2017. március 9., csütörtök

A bankárkaszt Ukrajnába küldte a terrorista zsidajait.




A bankárkaszt Ukrajnába küldte a terrorista zsidajait.


Ukrajna: mai rövid összefoglaló



Jövőnk infó jegyzeteiből



2014. február 21. - 20:52
Rovatok: 
|








Amit biztosan tudni lehet: a nyugati közvetítő „kollégák” Frank-Walter Steinmeier német és a Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterek legnagyobb döbbenetére nem írta alá az ukrajnai válság rendezését célzó megállapodás tervezetét az orosz közvetítő, mert az teljességgel elfogathatatlan a számukra. Ezért Vlagyimir Lukin, Oroszország emberi jogi ombudsmanja még ma elutazik Kijevből Moszkvába - értesítette a megbízható Interfax orosz hírügynökségen keresztül a közvéleményt. Ezek szerint Oroszország mégsem hagyja annyiban, arrafelé még máshogy értelmezik az emberi jogokat. Többek között kifogását fejezte ki a kormánypárt nélküli szavazáson (a megfélemlítések miatt szinte csak kormányellenesek vettek részt) kormányhatározat által életbelépett fegyverhasználati törvény (miszerint a karhatalmi erők jogosan használhatnak éles fegyvert a rájuk tüzet nyitókkal szemben) semmissé nyilvánítását. Most újra élő céltáblává vedlettek a rend őrei. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, előrebocsátani ebben a kérdésben semmit nem lehet jelenleg. Az ukrán elnök sajtóirodája viszont bejelentette a megállapodás ratifikálását a délután.
Az utcán demonstrálók hangadói nem elégedettek maradéktalanul és a szélsőjobboldali szektor nem kíván lemondani a további harcokról, hiszen nekik egészen mások a valódi céljaik, ezek csak részeredmények számukra. Vajon képesek lesznek-e átvenni az irányítást a nyugatpártiaktól? Milyen lépéseket eszközölne ilyen esetben az Eu? Ez a nagy kérdés, hogy szembefordul-e a két tábor a hatalomért? A nacionalista szárnyak küzdöttek eddig is átütőbb sikerekkel, hiszen ők jellemükből adódóan harcosok. A nyugatpártiak (itt a zsoldosok teljesítenek szolgálatot, - NATO-s mesterlövészek, ügynökök, civilben harcoló különleges külföldi alakulatok - hogy milyet, azt már ecseteltük) meg ezen kívül, minden más liberális eszköz (háttéralkuk, médiaferdítés) birtokosai. A helyzet percről percre változik, a nacionalisták már inkább felbontanák az „együtt harcolunk a kormány ellen, de nem együtt a hatalomért” az amúgy is kérészéletűnek borítékolt megállapodásukat. Többen érdeklődtek afelől, hogy igaz-e az elfoglalt és részben lángokba borított atomerőmű a lázadók által? Orosz források megerősítették ezt a hírt, de a nyugati sajtó mély hallgatásba burkolódzott ez irányban. Ez is kifogása volt Vlagyimir Lukin-nak, hisz ez képezheti és képezte is a kizsarolt tárgyalási alapot. Egy nukleáris katasztrófa senkinek sem hiányzik, ezért a Janukovics-féle engedmény egyenlőre.
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.Infó
MNA Észak-Magyarország




Ukrajna: Angela, Miért kell?












2014. február 20. - 12:45
Rovatok: 
|









Több kérdés is jött szerkesztőségünkbe, hogy nem foglalkozunk eleget az ukrán helyzettel. Nos, a feldolgozott hírek szerint jelenleg a helyzet a következő.
Több izraeli napilap is arról cikkez az elmúlt napokban, hogy már az anarchista zavargások kezdete óta jelen van a titkosszolgálat (Moszad) és ukrán illetőségű személyekből álló, de az izraeli hadsereg kötelékein belül kiképzett fegyveres terroristacsoportok is tevékenykednek a lázadók között/mögött. Mára a halottak száma elérte a 40 főt és 100-ra taksálják a lőtt sebekkel szerzett sérültek számát, de nem hivatalos források szerint ez már jóval 100 felett is vannak a halottak és 500 felett a sérültek száma. Közel 50% ebből a rendőri sérülés és halálozás. Ezek a speciális csoportok egyrészt mind a két oldalra tüzelnek, hiszen kell az áldozat a nyugati világnak a tüntetők között is (ezt azért kell kivitelezni, mert a rendőri erőknek nincs parancsuk éles fegyver használatára és mivel az első hivatalos jelentések rendőráldozatról érkeztek, vagyis a rendbontók tüzeltek előbb éles fegyverrel, csak úgy lehet eredményt elérni és közvéleményt formálni, ha megfordítják az arányokat). Másrészt a fő tevékenységük - eddig úgy tűnik és várhatóan be is igazolódik - az Ukrajna déli részén húzódó Gázvezeték-elosztók elleni összehangolt támadás. Ez lesz a záloga a NATO erők legalizált hivatalos bevonulásának. Mivel a gázvezetékek elleni várható támadással szavatolni tudnák Európa gázellátásának az akadozását, így ezzel a lépéssel könnyen befolyást szereznek az európai népeknél az atlanti katonai bevonás haladéktalan szükségességére. Az ukrán rendőrség morálja gyengülhet, ha vezető politikai szinten nem történik megfelelő bevethetőségi intézkedés mihamarabb. Az ukrán katonai erők készen állnak a bevetésre és orosz alakulatok is érkeztek tegnap Kijevbe.
Már beszámoltunk az ellenzék megosztottságáról, az ultranacionalista erők szándékáról és a nyugati felforgatók aknamunkájáról, beszivárgó terrorista "akciócsoportokról" a megvezettetek között. A nyugatiak követik a szíriai forgatókönyvet, hiszen elhúzódó eseményekre számítanak, mivel nem voltak képesek maguk javára fordítani a kialakított helyzetet záros határidőre. Kétségbeesett hangadóik rohangálnak szerte Európában, hogy - mik a következő és követendő lépések? Ezen tanácsok osztogatásában - minden követ megmozgatva - jelentette ki Angela Merkel "német" nagyasszony, élen járnak a franciákkal és minden magas rangú Eu-s képviselővel, brit-amerikai támogatással. Kiegyező tárgyalásokat próbálnak eszközölni a felszínen, de mint eddig az Arab tavasz vagy Irak, Irán, Szíria helyzete is mutatja ezek egyezkedni sehol sem akartak, csak hatalmat dönteni/átvenni!
 
A kövületek alatt viszont sötét és büdös van, mindennemű csúszómászó alattomosság társaságai. Mint látható, a világ minden mocska összeverődött az újkori térhódítás szellemében. Barroso, Rompuy, elnökök, színészek, világsztárok... Érzitek, ugye, hogy ez nem az ukrán nép szabadságharcáról szól, itt hatalmas mögöttes érdekek egyoldalú párharca húzódik az átrendeződésről. Szankciókkal fenyegetőznek, az ukrán politikusok Eu.ban tanuló gyermekeinek ellehetetlenítésével/elrablásának zsarolásával, kint lévő pénzek befagyasztásával. Röviden erről szól ma Ukrajna és a Nyugat, az egyre inkább gyűrűző áttételes Közép-Európai helyzetkép. Bosznia zavargásai, Szerbia etnikai, Eu-tárgyalási ingatagsága sem tetszik a "befektetőknek", Bulgária szintén puskaporos-hordó Oroszország és Szíria miatt, Románia moldáviai-ügye az oroszokkal, Erdély és Székelyföld kérdése is éleződik. Magyarország meg választások előtt áll, ami szintén veszélyforrás ebben a közegben, főleg a belügyi szférában kibontakozó jobb-bal egyenlőre verbális-propagandisztikus harcában a nemlétező (háttér)hatalomért. Minden aktuális eseményről és érintettségről időben beszámolunk a továbbiakban is, de információinkat hitelességre alapozzuk és nem kívánunk elsők lenni a cikkháborúban, mert mi az IGAZSÁG szolgálatába szegődnénk! Ezáltal a hitelesség hosszútávú kifizetődését tartjuk a továbbiakban is szem előtt, így vívva ki az elismerést a jövőnkben való elköteleződésre.
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.Infó



























































Ukrajna: (ki)Ütés és Hármashorog






2014. február 15. - 19:05
Rovatok: 
Régiók: tek:

Ukrán Patrióta (2005): Ez a szervezet azután jelent meg, hogy a Szociál Nacionalista Párt 2005-ben átnevezte magát Szvobodára (Szabadság). A bevallottan nemzetiszocialista szervezet kapcsolatát a nacionalista párttal az érintettek tagadják, de többek szerint a Patrióta a párt militáns szárnyaként működik. A szervezethez köthető akciók közül a leghíresebbek, amikor 2006 nyarán megakadályozták a vietnámi kisebbség által tervezett pagoda építését Harkovban, vagy amikor 2008-ban a UPA (ukrán gerilla-hadsereg a II. világháborúban) megalakításának 66. évfordulójára felvonulást szerveztek, és az összecsapásokba torkollott.
 Trisub (1993): A szervezet neve ukránul háromágú szigonyt jelent, ami az egyik legfontosabb ukrán nemzeti jelkép. Ez társaság kevésbé radikális, mint az Ukrán Patrióta, de hasonlóképp erősen nacionalista. Gyökereik a Sztyepan Bandera által vezetett Ukrán Nacionalisták Szervezetének radikális szárnyához nyúlnak vissza, a szimbólumaik tulajdonképp ugyanazok. Híres megnyilvánulásuk volt, amikor aktivistáik 2010 végén egy láncfűrésszel levágták a Sztálin szobor fejét Zaporizzsja városában.
 Fehér Kalapács (2013): Ez a kisebb kijevi szervezet nem igazán bír súllyal a radikálisok közt. Hírnevüket 2013 őszén illegális kaszinók elleni támadásokkal alapozták meg.
 Ukrán Nemzet Tanács – Ukrán Nemzeti Önvédelem (1993): A szervezet több szakadás után elvesztette súlyát. Soraiban leginkább háborús veteránok vannak, akik a kilencvenes években harcoltak Abháziában és Csecsenföldön. A Leonyid Kucsma-ellenes tüntetések során 2001 márciusában több tagját börtönbüntetésre ítélték, mert kormányzati épületeket foglaltak el.
 Megértem, hogy Ukrajna fölött két óriás küzd, de az jobb lenne, ha Ukrajna megtanulná maga megoldani a problémáit.”
 Az ukrajnai közvélemény arról tanúskodik, hogy a kormányellenes tüntetők összetétele korántsem egységes. a Baltikumban létesített kiképzőtáborokból beszivárogtatott európai országokból toborzott felbujtók, egyenlőre nem aktivizált fegyveres terroristabandák és a tévelygő "liberál-demokrata lakosság" mellett bizony ott vannak a tüntetéseken az ukrán nacionalisták különböző alakulatai is, akik főleg a kormányzati épületek elfoglalásában "jeleskedtek" eddig. Viszont, mint egységről aligha beszélhetünk, úgy láthatóan a célok sem egyöntetűek. Sőt, zavarosabbnál zavarosabb elképzelésekről szól már a fáma minden oldalról. Etnikai kérdéstől kezdve a nacionalistáknál, az Eu-cinkos Klicsko féle gyengekezű "ütés" is lassan leszerepel, még a híveik között is. A nacionalisták inkább lehetőséget látnak a hatalom megkaparintásában, mint Eu-konformizálást. Vajon a tegnapi amnesztiát kapott Eu-párti "politikai foglyok" elengedése meghatja a nacionalizmus híveit? Mivel a szabadon bocsátás egyik feltétele volt a kormányzati épületek kiürítése és visszaadása a karhatalom részére! már említettem, hogy azokat meg a nacionalisták vették birtokukba. De itt az a bökkenő, hogy nem nacionalista foglyokat engedtek el, mivel olyanok nem voltak vagy csak kis számban, hanem liberálisokat, szám szerint 253-at. Tehát minden -minden szóba kerül, csak a megoldás oldalog mindig tovább. És ez is a leszereplő kapitalizmus érdeke egyenlőre, ezt fenn is tartja ameddig lehet. Ukrajna nemesebbik józan gondolkodású néprésze nincs jelen ebben a kiherélt harcban, mert ők tisztában vannak vele, hogy jelenleg egy biztos pont van a világ(gazdaság)ban, mégpedig Oroszország és az ázsiai régió. Vagyis az ukrajnai gerjesztett helyzet egyenlőre nem az ukrán nép egészének a véleménye. A lázadók tömegtámogatása nagyon csekély, nem véletlenül szorgalmazzák a nyugati beavatkozást. Remélhetőleg Putyin Rendet teremtő keze hozzájuk is elér, csakhogy egy atyai pofonnal hazazavarva őket és végre helyrebillentsen mindent ezen a fer-tájon is. Csak legyen vége az Olimpiának! Vége lesz az "emberi jogoknak" is, meglássátok!

Gölöncsér Miklós -Jövőnk.infó
MNA Észak-Magyarország



Reprezentáció: „európai” zsidó közhangulat nyolc európai országból










2014. február 12. - 19:28
Rovatok: 
|









Az Európai Unió Alapjogi Bizottsága (European Union Agency for Fundamental Rights) tette közzé azt a dokumentumot, amelynek hivatalos neve:
- Zsidók hátrányos megkülönböztetéssel és gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos tapasztalatai az Európai Unió tagállamaiban.
 A jelentés készítői nyolc európai országban tudakolták a zsidó lakosok véleményét arról, mekkora problémának érzik hazájukban az antiszemitizmust. A felmérést 2013 szeptemberében és októberében végezték 5900, saját bevallása szerint zsidó személy közreműködésével. Az interneten készült felmérés ugyanakkor – jegyzik meg a kutatásról készült beszámolóban – nem nyújt olyan véletlenszerű valószínűségi mintát, amely megfelelne a reprezentativitás statisztikai kritériumainak.
 A kutatás főbb eredményeit a vele egy időben közzétett sajtóanyag így foglalja össze:
-A válaszadók 66%-a szerint országában nagy probléma az antiszemitizmus, 76% pedig azt mondta, hogy az utóbbi öt évben akutabb lett a helyzet.
-A felmérést megelőző 12 hónapban az összes válaszadó 26%-a tapasztalt verbális sértéssel, zaklatással, illetve fizikai támadással (4%) járó antiszemita esetet vagy eseteket. Az elmúlt évben a válaszadók 2%-a volt áldozata antiszemita indíttatású személyes támadásnak.
-A bejelentések száma elmarad a valóságtól: az antiszemita zaklatás áldozatainak 76%-a a legsúlyosabb esetet nem jelentette be a rendőrségnek vagy más szervezetnek.
-A nyilvántartásba vett esetek száma elmarad a valóságtól: a korlátozott adatgyűjtési mechanizmusokból következően az antiszemita támadások sok EU-tagállamban nem teljes körűen kerülnek be a nyilvántartásba.
-A vizsgált országokban az antiszemitizmust tartották a negyedik legégetőbb társadalmi vagy politikai kérdésnek.
-A válaszadók háromnegyede tartja problémának az online antiszemitizmust.
-A felmérés alapján az országok között is jelentős különbségek vannak, ami gyakran a történelmük és hagyományaik különbözőségét, illetve az elmúlt évtizedek bevándorlási mintáinak eltérő alakulását mutatja.
Például:
– Az Egyesült Királyságban a válaszadók 9%-a nyilatkozta azt, hogy gyakran hallja „a zsidók tehetnek a jelenlegi gazdasági válságról” kijelentést, ezzel szemben Magyarországon ez az arány elérte az 59%-ot.
– A felmérés szerint Lettországban csak a válaszadók 8%-a állította, hogy az izraeli–arab konfliktus nagymértékben befolyásolja a biztonságérzetét, Németországban viszont 28%, Franciaországban pedig már 73% volt ez az arány.
-A válaszadók közel fele (46%) tart attól, hogy antiszemita szóbeli bántalmazás vagy zaklatás áldozata lehet a következő 12 hónapban, és egyharmaduk (33%) fél a fizikai erőszaktól ugyanezen időtartam alatt.
-A válaszadók közel egynegyede (23%) mondta, hogy legalább esetenként nem látogat el zsidó eseményekre vagy helyszínekre, mert zsidóként nem érezné biztonságban magát ott vagy útban odafelé. Az összes válaszadó több mint egynegyede (27%) legalább esetenként elkerül bizonyos helyeket lakóhelye környékén, mert zsidóként nem érezné biztonságban magát ott.
-A válaszadók egyharmada (33%) tapasztalt valamilyen antiszemita zaklatást a felmérést megelőző öt évben, és egynegyedük (26%) tapasztalt ilyen zaklatást a felmérést megelőző 12 hónapban.
-A felmérés alanyai azt mondták, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban antiszemita megkülönböztetéssel leginkább a munkahelyen (az adott időszakban munkahellyel rendelkező válaszadók 11%-a), illetve munkakeresés közben (a munkakereső válaszadók 10%-a), valamint az iskolában, illetve képzésen tapasztaltak (ezek a területen a válaszadók az őket személyesen és szülőként ért hátrányos megkülönböztetést is ide vehették – az iskolában tanuló vagy képzésen részt vevő válaszadók – illetve azok, akiknek gyermeke iskolában tanul vagy képzésben vesz részt – 8%-a érezte úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés érte az ezen a területen dolgozók részéről).
-Az elmúlt 12 hónapban az összes válaszadó több mint fele (57%) hallotta vagy látta, hogy valaki azt állítja, a holokauszt csak kitaláció, vagy hogy eltúlozzák.
-Több mint négyötöde (82%) azoknak, akik úgy érezték, az elmúlt 12 hónapban hátrányos megkülönböztetésben részesültek zsidó származásuk miatt, nem jelentették a legsúlyosabb esetet.
-A válaszadók körülbelül fele, térségtől függően 43–53%-a nem ismeri a zsidókat a hátrányos megkülönböztetés ellen védő jogszabályokat. A válaszadók leginkább a foglalkoztatás terén ismerik a megkülönböztetés elleni jogszabályokat, és az áruk és szolgáltatások esetében, például egy üzlet, étterem, bár vagy szórakozóhely felkeresésekor biztosított védelemről tudnak a legkevesebbet.
Magyarországra vonatkozó adatok:
 Magyarországon a válaszolók 57 %-a tart attól, hogy a következő 12 hónapban szóbeli inzultus érheti és 33 % tart fizikai agressziótól. A nyolc ország között – Franciaország és Belgium után - ez a harmadik legrosszabb arány. Ami pedig az antiszemita zaklatásokkal kapcsolatos eddig tapasztalatokat illeti, a magyarországi válaszolók 35 %-a számolt be ilyenről az elmúlt egy évre visszatekintve, és 43 %-a az elmúlt öt évre visszanézve. (Itt zaklatásnak minősül az internetes zsidózás is.) Ez a legrosszabb arány a nyolc ország között.
 Kovács András, a CEU professzora, aki részt vett a vizsgálatban, a magyar adatokhoz a következőt fűzte hozzá: azokban az államokban, ahol erős az iszlám szélsőségesek oldaláról a fizikai fenyegetés, más a veszélyérzet, mint ott – ilyen Magyarország –, ahol elsősorban a verbális erőszak dúl. A politika szerepe az antiszemitizmus erősödésében kiemelkedő Magyarországon a felmérés szerint. Ennek Kovács András szerint az oka az, hogy egyedül nálunk van parlamenti frakciója (Jobbik) egy nyilvánvalóan antiszemita pártnak (Ezzel le is leplezték a kétséges görög Arany Hajnalt?). Ez erős félelmeket gerjeszt. Szerintünk meg az erős, hogy a félzsidó Jobbik antiszemita párt lenne, bár feleannyira lenne csak nacionalista is, mint a fajukhoz hű „felsőbbrendű” gazdáik, akkor már megmentették volna rég a magyart!

Ébredjetek!
Jövőnk.info – Hírfigyelő Szolgálat



Ukrajna: ez nem más, mint GÁZHÁBORÚ!










Rovatok: 
|








A kapitalista démon-nyugat nem bírja megemészteni a keleti napfelkeltét, hiszen sugarai tüzes vasként égeti rühes bőrébe a megbélyegzettek fenevad jelét. Egyszerűen kiestek abból a helyzetből, hogy diktálhassanak és a jellemük ezt nem engedheti meg, hogy bárki is felettük álljon. Szó sincs itt a hangoztatott emberi jogokról a nyugati sajtóban, hiszen prédaként vetik oda a szerencsétlen, futóbolond bennük eltévelyedetteket pusztán a nyersanyagokért és annak logisztikai felügyeletéért folyó alulmaradt harcban.
Ukrajna december végén kapta meg az első, hárommilliárd dolláros hitelrészletet abból a 15 milliárdos keretből, amelyet Oroszország ígért oda egy tavaly év végi megállapodás alapján.
 Nyikolaj Azarov kormányfő szerdán jelezte, hogy a hónap végéig várják az újabb, kétmilliárd dolláros részletet Oroszországtól. Ebből egymilliárdot Ukrajna a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének esedékes törlesztésére használ majd fel. A hitelt Oroszországtól, szövetségesétől két éves lejárattal, öt százalékos kamatra veszi fel Ukrajna. Az eszkalálódó atlantista csőcselék-helyzet miatt a hrivna tegnap óta négy százalékot esett ez euróval szemben. Kijev lényegében hitelezőt váltott, ami nem nagyon tetszik a hoppon maradt Nyugatnak, így könnyítve kilátástalan uzsorahelyzetén. Moszkva mit nyerhet vele? Ha sikerül kilábaltatnia Ukrajnát és kiábrándítania a rózsaszín buzeráns EU-álomból, akkor nyilván az Eu-s gázprogram kudarcba fullad. És ez a lényeg: a GÁZ! Amit az EU nem akar kiengedni Ukrajnán keresztül a markából, ezért támogatja a zavargást és a kormánybuktatást! Mert akkor a költséges, régóta húzódó Déli Áramlat megépítése is okafogyottá válik. Az Ukrajnát elkerülő, teljes befejezése után legfeljebb évi 60 milliárd köbméteres kapacitású, a Fekete-tenger alatt, majd a Balkánon és Magyarországon át Olaszországig húzódó gázvezetékre ugyanis nem lesz szükség! Ha a 200 milliárd köbméter áteresztőképességű ukrán hálózat orosz irányítás alá kerül, s ezzel az Európába irányuló orosz gázexport garantáltan nem válhatna az ukrán orosz gáztárgyalások túszává, ahogyan az történt az előző évtized „gázháborúiban”. „Nagy tragédia fenyeget, az EU-nak ezért különös érzékenységgel kell figyelnie a helyzetre” – idézte az Interfax-Ukraina az egykori lengyel elnököt, Aleksander Kwasniewskit, aki az elmúlt év során az Európai Parlament megbízottjaként többször járt Kijevben. Ez az érzékenység szülte teher egyre vészterhesebb neki, ezért már fegyveres garázdálkodásokról is érkezett jelentés a „tüntetők” részéről. Tehát szivárogtatják be a „zsoldos terrorellenállást”, mint Szíriába is tették, bújtatott módszerekkel. Valószínüleg az 5 halálos áldozat sem a karhatalmi erők esetleges gumilövedékeitől következtek be, sokkal inkább eredmény kellett amire provokálni/hívatkozni/hangulatot alapozni lehet a nyugati sajtóban és közvéleményben. Ne üljetek fel nekik!
 Fontolgatják az "elemzők" még, hogy az EU-nak szankciókat kellene bevetnie „Ukrajna legnagyobb oligarchái, így Janukovics fia, Alekszander vagy épp Dmitrij Firtas ellen, például számláik befagyasztásával”. Szankciókon valóban gondolkodik is az EU, – Washington intézkedéséhez hasonlóan – azt fontolgatják Brüsszelben, hogy megtagadnák az EU-ba való beutazást több vezető ukrán hivatalnok esetében. Na, bumm!

Gölöncsér Miklós -Jövőnk.infó
MNA Észak-Magyarország



Kiszabadult a zsidó










2013. december 24. - 11:15
Rovatok: 
|









Oroszország egyik legnagyobb zsidó tolvaja Mihail Boriszovics Hodorkovszkij kiszabadult a börtönéből. A szibériai tartózkodás sajnos nem törte meg azt, aki zsidóként egyenesen Oroszországot akarta, persze csak addig, amíg Putyin közbe nem lépett. Az orosz nemzet létét fenyegető, a gazdasági irányítást a zsidóknak átjátszani akaró tolvaj azonban most amnesztia miatt kiszabadult. Hodorkovszkij karrierjét a Komszomolban kezdte. 1992–1993 között energetikai és üzemanyagügyi miniszter, majd a Jukosz olajipari vállalat főrészvényese volt 1993-tól 2005-ig. Oroszország leggazdagabb, a világ 16. leggazdagabb embere volt. 2003 októberében letartóztatták, majd 2005 májusában nyolc év szabadságveszésre ítélték pénzmosásért, sikkasztásért és csalásért. Ez egy zsidónál nem csoda ez, a csoda az volt, hogy ki merték mondani a bűneit. De Oroszország megtette, ennyiben különböznek mondjuk tőlünk. Oroszország egykori leggazdagabb emberét több millió tonnányi kőolaj ellopásában és 23,5 milliárd dollár tisztára mosásában találták bűnösnek. Elképzelheti mindenki, hogy mi történt volna az oroszokkal abban az esetben, ha ez a hiéna szerzi meg az országot. Most a gazdasági fejlődés helyett egy mélyen szegénységben élő Oroszországot látnánk. Az biztos, hogy ha mi is elbánnánk hasonló módon a minket szipolyozókkal, akkor másképp állnánk a világban. A példa követendő, csak annyiban csinálnánk másként, hogy nálunk az ilyen már biztosan nem szabadulna ki, legfőképpen nem élve. 
Szeles József - Jövőnk.info



Mint a gyáva népnek, úgy a tőkének sincs hazája










2014. március 05. - 08:57
Rovatok: 
|








A Magyarországra betelepülő zsidók veszettül szaporodnak! Hozzávéve a zsidók piti kis csalásait! Ez gazdasági térhódítás egy országon belül? A valódi magyarázatot bankszakemberek, pénzügyi szakemberek és összefüggéseket feltáró tényszerű adatok adhatják, amelyek a laikus ember számára is érthetően bemutatják a nemzetközi és magyarországi zsidóság pénzügyi visszaéléseit Magyarországon.

A XVII. századtól, Magyarországra legálisan és illegálisan bevitt tőkepénzek pusztító hatást fejtettek ki az országban. A "hazátlan tőke" fogalmát akkoriban kevesen ismerték, felhasználásának veszélyeiről akkoriban (de még ma is) igen kevesen tudtak az országban, és ha egyesek sejtették is, eleinte tudni nem tudták, hogy a zsidó közösségek minden összeesküvési szándék nélkül világméretű játszmákba vitték be az első időkben egyébként általában kispénzű zsidóktól összegyüjtött pénzeket. Ezeken a kis pénzeken kapaszkodtak fel és termelték ki maguk közül a tradiconális értelemben vett bankszektor résztvevőit. Így már a későbbiekben nem volt szükség tőkeösszevonásra, mivel a korábbi dézsmaprofit már legelizálni tudta a sokszor egyes országok állami kincstárát is magában foglaló bankrendszert. Ma klasszikus értelemben vett állami kincstár nem is létezik, tehát mivel beépült a megkreált versenyszférába (értsd, a nemzetközi bankszektorba), így nincs „alvó vagy állandó tőke”, ezáltal tulajdonképpen hitele sincs a szó nemesebbik értelmében egy adott államnak (persze ma klasszikus államról sem beszélhetünk már), csak a hazátlan tőke létezik. Ami így a nemzetek feletti érdekek körét szolgálja kizárólag, mert az a mai viszonyrendszer, amiben az egyszerű ember fizetésért (éhbérért és ez világviszonylatban a külföldi piacra is igaz a látszólagos jólét ellenére) dolgozik az csak ennek a tőkenagyságnak a „szükséges rossz” un. szociális hálója, mindössze csupán a fenntarthatóság ára. Az emberi látszólagos jólét az adott ország legnagyobb terhe, ami mindinkább megalapozza az örökös tagságot a körforgó tőkeháló bőrtönében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy életfogytiglant kapott. Ez jellemző a nyugati térfélen, ami a vasfüggöny széthúzása (Magyarországon már a 80-as évek elején megjelenik az IMF és a Világbank) után a legsötétebb „fénnyel”, a hamisan csillogó pénzzel árasztotta el a keleti blokkot. Tehát visszatérve, a diaszpórák „nyomorúságos”, de tervezett szétszórtságukban felismerték a "hazátlan tőke" fogalmát, vagyis azt, hogy egy hatalmas tőke bárhol bevethető, a pénzek akár feltűnés nélkül bevihetők egy adott tőkeszegény országba és aztán onnan ki is lehet vonni minden felelősség nélkül a tőkét és persze a profitot is. Nem kell mondani, hogy a XVIII. és XIX. században még sok országban nem léteztek olyan pénzügyi törvények, amilyenekkel ma védik az államok gazdaságukat a "hazátlan tőke" veszélyei ellen. Itt meg kell jegyeznem, hogy végülis ma sem létezik törvény ez ellen. Hiszen a közvetlen háttérmozgások és közvetett mögöttes szándékok egyfajta kikényszerített gyakorlatot hoznak létre, amelyek törvények felett immár legálisan adósítják el örök időkre elkötelezve az adott régiókat gyarmattá leminősítve. Itt aztán a befektetői kedvet már tetszés szerint manipulálják. Ez az észjárás a zsidó tyúkszem, erre kell rálépnünk igazán, ha ki akarunk kerülni valaha ebből a csaló „csábító” csávából. Igy van az, hogy ekkora külömbségek vannak a gyarmatok között, hiszen mindig oda rendezkedik be, ahonnan zavartalanul irányítani tudja a megfelelő manipulációkat, saját berendezkedését és fennhatóságát is így tartva fenn. Ezek az EU húzó gyarmatai ( Németország, Franciaország, Anglia, ezek kizárólagos ipartelepek, minden másból eltartásra szorulnak) valótlan teljesítményekkel. Hogy miért hiteltelen a holokauszt? A zsidónak semmilyen emberáldozat és semmi-semmi nem fáj úgy a világon, mint a korlátlan játékába (ez lenne végkifejletében a Világkormány) beavatkozás és a játékszerének (a hazátlan tőkének) törvényesítése, vagyis újra nemzetállamok nemzetállami kincstárának a letéte. Nem véletlenül évszázadok óta ennek a fellazításán és teljes megszüntetésén fáradoztak a már említett módon. A zsidók pénzügyi játszmáinak káros következményeit egyáltalán nem antiszemita írók és politikusok ismerték fel, sokkal inkább egyszerű banktisztviselők és közgazdászok (pl. Endrey Antall, volt KDNP képviselő, lásd, a Piros Cégéres cikksorozatunkat), akik évtizedes szakmai gyakorlatuk alapján képesek voltak minden pénzügyi tranzakció mögé látni, és akik - ahogy mondani szokás - átláttak a szitán. Minden érzelem és zsidógyűlölet nélkül. Ők adtak idővel tájékoztatást a politikusoknak, államférfiaknak, rendőrségnek stb. Naívságuknak tudható be az, hogy ez téves útnak bizonyult, hiszen a feltárásokat a hazátlan tőke forgatóinak adták így át. Ezért a jövőnk érdeke, hogy feladatunk legyen ezen emberek munkásságát immár a nyílvánosság segítségére adni, mert a tényleges elszámoltatás másképpen soha sem fog megtörténni. Mi bírtokosai akarunk lenni ezeknek a dokumentumoknak és ezek tükrében az elszámoltatást végrehajtani. Ennek előfeltétele a nyílvánosság!

Szóval a "kocka közepében" nem a zsidók szaporasága, hanem nagy-nagy meglátásuk és annak módszerei vannak elrejtve, az a tény, hogy egy bizonyos nagy tőkepénz bárhol bevethető a világon mesterségesen gerjesztett, előidézett manipulált és manipulatív események hatására. Ezt egyszerűbben mások úgy fogalmazzák: "a tőkének nincs hazája" (a nemzetköziségben), csak a nemzetállamokban találhatja meg a helyét, amivel a nemzetállam is elhelyezheti valós teljesítménye alapján magát a többi nemzetállam közt a világ térképén.
Várhegyi Kálmán – Jövőnk.info



A Piros Cégér 17.: A háló működésbe lép











2014. február 20. - 19:10
Rovatok: 
|








Túlságosan azonban nem kellett a bankárok ügynökeinek megerőltetni magukat rábeszélőkészségük gyakorlásában, hiszen mióta a világ fennáll, uralkodók és politikusok legfőbb gondja az volt, hogy miként tudnak elegendő pénzre szert tenni fegyverkezésükhöz és grandiózus békebeli terveik megvalósításához. Minthogy pedig századunk második felében mindkettőből bőven volt szerte a világban, ezért nemzetközi kölcsönök után áhítozó kormányokban sem volt hiány.A Világbank és a Valutaalap szolgáltatásai így igen kapósak voltak, nem magukért a viszonylag szerény dollármilliókért, melyeket ezek az igényléknek időről-időre kiutaltak, hanem a nemzetközi hitelképességi minősítésekért, melyek adásának szerepét a két világszervezet gondosan magának tartotta fenn. A minősítést azonban, mely az utat valamely ország számára a Londoni Klub által uralt nemzetközi pénzpiacra megnyitotta, csak szigorú előírások betartása és egyre nyomasztóbbá váló utasítások végrehajtása árán adta meg a két világszervezet, melyek fokozatosan domináns befolyásra, sőt teljes hegemóniára tettek szert klienseik gazdasági és politikai életében. Idővel gazdag tőkés országok is beleestek ebbe a csapdába, ha nem is olyan tragikus következményekkel, mint a világ szegényei, és a bankárok hajója évről-évre szűkült a rabságba ejtett emberiség körül.
Mikor az eleinte kedvező feltételekkel és bőkezűen nyújtott nemzetközi kölcsönöket az azokat mohón felvevő adósok, mint várható volt, nem voltak képesek időben visszafizetni, a bankárok készen álltak újabb hitelkeretek megnyitásával, de most már keményebb feltételekkel és szigorúbb ellenőrzés mellett. Idővel már az egyre magasabbra srófolt kamatokat is kölcsönökből voltak kénytelenek az adósok finanszírozni, már csak azért is, mert a bankárok gyakorta olyan gazdasági intézkedéseket és termelési terveket írtak elő számukra, melyek veszteségeseknek és más szempontokból is károsnak bizonyultak. Hogy a bankárok az ilyen tévesnek bizonyult tanácsokat csupán felelőtlenségből, vagy éppen szándékosan, rosszhiszeműleg adták-e, azt minden esetben nem lehet eldönteni. Az azonban szinte törvényszerűnek bizonyult, hogy az adósságok mocsarába rántott országok termékei és javai a bankárokkal szövetkezett tőkéseket gazdagították, és egyre növekvő mértékben ezek vásárolták fel, messze áron alul, az adósok nemzeti vagyonát is. Ez a jelenség fokozatosan az egész földkerekséget elborította. A Világbank és a Valutaalap létjogosultsága a 70-es évek végén tulajdonképpen megszűnt, mert a nagy tőkés országok az Egyesült Államokkal együtt már 1971-ben letértek az aranyalapról, és a Bretton Woodsban létrehozott árfolyamegyeztető rendszer összeomlott. A nemzetközi piac az évtized végére teljesen áttért a szabad tőkemozgás elvére, úgyhogy a pénzforrásokat kereső országok számára nyitva állt az út nagyösszegű államkölcsönök kibocsátására, a nemzetközi pénzügyi szervezete jóváhagyása nélkül is. A két világszervezet azonban olyan erősen bele volt már ágyazva az egész világ monetáris és gazdasági rendszerébe, hogy felszámolásuk gondolata fel sem merült. Mikor pedig a Szovjetunió és az általa létrehozott gazdasági blokk, a Comecon, 1989-től kezdődően összeomlott, a Világbank és a Valutaalap az előttük megnyílt óriási piac rendbeszedésének felvállalásával újabb mérföldes lépéseket tettek az egész emberiség uralmuk alá hajtása felé.
Az évek folyamán világszerte számos tekintélyes közgazdász és közíró emelte fel szavát a két világszervezet országok sorát romlásba döntő garázdálkodása ellen, amire a példák a földkerekség különböző részein már akkor sokasodni kezdtek, mielőtt ez hazánkban egyáltalán téma lett volna. Az elemzők egyre élesebben mutattak rá a Valutaalap és a Világbank pusztán gazdasági szempontból is súlyos kifogások alá eső ténykedéseire, azok antiszociális és környezetrontó, sőt sokszor kifejezetten erkölcstelen kihatásaival együtt. Csak néhány ilyen írást idézek angol nyelvterületről:
Brian Wilshire neves ausztrál publicista és rádió-kommentátor, "The Fine Print" című, 1992-ben megjelent és azonnal bestsellerré vált könyvében így jellemzi a Valutaalap (IMF) tevékenységét:
"Az Australian Council for Overseas Aid (ausztrál egyházi és egyéb külföldi segélyakciók központi tanácsa) 1989-ben kiadott 'One World or... None, Making the Difference' című könyvecskéjében ezt a magyarázatot adta a nemzetközi adósságválságra:
A hetvenes években az olajtermelők megnégyszerezték a nyersolaj árát (emlékszel az ún. 'energia krízisre'?), és a nyugati bankok arra ösztönözték a fejlődő országokat, hogy vegyék kölcsön a bőséges petrodollárokat alacsony kamatlábak mellett. (Itt nem volt arab-zsidó ellentét. Az olajsejkek dollármillióival a New York-i zsidó bankárok házaltak.)
A fejlődő országokban, a kamatlábakkal együtt az adósságok is emelkedtek, a (nemzeti) jövedelem esett, a bankok beszüntették a kölcsönzést és a befektető tőke gyakorlatilag kiapadt.
Amikor egy nemzet 'fizetésképtelensége' a Nemzetközi Valutaalap beavatkozását eredményezi (mint Ausztráliát is fenyegették), az adók és a létszükségleti cikkek árainak drámai emelkedése várható, és a szociális juttatásokat megnyirbálják.
Az ACFOA szerint az IMF által elrendelt 'strukturális módosítás'-programok nagy nélkülözéseket okoztak a Fülöp-szigeteken, Bolíviában, Jamaikában, Egyiptomban, Szudánban és Zambiában, Venezuelában pedig még lázongáshoz is vezettek.Ha a hetvenes évek 'energiakrízise' őszinte lett volna, akkor az azt követő eseményeket a gazdasági 'törvények' elkerülhetetlen eredményének tekinthettük volna, melyeknek a hitelezők és a kölcsönzők egyaránt ki vannak téve. Utólag visszatekintve azonban állíthatjuk, hogy a forgatókönyv egy üzleti összeesküvés valamennyi elemét tartalmazza - a fő haszonélvezők a bankok voltak, melyek most képesek végrehajtást indítani a harmadik világ adósságainak behajtására." (Brian Wilshire, "The Fine Print: Australia's special role in the New World Order", a szerző kiadása, Sydney, 1992, 69-70. oldal.)
Szemnyitogató, hogy a világ egyik legerősebb tőkés országában, Ausztráliában hangzottak el ezek a szavak, melyek, mint később látni fogjuk, pontosan illenek hazánk jelenlegi állapotára.
A Világbank ténykedését már előzőleg élesen bírálta James Bovard, a New York Times és a Wall Street Journal ismert szakírója, az amerikai The Freeman magazin 1988 májusi számában közzétett "World Bank vs. World's Poor" (Világbank kontra Világ szegényei) című írásában.
"A Világbank segít a Harmadik Világ kormányainak nemzetgazdaságuk tönkretételében, környezetük marcangolásában és népük elnyomásában", kezdi cikkét Bovard. Idézi a Világbank alapokmányában foglalt célkitűzéseket, és rámutat, hogy a Bank 1968-tól kezdve ezektől élesen eltért. Példákkal bizonyítja, hogy a Bank afrikai és ázsiai országokban hosszú éveken át az emberi jogok súlyos megsértésével járó intézkedéseket írt elő, vagy legalábbis kölcsöneivel támogatott olyanokat, melyek sok helyen éhínséget, járványokat és nyomort okoztak. Bovard azt is megállapítja, hogy "Világbanki kölcsönök tucatjai után a legtöbb kevésbé fejlett ország még mindig olyan (gazdasági) politikát folytat, mely jogosítaná őket egy gazdasági őrültek házába való felvételre." De a nyugati kormányokat is hibáztatja abban, hogy míg a Világbankon keresztül segítik a Harmadik Világ országait termelésük fokozásában, termékeik behozatala ellen egyre újabb gátakat támasztanak. Kiemelendő, hogy Bovard egyik példaként a Világbank felelőtlen kölcsönzéseire és "gazdasági őrültek házára" éppen hazánkat és a Kádár-rendszernek nyújtott kölcsönöket hozza fel. Folytatjuk...

Endrey Antal



Cigánykérdés: Kasztrendszer vagy nyitott társadalom – összeurópai integráció?











2014. február 18. - 15:17
Rovatok: 
|









A cigányság a világ több mint 40 országában szétszóródva él. Lélekszámukra vonatkozóan nincsenek pontos statisztikai adatok. A cigányok Európa minden országában megtalálhatóak, a Közel-Keleten, az egykori Szovjetunió több utódállamában éppen úgy, mint Észak-Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Az Európában vándorlók számát minimum 7, maximum 8,5 millióra becsülik. Egy híres francia antropológus szerint a cigányságot együttesen jellemzi egyfajta „mozgalmas változatosság”, amelynek a történelmi oka a vándorlás és szétszóródás. Ez a lényegi vonás nem magában a vándorlásban rejlik, hanem a környezethez való viszonyulás módjában, vagyis a jellemben – ez a fajkutatás álláspontja. Az, hogy léteznek különbségek az egyes cigány csoportok között, történelmileg a nagyszámú különböző vándorlási útvonallal magyarázható és az erős kötődésű kasztrendszerrel, mely máig sem tudta teljesen felaprózni az ő „társadalmukat”. Minden egyes cigány csoport olyan, amilyenné az útvonala (azok a vidékek, amelyeken áthaladt, és az az idő, amit ott töltött) tette – valják az antropológusok. Ebből az is következik, hogy minden cigány csoport történelme annak a népnek a történelméhez kapcsolódik sokszor, amellyel az adott közösség – a vándorlása során – éppen érintkezésbe került.
A 19. század közepétől meginduló polgárosodás nem érintette a cigányságot, a cigány társadalom továbbra is ebben az ősi állapotban maradt, és a magyar állam beolvasztási kísérletei sorra csődöt mondtak. Egy újabb kitörési kísérlet a 20. század legelején azért akadt el, mert azokat a kismesterségeket, amelyekre szakosodtak, tönkretette a gyáripar. Az 1930-as évekre továbbra is jellemzőek maradtak a kóborló cigánykaravánok. A csendőrségi szabályzat külön kitért a karavánok ellenőrzésére. A kommunista rendszernek sikerült először letelepítenie a cigányságot, és munkát adni nekik. A munkakerülést börtönnel büntették. A cigányság elsősorban az építőipari és a nehézipari alacsony képzettséget igénylő munkaköreiben dolgozott. A rendőrség napi rendszerességgel használta a cigánybűnözés fogalmát, és erre vonatkozó statisztikák is készültek akkoriban 1971-től 1988-ig, amelyek nem voltak tekintettel emberi, kisebbségi jogokra, adatvédelemre: etnikai alapon is folytak. A cigány bűnügyi statisztikát az Antall-kormány kisebbségi jogi megfontolásokból megszüntette. Az OKRI (Országos Kriminológiai Intézet) állásfoglalása a cigánybűnözésről a következő: Magyarországon a bűnügyi statisztika legutóbb a szocializmus idején, 1971 és 1989 között, vette számba külön a cigány származású bűnelkövetőket. Ezt ma már az adatvédelmi rendszer jogszabályai nem teszik lehetővé. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény az etnikai hovatartozást - az európai gyakorlatnak megfelelően - fokozottan védett, ún. különleges adatnak nyilvánította, így azt az érintett írásbeli hozzájárulása nélkül nem lehet nyilvántartani vagy közzétenni. Hasonló rendelkezést tartalmaz az ilyen különleges adat kezelésére a bűnüldözési tevékenység vonatkozásában a rendőrségi törvény.” A kisebbségek bűnözésének (bár ez sem helyénvaló megállapítás, hiszen a több mint egy tucat hazai kisebbségi fajtából csak a cigányság mutatói kimagaslóak a nem hivatalos, mégis vezetett reprezentációk szerint) vizsgálata során az embereket különböző etnikai csoportokba osztják, a kisebbségeket eltérő külső, öröklött fizikai jellemzők alapján különböztetik meg egymástól. A különböző csoportokhoz eltérő bűnözési struktúrákat, bűnelkövetési-módozatokat társítanak. A bűnözés ezen megközelítését a jogvédő libsik tévesen faji megközelítésnek is nevezik, noha nincsen köze a faj fogalmához. E megközelítés legfőbb problémája szerintük, hogy így az egyes csoportokat általában a bűnözéssel kapcsolatos előítéletekkel sújtja, stigmatizációs mechanizmusokkal terheli és nem emberjogi jogorvoslattal. A cigányok magasabb bűnözési arányának alapvető oka az adott társadalomba integrálódásuk hiányos volta – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A gazdasági körülményeik általában rosszabbak, többségük szakképzetlen, munkanélküli, ebből is következően jövedelmük alacsony. Ezen kisebbségek kétféle civilizáció között élnek: saját kultúrájukat részben már elvesztették, a többségi középosztály kultúráját azonban még nem vették át. Elvesztették hagyományos kisközösségi kapcsolataikat, így megszűnt azok hatékony szabályozó funkciója. Még ezen előbbi sorokban van is némi igazság, ez az ők hiányosságuk és akkor sem varrható a többségi társadalom nyakába. Több száz év állt rendelkezésre, erre az un. integrációra, ami még egyetlen más társadalomban sem működött velük kapcsolatban és elsőként válik etnikai ütőkártyává nem kívánatos hatalmi játszmákban. Hiszen csak kis százalékuk tud egy adott többségi társadalom hasznos és elismerésre méltó tagjává válni. Ennek legfőbb oka meglátásunk szerint a náluk még mindig fennálló kasztrendszer. Ami nem rossz dolog saját társadalomban megvalósítva, hiszen Európa más nemzetei is e szerint a norma szerint rétegződött, míg a bevéső felforgatás ki nem alakította a mai társadalomképet. Ezt szándékosan nem nevezem rendnek! És ebbe a mai képbe nem illeszkedik a cigányság pornépe bele, akár mennyi erőlködés lesz a későbbiekben. Nem véletlen, hogy csak az un. „muzsikus cigányok” és a porcigánynál magasabbrendű kasztbeli cigányság (tulajdonképpen ez a cigányság „arisztokráciája”) tudta magát elhelyezni a mai viszonyhelyzetben és velük nincs is semmi baj az adott gazdatársadalomra nézve. Sőt mondhatnók, elismert nemzetrészként vannak nyilvántartva, azt hiszem, ebben megegyezhetünk. Hiszen kinek a szívének ne lenne kedves egy-egy siratós cigánydallam vagy egy lakodalmi mulatós cimbalmos banda, mégha a szagukat a kutya sem bírja. De visszatérve a bűnözési mutatókra a cigány kisebbség körében témakörbe, az látszik, hogy Európában Magyarország kivételével – hazánkban 1974 és 1989 között a kriminálstatisztika külön számba vette a cigány származású bűnelkövetőket – nincs hivatalos statisztika e bűnözési formáról csak az ember saját bőrén számbavett tapasztalat – mondhatná az egyszerű ember. 1970-ben Franciaországban Berry vidékén folytattak kutatást, mely 275 család kriminalitását vizsgálta. A francia kutatás a következő megállapításokat tette:
-A cigányok által elkövetett bűncselekmények általános képét a kisebb súlyú bűncselekmények jellemezték (lopások). A kiemelkedően súlyos bűncselekmények aránya nem magasabb, mint más népességben.
-Leggyakoribb bűncselekménytípusok:
-emberölések – legjellemzőbb a féltékenységi indítékból vagy bűnszövetkezetben, kivégzésszerű aljas indokból elkövetett
-hivatalos személy elleni erőszak
-vagyon elleni bűncselekmények
1977 és 1979 között a csehszlovák ügyészség átfogó vizsgálatot végzett a fiatalkorú cigány származású bűnelkövetőkről. A csehszlovák felmérés szerint az összes cigány bűnelkövető aránya 3-4-szer magasabb volt, mint a nem cigány bűnelkövetőké. A fiatalkorú cigányok kriminalitása 10-szerese volt a nem cigány fiatalkorúak bűnözésének. A leggyakoribb bűncselekmények a lopás, testi sértés, megrontás, rablás volt.
Finnországban 1977-ben Grönfors vizsgálta a cigányoknál előforduló vérbosszú jelenségét. Azonban a vasfüggönyi álca lehullása után az uniózidáló vadkapitalista joggyakorlat megtíltotta bárminemű lajstromozás, összegzés kinyerését és az olvasztótégely-politikát hegyezte a mai végletekig. 2007-es olasz rendőrségi adatok szerint a lopások, gyilkosságok és nemi erőszak gyanújával letartóztatottak 75 százaléka romániai (többségében cigány) bevándorlók közül került ki.
Magyarországon 1986-ban publikálták egy közel tíz évig tartó kutatás eredményeit., azóta hasonlóan átfogó vizsgálat nem zajlott, mivel az 1992-es adatvédelmi törvény az európai gyakorlatnak megfelelően fokozottan védett személyes adatnak nyilvánította az etnikai hovatartozást, így az érintett hozzájárulása nélkül nem lehet nyilvántartani vagy közzétenni. Magyarországon 1975 és 1979 között 10 000 lakosra jutó bűnelkövetők száma a nem cigányoknál 69,7, míg a cigányok esetében 133,3 fő volt. A fiatalkorúaknál ez a szám 118,3 míg a cigányoknál 342,7 fő. Tekintettel a két populáció eltérő korstruktúrájára, ténylegesen a cigányok esetében az összes elkövetőnél 2,2-szer, a fiatalkorúaknál 3,3-szor nagyobbak voltak ezek a mutatók. 1975 és 1979 között 5,1%-ról 5,6%-ra nőtt a cigány gyanúsítottaknak az összes gyanúsítotton belüli aránya. A fiatalkorúak aránya kétszer magasabb a cigány gyanúsítottak körében. 1975 és 1986 között az összes gyanúsított száma 20%-kal, míg a cigány gyanúsítottak száma 70%-kal emelkedett.

Várhegyi Kálmán -Jövőnk.infó
MNA Észak-Magyarország



Purim 1999










2014. február 07. - 09:39
Rovatok: 
|









Jó ideje borzolja a kedélyeket ami február 13-án szombaton éjjel a budapesti Viking Rock Clubban történt. Most nem akarok a zsoldos sajtó gyalázkodásaira kitérni, csupán a történteket szeretném híven (saját élményeim és tanúk beszámolója alapján) elmondani:
Dél körül volt a gyülekező a Clark Ádám téren, az alagút mellett. Néhány zenésszel és ismerőssel egyetemben fél egyre értünk oda. A lejtőn a rendezők irányításával 4-es sorokba rendeződtünk, majd a menet 1 óra 20 perckor megindult, fegyelmezetten, teljes csöndben, csak az élen haladó dobok pergése hallatszott. Kb. fél óra alatt értünk a Kapisztrán térre. A szobor előtt a tömeg rendezetten felsorakozott, meghallgatta Györkös István rövid emlékezését és a külföldi vendégek pár mondatos beszédét, majd a koszorúzás után feloszlott. Be kell vallanom, felemelő volt, ahogyan a valaha ellenséges (pl. szerb és német szlovák és angol) nemzetek ifjúsága kéz a kézben vonult fel és emlékezett Budapest és a civilizált Európa védőire.
Mint minden évben, most sem maradhatott el a koncert. Hat óra körül kezdtek gyülekezni az emberek a Vikingbe, én is akkor érkeztem néhány zenésszel. Fél nyolc után az ajtókat bezárták, se ki se be nem mehetett senki, az esetleges provokációk elkerülése végett. A hangulat a Hunnia és az A·C·A·B együttes jóvoltából igen jó volt, a fiatalok beszélgettek (egy-egy pohár sör mellett), hallgatták a zenét, s úgy tűnt, a jelentős számú rendezőnek ezen a koncerten sem akad dolga. Sajnos nem így történt. Kilenc után, mikor épp a Vlajka nevű cseh zenekar kezdett volna játszani, ránk szakadtak a rohamrendőrök. Épp a kijárat felé igyekeztem (másnap dolgozni kellett), amikor emberek jöttek az ajtó felől, hogy itt a rendőrség. Meg sem lepődtem először, hisz a Fehér Karácsonyon is kint volt a Yard, bár azt a jelenlévők nagy része észre sem vette, ugyanis rövid igazoltatás, nézelődés és udvarias kérdezősködés után pár perc múlva el is mentek. Most is hasonlóra számítottam, de valami egészen más történt.
Razzia" felkiáltással berúgták az ajtót, a rendezőt, aki afelől próbált érdeklődni, hogy mit akarnak, a falhoz lökték, majd két rohamrendőr (ők jöttek elől, csak utánuk a tányérsapkások) rugdosni és szidalmazni kezdte. Először azt hittem, hogy talán az erkölcsrendészet, hiszen főképp édesanyja erkölcseit kritizálták...
Ezután egy aprócska, de annál magabiztosabb rendőr kezdte ingerelni a meglepett jelenlévőket, alig titkolt provokatív szándékkal. De a szánalmas kísérlet nem talált „vevőre", senki sem akadt, aki neki ment volna. A rohamosztag, néhány meglepően fiatal, és szemmel láthatóan mit sem sejtő tányérsapkás kíséretében könyökkel, gumibottal utat vágva a tömegen, erős szitkozódás közepette a koncertterembe vonult. Itt a rendezőket felszólították, hogy működjenek közre az igazoltatásban, amit azok meg is tettek. Több nyelven bemondták, hogy mindenki készítse az iratait és vonuljon ki az udvarra (ahova mindössze egy, alig másfél méter széles ajtó vezet). E közben a kint lévő rendőrök az előtérben álló fiatalokat a terem felé terelték.
Ebből kifolyólag az udvarra vonulás lassan haladt, amin a rend derék őrei gumibotozással és ütlegeléssel igyekeztek segíteni. A tömeg erre a szűk átjárón meglódult kifelé és majdnem agyontaposta a kintről befelé terelteket. Végül néhány német kopasz merészelte félbeszakítani a „szakszerűen és törvényesen" eljáró rendőrök önfeledt „duhajkodását". A rohamrendőrök, akik valószínűleg be voltak avatva a provokációba, épp erre vártak. A fiatalabb, védőfelszerelés nélküli rendőrök (akiket valószínűleg nem avattak be a „tréfába") viszont ugyancsak megszeppentek, de ők ezért is voltak ott: áldozatnak, csalinak, ahogy ezt néhány tárgyilagos rendőrségi forrás is megállapította. Tény, hogy a fakabátok rossz lóra tettek, a németeknél ugyanis nem múlhat el összejövetel rendőri zaklatás és bunyó nélkül, így rutinosan verték vissza a támadást. A rendőrök pedig menekülésre fogták a dolgot, bajtársaikat cserbenhagyva iszkoltak amerre láttak.
Az egész nem tartott egy negyed óránál tovább, a rendezők gyorsan lecsendesítették a tömeget. Ám, a rendőrök az időközben megérkezett több mint háromszáz kollégájukkal találomra embereket emeltek ki a tömegből (a rossz látási viszonyok és a nagy káosz miatt nem hiszem, hogy bárkit is felismerhettek volna), majd megkezdődött az igazoltatás és a hajtóvadászat. 
Voltak akiket a Keletiben, vagy a Szegedi úton kaptak el a bosszúra éhes rendőrök, akik negyed 11 tájban több tucat szirénázó „meseautóval" rajzottak szét városszerte. De a Reitter Ferenc utca és a Róbert Károly körút sarkán baseball ütőkkel felszerelt óbudai „polgárőrök" verték a kopaszokat, rendőri segédlettel. Mindez egész hajnalig tartott. Örülhetett, aki ép bőrrel haza tudott jutni. Volt olyan lány, akit a rendőrök dobtak fejbe sörösüveggel, s csak néhány német bajtárs határozott és gyors közbelépése mentette meg a további veréstől. 
Mindezek után az áldozatokat a megtámadottakat rángatták bíróság elé, a liberális sajtó és az idegen lelkű pártok folytonos „feszíts meg" üvöltése mellett. S így lett a rendőri erőszakból „szkinhed ügy", politikai koncepciós per. Hat fiatalt - első fokon - 8 hónapi, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, miközben az igazi felelősök valahol a színfalak mögött elégedetten dörzsölik a markukat: ismét sikerült egy óriási műbalhéval elterelni magukról és üzelmeikről a társadalom figyelmét. 
Domokos Endre János 
(HUNNIA 112. szám - PURIM - 1999 február 13.)
(kitartas.net)



Morgenthau 1. - A terv











2014. február 07. - 08:24
Rovatok: 
|








Az ifjabb Henry Morgenthau 1891. május 11-én New York városában született németországi zsidó emigránsok gyermekeként. Lánytestvérével, Josephine-nel együtt előkelő magániskolákban tanultak. Henry Morgenthau Jr. építészetet és mezőgazdasági ismereteket tanult a Cornell Egyetemen. 1913-ban vásárolt egy tejtermékeket előállító és gyümölcstermesztéssel foglalkozó farmot a New York államban fekvő East Fishkill-ben, amely Dutchess megyében van. Ez volt az a hely, ahol Morgenthau találkozott és barátságot kötött Franklin Delano (FDR) és Eleanor (ER) Roosevelttel, akik a közeli Hyde Park nevű birtokon éltek. Az első világháborúban az ifjabb Henry Morgenthau együttműködött Herbert Hooverrel. Az amerikai mezőgazdasági minisztériumban a nevéhez fűződik annak a tervnek a kidolgozása, amelynek keretében traktorokat küldtek a háború által tönkretett francia mezőgazdaságnak. 1922-ben Morgenthau megvásárolta az American Agriculturist című lapot, amelyet egészen 1933-ig ő adott ki. 1928-tól 1930-ig New York állam mezőgazdasági tanácsadó testületének volt az elnöke, majd ugyancsak New York állam természetvédelmi bizottságánál fejtett ki tevékenységet.
1933-ban Franklin Delano Roosevelt az Egyesült Államok elnökeként, kinevezte barátját, Morgenthaut a Szövetségi Mezőgazdasági Testület kormányzójává. Még ebben az évben William Woodin pénzügyminiszternek le kellett mondania egészségügyi okokból. Ekkor Roosevelt Morgenthaut pénzügyminiszter-helyettessé léptette elő, majd ő foglalta el pénzügyminiszterként Woodin hivatalát egy év múlva. Morgenthau egészen 1945-ig az Egyesült Államok pénzügyminisztere volt, és arról vált híressé, hogy ellenállt aJohn Maynard Keynes nevéhez fűződő közgazdasági irányzatnak, és kibocsátott 200 milliárd dollár nagyságrendben államkötvényt az állami kiadások finanszírozására.
Morgenthau fontos szerepet játszott a háborús kiadások finanszírozásában, de ennél is fontosabb volt az a szerep, amit Amerika menekültügyi politikájának a kialakításában töltött be. Meggyőzte barátját és főnökét, Rooseveltet, hogy hozzon létre egy független menekültügyi hivatalt, amely nem tartozna a külügyminisztériumhoz. E szerint a War Refugee Board (Háborús Menekültügyi Testület) intézné az Európából menekülő zsidók ügyeit, és így hatékonyan elősegíthetné mintegy 200 000 európai zsidó megmentését. 1944-ben ő terjesztette elő a háború utáni Németország jövőjét meghatározó tervet. E szerint Németországban leszerelnék az ipari üzemeket és az egész országot átállítanák mezőgazdasági művelésre. Ezt a tervet számos fórumon igen komolyan mérlegelték és e bevezető után ebben az írásban is részletesen ismertetjük. Itt csak annyit bocsátunk előre, hogy a tervet végülis a közbejött nemzetközi fejlemények miatt nem hajtották végre. 1944 végén Morgenthau meghatározó, kulcsfigurája a Bretton Woods-i tanácskozásoknak, ahol kidolgozták a Bretton Woods-i Ikrek néven ismert két fontos világszintű pénzintézet létrehozásának a tervét. Az egyik aNemzetközi Valutaalap, a másik pedig a Nemzetközi Beruházási és Újjáépítési Bank (Bank for Reconstruction and Development),amely később Világbankká alakult át. Franklin Delano Roosevelt halálát követően Morgenthau arra bíztatta özvegyét, Eleanor Rooseveltet, hogy folytassa aktív politikai tevékenységét azoknak a hosszú távú stratégiáknak az érvényesítésére, amelyeknek FDR is elkötelezte magát. Ifjabb Henry Morgenthau 1945. július 22-én távozott a pénzügyminisztérium éléről és élete végéig Izrael vezető pénzügyi tanácsadójaként tevékenykedett. A New York-i Poughkeepsie-ben halt meg 1967. február 6-án.

Várhegyi Kálmán - Jövőnk.infó
MNA Észak-Magyarország



Cigány-politika alakulása Európában a múlt század elejétől fogva










2014. január 23. - 17:09
Rovatok: 
|









Magyarországon a cigánykérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek, mint a zsidókérdés. Bár idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi közösségek életében, a többségi társadalom egy része sokszor joggal, előítéletekkel viseltetett a cigányokkal szemben. A Horthy-korszak cigány-politikája sokban hasonlított a német helyzetre. A cigányügy Magyarországon is közbiztonsági kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele. A rendészeti fellépés itt is az ún. "kóbor cigányokra", azaz vándorló, állandó munkával nem rendelkező cigányokra korlátozódott. A húszas években hazánkban is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól évente kétszer előírt országos "cigány-razzia" keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták, vagy szigorított dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyek kiadását. Radikális javaslatokból Magyarországon sem volt hiány. A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a harmincas években még főszolgabíróként követelte, hogy a "bűnöző oláh cigányokat" zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. Egy kollégája a német példára hivatkozva minden "élősdi" cigány családot munkatáborba akart záratni. Volt, aki javasolta, hogy a cigányokat "hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék". Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke, a harmincas években a helyszínen tanulmányozta dr. Ritterék adatbázisát. A harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a vérkeveredés a cigányokat, "ezt az alacsonyabb rendű fajt is tönkreteszi". A német "cigány-kutatásokra" és a nürnbergi fajtörvényre hivatkozva Orsós javasolta a vegyes házasságok betiltását is. Ravasz László református püspök 1942. februári prédikációjában így fogalmazott: "Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs." A faji radikalizálódás az 1938-1941 között visszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat is sújtotta, sőt az első deportálási elképzelések is itt fogalmazódtak meg. 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel. Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer "hontalan" zsidó mellett cigányokat is deportáltatott Galíciába.
 A kétségkívül létező hasonlóságok mellett a zsidók és cigányok sorsa jelentősen eltért. A zsidókkal ellentétben a cigányokat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg Hitler többször követelte a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a cigánykérdés napirendre sem került. A németek cigány-politikájának következetlenségét jól jellemzi, hogy az 1944-ben a "végső megoldást" Magyarországon levezénylő Eichmann, nem foglalkozott a körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal. Bár kisebb cigány csoportok az internáló táborok deportálásakor már 1944 tavaszán Auschwitzba és Mauthausenbe kerültek munkaszolgálatra, a "cigánykérdés" igazából csak 1944 nyarán vált fontossá. Augusztusban elrendelték 50-60 cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta. Míg tavasszal gyakran a cigánytelepeken állították fel a gettókat a zsidóknak, most tucatnyi helyen a romák kerültek cigány-gettókba. A Kárpátokban a honvédség létesített kényszermunkatáborokat a helyi cigány lakosságnak. Szálasi Ferenc nemzetvezetőnk hatalomátvétele után megkezdődött a cigányság szervezett összegyűjtése. Az orosz előrenyomulás miatt ez főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. "Csillagerőd" volt, ahová több ezer cigányt telepítettek szintén munkaszolgálatra. Tehát a cigányellenes akció nem a cigányság fizikai megsemmisítésére irányult. A németek a császárságtól és a Weimari Köztársaságtól örökölték a "cigánykérdést". A német rendőri szervek a 20. század elején már rutinszerűen üldözték tovább a cigányokat a szomszéd városba vagy járásba. A "tudósok" már ekkor sürgették "a társadalomra veszélyes" cigányok elleni fokozott állami fellépést és a vegyes házasságok betiltását. 1926-ban Bajorországban megszületett "a cigányok, csavargók és munkakerülők" elleni törvény, majd a porosz kormányzat minősítette "bűnöző életmódúaknak", de nem általánosítva a cigányokat. Sok helyen szigorították a vándorkereskedelmi engedélyek kiadását. Ha a cigány gyermekek nem tudtak németül, akkor szellemi fogyatékosként intézetekbe kerültek, az állandó munkahellyel nem rendelkező felnőtteket munkatáborokba, dologházakba zárták. A német cigány-politika lényege 1933-ra adott volt: a cigányokat a hatóságok alsóbbrendű, bűnözésre hajlamos, a társadalomra veszélyes elemeknek látták. A németek valójában tehát csak azt folytatták, amit elődeik elkezdtek, és a későbbiek során azt valósították meg, amit a radikálisok már régóta követeltek. Bár tervezték, de végül nem készült önálló cigány-törvény. A német társadalomban túl kevesen voltak jelen, mintegy 28 ezren voltak, így főleg a zsidóellenes jogszabályok biztosították a jogalapot a cigányok üldözéséhez. Az öröklött betegségekben szenvedők utódnemzését betiltó új törvény alapján 1934-ben 500 cigányt sterilizáltak. Másokat "a közbiztonság veszélyeztetése" címén tartóztattak le. A hontalan cigányokat kiutasították az országból. Az 1935-ös nürnbergi fajtörvények alapján az "alacsonyabb rendű" cigányokat is eltiltották a vegyes-házasságoktól. A cigánykérdés közbiztonsági ügyként a Himmler SS-vezér alá tartozó rendőri szervek hatáskörébe került. 1936-ban a berlini olimpia előtt "bűnmegelőzés" jogcímén megkezdődött a renitens cigányokk módszeres letartóztatása. Az első ún. "cigány-tábort" a berlini külvárosban, Marzahnban állították fel. A szögesdróttal körülvett tábort kutyás rendőri őrjáratok őrizték. 1938-ban a bűnügyi rendőrség szervezetén belül felállították a Cigány Garázdaság Elleni Harc Birodalmi Központi Ügyosztályát. Hamarosan tucatnyi, a marzahnihoz hasonló lágert állítottak fel, ezekben a cigányok látogatót nem fogadhattak, szociális járandóságaikat megszüntették viszont munkájukért cserébe közellátásban részesültek. Az Anschluss után megkezdődött a 11 ezer osztrák cigány lajstromba vétele is. A gyermekeiket külön osztályokban képezték képességeiknek megfelelően az osztrák bentlakásos iskolákban, a családjaikat munkatáborokban illetve utak, hídak telepítésénél foglalkoztatták. Az európai cigányság sorsát jelentősen befolyásolta a német fajtudomány. Egyesek idegenvérű ázsiaiként, mások indiai eredetű, igazi árjaként azonosították őket. Himmler parancsára 1936-ban Dr. Robert Ritter vezetésével megkezdődött egy átfogó felmérés. 19 ezer cigányt vizsgáltak meg tudományosan. Az alanyokat faji tisztaság szempontjából több csoportba sorolták, a cigányok mintegy 90 százaléka a fajilag értéktelen keverék kategóriákba került. Ritter szerint ők "minden forma és jellem nélküli korcsok" voltak, ezért javasolta, hogy válasszák el őket a "tiszta vérű" cigányoktól. 1938 végétől a bűnügyi rendőrség kérésére a Ritter vezette Fajhigiéniai Kutatóintézet faji szempontból osztályozta a cigányokat. Hozzáteszem ma a zsidó professzorok is ezeket a kutatási eredményeket tekintik a cigánysággal kapcsolatban alapnak, mérvadónak, nem véletlenül, hisz ismerjük a német alaposságot és precizitást. A német fajtudósok egyáltalán nem arra tettek javaslatott, hogy minden általánosított káros populációt ki kell írtani, sem a cigány, sem a zsidókérdésben, hanem az adott populáció elkorcsosult részére vonatkoztak. Hiszen a fajkeveredés hozhat és hozott is végzetes hibalehetőségeket jellemben és az ebből fakadó tettekben egész Európa, de a világ számos részén egyaránt a mai napig. Sőt, ma csak ez az elkorcsosulás a meghatározó dominancia a gazdanemzetekre lassú, de egyre gyorsuló ütemű halálos kórságot hozva.

Dr. Madarasi Pál -Jövőnk.infó
MNA Észak-Magyarország



Újabb zavargások Kijevben,erőszakos összecsapások és lángoló gumiabroncsok.










2014. február 20. - 18:26
Rovatok: 
|








Az ukrán felkelők újrakezdték az összecsapásokat a rendőrökkel a fővárosban, az ellenzék megpróbálja megbénítani a parlament munkáját.
A tüntetők kövekkel dobálják a rendőröket, válaszul könnygázt és kábítógránátot kapnak.
A biztonsági erők megkezdtek egy terrorelhárítási műveletet a Függetlenség terén Kijevben.
Berkut rendőri erők és három vízágyú gyűlt össze a helyszínen, míg a páncélozott csapatszállítók állítólag elvonultak a térről.
A tüntetők a helyszín sürgős elhagyására szólították fel a nőket és gyerekeket amikor kábító gránátok robbantak a téren.
A belügyminisztérium beszámolója szerint három rendőr vesztette életét kedden az összecsapásokban. Egyikük nyaklövést kapott majd a kórházba szállítás közben meghalt a mentőben. Később másik kettő is lőtt sérüléssel halt meg a kórházban.
Legalább 157 rendőr kapott orvosi ellátást a minisztérium beszámolója szerint. A belső biztonság öt katonáját érte lövés Kijev központjában. Az egyik katona sérüléséből egy pisztoly lövedéket távolítottak el.
Hét civil halt meg a keddi zavargásokban, közölte a rendőrség. Egy a Régiók Pártja irodájában, három a tisztviselők házában, egyikük lelőtték a Mazepa utcában, ketten pedig szívrohamban haltak meg az Institutskaya utcában az Interfax szerint.
Becslések szerint 185 tüntető kért orvosi segítséget Kijev egészségügyi központjában, helyi idő szerint 20:00 órakor.
Állítólag az egyik tüntető elvesztette a kezét amikor felrobbant egy sokkoló gránát. A beszámolók szerint az események sűrű sorozatában jelen lévő riporterek közül többen is szenvedtek a könnygáz hatásától.
A rendőrség gumilövedékeket vet be a tüntetők ellen. A tüntetők elfoglaltak több kamiont is, melyekkel lezárták a főváros központjába vezető utakat és egyet közülük fel is gyújtottak kedden reggel.
A tüntetők több, a parlament felé vezető utcában is gumiabroncsokat égetnek. A tüntetők felbontották az utcakövet hogy azzal dobálják a rendőröket a füstgránátok mellett.
A délutáni órákban a radikális szélsőjobboldaliak aktívan kiveszik a részüket az összecsapásokból miközben azt kántálják a rendőröknek : "Fasiszták!"
A tüntetők az egyik elfoglalt járművet használták fel a hatóságok ellen, egyenesen a rendőrök sorfalának vezették azt.
A tüntetők megpróbálták visszafoglalni a kijevi városházát, amit korábban kiürítettek.
"Tüntetők próbálják meg elfoglalani a kijevi városházát, gumiabroncsokat égetnek és molotow koktélokkal dobálják az épületet" közölte a kijevi rendőrség sajtószolgálata az Interfax-Ukrajnát idézve.
A védelmi minisztérium felszólította a tüntetőket, hogy állítsák le az egyik parlamenthez közeli épület megszállásátl, amit korábban elhagytak.
A Minisztérium weboldalán olvasható: "A Védelmi Minisztérium vezetése azt követeli, hogy a tüntetők azonnal ürítsék ki a Központ Tiszti Klubot és ne tegyenek provokatív intézkedéseket amelyek a jövőben a helyzet súlyosbodásához vezethetnek.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a Belügyminisztérium közös nyilatkozatban arra figyelmeztetik a lázadókat,hogyha a "betegség" nem fejeződik be, a rend helyreállítása érdekében intézkedéseket fognak tenni délután 4 óra után.
A régiós kormánypárt egyik irodájának épületére molotow koktélt dobtak, a tűz belülre is átterjedt. Ezt követően a tüntetők betörtek és kiutasították a személyzetet. Körülbelül 20 nő hagyta el az épületet az égő ajtón keresztül, miközben a technikai személyzet bent maradt.
A tüntetők felgyújtottak egy autót az irodaház udvarán, és megtámadtak két további autót amelyek elhagyták a helyszínt.
A rendőrség ellentámadást indított nemsokkal azután, hogy a tüntetők elfoglalták a kormánypárti irodát. Több mint 2000 rendőr, és ezer kormánypárti támogató megtisztították az épületet a tüntetőktől, és lehetővé tették a tűzoltók számára hogy megfékezzék a lángokat.
A tüntetők azt állítják, hogy elfoglalták a Tiszti Házat Kijev központjában.
A parlament épületében mintegy 50 parlamenti képviselő az ellenzéki pártokból akadályozta az elnökséget és a szószéket, mert a parlament titkársága visszautasította a törvénytervezet regisztrálását melyet a Haza párt vezetője Arseniy Yatsenyuk javasolt.
Az ellenzéki vezető Vitaly Klitschko kiadott egy nyilatkozatot, mondván, hogy pártja, az Udar, és más ellenzéki pártok készek, hogy egy új koalíciós kormányt alakítsanak.
Az ellenzék az ukrán hatóságokat hibáztatja az erőszak miatt.
"Az utcai összecsapásokat a kormány provokálta ki." állította a szélsőjobboldali Szabadság párt vezetője Oleg Tyagnibok, aki egyike volt a gyűlés vezetőinek amely ma reggel békésen indult, de kevesebb mint egy óra alatt erőszakossá vált.
Az ellenzéki vezető elmondta az újságíróknak kedden, hogy az ő véleménye szerint a hatóságok provokálták az ellenzéket többször is.
"Először is, provokáltak minket, mert nem voltak hajlandóak regisztrálni a tervezet dokumentumait a parlamentben, így kényszerítve minket, hogy blokkoljuk a szónoki emelvényt " állította, Tyagnibok.
Egy másik provokáció szerinte az volt, hogy a kormány utasította a Berkut rendőrséget, hogy lőjön kábító gránátokat és gumilövedékeket, miközben a kormányt támogatók ütőket használtak és kövekkel dobálták a "békés demonstrálókat".
Mentőautót kellett hívni a parlament elnökéhez, Vladimir Rybak-hoz aki állítólag magas vérnyomással küzd.
A kormányzó Régiók Pártja képviselői állítólag elhagyták a parlamentet , mert a párt úgy döntött, nem fog szavazni ilyen feltételek mellett.
"A törvénytervezet nem jegyezhető be, ha az sérti az alkotmányt és a parlamenti szabályokat," mondta a Régiók Pártjának parlamenti képviselője, Jurij Miroshnichenko, hangsúlyozva, hogy az ellenzék határozattervezete, a felhívás alkotmányos változás, ami valójában illegális. A párt azt tárgyalja, hogy változtatások a jelenlegi alkotmány szerint a tisztességes eljárásnak számítanak-e?
Oroszország felszólította az ukrán ellenzéket, hogy tartózkodjanak a "fenyegetésektől és az ultimátumoktól", és kezdjenek párbeszédet az eljáró kormánnyal.
Fenntartja nyilatkozatát az orosz külügyminisztérium, miszerint :"Ami Kijevben történik közvetlen következménye a politikai elnézésnek, azoknak a nyugati politikusoknak a részéről és az európai struktúráktól, amelyek már a válság kezdete óta szemet hunytak az agresszív intézkedésekre és a radikális erőkre Ukrajnában, ezzel ösztönözve őket a további eszkalációra és provokációkra a törvényes hatóságok ellen."
Az Európai Unió bírálta a keddi erőszakot. Az Európai Unió külpolitikai vezetője, Catherine Ashton azt mondta egy nyilatkozatában, hogy ő "elítéli az erőszak alkalmazását, beleértve a közösségi és párt épületek elleni támadásokat", és sürgeti az ország politikai vezetését, hogy oldja meg a válságot.
Az amerikai ukrán nagykövet, Geoffrey Paytt a Twitter oldalán azt nyilatkozta: " Akik az erőszakot táplálják, maguknak okozzák a szankciókat"
A NATO főtitkára Anders Fogh Rasmussen fellebbezett mindkét félnek, az ukrán konfliktusban, hogy elkerüljék a további erőszak fokozódását. Tette ma közzé egyik közleményében Brüsszelben.
Szerdán az orosz külügyminiszter-helyettes Grigorij Karasin konzultációt tartott ukrán kollégájával Ruslan Demchenko-val.
A találkozónak nincsen rejtett napirendje, hangsúlyozta az orosz diplomata, de a felek határozottan fogják megvitatni a jelenlegi ukrajnai helyzetet.
Az ellenzék követeli a 2004-es alkotmány visszaállítását, amely Ukrajnát parlamentáris és nem elnöki köztársasággá teszi meg. A kormányzó párt ragaszkodik ahhoz, hogy az ellenzéki felhívások önmagában sértik az ukrán alkotmányt.

Forrás: RT.com
Jövőnk.info - Hírfigyelő szolgálat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése