2017. február 18., szombat

Hírháló 2014- ben VIII.




Hírháló 2014- ben VIII.



Szégyenteljes leleplezés
2012/04/21 
NIF Avagy: Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról


"Orbán Viktor (Diktátorbán) annyira hozzászokott a párt-és kormányszintre emelt hazudozáshoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszi hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását." - írtuk március 6-án, a "Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?" című cikkünkben. Nem azt állítottuk, hogy beszervezték ügynöknek, hanem az általunk közölt dokumentumok - köztük Orbán saját kézzel felvázolt hálózata - alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy egy állambiztonsági hálózati személy kapcsolata volt, akit - akarva-akaratlanul - informált.
 
Az öntelt ifjú

"Bárkit hülyének tud nézni!"
Arra kértük a pártelnök-miniszterelnököt: adjon magyarázatot némely dokumentumra, tárja fel egykori kapcsolatrendszerét fedőnevek nélkül, nézzen szembe kendőzetlenül múltjával, melyről egy 2009. június 2-án közölt tanulmányban a Fidesz belső magjához tartozott, , "László" fedőnevű vezető, aki szigorúan bizalmas állambiztonsági ügyekkel, a párt külföldi kapcsolataival foglakozott, ezt mondta: "Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt." A "László" dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg: "Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" címmel...
Cikkünk után Orbán egy hónapot várt, majd az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot, válaszolva egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Sajnos, az akció nem több, mint Orbán parasztvakító porhintése, csak a félrevezetést szolgálja. (Spindoktora: Habony Árpád, az egykori hályogkovács egyre inkább leépülve olyan blödli ötletekre veszi rá Viktort, ami egyenesen a politikai natur blöff kategóriájába tartozik, s ami miatt ma már nem engednék be egy rangos szakmai klubba Londonban. Elődje, Wermer András is naív paraszt festő volt, de némely ravaszul sunyi tanácsa népművészi szinten bejött Viktornak.)
Viktorunk 1., Csak a lényegre nem válaszolt., 2., Nem hozott nyilvánosságra mindent., 3., Sajnálatot igyekezett kelteni maga iránt olyan körülmények miatt, melyek nem léteztek.
   1., Avatott szakértők szemében a saját kézzel írt hálózat volt a legértékesebb dokumentum. Rajta a következő:
   "Csáki István
    Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
    Győri Gábor fn. hálózati személy
    Kövér"
 
Orbán saját kezű hálózata

     
Orbán egy szóval sem tért ki e dokumentumra.
Nem tudtuk meg: miként került kapcsolatba Csáki István rendőr őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításán dolgozott, annak a 7-a alosztályán. Szerepe azért is érdekes, mert az őrnagy édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.
A "Temesvári" fedőnevű titkos megbízottat, a Fidesz belső tagját sem a miniszterelnök azonosította, hanem mi. Ő Szeszák Zsolt (1968. december 9. Miskolc, Tolnai Edit), akkor az ELTE BTK. hallgatója, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán rendőr hadnagy a politikai rendőrség, tehát a BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX-PZ.
Orbán elhallgatta a nyilvánosság előtt "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy valódi nevét és nem magyarázta meg Kövér László szerepét sem a felvázolt összefüggésben.
Pedig "Győri Gábor" neve egy másik, már nem saját kézzel írt dokumentumban is kulcsfontosságú, ezért megkerülhetetlenné vált Orbán számára, de nem volt bátorsága és tisztessége tisztázni személyét és viszonyát hozzá. Pedig nem akármiről szól az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kiadott hiteles dokumentum
 
Orbán, mint "Győri Gábor" hálózati kapcsolata

A BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó osztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963.V.31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet.
  Nem kaptunk választ arra sem, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már "Kurázsi" fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV -160) ezen feljegyzését: "...bevonultatták sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a Fidesz-ről, valamint terveiről." Mennyit mondott el miniszterelnök úr? - kérdeztük. De nincs válasz.
  2., "Kurázsi" fedőnevű iratot egyáltalán nem hozott nyilvánosságra, mintha csak "Viktória" fedőnév alatt fordult volna elő.
Teljes egészében hiányzik egy dosszié anyaga Orbán honlapjáról. Az, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 3.1.2. M-41477 szám alatt "László Péter" tmb. Munka Dossziéjaként olvasható, 1985.09.11.-én nyitotta a Nógrád megyei Rfk. ÁB szervének III/III. osztálya.
(...)


Minda Zoltán: Orbán Viktor az Alkotmány mikénti használatáról, valamint - pervesztés utáni lehangolt állapotban - a törvénysértően eljárt bíróságról és bírákról - 1988.05.19-én 
http://film.indavideo.hu/video/f_kopas_1?autostart=1&utm_source=flash&utm_medium=relatedvideos&utm_campaign=videoplayer
Miért nem veszi(k) észre a bíróságok egyre inkább vállahatatlan működése miatti párhuzamot?
Sok a dolga?
 
Sűrű összefonódások - Nagyításért katt a képre!




Közérdekű bejelentés korrupcióról, személyes meghallgatás iránti kérelem 



Budapest, 2014. január 21.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Az interneten szabadon elérhető () 1988.05.19-i Önről - is - a Magyar Hírlappal szemben indított bíróság per előtt és azt követően készült videón rögzített és - a mellékletben - szó szerint leírt nyilatkozatában a független igazságszolgáltatás és érintett szereplőinek működését bírálva az alábbiakat jelentette ki.
1) "... akik szerepet vállalnak ilyen bírósági ítéletek meghozatalában, azokat egyetemleges felelősség terheli azért, ami itt folyik."
2) " ... én fölesküdtem erre a magyar jogrendre, amikor doktorrá avattak, és amikor azt látom, hogy ezzel a jogrenddel azt lehet csinálni, ami ma történt, akkor erősödik bennem az az indulat meg az a hajlam, hogy nemhogy jogszerűen kell cselekedni, hanem ha kell, akkor a jog ellenében kell cselekedni, ami nekem konfliktust okoz, mert én egy fölszentelt vagy fölkent jogász vagyok."
3) " ... létezik jogszabály Magyarországon, sokfajta jogszabály létezik, ami vonatkozik a működésünkre, ezeket azonban a bíróságnak mindig értelmeznie kell, és ez a bíróság a jogtól függetlenül értelmezi ezeket a jogszabályokat. Ha mi valóban el akarjuk érni, hogy a bíróság jogszerű, tehát a jogszabály szövege szerint értelmezze ezeket a jogszabályokat és ezzel a mi működésünket ennek megfelelően minősítse, akkor nekünk erőt kell felmutatni."
4) "Mindenki, aki a nevét adja, asszisztál és nem tiltakozik az ellen, hogy ilyenek megtörténhetnek ebben az országban, mert ez nem volt más, mint a magyar jogállamiság, a jogrend leköpése, szemétre hányása, ..."
5) "...aki ehhez a nevét adja, az valóban nem üzenek mást, csak hogy csókolja meg a fenekemet. Mindenkinek, aki ehhez a nevét adja."
6) "Én tudtam, nem voltak illúzióim, hogy ez a bíróság, ha ezeknek azt mondják, hogy azt kell mondanotok, hogy a szervezet nem kaphat helyreigazítást, akkor ezek azt fogják mondani."
7) "... amikor ott ülök, hús-vér emberek ülnek velem szemben hárman, ugyanolyan végzettségűek, mint én, ugyanolyan egyetemi diplomát tudnak a zsebükben, mint én, ... embernek lehet őket mondani, és mindenfajta erkölcsi tartás nélkül, büdös, mocskos eszközként fujtsák el ennek a hatalomnak a kezében."
8) "Ők azok, akik ebben az országban egyedül megtehetnék helyzetüknél fogva, hogy azt mondják: nem, nekünk mondhatjátok ti, hogy ezt kell hozni meg idetelefonáltok. Nem. Nekünk van egy jogrendünk, mi ezt a hónunk alatt tudjuk, erre támaszkodunk, és erkölcsileg mi azt modjuk, hogy nem folytatható az a gyakorlat, hogy a párt idetelefonál, és mi meg ilyen döntéseket hozunk."
9) "Ők lennének az egyetlenek, akik ezt megtehetnék, és ez a feladatuk, hogy ezt megtegyék. És nem ezt teszik."
10) "Nem lehetnek illúzióink." (?)
 
A második pont első bekezdése kapcsán rávilágítunk arra, hogy 1988-as idézett kijelentését követően 1998-ban és 2010-ben két ízben tett hivatali esküt a Magyar Köztársaság (Magyarország) miniszterelnökeként.
Miniszterelnök Úr kort meghaladó - a jogon kívül kezelt perük elvesztése után megfogalmazott - 1988-as előrelátó tényállításait megismerve a bíróságok és bírák akkor is folyt törvényeket sértő működéséről, 23 éves letisztult, és kizárólag jogi alapokon nyugvó tényismeretek alapján és jogerős bírósági döntések birtokában arra kell az Ön figyelmét is felhívva rávilágítsunk, hogy a helyzet ezen a téren - az igazságszolgáltatásba és a közigazgatásba öntött súlyos (részben jogellenesen kezelt, eltűnt !) milliárdok ellenére - semmit nem változott.
Ugyanis közhitelesnek állított, de hivatalos személyek felróható magatartása miatt törvénysértő, hamis adatokkal telis teli állami nyilvántartásokkal (cégjegyzék, ingatlan-nyilvántartás, felszámolói névjegyzék, CO2 kvóta, stb.) és a kógens törvényi rendelkezések lábbal tiprásával eleve irat- és tényellenes alapokon, a hatályos törvényekkel tételesen szembe haladó valótlan tényállás közokiratba foglalásával naponta születő, törvényeket és jogokat sértő bírósági és közigazgatási határozatokkal megcáfolhatatlanul bizonyított az, hogy az 1988-as kijelentései továbbra is igazak, illetve még inkább aktuálisak, mint 1988-ban. Az igazságszolgáltatás - egyes érintett eljáróin keresztül - jogon kívüli szempontoknak sorozatosan teret engedve pontosan feltérképezett csoportok gazdasági érdekeit nyíltan kiszolgálva működik "mindenfajta erkölcsi tartás nélkül, büdös, mocskos eszközként". Ez persze nem önmagától történik 25 évvel 1988-at követően a kényszerűen kifogásolt módon, mivel ezen megengedhetetlen folyamatoknak a hátterében névvel és arccal rendelkező hús-vér emberek ülnek, esetenként hárman, és ugyanolyan végzettségűek és ugyanolyan egyetemi diplomát tudnak a zsebükben, mint a tisztességes és jól felkészült ügyvédeink.
A bíróságok és a közigazgatás fentiek szerinti törvénysértő működését igazolják, hogy
- tömegével (ezres nagyságrendben) sértik meg, vonják el évről évre a bíróságok - az ügyészség törvényeket sértő belenyugvása mellett - a bírósági eljárásokban szereplő felek jogorvoslathoz való jogát, a feltárt jogsértések esetén a hatékony jogorvoslat biztosítása helyett újabb törvény- és jogsértéseket megvalósítva, esetenként nyíltan célirányos módon,
- az állami szervek által vezetett közhitelesnek minősülő nyilvántartási adatokat sorozatosan hagyják indokolás nélkül figyelmen kívül, sőt sorozatosan történik meg az is, hogy a közokirat megfelelően igazolt tartalmát a valósággal szögesen ütköző tartalommal foglalják közokiratokba, majd arra jogot alapítanak,
- a Legfelsőbb Bíróságon / KÚRIÁN kihirdetett és írásba foglalt kézbesített jogerős(nek állított) ítéleteken utólag (14 év után is) hajtanak végre célirányos módosításokat azért, hogy a törvény kógens rendelkezését - látszólag törvényesen - ne alkalmazzák,
- az Ön által jobb kezeként nevezett dr. Matolcsy György NGM miniszter úr kézjegyét sorozatosan lehet a törvényi következmények nélkül a bírósági ügyeinkben felhasznált meghatalmazásokon meghamisítani akként, hogy abba az érintett - már az 500 és 2000 Ft-os bankjegyeket MNB Elnökként aláíró - exminiszter úr nem csak, hogy belenyugszik, de a jog talaján meg nem magyarázható közokiratokban is rögzített (!) jogon kívüli lépésekkel - jogainkat tovább csorbítva - meg nem engedhető magatartást tanúsít még a folyó évben is a hivatalból üldözendő törvénysértések megalapozott gyanúját megvalósító hivatalos személyek vonatkozásában,
- a PSZÁF, az MNB, a bíróságok, az ügyészség és közigazgatási szervek által tudottan részben hamis tartalmú, részben meg sem lévő értékpapírok ellenére folytatnak közismert személyek olyan tevékenységet nagyszámban, amely egyrészt nevezett állami szervek - érdemi, de sorozatosan elmulasztott - ellenőrzési és szankcionálási körébe tartoznak, másrészt pedig a feltárt jogellenes eljárások változatlan törvénysértő formában való szabad folyásának fenntartása a teljes pénzügyi rendszer lepusztulását vetíti előre - az Ön 1988-as álláspontjához hasonlatosan,
- hamis értékpapírokkal működtetnek állami vállalatokat is, milliárdos állami vagyonokat jogosulatlan harmadik személyek részére törvénysértően átjátszva,
- népszavazással és külön törvénnyel is előírt kötelező vagyonelszámolás körébe tartozó készpénzt fantom szervezet neve alatt törvénysértően működtetett bankszámla útján jogellenesen vontak ki a törvény szerinti kötelező elszámolási körből, a tudottan állami vagyonnal sajátként rendelkezve,
- Magyarországon működő bankok és pénzintézetek - esetenként 15 éve - megszűnt szervezetek eljárása mellett törvénysértően nyitnak és működtetnek bankszámlákat, majd a meg sem nyitható bankszámlákon bonyolított számlaforgalmat eltitkolják az arra jogosultak elől banktitokra történő csalárd hivatkozással, amely törvénysértő folyamatokhoz banktitokra való csalárd hivatkozással segédkezet nyújt Bankszövetség is,
- öt éven túl gátolják és tagadják meg - vitán felül - ügyfelek részére a 2004. évi CXL. tv. (Ket.) hatálya alatt működő különböző hatóságok az ügyféli jog gyakorlását (iratbetekintés, iratmásolat készítés, ügyszám megismerése, ügyfélfogadás, stb.),
- az Ön által vezetett Kormány olyan korrupciós határozatot hozott 1104/2012. (IV.6.) szám alatt, amelyben hatályos törvény (2004. évi L. tv.) és hazánkban 2004-ben kihirdetett 1999 óta létező nemzetközi egyezmény létezését tagadták le,
- bírák, ügyészek és más hivatalnokok nyíltan kettős mércét alkalmazva járnak el sorozatosan, (azt nem tudjuk, hogy ezt telefonhívásra teszik-e?),
- célirányosan tűntetnek el - jogkövetkezmények nélkül - állami szervektől ügyek aktáit, amely hivatalnak felróható magatartásra azután a jogában sértett fél hátrányára alapítanak jogot,
- stb.
Ugyanakkor az 1104/2012. Kormányhatározat "a program alapelvei" és annak 6. pontja "a múltbéli korrupcióért való számonkérés" címszó alatt azt rögzíti;
"Minden múlt és jövőbeli korrupciós cselekmény hathatósan, gyorsan és teljes körűen kivizsgálásra és szankcionálásra kerül."
Úgy ítéljük meg, hogy a hivatkozott - hatályos törvény létezését is eltagadó - 2012-es korrupciós Kormányhatározat azonban már az Ön által 1988-ban megfogalmazott üzenet szellemében született, amely ellenére mégis törvényt és jogokat sértő sajnos - szerény jogi megítélésünk szerint.
Miniszterelnök Úr magát 1988-ban "egy fölszentelt vagy fölkent jogász"-nak nyilatkozta, amely jogi végzettsége alapján hivatalból van tudomása arról, hogy a régi Btk. 137. §-a, az új Btk. 459. §-a, illetve a 2005. évi CXXXIV. tv. értelmében a Miniszterelnök és az országgyűlési képviselő is hivatalos személynek minősül, aki hivatali esküvel be- és megtartani vállalt törvény alapján kötelezett intézkedni "... akik szerepet vállalnak ilyen bírósági ítéletek meghozatalában, ...", mivel ezen személyeket "egyetemleges felelősség terheli azért, ami itt folyik.".
Ezen tényre azon 1988-as kijelentése miatt világítottunk rá, mivel Ön úgy látta a kritizált működést folytatott bíróság és bírák kapcsán, hogy "Ők lennének az egyetlenek, akik ezt megtehetnék, és ez a feladatuk, hogy ezt megtegyék."
Tisztelettel világítunk rá arra, hogy a törvényi megfogalmazás értelmében hivatalos személy az eljárása során tudomására jutott hivatalból üldözendő törvénysértés gyanúja esetén köteles a Be. 171. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint hivatalból eljárni, amely hivatalos személyekre vonatozó törvényi kötelezettség teljesítése kapcsán arra is rávilágítunk, hogy az, 1989. október 23-a óta jogállam Magyarországon szintén folyamatában szenved csorbát.
Annak ellenére ami itt ma történik és a demokratikus jogrend égisze alatt két évtizeden túl a hatályos törvényekben biztosított jogok hivatalos személyek által is történő lábbal tiprása mellett folyik - az Ön 1988-as üzenetétől eltérően () - mi nem üzenünk senkinek semmit. Ugyanakkor sokadik alkalommal terjesztünk elő kérelmet arra, hogy célirányosan felhatalmazott személyes megbízottja részére érdemben tárhassuk fel a húsz éven túli kényszerű jogérvényesítés nem hétköznapi szinten, de kizárólag jogi alapon összegzett, és a "fölszentelt vagy fölkent jogász" hite szerinti demokratikus, jogállami működésről Önhöz eljutni hagyott valós információkkal szögesen ütköző, az előállt tényleges helyzetet feltáró rendkívül súlyos k(o)órképet.
     
      Tisztelettel:
      Minda Zoltán
      Dr. Kazinczki Tibor


O. V.: Laci, ha nem nyerünk, hazamegyek, és kitörlöm a fenekemet az Alkotmánnyal, azt megígérhetem.
Komoly lelkiismereti konfliktusokat okoz ez az ítélet számomra, tekintve, hogy én fölesküdtem erre a magyar jogrendre, amikor doktorrá avattak, és amikor azt látom, hogy ezzel a jogrenddel azt lehet csinálni, ami ma történt, akkor erősödik bennem az az indulat meg az a hajlam, hogy nemhogy jogszerűen kell cselekedni, hanem ha kell, akkor a jog ellenében kell cselekedni, ami nekem konfliktust okoz, mert én egy fölszentelt vagy fölkent jogász vagyok.
Ma nagyon világossá válhatott mindenki számára, az összes Fidesz-tag számára az, hogy létezik jogszabály Magyarországon, sokfajta jogszabály létezik, ami vonatkozik a működésünkre, ezeket azonban a bíróságnak mindig értelmeznie kell, és ez a bíróság a jogtól függetlenül értelmezi ezeket a jogszabályokat. Ha mi valóban el akarjuk érni, hogy a bíróság jogszerű, tehát a jogszabály szövege szerint értelmezze ezeket a jogszabályokat és ezzel a mi működésünket ennek megfelelően minősítse, akkor nekünk erőt kell felmutatni. Azok az emberek, akik ma ebben a pártban benne vannak, ennek a pártnak nemcsak lehet, hanem egyszerűen a tagjai, akik szerepet vállalnak ilyen bírósági ítéletek meghozatalában, azokat egyetemleges felelősség terheli azért, ami itt folyik. A magam részéről nem mentek föl senkit. Mindenki, aki a nevét adja, asszisztál és nem tiltakozik az ellen, hogy ilyenek megtörténhetnek ebben az országban, mert ez nem volt más, mint a magyar jogállamiság, a jogrend leköpése , szemétre hányása, szóval amit akarunk, az Alkotmánynak a felrúgása, minden, amit akarunk, itt ma megtörtént, aki ehhez a nevét adja, az valóban nem, annak nem üzenek mást, csak hogy csókolja meg a fenekemet. Mindenkinek, aki ehhez a nevét adja.
Az ember tudja, hogy ebben az országban a rendőrök mindent megcsinálhatnak, mint ahogy meg is csináltak velünk a szervezet létrehozásakor, akár meg is verhettek volna, amikor bevittek minket a rendőrségre, nyugodtan. Ez egy dolog, az ember ezt tudja, ezzel számol, és így más, amikor a valagára vágnak egy gumibottal. Most ugyanaz a helyzet történt. Én tudtam, nem voltak illúzióim, hogy ez a bíróság, ha ezeknek azt mondják, hogy azt kell mondanotok, hogy a szervezet nem kaphat helyreigazítást, akkor ezek azt fogják mondani. Csak más, amikor ott ülök, hús-vér emberek ülnek velem szemben hárman, ugyanolyan végzettségűek, mint én, ugyanolyan egyetemi diplomát tudnak a zsebükben, mint én, egyáltalán ugyanúgy mozognak, húsból vannak, kezük, lábuk van, amitől embernek lehet őket mondani, és mindenfajta erkölcsi tartás nélkül, büdös, mocskos eszközként fujtsák el ennek a hatalomnak a kezében. Ők azok, akik ebben az országban egyedül megtehetnék helyzetüknél fogva, hogy azt mondják : nem, nekünk mondhatjátok ti, hogy ezt kell hozni meg idetelefonáltok. Nem. Nekünk van egy jogrendünk, mi ezt a hónunk alatt tudjuk, erre támaszkodunk, és erkölcsileg mi azt modjuk, hogy nem folytatható az a gyakorlat, hogy a párt idetelefonál, és mi meg ilyen döntéseket hozunk. Ők lennének az egyetlenek, akik ezt megtehetnék, és ez a feladatuk, hogy ezt megtegyék. És nem ezt teszik. Nem lehetnek illúzióink.
Ez az ország jelen pillanatban békés szigetnek tűnik ahhoz képest, ahogy fél év múlva ki fog nézni. Itt sorozatos botrányok lesznek, szervezetek fognak alakulni, tüntetések lesznek, sztrájkok lesznek, szóval minden lesz, ami egy gazdaságilag szép lassan lerohadó országban lenni szokott. Ez itt lesz, ez meg fog történni. Úgyhogy senkinek ebben az országban ne legyen illúziója arra nézve, hogy amikor majd lepusztulás lesz, tömeges elégedetlenség lesz, akkor majd, ha rajtuk múlik, milyen ítéletek fognak születni ilyen ügyekben. Ne legyen illúziónk. Az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek. Csak magának, és nem a lövöldözőket kell, hogy terhelje a felelősség, hanem azokat, akik nem voltak hajlandóak a békés szándékúakkal tárgyalni, elismerni azokat és működni hagyni. Erről van itt szó. A felelősség őket terheli, hát elzárkóznak a párbeszéd el ől, lehetetlenné teszik azt, hogy azokat az indulatokat, amik felgyülemlenek ebben a társadalomban, normális, civil polgár módjára szerveződve levezessük. Hát ezt teszik lehetetlenné.
Aztán amikor majd itt kergetik őket az utcán, akkor majd azt fogják mondani, hogy akik kergetik őket, azokat terheli a felelősség. Egy nagy fenét. Azokat terheli, akik belekényszerítik az embereket, hogy csak elkergetni lehessen őket.


Hány áldozata lehetett a holokausztnak? 


2014. január 24. 
SVPSZ
Az alábbi írást másoltam, mint Schmitt Pali a doktorit. K. K. monogramú társunk tette közzé.
"A New York-i Zsidóközpont a következő adatokat tette közzé:
Zsidók a világban:
1938 Zsidók: 15 748 091
1948 Zsidók: 15 753 638
Plussz eredmény: 5.547
Játék a számokkal:
5.547, 5.755
Wikipédia, címszó II. világháború áldozatai ORSZÁGONKÉNT. A fejlécen valamikor zsidó címszó szerepelt, kijavították "A holokauszté" címszóra. Lejjebb pörgetek, az eredmény 5 754 400 fő ÁLDOZAT.
Játsszunk egy kicsit a számokkal. 547, 754. Első pillantásra hasonló számok, szinte elsiklik az ember szeme fölötte, de forgassuk egy kicsit, csereberéljük fel őket.
Ha elveszem a milliós tételt, vagyis csak a pucér 5.754-es számot nézem, na kerekítsük jóindulatúan a 400 főt felfele a zsidó matematika szerint, akkor 5.755.
"A Claims Conference az új Budapest Alapból kilencven nap alatt 11 millió eurót fizetett ki a vészkorszak 5 755 túléloje számára."
Tehát ha a plussz eredmény a New-Yorki Zsidóközpont szerint 5.547 és 5.755 a túlélő, akkor gyakorlatilag 208 a különbözet. Nem semmi 90 nap alatt 11 millió EU jogtalan haszon 208 főre. Tessék kiszámolni napi árfolyamon. Na ugye? Hová lett a pénz?
Jews In Europe
- 1938: 8,039,608
- 1948: 9,372,668
Plussz eredmény: 1.333.060
Na ezért kellett a szájkosártörvény!
A számadatok viszont magukért beszélnek!
Dilemmám a következő, mindezek után hol keressem a 6 milliót?
Aki pedig tudja, cáfolja meg a New York-i Zsidóközpont hivatalos adatait.


Ezúttal már az ENSZ-ben is bocsánatot kellett kérnünk... 2014. január 24. ...a magyar holokausztért! A magyar holokauszt mi volt? Mohácsnál a Fuggerek miatt elvesztettük a csatát! 1919-ben a zsidó vörös vircsaft miatt eljutottunk Trianonig! 1947-ben kék cédulás választási csalással nyakunkra ült a kommunista zsidó kormány. Egyetlen magyar sem volt benne! Gyalázatos tetteik miatt eljutottunk 56-ig... Az igazi magyar holokauszt azonban napjainkban van folyamatban: annyi kártérítést kell fizetnünk, hogy a SAJÁT PÉNZÜNKÖN VÁSÁROLJÁK FEL A HAZÁNKAT!




Minden összejött a kormány és a zsidók ütközetéhez 

Prókai Eszter 2014. 01. 24. 07:00 
Origo
Viharos konfliktusok terhelik az elmúlt hetekben a magyarországi zsidó szervezetek és a kormány közötti viszonyt. Több egymástól elvileg független ügy miatt alakult ki feszültség. A zsidók azt mondják, hogy kivonulnak a Holokauszt-emlékév programjaiból, ha az állam nem lép legalább egy kérdésben hátra.
Egy állami emlékmű, egy holokauszttémájú állami projekt és egy állami alapítású intézetet irányító történész nyilatkozata mérgezi az utóbbi hetekben a kormányzat és a magyarországi zsidó szövetségek kapcsolatát. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Magyarországi Cionista Szövetség a Holokauszt-emlékévből való kiszállást is kilátásba helyezte, ha a kormány legalább valamelyik témában nem hátrál meg.
A nyilvános konfliktust az a december végi kormányhatározat indította el, amely szerint a német megszállás évfordulójára emlékmű épül a Szabadság téren. A Kormányzati Információs Központ az alaptörvényre hivatkozva érvelt az emlékmű mellett. Eszerint Magyarország 1944. március 19-én elveszítette állami önrendelkezését, és csak 1990-ben szerezte vissza. A kormány és a Fidesz kommunikációja szerint az emlékmű minden áldozatnak emléket állít, erről beszélt például Rogán Antal V. kerületi polgármester, parlamenti frakcióvezető is.
Az ellenzők, köztük Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint viszont az emlékmű azt sugallja majd, hogy Magyarország nem felelős a deportálásokért, és attól is tartanak többen, hogy szélsőjobboldali emlékhellyé válik majd.
A Mazsihisz szerint ráadásul az emlékműről szóló döntés módja és gyorsasága a hazai és nemzetközi zsidó közösségen belül kétségeket és komoly aggodalmat kelt. A szobor nemzetközi visszhangokat is kiváltott. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetjelöltjének szenátusi meghallgatásán a Helsinki Bizottság demokrata párti elnöke azt mondta: az USA-ban jelentős aggodalmat kelt az emlékmű, mert úgy tűnik, azt próbálják vele üzenni, hogy minden, ami Magyarországon a második világháború idején történt, a németek felelőssége volt.
A német nagykövetség visszafogottan annyit reagált, hogy az emlékhellyel kapcsolatos felelősség a magyar kormányé, és sajnálatosnak tartják, hogy a döntést nagyon gyorsan és széles vita nélkül hozták meg.
Vitatott mondatok
Egy másik érzékeny pont egy nyilatkozat Szakály Sándortól, az állami alapítású Veritas Történeti Intézet vezetőjétől. Ő azt mondta, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. A témában készült cikkünket itt olvashatja el.
Szakály később bocsánatot kért szavaiért, ezzel azonban nem érte be a Mazsihisz. Ők és 15 másik zsidó szervezet azt követelték: mondjon le az intézet vezetéséről, a kormány pedig mutassa meg, hogy a gyakorlatban is él a zsidóságot sértő megnyilvánulások elleni nulla tolerancia elve. A kormány erre a felvetésre azóta sem reagált semmit, bár L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának elnöke az ATV Start szerdai műsorában védelmébe vette Szakályt. Szerinte egy kiváló történészről és elkötelezett demokratáról van szó, aki nagyon helyesen belátta, hogy rosszul, hibásan fogalmazott.
 
Szakály Sándor történész, az újonnan megalakult Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója interjút ad az MTI újságírójának - Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd (képméret 666x444!)

A Mazsihisz kifogásolja ezek mellett azt is, hogy szerintük nem világos az épülő józsefvárosi holokauszt-emlékközpont (Sorsok Háza) ideológiája. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója korábban azt nyilatkozta, azt kérik a kormányzattól, hogy az általuk javasolt embereket vegyék be a Sorsok Háza projektbe. Ezt azzal indokolta, hogy nem szeretnék, ha az odalátogatók nem tudnák meg, mi vezetett a holokauszthoz, és ha úgy jönnének ki az intézményből a diákok, hogy a holokauszt csak a németek bűne. A Mazsihisz keddi sajtókonferenciáján pedig Karsai László történész keményen kritizálta a központot vezető Schmidt Máriát is, akiről az Index szerint azt mondta: őt "kinevezni a Sorsok Háza élére olyan, mintha egy nyilvánosház vezetőjétől kérnénk erkölcsi tanácsot". Heisler azt mondta, hogy a Mazsihisz nem osztja Karsai véleményét, Karsai pedig később bocsánatot kért.
Vállalhatatlannak tartanak egy olyan beszélgetést is, amely a közszolgálati rádió Életmentő történetek című műsorában ment le. Ebben Hantó Zsuzsa történész-szociológus és Domokos László közíró arra jutott, hogy 1944 nyarán Budapesten valóságos tömeges embermentés zajlott, "közel 300 ezer embert bújtatni kellett, élelmezni és ruházni". Az üldözött zsidókon "egészen példátlan társadalmi összefogás" segített, amiben "elképesztő arányban" vett részt a magyar társadalom. Majd számos példát hoztak arra, hogy a megmentett zsidók milyen hálátlanok voltak.
"A Mazsihisznek a mindenkori kormánnyal kapcsolatban kell lennie, ezért nem is elképzelhető, és nem is ez a célunk, hogy végleges kenyértörésre kerüljön sor" - mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke az Origónak azokra a hírekre reagálva, hogy a szervezet mindezek miatt minden kapcsolatot megszakíthat a kormánnyal. Mint mondta, nem erről van szó, hanem arról, hogy a szervezet kivonulna a Holokauszt-emlékév 2014 programból.
A szövetség Heisler elmondása szerint "intenzív kapcsolatban áll" a kormánnyal, amit ő pozitívan értékelt. "Úgy érzékelem, hogy ők is gondolkodnak gesztusokban felénk, és nem szeretnék töréspontig vinni a dolgot."
"Csak akkor fogunk kivonulni a Holokauszt-emlékévből, ha rá leszünk kényszerítve" - mondta Heisler. Kérdésünkre, hogy minek kell történnie a kormány oldaláról ehhez, azt mondta: ha semmilyen engedményt nem kapnak. Ha akár csak az egyik követelésüket teljesítik, azt már egyértelműen a pozitív hozzáállás jeleként fogja értékelni a Mazsihisz.
Kibírjuk az egymillió forint nélkül is
Szinte pontosan ugyanezeket említi a feszültség forrásaként a Magyarországi Cionista Szövetség is. Szerintük Szakály megnyilvánulása történelmileg és erkölcsileg is minősíthetetlen, a határon túlra nyúlóan is közfelháborodást keltett. Ők azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem mozdítják el a történészt a posztjáról, akkor a szövetség megszünteti képviseletét a Zsidó Kerekasztal összejövetelein, és kilépnek a Holokauszt-emlékév programjaiból.
A kormányzati gesztusokból egyébként nekik egyelőre nem sok jutott. Kardi Judit elnök szerint őket "a kutya nem kereste". Az elnök azért is különösen csalódott, mert korábban, például a nemzeti alaptantervről szóló egyeztetéseken még le tudtak ülni tárgyalni a kormánnyal, részt lehetett venni a megbeszéléseken, még ha nem is értettek mindenben egyet. Ennek azonban, mondta, úgy tűnik, hogy vége.
Közösen dolgozni a jövőben is
Orbán Viktor eddig egyszer szólalt meg az emlékmű ügyében: a Mazsihisznek küldött szerdai válaszlevelében leírta, hogy a magyarországi zsidó közösség sorsát kormánya mindig is szívén viselte, és meggyőződése, hogy "a jövőben is közösen dolgozhatunk azért, hogy Magyarországon a kölcsönös tisztelet, egymás megértése és hazánk közösségeinek együttműködése tovább erősödjék".
Ebbe a sorba illeszkedik szerinte a német megszállás áldozatai előtt tisztelgő emlékmű is. Orbán azt is írta, hogy a beruházás nem igényel magyarázatot, az áldozatok iránti tisztelet nem engedi meg, hogy a bebörtönzöttek, elhurcoltak, meggyilkoltak sorsa mellett főhajtás és szó nélkül elmenjünk.
Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, látnak-e lehetőséget arra, hogy a zsidó szervezetek követeléseiből bármit is teljesítsenek, illetve, hogy lesz-e bármilyen hatása a Holokauszt-emlékév eseményeire, ha valóban megszakad az együttműködés a Mazsihisszel. A kormányszóvivői iroda azt közölte: nem tudnak újat mondani a kormány eddigi álláspontjához képest, és Orbán Viktor szerdai levelét békülékeny hangvételűnek nevezték. Arra pedig, hogy készülnek-e rá, hogy tényleg kiléphet a Mazsihisz a programokból, azt felelték: erre csak akkor tudnak válaszolni, ha valóban bekövetkezett.


"Nyolc ok, amiért az Új Világrend gyűlöli Szíriát" 

2014-01-21. 13:42 
Kuruc.info
Egy bátor fiatal lány Youtube-videón mondja el a véleményét:
 
Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=TP3mXVRd89Y (magyar felirat bekapcsolható)
A videó szövege magyarul:
1) Szíria jegybankja az állam tulajdonában és ellenőrzése alatt van. Azaz a szíriai pénzt a saját jegybank bocsátja ki a saját nép érdekeinek megfelelően, nem pedig a Rotschildok ellenőrizte globális bankárok, akik álarc mögé rejtőzve operálnak New Yorktól kezdve Londonon át Párizsig, Baselig.

Ez azt jelenti, hogy a szíriai valuta volumene az ország gazdaságának érdekeivel, a munkaerőpiaccal, az ipari termeléssel van összehangolva, azaz mindazzal, ami a szíriai emberek érdekeit szolgálja. Ez ellentétben áll a nyugati rendszerrel, amely a külföldi bankvilág parazita, uzsorázó, spekulatív pénzügyi rendszerével van összekapcsolva. A nyugati rendszer a világ jegybankjai fölötti ellenőrzést akarja megszerezni, hogy a pénzmennyiséget a valós igényekkel szemben korlátozhassák. Ez érinti a kamatmentes kölcsönöket, melyekre közfeladatok finanszírozásához van szükség, mint például erőművek építése, közlekedés, energiaellátás, közösségi lakásépítési projektek, produktív magángazdaság és magánkezdeményezések. Ezek a produktív erők - akár állami, akár magántulajdonú - a nyugati rendszerben alá vannak vetve a halálos kamat- és uzsorarendszernek.
Az idegen kézből származó hitelek az okai az állami eladósodások végtelen láncolatának. Az államadósságok nőnek és nőnek, és végső soron minden országot tönkretesznek. De ezt a tönkretételt - a szót ügyesen forgatva - normálisnak állítják be.
Szíria ennek ellenállt. Világos, hogy ez nyomós ok volt a parazita bankárok részéről Szíria kiiktatására.
2) Szíriának nincs adóssága a Nemzetközi Valutaalapnál. Ez azt jelenti, hogy a szír vezetés megértette, hogy az IMF egy olyan konstrukció, amelyet az államok finanszíroznak, de a globális megabankok ellenőriznek.
Az IMF a nemzetközi magánbankárok szolgálatában működik rendőri adósságbehajtó hatóságként. Az IMF rögtön aktivizálódik adósságbehajtóként, amint egy gyöngébb országot karjaiba hajtottak. Amint az eladósodott ország nem képes elég pénzt összekaparni a valós gazdaságban dolgozók verejtékes munkájából, az ország egész gazdaságát átengedik a parazita globális bankároknak. Ezt privatizálásnak nevezik.
Alapjában véve az IMF a globális hatalmi elit adóhatóságaként működik. Az embereknek ugyan nem kell közvetlenül adót fizetniük az IMF-nek, de az IMF-nek engedelmeskedő kormányok szépen továbbítják a behajtott adókat.
Ezek az úgynevezett pénzügyi válság valós okai, melyek Görögországot, Ciprust, Írországot, Argentínát, Spanyolországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot, Portugáliát, az USA-t és Franciaországot sújtották.
Globális rabszolgaságot nem lehetett volna jobban kitalálni és tervezni. Valódi muszlim országok joggal utasítják el a nyugati bankrendszer praktikáit mint erkölcstelenséget. Így volt ez Kadhafi Líbiájában, így van ez ma Szíriában és Iránban.
Mindez jó ok a parazita bankárok számára, hogy elpusztítsák Szíriát, ahogyan azt Líbiával tették, és Iránnal tervezik.
3) Szíriában nincs megengedve a génmanipulált vetőmag (GMO). Ezt Aszad elnök az emberi egészség védelmében megtiltotta. Sziriában jól tudják, hogy Monsanto és társai a világuralomra törekednek az élelmiszerellátás ellenőrzésén keresztül. A jövő gazdasági válságai ugyanis nemcsak az olajkitermelés miatt robbannak ki, hanem amiatt is, hogy az államok a Monsanto által szabadalmaztatott és mérgezett mezőgazdasági termények miatt nem tudnak elég élelmiszert polgáraik asztalára letenni. Ez volt egyébként az oka annak, hogy Irak megszállása során elhatározták, hogy Monsanto-vetőmagot használnak Irakban. Ez az oka annak is, hogy a vazallus államok, mint pl. Argentína arra kényszerülnek, hogy termőföldjeiket és állampolgáraikat megmérgezzék, hogy meghajoljanak a Monsanto követelései előtt.
Valóban jó ok a Monsanto számára, hogy kiküszöböljék Szíriát.
4) Szíria lakossága jól tájékozott az Új Világrendet illetően. A médiában és az egyetemeken megvitatják a globális hatalmi elit befolyását.
A szír emberek teljesen felfogták, hogy Nyugaton a tényleges hatalom nem a Fehér Házban vagy a Downing Street 10. alatt van, nem a parlamentekben, hanem az agytrösztnek (think tank) nevezett műhelyek komplex, hatalmas hálózatában, melyet az elit ural. A láthatatlan hatalom csúcsán a New yorki székhelyű CFR (Council on Foreign Relations - Külügyi Tanács), a Bilderberger csoport, a Trilaterális Bizottság, a Világgazdasági Fórum és a londoni Institute of International Affairs - Nemzetközi Ügyek Intézete - áll. Ezek a hatalmi központok szorosan együttműködnek világszerte a megabankárokkal, a médiával, az egyetemekkel, a katonasággal, a multinacionális vállalatokkal. Szíria nyíltan mert szólni a titkos társaságokról, mint a szabadkőművesek, valamint a Yale Egyetem Skull and Bones társasága. Ilyen titkos társaságok tagjai George W. Bush volt amerikai elnök, vagy a mostani USA-külügyminiszter John Kerry.
Egészen világos, hogy mindez ok arra, hogy ezek a személyek parancsot adjanak kifutófiújuknak, Obamának, hogy iktassa ki Szíriát.
5) Szíria hatalmas olaj- és gázkészletekkel rendelkezik - és ez már ok a háborúra. Ha a Nyugat háborúba vonul, hogy megvédje a szabadságot, az emberi jogokat és a demokráciát, az olaj bűze csapja meg az ember orrát. Így volt ez Irakban, Líbiában, Kuvaitban, a Falkland-szigeteknél, Afganisztánban. Szíriának hatalmas energiahordozó készletei vannak, úgy a partok előtt, mint a föld alatt. Szíria együttműködik Iránnal egy kőolajvezeték építésében, természetesen a nyugati olajkonszernek ebből ki vannak zárva. Az energiahordozók kitermelésének, valamint a szállítási utak ellenőrzésének monopóliuma az USA és Nagy-Britannia legfontosabb célja.
Csakugyan nyomós ok a BP, Exxon, Royal Dutch Shell, Texaco, Total, Repsol és Chevron számára, hogy Szíriát leigázzák.
6) Szíria határozottan állást foglalt a cionizmus és Izrael ellen. Izrael bűnös gyakorlatot, rasszista apartheid-politikát folytat a leigázott palesztinokkal szemben. Szíria vezetése nem habozik Izraelt annak nevezni, ami: egy rasszista imperialista állam. Izrael a genocídium alkalmazója, ahogyan azt a gyűlölet fala bizonyítja, amellyel a palesztinokat szabad ég alatt körbeveszik. Izrael úgyszólván egy gigantikus méretű Auschwitzot üzemeltet Palesztinában, millió bebörtönzött, bántalmazott, megalázott, sokszor meggyilkolt palesztinnal.
Ezt a geopolitikai nézetet osztotta Kadhafi Líbiája, Szaddám Irakja. Ezen a véleményen van ma Irán, Kína, Oroszország és India.
Egészen világos, hogy ez nagyon nyomós ok az olyan politikai szörnyetegek, mint az AIPAC (American-Israeli Public Affairs Committee - Amerikai-Izraeli Közös Bizottság), a Zsidó Világkongresszus, az ADL (Anti-Defamation League - Rágalmazásellenes Liga), a Likud, a Kadima, valamint Netanjahu/Lieberman számára, hogy elpusztítsák Szíriát.
7) Szíria a Közel-Kelet egyik utolsó szekularizált muszlim állama, miközben a 'felsőbbrendű' cionisták - a keresztény újjászületési szektákkal és az Israel-First-mozgalmakkal együtt - mindent megmozgatnak, hogy az emberiséget alávessék egy sötét istenségnek, amelynek egy saját 'választott népe' van. A globális hatalmi elit parancsai világosak: mindenkinek el kell ismernie az izraeli vezetést. De Szíria nyíltan szembeszáll evvel az követeléssel, ahogyan Szaddám Irakja és Kadhafi Líbiája is szembeszállt vele, és Irán is visszautasítja ennek az ideológiának az elfogadását.
Szíriában udvariatlanságnak számít az embereket saját vallásukról kérdezni, mert ez az a föld, amely évezredek során a nagy világvallásoknak adott otthont. Ez a fejlődési folyamat megtanította Szíriát, hogy óvatosan és toleránsan bánjon más vallásokkal. Ez olyan valami, amit a nyugatbarát arab sejkségek között nem találunk. De nem találjuk ezt a betegesen iszlámellenes USA-ban, Nagy-Britanniában és EU-ban sem.*
Ezekben az országokban törvényeket hoznak elmebeteg politikai és történelmi hazugságok védelmében, amit a vallási vakbuzgók követelnek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy istenük csak saját holokauszt-áldozatukat fogja tőlük elfogadni.
Teljesen világos, hogy ez egy jó ok arra, hogy a fanatikus neokonok és orwelli gondolatrendőrségük elpusztítsa Szíriát.
8) Szíria büszkén őrzi saját politikai és kulturális nemzeti identitását. Szíria hangsúlyozza, hogy ragaszkodik egyediségéhez, evvel egyidejűleg tiszteli más népek egyediségét. A megcélzott világkormány egyszerűen gyűlöl mindenkit, aki szembeszáll az elvárt azonos gondolkodásmóddal, azonos viselkedéssel, azonos értékrenddel. A nyugati bevásárlóközpontok, plázák, mallok egységes divatot írnak elő az egész világ számára, amelyben minden hely egyformán csinos, ami végső soron egy nagyon unalmas világhoz vezet. A forradalmi gondolkodás nyugaton ma azt jelenti, még a fiatalok között is, hogy választhatnak: Coca-Cola vagy Pepsi-Cola.
Világos, hogy ez egy jó ok a Coca, Pepsi, McDonalds, Levis, Lauder, Hollywood és Burger King számára, hogy elpusztítsák Szíriát.
Ha Szíria elesik, szabad az út az Új Világrend számára. Szíria a frontvonal az Új Világrenddel szemben.
Fordította: Bálint József
A fordítás az itt közölt szöveg alapján készült.
*A szíriai partizán lány iránti tiszteletből meghagytuk az eredeti szöveget. De véleményünk szerint inkább megfelel a valóságnak, hogy az EU, bár együtt üvölt a hiénákkal, amikor a szekularizált és a sorból kitáncoló iszlám államok elleni fellépésről van szó, viszont betegesen keresztény- és fehér őslakos ellenes, kapitulál a bevándorolt/betelepített mohamedánok előtt. (A fordító)
Kategória: 2014 január





Újabb kárpótlások, emlékművek, bocsánatkérések 



2014. január 24. SVPSZ
Zajlik a Magyar Holokauszt Emlékév, és ennek megfelelően az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága javaslata alapján Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár döntött a hozzá kapcsolódó Civil Alap - 2014 pályázat nyerteseiről. Az 1,8 milliárd forintból vaskos összeget kapott az ATV, a zsidó gárda, a Tom Lantos Intézet, a Hetek, a Lánchíd Rádió, sőt még Suchman Tamás volt MSZP-s politikus is kap pénzt, akinek hivatali ideje alatt (privatizációért felelős államtitkár volt a Horn-kormányban) szétlopták a nemzeti vagyon jelentős részét. Eltűnt a vagyon is, az ára is...
Rendhagyó osztályfőnöki órák is lesznek 3,5 millió forintért.
A Józsefvárosi pályaudvaron épülő Sorsok Háza az előzetes becslések szerint hatmilliárd forintba kerül. A projekt egyik közreműködője és felelőse Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Tevékenységéről Karsai László történész nyilatkozata: "Vagy amikor történészek kérik, hogy Schmidt Mária, a holokauszt tagadásáról és relativizálásáról hírhedett történésznő legyen a józsefvárosi projekt vezetője, akitől azt elvárni, hogy majd érdemben szembenéző, komoly, önvizsgáló oktatási projektet fog letenni az asztalra, ez körülbelül olyan, mint hogyha egy nyilvánosház vezetőnőjétől kérnénk erkölcsi útmutatásokat." A Fidesz nőtagozata bocsánatkérésre szólította fel a történészt.
Mosonmagyaróváron, az 1956-os gyalázatos sortűz városában holokauszt emlékmű és emlékpark lesz. "A közös emlékezés és a megbékélés fontosságát hangsúlyozták a résztvevők a holokauszt hetvenedik évfordulójára Mosonmagyaróváron tervezett emlékparkról tartott tegnapi sajtótájékoztatón. A park és emlékmű megvalósításához pályázaton nyert pénzt a helyi zsidó hitközség, a költségek másik felét pedig közadakozásból kívánják előteremteni." - írja a kisalfold.hu.
Mindezeken túl immár az ENSZ-ben is bocsánatot kért Magyarország ENSZ nagykövete a magyar holokauszt miatt. Ez az elnevezés eléggé kétértelmű, már nem zsidó holokausztot említ, hanem magyar holokausztot. Az elnevezés magyar holokausztként is rendben van, mert mint tudjuk, magyar holokausztból aztán bőven kijutott az országnak, elég csak Trianonra utalni, ahol elrabolták a területünk kétharmadát.
Romániában Antonescu, Csehszlovákiában Tiso plébános országhatárokon belül oldotta meg a zsidó-kérdést, őket soha nem vegzálják se kártérítésért, se bocsánatkérésért. Annyit viszont el kell róluk mondani, hogy nem természetes halállal haltak meg.
Nem kell Ausztriának sem bocsánatot kérnie, pedig az 1939-es Anshlusz után ott is történt ez is, meg az is.

A németek se kerülnek most már szóba a holokauszttal kapcsolatban, egyedül a jelenleg élő magyar társadalom a felelős mindenért. Az a társadalom, amely a 70 évvel ezelőtti történések idején még nem is élt, esetleg pólyás baba volt. Kollektív felelősök lettünk, mint az 1945 után Csehszlovákiában élő magyarok, akiket a Benes-dekrétumok alapján lefasisztáztak, és kitelepítettek a szülőföldjükről.
Annyi bocsánatkérésen, annyi kifizetésen vagyunk már túl, amibe anyagilag is, erkölcsileg is belerokkanunk.
Arról, hogy mi is volt Ausztriában az anslusz, 
bővebben ITT !


Döbbenetes valóság a földkérdésben! - Hazánk már idegen kézben van! 

Felhívjuk minden Olvasónk figyelmét. hogy ezt a videót feltétlenül nézzék meg!
 
Valóságsokk: 70 millió négyzetméter a Benettoné... 
http://www.youtube.com/watch?v=9esyu5DMx4k
Hogy kerülhet 70 millió négyzetméter magyar föld olasz kézbe? Ha jogellenes zsebszerződésekről van szó, az ügyészség miért hivatkozik elévülésre? Hogy lehet magáncélból lezárni az állami utakat? Mit tesz ilyenkor a magyar rendőrség? A Valóságsokk Somogy megyében járt.


Áprilisban indulhat a harmadik rezsicsökkentés 



2014. 01. 24. 06:57 
Origo
A Fidesz frakcióvezetője szerint még nem számolták ki a rezsicsökkentés mértékét, pedig már a rezsi minden elemét megvizsgálták.
Pénteken dönt a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja a rezsicsökkentés folytatásáról. A Balatonszárszóra kihelyezett ülés előtt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy a "rezsi minden elemét" megvizsgálták, ez alapján a villamos energia, a gáz és a távhő árát szeretnék csökkenteni.
Az időzítésről annyit árult el, hogy a háromból az egyik még "áprilisban megvalósul", a többi változtatást az év későbbi szakaszaiban tervezik. Kérdésre válaszolva Rogán azt mondta, hogy "nincs célszám", mennyivel akarják csökkenteni a rezsit, mint fogalmazott: "előbb számolni kell, és utána lehet döntéseket hozni".
 


Erre nyert újabb milliárdokat a felcsúti polgármester 



2014. január 23., 11:44 
Privátbankár, Index, Magyar Nemzet
Mészáros Lőrinc cégének nem ez az első sikeres közbeszerzése, most egy konzorcium tagjaként lett győztes.

25 milliárd forintot nyert közbeszerzésen a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. - derült ki a közbeszerzési értesítőből. A Mészáros Kft. mellett a nyertes konzorcium tagjai még a Duna Aszfalt Kft. és a Békés Drén Kft. A 22 milliárdosra becsült pályázat helyett 25 milliárdos ajánlattal nyertek.
A közbeszerzést az uniós Környezet és Energia Operatív Program keretében írták ki, és a Békés megyei ivóvízminőség-javító projekt megvalósításához szükséges tervek elkészítését és az építési munkákat elvégzését nyerte meg Mészáros Lőrinc családi vállalkozása.
A korábban gázszerelésből élő polgármester cége 2010 óta több mint ötszörösére növelte a forgalmát: 853 millióról 4,6 milliárd forintra emelkedett a nettó árbevétele. Egyebek közt ez a cég építi a felcsúti stadiont is, a felcsúti focicsapat tulajdonjogát birtokló nonprofit alapítvány vezetője is Mészáros Lőrinc.


Március 15-én újra békemenetelnek 

Változatlanul Gyurcsányék állnak érdeklődésük homlokterében 
2014. január 10. MTI - NOL
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint a 2002 és 2010 közötti kormányok alatt veszteség érte a nemzeti vagyont, a CÖF a felelősség feltárása érdekében a médián keresztül a nyilvánossághoz fordul.
A fórum pénteki budapesti sajtótájékoztatója után Csizmadia László alapító azt is elmondta, hogy március 15-ére várhatóan újra békemenetet hirdetnek.
Az embereknek joguk van megtudni, hogyan gazdálkodtak ebben az időben a közvagyonnal - hangoztatta Csizmadia László, a CÖF alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett arra, hogy még 2010 márciusában feljelentést tettek az ügyben, de az igazságszolgáltatás "kocogósra vette a tempót". Jelezte, hogy a témában cikksorozatot indítottak a Magyar Hírlapban, amellyel azt kívánják feltárni, hogy a feltételezett vagyonvesztésért kik lehetnek felelősek. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait is tartalmazó első írás pénteken már meg is jelent a lapban - közölte.
Azt mondta, a cikksorozattal azt kívánják feltárni, kik a fő felelősök véleményük szerint, "gyaníthatóan, valószínűleg, akik ebben a tevékenységben részt vettek, (...) akik most a hatalomba vissza akarnak jönni és egy zárt részvénytársaságban végezték a magyar állam és az emberek vagyonának a kezelését, úgy tűnik, hogy nagy valószínűséggel számon kérhetők lesznek. Név szerint gondolunk Gyurcsány Ferencre, Bajnai Gordonra, Veres Jánosra és nem kevésbé Mesterházy úrra is".
Közölte, "legfőbb sejtésük az", hogy a 2007-es vagyontörvényt nem szerkezeti váltás és "jobbítás" érdekében fogadták el, hanem azért, mert az "eszköze volt annak, hogy el lehessen tüntetni azokat a szabálytalanságokat, amelyek az elődszervezeteknél és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél is megvalósultak".

A közelgő tavaszi választásokra utalva azt mondta, a CÖF azt üzeni a választópolgároknak, hogy "becsengettek", és mintegy tantestületként értékelhetik majd a korábbi kormányzatok tevékenységét. Arról beszélt, a választóknak lehetőségük lesz arra, hogy még a bírósági ítéletek előtt erkölcsi döntést hozzanak, és "útilaput" kössenek azok talpára, akik a nemzeti vagyon hűtlen kezelésével gyanúsíthatók.
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF jogi szakértője azt mondta, a cikksorozat apropóját az adja, hogy a Fővárosi Főügyészség alsóbb szintre helyezte az ügyet, és ezzel úgy döntött, nem kívánja a fokozott ügyészi felügyeletet fenntartani.
Hozzátette: a CÖF ezért döntött úgy, hogy "a nyomozó hatóságnak segítséget nyújt azzal, hogy feltárja az ÁSZ jelentése alapján azokat az esetleges visszaéléseket", amelyek ebben az időszakban történhettek.
Fricz szerint választási csalások várhatók
Fricz Tamás, a CÖF alapítója arról beszélt, egy "magyar demokraták nevű civil szervezet" petíciót intéz vagy már intézett is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárához, és abban arra szólították fel, hogy "a magyarországi áldatlan állapotokra való tekintettel" a tavaszi választásokra különösen figyeljenek oda, mert szerintük választási csalások várhatók.
Közölte, a kezdeményezést teljesen megalapozatlannak és a magyar demokrácia tekintélyét sértőnek tartják. Szerinte az említett "ismeretlen társaság" ezekkel az állításokkal nincs egyedül, mert ellenzéki baloldali pártok vezetői is azt hangoztatják, hogy választási csalásra készül a kormány, illetve a Fidesz.
A CÖF "a szellemi honvédőkkel együtt" egy, az EBESZ főtitkárának írt petícióval, illetve nyílt levéllel válaszol a vádakra - mondta, jelezve: a szervezet által írt állítások "mélységesen torzak és hamisak, beállításaik egyoldalúak és elfogultak", szerintük az abban foglaltak alaptalanul keltenek nemzetközi bizalmatlanságot a magyar parlamenti választásokkal kapcsolatban.
Négyest kapott tőlük a kormány
A sajtótájékoztató végén Csizmadia Lászlót egy újságíró arra kérte, osztályozza az Orbán-kormány elmúlt 3 és fél évét; a CÖF alapítója "4-esre, maximum 4-es alára" értékelte a kormány munkáját.
Csizmadia László a sajtótájékoztató után az MTI-nek arról is beszámolt, hogy várhatóan március 15-ére egy újabb békemenetet hirdetnek majd "az összefogás demonstrálására".
 



Közlemény
A baloldali sajtó nyílt támadást intézett a Békemenet és a CÖF ellen. Állítják, hogy a márciusban tervbe vett összejövetelünk az orosz politika mellett fog demonstrálni.
Céljuk a tisztességes emberek félrevezetése.
A CÖF a józanul gondolkodó állampolgárokkal együtt külön tudja választani a gazdasági együttműködést az azonos politikai nézetektől.
A Békemenet a nemzet érdekeit képviseli, kiáll az identitás, a szuverenitás és a jó kormányzás mellett. Mondanivalónkat nem a szervezők határozzák meg, hanem a résztvevő polgárok hozzánk eljuttatott akarata.
 
A paksi beruházást a felelős kormány gazdasági döntésének tekintjük

A szocliberális kormányzat által felvett IMF hitel gyökeresen különbözik egy beruházási hiteltől. A Gyurcsány-Bajnai kormány azért kényszerült az IMF hitel felvételére, mert már képtelen lett volna a nyugdíjak kifizetésére, szembesült a hazai bankrendszer összeomlásával, a totális csődhelyzet elkerülése volt a fő céljuk.
A paksi beruházás úgy valósulhat meg, hogy szemben az IMF ötéves hitelével, az orosz fél 30 éves törlesztési lehetőséget biztosít. A működő beruházás nagy biztonsággal önmaga kitermeli a felvett hitelt és kamatait. Tízezer új munkahelyet jelent, 1 %-kal megemeli a GDP-t és a beruházás 40%-a magyar vállalkozók közreműködésével valósul meg.
Üdvözöljük, hogy a kormány felismerte a német gazdasági modell előnyeit, nem követi el azt a hibát, amit a Gyurcsány-Demszky duó produkált, gondolunk itt a 4-es metró krimijére.
A CÖF szerint vége Ady komp-országának, Magyarország nem sodródik, hanem kiépíti a nyugat és kelet közötti gazdasági sztrádát.
CÖF-CÖKA vezetősége




"Rendkívüli válság" szükséges az "Új Világrend" fenntartásához, írja az elit szervezet 



Január 24, 2014 
Infowars.com Idők jelei
A Washingtoni központú prominens stratégiakutató szervezetnek, az Atlanti Tanácsnak írva, Harlan K. Ullman arra figyelmeztet, hogy egy "rendkívüli válságra" van szükség az "Új Világrend" fenntartásához, aminek kisiklatását a rendszeren kívüli tényezők, mint például Edward Snowden veszélyeztetik.
 
Az Atlanti Tanács Globális Állampolgár Díjának átadása, 2013, New York City

Az Atlanti Tanács egy igen befolyásos szervezet, amit szoros szálak fűznek a világ számos vezetőjéhez. Jelenleg Brent Scowcroft tábornok, az Egyesült Államok George H.W. Bush elnöksége alatti nemzetbiztonsági főtanácsosa vezeti, aki Barack Obama tanácsadója is volt már.
Harlan K. Ullman a "shock and awe" (sokk és megfélemlítés) elmélet kidolgozója, jelenleg a különböző államfőknek tanácsadói szolgálatot biztosító Killowen Csoport elnöke.
"Terror elleni háború nem az egyetlen veszély" című cikkében Ullman azt fejtegeti, hogy a világban folyó "tektonikus változások átformálják a nemzetközi geostratégiai rendszert", arra a következtetésre jutva, hogy nem a Kínához hasonló katonai nagyhatalmak, hanem a rendszeren kívüli szereplők, mint Edward Snowden, Bradlay Manning és anonim hekkerek jelentik a legnagyobb veszélyt a "365 éves vesztfáliai rendszer számára", mert arra bátorítják az embereket, hogy vegyék kezükbe sorsuk irányítását és szüntessék meg az állami kontrollt.
"Nagyon kevesen figyeltek fel erre és még kevesebben tettek valamit az ügyben," jegyzi meg Ullman, azon keseregve, hogy az "információs forradalom és a valósidejű globális kommunikáció" letéríti aGeorge H.W. Bush által már több mint két évtizede beharangozott "új világrendet" a vágányról.
"Egy rendkívüli válság nélkül nem sok esély van arra, hogy a megbukott vagy omladozó kormányzás által okozott károk visszafordíthatók vagy korlátozhatók legyenek," írja Ullman, arra célozva, hogy egy másik szeptember 11 jellegű kataklizma lehetővé tenné az állam számára, hogy megerősítse dominanciáját, miközben a "rendszeren kívüli új szereplők jelentette veszélyeket is izolálhatnák, csökkenthetnék és kiküszöbölhetnék".
Ullman tehát arra a következtetésre jutott, hogy az államon kívüli szereplők és egyéni hatalommal rendelkező személyek elmozdítása szükségszerű az új világrend megmentése érdekében. Az anyag tartalmából úgy tűnik, hogy az Atlanti Tanács definíciója szerint az "új világrend" egy globális technokrácia, amit a nagytestvéri kormány és a nagyvállalatok fúziója vezet, és amely alatt az állampolgárok egyéniségét a transzhumanista szingularitás veszi át.
Ullman retorikája némiképp hasonlít a Trilaterális Bizottság társalapító és rendszeres Bilderberg résztvevőZbigniew Brzezinski által kifejtettekhez, aki 2010-ben a Külkapcsolatok Tanácsa egyik gyűlésén elmondta, hogy a "globális politikai ébredés" és az elit tagjai közötti csatározások hátráltathatják a világkormány felemelkedésére irányuló törekvéseket.
A "rendkívüli válság" előidézésére tett burkolt felszólítás pedig kísértetiesen emlékeztet az Új Amerikai Évszázad Projekt 1997-es kijelentéséhez, amiben afelett siránkoznak, hogy "egy katalizátorként ható súlyos esemény, mint egy új Pearl Harbor hiányában" az amerikai militarizmus kiterjesztése lehetetlen.
2012-ben pedig Patrick Clawson, a befolyásos, Izrael párti Washingtoni Közel-Keleti Politika Intézet (WINEP) tagja vetette fel, hogy az Egyesült Államoknak egy megrendezett provokációra van szüksége az Irán elleni háború elindításához.
Vajon Ullman aggodalma arra enged következtetni, hogy az elit tart az Internet segítségével egyre gyorsabban folyó "globális politikai ébredéstől"?
Időkjelei: A Bibliából tudjuk, hogy az Antikrisztust szinte "az egész világ" követni fogja. A dolgok jelen állása szerint azonban egyre több ember látja meg a világ irányításában rejlő problémákat, így valószínűleg szükség lesz egy megrendezett akcióra a felemelkedő új világrend ellen, amolyan irányított rendszerváltásként, hogy az "Új Világrendet" egy még újabb győzhesse le, ezúttal az Antikrisztus vezetése alatt. Így azok a "felébredtek", akik csupán egy politikai szervezkedést látnak az elit törekvéseiben, teljes vállszélességgel a "megmentő" erő mellé állhassanak majd.
"Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus." 2. János 1:7


Putyin Iránba készül: az USA nagyon nyugtalankodik 


24.01.2014, 16:09 
Oroszország Hangja
Úgy tűnik, Moszkva hamarosan befejezi Vlagyimir Putyin iráni látogatásának előkészítését. Mindenesetre a jól értesült orosz és iráni források szerint az utazásra a belátható jövőben kerül sor. Valószínűleg, az elnök a Szocsi Téli Olimpia után utazik Iránba.

Az Egyesült Államok egyre jobban nyugtalankodik az orosz politika "iráni vektora" miatt. Washington egyértelműen nem akarja, hogy Oroszország teljes mértékben helyreállítsa gazdasági kapcsolatait Teheránnal, és konkurráljon az amerikai cégekkel. Január 20-tól Irán hozzálátott a nukleáris programja korlátozásáról szóló megállapodás végrehajtásához. Az EU és az Egyesült Államok részben enyhítette a Teherán elleni szankciórendszerét.
Januárjában bejelentették, hogy Oroszország készen áll arra, hogy napi 500 hordó olajat vásároljon Irántól. Valószínűleg egy ilyen megállapodás aláírásra kerülhet az elkövetkező látogatás során. Orosz diplomaták válaszul az Egyesült Államok vádjaira már nem egyszer kijelentették, hogy Moszkva csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa Irán elleni szankcióit ismeri el. Az egyoldalú amerikai szankciókat az olaj vásárlásokra és pénzügyi tranzakciókra Teheránnal nem tekinti jogilag kötelező érvényűnek saját magára nézve.
A tervezett olajmegállapodás Moszkva és Teherán között nem egészen adekvát reagálást váltott ki az USA részéről. Jack Lew pénzügyminiszter, Moszkva említése nélkül fenyegetett, hogy Washington büntető intézkedéseket foganatosít azon vállalatokkal szemben, amelyek megkerülik az USA Irán elleni embargóját:
Nagy hiba lenne, ha a világ vezető vállalatai túlbecsülnék Irán nyitottságát az üzleti szféra előtt. A "Hatok" és Irán közös cselekvési terve teljesen konkrét, korlátozott szankciókat tartalmaz. Az olaj- és pénzügyi szankciók egész architektúrája érvényben marad. Bármely céggel szemben, amely átlépi ezt a vonalat, és megsérti a szankciókat, büntető intézkedéseket foganatosítunk, és figyelemmel kísérjük, hogy betartják-e a szankciórendszert.
De Moszkva meg van győződve róla, hogy ha Oroszország vár, amíg az Egyesült Államok és az EU visszavonja a szankciókat, nyugati partnerek felosztják maguk között az iráni piacot.
A davosi Világgazdasági csúcstalálkozó menete arról tanúskodik, hogy Oroszország helyesen kalkulálta ki az időpontot. Davosban telthaz előtt szólalt fel Hassan Rouhani az új iráni elnök. A közönség szinte teljesen az európai és amerikai üzleti élet képviselőiből állt. Az iráni elnök bejelentette, hogy a szankciók enyhítése után Teherán hajlandó lesz partnerségre lépni a nyugati országokkal. Ahogyan a DPA német hírügynökség írta, az európai üzletemberek "már nyalogatják szájukat" az iráni piac megnyitására várva.
Rouhani Svájcban gyakrabban nem a politikusokkal találkozott, hanem inkább az energetikai szektor vezető vállalatainak képviselőivel. Felszólította őket, hogy térjenek vissza Iránba és fektessék be a tőkét gazdaságába.
Kategória: 2014 január



Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a chemtrail - vegyi anyag permetezés, nem összeesküvés - elmélet, hanem gyakorlat! 

És te el is hiszed , mert ezt egy vakoló állítja , hogy bekeverjen elméd már így is meg van vezetve bioroboti szinten gondolkodol , csak még nem cselekszel úgy mint a robot. 

október 02, 2012 
Pegapost
"J.P. Holdren (Obama tudományos főtanácsadója) és a CFR is, de Németország is kénytelen volt kiadni egy közleményt, amelyben elismerik a vegyi permetezést.
Holdren tökéletesen járható útnak látja a chamtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyi anyagok légkörbe permetezését, méltatja a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását.
A SAG, vagyis sztratoszférikus geo - mérnöki permetezéskor egy vastag fehér vonalat látni, ami megmarad az égen jó néhány órán át. Ez a chemtrail. A felső légkörbe permetezett SAG vonalak hosszú órák után terülnek csak szét, amik aztán úgy tűnnek föl, mintha felhők lennének. Alumínium, bárium-és egyéb elemek ezerszer nagyobb értékben fordulnak elő ezekben a felhőkben, mint az normálisan megengedhető lenne. Ezeknek a permeteknek a részecskéi aztán lassan leereszkednek a földre, amikor az belepi a talajt, a vizeinket valamint belélegezhetővé válik. A leereszkedési ráta lassúsága miatt akár 1-2 hét is eltelhet mire a kipermetezett anyag lassan emberközelségbe kerül. A sokat szabadban tartózkodók égő szemeket, migrénes fejfájásokat, szorongásokat, szabálytalan szívveréseket, magas vérnyomást és más egészségügyi problémákat tapasztalnak."
Az alábbi videón jól látható, hogy katonai gépek, alakzatban repülve permeteznek, majd az egyik lekapcsolja, irányt vált és újabb sávot kezd meg. Kérdem én a jégkristály képződést (kondenzcsíkot) amiről megtévesztő "szakértők" állítják hogy olyan magasságban ahol ennek feltételei adottak, ott minden repülőgép mögött láthatóak, csak úgy kikapcsolhatóak?
Legszívesebben minősíteném a népbutító kereskedelmi TV-k "szakértőitől" kapott információkat ez ügyben nem is beszélve arról, hogy az, 1 "sztár"- meteorológustól és 1 pilótától kapott válaszokkal kimerítették 5 percben a témát, gumicsontot dobva a hiszékeny nagyérdemű közönségnek ismét, mint megannyi alkalommal teszik ezt nap mint nap...
 




Hitelszerződések ezrei lehetnek érvénytelenek? 


január 23, 2014 
Nemzeti Civil Kontroll
"Amennyiben az Ön hitelszerződését az az autókereskedő írta alá, ahol autóját vette, s a hitelügylet 2010 előtt jött létre, viszont nem találja az autókereskedő cég nevét az MNB listáin, úgy vélhetően a hitelszerződése szabálytalan módon jött létre..."
A magyar lakosságot közel 4600 milliárd forintnyi, többségében külföldi pénznemben számolt adósság fojtogatja. Az érintett 700 ezer család többsége ingatlanhitele miatt került veszélybe. De mi a helyzet az ugyanígy csapdába került autóhitelesekkel? Lapunk megtudta, szerződések ezreit köthették meg szabálytalanul. A teljes cikk.
A Magyar Nemzet tavaly márciusban számolt be arról, hogy egy gépjárműhitel-szerződésről a bíróság jogerősen kimondta annak érvénytelenségét. A pénzintézet ugyanis nem maga kötötte meg a szerződést, hanem egy olyan autókereskedőt bízott meg az ügylettel, akinek erre nem volt jogosultsága. Ezután az ország számos pontjáról kerestek fel bennünket olyan adósok, akik elmondták, hogy az ő kölcsönszerződésüket is autókereskedő írta alá a pénzintézet nevében. Az a kereskedő, akitől az autójukat vásárolták.
Az MNB nyilvántartása
A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartása szerint azt, hogy a pénzintézetek nevében mely vállalkozások voltak jogosultak a hitelszerződések aláírása a 2009. december 31-én a hatályos engedélyek alapján a bankok esetében itt olvashatják, az egyéb pénzintézetek esetében pedig itt tekinthetik meg. A listák tartalmazzák mindazon pénzintézeteket, amelyek igénybe vettek olyan vállalkozásokat, amelyek a nevükben eljárhattak, illetve azon cégek, úgynevezett ügynökök listáját is, amelyek jogosultak voltak a velük kapcsolatban álló pénzintézet nevében önállóan eljárni. Amennyiben az Ön hitelszerződését az az autókereskedő írta alá, ahol autóját vette, s a hitelügylet 2010 előtt jött létre, viszont nem nem találja az autókereskedő cég a nevét az MNB listáin , úgy vélhetően hitelszerződése szabálytalan módon jött létre..
A külföldi pénznemben elszámolt hitelek esetében nem csupán az ingatlanalapú kölcsönök miatt kerültek veszélybe az adósok, hanem autóhitelesek tömegei sem voltak képesek törleszteni felvett kölcsönüket. Utóbbiak közt akadt például olyan is, aki hárommillió forintért vette meg az autóját, és a vásárláshoz több mint kétmillió forint hitelt igényelt egy pénzintézettől. Az illető az évek során szinte a teljes összeget visszafizette a banknak, azonban a külföldi pénznem árfolyamváltozása miatt a pénzintézet számításai szerint további négymillió forinttal tartozott. Az adós tehát a futamidő végére több mint háromszor annyi pénzt fizet vissza a banknak, mint amennyit folyósítottak neki.A szerződést aláíró személye több szempontból sem elhanyagolható. Ha a pénzintézet helyett egy pénzügyi ismeretekkel nem rendelkező autókereskedő járt el a bank képviseletében, akkor kérdéses, hogy az ügyfél megkaphatta-e a megfelelő tájékoztatást az igényelt kölcsönről és annak kockázatairól. Ne m véletlen, hogy törvény szabályozza, ki és milyen feltételekkel járhat el egy pénzintézet képviseletében.
Az említett bírósági ítéletet követően megkerestük az adóst képviselő ügyvédet. Bihari Krisztina elmondta: rengeteg, akár több ezer hasonló hitelszerződést köthettek a pénzintézetek országszerte, amelyeket egyenként kellene kivizsgálni. Hozzátette, hogy a törvény ugyan lehetőséget ad arra, hogy egy autókereskedő a pénzintézet nevében aláírja a hitelszerződést, de csak meghatározott szabályok szerint, az akkor még önállóan létező Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellenőrzésével. A nyertes perről szólva az ügyvéd elmondta: ebből az esetből kiderül, hogy ha a pénzintézetek hasonló gyakorlatot követtek, vagyis hitelszerződéseiket arra nem jogosult autókereskedők írták alá, akkor a legalapvetőbb szabályokat sem tartották be. Ez pedig azt is jelenti, hogy szerződések ezrei lehetnek érvénytelenek.
Ki írhatott alá?
Azt, hogy egy pénzintézet képviseletében miként járhatott el önállóan például egy autókereskedő, az 1996. évi pénzintézeti törvény szabályozta. A törvény hatályba lépésétől kezdve 2010-ig az autókereskedők alapvetően kétféleképpen járhattak el a pénzintézetek képviseletében. Az egyik esetben az autókereskedő aláírhatta a bank nevében a hitelszerződést, a másikban csupán összehozhatta a pénzintézetet és az ügyfelet - fejtette ki a főként devizahiteles ügyekkel foglalkozó jogász lapunknak. Mint mondta, az autókereskedők mindkét esetben úgynevezett ügynökei lettek a pénzintézeteknek. Ha tehát 2008-ban egy vásárló egy autókereskedésben vett autót, és a vásárláshoz kölcsönt is igényelt, a hitelszerződést pedig maga a kereskedő írta alá, akkor csak abban az esetben jött létre törvényesen a hitelügylet, ha a szóban forgó autókereskedő jogosult volt a pénzintézet nevében eljárni. A 2010-es dátum azért is fontos, mert az ezt megelőző időszakban élte reneszánszát a külföldi pénznem ben elszámolt hitelezés - tette hozzá a szakember.
Nem volt rá jogosítványuk
A szabályok ismeretében megkerestük a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületét (MGOE). Arról érdeklődtünk náluk, hogy tapasztalataik alapján a szervezetükbe tömörülő autókereskedők rendelkeztek-e jogosítvánnyal arra, hogy egy pénzintézet képviseletében önállóan eljárva hitelszerződéseket írhassanak alá.
Fojt Attila, az országszerte jelentős tagsággal bíró egyesület elnöke elmondta, a gépjármű-kereskedők között azok voltak többen, akik csupán elősegíthették a hitelfelvétel létrejöttét, de nem írhattak alá hitelszerződést. Mint mondta, ő nem is tud arról, hogy volt-e egyáltalán olyan autókereskedő, amelyik a pénzintézet nevében jogosult lett volna a hitelszerződés aláírására. Annak tükrében azonban, hogy autóhitelesek országszerte arról számoltak be, hogy szerződésüket az autókereskedő írta alá, meglepő az egyesület tájékoztatása.
Jogkövető bankszektor?
Az adósok és az autókereskedők közti ellentmondás azért is különös, mert a bankszövetség mindig is következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy a bankszektor a törvények szigorú betartása mellett hitelezett adósainak. - A Magyar Bankszövetség és minden tagintézménye elkötelezett a jogszabályok és a bírósági döntések maradéktalan betartása mellett. A Kúria döntésével pedig megerősítette, hogy a bankszektor eddig is jogkövető magatartást gyakorolt. (Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára a Kúria devizahitelekről alkotott jogegységi decemberi határozatát követően nyilatkozott így.)
Kinek volt engedélye?
A tisztánlátás érdekében lapunk a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) fordult, hogy a PSZÁF beolvadása után az immáron a pénzügyi fogyasztóvédelmet is ellátó intézménytől kikérjük azon pénzintézetek megbízásából ügynökként tevékenykedő autókereskedők listáját, amiből kiderül, kik voltak jogosultak a pénzintézetek nevében hitelszerződések aláírására.
Az MNB adataiból kiderült, hogy az autóhitelezéssel is foglalkozó pénzintézetek szinte elvétve használtak ügynökként olyan vállalkozásokat, amelyek jogosultak voltak a nevükben hitelszerződések aláírására. A Merkantil Bank például mindössze három olyan vállalkozással állt kapcsolatban, amely autókereskedéssel is foglalkozott. Ez azért is meglepő, mert úgy tudjuk, hogy a Merkantil Bank helyett tömegesen írták alá a hitelszerződéseket országszerte az autókereskedők, s ezt a lapunknál jelentkezett adósok is alátámasztották.
Egy budapesti férfi például az M7-es autópálya budapesti bevezető szakasza melletti egyik autókereskedésben vette autóját 2008-ban. A vásárláshoz szükséges hitelt a Merkantil Bank biztosította. A hitelszerződést az autókereskedő írta alá, a bank képviseletében senki nem volt jelen szerződéskötéskor.
Hasonlóképpen az említett bank képviselőjének jelenléte nélkül írta alá egy autókereskedő egy szegedi vásárló hitelszerződését 2007-ben. De egy szentesi lakos is arról számolt be, hogy noha a Merkantil Bank folyósította a hitelt a 2008-ban vásárolt autójukhoz, a szerződést az autókereskedő írta alá. Esetükben szinte biztos, hogy nem volt jogszerű a szerződéskötés, ugyanis ezek a kereskedések nem szerepeltek az MNB által elküldött listákon. Azaz az adós vélhetően sikerrel perelhetné a bankot a szerződés érvénytelensége miatt. Ezt már Bihari Krisztina ügyvédtől tudtuk meg, aki az eset jogkövetkezményéről szólva elmondta, a polgári törvénykönyv szerint az engedély nélküli szerződéskötés a szerződés érvénytelenségét vonja maga után. Kerestük az ügyben a Merkantil Bankot, azonban több mint harminc nap elteltével sem kaptunk választ tőlük.
Meglepő adatok a nagy autóhitelezőknél
Az MNB megküldött összesítése szerint a CIB Lízing Zrt. - amely meghatározó szerepet töltött be a magyar autóhitel-piacon - mindössze egyetlen olyan vállalkozással állt kapcsolatban, amely eljárhatott a CIB képviseletében, annak nevében aláírhatott egy hitelszerződést. Ugyanakkor a CIB adósai közül is többen megkeresték lapunkat, s kivétel nélkül arról számoltak be, hogy az az autókereskedő írta alá hitelszerződésüket, ahol autójukat vásárolták. Így például az a két budapesti adós, akik közül az egyik 2007-ben, a másik 2009-ben vásárolt autót, és a szükséges hitelt a CIB Lízing Zrt. biztosította. Azonban egyik esetben sem a CIB képviselője, hanem maga az autókereskedő volt a szerződés aláírója. Továbbá Kecskemétről is kaptunk híreket, hogy a CIB helyett az autókereskedő írta alá a hitelszerződést. Ezekben az esetekben is tanácsosabb lenne az adósoknak bírósághoz fordulniuk, mivel ezek a kereskedések sem szerepelnek az MNB listáján.
Ugyanilyen meglepőek az MNB adatai az autóhitel-piacon jelentős hitelállománnyal rendelkező Lombard Lízing Zrt. esetében is. E pénzintézet ugyanis szintén csupán néhány olyan vállalkozással/ügynökkel állt kapcsolatban, amelyek a Lombard képviseletében jogosultak voltak hitelszerződések aláírására. A Lombard esetében ugyancsak több helyről, Budapestről, Sopronból és Kaposvárról is érkeztek jelzések lapunkhoz, hogy a 2007 és 2009 között vásárolt autókhoz biztosított kölcsönök szerződését olyan autókereskedők írták alá, akiknek nyoma sincs az MNB listáján.
A Magyar Nemzeti Bank adatai tehát rávilágítanak arra, hogy alig volt olyan autókereskedő Magyarországon 2010 előtt, aki a pénzintézetek nevében jogosult lett volna hitelszerződések aláírására. Felmerül tehát, hogy a pénzintézetek hitelszerződések ezreit kötötték meg szabálytalan, törvénytelen módon. Ezekben az esetekben az adósok jó eséllyel támadhatják meg szerződéseiket a bíróságon. Ugyanakkor jogi szakértőink arra figyelmeztetnek: amennyiben a szerződés érvénytelen, az nem jelenti azt, hogy a kapott hitelt ne kellene visszafizetni, mindössze annyit, hogy felül kell vizsgálni a szerződést, s előfordulhat, hogy szerződés semmissége olyan elszámolási helyzetet eredményez, amely megállapíthatja, hogy az adós jelentősen kevesebb összeggel tartozik, mint amennyit a bank követel tőle. Az MNB adataiból kiderül, hogy a 2010. január 1-je előtt megkötött hitelszerződéseket mely autókereskedők írhatták alá a bankok és egyéb pénzintézetek nevében.
Jelentős szigorítás 2010-től
A pénzintézetek képviseletében eljáró személyek tekintetében felmerült problémát, miszerint sok esetben vélhetően ellenőrzés nélkül írtak alá hitelszerződéseket arra nem jogosult személyek, valószínűleg a jogalkotó is észlelte. 2010. január 1-jén ugyanis jelentősen szigorodtak az úgynevezett ügynökökre vonatkozó szabályok. Ezt követően ahhoz, hogy valaki a pénzintézet helyett eljárhasson, annak nevében akár egy hitelszerződést aláírjon, komoly pénzügyi vizsgát kellett tenni a PSZÁF-nél, s csak a vizsga birtokában volt jogosult például egy autókereskedő a bank helyett eljárni.
Alapvető szabályokat hágtak át?
Noha Felcsuti Péter, a bankszövetség korábbi elnöke legutóbb arról beszélt az ATV-ben, hogy azt nem lehet mondani, hogy a bankok nem tájékoztatták az adósokat, jogi szakértőink szerint amennyiben tömegesen írták alá a hitelszerződéseket arra nem jogosult autókereskedők, akkor előfordulhat, hogy a bankok tájékoztatási kötelezettségeiknek sem tettek eleget. Ha ugyanis hitelszerződés aláírásakor nem voltak jelen a pénzintézetek szakképzett munkatársai, akkor kérdéses, hogy az autókereskedők mekkora mértékben tudták feltárni az adósok előtt a devizahitel- felvétel kockázatait. Forrás: MNO




Utolsó utáni pillanatban durvult el a kasszakáosz 


Sarkadi Zsolt 2014. 01. 25. 08:11 
Origo
Csütörtök este az Engedélyezési Hivatal közleményt adott ki két online pénztárgép forgalmazási engedélyének visszavonásáról. Az egyik kassza az Alt Cash utolsó engedélyezett gépe, így a hivatal döntésével eltűnnek az magyar piacról a 20 éve uralkodó pozícióban lévő Samsungok, melyekre eddig az online átállásban is a legtöbb megrendelést adták le. Több tízezer kereskedő maradhat hoppon, a Facebookon némelyikük már forradalommal fenyegetőzik.

"Ami ezzel a pénztárgépcserével van, az akkora botrány, hogy olyan ebben az országban még nem volt" - mondja egy VIII. kerületi csemegebolt pultos-tulajdonosa. Ő is a több ezer kereskedő közé tartozik, akik az Alt Cash és a Japan Cash nevű cégek által forgalmazott Samsung-pénztárgépekre adtak le megrendeléseket.
A bolttulajdonos most azért annyira dühös, mert a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) csütörtökön váratlanul úgy döntött, nem fogadja el a két forgalmazó készülékeit. A NAV ezért péntektől bármikor megbírságolhatja a tőlük rendelő boltosokat, még annak ellenére is, hogy ők minden határidőt betartottak, időben igényeltek online kasszát.
Miről szól a kasszacsere?
- Még Matolcsy György volt a nemzetgazdasági miniszter, amikor a kormány 2013 elején elrendelte, hogy a Magyarországon működő pénztárgépeket le kell cserélni a NAV-val intenetes adatkapcsolat létesítésére képes online kasszákra.
- Online kasszát pénztárgép-szaküzletekből vagy közvetlenül a forgalmazóktól lehet vásárolni.
- A forgalmazóknak a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál kell engedélyeztetniük a pénztárgépeiket.
- A folyamat azonban nagyon lassan halad, a pénztárgépek sorozatgyártását és összeszerelését általában csak az engedélyezésük után kezdik meg, ezért már 2013 nyarán világosan látszott, hogy még hónapokig nem fejeződhet be az átállás.
- Épp ezért, a NAV sem bírságolja meg azokat, akiknek még nincs online kasszájuk, de a kiskereskedőknek rendelkezniük kell az érvényes megrendelésüket bizonyító regisztrációs kóddal. A NAV csak akkor bírságol, ha ilyet sem tudnak felmutatni.

Éppen a bírság lehetősége miatt egyik kereskedő sem akart névvel vagy arccal nyilatkozni. "A valagamat esetleg lefényképezhetik. Aztán küldjék el a képet a minisztériumba, a NAV-hoz meg mindenhová!" - kiabálta egy belvárosi antikvárium felháborodott vezetője. Az ő helyzete különösen nehéz, hiszen először az Alt Cash Sam4s 270-es típusú kasszáját rendelte meg. Ennek az engedélyét aztán tavaly menet közben visszavonták, és ezért kényszerült a 300-as típusra változtatni a megrendelését. Most már ez a modell sem rendelkezik engedéllyel.
Az antikvárius két okból választotta a Sam4s 270-est, egyrészt azért, mert jelenleg egy Sam4s 260-as kasszát használ - és szerinte az "a világ legszuperebb gépe" - a Sam4s 270 pedig pont ugyanolyan, mint a 260, csak már képes online kapcsolatra. A másik ok pedig a gép ára volt, a forgalmazók közül ugyanis az Alt Cash Kft. volt az egyetlen, amelyik könnyített finanszírozással értékesítette kasszáit. Ezért is kapta ez a cég a legtöbb megrendelést.
Az Alt Cash 270-es pénztárgépének engedélyét már októberben visszavonta az MKEH, mondván, a típus "nem felel meg az előírt műszaki és informatikai követelményeknek." Akkor ez a kassza volt a legnépszerűbb az országban, erre érkezett a legtöbb megrendelés, ennek a gyártását támogatta több tízmillió forinttal a Nemzetgazdasági Minisztérium, és októberre az Alt Cash már 8000 ilyen pénztárgépet hozott az országba, ezzel elsőként kezdhette volna meg az online-pénztárgépek értékesítést, ha nem jön az akkori tiltás.
De a tiltás jött, a befizetett előlegeiket féltő kiskereskedők pedig megoldást vártak. Az Alt Cash azt találta ki, hogy a 270-re leadott megrendeléseit átvezeti a másik, november 25-én engedélyezett kasszatípusára, a 300-ra. Így történt a belvárosi antikvárius mellett még több ezer magyar kiskereskedő megrendelésével, így gyűlt össze 80-90 ezer megrendelés a Sam4s 300-on. Csütörtök este viszont ennek az engedélyét is visszavonta az MKEH, pedig november 25-i közleményében még arról írt a hivatal, hogy a típus minden vizsgálaton sikeresen átment.
Hirtelen rájöttek a hiányosságokra
Az MKEH közleménye szerint most azért vonták vissza az Alt Cash és a Japan Cash engedélyét (a Japan Cash lényegében ugyanazt a Sam4s 300-ast forgalmazta, amit az Alt Cash), mert a gép a benne lévő adóügyi ellenőrző egység (AEE) "funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt lehetőséget teremt az adóelkerülésre, és rejtett funkciójuknak köszönhetően jogsértő célokra használható."
Megkérdeztük az MKEH-t, hogy pontosan mit értenek ez alatt, de nem kaptunk választ, ahogyan arra sem, hogy miért merült fel most - a forgalmazási engedély megadása után két hónappal - hogy újból ellenőrizni kell kifejezetten ezt a pénztárgépet, ha tavaly novemberben ugyanez a kassza három független tesztelő szakvéleménye szerint megfelelt a követelményeknek.
Az AEE-t gyártó Videotonnál értetlenül állnak a probléma előtt, ahogyan az Origónak írták: "az MKEH közlése, miszerint az általunk gyártott adóügyi ellenőrző egység olyan rejtett funkciót, azaz biztonsági kockázatot tartalmaz, amely alkalmas lehet a rendszer kijátszására, miránk a megdöbbenés erejével hatott." A cég szerint a pénztárgépeket összefogó országos informatikai rendszerhez az általuk gyártott AEE maradéktalanul illeszkedik, "az engedélyezés során ezzel kapcsolatban biztonsági aggály fel sem merült."
"Nincs az a bíró, aki engem marasztal el"
Ugyanez a véleménye az Alt Cash-nek is, pénteken a Facebookon azt írták, nincs tudomásuk arról, hogy gépeikkel csalni lehetne. "Megdöbbenve fogadtuk a Sam4s NR-300 online pénztárgép forgalmazási engedélyének visszavonását. A hírről mi is az MKEH oldaláról értesültünk, előzetes tájékoztatást nem kaptunk a hivataltól. Pénztárgépünk jogerős forgalmazási és forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezett, az MKEH összes vizsgálatán hibamentesen szerepelt."
A megkérdezett pénztárgép-eladók és a kereskedők is úgy gondolják, hogy a Sam4s gépekkel nincs érdemi műszaki probléma. "Nézze meg, mi történik! A hivatal mást se csinál, csak a Samsung-gépeknek próbál keresztbe tenni! Hol betiltja őket, hol felfüggeszti az engedélyüket" - mondta a VIII. kerületi boltos.
Az Alt Cash Samsung pénztárgépeit több mint 20 éve használják Magyarországon. 2000-re kasszáik piaci részesedése megközelítette a 60 százalékot, az Alt Cash pedig országos lefedettségű viszonteladói- és szervízhálózatot alakított ki. Az online pénztárgép-forgalmazók közül piaci információk szerint ők zsebelték be a megrendelések mintegy felét, igaz, nyilvános adat egyelőre nincs erről.
Több Sam4s 300-ast azóta üzembe is helyeztek a tulajdonosok, a forgalmazási engedély csütörtök esti visszavonása őket különösen érzékenyen érinti, mivel a régi gépüket már nem használhatják, az újnak viszont már nincs érvényes engedélye. Az Alt Cash is lehetetlen helyzetbe került, hiszen míg a 270-es engedélyének visszavonásakor a megrendeléseket át tudta irányítani a 300-as kasszára, most nincs ilyen lehetősége, hiszen az MKEH döntésével minden terméke eltűnik a piacról. Éppen ezért az sem valószínű, hogy valahogy kompenzálni tudná temérdek ügyfelét anélkül, hogy csődöt jelentsen.
A hivatal közleménye szerint a kereskedők maguk kötelesek gondoskodni érvényes pénztárgép beszerzéséről, ők viszont tanácstalanok. "Tegnap hoztam el és helyeztem üzembe a gépet! Engem nem érdekel, nincs az a bíró, aki engem marasztal el! Engedélyezett gépet vásároltam, kiadták rá a gépkönyvet, aláírtam minden dörgedelmes szerződést! Leszarom, befejeztem!" - írja egy boltos a Facebookon. A helyzet súlyosságát a Nemzetgazdasági Minisztériumban is érzik: Pankucsi Zoltán, a tárca helyettes államtitkára pénteken rendkívüli ülésre hívta össze az online-pénztárgépre való átállást segítő munkabizottságot.


Fideszes hűbéresek kezén a Hortobágy 


2013. szeptember 17. 
NOL
A volt fideszes képviselő családi vállalkozása háromszor nagyobb földet kapott tíz évre, mint a Margitsziget. Az asszony a földet meghirdető földalap megyei vezetője. Mivel a bérlemény természetvédelmi területen fekszik, a volt képviselő több százmilliót kaszálhat tíz év alatt.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megyei irodavezetője a Hortobágyon összesen 350 hektáros, azaz több mint háromszor akkora természetvédelmi területet kapott, mint a Margitsziget. Ezzel évente 28 millió jövedelemhez jut az egykori fideszes politikus - közölte keddi, debreceni sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országos elnökségének tagja, és Kathiné Juhász Ildikó, a párt megyei elnöke, hajdúböszörményi önkormányzati képviselő.
Kathiné Juhász Ildikó elmondta: a magánnyugdíjak lenyúlása, a trafikok fideszes családi vállalkozásokba szervezése és az állami földek baráti kézbe játszása után az Orbán-kormány a természetvédelmi területeket adja oda hűbéreseinek. Mint mondta, az Index.hu oknyomozó újságírói kiderítették, hogy a Hortobágyon a földosztás legnagyobb nyertese éppen a földet kiosztó NFA Hajdú-Bihar megyei irodav ezetője, Ónodiné Demeter Éva, aki korábban fideszes önkormányzati képviselő volt. Miközben az irodavezető családi vállalkozása a meghirdetett 800 hektárból 350 hektárt nyert, addig 7-8 helyi vállalkozó nem kapott semmit.
Kathiné Juhász Ildikó hozzátette: habár a fideszes kétharmad által megalkotott törvény nem zárja ki, hogy az NFA megyei irodavezetőjének családi vállalkozása nyerjen az NFA pályázatán, de az eljárés akkor is szemet szúróan etikátlan. Szerinte ez nagyjából olyan, mintha az ötös lottó főnyereményét különös véletlen folytán maga a Szerencsejáték Zrt. elnöke nyerné meg. Mint fogalmazott, Ónodiné Demeter Éva a Hajdú-Bét károsultjaként éveken át tiltakozott a szerinte elfogadhatatlan történések miatt, ám erkölcsileg vitatható módn járt el, amint a saját családi kasszát gyarapíthatta.
Mint az Index.hu írja, az említett 350 hektár tulajdonosi jogait Ónodiné munkaadója, a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) gyakorolja. A pályázati kiírás viszont csak a terület vagyonkezelőjének, a Hortobágyi Nemzeti Parknak a dolgozóit zárta ki az indulók közül. Emiatt az, hogy egy megyei NFA-vezető érdekeltségébe tartozó cég pályázhatott egy NFA-tulajdonban lévő terület tartós bérleti jogára, a kiírás szerint rendben van. Az viszont, hogy nemcsak pályázhatott, hanem minden indulónál nagyobbat nyert - elvitte a földek majdnem felét, miközben heten-nyolcan hoppon maradtak -, a helyi gazdák szerint megkérdőjelezhető.
Mindehhez Bangóné Borbély Ildikó hozzáfűzte: az eset külön pikantériája, hogy Ónodiné Demeter Éva azután került az NFA megyei irodájának élére, miután a Hajdú-Bihar megyei Kaba állami földjeire meghirdetett pályázat kapcsán nyilvánosságra került egy hangfelvétel, és rendőrségi feljelentés is született. Felidézte, hogy tavaly hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen följelentést tettek a rendőrségen, s csatoltak egy hangfelvételt is, amelyen vélhetően a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet egykori megyei vezetője, Sári Béla arról beszél, hogy a Hajdú-Bihar megyei Kaba határában lévő állami földek bérbeadását a háttérben milyen lobbitevékenység előzte meg magas beosztású fideszes politikusokra való hivatkozással.
Bangóné Borbély Ildikó hozzátette: az említett Sári Bélát kirúgták a tisztségéből, és a helyére éppen azt az Ónodiné Demeter Évát ültették, aki korábban fideszes képviselő volt. A politikus föltette a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a folyton az etikára és morális életre hivatkozó jobboldal az efféle visszaélésgyanús ügyekben mélyen hallgat?
Megkeresésünkre az NFA sajtóreferense, Czine Tamás azt mondta: az NFA tájékozódik az ügyben. Hozzátette: a témáról a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) korábban közleményt adott ki, amely szerint "minden állami föld tulajdonjoga a magyar államé, jelen esetben a vagyonkezelői jog a nemzeti parké". A VM szerint tehát a Nemzeti Földalapkezelőnek semmilyen köze nincs az ügyhöz, így irreleváns, hogy Ónodiné Demeter Éva milyen kapcsolatban áll az NFA-val.




Döbrögista sopánkodás: Kevés gyerek született, a vének meg nem akarnak halni! 


2014/01/24 MTI - 
Bal-Rad
2013 első tizenegy hónapjának előzetes adatai szerint az előző év azonos időszakához képest a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében mérséklődött a természetes fogyás üteme - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-hez pénteken eljuttatott gyorstájékoztatójában.
Az előzetes adatok szerint 2013-ban a születésszám az év első öt hónapjában és augusztusban elmaradt az előző évitől, a többi öt hónapban pedig emelkedett. 2013 november végéig 81 241 gyermek született, 2 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A halálozások száma nyolc hónapban csökkent, három hónapban viszont enyhén emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Az év első tizenegy hónapjában 2,6 százalékkal csökkent az elhunytak száma az előző évhez képest. A természetes fogyás 33 641 volt, 1 433-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Az év első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre több mint 5 csecsemőhalálozás jutott, 0,3 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke nem változott az előző évhez képest.
Mint írták: a házasságkötések havonkénti száma változóan alakult: hat hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb frigyet regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés februárban történt, amikor a házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma több mint 10 százalékkal csökkent, míg augusztusban 11,6 százalékos emelkedés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. Összességében 2013 első tizenegy hónapjában 34 721 házasságot anyakönyveztek, 640-nel, 1,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH tájékoztatásában.
Bal-Rad komm. Pedig Mekkmester már bébibummról áradozott tavaly! A döbrögista horda meg partnerfogó bulikat szervezgetett!
Erre föl mi történik?
Kevesebb gyerek született! A vének meg nem akarnak pusztulni! Oszt' csak a nyugdijkiadások nőttek! Még a temetések ÁFA-befizetései sem teljesültek a tervezett mértékben!
Nem lesz ez igy jó!

Bencsik amnéziás? Vagy szelektíven emlékezik?
Bencsik András ma: "Nem voltam kommunista, nem voltam a pártrovat főmunkatársa, soha nem voltam párttag, és 1990 óta jobboldali újságíró vagyok"
Nos akkor:
Bencsik András írta 1986-ban, a Népszabadságban: "A Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak jól körülhatárolható, fontos szerep jut a magyar közéletben. Hiszen a társaság az MSZMP céljainak szellemében tevékenykedő, a párt politikájának megvalósulását segítő, széles tömegbázisra épülő olyan politikai tömegmozgalom, amelynek munkájában áldozatkész, a magyar-szovjet barátságot felelősségteljes elkötelezettséggel önzetlenül szolgáló tisztségviselők, társadalmi munkások népes tábora vesz részt." (
Legyen a népnek szava)
Továbbá:
   
Bayer Zsolt esete a kósersráccal
   
A Fidesz kommunista múltja - kínos
   
Betelt a pohár
 
168 Óra: A Fidesz aktivistáinak minden háztartásba el kell jutniuk február 15.,
a hivatalos kampánystart után - mondta Gyürk András, a párt kampányfőnöke.
Azt már mi tesszük hozzá: már ha beengedik őket.




Támogató aláírásgyűjtés indult ifj. Hegedűs Loránt mellett 


2014, január 24 - 09:49 
alfahir.hu
Az Élhetőbb Veszprém Megyéért Egyesület országos aláírásgyűjtést indított a mai napon, amelynek célja, hogy támogató aláírásokat gyűjtsön ifj. Hegedűs Lóránt mellett.

"November 3-án avatták fel a Szabadság téri Hazatérés Templomának előterében Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó, a templom és a gyülekezet alapítójának bronz mellszobrát. Az istentisztelettel egybekötött rendezvény miatt fegyelmi eljárást kezdeményeztek ifj. Hegedűs Lóránt ellen. Bogárdi Szabó István püspök kérte a fegyelmi vétség megállapítását az illetékes egyházmegyétől, majd Horváth György egyházmegyei jogtanácsos kezdte el a történtek kivizsgálását" - olvasható a közleményben, amely egy idézettel folytatódik Horváth Györgytől: "... az istentisztelet középpontjában nem igemagyarázat állt, az esemény nagy részét Horthy Miklós méltatása tette ki. Felszólalt többek közt a zsidó származású képviselők listázásának követeléséről elhíresült Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő. [...] A szószék mellett két csendőregyenruhás személy állt; ilyen csendőrök működtek közre több százezer magyar zsidó deportálásában 1944-ben."
"A jogtanácsos szavai Gyöngyösi Mártonra, a magyar csendőrségre nézve is egyoldalúak és határozottan elfogultak. Az előzetes vizsgálat lefolytatása után Horváth György palástvesztésre vonatkozó büntetést kért ifj. Hegedűs Lórántra. Az indítványát az illetékes egyházmegye bírósága elfogultságra hivatkozva nem tárgyalta meg. Emiatt az indítványtevő Horváth György lemondott 23 éve betöltött tisztségéről. Levele szerint ez már a harmadik olyan palástvesztésre vonatkozó indítványa Hegedűssel szemben, amelyet nem tárgyal meg az egyházmegyei bíróság elfogultságra hivatkozva. A volt jogtanácsos szerint a bírák nem elfogultak, hanem 'nyilvánvalóan a Jobbiktól és a kuruc.info-tól való félelem miatt nem vállalják az ügyet'. Újabb fordulat történt, mert kiderült, hogy mégis lesz eljárás ifj. Hegedűs Lóránt ellen. A korábban elfogultságot jelentő egyik bíró mégis vállalja a feladatot, így fel tud állni a Budapest-Észak Református Egyházmegye bírósága, hogy soron kívül megtárgyalja a l elkipásztor elleni indult eljárást" - folytatódik az ügy hátterének ismertetése, majd az egyesület leszögezi, nem mehetnek el szó nélkül a lejárató kampány és nyomásgyakorlás mellett.
Az egyesület tagjai ezért hitvallásuknak eleget téve kiállnak ifj. Hegedűs Lóránt mellett, ezért támogató aláírásgyűjtésbe kezdenek. Az aláírásgyűjtó akciójukat a hatóság nyilvántartásba vette. Akik szeretnék támogatni a kezdeményezésüket aláírásukkal, megtehetik a veszéprémi Ádám Iván utca 23. szám alatt 16-18 között minden nap (kivéve vasárnap), vagy a Kossuth utca 7. 1/5. szám alatt munkaidőben.
Valamint egy levelet is megfogalmaztak a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségének és alkotó tagjainak, amelyben elmarasztalás helyett elismerő támogatást várnak az egyház vezetőitől és tagjaitól ifj. Hegedűs Lóránt ügyében. Mint írják: "Elfogadhatatlannak tartanánk, ha az illetékes egyházi felsőbbség nem keresztyén/keresztény elvárásoknak felelne meg, és ezzel akaratlanul is besorolná magát azoknak a táborába, akik az ünnepi istentisztelet alkalmából megbotránkoztató módon viselkedtek a Hazatérés Temploma előtt."
Az Élhetőbb Veszprém Megyéért Egyesület honlapjáról is letölthető az ív, amelyet kitöltve el kell juttatni az alábbi elérhetőségre:
Élhetőbb Veszprém Megyéért Egyesület
8200 Veszprém, Kossuth u. 7. 1/5
e-mail: 
elnok.elve@gmail.com Telefonszám: +36-70-381-7814 Fax.: +36-88-999-239
"Istennek kell inkább engedni,
hogynem az embereknek"
(Ap. csel. 5:29/b)




Al-Jabra állítólag elhagyta a Geneva-2 tárgyalásokat 


01/24/2014 
Közel-Kelet jelene
Diplomáciai források szerint a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója (Továbbiakban : Szíriai Nemzeti Koalíció) feje, Ahmad al-Jarba elhagyta Genevát. - írta meg az al-alam iráni internetes napilap.
Ellenzéki források szerint Badr Jamus általános "miniszer" lesz a fő tárgyaló a szíriai kormány delegációval való tárgyalások során. Ugyanezen források hozzátették, hogy a Szíriai Nemzeti Koalíció általános "minisztere" Badr Jarmus fel van hatalmazva arra, hogy a tárgyalásokon a szíriai régen disszidált, vagy börtönbüntetésük miatt évtizedek óta szökésben lévők, a militánsok, és a Szíriai Szabad Hadsereggel szövetséges terrorszervezetek nevében nyilatkozzon.
Korábban az orosz külügyminiszter-helyettes, Mikhail Bogdanov kifejezte bizalmát afelett, hogy az ellenzéki delegációt Ahmad Al-Jarba fogja vezetni.
"Amerikai és más partnereink szerint al-Jarba fogja vezetni az ellenzéki delegációt. A tárgyalásoknak a delegációk vezetői között azaz a legmagasabb szinten kell folyniuk. Tehát, úgy tudjuk al-Jarba fogja vezetni a tárgyalócsoportot." - mondta Bogdanov.
A tárgyalások folyamatáról a diplomata a következőket mondta: "A megbeszélések első szintje egy hétig fog tartani. Ezt követően a delegációk visszatérhetnek Damaszkuszba és jelentést tehetnek a vezetőségnek az eredményekről. Azután visszatérnek ide."
Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki küldöttek al-Jarba távozását követően visszautasíthatják a tárgyalásokon való részvételt, Bogdanov azt nyilatkozta, "nem zárható ki, hogy valamelyik csoport megakaszthatja a tárgyalásokat. Ez mindenkinek a lelkiismeretére van bízva."
A szíriai kormány úgy nyilatkozott, hogy elhagyják a béketárgyalásokat, ha a két oldal nem tudja megkezdeni a tárgyalásokat szombatig.
Al-Jarba elutazása egyértelműen mutatja, hogy a külföld által támogatott fegyveres csoportok nem tesznek komoly intézkedéseket a szíriai vérontás megakadályozása érdekében.
 
Ahmad al-Jarba (középen)

Az egykori kábítószer kereskedő állami vezetőknek sem járó utazási feltételekkel közlekedik a világban. Minden repülőtéri ellenőrzést megkerülve a parkoló területen leszáll a gépről, és gyalogosan a vámszabad területen keresztül lép be az adott országba.
 
Kategória: 2014 január


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése