2016. december 16., péntek

A dolgok mögötti tényeket nézve !!






A dolgok mögötti tényeket nézve !!

2014. Február 03., Hétfő 19:26


A Fukushima-HAARP világüzenete

Írta:  exopolitikamo



Bár a nukleáris világháborút megakadályozták, folyamatosan megakadályozzák a földi emberinél magasabb erők, a szerves élet egyik legalapvetőbb alkotóelemén keresztül a planetáris mészárlás folytatódik – már nem is annyira csak a kezdet kezdeténél.

A Fukushima-HAARP világüzenete és a magyar atomerőmű-bővítés FRISSÍTVE 1.+2.

Olasz nukleáris sugárzás









Miközben Olaszország felénk eső részén még mindig észleltek nukleáris sugárzást egy bioélelmiszerbenChernobil miatt (akkor gondoljunk bele, mit fog Fukushima okozni, miután a talajvíz is nukleáris lesz) és miközben a japán Fukushima-i katasztrófa az élet bölcsőjét a halál bölcsőjévé változtatva beszennyezi az egész Csendes-óceánt, miközben egyrészt az óceánok nem ismerik egymás neveit, határait, tehát minden tenger és óceán radioaktív lesz néhány év, illetve évtized múlva, másrészt a Föld bolygó csapadékképződési rendszere leginkább az óceánokból párolgó vízből táplálkozik, tehát minden földi csapadék talán mindenhol radioaktív lesz néhány éven, egy-két évtizeden belül, és miközben bizonyítékok vannak a HAARP-keltette mesterséges 3/11-es (ezen elnevezés a New York-i 9/11 mintájára, biztos véletlenül) japán elleni mesterséges támadásra, aközben Magyarország atomerőművet bővít.
Aztán majd ha nem úgy teszi a dolgát, ahogy bizonyos erők a háttérben diktálják vagy közvetve érthetővé teszik, akkor véletlenül betalálhat egy kis geotektonikus mozgás. Amikor igazán van türelmük, akkor megvárják, amíg lesz egy valódi kis földrengés, mert a valódiaknak mindig vannak előrezgései, és akkor turbóznak rá, szemben azzal, mikor valódi földrengés hiányában lőnek, ekkor ugyanis szemet gyönyörködtető a bizonyíték a mesterséges beavatkozásra, miszerint egyszer csak, a nagy semmiből lett egy gigantikus földrengés, ami a valóságban soha sem fordul elő előjelek nélkül.
A lakosságok kivégzésének egy módjának “új” módszertana leegyszerűsítve: építtess egy atomerőművet és küldj oda földrengést. Egyszerű és könnyű. Amennyiben a Duna a paksi szakaszától lejjebb radioaktívvá válik, úgy a Fekete-tenger is radioaktív lesz, valamint egész Magyarország és Európa megkapja a magáét a lázadásért, illetve a nem totális együttműködésért.
 HAARP egy globális rendszer.













Az egyik érdekes dolog, hogy ez a HAARP egy globális rendszer. Tehát sok országban vannak bázisai. És természetesen mindenki hallgat és fél. Másrészt ez egy műholdas rendszer is, tehát földi erőkkel megakadályozhatatlan (leszámítva a tudat végtelen erejét, amit ezért is nem véletlenül butítanak és rezgéscsökkentenek, amilyen mélyre csak lehet).
Ahogy Tom Bearden, aki az amerikai hadseregben kutatta a kvantum-vákuum energia (végtelen ingyen/szabad/tiszta energia) felhasználását, említi egyik videójában a Sirius Disclosure-nek interjút adva, a hidegháború idején minden ország “nuked each other one way or the other”, magyarul ellátták egymást a kölcsönös függést és kiszolgáltatottságot [az egy, mindenkitől független Birodalomnak] biztosító nukleáris támaszpontokkal vagy atomerőművekkel. És amint látjuk, az említett japán esethez még hozzávéve a szaúdi sivatagi árvizet, a Kína és India elleni HAARP-támadásokat, csak jól kell célozni. Azt meg GPS-szel nem nehéz (lásd még pl. a Thrive – Kiteljesedés (vagy “Növekedj!“) című filmet). 
Érdekességképpen, New York közelében is véletlenül van egy atomerőmű, melyet véletlenül a legveszélyeztetettebbként tartanak számon az amerikai hatóságok az USA-ban.  Alfred Webre egyébként odáig jutott kutatásaiban az egyik videóinterjúja szerint, hogy a Japánban is a megszokottnál jóval nagyobb, gigantikus méretű fukushimai erőművet időutazással tervezték, ahogyan 9/11-et is. Lásd még Fukushima-ról szóló videinterjúit itt.
Az atomenergia a halál energiája, ahogyan azt jelenleg az emberiség használja. A halál urával nem jó üzletet kötni. Megszámlálhatatlan tiszta energia előállítási módszer van, amelyek ugyanilyen hatékonyak és messze hatékonyabbak. Érdemes lenne hinni az ezeket több évtizede kutató szakértőknek, mint pl. Tom Bearden, John Bedini, Walter Russell, Thomas Valone, Robert Forward, Peter Lindemann, Paul LaViolette, Patrick J. Kelly, Stanley Meyer, Edwin Gray, Oliver Heaviside, Jan Pajak, , Harold Puthoff, Harold Aspden, Giovanni Modanese, Fran De Aquino, Eric Dollard, Douglass White, Bernard Haisch, Alfonso Rueda, Adolf Schneider , hogy csak néhányan említsünk. De Washington közelében is van egy, amit már rajta kaptak biztonsági előírások sorozatos megszegésén. “Nem baj, nekünk Magyarországra kell bővítés, jó az. Nem furcsa, hogy egyetlen szó sem esik az atomerőmű-bővítés életveszélyességéről és csakis, pusztán és kizárólag gazdasági és politikai szempontokból vizsgálja mindegyik politikai erő?






A felhőket nem tudjuk arrébb lökni.







 A felhőket nem tudjuk arrébb lökni. Ajánlott oldal: seismology.hu
Micsoda véletlen is lenne, ha “Murphy szerint” (legalább őrá lehetne fogni) pont bővítés közben véletlenül lenne egy földrengés, amiért Magyarország különvéleményes utakon jár a mainstraim-hez képest. Vagy bővítés után és akkor hetekig-hónapokig nem lenne normális áram Magyarországon, grátiszként? Nem is az áram a lényeg, hanem a sugárzás. Hogy mi adnánk az ötletet? Vicceltek… Japán után?
Csendes-óceán: az élet bölcsőjéből a halál bölcsőjévé válik nap mint nap, évről évre, biztos módon. Így majd az Atlanti-óceán is. Így majd az eső, ami nyugatról érkezik és megöntözi a szántóföldeket. Jó kis nukleárisan sugárzó esővel. Hóval. Jéggel. Köddel.
 Lehetséges vajon az, hogy fontos lenne ingyen energia, kvantum-vákuum nullponti energiaforrásokra áttérni, szabadalmakon és egyéni-nemzeti felemelkedési és meggazdagodási lehetőségeken túllépve és túllátva, és ilyen végtelen energiaforrásokkal elkezdeni használni a sugárzás-megsemmisítő technológiákat, melyek évtizedek óta a megfelelő polcokban vannak?
Semmi sem lesz érintetlen idővel.
Semmi sem lesz érintetlen idővel.

 A pénzt és a nemzeti felemelkedést nem lehet majd megenni, csakúgy, mint a radioaktív kenyeret és vizet (hamar nem lesz megoldás a föld alatti vízkészlet sem).
 Izgalmas lesz majd a radioaktív köd is. Na azt szűrd meg a házi légtisztítóddal! Közösségi közlekedés? Séta? Autóba beszállás? Hazamenetel? Hogy ritkán van köd? A HAARP csodákra képes.
 Milyen “hasznos” is lesz elterelni az emberek figyelmét a megvilágosodásról, az elme, a lélek, a tudat felemeléséről, a földönkívüli millió éves civilizációkba tartozó családtagokkal való találkozásra való felkészülés fontosságáról, mindenről, ami nem a percről percre való rabszolgai és anyagi túlélésről szól, hogyha sugárzóvá teszik a bolygót. Illetve, Magyarország esetében szintén “leállítható” a láthatatlan, nagy léptékű spirituális ébredés.
“Hagyjuk csak, hadd csinálják, még csak ne is írjunk róla, ne is beszélgessünk róla, pláne ne tegyünk. Vannak fontosabb, érdekesebb, élménydúsabb, kéjesebb dolgok is, több örömmel, netán spiritualitással. Foglalkozzon ezzel más. – Mármint hogy mit tesznek ellenünk több tízezer kilométerrel arréb, lassan, de biztosan haladva”.
 Exopolitikai vonatkozású, hogy emögött ott van az is, hogy a hüllők (reptiliánusok, reptilians) már tudják, hogy lesz dimenzióváltás (hogy néhány hónapon vagy néhány évszázadon belül, az nekik a többezer éves egyéni élettartamukkal mindegy) és hogy a fény erői (lásd Galaktikus Föderáció, nem összetévesztendő a Fény Galaktikus Föderációjával és más háromtagú nevű galaktikus föderációkkal), valamint amibe az tartozik, az Androméda Tanács pozitív beavakozásáról szóló cikkeinket) már győztek, ezért utolsó céljuk a totális bosszúállás és azért még megpróbálni a bolygót minél háború-dúltabbá tenni, hogy kedvükre kiélhessék utolsó zsákmányolási kísérleteiket.
 Meg kell említeni, hogy a közelmúltban Amerikában tervezve volt egy hamis-zászlós hadművelet (ami arra jó, hogy az áldozat követi el és aztán arra mutogat, akire akar), amivel legitimizálni igyekeztek egy újabb kísérletet a globális nukleáris háborúra, hamár a Közel-keleti Armageddont nem sikerült összehozni. Ennek meghiúsulásáról Karen Hudes tett beszámolóta The ForeRunner Chronicles-nek (nyilván azóta ez a videó lekerült az Internetről, de ha valaki megtalálja, hogy Karen valamely más videójában is említi, fb-on írja meg). 
A sűrűn lakott szárazföldi Amerika helyett az amerikai hadsereg megbízott tisztjei a Csendes-Óceánban robbantották fel az atombombát, ennek sugárzása éri hónapok óta Alaszkát és Kaliforniát (kiegészítve a Fuk-U-shima felől érkező tengeráramlatokat). Több, mint 200 tisztet gyorsan el is távolított Obama parancsszegésért, súlyos bűntettükért, amiért sikerrel megelőztek egy false flag event -et (hamis zászlós hadműveletet), amivel a hadügyi-ipari-titkosszolgálati-földönkívüli komplexum kiprovokálhatott volna tetszőleges ország elleni (gyaníthatjuk, hogy mely országok vagy mely országok vélelmezett tengelye lett volna ez) újabb 9/11-szerű globális média-hadügyi-politikai összefogást, ami természetesen globális atomháborúban végződött/kezdődött volna, hogy mind a világtenger, mind a világszárazföld sugározzon a haláltól. 


Feljegyzett sugárzásészlelések a világon. netc.com
Feljegyzett sugárzásészlelések a világon. netc.com


 Emögött természetesen felszínesen szemlélve a Föld népességének csökkentése áll, valós mélységeiben szemlélve a sötétség önkifejezése a Fénnyel szemben, továbbá a következők: a hüllők számára optimálisabbá tenni a bolygón a körülményeket a végső kizsákmányoláshoz; végső bosszút állni az emberiségen, amiért folyamatosan meghiúsul a hüllők globális terve az emberiség Fényt szolgáló tagjai miatt is (lásd pl. David Icke Ébred már az oroszlán c. magyarra lefordított megaeőladásaitill. megújult weblapját, vagy David Wilcock-ot vagy a globális leleplezés más világhírű tagjait és csatornáit, pl. Project Camelot); ill. mert az emberi lelket nem sikerült rabigába dönteni (ami a legeslegvégső szintű alapvető célkitűzése a sötét erőknek a kezdetek előttől fogva); ill. az is áll emögött, hogy a Fény erőin (Androméda Tanács és a Forrást a Fény szempontjából szolgáló civilizációk) bosszút álljanak, a számukra becses és lelkei legbelsejében a legmagasztosabb istenit hordozó emberiségen keresztül, amiért galaktikus terveik is kudarcba fulladtak; ill. a dimenzióváltást minél nehezebbé tenni, hogy a legkevésbé se pozitív lehetőségek előmozdításán járjon az emberiség, úgymint földönkívüliek létének leleplezése, globális maffia leleplezése (hadügyi-ipari-titkosszolgálati-földönkívüli-egyházi-média stb. komplexum), tudatváltás, spiritualitás, globális összefogás, rezgésemelés, direkt demokrácia, új szociális formák (zöld közösségek), újfajta világpénzrendszer, helyi pénzek/kiegészítő pénznemek.
 Globális összefogást valamilyen formában remélhetőleg fog hozni Fukushima, hiszen éheztető-szomjúhoztató globális probléma lesz, talán ezért is lett megengedve odafentről. A fontos az lesz, hogy ez ne legyen hijack-elve (eltérítve) egy Egyközpontból irányított, demokratikusnak beállított, diktatórikus, antihumanista-technokrata világrendbe. Remélhetőleg az évtizedek óta titkolt technológiák létének leleplezését és ezek szabadon eresztésének tömeges civil követelését is fogja végre okozni (felülemelkedve a nemzeti versenyképesség és nemzeti gazdasági előnyök alacsony gondolkodási szintjén).
Nukleáris világtenger. Biztos Dél-Amerika alján nem megy tovább az Atlanti-Óceánba, onnan meg a Földközi-tengerbe, Biztos nem lesz belőle eső, ami az Atlanti-Óceán felől Európa keleti része felé áramlik a havas fennsíkok és a Fekete-erdő felé? (kattintásra nagyítható)









A fukushimai világkatasztrófa magasabb szintről nézve egyben végső bizonyíték is a felemelkedésre (tehát nehogy pesszimisták legyünk, viszont tetterőnk emelkedjék), mert tehát ez már a végső pusztítás eszköze. Amikor már a sötét oldal tisztában van vele, hogy neki már minden mindegy, már mindent el fog veszíteni, és így amikor már csak a végső mértékű ártás, az időben utolsó maximális ártás az egyetlen megmaradt cél és “a hazugság a sírig”, akkor ez már a biztos jel a pozitív multidimenzionáls és isteni erők győzelmére. Nem lesz szerencséjük a negatív erőknek, bár lesznek áldozatok, de a Fény fog győzni (a hernyó is, mikor bebábozódik, “minden baja van”, moccanni sem bír, minden sejtje átalakul, a végén kitör a “kalitkából” és utána lesz csak belőle egy szabad új faj).
Nukleáris világtenger. Biztos Dél-Amerika alján nem megy tovább az Atlanti-Óceánba, onnan meg a Földközi-tengerbe, Biztos nem lesz belőle eső, ami az Atlanti-Óceán felől Európa keleti része felé áramlik a havas fennsíkok és a Fekete-erdő felé? (kattintásra nagyítható)
 Ugyanis erről szól az egész, nem anyagi dolgokról, nem pénzről, még csak nem is igazán hatalomról, hanem hogy ezen univerzum/multiverzum két pólusának képviselői közül melyik érvényesíti a saját pólusát a végsőkig. Drábik János is egyik könyvében (Emberközpontú Világrend) megfogalmazta, hogy a Földön a jó és a rossz harcáról van szó valójában.
 Meddig terjed a mesterséges vakság? Mikor lesz a nyílt titokból hivatalosan elismert köztudás? Mikor szűnik meg az időjárás-földrengés-tudatbefolyásoló fegyver HAARP-ról való hivatalos hallgatás? Mikor tanulnak más országok Japán és a világ katasztrófájából? Mikor győz az igazság és az élet szolgálatának preferenciája a hazugság és az ön-halál-hozás felett? Meddig tartanak a rejtett nagyalkuk?
Mit teszünk a gyermekeinkért








Mit teszünk a gyermekeinkért? Látjuk-e a fától az erdőt?
Teszünk, vagy szemet húnyunk? “Majd az ő generációjuk megoldja…valahogy” – csakhogy ez ebben a generációban lesz! “Pech, ez van. A szerződést már megkötöttük/én csak kisember vagyok, más NINCS, mint a nukleáris energia/mintamit a “nagyok” akarnak. (szándékos betűhiba)” (?)
Aztán azon csodálkozunk majd, hogy törvényi erővel egyik napról a másikra vagy törvény nélkül szép fokozatosan nem lesznek kaphatók a radioaktivitást mérő Geiger-számlálók, melyet bárki megvehet, vagy éppen a jód tabletták (hacsaknem azok pont kaphatók lesznek, mert az árutőzsdések jól long mennek a jódra és a származtatott papírjára és jól felpumpálják).
Érdekes is lenne radioaktív Dél-amerikai banánt találni a helyi hipermarketben.
Vajon háborúk fognak dúlni a jódbányákért és a vízkészletekért? Vajon olcsóbb lesz háborút lefolytatni, mint lefúrni a sivatag mélyére vízért (plusz a “nemzetek”/nemzetek fölötti szerveződések jogi/parlamenti képviselői megkapják a háborúért a jattot)?
Vajon érdekli-e ez azokat, akik bankokat és kormányokat uralnak?
A nagyobbik fajtájukat nem érdekelné, mert ők költöznének a Marsra. Exopolitikai kutatásokból tudhatjuk (lásd Laura Eisenhower beszámolóját az ÚjVilágTudat oldalán,
 ezen az oldalon és a második részt itt ), hogy már évtizedek ott
A bolygónk mennyország lehetne. Minden technológiánk megvan. A “birodalmi” emberellenesség és a “kisfeltalálói/nemzeti” kapzsiság fiókjaiban. Vajon segíthetne egy újfajta, globális gondolkodás? (kattintásra nagyítható)






vannak amerikai vállalati bázisok a Marson (lásd még Andrew D. Basiago beszámolóit is a ProjectMars és a ProjectPegazus oldalain). Persze a fény erői nem fogják őket engedni, ha interdimenzionális idő-tér ugrást akarnak végrehajtani, akkor sem.
A kisebbik típusúakat viszont érdekli majd, mert akárhova mennének majd nyaralni, vagy bunker-palotákba lakni, minden sugárzó lesz: a pára, a köd, a talajvíz, az esővíz, a mélykúti víz idővel, az élelem. Amikor már az ő gyermekeik, születő unokáik is megkapják a diagnosztikát, akkor fognak elgondolkodni, hogy a gigantikus vagyonukkal még tenni is lehetett volna valamit: kutatásoknak utánajárni, támogatni, túlhaladni a szabadalom-rögeszmén (ráérnek akkor perelni egymást az elmaradt szabadalmi-bevételek alapján történő mesés meggazdagodás elmaradása okán, amikor már senki nem lesz életben a bolygón, főleg még a busás vagyonuk leendő lehetséges örököse sem, vagy sugárzástól érintetlen helyek, ahol a vagyont elkölthetnék).
 A bolygónk mennyország lehetne. Minden technológiánk megvan. A “birodalmi” emberellenesség és a “kisfeltalálói/nemzeti” kapzsiság fiókjaiban. Vajon segíthetne egy újfajta, globális gondolkodás?


Ígéretesnek látszanak Mehran Tavakoli Keshe kijelentései is a sugárzást semlegesíteni tudó technológiáját illetően, melyek megoldást jelenthetnek, persze ő is szabadalmaztatta felfedezéseit (amit ha azért tett, hogy mások ne zárhassák el őelőle a saját technológiáit, akkor jól tette), ugyanakkor az az érdekesség, hogy ő is húzza az időt (vagy csak jól gondolkodik stratégiai időzítés szempontjából). Azt viszont jól tette, hogy technológiái szabadalmait sok-sok országgal megosztotta (nyilván Magyarországról nem vettek részt azon a rendezvényen, amikor ez megtörtént, de pl. Olaszország (a Vatikán) és Irán, az USA, Japán, Oroszok megkapták).
Az általában ismert és hivatalosan elismert történelemben az UFO-aktivitás Hiroshima után nőtt meg, amivel “kigyulladt a piros zászló a bolygó felett”: “a gyerekek a farmon megtalálták a gyufát”. A materialista, vallásos-materialista és spirituális materialista szemszögükből is kifolyólag pedig fel sem fogják, hogy más dimenziókat is veszélyeztetnek ezzel, de elsősorban a teljes planetáris flórát és faunát, amelybe ők maguk is beletartoznak.
Vajon fontosak a Földön túl élőktől mérnökileg visszanyert, visszafejtett technológiák? Fontos a velük való kapcsolat? Fontos az exopolitika?
Fukushima hírei Alfred Webre által összegyűjtve bizonyítékokkal: EcologyNews.com
További érdekes hírek: GlobalResearchReport.com
Ausztrália és Hawaii se lesz már hamarosan turisztikai célpont. A sok gyönyörű tengerpart, melyről mindenki álmodik, legyen az Karib-szigetek vagy ausztrál tengerpart, Csendes-óceáni szigetvilág meseszép kincsei (pl. Bora Bora), mind-mind radioaktívak MÁR MOST.

Ausztrália és Hawaii is sugárfertőzott.
Ausztrália és Hawaii is sugárfertőzott.

Bora Bora álomszép vize már most a totálisan radioaktív övezetben fekszik. Hogy nem beszélnek róla? Miért tennék?
Bora Bora vize már most radioaktív. Vajon van olyan ember, akinek pénzügyileg érdekében áll, hogy ne beszéljen erről?
 
FRISSÍTÉS – KESHE ÚJ VIDEÓJA
 
Mehran Tavakoli Keshe bemutatta a radioaktív sugárzás tisztítására alkalmas találmányainak működési elvét a gyakorlatban!
A videó beágyazását érthetetlenül letiltották, de 
ide kattintva tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=4f02CcnHjSk és a fb-oldaluk. Lásd még: LiveStream.com/KesheWorksop
Ide kattintva tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=4f02CcnHjSk
FRISSÍTÉS 2
Az alábbi táblázat a Steven Greer által alapított The Orion Project új oldaláról, a SiriusDisclosure.com Free Energy aloldalából hivatkozott blogs.FAS.org -ról van, egy 2010-es hírközzététel alapján, ami azonban az évre-kész táblázathoz vezet, ami azt tartalmazza, hogy az Amerikai Szabadalmi Hivatal évről évre hány beadott szabadalmat nyilvánít az 1951-es Találmány Titkosítási Rendelet alapján “nemzetbiztonságra veszélyesnek”, azaz zár el az emberiség elől. Nyilván itt “nemzet” alatt nem a népre kell gondolni, és főleg nem az amerikai népre: biztonság alatt az irányító elit fajának (hüllők, sötét erők) “nemzetére” érdemes inkább gondolni, félig viccesen szólva.
                                        2009            2010            2011            2012            2013
Total Secrecy Orders in Effect          5081            5135            5241            5327            5445
Tehát évről évre több, mint 100 szabadalommal nő az ötezres nagyságrend, amik le vannak tiltva.
Ekkor még nem említettük azokat a vállalatokat, melyek a hadi ipari komplexum óriásai, ezek ugyanis saját céges fejlesztésként megfelelően el tudják titkolni a tudást, nincs szükségük hozzá szabadalmi hivatalra, ill. a többszázezer évvel fejlettebb technológiákról még a cég bizonyos részlegei (a részlegek többsége) sem tudhat, nemhogy egy állami intézmény alkalmazottai (ez a compartmentalization elv, így készült a Hiro-shima-i atombomba is úgy, hogy százezer ember dolgozott rajta, és senki nem tudta, hogy ténylegesen egy leendő bombán dolgoznak Japán és a bolygó ellen).
A néhány sorra alábbi cégeket a SiriusDisclosure egyik interjúalanya említi felfedésében, rögtön a videó első néhány percében (említ több olyat, amik azóta fúzionáltak, azok itt szerepelnek).
Ezek a világ legnagyobb, “amerikai” halálgyárai, melyek atom-tengeralattjárókat, drónokat és más, kizárólag pusztításra alkalmas eszközöket gyártanak olyan technológiákat is felhasználva, melyek az Életet, a Föld és az emberiség jólétét és mostmár inkább puszta túlélését is szolgálhatnák, hasonlóan ahhoz, amikor a világháborúk idejére az autógyárakból hadigyárakat alakítottak, ugyanúgy ma is a fegyvergyárak (legalább egy része) az életet szolgáló eszközöket is termelhetne (hasonló elgondolás alapján lett a II. világháború után a brit egészségügyi ellátórendszer is ingyenes: ha háború idején volt pénzünk halált osztani, akkor háború után azt a pénzt felhasználhatjuk az életre):
General Dynamics GeneralDynamics.com ,
Lockheed Martin LockheedMartin.com és Lockheed Martin Skunk Works (Steven Greer kedvence) , 
Northrop Grumman NorthropGrumman.com , 
McDonnell Douglas (egyesült a Boeing-gel, a Boeing név alatt működik tovább),
Boeing Boeing.com , 
Rockwell International RockwellCollins.com ( a légtér-világűr és a védelmi üzletágak csomagját a Boeing-nek adta el)
Honeywell HoneyWell.com (egyúttal a világ egyik legnagyobb építővállalata is, velük csinálják az olyan ügyleteket, melyekről pl. John Perkins IMF-leleplező beszél Confessions of an Economic Hitman c. könyvében, melynek magyar fordítása itt is kapható, ill. a Thrive – Kiteljesedés, Növekedj c. filmben is megtekintheő, amiből a magyar rövidklipje itt látható, rá kell kattintai a fogaskerék melletti ikonra a magyar feliratért. Magyaroszágon így épülhettek az autópályák: hitel az IMF-től (ami mint tudjuk, Amerika Kincstára valójában, az a pénz külföldi építővállalatokhoz, amik végül IMF-hez kötődő banknál vezetik a számlát, így a kölcsönadott pénz soha el se hagyja Amerikát, de aztán a kamatot – ami nem is áll rendelkezésre a gazdaságban – a bennszülöttektől kell kiszedni – a logikai menet folytatása Szaúd-Arábia példájával a videóban – hála istennek, hogy a külföldiek szerint sikerült az IMF-től megszabadulni – Magyarországon ugyanis nemigen említették, hogy ezzel Magyarország a világ talán egyetlen kézen is megszámlálható országainak egyikévé vált – és itt visszatérhetünk a mesterséges földrengés lehetőségéhez),
Allied Signal Corporation (megvásárolta a Honeywell-t, a Honeywell név alatt működik)
Alfred Webre, az Exopolitics.com írója és a Fukushima-val mélységesen foglalkozó EcologyNews.com írója szerint ”Ők a földönkívüli, hadügyi, ipari komplexum – mindegyikük foglalkozik földönkívüliekkel.”
Név szerint ezek a vállalatok lennének a legnagyobb vesztesei a Fukushima-i világkatasztrófa következményei feltisztításának, az olaj-pénzügyi szektor mellett (ezek mind 1 csoportot alkotnak, ahogyan Karen Hudes világbanki leleplező nemrég célzottan a magyaroknak adott beszámolójából is arra már megerősítést kaptunk), illetve ahogy erről a Sirius c. film is a világon elsőként a legátfogóbban beszámol (VilágHelyzete cikke és a magyar videó a linket túl).
Ez a tanulmány a Swiss Federal Institute of Technology in Zurich (röviden ETH Zurich, Eidgenössische Technische Hochschule) egyetem hallgatójának egy angolnyelvű disszertáció alapján készült el, az adta hozzá az ötletet. A tanulmány itt olvasható angol nyelven: http://arxiv.org/pdf/1107.5728.pdf , mely a Cornel University Library e-médiatárán található.
 A kérdés: mit tesz az egyéni ember? Miért?
Ez az írás Magyarország tekintetében csupán csak vélemény, fikció, nem jóslás, ne tessék ide mutogatni, hogy ez az írás okozta, ha megtörténik. Tanuljuk már meg végre a 21. században, az információ korában, hogy nem a tükör a valóságért a hibás, nem a hírhozó az elkövető. Minden valósággal való egybeesés a puszta merő véletlen műve.
 
20. You Tube - Leuren Moret: Fukushima HAARP nukleáris támadás a CIA, a DOE, a BP londoni bankok

17. YOU TUBE: Leuren Moret - Fukushima tektonikai nukleáris hadviselés nyomon világ HAARP partnerek
 
14. YOUTUBE: Scientist Leuren Moret: Sugárzás háború fokozódik a HAARP tornádó az USA-ban
 
11. YOUTUBE: coverup! California, Northwest, BC Canada alatt sugárzás olyan magas, mint Japánban
 
8. VIDEO: Scientist: USA, Kanada, Mexikó, Hawaii célzott nukleáris háború Japán
 
Clifford CARNICOM - AEROSZOL háborús bűnök
 
Szakértő: Chemtrails globális rejtett működés teljes ellenőrzés
 
Chemtrails globális titkos művelet agykontroll műveletek megsértik a nemzetközi humanitárius jog
 
Chemtrails globális rejtett működés tektonikai (földrengés) és az időjárás háború
 
YOUTUBE: Clifford Carnicom Aerosol háborús bűnökkel,
 
David Icke: Ébred már az oroszlán (Brixton Akadémia, 2010)

David Icke: Ébred már az oroszlán (2. rész) Hold Kontroll

David Icke: Ébred már az oroszlán (3. rész) A Globális Terv

David Icke: Ébred már az oroszlán (4. rész) Igazság Rezgések

Klíma Manipuláció, Időjárás Háborúk és a Civilizáció Összeomlása

Célegyenesben a zsarnokság felé (David Icke)

Szolgálunk és Lehallgatunk (Hacktion a való világban)

Az emberek programozása (TV, sportok, filmek...)

A szexrabszolga és az Echelon celebek (Cathy O'Brien, Britney, Lady Gaga)

Ebben az agymosott világban bizonyára nem csak nekem tolódott a tudatomba , hogy az új amerikai adminisztrációban hány biorobotott ültettek el alvó ügynökként , hogy adott esetben megzsarolják az elnököt , mint az összes elődeit tették ki e zsarolásoknak . A zsidó elnök már nyíltan rájátszott a Bus paprika jancsi figurájára , és az egész világ kussolt a témával kapcsolatban .
Már – már a zsidó világbirodalom kibontakozásának egyik bábujaként kezelték az elnököt . …
No én arra leszek kíváncsi , hogy meddig mernek majd elmenni a zsarolással , képesek lesznek majd megöletni , mint Kenedit ????
De ott az egész család tele volt szórva biorobottal , hisz az öccsét is a pilóta biorobot ölte meg ,mert elzárta a benzincsapot , mert megkapta az önmegsemmisítő parancsot !!!
A Trump vajon ki tudja söpörni e veszélyes beépítéseket , mely adott esetben az életébe , vagy valamelyik családtagja életébe fog kerülni !!!
Most úgy néz ki a helyzet , hogy nem a háborús párti illuminátusok kerültek a hatalom döntési poziciójába , de amint látjuk nem adták fel a héják , és Sorossal az élen folyamatos támadásban vannak , gondolom a biorobot gládio sereget is bevetik , azt a terrorista egységet amelyik a hamis zászló műveleteket szokta végezni 9/ 11 , és hasonló terror akciók lebonyolítása Amerikai földön , hogy a törvényhozás manipulálva legyen , és a balekokat is edzették a szituációra , csak azt nem tudja szegény , hogy neki az önmegsemmisítő kódot nyomják fülébe , szemébe , vagy valamelyik érzékszervébe !!!!

Hát ennyire bizalmasak ezek az állások , ha nem vigyáznak kitörik a nyakukat egy eldobott banán héjon !!!


Fukushima Daiichi nuclear accident cleanup

THRIVE HUN - Növekedj! Magyar szinkron - teljes film



TTE – Titkos Terror Ellenünk

 Kiemelt

Írta:  Jakab István



Szerző vntv Dátum 2016-09-15 - Arról beszélünk, hosszú idő óta, hogy Úr Isten mi lesz, ha a TTIP, szerződés rászabadul Európára? Véleményem szerint ez már rég ránk zúdult, ugyanis az óriási világvállalatok már évtizedek óta figyelembe sem veszik az emberek érdekeit, a nemzetek önálló érdekeit, bármit véghezvisznek, ami az érdekeiket szolgálja. Irányitják a törvénykezést, az állami hivatalokat, pénzügyi szervezeteket.
Az óriásvállalatok érdekei nem azonosak az emberek érdekeivel, viszont titkos hatalmuk van bármit ránk erőszakolni, ami hatalmi és profitéhségük kielégítését szolgálja. Mint tapasztaljuk, semmi sem elég a számukra.
Végiggondoltam, hogy hányféle titkos terrorista támadás van ellenünk.
Az adásból kimaradt a vallásterror, ahol folyamatosan befolyásolják a véleményünket, a döntéseinket, az ítéleteinket. A vallásterror a legnagyobb bűntény az emberek ellen, mert azt akarja velünk elhitetni, hogy különbözőek vagyunk. Onnantól, hogy vallási ellentétet szítanak közöttünk, máris elhisszük, hogy nem szerethetjük ugyanúgy azt az embert, aki más vallást gyakorol.
Aki a szeretetbe éket ver, az a legnagyobb bűnt követi el az emberiség életében. Egy az Isten, a többi csak vallás, egyetlen igazság van, a szeretet.
Az időjárás befolyásolása, a chemtrail, haarp, az idegi állapotunk folyamatos terrorizálása, ezek mind-mind titkos terrortámadások ellenünk.
A parkolótársaságok titkos terrorja, amikor kórházak elé tesznek parkolóórákat úgy, hogy meg sem tudod saccolni, hogy mikor fogsz végezni egy hosszú várakozás és vizsgálatot követően.
Erről azonnal eszedbe jut a betegségügy, ami az egészséged elleni legmocskosabb terror, ahol leginkább megérzed a kiszolgáltatottságot, és folytathatod a sort a végtelenségig....
Létezik-e adóterror, úgy állapítják meg az adóterheket, hogy ebbe neked semmiféle beleszólásod nincsen? Ha véletlenül nem jelentesz be egy adatot, egy nem ismert törvény alapján bármit megtehetnek veled. Terror az életünk minden pillanata, és ez addig megy így, amíg nem mondod, hogy elég.
Erről sosem hallasz a hivatalos médiumokban, merthogy ezek országok felett álló terrorcselekmények, és a médiákat is a titkos terroristák irányítják.
A TTE, a "titkos terror ellenünk" egyelőre csak egy bűnlajstrom, amit mindenki maga fog bővíteni, mert hogy számos terrortámadást működtetnek ellenünk.
Sokszor az is eszembe jut, hogy sokunknak még nem elég, nekik így jó! Mire tépem itt a szám?
Jakab István
Kategóriák:
Jakab István monológ





2016. November 14., Hétfő 21:51


A világközvélemény megtévesztése



Írta:  Sütő Gábor


..." Az amerikai nagypolitikától nem idegen a manipuláció. Közismert, hogy Roosevelt elnök tudott a Pearl-Harbour elleni japán támadásról, de szüksége volt ürügyre, hogy beléphessen a világháborúba, ezért feláldozta a saját tengerészeit és flottája egy részét. "...
 (ÖNPROVOKÁCIÓ ÉS ÁLLAMKÖZI TERRORIZMUS)

A világpolitika sohasem volt mentes a megtévesztésektől, de 2001. szeptember 11-i gyalázatos amerikai-izraeli önprovokáció ürügyén a világra kényszerített államközi terrorizmus immár tizenöt éve kifejezetten ránehezedik a nemzetközi kapcsolatokra. Ugyanis minden állam tudja, hogy a kiinduló pont hazug, gondolatban akként is kezeli, de – talán csak Oroszország és egyes nyugati politikusok kivételével – nyilvánosan, lehet, hogy kényszerűen, de jó képet vág hozzá, s ha kell, még fel is mondja a leckét. Pedig a Világkereskedelmi Központ (WTC) toronyépületeinek lerombolása – 9-11, ahogy a világ nevezi – után mindössze néhány nap telt el és kiderült, nem az és nem úgy történt, amit és ahogy el akartak hitetni a világgal. Az önprovokáción alapuló megtévesztés fenntartása immár tizenöt éven át a maga nemében gyászos rekord. Mivel a világ nem meri leleplezni, a mögötte rejlő alattomos szándék ma is mérgezi és meghatározza a nemzetközi politikát. A nyomában eluralkodott agresszió, terrorizmus, népvándoroltatás és népirtás ugyanazon elkövetők keze nyomát viseli. 

A nemzetközi közvélemény félrevezetése 

A hivatalos amerikai változat szerint iszlám terroristák beszivárogtak az USA-ba, s papírvágó késekkel felfegyverkezve eltérítettek négy utasszállító repülőgépet. Kettőt nekivezetek a Világkereskedelmi Központ két toronyépületének, amelyek ettől összedőltek, a harmadikat a Pentagonnak, a negyedik pedig az utasok ellenállása nyomán kialakult közelharc miatt Pennsylvaniában lezuhant. Mindezt az Al Khaida, személyesen Oszama bin Laden szervezte meg és irányította az afganisztáni hegyek egyik barlangjából.
E hivatalos változatban egyetlen állítás sem igaz! A világ már rég tudja, a hírközlő eszközök és a politikusok többsége mégis ezt sulykolja a közvéleménybe a mai napig. Országgyűlési képviselőink tudják, mi a valós helyzet, de mindeddig nem akadt, aki kimondta volna, vagy legalább sejttette volna az igazat. Pontosabban, tetszik egyeseknek, vagy nem, valaki mégiscsak akadt: Csurka István az Országgyűlésben már szeptember 24-én találóan elemezte a lényegét: „Szeptember 11-én átléptünk a terrorizmus elleni harc által történő világkézbentartás rendszerébe. Ennek az új rendszernek a bizonytalanság és az ostobaság a legjellemzőbb tulajdonsága. Jelenleg nem egy háborúba készülő, katonailag szükséges szövetség szervezése folyik, hanem a világközvélemény áthangolása. A globalista világközvélemény átszervezésének kezdetét egy minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen, de elektronikai pontossággal kivitelezett terrorcselekmény jelenti, amelynek a végső okát, kivitelezőit, céljait nem ismerjük, a következményeit azonban igen.” Ha mások nem merik kimondani az igazat, akkor legalább hallgatnának. Ehelyett, ha esetleg kényszerből is, de manipulálnak bennünket, szolgálják az idegen érdekeket. Azon nincs mit csodálkozni, hogy az álbaloldali és neoliberális ellenzéki politikusok között nem akadt egyetlen sem, aki kételyét fejezte volna ki, de elszomorító, hogy a jobboldaliak, a nemzetiek is hallgatásba burkolóznak. Nem vigasztaló, hogy sok más országban hasonló a helyzet. Pedig amíg e hazugsággal és a folytatásaként nyakunkba zúdult Afganisztán és Irak, majd Szíria elleni agresszióval, az „arab tavasszal”, az államközi terrorizmussal, a népvándoroltatással kapcsolatban a megtévesztés uralja a politikusokat, nem számíthatunk a nemzetállamok javát szolgáló kibontakozásra.
Történik mindez annak ellenére, hogy röviddel 2001. szeptember 11-ét követően, elsősorban magában az USA-ban, majd a világban egyre többen megkérdőjelezték a hivatalos változat valamennyi részletét, leleplezték a vérlázító amerikai-izraeli önprovokációt.
wtc"A 9-11 művelet: Nem is voltak öngyilkos pilóták" adja hírül Carol Valentin már 2001. október 5-én, Interneten megjelentetett elemzése, s hitelt érdemlő műszaki magyarázatokkal igazolja, hogy távirányított gépek csapódtak a toronyépületekbe. Joe Vials ugyanekkor közétett "Célra irányítás: repülőgépek elektronikus eltérítése a WTC elleni támadásra" című tanulmánya azonos következtetésre jut.
Tucatnyi hasonló amerikai leleplezést követően világszerte megindult az elemzési-tájékoztatási áradat. Tanulmányok, filmek, könyvek tucatjai születtek, amelyek az akkor még cenzúrázatlan tv-felvételek és egyéb részletek szakmai elemzésével, szemtanúk kijelentéseivel bizonyították, hogy "megrendezett terrorizmusról" volt szó. Párizsban már 2002-ben megjelent Thierry Meyssan "Iszonyatos machináció" című, a hivatalos beállítást lépésenként cáfoló könyve. Az USA-ban is kiadták, de akkora nyomást gyakoroltak a kiadóra, hogy beszüntette az árusítást. Jimmy Walter amerikai milliomos, építési vállalkozó "Konfrontáció a nyilvánvalóval", "9-11 újratárgyalása" című tanulmányaiban meggyőzően cáfolta a hivatalos változatot, de az FBI annyira ráijesztett, hogy el kellett hagynia az USA-t. Antonio Martino akkori olasz hadügyminiszter, NATO-szövetséges, sem a levegőbe beszélt, amikor leszögezte, hogy bin Laden és az Al Khaida másodlagos szerepet ha játszott, a fő bűnösüket egészen másutt kell keresni. Giulietto Chiesa, olasz EU parlamenti képviselő pedig a "Nulla" c. Brüsszelben bemutatott filmjében bizonyította, hogy a hivatalos verzió távolról sem hasonlít az igazságra. Valamennyi említett és szinte minden más elemzés, köztük az ugyancsak NATO-szövetséges Cossiga volt olasz köztársasági elnök az elemzésében, vagy Bülow német titokminiszter a könyvében, arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai és az izraeli titkos szolgálat összeesküvése, önprovokációja volt, amire nemcsak cáfolhatatlan tényeket, hanem személyes tanúk sokaságának meggyőző állításait sorolták. Michael Moor "Fahrenheit 9-11" c. filmje ugyancsak kétségbe vonta a hivatalos verziót. De rendelkezésre állt a London Telegraph 2002. okt. 8-i közlése is, miszerint az IRA lehallgatta Bush elnök és Blair miniszterelnök telefonbeszélgetését, amelyből kiderül, hogy Bush előre tudott 9-11-ről. "Loose Change" címmel jelent meg amerikai szerzők internetes filmje, amely ugyancsak kifejezetten az amerikai politikusokat és hatóságokat teszi felelőssé a történtekért. David R. Griffin teológus professzor "Új Pearl-Harbour" című könyvében szintén egyértelműen az amerikai politikai vezetést vádolta terrorizmussal. Naum Chomsky neves amerikai nyelvész és politológus is "vezető terrorista államnak" minősítette az USA-t. – És sorolhatnánk.
A legárulkodóbb, hogy e leleplezéseket sohasem cáfolatok követték, hanem a szerzők elítélése, befeketítése, üldözése, fenyegetése, vádolása "összeesküvés elmélet" tákolásával, azaz szellemi-politikai terrorizmus, ami önmagában is bizonyítja, hogy nem áll rendelkezésre a hivatalos változatot alátámasztó tényanyag. Ellenkezőleg, minél több részlet kerül elő, a rejtélyek, megválaszolandó kérdések száma egyre növekszik, s annak vagyunk tanúi, hogy a látványosság igényével megrendezett bizonyítékok is sorra látványosan a kigondolóik ellen fordulnak. Vegyük sorra a fontosabbakat. 

Mit is látunk a filmen? 

Ki ne látta volna a filmet, amely bizonyítéknak készült. Az is, csak éppen arra, hogy nem az történt, amit láttatni akarnak. A világszerte számtalanszor bemutatott film kellő és okszerű megértése céljából fogalmazzuk meg magunknak, mit is látunk: valakik kamerával felmennek egy new-yorki felhőkarcolóba, ahonnan jó rálátás nyílik a WTC tornyokra. Pásztázzák az égboltot, annak ellenére, hogy New York felett repülési tilalom van, nincs mit felvenni. Hirtelen azonban mégis megjelenik egy repülőgép, s a kamera követi, amint becsapódik a WTC északi tornyába. A filmezők azonban nem rohannak előhívni, és drága pénzért értékesíteni a szenzációs felvételt, hanem várnak, mintha tudnák, hogy valami még történik. A füstölgő északi toronyról céltudatosan elfordítják a kamerát távolra, ahol feltűnik egy másik közeledő repülőgép, és követik a becsapódását a déli toronyba. Szembetűnően nem fókuszálnak azonban olyan közelre, hogy megállapítható lenne a repülőgépek típusa, vagy a kereskedelmi jelzése, ami eleve gyanút kelt.
A hivatalos változat szerint véletlenül készült amatőr felvétel, bár egyetlen komoly elemzés nem minősíti annak, sőt kifejezetten profinak tűnik, különösen annak a ténynek a fényében, hogy fő bizonyítékként terjesztették a világban. Az első becsapódásra nincs is más ismert bizonyíték; a tv-társaságok csak a két becsapódás között kezdtek a helyszínre érkezni és filmezni a füstölgő tornyokat, majd összeomlásukat. Annál inkább profinak tekinthető, mert sorban merültek fel további gyanút keltő tények: ki juttathatta el nyolc perc alatt a vidéken tartózkodó Bush elnökhöz? Egy véletlenül filmező amatőrnek nem lehet akkora politikai és olyan műszaki lehetősége, hogy rákapcsolódjon az elnök zárt tv-láncára. A további kételyeket pedig éppen magának az elnöknek a helyzethez nem illő magatartása szüli. 

Az elnök aznapi programja 

Indokolt gondolkodva áttekinteni Bush programját is, mert rájövünk, bizony, több köze lehetett az eseményhez, mint gondolnánk.
A becsapódások 8:45 és 9:03 perckor történtek, 9:11 perckor pedig a Floridában, iskolalátogatáson tartózkodó Bush a limuzinja zárt tv-láncán látja a filmet. Ez csakis úgy kivitelezhető, ha előre meg van szervezve. Az első becsapódást követően, amit közöltek vele, Bush annyit mond az iskola igazgatójának, hogy egy repülő becsapódott WTC-be, de mi folytatjuk az olvasást, és tovább olvasta a gyerekeknek "Az én házi kecském" című mesét. Ám félóra sem telik el, jön a mese a felnőtteknek: Bush immár a tv-ben terem és leírt beszédet olvas fel 9:30-kor Bejelenti, hogy iszlám terroristák támadást intéztek az USA ellen, és háborúval fenyegette meg a terroristákat bújtató államokat, pedig ekkor még semmi, de semmi bizonyíték nem volt a kezében. Később is csak a bostoni reptér mellett állítólag egy kocsiban talált arab nyelvű Korán és pilóta tankönyv, valamint az egyik terrorista megmagyarázhatatlan módon épen maradt útlevele, valamint egy hamisítványnak tűnő búcsúlevele lett az összes bizonyíték. Ám Bush ismerte a forgatókönyvet, tudta mi következik, s máris megfenyegette "a terroristákat bújtató államokat".
Úgyszintén árulkodó, hogy a hivatalos változat szerint ekkor egy eltérített gép még Washington felé tartott, de ez senkit nem zavart: senki nem adott parancsot sem a Fehér Ház, sem a Pentagon evakuálására, sem a repülő lelövésére. Bush sem hagyta abba az iskola-látogatást, sem a többi programját, nem menekült óvóhelyre, intézkedéseket sem foganatosított, aminek csak egyetlen magyarázata lehet:tudta, hogy nincs veszélyben sem az USA, sem ő.
Alig fejezte be a tv-beszédét, 9:47 perckor, a világ egyik legjobban biztosított épületébe, a Pentagonba, melynek saját védelmi radar- és rakétarendszere van, állítólag becsapódott az említett repülőgép, pedig ekkor már a legnagyobb készültség végre el volt rendelve. (Tehát a hivatalos változat maga állítja, hogy a „terroristák által irányított” harmadik gép az első kettő becsapódását követően még több mind egy órát szabadon repült az amerikai légtérben, miközben azok, akiknek le kellett volna lőniük, nyugodtan hallgatták elnökük tv-beszédét). A fotókon azonban 19 méteres egy emeletnyi becsapódási rés látszik, holott egy Boeing 767 szárnyfesztávolsága 40 méter és háromemeletnyi magas. Érdekes módon repülőgép-maradványokat, kerozin égésnyomokat és holttesteket sem találtak. Itt sem az történt tehát, amit el akarnak hitetni. Ráadásul a terroristák igen kíméleteseknek bizonyultak, mert az épület éppen felújítás alatt lévő szakaszát célozták meg, amely emiatt már három hónapja üres volt. Szakértők szerint azonban a Pentagon e részének megközelítése repülővel a közeli épületek és műtárgyak elhelyezkedése miatt lehetetlen. Akadtak is szemtanúk, akik szerint rakétaszerű tárgy csapódott be, amelynek a hangja sem hasonlított egyáltalán repülőére.
A sajtóhoz perceken belül eljuttatott nyilvánvalóan előre megírt közlemény is Bush beszédét követi. Később megnevezik a feltételezett elkövetőket is. A közlemény megfogalmazta az összeesküvés elméletet is: az iszlám terrorizmus összeesküdött az USA ellen.
Igen, volt összeesküvés, de ismét csak nem azok esküdtek össze, akikre ezt rá akarják fogni. Mintha csak ezt kívánná önmaga is megerősíteni, és a valódi összeesküvők körére rámutatni, Bush még aznap délután, nyugodtan, mintha semmi sem történt volna, elutazott a nebrascai katonai bázisra, adott esetben egy fölöttébb gyanút keltő találkozóra. Nem másokkal, mint azoknak a főleg izraeli érdekeltségű multinacionális vállalatoknak a vezetőivel, amelyeknek a hivatalai elpusztultak a WTC tornyokban, de akiket elővigyázatosságból még előző nap jótékonysági rendezvényre hívott meg ide nem más, mint Warren Buffet, a "Coca-Cola" elnöke és egyben a "Washington Post" tulajdonosa. Bush itt nemcsak azért parolázhatott nyugodtan, mert tudta, hogy sem az USA, sem ő nincs veszélyben, hanem azért is, mert a saját alkotmányos hatáskörét csorbítva, még 2001 májusában teljhatalmat adott az Izrael-párti neokonok fő képviselőjének, Cheney alelnöknek mind az akkori 46 titkosszolgálatnak a felügyeletére, akinek így – Bush távollétében, hiszen az elnök tekintélyét mégiscsak meg kell menteni a vidéki úttal – minden szál összefutott a kezében.
Magas szinten és hírszerzési vonalon figyelmesen össze volt itt hangolva minden.
Árulkodó a merénylet időpontja is: a WTC-ben 10 óra körül kezdődött a munka, s egy adott pillanatban akár ötvenezer emberi is tartózkodhatott ott. A nyilvánvalóan kárt és emberi áldozatot célzó terroristáknak tehát ekkor kellett volna elkövetni a merényletet, de az jóval 9 óra előtt történt, amikor még csak a „feláldozható” kiszolgáló személyzet tartózkodott a toronyépületekben. Az amerikai hírközlő eszközök arról is sokszor és nyíltan tudósítottak, hogy a zsidó származásúakat figyelmeztették, ne menjenek be dolgozni. Több tanulmány egyenesen azt állítja, hogy a 9-11-ben főleg izraeliek játszottak főszerepet, mert a CIA amerikai földön amerikai állampolgárok meggyilkolását hagyományosan nem vállalja. Tény, hogy 9-11-et követően az USA, a látszat kedvéért, több tucat izraeli állampolgárt kiutasított.
Minden világos máris, ám a további elemzés tartogat még meglepetéseket.

Hogyan sikerülhetett? 

Egy óra leforgása alatt Boston, Dulles és Newark repülőtereiről négy teletankolt, Boeing 767-es utasszállító összehangolt indítása (Bostonból kettő), majd eltérítése, amelyeken az ülőhelyeknek csak negyede foglalt, ugyan melyik külföldi terrorszervezet lenne képes elérni, hogy hosszútávú járatokat ilyen veszteségesen indítsanak? És néhány külföldi személy papírvágó késekkel hogyan képes úrrá lenni mindenkin, beleértve a kiképzett személyzetet és a "légi marsalloknak" nevezett biztonsági tiszteket? Hogyan tudták a közismerten szigorú repülőtéri biztonsági rendszert kijátszani? Ráadásul a később azonosított terroristák – akiknek egy része körözés alatt állt – a saját nevükre foglaltak helyet és kamerák rögzítették a minden lépésüket, hogy utólag bizonyíthassák ottlétüket!
Abszurdum feltételezni, hogy ilyen körülmények között sikerült az eltérítés. Mint ahogy az is, hogy sem a pilóták, sem a légi marsallok, sem a repülőterek és az illetékes szervek nem alkalmazták a repülőgép-eltérítésekre vonatkozó hatályos operatív eljárásokat és szabályokat. Az eltérített gépeket jóval azelőtt el tudták volna fogni, s engedetlenség esetén le tudták volna lőni, mielőtt elérték a tornyokat. Kötelező előírás, hogy a légierő a legkisebb kétely esetén így járjon el. 2000-ben 67 ilyen sikeres operációt hajtott végre a riasztástól számítva mindössze néhány perc alatt. Az erre kijelölt és állandó készültségben álló vadászgépek területi elhelyezése ugyanis olyan, hogy 2–3 perc alatt bárhova odaérnek. Annál inkább képesek lettek volna rá, mert a légierő éppen ezen a napon (!) hasonló terrorista támadást elhárító gyakorlatot tartott, így a felelősök később azzal védekezhettek, azt hitték, hogy mindaz, ami történik, a gyakorlat része.
Katonai vonalon is szépen össze volt itt hangolva minden.
Az első gép eltérését 8:14-kor észlelték, de 32 percig nyugodtan repült (Persze, látni fogjuk, nem ez a gép, hanem a vele párhuzamosan azonos útvonalra állított távirányítású gép!) és egyetlen vadászgép nem kapott parancsot még a felszállásra sem, nemhogy az elfogására, vagy a lelövésére. Ugyanez történt a többi gép esetében is. Még az első becsapódás után is bőven lett volna idő a másik három gép elfogására, de ilyen parancs ekkor sem érkezett. Az egyesített vezérkari főnökség feje minderre azt a katona szájából nevetségesen hangzó választ adta, hogy ilyen parancsot csak azt követően adtak ki, ahogy a Pentagonba becsapódott az utolsó gép. (Tudták, hogy az utolsó?!) Más tábornokok is elismerték, hogy ilyen parancsot csak az eltérítés jelzését követően egy órával adtak ki. Később megjelentek az eset súlyosságát enyhíteni igyekvő közlemények, miszerint már nem volt elég idő a megelőzésre. Egy távoli bázis vadászgépeit ugyanis tényleg riasztották, amelyek azonban gyanúsan lassan, az 1850 km/óra sebesség helyett 700 km-el repültek, ráadásul a tornyok irányába nem pedig az elfogandó gépekhez közelítettek. Végül 9:25-kor pedig a Pentagon és a légierő főparancsnoka eleve minden felszállást letiltott. Később mindez több változatban is keringett, de a lényeget nem tisztázták, sőt olyan állítás tartja magát – s ezt szinte valamennyi forrásmunka idézi – hogy egy titokzatos magas rangú személy – a későbbiekben kiderült, hogy minden bizonnyal Cheney alelnökről van szó – parancsot adott a légierőnek a be nem avatkozásra.Az eltérített repülőgépekkel kapcsolatos légügyi intézkedésekről (illetve mulasztásokról) három hivatalos változat is megjelent, amiből csak egy magától értetődő következtetés vonható le: egyik sem igaz! Csak azért nem sikerült megakadályozni az akciót, mert valakik nem akarták. Joggal néznének bolondnak bárkit, aki mindezt a terroristák véletlen szerencséjének, vagy pláne tudatos akciója eredményének tekinti.
Márpedig Bush és a mögötte álló erők éppen ezt követelték meg az amerikaiaktól, sőt a világtól! 

A tornyok összeomlása 

Hihető-e, hogy a toronyépületekbe beépített tornyonként 200.000 tonna acél csak úgy összerogy, hiszen az acél 1300°C-on olvad, a kerozin pedig maximum 800°C-on ég, de csak optimális égéskörülmények között. A toronyépület acél, beton és azbeszt közege viszont nem minősíthető ilyennek. Ezért tüzet alig is látunk, csak gomolygó fekete füstöt. A tűzoltók, akik szakértőnek mondhatók, nyugodtan felmentek a 78. emeletig, mert meg voltak arról győződve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben, az épület nem rogyhat össze. (Az áldozatok jelentős része tűzoltó volt).
Az épületekből kimenekültek azonban, egymástól függetlenül, élő TV-adásokban számoltak be róla, hogy sorozatos robbanásokat észleltek. A tűzoltók jegyzőkönyvbe mondták, hogy látták és hallották a kisebb robbanásokat, s ez az eredeti – de azóta cenzúrázott – tv-filmeken is látszik. A tornyok precízen zuhantak önmagukba. Robbantási szakértők szerint, a romok helyzetét látva, az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. A 110-emeletes tornyok közelében ugyancsak felhőkarcolók álltak, de bennük semmi kár nem esett. Megtörténhetett volna, hogy az egyik oldalán, középtájon meggyengült torony a saját súlya alatt megbicsaklik és rádől az alacsonyabb szomszédos épületekre. Nemcsak ez nem fordult elő, hanem – Éppen ezt elkerülendő! – a tornyok mérnöki pontossággal szabályszerűen, felülről lefelé haladva, egyik emeletről a másikra, önmagukba rogytak, pontosan úgy, ahogy a régi épületeket felrobbantják. És ez is történt, hiszen az eredeti felvételek tanúsága szerint a még ép felső emeletekről kiindulva, ahova semmi nem csapódott be, hirtelen minden oldalon robbanásszerű füstpamacsok jelentek meg, de a füst nem felfelé szállt, ahogy természetes lenne, hanem lefelé terjedt, szemléltetve és bizonyítva az emeletenkénti robbantás-sorozat ugyancsak lefelé haladó menetét. Ezt is láthatta a világ, hiszen ekkor már számos tv-társaság filmezte az eseményt. Ha nem lettek volna ilyen robbantások, legalább az alsó 30-40 emelet acélvázának mindenképpen állva kellett volna maradnia. De egyformán porig összeomlott mindkét toronyépület!
Mi több, a déli toronyba 18 perccel később és eléggé oldalt ütközött gép a fő tartó acélvázát nem is sértette, s a kerozin nagy része sem került be az épületbe, hogy gyengíthesse az acélvázat, hanem a levegőben robbant fel, ezért tüzet csak itt látunk, azt is az épületen kívül, a levegőben. Mégis ez a torony omlott össze először, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy nem tűz okozta a tornyok összeomlását.
Hamarosan ki is derült, hogy a művelet előtti hetekben biztonsági szakemberek, akiket – nyilván nem véletlenül – Bush egyik testvére vezetett (!), többször kiürítették a toronyépületeket, sokszor volt áramszünet (azaz a megfigyelő kamerák nem működtek), eltávolították a robbanóanyag észlelésére az épületekben szolgáló kutyákat, és nagy porral járó belső munkálatokat végeztek. Bebizonyosodott, hogy az emeleteket szupertermittel (orosz elemzések szerint az alagsorban mini plutóniumbombával) aknázták alá. E robbanóanyag tüze olthatatlan és olyan hőmérsékletet teremt, hogy pillanatok alatt elporítja a betont és elpárologtatja az acélt. Német és dán tudósok a portengerből vett mintákban apró acélgolyócskákat találtak, amelyek csak úgy keletkezhettek, hogy a szupertermit elpárologtatta az acélt, amely a levegővel érintkezve lehűlt és kicsapódott. Az elporított beton pedig a filmeken látható több tízemeletnyi porrá vált, amely teljesen elborította a környéket.
Műszakilag is össze volt itt hangolva és kellően meg volt szervezve minden. 

A merényletet senki nem vállalta magára 

Pedig nagy hőstettnek tekinthette volna bármely iszlám terrorista. És ha ők tették volna, vállalták volna, ahogy más akcióikat vállalták is. (Madridi vasút, londoni metró, stb.) A világközvélemény szokatlannak is találta, hogy senki nem vállalta, még az elkövetőnek kikiáltott Al Khaida és Oszama bin Laden sem. Fenyegető nyilatkozatokat tettek, de nem mondták ki, hogy ők követték el a merényletet. Ezért gyorsan bizonyítékokat kellett keresni. Ez csak hónapokkal később "sikerült", amikor már javában folyt a „terrorellenes háborúnak” nevezett agresszió Afganisztán ellen, és kezdett kiütközni, hogy nem lesz diadalmenet. 2001 decemberében került elő egy videofelvétel, amit állítólag amerikai csapatok véletlenül találtak egy afgán város romjai között. (Az amerikai katonák kultúra iránti érdeklődése akkora, hogy minden talált videokazettát megnéznek?) A felvétel nagyon sötét, a hangminőség igen gyenge, s a döntő mondatok elhangzásakor az állítólagos bin Laden arca nem is látszik. Bin Laden ismerői szerint nem az ő hangja és beszédstílusa hallható a felvételen. Nagyon valószínűtlen is, hogy bin Laden egy videokamera előtt dicsekedne a merénylettel, s a menekülő Al Khaida tagok pont ezt a videofelvételt felejtették volna magukkal vinni! De bin Laden maga is tagadta, hogy ezen a felvételen ő szerepel (!), és bár egyéb nyilatkozataiban az USA-ra mért büntetésnek minősítette a történteket, további csapásokkal is fenyegetett, de egyértelműen sohasem vállalta 9-11 elkövetését. S amit e felvételen mond az állítólagos bin Laden az gyakorlatilag lehetetlen is: mégpedig, hogy a merényleteket ő és Mohammed Atta szervezték meg Afganisztánból és az arab országokból, s a társaik a merényletekig nem is tudták mi az akció célja. – Hát, ehhez képest egész jól sikerült!
Gyanús körülmény, hogy a repülőgép személyzetének, utasainak, terroristáknak a holttestét a két torony romjai között nem találták. DNS alapján azonosították a terroristákat – mondja mégis a hivatalos közlés. Sok ezer tonna berendezés és vasbeton elég, de az emberi test megmarad? Az amerikaiak által megadott 19 elpusztult terroristából egyébként öten élőnek bizonyultak, s közelében sem voltak az eseményeknek, s az egyikük még tv-interjút is adott Casablancában. A fő terrorista, Mohamed Atta állítólagos búcsúlevele pedig olyan vallási kifejezéseket tartalmaz, amelyek az iszlámban nem, de a protestáns vallásban annál inkább használatosak. Az USA tehát utólag sem tudott bizonyítékokat szerezni az állítólagos elkövetők ellen. Az összes bizonyíték annyi, hogy ott voltak az eltérített gépeken és ők is áldozatul estek. 

Mi történt valójában? 

Nem kizárható, hogy volt arab-iszlám indíttatású USA-ellenes szervezkedés, amiről a CIA és a Mosszad időben értesült és a már régebben kidolgozott világuralmi stratégiai célok elősegítése érdekében ráépültek, feláldozták a két tornyot és a benne tartózkodó saját állampolgáraikat. A világsajtó azonban az amerikai-izraeli (néha az angolt is említik) politikai vezetés részéről hallgatólagosan jóváhagyott Mosszad-CIA összeesküvést valószínűsíti, mivel a mellette szóló politikai és gazdasági érvek több mint nyomósak. A bevezetőben említett és egyéb amerikai elemzések is, valamint a szakértők ugyanezt az összeesküvést erősítik meg, s kisebb-nagyobb eltérésekkel, de a lényeget illetően eléggé egybehangzóan a következő változatot tartják a legvalószínűbbnek.
A terroristákat felültetik a kijelölt eltérítendő gépekre, úgy, hogy a reptéri kamerák rögzítsék őket. Meglepő, de itt a hivatalos változattal egybeeső mozzanat következik: a gépeket tényleg eltérítették. Csakhogy ismét nem azok, akikre ráfogták és nem oda! Egy bizonyos repülési idő után, amikor mind a négy járat egymáshoz közel tartózkodott a légtérben, a pilótáikat figyelmeztették, hogy támadás érte az USA-t, szálljanak le azonnal a legközelebbi katonai reptéren. (Egyes katonai szakértők a nyugat-virginiai Charleston melletti Yeager bázisra tippelnek). Az egyik gép utasait nem engedik kiszállni, hanem a másik három gép valamennyi utasát a gépszemélyzettel és a terroristákkal együtt erre ültetik fel, összesen 254 fő, s azzal, hogy menekítik őket, elindítják Pennsylvania felé, ahol ismeretlen okból lezuhan. Állítólag ezen a gépen folyt közelharc a terroristákkal és a mobilhívások is erről történtek. De a szakértők szerint tíz kilométeres magasságból közel ezer kilométeres sebességgel haladó repülőből ekkor még a sikeres mobilhívás valószínűsége egy a tízezerhez; itt azonban állítólag két ilyen hívás is volt. A szövegeik is megjelentek, de arab terroristákat nem említenek. Az egyik így kezdődik: "Szerbusz mama, én Mark Bingham vagyok!" Így ez a "bizonyíték" is a kiagyalóik ellen fordult, mintsem bármit is bizonyítson azon kívül, hogy ez az utas a gépen tartózkodott. A mama és a fia ugyanis nyilván nem először beszélt egymással telefonon, bemutatkozás nélkül is ismerték egymás hangját, s egyébként is ki az a gyermek, aki a kereszt- és vezetéknevén mutatkozik be a mamájának? Itt csak azt kellett bizonyítani, hogy Pennsylvania felé repül egy gép, amelyen valami probléma keletkezett, ezért lezuhant.
Az említett forrásmunkák szerint jelek mutatnak arra, hogy a későn felszállt vadászgépek ezt a repülőt lőtték le (más elméletek szerint robbanóanyaggal is megpakolták, és távirányítással felrobbantották), hogy eltüntessék a tanúkat. Ennek a helyszínét azonban titok fedi. A mentőket egy másik helyszínre irányították, akik ott alig találtak roncsokat, holttesteket pedig itt sem.
Profi módon meg volt szervezve, hogy minden szerencsétlen tanú – gyanútlan és ártalmatlan utas, gépszemélyzet és terrorista – eltűnjön.
De akkor mi csapódott be a tornyokba?
A New Yorkba tartó két géppel párhuzamosan ugyanazon az útvonalon robbanóanyaggal megpakolt távirányítású gépeket indítottak és ezek csapódtak be a két toronyba. (Közismert, hogy a Nortroph Grumman cég – éppen a gépeltérítések ellen – kidolgozta a repülőgépek automata távirányítási rendszerét. Az ezzel felszerelt gépeket a pilóta akaratától függetlenül visszavezethetik a repülőtérre. A rendszer arra is alkalmas, hogy földi szimulátorral vezérelve pilóta nélkül vezessen repülőgépet akármilyen útvonalon és végrehajtson bármilyen manővert.)
A katonai repülőtéren azonban tárgyi bizonyítékként ott maradt még három repülőgép, amelyeket a lajstromszámok és egyéb jelzések alapján könnyen azonosítani lehet. Ezeket felszerelték távirányító rendszerrel, és az éj leple alatt elindították az óceán felé, olyan irányba, hogy messze elkerüljenek minden hajó- és légiforgalmi útvonalat, s a megfelelő helyen az óceánba irányították, vagy robbantották őket.
Most már csak a műveleti központ eltüntetése maradt hátra, ugyanis valahonnan mindezt elektronikusan vezérelni kellett. Ezért övezte és övezi még ma is mély hallgatás, hogy délután ugyanolyan rejtélyes módon szabályosan önmagába omlott a szomszédos WTC-7 elnevezésű 47-emeletes toronyház is, amelyet pedig semmilyen támadás nem ért, tűz sem keletkezett benne. Nem egyszerű irodaház volt: itt kapott helyet CIA és a Pentagon egy-egy részlege, valamint a Rendkívüli Helyzetek Szövetségi Hivatala (FEMA, amit több elemzés "titkos kormánynak" minősít, s amelyet az alkotmány és a kongresszus mellőzésével, de még a CIA-tól, FBI-től, minden hatalmi szervtől függetlenül hoztak létre rendkívül széles jogkörrel), amelynek a feladata éppen a természeti katasztrófák, nukleáris és a terrortámadások következményeinek elhárítása. Értettek hát ahhoz, amit itt végeztek minden ellenőrzés nélkül. Az elemzések szerint e rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védelmezett épületből folyt a távirányítású gépek elektronikus rávezetése a tornyokra. A becsapódások után villámgyorsan kiürítették, ezért holttestek itt sem voltak, de két gikszer itt is bekövetkezett. A második távirányítású gépet nem sikerült egyenesen ütköztetni a déli toronnyal, hanem majdnem önmagukra irányították. A BBC TV pedig húsz perccel az épület összeomlása előtt jelentette, hogy ez az épület is összeomlott, miközben a háttérben hosszan mutatta a még teljes épségben álló felhőkarcolót. (Lehet, hogy a brit kollégák megsejtettek valamit, s bedugtak egy lőcsöt a küllők közé, hogy az amerikai kollégák szekere mégse szaladjon olyan simán.)
Már csak a három felhőkarcoló romjaitól kellett megszabadulni. A romokat eltakarították, az acélszerkezeteket (részint beolvasztva) eladták Kínának és Koreának, anélkül, hogy bármilyen vizsgálatnak vetették volna őket alá, sőt az erre irányuló civil és hivatali kezdeményezéseket le is tiltották. Önmagában e tény is mindent elárul.
A tanúk és a bizonyítékok eltűntek, kezdődhet a terroristaellenes háború. És tudjuk, hogy el is kezdődött. De ahol hamis a kiinduló pont, ott hamis az egész folyamat, minek okán a gondosan megtervezett bizonyítékok is eleve a visszájára fordultak.

Gyanús ügyletek 

2001. július 26-án Silverstein izraeli ingatlan-spekuláns mindkét WTC torony bérleti jogát megszerezte nagyon előnyös feltételek mellett. Azonnal 3,55 milliárd dollárra biztosította a WTC komplexumot, mintha csak sejtette volna, hogy valami bekövetkezik.
Magas rangú amerikai személyiségek a kormány és a CIA köreiből, röviddel szeptember 11. előtt eladták a légitársaságokban lévő részvénycsomagjaikat. A sajtó szerint a legaktívabb a CIA egyik végrehajtó igazgatója volt. Hivatalosan közölték, hogy az eladásokat kivizsgálják, de semmi nem történt és az ügyet többet fel sem említették a médiában. Röviddel az esemény előtt az eltérítendő gépeket birtokló "United Airlines" tőzsdei részvényei 42%-ot, az "American Airlinesé" pedig 39%-ot estek, majd 3 nappal előtte 1200%-ra szökött az árfolyamuk, s amerikai sajtóhírek szerint valakik ezen jól meggazdagodtak.
Ezzel párhuzamosan gyanús változásokat regisztráltak a "Morgan Stanley", a "Merrill Linch" és más olyan társaságok részvényeinek értékelésében és biztosítási kötvényeikben, amelyeknek az irodái a két toronyban voltak.
A leggyanúsabb, hogy bár ezek és egyéb hasonló ügyletek a sajtóban napvilágra kerültek, azaz a közvélemény tudott róluk, vizsgálóbizottságok nem foglalkoztak velük, s az FBI sem indított semmilyen vizsgálatot. Túl feltűnő ennyi elnézés és véletlen.
Mint ahogy nem véletlen a világtörténelem legmisztikusabb pénzügyi botránya, amely egy nappal előbb, szeptember 10-én következett be és azóta is elhallgatják. Rumsfeld védelmi miniszter bejelentette, hogy a Pentagon kasszájából eltűnt 2,3 billió dollár. Felkutatására azonnal ráállított másfélszáz revizort, akiket messze a felújítás alatti résztől helyezett el, nehogy a másnap oda becsapódó rakéta veszélyeztesse őket. A revizorok semmi nyomra nem bukkantak. Lehet, hogy ez volt a másnapi önprovokáció kivitelezőinek a bére és a hallgatásuk ára. Ha így volt, drágán vállalták, de tökéletes mérnöki munkát végeztek, politikailag, erkölcsileg azonban annál visszataszítóbbat. (A számítások nem hangzanak egybe, de 9-11 kapcsán mintegy 3000 ember vesztette életét, és 83 milliárd dollár anyagi kár keletkezett). 
A manipuláció politikája 
Az amerikai nagypolitikától nem idegen a manipuláció. Közismert, hogy Roosevelt elnök tudott a Pearl-Harbour elleni japán támadásról, de szüksége volt ürügyre, hogy beléphessen a világháborúba, ezért feláldozta a saját tengerészeit és flottája egy részét.
Szaddam Husszein iraki elnök az USA által szállított biológiai és vegyi fegyverekkel 1980-1988 között háborút vívott az USA akkori ellensége, Irán ellen. (Id. Bush cége szállította a vegyi fegyvereket, s a cég akkori elnöke Hillary Clinton volt.) Amikor azonban 1990 augusztusában Irak inváziót indított Kuvait ellen, Id. Bush elnök 1990. szeptember 11-én beszédet tartott, azonnali katonai intervenciót helyezett kilátásba. Ekkor beszélt először a nyilvánosság előtt az Új világrendről, amelyet 9-11 kapcsán "vezettek be". Majd az amerikai kongresszus emberjogi bizottságában meghallgattak egy 15 éves kuwaiti kislányt, aki kijelentette, hogy egy kuwaiti kórházban önkéntes szolgálatot teljesített, s látta, amint iraki katonák kuwaiti csecsemőket kiszedtek az inkubátorokból, és a földre dobták őket. Id. Bush elnök gyakran ismételte ezt a történetet kiemelve, hogy 312 gyerek esett így áldozatául az iraki brutalitásnak. Később kiderült, hogy a washingtoni kuwaiti nagykövet lánya volt, akinek engedélyezték, hogy hamis néven valótlanságokat állítson az amerikai kongresszus előtt. Ez a bebizonyosodott hazugság óriási botrányt szült, de ahogy keletkezett, úgy el is múlt. (Bár nem akárki, hanem a korábbi US védelmi miniszter Ramsey Clark vádiratot nyújtott be Id. Bush elnök ellen népirtás és háborús bűntett címén, de a vádpontokat elejtették és a médiában is elhallgatták az ügyet. – A toronyépületekben elpusztultak családjai pedig a mai napig eredménytelenül perelik ifj. Busht). E háború főszereplői Bush elnök apja, valamint az akkori védelmi miniszter, később ifj. Bush alelnöke, Richard Cheney voltak.
Emlékezhetünk arra is, hogy az Irak elleni háború annak ürügyén indult, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, azonban ezúttal is önmaga az USA bizonyította, hogy az állítása nem igaz: a szárazföldi hadműveletek beindítása ugyanis eleve annak a tudatában történt, hogy Irak nem rendelkezik ilyen fegyverekkel, hiszen egy demokratikus állam, demokratikus elnöke – ekkor már az ifj. Bush – csak nem teszi ki csapatait tömegpusztító fegyverek csapásának? 
Hivatalos vonalon manipulációval indult, folyt és zárult az egész 9-11 ügy. Nyilvánosságra került dokumentum szerint még 1993-ban a Pentagonban született meg a hátborzongató ötlet a WTC elleni támadásra. Megindították a pszichológiai előkészítését is. A hírközlésben, de még a művészeti alkotásokban is rendszeressé vált az „arab terroristák” elleni hangulatkeltés. Film is született róla, hogy egy Bostonból induló gépet rávezettek a WTC-re, sőt „Ideje felrobbantani” címmel zenei album is jelent meg. A manipuláció az esemény bekövetkezte után is folytatódott: a Fehér Ház azonnal létrehozta a Kean-Zelikow elnökivizsgálóbizottságot, hogy megakadályozza a Kongresszust az ilyenkor kötelező kongresszusi bizottság létrehozásában, amely esetleg kényelmetlen következtetésekre juthatott volna. Az alapvetően a FEMA közléseire szorítkozó bizottság jelentése még homályosabbá és hihetetlenebbé tette az ügyet, de alapot szolgáltatott az "új világrendet" a mondvacsinált terrorizmus elleni harccal megteremteni akaró héjáknak és Izrael-párti neokonoknak.
Ezt bizonyítja az egy hét múlva elfogadott Patritoc Act is, a hatalmas, mindenre kiterjedő törvényhalmaz, amelynek a kidolgozásához hosszú idő szükséges, azaz régen tervezték a bevezetését. Ki is derült, hogy évekkel ezelőtt kezdték el a kidolgozását, azaz a szabadságjogok megnyirbálását, függetlenül 9-11-től. E törvény amerikai megítélés szerint is alkotmányellenes, gyakorlatilag rendkívüli helyezet bevezetésével egyenlő. Sokan hadüzenet nélküli polgárháborúnak minősítik, és egyre több utalás történik arra, hogy az USA-ban erősödik a fasizálódás. 
Megszólalnak-e valaha az illetékesek? 
Az amerikai közvéleményben már tudatosult, hogy manipulációval áll szemben. A New York Times által végzett közvélemény-kutatás szerint négy amerikaiból három úgy véli, hogy a kormánynak nagyon is van mit takargatnia az ügyben. Nem hiszik el – ahogy a világ sem – hogy az USA ennyire meglephető és sebezhető! Azt is fel-felvetik, hogy amikor minden évben megemlékeznek 9-11 áldozatairól, az emlékezők között áhítatos képpel többen ott állnak az amerikai és izraeli kitervelők és az elkövetők közül, és egyikőjük-másikójuk lelkiismeretének hamarosan meg kell szólalnia.
Az említett Chiesa-filmben már megszólalt Szaúd-Arábiában dolgozott amerikai konzul. Közölte, hogy a jövendőbeli „terroristák” egy része – akik nem kaphattak volna vízumot, mert tiltó listán szerepeltek – nála jelentkezett vízumért, amit ő megtagadott. Washingtonból azonban közvetlen utasítást kapott a vízumok kiadására! A „terroristákat” tehát titokban importálták, hogy majd legyen kikre hárítani a felelősséget. Mi több, öten közülük – nyílván utólagos "bizonyíték" összetákolása céljából – a CIA titkos pilóta-tanfolyamán tanultak repülőgépet vezetni, de a nyilvánosságra került források szerint oktatóik a legjobbjukat is alkalmatlannak találták még egymotoros Cessna vezetésére is, nemhogy Boeing 767-esek bonyolult célravezetésre. Akkor honnan került elő hirtelen állítólag négy ilyen arab terrorista pilóta is?
A WTC egyik biztonsági vezetője utólag ugyancsak megerősítette, hogy az épületekben robbanások sorozata volt megfigyelhető. Az is kiderült, hogy a közelben telepített állandó földrengésjelző szeizmográfok rögzítették is e robbanásokat.
Amerikai építészek független bizottsága elemzést tett közé, amelyben egyértelműen leszögezik, hogy a tornyok csak a repülőgépek ütközése következtében nem omolhattak össze szabályos függőlegességgel. A tornyokat ugyanis eleve úgy tervezték, hogy több repülőgép egyidejű ütközését is kibírják, tehát csak belső szakszerűen előkészített robbantások okozhatták mindkét toronyépület egyformán szabályos és szimmetrikus összeomlását.
Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője szerint a terroristák telefonon kapcsolatba léptek az amerikai titkosszolgálattal, s ehhez az elnöki hivatal azonosítási kódjait és rejtjelét használták. Azok pedig minden bizonnyal igen korlátozott körben lehettek ismertek. Ismerhette az a titokzatos magas rangú egyén is, aki be nem avatkozásra utasította a légierőt.
Feltételezhető, hogy a kínaiak és a koreaiak megvizsgálták a megvásárolt acélroncsokat, és egyszer majd előállnak a megállapításaikkal.
Maga Bush elnök is tett már egy nagyon is figyelemre méltó kijelentést 2008 decemberében, amikor újságírók azt kérdezték tőle, hogy mit minősít elnöksége legnagyobb sikerének és legnagyobb hibájának. Legnagyobb sikerének azt tartotta, hogy a 2008-ban kialakult gazdasági-pénzügyi válságot ellenőrzés alatt tudták tartani. A legnagyobb hibájának azonban azt tartotta, hogy téves információk alapján indított háborút Irak ellen. (Akkor, persze, azonnal ki kellett volna vonulni, kártérítést kellett volna fizetni, stb., de idáig nem merészkedett.)
Végül érdemes szót ejteni még egy illetékesről. 

Kinek dolgozott bin Laden? 

Az USA 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki egykori ügynöke és üzlettársa, bin Laden fejére (Középkori módszer a XXI. században) és Bush parancsot adott, hogy kerítsék elő élve, vagy halva. Afganisztánban mintegy harmincezer amerikai katona kereste bin Ladent, bevetették a "Delta" különleges alakulat szakképzett katonáit, az elhíresült rangereket, majd a "zöldsapkásokat" is, de nem találták meg. Haszontalannak bizonyult a kémrepülőgépek, a kémszputnyikok keresése, de az afganisztáni hegyi barlangok szétbombázása is a bunkerfalat átütő bombákkal, a kiterjedt helyi titkosszolgálat, sőt médiumok és mágusok, sőt az "Árnyékfarkasoknak" nevezett indián nyomkeresők bevetése is. Állítólag többször a nyomában voltak, de mindig kicsúszott a kezeik közül; egyszer még azt is közölték, hogy egy mopeden menekült el előlük, ezért helikopterrel nem tudták utolérni. Ez az egész história már a nevetségesség határát súrolta, az a primitívség pedig egyenesen gyanúkeltő, hogy mindezeket az operációkat előzetesen nagy körítéssel meghirdették, mintegy figyelmeztetve bin Ladent, hogy mire készüljön. És bin Laden ezért hálás is volt; emlékezzünk rá, ahányszor csak esett Bush népszerűségi indexe, vagy súlyos belpolitikai problémája keletkezett, mindig tett egy harcias videó-nyilatkozatot, amelyre hivatkozva Bush folytathatta a kemény kéz politikáját a világban is és az USA-ban is. Mindezek fényében kell-e magyarázni, hogy kinek kellett bin Laden?És milyen alapon feltételeznénk, hogy az USA ebben a kérdésben igazat mond, mikor a fenti súlyosabbnál súlyosabb kérdésekben a hazugsága bizonyosodott be?
Hab a tortán, hogy a világsajtóban nyilvánosságra került tények fényében az USA kénytelen volt elismerni, még 2001 nyarán az amerikai titkosszolgálat egyik rezidense személyesen találkozott bin Ladennel. Magyarázat azonban nem következett. Pedig hallatlanul érdekfeszítő lenne megtudni, miért jött létre a találkozó, s mit egyeztettek. Ehelyett az USA szeptember 18-án ultimátumszerűen bin Laden kiadását követelte Afganisztántól. A tálibok intelligens és a nemzetközi joggal összhangban álló választ adtak: kiadják, ha az USA tényekkel bizonyítja, hogy ő követte el a merényletet! Erre, természetesen, nem került sor, a logikus válasz azonban annyira feldühítette a neokonokat, hogy Rumsfeld hadügyminiszter már másnap kijelentette: bombázni fogják Afganisztánt, akár kiadják bin Ladent, akár nem. Ez is volt az eredeti szándékuk és így is lett. Bin Ladent pedig keresték tovább. Mint ismeretes, évekkel később Afganisztánban megtalálták, megölték és gyorsan eltemették. A rajtaütést végrehajtó kommandó azonban később „véletlenül” szerencsétlenség áldozata lett, ahogy az akciót irányító katonai parancsok is. Itt is eltűnt minden tanú.
9-11 okai és céljai 
Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy ezernyi oknyomozó és értelmező elmélet született. Megjelentek misztikus és szimbolikus magyarázatok is Tévedés lenne az utóbbiakra szorítkozni, de érdekességként idézzük például a szeptember 11-re vonatkozó számmisztikát. E napon 1941-ben történt Pentagon alapkő letétele; 1973-ban chilei puccs; 1978-ban Camp David; 1990-ben Id. Bush meghirdeti az új világrendet; a madridi merénylet dátuma 2004. március 11; szeptember 11-től 111 nap marad év végéig; Bush 9:11-kor látja a becsapódáskor készült filmet; a késedelmesen felszállt vadászgépek 11 percet késnek; az északi toronyba állítólag becsapódott gép járatszáma AA11 volt; a pennsylvaniai gépen elpusztult áldozatok száma 254, ami összeadva 11; a tornyok 110-emeletesek voltak, és gigantikus 11-esre emlékeztettek; George W. Bush, New York City, Afganisztán, egyaránt 11 betűből áll, mint ahogy ugyanennyiből áll Ramsin Yuseb – az a terrorista, aki már 1993-ban megfenyegette az USA-t, hogy el fogja pusztítani az ikertornyokat (S nem kizárt, hogy ezzel ötletet adott!) – neve is, stb. Az iszlám azonban nem használ számmisztikát; ez is inkább a Talmudra jellemző. Így aztán ezek a meglátások, akár véletlenek, akár tudatosan alkalmazták őket, inkább ütik a hivatalos változatot.
A megértéshez ezúttal is a kinek hasznos kérdés visz bennünket közelebb.
2000-re USA és Izrael nemzetközi tekintélye rohamosan esett, mivel kívül helyezték magukat a nemzetközi jogon, s eszközökben nem válogatva érvényesítették vélt, vagy valós érdekeiket. Az európai, de más közvélemény-kutatásokban már ekkor is az USA-t és Izraelt tartották a világbékét fenyegető legfőbb tényezőknek.
A nemzetközi nyomás alatt Colin Powel amerikai külügyminiszter éppen 2001 szeptemberében szándékozott bejelenteni, hogy az USA, Camp David és más kudarcok fényében célszerűnek tartja önálló palesztin állam létrehozását (amire 1948 óta érvényes ENSZ-határozat van, de éppen az USA és Izrael mindig megakadályozza), amit Izrael minden áron el akart kerülni.
Szakértők a new-yorki tőzsde összeomlását (azaz a 2008-ban bekövetkezett válságot) 2001. szeptemberre várták. A válságban közrejátszott az is, hogy az ekkor már egypólusú világ nem igényelt elég fegyvert, márpedig az amerikai gazdaság egyik húzóágazata mindig a fegyvergyártás volt. Fegyvereket igénylő hadi cselekményekre volt égető szükség.
A századforduló éveiben csúcspontjára ért a globalizációt és a multinacionális nagyvállalatok terjeszkedését kísérő káros gazdasági, társadalmi, környezeti hatások elleni világméretű tiltakozás. 1994. január 1-jén kezdődött, amikor életbe lépett a NAFTA (az USA, Mexikó és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény) és Mexikóban felkelés tört ki ellene, amit a neoliberalizmus és a globalizmus elleni világmozgalom kezdeteként tartanak számon. Ezt követően az antiglobalista mozgalom elterjedt szerte a világban. 1999 novemberében a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) seattle-i ülését tömegtüntetés akadályozta meg. A tüntetők azzal vádolták a WTO-t, hogy nem demokratikus, titokban szervezkedik, multinacionális vállalatok befolyása alatt áll. Még a legnagyobb amerikai szakszervezet, az AFL-CIO szerint is multinacionális tőkét szolgálja. Erőteljes tiltakozási hullám követte a WTO-t, bárhol is ülésezett. 2000 áprilisában, Washingtonban hatalmas tiltakozás volt az IMF és a Világbank közös ülése ellen, 2000 szeptemberében Prágában került sor az első európai antiglobalizációs tömegtüntetésre az IMF és a Világbank ottani ülése idején, 2000 decemberében pedig Nizzában 100.000 ember tiltakozott az EU ellen. 2001. január 25. és 30. között a világgazdasági fórum (World Economic Forum) idején és ellenében Porto Alegrében óriási politikai hatással járó Szociális Világfórum zajlott le, amelyet hasonló megmozdulások követtek sok helyen. 2001 januárjában-Davosban volt tüntetés, 2001 júliusában, a G7 találkozója idején több százezres tüntetés zajlott le Genovában, ahol a rendőri provokációk összecsapásokhoz vezettek, s egy diák meghalt. A Dél-afrikai Köztársaságban rendezett rasszizmus elleni nemzetközi kongresszus rasszizmussal vádolta az USA-t, a rabszolga-kereskedelemért jóvátételt követelt a holokauszt mintájára.
E történelmi pillanatban értelmetlen lett volna bármiféle iszlám merénylet. Pontosabban, ilyen merénylet éppen az USA és Izrael érdekében állt, mert fordíthattak a helyzeten; vádlottak helyett az áldozat szerepébe kerülhettek, legalább átmenetileg. Lehet, hogy majdhogynem a semmiből előtűnt Obama megválasztása is ezt hivatott elősegíteni: egy fekete elnöktől csak nem követelnek majd a feketék jóvátételt?
A 2001. szeptember 11-én bekövetkezett, a WTO-t jelképező Világkereskedelmi Központ tornyai elleni támadás tehát arra volt hívatott, hogy elejét vegye az antiglobalizációs mozgalom további sikerének. Ezt követően 2001 októbere és decembere között még Perugiában, Rómában, Londonban, Madridban százezrek vonultak az utcákra, hazánkban is kezdett kibontakozni a mozgalom, 2002 januárjában pedig sor került második Szociális Világfórumra ugyancsak Porto Alegrében. Ezután azonban a 9-11 ürügyén az USA által meghirdetett terrorizmus elleni háború eseményei kerültek a világpolitika központjába. 9-11 külpolitikai előnyöket, kezdeményezést biztosított az áldozat szerepében fellépő USA-nak. Bush meghirdethette a terrorizmus elleni háborút, egy év múlva, 2002. szeptember 20-án pedig a preventív háború jogát a "rossz tengelye" és az önkényesen kinevezett terroristák ellen. Eluralkodott az USA gyakorlata: elindít egy háborút, majd bevonja a szövetségeseit, s velük fizetteti meg a következményeket.
A 9-11 nagyon fontos, ha nem alapvető célja volt az iraki olajkészletek megkaparintása is, valamint védelem nyújtása Izraelnek. N. Chomsky, találóan fogalmazza meg: "A mi vezetőink egyáltalán nem őrültek. Végre, egyszerűen olyan rendkívüli helyzet adódott, amikor megvalósíthatták arra irányuló réges-régi terveiket, hogy megszerezzék a szaúd-arábiai utáni legnagyobb olajforrásokat. Tegyük hozzá, hogy az iraki invázióval G. Bush nemcsak az olajtársaságokkal, hanem az amerikai katonai-ipari komplexummal számol el, amelyek több százmillió dollárral járultak hozzá győzelméhez az elnökválasztáson." Erre mondja az amerikai, hogy "No comment". De szerepet játszhatott az is, hogy a tálibok Afganisztánban felszámolták az ópiumtermelést, amelyben pedig a politika világával és a titkosszolgálatokkal összefonódó amerikai maffia igencsak érdekelt. Így aztán semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy Afganisztán bombázását követően nemcsak helyreállt az ópiumtermelés, hanem fel is futott. 
Az USA, a világ által az első pillanatban terrorista akciónak vélt esemény által kiváltott együttérzést gátlástalanul kihasználva, pusztító, népirtó háborúkba kényszerített sok országot, hazánkat is. Egy nagyhatalom részéről, amely képes lenne béketeremtő előjellel beleszólni a világ sorsába, ez a lehető legméltatlanabb eljárás, szembemenetelés a történelemmel, az emberiség érdekeivel. Azzal pedig, hogy a következményeit erőszakkal kiterjeszti a világra, sőt más országokkal fizetteti meg, arra kényszerített mindenkit, hogy ezzel és ne a létérdekeit szolgáló kérdésekkel foglalkozzon. Ennek következtében az első napokban megnyilvánult őszinte és ösztönös szolidaritást hamarosan megalapozott kétely, vonakodás, kényszerű igenelés, majd szembefordulás váltotta fel a világban, de magában az USA-ban is. Indokolt és időszerű, hogy legalább utólag világosságot teremtsünk. A nyilvánosságra került megdöbbentő tények ismeretében nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elhallgassunk, vagy hamis színben lássunk/láttassunk bármit is, sem abban, hogy elfogadjuk mások elfogult, célzatos félrevezető magyarázatát, vagy előítéletét. A világnak, benne közvéleményünknek, joga van tudni, hogy kik, mibe és miért kényszerítették bele a világot, így hazánkat is. Miközben további szemfényvesztésként még napjainkban is olyan törvényt terjesztettek az amerikai Kongresszus elé, amely lehetővé tenné, hogy a 9-11 áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bűnrészességgel gyanúsított arab országokat. Ahogy szemfényvesztés az is, Obama amerikai megvétózta a törvényt, azzal indokolva, hogy ártana az amerikai nemzetbiztonsági érdekeknek. 
A következtetés csak az lehet, hogy az amerikai politika nem válogat eszközökben; lelkiismeretlenül feláldozza a saját állampolgárait is, s becsapja őket és a világot. Értsük jól: nem az amerikai népről van szó, hanem a hatalmat ellene gyakorló politikusaikról, akik csak az erő politikáját ismerik, de nem a politika erejét. Belerángatnak más országokat értelmetlen háborúkba, ma is a szemünk előtt gyilkolnak és gyilkoltatnak minden erkölcsi gátlás nélkül. Valamennyi népnek, az amerikai népnek is legszentebb érdeke, hogy elhatárolódjon az amerikai-izraeli indíttatású intézményesített államközi terrorizmustól, s a vele párosuló, a gondolkodást és a vélemény-nyilvánítást tiltó szellemi-politikai terrorizmustól. Az USA-nak meg kell értenie, hogy egyedül az erejével nem sokra megy, látványos önprovokációkkal sem csaphatja be többé a világot, s csak akkor tehet szert igazi nemzetközi tekintélyre és elismerésre, ha nem halált, hanem békét osztogat a világban. Az USA és Izrael csak békéért kaphat békét, és csak úgy tud véget vetni a terrorizmusnak, ha abbahagyja!
Mi pedig tizenöt év után ne üljünk fel a megtévesztésnek. Minden tekintetben el kell határolódnunk az amerikai-izraeli indíttatású intézményesített államközi terrorizmustól. Ne kockáztassuk és áldozzuk katonáink életét idegen országokban, még idegenebb érdekekért. Nem vállalhatunk ilyen szövetségi kötelezettségeket. E szolgai, a magyar nemzeti érdekekkel kifejezetten szembeforduló politikát nemcsak meg kell kérdőjelezni, hanem radikálisan véget kell vetni neki. S nem holnap, hanem ma, mert a kivárás egyre biztosabban a halált jelenti. 
- - - 
* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.
(Megjelent a KAPU 2016/10 számában)




2016. November 01., Kedd 13:41


3 nagyvállalat kezébe kerül az egész Föld élelmiszertermelése


Írta:  vilaghelyzete.blogspot.se


Hiába volt egy szimbolikus vallon-ellenállás a globalista korporációk által erőltetett CETA (Kanada-Európa) Szabadkereskedelmi megállapodás aláírása ellen..., elmondhatjuk, hogy 'mint kés a vajon', úgy ment keresztül az emberek feje feletti döntés!

FONTOS Cikk: 3 nagyvállalat kezébe kerül az egész Föld élelmiszertermelése és a CETA(TTIP) aláírása ellenére erről az emberek mit sem tudnak

Évek óta szívügyemnek tekintem az egészségünk ellen támadást indító korporációk tevékenységére felhívni a figyelmet, legyen az a GMO-óriás Monsanto-ról írt cikkek, vagy az ivóvizet privatizálni akaró Nestlé.
Ez az írás, az utóbbi idők egyik legfontosabbika, ezért osztom meg veletek! 
(SBG Buddha-VilagHelyzete)
Amiről sehol nem beszélnek, az az, hogy a CETA valójában a TTIP 'kistestvére', azaz ugyanaz burkolt formában, hiszen a legnagyobb amerikai korporációk kanadai leányvállalataikat igénybe véve ugyanolyan kiskapun keresztül érvényesíthetik érdekeit, vagy áramoltathatják be Európába GMO (génmódosított) termékeiket..(VilagHelyzete saját megjegyzés)
"A sokat vitatott TTIP kereskedelmi megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között nem „halott ügy”, sőt a tárgyalások folytatódnak a novemberi elnökválasztás után" – mondta az EU kereskedelmi biztosa, Cecilia Malmström szombaton. Kanada után jön a transzatlanti kereskedelmi megállapodás.
Eközben minden abba az irányba halad, miszerint
 
Három nagyvállalat kezébe kerülhet a globális élelemtermelés fölötti tényleges kontroll.

 Nem titok, hogy a mezőgazdaságban érdekelt nagytermelők a minél nagyobb és minél biztonságosabban elérhető terméshozam érdekében rengeteg vegyszert használnak. Hétköznapi fogyasztóként fogalmunk sincs, mennyi lehet ez a “rengeteg”, illetve hogy mindez mennyire veszélyezteti hosszú távon az ilyen terményeket fogyasztók egészségét. 
De ha már maga a nagygazda sem fogyasztja az általa nagyipari mennyiségben termelt krumplit, hanem magának és családjának külön, vegyszermentesen ültet vagy ő maga is megvásárolja biztonságos forrásból, akkor eléggé evidens, hogy a veszély reális.

"Aki uralja az élelmiszer-piacot, uralja az embereket; aki kézben tartja az energia-ellátást, kézben tart egész kontinenseket; aki kontrollálja a pénzt, irányítja az egész világot."
(Henry Kissinger)

Egészségügyi határértékek tiszteletben tartása, ennek fogyasztóvédelmi ellenőrzése, a releváns friss kutatások eredményeinek beépítése a közpolitikákba, a veszélyes vegyi anyagok listájának naprakészen tartása és számon kérése, fogyasztói tudatosság, az alternatív mezőgazdasági módszerek népszerűsítése – mindez még mindig nagyrészt utópia, nemcsak nálunk, hanem gyakorlatilag az egész világon. Csupán a civil kezdeményezések népszerűségének növekedése jelzi, hogy valami azért elindult: 
a saját élelem megtermelésének igénye vagy annak biztonságos, helyi, leellenőrizhető forrásból való beszerzése egyre inkább trenddé válik. 
Ám míg ez falun viszonylag egyszerű, hiszen még nem épültek le teljesen az ezt megalapozó hagyományos tudásrendszerek, és az erőforrások is adottak hozzá, addig városon csak kevesek férnek hozzá és engedhetik meg maguknak az egészséges, helyi élelmet.

3 GIGAKONSZERN VESZI ÁT AZ IRÁNYÍTÁST

Eközben egyre inkább koncentrálódik és monopolizálódik a globális agráripar: 
2016 elején hat nagyvállalat kontrollálta a világ vetőmag-termékeinek 59%-át és a gyomirtópiac 64%-át, ám hamarosan ez a szám háromra csökken. 
A Bayer és a ChemChina ugyanis megvásárolja a Monsantót, illetve a Syngentát, a Dow és a DuPont pedig fuzionál
, még kevesebb kézben összpontosul tehát a mezőgazdasági rendszer hatalmas ellátórendszereinek jelentős része.
monsanto1A három globális vállalat jelentős gazdasági és lobbiereje tönkreteheti a kistermelőket, főleg délen, kiszorítva őket a piacról, és az európai piacra kényszerítheti a genetikailag módosított haszonnövényeket – írja az OpenDemocracy.net.
Ez a folyamat nyilván nem most, hanem régebb indult el: a kistermelők és a kisparcellás földművelés helyét egyre inkább a hatalmas, destruktív, a kemikáliáktól teljesen függő farmok veszik át. Ezek használják el a világ édesvízkészletének 70%-át, és rohamosan felemésztik az egyéb erőforrásokat is. A természetre gyakorolt káros hatásukról csak egyetlen adat: 
Európa mezei madárfajainak egyharmada veszélyeztetett vagy közel veszélyeztetett helyzetbe került, a fajok 39%-ának populációja csökkenőben van. Eközben a klímára gyakorolt hatás is számottevő.
Az állattenyésztés önmagában globálisan többel járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint a teljes repülés-, autóipar és közlekedés együttvéve. Az ipari mezőgazdaság ágazata az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 30%-áért felelős. Ha lemondanánk a nagyipari állattartásról, azzal a globális széndioxid-kibocsátás akár 40%-át számolhatnánk fel. Romániában óránként három kisgazdaság tűnik el. Európában az utóbbi nyolc évben hárommilliót számoltak föl. A globális agráripar térhódítása ellen egy alulról szerveződő forradalom próbál tenni valamit: egy ellen-narratívát ajánlani, amelynek részeként már egyre több közösségi kert működik, egyre több településen születik helyi élelmiszeripari stratégia, népszerűek a helyi piacok, és nagy a kereslet a helyi, hagyományos zöldség- és gyümölcsfélék iránt. Ez a mozgalom nemcsak arról szól, hogy helyi és egészséges étel kerül az asztalokra, hanem szervezkedésről és politikai érdekképviseletről is. Ennek keretében szervezik meg Romániában az eddigi legnagyobb európai találkozót, ahol az élelemellátási rendszer visszafoglalásának hívei gyülekeznek. 
 Kolozsváron tartják, október 26-án kezdődik, és 30-án zárul. A Nyéléni fórum témái: 
- helyben termelt élelmiszer, 
- a gazdaságokban dolgozók fizetésének és munkakörülményeinek javítása, 
- ugyanakkor egy mozgalom elindítása az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) megváltoztatására.
A fórum résztvevői az élelem-szuverenitás elérését tekintik fő célnak, azaz az emberek azon jogát, hogy meghatározzák saját élelmiszer-ellátási és mezőgazdasági rendszerüket, és befolyásolni tudják az azzal kapcsolatos politikákat.
A fórumra több mint 42 európai és közép-ázsiai országból érkeztek résztvevők, mintegy hatszázan. Az első ilyen találkozót még 2011-ben, Ausztriában tartották.
Nagyipar versus kistermelők: Góliátok a Dávidok ellen
A klímaváltozás szükségessé teszi az élelmiszer-ellátási rendszer átalakítását olyanná, amely jobban megfelel a jövő kihívásainak. A kérdés az, melyik a helyes út: - a nagyipari mezőgazdaság hívei szerint módszereik és vegyszereik a szükséges rossz kategóriába esnek, hiszen másképp nem lehetne a termésmennyiséget garantálni. 
- A kistermelők, a hagyományos földművelési módszerek és a környezettudatos gazdálkodás pártolói viszont azt hangsúlyozzák, a biológiai sokféleség megőrzésére, rezilienciára és méltányosságra épült táj- és erőforrás-használat az egyetlen mód, amely az embereknek és a természetnek is hosszú távon javára válik.
Szerintük egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne harcoljunk az agrobiznisz óriásai ellen. A három globális vállalat elemzők szerint várhatóan egyre nagyobb befolyást próbál szerezni a fejlődő országokban, ahová eddig nem jutottak el a termékeik mindenhová, és a folyamat eredményeképpen a kistermelőket ott is fölváltják a nagyipari méretben termelő és tenyésztő farmok.
Vagyis az ipari mezőgazdaság határa a Szubszaharai Afrika térségei felé tolódik, amiből a vetőmagokban utazó vállalatok hatalmasat kaszálnak. És a történet lassan már nem is “csak” a vetőmagokról és a vegyszerekről szól, hanem a mezőgazdaság fölötti teljes ellenőrzésről, a vetőmagvak génbankjai, az időjárásról és talajról gyűjtött információk fölötti monopóliumról és a világ élelmiszer-biztonságáról.
Ugyanakkor hatalmas nyomást gyakorolnak az országok kormányaira, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik számukra a piac dominálását, csökkentik a kistermelők jogait és az egyszerű földművelők által termelt hagyományos vetőmagokat betiltják – véli Silvia Ribeiro, az ETC Csoport nevű watchdog szervezet latin-amerikai ágának képviselője. Az ETC az új technológiák és nagyvállalati stratégiák hatásait monitorozza a mezőgazdaságra, emberi jogokra és biodiverzitásra nézve.
A Föld Barátai szervezet európai ágának mezőgazdasággal és biodiverzitással foglalkozó kampányának vezetője, Adrian Bebb arra hívja fel a figyelmet, hogy a három globális nagyvállalat teljesen átalakíthatja a bolygó mezőgazdaságát. A termelők és fogyasztók magasabb árakkal szembesülhetnek. Már most kijelenthető, hogy - kistermelők millióit tönkretéve és elszegényítve Afrikától Latin-Amerikán át az Európai Unióig - a nagyvállalatok átvették a kontrollt a piacok és az ellátási láncok fölött. Ezek a folyamatok a kistermelők és kis falusi közösségek körében szegénységet és éhezést okoztak.
Bebb szerint a nagyvállalatok nem oldhatják meg az éhínségek problémáját a világban, hiszen kutatások bizonyítják, hogy azt nem a készletek, vagyis az élelem hiánya, hanem a szegénység, a demokrácia hiánya és a földhöz, vízhez és más erőforrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés okozza.Hogy a világ élelmiszerkészletét ne csupán néhány vállalat tartsa kézben, pénzt kell befektetni a helyi, hagyományos földművelésbe, hiszen a kistermelők adják az élelemtermelés gerincét. Világszerte a farmerek 90%-a kistermelő, akik még mindig a fejlődő országok nagy részében elfogyasztott élelmiszer 80%-át termelik meg, főképp Dél-Ázsiában és a Szubszaharai Afrikában. A harcban sok múlik a döntéshozókon, azonban a világszerte erősödő gazdaszövetségek is próbálják fokozni lobbierejüket: az a terv, hogy az ENSZ elé viszik problémáikat, és a következő hónapokban számos nemzetközi találkozón fogják hallatni a hangjukat, írja a Guardian.
Jó, sok a vegyszer, de valójában mennyi is?
1. Egy tipikus brit gazda, ha búzát termel, akkor a haszonnövényt négy gombaölő, három gyomirtó, egy rovarirtó szerrel kezeli, illetve egy további vegyi anyaggal, amely a puhatestűeket irtja ki a vetés közeléből. 
2. Eleve olyan magot vásárolnak, amely rovarok elleni kemikáliákkal van kezelve. 
3. Ültetés előtt gyomirtóval permetezik le a földet, majd ültetés után még egy rend gyomirtót kap a vetés. 
4. Kémiai növekedésszabályozókat használnak, amelyek megváltoztatják a növény hormonháztartását, hogy a búza a megfelelő, kívánt magasságot érje el. 
5. Permeteznek levéltetű és üszög ellen. 
6. Majd közvetlenül betakarítás előtt is permeteznek glifoszfát gyomirtóval, ami kiszárítja a vetést, így aratás után nem kell energiát és pénzt költeni a szárításra – írja szintén a Guardian.
"Azt hazudják, hogy nincs alternatíva! Egyedül ŐK az alternatíva! A megrekedt elavult mezőgazdasággal szemben ők jelentik a fejlődést, de ez hazugság!"
Egy másik cikkben “a három Behemótnak” nevezik a fúziókat és felvásárlásokat követően létrejövő három szupervállalatot.  “Az a narratíva, amellyel igazolni próbálják az elviekben szabad piac fölötti dominanciát, a következő: nagyobb és bátrabb entitások képesek arra, hogy a mai kihívásoknak megfeleljenek, és megoldják a 2050-ig megszülető további 3 milliárd ember élelmezésének problémáját anélkül, hogy tönkretennénk a bolygót.
Azt várják tőlünk, hogy fogadjuk el az intenzív mezőgazdaság modelljét, mint a tudomány heroikus menetelését a primitív, nem hatékony, hagyományos termelési módszerekkel szemben. Nincs alternatíva.
"De valójában pontosan az élelem-termelésnek ez a modellje rekedt meg a fejlődésben” – érvel a szerző, Felicity Lawrence.
A második világháború után a mezőgazdasági tömegtermelés beindításának valóban nagy hatása volt az élelem mennyiségének növekedésére, de a győzelmeket hosszú távon beárnyékolták a negatív következmények: a kemikáliák használata a biodiverzitás vészes hanyatlásához és az élelemtermelés szempontjából kulcsfontosságú beporzó rovarok populációinak csökkenéséhez vezetett.
Kutatások mutatták ki, hogy bár rövid távon az intenzív mezőgazdasági rendszerben a hektáronkénti terméshozam nagyobb, hosszú távon a vegyes és sokféle terménnyel dolgozó hagyományos mezőgazdasági módszerek többet hoznak a konyhára.
Az ETC felhívja a figyelmet arra is, a nagyvállalatok nagyrészt három fő terményre fókuszálnak – a kukorica, szója és repce termesztésére –, míg a kistermelők több mint hétezerféle élelmiszernek feldolgozható növényt termesztenek. Ha a kistermelők helyzete tovább romlik, és helyüket felváltják a nagyvállalatok, amelyek cukrokat, keményítőket és zsírokat tartalmazó haszonnövényeket kezdenek termeszteni a sokféle zöldség- és gabonaféle helyett, akkor összességében nőni fog ugyan a megtermelt élelem mennyisége, de tápértéke csökken. Globálisan a korai elhalálozások vezető okai immár nem a fertőző betegségek, hanem az egészségtelen étrend.
Ha valóban az a cél, hogy az élelem táplálja az embereket és egészségesen tartsa őket, akkor a mostani intenzív mezőgazdaságra alapuló termelés egyértelműen kudarc. Még mindig több mint 750 millió ember éhezik a világon, ugyanakkor közel 2 milliárdan túlsúlyosak vagy elhízottak. Az ipari mezőgazdaság pártján állók azzal érvelnek, hogy a klímaváltozás által veszélybe került élelmiszer-biztonságot próbálják megóvni. Eközben azonban pontosan ez az az ágazat, amely egyharmadát adja az ember okozta, üvegházhatású gázok kibocsátásának.
FAO: segíteni kell a kistermelőket 
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) most megjelent globális jelentése (Az élelmezés és mezőgazdaság helyzete 2016) megállapította:
amennyiben nem változik meg gyökeresen az éghajlatváltozás elleni attitűd, további embermilliókat veszélyeztethet az éhezés, leginkább a szubszaharai afrikai és a dél-kelet-ázsiai térségekben - írja az MTI.
Nem lesz egyszerű a gazdálkodás és az élelmiszerellátó rendszerek átalakítása a számtalan érintett, az eltérő módszerek és a természeti adottságok különbözősége miatt. Mégis, most kell nekikezdeni, mert idővel az éghajlatváltozás hatásai is egyre csak erősödnek – áll a jelentésben.
"Az alkalmazkodás költségei eltörpülnek a tétlenség következményei mellett" – idézi a jelentés José Graziano da Silvát, a FAO főigazgatóját.
A FAO arra biztatja a döntéshozókat, hogy segítsenek a kistermelőknek támogató környezet kialakításával és az átalakítás előtt álló akadályok felszámolásával. A FAO jelentése több alternatív, gazdaságilag megvalósítható módját mutatja be annak, hogyan támogathatók a klímaváltozás hatásainak a legjobban kitett termelők. Így ajánlások is szerepelnek a tanulmányban a kibocsátás csökkentésére: a vízkímélő módszerek az árasztásos rizstermesztés során például 45 százalékkal foghatnák vissza a metánkibocsátást, míg az állattartás kibocsátása akár 41 százalékkal is mérsékelhető lenne a hatékonyság javításával. 
Változások szele - Van reménysugár a konszernek és megvásárolt politikusaik ellen ? 

A Bayer és a Syngenta által előállított neonikotinoid rovarirtószereket nemrég betiltották az EU-ban, mivel bizonyítottan ezek használatához köthető leginkább a teljes élelemláncot fenyegető méhpusztulás. 
Az EU-ra nyomás nehezedik, hogy a glifozát használatát is betiltsa, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint nagy valószínűséggel rákkeltő anyagról van szó. 
Miért nem történik még több változás? 
Olivier de Schutter egykori élelmiszerjogi ENSZ-jelentéstevő szerint a rendszerbe a változást megelőzni hivatott elemek vannak beépítve. 
Az utolsó bástya Afrika, most ott a legintenzívebb az agroindusztriális modell terjesztése. 
De érkezik hír reményt adó, új megközelítésekről is, pl. Kenyából, ahol egy Flamingo Homegrown nevű vállalat hosszú évek után lemondott a vegyszerek használatáról, részben arra válaszul, hogy alkalmazottainak egészsége került veszélybe, részben pedig azért, mert a rovarirtószereik nem bizonyultak eléggé hatékonynak.
Most újragondolták a teljes stratégiájukat, és azért alkalmaznak magasan képzett tudósokat, hogy laboratóriumaikban tanulmányozzák és rekonstruálják az egészséges, élő termőtalaj élőlényeit, gombáit, növénygyökereit, a teljes ökoszisztémát. Óriási üvegházakban katicabogarakat alkalmaznak, hogy a termést ne tegyék tönkre a károkozók.
A talaj regenerálása csökkenti a CO2-kibocsátást is
Mivel a talaj az óceánok után a második legnagyobb széntároló – négyszer annyi szenet köt le, mint a világon összesen megtalálható növények és fák együttvéve –, a talajminőséget is drasztikusan befolyásoló, önmagukban is káros emberi tevékenységek, mint amilyen az erdőirtás vagy a nagyipari mezőgazdaság, duplán visszaütnek.
Jason Hickel cikke szerint a nagyipari mezőgazdaság tönkretette az utóbbi négy évtizedben a rendelkezésre álló mezőgazdasági területek egyharmadát. Ha a talaj degradálódik, elveszíti képességét, hogy lekösse a szenet, és hatalmas mennyiségben bocsátja ki azt szén-dioxid formájában az atmoszférába.
ipari mezőgazdaságról való lemondás,
Ezért inkább a talaj regenerálásán kellene dolgozni, és nem a további degradáción – érvelnek tudósok. A jó hír, hogy az ipari mezőgazdaságról való lemondás, az ökogazdálkodási módszerekre való áttérés révén regenerálhatjuk a talajt.
A természetes trágya használata, a szántás elkerülése, a komposztálás, a vetésforgó mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a talaj visszanyerje széndioxid-lekötő képességét. És nemcsak a már lekötött szenet tartja vissza, hanem a levegőbe került széndioxid-mennyiséget is csökkenti. Különböző becslések szerint a globális széndioxid-kibocsátás 3%-15%-át fordítja vissza a talaj regenerálása, sőt, egy friss kutatás a pennsylvaniai Rodale Institute-tól egyenesen 40%-ra teszi ezt az arányt.



2016. Október 29., Szombat 17:24



Ki fenyeget kit, kinek a nevében


Írta:  Geönczeöl Gyula


Idézet az angol nyelvű cikkből ami kiváltotta olvasónk figyelemreméltó megjegyzéseit."...The weapons were reported to be in the hands of István Győrkös, a longtime far-right activist who was well known to the authorities for his radicalism. Involved in Hungary's neo-Nazi scene since the waning days of Communist rule in the late 1980s, Győrkös had participated in a wide array of ultra-nationalist antics, some of them violent..." -  
Ez az Observer cikk tipikusan megrendelésre készült és egy hisztéria bevezetése.
Aminek célja Magyarországon a nemzeti gondolat letaposása és az ország előkészítése a háborús felvonuláshoz a nyugat számara.
Semmi bizonyíték nincs arra, hogy Györkös szovjet ügynök lett volna.
Azt az ostobaságot, hogy a jobboldal egy része az orosz felé fordult nem lehet erre kihasználni, a nyugati trockista támadás a magyarság ellen azonban tény és erről kellene beszelni. Nincs szükségünk wilsoni Versailles trükkökre és hazugságokra.
Gorbacsov 1989-ben Washingtonban világosan elmondta és a The Washington Post-ban, ami ultraliberális lap, olvashattuk nyilatkozatát, ami szerint a szovjet rendszer 66 millió ember gyilkolt le.
"Mindenhol a tömegsírok maradványaira bukkanunk, mindenhol csonthegyek vannak a földbe ásva",
mondta el Gorbacsov. Nevetséges, hogy a nyugat által támogatott szovjet rendszerről egy a szovjet párttitkár mondta el ezeket. Ezért történt, hogy az új orosz rendszer az ortodox egyházzal kötött szövetséget.
Nekünk az ortodoxia elfogadhatatlan, a nyugati egyház sem megoldás már ezer éve. Nehéz helyzetben vagyunk, de nem reménytelenben. Ezért kell az egész ügyet a teljes egészében ismerni. Ehhez megfelelő vezetőkre lenne szükség, akik azonban a jelenlegi helyzetben nem érvényesülnek. Viszont az elmúlt napokban két dolog történt, aminek az összefüggései figyelmeztetőek a magyarság nemzeti létét illetően.
Ezek a Györkös elleni támadás és a másik Budaházy letartóztatása.
Ki fenyeget kit, kinek a nevében? Ez itt a kérdés.
Az tény, hogy Hillary Clinton háborúra készül Oroszország ellen.
Az oroszok éppen ezért stratégiai állásokat foglalnak el. Bebiztosították a Fekete tenger fölötti uralmukat Krím elfoglalásával és átvitték Ukrajnából a háborút Szíriába, ahol az ISIS az amerikai nép által ellenőrizetlen titkosszolgálatok által lett felszerelve, a napokban nem más, mint McCain szenátor ismerte ezt el. Ugyanis azt állította, hogy a a Nemzetbiztonsági Tanácsban ők a szenátorok nem "ellenezték" az ISIS felfegyverzését. Trump elnökjelölt nem kis meglepetésre kifecsegte többször is, hogy Obama és Clinton miatt nőtt ki a semmiből ez a Szíriát támadó terroristákból álló zsoldos szervezet.
Nem véletlenül mondja Trump, hogy többet tud az egészről, mint az összes tábornok együttvéve, és hogy ő 10 nap alatt elintézi az egészet. Hát megteheti, ha elveszik a támogatást az egész széjjel megy. Csakhogy ez nem tetszik a háborúra készülődőknek. És az ostoba amerikaiak félnek a "változástól", amit Trump jelentene. Inkább rohannak a biztos szakadék felé. Ezt a hisztériát szolgálják a magyarok elleni támadással a magyarországi események is. Beijeszteni a lakosságot, hogy húzza meg magát. Majd a háborús párt intézkedik paprikajancsijaik segítségével.
Az USA komoly gazdasági bajokkal küzd. Évi 3-4 ezer milliárd dollárt költenek háborúra és a lakosság ellenőrzését szolgáló biztonsági erő eltartására, ami különben az alkotmányon kívül működik. Ez az elköltött pénz nem jut el az infrastruktúra fejlesztésig és az innovációkra semmit nem költenek. Ezert a gazdaság lassul és küszködik, mert a háborúskodásra épített gazdaság kezd kifulladni. Kezdték az I. világháborúval és eljutottak a nagy depresszióig. Roosevelt ki akart mászni belőle a 2. világháborújával, annak kirobbantása az ő műve. Azóta állandóan háborúznak. A kommunista barát Eisenhower egy gyönge pillanatban meg is mondta, hogy a katonai-ipari komplexumra oda kellene figyelni.
Clinton volt elnök el is mondta, a napokban derült ki egy újságírótól, hogy megjegyezte neki, "tudja itt a kormányon belül működik egy árnyékkormány, aminek a működését NEM ellenőrzöm. Senki nem tudja, hogyan működik", mondta. Felesége Hillary azonban tőlük kapja a nagy pénzeket és ezért biztos a háború kirobbantása.
Tehát nem akarják kiengedni a választásokat a kezükből és ezért mondja Trump elnökjelölt, hogy a választások elcsalása folyamatban van.
Nem azon kellene siránkozni, hogy egy rendőrt lelőttek, hanem elővenni azokat, akik az ilyen terrorista cirkuszok kirobbantásáért felelősek. Ők felelősek a rendőr meggyilkolásáért, akit beleküldtek egy csapdába, mert a trockisták által sarokba szorított ember felvállalta a konfrontációt.
Budaházy pere pontosan ugyanaz, ami a Mindszenty kirakatper volt. Elő kell venni a régi kirakatpereket és kiderül, a gépezet ugyanaz. Az 1945-ben létrehozott debreceni szovjet köztársaságot NEM töröltük el és annak törvényéi, tehát egy bujtatott szovjet terrorista gépezet működik a kormányzat mögött. Nevezzük Clinton után egyszerűen "Shadow Government", vagy "Árnyékkormány"-nak. Őket kell megtalálni, fölszámolni és kiiktatni a közéletből. III/III-al és a többivel egyetemben, amelyet a jelenlegi rendszer védelmez és bujtogat.
Miert nem hozták nyilvánosságra a beszervezettek listáit? Nos pontosan azért, mert a bujtatott szovjet elemek irányító kepésséget kell biztosítani. A magyar nemzeti oldal hallatlan mulasztása, hogy belemegy mindenféle adok-kapok vitába és nem a lényegre összpontosít. Márpedig ahhoz, hogy a magyar lakosságot a megfélemlítettségből kiszabadítsuk, erre van szükségünk. A jelenlegi rendszer nem más, mint a jelenleg Oroszország által sem támogatott szovjet rendszer csökevénye. A szovjet maradványok intézkednek a kormánnyal, pártokkal, bíróságokkal, rendőrségekkel, "nemzetbiztonságiakkal", ügyészséggel, nemzet-gazdasággal. Rájuk támaszkodnak a nyugati trockista elemek, mert ahogyan Eisenhower 1956-ban nem támogatta és elárulta a magyar forradalmat nov. 2.-i aljas táviratával a szovjeteknek, hogy nem támogatja "ellenséges" országok létrejöttét a nyilván "baráti" Szovjetunió határán, világos beszéd. Kínában 1956 október 30. -án Csu En Lai miniszterelnök világosan figyelmeztette a szovjeteket, hogy a magyaroknak és lengyeleknek igazuk van és nem lehet "szélsőségekre" kibeszélni az eseményeket.Meg kell állapodni a magyar és lengyel néppel, mondta a kínai miniszterelnök.
Kezdtek is a szovjetek kivonulni. Ám jött Eisenhower személyében a nyugati trockista "segítség" a baráti, tömeggyilkos szovjet rendszer számára. Nem véletlenül mondta később az ENSZ-ről Csu En Lai, hogy csináltak egy kis cirkuszt a magyar ügy körül aztán nem lett semmi. Talán ő jobban ismerte a trockista söpredék problémáját, mint a jelenlegi, osztályharcos jelszavakhoz szoktatott magyarországi közvélemény.
Vagyis a nemzetnek összpontosítani kell, nem szabad belemenni a hisztériába, és következetesen szembe kell menni a háborús hisztériával. Budahazyt senki más nem követheti a börtönbe. Ne felejtsük: Gyurcsány katonai titkosszolgálata lövöldözött a cigányokra és az akkor külügyminiszter Hillary Clinton a forgatókönyv szerint Magyarországra érkezett, és figyelmeztetett a "nacionalista" "fasiszta" stb. "veszélyre. Figyelmeztessünk tehát a nyugati bolsevista, kommunista, trockista "veszélyre", mert ők egyeztek meg a hazai III-as ügyosztályokkal, szovjet csökevényekkel, hogy megmaradjon a szovjet rezsim, és a szovjet törvények a kirakatperekhez. Semmi kevesebbről nincs szó, mint arról, hogy kikerüljünk egy háborút, ami az ország fölégetéséhez vezethet. Ezért pedig ne hozzunk kirakatperek segítségével áldozatokat, legyen az Györkös, Budahazy, vagy ostoba rendőrőrnagyok, akiket erre használni lehet. Ne nézzenek minket magyarokat hülyének. Erről van szó.
Udvozlettel,
Geonczeol Gyula
USA
a Királyi Magyarország legitim, rendi, ezeréves szkíta alkotmányára figyelmeztetéssel
( A kiemelések a MM szerkesztőtől)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése