2017. január 7., szombat

Akikkel úgy játszanak , mint macska az egérrel






Akikkel úgy játszanak ,
mint macska az egérrel




Ki volt Angela Merkel?

Merkel anyja lengyel zsidó, akitől yiddisül tanult, apja szabadkőműves lutheránus lelkész volt. 

 








 No azt néztem meddig mernek elmenni az életrajzzal , letiltott a Hitleri sperma , és mesterséges megtermékenyítés, valamint az is , hogy egy kis lutheránus lelkész szabad mozgása még ha vakoló is volt !!!! Az oroszokkal összejátszva a lebutítottak elfogadják ezt a változatot , de Pucsin épp úgy fogást tud találni Merkelen , mint Rothschild is kinek a negyedik birodalmát kell felépítenie , hát nem irigylem be van skatulyázva rendesen , és a végén eldobják majd mint egy megunt ruhát !!! De likvidálhatják is , mint számos példa adódott eddig is az ilyen elintézési módra !!!! Az ő keresztje báb egy sakkjátszmában , de közben elárulta Németországot , Európát , eljátszotta , hogy Európa valaha is szabad legyen . A XXI . Század kamatrabszolga társadalom alapjait rakatták le vele a cionista kazárok rémuralmát fasizmusát akarták észrevétlenül becsempészni a gojok leigázására a zsidó világbirodalom az egypólusú társadalom kiépítésével !!!
Legyen átkozott minden szabadkőműves , legyen szabad felgyújtani páholyaikat , legyen szabad az uzsora civilizációt tűzzel - vassal kiirtani , helytartóikkal titkos társaságaikkal , és csak a zsidókat szabad kevert lakosságúvá tenni !!!!

 

 

Merkel maga is szabadkőműves, s ezeknek az ellentmondást nem tűrő parancsát teljesíti a bevándoroltatás forszírozásában.
Ez a megbízatása (akárcsak Fletó esetében) saját országát szétverni és vele együtt egész Európát!
Alább, egy fotó Angela Merkelről:
Fiatalkorában az NDK-ban az FDJ (az ottani KISZ) egyik vezetője volt, még egyenruhában is masírozott.
Diáktársaival — egy lutheránus lelkész lányaként is — nudista strandra járt. (Ilyen strand létezett a “szocialista” NDK-ban, bár akiben még nyomokban kimutatható volt az erkölcsi tartás, az nem látogatta!)
1993-ban az akkor fiatal, szintén keletnémet Thomas de Maizière-rel, (aki szintén “kereszténydemokrata”), ő jelenleg a bevándorlást megengedő szövetségi német belügyminiszter. Thomas de Mazière nagybátyja volt az NDK utolsó belügyminisztere.
Ezek után van még min csodálkozni ?
Nem-nem! Munkatársaim ragaszkodnak ahhoz, a jelen kor és a közelmúlt szennyeit se halgassuk el. Izraelita kollégám pedig azért akarja, hogy az önök megitélésére bízzuk, mert Merkel a legnagyobb zsidó, ő az akire hittestvérei az egész világon büszkék lehetnek. Nézzétek csak meg és kapjátok be gojok! Hát íme a facebookos anyag, amiből ön még többet tudhat meg a kedves Angeláról:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=618489164947797&id=560734544056593&
comment_tracking=%7B%22tn%22%3A%22O%22%7D
A német kancellárnő igencsak sokmindent csinált, jót is rosszat is és már szinte a Margaret Thatcher-i vaslédi sőt titánlédi magasságokig emelkedett. Őszintén szólva én is kedvelem önt Angéla. A sok brüsszeli bábbal szemben sem lehetett könnyű elérni, sőt kiharcolni, hogy az EU szürke eminenciása lehessen. Drukkoltam önnek, nehogy elrontsa ezt a remek imázst. Ötcsillagos elismerésem azért, hogy ezt a topnépszerűséget 10 éven át sikerült is megőríznie. Ha nincs ez a mániákus migránsbehívás, lassan már az EU-tagállamok nagy részével és a német néppel való szembeszállás, akkor nem is bújik ki a szög a zsákból. Angela drága! Eddig csak jó zsidónak és a rotarysok csúcsköreihez tartozó magasfokozatú szabadkőművesnek tartottam, de az alább közölt titkok az ön másik, rejtett énjét is a nyilvánosság elé tárják. Üdvözlöm abban az elit csapatban, ahová a titkosügynökök, kémek tartoznak. Most már leesett, miért a nagy barátkozás ön és a KGB-s múltú Putyin között. Hát azért, mert exkollégák. Egy ideig mi is a CIA-nál regisztrált baráti sajtó voltunk (ugyanígy a Kremlben is), mert az átkos idején a főmunkatársunk, mint magasrangú kormányhivatalnok intézte el, hogy hivatalos képviseletük legyen Budapesten. E cikket is részben CIA-s információk alapján készítettük.
Kedves Angela, ha ön valóban az volt, amit állítanak, akkor fogadja elismerésem, ha meg aljas rágalom az egész, akkor meg drukkolunk, hogy valótlan legyen, s ne rontsa az ön imázsát.
Nos, íme:
http://www.zeit-fragen.ch/index.-php?id=1496
A baloldali francia újságíró Thierry Meyssan cikke azt a gyanút kelti, hogy Angela Merkelt a berlini fal leomlása után a CIA alkalmazta, és az amerikai neokonzervatív körök segítették mai pozíciójába.
Férjének Joachim Sauernek (http://de.wikipedia.org/wiki/Joachim_Sauer) alkalmazása olyan cégeknél, amelyek a Pentagonnak dolgoznak, kísérő intézkedés lehetett. Merkel csodás felemelkedése után a szövetségi kormánynak még több német katonát kell Afganisztánba küldeni.
Angela Merkel 1954-ben született Hamburgban. Születése után nem sokkal családja azt a szokatlan döntést hozta, hogy áttelepül az NDK-ba. Apja, a lutheránus lelkész hamarosan szemináriumot alapított az NDK-ban és átvette egy fogyatékos otthon vezetését. Nem kritizálta nyíltan a rezsimet és privilegizált társadalmi státusza volt: két autóval rendelkezett és gyakran utazott nyugatra. Angela Merkel ragyogó diák volt és fizikai tanulmányait doktorátussal zárta. Férjhez ment Ulrich Merkel fizikushoz, akitől hamarosan elvált. Később Joachim Sauer professzorral élt együtt, aki maga is elvált volt és két gyermek apja. Merkelné a Tudományos Akadémián a kvantumfizika kutatója lett.
Ugyanakkor politikailag elkötelezte magát a Freie Deutsche Jugend-ben (FDJ) (ami nálunk a KISZ-nek felelt meg – a ford.megj.), egy állami ifjúsági szervezetben. Ott az agit-prop részleg titkári státuszáig emelkedett és a szocialista diktatúra politikai kommunikációjának egyik legfontosabb szakemberévé vált. Szakmai és politikai okokból gyakran járt a Szovjetunióban, főleg Moszkvában, amit az orosz nyelv jó ismerete megkönnyít neki. Bár a berlini fal leomlását már régóta kívánták és előkészítették, 1989 novemberében minden kormányt meglepett. A CIA igyekszik maga dönteni az új kormánytagokról, amennyiben a régi rezsim felelőseit alkalmazza, akik készek az USA-t szolgálni, ahogy azelőtt a SZU-t.
Egy hónap múlva Angela Merkel átáll a másik oldalra, és hirtelen csatlakozik a Demokratikus Ébredés nevű, a nyugatnémet kereszténydemokraták inspirálta mozgalomhoz. Kezdettől fogva ugyanaz a pozíciója, mint korábban, csak ezt most a nyugatnémet fogalmakhoz igazítják: Mostantól „sajtószóvivőnek“ nevezik. Hamarosan kiderül, hogy a Demokratikus Ébredés elnöke Wolfgang Schnur, egykori Stasi-munkatárs. Angela Merkel közli ezt a fájdalmas hírt a sajtóval. Schnur úrnak vissza kell lépni, ami lehetővé teszi, hogy Merkel legyen helyette a mozgalom elnöke.
Az utolsó parlamenti választások után az NDK-ban belép Lothar de Maizière kormányába és ott szóvivő lesz, bár a Demokratikus Ébredés a szavazatoknak csak 0,9 %-át kapta meg. Ebben az átmeneti időszakban aktívan részt vesz a „2+4“ megbeszéléseken, ami Berlin négy részre osztását és a szövetségesek általi megszállásának vet véget, valamint a német újraegyesítésről szóló tárgyalásokon. Hogy, ahogy mondja, megakadályozzanak egy masszív kivándorlást keletről nyugatra, az NDK azonnali belépéséért küzd a piacgazdaságba és a német márka zónájába.
Élettársa Joachim Sauer az USA cég, a Biosym Technology alkalmazottja. Egy évet tölt San Diegoban (Kalifornia) ennek a cégnek a laboratóriumában, amely a Pentagonnak dolgozik. Majd az Accelrys-nél lesz szakértő, egy másik, a Pentagonnak dolgozó társaságnál San Diegoban. Angela Merkel ezalatt angol tudását gyarapítja, a nyelvet ezek után remekül bírja. Amikor az NDK-t a Szövetségi Köztársaságba, a Demokrati-kus Ébredést pedig a CDU-ba viszik át, Angela Merkelt beválasztják a Bundestagba és belép Helmut Kohl kormányába. Bár ő nagyon szigorú erkölcsű, ezt a fiatal nőt választja keletről, aki gyermektelen és konkubinátusban él – ifjúság- és nőügyi miniszternek. 14 hónap alatt sikerült az NDK ifjúsági szervezeté betöltött szerepéből - a kommunista propaganda felelőséből - átalakulnia a Szövetségi Köztársaság kereszténydemokrata ifjúsági- és nőügyi miniszterévé. Ebben az első hivatali időszakban azonban nagyon sovány mérleget tud felmutatni. Folytatva karrierjét a CDU-nál, Angela Merkel hiába igyekszik, hogy megválasszák a párt régiós elnökének Brandenburgban. Lothar de Maizière-nek, aki a nemzeti párt alelnöke lett, távoli Stasi-kapcsolatokat rónak fel; le kell mondania, mire Merkelné foglalja el a helyét. 1994-ben Klaus Töpfer, Környezet- és természetvédelmi, a reaktorok biztonságáért felelős minisztert kinevezik az ENSZ környezetvédelmi programjának igazgatójává a Német Kereskedelmi és Iparkamara éles támadásai után. Töpfernek felróják, hogy alábecsüli a gazdasági realitásokat. Erre Helmut Kohl védencét Angela Merkelt teszi meg helyére, ami a válságnak véget vet. Hivatalba lépése után azonnal elbocsát minden magasabb funkcionáriust, akik elődjéhez hűek maradtak. Ebben az időben köt baráti kapcsolatot az akkori francia hivatali kollégájával, Dominique Voynet-val. 1998-ben Kohl kancellár tudatja az USA-val, hogy nem egyezik bele a koszovói nemzetközi intervencióba. Ezt teszi akkor, amikor Gerhard Schröder szociáldemokratái és Joschka Fischer zöldjei Slobodan Milosevicet Adolf Hitlerhez hasonlítják és humanitárius háborúra szólítanak fel. Az Amerika párti sajtó támadja a kancellárt, amikor az ország újraegyesítése utáni gazdasági nehézségeiért teszi felelőssé.
A kereszténydemokratákat 1998-ben egy vörös-zöld hullám elsöpri a választásokon. Schröder kancellár lesz és Fischert nevezi ki külügyminiszternek. Hamarosan szemére vetik Helmut Kohlnak és környezetének, hogy titkos pénzt fogadtak el a CDU részére, de egy ígéretre hivatkozva nem adják meg az adományozók nevét. Erre föl Angela Merkel a «Frankfurter Allgemeine Zeitung-ban» [1] állásfoglalást hoz nyilvánosságra, hogy elhatárolódjon mentorától. Ezzel kényszeríti Helmut Kohlt, hogy vonuljon vissza a pártból, majd nem sokkal utána, a CDU új elnökét, Wolfgang Schäuble-t is. A közerkölcs nevében átveszi a párt elnökségét. Ezután alkalmazkodik a kereszténydemokrata erkölcshöz, és feleségül megy a partneréhez. Ettől kezdve Angela Merkelt két fontos sajtócsoport támogatja nyíltan. Számíthat Friede Springerre, az Axel-Springer-Csoport örökösére (180 újság és folyóirat, köztük a «Bild», «Die Welt»). A csoport újságíróinak egy kiadói záradékot kell aláírniuk arról, hogy a transzatlanti kapcsolatok fejlődéséért és Izrael állam védelméért fognak síkra szállni.
Angela Merkel számíthat barátnőjére, Liz Mohnra is, a Bertelsmann-csoport igazgatónőjére, az európai média legfontosabb alakjára (RTL, Prisma, Random House usw.). Frau Mohn a Bertelsmann-Alapítvány alelnöke is, amely az euro-amerikai kapcsolatok intellektuális oszlopa. Angela Merkel támaszkodik Jeffrey Gedmin tanácsaira, akit a Bush-klán külön az ő számára küldött Berlinbe. Ez a lobbista először az American Enterprise Institute-nak (AEI) [2] dolgozott Richard Perle és Dick Cheney felesége alatt. Nagyon bátorítja, hogy az eurót igazítsa a dollárhoz. Az AEI-ben előbb a New Atlantic Initiative-t (NAI) vezette, amely Európa minden fontos amerikabarát tábornokát és politikusát egyesíti. Együttműködött a Project for a New American Century (PNAC) nevű neokonzervatív programban és ebben ő fogalmazta meg a fejezetet Európáról. Ott írja, hogy az EU-nak a NATO ellenőrzése alatt kell maradni, és ez csak akkor lesz lehetséges, ha gyengíteni lehet az „európai emancipációs követeléseket“. [3] Ugyanakkor ő a CCD (Council for a Community of Democracies) igazgatója is, [4] amely kétsebességű ENSZ-et követel, és átveszi Berlinben az Aspen-Institut vezetését. [5] Elutasítja barátja, John Bolton [6] ajánlatát, hogy az USA helyettes nagykövete legyen az ENSZ-nél, hogy teljesen Angela Merkel támogatásának szentelhesse magát. 2003-ben a State Departement rábíz Jeffrey Gedminre és Craig Kennedyre egy terjedelmes programot a „nyilvános diplomáciáért“, vagyis propagandáért, amely többek között nyugat európai újságírók és véleményformáló intézmények titkos támogatását tartalmazza.[7] 2003-ban Gerhard Schröder ellenzi Irakban az anglo-amerikai hadműveleteket. Angela Merkel erre nyilvánosságra hoz egy állásfoglalást a Washington Postban, [8] amelyben visszautasítja a Chirac-Schröder-doktrinát Európa függetlenségéről, hangsúlyozza Amerika iránti háláját és barátságát, és támogatja a háborút. 2004 májusában azzal zavarja össze a helyzetet, hogy keresztülviszi Horst Köhler bankár megválasztását szövetségi elnökké, aki (a Maastrichti Szerződés fő megszerkesztője, amely szerződés az euró bevezetéséről szól), az Európa Újjáépítési és Fejlesztési Bank egykori elnöke és az IWF igazgatója. Ezután egy „hazafias“ kampányt indít a radikális iszlám ellen.
A 2005-ös parlamenti választások egész kampánya alatt kipellengérezi az emelkedő munkanélküliségi számokat és a szociáldemokraták képtelenségét, hogy ezeknek gátat vessen. Erre föl a CDU 21 százalékpont előnyt szerez a felmérésekben. Ebben a helyzetben titkos tanácsadója Jeffrey Gedmin a „Der Welt“-ben közöl egy neki címzett nyílt levelet. A német gazdasági modell kritikája után így folytatja: „Mielőtt az országot előbbre tudná vinni, le kell győznie intellektuálisan ezeket a nosztalgiázókat. Amennyiben Sarkozy úr követné Chirac urat, Franciaország talán fellendül. Kár lenne, ha Németország tovább hanyatlana.“ Ezt a meghívást követve, Angela Merkel végre ismerteti megoldási javaslatait. Előretolja egyik tanácsadóját, az alkotmánybíróság egykori bíróját, Paul Kirchhofot, és rábízza a «Neue Soziale Marktwirtschaft» [9] nevű kezdeményezést. Bejelenti a progresszív jövedelemadó leállítását: ugyanaz a százalék legyen érvényben a szűkölködőnek is mint a dúsgazdagnak. Gerhard Schröder, a távozó kancellár élesen kritizálja a projektet egy televíziós vitában. A CDU előnye elpárolog. Végül a CDU a szavazatok 35%-t, az SPD 34%-t kapja, a többi megoszlik a kis pártok között. A németek már nem akarják Schrödert, de Merkelt sem. Hosszas és fárasztó tárgyalások után létrejön egy nagykoalíció: Angela Merkel kancellár lesz, de a minisztériumok felét át kell engednie az ellenzéknek.
A Libanon elleni izraeli intervenció alkalmával keresztülviszi a német flotta bevetését a FINUL keretében, miközben kijelenti: «Ha Németország létjogosultsága abban áll, hogy Izrael létjogát garantálja, most, amikor ez a lét veszélyben van, nem maradhatunk tétlenek.“ 2007. január 1. óta Angela Merkel vezeti az Európai Uniót. Nem titkolja szándékát, hogy Franciaországot és Hollandiát kényszerítse, hogy fogadják el az európai alkotmány tervének egy második változatát, bár ezek az országok az első változatot népszavazással elutasították. Azt a szándékát sem titkolja, hogy feltámassza az észak amerikai szabadkereskedelmi zónának az európaival való összekapcsolásának projektjét egy „nagy transzatlanti piac“ kialakítására – Sir Leon Brittan elképzeléseinek megfelelően.
http://www.zeit-fragen.ch/index.-php?id=1496 [1] Frank-furter Allgemeine Zeitung vom 22.12.1999.[2] «L’Institut américain de l’entreprise à la Maison-Blanche», Réseau Voltaire vom 21.6.2004.[3] «Europe and Nato: Saving the Alliance» von Jeffrey Gedmin in Present Dangers. Crisis and Opportunity in American Foreign and Defense Policy unter der Leitung von Robert Kagan et William Kristol, Encounter Books 2000.[4] «La démocratie forcée» von Paul Labarique, Réseau Voltaire vom 25.1.2005.[5] «L’Institut Aspen élève les requins du business», Réseau Voltaire vom 2.9.2004.[6] «John Bolton et le désarmement par la guerre», Réseau Voltaire vom 30.11.2004.[7] «Selling America, Short» von Jeffrey Gedmin und Craig Kennedy, The National Interest Nr. 74, Winter 2003.[8] «Schroeder Doesn’t Speak for All Germans» von Angela Merkel, The Washinton Post vom 20.2.2003.[9] Dieser Think tank beruft sich auf die soziale Marktwirtschaft, die Bundeskanzler Ludwig Erhard in Abstützung auf den Marshall-Plan 1963–66 einrichtete.
http://www.politaia.org/politik/europa/angela-merkel-eine-cia-agentin 

Angela Merkel, ahogy Hollande és a többiek, a szabadkőművevesek, aztán Soros György és a mögötte állók is közvetve felelősek a párizsi terror-merényletekért. Egyik részük azért, mert ellenőrízhetetlen, eszelős módon hagyta, hogy a részben jogos, szolidaritást érdemlő háborús károsultak, s az elkergetendő jobban élni akaró, bizniszelő migránsok közé keveredett anonim ISIS-esek, iszlám dzsihadisták és parancsra váró ,,Soros-Rothschild zsoldosok is betörhessenek az EU területére. Én nem tartom valószínűnek, de egyes nemzeti radikálisok már úgy vélik, hogy az EU arabosítása, iszlámosítása döntéseikért és az ISIS-terror importálásáért bíróság előtt felelnek majd. Egyes olvasóink már az elkergetésüket, sőt kivégzésüket is jogos büntetésnek tartaná. Nemcsak a mostani párizsi terrortámadásokról van szó ugyanis, hanem egy ezután pronosztizálható több éven át tartó merényletsorozatról is, amelyik e hibás, felelőtlen migránspolitika következménye. Még találgatni sem lehet, hogy Berlin, Brüsszel, Róma, Madrid, London, stb. következik-e és mikor? Nos e fővárosoktól és célországoktól való felelősségelhárítás, s egyben önvédelem is szükségessé teszi szövetségi-ország-csoportonkénti elhatárolódásunkat. (Ez a gazdasági együttműködést és a közös piaci kereskedelmet nem érinti!) Ám nagy valószínűséggel az Új Európa nevet kapó középső unió részünkre most már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a nyugatra eső Eurábia. Épp ezért a nemzetállam-csoportunk be kell, hogy vezesse a határellenőrzést, az eu-jog nagy része alóli elkülönülést, és egyebek közt szigorúbb migráns törvényeket kell, hogy alkosson. Ebben lehetnek olyan paragrafusok, amelyek kiutasítják az iszlámos ott tartózkodókat, vagy állandó megfigyelés alá helyezik, a határon belépők pedig csak Rfid nyomkövető chip beültetését kérve léphetnek Új Európába. Miután már semmiféle szolidaritás, háttérhatalmi és szabadkőműves parancs sem köti őket Eurábiához, szabadon törekedhetnek arra, hogy e nemzetállam-csoport iszlámmentessé alakuljon, és átvegye az harcos vallást tiltó Japán tapasztalatokat.
Van még egy oka is az EU-n belüli különválásnak. Az Iszlám Állam ugyanis a birodalomépítési terveiben már szerepelteti 4-5 nemzetállamunk elfoglalását, megsemmisítését. Horvátország és Szlovénia van az elsők között, utána jön Magyarország és kiírtásra számíthat még Csehország és Szlovákia is. Ezektől nyugatra már Eurábia fekszik, s az furcsa módon ,,védelmet élvez”, hiszen arabosítva van és lesz, több államában a saría iszlám törvénykezés is bevezetésre kerülhet. Az ISIS célpontnak jelölte ki még Spanyolországot és Portugáliát is, ami az Andalúz kalifátus lesz, míg mi és északdéli szomszédaink alkotnák a terrorállamosított EVROBPÁ-t.



Megtanultam , hogy minden szabadkőműves szinten áll össze , ha az összerakásból hiányzik a vakolók ténykedése , az a magyarázat , csak az igazság elkendőzését jelenti !!!!
Fél igazságok kimondásával a gojokat tévesztik meg , ha hagyják magukat megtéveszteni , és ez bizony a páholyok be vett szokása , csak a legfelső szinteken áll össze a vakolók háborús terve , mert mindig ölni kell a páholyon belül is , de az élet sűrűjében is gyilkolni kell az emberiséget , a goj népet !!!!
Talán el jutunk oda , hogy a mi önvédelmünk is kifinomodik odaájig , hogy parancsolóan törvényszerű lesz a védekezésünk ,és megelőző csapást tudunk mérni az uzsora civilizációra , és azok helytartóikra !!!Hogy ők kezdjenek félni , hogy nem lesz aki végre hajtsa majd a tervüket , mert ők hamarabb elfogynak !!!!


Jim Fetzer - Rónaszegi Judit
Veterans Today nyomán

Becsapott rajongók, kicserélt sztárok

Paul McCartney (1942 – 1966)


 
Mint láthatod nem mindig a népet vetik alá agymosásnak , elég ha a bálványok lesznek agymosottak , mint a Merkel , és a többi politikus , kik kilóra meg vannak véve !!!

Pár hónappal ezelőtt, különös hír jelent meg a „Hollywood Inquirer” című jelentéktelen bulvármagazin internetes honlapján, mely a szó szoros értelmében sokkolta az egész könnyűzenei világot. Ringo Starr, a valamikori Beatles együttes dobosa, egy interjú során beismerte: világhírű basszusgitáros kollégája, Paul McCartney már lassan 50 éve halott, helyette évtizedek óta hasonmását Faul-t vagyis az ál Paul-t ünnepli a közönség. Ringó tehát bevallotta: a PID = „Paul Is Dead” vagyis a „Paul Halott” legenda igaz, a Beatles 1966. óta, szemérmetlenül becsapja rajongóit. A 74 éves zenész, idős korára való tekintettel már nem akarta sírba vinni a titkot, ezért döntött úgy, hogy megtöri a hallgatás csendjét.
"Mikor Paul meghalt, egyszerűen pánikba estünk. Fogalmunk sem volt, hogy mit csináljunk, majd Brian Epstein menedzserünk javaslatára, átmeneti megoldásként megbíztuk William Shears Cambellt-t, ismertebb nevén Billy Shears-t. Azt hittem, csak egy-két hétről van szó, de telt múlt az idő és a közönség nem vette észre a csalást, mi pedig - mintha mi sem történt volna - folyamatosan játszottunk tovább. Billyről kiderült, hogy nagyon jó zenész, és kitűnően beilleszkedett az együttesbe. Az egyedüli probléma csak az volt, hogy John-al nem bírták egymást” - idézi Ringo Starr szavait a lap.
A Paul haláláról keringő történet egy amerikai egyetemi diákújság hasábjairól indult még 1966.- ban, majd hónapokkal később egy detroit-i rádióműsorban is felbukkant. A műsorvezető, - aki személyesen is ismerte a Beatles tagjait -, egy későbbi interjúban elmondta: adás közben betelefonált egy Tom nevű srác, aki megkérdezte, mit szól ahhoz, hogy McCartney halott, majd fordítva meghallgatott Beatles számok rejtett üzeneteit hozta fel bizonyítékul. A hír felröppen és bejárja a világot. Az 1969. októberében megjelenő Abbey Road című album megjelenése után pedig már a korábbinál is látványosabban árasztja el az amerikai és a világsajtót, a PID, azaz „Paul Is Dead” (Paul Halott) elmélet. A megszállott Beatles rajongók bizarabbnál bizarabb teóriákkal állnak elő Paul halálát illetően, ugyanakkor sokan nem hisznek benne és csak morbid reklámfogásnak, nagyvárosi legendának tartják a feltevést. Igen ám, de vajon szüksége volt-e egy ilyen morbid reklámfogásra a Beatles-nek karrierje csúcsán 1967. és 1969. között, mikor éppen a legsikeresebb lemezeikkel a SGT Pepper’s Lonely Club Band, a Magical Mystery Tour és az Abbey Road-al hódították a világot ? Hiszen 1966.- ban alig négy évvel azután, hogy először merészkedtek Liverpoolból Londonba, - már 1400 fellépés volt mögöttük, négyszer körbeturnézták a világot és 200 millió lemezt adtak el. 1964. óta a toplisták élére kerültek, szinte ontják magukból a sikeresebbnél sikeresebb számokat, albumokat, menedzserük pedig nem győzi szervezi a gigakoncerteket. Népszerűségük csúcsán azonban valami törés következett be, mert hirtelen kiszállnak a koncertezésből és soha többé nem lépnek fel együtt, úgy ahogy régen(!)
Vajon mi történhetett ?? 1966. szeptembere után furcsa módon hirtelen félévre leállnak az addig napi szinten készített hangfelvételek, 8 hónapig nem mutatkoznak a nagyközönség előtt, majd 1966. október 3.-án menedzserük, Epstein váratlanul bejelenti: A Beatles nem fog többet együtt turnézni. 9 hónap múlva pedig 1967. júniusában megjelenik a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band album, megváltozott külsejű zenészekkel és teljesen eltérő zenei stílussal. Epstein 1967-es, azóta sem tisztázott körülmények között bekövetkezett halálát követően, kiéleződnek az együttesen belüli konfliktusok és a Beatles szép csendesen elkezdi a bomlás jeleit mutatni. Az utolsó hivatalos közös album a londoni stúdiójuk címéről elnevezett Abbey Road, 1969-ben jelenik meg, s innentől kezdve a tagok lassan de biztosan, önállósulnak.
Rajongóik vigasztalhatatlanok és felerősödnek a Paul haláláról szóló mendemondák. A PID tábor kettéválik, az egyik határozottan állítja: Paul 1966. szeptemberében autóbaleset áldozata lett, a másik a gyilkosságot bizonygatja. De mielőtt rátérnénk a halál körülményeire, vessünk egy pillantást az előzményekre. Kik is ezek a Beatles-ek, és miért lettek „népszerűbbek mint Jézus” - ahogy azt az egyébként a sátánhívő John Lennon egy meglehetősen nagy vihart kavart londoni interjújában nyilatkozta.
A korszakalkotó rockzenekar története az első látásra szinte mesébe illő. Mint a népmesék szegénylegényei, a négy liverpooli gombafejű a teljes ismeretlenségből indul, és néhány év alatt meghódítja a világot.
Ahogy Dr. Drábik János kiváló tanulmányában is olvasható, (http://mek.niif.hu/01500/01560/html/03.htm) a londoni székhelyű Tavistock Intézetben kidolgozott módszerek összefüggésbe hozhatók a Beatles mesterségesen előidézett népszerűsítésével, tehát az együttes egyértelműen Tavistock „terméknek” tekinthető. A Tavistock Intézet tevékenysége a múlt század elején kezdődött, mikor az első világháborúban sokkhatást ért brit katonákon folytattak kísérleteket. A kísérletezések célja azonban korántsem a gyógyítás volt, (ahogy azt előzőleg beharangozták) hanem épp ellenkezőleg, olyan tudatbefolyásoló, tudat-átalakító technikák kifejlesztése melyek a pszichés ellenállás leküzdését, emberi méltóságuk sárba tiprását célozták. A pszichés struktúrák destabilizálásán keresztül, minden olyan módszert kipróbáltak, amely alkalmas a szexuális magatartás megváltoztatására, a családi kötelékek lebontására, és a vallási, nemzeti és a hazafias kötődések fellazítására.

A Tavistock Intézet nevéhez fűződik, annak a kísérleti programnak a kidolgozása is, melynek eredeti célja a keresztényi értékeken alapuló kultúrának, igénytelen rock-drug-sex szubkultúrára való lecserélése, a mit sem sejtő fiatalság tudatos lezüllesztésével. Tehát a jó előre eltervezett program egyik főszereplőjeként hódították meg a világot a Beatles-ék az 1960-as évek elején, és erre a kísérletre utalt John Lennon, mikor 1962.-ben odasúgta Tony Sheridan rockénekesnek a hamburgi Starclub-ban: "Tudom, hogy a Beatles-nek olyan sikere lesz, amilyen eddig még semmilyen más zenekarnak nem volt. És azért tudom ezt ilyen biztosan, mert a sikerért eladtam lelkemet a sátánnak..”

A Beatles nemcsak kicserélte a szórakoztató zenét, de beindított egy máig tartó kábítószer fogyasztási kampányt is. A Tavistock által felbérelt gombafejűek feladata az volt, hogy a tinédzserek körben népszerűsítsék a füvezéssel egybekötött fülsiketítő zenebonát,
amely aztán a fiatalok egész generációit juttatta tragikus zsákutcába. Ma már elég nehéz elképzelni, hogy a világhírű, fiatal és életerős Beatles-eket, marionett figurákként mozgatták valakik a háttérből, és hogy legelső koncertjeik sikerét csupán fizetett tapsolóknak köszönhették.(!)

A Tavistock Intézetben kidolgozott program szerint elhitették az amerikaiak újabb nemzedékeivel, hogy társadalmi forradalom, egy természetes, spontán folyamat zajlik, elhallgatva azt a tényt, hogy ez valójában egy tudományosan kidolgozott, és központilag irányított mesterséges folyamat, amelynek célja, hogy megváltoztassa az amerikai társadalom értékrendszerét, magatartási mintáit, és a politikai élet egészét.” (Drábik János)

Tudományos kutatómunkák eredményét véve alapul, orvosi szemmel nézve, Dr. Eckhardt Knaul, fül-orr-gége szakorvos a „Medizin Heute" (Orvostudomány ma) című folyóiratban a következőket írta a rockzene eksztatikus jellegéről:
...akár az őserdőben, akár a városban hangzik, min­dig is motorikus zene ez, amely szüntelen ismétléseivel, a csoportban levő embereknél a személyiség trónfosz­tásához és az egyéniség kioltásához vezet. A kritikus, irányító tudatot kiiktatja, és fellép egy megszállottság... A testi funkcióik fölötti kontroll elvész. Boldogító gyö­nyörélménynek tartják az elragadtatott állapotot, epi­lepsziához hasonló végtagrángatózással, üvöltéssel, ha­rapással, nevetéssel, bevizeléssel és a ruhák széttépésével."
A nagy hangerő valószínűtlenül magas stresszhatást idéz elő, melynek hatására a mellékvesébenhttp://nezzjezusra.hu/ebook/rockzene.html - 98809293 adrenalin stresszhormon képződik. Amennyiben hosszan tartó, rendkívül erős stresszhatás éri a szervezetet, és olyan sok adrenalin képződik, amit az enzimek már nem képesek hasznosan lebontani, azok részben adreno­krómmá változnak át. Az adrenokróm azonban nem más, mint egy psziche­délikus, azaz tudatot megváltoztató kábítószer, pontosan olyan, mint például az LSD. Ezért aztán nem le­het csodálkozni, hogy a rockkoncertek és diszkók közönsége egy idő után, önkontrollt elveszítve, önkívületi állapotba kerül. A fényeffektusok hipnotikus hatása, az alkohol és ká­bítószer fogyasztása együttesen, csak tovább erősíti az adrenokróm hatását. A rockkoncertek és diszkók hangereje jószerével elérheti a 100-120 decibelt (dB) is, ami egy sugárhajtású repülőgép hangerejének felel meg, fel és leszálláskor közvetlen közelről hallgatva.
(A teljes cikk a 2015/4 sz. Leleplezőben olvasható)










Drábik János:
A migránsinvázió a keresztény
és fehérfajú Európa Trianonja

 
(…)
A szervezett magánhatalom ideológiája, a liberalizmus nem ismeri el a Golden Rule-t, az univerzális erkölcs Aranyszabályát.
A nagy ókori görög filozófus Platón így fogalmazta meg ezt az örök erkölcsi szabályt: „Úgy kell cselekednem másokkal, ahogyan szeretném, hogy velem is cselekedjenek”. A Biblia ótestamentumában (Mózes harmadik könyve, a Levitikus 19. fejezet, 18. vers) a judaizmus is előírta követőinek: „Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat”.
A Biblia újtestamentumában (Máté evangéliuma 7. fejezet, 12. vers) ez így van megfogalmazva immáron nem egyetlen népre, de a világ valamennyi emberére vonatkozóan: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és ezt tanítják a próféták”.
 
A világvallások közül az indiai Brahmanizmus is felsorolja a kötelezettségek között: „Semmi olyat ne tégy másoknak, amely neked fájdalmat okozna, ha veled tennék”. (Mahábhárata 5: 1517)
A hinduizmus reformációjának tekinthető Buddhizmus is ezt hirdeti.
A kínai Konfúcionizmus tanításainak az alapgyűjteményében, az Analektában (15:23) is benne van az Aranyszabály: „Ne tedd másokkal azt, amit nem akarod, hogy veled tegyenek”.
Az Aranyszabály működhet tehát egy szekuláris társadalomban is, ha annak tagjai egyenlő érdekérvényesítő erővel rendelkeznek és kölcsönösen meg tudják akadályozni, hogy az erősebb fél visszaéljen fölényével és gátlástalanul érvényesíthesse önző magánérdekét a másik rovására. Ha az egyenlőség viszonyai érvényesülnek, akkor az egyik ember önzése korlátozza a másikét és az egyenlő erők egybefeszülése révén megszületik a kikényszerített önzetlenség. Két egyenlő erejű, de ellentétes irányú önzés vektorális összetevődésének az eredője tehát az önzetlenség, vagyis a tisztességes és becsületes emberi magatartás. Tudomásul kell venni, hogy mindenkinek ott érnek véget a jogai, ahol a másik ember jogai kezdődnek.
 
Az emberiségnek ki kell kényszerítenie az Aranyszabály betartását
A szervezett magánhatalom tagadja az aranyszabályt és pénzügyi, gazdasági és fegyveres túlerejét önző magánérdeke gátlástalan érvényesítésére használja. A szervezett közhatalom, az a nemzetállam, amely még az érdemi demokrácia szabályai szerint működik. A közhatalom még kényszeríthető arra, hogy a többség akaratához, szükségleteihez, érdekeihez és értékeihez igazodjon, azaz betartsa az Aranyszabályt. Az államok feletti szervezett magánhatalom, amely Nyugaton, az euro-atlanti birodalomban, ma a főhatalmat gyakorolja, erre nem kényszeríthető.
A világuralmat megszerzett pénzhatalmi világelit tehát három olyan ideológiára is támaszkodik, amely közül egyik sem ismeri el az emberek egyenlőségét. Ez a három versengő ideológia a judaizmus, az iszlám és a progressziónak nevezett ateista-liberális valláspótlék: a szekularizált liberalizmus, pontosabban neoliberalizmus. Velük szemben áll többek között a keresztény vallás és a keresztény kultúrkör értékrendje, amelynek alapja az aranyszabály, vagyis az, hogy minden ember egyenlő. A keresztény hit szerint Isten egyedül az embert teremtette a saját képmásásra és ruházta fel az alkotó értelem isteni szikrájával.
Ebben a szellemben fogalmazták meg az Egyesült Államok alapító atyái is az 1776-ban közzétett Függetlenségi Nyilatkozatuk híres mondatát:
Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre”.
Mivel lehet bizonyítani, hogy a megjelölt három eszmerendszer tagadja az emberek egyenlőségét? Erre az a bizonyíték, hogy mindhárom kettéosztja az emberiséget: a judaizmus kiválasztottakra és mindenki másra, akik közül a kiválasztottakat illetik meg az előjogok; az iszlám igazhívő muszlimokra és hitetlenekre (kafírokra és pogányokra) osztja fel az embereket. Ezek közül az igazhívőket illeti meg az egész világ, mivel a világot Allah teremtette, elsősorban az őt hűségesen követő muszlimok számára. Mindenki mást át kell téríteni az igaz hitre. Ha azonban nem akar muszlim lenni, akkor el kell fogadnia, hogy másodrendű ember, dimmi, akinek adót kell fizetnie a muszlimoknak és el kell őket tartani. Ha egyiket sem vállalják, akkor pedig a hitetlen és pogány kafírokat a dzsihádra vonatkozó előírások szerint le kell győzni. Ebben a szentháborúban meg is lehet ölni őket. Az a muszlim, aki az iszlám terjesztéséért vívott a szentháborúban hal meg az mártír és üdvözül.
A liberalizmusnak XXI. századi modern változata – a neoliberalizmus – sem ismeri el minden ember egyenlőségét. A pénzhatalmi világelit uralma alatt élő Nyugat szupergazdag vagyonosokra és függőhelyzetű vagyontalanokra osztja fel a világot. A szupergazdag bankárdinasztiák, a megabankok és a transznacionális korporációk tulajdonosai, gátlástalanul érvényesíthetik önző magánérdekeiket. A minden embert egyformán megillető emberi jogokat és politikai szabadságjogokat hirdető klasszikus liberalizmust nyíltan megtagadták és rákényszerítették a Nyugatra a neoliberalizmust, amely a mások szabadságával való korlátlan visszaélést jelenti egy szűk szupergazdag réteg számára. A szervezett magánhatalom nem más, mint az önző magánérdek gátlástalan érvényesítése. Ez jelzi, hogy a keresztény értékrendet megtagadó szekularizált Nyugat civilizációja milyen történelmi mélypontra süllyedt. Az Aranyszabály helyett az erőszakot és az önzést tette főszabállyá. Lényegében nihilista, amely semmilyen kötelező normát, szabályt és törvényt nem ismer el magára nézve. Mindenki másnak a lét értelmetlenségét és a cselekvés hiábavalóságát hirdeti.
A Nyugat hanyatlásának a bizonyítéka, hogy századunkban a liberalizmus degenerálódott változata - a neoliberalizmus - lett a pénzhatalmi világelit meghatározó politikai, gazdasági és katonai ideológiájává. Ennek a dekadens ideológiának a fő hirdetője Leo Strauss (1899-1973) volt, aki Németországban született és a Hamburgi Egyetemen szerzett diplomát. 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált és hamarosan a legtekintélyesebb amerikai zsidó társadalomtudósok egyike lett. Ő tanította a Chicago-i Egyetemen a politikai filozófiát és ő vált a liberalizmus, valamint a neokonzervatizmus elsőszámú szaktekintélyévé. Leo Strauss tanításai ma is népszerűek a neokonzervatívok körében. Őt tekintik Machiavelli XX. századi reinkarnációjának. Nyíltan hirdette egyetemi tanárként is, hogy megtévesztéssel és csalással lehet és kell uralkodni. Azt tanította, hogy minden ideológiának és filozófiának két irányzata van: egy szelíd és álságos változat a tömegek megtévesztésére és egy kegyetlen valódi változat az uralkodó elit számára.
A neoliberalizmus olyan politikai filozófia, amely korlátozni akarja a közhatalmat képviselő állam - a nemzetállam - szerepét a gazdasági életben, kombinálva a piaci versenyt a világ valamennyi államában a liberális kereskedelmi politikával. A neoliberális szervezett magánhatalom - kényszerűségből - minimálisan támogatja a nemzetállamot is szociális és jólléti feladatai ellátásában. Erőteljesen ellenzi viszont az állami monopóliumokat és a termelőgazdaság, valamint az erőforrások állami tulajdonát. A politikai hatalom gyakorlását is úgy képzeli el, mint a piacok irányítását. A neoliberális magánhatalomra a folyamatos liberalizáció, dereguláció és privatizáció jellemző regionálisan és globálisan is..
A neoliberalizmussal rokon neokonzervatizmus viszont olyan politikai ideológia, amely szorosan az Egyesült Államokhoz kötődik. Ez az agresszív ideológia Amerika érdekeit kész világszinten akár a nyers katonai erőszak alkalmazásával is érvényesíteni. Olyan amerikai politikai filozófia, amely kivételezettnek és nélkülözhetetlennek tekinti Amerika világbirodalmi szerepét. Ahol a neokonzervatív világelit és politikai képviselői, a ’Beltway-szakértői’ ellenállásba ütköznek, ott pénzügyi, gazdasági eszközökkel, s ha ez nem elég, akkor kormánybuktatással, színes–bársonyos-forradalmak megszervezésével, és ha ez sem elég, akkor polgárháborúk és háborúk kirobbantásával szerez érvényt akaratának. A pénzhatalmi világelit nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva építi világbirodalmát. Úgy képzeli el, hogy Amerika egy szuper-nemzetállam, amelynek folyamatosan meg kell akadályoznia, hogy olyan versenytársai legyenek, amelyek ellenállhatnak globális hegemóniájának. Az amerikai neokonzervatizmus szerves részét alkotja Izrael feltétel nélküli támogatása is, és az a törekvés, hogy a Közel-Keleten Izrael megőrizhesse nukleáris monopóliumát és regionális nagyhatalmi státuszát. Ilyen értelmezésben Izrael feltétlen támogatása is a neokonzervatizmus szerves alkotórésze.
A neokonzervatív politika szorosan kapcsolódik a politikai spektrum jobb oldalához. A neoliberalizmus viszont az európai és a latin-amerikai szociáldemokratáktól a jobboldali középpártokig meghatározó ideológiának számít. A neoliberalizmust gyakran azonosítják a Washington-i Konszenzussal, amely egy mindent felölelő megalapozás volt a liberális kormányzás elveiről 1989 novemberében.
A neoliberalizmus és a neokonzervatizmus között az a meghatározó hasonlóság, hogy a társadalomtudósok mindkettőt a technófasizmus megjelenési formájának tartják. Ez alatt azt értik, hogy az óriás korporációk, a megabankok, valamint az állami-és fegyveres hatalom egy szűk létszámú politikai vezetőréteg irányítása alatt fuzionált és ez lehetővé tette a pénzhatalmi világelit számára a főhatalom átfogó gyakorlását. A neoliberalizmus és a neokonzervatizmus egymásra találása azt jelenti, hogy a baloldal és a jobboldal teljes fordulatot hajtott végre és szövetségre lépett egymással a pénzhatalmi világelit uralmának a szervilis kiszolgálására.
Mi volt a közös a Bush- és az Obama -kormányzat politikájában?
A két elnök kormányzatára – noha az egyik republikánus, a másik demokrata párti volt - az volt a jellemző, hogy mindkét adminisztráció politikáját Leo Strauss tanítványai irányították mesterüknek a nézetei szerint. A Washington-i politikai elit - a Beltway - tagjai körében már az 1980-as évektől kezdve a neoliberális és a neokonzervatív politikusok játszottak meghatározó szerepet. Ezért szükséges áttekinteni azokat az elméleteket és elveket, amelyek szerint meghozták döntéseiket.
Tanáruk, Leo Strauss nyomán legfőbb elvük az volt, hogy csak egyetlen kötelezően követendő természetjogi elv van: az erősebbeknek joguk van uralkodni a gyengébbeken.
Másodikként, arra hivatkoztak, hogy az ember belső lényegénél fogva bűnös, gonosz, erkölcstelen és rosszindulatú, ezért hatalmi eszközökkel kell irányítani. Ilyen kormányzatot azonban csak akkor lehet létrehozni, amikor egyesíteni lehet az embereket. Egyesíteni viszont csak más népek és országok ellen lehet őket. Mindig szükség van egy félelmetes mumusra. Ha van közös ellenség, akitől lehet félni, akkor kellően adagolt félelemkeltéssel egyesíteni lehet őket mind a közös védelemre mind a közös támadásra.
Harmadikként, arra hivatkoztak, hogy az embernek belső természeténél fogva agresszív természete van és ezt csak egy hatalmas nacionalista állam képes korlátozni.
Leo Strauss negyedik elmélete szerint a társadalomnak három osztálya van, amelyből csak a bölcs és tanult elit képes a hatalom gyakorlására. A nyers és valódi igazságot elfogadó bölcsek nem fogadják el Istent és elutasítják kényszerítő erejű erkölcsi parancsolatait.
Az Ötödik elv különösen fontos a pénzhatalmi világelit neokonzervatív politikusai számára. Eszerint a bölcs elitnek titkos módon, megtévesztéssel kell a hatalmat gyakorolnia. Nagyméretű külső fenyegetéssel lehet leginkább engedelmességre kényszeríteni a képzetlen és tudatlan, illetve nem eléggé bölcs tömegeket.
Hatodikként, azt hangsúlyozták, hogyha elitek jól választják ki céljaikat, akkor azok igazolják majd eszközeiket is, amelyekhez hozzátartozik a megtévesztés, a maximális titkolódzás, továbbá az erőszak gátlástalan alkalmazása, valamint a nemzetközi jog szabályainak a semmibevétele.
A neokonzervatívok által irányított liberális politikai rendszer életeleme a megtévesztés. A rendszer azt hirdeti önmagáról, hogy a polgárok, a lakosság, a nép legfontosabb érdekei szolgálatában tevékenykedik. A hatalmi struktúra valójában a megabankok és a transznacionális korporációk magánérdekeit szolgálja. Ezt a neoliberális politikai rendszert a pénzhatalmi elit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás szolgaian támogatja. Ez a főáramlatú média eleve úgy lett megtervezve, hogy a tömeges megtévesztés szolgálatában álljon a tényeken alapuló információk terjesztése helyett. A tömegtájékoztatásnak a közérdek szolgálatába való állításával nem működhetne a szervezett magánhatalom megtévesztésen és dezinformáción alapuló rendszere. Ezért már az is változtatna a helyzeten, ha a túlzott méretű titkosítás helyébe olyan működési rend lépne, amely a nyilvánosság nyomása alá helyezné a dezinformáló, hazudozó közszereplőket és a pénzért tudatosan félretájékoztató tömegtájékoztatást.
Hetedikként, meg kell említeni, hogy Leo Strauss szükségesnek tartotta a háborús állapot folyamatos fenntartását. Mindig kell lennie külső fenyegetésnek, akkor is, ha az csak mesterséges manipulációval biztosítható. Csak az állandó háború tudja kikényszeríteni a modernizációt, amely biztosíthatja az önfenntartást és a túlélést. Az állandósított háború nyomán előálló káoszból és anarchiából a hatalmi elitek ki tudják alakítani a saját céljaiknak leginkább megfelelő uralmi rendszert.
Nyolcadikként, arra oktatta Leo Strauss neokonzervatív tanítványait, hogy Amerika példa nélkül álló gazdasági és katonai ereje lehetővé teszi számukra: büntetlenül azt tehessék, amit akarnak. Egyoldalúan törekedhetnek céljaik elérésére a nemzetközi jog megszegésével és a világközvélemény semmibevevésével.
Kilencedikként, Leo Strauss arról győzte meg tanítványait, hogy utasítsák el az erkölcsi szabályok minimális betartását is, ha ez az érdekükben áll. Az erkölcsös magatartást úgy kell egyetemessé tenni, hogy amit a pénzhatalmi világelit jogosnak tart a maga számára, ugyanazt tekintse jogosnak mindenki más.
Tizedikként, érvényesíteni kell azt a szabályt, hogy az embereknek csak annyit kell tudniuk a világról, amit a hatalmi elit szükségesnek tart és semmivel se többet.
Tizenegyedikként, azt tanította Leo Strauss, hogy a nacionalizmusnak és a vallásnak a kombinációja az az eszköz és módszer, amellyel a természetüknél fogva kiegyensúlyozott és normális embereket fanatikus nacionalistákká lehet átalakítani, akik az elit kívánságára képesek életüket és vérüket feláldozva harcolni Istenért és a hazáért.
Tizenkettedikként, a neoliberális filozófus óva intette attól tanítványait, hogy a tömegek számára lehetővé tegyék az igazság megismerését, mert ebben az esetben vagy nihilisták lesznek, vagy pedig anarchizmusba süllyednek.
Tizenharmadikként, egyértelművé teszi, hogy a legkevésbé kívánatos a szekuláris társadalom létrehozása, mert az a szélsőséges individualizmus és a relativizmusba süllyedő liberalizmus társadalma lenne.
Tizennegyedikként, azt tanította, hogy az erkölcsi törvények rákényszerítése a tömegekre csak a vallás segítségével lehetséges. A vallást azonban kizárólag a tömegek számára kell életben tartani. A hatalmat gyakorló elit számára nem kötelező a vallás, mert a vallás által hirdetett igazság csak kegyes csalás.
Tizenötödikként, Leo Strauss azt ültette tanítványai fejébe, hogy Amerika meg fogja menteni a világot azzal, hogy a zsarnoki rendszerek helyébe uralomra segíti a demokráciákat.
Leo Strauss leghűségesebb tanítványai és követői közül sokan magas pozíciókba kerültek: Richard Perle, Douglas Faith, Robert Kagan, Paul Wolfowitz, William és Irving Kristol, Steven Cambone, Lynne Cheney, Gary Schmitt, továbbá a ’Beltway-elit’ számos más tagja.
A neokonzervatívok által elkészített egyik stratégiai programtervezetben, a „Project For a New American Century, PNAC”,(Terv az Új Amerikai Évszázad Számára) elnevezést viselő dokumentumban, amelyet Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes készített 1992-ben az akkori védelmiminiszter Dick Cheney számára, ez olvasható:
Legfontosabb célunk megakadályozni egy új rivális felemelkedését, a korábbi Szovjetunió területén vagy másutt, amely olyan fenyegetés lehet a világrendre, amelyet korábban a Szovjetunió jelentett”.
A PNAC dokumentumában már benne van az, hogy a neokonzervatív politikai elit irányítása alatt, hogyan kell a gazdasági, katonai és hírszerző szerveknek együttműködniük az amerikai szupremácia kikényszerítésében. Benne van a pénzhatalmi világelitnek az az igénye, hogy jogot formál a középázsiai országokban található nyersanyagokhoz és energiahordozókhoz való hozzáférésre. Név szerint is megjelöli azokat az országokat (Oroszország, Németország, Japán, India és Kína), amelyek csak regionális hatalmak maradhatnak. Nyíltan bejelenti, hogy az Egyesült Államok igényt tart a globális hegemóniára, mert kivételezettnek és nélkülözhetetlennek tekinti magát.
Leo Strauss tanításai nyomán készült el 1982-ben az Oded Yinoun terv, 1996-ban a Clean Break for Securing the Realm program, 1999-ben a PNAC újabb változata és 2000-ben a Rebuilding America Defences elnevezésű projekt. Ezek közös stratégia célja többek között az volt, hogy az amerikai neokonzervatív politikai elitnek kötelessége elősegíteni: ne létezzen a Közel-Kelet térségében egy nagyobb méretű állam sem. Izrael csak akkor tudja regionális nagyhatalmú státusát megtartani – többek között a pénzhatalmi világelit helyőrségeként, ha a Közel-Kelet valamennyi nagyobb államát kisebb államokra darabolják fel. A szíriai háborúnak folytatódásának is az a valódi oka, hogy Izrael ragaszkodik Szíria feldarabolásához.
A neokonzervatív politikai elit egyik vezetője Robert Kagan ( a 2014-es kijev-i államcsínyt Washington részéről irányító Victoria Nuland külügyminiszter helyettesnek a férje) így írt Leo Strauss tanításainak a gyakorlatba való átültetéséről: „A nemzetközi jog betartása és az igazságosság csak a gyengéket érintő feladat. Ez valójában a gyengéknek a stratégiája, amellyel megpróbálják érvényesíteni érdekeiket a világban. A kettős mércét alkalmazó amerikai hatalom nyújtja a legjobb eszközöket az emberi haladáshoz és talán az egyetlen járható úthoz. Amerikának támogatni kell a fegyverzet ellenőrzését, de nem önmagáért”.
Egy másik neves neokonzervatív Michael Ledeen, pedig így fogalmazott: „A legnemesebb teljesítmények eléréséhez lehet, hogy a legnagyobb gonoszságokat kell megtennie a vezetőnek.”
A keresztény vallás és az európai magaskultúra keresztényértékrendje, immáron 2000 éve törekszik arra, hogy korlátozza az erőseknek azt a törekvését, hogy gátlástalanul érvényesíthessék önzésüket a gyengékkel szemben. Az európai kultúrkörben ez volt a fehérfajú népek együttélésének és társadalmaik sikeres működésének az egyik előfeltétele. Ebben a vonatkozásban a pénzuralmi világrend, amely a pénz és a profit uralma alá helyezte a társadalmakat kártékony eszmerendszernek bizonyult. Ennek a világrendnek az ideológiája a neoliberalizmus, a gátlástalan önzést és a mértéktelen szerzésvágyat, erénynek tünteti fel és tagadja, hogy védelem illetné meg a gyengébbeket az erősebbek mohó szerzésvágyával szemben.
A keresztény vallás és értékrend harmóniában van a természet törvényeivel és az ember belső lényegével. Ezért is tartotta Hamvas Béla az összes világvallás közül a kereszténységet az emberi élettel és a természet törvényeivel leginkább összhangban állónak. Ezzel szemben a neoliberalizmus mindenek fölé helyezi az individualizmust, az egoizmust, a felületes örömök hajszolását, az önzést és a túlzottan önmagunkkal való törődést, a nárcizmust ( A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása). Leo Strauss tanításaiból az is kiderül, hogy ő egyfajta szociáldarwinizmust követett a társadalmi életben és a nemzetközi rendszerben, ahol csak az erősebbnek van joga a túlélésre és ahol ma is érvényes a Tálio elve: „Szemet szemért, fogat fogért”, a „homo homini lupus” elve, hogy Ember embernek farkasa, továbbá a „bellum omnium contra omness” tényállítása, hogy mindenki háborúja folyik mindenki ellen.
A neoliberalizmus kifejezetten elutasítja a keresztény értékrend alapvető eszméit, azt, hogy van egy végső igazságszolgáltatás valamennyi bűnös ember számára. Elutasítja azt is, hogy minden egyes embernek már ezen a világon küzdenie kell az igazságosság érvényesítéséért még akkor is, ha a végső megoldás ezen a földön nem lehetséges. A neokonzervatív pénzhatalmi világelit jelenleg aránytalanul nagy erőfölényben van és folyamatosan visszaél hatalmi túlsúlyával. Az a jelszó, hogy a gátlástalan szerzésvágy jó, a többi emberekkel szembeni szélsőséges önzést és durva erőszakot fejezi ki.
A keresztény civilizáció alapszabálya a kritikus gondolkodás elveire épül. Ezzel szemben a pénzhatalmi világelit által Európára rákényszerített iszlám az igazságosságot elvető kettős-mércére és a tekintélyelvű gondolkodásra támaszkodik. Nem lehet kompromisszumot kötni az Aranyszabály és az egymással szövetségre lépett három ideológia - a judaizmus, az iszlám és a neoliberalizmus - dualista etikájával, illetve cinikus etikátlanságával. A tekintélyelvű és a kritikus gondolkodás nem egyeztethető össze egymással. Az sem tűrhető, hogy az egyenlő-emberek alattvalóként a magukat felsőbbrendűnek tekintő önhitt és arrogáns „egyenlőbbeknek”, egy privilegizált és amorális kisebbségnek, az uralma alatt éljenek folyamatosan.
A pénzhatalmi világelit szolgálatában álló nemzetközi szabadkőművesség az E.U. Bürokráciájával együtt fontos szerepet játszik a milliókat megmozgató migránsinvázió gyakorlati végrehajtásában. Mindkét szervezet továbbra is erőlteti az afrikai és a közel-keleti milliók minél előbbi betelepítését Európába. A brüsszeli bürokrácia kezdettől fogva nem az európai népek érdekeit képviselte, hanem az államok feletti szervezett magánhatalom engedelmes végrehajtó intézményének bizonyult. Az évezredek óta Európában élő őshonos, fehérfajú és keresztény kultúrájú népek ezért végveszélybe kerültek.
A szervezett magánhatalom által előkészített és támogatott migránsinvázió leállítására össze kell fogniuk az európai nemzeteknek. Közös önvédelemre van szükség. A közérdeket Európában egyedül képviselő nemzetállamoknak létre kell hozniuk az őshonos fehérfajú népek nemzetközi szintű önvédelmi szervezeteit. A globális pénzhatalom Kapinternjé-től (a Kapitalista Internacionáléjától) és Kominternjé-től (a Kommunista Internacionáléjától) gyökeresen eltérő új, faji alapú nemzetköziségre van szükség a pusztulásra ítélt fehérfaj hatékony önvédelme érdekében. Az Európai Unió szabadkőműves és kozmopolita vezetőinek tanulmányozniuk kellene ebben a vonatkozásban Izrael állam tapasztalatait, mert ez a nemzetállam szigorúan szelektív bevándorlási politikájával hatékonyan védelmezi népessége faji tisztaságát. A keresztény gyökereihez ragaszkodó Európa azonban soha nem feledkezhet meg az Aranyszabályról. Ennyiben nem tekintheti mintának Izrael példáját, amely azt az univerzális erkölcsi parancsot, hogy - szeresd felebarátodat, mint önmagadat és csak azt tedd neki, amit elvársz tőle, hogy veled tegyen, - csak részben tartja be. Ez azt jelenti, hogy az Aranyszabály alkalmazásánál is meg kell találnunk az arany középutat. Úgy kell megvédeni magunkat a szervezett magánhatalom által ránk zúdított erőszakos migránsinvázióval szemben, - amellyel az internacionalista magánhatalom meg akarja semmisíteni nemzeti létünket, és a magyar népet egyedül védelmező nemzetállamunkat, - hogy egyidejűleg betartsuk az univerzális erkölcs feltétlen parancsait is.
Olyan Európai Unióra van szükség, amely elsősorban az európai népek létérdekeit képviseli és az ő jólétüket szolgálja. Ehhez a szabadkőművesek által ellenőrzött EU-s bürokráciát, élén az Unió Bizottságával, alá kell rendelni Európa népeinek a közvetlen demokrácia módszereivel. A magánhatalmat szervilisen kiszolgáló brüsszeli vezetést kényszeríteni kell arra, hogy tartson népszavazást a több millió migráns befogadásáról. Brüsszel pedig Európa népeinek és ne az államok feletti magánhatalomnak, valamint szabadkőműves kiszolgálóinak engedelmeskedjen folyamatosan elárulva az őshonos európai népeket.
A Nyugatot irányító neoliberális pénzhatalmi elit felgyorsította Észak Amerika és Európa betelepítését közel-keleti, afrikai és ázsiai migránsokkal, akiknek a többsége az iszlámot követő muszlim, s akik nyíltan követelik a saría jog bevezetését mindenütt, ahol nagyobb létszámban megtelepednek. 2016. augusztus 23-n előkerült egy 220 oldalas Soros-dokumentum, amely előirányozza 2018-ig 10 millió migráns betelepítését az Egyesült Államokba. A hatalmon levő neoliberális pénzügyi elit ezzel akarja bebiztosítani választási győzelmét a két év múlva esedékes időszaki választásokon. A dokumentum bemutatja, hogy ennek érdekében milyen stratégiát és taktikát kell követnie a Soros György által alapított és finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítványnak. A új bevándorlók „színes közösségei” számára ezért a legrövidebb időn belül biztosítani kell a teljes egyenjogúságot a politikai, a gazdasági és a civil szférában. A választási regisztrálás korlátait pedig maximálisan fel kell lazítani.
Ezt a tervet Európában is végrehajtják, mihelyt a kellő számú migránst betelepítették. Így a pénzhatalmi világelit helyi komprádor és kollaboráns csoportjai – amelyek már elveszítették hitelüket és korábbi támogatóikat – nemzeti identitás nélküli, könnyen manipulálható új szavazók millióihoz juthatnak az EU tagállamaiban, akiknek a segítségével megtarthatják, illetve visszaszerezhetik a kormányhatalmat. Magyarországon is létre akarják hozni a párhuzamos mini-társadalmakat, amelyeknek a tagjai már nem fognak arra törekedni, hogy integrálódjanak a magyar nemzetbe. Ehelyett ragaszkodni fognak saját kultúrájukhoz és kikényszerítik, hogy saját törvényeik szerint -elkülönülve - élhessenek.
Brüsszelben nyilvánosságra került az a lista is, amely azoknak a neveit tartalmazza, akik a neoliberális világelit megbízható szövetségeseinek számítanak az Európai Parlamentben. A több száz nevet tartalmazó listában két magyar politikus neve is megtalálható. Az egyik Niedermüller Péter, a DK, a másik Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője. Az eddig ismertté vált adatok szerint Soros György már 8 millió dollárt költött a migránsinváziót támogató neoliberális szervezetek finanszírozására.
A neoliberális világelit már létrehozta Magyarországon is a saját médiabirodalmát, amely monopolhelyzetét a fiatal nemzedékek liberális agymosására használja. A tapasztalatlan fiatal nemzedékeket arra készítik fel, hogy fogadják el a neoliberális társadalmi kontrolt, a neoliberális totalitarizmust, vagyis azt a diktatórikus rendszert, amelyet a pénzuralmi világelit az egész emberiségre rá akar kényszeríteni.
Soros György már 2015 januárjában figyelmeztette Európát: vegye végre tudomásul, hogy háború van. Ő persze arra célzott, hogy az Európai Unió tagállamai Oroszországgal állnak háborúban. Valójában a világ hegemóniát megszerzett kozmopolita világelit folytat háborút az európai fehérfajú népek és nemzetállamaik ellen. Ezt a háborút csak az erős nemzetek élhetik túl, amelyekre nemzetállamaik támaszkodhatnak. Ezért ma nagyobb szükség van a nemzetépítésre, a magyar nemzet megerősítésére, mint történelmünk során bármikor. Akik a magyar nép megmaradását akarják, a magyar nemzet túlélését a nemzet halállal szemben, azoknak 2016. október 2.-án a leghatározottabban nemet kell mondaniuk arra a kérdésre:

 
Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A magyar nép sorsát hosszútávon meghatározó TÖRTÉNELMI NEM kimondását hazánkban csak a magyar nép alapvető érdekeit megtagadó és a globális szervezett magánhatalom szervilis kiszolgálóivá vált balliberális érdekcsoportok ellenzik. Minden magyar hazafinak méltó választ kell adnia a kvótanépszavazás sikerre vitelével a pénzhatalmi világelit kollaboránsainak.

 
A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában!
 
Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének.
Tíz év alatt húszmillió európait öltek meg államilag támogatott formában, de a liberálisok szerint ez nem tömeggyilkosság.
Miközben Európa demográfiai válságával indokolják a migránsok befogadásának szükségességét, Soros Györgyhöz köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi keresztény, konzervatív államában.” – írja a Magyar Idők. A lap egy civil szervezet, az Alfa Szövetség vezetőjét idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország is célkeresztbe kerülhet, és a liberálisok azt akarják elérni, hogy lehetőleg minél több európai nő éljen az abortusz lehetőségével. “Ha az abortusz liberalizálását követelő csoportok elérik céljukat, azzal az amúgy is a lassú kihalás felé menetelő kontinens népesedéspusztulása felgyorsul, miközben épp hogy nem kevesebb, hanem több születendő gyermekre lenne szükség.” – írták.
2016 október közepén egy amerikai hackercsoport több mint 2500 fájlt hozott nyilvánosságra a DC Leaks weboldalán, melyek Soros György nevéhez köthető civil szervezetek levelezéseit tartalmazzák. Ezekből többek között kiderült, hogy az amerikai milliárdos globális szinten működtet egy “politikai hálózatot”, és többek között Magyarországon is vannak “megbízható szövetségesei”, emellett anyagi támogatást biztosít olyan sajtóorgánumoknak, melyek a bevándorlást támogatják. Ezek az újságírók abból élnek, hogy Soros György fizeti őket, és főállásban dolgoznak az európai társadalmak felbomlasztásán.
A Magyar Idők azonban azt írja; a kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült, hogy Soros György ügynökhálózata az abortusz népszerűsítésén is aktívan dolgozik, emellett megpróbálják liberalizálni a magzatgyilkosságot olyan országokban, ahol még viszonylag konzervatív törvények vannak érvényben.
Az Európai Unió tagállamaiban a születések száma 2015-ben összesen mintegy 5,1 millió volt, miközben az Eurostat adatai szerint az európai országokban átlagosanminden harmadik várandósságot szakítanak meg. Ez azt jelenti, hogy tavaly 1,7 millió európai gyermeket gyilkoltak meg saját szülei, mielőtt még megszületett volna. Egy évtized alatt ez megközelítőleg 20 millió magzatgyilkosság, ami az Európai Unió lakosságának mintegy 4 százaléka.A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában, és Soros György dollármilliárdokat költ arra, hogy az európaiak ezt ne népirtásnak tartsák, hanem szabadságjognak.
A liberálisok szerint nem népirtás, ha tíz év alatt legalizált formában megölik az összlakosság 4%-át.
A Magyar Idők szerint Magyarország viszonylatában “érzékenyítéssel és pozitív üzenetekkel, valamint a családok gazdasági alapjainak megerősítésével a negyvenezer fölöttiről harmincegyezer körülire sikerült csökkenteni az abortuszok számát.” A tiltás azonban elsöprő ellenállásba ütközik; a kiszivárogtatott Soros-aktákból kiderült, hogy egy globális ügynökhálózat dolgozik az európai lakosság fogyásának előidézésén, és eközben ugyanez az ügynökhálózat segíti több millió színesbőrű migráns Európában letelepítését.




Dr. Drábik János:

A világelit nagy stratégiája és az ukrán konfliktus


Az ukrán sorozat hatodik része – Nézeteltérés az ukrán konfliktus kérdésében Washington és az EU között (…)
A 2015. május 9-i győzelmi megemlékezés új korszak kezdetét jelzi

A nyugati hatalmak hiába bojkottálták a moszkvai katonai parádét, ezzel nem tudták csökkenteni annak jelentőségét. A Győzelem Napja alkalmából rendezett jubileumi díszünnepséget az teszi történelmi eseménnyé, hogy kik voltak azok, akik részt vettek rajta. Hszi Csin-ping kínai elnök jelenléte és a kínai díszegységek részvétele a katonai felvonuláson, valamint a Kínai Haditengerészet hajóinak jelenléte Oroszország fekete-tengeri flottájánál azt az üzenetet közvetítette a világ felé, hogy Oroszország és a pénzhatalmi világelit uralma alatt álló Egyesült Államok küzdelmében Kína Oroszország mellé állt.
Az angolszász-cionista hegemónia alatt álló Egyesült Államok és pénzuralmi világbirodalma ténylegesen háborúban áll Oroszországgal. Ez a háború döntően másképp zajlik, mint a korábbi háborúk, mert mindkét oldalon jelen vannak a nukleáris fegyverek. Ezt a hibridnek nevezett háborút döntőrészt (mintegy 80%-ig) információs technikával és módszerekkel vívják, 15%-ig gazdasági eszközökkel és csak 5%-ig fegyverekkel. Az információs korszak sajátosságai rányomják bélyegüket a hadviselésre, de itt olyan globális összecsapásról van szó, amelynek a kimenetele döntőmódon meg fogja határozni Földgolyónk és az egész emberiség jövőbeni sorsát.
A háborút kirobbantó és irányító pénzhatalmi világelitet nem Ukrajna és Dombász sorsa érdekli. Ebben a globálisméretű küzdelemben két világrend, két hatalmi modell – az angolszász-cionista egypólusú imperialista modell és az Oroszország által képviselt többpólusú világrend modellje – mérkőzik egymással.
Az egypólusú világrendben egyetlen Hegemón gyakorolja a világhatalmat. A pénzimpérium fejét a pénzhatalmi világelit, izomzatát pedig az Egyesült Államok és a vazallusává tett Európa, Kanada, Ausztrália alkotja. A Hegemón azt állítja az uralma alá került amerikaiaknak, hogy hazájuk kivételezett ország és hogy ők nélkülözhetetlen népet alkotnak. Az Egyesült Államokat a világ egyetlen szuperhatalmaként nem korlátozza a nemzetközi jog. Ezért az amerikaiak állítólag mindent megtehetnek, amit akarnak.
Ebben az egypólusú világrendben csak egyetlen társadalmi modell, a liberális kapitalizmus létezhet. A szervezett magánhatalom pénzdiktatúra, amely a liberális demokrácia formáit használja. Ebben a globalista-kozmopolita áldemokráciában kötelező a szekularizmus, nincsenek abszolút értékek, minden viszonylagos. A társadalmi és nemzetközi konfliktusok megoldásának legjobb eszköze pedig a fegyveres erőszak. A lakosság 1%-ka uralkodik a 99% felett. A kozmopolita liberalizmus az egyetlen elfogadható ideológia. A pénzhatalmi világelit egy-központú világrendjét a zömében fehér emberekből álló világoligarchia irányítja.
A többpólusú világrend a globális együttműködésen és a jog uralmán alapul. Ebben meghatározó szerepe van a nemzetállamoknak, és a nemzetközi szervezeteknek. Minden országnak joga van ahhoz, hogy saját társadalmi modellje szerint éljen, betartva a nemzetközi jogrend előírásait. Kölcsönösen tiszteletben kell tartani az eltérő kultúrköröket, vallásokat és hagyományokat. A konfliktusok megoldásához csak végső soron szabad az erőszakhoz nyúlni. Nem kötelező egyedül a liberális ideológiát- és demokráciát elfogadni. Érvényesülhet az egyes népek- és társadalmak önkéntességen alapuló választásának megfelelően az ideológiai pluralizmus és multikulturalizmus.
A pénzhatalom szolgálatában álló amerikaiak, valamint a saját és más népek nemzeti érdekeit képviselő oroszok tisztában vannak azzal, hogy mi forog kockán, és ezért egyik sem hajlandó arra, hogy megadva magát, visszakozzon. Ha a neoliberális Washington és a NATO, valamint a vazallusának számító Európai Unió győz, akkor meg tudják törni Oroszországot, amely felett - a már elkészült stratégia szerint - átveszik az uralmat. Ha ez megtörténik, akkor hamarosan a BRICS országokra is rákerül a sor, beleértve Kínát is.
Ha viszont Oroszország nyeri meg az Ukrajnában kirobbantott konfliktust, akkor a neoliberális Washington kontrollja meggyöngül a jelenlegi engedelmes Európai Unió felett. Ez egyértelműen bizonyítaná, hogy a pénzimpérium már hanyatlik és összeomlóban van. Ha ez bekövetkezik, az egész nemzetközi pénzügyi rendszer kikerül az angolszász-cionista ellenőrzés alól, és a petro-dollár is megszűnik. Ezeknek a következményei a világ egész sorsát döntően befolyásolják.
A moszkvai díszszemlén Putyin közvetlen közelében foglalt helyet Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán elnöke. Nazarbajevnek kulcsszerepe volt a Független Államok Közösségének, a FÁK-nak a megerősítésében, valamint az Eurázsiai Gazdasági Unió létrehozásában. Putyin egyenesen Nazarbajevet nevezte az Eurázsiai Unió „atyjának”.
A május 9-i győzelmi díszszemle az egész világ számára bizonyította, hogy Oroszország 400 év óta először kelet felé fordult. Több megfigyelő - köztük The Saker és Paul Craig Roberts - megállapította, hogy Oroszország Ázsia felé fordulva megtalálta természetes geopolitikai helyét. Ezt fejezte ki az az egyedülálló tény is, hogy kínai díszegységek vonultak fel először a történelemben a moszkvai díszszemlén, egyértelműen a világ tudomására hozva, hol áll Kína.
Oroszországban először jött létre konszenzus arról, hogy Nagy Péter cártól eltérően Moszkvának a tekintetét most nem nyugatra, hanem e helyett északra (Szibériára és az Északi-sarkvidékre), keletre (Ázsiára) és délre (Latin-Amerikára és Afrikára) kell fordítania. A Kreml nem akar látványosan szakítani a Nyugattal, de természetesen örülne annak, ha Európa képes lenne Washingtontól való vazallusi függőségén lazítani. Erre mutató jelek már észlelhetőek, de Európa gyarmati jellegű függésének a felszámolása hosszú időt igényel.
Oroszországnak az is fontos feladata, hogy a BRICS országokon belül elősegítse Kína és India közeledését. Peking és Újdelhi baráti viszonya előfeltétele a BRICS egyben maradásának és erősödésének.
Oroszország természetes szövetségesei közé tartozik Irán, Szíria és a Hezbollah is. Iránnak már van megfigyelő státusza a SCO-ban és nem egykori szovjet tagállamként ő csatlakozhat elsőként a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezethez. Oroszország szempontjából azonban a legfontosabb, hogy miként alakul Peking és Moszkva stratégiai szövetsége. Ezt a viszonyt már elemezte Larchmonter445, amikor a két óriás szövetségre lépését a DNS molekula összekapcsolódásához hasonlította. A két ország formálisan két különböző állam marad, de egyetlen gazdasági, politikai és katonai egységet képez. Ezt erősítette meg az is, hogy a jubileumi ünnepségen a kínai és az orosz elnök ismét egy sor nagy jelentőségű megállapodást írt alá. Peking és Moszkva kölcsönösen előnyös érdekházassága azonban csak akkor lehet hosszútávon sikeres, ha azt nem szakítja félbe egy nagy-méretű háború kirobbanása a pénzimpérium hegemóniája alatt álló Amerika és a pénzimpériumnak nem engedelmeskedő Oroszor-szág között.
The Saker a 2015. május 9-i elemzésében1 kifejti: személyesen nem bízik abban, hogy sikerül a polgárháborút békésen befejezni Ukrajnában, mivel nincs semmi lényeges, amiben Oroszország és a kijevi náci kormányzat meg tudna állapodni. Az ismertté vált tények arra utalnak, hogy Novorosszijában hamarosan újra kiújulnak a harcok. Ezeknek két kimenetele lehet. Vagy a kijevi náci erők legyőzik a dombásziakat, és akkor Moszkvának nyíltan is be kell avatkoznia, vagy az ukrán nácikat győzik le, és ebben az esetben Novorosszija fegyveres erői támadásba mennek át és kiűzik a kijevi fegyveres erőket a donyecki- és luganszki térségből.
The Saker úgy véli, hogy ha a függetlenségüket kikiáltó két tartomány fegyveresei harmadszor is győznek, akkor a kijevi rendszer valószínűleg gyorsan összeomlik. Az elemző mindehhez hozzáteszi: tisztában van azzal, hogy a nemzeti-szocialista Németország feletti győzelem nem hozott sem szabadságot, sem boldogságot az egész emberiség, még kevésbé a kelet-európai népek számára. Kimondhatatlanul sok szörnyűség és szenvedés követte Németország vereségét. A Győzelem Napja alkalmából rendezett parádén nem a kommunizmust, vagy a szovjet-rendszert éltették, hanem a résztvevők valamennyi népre emlékeztek, akik harcoltak a náci uralom ellen, és ezt nem valamilyen politikai ideológia, vagy rendszer érdekében tették. A moszkvai díszszemle mindazoknak az ünneplése is volt, akik ma ellenállnak a náci rendszer valódi örökösének, az angolszász-cionista világbirodalomnak, amely az emberiség ellenségének bizonyult.

Mennyire független Ukrajna az államcsíny után?

2015. július 6-án The Saker számára figyelemre méltó dokumentumot2 küldött egy Cassad Ezredes nevet használó blogger, aki tájékozottságával szerzett nevet magának. Egy levélről van szó, amelyet Richard J. Durbin amerikai szenátor küldött Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek:
UNITED STATES SENATE
Washington, DC 20510-1504
2015. június 25.
Mr. Arszenyij Jacenyuk
Ukrajna miniszterelnöke
12/2 Hrushevszky utca 01008 Kijev, Ukrajna

Kedves Jacenyuk miniszterelnök!
Ezúton biztosítom, hogy az Egyesült Államok Szenátusa továbbra is bízik Önben és osztja az ukrán vezetés olyan kulcsembereinek – akik teljes mértékben elkötelezettek a demokrácia ügyének – a Petro Porosenko elnök általi elbocsátásával kapcsolatos aggodalmait. Egyetértek: szükséges minden erőfeszítést megtenni, hogy Olekszij Pavlenko továbbra is a mezőgazdasági- és élelmiszerügyi miniszter maradjon. Elbocsátása további akadályokat gördít az amerikai és az ukrán mezőgazdasági vállalatok együttműködésének a kibővítése elé. Különösen fontosnak tartom, hogy Jurij Nedaskovszki továbbra is az Energoatom vállalat elnöke maradjon. Nagyrészt azért, mert hatékonyan járult hozzá, hogy Ukrajnának legyen lehetősége szorosabban együttműködni külföldi partnereivel a nukleáris energiatermelés területén.
Továbbá, szeretném tájékoztatni, hogy az Egyesült Államok Szenátusának Ukrajna Bizottsága mérlegelte az Ön javaslatait Arsen Avakov belügyminiszter, Vologyimir Demcsisin energia- és szénipari miniszter, valamint Szergej Kosztyuk Ukrgazvidobuvannya cég elnöke vonatkozásában. A szenátorok többsége egyetértett abban, hogy sem Demcsisin Úr, sem Kosztyuk Úr nem felel meg az állás által támasztott követelményeknek. Egyelőre nincs egyértelmű megoldás Avakov Úr problémájára. A szenátoroknak eltér a véleménye. Úgy gondolom, az a helyes, ha elhalasztjuk a döntést egy időre ebben a kérdésben.
Baráti üdvözlettel,
Richard J. Durbin, az Egyesült Államok szenátora

Az ukrán drámának tehát Kína is a szereplője

A pénzhatalmi világelit legtekintélyesebb agytrösztje és kutatóintézete, a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), egyértelműen kiterjesztette a Paul Wolfowitz-ról elnevezett doktrína érvényességét Kínával szemben is 2015 márciusában. Az 1992. évi Védelmi Tervezési Útmutató (Defense Planning Guidance of 1992, DPG) az Egyesült Államok legfőbb stratégiai céljának azt tekinti, hogy meg kell előzni egy új rivális hatalom létrejöttét az egykori Szovjetunió területén, vagy máshol, amely a Szovjet Birodalomhoz hasonlóan veszélyeztetheti az Egyesült Államok világhatalmi elsőbbségét.
Washington tehát elkötelezte magát, hogy egyszerre blokkolja két erősödő nukleáris nagyhatalomnak a felemelkedését. A Washington által létrehozott ukrán válságnak ez a kötelezettségvállalás az igazi oka. Ezt használják ki orosz-ellenes propagandára. Kínának is szembe kell néznie azzal az Amerikával, amely új haditengerészeti- és légitámaszpontokat épít a Dél-kínai-tenger térségében. Washington „Pivot to Asia” (Fordulat Ázsia irányába) stratégiája a Dél-kínai-tenger térségét az Egyesült Államok nemzeti érdekei szempontjából kiemelt fontosságúnak minősítette.
A természet-tudományok objektív megállapításai szerint, amelyeket egyre kevésbé lehet titokban tartani: 2001. szeptember 11. (9/11) tragédiájára az Egyesült Államok legfelsőbb irányító-központjaiba is beépült titkos hálózat irányításával került sor. Ez az előre megtervezett terrorcselekmény lehetővé tette a neokonzervatív hatalomgyakorlók számára, hogy háborúkat indítsanak a Közel-Keleten hegemóniájuk kibővítésére és megszilárdítására. Ugyanennek neoliberális-neokonzervatív érdekcsoportnak 9/11 azt is lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok hagyományos alkotmányos rendjét átalakítva beindítsa a rendőrállami módszerekre való áttérést.
Az emberi jogokat és politikai szabadságjogokat egyre nagyobb mértékben korlátozzák Amerikában. Az Egyesült Államok a XXI. század eddigi 15 évében folyamatosan háborúzott, és ez eddig 6 trillió dollárjába került (egy trillió itt ezermilliárdot jelent). Ezek a háborúk kivétel nélkül minden esetben úgy végződtek, hogy a kialakult helyzet szinte minden tekintetben rosszabb volt, mint amikor a háború elkezdődött. Az érintett országok belső rendje ingatagabbá vált a háborút megelőző állapothoz képest. Azt a célt, hogy meg kell büntetni a terroristákat és fel kell számolni a terrorizmust, nem sikerült elérni. 2015-ben jóval nagyobb a terrorizmus, mint korábban volt. A nyugati demokrácia fegyveres implantációja más kultúrkörhöz tartozó országokban új típusú demokráciát eredményezett: a terror demokráciáját.
A Szovjetunió felbomlása lehetővé tette az Egyesült Államok hegemóniája alatt az egypólusú világrend bevezetését. Ez többek között azzal is járt, hogy egész termelő iparágakat telepítettek át Amerikából külföldre, elsősorban Kínába, Indiába és Latin-Amerikába, de még Afrikába is. A Szovjetunió megszűnése meggyőzte Kínát és Indiát arról, hogy beengedje az amerikai nagytőkét kihasználatlan munkaerőpiacára. Az Egyesült Államok termelővállalatai tömegesen távoztak külföldre, mert féltek a Wall Street-től is, hogy az átveszi pénzügyi irányításukat. Mindez azzal is járt, hogy a legproduktívabb társadalmi réteg, a középosztály, tömegesen veszítette el munkahelyét. Az amerikai GDP, amely az adó alapját is képezi, az off-shore-olt munkahelyekkel együtt átkerült Indiába és Kínába. A külföldiek kereskedelmi többletükből amerikai államkötvényeket, vállalatokat és ingatlanokat vásárolnak. Ennek nyomán a kamatok, osztalékok, profitok is a külföldieket gazdagítják. Az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje rekordméretűre növekedett. Ez a folyamat gátlástalan spekulációba és a pénzpiac összeomlásába torkollott 2007-ben és 2008-ban.

Felgyorsul Amerika hanyatlása

Amikor Moszkva megakadályozta, hogy Washington a neokonok irányítása alatt lerohanja Szíriát és bombázza Iránt, a pénzhatalmi világelit felismerte, hogy amíg a Közel-Keleten és Afrikában háborúzott, Putyinnak sikerült növekedési-pályára helyeznie az orosz gazdaságot és megerősítenie hazája védelmi erejét. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Wolfowitz-doktrínának az a fő célkitűzése, hogy meg kell akadályozni egy új rivális felemelkedését, nem érhető el. Moszkva nemet mondott Szíria lerohanására. Ez megrendítette azt az egypólusú világrendet, amelyben egyetlen szuperhatalomé - az Egyesült Államoké - a világhegemónia. Oroszország ismét a pénzhatalmi világelit figyelmének a középpontjába került.
Amikor 2013-ban Januko-vics - ukrán elnök - választás elé került, hogy mennyi előnnyel és hátránnyal jár, ha Ukrajna társul az Európai Unióhoz, látnia kellett, hogy az az előnyösebb, ha a Moszkvához fűződő hagyományos jó viszonynak ad elsőbbséget. Ez volt az a fordulópont, amikor Washington – amely éveken át 5 milliárd dollárt költött egy ukrán rendszerváltás előkészítésére – beindította Kijevben az utcai tüntetéseket, amelyeknél a neonácik és kiképzett terroristák szolgálatait is igénybe vette. Washington azt remélte, hogy az általa hatalomra segített csatlóskormányzat lehetővé teszi Oroszország eltávolítását a Krím-félszigeten, Szevasztopolban lévő egyetlen meleg vízi haditengerészeti támaszpontjáról. Krím évszázadokon át Oroszország része volt. Moszkvának nem volt választása, el kellett fogadnia, hogy Krím lakói éljenek önrendelkezési jogukkal és visszatérhessenek Oroszországhoz.
A washingtoni neokon döntéshozók úgy határoztak, hogy nem fogadják el a Krím-félszigeten élők önrendelkezési jogát, és visszatérésüket az anyaországhoz inváziónak és annexiónak minősítették. A pénzhatalmi világelit ezeket a fejleményeket arra használta, hogy szétrombolja az Európai Unió gazdasági és politikai kapcsolatait Oroszországgal. Arra kényszerítette Brüsszelt, hogy léptessen életbe szankciókat Oroszországgal szemben. Ez a politika kedvezőtlen hatást tett Európára. Az európaiak egyre jobban aggódnak Washington növekvő ellenséges magatartása, harciassága miatt. Európának semmi előnye nem származik az Oroszországgal való konfliktusból. Ezért Brüsszelben már felmerült egy Washingtontól független külpolitika érvényesítése. Ennek legfőbb akadálya, hogy az Európai Uniónak nincs saját katonai ereje, e nélkül pedig önálló külpolitikát sem tud folytatni.
A rosszindulatú orosz-ellenes propaganda és Putyin elnök démonizálása aláásta Moszkva bizalmát a Nyugatban. A NATO amerikai parancsnoka, Philip Breedlove, aki korábban az Egyesült Államok Légi Erőinek parancsnoka volt, egyre több pénzt követel, több katonát és támaszpontot akar Oroszország határai mentén. Ez veszélyes helyzetet idézett elő. Moszkva nyílt provokálásával Washington be akarja vonni Ukrajnát és Grúziát is a NATO-ba.
A világ pénzügyi rendszere vonatkozásában egyre nagyobb problémát jelent, hogy az Egyesült Államok nemzeti pénzének, a dollárnak, meghatározó szerepe van a világkereskedelemben és még mindig az elsőszámú tartalékvalutának számít. Emiatt a pénzhatalmi világelit önkényesen alkalmazhat szankciókat és más pénzügyi eszközöket, amelyekkel nyomást tud gyakorolni a világ többi országára, köztük a legnagyobbakra is. Ennek természetes visszahatása, hogy egyre több ország szabadulni akar a dollár egyeduralmától. Ha lehet, mellőzik a dollárt a kereskedelmi kapcsolataikban, amiatt jelentős mértékben csökkent a dollár iránti kereslet. Ugyanakkor a 2007-2008-as pénzügyi világválság következtében a FED éveken át működtette a „bankóprést” (Quantitative Easing I-II-III) és ez óriási dollárbőséget teremtett. Mivel egész iparágakat telepítettek ki az USA-ból, és emiatt importfüggővé vált, a dollár árfolyama csökkenésének a következménye az infláció, amely tovább csökkentheti az életszínvonalat és a pénzpiac összeomlásához vezethet. A FED azzal, hogy a pénzügyi összeomlás után óriási mennyiségű fedezetlen dollárt hozott forgalomba, segítette a bankoknak a feltőkésítését, de hivatalosan a gazdasági tevékenység élénkítésére, és a gazdasági fellendülés támogatására hivatkozott.
Paul Craig Roberts szerint, aki Reagan elnök kormányában pénzügyminiszter-helyettes volt, az amerikai gazdaság csak azért mutatja a szerény fellendülés jeleit, mert a deflátort (a reál és a nominális bruttó nemzeti össztermék közötti különbséget) minimalizálják. P.C. Roberts szerint nem került sor a gazdaság tényleges növekedésére.
A jelenlegi (Roberts szerint ténylegesen 23%-kos) munkanélküliségi arány is lényegesen eltér attól, mint amilyeneket korábban mértek. A második világháború után a FED úgy kezelte az inflációs hatásokat, hogy igyekezett lehűteni a gazdaságot. Ha a kereskedelmi forgalom csökken, akkor növekednek a raktári készletek, és elbocsátásokra kerül sor. Amikor a munkanélküliség egy bizonyos szintet elér, a FED megfordítja a folyamatot és akkor a munkásokat visszahívják korábbi állásaikba. 2015-ben ezt azért nem lehetett már megcsinálni, mert ezek az állások megszűntek, mivel off-shore-olták azokat az Egyesült Államokból.
A gazdaság helyreállításához a külföldre telepített gyárakat vissza kellene hozni az Egyesült Államokba. Ezt csak úgy lehetne végrehajtani, ha alapjaiban megváltoztatnák a korporációknak a megadóztatását. A profitra kiszabott adó mértéke függhet attól is, hogy azt a terméket, amelyben magas a hozzáadott érték, ténylegesen hol állították elő. Ha ezeket a termékeket és szolgáltatásokat külföldön állították elő, akkor arra lényegesen magasabb adót kellene kivetni. Ha viszont ugyanezeket a termékeket és szolgáltatásokat belföldön állították elő, akkor az adózás lényegesen alacsonyabb lehetne. Ily módon az adóarányokkal ellensúlyozni lehetne azt a költségmegtakarítást, amely a terméknek a külföldön való előállításából származik.
Tekintve, hogy a pénzhatalmi világelit felvásárolta magának az Egyesült Államok politikai rendszerét, ezért az ő tulajdonában lévő transznacionális vállalatok, valamint az irányításuk alatt álló Wall Street rendkívül erős befolyást gyakorol a Capitolium törvényhozóira. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az Egyesült Államok gazdasága hosszútávon tovább fog hanyatlani.
A pénzhatalmi világelit hegemóniája alá került amerikaiakat, mint már utaltunk rá, azzal manipulálják, hogy ők egy kivételezett országban élő, nélkülözhetetlen emberek, akinek joguk van arra, hogy ellenőrizzenek más országokat és népeket. Ez pedig azt jelenti, hogy folyamatban van a világ előkészítése egy általános háborúra. Olyan óriások, mint Oroszország és Kína, nem hajlandók elfogadni azt a vazallusi státuszt, amelyet a pénzhatalmi világelit szán nekik, és amelyet Nagy Britannia, Németország, Franciaország és a többi európai csatlósállam elfogadott Kanadával, Japánnal és Ausztráliával együtt.
A már ismertetett Wolfowitz-doktrína gátlástalan arroganciával tudatja a világgal, hogy a világbéke fenntartásának ára a pénzhatalmi világelit uralma alá került Washington hegemóniájának a feltétlen elfogadása. Addig, amíg a dollár-rendszer és vele együtt a pénzhatalmi világelit uralma nem omlik össze, addig nem lehet kizárni egy nagyméretű háború kitörését, amelyben nagy valószínűséggel nukleáris taktikai fegyverek is bevetésre kerülnének. Egy másik lehetőség lenne az, ha Európa megtalálná a lehetőséget arra, hogy ne legyen többé Washington vazallusa és független külpolitikával kiharcolná magának, hogy a pénzhatalmi világelit katonai szövetsége, a NATO helyébe egy globális békerendszer lépjen.
A Washingtont irányító neoliberális-neokonzervatív érdekszövetség a kijevi államcsínnyel és a nyomában járó propagandaháborúval meggyőzte Moszkvát és Pekinget arról, hogy a pénzhatalmi világelit háborút akar. Ez a körülmény a történelemben eddig példa nélkül álló közelségbe hozta Oroszországot és Kínát, amely ily módon minőségileg új, stratégiai szövetségre lépett egymással.
A 2015. május 9-i Győzelem Napja ünnepségen a nyugati kormányok nem vettek részt, viszont ott volt Kína, aki elfoglalta a helyüket. The Saker volt az, aki statisztikát állított össze arról, hogy az egyes országok mekkora áldozatokat hoztak és milyen veszteségeket szenvedtek a második világháború során. Az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország együttes veszteségei is eltörpülnek amellett, amit Oroszország hozott. Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a náci Németországot Oroszország, mint a Szovjetunió meghatározó állama, győzte le.
Az orosz elnök már hosszabb ideje nyomatékosan jelezte a világ közvéleményének, hogy a Nyugat egyszerűen nem hajlandó Oroszországot meghallgatni és figyelembe venni annak legitim érdekeit. Putyin azt üzente: a világelit ne szorongassa Oroszországot, mert nem ellenség, hanem partner, aki együtt akar működni a Nyugattal. Ez az üzenet süket fülekre talált, ezért Moszkva és Peking felismerte, hogy csak az alávetettség, vagy a háború lehetősége közül választhat. A pénzhatalmi világelit ellenőrzése alatt álló Washington egyelőre folytatja a bizalmatlanság politikáját. Ennek a sikertelen neoliberális politikának az erőltetése azonban sorsdöntő lehet az emberiség egésze számára.
A Nyugat felülvizsgálja stratégiáját?
A washingtoni Külügymi-nisztérium küldöttsége - élén John Kerry külügyminiszterrel - 2015. május 13-án stratégiai fontosságú tárgyalást folytatott Szocsiban a moszkvai Külügyminisztérium küldöttségével, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vezetett. A tárgyalás végén Kerry találkozott Putyin elnökkel is, aki Lavrov jelenlétében több mint 4 órán át tárgyalt vele. Kerry kijelentette Szocsiban, hogy a Minszk-2 megállapodás (Minsk-2 Agreement, M2A) az egyetlen út a kibontakozásra és ezért nyomatékosan óvja Porosenko ukrán elnököt attól, hogy felújítsa a katonai műveleteket Kelet-Ukrajnában. Ez a hír arra utal, hogy Oroszország elszigetelése esetleg véget érhet, és a pénzimpérium változtathat eddigi stratégiáján.
Figyelemre méltó az is, hogy az Egyesült Államok hivatalosan megerősítette a minszki folyamatot. Washington eddig nem vett részt benne, hiszen az M2A-t Amerika nélkül kötötték meg. Továbbá ki kell emelni, hogy az Egyesült Államok ténylegesen figyelmeztette az ukrajnai nácikat és a kijevi juntát, hogy ne kezdjék újra a polgárháborút. Mindez olyan időpontban történt, amikor az ukrajnai milíciák háborús lázban égnek és Porosenko elnök megígérte, hogy nemcsak visszaszerzik a donyecki repülőteret, de Dombász egész területét, sőt a Krím-félszigetet is. Ez egyértelműen jelzi, hogy az ukrán konfliktus kitörése óta a hivatalos Washington és kijevi vazallusai nem értenek egyet mindenben.
Fontos fejlemény, hogy az Egyesült Államok először jelentette be: ha a minszki megállapodás végrehajtásra kerül, akkor az Oroszország ellen alkalmazott európai uniós és amerikai szankciókat megszüntetik. Mindez arra utalhat, hogy az oroszok a tárgyalóasztalnál fölénybe kerültek az amerikaiakkal, akiket némi ironikus felhanggal geostratégiai partnereiknek neveznek. Kerry időnként engedékenységet mutat, úgy tűnik kész a megállapodásra, de amikor visszatér Washingtonba, változtat az álláspontján. Az oroszok ismerik ezt az amerikai taktikát, ugyanakkor azt is tudják, hogy a valóság nem e szerint az ingamozgás szerint változik.
Az, hogy a moszkvai díszszemlén kínai és indiai csapatok is jelen voltak a Vörös Téren, meggyőzően demonstrálta, hogy Oroszország elszigetelése nem lehetséges, bármit is szeretnének a washingtoni neoliberálisok. Viktória Nuland, aki részt vett az amerikai küldöttségben, nem volt hajlandó nyilatkozni és láthatóan elégedetlennek tűnt. A pénzimpérium globális médiája zavarban volt és nem tudta, hogyan viszonyuljon az új fejleményekhez.
Egyelőre még nem lehet tudni, hogy csak az ismert zegzugos lépésekről van-e szó, vagy valami sokkal fontosabbról. A pénzhatalmi világelit tisztában van azzal, hogy Oroszország nem fog visszakozni. Moszkva kész a háborúra, ha rákényszerítik. Az is világos, hogy a neonáci rendszer összeomlóban van Ukrajnában és a világ nagy része Oroszország oldalán áll. Mindez jelzi, hogy az Egyesült Államok oroszországi politikája eddig kudarcot vallott.
A washingtoni politikát irányító neoliberális-neokonzervatív csoport birodalmi arroganciából, tudatlanságból, tekintélyféltésből letagadhatja a tényeket, de végülis nem tehet mást, minthogy tudomásul vegye a realitásokat. Ha túlságosan elhúzódik ez a folyamat, akkor műhiba következtében is megtörténhet, hogy sor kerül a nukleáris fegyverek használatára is. Egyes megfigyelők a Szocsiban folytatott tárgyalást az amerikai kijózanodás jelének tekintik, és Kerry azt akarta orosz partnerével és Putyinnal átbeszélni, hogy milyen lehetőségek vannak a konfliktus befejezésére, lehetőleg minél kevesebb tekintélyvesztéssel.
Az elkövetkező hónapok döntik el, hogy igaz-e ez a feltételezés. Ha igaz, akkor azt is jelenti, hogy Porosenko rendszerének is meg vannak számlálva a napjai. Washington lényegében elfordult azoktól a kiszolgálóitól, akiket ő segített hatalomra. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy az amerikai katonai elemzők kételkedtek abban, hogy az ukrán neonácik képesek egy újabb polgárháborúval visszaszerezni Dombászt. Azzal, hogy Kerry elutazott Szocsiba, jóváhagyta a minszki megállapodást, és egyben Porosenkonak is üzent, hogy mondjon le a polgárháború folytatásáról. Az tűnik valószínűnek, hogy Oroszország megnyert egy újabb csatát ebben a hosszú háborúban, amelynek a végén elkerülhetetlen a pénzimpérium világhegemóniájának a veresége. Ez egyben azt is jelentené, hogy az emberiség áttérhet az egypólusúról a többpólusú világrendre.
Az ENSZ 2015. május 15-i adatai szerint a Donyecki- és Luganszki Népköztársaság területén folyó harcokban több mint 6400-an haltak meg és 15 ezren sebesültek meg. Legkevesebb két millióan hagyták el otthonukat és közülük 800 ezren menekültek a környező országokba. Hivatalosan 660 ezren tartózkodnak Oroszországban és 81 ezren Fehéroroszországban. A menekültek egy kis része a kijevi kormány által ellenőrzött területeken talált menedéket.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ, 2015 májusában azt jelentette, hogy a kijevi kormányzat által felállított ellenőrzőpontok a polgárháborús övezetek körül jelentősen korlátozzák az emberek mozgásszabadságát. A kijevi fegyveresek által körbezárt térséget csak engedéllyel lehet elhagyni, ezért a civil lakosságnak csak igen szűk lehetőségei vannak arra, hogy távozhasson a konfliktusövezetből. Az ukrán Helsinki Bizottság azt is nyilvánosságra hozta, hogy a polgárháborúban sokan veszítették el otthonukat és egyéb ingóságaikat.
Akiknek ez még épségben megmaradt, azok sem tudnak a tulajdonukkal rendelkezni. A Kijev által nem ellenőrzött területeken nem működik a jogrendszer. A Luganszki Népköztársaság vezetői 2015 májusában hadiállapotot vezettek be és ennek nyomán korlátozzák az emberek szabadságjogait. Az iskolák nincsenek nyitva és szünetel az oktatás. A két függetlenségét kikiáltó népköztársaságban azonban a szakadár-hatóságok megkezdték új tantervek kidolgozását. Az eddig oktatott ukrán történelem helyébe a két népköztársaság történelme és földrajza kerülne.
A kulturális- és egészségügyi intézmények, színházak és korházak át lettek szervezve, illetve bezártak. Ukrajna gazdaságát a kelet-ukrajnai megyék elszakadásával és a Kijev által indított polgárháborúval 20% veszteség érte. A donyecki- és luganszki régiók vállalatainak többsége bezárt, vagy csak csökkentett teljesítménnyel működik. A kijevi Gazdasági Minisztérium becslései szerint a munkahelyek 50-80%-ka megszűnt. A szembenálló felek már felismerték, hogy szükség van az elszakadt területeken lévő vállalatokkal való együttműködésre.
Az államcsínnyel hatalomra került kijevi hatalomgyakorlók 2014 novemberében bezáratták a hadműveleti térségben található gyárakat és más ipari üzemeket. Ennek egyik következménye, hogy Ukrajnának nem maradt jó minőségű antracitot kitermelő bányája. A korábbi 95 ukrán szénbányából csak 35 található Kijev irányítása alatt, de ezek csak gyengébb minőségű szenet termelnek. Azért, hogy biztosítsák az energiaellátást, végülis a kijevi kormány rákényszerült arra, hogy szenet vásároljon a két kelet-ukrajnai népköztársaságtól. A két – függetlenségét kikiáltó – népköztársaságban forgalomban van az ukrán hrivnyán kívül az orosz rubel, az amerikai dollár és az euró is. Számos intézmény alkalmazottai élelmiszerben vagy más segélyekben kapják juttatásaikat.

A világelit nem akar megegyezést Ukrajnában

A Princeton Egyetemen és a New York University-n oktató Stephen Cohen egyetemi tanár, az Egyesült Államok egyik legkiválóbb Oroszország szakértője szerint, a háborúpárti vezetés Washingtonban ellenzi a minszki megállapodást. Az Egyesült Államok nem tudta elérni külpolitikai céljait Ukrajnában. Újból fellángolt az erőszak és kiélesedett a feszültség. Ismét a diplomácia biztosíthatja a lehetséges kibontakozást.
2015. június 19-én a Russia Today (RT) munkatársa feltette a kérdést Stephen Cohen-nek: van-e az Egyesült Államokban elfogadható konszenzus a politikai megoldás feltételeiről, és hogy a 2016. évi elnökválasztás milyen módon hat ki az amerikai-orosz kapcsolatokra? Idézte Joe Biden alelnököt, aki korábban kijelentette: „Mindenki véget akar vetni a konfliktusnak Ukrajnában, de kérdés, hogy milyen feltételekkel és hogyan fog befejeződni.”
A tudósító kérdése az volt, hogy folynak-e még a tárgyalások a konfliktus befejezésének a feltételeiről, s ha igen, milyen opciók lehetségesek?
Stephen Cohen professzor első mondata az volt, hogy az ő megközelítése eltér az alelnökétől:
Már csaknem két éve – másfél éve – tart a hidegháború Amerika és Oroszország között, amely Ukrajnát illetően rendkívül veszélyes konfrontáció. Úgy gondolom, s ezt már hónapokkal korábban is elmondtam, hogy ez a konfliktus olyan veszélyessé válhat, mint amilyen a kubai rakétaválság is volt. Ez a politika tovább folytatódott és Európára is kiterjedt. Úgy tűnik számomra, és ez az alapvető megközelítésem, hogy csaknem minden fővárosban – Washingtonban, Brüsszelben és minden bizonnyal Kijevben és bizonyos fokig Moszkvában is – létezik egy békét akaró és egy háborús párt. A minszki megállapodások, amelyeket a német kancellár, a francia elnök, az ukrán elnök és természetesen Oroszország elnöke, Putyin hozott létre, képviselték a békepártot. (…)
(A teljes cikk a Leleplező 2015/3, őszi számában olvasható)







Tőke Péter:

198+Sheldon önvédelmi pont a magyarnak, amigráns támadások és a Sharpi akciók Ellen


A kormánybuktatás kézikönyve készülő II. kötetéből.
(…)II./III.a.: Társadalmi együtt-nem-működés módszerei ( A hóhér-iskola végzős növendékeinek vizsgafeladata az ellenállók meglátogatása és megfélemlítése. A díjazott kulcsordítás: lerúgom a fejed fa..fej!)
Személyek kiközösítése
55. A társadalmi bojkott ellen több fegyvert is be lehet vetni. Így a lejáratást: a Hazugsággyár segítségével minden hiradás szerint az életfogytiglanos rabok, és a nálunk rekedt pápuai emberevő menekültek szervezett akciója, vagy elhallgatni az egészet, vagy ha mégis kiszivárog, akkor közzétenni a hamisított bizonyítékokat miszerint fejenként 100 ezer forintnyi gázsiért csinálták.
56. Szelektív társadalmi bojkott: Egyik nap a romák, a következőn az ázsiaiak, utána a fehérek, majd az afroamerikaiak nem közlekedhetnek a metrón, buszokon, villamosokon, trolibuszokon. Kivéve azokat, akik a kormánytól nemzeti címeres baseball sapkát kapnak és azt hordják. Az egyéb társadalmi bojkott szervezőit őrizetbe kell venni és csak fehér hálóingben, cipőkrémmel feketére festett arccal, kizárólag a városon át gyalogolva mehetnek haza.
57. Lüszisztraté mintájú tétlenség (Lysistratic nonaction), az ezt választóakat a sétányokon padokra kell kötözni és a 12 óránkénti wécézési szüneteket leszámítva a semmittevésüket tartóssá kell tenni. A nemzeti járókelők persze leülhetnek melléjük, a nők a férfiakkal kokettálhatnak, csók tilos, a férfiak az oda kötött nőket nem simogathatják, tapogathatják, a nyelvelés és a csók tilos.
58. Nyilvános kiközösítés. Akikkel ezt teszik azok kárpótlásul előléptetésre kerülnek és a kiközösítők főnökei lesznek.
59. Tilalmazás. Az ebben résztvevők kötelesek legfeljebb húszféle tilalmat alkalmazni saját maguk ellen. Miután a lakásukat, munkahelyüket bekamerázzák ellenőrízhető: a vállalást betartják-e? Aki többet is megszeg, ha férfi, aklor csak úgy vizelhet, hogy nem veheti elő és nem foghatja meg, ha nő, akkor pedig ráülhet a wc-re, de a nadrágocskát, tangát, dinamóbugyit nem veheti le (Kivéve a menszesz alatt álló betétesek).

Társadalmi eseményekkel, szokásokkal, intézményekkel való együtt-nem-működés
60. Társadalmi és sporttevékenységek felfüggesztése. Az érintettek, a résztvevők összegyűjtése, felsorakoztatása a városi fő sugárút elején, s elindítani őket békaugrálással az út végéig.
61. Társadalmi ügyek bojkottja. Nem vettél részt a nemzeti ünnepen, nem tetted ki házadra a lobogót? Rohadt, sunyi mocsok vagy, előbb-utóbb megtalálnak. Nem adsz vért? Oké, nem is kapsz. Semmit se intézel, amit a törvény előír? Nincs tébéd, nem mehetsz orvoshoz, a jogosítványod és a bérleted érvénytelen.
62. Diáktüntetés. Le vagy fényképezve, az oktatási intézményből ki vagy rúgva, diákigazolványodat elkobozzák, a kollégium kizárt, ha valamelyik diákhaver befogad, az is kirúgásra kerül. Az egyetemre, főiskolára nem mehetsz be, a menzán nem étkezhetsz. Lehetőség a bűnbocsánatra: egy éves önkéntes takarítói, wécépucolói sztahanovista tevékenység után az adott évet elvesztve újra kezdheti évpótló tanulmányait.
63. Társadalmi engedetlenség vezető személyiségek, az ország kormánya és hivatalai, szegénység és éhezés ügyben tilos, minden más ügyben a témát a kormány politikai instruktorainak kell engedélyezni
64. A visszavonulás társadalmi intézményekből tetten ért érintettjeiről fényképes, falragaszos csoportos tablókat kiragasztani városszerte, miszerint lustaság, belső intrika, tehetségtelenség miatt kirúgásra kerültek, és soha többé nem alkalmazhatók állami és önkormányzati intézményekben.

Visszavonulás a Társadalmi Rendszerből
65. Otthonmaradás? Az ezt igazoló orvosi igazolás hiánya és legalább egy hetet meghaladó politikai tiltakozó távolmaradás esetén a jóságos állam teljesíti a vágyakat: Otthon akarsz maradni? Maradj! Ügyészségi kezdeményezésre kötelező elrendelni a bíróságoknak a háziőrizetet.
66. A totális személyi együtt-nem-működést tanúsító személyeket a közösség kívülről pénzelt provokátorokká, ügynökökké minősítheti, és kizárással büntetheti.
67. Dolgozók kivonulása ("Flight" of workers) ellen leghatásosabb fegyver a tizedelés, vagyis korra és képzettségre tekintet nélkül minden tizedik alkalmazottat fegyelmivel ki kell rúgni alkalmatlanság, vagy összeférhetetlenség miatt.
68. Menedék (Sanctuary). A minden közösségben jelen lévő intrikusok, feljelentők felhasználásával megtudni hol a menedék, aztán legalább egy hétre rájuk zárni a menedéknek számító pincerendszer, elhagyott épület ajtajait vagy ha barlangról van szó, berobbantani a bejárati folyosóját. Tudatosítani kell velük, hogy egy túlélési verseny résztvevői.
69. Kollektív eltűnés? Ez a mai technika mellett a legtöbb országban lehetetlen. Ha mégis sikerül megtenni, akkor meg kell üzenni nekik, hogy egy évig nem jöhetnek vissza az országba, városukba, munkahelyükre, ez alatt bankszámlájuk zárolva, minden vagyonuk, ingatlanuk lepecsételve.
70. Tüntetőleges emigráció, hidzsra. Ez nem az arab világ és nem Mekkából Medinába kell kivonulni. Lehet tüntetve emigrálni, de csak a kerítésen túli déli államokba. A nyugat felé tüntetve emigrálók fotóit, személyi adataikat közzé kell tenni a médiában, s ha egy hónapon belűl nem jönnek vissza, s nem tesznek különleges hűségnyilatkozatot, akkor meg kell fosztani őket az állampolgárságuktól.
II./III. b1.: Gazdasági együtt-nem-működés módszerei Gazdasági Bojkottok (Vigyázat! A hatóságoknak az akció-helyszíneken joga van a pénztárcákat megtizedelni, morgodás, egyet nem értés esetén kétszerannyit is elkobozhatnak)

Fogyasztói műveletek
71. Fogyasztói bojkott? Meg kell tiltani nekik a kifogásolt termékek vásárlását. Legalább hat órán át ott kell az üzlet előtt ülniük és várakozniuk, hogy elvegyék a kedvüket a hasonló akcióktól.
72. Bojkottált javak nem-fogyasztása? Elrendelni a felsorolt termékek és árucikkek rendkívüli, akár a 90 százalékos árleszállítását, had üsse meg őket a guta.
73. Megszorítások politikája? A Hazugsággyár-média kötelessége, hogy kreatívan bizonyítsa, a megszorítások a polgárok boldog jövőjének elősegítését szolgálják, s meg kell szólaltani hitelesnek látszó utcai embereket, hogy életszerűen dicsérjék és elmondhassák: soronkívül fizettek, s határidő előtt eleget tettek a szeretett kormány intézkedéseinek.
74. Bérleti díjak kifizetésének késleltetése? Elég, ha a rendőrség a távollétükben lepecsételi a bejárati ajtókat, sőt még őrzi is, és csak 24 óra elteltével engedi be őket a bérlakásukba.
75. Bérleti díjak kifizetésének megtagadása. A renitens buksi fejekben lévő lázongó gondolatok rend irányába való terelése érdekében a lakásuk minden holmiját le kell vinni az utcára. A bérlő kijózanítását nyomatékosíthatja egy súlyos figyelmeztés, ha 48 órán belűl nem fizeti ki a tartozását, akkor a könyék hajléktalanjai ott lakhatnak szilveszterig az ő költségére.
76. Fogyasztók nemzeti bojkottja csak a létszükségleti termékeknél megengedett: ívóviz, kenyér, olaj, benzin, villamos energia, szennyvízelvezető csatorna-használat, stb. Ezek a szolgáltatások a bojkott idején nem vehetők igénybe a tiltakozó akció lejártáig. Jó lecke kell, hogy legyen minden érintett számára.
77. Fogyasztók nemzetközi bojkottja! Ez úgy járatható le, ha a külföldről jött kérést maga az állam teljesíti. Például ha a közlekedés ellen tiltakozik a világ, akkor ezt túl lehet lihegni azzal, hogy nemcsak járművekkel, de még biciklivel – kivéve a kerekesszék – rollerrel, lóval sem lehet közlekedni. Csak a helikopterek kaphatnak a tiltás alól mentességet, mivel heliportok hiánya és a sok villanyvezeték miatt sehol sem tudnak leszállni.

Munkások és termelők műveletei
78. Munkások bojkottja? Egyáltalán van még szocializmusi értelemben vett munkás? Na ne sértegesse senki ilyen elnevezéssel az Audi, vagy a Mercedes trógerolástól rég leszokott fehér köpenyes szerelőcsarnoki, úri alkalmazottjait. Előbbre való a hűség a cég iránt, mint a nemzetközi munkásmozgalmi anarchisták lázálmaként kiagyalt kollektív bojkott. A keletiek kezébe került kommunista-kapitalista gyárak dolgozói talán még bojkottálnának, ha ezért a külföldiek megfizetnék őket, de a tulajdonoshoz is hűek maradnának azzal, hogy a termeléskiesét az akció lejárta után túlmunkával behozzák.
79. Termelők bojkottja is megmosolyogtató, hiszen a paraszt, az állattenyésztő, a szőlősgazda az állami retorziótól félve inkább elbújna, mint a rendszer ellen bármit is tenne. Kivéve az útlezárásokat, az már hagyomány, mint a búcsú. Nem árt összejönni egy traktoros jamboree-raa, még akkor is, ha nincs sok értelme.

Ipari közvetítők műveletei
80. A szállítók és rakodók bojkottja az egész országra kiható károkat okozhat, ezért az összes érintettet azonnal be kell hívni tartalékos katonai szolgálatra, hogy egyenruhában, parancsra végrehajtsa a lakosságot kiszolgáló kereskedelem és az ipar szállítási igényeit. Aki még nem volt katona arra rá kell ijeszteni, hogy három hónapon át a szerbiai határnál épített drótkerítés mellett kell éjszakai őrséget állnia, vagy kilép a bojkottból.

Tulajdonosok és a menedzsment műveletei
81. Kereskedők bojkottja: elég bezárással, NAV és fogyasztóvédelmi ellenőrzéssel megfenyegetni őket.
82. Az ingatlan eladásának vagy bérbeadásának visszautasítása azonnal megszűntethető, ha a Földhivatalnál az állam az ingatlant elmaradt adókkal terheli és eladási tilalom alá helyezi. A bérbeadást pedig nem lehet visszautasítani, ha a lakást vagy az üzletet háborús országból jött menekült státuszúak akarják kivenni.
83. Kizárás. Törvényt kell hozni, hogy – az államit kivéve –, kizárás esetén nem az érintett polgárt, hanem a kizárási határozatot hozó szervezet vezetőjét, elnökségét, igazgatóságát kell kizárni.
84. Ipari segítségnyújtás visszautasítása. A segítségnyújtást visszautasítót a sajtóban, a tévében, de még utcai falragaszokon is ki kell pellengérezni, a cég ellen pedig a NAV indítson átfogó adó- és Áfa-ellenőrzést.
85. Kereskedők „általános” sztrájkja a szabadság legjobb hírdetője, hiszen aki meg meri tenni egy diktatúrában, az elismerést érdemelne. Az állam és az önkormányzatok összehangoltan védekezhetnek ellene, mert rendeletben kell előírni, hogy egy hétnek a hat munkanapján tartható, ám minden nap csak éjféltől reggel hat óráig, s ez alatt az időszak alatt a bezárt ajtók mögött kell az eladóknak és a vezetőknek tartózkodnia.

Tőketulajdonosok és pénzügyi forrásokkal rendelkezők műveletei
86. Bankbetétek visszatartása. A bankfiókok pultjai mögé egyneruhás katonákat kell állítani, akik fikázzák a bankot, mert nem akar pénzt adni és az ügyfeleket rábeszélik, hogy lépjenek át egy állami bankba, ott garantáltan mindig megkaphatják a pénzüket.
87. Díjak, illetékek és értékelések kifizetésének visszautasítása. Onnan a helszínről felhívható a bankfelügyeleti ügyelet, és feljelenthető a fizetést megtagadó. A bediktált adatok alapján fax- vagy e-mail értesítést küldenek az adott pénztárnak, hogy napi tíz százalékos büntetőkamattal nő a visszatartott összeg. Már most tíz, holnap pedig húsz százalékkal több pénz fizetendő.
88. Adósságtörlesztés vagy kamat kifizetésének visszautasítása. A 87-es ponthoz hasonlóan napi tíz százalék azonnali büntetőkamat fizetendő.
89. Tőke és hitel rendelkezésre bocsátásának beszüntetése. Az ezt elrendelő igazgatónak, részleg- és osztályvezetőnek a saját magánvagyonából kell a jogosan követelő ügyfélnek térítenie.
90. Bevételek visszautasítása (Revenue refusal) A visszautasított összeg elkobzása, háromszoros büntetőadó és NAV nyomozás rendet tehet.
91. Kormányzati pénz visszautasítása (Refusal of a government’s money) csak úgy lehetséges, ha a felkínál összeg kétszeresét közcélra befizetik.

Kormányzati műveletek
A kapitalista kereskedelembe politikát, liberális befolyást csempészni. A nemzetellenes és uniós szabályokat sértő kormányellenes gazdasági támadások ellen több védekezési módszer is ajánlott.
92. A kormány belföldi embargót rendelhet el, eladási tilalommal büntetheti a törvényes rend ellen szervezkedőket
93. A vétkes kereskedőket feketelistára helyezhetik, ha az üzleteiket bérlik, akkor onnan kirúghatók, ha a sajátjukban árusítanak, akkor azok kirakatait, ajtajait ferde irányban szalaggal kell leragasztani a következő felirattal: ,,Kényszerbezárás a vásárlók megkárosítása miatt!”
94. Nemzetközi eladók embargója. Az érintettekről lista készítendő. Ha hűtőkocsit igénylő fagyasztott árút küldenek, az addig tartani a mellékvágányon, amíg meg nem romlik, ha más fajta az áru akkor a papírjait el kell kérni és az árut kisérő előtt elégetni, utána vagy visszaviszi külföldre, vagy papírnélküli csempész szállítmánynak itélve lefoglalják.
95. Nemzetközi vásárlók embargója. Nem léphetnek be az országba, ha itteni partnereik árut szállítanak nekik, abba bele kell csempészni romlottat, penészest, rendkívül büdöset, vagy például ruhafélék esetében moly általt rágott, lyukakkal tarkítottakat.
96. Nemzetközi kereskedelmi embargó. Halleluja, a kormány is csatlakozik hozzá az erre ösztökélt magyar vállalatokkal együtt.
II./III. b2.: Gazdasági együtt-nem-működés módszerei: A Sztrájk (Ahol a fizikai szétverés célszerű, ott hálóhúzással le kell választani kisebb csoportokat. Egyszerre több is elindítható jobb és bal oldalán dömperekkel húzva, lassan, csak olyan sebességgel, ami nem okoz komolyabb sérülést.)

A sztrájk csak pártsemleges lehet. Ha valahol ellenzéki politikusok is feltűnnek, azokat a rendőrségnek össze kell fogdosni és őrizetbe kell venni. Ajánlatos keménylegényekből, futballdrukkerekből sztrájkellenőrséget is szervezni, mert ahol nem értenek a szép szóból, ott bizony oda kell csapni.
Szimbolikus sztrájkok
97. Tüntetőleges sztrájk. Tilos hírt adni róla, úgy kell kezelni, mintha nem is létezne. A hallgatás szabályait megszegő szervezőket őrízetbe kell venni, s csak akkor kerülhetnek szabadlábra, ha szervezett közönség és kamerák előtt bevallják, hogy hazudtak, aljas rágalom, hogy sztrájkot akartak szervezni.
98. Azonnali „villámcsapásszerű” munkabeszüntetés (Quickie walkout (lightning strike)). Oké, de nem mehetnek el, ott kell maradniuk 24 órán át. Ha utána nem kérnek bocsánatot, akkor egy hónapig el vannak tiltva a munkától, s ez alatt semmilyen bért és támogatást sem kaphatnak

Mezőgazdasági sztrájkok
99. Földművelők sztrájkja. Csak kint a természet lágy ölén tartható, a szervezők kötelesek tepertős pogácsával és kocsisborral ellátni a résztvevőket. Sztájkellenőrök átnézik az összegyűlteket, s aki nem tudja mi a téma, vagy hülyeséget beszél, azokat vontatókkal elviszik egy rakodópályaudvarra, ahol orosz katonaegyenruhás színészek marhavagonokba zsúfolják őket azzal, hogy Szibériába utaznak, ha csak meg nem esküsznek, hogy soha többé nem sztrájkolnak. Utána hazaviszik őket.
100. Mezőgazdasági dolgozók sztrájkja. Mire sor kerülne rá, a szibériai kényszermunka félremagyarárott, falusi rémhírterjesztői által megdolgozott helybélieknek már esze ágában se lesz sztrájkolni. Sőt kutyát uszítanak a szervezőkre.

Speciális csoportok sztrájkja
101. Kötelező katonai szolgálat megtagadása (Refusal of impressed labor) A megtagadóknak ,,satnya”, ,,fejlődésben visszamaradott”, ,,katonai szolgálatra akalmatlan” szavakat kell bepecsételni az útlevélbe, angolul, franciául és magyarul.
102. Végrehajtási szervek dolgozóinak sztrájkja. Nem mehetnek el otthonról, mert a kormány ellenvégrehajtókat küld a lakásukra, hogy elvigyék a tévéjüket és a hűtőszekrényüket. Ám üres kézzel távoznak, ha a sztrájkolni akaró aláír egy papírt, hogy eszük ágában sincs a korrupt szervezők demonstrációján részt venni.
103. Személyzeti sztrájk. Csírájában elfojthatják a sztrájkellenőrök, ha elővesznek olyan hamisított dokumentumokat miszerint az illető büntetett előéletű, a konkurenciának pénzért árulja a vállalata személyügyi titkait.
104. Szakmabeliek sztrájkja. Ha a médiáktól elzárva, saját üzemcsarnokukban, vagy kultúrtermükben tartják, akkor a területileg illetékes kormányhivatal projektort és izgalmas akciófilmeket kölcsönöz nekik. Ingyenes virslivel és csapolt sörrel a táplálásukról is gondoskodik, ám a kormányt nem szidhatják. Készíthetnek petíciót, és azt a helyszinre érkező miniszternek átadhatják, még koccinthatnak is vele.

Hagyományos ipari sztrájkok
105. Súlyponti sztrájk (szakmabeli tekintélyemberek kollektívája) Híradás nélkül, egy kijelölt kultúrteremben tartható. Minden résztvevő megkapja zárt borítékban a felmondó levelét, ám az felbontatlanul visszaadható, ha a saját problémáik megoldásával foglalkoznak és nem viselkednek kormányellenesen.
106. Iparági sztrájk. A rendezvényt csak zárt üzemük területen lehet rendezni, csak szakmai témákról tarthatnak beszédeket az iparági vezetők jelenlétében. Ordítozás, kormányellenesség, a médiának tartandó elfogult hazudozás tilos.
107. Szimpátiatüntetés. Kék szalag kitűzése megengedett, ha a szalagon látható helyen a mindenkori kormányfő mosolygós képe látható.

Korlátozott sztrájkok
108. Részleges sztrájk illemhelyeken legfeljebb tíz fővel a kisdolgukat és nagydolgukat végzők zavarása nélkül, a sajtó kizárásával, mobiltelefon-blokkolás mellett tartható.
109. „Lökhárító” sztrájk (Bumper strike) Minden résztvevő köteles egy személyautó lökhárítót cipelni magával. Tévéközvetítés, röhögő és tapsoló unatkozó nyugdíjas közönség odaszervezése célszerű.
110. Munkalassító sztrájk. Csak óránként, kormánylap olvasási negyedórás szünetekkel megengedett. Érkezni és távozni csak lassan, araszolva lehet. Aki gyorsít azt vissza kell küldeni a sor végére, hogy újra induljon.
111. Csak a minimum ellátást teljesítő sztrájk (Working-to-rule strike). Népharagot azzal támasztani ellenük, hogy a villamosenergia ellátást minimumra korlátozzák, hat óránként csak egy óráig lesz áram, hogy a fridzsiderek és mélyhűtök tartalma ne olvadjon ki. Kivétel csak az esti filmek sugárzása alkalmával van, ilyenkor 2 órán át van villany. Utána praktikus a sötétben letudni az aktuális szerelmi összebújást. A metrók, villamosok csak két kilóméteres szakaszokig viszik az utasokat, utána egy kilóméter gyaloglása után szállhatnak át a továbbmenő járatokra. A kerekesszékesek jobb, ha otthon maradnak.
112.„Beteget” jelenteni. A kórházak, ambulanciák és háziorvosok kötelesek az igazolást olyan speciális festékkel írni, nyomtatni, ami két-három óra alatt elpárolog. Másnapra így igazolás nélkül igazolatlan nap lesz.
113. Lemondás általi sztrájk. Az érintettek levelet kapnak a tulajdonosaiktól és a kormánytól: ,,Ön egy beképzelt paprikajancsi: azt képzeli, hogy beosztásánál, munkájánál fogva valaki? Hát nem! Ön egy senki. A senkik pedig nem mondhatnak le. Ha volt is valamilyen ,,rangja”, attól most megfosztjuk. A munkája nem változik, a bére harminc százalékkal csökken, s az Ön munkájának új megnevezése: Ketteske.
114. Korlátolt sztrájk csak elmegyógyintézetekbe történő csoportos látogatással tartható. Az intézet udvarán össze kell engedni őket a zárt osztálybeliekkel, s ha kialakul egy tortacsata, akkor még a tévé is hírt adhat róla.
115. Szelektív sztrájk. Csatlakozhatnak az előző pontbeliekhez, de csak szelektíven: a 151 centinél alacsonyabbak és a 199 centinél magasabbak.
Iparágakat összefogó sztrájk
116. Kiterjesztett sztrájk. Motoros rendőrök küldendők a szélrózsa minden irányába, hogy arra utasítsák a szakkereskedéseket, javítóműhelyeket, üzemeket, hogy azonnal csatlakozzanak az országos sztrájkhoz. Átadnak egy sztrájkcélról szóló felhívást valamennyi szervező és fontosabb vezető fényképének, címének és telefonszámának közlésével és egy aláírandó kötelezvényt, miszerint lemondanak fél havi bérükről, hogy a sztrájvezetők és szervezők Cancumban nyaralhassanak.
117. Általános sztrájk. A kezdete előtt egy órával minden közlekedési eszköz leáll, hiszen az ,,általános” rájuk is vonatkozik. Tilos motorral, autóval, biciklivel és motoros hajóval közlekedni, így nem tudnak a központi rendezvény színhelyére elmenni. Közlekedési eszközként csak a kínai riksa, a magyar tricikli és a roller megengedett.

Sztrájkok és gazdasági bojkottok kombinációi
118. Hartal (az indiai függetlenségi mozgalomban alkalmazott mintára) Itt nem engedik majmolni az indiai, bangladeshi csalással vegyített módszereket. Azok olyan általános sztrájkok, hogy az ügyeskedők, főleg a diákok tájékozódnak hány államban van hartal majd hangoskodva, fennen hírdetve bejelentik, hogy csatlakoznak hozzá, holott a valóságban elmennek a tengerpartra nyaralni.
119. Gazdasági leállás. Az állam, hogy megleckéztesse az ilyen fajta sztájkolókat, szintén csatlakozik hozzá, minimálisra csökkent minden szolgáltatást, bezárja a kormányablakokat, ügyintéző hivatalokat, a hatóságok se fogadnak senkit, a börtönök sem látogathatók. Hogy kik miatt történt mindez azt a televiziók fényképekkel bemutatják.
II./III.c. Politikai együtt-nem-működés módszerei (Emiatt nem kell aggódni, mert az ilyen jellegű ellenállás hamar és könnyedén felszámolható)
Autoritás visszautasítása
120. Lojalitás visszatartása vagy megvonása. A neves illetők meghívólevelet kapnak a Parlamentbe kitűntetés átvételére, ám belépéskor és regisztráláskor kapnak egy frissített meghívót, amelyik píros csikkal át van húzva és rá van béjegezve: Lojalitás hiánya miatt törölve!
121. Lakossági támogatás megvonása. Az ezt szervezőket összeeskűvőknek kell nyilvánítani, és gyűlöltté kell tenni, a nyakukba kell varrni a kedvezmények szüneteltetését, például a nyugdíjasoknak mindenhol jegyet kell vennie, teljes árat kell fizetnie, a szemételszállítás leállítását, stb..
122. Ellenállást pártoló irodalom és beszédek. Az ilyen ideológiát terjeszteni akarók műveit betiltani, vagy alaposan cenzúrázva szabad kinyomtatni. Az ellenállók a beszédeik alatt csak tátoghatnak, a hangszórók a beszédük helyett csak kormányt dicsérő propaganda-szónoklatot sugároz. A szónokokat nem tilos tojással és rothadt paradicsommal megdobálni.

Civilek együtt-nem-működése a kormányzattal
123. Törvényhozó szervek bojkottja. A tévék, rádiók, és a sajtó egész oldalas hírdetésekben hozzák: ZAKSON! Utána zárójebe: kerülsz te még a kezükbe, s csak akkor ehetsz, ihatsz, ha minden alkalommal ezerszer leírod I love bírók, ügyészek!
124. Választások bojkottja nem lehetséges, mert aki 6 óráig nem megy szavazni azt a rendőrség előállítja és a fogdába vitt mozgó urnák igénybevételével szavaztatja. Kigyúrt rabtársak ellenőrzik, hogy a megfelelő személy kockáját X-elik-e be. Másnap mehetnek haza.
125. Kormányzati alkalmazottak és tisztviselők bojkottja (Boycott of government employment and positions). Nincs szükség rá, mert a kormányablakok tudják a polgárnak mi az aktuális inzétnivalója, így kimennek a lakására és elintézik, amit kell.
126. Kormányzati részlegek, hatóságok és más testületek bojkottja. Ennek is elejét lehet venni, ha rendeletben betiltják, hogy a kiváncsiskodó transparenciták fél éven belül oda menjenek. Egyébként is miféle liberális zagyvaság, hogy a fontos szerveket zavarják. A tetten ért bojkottálók eltilhatók a felsorolt állami szervezetek látogatásától. Nem kíváncsiskodhatnak, ügyeiket is csak a hozzátartozóik intézhetik helyettük meghatalmazással.
127. Kivonulás a kormányzati oktatási intézményekből. A mai technikával hamar megvagytok! Minden kivonuló bevonul fél évre a hadseregbe tartalékos tiszti kiképzésre.
128. Kormány által támogatott szervezetek bojkottja. Támogatandó, mert sok a selejt, a dudva, az élősdi, s ezektől így könnyű megszabadulni.
129. Végrehajtó hatóságokkal való együttműködés visszautasítása. Erre nincs is szükség, mert egy liberális nyavalya. Csak a rendőrségnek szabad együttműködnie, nekik meg kötelező
130. Saját jelzések és helyjelzők eltüntetése. Na bumm! Jobb is, ha eltűnsz a búsba. Azonnal tizen állnak a helyedre.
131. Választott tisztviselők el nem ismerése. Ki vagy te szarjankó, kit érdekel elismered-e vagy sem. Büntetlenül csak a WC-ben elmélkedve mondhatod az ajtónak, persze csak halkan, mert lehet, hogy ott is lehallgatnak.
132. Meglevő intézmények megszüntetésének megtagadása. Ha ezt nyilvánosan teszik őrizertbe kell venni őket és lázítás miatt bíró döntsön a további sorsukról. Esetleg bekerülhetnek az oroszokkal, törökökkel, kínaiakkal, s persze az USA-val kialakítandó rabcsere programba, néhány hónapos szibériai, vagy Góbi sivatagi levegőváltozásra.

Civilek alternatívái az engedelmességre
133. Vonakodó vagy lassú teljesítés. Az ebben résztvevő felelősök kötelesek ,,szabotőr” pólót viselni. Csak úgy mehetnek ki az utcára, ha előtte mindkét cipőjükkel ürülékkel teli vödörbe lépnek.
134. Közvetlen felügyelet hiányából fakadó engedetlenség. Munkahelyükre, közösségi helyükre börtönőrök küldendők, akik 24 órán át őrzik őket. Mindenre engedélyt kell kérni, az evésre, ivásra, a wécézésre, de még az egymással beszélgetére is. Óránként kórusban kell éneklő hangon ismételgetniük: engedelmes vagyok, engedelmes leszek, Istenemre esküszöm!
135. Népi engedetlenség (Popular nonobedience) Lázongó faluk lakosságát összegyűjteni, és beterelni a templomba. Néhány órás ott tartás után, akik megesküsznek, hogy soha többé nem lesznek engedetlenek, azok átmehetnek a kocsmába ingyen sörre, sörkorcsolyára, borra. fissen sütött házi pogácsára. A továbbra is engedetleneket, morgolódókat hazaküldik, hogy megnézzék otthon vannak-e, aztán vissza kell futniuk és jelenteni, hogy nincsenek otthon, és ezt meg kell ismételni néhányszor.
136. Álruhás engedetlenség. Le kell leplezni őket, s bárhol vannak, ott le kell vetni az álruhát, és alsónadrágban, bugyiban, pólóban, topban a városok, falvak főterein kell pellengérre állniuk.
137. Gyülekezés vagy találkozó feloszlatásának visszautasítása. No problem, csak startjelet kell adni, s kezdődhet a maratoni futóverseny a rájuk uszított seregnyi kutya előtt.
138. Ülősztrájk, az összes ülő alkalmatosságot, padokat, járdákat, aszfaltutakat folyamatosan locsolni kell záptojásos szennyvízzel.
139. Hadkötelezettség vagy deportálással való együtt-nem-működés. A hadkötelezettség ellen tiltakozók az együttműködés elutasítása után SMS-t és E-mailt kapnak, miszerint kötelező nekik csicska ,,rangjelzésű” egyenruhában járni. A deportálás ellenzése után az ellenző azonosítása, elfogása, és az amerikai FEMA táborokhoz hasonló magyar ,,katasztrófavédelmi tábor”-ba szállítása. Ott a mindenkori kormányfő jóságossága függvényében választhat, őr, vagy őrzött akar-e lenni?
140. Rejtőzködés, elmenekülés vagy hamis személyazonosság. Az előbbiekhez képest még félretett pénz is szükséges, aztán legalább egy évi fizetésnélküli szabadság kérése, lakcímváltoztatás (az új lakcím egy nyilvános illemhelyé), vagy az EU egy távolabbi zugába, lehetőleg üdülőszigetre való átköltözés. Meg kell hagyni a sikeres eltűnés illúzióját, hagyni egy-két hétig nyaralni, aztán a kutyáéhoz hasonló emberchip helyzetjelzője vagy ha az még nincs a mobilja alapján érte mennek. A személyazonosságot hamisítók ellen a retinaszkennert és ujjlenyomat adatbankot kell használni.
141. „Illegitim” jogszabályokkal szembeni civil engedetlenség. Az engedélyezett az összes államhoz köthető szolgáltatás igénybe nem vétele: csak gyalog közlekedhet, zacskókba gyűjtve neki kell elvinnie a szemetet, villany helyett gyertyával világíthat, a vízcsapokat és a wécét nem használhatja, nem telefonálhat, nem internetezhet, a tévézés persze nem tilos, de csak úgy, ha bekéretkezik a szomszédhoz.

Kormányzati alkalmazottak műveletei
142. Kormányzati segélyek kiszolgáltatásának szelektív visszautasítása. A nekik kiutalt segélyt felveszik, ám kórusban azt kiáltozva, hogy ,,állami sikkasztás!” visszautasítják. A kormány büntetésül a szomszédjaiknak, munkahelyi kollégáiknak adja a pénzt, azzal, hogy egy héten át pont este 8-kor kórusban, szerenádszerűen hálálkodjanak a pénzről lemondóknak.
143. Információk és utasítások átadásának blokkolása. Ezt csak a bonyolító folyamatban résztvevők tehetik meg. Első büntetés: elvenni a belépő kártyáikat, második: másnap nem mehetnek be a hivatalba, a székhelyre, a központba. A bejárat előtt horgászszékeken kell ücsörögni, informális szolgáltatást adni az ismerős ügyfeleiknek. A harmadik: fizetéskor szembesülés a bércsökkentéssel.
144. Időhúzás és obstrukció. A tettenértek kötelesek 2 hétig a homlokuk közepére rányomtatott ,,SZABOTŐR” feliratot viselni, hátizsákban harminc kiló homokot cipelni és csigalassúsággal közlekedni.
145. Általános adminisztratív együtt-nem-működés. Felkerülnek egy listára, utána elveszik az irataikat. Tessék csak újra beszerezni. Mivel a kormányablakoktól el lesznek tiltva megtapasztalhatják milyen a velük együtt-nem-működés, mindenhol a váratás, ide-oda küldözgetés, a sorbaállítás, meg kell várni, hogy az ügyintéző hölgy kilakkozhasa a tíz körmét, nyugodtan falatozhasson, s közben egy gombot nyomogathasson: ,,várjon türelemmel, csak a sorbanállók kérdezhetnek. Ha a polgár izzad, ki kell mennie a mosdóba, hűsíteni, lemosni az arcát.
146. Igazságszolgáltatási szervek együtt-nem-működése. Az együtt-nem-működő bíróságok, ügyészségek, stb. felfüggesztésre kerülnek, a helységeiket afrikai menekültekkel kell telezsúfolni, mindenhol hálózsákoknak, takaróknak kell hevernie és az ellenjező hivatalnokok kell, hogy kiszolgálják őket, ételt és italt osszanak, tolmácsok segítségével elmagyarázzák a fontosabb magyar törvényeket. A konfrontálódó, renitens, veszekedő menekülteknek ijesztegetés céljból internáló táborlátogatás Kistarcsára, hogy megtekinthessék a rájuk váró (virtuális) büntetés helyzíneit. Ott már korábban restaurálni kell a Rákosi és ÁVÓ-korabeli cellákat, még nyugdíjas verő-foglárokkal is ellátni, hogy elrettentsenek. Egy színész bemutatót is tarthat, erre szerődtetett piás hajléktalan betérdel, jó nagyra kinyitja a száját: ,,jöhet a lé, én vagyok a piszoár!”
147. Szándékosan előidézett hatékonytalanság és szelektív együtt-nem-működés a végrehajtó szervekkel. tettenértek kötelesek 2 kétig a homlokuk közepére rányomtatott ,,SZABOTŐR” feliratot viselni. A szelektivitás-bűnözés büntetéséül pedig szelektív járásra kötelezettek, vagyis a csak a jobb lábukon viselhetnek cipőt, a bal csak mezitlábas lehet. Így kell mindenhol közlekedniük.
148. Lázadás. A leghatásosabb, ha sokszáz fény és hanggránát ledobása után kommandósók szállják meg a lázadó helyszint. Az ott összefogdosott lázadókat, pénzmegjelölő festékpatronokkal kell kiszínezni, okirataikat, pénzüket elvenni, aztán muzeális teherautókon irány Kistarcsa, börtönlátogatás. Vacsora kondérokban főzött, fű, zöldség, krumlihéj és belefőzött valódi bőrcsizmás leves. Éjszaka egy szögesdrótkerítéssel körülvett füves területen és az oda készített szalmán. Tisztálkodás kollektíven több irányból slagokkal rájuk irányított vízsugarakkal. Ráadásul a kormánycsatorna és napilap még be is mutathatja őket elrettentésül.

Belföldi Kormányzati Műveletek
149. Jogszabályok kvázi-jogszerű kijátszása és késleltetése. A tettenértek kötelesek 2 kétig a homlokuk közepére rányomtatott ,,SZABOTŐR” feliratot viselni. Figyelmeztetés: még egy hasonló eset és a jogi vagy egyéb diploma elégetésre kerül, az illető anyagát pedig az egyetem köteles törölni, mintha sohasem járt volna ott. Megbánás esetén mindenből le lehet vizsgázni újra és a diploma, a doktori előtag visszaszerezhető.

150. Alkotmányos kormányzati egységek együtt-nem-működése. Összezárni az együtt nem működőket egy hétre, ha ezt követően sem lesznek puszipajtások, férfi és nő esetén élettársi minimál szexet teljesítők, akkor újabb egy hét következik, vagy cserélik az összebékítendő résztvevőket.

Nemzetközi Kormányzati Műveletek
151. Változtatások a diplomáciai és egyéb képviseletekben. Előbb szűrni kell. Például ha a diplomata bandzsán néz a helyi, vagy hazai diktátor képére, netán még grimaszt is vág, ki kell húzni elől három fogát, hogy nyughasson, sehová se mehessen. Vagy, ha a tisztelt attasé az asztalán sportoltatja a titkárnőjét, akkor az ilyenek és hasonlóan méltatlanok a más nemzetek képviselőivel való találkozásra, posztjukon csere szükséges.
152. Diplomáciai események késleltetése és lemondása. Vagy szabotőr, vagy ügynök az illető. Az első géppel, kísérővel haza.
153. Diplomáciai elismerés visszatartása. A kormánya félrevezetési szándéka miatt azonnali leváltás. Ha igazolni tudja, hogy két napig hullarészeg volt, akkor mondjuk csak áthelyezés Mongóliába, Lesotóba...
154. Diplomáciai viszonyok szigorítása. Feltárni az okait, aztán ha ti is, akkor mi is.
155. Nemzetközi szervezetekből való kivonulás. Lehet enyhíteni: A táskacipelő még hátra szólhat, ,,Sorry! Indul a gépünk, nem akarjuk lekésni!”
156. Nemzetközi szervezetekben való tagság megtagadása. Nem mindegy, hogy ország, vagy egy valóságtól elrugaszkodott diplomata teszi-e? Az előbbinél a gyűlésen való bejelentésnél, vagy taps, vagy fújolás fogadja. A diplomatánál az lenne a hatásos, ha távozáskor levetné a szmokingját és a sétapálcáján pörgetné: a ti őrültekházánál még a cirkuszban is jobb...
157. Nemzetközi szervezetekből való kiutasítás. Egy termetes teremőr a fülcimpájánál fogva kivezeti a kijárati ajtóig, s ott ha nem iszkol el egy hátsónrúgással továbbsegíthetné.

A teljes Sheldon-pontok Az országvédelem könyvében (Alcím: Ti sem akarhattok magyar kalifátust, ezért: IZRAELITÁK, MAGYAROK, TÜSTÉNT ÖSSZEFOGJATOK!)

Vajó Sándor:

Mintha a Kennedy-gyilkosságra derült volna fény, itt a World Trade Center-titok

Megoldódott a 9/11-rejtély: plutónium bomba...

Források:Russia Presents Evidence, BBC Worldwide, Webtribune.rs és Srbin.info, Délhír, Vajó Sándor
Oroszok nyilvánosságra hozták Szept 11 WTC (9/11) terrortámadás feltárt eredményeit, bizonyítékait

Az oroszok nyilvánosságra hozták a Szept 11 WTC (9/11) terror támadás feltárt eredményeit, bizonyítékait, tételesen a közvélemény számára. Ezekből sok ismert, de kimondatlan volt eddig is:
Amerikai, angol és izraeli terroristák hajtották végre, 2 kilo tonnás plutónium bombával, (10 centis neutron bomba) ami az amerikai hadseregtől szerzett tüzérségi eszköz.
Az épület alatt robbantott hatalmas üregbe zuhant az épület, a szuper erős acéltartókat pedig a neutron fluxus olvasztotta porrá.. A villanás jórészt a föld alatt történt és szinte magmává olvasztotta a kőzetet, villanása igen rövid volt és leginkább az infra tartományban. Ez magyarázza a torony tetején lévő hatalmas antenna füstté válását is. Valamint a hatalmas mennyiségű beton port, amelynek 72 órán át tartó radioaktív sugárzása visszatért aztán normálisra. Viszont tény, hogy azóta is sokan halnak meg rákos daganatoktól, akik ott voltak.. A sajtóba kiszivárogtatott precíz bizonyítékokat tételesen ellenőrizte az amerikai sajtó, és igazolta..
A szervezés és a háttér jól dokumentált, szintén ismert a W54 “piszkos bombák” izraeli kezekbe juttatása. Gladió akcióként is nevezik…”
Forrás: Russia Presents Evidence Against US, UK and Israel As Being the Actual 9/11 Terrorist
Kapcsolódó információkat, lásd a mai hírlevél mellékleteként:
Szept 11 másképp.. (pps, magyar nyelvű)
Gzero-report (PDF, angol nyelvű, 178 oldal)
Russia Presents Evidence Against US, UK and Israel As Being the Actual 9/11 Terrorist
Saturday, September 12, 2015
Nem utasszállítók pusztították el a Világkereskedelmi Központ ikertornyait?

2016. január 23. Délhír
John Lear, a CIA volt pilótája írásba foglalta nyilatkozatát, miszerint fizikai képtelenség, hogy utasszállítók csapódtak a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba.
Mint mondta, a World Trade Center vázát 35 centis acélmerevítés alkotta. Ha abba egy utasszállító csapódott, annak harmonikaszerűen össze kellett volna préselődnie. Továbbá: “a függőleges és vízszintes vezérsíkok elváltak volna a gép farkától, majd az épületnek csapódva a talajra kellett volna zuhanniuk”.
Állítólag találtak egy 3-4 ablakot tartalmazó roncsdarabot, ami szintén elképzelhetetlen. Ugyanis abban az esetben, ha egy repülő 500 mérföld/órás sebességgel belecsapódik egy 35,5 centis acélmerevítésbe, egy ekkora darab a szerkezeti roncsolás mértéke miatt nem maradhatott volna meg - hangsúlyozta a pilóta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök minap megismételte korábbi állítását, hogy az ikertornyokat irányított robbantás pusztította el.
Webtribune.rs és Srbin.info nyomán F. F.

Ezen a helyen láthattuk a szenzációs filmet február első hetéig:
https://www.youtube.com/watch?v=cBpS7jug8vg
ám ezt februárban hála Isten nem politikai okok miatt törölték. A helyén ma ez olvasható:
A videó BBC Worldwide anyagát tartalmazza, aki letiltotta azt szerzői jogi okok miatt.
Más forrást kerestünk és találtunk. Kollégánk Vajó Sándor Párizsban gyűjtötte össze az anyagokat és vállalta, hogy leírja a dokumentum film tartalmát és kísérő szövegét. Íme:

A dokumentumfilm

Eric Hufschmid alkotása nem egy újabb manipulatív, hamis igazságok gyűjteménye, hanem a valós történések, eltitkolt elméletek és dokumentumok tényekkel, bizonyítékokkal alátámasztott válogatása. Az alábbiakban közölt filmszöveg-részlet is jelzi, az alkotók kitértek minden egyes apró részletre, ami a 9/11 lerombolásának valódi történetét tárja elénk.
 A mostani írásban tényekkel, bizonyítékokkal igazolhatóan bemutatjuk hogy a hivatalos sztori, Eric Hufschmid Painful deceptions-je, a továbbiakban közölt írás, amelyben kitérünk minden egyes apró részletre és amiben a 9/11 lerombolásának valódi története tárul elénk.

Következzék: Az irányított rombolás!

Szeptember 11-én, négy utasszállító gépet eltérítettek. Egy órán belül kettő ezekből belerepült a World Trade Center hatalmas fémtornyaiba, tüzeket okozva és végül összedöntve azokat. Ezektől a hírektől megdöbbenve az amerikai közvélemény azt hitte, hogy a tüzek a tornyokban olyan hevesen égtek, hogy az épületek fém vázai végül fölolvadtak.
hivatalos források táplálták a médián keresztül az összezavart a hallgatóságig. A mítosz összetevői: a gépek becsapódása, lángoló kerozin gallonjai megolvasztják az acélt, melyek az épületek összedőlésekor apró darabokra hullnak. Nagyjából 10 másodperc alatt, 110 emelet a földre csuklik össze, porrá válva. Kezdjük az elején, az utcán. A hivatalos sztori megszületik. „…a semmiből kerül elő és belecsapódott az iker torony jobb oldalába, keresztülrobbant az egész épületen. Láttam, amikor a tornyok összedőlnek, először az egyik aztán a másik, valószínűleg a szerkezet nem bírta ki a heves tüzet.”
A mítosz bekerül a FEMA jelentésébe. Visszhangzották a szakértők.
A becsapódott teher okozta sérülés, majd az ezt követő tűz kombinációja idézte elő az összeomlást.” – gene Corley, phd., Az Amerikai Polgári Mérnökök Társasága.
John Skilling és Les Robertson szerkezeti mérnökök tervezték meg az ikertornyok acélszerkezetét 1960-as években. Mivel egy irányíthatatlan bombázó 1945-ben berepült az Empire State Bulding-be, a tornyok építésénél számításba vettek hasonló felhőkarcoló baleseteket is. “Az akkori idők legnagyobb gépével számoltunk, ami lassan és alacsonyan repül, elveszve a ködben. Úgy terveztük az épületet, hogy kibírja egy Boeing 707-es becsapódását bárhol találja is el.”
(Hivatalos sztori) a gép ami belecsapódott a tornyokba Boeing 767-es volt, nehezebb mint a 707-es megtankolva és gyorsan repült. A két gép összehasonlítása: A maximális felszállási súlya a 707-esnek majdnem 334.000 150 tonna. mivel a gépekett csak a szükséges üzemanyaggal látják el, a 767-esek amikor becsapódtak a toronyba, nem voltak maximálisan megtankolva, így a tömegűk nem közelítette meg a maximális súlyt. Ami a tüzek forróságát illeti, hallgassuk meg ezeknek New York tűzoltóknak a beszélgetését: „15-ös kocsi, két különálló tűzfészkűnk van. Két tömlővel képesek lennénk eloltani. Jegyezd. 78-adik emelet. Különálló tűzfészkek. Két tömlővel el lehet oltani. „
A FEMA adminisztratív jelentésében az áll, hogy a gépek üzemanyagának (kerozinjának) jó részét felemésztették a robbanások és az azt követő tűz pár perce. Ezek után azt mondták nekünk: (hivatalos sztori) A lángoló üzemanyag szétterjedt az emeletek között és meggyújtotta az épület berendezéseit, több tüzet okozva és nagy hőt termelve. Ez elég volt ahhoz, hogy a torony 47 acéloszlopos magja 236 külső oszlop és több ezer acél tartóelem egyszerre összedőljön. figyeljük, meg hogyan lángolnak a tornyok a becsapódások után. Ha valaha is megpróbálunk tüzet rakni, akkor tudod, hogy a füst elárulja, hogy a tűz nem ég tökéletesen. A füst az oxigén-hiányos tűz jele. Az iker tornyok több mint egy óráig álltak, füstöltek, de nem lángoltak. Ez idő alatt ezreket evakuáltak a lépcsőházakon keresztül. Mások csapdába szorultak a törmelékek között és segítséget kértek. Tény, hogy a tornyok úgy viselkedtek, ahogy várták.
Az épület úgy lett tervezve, hogy kibírja, ha egy teletöltött 707-es beleütközik. Az volt a legnagyobb gép abban az időben. Az épület kibírta volna, ha egy utasszállító beleütközik, mivel a felépítése olyan volt mint a szúnyogháló az ajtón. Ez egy erős rács.
A gép csak egy ceruza, ami kilyukasztja a szúnyoghálót. Ez valójában semmit nem jelent a szúnyoghálónak. A tornyokat úgy építették, hogy ellenálljanak 220 km/h sebességű téli viharoknak is. Egy szeles napon bárki érezhette, hogy billegnek. Egy repülő becsapódása nem volt több mint egy hurrikán egyetlen széllökése.
Épp a cuccomat raktam arrébb mikor hírtelen egy hangos csattanást hallottunk. Az épület elkezdett remegni.
New York-iak megdöbbentek mikor egy óra múlva az első torony leomlott.
(hivatalos sztori) „Úgyhogy a repülő üzemanyaga egy robbanásban vagy egy nagy tűzben, nem jöhet számításba! Nem volt a felelősségünk, hogy tervezéskor ezt a helyzetet figyelembe vegyük. – mondja az egyik tervező. – Gondolják el. kifejezetten repülőgép becsapódásra terveztek de soha nem gondoltak az üzemanyagra...? „

Acél épületek
Soha nem fordult elő az előtt a történelemben. Hogy egy acél épület tűz miatt omoljon össze, ezidáig nem láttam olyat, hogy egy acél építmény összeomoljon a tűzben. Jonathan Barnett, PhD. Worcwsteri Műszaki Alapítvány. Valóságos pokol tombolt hosszabb ideig több acél szerkezetű épületben, de egyik sem omlott össze. 1975-ben, a World trade Center északi tornya éjszaka kigyulladt majd három óráig égett, emeletről emeletre terjedve. kétszer olyan sokáig égett, mint szeptember 11-én, de az összeomlás legkisebb jele nélkül ellenállt egy 20 órás tűznek. Ez az ami maradt belőle. Egy álló épület, ami elég erős ahhoz, hogy megtartson egy darut. Hasonlítsák össze a 20 órás poklot 90 perces füstöléssel.
Miért építik az épületeket acélból? Erős, könnyű és rugalmas. Az acélnak rengeteg előnye van a fához és a betonhoz képest. Különösen felhőkarcoló építésénél. Az acél viszonylag könnyű, hatalmas teherbíró kapacitással. A felsőbb szintek nem nyomják össze az emeleteket maguk alatt és jobban ellenállnak az időjárásnak és a tűznek.
(A teljes cikk a Leleplező 2016/1. nyomtatott számában)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése