2017. január 16., hétfő

KORRUPCIÓ TALÁRBAN




KORRUPCIÓ TALÁRBAN








REZESOVÁ ANGYALÁNAK MÉREGDRÁGA MERCEDES-GYŰJTEMÉNYE VAN 5




Méregdrága Mercedes-gyűjteményére költi a pénzét dr. Melegh Gábor igazságügyi műszaki szakértő, akinek kulcsszerepe volt a négy ember halálát okozó Eva Rezesová szlovákiai milliomosnőre kirótt meglepően enyhe ítéletben. A PestiSrácok.hu olvasója hívta fel a figyelmünket a Vezess.hu internetes magazin egy tavalyi cikkére, amelyben bemutatják Melegh doktor páratlan gyűjteményét. Egy Merci kivételével. Ez utóbbit egy blogger szerint Melegh Gábor épp az irigyei miatt nem kívánta megmutatni a szakújságíróknak.
HUTH GERGELY – PestiSrácok.hu
A Vezess.hu cikkében (ITT) (amire a kommentek alapján a Rezesová-ügy kezdete óta senki nem figyelt fel) többek között ezt olvashatjuk: Dr. Melegh Gábor, a BME Gépjárművek Tanszékének vezetője birtokol többek között muzeális minősítésű, 30 ezer kilométeres futásteljesítményű 250C-t a 70-es évek elejéről, kizárólag gyári állapotú 123-asokat és 124-eseket minden kasztni kivitelben, de akad V8-as SL is a gyűjteményében. A kocsikat hét lakat alatt őrzik valahol Budapest belvárosában, egy harmadik emeleti hangárban. – Még egyetemre jártam, amikor az építőmérnök nagybátyám hazajött Kuvaitból egy 123-as Mercivel. Az a Trabantok kora volt idehaza, gondolhatja, azonnal beleszerettem az autóba – emlékszik a vonzalom kezdetére, ám a gyűjtemény darabjaitjóval később, az ezredforduló után vásárolta zömében németországi hagyatékokból”. “Ami viszont igazán drága lehet, annak valójában nincs is piaci ára, oly’ mértékig ritkaság. A legértékesebb autó mind közül egy 250C, amely 28 ezer kilométerrel került ide, most 30 ezer van benne. Az OT-nál sokkal komolyabb, muzeális minősítése van a kocsinak. Telet, vagy esőt soha az életben nem látott” – magyarázza kicsit lejjebb a méregdrága gyűjteményre oly büszke Melegh.
Ez így nyolc autó, de valójában kilenc sorjázik egymás mellett a garázsban. Az egyikről azonban kérésre nem közölhetünk infókat” – írja a szakújságíró. Ám az egyik hozzászóló belinkel egy korábbi posztotA titkos autó egy Mercedes 190SL szerintem.Nyilván sok lehet az irigye, vagy csak a NAV miatt nem közölhették. Pedig jó lett volna pár képet látni róla – ami elérhető elég kevés – nagyon szép darab! Bár melyik régi SL nem az?” – írja a Danasom nevű blogger.
Ennyi maradt a Rezesová BMW-je által felnyársalt Fiatból, aminek vezetője Melegh szerint részben vétkes lehetett
Ennyi maradt a Rezesová BMW-je által felnyársalt Fiatból, aminek vezetője Melegh szerint részben vétkes lehetett
Emlékezetes: Rezesová a pénteki első fokú ítélet szerint négy ember halálát okozta tavaly augusztusban, amikor begyógyszerezve, ittasan, hátulról belehajtott az elé kikanyarodó Fiatba, ennek ellenére csak hat év fogházbüntetést kapott. A legenyhébb  fogva tartási körülmények mellett gyakorlatilag három év múlva hazamehet, ha másodfokon nem változik a bírói döntés. A magyar felmenőkkel rendelkező szlovák milliomosnő védelmét az ország egyik legjobb ügyvédje, Novák Péter látja el, s megszerezte a védelemnek az ország talán legelismertebb műszaki szakértőjét, dr. Melegh Gábort. 
A gyűjtemény büszke tulajdonosa, dr. Melegh Gábor igazságügyi szakértő
A gyűjtemény büszke tulajdonosa, dr. Melegh Gábor igazságügyi szakértő



Utóbbinak kulcsszerep jutott. Ő volt az, aki korábban mégösszeférhetetlenség miatt visszautasította az áldozatok hozzátartozóit, de akkor, amikor a szlovák milliomosnő védelme kérte fel ugyanerre, már nem voltak ilyen aggályai. Szakelemzésében aztán kimutatta, hogy nem Rezesová, hanem a Fiat – már halott – sofőrje volt a hibás, hirtelen előzése miatt elkerülhetetlen volt a baleset, főleg, hogy Rezesovát még a szemközt közlekedő autók fényei is zavarták.
Melegh betoppanása után az ügyben meghallgatott szakértők közül ketten korábbi álláspontjukkal szembehelyezkedtek, s Melegh “pártjára álltak”. Ezeket a szakvéleményeket a bíróság végül nem is vette figyelembe, ugyanis meg sem tudták magyarázni, miért is jutottak teljesen más végkövetkeztetésekre ugyanazokból az adatokból. Melegh véleményét, miszerint szinte elkerülhetetlen volt a baleset és a Fiat sofőrje is hibás volt, a Gödöllői Járásbíróság tanácsvezető bírája, Fülöp Ágnes elfogadta. Melegh és a bírónő nem mellesleg korábban közös könyvet írt Közlekedési büntetőjog címen.
A témával foglalkozó előző cikkünkben idéztük Rezesová anyjának a nyilatkozatát is:  Ez az ítélet szuper!” – jelentette ki az asszony a szlovák Blesk című lap szerint. Az ítélet végén maga Eva Rezesová is megköszönte az ítéletet.
(A vezető fotót a Vezess.hu készítette Melegh gyűjteményének publikus részéről.)

Szerinted Melegh Gábor igazságügyi szakértő és Fülöp Ágnes bíró tisztességesen járt el a Rezesová-ügyben?
Igen
Nem






A BAJNAI-CSALÁD ELSŐ MILLIÁRDJA: KISEMMIZÉS, ÜGYESKEDÉS, ÜZLETI ERŐSZAK 6




Atomjaira robbantottuk a Bajnai-birodalom bajai érdekeltségeit és feltártuk, Bajnai György, a volt miniszterelnök apja miként alapozta meg a családja és fia jövőjét. Kiderítettük, milyen üzletpolitika révén vált a Bajnai-család a bajai és környékbeli biznisz legbefolyásosabb szereplőjévé, milyen technikákkal szereztek meg általuk kiszemelt cégeket, és hogyan lehetetlenítették el azt az egyébként milliárdos forgalmat bonyolító vállalkozást, amely szembe mert menni Bajnai György elképzeléseivel. Oknyomozásunk szálai nem meglepő módon a Hajdú-Bét felszámolásból, és korábbi tényfeltáró cikkünkből is ismert, korrupciógyanúba keveredett Varga Miklós bíróhoz is elvezettek, aki úgy tűnik előszeretettel járt el Bajnaiék érdekeltségeinek az ügyében. Nyolcmilliárdos cég bedöntése, vagyonkimentés, ügyeskedés, offshore szálak, és csúcsra járatott érdekérvényesítés, ezek szerepelnek a PestiSrácok.hu által összeállított Bajnai-étlapon. A PS Mozi kamerája előtt pedig arról érdeklődtünk, mit gondolnak a bajai emberek a Bajnai családról.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

PROLÓGUS

A Bajnai-család múltjának fontos mozaikdarabjait gyűjtötte csokorba a PestiSrácok.hu. A Heti Válasz korábban már részint feltárta a Bajnai-életmű újabb, eddig ismeretlen darabját, de nyomozásunk tovább robbantotta atomjaira, hogy Bajnai György, Bajnai Gordon apja miként alapozta meg családja, így fia jövőjét. Kiderült, az Együtt-PM választási szövetség vezetője már a Hajdú-Bét-ügy előtt beírta a nevét az agrártörténelembe. A ’90-es években egy nyolcmilliárdos forgalmú gabonavállalat zuhant csődbe a kezei közöttAz International Food-ról van szó. A Heti Válasz megírta, hogy a ’90-es években Bajnai Gordon állandó üzlettársa volt a rendszerváltozáskor Bécsbe telepedett apának, ám az erre utaló adatokat eddig többnyire kifelejtette életrajzaiból. Ráadásul a későbbi miniszterelnök abban az időszakban érett fővárosi csúcsmenedzserré (a CA IB Értékpapír Rt. egyik húzóarcaként), majd az ezredfordulóhoz közeledve már, mint a Wallis Befektetési Rt. sztár-vezérigazgatója folytatta. Bajnai Gordon közösen birtokolta édesapjával az évi nyolcmilliárd forintos bevételt is produkáló gabonakereskedő konszernt, a Mohács–Záhony-vonaltól délre tevékenykedő bajai International Food (IF) Rt.-t, amely cég végül a későbbi Hajdú-Bét-csődöt idéző módon hullott szét. Az IF Rt.-t ráadásul ugyanúgy offshore-talapzatra építették, mint a Hajdú-Bétet: míg utóbbinál ciprusi, írországi, Turks- és Caicos-szigeteki adóoptimalizáló cégekből állt a tulajdonosi kör, a bajai családi érdekeltség pénzeit Liechtensteinbe terelték. Az IF cégadataiban ugyanis a Vaduz-i Davoni Trues Reg Ltd. nevű vállalkozás tűnik fel a háttérben.
A progresszív ügyeskedésről a szocialista Karsai József is értekezett korábban, aki a Magyar Hírlap május 16-i számában elmondta, hogy az International Food a 90-es években búzát vásárolt fel, és sok gazdának csak a jogos járandóság felét fizették ki. „Magas felvásárlási árral lekötötték a terményt, aztán olcsóbban továbbadták, a gazdát pedig csak részben fizették ki” – állította Karsai József.
Az eddig elhallgatott IF-botrányra Karsai József mellett Ónodiné Demeter Éva, a Hajdú-Bét-ügy egyik legismertebb károsultja árult el néhány részletet a Magyar Nemzetnek 2009-ben. „Valamikor a kilencvenes években Bajnai apja a búzafelvásárlás során több milliárd forinttal becsapta a Békés megyei gazdákat. Felvásárolta a búzát, és azután elfelejtette kifizetni az árát, mintegy hárommilliárd forintot” – jelentette ki akkor Ónodiné Demeter Éva.

BAJNAIÉK “HÁZI BÍRÓJA” MÁR MEGÜTÖTTE A BOKÁJÁT

A Bajnai-család rendszerváltás utáni óriási bizniszének a PestiSrácok.hu is utánament, és durva technikákra, ügyeskedésre, vagyonkimentésre, agresszív üzleti politikára bukkantunk. Nyomozásunk ráadásul arra is rávilágít, hogy érdekes módon a Bajnai család bajai agrárkalandjához és a Hajdú-Bét Rt. botrányos felszámolásáhozugyanaz a korrupciógyanúba keveredett cégbíró segédkezett. Varga Miklósról van szó, aki anno a Bács-Kiskun Megyei Bíróság polgári Közigazgatási Gazdasági Kollégiumának helyettes vezetője volt, ám miként a PestiSrácok.hu oknyomozó cikke (ITT ELOLVASHATÓ!) már feltárta, egy 2003-as lehallgatása nyomán a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentette az „igazság szolgáját”, amiért jogosulatlan ellenszolgáltatásért ismeretségi körébe tartozó vállalkozásokat jelölt ki gazdasági társaságok felszámolására. A Vargát érintő büntetőeljárásokat végül arra hivatkozva szüntette meg az ügyészség, hogy a titkosszolgálat más okból végezte a lehallgatást, ezért a bizonyító felvételek nem használhatók fel a bíró ellen.
(Emlékezetes, hogy Bajnaiék a Hajdú-Bét Rt. közelgő csődje előtt Debrecenből Kecskemétre helyezték át a vállalat székhelyét, így volt elérhető, hogy Varga bíró vegye kézbe az ügyet. S bár sokak, köztük a károsultak, több oknyomozó cikk szerzője és Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerint is minden elemében csődbűntettre hasonlít a Bajnai-féle tulajdonosok Hajdú-Bét-es vagyonkimentő akciója,Varga bíró mindezt nem észlelte és elrendelte a felszámolást. Korábbi cikkünkből kiderül, hogy Varga bíró döntéseivel többnyire az MSZP-közeli Kossuth Holding felszámolócég kapcsolati hálójába dobta az ügyeket, mitöbb, abban a korrupciógyanús történetben, amiben Varga ellen végül alapos gyanú fogalmazódott meg, ugyancsak a tágabb értelemben vett Kossuth Holdingos érdekkör volt az érintett, mint megvesztegető. A bírónak végül nem lett különösebb gondja a lebukásból, csendben nyugdíjba vonulhatott.)



Selyemköntös ės ajtócsapkodás, avagy így izmoznak Bajnai erős em




SZICÍLIAI MÓDSZEREK, AVAGY BAJÁN NEM ILLETT A SZÉLLEL SZEMBE PISÁLNI

Térjünk vissza az eredeti történetünkhöz! A bajai International Food károsultjait olyan módon is megpróbáltuk felkutatni, hogy számos környékbeli kereskedőt felhívtunk, s megkérdeztük, hogy mint versenytársak, a megyei piacot és ágazatot kívülről-belülről ismerő vállalkozók nem ragadtak-e bele véletlenül a régiós szintre szőtt IF-pókhálóba. Arcát, nevét egyetlen, Baján és környékén érdekelt vállalkozó, kereskedő sem kívánta cikkünkhöz adni, de informátoraink számos csemegére is felhívták a figyelmünket. Kiderült, hogy az IF felszámolására, és a cégvezetés üzletpolitikájára több társaság is csúnyán ráfaragott. A PestiSrácok.hu kiderítette, az IF-akta talán legnagyobb károsultja a bajai Forrás-93 Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedés Kft. volt, s ebben az ügyben kerül újra a látókörbe Varga bíró is.
Cikkünk tömören
Cikkünk tömören
Pedig korántsem rossz előjelekkel indult a Forrás-93 és Bajnai György üzleti kapcsolata. A miniszterelnök édesapja cukorban is utazott, de a kristálycukor értékesítése nem olyan tempóban haladt, mint ahogy azt Bajnai György elképzelte. Ekkor lépett a képbe a Forrás-93 kft., amelynek két vezetője fölöttébb tehetséges értékesítő és kereskedő volt Baján, cégük is virágzott, és az első körben mintegy ötszáz tonna Bajnai-cukrot néhány nap alatt dobra verték.
A Forrás-93 két ügyvezetője tehát közvetítője lett a Bajnai-birodalom termékeinek, az üzlettel mind a két fél jól járt. A Forrás jutalékot kapott az értékesítésből, míg Bajnai György ilyenformán villámgyorsan túladott az árun. A Forrás-93 kft. egyébként a Bajnai-jutalék nélkül is egymilliárd forintos éves forgalmat bonyolított, s a cég két fiatal ügyvezetője ötven embernek adott munkát Baján. Bajnai György a cukorbiznisz felpörgése láttán villámgyorsan tulajdonrészt szerzett a Forrás-93 kft-ben, igaz ötvenegy százalékban, tehát többségi tulajdonosként a cég két ügyvezetője tudhatta magáénak a vállalkozást. Bajnai Györgynek feltehetően szokatlan volt, hogy nem ő, vagy strómanjai a mindenható irányítók egy cégben, és gyorsan változtatni akart a felálláson. Bajai informátorunk, aki a konkrét ügyet, így a Forrás-93 Kft. két ügyvezetőjét is jól ismerte úgy elevenítette fel a történetet, hogy amikor Bajnai György előhozakodott a hatalomátvétel ötletével, és a tulajdonosok csípőből elutasították, hogy másnak adják át az irányítást virágzó cégükben, Bajnai György csak annyit dörgölt az egyik tulajdonos orra alá, hogy „hamarosan megtanulod majd gyerek, széllel szemben nem pisálunk”.

MEGINT CSAK AZ ÚJ OLIGARCHIA FELSZÁMOLÓS TRÜKKJE

Megtudtuk, a kis kapcsolati vihar elcsendesedése után nem sokkal Bajnai György rábeszélte a Forrás többségi tulajdonosait, hogy miután fut a szekér, Szolnokon is béreljenek egy ötszáz négyzetméteres üzemcsarnokot, amely történetesen Bajnai György egyik ismerőséé volt. A szerződés aláírása után azonban kiderült, a csarnok padozata nem megfelelő, azt az illetékes ellenőrző szervek kifogásolják, így a tevékenység folytatásához elengedhetetlen annak rendbe hozása. Az új padozat kivitelezése a bérbeadó kötelessége, aki a munkáról hallani sem akart, sőt, megemelte a fizetendő bérleti díj mértékét. A Forrás-93 kft. azonnal felmondta a szerződést, amely jogában állt, de Bajnai György szolnoki barátja perre vitte az ügyet. A sorozatos fizetési meghagyások nem igazán rettentették meg a Forrás-93 Kft-t, így a bírósági kártyát is be kellett vetniük. A bíróság végrehajtást rendelt el a Forrás ellen, s láss csodát, az a Varga Miklós bíró rendelte el a felszámolást, akiről a PestiSrácok.hu már hosszabban is értekezett. A felszámolással tehát kiiktatták a képből a Forrást, egyúttal pedig a kft. értékes, bajai ingatlanját is megszerezhették. A Forrás 1100 négyzetméteres bajai csarnoka mintegy 140 millió forintot ért, információink szerint azonban 22 millió forintért szerezték meg az ingatlant. A Forrás két tulajdonosa tehát több százmillió forintot bukott Bajnai György elhatározásán, egyúttal milliárdos cégüket is felszámolták. „Ha üzleti érdeke úgy diktálja, akkor Bajnai György bárkit letarol, még azokat is, akik korábban értékesítői, csendestársai, hozamhozói voltak. Bajnai beváltotta az ígéretét, a Forrás két tulajdonosának egy életre megtanította a leckét: széllel szemben nem pisálunk” – tette hozzá informátorunk.
Itt működött a Forrás-93 Kft. Amíg tönkre nem tették - Fotó: PestiSrácok.hu
Itt működött a Forrás-93 Kft. Amíg tönkre nem tették – Fotó: PestiSrácok.hu

AZ ÖREG BAJNAI RECEPTJE: AZ EKB MÓDSZER

A PestiSrácok.hu Bajnai György és birodalmának sikerreceptjét is megszerezte. A vagyonhízlalás trükkje azon alapult, hogy Bajnaiék kiszemelték a cégeket, bejelentették felvásárlási szándékukat, majd egy olyan alkuharc vette kezdetét, amelyben csak az egyik fél nyerhet. Nevezhetjük Erősebb Kutya B…(Jár jól) módszernek is. A bajai forrásunktól tudjuk, az alkupozíció erősítésére Bajnai György értékbecslőket is bevetett, akik szándékosan, és nem véletlenül értékelték le egy-egy cég értékét, eszközeit, javait, ingatlanjait, így nyomott áron juthattak hozzá működő vállalkozásokhoz. A megszerzett cégekre pedig szinte azonnal nagy összegű hiteleket vettek fel, majd a vagyon kimentése után csődöt jelentettek.

HAVER A CW BANKBÓL

A legutolsó lépcsőfok kihagyásával, de hasonló technikával szerezték meg Bajnaiék a bajai malmot. A csődbe jutott malom privatizálója a DIAMANT International Malom Kft.-volt, a cégben Bajnai György és Vizin László ebben az időszakban, tehát 1995 és 98 között felügyelő bizottsági tag volt, míg az International Food tulajdont szerzett a vállalatban.Bajai informátoraink szerint a Bajnai-család ezt az ékkövet is egy felszámolós trükknek köszönheti, hiszen a tulajdonszerzést egy olyan értékbecslés alapozta meg, amely alapján összesen 15 millió forintot ért a bajai malom. A becslés megalapozottságát jól mutatja, hogy nem sokkal a privatizáció után az új tulajdonosok már félmilliárd forint hitelt kaptak a malomra a bajai Agrobank fóktól.
Persze van akiknek könnyebb feltételeket diktálnak, mint az egyszeri devizaadósnak. Az Agrobank-fiók területi igazgatója az a Nercz Ferenc volt, aki az INT-FOOD felügyelőbizottsági tagja is volt egyben. Nercz Ferenc később a szolnoki Hozam Rt. egyik érdekeltségénél is dolgozott. Nercz Ferenc könyvvizsgáló neve onnan is ismerős lehet, hogy egyike volt annak a négy embernek, aki részt vett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bécsi leánybankjának, a Central Wechsel und Kredit Bank (CW AG) végelszámolásában. A költségvetést megkárosító CW AG ügye még az akkor ugyancsak miniszterelnök Orbán Viktornál is kiverte a biztosítékot, miután a kormányfő megdöbbent azon, hogy százmillió forintos végkielégítéssel távozott posztjáról a mintegy 100 milliárd forintos veszteséget felhalmozó, a jegybank tulajdonában lévő, bécsi CW Bank vezetője.
A bajai malom. Szinte ajándékba kapta a Bajnai-család - Fotó: PestiSrácok.hu
A bajai malom. Szinte ajándékba kapta a Bajnai-család – Fotó: PestiSrácok.hu

SZÁZMILLIÓS ADÓTARTOZÁSSAL A POKOLBA

A bajaiak, és az IF botrányos részleteit ismerők egyébként azt is beszélik, hogy a cég felszámolása előtt a vagyonkimentést, vagyonáthelyezést is bevetették Bajnaiék. A PestiSrácok.hu az OPTEN Céginformációs Bázisban kutakodott a fülesről, és beigazolódott, nem feltétlenül kacsa a helyiek vélekedése. Rábukkantunk az 1995-ben alapított Konzol Trade Kft.-re, amelynek egyik ügyvezetője az olasz Florian Elvio volt, de a cégben Vizin László is feltűnt. A cégnek 2005-től Nercz Ferenc volt a könyvvizsgálója. 1997-től 2005-ig Bajnai György is a társaság tulajdonosa volt. A Kamarás-Duna Kft. is közvetlen irányítást szerzett a cégben. A cég ráadásul szerepelt az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemélyekre vonatkozó adózók listáján. A Konzol Trade kft. törzstőkéjét 2011-ben négymillió forintra szállították le a társaság tagjai, miközben ezelőtt 180 millió forintos pénzbeli betét jelentette a törzstőkét.
A vagyonátmentés témakörét kutatva ugyancsak a látókörünkbe került a már említett Kamarás-Duna Kft. is, amely 1998-ban alakult, kezdetben Illés Lászlóné, majd 2007-től Vizin László volt az ügyvezetője. 1999-től 2010-ig Nercz Ferenc volt a könyvvizsgáló, majd a Nercz Ferenc irányította RÉGEL Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság lépett a helyébe. A Kamarás-Dunának 2010-ben már több mint 2 milliárdra rúgott értékesítési nettó árbevétele, nem lepődnénk meg, ha kiderülne, végül erre a vállalatra szállt tovább a kivéreztetett Int-Foodból, majd a Konzol Trade-ból a Bajnai-típusú “nagy üzlet.”
A Bajnai család eredeti bajai fészke. Innen indult útjára a kis Gordon - Fotó: PestiSrácok.hu
A Bajnai család eredeti bajai fészke. Innen indult útjára a kis Gordon – Fotó: PestiSrácok.hu

A CÉGTÁRS A FIDELITASRA MUTOGAT

Az International Food történetével és csődjével, a károsultak kálváriájával kapcsolatban felhívtuk Csontos Attilát, aki a cég szárnyalásának időszakában egy német-magyar vegyes vállalat ügyvezetőjeként ténykedett, e cégnek pedig ötven százalékos tulajdonosa az International Food volt. Csontos azonban nem kívánt „belekeveredni” az ügybe, s kijelentette, hogy ő nem látott bele az IF dolgaiba. Csupán azt hangsúlyozta, hogy „Bajnai Gordon egyetemi oklevelén jóformán a pecsét sem száradt meg, amikor az IF csúcsra járatta magát”. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy az idősebb Bajnai cégtársa, azaz Vizin László IF-vezér fia 2009-től 2013 nyaráig a Fidelitas alelnöki székében ült.

BAJNAI GORDON ÉS AZ OPERATÍV DÖNTÉSEK

Hogy a fiúk felelősek-e az apák bűneiért, annak eldöntését Tisztelt Olvasóinkra bízzuk. Bajnai Gordon ugyanakkor szinte minden üzleti és politikai befolyását az idősebb Bajnai által megteremtett jólétnek és kapcsolati hálónak köszönheti. Lehet, hogy a kis Gordon diplomáján még csak éppen megszáradt a pecsét az “első milliárd” összegrundolásának korszakában, te ténykérdés: az Együtt-PM vezére ott ministrált apja jobbján az International Food körül. Igaz, az Együtt-PM Szövetség közleménye a Heti Válasznak anno igyekezett letagadni mindezt (Bajnai Gordon az Internationak Food Zrt. üzleti döntéseinek meghozatalában operatív módon soha nem vett részt, a cég csődje idején a vállalkozáshoz köze nem volt – állították), ám ugyancsak a Válasz mutatta be azt az az Intenational Food hivatalos aktáiból származó dokumentumot, miszerint 1998. május 15-én, amikor a csődbe vitt cég e a 100/1998-as számú határozatával eldöntötte a részvénytársaság jogutód nélküli megszüntetését, Bajnai Gordon a cég legnagyobb részvényeseinek az egyike volt, vagyis az Együtt-PM állításával szembenegyértelműen volt köze a vállalkozáshoz.
bajnaidoksi
A PestiSrácok.hu munkatársai az információgyűjtés során az IF-sztori legtöbb fontos szereplőjét felkeresték és számos, a fenti állításokat igazoló bizonyítékot, nyilatkozatot gyűjtöttek be. E cikkben csak olyan értesüléseket osztottunk meg olvasóinkkal, amelyeket több forrásból is megerősítettek, vagy amit dokumentumok támasztanak alá.





DEMOKRÁCIATESZT HALADÓKNAK – BÁRKIT KISEMMIZHETNEK A FELSZÁMOLÓK? 2




Közös oknyomozásra invitáljuk a PestiSrácok.hu tisztelt olvasóit! Cikkünk egy kis fűrészüzem gátlástalan „einstandolásának” történetén keresztül mutatja be a felszámolóbiztosok korrupt világát.
Történetünk főszereplője a rendszerváltás utáni nagy tőkefelhalmozásban kulcsszerepet játszó, még a Hajdú-Bét ügyben is érintetté vált és az igazságszolgáltatásban szerteágazó kapcsolatokkal bíró Kossuth Holding. Továbbá egy szombathelyi cégbíró, aki a cégiratokban „a múlt átírásával” minden jel szerint komoly segítséget nyújtott a holding kártérítési felelősségének anulálásában. Ügyünk az igazságszolgáltatás megtisztulásának próbája is, hiszen a PestiSrácok.hu a meddő bírósági csiki-csukit megunva most Handó Tündétől, az Országos Bírói Hivatal elnökétől vár magyarázatot a megmagyarázhatatlanra.
SIPOS ANETT
Azt, hogy a demokrácia alapkövének számító bíróságok működésében esetenként komoly problémák is felütik a fejüket, finom utalásokkal már Handó Tündétől, az Országos Bírósági Hivatal elnökétől is hallottuk részlegesen elismerni. Azt, hogy ez a rendetlenség különösen igaz a felszámolási ügyekre, azt nyomozóhatóságok, jogi egyetemi tanárok, a fent említett bírósági vezető, és egy-két bíró is elmondta már, az ügyvédeken és a károsultakon kívül. Ám az eddigi bírálatokat néhány publicista és kommentelő egyszerű politikai játszmában íródott propagandának állította be, hiteltelenítve az embert és a téma komolyságát. Mindezért jelen cikkünkben minden reális igényt megpróbálunk kielégíteni: konkrét ügyet kapnak, konkrét dokumentumokkal. A cím azonban nem vicc, tényleg tesztelni akarjuk Önöket.
Sok adatot át kell nézni, meg kell érteni a mechanizmus lényegét, ami sokkal fáradságosabb, mint az adócsalás miatt büntetőeljárás alá vont Győzike milliós nyaralásáról szóló írást végigfutni.  Aki viszont úgy érzi, hogy az országunkban nem mennek jól a dolgok, az most kicsit erőltesse meg magát, és figyeljen a részletekre.  A teszt végén beikszelhetik, vagy kommentként meg is írhatják, mit gondolnak.
Közben persze nem hagyjuk a dolgot egy facebook-poszt szintjére süllyedni. Hivatalos panasszal éltünk az illetékes felügyeleti jogot gyakorló bírósági vezetőnél, és az anyagot leadtuk az Országos Bírósági Hivatalban(OBH) is, hátha úgy nagyobb lesz a motiváció. A demokráciatesztnek így ők is résztvevői.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke idén márciusban a magyar igazságszolgáltatás krémje tart előadást, Darák Péter, a Kúria elnöke, Ujkéry Csaba, a Kaposvári Törvényszék elnöke és Polt Péter legfőbb ügyész társaságában. Volna miről beszélni… (Fotó: MTI/Varga György)
A sztoriról: azért tartjuk fontosnak ezt, mert problémák esetén hinni kell az igazságszolgáltatásban ahhoz, hogy a szemet szemért fogat fogért elv ne jöjjön vissza a hétköznapok gyakorlatába. Illetve azért is írjuk ezt, mert ha sokan megértik ezt a történetet, és veszik a fáradságot, hogy kommentben, vagy levélben jelezzék a véleményüket, az eljut(hat) a döntéshozókig, míg más szereplőknek minimum kellemetlen lesz.  Ez a mi idealizmusunk. Két család már tönkrement, itt az idő szépíteni.
Rövid dicsekvés
Kijelenthetjük, eddig szerény újságírói módszereinkkel ebben az ügyben szép eredményeket értünk el. A felszámoló szervezethez elküldött levelünk átvételi napján, azonnali intézkedés volt tapasztalható. Úgy tűnik, van esély!
Kezdjük az elején 
Vas megyében működött egy fűrészüzem, melynek vezetői a joghoz nem sokat értettek.  A fához viszont igen. Az üzem folyamatosan tudott fejlődni, új gépeket vettek és egyre több megrendelésük volt. Az indulásra felvett hitelt is pontosan törlesztették. Úgy tűnt magyar kisvállalkozói sikersztori lesz az övék. Aztán az egyik fuvarosuk olyan számlát állított ki, amin nem csak a nekik elvégzett szállítás szerepelt. A fuvaros önhatalmúan megtoldotta egyéb oda nem tartozó tételekkel a bizonylatot, amit a fűrészüzem vezetői bónuszként nem akartak kifizetni. Leutaztak hát személyesen egyeztetni. Úgy tűnt, asztal mellett rendezik a konfliktust, hisz több megoldás felmerült, amiben a fuvaros elismerte a túlzást és rönkfával akarta ellentételezni azt.  Miután több éve üzleti kapcsolatban voltak, hittek neki, szóban megegyeztek.  Aztán a fuvaros mégis felszámolást indított ellenük. Zseli Józsefék a faüzem tulajdonosai ekkor kezdtek el jogászi segítségért kapkodni, mert a korábbi személyes beszélgetés alkalmával nem készítettek írásos megállapodást, azt gondolták az adott szó kötelez. Így nem tudták azt igazolni, hogy a tételek egy része valótlan, és a kifizetés elől sem zárkóztak el, csak épp a korrigált érték szerint akartak elszámolni. Annyira nem voltak dörzsöltek, hogy ügyvédi, vagy bírói letétbe helyezzék a pénzt és tértivényes levelekben érintkezzenek a fuvarossal. Az efféle megoldásokban későbbi ügyvédjük se volt erős. Mire valóban kézhez kapták a felszámolás elrendeléséről szóló értesítést, kicsúsztak a fellebbezési határidőből.
A felszámolást végző Kossuth Holding Zrt. szerint minden rendben zajlott. Zseliék szerint nem létező címre küldték ki az első levelet, aztán meg olyan személy vett át levelet, aki arra nem volt jogosult. Sok hasonló esetben gyanús, hogy kooperál a hirtelen felszámolás alá kerülő vállalkozásoknak addig hitelező pénzintézet és a felszámoló szervezet, de ezt eddig még egy ízben sem sikerült bizonyítani. Van ugyanis egy olyan szabály a csődtörvényben, ami szerint a felszámolás pillanatában a cég összes tartozása azonnal lejárttá válik. Tehát a tulajdonosnak, egy 5 ezer forintos számla miatt akár azonnal egy összegben rendeznie kellene a bank felé az 5-50 milliós hitelét függetlenül attól, hogy azt addig pontosan fizette-e. Így a hitelezői listán első helyet élvező bank általában mindent visz, amire jelzáloga van. A sokadik helyre szorult egyéb hitelezők gyakran üres kézzel távoznak a felszámolási eljárásokból, aminek az a vége, hogy a felszámolt cég megszűnik, kivezetik a cégjegyzékből.
Egy fejezet a felszámolások botránykrónikájából: elkeseredett dolgozók várják a Kossuth Holding képviselőjét 2003. január 3-án, a komlói Elegant ruhagyárban. Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc
Itt tényként kijelenthető, hogy a felszámolóbiztos korrupt volt. Kenőpénzért alacsony áron értékesítette Zseliék faüzemét. Idén február 14-én jogerősen el is ítélték ezért, letöltendő szabadságvesztést kapott. Ez egészen kivételes helyzet. Nagyon ritka, hogy nagy felszámoló cégek képviselőit a bíróságokon jogerősen elmarasztalják. Persze az is ritkán fordul elő, hogy a felszámoló biztos civil ruhás rendőrök jelenlétében kép és hangfelvétel mellett vegye át a mellékest. Az Ikervár-Fa ügyében pont ez történt: Kovács Péter a vevőként bejelentkező kuncsafttal is közölte, hogy 5 millió forintot kér annak fejében, hogy alacsony áron pályázati nyertesként megvehesse a faüzemet. Pechjére a vevőt civil ruhás nyomozók is elkísérték, akik videón is megörökítették az eseményeket.
Részlet következik az elsőfokú ítéletből:
Kikapcsoltatta a telefonját, nehogy valaki lehallgassa a beszélgetésüket. Elmondta, hogy az ő cége folytatja Zseli József ellen a felszámolási eljárást. Ha 65 millió forintért veszi meg a telephelyet, akkor az ő cégének jutaléka 4 százalék, ami forintosítva 2,4 millió forint. Azt is elmondta, hogy az ő munkabére ennek az összegnek a 10 százaléka, vagyis 240 ezer forint. K. Péter vádlott közölte, hogy neki ezért nem érdeke, hogy a telephelyet 65 millióért adják el, neki jobban megéri, ha 30-40 millió forint körül adják el a telephelyet,de a vevő neki 5 millió forintot fizet zsebbe.
Kovács Péter 12 millióért adta el végül a telephelyet. Előzetes letartóztatásban egy percet sem volt. A másodfokú ítélethirdetés óta börtönbe be nem vonult. Amíg a bíróság ezzel kapcsolatban nem intézkedik, nem is kell izgulnia. Böröcz Anita, a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságának főelőadója általános kérdésünkre a következő választ adta.
A büntetés letöltésének kezdő időpontját és helyét a bíróság határozza meg. Amennyiben az elítélt nem jelentkezik a börtönben, az ítéletet hozó bíróság büntetés-végrehajtási csoportja intézkedik felkutatásáról, illetve a körözés kiadásáról. A büntetés-végrehajtás akkor kerül először kapcsolatba az elítélttel, amikor a BV. intézetben jelentkezik a szabadságvesztés büntetés letöltésére, vagy a rendőrség e célból átkíséri.”
Cégbírósági kozmetika
Ráadásul úgy tűnik, hogy Kovács ítélete előtt két nappal valakik át akarták írni/íratni a múltat. Egészen 2006-ig visszamenőleg ki akarták törölni ezt a bukott embert, mintha nem is lett volna jelen felszámolóként.  Ha a Kovács Péterrel szemben hozott jogerős ítélet alapján egy másik perben megállapítanák az Ikervár-Fa Kft. felszámolásának törvénytelenségét, az minden addigi szerződést és egyéb jognyilatkozatot érvénytelenítene. Súlyos kártérítési kötelezettséget jelentene, ami az eddig eljáró bíróságoknak is jelentős vér- és presztizsveszteség.
Ha magamat beleképzelem az ő helyükbe, hogy megértsem a motivációjukat, akkor arra jutok, hogy ha Kovács „pályára lépésének” kezdőnapjáig, akár 2006-ig jogellenesen, de mégiscsak hivatalosan be van vezetve egy másik személy a cégjegyzékbe, azzal egérutat nyerhetek. A bíróságon így sokkal esélytelenebbek lennének Zseliék. Egyelőre nem tudjuk mit gondoltak ekkor a Kossuth Holdingnál, bár megkérdeztük őket. A Szombathelyi Törvényszék elnökének is küldtünk egy panaszt, hogy nézzenek utána ennek a 2012-ben bejegyzett 2006-os dátumnak. Annál is inkább, mert Kovács Péter ítéletét 2012. 02.14-én mondták ki, a változás pedig mintha előkészítve várta volna az ítéletet, hiszen 2012. 02.12-én kelt.
Az egyszerűség kedvéért ide másoltuk a vonatkozó adatokat a cégjegyzékből:
13/2 Zseli József (an: Fülöp Erzsébet) ügyvezető 9600 Sárvár, Laktanya u. 1. VI /27.
Hatályos: 2000.07.10. – 2006.01.18.
13/3 [01 10 044789 ] Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Rt. 1061 Budapest, Paulay Ede u. 45.
Kovács Péter (an: Rozsos Erzsébet) felszámolóbiztos 2112 Veresegyház, Galagonya u. 28.
A képviselet módja: önálló.
A jogviszony kezdete: 2006.01.18.
Változás idopontja (törlés): 2012.02.15.
Törlés kelte: 2012.03.12.
Hatályos: 2006.01.18. – 2012.02.15.
13/4 [01 10 044789 ] Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zártkörűen Működő Részvénytársaság HU 1075
Budapest, Kazinczy utca 24-26.
Adószám: 12867231242
Kissné Ágics Ilona (an: Milkovics Janka) felszámoló 1096 Budapest, Telepy utca 29/C.
Születés ideje: 1953.10.19.
Adóazonosító jel: 8317024229
A képviselet módja: önálló.
A jogviszony kezdete: 2006.01.18.
Változás idopontja: 2012.02.15.
Bejegyzés kelte: 2012.03.12.
Hatályos: 2012.02.15. – …

A TESZT

Most következik az eddigieknél is nehezebb, adatokkal teli rész. Nagyrészt kronológiában soroljuk fel az eseményeket, amiről a végén Önök alkotnak véleményt. Minden irat az oldalunkról letölthető. nyugodtan menjenek ki, sétáljanak egyet, kemény rész következik.
1.  A Szombathelyi Cégbíróságon dr. Bakucz László bíró 2012. 02. 12-én készített egy végzést, amiben Kovács Péter felszámolói megbízatása az Ikervár-Fa Kft-nél megszűnik, 2012. 02.15-el. Kissné Ágics Ilona 2006. 01. 18-tól (!) felszámoló. Ezt a végzést a bíró nem írta alá, de az aktában benne van.
2. Az az irat, amiben a felszámoló szervezet vezetője arról tájékoztatja a bírót, hogy a változás feltételei fennállnak, mert a régi felszámoló lemond, illetve az új elfogadja a kinevezést 2012. 03. 09-én érkezett a bíróságra. Az irat üres hátoldalára pecsételt érkeztető bélyegző szerint, amit egyetlen aláírás sem hitelesít.
3. A változás bejegyzéséhez szükséges kérelemnek megfelelő formanyomtatványon semmilyen dátum, vagy érkeztető bélyegző nincs. Ott 2012. 02. 15-el kérik a változást a Kossuth Holding részéről. Ezt megelőző 2006-os vissza dátumozásra utaló írásos kérésnek nincs nyoma az aktában, sem 2012. 02.12 előtti változásbejegyzési kérelem, ami alapján az alá nem írt végzést meg lehetne hozni.
4. 2012. 03. 12-én dr. Bakucz László a Szombathelyi Cégbíróság bírája meghozza aláírásával hitelesítetten azt a végzést, amiben Kissné 2006-től felszámoló, és 2012. február 12-én törölték Kovácsot. Ezzel a végzéssel alakult ki a fentre bemásolt adatokkal teli cégkivonat.
5. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság bírája dr. Habulin István a felszámolási eljárás közzétételéről aznapi hatállyal, 2012. 05. 14-én rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a felszámoló személyében történt változást ezzel az időponttal kellene bevezetni  a hatályos adatokba. Dr. Habulin István július 3-án és július 5-én több végzésben elutasítja Zseli Józsefék beadványát a felszámolás törvénytelenségének megállapítására.
6. 2012. 07. 17-én a PestiSrácok.hu nevében a következő kérdéseket jutattuk el Csorba Gábornak, a Kossuth Holding vezérigazgatójának:
Hogyan fordulhatott ez elő? Milyen kapcsolata van Önnek, vagy az Ön cége bármely megbízottjának a Vas Megyei Cégbírósággal? Miként vezethette be a bíróság a jogszabályokkal ellentétes adatokat az Önök kérésére a cégjegyzékbe?
Önök Kovács Péter korrupciós perének másodfokú ítéletét megelőzően két nappal kérték a cégjegyzékben a fenti módosítást. Volt információjuk az ítélet tartalmára vonatkozóan, hogy erre az értelmezhetetlen lépésre szánták el magukat?
Amennyiben Önök 2006. 01. 18-tól Kissné Ágics Ilonát tartják az Ikervár-Fa Kft. felszámolójának, vélhetően szándékukban áll minden Kovács Péter által tett jognyilatkozatot semmisnek tekinteni – beleértve a telephely eladását. Mikor fogják ennek megfelelően kártalanítani a cég tulajdonosait? Velük miért nem vették fel idáig a kapcsolatot? (Fenti levelemet megküldöm a Szombathelyi Törvényszék elnökének és az Országos Bírósági Hivatal elnökének panasz formájában.)”
7. dr. Holobrádi Emese a Kossuth Holding ügyvédje 2012. 17.17-én kijavítás iránti kérelmet terjesztett elő a Szombathelyi Cégbíróságon, mert tévesen szerepel a végzésben a 2006.01.18-i dátum az új felszámoló jogviszonya mellett.
8.  2012. 07.23-án e cikk szerzője panasszal élt a Szombathelyi Törvényszék megbízott elnökénél, mely panaszt eljutattuk az igazgatási felügyeleti és a remélhetőleg nemcsak rendelkezéseiben, de gyakorlatában is kiváló új OBH-elnöki panaszszabályzat szerint panasz-felülviszgálati jogkört gyakorló Országos Bírósági Hivatal elnökének is.
9. 2012. 07.23-án dr. Bakucz László bíró meghozta harmadik végzését az Ikervár-Fa Kft. felszámolóbiztosi változásáról. Törölte az előző 2006-ra visszamenőleg „érvényes” bejegyzést, és 2012. 02.15-től lett Kissné Ágics Ilona a felszámoló, a bejegyzés kelte 2012. 07.23. A bejegyzés hatályának időpontja a végzésben nincs feltűntetve. Érthető, hiszen nehéz lenne a jogszabályi hatályosság kezdetének megfelelő június 14-et, amit a Győri Törvényszék kért, július végén jogszerűen átvezetni.
10. dr. Tóth Ferenc arról tájékoztat minket dr. Hoós Tibor megbízott elnök helyett, hogy a Szombathelyi Törvényszékhez intézett panaszunk kivizsgálása nem tartozik a megbízott elnök hatáskörébe, ráadásul mi nem is tartozunk azon személyi körbe, amik jogosultak jogorvoslatra a cégbírósági végzésekkel kapcsolatban. Ráadásul az általunk hivatkozott 2006. január 18-i dátummal kapcsolatban arra hívják fel a figyelmünket, hogy az a felszámoló szervezet kijelölésének időpontja…
11. A Szombathelyi Törvényszékhez intézett panaszunkra kapott válasz miatt Handó Tündéhez az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez fordultunk felülvizsgálati kérelemmel, aki dr. Hoós Tibor ”főnöke”és odakoppinthat, ha törvénytelenséget észlel.
12. 2004. évi XXIX. törvény: A közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárás
141. § (4) Panasszal és a közérdekű bejelentéssel bárki – szóban, írásban vagy elektronikus úton – fordulhat a tárgykörben eljárásra jogosult szervhez. A szóbeli bejelentést az eljárásra jogosult szerv köteles írásba foglalni.
143. § (1) A panasz, illetőleg a közérdekű bejelentés alapján – ha alaposnak bizonyul – gondoskodni kell
a) a jogszerű, illetőleg a közérdeknek megfelelő állapot helyreállításáról vagy az egyébként szükséges intézkedések megtételéről;
b) a feltárt hibák okainak megszüntetéséről;
c) az okozott sérelem orvoslásáról, továbbá
d) indokolt esetben a felelősségre vonás kezdeményezéséről.
Ezzel demokráciatesztünk utolsó pontjához érkeztünk. Alkossanak véleményt arról, mi történhetett.
A felszámolási ágak-bogak közt kevésbé járatos olvasóinknak adunk opciókat. Amit igaznak találnak, beikszelik. A többiek kommentekben kifejthetik nézőpontjukat.
a) Nem történt semmi, csak összekeverték a dátumokat. A bíró maximum hibázott, de nem sértette meg a törvényeket.
b) Az alá nem írt végzés az aktában nem a véletlen műve. A 2006-os dátum sem elírás, hanem bűncselekmény, ami egyedül a felszámoló szervezetet terheli. Lehet, hogy megvezették a bírót az adatokat illetően.
c) A bejegyzést készítő bírót terheli kizárólag a felelősség.
e) A felszámoló szervezet és a bíróság is el akarta kerülni, hogy a felszámolás törvénytelenségét megállapíthassák egy későbbi ítéletben. Ehhez próbáltak hivatkozási alapot gyártani. A bírósági korrupció olyan szinteket ér el, hogy elegendő a gyakorlatban a felszámolónak a jól bejáratott bírói kapcsolatát felhívni, hogy az mindet előkészítsen. A bejegyzéshez szükséges iratokat utólag küldték el, ezért írta alá a bíró csak a második végzést.  A Kováccsal szemben meghozott letöltendő szabadságvesztés kiszabását nem lehetett elkerülni, pedig minden követ megmozgattak. Ezért volt a kavarodás.
Különvélemény
Mi úgy látjuk, hogy a Kossuth Holding és más nagy múltú felszámoló szervezetek túl markánsan érvényesítenek érdeket ma Magyarországon, ami oda vezethető vissza, hogy kapcsolataik és két évtizedes múltjuk van az eredeti tőkefelhalmozásban. Azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy minden nagy pártban, és gazdasági holdudvarban vannak személyes, vagy politikai „lekötelezettjeik”. Tekintve, hogy a volt állami nagyvállalatok közül jó párat ők, és a hozzájuk nem cégjogi, hanem személyi kapcsolatokon keresztül köthető felszámoló cégek számoltak fel és osztottak el az arra érdemesnek ítélt pajtásoknak, akiket ma elitnek nevezünk. Lásd: az egykori gyümölcs és zöldségtermesztésre építő Szabolcs-Szatmár megyei Kereskedelmi Szövetkezet Vállalat és a Elegant Május 1. Ruhagyár esetében. A Kossuth Holding egyik alapítója Magyari József (ki ne hagyják a hitvallását!) úgy hírlik igen nagy megbecsülésnek örvend a magyar politikai mindegyik térfelén. Ő volt a hatalmas emberi drámákkal járó, Bajnai Gordon exkormányfőtől sem független Hajdú-Bét felszámolási botrányának egyik legfőbb érintettje is. A másik alapító Baráth Tamás inkább baloldali kötődésű, mert a Kossuth Holdingban vállalt szerepe mellett tagja volt az MSZP egyik legfőbb gazdasági szervezetének, a Táncsics alapítvány kuratóriumának. A bíróságok persze függetlenek. Mi is ezt gondoljuk, ezért panaszkodtunk hivatalosan és nyilvánosan is. Mert a demokrácia ott kezdődik, ahol a jogsértéseknek van következményük, és nem söprik a szemetet a bíróság tekintélyére hivatkozva a szőnyeg alá.





A PestiSrácok.hu rögtönítélőszéke. Sajtóperes ügyvédek és bírók kedvéért: igen, mi is tudjuk, hogy tilos büntetőjogi következményeket prejudikálni, ez csak poééén! (egy szavazás plusz egy év)
  •  Kovács Péter elítélt felszámoló +1 év
  •  Magyari József, Kossuth Holding-alapító +1 év
  •  Bakucz László cégbíró +1 év






JOG ÉS JOGTALANSÁG – KORRUPCIÓ A BÍRÓSÁGOKON 8




Kellemes nyugdíjas éveit tölti az a bíró, aki egy titkos, majd nyílttá vált nemzetbiztonsági eljárás, a Bosszús fedőnevű művelet és az azt követő nyomozás során kimagyarázhatatlanul a vesztegetés gyanújába keveredett.
Dr. Varga Miklós már a lelepleződése után kapta meg a Hajdú-Bét Rt. felszámolási ügyét is, s nem meglepő módon ugyanannak a jól körvonalazható körnek juttatta a koncot, amely két évtizede zavartalanul fosztogatja a likviditási problémákba belebukó magyar vállalatok vagyonát. Varga bíró esete mégsem nevezhető kirívónak, hiszen kimondatlan szabály a közéletben, hogy a bírókról és a bíróságokról jót vagy semmit. A szent tehén státusz miatt így az elmúlt húsz évben sokan és sok mindent megengedtek maguknak a bíróságok falain belül. Egy másik példa erre, hogy túl fájdalmasan nem ütötte meg a bokáját a Ravasz László bíró leleplező cikksorozatából megismert bűnös káoszt teremtő dr. Czene Klára, a Szegedi Törvényszék elnöke sem, aki a megújulás jegyében két hete csendben leléphetett. A PestiSrácok.hu cikkéből betekintést nyerhetnek a magyar bíróságokat megfertőző korrupció világába.
SIPOS ANETT
Jogos és jogtalan – igazságos és igazságtalan. Olyan ellentétpárok ezek, amelyekről folyamatosan szólnak hétköznapjaink vitái. Vannak azonban olyan emberek, akiknek tudniuk kell a pontos különbséget közöttük. Ez ugyanis a szakmájuk. A bírákról van szó, akik egy demokráciában is élet-halál urai. Ezért ha a bírók nem veszik figyelembe a jogot, ha azt megsértik, áthágják vagy visszaélnek vele, az bűn. Bűncselekmény. Vagy még annál is több, hiszen az állampolgárok számára a bíróságok ítéletei jelentik a jogot, azt, hogy mit lehet és mit nem. A bírák döntései tehát alapvetően meghatározzák a társadalom állapotát és morálját. A bíróság tekintélyének csorbulását nem az okozza, ha kiderül, hogy egy bírón erőt vett a gyarlóság, hanem az, amikor ezt a bűnt nem szankcionálják azonnal, hanem a mundér becsületére hivatkozva megpróbálják elpalástolni azt. Ami, mint ebből a cikkből is kiderül, nem mindig sikerül…
Ez a történet Varga Miklós bíróról szól. Ez az első olyan, a titkosítás alól feloldott nyomozati anyag, amely a bírói szervezetben jelenlévő korrupciót igen plasztikusan bizonyítja. A PestiSrácok.hu több más eljárásról is értesült, ám azok dokumentumait még nem fújta be a szél a postaládánkba.  De ne szaladjunk ennyire előre!
Érdemei elismerése mellett…
Egy-egy eset azért néha áttöri a hallgatás falát. Legutóbb egy szegedi büntetőbíró, dr. N. Norbert esete bukott ki, aki az eddigi információk szerint bűntársa lehet dr. K. Zoltán úgynevezett sztárügyvédnek, aki kétmillió forintot kért egy adócsalással gyanúsított védencétől, hogy elintézze a szabadulását az előzetes letartóztatásból. A bíróról a Népszabadság hasábjain azt is olvashattunk, hogy már 1996-ban egy olajperben közfelháborodást okozóan enyhe ítéletet hozott. A mostani kínos ügy miatt először csak kényszerszabadságra küldte felettese, dr. Czene Klára a Szegedi Törvényszék elnöke. Majd nemrég a munkaügyi bíróság úgy döntött, hogy dr. N. Norbertnek a jogerős ítélet meghozataláig ki kell fizetni a bírói (majd nettó félmillió forintos) juttatást. Ha ez alapján esetleg a hamis látszat alakulna ki, hogy dr. Czene Klára csupán „tyúkanyóként” védi bíráit, akkor ezt azonnal cáfoljuk, hiszen a hölgy elnöklése során több bírójával is szembekerült, és akkor rendre a „kis” bírók húzták a rövidebbet.
A kilencvenes elejétől reformtörekvésekkel próbálkozó kollégáival permanens konfliktusaik voltak. Az egyik reformista családjoggal foglalkozó bíró megroppant a küzdelemben, elmegyógyintézetbe került, a mai napig ott van. Egy másik kiemelkedő tudással bíró szintén reformista polgári jogi bíró nyáron azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a rá küldött rendőrök elől a tetőre menekült, miközben azt kiabálta: hívjátok ide Baka Andrást (a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét), ez nem jogállam. Ezt a bírót Czene és köre lemondatta hivataláról. Egy harmadik bíró viszont az előző két reformista társánál is tovább ment a konfliktusvállalásban, publikálni kezdett a Magyar Hírlapban a bírósági szervezeti rendszer problémáiról, ami miatt Czene fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, és mára el is távolították a bírói karból – ő a fegyelmi eljárás kezdete óta egyáltalán nem kapott fizetést.
A politika bizalmában – Czene Klára, az akkor még Csongrád Megyei Bíróságnak hívott intézmény elnöke, egyben a Szegedi Tudományegyetem címzetes docense a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét veszi át Sólyom László köztársasági elnöktől és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, 2006. október 22-án, a véres rendőrterror előestéjén. Fotó: MTI/Soós Lajos
Időközben azonban az elnök asszony körül is átrendeződött a sakktábla. Büntetőeljárás indult ellene, mert ezt a nemrég eltávolított bírót dr. Czene egy ügyet lezáró végzés kapcsán írásban utasította, azaz írásbeli javaslatként nyomásgyakorlással élt.
Czene Klára most, 2012. április 6-án maga mondott le megyei elnöki pozíciójáról. A jövőre esedékes nyugdíjazásáig a cégbíróságon fog dolgozni. Ez aztán a bűnhődés…
A Népszabadság dr. N. Norbert büntetőbíró kapcsán a következőket írta, amivel csak egyetérteni tudunk:
Minél jobban titkolóznak, annál izgalmasabbá válik a kérdés: mi lehet a kulisszák mögött? Összefügg-e egymással Ravasz László szegedi cégbíró korábbi cikk- és nyilatkozatsorozata, valamint L. József, a Szegedi Bíróság korábbi elnökének nyilvános öngyilkossági kísérlete és kiabálása, hogy ez nem jogállam, a letartóztatott „sztárügyvéd” kétmilliójával, és hogy az áfacsaló bírót nem függesztették fel rögtön, de nem is dolgozik? Arról van-e szó, hogy az igazságszolgáltatás eddig intakt volt a társadalmat átszövő korrupciótól, csak néha került napvilágra egy-egy gyanús ügy, vagy a romlottság nagyon is jellemző, csak a rendszer minden másnál jobban zár?”
Ravasz László bíró a Magyar Hírlapba írt leleplező cikksorozatával vette fel a kesztyűt a „rendszer” ellen. Fotó: PS
Miután ismerjük a történetet  (de az egyik szereplő kérésének tiszteletben tartása miatt nem írhatjuk le a részleteket) a fenti kérdést megválaszoljuk: összefügg.
És akkor jöjjön Varga bíró! – Egy bizonyított vesztegetés, amit nem követett ítélet
Dr. Varga Miklós bíró megvesztegetésének történetét, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) irataira hagyatkozva idézzük föl. Minden kijelentésünk, amely hivatali visszaélésre és vesztegetésre vonatkozik, olyan nyomozati anyagból származik, amely sosem került bíróság elé, ilyen módon hivatalosan nincs jogerős ítélet a tettei büntetőjogi vonatkozásában, ezért minden itt megfogalmazott állítást a bíró ellen folytatott titkos nyomozás alapján megállapított alapos gyanúként kell értelmezni cikkünk minden egyes mondatának olvasása során.
Varga Miklós bíróként 1992-2002-ig az igazságszolgáltatás magas posztján szolgált, a Bács-Kiskun megyei Bíróság Polgári Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezető-helyettese volt. A gazdasági és cégiroda tevékenységét felügyelte, a felszámolási és cégügyek kiosztását egy személyben végezte, amellett, hogy maga is eljárt felszámolási és cégügyekben 2004-ig.
A titkos nyomozás végkövetkeztetése szerint nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. A nyomozás adatai – amit ugyanez az irat tartalmaz – viszont korrekt tájékoztatást adnak olyan cselekményekről, melyeket a magyar törvények szankcionálhatnak, adott esetben bűncselekménynek nevezhetnek. Az iratok tanulsága szerint Varga Miklós bíró és ügyvéd fia ötvenmillió forint értékű ingatlanvagyonnal rendelkező cégekhez jutott azon felszámoló szervezetektől, akiket bíróként ő jelölt ki az egyes felszámolások vezetésére. Ugyanilyen összefüggésben kapott bárány- és kecskehúst, majd az egyik közvetítő segítségével nyaralót is vásárolt Horvátországban, Sutivan Bistricában.
____________________Egy cég felszámolása akkor kezdődik, ha megállapítja a bíró az adott cég fizetésképtelenségét. Erre vonatkozó kérést előterjeszthet az, akinek a cég nem fizetett, illetve a végelszámoló is, ilyenkor ha a bíró elrendeli a felszámolást kijelöli azt a magáncéget, aki felszámolási tevékenység végzésére jogosult – továbbiakban felszámoló cég – , aki ilyenkor átveszi az irányítást a korábbi cégvezetőtől és szétosztja  meglévő vagyont, majd törlik a céget a nyilvántartásból.
Bevált módszer az nemzeti vagyon lebontására
A felszámolási eljárás rendkívül jó üzlet tud lenni, ha jó cégeket kaparint meg a felszámoló. Ez messze nem csak Varga Miklós bíró köreiben tudott dolog -  a magyar nemzeti vagyon lebontásának egyik speciális jogi megoldásának is mondhatjuk, hisz felszámolás során tűntek el olyan egykori nagyvállalatok, mint az Országos Érc és Ásványbányák(Ózd), a Ganz Villamossági Művek, a Móri Állami Gazdaság, a Szabolcs-Szatmár megyei Kereskedelmi Szövetkezeti Vállalat, vagy az Elegant Május1 Ruhagyár. A volt állami vállalatok felszámolásairól teljes listával rendelkezik a Transparency International Magyarország szervezete, amely egy igen komoly kutatást is szemtelt a témának. A téma persze messze nem merült ki ennyiben, hisz ha pontosan ismernénk ezen állami cégek eredeti tartozásállományát és tudnánk, hogy kik voltak a vezetőik a felszámolást megelőző időszakban (többnyire a kilencvenes évek elején), s vált-e ki belőlük új gazdasági társaság, és az mit vitt magával, majd mi lett azoknak a káeftéknek a későbbi sorsa, és végül kiknél landoltak az így kimentett hatalmas vagyonok, beljebb lennénk az átmenet két zavaros évtizedének (hogy NER-szabatosan fogalmazzunk) megértésében.
Most viszont térjünk vissza Varga bíróhoz, aki akaratán kívül is hozzásegít bennünket a „rendszer” működésének feltárásához. Számos kapcsolódó ügyet felsorol a nyomozást megszüntető határozat, de itt csak a legegyszerűbbet adjuk közre, amolyan analógia gyanánt:
2002-ban dr. M. Zoltán kérte, hogy indítsanak felszámolási eljárást a Vendégház 2000 Bt. ellen, erről a vállalkozó dr Varga P. útján (dr. Varga Miklós fia), dr. Varga Miklóst is tájékoztatta. Arra kérte a fiút, hogy szóljon az apjának, hogy  soron kívül hozzon végzést. Ez a kérésnek megfelelően még aznap megtörtént, így a bíró elrendelte a cég felszámolását. Ezt követően közeli és személyes kapcsolatukra tekintettel adatokat közölt egy másik káefté felszámolási eljárásáról is dr. M. Zoltánnal és K. Józseffel. Varga Miklós ezután otthonában fogadta K. Józsefet, aki bárány- vagy kecske húst vitt ajándékba a bírónak.  2003. június hónapban dr. Varga Miklós és dr. Varga P. K. József és dr. M.  Zoltán közvetítésével nyaralót vásárolt Horvátországban, Sutivan Bistricában.
Dr. Varga Miklós bíró korrupciógyanús ügyeire a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2002-2003-as titkos adatgyűjtése világított rá, ám feltehetően a jogrendszerbe vetett hit fenntarthatósága miatt a titkosítás feloldása után sem lett belőle országos botrány. A „BOSSZÚS” fedőnéven folytatott NBH-s műveletből kiderült: Varga bíró telefonbeszélgetéseiből olyan értékes információk voltak szintetizálhatók, mely alapján a nyomozók fel tudták rajzolni a bíró ismerőseinek hálózatát, akik felszámolást végző cégek képviseletében keresték meg őt. Nyilván a PestiSrácok.hu olvasói előtt sem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy abban a pillanatban, amikor a nemzetbiztonság feloldotta a titkosítást az ügyben és megindult a nyílt büntetőeljárás, Varga Miklós, mint bíró végképp kompromittálódott. De nehogy azt gondolják, hogy ezután az történt, aminek minden normális országban történnie kellett volna: hogy felfüggesztik Varga bíráskodási jogosítványát az ügy lezárásáig.
Ki más lett volna alkalmasabb Bajnaiéknak?
A politika ott tartotta az ujját a dolgok ütőerén, ugyanis a Hajdú-Bét Rt. székhelyét ezzel egy időben Debrecenből áttették Kecskemétre. Bár Debrecenben már elrendeltek egy felszámolási eljárást, a cég képviselői újból a felszámolás megindítását kérték az akkori Bács-Kiskun megyei bíróságtól, és az egyébként is piszkos hátterű Hajdú-Bét Rt. felszámolásáról ki más döntött volna, mint dr. Varga Miklós bíró? Varga nem is okozott meglepetést, a haveri üzleti kör egyik szereplőjét, a Hunyadi Rt.-t jelölte ki felszámolónak. Varga a korrupciógyanús ügyei ellenére, rögtön a Hajdú-Bét Rt. sorsának sínre rakása után csendben nyugdíjba vonulhatott. A libatenyésztők közül sokan földönfutók lettek, s mint közismert, kilencen az öngyilkosságba menekültek.
Bajnai Gordon, a Hajdú-Bétet csődbe juttató tulajdonos, a Wallis Rt. egykori vezérigazgatójának kormányfővé választása ellen tüntettek a felszámolási botrány károsultjai 2009. áprilisában, a Kossuth téren. Az idővel több száz fősre terebélyesedő tüntetést a rendőrség könnygázzal oszlatta fel, mert a tiltakozók megbontották az Országház köré vont kordont. 13 tüntetőt szállítottak rendőrségi fogdára. Fotó: PS
Varga Miklóst megkerestük – akkor még egy másik lap színeiben, de ott végül nem jelent meg az írás -  akkor kérdésünkre azt válaszolta: nem emlékszik rá, hogy lett volna bármi probléma a Hajdú-Bét Rt. felszámolójának kijelölése körül, hiszen mindig csak a rendelkezésre állt iratokból dolgozott.
Rákérdeztünk arra, hogy miért ugyanannak a körnek kedvezett a Hajdú-Bét ügyben is, akik őt a korrupció gyanújába keverték, és akiktől – az ügyészség szerint –, jelentős vagyonokat kapott ellentételezésként. Varga azt válaszolta, hogy a Hunyadi Rt.-t egy olyan jól felkészült vállalatnak értékelte, amely képes egy nagy cég, így a Hajdú-Bét Rt. felszámolására.
A fiával felesben birtokolt ingatlanok története pedig egészen más Varga szerint, mint amit a nyomozók igen részletesen leírtak. Varga azt állítja, újsághirdetésben találták ezt a két végelszámolásra kijelölt céget(a felszámoló cég végezhet végelszámolást is). A fia kedvéért vették meg, ő pedig csak a bírói talár letétele után szállt be mellé, tulajdonosnak. A nyugdíjas bíró kiemelte azt is, hogy mennyire fontos volt neki minden egyes felszámolásnál, így a Hajdú-Bét-nél is, hogy minél előbb lefusson a felszámolás.
A hitelezőknek tudniillik ez az érdeke, s hogy minél hamarabb a pénzükhöz jussanak. Mindig törekedtem olyan csapatot kijelölni felszámolónak, amelyikről tudtam, hogy nem szétrombolja a céget, hanem megőrizve a munkahelyeket működteti tovább a vállalatot. Rombolni sokkal könnyebb – hangzott Varga bíró nyilatkozata.
A Hajdú-Bétnél nem sikerült…
Mindez azonban a Hajdú-Bét esetében nem sikerült neki. Az érintett és igen befolyásos felszámolói csoport ellen ugyanis számos nyomozás indult már korrupciógyanús ügyek miatt. Egyik tagjuk, az egykor az MSZP-hez több szálon köthető Kossuth Holding egyik felszámolóját pár hónappal ezelőtt ítélték el jogerősen korrupcióért. A Hajdú-Bét esetében pedig nemhogy megőrizték volna a munkahelyeket, hanem minden részlegében leállították a termelést. Az ingatlanok nagy része a Raiffeisen bankhoz került, a bírói megvesztegetés kíséreltében érintett Magyari József által is tulajdonolt Kossuth Holding Rt-t 2005 óta vezérigazgatóként irányító Csorba Gábor korábbi cégén, a Békésfact Kft. útján. A beépített gépsorok többségét is kiszerelték és eladták. Későbbi sorsukról azóta is legendák keringenek.
____________________2003-ban és 2006-ban az NBH feljelentése nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyomozást indított. Az első nyomozás akkor zajlott, amikor Varga még aktív bíró volt. Ennek ellenére sem a megyei bíróság elnöke, sem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács(OIT) nem kezdeményezett fegyelmi eljárást vele szemben, ami merőben eltért a más bírókkal szemben alkalmazott könyörtelen felelősségre vonási gyakorlattól és az ilyen ügyek kezelésére vonatkozó akkor hatályos OIT szabályzat szerinti eljárási kötelezettségtől. Lomnici Zoltán, volt főbíró – egyben az OIT elnöke – a Magyar Nemzetnek „Új forduló a Hajdú-Bét ügyben” című cikkünkben elismerte, hogy 2005-ben Varga bíró ügyeivel kapcsolatban felkeresték őt az illetékes hatóság képviselői, és beszámoltak a korrupciógyanús ügyeiről. Ám ő még sem tartotta fontosnak a vizsgálatot. 
Arról pedig, hogy az üggyel kapcsolatban egyáltalán fellelhetők-e további információk, Bicskei Ferenchez, a Bács Kiskun Megyei Bíróság elnökéhez fordultunk. Az elnök – aki új pozíciójában, Varga idejében még nem ő irányította a bíróságot – állítja: egyáltalán nincs olyan dokumentum a bíróság irattárában, ami arra utalna, hogy Varga Miklós ellen büntetőeljárás folyt volna.
A 2003-ban indult nyomozást először 2004-ben zárták le, mert a KNYF nem tartotta felhasználhatónak a telefonlehallgatások alatt szerzett információkat. Az indoklásban arra hivatkoztak, hogy a felhasználás célja nem egyezik a titkos információgyűjtés céljával, ezért más bizonyítási eszközök híján megszüntette az eljárást. 2006-ban új tény, körülmény felmerülése miatt folytatni rendelték ezt a Nyom 396/2003-as számon nyilvántartott ügyet. 2008-ban a KNYF már biztosra szeretett volna menni, ezért arra kérten a Pesti Központi Kerületi Bíróságot(PKKB), döntse el, hogy felhasználható-e bizonyításra a nem bűnüldözési céllal folytatott titkos információgyűjtés során összeállt anyag. A PKKB végzése egy hónapon belül megnyugtatóan rendezte a kérdést és mindenkire kötelező érvényű jogerős végzésben mondta ki: „a titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználható”. 2009-ben a KNYF mégis a régi „fel nem használhatóságra való” hivatkozással szüntette meg az ügyet, azzal a kiegészítéssel, hogy túl sok idő telt már el a telefonlehallgatások óta, azaz ennek a nyomozásnak sem lett semmilyen jogkövetkezménye.


A PestiSrácok.hu rögtönítélőszéke. Sajtóperes ügyvédek és bírók kedvéért: igen, mi is tudjuk, hogy tilos büntetőjogi következményeket prejudikálni, ez csak poééén! (egy szavazás plusz egy év)
  •  Dr. Varga Miklós +1 év
  •  Dr. Czene Klára +1 év
  •  Bajnai Gordon +1 év


A nemzetidegenek befurakodtak mindenféle testületekbe , és idegen érdekeket szolgálva kisemmizik a magyar népet . Amerikát már régen lenyúlták , és ahogy látjuk a terrorista állam minden kiadását fedezik , és ha kell háborúznak a zsidó érdekekért , ja hogy a munkanélküli Amerikai fiatalokat likvidálni kell , hát a háború erre nagyon is jó , mégsem a kiválasztott nép fiai véreznek el a háborúban , hanem a goj állatok , kik arra születtek , hogy szolgálják a kiválasztott népet . Hát így néz ki az Amerikai nép megzsarolása , és a balgák fizetnek is , sőt az életüket adják a cionista világuralmi érdekekért. A bankárkaszt ezt jól kitalálta , világhatalmat akarnak összehozni a vakolók segítségével , mert ők háttérben maradva verik végig az ügyet a nemzeteken keresztül , hogy végül a világ pénzügyi elitje világhatalomra jusson , és a világból kamatrabszolgákat csináljon . Persze mire felébrednek , akkorra , kel megvalósulni a kamatrabszolgaságnak , és akik ellenzik azokat likvidálják , mert ahhoz , hogy működtessék ezt a gépezetet ennyi emberre nem lesz szükség ezért likvidálnak bennünket 80 % - ban a tanulmányok szerint , és mi barmok önként és dalolva megyünk a vágóhídra, igaz ma már cshippet ültethetnek belénk , és ha nem tetszik a pofánk , hát megnyomják a gombot és a beültetett cián vegyület felrobban a testünkbe és mi már nem is létezünk. De mi mikor ültetünk ő beléjük is ciános cshippet , hogy őket is likvidálhassa a néptömeg,





Vizoviczki-ügy: Állami dolgozók sora a lefizetettek listáján



Nemcsak rendőröket, tűzoltót és pénzügyőrt is megvesztegethetett a Hajógyári-sziget ura

Nem csak a nyomozás kezdete óta megnevezett hét rendőr gyanúsított segítette törvénytelen eszközökkel a magát korábban egy interjúban szórakozóhelybirodalom-tulajdonosnak mondó Vizoviczki László vállalkozásainak zavartalan működését – tudta meg a Népszabadság.

Az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a bűnszervezetben elkövetett vesztegetés, költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával a múlt tavasszal indított nyomozás 53 gyanúsítottja között van egy debreceni önkormányzati alkalmazott, egy ÁNTSZ-munkatárs, egy tűzoltó és egy pénzügyőr is. A gyanúsítás szerint ők is információkkal segítették Vizoviczki bűnszervezetének működését: előre jelezték, ha az általuk „képviselt” hatóság ellenőrzésre készül a vállalkozó több mint negyven érdekeltségének valamelyikében, vagy akár csak azok közelében is. A pénzügyőr (NAV-os) gyanúsított nemcsak az adóhatóság esetleges ellenőrzéseiről tájékoztatta előre megbízóját, az ügyészség birtokában lévő bizonyítékok szerint az adónyomozók bűnügyi információihoz is hozzáfért, és megszerezte a Vizoviczki számára fontos adatokat.
Az ügyészségtől kapott tájékoztatás szerint a tűzoltó, az önkormányzati alkalmazott és az ÁNTSZ-munkatárs ellen hivatali visszaélés miatt indult eljárás, mivel tevékenységükkel jogtalan előnyhöz juttatták Vizoviczki érdekeltségeit, amelyek így fel tudtak készülni az ellenőrzésekre, és azt a látszatot tudták kelteni, hogy náluk mindig minden rendben van. A pénzügyőr ellen ugyanakkor vesztegetés miatt indult eljárás, mert az ő esetében sikerült bizonyítani, hogy pénzért szolgáltatott ki bizalmas, sőt titkos információkat a vállalkozónak. A másik három hatósági személy esetében is gyanítják, hogy nem Vizoviczki két szép szeméért szóltak neki előre hatóságuk nála tervezett ellenőrzéseiről, de az ő esetükben a pénz vagy más jogtalan előny adását nem sikerült bizonyítani.
Információink szerint a hatóságok már a közeljövőben, valószínűleg 2014 első negyedévében befejezik a nyomozást. Nem várható – közölték ügyészségi források –, hogy a nyomozás hátralévő szakaszában a vesztegetéssel gyanúsítottak száma még nőni fog, de más bűncselekmények esetében még bővülhet a feltételezett elkövetői kör. A nyomozás eddigi adatai alapján az valószínűsíthető, hogy Vizoviczki és bűnszervezete közel tízmilliárd forint bevétel után nem fizetett adót. A rendőri, illetve ÁNTSZ-, NAV-, tűzoltósági és önkormányzati védelemre pedig elsősorban és legfőképpen azért volt szükségük, hogy egyik hatóságnak se lehessen pontos képe az érdekeltségükbe tartozó szórakozóhelyek tényleges forgalmáról. Az évek alatt adózatlanul beszedett milliárdokból aztán bőven juthatott a rendőrök és más hatósági emberek fizetésére – bár nem ügyészségi források szerint még mindig lényegesen kevesebb gyanúsítottja van az ügynek, mint ahányan pénzt kaptak, kaphattak azért, hogy segítették Vizoviczki birodalmának fennmaradását és folyamatos bővítését.
Az eredetileg rendőrségi korrupciós ügyként indult eljárásban – amelynek gyanúsítottjai között van mások mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője, a speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztály vezetője, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetője – a nyomozó ügyészség számos, a Hajógyári-szigeten és a belvárosban működő Vizoviczki-érdekeltségű szórakozóhelyek gazdálkodásával összefüggő dokumentumot foglalt le. Az egyes egységek precízen könyvelték a tényleges, majd külön az adóhatóság felé is elszámolt fiktív forgalmukat. Vizoviczki őrizetbe vétele után „alvezérei” teljes körű iratmegsemmisítésre utasították valamennyi szórakozóhelyet. Azok össze is gyűjtötték mindazokat az iratokat, amelyekből a tényleges bevételeik kiolvashatók. A nyomozóügyészek több „ledarálandó” felirattal ellátott dobozt találtak a házkutatások során: Vizoviczki emberei félmunkát végeztek, nem darálták le a főnöküket kompromittáló iratokat, így azok a nyomozó hatósághoz kerültek. Feltűnő módon a nyomozás alatt (vagy azt megelőző, állítólag közel kétéves titkos információgyűjtés során, amit a Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei hajtottak végre) nem sikerült egyetlen drogdílert sem lefülelniük. Bár maga Vizoviczki mindig a drogellenes közdelem egyik élharcosának mutatta magát, plakátokat is nyomtatott és terjesztett az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken a drogok veszélyeiről, Budapesten köztudomású tény volt, hogy a sziget mely szórakozóhelyein milyen drogokat lehet kapni és mennyiért. Rossz nyelvek szerint ezért is járt oda „a fél politikai, gazdasági és kulturális elit is”.
A szigetre – a bennfentesek szerint Vizoviczki határozott utasításának megfelelően – csak tiszta, közvetlenül a gyártótól, termelőtől származó szereket lehetett bevinni, és a dílerek egyfajta koncessziós díjat fizettek azért, hogy ott árusíthassanak. A Hajógyári-sziget urának a kezén így tehát valóban nem ment át egy gramm kábítószer sem.
Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: az eddigi nyomozás során egy gramm drogot nem találtak az átkutatott szórakozóhelyeken, és tanúvallomások sem szóltak az ott esetleg zajló drogkereskedelemről. A gyanúsítottak pedig mind tagadták, hogy kábítószert terjesztettek vagy fogyasztottak volna.

DOBRA VERTE FÖLDVAGYONÁT A BAJNAI-CSALÁD 2




Minden magyarországi földpiaci befektetését dobra verte Bajnai György – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábbi miniszterelnök, Bajnai Gordon édesapja az idén százmillió forintért értékesítette 62 hektárnyi, kunágotai földterületét. Korábban összesen 160 hektárnyi termőföld és 82 hektárnyi legelő gyarapította a Bajnai-család vagyonát, de lapunk úgy tudja, Bajnai Györgynek jelenleg zsebkendőnyi parcellája sincs Magyarországon. Bajnai György ugyan kerüli a nyilvánosságot, de a korábbi kormányfő édesapját szóra bírta a PestiSrácok.hu. Bajnai György kérdésünkre elismerte, értékesítette magyarországi földterületeit. Kiderült, továbbra is Bécsben képzeli el a jövőjét, Magyarországra akkor sem térne vissza, ha fia lenne a miniszterelnök.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Annak ellenére, hogy a befektetési szakemberek szerint az olajmező és az aranyrudak után a föld a legjobb, amiben manapság az üzletembernek állhat a pénze, Bajnai György minden magyarországi földterületét értékesítette a közelmúltban. A PastiSrácok.hu úgy értesült, a korábbi miniszterelnök, Bajnai Gordon édesapja az idén százmillió forintért értékesítette 62 hektárnyi, kunágotai földterületét. A Békés megyei 62 hektár dobra verése ráadásul azt is jelenti, hogy a korábban jelentős földvagyonnal, összesen 160 hektárnyi termőfölddel és 82 hektárnyi legelővel rendelkező Bajnai Györgynek már zsebkendőnyi területe sincs Magyarországon.
A meglepő gyorsasággal felszámolt földvagyon értékesítésével kapcsolatban felhívtuk Bajnai Györgyöt, aki ugyan évek óta kerüli a nyilvánosságot, de portálunk szóra bírta a korábbi kormányfő édesapját. Bajnai György elárulta, valóban értékesítette magyarországi földterületeit. Azon kérdésünkre, hogy miért nem fialtatja tovább a pénzét a magyar agráriumban, Bajnai György először úgy válaszolt, eladtam és kész”, majd az ő szájából szokatlan, kormányzati kommunikációba illő magyarázattal folytatta. Én úgy láttam jónak, ha a helybeliek, akik ott laknak, azok gazdálkodhatnak a földdel. Nekem nincs szükségem a területekre, de a helyieknek nyilvánvalóan érdekük, hogy helyben találják meg boldogulásukat, és helyben jussanak földekhez. Én Bécsből nem tudom művelni a kunágotai földeket, így eladtam azokat. Azt tartom helyesnek, ha a helyben lakók művelik a parcellákat, helyben találnak munkát, amelyből jól élnek. Mindig is ez volt a véleményem” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Bajnai György. A korábbi miniszterelnök édesapja portálunknak azt is elismerte, Magyarországon már nincsenek földterületei.
Bajnai Györgynek (a képen bekarikázva) már zsebkendőnyi parcellája sincs Magyarországon, pedig korábban jelentős földvagyonnal bírt.
Bajnai Györgynek (a képen bekarikázva) már zsebkendőnyi parcellája sincs Magyarországon, pedig korábban jelentős földvagyonnal bírt.



Bajnai György véleménye alapján az is kijelenthető, hogy még akkor sem térne vissza Magyarországra, ha fia lenne a miniszterelnök. Azon kérdésünkreugyanis, hogy véglegesen Bécsben képzeli-e el a jövőjét, vagy tervezi-e, hogy visszaköltözik Magyarországra, Bajnai György nyomatékosítottamagyar vagyok, magyar állampolgársággal rendelkezem, de már huszonhárom éve Ausztriában élek. „Szeretném, ha Magyarországon mindenki boldogan élne, és megtalálná a számítását, de én Bécsben lakom” – mondta Bajnai György.
Bajnai Gordon édesapja a PestiSrácok.hu által feltárt, a rendszerváltás utáni, hozzá is köthető gazdasági ügyeskedésekről, cégbedöntésekről, üzleti kapcsolatairól és a Konzol Trade Kft. áfacsalási kísérletéről nem kívánt portálunknak nyilatkozniAnnyit azonban kijelentett, „mindig pozitív dolgokat tettem, az eredmények mindenhol engem igazolnak”.
Vezető fotó: facebook.com




BŰNSZERVEZETBEN ELKÖVETETT ADÓCSALÁSÉRT KELL FELELNIE BAJNAI GYÖRGY CÉGTÁRSAINAK1




Bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények vádjával indult büntetőeljárás abban az általunk feltárt ügyben, amelyben Bajnai Gordon apjának, Bajnai Györgynek az egykori cége, a Konzol Trade Kft. próbált jogtalanul száznyolcvanmillió forintnyi áfát visszaigényelni – értesült a PestiSrácok.hu. Adócsaláson kívül magánokirat-hamisítás bűncselekménye is szerepel a vádiratban. Megtudtuk, a Gyulai Törvényszéken folyik a büntetőeljárás, idén február 8-án negyvenhárom vádlottal szemben emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A gyulai bíróság már több tárgyalást is lefolytatott, a héten is a törvényszék elé rendelték a vádlottakat. Jelenleg a bizonyítási eljárás és a vádlottak meghallgatása zajlik. „Nagyon kemény és fajsúlyos büntetőügyről van szó, amelyben természetes személyek és jogi személyek is érintettek” – nyilatkozta lapunknak Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék szóvivője. Mint ahogy azt megírtuk, a száznyolcvanmilliós adócsalási kísérletet Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején akarták megvalósítani Bajnai György (a képen bekeretezve) régi cégtársai. A Bajnai-kormány regnálásakor nem indult büntetőeljárás az ügyben.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Az idén indult büntetőeljárás a Konzol Trade Kft. száznyolcvanmillió forintos áfacsalási kísérletének az ügyében, amelyet portálunk tárt fel. Korábbi cikkünkbenmegírtuk, Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején próbált száznyolcvanmillió forintnyi áfát jogtalanul visszaigényelni a Konzol Trade Kft., amely a csalási kísérlet előtt néhány évvel még Bajnai apjának tulajdonában állt, és a gyanús tranzakció idején is az ő régi cégtársai vitték a vállalkozást. A Konzol Tradeegyébként a Bajnai-család milliárdos kereskedőcégének, az International Foodnak a sok károsultat maga mögött hagyó csődje után virágzott fel, gyakorlatilag ugyanazokkal a szereplőkkel. A 180 milliós csalási kísérletet ugyan lefülelte az APEH, a pénzt végül nem is fizették ki, ám különös módon nem indítottak büntetőeljárást az egykori Bajnai-cég vezetői ellen.
A PestiSrácok.hu úgy értesült, az adócsalási kísérlet érintettjeinek most már felelnie kell a tranzakciót érintő kérdésekre, miután a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség idén február 8-án emelt vádat az ügyben. A vádirat bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekményekről szól, a büntetőeljárás pedig a Gyulai Törvényszéken zajlik jelenleg is. Úgy tudjuk, egyes vádlottakat magánokirat-hamisítás bűncselekményével is vádolják. Információinkat Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék szóvivője is megerősítette, aki kérdésünkre kijelentette, a száznyolcvanmillió forintos áfacsalási kísérlet miatt, adócsalás alapos gyanújával zajlik büntetőeljárás a Konzol Trade Kft. és az ügylet érintettjeivel szemben. Nagyon kemény és fajsúlyos büntetőügyről van szó, amelyben természetes személyek és jogi személyek is érintettek” – nyilatkozta lapunknak Bagdi Árpád Gyula.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádiratbenyújtása után még elkülönítették az ügylet különböző eljárásait, amelyet azóta összevontak, és egy büntetőügyben vizsgálják az adócsalást. „Összesen negyvenhárom vádlottja van az áfacsalási, adócsalási büntetőügynek. Jelenleg bizonyítási szakaszban tart az eljárás, folyamatos a vádlottak meghallgatása, s már több tárgyalást is tartott a Gyulai Törvényszék. A héten is volt tárgyalási nap a Konzol Trade Kft. ügyében” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Bagdi Árpád Gyula.

A focitrükkökben a gyerekek, az üzleti élet apró fortélyaiban az apa a tanítómester. Fotó: facebook.com
A focitrükkökben a gyerekek, az üzleti élet apró fortélyaiban az apa a tanítómester. Fotó: facebook.com
Megírtuk, a Konzol Trade Kft.-ben 1997-től 2005-ig Bajnai György és a korábbi miniszterelnök apjának több cégében is feltűnt Vizin László volt a meghatározó tulajdonos. Nem sokkal a kis Bajnai kormányzati szerepvállalása előtt a fő tulajdonosok helyébe a Kamarás-Duna Kft. lépett. E cégben a Bajnai név már nem tűnik fel, de Vizin Lászlóé igen. A Konzol Trade ráadásul szerepelt az állami adóhatóságnál nyilvántartott,180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemélyekre vonatkozó adózók listáján. Ma már a csőd szélén táncol az ex-Bajnai cég, 2012-re minimális árbevétel mellett közel félmilliárd forintos tartozást halmozott fel.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése