2016. november 1., kedd

Erjed a penész a MOSZAD , és a CIA nyakig belegázolt









Erjed a penész a MOSZAD ,
és a CIA nyakig belegázolt




Erdogán négy nappal a tragédia előtt figyelmeztetett egy esetleges brüsszeli terrortámadásra

Forrás: Activist Post
Bizarr időzítés vagy belső információ? Valószínűleg nem fogjuk megtudni, mindenesetre Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, négy nappal a tragikus események előtt figyelmeztette Európát, hogy újabb terrorista támadások történhetnek városaikban, ha nem hagynak fel a kurd „militánsok” támogatásával.
Ami pedig ennél is különösebb, hogy szó szerint Brüsszelt említette potenciális célpontként.
A Dardanellák ostromának 101. évfordulója alkalmából a törökországi Canakkale-ben 2016. március 18-ánelhangzott beszéde során a következőket mondta:
„…nincs különösebb oka annak, hogy az Ankarában felrobbant bomba ne robbanhatna fel Brüsszelben, vagy bármelyik másik európai városban.”
A kígyók, amelyeket a kebleteken melengettek, bármikor megmarhatnak,” tette hozzá.
Természetesen meg kell jegyezni, hogy a támadásokat a nyugat által létrehozott és a NATO által irányított terrorszervezet, az Iszlám Állam vállalta magára, Erdogán pedig a „kurd militánsokra” utalt figyelmeztetésében, akiket országa terroristáknak tekint.
Törökország, az Egyesült Államok és Belgium egyaránt terrorista szervezetnek tekinti a Kurd Munkáspártot (PKK), ugyanakkor saját geopolitikai érdekeik elérésére érdekében szoros együttműködésben állnak a szíriai kurdokkal (PYD, YPG – Demokratikus Egyesülés Pártja) a Szírián belüli szárazföldi akciók során.
Ettől függetlenül Erdogan kijelentése több mint különös, főleg annak időzítése miatt. Elvégre tudjuk, hogy Törökország a szíriai válság kezdete óta a különböző terrorszervezetek, többek között az Iszlám Államegyik fontos támogatója.
Mindeközben látjuk, hogy az Iszlám Állam a hatalmi erők mindkét oldalát erősíti, miközben az igazi egységet és a tényleges békét sürgető, egyik oldalhoz sem tartozó hangokat elfolytja. A terrorszervezet és az általa elkövetett szörnyűségek megkönnyítik a rendőrállam terjedését, idehaza táptalajt, külföldön pedig mentséget biztosítva a xenofób hangoknak és a háborúnak, minimum négy kontinensen mélyítve a káoszt, erősítve a félelmet és az ellentéteket.


Szíria: Egy kiterjedt háború kapujában




saudi_troops
Bár a magyar médiában nem sokat olvashattunk róla, néhány külföldi oldal megírta, hogy Törökország aKözel-Kelet legnagyobb kiterjedésű hadgyakorlatára készül a szír határ mentén, a szaúdiak pedig nyilvánosan Bashar al-Asszád elnök „erőszakos elmozdításával” fenyegetőznek. Törökország úgy gondolja, hogy „biztonsági zónát” kell felállítani Szírián belül „humanitárius célzattal”. Szaúdi-Arábia, Törökország és szunnita szövetségeseik óriási mennyiségű pénzt fektettek a szíriai konfliktusba, nem beszélve az általuk biztosított fegyverekről, így most, hogy szunnita felkelőik közel állnak a teljes vereséghez, minden erejükkel azon vannak, hogy ürügyet találjanak a közvetlen beavatkozásra.
Szaúdi-Arábia jelenleg azzal érvel, hogy Asszád egy rendkívül veszélyes diktátor, akit minden körülmények között, bármilyen eszköz árán el kell mozdítani pozíciójából.
Amennyiben a béketárgyalások nem járnak sikerrel, Bashar al-Asszád szír elnököt akár erőszakkal elmozdítjuk a helyéről, nyilatkozta Szaúdi-Arábia külügyminisztere.
Bashar al-Asszád távozni fog, efelől ne legyenek kétségeink,” nyilatkozta Adela al-Jubeir Szaúdi-Arábia külügyminisztere a CNN-nek. „Vagy egy politikai folyamat eredményeként fog távozni vagy erőszakkal kerül eltávolításra.”
Szaúdi-Arábia katonákat és vadászrepülőket is küldött arra a török katonai bázisra, ahonnan az esetleges szárazföldi akciót indítanák.” (forrás)
Mégis kire célzott Asszád „eltávolítójaként”?
A szaúdiak tényleg készen állnak szárazföldi csapatok bevetésére?
A fentiek alapján úgy tűnik, igen. Külügyminiszterük ezzel kapcsolatban sem kertelt:
El kell mondanom, hogy komoly tárgyalások folynak egy szárazföldi komponens hozzáadásáról a Szíria elleni kontingenshez, ugyanis muszáj megteremteni a lehetőséget a területek megtartására, ami a levegőből nem megvalósítható.”
Részt fogunk venni az USA vezette koalícióban, amennyiben szárazföldi csapatok bevetése mellett határoznak Szíriában. Készen állunk arra, hogy különleges egységeket küldjünk ezekhez a csapatokhoz.”
Csakhogy ennek meglépését Szíria és szövetségesei nem fogják ölbe tett kézzel nézni. Ez esetben viszont a szaúdiaknak a Hezbollah-val, Iránnal és Oroszországgal is számolnia kell. Ehhez persze komoly segítségre lenne szükségük, ami megmagyarázhatja a fent említett közös hadgyakorlat szükségességét. Végre a CNN is kénytelen volt írni a szaúdi katonai erők gigantikus parádéjáról:
Szaúdi-Arábia hatalmas katonai gyakorlatot tart, amelyben 20 nemzet erői vesznek részt, jelentette az állami média hétfőn.
Az Északi-villám elnevezésű, az észak-szaúdi Khalid Király Katonai városban tartott hadgyakorlatban arab és muszlim országok vesznek részt a Szaúdi Hírügynökség szerint. A hírügynökség nem szolgáltatott további részleteket a hadgyakorlattal kapcsolatban, de a „térség történelmének legnagyobb” gyakorlataként említette.
A hírek szerint a gyakorlatban Szaúdi-Arábia mellett Jordánia, Bahrain, Szenegál, Omán, Egyesült Arab Emírségek, Szudán, Kuvait, Maldív-szigetek, Marokkó, Pakisztán, Csád, Tunézia, Comore-szigetek, Dzsibuti, Malajzia, Egyiptom, Mauritánia és Mauritius vesznek részt, összesen 350 000 katonával, 20 000 tankkal, 2420 harci repülőgéppel és 460 katonai helikopterrel.
Eközben a török hatóságok kitartanak a „biztonsági zóna” felállításának szükségessége mellett az észak-szíriai menekültek számára. Mivel folyamatosan több ezer menekült tart Törökország irányába, úgy gondolják, hogy ezzel némiképp irányítás alá vonhatják a helyzetet. A határ szíriai oldalán már több török üzemeltetésű tábor is áll, ahol hozzávetőleg 100 000 szír menekültről viselnek gondot. Persze senki sem gondolja komolyan, hogy itt pusztán a menekültek megsegítéséről lenne szó.
Az Iszlám Állam évek óta használja bázisként Törökországot, amin keresztül sok millió dollár értékben adott el olajat szerte a világon.
Az Iszlám Állam és Törökország közötti együttműködés mára annyira egyértelművé vált, hogy még a CNN is elismerte.
Az USA ki akarja űzni az Iszlám Államot a török határ menti területekről, hogy ne tudjanak több ellátmányhoz jutni Törökországon keresztül.”
Az ISIS olajszállító parádéjának végül az orosz bombázók vetettek véget és most úgy tűnik, hogy a szunnita militánsok számára stratégiai fontosságú Aleppoba vezető utánpótlási útvonalat is elvágják.
A folyosó Azaz városán át vezet, ami láthatólag életbevágóan fontos a török miniszterelnök számára, aki kijelentette, hogy nem hagyják elesni a várost.
Nem fogjuk hagyni, hogy Azaz elessen,” nyilatkozta Davutoglu riporterek kérdésére, saját repülőgépén Ukrajnába tartva. „Ha még egyszer közeledni próbálnak, keményebb reakcióra számíthatnak.”
Láthatjuk, hogy miközben Törökország az Iszlám Állam ellenségének próbálja mutatni magát, egyszer sem említve a szervezet jelenlétét Azaz városában, egy 2013-as BBC cikkből kiderül, hogy az a terrorista csoport irányítása alatt áll:
Az Iszlám Állam, vagyis az al-Kaidához kötődő legkeményebb csoport, elfoglalta Azaz városát a Szabad Szír Hadseregtől. A dzsihádisták kemény szorításának egyik jeleként egy szemtanú elmondta, hogy a városban senki sem dohányzik az utcán, mivel az iszlamisták ezt tiltják.”
Tavalyi hírekből pedig tudjuk, hogy a szervezet továbbra is jelen van a városban vagy annak környékén és soha nem vesztette el felette az irányítást. Inkább csak arról van szó, hogy a nyugat és területi szövetségesei számára előnyösebb volt azt a látszatot kelteni, hogy „csak mérsékelt lázadókról” van szó.
Érdemes megfigyelni, hogy a nyugati média híradásaiban egyetlen egyszer sem hangzik el, hogy tulajdonképpen kik ellen harcolnak a kurdok Azazban. Azért nem mert az Iszlám Államról van szó.
Ennek fényében Törökország intervenciója tulajdonképpen az Iszlám Állam és egyéb keményvonalas terroristák védelmében történne.
Syria

Kard csattogtatás vagy kiterjedt háború?

Szíria megszállása hadüzenetet jelentene, illetve megerősítené, hogy az Iszlám Állam jelentette fenyegetés mögött mindvégig a NATO állt. Miközben bizonyos kiszivárgott hírek ezt a szavak szintjén már leleplezték, Szíria NATO általi megszállása az Iszlám Állam védelmében, tettekkel is demonstrálná ezt.
Az a tény pedig, hogy az USA láthatólag megpróbál politikailag eltávolodni mind Törökországtól mind pedig Szaúdi-Arábiától, azt jelzi, hogy már most, a kiterjedt provokáció vagy intervenció előtt egy hihető tagadhatóságon dolgoznak.
Vajon Szaúdi-Arábia és Törökország úgy gondolják, hogy majd szépen besétálnak Szíriába és elfoglalják a kiszemelt területeket, a szírek, a Hezbollah, Irán vagy Oroszország pedig ezt csendben végignézi?
Azonkívül, ha netán mégsem alakul ki harc, mármint ezekkel a szereplőkkel, az Egyesült Államok mégis hogyan szándékozik mindebből kimaradni?
Ne legyenek kétségeink. Szaúdi-Arábia és Törökország soha sem merne támadni amerikai támogatás nélkül.
Az elkövetkező hetek kulcsfontosságúak. Március elejére Szaúdi-Arábia és Törökország valószínűleg elveszíti a támadás lehetőségét. A hadgyakorlatra összegyűlt csapatok a hivatalos ütemezés szerint addigra hazatérnek, az Aleppoban lévő szunnita militánsok pedig valószínűleg teljes vereséget szenvednek.
Kérdés persze, hogy ennyi erőfeszítés, pénzkiadás és idő után Szaúdi-Arábia és Törökország feladja-e terveit. Arról álmodoznak, hogy Szíriát szunnita nemzetté alakítják, és ha ezt a tervet most feladják, az ország Irán és a Hezbollah irányítása alá kerülhet, ami sokkal rosszabb számukra, mint az Asszád elmozdítására indult lépések előtti állapot.
A következő néhány nap során kiderülhet, hogy a konfliktus kiterjedt háborúvá eszkalálódik vagy sem.


Az amerikai erők 45 perces figyelmeztetést adnak az ISIS-nek a bombázások előtt, majd kifogynak a lőszerből



Forrás: Activist Post
Félretéve egy perce, hogy ki és miért hozta létre az ellenséget, aki ellen a harc jelenleg folyik Szíriában, nézzük meg, milyen eszközökkel vág vissza az Egyesült Államok hadserege.
Amióta Oroszország valódi bombákat dob az ISIS állásaira Szíriában, az Egyesült Államok és a NATO erői kénytelenek kettős propaganda kampányt fenntartani az ügyben, egyszerre ígérve ellenállást és biztosítva védelmet az Iszlám Állam erőinek.
Így amikor az orosz erők olyan célpontokat támadnak, amik igencsak fájnak az ISIS pénztárcájának, az Egyesült Államok kénytelen hasonlónak tűnő kampányokat indítani.
Csakhogy az Iszlám Állam olajszállító teherautóinak kilövése helyett az amerikai stratégia igen érdekes, újszerű módszereket követ, amelyek során az Iszlám Állam konvojai a támadások előtt 45 perccel figyelmeztetést kapnak a támadóktól a támadás érkezéséről. Az amerikai erők figyelmeztető cédulákat szórnak rájuk a levegőből a következő szöveggel:
Hagyják el teherautóikat, szaladjanak el. Figyelem! Légitámadás érkezik. Az olajszállító teherautókat meg fogjuk semmisíteni. Távolodjanak el a teherautóktól! Ne kockáztassák életüket!”
„Hagyják el teherautóikat, szaladjanak el. Figyelmeztetés: légitámadás érkezik. Az olajszállító teherautókat meg fogjuk semmisíteni. Távolodjanak el a teherautóktól! Ne kockáztassák életüket!”
Hagyják el teherautóikat, szaladjanak el. Figyelmeztetés: légitámadás érkezik. Az olajszállító teherautókat meg fogjuk semmisíteni. Távolodjanak el a teherautóktól! Ne kockáztassák életüket!”
A hadsereg azzal magyarázza a figyelmeztetést, hogy a sofőrök között civilek is lehetnek.
Arról persze egy szó sem esik, hogy más kontextusban a szabályok értelmében kérdezés nélkül lelőhetnek bárkit, aki támogatást nyújt egy terroristának, például azzal, hogy lopott olajat fuvaroz számukra. Arról sem esik szó, hogy ezek a potenciális civilek miért kapnak figyelmeztetést, amikor tényleges civilek felé semmilyen hasonló figyelmességet nem mutatnak. Igazán sajnálatos, hogy az amerikai hadsereg egyszer sem dobott le ilyen cédulákat Irakban az elmúlt tíz év során, hogy akár csak néhány civil áldozatot megmentsen a több millió iraki állampolgár közül, akik elestek a támadásokban.
Érdekes azt is megnézni, hogy hány olajszállító teherautót lőtt ki az Egyesült Államok Oroszországhoz viszonyítva. Steve Warren ezredes szerint az USA hadserege a kampány kezdete óta 116 tankert lőtt ki, míg az oroszok több, mint ezret semmisítettek meg öt nap alatt. Amikor pedig ennek okáról kérdezték, az ezredes egyszerűen azt felelte, hogy vadászgépeik kifogytak a lőszerből:
A cél az volt, hogy minden teherautót megsemmisítsünk ott, de kifogytak a lőszerből, mielőtt ezt kivitelezhették volna. A célunk azonban az volt, hogy minden egyes teherautót kilőjünk.”
Annak ellenére, hogy ma már az Egyesült Államok megpróbál az ISIS ellenfeleként mutatkozni a nyilvánosság előtt, még mindig kénytelenek az orosz bombázásokról készített felvételeket mutatni a fővonalas médiában ennek alátámasztására.
Az amerikai külpolitika legújabb propaganda hadjáratát humorként is felfoghatnánk ezekben a feszült időkben, ha a helyzet nem lenne ennyire tragikus és egyben veszélyes is.
Végül pedig emlékeztetőül, hiszen nem tudjuk, hogy mindebből valójában mennyi a propaganda:



Oroszország szerint beláthatatlan következményei lennének, ha az USA szárazföldi csapatokat küldene Szíriába



ea: Az alábbi hír olvasása közben érdemes észben tartani a hamis kelet/nyugat paradigmával kapcsolatos ismereteinket (link).
russia-us-nuclear_missile_war
Forrás: zerohedge.com
Ash Carter, amerikai védelmi miniszter, a szenátus fegyveres erők bizottsága előtt kijelentette, hogy az USA már nem hezitálna „közvetlen szárazföldi akciók” elindításán Irakban és Szíriában.
A retorikában bekövetkezett változás (és látszólagos stratégiaváltás) csupán néhány nappal azután történt, hogy az Egyesült Államok felkészítette a közvéleményt egy ilyen eshetőségre, amikor nyilvánosságra hozta azt a sisak kamerával készített felvételt, amelyen Washington szerint a Delta Force akciója látható az Iszlám Állam egyik börtöne ellen. A támadásban állítólag 70 foglyot szabadítottak ki. Az akcióban egy amerikai katona is életét vesztette, ami az első ilyen haláleset Irakban 2011 óta.
A videó időzítése eleve gyanús, mivel csupán néhány nappal azután tették közzé, hogy Joe Dunford tábornok, amerikai vezérkari főnök, látogatást tett Haider al-Abadi, iraki miniszterelnöknél, hogy lebeszélje az orosz segítségről az ISIS célpontok elleni légitámadásokhoz. Úgy tűnik tehát, hogy Washington egyszerre próbálja 1) bebizonyítani a közel-keleti kormányoknak, hogy az USA még mindig képes hatékonyan harcolni a terrorizmus ellen, miközben persze továbbra is kérdésesek igazi szándékai és miközben Oroszország komoly előnyökre tesz szert Szíriában és 2) felkészíteni a közvéleményt arra az eshetőségre, hogy az Egyesült Államok szárazföldi csapatokat küldjön Irakba és Szíriába.
Washington Post (tehát a hivatalos narratíva) így ír:
A Fehérház komolyan fontolgatja, hogy egy új segélyprogram keretében kisebb repülőszázadot mozgósít Apache harci helikopterekkel Irakba, az Iszlám Állam ellen, nyilatkozták amerikai illetékesek.
A lépéshez további több száz amerikai katonára lehet szükség Irakban. Egyéb javaslatok mellett, a nyilatkozó illetékesek elmondták, hogy a katonaságban első ízben támogatják nyilvánosan annak lehetőségét, hogy kisebb szárazföldi csapatokat küldjenek Szíriába, a mérsékelt kurd erők közé.
Egyre nagyobb nyomás helyeződik a rezsimre az irányváltás tekintetében. A rezsim oldalán történt orosz beavatkozás, illetve annak veszélye, hogy Moszkva Irakban is megteszi ugyanezt, arra késztette az Egyesült Államokat, hogy nagyobb szerepet vállaljon a helyzetben, mondják a védelmi minisztérium illetékesei.
A Pentagon munkatársai azt tanácsolták a Fehérháznak, hogy az Egyesült Államok 8 Apache harci helikoptert küldjön Irakba a megfelelő legénységgel. A jó célzó képességükről ismert helikopterek két tucat földi felderítővel dolgoznának együtt, akik beépülnének a szárazföldi erők közé és segítenének az Iszlám Állam elleni légitámadások indításában.
Egy másik, kevésbé valószínű forgatókönyv szerint egy kisebb harci tanácsadó egységet küldenének a fronton harcoló iraki erőkhöz és esetleg a szíriai mérsékelt lázadók közé. A Pentagon arra is hajlik, hogy növelje Irakban jelenlévő titkosszolgálati kapacitását, szintén szárazföldi erők formájában, akik az Egyesült Államok és Irak közötti koordinációban segítenének.
A védelmi erők vezetője a múlthéten azt mondta, hogy a 70 fogoly kiszabadításával végződő közös amerikai-kurd akcióhoz hasonló további támadások várhatóak. Továbbá az Egyesült Államok 50 tonna utánpótlást dobott le a Szír-Arab Koalíciónak (SAC), a mérsékelt lázadók egyik ernyőszervezetének, Szírián belül, a helyi erők megerősítését célzó kezdeményezés részeként.
A Pentagon és a Fehérház jelezte, hogy az Apache helikopterek bevetése tűnik a legvalószínűbb opciónak.
Amerikai illetékesek szerint a kormányban egyre többen támogatják a beavatkozás mértékének növelését a kurd és más iraki erők megerősítésével.
Hiszem, hogy az elkövetkezendő napokban lehetőségünk lesz megerősíteni iraki sikerünket,” mondta Joe Dunford tábornok a keddi meghallgatáson.
Rendben. Nézzük meg, hogy ki tudjuk-e bogozni a fentieket.
Washington Apache harci helikoptereket akar küldeni az iraki csapatok megerősítésére, vagy legalábbis úgy hangzik. Ezenkívül a Pentagon szárazföldi csapatokat küldene a „mérsékelt” lázadók és a Kurd Népvédelmi Egységek közé Szíriában.
Ahogy az nyilván többek számára világos (és ez ma már nem számít titoknak), az iraki hadsereget igazából Irán irányítja a síita milícia zsoldos csapatain keresztül. Ez nem túlzás. Ahogy a Reuters írta a hónap elején, „az ötödik iraki hadosztály mostantól a milícia vezetőségének és nem a hadseregnek a parancsnoksága alatt áll, számos amerikai és koalíciós katonatiszt szerint.” Tehát, amikor az Apache helikopterek éppen nem a kurdoknak nyújtanak majd légvédelmi támogatást, nagy valószínűséggel Irán támogatta harcosokat fognak segíteni.
Hát legyen.
A baj csak éppen az, hogy mindez értelmetlenné teszi bármilyen amerikai csapat bevetését a szíriai „mérsékelt lázadók” oldalán, hiszen ők is az Irán támogatta síita milíciák ellen harcolnak. Tehát az USA Irakban támogatná a milicistákat az Apache helikopterekkel, míg a határ másik oldalán, Szíriában, lőne rájuk, a „mérsékelt lázadókat” támogatandó.
Teljesen abszurd.
Ott van azután még a kurd/török probléma is. Az USA 1) a Pesmerga (az iraki Kurdisztán hadserege) oldalán harcol Irakban és a továbbiakban is támogatni kívánja erőit az Apache helikopterekkel, 2) fegyvereket és lőszerutánpótlást dob le a Kurd Népvédelmi Egységeknek Szíriában (a Wall Street Journal által fentebb említett, alig létező Arab-Szír Koalícióval kapcsolatos nevetséges trükk részeként) és most meg 3) lehet, hogy szárazföldi csapatokat is küld majd, hogy a Kurd Népvédelmi Egységek oldalán harcoljanak.
Törökország azonban éppen most fejezte be a Kurd Népvédelmi Egységek bombázását. Emellett az Egyesült Államok rendszeresen indít bevetéseket a törökországi Incirklikből, ami igen érdekes helyzetet eredményezhet, ha az USA csapatokat küld a szíriai kurdok közé, mivel az amerikai gépek ugyanarról a támaszpontról indulnának, mint a török gépek, azzal a különbséggel, hogy míg egyikük támogatást nyújtana a kurdoknak, a másik bombázná őket.
Ez így biztos zökkenőmentesen zajlik majd.
Végül pedig fennáll a lehetőség, hogy az USA Szíriába küld szárazföldi erőket a „mérsékelt” lázadók támogatására, akiket Oroszország és Irán lő majd (Dunford szerint valószínűleg legalább 1000 katonájuk van Irakban és 2000 Szíriában), amire az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke, Konsztantin Kosacsev szavaival és néhány fotóval reagálnánk:
Az amerikai szárazföldi erők iraki és szíriai bevetésére reagálva Kosacsev ismét rámutatott, hogy Szíria esetében az USA vezette kampány az Iszlám Állam ellen már eleve sérti a nemzetközi törvényeket. A szárazföldi csapatok bevetése csak tovább tetézné a jogsértést.
Bármilyen akció, legyen az szárazföldi vagy légi, amit az Egyesült Államok Szírián belül indítana, illegálisnak számítana,” nyilatkozta Kosacsev az RT-nek, kifejtve, hogy Damaszkusz nem kérte, hogy Washington vegyen részt bármilyen katonai akcióban egy szuverén országban.
Csapdába esnének, folyamatos konfliktusba keverednének, kiszámíthatatlan következményekkel,” mondta Kosacsev, hozzátéve, hogy „nagy hiba” lenne az USA részéről, ha szárazföldi csapatokat küldene Szíriába.
Kosacsev azt is kihangsúlyozta, hogy Oroszország nem küld szárazföldi csapatokat Szíriába.
[Szíriában] nincs lehetőség szárazföldi hadműveletekre, mert ez elkerülhetetlenné tenné Oroszország bevonását a háborúba,” nyilatkozta az RT-nek.


Törökország kényszeríti a 

menekülteket Európába – NATO 

háborús tervek? Megrendezett 

esemény? Rendőrállam?





syrian-refugee-camp-in-turkey
Forrás: Activist Post, Brandon Turbeville cikke alapján
A lassan egész Európát érintő, tragikus humanitárius válságot figyelve bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mi késztette ezt a tömeges kivonulást, amelyben az emberek mintha vezényszóra, egyszerre indultak volna meg. Hiszen a szíriai válság már vagy 4-5 éve, a líbiai pedig még régebb óta tart. Azonkívül más nemzetek is kerültek már összetűzésbe a NATO-val, és mégse láttunk még ilyen hihetetlen méreteket öltött migrációt, ami Európa után az Egyesült Államokra is kihat majd.
Amennyiben a szírek Bassár el-Aszad elnök kegyetlensége miatt kezdtek menekülni, miért nem láttuk őket 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben? Igazából ilyen tömeges kivonulást még soha sem láttunk.
Miközben tudható, hogy az Iszlám Állam nyugat felé történő nyomulása miatt sok szíriai volt kénytelen menekülni, azt is fontos észben tartani, hogy sokan érkeznek egyéb országokból is.
Azt is fontos tudni, hogy a Törökországból kiáramló emberek nagy része a török titkosszolgálat és hivatalos szervek illetve személyek nyomására indult meg. Más szóval úgy tűnik, hogy Törökország szándékosan duzzasztotta fel a menekültek számát az országban, hogy a megfelelő időben útnak indítsa őket Európa felé.
Összegyűjtés és bevetés
Tony Cartalucci, a Társadalomépítés 101, avagy hogyan indítsunk menekültválságot című írásában kifejti, hogy Törökország megkérdőjelezhető lelkesedéssel tárta ki kapuit a menekültek előtt, hihetetlen összegeket áldozva e célra, amikor nyilvánvaló, hogy Törökországot egy cseppet sem érdekli ezeknek az embereknek a sorsa. Miután évek óta segédkeznek az Iszlám Állam, az al-Kaida és egyéb „mérsékelt” kannibálok kiképzésében, felfegyverzésében és koordinálásában, több százezer civil halálához és egy teljes ország elnéptelenítéséhez nyújtva aktív segítséget, elmondhatjuk, hogy Törökország sok mindenben lehet érdekelt, de a szíriai menekültek megsegítése nincs közöttük.
before-and-after-3
Törökország azonban ennek ellenére sok százezer szír menekültet fogadott be az elmúlt néhány év során.
Foreign Policy ezt írta erről:
Mára Törökország vált a menekülteket legnagyobb számban befogadó országgá. 2013 októbere óta háromszorosára emelkedett a regisztrált szír menekültek száma, ami mára csaknem elérte a 2 milliót.
Tehát annak ellenére, hogy Törökországot egy cseppet sem érdeklik a szír menekültek, mégis 2 millióan vannak az országban, és egyszer csak elkezdtek tömegével kiáramlani, mintha egy forgatókönyvet követnének.
A görög Kathimerini lap is szervezett menekültáradatról ír, aminek szerintük a török politika az oka:
A leginkább Szíriából Görögországba érkező migránsok és menekültek számának hirtelen növekedése mögött a török geopolitikai taktikaváltás áll, állítják diplomáciai források.
A tisztviselők szerint a Földközi-tenger keleti részét célzó menekülthullám oka a politikai nyomás erősödése a szomszédos Törökországban, ahol novemberbne előrehozott választások lesznek és amelyik úgy döntött, hogy csatlakozik az Egyesült Államokhoz az Iszlám Állam ellen Szíria területén tervezett bombatámadásban.
A több tisztviselő részvételével készített elemzés szerint a szomszédos Törökországból érkező menekülthullám azért indulhatott el, mert a török tisztviselők szándékosan szemet hunynak felette, sőt, aktívan támogatják a tömeges kivonulást.
Tony Cartalucci pedig ezt írja:
Az olyan katasztrófák, amelyek látszólag „hirtelen” és „váratlanul” érkeznek, azonkívül „megállíthatatlannak” tűnnek, amelyeket azonban mégis hagynak végbemenni az USA és a NATO által kontrollált hadszíntéren, kimerítik az összeesküvés fogalmát. A jelenlegi katasztrófa során ezek az erők a kétségbeesett és/vagy kihasznált és szándékosan Törökország felől Európába irányított menekülteket állítják szembe a nyugat manipulált, ijedt és rosszul informált lakosságával.
A menekültek által választott utazási módszerekért, pontosabban a veszélyes tengeri útvonalért is Törökország tehető felelőssé, ami teljesen felesleges kockázat Európa eléréséhez, hiszen a kontinens Törökország felől két ponton is megközelíthető szárazon: Bulgárián és Görögországon át.
Miért nem teszi Törökország lehetővé, hogy a menekültek a szárazföldön át jussanak be Európába?
Emellett az is tudható, hogy fokozott hangsúly helyeződik a fundamentalista elemek Európába juttatására. Szírián belüli forrásokból személyesen értesültem arról, hogy a Szíriában tartózkodó fundamentalista muzulmánok kiemelt elbánásban részesülnek a „menekültstátusz” elnyerése érdekében. Ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy minden szír menekült vagy akár a többségük fundamentalista lenne. Nagyon fontos, hogy ne általánosítsunk! Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a fundamentalista „menekültek” nagyobb figyelmet és segítséget kapnak Európába vezető útjuk során.
Arra is fontos rámutatni, hogy Európában a menekültek által indított tüntetéseken kizárólag férfiakat, méghozzá fiatal férfiakat látni. Milyen az a háború, ami elől a férfiak sokkal nagyobb számban menekülnek, mint a nők és a gyerekek? Valami nem stimmel.
Azt is fontos tudni, hogy nem minden Európába tartó menekült szír. Sokan érkeznek a Közel-Kelet különböző országaiból és Észak-Afrikából is. Egyre több hír jelenik meg arról, hogy a magukat szírnek valló menekültekről később kiderül, hogy más országból érkeztek. A konfliktus természete miatt sok menekült számára egyszerűbb, ha szírnek vallja magát, mert ily módon maga is részesülhet a szírek felé bizonyos országokban érvényesülő kiváltságos bánásmódban.
Miért ugrott meg a menekültek száma?
Mivel magyarázható, hogy az Európába tartó menekültek és bevándorlók száma ilyen mértékben megugrott? A válasz természetesen többrétű.
Először is, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Bassár el-Aszad, jelenlegi szír elnök az anglo-amerikai támadások ellenére is képes volt kitartani, az elit hatalom szükségesnek látta a nyugati hatalmak katonaságának bevonását a terrorista zsoldosok mellé. A Szírián belüli „biztonsági zónák” USA és Törökország általi felállítása fontos lépés volt ennek a fokozott katonai jelenlétnek a megvalósításában és a Líbiában már látott pusztítás megismétlésében.
Miután Oroszország bejelentette, hogy „felderítő” kontingenst küld Szíriába, illetve az Iránnal kötendő atom megállapodás aláírásának közeledtével, valahogyan fel kellett gyorsítani a Szíria ellen tervezett támadást, mielőtt az oroszok túlságosan megvetnék a lábukat Szíriában, Irán pedig szabadabban küldhetné pénzügyi és egyéb támogatásait a szír hadsereg számára.
A Szíria bombázásával és bizonyos európai országok részvételével kapcsolatos vita így tehát újraindult, miközben egyre többször hangzik el, hogy az Iszlám Állam mellett vagy helyett a fő célpontokat inkább Bassár el-Aszad erői képeznék.
Miközben rengeteg cikket találunk a nyugati sajtóban arról, hogy a britek egyre komolyabban gondolják az Iszlám Állam elleni bombázások lehetőségét, az igazi vita a „biztonsági zónák” felállításáról és a kormányerők megtámadásáról folyik.
Huffington Post például a következőket írta:
David Cameronra egyre nagyobb nyomás helyeződik, hogy a királyi légierő légitámadásait Szíriára is kiterjessze, miközben a súlyosbodó konfliktus miatt egyre több ember menekül Európa felé.
Lord Carey, Canterbury korábbi érseke is csatlakozott azoknak a táborához, akik a katonai beavatkozást sürgetik a Szíria szívében tevékenykedő Iszlám Állam szétzúzása érdekében.
Azt is támogatja, hogy a brit hadsereg segédkezzen úgynevezett „biztonsági zónák” létrehozásában az országon belül, ahol a polgári lakosság védelmet találna a Szírián belül véres háborút folytató felek elől. …
A volt érsek azután szólalt fel, hogy George Osborne, brit pénzügyminiszter elismerte, átfogó tervre van szükség ahhoz, hogy a menekültválságot annak „forrásánál” lehessen kezelni.
A Törökországban összegyűlt G20-as pénzügyminiszterek előtt beszélve elmondta, hogy Bassár el-Aszad elnök „gonosz” rezsimét éppen úgy el akarja intézni, mint az Iszlám Állam militáns dzsihádistáit.
Az Európába özönlő menekülteket tehát arra használják, hogy az amúgy is ijedt európaiakat fanatikus, „Allahu Akbárt” skandáló muzulmánok rémképeivel ijesztgessék és vegyék rá arra, hogy támogassák a szír kormány elleni rakétatámadásokat. Az Európai lakosság, amelyik első kézből látta, hogy milyen hatással van egy migrációs hullám országaikra és kultúráikra, gyakran fizikai erőszakba fordulva, egyre nagyobb valószínűséggel adja majd meg magát és jelenti ki, hogy „Mindegy mit, csak csináljatok már valamit az Iszlám Állam és/vagy Aszad ellen, hogy ezek az emberek végre elmenjenek innen!”
[Időkjelei: Egyesek például felvetették a menekültek/bevándorlók megcsippelését is.]
A háború sújtotta országból, vízbefúlt gyerekek, megölt hozzátartozók és a nyomor friss képeivel a fejükben érkező menekülteket a „védelmezés felelősségét” illetve a „humanitárius bombázást” pártoló frakció egy hamis politikai kettősség második felének bevezetésére használja egy olyan bombázás formájában, amit a jobboldali konzervatívok már eddig is minden erejükkel támogattak.
multicultuA menekülthullám másik fontos eleme az európai kultúra pusztulása, amit az igen különböző, egymással többnyire ellentétben álló kultúrák összecsapása jelent, és ami az oszd meg és uralkodj elv rendkívül egyszerű alkalmazását teszi lehetővé az európai népeken, a már amúgy is megtört migráns lakosság önkéntelen közreműködésével.
Európa már a szír válság kirobbanása előtt is komoly gondokkal küzdött a Közel-Keletről és Észak-Afrikából korábban bevándoroltak miatt.
Az uralkodó elit ilyen-olyan ürüggyel – gazdasági, etnikai, stb. – megnyitotta a gátat olyan bevándorlók előtt, akik az európaitól merőben eltérő és azzal összeférhetetlen kultúrákból érkeztek, sokszor olyan országokba, amelyek amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdenek. Talán a bevándorlók is hozzájárultak a gazdasági helyzet romlásához Európában, de ami fontosabb, hogy ezzel egy újabb alacsony jövedelmű és szaktudással nem rendelkező munkásréteg jött létre, akiket aduként használhatnak a helyi lakosság ellen, szembefordítva egymással a két réteget. A bevándorlók által a másodrendűség miatt érzett dühöt az európaiakra irányítják, miközben az európaiakat a bevándorlók ellen hergelik a bérek és az életszínvonal csökkenése ürügyén. Eközben sajnos egyik csoport sem érti meg, hogy ezeket a viszonyokat társadalmunk oligarchái hozták létre bel- és külföldön egyaránt, így egymáson töltik ki dühüket.
Azt aligha tagadhatjuk, hogy a gátakat szándékosan szakítják át az Európába, különösen pedig Nagy-Britannia felé társadalmi manipulációs céllal irányuló migráció előtt.
Elvégre Andrew Neather, Tony Blair, Jack Straw és David Blunkett volt tanácsadója elismerte, hogy a kormány egyes miniszterei, Straw, Blair és a brit munkáspárt olyan mennyiségű bevándorlót engedne be az országba, ami örökre megváltoztatná annak arculatát.
Az Európa felé tartó jelenlegi menekült és bevándorló áradatnak ugyanakkor lehet egy harmadik aspektusa is, mégpedig egy megrendezett esemény formájában, amit persze az Európába vagy akár az Egyesült Államokba újonnan érkezett muzulmán szélsőségesekre kennének. Látva, hogy menekült státuszért folyamodó szélsőséges elemekben nincs hiány Szíriában (és nyilván más országokban sem), a helyzet adja magát arra, hogy az illetékesek kihasználják, hiszen Európában ma már válogatni lehet a bepalizható muzulmánok között.
Az amerikaiakat persze már évek óta készítik elő egy hatalmas, akár nukleáris terrortámadás lehetőségére, a Szíriát vagy Irakot járt dzsihádisták kezétől.
Lindsey Graham, Dick Cheney és megszámlálhatatlanul sok politikus, tisztviselő, médium, mozi- és tévéfilm gondoskodott arról, hogy ez a fenyegetettség beivódjon az emberek tudatába.
Amennyiben egy ilyen megrendezett terrortámadás tényleg bekövetkezik, végső búcsút mondhatunk ma még névleg szabad társadalmunknak. Elkezdődik a háború és a polgári szabadságjogok, illetve a szabadság, mint olyan látszata is megszűnik.
Az Európában kibontakozó bevándorlási válság teljes egészében a hatalmi elit műve, hiszen a közel-keleti és észak-afrikai országok ellen indított, milliók életét követelő háborúk indították útnak ezt a rengeteg embert, így a helyzet megoldása is az ő feladatuk lenne.
Természetesen az oligarchák nem a megoldást keresik, hanem megpróbálják ezt a válságot is terveik megvalósítására használni. Ettől függetlenül azért megemlíthetünk néhány lépést, ami segítene a helyzeten.
Látható, hogy Európa nem képes korlátlanul befogadni ekkora tömegeket, hiszen az ilyen bevándorlás-politika már korábban is gazdasági és kulturális káoszt eredményezett egyes európai országokban. Ugyanakkor nem a bevándorlókat kell vádolni azért, mert jobb életet szeretnének [akkor se, ha ezt számunkra furcsa vagy elfogadhatatlan stílusban teszik], vagy megpróbálnak elmenekülni a pokol elől, amit éppen azok az országok szabadítottak rájuk, ahová menekülnek.
A tömeges kivonulás megállításának első és legfontosabb lépése nyilván a Szíria és más, hasonló helyzetben lévő országok bombázásának azonnali felfüggesztése lenne. Továbbá fel kellene hagyni az Iszlám Állam, a Szabad Szír Hadsereg, a Nuszra front és egyéb „mérsékelt” kannibál csoportok támogatásával és lehetővé tenni, hogy a szír kormány kiűzze ezeket területéről.
e3aPp3y
Ne felejtsük el, hogy a szírek nem azért jönnek Európába, mert arról álmodoznak, hogy milyen csodálatos lenne a nemek politikájáról vitatkozni, kávét szürcsölni egy francia kávézóban vagy a királynő lábai előtt heverni. Azért jönnek, mert az otthonaikat lerombolták, a családjukat megölték és az országukat vademberek uralják és szaggatják szerteszét. Európa így talán azzal tenné a legtöbbet értük, ha segítene újjáépíteni, amit leromboltak.
Ezek a megoldások persze szöges ellentétben állnak az oligarchák akaratával, akik nem akarnak békés megoldást a szír válságra vagy humán módon véget vetni a bevándorlási hullámnak.
Thea: Ránk, egyes emberekre marad hát, hogy megmutassuk a reményt ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is, segítve honfitársainknak és bevándorlóknak, menekülteknek egyaránt, hogy megismerjék a Béke Fejedelmét, hiszen egyedül Ő képes megváltoztatni a szíveket és életet adni ott, ahol látszólag már minden elveszett.
Az egymással ellentétes véleményen álló honpolgárok, illetve a bevándorlók/menekültek és az európaiak közötti feszültség növekedésével egyenes arányban nő a mi felelősségünk is, hogy ebben a szándékosan zavarossá tett világban ne véka alatt, hanem magasra tartsuk lámpásunkat.




A Magyarországon kialakult 

menekültválságról egy külföldi 

szemével



hea: Úgy gondoltam hasznos és tanulságos lehet számunkra a helyzet jobb megértésében, hogy miként látja a Magyarországon kialakult menekült vagy migrációs válságot egy olyan külföldi, aki ismeri az itteni viszonyokat. Tom Foley, az alábbi poszt szerzője, a Christian Educators Outreach (Keresztény Oktató Szolgálat) vezetője.
europe-migrants-hungary

Az ENSZ Menekültügyi Hivatala szerint Magyarország ebben az évben eddig 140 000 menekültet fogadott. Magyarország lakossága kevéssel 10 millió fő alatt van, így a menekültek (eddigi) száma a lakosság 1,4 százalékát teszi ki.
Virginia szövetségi állam lakossága körülbelül 8,3 millió fő, ennek 1,4 százaléka körülbelül 116 000 embert jelentene.
Képzeljük el, hogy 116 000 ember elkezd beáramolni Norfolkba, majd elindul Washington felé a 460-as úton (ez körülbelül megegyezik a Szeged és Budapest közötti távolsággal).
116 000 ember.
Most képzeljük el, hogy közülük háromezren, Washington D.C. valamelyik hídján áthaladva megérkeznek a Union vasútállomásra, azt követelve, hogy engedjék őket New Yorkba utazni. A példához természetesen ugyanúgy használhatnánk Portsmouth városát és Nagy-Britanniát is.
Mit tenne a kormány?
Miként reagálnának egy ilyen helyzetre az amerikaiak?
Vegyük figyelembe azt is, hogy az átlagjövedelem Magyarországon 1000 dollár körül mozog havonta. Ellenőrizzétek az általam megadott számokat, de nagyjából azt gondolom, stimmelnek. Az Egyesült Államokban az átlagkereset 4000 dollár.
Kezditek kapizsgálni?
Ehhez vegyétek hozzá, hogy Görögország, Macedónia és Szerbia Magyarország felé küldi a menekültáradatot. A gazdagabb uniós tagállamok között pedig egyáltalán nincs egyetértés a helyzet kezelését, a menekültek befogadását vagy akár az illetékességeket illetően.
Magyarország tehát kénytelen megbirkózni a nap 24 órájában, a hét minden napján folyamatosan érkező napi átlag 2000 határátlépő menekült miatt kialakult helyzettel.
Te mit tennél?
Képzeld el, hogy ezek a szerencsétlen lelkek a te városodba érkeznek. Mit tennél? Mit várnál a kormánytól? Mit gondolsz, miből kellene az államnak fedezni a menekültek elhelyezését, ellátását és regisztrálását? Hogyan választanád szét a radikális elemeket az igazi menekültektől?
Ezt a tragikus válságot egy olyan országra kényszerítették rá, amelyik nem képes anyagilag megbirkózni a feladattal. Egy olyan országra, ahol a nacionalizmus bizonyos formái már korábban is megosztották a lakosságot és az ország megítélését. Egy olyan országra, amelynek kormánya főként populista politikusokból áll és eleve nem élvezi az EU bizalmát. Egy olyan kormányra, amelyik nem tud kezelni egy ilyen válságot, de vajon melyik kormány lenne valóban képes erre? Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság vagy Németország sem vizsgázna jobban.
Németország azt ígérte, hogy ebben az évben 800 000 menekültet tudnak befogadni, ugyanakkor Magyarországtól azt követelik, hogy tartsa be az utazásra vonatkozó és egyéb releváns törvényeket. Németországban egyetlen menekültkérelem feldolgozása és elbírálása minimum 5 hónapot vesz igénybe (NPR.com adatai alapján).
Magyarország kutyaszorítóba került. A menekültek a nap 24 órájában, a hét minden napján, folyamatosan áramlanak be és át szeretett városomon, Szegeden. Kedves emberek szerte az országban mindenféle ételt, ruhát és vizet visznek nekik. Teszik ezt a saját zsebükből. Eközben az ország különböző pontjain felállított menekülttáborok messze kapacitásukon túl működnek.
Az önhitt amerikai és nyugati sajtó kritikáit olvasva a magyarokról emlékezzetek a fenti statisztikákra!
Holnap, amikor a főcímek ismét Budapestről szólnak majd, mutassunk egy kicsit több megértést Magyarország iránt, mert higgyétek el, a többiek sem teljesítenek jobban.
Ez az én személyes és persze igen szubjektív véleményem.




A gazdag muzulmán országok egyetlen 


szír menekültet sem fogadnak be



Forrás: Breibart.com
A világ öt leggazdagabb muzulmán országa egyáltalán nem fogad menekülteket, mert félnek a terrorizmustól. Az olajban gazdag országok ugyan folyósítottak segélyeket a helyzet kezelésére, Nagy-Britannia több pénzt adott e célra, mint Szaúdi-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar együttvéve.
A Szíriában folyó véres háború miatt mára 10-13 millió szír volt kénytelen elmenekülni otthonából. Közülük a legtöbben most is Szíriában vannak, 4 millióan pedig a szomszédos országokba, Törökországba, Libanonba és Jordániába menekültek, egy részük pedig annál is messzebb jutottak.
Libanon, ahol jelenleg 1,1 millió szír menekült van, tavaly júniusban zárta le határait a menekültek előtt. Jordánia, a maga 630 000 szír menekültjével tavaly augusztusban követte példáját, megakadályozva ezzel a szír lakosság kiáramlását.
Az ENSZ Menekültügyi Hivatalának (UNHCR) adatai szerint 2015 augusztusának elejéig Európa országai hozzávetőleg 350 000 menedékkérőt fogadtak, akiknek többsége szír és akik elsősorban Németországhoz folyamodtak menedékért. Magyarország és Ausztria hozzávetőleg 19 000 menedékkérelmet kapott, bár ez a szám bizonyára tovább emelkedik még. Az Egyesült Királyság 7030 menedékkérelem feldolgozásán ügyködik.
Miközben sokan azért emelik fel a hangjukat, hogy Európa tegyen többet a menekültekért, az Arab-félsziget öt leggazdagabb állama egyetlen menekültet sem fogadott be. Ehelyett úgy vélekednek, hogy a szír menekültek száma veszélyt jelent országaik számára, mivel ilyen embertömegben könnyűszerrel rejtőzhetnek terroristák is. Serif Elsajid-Ali, az Amnesty International Menekült és Migránsjogi vezetője „szégyenletesnek” nevezte tétlenségüket.
Az Öböl-menti országok példája visszataszító. A válság irányába mutatott együttérzésük és felelősségvállalásuk… egy szégyen.”
Az Öböl-menti államok egyike sem írta alá azt az 1951-es, a menekültek státuszát szabályozó egyezményt, ami kimondja, hogy
menekültnek tekintendő minden olyan személy, aki okkal attól tart, hogy – faja, vallása, nemzetisége, bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai véleménye miatt – üldöztetésben részesül, kívül tartózkodik azon ország határain, amelynek az állampolgára, és nem tud, vagy – e félelem okán – nem akar a fenti országtól védelmet kérni, vagy aki – amennyiben nem rendelkezik az állampolgársággal, és kívül tartózkodik azon ország határain, amelyben szokásos tartózkodási helye volt a fenti események következtében – nem tud, vagy – e félelem okán – nem akar oda visszatérni.”
A múltban előfordult már, hogy fogadtak menekülteket.
Huszonöt évvel ezelőtt több százezer, Szaddam Husszein elől menekülő kuvaiti kapott menedéket az országban. Sultan Sooud al-Qassemi arab szakértő szerint a kormány egész bérházakat bérelt ki Abu-Dhabiban és adta oda ingyen a menekült családoknak.”
Jelenleg azonban az Öböl-menti országok, amelyek nemzeti össztermékük alapján valamennyien rajta vannak a világ leggazdagabb ötven országának listáján, a pénzügyi segély folyósítása mellett döntöttek. A Daily Mail szerint az Egyesült Arab Emirátusok egy jordániai menekülttábort finanszírozott, ahol több tízezer szír menekültet szállásoltak el, míg Szaúdi-Arábia és Katar pénzt, élelmiszert, szállást és ruhát adományoztak a Libanonban, Törökországban és Jordániában tartózkodó menekülteknek.
Syrian_refugees
Az Öböl-menti országok hozzávetőleg 589 millió font (kb. 800 millió euró) értékű segélyt adtak, ami kevesebb mint egynegyede az Egyesült Államok által felajánlott 2,8 milliárd fontnak (3,8 milliárd euró) és csupán töredéke annak a 65 milliárd fontnak (89 milliárd euró), amit országuk védelmére költöttek 2012-ben. Az Egyesült Királyság eddig 920 millió fontot (1,257 milliárd euró) adott, amit a miniszterelnök ígérete szerint 1 milliárd fontra (1,366 milliárd euró) fognak kiegészíteni és további ezer menekültet fogadnak be.
A Twitteren egyre több kritikai éri az Öböl-menti országokat:


Gazdag arabok Európának: A fenébe! Nyissatok már ajtót ezeknek a szír menekülteknek, ti fásult koldusok!”
Időkjelei: Tudva persze, hogy Szaúdi-Arábia és más Öböl-menti országok Asszád szír elnök és kormánya megbuktatásán ügyködnek, valószínűleg nem sok olvasónk lepődik meg az említett országok fukarságán, a terroristáktól való félelem így valószínűleg csupán egy számunkra kissé ellentmondásosnak hangzó kifogás.
Kapcsolódó írás: Beszéljünk a menekültekről


Gazdag arabok Európának: A fenébe! Nyissatok már ajtót ezeknek a szír menekülteknek, ti fásult koldusok!”


Oroszország és a NATO is „aktívan 

készül a háborúra”




armyboots
Forrás: Telegraph.co.uk

A világ és az euroatlanti térség biztonságának kutatására specializálódott szervezet szerint Oroszország és a NATO egymással rivalizáló hadgyakorlatai a hidegháború óta eltelt idő legkomolyabb katonai feszültségét képviselik.

Oroszország és a NATO egyaránt háborúra készül a másik ellen, miközben a katonai feszültségek a hidegháború óta nem látott mértékben erősödnek Európában, áll egy új jelentésben.
A két haderő gyakorlatai számos olyan incidenst eredményeztek, amelynél csak nagyon kevésen múlt a helyzet elfajulása és a nyílt konfrontáció kirobbanása.
A jelentés szerint a két oldal vezetőinek komolyan el kellene gondolni olyan új egyezmények aláírásán, ami megakadályozhatná, hogy az ilyen helyzetekből háború alakulhasson ki.
Az Európai Vezetőségi Hálózat (Europen Leadership Network) nevű szervezet az Ukrajnában hat hónapja tartó csatározások és Michael Fallon, brit védelmi miniszter döntése miatt, amely szerint Nagy-Britannia kiképző különítmény küldene Ukrajnába, készítette el a szóban forgó jelentést.
Nem azt állítjuk, hogy a vezetők bármelyik oldalon a háború mellett döntöttek volna, illetve, hogy a katonai konfliktus elkerülhetetlen lenne, hanem azt, hogy a hadgyakorlatok profiljának megváltozása ténykérdés, ami tovább erősíti és fenntartja a feszültséget Európában,” írják a szerzők.
A jelentés arra is kitér, hogy az ukrán válság 2014-es kirobbanása óta mindkét oldal arra utasította erőit, hogy a helyzet eldurvulását okozó intézkedésekre válaszlépésekkel reagáljanak.
Leginkább olyan esetekről van szó, amikor Oroszország vagy a NATO kifejezetten a másik valamilyen új képességére vagy potenciális háborús tervére reagálva lépett.
Miközben a szóvivők váltig állítják, hogy ezek a hadműveletek csupán feltételezett ellenségeket céloznak, azok terjedelme és természete ennek ellenkezőjét bizonyítja.”
2015. márciusában Oroszország 80 000 katona részvételével tartott villámhadgyakorlatokat, amelyek során olyan hosszú távú bevetéseket és hadműveleteket szimuláltak, amelyek alapján kizárólag az Egyesült Államok vagy a NATO lehetett az a bizonyos ellenség.
Az idén júniusban tartott Szövetséges Pajzs (Allied Shield) nevű NATO hadgyakorlatban 15 000 szövetséges katona vett részt, amely során a Krím-félsziget körülményeire emlékeztető, nem szokványos erők beszivárgása elleni válaszlépéseket is gyakoroltak.
A két oldal mindkét esetben az általuk legvédtelenebbnek tartott terület védelmét gyakorolta. A NATO a balti területeket védte, míg Oroszország sarkvidéki területeit, a Krím-félszigetet és a Szahalin-szigetet próbálta megerősíteni.
A Szövetséges Pajzs hadművelet során vetették be első alkalommal a Nagyon Magas Készültségű Haderő (Very High Readiness Joint Task Force) névre keresztelt gyorsreagálású egységet is, aminek megalakításáról a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolására szánt válaszként, a 2014-es walesi NATO csúcson született meg a határozat.
Idén júniusban vette kezdetét a Noble Jump hadgyakorlat Lengyelországban, amelyen 2100 katona, cseh és holland légi egységek, német és norvég gépesített gyalogsági alakulatok, lengyel harckocsizók, belga tüzérek és amerikai helikopterek vettek részt és amelyen szintén a Krím-félszigeten 2014-ben lezajlott eseményekhez hasonló forgatókönyvet „játszanak” el.
A jelentés szerzői szorgalmazzák, hogy a NATO és Oroszország javítson egymással való kommunikációján, hogy a jövőben elkerüljék a forró helyzeteket, illetve azt tanácsolják, hogy írjanak alá egy egyezményt a konvencionális haderők bevetésének korlátozásáról Európában.
Időkjelei: Mit gondoltok erről a figyelmeztetésről?




Venezuelában az állam átveszi a 

hatalmat 

az élelmiszerek felett




empty-shelves
Forrás: alt-market.com
A venezuelai kormány Monopoly-t játszik, csakhogy apró műanyag épületek helyett valódi vállalkozásokkal és termékekkel, komolyan veszélyeztetve ezzel a privát szektort.
Telegraph cikke szerint a kormány arra kötelezi a gazdákat és minden agrárcéget, hogy az általa termelt élelmiszerek 30 vagy akár 100 százalékát az államnak adja el.
Az összeomlások egy minta alapján történnek
Látva a világ különböző tájain végbemenő összeomlásokat érdemes megfigyelni, hogy milyen lépéseket tesz az állam a nép irányítására. Miközben nincs két egyforma ország, illetve helyzet, mégis nagyon kézzelfogható mintákat fedezhetünk fel azok alakulásában.
Venezuelában például bizonyos termékek beszerzése szinte lehetetlenné vált, az infláció pedig 64% körül mozog, tehát az elérhető áruk rendelkezésre állása is tovább korlátozódik.
Az országban 7245 állami bolt található, többnyire a városokban, míg a magánboltok száma több mint 113 000.
Mi következik ebből?
Az állam fogja meghatározni az árakat,
Az állam fogja irányítani az áruk elosztását,
A városon kívül élők is kénytelenek lesznek a városba menni, hogy beszerezzék a szükséges fogyasztási cikkeket,
A már most is hihetetlenül hosszú sorok, még hosszabbak lesznek.
venezuela-shortage-line-lede
Egy másik igen érdekes fejlemény, hogy Venezuelában a felkészülés illegális tevékenységnek számít, és szigorú törvényekkel próbálják megakadályozni az áruk felhalmozását. Azt pedig talán már mindenki hallotta, hogy az élelmiszervásárlások felügyelete érdekében szigorú ujjlenyomatrendszert vezettek be, tehát senki sem képes csendben felkészülni a jövőre.
Eközben a kormány, bár már az áramellátást is korlátozzák, váltig állítja, hogy az országban minden a legnagyobb rendben van.
Az embereket legkönnyebben az élelem segítségével, illetve annak hiányával lehet irányítani. Erre nem egy példát láthattunk már a történelemben, például az ukrán holodomor esetében (amely során 6-8 millió ember halt éhen) vagy Kínában a kommunista hatalomátvétel idején. Miután az állam átvette a hatalmat a gazdaságok felett, a lejtőn már nincs megállás.
Kapcsolódó:




Venezuelai apokalipszis: 

élelmiszerhiány, 

fosztogatás, szükségállapot



Forrás: zerohedge.com
A venezuelai összeomlásról és teljes államcsődről többször is szó esett már az elmúlt pár évben (linklink,link), a helyzet azonban néhány hete újabb mélységekbe zuhant, amikor már arra se maradt pénz az államkasszában, hogy pénzt nyomtassanak. Ez volt a pillanat, amikor a társadalom elkezdte felemészteni önmagát, a kialakult állapotokat pedig tényleg csak az apokalipszis jelzővel lehet illetni.
Csütörtök este így nézett ki Caracas:
20160512_VENZ1
Az Egyesült Államokból fekete péntek alkalmával menetrendszerűen érkező felvételekkel ellentétben itt éhező emberekről van szó, akik tehetetlenségükben tüntetnek, mert gyerekeik otthon éhen halnak és lassan már vízből sincs elég, nem beszélve a gyógyszerekről és az áramról.
Közben arról se feledkezzünk meg, hogy egy olyan országról van szó, amelyik Szaúdi-Arábiánál is több olajjal rendelkezik, csak éppen az olajból származó bevételeket a kormány ellopja. Ugyanaz a kormány, amelyik most bombákkal akarja megfékezni, más esetben pedig bebörtönzi és megkínozza az éhező rendbontókat.
A teljes kétségbeesés beálltával a bűnözés elkerülhetetlenül erősödik. A feldühödött tömeg saját kezébe vette a bíráskodást, és egy tömegtüntetés során megvert, majd felgyújtott egy lefülelt zsebtolvajt.
A fosztogatás teljesen elszabadult. Szerdán egy 5000 fős tömeg szállt meg és fosztott ki egy diszkont áruházat. Az élelmiszerhiány miatt kétségbeesett emberek, annak hírére, hogy az érintett boltban fontos hiánycikkek lesznek kaphatók, az ország minden tájáról érkeztek a helyszínre. A jelen lévő nemzeti gárda tehetetlen volt a 250-szeres túlerővel szemben.

Más állami boltokat is kifosztottak a napokban. Az egyik helyszínen a beígért szocialista áruparadicsom helyett a bejárat előtti kerítés dőlt rá a sorban állókra, maga alá temetve és megsebesítve több embert.
Más tartományokban számos gyógyszertárat, bevásárlóközpontot, sőt még élelmiszerszállító teherautót is megtámadtak és kifosztottak.
Egy élelmiszerszállító teherautó kifosztása
Egy élelmiszerszállító teherautó kifosztása
Az emberek türelme akkor fogyott el végleg, amikor nagyon kicsi adagokat kaphattak csupán.
Az emberek türelme akkor fogyott el végleg, amikor nagyon kicsi adagokat kaphattak csupán.
A venezuelai élelmiszerügyi kamara adatai szerint az ország 15 napra elegendő élelmiszerrel rendelkezik.

Társadalmi összeomlás

A gazdaság halálát többnyire a társadalmi összeomlás követi. Oscar Meza, a Társadalomelemzési Kutatóközpont igazgatója szerint a hiány miatti intézkedések egyre drasztikusabb, az infláció pedig május hónapban minden eddiginél rosszabb lesz.
Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a kiterjedt éhezés május hónapban kezdődött el Venezuelában. Márciusban az éves viszonylatok alapján számolva 582,9 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, míg az alapvető termékek hiányszintje 41,37 százalék volt.”
Meza szerint a krízist a kenyér és egyéb búza alapú élelmiszerek hiánya indította el.
Az árak annyira magasak, hogy az emberek semmit sem tudnak megvásárolni, így kenyeret és búzát sem vesznek. Helyette zabkását esznek. A csirke ára is emelkedik és a családok nagyon kétségbeesett helyzetben vannak… Egy ebéd ára 1500 bolívár (2016. május 16-i árfolyamon számolva 41 782 forint). Eddig az emberek otthonról vittek maguknak ebédet a munkahelyükre, de ezt már nem tudják megtenni, mert otthon sincs étel.”
Español Ramón Muchacho, Caracas egyik kerületének polgármestere azt mondta, hogy a főváros utcái olyan emberekkel vannak tele, akik ehető állatokra vadásznak.
Az a fájdalmas helyzet, hogy az emberek macskákra, kutyákra és galambokra vadásznak, hogy enyhítsenek az éhségen.”
hambre-en-Venezuela
Muchacho arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az élelmiszerhiány nem marad abba, a környező országok, például a Karib-szigetek és Kolumbia bevándorlási hullámra számíthatnak Venezuela felől.
Ahogy mélyül az éhínség, egyre több venezuelai hagyhatja el az országot szárazon vagy vízen, hogy egy közeli szigeten találjanak menedéket.”
Így ér véget minden szocialista utópia.
Thea: Érdekes összefüggés a fentiek és az idők jelei között Dániel egyik próféciája, amiből arra lehet következtetni, hogy az Antikrisztus is szocialista eszközökkel próbálja majd megnyerni a tömegeket, aki ráadásul egy olyan vezetőt követ majd a hatalom csúcsán, akiről annyit tudunk, hogy „adószedőt jártat végig az ország dicső földén” (Dániel 11:20). Vagyis a pénzt szedő vezetőt, a pénzosztogató Antikrisztus követi.
Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek…” – Dániel 11:24
Képzeljük el ennek népszerűségét, ha a fenti vagy ahhoz hasonló helyzet csaknem globális méreteket ölt.




A harmadik legnagyobb brit bank azt 

tanácsolja befektetőinek, hogy mindent 

adjanak el




RBS
Az elmúlt néhány napban alig akadt olyan weboldal, legyen alternatív vagy fővonalas, ami ne írt volna a Royal Bank of Scotland figyelmeztetéséről, amelyben arra buzdítja ügyfeleit, hogy „adjanak el mindent”.
Talán észrevettétek, hogy mostanában ritkábban kerül fel a sokak szerint várható összeomlással vagy gazdasági resettel kapcsolatos poszt az oldalra, részben azért, mert az ilyen jellegű híreket könnyen figyelemkeltésnek lehet értelmezni. Ugyanakkor egy 700 fiókkal rendelkező kereskedelmi banktól az ügyfeleknek hivatalosan kiküldött figyelmeztető levél önmagában is érdekes hír, amit érdemes megvizsgálni, függetlenül attól, hogy az abban leírt tanács helyes-e vagy sem. Nézzük meg tehát, hogy mi lehetett a kommunikáció mögötti szándék vagy egyáltalán érdemes-e foglalkozni a kérdéssel.
A hír lényege tehát, hogy a Royal Bank of Scotland (RBS) a következőt tanácsolta ügyfeleinek emailben kiküldött kommünikéjében:
A jó minőségű kötvények kivételével mindent adjanak el. Itt most a tőke visszatérítéséről, nem pedig a tőke megtérüléséről van szó. Egy zsúfolt előtérben minden kijárat kicsinek bizonyul.”
Emellett azt jósolja, hogy a befektetők „katasztrofális évnek néznek elébe”, amely során a tőzsdék akár 20 százalékkal is eshetnek, az olaj hordónkénti ára pedig 16 dollárig csökkenhet. A levél szerint a helyzet a 2008-as eseményeket idézi, amikor a Lehman Brothers összeomlása végül egy globális válsághoz vezetett és most Kína lehet a válság kirobbantója.
A bank tehát azt javasolja megoldásként, hogy befektetői ügyfelei mindent adjanak el és ezzel a tanáccsal nincs egyedül. A JP Morgan Chase, az Egyesült Államok legnagyobb bankja, hasonló hangvételben kommunikált befektetőivel, azt javasolva nekik, hogy „minden apró jel esetén lássanak hozzá az eladásnak”.
Bár az amerikai tőzsde a Nagy Gazdasági Világválság óta eltelt idő legrosszabb évkezdését tudhatja maga mögött, amit múlthét pénteken megtetézett egy újabb óriási zuhanással, a CNN szerint nincs ok a pánikra:
Pánikoljunk? Még véletlenül se.
Számos okunk van arra, hogy megnyugodjunk, és ez különösen igaz az amerikai befektetők számára.
A két legfontosabb ok:
  1. Az amerikai gazdaság még mindig jó formában van.
  2. Megéri részvényben tartani a pénzünket. A II. Világháború óta, azok a befektetők, akik legalább 15 évig megtartották részvényeiket, kerestek ezen.
Az amerikai gazdaság növekszik. Nem szupersebességgel, de az évi 2-2,5% is jó, a Fed pedig nagyon óvatos.
Azonkívül a vállalkozások még mindig vesznek fel új munkaerőt. Tavaly 2,3 millió új munkahely jött létre.
Arról persze nem tesznek említést, hogy a múlt hét során egyetlen teherszállító hajó sem szállított árut a Dél-Kínai tengeren, ami még soha sem fordult elő a történelem folyamán. Soha. Ahogyan arról sem sokat hallani, hogy a legnagyobb kiskereskedelmi láncok, mint a Walmart vagy a Macy’s olyan rossz karácsonyi szezont zártak, hogy több tízezer alkalmazott elbocsátására készülnek. A jól bevált, de 1994 óta nem használt statisztikai képletek alapján a munkanélküliségi ráta 23 százalék lenne. Ezzel szemben a hivatalos adatok szerint számítva az amerikaiak 95 százalékának van munkája.
Azt se felejtsük el, hogy bár a kormány adatain alapuló hivatalos számítások szerint az amerikai gazdaság 2,5 százalékkal nőtt, ezek a számítások nem veszik figyelembe az inflációt, ami a Shadow Stats szerint 4%. Ezzel számolva szintén 2 százalékos növekedést kapunk, csakhogy negatív előjellel.
A helyzet olyannyira „rózsás”, hogy 45 millió amerikai részesül állami élelmiszertámogatásban.
Ismerve az emberiség történelmének utolsói éveire vonatkozó bibliai próféciákat, tudjuk, hogy a jelenleg tapasztalt zűrzavar egyre erősödik majd, aminek a hamis megváltó vet véget átmenetileg, megoldást kínálva azokra a problémákra, amiknek javarészét ő maga és követői okoznak, megtetézve persze az emberi kapzsisággal és rossz döntéseinkkel. Bár a Biblia nem beszél egyértelműen gazdasági összeomlásról, utalást azért találunk erre, például a Jelenések 6-ban, ami szerint „egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár”1 lesz, ami a korabeli értékekkel számolva a normális ár 10-12-szeresét jelenti, tehát úgy tűnik, a fekete lovas súlyos inflációt és ezen keresztül éhínséget hoz a földre, amire maga Jézus is figyelmeztetett2.
Bár az időzítést nem ismerjük, aggódnunk természetesen nem szükséges, hiszen függetlenül attól, hogy a Royal Bank of Scotland figyelmeztetése jogos-e vagy sem, a mi Istenünk „az Ő gazdagsága szerint”3, nem pedig a tőzsde aktuális helyzete alapján látja el minden szükségletünket.




6 mesterséges probléma 6 fő globalista 

célállomás mögött




The-New-World-Order-
A globalista uralkodó osztály a hegeli dialektika probléma-reakció-megoldás hármasát választotta a társadalom formálásának legfőbb eszközéül. Magyarul létrehoznak egy problémát, majd „eladják” a problémára gyártott választ, miközben mindvégig a megoldás kivitelezése volt a cél, a problémát kifejezetten ehhez gyártották.
Felismerve az események mögött rejlő hegeli dialektikát, sokkal könnyebben megérthetjük, hogy mi folyik a világban, ennek hiányában viszont sokszor csak a sötétben tapogatózunk, már aki veszi a fáradtságot, hogy egyáltalán megpróbálja megérteni a világot mozgató történéseket.
Nézzünk meg hat ilyen mesterségesen előidézett problémát, amelyek megoldásai az új világrend terveinek megvalósítását szolgálják, és amiért ezeket a problémákat soha sem fogják igazán megoldani.

1 – A klíma tudatos módosítása a klímaváltozás igazi mozgatója

A globális felmelegedés mozgalom alapjául szolgáló elméletet számtalanszor cáfolták már, többnyire nem állami, tehát nem az IPCC (az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport) finanszírozásban tevékenykedő tudósok, kutatók és egyéb kritikus gondolkodásra képes emberek. Ennek eredményeként az új évezred beköszöntével a mozgalom kénytelen volt nevet változtatni és ma már az általánosabb „klímaváltozás” jelige alatt fut. Csodák csodájára, ma is itt vagyunk és a Föld nem a jóslataik szerint melegszik, amit persze soha nem fognak beismerni,  hiszen ezzel veszélybe sodornák a geomódosítás jövőjét, aminek globális tervén és marketingjén évek óta ügyködnek. Hogyan igazolhatnák ennek szükségességét a globális felmelegedés „problémája” nélkül?
A fent vázolt dialektika szerint tehát a globális felmelegedés a geomódosításhoz, mint megoldáshoz, azaz célhoz létrehozott probléma és nem fordítva. A geomódosítás újabban az időjárás befolyásolás kódnevévé vált. Ide tartozik az égbolt permetezése is, aminek célja elvileg a föld hűtése lenne, a napsugárzás visszaverésével, az ember okozta állítólagos globális felmelegedés hatásának csökkentése érdekében, de említhetnénk a sokak által ismert HAARP-ot vagy orosz megfelelőjét a Woodpecker-t is.
Ez a terület olyan fontos a globalisták számára, hogy egyetlen másik mozgalomnál sem tapasztalható többszörös zűrzavar jellemzi. Az elmúlt évek során a globális felmelegedés támogatóinak sikerült egymásnak teljesen ellentmondó elméleteket „eladni” a geomódosítás aktivistáinak, hogy azok végül magukévá tették az Al Gore, az ENSZ, a Rockefeller Alap és hasonló szervezetek által ontott hamis elméleteket.
A kelet-nyugat vagy jobboldal-baloldal paradigmához hasonlóan az embereket felsorakoztatják valamelyik oldal mellett, elhitetve velük, hogy kötelességük választani a két rossz közül.
Lásd az alábbi filmet az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés elméletének megdöntéséről:


2 – Az Iszlám Állam megalapítása, felfegyverzése és finanszírozása a terror elleni harcban

Az Iszlám Állam nélkül az új világrend megvalósítása nem lenne képes a kívánt ütemben haladni, ezért annak felszámolását nem sietik el, hatalmát pedig eltúlozzák. Azt sugalmazzák, hogy az ISIS egy hatalmas, folyamatosan növekvő, megfékezhetetlen erő, így  egyetlen megoldásként a terror elleni harc fokozását és erősítését szajkózzák, ami jelenleg újabb és újabb nemzetek megtámadásában merül ki és persze abban, hogy fenntartják a félelemkampányt egy olyan szervezettel szemben, amit a globalisták hoztak létre és finanszíroznak az Egyesült Államokon és NATO szövetségesein keresztül.
A valóság soha nem állhat a globalisták útjában. Első a forgatókönyv, csak azután jön a valóság értelmezése. Aki pedig nem fogadja el a valóságnak ezt a fordított logikáját az természetesen azösszeesküvés elméletek bolondja.

3 – Megrendezett vagy segített forradalmak a rendőrállami eszközök térnyeréséhez

Az Egyesült Államok rendőrsége több tonna katonai felszerelésen ül, amit a 1033 nevű program keretében kapott a szövetségi kormánytól. Egy dolog a katonai felszerelések rendelkezésre állása, és egészen más az ilyen eszközök fitogtatása, hogy hozzászoktassák a lakosságot a rendőrállami eszközök látványához és bevezetéséhez.
A különböző rendőri túlkapások eredményeként kialakult utcai lázongások és randalírozások során minden esetben megjelentek a provokatőrök, akik a megrendezett vagy irányított események egyik elengedhetetlen kellékei. Természetesen léteznek őszinte demonstrációk is, de amikor az ember látja, hogy milyen sok eseményt finanszíroznak a Soros Györgyhöz hasonló globalisták, felmerül a kérdés, hogy mi is a hatalom igazi célja ezekkel. Káoszból rend. Mindig is ez volt a destabilizáció leghatékonyabb eszköze és ez alól az Egyesült Államok sem kivétel.

4 – Hírszerzési „hidegháborús” propaganda a háború előkészítéséhez

Mindannyian láthattuk az Obama kormány új hidegháborús propaganda hadjáratának születését Oroszország és Vlagyimir Putyin ellen, aki (egyesek szerint) nem hajlandó a globalisták kapujára játszani és részt venni az adósságalapú nyugati bankrendszer fenntartásában. A több éve folyó propaganda hadjárat, az Ukrajna miatti területi harcok, az MH-17-es járat lelövése körüli bonyodalmak és egyéb hazugságok után, sikeresen létrehozták az új mumust a nyugati média számára.
A fedősztori legújabb fordulataként azt is felvetették, hogy Oroszország az Iszlám Állam támogatója. Oroszország, mint a nyugat főellensége, tökéletes problémaként szolgál ahhoz, hogy a világot a harmadik világháború felé lökje, de legalábbis fenntartsa a félelmet az emberekben.

5 – Betegség hisztéria – Tökéletes háttér az egészségügyi diktatúra számára

A rendszeres időközönként felbukkanó betegségekről és járványokról szóló tudósítások jönnek és mennek. Emlékeztek az Ebolára? Meg tudja valaki mondani, hogy mikor ért véget a járvány? A válasz: nem ért véget. A fősodrású média egyszerűen levette a műsorról. A vírus továbbra is él és semmi sem változott.
Azt látjuk, hogy a médiának hatalmában áll gondolatokat ültetni az emberek fejébe. Hatalmában áll eldönteni, hogy a közvélemény mire figyeljen, és mi miatt aggódjon. A legtöbb embert az foglalkoztatja, amiről folyamatosan hall a hírekben. Amikor a hatalom úgy gondolja, hogy az adott probléma kifejtette a kívánt hatást (vagy nem hoz elég pénzt a házhoz), egyszerűen ejtik a témát és az varázsszóra kikerül az emberek látóteréből. Maradéktalanul és azonnal. Amikor a fősodrású média azt mondja, hogy a válság elmúlt, a tömegek szemében a válság megszűnt létezni, függetlenül attól, hogy mi történik a valóságban.
Amikor a következő ilyen válság felbukkan, próbáljuk inkább megtalálni, hogy vajon milyen célok elérésére próbálják használni. Kaliforniában például hamarosan eldől, hogy kötelezővé tesznek-e bizonyos oltásokat. Nem lenne meglepő, ha ezzel kapcsolatban felbukkanna egy új betegséghisztéria a hírekben, hasonlóan a néhány hónappal ezelőtti és egyáltalán nem ijesztő kanyaró kampányhoz. Érdekes módon az esetek kapcsán a figyelem középpontjában nem is a miértek megválaszolása áll, hanem az, hogy mindenkit be kell oltani. (Lásd még: link)
Azt se felejtsük el, hogy az irányítórendszer folyamatosan méri az emberek reakcióját, hogy a következő propaganda hadjárat még hatékonyabb lehessen. (Ez nem azt jelenti, hogy a betegségek nem valósak vagy, hogy nem várhatóak komoly járványok a jövőben, csakhogy ezek sokszor nem véletlenül bukkannak fel, és nagyon is fontos célt szolgálnak az elit terveiben.)

6 – Hiánykampányok, túlnépesedés, szén-dioxid kibocsátás, Agenda 21 és globális adó

Végezetül, a jobb és baloldal segítségével működő globalista irányítórendszer baloldala folyamatosan nyomja a mesterséges hiányok és az eugenista túlnépesedés mantrát, kiegészítve a szén-dioxid kibocsátás hisztériával. Ezeknek a forgatókönyv szerinti „problémáknak” a „megoldásai” tökéletesen illeszkednek világhatalmi tervükhöz, a világkormány megalakításához. Az ENSZ Agenda 21 néven ismertté vált programja fontos eszköze a terv, illetve a fent említett „megoldások” kivitelezésének. Ennek egyik alága a karbonkredit rendszer, ami a világ szegényeit használja ürügyként egy közös karbonalap létrehozásához, talán mert az előző erre irányuló kísérleten, az ember okozta globális felmelegedéssel kapcsolatban bevezetni kívánt karbonadón, egyre több ember kezd átlátni. Természetesen a többi mesterséges problémához hasonlóan, a kritikusan gondolkozókat, a hivatalos álláspontot megkérdőjelezőket ebben az esetben is bolondnak,összeesküvés elméleteket gyártó szélsőségesnek bélyegzik.
Ne feledjük, hogy a problémára szükségük van a megvalósítandó megoldáshoz, tehát nem engedhetik meg, hogy azok valódiságát bárki megkérdőjelezze.
Lásd az alábbi videókat a témában:
A Nagy Globális Felmelegedés Svindli


Klímapuccs


Az egészségügyi maffia


A mestergyilkos: Feltámadás (2016), Teljes film HD


Mérgeznek és irtanak az egészségügyben


Doktoroknak se hívassátok magatokat


Népességcsökkentési programok


A mérgezett ivóvizünk


A pszichiátria rémuralma


Pszichiátria - A halálipar (HUN)


A pszichiátria igazi arca


A RETTEGÉS KORA - A pszichiátria rémuralma - (Teljes film)


Ávósok - A kommunista párt terrorszervezete 1-2-3. rész


Az FBI 10 legkeresettebb bűnözője


Az élelmiszeripar trükkjei


Big Mac avagy a McDonalds birodalom -DoKumentumfilm


A Maffia-Trevor McDonald 1. rész


A Maffia-Trevor McDonald 2. rész


A sátánista zsidó babiloni mágia


A láthatatlan birodalom - és az új világrend (New World Order) meghatározása


Ószövetség másképp / Kereszténység NEM = Judeo-Krisztianizmus




Pap Gábor - Kezdetben vala az Ige - Anyanyelvünk, a teremtő ige működése


Kezdetben vala az IGE


Pap Gábor - Fehérlófia


Dr.Bencze Izabella-Magyarország kifosztása


Agenda 21 - A fenntartható fejlődés igazi arca dióhéjban


Pap Gábor - Képes Krónika 1.


Pap Gábor - Képes Krónika 2.


Overpopulation is a myth - Túlnépesedés mítosz


Budaházy György Zagyva Gyulával beszélget a cigány helyzetről


A Budaházy-titkok


Budaházy György vendége Toroczkai László


lehet, hogy MO. fővárosa Tel-Aviv ? - amitől Bayer Zsolt kiakadt !!


Fekete János és az iMF -1982- "az egész országot eladhattam volna.."






Az Activitst Post cikke alapján
A napi hírekben egyre többet hallunk a fent is említett válságok súlyosbodásáról. Amiről a hírek nem szólnak, hogy a rendszert eleve bukásra programozták, hogy helyét átvehesse az új, globális gazdasági rendszer, ami jólétet és egyenlőséget ígér majd mindenkinek, cserébe csupán a szabadságunkat kell feláldozni.
A világ népeinek elege van kormányaik és vezetőik tehetetlenségéből. Hiába várják, hogy véget vessenek a szegénységnek, az igazságtalanságnak, a háborúknak, az értelmetlen törvényeknek vagy a korrupciónak. Ehelyett terheik egyre elviselhetetlenebbek. Ezek a problémák előkészítik az emberiséget a világkormány felállítására és az Antikrisztus színrelépésére, így utolsó szalmaszálként ragadják majd meg az Antikrisztus által felkínált megoldásokat, amelyeket javarészt maguk a globalisták idézték elő. (Dániel 11, 21-24; 8, 23-25; I. Thesszalonika 2, 1,3)




Amikor az elit háborút indít az Egyesült Államok ellen



Időkjelei: Az angol nyelvű médiát hetek óta foglalkoztató Jade Helm 15 nevű hadgyakorlatról még nem sok szó esett a magyar médiában. Brandon Smith alábbi írásából reményeink szerint megtudjuk, hogy miként kapcsolódhat egy felületesen szemlélve szokványosnak tűnő, az Egyesült Államok területén belül tartott hadgyakorlat az idők jeleihez.
guarding-subway
Forrás: alt-market.com
Egy háború következményei és jellemzői – legyen szó két nemzet közötti vagy egy kormány által saját népe ellen indított háborúról – nem igen változnak, a módszerek azonban annál inkább. Az elit által ellenünk vívott háború például olyan alattomos, hogy sokan egészen addig észre sem veszik, míg végül már túl késő cselekedni.
Amikor egy ilyen háború kirobbanásának kilátásairól beszélünk, gyakran hallunk olyan megjegyzéseket, amelyek szerint balgaság potenciális háborúról beszélni, amikor a háború már javában dúl. Az alábbiakban azonban nem az ilyen háborúkról esik majd szó. Nem az információs, nem is a propaganda, gazdasági, pszichológiai vagy biológiai hadviselésről beszélünk, hanem az igazi háborúról, aki pedig azt gondolja, hogy már most is ilyen háború folyik, az nincs tisztában azzal, hogy ez pontosan mit jelent.
Az országos szintű Jade Helm 15 hadgyakorlatról olvasható hírek egyre többekben keltenek gyanút és jó okkal. Ennek egyik oka, hogy a szövetségi kormány által a vészhelyzetek kezelésére szervezett korábbi gyakorlatok furcsa módon több ízben is egybeestek igazi vészhelyzetekkel.
A Jade Helm 15 hadgyakorlatról egyelőre nagyon keveset tudni a hivatalos magyarázatokon és ködösítésen túl.
A Jade Helm egy komoly kihívást jelentő nyolc hétig tartó közös katonai és ügynökségi, nem konvencionális hadgyakorlat, amely Texas, Új-Mexikó, Arizona, Kalifornia, Nevada, Utah és Colorado államok területén kerül megrendezésre.
A hadgyakorlatot az amerikai különleges egységek parancsnoksága (USSOCOM) szervezi és szponzorálja, a Nemzeti Biztonsági Stratégia képességeinek erősítése érdekében a nem konvencionális harcászat terén.
A hadgyakorlat 2015. július 15-től 2015. szeptember 15-ig tart.”
A résztvevő államokat az alábbi térkép szerint „ellenséges”, „engedékeny”, „bizonytalan, de inkább ellenséges” és „bizonytalan, de engedékenységre hajló” területekre osztják majd a gyakorlathoz.
Jade-Helm
Tudni lehet továbbá, hogy a JADE a „közös mozgósítási és kivitelezési támogatás” szavak rövidítése és egy olyan programot takar, amelynek célja, hogy számítógépes modellek segítségével felgyorsítsa a válsághelyzetekre adott katonai reakciót és szorosan kapcsolódik egy korábbi programhoz, ami a múltbeli sikereket vizsgálva tervezi meg a jövőbeli küldetéseket és mindkettő a DARPA szülötte.
A kifejezésnek kormány szerinti meghatározása tehát egy olyan gyakorlatra utal, ami a rendvédelmi és egyéb erők gyors bevetésére irányul válsághelyzetben. Ez már önmagában ellentmond az amerikai védelmi minisztérium magyarázatának, ami szerint a Jade Helm a katonaságot hivatott felkészíteni külföldi bevetésekre. Ez egyértelműen hazugság, hiszen a gyakorlat minden mozzanata belföldi vészhelyzeteket feltételező válsághelyzetek, nem pedig külföldi hadműveletek körül forog.
Emellett a különleges erők MINDIG olyan környezetben és körülmények között gyakorlatoznak, mint amilyenre a bevetés során számítanak, tehát a hivatalos magyarázat ebben a megvilágításban is abszurd. Ha például a különleges erőket Irakban, Iránban vagy Szíriában készülnének bevetni, akkor Kuvaitban vagy hasonló helyeken felállított kiképzőterepekre utaznának gyakorlatozni. Ha pedig a floridai Fort Lauderdale-ben gyakorlatoznak, akkor elég nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy pontosan olyan helyszíneken készülnek bevetésre, mint amilyen Fort Lauderdale, egy olyan kultúra és lakosság ellen, mint amilyen Fort Lauderdale-ben található.


Szintén fontos megemlíteni, hogy a gyakorlatban az FBI, a DEA és hasonló belföldi ügynökségek is részt vesznek. Mi oka lenne a belföldi rendfenntartó erők bevonásának egy olyan gyakorlatba, ami a katonaság külföldi bevetését hivatott előkészíteni?
Egyesek azt mondják, hogy a katonaság soha nem menne bele abba, hogy saját honfitársai ellen harcoljon, csakhogy ez az érv nem veszi figyelembe a válságok pszichológiáját. Egy országos katasztrófa esetén a katonaság és a különböző kormányhivatalok tagjai abból indulnak ki, hogy a „családjuk és saját érdekeiket szolgáló” intézkedéseknek kell eleget tenniük. Amennyiben a kormány utasítása garantálja a családjuk biztonságát (élelmiszerellátás, menedék, stb.), szinte bármilyen parancsnak készek engedelmeskedni, akármennyire is gyanúsnak tűnnek. Azonkívül egy kiterjedt válság jogalapot biztosít a szükségállapot bevezetésére, elhitetve a rendfenntartó erők jó szándékú tagjaival, hogy az alkotmányos jogok elvesztése „a közérdek javát” szolgálja.
Nyilván lesznek olyanok, akik ellenállnak majd egy ilyen parancsnak, de talán a Jade Helm arra is jó lesz, hogy az ilyen érzelmek felszínre kerüljenek és kiderüljön, kitől várhatnak feltétel nélküli engedelmességet.
Tehát amennyiben a Jade Helm egy olyan hadgyakorlat, amelyben a katonaságot egy belföldi vészhelyzet kezelésére készítik elő, mi lesz a vészhelyzet, amit kezelniük kell?
A kérdésre nincs kézenfekvő válasz. A végső válság valószínűleg egy gazdasági katasztrófa lesz, az Egyesült Államok gazdasági és társadalmi szerkezetei azonban már annyira meggyengültek, hogy szinte bármilyen esemény betöltheti a gyújtózsinór szerepét. Ez lehet egy terror vagy kibertámadás, járvány, de akár egy erősebb szél is. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kormány válságra számít, és ennek beköszöntével megkezdődhet az amerikai nép elleni háború.
Egyáltalán minek ehhez az egészhez egy válság? Például azért, mert a válságot kiváltó eseménnyel könnyebb kiszűrni az ellenállókat.
Mire lehet számítani tehát a hatalom részéről?
Max Boot, egy befolyásos elit szervezet, a Külkapcsolatok Tanácsának rangidős tagja, katonai tanácsadó, a World Affairs Council előtt tartott előadásában igen hasznos bepillantást nyújtott az elit taktikáiba.
Amennyiben az amerikai nép venné a bátorságot, hogy ellenálljon az alkotmányos jogok lerombolásának, az akció előbb utóbb felkeléssé erősödne. Max Boot szavai pedig rávilágítanak, hogy az elit milyen taktikákkal fordítaná ezt az esetleges felkelést ellenfelkeléssé azok ellen, akik hajlandók ellenállni a diktatúrának.
A közvélemény irányítása
A felkelés legyőzéséhez Boot elengedhetetlennek tartja a közvélemény irányítását. Első példaként az Amerikai Forradalmat hozza fel, értékelése ezen a téren azonban hibás, valószínűleg azért, mert a forradalom igazi szégyenfolt az elit renoméján, így ezt a konkrét eseményt nem tudják elfogulatlanul elemezni.
Az igazság az, hogy a legtöbb forradalom főszereplői, még a sikeres forradalmaké is, többnyire kisebbségben maradnak. Az emberek többsége nem vesz részt a történelem alakításában, ehelyett kiszolgáltatottan várja, hogy az események árja merre viszi őket, majd megpróbálnak csatlakozni a győzelemre esélyesebb erőkhöz.
Boot azt gondolja, hogy amennyiben az alapító atyák a Római Birodalommal álltak volna szemben a Brit Birodalom helyett, valószínűleg veszítettek volna, mert Rómát nem érdekelte a közvélemény. Ez a kijelentés jól tükrözi az elit gondolkodásmódját.
Manapság az elit jól átgondolt dezinformációk segítségével próbálja igényei szerint alakítani a közvéleményt. Mi lehet azonban a közvélemény hatékony kezelésének módja egy modern forradalomban? A válasz szerintük egyszerű: a közvéleményt, mint olyat, ki kell iktatni. Egy irányított válság, különösen, ha az gazdasági jellegű, olyan mennyiségű egyéb problémát és veszélyt teremt, beleértve a bűnözés megnövekedését, a fosztogatást, felkeléseket, éhezést, nemzetközi konfliktusokat, csupán néhányat említve, hogy az emberek véleménye, ha egyáltalán a túlélésen kívül tudnak másra figyelni, elveszik a forgatagban, tehát hanyagolhatóvá válik.
Ezt elérve az oligarchák szabadon kivitelezhetik erkölcsileg alaposan megkérdőjelezhető lépéseiket, anélkül, hogy a nép haragjától kellene tartaniuk.
A nép irányítása
A felkelés leverésének másik fontos eleme Boot szerint a nép irányítása, hogy megakadályozhassák a forradalomhoz történő csatlakozást, illetve azt, hogy a felkelők a tömegeket fedezékként használják. Azt is egyértelművé teszi, hogy a nép irányítása alatt NEM az emberek szívének diplomáciai értelemben vett megnyerését érti, hanem igazi dominanciát, amit különböző taktikák és pszichológiai eszközök segítségével javasol elérni.
Az algériai ellenfelkelést hozza fel példaként, ahol bár a rendszeres kínzások „erkölcsileg elítélendőnek” tekinthetők, mégis sikeres eszköznek bizonyultak a felkelés vezetőinek legyőzésében. Úgy gondolja, hogy a franciák ott rontották el taktikájukat, hogy a kínzáshadjáratot nem voltak képesek csendben, fű alatt végezni, így szerinte Algériában is a közvélemény miatt vesztett a francia hatalom.
Ezt követően Boot egy „sikeres” példára tér át, mégpedig a britek győzelmére a malayai felkelők ellen, ami szerinte három tényezőnek volt köszönhető.
1. A britek a lakosság komoly hányadát, akár egész településeket, kerítéssel körbezárt, őrökkel védett koncentrációs táborokba zárták, így a felkelők nem tudtak új tagokat toborozni az elégedetlen, elnyomott tömegekből, azonkívül könnyebben győzhettek az elszigeteltté vált lakosság ellen.
2. Különleges alakulatok segítségével célzott támadásokat indítottak a felkelők konkrét csoportjai ellen, és nem pazarolták az erejüket értelmetlen, hatalmas területeken folyó harcokra, mint ahogyan azt az USA tette Vietnámban.
3. A britek megnyerő ígéreteket tettek a lakosság felé, beleértve az ország függetlenségét is, aminek köszönhetően a tömegek alakíthatóbbá váltak és jobban hajlottak az együttműködésre.
Az Egyesült Államok esetében nem valószínű, hogy az elit függetlenséget ígérne a hazafiak lázadása elleni harcért cserébe, de talán akad a tarsolyukban valami más, ami elnyerheti a tömegek tetszését: a biztonságígérete.
Ezért is lehet a britek fenti példája az elit által követendő út az Egyesült Államokban, mert így, egy országos vészhelyzet okozta zűrzavart meglovagolva, fokozatosan térhetnek át az alkotmányos köztársaságról a szükségállapotra.
Sűrűn lakott területek izolálása
A nagy amerikai városok megfigyelési hálózatának pénzt és energiát nem kímélő kiépítése sem véletlen. Bizonyos városokat (nem mindet) izolált, teljesen megfigyelt táborokká, amolyan „zöld zónákká” lehetne így alakítani, ahol rendkívüli mértékben korlátoznák az utazás, az együttműködésért cserébe pedig valószínűleg élelmet, lakást és biztonságot ígérnének, persze csak azután, hogy a lakosság alapos ízelítőt kapott a katasztrófa hatásaiból. Néhány hónap éhínség vagy a gyógyszer és orvosi ellátás hiánya bizonyára milliók halálát követelné. A felkészületlen tömegek pedig maguktól mennének ezekbe a központokba a segítség reményében.
Az izolálásra alkalmazott stratégiát már élesben is láthattuk a Pittsburgben tartott G20-as csúcs alkalmával. A rendőrség és a nemzeti gárda több mint 4000 tagjának közreműködésével az egész belvárost lezárta és csupán egyetlen útvonalat hagytott nyitva a lakosság számára. Az első napon még tüntetők sem voltak, mert a lakosságot megdöbbentette az erőhatalom ilyen méretű felvonultatása. A legtöbben el sem hagyták otthonukat.
A vezetők elhallgattatása
Az elit előszeretettel tünteti el a számára nem kívánatos mozgalmak vezetőit. Ez az amerikai „szabadság” mozgalomra kevésbé érvényes, mert tagjai leginkább tanítók, nem pedig tábornokok, akik az egyéni vezetésben, nem pedig a központi irányításban hisznek.
Negyedik generációs hadviselés
Végül, de nem utolsó sorban muszáj szót ejteni egy olyan taktikáról, amit Boot nem említ. Egyesek pszichológiai hadviselésnek hívják, de ennél többről van szó. Hívjuk negyedik generációs hadviselésnek, ami lényegében azt jelenti, hogy a lakosság egyik szegmensét vetik be egy másik, mégpedig olyan szegmens ellen, amelyik az elit útjában áll. Ezt a háborút a katonaság nélkül vívják. Az elit megosztja a lakosságot és szépen végignézi, ahogy a belső harc elvégzi a munkát helyette. Tökéletes példáját láthatjuk ennek a taktikának a faji kérdések manipulálásában és a rendőrség militarizálásában.
Láthattuk, hogy miként vetettek be provokátorokat Ferguson-ban, Missouri-ban vagy Baltimore-ban, így az is elég egyértelmű, hogy a kialakuló faji háború is a terv része. A rendőrség és a lakosság közötti ellentéttel is hasonló a helyzet. Miközben katonai játékszerekkel és állami támogatással látják el a rendfenntartókat, vajmi kevés taktikai képzést kapnak, így amikor elszabadul a pokol, őket is csak ágyútölteléknek szánják.
Időkjelei: A mi dolgunk pedig nem az, hogy felsorakozzunk valamelyik oldal mellett, hanem éppen ezt kerülve próbáljunk meg segíteni a hozzánk fordulóknak.
A rendőrség bukását is arra fogják használni, hogy igazolják a katonaság belföldi bevetésének szükségességét, persze csak azután, hogy az egymásnak ugrasztott lakosság eleget őrjöngött és gyilkolt, amit az elit a karosszékből nézhet végig.
Végezetül fontos tudni, hogy a legjobb védekezés a válság ellen a felkészülés és ez nem csupán saját magunk és közeli hozzátartozóink ellátását jelenti.
Időkjelei: A felkészülés legfontosabb része pedig hitünket a Kősziklára alapozni, ezáltal a világban jelenleg folyó eseményeket is megérteni, illetve segíteni másokat is erre vezetni.
Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (Filippi 4:9)




Military Exercise In Downtown Ft Lauderdale Causes Stir


Israel gets F 35 fighter jets after Iran’s Russian S 300 missiles become operational


AMERICA'S F-35 VS RUSSIA'S S400 - WHO WINS ?


Russia's Deadly S-500 Air-Defense System: Ready for War at 660,000 Feet


Valami készülődik…



Az elmúlt év során számos olyan esemény szemtanúi lehettünk, amelyek egy kiterjedt és rendkívül szervezett művelet, értsd, megrendezett esemény érkezése felé mutatnak, amiből a tömegmédia is alaposan kiveszi részét a közvélemény felkészítésével, hogy az esemény, vagyis az amerikai gazdaság összeomlásakor, a bűnbak is készen álljon.
2014 decemberében például megtudtuk, hogy az amerikai pénzügyminisztérium, aminek legfontosabb feladatai közé tartozik az államadósság és a bankrendszer felügyelete, 200.000 dollár értékben rendelt túlélőkészleteket a bankfelügyelet 3814 dolgozója számára. A példanélküli megrendelésre semmilyen hivatalos magyarázat nem érkezett.
A megrendelés célja nem világos. A ZeroHedge szerint a túlélőkészletekből minden amerikai nagybank kap majd, köztük a Wells Fargo, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Capital One bankokkal.
A készlet tartalma arra enged következtetni, hogy a pénzügyminisztérium egy olyan eseményre számít, amely során 24-48 órára megszakadhat a kapcsolat alkalmazottaival.
A tömegmédiában megjelenő hírekből azt látjuk, hogy egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet. A szervezet állítólag feltörte az amerikai hadsereg központi irányításának közösségi oldalait, bejutott a hadsereg több számítógépébe és közzétette bizonyos tisztek nevét és címét.
A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet
A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet
Az új mumusról a Guardian is írt néhány hete, tökéletes példájaként annak, hogy milyen üzenetet szeretne a propagandagépezet festeni a közvélemény számára.
Az ISIS képes volt több elit hekkert is mozgósítani, akiket vonzanak az igazi kihívások. Bár lehet, hogy kicsi a kockázata annak, hogy a propaganda terjesztésén és a kiberlopásokon túl, fizikai támadásokat is indítsanak városok vagy az infrastruktúra ellen, de ettől még a veszély valós marad. Túlságosan kevés intézkedés történik a veszély elemzésére és az esetleges támadásokra való felkészülésre a kormányok, a közművek üzemeltetéséért felelős cégek, bankok és egyéb intézmények részéről.”
Az IT Governance és a Telegraph pedig Keith Alexander tábornokot, az NSA volt igazgatóját idézi, aki egy texasi magánrendezvényen elmondta, hogy
a nyugat nincs felkészülve a kritikus fontosságú infrastruktúrák elleni kibertámadásokra, az „ítéletnapi” forgatókönyv pedig nem egyéb, mint egy csúcstechnológiákkal kivitelezett villámháború az olajfinomítók, villanyerőművek és hasonlók ellen, talán egy bénító támadással fűszerezve a bankok ellen.”
Egy szó, mint száz, egy olyan kibertámadásra készítenek elő bennünket, ami az egész bankrendszert érinteni fogja. Megfigyelhetjük, hogy szinte minden hír említi a bankokat is.
Steve Quayle pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a bankokat megbénító kibertámadást csak azok az országok lesznek képesek „túlélni”, akik komoly mennyiségű aranyat halmoztak fel. Ilyen példáulOroszország vagy Kína, akik ezt követően előállhatnak egy új, aranyfedezetű valutával.
A nyugat attól a ponttól kezdve kénytelen lesz átadni a világgazdaság kormánykerekét az új hatalomnak.
Ez utóbbi figyelmeztetést számos hír támasztja alá, amelyekből megtudhattuk, hogy mind Oroszország mind pedig Kína soha nem látott tempóban vásárol aranyat. A Global Research pedig arról ír, hogy a JP Morgan a történelem legnagyobb ezüstkészletét halmozza fel éppen:
Válság esetén a befektetők többnyire az aranyhoz és az ezüsthöz menekülnek. Jamie Dimon, a JP Morgan elnöke, a bank részvényeseinek címzett levelében nemrég azt mondta, hogy „lesz újabb válság”…
Vannak dolgok, amik soha nem változnak. Lesz újabb válság és ennek hatásait minden pénzpiac megérzi majd.
A következő válság kiváltója nem ugyanaz lesz, mint az előzőé, de a válság jönni fog.
A kiváltó esemény lehet geopolitikai (mint 1973-ban a közel-keleti válság), előfordulhat, hogy a Fed hirtelen megemeli a kamatrátákat (mint az 1980-82-es recesszióban), árupiaci árzuhanás történhet (mint az olaj a 80-as években), összeomolhat az ingatlanpiac (mint a 90-es évek elején), a válság indulhat Ázsiából (mint 97-ben), lufik durranhatnak szét (mint az Internet lufi 2000-ben vagy a jelzálog és ingatlanpiaci lufik 2008-ban) és sorolhatnánk.
Míg az elmúlt válságok gyökere esetenként eltért (órákig lehetne vitatkozni, hogy milyen mértékben voltak a kiváltó okok geopolitikai, gazdasági vagy pusztán pénzügyi jellegűek, de ezt most nem tesszük meg), a lényeg, hogy a pénzpiacokra nagyon komoly hatással voltak.
Egy másik érdekes, sokak szerint nyilván az összeesküvés(elmélet) kategóriába tartozó hír, hogy 2014 óta 40 bankár veszítette életét gyanús körülmények között. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon azért kellett meghalniuk, mert tudtak valamit, amivel nem értettek egyet? (linklink)
A hírek arra mutatnak tehát, hogy az érkező eseménynek köze lesz a bankokhoz, hiszen a média folyamatosan a pénzintézetekre és az ellenük várható hekkertámadásokra irányítja a reflektorfényt.
Függetlenül attól, hogy a bankrendszer összeomlását egy megrendezett támadás vagy egy másik dominó ledőlése hozza el, a hatás kemény lesz. Hogyan reagál majd a lakosság, ha nem tud hozzájutni a pénzéhez?
ETBcardfailure
Láthattunk egy pici ízelítőt abból, hogy mi történik, amikor az amerikai lakosság egy kis szegmense néhány órán keresztül nem tud hozzáférni a kormánytól kapott segélyhez, azaz nem tudtak EBT kártyájukkal (amire a segélyt vagy támogatást az állam utalja) vásárolni. Nem volt szép látvány.  Rövid idő alatt káosz alakult ki, a vásárlók lázadással fenyegettek és egyes boltokban fosztogatni kezdtek.
Képzeljük el ezt országos szinten. Vajon erről szól a júliusban induló Jade Helm nevű hadgyakorlat?







Putyin feloldotta a légvédelmi rakétarendszerek szállítására vonatkozó tilalmat Iránnal szemben




Russia-Ready-to-Sell-S-300-Missiles-to-Iran-if-Sanctions-Fall
Vlagyimir Putyin orosz államfő feloldotta a 2010-ben aláírt légvédelmi rakétarendszerek szállítására vonatkozó tilalmat Iránnal szemben. A lépés alapjaiban változtathatja meg az erőviszonyokat és komoly aggodalmat gerjesztett Izraelben.
A két ország még 2007-ben kötött 800 millió dolláros fegyverszállítási szerződést, aminek keretében az oroszok Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállítottak volna Iránba, azonban később ezt felfüggesztették az ENSZ büntetőintézkedései miatt. Akkor a szerződést nemcsak felfüggesztették, hanem meg is semmisítették, szétszedték a rakétavédelmi rendszereket és visszautalták az előleget Teheránnak. Januárban egyébként már Teheránban járt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, hogy a két ország katonai együttműködésének erősítéséről tárgyaljanak. Az Egyesült Államok szerint nem elfogadható az orosz légvédelmi rakétakomplexumok Iránba szállítása, amit John Kerry telefonon közölt Szergej Lavrov orosz kollégájával, jelezve, hogy a lépés veszélyezteti a szankciók feloldásáról, amiről éppen két hete írtak alá keretegyezményt a nyugati hatalmak és Irán.
Josh Earnest a Fehérház szóvivője azt mondta, hogy az Oroszországhoz hasonló nemzetekkel való egység és együttműködés kritikus fontosságú az Iránnal való tárgyalások sikere szempontjából. Washington úgy gondolja, hogy Moszkva építő szerepet vállalt ezekben, függetlenül attól, hogy a két ország éles ellentétben áll egymással az ukrán helyzetet illetően.
Teherán azonnal üdvözölte Putyin bejelentését, Izrael pedig sietett hangot adni aggodalmának, ami szerint Irán megpróbál minél nagyobb előnyt kovácsolni a keretegyezményből, még a júniusi végső hatályba lépés előtt.
Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője azt mondta, hogy a rakétarendszerek szállítása bármikor elkezdődhet, később pedig ezeket korszerűbb, Sz-300BM típusúak (Antej 2500-asok) követhetik, amiknek a szállítását már Washington is támogatja.
két hete aláírt keretegyezmény egyik célja elvileg éppen az lenne, hogy korlátozza Irán atomfegyver előállítási képességeit, cserébe a nyugat által korábban bevezetett szankciók feloldásáért. A megállapodás végső formáját június 30-án tervezik aláírni, így a szankciók lazításának ütemezéséről még nincs konkrét egyetértés. Sőt, egyesek szerint a keretegyezmény több olyan ellentmondásos pontot is tartalmaz, amelyeket az amerikai és az iráni felek teljesen másként értelmeznek, beleértve a szankciók feloldásának kiterjedését és ütemezését, az urándúsításra vonatkozó korlátozásokat, a jelenlegi kutatásokat, a programok ellenőrzését és Irán urántartalékait is.
A 200 kilométeres hatótávolságú, több célpont egyidejű követésére és megsemmisítésére képes Sz-300-as rakétavédelmi rendszer a világ egyik leghatékonyabb ilyen eszköze.
Az Sz-300-as kifejezetten a védelemre kifejlesztett rendszer, támadásra nem használható, így egyetlen ország biztonságát, tehát Izraelét sem veszélyezteti,” mondta Lavrov.
Nagy számban történő bevetés esetén komoly elrettentő erőt képvisel. Amennyiben Izrael Irán atomlétesítményeinek megtámadása mellett döntene, az Sz-300-as rendszer igencsak megnehezítené számára az amúgy sem egyszerű feladatot.
Yuval Steinitz, izraeli kabinetminiszter szerint a keretegyezmény törvényesítette Irán helyzetét és előkészítette a terepet a hétfői orosz bejelentésre.
Izrael számít az Iránnal folytatott tárgyalások és a keretegyezmény legfőbb kritikusának, mivel szerinte az kifejezetten elősegíti az atomfegyverek előállítását.
Forrás: Washington Post 




Kissinger az Új Világrendbe hívja Putyint




PUTIN-KISSINGER
Forrás: trunews.com
Alexander Szobjanin orosz diplomata szerint Henry Kissinger február 3-i moszkvai látogatása során felajánlotta Vlagyimir Putyinnak az Új Világrendhez való csatlakozás lehetőségét, cserébe azért, ha Putyin segítséget nyújt a nyugati bankok kimentéséhez és a Vatikán által támogatott világvallás bevezetéséhez.
Szobjanin, aki a Stratégiai Környezet Központ tanácsadó bizottságának, valamint az Orosz-Iráni Külkapcsolati Tanácsnak is tagja, a Pravdának adott interjúban adott hangot véleményének.
Amikor Kissinger moszkvai látogatásának céljáról kérdezték, Szobjanin kifejtette, hogy a Kissingerhez hasonló emberek nem szoktak személyes jellegű látogatásokat tenni, így ezek „minden esetben valamilyen globális és összetett ügy érdekében történnek, mint amilyen Oroszország és az Egyesült Államok globális tevékenységei, a háborúk, globális piacok és forradalmak.”
Szobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger és Putyin valószínűleg megtárgyalták a közel-keleti és orosz helyzetet, az olajár alakulását és Ukrajnát, hozzátéve, hogy ezek a kérdések önmagukban nem indokolnak személyes látogatást.
A Közel-Keleten a saját szemünkkel láthatjuk a globális erők egyensúlyának kialakulását,” mondta, amivel az orosz szerepvállalás jelentette ellensúlyra célozhatott.
2013-as látogatása kapcsán Szobjanin elmondta, hogy Kissinger „az amerikai politikai elit egy bizonyos csoportját képviseli, amihez a Bush klán is tartozik.”
A világ gyors ütemben halad a jelenlegi pénzrendszer összeomlása felé. Ebben a helyzetben azok a személyek, akik egész nemzetek költségvetését tudhatják magukénak, folyamatosan olyan lehetőségek után kutatnak, amelyek segítségével átmenthetik vagyonukat a jelenlegi pénzrendszer összeomlása és az új megjelenése utáni időkre.”
Meg kell értenünk, hogy miközben az egész világ, és sajnos ehhez Oroszország is hozzátartozik, egyik konfliktusból és politikai játszmából a másikba bonyolódik, az amerikaiak azt hiszik, hogy ők állítják fel a játékszabályokat,”
mondta Szobjanin, kiemelve, hogy szerinte az USA a petrodollár bukása utáni időkhöz próbálja alakítani ezeket a szabályokat.
Ironikus módon Kissinger maga is részt vett a petrodollár létrehozását célzó 1974-es tárgyalásokban Szaúdi-Arábiával, még a Nixon kormány idejében. Akkor kezdték ugyanis az olaj árfolyamát kizárólag dollárban meghatározni, arra kényszerítve ezzel a világ országait, hogy jelentős mennyiségű dollár tartalékkal rendelkezzenek, amennyiben olajhoz akartak jutni.
Az USA most a „dollár hatalomvesztése utáni” világra készül fel, ami „már nem lesz globális”. Ehhez szerinte Putyinra is szükség van, ezért próbál az USA kettős politikát játszani, vagyis egyszerre együttműködni, mégis szélsőségesen agresszív politikai retorikát alkalmazni Oroszországgal szemben.
Az Egyesült Államok és Oroszország most is együttműködnek a legfontosabb kérdésekben és a legérzékenyebb területeken, beleértve a háborúkat, az olajipart, a befektetéseket, a technológiát és sok más kérdést,” mondta.
Szobjanin szerint a BRICS szövetség és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség pontosan ilyen „gazdasági szövetségek”, amiken az USA aktívan dolgozik.
A lavinaszerűen növekvő amerikai adósság miatt az amerikai gazdaság megmentése akkor is lehetetlen feladat lenne, ha az egész Közel-Keletet lángba borítanák. Két klán, a Clinton és a Bush családok harcát látjuk,” mondta Szobjanin, azzal a jelentőségteljes kijelentéssel tetézve meg észrevételeit, hogy szerinte a közelgő választások lesznek az utolsók az Egyesült Államok történelmében, „mert az Egyesült Államok ezt követően egy egészen másmilyen nemzet lesz.”
Szobjanin kifejtette továbbá, hogy Kissinger jelenleg a Bush klán tagja és annak érdekeit képviseli, miközben Hillary Clinton a csata másik ágát képviseli, és erősebb helyzetben van.
Szobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger látogatásának elsődleges célja az volt, hogy kipuhatolja, vajon Putyin szívesebben látna egy Hillary Clinton vezette új globális rendet, vagy inkább a Bush klán által képviselt nemzetorientáltabb álláspontot részesíti előnyben.
Egyértelmű, hogy a Clintonék szerinti új világrend, illetve egyes társaságok, mint például a Soros Alapítvány, kevésbé fogadják el Oroszországot.”
Henry Kissinger a két bankárcsoport közötti brutális harc közepette érkezett Oroszországba, aminek végén a vesztes több tízezer milliárd dollár értékű adóssággal kell megbirkózzon,” miközben az USA bűnbakot keres a helyzetre.
Oroszország kicsi, de rendkívül fontos szereplő a világ színpadán. Soha nem avatkoztunk belügyeibe, Oroszország mégis kulcsszerepet játszott az Egyesült Államok és a Federal Reserve felemelkedésében,”
mondta, arra utalva, hogy amikor a 90-es években Oroszország fizetésképtelenséget jelentett saját államkötvényeire, a lépés jelentősen kiterjesztette a Fed hatalmát és globális monetáris politikájával immár manipulálni tudta a reálgazdaságot.
Szobjanin úgy gondolja, hogy elérkezett az a különleges pillanat, amikor Oroszország meghatározhatja az Egyesült Államok sorsát és Kissinger is ezért érkezett Moszkvába az amerikai elit képviseletében.
A Bush klánnak szüksége van Oroszország pénzére, hadseregére és politikai támogatására Clintonék és a mögöttük álló bankárcsoport legyőzéséhez, hogy [a remélt győzelmet követően] őket vonhassák felelősségre az amerikai államadósságért. Ennek érdekében tetemes támogatásra hajlandóak Oroszország irányába különböző területeken.”
popeand-kirill
A pápa és Kirill moszkvai pátriárka közötti történelmi találkozóra vonatkozó kérdésre Szobjanin elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok, a Vatikán, Németország és Franciaország vezetői közös nevezőt keresnek Oroszországgal.
Valóban jelentőségteljes eseményről van szó, aminek különböző aspektusai vannak. Ilyen például az a tény, hogy az amerikai bankok felől érkező támadás a Vatikán bankját is érintette. A katolikus pénzrendszernek növelnie kell biztonságát és Oroszország segítségére lehet ebben.”
Szobjanin észrevételét a Vatikán bankjának likviditását illetően, amit legalább annyi titkolózás vesz körül, mint a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIS), sokak mellett maga Ferenc pápa is felhozta már.
A 2015-ös Scarano botrány után a pápa szigorú reformokat hirdetett a Vatikán banki struktúrájában. Hasonló botrány rázta meg a pápai város pénzintézetét 2012-ben is, amikor a bank drámai körülmények között menesztette Ettore Gotti Tedeschit.
Szobjanin úgy gondolja, hogy a két egyházfő a világot fenyegető két legnagyobb veszélyre (a nyugatra jellemző erősödő hitvesztésre és az Iszlám jelentette fenyegetésre) adandó válaszokról is beszél majd, ezen belül is a térítői tevékenységek felhagyásáról és az ökumenizmusról, az összefogás és a veszélyek elhárítása érdekében.
A térítői tevékenységek elítélése, ami a protestáns keresztények egyik fontos szolgálata, illetve az ökumenizmus, vagyis az a vélekedés, hogy minden vallás ugyanazt az Istent imádja, Ferenc pápa által támogatott nézetek és fontosak az Antikrisztus által majdan képviselt világvallás felemelkedéséhez.


Az elit tagjai hisznek a felkészülésben – Luxus bunkerek és eldugott birtokok




diefenbunker-canadas-cold-war-museum-blast-tunnel-credit-ottawa-tourism-1
Forrás: NaturalNews.com
A hatalmi elit tagjai régóta készülnek valamire és sokan vásároltak közülük hatalmas birtokokat a világ eldugott szegleteiben.
A brit Mirror online kiadása például arról tudósított, hogy az alapkezelők különösen kedvelik az olyan titkos búvóhelyeket, ahová „a növekvő vagyoni egyenlőtlenség miatt kirobbanó polgári lázongások elől” menekülhetnek.
Nem egy repülőgép leszállására alkalmas terület és birtok talált új gazdára olyan országokban, amelyek az elit szemszögéből biztonságosnak mondhatók, tehát nehezen elérhetők a tömegek számára.
A növekvő egyenlőtlenség és a 2011-ben Londonban, valamint tavaly az amerikai Ferguson városában tapasztaltakhoz hasonló lázongások hatására a pénzvilág sok vezető szereplője tart attól, hogy a nép dühének célpontjává válhat,” írja a Mirror.
Robert Johnson, a New Economic Thinking intézet elnöke a davosi Világgazdasági Fórum résztvevői előtt (akik ironikus módon maguk is az ultra gazdag 99,9 százalékot képviselik) elmondta, hogy számos alapkezelő ügyvezetője és más komoly vagyonnal rendelkező személyek, aktívan tervezik „lelépésük” részleteit.
A világ számos pontján ismerek alapkezelőket, akik repülőgép leszállópályákat és farmokat vásárolnak például Új-Zélandon, mert úgy gondolják, hogy eljön a pillanat, amikor el kell tűnniük,” mondta.
Hozzátette, hogy az egyenlőtlenség folyamatos fokozódása miatt, a globális gazdasági helyzet egyesek számára rövid időn belül elviselhetetlenné válhat, beleértve a leggazdagabb nemzetek állampolgárait is.
Az emberek biztosítékot akarnak, hogy a gyerekeik számára is kínálkoznak még lehetőségek, és ezek a lehetőségek nem térnek el mások lehetőségeitől,” mondta Johnson. „A visszacsatolási lánc kegyetlen. A sok pénzt kereső politikusok a sok pénzt többnyire arra használják, hogy még több pénzt keressenek.”
Johnson észrevételeit az Új Gazdasági Alap ügyvezetője, Stewart Wallis is megerősítette, aki a CNBC Afrikának nyilatkozva a következőket mondta:
Menekülőautók, új-zélandi leszállópályák és hasonlók, tehát olyan dolgok, amik a meneküléshez szükségesek. Amennyiben fennállna a lehetőség egy másik bolygóra menekülni, némelyikük megtenné. Azt hiszem a gazdagok aggódnak és joggal. Miért érdekes az egyenlőtlenség?
Biztos mindenki ismeri az Oxfam statisztikáit, amelyek szerint a világ 80, ismétlem, 80 leggazdagabb emberének együttes vagyona nagyobb, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak. Hamarosan pedig a felső 1 százaléknak több lesz, mint mindenki másnak, mint az alsó 99 százaléknak.”
prepbunkerA gazdag amerikaiak felkészülése a lázongásokkal szemben pár éve kezdődött. 2012-ben például a Huffington Post arról írt, hogy néhány vevő több millió dollárt költött olyan társasházak megvásárlására, amelyeket a hidegháborúból hátramaradt rakétakilövő silókból alakítottak ki.
Máshol pedig arról olvasni, hogy bizonyos tehetős amerikaiak luxus bunkereket vásárolnak az elégedetlenség miatt várható káosz elleni védelemként. A TheRichest.com (jelentése: a leggazdagabbak) a következőket írja:
A milliárdosok számára készült bunkerek egyre elterjedtebbek. Az aggodalom korában, amikor a terrorizmustól, a természeti katasztrófáktól, a médiát uraló orwelli megfigyeléstől és a háborútól való félelem uralja az embereket és ahol másról sem hallani, mint, hogy Oroszország az egyetlen hatalom, amely képes az Egyesült Államokat radioaktív hamuvá változtatni, érthető, hogy az ultra gazdagok luxus erődítményeket építenek a láthatáron lévő ítéletnapi forgatókönyvek ellen.
Időkjelei:
Az idők egyik jeleként Jézus figyelmeztetett, hogy Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.” (Lukács 21:26)
A félelemre természetesen a megoldást is meghagyta az Övéinek: Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, s ne féljen.” „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János 14:27, 16:33)
Tanításainak követőiként tehát, függetlenül attól, hogy valaki hisz-e a fizikai felkészülés szükségességében, egészen más szempontok kell, hogy motiváljanak bennünket. Az úgynevezett „prepperek” bizonyos csoportjára jellemző „én először” hozzáállás helyett, Jézus arra tanított, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.” (Máté 16:25) A mi feladatunk tehát nem elbújni a nehézségek elől, hanem segíteni másoknak megérteni és átvészelni ezeket. (Dániel 11:32-33)
Fontos azt is megjegyezni, hogy a cikk közzétételének célja nem az, hogy a jelen helyzetben bárkit a fentiekhez hasonló lépésekre ösztönözzön, csupán szeretnénk rámutatni, hogy hitbéli hovatartozástól függetlenül, sok ember érzi vagy tudja, hogy nehéz idők várnak a világra. Érdekes kérdés, hogy ezek a gazdag bennfentesek vajon saját megérzéseik alapján készülnek ezekre az eseményekre vagy pedig tudnak valamit?
A felkészüléssel kapcsolatos bibliai nézőpontról ebben a posztban lehet bővebben olvasni: A felkészülés egyenlő lenne a hit hiányával?




Vádat emeltek David De Rothschild báró ellen, a svájci Rothschild Banknál pedig nyomozás folyik




rths

Kommentár nélkül

Forrás: Activist Post
Tavaly a francia kormány csalás miatt emelt vádat David De Rothschild báró ellen, azt állítva, hogy óriási pénzeket sikkasztott brit nyugdíjasoktól.
Több évre volt szükség a hivatalos vádemelés benyújtásához a báró és a tulajdonában lévő Rothschild Financial Services Group ellen, ami több száz nyugdíjast ejtett csapdába egy hamis kölcsönséma segítségével 2005 és 2008 között.
Egyik nyugdíjas a másik után veszítette el pénzét és fordult a bírósághoz a hírhedt bankár ellen, a hivatalos vádemeléshez azonban több évre volt szükség.
Júniusban Javier Gómez Bermudez párizsi bíró úgy határozott, hogy Rothschildnak felelnie kell bűntetteiért és utasításba adta a rendőrségnek, hogy kutassák fel a báró kastélyait az országban.
Ez legalább a jó irányba tett lépésnek mondható. A bíróság most már elismeri, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a báró kihallgatásához. Az első lépés az lenne, hogy megtaláljuk. Miután ez megtörtént, megkezdődhet a kihallgatás. Ez egy nagy pillanat minden résztvevő számára,”
nyilatkozta Antonio Flores a Lawbird ügyvédje az Olive Press-nek a határozat kihirdetését követően.
Függetlenül attól, hogy mi történt a szóban forgó befektetéssel, Rothschild az örökösödési adó csökkentését célzó kölcsönt reklámozott, ami adócsalásnak számít,” tette hozzá.
Bár az is igen említésre méltó hírnek számít, hogy egy Rothschild ellen vádat emeltek, pénteken egy ennél is fontosabb bejelentés történt.
A francia kormány bejelentette, hogy nyomozást indított a Rothschild bankbirodalom svájci ága ellen.
Bloomberg a következőket írta:
Franciaország alapos vizsgálatot indított Edmond de Rothschild svájci egységénél egy volt alkalmazott által kezelt üzleti kapcsolat ügyében.
Az Edmond de Rothschild (Suisse) SA aktívan részt vesz a jelenleg folyó bűnügyi vizsgálatban,” közölte a genfi székhelyű bank pénteken kiadott nyilatkozatában. „A bank minden ellene felhozott vádat tagad.”
Az 1953-ban Párizsban alapított privát bank és eszközkezelő Edmond de Rothschild 150 milliárd eurót kezel és Benjamin de Rothschild báró és felesége Ariane vezetik. A svájci egység gyökerei a genfi Banque Privee 1965-ös felvásárlásához vezethetők vissza.
A nyilatkozat szerint a cég nem kívánt mást hozzátenni az ügyhöz. A Bloomberg News pénteki megkeresésére a genfi vezetőség éppen nem volt elérhető.
A globális elit a Rothschild birodalom nélkülözhetetlen közreműködésének köszönheti, hogy a hagyományos adóparadicsomokból, például a Bahamákról, Svájcból és a Brit Virgin-szigetekről az Egyesült Államokba tudta költöztetni vagyonát.
A Free Thought Project a múlt hónapban számolt be a Rothschildok által az Egyesült Államokon belül létrehozott, a törvény számára elérhetetlen adóparadicsomról.
Először a nevadai Renóban hoztak létre egy trösztöt Rothschild & Co. néven, majd elkezdték átvándoroltatni a világ leggazdagabb személyeinek vagyonát a tipikus adóparadicsomokból a Rothschildok vezette amerikai trösztökbe, amikre nem vonatkoznak a nemzetközi jelentési kötelezettségek.
A Rothschild bankdinasztiát már számtalanszor megvádolták, hogy a különböző kormányok feletti politikai befolyásával hatalmat gyakorol a világgazdasági rendszerek felett.
Számos történelmi bizonyíték létezik, ami rávilágít, hogy miként használta ki a család a rendelkezésére álló belső információkat, hogy pénzt csaljon ki magán és állami alapokból.
Nathan Mayer Rothschild és családja - W.A. Hobday, 1821
Nathan Mayer Rothschild és családja – W.A. Hobday, 1821
A bennfentes kereskedelem legrégebbi példáját is a Rothschild család jegyzi. 1815-ben, a Waterloo-i csata alatt Nathan Rothschild egy egész nemzetet játszott ki. Akkoriban még nem léteztek gyors kommunikációs módszerek, így háborúk idején is hírvivőket használtak a fontos üzenetek közvetítésére. A Rothschildok a módszer gyengeségeit kihasználva saját kémeket küldtek a frontvonal közelébe, akik a katonaság saját hírvivőinél hamarabb érkeztek vissza a fontos információkkal.
Amikor Nagy-Britannia megnyerte a háborút, Nathan Rothschild elsőként értesült a győzelemről az anyaországban. Azonnal a tőzsdére sietett és gyors részvényeladásba kezdett, közben pedig elhíresztelte, hogy a háborút a franciák nyerték meg. A tőzsdén pánik alakult ki és mindenki fejvesztve próbált megszabadulni minden részvénytől. Miután az árfolyamok zuhanni kezdtek, Nathan Rothschild az egész brit piacot felvásárolta az ár töredékéért. Amikor az ország megtudta, hogy a háborút igazából Nagy-Britannia nyerte meg, a részvények árfolyama az egekbe szökött és így Nathan Rothschild egyetlen nap alatt megsokszorozta családja vagyonát, bebetonozva a világ leggazdagabb dinasztiája címet.
Thea: Egy kommentárt azért mégis fűznék a cikkhez. Ha most megjelenne valaki és tényleg hűvösre tenné a Rothschild család némelyik tagját vagy megfosztaná a családot (vagy akár az összes ismertebb elit dinasztiát) vagyonától és befolyásától, vajon milyen fogadtatásban részesülne a változást és igazságos vagyonelosztást követelő tömegektől?
Aki az ő helyére áll, az adószedőt küld a dicső országba, de rövid idő múlva elpusztítják orvul, nem háborúban. Az ő helyére áll egy gyalázatos [ez már az Antikrisztus, aki mint láthatjuk, egy olyan személytől szerzi meg a hatalmat, akit Dániel ‘adószedőként’ jellemez]. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg. … Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek…” Dániel 11:20-24



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése