2016. november 5., szombat

Jövőnk infó katonadolog II.





Jövőnk infó katonadolog II.


GAZ-3937 “Vodnik” – az orosz Hummer








2012. november 19. - 10:37
Magazin: 
|










A GAZ-3937 “Vodnik” egyedi megjelenése ellenére sem túl ismert, pedig a tervezői meglepően ötletes megoldásokkal álltak elő az orosz “LEGO-autó” kifejlesztésekor. Persze azért annyira ne szaladjunk előre, de annyit elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy forrás nem túl sok áll rendelkezésre a szóban forgó járműről és sajnos néha azok is ellentmondanak egymásnak, szóval az itt leírtakat érdemes némi fenntartással kezelni.
No de akkor vágjunk is bele: a Vodnikot egyértelműen a NAMI-0281 jelű járműre vezetik vissza, amelyet 1985-ben készítettek el az orosz mérnökök. A cél egy úszóképes, könnyű, négykerék-meghajtású eszköz kifejlesztése volt a gyorsreagálású erők részére. A NAMI egyik érdekessége egyébként, hogy az utasok/rakomány a jármű közepén helyezkedett el, amelynek az volt a nagy előnye, hogy a rakomány méretétől és súlyától függetlenül nagyjából ugyanakkora maradt az első és hátsó tengelyterhelés aránya (kvázi középen maradt a súlypont). Arról nincs információ, hogy végül mi lett a projekt sorsa.
A GAZ-3937 formára ugyan mutat némi hasonlóságot a NAMI-val, de a belső elrendezése teljesen más: az előddel ellentétben a motor nem hátul, hanem középen, elöl helyezkedik el, illetve a vezetőt is kiültették a jármű elejére. A Vodnik alja zárt, képes a vízfelszínen is közlekedni, igaz, csak 4-5 km/órával, azonban nagy előnye a moduláris felépítése. Alapvetően három részből épül fel: van egy alapmodul, tulajdonképpen a jármű egész alja adja ezt, erre lehet felszerelni a vezetőfülkét, illetve egy puttonyt, amit teher- és csapatszállításra, mentőnek, stb. lehet használni. Elvileg ezt a modult pár csavar oldásával el is lehet távolítani, tehát viszonylag könnyen átépíthető “terepen” is az adott célnak megfelelően. A hírek szerint nagyjából 26-féle felépítménnyel rendelkezik a Vodnik, köztük a kiskaliberű fegyvereknek ellenálló páncélozott, illetve hermetikusan lezárható változatokkal is.
Azt nem tudni, hogy mikor kezdték el fejleszteni, de 1994-ben a Rescue-94-en debütált elég szolid módon, azonban az újságíróknak hamar szemet szúrt a szokatlan jármű és el is nevezték az orosz Hummernak. A gyár persze később cáfolta, hogy bármi közük is lenne az amerikaiak gépszörnyéhez, mert hiába nyugszik azonos koncepción a két jármű, a Vodnikot teljesen más irányvonalak mentén álmodták meg, ezért néhány dologban túl is tesz amerikai kollégáján (persze ez még annak is betudható, hogy ekkorra a Humvee már közel 10 éve szolgálatban volt). A HMMWV-hez hasonlóan természetesen a GAZ-3937 is felszerelhető fegyverzettel, például 7,62 mm-es PKT vagy 14,5 mm-es KPVT géppuskával, de akár egy kisebb löveget is mögé lehet akasztani.
Alapvetően két verzió létezik: a 3937-es, ahol a vezetőfülke hosszanti elrendezésű (elöl a vezető, mögötte egy utas) és a motor részben a vezető mellett található, illetve a 39371-es, amely normál kétszemélyes fülkét kapott és a motort e mögé zsúfolták be. Érdekesség, hogy vannak közös alkatrészei a BTR-80-nal és a BRDM-2-vel is.
Sajnos darabszámra vonatkozó forrásra sem sikerült bukkannom,
illetve a konkrét üzemeltetőkről (akár csak az orosz hadseregen belül) sem találtam érdemi információt, csak annyit, hogy 2006-ban Uruguay 48 darabot rendelt belőle. Egyébként a civil szférában is előszeretettel alkalmazzák kiváló terepjáró képessége miatt például elektromos távvezetékek ellenőrzéséhez.
A Vodnik nem egyedül jött a világra, hanem vele párhuzamosan fejlesztették ki a GAZ-3934 Sziam páncélautót is. Ez paramétereiben nagyjából megegyezik édestestvérével, azonban a megjelenése “jellegzetes”. A Sziam alapját egyébként a GAZ-47 lánctalpas terepjáró adta és a rendőrségnek, valamint egyéb félkatonai szervezeteknek szánták, ennek megfelelően páncélzattal is ellátták. 1996-ban Csecsenföldön az Orosz Belügyminisztérium egységei is alkalmazták. Létezik belőle egy “katonai” verzió is, a GAZ-39344, amire a BTR-80 tornyát szerelték fel. Ez a verzió szintén megfordult a csecsen háborúban.


(htka.hu)




Tömegpusztító fegyverek - I. rész








2012. november 07. - 12:37
Magazin: 
|









Cikkünkkel kísérletet teszünk arra, hogy az olvasóink elé tárjuk a tömegpusztító fegyverek veszedelmét, illetve magukat a fegyvereket, melyek ott lapulnak még ma is a nagyhatalmak farzsebeiben, s bármikor bevetésre kerülhetnek, függetlenül attól, hogy az ellenkezőjét állítják. S függetlenül attól, hogy léteznek egyezmények, mint az NPT, CWC, BWC, amelyek a nukleáris, vegyi és biológia fegyverek korlátozásáról, tilalmáról és leszereléséről szólnak. Egyszerűen azért, mert a mai mennyiségük (és minőségük) még mindig bőven elegendő az emberiség kipusztításához, de különösen mert a mai körülmények sokkalta rosszabbak, mint a hidegháború során, s egyre rosszabbak lesznek, ami egyre növeli annak a lehetőségét, hogy ezeket be is vessék (ellenünk).
Nehéz feladat előtt állunk. Egyrészt, mert egy részletes tanulmány terjedelme messze meghaladná egy cikk kereteit, s inkább egy több száz oldalas könyvben lehetne csak minden részletre kiterjedően kifejteni a témát, másrészt mert a szakkifejezések garmadáját az olvasók többsége több mint valószínű, hogy meg sem értené. S pontosan emiatt, az egyszerűségre való törekvésünk miatt, az olvasó esetlegesen kételkedni kezdhet a cikkünk hitelességében. Nehéz feladat ez. Az olvasó esetleg rendelkezik bizonyos ismeretekkel, de szinte biztos, hogy nem hosszú éveken keresztül tanulmányozta ezt a területet, s így sem mélyében, sem madártávlatából nem látja át a témakört. Előbbihez idő és rengeteg tanulmányozás szükséges, míg utóbbi – néha – az előbbi teljesülése esetén következik be. A cikk számos esetben csak az adott részterület felszínét súrolja, és csak néha mélyül el jobban a részletekben.

Bevezetés
A tömegpusztító – nukleáris, vegyi és biológiai – fegyverekről számos információ lelhető fel, mind nyomtatott, mind elektronikus változatban. Mindegyikük közös vonása, hogy részleges tájékoztatást ad az adott fegyver történelméről, s minél inkább közeledik annak jelenéhez és mennyiségéhez, annál pontatlanabb adatokat ad az érdeklődőnek.
Ne legyünk naivak, hétpecsétes titokról van szó, az emberiség történelmének legpusztítóbb fegyvereiről, amelyről az átlagember azt hiszi, hogy a hidegháború végével, egyszerűen eltűntek. Hát nem tűntek el. Bár kisebb mennyiségben – kiirtásunkhoz még mindig bőven elegendő! – ugyan, de máig hadrendben vannak és még hosszú évekig tervezik a hadrendben tartásukat, hacsak nem kerülnek azelőtt bevetésre, ami a biztos pusztulásunkat jelenti.
A tömegpusztító fegyver célja a pusztítással való fenyegetés és csak másodlagosan a tényleges pusztítás, szokták mondani a szakértők, s ezért valójában nem kell tőlük félni. Nos, ez így nem igaz. Való igaz, hogy a hidegháború során oly mértékben fegyverkezett fel a két nagyhatalom, hogy a tömegpusztító fegyverek – elsősorban a nukleáris fegyverek – a Föld élővilágát pillanatok alatt elpusztíthatták volna. De nem ez a fenyegetettség akadályozta meg a világégést, hanem négy tényező, amely ma már nem áll fenn. Nevezetesen az, hogy akkor a világ kétpólusú volt, azaz két nagyhatalom és azok szövetségesei álltak szemben. Valamint, hogy katonai erőegyensúly állt fenn a két fél között, mely stabil gazdasági és energiaellátási környezettel társult.
A tömegpusztító fegyverek célját ma az határozza meg, hogy a tulajdonosa mit akar elérni, illetve mit szeretne a jövőben elérni, amikor kényszerhelyzetbe kerül. Ez sarkalatos kérdés, és lényegében az élővilág jövőjének a záloga. Engedtessék meg egy kitérő, amely első olvasatra látszólag bonyolítja a fentiek megértését, de valójában sokkal érthetőbbé és világosabbá teszi a fenti gondolatmenetet. Ha valakitől megkérdezzük, mire való egy „géppisztoly”, akkor egyértelműen azt a választ kapjuk, hogy „ölje meg az ellenséget”. Valóban?!
Nos, nézzük meg a klasszikus AK-47-es gépkarabély 7,62mm-es lövedékét: un. köztes vagy karabély lövedék, melynek (ballisztikus) tulajdonsága valamelyest instabilabb, mint egy második világháborús puska lövedéknek. Míg az utóbbi egy bemeneti seben keresztül behatol az emberi testbe, majd egy kimeneti seben távozik, s közben egy viszonylag „egyenes” sebcsatornán halad keresztül, addig az AK-47-es lövedék sebcsatornája és kimeneti nyílása nem ilyen „szabályos”. (Természetesen szélsebesség, levegő páratartalma, becsapódási szög, csontnak ütközés és annak szöge mindezeket jelentősen befolyásolják). A kettő között azonban nincs lényegi különbség, mind a klasszikus puska lövedék, mind a klasszikus karabély lövedék elsődleges célja az ellenség elpusztítása, de ha a lövész nem fejre vagy testre lő, akkor a célpont nem fog belehalni a sérülésébe.
Most nézzünk meg egy modern orosz 5,45mm-es (AK-74) vagy amerikai 5,56mm-es (M16, M4) karabély lőszert. Ezek instabil röppályás lövedékek, melyek azonnal bukdácsolni kezdenek, amikor behatolnak az emberi testbe. Magyarán egy fejlövésnél szétszakítják a koponyát egy váll lövésnél letépik a kart, egy haslövésnél szétszakítják a belső szerveket, s amennyiben az áldozatot csak a karján vagy a lábán találja el, akkor is jelentősen megnő az esélye a halálos sérülésnek. Egyszóval ezek a lőszerek azon túl, hogy megölik az ellenséget, egyben borzalmas sérüléseket okoznak, amelyek pszichológiailag, gazdaságilag stb. leterhelik a haderőt, a katonatársakat, a korházi ápolókat, röviden számos másodlagos célt értnek el, azon túl, hogy megöljék az ellenséget. És különösen kihangsúlyoznánk, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy kis lyukat látunk a csatatéren elesett társunk homlokán vagy egy olybá eltorzult, szinte szürreális valamit a nyaka tetején, amelytől életünk végéig rémálmaink lesznek, és szinte harcképtelenné válunk a borzalmas látvány utóhatásától.
Nos, innen lépjünk vissza a tömegpusztító fegyverekhez. Pusztítani akarok? Repül az ideggáz és mindenki elpusztul. Ja, hogy valami mást akarok?! Repül az Ebola vagy a veszettség… vagy valami, amit még csak nem is ismerünk.
Nem kell messzire menni, s mindenféle csodafegyverekben gondolkodni, egy kellő hatóerejű nukleáris töltet, egyetlen egy, képes arra, hogy Magyarország lakhatatlanná váljon, miután több millióan közülünk elpusztultak. Ahogy egy nem túl nagy adag VX vagy Novicsok is elég, hogy kipusztuljon a lakosság, érintetlenül hagyva az infrastruktúrát. És megteszi ezt egy Ebola vagy más vérzéses lázzal járó biológiai támadás is… ahogy egy „rage” (~tombolás) biológiai fegyver is, melyre adott a veszettség vagy annak egy módosított változata; 99%-os halálozás és egy kis pánik.
És amíg a fentiek adottak, azaz ott vannak és hatásosak, addig a spekulációk, csak spekulációk maradnak még egy darabig, s általában fenn is akadnak az alapkérdéseken: mit, miért, hogyan, milyen hatásfokkal stb. akarok elérni; mármint, mint nagyhatalom.

"Itt a piros, hol a piros"

NPT egyezmény a nukleáris fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.


BWC egyezmény a biológiai fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.


CWC egyezmény a vegyi fegyverekről - pirossal azok az államok, amelyek nem írták alá.

Egyetlen egy állam létezik a Földön, amely egyik egyezményt sem írta alá: Izrael.

Az atomrobbanás pusztítása egy 20 kt hatóerejű töltet esetében

Bevezetés
Egy atomtöltet hatóerejét közönséges trotillal (TNT vagy trinitro-toluol) egyenértékben adják meg. Egy 20 kilotonnás atomtöltet 20.000 tonna TNT robbanóanyaggal egyenértékű.
1.000 tonna, azaz 1 millió kilogramm TNT = 1 kt (kilotonna).
1 Mt (megatonna) = 1.000 kt = 1.000.000 tonna TNT, azaz 1 milliárd kilogramm hagyományos robbanóanyag.
A ma hadrendben álló legerősebb orosz nukleáris töltet 20 Mt (= 20.000 kt), míg a Hiroshimára ledobott atombomba kb. 10-12 kt hatóerejű volt. A mai nukleáris töltetek átlagosan 200-800 kt hatóerejűek, néhány hadászati atomtöltet hatóereje 1-20 Mt. A valaha felrobbantott legnagyobb atombomba a szovjet „Cár” bomba volt, melynek hatóereje 50-57 Mt közé esett, s amelyet eredetileg 100 Mt hatóerejűnek terveztek.

A tűzgömb
A robbanás utáni egy milliomod másodpercben a tűzgömb mérete 20-30 méter, míg hőmérséklete 3 millió fok. A robbanás után 0,02 másodperccel a gömb 180-200 méteres és hőmérséklete 6000 fok, akár a Nap felszínének hőmérséklete. A tűzgömb kb. 3 másodperccel a robbanás után kb. 500 méteresre nő, majd sűrű füstfelhőként tágul tovább. Egy 1 megatonnás robbanás közel 2500 méteres tűzgömbbé nő. A tűzgömb nem csak terjeszkedik, hanem emelkedik is, aminek következtében nagymennyiségű levegőt, port (és egyéb tárgyakat) szív magába, melyek sugárszennyezetté válva hullanak vissza a földfelszínre.

Az elektromágneses impulzus (~hősugárzás)
A tűzgömb a robbanás pillanatában közel százszor fényesebb a Napnál, így a távolság függvényében vakságot vagy ideiglenes vakságot okoz, ha belenéz az ember. Különösen éjszaka, amikor a pupilla összeszűkül. Az ember 2-3 kilométeres távolságon belül meggyullad.

A lökéshullám
A lökéshullám akadályba ütközve hirtelen nyomást fejt ki, valamint óriási sebességgel áramlik a levegő. Ez a két oka a rendkívüli pusztító erőnek. 600 méteren belül lényegében minden épület megsemmisül, míg 3 kilométeren belül lényegében minden épület közepes-súlyos károkat szenved. Ezen a távolságon belül az emberi testre iszonyatos erő hat, melynek következtében az emberi test elrepül, s közben szétszakad a dobhártyája, tüdeje, gyomra, halálos sérüléseket szenvedve.

Kezdeti radioaktív sugárzás (gamma- és neutronsugárzás)
Amennyiben egy embert 600 röntgen éri, úgy körülbelül 3-4 héten belül meghal. 400 röntgen besugárzásától az emberek 50%-a meghal.
A 20 kilotonnás robbanás 1000 méteren belül, 12-16 másodpercig 800 röntgennel sugározza be az embert. (2000 méter távolságban a sugárzás már csak 10 röntgen körüli, míg fedezékek 2000 méteren belül is csökkentik a besugárzást, így például egy vastagabb homokzsák fal is elegendő ahhoz, hogy ne érje az embert halálos dózis.

Radioaktív szennyeződés (utólagos sugárzás)
A több kilométer magasra emelkedett gombafelhőből sugárszennyezett hamu és por hullik vissza nagy területen a robbanás körzetében, mely veszedelmes. Egyrészt a talajra érve gamma sugárzás révén hat kívülről az emberi szervezetre, másrészt belélegezve belülről sugározza be az emberei szervezetet. A robbanás után 1 órával 200 méteres távolságon belül ez a szennyeződés közel 3.000 röntgen/óra.

Az 50 megatonnás „Cár” bomba hatásai
A gombafelhő 64 kilométer magasra emelkedett, azaz a sztratoszféra fölé a mezoszféráig ért. Az 55 kilométerre lévő Szevernyij falu valamennyi épülete megsemmisült. 100 kilométeres távolságban az ember harmadfokú égési sérüléseket szenvedett volna. Ablaküvegek még 900 kilométeres távolságban is betörtek. A robbanás alatt 5,25-ös erejű földrengést mértek, és ha nem légi robbantású lett volna, a földrengés ereje elérte volna a 8,1-et.

A vegyi fegyverek hatásai

Lewisite (L) - hólyaghúzó vegyi fegyver
Kapcsolódó cikk:

Tüdő irritatív, hólyaghúzó vegyi fegyver. Könnyen áthatol a normál ruházaton, sőt a gumin is. Bőrrel való érintkezés után azonnali fájdalmat és viszketést okoz, amely kiütéssel és duzzanattal jár. Körülbelül 12 óra elteltével nagy, folyadékkal telt (a mustárgáz által okozottakhoz hasonló) hólyagok alakulnak ki. Ezek súlyos kémiai égések. A megfelelő felszívódás szisztémás mérgezést okoz, amely máj nekrózishoz és halálhoz vezet. A belégzése égő fájdalmat, tüsszögést, köhögést, hányást, esetlegesen tüdőödémát okoz. A lenyelése súlyos fájdalommal, hányingerrel és hányással jár, valamint szöveti károsodást idéz elő. Szembe jutva a szúrós és erős irritációtól kezdve, akár a szaruhártya hólyagosodását és hegesedését is okozhatja. Az általános tünetek közé tartozik még a nyugtalanság, gyengeség, a normálisnál alacsonyabb testhőmérséklet és az alacsony vérnyomás is.


Egyéb hólyaghúzó vegyi fegyverek:
Nitrogén-mustár (HN1, HN2, HN3), Kén-mustár (H, HL, HD, HQ, HT), Fenildikloroarzin (PD), Etildikloroarzin (ED), Metildikloroarzin (MD)

VX - ideggáz
A VX (V-ágens) egy idegméreg, amelyet harcászati céllal fejlesztettek ki az 1950-es években. Jelenleg a legveszélyesebb mesterségesen előállított vegyi harcanyagok egyike. Halálos adagja egy átlagos emberre nézve mindössze 200 µg. A VX idegméreg, hatása hasonlít a tabun hatására, csak tünetei sokkal gyorsabban játszódnak le, és sokkal kisebb mennyiség is halálos belőle. Először csak fejfájás, fokozott nyálkatermelés jelentkezik, aztán izomfájdalom, majd izom és bélgörcs (mivel a központi idegrendszer lebénul, ezért a görcs nem oldódik, így az izmok a halál beállta után is összehúzódva maradhatnak), végül eszméletvesztés, és általában légzési elégtelenség miatt bekövetkező halál.

Egyéb idegrendszerre ható vegyi fegyverek:
Tabun (GA), Szarin (GB), Szomán (GC), Cikloszarin (GF), GV, EA-3148, VE, VG, VM, VR, Novicsok (A-232 Novichok-5), amely 4-8-szor erősebb a VX-nél! Vegyi fegyverekről bővebben itt olvashatnak.

VX raktáron. (Inkább nem mutatunk képet arról, mit művel egy hólyaghúzó vegyi fegyver.)

Biológiai fegyverek
A biológiai fegyverek vírusok, baktériumok vagy más élőlények, illetve biológiai úton előállított és biológiailag különösen aktív szerves vegyületek (pl. mérgek és pszichokémiai szerek), melyeket támadó céllal hoztak létre.
Szinte végtelen hosszú felsorolásba lehetne kezdeni, így csak néhány biológiai fegyvert emelnénk ki:
- Vírusok: vérzéses lázak (Ebola, Marburg, Lassa), Hanta-vírus, feketehimlő, veszettség
- Baktériumok: lépfene (bacillus anthracis), pestis (yersina pestis)
- mérgek (toxinok): botulinum toxin, ricin
- pszichokémiai (tudatmódosító) szerek: BZ, LSD

(navimozgalom.com


A vegyifegyverek



2012. július 29. - 09:25
Magazin: 
|









A különböző híradásokból naponta hallhatjuk, hogy a szíria hadsereg vegyifegyvereket vet be a „lázadók” ellen. Sok embernek csak homályos elképzelései vannak ezen fegyverrendszerek alkalmazásával illetve hatásaival kapcsolatban. A következő írás a tévhitek eloszlatásának céljából jött létre.
Vegyifegyver fogalma
Vegyifegyverek fogalmán - definíció szerint - "mérgező vegyi harcanyagokat, valamint azok szállítására, illetve a célterületen történő egyenletes eloszlatásukra szolgáló eszközöket értjük". Magát a harcanyagot kémiai ágensnek nevezik. A mérgező harcanyagokkal az élő szervezetre (emberekre, állatokra, növényekre) gyakorolt káros hatásán alapuló fegyver a tömegpusztító fegyver egyik fajtája. A vegyi fegyver a mérgező harcanyagokból és a célba juttató eszközökből áll. Az eredetileg gáz, cseppfolyós vagy szilárd halmazállapotú mérgező harcanyagok a harcok területén vagy a hátországban gáz, cseppfolyós és aeroszol formában szennyezik a levegőt, a terepet, a technikai eszközöket és az embereket. A vegyi fegyverek: vegyi rakéták, vegyi bombák, vegyi töltetű tüzérségi lövedékek, vegyi aknák, légi kiöntők, aeroszol-generátorok.
Az ideggázok hatása
Az ideggázok tiszta állapotban színtelen folyadékok, szennyeződések következtében lehet sárgás vagy barna színük. Némelyiknek enyhén gyümölcsillata van. A hatásuk attól függ, milyen módon jutnak a szervezetbe, milyen koncentrációban és mennyi ideig hatnak az áldozatra. Ha belégzés útján kerülnek a szervezetbe, rendellenes légzési tünetek jelentkeznek elsőként, ha pedig táplálkozás közben jutnak be, akkor emésztési problémák lépnek fel. A tüdő és a szemek nagyon gyorsan szívják fel az ideggázokat. A tüdőből az anyag a keringési rendszeren keresztül szétterjed a szervezetben, és általános tüneteket okoz, amelyek akár kevesebb, mint egy percen belül is megjelenhetnek. A legelső tünet a szemen minimális méregmennyiség esetén a miózis. Ez azt jelenti, hogy a két szemben különböző is lehet a pupilla összehúzódása. A szemek ki is pirosodnak, majd orrfolyás, mellkasi nyomás, illetve tartós zihálás következik. Ha kissé túllépjük a minimális mennyiséget, a miózis mellett homloki, illetve a szemek mögötti fejfájás is tapasztalható. Néha előfordul hányinger, hányás. A szervezet szintű reakciók a feszesség, nyugtalanság, idegesség, érzelmi labilitás és szédülés, esetleg álmatlanság, vagy rémálmok. Közepes méregmennyiség esetén egyértelműek a következő tünetek: fejfájás, reszketés, álmosság, dekoncentráltság, romló memória, lassuló reakciók, néhány esetben apátia és depresszió. Az áldozat egyre fáradékonyabb és gyengébb, izomrángások, időnként izomgörcsök jelentkeznek. A bőre sápadt lehet az erek összehúzódása miatt, a vérnyomása pedig meglehetősen megemelkedik.
Ha komoly mennyiségű méreg került a szervezetbe, az érrendszeri tünetek kerülnek túlsúlyba, és általánossá válik az izomrángás (ez többnyire elsőként a szemhéjakon és az arcizmokon jelentkezik). Az izmok vészesen elgyengülnek, a légzőizmokat is beleértve, emiatt a légzés először fáradságossá, felületessé és gyorssá válik, majd pedig lelassul és szaggatott lesz. A felső légutakban túlzott váladékképződés tapasztalható, ami köhögést okoz. A váladék és nyálképzés olyan bőséges lehet, hogy megjelenhet a szájon kétoldalt. Eközben az áldozat izzad, nincs étvágya, hányingere van és ég a gyomra. Ezt követheti gyomorgörcs, hányás és hasmenés. Nagy mennyiségű ideggáz belélegzése esetén a sérült zavart lesz és ataxiás (végtagok mozgási zavara). Megváltozhat a beszéde, nehezen formálja a szavakat, esetleg többször megismétli az utolsó szótagot. Ezután elveszítheti eszméletét, eltűnnek a reflexei, és általános rángatózás jelentkezhet. A halál oka általában a szív és légzőrendszer leállása. A korszerű vegyifegyverek hatóanyagai, a mérgező harcanyagok között, kiemelkedő helyet foglalnak el az idegmérgek. Toxicitásuk messze túlhaladja, a ma már klasszikus mérgező harcanyagoknak számító foszgén, hidrogéncián és kénmustár mérgező hatását. A V-anyagok tulajdonsága eltér az eddig ismertetett idegmérgekétől. Toxicitásuk egyrészt általában egy nagyságrenddel, egyes esetekben azonban két nagyságrenddel is meghaladja az idegmérgekét. Ezt a jelentős toxicitás növekedést még döntően befolyásolta az a tény, hogy míg az idegmérgek csak belélegezve okoznak halálos mérgezést, addig a V-anyagok bőrön keresztül is felszívódnak és csaknem ugyanolyan kis mennyiségben halálos mérgezést okoznak bőrön keresztül felszívódva, mint belélegezve. Ez a tulajdonságuk katonai alkalmazásukat igen kedvezően befolyásolta, hiszen a gázálarc önmagában így nem nyújt védelmet hatásuk ellen. A kedvező nagy toxicitás, a jó bőrön keresztüli felszívódás mellett számos egyéb kedvező tulajdonság is jelentkezett. Ilyen kedvező tulajdonság az igen nagy kémiai stabilitás, ami egyrészt a tárolásukat könnyíti meg, másrészt a vegyi mentesítést nehezíti.
Kémiai ágens típusok
A következőképpen lehet csoportosítani a vegyifegyvereket:
Hagyományos harcanyagok
Fojtó harcanyagok: klórgáz, foszgén
Ingerlő harcanyagok: CS gáz, CN gáz, klop
Általánosan mérgező harcanyagok: Mustárgáz, szomán
Korszerű harcanyagok
Idegmérgek: Tabun, szarin, DFP
"V" típusú harcanyagok: VX, VE
Növényzetpusztító harcanyagok: 245T, Agent Orange
Hólyaghúzó harcanyagok: Mustárgáz, tabun, szarin, szomán, VX, lewisit
Pszichotoxikus harcanyagok: BZ, LSD
- A fojtógázok a légutakat és a tüdőt támadták, tönkretették a szöveteket, és az áldozat a saját testnedveibe fulladt bele. A klór és a foszgén után új anyagokat is felfedeztek, mint például a difoszgént, mely hasonló volt a foszgénhez, de egyszerűbben kezelhető.
- A hólyaghúzó anyagok a mustárgáz leszármazottjai. Az eredeti, német fejlesztésű anyagot kénes alapja miatt kénmustárnak nevezték, de a háború után más anyagokból is előállították, így született meg például a nitrogénmustár. Az amerikai hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisite nevű anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott. A hólyaghúzó anyagok újabb fajtái közé tartozott még a csalángáz néven is ismert foszgénoxim. Ennek valójában semmi köze sem volt a foszgénhez. Hatását tekintve olyan volt, mintha az áldozatot egy óriási csalánbokron húzták volna keresztül meztelenül, innen kapta a nevét is.
- A vérre ható vegyi harcanyagok csoportjának egyik első képviselője a brit fejlesztésű hidrogéncianid vagy kéksav volt. Ez a halálos vegyszer meggátolta, hogy a vörösvérsejtek oxigént vegyenek fel, és az áldozatok sejtjei megfulladtak. A britek már az első világháborúban is alkalmazták, de nyílt terepen túlságosan könnyen szétoszlott. Zárt térben, épületekben és bunkerekben azonban halálosnak bizonyult. A háború után Fritz Haber is felfedezte ezt az anyagot. Az IG német vegyipari cég rovar- és rágcsálóirtó anyagként, gyorsan szublimáló kristályok formájában hozta forgalomba, Zyklon-B márkanéven (a B jelzés a Blausäure, kéksav szóra utalt.)
Az angolok újítása volt a hánytatógáz néven is ismert kloropikrin, amelyet a franciák Aquinite-nak, a németek Klop-nak neveztek. Ez ugyan nem volt halálos gáz, és erős szaga azonnal elárulta jelenlétét, de finom eloszlása miatt áthatolt a gázálarcok szűrőin, és hányást, erős rosszullétet okozott. Ezt más, veszélyesebb gázokkal együtt kívánták bevetni. Az egyik legismertebb, a háború után felfedezett hánytató anyag az Adamsite vagy DM, egy, a Lewisite-hoz hasonló arzénalapú ágens volt. A hánytató anyagok a harctéren veszélyesebbnek bizonyultak, mint a könnyfakasztó gázok, gyakran megölték áldozataikat, de nem érték el a valódi mérges gázok hatásfokát, ezért használatukat rövidesen feladták.
A KLÓRGÁZ:
A vegyi fegyverek története egyetlen embertől eredeztethető: Fritz Habertől, a világhírű német vegyésztől, aki a háború előtt különféle, a műtrágya- és robbanóanyag-iparban hasznosított eljárások kifejlesztésével foglalkozott. 1914-ben, amikor a német hadsereg elakadt az észak-franciaországi front lövészárok-rendszerében, és a frontvonal megmerevedett, azonnal mérgező harci gázok fejlesztésébe fogott, mivel ezeket megfelelő eszköznek látta az ellenséges erődök áttöréséhez. A háború második évében már készen is állt egy vegyi alakulat, klórgázzal felfegyverezve. Az egység 1915 április 22-én hajtotta végre első akcióját Ypres közelében, Belgiumban. A német katonák 5730 palack gázt hordtak össze, s vezényszóra egyszerre nyitották meg a szelepeket, mire 200 tonna zöldes gáz zúdult az ellenséges állásokra.
Hatásmechanizmus: Ha a klórgáz 30:1,000,000 arányban vegyül a levegőbe, irritáló hatást kelt, köhögésre ingerel. 1,000:1,000,000 arányban már halálos méreg, szétmarja a tüdő hörgőcskéit, és az áldozat a saját testnedveiben fullad meg. Hatásos védekezési módszer a gázálarc. Bőrön át nem tud felszívódni, ezért vegyvédelmi ruhát nem kell felvenni. Működési hőmérséklet tartomány: 0 és +30 C° között fejti ki legjobban a hatását. (Napjainkban már nem használatos, de könnyű előállíthatósága miatt bármikor felbukkanhat.)
A FOSZGÉN:
1915 december 9-én a németek új gázt, a foszgént próbáltak ki, ismét Ypres-nél. Ez is Fritz Haber találmánya volt, s ezt is egy vegyipari melléktermékből állították elő.
Hatásmechanizmus: A klórhoz hasonlóan ez is a tüdőszövetet támadta, de halálos koncentrációja a klórnak csak tizennyolcada volt. Hatása meglehetősen különös, alattomos volt. A foszgént belélegző katona először némi irritációt érzett, aztán ez elmúlt, és akár napokig is jól érezte magát. Az ellenséges csapatok gyakran észre sem vették, hogy gázzal támadtak rájuk. Rövidesen azonban jelentkeztek a klórmérgezéshez nagyon hasonló tünetek, a tüdőszövet felbomlása, és rövidesen beállt a halál. A gázálarc szintén elegendő védelmet nyújt ellene. Működési hőmérséklet tartomány: 0 C° és +30 C° között.
A MUSTÁRGÁZ:
1917 július 12-én tüzérségi lövedékek csapódtak be Ypres-nél a brit állások közé. A lövedékek azonban nem robbantak, hanem olajos, barna folyadékot eresztettek. A folyadék rettentő büdös volt, szaga az avas fokhagymára vagy a rothadt mustárra emlékeztetett, de egyébként nem tűnt veszélyesnek, leszámítva némi torok- és szemirritációt azoknál, akik túl közel mentek hozzá. Mivel ekkor már egymást érték a hamis gázriasztások, a katonák legtöbbje fel sem vette gázálarcát.Aznap éjszaka egyre többen panaszkodtak szem- és torokbántalmakra, majd rövidesen daganatok, égések alakultak ki bőrükön, ahol a különös folyadékhoz értek. Reggelre foltokban vált le a bőrük, sokan megvakultak. A halálos áldozatok száma ugyan kevés volt, de a sebesültek olyan borzalmas állapotba kerültek, hogy nagy részük hónapokra harcképtelenné vált, ha egyáltalán felépült valaha.
A németek az új fegyvert sárgakereszt-gáznak nevezték el – ugyanígy emlegetik a korabeli és a háború utáni magyar szakirodalomban is – a zöldkereszt-gáznak nevezett klórral és foszgénnel szemben, mert ilyen színű keresztekkel jelölték a harcanyagot tartalmazó tartályokat, lőszereket. A franciák „Yperite”-nek nevezték első alkalmazási helye, Ypres városa után, az angolok pedig „HS”-nek vagy „Hun Stuff”-nak. Szaga miatt azonban jobban elterjedt a katonák körében ma is ismert neve: mustárgáz. A mustárgáz volt az első hólyaghúzó harcanyag. A mustárgáz ellen gázálarccal és vegyvédelmi ruhával lehet hatékonyan védekezni. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°. (Ha időben sikerül lokalizálni a harcanyagot, az emberveszteség csupán 1% körüli.)
A LEWISIT:
Hólyaghúzó hatású, muskátlilevél szagú harci gáz. Az amerikai hadsereg is gazdagította a „kínálatot” a Lewisit nevű anyaggal, amelyet 1918-ban W. Lee Lewis, a washingtoni Katolikus Egyetem kutatója fejlesztett ki. Az arzénalapú Lewisite viselkedése nagyon hasonló volt a mustárgázéhoz, de sokkal gyorsabban lépett reakcióba. Vízben gyorsan lebomlott, így a mentesítése egyszerű volt. Olajos folyadék formájában tárolták, melynek színe tisztaságától függően áttetszőtől barnáig terjedt, és általában a gerániumvirághoz hasonló szagot árasztott. Felfedezése idején az első világháború hadműveletei már véget értek, és az amerikai haderő ezért nem tartotta fontosnak a rendszeresítését, de más országok hadseregei átvették és gyártani kezdték.
A TABUN:
Egy másik német kémikus, Gerhard Schrader rovarirtó szerek fejlesztése közben, 1936 decemberében véletlenül előállított egy súlyosan mérgező szerves foszfátvegyületet, melyet tabun névre keresztelt. 1937 januárjában saját bőrén tapasztalta meg, milyen veszedelmes anyag ez. Egyik asszisztense véletlenül kifröccsentett egy apró cseppet. Perceken belül a labor minden dolgozójának tűfoknyira húzódott össze a pupillája, és úgy fuldokoltak, mintha tonnás súly feküdne a mellükön. Ha csak egy milligrammal nagyobb a csepp, mindannyian meghalnak. A tabun volt az első a vegyi harcanyagok új generációjában, amelyeket a köznyelvben ideggázoknak neveztek el, ám ez helytelen megnevezés, mivel nem gázként, hanem finom permetként alkalmazzák őket. Néhány évvel később ismerték fel a tabun hatásmechanizmusát.
Hatásmechanizmus: A tabun ideggáz, tehát az idegpályákat támadja meg. A gerincoszlop üzenettovábbító képességét tulajdonképpen teljesen blokkolja, így az ember elveszti kontrollját a saját teste felett. A pupilla összehúzódik, az emésztés és a szívverés megáll, a be és kilégzés nem történik meg, így az ember sejtjei megfulladnak. Az anyag megzavarja az idegpályák ingerület-átvivő szinapszisait, meggátolja az ingerület-továbbítást. A tabun ráadásul nagyon alattomos anyag, lévén színtelen, szagtalan, és már nagyon kis mennyiségben is halálos.
Minden idők egyik legveszedelmesebb kémiai ágense. Mind a mai napig hatalmas mennyiség van még raktáron belőle úgy keleten, mint nyugaton. A harcanyag bárhol, bármikor felbukkanhat. Gázálarc, vegyvédelmi ruha használata, és azonnali evakuálás esetén a túlélési esélyek viszonylag jók. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°.
A SZOMÁN:
1944-ben felfedezett anyag a szomán, a bőrön keresztül hatva agresszívabb a szarinnál. Hatása hordozó anyaggal (fojtó, köhögtető, hánytató gázzal keverve) tovább fokozható, a szomán 50 százalékos dimetilszulfid oldatban még gyorsabban bekerül a vérkeringésbe. Gázálarccal, vegyvédelmi ruhával, atropinnal a szomán hatásai kivédhetőek. Az azonnali evakuálást ebben az esetben is alkalmazni kell! Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +30 C°.
A SZARIN:
A szarin felfedezése Gerhard Schrader nevéhez fűződik (1938). A mérgezési tünetsor a szarin és a szomán esetén hasonló.
Hatásmechanizmus: A mérgezett személy kezdetben csak fejfájást, fokozott nyál- és orrváladék-képződést, asztmaszerű légzést érez, melyhez erős félelemérzet is társul. Nem sokkal ezután izom- és bélgörcsök jelentkeznek hányás kíséretében, végül eszméletvesztés és légzésbénulás következik be, mely rendszerint fulladásos halálhoz vezet. A szarinból a múlt század 60-as éveiben több ezer tonnát állítottak elő a nagyhatalmak.
Védekezés: gázálarc, vegyvédelmi ruha valamint atropin injekció. Az ágens kimutatása után azonnal evakuálni kell a területet. Működési hőmérséklet tartomány: +2 C° és +40 C°.
A DFP:
A neves angol vegyész, Bernard Saunders felfedezett egy ideggázt, de ez sokkal kevésbé volt veszedelmes, mint a tabun vagy a szarin. Igaz, folyékony hordozóanyagban elnyeletve a mustárgáznál sokkal irritálóbb harcanyagnak bizonyult, s alacsonyabb fagyáspontja miatt télen is alkalmazható volt. Azonban ölőhatását csak nagy mennyiségben tudja kifejteni, így inkább az irritáló anyagok közé sorolható. Gázálarc és vegyvédelmi ruha elégséges ellene. Működési hőmérséklet tartomány: -7 C° és +35 C°.
A VX:
A British Imperial Chemical Industries cég vegyészmérnöke, Dr. Ranajit Ghosh rágcsálóirtó szerek fejlesztése közben egy új, nagyon veszélyes idegi ágenst fedezett fel. Az anyagot átadta a brit kormánynak, de mivel nekik már elég volt a tabun és a szarin, az új anyagot továbbadták amerikai szövetségeseiknek. Az amerikaiak Dr. Ghosh formuláját hatékony fegyverré fejlesztették, és a VX jelölést adták neki. A régi G-ágensek gyúlékonyak voltak és gyorsan párologtak, ezért hatásuk rövid távú volt. A VX ezzel szemben viszkózusabb anyag volt, sűrű, mint a motorolaj, és a mustárgázhoz hasonlóan hosszabb ideig megállt a talajon kiszórás után. A V betű is az anyag viszkózus természetére utal. Mérgező hatása is felülmúlta a szarinét. Indiana államban, Newport városában rövidesen megkezdődött a VX tömeggyártása, és 1967-re már több ezer tonnás készlet állt az amerikai haderő rendelkezésére. A V-ágenseknek ma több változata ismert, de a VX továbbra is a leggyakoribb. Az oroszok a hetvenes években kifejlesztettek egy új VX formulát, ami sarkvidéki hidegben is kiválóan alkalmazható. Hatása megegyezik a hagyományos VX anyaggal. Nagyon nehezen kivédhető anyag. A gázálarc, a vegyvédelmi ruha, és az atropin használata mellett, valamint az azonnali evakuálás megkezdése esetén is a csapatok kb. 25%-os halálozási arányával, valamint 25%-os harcképtelenségével kell számolni. (Kivéve a fejezet végén ismertetett táblázat esetén) Működési hőmérséklet tartomány: -35 C° és +55 C°.
A NOVICSOK:
1992-ben két orosz tudós, Lev Fedorov és Vil Mirzajanov azt állították a Moscow News című, angol nyelvű moszkvai újságnak – ez a Moszkovszkije Novosztyi külföldieknek készülő kiadása – hogy Oroszország új, harmadik generációs idegi ágenscsaládot fejlesztett ki Novicsok (= újonc, új jövevény) néven, s azt sikeresen kipróbálták Üzbegisztánban. Ezek akonitril és foszfát alapú anyagok keverékei, melyeket egyébként a rovarirtó-gyártásban is használnak. A Novicsok kolinészterázt tartalmaz, amely megakadályozza az acetilkolin lebontását, meggátolva ezzel az idegi ingerület-átvitelt. Az új fegyver ellen nincs védelem, hatástalan az atropin is, a fertőzött személy menthetetlen. Az örökítőanyagot is károsítja. A tudósok becslése szerint ötször-nyolcszor veszélyesebb, mint a VX, negyvenezer tonnával minden élet eltörölhető a Földről. Egyes források – kubai emigránsok – szerint a fejlesztésben Kuba is részt vett.
A fejlesztésnek három célja volt: megkerülni az érvényes nemzetközi szerződéseket, s kifejleszteni egy olyan anyagot, amelyet a NATO vegyi felderítő berendezései nem észlelnek, illetve ami ellen a létező védőfelszerelések nem is nyújtanak védelmet. Utóbbit azáltal éri el, hogy nem permet, hanem finom por formájában szórják szét, ami nem tapad meg a vegyvédelmi öltözéken, hanem beleszivárog, és a szél révén is könnyen terjed. Egyesek szerint ez a fegyver okozta a hírhedt Öböl-szindrómát, a koalíciós katonák rejtélyes betegségét, de erre semmiféle bizonyíték nincs. Oroszország tagadja az anyag létezését, mindenesetre a titkot kiszivárogtató két tudóst lecsukták...
Biener vegyi lőszerek:
A vegyi lőszerek egyik fajtája. Az 1970-es évek közepén fejlesztették ki az USA-ban. A biener vegyi lőszerek két nem toxikus, eltérő összetételű ( külön tartályban elhelyezett) vegyi anyaggal töltik meg. A lövedék a célba jutás befejező fázisában (robbanás pillanata) katalizátorok hatására a kétkomponensű anyag szintetizálódik (összekeveredik) és létrejön a mérgező harcanyag. A biener vegyi lőszereket kifejlesztették tüzérségi lövedékként, bombaként, rakéta robbanófejek tölteteként. A töltet a nagy toxicitású V-típusú mérgező harcanyag vagy szarin.
Pszichotoxikus harcanyag
A BZ:
Az amerikaiak hallucinogén harcanyagokkal is kísérleteztek. 1943-ben dr. Albert Hoffmann, a svájci Sandoz gyógyszeripari cég kutatója a búzát megtámadó élősködő gombából, az anyarozsból kivont anyagokat vizsgálta, amikor hirtelen vad hallucinációk törtek rá. Véletlenül sikerült a lizergsavat, a később LSD-nek elnevezett drogot felfedeznie. Az anyagnak akkor nem vették hasznát, évtizedekre elfelejtették, mígnem az amerikai vegyifegyver-fejlesztők ismét elővették, s azzal az ötlettel álltak elő, hogy új harcanyagot fejlesszenek ki belőle, ami nem öli meg az ellenséges katonákat, csupán harcképtelenné teszi őket. Az első, önkénteseken végzett tesztek eredménye ígéretesnek mutatkozott, de az LSD nagyon drága volt ahhoz, hogy ipari mennyiségben állítsák elő, ráadásul nem lehetett permetként szétteríteni. A kutatók végül előálltak egy LSD tartalmú folyékony harcanyaggal, melyet BZ jelöléssel láttak el. A katonák „Agent Buzz”-nak, azaz „bulianyagnak” nevezték.
A BZ-vel az ötvenes években több kísérletet végeztek önként jelentkező katonákon. Az eredmény: az anyaggal lepermetezett egység tagjai teljesen értelmetlen tevékenységekbe kezdtek, eldobálták felszerelésüket, felmásztak a fára megetetni a madarakat, vagy egyszerűen hisztérikus nevetésben törtek ki. Egyszer megtörtént, hogy egy katona odakínált egy nem létező doboz cigarettát a társának, mire az azt mondta, köszöni, de nem akarja elvenni az utolsó szálat. Ezek a hatások akár két hétig is eltarthattak.
A BZ-t csak kísérleti mennyiségben állították elő, végül elvetették, mert egyrészt mégiscsak mérgezőnek bizonyult, másrészről az anyag hatása alá került katonák egyáltalán nem váltak harcképtelenné, csupán kiszámíthatatlanná, és ez a harctéren adott esetben veszélyesebb lett volna, mintha normálisan viselkednek.
Lombtalanító, növényzetpusztító anyagok
Az Egyesült Államok a vietnami háborúban alkalmazott egyes „nem halálos” vegyi harcanyagokat. A második világháború során a britekkel közösen igen agresszív növényirtó szert állítottak elő, a 245T kódnevű anyagot, mellyel tönkre lehetett tenni az ellenséges ország mezőgazdasági termőterületeit. Ezeket végül nem vetették be a németek ellen, de a Malájföldön harcoló kommunista partizánok ellen használták a britek a negyvenes évek végén, Vietnamban pedig az amerikaiak a Viet Kong fő élelemforrása, a rizsföldek ellen. 1961 végén három C-123 Provider teherszállító repülőgépet szereltek fel permetezőtartályokkal, hogy a Ranch Hand fedőnevű hadművelet során megmérgezzék a rizsföldek termését. Hatféle növényirtó és lombtalanító anyagot használtak, ezeket színkódokkal jelölték: zöld, rózsaszín, lila, fehér, kék és narancs. A Ranch Hand hadművelet eredményesnek bizonyult, sikerült a Viet Kong élelmezését megakadályozni, mellesleg úgy tönkretenni Vietnam vetésterületének húsz százalékát, hogy ma sem terem ott semmi. Ugyanezeket az anyagokat alkalmazták a dzsungel lombkoronájának gyors elpusztításához is, hogy az alatta rejtőző Viet Kong egységeket láthatóvá tegyék a légicsapást mérő repülőgépek számára.
A lombtalanító anyagok legerősebb és leghírhedtebb tagja a narancs jelölésű volt (Agent Orange), mely 245T és kis mennyiségű dioxin keveréke volt. Az anyagot a sűrű növényzetre permetezték, amitől az órák alatt lehullott és elrohadt. Olyan sok ilyen anyagot használtak fel Vietnamban, hogy 1968-ban az Egyesült Államokban komoly hiány lépett fel háztartási gyomirtókból. Igaz, a várakozással ellentétben az Agent Orange-nak számos súlyos utóhatása volt. Bevetésének helyszínei körül ugrásszerűen megnőtt a születési rendellenességek száma, az anyagot belélegzett katonák közt pedig emelkedett a rákos megbetegedések száma. Az Agent Orange mindmáig számos vita és per forrása vietnami veteránok és az amerikai állam között. A vietnami parasztok persze nemigen perelhetnek senkit.
A vegyifegyverek hatásai, hatékonysága
A Lance rakéta osztállyal létrehozott szennyezett terület nagysága szarin esetén 700, illetve VX-anyag esetén 400 hektár.
A vegyifegyver hatékonyságát, különösen az idegbénító hatású mérgező harcanyagokét magasra értékeli az amerikai hadvezetés. A szennyezett területen szarin esetén átlagosan az élőerő 30%-os veszteségével számolnak.
A táblázat az 1-10 g/m2 töménységben alkalmazott Vx-anyag támadás esetén különféle védettségű alakulatoknál fellépő veszteségeket tartalmazza.
A váratlan vegyi csapás következményeinek felszámolásában döntő a vegyi felderítés automatikus és gyors működése, mert ezzel biztosítható a védőeszközök időbeni felvétele.
Szintén alapvető a védőeszközök, elsősorban a gázálarc és védőruházat minősége, a kezelhetőség és a kiképzés. Ugyanilyen jelentőségű a vegyi mentesítés, illetve az ellenmérgek gyors alkalmazásának lehetősége. A személyi állomány eredményesen védhető meg az idegbénító hatású mérgező harcanyagtámadás hatásaitól a vegyvédelem komplex ellenintézkedéseinek gyors és szakszerű végrehajtásával.
Katonai élőerő megsemmisítésének költségei különféle fegyverekkel, 1 km2 területre vetítve:
hagyományos fegyverrel: 2 000 $
atomfegyverrel: 800 $
vegyifegyverrel: 600 $
biológiaifegyverrel: 1 $
Az alkalmazás katonai előnyei:
Nem károsítja az ipari objektumokat, építményeket és az infrastruktúrát.
A hatások számtalan fajtája kiváltható az ellenséges élőerőn.
Előállítása olcsó nem igényel minden esetben fejlett technológiát.
A terepen való hatás ideje szabályozható a harcanyag típusától függően.
Nagy területeket lehet szennyezni, így nem fontos a cél pontos ismerete.
A fedezékben és erődítményekben lévő ellenség ellen igen hatásos.
Az ellenséget védőeszközök alkalmazására készteti, ezzel kifárasztja.
Meglepetésszerűen alkalmazható, akár diverziós eszközökkel.
Nincsenek rombolások, melyek akadályoznák a saját csapatok mozgását.
Hatástalanítás
Védekezési lehetőség:
- egyéni észleléshez szükséges indikátorok;
- gázálarc;
- védőruha;
- harceszközökbe szerelt védelmi berendezések;
- öninjekció ( atropin ) az idegmérgek ellen;
- személyi mentesítő csomag;
- kiképzettség;
Ha időben elkezdik lélegeztetni, a sebesült akár a halálos dózist is túlélheti. Az ideggázmérgezést a jellegzetes jelekről és tünetekről szokták felismerni. Ha a sérült a gázzal érintkezett, a pupillái általában pontszerűen összeszűkülnek. Ha a bőrét érte a gáz, vagy pedig szennyezett étellel vagy vízzel jutott a szervezetébe, a pupillái normálisak, vagy súlyos szervezet szintű tünetek mellett enyhén összeszűkültek. Ilyenkor azonnali kezelést kell alkalmazni, ami általában az izomba injekciózott atropint jelenti.
AZ ATROPIN:
Az ideggázok hatását ellensúlyozó anyag. Az atropin kutatása is eredményesnek bizonyult, s ennek köszönhetően a katonák egyéni vegyvédelmi felszerelése részeként atropin-injekciópisztolyokat állítottak rendszerbe. Az atropin egyébként meglehetősen hétköznapi anyag, a nadragulya hatóanyaga, optikusok használják a pupilla kitágítására szemvizsgálatok előtt. Sima izomgörcs oldó hatását is felhasználják asztmás állapotban. Régen atropin tartalmú cigarettát készítettek és a beteg ennek elszívásával juttatta be az atropint a légutakba. Ezzel előzte meg a rohamot. Jó hatású gyomorfekélyben, mivel csökkenti az elválasztást, elernyeszti az izmokat. Régen centrális hatását kihasználva Parkinson-kórban, tengeri betegség kezelésében értékesítették. Morfinnal kombinálva annak mellékhatásait gyöngíti. Maximális napi adagjának tartósabb alkalmazása során jelentős tolerancia alakul ki, így 10-20, sőt 50 mg-ra is felemelhető a dózis. Egyszeri adagja: 0,3-1 mg.
Atropin mérgezés: 3-5 mg atropin bevételénél is jelentkezhet, ilyenkor nyelési nehézségek, izgatottság, támolygó járás jelentkezik. 10 mg atropin öntudatzavart, hallucinációt vált ki. Az izgatottság első fázisában: nevető- síró rohamok jelentkeznek, majd hallucinációk támadnak. Az öntudat elhomályosodik, őrjöngés, görcsrohamok alakulnak ki. Jellegzetesek a kézmozgások, a páciens mintha tollat fosztana, virágot tépdelne le. Tünetek egy napig is eltartanak.
Az idegmérgek főbb harcászati sajátosságai:
Az idegmérgek sajátosságait a ma már klasszikusnak mondható DFP, tabun, szarin és szomán példáján mutatjuk be.
a) Kivétel nélkül folyékony halmazállapotúak közönséges hőmérsékleteken, ezért könnyen permetezhetők szét, lövedékekben, bombákban felhasználhatók. Folyadék halmazállapotukból következik, hogy a terepet, a tereptárgyakat s párolgás révén a levegőt is szennyezik. Az általuk okozott szennyeződés tehát általános.
b) Illékonysági adataik azt mutatják, hogy a terepen hatásos alakban történő megmaradásuk - vagyis "maradóságuk" - erősen eltérő. A tabunnal hosszú napokon, esetenként heteken át hatásosan megmaradó szennyeződés hozható létre, ugyanakkor a szarin csak rövid ideig marad meg a szennyezett felületeken.
c) Fagyáspontjuk és vízoldékonyságuk széles skálán belül mozog; ez a körülmény lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb időjárási viszonyok között is alkalmazhatók legyenek.
d) Csaknem szagtalanok, sem a szemre, sem a légutakra semmiféle ingerlő hatást nem fejtenek ki, s ennek következtében jelenlétük érzékszervi úton közvetlenül nem mutatható ki.
e) Gőzeik a levegőnél 4-6-szorta nehezebbek, szélcsendes időben "megülik" a terep mélyedéseit, "befolynak" a lövészárkokba, óvóhelyekre, fedezékekbe stb.
Az idegmérgeknek e legfontosabb tulajdonságai érthetővé teszik a vegyi fegyver tömegpusztító jellegét. Harcászati fontosságukat kiemeli az a lehetőség is, hogy hólyaghúzó mérgező harcanyagokban (pl. kénmustár) jól oldódnak. Ez a körülmény sokoldalú felhasználhatóságukat még inkább növeli. A háborúk, s így a vegyi háború története is azt bizonyítja, hogy minden új fegyver, minden új harcanyag megjelenését a védekezés megfelelő módszereinek gyors kidolgozása követi. Ma már kiváló felderítő eszközök vannak, amelyek az idegmérgek legkisebb mennyiségének jelenlétét is azonnal jelzik, a gázálarcok ezen anyagok gőzeit tökéletesen kiszűrik a levegőből, kidolgozták azokat a mentesítési módszereket is, amelyekkel az idegmérgek gyorsan és biztonságosan hatástalaníthatók. Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy az idegmérgek népes csoportja a legfélelmetesebb fegyverek közé tartozik.
Az idegmérgek hatástalaníthatósága:
Az idegmérgekkel szennyezett tárgyak mentesítésére mindazok a fizikai és kémiai módszerek számításba kerülhetnek, amelyek az egyéb mérgező harcanyagok esetében szokványosak.
A fizikai mentesítési módszerek alkalmazásakor az idegmérgeknek azokat a fizikai tulajdonságait használjuk ki, amelyeket számszerűleg az illékonyság és az oldhatósági adatok jellemeznek. A fizikai módszerekkel végzett mentesítés lényege, hogy a mérgező harcanyagot elpárologtatással, vagy oldószerek alkalmazásával eltávolítjuk a szennyezett felületről. Ilyenkor a szóban forgó mérgező harcanyag semmilyen kémiai változáson nem megy át, megtartja eredeti mérgező sajátosságait, ezért kellő körültekintéssel kell eljárni, és a szennyezett oldószert ennek megfelelően kell kezelni.
Az alkalmazás szempontjából számításba jövő fizikai módszerek közül elsősorban a szabad levegőn végzett mentesítést kell megemlíteni. E módszernek az a lényege, hogy a szennyezett tárgyakat a szabad levegőn tartjuk mindaddig, amíg a rajtuk levő mérgező harcanyag - illékonysága révén - el nem párolog. A mentesítendő anyagokat ki kell teregetni, esetleg kellő távolságra kell egymástól elhelyezni, hogy a szél minden részüket jól átjárhassa. A nagyobb folyadékcseppeket a felületről le kell törülni, ezáltal a mentesítési időt számottevően csökkenthetjük.
Ez a módszer rendkívül kényelmes, azonban nagy hátránya, hogy a teljes mentesítettség eléréséhez esetenként sok időre van szükség. Jól alkalmazható azonban nyáron napos-szeles időben, elsősorban az illékonyabb anyagok (DFP, szarin, szomán) esetében. Mivel az elpárolgás folyamán a mérgező harcanyag a levegőbe kerül és ezt szennyezi, a mentesítés helyét nagy körültekintéssel, lakott területtől távol és a szélirány figyelembevételével kell megválasztani.
A levegőn történő elpárologtatásos módszernek, amelyet levegővel végzett mentesítésnek is nevezhetünk, forró levegő felhasználásán alapuló olyan tökéletesített változatait is alkalmazzák, amelyekkel a szükséges mentesítési idő lényegesen megrövidül. Ennek a mentesítési eljárásnak az a lényege, hogy a mentesítendő anyagokat olyan zárt kamrába helyezik, amelybe meleg levegő fúvatható be. A meleg levegő 70–90 C°-os hőmérsékletet teremt az egész kamrában; ezáltal a mérgező harcanyag párolgási sebessége megnő, és a mentesítés néhány óra alatt bekövetkezik. Ilyen esetekben mód nyílik arra is, hogy a meleg levegővel távozó idegméreg gőzöket kémiai úton megsemmisítsük, elkerülve ezzel a környezet szennyeződését. A módszer elsősorban a ruházat és egyéb felszerelési tárgyak mentesítésére használatos. A levegővel történő mentesítés egyik változatában a 70–90 C°-os levegővel együtt vízgőzt és ammóniát is fúvatnak a rendszerbe, s ezzel az idegmérgek kémiai mentesítése is bekövetkezik.
Az oldószerekkel végzett mentesítés során a mérgező harcanyagok különböző oldószerekben való oldhatóságát használjuk fel a szennyezett tárgyak megtisztítására. Oldószerként számos anyagot (pl. vizet, szerves oldószereket) lehet használni. Az efféle mentesítések alkalmával is gondosan figyelembe kell venni azt, hogy az oldódás során az idegmérgek kémiai átalakulást nem szenvednek, s ezért a mentesítésre felhasznált oldószer rendkívül mérgező. Nagy jelentősége van az oldószer helyes megválasztásának. Tabun és szarin mentesítésére a víz is kiválóan alkalmazható, DFP-hez és szománhoz viszont szerves oldószerek szükségesek. A vízzel, mint oldószerrel történő mentesítés különösen akkor hatásos, ha a lemosó víz valamilyen emulgeálószert (mosószert) tartalmaz, mely a rosszul oldódó DFP, vagy a szomán eltávolítását is lehetővé teszi.
A szerves oldószerekkel végzett mentesítés az oldószerek viszonylagosan magas ára miatt meglehetősen költséges. Számos alkalommal azonban (pl. műszerek, optikai berendezések stb.) csak ilyen módon lehet a mentesítést végrehajtani, mert a kémiai mentesítő anyagok az említett eszközökön igen kellemetlen károsodást okoznak.
Egyéb fizikai módszerek. A fizikai eszközökkel végrehajtható mentesítési eljárások közé számos olyan módszer tartozik, amelynek elsősorban a terep, ill. az utak mentesítésekor van nagy jelentősége. Ezek a módszerek elsősorban mint szükség mentesítési eljárások jönnek számításba és egyszerű eszközökkel hajthatók végre: Ide soroljuk az ún. elszigetelési eljárásokat és a szennyezett réteg eltávolításán alapuló módszereket.
Az elszigetelés lényege, hogy a szennyezett terepszakaszra földet, farönköket, szalmát, havat stb. terítenek szét, vagy ezeknek az anyagoknak a felhasználásával nyitnak átjárókat. Az eltávolításon alapuló módszer tulajdonképpen az elszigetelési művelet fordítottja, a szennyezett terepszakaszról a szennyezett felső föld vagy hóréteget eltávolítják, és az eltávolítással nyitnak a terepen átjárókat. Ezek a mentesítési eljárások fokozott óvatosságot igényelnek, mert akár a levegőben levő gőzök, akár a közvetlen csepphatás révén rendkívül veszélyes mérgezések következhetnek be.
Kémiai mentesítési módszerek. Az idegmérgek kémiai úton történő hatástalanításának alapja - éppúgy, mint a klasszikus mérgező harcanyagok esetében - az idegméreg molekula valamely kémiai reagens által történő átalakítása, amelynek hatására megszűnnek az idegméregre jellemző tulajdonságok. Kémiai reagensként, vagyis mentesítő anyag céljaira számos vegyületet lehet felhasználni, azonban a tömeges mentesítés gyakorlati követelményeinek csakis olcsó, nagyipari gyártásra alkalmas és jól tárolható anyagok felelhetnek meg.
Jól lehet az idegmérgek terepen végzett hatástalanítására felhasználni a hólyaghúzó mérgező harcanyagok mentesítésére bevált aktívklór tartalmú mentesítőanyagokat: a klórmeszet és a kalcium–hipokloritot is.
Az előbbi mentesítési reakciónak rendkívüli előnye hogy a mentesítő hatást kifejtő kalcium–hipoklorit szuszpenzió a hólyaghúzó mérgező harcanyagokat is jól mentesíti. Ezért a kalcium–hipoklorit univerzális mentesítő anyagként jöhet számításba.
Az idegmérgek mentesítésére igen jól felhasználhatjuk a lúgos mentesítő anyagokat, a szódabikarbónát, a nátronlúgot stb. is. A lúgos mentesítő anyagok hatására az idegmérgek igen gyorsan - percek alatt - hidrolízist szenvednek és így hatástalan anyagokká alakulnak át.
Jász Gábor – Jövőnk.info


Ha élni akarsz - fegyverkezz!



2012. július 08. - 12:22
Magazin: 
|









Milyen hadsereg kell egy országnak, ha el akarja kerülni Líbia sorsát?
A NATO Líbia elleni agressziójának sok következménye van. Mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá vált: nemkívánatossá vált bármely ország, amely jelentős természeti erőforrásokkal rendelkezik. Különösen, ha olajjal. Természetesen csak akkor, ha nem fordít jelentős anyagi eszközöket arra, hogy egy ütőképes modern hadsereget állítson fel.
Hullámok a vizen
A Líbiára ledobott bombák, akár a vízbe dobott kövek, hullámokat gerjesztettek. A fegyverkezni akarók hullámait. A következő "nyilvános korbácsolás”-ra potenciálisan jelentkezők tudják, hogy Oroszországtól kell fegyvert vásárolni. A modern, bonyolult fegyverrendszerek valószínűleg nem működnek az eladó országgal vagy annak szövetségeseivel szemben úgy, ahogy kellene. Moszkva már nem vadászik távoli vidékek olajára. És fegyvereink korszerűek, megbízhatóak és áruk is viszonylag elfogadható.
Hugo Chavez ezredes volt az első, aki nyilvánosan bejelentette azt a szándékát, hogy nagy mennyiségű fegyvert szerez be. Venezuela azóta már orosz gépkarabélyokat, vadászgépeket, helikoptereket sőt még tengeralattjárókat is vásárol. A venezuelai elnök szerint a hangsúlyt ezúttal a légvédelemre és a parti védelemre helyezik.
Felfegyverzett - tehát védett
Algéria is aggódik, bár erre a legkevésbé van oka. Líbiával ellentétben az elmúlt néhány évben több milliárd dollárért vásárolt orosz fegyvereket. Beleértve a több tucat SZU-30MKA vadászrepülőgépet, száznyolcvan T-90SZA tankot, sőt nyolc S-300PMU-2 légvédelmi rakétarendszert, és lett ezzel az egyik legnagyobb vásárló. Algéria most rövid hatótávolságú légvédelmi rakétákat, torpedókat és T-90SA, sőt a legkorszerűbb T-90MS tankokat kíván beszerezni.
Ami a ​​következő háború legvalószínűbb jelöltjét, Szíriát illeti, ebben az országban az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az orosz fegyverek vásárlása. A szíriaiak MIG-29M2 vadászrepülőgépeket, Pancir-S1 (SA-22 Greyhound) és Pecsora-2M (SA-3 Goa) föld-levegő rakétarendszereket, Yakhont (SS-N-26 Strobile) szuperszonikus cirkáló rakétákat, Kornet-E tankelhárító rendszereket és még sok minden mást vásárolnak. Vásárolnának még többet is - Damaszkusz megértette a modern hadsereg szükségességét és értékét -, de forrásaik korlátozottak.
Ciprus is aggódik, és ami ott történik jó példa arra, hogy mit tehet hadseregéért egy kis, szegény ország, ha békében szeretne élni. A szigetország hadserege minden elképzelhetővel fel van szerelve: modern légvédelem, T-80U tankok , Mi-35M helikopterek.
Előkelő gyűjtemény
Tehát mit kell vásárolnia a ​​következő NATO légi hadjárat lehetséges célpontjának annak érdekében, hogy biztonságban érezze magát? Állítsunk össze egy listát.
Ez természetesen a légvédelmi rendszerekkel kezdődik. De néhány S-300PMU-2 (SA-12 Giant/Gladiator, SA-20 Gargoyle) közép hatósugarú föld-levegő rakétarendszer még nem ment meg a tömeges légi 'demokratizálástól'. Egy ország légvédelmi rendszerét csak komplex módon szabad kiépíteni, a "szemmel és a füllel" kezdve, amit a "Protyivnyik-GE" három dimenziós radarállomás, a ”Podszolnuh-E” horizont feletti radarállomás és a "Nyebo-SZVU” készenléti radarállomás jelent.  Például azokba az irányokba, ahonnan alacsonyan repülő célpontok (mint például cirkálórakéták) tömeges megjelenése várható célszerű "Barrier-E" lokációs állomást telepíteni - ezek a radarok kiválóan észlelik az alacsony láthatóságú (low visibility) objektumokat.
Ha olyan légvédelmi állomásra van szükség, amely vagy súlyosan zavart környezetben működik, vagy ott, ahol nem megengedett a légvédelem ellenséges leárnyékolása, akkor az elektronikus hírszerzés exportra gyártott "Valerij-E", "Vega-E"  és "Avtobaza" állomásait kell beszerezni. Ezek lehetővé teszik ellenséges légierő követését annak radarsugárzása alapján, így láthatatlanok maradnak.
Ne feledkezzünk meg a zavaró eszközök telepítéséről. Az elektronikus hadviselés korszerű, mobil rendszerei képesek zavarni az AWACS repülőgépek nagy hatótávolságú rádiólokációs felderítő rendszereit. Más rendszerek lehetetlenné tehetik az alacsonyan repülő repülőgépek rádiós magasságmérőinek és cirkálórakétáinak működését. Képzeljék el, mi történik a levegőben az 1000 km/h sebességgel és 100 méter magasságban száguldó repülőgéppel ebben az esetben? Természetesen az ellenfél is megpróbálja elnyomni zavaró repülőgépeivel a légvédelmet, de itt, ahogy mondani szokták, az nyer, aki jobban felkészült.
Aktív eszközök
Magától értetődik, hogy a légvédelem alapfegyverei a nagy hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszerek, mint például a "Favorit" S-300PMU-2. De nem túl sokra mennének a velük szerves egységben működő rövid- és közép hatótávolságú rendszerek nélkül. A nagy hatótávolságú légvédelmi rakéták nagyon drágák, rakéták és bombák megsemmisítésére pazarolni ezeket ésszerűtlen és még veszélyes is. Az ellenség egyszerűen egy halom olcsó lőszerrel "túlterheli" a rendszert és áttöri a védelmi vonalat.
Ezért a "Favorit" mellé meg kell vásárolni a "Bük-M2E" közepes hatótávolságú, továbbá a "Tor-M2E" és az "Pancir-Sz1" légvédelmi rakétarendszereket. Ezek fedezik a katonai alakulatokat, repülőtereket és a nagy légvédelmi rendszereket. Érdemes áldozni a légvédelem automatikus ellenőrző rendszereire (ACS), telepített és mobil parancsnoki állásokra is.
Világos, hogy a feltételezett ország egész területét nem lehet teljesen lefedni, de ez nem is szükséges. A légvédelem a létfontosságú területeket, városokat, objektumokat: üzemeket, raktárakat, repülőtereket, katonai területeket és irányítási központokat fedezi. A gyéren lakott erdők, tundrák vagy falvak, sivatagi oázisok védelmének nincs értelme.
Légvédelem nélkül nem megy
Nincs megállás, az első után jön a következő: felderítés nélkül még a legjobb légvédelmi hálózat sem teljes. A felderítő vadászgép a légvédelmi rendszerek legmobilabb eszköze és a védelem legtávolabbi határát jelenti. Ezért van szükség olyan modern, többcélú felderítő gépekre, mint a Szu-35 nehéz vadászbombázó. Ha erre nincs pénz – akkor rendelkezésre állnak különböző kiépítésben a még mindig gyártásban maradt olcsóbb Szu-30 sorozat vadászgépei. Szerepelnek még Oroszország ajánlatában a MIG-35 és MIG-29SZMT könnyű harci repülőgépek is. Szükség van még harci-, szállító- és speciális helikopterekre, továbbá nagy hatótávolságú rádiólokációs felderítő repülőgépekre.
Tengeri fenyegetés
Nem szabad megfeledkezni a haditengerészetről sem. A flotta felépítéséhez nem feltétlenül szükséges egy csomó romboló, fregatt és repülőgép-hordozó. Inkább egy bizonyos szintű erővel kell rendelkezni, amely meggondolásra kényszeríti az ellenséget: nem lesz túl veszélyes a művelet? Ilyen fenyegetés aszimmetrikus eszközökkel hozható létre. Például, néhány divizió ”Basztyion” mobil hajók elleni rendszer megvásárlásával "Yakhont" szuperszonikus rakétákkal kiegészítve.
Ezen kívül beszerezhetőek a "Caliber-ME" (Club - M) mobil hajó-elleni rakétarendszerek. Ezekben különböző rakéták vannak, amelyek képesek hajók és tengeralattjárók, valamint a szomszédos ország ellenséges bázisainak megsemmisítésére. A közelmúltban mutatták be a nyilvánosságnak a rendszer konténeres változatát. Mostantól bármelyik, szabványos tengeri konténert szállítani képes pótkocsis vontató olyan 4 rakéta hordozójává válhat, amelyek 220-280 km hatótávolságban képesek elsüllyeszteni egy romboló vagy cirkáló hajót. Még veszélyesebb egy ilyen konténer az óceánokon ezerszámra megtalálható békés konténerszállító hajón...
Ha nincs erős flotta, akkor hatékony megoldás lehet a harci tengeralattjáró. És itt is van mit ajánlanunk - a 636M sorozatú nem nukleáris tengeralattjáró nagyon népszerű termék a vásárlók körében. Ezt is fel lehet fegyverezni torpedókkal, valamint a "Kaliber" rendszer különböző rakétáival.
Az élet drágább, mint a pénz
A szárazföldi fegyverkezés nem kerülhető el. Újra kell fegyverezni a szárazföldi erőket  T-90Sz tankok , BMP-3 gyalogsági harcjárművek , páncélozott szállítók, önjáró ágyúk beszerzésével. A kérdés megoldásának kiváló módja lehet a ”Szmerzs” (Tornado) nagy hatótávolságú nehéz sorozatvető és az "Iszkander-E" ballisztikusrakéta-komplexum. Szükség van még modern tank elleni rakétákra és kézi páncélelhárító fegyverekre.
A fenti rendszerek több milliárd dollárba kerülnek. De ennek alternatívája egy feldúlt ország több tízezer áldozattal. Úgy tűnik, hogy ennek elkerülése ennyi pénzbe kerül. A szemünk előtt lebeg Líbia példája.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a háborúban nem rakéták, repülőgépek, harckocsik, hanem emberek harcolnak. Győzni csak az eladó ország szakemberei által kiképzett, és a megvásárolt technikát jól kezelő, ahhoz értő tisztek és katonák lesznek képesek. Ahelyett, hogy a technika a bázisokon rozsdásodjon, rendszeres képzések és hadgyakorlatok kellenek. Fontos, hogy a tisztek és tábornokok ne sablonosan gondolkodjanak és legyenek képesek extrém helyzetekben is a harci eszközök megfelelő bevetésére.
Jaroszlav Vjatkin - Argumenti.ru
Jövőnk.info megjegyés: Ehhez nincs mit hozzáfűzni. A változások után mi is a vásárlók között leszünk - és addigra a NATO-tagság már csak egy rossz emlék lesz...


Az együttműködés káráról, vagyis a kínai vadászgépek külföldi nyomáról





2012. november 04. - 21:21
Magazin: 
|









2012. október 31-én került sor a senjangi repülőgépgyárban előállított J-31-es új kínai vadászgép első repülésére. Részletes adatokkal egyelőre nem rendelkezünk. Azonban a képek alapján állítható, hogy a J-31-es könnyű két hajtóműves vadászgép, amelynek méretei a MiG-29-éhez, ill. az F-16-oséhoz állnak közel. Az új kínai fejlesztés az RD-93-as, vagy – ami kevésbé valószínű – kínai megfelelőjük, a WS-13-as hajtóművet használja.
Annak alapján, amit tudni lehet erről a repülőgépről, elmondható, hogy a kínai gépek új generációja első gépéhez, a J-20-ashoz hasonlóan, a J-31-es szintén a külföldi technológiák nyílt kölcsönzésére épül. E megközelítés legszembetűnőbb megnyilvánulása napjainkban a J-11-es vadászgépek kínai sorozatgyártása képezi. A J-11-esek gyakorlatilag a szovjet fejlesztésű és egykor a Kínába szállított SZU-27SZK hasonmásai. Megjegyzendő, hogy a szovjet és orosz fegyverzetek kínai lemásolásának problémája már régóta felmerült és nem szorítkozik csupán a SZU-27-esre.
A múlt század negyvenes-hatvanas éveiben Kína nagy mennyiségben kapott szovjet fegyverzeteket és termelősorokat és ennek alapján beindította a szovjet fejlesztésű technikai eszközök aktív gyártását. A termelést nem állította le azok után sem, hogy a Szovjetunió és a KNK viszonya a hatvanas években megromlott és megszakadt a haditechnikai együttműködés is.
Kína mindenféle fegyverzetet – lőfegyvert, aknavetőket, tüzérségi rendszereket, páncélozott harckocsikat, többek között tankokat is, légvédelmi rendszereket, repülőgépeket is – gyártott és lehetőségeihez mérten fejlesztett is, beleértve a Tu-16-os távoli rakétahordozó bombázókat, amelyek napjainkban is a H-16-os jelzéssel Kína távolsági légierőinek az alapját képezik.
Ezeket a termékeket exportálták is, méghozzá eléggé aktívan. A Kínában gyártott harci technikát élénken használták – és máig is használják – a harmadik világ országai, ill. azok az országok, amelyek nem szerezhettek be fegyvert a Szovjetunióban vagy a Nyugaton, többek között Albánia, a Pol Pot-i Kambodzsa stb. A kínai AK-47-es és a DSK géppuska megtalálta az utat minden nemű és fajtájú „felszabadító fronthoz”.
A fegyvert a Szovjetunió ellen is bevetették, többek között Afganisztánban, ahol a modzsaheddinek által használt lőfegyverek és aknavetők túlnyomó részét a KNK-ban gyártották. A szovjet rendszerek lekoppintása azok után is folytatódott, hogy endeződött Moszkva és Peking viszonya. Kína korszerű szárnyasrakéták, repülőgép-hajtóművek, és végül a SZU-27-es vadászgép hasonmásait mutatja be, amit már fentebb említettünk.
Sajnos, ebben a szférában Oroszország és Kína viszonyát rendezni egyelőre nem sikerült.

Ilja Kramnyik - Oroszország Hangja




Komondor harcjármű











2012. október 12. - 10:49
Magazin: 
|









A napokban mutatták be a "RDO 3221" azonosítóval ellátott, majd Komondor névre keresztelt magyar páncélozott harcjárművet, melyet különféle sugár és vegyvédelmi felderítőnek, illetve rendvédelmi, katonai célokra gyártott a Gamma Zrt a Respirátor Zrt-vel közösen. A Komondor egy többcélú bázisjármű, mely lövész, összfegyvernemi és speciális feladatok eszközeinek fogadására is alkalmas.
A vaskutya meglehetősen nehézkesre sikerült. Fegyverzet nélkül 15-18 tonna az össztömege, mely jócskán meghaladja a BTR-80-ét is. A jókora súly mozgatásáról egy 6,7 literes, 205 KW teljesítményű turbó-dízel motor gondoskodik, melynek szabályozását egy 6 fokozatú nyomatékváltó látja el. A beépített motor és a súly egyensúlya nem tűnik túl optimálisnak, mivel a megadott adatok szerint mindössze 90 km/óra sebességre képes a jármű, mely messze elmarad a nyolcvanas évek BTR konstrukcióitól.
A Komondor fel van szerelve szűrő-szellőztető rendszerrel, nappali és éjszakai megfigyelő videórendszerrel. Ahogy a hasonló modern típusoknál a légkondicionáló és az önoltó rendszer alap tartozék.
Műszaki paraméterei:
Kerékkképlet: 4x4,
Össztömeg 15/18t,
Hossz 6025 mm,
Szélesség 2500 mm,
Magasság 2780mm.
Védettség: STANAG 4569 szerinti lövedékállóság és akna elleni védelem.
Bázisjármű változatok: 4x4 könnyű-páncélvédettségű bázisjármű (max: 16500 kg össztömegig.)
6x6 könnyű-páncélvédettségű bázisjármű (max: 21500 kg össztömegig.)
6x6 könnyű-páncélvédettségű szállító-jármű (max: 21500 kg össztömegig.)
Terepjárás: Mellső terepszög 36 °
Hátsó terepszög 31 °
Szabad hasmagasság: 391 mm
Gázlóképesség: > 600 mm
Emelkedő: 30 °
Oldaldőlés: 20 °
Osztómű: 2 fokozatú, mechanikus
Futómű: merev híd, parabolarugó
Kormányzás: mechanikus, hidraulikus rásegítővel
A jármű fegyvernemi változatai:
- Atom, biológiai és vegyi (ABV) felderítő jármű
- Tűzfelderítő-tűztámogató jármű
- Felderítő jármű
- Páncélozott sebesültszállító jármű
- Tűzszerész jármű
- Aknavető jármű
- Páncéltörő rakéta-hordozó/indító jármű
- Légvédelmi rakéta-hordozó/indító jármű
- Repülésirányító jármű
- Terrorelhárító jármű
- Egyéb speciális igényeket kielégítő jármű

Hajdú Kálmán - Jövőnk.info


Az AMP-69 gépkarabély











2012. október 02. - 18:37
Magazin: 
|

A magyar fegyvergyártás egyik legszebb és
 legjobban eltalált darabja a „Testhátrasiklásos gépkarabély” c. „Titkos” minősítésű HM szolgálati szabadalom, amelynek feltalálói: Berecki István, Egerszegi János, Nagy István (HTI), Zala Károly (FÉG) voltak. Rendszeresítésre „7,62 mm-es AMP (Automata Módosított Puskagránátos) gépkarabély” néven került. A főkonstruktőr Zala Károly volt.
A fegyver alapjaiban az AMD-65 gépkarabélyra épült,de számos módosítást hajtottak végre rajta, ilyen például az Egerszegi János által tervezett ,,mellső csúszómarkolat", amely csökkentette a gránát kilövésekor fellépő energiát, ezzel is könnyítve a lövész dolgát. Szintén korát megelőző újításnak számított az amortizációs válltámasz használata, amely szintén a fegyver elsütését követően keletkező hátrarúgási energiát hivatott csillapítani. Ez főleg a puskagránat kilövésekor volt jelentős mert álló helyzetből is lehet tüzelni vele. Az AMP-69-en hátsó optikai célzó segíti a lövészt a célpont puskagránáttal való megsemmisítésében. Mivel az eredeti íves csapóirányzék alkalmatlan volt a gránátlövés célzására, hiszen a puskagránát röppályája jóval meredekebb a karabélylövedék pályájánál, így aztán egy szabadalommal védett, lőtávolság szerint állítható optikai irányzékot kapott a tok jobb oldalára (a hagyományos Kalasnyikov-„infrabak”-ra szerelve), amelyet prof. dr. Kalló Péter címzetes egyetemi tanár tervezett.
A fegyver csövére egy úgynevezett tromblont tettek. Erről történik a gránát indítása. A fegyverhez külön indító töltényt rendszeresítettek, ennek a forró hajtógáza indította be a gránát hajtóművét. Az éles lőszerrel való indítás azért nehézkes, mert az erre alkalmas gránátba csapódó lövedék számára lövedékcsapdát kell elhelyezni, ami túlzottan megbonyolítja annak szerkezetét és növeli a gránát tömegét, csökkentve a hatásos lőtávolságot. Ahhoz, hogy a gránátot stabilan rögzíteni tudják a tromblonon, egy egyszerű feszítőlapot alkalmaztak, illetve meg kellett hosszítani a fegyver csövét mintegy tíz centiméterrel, így az elérte az eredeti ős, az AKM csőhosszát. Ezen a toldalékon helyeztek el axiális gázkiömlő nyílásokat az eredményes indítás érdekében. Hogy az indító lőporgázok teljes mértékben felhasználásra kerüljenek, valamint a fegyver kímélése érdekében egy elzáró szelep került elhelyezésre a gázkiömlő furatnál. Így minden egyes gránát esetében kézzel kell felhúzni a zárkeretet, lévén nincs lőporgáz, ami mozgatná a zárszerkezetet, de így kevésbé fordulhat elő, hogy töltött fegyverre helyeznénk el gránátot. A fegyver gyakorlati tűzgyorsasága még így is közel azonos volt az RPG–7 páncéltörő gránátvető tűzgyorsaságával.
A puskagránátok története az első világháborúig nyúlik vissza. Amikor kialakultak a lövészárok harcok, akkor kezdték alkalmazni őket. A puska kevésbé bizonyult hatékonynak, mint a kézigránát. A két fegyver ötvözése viszont egy nagy előrelépést jelentett a harctereken. A gránát végére pálcát erősítettek és tolták a csőbe. A gránát indítása vaklőszer alkalmazásával történt. A fegyver még nem volt pontos, de a lövészárok-harcokban nagy segítséget nyújtott. Kétféle változata terjedt el. A cső alól és magáról a csőről indítható. A cső alóli az elterjedtebb, mert így a fegyver alkalmas lövész feladatok ellátására is tárcsere nélkül, és akár a két fegyver együttes alkalmazása is lehetséges. Ennek legismertebb képviselői az orosz GP család és az amerikai M203. A másik típus, amelynek az egyik képviselője az AMP-69 is, a csőről indítható. Kétféle rakéta-póthajtású gránátot fejlesztettek ki hozzá, egy kumulatív (PGK–69) és egy repeszhatású (PGR–69) puskagránátot, amelyek közül az első főként fedezékek és gyalogsági harcjárművek ellen, míg a második élőerő ellen ajánlott. Ezek tervezői Barták Ignác, Bárány István és Sárai Gábor voltak, a HTI tisztjei.
A maximális irányzott lőtávolság 450 méter, a maximális repülési távolság 510 méter volt. A kilövőtöltényeket befogadó speciális tár hatos tárkapacitású. A repeszgránát hatása tulajdonképpen egy előre meghatározott geometria szerint hasadó repeszképző köpenyes védőkézigránáténak felel meg, míg a kumulatív a benne található flegmatizált hexogénnak (robbanótöltet) köszönhetően fejti ki hatását becsapódás után, késleltetés nélkül. Természetesen készültek gyakorlógránátok is, éles rakéta póthajtóművel, s a gránát tömegének megfelelő ballaszttal töltve. A gránátok hatásadatai annyira jónak mondhatók még ma is, hogy számos modern, külön vetőcsöves fegyvert felülmúlnak, különös tekintettel a páncéltörő kumulatív gránátra, amely merőleges homogén páncélátütése 212 mm (az RPG–7 PG–7V gránátja ugyanígy 340 mm-t üt át), s belegondolva az alapvető taktikai sémába, miszerint egy város elfoglalásához páncélosok kellenek, egy gerillataktikára alapuló városvédelemben, illetve reguláris hadseregeknél az objektumvédelemben igen hasznos segítőtárs lehet (mely igazságot szomorúan tapasztalták meg a Bejrútba behatoló szír páncélosok is).
A mai konfliktusok ismeretében (Afganisztán és Irak) elmondhatjuk, hogy egyre inkább terjednek a könnyebb páncélozású, járőrözésre alkalmas járművek (páncélozott Humvee-k, Cougarok stb.), amelyek páncélozása még ma sem jelentene kihívást ennek a negyvenéves konstrukciónak, különös tekintettel annak meredek becsapódási szögére. A főleg IED-k elleni védelemre kiképzett járműveknek sem a teteje a legvastagabban páncélozott, hasonlóan a harckocsikhoz. A hosszabb cső és a pneumatikus ágyazás és az optika pedig ideális orvlövészfegyverré teszi városi környezetben, míg a behajtható válltámasz a mozgást segíti az épületek, romok és a sűrű növényzet között. Szerencsére a Közel-Keletre még elvtársi segítségként került fegyverek vagy elhasználódtak, vagy nincs már hozzájuk gránát, különben igen sok fejtörést okozhattak volna jelenlegi szövetségeseinknek. Ugyanis a fegyver sokkalta jobban rejthető a ruházat alá, mint egy RPG, és ezzel is rá lehet kényszeríteni az ellenséges erőket, hogy a könnyebb járművek helyett erősebben páncélozott harckocsikkal és azok gyalogsági kíséretével járőrözzenek az elfoglalt városban, ami harcászati és logisztikai rémálom.
Sajnos a működési elv bonyolultsága és a nehézkes kezelhetőség miatt az országok legtöbbje a cső alá szerelhető megoldások mellett döntött, s így ez az eszköz nem tudott kellő mértékben elterjedni a nemzetközi piacon. Mindezek ellenére az általa képviselt nagymértékű újítás ékes bizonyság arra, hogy a magyar mérnökök is tudtak eredetit, újat alkotni. Manapság már csak a rendőrségnél van néhány példány rendszerben, a hozzá fejlesztett könnygázgránát kilövéséhez, mint azt a 2006-os zavargások felvételein is láthattuk. Hallani továbbá arról, hogy a Magyar Honvédség átvette a leszerelt Munkásőrség AMP-készleteit is (több ezer példány is lehetett), amelyekből 1–1 néha felbukkan honvédségi bemutatókon (például repülőnapokon), bár a fegyverhez rendszeresített gránátok szavatossága már régen lejárt.
A fegyver a Magyar Néphadseregnél 1974 augusztus 2-án, míg a Munkásőrség 1975-ben került rendszeresítésére. A fegyver exportra is került. Egy pár darabot bevetettek a libanoni-szír háborúban és az izraeli harckocsizók is megtapasztalhatták hatását, mert a Hezbollah kezébe is került pár darab. Az amerikaiak kezébe is került egy zsákmányolt darab, amelyet bevizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy ez pontosabb és jobban kezelhetőbb, mint az orosz AKM gépkarabély. Kijelentették, hogy ez a legjobban sikerült AK-klón.

Borsodi Gergely - Jövőnk.info
Felhasznált irodalom: Kaliber.hu, Kalasnyikov.hu

Frissítés:

Tisztelt Szerkesztőség!
A következő információkkal egészíteném ki a leírtakat:
kifejlesztettek egy vegyes, kumulatív-repesz töltetet is , amelynek egyszerű műszaki rajza látható a mellékelt fényképen. Mind a páncéltörő, mind a élőerő elleni repesz funkció kompromisszummentesen lett megvalósítva, azaz a kétféle célra való alkalmasság egyik funkciójában sem okozott hatáscsökkenést, a páncélátütő képesség és a repeszhatás sem csökkent az egycélú töltetekhez viszonyítva.
Készült éles lőszer által indítható, lövedékcsapdával ellátott változat is, a leírtakat tükröző tulajdonságokkal. Ezzel a balesetveszélyes tűzüzemmód-váltást küszöbölték ki, a fent említett kompromisszumokkal.
Az RPG-hez viszonyítva nagy előnye, hogy fedett objektumból, pl. egy lakás ablakából is indítható, ezáltal helységharcban jóval rugalmasabban lehet használni.
2009-ben az MH 25/88 Könnyű Vegyes zászlóalj hajtott végre éleslövészetet vele kiváló eredménnyel, azóta folyik a tapasztalatok kiértékelése...
Felismerve azt a tényt, hogy gépkarabély üzemmódról puskagránát üzemmódba (és vissza) 7 lépésben lehet váltani (kb. 15 másodperc), kifejlesztették az LT-69 elnevezésű cső alá szerelhető puskagránát-kilövő szerkezetet, amely az AMD-65 gépkarabély alá szerelhető fel, kiküszöbölve az AMP macerás és nem veszélytelen tűzüzemmód-váltását. A gránátokban annyi változás történt, hogy az indító vaklőszer bele lett építve a gránátba, így a gránátot egy mozdulattal a vetőcsőre lehetett húzni és a fegyver máris tűzkész állapotba került. Az újratöltés szintén egy mozdulatból állt. A vetőcső súlya kb. egyharmada az amerikai M203-asnak ( 0.5 vs. 1.5 kg).
Hasonló, cső alá szerelhető puskagránát-vetőt azóta sem fejlesztettek ki sehol...
Üdvözlettel:
egy olvasó



Sikeresen tesztelték a Club-K konténer rakétát











2012. szeptember 06. - 22:05
Magazin: 
|









A Club-K konténer rakétakomplexumot fejlesztő orosz 'Morinformsystem-Agat' konszern bejelentette, hogy sikeres kísérletet végeztek a szabványos vasúti konténerben elhelyezett mobil cirkálórakéta rendszerrel. Ennek különlegessége, hogy közönséges 12 méteres kereskedelmi szállítókonténerek közé elrejtve lehet utaztatni közúton, vasúton, vagy hajóval, és ennek megfelelően a lehető legváratlanabb helyekről bevethető. A komplexumhoz jelenleg háromféle cirkáló rakétatípust ajánlanak (3M-54TE, 3M-54TE1 és a 3M-14TE), amelyek a robbanófej hatóerejében és a rakéta hatótávolságában különböznek.
Kívülről nézve semmi nem különbözteti meg egy szabványos szállító konténertől, ám tartalma rendkívül hatásos egy olyan ellenséggel szemben is, amelyik jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkezik. Akár hónapokon keresztül utaztatható a tengereken teherhajókon feltűnés nélkül, ahonnan meglepetésszerű tűcsapást lehet indítani vele. Ez egy olyan ideális fegyverrendszer a szerényebb gazdasági lehetőségekkel rendelkező kis országok számára is, amellyel nagy meglepetéseket lehet okozni. Ezt a komplexumot a tavalyi szentpétervári haditengerészeti kiállításon mutatták be először, ahol máris nagy érdeklődés mutatkozott iránta. Minden további magyarázat nélkül ajánljuk megtekintésre az alábbi kis szemléltető filmet.


Club-K :Russian Container Missile System

Club-K Container Missile System 2013


Kun András - Jövőnk.info


Szovjet-orosz fejlesztésű lövészszállítók, avagy a BTR család III. rész












Szerző: 
2012. június 18. - 15:55
Magazin: 
|









BTR-80

Sorozatunkban a nyolcvanas típusnak, és annak modifikációiról az előző részekhez képest kissé nagyobb lélegzetvételű cikket szántam, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a típus a Magyar Honvédségnél is rendszerben van, így olvasóink közül jó néhányan e cikk segítségével feleleveníthetik a típushoz kötődő emlékeiket.
A jármű sorozatgyártását 1986-ban kezdték meg, a hetvenes típussal felhalmozódott tapasztalatokat alapul véve. Igazából nem is harctéri szolgálatra szánták, a BTR-70-es, és továbbfejlesztett változatainak képességei bőven megfeleltek a típust rendszerben tartó hadseregek igényeinek. A nyolcvanas szériát tulajdonképp a Szovjetunió rohamrendőrsége, valamint a KGB belügyi osztagainak szánták rendfenntartó és terrorelhárító szerepkörre. Az, hogy napjainkra az egyik legkedveltebb, és legnagyobb példányszámban hadrendbe állított típussá nőtte ki magát elsősorban alacsony beszerzési árának, és minimális fenntartási költségeinek köszönheti.
A szovjet államadósság terhére hazánk eddig kb. 600-650 darab BTR-80 (alapváltozat), BTR-80K-t (parancsnoki jármű), valamint BTR-80A (30 mm-es gépágyúval szerelt változat) típust állított hadrendbe.
Szerkezetileg lényeges változtatások történtek a 70-es típushoz képest. Elhagyták az addig alkalmazott kétmotoros koncepciót, a meghajtásról egy kétszázhatvan lóerős Kamaz motor gondoskodik, ami közúton akár 120 km/h-ra is képes felgyorsítani a páncélost. Sajnos tömeg/lóerő mutatói alapján meg kell állapítsuk, hogy még mindig nem sikerült elégséges szintre hozni a páncélos fajlagos teljesítményét. Az afganisztáni és iraki klíma megköveteli a légkondicionáló berendezés használatát, ami további negyven lóerőt vesz el a meghajtástól. Terepen így már nehézkes a mozgása, pláne teljes személyzettel. A nyugati gyártók ebben a kategóriában legalább dupla ilyen erős motorokkal szerelik a lövészpáncélosaikat.
Beépítésre került egy motor előmelegítő berendezés is, amelyet -25 C fok alatt szoktak alkalmazni. Vagyis nálunk ritkán.
Az üzemi fékberendezés sem vívott ki nagy népszerűséget a karbantartó állomány részéről, sűrűn kell javítani, illetve beszabályozni. A gumiköpenyeket elsősorban terepre tervezték – a missziós műveletekben pedig az aknaveszély miatt szinte kizárólag aszfalton közlekednek -, a műúton való haladás rendkívül gyorsan fogyasztja a gumikat (egy garnitúra kb. 1000 kilométer!), ami az üzemben tartási költségeket jelentősen növeli. Elődeihez képest kormányozhatósága javult, mivel a BTR-80-as első két tengelye kormányzott.
Vízben elődei mintájára hajócsavarral mozog, a beszivárgó vizet fenékszivattyúk távolítják el a küzdő- és motortérből. Ha a hullámzás fél méternél magasabb, a motor szívócsonkjára csőtoldatot szerelnek, így akadályozván meg a víz bekerülését a motorba.
A deszanttér hermetikusan lezárható, tömegpusztító fegyverek elleni védelemmel el van látva, ami különleges levegőszűrő betéteket, valamint túlnyomás létrehozására alkalmas kompresszort foglal magába.
Abban az esetben, ha a katonák a deszanttérből használják fegyvereiket a lőréseken keresztül, a lőporfüstöt szellőztető berendezés távolítja el a küzdőtérből. Az oldalajtók az övvonal alá és fölé is nyílnak, az alsó ajtó derékszögnél megáll, így hidat képezve a deszanttér és a külvilág között a kerekek veszélyzónáján túl. A kerekek központi nyomásszabályzásúak, ezzel akár menet közben is változtatható a jármű útfekvése. További érdekesség, hogy a kerékabroncs cellás elrendezésű, így találat esetén sem lapul le, mivel egy-két cella sérülése nem hat ki jelentősen a menettulajdonságokra.
Volt rá példa – Csecsenföldön -, hogy aknára futott a jármű, a jobb első két kerék kiszakadt a helyéről, de a megmaradt kerekek nyomását be tudta állítani úgy a vezető, hogy sikerült hazavánszorogni a páncélossal.
Páncéljának vastagsága a szokásos 7, illetve 9 mm, ami kevésnek mondható. Repeszek, és távolról kilőtt kézifegyver-lövedékek ellen nyújt csekély védelmet.
A bent ülők kiszolgáltatottságát fokozza, hogy a lőrések ferdén előre néznek, így egy hátulról jövő támadás esetén kizárólag a toronyfegyver tud válaszolni az ellenségnek. A páncéltest tetején található két búvónyíláson is lőréseket alakítottak ki, légicélok elleni harc esetére.
A páncélosról kialakult képet tovább rontja egy igen súlyos tervezési hiba, mégpedig az éjjellátó berendezés hiánya. A hazánkba érkezett BTR-ek egyike sem rendelkezett éjjellátóval, ám azóta egy részükön ezt a hiányosságot pótolták.
A fegyverzetet nem módosították, az alapszériához tartozó BTR-80-as, valamint a BTR-80K modell a 14,5 mm-es KPVT géppuskát használja fő, a 7,62 mm-es géppuskát pedig kiegészítő fegyverzetként. A nálunk szolgálatot teljesítő BTR-80A típus 30 mm-es gépágyút használ főfegyverként. A KPVT géppuska kétezer, a PKT géppuska ezerötszáz, a 30 mm-es gépágyú kétezer-ötszáz méterig hatékony. Tűzgyorsaságuk KPVT esetében 500-600 lövés/perc, a PKT-nál 700-800 lövés/perc, a 30 mm-es gépágyúnak 400 lövés/perc. Lőszerjavadalmazásuk is ennek megfelelő, 500, illetve 2000 darab (a 30 mm-es gépágyú lőszerjavadalmazásáról nincs megbízható adat, kb. 300-400 darab lőszert képes befogadni a rakasz).
A torony vertikális emelési szöge max. 60 fok, horizontálisan 360 fok. (BTR-80A esetében a vertikális szög közel 90 fok.) Sajnos a torony nem rendelkezik stabilizátorral, így menetben való tüzeléskor a toronyfegyverek pontatlanok, vagy csak alacsony sebességnél produkálnak értékelhető teljesítményt. A motor nem rendelkezik teljesítmény tartalékkal – emiatt nem lehetett beépíteni a toronymozgató segédmechanizmust sem. Ezért a torony mozgatása izomerővel történik, ami miatt helikopterek elleni harcra szinte egyáltalán nem alkalmas a típus, pedig a 30 mm-es gépágyús változat erre optimális lenne. (2009-ben egy új típusú lőszerrel végzett kísérlet során, a gépágyúval 400 méterről átlőttek egy T-72-es haspáncélt a HM kísérleti telepén.)
A fegyverkezelő nélkülözni kénytelen a körkörös figyelő periszkópokat is, így a célpontok megtalálásához a parancsnok utasításaira van szüksége.
A toronylövész szenvedései ezzel még korántsem értek véget, ha a fent említett problémákon sikerül valahogy túltennie magát, akkor már csak a gerincferdülés elkerülésére, és az izomgörcsökre kell valami megoldást találnia. Ugyanis a lövész ülőhelye nemcsak szűk, de a célzóoptikát az üléspozícióhoz képest eltolva építették be, így a külvilág szemmeltartása a céloptikán keresztül kínzással, vagy önsanyargatással egyenértékű.
A toronyfegyverek teljes mértékben el vannak szeparálva a küzdőtértől, így bemálházásuk – lőszerrel való ellátásuk -, valamint az elakadt lőszerek eltávolítása, vagy bármilyen javítási munkálat csak kívülről lehetséges, így harchelyzetben, amelyik fegyver csütörtököt mond, az elveszettnek számít. Legalábbis addig, amíg véget ér a harc.
Fejlesztése során megnövelték a beltér méretét, így a katonák már jobban elférnek belül, nem kell gondolkodni, hogy hová tegyék a hátizsákot. Igaz, a plusz 3-5 négyzetméter területnövekedés egyben nagyobb célfelülettel is jár.
Szintén létezik több különböző feladatú változata, úgy mint vegyi- és sugárfelderítő, műszaki mentő, orvosi változat, stb.

Technikai adatok
Tömeg: 13,5 tonna
Max. sebesség: 120 km/h közúton
80 km/h terepen
9 km/h vízen
Személyzet: 3 fő
Szállítható személyek száma: 8 fő
Hatótávolság: 600-800 km
Fegyverzet: 1 darab 30 mm-es gépágyú (BTR-80A)
1 darab 14,5 mm-es KPVT géppuska
1 darab 7,62 mm-es PKT géppuska
Hasmagasság: 475 mm

Jász Gábor – Jövőnk.info


AK-12: a jövő gépkarabélya?




2012. június 06. - 20:33
Magazin: 
|









A Kalasnyikov-gépkarabély máig az orosz hadsereg alapvető lőfegyvere. A fegyver új verzióját – az AK-12-es modellt – a napokban mutatták be a nagyközönségnek a Moszkva megyei Szolnyecsnogorszkban.
Az Izsmas (Izsevszkij Masinosztroityelnij Zavod – Izsevszki Gépgyártó Üzem) konstruktőreinek sikerült lényegesen jobb paramétereket elérniük, adaptálva a fegyvert a mai harcászathoz. Közben megőrizték a Kalasnyikov-fegyverek egyedülálló paramétereit – hangoztatta az Oroszország Hangjának adott interjújában a Nacionalnaja Oborona (Nemzetvédelem) c. lap főszerkesztője, Igor Korotcsenko.
A fegyver figyelembe veszi az újabb konstruktőri-technológiai megoldásokat. Funkcionálisabb lesz és eleget fog tenni a korszerű lőfegyverek iránti fő követelménynek – növeli a becélzási távolságot és biztosítja a lövés magas sűrűségét. Az új gépkarabélyt rendszeresíteni fogják az orosz fegyveres erők minden alegységénél és a különcsapatoknál is.”
Az új AK kitűnik elsősorban szokatlan modul-szerkezetével, amelynek köszönhetően a lőfegyver mintegy 20 modifikációját lehet létrehozni, úgy polgári, mint katonai rendeltetésű fegyvereket 5,45–7,62 mm kaliberű töltetekkel. Az AK-12-esből akár fél kézzel is lehet lőni, pótberendezés szerelhető fel rá: optikai irányzék, távolságmérő, gránátvető. További újdonság a cserélhető puskacső, amely három tűzmódot tesz lehetővé, új kilövő mechanizmus.
Igor Korotcsenko közölte, hogy az AK-12-es kifejlesztése során a legújabb anyag- és felület-technológiákat alkalmazták, a jövőben pedig több mint 10 új műszaki megoldást fognak alkalmazni a Kalasnyikov különböző modelljeinél, és ezeket szabadalmazni is fogják.
Gépkarabélyaink mindig is nagydíjakat szereztek világszerte. A Kalasnyikov-gépkarabély pedig régóta világsztárrá vált. Az előző verzióból – az AK–74-esből – mintegy 50 millió darab került le a gyártósorról. Több mint 50 ország vette meg azokat. Meg vagyok győződve arról, hogy ilyen lesz az AK-12-es jövője is.”
Az új gépkarabély gyári tesztelését be fogják fejezni az év végéig, 2013-ban pedig állami vizsgálatra kerülhet sor. Aztán az új AK–12-est rendszeresíthetik az orosz fegyveres erőknél és beindulhat sorozatgyártása.
ruvr.ru


A „Tábortűz”




2012. április 23. - 07:59
Magazin: 
|









A Tulai fegyvergyárban 1978-ra elkészítették az AK gépkarabély harcászati értékét jelentősen növelő, cső alatti gránátvető szerkezetet. A gránátvető a GP-25 Kosztyor (Tábortűz) nevet kapta.

A vetőcső az AK 74 SU kivételével bármelyik szovjet tervezésű Kalasnyikov gépkarabélyra felszerelhető.
A fegyver töltése szokatlan módon, a csőtorkolat felől történik. Miután a lövedéket kattanásig betolják, az rögzítésre kerül egy fixátor segítségével, ami kapcsolatban van egy, az elsütőbillentyűt kiiktató karral. Így megakadályozható a helytelenül töltött fegyver elsütése. Az elsütőszerkezet csak abban az esetben tud működésbe lépni, ha gránátvető helyesen van felcsatlakoztatva a fegyverre, erről egy külön mechanikai biztosító gondoskodik. Az elsütőszerkezet revolverező rendszerű.
A célzáshoz nyílt irányzékot használnak, ami 100-tól 400 méterig állítható, 50 méterenkénti osztásokkal.
A célzóberendezés érdekessége, hogy a 45°-nál magasabb röppályához ellátták függőónnal, ami 200-400 méteres lőtávon fejti ki jótékony hatását. A fegyver így gyakorlatilag amolyan mini aknavetőként használható. Kis távolságra leadott, magas röppályájú lövések esetén (pl: 100 méterre domb, vagy egyéb fedezék mögött rejtőző ellenségre történő tűzmegnyitáskor), a gránátvetőn található egy kis csap, aminek eltekerésével a lövedék kivetésekor a lőporgázok egy részét a csap elengedi, így a lövedék sebessége 76 m/s-ról 55 m/s-ra csökken, ezáltal a kilőtt gránát a becsapódásig nem 6-7, csupán 3-5 másodpercet tölt a levegőben. Ezt a funkciót élesben soha nem használták, annak körülményes mivolta miatt, ezért a továbbfejlesztett GP-30-as már e funkció nélkül készül.
A csecsen, és az afgán háború tapasztalatai azt mutatták, hogy a vetőcső 200 méterig kiválóan alkalmazható pontcélok leküzdésére (pl.: géppuskafészek), de a maximális lőtávon, 400 méteren sem jelentős a szórása. Oldalirányba 3, hosszirányban mindössze 6-7 méter.
Lőszerként a VOG-25-ös gránátot tüzeli, ami az egyesített, hüvelynélküli lőszerekhez sorolható, vagyis az indítótöltet gyújtáskor maradéktalanul elég, így nincs gond az üres hüvellyel. A robbanótöltet és a repeszek között térháló található, így a robbanáskor egyenletes a repeszképződés. A gránát külső felületén ormok vannak, melyek becsusszannak a cső huzagaiba, így a kilövéskor a gránát mindenképp hosszirányú forgásra lesz kényszerítve, ami a pontosság egyik elengedhetetlen feltétele. Az élesítés a kivetést követően a tizedik és a negyvenedik méter között történik meg, így szavatolható a biztonságos működés szélsőséges időjárási körülmények között is.
Melyik a jobb?
A szovjet mérnökök Vietnámból „beszerzett” M16A1-esekre szerelt M203-as gránátvetőkkel, és azok szabványos repeszgránátjaival végeztek összehasonlító teszteket mielőtt az orosz gránátvetőt rendszeresítették volna, és a gyakorlati teszteredményeken az orosz gránátvető bizonyult jobbnak, mind felhasználhatóság, mind hatékonyság szempontjából.
Az M203-as töltése:
- kinyitod a vetőcsövet (ha már lőttél vele, akkor ki kell venned az üres hüvelyt)
- betöltöd a gránátot
- hátrahúzod a csövet (reteszelés)
A GP-25 a csőtorkolt felől betölthető egy gyors mozdulattal, hüvelye pedig nincs.
A VOG-25-ös és az M203-as gránátjaival végzett kísérletek során az álló ember méretű célokat lefektették a földre, ezzel hasonfekvő gyalogságot imitálva. Több gránát kilövése után megállapították, hogy az orosz gránát repeszei 3-4-szer több helyen ütötték át a célokat, mint az amerikai vetélytársé.
A szovjetek szerettek volna egy még hatékonyabb gránátot kifejleszteni, ami a VOG-25-höz képest másfélszer, vagy kétszer nagyobb repesztalálatot garantál. Ez a nem túl egyszerű feladat is gyorsan megoldódott. A VOG-25P gránát orrába egy mini piropatron került, mely becsapódáskor feldobja a levegőbe a gránátot kb. 80 centi magasra, ezután a piropatron által elindított késleltető gyújtó detonálja a levegőben lévő gránátot. A fekvőcélokra, és a fedezék mögé rejtett célokra gyakorolt repeszhatás közel kétszerese lett a VOG-25-höz képest.
Később kifejlesztettek még füst és könnygáz töltetű gránátokat is.
A GP-25 vetőcsövet harctéri tapasztalatok alapján a nyolcvanas évek közepén módosították. A korszerűbb változat a GP-30 szériaszámot kapta.
Az eredetihez képest 25 dekagrammal csökkent a tömeg, és 30%-al olcsóbb lett a gyártás, mivel nemcsak tömeget csökkentettek, hanem mechanikai módosításokat is eszközöltek. A célzó berendezést a baloldalról jobbra helyezték át, így kényelmesebb lett a célzás, valamint kúszás közben nem lett annyira kitéve a célzóberendezés a szennyeződéseknek. Eltávolították a manuális biztosítókart, mert az elsütőbillentyű hosszan, keményen mozog, ez elegendő volt a véletlen elsütés elleni biztosítás gyanánt.
A gránátvető a cső alá egy mozdulattal fel- és leszerelhető, míg az M203-as felrakásához vagy leszereléséhez szét kell szedni a fegyvert.
Technikai adatok:
Űrméret: 40 mm
Tömege: 1,5 kilogramm (GP-30: 1,25 kiló)
Hossz: 323 mm (GP-30: 275 mm)
Max. lőtáv: 400 méter
Gránát:
Tömege: 25 dekagramm (VOG-25P: 28 dkg)
Kezdősebesség: 76 m/s
Jász Gábor - Jövőnk.info


Oroszország új harckocsija az Armata








2012. február 19. - 11:44
Magazin: 
|









A minap adtunk hírt róla, hogy az orosz vezérkar és a politikai vezetés egybehangzóan kijelentette, nem vásárolnak több T-90-es harckocsit. A vezetők azt is kijelentették, sokkal modernebb harcjárműre van szükségük.
Egy amerikai oldal szerint itt az új harckocsi rajza, és az az alapján készült számítógépes animáció. Többen érdeklődtek, miért nem a Black Eagle-t kezdik gyártani, de ezzel kapcsolatban a mérnökök úgy nyilatkoztak, hogy az egy kísérleti harckocsi, és annál már modernebbek vannak a tervező asztalokon.
Az Armata páncélos prototípusának rajza
Nos ez valóban így lehet. Az itt látható páncélos rajzából ugyanis arra lehet következtetni, hogy a  T-72 alapjain nyugvó Black Eagle helyett egy teljesen új harcjárművet terveztek Armata néven. A nagyon hátrakerült toronyból arra lehet következtetni, hogy a motor az orrba került, jelentősen növelve a szemből érkező lövedékek okozta találat esetén a személyzet túlélését. Mivel a Black Eagle esetén is növelték a löveg űrméretét, feltételezzük, hogy már ez is a 155 mm-es löveget kaphatta. Az is feltételezés, hogy a járművön a Black Eagle 7 futóműkereke helyett 6 van. Valószínűleg kisebb lesz, mint a rejtélyes kísérleti harckocsi.
Műszaki adatok nem állnak rendelkezésre. Az orosz vezérkar 2015-re akarja a csapatoknál látni az első kísérleti harckocsikat, de a fejlesztő cég nyilatkozata szerint 2013-ban már leszállítják az első darabokat.
Kíváncsian várjuk!
Tálas András - Jövőnk.info


Fennek







Szerző: 
2011. szeptember 11. - 16:10
Magazin: 
|










A Fennek – mely egy sivatagi rókafajtáról kapta a nevét – prototípusát 2000 tavaszán mutatták be a Krauss-Maffei Wegmann, és a holland SP Aerospace vállalatok. A holland-német koprodukcióban készülő járműnek azóta a holland és német hadsereg több alváltozatát is kifejlesztette, és 2003 óta folyamatosan szállítják mind a német, mind a holland haderő részére.
A jármű öntömege 10 tonna, melyet egy 240 lóerős, automata váltós Deutz dízelmotor mozgat maximum 900 kilométeres távolságra, akár 115 km/h sebességgel. A jármű két vagy négykerék meghajtással is működhet, bár a négykerekes üzemmód jobban eszi az üzemanyagot, így a hatótávolság 600 kilométerre csökken műúton(!). A kerekek nyomását a terepviszonyoknak megfelelően állítja a vezető, a jármű egyébként nem kétéltű, gázlóképessége mindössze 1 méteres vízen való átkelést tesz lehetővé. A 60°-os emelkedő, vagy a 35°-os dőlésszöggel történő terepezés a maximum, amit a páncélos elbír. A csörlő segítségével önmagát képes kimenteni szorult helyzetéből, de más járműveken is segíthet, melyek össztömege nem haladja meg a tíz tonnát. Felderítő jármű lévén igen fontos követelmény volt a jármű által kibocsátott motorzaj szintjének alacsony értéken tartása, melyet a különleges kipufogórendszer segítségével egy mosógép zajszintjével egyenértékűre sikerült redukálni. Ez a kipufogórendszer kettős rendeltetésű, a Fennek infraképét is jelentősen csökkenti, így nehezítve a páncélos infravörös kamerákkal történő felderítését.
A személyzet 3 főből áll: vezető, parancsnok, megfigyelő-irányzó.
Az üzemanyag mennyisége, valamint a személyzet számára kialakított élelmiszer és ivóvíz tároló rekeszek befogadóképessége lehetővé teszi, hogy a Fennek akár öt napig is megfigyelés alatt tarthassa a kijelölt területet vagy objektumot, illetve követni tudja a felvonuló vagy megfutamított ellenséges erőket.
A vezető teljes egészében elfoglalja a páncélos szélvédője mögötti teret, vagyis a jármű középvonalában ül, így számára a belátható tér 180°, ezen kívül egy tolatókamera is segíti munkáját. A parancsnok és a megfigyelő-irányzó munkahelye – szemből nézve - a jármű bal oldalán található egymás mellett, innen irányítják a felderítő és kommunikációs eszközöket, valamint a fegyverzetet.
Védelmi képességei kategóriáján belül megfelelőnek mondhatóak. A páncélvédettsége 7.62-es páncéltörő puskalőszerig bezárólag biztosít védelmet, de ez a védelem kismértékben még fokozható a beltérben felerősíthető kerámialapok segítségével. A haspáncél legfeljebb a gyalogsági aknák ellen tud kielégítő védelmet nyújtani, ez kb. 20-30 dkg robbanóanyagot jelent. A motortér rendelkezik egy automata tűzoltókészülékkel, a küzdőtérben kézi tűzoltókészülék került elhelyezésre. Tömegpusztító fegyverek elleni védelemmel szintén ellátták, ezalatt a szokásos túlnyomásos belteret és a nukleáris fegyverek bevetését követő elektromágneses sugárzás ellen védő ólombetétet kell érteni.
Felderítésre a periszkópszerűen kitolható árbócon egy infravörös kamerát hordoz, mellyel éjszaka akár 7 kilométerről is meglátja a hőt kibocsátó tárgyakat, élőlényeket. Ez a távolság az időjárás és a hőforrás intenzitásának függvényében változik! Az árbóc a talajszinthez képest maximum 3.3 méteres magasságig tolható ki. Az árbócon helyet kapott még egy tv kamera, valamint egy lézertávmérő, továbbá lézervezérlésű fegyverek célravezetésére egy lézeres célzókészülék is. Az árbóc további érdekessége, hogy néhány pillanat alatt leszerelhető, így gyér terepfedezet esetén a kihelyezett árbóc egy 40 méteres kábelen keresztül továbbítja a felderítési adatokat a közelben megbúvó jármű személyzetének. (A kábel használatával nincs rádió kisugárzás, így elkerülhető a rádiólokációs felderítés, valamint a zavarás!)
A páncélos navigációját, térbeli tájékozódását GPS és inerciális navigációs rendszer (INS) segíti. A fedélzeten megtalálható rádiókészülékek képesek kapcsolatot létesíteni mind a nehézpáncélosokkal, mind a tüzérséggel és a légierő vadászbombázóival is, több száz kilométeres hatótávon belül, de megoldott a műholdon keresztüli kommunikáció is.
Felderítő jármű révén nincs szükség erős fegyverzetre, de kisebb átalakításokkal mára már több fegyverrendszer hordozására vált alkalmassá.
Az alapkoncepció fegyverzete a német páncélosoknál egy 40 mm-es automata gránátvetőből (vagy egy MG 3-as géppuskából) és 6 darab ködgránátvetőből áll. A hollandok úgy gondolták, hogy nekik egy 12.7 mm-es géppuska nagyobb hasznukra lenne, így a 6 darab ködgránátvető mellé ők ezt szerelték fel. Mind az automata gránátvető, mind a nehézgéppuska távirányított toronyban kapott helyet, tehát a célzás és a tűzkiváltás a jármű belsejéből történik, a fegyverek használatához a kezelőknek nem kell kibújni a beltérből. Lézer-besugárzásjelzővel nem látták el a járművet, így a ködgránátok indítása a parancsnok utasítására történik. A füstfüggöny egybenmaradási ideje gyenge szélben vagy szélcsend esetén kb. 20 másodperc.
Németország a gránátvetős változaton kívül rendszerben tart utász feladatkörű, és néhány tüzérségi megfigyelő alváltozatot is.
A hollandok viszont nem elégedtek meg ennyivel, ők saját kivitelezésben és némi izraeli segítséggel megépítették a könnyű tankelhárító változatot, melyre 2500 méteres hatótávolságú Spike anti-tank rakétákat szereltek, ebből egyszerre 4 darabot képes hordozni a páncélos. A rakéták bunkerek ellen is hatékonyan alkalmazhatóak.
A török Aselsan vállalat támogatásával elkészült – szintén holland igényre – a Fennek légvédelmi rakétaplatform is. A jármű egyszerre 4 darab Stinger típusú föld-levegő rakéta szállítására és indítására képes 8 kilométeres céltávolságon belül.
Jász Gábor - Jövőnk.info


A Leopárd 2-es nehézharckocsi








Szerző: 
2011. szeptember 01. - 21:14
Magazin: 
|










Németország a II. világháborúban alapozta meg a saját fejlesztésű és gyártású páncélosainak legendás hírnevét, és ez a tendencia mind a mai napig tart.
A Leopárd 2-es harckocsi világszerte aratott exportsikereket, és kevesen tudják, hogy az amerikai hadsereg is tesztelte a típust, és a későbbi M1 Abrams harckocsijuk csak azért győzött a tesztsorozat végén, mert a Leopárdot irreális követelmények elé állították, amit az természetesen képtelen volt teljesíteni. Zárójelben megjegyzendő, hogy az Abrams prototípusa sem lett volna képes a tesztkövetelményeknek megfelelni.
A Leopárd 2 fejlesztését a 70’-es évek elején kezdték, az első szériapéldányok 1979-ben álltak szolgálatba.
A jármű meghajtásáról egy V-12-es, turbófeltöltővel ellátott 47.5 literes dízelmotor gondoskodik, mely 68 km/h végsebesség elérését teszi lehetővé, ám ez az érték békeidőben 50 km/h-ra van korlátozva, a hajtáslánc kímélésének céljából. A motor 2600-as percenkénti fordulatnál adja le maximális teljesítményét, 1500 lóerőt (!). (Az Abrams harckocsi gázturbinája ugyanekkora teljesítmény leadására képes, ám a dízelmotor jóval kisebb infraképet generál, és nem fejleszt akkora hőt a páncélos körül, így a kísérő gyalogság fedezékként tudja használni a harckocsit. Továbbá az étvágya is jóval kisebb, mint az M1-nek.)
A Leó 2-es fogyasztása terepen 500 liter/100 km-ben van megadva, műúton 300 literrel is elballag. Az üzemanyagtartályok 1200 liter gázolajat képesek tárolni, de szükség esetén feltölthető petróleummal, kerozinnal de akár benzinnel is, bár ilyenkor csökken a motor teljesítménye. A motorhoz egy hatfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, mely 4 előre, és két hátrameneti fokozattal rendelkezik. Hátramenetben 30 km/h maximális sebesség elérésére képes.
A motor és a váltó folyamatos felügyelet alatt áll a fedélzeti számítógép jóvoltából, az esetleges meghibásodást a vezető előtti panelen kijelzi. A motor és az erőátviteli rendszer egy blokkban helyezkedik el, együttes tömegük 6200 kg, egy profi szerelőgárda a harctéren 12 perc alatt képes kompletten kicserélni, a megfelelő segédeszközök birtokában.
Vízi átkelésre is van lehetőség, ez előkészítés nélkül 1.2 méteres vízmélységet, légzőcső felszerelésével 4 méteres mélységet jelent.
A személyzet 4 főből áll, beosztás szerint vezető, parancsnok, irányzó és a töltő-kezelő. Kísérleteztek automata töltőberendezéssel is, de a lőszerek tárolása miatt ez nem volt megoldható. A vezető három periszkópon át láthatja a külvilágot, a középső periszkópja éjjellátóra cserélhető. A vezető ülése alatt kialakítottak egy vészkijáratként funkcionáló nyílást is. A torony jobb oldalán (szemből-kívülről nézve bal oldalt) ül az irányzó, mögötte a parancsnok, a torony baloldala pedig a töltő-kezelő felségterülete. A vezető, a parancsnok és a töltő-kezelő munkahelye rendelkezik búvónyílással (az irányzó a parancsnokén keresztül mászik be a helyére). A torony két búvónyílására felszerelhető az MG 3-as légvédelmi géppuska, de legtöbbször csak a töltő-kezelő nyílására szerelik azt fel. A küzdőtér hermetikusan zárható, a tömegpusztító fegyverek hatása ellen túlnyomással védi a személyzetet, a levegőszűrők kívülről cserélhetőek telítődöttség esetén. A tűzvédelmi rendszer 70 °C felett automatikusan indítja a halonnal oltót, ezen kívül egy darab kézi működtetésű oltóberendezés is megtalálható a löveg mellett.
A Leopárd 2 harmadik generációs Chobham páncélzattal rendelkezik, ami a kritikus helyeken további titán-volfram erősítéseket kapott. (A Chobham páncél több rétegből áll: a felső, fémréteg alatt kerámialapok, olykor üveg és üvegszálas kompozit anyagok alkotják. Ezekből több réteget is egymásra préselnek, így rendkívül ellenálló anyag jön létre, mely nemcsak a kinetikus energiával romboló fegyverek ellen, de a kumulatív sugár ellen is jó eséllyel veszi fel a harcot.)
A védelmi rendszer egyik legérdekesebb eleme a lézerbesugárzás-érzékelő rendszer, mely automatikusan indítja a 8 füstgránátot a kisugárzás irányába, így rejtve el a harckocsit a lézer-vezetősugaras rakéták vagy bombák elől. A füst infravörös rejtést is biztosít, így a páncélos a füstfüggöny alatt hőkamerával (infravörös kamera – a legtöbb tűzvezető rendszer ilyet használ) sem látható.
A tank tűzvezető, optikai és felderítő rendszereit az irányzó és a parancsnok felügyelik. Az irányzó éjjel-nappal használható infravörös optikája, a sztereoszkópikus távmérő, valamint a tartalék célzórendszer és a parancsnok 360°-ban forgatható panorámaperiszkópja garantálja a személyzet sikerét harchelyzetben.
A löveg 120 mm-es simacsövű, automata füstelszívóval ellátott harckocsiágyú. A kétsíkú lövegstabilizátor segítségével akár terepen, menet közben is könnyedén célon lehet tartani a fő fegyvert. Az ágyúhoz kétféle lőszert fejlesztettek ki, a leválóköpenyes, szárnystabilizált űrméret alatti nyíllövedéket, mely egy kinetikus energiával romboló lőszertípus, ezzel elsősorban páncélozott célokat támadhat, 2200 méterről 1000 mm páncélon képes áthatolni. A másik egy többcélú – páncélosok és bunkerek ellen használatos – kumulatív lövedék. Ennek a lőszernek a hatásos lőtávja akár 6000 méter is lehet, és a magas kezdősebesség miatt akár helikopterek ellen is bevethető(!). A lövedék hüvelye félig elégő típus, így a küzdőtérben nem foglal sok helyet a lövés után hátramaradó hüvelycsonk. A töltő-kezelő munkáját egy hidraulikus segéd-töltőberendezés is segíti, így a löveg villámgyorsan újratölthető. A fő fegyver lőszermennyisége 42 darab, ebből 15 a torony bal oldalán egy elektromosan működtetett ajtó mögötti lőszertároló rekeszben van elszeparálva a küzdőtértől, melynek teteje gyengítve van, hogy egy esetleges lőszerrobbanás esetén a robbanás felfelé találjon utat magának, ne pedig a küzdőtér felé. A többi 27 lőszer a harckocsi legbiztonságosabb pontján, a frontpáncél mögött került elhelyezésre, a vezetőtől balra.
A löveggel párhuzamosan beépítettek egy 7.62-es MG 3 típusú géppuskát, mellyel az élőerő pusztítható hatékonyan. A légvédelmi és a párhuzamosított géppuskák lőszerjavadalmazása egyenként 2000 darab.
A lőszer bemálházásához egy ajtót alakítottak ki a torony bal oldalán.
A Leopárd 2-es eddig 7 modernizációs programon esett át, melyeknek köszönhetően a jelenlegi legmodernebb 2A7 verzió már alig hasonlít az eredeti szériapéldányhoz.
Leopard 2A1:
A keresztirányú szélsebesség mérőt kiszerelték, valamint áttervezték az üzemanyag-szűrő berendezést, hogy a tankolás ne tartson olyan sokáig. A lőszertároló rekeszeket az M1 Abrams harckocsiéval azonosakra cserélték, és a karbantartók is kaptak néhány plusz fellépőt a motortér könnyebb megközelítéséhez. Javítottak a panorámaperiszkóp látómezején is, valamint a tömegpusztító fegyverek elleni szűrőt is áttervezték.
Leopard 2A3:
(A 2A2-es széria csak elméletben létezik, az A1-es verzió minimális változtatásai nem indokolták egy új típusszám kiadását, ám a 2A3-as verzió már jelentős mennyiségű újítást tartalmazott, ezért kapta meg a verziószámot.)
Ennél a sorozatnál egy új rádióberendezés került a páncélosba, valamint a torony bal oldalán lévő lőszerrakodó ajtót lehegesztették, ugyanis az ajtó tömítése hamar felmondta a szolgálatot, így a küzdőtér túlnyomása megszűnt, ami vegyifegyverekkel szennyezett terepen nem igazán jó dolog. A lőszer bemálházása azóta a búvónyílásokon történik.
Leopard 2A4:
Az első széria óta a legmélyebb módosítási programon az A4-es verzió esett át. A tűzvezető rendszer központi egységét lecserélték, a torony szemből és oldalról kiegészítő páncélelemeket kapott, így a hivatalos adatok szerint a védelem szemből, kinetikus energiájú lövedék ellen 700 mm (+ reaktív páncél) hengerelt acélpáncélnak felel meg, kumulatív lőszertípusok ellen 1000 mm (+ reaktív páncél) homogén acélpáncélnak megfelelő védelemmel van ellátva. A lőszerrakodó ajtót ennél a szériánál már elhagyták a toronyról.
A fentieken kívül új tűzoltó berendezést és gondozásmentes akkumulátorokat is kapott. A lövegtől jobbra beépítettek egy kalibrációs berendezést, mellyel az irányzó ellenőrizheti lövés előtt, hogy a löveg és a céloptika egyazon pontra mutat e. A kalibrációs eszköz segítségével a löveg bármikor beszabályozható, a maximális pontosság érdekében.
Leopard 2A5:
A 2A5 széria tornya ék alakú páncélzatot kapott, mely moduláris rendszerű. Az új páncélelem a szemből közeledő lövedékek hatóerejét nagymértékben gyengíti, jó eséllyel le is pattannak róla. A teknő is kapott kiegészítő páncélzatot, a küzdőtérben pedig kerámiabetéteket helyeztek el arra az esetre, ha mégis bejutna egy lövedék és a szilánkok szerte-széjjel röpködnének. A parancsnok célzókészüléke átkerült a búvónyílása mögé, és egy „saját” éjjellátót is kapott, melyet csak ő használhat, így megkétszereződött az éjszakai felderítő képesség. A torony mozgatása teljesen elektromos lett, így a hidraulika feleslegessé vált, tehát valamennyit sikerült a tömegen csökkenteni. A vezető kapott egy hátrafelé néző kamerát, a tolatás megkönnyítésére.
Leopard 2A6:
A löveget a régi L/44-ről L/55-re cserélték, így a hossza 130 cm-rel nőtt, az űrmérete továbbra is 120 mm maradt. A löveg meghosszabbítása előnyösen hat az alkalmazott lőszertípusok torkolati energiájára és kezdősebességére. Továbbá elektromos áramfejlesztőt és légkondícionáló berendezést is beépítettek. A képen egy ketrecpáncéllal felszerelt 2A6-os látható. A ketrecpáncél a tandem robbanófejes kumulatív rakétagránátok ellen nyújt védelmet.
Leopard 2A7:
Az A7-es széria a német haderő békefenntartó missziói és az aszimmetrikus hadviselés során felhalmozott tapasztalatok alapján került kifejlesztésre. A városi harcok, az orosz gyártmányú vállról indítható páncéltörő rakéták, a házi készítésű robbanóeszközök sokszor hihetetlen sikereket értek el a világ legjobb tankjaival szemben (Abrams, Merkava, Challenger 2).
Ezért a páncélzatot körkörösen megerősítették (az A6-os szériáig bezárólag a fenékpáncél, tehát a tank hátulja, mindössze 20 mm vastag páncélzattal rendelkezett!!!), a toronyra távirányítású, gyalogság elleni géppuska került, a harckocsiból 360°-ban látó kamerarendszer biztosítja a vizuális felderítést éjjel-nappal, belülről irányítható a keresőfényszóró, az ágyúhoz újfajta lőszertípusok kerültek rendszeresítésre (feltehetőleg az Abrams harckocsinál használatos kartácslövedék, vagy ahhoz hasonló. Ez a lőszertípus 500 méteren belül milliónyi sörétszemet tud az ellenségre kilőni, pusztító hatása elementális.). A tank személyzete egy, a teknőre felszerelt telefonon keresztül tudja tartani a kapcsolatot a kísérő gyalogsággal, ami utcai harcoknál rendkívül fontos. Legérdekesebb újítás a tolólap, mellyel a hevenyészett akadályokat tudja eltakarítani az útból, emellett szemből plusz védelmet biztosít a frontpáncélnak. A tömege 67.5 tonnára nőtt, emiatt a futóművet és az erőátviteli rendszert is módosították.
Ha egyszer, a történelem során sor kerül egy minden típust felvonultató tankcsatára, ahol megválaszolásra kerül a „vajon melyik a legjobb tank ?” kérdés, én majd egy ilyenben szeretnék ülni…
Technikai adatok:
Hosszúság: 7,7 m
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Páncélzat és fegyverzet:
Páncélzat: Chobham kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Muníció:
42 db 120 mm-es lövedék
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
Jász Gábor - Jövőnk.info


A Leopárd 2-es nehézharckocsi








Szerző: 
2011. szeptember 01. - 21:14
Magazin: 
|










Németország a II. világháborúban alapozta meg a saját fejlesztésű és gyártású páncélosainak legendás hírnevét, és ez a tendencia mind a mai napig tart.
A Leopárd 2-es harckocsi világszerte aratott exportsikereket, és kevesen tudják, hogy az amerikai hadsereg is tesztelte a típust, és a későbbi M1 Abrams harckocsijuk csak azért győzött a tesztsorozat végén, mert a Leopárdot irreális követelmények elé állították, amit az természetesen képtelen volt teljesíteni. Zárójelben megjegyzendő, hogy az Abrams prototípusa sem lett volna képes a tesztkövetelményeknek megfelelni.
A Leopárd 2 fejlesztését a 70’-es évek elején kezdték, az első szériapéldányok 1979-ben álltak szolgálatba.
A jármű meghajtásáról egy V-12-es, turbófeltöltővel ellátott 47.5 literes dízelmotor gondoskodik, mely 68 km/h végsebesség elérését teszi lehetővé, ám ez az érték békeidőben 50 km/h-ra van korlátozva, a hajtáslánc kímélésének céljából. A motor 2600-as percenkénti fordulatnál adja le maximális teljesítményét, 1500 lóerőt (!). (Az Abrams harckocsi gázturbinája ugyanekkora teljesítmény leadására képes, ám a dízelmotor jóval kisebb infraképet generál, és nem fejleszt akkora hőt a páncélos körül, így a kísérő gyalogság fedezékként tudja használni a harckocsit. Továbbá az étvágya is jóval kisebb, mint az M1-nek.)
A Leó 2-es fogyasztása terepen 500 liter/100 km-ben van megadva, műúton 300 literrel is elballag. Az üzemanyagtartályok 1200 liter gázolajat képesek tárolni, de szükség esetén feltölthető petróleummal, kerozinnal de akár benzinnel is, bár ilyenkor csökken a motor teljesítménye. A motorhoz egy hatfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, mely 4 előre, és két hátrameneti fokozattal rendelkezik. Hátramenetben 30 km/h maximális sebesség elérésére képes.
A motor és a váltó folyamatos felügyelet alatt áll a fedélzeti számítógép jóvoltából, az esetleges meghibásodást a vezető előtti panelen kijelzi. A motor és az erőátviteli rendszer egy blokkban helyezkedik el, együttes tömegük 6200 kg, egy profi szerelőgárda a harctéren 12 perc alatt képes kompletten kicserélni, a megfelelő segédeszközök birtokában.
Vízi átkelésre is van lehetőség, ez előkészítés nélkül 1.2 méteres vízmélységet, légzőcső felszerelésével 4 méteres mélységet jelent.
A személyzet 4 főből áll, beosztás szerint vezető, parancsnok, irányzó és a töltő-kezelő. Kísérleteztek automata töltőberendezéssel is, de a lőszerek tárolása miatt ez nem volt megoldható. A vezető három periszkópon át láthatja a külvilágot, a középső periszkópja éjjellátóra cserélhető. A vezető ülése alatt kialakítottak egy vészkijáratként funkcionáló nyílást is. A torony jobb oldalán (szemből-kívülről nézve bal oldalt) ül az irányzó, mögötte a parancsnok, a torony baloldala pedig a töltő-kezelő felségterülete. A vezető, a parancsnok és a töltő-kezelő munkahelye rendelkezik búvónyílással (az irányzó a parancsnokén keresztül mászik be a helyére). A torony két búvónyílására felszerelhető az MG 3-as légvédelmi géppuska, de legtöbbször csak a töltő-kezelő nyílására szerelik azt fel. A küzdőtér hermetikusan zárható, a tömegpusztító fegyverek hatása ellen túlnyomással védi a személyzetet, a levegőszűrők kívülről cserélhetőek telítődöttség esetén. A tűzvédelmi rendszer 70 °C felett automatikusan indítja a halonnal oltót, ezen kívül egy darab kézi működtetésű oltóberendezés is megtalálható a löveg mellett.
A Leopárd 2 harmadik generációs Chobham páncélzattal rendelkezik, ami a kritikus helyeken további titán-volfram erősítéseket kapott. (A Chobham páncél több rétegből áll: a felső, fémréteg alatt kerámialapok, olykor üveg és üvegszálas kompozit anyagok alkotják. Ezekből több réteget is egymásra préselnek, így rendkívül ellenálló anyag jön létre, mely nemcsak a kinetikus energiával romboló fegyverek ellen, de a kumulatív sugár ellen is jó eséllyel veszi fel a harcot.)
A védelmi rendszer egyik legérdekesebb eleme a lézerbesugárzás-érzékelő rendszer, mely automatikusan indítja a 8 füstgránátot a kisugárzás irányába, így rejtve el a harckocsit a lézer-vezetősugaras rakéták vagy bombák elől. A füst infravörös rejtést is biztosít, így a páncélos a füstfüggöny alatt hőkamerával (infravörös kamera – a legtöbb tűzvezető rendszer ilyet használ) sem látható.
A tank tűzvezető, optikai és felderítő rendszereit az irányzó és a parancsnok felügyelik. Az irányzó éjjel-nappal használható infravörös optikája, a sztereoszkópikus távmérő, valamint a tartalék célzórendszer és a parancsnok 360°-ban forgatható panorámaperiszkópja garantálja a személyzet sikerét harchelyzetben.
A löveg 120 mm-es simacsövű, automata füstelszívóval ellátott harckocsiágyú. A kétsíkú lövegstabilizátor segítségével akár terepen, menet közben is könnyedén célon lehet tartani a fő fegyvert. Az ágyúhoz kétféle lőszert fejlesztettek ki, a leválóköpenyes, szárnystabilizált űrméret alatti nyíllövedéket, mely egy kinetikus energiával romboló lőszertípus, ezzel elsősorban páncélozott célokat támadhat, 2200 méterről 1000 mm páncélon képes áthatolni. A másik egy többcélú – páncélosok és bunkerek ellen használatos – kumulatív lövedék. Ennek a lőszernek a hatásos lőtávja akár 6000 méter is lehet, és a magas kezdősebesség miatt akár helikopterek ellen is bevethető(!). A lövedék hüvelye félig elégő típus, így a küzdőtérben nem foglal sok helyet a lövés után hátramaradó hüvelycsonk. A töltő-kezelő munkáját egy hidraulikus segéd-töltőberendezés is segíti, így a löveg villámgyorsan újratölthető. A fő fegyver lőszermennyisége 42 darab, ebből 15 a torony bal oldalán egy elektromosan működtetett ajtó mögötti lőszertároló rekeszben van elszeparálva a küzdőtértől, melynek teteje gyengítve van, hogy egy esetleges lőszerrobbanás esetén a robbanás felfelé találjon utat magának, ne pedig a küzdőtér felé. A többi 27 lőszer a harckocsi legbiztonságosabb pontján, a frontpáncél mögött került elhelyezésre, a vezetőtől balra.
A löveggel párhuzamosan beépítettek egy 7.62-es MG 3 típusú géppuskát, mellyel az élőerő pusztítható hatékonyan. A légvédelmi és a párhuzamosított géppuskák lőszerjavadalmazása egyenként 2000 darab.
A lőszer bemálházásához egy ajtót alakítottak ki a torony bal oldalán.
A Leopárd 2-es eddig 7 modernizációs programon esett át, melyeknek köszönhetően a jelenlegi legmodernebb 2A7 verzió már alig hasonlít az eredeti szériapéldányhoz.
Leopard 2A1:
A keresztirányú szélsebesség mérőt kiszerelték, valamint áttervezték az üzemanyag-szűrő berendezést, hogy a tankolás ne tartson olyan sokáig. A lőszertároló rekeszeket az M1 Abrams harckocsiéval azonosakra cserélték, és a karbantartók is kaptak néhány plusz fellépőt a motortér könnyebb megközelítéséhez. Javítottak a panorámaperiszkóp látómezején is, valamint a tömegpusztító fegyverek elleni szűrőt is áttervezték.
Leopard 2A3:
(A 2A2-es széria csak elméletben létezik, az A1-es verzió minimális változtatásai nem indokolták egy új típusszám kiadását, ám a 2A3-as verzió már jelentős mennyiségű újítást tartalmazott, ezért kapta meg a verziószámot.)
Ennél a sorozatnál egy új rádióberendezés került a páncélosba, valamint a torony bal oldalán lévő lőszerrakodó ajtót lehegesztették, ugyanis az ajtó tömítése hamar felmondta a szolgálatot, így a küzdőtér túlnyomása megszűnt, ami vegyifegyverekkel szennyezett terepen nem igazán jó dolog. A lőszer bemálházása azóta a búvónyílásokon történik.
Leopard 2A4:
Az első széria óta a legmélyebb módosítási programon az A4-es verzió esett át. A tűzvezető rendszer központi egységét lecserélték, a torony szemből és oldalról kiegészítő páncélelemeket kapott, így a hivatalos adatok szerint a védelem szemből, kinetikus energiájú lövedék ellen 700 mm (+ reaktív páncél) hengerelt acélpáncélnak felel meg, kumulatív lőszertípusok ellen 1000 mm (+ reaktív páncél) homogén acélpáncélnak megfelelő védelemmel van ellátva. A lőszerrakodó ajtót ennél a szériánál már elhagyták a toronyról.
A fentieken kívül új tűzoltó berendezést és gondozásmentes akkumulátorokat is kapott. A lövegtől jobbra beépítettek egy kalibrációs berendezést, mellyel az irányzó ellenőrizheti lövés előtt, hogy a löveg és a céloptika egyazon pontra mutat e. A kalibrációs eszköz segítségével a löveg bármikor beszabályozható, a maximális pontosság érdekében.
Leopard 2A5:
A 2A5 széria tornya ék alakú páncélzatot kapott, mely moduláris rendszerű. Az új páncélelem a szemből közeledő lövedékek hatóerejét nagymértékben gyengíti, jó eséllyel le is pattannak róla. A teknő is kapott kiegészítő páncélzatot, a küzdőtérben pedig kerámiabetéteket helyeztek el arra az esetre, ha mégis bejutna egy lövedék és a szilánkok szerte-széjjel röpködnének. A parancsnok célzókészüléke átkerült a búvónyílása mögé, és egy „saját” éjjellátót is kapott, melyet csak ő használhat, így megkétszereződött az éjszakai felderítő képesség. A torony mozgatása teljesen elektromos lett, így a hidraulika feleslegessé vált, tehát valamennyit sikerült a tömegen csökkenteni. A vezető kapott egy hátrafelé néző kamerát, a tolatás megkönnyítésére.
Leopard 2A6:
A löveget a régi L/44-ről L/55-re cserélték, így a hossza 130 cm-rel nőtt, az űrmérete továbbra is 120 mm maradt. A löveg meghosszabbítása előnyösen hat az alkalmazott lőszertípusok torkolati energiájára és kezdősebességére. Továbbá elektromos áramfejlesztőt és légkondícionáló berendezést is beépítettek. A képen egy ketrecpáncéllal felszerelt 2A6-os látható. A ketrecpáncél a tandem robbanófejes kumulatív rakétagránátok ellen nyújt védelmet.
Leopard 2A7:
Az A7-es széria a német haderő békefenntartó missziói és az aszimmetrikus hadviselés során felhalmozott tapasztalatok alapján került kifejlesztésre. A városi harcok, az orosz gyártmányú vállról indítható páncéltörő rakéták, a házi készítésű robbanóeszközök sokszor hihetetlen sikereket értek el a világ legjobb tankjaival szemben (Abrams, Merkava, Challenger 2).
Ezért a páncélzatot körkörösen megerősítették (az A6-os szériáig bezárólag a fenékpáncél, tehát a tank hátulja, mindössze 20 mm vastag páncélzattal rendelkezett!!!), a toronyra távirányítású, gyalogság elleni géppuska került, a harckocsiból 360°-ban látó kamerarendszer biztosítja a vizuális felderítést éjjel-nappal, belülről irányítható a keresőfényszóró, az ágyúhoz újfajta lőszertípusok kerültek rendszeresítésre (feltehetőleg az Abrams harckocsinál használatos kartácslövedék, vagy ahhoz hasonló. Ez a lőszertípus 500 méteren belül milliónyi sörétszemet tud az ellenségre kilőni, pusztító hatása elementális.). A tank személyzete egy, a teknőre felszerelt telefonon keresztül tudja tartani a kapcsolatot a kísérő gyalogsággal, ami utcai harcoknál rendkívül fontos. Legérdekesebb újítás a tolólap, mellyel a hevenyészett akadályokat tudja eltakarítani az útból, emellett szemből plusz védelmet biztosít a frontpáncélnak. A tömege 67.5 tonnára nőtt, emiatt a futóművet és az erőátviteli rendszert is módosították.
Ha egyszer, a történelem során sor kerül egy minden típust felvonultató tankcsatára, ahol megválaszolásra kerül a „vajon melyik a legjobb tank ?” kérdés, én majd egy ilyenben szeretnék ülni…
Technikai adatok:
Hosszúság: 7,7 m
Szélesség: 3,7 m
Magasság: 3 m
Tömeg : 62 t
Személyzet: 4 fő (parancsnok, irányzó, töltőkezelő, vezető)
Motor: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 LE.
Teljesítmény-tömeg arány: 24,2 LE/t
Sebesség: 72 km/h (műúton)
Hatótávolság: 500 km (műút), 450 km (terep)
Páncélzat és fegyverzet:
Páncélzat: Chobham kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet: 120 mm-es, L55, simacsövű ágyú
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es MG2 koaxiális géppuska, 1 db 7,62 mm-es MG3 légvédelmi géppuska, 2 db 76 mm-es nyolccsövű ködgránátvető
Muníció:
42 db 120 mm-es lövedék
4 200 db 7,62 mm-es géppuska lőszer
Jász Gábor - Jövőnk.info



FC-1 Xiaolong (JF-17 Thunder), a szegény ember tehene











Szerző: 
2011. augusztus 20. - 23:04
Magazin: 
|










Kína és Pakisztán a kilencvenes évek óta fejleszt közösen egy vadász-bombázó repülőgépet, mely pár évvel ezelőtt már szolgálatba is állt mindkét ország légierejénél. A repülőgép képességei és harci potenciálja vetekedik az F-16-os, vagy a Mirage 2000 legújabb változataiéval, melyekkel egy kategóriába sorolható, tehát 4+ generációs típus.
Kína egyedül kezdte meg a típus fejlesztését, ám a pakisztáni légierőnél szolgálatban lévő kínai típusok csereéretté váltak a XX. század végére, ezért még időben jelezték szomszédjuk felé az új típus iránti érdeklődésüket. Mivel Pakisztánban a kínai gépekkel párhuzamosan F-16-osokat is üzemeltetnek nagy megelégedettséggel, ezért a pakisztáni mérnökök az amerikai típus képességeit is szerették volna viszont látni az új gépben. Ezért aztán a kínai repülőmérnököknek lehetősége nyílt az F-16-os képességeit, rendszereit vizsgálni, saját igényeik szerint fejleszteni, továbbgondolni.
A program költségeit 500 millió dollárra becsülték, amit 50-50 %-ban fedezett a két fél. A gép fejlesztésével szemben 4 fő irányvonal került meghatározásra:
- legalább 4. generációs képességekkel felvértezett gép legyen
- légi és földi célpontok ellen egyaránt bevethető legyen
- fejlett radarral és elektronikai irányító rendszerrel kell rendelkeznie
- legalább 3.8 tonna fegyvert legyen képes hordozni
Mivel a kilencvenes években a kínai ipar még nem volt képes jó minőségű hajtóművet gyártani – igazából ez a kínai repülőipar Achilles sarka mind a mai napig -, ezért az FC-1-es (vagy JF-17 Thunder) hajtóművének az orosz RD-93B-t választották.
Az orosz hajtómű maximálgázon 50 kN tolóerő leadására képes, utánégetővel ez az érték 81 kN-ra növekszik, így a gép 1.8 Mach maximális sebességre gyorsulhat külső függesztmények, vagyis póttartályok és fegyverzet nélkül. A belső üzemanyag készlet 2300 kg, mellyel légiharc fegyverzet esetén igen impozáns, 1200 km-es hatósugár érhető el. Levegő-föld fegyverzettel ez a távolság 700-800 kilométerre tehető. A gépre maximum 3 póttartály függeszthető egyszerre (ezeket 800 és 1100 literes kiszerelésben gyártják), melyek együttesen maximum + 3300 literrel növelik a belső tüzelőanyag készlet mennyiségét, tehát kb. megduplázódik a kerozin mennyisége, viszont a jelentősen megnövekedett légellenállás miatt a hatósugár nem duplázódik, „mindössze” kb. 60%-al növekszik. A megrendelő kívánságára behúzható légi utántöltő csonk felszerelésére is van lehetőség.
A sárkány a Block 1-es széria esetében még jelentős fogyókúrára fogható, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz nagy szilárdságú acél és titán elemeket, melyeket a 2010 után gyártott Block 2-es széria esetében már igyekeznek kompozit anyagokkal helyettesíteni, így a tömeg jelentős csökkenésével számolnak, ami a gép egyéb paramétereire is jótékony hatással lesz.
A sárkány alul- és felülnézetből erősen emlékeztet az F-16-osra, de a MIG-29-es és az F-18-asnál használt LERX szárny is fellelhető az FC-1-esen. A LERX szárnytő a kissebességű, nagy állásszögű manőverezésnél segít a gépnek stabilan repülni. Maximálisan +8.5/-3 g terhelést visel el a sárkányszerkezet.
A repülőgép lelke, az avionika (fedélzeti elektronika) tekintetében elmondható, hogy a kínai-pakisztáni mérnökök simán hozták a modern, eddig csak a nyugati gépektől elvárt színvonalat.
A kabinból kitűnő a kilátás minden irányba, a szélvédő a MIG-29-eséhez hasonlóan egy darabból készül.
Az F-16-ból átvették a HOTAS rendszert (minden létfontosságú gomb, kapcsoló elérhető a botkormányon és a gázkaron, így harc közben nem kell ezekről a pilótának levennie a kezét). A HUD rendszer a Block 1 szériánál még a pakisztániak által fejlesztett típus volt, de az új gyártású (Block 2-es) gépekbe már a kínai 3D-s Hud-ot építik, mely nagyságrendekkel javítja a fedélzeti fegyverek bevethetőségének korlátait.
A HUD alá 3 darab 20 X 15 centiméteres színes kijelzőt építettek be, melyeket a megrendelő kérésére akár érintőképernyős kivitelben is beépítenek. A kijelzőkön megjeleníthetőek az elektronikával, üzemanyaggal, alapvető repülési adatokkal, hidraulikával, fegyverekkel, repülési adatokkal kapcsolatos információk.
Az FC-1 INS/GPS kombinált navigációs berendezéseket használ a tájékozódáshoz, de a világon elsőként használhatja az orosz GLONASS, vagy akár a jelenleg még csak kiépítés alatt álló kínai BeiDou műholdas navigációs rendszereket is.
A katapultülés a pakisztáni gépekben angol, a kínai gépekben saját (kínai) gyártmány. Mindkét ülés dupla nullás, vagyis képes a mentésre akár „0” méteren, „0” sebességnél is.
Rádió-elektronikai rendszerei képesek rejtett adatkapcsolatra légtérellenőrző repülőgépekkel, földi irányító állomásokkal, vagy akár egy másik FC-1-essel is. Ez azt jelenti, hogy a pilóta a kijelzőin láthatja a másik gép, vagy akár a földi radar által látott ellenség elhelyezkedését és felkészülhet a megtámadására a nélkül, hogy gépének lokátorát bekapcsolná, ezzel felfedve saját pozícióját.
Önvédelmi képességei sokoldalúak, a besugárzásjelző az ellenséges radar irányát és távolságát is tudja mérni, valamint közeledő rakétára figyelmeztető rendszerrel is felszerelték, mely húsz kilométeren belül 360°-ban képes a légtér folyamatos figyelésére.
Az ellentevékenység automatikusan indul a számítógép által kiszámolt legoptimálisabb pillanatban, ez infravörös rakéták esetében infracsapdák kilövését, radarvezérlésű rakéták esetében a dipólkötegek kiszórását jelenti.
A radar több üzemmódban működtethető, úgymint levegő-levegő, levegő-föld, levegő-tenger, valamint térképező funkció is elérhető.
Egy F-15 méretű célt 100 kilométerről képes detektálni, míg ez az érték földháttérben (vagyis ha a célba vett gép alacsonyabban repül, mint a JF-17-es) 85 kilométerre csökken, tengeri célok esetén viszont 135 kilométerre növekszik.
A radar 40 célt képes egyszerre megjeleníteni, ebből tízet tud egyidejűleg követni, és a 4 legveszélyesebbre rakétát vezetni.
A fegyverzet terén igen széles a paletta, kis-hatótávolságú infravörös rakétákon kívül bevethet látóhatáron túli célok elleni rakétát (az orosz R-77-es kínai másolatát, a PL-12-est), de megtalálható a fegyverzetben szabadon eső és lézervezérlésű bomba, radargyilkos rakéta, műholdas és televíziós irányítású bombák, repülőtér elleni robotrepülő, valamint a hajók ellen bevethető C-802-es robotrepülő. A gép 7 felfüggesztőponttal rendelkezik, +1 felfüggesztési pontot alakítottak ki a csapásmérő fegyverek célravezetéséhez szükséges célmegjelölő konténernek.
A pilóta sisakjába integrálták a sisakcélzó rendszert, mellyel a kis-hatótávolságú és nagy szögeltéréssel indítható infravörös rakéták számára megsemmisítendő célt a feje forgatásával is kijelölheti. A sisakcélzó egyik funkciója, hogy a felderítő és célmegjelölő konténer képét a pilóta szeme elé vetíti.
A fedélzeti gépágyú 220 darabos lőszerkészlettel rendelkezik, 23 milliméteres „duplacsövű”, vagyis Gast-rendszerű. A vásárló kérheti a 30 milliméteres, szintén Gast-rendszerű gépágyú beépítését is.



Kapcsolódó cikk:

A JF-17-es (vagy FC-1-es) komoly exportsikerek elé néz, ugyanis a kínai-pakisztáni gyártók a gép Block 2-es szériáját 20 millió $-ért kínálják, ami csupán harmada az F-16-os, Mirage 2000-5-ös, vagy a Gripen darabárának. 
A fegyverzetet szintén „olcsón” kínálják a géphez, szintén 1/3 áron a nyugati fegyverekhez képest. Sőt!
Már több nyugati típusú fegyver integrációja is megtörtént, így azok a vásárlók, akik eddig amerikai, orosz vagy francia repülőtechnikát üzemeltettek, a rendszeresített fegyvereiket nem kell, hogy kidobják, vagy elkótyavetyéljék, néhány típust már most is használhatnak a JF-17-es fedélzetéről. És az arzenál egyre bővül…
A típus iránt komoly érdeklődést mutat Egyiptom, Azerbajdzsán, Szudán, Zimbabwe, Banglades, Irán és Nigéria is.
Jász Gábor - Jövőnk.info


Világháborús tervek az USA gazdasági uralmának visszaállítására




2011. február 23. - 14:07
Rovatok: 
Régiók: 
|









Titkos CIA dokumentumokat találtak a kétszeres gyilkossággal vádolt Raymond Davis birtokában, aki állítólag kapcsolatban volt az Al-kaidával és annak nukleáris hasadóanyagot, valamint az USA által fejlesztett biológiai fegyvereket játszott át.
A lefoglalt dokumentumok szerint a személy tagja az USA TF373-as bevetési egységének. Az orosz külkapcsolati ügynökség szerint nyílt hadviselés készül kitörni Pakisztán és az Egyesült Államok közt. A Davis elfogása során mutatott harci készségek és a lefoglalt dokumentumok arra utalnak, hogy a személy valóban az USA ügynöke és tagja a TF373 bevetési egységnek, ami jelenleg is műveleteket hajt végre Afganisztánban és Pakisztán törzsi területein.



Kapcsolódó cikk:

Az USA továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Davis az ő diplomatájuk, és hogy a két lelőtt állampolgár rabló volt. A két ember valószínűleg Davist követte a pakisztáni ügynökség parancsára, mivel a célszemély kapcsolatban volt az Al-Kaidával és a telefonját Vazirisztán törzsi területein érzékelték. A pakisztáni ISI ügynökség azt állítja, CIA dokumentumokat találtak a személynél és bizonyítékokat arra, hogy a TF373 bevetési csoport biztosítja a szükséges fegyvereket „terrorszervezetek” számára, hogy globális háborút robbantsanak ki és így helyreállíthassák az USA hegemóniáját a világgazdaságban, mivel az amerikai titkosszolgálat már évtizedekkel ezelőtt látta annak közelgő összeomlását. Minden jel arra utal, hogy az USA ismét a fegyveripar általi bevételekkel akarja elkerülni a gazdasági összeomlást. 
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info


A Szuhojok és MIG-ek méregfoga











2011. augusztus 14. - 20:46
Magazin: 
|










Az R-77-es rakéta jelenleg a legmodernebb és legsokoldalúbb levegő-levegő fegyver az orosz gyártású vadász-bombázók fedélzeti fegyverarzenáljában.
A rakétát még a nyolcvanas évek elején kezdték fejleszteni, majd 1994-ben hivatalosan is rendszerbe állt, akkor még csak a Szu-27-es, MIG-29-es és a MIG-31-es típusokon.
A fegyver légi célok ellen széles spektrumban használható fel: helikoptereket, repülőgépeket, cirkáló rakétákat, légvédelmi rakétákat, manőverező robotrepülőgépeket, az ellenség által indított levegő-levegő, vagy föld-levegő rakétákat de akár szabadon eső bombákat is képes megsemmisíteni.
Kormányfelületei behajtható rácsszerkezetűek, mely kialakításnak köszönhetően belső fegyvertérben is hordozható a fegyver, valamint a rácsszerkezet kisebb radarreflexiót generál, ezáltal a rakéta felderítése nehezebbé vált az ellenséges gépek részéről. Az AIM-120 AMRAAM típusú amerikai rakétával való hasonlósága miatt Amraamszkijnak is becézik, valamint további közös tulajdonságuk, hogy mindkét rakéta a „tüzelj és felejtsd el” kategóriát képviseli, vagyis indítás után a fegyver önállóan tevékenykedik egészen a megsemmisüléséig.
Indítás után a rakéta tehetetlenségi irányítással közelíti meg a célt, vagyis a rakéta az indítósínről való leválás előtt a fedélzeti radar által megadott célkoordináták felé indul, majd a céltárgytól kb. 20 km-es távolságban bekapcsolja a saját fedélzeti lokátorát, ami a rávezetés utolsó szakaszát teljesen önállóan képes levezényelni. Amennyiben az indítást végző repülőgép továbbra is a cél felé halad, a repülőgép fedélzeti lokátora a rakéta és a céltárgy pályáját továbbra is figyelemmel kíséri, ha szükséges, az esetleges kitérő manőverek függvényében a rakéta után küldi a szükséges pályakorrekciós utasításokat.
A fegyver kiváló manőverezőképességét bizonyítja a 4 Machos sebességnél 150°/másodperces fordulási szögsebesség, mely 12 g-s túlterhelésű manővert jelent. Ez jóval több, mint amennyit egy ember vezette repülőgép elviselni képes, tehát egyszerű fordulózással – ha a rakétának van tolóerő tartaléka – nem lehet lerázni. A rakéta bizonyos típusváltozatai számára igen hatékony végfázisos megközelítési módszereket dolgoztak ki a mérnökök. A rakéta saját lokátorát az ellenséges céltárgy képes zavarni, ezért ha a rakéta zavarást észlel, automatikusan átkapcsol a lokátoros önirányításról a zavarforrás követésére (passzív üzemmód). Ha megszűnik a zavarás, akkor újból a lokátoré a főszerep. Az R-77-es egyik változata a megközelítési végfázisban infravörös keresőfejjel követi a célt, így a céltárgy nem érzékel semmilyen kisugárzást.
A céltárgy közelébe jutott rakéta 22 kg-os robbanófejét lézeres közelségi gyújtó működteti el, amennyiben a lézertávmérő 30 méteren belül méri a rakétához képest a céltárgyat. Az előszilánkosított harci rész repeszfelhője képes bármilyen rendszerben lévő repülő eszköz megsemmisítésére, persze ez csak részigazság.
A fegyver hatótávolságáról eltérő információk láttak napvilágot, az alaptípus szemből közeledő légi célra egyes források szerint 50-60 kilométerről indítható, más források 80 kilométerről számolnak be.
Az R-77PD változat hatótávolságát 160 kilométerre növelték úgy, hogy a szilárd hajtóanyag helyett 4,5 Mach-os végsebességet biztosító torlósugárhajtóműves (úgynevezett ramjet) hajtóművet építettek belé.
Az indiai légierőnél a Szu-30-as vadászbombázók és a MIG-29-esek is megkapták a rakétát, majd az első próbalövészetek után kiderült, hogy a 3-4 vagy annál több éve konténerben pihenő rakéták elektronikai rendszerei nem, vagy rosszul működnek. A rakétát tervező Agat és Molnyija cégek azóta ezt a hibát kijavították.
Kína is vásárolt a típusból, ők természetesen lemásolták, és PL-12 típusjellel gyártják. 
Technikai adatok:
Max. sebesség: R-77: 4 Mach, R-77PD: 4.5 Mach
Indítási távolság: R-77: 60-80 km, R-77PD: 160 km
Repülési magasság: 5m - 25 km
Hossz: 3.6 m
Törzsátmérő: 0.2 m
Induló tömege: R-77: 175 kg, R-77PD: 225 kg
Jász Gábor - Jövőnk.info


Újítások az orosz fegyveriparban





Szerző: 
2011. augusztus 06. - 23:00
Magazin: 
|










Izsevszkben véget értek az AK-200-as széria tesztjei, a gyár felkészült a sorozatgyártás megkezdésére, azonban a gyártás beindulásáig még a csapatpróbáknak is le kell zajlania.
A jól bevált AK-74 és alteregói egyelőre maximálisan kielégítik az orosz hadsereg igényeit, tehát a 200-as széria - az első időkben legalábbis - nem számíthat nagy hazai megrendelésekre. Figyelemreméltó paraméterei és tulajdonságai viszont magában hordozzák majdani sikerét.
A 200-as széria kaliberválasztéka kielégíti minden rendű és rangú felhasználó igényeit, az 5.45-ös szérián kívül kapható lesz 5.56 X 45 mm-es és 7.62 X 39 mm-es kaliberben is. A válltámasz oldalra behajtható, csakúgy, mint az elődtípus esetében.
A legnagyobb újítás azonban a cső cserélhetősége lesz, ugyanis azon kívül, hogy a túlmelegedett csövet kicserélheti a katona egy „hidegre”, lehetőség lesz a 415 mm-es karabély cső helyett egy hosszabb cső felhelyezésére – a Steyr AUG mintájára -, mellyel egy pillanat alatt a gépkarabélyból golyószórót varázsolhat a lövész. A hosszabb cső felhelyezése egyben további lehetőségeket is rejt magában. A hosszabb cső és a szereléksínre felszerelt céloptika segítségével pillanatok alatt távcsöves puskát varázsolhatunk a gépkarabélyból. A szereléksínekre csatlakoztatható lesz lézer pointer, fegyverlámpa, mellső markolat, villatámasz, különböző éjjellátók és céloptikák, gránátvető. A lángrejtővel kombinált csőszájfék az AK-74 öröksége, szerepe a torkolattűz és a visszarúgó erő mérséklése.
A leginkább érdekes fejlődési irány azonban a tárkapacitás terén történt. Az 5.45-ös és az 5.56-os kaliberhez elérhető a 30-as, 50-es, és a 60 lőszert befogadó ívtár is. A nagykapacitású tárak kissé hosszabbak és tömzsibbek lettek, mint 30-as elődjeik, tehát az eddig megszokott két sorba rendeződő lőszerek az 50-es és 60-as tárakban 3 sorba rendeződnek a tárazás során. Mindemellett az AK 74-es tárja is kompatibilis az AK-200-al.
A fegyver tömege 80 dkg-mal megnőtt az AK-74-hez képest, ez a plusz 80 deka a szereléksíneknek és az alapfelszereléshez tartozó mellső markolatnak köszönhető.
Technikai adatok:
Tömeg: 3.8 kg
Hossz: 943 mm kihajtott válltámasszal
Csőhossz: 415 mm
Tűzgyorsaság: 850 lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: 900 m/s
AEK-999
A PKM géppuska továbbfejlesztett változata. Lényegi változás a fegyvercső vonatkozásában érhető tetten, a PKM géppuska egyéb részeit nem módosították. A cső fölé csőköpeny került, ami a felfelé áramló forró levegő terelésében játszik fontos szerepet, így akadályozva meg a lövész számára a célzás során keletkező zavaró tényezőt, a délibáb jelenséget. A cső cserélhető maradt, de az anyagminőségén és a gyártástechnológián javítottak. A cső a repülőgép-fedélzeti gépágyúk anyagából készült, így az anyagminőség javulása és a cső bordázása révén jelentősen javult a hőtűrő képessége. A legszembetűnőbb eltérés a PKM-hez képest a hang- és fénytompítóként funkcionáló csőtoldat.
A hang- és fénytompító használatakor nincs szükség különleges lőszerre, bármely szabvány 7.62 X 54R lőszer hevederezhető. A fegyver hangja tompa puffogásként 600 méterig hallható – ez az érték sok mindentől függ(!) -, a lángrejtő minimális mértékig sem enged ki fényt a szabadba, ezáltal a fegyver vizuálisan még éjszaka sem deríthető fel, ez a tulajdonság az éjjellátó készülékek használatát is nagyban segíti.
Az AEK-999 alulmaradt a Pecheneg géppuskával folytatott csapatpróbák során, így rendszeresítése csak kis mennyiségben történt a Szpecnaz egyik elit egységénél, az MVD-nél.
Jász Gábor - Jövőnk.info


A Szu-25-ös csatarepülő



Szerző: 
2011. július 31. - 09:55
Magazin: 
|










1969-ben, a II. világháborús és a koreai, vietnami harci tapasztalatok bizonyították a szovjet hadvezetés részére, hogy a csatarepülő fegyvernem igenis szükséges egy háború sikeres megvívásához.
A Szu-17-es vadászbombázó – melyből később kialakult a Szu-22-es – és kortársa, a MIG-23-as, csatarepülőként nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis ezek a gépek gyenge páncélzattal, és a változtatható szárnyállású kialakítás miatt kevés fegyverfelfüggesztési ponttal rendelkeztek, valamint a pilóták figyelmét nagyrészt a repülőgép vezetése kötötte le, a fedélzeti elektronika kezdetlegessége pedig nem tette lehetővé a precíziós fegyverek pontos célravezetését. (E súlyos hiányosságuk miatt is lett továbbfejlesztve mind a Szu-17-es, mind a MIG-23-as, melyek később már a Szu-22 és a MIG-27-es nevekre hallgattak.)
A Szuhoj iroda ezért egy földi csapatok támogatására kifejlesztett, hangsebesség alatti, merevszárnyas géppel rukkolt elő, amelyet gigászi mennyiségű fegyverrel lehetett megpakolni, és a légvédelmi fegyverek sem nagyon tudtak kárt tenni benne.
Tervezése 1969-ben kezdődött, első felszállására 1975-ben került sor, a gép a Szu-25 típusjelet kapta.
A jobb túlélőképesség és magasabb üzembiztonság érdekében két hajtóművet kapott a gép – melyek a MIG-21-es utánégető nélküli hajtóművei -, ezek együttes tolóereje 1000 km/h végsebességre képes gyorsítani a repülőt. Strapabíró futóművei lehetővé teszik az előkészítetlen vagy füves repterekről való üzemelést is.
A maximális repülési magasság 10.000 méter, hatósugara 400 km, mely póttartályokkal 1200 km-re növelhető. A gép szerkezeti tömege kicsivel több, mint 9 tonna, mely maximális feltöltéssel és fegyverterheléssel már csaknem eléri a 18 tonnát, vagyis a gép körülbelül 5,5 tonna fegyver hordozására képes!
A fegyverzet terén bőséges a választék, a szabadon eső és irányított bombákon kívül, levegő-föld rakétákat, aknaszóró és gépágyúkonténereket, kazettás bombákat, valamint levegő-levegő rakétákat is hordozhat összesen 10 fegyverfelfüggesztő pontján. Emellett rendelkezik egy ikercsöves – Gast-rendszerű -, 30 milliméteres gépágyúval, melyhez összesen 250 lőszert javadalmaztak.
A gép egy igen meghökkentő, és a világon egyedülálló képességgel is bír. A szárnyai alá 1-1 személyszállító gondola függeszthető, melyekkel a gép üzemeltetéséhez szükséges két szerelőt magával viheti. A gondolák nem túlnyomásosak, tehát 4000 méternél magasabbra nem emelkedhet velük repülés közben. Minden bizonnyal izgalmas lehet egy ilyen utazás a szerelőknek, akik a gondolákban fekvő helyzetben foglalnak helyet, kényelmükről hálózsák, hűtő-fűtő berendezés, valamint egy olvasólámpa gondoskodik.
Páncélzata szintén figyelemre méltó: a hajtóművek páncélzata 30 milliméterig képes megállítani a gépágyúlőszereket, a pilóta egy 25 milliméter vastagságú titánium „fürdőkádban” ül egy K-36 típusú katapultülésben. A titánium páncél 57 mm-es gránátig képes megállítani a lövedékeket, ezen kívül a légvédelmi rakéták repeszei sem tudnak kárt tenni a repülőgép vezetőben. A fülke üvegezése 23 mm-es lövedékek közvetlen találatát is kibírja, bár a sok páncél, merevítőkeretek, és a katapultülés részegységei miatt a kilátás igen rossz a pilótafülkéből, ezért a pilóta tükrök segítségével tájékozódhat a közeli légtér helyzetéről.
Az üzemanyagtartályokat alulról 1 centis acélpáncél védi, emellett öntömítő bevonattal is ellátták belülről.
A páncélzaton kívül képes aktív zavaró tevékenységre fedélzeti berendezései segítségével, valamint az infravörös rakéták elleni is rendelkezik infracsapda kilövővel, továbbá az infravörös rakétákat optoelektronikai zavarórendszerei is igyekeznek robbanásra késztetni, mielőtt még azok veszélyes közelségbe kerülnének. Ennek ellenére előfordult már, hogy az amerikai gyártmányú, vállról indítható Stinger rakéta eltalálta Afganisztán felett, de a gép robosztus felépítésének köszönhetően visszatért bázisára.
Radarbesugárzás érzékelő rendszere képes megállapítani a kisugárzást generáló radar irányát és távolságát is.
A repülőgép a kilencvenes évekre reménytelenül elavult, többek között éjszakai bevethetősége is erősen korlátozott volt.
Mivel a gépet eredetileg Grúzia fővárosában, Tbilisziben gyártották, ezért a Szovjetunió széthullása után a gyártósort Ulan-Udéba telepítették át, ahol a Mil helikopterek is készülnek.
A modernizációs csomagot itt dolgozták ki számára, mely érintette az elektronikát, a hajtóműveket, a fedélzeti fegyvereket is.
Az új, modernizált típus jelölése Szu-39 lett, de egyes források Szu-25T vagy Szu-25TM-ként is említik.
A megújult rendszerei segítségével már nemcsak földi, hanem légi és tengerfelszíni célokat is támadhat. Ehhez az új Kopjo-25-ös radarját használhatja, mely nemcsak felderítésre és tűzvezetésre, hanem térképezésre is alkalmas. A Ka-50-es helikopterhez kifejlesztett Shkval optoelektronikai berendezés minden napszakban képes már 10 km-ről követni egy harckocsi méretű célt, majd a Vikhr rakétát 8 km-es távolságról önállóan célra is tudja vezetni 60 centiméteres pontossággal.
A gép maximum 500 kilós bombákkal terhelhető, a fegyverzet össztömege 6 tonna lehet.
Jász Gábor - Jövőnk.info


A Repülő Tehén













2011. június 22. - 15:15
Magazin: 
|










Ki mondta, hogy a tehenek nem tudnak repülni? A katonaságnál ugyanis Repülő Tehénnek nevezik az orosz nehéz szállító helikoptert, a Mi-26-ost, amelyet a NATO saját osztályozása szerint Halo elnevezéssel illetett.
A Mi-26-os multifunkcionális szállító helikopter, a világ legnagyobb sorozatgyártott szállító helikoptere, amley alkalmazható úgy katonai, mint polgári céllal. A gép 20 tonna súlyt képes szállítani. Megjegyzendő, hogy a Sikorsky amerikai cég hasonló célú terméke hordképességben lényegesen alulmarad. Az orosz helikopter deszantszállító változata 82 felfegyverzett ejtőernyőst fogadhat be.
A Mi-26-os szanitétszváltozatában 60 hordágy helyezhető el sebesültekkel. A nagy térfogatú szállítmányok berakása céljából a teherszállító kabinban 500 kg húzóerejű elektromos csörlőt szereltek be. A helikopter azonkívül külsőleg felfüggesztett terhet is szállíthat. Így, a gépet intenzíven használták 1986-ban a csernobili katasztrófa következményeinek felszámolása során. A sugárzás hatásásnak csökkentése érdekében a kabinokban ólomvédelmet alakítottak ki. A helikopter akkor különböző terheket szállított, valamint speciális ragadó folyadékot öntött ki a talajra a radioaktív por megkötése céljából. Később a nagy sugárfertőzés miatt az egyik gépet „eltemették” radioaktív hulladékként.
A posztszovjet térségben a Mi-26-ost számos konfliktusban alkalmazták. Egyébként a helikopter nemcsak ejtőernyősöket szállított a harctérre, hanem humanitárius segélyt is hozott katasztrófa sújtotta vidékekre. A Mi-26-ossal sebesülteket, menekülteket is evakuáltak. A gép megbizhatóságát bizonyítja az a tény is, hogy számtalan alkalommal golyó és kisebb ágyúlöveg lőtte több tucat lyukkal tért vissza bázisára. Azonkívül olyan eset is volt, amikor a Mi-26-ost az USA fegyveres erői megsérült CH47 Chinook helikoptere, valamint a holland és afgán légierő AS532 Cougar evakulására használták.
A Mi-26-os alapján több katonai modifikációt fejlesztettek ki. 1988-ban a rosztovi helikoptergyárban kialakították a légi irányítóközpontot, amelynek feladata az összfegyvernemi hadseregek harci cselekményeinek irányítása. A gép a Mi-27-es jelzést kapta.
2012 végéig megérkeznek az orosz helikopterek Afganisztánba
Mi-17B5
Az amerikai hadsereg által a Roszoboronexport orosz állami cégnél rendelt Mi-17B5-ös katonai szállítóhelikopterek 2012 végéig megérkeznek Afganisztánba. (A Mi-17-es a korábbi Mi-8-as erősebb, továbbfejlesztett export változata.) A szerződés előirányozza 21 helikopter szerelését és szállítását.
Az első gépeket az idei év végén, a többit 2012 folyamán szállítják. A határidőt megerősítette a Le Bourget-i légi szalonban az orosz cég képviselője.
Anatolij Iszajkin vezérigazgató rámutatott, az első szerződés teljesítése után, az amerikai hadsereg újabb helikoptereket rendelhet Afganisztán számára.




A városi harc új dimenziója











Szerző: 
2011. május 28. - 08:42
Magazin: 
|










Az oroszok már mindent kitaláltak, ami vállról indítható, és harcolni lehet vele. Legalábbis eddig azt hihettük…
A városi, utcai harcokban jelentős emberveszteséggel kell számolni az épületeket megrohamozó katonáknak, ez tény. Az RPO fegyvercsalád ezt az íratlan törvényt igyekszik eltörölni, vagy legalábbis a támadók veszteségeit jelentős mértékben csökkenteni.
Az RPO-A egy termobárikus töltettel szerelt nemirányított rakéta, a beépített területeken a tüzérségi támogatás kiváltására szolgál.
Maga a fegyver az RPG-hez hasonlóan egy vetőcsőből, egy meghajtótöltetből, és a harci részből áll.
A harci részt a gyárban illesztik a vetőcsőbe, majd a vetőcső mindkét végét lezárják egy vízhatlan gumiborítással. A vetőcsőhöz készleteznek egy indítótöltetet, melyet közvetlenül az indítás előtt, a gumiburkok eltávolítása után helyeznek el a vetőcső végében. A célzás egy opto-mechanikus irányzékkal történik. Az indítás után, a startrakéta kilöki a vetőcsőből a harci részt, majd ezután a start fokozat hátrafelé távozik a csőből, vagyis nincs más feladata, mint a kezdő sebességre gyorsítani a harci részt és begyújtani a menethajtóművet. A rakéta testén négy darab, a kivetés után kinyíló stabilizátor-szárny is helyet kapott.
A harci részben 2,2 kg olaj-levegő alapú robbanóanyag van tárolva, mely a kumulatív hatású első fokozat elműködése után képes bejutni könnyen páncélozott járművekbe, megerősített bunkerekbe, vagy akár vasbeton fedezékekbe. A termobárikus töltet mennyisége a fegyver pusztító erejét egy 105 mm-es tüzérségi lövedékkel teszi egyenértékűvé, ám annál jóval nagyobb a pusztítás mértéke az emberi tényező esetében. A töltet elegendő egy 90 köbméteres helység teljes kiégetésére, a tűzgömb átmérője nyílt terepen való alkalmazás esetén (pl.: járműkonvojra kilőve) akár a 14 métert is eléri, a tűz hőmérséklete több mint 800 Celsius fok, valamint az égésidő közel fél másodperc, mely időegység elegendő a ruházat, vagy egyéb gyúlékony tárgyak meggyújtására. A robbanás lökéshulláma élőerőre 6 méteren belül halálos. Használat után a vetőcső nem használható fel újra, el kell dobni.
Az RPO-Z variáns kifejezetten a nyílt terepen elhelyezkedő élőerő pusztítására, demoralizálásra szolgál. A harci rész gyúlékony, de nem robbanó elegyet tartalmaz. A becsapódáskor szétfröccsenő folyadék nagy területen szóródik, és magas hőmérsékleten ég. Diverzáns alakulatok kiképzést kaptak a fegyver hatékony alkalmazására épületek, raktárak, valamint gyúlékony anyagokat tároló tartályok (pl.: olajfinomító) felgyújtására.
Az RPO-D egy füstgenerátort tartalmaz, mely 80-120 másodpercig képes ködöt fejleszteni.
Az RPO fegyverek bár még csak néhány éve lettek rendszeresítve az orosz különleges alakulatoknál, máris továbbfejlesztették őket.
Az RPO-M széria szerelhető a termobárikus, a gyújtó és a füst harci résszel is, ám hatótávolsága a korábbi 1000 méterről 1700 méterre növekedett.

RPO-A-Z-D
Kaliber: 93 mm
A vetőcső hossza: 920 mm
Tömege: 12 kg
Hatótávolság: 20 – 1000 méter között
Jász Gábor - Jövőnk.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése