2016. november 5., szombat

Alvilági terroristák






Alvilági terroristák





BŰNÖZŐI MÓDSZEREKKEL TÖRIK FEL SZÁMÍTÓGÉPEINKET A TITKOSSZOLGÁLATOK 0



Az amerikai NSA által vezetett öt nagy nyugati titkosszolgálati tömörülés, a “Five Eyes” kiberbűnözői módszereket alkalmaz számítógépek tömeges feltörésére az interneten. Ezt már nem Snowden állítja, hanem a dpa hírügynökség. A kiberbiztonsági szakportált, a német Heise Online-t szemlézték.
Az NSA által vezetett brit (GCHQ), kanadai, ausztrál és új-zélandi titkosszolgálatok által alkalmazott eszköz, a “Hacienda” – hasonlóan a kiberbűnözők által alkalmazott módszerekhez – sérülékeny behatolási pontok után kutat az interneten és eltakarít maga után minden nyomot. A feltört és megfertőzött számítógépeket aztán saját tevékenységük álcázására veszik igénybe a szervezetek: arra, hogy ne lehessen felderíteni későbbi célzott támadásaik eredetét.
A Heise Online írása egy amerikai, brit és kanadai titkosszolgálati dokumentumok alapján készült tanulmányra hivatkozik. Az említett tanulmány szerzői, Laura Poitras és Jacob Appelbaum korábban Edward Snowden által szolgáltatott dokumentumok kiértékelésével is foglalkoztak. A Heise cikke nem említi, hogy a Hacienda-tanulmány alapjául szolgáló dokumentumok kapcsolatban állnak-e Snowdennel.
A tanulmányból nem derül ki, hogy a kémszervezetek mekkora számban fertőztek meg számítógépeket az említett módszerrel. A sérülékenységi pontok felkutatására alkalmazott “magas pásztázási frekvencia” kifejezés azonban arra utal, hogy nagy számról lehet szó. “Korábban nem voltak arra vonatkozó bizonyítékok, hogy titkosszolgálatok tömegesen törtek volna fel számítógépeket világszerte” – mutatott rá a Heise Online főszerkesztő helyettese. Ilyen módszerekhez eddig csak a kiberbűnözők folyamodtak, és ez a gyakorlat már “felér a kibertér gyarmatosításával” – fogalmazott.
A Heise Online cikkének szerzői, elismert német informatikai szakemberek adatlekérdezési szabvány kidolgozását javasolják a sérülékenységi pontok után kutató tömeges pásztázások megakadályozására az interneten.
Forrás: MTI
Fotó: Privát Kopó





A FINFISHER PROGRAM SEGÍTSÉGÉVEL KÉMKEDHET UTÁNUNK A TITKOSSZOLGÁLAT



A FinFisher nevű programról most már teljesen biztos, hogy a magyarországi titkosszolgálatok is használják. A vírusirtók nem veszik észre, a kémkedők viszont nagyjából mindent észrevesznek a kiszemelt számítógépeken.
Egy magát Phineas Fishernek nevező hacker feltörte a hírhedt FinFisher kormányzati kémprogram gyártója, a Gamma International egyik szerverét. Az Átlátszó.hu beszámolója szerint a nyilvánosságra hozott adatok közt a kémprogram felhasználóit támogató ügyfélszolgálat levelezése is megtalálható, ebből pedig egyértelműen kiderül: Magyarország nem csak potenciális piacot jelent a programnak, a magyar titkosszolgálat aktív használója a számítógépeken kémkedő szoftvercsomagnak.
Az Átlátszó.hu azt írja: a hacker által közzétett adatbázis több levelet – jellemzően hibajelentéseket – tartalmaz egy nbsz.gov.hu-s email címről, SSNS Hungary-s aláírással. Ez a mail cím és szignó a titkosszolgálati feladatok technikai kiszolgálására szakosodott Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz tartozik.
Ahogy a videón is látható, a FinFisher – amit nem mutatnak ki a vírusvédelmi programok – mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken, beleértve a titkosított emaileket és fájlokat, valamint VoIP telefonhívásokat (pl. Skyepe, Viber) is.

Forrás: hvg.hu
Fotó: Privát Kopó






Toroczkai: szívnak a titkosszolgálatok


Toroczkai László blogjából:Szegedet teleplakátoltuk a MÚK (Márciusban Újra Kezdjük) plakátjaival és a valódi rendszerváltás 12 pontját tartalmazó szórólapokat osztogattuk a belvárosban éjjel a szórakozni induló fiataloknak. Vitték is, mint a cukrot. Jutott a szórólapokból a rendőrség előtt álló kocsikra és az MSZP székházához is. Köröztek is a városban a rendőrautók, mint áldozata körül a cápa, de ezúttal nem zaklattak minket. Úgyis arcról ismerik már az összes ellenállót. Szétküldtük Hódmezővásárhelyre, Gyulára, Nyíregyházára, Vas megyébe és még több vidéki helyszínre is a propagandaanyagot, de a Fehérlófia Könyvesboltból folyamatosan beszerezhető az utánpótlás. Főként a vármegyések plakátoznak országszerte, úgyhogy elkél még a segítség, főleg mivel a médiamonopólium folyamatosan azt harsogja, hogy csak az a jó hazafi, aki március idusán otthon marad, vagy egy szál virággal ünnepel, aztán hazasiet tévét nézni. A hatalomnak persze ez a jó, a nemzetnek viszont az, ha a hatalom érzi, hogy az ellenállás nem lankad. Közben, miután a Magyar Jelenben megírtuk, már a fél ország tudja, hogy a nagy dérrel-dúrral bejelentett felgöngyölített állítólagos terrorista sejt szegedi volt. Folyamatosan csörgött a telefonom, a Magyar Nemzet, a Hír tévé kérte a segítségemet, hogy eljuthassanak a szegedi „terroristákhoz". Sikerült is nekik megszólaltatni őket és édesapámat is, aki védőügyvédjükként cáfolta azokat a híreket, hogy a srácok gyanúsítottak lennének. Bár eredetileg erre játszottak a zsaruk, miután pofára estek, inkább csak tanúnak minősítették a forradalmárokat. A lefoglalt fegyverekkel – légpuska, csigás íj, gázpisztoly, boxer, molotov-koktél leírása, számítógépek, ja és egy 56-os vers (sic!) – ugyanis bajosan lehetne állami intézményeket elfoglalni. Ha meg esetleg lennének kalasnyikovjaink vagy RPG-ink itt Szegeden, azt nem tudták bizonyítani – ahogy a politikai bűnözők ezt saját maguk esetében mondanák. Szóval hihetetlenül nagy pofára esés volt ez az NBH és a BRFK terrorelhárítói részéről. Mondhatnám, hogy már legalább 5:0 a javunkra (emlékezhetünk például, 2005-ben egy titkosügynök elhagyta az igazolványait a Magyar Szigeten, amit a rendezőink takarítás közben megtaláltak, s porig aláztuk az NBH-t és a szakszolgálatot, amikor a média jelenlétében visszavittük a dokumentumokat a tulajdonosainak).

Tegnap egyébként, csak úgy mellékesen szétszívattuk a szlovák hatóságokat és újságírókat is. A rimaszombati HVIM ugyanis rendezvényt szervezett, „Toroczkai László bemutatja a Vármegyés a véres úton című könyvét" címmel. A helyi vármegyés főszervezőket egész héten faggatta a rendőrség és a szlovák állambiztonság, s engem is felhívott tegnap több szlovák tévé is (tavaly viharos körülmények között letartóztattak, végül 5 évre kitiltottak Szlovákiából). A Ta3 tévé riportere megpróbálta belőlem kihúzni, hogy ott leszek-e a könyvbemutatón, de csak annyit mondtam, hogy ez legyen meglepetés. A 250 érdeklődő mellett ott várt rám tegnap este a nagy erőkkel kivonuló szlovák rendőrség egy rabomobillal és a SIS (szlovák titkosszolgálat) egyik civil ruhás ügynöke is lebukott, aki diktafonnal próbálta meg rögzíteni az előadást. Végül itt is pofára esés lett, mert kivetítőn, interneten keresztül szóltam a közönséghez, igaz valakik bezavartak, úgyhogy a hang időnként elment, így végül Zagyva Gyula (HVIM elnök), aki személyesen is ott volt, mutatta be a könyvemet.

Tegnap bejelentettem, hogy március 13-án, reggel 9-kor lezárjuk a jelenlegi magyar-román határnál a 43-as főutat, lett is nagy riadalom és – gondolom – telefonálgatás a szerveknél. Ma fel is hívott a makói rendőrkapitányságról a Közlekedésrendészeti Osztály főnöke, és kérte, hogy hétfőn reggel menjek már be a kapitányságra, tárgyalni szeretnének velem. Elmegyek, meglátjuk mi lesz Csanád vármegyében. Viszont már most hívok mindenkit, hogy 13-án jöjjön és csatlakozzon hozzánk, mert 1-2 kocsival nem lehet több ezer román, török, bolgár autósnak útját állni. Ők nem szórakoznak és nem is a türelmükről híresek. Nem érdekli őket Gyurcsány (igazuk van, nem ők szavaztak rá) megfogják, és arrébb dobják a kocsikat és más útakadályokat. Miután meglincseltek minket.





Takarítástól a "láthatatlan divízióig" - mit takar a bizalmi állás?





Bizalmi állás - zavarba ejtő jelzős szerkezet. Hisz tulajdonképp minden dolgozói státusz (illetve az oda való
felvétel) a bizalmon alapul. Senki nem vesz fel olyasvalakit, még a leginkább alantasnak tartott munkába sem, akivel szemben bizalmatlan, akiről nem feltételezi, hogy képes adott feladatkör ellátására. De a „"bizalmi meló" - bár 



















Nehezíti a definíciót az is, hogy "a bizalmi állás, mint hivatalos fogalom nem is létezik" - derül ki egy idén publikált riportból. A közszektorban világosabb, mi lehet ez: legfőképp a (nyáron alkotmánysértőnek bizonyult) nemzetbiztonsági átvilágítást igénylő hivatali munkakörök. Persze a magánszférára vonatkozóan is kideríthető, hogy de facto miket nevezünk így. A "szimpla" beosztásoktól döntően megkülönbözteti eme típusú pozíciót annak hatóköre. S itt nem hatáskörről, hatalomról van szó, bizalmi dolgozó lehet akár viszonylag alacsonyrangú ember is. Egy mezei alkalmazottnak meghatározott feladatköre van. Ami szervezetileg és fizikailag is lekorlátozza őt a tekintetben, hogy mire van rálátása, mihez nyílik hozzáférése, hová (és kihez) van bejárása. Emiatt nem is tud hibázva vagy akár szándékos rosszindulattal olyan kárt okozni a cégnek, mely annak piaci helyzetét, mi több: a létét is veszélybe sodorhatja. 
De vannak olyan (ismét: korántsem feltétlenül vezető besorolású) munkavállalók, akiknek esetleges illojalitása hatalmas rizikófaktor. Ide vehető a különböző műszakokban szolgálatot teljesítő, ügyeletes biztonsági, takarító, karbantartó személyzet. Akik mindenhová bejuthatnak, ismerik a riasztóberendezések kódjait, az ipari kameralánc vakfoltjait. Ezek közismert példák, hisz a fentiek népes szakmák, ilyen beosztású dolgozók szinte minden nagyobb cégnél, intézményben vannak. Kisebb baj, amennyiben a megbízhatatlannak bizonyult személyzet "csupán" hanyag vagy lop. Jóval nagyobb, ha - mondjuk - billentyűnaplózó (más szóval: billentyűzetfigyelő) eszközt vagy miniatűr kamerát telepít a vezető dolgozószobájába. Így az efféle státuszra rendszerint csak komoly lojalitásvizsgálatok szűrőjén át lehet felvételt nyerni. Még bizalmiabb pozíció (hisz a viselője nemcsak üzleti titkok összességébe, de a cégvezető és/vagy tulajdonos magánéletébe is beláthat) a rendszergazda. 
A legnagyobb vállalatok informatikai rendszerében már nem különül el intimszféra és cégmunka. A vezetők magánlevelezésüket, privát hívásaikat is a cég által biztosított eszközökön bonyolítják. Ez legtöbbször nem is ütközik szabályzatba. A magas rangú cégemberek bónuszcsomagjában ott van a saját célú telefon-és internethasználat. Nem is beszélve arról, hogy sok vállalatnál adott a belső, "fedélzeti" gépekhez való (otthoni vagy mobil számítástechnikai készülékről indított) távoli hozzáférés opciója. A legtöbb komputerhálózat-vezérlő programban létezik úgynevezett kiskapu vagy "hátsó bejárat." Ami többnyire nem rosszhiszeműen keletkezik. A rendszerüzemeltetőnek kell egy virtuális szervizalagút, szerelőajtó, amelyen keresztül akkor is be tud lépni, ha programhiba, vírustámadás, stb. miatt a főajtón nem tud odajutni. Csakhogy, mikor a rendszergazda távozik és/vagy átáll a konkurenciához, eme ajtó időnként nyitva marad. Hogy szándékosan vagy hanyagságból, azt többnyire nehéz utólag rekonstruálni. 
A bizalmi munkatárs könnyen juthat szenzitív háttéradatokhoz. Amellett rendőrzsargonban (s egyre inkább a filmekben is) "belsős melónak" nevezett kémkedési, adatlopási szituációban a hatóságok megjelenése több kockázat, mint haszon. Egy közhatalmi nyomozás (aztán vádemelés, illetve bírósági tárgyalás) szinte törvényszerűen feltűnik a médiának. És melyik ügyfél bízná adatait olyan vezetőre, aki még a sajátjait se tudja őrizni? A személyi titkár, mint "kabinetmunkatárs" ugyancsak rálát a főnök magánéletére. Egy sokéves munkaviszonnyal rendelkező titkárságvezetőt nem is ajánlatos önérzetében megsértve leépíteni, mert a "ha én egyszer kinyitom a számat" csak Salamon Béla szájából vicces, egy igazi beosztottéból fenyegető. Az effajta posztokat nem hirdetés által, hanem bizalmas kiválasztás útján szokták betölteni. S van, hogy az illető nem bizalmi pozícióba vétetik fel, de házon belül odakerül. 
Az többé-kevésbé ismert, hogy a távközlési és online szolgáltatóknak bizonyos esetekben törvényi kötelezettsége az IP-címhez, előfizetéshez kapcsolódó adatokat (letöltés-vagy híváslista, cellainformációk, üzenetek, stb.) átadni a hatóságnak. A felhasználók számának növekedése okán a nagyobb cégek külön munkatársat (vagy akár kisebb csoportot) alkalmaznak e feladatra. Sőt, van, ahol külön biztonsági divízióba szervezik a cellakódok, adatforgalmi listák kiadását. Néhány éve az egyik - a 2006 őszi zavargások után, hivatalos személy elleni erőszak miatt másfél év felfüggesztettre ítélt - "célszemély" az eseményekről született egyik visszaemlékező kötetben, anonimizált formában nyilvánosságra hozta az ügyészség és az érintett telefontársaság közötti titkos (de aztán a védőügyvéd rendelkezésére bocsátott) levelezést, illetve a megadott cellakód-oszlopokat, hívásinformációkat tartalmazó dokumentumot. Ez különösen bizalmi funkció. Nemcsak a cég, de a titkosszolgálati művelet szempontjából is. Hisz az illető, aki ugyebár nem felesküdött rendőr- vagy hírszerzőtiszt, csupán magánalkalmazott, pontosan tudni fogja: a belbiztonság kit hallgat le, kit követ, ki ellen zajlik fedett nyomozás. Az effajta tudás nagyon sokat érhet a célszemélyek, (akár gengszter- vagy terrorgyanús egyének) számára. 
A titkos munkában járatlan dolgozónak pedig egyszerre veszély és kísértés. Sajnos gyakran megesik, hogy a főnök eme (nagy többletterhet, pluszfelelősséget igénylő) feladatot egyszerűen rátestálja valamelyik beosztottra. Anélkül, hogy az illető alapos kiképzést, illetve valamiféle stressz- és rizikópótlékot kapna. Egyéb nemkívánatos hatásai is lehetnek annak, ha egyszerű "cégkatonaként" belecsöppenünk a kémjátszmák homályzónájába. Mi van akkor, ha megfigyelési paraméterek gyűjtésével megbízott dolgozó kilogikázza: aktuális célszemélyét jogtalanul, politikai okból ellenőrzik? Vagy épp fordítva: a gyanús tranzakciók nemzetbiztonságnak való továbbításával megbízott bankalkalmazott azt észleli, hiába jelezte a maffiaszagú számlamozgásokat, a nyomozást fentről leállították. A sáros kül- vagy belföldi "üzletember" pedig zsinórban köt üzleteket az állammal. Mit tehet a dolgozó a cégtitok és államtitok kettős szorításában? Ami nem egy szűk kör dilemmája. Ez a nemzetbiztonsági relevanciájú "bizalmi álláskör" szélesebb, mint gondolnánk. 
Sok hitelügyintézői, gépjármű-, vagy lakásbiztosítási területen dolgozó munkatárs lesz része eme világnak. Azon kapva magát: a katonai elhárítás valamelyik titkos objektumának, rejteklakásának bankhitelét, a külföldi diplomatákat megfigyelő belföldi hírszerzőegység autóinak felelősségbiztosítását, egy fedett nyomozó által vezetett (ígyen szemmel tartott) éjszakai mulató rejtélyes, csalásról árulkodó tűzkárát intézi. A titkosszolgálati fedőcégek által üzemeltetett ingatlanok, járművek adatai természetesen fiktívek vagy hamisak. Miként a beépült ember teljes személyazonossága (kémzsargonban: legendája) is az. Egy jó legendának pedig elmaradhatatlan tartozéka az "igazi" lakáslízing-szerződés, tulajdoni lap, felelősség- és vagyonbiztosítás. A rutinos munkatársnak persze azonnal feltűnik, hogy valami nem stimmel. Ezért sokkal könnyebb, ha ő is be van avatva. Különösen, mivel a pénzintézeti szektornak is megvan a feketepiaca. Adatkereskedők jó pénzért leinformálják az illetőt. Így akár a megfigyelt kém-, gengszter- vagy terrorszervezet is megtudhatja: tényleg "kóser" e a hozzájuk beépülni igyekvő elhárító. 
Nem kicsit lehet mindez veszélyes - ám legalább jogszerű, állami beleegyezéssel, hozzájárulással történik. De mit csináljon az ember, ha olyan bizalmi melóra kérik fel, ami illegális? Vagy nagyon annak a határán mozog? Esetleg a törvény betűjét ugyan konkrétan nem sérti, de a munkaadó így is letagadja, hogy bármi köze lenne a dologhoz, ha az őáltala kért (s az ő hasznára végzett) tevékenység nyilvánosságra kerülne. Alábbiakban jöjjön pár típushelyzet. Mondjuk híres, gazdag (ám tiltott szenvedélynek hódoló) művész, rendező jól fizetett ügynöke, menedzsere vagy személyi titkára lesz valaki. Akit persze azért is fizetnek olyan jól, mivel ő szerzi be a drogot a celebnek. Mert a híresség ugyebár - lesifotósoktól követve - nemigen tárgyalhat a dealerrel. A személyi munkatárs informális feladatkörébe sok minden belefér. (Vajh miként lehet, hogy a felső tízezer és a sztárvilág partijain soha nem fogy el a kokain?) Egy "mindenestől" ilyen közegben elvárják, hogy "sikálja el" kenyéradója illuminált állapotban okozott botrányait - ha kell, akkor vesztegetéssel. 
Nyíltan (és konkrétan) nemigen szoktak beszélni róla, de a fent említetten kívül is van még pár hivatás, amely hivatalosan a szigorú legalitás talaján áll. Viszont a gyakorlatban nagyon is elvárják a rugalmas, kreatív szabályértelmezést, a félrenézést, a cinkosságot, mi több: a bűnsegédi szerepet. A legtöbb szálloda és kaszinó elvileg nem tűri a prostitúciót. Ugyanakkor a legtöbb ilyen helyen a vendég, ha effajta szolgáltatást akar, gond nélkül hozzájut. A vezetőség abból indul ki: amennyiben nem huny szemet, akkor ez az iparág a hátsó ajtón, a személyzet lefizetésével jut be. Így hát próbálja a dolgot valamilyen félig-meddig eltűrt mederben tartani. A luxuskategóriás szórakozó- és pihenőhelyeken "a vendég szava isten szava", a diszkréció pedig mindenek fölötti prioritás. A recepciós, a portás ilyenkor minimum kényes helyzetben van. Ő az, aki a főnök bizalmas miatt utasítása miatt kénytelen elnézni, megengedni a tiltott dolgot. Ugyanakkor lebukás esetén a cégvezetés soha nem fogja beismerni, hogy jóváhagyta az egészet. Pár éve nagy médiafigyelmet kapott egy német biztosítóvállalat által a Gellért fürdőbe "leszervezett" szexorgia. A belinkelt összeállításból kiderül: a partira - tipikus "bizalmi feladatként" - a cég egyik vezető beosztású dolgozója rendelte meg az örömlányokat. A bizalmi állás egyik feladatköre lehet tehát, hogy az illető akár fizetett szexpartnerről is gondoskodik a vezető, az üzleti partner, (vagy jutalomként a kiválóan teljesítő beosztott) számára. Nyilvánvaló hát: a csúcsvezetés ilyenre kapható tagjai olyan embert választanak jobbkezük gyanánt, akinek ez nem okoz gondot. S ha kell, alibit is biztosít az orgián mulatozó felettesnek.
A bizalmi állás legfelsőbb szintje pedig olyan kulcsfontosságú bizalmi státusz, melynek viselője nem szerepel az óriásvállalatok semmiféle hivatalos és publikus szervezeti ábráján. De mindig őt hívják, amikor csendben, feltűnésmentesen el kell valamit tussolni, botrányt elsimítani. Rábízzák a piszkos ügyeket. (Az ilyen "vállalati takarítók" figuráját a Michael Clayton című filmben mutatták be talán a leghitelesebben.) Ő kezeli például azt a hivatalosan nem is létező alapot, melyből a leányvállalatok helyben különböző állami-helyhatósági bürokraták, politikusok "anyagi ösztönzését" fedezik. Bizonyos térségekben, országokban csak úgy lehet jövedelmező üzleti tevékenységet folytatni, ha fizet az ember a politikai alvilágnak. Ezt nívós, világhírű márkacégek is tudják, például a Siemens, ahol "a korrupció németesen alapos, pontosan vezetett és rendszerszerű volt, ami nem is csoda: a Siemens üzleti modellje épült rá évtizedeken át. A gyökerek a második világháború utáni időszakig nyúltak vissza; a szétbombázott, legyengült cég a fejlődő piacok felé fordult, ahol a baksis az üzletszerzés megkerülhetetlen módja, a helyi szabályok része volt. A német törvények következésképpen sokáig nem is büntették ezt, az adójogszabályok 1999-ig lehetővé tették a vesztegetési pénzek elszámolását - a könyvekben csak N.A. rövidítést alkalmaztak rá. "Nützliche Aufwendungen" - hasznos ráfordítás -, ez volt a bevett meghatározás. A módszert ráadásul egy idő után olyan, egyébként transzparensnek ismert államokban is sikeresen bevetették, mint Norvégia. 1999-ben ugyan Németország csatlakozott az üzleti korrupciót tiltó nemzetközi egyezményhez, de a Siemens csak papíron hajtotta végre a kötelezettségeit: ugyanazt folytatta, mint addig, csak más, nehezebben feltárható eszközökkel. Tudták, ha nincs kenőpénz, elveszítik az üzleteket. Arra törekedtek, hogy betartsák a tizenegyedik parancsolatot: Ne bukj le!" - diagnosztizál Mong Attila oknyomozó riporter hajdani kommentárja.
Hasonlóképp üzemel a bennfentes manipulációk feketepiaca. A legtöbb vezető nem is akarja tudni, honnan vannak ama - banki és/vagy üzleti titoknak számító, netán zárt rendőrhatósági, titkosszolgálati adatbázisban szereplő - fülesek, amelyekkel felvértezve mennek tárgyalásra. Az ilyesmit ráhagyja "bizalmi emberére" - pont elég, ha ő tudja. Ezen fekete-vagy szürkestátuszok betöltői legtöbbször hivatalosan nem is dolgoznak a cégnél, papíron egy másik vállalat alkalmazottai. Egyebek közt olyankor szoktak ilyet csinálni, mikor két piaci rivális cég, "láthatatlan fúzió" jegyében a háttérben összedolgozik valamilyen kartellszagú ügyleten, s ezt olyan személy koordinálja, aki formailag egy harmadik, látszólag kívülálló cég dolgozója. Különösen fontos az ilyen "lemaszkolás", ha egy olyan megbízót vesz célba a szerződésre pályázó vállalat, amelyre már egy holdudvari-kormánypárti cég is szemet vetett. Az ilyeneknél pedig gyakran megesik, hogy (élve a hatalom részrehajlásának térségünkben fokozottan meglévő helyzeti előnyével) a központi munkajogi és társadalombiztosítási nyilvántartásokba való informális, jogsértő rálátáson keresztül pontosan tudják, kiket szerződtet (tehát mire készül) a rivális cég. Egyre komolyabb "láthatatlan divízióvá" szerveződik az effajta leárnyékolt, lemaszkolt, "kalózlobogós" kiszervezéssel elbújtatott humán erőforrás. A lobbizásnak, vezetési tanácsadásnak, stb. nevezett tevékenység sötét oldala jellemzően idegen zászló alatt zajlik.
Mint a felsorolt példákból kitűnik: a bizalmi állás jellemzően olyan pozíció, amely az átlagmunkánál komolyabb megbízhatóságot, lojalitást igényel. Hasonlóképp közös jellemző, hogy az ilyen feladat betöltőjét nagyobb valószínűséggel kérik fel olyan, a cég érdekében végzendő dolgokra, amelyek nincsenek benne a munkaköri leírásában. S nagyobb eséllyel lesznek részei főnökük magánéleti ügyeinek. A formailag sem definiált "bizalmi meló" tartalmilag rendszerint valamilyen, a nyilvánosság, a többi dolgozó felé nem, vagy csak kevéssé meghatározott, gyakran informális, kényes, diszkréciót feltételező teendőt (is) rejt. Szerencsés esetben (ámbár ez sem biztos) magasabb javadalmazással, ugyanakkor fokozott szakmai, jogi, pszichés vagy morális felelősséggel, rizikóval. Akár a jogszerűség határán egyensúlyozva, netán azon átlépve. Tehát érdemes alaposan megfontolni az előnyöket, kockázatokat és mellékhatásokat, mielőtt rábólintunk egy ilyen ajánlatra. 




A magyar titkosszolgálat is előfizetett a diktatúrák kedvenc kémszoftverére

Nem mutatják ki a vírusirtók és mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken a Finfisher.
Bebizonyosodott, hogy a magyar titkosszolgálat is előfizetője az elnyomó rezsimek kedvelt internet-lehallgató szoftvercsomagjának, a Finfishernek –írta az Átlátszó kiszivárogtató portál a magát Phineas Fishernek nevező hacker nyomán, aki a közelmúltban feltörte a hírhedt kormányzati kémprogram gyártója, a Gamma International egyik szerverét, és nyilvánosságra hozott 40 gigabájtnyi szoftver-forráskódot és belső dokumentumokat.
A Finfisher egy kifinomult, fejlett kémprogram, amelyet nem mutatnak ki a vírusirtó programok, és mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken, beleértve a kódolt emaileket és fájlokat, valamint az IP-alapú telefonhívásokat is, így még a biztonságosan, kódoltan kommunikáló felhasználók titkait is kompromittálhatja. Gyártója, a fejlett elektronikus lehallgató-technológiákra specializálódott Gamma International a hasonló profilú Gamma Group tagja, a multinacionális cégcsoport sokféle kémtechnológiát és ezekkel kapcsolatos tanácsadást kínál kormányzati hírszerző szervezetek, elsősorban titkosszolgálatok és bűnüldöző hatóságok számára – olvasható az atlatszo.hu-n.
Phineas Fisher" Twitter-csatornáján hozta nyilvánosságra, hogy feltörte a Gamma azon szerverét, amelyen a Finfisher supportja működött. A szerver teljes tartalmát lementette, és bárki számára elérhetővé tette az interneten. A technikai support levelezést is nyilvánossá tette, ebből derült ki, hogy kik a felhasználói a kormányzati kémprogramnak: többek között Bahrein, ahol emberijogi aktivisták ellen is bevetették az eszközt az arab tavasz idején, illetve a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is.
Ezzel beigazolódott a tavaly nyilvánosságra hozott Wikileaks-iratokban már felbukkant gyanú, miszerint hazánk is csatlakozott az elnyomó rezsimek sorához, már ami a lehallgatási technikákat illeti.
MEGOSZTOMTWITTERKINYOMTATOMEMAIL





"A kivégzőosztag már sorakozik" (Földi László, a Defend Kft. ügyvezető igazgatója)



Magyar Narancs: Ha a titkosszolgálatok ügyei nyilvánosságot kapnak, akkor valami nincs rendben: vagy a szolgálatok működésében, vagy az ezt felügyelő politikai hatalomban van a hiba. Ön szerint mi az oka annak, hogy 1990 után a szolgálatok egyik-másik akciója címlapsztori volt?
Magyar Narancs: Ha a titkosszolgálatok ügyei nyilvánosságot kapnak, akkor valami nincs rendben: vagy a szolgálatok működésében, vagy az ezt felügyelő politikai hatalomban van a hiba. Ön szerint mi az oka annak, hogy 1990 után a szolgálatok egyik-másik akciója címlapsztori volt?a közvélemény: a magyar-román-ukrán határ térségében zajló illegális cselekményeket feltérképező Nyírfa-akció során jogosulatlan adatkezeléssel vádolták az Információs Hivatal műveleti igazgatójaként tevékenykedő Földit, s erre hivatkozva eltávolították. A nemzetbiztonságiakkal később azonban újra "munkakapcsolatba" került: az Orbán Viktor által feldobott "megfigyelési ügy" döntő bizonyítékának szánt magnófelvételt Földi cége vásárolta meg egy magánnyomozótól Kövér László akkori titokminiszter kérésére. Földi László ekkor már a Defend Security Kft. vezetője és tulajdonosa; a Postabank volt őrző-védő társaságából röpke három év alatt a piac meghatározó szereplője lett. Sokak szerint ebben jókora része volt a busás állami megrendeléseknek és a kedvező politikai (fideszes) széljárásnak. Lapunk három hónappal ezelőtt hosszabb írást közölt a Defendről (lásd: ´felsége hírszerzője, Magyar Narancs, 2001. április 26.); Földi László akkor nem reagált megkereséseinkre, később aztán mégis kötélnek állt.
Földi László: A titkosszolgálat önmagától nem tesz semmit, feladatait pontosan behatárolják. Ha valaki politikai felelősséget próbál az ott dolgozók nyakába varrni, rossz helyen kopogtat, hiszen a döntések nem belül születnek. Ennek dacára Magyarország elmúlt tíz évére ez volt a jellemző: valaki "fentről" belenyúlt a rendszerbe, kivett valakit, és bűnbakot kreált belőle. Pedig nevetséges, hogy olyasmit kérnek számon a titkosszolgálaton, amire a szervezetet kitalálták: a szervezet számos olyan tevékenységet végez az ország biztonsága érdekében, amely a büntető törvénykönyvbe ütközik. Ráadásul a cég körüli zűrzavar miatt lélegzethez juthatnak a bűnözők és más országok hírszerzői. A legjobban a bizonytalanság árt a titkosszolgálatnak. Ha a Nyírfa-ügyet vesszük példának, szerintem két jó megoldás kínálkozott: vagy kitálalunk mindent, vagy egyáltalán nem foglalkozunk vele. Felelősnek tartom az akkori titkosszolgálati minisztert, Nikolits Istvánt, hogy a történetet abban a formában, félinformációkkal tarkítva kivitte az utcára. Emiatt neheztelek rá valójában, s nem azért, mert kitette a szűrömet, hiszen az utóbbi akár indokolt is lehetett a részéről. A Nyírfának nem az a problémája, hogy esetleg törvénytelenség történt, meg hogy milyen nevek voltak a dossziéban. Az a gond, hogy a miniszter úr megsértődött amiatt, hogy olyan, többnyire érdemi információk keletkeztek, amelyeket felhasználva Nikolits komoly pozíciót tudott volna elérni a pártján belül, ám ezeket "lenyeltük".
MN: Ez mit jelent, és kiket fed a többes szám első személy?
FL: Elsősorban a főigazgatókat. A szolgálatról szóló törvény kimondja: a főigazgatók döntik el, hogy a titkosszolgálatok a bejött információk ellenőrzöttsége alapján mely anyagokat továbbítanak a felhasználónak. Ha a vezetők úgy ítélik meg, hogy az információkkal valaki visszaélhet, akkor "lenyelik" az adatokat. A Nyírfa-ügyben egyébként a rendvédelmi szervek megkapták az őket illető információkat. Ha ezekben nem kerülhettük el, hogy információink szerint X képviselő egy bűnözői csoporttal kapcsolatban áll, általában hozzátettük: véleményünk szerint a képviselő nem tudja, kik a partnerei.
MN: Az említett "lenyelt" adatokat a szocialista párthoz kapcsolódó személyekről gyűjtötték be?
FL: A Nyírfa-dossziéban gazemberségek vannak, nem pártok. A hatalmon lévőknek sok mindent könnyebb megtenni, mint az ellenzéknek, de hogy az utóbbiak is iparkodnak, az holtbiztos. A kelet-magyarországi térségben akkoriban egyesek áthágták a törvényt. Odáig fajult a dolog, hogy a helyi, intézkedésre jogosult szervek (rendőrök, határőrök) a titkosszolgálat felé tapogatóztak, mivel saját csatornáik használhatatlannak bizonyultak.
MN: 1998 novemberében lett a Defend Kft. kizárólagos tulajdonosa. Gyerekkori vágya volt, hogy őrző-védő cége legyen?
FL: Sose szerettem volna ilyesmit. Miután távoztam a szolgálattól, egy ideig szilárdul hittem, hogy az addigi beosztásaim feljogosítanak valamire. Ehhez képest 1997 tavaszától 1998 novemberéig igazából nem csináltam semmit. Pontosabban igen sok mindenbe belefogtam a megélhetésért - liszteladással, birkavásárlással, még olajos cégekkel is kapcsolatba kerültem -, de kevés sikerrel, amit mai fejjel nagy szerencsének tartok. Az a cél lebegett előttem, hogy addigi tapasztalataimat kell hasznosítanom, mondjuk megosztani másokkal úgy, hogy abból meg is lehessen élni. Miután eredeti végzettségem pedagógus, egy oktatási intézmény gondolatát forgattam a fejemben (ez lett egyébként később a Clavis Intézet), de ehhez nem volt tőkém. Ezért házalni kezdtem az ötlettel, s bár a felkeresettek szinte mindegyikének tetszett a dolog, pénzt nem adtak.
MN: Hogyan jött képbe a Defend?
FL: Már az elején is többen kapacitáltak, hogy a szolgálatnál szerzett tapasztalataim révén bátran vágjak bele ilyesmibe, de eleinte nem fűlött hozzá a fogam. A Postabank biztonsági cégére a szakmán belül többen is szemet vetettek, de eredménytelenül próbálták megszerezni. ´k javasolták, hogy tegyek én is egy kísérletet. Nem vitatom, a lehetőséget nem mindenkinek ajánlották fel, de emögött személyes, illetve szakmai kapcsolatok voltak, s nem politikaiak.
MN: Azt mondja, nem volt pénze. Nem félt belevágni egy ilyen vállalkozásba?
FL: Nemigen volt más lehetőségem. Alaposan felkészültem: elemeztem a piacot, a résztvevőket, a meghatározó szereplők pályáját, az utolsó évek fejleményeit. Emellett a lehetséges kitörési pontokat is feltérképeztem, s arra jutottam, hogy a rendszerváltás óta bekövetkezett robbanásszerű fejlődés megtorpant. Főként amiatt, hogy az üzleti alapú működés helyett a bratyizás dívott a piacon, s a cégeket nem profik vezették. Megjelentek a multik is, amelyeknek az volt a stratégiájuk, hogy alacsony árakkal mélyrepülésbe vinni a piacot, legyűrni a versenytársakat, s aztán emelt áron dolgozni. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem: csak abban az esetben érdemes belevágni a Defendbe, ha a cégből piacvezetőt faragok. Ennek két útja volt: vagy egyetlen területen erősítünk, vagy - a multik mintájára - komplett szolgáltatási palettával rukkolunk elő.
MN: És a Postabank egykori őrző-védő cége hónapok alatt a multik legfőbb vetélytársa lett, többek szerint a Fidesz mecenatúrája miatt.
FL: Szerintem ez a hátszél semmivel sem volt erősebb, mint a rendszerváltást követő első évtizedben kialakult biztonsági cégeknél, amelyek szinte kivétel nélkül úgymond baloldaliak voltak. Ezeket olyanok gründolták, akik az említett politikai szárnnyal ápoltak valamilyen szintű kapcsolatokat. A jobboldalon ellenben szabad volt a pálya, nem volt tülekedés, mint a másik parton. Voltak a háttérben szponzoraim, akik korábbról ismertek, például korábbi főnököm, Boross Péter, akivel azóta is jóban vagyok. Nem tartom kizártnak, hogy akadtak, akik jó véleménnyel voltak szakmai kvalitásaimról. Összességében a Defend egy világos, kidolgozott szakmai koncepcióval indult, és a piaci feltételrendszert éppúgy tudomásul vette, mint a politikait. Természetesen voltak kapcsolataim is.
MN: Amik a jelek szerint jól működtek, hiszen a Defend tarolt az állami pályázatokon.
FL: Ez jól hangzik, de tévedés. A Defend az összes állami megrendelés tíz százalékát sem mondhatja magáénak.
MN: Ebben már benne van a postai pénzfeldolgozás?
FL: Ez a munka még a kezdetén tart, de nem ez a lényeg. Ám ha a Defendről keringő legendánál maradunk, hogy tudniillik a cég, illetve Földi László a Fidesz kegyeltje, akkor nyugodtan lenyúlhatnánk az állami megrendelések felét. Ami, ismétlem, valós megrendeléseink több mint ötszöröse lenne. Egyáltalán nem tartom ízléstelennek, hogy például az elmúlt bő egy év kéttucatnyi közbeszerzési pályázatából hatot megnyertünk; ebből három takarítás volt. Ennek dacára nap mint nap hallom a legendát, amit szerintem azok terjesztenek, akiknek feltett szándékuk a Defend menetelésének megakadályozása. Bizonyos értelemben célt is értek, hiszen a piac egy része elzárkózott. Jellemző módon szakmailag és üzletileg is elégedettek az ajánlatunkkal, de elutasítanak minket, mondván, nem akarnak a sajtóban szerepelni. Ezzel együtt a Defend a piac élére küzdötte fel magát, ráadásul az általam várt öt-tíz év helyett mindössze három év alatt. Azzal ugyanis tisztában voltam, hogy négy évem van erre. Bár szerintem jövőre nem lesz változás a politikában, ám ha mégis, a kivégzőosztag már sorakozik.
MN: Ha viszont a jelenlegi kormány alatt biztonságban érzi magát, ők pedig bíznak az ön hozzáértésében, mi szükség volt arra a vargabetűre, amivel a Defend állami tulajdonból Földi Lászlón keresztül ismét állami tulajdonba ment át?
FL: Magánerőből akartam megerősíteni a céget, ezért rengeteg potenciális beruházóval tárgyaltam, külföldiekkel is. Akkoriban fel sem merült, hogy az állam is beszállna. Folyamatosan próbálkoztam a tőkebevonással, egyetlen kikötésem volt csupán, hogy nem akartam szakmai befektetőt. Először 1999-ben ültem le tárgyalni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) képviselőivel, amikor azt terveztük, hogy közösen alapítunk egy céget, amely létrehozza Magyarország legmodernebb értéktárát. Négy hónap alatt a szándéknyilatkozatig jutottunk el, én meg is vásároltam az ingatlant, ahol megkezdtük az építkezést. Az utolsó pillanatban az MFB meggondolta magát. Arra hivatkoztak, hogy nem akarnak a lapokban szerepelni, így a milliárdos nagyságrendű beruházást a Defend önerőből volt kénytelen megvalósítani, nagyon nehéz körülmények között: néha késtünk a fizetéssel, volt APEH-inkasszónk, zárolták a bankszámlánkat.
MN: Az MFB egy évvel később már fantáziát látott a Defendben. Mi történt?
FL: Megváltozott a bank vezetése.
MN: A Magyar Posta tulajdonosként való megjelenésével a Defendnek az ölébe hullott a postai pénzfeldolgozás. Nem tartja ezt etikátlannak?
FL: Miért tartanám? A jelenlegi magyar viszonyok közepette ez a munka vagy a Group4-é lenne, vagy a Defendé. Utóbbinak a posta tulajdonosa, ezért teljes joggal elsőbbséget élvezhet.
MN: Többek szerint az úgynevezett "megfigyelési ügy" kirobbantása előtt a bogarat ön ültette Orbán Viktor fülébe.
FL: Ezzel az elgondolással az ellenzéki politikusok korántsem voltak egyedül. Ez meglepett. Többen kerestek meg egykori kollégáim közül olyanok - felajánlva a birtokukban lévő értesüléseket -, akik mérget vettek volna rá, hogy a kormányfő 1998. augusztusi bejelentése mögött koncepció van, meg tények, no, meg Földi László. Csalódniuk kellett.
MN: Néhányan úgy gondolják, hogy a tapasztalt hírszerző óriási baklövést követett el, amikor közismert emberként megpróbált álnéven bemutatkozni Faragó Lajos magánnyomozónak.
FL: Valaki valóban bejelentkezett Faragónál, ám az illetőt nem Földinek hívták. A kazettaügy nem azzal indult, hogy én találkoztam Faragóval. Mások (azt sem tudom, hogy ezek a titkosszolgálat emberei voltak-e vagy sem) találkoztak vele, s Faragó egyszer csak megjelent abban a körben, ahol értékesíteni akarta a kazettát.
MN: Miért pont önt választották az adásvétel lebonyolítására?
FL: Kövér László akkori titkosszolgálati miniszter két okból kért arra, hogy beszéljek Faragóval. Az egyik, hogy szerette volna, ha megvizsgálom az anyagot, ami lehetett volna éppenséggel hamisítvány vagy provokáció. A másik, hogy amennyiben a titkosszolgálat belépne, az ügy rögtön politikai színezetet nyerne. Annyit kért még, hogy amennyiben tudok, adjak megbízást az akkoriban munka nélküli Faragónak. Én ezt követően találkoztam a magánnyomozóval, s meggyőződtem arról, hogy a kazetta minden bizonnyal egy valós élethelyzetet rögzít, igaz ugyan, hogy eszeveszett nagy leleplezések, kompromittáló adatok nem hallhatók rajta. Faragó arról is beszámolt, hogyan találkozott a megbízóival, milyen utasításokkal látták őt el, hogyan alakult az ügy.
MN: Mi volt az első benyomása?
FL: A dolog szakmai részét illetően arra jutottam magamban, hogy mivel Faragó nem tudta teljesíteni a megbízást, egy idő után kiszállt a játékból, jóllehet ő később ennek okát abban jelölte meg, hogy erre a megbízói kérték. Azt is eldöntöttem a találkozásunkat követően, hogy én ezt az embert sem magánnyomozóként, sem alvállalkozóként nem akarom alkalmazni. De mivel ő egyértelműen pénzt kért a kazettáért, amit a titkosszolgálatok nyilván nem fizethettek ki, megoldást kellett találni. Arról volt szó, hogy a Defend Faragót megbízza a cég korábbi tevékenységének átvilágításával: volt néhány értékes cégautó, amelyek nagyon olcsón keltek el egy bizonyos körön belül, és én szerettem volna tudni, mi lett ezeknek a sorsa. Erre készült a szabályos szerződés Faragóval, persze, a háttérben egy alku volt, amit azonban nem én kötöttem vele. Ha arról kérték volna ki a véleményem, hogy a kazettára szükség van-e vagy sem, nem biztos, hogy az előbbire szavaztam volna. Az egész megfigyelési üggyel kapcsolatban egyébként határozott véleményem volt, amit az illetékes parlamenti vizsgálóbizottság előtt megpróbáltam elmondani. Minden hatalom pozícióinak megőrzésére törekszik, amihez meglévő eszközrendszerét felhasználja. Ennek alapja az információgyűjtés, amihez a hatalomnak szerintem megkérdőjelezhetetlen joga van, legyünk bárhol a világon. Más kérdés, hogy az információk mélységével, begyűjtési módjukkal, az effajta tájékozódás törvényességével nem mindenki ért egyet, illetve mindenki máshol húzná meg a határokat. Ebből erednek a Watergate-történethez hasonló botrányok, amikből az elmúlt években - hogy ne menjünk messzire - a kontinens nyugati felén is nem egy példa akadt. A lényeg: az ellenfelei iránt mindenki érdeklődik. Megkíséreltem ezt az álláspontot a bizottságnak előadni, ám jócskán félreértettek. Amikor azt mondtam, hogy Orbán Viktor nem blöfföl, ez- alatt nem azt értettem és nem azt értem ma sem, hogy a kazettán lélegzetelállító információk vannak, hanem azt, hogy az effajta politikai spekulációnak - tehát annak, hogy a mindenkori hatalom él a tájékozódás lehetőségével - igenis van reális alapja.
Csák Csongor








Pszichopaták
Előző cikkemben írtam arról, mennyire fontos egy repülőtársaságnál (is), hogy ne tűrjenek meg instabil, súlyos jellemhibákban vesztesen vergődő, zaklató pszichopatákat, s hogy a protekció orbáni gyakorlathoz is hasonló bűnözői szokás milyen katasztrófákat eredményezhet ártatlanok ellen. A Cikk Címe: "Clinton nem akarta eltussolni Mubarak tömeggyilkos pilótáját - Az Egyptair 1999-es, kétszer 108-as repülőkatasztrófája (és Orbániáda)" (KLIKK a Cikkre!).

A 18-ai születésű David Burke még az előző Cikkemben tárgyalt egyiptomi zaklató és bűnöző pszichopata Gamil El Battutihoz képest is jobban példázza az Internet óta elszabadított ama orbán-pintéri jelenséget, amilyeneket a saját családjukat, valamint volt munkahelyüket saját bűneik és bűntetteik, összeférhetetlen és paranoid bűnöző jellemük miatt gyűlölő súlyosan beteg pszichopaták mintáznak. Nagyon érdekes és rendkívül beszédes párhuzam, hogy bár biztosan akad kivétel Magyarországon is, ugyanakkor a saját családjukat vagy volt munkahelyüket saját bűncselekményeik és disznóságaik miatt gyűlölő és elzárásukig vagy halálukig üldöző szociopátiás jellegű súlyos pszichopaták mindegyike, akiket személyesen ismerünk, nemzeti szocialista, náci "ideológiájúak", pontosabb kifejezéssel tehát nem racionális, hanem kifejezetten ösztönéletet élő, az ösztönök pillanatnyi indulati sodrában csapódó-vágódó szerencsétlen bűnözők, akiknek állati, beszűkült és rosszindulatú patológiás és skiozid elméje annyira gyűlöli saját családját vagy volt munkahelyét, illetve korábbi volt közvetlen környezetét, hogy ezért minden abszolút kívülálló ártatlan életet is bármikor feláldoz, amennyiben kap ehhez hozzáférést. Például felültetik egy utasszállító repülőgépre, vagy - ahogyan az a magyarokra annyira betegesen jellemző - saját családi házukban kést, baltát vagy lőfegyvert ragadva kiirtják saját feleségüket és gyerekeiket.

Ha megfigyeljük, a magyarok sosem ölnek a társadalmi bajokért felelős rendőrt, ügyészt, bírót, politikust, bankárvezetőt stb., sosem ölnek és sosem halnak mások védelméért, soha nem ölnek és halnak a hazáért, az Emberiségért, pláne soha az Istenért, hanem annyira szánalmasak és minden gyilkos közt is alantasak és mocskosak, hogy kizárólag a legalcsonyabbrendű, legmegvetendőbb és legprimitívebb állati ösztönök mozgatják őket, ráadásul a lehető legerkölcstelenebb és legfelvállalhatatlanabb bűntettek elkövetésében. Az általunk ismert összes zaklató és emberjogvédőket üldöző magyar bűnöző olyan személy, aki kifejezetten Adolf Hitlerhez, vagy Vona Gáborhoz, vagy Orbán Viktorhoz húz, miközben kifejezetten gyűlöli a zsidókat, az emberjogvédőket, életvitelüket pedig a saját családjuk vagy volt munkahelyük, közösségük elleni gyűlölködés és zaklatásos, notórius hazudozásos patológiai és öncsonkító, önleleplező beteg életvitel tölti ki. Ezen élményszegény szerencsétlenek belevettetnek egy programozott ösztönállati örvénybe, ami nem enged beteg elméjükön belül semmilyen magasabbrendű szellemet, gondolatot, eszmét érvényesülni, állati elméjük megvakíttatik a tudományra, a szociális mentalitásra, a társadalmi felelősségtudatra, és hitvány állattá aljasulva élik vakon és megnyomorított elmével életük halottságának nyomorult végnapjait. Ezen személyek hozzávetőleg fele alkoholfogyasztásra is hajlamos, egy részük pedig kifejezetten alkoholista, és jellemző sajátosságuk, hogy ha van gyerekük, akkor bírósági úton vannak eltiltva a láthatásuktól is, annyira következetlenek, minden kritikán aluliak és elfogadhatatlanul barbárak, civilizálatlan rosszindulatú ösztönállatiak.

Míg az egyiptomi tömeggyilkos Gamil El Battuti pilóta volt 
(KLIKK!), addig David Burke takarítóként tevékenykedett a Pacific Southwest Airlines (PSA) légitársaságnál. Az 1952. május 18-án Angliában, jamaicai szülőktől származó David Burke ellen elegendő lett volna egy pszichiátriai teszt (tehát nem pszichiáter, mert az össze-vissza hazudozik, hanem egy nemzetközi teszt!), hogy olyan pozíciókból, ahol sok ember élete a tét, azonnal elküldjék. Ennek ellenére a légitársaságok abban az időben engedékenyebbek voltak, minél fogva az olyan vállalhatatlan pszichopatákat is megtűrték, akiknek eltűrése nem protekcionizmusból, hanem más okokból fakadt (pl. pertől való félelem, máskor felelőtlenség vagy egyéb okok). Régebben az ilyesfajta vállalati viselkedést ennél is feltűnőbben tanúsító helyeket "szociális gyűjtőhelynek" is neveztem.

A tapasztalatból kiindulva ma már azt képviselem, hogy semmiféle olyan szervezet nem hordozhat és nem cipelhet instabil és jellemgyenge, mentálisan ingatag pszichopatákat, aki cég más emberekért vagy emberéletek tömegeiért tartozik felelősséggel. Beteg embereknek olyan elfoglaltságokat kell adni, ahol nem férnek hozzá ártatlan emberek életéhez. Azt pedig kifejezetten személyes tapasztalatból vezettem be, hogy pl. a HÍRHÁTTÉR-hez soha többet nem kerülhet egyetlen olyan személy sem, aki bármikor az életében rasszista vagy kifejezetten nemzeti szocialista, tehát náci beállítottságú volt, mert ezen személyek, ha átmenetileg képesek is kimosódni disznólétükből, feltétlenül visszazuhannak - ahogyan az apostolok mondták a Bibliában is - a disznóólba, és visszatérnek saját vizeletükbe és bélsarukba. Súlyosan magyarkodó náciból nem lesz szalonna, fasisztából nem lesz ember sem, nemhogy angyal (roppant ritka az ilyen Isteni Beavatkozás). Tudomásul kell venni és meg kell érteni, hogy aki valaha náci vagy fasisztoid volt, az azért lett az, mert eleve, genetikailag és életprogramjában kódolt a végzetes szellemi és ösztönéleti téboly, a rosszindulat, az antiszociális, patológiás állati viselkedés és életmód, ami miatt ebbe bármikor, akármilyen csekély külső vagy belső löketre visszazuhanhat, és ahogyan a Jézus Krisztus apostola mondja: rosszabbá válik, mint amilyen megmosódott disznóléte előtt volt. Aki náci volt, nem lehet később újságíró, nem lehet filmrendező, nem lehet kórházi dolgozó, mentős, gyámügyes, rendőr, ügyész, bíró, önkormányzati ügyintéző, futár vagy olyan helyen takarító, ahol akár csak lopni lehet, nem szabad foglalkoztatni 
sem pénztárosként, sem pénzügyi alkalmazottként, hogy helyi vagy országos politikusként való (pl. protekcionista) pozícionálásáról már ne is beszéljünk! Igen, az is benne van tehát, hogy az Országgyűlés jelenlegi, 2013-as zömét indokolt teljesen kisöpörni, hiszen a fasizmus nem értelem és erkölcs, hanem a legmoslékabb, legállatiasabb és legmegbízhatatlanabb szociopátiás gyűlöletösztön. Olyan, amitől hányni és okádni kell, ahogyan én is a szó szoros értelmében okádtam az orbáni, magyar állami fasizmus láttán, mely a sötétséget amolyan Fórizsosan vagy SoDI-san próbálja folyamatosan lenyomni mindenkinek, de valami megszállott devianciával különösen a Keresztyének és az emberjogvédők torkán, hogy az Isteni Manna Lelki Életélelme fogyasztása helyett disznóknak górt ürített moslékot zabáljanak.

David Burke, a PSA légitársaság takarítója tehát megbízhatatlan, indulati életet élő, tolvaj, csempész, saját bűneiért másokat okoló, kötekedő pszichopata volt, aki ellen korábban már indult illegális drogcsempészet miatt is eljárás (egy légitársasági járaton Jamaicából csempészett kokaint Rochesterbe), mely eljárást aztán lezártak, Burke-nek pedig - a hozzá képest feltétlenül felsőrendű, toleráns és elnéző vezetés részéről - megkegyelmeztek.

Nagy hiba volt.

Miután következő botrányánál - ami meg egy tolvajlás volt - a biztonsági kamera felvette, hogy az egyik repülőgépen 69 dollárt sikkasztott el a repülési bár pénztárából, Raymond F. Thomson, a légitársaság egyik vezetője behívatta, szembesítette a történtekkel, és közölte: nincs tovább, ebből elég volt, eltávolítja a cégtől. Burke arra hivatkozott, hogy neki családja van; instabil életvitele folytán a tartozásait is megemlítik többfelé, de érthető, hogy egy olyan halmozottan bizalmi állás kapcsán, amilyen egy légitársaságnál van, nem lehettek tekintettel arra, hogy a visszaeső, ösztönéletet élő bűnöző következő állítása szerint neki ilyen vagy olyan családi gondjai és - nyilvánvalóan patológiás betegségéből adódóan - tartozásai vannak. (Egyébként éppen most néztem bele egy rendkívül hírhedt orbánista nácival készített videointerjúba, aki szintén családvédelmi és gyermekvédelmi jogokra hivatkozott, mivel ezt a nyílt rendőrségi és kormányzati levelezőlistákon "metélt faszú zsidó"-zó súlyos náci pszichopatát nem csak eltiltották saját családja láthatásától is, de éppen gyereke és volt felesége állandó zaklatása miatt saját családja körülbelül 24-szer kezdeményezte biztonsága és élete védelmében a pszichopata volt férj előzetes letartóztatását, természetesen hiába. Az ilyen személyek mindig polikriminalizált bűnözők. Sosem ragad le az ilyen egyetlen bűncselekménynél, hanem minden magasabb rendű lélek és személy ellen betegesen, megszállottan uszít és követi el súlyosan szociopata, minden valamelyest egészséges közösség számára felvállalhatatlan bűncselekményeit, s mint ez esetben is, jellemzően súlyosan fasiszta ideológiák és fékevesztetten trágár zsidózás társaságában.)

David Burke - miután a kirúgását bejelentő főnöke, Ray Thomson elmondta, hogy nem maradhat többé a légitársaságnál - kirontott az egész addig elnéző és bűnbocsátó Thomson irodájából. Ott, a külső irodában a titkárnő kedvesen köszönt neki, a pszichopata Burke pedig megállt, megfordult és fenyegetőleg olyasmit mondott, hogy gondoskodik arról, hogy feledhetetlen nap legyen; majd távozott.

Az addig is kegyelemből kitartott bűnöző alkatú, hiszteroid és gátlástalan pszichopata Burke aznap, tehát 1987. december 7-én telefonos búcsúüzenetet hagyott barátnőjének az üzenetrögzítőn, és zsebre vágva egy ismerősétől kölcsönkért pisztolyt - egy 44-es (4+4=8) Magnumot - jegyet vásárolt a PSA Flight 1771-es, Los Angeles és San Francisco közötti járatára, amit a kirúgását bejelentő Ray Thomson használt a rendszeres munkába járásra és haza távozásra. A kritikátlan bűnöző alkatú hiszteroid és paranoid pszichopata az akkoriban (1987-ben) még a légitársaság munkatársai számára fenntartott kikerülő kapun kényelmesen, átvilágítás nélkül átvitte a fegyvert, és Thomsonnal együtt felszállt a repülőgépre, ami egy British Aerospace Bae 146-200A volt (a repülő neve "A Smile of Stockton"). A hitvány tróger egy hányó zacskóra írta a következő üzenetet: "
Hi Ray. I think it's sort of ironical that we ended up like this. I asked for some leniency for my family. Remember? Well, I got none and you'll get none.". Ez körülbelül annyit jelent: "Hello, Ray. Azt hiszem, a sors iróniája, hogy együtt végezzük. Egy kis engedékenységet kértem a családomért. Emlékszel? Nos, én nem kaptam semmit, de te sem fogsz."

Szegény Burke, ha velem szállt volna fel a gépre, biztosan elcsúszik és hanyatt esik, ugyanis az a hányózacskó, amit megfogott volna, és ami szétrobbant volna a kezében, már biztosan tele lett volna a hányásommal. Ha akarja tudni, hogyan okádik ennek a Cikknek az írója, Molnár F. Árpád például az orbáni nácizmus láttán, olvassa el a Cikkünket, és vigyázzon, nehogy olyan helyzetet teremtsen, hogy kénytelen legyek az arcába hányni. A Cikk megírásának dátuma és a Címe: "
2013-01-28. Ilan Mor, Feldmájer Péter, Zoltai Gusztáv és családjuk kiirtása tárgykörében BÜNTETŐ FELJELENTÉS ORBÁN VIKTOR, PINTÉR SÁNDOR ÉS FASISZTA MAFFIÁJUK ELLEN!"(KLIKK a Cikkre!).

Amikor a négy hajtóműves utasszállító repülőgép 6700 méteren járt, a fekete doboz hangrögzítője felvette, hogy valaki bemegy a WC-be (logikus, hogy Burke), bizonyára, hogy a lőfegyvert előkészítse. Eztán kijön, majd a pilóták két lövést hallanak, amikor is a nyomozás szerint a beteg, pszichopata bűnöző lelövi Ray Thomsont.

A másodpilóta azonnal jelentette a légikikötőnek, hogy lövések dörrentek a fedélzeten. Ekkor benyitott a légiutas-kísérő (stewardess) a pilótafülkébe, és ezt mondta:
 - Van egy problémánk. (We have a problem.)

A kapitány megkérdezte:
 - Miféle probléma? (What kind of problem?)

Ekkor megint lövés dörrent; valószínűleg a légikisasszonyt lőtte le a mocskos, primitív, tanárosan magyar stílusú ösztönállat, aminek a hangja hallatszott ekkor, mialatt ezt mondta:
 - A probléma én vagyok. (I'm the problem.)

Erre két lövés dörrent, igen; a nácikra és a magyar torzszülött apákra tanárosan emlékeztető, súlyosan beteg, retardált mentalitású és ösztönéletű fórizsbandás Burke feltehetően ekkor lőtte le a két vétlen pilótát, ahogyan a nagyon hasonló jellemű, ugyancsak nagyon beteg és összeférhetetlen magyar pszichopaták szoktak őrjöngeni pl. az otthonvédő Koppány Csoport és a vele a családok és a vétlen polgári lakosság védelemében összefogó civil szervezetek vezetői és aktivistái ellen Magyarország leghibbantabb és legrosszindulatúbb szociopata fórizsi bűnözői, megpróbálva mindenkit lebeszélni arról, hogy az utolsó reményükbe kapaszkodó ártatlan tömegeknek segítsenek, primitív, szélsőségesen átlátszó hazudozással állami ügynöközve az otthonvédők sorát, ritkán nem egybekötve rendkívül beteg és önpusztító mocskolódásaikat a zsidóság faji alapú gyűlöletével és a nemzeti szocialista eszmék nyilvános magasztalásával. Rendszeresen kifejezve a Jobbik ugyanekkor megfogalmazott dicsőítését.

A valószínűleg született pszichopata bűnöző ekkor - ahogyan azt dokumentálta a repülési adatrögzítő (FDR) - előre tolta a kormányt, miáltal a repülőgép közel függőlegesbe fordulva száguldani kezdett a föld felé. Eztán az örök kárhozat végtelen ideig tartó kínjára született szánalmas emberi roncs még egy lövést eresztett el, amivel a feltevések szerint lelőtte az utastérben, szolgálaton kívül tartózkodó, addig utasként utazott, a pilótafülkébe nyilván bejutni próbált légitársasági vezető pilótát.

Az utasszállító repülőgép - fedélzetén a 38 emberrel és a további 5 főnyi személyzettel - 16 óra 16 perckor (8+8 és 8+8) belecsapódott a Santa Lucia hegységbe, Paso Robles és Cayucos közelében. A repülőgép a zuhanás közben átlépte a hangsebességet: a sebessége 770 mérföld volt óránként, azaz 1240 km/óra. A becsapódáskor - ilyen gyorsan száguldott a moslék terrorista az örök kínzatás végtelen poklába - 5000 G körüli volt a nehézségi erő, azaz a földi gravitáció ötezerszerese! Azt is mondhatnánk: David Burke minőségéhez és tetteihez méltón és érdeme szerint, miközben a Jézus Krisztus a WTC Előre, Eleve Elkészített katasztrófájára is utalva akképpen kommunikált, hogy Deklarálta:
 - Vagy az a 18, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok, hogy bűnösebbek voltak minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom nektek: sőt, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek! (Lukács Evangélium 13. Fejezet 4-5. Versek)

S ha már Siloámnál tartunk, az Újszövetségnek nevezett Ókori Történelmi Dokumentumok még egyszer megemlékeznek Siloámról, konkrétan megemlítve a János Evangéliuma 9. Részében, a 7. és 11. Versben, mert az ilyen júdási patkánymészárlások leleplezései nem csak halált, de az Istentől Áldott Olvasóknak örök életet is teremnek:
 - És mondta neki [Jézus Mondta a születése óta vak embernek - a szerk.]: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában (ami azt jelenti: Küldött). Elment ezért és megmosdott, és visszatért látva. (...) Felelt [az addig vak ember - a szerk.], ezt mondva: Egy ember, akit Jézusnak mondanak, sarat készített, rákente a szemeimre, és mondta nekem: Menj el a Siloám tavára és mosódj meg; miután pedig elmentem és megmosakodtam, megjött a látásom.

A repülőgép a becsapódással összetömörítette a maga alatt lévő földet, s mivel az vissza akarva nyerni feszültségmentességét, gumiasztalként viselkedett, visszadobta a repülőgép darabjait, és szétszórta maga körül. Ezzel is függ össze, hogy sok gépdarabka nem égett meg a robbanásban, és megtalálták az idült pszichopata Burke zacskóra írt kézírását, és az agyalágyult torzszülött Burke pisztolyának elsütő billentyűjén a fórizsbandás bűnöző mutató ujjának bőrdarabját is, annyira, hogy még az ujjlenyomatot is minden kétséget kizáróan és könnyedén megállapították. Burke már a Pokolban őrjöngött tovább; ekkor már nem a gyűlölettől, ahogyan életében, hanem a kíntól és a borzalomtól, azóta és eztán is örökkön örökké, a Pokolból majdan belevetve a Kárhozat kénkővel és tűzzel égő, azt is mondhatnám, másként Siloámos tavába. Ahol végleg nyitva lesz a retardált szociopata szeme is, de már esélytelenül az örök életre, és biztos befektetéssel az örök szenvedésbe.

A legnagyobb emberdarab, ami egyébként megmaradt, egy háttérhatalmi jelentést hordozó cipő egy lábbal. Ebből is látható, hogy csöppet sem biztos, hogy a katasztrófát a Sátán tervezte, hanem lehetett az Isten is, Aki esetében mindenképpen maradéktalan bizonyítást nyert, hogy rendkívüli módon Utálta ellenségét, Burke-öt, akit örök szégyentörténelmi elbutulásra, náci szintű lealjasulásra, halálra és kárhozatra Ítélt.

Annyira nyilvános, hogy már a hivatalosan nemzetközi kereskedelmi tévés csatornákon is beszámoltak - alig pár hete is - például arról az esetről, amikor egy arab terrorista az USÁ-ba utazván egy nyilvános szórakozóhelyre ült be, ahol a CIA már várta. A CIA egy hangszeren játszó zenész ügynöknőjét ültette a zenészek pódiumára, aki a hegedűtokhoz nyúlva aktiválta az úgynevezett plazmalézer elsütő billentyűjét. A plazma lézer - amely sokkal jobb, mint a lőfegyver, ráadásul hangtalan, sugara pedig láthatatlan - gamma tartományban lévő lézersugarat lőtt ki a terroristára, aki a helyszínen az asztalra borult és meghalt. A gammasugárzás áthatolt a beteg ember koponyáján és azonnal megsütötte, szétrázta, cseppfolyósította a lakosságra veszélyes pszichopata bűnöző agyának megcélzott részét. Ez az egyik módszer egyébként, amivel a titkosszolgálatok agyvérzést okoznak, mégpedig mindig ott, ahol okozni akarnak. A dokumentumfilm nyilvánosan megemlékezett róla, hogy a - valójában egyébként réges-régóta alkalmazott és rendszerbe állított lézerfegyver, sugárfegyver - széles körű rendszerbe állítása célszerű lehet, mely alkalmas kiszorítani a régimódi lőfegyvereket. Ez persze már régen megtörtént.

Ha publikusan alkalmaznák azon rejtett kamerákat, amik eddig is behálózták az összes utasszállító repülőgépet - annak pilótafülkéjével és WC-jével együtt a világ minden részén -, akkor olyan esetekben, amikor egy David Burke pl. előveszi pisztolyát a repülőgép WC-jében vagy az utastérben, az ilyen degenerált tagot egyszerűen ki lehetne lőni egy elavult lézerfegyverrel. Nem szükséges még megölni sem, hiszen a számítógép által irányított lézersugárral az agy olyan területére is lehet lőni, ami azonnali ájulást, azonnali alvást vagy tetszőleges idejű teljes vagy részleges fizikai bénulást okoz.

Az agyalágyult idióta bűncselekményei után olyan szövetségi törvényeket vezettek be, melyek miatt a légitársaságok alkalmazottainak egyrészt azonnal le kell adni az okmányaikat, amint felfüggesztették vagy kirúgták őket, másrészt a törvény szerint ugyanazokon a biztonsági ellenőrzéseken keresztül kell menniük, amiken az utasoknak muszáj.

Ettől függetlenül persze tudjuk, hogy Magyarországon is gyakori a nemzetközi kábítószercsempészet is, amit nem csak a polgári utasszállítás, hanem a hobbirepülések és a katonai repülések során is hol magánzsebre, hol állami megbízásra folytatnak a titkosszolgálatok orra előtt. Én, aki Magyarország legnagyobb katonai repülőtere főbejárata mellett születtem, Kecskeméten, és a mai napig oda vagyok bejelentve, a katonai reptér főbejáratától pár méterre lévő katonai lakótelep épületébe, számos lehetőségem volt meggyőződni arról, hogyan termesztették a magyar állam orra előtt, a hadsereg reptéri főtisztjei teljes bevonásával hangárokban és más tározókban a marijuánát, és személyesen ismertem olyat, aki a határon túlra repülőgéppel szállított kábítószereket. Az is gyakori volt, hogy a vadászpilóták úgy ültek be a gépbe, hogy olyan részegek voltak, mint a tök, és olyan eset is volt, hogy úgy kellett kiszedni a repülőgépből, annyira beállt a részegsége, mire a repülésből visszatért. Mellesleg jegyzem meg, hogy ennél sokkal nagyobb híre van azon politikai üldözéseknek és állami gyilkosságoknak, amik a hadsereg olajtározóit (olajszőkítéseit és olajcsempészeteit) hivatottak biztosítani, de bevonták környezetemet a médiában olyan soha nyilvánosságot nem kapott eset eltussolásába, amikor a magyar állam komplett vadászgépet lopott el - az USÁ-val összefogásban - egy arab állam további felfegyverzésére, de mivel nem sikerült eltussolni az ügyet (értsd alatta: muszáj volt titkos katonai büntető eljárást indítani), ezért kitalálták, hogy egy bizonyos katona lopta el a vadászgépet (Európa egyik legjobban betechnikázott és megfigyelt területéről), akit aztán ezúttal éppen nem tettek el láb alól, ahogyan rendszeresen szokás, hanem megbeszélték az USÁ-val, hogy disszidáljon, különben megölik, és az USÁ-ban kap állampolgárságot és letelepedési engedélyt. A katona, akire ráfogták a vadászgéplopást, a felhívásoknak megfelelően távozott is az Egyesült Államokba, ahol nyoma veszett (valahol letelepedett vagy időközben megölték). Arról is komoly adatok és információk vannak, hogy Orbán Viktor és Pintér Sándor a határokon lefoglalt kábítószereket hogyan lopta el és adta el külföldön és Magyarországon, időnkénti elterelő műveletként megsemmisítve egy-egy fogást a nyilvánosság előtt. De a reptéren, ahol hivatalosan lakom, olyat is láttunk elégszer, amikor pl. a délszláv válság és háború idején Slobodan Milosevics vadászgépei zavartalanul röpködtek a katonai légibázis és a lakótelep fölött.

Visszatérve és befejezve David Burke pszichopata és szociopata ön- és tömeggyilkosságának példájával: David Burke története számomra nem csak azt jelenti, hogy instabil, jellemtelen pszichopatákat nem szabad a világon semmiféle felelősebb munkára alkalmazni, sehol, és nem csak arról beszél, hogy akiket saját családjuk láthatásától is eltiltottak, vagy családjuk zaklatása miatt - pláne, akiknél ez erőszakos bűncselekményekkel is társult - előzetes letartóztatásba helyeztek, nem kaphatnak semmiféle ember iránti felelősséggel járó munkakört, de azt is elmondja, hogy minden életvédelmi és felelős helyről és munkakörből is végleg elzárandóak azok a betegségüket életen át hordozó pszichopaták és elmebetegek, akik bármikor az életük során rasszisták, neonácik vagy fasiszták voltak.

Mert a nemzeti szocialista ösztönállatiság, a fasizmus olyan betegség, amely sosem gyógyul meg, legfeljebb átmenetileg, gyakran kínban és küszködve lappang, záros ideig. De ahogyan csülkös disznóból ritkán Farag az Isten halhatatlan repülő angyalt, hasonlóképpen fasiszta féregből sem kalkulálható Örök Életre Átformált Kozmikus és Magasztos Isteni Csoda.
Tényfeltáró Cikk: Molnár F. Árpád (ELI), 2012.01.30., Budapest, Hungary.



Háborús hírek









Balkáni gyász


Gyásznap Boszniában – a srebrenicai népirtás áldozataira emlékeznek


Több ezren vettek végső búcsút a srebrenicai népirtás 175 DNS-tesztekkel újonnan beazonosított áldozatától. A város a húsz évvel ezelőtti délszláv háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A Ratko Mladics vezette boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el. Majd a békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút elhurcoltak, akiket aztán brutálisan lemészároltak.

  • Megnyugvással tölt el, hogy megtaláltam a fiam – mondta el egy asszony. Álmodtam vele az elmúlt éjjel. Egy háztetőn láttam őt, majd magamhoz öleltem. Az álmom valóság lett, most itt tarthatom az ölemben – sírja el magát.
A 19 évvel ezelőtti vérengzés a nemzetközi jog szerint népirtásnak minősül, és a II. világháború óta elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják Európában.

Eddig 6066 áldozatot helyeztek örök nyugalomra Potocariban.
  • Még több mint ezer áldozat maradványit nem sikerült fellelnünk – avat be a kutatást végző nemzetközi szervezet igazgatója, Kathryne Bomberger. Munkánkat nehezíti, hogy az elkövetők a háború után sok esetben kiásták, és más helyre szállították a holttesteket azért, hogy elrejtsék tetteik bizonyítékait. A maradványok roncsolódtak, összekeveredtek.
A most beazonosított áldozatokat pénteken temetik el a kelet-boszniai Srebrenica melletti potocari emlékhelyen.

Július 11-ét Bosznia-Hercegovina főleg bosnyákok és horvátok lakta országrészének vezetése az idén gyásznappá nyilvánította.

Gázai-övezet
Izrael csütörtökön két újabb támadást indított palesztinok lakta Gázai célpontok ellen. A városokban vijjogtak a szirénák, az emberek futva igyekeztek biztonságosnak vélt pincékbe, lépcsőházakba. Az első csapás az övezet déli részén lévő Hán-Júniszban, a második az övezet középső területén, Nuszeirátban csapódott be. A három napja tartó légi offenzívában eddig 57 palesztin vesztette életét, köztük sok a civil, nő és gyerek.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állampolgárokmindkét oldalon folyamatosan egy újabb támadástól rettegve éljenek. Azt mondta, egy mindenre kiterjedő háborús eszkaláció csak úgy előzhető meg, ha a Hamász leállítja az Izrael elleni rakéta- és aknavetős támadásokat. Egyúttal a béketárgyalások felújítására szólított fel.

Míg első mondatában még "mindkét" félről beszél, a másodikban már egyből rá is kontráz... Az igazságtételről nem is beszélhetünk, az figyelmen kívül van hagyva. Vagyis nem a palesztinok oldalán érvelt az ENSZ, hanem újfent zsidócsahosságról tett tanúbizonyságot. Mit is várhatnánk tőlük? Nem gondoljátok, hogy majd a betolakodót egrecéroztatja az öslakossal szemben, hogy próbáljon meg viselkedni..., ha már betolakodó!

A Hamász az elmúlt egy hétben 320 rakétát indított gázai területről izraeli célpontok felé. Jeruzsálemet és Tel-Avivot is találatok érték. Az izraeli védelmi erők tájékoztatása szerint a Vaskupola nevű rakétaelhárító-rendszer eddig kilencven százalékos sikerrel működött

A palesztin elnök Mahmud Abbasz szerint órák kérdése és elkezdődhet a zsidók szárazföldi offenzívája Gázában. Izraeli források több mint 20000 katona mozgósításáról beszélnek. Az izraeli honvédelmi miniszter is a szárazföldi csapatok korlátozott bevetése mellett tette le a voksát, legalábbis ez hangzott el egy izraeli tv-műsorban. Mahmud Abbasz palesztin elnök értelmetlennek ítélte nemcsak az izraeliek hanem a Hammasz tevékenységét is:

  • Azt akarjuk, hogy az egyenlőtlen erőszaknak legyen vége. Ennek nincs értelme. Kilövünk egy rakétát, és nem jut sehová. A túloldalról meg jön egy vadászgép és katonai célokra lő.
Abbasz a Hammaszt arra kérte, hogy fejezzék be Izrael bombázását.
A csütörtöki izraeli bombázások összesen 30 ember, főleg civilek életét követelték, Izrael miniszterelnöke Benjamin Netanjahu jelezte, Izrael növelni fogja csapásainak számát, addig amíg nem sikerül komoly csapást mérni a Hammaszra.





A halálos áldozatok száma folyamatosan nő. Az izraeli légitámadásokban 90 ember vesztette életét, főleg civilek, gyerekek és asszonyok és 600 ember sebesült meg. Kedd óta az Izraeli légierő 900 célpontot bombázott Gázában, miközben a Hammasz Jeruzsálemre, Haifára és Tel Avivra is rakétát lőtt ki.

A Hammasz jelezte,


a végsőkig fog küzdeni, nincs veszítenivalója. Az Egyesült Államok elnöke Barack Obama közvetítőként állna Netanjahu elnök rendelkezésére, mivel senki nem akar szárazföldi inváziót- írta az amerikai külügyminisztérium.

Ukrajna
Fokozott fegyverkezésről döntött az "ukrán védelmi" minisztérium, vagyis a Nyugat. Eddig bevallottan sok tankot veszítettek az ukrán "védelmi" erők a keleti régiók "felszabadításában"(Felszabadítás, mint nálunk '56-ban).


A fővárostól 150 kilométerre található gyárban 18 féle harckocsit gyártanak. Zömében ugyan orosz alkatrészekből, de magukat a járműveket már Ukrajnában szerelik össze.

  • A keleten zajló helyzet miatt növelni kell kapacitásainkat – mondta Szergej Butenko, a harckocsijavító üzem vezetője. – Tavaly mindössze négy tankot kellett megjavítanunk az ukrán védelmi erők részére, idén eddig 140-et kellene – tette hozzá.
- Az ország keleti felében a történések rettenetesek, alattomosak, a szeparatisták aknákat hagynak maguk után – mondja Vlagyimir Sztaritszevics, az ukrán védelmi erők tagja. – Nagyon gyorsan fogynak a tankjaink. De a tank pótolható, az emberek, akik elesnek, viszont nem.
Az ukrán Nemzeti Gárda Szlovjanszkban rengeteg orosz gyártmányú vállról indítható rakétát, aknát, gránátvetőt talált egy templom pincéjében, a fegyvereket a szakadárok hagyták hátra.

Hírfigyelő Szolgálat - Jovőnk.info










Zsidó provokáció volt csak a 3 fiatal meggyilkolása - Izrael ürügye






40 ezer tartalékost mozgósít az izraeli kormány, Benjamin Netanjahu miniszterelnök elrendelte egy esetleges gázai szárazföldi hadművelet előkészítését. A hadsereg szóvivője úgy fogalmazott, fel kell készülniük erre az eshetőségre is. Ők nem csak felkészülnek, illetve csak a jogi alapot teremtik meg Palesztína végső lerohanására a közvélemény előtt, a cionista hadseregük és vezetőik már évtitedek óta erre vár.
Közben mindkét oldalról folytatódnak a légicsapások. Az izraeli légierő kedden délután újabb 40 katonai célpontot támadott, a légicsapásoknak eddig – úgy tudni – 11 palesztin áldozata van, állítólag a Hamász iszlamista palesztin szervezet katonai szárnyának egyik harcosa is életét vesztette. Több lakóházat is találat ért.
Mahmud Abbász palesztin elnök felszólította az izraeli kormányt arra, hogy állítsa le a légicsapásokat a Gázai övezet ellen, emellett a nemzetközi közösség közreműködését is kérte, hogy segítsen megállítani a konfliktus további súlyosbodását.
A térségben az elmúlt hetekben öltött rendkívüli méreteket a feszültség három izraeli, majd egy palesztin tinédzser megyilkolását követően.

A katonai akciót előzetesen elítélte már Oroszország, talán a népírtás tekintetében Ukrajna eseményeivel von párhuzamot, hiszen az atlantista erők mindkét esetben hathatósan munkálkodnak - a hivatalos megfogalmazás szerinti orosz nyilatkozat a következő: "Oroszország aggodalommal figyeli a gázai eseményeket. A gázai civil lakosság elleni fegyverhasználatra Oroszország rosszallással fog tekinteni". Ez mindent elárul az orosz hozzáállásról nagyon helyesen.
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info




Van-e szüksége Palesztinának a harmadik intifádára?





Az után, hogy izraeli radikálisok egy palesztin fiút öltek meg, a palesztin földön újra intifáda szaga érezhető.
Mindenesetre ez olvasható az izraeli médiában. A 16 éves Muhammad Abu Hdeyr-t július 2-án éjszaka rabolták el és a gyilkolták meg Jeruzsálem külvárosában. Ez válasz volt három izraeli tizenéves meggyilkolására, ami júniusban történt.
Első pillantásra a helyzet jelenlegi kiéleződésében nincs semmi új: a palesztin szélsőségesek akcióira válaszolva Izrael már régóta alkalmazza a „szemet szemért” elvet. De most nagyon nyugtalanító tényező mutatta meg magát.
Még az izraeli újságok is elismerik, hogy Abu Hdeyr esete arról tanúskodik, hogy Izraelben aktívan és agresszíven kezdenek tevékenykedni ultra-nacionalista zsidó szervezetek. Muhammad Abu Hdeyr-t egy nappal az után rabolták el és élve égették el, hogy holtan találták a három elrabolt izraeli tizenévest.
Az izraeli városok arabok lakta kerületekben még mindig tartanak a gyilkosság elleni tiltakozó tüntetések. A házfalakon „Halál az izraelitáknak” feliratok láthatók. A másik tábor képviselői írják: „Halál az araboknak”. Nemcsak Kelet-Jeruzsálemben történnek az összecsapások, hanem Názáretben és észak-izraeli városokban is.
A Jeruzsálemi Rendőrség bejelentette, hogy hat nacionalistát tartóztattak le, akiket a palesztin fiú elégetésével gyanúsítanak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy fogalmazta, hogy a palesztin fiú meggyilkolása „terrorista cselekmény”, és ha a gyanú bizonyítást nyer, akkor a gyilkosokat a törvény szerint meg fogják büntetni. Ugyanakkor Netanjahu felszólította az arab és a zsidó közösségek vezetőit, hogy megnyugtassák a lakosságot.
De sok minden attól függ, hogy az izraeli hatóságok valóban felelősségre vonják-e a bűnösöket. Palesztinok már régóta nem hisznek az izraeli bíróság elfogulatlanságában.
A fő kérdés most az, hogyan befolyásolja mindenez a palesztin-izraeli rendezési folyamatot. És kinek előnyös annak kiéleződése.
Egyértelmű, hogy valaki provokálja a palesztin intifádát, és ez nem lehet a palesztin vezetés - mondja Vjacseszlav Mauzov neves politológus, az Orosz-arab Baráti Társaság elnöke.
A palesztinok most megerősítik állásaikat. És ez nem tetszik az amerikaiaknak. Ez ellentmond stratégiájuknak, amely az arab világ megosztására és arra irányul, hogy az „ellenőrzött káoszt” teremtse az arab országokban. Az ilyen káoszt ma Szíriában és Irakban, Líbiában, Jemenben és Szudánban látjuk.
A legszomorúbb az, hogy az USA szétrombolja a rendezés egész alapját, amit évtizedekig építettek - mondja Vjacseszlav Matuzov:
Az USA lerombolta a kialakult gyakorlatot, és megsértette az alapvető elveket, amelyek alapján az elmúlt években bár lassan, de meglehetősen sikeresen haladt a közel-keleti rendezés. Oroszország, az ENSZ és Európa abból indult ki, hogy a tárgyalások sikerét csak a Négyek – az USA, Oroszország, az EU és az ENSZ közös erőfeszítései biztosíthatják. Az elmúlt években az USA „magára húzta a takarót”, és mindent maga akart csinálni. De csúfos kudarcot vallott.
hungarian.ruvr.ru






Magyarországot is elfoglalnák véreskezű iraki szélsőségesek” - jelent meg a minap…





Szinte minden nyugathoz köthető média telekűrtölte a nagyvilágot a következő tartalmú híranyaggal:

A fél Irakon átgázoló ISIS öt éven belül Ausztriáig és Szlovákiáig hatolna be Európába, Oroszországtól pedig elvenné a Krímet.”
Merész hódítási tervekkel jelentkezett hétfőn az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS), amely öt éven belül Magyarországot is elfoglalná – derül ki abból a térképből, amelyet a fél Irakon átgázoló szunnita szélsőségesek hoztak nyilvánosságra ma, egy nappal azután, hogy kalifátust kiáltottak ki Szíria és Irak ellenőrzésük alatt álló területén.
A Twitteren nyilvánosságra hozott térkép tanúsága szerint az ISIS ezzel a területtel vajmi kevéssé elégedett. Egy egyesült iszlám kalifátus nevében a szunnita szélsőségesek öt éven belül Európát Ausztriáig és Szlovákiáig – Marokkó felől Spanyolországig –, Ázsiát Pakisztántól Kazahsztánig, Afrikát pedig Kameruntól a Közép-afrikai Köztársaságon át Kenyáig és Szomáliáig foglalnák el. Figyelemreméltó, hogy az ISIS rátenné a kezét az Oroszország által márciusban annektált ukrán régióra, a Krímre is.


Az ISIS-nek jelenleg 7-8 ezer embere van, de ez elég volt ahhoz, hogy Irakban napokon át megfutamítsa annak a hadseregnek az egységeit, amelynek összesen 350 ezer katonája van, és az amerikai kivonulás, 2011 óta pedig több mint negyvenmilliárd dollárt fordítottak a fejlesztésére.
Az ISIS a taktikai felkészültségén túl egyébként az anyaszervezetét, az al-Kaidát megszégyenítő kegyetlenségéről hírhedt. Szíriában – ahol a három éve tartó polgárháború alatt már mindenki elkezdett harcolni mindenki ellen – nem egyszer megtörtént, hogy a Bassár el-Aszad elnök erői ellen elvileg velük együtt küzdő, de mérsékelt iszlamista felkelőket feszítettek keresztre.
Eddig szól a hír.
Elemezzük! Ez az ISIS (a mozaikja „A SZEM”-et jelenti) nevű fedőcég, ami most az iszlám nevében indult hódító útjára. Nem más, mint egy újjabb szemita próbálkozás egy modern „római birodalom” (nézd csak meg a mellékelt térképet – nem ismerős általános iskolai tanulmányaidból?) létrehozására első körben. Aztán a csillagos ég…
Az al-Kaida, a szunnita lázadók mind mind az arab sejkeken (Szaud-Arábia, Kuwait, Arab Emirátusok) keresztül pénzelt cionosta zsidóbérencek. Amerikai fegyverzettel, kiképzéssel párosítva. Mivel ezt a „békefenntartó iraki hadsereget” is az amerikaiak pénzelik (hiszen Irak nem szabad és független állam a kivonulás ellenére) és állították fel szinlelt kivonulásuk utánra, így könnyebben érthető - etnikai összetétele miatt is – a „megfutamodás”. Tehát az arab tavasz, Líbia, Szíria, Ukrajna után itt az „új 5 éves terv” (nem ismerős ez is a bolsevik érából, tisztelt publikum – azok is zsidók voltak), ha úgy tetszik egy nostradamusi jóslat beteljesítése – miszerint egymás ellen fordul az iszlám és keresztény világ – következik, következhet a fenti híranyag szerint.
Még egy fontos tétel: A keresztrefeszítés is kiknek a módszere vajon, nem érdekes? Olvass a sorok között! Oroszország sem maradt ki a hírből. A jelenlegi egyetlen szellemi szinvonalat megütő védőbástyája a mai kereszténynek mondható alapoknak, mert a jelen elzsidósodott Európája már hírből sem felel meg ennek a kitételnek sajnos.
Ezek nem összeesküvések, ezek történelmi tapasztalatok, amiket illik hasznosítani és ezáltal felhasználni felkészülés gyanánt, tanulni belőlük, hogy kiknek engedtük át a világ kormányzását, ha lehet és kell egyáltalán ilyenről beszélnünk. Félreértés ne essek, minket nem a világbirodalom érdekel hatalmi szempontból (legfeljebb annyiban, amennyiben minket is érint a Földgolyó teremtett és épített környezeti-természeti hatásai), minket a nemzetek ébredése érdekel és azok békés együttműködése egymás mellett ezen a Földgolyón, míg fel nem emelkedünk mindnyájan a Mennyek országába a termtő jobbjára, angyali minőségben, az isteni végső győzelemig a földi poklos gonoszság felett. Ez a keresztény hitvallás lényege (ami nem is különbözik alapjaiban az iszlám – olvass bele – hitvilágtól)… Akkor miért fordulnánk egymás ellen?
Vajon ez lenne az apokaliptikus „testvér testvér ellen” egyetemes próféciája?
Ébresztő! Álljunk a saját talpunkra!

Várhegyi Kálmán – Jövőnk.info  

Vigyázzatok a zsidók a képekbe rakják a vírust !!!!!!!!
ez már a második próbálkozásuk




Hát itt lemaradt és amugy is az egy gumicsont lett volna míg rágódsz rajta ők kinyirják a fél palesztin koncentrációs tábort .
Helyette itt egy másik kép !!!!!








Hisz nem Palesztina akarja leigázni Magyarországot és a világot , és e térkép beszédesebb ezer oldalnál ….!!!!!! ….




A Morgenthau-terv 2. - Naplófeljegyzései





Morgenthau Naplófeljegyzései (The Morgenthau Diaries) 900 kötetet tesznek ki és a New York államban fekvő Hyde Parkban, az ottani Roosevelt könyvtárban kutathatóak. 1953-ban az amerikai Szenátus Belbiztonsági Albizottsága (Senate Internal Security Sub-Committee) elrendelte a Morgenthau-hagyaték átvizsgálását elsősorban a Németországgal kapcsolatos kérdésekben. Az Albizottságot a Morgenthau-terv néven ismertté vált dokumentumok érdekelték, amelyek Németország második világháború utáni elpusztítására vonatkoztak. Fényt akart deríteni a bizottság dr. Harry Dexter White tevékenységére is, aki a Morgenthau-terv kidolgozója volt.
Az előzőekben már utaltunk rá, hogy Henry Morgenthau Jr. FDR pénzügyminisztere volt 1934-től 1945-ig. Morgenthau minisztersége idején a pénzügyminisztériumnak számos olyan feladatköre volt, amely túlment az intézmény hagyományos hatáskörén. A Naplófeljegyzésekből kiderül, hogy a pénzügyminisztérium időről időre a külpolitikai aktív kialakítója volt. Cordell Hullkülügyminiszter emlékirataiban erről így ír: „Hitler hatalomra kerülésétől és a zsidók üldözésétől emocionálisan kiborulva Morgenthau gyakran felkereste és rávette az elnököt arra, hogy a külügyminisztériumot megelőzően vagy annak a hozzáértőbb véleménye ellenére cselekedjék. Gyakran tapasztaltuk, hogy tárgyalásokat folytat külföldi kormányokkal, amelyek a külügyminisztérium feladatkörébe tartoztak. Szemléletesen példázza ezt az a munkája, hogy kidolgozott egy katasztrofális tervet a háború utáni Németországgal való bánásmódra, és rávette az elnököt, hogy fogadja azt el a külügyminisztériummal való előzetes konzultáció nélkül.” Harry Dexter Whitevolt az, aki a legfontosabb tevékenységeket irányította a pénzügyminisztériumban. Morgenthau fő monetáris tanácsadójaként és később pénzügyminiszter-helyettesként White rendkívül nagy befolyást gyakorolt a második világháború teljes időszaka alatt. Már 1934-ben gazdasági elemző volt Morgenthau mellett. 42 évesen White éppen doktorátusa befejezése előtt állt a Harvard Egyetemen, ahol korábban instruktorként működött. 1938-ban már ő a pénzügyminisztérium monetáris kutatórészlegének az igazgatója, és 1941-ben már a miniszter közvetlen asszisztense. Az elegáns megjelenésű White a nagyközönség számára egészen 1943-ig ismeretlen maradt. Ebben az évben oknyomozó újságírók kiderítették, hogy Morgenthau háború utáni időszakra vonatkozó pénzügyi javaslatait valójában ő dolgozta ki. A Naplófeljegyzésekből kiderül, hogy White az által jutott domináns szerephez, hogy javaslatait közvetlenül Morgenthau-nak terjesztette elő, aki viszont rövid úton felkereste vele az elnököt. Különleges fontossággal bír az, hogy Morgenthau-nak szabad bejárása volt FDR-hoz, nem úgy, mint a többi kormánytagnak. A hierarchiában megelőzte őt a külügyminiszter, de Cordell Hull gyakran panaszkodott, hogy átnyúlt felette és operatívan beleavatkozott a külügyekbe. Évek során White számos közgazdasági szakértőt hozott a pénzügyminisztériumba, akik neki dolgoztak. Ezek a szakértők oly nagymértékben befolyásolták közvetlenül az Egyesült Államok külpolitikáját, ami korábban példa nélkül állt. A legkülönfélébb módszerekkel segítették a Morgenthau-terv gyakorlatba történő átültetését. Hozzáfértek minden fontos információhoz és titkos adathoz, de az is eszköztárukba tartozott, hogy visszatartottak és eltitkoltak lényeges információkat. Különösen fontossá teszi ennek a zárt körnek a tevékenységét az, hogy döntő befolyást gyakoroltak ezekben az években az Egyesült Államok politikájának az egészére. Később a washingtoni Kongresszus által tartott vizsgálatok kiderítették, hogy valamennyien a Moszkva irányítása alatt kommunista kémhálózathoz tartoztak, kettő közülük pedig a kínai kommunisták számára dolgozott. A Morgenthau-terv célja az volt, hogy felszámolja a német ipart és Németország lakosságának egészét mezőgazdasági tevékenységre kényszerítse. Ha ezt végrehajtják, akkor a militaristának minősített Németország soha nem tud úgy megerősödni, hogy fenyegesse a világbékét. A tervezésnek volt egy másik rejtett motívuma is. Ezt a motívumot a New York Herald Tribune 1946 szeptemberében leplezte le. Az igazi cél az volt, hogy valamennyi németet „krumplidiétára” fogjanak, és a német nemzet egészét kommunizálják, azaz köztulajdonba vegyék. Ezt így fogalmazták meg: „A német nép Szovjetunió karjaiba való hajtására legjobb mód az, ha az Egyesült Államok támogatja a válogatás nélküli és kíméletlen nyomort Németországban.” A Morgenthau Naplófeljegyzések olvasásából kiderül, hogy rendkívüli hatalom halmozódott fel White és zárt csoportja kezében. Többségükről Edgar Hoover, az FBI igazgatója, 1953-ban megállapította, hogy szovjet ügynök volt. White vállalta magára a felelősséget a pénzügyminisztérium külügyeket érintő tevékenységének az egészéért. Ő az, aki Morgenthau támogatásával megfogalmazta Németországnak, mint világhatalomnak, a teljes megsemmisítését célzó elképzeléseket. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió számára ezek a tervek felbecsülhetetlen értékűek voltak. Morgenthau még a háború folyamán kézhez kapta aNémetországi Katonai Kormányzat Kézikönyve (Handbook for Military Government in Germany) c. dokumentumot. Ez azokat az előírásokat tartalmazta, amelyekhez az amerikai és a brit hivatalos személyeknek kell tartaniuk magukat a legyőzött Németországban. A kézikönyv betekintést engedett egy egészen másfajta megszállásra, mint amilyenben a pénzügyminiszter és White reménykedett. A kézikönyv nagyvonalú, hangneme mérsékelt: Németország nemcsak gondoskodhat önmagáról, de meg is őrizheti viszonylag magas életszínvonalát. Morgenthau nyomban Roosevelt elnökhöz ment, aki azonnal elutasította a kézikönyv puhának minősített elképzeléseit. A White által elkészített bíráló feljegyzés nyomán Roosevelt elvetette ezt a kézikönyvet és csípős átiratot küldött Henry L. Stimsonhadügyminiszternek, amelyből Cordell Hull külügyminiszter is kapott egy másolatot. Roosevelt elrendelte valamennyi példány visszavonását arra hivatkozva, hogy abból az következne, hogy Németországot ugyanúgy helyre kell állítani, mint mondjuk Hollandiát és Belgiumot, s hogy Németországban rövid idő alatt vissza kell állítani a háború előtti helyzetet. Mindkét miniszter utasítást kapott, hogy kíméletlenebb magatartást kell tanúsítaniuk Németországgal szemben, vagy pedig e politika kialakítását nem ők fogják elvégezni. Lucius Clay tábornok kijelentette, hogy a kézikönyv betiltása romboló hatást tett a Németország lefegyverzéséért felelős amerikai tisztségviselők moráljára. A külügyminisztérium és a vezérkari főnökök egyesített tanácsa már korábban elkészítette saját irányelveit a háború utáni Németországot illetően. A külügyminisztérium dokumentumában nem volt szó a német ipar végleges felszámolásáról. A katonai iránymutatásokat is ennek a szellemében, ezzel összhangban készítették el. A dokumentum tervezete nemcsak megtűrte, de kifejezetten bátorította az amerikai katonákat, hogy barátságosan viselkedjenek a német polgári lakossággal szemben. White, Morgenthau és főnökük, Roosevelt elnök utasítására azonban teljesen átalakult a helyzet. Ez elsősorban Harry Dexter White-nak köszönhető. A monetáris kérdésekben természetesen illetékes volt a pénzügyminisztérium. Morgenthau azonban mélyen belemerült olyan ügyek intézésébe, amelyeknek nem sok köze volt a közgazdaságtanhoz. Így például Morgenthau közölte White-tal, hogy a németeknek pszichológiára van szükségük, mert ő sokkal inkább érdekelt az emberi agy, mint az emberi test kezelésében. Voltak tervei arra vonatkozóan is, hogy hogyan kell felnevelni a következő nemzedéket. Morgenthau szerint bölcs dolog lenne eltávolítani az egész náci SS csoportot Németországból és átszállítani őket a világ egy másik részére. „Testileg kell elszállítani őket –mondta White-nak. „És nem fog visszariadni attól, hogy visszavonja erre vonatkozó ajánlását még akkor is, ha kegyetlen dolog végrehajtani egy ilyen lépést.” Folytatjuk...


Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info












Ukrán helyzetkép: Tárgyalási alapok - Nyugat és Orosz értékelés








A Donyeck megye függetlenségéről vasárnapra tervezett népszavazás elhalasztására kérte Vlagyimir Putyin tegnap a kelet-ukrajnai oroszbarát vezetőket, akik azt mondták, hogy „fontolóra veszik” az orosz államfő javaslatát. Az ukrán kormányfő hallani sem akar Putyin javaslatáról, az elnökjelölt viszont üdvözli.
Putyin Didier Burkhalter svájci külügyminiszterrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet (EBESZ) soros elnökével folytatott moszkvai tárgyalásait követően állt elő a javaslattal: tolják el az ukrajnai népszavazást. Az orosz elnök arra hivatkozott, hogy még a népszavazás előtt meg kell teremteni a párbeszéd feltételeit, egyúttal pedig a kelet-ukrajnai erőszakcselekmények beszüntetésére és a kijevi vezetés „terrorellenes hadműveletének” felfüggesztésére szólított fel. Denisz Pusilin, a szakadár „donyecki népköztársaság” önhatalmúlag kikiáltott vezetője közölte, hogy csütörtöki gyűlésükön megvitatják a felvetést. Az ukrán kormányfő, Arszenyij Jacenyuk hallani sem akar Putyin javaslatáról. Petro Porosenko ukrán elnökjelölt ennek ellenére üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz államfő azon szerdai javaslatát, hogy halasszák el a kelet-ukrajnai Donyeck megye függetlenségéről vasárnapra tervezett népszavazást.




Putyin azt is elmondta, hogy „a Kijevben kitűzött elnökválasztást önmagában helyes irányba vivő folyamatnak” tartja, és hozzátette, hogy visszavonták az orosz csapatokat az ukrán határról. Az elnök arról is beszámolt, hogy Angela Merkel német kancellár kerekasztal-tárgyalásokat javasolt a válság megoldására a konfliktusban érintett valamennyi fél vezetőinek részvételével. Oroszország támogatja Merkel kezdeményezését. Burkhalter közölte, hogy az EBESZ hamarosan javaslatot tesz az ukrán válság rendezésének menetrendjére. A svájci diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy kedden Bécsben az EBESZ-tagállamok külügyminiszterei megvitatták a rendezési tervet, amely négy fő pontra osztható: a fegyverszünet elérésére, a feszültségek terjedésének megakadályozására, a párbeszéd megteremtésére és a választásokra.
Viszont Arszenyij Jacenyuk ukrán(zsidó) "miniszterelnök" elutasítóan fogadta Vlagyimir Putyin bejelentését a szakadárok népszavazásának elhalasztásáról. „Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin), ez az üres fecsegés valahogy nem méltó Önhöz, egy nagy ország elnökéhez” – mondta Jacenyuk szerdán, a kelet-ukrajnai Harkivban tartott kihelyezett kormányülés végén. Az ukrán kormányfő szavai szerint tájékoztatni kell az orosz államfőt arról, hogy Ukrajnában hivatalosan nincs betervezve május 11-re semmiféle népszavazás. „Ha pedig az Oroszországtól az általa támogatott terroristák és szeparatisták parancsot kaptak az elhalasztására annak, ami nincs is tervbe véve, akkor azt majd egymás között elintézik”. Jacenyuk előzőleg, William Hague brit külügyminiszterrel folytatott kijevi megbeszélése után azt hangoztatta, hogy a válság rendezéséhez a nemzetközi közösség összehangolt fellépésére van szükség. Hague pedig úgy fogalmazott, hogy „borzalmas csapást” jelentene a demokráciára, ha az ukrajnai ügyekbe való orosz beavatkozás megakadályozná a május 25-ére kiírt ukrán elnökválasztás megtartását. Victoria Nuland európai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok szankciókat fog bevezetni az orosz gazdaság egész sor ágazata ellen, ha Oroszország fokozza Ukrajna elleni agresszióját.
Szerdán az Ukrajinszka Pravda kijevi hírportál birtokába kerültek olyan, aláírásra váró a dokumentumok, amelyekből kirajzolódik a kelet-ukrajnai Luhanszki megye függetlenné válásának, illetve Oroszországhoz vagy újra Ukrajnához való csatlakozásának a menetrendje. Az állítólag orosz politikai szakértők által kidolgozott, az ukrán titkosszolgálatok által megszerzett dokumentumokból ítélve a luhanszki szakadárok a krímihez hasonló forgatókönyvvel számolnak: a népszavazás után önálló állam alakulna a megye határain belül, majd meghatározott feltételek mellett csatlakozna Oroszországhoz. Ukrajna forrongó keleti részén folytatódtak az összetűzések az oroszbarát fegyveres hazafiak és a nyugatzsoldban tengő biztonsági erők között. Az utóbbiak szerdán reggel visszafoglalták a szakadároktól a Donyeck megye déli részén lévő Mariupolban a városházát, de délután az oroszbarát csoportok ismét hatalmukba kerítették. A kijevi belügyminisztérium sajtószolgálata szerint egyórás tűzharc alakult ki a fegyveresek és a belügyi erők között Mariupol környékén, miután a szakadároknak nevezett orosz-ajkú hazafiak megtámadták a biztonsági erők egyik autóbuszát. A tűzpárbajban egy orosz életét vesztette, két másikat pedig lefegyvereztek és őrizetbe vettek. Az egyik közülük Ihor Kakidzjanov, aki magát a „donyecki népköztársaság védelmi miniszterének” nevezi. Változatlan az orosz csapatok elhelyezkedése az ukrán határ mentén – reagált a Pentagon szerdán azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezeknek az egységeknek a visszavonásáról tett bejelentést. Steve Warren ezredes, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte: az orosz erőket nem vonhatták vissza úgy, hogy azt a Pentagon ne észlelte volna. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok már régóta sürgeti Oroszországot, hogy rendelje vissza egységeit Ukrajna határáról, és csökkentse a feszültséget a szomszédos országban.

Gölöncsér Miklós összeállítása - Jövőnk.info






Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát





Az orosz miniszterelnök szerint a kereszténység bölcsője az Atlanti-óceántól az Uralig terjed – ahogy ezt de Gaulle is kijelentette. Mostanra azonban, a hagyományokban bővelkedő, büszke kontinens teljesen átformálta és felforgatta több ezer éves kultúráját.

Sötét erők dolgoznak a jelenlegi modern euro-atlanti világban, amely térben és időben egyaránt pusztít. Putyin így fogalmazott: Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát.

Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon.

A keresztény nyugat jelenleg egy olyan koncepciót vázolt fel, amely befogadja az orosz ortodox lelkeket és az egész birodalmat, amely valamiféle kegy gyakorlása a volt Szovjetúnió múltjának eltörléséért.

Az euro-atlanti civilizáció három nagyhatalma – az Egyesült Államok (amely leginkább a mátrixra hasonlít, legkevésbé sem nemzetállamra), Anglia (intellektuálisan a legveszélyesebb, gondoljunk csak például Bacon lázadására) és Franciaország (amely 1789 óta hasznosan idióta tagja a pokoli hármas szövetségnek) -, olyan lázadó angyalok, akik bibliát forgatnak. Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik.

A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték.

Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is.

Flaubertazt azt mondta, Karthágóban a pénz az úr, ahol az oligarchák szabad kezet kapnak a hatalomhoz és a közvélemény megvásárlásához, ennek következménye a kaotikus politika. Oroszország mindezt tapasztalhatta már Jelcin idején, de ugyanez mondható el a globalizáció, mint az új világrend alapítóiról, a francia Sárközyről és az amerikai Bushról is.

A II. világháború után felépített Bilderberg Európa Amerika autokrata vezetését követte, a Rousseau-féle menetrend azonban értelemszerűen nem volt képes megőrizni a szociális, kulturális és nem utolsó sorban a lelki, de még a demográfiai örökségeket sem. A szemlélet igazán a 90-es évekre bontakozott ki, ma pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a vezető német és francia politikusok köpnek saját zászlóikra. Merkel a legutóbbi választási győzelmével végképp hátat fordított a német zászlónak, emellett meg kell említeni, hogy választóinak átlagos életkora 60 év. Itt lenne az ideje, hogy a kiöregedett választók tartózkodjanak a szavazástól.

Vlagyimir Putyin kifejezésénél maradva, az euro-atlanti erők baljós szerepe már Lovecraft rémálmaiban is szerepelt. A múltban, őseink féltek a nagy óceán hullámzásának irányától, de ez semmi rosszat nem jelent. Jean Parvulesco könyvében beszámolt Putyin hihetetlen példamutató szerepéről és egyben rámutat: mostantól az európaiaknak semmi köze Ázsia ősi hagyományaihoz.

Vlagyimir Putyin kifejtette még az euro-atlanti erők sötét mítosza szerint, a háborgó Földközi-tengeren erőszakos szélnek kitett hajó pusztulását, megemlítette Atlantis eltűnését, de kitért a Platón által leírt degenerált áltudományra is.




A NATO világháborúra, azaz öngyilkosságra készül





Miközben a magyar  elektronikus média és a televíziós hírműsorok még mindig holmi szakadárokról beszélnek és lelkesen idézgetik a felettébb homályos körülmények között felbukkant, lényegében véve illegitim ukrán kormányfő szavait, addig  ekképpen fogalmaz az élet Ukrajnáról:  
Azóta elszabadult a pokol, az államfőt elkergették, az állam nem működik, az országot a gazdasági összeomlás és a szétesés fenyegeti… s hogy e jobb sorsra érdemes ország ide jutott, azért súlyos felelősség terheli az érte, pontosabban a befolyásért fölötte marakodó, kezüket az úgynevezett civilizált világhoz tartozóként vérrel még véletlenül sem bemocskoló cionista hatalmakat…”
Hogy miről van szó, azt egy rövid mondatban meg lehet fogalmazni: ha a NATO beavatkozna Ukrajnában, vagy Ukrajnát soron kívül a NATO-hoz csatolnák, ahogy az már felvetődött, a katonai szervezet alapszabálya következtében azonnali hatállyal kitörne a világháború. 
A NATO minden tagjának ugyanis hadba kellene szállnia Oroszország ellen. Ez egyenlő lenne a biztos halállal! Az orosz és a kínai hadsereg  egy hét alatt rohanná le Európát! 
Ezt a történelem során két európai nagyhatalom is megpróbálta: a francia és a német. Mindkettő hatalmasat bukott, miközben exponenciálisan növekvő számú ártatlan ember halt meg. A NATO sem jár különbül!
Szögezzük le, hogy mi magyarok most tényleg a rossz oldalon állunk! Van egy  cionista kollaboráns bábkormányunk, egy kifosztott országunk. Megint mi leszünk az ágyútöltelékek, amennyiben a magyar nép nem áll a talpára. 
Mindez nem üres felvetés, mert Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy német lapban megjelent interjújában hangsúlyozta, a NATO-nak ezentúl „nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre”, és az ukrajnai folyamatoknak „riadóztatniuk” kell az európai tagokat. A főtitkár úr bejelentette: „felszólítom európai szövetségeseinket, hogy állítsák meg a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, fordítsák meg a trendet és költsenek fokozatosan többet a védelemre!”
Magyarul: fegyverkezzenek! Fegyverkezzenek akkor amikor alig élnek!
Továbbá: „Moszkva jelenleg inkább ellenfélként viselkedik, mint partnerként”, és megszegte a NATO-val kötött 1997-es alapszerződést, amely tiltja, hogy a felek növeljék a másik területével határos térségekbe telepített katonai erőt. „A szerződésben kinyilvánítottuk, hogy fenyegetés esetén mi is megerősítjük csapatainkat, és most arról egyeztetünk, hogy pontosan mit jelenthet a csapaterősítés.”
A NATO vezérkara világháborúra készül........
Az a hátborzongató, hogy mindez nem üres spekuláció. Az a térség, amit ma Ukrajnának hívunk, az elmúlt évszázadokban háborús viharok, megszállások és pusztítások sorozatát élte át. Népessége összetett, jelentős hányada orosz vagy orosz anyanyelvű, akik önrendelkezést akarnak, s akik a Nyugat által támogatott kijevi puccs forgatókönyvét vették át: ha nektek szabad volt, akkor nekünk is szabad. Megvan tehát a casus belli.
Mi itt Magyarországon nem tudjuk befolyásolni a dolgok alakulását, csak ahhoz van jogunk, hogy tájékozódjunk. Mert talán csak véres polgárháború lesz Ujkrajnában, mint a Délvidéken volt, s ha majd a cionista nagyhatalmak kielégítik kapzsi vágyaikat, akkor a terület felosztását követően – van ott vasérc, szén és más ásványi anyag, s ott van a fekete föld, Európa legjobb talaja is – a darabokra tépett térség utódállamai időlegesen lecsillapodnak. Vagy nem. Mert valaki esetleg elront valamit, mint az odesszai tűzvésznél. És akkor majd erősen imádkoznunk kell a békéért.
Ezért legyen tisztelet azon keveseknek, akik a valóságról beszélnek nekünk.
Nos vesztésre áll a cionista világ! Vesztésre áll Szíriában, léket kapott Irántól, leblokkolt Ukrajnában és menekül Afganisztánból.
Magyarország a tönk szélén. Hazug, tolvaj kormány, közel öt millió nyomorulttá tett magyar. Útban a polgárháború felé! S ezt a béketűrő, jelenleg még alvó magyar  népet, ha elindul, nincs az a magyar és  Európai rendőrerő aki megállíthatja.
.....és már forrósodik a parázs!

 
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info




Fölöttébb praktikus EU-s segélyszállítmány Ukrajnának





Május 18-án megérkezett Ukrajnába az EU eddigi legkiadósabb humanitárius segélyszállítmánya.

10 000 (NEM FÉLREÉRTÉS: TIZEZER) darab egyen-koporsó. Hogy az ajándékozó levélbe bele volt-e írva, hogy “Használják egészséggel”-nem tudjuk.

ЕС прислал Украине в качестве гуманитарной помощи 10 000 гробов

Azt tudjuk, hogy-bár a segélyszállítmány csak a kijevi zsidrákhordát illeti-a készlet elég szépen fogy.
Ám az mindenesetre sokat mondó, hogy az EU mintha előre látta volna, hogy mire is lesz Ukrajnában a legnagyobb szükség. (Az már más kérdés, hogy ezzel akár el is lehetetleníthetik néhány területen a koporsógyártókat. De hát ilyen a “piac”! Jönnek az EU papírkoporsói, a minőségi “hazai” gyártmányoktól elszíva a levegőt.)
(Forrás: 
politikus.ru)

Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info


Ha már az aranyukat megszerezték talán itt volna az idő , hogy elhulljanak mint a férgek , hisz rájuk nincs szükség a cél Oroszország természeti kincseinek lerablása lenne , ja hogy ezt a főáramlatú zsidó média elhallgatta , mert altatni kell a fülkeforradalmárt , jobb hogy csak akkor ébred , ha már kopog az ajtaján a cionista zsidó , hogy itt az idő eleget éltél most át kell költöznöd a másvilágra.
Ez a terror a zsidó terror valamikor Oroszországból startolt kommunista , és leninfiuk álarcában , és legyilkolta a megérkezett ország benszülött értelmiségeit és a java népességet akik kimaradtak a gulágból , e komcsik még egy világháborúnnyi embert öltek meg , de mivel zsidók és kommunisták – bocsi Kazárok – semmi közük a zsidósághoz ők csak gyilkolni szerettek , mint nálunk az ÁVH – s gyerekek . Máshol is működtették ám a húsdarálót nem csak éppen Magyarországon etették meg a halakat cafatokra tépett emberi húsdarabokkal , és neked még mindig nem nyílik ki a bicska a zsebedben te pöffeszkedő fülkeforradalmár .




Ausztria tudni akarja, megvan-e az aranya



Betették a bogarat a Bundesbank vezetői az osztrák jegybank irányítóinak fülébe. A német központi bank tavaly januárban jelentette be, hogy a Banque de France párizsi trezorjaiban összesen tárolt 374 tonna, a New York-i Federal Reserve-nél lévő 1528 tonnás készleteikből – ami a teljes, 3396 tonnás német tartalék 45 százalékára rúg – pedig 300 tonnát 2020-ig hazaszállíttatnak.
A Bundesbankot az a széles körben elterjedt pletyka motiválhatta, miszerint az aranytartalékokat őrző intézmények fizikailag nem rendelkeznek annyi sárga nemesfémmel, mint amilyen értéken azokat a kimutatásaikban szerepeltetik, s az utolsóként ébredőknek már nem juthat belőlük. Csak olaj lehet a tűzre, hogy a németek az elmúlt egy évben mindössze 37 tonnát tudtak repatriálni, azon belül is az USA-ból mindössze 5 tonnát. Meglehet, az eddigi sivár mérleg miatt a közvélemény által rá nehezedő nyomásra döntött úgy Ausztria kormánya, hogy auditorokkal ellenőrizteti a Bank of Englandnél lévő aranytartalékai meglétét. Becslések szerint a World Gold Council legfrissebb összesítése alapján 280 tonnás teljes osztrák aranytartalék több mint fele, mintegy 150 tonna szunnyad Londonban – aminek értéke több mint 6,2 milliárd dollár –, s mindössze 17 százalék Ausztriában. „Nem találok kivetnivalót e kérésben, hiszen még egy élelmiszerbolt is köteles évente egyszer leltárt készíteni. A Bank of Englandnél lévő aranytartalék auditálása a legjobb módja annak, hogy eloszlassuk az alaptalan feltételezéseket” – közölte Ewald Nowotny, a National Bank of Austria elnöke, adja közre a Conclude Zrt honlapján.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info


Hát azért öntik úgy a fémet , hogy a belsejében volfrám van …


Ilyen tiltott lőszereket használnak a kijevi megtorlás zsoldosai





Rubezsnoje tegnapi ostrománál ismét a nemzetközi hadijogba ütköző cselekményt követett el a kijevi bérenchorda. Kézifegyvereikből és géppuskákból kilőhető robbanólövedékeket használtak a zsoldosok. Ennek a lövedéknek az alkalmazását a hágai nemzetközi egyezmények betiltották!!!
 
A rubezsnoje-i összevont népi miliciák parancsnokságának képviselője ma délelőtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tegnapi és az éjszakai harcok során tapasztalták a kilőtt rabbanólövedékek becsapódását, mikor a nyugat-ukrán zsoldosok a városban civil házakra(lakótelepekre, kórházakra, sebesültszállitó járművekre, kollégiumokra) tüzeltek és ENSZ-felségjellel ellátott csatahelikoptereket vetettek be e becstelen bosszúhadjárat során!!!!

Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info




Oroszország - Haderő: Stabilitás és fejlődés





Oroszország stabil helyzetben van. Közeledése Kína felé várható, amely az exportja irányán is változtathat az EU hátrányára és Kína javára...
Az orosz katonai kiadások elemzése számos okból nehéz, de röviden úgy összegezhető, hogy a szovjet időkből megörökölt szigorú nemzetbiztonsági szabályozások miatti. (Lásd: Russian Military Expenditure: Data, Analysis, and Issues by Julian Cooper, 2013. szeptember 64 oldalas tanulmányát, melyből a 10. pont alatti összefoglalás is bőven elégséges. Elérhető itt: http://www.foi.se/Documents/foir_3688.pdf ) 
Az Orosz Védelmi Minisztérium 2013 nyarán adta ki a 2013-2020 közötti fejlesztési programjának részleteit (http://mil.ru/mod_activity_plan/doc.htm). Ennek értelmében a hivatásos állomány a 2013-as 241.000-ről 2017-től eléri majd a 425.000-et. A teljes haderő fegyverrendszereinek megújulása 2013-ban 19%-os, míg 2020-ra 70-100%-ot fog elérni. Tételesen nézve a megújulás 2020-ra az alábbiak szerint alakul: tengeralattjárók 71%-a, hadihajók 71%-a, repülőgépek 71%-a, helikopterek 85%-a, szárazföldi rakéta rendszerek 100%-a, tüzérségi eszközök 79%-a, páncélozott harcjárművek (tankokkal együtt) 82%-a, gépjárműpark 72%-a. A teljes dokumentumot átnézve egyértelművé válik, hogy az orosz haderő minden részletében jelentősen és drasztikus mértékben megújul, még pedig rövid időn belül, beleértve ebbe nem csak a fegyverrendszereket, hanem az infrastruktúrát, szociális juttatásokat (szolgálati lakások stb.), gyakorlati/harcászati órák számát (pilótáktól kezdve a harckocsizókig bezárólag). És persze a védelmi doktrínát, stratégiát és az ezek mentén a gyakorlatban megvalósuló „taktikai” cselekvéseket, azaz a geopolitikai válaszokat és külpolitikai lépéseket. Vagyis mindent. Oroszország váltott, aminek oka van. Egy szóval, minden megújul 2020-ra, 70-100%-ig, legvalószínűbb, hogy a megújulás 80-85%-os lesz a jelenlegi trend szerint. Ez persze változhat lefelé, de akár jelentősebben felfelé is. A nagy kérdés az, hogy miért? A válasz pedig – éppen a részletek miatt – rendkívül egyszerű. Oroszország 2020-ra fel akar készülni, mégpedig egy olyan helyzetre, ahol a haderő lojalitása és kitartása a lehető legoptimalizáltabb (szociális rész!) és a haderő a legütőképesebb, mind védelmi, mind megelőző csapásmérés tekintetében. Ez két esetben lehet a cél: elhúzódó háborút akarnak, vagy olyan helyzettel számolnak, ahol a feszültség és/vagy konfliktus erőssége és időbeli alakulása hosszú távú vagy annak vége és kimenetele nem belátható. 
Oroszország nem kíván támadó háborút kezdeményezni. Abszolút alapvető kérdés: cui prodest, azaz kinek az érdeke? Miért és ki ellen akarna Oroszország támadni? A kérdés költői. (Egyébként pedig a doktrínája és fegyverrendszerei alapvetően védelemre valók, természetesen rendelkeznek támadó potenciállal is. Ez az USA esetében pont nem mondható el.) Marad a másik verzió: védekezés, mégpedig nagyon megváltozott körülmények között. Az, hogy az USA-NATO-EU hogyan csipegeti le az orosz baráti államokat és „(előváros)államokat” mindenki számára érzékelhető. Hogy ez mennyire veszélyezteti az orosz védelmi képességeket, azt már kevesen értik. Egyébként nagyon, így az ukrán helyzet is intő jel, Ukrajna – ütközőzónaként – az egyik alapvető védelmi „bástya” az oroszok számára, ahogy Fehéroroszország és Irán is. De még mindig nyitott a kérdés, hogy miért? Erre nehéz röviden választ adni, de a közelgő energiaválság meglehetősen pontos választ ad, még pedig az egyetlen lehetséges választ. Feltéve, hogy nem komplett „pszichopata” a nyugati világ, amely bár mutatja ennek jeleit és minden normális és tisztán látó ember számára nyilvánvalóan visszataszító, ám azért azt ne higgyük, hogy őrültek által vezetett. A nyugati lépéseknek is megvan az oka, amely szintén a közelgő energiaválsággal támasztható alá a legpontosabban. Oroszország 2020-ig 700 milliárd dollár értékben fejleszti haderejét, jelentős prioritást adva a hadászati rakéta erőknek, ennek keretén belül és több más nukleáris fegyver mellett – az amerikai rakétavédelmi programra adott válaszként – egy új ICBM is hadrendbe lesz állítva, a Sarmat. (Az oroszok jelenleg a hidegháborús időket is megszégyenítő dezinformálásba kezdtek, így ezekről a fejlesztésekről alig lehet megbízható adatokhoz jutni.) A Sarmat ICBM 2018-2020 között kerül rendszeresítésre, és teljesítménye „nem marad el, az előd típusétól”. Érdekes kijelentés ez, mert az RS-20V (SS-18M6 Satan) 10 darab 800 kt töltetet hordoz, de képes lenne ennél többre is, valamint hordozhat akár 1 darab 20 megatonnás töltetet is. (A korábbi 20-40 darab húsz megatonnás RS-20-ast 2009-ben vonták ki a szolgálatból, de a töltetei minden bizonnyal raktáron vannak és lesznek.) 2018-ra az ICBM-ek és SLBM-ek 80%-a megújul, azaz új típusok alkotják majd az orosz arzenált. A 100%-os megújulást 2021-re tervezik. Ha – és a feltételes mód nagyon is inog – érvényben marad az Új START egyezmény, akkor 2018-ra Oroszország 1.550 töltettel és 700 hordozó eszközzel (ICBM, SLBM, bombázók) fog rendelkezni; plusz 100 tartalékkal, amelyről szeretnek megfeledkezni a szaksajtóban is. De az Új START egyezmény addigra nagy eséllyel megszűnik, amivel a korlátozások alól is mentesül Oroszország és az Egyesült Államok. 
Oroszország számos új hadászati nukleáris fegyverrendszer fejlesztésébe kezdett, elsődleges prioritást adva ezeknek a fejlesztéseknek. Az új hordozó eszközök között lesz új hadászati rakétahordozó tengeralattjáró (SSBN) osztály, hozzá való új hadászati rakétával (SLBM), új önjáró (gépjárműre és vasútra telepített) hadászati rakéta (ICBM), valamint tervben van egy új silóba telepíthető ICBM típus is (Sarmat). Oroszország a hadászati bombázók számára új nukleáris töltetű cirkálórakétát (ALCM) fejleszt, és tervben van egy új hadászati bombázó kifejlesztése (ahogy az amerikaiaknál is); bár ez utóbbi megvalósulása igencsak kérdéses, mindkét nagyhatalom esetében. Egyes szakértők szerint az orosz program oka, hogy a hagyományos katonai erőegyensúly felborult az USA javára és erre válaszul fejleszti Oroszország a nukleáris kapacitását. Ez alapvetően egy hibás megközelítési mód, lévén Oroszország nem folytat „demokrácia exportot”, szemben az USA-val, azaz nem kell versenyeznie, hogy kinek van ebben vagy abban a térségben nagyobb konvencionális ereje a hagyományos katonai erőegyensúly terén. Oroszország védelmi doktrínát követ, Amerika alapvetően támadót (már ha az érdekei úgy kívánják, hogy támadjon; amúgy meg katona földrajzilag nem igazán támadható hagyományos értelemben.) Más szakértők azt hangsúlyozzák, hogy ezek a fejlesztések zátonyra futtatják a nemzetközi egyezményeket a nukleáris lefegyverzésről. Ez utóbbi azért nevetséges, mert azt az Egyesült Államok már rég megkezdte, nevezetesen az egyezmények felmondását (1972-es ABM) és kijátszását (BWC) és az azon irányú provokációkat (rakétavédelmi program), amelyekre az orosz reakció tűnik majd az egyezmények megszűnését kiváltó oknak. A szakértők már ott tévednek, pontosabban ferdítenek, lévén ezek publikus anyagok, hogy az egyensúly számos területen soha nem is állt fenn. A két fél haditengerészete között mindig is aránytalanság volt. Nem véletlen, hogy az orosz haditengerészeti erők és légierő mindig is nukleáris csapásban gondolkodott, hiszen máshogy nem tud megállítani egy esetleges amerikai támadást. Nem véletlen, hogy a szovjet doktrína azért szólt arról, hogy harckocsik ezrei rohanják le Európát, mert az amerikaiak taktikai atombombákkal fognak válaszolni. Oszt mégsem jöttek azok a csúnya szovjet tankok miriádjai, mivel nem is akartak, és csak akkor jöttek volna, ha NATO agresszió készült volna a Szovjetunió ellen. Csak hát a Szovjetunió halott és most sikk róla csupa ördögit állítani. Nem a politikai rendszerére utalok, csak arra, hogy hány agressziót követett el a Szovjetunió és hányat az USA 1945-1991 között; s most hagyjuk a szokásos 1956-os vagy csehszlovák eseményeket, mert azok sem azok voltak, aminek ma a széles néptömegek hiszik. 
Putyin már 2012-ben bejelentette, hogy az orosz stratégiai rakéta erők 400 új rakétát kapnak tíz éven belül, lényegében lecserélve az összes jelenlegi típust. Mára több új rakéta már gyártásban és hadrendben van. Így például a Topol-M (RT-2UTTKh / SS-27 Sickle-B), amely nagyméretű tehergépkocsira van telepítve, s így a mozgékonysága miatt rendkívül nehéz célpont. (A két fél egy csapásmérés esetén elsőként a másik fél csapásmérő egységeit lőné.) Az eredeti Topol ICBM megfelelve a START-II egyezménynek, amely tiltotta volna a több töltetes szárazföldi rakétákat, egy robbanófejes volt. Miután az USA felmondta az ABM egyezményt (~atomrakéta elhárító rakéta egyezmény), és erre válaszul az oroszok a START-2-őt, sor került a silóba telepített MIRV rendszerű (több töltetes) Topol-M kifejlesztésére 2006-ban, majd most az önjáró változatra. Az RS-24 Yars ICBM a régi egytöltetes silókba telepített Topol-M-eket váltja fel 2011-től, de gyártásban és hadrendben van a Yars önjáró változata is. A Yars szintén MIRV rendszerű 4-6 töltettel. 2014-re hadrendbe áll az új Borey osztályú (Project 955) hadászati rakétahordozó tengeralattjáró (SSBN) első példánya, a Jurij Dolgarukij, majd a második példánya. Fegyvere az új 6 robbanófejes RSM-56 Bulava SLBM. A 4. Borey egység után, már a Project 955A tervnek megfelelően gyártják a többi példányt, amelyek 2020-ra állnak hadrendbe. Összesen 8 hadászati rakétahordozó tengeralattjáró 6 éven belül… ez még hidegháborús mércével mérve is jelentős és ijesztő fegyverkezés. Ráadásul az oroszoknak sikerült a fejlesztési programmal úgy összezavarnia a nyugati világot, hogy se a típusok terén, de a mennyiségek terén sincs megbízható információ. Amire már rég nem volt példa. Ez egyébként nagyon intő jel. Így például zavarosak az információk a Yars-M és a Rubezh típusokkal kapcsolatban. A Rubezh a többi ICBM típusnál kisebb, lényegesen kisebb hordozó gépjárműre van telepítve és szakértők szerint képes „kijátszani” az amerikai rakétavédelmi rendszert. Valószínűleg AMaRV (Advanced Maneuvering Reentry Vehicle = Fejlett manőverező visszatérő egység) rendszert hordoz. Az RS-26 Rubezh esetében egyébként felbomlik az 1987-ben megkötött INF egyezmény, a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről, hiszen hatótávolsága legfeljebb 5000 kilométer lehet a méreteiből adódóan. A Rubezh valószínűleg vasútra is telepítve lesz, amire utoljára a hidegháborúban került sor. Vasúton ugyanis gyorsabban mozgatható, egy nap alatt 800-1000 kilométerre is mozgatható, s így védettebb. Ezen kívül az oroszok tervezik a nagyméretű RS-20V /R-36M2/ (SS-18M6 Satan) ICBM-ek leváltását egy új típussal, a Sarmat-al. Jelenleg 40 darab Sátán van hadrendben, mindegyik 10 darab 800 kilótonnás töltetet hordoz, de raktáron vannak még a 20 megatonnás töltetek is, minimum 20-40 darab. A tervek szerint erre is sor kerül 2020-ig. A stratégiabombázók átfegyverzése az új Kh-101-es nukleáris cirkáló rakétával zajlik. 2020 utánra tervezik az új bombázó (PAK DA) hadrendbe állítását, amely leváltaná a mostani 63 darab Tu-95 és 13 Tu-160 típusokat. Ha az oroszoknak sikerült mindenkit összezavarniuk – szovjet időket is megszégyenítően – a hadászati rakéták terén, akkor a taktikai rakéták esetében teljes káoszról beszélhetünk. De blöffről biztosan nem. 2018-ra 120 új Iskander indító lesz hadrendben, de ezek már indítónként 2 rakétával. Ez összesen 240 Iskander rakéta, s bár elsődlegesen nem nukleáris töltetű, de felszerelhető 50kt hatóerejű töltettel is, vagy nagyobbal. Finn jelentések szerint az Iskander beléphet a középhatótávú fegyverek kategóriájába (500km-5500km), lévén hatótávolsága eléri a 700 kilométert. /Az 50kt termonukleáris töltet Teller-Ulam típusú és légköri robbantás esetén igen alacsony a fallout-ja, nagyon durván fogalmazva majdem olyan, mint egy neutron töltet, azaz szennyezése alacsony/. Egyes szakértők szerint az új orosz doktrína az, hogy helyi konfliktus esetében kis hatóerejű atomfegyvert vet be, hogy azzal megállítsa a konfliktus kiszélesedését. És erre jó esély lenne, tekintettel az orosz arzenálra. Ez lényegében egy „na most odaba**tam egy nagyot, s innentől mindenki kussol” elv, ami – talán – hatásos lehet. 2009 szeptemberében a közös orosz-fehérorosz „Zapad” hadgyakorlaton sor került egy Varsó elleni nukleáris csapás szimulálására is. Az alacsony hatóerejű töltetek (általános tendencia mindegyik nagyhatalomnál) és a fenti doktrína (az amerikaiaknál is erősödik ennek az esélye) keveréke drasztikusan növeli az esélyét egy közeljövőbeli kisebb nukleáris összecsapásnak, amely könnyen eszkalálódhat egy széleskörű nukleáris háborúvá.
Oroszország hadászati rakéta erői (RVSN) 2020-2021-ben
Elsődleges cél a mobilitás növelése, azaz az új ICBM típusok (Topol-M és Yars) nem csak silóba telepített kivitelben lesznek, hanem önjáró változatban is (tehergépjármű és vasúti), amellyel a megsemmisíthetőségük is rendkívül megnehezül az amerikaiak számára. A felderíthetőségük is rendkívül nehéz. Bár a silók kialakítása ellenáll egy nukleáris csapásnak, amennyiben azok nem 100 méteren belül robbannak fel, a mai precízebb találati pontosság miatt egy közvetlen találatnak már nem tud ellenállni. (Silókat felszíni robbantással támadjál, melynek nagy a fallout-ja, azaz a sugárszennyezése.) Továbbá a Topol-M típus még egy robbanófejes, amely „könnyebben” elfogható rakétavédelmi rendszerrel, mint a több robbanófejes Yars. 2020-ra 200 Yars váltja a Topol-M-eket és ezeket az ICBM-eket új rakétavédelmi egységek fogják védeni. 70 Topol-M még hadrendben lesz (ezek a 2009-2011 között gyártottak). A meglévő R-36M2/RS-20V (SS-18M6 Satan) ICBM-ek közül 20 hadrendben lesz 2020-ig, esetleg néhány évvel tovább. 
 
2020-ra az orosz haderő és azon belül a hadászati rakéta erők jelentős része teljesen megújul és jelentősen erősödik a potenciálja, ütőképessége. Doktrína: védekezés, megelőző csapás képessége és azon eszközök védelmének maximalizálása. Hogy megvárja-e, míg rátámadnak, vagy megelőző csapást mér, nem kalkulálható. Célpontok száma: ~1.200 /EU nagyvárosok (455), USA (290), Kanada (50); a katonai célpontok és a városok száma átfedi egymást, Minuteman-III silók (400)/. Nyilván nem minden város tényleges célpont, így a célpontok száma legfeljebb 1.200, de inkább annak fele. Hadászati ICBM-ek és SLBM-ek, valamint azok tölteteinek száma: 460, illetve ~2.000 töltet, összesen 860-1.030 megatonna hatóerővel. 
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info






Donyeck és Luhanszk = Új Oroszország





Van mit tanulnunk még szabadságharcból! A donyecki és luhanszki népköztársaság jelenlegi népi vezetői dokumentumot írtak alá szombaton, ami szerint a két kelet-ukrajnai megye közös független államot hoz létre Novorosszija, magyarul Új Oroszország néven. Gratulálunk! Lám, lehet ezt így is! Kivonni egy idejében ébredő, szabad népet a rabszolgaság előrevetített jövőképe alól és valódi lehetőségekkel felvértezni! Valahogy mi is így képzeljük el a nemzeti magyar valóságot itthon! 
 
Az URA-Inform Donbassz internetes portál helyszíni tudósítása szerint a dokumentumot a Donyeck városában lévő "Sahtar Plaza" nevű szállodában írta alá az orosz állampolgárságú Alekszandr Borodaj, a donyecki népköztársaság miniszterelnöke és Alkeszij Karjakin a luhanszki népköztársaság köztársasági gyűlésének elnöke. A hotelben a kelet- és dél-ukrajnai megyék "népi képviselőinek" kongresszusát tartották szombaton, amelyen mikolajivi, odesszai, herszoni, dnyipropetrovszki, zaporizzsjai, és donyecki, valamint luhanszki többségi orosz ajkú népi vezetők vettek részt. A kongresszus végén látták el a donyecki és a luhnaszki szeparatista vezetők kézjegyükkel az egyesülésről szóló dokumentumot.
A hírportál tudósítása szerint az aláírási ceremónia zárt ajtók mögött zajlott, kizárva az atlantista média hivatali torzítóit - csak az orosz Rosszija 24 tévécsatorna munkatársai lehettek jelen az eseményen.
A két kelet-ukrajnai megyében május 11-én tartottak az illegitim "ukrán jogszabályok szerint törvénytelenné minősített, de a helyiek erre magasról tettek" népszavazást a terület önállóságáról, majd másnap a referendum eredményére hivatkozva mindkét megyében a népi milicisták bejelentették és ki is kiáltották a megye függetlenné válását a nyugatterrorista Ukrajnától. Jelezték továbbá, hogy a két megyében nincs helye ukrán elnökválasztásnak, hiszen azok már nem Ukrajna részei, hanem "szomszédos államok".
Helybéli informátorunk szerint a nép önfeledt és felszabadult hangulatban tölti a fellélegzett időt. De mindenki tisztában van azzal, hogy még nem teljes a győzelem és vannak még az újonnan kikiáltott területen megtorlásra kész ellenséges egységek. Az egyesített népi miliciák - közös döntés alapján - összehangolt akciókkal számolják fel ezen gócokat a következő hét folyamán és vonják felelősségre vagy kitoloncolásra kárhoztatva őket.
Az atlantista-vezérelt, bérenc Nyugat-Ukrajnában (bár Kelet-Ukrajna már nem létezik idő közben) ma tartják az előre hozott illegitim elnökválasztás első fordulóját. Ébredj Kárpátalja és a maradék Ukrajna még jövőlátó népe! Vessétek le az igát nyakatokból, még nem lesz teljesen késő! Keleten kél a Nap, a Nyugatnak nincs jövőképe, csak a pusztulás vár rátok ott! 
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info






A SZERETET: Egy fukusimai édesanya üzenete gyermekének





A fukusimai földrengést követő természeti katasztrófa után (2011) az egyik mentőosztag egy fiatalasszony házához ért, ahol a repedéseken keresztül látni lehetett az asszony holttestét.
Az asszony teste furcsa térdelő pozícióban volt, mintha imádkozott volna, törzse előredőlt és két kezével valamilyen tárgyra támaszkodott. A ház az asszony hátára és fejére omlott. Nagy nehezen a mentőosztag vezetője átnyúlt kezével a keskeny nyíláson és próbálta elérni az asszony testét, remélve, talán még életben találja, viszont a hideg, merev test ennek ellenkezőjéről árulkodott. Az osztag majdnem tovább is állt, de az osztagvezető úgy érezte, hogy vissza kell menniük hozzá.Ismételten letérdelt és benyúlt a keskeny résen, hogy megtapogassa az asszony teste alatt levő kis helyet, amikor felkiáltott: „Egy gyermeket találtam!”
Az osztag tagjai elmozdították a romokat a halott asszony körül, és egy virágos takaróba göngyölt, három hónapos kisfiú feküdt édesanyja holtteste alatt! Nyilvánvalóan az asszony a lehető legnagyobb áldozatot hozta meg, hogy fiát megmentse, háza összeomlásakor saját testével védte meg. Amikor az osztagvezető karjaiba vette, a kisfiú még mindig békésen aludt. A mentőorvos, amikor a takaróját szétnyitotta, egy mobiltelefont talált benne, képernyőjén SMS-üzenettel: „Ha ezt túléled, emlékezz arra, hogy szeretlek.”
A jelenlévők a telefont kézről kézre adták és egymás után fakadtak könnyekre.„Ha ezt túléled, emlékezz, hogy szeretlek.” Hát igen. Ebben az egyetlen mondatban benne van minden.
Mert mit is olvasunk az evangéliumban?
„Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 13.)
Amire leginkább az anyák (és a hősök) képesek.Életet adnak az életért.

Várhegyi Kálmán gyűjtése - Jövőnk.info



Igen valami ilyesmire vágytam befejezésképpen e sok mocsok után . 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése