2016. december 5., hétfő

Lesz e holnap !!





Lesz e holnap !!






Az Orbán-kormányban fizetjük a legtöbb adót 1995-óta! Egy lépést sem haladunk előre, csak kettőt hátra



Nyilván, a hívőket semmi sem fogja meggyőzni, az ebben a cikkben lévő hiteles EU-adatok sem. A magyar nép örök rabságának oka a vak hit, s az örök álomvilágba menekülés.

Van egy gazdasági mutató, mely a legfontosabb kérdésre ad választ. Sokan próbálják itt a facebookon is felsorolni, mennyi új adót vezetett be az Orbán-kormány, míg a másik oldal azzal érvel – természetesen -, hogy mennyi más csökkent vagy szűnt meg, amit meg az előző (mszp) kormány vezetett be.
A két oldal eme vitája teljesen értelmetlen és hasztalan, hiszen egyetlen gazdasági mutató megmutatja, melyik évben mennyi adót fizetett összesen a “nép”. A nép. Mert az adókat ugyan különféle nevekkel illetik, mint forgalmi típusú, jövedelem típusú, vállalkozásokat terhelő stb.
A lényeg, hogy minden adót MINDIG a végső fogyasztó (azaz a nép) fizet meg teljes egészében, hiszen bármit vásárolsz, annak árát a vállalkozás már növelte az őt terhelő adókkal. (Ha nem tenné, nem volna nyeresége.) Amikor azt mondjuk, hogy a munkáltató a fizetésed után még ennyi és ennyi adót fizet be az államkasszába, azt is te fizeted meg! Ugyanis a vállalkozás a teljes bérköltséget belekalkulálja az eladni kívánt termék árába. Mindig a végső fogyasztó fizet meg minden adót, akárhogyan is hívja az aktuális kormány.

Adatok forrása

Államháztartás bevételei összesen

A mutató neve, mely megmutatja a GDP százalékában, hogy éves szinten mennyi adót vont el az állam.

Az állam bevételeinek 99,9%-át az adók adják. Lehetnek egyéb források is, de azok eltörpülnek a mai makrogazdaságban az adókhoz képest. A “kapitalista” gazdasági felfogás szerint az állam egyensúlyi szerepet tölt be, nem célja profitorientált vállalkozásokat létrehozni, ehelyett a gazdasági szereplők egyensúlyára figyelve határozza meg a szükséges adókat, mellyel önmagát finanszírozza.
Fogyasztási adók vs. SZJA

Nyilván, hazánkban a jelenlegi kormány ún. unortodox ostobaságai sehova nem vezetnek. Az állam nem törekszik semmilyen egyensúlyra, amit jól mutat a világ legmagasabb áfája, és a megalapozatlanul bejelentett 0%-os SZJA!
De természetesen a vak hívőket ez nem győzi meg, bátran állítják – nulla gazdasági ismerettel -, hogy a fogyasztási adókra helyezett hangsúly igazságosabb lesz, és jót tesz a gazdaságnak is. Ettől majd jól versenyképesek leszünk.
Valójában ennek az egésznek, amit Orbán művel, semmi más célja nincs, minthogy úgy tűnjön, mintha csinálnának valamit. Valójában – és ezt fogja megmutatni nekünk a gazdasági mutató, nem tesznek semmit! Ez nem vicc.
Az adók ilyen szintű pakolgatása csupán értelmetlen és öncélú szórakozás a teljes adószerkezeten belül. Egy normális országban az emberek (fogyasztók) és a vállalkozások is képesek kifizetni az adókat, mert azok mértéke a normális tartományban mozog. Lényegtelen, hogy azokat “A”-nak vagy “B”-nek vagy “C”-nek nevezett adónak hívjuk. Ugyanis egyetlen adat számít: a GDP arányos teljes adóelvonás mértéke!
Téged sem az érdekel hónap végén, hogy hány helyről kaptad a fizetésedet, hanem hogy összesen mennyit kaptál. Nem?! Nem az érdekel téged, hogy mennyit oszthatsz be a hónapban összesen? Lássuk példával, a bevételed álljon
  • 100 ezer forint fizetésből
  • 20 ezer forint családi pótlékból
  • 10 ezer forint étkezési jegyből
  • 5 ezer forint szociális támogatásból
  • összesen 135 ezer forintot viszel így haza
Most jön az unortodox kormány, és azt mondja neked, igazságosabbá teszem a fizetésedet, mostantól kapsz:
  • 50 ezer forint fizetést
  • 70 ezer forint családi pótlékot
  • 10 ezer forint szociális támogatást
  • 5 ezer forint étkezési jegyet
  • összesen kapsz 135 ezer forintot
Változott bármi az életedben? Jobban fogsz élni? Igazságosabban fogsz élni? Érdekel téged, hogy a családi pótlék drasztikusan emelkedett?
Nem, mert egy adat számít, az összesen adat. Lássuk.

Uniós hasonlításban az adóelvonásunk nagysága

Végre egy adat, amiben az elsők közt vagyunk. (Irónia volt.) Csak olyan államok előznek meg, melyek gazdag államok, vagyis az emberektől, még ha ilyen magas adókat is beszed az állam, akkor is marad nekik bőven. A velünk azonos életszínvonalon lévő államok adóelvonása viszont mérföldekkel alattunk van.
  1. Egyesült Királyság? UK = United Kingdom. Még ő is 40%-os adóelvonással létezik. (Nem véletlen, hogy a magyarok ide menekülnek a legnagyobb számban Magyarországról.)
  2. Szlovákia? Csak nem a kis, lesajnált, alig 20 éves állam, mely mérföldekkel leköröz minket ebben is? Vállalkozásbarát ország? Igen.
Ezért mondtam, csupán értelmetlen maszatolás, amit Orbánék az adózással művelnek! Semmit nem érnek ezek a módosítások a jólétre vonatkozóan, mert a teljes adóelvonásunk nem csökken, semmit. Ezzel csak a népet igyekeznek hülyére venni. Orbán pofátlanul átveri a népet, és még ráadásul túlbonyolítja a vállalkozások helyzetét is, akik már nem tudják követni a szélütésre érkező adómódosításokat.

Teljes adóelvonásunk 1995-től

Láthatod, hogy még az igen durva SZJA időket idéző 1995-ös évet is túlszárnyalta a második Orbán-kormány az adók kivetése terén. Ezzel a grafikonnal is tökéletesen megállapítható, hogy 1990-től kezdve mindent eladtunk, nincs egy darab működő gyárunk, nincsen aranytartalékunk, és pontosan ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk 1990-ben.
Ahogy több cikkemben is leírtam már, az adócsökkenést (is) Bokros Lajosnak köszönhetjük, igen, a gyűlölt gazdasági szakembernek, akit megbuktatott a nép, aki az egyetlen gondolkodó ember volt a 25 éves politikai elitben. Akit ha a nép hagy dolgozni, akkor ma már nem itt tartunk. Az adócsökkenés természetesen nem állt le Bokros kivonulásával, hiszen a gazdasági folyamatokat nem lehet elvágni kormányváltással. Tovább hatott az első Orbán-kormányra is. Utána pedig látható a teljes gazdasági dilettantizmus, mely magába foglalta Medgyessyt, Gyurcsányt és Orbánt is. (Tudom, most fognak megjelenni az mszp-s vak hívők.) Nem érdekel. A magyar nép soha nem fog változni. A vakok egyik oldalról a másikra vándorolnak, csak épp gondolkodni nem fognak sosem.
Ilyenkor jön elő, amit a magyar nép állandóan mond: mikor lesz normálisan gondolkodó politikusunk? Soha. Mert a magyar nép megbuktatja! A normális gondolkodást ugyanis ez a nép nem érti meg. Kiutálja pont azokat, akik elmondják: >Ember, ezt kell tenned! Nem lesz könnyű, de ez vezet a kiúthoz.< A magyar nép viszont inkább vakon hisz az ingyen sör – ingyen ebéd – ingyen utazás ócska dumában.
Itt az eredménye.

Államadósság

Korábbi cikkemben már bemutattam az államadósság alakulását 1990-től. Tökéletesen összeilleszthető a most bemutatott ábrával is, ami Bokros érdemeit bemutatja.
Idézek a korábbi cikkemből:
A GDP-arányos adósságunk 2010-ről 2013 végére alig-alig csökkent… – Ezt a teljesítményt nem lehet teljesítménynek sem nevezni, hiszen semmi más nem történt, mint a 3000 milliárd magánnyugdíj beolvasztása… amit egy általános iskolás is képes végrehajtani bármilyen közgazdasági végzettség nélkül…
Na de hogyan is csökkent ez adósság? Ugyanis itt a turpisság! De előbb vizsgáljuk meg Magyarország adósságát 1990-től.
Jól látható, hogy a sokak által istenített Kádár-szovjet rendszert majdnem 80%-os adóssággal vettük át, melyben valódi termelés nem volt, csupán a külföldi hitelek tartották fenn a munkahelyeket és védték meg az országot az államcsődtől… A szocializmus ezért is bukott meg bármilyen külső hatás nélkül.

Horn-kormány (1994-1998)

A fordulat az adósságrátában a Horn-kormány idején következett be. Ezt sem lehet önmagában pozitív eredményként értékelni, az adósságot ugyanis privatizáció révén tudták csökkenteni.
Önmagában – ahogyan sokan rosszul hiszik – nem a privatizáció volt a bűn, mert ez szükséges volt, hanem a jellege! Úgy adtak el mindent Hornék, hogy egyetlen szerződésben sem kötötték ki, hány évig kell üzemeltetni az adott magyar gyárat, üzemet stb., hány százalékban  és meddig kell megtartani a magyar beszállítókat és így tovább… NEM VOLTAK FELTÉTELEK!
A Horn-kormány Magyarország termelőképességét úgy adta külföldi kézbe, hogy a multik szinte azonnal bezárták a magyar gyárakat, felszámolták a magyar beszállítói kört, és helyébe saját országuk cégeit helyezték.
Ezért van ma az a helyzet, hogy a sok magyarnak hitt termék már nem is magyar, de még az alapanyaga sem. A korábban itthonról termelt áruk nagy részét olyan országokból kapjuk, mint Ausztria, Németország, Franciaország stb. Ami döbbenet, hiszen ott sokkal magasabb bért kap egy munkás, mint itthon, mégis ők árasztanak el bennünket “olcsó” áruval?
Igen! Ezért kellett az árakat a fellegekbe nyomni nálunk, különben nem tudták volna áruikat idehaza értékesíteni.
Természetesen, Bokros Lajosnál is voltak hibák, ahogy a cikkben le is írtam. Azonban valóban pozitív helyzetből tudott volna lábra állni az ország 1998-tól kezdődően! És ez Bokros érdeme.
Nézd meg a két táblázatot egymás mögött. Az első ábrát 1995-től nézd, és úgy nézz rá a második ábrára. Látod a hasonlóságot? Bokros csökkentette az államdósságot és az adókat is!
 
Ez nem kellett a magyar népnek! Mi kellett a magyar népnek? Hát amit utána az összes kókler művelt. Eredménye: csillagászati államadósság, pontosan 80%-on vagyunk, mint 1990-ben. És óriási adóteher, már meg is előztük 1995-öt, ahol 46,8%-os adóteher volt, 2013-ra Orbán már 47,3%-ra tornázta fel.

Összegzés

Hát ez van. A magyarok ezt érték el a vak hitükkel. A legutóbbi gazdasági cikkemben – Elmagyarázom, miért keres többet egy osztrák ugyanazzal a munkával – bemutattam az egész világgazdaság alapját. Bemutattam, mit kell tenni ahhoz, hogy kilépjünk abból, ahová kerültünk. Bemutattam, hogy hátulról a negyedik helyre estünk le az Unióban jólét tekintetében, miközben minden politikus azt hazudja, hogy a világnál is jobban teljesítünk.
Változtatni egyetlen dologgal lehetne: a magyar nép felfogásával. Bárki bármit gondolt, rosszul gondolta. Egy államot nem a néhány képviselője irányítja, hanem a nép. Bokrost sem az Unió vagy Oroszország buktatta meg, hanem a nép.
A nép, amely az egyetlen gondolkodóképes közgazdász-politikus helyére dilettáns barmokat ültetett, és ültet a mai napig. Mert Bokros a nép szerint egy szemétláda, de Orbán és Gyurcsány egy félisten.



A weboldal nem csupán problémákat vet fel, illetve szembe megy a sztereotípiákkal, de egyedülállóan megoldási javaslatokat is kínál programok formájában, melyekhez bárki hozzászólhat, javasolhat. (Programok menüpont) A cikkek egyetlen párt véleményét sem tükrözik. Ha hozzászólnál, ne tartsd magadban!















Mondhassuk már ki, hogy cigány és zsidó! Ettől nem vagy rasszista
































Vajon ki a rasszista? Aki kimondja a cigány, roma szót, azért hogy elmondja, mi a probléma, vagy aki mindenkit rasszistának bélyegez, aki csak használja e szavaka
Legutóbbi facebook bejegyzésem elég nagy vihart kavart, amelynek okaiban – szerintem – totálisan megjelenik, hogy nem értik az emberek a rasszista kifejezést.
Mielőtt továbbmennék, szeretnék egy fényképet megmutatni, mely sajtófotó volt, tehát folyamatosan megjelent az országban.
4k
Balról jobbra: Völgyesi Krisztián (brigádvezető, roma), én (vélhetően UFÓ származás), Istvánffy András (elnök) (… kis ugrás) dr. Salha Omár (alelnök, palesztin)… és még látsz a képen zsidó származású tagokat…
A képen a 4K! párt országos listájának első tíz jelöltjét látod a 2014-es szavazások előtt. Én azért kerültem a listára és a képre, mert a párt gazdasági programjának egy részét csináltam, valamint részt vettem az aláírásgyűjtésben stb. Mindezt, ahogy minden tag, ingyen és bérmentve, illetve saját költségemen.
Most aki engem rasszistának próbál beállítani, egy ilyen multi-kulti pártban, az primitív gondolkodású, és a gondolkodás szó még erős jelző.
4k_2
dr. Salha Omár (palesztin) és Lánger Ármin (rabbinövendék) együtt a 4K!-ban
Még azt is láthatod ezen a képen, hogy Lánger Ármin az V.kerület 4K! jelöltje (rabbinövendék), míg az alelnök (palesztin származású) megbeszélik a világbékét:) Aki picit is ismeri a mai geopolitikát, hallott az izraeli-palesztin konfliktus mai napig tartó megoldatlan helyzetéről. Lám, ebben a pártban a két “ellentétes” származás semmilyen konfliktust nem okoz.

Joggal visszaélés

Mára ez az ország eljutott arra a népbuta szintre, ahol ki sem lehet ejteni a kisebbségek neveit, mert azonnal rasszista vagy! Nos, a Polgári törvénykönyvnek van egy ilyen szakasza:
1:5. § [A joggal való visszaélés tilalma]
(1) A törvény tiltja a joggal való visszaélést.
Jelentése: valakinek tényleges jogosultsága van valamely jogcselekmény megtételére vagy megtagadására, de ezt a jogosultságát visszaélésszerűen gyakorolja. Ha minden jogoddal élsz, ami megillet, akkor visszaélsz a jogaiddal, hiszen más jogait nem engeded érvényesíteni. Nehéz a megfogalmazása, mert összetett.
Magyarországon a kisebbségek (főként cigány és zsidó) épp ezt gyakorolják, tudatosan, nem tudatosan, de mindenképpen manipulálással. Ha bármi rosszat mersz róluk mondani, azonnal rasszistának bélyegeznek. Túllépik azt a határt, ami a joggyakorlás ízléses határain belül maradna. Ott tartunk, hogy a szólásszabadság tekintetében a nem kisebbség kisebbségbe kerül a kisebbségek jogaival szemben, ami nonszensz.

Cigányság

Az egész onnan indult, hogy leírtam egy magánesetet, amelyben munkát kapott egy cigány származású nálunk, akinek se szakmája, se nyelvtudása, se munkája… Mára a vendéglátásban odáig süllyedtek az elvárások, hogy már semmi sem kell, csak jelenjen meg az illető, mert nincs ember! (Azért nincs, mert a képzett munkaerőt nem fizetik meg.) Egyébként az ő fizetése (szakma, nyelvtudás, minden nélkül) nettó 750-800 forint/óra! Rossz fizetés ahhoz képest, hogy van 8 általánosa? Na ne már…
200 fős foglalásunk volt, erre amint bejön, bejelenti a teremfőnöknek, hogy ő előbb el akar menni, mert már fáradt, meg nyűgje van, meg korán kel reggel… A teremfőnök szintén roma (beszél angolul). Nem engedte el, hát hogy? Ki csinálja meg a 200 főt akkor? Erre ez a cigány származású munkanélküli eljátssza a rosszul létet, és elkéredzkedik haza. Nyilván, el kellett engedni. Egy ember mínusszal megcsináltuk a rendezvényt. Másnapra is be volt írva, ekkor már meg sem jelent, de nem is szólt róla, hogy nem jön. Hurrá, ismét dolgozhattunk egy ember mínusszal, amiért mi több pénzt nem kapunk.
De a dologban a felháborító, hogy utána ez a cigány származású fogja mindenkinek azt hazudni, hogy őt a magyar társadalom kiközösíti, nem adnak neki munkát! És sír a többség, hogy nincs munka, hogy nekik nem adnak munkát.
Hát ez rohadtul nem igaz. Főleg nem a vendéglátásban, ami szintén egy multi-kulti hely. Mindenkinek adnak esélyt, aki akar dolgozni. És itt jött a probléma, amikor leírtam, hogy bizony a cigányság nem akar dolgozni! (Tisztelet a kevés kivételnek.)
És vajon azért utasítják el a munkaadók, mert cigány? Vagy pedig azért, mert az önéletrajzában 6 általános szerepel? Azt is 10 év alatt? És a saját nevét sem sikerül helyesen leírni?Magyarországon uszkve 1 millió embernek nincs 8 általánosnál magasabb végzettsége. Mit várunk az élettől? Ez nem etnikai elutasítás, hanem végzettségbeli.
És a további olcsójános kifogások, hogy Borsodban nincs munka. Akkor fel kell költözni Pestre! A peremen: Soroksár, Erzsébet, vagy Ferihegy környéke 50 ezer plusz rezsi / hó áron lehet lakást bérelni. Nem lehet ezt kifizetni, ha ketten összeköltöznek? nem lehet a nettó 800 Ft / órás bérből kifizetni? Na ne röhögtessen már senki. Havi 200 órával nettó 160 ezret tudna hazavinni ez a lusta disznaja, de inkább megy segélyre, vagy lopni, mert a munka büdös.
És ekkor egy hozzászóló leírta a szociológiai hátteret:
A cigányság ti. 50-60 évvel ezelőttig a hagyományosan cigány munkákat végezte, mint vándor muzsikus, patkoló kovács, kubikus stb… Ezek mind igen nagy szabadságot adtak nekik, ez a Világháború után az 50es évek végére teljesen eltűnt. De akkor ez nem okozott gondot, mert a kommunizmusban ugye mindenkinek kötelező volt dolgozni, munkakerülésért börtön járt… Ma viszont nem kötelező dolgozni, sőt még támogatják is, ha nem dolgozik (segélyek, közmunka címén lapát támasztás). Nyilván nem fog tudni megmaradni egy olyan helyen, ahol napi 16órát kell egy épületben maradnia. Persze szigorú törvényekkel rá lehetne őket kényszeríteni és akkor belerázódnának, de ahhoz meg béna kacsa az összes eddigi kormány.
Természetesen ő is azonnal rasszista lett. Off-topic: miközben megjegyzem, hogy a magyar nép önállótlansága is történelmi gyökereiben keresendő. A magyar nép soha nem volt szabad, mindig egy nagyobb hatalom megszállása alatt állt – szinte végig az ezeréves történelmében. A magyar nép hozzászokott (mint az állatkertben tartott állatok), hogy nem lehet saját szava, nem tehet önmagáért, de nem is kell, mert a hatalom felette majd “mindent megold”. Ugyanez az oka, amiért a mai magyarság nem él a demokrácia adta jogokkal, nem sztrájkol, nem áll ki magáért a munkahelyeken stb. Egyáltalán nem csak a kommunizmus az ok, hanem az az előtti még ezer év!
Szlovákiában épp ezt tette az akkori kormány, minden hasonló segélyt eltörölt. De meg is lett az eredménye: az aktív dolgozó népesség jóval meghaladja a magyarországi arányt! Nálunk többen ülnek szekéren, mint ahányan húzzák!

Roma integráció

Megint nevetségesnek tartom, hogy a kormánytól várjuk a megoldást, vagy a magyarságtól, hogy integráljanak olyanokat, akiket sehol a világon nem tudtak integrálni, mert: nem akarnak integrálódni. Akarnak? Dehogy akarnak. Szabadok akarnak lenni, mint régen, amikor senki nem mondta meg, mikor mit csináljanak, ez pedig egy munkahelyen nem működik.
Miért nem lépnek fel a roma szervezetek, szerveznek maguktól látogatásokat ezekbe a falvakba, és mutatnak fel olyan kitört roma származásúakat, akik elmondják: ebben a világban, ha érvényesülni akarsz, akkor tanulni és dolgozni kell, nem pedig lopni a napot, és segélyen élősködni. És ha nem sikerül, hát akkor végre nekik is szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy csak azt lehet integrálni, aki akar integrálódni.
Ez rasszizmus? Nem, ez tény. Mindenkinek a saját életét kell megoldania. A cigány származásúnak ugyanúgy jár a diákhitel, mint a nem cigánynak. Miért nem élnek vele? Értem én, hogy könnyebb gyerekeket potyogtatni a a segélyért, na de, az szüljön gyereket, aki el is tudja tartani. Eleve nevetséges az a rendszer, hogy gyerek után adunk segélyt, mert ez nem munkára ösztönöz, hanem szaporodásra, de olyan utódokkal, akik majd szintén nem akarnak dolgozni és tanulni, csak ülni a szekéren.
Nem gondolom, hogy a kormány feladata lenne a kérdés megoldása. Egy kormány nem tud hatásosan fellépni, már csak azért sem, mert a kiutalt összegeket vagy magyar politikus, vagy roma politikus fogja lenyúlni. Ez helyi szinten kell elindítani, méghozzá olyan romákkal, akik elértek valamit, és igen, nekik kell elküldeni a fenébe azokat, akik lusták, tanulni nem akarók. Mert ha nem roma teszi, azonnal élnek a manipulálással, hogy te szemét rasszista.
Rasszista az, aki folyamatosan dolgozik és adózik, mellette tanul, és nem tűri el, hogy másokat ő húzzon a szekéren? Szerintem ez éppen hogy jogos elvárás, és annak kéne lenni minden állampolgártól.

Zsidó önsajnáltatás, állandó áldozati szerep

A zsidóság (tisztelet a kivételnek) az a nép, amely úgy állítja be az egész holokausztot, mintha minden bajuk csak abból eredne. Mintha a második világháborúban csak zsidók haltak volna meg! Miközben ebben a háborúban 50 millió ember halt meg, ennek csupán töredéke 3-6 millió volt a zsidó. És a másik 44-47 millió nem zsidó? Róluk miért nem készül film minden héten, mint a holokausztról?
Ja, és volt ám egy első világháború is, melyben 14-15 millió ember halt meg! Ja, és közben volt egy Gulag is, egy malenkij robot is… Ezekről miért nem készül film minden héten? Ez a tudatos manipulálás.
És akkor vegyük észre a tudatod manipulálást, amelyet zsidók alkalmaznak, mellyel saját áldozati szerepükre játszanak rá állandóan.
Hadd idézzem előbb volt pszichológia tanárom mondatát: “Aki áldozatként viselkedik, arra áldozatként fognak tekinteni a vadászok.” Másik mondata: “Kislányom, ha kurvának állsz, ne csodálkozz, ha megbasznak.”
Ideje végre megérteni, ahogyan te tekintesz magadra, úgy fognak kezelni mások is.
A tudatos manipulálás oka pedig ismét geopolitikai: az USA ugyanis kizárólag Izraelen keresztül tud befolyást gyakorolni a Közel-Keletre, ahol a világ olajkészletének több mint fele található. Biztosan nagyszerű film lehet a Saul fia, de nem fogom megnézni: köszönöm, láttam a Shindler listáját, tényleg nagyszerű film (Spielberg), és még láttam egy párat…
De én már nagyon unom az állandó holokauszt témát, és azt az undorító hozzáállást, hogy mai napig ebből akarnak megélni azok, akik ott sem voltak. Mert a túlélők többsége már halott. (74 éve volt.) A Saul fia pedig ráadásul egy kitalált film, semmi köze a valósághoz. Jajj, de jó, hogy ismét sajnáltatjuk magunkat, ismét eljátsszuk az áldozatot egy kitalált eseménnyel, aminek semmi köze a valósághoz. Ez nem történelmi bemutatás, ez élősködés a halottakon, akik szerintem már végre nyugodni szeretnének.
Oscar díj? Persze, hiszen az USA mindent támogatni fog, ami a zsidóság áldozati szerepének bemutatásához kötődik. Kétlem, hogy ez a csoport bármi díjat is kapott volna, ha mondjuk az ÁVH-ról forgatja le a kitalált filmjét, méghozzá ugyanezekkel a szereplőkkel. Ne legyünk naivak, az Oscar díj, mint minden díj a közvélemény befolyásolásának eszköze. Kertész Imre Sorstalanság könyvébe is beleolvastam, nem tudom, mi érdemelt ezen Nobel-díjat? Ha csak nem a témája, mert irodalmi szinten nálam nem üti meg azt a szintet, ami ezt kiérdemelte volna.

Örülj neki, mert magyar! Ennek örülni kéne

Ismét a jó öreg demagógia. Tudod, én akkor fogok örülni az ilyen sikereknek, amikor te örülni fogsz annak, hogy a magyar, megismétlem, magyar Mészáros felcsúti Lőrinc gázszerelő a 100 leggazdagabb magyar közé került, mert Orbán közpénzekből felduzzasztotta a vállalkozását. Te miért nem örülsz neki, hogy ilyen sikeres vállalkozóink is vannak? Jah, hát nem vagy magyar? Nem örülsz a közös sikereknek?
Szerintem térjünk vissza  valóságra, én örülök a magyar sikereknek, amikor tudom, hogy megérdemelt díj van mögötte, lásd olimpia. Azért, mert háromszor leírom a holokauszt szót, és azonnal megjutalmaznak érte, semmi örömet nem látok.

Kémek hídja (Spielberg)

Nem tudom, láttad-e ezt a filmet. Tom Hanks a főszereplő. Arról szól, hogy az amerikaiak és a szovjetek is elkapják a egymás kémeit. Ha láttad a filmet, nézd meg újra, és figyeld, amit most leírok, a tudatos manipulálást (Spielberg egyébként használta a Shindler listájában is, mint rendező, ehhez nagyon ért):
A film az amerikaiakat úgy mutatja be, mint szerethető embereket. A CIA elkapja a szovjet kémet, akivel úgy bánnak, mint a hímes tojással, szépen kérik mindenre, miközben kémkedett az ország ellen, amiért halálbüntetés jár! A CIA-ról tudjuk, ugyanolyan kegyetlen szervezet volt annó, mint bármely más orosz titkosszolgálat. A foglyokat kínozták, verték, hogy az információkat kiszedjék belőlük.
A film ellenben ebből semmit nem mutat be. Az orosz kém számára kijelölik az egyik legjobb ügyvédet (Tom Hanks), aki rádiót visz be neki, kedves, mintha a legjobb cimborája lenne, a kémet egy külön cellában tartják, viszonylag jó körülmények között.
Ellenben az orosz cellában az elfogott amerikai kémet nem hagyják aludni! Vízzel locsolják a fejét, faggatják, világítanak az arcába, azaz kínozzák. A film a közvélemény számára az oroszokat szemét vadállatnak mutatja be, míg az amerikai népet, és hatóságokat szentnek.
Ez a tudatos manipulálás! Majd minden amerikai film erről szól! Nézd meg a Rocky 4-et!
rocky
Sylvester Stallone és Dolph Lundgren
Ebben is Rocky a kedves amerikai, míg az orosz bokszoló egy agresszív, érzéketlen állatnak van beállítva! Mindig minden attól függ, ki mit hogyan akar befolyásolni.
A Saul fia azért nyert Oscart, mert az USA minden szálával a közel-keleti olajmezőkre igyekszik. Ehhez az egész világot befolyásolniuk kell, magukat jónak beállítva, a zsidókat áldozatnak, akiket sajnálni kell, az ellenfeleket(!) pedig agresszív ellenségnek.

Túlzásba vitt zsidó önérzet

A zsidóság szándékosan rájátszik a holokausztra, mindenre jó ütőkártyaként használják, mint egy Jolly Jokert. Az pedig már végképp nevetséges, hogy Magyarországon is ezek a zsidó szervezetek kihasználva a Jolly Jokert feljelentgetnek embereket ilyen kommentekért:
Hagyjuk már ezt a holokamut, s különben is ha igaz is mi köze a férfinak nagyapja tetteihez???”
A Tett és védelem (zsidó) alapítvány jelentette fel a nyugdíjast, aki ezt írta. Mert bűncselekmény tagadni a holokausztot, ugyanakkor a nyugdíjas néni, csak szimplán írt egy “hülyeséget”. Nevetséges, hogy ezért 3 év börtönbüntetést lehet kapni, mármint Holokauszt tagadásért.
És ha valaki tagadja, akkor mi van? És ha én tagadom a zöld ufókat, akiktől én is származom, akkor mi van? Hogy megismétlődik? Ne röhögtessük már egymást…
Hogy van egy közutálat a zsidókkal szemben, nem vitás. De ki tehet erről? Hát pontosan azok, akik 74 év után is az áldozatot játsszák! Halottak emlékén élősködnek a figyelemért, vagy előrejutásért… Érdekes, hogy a magyarság nem csinál hetente filmet Trianonról… pedig ez meg a magyarok nagy vesszőparipája…
Van egy tanácsom: hagyni kéne végre azt a múltat. Be kéne fejezni az állandó önsajnáltatást! A másik feljelentgetését, mert ezt lehet csinálni Izraelben, ahol ezek a “szent” családok már annyira nem is szentek, amikor a palesztinokat le kell gyilkolni. Ott már hirtelen annyira nem is áldozatok, amikor az USA hadsereg ellátja őket fegyverrel.
De említhetnénk azt is, hogy az ÁVH elődjét anno szándékosan zsidó többséggel hozták létre! Ők ugyanis nagyon jól bevethetők voltak a kegyetlen kínzásoknál (hiszen előtte őket kínozták). De érdekes, hogy erről nem készülnek a filmek, erről a zsidóság is mélyen hallgat, sőt megpróbálta a Youtube-ról is levetetni az erről szóló történelmi dokumentumfilmeket. Ja, hogy amikor nem áldozatok vagyunk, akkor arról már ne tudjon senki?
Ennek a forrása megtalálható az 56-os történelmi intézet dokumentumtárában:
A PRO-t (Politikai Rendészeti Osztály, az ÁVO elődje) tudatosan úgy hozták létre, hogy abban a zsidók legyenek többségben” – az identitás nélküli ember
És amikor azt mondod, mindenkinek tudnia kell a holokausztról, akkor visszakérdezek: erről miért nem kell mindenkinek tudnia? Jah, mert nem milliókat kínzott és ölt meg az ÁVH? Hanem csak ezreket? Hogy éveken át rettegésben tartotta az országot ez az erőszakszervezet, melyet zsidó többséggel hoztak létre? (Később a zsidó többség lecsökkent.)
Ha megkérdezel egy átlag magyart, miről fog tudni többet mesélni, a holokausztról vagy az ÁVH-ról? Az átlag magyar azt sem fogja tudni, mi az a PRO! (ÁVH elődje.)  De ha megkérdezem, mit jelent a három betű ÁVH, hány magyar tudna felelni rá?
Akkor szerinted, amit itt leírtam a manipulálásról, annak mennyi igazságtartalma van? Hogy szándékosan csak az egyik oldalt mutatják be és tartják naprenden, míg a magyar történelmet súlyosabban érintő ÁVH-ról nem is tud a magyar lakosság többsége!
Vajon az ÁVH tagadása is bűncselekmény? Vajon a Gulagról is tud mindenki? Nem? Mert ott csak 1-2 millió ember halt meg?

Összegzés

Kicsit gondolkozz el ezeken, mielőtt bárkit rasszistának bélyegzel. A valóság mindig attól függ, honnan mutatják be neked.
Aki a jobbik szavazóit rasszistának bélyegzi, nem jelenti, hogy inkább ő maga a rasszista? A fiatalok nem azért szavaznak a Jobbikra, mert rasszisták, hanem azért, mert elegük van a “vén” kamupártokból, mindegyikből! És ebben az egy pártban látnak elég erőt és kitartást, amely egyébként kezdettől fogva ugyanazt hirdeti, hogy ne járjon segély nyakra főre mindenkinek. És a fiatalok, akik akarnak dolgozni, egyetértenek ezzel, mert látták, hogy a “vén” pártokat csak a szavazat érdekli, ezért vagy a nyugdíjasoknak adnak el minden hazugságot, vagy a nem dolgozóknak a szavazatért.
Mint láthattad, nem vagyok Jobbikos, nem is voltam, nem is leszek, ráadásul kiszállok a politikából. A 4K!-val volt az első és utolsó próbálkozásom ilyen téren.
Ez a cikk a vanholnap.hu utolsó cikke is egyben. Kb. 2-3 hét múlva indul egy új oldal, amin már nem lesz politika, semmi, és teljes más lesz az oldal koncepciója is. A jelenlegiekből csak a gazdaság témakör marad meg. További információk majd ezen az oldalon és a facebook oldalon.
Még egy megjegyzés: ez a cikk az egyetlen az oldal történetében, amely a kisebbségekről szólt! Egyetlen más cikkben nem kerültek említésre a kisebbségek. Vajon rasszista lehet egy oldal, amelynek 99,9%-a nem a kisebbségekről szól?
Az a rasszista, akinek az élete nagyobb része folyamatosan az etnikai gyűlöletről szól, ezzel kel, ezzel fekszik… Jó lenne ezt végre megérteni. Sosem lesz valaki attól rasszista, mert negatív értelemben beszél egy kisebbségről. Tudomásul kell venni, hogy vannak etnikai sajátosságok, ennek okait ezer és ezer szociológiai könyvben el tudod olvasni. De a legfőbb ok a kasztosodás, ezt látja gyerek a szülőtől és így tovább…
Csak pár példát mondok a sajátosságokról
  • a magyar így rendel egy étteremben: “Lesz egy sör” Mire én: Hol lesz? Otthon? Mert itt akkor kapsz, ha kérsz.
  • az amerikai így: “a coke, please”. Kérek egy kólát. Vagy “Can I have a beer?” Kaphatok egy sört? Soha nem használnak sértő szlenget.
  • a német: “Ich hatte gern” vagy Ich hatte” Én kérnék, én vennék magamhoz… Mindig udvariasan kérnek szintén.
  • Az izraeli zsidó pedig így: “I want…” Én akarok… és ezzel
  • asszem mindent elmondtam. Az izraeli soha nem kér, ő
  • akar… Hát ezen is el kéne gondolkodni a nagy önsajnáltatás
  • mellett, hogy egy izraeli miért nem tud szépen kérni? Mert
  • ez durva sértés egy másik országban. Talán néha erről is
  • kéne filmet csinálni, és eljuttatni Izraelbe. (Azonnal
  • megismered az izraeli vendéget, mert mindig “I want-tal”
  • kezdik a mondatot.)
Vannak nemzeti, és etnikai sajátosságok, melyek alapján azért általánosítunk, mert általános jelenség




Még a Visine szemcsepp is olcsóbb Ausztriában és Németországban!



























Komolyan mondom, ami ebben az országban folyik, egyenlő a viccnél is rosszabb kategóriával.
Épp ma vettem egy Visine fáradt szemre (kék) szemcseppet, és majd lecsücsültem, mikor mondta a kiszolgáló hölgyike, hogy 1730 forintocska lesz. Az én fejemben ez még 1200 forint körülire taksálódott.

1730 Ft – magyar

Hazaértem, s mondom (magamnak), csak meglesem már, mennyit kóstál ez a termék sógoréknál. Nem mintha úgy amúgy valaha is felmerült volna bennem, hogy ez az ország a pöcegödör legalja, mert nem… Én bennem soha. :) Szóval felmentem korszakunk információszerzésének sarkcsillagára (www.google.hu) és szépen begépeltem:
  • visine augentropfen müde
Hát csak körbelóbálom kíváncsiságomat eme térképen (gugli), és mit látok, na mit látok? Hát beszarok, hát azt látom.

5 euró = 1500-1550 Ft – német és osztrák

A német székhelyű internetes áruházban biza 5 euró sincsen ama bizonyos szemcsepp! Ez barátok között  számolva is 1500 forintra jön ki! Tán még Magdi anyus is megerősíti… De még mielőtt azt gondolnánk, hogy persze, mert az online áruházban amúgy is olcsóbb, hát felmásztam a magyar online áruházak térköveire is, csak úgy furdaló kíváncsiságom csillapítása céljából, és mit látok, na mit látok?
Nézzük tételesen az online áruházakat:

Eoptika.hu (1790 Ft)

Bizony ama bizonyos szemcsepp – nem akarom elhinni -, 2490 Ft helyett most csak 1790 Ft! Akciósan! Házhoz szállítás meg még pluszban 790 Ft, ha kéred. Ne beszéljünk most arról, hogy ez a szemcsepp soha a büdös életben nem került 2490 forintba, jó magyar szokás szerint fölé biggyesztettek egy árat, és jól áthúzták.
Én 1730-ért vettem a patikában, ők 1790-ért árulják, amit meg kell rendelnem, meg kell várnom, hogy kijöjjön a futár, ami még rátesz nekem 790 forintot, és persze az összeget utalnom kell, amiért a bankom szépen levon vagy 200 forintot… Végül is jól jártam, nem?
A honlap ide kattintva érhető el.

Bioszallito.hu (1670 Ft)

Megnéztem egy másik webáruházat is, nehogy mán azt mondják egyesek, hogy persze, megkerestem a legdrágábbat. Kereste a fene, amit első oldalon feldobott, azokat néztem.
Legtöbb helyen nem is volt kapható ez a termék, mindenhol általában a classic-ot (pirosat) találtam, ami más kiszerelés és már ár is.
Ebben az áruházban sem kapható jelenleg, de legalább van egy ár, mennyiért adták eddig, ami: 1670 forint! Ez is arányokkal drágább, mint az osztrák vagy német ár, illetve alig marad el a patikai ártól, ahol vásároltam. (Pedig az online shopnak az lenne a lényege – nyilván ez is csak külföldre igaz -, hogy olcsóbb legyen, mint az üzlet, hisz azt fűteni kell stb.) Na mindegy, gondolom, mikor újra lehet majd kapni náluk a cseppet, jól felnyomják ők is 1700 forint fölé.
A honlap ide kattintva érhető el.
Végül a német honlap:

Shop-apotheke.com (1500 Ft)

Ez a webáruház német székhelyű, de Ausztriában is jelen van, ott is lehet rendelni. A honlap rögtön úgy fogadott, hogy felkínálta az új vásárlónak járó 5 euró kedvezményt! Hoppácska!
A fotón felül látható kiírva: 5 euró Neukunden-Rabatt, Ihr Code: neuin2015. Azaz új vásárlónak járó kedvezmény, az ön kódja: neuin2015.
És természetesen látható az ára is, ami 4,99 euró, nem egészen 5 euró. A weboldal itt érhető el.

Gyártói oldal

A Visine szemcseppek gyártója egyébként a Johnson&Johnson amerikai vállalat. Hogy van az, ha mindkét állam onnan importálja, avagy saját államában állítja elő a szerződések alapján, mégis Ausztria és Németország ezt is olcsóbban tudja adni?
Ha mi gyártjuk a Pick téliszalámit, az is nálunk drágább, Ausztriában olcsóbb. Ha az osztrákok gyártanak valamit, az is nálunk drágább… Hát bazdmeg..
Tele vagyunk magyar gyógyszergyárakkal, mi a francért nem tudunk pl. mi előállítani ilyen vackot, és eladni a németeknek drágán, magunknak meg árulni olcsón? (Erről írtam egyébként az előző gazdasági cikkben.) Valahogy a végén azt látjuk, hogy a szar béreink ellenére is a Pick szalámi olcsóbb Ausztriában, mint nálunk! És mi esszük az okádék maradékot, míg oda megy ki a kiváló megjelölésű termék… De itt mindenki ellenség, csak mi vagyunk ám az okosok! (Ezért nem haladunk 25 éve semerre. Illetve de, hátra.)

Összetétel

A visine szemcsepp összetétele sem tűnik számomra, laikus számára hű, de bonyolult kemikáliának: TS-poliszacharid (valami cukorféle lehet), mannit (talán gyulladásgátló), nátrium-hidrogén-foszfát monohidrát (sós, vizes akármi), dinátrium-hidrogén-foszfát dodekahidrát (szintén sós vizes akármi), benzalkónium-klorid (valami fertőtlenítőszer lehet a bacik ellen), és tisztított víz.
Az egész kibaszott szemcsepp 10 ml! Azaz száz ilyen ad ki egy litert! És sejtésem alapján a csepp 95%-a sima víz! A többi meg só, és kis fertőtlenítő és nagyon kis gyulladásgátló… Mi a fasz kerül ezen 1800 forintba? Miért nem tudják a hazai gyógyszergyárak előállítani ezt?
Magyarul nagyjából 1 liter vizet eladnak 1800*100= 180 ezer forintért! (Amihez nagyon kis gyulladásgátlót is beletesznek.)
Ha olvassa gyógyszerészethez értő, írjon már erre választ! :)
Én egyébként (zárójelben megjegyzem) azt sem értem, miért van a 30 napos lejárati idő… Nyilván azért, hogy mindig újat vegyél, miközben ezer százalékra lehetne tartósabb cseppet is készíteni.
Hát ez országunk újabb kicsi gyöngyszeme a vanholnap.hu szemszögéből. Ismét megtudhattuk, hogy egy majdnem pöcegödörben élünk… ahol a 25 éves (pártszíntől független) teljes politikai elit szerint mindenkinél jobban teljesítünk!





Elmagyarázom, miért keres többet egy osztrák ugyanazzal a munkával














































Nagyon sokszor találkozom blogokon és ismerőseim körében is azzal a kérdéssel, hogy ugyanazért a munkáért miért kap egy osztrák szobalány négyszer-ötször akkora fizetést, mint én? Csóró magyar.
Cikk frissítve 2015 január 16-án.
Felvetéseik odáig fokozódnak, hogy biztosan a köcsög multik (Tesco, Auchan) viszik ki innen a pénzt, és nekünk nem hagynak semmit – más multit általában az emberek nem ismernek, pedig lehetne sorolni: Adidas, Nike, Coca-Cola, Audi és a főként Franchise rendszerekben működő többi multi, mint McDonalds, Burger King, KFC stb.
Érdekes, hogy a Coca-Colat az emberek isszák, mint állat, a mekis éttermek a méregdrága áraik ellenére tele vannak, a legtöbb emberen Adidas vagy Nike cipő van, nem beszélve a külföldi Samsung, Nokia, és személyes “kedvencem” a méregdrága ám semmit nem érő IPhone (sznob)telefonok…
Fura, hogy ezekkel az embereknek nincsen baja… mert ez jajj, de jó, hogy megvettem magamnak… De a Tesco és Auchan, na az köcsög, mert a király ezt mondja… és amit a király mond, az úgy van… na…
De hogy konkrétumokra is kitérjek, hiszen ezen az oldalon valós adatok nélkül nincsenek cikkek, hivatalos EUstat adatokkal mutatom be, ténylegesen miért keres többet egy osztrák ugyanazzal a munkával.
Előtte, természetesen meg kell ismerni a politika pártok ígéreteit = hazugságait (adatokkal fogom igazolni), mellyel kihasználták az emberek – gazdasági ismerethiányból fakadó – demagógia iránti végtelen érzékenységét.
  • Jobbik: Európai munkáért európai béreket! Ha kell törvénnyel, de az európai bérek 80%-ára fogják emelni a hazai béreket! Hűhha, ez ám az igazi ígéret.
  • Együtt-PM: csatlakozva a Jobbik ámításához, ők is beígértek valami egészen hasonlót.
  • Bajnai Gordon: Hát, ő (külön is kiemelve) már nem tudott mit hazudni, szinte egyenesen, hogy az európai bérek dupláját meg nem ígérte…
  • Királyunk nem ígért semmit, már arra se méltatja a népet, hogy valami programfélét összehozzon, neki mindenki ellenség. Egész ötéves programját röviden bemutatom. Ellenség: IMF, aztán a bankok, aztán Németország, aztán az egész magyar orbándemokráciát meg nem értő EU, aztán a közműcégek, aztán már az USA is, aztán láss csodát, most éppen a Tesco! (Ismerős a reklámokból?) És a hű királyfanok észre sem veszik, hogy csak addig skandálják, hogy valaki éppen ellenség, míg királyunk a királyi tévében skandálja egy fél évig, hogy éppen ki az ellenség! Az orbáni rendszer az állandó gyűlöletkeltésre épül: mindig utálni kell valakit, mert akkor orbán lehet a “megmentő”… és a magyaroknak mindez fel sem tűnik… A Tesco ellenség, de a győri Audi és a kecskeméti Mercedes, melyeknek már vagy 100 milliárdos állami támogatást nyújtott ezidáig összesen a magyar állam, na ők nem ellenség, most csak a Tesco! Mert egy időben mindig csak egy ellenség kell…
Ezt a cikket, túlzás nélkül, tekintsd a magyar gazdaság állapotát bemutató “bibliának”. Sehol nem fogod így egyben adatokkal átlátni, és megérteni, miért keres többet az osztrák, mint a magyar.
Tényleg a multik viszik ki a pénzt? Szándékosan nem adnak normális béreket? Lehet törvénnyel európai béreket “kierőszakolni”? Egyáltalán, kik azok a multik?
Megtudod.

Adatok forrása





Mitől függ egy államban a kifizethető bérek nagysága?



Önmagában gazdasági hülyeség, amiről az említett pártok beszéltek: a bérek nem értelmezhetők magukban az árszínvonal nélkül! Holnaptól megemeljük a béreket erőszakosan, akár törvénnyel, de az árak maradnának a mostani szinten? Mi ez? Mese? Hogy jönne ki a matek?

Magyarország: Vidék kontra Budapest

Mielőtt a tényleges válaszra térnénk, bemutatom egy mindenki által érthető analógia keretében, miért is hülyeség, amit a pártok állítanak ígéreteikben.
Példa
Van egy-egy kis közért Budapesten és vidéken. Mind a kettőben dolgozik egy-egy pénztáros. Pontosan ugyanazt a munkát végzik. Láss csodát, a budapesti pénztáros majd kétszer annyit keres, mint a vidéki. Hogy lehet?
Pofonegyszerű:
  • a budapesti közért havi forgalma 10 millió forint
  • a vidéki közért havi forgalma 1 millió forint
Hogyan kereshetne ugyanannyit a két pénztáros vidéken és Budapesten, miközben az üzletek, ahol dolgoznak, egymástól szignifikánsan eltérő forgalmat bonyolítanak?
Sehogy.
Nagyobb bevétel mellett az üzlet értelemszerűen magasabb fizetést tud adni! Valamint- bármily meglepő – a magasabb fizetés ellenére olcsóbb eladási árakat tud meghatározni, hiszen – csak egy példa -, ha a hűtőben egyetlen túrórudi van egész hónapban, akkor is ki kell fizetni a hűtő állandó rezsiköltségét, és akkor is, ha ezer túrórudi van benne, amit folyamatosan elad az üzlet. Mivel többet értékesít, a nagykereskedőtől olcsóbban is szerzi be az árut, ezáltal még olcsóbban tudja adni ugyanazt az árut, mint a vidéki üzlet! (Ezért ad különböző fizetést egy vidéki és pesti Tesco is.)
A KSH adatsorából kiderül, hogy az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2014. I-III. negyedévben:
  • Budapesten 300 539 forint
  • Szabolcs-SZ-B megyében 166 446 forint
  • országos átlagon pedig 234 037 forint








Milyen lenne a pártkampány, ha az említett pártok szlogenjét erről: Európai munkáért európai bért! -> erre írnánk átVidéki munkáért is budapesti bért!

 Láthatjuk, hogy a kampányszlogenek alapvető hazugságra épülnek.
Ugyanúgy hazudik ma minden parlamenti párt, ahogy az elmúlt 25 évben folyamatosan. És ez alól az új pártok: Együtt és Jobbik sem kivételek. Ez egy hazudozó ország. Olyan lakossággal, amely mindig pontosan ugyanazt a szisztémát nyeli be gondolkodás nélkül. (És ezért nem a politika a hibás.)

Ausztria

Megérkeztünk az analógiához, ami pl. Ausztria és Magyarország esetén is fennáll. Hogyan kerülhet egy cola Németországban 45 forintba? – mint írtam róla korábban adatokkal.
Pontosan azért tud egy osztrák vagy német bolt adott esetben magasabb bért fizetve is jobb árakkal dolgozni a magyarnál, amiért a budapesti bolt a vidéki társával szemben! Mert nagyobb a forgalma! Magasabb bevételből értelemszerűen magasabb bért lehet fizetni!

Magyarország

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Hogyan lehet nagyobb a forgalma egy olyan országnak (Ausztria), melynek lakossága szinte pontosan ugyanannyi, mint Magyarországé? Hol a csel? Mert vidéken kevesebb ember él azonos területen, mint amennyi a fővárosban. De országosan Magyarországon és Ausztriában is ugyanannyi ember él. És azt nem feltételezzük, hogy egy osztrák négyszer annyi kalóriát megeszik, mint a magyar, csak hogy pörögjön az üzlet. És még ekkor sem lenne tiszta, miből van rá pénzük?

GDP

Hát erre ad választ nekünk a GDP! Azaz a bruttó hazai (össz)termék. Másként a megtermelt jövedelem.
A GDP-t egyszerűen úgy kell elképzelni, mint a bolt bevételét. Minél nagyobb a bolt (ország) bevétele, annál magasabb bért lehet fizetni! Tehát nem a munka mennyisége vagy minősége határozza meg a béreket! Hanem a munka által előállított termék!
Ezt mutatja meg az egy főre eső GDP! Ez azt mutatja, hogy egy dolgozó (lakos) mennyi terméket = jövedelmet állít elő.
Még! Még! Még mielőtt valaki kommentbe foglalná újra és újra (ahogy egyesek szokták), előre szólnék, hogy 2014-es adatok MÉG NINCSENEK! Majd valamikor 2015 április-május környékén vagy később.

Egy főre eső GDP Európában

Hoppá! Ausztria megtermelt jövedelme négyszer akkora, mint Magyarországé! Ez azt jelenti, hogy az osztrák ember munkája nem ugyanannyit ér, mint a magyaré! Ugyanis az osztrák ugyanannyi munkaidő alatt négyszer annyi terméket = jövedelmet állít elő, mint a magyar! Másként, mintha te és Gyurta Dani versenyt úsznátok: mind a ketten 10 percet úsztok, csakhogy Gyurta Dani ugyanannyi idő alatt négyszer-ötször annyi kilométert fog megtenni, mint te! Akkor milyen alapon követeled, hogy adják oda neked is Gyurta Dani olimpiai érmét, az neked is jár, mert te is 10 percet úsztál ugyanabban a hideg vízben, és ő is? Hahha, csakhogy ő jócskán lekörözött téged. Az ő munkájának eredménye nem annyit ért, mint a tied!
Az osztrák fizetés kb. négyszer-ötször akkora, mint a magyar. Észreveszed az összefüggést? A gazdaság nem jóslás… Az adatok összefüggnek! Mindig. (Igen, ezt a magyar gazdasági főiskolák nem tanítják, nem tanítanak összefüggéseket. Ahogy többször írtam már, adatok értelmetlen magoltatása: ez a magyar oktatási rendszer. Láthatod a gazdasági eredményét is.)
Nézd meg, hogy a görögök (Greece) az államcsőd ellenére is jóval felettünk vannak! Persze, hogy az átlagbér ott még ma is több! Mi lenne, ha Magyarország csődbe menne? Nem kell izgulni, ennél lejjebb? Mögöttünk összesen három állam van, melyből Szerbia nem unióstagállam! Hahhó, hátulról a harmadik legszarabb ország vagyunk! Bizony, Szlovákia is jóval előttünk van!
És még a “NAGY”magyarok akarják visszacsatolni Szlovákiát? Ébresztőőőőő! Magyarországtól kell elcsatolni mindenkit! Még Magyarországot is!
Épp a napokban indította új hajráját a fidesz a közpénzes öntömjénező reklámokat illetően, melyben képzeljük, hát már megint mindenkinél jobban teljesítünk! Lesöpörtük Európát, és ez a magyarok érdeme! – áj láv királyunk…
Nemzet bűne?
Sajnos, tetszik, nem tetszik, ki kell mondjam újra és újra, mit várunk olyan nemzettől, ettől a magyar társadalomtól, mely sorra hazugokat választ meg, csak a gyűlölködés élteti (amit a király ki is használ), és 24 év után is úgy juttat egy pártot kétharmaddal hatalomra, hogy annak még programja sincsen!
25 éve nincs párt, mely értene a gazdasághoz. Nincsen párt, mely akar érteni ahhoz, amit csinál, mert a nemzet úgyis újra és újra megválasztja… aztán természetesen a nemzet sír, hogy átverték. Jah, ugyanazzal a módszerrel újra és újra…
Nemzet bűne? Is. Hiába a józan szó, a többséget ugyanúgy nem érdeklik a tények, ahogy királyunkat. és sajnos a nemzet átlagos értelmi képessége sincs ott, hogy egyáltalán érdekelné a megoldás, és érdekelné, hogy ki ad józan válaszokat és megoldásokat.
Mert mennyivel könnyebb egy IMF-et, bankokat, Németországot, közműcégeket, EU-t, USA-t, Tascot utálni, mint kijózanodni, és tanulni és tanulni.

Egy főre eső GDP PPS-ben

A cikket még ki kell egészítenem. Ez ugyanis nem a teljes kép. Még mindig nem tudtuk meg, mitől lesz pl. Ausztriának négyszer akkora GDP-je, mint Magyarországnak? Hiszen ez a kulcs. Ha nő a GDP, akkor nő a jólét, ha csökken, akkor csökken. Az állam a GDP-t tartalmazó adókból képes fenntartani önmagát, a cégek pedig fizetést adni.
Láthatjuk, hogy a GDP euróban van kimutatva, azonban a forint gyengülésével értelemszerűen kevesebbet ér a magyar GDP euróba átszámolva. Valamint az sem mellékes, hogy minden államnak más és más az árszintje. Van ahol sokkal drágább minden, van ahol olcsóbb.
Ez pedig befolyásolja a jólétet. -> Hiába keres valaki többet, ha az árak magasabbak, már nem egyértelmű, hogy a magasabb béréből jobban él-e?
Erre találták ki az Unióban az egységes mutatót, ami a PPS, azaz vásárlóerő-egység avagy vásárlóerő-paritáson (Purchasing power parities (PPPs)) alapuló azonos valuta. Ez a pénznem a valóságban nem létezik, egy viszonyítási mutató. (Hasonlít a Big-Mac indexhez, azaz hány szendvicset tudtál venni az adott országban a fizetésedből.) Persze a PPS ennél sokkal pontosabb és bonyolultabb számítás révén jön ki. Összeállítanak egy fogyasztói kosarat, méghozzá a tényleges vásárlási szokások alapján, benne lesz minden, rezsi, kaja stb. és megvizsgálják, hogy az adott államban hány PPS (egységes valuta) kell ennek a kosárnak a megvásárláshoz.
Példával: ha Magyarországon 100 forint a bér, és 20 forint az a bizonyos kosár, akkor a béred 5 PPS-nek felel meg. Ha egy másik országban 80 forint a bér (azaz kisebb, mint a miénk), de az a bizonyos kosár 10 forint, akkor az ottani bér 8 PPS-nek felel meg, tehát ott többet ér a pénzed, jobban élsz.
Lettország és Románia került mögénk, nem sokkal. Na, ezen a grafikonon láthatod, hogy az egy főre jutó GDP mennyit ér az adott ország árszínvonalán. Durván mondva, azt lehet állítani, hogy a GDP-n mért mutató alapján egy átlag osztrák kétszer olyan jól él, mint a magyar.
A számok nyelvén ez azt jelenti, mintha te nettó 140 ezer forint helyett most Magyarországon a mostani magyar árakkal havi nettó 280 ezer forintot keresnél ugyanazzal a munkával! Nem hangzik rosszul, nem de? Kb. ezt látja egy átlag osztrák a havi fizetéséből.
Mutatok ennél pontosabb grafikont (pontosabb mutatóval) is. Ha mindenképpen eleged van a magyar helyzetből, akkor olyan országban érdemes letelepedni, amely ezen az ábrán felettünk van. (Hát ez nem nehéz.) Egy átlag amerikai két és félszer jobban él, mint egy magyar! Hoppácska. Mintha a mi árszintünkön havi nettó 350 ezer forintot keresne.

A múlt árnyékában – avagy hazug politikusok

Emlékszel még, hogy minden eddigi párt szerint mi teljesítünk a legjobban? Az mszp szerint csak úgy dübörög a gazdaság, királyunkról meg ne is szóljunk…
Bemutatom az egy főre jutó GDP adatokat 2005, 2010 és 2013-ra vonatkozóan egymás után. 2005-ben árasztotta el Gyurcsány az országot külföldi hitelekkel, mellyel a nyugdíjasok lekenyerezése volt a cél a következő választás megnyeréséhez. Még ekkor is a béka feneke alatt voltunk, de figyeld meg, hogy Szlovákia még alattunk volt! Aztán jött 2010 és hopp, lejjebb csúsztunk, Szlovákia pedig már felettünk! 2013, királyunk harmadik esztendeje, melyben az egész univerzumot leköröztük, és lám, már csak két uniós tagállam van mögöttünk.
(Vidd az egeret a kép fölé, és a váltás megáll, ekkor a megjelenő nyilakkal is tudsz navigálni, vagy a kép alatt a pontokra kattintva. Ha magára a képre kattintasz, akkor nagyobb méretben is megjelenik.)
Next
123
  • 2005-ben hátulról a 9. helyen vagyunk.
  • 2010-re már Észtország és Szlovákia is megelőzött minket.
  • 2013-ra pedig Lengyelország, Litvánia és Lettország is megelőzött minket. Hátulról a 4. hely a mienk.
Hát ennyire baromira jól teljesítünk, mi magyarok.
A következő ábrán láthatod ugyanezt az adatot, csak PPS-ben, azaz az árakkal korrigáltan. (GDP jólét mutató)
Next
123
  • 2005: hátulról a 9. helyen vagyunk.
  • 2010: Szlovákia megelőzött minket a jólét felé vezető úton.
  • 2013: Lengyelország és Észtország is megelőzött, Szlovákia pedig elhúzott mellettünk, mint a suhanó pannonpuma. Hátulról a 6. helyen vagyunk.
Ennyire baromira jól teljesítünk. Érdemes itt élni, nem? És elhinni a sok hazug politikai párt mondandóját.

Anyagi jólét mutatója (AIC, PPS)

Ez az a mutató, ami a legjobban kifejezi az országok között az anyagi jólétet. Az adatokat egymáshoz viszonyítva lehet értelmezni, és mindig az EU átlagához viszonyítanak, az lesz a 100%. A már bemutatott PPS egységben mutatják ki, hogy az adott országokban mennyit költ az egyén a tényleges fogyasztás (AIC = actual individual consuption) alapján.
Ha a GDP mutató nem győzött meg (bár kétlem), akkor ez a mutató neked szól. Nincs vita. Kiküszöböli az árfolyamokban és árakban lévő eltéréseket, és megmutatja, mennyit költhetsz. Ezzel végérvényesen be lehet fejezni azt a vitát, hogy akkor most Ausztriában sincs kolbászból a kerítés, vagy igen. Ha kimész, akkor jobban fogsz-e élni ugyanazzal a munkavégzéssel, amivel itt stb.
Ezen az ábrán több nem EU-tagot is megmutatok, csak a reális tisztánlátás érdekében, sárgával jelöltem őket.
anyagi_jolet(aic)_mutato_2013
Bizony, hátulról a negyedik legszegényebb állam vagyunk az Unióban. Ismerős ez a szám? Hát a GDP tekintetében is itt helyezkedünk el. A gazdasági mutatók összefüggnek.
Mi azért élünk rosszabbul, azért keresünk kevesebbet, mert alig termelünk valamit! Vidéki bolt, budapesti bolt. Nem az számít, mennyit dolgozol, az számít, mennyit termelsz! És ez a lényeg.
Azért hozzá kell tenni, nálunk jóval szegényebb államok is vannak, ahogy látható Albánia, Szerbia stb. (Nem uniós tagállamok.)

Hogyan termelhetnénk többet?

Elárulom a XXI. századi közgazdaságtan alapját, mely sem a politikának, sem a mai közgazdászoknak nem egyértelmű – tisztelet a kivételnek.
HAZAI GYÁRAK! HAZAI GYÁRAK! HAZAI GYÁRAK!
Hány gyárunk van? Boci csoki? Hm… külföldi… Tibi csoki? Hmmm… külföldi… és lehetne sorolni.
  • Hány hazai gyárat, üzemet épített orbánkirály az elmúlt 5 éve alatt? Hát több stadiont, az biztos. Egyet sem! Még a hazai buszgyárakat is tönkretették (kattints a linkre), és helyette Rába-Volvo akármicsodát hoztak létre milliárdokból… Hazai gyárak helyett 100 milliárdok mennek külföldi üzemek támogatására: Audi, Mercedesz, Volvo, Nokia stb.
  • Hányat épített az mszp az elmúlt 8 éve alatt? Hmm… hát egyet sem! Milliárdokat ők is adtak a külföldi cégeknek.
Nem véletlenül zuhanunk egyre lejjebb. Nem a tesco viszi ki a pénzt, vagyis ez így nem teljesen igaz. Ha bemész egy Tescoba, Lidl-be, a termékek zöme német és osztrák, a cukor és tej Szlovákiából jön, a gáz Oroszországból, a ruha és műszaki cikk Kínából, és mit gyártunk mi? A nagy semmit. (Idézőjelben.) A gyárak külföldiek, ahonnan az áruk származnak! A tescon keresztül megy ki a pénz, de azért, mert a benne lévő árukat külföldi tulajdonú üzemek állítják elő!




Döbbenetes fotók, miközben az mszp és fidesz 25 éve a zsebét tömi!


































Leszakadt a Déli pályaudvar egy része. – Csak a szerencsének köszönhető, hogy az egyik legforgalmasabb pályaudvaron (Bp. Déli) 2015. június 13-án nem öltek meg senkit a lehulló betondarabok!

Kinek a felelőssége?

Létezik egyáltalán ez a szó ebben az országban? Kit vettek volna elő, ha a lehulló betondarabok megölnek valakit? Mikor történt utoljára műszaki ellenőrzés ezen a pályaudvaron, és a többin? És a kórházakban? Több fotót is mellékelek országunk lepusztult állapotáról, miközben “királyaink” folyamatosan szobrokra, stadionokra, kormányzati negyedekre, soha semmire nem használható haveri beruházásokra költik adóforintjainkat.

Milyen királyaink?

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a Déli pályaudvar, vagy akár a 3-as metró az utóbbi 5 fideszes év alatt pusztult le? Hogy a MÁV az utóbbi 5 év alatt késik – a sínek és irányító rendszerek lepusztult állapota miatt? Hogy a kórházakra csak az utóbbi 5 évben nem adtak pénzt? Ez nem pártpolitikai kérdés! Mind a fidesz, mind az mszp totál beleszarik mindenbe, csak a zsebüket tömhessék! A fotókat nézd végig, és utána gondolkodj el ezen a mondaton!
Fotók: vanholnap.hu (kattints a nagy mérethez)
deli_pu_2015_01
A Déli pályaudvar ezen részén van egy rendőrőrs, és balra a lehulló beton mellett (a képen nem látható) pedig egy forgalmas CBA, amely ühüm… vasárnap is nyitva… Ekkora méretű beton zunant közvetlenül a járdára. A kommunista rendszerben épült pályaudvar (Mikor? Igen, a kommunista rendszerben épült!) műszaki állapotát a jelek szerint 25 éve senki nem ellenőrizte, ellenőrzi, miközben ha te a saját járdádon nem takarítod el a havat, már bírságol is az önkormányzat! Ha egy cserép a tetődről a járdára hullik, már bírságol is az önkormányzat! De itt felelős természetesen NINCS!
deli_pu_2015_02
Csak képzeld el, milyen állapotban lehet a MÁV sínhálózata, és központi irányító rendszere, ha erre ilyen módon szarnak! Ezért késnek a vonatok menetrend szerint, nem a masiniszta hibájából.

51-es villamos

A következő fotót 2015. májusában készítettem az 51-es villamos sínhálózatáról, melyen a járművek sebességét 5 km/h-ra korlátozták, mert életveszélyessé vált rajta a közlekedés. A sínek teljesen meggörbülve (fotón az acélsín is töredezett, nem csak az aszfalt mellette). Most 2015. júniusban, a tarthatatlan állapotok után kezdték el felszedni az aktuális sínszakaszt (annak is csak bizonyos részeit, nem ám az egészet, hogy majd 1 év múlva újra lehessen felszedni) – napjainkban éppen tart a rekonstrukció. Természetesen időszakos karbantartás itt sem volt.
Fotó: vanholnap.hu
Helyszín: IX. Gubacsi út – Koppány u.
51_es
És talán nem okoz újdonságot senkinek a 3-as metró folyamatos kigyulladásairól szóló hírek sorozata, hát azok sem csak az utóbbi 5 év szarházi politikájának és képviselőinek eredménye.

Ferencvárosi pályaudvar

A Ferencvárosi pályaudvar váróterme szakadt be 2012-ben (fidesz idején), mire az életveszélyes állapotok után már kénytelenek voltak felújítani a teljes tetőszerkezetet. Itt is csak a szerencse, hogy a váróteremben nem állt alatta senki! De te természetesen fizesd a fidesz által kitalált gyorsvonati pótjegyet! A 27%-ra emelt áfát… melyekből stadionokra futja, de karbantartásra nem!
Fotók: vanhonap.hu
Élvezted a képeket, nem? De te ne változtass semmin! Szavazd meg 25 év barmait újra és újra! És gondolkodj el, ki is az igazi barom? Hogy ez nem mszp? Mert te mszp fan vagy? Akkor a következő sorozat neked szól.

Dél-pesti Jahn Ferenc kórház

Az egyik legundorítóbb fővárosi kórházunk. A fotókat 2009-ben készítettem, még a csodás mszp idején, akiket a nép 8 évre választott meg.
Fotók: vanhonap.hu
Az mszp-kormány is ugyanúgy szart bele a kórházak felújításába, ahogy a fidesz, amint a fotókon látható: megválasztásuk után 7 évvel még mindig így nézett ki a kórház! – miközben ez a szarházi banda is a kormányzati negyedre próbálta költeni a milliárdokat, ahogy ma Orbán a várban kialakítandó királyságára. Kellemes műtétet minden választónak!

Testnevelési Egyetem

És ha már oktatás, nézzük meg hogyan is néz ki az ország egyetlen testnevelési egyeteme, ahol testnevelő tanári képzés zajlik.
Fotók: vanhonap.hu
Mindenki szépen gondolkodjon el, mekkora semmirekellő kapzsi szarházikat szavaz meg 25 éve? Mert természetesen sem a fidesz, sem az mszp a maga idejében nem hallott arról, hogy az iskolákban nincsen papír, amire dolgozatok lehetne írni, igaz, hogy nekem minden eddigi iskolámba be kellett vinni a csomag A/4-es fénymásoló papírt, vagy az osztálypénzből kellett megvenni… Mert természetesen 300 milliós gyűlölködő plakátkampányra is van pénz! Csak az életveszélyes és undorító állapotok helyreállítására nincsen… De hát mit is zavarja ez a 25 éves politikai elitet? Ők nem látják ezeket. A lopott luxusvillákból nehéz is kilátni.




Upload!!!

Az egyik hozzászóló a facebookon feltett egy kérdést, amire aztán ő maga adta meg a választ. Amikor a gazdaságról írok, próbálok úgy írni, hogy az is megértse, aki soha nem tanulta. De így is akad olyan rész, amiről feltételezem, hogy mindenkinek egyértelmű, aztán kiderül, hogy mégsem.
A hozzászóló kérdése és egyben válasza:
az osztrák ugyanannyi munkaidő alatt négyszer annyi terméket állít elő, mint a magyar!” Ez a rész nekem zavaros. Akkor Luxemburgban pedig a gyári munkások 9x annyi fogaskereket raknak össze 1 perc alatt mint itthon? Vagy úgy akarta fogalmazni hogy azért jön ki a 4es szorzó mert az osztrák gyárak kitelepült gyarmatai más országokban “csinálják meg a terméket” (mint a mercédesz nálunk ) és így már kijön a 4x es GDP és amit Zölei István mond az is igaz lesz hisz neki mint német munkaerőenk nem kell ténylegesen 4x annyit dolgoznia de még 1x annyit sem ,elég ha 1/4 annyit dolgozik mert a szorgos kis gyarmati hangyák már hungariba meg romániába ledolgozták helyette a 3,75x ös munkát. Vagy nem?
Igen! Erről van szó! A magyarok többet, sokkal többet dolgoznak, mint egy német vagy osztrák! De nem ez számít a végső jövedelem szempontjából! Mert a GDP-nk mégis kisebb, negyedannyi, hogy lehet? Hát ez a külföldi gyárak lényege.
Számokkal:
  1. A magyar ember a magyarországi külföldi üzemben (pl. kecskeméti Mercedes) csak legyártja a terméket gyártási áron. Legyen termékenként 30 forint. Ez lesz a magyar GDP = megtermelt jövedelem, megtermelt érték.
  2. A termék kimegy Németországba (vagy akárhova), ahol a gyár tulajdonosai vannak.
  3. Itt, Németországban már eladják, akár nekünk is a terméket (autót, akármit) eladási áron, ami 120 forint! Ez lesz a német GDP! Mekkora ez? A magyar négyszerese! Hiszen övé a gyár, ő adja el! Ez lesz a német megtermelt jövedelem.
A GDP-nél a megtermelt jövedelem a lényeg! Nem az autó a jövedelem, hanem az az összeg, amennyiért eladják! Annak az értéke. Sokan szerintem itt vesztek el. Termelés alatt fizikai termelést értettek csak, miközben a jövedelmet = pénzt is “termelik”. Ezt nem értik a legtöbben. A termék fizikai is és pénz is!
Érthetően a németnek már csak el kell adni, azaz kényelmesen üldögél a pultban, míg a magyar megszakad a 3 műszakban. De mégis a német “munkája” ér többet, mert ő termel nagyobb jövedelmet, azaz pénzt! A német ezzel 8 óra alatt többet termel, mint a magyar, de nem fizikailag, hanem pénzben! (Mint Gyurta Dani, aki ugyanannyi idő alatt többet úszik le.)
Remélem, így már érthető mindenkinek a GDP fogalma. -> Jövedelemtermelés!
A GDP a megtermelt jövedelmet jelenti, nem pedig azt, hogy mennyit dolgoztál érte fizikai értelemben! Ezért írtam fenn, hogy a német ember munkája négyszer annyit ér!Jövedelemben ér négyszer annyit, nem pedig gürcölésben!












































Mi azért keresünk kevesebbet, mert nincsenek gyáraink, külföldi gyáraknak dolgozunk be! Mivel nincsenek gyáraink, piacunk sem lehet, hisz nincs mit eladni.
Az előbbi példa folytatása:
  1. A magyar ember a magyarországi külföldi üzemben (Mercedes gyár) legyártotta a terméket kimeneti 30 forintos gyártási áron. Ezzel járul hozzá a magyar GDP-hez. Hisz a magyar munkás ennyit termelt meg jövedelemben. Fontos, a Mercedes természetesen többet ér majd, de nem nekünk. Mi csak legyártottuk egy bizonyos összegen belül. A gyártási költség mindig töredéke a végső eladási árnak. Tehát a magyar melós 30 forintot állított elő.
  2. A német cég (Mercedes) eladta 120 forintos áron, ez lesz a német négyszeres GDP.
  3. Van egy magyar csokigyár, ami 5 forintért állít elő csokit, mert kis bért fizet
  4. Van egy német csokigyár Németországban, ami 9 forintért állítja elő a csokit saját országában, mert négyszeres fizetést ad
  5. ezzel nem tudna versenybe szállni, ezért a német állam támogatja (adószabályozással) a német csokigyárat az előbb látott 120 forintos GDP-ből, amit más vállalaton nyert
  6. ezáltal a német csokigyár már 4-5 forintért állítja elő a csokit
  7. Hello! Máris versenyképes a magyar csokigyárral!
  8. És a bevétel hova kerül? Hát vissza Németországba, ezáltal a körforgás újra indulhat.
Az egész Uniónak az a lényege a XXI. században a gyarmatot és gyarmatosítót illetően:
Ez volt leírva eddig.
A kommunizmusnak az volt a baja, hogy voltak ugyan hazai gyárak, ám nem volt VALÓS felvásárlói piac! A gyárak a semmire termeltek, hitelre, többsége selejt volt, bezúzták, de a hitelek kitartottak pár évtizeden át. A kommunista gondolkodás lényege a fizikai munka fontosságának hangsúlyozása. Miközben pénzt nem így lehet keresni. (Orbán mit hangsúlyoz? Munka, munka, munka, mely alatt fizikai munkát ért. Orbán a legnagyobb kommunista.) A magyar embereknek is ez a “hibája”, nem értik meg, hogy a pénz nem a fizikai munkával keletkezik! A fizikai munkát a gyarmatok végzik, a pénzt viszont a gyarmatosítók keresik meg jóval kevesebb munkával.
Az Uniót erre találták ki, hogy megtartsák és bővítsék a valós felvásárló piacot, illetve az olcsó összeszerelő üzemeket. Azaz az jár jól, akinél a gyárak, üzemek megmaradnak, és képes ehhez felvevő piacot is biztosítani. Akinél a gyárak vannak, az a gyarmatosító, azok dolgoztatnak “gyarmatba”.
A “gyarmat”, ahol a külföld a kulimunkát elvégezteti (aprópénzért), és ahova a saját termékeit beszállítja.
Aki a terméket aztán eladja, ő szintén a gyarmatosító, nála keletkezik a nagy GDP! Amit az ábrák is mutattak. Az ábrák ezért valósak. Ne fizikai munkát érts csak a megtermelt jövedelem alatt, hanem az értéket.
Na most a Tesco és többi csupán közvetítők! Ha az ábrába behelyezzük, akkor:
Ezt a táblázatot is azért készítettem, mert ebből látni lehet, ha kivesszük onnan, akkor is elárasztanák áruval a külföldi gyárak a felvevőpiacot, csak éppen másként. Akár a hazai CBA-ba vásárolnák be magukat, vagy fizetnének le embereket, de szimplán azonnal a felvásárló piacra is képesek értékesíteni. (Terméktől is függ.)
Ha most azonnal kirúgnánk a Tescot, akkor mi történne? Semmi. Nézd meg az előző ábrát, a rendszer működőképes a közvetítők nélkül is! Megtalálnák a másik utat a közvetítésre. Mivel a közvetítők sok munkahelyet biztosítanak, csak annyit érnénk el, mint Orbán, hogy a Tesco leépít, ezáltal munkahelyeket szüntet meg!
De nekünk továbbra sincsenek gyáraink! Mi nem tudunk mit eladni! A mi GDP-nk nem fog nőni, mert nincs mitől! Az olcsó külföldi összeszerelő üzem, azaz mi, csupán minimális GDP-t tudunk előállítani, mert nem mi értékesítünk, és nem a mienk a termék.
Sokan, amikor leírom, hogy semmit nem érünk el azzal, ha kirúgjuk a Tescot, azonnal azt írják, na, biztos a multik fizettek le. Én meg nézek, mint a moziban.. Nem azért írom, mert “lefizettek”, hanem azért, mert jelenleg mi veszítenénk vele. A hangsúly a jelenleg szón van.

Így működik globális szinten a gyarmatosítás.

Hogy most a Tesco most veszteséges, nem jelent semmit. Nem ezzel lopja ki a pénzt tőlünk. Sőt, igazából senki sem “lopja” ki. Nem termelődik meg az a jövedelem, hiszen nem engednek nekünk magas GDP-t, azaz gyárak megtartását! És újak építését. A külföldi cégek egész egyszerűen lefizetik a magyar politikát, úgy ahogy van, ezzel elérik, hogy a magyar politika eladja az országot a Nyugatnak.
A Tesco nem követ el jogsértést, a mérlege is megfelel a hatásos törvényeknek. Ha, mint állítja a fidesz – mert ellenség kell mindig -, hogy a Tesco csellel viszi ki nyereségét az anyavállalathoz, akkor ezt a jogszabályoknak megfelelően teszi! Ezt minden cég megteheti! Te is! Ha így lenne, akkor Orbánék törvényt módosítottak volna ennek megfelelően. Nem tették. A Tesco egyébként 10 milliárdos különadót fizet Magyarországon, melyet a fidesz most drasztikusan megemelt! Nem beszélve arról, hogy 20 ezer embernek ad munkát, akik után tetemes mennyiségű TB járulékot és egyéb munkaadói járulékot fizet az államkasszába.
Nem így viszi ki a nyereséget, ez zsebpénz lenne az egész rendszerhez képest.
Közvetítők szerepe
A Tesconak, és a többi közvetítőnek az a szerepe, hogy olcsón vásárolja meg a magyar termelőktől az árut, paprikát, paradicsomot stb. Ezáltal a magyar termelő tönkremegy. Nem lesz termelés = nem lesznek magyar gyárak, üzemek, termelők.
A közvetítő szerepe még, hogy veszteség árán is lenyomja az árakat, ezzel pedig a magyar kereskedőket teszi tönkre. Minél több területet megszerezni.
A közvetítő alap szerepe viszont a felvevőpiac biztosítása hosszú távon.
Amíg a közvetítő veszteséges, addig az adott külföldi állam (adószabályozással) kipótol(hat)ja a veszteséget az anyaországban, ha szükséges, illetve a közvetítő egyéb országokból származó nyereségével is képes fedezni az itteni veszteséget, amíg szükséges.
Mint a csokigyár példája volt. A magas GDP-ből képes oda csoportosítani a külföldi állam, ahova szükséges, annak érdekében, hogy minél több gyárat építhessen, illetve vehessen meg más országoktól, továbbá hogy a felvevőpiacot is megszerezze.

Suttyók öröklik a Földet

Biztosan ismerős. Az ősember idejében az kapta a legjobb falatokat, aki a legerősebb volt fizikailag. A XXI. században az kapja a legjobb falatokat, aki ott van fejben! Bizony, ma a kockáknak áll a világ!
Láthatod, mennyire ott kell lenni fejben, hogy egy osztrák, német, angol politikának és cégvezetőknek, hogy a végén ők jöjjenek ki nyertesen. Ehhez az egészhez félelmetesen jól elkészített adószabályozás szükséges, kiszámítható törvénykezéssel. Mindez megvan nálunk? Hát ez az.
.Láthatod, mennyire ott kell lenni fejben a német osztrák politikának és vállalkozásoknak is, hogy ők jöjjenek ki nyertesen!Ma aggyal lehet pénzt keresni, és nem fizikai erővel.

A magyarok

Az Unió célja a saját gyáraik, üzemeik megtartása, és további piacok szerzése. Ezért fontos az Uniónak pl. Ukrajna is, melyért harcot vív Oroszországgal. Ukrajnával ugyanis további piacokat = “gyarmatokat” szerez, melyet a hitelpénzrendszerrel lassanként be lehet indítani.
Ne essen félreértés, ez Ukrajnának is jó lesz egy szintig, mert ő is fejlődni fog! És ha okos, akkor utána is, lásd Szlovákia! De a magyarok hülyék!
A magyarok mindig is széthúzóak voltak! A magyar állam nem magyar gyárakat épít, hanem stadionokat, vagy éppen nyugdíjasokat kenyerez le, vagy éppen saját klánját gazdagítja, vagy külföldi gyárakat! Ugyanis elfogadják a zsebbe tuti lóvét!
Hát nem érdekes, hogy még a működő buszgyárakat is tönkretették, és a BKK úgy írta ki a tendereket, hogy azokon az összes hazai buszgyár elbukjon? És lehetne beszélni cukorgyárakról, most a termőföldekről stb.
Ezt sem úgy kell elképzelni, hogy jön Angela Merkel és lefizet itt mindenkit. A külföldi cégeknek is van igazgatója, befektetője, aki jól akar járni. Hát adja a zsebbe mellékest. Mert a magyar széthúzó és kapzsi.
Orbánnak nem célja a hazai termelés megvédése, hiszen akkor gyárakat építene! Nem épít! Az uniós támogatásokra hajt, melyet haveroknak kényelmesen ki lehet osztani…
Az Unió egyébként sok pénzt visszajuttat nekünk, hogy legyen pénzünk megvásárolni a külföldi termékeket. Ezzel biztosít felvásárló piacot! Ezzel biztosít majd Ukrajnának is vagy a többi új belépőnek. Ahogy írtam, a hitelpénzrendszerrel lassanként lehet pénzt pumpálni az új államokba – de azt is csak egy határig. De ettől önmagában még gyarmat maradunk! Az uniós támogatással is gyarmat maradunk!
Meg kell érteni, hogy a termékek eladásának van határa! Mindenki azon a körön akar osztozni, versenyezni! Mint a székleülős játék, van tíz szék, de 11 versenyző, kinek nem jut hely? Egy bizonyos határnál többet nem lehet eladni, mert nincs akkora felvevő piac! Ez egy verseny. A jobb győz! A buta veszít.

Magyarok butítása

Orbán király most vezeti be, hogy a gimnáziumok csak feleannyi tanulót vehessenek fel, illetve a főiskoláknál is évente drasztikusan emelte a minimum ponthatárokat, mely a fizetős helyekre vonatkozik! Nem államira… Mára a 400 pontos rendszerben a fizetős helyek minimuma is 280 pont! (Az mszp idejében 160 pont volt. ) Hát hülye ez az ember? Nem. Közveszélyes. Négyesnél jobb érettségi fog kelleni a fizetős helyekre is! Azért, hogy a magyarok ne tanulhassanak tovább! Az USA-ban 40% felett van a diplomások aránya, nézd meg az egyéni jólétet! Nálunk 18% körüli! És ez csökkenni fog.
Célja ugyanis a nép butítása a hatalom megtartása érdekében. Orbán már rég eladta az országot. Népbutítás a célja, hogy összeszerelő üzem legyünk, ezáltal helyet biztosít a külföldi üzemeknek!
Ha valaki diplomás, illetve tovább tanul, sokkal jobban tájékozódik és átlátja a dolgokat… Ha még gimnáziumba se mehet az illető, vajon mennyit fog adott esetben még az ennyire egyszerűen elmagyarázott cikkekből is megérteni?

Cél

Magyarország egy kis ország. Ezt kéne végre felfogni. Nekünk nem pattogni kell, hanem felcsippenteni a morzsát, amit a nagyok hagynak. Mikor az Unió Ukrajna felé megy, akkor nekünk is saját gyárakkal arra kell menni, és terjeszkedni.
Persze, lehet másfelé is, Kína vagy akár Oroszország felé, de ma nem ez történik! Oroszok építenek nálunk reaktort, ki jár jól? Kié a gyár? Az oroszok szállítanak hozzá mindent! Hát ők járnak jól, az ő GDP-jük emelkedik majd, mi pedig fizetjük nekik a kamatokat, miközben még őket támogattuk azzal, hogy a gyáraik termékét nálunk adhatják el. Ők is kiviszik innen a pénzt.
Paks2 termel valamit? Nem. (Jó, áramot, de ahhoz nem lesz valós felvásárló piaca, csak Magyarországon, ami kevés. Soha nem térül meg Paks2.) A jóléthez túl kell lépni az állam határait, ahogy Németország, Ausztria vagy UK stb., teszi! Ehhez kellenek a gyárak. Támogatni a hazai gyárakat, adókedvezménnyel, vissza nem fizetendő hitelekkel stb.
Ausztria is ezt teszi. Orbán évi 50-70 milliárdot költ stadionokra, ebből évi 2-5 gigavállalatot lehetne létrehozni természetesen gyártó üzemmel. Paks2 3000 milliárdjából hány hazai gyárat lehetett volna építeni?

Külkereskedelmi egyenleg

A forint rontásával megint ki jár jól? Hát gondolj bele, ez az exportnak kedvez, hiszen olcsón állítunk elő a rossz forintnak köszönhetően. Ez a pénzrontás nem ördögtől való. Ám akkor van értelme, ha vannak hazai gyárak, mert akkor olcsón termelünk külföldre, de a haszon itt marad! Ma is olcsón termelünk külföldre, csak éppen külföldnek!
Itt állítjuk elő a Mercedest, olcsón, a német vállalat kiviszi az autót, és már Németországban adja el hatalmas haszonnal! A pénz tetemes része nála marad! A német GDP nő!
Jelenleg persze munkát adnak a külföldi üzemek, éppen ezért – bármily meglepő – nem lehet őket kizavarni a fenébe, mert összeroppan a magyar gazdaság, munkahelyek tízezrei szűnnének meg azonnal! Először kell a gazdasági program, melyben meg van határozva, mikor hány gyár megépülését támogatja a magyar állam, hogyan segíti a külföldi piacok szerzését, márkák kialakítását stb.
Pontosan úgy, ahogy külföld teszi. Csak másolni kell. Felfogni, hogy kis ország vagyunk, ezért megyünk a nagyok után, de nem velük szemben, hanem mögöttük! Pont. Nincs ego, mert a magyar ne egózzon kis picsa ország lévén. Tudja, hol a helye, viszont azt harcolja ki magának.

Külkereskedelmi többlet

A külkereskedelmi mérleg lényege, hogy az exportból (kivitel) kivonjuk a behozatalt (import), ezzel megkapjuk, hogy többletünk vagy mínuszunk van. Mivel cél a piacok szerzése, többlet kell a fejlődéshez! A hazai piac sosem elég! (Többet kell kint eladni, mint amennyit onnan megveszünk.) Ezért kell bővíteni az EU-t is.
Kikerestem néhány állam egyenlegét velünk szemben, ide kattintva láthatod az EU adatbázist az általam kiválasztott adatokkal, és írhatsz még be, ha akarsz.
Ausztriával szemben többet hozunk be, mint amennyit oda kiviszünk! Nem fura, hogy ők árasztanak el áruval? Pedig nálunk olcsóbb a munkaerő. Ez az, amit korábban magyaráztam. Németországgal szemben többet viszünk ki, mint amennyit behozunk, ez az adat azonban csalóka! Csak azért viszünk ki többet, mert itt a sok autógyár, melyek termékeit kivisszük! Ez azonban az övéké! Nem minket gazdagít a kivitel, hanem őket! Hisz a gyár nem hazai!
És itt jön a lényeg, a kivitel szerinti többletnek hazai gyárakból kell származnia ahhoz, hogy az országban a jólét emelkedjen!
Kínába és Oroszországba alig viszünk ki valamit, de nagyon sokat hozunk be (földgáz, ruha, műszaki cikk). Paks2-vel még többet fogunk behozni. Nekünk jó? Nem. Szlovákiával közel azonos az egyenleg, de látható, hogy 2009-től Szlovákia erősített felénk. (Kattints a képre.)
Összességében Magyarország 2000 milliárd forinttal többet vitt ki 2013-ban, mint amennyit behozott. Terjeszkedünk? Fenét.
A teljes export több mint tizedét adó közúti jármű folyó áron számított kivitele 30%-kal nőtt, s a forgalom 2982 milliárd forintot tett ki. Az árucsoporton belül az 1690 milliárd forint exportárbevétellel rendelkező személygépkocsik forgalma 516 milliárd forinttal növekedett, az 1017 milliárd forint értékben kivitt gépjárműalkatrészek és -tartozékoké 121 milliárd forinttal haladta meg az előző évi szintet. A személygépkocsik legfontosabb exportcélországa Németország volt, a forgalom értéke az egy évvel korábbi 345 milliárd forintos értékről 2013-ban 450 milliárd forintra nőtt.” – KSH Külkereskedelmi mérleg 2013
Látható, amit írtam, közel 1000 milliárddal több a gépjárműhöz kapcsolódó kivitel, mint a teljes magyarországi többlet! Azaz már itt mínuszban vagyunk a hazai áruk terén! És ebbe még nem számoltuk bele a többi kivitelt, melyek külföldi gyárak termékeiből adódnak. Ők árasztanak el minket, és nem mi őket.
Ezért zuhanunk a többi államhoz képest egyre lejjebb és lejjebb.

Összegzés

Jelenleg az összes parlamenti párt hazudozik össze-vissza. A jobbikban is szemmel láthatóan nincs egyetlen gazdasági szakember sem, különben soha nem mondanának olyan ökörséget, hogy törvénnyel kötelezik a külföldi cégeket arra, hogy emeljék a fizetést a nyugati szint 80%-ára. Ez egy baromság. Ha megemelnék, nekik nem maradna hasznuk, náluk csökkenne a jólét. Inkább kivonulnának, melyre az adott kormány a tüntetések folytán meghátrálna, és újra megtenné, amit a Nyugat “kér”.
Láthattad, hogy a fizetések arányban vannak a GDP-vel! Ehhez érteni kell. Nincs olyan, hogy megálmodom, hogy ennyivel emelem a fizetést, és akkor az annyi lesz. Pontosan akkora lesz a fizetés, amekkora az ország jövedelemtermelő képessége. Ha lesznek gyáraink, és felvevő piacaink, akkor jobban fogunk élni. Ha nem, akkor nem.
Mindenki döntse el, megéri-e neki ebbe az országba maradni. Ha valaki megy, mindenképpen a grafikon alapján válasszon új lakhelyet!
Látható, hogy Magyarország leszakad. És ebben nagy szerepe van a társadalomnak. Teljesen mindegy, ki miért szavaz úgy, ahogy. Teljesen mindegy, hogy tudhattál róla vagy sem. A magyar nép nem vesz tudomást a tényekről. A honlapot olvasók már egy szűk kör! Ne magadra értsd. Nagyon sok embernek az is kihívás, hogy egy százalékot kiszámoljon. Hogyan várjuk el tőle, hogy ezt megértse, és ez alapján normális emberekre szavazzon?
A magyarok többsége gyűlölködő, és extrém módon fogékony a gyűlöletkeltő kampányokra, lásd orbán hülyeségei. De a Jobbik is erősen a gyűlöletre épít sok mindent.
A magyarok többsége egoista, akkor sem ismeri el, hogy orbán egy hazug gazember, mikor az ember adatokkal mutatja be neki. És csak azért is orbánra szavaz legközelebb is.
Ezen az oldalon már van egy X-Program 2014, gazdasági program, melynek nagy részét a 4K! párt vette át a 2014-es választásokon és építette be saját programjába.
Az X-Programnak továbbfejlesztése lesz 2018-ra a MáGa PRO 2018 gazdasági program, mely az itt elmondottak mentén halad majd. (MáGa PRO = Magyar Álom Gazdasági Program) Nem tudom, eljut-e a választásokra, de az biztos, hogy erős alapot képez majd egy normális ország megteremtése érdekében.
Ezen az oldalon nem csak magyarázkodás van, hogy mi rossz. Ez az oldal bemutatja, hogyan kéne másként csinálni!
Az adószabályok változtatása önmagában sehova nem vezet! Mi a megoldás alapja? Mindenképpen kellenek hazai gyárak + hazai és külföldi felvásárló piac ahhoz, hogy a jobb lét felé elinduljunk! Ha már vannak gyáraink, utána lehet szépen lassan kiszorítani néhány multit. De nem előtte! Ha előtte löknénk ki őket, mi lenne? Munkanélküliség. Ha a gyárak után szorítjuk ki őket, akkor visszaszerezzük a piacainkat! Ezt követően lehet menni új piacok után. Meg kell érteni, ebben a világban két lehetőséged van: vagy gyarmat leszel vagy gyarmatosító! A gyarmatosítónak vannak saját gyárai, a gyarmatnak nincsenek! Ehhez persze kell egy társadalom is, amely ezt megérti. És nem a gyűlölködésben látja a mindennapok gondjainak megoldását.




Picsába fizetünk ennyi adót, ha nincs látszata? (Friss adatokkal)










































Hogy van az, hogy ebben az országban az adókkal takarózunk, az a reggelink, ezt nézzük a moziban, és üdülni is adómatracokkal járunk a Balatonra, de valahogy mégsem látszik pozitív hatása országunkon? Elmagyarázom.
Ebben a cikkben 3 főbb témakört érintek, melyek alapvetően meghatározzák a lakosság gazdasági jólétének érzetét:
  1. Munkából származó jövedelem (ebből élsz), és az azt terhelő adók, járulékok
  2. Fogyasztási adó, más néven ÁFA
  3. Az ország összes adóbevétele (GDP-hez viszonyítva, hogy hasonlítható legyen más országokhoz)
Sokan már az alapfogalmaknál elakadnak. Tisztázzuk: Nettó munkabér: amit kézhez kapsz. Bruttó munkabér: adó-, járuléklevonás előtti munkabér. GDP vagy Bruttó hazai (össz)termék: az országban adott évben előállított, végső fogyasztásra szánt termékek és szolgáltatások összértéke.

Mennyit “nyúl le” az állam a fizetésekből 2013-ban?

Mivel sok állampolgárnak a számítás menetéről sincs fogalma, részletesen bemutatom, hogyan lehet kiszámolni.  (Léteznek bérkalkulátorok is, de azok nem mutatják meg a munkáltató terheit és az összefüggéseket.) A számított adatok 0 gyerek esetén érvényesek.
Bruttó fizetésed: 150 ezer Ft (ebből lejön)
  • Nyugdíjjárulék (10%): 150.000 x 0,1 = 15.000 Ft
  • SZJA (16%): 150.000 x 0,16 = 24.000 Ft
  • Egészségbiztosítási- és munkaerő piaci járulék (8,5%), ami áll természetbeni egbizt. járulék (4%) +pénzbeli egbizt. járulék (3%) + munkaerő-piaci járulék (1,5%): 150.000 X 0,085 = 12.750 Ft
Nettó bér: 98.250 Ft (Az államhoz került eddig: 51.750 Ft)
Itt nem áll meg a történet, mert a munkáltatót további költségek terhelik a Bruttó fizetéseden felül:
  • Szociális hozzájárulási adó (27%): 150.000 x 0,27 = 40.500 Ft
  • Szakképzési hozzájárulás (1,5%): 150.000 x 0,015 = 2250 Ft
Összesen: 42.750 Ft (Ez is az államhoz került). És most jön az érdekes, a munkáltató terhei: 150.000 Ft (a bruttó fizetésed) + 42.750 (további járulékok) = 192.750 Ft!! Amiből te megkapsz: 98.250 Ft-ot! (Most már látod, miért nem jelent be a főnököd téged, ezzel megspórol magának majdnem 100.000 forintot! (Az már más kérdés, hogy bunkó módon a munkaadó a munkavállalónak a feketemunkáért cserébe nem ad semmi kárpótlást, hogy pl. nem lesz nyugdíjad, mert nem jelent be! Kb. örülj, hogy dolgozhatsz 6 ember helyett feketén, és fogd be a pofád!) Szép országunk ékköve.
Részösszefoglalás
Te kaptál 98.250 Ft-ot, míg az állam kapott 94.500 Ft-ot! Még nincs vége, de előtte érdekes rápillantani egy KSH kiadványra: “Adózás az Európai Unióban”.

A cikkben felhasznált források/ábrák jegyzéke:









Érdekes megfigyelés: ebben is vezetünk! Ha adót kell kivetni a munkára, Magyarország élen járva gazdag országokat is kenterbe ver. (Kattints a nagyobb mérethez.)
Az európai adózási adatsorok összehasonlításban a 2011-es adatok a legfrissebbek. Az EU 2013-as kiadványa tartalmazza ezeket az adatokat. Mivel ezen számítások rendkívül összetettek és időigényesek, a 2012-es adatokra nemzetközi összehasonlításban még várni kell.
Láthatjuk, hogy jóléti államokat is előzünk, mint Németország vagy Hollandia. És az élmezőnyben vagyunk. 2008-hoz képest hátrébb ugrottunk ugyan picivel, de ez ne tévesszen meg senkit: ezt az egykulcsos adó bevezetése okozta nagyrészt, ami 500 milliárdot vett ki a költségvetésből, csökkentve a gazdagok munkabérének adóterhelését… Ha ezt visszacsinálnánk, akkor úgy a negyedik helyen lennénk. (A szegényebbek jövedelme ezzel szemben csökkent, ahogy ebben a cikkben olvasható.) Tehát az sem igaz, amit a fidesz állít, hogy ők a fogyasztást adóztatják – aminek egyébként sincs semmi értelme, hiszen a szegényeket ez sokkal jobban sújtja! De adóztatnak ezek mindent, amit érnek!

ÁFA

Ott tartottunk, hogy Te kaptál 98.250 Ft-ot, míg az állam kapott 94.500 Ft-ot! De ügye tisztában vagy vele, hogy az is adózik, aki “feketén” dolgozik? Országunkban 27 %-os ÁFA terheli a termékeket és szolgáltatásokat. (Kivétel: 5 százalékos adómértéket kell alkalmazni többek között a gyógyszerekre, gyógyászati berendezésekre, könyvekre, e-könyvekre, folyóiratokra, és a távhőszolgáltatásra. 18 százalékos adómértéket kell alkalmazni a tej és tejtermékekre, a gabona, liszt és tej felhasználásával készülő termékekre, valamint a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás után.)
Bármit vásárolsz, annak (nettó 27 %-a) bruttó 21,26%-a ismét az államhoz kerül! (Ha vissza akarod számolni az ÁFA-tartalmat, akkor 21,26 %-kal kell szorozni (bruttó kulcs). Nem baj, ha nem érted :) A lényeg a lényeg! A 98.250 Ft-os nettó fizetésedből 20.888 Ft (98.250 x 0,2126) újfent az államhoz kerül.
Katica néni találós kérdése, vajon hol a legmagasabb az ÁFA-kulcs az EU-ban? Hát nálunk! Sehol sincsen máshol 27%-os áfa. És hol a legmagasabb az élelmiszerek áfája? Jeee, ebben is elsők vagyunk! (Kattints a nagyobb mérethez!)
Vessünk búzát – akarom mondani számot:
  • A te nettó fizetésed, amit elkölthetsz: 98.250 Ft,
  • A munkaadó ezért 192.750 Ft-ot fizet ki,
  • Az állam bevétele pedig: 115.388 Ft! (Vagyis több, mint a Te fizetésed!)

Azt hiszed, vége? Még mindig nincs vége!

Mert további adókat fizet ki a magánszemély! Az áfán túl is van ám élet! Ügye tudsz a telefonadóról, amit a szolgáltatók úgy áthárítottak az emberekre, mint a bakfitty. Valamint a tranzakciós adó pl. a banki átutalások után. Ha hamburgert eszel, öntetként chips adóval kell jóllaknod. Gyors sorolásként: fizetendő még telekadó, építményadó, kommunális adó, különböző illetékbélyegek az ügyintézések után, és ha ezek után maradt pénzed nyaralásra, akkor Te fizeted az IFA-t, vagyis az idegenforgalmi adót is, ez éjszakánként 450 Ft-tal emeli a szállásköltségedet. Ha olyan élvezeti “szerekkel” élsz, mint alkohol, cigaretta, benzin, akkor jövedéki adó is téged terhel!
Mennyi a benzin adótartalma? Több mint 50% az áfával együtt, anélkül több mint 30%! Közútjaink persze a római korból visszamaradt macskaköves szekérközlekedőkkel vívnak minőségi versenyt.
És ha valakinek még mindig maradt volna valami, miután kifizette autója után a gépjárműadót is, behelyezve a bankba megtakarítását kamatadó terheli (augusztustól emelt mértékkel, 22%-os a kamatadó! A rengeteg elvonás utáni kis megtakarításod után is még-még-még-még elvonnak! Csoda, hogy élhetetlen országban élünk? De nem elég a a kamatadó, mert miután a fidesz odaadta az 500 milliárdot a gazdagoknak, és ostobaságival csökkentette a fogyasztást az országban, észrevette, hogy nincs mani a kasszában még ez a sok adó mellett sem… Hát a bankbetétek, bankszámlák után már egészségügyi hozzájárulást is köll fizetni, 6%-os kulccsal.

Hogyan csinálják ezt mások?

Ismét érdekes rápillantanunk egy grafikára, vajon társaink az EU-ban hogyan adóztatják a fogyasztást? És jeeee… ismét az elsők között, rémesen gazdag államokra verünk rá köröket!

 Összes adóelvonás

Vajon szomszédaink az EU-ban hogyan adóztatnak? A végső kérdés, ami sokakat érdekel, mekkora adót szed be ténylegesen a magyar állam? Ezt úgy tudjuk más államokkal a legjobban összehasonlítani, ha a GDP-hez viszonyítjuk, annak százalékában.
Láthatóan gazdag országok előznek meg minket! Miért van így? Minél gazdagabb egy ország, annál több adót tud beszedni! Százalékosan is! Ausztriában a nettó átlagbér 1700 euró (510 ezer Ft), ellenben a bécsi éves BKV bérlet 365 euró (109.500 Ft), míg nálunk a nettó átlagbér 110 ezer Ft, szemben az éves BKV bérletünk drágább, mint a bécsi:  382 euró (114.600 Ft)!
Ez az adatsor 2008-ra vonatkozott, hogy lássuk, akkor is hatalmas volt az elvonás, eredménye: nesze semmi! Míg nézzük meg az adattáblán a felettünk lévő országokat, milyen életszínvonalat és milyen környezetet biztosítanak az ottani politikusok ilyen mértékű elvonással! Dánia, Svédország, Belgium, Ausztria…
2011-es adatot az egykulcsos adó mérsékelte természetesen – a gazdagabbak javára…
2011-ben a középmezőnybe kerültünk az egykulcsos adóval egy évre. (Aminek a keresők 65%-a nem igazán tudott örülni.) 2012-2013-as nemzetközi összehasonlítást még nem lehet tenni, de hazai adatok vannak: 2013-ban a számítások alapján ismét 39% körüli az adóelvonás, hiszen számtalan új adót vezettek be, emelték a tranzakciós adót, a kamatadót, bevezették a betétekre az egészségügyi hozzájárulást stb.
Ismét visszajutottunk a 2008-as szintre. Az elvonások szinte minden kimutatásban az élmezőnyt mutatják, de akkor hol ez a pénz?

Elgondolkodtató!

Láthatod, hogy Ausztriában az összes adóbevétel GDP arányosan magasabb, mint nálunk, mégis a nettó (adózott) átlagbérük a mienknek három és félszerese (így is 1700 euró havonta), miközben a BKV bérletük olcsóbb!

Megoldás! Ezt kéne tenni!

Mert az adószabályok szerkezete számít! (Magyarul: kiktől szedik be az adót, mennyit, és hogyan osztják vissza?) Nálunk – ahogy láthatod -, a csórókkal fizettetnek meg “mindent”! Mindenki (aki nem tartozik sem az mszp-hez sem a fidesz-hez) azt ugatja ezer éve, hogy a gazdaság növekedése szempontjából a legfontosabbak:
  • Az embereknél kell hagyni a pénzt! Annál, aki megkereste! Ausztriában 10.000 euró éves jövedelemig nem kell adót fizetni! Nálunk a nyomorék minimálbért is adóztatják!
2013-ban a minimálbér 98 000 forint bruttóban, amiből 64 200 forintot kap készhez a munkavállaló! Míg aki 1 700 000 forintot keres, annak fizetését Orbánia havi 200 ezer forinttal emelte! (Csökkentett adózás a javukra.) Kizárólag ezért kerültünk a középmezőnybe 2011-ben az összes adóelvonást tekintve!
  • Attól kell többet elvonni, aki rengeteget keres! Nálunk a gazdagok is 16 % SZJA-t fizetnek, mert ezáltal a politika megemelte a saját fizetését is, és azon “gazdag barátokét”, akik az átláthatatlan pártfinanszírozásba beöntik a tőkét. Ausztriában 3-sávos adózás van (nem egykulcsos), a legjobban keresők 50%-os rátával adóznak! Működik? Igen! Háborognak? Nem! Tudod, mekkora jövedelem felett kell 50%-os kulccsal adózniuk? Évi 60.000 euró, azaz havi 1 500 000 Ft feletti összegre! Nálunk Vitézy Dávidka a havi 1 700 000 Ft-os fizetése után 16%-kal adózik! (Röhejes!)
(Fontos! A sávos vagy progresszív adózás nem azt jelenti, hogy – a példánál maradva – 60.000 eurónak kéne az 50%-át befizetni, azaz 30 000-ret! Ez a legnagyobb tévhit az állampolgároknál. A 60 000 euró feletti részre vonatkozik az 50%! Vagyis, ha mondjuk  62.000 eurót keresel, akkor a 2000 után adózol 50%-kal! Nem jársz rosszabbul, ha nagyobb sávba esel! Ez tévhit!)
  • Már az OECD (o-í-szí-dí) – Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet is elugatta, hogy az adóbevételeknek az ország gazdasági helyzetéhez kell igazodnia! Hazánkban túl magasak az elvonások! Mi gazdasági teljesítőképességünkön 30% körül kéne tartani az adóelvonást! Ahogy pl. Lengyelország, Románia vagy Szlovákia! Köröznek le minket nemsokára! Mindenben! Miért? Mert van eszük! (Zárójelben meg kell jegyezni, hogy az USA, mely gazdag állam, mégis 30% körüli adóteherrel tervez évente! Pedig magasabb adóterhet is kivethetne, ahogy Ausztria.) Nálunk jelenleg (2013-ban) 39% az adóelvonás – gazdag országokéval megegyező – azonban mindenünk szétesik! Metró, villamos, közút, kórházak, iskolák… Ausztriában ekkora elvonásnak van látszata! Álom egészségügy, álom közutak, álom tömegközlekedés! Ekkora elvonásnál náluk 13. és 14. havi fizetés van (nyaralási pénznek nevezik), nálunk az emberek a húst sem tudják megvenni, nemhogy nyaralás! Meg kell szüntetni ezt a tengernyi adónemet! Az átláthatatlan adószabályozást! Egy év alatt több mint százszor módosítják az adójogszabályokat! Építs már erre vállalkozást! Nem lehet követni. Milyen stratégia ez? Mit követnek itt pártok? Egyik héten ez jut eszükbe, másik héten amaz… ez nem országirányítás…
  • Nem a fogyasztást (főleg az élelmiszert) kell ennyire adóztatni, hiszen az érinti a legszegényebbeket is, ezáltal soha a büdös életben nem tudnak kivergődni a szarból! Ausztriában 10% az áfa, nálunk 27% + a chips adó, telefonadó, anyám bánata-adó… És nem, és nem képesek felfogni, hogy így nem tud működni a gazdaság! (Józan paraszti ész: ha nem tudod megvenni az agyonadóztatott minimálbéredből az agyonadóztatott narancsot, akkor a vállalkozó az agyonadóztatott bérjellegű költségeivel, aki alig tudja a havi bérleti díjat is kitermelni, nem tud utánrendelni, mert még az előző narancs is ott van a polcon vagy már rárohadt! (Könyörgöm, ez nem atomfizika! Mégis megterheli a 20 éve rajtunk csüngő politikai elit (jobb- és baloldal) gondolkodási határait!

Fogyasztói árak változása az EU-ban 2013-ban

Rettentő érekes lesz ismét, ha megnézzük európai összehasonlításban az élelmiszerárak változását:
Bazdmeg! Az egész kibaszott országunk nem áll másból, mint termőföld és állattartás! (Iparunk nincs!) És mégis, rekord mértékben emelkednek nálunk állandóan az árak! Ezek jól csinálnak valamit is 20 éve? Ébredjünk már magyarok! Az EU-átlagot simán kenterbe verjük a legalapvetőbb élelmiszerek árának emelkedésével is! Ebben az ár-összehasonlításban egyedül Izland és Törökország rosszabb, mint mi, de ők nem EU-tagok még. Miért fontos ez? Mert mi hatalmas pénzeket kapunk az EU-tól például földművelésre is! (Ügye a földek, melyeket kiosztottak a haveroknak.) Röhej! Ausztriát érdemes megnézni vagy Szlovákiát!
A következő ábra pedig a fogyasztói árak változását mutatja, tehát nem csupán az élelmiszerekét, hanem mindét:
Gratulálunk! Ismét az elsők között! Nekünk olimpiát kéne tartani idiótaságból! És Orbán csodálkozik, hogy ebben az országban nincsen fogyasztás! Látott itt bárki egyetlen értelmes adatot is? Mondjuk, amiben kurvára jól teljesítünk, mint a milliárdokból hirdetett pártreklám?
Nagyon jól látható, az irány, ahova országunk 20 éve tart: a süllyesztő! Akár bal-, akár a jobboldal kerül hatalomra, folyamatosan “sikerről” hazudoznak – persze elhisszük: részükre siker, hogy állandóan emelik saját fizetésüket. Csak a nép nem tudja már megvenni a legalapvetőbb élelmiszereket sem!!! Miközben egy mezőgazdasági országban élünk – bazdmeg!

Elég volt!

Elég volt az állandó egymás ellen uszításból, hogy a két oldal, mivel felmutatni semmit nem tud, azzal odázza a problémák megoldását, hogy állandóan a másikra mutogat! Elég volt!
Az elmúlt 20 évben egyik oldal sem tudott mást felvonultatni, mint adók tömkelegét, melyeket folyamatosan nem adónak hazudtak… Kit néznek ezek folyamatosan hülyének? Teljesen egyértelmű, ha van egy szakadék, ami legyen most az adó, ha 1 méter (ahogy Ausztriában, mert jó a szerkezete és arányos), akkor azt megkísérli az ember átugrani (befizeti az adót). Ellenben, mint nálunk, ha már 10 méter a szakadék, senki nem kísérli meg átugrani! Hát senki nem hülye! Inkább megkerüli mindenki! (Feketézés!) A magyar nem azért csal állandóan, mert ilyen a természete! Most mutattam be – ahogy az oldal több cikke is rámutat -, mert rákényszerítik a magyart! Miért bliccel a BKV-n a magyar ember, aki nettó 64 000 forintot keres? Talán mert Ausztriában még a tömegközlekedés is olcsóbb? Nekünk jut Vitézy Dávidka “fekete serege”?
De nem fér az agyukba! Még jobban akarják tágítani a szakadékot, mert jön a sok “okos” közgazdász, aki matekol kettőt, s a végén kideriválja, hm… ha 10 méter szakadékból ennyi adó folyik be, akkor majd 20 méter szakadékból a duplája fog! Hű, de okos vagy zsenikém… Ezért folyamatosan adót adó hátára halmoznak, amit aztán egyre többen és többen csalnak el! Matolcsy kitalálta a tranzakciós adót, kideriválta, hogy majd ennyi és ennyi befolyik, a fele sem teljesült. Jött Varga, első lépése mi volt? Hát tovább emelte a tranzakciós adót. Ezek közgazdászok?
Kimegyek az Alföldre, összeszedek egy tehenészlegényt, az is tud ilyen marhaságokat csinálni, hogy ha ennyi adó nem jött be, akkor majd duplázzuk. Ha az sem jött, na, akkor azt is duplázzuk. Ez nem gazdaságpolitika, ez egy nagy szar.
Ami országunkban folyik, már régóta nem csupán közgazdasági kérdés, hanem nagyrészt pszichológiai! És nem ártana használni hozzá egy csipetnyi józan paraszti agyat is!
Elég volt!
A KSH legfrissebb tanulmányában (2013. március) a következő lesújtó adatokat közölte: Másfél millió ember nem tudta kielégítően fűteni otthonát. A lakosság harmada nem eszik rendszeresen húst, mert nem tudja megfizetni. A teljes magyar népesség kétharmada, hat és fél millió ember nem tud elmenni egy évben egyszer nyaralni!
A megoldás is egyértelmű! A magyarok kreativitása (jó  értelemben) szinte verhetetlen a világon! Még sincsenek 20 éve kreatív, gondolkodóképes politikusaink!

Megoldás folytatása

  • Ausztriában is lopnak, Németországban is lopnak, az USA-ban is lopnak a politikusok! Egyet értsünk meg! Hogy ők a 100 Ft után beszedett 30-40 Ft adóból csinálnak 300-400-at, amiből utólag ellopják az eredeti 30-40-et! A kutyát nem érdekli ez az osztrákokat! Hiszen az átlagbér 1700 euró! És olcsóbb a BKV bérletük, mint a mienk! Ott azt mondják: “Amíg nekünk, állampolgároknak biztosítjátok a jólétet, mert kreatív emberek vagytok, és jól gazdálkodtok a pénzünkkel, addig szedjétek le a jussotokat! Senkit nem érdekel!”
  • De mi van nálunk? Nálunk a sok tehetségtelen, “kreatívtalan”, egymást fedező volt ügynök, besúgó (mindkét oldalon), tudatlan politikus, mivel semmihez nem ért, csak a lopáshoz és az adóemeléshez, a 100 Ft után beszedett 40 Ft-ból már az elején ellop 20-30-at! Nemhogy többet nem csinál belőle, de még az alapot is eltünteti! Majd a hiányt rendre több és több adó kivetésével próbálja fedezni! Na ezért nem működik országunk!
  • Nem igaz, hogy nincs pénz ebben az országban! Hazugság! Ahol ki lehet fizetni rendre milliárdokat “tanácsadásra”, ki lehet fizetni egyetlen honlapért 200 milliót (kormanyszovivo.hu), a pusztában kétszeres pénzből alagutat fúrni az autópályának… és nem sorolom tovább. Könyörgöm. Láthattad, annyi pénzt szed be a magyar állam az adófizetőktől, amennyit a gazdag országok (pl. Ausztria)!
  • Az emberek lófasz pénzekből képesek gazdálkodni és spórolni! Az átlagember jobb közgazdász, mint Matolcsy? Vagy Varga? Mert az állam élén már mindkét párt (mszp-fidesz) megmagyarázza, miért is nem a drága a világon nálunk legdrágábban épülő autópálya, kórház, 4-es metró… megmagyarázza. És mégis minden szar! Van pénz ebben az országban bőven! Csak el kéne jutnia végre a magyar embernek oda – vagy most vagy soha -, hogy elkergeti a picsába ezeket a semmirekellőket! Nem lehetne adócsökkentést végrehajtani, mondván, miből lesz rá pénz? Pénz van ebben az országban bőven! Csak azelőtt ellopják, elherdálják, hogy megtízszereznék! Mert nem értenek hozzá! Az államnak nincsen szüksége ennyi adóra, hiszen csak ellopják…
  • Ideje végre kreatív, valóban normális koncepcióval rendelkező egyéneket ültetni a döntnöki székekbe!
Kreativitás és józan ész! Emberek! Ébredjetek már fel! Ki kell végre mondani, hogy takarodjon az mszp és a fidesz is oda, ahol nem okoznak több kárt! Lehet elmenni kapálni, ahhoz talán értenek!
Elég volt! Menjen az összes volt rendszerváltó politikus a pi…ába! Hozzuk el végre a valódi rendszerváltást! Gondold el, olvastál már ilyen cikket, ami ennyire őszintén leírja, mi a probléma, mi a megoldás? Hát annyira egyértelmű! Próbáltam gazdasághoz egyáltalán nem értőknek is bemutatni számtalan adattal és táblázattal, hogy mennyire szarul vezetik országunkat immáron 20 éve! Több cikkemben bemutatom az összefüggéseket, és hogy hogyan fordítanak minket egymás ellen! Mert amíg az mszp-s a fidesz-est öli az utcán, addig nem lesz valódi korszakváltás!

Személyes megnyilvánulásom

Én kreatív megoldásokat kínálok! Ideje lenne a magyar embereknek végre nem a hazugokat támogatni, hanem a kreatív, őszinte, logikus gondolkodású embereket! Normális, működő politikát kínálok. Tévedés ne essék, nem én vagyok a legjobb semmiben! Nem én vagyok a legkreatívabb a Földön! De biztos, hogy magam mellé hasonló kreatív embereket csoportosítok, akikkel úgy lehet irányítani egy országot, ahogyan Ausztriában teszik! Nálam ez a siker, amikor majd elérjük Ausztria életszínvonalát! Ez korántsem lehetetlen! Lehetetlen akkor, ha hagyjuk, hogy ezek (fidesz és mszp) száz évig cserélgessék egymást!
Eljött az az idő, amikor nekem, a cikk írójának is el kellett gondolkodnom, vagy teszek valamit, megpróbálok változtatni, megpróbálom az emberek figyelmét felhívni, hogy most már tényleg tenni kell, megpróbálom a parlamenti szerepvállalást is. Vagy elhagyom az országot.
Mert nekem speciel 5 szakmám van, ebből egy gazdasági felsőfokú… de ebben az országban kb. hülyének néznek, amikor a fizetés megbeszélésére kerül a sor! Erősen gondolkodom a két választáson: külföldre menni vagy pedig megpróbálni egy olyan csoportot létrehozni, amely kreatív emberekből áll, akik nem ijednek meg az árnyékuktól, és bejutni a parlamentbe…
Ki kell mondanom, nem fogok ebben az országban maradni azért, hogy tetves 100 ezer forintból éljek meg életem végéig, ebből tartsak el egy családot, ebből fizessem ki a havi 10 ezer forintos BKV bérletet, a havi 10 ezer forintos Volánbusz bérletet, meg a rezsit, a… EBBŐL NEM LEHET CSALÁDOT FENNTARTANI! Már ha egyáltalán kapsz munkát, ahol 5 ember helyett dolgozhatsz bejelentés nélkül!
Ez egy vicc. Sajnos ki kell mondanom, nem szándékozom tétlenül nézni, ahogy a magyar emberek, akik gondolkodás nélkül imádják valamelyik pártot, lehúznak engem és azokat, akik látják a statisztikai adatokat is! És az ebből következő jövőt! Nekem elegem lett abból, hogy ebben az országban az emberek egyik fele Viktorka seggét nyalja, a másik meg hol Mesterházyét, hol Gyurcsányét…
Mert amikor látják, 23 éve látják az emberek, hogy ugyanazt a szart csinálja mind a két oldal, akkor sem változtatnak a gondolkodásukon! És ebből elég volt.
Én sem vagyok tökéletes, sőt! Messze állok attól! Kétszer szavaztam a fideszre! Párttag is voltam egy nagyon rövid ideig! Ki is álltam épp a minap az udvarra felköptem egyet, és aláálltam vezeklésül. Mivel nem éreztem elégnek, feldobtam egy paradicsomot is… Eltelt 23 év, ha az oroszok kivonulásától nézzük, akkor már 25 év, negyed évszázad! Ennyi idő alatt mindenkinek rá kellett jönnie, itt ezekkel semmi sem fog változni soha!
MSZP
Az mszp-nek 8 éve volt! Mást se tettek, mint még a 8-ik évben is a fideszre kentek mindent! Mennyi kellett volna nekik? 100 év? Köszönöm, nem élek addig! Egy munkahelyen is azt mondják, vagy elkészíted határidőre a feladatot, eredményesen, vagy mehetsz, amerre látsz…
FIDESZ
A fidesz-nek most kétharmada van! Mit tesz? Minden eszközzel igyekszik bebetonozni magát a hatalomba. Megpróbálta félreállítani a bírákat is, amiért az UNIÓ baszott oda neki. A külhoni magyaroknak csak azért adott szavazati jogot, hogy rá szavazzanak. Megkísérelte itthon bevezetni a kötelező regisztrációt, amit az AB kaszált el. A trafikokról, földekről már ne is beszéljünk… Elvették az emberek 3000 milliárdos magánnyugdíját. A 2/3-dal egy perc lenne nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat, de fura, hogy erre egy percük sincsen! Szerintem mindannyian tudjuk, miért! Mert az mszp és a fidesz is pontosan ugyanazokból a személyekből áll! Csak a magyar nép még mindig elhiszi, hogy az egyik nem kutya, a másik pedig nem eb.

2014

Úgy érzem, 2014 a magyar embereknek az utolsó valódi lehetősége lesz arra, hogy normális embereket ültessen hatalomra. Különben ezek végleg beágyazzák magukat, hogy a büdös életben nem lehet majd onnan kiebrudalni egyiket sem! Akik pedig még lázonganának, hamar megunják, mert nem maradt már itthon senki, aki valódi eredményeket, őszinteséget lett volna képes felmutatni.
Köszönöm a figyelmet!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése