2017. január 17., kedd

Zsidóbűnözés VI.





Zsidóbűnözés VI.


Részben a kokainista bankárkultúra okozta a válságot - egy londoni exbankár vallomása

Pletykák szerint Bernie Madoff irodáját csak úgy emlegették, hogy Északi-sark, olyan gigantikus mennyiségben volt ott fellelhető a "hó". Hiba lenne kihagyni a gazdasági válságot okozó tényezők közül a droghasználatot – írja a Guardian hírblogján egy londoni exbankár.
"Berúgott a Wall Street" – 2008 júliusában ez volt George W. Bush tipikusan éles magyarázata a világot sújtó pénzügyi válságra. David Nutt drogszakértő szerint azonban a volt amerikai elnök nem jó tudatmódosítót okolt a válság kirobbantásáért, mert az igazi bűnös a kokain. A pszichiáter a Sunday Timesnak úgy fogalmazott: "az izgalom, a mindig egyre többet és többet akarás kokainista bankárkultúrája hozott minket ebbe a szörnyű helyzetbe".
A Guardian hírblogján a londoni City egykori dolgozója ír a témáról névtelenül, aki saját tapasztalatai alapján megalapozottnak látja a pszichiáter véleményét.
Mint írja, egyet kell értenie David Nutt szavaival. "(Megbízható információim szerint) a kokaintól az ember elképesztően meggyőzően képes beszélni olyan témáról is, amiről fogalma sincs" – fogalmaz a "citiyboylondon" néven író szerző. Mindenki elfogadja a tényt, hogy a hitellufi kidurranása az Alan Greenspan volt Fed-elnök által a gazdaság irracionális túlpörgetésének nevezett jelenség következménye volt. És aligha vitatható, hogy a kereskedők eredményesebben adnak el abszurdan agyonbonyolított pénzügyi tömegpusztító fegyvereket, ha tárgyalás előtt feltolnak egy bátorító kokaincsíkot. Továbbá, csak kokaintól feldúlt pojácák vásárolnának milliárdokért jelzáloggal terhelt értékeket, amikor a napnál is világosabb, hogy borul az üzlet, amint megáll a piac robbanásszerű növekedése – írja az exbankár.
"Csütörtök esténként én is kivettem a részem a szipogós orrú és feszes állú társaság mulatságaiból a City klubjaiban" – fogalmazott a blog szerzője, aki, mint írja, 12 év alatt elégszer hallott túlzott önbizalomtól fűtött marhaságokat a bárban a fiúktól. Sok történet keringett a New York-i nagyhalakról, akik több mint tíz csíkkal is elbírtak egy este. A pletykák szerint Bernie Madoff irodáját csak úgy emlegették, hogy Északi-sark, olyan gigantikus mennyiségben volt ott fellelhető a "hó". És a bankárok többsége hallott azokról a nyomtatásban is megjelent értesülésekről, amelyek szerint Jimmy Cayne, a Bear Stearns New York-i befektetési bank egykori vezetője az irodájában tartott egy savtúltengésre való gyógyszeres fiolát, telis-tele kokainnal.
Dr. Chris Luke, a Cork Egyetemi Kórház orvosszakértője tanulmányozta a bankárok kokainfogyasztási szokásait. Állítása szerint politikai és pénzügyi körökben is jelentős azoknak a száma, akik a rendszeres kokainhasználat okozta megalománia következtében hoztak, illetve hoznak irracionális döntéseket. Következtetése szerint a jelenlegi káosz oka, hogy a hatalommal bíró emberek őrültségeket határoznak el abban a hitben, hogy 110 százalékig igazuk van.
Az írás névtelen szerzője szerint is hiba lenne kihagyni a gazdasági válságot okozó tényezők közül a droghasználatot. A bizonytalan időkben megélénkülő csordaszellem is magyarázatot nyer, ha az ember figyelembe veszi a kokainhasználattal együtt járó remegős bizonytalanságot és csökkent ítélőképességet – írja cityboylondon.
A happy end ugyanakkor nem marad el: a szerző volt kollégáira és ügyfeleire hivatkozva azt állítja, hogy a londoni City "munkásai" közül ma már sokan félnek és ezért tartózkodnak a kokain szippantgatásától. Emiatt ugyan a bankárok talán kevésbé élvezik a munkájukat, a pénzügyi rendszert azonban némi egészséges visszafogottsággal és értelemmel ruházza fel ez az önmegtartóztatás.
(HVG - Guardian)


Talán meglepő, de a "neonáci pártok riasztó felemelkedéséről" fog tanácskozni a Zsidó Világkongresszus Budapesten

A világ zsidóságát érintő témákról, köztük a "neonáci pártok" sok európai és más országban megfigyelhető, "riasztó felemelkedéséről" fog tanácskozni a Zsidó Világkongresszus (WJC) május eleji budapesti közgyűlésén - közölte hétfőn a több mint száz ország zsidó közösségeinek képviselőit tömörítő szervezet.
A WJC négyévente összeülő, legfelsőbb döntéshozó szervének tanácskozásán a másik fő téma a közel-keleti helyzet lesz. A közgyűlésen fölszólal Orbán Viktor magyar kormányfő, Guido Westerwelle Németország homokos külügyminisztere és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke - olvasható a közleményben.
A budapesti tanácskozás "jó alkalom lesz arra, hogy megmutassuk, a világ zsidósága, ha egységes, hallatni tudja a hangját, és javíthat dolgokon" - közölte Ronald S. Lauder, a New York-i központú szervezet elnöke, méltatva a budapesti zsidóság "jelentős történelmét" és "élénk" közösségi életét.
"Az a tény, hogy a WJC Budapesten tartja közgyűlését azt jelzi, hogy szolidáris a magyarországi zsidó közösséggel, amely növekvő antiszemitizmussal kénytelen szembesülni az elmúlt években" - idézte Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökének magyarellenes rágalmait közleményében a WJC.
A világkongresszus május 5. és 7. között tartja tisztújító közgyűlését Budapesten.
(MTI nyomán)

Hát ez volt a terrorista világtalálkozó nem hivatalos célja, és hogy megfricskázzák a Likudos Viktort .



Amiről nem emlékeznek meg a cionisták és bérenceik: 65 éve történt a Deir Jászin-i mészárlás

Április 9-én emlékeztek meg a palesztinok az 1948-ban Deir Jászinban történt izraeli vérengzés 65. évfordulójáról. A holokausztjukkal a világot telesíró „ártatlan” zsidók fegyveres alakulatai 1948. április 9-én száznál is több palesztint gyilkoltak le Deir Jászin településen.
Musztafa Bargúti palesztin politikus a Ma’an című lapnak nyilatkozva kijelentette: „Ami 65 évvel ezelőtt történt Deir Jászinban, az egy borzalmas vérengzés volt, amely előkészítette a talajt a palesztinok 70%-ának elüldözéséhez”. Mint mondta, az etnikai tisztogatás napjainkban is folytatódik, habár más formák között. „Manapság Gázában légi csapásokat hajtanak végre, és fiatal palesztinokat lövöldöznek le” – tette hozzá a palesztin vezető.
1948. április 9-én a Lehi és a Menáhem Begin vezetése alatt álló Irgun elnevezésű zsidó terrorcsoportok támadást intéztek Deir Jászin palesztin falu ellen, annak ellenére, hogy a település lakói megnemtámadási egyezményt írtak alá az izraeli fegyveresekkel. Több mint 100 férfit, nőt és gyermeket mészároltak le azon a napon. A zsidók célja az volt, hogy megfélemlítsék, és tömeges menekülésre kényszerítsék a palesztinokat.
A zsidó milíciák átkutatták a lemészárolt, illetve elmenekült palesztinok házait, és elrabolták értéktárgyaikat. Számos esetben megkínozták áldozataikat, több nőt pedig megerőszakoltak.
"Ami napjainkban történik Jeruzsálemben, alig különbözik attól, mint ami Deir Jászinban bekövetkezett. Az etnikai tisztogatás lassabb ütemben ugyan, de tovább folytatódik. A forma változott, a lényeg azonban ugyanaz” – jelentette ki Bargúti.
1948-ban több mint 760 ezer palesztint üldöztek el az izraeli fegyveresek. A menekültek létszáma eléri immár a 4,7 milliót. A Palesztin Hatóság Információs Minisztériuma is közzétett egy közleményt, melyben felidézi a 65. évvel korábban történt eseményeket. A cionista nyugati sajtóban természetesen nem emlékeztek meg a Deir Jászin-i mészárlásról, mivel az elkövetők a kiváltságos zsidó nép tagjai voltak.
Perge Ottó - maannews.net nyomán



Végül mégis lemondott a franciaországi zsidók csaló és hazudozó főrabbija

Lemondott Gilles Bernheim franciaországi főrabbi, miután kiderült, hogy plagizált, amikor több könyvében is sajátjaként tüntette fel más szerzők szövegrészleteit. A főrabbi ráadásul jogtalanul használta a filozófiaprofesszori címet, mivel valójában nem tette le az ehhez szükséges államvizsgát.

A főrabbi már kedden elismerte a Shalom rádió adásában, hogy "hibát követett el", de korábban visszautasította, hogy lemondjon. Több munkájában is plágiumra bukkantak: 2011-es Negyven zsidó meditáció című könyve mellett egy tíz évvel korábbi munkájában és egy a buziházasság ellen írt esszéjében, melyből egyébként XVI. Benedek pápa is idézett (ezért nem kell rabbiktól idézni - a szerk.).
Az első plagizált szövegrészt egy blogger szúrta ki múlt hónapban: a főrabbi Jean-Francois Lyotard filozófus 1996-os szövegét dolgozta bele a Negyen zsidó meditációba, a forrás feltüntetése nélkül. Bernheim először azzal próbált védekezni, hogy Lyotard használta fel az ő nyolcvanas évekbeli előadásain készített jegyzeteit, később azt mondta, hogy egy kutatási asszisztens szerkesztette a könyvet, és megpróbálta ráhárítani a felelősséget. Azt, hogy filozófiaprofesszori címet valójában nem szerzett, a L'Express hozta nyilvánosságra.
Korábban írtuk: Professzori címét is csak lopta a plagizáló főrabbi - nem kíván lemondani
Nem kíván lemondani posztjáról Gilles Bernheim, a franciaországi főrabbi, akiről az elmúlt hetekben több plágiummal kapcsolatos hír is megjelent.
Gilles Bernheimről március végén kiderült, 2011-ben megjelent Negyven zsidó meditáció című könyvében Jean-Francois Lyotard filozófussal készült interjúkból is vett át részleteket, amelyeket aztán saját gondolataiként tálalt. A legújabb felfedezés szerint egy másik, a lyoni érsekkel közös, díjat is nyert könyvében a főrabbin egy másik filozófus, Vladimir Jankélévitch humorról szóló mondatait idézte, egy haszid tanító szájába adva azokat.
A rabbi először tagadta a plágiumvádakat, egy hete azonban az egyik esetben azt állította, hogy "időhiány miatt egy diákot bízott meg a kutatással és a könyve szerkesztésével, ezzel pedig hibát követett el". Bernheim ezért bocsánatot kért a plagizált szerzőktől, és azt kérte, a hibák miatt hívják vissza a Negyven zsidó meditáció című könyvét.
A L'Express azt írta, bár Bernheim a filozófia professzorának nevezteti magát, semmilyen egyetemi listában nem szerepel a neve, a főrabbi jogtalanul használja azt a címet, amely valószínűleg a tekintélye kialakulásához is hozzájárult.
A plagizáló főrabbi még XVI. Benedeket is megtévesztette: az azóta lemondott pápa Bernheim egy homokos házasságot ellenző cikkét idézte, amelynek egy részét a rabbi azonban egy ezzel a témával foglalkozó könyvből vette.
A főrabbi a történtek ellenére közölte, bár sajnálja a hibáit, reméli, hogy sikerül visszaállítani a bizalmat, rabbiként pedig nem követett el hibákat, ezért nem mond le.
(HVG - Index nyomán)



Újabb Anne Frank-os mesével etetik a gójt - már a címe is hazugság

A "holokauszt utáni életről" mesél új könyvében Eva Schloss, Anne Frank "mostohanővére". A 83 éves Schloss szerint rendkívül fontos, hogy a "holokauszt túlélői", amíg még tudják, tovább adják történeteiket a fiatalabb nemzedékek tagjainak, hogy azok "megérthessék a szenvedést, amellyel a zsidóknak kellett szembenézniük".

Schloss egy korábbi könyvével - az nem bizonyult elég jövedelmezőnek, így most Anne Frank farvizén próbálja kiegészíteni a kárpótláskát

Schloss reméli, hogy az After Auschwitz: A Story of Heartbreak and Survival by the stepsister of Anne Frank című írásával sikerül eljuttatni az üzenetet az olvasókhoz, amely szerint "a holokauszt idején elszenvedett borzalom egy egész életen át hat az emberre" (akárcsak a jó kis "kárpótlás" - a szerk.). A könyv a héten jelent meg.
Schlosst anyjával együtt 1944 májusában tartóztatták le Amszterdamban a lány 15. születésnapján, Hollandia német megszállása idején, és állítása szerint (márpedig a túlélők soha nem hazudnak) arra kényszerítették, hogy végighallgassa apja és testvére megkínzását a szomszédos szobában. A családtagok egy rövid időre újra találkoztak egy holland táborba tartó vonaton (csak úgy, véletlenül egymásba botlottak - a szerk.), de később Auschwitzba szállították őket, ahol a férfiakat és a nőket különválasztották. Schloss állítólag soha többé nem látta az apját és testvérét (akik ezek szerint arra sem vették a fáradságot, hogy küldjenek neki egy képeslapot Izraelből vagy Amerikából - a szerk.).
Anne Frank játszópajtása és szomszédja volt Schlossnak. A két család baráti kapcsolatot ápolt egymással, és néhány évvel a háború vége után Schloss anyja feleségül ment Anne Frank apjához, Ottóhoz (tehát már a kiindulópont is hazugság: nem lehetett Anne mostohanővére, hiszen a lány 1945-ben meghalt, a házasság pedig évekkel ezt követően köttetett - a szerk.).
Schloss negyven évig nem beszélt "saját szenvedéseiről" (magyarul addig nem jutott eszébe, hogy a "sztorizgatásból" jól meg lehet élni, sőt még egy kevéske hírnév is jár vele - a szerk.), és csak 1986-ban kezdett "mesélni életéről", amikor meghívták egy londoni kiállításra, amelyet Anne Frank emlékének szenteltek. Azóta három könyvet írt és iskolákban, börtönökben kampányol "az előítélet és az intolerancia ellen", ezzel őrizve "mostohatestvére" örökségét (és gyarapítania vagyonkáját, ugyebár).
Elmondása szerint ő a szerencsések közé tartozik, mert sikerült új életet felépítenie Londonban (akárcsak annak a sok százezer "kiirtott túlélőnek", akik közül sokan a mai napig mesélgetnek és vádaskodnak - a szerk.), ahol férjével él. A párnak három lánya született.
(Kuruc.info - MTI nyomán)
Kapcsolódó:


Holokauszt-bűnözés: Anna Frank naplója is hamisítvány

Az igaz történelmet ismerőknek már rég nem újdonság, hogy a holokauszt-hiedelem egyik sarokkövének számító Anna Frank napló is úgy igaz mint a gázkamrákról, vagy az emberek zsírjából főzött szappanról, bőrükből készített lámpaernyőkről kitalált legendák. Olvasónk Robert Faurisson revizionista professzor tanulmánya nyomán egy kiváló összeállítást készítve precízen bemutatja az iromány ellentmondásait, kíméletlenül rávilágítva a hamisra, miközben egy cseppet sem törődik a hazugságot terjesztők és abból fényűzően megélők érzékenységével. Nekünk nem is maradt más dolgunk, mint örömmel közzétenni. 
(Dobszay Károly bajtársunknak, a revizionista történetírást részleteiben ismerő szakértőnek a tanulmány végén található utószavát kiemelten ajánljuk olvasóink figyelmébe.)
(Kuruc.info)
A történet: Anna Frank tizenháromtól tizenöt éves koráig, 1942. június 14-étől 1944. augusztus 1-jéig írja elhíresült naplóját. A naplóból megismerhetjük az Amszterdamban élő Frank család és négy másik zsidó történetét, akik huszonöt hónapon keresztül (1942. július - 1944. augusztus) rejtőzködnek a megszálló németek elől az Otto Frank irodája mögött található melléképületben, az úgynevezett hátsó traktusban.
Ezen időszak alatt valósággal élve eltemetkeznek: nem mehetnek ki az utcára, napközben nem nézhetnek ki az ablakon, lábujjhegyen járnak és suttognak, nehogy a szomszédok vagy a főépületben tartózkodók meghallják vagy meglássák őket. A rejtőzködésben Otto Frank alkalmazottai (Elli, Miep, Kraler, Koophuis) és néhány barátjuk (Henk, Miep férje és Vossen úr, Elli apja) segíti az üldözötteket. Végül valaki beárulja őket, így 1944. augusztus 4-én a rendőrség betör a búvóhelyre, a nyolc rejtőzködőt, valamint Kralert és Koophuist elhurcolják. Anna (ahogy anyja és nővére is) tífuszban hal meg a bergen-belseni koncentrációs táborban 1945 márciusában, tizenöt évesen.
Apja, Otto Frank túléli az internálást, visszatér Amszterdamba, ahol volt alkalmazottja, Miep átnyújtja neki lánya naplóját, amit a letartóztatást követően a földön heverő papírok között talált meg. Otto Frank elolvassa a naplót, és úgy dönt, hogy közreadja. Néhány apróbb módosítást végez rajta (így például kihagyja a szexuális természetű utalásokat), de lényegében az eredeti szöveg kerül közlésre. A Napló először hollandul jelenik meg 1947-ben.
Anna Frank sorsa megrázta az egész világot. A Naplót becslések szerint 22 millió példányban adták ki világszerte, számos országban – például Németországban és Hollandiában – kötelező iskolai olvasmány, színdarab és film is készült belőle. A közvéleményre gyakorolt hatását tekintve a Napló fontosabb, mint a nünbergi per – ahogy a hírhedt “nácivadász”, Simon Wiesenthal nyilatkozta egyszer. Az épület, ahol Anna a családjával rejtőzködött, ma múzeum.

A hamisítvány első kiadásai

Eddig a történet. Egyetlen kis probléma van vele: A Napló – ahogy azt Robert Faurisson, a lyoni egyetem professzora bebizonyította – kétséget kizáróan hamisítvány.
Itt érdemes leszögezni azokat a tényeket, amiket senki nem von kétségbe:
- Anna Frank valóban létezett.
- A letartóztatás valóban megtörtént.
- Anna nővérével és anyjával együtt koncentrációs táborban halt meg tífuszban.
- A család egy ideig a Prinsengracht 263. melléképületében, az úgynevezett hátsó traktusban élt.
- Anna valószínűsíthetően tényleg naplót vezetett.
Ennyiben a fenti történet helytálló. Ami a történetben nem igaz:
- A közvélemény által ismert Naplót nem Anna Frank, hanem apja, Otto Frank írta (talán mások segítségével, ezt nem tudjuk). Az Anna által írt napló vélhetően olyan, amilyen egy tizennégy éves gyerektől elvárható.
- Feltételezhetjük, hogy a Frank család a német megszállás idején igyekezett feltűnés nélkül élni, talán rejtőzködött is, de a huszonöt hónapos “élve eltemetkezés“ hazugság, hatásvadászat, amit Otto Frank talált ki.
A bizonyítékok

Otto Frank, egy hétpróbás csaló a holoiparból

Otto Frank haláláig makacsul megtagadta, hogy az általa őrzött naplót tüzetes vizsgálatnak vessék alá. Egyedül a Német Szövetségi Nyomozóhivatalnak engedélyezett egy rövid vizsgálatot 1980-ban. A Nyomozóhivatal megállapította, hogy az állítólag Anna Frank által írt szöveg egy részét golyóstollal írták, ami csak 1951 óta kapható kereskedelmi forgalomban, így ezek a részletek semmiképpen sem Anna Frank kezétől származnak.
Otto Frank hazudott, amikor azt állította, hogy a Nyomozóhivatalnak átadott napló a lánya írása. Ez már önmagában elég lenne, hogy leleplezze a hamisítás tényét, de aki még kételkedne, annak álljanak itt a további bizonyítékok.
(Az alábbiakban Faurisson professzor rendkívül alapos vizsgálataira támaszkodom. A rövidség kedvéért jónéhány kérdéssel nem foglalkozom, mint például Anna folyton változó kézírása, a tüzelőanyag rejtélye, egyéb tanúk stb. Aki többet szeretne megtudni a témáról, az megtalálhatja Faurisson írásait angolul a www.ihr.org –on, a Napló magyar fordítása pedig letölthető a www.mek.oszk.hu –ról.)
A. SZÖVEGKRITIKA
A Napló szövegét elemezve rengeteg képtelenséget, önellentmondást és valószínűtlenséget találunk.
1. A ZAJOK REJTÉLYE
A szövegből világosan kiderül, hogy a rejtőzködőknek nappal és éjszaka is teljes csendben kell lenniük. Nappal lábujjhegyen járnak és suttognak, reggel fél kilenc után tilos vizet folyatni és a WC-t lehúzni.Ha idegen van az alsó szinten, még suttogni sem lehet. A zaj még este is veszélyes, mert „megeshetik, hogy valaki meghall benünket”. Így például köhögni még éjszaka sem szabad. Akik meghallhatják őket: az ugyanazon az emeleten dolgozó raktári munkások, a takarítónő, a vevők és az alkalmazottak a földszinti üzletből, az első emeleti irodába betévedő idegenek, a szomszéd házakban dolgozó munkások és a szomszéd házak lakói. Nézzünk meg néhány idézetet a Naplóból:
1942. július 11, szombat
A személyzet munkaidő után nemigen tartózkodik ezekben az épületekben, de azért mégis megeshetik, hogy valaki meghall bennünket. Ezért megtiltottuk Margot-nak, hogy éjszaka köhögjön, bár alaposan meghűlt, s nagy adag kodeint etettünk vele.
Különben is reszketünk, hogy a szomszédok meglátnak vagy meghallanak bennünket. (...) Napközben állandóan lábujjhegyen járunk és suttogva beszélgetünk, nehogy meghallják a raktárban.
1942. szeptember 29, kedd
A múlt héten szerelő járt a földszinten és iroda W. C.-jének vízvezeték- és lefolyó csövét áthelyezte az előszobába. (...) Az volt a borzasztó, hogy egész nap csendben kellett ülnünk s még csak nem is beszélgethettünk. (...) Hiszen más napokon is csak suttogni szoktunk, de meg se mukkanni, meg se moccanni még ennél is tízszer rosszabb. Háromnapi lapítás után már fájt és teljesen elzsibbadt a hátsórészem; csak az esti torna segített rajta.
1942. november 19, csütörtök
Dussel már érkezése napján mindenfélét kérdezett tőlem. Például, hogy mikor szokott jönni a takarítónő, mikor lehet fürödni, mikor szabad a W. C.-re menni. Hiába nevetsz, mert ezek a problémák egy rejtekhelyen nem is olyan egyszerűek. Napközben nemigen csaphatunk zajt; a kívülállókra, például a takarítónőre, mindnyájunknak tekintettel kell lennünk.
1943. március 25, csütörtök
Valahányszor Van Daan hangosabban köhögött, mi ketten őnagyságával majd meghaltunk félelmünkben. (...) Ezenkívül egyikünknek eszébe jutott az a lehetőség, hogy az egyik szomszédos raktárház raktárnoka még bent dolgozhatott, s mi a nagy izgalomban a vékony falakon áthallatszó zajról nem tudtuk megállapítani, honnan származott.
1943. augusztus 23, hétfő
Csitt, apa, csendesen, Ottó, pszt... Pim! Fél kilenc; gyere onnan, ne folyasd tovább a vizet; csendesebben járj! - Így szólongatjuk apát, aki a mosdóban van. Amikor a toronyóra elüti a fél kilencet, neki már a szobában kell ülnie. Attól kezdve tilos vizet folyatni és a W. C.-t meghúzni. Csendnek kell lenni. Ha az irodában még senki nincs, annál jobban behallatszik minden zaj a raktárba.
1943. december 22, hétfő
Ha köhögési ingerem volt, gyorsan a takaró alá bújtam s igyekeztem - amennyire tudtam - megnyugtatni a gégémet.
1944. április 11, kedd
Egymás lélegzetvételét figyeltük s nem mozdultunk. Léptek a házban, az irodában, a konyhában, azután... a mi lépcsőnkön. Olyan csendben ültünk, hogy hallhattuk egymás lélegzését s nem moccantunk. Valaki bement az irodába, aztán a konyhába, végül feljött a lépcsőn s a forgószekrényen matatott. (Az emeleti búvóhelyen hallják, hogy valaki egy szinttel lejjebb járkál. A falak valóban nagyon vékonyak – H.G.)
 Ezek után a zajok listája igencsak meglepő:
1942. július 10, péntek
Egész nap csak rakosgattunk: dobozból ki, szekrénybe be, szöget vertünk a falba...
1942. július 11, szombat
...s ha Van Daanék is megérkeznek, deszkát hozunk le a padlásról, összetákolunk még néhány szekrényt és egyéb, mutatós bútordarabot...
1942. szeptember 2, szerda
A Van Daan házaspár csúnyán összeveszett. Sose láttam ilyet, mert apának és anyának eszébe nem jutna így kiabálni. (...) Vidáman beszélgetve fogyasztottuk vacsoránkat, amikor hirtelen átható fütty hallatszott. Letettük a villát és sápadt, rémült arccal néztünk egymásra. Aztán a kályhacsövön keresztül meghallottuk Peter hangját: (Peter az emeletről kiabál le a kályhacsövön keresztül – H.G.)
Hát akkor nem megyek le. Jó? – Van Daan felugrott. Asztalkendője lerepült a földre s rákvörös arccal kiáltotta: - Most aztán elég!
1942. november 9, hétfő
A hat zacskóból öttel ép bőrrel fel is érkezett, de amikor a hatodikat vitte, az alsó varrat kirepedt s nem is egyszerű zápor, hanem jégeső módjára zúdult a magasból a lépcsőre. A zsákban mintegy ötven font bab volt s olyan nagy csörömpölést csapott, mintha bekövetkezett volna az ítélet napja. A földszinten azt gondolhatták, hogy a roskatag ház a fejükre zuhan. Szerencsére idegenek nem tartózkodtak a házban. (Honnan tudja, hogy a földszinti üzletben nem tartózkodtak idegenek? – H.G.) Peter előbb megrémült, aztán kitört belőle a kacagás.
1943. augusztus 5, csütörtök
Ma pedig beszéljünk a déli ebédszünetről. Ilyenkor az egész társaság fellélegzik, mert a raktárból hazamennek a munkások. Fent őnagysága egyetlen megmaradt szőnyegét porszívózza... (Nyilván lábujjhegyen tologatja a porszívót is – H.G.)
1943. augusztus 4, szerda
Hogy mégis fogalmad legyen róla, hogyan élünk, időnként leírom, hogyan töltjük napjainkat: (...) A nappaliban szörnyű recsegés, ropogás. Margot kinyitotta harmonika-ágyát.
(...) Fejünk felett mennydörgésszerű robaj. Őnagysága ágyát az ablakhoz húzzák (Nem, nem emelik. Húzzák – H.G.)
(...) Leengedem az elsötétítő függönyt. Jóéjszakát. Negyedórán keresztül ágyrecsegés, kopott rugók csikorgása. Aztán minden csendes, kivéve, amikor a fenti lakótársak összevesznek az ágyban (Olyan hangosan veszekednek, hogy Anna egy szinttel lejjebb is hallja – H.G.)
(...) Háromnegyed hét: Trrrrrr... a vekker, amelynek megvan az a hajlandósága, hogy a nap bármely órájában megszólaljon...
1943. október 29, péntek
Megint hangos veszekedés volt Van Daan úr és a felesége között. (...) El sem tudod képzelni, hogyan ordított, toporzékolt és szitkozódott. Félelmetes volt. Családom visszafojtott lélegzettel állt lesben a lépcsőfeljáratnál, hogy végső szükség esetén szétválassza őket. Olyan izgalmas és idegesítő volt a sok sírás, visítás, hogy aznap este zokogva feküdtem le.
1943. december 6, hétfő
Harsány kacagás következett, mert mindenki felfedezte a kosárban a saját cipőjét.
1944. február 23, szerda
...mikor Peter elment fát vágni, már tudtam, hogy nagyszerű fiú.
Felszaladt a padláslépcsőn. Én követtem. Amíg a fát vágta, teljes negyedóra hosszat, egyikünk se szólalt meg. A helyemről figyeltem. Szemmel láthatóan elkövetett mindent, hogy jól vágja a fát, csakhogy lássam, milyen erős. Közben a nyitott tetőablakon kinéztem Amszterdamra.
1944. február 28, hétfő
Peter nem jött hozzám, amikor felmentem a manzárdra, hanem a padláson kalapált valamit. Minden kalapácsütés egy-egy darabot tört le a bátorságomból s még jobban elszomorított.
1944. május 10, szerda
Hangos csetepatét hallottam, s végül leszaladtam a lépcsőn.
1944. április 11, kedd
Vasárnap este nyolckor Peterrel felmentünk a padlásra. (...)
Háromnegyed kilenckor Van Daan úr felfütyült hozzánk (az emeletről a padlásra – H.G.) s érdeklődött, nincs-e nálunk Dussel úr párnája.
2. A FÜGGÖNYÖK REJTÉLYE
A rejtőzködők mindjárt érkezésük napján tilitarka függönyöket aggatnak az ablakokra. Az ember azt hinné, ez a legbiztosabb módja, hogy elárulják az érkezésüket a szemben lakóknak, az épület ugyanis lakatlan volt, és az ablakokon nem volt semmi... De ez hagyján, ennél izgalmasabb kérdés, hogy akkor ott van napközben a függöny vagy sem?
1942. július 11, szombat
Mindjárt az első napon függönyöket varrtunk. Tulajdonképpen nem is függönyökről, hanem csak egy-egy kartonmaradékról van szó, mindegyik más méretű, minőségű és mintázatú. Apával ketten ügyetlenül, ferdén varrtuk őket össze. Ezeket a műremekeket rajzszögekkel erősítettük az ablakkeretekre, s többé le se kerülhetnek onnan, míg rejtekhelyünkön tartózkodunk.
1942. november 28, szombat
Napközben egy centiméternyire sem húzhatjuk félre a függönyt, a sötétben azonban nem történhetik baj.
1943. augusztus 4, szerda
Negyed nyolc: Újabb ajtónyikorgás. Most Dussel megy mosdani. Végre egyedül. Félrehúzom az elsötétítő függönyt... A hátsó traktus új napra virrad.
1943. augusztus 10, kedd
Korán reggel felkelni se kellemes. Gyorsan ki szoktam ugrani az ágyból. - Úgyis mindjárt visszafekszel - biztatom magam. Az ablakhoz megyek, leveszem az elsötétítő függönyt...
3. A SZEMÉT REJTÉLYE
A rejtőzködők elégetik a szemetet, hogy el ne árulják a jelenlétüket. Felmerül a kérdés, hogy vajon egy lakatlannak tartott épületből felszálló füst nem ugyanolyan árulkodó jel?
A Napló szerint 1942. október 30-án gyújtanak be először. Vajon mit csináltak 116 napon keresztül a szeméttel?!
1942. október 29, csütörtök
Holnap fűtünk be először, majd nyelhetjük a sok füstöt. Ugyanis már réges-régen nem tisztították ki a kéményt, de hát reméljük, hogy azért lesz huzatja!
1943. május 18, kedd
Bár az idő elég enyhe, minden második nap befűtünk. El kell égetnünk a zöldséghulladékot meg a szemetet, nehogy feltűnjék a munkásoknak, hiszen a legkisebb elővigyázatlanság is könnyen vesztünket okozhatja.
4. A FORGÓSZEKRÉNY REJTÉLYE
Figyelem, az egész Napló legnagyobb képtelensége következik! (Ami nem kis szó...) Bemutatkozik a forgószekrény, ami eltakarja a hátsó traktusba vezető ajtót.
1942. augusztus 21, péntek
Odúnk” csak most lett ám „igazi” rejtekhely. Kraler úr ugyanis jónak látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk vezető ajtót, mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a házkutatás. Persze olyan szekrénnyel, amely forgatható és úgy nyílik, mintha ajtó volna. A szekrényt Vossen úr készítette. Időközben ugyanis elárultuk neki, hol vagyunk, s ő nagyon szívesen támogat bennünket.
1943. február 27, szombat
A háztulajdonos anélkül, hogy megkérdezte volna Koophuist vagy Kralert, eladta a házat. Egy reggel egyszerre csak beállított az új tulajdonos s egy építésszel megtekintette az épületet. Szerencsére Koophuis úr is jelen volt s mindent megmutatott a hátsó traktus kivételével. Azt a kifogást használta, hogy otthon felejtette a kulcsot. Az új házigazda nem kérdezősködött tovább. Remélem, nem jön vissza és nem akarja megnézni a hátsó traktust, mert akkor azután bajba kerülnénk.
Az új tulajdonos, aki egy építésszel – és nyilván a ház tervrajzával – érkezik, lemond arról, hogy megnézze, mit is vett! Az elkövetkezendő másfél évben nem is bukkan fel többet. Az építésznek nem tűnik fel, hogy az egyik folyosó ajtó helyett szekrényben végződik, ami a folyosó ottlétét teljesen értelmetlenné teszi!
1944 áprilisában betörnek a raktárba, kijön a rendőrség. A rendőrnek gyanús, hogy a két épületet összekötő folyosó egy szekrényhez vezet – minden épelméjű embernek az lenne – matat is egy keveset a szekrényen, majd tudomásul veszi, hogy a hátsó traktus emeleti részének egyáltalán nincs bejárata, és távozik...
1944. április 11, kedd
Valaki bement az irodába, aztán a konyhába, végül feljött a lépcsőn s a forgószekrényen matatott. Ezek a másodpercek leírhatatlanok. (...) Még kétszer matattak a szekrényen. Aztán valami leesett. Most távolodtak a lépések. Egyelőre meg voltunk mentve. Hátunkon végigfutott a hideg. Valamelyikünknek hangosan vacogott a foga. Mintha csak megnémultunk volna. (...) Lent a házban is csend volt. Az előszobában, közvetlenül a szekrény előtt égve hagyták a villanyt. Talán bizony gyanús volt nekik a szekrény? Vagy egyszerűen elfelejtették leoltani? Vajon visszajön-e még a rendőrség?
Itt említsük meg a WC-k rejtélyét is. Ahogy azt a Naplóban közölt tervrajzon láthatjuk – és amit Faurisson helyszíni vizsgálata is megerősített – az egész épületben nincs máshol WC, csak és kizárólag a hátsó traktusban az első, illetve második emeleten.
Joggal feltételezhetjük, hogy a második emeleti raktárban dolgozó munkások a második emeleti WC-t használták, az lévén hozzájuk közelebb. Nos, ha így tettek, igencsak furcsállhatták, hogy a hátsó traktusba vezető ajtót 1942. április 8-a után zárva találták. 1942. augusztus 21-e után meg azzal az érdekes jelenséggel szembesültek, hogy az ajtó szekrénnyé változott. (Ez az átváltozás egyébként a takarítónőt is meglephette némileg.)
Emlékszünk? A rejtőzködők azért égetik el a szemetet is, nehogy felkeltsék ezeknek a munkásoknak a gyanúját...
1943. május 18, kedd
Bár az idő elég enyhe, minden második nap befűtünk. El kell égetnünk a zöldséghulladékot meg a szemetet, nehogy feltűnjék a munkásoknak, hiszen a legkisebb elővigyázatlanság is könnyen vesztünket okozhatja.
5. A ZÖLDSÉGES REJTÉLYE
A sarki zöldséges nagy mennyiségű zöldséget szállít nekik, mindig a déli munkaszünet alatt, hogy a raktári munkásoknak ne tűnjön fel. Nehéz elhinni, hogy a zöldséges az éhező Amszterdamban, a déli órákban otthagyja az üzletét, és feltűnés nélkül nagy zsák krumplikat szállíthat egy olyan házba, ahol csak irodák és raktárak vannak. Bizonyára találkozna a vevőivel, akik megkérdeznék, hová viszi.
Egy kérdés: Ha a zöldséges rendszeresen szállít, miért van az, hogy a krumpli mindig rohadt?
1943. április 27, kedd
Tizennégy napja spenótot ebédelek salátával. A húsz centiméter hosszú krumpli édes ízű, minden darab rothadt.
1944. április 11, kedd
A krumplikereskedő bizonyára feltételezi, hogy itt vagyunk, s éppen ezért mindig a déli munkaszünet alatt szállítja ide a krumplit. Derék ember!
1944. május 3, szerda
Ma rothadt salátából készült főzeléket ebédeltünk. A salátán kívül legfeljebb csak spenótot kapunk s romlott krumplit eszünk hozzá. Ugye, pompás étrend?
1944. május 8, hétfő
A gyomrunk folyton korog, ami nem csoda, hiszen napról napra (a vitaminok miatt) félig nyers spenótot és romlott krumplit ebédelünk.
1944. május 9, kedd
Kraler úr azzal a hírrel állított be ma délben, hogy B.-né, aki azelőtt az üzlet alkalmazottja volt, jövő héten minden délben két órakor az irodába jön kávézni. Mit szólsz ehhez? Akkor azután senki se járhat fel hozzánk, a zöldséges nem hozhatja a krumplit.
1944. május 25, csütörtök
Ma reggel elhurcolták a zöldségesünket, mert két zsidót bújtatott(...) A szegény zöldségest mi is nagyon nélkülözzük. A lányok nem győzik és nem is tanácsos, hogy ők cipeljék a rengeteg krumplit a házba. Most majd még kevesebbet eszünk.
6. A SZÜLETÉSNAPOK REJTÉLYE
Azt gondolnánk, hogy abban az ingerszegény környezetben, amelyben a rejtőzködők élnek (nem mehetnek ki az utcára, nem nézhetnek ki az ablakon stb.), a születésnapok különös jelentőséggel bírnak, mert némi változatosságot hoznak az életükbe. Anna viszont meglepően következetlenül számol be a születésnapokról: ha éppen ír róluk, részletesen leírja az ajándékokat is, máskor teljesen elfelejti őket. Nézzük személyekre lebontva (----- olyan időpontot jelöl, ami a Napló intervallumán kívül esik: 1942. jún.– 1944. aug.) :
Szül. nap 1942 1943 1944
Anna: jún. 12. beszámoló beszámoló beszámoló
Apa: máj. 12. ------- semmi beszámoló
Anya: ? semmi semmi semmi
Margot: feb. 16. -------- semmi rövid utalás
Van Daanné: szept. 29. beszámoló beszámoló --------
Van Daan úr: ? semmi semmi semmi
Peter : nov. 8. beszámoló semmi ---------
Dussel: ? semmi semmi semmi
Látható, hogy Anna Van Daannéról (akit meglehetősen utál) mindkét évben hűségesen megemlékezik, míg a saját családtagjairól nem. Ha nem is lehetetlen, legalábbis életszerűtlen.
Olvassuk el, micsoda lakomát csapnak csapnak apa születésnapján:
1944. május 13, szombat
Tegnap ünnepeltük apa születésnapját,s ugyancsak tegnap volt szüleim tizenkilencedik házassági évfordulója.
Apa Koophuistól Linné életrajzát, Kralertől egy természetről szóló könyvet, Dusseltől A vízre épült Amszterdam című művet kapta ajándékba.
Van Daan, a kiváló kirakatrendező, feldíszített egy óriási dobozt, s három tojást, egy üveg sört, egy üveg joghurtot meg egy zöld nyakkendőt tett bele. Mellette elég szegényesen hatott a mi ajándékunk - egy üveg cukorszirup. Az én rózsáim pompásan illatoztak, Miep és Elli vörös szegfűcsokrának viszont nem volt szaga.
Ezenkívül 50 szelet torta is érkezett. Nagyszerű!
Apa mézeskaláccsal kínálta vendégeit. Az urak sört, a hölgyek joghurtot ittak. A vendéglátás tehát kitűnően sikerült.
Érdekes, hogy ez a tizennégy éves kislány, aki a családjával együtt már legalább egy hete éhezik, és csak rohadt zöldséget eszik ebédre, csak a bejegyzés végén, mintegy mellékesen ír az 50 szelet tortáról. Még azt sem említi, kitől kapták. Spártai jellem...
1944. május 3, szerda
Ma rothadt salátából készült főzeléket ebédeltünk. A salátán kívül legfeljebb csak spenótot kapunk s romlott krumplit eszünk hozzá. Ugye, pompás étrend?
1944. május 8, hétfő
Bizony folyt a nyálunk, hiszen reggelenként csak két kanál kását kapunk. A gyomrunk folyton korog, ami nem csoda, hiszen napról napra (a vitaminok miatt) félig nyers spenótot és romlott krumplit ebédelünk. Éhes gyomrunkba egyre csak salátát, spenótot és újra spenótot hajítunk.
7. A GYÜMÖLCSÖK REJTÉLYE
Bár a szövegből megtudhatjuk, hogy az alapvető élelmiszereket, (hús, cukor, tej, sajt, vaj stb.) már 1942 óta csak jegyre adják, a város éhezik, a Frank család rohadt krumplit eszik, Elli még mindig tud egy kis szőlőt szerezni – 1943 júliusában Amszterdamban. 1944-ben még egy kis citrom is kerül az asztalra. A déligyümölcs-import az általános éhínség ellenére is zavartalannak tűnik.
1943. július 23, péntek
Elli gyümölcsöt is tud nekünk szerezni. Hogy mibe kerül? A szőlő kilója öt forint, az egres fontja hetven cent, az őszibarack darabja ötven cent, a sárgadinnye kilója egy forint ötven.
1944. április 4, kedd
Előbb Peternél ültem és küzdöttem a könnyeimmel, utána a citrompuncs elfogyasztásakor Van Daannal nevetgéltem.
8. AZ ABLAKOK
A ablakokat csak éjszaka szabad kinyitni, nehogy valaki meglássa a rejtőzködőket. (Emlékszünk a függönyökre, amik le se kerülhetnek az ablakokról, míg ők ott tartózkodnak?) Lássuk a szöveget:
1944. február 23, szerda
Közben a nyitott tetőablakon kinéztem Amszterdamra, végig a háztetőkön, egészen a látóhatárig, amely olyan halványkék volt, hogy szinte beleolvadt az összképbe.
1944. június 14, szerda
Például pünkösdkor, amikor pedig nagy volt a hőség, este leküzdöttem az álmosságot, csak azért, hogy fél tizenkettőkor a nyitott ablaknál nézhessem a holdat. Sajnos, hiába hoztam meg ezt az áldozatot, mert olyan világos volt, hogy nem mertem a nyitott ablakhoz állni.
(Esetleg felmehetett volna a padlásra, és kinézhetett volna a tetőablakon, ami úgy tűnik, nappal is nyitva van - H.G.)
1944. április 19, szerda
Van-e nagyobb élvezet ezen a világon, mint a nyitott ablakon át kitekinteni a szép természetre, hallani a madárkák énekét, arcomon érezni a nap melegét s közben egy kedves fiút ölelni?
1944. június 14, szerda
Sajnos, odajutottam, hogy csak a poros ablakon és a mocskos függönyön keresztül élvezhetem a természetet s még így is csak néhanapján.
1943. május 18, kedd
Saját szememmel láttam német és angol repülők heves légiharcát. Néhány szövetséges repülőnek bizony ki kellett ugrania az égő repülőgépből. (Honnan látta Anna a légiharcot? A poros ablakon és a mocskos függönyön keresztül? Végig lehet nézni ilyesmit úgy, hogy az ember ki sem hajol az ablakon? – H.G.)
1943. november 3, szerda
A porszívó tönkrement. Ezentúl a szőnyeget minden este egy öreg kefével kell csukott ablakoknál, fülledt melegben, mesterséges világításnál letisztítani (Kellemetlen lehet. Kissé meglepő, hogy Amszterdamban november 3-án fülledt meleg van – H.G.)
9. A BEHÍVÓ REJTÉLYE
1942. július 8, szerda
Valamivel később Margot jelent meg feldúltan a konyhaajtóban. - Behívó érkezett apának az SS-től – suttogta. (...) Mikor aztán kettesben ültünk hálószobánkban, Margot megmondta, hogy nem is apának szól a behívó, hanem neki. Most még jobban megrémültem. Margot még csak tizenhat éves; ilyen fiatal lányokat is elszakítanak a családjuktól?
Valóban furcsa, hogy az egész családból csak a tizenhat éves Margot-t hívja be az SS. Még furcsább, hogy a behívónak később semmilyen következménye nem lesz, Anna többé nem is tesz említést róla. A legfurcsább viszont az, hogy Otto Frank, bár több mint egy éve készül az elrejtőzésre, a saját irodájának épületét választja búvóhelyül. Ha valaki családostul elszökik a rendőrök elől, vajon melyik az a két hely, amit a rendőrség rutinszerűen meglátogatna? Az egyik nyilván az illető otthona. A másik? Lehet találgatni...
1942. június 5, szombat reggel
- Hiszen tudod, Anna - felelte apa kissé izgatottan - hogy már több mint egy éve ruhaneműt, élelmiszert és bútort helyeztünk el az ismerősöknél. Nem akarjuk, hogy a holmink a németek kezére jusson, s még kevésbé szeretnénk, ha elhurcolnának bennünket. Inkább önszántunkból tűnünk el s nem várjuk meg, míg értünk jönnek.
10. A BICIKLIK REJTÉLYE
A szövegből megtudjuk, hogy a zsidóknak be kellett szolgáltatniuk a kerékpárjaikat, anyáét ismerősöknek adták megőrzésre, Annéét még húsvétkor ellopták. Ennek ellenére Anna júniusban vidáman pedálozik imádói kíséretében, akiknek szintén megvan még a biciklijük, bár feltételezhetően ők is zsidók, hiszen a zsidó líceumba járnak.
A család később feltűnő sárga csillagot viselve, gyalogosan baktat a rejtekhelyre, ugyanis tilos bármiféle járművet igénybe venniük, kivéve Margot-t, aki – feltehetőleg szintén feltűnő sárga csillagot viselve – biciklivel karikázik a búvóhelyre.
Felmerül a kérdés: jó ötlet így provokálni a rendőrséget, pont akkor, mikor a család rejtőzni megy? Hogyhogy Margot-nak – egyedüliként a családban – még mindig megvan a biciklije? Az övét miért nem adták oda megőrzésre, ahogy anyáét?
1942. jún. 20, szombat
1940-ben azután véget értek a Hollandiában töltött nyugalmas idők: előbb kitört a háború, majd jött a kapituláció, a németek bevonultak Hollandiába, és elkezdődött a zsidók üldözése. Viseljenek a zsidók sárga csillagot! Szolgáltassák be kerékpárjaikat!
1942. június 20, szombat
Azt hiszem, kissé meglep Téged, Kittym, a tény, hogy kislány létemre imádókról beszélek. Sajnos, nemigen térhetünk ki előlük a mi iskolánkban (a zsidó líceumban – H.G.). Egy fiú megkérdi például, hogy biciklijén hazakísérhet-e, mire igent mondok, s egymás mellett karikázva beszélgetni kezdünk. Tíz esetből kilencben biztosra vehetem - és ez számomra elég kellemetlen -, hogy az illető fiú nyomban belém szeret és nem tágít mellőlem. Idővel persze lelohad ez a szerelem, főleg, mert nem sokat törődöm a perzselő pillantásokkal, hanem vidáman tovább pedálozok.
1942. június 30, kedd
Pedig mindenhová gyalog járok ebben a hőségben. Csak most jöttem rá, milyen nagyszerű intézmény a villamos, főként a nyitott kocsi, de hát ezt az élvezetet nem nekünk, zsidóknak tartják fenn. Jó nekünk gyalogosan is. (...) A húsvéti szünidő alatt ellopták a biciklimet, anyámét pedig apa ismerős keresztényeknek adta oda megőrzésre.
1942. július 8, szerda
Margot teletömte iskolakönyvekkel a táskáját, kihozta a garázsból a kerékpárját s Miep mögött elkarikázott előttem ismeretlen tájak felé.
1942. július 9, csütörtök
Így baktattunk tehát a szakadó esőben apa, anya meg én; kezünkben iskolatáska és szatyor, színültig teletömve a beledobált holmival. A kora reggeli órában a gyárakba siető munkások szánakozva néztek ránk. Arckifejezésük elárulta, mennyire sajnálják, hogy tilos bármiféle járművet igénybe vennünk. A feltűnő sárga csillag helyettünk is beszélt.
1942. július 10, péntek
Margot a kerékpárján jóval előbb megérkezett és már várt bennünket.
1942. augusztus 21, péntek
Kraler úr ugyanis jónak látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk vezető ajtót, mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a házkutatás.
1942. augusztus 14, péntek
Van Daan beszámolóján nagyszerűen mulattunk, de még jobban derültünk az emberek képzelőtehetségén, mert megtudtuk, hogy egyik rokonunk menekülésünk reggelén mind a négyünket kerékpáron látott elrobogni. (Rokon, tehát nyilván maga is zsidó, így tudja, hogy a zsidóknak be kellett szolgáltatniuk a kerékpárjaikat. Ezért nem állíthatna ilyen képtelenséget – H.G.)
11. A PONTOS IDŐ REJTÉLYE
A szomszédos templom harangját elviszik, ezután a rejtőzködők sosem tudják a pontos időt. Úgy tűnik, senkinek sincsen órája...
1943. augusztus 10, kedd
Egy hét óta sosem tudjuk a pontos időt. Drága Westertoren-harangunkat - valószínűleg háborús célokra - elvitték, s azóta se éjjel, se nappal nem tudjuk, hogy pontosan hány óra.
1943. augusztus 4, szerda
Háromnegyed hét: Trrrrrr... a vekker, amelynek megvan az a hajlandósága, hogy a nap bármely órájában megszólaljon (akkor is, ha megkérik rá, sőt néha anélkül is). Kraak... Van Daan úr felkel.
12. ANNA SZEMÉLYISÉGE
Anna személyisége önmagában is elég lenne, hogy kétségeket ébresszen az olvasóban. Már 13 évesen úgy fogalmaz, mint egy hivatásos író:
1942. jún. 20, szombat
A papír türelmesebb az embereknél.” Ez a mondás járt az eszemben, amikor egy szép napon, kissé borongós hangulatban, unottan kezembe temettem az arcom s még ahhoz is lusta voltam, hogy eldöntsem, elmenjek-e vagy otthon maradjak. Csak ültem egy helyben és tépelődtem. A papír valóban türelmes. Nem szándékom, hogy ezt a keményfedelű füzetet, amely a kevély „napló” névre hallgat, valaha is elolvastassam valakivel, hacsak nem találok egyszer majd olyan barátot vagy barátnőt, aki valóban érdemes rá, mást meg ugyan miért is érdekelne.
Érdeklődési köre is különbözik egy kissé a hasonló korú gyerekekétől:
1943. március 27, szombat
A gyorsírás tanfolyamot bevégeztük. (...) Imádom a mitológiát, főként a görög-római isteneket.
1944. április 6, csütörtök
Elsősorban is írni szeretek, de hát ez csak nem számít kedvtelésnek.
Nr. kettő: családfa-kutatás. Újságokban, könyvekben és régi papírok között kutatom a francia, német, spanyol, angol, osztrák, orosz, norvég és holland uralkodó család leszármazását. (Hogyan jut hozzá Anna újságokhoz és régi papírokhoz? – H.G.)
(...) Huzamosabb idő óta jegyzeteket készítek minden olyan életrajzról vagy történelmi műről, amely a kezembe kerül. Több történelmi eseményt át is fogalmaztam. (...) Harmadik kedvtelésem természetesen a történelem. (...) Már alig várom azt a napot, amikor végre a nyilvános könyvtárban bogarászhatok. (...) Negyedik kedvtelésem a görög és a római mitológia. Ehhez is vannak könyveim. (...) További kedvtelésem a filmcsillagok, valamint családunk arcképeinek gyűjtése. (Hogyan gyűjti Anna az arcképeket a rejtekhelyen? – H.G.)
B.  A HELYSZÍN VIZSGÁLATA
Faurisson a szöveg elemzését követően meglátogatja az Anna Frank múzeumot is. Lássuk, mit tapasztal:
Aki olvasta a Naplót, meg fog lepődni, mikor meglátja az Anna Frank házat. Valóságos „üvegházat” fog találni, amely mind a négy oldalról jól látható és megközelíthető. (...) A rengeteg ablaknak és erkélyajtónak köszönhetően a 263-as (az Anna Frank ház- H.G.) és a 265-ös számban lakók nagyon jól láthatták és érezhették (főzéssel járó szagok!) egymást. (...) Összesen kétszáz olyan ablakot számoltam össze – csupa régi építésű ház – amelyekből a lakók ráláthattak az Anna Frank házra. (...) Tíz egymást követő múzeumlátogatóval végeztem el a következő tesztet: Felhívtam a figyelmüket a kertre nyíló kilátásra, és megkérdeztem, szerintük hogyan maradhatott titokban a Frank család ottléte huszonöt hónapon keresztül. Az első meglepetés után (a legtöbb múzeumlátogató egyfajta hipnózisban van a látogatás során) mind a tízen belátták, hogy ez teljességgel lehetetlen. A reakciók különbözők voltak: néhányuk megbotránkozott, míg mások nevetésben törtek ki. Egyikük – szemmel láthatóan sértődötten – megkérdezte tőlem: Miért veszi el az emberektől az illúzióikat?“
Faurisson azt is megállapította a helyszínen, hogy a főépületben valóban nincsen WC, így a munkásoknak Anna és családja rejtekhelyét kellett volna e célból felkeresniük.
C.  INTERJÚ OTTO FRANKKAL – 1977. március 24.
Faurisson: “1977. március 24-én felkerestem Otto Frankot lakhelyén, Birsfeldenben, Basel külvárosában. (...) Az interjú Frank úr második feleségének a jelenlétében zajlott le. Rögtön az interjú első percében közöltem Frank úrral, hogy kétségeim vannak a Napló eredetisége felől, aki nem mutatott meglepetést. Azt válaszolta, kész megadni számomra a szükséges felvilágosításokat. (...) Ami leginkább érdekelt, hogy miképpen magyarázza Frank úr a Napló már említett képtelenségeit, illetve valószínűtlenségeit. (...)
Többször is rákérdeztem, de Frank úr nem tudta megmondani, hogy a szomszédai a 261-es számban mit árusítottak vagy gyártottak. (Ez azért érdekes, mert részben ezek miatt a szomszédok miatt kellett két éven át suttogniuk és lábujjhegyen járniuk – H.G.)
(…) Arra sem emlékezett, hogy az ő házukban takarítónő lett volna. Végül azt mondta, hogy a takarítónő már nagyon öreg volt, és legfeljebb hetente egyszer jött. Erre megjegyeztem, hogy a takarítónő bizonyára meglepődött, mikor a második emeleti folyosón hirtelen megjelent a forgószekrény, amire Frank úr azt válaszolta, hogy a takarítónő sosem jött oda.
Voltam olyan előrelátó, hogy előzőleg megkérdezzem Frank úrtól, vajon közülük valaki takarított-e a hátsó traktuson kívül. A válasza egyértelmű nem volt, így a két válasz logikus eredménye: Huszonöt hónapon keresztül senki sem takarított a második emeleti folyosón.
Ezt a képtelenséget hallván, Frankné közbevágott: "Az lehetetlen! Egy raktárépületben?! Bokáig ért volna a kosz!"
Amihez még hozzátehetjük, hogy mivel a rejtőzködők rendszeresen ezen a folyosón jártak, a felgyülemlett porban igen árulkodó lábnyomokat hagytak volna maguk után... Egyébként is nehéz elképzelni egy afféle „nagyon öreg”, hetente egyszer megjelenő, fantom takarítónőt egy ilyen óriási – és nyilván nagyon koszos – házban.
Itt kell megjegyeznem, hogy Frankné jelenléte rendkívül hasznosnak bizonyult. Frankné nagyon jól ismerte a Naplót és szemmel láthatóan hitt is az eredetiségében. Fájdalmas volt látni a megdöbbenését a férje gyatra magyarázatait hallván. (...)
Frank úr szerint a főépületben dolgozók nem láthatták őket az ablakokra helyezett papírok miatt. Erre témát váltottam, és megjegyeztem, hogy az áramfogyasztásuk bizonyára jelentős volt, ha a villanyt egész nap használniuk kellett. Frank úr csodálkozva kérdezte: - Hogyhogy? Minek a villany fényes nappal? Mire emlékeztettem, hogy az ablakok le voltak takarva. Erre azt válaszolta, hogy azért annyira nem volt sötét a szobákban. (Lásd kép – H.G.)

Anna szobája ma így néz ki a múzeumban


(...) Megkérdeztem, hogy ezeket a papír takarta ablakokat kinyitották e valaha, ha máskor nem, legalább forró nyári napokon. Frankné egyetértett velem, hogy azok az ablakok is nyitva kellett legyenek időnként. Frank úr nem válaszolt. (…)
Frank úr elismerte, hogy a forgószekrénynek nem volt semmi értelme, mivel a hátsó traktusnak a földszintről, a kert felől is volt bejárata (A földszint nincs a Naplóban látható tervrajzon – talán éppen ezért? – H.G.), így a szekrény nem akadályozhatta volna meg, hogy az épületet átkutassák. (...)
A zajok listája megdöbbentette Frank urat, de különösen Franknét. Frank úr kijelentette: “Kizárt, hogy ott porszívó lett volna!” Mikor biztosítottam, hogy igenis volt ott egy, elbizonytalanodott, és azt felelte, hogy akkor bizonyára az esti órákban használták, mikor az alkalmazottak (a “kívülállók”) már hazamentek. Erre azt vetettem fel, hogy a lakatlannak tartott épületből átszűrődő zaj csak még gyanúsabb lett volna az esti órákban a szomszédok számára (a falak “vékonyak”: 1943. március 25.), egyébként meg a Napló világosan déli porszívózásról ír:
1943. augusztus 5, csütörtök:
Ma pedig beszéljünk a déli ebédszünetről. Ilyenkor az egész társaság fellélegzik, mert a raktárból hazamennek a munkások. Fent őnagysága egyetlen megmaradt szőnyegét porszívózza.
Frank úrtól erre nem érkezett válasz. (...)
Nem kaptam választ az ébresztőórával kapcsolatban sem:
1943. augusztus 4, szerda
Háromnegyed hét: Trrrrrr... a vekker, amelynek megvan az a hajlandósága, hogy a nap bármely órájában megszólaljon...
ahogyan a biciklik rejtélyét firtató kérdésemre sem. (Amit be kellett szolgáltatni, Margot mégis azzal megy a rejtekhelyre – H.G.)
(...) A zöldséges neve, ahogy Frank úr mondta nekem, Van der Hoeven. Frank úr egyértelműen kijelentette, hogy senki sem sejtette az ottlétüket, beleértve a raktári munkásokat és a zöldségest is. Ezek szerint utóbbi úgy segít nekik, hogy nem is tud róla!
1944. április 11, kedd
Visszafelé jövet Henk véletlenül éppen a krumplikereskedőnk boltja előtt ment el s elmondta neki, hogy mi történt.
- Tudom - válaszolta az a legnagyobb lelki nyugalommal - tegnap este arra jártam a feleségemmel és láttam, hogy be van törve az ajtó. Feleségem tovább akart menni, de én a lámpámmal bevilágítottam, mire a tolvajok elszeleltek. A biztonság kedvéért nem telefonáltam a rendőrségnek. Azért nem, mert bár semmi bizonyosat nem tudok, sejtek valamit.
A krumplikereskedő bizonyára feltételezi, hogy itt vagyunk, s éppen ezért mindig a déli munkaszünet alatt szállítja ide a krumplit. Derék ember!
Jónéhány kérdés megválaszolatlanul maradt, Frank úr némelyik válasza pedig még súlyosabb ellentmondásokra vezetett. Végül Frank úr egy érdekes válasszal állt elő:
Faurisson úr, Önnek elméleti és tudományos szempontból tökéletesen igaza van. Száz százalékig egyetértek Önnel, ezek a dolgok valóban lehetetlenségek. A gyakorlatban mégis megtörténtek.”
(...) Otto Frank nem volt hajlandó megadni Elli címét, azzal az indokolással, hogy Elli “nagyon beteg” és “egyébként sem túl intelligens”, ezért nem is lehetne nagy segítség nekem. (...) Két másik tanúról azt mondta, hogy van elég bajuk anélkül is, hogy én a kérdéseimmel zaklatnám őket. Ehelyett azt ajánlotta, hogy lépjek kapcsolatba Mieppel és a Kanadában élő Kralerrel (igazi nevén Kugler).”
Talán ennyi elég is Otto Frank süketeléséből. Szerintem a fent idézetek több mint meggyőzőek. Aki továbi részletekre kíváncsi, az megtalálja az interjút www.ihr.org –on.
D.  INTERJÚ A TANÚKKAL
A tanúk: Elli, Miep és Henk (házaspár), Kraler, Koophuis. Ők azok, akik az állítólagos rejtőzködőket segítették a huszonöt hónap alatt. A tanúk természetesen rengeteget nyilatkoztak a háború után, de ahogy Faurisson találóan megállapítja, csupa általánosságokat, mint például: “Gyakran velük ebédeltünk... Néha felszaladtunk egy csésze levesre…” Az egyetlen, aki keresztkérdéseket is feltett nekik, Faurisson volt. Lássuk, mire jutott a következő “tanúkkal”: Ellivel, Mieppel, Henkkel és Kralerrel (Koophuis 1959-ben meghalt):
1. Elli, “a leggyengébb láncszem”
5. kép: Elli
Faurisson végül Otto Frank segítsége nélkül is megtalálta Ellit, igazi nevén Bep Voskuijlt. 1977. november 30-án interjút készített vele:
Interjú Ellivel
Faurisson : “A huszonöt hónapos rejtőzködéssel kapcsolatos kérdéseimre Elli ilyesféle válaszokat adott:
Nem tudom. Nem emlékszem. Ezt nem tudom megmagyarázni. Slagter, az éjjeliőr? Sosem hallottam róla. (Slagter fontos szerepet játszik az 1944. április 11-i bejegyzésben, amikor betörnek a raktárba, ő hívja ki a rendőröket is. Ellinek tudnia kellene róla – H.G.) A forgószekrény? Igaza van, valóban nem sok értelme volt”
Faurisson : “Megkértem Ellit, hogy írja le nekem az épületet. A főépületről kielégítő leírást tudott adni (látható, hogy valóban ott dolgozott), a hátsó traktussal kapcsolatban viszont meglepő választ adott: Kijelentette, hogy ő mindössze egy éjszakát töltött ott, azt is a rejtőzködők megérkezése előtt. Hozzátette, hogy a részleteket nem figyelte meg, mert meglehetősen ideges volt.”
A Napló szerint viszont Elli mindennapos vendég a hátsó traktusban:
1943. augusztus 5, csütörtök
Háromnegyed egy: Telt ház. Megérkezik Van Santen úr, azután Koophuis vagy Kraler, Elli és néha Miep is.
1943. augusztus 9, hétfő
No. 9: Nem lakója a hátsó traktusnak, de asztaltársunk és hozzánk tartozik. Ellinek kitűnő étvágya van. Semmit sem hagy a tányérján és nem is válogatós. Mindenért hálás, s mi már csak ezért is nagyon kedveljük. Vidám, jókedvű, készséges és jóindulatú. Ezek az ismertető jelei.
1943. augusztus 20, péntek
Pontosan fél hatkor a munkások elhagyják a raktárt s mi felszabadulunk.
Fél hat: Elli megajándékoz bennünket az estéli szabadsággal. A házban fellendül az élet. Én előbb még Ellivel felszaladok a konyhába s legtöbbször megkínálom a vacsora utáni csemegével. Alig ül le Elli, őnagysága már elhalmozza kívánságaival; már hallom: „Jaj, Elli, volna egy kérésem...”
1944. március 2, csütörtök
Elli mosogatás közben elpanaszolta anyának és Van Daannénak, hogy mennyire el van keseredve.
1944. január 12, szerda
Két hete újra feljár hozzánk Elli.
Faurisson : “Az interjú végén megkértem Ellit, hogy ha van valamilyen emléke a Frank család rejtőzködésével kapcsolatban –bármilyen apróság, érdekesség, anekdota - ami nem szerepel a Naplóban, azt mesélje el nekem. Elli képtelen volt bármi ilyesmit felidézni.”
Mit ír a múzeum Elliről?
Az alábbi idézetek a www.annefrank.org weboldalról származnak:
Egy ideges ember
Elli Otto Frankhoz írott leveleiből megismerhetjük Elli személyiségét és a múlttal kapcsolatos érzéseit:
Tegnapelőtt itt járt Bob Wallagh [újságíró], akinek – ha nem is szívesen – interjút adtam. Azt mondta, Mieptől kapta meg a címemet, aki szerint én sokkal többet tudok Annáról, mint ő. Az interjút követő éjszakát álmatlanul töltöttem, másnap meg idegösszeroppanásom volt, ami után még mindig fáj a fejem. (…) Másnap már fél kilenckor felhívtam az újságírót, és megkértem, hogy ne közölje az igazi nevünket, mert ez még sohasem történt meg és ezután sem szabad megtörténnie. (…) Legszívesebben távol tartanám magam mindettől, mert már természettől fogva ideges ember vagyok, az efféle felesleges izgalmakat nehezen tudom elviselni. Még a kellemes dolgoktól is, mint például a meghívások ide vagy oda, valósággal pánikba esem, olyan ideges vagyok néha. Ön tudja, hogy ebben a beszédkészség hiánya játssza a legnagyobb szerepet. Tudom, hogy Ön mindezt jószándékkal teszi, nagyra is értékelem, és semmi esetre sem szeretnék összetűzésbe kerülni a mi Opektás köreinkkel. (Utalás Otto Frank cégére – H. G.)”
A kapcsolat Otto Frankkal nagyon fontos Bepnek. Otto Frank minden évben ajándékot küld a születésnapjára és a házassági évfordulójára, eléri azt is, hogy 1972-ben valamennyi egykori segítőjük kitüntetést kapjon a Yad Vashemtől. (…) Ezenkívül anyagilag is támogatja Bepet.”
Elli családja
Willy van der Vennen-Voskuijl 2001-ben a nagyanyjáról: “Nem mintha sokat beszélt volna ezekről a dolgokról (az Anna Frankhoz fűződő emlékeiről – H.G.), tulajdonképpen sohasem, de az, hogy a lányát Annenak nevezte el, mutatja, hogy milyen fontos szerepet játszott Anne Frank Bep életében.”
Bep lánya az anyjáról: “Családi körben – bár megmaradt nyugodtnak, derűsnek – egyáltalán nem volt csöndes. Tudott jóízűen nevetni. Interjúkon jobb szerette Miepnek átengedni a szót.
Bep legidősebb fia, Ton sajnálatosnak tartja, hogy anyja olyan keveset mesélt nekik a történtekről. Még őt is meglepte, mikor a Napló tudományos kiadásából arról értesült, hogy anyja valójában jóval többet a rejtőzködőkért, mint amiről neki beszámolt. “Anyám sohasem árulta el ezeket a dolgokat, magában tartotta őket, mint valami titkot. A lehető legkevesebbet beszélt erről. Otto Frank rendszeresen megfordult nálunk, ilyenkor hallottam ezt-azt, de a dolog lényegéről nem anyámtól értesültem.”
Összegezzük:
- Elli semmilyen értékelhető információt nem tud adni Faurissonnak, ellentmondásba is kerül a Napló szövegével.
- A Napló szerint Elli “Vidám, jókedvű, készséges és jóindulatú. Ezek az ismertető jelei.” A múzeum szerint Elli ideges ember, valóságos idegroncs. Úgy tűnik, Elli idegessége főként akkor jelentkezik, ha Anna Frankról kell beszélnie.
- Elli még a családjának sem beszél Anna Frankról.
- Elli levélben arra kéri az őt anyagilag támogató Otto Frankot, hogy ne kényszerítse nyilvános szereplésekre.
Talán nem véletlen, hogy Otto Frank nem ajánlotta Ellit Faurissonnak: bizonyára attól félt, hogy Elli egy szép napon megtörik, és kiböki az igazságot…
2. Miep, “a hős”

Miep szívesen és sokat mesél Anna Frankról, láthatóan élvezi a hős szerepét. 1987-ben még egy könyvet is megjelentet az emlékeiről. Lássuk a vele készült interjú lényegét
(1977. december 2.):
Faurisson : “Miep és Henk sem tudott semmilyen plusz információval szolgálni a rejtőzködők életéről. A kérdéseimre kapott válaszok:
Azt nem tudjuk, hogy egészen pontosan hogyan éltek. Mi csak egy hétvégét töltöttünk a hátsó traktusban.”
Henk: “Én máshol dolgoztam, de mindennap a lányokkal ebédeltem az irodában, és máskor is beugrottam 15-20 percre beszélgetni velük. ”
Ez – ahogyan a többi válasz is – teljes ellentmondásban áll a Naplóval, mely szerint Henk, Miep és Elli rendszeresen a hátsó traktusban ebédeltek.
1942. október 20, kedd
Közben hétfőn nagyszerűen éreztük magunkat. Nálunk aludt Miep és Henk. (…) Ma reggel igen korán keltem, mert Henknek már fél nyolckor el kellett mennie. Kedélyes reggelizés után Miep is lement.
1943. augusztus 5, csütörtök
Háromnegyed egy: Telt ház. Megérkezik Van Santen úr (Henk teljes neve Henk Van Santen- H.G.), azután Koophuis vagy Kraler, Elli és néha Miep is. (…) Negyed kettő: Kezdődik a tálalás. A lentről érkezők egy-egy csésze levest kapnak, ha van csemege, abból is. Van Santen úr kényelembe helyezkedik a díványon, vagy pedig nekitámaszkodik az íróasztalnak. Mellette az újság, a leveses csésze és legtöbbször a cica is. Valószínűleg tiltakozna, ha a három közül valamelyik hiányozna.
1943. február 5, péntek
Az asztalnál rendszerint feszült a hangulat. A kitöréseket szerencsére megakadályozzák a levesevők. Levesevőknek hívjuk azokat, akik az irodából felszaladnak hozzánk egy csésze levesre.
Miep: “Nem volt ott semmiféle porszívó.”
1943. augusztus 5, csütörtök
Ma pedig beszéljünk a déli ebédszünetről. Ilyenkor az egész társaság fellélegzik, mert a raktárból hazamennek a munkások. Fent őnagysága egyetlen megmaradt szőnyegét porszívózza.
1943. november 3, szerda
A porszívó tönkrement. Ezentúl a szőnyeget minden este egy öreg kefével kell csukott ablakoknál, fülledt melegben, mesterséges világításnál letisztítani.
Miep: “A forgószekrény már jóval a Frank család érkezése előtt ott volt."
1942. augusztus 21, péntek
Odúnk” csak most lett ám „igazi” rejtekhely. Kraler úr ugyanis jónak látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk vezető ajtót, mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a házkutatás. Persze olyan szekrénnyel, amely forgatható és úgy nyílik, mintha ajtó volna.
A szekrényt Vossen úr készítette.(Elli apja – H.G.) Időközben ugyanis elárultuk neki, hol vagyunk, s ő nagyon szívesen támogat bennünket.
Miep: "A zöldséges nem szállított nekik semmit. Én vittem nekik a zöldségeket, Elli meg a tejet."
1944. április 11, kedd
A krumplikereskedő bizonyára feltételezi, hogy itt vagyunk, s éppen ezért mindig a déli munkaszünet alatt szállítja ide a krumplit. Derék ember!
1944. május 9, kedd
Kraler úr azzal a hírrel állított be ma délben, hogy B.-né, aki azelőtt az üzlet alkalmazottja volt, jövő héten minden délben két órakor az irodába jön kávézni. Mit szólsz ehhez? Akkor azután senki se járhat fel hozzánk, a zöldséges nem hozhatja a krumplit.
1944. május 25, csütörtök
Ma reggel elhurcolták a zöldségesünket, mert két zsidót bújtatott. (...)
A szegény zöldségest mi is nagyon nélkülözzük. A lányok nem győzik és nem is tanácsos, hogy ők cipeljék a rengeteg krumplit a házba. Most majd még kevesebbet eszünk.
Faurisson: “Az interjú alatt végig az volt az érzésem, hogy Miep rendkívül kényelmetlenül érzi magát. A tekintete kerülte az enyémet. A magatartása hirtelen megváltozott, mikor rátértünk a letartóztatás napjára (1944. augusztus 4.) Látható megkönnyebbüléssel, bőségesen ontotta magából a részleteket a rendőrség érkezéséről és a letartóztatásról.”
Faurisson benyomásai:
Ellivel, majd Mieppel és Henkkel beszélgetve rögtön az az érzésem támadt, hogy ez a három ember nem élt 25 hónapig napi kapcsolatban a rejtőzködőkkel úgy, ahogy az a Naplóban le van írva.
Arról viszont meggyőződtem, hogy Elli és Miep valóban jelen volt 1944. augusztus 4-én, mikor a rendőrség letartóztatta a Frank családot, Kralert és Koophuist.
Elli és Miep makacsul kitértek a 25 hónapos rejtőzködéssel kapcsolatos kérdéseim elől, és igyekeztek újra meg újra a letartóztatás napjára (1944. augusztus 4.) terelni a szót.”
3. Victor Kraler (Kugler), a hűséges üzlettárs
Emlékezzünk meg röviden a Kanadában élő Victor Kuglerről, Otto Frank egykori üzlettársáról is, akit Faurisson levélben próbál meginterjúvolni. Kugler sértő hangú válaszlevelet ír Faurissonnak, de a Naplóval kapcsolatos részletekbe nem megy bele. Kugler Faurisson levelét és az ő válaszát továbbküldi Otto Franknak. Valószínűleg a Faurissonnal szemben tanúsított magatartásának köszönheti azt a tízezer dolláros jutalmat, amit egy alapítványtól kap a következő évben (1978) „Anne Franknak és családjának oltalmazásáért a háború alatt”. Ha valóban a Frank család oltalmazásáért jutalmazták, miért vártak vele több mint harminc évet?
Összegzés:
A fenti kis ízelítőből is – Faurisson elemzései ennél jóval terjedelmesebbek – világosan látható, hogy Anna Frank naplója hamisítvány, mégpedig nem is különösebben ügyes hamisítvány. Otto Frank, aki ilyen gusztustalan és kegyeletsértő módon pénzt csinált a lánya halálából, dúsgazdagon, a világ közvéleményének rokonszenvétől övezve, az emberi jogok és a tolerancia védelmezőjének pózában tetszelegve fejezte be életét, az általa kiagyalt történet pedig – jellemző módon – a holokamu-ipar egyik legfontosabb támpillére lett.
Horváth Gábor
Utószó:
Van a témának egy új, igen érdekes mozzanata. Egy holland történésznő, Carol Ann Lee nemrég egy könyvet írt Anne Frank címmel azon kutatásairól, hogy ki árulhatta el a Frank család rejtekhelyét, mivel ez mind a mai napig homályban maradt és csak feltételezések léteztek. Rengeteg egykori iratot áttanulmányozva arra a meggyőződésre jutott, hogy megtalálta a feljelentőt, aki nem más volt, mint egy holland nemzetiszocialista, aki mellesleg a Gestapónak is dolgozott. Ezt az illetőt Anton (Toni) Alersnak hívták. A történetben az a legszebb, hogy Otto Frank személyesen is ismerte Alerst, és már egy évvel a család elbújása előtt, tehát még 1941-ben üzleti kapcsolatba lépett vele. Ennek értelmében Otto Frank cége - Alers közvetítésével - a német hadsereggel kötött üzleteket. A cég a család elbújása után is tovább működött és tovább üzletelt a németekkel.
A háború után Anton Alers - mint háborús bűnös bíróság elé került, DE OTTO FRANK VALLOMÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐEN FELMENTETTÉK. O. F. ugyanis azt vallotta, hogy Alens figyelmeztette arra, hogy el akarják vinni a németek a családot, és jobb lesz, ha elrejtőznek. A történésznő bizonyítja könyvében, hogy Otto Frank erről a történetről is többször hazudott a későbbiekben. A kutatások azt bizonyítják, hogy miközben a Frank család bújkált, a cégük továbbra is működött, méghozzá a németekkel üzletelve. A történésznő arra a következtetésre jut, hogy Alers a háború után megzsarolta Otto Frankot, aki akkor már dúsgazdag ember lett a lánya naplója kapcsán befolyt pénzből, hogy nyilvánosságra hozza a németekkel való üzleteléseit. Ezért lépett aztán fel Otto Frank, mint mentőtanú az Alers elleni perben, utána pedig komoly összegeket is fizetett neki a hallgatásáért. Mindebből az derül ki, hogy Otto Frank - mint a zsidók úgy általában - egész életében egy dolgot tartott szem előtt: miképpen lehetne mindenből és minden körülmények között pénzt csinálni.
A leírtak ismeretében nem nehéz felismerni Otto Frank valódi jellemét, amiből egyenesen következik, hogy még a saját lánya szerencsétlen sorsát is mindenképpen pénzre akarta átváltani, ami - az ismert hamisításokkal - sikerült is neki. Ezzel aztán több legyet is ütött egy csapásra: lerakta a holokamu-mítosz egyik legfőbb - érzelmek megnyerésére alkalmas - alapkövét és ezzel a tetejébe hatalmas pénzt is keresett. Egy régi bölcsesség szerint a legnagyobb hazugságoknak csak az első generációt kell túlélnie, utána már mindenki nyilvánvaló tényként fogadja el. Nagyon remélem, hogy a holokamu esetében ez nem így fog működni.
Végül még egy megjegyzés. A holland történésznő sem tudja egyértelműen bizonyítani, hogy a Frank családot aztán Anton Alers jelentette fel a Gestapónál, mert erről semmiféle irat nem maradt fenn. Könyvével inkább - valószínűleg akaratán kívül - azt érte el, hogy mégtöbb kételkedés merüljön fel a Frank család történetével kapcsolatban.
Dobszay Károly
Kapcsolódó: Holokamu-dosszié



Olvasói adalék a hamisított Anna Frank-naplóhoz

Tisztelt Kurucok!

Az Anna Frank témában nemrégen megjelent Robert Faurisson elemzést szeretném egy apró, de mégis jelentős észrevétellel kiegészíteni.
Mint köztudomású, nemrégiben felbukkant a múlt ködéből Anna Frank barátnője, Jacqueline van Maarsen, aki természetesen megjelentetett egy bestsellert is azóta barátságuk történetéről: Barátnőm, Anne Frank. A sztori szerint 1941 szeptemberében kezdődött a barátságuk és egészen 1942 júliusáig, a hátsó traktusba "menekülésig" tartott. Igen ám, de nézzük csak, hogy mi is szerepel az állítólagos naplóban. Az Európa Könyvkiadó által 1962-ben kiadott változatban rögtön a 8. oldal legalján, az 1942. június 20-i naplóbejegyzésben az alábbi olvasható: "Most érkeztem el oda, ahonnan a naplóírás ötlete kiindul: nincs barátnőm!"

Ebből csak két dolog következhet. Amennyiben legalább ez a bejegyzés valóban Anna Franktól származik, úgy a barátnő sztorija, bestseller könyve teljes kamu. Ugyanakkor, ha valós a barátnő történet, az Anna Frank-naplónak már a bevezető része is totális kitaláció.

További jó munkát!
Kapcsolódó:




Holokamu-dossziéval hajtunk fejet korunk hősei, a revizionisták előtt


Horst Mahler
A nemzetközi pénzhatalom legnagyobb ereje az emberek sötétségén túl a holokauszt-propaganda, valamint az antiszemitizmus-ipar igen eredményes működtetésében rejlik. Bár az utóbbi már több évezrede dübörög és szedi hiszékeny áldozatait, mégis a méhéből születő, és emlői nedvéből táplálkozva felnövő szörnyszülöttet, az úgynevezett holokausztot nevezhetjük a világtörténelem legnagyobb csalásának. Bárki is legyen az édesapa  értjük ezalatt a holo-csodafegyver feltalálóját, az ősi ipart ötletével megtermékenyítőt , az biztos, hogy a sakkjáték kiagyalójával említhetnénk egy lapon találmányát, ha nem szenvednénk miatta immár 64 éve.

Együtt a halhatatlanság felé: Arthur Butz, Germar Rudolf és Frederik Toben a jobb szélen

Az egy központból irányított világkormány felállításán is ügyködő terroristák ezen iparágakra épülő stratégiája pofonegyszerű. A két propaganda tervszerű, precíz üzemeltetésével megbélyegezni mindenkit, aki a mindenható globalo-liberalizmust bírálni merészeli. Ha az egyén vagy közösség a szókimondó, néven nevező módszert alkalmazva, az igazság kimondásával őket gazembereknek nevezve kívánja a világhódító "demokraták" hatalmát gyengíteni, megtörni, akkor megkapja a "szélsőséges" jelzőt, ami után természetesen nem maradhat el a "tudjuk, hogy hova vezetett" sirám.

Amennyiben viszont az ellenállók a gyarmatosító törekvéseket viszonylagosan figyelmen kívül hagyva, vagyis nem kifejezetten fizikai vagy verbális ellenállást alkalmazva, hanem az ősi értékek, hagyományok, kultúrák megtartásával kívánnak szembe menni a fogyasztásra nevelő maffiózókkal, akkor a maradi, avítt, haladás- és fejlődésellenes, nacionalista stb. szavak sulykolásával kerülnek kirekesztésre. És mivel a nacionalista fogalmat (ami nem jelent mást egyébként, mint a nation-ből kapott nemzetit, nemzetben gondolkodót, tehát a globalisták álmaiban szereplő egyénre épülő társadalommal szemben a nemzetet, mint közösséget előnyben részesítőt) már réges-régen meghamisítva összemosták a sovinizmussal, már csak egy ugrásra vagyunk a "tudjuk, hogy hova vezetett" refréntől.

David Duke

Nagyon fontos tehát megértenünk és minél több emberrel megértetnünk, hogy a gázkamra legendára épített iparnak nem elsősorban az a célja, hogy a közösségeket ennek ürügyén különböző címeken anyagilag sarcolják meg. Legyen az örökös, soha véget nem érő kárpótlás, vagy akár tanfolyam, kiállítás, alapítvány, emlékközpont, múzemumfelújítás, holovonat üzemeltetéséhez való hozzájárulás stb. néven lehúzott állami támogatás. Ez csak a hozadéka az ördögi fortélynak.
Az igazi cél a szellemi terrorizmus, a kollektív bűntudatra neveléssel (folyamatosan hangoztatva, hogy "mindez nem mehetett volna végbe a civil lakosság asszisztálása, cinkos összekacsintása nélkül", tehát eredendően bűnös a magyar és a német ) minél korábban, már lehetőleg gyerekkorban meghajlítani az egyén gerincét, csöndessé, szolgalelkűvé idomítani, aki soha nem felejtheti, hogy ki az úr, mivel tartozik gazdájának, és aki nem elégedetlenkedik a vérlázító igazságtalanságokat látván, azokat elszenvedvén sem, mert pontosan tudja, hogy "mindig is így volt", "úgysem lesz jobb", a "kisember örüljön, hogy munkája van", és esetleges felháborodásával csak a mindennél fontosabb társadalmi békét veszélyeztetné, a szélsőségesek alá adva a lovat, "az pedig tudjuk, hogy hova vezetett". Kiabálására felfigyelhetnének a lélekromboló nihilizmusban dagonyázó, rabszíjra fűzött, pusztulásra ítélt alattvalók. Tenyésztői a médiának is nevezhető tömegpusztító fegyverzet kifinomult módszereivel nevelték bele, hogy "sokkal tartozunk a zsidóságnak a vészkorszak idején elkövetett bűneink miatt". És ő nem vitatkozik. Miért is tenné, mikor sok-sok fényképpel, könyvvel, holywoodi szuperprodukcióval bizonyították be neki a szörnyűségeket. Mi több, Nobel-díjasok is megmondták. Az önálló gondolkodásra való hajlamától megszabadított, felvilágosult modern demokrata pedig nem tesz fel kérdéseket. Eszébe sem jut, hogy kételkedjen. Fülében mp3-lejátszóval indul üveges tekintettel nap mint nap a gépsor mellé.

David Irving

Ki kell térnünk még egy fontos szempontra. Az pedig nem más, mint a holovírussal megmérgezett szellem elterelése a XX. század három kiemelkedő személyiségének érdemeiről. El kell terelni a figyelmet Adolf Hitler Németországának és Benito Mussolini Olaszországának gazdasági, szociális és kulturális eredményeiről. A magyar pedig ne akarjon tudni vértanújának, Szálasi Ferencnek művéről, arról az általa kidolgozott eszméről, a "legmagasabb fokú magyarságról", a hungarizmusról, amelynek segítségével a Kárpát-medencének a nemzetközi zsidó által egymással szembe fordított népei újra egymásra találva építhetnék fel jövőjüket. Bőven elég neki, ha azt a hazugságot böfögi vissza, miszerint: "gazember volt, aki ki akarta irtani a zsidókat". "Legmagasabb fokú magyarság, mi?" "Szélsőséges  nacionalizmus?"  "HÁT- NEM- EM-LÉ-KEZ-TEK, HOGY- HO-VA VE-ZE-TETT?"
És arról sem felejtkezhetünk el, hogy a gázkamra-mese megszületésével szépen a háttérbe tudják szorítani a valóságban ténylegesen megtörtént angolszászok által elkövetett, kifejezetten a civil lakosság ellen irányuló terrorbombázásokról (Drezda, Hamburg, Hirosima stb.), valamint a szovjetek elképesztően kegyetlen barbárságairól szóló dokumentumokat, beszámolókat. A II. világháború vége után a szövetségesek által felügyelt koncentrációs táborokban a német, magyar és egyéb nemzetiségű hadifoglyok sérelmére elkövetett atrocitásokat pedig szinte teljesen elhallgatja a hivatalos történettudomány. A kevés számú, szörnyűségeket feltáró munkák történelmietlennek, tudománytalannak bélyegezve maradnak távol a tömegektől.
További kommunikációs fegyver a holokausztisták eszköztárában, hogy a dogmát megkérdőjelezőket az áldozatok emlékének megsértésével, meggyalázásával vádolják. Ez is egy orbitális hazugság a részükről bármennyire is hatásosan és ellentmondást nem tűrően van hangoztatva. Éppen ezért ezt a hamisságot is könnyedén leplezi le a felkészült revizionista. Ugyanis azzal, hogy azt állítom, hogy X.Y. nem elgázosítás következtében, hanem mondjuk tífuszjárványban vagy egyéb betegségben hunyt el, még nem sértem meg az emlékét. Csak akkor követném el a holohívők által sugallt bűnt, ha annak a véleményemnek adnék hangot, hogy X.Y. egy aljadék volt, megérdemelte sorsát. Ebben az esetben is csak akkor vétkeznék, ha nem lenne igazam és egy valójában jellemes, tiszta embert áztatnék, bár az érzéketlenség kritikája a hozzátartozóval szemben már alappal lenne rámhúzható, bármilyen ember is volt az elhunyt. Ez azonban már nem tartozik a tárgyhoz.

Robert Faurisson

Muszáj reagálnunk a holokauszt-hiedelem híveinek azon "érveire" is, amelyek szintén komoly ütőkártyának tűnnek a kezükben, mindaddig, amíg közelebbről meg nem vizsgáljuk és porrá nem zúzzuk őket. Az egyik nagyjából így szól: aki nem hisz a holokausztban, gázkamrákban, az utálja a zsidókat. Majd rögtön utána kapcsolva vagy külön használva jön a másik, liberálisul, felvilágosodva, valahogy eképpen fogalmazva: vannak emberek, akik a félresiklott életükből fakadó frusztrációik hatására hajlamosabbak másokban keresni a hibát, ami sokszor olyan fokú gyűlöletté erősödik bizonyos népcsoportok iránt, amely érzés elborítva az elmét tagadni kezdi a nyilvánvaló történelmi tényeket. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy ha olyan jogos, de eretneknek számító kérdéseket merünk feltenni a hivatalos holokauszt-álláspont képviselői felé, mint pl.: "tudnak-e mutatni olyan törvényszéki bizonyítéknak számító boncolási jegyzőkönyvet, ami azt igazolja, hogy a képfelvételeken közölt hullák elgázosítás következtében hunytak el?" vagy "tudnak-e mutatni akár csak egyetlenegy nemzetiszocialista vezető által aláírt dokumentumot (parancsot, tervet, költségvetést), ami bizonyítaná az államilag elrendelt népirtást?" akkor az ellen szemrebbenés nélkül vágja az arcunkba, hogy: "te utálod, gyűlölöd a zsidókat", "elhagyott a feleséged, elvesztetted a munkahelyed, nem tudtál haladni a korral, és az ezzel járó keserűség a szélsőségesek irányába sodort, bla, bla".
Tehát a történelmi tantételt megkérdőjelező érvekkel szemben - a kulturált vita szabályait felrúgva - nem a kérdésre választ adó érveket állítanak, hanem személyeskedés felé terelnek, és amennyiben sikerül a fondorlatosan behálózó taktika (vitapartnerünknek folyamatosan a szavába vágni, törekedni arra, hogy gondolatmenetéből kizökkenjen, kérdésre kérdéssel válaszolással megzavarni, hangunkat felemelve nyomatékot adni "igazunknak", lásd a büdöscigányok módszereit) szerint magyarázkodásra bírni, vagy sodrából kihozva "szélsőséges" kijelentésekre ragadtatni a holocáfolót, akkor nyerő helyzetbe kerülnek, hisz sikerült a kényes feltevésekről elterelniük a szót, valamint az irányítást végleg átvéve, magukat "haladó szellemiségű", "európai gondolkodó" címkékkel felruházva fölényesen észt osztva, mutató ujjukat az égbe tolva figyelmeztetve kijelenteni, hogy: "ennek az eszmének a nevében irtották ki emberek millióit". Továbbá gusztustalan húzásaikkal egy életre elvehetik a kedvét a további vitáktól a nem elég kitartó igazságkeresőnek.
A holovallást hirdető manipulátoroknak köszönhetően világszerte több száz milliónyi szürkeállományba tokosodtak be az alábbi gondolatok: "Nem a számok a fontosak, ha csak egy ember is meghalt, már az is ugyanolyan tragédia" - nyilatkoztatja ki a szabadelvű, amivel akár zavarba is hozhatná a holocáfolót, mivel ezzel a kijelentésével egy kisebb engedményt ad a lehurrogni szándékozott félnek azzal, hogy látszólag nem ragaszkodik a bűvös 6 milliós számhoz. Ez a retorika legfőképpen akkor hangzik el, mikor az ellen látja, hogy a másként gondolkodó igencsak felkészült a számok terén, és így szembesülnie kell az ezen a téren meglévő ellentmondásokkal.
Már hogy a fenébe ne lennének fontosak a számok? - tehetjük fel profánul a kérdést. Egyrészt ha pl. egy 8 fős család életben maradt tagjainak azt a szomorú hírt hozná a hírnök, hogy a családfő és 4 utód odaveszett egy buszbalesetben az sokkal nagyobb tragédia, mintha azzal állna a család elé, hogy csak 1 gyerek nem élte túl a karambolt. Másrészt pedig ha igaz is lenne a holovallás papjai által terjesztett nézet a népirtásról, akkor sem lenne mindegy, hogy a németekre milyen mértékben húzzuk rá a vizes lepedőt, mekkora mértékű gyilkosságsorozat vádjával ültetjük őket a vádlottak padjára. Harmadrészt ha annyira mindegy az áldozatok száma, akkor miért számít egyes országokban bűnnek a 6 milliós szám megkérdőjelezése?
Nem mehetünk el szó nélkül azoknak a szerencsétlen páráknak a "bizonyítási eljárása" mellett sem, akik így mondják meg nekünk a megdönthetetlennek hitt "bizonyosságot": " holokauszt volt, mert elvitték az ismerőseim rokonait, hozzátartozóit", "a történelemtanárom és a barátaim is mind azt mondják, hogy volt". Az első megnyilvánulásból világosan látszik, hogy az illetőnek még arról sincs fogalma, hogy mit képviselnek a revizionisták, nemhogy közülük akár egyet is meg tudna nevezni, ha már nagyon okosnak képzelve magát megmondja nekünk a tutit. A másként gondolkodók ugyanis nem "tagadják", hogy a "nácik" politikai foglyokat vagy származás alapján embereket vittek volna el, nem tagadják, hogy voltak koncentrációs táborok, ahol a deportáltakat dolgoztatták (nem mellékesen jegyezném meg, hogy fizetésért, lásd kapcsolódó publicisztikáink közül az egyes tételt), amire a háborús jog lehetőséget biztosít a hadviselő feleknek.

A revizionisták - és most kérünk fokozott figyelmet - azt cáfolják, hogy a Harmadik Birodalom fennállása alatt tervszerűen irtottak embereket, cáfolják a gázkamrák ezen célból történő használatát, bizonyos helyeken pedig a puszta létüket is.
Az az érv pedig ami abból indul ki, hogy ha minél többen állítanak valamit az annál inkább igaz már annyira szánalmas, hogy különösebb energiapocsékolás nélkül söpörhetjük félre, elég ha vitapartnerünknek megemlítjük, hogy szép hazánkban az elmúlt évtizedekben a nagy többség a módszeres agymosásnak köszönhetően bátran állított - és sokan közülük még ma is állít - olyan sületlenségeket is mint pl. a következők: "a magyarság a finnugorokkal szoros vérségi és nyelvi kapcsolatban áll", vagy: "1956-ban a horthysta-fasiszta nyilas csőcselék irtotta a becsületes magyar kommunistákat, ellenforradalom volt, mert a fennálló törvényes rendet akarták megdönteni", vagy: "Trianont megérdemeltük, mivel rossz oldalra álltunk a világháborúban, a nemzeti kisebbségeket pedig elnyomtuk". A történelemtanárok jelentős része egzisztenciális ellehetetlenüléstől való félelmében még ma sem taníthatja az igazat bizonyos tantételek esetében, a holokauszt hivatalos verziójának megkérdőjelezése pedig még tanórán kívül sem ajánlatos számukra.

Van money bőven a gépezet működtetésére


Ellenségeink óriási erőforrásokkal rendelkeznek, kezükben a világ hírközlő szerveinek jelentősebb részével. Ezért aki a revizionisták oldalán szeretne harcba indulni a szellemi terroristák elleni, virtuális síkon vívott háborúba, annak alaposan fel kell készülnie, pontosan ismerve a holokufárok manipulációs tevékenységének módszereit, gyenge pontjait. Elkeseredésre semmi okunk, mi sem állunk olyan gyengén, mint ahogy az első ránézésre tűnik. Az igazság a mi oldalunkon van, törekednünk kell a megismerésére, hogy egyetlenegy holokauszt-szélhámos se tudjon fogást találni rajtunk. Nekünk, magyaroknak a hihetetlenül gazdag nyelvünk is sokat segít a harcban, gondoljunk csak arra, amikor a mára már teljesen nevetségessé váló holotantételt kell nevesítenünk: holokamu, hollókoszt, kamukauszt, holohiedelem, stb. A hatalmas ellenszélben pedig mindig édes a küzdelem.

A holo-fenevad több évtizednyi hódító hadjárata után 1974-ben szenvedte el az első komolyabb csapást. Ekkor jelent meg Richard E. Harwood: Did six million really die? című könyve. Amit kisebb hibái ellenére is bátran ajánlhatunk a téma iránt érdeklődőknek. Magyarországon A hatmilliós zsidó mítosz nyomában címmel került forgalomba. A pénzdiktatúrát üzemeltető háttérhatalom szolgálatában álló könyvhálózatokban hiába is keresnénk, honlapunkon azonban természetesen megrendelhető.
A kiváló könyv ellenére a holomonstrum tartópilléreinek megrogyására a 80-as évek közepétől a 90-es évek elejéig tartó időszakban kerül sor. Köszönhetően Fred Leuchter gázkamra-kutatónak/szakértőnek, 

Fred Leuchter

és Germar Rudolf vegyésznek (az Isten áldja meg!), valamint az olyan bátor és kitűnő revizionistáknak (értsd: másként gondolkodó, a hivatalostól eltérő álláspontot képviselő), mint a német Ernst Zündel; a francia professzor, Robert Faurisson; a zsidó(!) származású David Cole; vagy a brit történész, David Irving.
Bevezető írásunk nem érhet úgy véget, hogy a fentebb említetteken kívül nem tér ki a holo-hazugság leleplezésében szintén elévülhetetlen érdemeket szerzők neveire, a teljesség igénye nélkül: az úttörő francia, Paul Rassinier, aki politikus, tanár és meggyőződéses pacifista volt; George Lincoln Rockwell, amerikai politikus; a szintén amerikai Arthur Butz, az elektromérnöki tudomány professzora; Carlo Mattogno, olasz publicista; a svájci tudós és kutató, Jürgen Gráf; Horst Mahler, német ügyvéd; a francia agrármérnök, Henri Roques(valódi neve Henri Jalin); Richard Krege, ausztrál mérnök; Sylvia Stolz, német ügyvédnő; Günter Deckert, weinhemi gimnáziumi tanár; Gerd Honsik osztrák író, költő (gyakran nevezik Európa legüldözöttebb költőjének); a német bíró, Wilhelm Staeglich; Léon Degrelle, belga háborús hős; a francia publicista Serge Thion; a német-amerikai publicista és történész, Walter N. Sanning; az amerikai David Duke, író, Lousiana állam egykori képviselője; Siegfried Verbeke, belga, ő volt a főszerkesztője 1998-ig a „Vierteljahreshefte für freie Geschichtsforschung“ (negyedévi folyóirat a szabad történelemkutatásért) című talán legszínvonalasabb revizionista kiadványnak; a francia illetőségű Roger Garaudy, aki tulajdonképpen baloldali marxista politikai gondolkodó, de mivel szintén cáfolja a holokausztot, ezért nemes egyszerűséggel szélsőjobboldalinak titulálják a zsidók; Gaston-Armand Amaudruz, svájci publicista; Fredrick Töben, ausztrál történész; Mahmúd Ahmadinezsád, Irán elnöke; az osztrák Wolfgang Fröhlicht; a francia Vincent Reynouard.

A zsidó hazugsággyárral szembeni küzdelem harcosai ők, munkájuk nyomán az igazság szép lassan utat tör a fény felé

Korunk hősei ők, akik előtt valamikor, remélhetőleg a közeljövőben a kultúrateremtő, gondolkodó fehér ember zászlóhordozó örökösei egy hírességek csarnokának felhúzásával, és az abban tiszteletükre felállított szobraikkal hajthatnak majd fejet.
Többségük az igazság kimondása miatt már elszenvedte vagy jelenleg is szenvedi börtönbüntetését. Nekik köszönhetően ma már súlyos tájékozatlanság, műveletlenség, vagy aljas történelem-hamisítás szükségeltetik az olyan feslettnek bizonyult dogmák hangoztatásához, mint pl.: "a nácik ki akarták irtani a zsidókat" vagy "a nácik tömegesen gázosítottak el zsidókat".
Az ő munkájuknak és példamutatóan bátor, önfeláldozó kiállásuknak gyümölcse, hogy napjainkban a hivatalos holokauszt-elmélet szekértolói folyamatosan kénytelenek engedményeket tenni, hónapról-hónapra változik az a verzió, amit feltétel nélkül el kell fogadnunk "történelmi igazságként", a hazugság zsoldjában álló "történészeik", megmondóembereik elénk rakott bizonyítékai pedig nem bírnak ki egyetlen független tudományos vizsgálatot sem, életbenmaradásukat kizárólag megfélemlítő törvényekkel megtámogatva lehet még ideig-óráig biztosítani. Bírálóit, kritizálóit, cáfolóit csak a nevetséges holokauszt-tagadás vádjával tudják bíróság elé állítani.

Germar Rudolf mintát vesz a falakból hidrogén-cionid után kutatva, ami a Cyklon B hatóanyaga, a laborvizsgálatok csak minimális mértékben mutatták ki, ezzel a gigahazugság mattot kapott


Alapmű

Mi, magyarok is büszkék lehetünk, hiszen a Wass Albert által izzó magyarságúnak tartott Marschalkó Lajos az óriási kutató munkáról bizonyságot tevő, valamint az összefüggésekre briliánsan rámutató, tényfeltáró Világhódítók című 1957-ben(!) megjelent könyvében már nyitogatja a figyelmesen olvasók 

Alföldi Géza

szemeit, pedig hol volt még akkor a revizionisták számára nagy segítségül szolgáló, a fals holoépítmény számára viszont a halált jelentő internet! Alföldi Géza pedig egészen páratlan tettet vitt véghez, ő már nemcsak utalgatott a vérlázító disznóságra, hanem 1958-ban Mauthausenbe utazva oknyomozott és tényfeltárt, amelynek eredményeként egy egészen fantasztikus bűnügyi riporttal gazdagította a revizionista történetírást. Munkája hatalmas vihart kavart világszerte, de az idő őt igazolta. (Lásd alább, kapcsolódó anyagainknál a tanulmányok között az 5. cikket.)

Gerd Honsik, az üldözött költő

Amennyiben az itt olvasottak hatására azt kérdezné a magát jól informáltnak, a közügyek terén tájékozottnak gondoló olvasó, hogy: "Hogy lehet, hogy ezekről a szakemberekről és kutatási eredményeikről még nem hallottam?". Akkor a válaszunk az, hogy a magát előszeretettel "középen állónak", "párfüggetlennek", "politikailag semlegesnek" beállító kereskedelmi és közszolgálati médiumok legalább akkorát hazudnak az előbb felsorolt jelzőikkel, mint amikor azt állítják, hogy: "a programot a piac igényeinek megfelelően állítják össze", "a tulajdonos nem szól bele a program összeállításába és a műsor szerkesztésébe". A gázkamra-csalás esetében is különösen szembeötlő, hogy a különböző bulváros szenzációk, sztárnak kikiáltott senkik bemutatására bő nyálcsorgatás közepette lecsapó programigazgatóik - mondván, hogy az embereket, tehát a piacot ez érdekli - ingerküszöbét hidegen hagyják a holorevizionisták tanulmányaiban olvasható, valóban szenzációsnak tekinthető, ezért a közérdeklődésre joggal számot tartó megállapítások, bizonyítékok.
Ellenben amikor arról kell hírt adni, tudósítani, hogy hol és mikor kérték kiadatásukat, fogták perbe, vagy éppen hány évre ítélték el őket, akkor a sajtó képviselői komoly aktivitást és érzékenységet mutatva foglalják neveiket olyan negatív szövegkörnyezetbe, ahol záporoznak a "holokauszt-tagadó", "gyűlöletkeltő" vagy "uszító" jelzők.
Nyugodtan válaszolhatjuk a fentebb feltett naivnak tűnő olvasói kérdésre, hogy: a nemzetközi háttérhatalom tulajdonában lévő, és ezáltal politikai irányítása alatt álló médiának nem érdeke a holocsodafegyver gyengítésére, megsemmisítésére szolgáló információk bemutatása, sőt kifejezett célja a bizonyítékok és eredmények elhallgatása, - a honlapunkhoz hasonló szellemiségű, ténylegesen független és szabad orgánumokról való kiszivárgásuk esetén pedig - hiteltelenítése, nevetségessé tétele, a tanulmányokból részleteket kiragadva történő lejáratása.

Jól jegyezzék meg a hazugság húsosfazekából kétpofára lakmározók: az igazság akkor is igazság marad, ha azt egyetlenegy szem sem látja! Az állítólagos holokauszt esetében azonban, a fényt hozó revizionistáknak köszönhetően, ma már világszerte több millió pislogó figyeli, ahogy a valóság lassan de biztosan utat tör magának, miközben nem foglalkozik tagadóinak érzékenységével. Az igazságszolgáltatást pedig senki sem kerülheti el, arra előbb vagy utóbb sor kerül.

Sylvia Stolz

Szerkesztőségünk a hősök előtt is tisztelegve nyitja meg ezt a dossziét, ezzel is hozzájárulva a szörnyeteg minél előbbi térdre kényszerítéséhez. Olvasóinkat pedig arra kérjük, hogy ismerjék meg és okosan terjesszék a tényeket, hogy a világgyarmatosítók méregfogait az igazság hirdetésével végleg kitörhessük, így adva lehetőséget egy jövőbeni egészséges társadalmi párbeszéd kialakulására.

Siegfried Verbeke


Mi is tehetünk azért, hogy utódaink egyszer majd úgy emlegessék a "holokausztot", mint egy rafináltan összerakott kártyavárat, mely páratlanul hosszú ideig történő fennmaradását csak a szólásszabadságot terrorral elnyomó diktátoroknak, és az őket vazallusként szolgáló álliberálisoknak, álértelmiségieknek köszönheti. Minden hazugságnak meg kell dőlnie egyszer, az igazság napfényre kerülésével pedig lehull a judeoliberális "demokraták" álarca, mindenki előtt világossá téve, hogy kik is az igazi szélsőségesek.

Isten óvja a fehér fajt, és szabadítsa meg árulóitól!
Kuruc.info

Mint a Titanic, úgy süllyed el hazug világuk


Történelmi kuriózum portálunkon, történészek vitája a "szentséges" "holokauszt" kérdésében - Perge Ottó kontra Karsai László


Publicisztikák:

Dicsőség a hősöknek! Bemutatjuk a holokauszt-csalás leleplezőit:
- I. rész: Paul Rassinier - A holokauszt-revizionizmus atyja
II. rész: Robert Faurisson - Korunk legnagyobb szellemi kalandora
III. rész: Ernst Zündel - A modern inkvizíció elleni küzdelem egyik élharcosa
 IV. rész: Fred Leuchter - Az auschwitzi „gázkamrák” titkainak tudója
V. rész: David Irving - A kalandos életű történész
VI. rész: Arthur R. Butz: - Nincs elefánt a pincében
VII. rész: Carlo Mattogno: - A szövegelemzés és -kritika szakértője
VIII. rész: Jürgen Gráf: - Aki Moszkvába menekült a holorendőrség terrorja elől

Leleplezett holokauszt-szélhámosok:

Lipusz Zsolt írásai:

Dr. Nagy Levente írásai:

Perge Ottó írásai:


Olvasói ötletek:

Rövid hírek külföldről:

Videó:

Az inkvizíció magyar üldözöttjei:

Zentai Károly

Koncepciós per készül: 1948-as zsidó hazugságok alapján ítélnék el Zentait

A két üldözött magyarról szóló híreinknek csak egy részét tüntettük fel dossziénkban, akit bővebben érdekel ügyük alakulása használja keresőnket.


Extra itthonról:

Hollókoszt gyerekeknek:

Egy kis lazulás zárásként: 

Portálunk által ajánlott könyvek + DVD a témában: 


ROBERT LENSKI
A HOLOCAUST A TÖRVÉNYSZÉKEN (AZ ERNST ZÜNDEL-ÜGY)
Már húsz éve folyik a nagy holokauszt-eretnek per. Jelenleg német földön a harmadik fordulót küzdik. A második fordulót Ernst Zündel, az eretnek, kiütéssel nyerte meg 1988-ban Torontóban. Most a holocausthívők a máglyát rakják Németországban, mert az eretneket meg kell égetni. Ez a könyv a második forduló kiütéses győzelmének lebilincselő krónikája, közel hatvan képpel, és a holocaustvallást megsemmisítő tanúvallomásokkal.  


RICHARD E. HARWOOD
A HATMILLIÓS ZSIDÓ MÍTOSZ NYOMÁBAN
A klasszikusnak számító mű a második világháborús angol háborúgépezet propagandaosztályának egyik máig élő rémhírét, a gázkamrák, illetve a holokauszt legendáját szedi ízekre szigorúan tudományos módszerrel. Az alapos vizsgálat után a legendából nem marad más, mint aminek készült: gyermeteg rémhír és a nem-zsidó társadalmat terrorizáló és zsaroló fegyver.


LARS ADELSKOGH
EGY ÜRES ZSÁK NEM ÁLL MEG MAGÁBAN
Az auschwitzi „gázkamrákban” történt „megsemmisítés” mítosza
A ’gázkamrákban’ történt tömeggyilkosságokról szóló mítosz, jobban mondva hazugság pusztulásra van ítélve. Egyre több gondolkodó ember látja be, hogy valami bűzlik a ’megsemmisítésről’ mondott történetben. Mert miféle történelmi igazság az, amelyet a tömegtájékoztató eszközökben való szüntelen kürtölésükkel és a kritikus hangok elleni büntetőtörvényekkel kell fenntartani? Amint Thomas Jefferson mondta:
"Csupán a hazugságnak van szüksége a kormány támogatására. Az igazság megáll egyenesen a saját erejéből."
Honfitársa és kortársa, Benjamin Franklin hozzátehette:
"Egy üres zsák nem áll meg magában."
A ’megsemmisítésről’ szóló mítosz egy ilyen üres zsák. Csak akiből hiányzik a belátás, annak tűnhet úgy, mintha lenne valami tartalma. De mindenkinek, aki a valóságos viszonyokról, más szóval a „gázkamrákra” vonatkozó tárgyi és dokumentáris bizonyítékokról, valamint a tanúbizonyságokról ismereteket szerez, elkerülhetetlenül arra a következtetésre kell jutnia, hogy az ezekkel a rémítő gyilkos gépezetekkel kapcsolatos elképzelés minden valóságtartalmat nélkülöz.”Kapcsolódó: Lipusz Zsolt könyvismertetője

ANONYMUS
TILTOTT IGAZSÁG
A német szerző névtelenül kényszerült megjelentetni történelmi tanulmányát, mert Németországban és számos más államban törvény tiltja a huszadik század legnagyobb történelmi csalása körüli legújabb kutatások eredményeinek ismertetését. Érvei elsöprők, bizonyítékai pedig vitán felüliek. A tanulmány egyszerűen szenzációs.
Kapcsolódó: Röhögjünk a kamukauszton


NAPFÉNYRE KERÜLT AZ IGAZSÁG! LELEPLEZTÉK AZ AUSCHWITZI CSALÁST!
DAVID COLE INTERJÚJA FRANCISZEK PIPERREL
AUSCHWITZ SOKKOLÓ TANÚSÁGA!
ÁMÍTÁS ÉS VALÓSÁG!
MINDEN IDŐK LEGMEGDÖBBENTŐBB DOKUMENTUMFILMJE
Lásd, halld, és győződj meg magad! Milyen történelmi tények alapján cáfolják a világ legképzettebb zsidó és nem-zsidó történészei az auschwitzi gyilkos gázkamrák létét. Igen, ez az a dokumentumfilm, amit feljelenteni többször is lehet, de megcáfolni egyszer sem! Színes, 60 perc.


Működésben az inkvizíció: 3 év "holokauszttagadásért"



Bécsben bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt David Irving. A brit történészre három év szabadságvesztést szabtak ki.  A 68 éves David Irvinget egy 1989-ben, Ausztriában tett kijelentéséért vonják felelősségre: akkor egy előadásában arról beszélt, hogy az auschwitzi gázkamrák nem is léteztek.

Bár az osztrák rendőrség nagy erőkkel védte a bécsi tartományi bíróság épületét,, egyes zsidó aktivistáknak mégis sikerült megdobálniuk különböző kisebb tárgyakkal a vádlottat.

Irving a bíróság előtt azt nyilatkozta: "Hibát követtem el, amikor azt állítottam, hogy Auscwitzban nem voltak gázkamrák." Azonban hozzátette: "Soha nem tagadtam, hogy a nácik millókat gyilkoltak meg."

A brit történészt novemberben vették őrizetbe egy 16 évvel ezelőtti osztrák elfogatóparancs alapján. Azóta előzetes letartóztatásban van (miközben tolvajok, csalók,  vagy nagy összegű gazdasági bűncselekményt elkövetők szabadon védekezhetnek világszerte - szerk. megj.) Irvinget - akárcsak egy köztörvényes, veszélyes bűnözőt - megbilincselve vitték a tárgyalóterembe.

Irving korábban azt a vélekedését fogalmazta meg műveiben, például a világszerte nagy visszhangot kiváltó  "Hitler háborúja" című munkájában, hogy Hitler keveset tudott - ha tudott egyáltalán bármit is -  a holokausztról, és, hogy a gázkamrák léte csupán a háború után kitalált blöff volt.

A bíróság előtt tett vallomásában Irving elismerte a holokauaszt megtörténtét, és a gázkamrák létét. Később beismerő vallomásáról újságíróknak úgy nyilatkozott: "Nem volt más választásom." Hozzátette: "Ez az ügy a szólásszabadság kérdéséről szól. Úgy gondolom, ezt a törvény (ti. a holokauszt tagadására vonatkozót) egy éven belül törölni fogják az osztrák törvénykönyvből."  Irving perének különös aktualitást ad a szólás és kifejezés szabadsága körül Európában az utóbbi időben fellángolt vita, amely akörül forog, hogy megengedhető-e a muzulmán hívők vallási érzékenységét sértő, Mohamed prófétát gúnyoló karikatúrák közlése és utánközlése. A gúnyrajzok európai lapokban történt publikálása erőszakos tiltakozó akciókat váltott ki világszerte a muzulmánok körében.

Irvinget a bíróság 3 év szabadságvesztésre ítélte, mivel Ausztriában a holokauszt "tagadását" (vagyis a jelenlegi történelmi kánontól eltérő módon értékelését - szerk. megj.) a törvény bünteti.

(BBC-radio.hu-hunhir.hu nyomán)

Fotó: BBC



Lendületben az inkvizíció - bíróság elé állíthatják Williamson püspököt

Sejteni lehetett, hogy a holokauszttagadónak nyilvánított brit püspök, Richard Williamson nem ússza meg holmi szóbeli fenyítéssel. A német hatóságok ugyanis rövidesen "faji gyűlölködés" szítása címén hivatalosan is vádat emelnek ellene. Mint emlékezetes, Williamson még az év elején egy nyilatkozatában kifejtette: a német koncentrációs táborokban nem működtek gázkamrák a második világháború idején, és a nácik zsidó áldozatainak a száma is legfeljebb 2-300 ezer lehetett.

Így jár, aki a XXI. században gondolkodni mer


Az illetékes regensburgi bíróság részéről nyilatkozó Johann Ploed szerint egy héten belül megszületik a döntés arról, hogy valóban megkezdődik-e az eljárás a püspök ellen. Ha a vádemelés megtörténik, akkor minden bizonnyal pénzbüntetést szabnak majd ki rá, és ha Williamson engedelmesen leperkálja a kirótt összeget, akkor nem lesz nyilvános tárgyalás. Ami különben nagy kár lenne, mert éppen az ilyen nyilvános tárgyalások során lehet leleplezni a holokauszt-iparosok orbitális hazugságait. (Így történt például az 1985-ös Zundel-féle per alkalmával, amikor is a holokauszttagadással vádolt Ernst Zundel védői ízekre szedték a vádlók ostoba érveit.)
A cionisták uralma alatt álló katolikus egyház vezetői természetesen elítélték, sőt, kijelentéseinek visszavonására szólították föl Williamsont. Angela Merkel német kancellár is szükségesnek érezte, hogy bizonygassa elkötelezettségét a cionisták mellett, és a püspök nyilatkozatának elhangzása után felszólította XVI. Benedek pápát: világosan határolódjon el azoktól, akik kétségbe vonják a holodogmatika alapvető hittételét, amely szerint "a nácik hatmillió zsidót gyilkoltak le a háború alatt".

Williamson az év elején a bírálatok pergőtüzébe került, és azt ígérte, tanulmányozni fogja a "holokauszt történetét". Ha tényleg megtette, és őszintén el is meri mondani, miféle következtetéseket vont le kutatásai nyomán, akkor viszont alighanem börtönben végzi.
Perge Ottó - Forrás: news.com.au



12 ezer eurót kell fizetnie Williamson püspöknek

Richard Williamson, a holokausztcáfolás miatt meghurcolt brit püspök megkapta büntetését: egy, a németországi Regensburgban székelő bíróság 12 ezer euró pénzbüntetésre ítélte. Williamson „bűne” az volt, hogy egy svéd televízió-műsorban ki merte mondani az igazságot, nevezetesen, hogy a német koncentrációs táborokban elhalálozott zsidók száma nem éri el a 300 ezret.  

Európa-szerte működik a cionista gondolatrendőrség


Matthias Lossmann, a brit püspök ügyvédje elmondta, hogy ügyfele minden bizonnyal fellebbezést nyújt be az ítélet ellen. Amennyiben folyamodványának helyt adnak, a nyilvános tárgyalás színhelye a regensburgi bíróság lesz. Williamsonnak azonban nem kell feltétlenül megjelennie ezen a nyilvános autodafén. A regensburgi törvényszék egyébiránt azért tartja magát illetékesnek ebben az ügyben, mert a derék brit püspök ebben a városban adta nevezetes interjúját a svéd televízióállomásnak.  
Williamson elhallgattatása érdekében fellépett az egész korrupt és a cionisták előtt hason csúszó katolikus egyház, élén a szerencsétlen Benedek pápával. A bátor és szókimondó brit püspök – akiből kiváló pápa lehetne – az év elején, amikor megindult ellene a példátlan hajsza, azt ígérte, alaposan tanulmányozni fogja az úgynevezett holokauszt történetét.
Remélem, megtette, és vizsgálódásainak eredményeiről rövidesen nyilvánosan is beszélni fog.
Perge Ottó - Kuruc.info




Agyrém: a Holo-túlélők gyermekei is kárpótlást követelnek, mert "félnek a buszon"


Kérj bocsánatot!
Újabb mérföldkőhöz érkezett Németország cionista kirablásának folyamata: már az úgynevezett holokauszttúlélők gyerekei is kártérítést követelnek a szüleiktől hallott rémtörténetek okozta lelki fájdalmakért (sic!!!). A sor végtelenségig folytatható, hiszen a dédunokák is hivatkozhatnak majd erre a párját ritkítóan aljas, talmudista "érvre". Lapunk jósolt már hasonlót, és a grönlandi eszkimókat is felszólítja, hogy biztos ami biztos alapon fizessenek kárpótlást, mielőtt a cionisták felfedik azt a példátlan közönyt, ahogy az északi rozmárvadászok "6 millió zsidó elpusztítását" szemlélték. Pedig dárdáik is voltak...

A magukat "második generációs holokauszt túlélőknek" nevező felperesek a Tel Aviv-i bíróságon beadott keresetlevelükben azt állítják, hogy a náci holokauszt puszta ténye és a szülőknek a "haláltáborokban" (ahol némelyikük 3-4 éven át is egészen jól kibírta a gázt - a szerk.) átélt fizikai gyötrelmeit követő lelki sérülések náluk is megtalálhatóak, mert a lelki fájdalmak generációról generációra szállnak, így a holokauszt a pszichikai sérülésekből eredő maradandó fizikai egészségkárosodást okozott a később született utódoknak is.

Az Auschwitzba menő 7-es busz és a náci kutyák

Szüleikhez hasonlóan a "második generációs holokauszt túlélőknek" is irracionális félelmük van az éhezéstől, nem tudnak munkát vállalni vagy rendszeresen dolgozni, mert a koncentrációs táborokra gondolva a mindennapi munkájukat lehetetlenné tevő depressziós állapotba kerülnek, az autóbuszokon nem mernek utazni, mert halálfélelmük van, hogy a buszsofőr a haláltáborba viszi őket, és a kutyáktól is félnek, mert minden kutya a szüleik elbeszéléseiben szereplő náci őrök farkaskutyáira emlékezteti őket.

Gideon Fisher izraeli hiénaügyvéd ezért most azt követeli a német kormánytól, hogy Berlin fizesse meg a két hetente pszihológushoz járó zsidó ügyfeleinek az anyagi kiadásait a holokausztdráma lelki feldolgozásából fakadó egyéb fizikai egészségkárosodás gyógyításával járó többi kórházi és orvosi költségekkel együtt - vagy utaljon át az ügyfelei részére 30 millió dollárt. Fisher ügyvéd véleménye szerint az egész világon 20 ezer körülire tehető a szülőktől örökölt holokauszt betegségben szenvedők száma.

Fisher még a per előtt létre hozta a Fisher Fund nevű alapítványát. Utána az ügyvéd a saját alapítványának nevében kereste fel a 62 évvel a háború után Izraelben még mindig életben lévő 400 ezer holokauszt túlélő gyerekét, és a szülők jelenlétében személyesen beszélte rá őket az újabb kártérítési perre.(Teljesen véletlenül sikerült őket meggyőzni - a szerk.)

Baruch Mazor, Fisher barátja, üzlettársa és az alapítvány másik vezetője újságíróknak elmondta, hogy korábban tárgyalásokat kezdeményeztek a Tel Aviv-i német nagykövetséggel, de az Angela Merkel vezette német kormány nem volt hajlandó peren kívüli megegyezésre és természetesen kategorikusan elzárkózott az együttműködéstől is.

A hiénáknak nem elég a 110 milliárd sem

A II. világháború után az agyonbombázott, romokban heverő, nincstelen menekültekkel teletömött, megerőszakolt, kettészakított és katonailag megszállt Németország nyugati felének kormánya már az 1950-es évek legelején elkezdte a fiatal Izrael Állam és a holokauszt túlélők részére a háborús kártérítési összegek folyósítását.

Az azóta eltelt több mint 50 év alatt az NSZK és az újra egyesült Németország egymást váltó kormányai bizonyíthatóan 60 milliárd dollárt - független nemzetközi pénzügyi szakértők becslései szerint ennek közel a dupláját, kb. 100-110 milliárd dollárt - fizetett ki Izraelnek és a zsidó érdekvédő szervezeteknek a zsidók kárára 1933 és 1945 között elkövetett bűnök és a tőlük elkobzott személyi javak kárpótlásának jogcímén.

Különféle holokausztcáfoló történészek már kiszámolták, hogy a világból, nemcsak Németországból kizsarolt összegeket mind figyelembe véve gyakorlatilag minden "elpuszított" zsidó minimum igen gazdag, de inkább milliomos lehetett. Amerikában aztán nyilvánosságot kapott az a Vöröskereszt által hitelesnek minősített dokumentum, amely a munkatáborokban meghalt zsidók számát mindössze 271 ezerre teszi.

Ezt az óriási összeget egyedül Németország fizette ki, (más államok, mint pl. Ausztria vagy Svájc külön fizettek) és ebben még nincsen benne az a 10 milliárd német márka (akkori értéken 5 milliárd 200 millió dollár) értékű kártérítés, amit a Schröder-kormány egy 1999 decemberében aláírt német-izraeli egyezmény keretében utalt át Izraelbe. Az akkori tárgyalásokon Izrael azt állította, hogy a német koncentrációs táborokat és a németországi holokausztot túlélő zsidó foglyok és kényszermunkások közül 2 millió 300 ezer ember még mindig életben van, így 2000 tavaszától kezdődően ennyi "volt náci rabszolga" után kapott Izrael újabb anyagi kárpótlást. Természetesen más népek és államok soha nem kaptak ekkora összegeket lágerekben meghalt tagjaik után.

Kuruc.info - Jéney
Heted iziglen akarják a világoz zsarolni , ha tudják , és mondjuk nem pusztítják el addig az egész liberális hazugság fészket , a gojoknak fel kell készülniük , hogy a zsidók a holló mesével tényleg kiéneklik a szájukból a sajtot . A végén a kamatrabszolga goj a Kazár zsidót szolgálja majd , ha kamatrabszolgaként akar élni , és állatként a zsidóvá avanzsált kazárt akarja szolgálni . A mi kazárunk is azt mondta csak annyi magyart meghagyni akik kihordják alólunk az ágytálat.
Hát nem csoda , hogy egyetlen magyar sem akar kamatrabszolgaként élni a zsidó világbirodalomba , amit ők úgy látnak , hogy létrejöhet az uzsorakamatos mankárkaszt jóvoltából . Remélem , hogy az egész csak egy holokamus álma rémálma , akinek el kell vágni a torkát , hogy ne terjeszthessen ilyen rém történeteket , de ha nincs egy bátor ember ki ezt végrehajtaná, majd jönnek a Kínaiak kiknek százezer bérgyilkosuk van , és a bankárkasztot le tudják fejezni , mert azt a 300 családot – 6000 főt ők könnyen likvidálják , mert vegyi fegyverrel támadnak a Kínai faj ellen , és a válasz a bankárkaszt likvidálása lesz. A kétpólusu világban így lesz a vezető szerep a Kínaiaké , és a pénzügyi elit eltünésével a világ megszabadul az adósrabszolgaságtól , a zsidó világhatalmi törekvése így hullik a porba , és ha tövábbra is terrorizálja a térséget , likvidálják a fajtáját.


Olvasó: miért nem saját halottaink emlékére teszünk ki emléktáblákat?

T. Szerkesztõség!

talpalávaló holokauszt cimű cikkrõl az jutott az eszembe, hogy Magyarországon miért nem a magyar áldozatokról emlékleznek meg?

Akik meghaltak a kommunista diktatúra alatt, vagy Szibériában a táborokban, vagy '56-ban mikor belelõttek a békés tömegbe. Van nekünk (sajnos) épp elég magyar hõsi halottunk, róluk kellene megemlékezni elõször, az õ volt házukra mikor teszik ki az emléktáblát? 

(Olvasó)



Újra kell írni a holotörténelmet: Lehetséges, hogy 30 millió zsidóval végeztek a németek?

Az alábbiakban részlet következik Lengyel Olga Öt kémény: egy nő, aki túlélte az auschwitzi haláltábort címmel először 1947-ben angol nyelven megjelent könyvéből (Five Chimneys: a woman survivor’s true story of Auschwitz Granada, Ziff-Davis, 1947, 1972). A fülszövegben egy Albert Einsteintől származó idézet olvasható: "Hatalmas munkát végzett a szerző azzal, hogy megszólaltatta a némákat, és nem hagyta feledésbe merülni a borzalmakat."
1943 júniusa után a gázkamrákban szinte kizárólag zsidókat és a cigányokat öltek. 360 holttestet vonszoltak ki, majd égettek el minden félórában, vagyis óránként 720 embert hamvasztottak el, tehát egy 24 órás "műszak" alatt 17 280 áldozat teste porladt el. És a kemencék éjjel-nappal, gyilkos hatékonysággal üzemeltek. De mintha mindez nem lett volna elég, az égetőgödrökben még ezen kívül naponta 8000 foglyot égettek el. Tehát naponta 24 000 áldozata volt a náci barbárságnak! Elképesztő "eredmény", amely igen csak sokat elárul a német "ipar" teljesítőképességéről. 
Olvasható mindez Lengyel Olga könyve 1947-es angol kiadásának 80–81. oldalán.

Számoljunk csak. Egy héten több, mint 100 ezer, 40 nap alatt egymillió, 240 nap, vagyis nyolc hónap leforgása alatt tehát 6 millió ember veszett volna oda Auschwitzban? Ha ilyen ütemben zajlottak az elgázosítások, akkor az 1942 júniusa és 1944 októbere közötti eltelt 28 hónap alatt hány, főképp "zsidó és cigány" foglyot gyilkoltak le a nácik Auschwitzban? 20 milliót?

De tegyük fel, Lengyel Olgát elragadták az indulatai, és elképesztő túlzásokba esik. (Bár megjegyzem, az ehhez hasonló tanúvallomások alapján hozták a halálos ítéleteket és szabtak ki börtönbüntetéseket Nürnbergben.) Csakhogy más "szemtanúk" is hasonló számokat emlegetnek.
Kitty Hart, egy magát auschwitzi túlélőnek nevező lengyel zsidó nő Visszatérés Auschwitzba (Return to Auschwitz, Granada, 1981) című könyvének 118. oldalán a következőket olvassuk:
Amennyiben keményen dolgoztak, a feladattal megbízott katonák képesek voltak kb. 18 ezer testet elégetni 24 óra leforgása alatt, míg az égetőgödrökben további 8000 hulla porladt hamuvá egyetlen nap alatt.
A könyv fülszövege a következőképpen ajánlja a művet: "Lebilincselő és megrázó történet, jelentős darabja az egyre szaporodó, Holokauszttal foglalkozó történelmi és irodalmi alkotásoknak... Nagyon kevés visszaemlékezés mutatja be ilyen közelről a mindennapos borzalmakat és állítja elénk ilyen átéléssel a túlélésért folytatott harcot." (Martin Gilbert, The Times) Talán mondanom sem kell, hogy a könyvből dokumentumfilm is készült, amely számos díjat is kapott.

Egyébiránt Martin Gilbert, aki Kitty Hart könyvét olyannyira dicsérte, maga is írt egy művet a holokausztról. (Továbbá többek közt sajnos Winston Chuchillről is). Az Auschwitz és a szövetségesek című, 1981-ben megjelent munkájában a következőket írta /a 26. oldalon/:
A külvilág semmit sem tudott a zsidók megsemmisítésére irányuló tervekről 1942 tavaszán és kora nyarán, pedig ekkor már teljes sebességre kapcsolt a gyilkológépezet, és naponta több százezer zsidót gázosítottak el Belzecben, Chelmnoban, Sobiborban és Treblinkán.
Na most tegyük fel, hogy naponta 200 ezer embert gyilkoltak le a nácik az említett négy táborban. Akkor öt nap alatt 1 millió zsidóval végeztek, hat hét alatt pedig már el is jutottak a hatmilliós számhoz, és Lengyel Olga meg  Kitty Hart 24 millió áldozata még csak ezután fog meghalni Auschwitzban. 
Lehetséges, hogy valójában 30 millió zsidót öltek meg a németek?

Perge Ottó - Kuruc.info

Mindig meghatódom a Lengyel Olga- és a Kitty Hart-féle könyvek minden józan észt negligáló eszement híradásain.

Honnan az ördögből tudták, hogy az ún. égetőgödrökben éppen 8000 holttestet hamvasztottak el? Munkára kötelezett fogolyként odamentek, és elkezdték egyenként megszámolni a hullákat? Azért ez nem kis időt vesz igénybe, legalább 8000 másodpercet, ami 133 perc, azaz több, mint két órányi időtartam! Közben a tábori őrség mindezt szó nélkül, szájtátva tűri és végignézi!
Teljesen hihető, ugyebár... Arról az apróságról már nem is szólva, hogy Auschwitzban az efféle hekatomba azért is lehetetlenség volt, mert magas lévén a talajvíz-szint, nemigen lehetett túlságosan mélyre leásni. A szövetséges légierő által készített 1944-es felvételeken pedig semmiféle gigantikus árkok vagy gödrök nem látszanak!

Az óránkénti 720 fő elhamvasztásával megint hasonló a helyzet, bár itt 720 másodperccel számolva, ami 12 perc, valamivel kevesebb időre estek volna ki a munkából a foglyok, ám ezt a majd' negyedórányi lógást is aligha tűrte volna a tábori felügyelet.
Azt pedig bármely krematórium-szakértő kapásból megcáfolja, hogy 24 órán keresztül működhettek ezek a berendezések, mert ez szintén fizikai lehetetlenség, hiszen közben használhatatlanná váltak volna a szükséges holtidő elmulasztásának következtében.
Úgy tűnik azonban, hogy a német koncentrációs táborok területén valamiféle jahvei csoda folytán nem hatottak a bolygónk minden más részén érvényes fizikai törvények. Olykor azonban holokauszt-ügyben sem ártana a vakhit helyett a józan ész útmutatását követni!
Lipusz Zsolt
Kapcsolódó: Holokamu-dosszié



Lipusz Zsolt: Vessük a történelem szemétdombjára a holokausztot!


Mi az, hogy cigány (vagy akár zsidó) holokauszt? Kiket égettek el elevenen, s milyen okból? Hamburgban, Drezdában és még sok más városban – főként - német gyermekeket és anyákat, Tokióban, Hirosimában és Nagaszakiban japán asszonyokat és kicsinyeiket, tessék mondani, akkor miről beszélünk?
A krematóriumokban-abban a néhányban, melyet békebeli működésre terveztek- valóban elhamvasztották az elhunytakat a Harmadik Birodalomban, miként Európa sok más országában is, de  ha a hatmillió plusz a cigány extra ráadás igaz lenne, még ma is "füstölnének" Auschwitz krematóriumai. Az idézőjel azért van, mert a modern technológiájú és tervezésű hamvasztó kamrák már akkor sem bocsátottak ki látható füstöt magukból. A rasszizmus, fasizmus, nemzetiszocializmus fogalmak helyes, egzakt használata mellett ideje volna már a holokausztot is ily módon használni, nevezetesen a fentebb említett történelmi események vonatkozásában, tekintettel arra, hogy a szó jelentése: teljesen elégő áldozat. Ilyen értelemben helytelen örmény, indián stb. holokausztról beszélni.
Állhat a népirtás, genocídium vagy bármely más szó helyette, a holokauszt használata azonban helytelen és történelmietlen. Amúgy is jobb lenne ezt a szót a történelem szemétdombjára hajítani végre, minthogy az a mitologikus "történelmi esemény", melynek megjelölésére zsidó kiagyalói szánták, a valóságban soha nem létezett. No persze a permanens bűntudat és fizetési kötelezettség fenntartására tökéletesen alkalmas hívó szó. S tessék mondani, ha lett is volna "holokauszt" miért kellene nekünk fizetni ezért akár egyetlen eurócentet is egy olyan állam polgárainak, mely 1942-1945 között nem is létezett?! Nekünk, magyaroknak, kikről Kölcsey - az OVB szerint alkotmányellenesen, Istenem, a hülyeség meddig fokozható! - Himnuszában azt írja, hogy " szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának", kik és mikor fognak jóvátételt fizetni az átélt történelmi szenvedéshalmazért?
No persze ez csak a judeorasszistáknak, a "választott nép" ( ugyan ki választotta őket ki?) gyermekeinek jár. Lévén - balhitük szerint - felsőbbrendűek a többi népnél. Akkor miért tetszettek ajvékolni a Harmadik Birodalomban, mely az árják magasabbrendűségét hirdette a szemiták felett?
Lipusz Zsolt - Kuruc.info


"Budapest utcáin már nem járhatnak biztonságban és szabadon a zsidók"


Izraelben ma délelőtt a tavalyi esztendő antiszemita eseményeinek újabb, már sokadik összegezését adták közre. A jelentéstevő ezúttal a Kantor Központ volt, amely évértékelőjében, illetve az azt bemutató tel-avivi sajtótájékoztatóján Magyarországot, a Jobbik Magyarországért Mozgalmat a világ legantiszemitább országának, illetve pártjának nevezte. Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke szerint Budapest utcáin manapság már nem járhatnak szabadon és biztonságban a zsidók - tudósít a Jediot Áháronot és a Vállá!Hádásot izraeli hírportál.

Mose Kantor

A Kantor Központ az izraeli holokausztnap előestéjén, ma délelőtt a Tel-Aviv Egyetemen tartott sajtótájékoztatón mutatta be a 2012. évben történt antiszemita megnyilvánulásokról szóló, immár sokadik jelentést. A néhány órával ezelőtt megismert jelentés szerint a 2011. esztendőhöz képest tavaly világszerte 30 százalékkal megnövekedett az antiszemita cselekedetek, jelenségek száma. Megjegyezzük, az elmúlt négy-öt hónap folyamán zsidó szervezetek több riogató, egyértelműen politikai célokat szolgáló jelentést adtak ki a világon, így a Magyarországon egyre fokozódó antiszemitizmusról, a Jobbik Magyarországért Mozgalom veszedelmes mivoltáról.
A Tel-Aviv Egyetemen ma délelőtt megtartott sajtótájékoztatón a legeslegújabb évértékelő jelentés bemutatóján is kiemelten foglalkoztak hazánkkal, s azon belül a Jobbikkal. A legfőbb "vádló" Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke és Árjé Zuckermann, az Európai Zsidó Alap vezérigazgatója volt. Elhangzott az is, hogy a mai Magyarország lakosságának 63 százaléka bír valamilyen antiszemita előítélettel.

Sajtótájékoztató a Tel-Aviv Egyetemen

Diná Porát, a Kantor Központ vezetője beszédében kiemelte, hogy 2012-ben súlyos antiszemita cselekményekre került sor, ám ennek ellenére az Európai Unió vezetői nem elég határozottan, nem elég hangerővel emelték föl szavukat a jelenség ellen. Diná Porát is elmondta a sajtótájékoztatón többször is elhangzott állítást, miszerint néhány országban a zsidók már az utcán nem járhatnak szabadon és biztonságban.
"A helyzet súlyos, mert néhány országban a zsidók ismét totális bizonytalanságban érzik magukat. Leginkább hangsúlyozzuk a Magyarországon és a Görögországban uralkodó helyzetet, ahol ismét azon jelenségeket észleljük, mint amelyekről a tavalyi sajtótájékoztatónkon már beszéltünk", jelentette ki Árjé Zuckermann, az Európai Zsidó Alap vezérigazgatója.
Mose Kantor, a budapesti kormányok gyakori díszvendége Tel-Avivban elmondta: "A két esztendővel ezelőtti viszonylagos csökkenés után 2012-ben ismét megnőtt az antiszemita jelenségek száma a nagyvilágban", jelentette ki, majd rámutatott arra, hogy az esetek megnövekedésének számát befolyásolta a Franciaországban elkövetett zsidóellenes erőszak elharapózása. De szintén emelkedett az antiszemita események száma Magyarországon, Nagy-Britanniában, Németországban, Ukrajnában és Ausztráliában.

Mose Kantor, a soros fővádló

"A 2012. évre úgy emlékeznek majd, mint amikor visszatért a politikai nácizmus az európai kormányokba (!)", hangsúlyozta Mose Kantor a jelentést beharangozó sajtótájékoztatón, majd így folytatta: "Magyarországon a Jobbik, Görögországban az Arany Hajnal és Ukrajnában a Szvoboda Párt nem szélsőjobboldaliak, hanem olyan neonáci pártok, amelyek átlépték a piros vonalat azon a földrészen, ahol azt reméltük, hogy soha többé nem leszünk tanúi karlendítéses köszöntésnek, nem látunk horogkeresztet és nem hallunk politikusoktól a zsidók kirekesztését követelő felhívásokról", mondta Mose Kantor, majd hozzáfűzte: "Ezek a pártok és támogatóik nem csak a szavak világában léteznek. Az sem csupán a véletlenek láncolata, hogy növekedőben van a zsidók ellen elkövetett támadások száma, miközben ezek a pártok egyre erősödnek."
Mose Kantor a sajtótájékoztatón, amiképpen a jelentés többi írója is, külön foglalkozott Magyarországgal, s azon belül a Jobbikkal: "Európában a legaggasztóbb rasszista és antiszemita irányzatnak Magyarországon lehetünk a tanúi. Szinte nem múlik el hét anélkül, hogy ne érné valamilyen támadás az ottani kisebbségeket, vagy ne hangzanának el sértő megjegyzések a szélsőjobb és a neonáci politikusok részéről", jelentette ki a Tel-Aviv Egyetemen Mose Kantor, majd beszámolt arról is, hogy Európa vezető politikusaihoz fordult Magyarország és Görögország megrendszabályozása érdekében: "Ma, a holokausztnap előestéjén elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy a zsidók nem járhatnak-kelhetnek szabadon és biztonságban Budapest vagy Athén utcáin. Az éjszakai fáklyás, horogkeresztes menetek visszatértek az utcákra, pontosan oda, ahol alig néhány évtizeddel ezelőtt milliókat pusztítottak el", jelentette ki Mose Kantor.
Hering József - Kuruc.info


Ha nem vagy zsidó, meghalsz - egy zsidó telepes üzenete

Tisztelt Kurucok!
A mellékelt fotón olvasható a "tolerancia" népéhez tartozó egyik hebroni zsidó telepes gójoknak címzett szívhez szóló üzenete.

Zsidó vagy? Igen=élet. Nem=halál.

(Skorzeny)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése