2016. november 5., szombat

A holokauszt emléknapra





A holokauszt emléknapra

2014 . január . 27.


Soros és Lauder a földosztás mögött 


SOROS ÉS LAUDER A FÖLDFOSZTÁS MÖGÖTT!!! 
A Világgazdaság nevü cionista kiadvány, héber kettős állampolgárát és felelős szerkesztőjét buktatta be a NEMZETKÖZI ZSIDÓ LOBBI...- MAGYARORSZÁG FÖLDFOSZTÁSÁNAK ügyében!!! 
A Világgazdaság felelős szerkesztőjéről, Újvári Miklósról szerdán írta meg a Magyar Nemzet, hogy érintett lehet a csalássorozatban. Csütörtökön délelőtt megvált tőle a lap. "A Világgazdaság című zsidó provokatív kiadvány és annak kiadója tájékoztatja olvasóit, hogy 2013. december hó 12. napján Újvári Miklós úr felelős szerkesztőt saját kérésére felmentette" - írja szűkszavú közleményében a Vg.hu. 
A lépés előzménye a Magyar Nemzet által szerdán megszellőztetett információ, amely szerint a volt felelős szerkesztő érintett lehet a jogosulatlan földalapú támogatásigénylések ügyében. A lap értesülését a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára, Budai Gyula is megerősítette. Elmondta, azt követően fordult a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, hogy tudomására jutott, egyesek ismét olyan földekre adtak be támogatási kérelmet, amely területekhez semmi közük sincs. Szerinte a mostani esetek körülményei arra utalnak, nem egyszerű csalássorozatról van szó. 
Bizonyos körök - fejtette ki -, úgy tűnik, mindent megtennének azért, hogy kormányellenes hangulatot szítsanak a gazdák körében. Budai Gyula meglátása szerint a gazdasági napilap vezetője nem lett volna képes egyedül véghez vinni cselekedetét, ehhez bűntársakra is szüksége lehetett, akik felkészítették rá, miként kell támogatást kérni, s megjelölhették azt is, mely területekre jelentse be igényét. 
A Magyar Nemzet kedden megkereste Újvári Miklóst is, aki nem kívánt az ügyben nyilatkozni. Nem puszta véletlenről van szó - Nem tartom véletlennek, hogy az önkormányzattól a családom által bérelt területre jelentett be jogosulatlan támogatási igényt a Világgazdaság című napilap kormányellenes cikkeiről ismert felelős szerkesztője - mondta a lap megkeresésére Péter Mihály. 
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének Pest megyei alelnöke arról számolt be, hogy a közelmúltban az érintett földeket, amelyeket a bagi önkormányzattól bérelnek, családi gazdaságuk műveli. A területre azonban "rájelentkezett" Újvári Miklós, mint a földet használó személy, gyepként megjelölve a szóban forgó birtokot, ami egyébként ugyancsak nem felel meg a valóságnak. - A Világgazdaság vezető embere első megkeresésemre tagadta, hogy támogatási igényt jelentett volna be a kifizető ügynökséghez, majd másnap soron kívül beszerezte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az ügyfélkódját - ami elengedhetetlen az ügyek intézéséhez -, és azonnal lejelentkezett a területről. Személyes találkozásunkkor adatainak jogosulatlan használatára hivatkozott, de amikor javasoltam neki, hogy tegyünk rendőrségi feljelentést, amit én, mint ügyvéd megszerkesztek a részére, ettől fölöttébb idegesen elhatárolódott, s kérte, az ügyben ne tegyek jogi lépéseket - vázolta fel a történteket Péter Mihály. Mint mondta, később megtudta, hogy Újvári Miklós más Pest megyei területekre is támogatási kérelmet nyújtott be. 
Forrás: Facebook - SVPSZ 
Soros Györgyöt Putyin kitiltotta Oroszországból, nálunk még mindig igen toppon van. Félő, hogy halála után róla is intézetet vagy valami nagy dolgot, esetleg a Lánchidat kell majd elnevezni. 
Lauder a sukorói kupleráj megépítésének elmaradása miatt Washingtonban perli Magyarországot 120 milliárd forint elmaradt haszonért. Az ügyvédi költség máris meghaladta a kétmilliárd forintot. 
A magyar emberek helyett nemzeti alapon ezeket, és hasonszőrű társaikat támogatja Magyarország.
Kapcsolódó: 
   Soros kötelék 
   Magyar vízumgyár Rijádban? 
   Még egyszer az állami vállalatok vezetőinek jutalmáról 
   Fanyalgás és okoskodás 
   Veszélyes és felelőtlen a védőoltások ellenzése 
   A láthatatlan hatalom 
 

A jövő Győrben épül, a múlt eltüntetésre kerül, ugyanott 
Győrben előkerültek a reneszánsz erőd maradványai. Fel lehetne újítani őket csodálatosan. De a városvezetésnek inkább a szokásos mutyipiramis kell, egy mélygarázs, ami alig valamit mutatna meg a vasbeton szerkezetbe nyomorított Dunakapu-bástyából. Kérdéses, nem sérülne-e meg az eltüntetendő műemlék. Mindez nem lényeg, havaj van, kétmilliárd hitelt ide és menjen a munka. Az ellenzék és a civilek hupákolnak, de a polgármester és a város vezetése viasszal tömte meg a fülét...lálálá, nem hallom! Unokáink se fogják látni a török elleni végvár rendszer gyöngyszemét :) 
Teljes cikk: magyarinfo.blog 



Teljes cikk: tudnodkell.info 





A maffia-rendszerváltás miatt eddig már több mint
500 000 ember kényszerült elhagyni országát...
A népirtás és üldözés ténye MINDENNAPI TAPASZTALAT
 
(Politikafeletti-Szent Korona-Jogrendet







BŰNÖS NEMZET? 


A magyar népről gonosz módon és aljas célból terjesztett valótlan mítosz tételes cáfolata

Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bűnös nemzet alaptalan vádja... Nem is csoda, hiszen a ma "véleményformáló pozícióban" lévő történészek - közöttük egyetemi tanárok - jó része a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár Erik garázdálkodása idején szívták magukba a burkolt vagy nyílt magyargyűlöletet. Sokuknak még ma sem jutott eszébe, hogy tüzetesebben kutasson a hiteles magyar történelmi múlt - lett légyen szó akár a közelmúltról - felderítése érdekében. Ha beütjük az Internet keresőbe ezt a két szót, számos pro és contra cikk ugrik elő. Az akkori történészek legnagyobb része elhallgatta a témát, vagy vonalasan tört pálcát az egész nemzet fölött. Minden rossz és bűnös volt, amit csináltunk. A magyar történelmet egyszerűen kivették az európai környezetből. Ha mégis kapcsolódunk Európához, az csak kárunkra van, mert mindenki jobb, szebb és tisztességesebb volt nálunk. Szerintük! 
NOS, MI IS AZ IGAZSÁG:

  A németek által megszállt Európában, - kivétel nélkül minden állam együttműködött velük. A németek szolgálatába lépett norvég miniszterelnökről (Vidkun Quisling) nevezték el a kollaboráló államférfiakat quislingnek. A Gestapo besúgó rendszere nagyszerűen működött Athentól Narvikig. A zsidókat minden állam nagy lelkesedéssel szolgáltatta ki a németeknek. Az antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a "Roosevelt titkos háborúja" (Roosevelt's Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények: 
1. 218. oldal A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.
2. 218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepítésre)
3. 219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó... Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztő tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi "numerus claususunk" és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik. 
Ebben a könyvben a hírhedt Morgenthau tervet is ledorongolják FDR mellett mások is. "Ennek a tervek a publikálása tíz új német hadosztály erejével egyenlő" mondotta az elnök. 
Azt viszont már nem ismerte el, hogy a Casablancában meghirdetett "feltétel nélküli megadás" elve oktalanul meghosszabbította a háborút, sok millió ember halálát és mérhetetlen anyagi pusztulást okozott, köztük angol és amerikai katona halálát is. 
Eisenhower mondta ezzel kapcsolatban: (Persico, 235. oldal): "Ha választani kell a bitófa és húsz bajonett megrohanása között, inkább a húsz bajonettet kell választani." 
Ezt csak azért kell említeni, hogy a magyar vezetés dilemmáját érzékelhessük valamelyest. Akkoriban - amerikai közmondást idézve, választhattunk két rossz között. Ami természetesen nem mentheti a nyilas borzalmakat. 
   

Ami a szomszéd "győztes" államok "dicső" tetteit illeti,
nem árt sorra venni azokat sem.

  Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 birodalmi márkát fizettek a németeknek. A németeknek engedélyt adtak útjaik és vasútvonalaik használatára a lengyel háború idején. (Ezt mi megtagadtuk, Hitler legnagyobb dühére.) A németekkel együtt, - pár nappal később - támadták meg a Szovjetuniót. 

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. (A németek csak később kapcsolódtak be a romániai zsidóirtásba.) Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: "A Román Holocaust" című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások.1941-ben, a németekkel együtt támadták meg a Szovjetuniót. Amikor azonban a Nyugattal folytatott titkos béketárgyalások alkalmával a románoknak egyértelműen tudomásukra hozták, hogy a Szovjetunióhoz forduljanak, 1944 júliusában átálltak a szovjetek oldalára. Jutalmul megkapták Erdély északi részét is. 

Tito szerb partizánjai: 1941-ben, Bácska visszaszerzése után, a helyi szerbek és a (Trianoni békediktátum tiltó rendelkezései ellenére behozott) telepesek (dobrovoljácok), a titoista partizánok és a királyi csetnikek kezdték a gyilkolást. Régi, nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően, az vállalja a teljes felelősséget, aki az ilyen hadviselést elkezdi. De! A győztest senki sem fogja felelősségre vonni, csak a vesztest.(Vae victis!) 
Hosszas partizánprovokációk és gyilkosságok miatt a magyar fegyveres erők razziát rendeztek Újvidéken, ami sajnálatosan vérengzéssé fajult. Ennek során 1300 (a szerbek szerint 3500) szerb, zsidó és kommunista lelte halálát. Ez méreteiben nagyobb volt, mint az Amerikai Hadsereg Mi Lay-i (Vietnam) hasonló módszerekkel kiváltott vérengzése volt, de ugyanolyan okai voltak. 
A valódi háborús bűnösök nem a magyar Kovács őrmester volt Újvidéken vagy Zsablyán, nem az amerikai Calley hadnagy Mi Lay faluban. Borzalmas tettükre magyarázat van, de nincs mentség. 
A szovjet hadsereg nyomában beszivárgó (és sunyin felbátorodó...) partizánok megtorlásként kb. 40 000 (negyvenezer) magyart öltek meg, balkáni módszerekkel. Ezen áldozatokat 2006 áprilisában rehabilitálta a szerb kormány és kártérítést helyezett kilátásba az áldozatok hozzátartozóinak. Nota bene: Az áldozatok emlékének állított emlékműveket, kereszteket, a szerbek rendszeresen meggyalázzák, ledöntik és összetörik. Viszont az újvidéki híd közelében emlékműveket állítottak a magyar vérengzés áldozatainak, s azt minden odatévedő külföldinek megmutatják. A maguk több mint tízszeres népirtásáról pedig "szemérmesen" hallgatnak. 
A szerb zsidókat pedig a quisling kormányfő Nedic, német zsoldban álló katonái irtották ki. 

Csehek: Annak ellenére, hogy a cseh hadsereg több és modernebb fegyverrel volt felszerelve, mint a német, egy puskalövés nélkül adták meg magukat a németeknek. 
Az egész háborút megúszták említésre méltó veszteség nélkül (Lidice). A német hadigépezetet mukkanás nélkül, megbízható módon ellátták fegyverekkel és lőszerrel. Több tízezer teherautó, harckocsi, rohamlöveg, löveg, lőszerek milliói özönlöttek ki a cseh gyárakból a Wehrmacht részére. 
Amikor a szovjet hadsereg megérkezett - egyedül Európában - testvérként fogadták, és védelmében nekiláttak a németek lemészárlásának és kiüldözésének. ALAPOS MUNKÁT VÉGEZTEK. Ha valaki kíváncsi a számokra és a borzalmakra, amiket a "kulturált" csehek elkövettek, könnyen megtalálhatja az adatokat a Szudétanémet szervezetek honlapjain, vagy üsse be a Google keresőbe az "Usti nad Labem" vagy a "Brno death marsh" szavakat mintának. 

Nem csak németeket öltek és telepítettek ki, de magyarokat is. Sajnálatos, hogy napjainkig csak a Pozsonyligetfalu árkaiban lemészárolt és kirabolt 90 erdélyi magyar levente és Dobsina magyar valamint német férfi lakosainak a lemészárlása van dokumentálva. Több ezer magyar férfi gyanított kivégzése még nyomozásra vár. Ugyancsak érdemes elolvasni Konstantin Szaharov cári tábornok könyvét az első világháborús Cseh Légió szibériai viselt dolgairól. Az orosz államkincstár aranya jórészének és minden mozdítható tárgy, gépezet, érték elrablása mellett a magyarok gyilkolásával is lelkesedéssel foglalkoztak. 
Itt kell emlékeztetnünk az olvasót arra az évszázados íratlan törvényre, hogy a "szemet-szemért" alapon elkövetett kínzások és gyilkosságok, a megtorlót az eredeti bűntett elkövetőinek az erkölcsi szintje alá süllyeszti. 
 
Hitler által megszállt európai országokban - talán Dániát kivéve - a Gestapó kitűnően működött. A quisling kormányok a zsidókat nagy lelkesedéssel szolgáltatták ki a megszállóknak. Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvégia sem volt kivétel! A Világhálón bőven találunk dokumentumokat a zsidók üldözéséről. 
   
MIT IS CSINÁLTUNK MI MAGYAROK,
akiket előszeretettel neveznek
hazai és külföldi politikusok és történészek
bűnös nemzetnek?

A Szovjetúnió elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány: 
1. 1941-ben még nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri meg a háborút. Anglia egyedül állt a németekkel szemben. Az USA közvéleménye a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a beavatkozásra a Pearl Harbor elleni japán támadásig (1941. december 7.).
2. A románok és a szlovákok már a háború első napjaiban csatlakoztak a németekhez. Erre való tekintettel vezetőségünk nem akarta megkockáztatni az esetleges győzelemből való kimaradást.
3. Hitler tudomására hozta Antonescu román diktátornak, hogy az kapja meg Erdély másik felét, aki a legnagyobb áldozatot hozza az orosz háborúban.
4. Hitlernek tervei voltak Magyarország megszállására (eleinte szlovák és román csapatok bevonásával), ha az nem vesz részt a hadjáratban. Ez meg is valósult volna, amikor 41 őszén látták, hogy nem sikerült megsemmisíteni a vörös hadsereget.
5. Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül gondoskodtak róla, tartották el a portugáliai Estorilban.

Amit soha nem vettek figyelembe 
1. Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen. Akik nem mentek tovább, nyugodtan élhettek Magyarországon. Az egyetlen lengyel középiskola is Magyarországon működött akkoriban Balatonbogláron.
2. Francia, olasz (!), és zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is, legtöbbször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
3. A magyar légelhárítás nem lépett akcióba az átrepülő angolszász bombázók ellen, Magyarország bombázásának a napjáig (1944. április).
4. A foglyul ejtett angolszász repülő személyzetet nem adtuk át a németeknek, hanem dunántúli kastélyokban helyeztük el őket, és lehetővé tettük menekülésüket.
5. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat.
6. Eichman, az "Endlösung" végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.
7. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):

1943. október 14.
A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra, mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800.000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon. 
Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez... 
Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának. 
Reg.: ) 012035/385/21î" 

Nos, kik is voltak a bűnösök? 
   
UTÓSZÓ:

Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidó honfitársaink megmentése érdekében, és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.. Ez sem igaz! Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó rokonait, barátait, aki tehette. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a másik tányérjába. 
Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért. Ennek ellenére sokan vállalták a "felkoncolást", amit a nyilasok ígértek a zsidómentőknek. Wallenberg úr sem volt az egyetlen, aki ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor szervezésében legalább annyi zsidót mentett meg mint ő. Ezenkívül apácák, papok, hivatalnokok, katonák, külföldi diplomaták mentették zsidó polgárainkat 
   
Ezenkívül tessék már tudomásul venni, hogy azok rendkívüli idők voltak. Túl voltunk Sztálingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles férfi katona volt. Nem volt már olyan család Magyarországon, ahol nem lett volna hősi halott, sebesült vagy hadifogoly. Az ember élete már egy fabatkát sem ért. A Szovjet hadsereg a határaink előtt állt, augusztus óta már hazánk területén folytak a harcok. Frontkatonáink elbeszéléseiből és 1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi várt ránk. Mindenki leszámolt a saját és családja bizonytalan jövőjével s életével is. 1944 április harmadika óta pedig súlyos bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak az USA, angol és szovjet légierőktől. Azok ne kritizálják a magyarságot, akik nem élték át azokat a rettenetes időket, vagy bűnös szándékkal nem akarnak rá emlékezni! 
Kíváncsi volnék, külföldi kritikusaink - hasonló rettenetes, kilátástalan körülmények között - hogyan viselkedtek volna? 
Magyaródy Szabolcs 
Kapcsolódó: 
   Vasárnapi újság: Magyaródy Szabolcs 
   Bakos István: Laudáció Magyaródy Szabolcsról 
 
Lipusz Zsolt: ANTAGONIZMUS ÉS TÖRTÉNELMI LEJTMENET



Az építmény , és a nép maradt csak a nemzeti szocializmust felváltotta a zsidó fasizmus . A 77 év alatt csak a megvilágítás változott, a terror az maradt sőt erősödött , a betelepülők lassan lecserélik a német népet , és Hitler leánya összehozza az Európai Egyesült Államokat a bankárkaszt legnagyobb örömére a félvilágot újból gyarmatosítják így a zsidók világhatalmi törekvésének megfelelően a hollókosztosokat el kell tartani , és azt Merkel meg is teszi.












/2014 DÓZSA GYÖRGY ÉVE LEGYEN, NE IDEGEN JELKÉPÉ!/ 



A kórus


Tetszik, nem tetszik, a rasszista vezetőket vissza kell szorítani, a pénzügyeket, a hírközlést, a kultúra irányítását ki kell venni a kezükből, s magyar kézbe adni. Szükség van a külpolitika átorientálására is. Akkor is, ha ezt antiszemitizmusnak állítják be és világgá kürtölik. 



Marschalkó Lajos 
ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL RÁKOSI MÁTYÁSIG- 1.rész 


München, 1975 
Mikes Kelemen Kör, München 
Készült Ledermüller Olivér nyomdájában München, 2. Landwehrstr. 65. 

Az Országhódítók második kiadása elé 

Marschalkó Lajos "Országhódítók" című könyve 1965-ben jelent meg a nemzetközi könyvpiac teljes mellőzése mellett. Nemcsak az érdekeltek, hanem az óvatosan lapuló emigráns sajtó nagy része éppen úgy nem vett tudomást róla, mint ahogyan első könyvéről a "Világhódítók"-ról sem. 

Az utóbbi könyv rövid tíz esztendő alatt három magyar kiadás után ugyancsak három kiadást ért meg angolul, kettőt törökül és rövidesen az olvasó elé kerül annak spanyol és arab kiadása is. 

Az Országhódítók megjelenése óta pontosan 10 esztendő telt el. A szerző már hosszú évek óta pihen a müncheni temetőben és már nem érhette meg könyvének nagy, nemzetközi sikerét. Az Országhódítók speciálisan magyar vonatkozású könyv, és csak magyar olvasóra számíthat. A könyv ismerete nélkül nincs magyar történelemszemlélet és nem láthatjuk tisztán hazánk utolsó évszázadának nagy összefüggéseit. Így érzi ezt a világban szétszórva éld magyar emigráció is, s talán ez az oka, hogy a könyv első kiadásának 2000 példánya rövid két esztendő alatt teljesen elfogyott. A könyv iránti érdeklődés annyira megnőtt az utóbbi évek folyamán, hogy a kiadó az anyagi nehézségek ellenére is szükségesnek tartotta a második kiadás megjelentetését. 

Marschalkó Lajos könyvét annak lényegbeli tagadói antiszemita írásnak szeretnék megbélyegezni. Pedig nem az! Pontosan olyan, ahogyan azt Marschalkó Lajos könyve bevezetőjében írta: 

"E könyvet nem a gyűlölet diktálta, hanem a FELISMERÉS". 
A kiadó. 

Russischen Invaliden 
(1910. dec. 30., 285. szám). 
Ebben jelent meg az Alliance Israelitée felhívása, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint a következőket tartalmazza: 

"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek." 


Solymosi Eszter, a tiszaeszlári libapásztorlány, és minden magyar mártír emlékezetének 


Erdélyi József: 

SOLYMOSI ESZTER VÉRE 

Megöltek egy kis libapásztort.
Égre kiált a régi vád,
úgy ölték meg Solymosi Esztert,
mint egy tokos, pihés libát,
mint egy síró galambfiókot,
szűz juhocskát húsvét előtt...
Valami vérengző bolondok
úgy fogták el és ölték meg őt,
a nótás ajkú kis magyar lányt,
valami vérengző vadak, vademberek...
Elfolyt a vére, mint egy párás piros patak.

Ítélt a bíró, Félkegyelmű képzelődő a szemtanú,
alaptalan a vád, a vérvád...
a hátborzongató gyanú...
Ítélt a bíró; Elmehetnek
a reszkető kaftánosok;
nem ölték meg Solymosi Esztert,
nem bűnösök, nem gyilkosok.
Nem sütöttek húsvéti ostyát
embervérrel. Ország-világ tudja meg,
hogy gyermekijesztő dajkamese a vér, a vád.

Ítélt a bíró s fellélegzett
a zsidóság, az "üldözött",
de terjed a "mese", a "vakhit"
a szegény magyar nép között.
Zengett a dal s a vérpatakból
vérfolyó gyúlt és hömpölyög,
tenger, vértenger gyűlt belőle
mérhetetlen mély és örök,
mint Jézus vére, a világot
megváltó Istenemberé.
Az Ő vére a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré!

Minden kiontott ártatlan vér,
minden magyar vér, ami folyt,
párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé,
a régi libapásztoré,
az Ő vére s a legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.

Égre kiáltom akkor is ha,
élettel és vérrel tilos,
leírom akkor is, ha rögtön
lángot vet a szűz papiros.
Beh piros vagy Solymosi Eszter
Kiontott vére s beh meleg...
Hajnalt festek a magyar égre
és felkelő napot veled,
Hogy ne vesszen kárba a vérünk,
s emléked árva hajadon.
Solymosi Eszter árva népét
ébressze bátran, szabadon.





Egy gój ország meghódításának forgatókönyve 


(Cion bölcsei nyomán.) 
2011/07/29 Szabad Riport 

1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori elölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik. 
2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket. 
3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni. 
4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműv einket g yalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő médiatámogatással, jogerősen elítél. 
5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről. 
6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak. 
7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét. 
8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig. 
9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke. 
10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy problémakörön, és nem fognak annak analizálásába. 
11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szin te észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk. 
12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell. 
13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani. 
14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető. 
15. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát. 
16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra. 
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni. 
18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára. 
19. A semmire való cigányokat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigányt részesítsd előnyben. 
20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét. 
21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted! 



És ezek főleg zsidók voltak és kirajzottak .


"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."
(Alekszandr Szolzsenyicin)

A Szolzsenyicin is cenzura alatt van a rohadt zsidó szabadkőműves mindent tiltani akar , csak a kirablásunk engedélyezett . Ezért a nemzeti vagyonunk elrablóira molotov koktélt kell dobni , hogy az elrabolt vagyonunkat ők se élvezzék , és akkor dobjátok mikor mindenki otthon van , és alszanak , hogy bent is égjenek , nehogy megint rabolni tudjanak !!!

Holocaust - David Cole interjú Auschwitz-ban 


A revizionista zsidó történész, David Cole 1992-ben interjút készített Dr. Franciszek Piperrel az auschwitzi Állami Múzeum igazgatójável "A Holo-legenda avagy az auschwitzi gázbuborék" címmel. 

A Leuchter-jelentés igazolódni látszik Az auschwitzi igazgatót videoszalagra vették, amikor is beismerte, hogy az úgynevezett gázkamrák a háború után épültek. Dr. Franciszek Piper elismerte, hogy a "Krema l." , az állítólagos "emberölő gázkamra" , melyet évente több százezer turistának mutogatnak, a valóságban a háború után - valószínűleg Sztálin egyenes utasítására készült. Amit Piper mondott, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nagy robajt előidéző Leuchter-jelentés igaz volt. 




Hiába nyomultok... 

hétfő, december 02, 2013 radicalpuzzle 
Érezve az egyre erősödő és persze teljesen jogos társadalmi nyomást, a fidesz-közeli Heti Válasz, valószínűleg a narancsos propaganda első lépéseként, a múlt hét végén megpróbált választ adni arra, hogy miért is fontos Magyarországnak, nekünk, magyaroknak az, hogy a kormányzat a meglévő és a mindenki által ismert gazdasági és társadalmi nehézségek közepette is, mintegy 5 milliárd forintot fordít egy újabb holokauszt-emlékhely kialakítására. 
Miért van szükség két holokauszt-múzeumra? című írás ekképp próbálja magyarázni a lényegében megmagyarázhatatlant: 
A holokauszt és feldolgozása még ma is, hetven évvel 1944. április 16-a, a kárpátaljai zsidók első deportáló szerelvényeinek Auschwitzba indítása után is politikai viták kereszttüzében áll Magyarországon. Az egymásnak feszülő indulatok most a Józsefvárosi pályaudvaron megnyitni tervezett holokauszt-emlékhely építése, berendezése és a hetvenedik évfordulóra való megnyitása körül csapnak össze. A Józsefvárosi pályaudvaron megnyitni tervezett létesítmény hivatalos neve: A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai oktatási központ. Ez lesz a második hasonló intézmény Budapesten, melyet a témának szentelnek. (...)

Az első, a 2004 áprilisában átadott és a Páva utcai, használaton kívüli zsinagóga átépítésével létrehozott Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) legfőbb célja azoknak a tényeknek, történelmi ismereteknek fényképekkel illusztrált bemutatása volt, melyeket a téma iránt érdeklődők a vonatkozó szakirodalomból jól ismernek. Az évi mintegy 16 ezer, azaz feltűnően kevés látogatót vonzó intézmény és a benne látható kiállítás "politikai korrektségéhez" kétség sem férhet. Ugyanakkor úgy érzi magát benne az ember, mintha egy kinagyított tankönyv lapjai között sétálna. A szöveg túlteng a képanyag rovására, és szinte alig van olyan kiállított tárgy, mely érzékletesen megjelentené a vészkorszakot. Kevés szerepe van a hangoknak, a zenének, a művészet tanúságtétele is hiányzik. Vagyis bár történelmileg pontos, muzeológiai szempontból elhibázott. Kitűnik belőle, hogy a rendezők céljai között nem szerepelt a történelmi traumák feloldása. Nem törekedtek arra, hogy az 194 4-ben élt többség utódai, a látogatók emberi problémaként érezzék a Soa, mint kollektív tragédia súlyát, és azonosuljanak az üldözött, halálra szánt zsidók sorsával. (...)

Ezért kell most "hiteles helyen" új holokauszt-emlékhelyet építeni, a használaton kívüli Józsefvárosi pályaudvar épületében. Azért itt, mert 1944. október végén, november folyamán, Szálasi és Eichmann megegyezése alapján innen indultak pesti zsidókkal, zömmel munkaképes nőkkel teli vagonok Németországba. Igaz, nem megsemmisítő táborokba, de olyan kényszermunka-táborokba, mint Ravensbrück vagy Bergen-Belsen. És itt zajlottak Raoul Wallenberg mentőakciói is. (...)

Furcsának tűnhet, hogy tíz éven belül két múzeumot is emelnek ugyanannak a történelmi traumának. De számításba kell venni, hogy az 1944-es, közel többszázezer áldozatot követelő tragédia feldolgozása pedig kulcskérdés a magyar társadalom számára.

Magyarul, azért kell az újabb emlékhely, mert nem működik elég jól az agymosás. A Páva utcai rettegő-központ nem eléggé hatásos, ráadásul azt a kutya nem látogatja. A jövőre elkészülő helyet pedig már jó előre be lehet vezetni a köztudatba, lehet propagálni, lehet az iskolák számára kötelezővé tenni a látogatását, meg lehet vele tölteni a lapok hasábjait és a tévécsatornák műsorait. Minden napra juthat majd egy hír, egy beszámoló az építési munkák állásáról és persze valami adalék a korabeli borzalmakról. A 2014-es holokauszt-emlékév és a nagyszabású józsefvárosi emlékhely újabb lendületet ad majd a holovallás honi terjesztéséhez és nem utolsó sorban biztos megélhetést biztosít a következő évekre a hivatásos rettegőknek. 
De lehet bármekkora is a nyomulás, költhetnek akármennyi pénzt is a holokauszt-ipar termékeire, annak remélhetőleg nem lesz foganatja, mint ahogy nem volt anno a szovjet propagandanyomulásnak sem. Úgy, ahogy annak idején a szovjetek, úgy mára már a zsidók is elérték azt, hogy az emberek többsége nem hogy nem foglalkozik a magvas üzenetekkel, jelen esetben a holokauszttal, hanem egyenesen magasról tesz rá, felfordul a gyomra, ha meghallja valahol. Így aztán akár huszonnyolc múzeum is épülhet, vagy folyhat naphosszat a médiából az agitáció, attól nem lesz több az önként-látogató, attól nem lesz több rettegő. Attól csak az ellenállás nő. 
Ne mosolyogj Iljics, nem tart ez örökké. Százötven év alatt se változtunk törökké - pingáltuk oda annak idején a budapesti Dózsa György úton álló Lenin-szobor talapzatára. És igazunk volt. 45 év alatt szovjetté sem változtunk és lehet bármekkora is a cionista nyomulás, nem változunk ezután sem. 
Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk. Magyarok. 
Kapcsolódó: 
   Antimagyarok hangja harsog 



Soros 4 évenkénti látogatása Budapestre
 


Soros György újra 

Budapestre látogatott. Az ATV mutatta, hogy az általa alapított, a Nyitott Társadalmat hirdető Középeurópai Egyetemen (C.E.U., - Central European University) tartott egy kis előadást, közgazdasági kérdésekről. – Vagy talán másért jött?? 
Négy éve, 
2009-ben is decemberben érkezett meg, - négy hónappal a választások előtt! Akkor elterjedt a hír: hozott magával egy csoda-számítógépet! Ráadásul a vámosok meg sem vizsgálhatták, mert még Kádárral kötött egyezséget a 80-as évek elején, hogy az Alapítványa számára hozott minden "ajándék" vámmentesen jöhet be Amerikából – vámvizsgálat nélkül! 
Én 2010. áprilisában 
– a két választás közt – felhívtam egy délelőtt a Választási Irodát. Egy ügyeletes fiatalember vette fel a kagylót. Megkérdeztem: Igaz-e a hír, hogy Soros decemberben a Választási Iroda számára hozott egy számítógépet? Azonnali, gyors válasza ez volt: "Nekünk nem, legfeljebb Halmainak." – Elámultam. Halmai Gábor a Választási Bizottság MSzP-s tagja volt. (Az apja mellesleg ÁVH-s kapcsolat-tartó tiszt volt, Csurkával is ő "foglalkozott", - a fia meg a Terror Háza Múzeum munkatársa.) De a fiatalember a további kérdéseimre már nem válaszolt. Vagy megbánta, vagy belépett valaki a szobába – igen hamar befejezte a beszélgetést. 
De ez az 
információ rendkívül fontos volt! Emlékeznek az áprilisi, második, éjszakai, - hajnali 2 óráig tartó választási eredmény-közlés csúszására? A Soros-csapat remekül megszervezte, hogy az egyik budapesti kerületbe annyian "átjelentkeztek" a választás előtti napokban, hogy 4-5 órát álltak az utcán, hogy sorrakerüljenek! Ez volt a trükk az időhúzásra. A csodagép munkájához idő kellett! Emlékezzenek, hogy milyen nem várt, magas arányú volt a részvétel? Nahát, csak rá kell kapcsolni a gépre a több, mint 10 ezer választási körzet gépét, - és este 10-től, a "zárástól", hajnali kettőig "holt lelkekkel" lehet dúsítani az MSZP és LMP szavazati arányát! (Soros akkor még azt hitte, hogy az egész LMP az övé és Hillary Clintoné, nem csak Karácsony, Jávor, és a többi Lúd-millás renegát!) Arányosan rájuk kell rakosgatni néhány százalékot, és – mondjuk 54% helyett – máris 65% szavazó "ment el" voksolni, - jelenti majd a csodagép! A hamisításhoz ennyi idő kellett! 
Halmai Gábor 
egész éjjel izgatottan beszélt, szinte irányította a szavazás befejezésének szabotálását, mint buzgó bizottsági tag. Egyfolytában közvetítette a TV. Már többen mondták: 20-30 ember áll már csak sorba, mondják be az ereményt! – az a pár szavazó már nem változtat rajta. – Halmai felkiáltott: "Nem lehet! Mobil-telefon van náluk, hazatelefonálhatnak, és a részeredmény hallatán esetleg másképp szavaznak. Várjunk még!" – Rendkívül ideges volt, az utolsó szavazóig nem engedte lezárni és közölni a kihirdetését. (Talán még nem kapott rá engedélyező-jelzést?) 
A szavazás után 
szóltam a Fidesznek és a Jobbiknak, hogy hasonlítsák össze a részeredményeket a központi számítógép adataival. – "Stimmelnek!" – mondták. 
De a csodagépet 
arra is be lehet tanítani, hogy a részek iránt feltett kérdésekre a valódi "nettó" – számot válaszolja, és "felfelé" a hamis, toldott "bruttó" számokat jelentse. (Ez biztosan megoldható, - sugallja logikám, és "nyomozó-agyam".) 
Egy dolog biztos: 
Soros olyan mértékben avatkozik bele a belügyeinkbe, és kedvence, Clinton asszony is Bajnai Gordont támogatja, - sőt, már az EU-ban is tudják egyes hölgyek, hogy Bajnai fog "vigyázni" arra, hogy Orbán és a "szélsőjobbos" Fidesz ne nyerjen, - hogy ezek után nagyon kell vigyázni a választáskor, és minden gépet, sőt, a Választási Iroda helyiségeit is át kell vizsgálnia a kormánynak! Mert alapos a gyanú a választási csalásra – külföldi, "ultraliberális", kozmopolita jellegű segítséggel! 
Népünk nevében kérem 
a legszigorúbb vizsgálatot és Soros (=Sörös) úr kikérdezését: Hozott-e számítógépet 2009-ben is, és most is, - és kinek "adományozta"?? 
"Gyurcsány nyaka 
köré már fonódik a kötél a 2006-os események miatt" – mondta a napokban az Echo-tv-ben Völgyessy bíró úr! A rendőrök kezdenek emlékezni és vallani. – Szili Katalin pedig pár hónapja ezt mondta a TV-ben: "Nézzék meg már Gyurcsánnyal kapcsolatban a Teve-utcai Főkapitányságra való lövöldözést, és a Kádár-koponya ellopását!!" – Mi hozzátesszük: És a cigánygyilkosságnál a Nemzetbiztonsági Hivatal működése mellett Gyurcsány, Laborc és Szilvásy szerepét is ebben! Ez a 3 ügy sincs eléggé kivizsgálva! A Sukoró-ügynél pedig sokkal nagyobb bűne Gyurcsánynak, hogy nem csak a Velence-Sukoró-i 2 km-es kajak-kenu versenypályát, - (melyből, mint a versenyzést a leghosszabb és 9 sávos pályán megtanuló sportolók számára szükséges, csak kettő van az országban, a másik Szegeden) – és ezzel a 4-5 aranyérmünket is, a pálya eladásával", - hanem még hat várost is átengedett volna a Zsidó Világszövetség elnökének, R. Laudernek – kaszinóvárosok, bűnbarlangok számára & ndash; egy ekkora kis országban! Hét kaszinóváros épült volna fel ebben a négy évben!! King City = Királyváros=Székesfehérvár!! Kellettek volna az óbudai szigeten a középkori emlékeink is. Lerombolás után: kaszinó és rulett! Gyurcsány  a történelmi múltunkat is eladta volna! Biztosan kapott volna 7-szeres prémiumot utána Laudertől! Tökölt meg Korda György ajánlotta – ott már van neki egy kártya-balangja – s már egy erdőt is kiirtottak. 
Bajnai ellen 
pedig ne élő libákat vigyenek a nemzeti érzésű tüntetők, hanem a meghalt, öngyilkos áldozatok gyászkeretes fényképeit egy táblán. Ennél megrázóbb érv nincs Bajnai ellen! Fölé lehet tenni egy liba-fotót, - (állatkínzás ezáltal kizárva) – és a "milláit" adócsalással külföldi szigetekre eldugó gordonka képét. Aláfestés magnóról lehet: egy libatelep 3 perces hangos "társalgása". Az ügyvéd úr azt nem támadhatja meg, nem nyírhatja ki a Nyírségben! Sem Sörös úr, sem Clinton asszony! 
A szocializmus 
becsületes megvalósításában hívő baloldali szavazóknak pedig azt ajánlom, hogy jövendő miniszterelnökük kijelölésekor ne ez legyen a jelszavuk: Gyűjtsd a tőkét! – hanem maradjanak József Attilánál: DÖNTSD A TŐKÉT! 
Kampány-tanácsaimat 
népem szeretete diktálja. Sem dollárt, sem sékelt nem kérek érte… 
2013. dec. 3. 
Kéri Edit (nyugdíjas színész, ’56-os elítélt, történelem-kutató) 




Jeruzsálemi népirtás 


Kr. u. 614-ben a helyi zsidók a perzsákkal szövetkezve elfoglalták a Szentföldet és Jeruzsálemet, részletesebben lásd: 613-as zsidó felkelés, majd a zsidók lemészárolták a jeruzsálemi keresztények nagy részét. 
Zsidó népirtás 
614-ben a helyi, palesztinai zsidók szövetkeztek babilóniai hittársaikkal és segítettek a perzsáknak elfoglalni a Szentföldet. A támadásban 26 000 zsidó vett részt. 
A perzsa győzelem után a zsidók nekiláttak a palesztinai keresztények tömeges legyilkolásának. Felgyújtották a templomokat és a kolostorokat, megölték a papokat és a szerzeteseket, tűzre vetették a könyveket. A tabgai csodálatos Halak és Kenyerek bazilika, a Mennybemenetel Templom az Olajfák hegyén, a Damaszkuszi kapuval szembeni Szt. István templom és a Hagia Sión a Sion hegyen csak a legfontosabb néhány tétel a lerombolt épületek hosszú listájáról. A támadást valójában csak kevés templom élte túl. A feneketlen Tűzszurdoknál (Vádi anNar) épült Szt. Sabas kolostort csak távoli elhelyezkedése és a meredek sziklaszirtek mentették meg. 
A Születés Temploma is csodás módon kerülte el a pusztulást: amikor a zsidók parancsot adtak a lerombolására, a perzsák megakadályozták szövetségeseik pusztítását. Ugyanis perzsa királyok portréinak hitték a Napkeleti Bölcsek mozaikképét a párkányzat fölött. 
S ez az öldöklés és pusztítás még nem is a legsúlyosabb gaztett volt. Amikor Jeruzsálem megadta magát a perzsáknak, sok ezer helyi keresztényt vetettek fogságba, és elhajtották őket a Mamillai víztároló közelébe. Ronny Reich izraeli régész ezt írja: 
"Valószínűleg a legtöbbet ígérő vevőnek adták el őket. Egyes források szerint a Mamillai tárolónál a keresztény foglyokat zsidók vásárolták meg és ott a helyszínen le is mészárolták őket." 
A mészárlás egyik szemtanúja, Szt. Sabasi Sztrategiosz azt írja: "Azután a gonosz zsidók... szerfelett örvendeztek, mivel gyűlölték a keresztényeket, és aljas tervet eszeltek ki. Ahogy régen ezüstpénzen vásárolták meg az Urat a zsidóktól, úgy most ők vásárolták meg a fogságba esett keresztényeket... Hány lelket mészároltak le Mamilla víztározójánál! Hányan haltak éhen és szomjan! Hány papot és szerzetest vágtak le karddal! És hány szüzet, ha ellenálltak a meggyalázásnak, szántak halálra ellenségeik! Hány szülő pusztult el gyermeke holtteste fölött! Hány olyan ember lett Krisztus vértanúja, akit megvásároltak, majd legyilkoltak a zsidók! Ki számolhatná meg annak a rengeteg embernek a hulláját, akiket Jeruzsálemben öldöstek le?" 
Sztrategiosz 66 000-re becsüli e mészárlás áldozatainak a számát. 
A zsidók azért váltották ki drága pénzen a keresztényeket a perzsa katonák fogságából, hogy legyilkolhassák őket a Mamilla víztárolónál, és annak vize vérré változott. A zsidók csak Jeruzsálemben 60 - 90 ezer palesztinai keresztényt öltek meg, ami mai arányokra átszámítva majdnem 1,5 milliót tenne ki (az Encyclopaedia Britannica szerint a föld össznépessége akkoriban 300 millió körül lehetett, hússzor kevesebb, mint ma). 
Pár nappal később a perzsa katonaság fölfogta a gyilkolás mértékét, és leállította a zsidókat. 
Zsidó gaztettek 
A 614-es népirtás a legszörnyűbb, de nem az egyetlen ilyen gaztett volt, amit a zsidók elkövettek azokban a zavaros években. Bár az is egy szép történet, amit a Biblia mesél el Kánaán Józsué általi meghódításáról, s amely oly mély hatást gyakorolt a zsidó lélekre. A VII. század az erős zsidó befolyás évszázada volt, - igencsak bőven kivették a részüket a népirtásból. 
Alig pár évvel 614 előtt, 610-ben az antiochiai zsidók legyilkolták a keresztényeket. A zsidók felvágták Anasztasziosz pátriárka hasát, arra kényszerítették őt, hogy a saját beleit rágja, s heréit az arcába csapták. Az effajta események miatt a jeruzsálemiek az Omar ibn Khattab kalifával 638-ban kötött szerződésben azt kérték, hogy védjék meg Jeruzsálem lakóit a kegyetlen zsidóktól s ezzel a nagy hatalmú arab vezér egyet is értett (Szulh al Kudsz, kapitulációs szerződés). 
Kapcsolódó: 
   DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai 
   Jönnek a zsidó önvédelmi szervek? 
   A "magyar" kormány támogatásával működik a Zsidó Ügynökség valamint a Tett és Védelem Alapítvány 




A legnagyobb holokauszt - The Truthseeker
 
A civilizált Amerikát barbár európaiak fedezték fel. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a bennszülöttek jogaikat Amerika ma sem védi. De hamarosan változás jön.


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=47Sx1Aexd00



A MAGYAR KIRÁLYSÁG ELTÖRLÉSE ÉS A CIONIZMUS - CÚTH JÁNOS 



2013. SZEPTEMBER 16. HÉTFŐ, 07:36 

    Az első világháború semmi másért nem tört ki mint, hogy megszüntessék, eltöröljék a Magyar Királyságot...
    
Cúth János
    
Most már érdemes végre komoly és hiteles dokumentumokat teregetni az olvasók elé, mert annyi féligazságból és alig-igazságból táplálkoznak e téren, hogy az már maga a hamisított történelem. Kérlek benneteket, olvassátok el figyelmesen az alábbi dokumentumot, amely avatott kornatanútól származik: 
    
Nem tudom ki hogyan van vele, de úgy vélem, hogy ártatlan magyarok millióinak sírja felett, és a háború soha világosan meg nem magyarázott, inkább elhazudott indítékai és történései mellett meg kellene hallgatni az igazságkereső kérdéseket is, s végre illene azokra hiteles magyarázattal szolgálni. Bámulatos közömbösség, bűnös cinkosság az, amikor a tényeknek ellentmondó, tarthatatlan "magyarázatok" posványába hagyják belealvadni nagyapáink, dédapáink vérét. Pedig ebben az esetben nem őstörténelemről van szó, amit sokkal könnyebb mellékvágányra terelni, mint az első világháború motivációit, vagyis a közelmúlt eseményeit. Ajánlom tehát, hogy lapozzunk bele a világégés titkosított forgatókönyvébe, amelynek a lapjai sárgás árnyalatúak - ha nem is annyira az enyészettől... 
    
Önzetlenül vall nekünk a kérdésekről Benjamin H. Freedman. Az 1890-ben született zsidó üzletember 1945-ben szakított a szervezett zsidósággal, miután átlátott annak sátáni törekvésein. Ezt követően egész hátralévő életét és hatalmas vagyonát az Egyesült Államokat átható zsidó zsarnokság leleplezésére szentelte. 
    
Belelátott a politikusok, nevezetesen a méregkeverők cinkelt kártyáiba, hiszen többnyire ezek személyes ismerőse volt, úgymint Woodrow Wilsoné, Bernard Baruché, Franklin Roosevelté, Samuel Untermayeré, a Kennedy családé és még sokaké. Freedman életműve az embertelen világhódítás elleni óriási manifesztum. Rendelkezésünkre áll egy beszéde, amelyet a washingtoni Willard szállóban tartott, nagy közönség előtt. Akkori beszédének egyes kitételei manapság még időszerűbbek, mint valaha. Jelen esetben beszédének azokra a részeire támaszkodunk, amelyek mindenek előtt az első világháború kirobbantásának körülményeire és lefolyására korlátozódnak. A következőkkel kezdi: ,,Az Egyesült Államokban a cionisták és vallási társaik a kormány teljes mértékű irányítói." 
    
1914-ben tehát kitört az első világháború. Az egyik oldalon Nagy Britannia, Franciaország és Oroszország, míg a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt. Két évi ádáz küzdelem után a német fél megnyerte a háborút .(!) Nemcsak névlegesen, de ténylegesen is. A német tengeralattjárók lesöpörték a hajókat az Atlanti-óceánról. Nagy Britannia katonáinak elfogyott a lőszere és mindössze egy hétre való élelmiszerük maradt. Az éhhalál várt rájuk. A francia hadseregben zendülés tört ki, miután 600 000 emberüket vesztették el a verduni csatában a Somme mellett. Az orosz katonák zöme szökevénnyé vált, az olasz hadsereg részben felbomlott. Mindeközben német földre egyetlen lövedék sem hullott, ellenséges katona nem lépte át a német határt. S erre mi történt? Máig érthetetlen és felfoghatatlan módon, Németország békét ajánlott Angliának: az abszolút győztes Németország megalkuszik a tönkrevert Angliával?! Ma már tudjuk, hogy erre a né met szabadkőműves vezérkari tisztek árulása folytán került sor. Angila tehát fontolóra vette az ajánlatot. Nem is tehetett mást, mert a padlón volt. Ámde ez még semmi. Hallgassunk csak bele ismét Freedman úr beszédébe: 
    
,,A németországi cionisták felkeresték a brit háborús kormánytanácsot - s most rövid leszek, mert ez egy hosszú történet, de minden okmányom megvan állításom bizonyítására - és ott azt mondták: ,,Nézzenek ide. Önök még meg tudják nyerni ezt a háborút. Nem kell elfogadni a német ajánlatot. Meg tudják nyerni a háborút, ha az Egyesült Államok az önök szövetségeseként beszáll a háborúba." Az Egyesült Államok akkor nem háborúzott (kivételesen.) Friss volt, gazdag és hatalmas. Azt mondták tehát Angliának: "Garantáljuk önöknek, hogy az Egyesült Államokat az önök szövetségeseként háborúba visszük, ha önök megígérik nekünk Palesztinát, miután önök legyőzték Németországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot." " Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy Angliának annyi joga volt Palesztinát valakinek odaígérni, mintha mondjuk az Egyesült Államok valamilyen okból Japánt Írországnak ígérte volna. Az angol hadvezetőség 1916. októberében mégis megtette ezt az ígér etet. Röviddel ezután az Egyesült Államok, amely ezt megelőzően teljesen németbarát volt, Britannia szövetségeseként belépett a háborúba!" 
    
"Azért mondom, hogy az Egyesült Államok szinte teljesen németbarát volt, mert a tömegtájékoztatást a zsidók irányították, minden újság és hírközlő eszköz zsidó irányítás alatt állt. Márpedig ezek a zsidók németbarátok voltak, mert sokan Németországból jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt, mert az tisztában volt törekvéseikkel és átlátott a manipulációikon. Ezért azt mondták, hogy amíg Anglia és Franciaország Oroszország szövetségese, addig ne számítsanak egyetlen centre se. Amikor viszont ugyanezek a zsidók lehetőséget láttak Palesztina megszerzésére, elmentek Angliába, és megkötötték az említett szerződést. Azután minden megváltozott, mint mikor a forgalmi jelzőlámpa pirosról zöldre vált. Ugyanazok az újságírók, akik korábban németbarátok voltak és arról firkáltak, hogy Németországnak milyen sajnálatos nehézségei vannak Nagy Britannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen úgy találták, hogy a németek nem jók, gazemberek, akik "vöröskeresztes nővéreket lőnek le." Röviddel ezek után Wilson hadat üzent Németországnak. A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba az igen befolyásos Brandeis bíróhoz, ezt mondván: megkapjuk Angliától, amit akarunk. Most rajtad a sor: dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az Egyesült Államok hadba lépjen. Így lépett háborúba Az Egyesült Államok. E háborúhoz semmi más érdeke nem fűződött! Nekünk, amerikaiaknak semmi okunk, semmi jogunk nem volt ahhoz, hogy az első világháború a mi háborúnk legyen. Belehajszoltak, közönségesen szólva bepaliztak bennünket azért, hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztinát. Ezt soha senki nem mondta el az Egyesült Államok népének. Sohasem tudták meg, miért kellett fiaiknak meghalniuk az első világháborúban."... 
    
Ezt követően a cionisták ismét Angliába mentek, biztosítani maguk számára a koncot, mondván: mi teljesítettük a "szerződés" reánk vonatkozó részét. Szeretnénk egy írást, amely rögzíti, hogy önök is betartják az alkut, és a háború után odaadják nekünk Palesztínát. Nem tudták, hogy a háború egy évig vagy tíz évig fog tartani. Ezért kiötlöttek egy formulát, amely rendkívül homályos, szinte értelmezhetetlen megfogalmazásban lett rögzítve, s "Balfour nyilatkozatként" került a történelembe. Ez a nyilatkozat nem más, mint Nagy Britannia ködösített kötelezvénye arra vonatkozóan, hogy megfizeti a cionistákat annak fejében, hogy azok belerángatták az Egyesült Államokat a háborúba. Ez a sokat emlegetett Balfour nyilatkozat valójában olyan hiteltelen volt, mint egy fedezetlen háromdolláros csekk. Anglia mégis paprikajancsiként behódolt, s ebből nagy baj lett. Az Egyesült Államok, tudvalevőleg, háborúba lépésével lassan felőrölte a németek erejét. Amikor aztán a háború véget ért, a németek elmentek a párizsi ,,békekonferenciára", ahol bizony összesen 117 (!) cionista székelt (szegény Magyarország! C.J.), akik kizárólag a zsidók érdekeit képviselték. (Szegény, zsidók által kiszemelt Magyarország! C.J.) Vezetőjük Bernard Baruch volt. Én is ott voltam, tudom mi történt! A zsidók azon a ,,békekonferencián" feldarabolták Németországot (és főleg, előre bekalkulált módon a maguk számára rég kiszemelt Magyarországot, jól tudva, hogy egy legyöngített Magyarországot könnyebben zsebre vágnak, mint egy magyar nagyhatalmat! C.J.), az elragadott részeket pedig előszeretettel osztották fel mérlegelés nélkül azon nációk között, amelyek azokra kényük-kedvük szerint igényt tartottak! E kéjelegve végrehajtott hóhérmunkával a cionista zsidók megteremtették maguk számára a nemzetsakterolás precedensét, majd a németek tudomására hozták a Balfour nyilatkozatot. A németek ekkor fogták föl, hogy: ó, hát ennek a játszmának az áldozatai lettünk! A további e semények már ebben a mederben zajlottak, s nyílegyenesen vezettek a második világháborúig, ezért nagyon fontosak még az epizódoknak tűnő közbülső események is. A németek először is tudatosították, hogy kegyetlenül becsapták őket, s mint rászedettek fizetik a rájuk kényszerített csillagászati összegű "jóvátételeket". Hát még a magyarok!!! 
    
Amit a németek érezhettek a zsidókkal szemben, azt érzékeltessük egy modellen: Tételezzük fel, hogy az Egyesült Államok harcban áll Oroszországgal, és győz. Ekkor azt mondanánk az oroszoknak, hogy hagyjuk abba az egészet, békefeltételeink alapján felejtsük el az egészet. Ekkor azonban az oroszok szövetségeseiként belépne a háborúba Kína, s mi ennek következtében elvesztenénk a háborút. Megsemmisítő győzelmet aratnának felettünk olyan jóvátételi kötelezettségek mellett, amelyek minden képzeletet fölülmúlnak. Képzeljük el továbbá, hogy az itt, (Amerikában) élő kínaiak, akikről azt gondoltuk, hogy hű állampolgárok, eladtak bennünket az oroszoknak, s általuk lépett Kína az ellenünk vívott háborúba. Hogyan gondolkodnának akkor itt, az Egyesült Államokban a kínaiakról? Nem hiszem, hogy közülük egy is ki merne jönni az utcára. Nem lenne elegendő lámpavas számukra... Nos, így éreztek a németek is a zsidókkal szemben. Pedig a toleranciájuk határtalan volt. 1905-ben például, amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, s a zsidók, akik a forradalmat elindították és szították, kifelé tülekedtek onnan, s valamennyien Németország felé törtettek. (Bűnösökként is a legjobb létfeltételek közé. C.J.) És Németország menedéket nyújtott nekik. Nagyon tisztességesen bántak velük. "Hálából" ezek eladták Németországot egy újabb zsidó gyalázatért, azért, hogy koncul kaphassák Palesztinát. Ezt követően a Nahum Sokolowhoz hasonló sok-sok zsidó csahos éveken keresztül dicsekedett a sajtón keresztül, hogy a németországi zsidóellenes hangulat azzal kapcsolatos, hogy tudatosították, miszerint a háborús vereséget a zsidók beavatkozása eredményezte azáltal, hogy az Egyesült Államokat saját érdekükben bevonták a háborúba. Maguk a zsidók vallották be. Nem úgy volt, hogy 1919-ben a németek rájöttek volna, hogy a zsidó vér jobban ízlik, mint a bajor sör. Nem volt szó semmiféle vallási érzelemről, mindössze ráébredtek arra, hogy vereség ükért a zsidók felelősek! De még ezek után sem történt semmiféle megtorlásszerű akció. A zsidóknak a hajuk szála sem görbült meg. Lassan azonban a zsidók is megfékezték magukat sikerük zengedezését illetően, s a továbbiakban már titokban akarták tartani ezt a tényt. Nem volt kívánatos számukra, hogy a világ megértse, miszerint ők árulták el Németországot, ezzel együtt Magyarországot is - talán még teljesebb mértékben. 
    
Mindeközben a világ egyszerűen megfeledkezik az olyan sarkalatos eseményekről, amire 1933-ban került sor, amikor a világ zsidóságának legjelentősebb képviselői összesereglettek Amszterdamban egy találkozóra. Ott a szemtelenség és pofátlan arrogancia csimborasszójaként olyan ultimátumot fogadtak el Németország felé, amelynek értelmében azt üzenték: Kidobjátok Hitlert, és minden zsidót visszavesztek előző állásába attól függetlenül, hogy kommunista volt-e! És ezt vegyétek ultimátumként! (Ebben az időben a kommunisták 98 százaléka zsidó volt!) Elképzelhetik, hogy erre mit mondtak nekik a németek... És mit tettek a zsidók? 1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a zsidóknak, Samuel Untermayer az amszterdami összejövetelről hazatérőben, az Egyesült Államokban egy országos rádióbeszédet tartott, amelynek a lényege az volt, hogy a világ zsidósága ezennel "szent" háborút üzen Németországnak. "Szent harcba lépünk a németek ellen. E gészen a megadásukig éheztetjük őket. Ezért bojkottra hívjuk fel ellenük az egész világot. Ez tönkre fogja tenni őket, mert függőben vannak az exportjuktól." Untermayer úr arcátlanul azt állította, hogy 'ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre.' (Ugyanez a szójárásuk manapság is, a palesztinok halomra gyilkolását illetően. C.J.) A bojkott hihetetlenül hatásosan működött, amire a németek a következőképpen reagáltak: 'Kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk és kidobják embereinket munkahelyeikről, és ipari termelésünket leállítják? Kik azok, akik ezt teszik velünk? Természetesen nehezteltek emiatt: Minimálreakció volt részükről, hogy horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német, és adja pénzét annak a zsidó tulajdonosnak, aki a bojkottot gyakorolta velük szemben? Aminek a végcélja Németország kiéheztetése, s még annak is a megszabása, hogy ki legyen a miniszterelnökük vagy kancellárjuk. Azt követően tették ezt, hogy kivételezett hel yzetük ellenére elárulták Németországot! Mégis tényszerűn meg kell állapítani, hogy a németországi zsidóknak még ezek után, még ezek mellett sem történt semmi bántódásuk, holott a bojkottot eszeveszett akarnoksággal fenntartották a németekkel szemben. A helyzet akkor változott meg, amikor - 1938-ban - egy lengyel zsidó a párizsi német követségen lelőtt egy német hivatalnokot. Németországban, csak ezután történt, hogy kirakatokat törtek be, utcai harcokra s hasonlókra került sor." - írta le a történtek hiteles szemtanúja, Benjamin H. Freedman. 
II.

    Előző alkalommal az első világháború zsidó háttérmanipulációiról számoltam be Benjamin H. Freedman feltárásai nyomán. Ennek során eljutottunk a II. világháború küszöbéig. Sajnos, a történelemnek ez a fejezete is legalább annyi mocskot, aljasságot és embertelenséget leplez, mint az előző. Nem igérhetek tehát épületes olvasmányt, viszont 65 év távlatából igazán időszerű, hogy legalább valamelyest letisztuljon az a homály, amit szándékos ködösítéssel értek el azok a bűnözők, akik a háború tüzét szították, s akiknek leszármazottai mind a mai napig ugyanazt a hatalmat képviselik, amely a II. világháború kirobbantásáért felelős. Mielőtt azonban ismét átadnánk a szót Benjamin H. Freedmannak, kora egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb zsidó politikusának és üzletemberének, aki - mint már megállapítottuk - szakított a szervezett zsidósággal, átlátva annak embertelen törekvésein és célkitűzésein, vessünk egy pillantást a II. világháború történelmi képé re, legalább lexikális keretek között. 
    A II. világháború fegyveres kirobbanása 1939. szeptember elsejére datálódik. Előkészítése azonban 1933-ra nyúlik vissza, sőt az benne rejlett már a Wersailles-i szerződésben is, amely létében fenyegette Németországot. 1933-ban ugyanis az Egyesült Államok diplomáciailag elismerte a Szovjetuniót. Roosevelt ezáltal mesterien állította sorompóba a pénzért és hatalomért mindenre kapható kalmár Angliát, valamint a gyarapodásért és politikia, nomeg területi térnyerésért semmi áldozatot nem sajnáló oroszokat. A világ közvéleménye többnyire mind a mai napig úgy tudja, hogy Chamberlain, angol miniszterelnök a németeket békéltető politikus volt. Ebből egy szó sem igaz. Igaz viszont ennek az ellenkezője: Feladata a németeknek a háborúba való beugratása volt. Ezt a szerepét kitűnően játszotta el. Mi sem jellemzőbb erre, hogy a Müncheni egyezmény aláírását követően hazaérkező Chamberlaint Rooseveltnek ez az egyszavas távirata várta: ,,Bravó!" Ezalatt azt kell ér teni, ami Rooseveltet a leginkább motiválta: a szerződés pontosan olyan féloldalasra sikerült, amilyent ő megálmodott, vagyis senkit sem elégített ki igazán, így minden fél zsarolhatóvá vált általa. 
    A Szovjetunió 1939-ben amerikai tanácsra taktikai meg nem támadási szerződést kötött Németországgal. Ennek célja kizárólag a németek önbizalmának növelése volt, kedvező politikai és szövetségi konstelláció érzetének kialakítása a háború megindításához. Az ürügyet mindkét szerződő fél számára az alaposan rászedett Lengyelország és Németország elleni provokációk szolgáltatták. Annak külön irodalma van, hogy a pokol hetedik bugyrában fogant, elképzelhetetlenül aljas angol és francia manipulációk vezettek Lengyelország és Németország beugratásához! 
    Ázsiában Roosevelt Japánt csalta a Pearl Harbour-i lépre. Szerencsétlen japánok úgy gondolták, hogy egy eredményes, rajtaütésszerű támadás jobb belátásra bírja majd az amerikai kormányt Japán alapvető létérdekeinek megítélésében. Amerika ugyanis blokád alá vette Japánt, bojkottálta termékeit s ott provokálta, ahol csak tudta, itt azonban olyan galád eszközökre kell gondolni, amilyen csak beteg, lázas agyban foganhat. Egyébként ez a meghatározás érvényes a nyugati hatalmak politikájára, egészen napjainkig. 
    Az emberi nemet megszégyenítő, világégést célzó provokáció-és manipulációsorozat ügynökei, a nyugati hatalmak képviselői a világtörténelemben példa nélkül álló módon, a maguk által kreált ,,háborús bűnösök" elmélete alapján legyilkolták az ugyancsak általuk tőrbe csalt ellenfelek vezetőit. Minden azt igazolja, hogy az amerikai, valamint a nyugati és az orosz társadalomban az igazság nem csak, hogy szubjektív fogalom lenne, hanem egyáltalán nem is létezik. A megállapítás természetesen az említett hatalmak vezető rétegére értendő. Külön fejezetet érdemel a háborút követő gyilkos ember-és nemzetmészárlás legkiszolgáltatottabb kárvallottjának, Magyarországnak a keresztre feszítése, s ennek miértjei. Most jöjjön tehát a koronatanú, Benjamin H. Freedman vallomása, amely legalább annyira felrázó és döbbenetes, mint amilyen világosan rámutat Magyarország előre kitervelt sorsára: 
    ,,Nem szeretem az 'antiszemitizmus' szót, mert értelmetlen, de önöknek mondhat valamit, ezért most kivételesen használni fogom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzelem uralkodott, az abból fakadt, hogy az I. világháborúért, majd Németország azt követő bojkottjáért a zsidók voltak felelősek. Végső soron a II. világháborúért is ők a felelősök, mert a történtek után elkerülhetetlenné vált a nyílt harc Németország és a zsidók között. Én éltem abban az időben Németországban és tudom, hogy a németek úgy vélekedtek: Európa vagy keresztény lesz, vagy kommunista. Nincs közbülső lehetőség. A németek tehát úgy határoztak, hogy megpróbálják megtartani kereszténynek, ha lehet, és elkezdtek újrafegyverkezni. Akárcsak Amerika, amelynek évi 83-84 milliárd dollárra rúgott a katonai kiadása. (Manapság az Irakot és Afganisztánt megszálló amerikai hadsereg napi költségvetése 480 millió dollár! C.J.) Igen, de ki ellen fegyverkezett Amerika? A 40 ezer moszkvai zsidó ellen, akik Oroszország fölött uralkodtak, no meg görbe utakon sok más ország fölött is? Amerika most a III.világháború küszöbén áll. A világ zsidói, a cionisták és társaik mindenütt elhatározták, hogy újra az Egyesült Államokat használják arra, hogy segítsenek nekik Palesztina megszerzésében, hogy ott hozhassák létre a világkormányt. Nem egyedül olvastam ezt a határozatot. Olvasták sokan, mások is. 
    Mit tehetünk ebben a helyzetben? Ha önök közül valaki csak egy életet is meg tud menteni, az lehet, hogy valamelyikük fia lesz. Lehet, hogy fiaikat ma éjjel küldik abba a háborúba. És önök annyit sem tudnak erről, mint 1916-ban arról, hogy a cionisták megegyeztek a brit hadügyi bizottsággal abban, hogy az önök fiait küldjék egy európai háborúba. Tudták ezt akkor? Senki sem tudta az Egyesült Államokban. Nem volt szabad tudni róla. Aki tudott róla, az Wilson elnök volt és House tábornok, meg néhány magasrangú kormánytisztviselő. Én ezt el tudtam képzelni. Jó kapcsolatom volt az idősebb Henry Morgenthauval. Az 1912-es elnökválasztási kampány alkalmával, amikor Wilsont jelölték, az irodában beszélgettünk. Én voltam id. Henry Morgenthau bizalmi embere, így én vele és Rollo Wellsel, a kincstárnokkal álltam kapcsolatban. Ott ültem ezeken a megbeszéléseken. Wilson elnök foglalt helyet az asztalfőn és hallottam, ahogy dobolnak Wilson elnök agyán, hogy az ad óbevétel egy részéből állítsák fel a szövetségi bankot és hallottam, hogyan befolyásolják az elnököt a cionista mozgalom céljainak megfelelően. Brandeis bíró és az elnök olyan közel ültek egymáshoz, mint - mutatja - ez a két ujjam. Wilson elnöknek annyi fogalma sem volt arról, hogy mit kell határoznia, mint egy ma született csecsemőnek. Így vittek bennünket az első világháborúba, amíg mindenki aludt. Odaküldték fiainkat, hogy lemészárolják őket. Miért? Hogy a zsidók megszerezzék Palesztinát. Úgy bolonddá tették önöket, hogy azt sem tudták, mennek-e, vagy jönnek. 
    Egy bíró, amikor az esküdteket utasítja, így beszél: "Uraim, ha egy tanú egyetlen egyszer is hazudott, annak az egész vallomását figyelmen kívül hagyhatják." Mik a tények a zsidókról? (Azért hívom őket zsidóknak, mert ezen a néven ismertek. Egyébként nem nevezem őket zsidóknak. Én 'úgynevezett zsidókról' beszélek, mert nem tudom, hogy kicsodák.) A Kelet-európai zsidók, akik a világ zsidóságának 92 százalékát adják, eredetileg kazárok voltak. Ez egy harcos törzs volt, amely Ázsia szívében élt. Nagyok és erősek voltak. Falloszimádók. Ez volt a vallásuk, ami egy végtelenül undorító, aljas dolog. Ebbe nem is akarok részletesen belemenni. Királyuk megelégelte birodalmának degenerációját s elhatározta, hogy egyistenhitre téríti alattvalóit: Vagy a kereszténységre, vagy az iszlámra, vagy a judaizmusra, ami valójában talmudizmus. Az "An-tan-ténusz-szó-raka-ténusz" kiszámoló versikéhez hasonló módon döntött a judaizmus mellett. Az lett az államvallás. Ember eket küldött a Pumbedita-i és Sura-i talmudiskolákba, akik rabbikként ezerszámra érkeztek vissza. Zsinagógákat és iskolákat nyitott. Így vált a népe azzá, amit ma zsidóságnak nevezünk. Soha, egyetlen egynek sem járt az őse a Szentföldön. Sem az Ótestamentum ideje alatt, sem az időszámításunk előtt. Egyiküknek sem! Ennek ellenére odaállnak a keresztények elé és arra kérnek bennünket, hogy támogassuk hadicselekményeiket Palesztnában, mondván: "Ti segíteni akarjátok Isten kiválasztott népét az ígéret földjének tulajdonba vételében, őseik honában, ugye? Ez keresztényi kötelességetek." Csakhogy ezek pogány kazárok, akik éppen úgy felvették hitüket, mint az írek tették. Nevetséges őket a "Szentföld népének" nevezni, éppannyira, mint az 54 millió kínai mohamedánt arabnak mondani. Mohamed csak Jézus előtt 620-ban halt meg, azóta pedig 54 millió kínai fogadta el a mohamedán vallást. Kína 2000 mérföldre van Arábiától, Mekkától és Mohamed szülőhelyétől. Képzeljük el, hogy ez az 54 mill ió kínai elkezdené magát 'arabnak' nevezni. Erre azt mondanánk, hogy holdkórosok. Mindenki aki elhiszi, hogy az az 54 millió kínai arab, az egyszerűen őrült. Ők mindössze egy vallást fogadtak el sajátjuknak, amelynek az eredete Mekkában, Arábiában van. Így van a zsidóknak nevezett valakikkel is. Ezek kazárok, pogányok, valamiféle ázsiai faj, akiket Ázsiából Kelet-Európába kényszerítettek. Mivel a királyuk fölvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk ez ügyben. Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk. Most képzeljük el, milyen ostoba dolog volt a világ nagy keresztény országainak azt mondani: 'Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az ígéret földjére'. Létezik ennél nagyobb hazugság? Mivel azonban az ő irányításuk alatt vannak az újságok, a hetilapok, a rádió és a televízió, minisztereik ott ülnek a parlamentben, így az egész vonalon mindenki erről fecseg, nem túl meglepő, hogy önök elhiszik ezt a hazugságot. Elhinnék azt is, hogy a fekete fehér, ha elég gyakran hallanák. És senki sem tehetne önöknek szemrehányást. 
    Ez a történelem egyik nagy hazugsága. Ez minden baj forrása, amely a világra szállt. 
    Tudják-e önök, mit csinálnak a zsidók a vezeklés napján, amelyről azt hiszik, hogy az olyan szent dolog nekik? Közöttük voltam, nem hallomásból tudom. Nem azért vagyok itt, hogy valakivel ingerkedjek. Azért vagyok itt, hogy tényekről beszéljek. Amikor a zsidó vezeklés napján bemegy a zsinagógába, feláll, és elmond egy imát. Ez az egyetlen ima, amely alatt áll. Háromszor megismétel egy rövid imát, az ún. Kol Nidrét. Abban az imában szerződésre lép az istenével, hogy minden eskü, minden fogadalom vagy ígéret, amelyet a következő tizenkét hónap folyamán tesz, érvénytelen. Arra szerződik istenével, hogy az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret. Ezeknek ne legyen semmiféle hatásuk, tehát ne kelljen teljesítenie azokat. Ezek után vajon önök mennyire számíthatnak lojalitásukra? Annyira, amennyire a németek számíthattak 1916-ban. Ugyanazon végzet alatt szenvedünk mint Németország szenvedett és ugyanazon okból." 
    Visszagondolva Trianonra, s arra, amit Freedman úr elmondott a párizsi békekomédiáról, arról, hogy ott 117 cionista képviselte az ún. zsidóság érdekeit, nem nehéz rájönnünk, miért történt, hogy Magyarország, a zsidóság által rég kiszemelt célország, a háború legártatlanabb áldozata, amely ország egyedüliként szavazott a háború ellen, mégis a legkegyetlenebbül bűnhődött mások bűneiért, a végtelen nyomorért, pusztulásért és tömegmészárlásért; azokért a bűnökért, amelyeket éppenséggel a felette ítélkezők követtek el. Egy végtelenségig megosztott, a végtelenségig elszegényített s lezüllesztett ország megszállása ugyanis sokkal könnyebb, mint egy erős és hatalmas Magyarországé, amilyen a mi országunk volt, még 1914 előtt is. Magyarország tönkretételére, legyöngítésére és majdani bekebelezésére azonban már korábban döntés született a zsidók részéről. A Ruszkij Invalid c. újság 1910-ben megjelent 285. számában látott napvilágot az alábbi felhívás: 
    "Hitsorsos Testvérek! Most az egész világon nincs a Földnek olyan sarka, amelyet könnyebben birtokba vehetnénk, mint Magyarország és Galícia. Mindkét terület szükséges és előnyös volna számunkra. Törekedjetek testvérek mindannyian erre, törekedjetek minden erőtökkel ezeket az országokat teljesen birtokba venni, törekedjetek innen kiűzni a keresztényeket, és egészen az uralmunk alá vetni. Törekedjetek mindannyian arra, hogy mindaz, ami a keresztények birtokában van, a saját kezünkbe kerüljön, és ha ehhez nektek nincs elég pénzetek, a Párizsi Szövetség annyi segítséget nyújt, amennyi szükséges. Erre a célra Szövetségünk gyűjtést rendez, és a váratlan áldozatokra a pénztárunk készen áll, hogy a galíciai és a magyar földet a galíciaiak és magyarok kezéből kivegyük, kitépjük és átadjuk kizárólagos tulajdonul a zsidóknak. A világ tőkései hatalmas összegeket áldoznak erre, ámde ennek sikerére ti egyesüljetek a legrövidebb időn belül." A kiáltvány aláírója : Cionista Szövetség, Párizs. 

Tisztelettel: 
Cúth János boldogsag.net 







Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon 


2013-03-24. 16:48 Kuruc.info 
Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon: a cionista zsidó oligarchia nem csupán felvásárolta hazánkat, és nem csupán meghatározza a kormány gazdaság- és külpolitikáját, de immár arról is a zsidók döntenek, kik szerepelhetnek az iskolai tantervekben és kik nem, milyen felvonulásokat lehet szervezni és milyeneket nem, kikre emlékezhetünk, és kikre nem, milyen ünnepeket rendezhetünk, és milyeneket nem, kiket lehet kitüntetni és kiket nem. 
 
Zsidó küldöttség a Parlamentben, A pusztaszeri országgyűlés című gobelin előtt

Értelmes ember azzal már jó ideje tisztában van, hogy a zsidóság az egész nyugati világban kizárólagos befolyása alatt tartja a hadseregeket, a titkosszolgálatokat, a pénzrendszert, a médiát és a multinacionális cégek nem csekély részét. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyarság jelentős politikai erői harcoltak azért, mert hazánk függetlenségének súlyos korlátozását látták abban a tényben, hogy Ausztriával közösen intéztük a külpolitikát és a hadügyeket. Úgy hiszem, vannak, akik ma is kiegyeznének azzal, ha a globális birodalmat irányító zsidók csak hazánk külügyeit és hadügyeit irányítanák. Az erőviszonyok ismeretében sokak számára még az is elfogadható lenne, ha a makrogazdasági folyamatokat is a cionista bankároligarchia határozná meg. 

Csakhogy a magát oly szívesen liberálisnak nevező zsidóság teljhatalmat akar, és az élet minden területén kizárólagos uralomra vágyik. A szovjet kommunisták és hazai csatlósaik diktatúrája nem volt ilyen kiterjedt és abszolút, mint amilyen orwelli rendszert a zsidóság itt kiépített magának. Hiszen immár a zsidóság szemüvegén keresztül kell látnunk múltunkat, jelenünket és jövőnket. Ők írják a történelmünket, ők határozzák meg, kik azok a történelmi személyiségek, akiket tisztelhetünk, és kik azok, akikre gyűlölettel kell emlékeznünk. A zsidók döntik el, ki lehet író Magyarországon és ki nem, kit lehet "tudósnak" nevezni, és kiket nem. A zsidók mondják meg, ki a rendes ember és ki nem, kit kell véleményének kimondása miatt "karanténba", esetleg börtönbe zárni, és kiket lehet vezető pozíciókba juttatni. A zsidóság dönti el, mi számít "szalonképes" véleménynek és mit kell "szélsőségnek" bélyegezni. A zsidók döntik el, ki a "humanista", a "demokrata", és ki a "gyűlöletkeltő", ki a "szélsőséges", a "náci", a "rasszista". Ők mondják meg, ki a "szakértő" és ki a "hozzá nem értő", az "összeesküvés-elméletekben hívő bolond". Ők határozzák meg, mi a "demokrácia", mi a "terrorizmus", mi számít "összeesküvés-elméletnek", ők döntik el, kik alkotják a "nemzetközi közösséget", és melyek a "civilizált viselkedés" normái a nemzetközi kapcsolatokban. A zsidóság akaratán múlik, melyek azok a szimbólumok, amelyeket tisztelnünk kell, és melyeket kell megtagadnunk. A zsidó oligarchia szempontjai határozzák meg a más népekhez fűződő viszonyunkat, sőt egyre inkább erkölcsi felfogásunkat, világlátásunkat és életelveinket is. Ma már ott tartunk, hogy azt is ők döntik el, ki a jó keresztény és ki nem az. Nem tudom, volt-e ilyen teljes, az élet minden területére kiterjedő diktatúra Magyarországon valaha is. 

1991-ben hatalmas botrány kerekedett abból, hogy Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjében le merte írni az alábbi sorokat: "A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a Vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetősége megszűnt. Természetesen mindig voltak és lesznek Szerb Antalok, Radnótik, Sárközi Györgyök, Vas Istvánok, Harag Györgyök, Orbán Ottók, Konrád Györgyök, Faludy Györgyök és Zala Tamások, de ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag "asszimilálni" a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha." 

A kissé naiv Csoóri Sándor súlyosan tévedett például Konrád György megítélésében, ő ugyanis a zsidó asszimilációs törekvések egyik fő szószólója, és semmiféle lelki közösséget nem érzett soha a magyar nemzettel. (De például Faludy György munkásságát is meglehetősen torzan szemlélte a költő.) Csoóri Sándor továbbá elfelejtette megemlíteni, hogy a hazai zsidóságnak a magyarság alávetésére irányuló törekvései legfőképpen azért lehetnek sikeresek, mert mögötte áll egy hatalmas világerő: a nemzetközileg szervezett cionista zsidó oligarchia, amely az egész nyugati világ felett is egyre szorosabb - napjainkra szinte kizárólagosnak nevezhető - felügyeletet gyakorol. A lényeget azonban jól látta a költő, aki - az akkori irtózatos erejű gyűlöletkampány hatására - azóta sem mert véleményt nyilvánítani a zsidóság hazai térfoglalásával kapcsolatban. (Nehogy a zsidók tönkretegyék írói karrierjét.) 

A történelem tanúsága szerint nem mindegyik birodalom uralkodó elitje kívánja a saját képére formálni az alattvalókat. A Török Birodalom például azért volt elviselhető a meghódított népek számára, mert viszonylagos szabadságot biztosított nekik. De vajon miért kívánják agyunkat teljesen átmosni, és lelkünket is elrabolni a cionista zsidók? Miért akarnak nemzeti öntudatunk maradékától is megfosztani, miért akarják vallásunkat tönkretenni, erkölcsi felfogásunkat, világképünket, gondolataink legkisebb rezdülését is kizárólag ők meghatározni? Úgy hiszem, a válasz abban a tényben keresendő, hogy úgy hiszik: az eddigi világbirodalmak éppen azért buktak meg, mert nem voltak képesek alattvalóik lelke és elméje fölött is teljes mértékben uralkodni. A cionista elit legbelső köreiben meg vannak győződve arról, hogy a csalásra és uzsorakamatra alapított pénzrendszer és a tömegeket hazugságok tömegével elárasztó elbutító médiumok olyan "csodálatos" eszközök, amelyekhez hasonlóval egye tlen korábbi birodalmi uralkodó elit sem rendelkezett, és amelynek révén örök időkre bebiztosíthatják korlátlan uralmukat a nyugati civilizáció felett. 

A jövő legnagyobb kérdése, hogy az uzsorakölcsönre épített "modern" pénzrendszer és a tömegek számára virtuális világot létrehozni képes agymosó média révén valóban olyan hatalmi koncentráció hozható-e létre, mely az idők végezetéig fennáll, és a "pokol kapui sem vesznek rajta erőt". 

Perge Ottó -



Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél 


Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél, aztán ha vendégként vagy turistaként ideglenesen Magyarországon tartózkodtok, akkor tisztességtudóan viselkedjetek!

Az Liberális Ifjak részére. 

Megdöbbenve látom, hogy a hírekben, mint ideglenesen vagy turistaként Magyarországon tartózkodó terpeszkedőként, a Magyarok ügyében véleményt nyilvánítotok. Ez elég nagy udvariatlanság bekéredzkedtek más nép lakásába, és gyalázzátok az ország lakosait, a helyi kultúrát, történelmet. Jobb lenne előbb a saját népcsoportotoknál tennének rendet, az egyenlő mérce alapján. 
Javaslatom a következő. Harcoljátok ki az Európai Unióban az NSZ-ben, a következőket. 

1. Vonják felelőségre azon német brit, amerikai, svájci zsidó bankárokat akik Hitlert anyagilag támogatták és Hitlerrel szövetkezve megszervezték a világ háborút. Hitlert felelőségre vontuk a zsidó cinkosait még nem. 
Fontos az egyenlő mérce. Sidney Wartburg, Rotshildek, Grűnshildek stb, vagyon elkobzás. 

2. Vonják felelősségre azon német, brit, amerikai, stb fegyver gyárosokat egyéb gyárosokat, akik busás haszonnal fegyvert gyártottak kereskedtek a németekkel és Hitlerrel, a háború folyamán. Teljes vagyon elkobzás. Egyenlő mércét Hitlerrel. Még ha rokonaitok is ezen bűnözők. 

3. Teljes vagyon elkobzás a háború dögevő hiénáitól, még ha ezek nem is Magyarok, hanem a ti zsidó rokonaitok. 

4. Jó lenne ha, felemelnétek szavatokat a Filiszteusok gyilkolása ellen, amit napjaink legnagyobb hentes-mészáros -gyilkosa maga Bee Netanyahu folytat. Aki rokonotok vértestvéretek. Továbbá jó lenne ha sátrat vernétek az Izraeli Követség elött és követelnék Ilon Nagykövettől, az igazság zsidó bajnokától, hogy járjon közben a Mészárosnál Nethanyahunál a Palesztinok kapják vissza ősi hazájukat. 

5. Esetleg vegyétek fel Szabó Tímea nevű magyargyűlölő, zsidó nővel a kapcsolatot! Közösen lépjetek fel a szőrös, ápolatlan nőgyűlölő rabbik ellen. Tiszteségesebb lenne ha nem köpködnék le, nem lökdösnék, nem rugdosnák a 8 éves kislányokat a zsinagóga előtt. Jó lenne ha harcolnátok, hogy a nőket is oda engedjék imádkozni a Sirató falhoz. Harcoljátok ki, hogy a zsinagógában nőknek ugyan annyi joga legyen mint a férfiaknak. Vegyesen ülhessenek a zsinagógában mint a Magyar emberek a templomban. 

Továbbá harcoljátok ki egy színes bőrű zsidónak, ugyan annyi joga legyen, mint egy askenázi vagy egy szefárd zsidónak. Továbbá emeljétek fel a szavatokat, mert az idegenek listázásának magasiskolája az izraeli knesszet és az amerikai szenátus. Nem a mi hazánk. 
Ez csak néhány gondolat. Nektek országunkban ideglenes tartózkodó átutazóknak turistáknak. 

Horthy Miklós kormányzó Úrnak pedig köszönjék meg a segítséget, amit a zsidóságnak nyújtott. Ellenben a gyilkos zsidó bankárokkal és zsidó fegyvergyárosokkal ellentétben. Nem beszélve a Wallenberg nevű zsidó arany és ékszer nepperről orgazdáról, aki segítség címén kifosztotta gojként a zsidó vértestvéreit. Zsidónak gójt kifosztani nem bűn, hanem dicsőség a Tóra szerint. Azonban zsidónak zsidót kifosztani halálos bűn. Kérem emeljék fel szavatokat Wallenberg nyerje el méltó büntetését és a lopott arany és ékszerek kerüljenek elkobzásra. Kerüljön vissza az eredeti zsidó családok tulajdonába. 

A Magyarok mélyen tisztelt íróit, mint Wass Albert, Nyirő József, ne hasonlítsuk, fegyvergyáros, bankár zsidó bűnözőkhöz. Ne hasonlítsuk Elly Wiesel magyar zsidó nevét bitorló emberhez. Ugyanis az osztálytárs szomszédja biztosan állítja, hogy Wiesel egy szimpla csaló. Kérem tisztázzák Elly Wiesel nevű csaló családtagotok ügyét. Ne bitoroljon Nobel díjat csalással. 

Amennyiben tisztességes zsidó liberálisok vagytok, ezen anomáliákat felszámoljátok saját közösségeikben. Akkor talán kifejthetnek kritikát vendég jogon országomban. Azonban jobb lenne ha inkább családotok körében maradnátok, hiszen már van rablott országotok a Filiszteusok ősi földjén. A bolsevizmus, liberál-bolsevizmus, kommunizmus, szocializmus, globalizmus, zsidó tipusú liberalizmus, gén idegen a magyar ősi hagyománykhoz. Ezek zsidó ideológiák. A magyarokra ezen ideológiák csak a zsidó terror idején erőszakkal lehet rá kényszeríteni. 

Levelemre nem várok választ addig, míg felsorolt anomáliákat fel nem számolják, zűrös népcsoportotok életében. 

A Magyar Szentkorona Állampolgára 



Csőcselékkel a gyülekezet ellen 



Horthy Miklós kormányzó és szoborállítói védelmében
A Magyarok Világszövetsége közleménye

A mai magyar valóság megdöbbentő lelete mutatkozott meg 2013. november 3-án Budapesten, amikor a Szabadság téri Hazatérés Templomának református gyülekezete az egyház belterületén felállította Horthy Miklós mellszobrát. Annak a Horthy Miklósnak szobrát, aki 1920-1944 között Magyarország kormányzója volt, és református emberként döntő szerepet játszott abban, hogy a ma neki szobrot állító gyülekezet temploma felépülhessen. 
Amíg a templomot teljesen megtöltő gyülekezet a hálaadó istentiszteletet hallgatta, a templom előtt lármásan zajongó csőcselék gyűlt össze, szélsőséges politikai erők hívására. A fenyegetőző, ordibáló, a zsidók sérelmeit emlegető, Horthy Miklóst és szoborállítóit gyalázóktól a karhatalom kellett az imádkozó-emlékező gyülekezetet megvédje. 
A mai Magyarország e döbbenetes látleletével kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége az alábbiakat kívánja a magyar nemzet és a világ nyilvánosságának tudomására hozni: 
Elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartjuk, hogy a 90%-ban keresztény Magyarországon szitkozódó csőcseléket vezényeljenek egy templomban imádkozó gyülekezet ellen. Ami történt, az a keresztény erkölccsel összeegyeztethetetlen, a magyar nép lelkétől idegen, közösség elleni izgatás, aminek Magyarországon nem szabad megismétlődnie. 
A Magyarok Világszövetsége Horthy Miklós kormányzót - minden ismert hibájával együtt - a XX. századi Magyarország legnagyobb politikusának, igazi államférfiúnak tartja. Személyével és a nevével fémjelzett korszakkal kapcsolatban a következőket tartja fontosnak emlékezetbe idézni: 
    Horthy Miklós nem a zsidók ellen lépett szövetségre a hitleri Németországgal, hanem Magyarország érdekében, amelynek polgárai között az igen jelentős számra duzzadt zsidó népcsoport tagjait is ott találjuk. 
    Az, hogy Magyarországnak a szovjetellenes háborúból való kilépését a Zsidó Világkongresszus akadályozta meg, mára közismert. Tették ezt arra való hivatkozással, hogy Magyarország kilépése esetén Németország katonailag megszállná az országot, és ezzel végveszélybe sodorná a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidót. 
    A magyar történelemírás még adós annak a feltárásával, hogy Magyarország milyen indítékkal és pontosan kinek a követelésére üzent hadat a Szovjetuniónak, és ebben a döntésben mekkora szerepe volt a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidó féltésének a hadba lépés további halogatásával kockáztatott német katonai megszállástól? 
    A Horthy Miklós kormányozta Magyarországon azért duzzadt pár év alatt 800 ezer főre a zsidó népcsoport, mert a pár száz ezres őshonos zsidó mellé ide menekült több százezer zsidó a környező, németek által megszállt országokból (Ausztria, Lengyelország), és meg nem szállt országokból (Szlovákia, Románia, Jugoszlávia). Amint azt a Horthy-Magyarországra menekülő zsidók egyike, amúgy fontos személy, a Bécsben elhunyt Almási (Blumgrund) János ismételten elmondta, itt a zsidóknak Kánaán volt élni, szemben Csehszlovákiával, ahonnan ők menekültek. 
    Amíg tényleges kormányzói hatalma megengedte, Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásáig Horthy Miklós a legelszántabban védte a magyarországi zsidókat, szükség esetén a hadsereg bevetésével is, lásd a Koszorús Ferenc vezérezredes vezette hadművelet, amellyel megakadályozták a budapesti zsidóság deportálását. A zsidóság hálájának kézzelfogható eredményeként Horthy Miklóst vádlottként meg sem idézték a nürnbergi perben. 12 éves portugáliai száműzetése idején pedig a hálás zsidóság - élén a Chorin családdal - folyósította Magyarország egykori kormányzójának az életjáradékot. 
    Horthy Miklós kormányzása idején 1920 és 1930 között hivatalos népszámlálási adatok szerint 700 ezer fővel gyarapodott Magyarország népessége, ami kiemelkedő és az ország gyarapodásáról mindent elmondó mutató. 
    A vasárnapi csőcselék támadásának egyik legaljasabb - háttérben meghúzódó, felkészült politikai boszorkánykonyhára valló - fogása az volt, hogy Horthy Miklós kormányzót egy lapra tette a kommunista Kádár Jánossal, hirdetve, hogy egyiküknek sem jár szobor Magyarországon, és álságosan "megfeledkezve" arról, hogy Horthy Miklóst nem szovjet tankokkal, sem más idegen hatalom segítségével ültették a kormányzói székbe, hanem odaemelték őt életútja, hadvezéri sikerei és a magyar nép tisztelete. 
A Magyarok Világszövetsége kiáll a Szabadság téri Hazatérés Temploma református gyülekezete, annak presbitériuma és lelkésze mellett, és köszönetet mond nekik Horthy Miklós kormányzó emlékének ápolásáért, az egyik legfőbb magyar érték, a méltányosság gyakorlásáért. 
Visszataszítónak tartjuk a Református Egyház azon vezetőinek és papjainak magatartását, akik - ahelyett, hogy védelmükbe vennék a csőcselékkel megtámadott, segítséget kérő gyülekezetet, elhatárolódnak és fegyelmi eljárást indítanak a gyülekezet lelkésze ellen. Arra kérjük a pálcát törőket, hogy ne feledjenek el két dolgot: 
    - A Magyarországi Református Egyház mai első számú vezetője a mostanihoz hasonló Horthy-emlékhely kialakításának volt tevőleges részvevője anélkül, hogy haja szála görbült volna. Óvakodjanak tehát a kettős mércétől! 
    - A Szabadság téri Hazatérés templomának református gyülekezete és annak lelkésze Dr. Hegedűs Loránt püspök, a XX. századi magyar reformáció kiemelkedő alakja, Ravasz László püspök utóda oltalma alatt áll. 
A Magyarok Világszövetsége szánalmasnak tartja a budapesti Horthy Miklós-szobor ellen tiltakozók silány történelmi ismereteit, és ezt a kommunizmus máig húzódó áldatlan örökségének tartja. Különösen aggasztó a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) azonos hangnemű, és hasonlóan hiányos ismereteket tanúsító megszólalása ez ügyben. 
A Magyarok Világszövetsége nyitott a magyar-zsidó együttélés súlyos kérdéseinek megvitatására. Ebben a szellemben kész helyt adni és részt venni egy kerekasztalon, amely megvitatja a magyar nemzet és a zsidó népcsoport együttélésének neuralgikus kérdéseit. A zsidóság tömegeinek a XIX. század elején bekövetkezett beáramlásától a kiegyezés által meghozott emancipáción át a magyarellenes népirtást jelentő, Kun Béla vezette Tanácsköztársaságig, és Trianontól a holokauszton és a kommunizmuson át a mai Magyarországig. 
A Magyarok Világszövetsége felhívással fordul a Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend mai szerveződéseihez, és kéri, hogy vegyék tevőlegesen védelmükbe Horthy Miklós kormányzó emlékét, és mindazokat, akik a legfontosabb magyar értékek mentén - igazság, tisztesség, méltányosság - a magyar nemzet jövőjét a hagyományok tiszteletével, a tudás eszközeivel és az erkölcs megtartó erejével alakítják. 
Budapest, 2013. november 6-án 
A Magyarok Világszövetsége 
A kiadmányt hitelesíti: 
Patrubány Miklós István Ádám elnök 
MVSZ Sajtószolgálat 
8092/131106 




Belgium a gyerek eutanázia engedélyezését tervezi


Lassan több joga lesz egy állatnak mint az embernek , ja mert a zsidók állatnak tekintik a gojokat . És akkor azt hiszik ,hogy a világuralmukat megfogják valósítani , mi meg majd ugatunk hozzá Tűt a seggükbe nagy adag káliummal , hogy ne sántuljanak le.


A belgák az új világrend élharcosai , vagy a zsidók már rég uralmuk alá vonták az egész nemzetet, , és a döntéshozatalnál már nem találni belga képviselőket , mint lassan Judapesten sem lesz csak cionista liberális zsidó aki a magyar érdekeket képviseli. Ezért tűnt el a nemzeti vagyonunk . Ezért rabolnak minden önkormányzatban ahol zsidó került be a testületbe. A gyilkosságokról már nem is beszélek , ha jól belegondolok itt is jön majd hamarosan az eutanázia törvény , és mindenkit aki nem szimpatikus átküldik a túlvilágra a kiválasztott nép gyermekei , a megmaradtak csak azért élhetnek , hogy az ágytálat azért valakinek ki kell cserélni a zsidó alatt is .

Na gojok ilyen lesz , vagy ilyennek szeretnék az új világot megalkotni , ahol nektek annyi jogotok sem lesz mint az állatnak . Vettétek a lapot gojok , ti beszélő állatok , és tudjátok , hogy merre van a vágóhíd , hát ne a Zsidó TV agymosását bámuljátok , hanem keljetek fel a fotelekből míg lehet és dobjatok egy két benzines üveget a zsidó propagandistákra , és az ingatlanjaikra is . Vagy várjátok meg az üvegkalitkátokban míg meghozzák az ítéletet , hogy nem élhettek tovább , és a helytartók rátok eresztik a hóhérjaikat , hogy ne keljen bepiszkolniuk a kezeiket, majd a végén a hóhérokat is likvidálják , de addig már a piszkos munkát elvégzik helyettük.
Hollókamu – azt hiszik ezek , hogy most leigáztak , és ki is irthatnak bennünket, szép lassan feltűnés nélkül , hogy nehogy megneszeljük , és polgárháborúba kezdjünk ellenük , ezért kellet a cigányt fellázítani ellenünk, de azzal nem számoltak , hogy esetleg mi fogunk össze a cigánnyal a zsidó ellen , hogy ne tudjon száműzni bennünket , és bizony sok benzines üvegnek kell lángra kapni , hogy jobb belátásra bírjuk a rabló zsidajainkat.
Hogy a végén megmaradásunkat biztosítsuk bizony vállalni kell az ellenállást is , ne legyünk mi Palesztinok a saját hazánkba , az ÁVH -s zsidók a népünk javát kinyírta , ledarálta , savaskádba feloldotta , akit elkaptak könyörtelenül meg ölték , hírmondójuk sem maradt , itt hagytak egy gyáva meghunyászkodott megfélemlített embertömeget , kik soha nem lesznek alkalmasak nemzetté válásra , mert annyi érdekszférához tartozóvá tettek bennünket , hogy nem látjuk a fő célt , a megmaradást , és hagyni a pártoskodást , mert mindegyik a pénztőke ilyen olyan befolyása alatt áll , és csak arra várnak , hogy kirabolják az országot , a helytartókon keresztül . Nézzél rájuk egy kapa vágást sem dolgoztak még életükben , de ők a milliárdosok , kik eladták a hazájukat , és olyan törvényeket hoztak , ahol a bankár jogosan rabolhat , és büntetlenül le is rabolta a nemzeti vagyonunkat , és most vinné a többi kincsünket is , hogy mi mint cselédek szolgáljuk őket , ágytál kihordónak , még felcsaphatunk náluk , a többieket sajnos likvidálják , mert csak annyi magyarra lesz szükség , hát ne várd meg ezt a pillanatot , mert ekkor már biztos elvesztél , és a haza már nem a te édes hazád , mert eladták azt egy tál lencséért. Hát ez a holló biznisz bűnösnemzet , bűnös politikai elit eladta az országot , és mint helytartók levezetik ezt a csúfos színjátékot , ahol meg akarják védeni a rablógyilkos zsidókat a nép haragjától . Csak gondolj bele hányszor , de hányszor átmosták már az agyadat a zsidó média mit sem csinál , és altatják az öntudatodat , nehogy felkelj a fotelből , mert a valóság kiderül , és bizony a rabló zsidó jobban látszik , és nem a cigány a rabló gyilkos , hanem a környezet amit a zsidók teremtettek nekik , hogy más kiút ne létezzen számukra . Hisz értelmes munkát nem tud végezni , a családját el kell tartani , csak mi vagyunk hülyék , hogy nem a zsidók mellé telepítettük őket , mert ha zsidó szomszédai lesznek a cigánynak , mindjárt elpájáznának a zsidók más honba. Hát ezt hozzátok össze és a haza megmenekül a zsidó nyomulástól , mennek ők maguktól is csak cigány vagy arab szomszédot rakjatok a nyakukba.




A globális elit népességcsökkentő politikája



A népességcsökkentés legfőbb támogatói
Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről.Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva. 
Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike aföld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.

Na látod globális méretekben is a kiirtásunkon töprengenek , és tesznek is érte nap mint nap gyilkolnak bennünket kit így kit úgy de kivet a társadalom , mert az elit úgy jobban élhet , ha kevesebben vagyunk . Nem gondoljátok , hogy az elitet kellene gyéríteni , és az őket kiszolgálók hadát a helytartókat családostul , hogy ne legyen mozgatójuk az hogy a családjukért tették .
Hát ennyit a hollókosztról az undor fog el mesterkedésük láttán , és legszívesebben a vonat alá segíteném őket mint ahogy teszik velünk ezt már évtizedek óta. Ha nem hiszed kérdezd meg egy politikai menekültet a témáról .

Dr Mengele ezekhez képest egy úr volt , az MK ultrán igaz , hogy neki is át kellet segíteni egypár emberkét a másvilágra , de számolatlanul rabolták , és rabolják a gyermekeket még mindig az USA-ban , kísérleti alanyként és sátáni rituálé áldozataiként tengetik életüket , hogy mikor úgy gondolják , hogy itt az idő fel álldozák a sátán oltárán őket az olyan Klintonné félék , kik csak sátáni pofára átoperált pinára tudnak gerjedni , nem véletlen , hogy apjuk az orális irodában felkínálta a nagy lehetőséget a kis asszonynak ki be is kapta a horgot .

Bill Gates úgy zsonglőrködik a Tűvel mint Klinton a farkával igaz attól nem kellet meghalni senkinek , de.....


A likudos kedves zsidó barátaitok kísérleteznek az európai rasszokon , és ha megtalálják a megfelelő szérumot , bizony átsegítenek a másvilágra te hülye goj, hiába vagy te zsidónak mondott magyar , te mindig is csak zsidó utánzat maradsz. (Kazár ) testvérke.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése