők sértetlenül végig égették a földet már kétszer , és nem ők voltak sosem a háborús bűnösök , ellenben a föld nemzeteitől zsarolva hollókosztott szednek rendszeresen , és az Amerikai nép fiait , lányait , felhasználják a háborúikba , mert mégis egy Amerikai goj essen el a háborúban , és ne egy zsidó , hova jutnánk , előbb utóbb nem lenne több zsidó és akkor mivé foszlana a világbirodalomról szőtt állom , és hol lennének a háborús bűnösök , hogy a zsidók azok , azt eddig is tudtuk , csak éppen kivonták magukat az igazságszolgáltatás felelőségrevonása alól. Úgy , hogy ezért szabad ítélet van érvénybe ellenük , bárki szabadon levadászhatja őket , mert ha nem ezt teszitek , titeket vadásznak le a hollókosztosok , pénzzel befogják a szátokat , és ott ölnek meg benneteket ahol lehet.


Inhabited Island Lakott sziget I/1 teljes film magyar felirattal

Inhabited Island Lakott sziget I/2 teljes film magyar felirattal

Inhabited Island Lakott sziget II teljes film magyar felirattal




Küzdősport profi vs Aikido mester SAMURAI SPIRIT AIKIDO 2_5 m

Pokol és Menny

Élet a síron túl: MENNY és POKOL - Valós átélések (700-asok Klubja)

Menny és Pokol - Angelica Zambrano beszámolója - 23 óra a halálban

Carl Sagan - Menny és pokol (Heaven and Hell)

Carl Sagan - Utazások térben és időben (Journeys in Space and Time

Álomküzdők - teljes film

Végzetes Erő (Epoch, 2000-teljes film)

Steven Seagal - Szemben a Nappal Teljes film

A szikla 1996 [ TELJES FILM ] ( HUN )

John Travolta - A csodabogár (Teljes film)

Csodagyerek 2010 (Teljes film)

Az eltakaritónő (TELJES FILM!)

Egyetlen golyó. szinkronzált akció film teljes

Bérgyilkosok viadala

Nindzsa (Scott Adkins) - 2009

A Gonosz Papjai (teljes film)

a futar teljes film

Hell Ride - Pokoljárás

Halálos célpont 2013 Teljes film

Átkozottak harca (Teljes film)

D.C. Sniper - Az orvlövész 23 napja - Teljes Film 2013

A Gyilkos Középkor [Teljes film] HUN

A 633-as repülőszázad - Teljes Film

Merülés a félelembe 2002 HUN [1080p HD] [Teljes film]

A tengeralattjáró 1981 HUN [720p HD] [Teljes film]

Csendben fut,mélyen fut! Am.Háborús film,(szinkronos)!

Kék villám

Extrém masinák - Atom-tengeralattjárók

Nukleáris készletek - A hidegháború öröksége

Fejezetek a Hidegháborúból - Elveszett Fegyverek




A RETTEGÉS KORA - A pszichiátria rémuralma - (Teljes film)

A pszichiátria igazi arca

Pszichiátria - A halálipar

A Pszichiátria ✡ Leghalálosabb Csalása

Feldmár András - Van élet a halál előtt?




Kuro-Obi (magyar-felirattal) Teljes film

Alien ninja

14 penge (Teljes film) 1/2

14 penge (Teljes film) 2/2

Hurok (teljes film)

A KIDOBÓEMBER (CLUBBED 2008)

Kulonleges osztag 2008 TvRip XviD HUN BiTZoNe

A magas rangú célpont

A célpont bemérve

Halálos Csend

Halállista - Egy Új Világ Istene (MOOVIE-HUN)

Az elveszett

Megérzés 2007

Halálfélelem (Robin Cook) [Teljes Film] HUN

Fejvadászok [Teljes film]

Looper - A jövő gyilkosa 2012 HUN (Teljes Film)




1984 - A film (George Orwell)

Álcák csapdája [Teljes Film] HUN (2011)

Akik ölnek - A múlt árnyai [Teljes Film] HUN (2011)

Lehallgatás [Teljes Film] HUN (2006)

Ahonnan nincs visszatérés [Teljes Film] HUN (2009)

Foglalkozása: Bérgyilkos [Teljes Film] HUN





Elo.robotok.(Teljes film)-1995

Dühöngő Dimenzió [Teljes Film] HUN

Időbünök 2007.Xvid.HUN (Teljes film)

Végzetes Erő (Epoch, 2000-teljes film)

Emlékek nélkül 2008.teljes film

Tetemes összeg [Teljes Film] HUN

A Rend örzője-teljes film

Az utca császárai [teljes film] HUN

Farkastörvények [teljes film] HUN

A szellemfarkas bosszúja [teljes film] HUN

A rejtőzködő (The Hidden) 1987 (Teljes Film HUN)

Katonai akadémia [teljes film] HUN

Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)

Végjáték (Alex Jones) A világ leigázásának forgatókönyve

Láthatatlan Birodalom - Az Új Világrend meghatározása

AZ EMBERI PSZICHÉ MANIPULÁLÁSA - ALAN WATT INTERJÚ 

WEIXL-VÁRHEGYI LÁSZLÓ: Lakossággyérítés állami segédlettel

Démoni Harcosok - Dog Soldiers [Teljes film]

A horda (Teljes film)

Bérgyilkosok viadala

Beavatás 2003 (Teljes film)

Váltságdíj (teljes film)

A hazafi teljes film

A tanú (teljes film)

Taxi 2 Teljes Film Magyarul

A Szellemlovas (1.rész) Teljes Film

szellem lovas

Megszállottak háza [teljes film] HUN

A vér bibliája [teljes film] HUN [+18]

A sziklatanács titka [teljes film] HUN

Az utolsó leheletig

Boncasztal (Teljes film) 18+

Eberseg 2007 HUN DVDRip Xvid Atyus

Hatodik érzék (teljes film)

Liam Neeson - A halott túlélő 2009 (Teljes film)

Kíméletlen bosszú (teljes film) magyar

Lezúzva (teljes film) 2009

Kevin Costner - Fegyvertarsak 2003 (Teljes film)

Mesterlövész a megtorlás fegyvere 2009 (Teljes Film)

Sztálingrád 1993 HUN [1080p HD] [Teljes film]

A tokeletes harcos

Acélbakancs (Steel Toes)

Vörös nap 1971 HUN [Eredeti szinkron!] [720p HD] [Teljes film]

Chemtrail - vegyi permetezés, támadás az Emberiség ellen - teljes film- 

Személyazonosság (teljes film, magyar felirattal)

Senkiföldje (teljes film)

Az utolsó bevetés 2005 Teljes film

AZ ANGLIAI CSATA (Teljes Film) 1969

FEKETE KÖNYV (Teljes Film) 2006

Tibetben a lelek / Teljes film

A tibeti halottaskönyv - I. A halál mint életmód, II. Végtelen szabadság

Tibeti harangok

Buddhista öngyógyítás, gyógyítás / Cser Zoltán

Végtelen lehetőségek - a gondolat hatalma

A hülyeség kora

A lator Teljes Film

Álomörzők 1.rész ( Teljes film )

Álomörzők 2.rész.( Teljes film )

Keselyűk karmaiban (1964) [Teljes film]

Halott ember Teljes film

Teljes film Ösztön 1999 hun.flv

Út A Vadonba (2007) Teljes Film [Into The Wild]

Őslakó (The Man from Earth)

A hét mesterlövésze: Sci-fik

Monte Cristo grófja 2002. (Teljes film)

Ejtoernyosok és kommandosok

https://www.youGyémánt-Maffia 1993 Teljes film

Zeitgeist: Moving Forward (teljes film, szinkronizált)

Gyémánt-Maffia 1993 Teljes film

KÓSER JÁTSZMA (HOLY ROLLERS 2010)

Kolumbia - A kokain földjén

Megmentőm a fény

A múlt angyala

A Pokol Angyala (Beyond the Law)

Az időcsavar 1997 (teljes) (hungarian)

21 - Las Vegas Ostroma Teljes film

A kód

Elárulva 2012 Teljes film magyarul

https://wwNevem: Senki (1973) [Teljes film]

R Pont A Halalzona 2004 - Teljes Film

Szövetség az ördöggel - teljes

Menni vagy meghalni (1977) [Teljes film]

A három testőr Afrikában.(Teljes Film)

Pofa be! Francia - vígjáték,(szinkronos)!

Nevem: Senki (1973) [Teljes film]

Halalfolyó.(Teljes film)-1989

A vér utcái (teljes film)

Véres Utcák [Teljes Film] HUN (18+)

A félelem bére 1953 HUN [480p] [Teljes film]

Maradjatok jók, ha tudtok!

A Mennyországot választom 2 (teljes film)

HEIDI 2 (teljes film)

Heidi - film complet

Chuck Norris - A bérgyilkos (Teljes film)

Hard Boiled - A Fegyverek Istene (Teljes film)

G I Jane HUN (Teljes film)

Fehér pokol 2012 HUN 720p HD] [Teljes film]

Bosszútól fűtve. teljes film magyarul.

Csak az erős győzhet [Teljes film] HUN

Halál garanciával [Teljes Film] HUN

Bud Spencer & Terence Hill - Fordítsd oda a másik orcádat is (Teljes fil

Dogma Teljes film (1999)

Ki A Faszagyerek ( The Man ) teljes film magyar szinkronnal

Az Amazonas kincse

Az ajánlat (teljes film)

Nomád (2005) - teljes film

A neretvai csata (HUNGARIAN)

Szerelem Hitler árnyékában teljes film] HUN

Fapofa (teljes film)

Bob herceg - 1941 - teljes

Felforgatókönyv (Teljes film)

A 13-as rendőrőrs ostroma 1976 (teljes film)

pihenő a pokolban teljes verzió

kaptár 3 Teljes pusztulás (hu)

Kaptár 1 Teljes Film Magyarul

Bronx Mese teljes film

Robin Williams & Walter Matthau- A Túlélők 1983 (Teljes film)

Tekken - Teljes Film [ Hungary ]

A Suttogó (Teljes film)

A dzsungel könyve 1942

A NOTRE DAME-I TORONYŐR (Teljes Film) 1997

AZ 1001 ÉJSZAKA MESÉI (Teljes Film) 2000

Trója Háború egy asszony szerelméért Helen of Troy 2003 Custom 

KLEOPÁTRA (Teljes Film) 1999

Odüsszeia

Waterloo teljes film

Arn, a templomos lovag 1

Arn, a templomos lovag 2

A RODOSZI KOLOSSZUS (Teljes Film) 1961

ODÜSSZEUSZ (Teljes Film) 1997

POKOL A CSENDES ÓCEÁNON (Teljes Film) 1968

Mindent bele, fiúk! (1972) [Teljes film]

Kincs, ami nincs (1981) [Teljes film]

Nevem: Senki (1973) [Teljes film]

Taxi 2 Teljes Film Magyarul

A katona (teljes film)

A dárda vége

Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus - Ávósok (Teljes, 1-2-3)

Kubínyi Tamás bemutatja Ávósok 2 Kubinyi Ferenc és Chrudinák Alajos

biszku béla "..az erősebb kutya baszik.." (600ezer Ft \ havit érő nyugge

Ami a Biszku-filmből kimaradt

Kubínyi Tamás: Közügyeink I. (Betiltott műsor)

Kubínyi Tamás: Közügyeink II. (Betiltott műsor)

2020: A Tűz Birodalma 2002 (Teljes film)

Kulonleges osztag 2008 TvRip XviD HUN BiTZoNe

Vadászpilóták (Teljes film)

Kutyahideg teljes

A legendás musztáng [Teljes Film] HUN

Hacsi

hdtv hacsi a leghusegesebb barat

Az élet háza - Teljes Film

Roswell (1994) - Magyar Szinkron

Hős (2002) - teljes film

Jackie Chan - Shaolin kígyó és daru 1978 (Teljes film)

Jackie Chan - A halál keze (Teljes film)

Reszeges.karatemester teljes part1

A részeg sáska tánca ( Részeges karatemester 3 ) Teljes film

Bérgyilkosok viadala

A cég - A C.I.A. regénye 1 rész.

A cég - A C.I.A. regénye 2. rész

Ördögi segítség (Teljes film magyarul)

Kíméletlen vadászok [Teljes Film] HUN (2000)

Az ördög szolgája (teljes film)

Megérzés 2007

Texas gyilkos földjén 2011 (Teljes film, HUN)

Kíméletlen vadászok [Teljes Film] HUN (2000)

Svindli [teljes film] HUN

Üdv a mocsokban (Welcome to the Punch)

Szabadesés - A 174-es járat

A Malév 240-es járatának története (Teljes film)

Egy különös éjszaka (One Special Night - Hungarian)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése