2017. március 9., csütörtök

A gyilkosok




A gyilkosok



Bebizonyosodott: a "demokrata" britek ölték meg Rudolf Hesst, nehogy szabadon kelljen engedni 93 évesen
Mi történt 1987. augusztus 17-én a spandaui börtönben? Legendák keringenek Rudolf Hess halála körül, de most részlegesen feloldották egy rendőrségi vizsgálat titkosságát, amely bűncselek­ményre utal: két brit ügynök fojtotta meg Adolf ­Hitler néhai helyettesét.  Így akadályozták meg, hogy számukra kínos háborús titkokról ránthassa le a leplet szabadulása után.

Hess Hitlerrel - aláírását viselik többek között a nürnbergi faji törvények, s egyebek mellett ő találta ki a Heil Hitler! köszöntést és a Führer elnevezést
Mint ismeretes, a nemzetiszocialista vezető 1941 májusában – a sikertelen próbálkozás után azt állították, hogy a Führer tudta és engedélye nélkül – átrepült Nagy-Britanniába, hogy tárgyaljon az angolokkal a békekötésről, ám gépével lezuhant, ők pedig tárgyalás helyett inkább lecsukták.
1987 áprilisában Mihail Gorbacsov környezetéből kiszivárgott, hogy a Szovjetunió vezetője nem fogja elutasítani Hess következő kegyelmi kérvényét. Rudolf Hesst 1946. október 1-jén ítélték életfogytiglanira, és a 600 cellás fegyintézetnek 1966-tól ő volt az egyetlen lakója, amerikai, brit, francia és szovjet katonák havi váltásban vigyáztak rá.

A nyugat-berlini Spandau börtön, ahol Hesst "megöngyilkolta" a demokrácia
A hivatalos mese szerint 1987 augusztusában az amerikai An­thony Jordan a börtönudvar házikójába kísérte a séta közben kimerült Hesst, később ott talált rá holtan. Az ablak fogantyújára volt erősítve a lámpa drótja, amelynek hurkos vége Hess nyaka köré volt tekerve. James Cameron brit patológus vizsgálta meg először a holttestet, és "megállapította", öngyilkosság történt. A holttest kiadása után Hess fia, Wolf Rüdiger megbízta dr. Wolfgang Spannt az alapos vizsgálattal, és az orvos szerint megfojtás okozta az idős harcos halálát.

46 esztendőt töltött börtönben - bűne: békét akart
Howard Jones, a Scotland Yard akkori főnyomozója vizsgálatot indított, és a börtön korábbi orvosát, Hugh Thomast is felkereste, aki (legalábbis a naiv széplelkek számára) meglepő dolgot állított. Az amerikai sebész nevén nevezte a két brit ügynököt, akik amerikai katonai egyenruhában érkeztek a börtönbe, és Hesst megfojtották, az öngyilkosságot pedig megrendezték.

A demokrácia sajtójának ujjongása
Az 1989-ben befejeződött Scotland Yard-vizsgálatot titkosítani kellett, de az információs szabadságáról szóló törvény értelmében most részlegesen feloldották. A nevek ismeretlenek maradnak, de egy titokra legalább fény derült.
(The Daily Mail The Independent - Blikk korrigálva)

A hulláknak sem kegyelmeznek a zsidók: kiásták Rudolf Hess maradványait


24 évet pihenhetett a szülőföldben
Éveken keresztül német és más nemzetiségű hazafiak zarándokhelye volt Rudolf Hess sírhelye Wunsiedelben - ezt pedig nem tűrhette a bosszú népe, ezért a sírhelyet egykor bérbeadó egyházközség zsidó parancsra úgy döntött: felszámolja Hitler egykori helyettesének sírját.
Így a Süddeutsche Zeitung híradása szerint a sírt szerda hajnalban felnyitották, és a maradványokat – a degenerált leszármazottak egyetértésével – exhumálták. Következő lépésként a holttestet elégetik, és a nyílt tengeren szórják szét a hamvakat.

Zsidójárás előtt...

Hess végrendeletében azt kérte, hogy Wunsiedelben temessék el, ott, ahol szülei nyugszanak, és ahol családi nyaralójuk állt. A helyi evangélikus egyházközség először beleegyezett Hess kérésébe, most mégis úgy döntött: nem hosszabbítja meg a lejáró bérleti szerződést.

...és után
Az egyik Hess-unoka először perelni akart, de később a rokonok mégis beleegyeztek, hogy megszüntetik a sírhelyet. Az évente megrendezett Rudolf Hess-emlékmenetet az elmúlt években már betiltották, illetve a németek számára tiltott volt (!) Rudolf Hess nevének kiejtése a tüntetéseken.
(ATV korrigálva, kép: AP)

Vajon a Kádár sírját nem ők gyalázták meg ezektől minden kitelik.


Hoppá! Kitálalt a tiszaújvárosi CKÖ vezetője cigánygyilkosság-ügyben – igazunk volt!

Az eredetileg ITT található Tiszaújvárosi Krónika c. lap 2. oldalán találtunk egy olyan cikket, amely
-    Szegény Kóka Jenő kapcsán igazolja azon eszmefuttatásunkat, hogy azért kellett meghalnia, mert drog-alapanyagokhoz fért (férhetett volna) hozzá. Azaz: vastagon benne van a gyilkosságban a természetesen szintén cigány drogmaffia keze. Ismerve Kóka tisztességét, igazoltnak tűnik azon korabeli feltételezésünk, hogy a mokka drogbárók “szívességek” megtételét (drogalapanyag-kicsempészést) “kérték” tőle, amit Kóka nem volt hajlandó teljesíteni. Ezért kellett meghalnia.
-    Ahogy sejtettük, a gyilkosok felállása cigány-magyar vegyesen, és a legfelsőbb körökből irányítják az akciókat. Ez arra is magyarázatot ad, hogy miért voltak képesek észrevétlenül felderítéseket végezni – azért, mert (többségben?) vannak cigányok az elkövetők közt, így észrevétlenül terepszemlét tudnak tartani.

A figyelmünket a cikkre felhívó juser81 szerint a lap ráadásul ballib, így igazán nem lehet rászístá hangulatkeltéssel, igaztalan cigánybesározással vádolni. Plusz, ugye, a CKÖ-vezető sem fog kipakolni úgy, ha nem egészen biztos a dolgában. Nos, cigányfajvédők, fel van adva a labda!

Az eredeti cikk:

Tudja, kik gyilkolják a romákat!

Én tudom, kik vannak a közelmásfél éve tartó roma gyilkosságok mögött. Tisztában vagyok vele, hogy ezek súlyos szavak, de vállalom értük a felelősséget - kezdte beszélgetésünket Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője  
- Nem fél ezeket nyilvánosságra hozni?

- De igen! Engem is megfenyegettek már. Valamelyik este egy fekete Mercedes állt meg a házam előtt. Nem mentem ki a kapuba, magas kerítésem van. Kintről üvöltöztek, ha nem hagyom abba saját nyomozásaimat, akkor megnézhetem magam. Márpedig én felveszem a harcot

- Miért nem a rendőröknek mondja ezeket? Százmilliót kaszálhatna, ha tényleg bizonyítani tud mindent.

- Már elmondtam. Kihallgattak a városi kapitányságon, remélem, elraktározzák és továbbadják az információimat. Azt is közöltem velük, csak akkor mondok neveket, ha személyi védelmet kapok, én és a családom is. Kizárólag az országos rendőrfőkapitánynak vagyok hajlandó elmondani

- Mégis, mi a háttér?

- Én is olvastam a nyomozók találgatásait. Nem kell messzire menni. Itt Borsodban kell keresni a romák között a vétkeseket. Amikor a nagycsécsi temetés volt, akkor én beszélgettem néhányukkal. Három, egyenként ötvenfős társaság tartja kezében a roma ügyeket. Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégióban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestről jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos.

- Nem tart attól, hogy ezt senki nem hiszi el? Holnap pedig a sörétes önt találja meg? 

- De igen, viszont a lelkiismeretem tiszta.

- Azt mondta az imént, hogy egyetlen esetben korrupció is szerepet játszott.

-A tiszalöki megölt férfi Tiszavasváriban dolgozott. A gyógyszergyárban. Ott hozzá lehet jutni bizonyos drogok alapanyagaihoz is. Ebből már következtethet mindenki.

- Mi a helyzet Tiszaújvárosban?

- Itt szerencsére még béke van és remélem így is marad. Az önkormányzattól minden segítséget megkapunk, a helyi romák nyolcvan százaléka becsületesen dolgozik. A többiek nem, de nem is akarnak. Velük hamarosan elbeszélgetek majd.

(A teljes beszélgetés látható majd a Tisza TV augusztus 26-i műsorában 19 órától, a Hatvan perc + című magazinban.) 



Az NKVD ölhette meg Patton tábornokot


George S. Patton tábornokot, az amerikai hadsereg egyik legnagyszerűbb második világháborús parancsnokát a CIA elődje, a Stratégiai Szolgálatok Irodája (OSS) ügynökei szolgáltatták ki az NKVD orgyilkosainak - derül ki egy új könyvből.





A CIA elődjének számító OSS nemrég előkerült naplói arról tanúskodnak, hogy az amerikai kémszolgálat vezetője attól félt: a tábornok csökönyössége nyílt összetűzésekhez vezethet az oroszokkal, amely amerikai életeket követelhetett volna. Éppen ezért felsőbb utasításra Patton kiiktatása mellett döntöttek.
A tábornok 1945 decemberében bekövetkezett halála a mai napig a háborús korszak egyik legfurcsább rejtélye. A férfi több sérülést is szerzett egy manheimi autóbalesetben, ebből azonban felépült, és már közel állt ahhoz, hogy hazatérjen Amerikába, amikor a kórházban hirtelen rosszul lett és meghalt - állítja a könyv.
Robert Wilcox történész egy évtizeden keresztül tartó nyomozása során derített fényt arra, hogy Donovan tábornok, az OSS vezetője egy Douglas Bazata nevű férfit bérelt fel, hogy elnémítsa Pattont. Bazata korábban több különleges akcióban is részt vett, így tagja volt annak az elit ejtőernyős alakulatnak is, amely a D-nap előtt érkezett Franciaországba, hogy az ellenállást segítve hátulról támogassa az érkező csapatokat. Négy bíbor szívet kapott, és több más kitüntetéssel is díjazták érdemeit. A háború után ünnepelt művész lett, akiről Salvador Dalí is festett egy képet, amelyen Don Quijote alakjában örökítette meg.
A Target Patton címmel nemrég megjelent könyvben az 1999-ben elhunyt Bazatával készített interjúk is elolvashatók, amelyekből kiderül: a katonai vezető Cadillacje ellen már korábban megtervezték a balesetet, majd ezután egy olyan különleges lövedéket lőtt volna ki rá, amely eltörte volna a nyakát, míg utastársai csak a balesetben sérültek volna meg. Ez azonban nem sikerült, így az OSS taktikát váltott, és inkább úgy döntöttek, hogy nem állnak a KGB elődjének számító NKVD útjába, akik így a kórházban sikerrel mérgezték meg a férfit.
Wilcox szerint a merényletben részt vett Stephen Skubik, az amerikai hadsereg kémelhárításának tagja is: ő szerzett tudomást arról, hogy Patton előkelő helyen szerepel Sztálin halállistáján. Skubik többször is figyelmeztette erre Donovant, aki azonban látszólag nem törődött az információval.
Bár az elmélet kicsit erőltetettnek tűnik, Wilcox szerint sok mindent elárul az ügy titokzatosságáról, hogy az autóbalesettel kapcsolatos iratok egy részének később nyoma veszett az amerikai levéltárakból. A balesetet okozó teherautó sofőrje még a kihallgatás előtt eltűnt, és Patton holttestén később nem hajtottak végre semmilyen boncolást. Ráadásul egy Cadillac-szakértő bevonásával sikerült kideríteni, hogy a Fort Knoxban található Patton Múzeumban kiállított autó sosem volt a tábornoké.
Patton bár a második világháború egyik legsikeresebb amerikai parancsnoka volt, komoly összetűzésbe keveredett feletteseivel, hiszen még a szovjetek előtt szeretett volna Berlinbe érni. Ráadásul a tábornok szerint Eisenhower tévedésének, és elhibázott taktikájának köszönhették, hogy 1944 őszén több ezer németnek sikerült megszöknie a szövetségesek elől, majd emiatt következhetett be 1944-45 telének német ellencsapása az Ardennekben. Ez érthető módon nem tetszett Eisenhowernek, ezért Patton korábbi beosztását egyik napról a másikra Montgomery kapta meg. 
Patton taktikája igencsak kockázatos lett volna, hiszen azzal egyrészt Berlin és Prága elfoglalásával megteremthették volna Kelet-Európa szabadságát, másrészt azonban Sztálin felbosszantásával egy esetleges harmadik világháborút is kirobbanthattak volna. Wilcox szerint az ügy igencsak kusza, hiszen Patton ráadásul olyan titkokat ismerhetett, amelyek kiteregetésével később Eisenhowert sem választhatták volna elnökké.






Botránykönyv a CIA történetéről



Egy két évtizede a New York Times-nak dolgozó zsurnaliszta szerint sokszor a szerencsétlenkedő szervezet baklövései formálták a 20. század történetét.



Szeretők, tetőfedők és szovjet informátorok

A könyv a szervezet 1947-es alapításától eltelt 60 évet 50 ezer, a CIA levéltárából származó dokumentummal idézi meg, és ezen felül közel 300, az ügynökség múltbeli és mai alkalmazottaival, köztük 10 egykori igazgatóval készített interjú is szerepel benne. A konklúzió igen lesújtó: Weiner szerint "a nyugati civilizáció történetének leghatalmasabb állama képtelen volt egy elsőrangú kémszolgálatot létrehozni", és ez a hiba 60 éve jelent veszélyt Amerika biztonságára.

A szerző Legacy of Ashes című könyvében egy olyan ügynökség képét vázolja fel, amely több időt töltött hibái eltussolásával és más kormányok megbuktatásával, mint az Amerika ellenségeiről való információgyűjtéssel, és amelynek a koreai háborútól a 9/11-es támadásokig egyáltalán nem sikerült megjósolni vagy megakadályozni egyetlen nemzetközi válságot sem.

A könyvből megtudhatjuk, hogy valójában mi is volt a híres mítoszok mögött, így fény derül az alacsony szintű források megbízhatatlanságára és kiszámíthatatlanságára is.

Igen tanulságos, amikor 1953-ban a CIA elküldte első ügynökét Moszkvába, akit hamarosan elcsábított orosz házvezetőnője. A nő azonban a KGB ezredeseként szolgált, és ezért az ügynököt hamarosan az erről készített fotókkal tartották sakkban. Kelet-Európa igazi kudarcot jelentett: a hidegháború elején a szervezet majdnem minden ügynökét elkapták és megölték; a lengyel hírszerzés pedig közel egymillió dollárt zsebelt be egy hamis hírszerzési hálózat felállításáért, így az USA gyakorlatilag az ellenséget pénzelte.

A koreai háború alatt a CIA 200 ügynököt állomásoztatott Szöülban, akik közül viszont egy sem beszélte a helyi nyelveket - derítette ki Weiner. 1952-ben a CIA helyi igazgatója ezért arra a keserű megállapításra jutott, hogy "mindegyikük vagy csak kitalálta a jelentéseit vagy valójában a kommunistáknak dolgozott".

A dolgok kicsit "simábban" mentek a fő ellenséggel szemben - állapítja meg a szerző. Ennek ellenére egy 1956-os belső jelentés azt regisztrálta, hogy a Szovjetunióban toborzott 20 kémből csak kettőnek volt kormányzati vagy katonai kapcsolata, és az egyik legfőbb forrás pedig egy leszerelt orosz veterán volt. Öt évvel később sem volt jobb a helyzet: amikor 1961-ben felhúzták a berlini falat, a CIA legjobb helyi ügynökei egy újságos és egy tetőfedő voltak. Nem meglepő hát, hogy szintén ebben az évben a CIA 500 interkontinentális orosz rakétával fenyegetett, amikor valójában csak 4 volt aktív készenlétben a szovjet oldalon.

1994-ben aztán részben elismerték a hibákat: a CIA Reagan, Bush és Clinton elnököknek küldött jelentésében az szerepelt, hogy a szovjet katonai erőforrásokról évtizedeken át Moszkva által kontrollált informátorok tájékoztatták őket, és mindvégig tisztában voltak ezzel. 
1 / 2



  1. Szeretők, tetőfedők és szovjet informátorok


Az alkalmatlan vezetés hibái

A könyv szerint a szervezet közel-keleti kudarca és a térség mai politikai helyzete is ennek köszönhető. Amikor például 1990-ben Irak lerohanta Kuvaitot, az ügynökséget vezető Robert Gates családi pikniken volt. Az egyik barátja felesége megkérdezte, hogy mit keres ott, mire Gates a következőképp válaszolt: `Miről beszél?` `Hát az invázióról` - válaszolt a nő, erre Gates: `Milyen invázióról?`.

Weiner szerint ha ez nem lenne elég, az ügynökség történetében előbb utóbb minden titkos akcióról kiderült, hogy az komoly stratégiai baklövést jelentett. Így az iráni kormányzat 1953-as megbuktatása egyenes utat jelentett az 1979-es forradalomhoz, a Baath párt 1963-as támogatása pedig Szaddám Huszein ültette vezető pozícióba.

Mindez a szerző szerint a - sokszor alkoholista és mentális problémákkal küzdő - idősebb tisztviselők munkájának `eredménye` volt. A leginkább felületes Allen Dulles, az ügynökség legismertebb vezetője volt, hiszen ő
`a jelentések értékét sokszor azok dossziéinak súlya, mint a bennük rejlő információk értéke alapján mérlegelte`. Frank Wismer, az ötvenes évek híres CIA-igazgatója pedig személyiségzavarral küzdött, és végül egy elmegyógyintézetben kötött ki.

Sok egykori ügynököt és vezetőt azonban feldühített a könyv, mert szerintük az általánosítások felületesek és igazságtalanok. Szerintük a brit és európai hírszerző ügynökségek sem jobbak amagasrangú források beszervezésében, és a mai napig nem érik utol a CIA kémrepülőkkel és műholdakkal szerzett értesüléseit. A szervezet azonban hivatalosan nem kommentálta a könyvben szereplő információkat. Az azonban mindenesetre sok mindent alátámaszthat, amit alig másfél hónapja a 
családi ékszerekben olvashattunk.




Állami pénzből épül a magyar "Moszad-kirendeltség"?


2013, július 26 - 18:30
sFizikai kiképzés, sajtócenzúra, politikai elhallgattatás – úgy tűnik, ezek mentén működik a Tett és Védelem Alapítvány, az állami pénzből is működő „zsidó gárda”. Ráadásul vezetőjük cégei körül sincs minden rendben.
A nemrég megalakult Tett és Védelem (TEV) nevű alapítvány, ahogy sokan hívják a „zsidó gárda” sikeresen lobbizta ki amerikai társszervezeténél a kuruc.info nevű hírportál Facebookról való letöröltetését. A több mint 70 ezer támogatóval rendelkező oldal letiltása sokak szerint egyértelműen szembe megy a sajtószabadsággal. Elvégre ki az, aki megmondja, mit szabad írni? Hisz semmit nem kötelező olvasni. Orbán Viktor talán le fogja tiltani Gyurcsány Ferenc profilját? Az antiszemita gondolatoktól való „rettegők” könnyen lehet, hogy pont az ilyen despotikus módszerek miatt fogják magukra haragítani azokat is, akik eddig nem is foglalkoztak velük.
Ám nem csak annyi történt, hogy a TEV az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) nevű zsidó szervezettel közreműködve letiltatott a legnagyobb közösségi portálról egy közkedvelt felhasználót. A szervezet vezetője, Bodnár Dániel még januárban így nyilatkozott a Népszabadságnak:
Szeretnénk a fiatalokat minél inkább arra a fajta önszerveződésre megtanítani, amellyel képesek lehetnek szervezett keretek között a saját önvédelmüket nem csak fizikai, hanem verbális szinten is ellátni. A célunk a zsidóságuk büszke vállalásával kialakítani bennük azönvédelem mechanizmusait. Ez részben oktatási részben önkéntes szervezői feladat részben pedig egy konkrét védelmi rendszer felállításának a feladata.”.
E hangzatos szavak mögött valójában leginkább egy „új gárda” létrehozása állhat. A TEV nehezen bírhat bármilyen erkölcsi alappal is, hiszen tevékenységük úgy tűnik semmi másról nem szól, mint ideológiai ellenségeik politikai vonalon való megtámadásáról. Bodnár korábbiinterjújában ráadásul pontosan úgy írta le szervezetének munkáját, mint ahogy a Magyar Gárda működik – ami szerinte félkatonai szervezet, és egy jogállamban teljes mértékbenelfogadhatatlan. Íme az idézet, melyet két példában, egyfajta párosításként tálalunk!
Bodnár Dániel interjúja, Népszabadság
Negatív elem: antiszemita ember, aki zsidóra támad
Ha valakit megtámadnak az utcán, akkor, ahogy erről már korábban beszéltünk, nyilván nem a rendfenntartóként lépünk fel. De a jelenlétükkel, akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel – ha szabad ilyen kifejezést használni – egyfajta elrettentéssel élhetünk.”
Akkor most kicsit módosítsuk!
Magyar Gárda képviselőjének imitált kijelentése
Negatív elem: rasszista cigány, aki magyarra támad
Ha valakit megtámadnak az utcán, akkor, ahogy erről már korábban beszéltünk, nyilván nem a rendfenntartóként lépünk fel. De a jelenlétükkel, akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a magyar közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel – ha szabad ilyen kifejezést használni – egyfajta elrettentéssel élhetünk.”
Kedves Olvasóink! Önök tudják, hogy mi a különbség a két idézet tartalma között? Miért támogatandó az egyik, miért tiltandó a másik? Talán csak szimpla politikáról és vagyonszerzésről van szó? Bodnár Dániel még a szervezet létrehozásakor leszögezte, hogy nem akarnak állami pénzből élősködni. Ám fél év sem telt el, amikor 42,5 milliós szerződést kötöttek Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Hivatalosan az antiszemita jelenségeket „monitorozzák”, ugyanis, bár a magyar állam erre ígéretet tett, munkájával nem voltak elégedettek. Így kiharcolták, hogy ezt a feladatot a TEV kapja meg, szerződéses megbízásként. Munkájuk része magyarra fordítva: sajtócenzúra (a kuruc.info ellen irányuló törekvések), a zsidóság fizikai és verbális kiképzése, valamint a Magyar Gárdához hasonló „rendfenntartó” demonstrációk szervezése – Bodnár szavaiból legalábbis ezek derültek ki.
d
Több tízmilliós tartozás és állami támogatás
A Facebookos letiltás után „válaszként” a kuruc.info a TEV vezetőjének cégadatait tárta a nyilvánosság elé. A portálon megjelent cégiratok szerint Bodnár Dániel több vállalkozása is felszámolás alatt áll. Mint megírták, a D-E-G Lapkiadó Kft.-ben vélhetően korábban ügyvezető lehetett, mára azonban felszámoló képviseli a céget. Ebben két vállalkozás is tulajdonos, mégpedig a SHARP MEDIA Kft. és a GLÓRIA KIADÓ Kft. Utóbbi megint csak felszámolás alatt áll, tulajdonosként Bodnár és valószínűleg annak édesapja található meg, a cég több mint 60 millió forinttal tartozik hitelezőinek, köztük az államnak is – írták. Erről további részleteket ide kattintva olvashatnak az érdeklődők.
Ami még aggasztóbb lehet a demokráciát, vagy eleve a magyar jogállamiságot féltő emberek számára, az az, hogy Bodnár és a TEV úgy tűnik, a magyar belpolitikába is bele akar avatkozni. Azután ugyanis, hogy egy törvényesen működő hírportált letöröltettek a Facebookról, a Jobbik Magyarországért Mozgalom oldalait is megtámadnák. Szögezzük le: akárki, akármilyen ideológia szerint is vélekedik a politikai pártokról, a Jobbik egy demokratikus választáson érte el mai pozícióját és mozgásterét. Megyei szervezetei ennek részét képzik, a közösségi csatornákon való részvételük pedig természetes joguk. Amennyiben egy szervezet ez ellen fellép, a demokratikus berendezkedés ellen lép fel.
A náci-nyilas szellemiségű Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de – teszi hozzá Bodnár Dániel – a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is” - szerepel a Népszabadság cikkében. Az alapítvány vezetője ezzel és korábbi burkolt megnyilvánulásaival tehát irányt mutatott: a Tett és Védelem Alapítvány akár egy erőszakszervezetté is kinőheti magát (legalábbis, ha a Magyar Gárdát annak tartják, akkor biztosan), mely nem csak a magyar utcákon teljesíthet félkatonai szolgálatot, hanem a hazai demokratikus berendezkedésre is komoly veszélyt jelenthet.
alfahir.hu




Kína azt állítja, az USA biológiai fegyverekhez gyűjt kínai, európai és arab géneket


Egy kínai katonai újság, a China National Defence szerint amerikai tudósok kínai etnikumú személyek génjeit gyűjthetik genetikailag célzott biológiai fegyverek kifejlesztésére.
Az 1975-ben életbelépett Biológiai és Toxikus Fegyverszüneti megállapodás ellenére számos ország, köztük az Egyesült Államok és Izrael is, folytatja a biológiai fegyverek kifejlesztését célzó programokat, írja a lap.
Információik szerint az Egyesült Államok egy titkos projekt keretében olyan genetikai fegyvert fejleszt, ami kínai, fehér európai és arab személyek génjeivel kísérletezik. Sokan úgy gondolják, hogy számos nem katonai szervezet is részt vesz az amerikai génháború projektben, annak reményében, hogy olyan gyógyszereket és élelmiszereket fejlesszenek ki, amelyek megváltoztathatják a célcsoportok génszerkezetét, teszi hozzá a lap.
A cikk arról is beszámol, hogy az Egyesült Államok már számos genetikai fegyverrel rendelkezik, például olyan formában, hogy egy Afrikából vagy a közel-keletről származó vírust juttatnak be mondjuk a borászatnál alkalmazott élesztőbe különböző betegségek elterjesztéséhez. Oroszországról is úgy gondolják, hogy a genetika segítségével fejleszt egy új anthrax (lépfene) jellegű toxin variánst, ami ellenáll az antibiotikumoknak, míg Izraelről az a hír járja, hogy az arabok számára veszélyes, de a zsidó származásúakra ártalmatlan genetikai fegyver kifejlesztésén dolgozik.
Ezek az országok komoly forrásokat biztosítanak a génkutatás számára, mert a genetikai fegyverek nemcsak hatékonyak, de költségtakarékosak is, ha tömeges mészárlásról van szó, áll a cikkben. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok hozzávetőleg 5 millió dollárból képes felépíteni a genetikai fegyverek tárolására alkalmas létesítményt, míg ugyanez atomfegyverek esetében 5 milliárd dollárba kerülne. Az Ebola vagy mondjuk a HIV vírus fegyverré alakításával az egész emberiséget elpusztíthatják.
A genetikai fegyvereket sok más módon is bevethetik. Például baktérium vagy vírushordozó rovarokat és mikroorganizmusokat engedhetnek ki a szabadba, a folyóvizekbe, a városokban vagy tömegközlekedési hálózatokban.
A genetikai fegyvereket sokkal nehezebb kimutatni és sok esetben csak a készítő rendelkezik a genetikai „kódhoz” tartozó kulccsal, ami megnehezíti az esetleges ellenszerek kifejlesztését. A hagyományos fegyverekkel összehasonlítva a genetikai fegyverek sokkal nagyobb pszichológiai kárt okozhatnak a célcsoportban.
A biotechnológia rendkívül gyors fejlődésével ezek a fegyverek sajnos egyre nagyobb és valós veszélyt jelentenek az emberiségre nézve.
Posted in Híre



Arafot megmérgezték?


Jasszer Arafat nyolc évvel ezelőtti halálát valószínűleg az okozta, hogy polóniummal megmérgezték – közölte kedden az al-Dzsazíra arab televízió svájci laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva.
A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták.
Az akkori szűkszavú orvosi jelentés szerint – amelyet az AP hírügynökség szerzett meg – a politikus halálát “masszív agyi vérzés” okozta, amelyet a bélrendszer gyulladása, sárgaság, valamint fokozott vérzékenység és véralvadékonyság előzött meg. Az azonban nem derült ki, mi okozhatta a vérrendszeri problémákat. Arafat halála után azonnal megindultak a találgatások arról, hogy a politikust állítólag az izraeliek ölték meg, a mérgezési teóriát emlegette Asraf al-Kurdi jordániai neurológus is, aki rendszeresen vizsgálta Arafatot.
Az al-Dzsazíra szerint a laboratóriumi elemzéseket az elhunyt személyes tárgyairól származó DNS-mintákon végezték, e tárgyakat a franciaországi katonai kórház adta át annak idején Szuha Arafatnak, a palesztin vezető özvegyének. Az arab televízió idézi Francois Bochudot, a lausanne-i Sugárfizikai Intézet (Institute for Radiation Physics) igazgatóját, aki szerint az említett mintákon jelentős mennyiségű polóniumot találtak.
A polónium ritka és nagyon erősen radioaktív félfém, izotópjainak alakjában fordul elő. Az AFP emlékeztet arra, hogy Alekszandr Litvinyenko volt orosz kémet feltehetően polónium 210-es radioaktív izotóppal gyilkolták meg 2006-ban Londonban.
Arafat halálával kapcsolatban az elmúlt években megannyi találgatás látott napvilágot, a mérgezés csak az egyik volt ezek közül. Amosz Harel és Avi Iszacsarov izraeli újságírók 2005-ben külön könyvet szenteltek ennek a rejtélynek.
Az al-Dzsazíra által most bemutatott dokumentumfilm nem tekinthető bizonyítéknak, ugyanis Francois Bochud szerint csak akkor lehetne megerősíteni a polónium általi mérgezéssel kapcsolatos feltételezést, ha a palesztin vezető holttestét exhumálnák, és földi maradványait vetnék alá tüzetes laboratóriumi vizsgálatnak.
MTI




Eltávolítják az afrikaiakat –


Izrael hozzálátott a vitatott “vészhelyzeti terv” végrehajtásához, melynek keretében nagyjából 60.000 afrikai bevándorlót fognak deportálni az országból. Erre rátesz, hogy egyre több afrikai szerint ők az elveszett törzsek gyermekei és biztosak abban, hogy az Ígéret Földje csak rájuk vár.

A hivatalnokok szerint az afrikaiak jelenléte fenyegetést jelent az állam “zsidó karakterére”. Nethanjau miniszterelnök szerint a bevándorlók sok izraeli szemében fenyegetik a zsidó állam hosszú távú életképességét. Annak érdekében, hogy megállítsák az illegálisan az országban tartózkodó afrikaiak alkalmazását, a törvényeket szigorúan be fogják tartatni.
Az izraeli vezetés kész 1000 eurót adni minden bevándorlónak, aki 5 napon belül elhagyja az országot. Egyesek ezt elfogadták, a többit erővel távolítják majd el. A Vörös-tenger partján fekvő Eilat kikötővárosában több mint száz férfit, nőt és gyereket – többségükben dél-szudániakat –tartóztattak le.  Yossi Edelstein vezető bevándorlási tisztviselő az Izrael Rádiónak elmondta: “Körülbelül 140 behatolót tartóztattunk le múlt éjszaka, akiknek többsége dél-szudáni menekült”. A megbilincselt bevándorlókat a Negev-sivatagban található Saharonim fogdába szállították.
Eli Yishai belügyminiszter szerint mintegy 1.500, Dél-Szudánból menekült személyt fognak deportálni, akik a polgárháború során hagyták el hazájukat. “A következő lépés az eritreai és szudáni behatolók eltávolítása lesz, ami nagyjából 50.000 embert jelent”. Ugyanakkor a deportálások legalitása megkérdőjelezhető és a belügyminiszter ezt el is ismeri. “Jelenleg csak dél-szudáni és elefántcsontparti állampolgárokat van jogunk deportálni Izrael területéről”.

Mérget kell tenni az ételükbe”

Ez pedig aggodalomra ad okot azokkal az afrikaiakkal kapcsolatban, akikettáborokba zárnak, amíg függőben van a deportálásuk. De Eli Yishai szemében, aki a vallásos Shas pártot vezeti a külföldiek deportálására “nemet” mondani egyet jelent “a függetlenségi nyilatkozat dobozba zárásával és a Cionista álom végével. Az izraeli parlament retorikájával szintén olajat önt az Afrika-ellenes tűzre. A Knesszet tagjai számára nem jelent morális problémát az afrikaiakat “daganatnak” vagy  “AIDS-nek” titulálni.
Tény, hogy a 7,8 milliós Izrael lakosainak nagy része támogatja a kormány bevándorlási politikáját. A legutóbbi felmérés szerint az izraeliek 52%-a egyetért azzal, hogy az afrikaiak veszélyt jelentenek az országra. Néhányan a gazdasági és demográfiai krízist is az illegális bevándorlókra fogják, akik többnyire a Sínai-sivatagon át érkeznek, kijátszva az egyiptomi határ gyenge őrségét.
Az elmúlt hónapok során több bevándorlók elleni tüntetés is volt Izraelben, legutóbb Tel-Avivban. Az összecsődült emberek közül sokan azzal vádoljákaz afrikaiakat, hogy “lopni és erőszakolnijönnek Izraelbe, és azt javasolják „ki kell füstölni őketilletve “mérget kell tenni az ételükbe, adta hírül a Ynet News.

Pedig Afrika szerte milliók tartják magukat zsidónak

David Gez rendőrparancsnok ugyanakkor elismerte, noha a hírek másról szólnak, valójában Tel-Aviv déli részein, ahol a bevándorlók élnek, abűnelkövetések száma sokkal kisebb, mint az izraeliek között. Ettől függetlenül az izraeliek többsége a bevándorlók ellen van és több támadást is indítottak ellenük.
Múlt csütörtökön egy eritreai bevándorló otthonát gyújtották fel Jeruzsálemben. A rendőrség szerint a három sérültet követelő támadás rasszista indíttatású volt. Egy eritreai férfi égési sérüléseket szenvedett, egy terhes nő és a férje füstmérgezést kapott. Azok az izraeliek, akik valódi kommunikációt folytatnak a menekültekkel, szégyellik magukat a támadások miatt.
David Blum, az eilati Isrotel Hotel igazgatója a következőket nyilatkozta: “Többségük iskolázott ember, akik egy véres háború elől menekültek el otthonról. Több nyelven beszélnek, többségükben keresztények és legjobb tudásuk szerint, méltósággal végzik el munkájukat.
Dr. Shalva Weil, az Ethiopian Jewry of Hebrew University antropológusa egy egészen más “fenyegetésre” hívja fel a figyelmet. Weil szerint az elmúlt 15 év során egyre több afrikai fedezi fel újra “zsidó örökségét”. Mint elmondta: “az izraelieknek fontos megérteniük, hogy Afrika szerte milliók tartják magukat zsidónak. Véleményük szerint ők az elveszett törzsek gyermekei és biztosak abban, hogy az Ígéret Földje csak rájuk vár”.


A Moszad kiképezte Nelson Mandelát

Fegyveres szabotázs és diverzáns cselekményekre képezték ki Mandelát az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták.

Nagy volt a szeretet – Simon Peres és Nelson Mandela Johannesburgban, 2002-ben
Archív fotó: Haaretz
1.) „Izrael szó szerint udvarolt Fekete-Afrikának, a múlt század hatvanas éveinek elején” – írta a Haaretz izraeli lap. Ehhez természetesen igénybe vette titkosszolgálatát, a Moszadot is.
Titokban képeztek ki apartheid ellenes fegyveres aktivistákat, a múlt század hatvanas éveinek elején, egyes szomszédos afrikai államokban, többek között Etiópiában. Pusztakezes közelharcra, judóra, fegyveres harcra oktatták őket, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekmények elkövetésének a módszereire.
Ezekre a fegyveres, szabotázs és diverzáns ismeretekre képezték ki Nelson Mandelát is az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelőtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták.
Mandela kiképzése közben, az izraeliek meglepve tapasztalták, hogy kitűnően ismeri a zsidóság problémáit és Izrael történetét és harcait is. – Ezért természetesen felmerült annak a lehetősége is, hogy igazi cionistává nevelik őt. – És, hogy ebben mennyiben jártak sikerrel, arra a későbbi évtizedek történései választ is adtak.
Ez a napvilágra került tény, mindenesetre új megvilágításba helyezi Mandela eddigi megítélését a zsidó államban.
Az Izraeli Nemzeti Archívum levéltárából „szigorúan titkos” megjelöléssel, a Haaretz című izraeli lap birtokába jutott dokumentumok szerint; Mandela 1962-ben titokban elhagyta hazáját és több afrikai országba ellátogatott. Ekkor történt fegyveres kiképzése is. A Rhodesiából Etiópiába érkező, és a „David Mobsari” fedőnevet használó Mandela felkereste Izrael etiópiai nagykövetségét, ahol „shalommal” köszöntötte a zsidókat. Ismerte a zsidók és Izrael gondjait, és a követség személyzete szerint; értelmiséginek tűnt.
A személyzet megpróbálta cionistává tenni”. (Vagyis elfogadtatni vele azt a gondolatot, hogy Izrael a zsidók hazája.) – „A beszélgetések során szocialista világnézetet mutatott, és olykor olyan benyomást keltett, hogy a kommunizmus felé hajlik”. – Az egykori „növendék” érdeklődést mutatott a „Hagana” zsidó félkatonai szervezet illegális módszerei iránt, – melyeket még a Brit gyarmati időkben alkalmaztak – Izrael állam megalakulása előtt.
Ezek után pedig kiképezték mindarra, amit egy terroristának tudnia kell. Közelharc, fegyveres harc, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekményekre.
Az Izraeli Nemzeti Archivum levéltárában őrzött a dokumentum azért nem került eddig nyilvánosságra, mert míg Mandela élt, és a kutatók aggódtak, hogy veszélyezteti a helyi zsidó közösséget, ha Dél-Afrikában kiderül; Izrael segítette őt.
2.) Így kezdte tehát Mandela, az állítólagos kommunista, akiért szinte rajongtak a kapitalisták. – És, hogy miért?
Hogy miért udvarolt annyira a dél-afrikai feketéknek Izrael és a Nyugat? – Mert Dél-Afrikában találhatók nagy mennyiségben azok a dolgok, amelyek nekik kellenek, – s ezekhez csak nehezen tudtak hozzáférni addig, amíg az apartheid rendszer volt uralmon.
És hogy melyek ezek a dolgok? – Dél-Afrika a Föld ásványkincsekben leggazdagabb országai közé tartozik. A világ aranytermelésének több mint 45 százalékát adja, valamint nagy mennyiségű uránt, gyémántot, platinát, vasat, vanádiumot, mangánt, krómot, rezet, azbesztet és kőszenet, grafitot, nióbiumot és kolumbitot bányásznak itt. – A gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is.
1994-ben, a fekete-rendszerváltás óta (amikor Mandela lett a köztársasági elnök), – pedig már a Nyugat totálisan ellenőrzi az ország gazdaságát, de legfőképpen a bányászatát.
 
Gyémántbánya Dél-Afrikában. – Fotó: mining-technology.com
Meghatározó az angol, amerikai és francia tőkéscsoportok szerepe, melyek a gyémántbányászat majdnem egészét, az aranybányászat kétharmadát, s a feldolgozóipar 50 százalékát tartják a kezükben.
A világon a leggyorsabban ebben az országban térülnek meg a külföldi tőkebefektetések.
Mindezzel persze együtt jár az is, hogy az idegen tőke leginkább persze a zavarosban tud a legjobban halászni, – mert, akkor a társadalom nem a kapitalista fosztogatással van elfoglalva, – hanem például az egyre terjedő bűnözéssel és romló közbiztonsággal. – Az emberek egymással küzdenek a kizsákmányolók és ipari fosztogatók helyett.
3.) A fekete-rendszerváltás óta Dél-Afrika a világ legveszélyesebb országa lett, – közbiztonsága minősíthetetlen. – A fekete lakosság egymást is fosztogatja és gyilkolja, – de leginkább a még megmaradt fehér lakosságot. Az utóbbi 19 évben egyes információk szerint 70 ezer fehér embert gyilkoltak meg az anarchista fekete bandák. Az országban még a mértéktartó sajtó megállapításai szerint is: Fehér genocídium – népirtás zajlik.
A feketék egymást is ölik, mivel egyre kevesebb van az elosztani való anyagi javakból, – rohamosan terjed a szegénység – mely már ugyanúgy sújtja a megmaradt fehéreket is.
Csak a külföldi tőke virul – s viszi kifelé az extraprofitot az országból.
S mindezt lényegében köszönheti, az önmagát az egyre szegényedő népe előtt – álcázásképpen kommunistának mondott, – valójában a Moszad által kiképzett Nelson Mandelának. Nemhiába voltak ott a nyugati hatalmak prominens képviselői (kezdve Obamával) a temetésén. – Nagyon szerették őt a gyémántjaival, aranyával, platinájával és uránjával együtt.
Szabad Riport tudósító Iroda

Felhasznált források: Haaretz – MTI – Wiki – Mining-technology.com
Forrás: Szabad Riport 
sokkaljobb-kommentár: Nelson Mandela is megkapta a Béke Nobel-díjat, mint például az Európai Unió, vagy Obama… Sok ország vezetője a magas költségekre hivatkozva nem vett részt a gyászszertartáson, de Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Magyarország képviseletében még utána néhány napig kint is maradt a gyászoló országban. 
Ilyesmi is csak itt fordulhatott elő: egy néger bűnöző megjelent, mint jeltolmács, és összevissza mutogatott Obamától mintegy 3 méternyire. Erről bővebben ITT 
Az internet Nelson Mandela temetése után nem sokkal szinte megtelt a Moszados kiképzésének tényével. 
Békéscsaba, 2013. december 23.
F. I. – K. M. 
Emlékeztető: Az emberiséget fenyegető hét halálos veszély: 1. gazdagság munka nélkül. 2. Élvezet lelkiismeret nélkül. 3. Tudás jellem nélkül. 4. Üzlet erkölcs nélkül. 5. Tudomány emberség nélkül. 6. Vallás áldozatkészség nélkül. 7. Politika elvek nélkül.” (Mahatma Gandhi)




SELF-DEFENSE - Krav Maga ( +150 techniques )

http://www.youtube.com/watch?v=EW49YKaLAFI

Krav.Maga - First.Strike.avi

http://www.youtube.com/watch?v=V6blxK02E7U

Krav Maga - Training (part - 1) Israeli super secret workout




Krav Maga - Training (part - 3) Israeli super secret workout

http://www.youtube.com/watch?v=G-DaiekPzuo

Krav Maga - Training (part - 6) Israeli super secret workout (final)

http://www.youtube.com/watch?v=K4cNgG_x7K0

Krav Maga The Best Defense

http://www.youtube.com/watch?v=cKg6qU8tu00

Self Defense Krav Maga Close Combat

http://www.youtube.com/watch?v=NV6E2r8IdFI

Tutorial Kapap Israeli Special Forces Combat Concepts Vol 3 of 4

http://www.youtube.com/watch?v=0MAae791NWA

Tutorial Kapap Israeli Special Forces Combat Concepts Vol 1 of 4

http://www.youtube.com/watch?v=56_l8bV3Qeg

Tutorial Kapap Israeli Special Forces Combat Concepts Vol 2 of 4

http://www.youtube.com/watch?v=ovUO-pLyvrA

Tutorial Kapap Israeli Special Forces Combat Concepts Vol 3 of 4

http://www.youtube.com/watch?v=0MAae791NWA

Tutorial Kapap Israeli Special Forces Combat Concepts Vol 4 of 4

http://www.youtube.com/watch?v=MaVbe9v3IPI

Kereszty Andás: A Harmadik szem bölcsessége

http://www.youtube.com/watch?v=LorIi-6rAEI

EZOTERIKUS HARMADIK SZEM (JELFOGÓ TOBOZMIRIGYÜ

http://www.youtube.com/watch?v=WK-vl3f1-bg

Bevezetés a Metafizikába / Dr. László András előadása

http://www.youtube.com/watch?v=KESKcK-lcws

Mit eszel majd akkor, ha nem indul a traktor? 2. rész / Tóth Ferenc




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése