2016. szeptember 10., szombat

Visszájára fordulnak az események







Visszájára fordulnak az események




Barki: Magyarország világítótorony Európa mocsarában 

2016-08-26 pestisracok.hu 

Jelenleg is hidegháború zajlik, amelybe az USA a NATO-n keresztül Európát is belerángatta a gazdasági szankciókkal az atomfegyverek és rakétapajzsok telepítésével - vázolta egy nemrégiben elhangzott előadásában az Ausztriában élő, magyar származású ügyvéd, Eva Maria Barki. 
Barki: Magyarország világítótorony Európa mocsarában

A nemzetközi jogász véleménye szerint Amerikának ugyanakkor nem érdeke az erős Európa sem, ezért igyekszik a NGO-k aknamunkájának segítségével Európa morális tartóoszlopainak ledöntésére. A jogásznő úgy látja, egy kevert nemzetiségű, identitását elvesztő, lebutított Európért küzdenek azok az ultraliberális globalisták, aki mára minden nyugati pártba beszivárogtak. Ez érhető tetten Angela Merkel, vagy Jean-Cloude Juncker beteges és irracionális politizálásán. Eva Maria Barki szerint ugyanakkor Magyarország világítótorony Európa mocsarában. 

GORBACSOV AGGÓDIK SOROS HERGEL 

Burkolt, hibrid háború zajlik - mondta Európa végveszélyben - Új magyar feladatok és kihívások című előadásában Eva Maria Barki nemzetközi jogász, emberjogi szakértő. Mint kifejtette, már a Nobel-békedíjasok 14. római világtalálkozóján is többen hangoztatták, a hidegháború óta minden eddiginél nagyobb esélye van egy atomháborúnak. Ezt erősítette meg Mihail Gorbacsov 2015-ben tett nyilatkozata is, aki aggodalmának adott hangot az utóbbi idők fejleményei miatt. Érdekes módon Gorbacsovval egyidőben Soros György is hasonló módon nyilatkozott, bár az ő értelmezése szerint már zajlik is a háború, és Európának tudomásul kellene vennie, hogy hadat visel, mégpedig Oroszországgal szemben. 

Az előadásban elhangzott, az USA elsőszámú ellensége Oroszország, a második Kína. Az Egyesült Államok akkor kezdett egy új hidegháborúba, amikor a NATO kelet felé terjeszkedett. Amerika stratégiája, hogy nem hagyja riválisai megerősödését, ezért is próbálja Oroszországot leválasztani, elválasztani Európától, amelyek ha összefognának, a világ legerősebb gazdasági területévé válnának. Európa a tőkét és a tudást, Oroszország a munkaerőt szolgáltatná. Az USA taktikája ennek megakadályozása érdekében az, hogy mivel Eurázsiát nem tudja meghódítani, inkább felhecceli a nemzeteket egymás ellen. 

Eva Maria Barki hozzátette, az USA egyik neves geopolitikai szakértője, Zbigniew Brzezinski Ukrajnát egyfajta geopolitikai központnak tekinti, amelynek uralása nélkül Oroszország csak regionális hatalom marad. Ebben a tekintetben egész Kelet-Európa központi szerephez jut. 

A NATO ÉS AZ USA TÚSZKÉNT HASZNÁLJA EURÓPÁT 

A nemzetközi jogász szerint látni kell, hogy a NATO az orosz veszély ürügyén felhasználja Európát az oroszok elszigetelésére, például azzal, hogy Európát a saját kárára gazdasági szankciók elrendelésére kényszeríti. A NATO ugyanakkor szintén az orosz agresszióra hivatkozva gyakorlatilag körülkerítette az Európával közös határt. Emellett egyre nagyobb atomfegyver-arzenál halmozódik fel Európa területén, nemrégiben 50 taktikai atombomba érkezett Olaszországba, és Szíriából további 50 érkezhet Romániába. Ezen kívül rakétapajzsot telepítettek Romániában és Lengyelországban, amely komoly fenyegetést jelent Oroszország számára. Amerika egyértelműen provokálja az oroszokat, amikor felrúgja a korábbi kölcsönös megsemmisítési egyensúlyt. Eva Maria Barki hangsúlyozta, a NATO és az USA jelenleg túszként használja Európát az oroszokkal szemben, ki kell állni a NATO fegyverkezése ellen, és követelni kell minden atomfegyver eltávolítását Európából. 
Barki: Magyarország világítótorony Európa mocsarában

AZ USA "ELTÖRI A KEZÉT" AZ ELLENSZEGÜLŐKNEK 

Az előadásban elhangzott, az USA-nak nem áll érdekében egy gazdag és stabil Európa sem, 

Amerikát nem érdeklik az emberi jogok, vagy a demokrácia, vagy a jogbiztonság, vagy egy békés Európa. Az Egyesült Államokat csak a saját hatalma és világuralma érdekli. 

Kiemelte, a háború szabályai azonban időközben megváltoztak, és az USA érdekeit és tevékenységét gyakran burkoltan az NGO-k hálózatán keresztül fejti ki. Ez a háború pedig minden olyan ország ellen folyik, amely nem teljesíti Amerika érdekeit, vagy ellenszegül. Ahogy Barack Obama amerikai elnök fogalmazott, ha egy kormány nem azt teszi, amit akarunk, kénytelenek vagyunk eltörni a kezét. 

A GLOBALISTÁK ÉS ULTRALIBERÁLISOK MINDEN NYUGAT-EURÓPAI PÁRTBA BESZIVÁROGTAK 

Eva Maria Bari szerint érthetetlen, hogy Európa politikusai miért nem figyeltek fel a baljóslatú jelekre idejében, és miért játszanak közre passzivitásukkal Európa lerombolásában. Mint kifejtette, ez annak köszönhető, hogy minden pártba sikeresen beszivárogtak azok az ultraliberálisok, nemzetellenes globalisták, akik miatt Nyugaton tulajdonképpen mindegy is, hogy konzervatívra vagy szocialistára szavaznak. "Mindenhol ugyanazok a globalisták, nemzetellenesek és liberalisták vannak." Ennek köszönhető, hogy az Európai Unió diktatúrává válik, a multiulturalizmus szétrombolja az európai nemzeteket és az európai kultúrát, a totalitárius liberalizmus tönkreteszi és marginalizálja a társadalmat. Európa elveszíti identitását. 

EURÓPA HÁROM TARTÓOSZLOPÁT LEDÖNTÖTTÉK 

A nemzetközi jogász meglátása szerint Európa három oszlopon támaszkodik, a legerősebb és legfontosabb ezek közül a kereszténység, amelyet ugyanakkor igyekeznek minél inkább háttérbe szorítani. A kereszténység Nyugaton már nem identitásképző erő. Hozzátette, Koen Geens belga igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott az EP jogi bizottságának ülésén, hogy "Európában hamarosan több muszlim lesz, mint keresztény. Európában ez nem ismeretes, de hamarosan ez lesz a realitás". Arról ugyanakkor nem esett szó, hogy ezért a EU téves politikája a felelős. A másik ilyen oszlop a görög filozófia és demokrácia. Ezt a demokráciát az EU vezetése ugyanakkor igyekszik minden módon visszaszorítani. Az Európai Bizottságnak, sem az Európai Bíróságnak nincs demokratikus felhatalmazása, mégis ők hozzák a törvényeket és a rendeleteket. Emellett igyekeznek megakadályozni minden népszavazást, mert szerintük azok aláássák az Unió egzisztenciáját. 
Barki: Magyarország világítótorony Európa mocsarában

A harmadik oszlop a római jog, amelynek sárba tiprása már a vélemény és sajtószabadság korlátozásán is tettenérhető. Az ellentétes nézeteket valló fiataloknak már átnevelő intézményeket is létrehoznának egy felvetés szerint, egyfajta diktatúrát a tolerancia jegyében. 

A TTIP, azaz az USA-val kötendő szabadkereskedelmi egyezmény szintén aláássa és megsemmisíti az európai jogrendszert, hiszen a független döntőbíróságok az állam helyett és a nemzetállamok felett is jogot gyakorolhatnak. 

A MIGRÁCIÓ A LEGHATÉKONYABB FEGYVER 

Eva Maria Barki kiemelte, ennek a háborúnak a migráció a leghatékonyabb fegyvere, mivel olyan károkat tud okozni, amelyek visszafordíthatatlanok. Hozzátette, a migrációs hullámok nem véletlenül jöttek létre, hanem szervezett keretek között zajlanak. A szervezettségre utal Thomas Barnett, amerikai védelmi tanácsadó könyveiben megfogalmazott elképzelés, amely szerint 1,5 millió bevándorlóra van szüksége Európának Afrikából és Ázsiából, hogy egy olyan kevert nép jöjjön létre, amelyben nincsenek nemzetiségi, kulturális és vallási különbségek, viszont az IQ-hányadosuk miatt csak a munkára alkalmasak, a gondolkodásra nem. Barnett szerint a cél a világ globalizálása, és minden politikust el kell tüntetni az útból, aki ennek ellenszegül. Barnett egyenesen úgy fogalmaz, 

"I say: kill them!" - azaz "Én mondom, azokat le kell gyilkolni!" 
Hasonló ideológiát vall Frans Timmermans, az Európai Bizottság elnöke is, aki szerint az emberiség jövője egy összekevert szuperkultúrán alapszik. 
Barki: Magyarország világítótorony Európa mocsarában 
Thomas Barnett amerikai védelmi tanácsadó: "Azokat le kell gyilkolni"; Fotó: 
cicero.de

MERKEL ÉS JUNCKER BETEGES ÉS IRRACIONÁLIS 
Eva Maria Barki alapvető kérdésnek nevezte, Európa képes lesz -e túlélni ezeket a folyamatokat. Mint kifejtette, a kérdés több mint indokolt Angela Merkel és Jean-Claude Junkcker beteges és irracionális politizálását látva. Véleménye szerint Németország számára már nincs menekvés, "el fognak süllyedni az Egyesült Államokkal együtt, amelynek impériuma már lejárt. Amerika politikailag és főleg gazdaságilag teljesen leépült. Csak a katonai erőben, beleértve az atomfegyvereket, vannak első helyen". Ezért is jönne olyan jól nekik egy háború. 
EURÓPA MOCSARÁBAN MAGYARORSZÁG A VILÁGÍTÓTORONY 
Az előadó végezetül kiemelte, "Magyarország ebben a mocsárban egy szikla, egy világítótorony, amely megvéd bennünket és amely Európában sok embernek reményt ad". Hozzátette, a nyugati államok már képtelenek ellenállni a migrációnak, ezért létre kellene hozni egy közép-európai Mageurópát a visegrádi országokkal, Ausztriával, Horvátországgal, Szlovéniával, Bajorországgal és esetleg Dél-Tirollal közösen. Hangsúlyozta, új európai politikára, új európai vízióra van szükség, vissza kell szerezni Amerikától a függetlenséget. Kiemelte, 
Magyarország feladata mindenhol kiállni az önrendelkezési jog mellett és minden népet támogatni, amely az önrendelkezésért harcol, mert ez magyar érdek is. 
Forrás: E. M. Barki: Európa végveszélyben - Új magyar feladatok és kihívások összefoglaló 
Kezdőkép: juno.hu 



Elbukott a Szabadkereskedelmi Egyezmény

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közti szabad kereskedelmi egyezményről (TTIP) szóló tárgyalások kudarcba fulladtak – nyilatkozta vasárnap Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter.
Az USA-val folytatott egyezkedés de facto megbukott, mert mi, euró­paiak nem akartuk alávetni magunkat az amerikai követeléseknek – mondta egy a ZDF-nek adott interjúban Németország alkancellárja.
A felek három éve tárgyalnak a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről, s az idén tettek volna pontot ezek végére, ám több kérdésben más álláspontot képviselnek – emlékeztet a Reuters hírügynökség, amely az interjú vetítése előtt közölt részleteket annak átiratából.
Az egyezményt Európa-szerte vitatják, részben azért, mert a szakszervezetek, a civil szervezetek és a polgárok teljes kizárásával készül. Az ipari lobbicsoportokat és egyes óriáscégeket ezzel szemben folyamatosan tájékoztatnak a tárgyalások részleteiről. A TTIP másrészt feloldaná a meglévő korlátozásokat, s utat nyitna például a génkezelt élelmiszerek előtt.
Az egyezmény egyik legvitatottabb pontja szerint a multicégek minden olyan esetben perelhetnék a kormányokat, amikor a kabinetek által aláírt nemzeti vagy nemzetközi szabályozások üzleti kárt okoznak a cégeknek.
Orientalista.hu – Persian News


Irán megkezdi két új atomreaktor építését a busheri erőműben




Irán megkezdi két új atomreaktor építését Oroszország segítségével – jelentette be Ali Akbar Salehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője csütörtökön. A Busehrben már működő, orosz technológiával épített és felszerelt atomerőművet bővítik két, ezermegawattos teljesítményű reaktorral. A munkálatok szeptember 10-én kezdődnek el, és várhatóan tíz évig tartanak. A projekt becsült költsége 10 milliárd dollár.
ali akhbar Salehi irán
Ali Akbar Salehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője
Irán, valamint a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából és Németországból álló hatos csoport 2015. július 14-én írta alá azt a megállapodást, amely garantálni hivatott, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon a perzsa államot sújtó nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe.
A kőolajban és földgázban gazdag Irán mindig arra hivatkozik, hogy atomprogramjával diverzifikálni akarja energiaforrását, hogy a belső energiafogyasztásban kevésbé legyen függő a szénhidrogénektől.
Oroszország és Irán 2014 novemberében írt alá megállapodás csomagokat, amelynek alapján nyolc új orosz atomreaktort szállítanak  és helyezhetnek működésbe Iránban. Az eltelt két év alatt azonban nem történt semmilyen lépés.
A világ negyedik legnagyobb olaj- és második legnagyobb földgázkészletével rendelkező Iránban pontosan öt éve működik az első atomerőmű, amelyben egy ezer megawattos reaktor termel energiát.
A reaktorblokk a nyugati és az orosz technika keveréke. A Siemens német vállalat mérnökei a sah megbízásából 1974-ben kezdték meg az atomerőmű építését, de az 1979-es iszlám forradalom miatt abbamaradt, és az 1980-tól 88-ig tartó iraki-iráni háború miatt sem folytatódhatott.
Utána egyik nyugati állam sem vállalta befejezését, végül pedig 1995-ben az orosz Atomsztrojexport vállalatot bízták meg a létesítmény megépítésével.
A reaktorok belépésével Irán évente 22 millió hordó olajat vált ki.
Orientalista.hu – MTI




Putyin szerint Irán növelhetné a kitermelést




Vlagyimir Putyin szerint az orosz államháztartás egészséges és képes finanszírozni a költségvetést “anélkül, hogy csatlakozna a hitelpiacokat megrohanó fejlődő országokhoz”.
Az orosz elnök a Bloombergnek adott interjúban pénteken kijelentette: kölcsönre jelenleg nincs szükség, a kormány 100 milliárd dolláros tartalékalappal rendelkezik, és a költségeket tekintetbe véve a hitelfelvétel most értelmetlen lenne.
Az orosz készpénztartalék, beleértve két állami vagyonalap eszközeinek nagy részét, eléri a 400 milliárd dollárt, ami legalább fél évig fedezi az ország külkereskedelmi szükségleteit – tette hozzá Putyin.
A hitelfelvétel is lehetőség, de mérlegelni kell, hogy az adott pillanatban mi előnyös” – mondta az elnök.
Putyin hangsúlyozta, kapcsolatban áll a jegybank vezetőivel, de sosem ad utasításokat, és nem célja a bank politikájának befolyásolása.
Ha azt mondom, hogy a rubel túlságosan megerősödött, akkor nem azt mondom, hogy a központi bank politikája hibás” – hangsúlyozta az elnök.
A rubel, az emelkedő olajár által támogatva, az idén 12 százalékkal erősödött. Putyin egy júliusi nyilatkozatából a piacokon arra következtettek, hogy az elnök devizavásárlások révén a rubel gyengítését várja a jegybanktól, hogy javítsa az orosz vállalatok versenyképességét és növelje a rubelben elszámolt állami devizabevételeket.
Az euróövezet jövőjéről Putyin úgy vélekedett: nem zárható ki, hogy a zóna egy nap összezsugorodik, ha az erősebb tagok szorosabbra akarják zárni soraikat. Ebben az esetben erősödne az euró, ami az orosz tartalékok felértékelődését is magával hozná. Oroszország devizakészleteinek 40 százalékát euróban tartja, ami világosan bizonyítja, Moszkvának nem érdeke, hogy az euróblokk összeomoljon – mondta az elnök.
Az olajárról Putyin kifejtette, hogy Oroszországnak és az OPEC-nek, amelyek együtt a világtermelés felét adják, ésszerű lenne megállapodnia a termelés befagyasztásáról. Irán részvétele is megoldható lenne, “mert a gazdasági ésszerűség és logika azt diktálja, hogy kompromisszumra kell jutni”.
Irán korábban kijelentette, nem csatlakozik ilyen megállapodáshoz, amíg exportja nem éri el a szankciók bevezetése előtti szintet. Putyin szerint lehetővé kellene tenni, hogy Teherán növelje termelését, és jelezte, hogy a G20 kínai értekezletén fel fogja vetni a kérdést Mohammed bin Szalman szaúdi trónörökösnek.
Orientalista.hu – Persianews

Nukleáris megállapodás: engedményeket kapott Irán?




Az Iránnal atomprogramja ügyében tárgyaló hat nagyhatalom titokban megengedte Teheránnak, hogy megkerülje a tavalyi nukleáris megállapodás egyes korlátozásait, hogy tartani tudja azokat a határidőket, amelyek betartásától függött az ellene kivetett gazdasági szankciók enyhítése – állítja egy washingtoni kutatóintézet, amelynek a csütörtökön nyilvánosságra hozandó jelentésébe betekinthetett a Reuters hírügynökség.
A jelentés olyan információkon alapul, amelyek a nukleáris tárgyalásokon részt vevő országok több tisztségviselőjétől származnak – állítja az Institute for Science and International Security elnöke, David Albright, aki korábban a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása felett őrködő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik fegyverzet-ellenőrzési szakértője volt, és a jelentés egyik társszerzője. A szóban forgó tisztségviselők nevét nem árulta el. „A kibúvókat, amelyek nyilvánvalóan Iránnak kedveznek, titokban tették lehetővé” – jelentette ki Albright.
Nem tudták volna tartani a határidőt
A Reuters megjegyezte, hogy más forrásból nem tudja ellenőrizni az intézet állításainak valódiságát. Az engedmények között van kettő, amely lehetővé tette, hogy Irán túllépje a nukleáris létesítményeiben tárolt, gyengén dúsított urán mennyiségére vonatkozó előírásokat – olvasható a jelentésben. Katonai célú felhasználás esetén ezt a gyengén dúsított uránt dúsítják tovább fegyverminőségűvé. Nyugati országok korábban azzal vádolták Iránt, hogy polgári célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyverek előállítására törekszik, amit Teherán következetesen tagadott.
Az engedményeket az a vegyes bizottság hagyta jóvá, amelyet a felek a megállapodás végrehajtásának ellenőrzésére állítottak fel, és amelybe a tárgyalásokon részt vevő országok – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország (a hatok), valamint Irán – delegáltak tagokat. A jelentés idéz egy „jól értesült” vezető tisztségviselőt, aki szerint ha a bizottság nem hagyta volna jóvá a kivételeket, akkor egyes iráni atomlétesítmények nem tudták volna tartani azt a január 16-ai határidőt, amelynek betartásától a szankciók feloldásának elkezdése függött.
Dühös reakcióra lehet számítani
A jelentés szerint Barack Obama elnök kormánya január 16-án – a könnyítések megadását követően – részletes és bizalmas dokumentumokban tájékoztatta a washingtoni kongresszust a könnyítésekről.
Az amerikai kormány mindig azt állította, hogy a nagyhatalmak nem kötöttek semmilyen titkos megállapodást Iránnal. A Reuters a jelentés állításaival kapcsolatban megkérdezte a washingtoni Fehér Ház egy meg nem nevezett tisztségviselőjét, aki kitérő választ adott. Annyit mondott csupán, hogy a kormány „rendszeresen és átfogóan” tájékoztatta a kongresszust a vegyes bizottság munkájáról. A hatok Reuters által megkérdezett diplomatái egyáltalán nem válaszoltak.
A jelentés állításai valószínűleg dühös reakciót fognak kiváltani az Iránnal kötött megállapodás bírálóiból. Donald Trump republikánus párti elnökjelölt többször fogadkozott, hogy megválasztása esetén újra fogja tárgyalni a megállapodást. Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt viszont mindig is támogatta az egyezséget. Izrael számtalanszor bírálta a megállapodást.
Albright szerint az engedmények azzal a kockázattal járnak, hogy Irán vérszemet kap, és további kibúvókat követel majd. A kutatóintézeti elnök nem bírálta, de nem is helyeselte a megállapodást, de szerinte vannak benne nyugtalanító részletek, például az, hogy az Iránra vonatkozó egyes jelentős korlátozások tíz-tizenöt év múlva lejárnak.
Orientalista.hu – MTI


Örmény népirtás: Nincs berlini gesztus a törököknek


Nem határolódik el Angela Merkel a Bundestagnak attól a határozatától, amely népirtásnak minősítette az örmények ellen száz éve elkövetett török erőszakcselekményeket – közölte a kancellár pártjának frakcióvezetője, miután egy német lap pénteken azt írta, Berlin politikai gesztust készül tenni a török vezetésnek az örmény ügyön keresztül.
Angela Merkel utalt arra, hogy maga is támogatta a határozatot, és kifejezetten hangsúlyozta, hogy fenntartja álláspontját” – közölte pénteken Volker Kauder, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakcióvezetője, reagálva arra a lapértesülésre, hogy a német kancellár elhatárolódni készül a Bundestag azon határozatától, amely népirtásnak minősítette az örmények elleni török erőszakcselekményeket. A Der Spiegel online változata előzőleg azt írta, hogy Berlin ezzel a szimbolikus aktussal kíván politikai gesztust tenni a török vezetésnek.
A határozat elfogadása óta Ankara nem teszi lehetővé a Bundestag képviselőinek az incirliki NATO-támaszponton állomásozó német katonák meglátogatását. A Bundeswehr az incirliki bázisra az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc támogatása céljából hat Tornado típusú felderítő gépet, egy légi utántöltő repülőgépet és kétszázötven katonát telepített. Merkel az örmény népirtással kapcsolatos határozatról szóló június eleji szavazáson hivatalos elfoglaltsága miatt nem vett részt, de a CDU/CSU-frakcióban előzőleg tartott próbaszavazáson igennel voksolt.
Orientalista.hu – MTI


Szertefoszlik a kurd álom, meghátráltak a törököktől




A szíriai területek felszabadítása közben Ankara nem feledkezik meg saját geopolitikai érdekeinek érvényesítéséről sem, hiszen az Iszlám Állammal együtt a kurdokat is kiszorítja a török-szíriai határ menti területekről. A kurdok – valószínűleg amerikai közbenjárásra – már megkezdték a visszavonulást, holott tegnap hajnalban a csoport még „nem kívánta feladni saját földjeit”.
Újabb kilenc török tank lépett Szíria területére tegnap a délkelet-törökországi Karkamis városnál, miután előző nap török és amerikai támogatással a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű, mérsékeltnek mondott ellenzéki csoport fegyveres alakulatai felszabadították a határ szemközti oldalán fekvő Dzserablúszt az Iszlám Állam ellenőrzése alól – közölte a CNN Türk török hírtelevízió helyszíni tudósítója. Médiaértesülések szerint eddig összesen mintegy harminc török tank tartózkodik szíriai területen.
Egy vezető török tisztségviselő elmondta: a harci gépek mellett munkagépek is átlépték a török-szír határt, amelyekre főként utak építéséhez van szükség, és a nap folyamán még többet küldhetnek Szíriába. Hozzátette: ha szükséges, lehet, hogy páncélos csapatszállító járműveket is vezényelnek a szemközti oldalra.
A szerdán megkezdett Eufráteszi Pajzs elnevezésű hadművelet célja a török kormány szerint a határ túloldalának megtisztítása a terrorszervezetektől, az Iszlám Államtól, valamint a szíriai kurd fegyveresektől, a Népvédelmi Egységektől (YPG), amelyek a közelmúltban átléptek az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzésük alá vonták Membidzs városát. Az Anadolu tegnap John Kerry amerikai külügyminiszterre hivatkozva azt is jelentette, hogy az YPG már megkezdte a visszavonulást. Kerry a fejleményről telefonon értesítette Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert. A beszélgetés témája volt a tartós szíriai tűzszünet fenntartásának lehetősége is.
Az YPG hátrálása váratlan fordulat, hiszen Redur Halil, a fegyveres csoport szóvivője csütörtök hajnalban még arról beszélt, hogy „saját földjeink feladását senki nem kívánhatja tőlünk”. Halil egyúttal azzal vádolta Törökországot, hogy nem az Iszlám Állam, hanem a kurdok ellen indított hadműveletet – olvasható a Hürriyet című török napilap internetes oldalán.
Joe Biden amerikai alelnök szerdai ankarai látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy az YPG elveszti az Egyesült Államok támogatását, amennyiben nem vonul vissza az Eufrátesztől keletre fekvő területekre.
Orientalista.hu – MTI



Megtörtént a nagy esemény


- Oroszország befenyítette az USA-t


Szabadon tolmácsolva valahogy ez történt:
Putyin Obamának: – Nézzétek! Ha ezt szeretnétek, akkor csapjunk bele a lecsóba. Tényleg háborúzni akartok? Tényleg azt akarjátok, hogy kitörjön a III. világháború? Ez most komoly? Mi nem akarunk háborúzni, de ha ti szeretnétek, akkor lássunk hozzá! Ha nem velünk vagytok, akkor ellenünk! Vágjunk bele!
Ezután Obama elment fehérneműt váltani és felszólalt az ENSZ bűnszervezetében.
Obama: – Az Amerika Egyesült Államok nem tudja megoldani a világ problémáit egyedül. Nem tudunk stabilitást létrehozni külföldi országokban egyedül, csak más nemzetekkel együtt összefogva. Hiába a legerősebb, hiába a leggazdagabb, hiába rendelkezik a legjobb gazdasággal, a legnagyobb haderővel az Amerika Egyesült Államok, be kell vallanunk, és el kell ismernünk, meg kell értenünk, hogy nem oldhatjuk meg a világ gondjait és problémáit egyedül. Oroszországgal, Iránnal és Irakkal együtt fogunk dolgozni Szíria problémáján!”
Nem hiszem el!
Nem hiszik el, hogy ez történt?
Pedig ez az ember volt az, aki még tavasszal, dollármilliókkal, fegyverrel, és kiképzőkkel támogatta a terroristákat Szíriában!
Ezt a köpönyegforgató szánalmas diktátort!
Úgy tűnik befellegzett az USA-nak, az USA hegemóniájának!
Ez a kapálódzás tényleg szánalmas.
Orientalista.hu – Siroi Isi


Két tömeggyilkos



A két tömeggyilkos egyike Barack Hussein Obama, az Egyesült Államok béke Nobel-díjas elnöke. A másik Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára.
A mellbevágó kijelentés alátámasztására kezdjük a brit Guardian augusztus 18-i számában megjelent cikkel. Szerzője Trevor Timm, aki a lap rendszeres publicistája és egy ritka tisztességes civil szervezet, a San Francisco-i Sajtószabadság Alapítvány igazgatója, olyan kuratóriumi tagok társaságában, mint az amerikai megtorlás elől Moszkvába menekült Edward Snowden.
A cikk címe: „Az Egyesült Államok Jemenben háborús bűnöket mozdít elő”. Arról van benne szó, hogy Szaúd-Arábia a cikk megjelenése előtti héten újra indította háborúját Jemenben, civilek tucatjait megölve, egy gyermekekkel teli iskolát, valamint betegekkel és sérültekkel teli kórházat pusztítva el. Ami, írja Trevor Timm, „háborús bűntett”. Ez csaknem másfél éve folyik. „És az Egyesült Államok ennek nagy részéért felelős”.
Az Obama-kormány több milliárd dollár értékben ad el e földkerekség legvisszataszítóbb rendszerének fegyvereket, beleértve azon gépeket, amelyekkel a szaúdiak és az általuk vezetett koalíció bombázza Jement. Egyszerűen kifejezve, írja Timm, „az USA szó szerint olyan humanitariánus katasztrófát pénzel, amely bizonyos léptékkel mérve a szíriai válságnál súlyosabb”.
Miközben – ezt is a cikk írja – újságírók szinte soha nem kérdezik meg minderről Obamát. A tévék pedig a jemeni bombázásokra „csaknem teljes általánosságban ügyet nem vetnek”. Cikkét azzal fejezi be, hogy Obama örökségét mindez súlyosan megterheli.
A Haaretz című angol nyelvű izraeli lap augusztus 22-én arról írt, hogy mintegy 2,8 millió jemeni élete forog veszélyben, köztük fél millió gyereké, akiket az éhenhalás veszélye fenyeget. Arról nem is szólva, hogy már tavaly március közepe óta több mint 1,8 millió jemeni gyerek nem tud iskolába járni.
Az ENSZ csendben marad, főként azért, mert tart az ellene irányuló szaúdi gazdasági bojkottól.
Mikor volt utoljára, hogy önök láttak bármilyen videót vagy tévéjelentést a jemeni háborúról?”, kezdődik a cikk, amely ismerteti, miként kényszerítették Szaúd-Arábia és az általa vezetett, Jemen elleni hadi koalícióban résztvevő arab országok Ban Ki Mun ENSZ főtitkárt arra, hogy vonjon vissza egy olyan májusi ENSZ-jelentést, amely a Jemenben megölt gyermekek 60 százalékának haláláért e koalíciót tette felelőssé. A főtitkár attól félt, hogy ha a jelentést nem vonja vissza, az említett országok felfüggesztik pénzügyi hozzájárulásukat a világszervezetnek. Eddig ott már 6,5 ezer jemenit öltek meg.
Néhány napja Obama tömeggyilkosságügyi minisztériuma, a Pentagon bejelentette, hogy védelmébe veszi és fegyverekkel látja el az al-Kaida és az al-Nuszra szíriai dzsihadistáit, utolsó kísérletet téve Asszad elnök megdöntésére. „Nem olvasta rosszul”, írja a hírt közlő amerikai portál, „az USA most egy külföldi háborúban az al-Kaidával lépett koalícióra”. Hozzátéve: „Kezdenek lehullani az álarcok. Közben az USA totális háborúra készül Oroszország ellen”.
Világos?
Az Egyesült Államok nem hogy minden áron megegyezésre akarna jutni Oroszországgal, hogy végre befejeződjék a háború Szíriában, ahol emberek százezrei pusztultak el, milliók menekültek Európába és milliók váltak földönfutókká, amiért Washington, Rijad és szövetségeseik meg akarták dönteni Asszad elnök rendszerét, hanem tovább szítja az öldöklést.
Paul Craig Roberts professzor, akit a reagani republikánusok lelkiismeretének is neveznek, 2015. március 22-én emlékezetes cikket írt „Amerika lett a Gyilkosság Rt., és tervezi a III. világháborút” címmel.
Obama az az elnök, akinek arra nincs ideje, hogy George Busht a háborús ügyeket vizsgáló hágai bíróságnak kiadja. Nyilván azért, mert azt a Hóman-ügy tereli el. Holott Bush volt az, aki összeesküvéses kreálmány ürügyén Irakot elpusztította, és más általa szintén tönkre bombázott közel-keleti országokhoz hasonlóan az Európába áramló migránsok forrásává tette.
Obama elnök önfeledten folytatja a palesztinokat ép ésszel felfoghatatlan szenvedésben, gyarmati státuszban tartó Izrael évi több mint 3 milliárd dollár összegű katonai segélyben részesítését. Pakisztánban robotgépekkel öli a polgári lakosságot. Ukrajna törvényes kormánya ellen George Sorossal együttműködve puccsot szervezett. Legújabban pedig a Dél-kínai tengerre küld amerikai repülőgépanyahajókat, és a NATO-t Oroszország elleni háborúra készíti fel, ezzel kirobbantva a harmadik világháborút, amely nyilván az utolsó lesz az emberiség történelmében.
A világszervezet mindezt tétlenül nézi. Amelynek élén Ban Ki Mun, az Egyesült Államok dél-koreai pojácája áll. Így nyilván nem lep meg senkit, hogy e világszervezet Emberjogi Tanácsának élén – és ez halálosan komoly – Szaúd-Arábia áll. Erről az őt bloggolása miatt ezer nyilvános korbácsütésre ítélő Raif Badavi azt mondta, „botrányos, hogy az olaj fontosabb az emberi jogoknál”.
Guardian tavaly szeptemberben tárta fel, hogy az Egyesült Királyság és a szaúdi monarchia titkos tárgyalásokat folytatott azért, hogy Rijad álljon e tanács élén.
Ahogyan Ban Ki Mun főtitkár szereti az olajban fürdő monarchiát, bennünket nagyon nem kedvel.
szeptember 16-i sajtótájékoztatóján hosszan ostorozott bennünket. Igaz, nem fizikailag, szaúdi módra. Kiemelte, Orbán Viktornak tudtára adta, hogy milyen fontosak a menekültekről, humanitariánus segítségnyújtásról és az emberi jogokról kötött nemzetközi megállapodások betartása. Elmondta, megütközve látta, hogy Magyarország elfogadhatatlanul bánnak a menekültekkel.
Ban Ki Mun sokszor szólt könnyekig meghatódva a menekültekről. Mint március 30-án Genfben, ahol megnyitotta a szíriai menekültek sorsáért aggódó „magas szintű találkozót”.
Legutóbb pedig augusztus 19-én a Népszabadságban ragadott tollat, hogy a menekültekért vérző szívének ott adjon tanúbizonyságot.
Puszta véletlen, hogy a Ban Ki Mun által vezetett szervezet városának házi lapjában, a New York Timesban Ban honfitársa, Choe Sang-Hun e címmel leplezte le, mit tesz a főtitkár menekültügyi dádázásában valahogyan mindig kimaradó hazája a szírekért. „A Dél-Koreában menedéket kérő szíriaiak hideg zuhanyt kapnak” címmel írt cikkből kiderül, az oda beengedett 670 szíriai menekültnek csak úgynevezett „humanitariánus vízumot” adtak és bármely pillanatban kitehetik szűrüket.
Két hónappal korábban pedig a CNN készített riportot a szöuli repülőtéren a földön heringként heverő, sorsukra váró szíriai menekültekről, megemlítve, hogy eddig végleges menekült státuszt az országban három (3) szíriai kapott.
Ugyanez a lap augusztus 17-én kürtölte világgá, hogy az ENSZ végre bevallotta, ő az oka a Haitin kitört kolerajárványnak, amelyben hatezren veszették életüket és nyolcszáz ezren betegedtek meg. A kolerát az a 454 nepáli hurcolta be, akik országában a járvány odautazásuk előtt tört ki. És ott, a Karib-tengeri táborukban szennyvizük tisztítatlanul fertőzte Haiti egyébként amúgy is szennyezett vizeit.
Magyarán: a Ban Ki Mun által vezetett világszervezet csak Haitiban tízezer ember halálát okozta. Nem véletlen, hogy Obama bajtársának érzi.
(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-08-31)



Trump: “az afganisztáni háború


 Obama háborúja”


Az afganisztáni háború “Obama háborúja”, az Egyesült Államok a kétezres évek második felében nem is volt jelent Afganisztánban, Barack Obama és Hillary Clinton vonult be az országba – ezzel próbálta magyarázni Donald Trump szóvivője a CNN amerikai hírtelevízióban szombaton, hogy a többi között miért felelős a jelenlegi elnök és korábbi külügyminisztere az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet megerősödéséért.

Donald Trump szóvivője, Katrina Pierson a CNN-en azt magyarázta, hogyan értette Donald Trump republikánus párti elnökjelölt, hogy Obama “alapította” az IÁ-t.
Szándékosan figyelmen kívül hagyott hírszerzési információkról, valamint elhibázott döntésekről beszélt, és azt magyarázta, hogy Trump ezt nyilván nem szó szerint értette, hanem “szarkasztikus” volt. Ez után tért rá arra, hogy az egyik elhibázott, az IÁ megerősödéséhez hozzájáruló döntés a csapatkivonások nyilvános bejelentése volt.
A műsorvezető felhívja Pierson figyelmét, hogy az IÁ évekkel Obama megválasztása előtt vert gyökeret Irakban. Pierson ekkor kezdett arról beszélni, hogy a csapaterősítések után az al-Kaida romokban hevert, de Obama és Clinton bejelentették a kivonulást, az IÁ ma szerinte ezért lehet globális probléma.
Azt mondja, Barack Obama 2004-ben?” – kérdez vissza a műsorvezető erre, majd Pierson ekkor tért át arra, hogy nem, hanem később, a csapaterősítések után jött Obama és Clinton, és mindent elrontottak.
Emlékezzen, ekkor már nem is voltunk Afganisztánban. Barack Obama vonult be Afganisztánba, újabb problémát teremtve. Hillary Clinton líbiai incidensei pedig felelőtlen döntések révén újabb vákuumot hozott létre, felfegyverezték a lázadókat, most meg még pénzelik is őket” – jelentette ki Trump szóvivője, mire a műsorvezető azt kérdezi: “azt mondja, hogy Barack Obama vitte be az országot Afganisztánba 2009 után?”.
Igen, az Obama háborúja volt” – válaszolja Katrina Pierson.
Az afganisztáni hadműveletek 2001 őszén kezdődtek, kevesebb mint egy évvel George W. Bush elnök megválasztása és pár nappal a szeptember 11-i terrortámadásokat követően. Washington ugyanis úgy vélte, hogy a támadások fő felelősének tekintett Oszáma bin Láden, az al-Kaida akkori vezetője Afganisztánban rejtőzik, az országot akkor irányító muszlim szélsőségesek, a tálibok oltalmát élvezve. Barack Obama akkor Illinois államban volt szenátor.
Orientalista.hu – MTI


Török offenzíva: Halott kurd civilek és megkínzott foglyok (videó+18)



Legalább harmincöt civil meghalt és mintegy hetvenen megsebesültek vasárnap a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres szervezet észak-szíriai állásai elleni török légicsapásokban és ágyútűzben. Az Ankarával szövetséges  iszlamista szervezetek felvételeken rögzítették  a fogva ejtett kurd katonák kínzásait. – közölték a helyi források.
Palesztin gyerek lefejezésében bűnös terroristákkal szövetkezik Ankara
A török hadsereg Dzseb el-Kussza és al-Amarna településeket támadta. Mindkét település a törökországi támogatású iszlamista fegyveresek által a héten elfoglalt Dzsarablusz, valamint az YPG vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet kezén lévő Manbídzs észak-szíriai városok között fekszik. Előbbiben 20 ember halt meg és 50-en sebesültek meg, utóbbiban legalább 15-en vesztették életüket és 20-an szereztek sebesüléseket.
A helyi források szerint az idáig amerikai most már  török támogatottságú gyerekgyilkos Harakat Nur Al-Din A-Zinki terrorista csoport további településeket foglaltak el a kurd vezetésű erőktől Dzarablusz környékén. Az SDF-fel szövetséges Dzsarabluszi Katonai Tanács nevű szervezet kivonult al-Amarnából és Ajn al-Bajda településekről, amikor az iszlamisták török tankok kíséretében megérkeztek – közölte a civil szervezet. Egy  iszlamista parancsnok pedig azt mondta, hogy Dabisz települést is irányításuk alá vonták.
985807349697346975-map-696x452
Az Iszlám Állam helyett a kurdokat bombázza a török légierő
A hadsereg az Anadolu állami hírügynökség által idézett közleményében tudatta, hogy légicsapásaiban PKK és a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártja (PYD) 25 „terrorista tagjával” végzett. Az AP hírügynökség szerint szombaton egy török katona halt meg egy kurd rakétatámadásban.
A civil áldozatokról szóló jelentésekre utalva hangsúlyozták, hogy „minden lehetséges intézkedést megtesz” és „a legnagyobb elővigyázatossággal jár el” annak érdekében, „nehogy a térségben élő civilekre mérjen csapást”.
Ankarát kifejezetten aggasztja a kurdok térnyerése Észak-Szíriában. Attól tart, hogy ha a kurdok megvetik a lábukat az észak-szíriai területeken, akkor idővel a dél-törökországi és észak-iraki kurdokkal egy közös közigazgatási rendszert akarnak majd létrehozni.
Ankara azt akarja elérni, hogy az Egyesült Államok támogatta kurd vezetésű erők az Eufrátesz keleti oldalára vonuljon vissza.
Bár az Iszlám Állam elleni harc egyik legütőképesebb szervezetének bizonyuló Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) az Egyesült Államok támogatja, Washington látszólag nem áll ellen Ankara terveinek. Joe Biden amerikai alelnök szerdai ankarai látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy elveszti az Egyesült Államok támogatását, amennyiben nem vonul vissza az Eufrátesztől keletre fekvő területekre.
Török zsoldban álló “terroristák kurd foglyokat kínoznak
Egy felvétel látott napvilágot, amelyen a törökök által szponzorált iszlamista szervezetek fegyveresei a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fogságba esett kurd harcosait ütlegelik.
  • kurd foglyok 2

  • kurd foglyok 2
  • kurd foglyok 3
.
Az USA segédletével tavaly ősszel létrehozott főként kurdokból, kelet-szíriai arabokból, türkménekből és keresztény asszírokból szerveződött Szíriai Demokratikus Erők katonái ellen elkövetett bűncselekmények ellen egyetlen ember jogi szervezet sem emelte fel a hangját.

Turkish backed rebels torturing captured SDF fighters in north Aleppo



Ankara már hivatalosan is elismeri, hogy Törökország területén kiképzett, felfegyverzett és a török hadsereg támogatását élvező iszlamista szerveztek lépték át a szír-török határt, hogy elvileg elsősorban az Iszlám Állam ellen lépjenek fel.
A vahabita IÁ meglepő módon rövid időn belül elveszítette (átengedte) a stratégiai Dzsarablusz várost, így az iszlamista szervezetek már csak kurdok elleni támadásokra tudtak összpontosítani.
Orientalista.hu –  Zenobia (MTI, Almasdarnews)




Éjjelente százával tódulhatnak be Ahmedék Röszkénél: a csempészek egyszerűen felhajtják a vicckerítést Minden korábbinál szervezettebb módon, a lebukástól cseppet sem félve csempészik át Röszkénél, a jelenlegi szerb–magyar határon a betolakodókat, s szállítják őket az osztrák határra - értesült a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a drótakadály egyik megjelölt oszlopát emelik ki a földből minden hajnalban egy megadott időpontban a "magyar oldalon" a csempészek, s a drótot félrehajtva percek alatt 200–250 kontinenshódítót engednek át, aztán visszateszik a vicckerítést a helyére. Az akció után szinte semmilyen nyom nem marad. Állítólag hétvégi napokon még többen jönnek át, akár a négyszázat is elérheti az átengedett potenciális terroristák száma. Üzenik Brüsszelnek: nem zavarja őket a kampánykerítés A Blikk értesülései szerint egy borsodi csapat koordinálja a műveltet, de mellettük egy szerb csempészekből álló bűnbanda is dolgozik. A lapnak egy olyan - neve elhallgatását kérő - személy nyilatkozott, aki mindkét szervezet ténykedésére rálát. – Többnyire hajnali 3 órakor érnek a kerítés szerb oldalára (természetesen a délvidéki oldalra gondol az informátor - a szerk.), ekkor emelik ki a cölöpöt, majd hajtják fel a drótkerítést. Percek alatt átkúszik a határ szerb oldalán várakozó 200–250 ember – mesélte a bennfentes. A migránsok a sötétben egy közeli erdős részre sietnek, ott húzzák meg magukat reggelig. A honvédség katonái így verték le az acéloszlopokat. Most ezek közül néhányat kiemeltek a bűnözők, tehát ennyit is ér (Fotó: Isza Ferenc) Érthetetlen, de sosem buknak le – A közelben szoktak parkolni a csempészek rendszám nélküli autói, buszok most már ritkábban jönnek értük. Az autókra helyben szerelik fel a rendszámot. Az embercsempészek autói kizárólag nappal, csak főúton közlekednek. Most különösen felerősödött az áramlás, kihasználva a balkáni vendégmunkások tömeges átutazását. Érthetetlen, de sosem buknak le, elkerülik az ellenőrzést, mindennap dolgoznak, tucatnyi fuvart bonyolítanak ugyanazokkal az autókkal – tette hozzá az informátor. Úgy vélte, kívülről úgy tűnik, mintha a hatóságok szemet hunynának a ténykedésük felett. A lap szerint akadtak már olyan egyenruhások, akik meg is buktak. Ez a fotó tavaly készült az embercsempészek parkolójában. Láthattuk, miként alkudoznak, választják ki az autót és a rendszámot, majd indítják útnak a csapatot (Fotó: Blikk) A Blikk megkérdezte a Belügyminisztériumot, az elmúlt egy évben hány büntetőeljárás vagy vizsgálat indult esetleges mulasztásért vagy vétségért a határon szolgálókkal szemben, de lapzártáig nem kaptak választ. Az ár jóval drágább lett mint tavaly, akkor egy fuvar 4 főnek ezer euró (kb. 300 ezer Ft) volt, ma éppen duplaannyit, vagyis 600 ezer forintot kérnek a csempészek egy autóra a fuvarért. A bandák vezetői 25 százalékot tesznek el, de még így is egymil­liót kereshet egy embercsempész sofőr. Új, akár több százezer ember megállítására is alkalmas kerítést tervez a kormány felhúzni a magyar-szerb gúnyhatárra. Az újabb védvonal az ígéretek szerint a mostaninál is erősebb lesz, bár a fentieket elolvasván ez nem lesz nehéz. Frissítés: A rendőrség "hajmeresztőnek" tartja a Blikk állításait Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek a fenti cikkel kapcsolatban: Hajmeresztő történet a Blikkben. A rendőrség cáfolja a blikk.hu oldalon 2016. augusztus 29-én 3 óra 25 perckor „Új módszerrel dolgoznak a bandák! Árat emeltek az embercsempészek” címmel és a Blikk című országos terjesztésű napilap 2. oldalán 2016. augusztus 29-én ugyanebben a témakörben, „Dupla tarifáért dolgoznak az embercsempészek” címmel megjelent írásokban foglalt, minden valós alapot nélkülöző azon híreszteléseket, amelyek szerint Röszkénél, a magyar-szerb határon minden hajnalban százával engedik át az embercsempészek az illegális migránsokat Magyarország területére. Nem volt rest a Blikk újságírója olyan hajmeresztő történettel előállni - és több más médiatartalom-szolgáltató ezt gondolkodás nélkül átvenni és megjelentetni -, mint, hogy hajnalonként az embercsempészek a magyar oldalon megbontják a határzárat egy adott részen és azon több száz illegális migránst engednek át, majd gépkocsikkal őket továbbszállítják Ausztria irányába. Az újságíró cikke megjelentetése előtt nem kereste meg a témakörben nyilvánvalóan hiteles információkkal bíró rendőrséget, így ezúton tartjuk szükségesnek közölni: a fentiekben részletezett történet valótlan, ezen túl teljességgel életszerűtlen. Szükségtelennek érezzük hangsúlyozni és részletezni, hogy a rendőrség a honvédséggel közösen milyen mértékű humán és technikai erőforrást biztosít az államhatár védelmére. A cikkekben írtakkal szemben a valóság az, hogy a rendőrség az államhatártól számított 8 kilométeres zónán belül feltartóztatja azokat a személyeket, akik illegális úton lépnek be Magyarország területére, őket az ideiglenes biztonsági határzáron kialakított kapukon át a tranzitzónákhoz irányítják a szükséges felvilágosítás mellett. Az embercsempészekkel szemben minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel fellép a rendőrség. 
Forrás: https://kuruc.info/r/23/163130/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




HOGYAN NYERTEM VISSZA A LÁTÁSOM


 2 HÉTEN BELÜL

Kiadás dátuma 2014. November 20.
Szerző Nóra
Részleg Látásjavítás



38 éves vagyok és szemüveges voltam egész életemben. A főiskola előtt a látásom mínusz 2-es volt. Először csak szemüveget használtam, aztán egy idő után a testem részévé vált. Később,elkezdtem kontaktlencsét használni .
Könyvelőként dolgoztam és ez a munka csak rontott a látásomon. A látásom tovább romlott és elérte a mínusz 3-at. Emellett, időnként cserélgettem a szemüveget és a kontaktlencsét... Ördögi kör volt. A szemüveg kisimította az orrcsontomat és szédültem, ha egy adott pontra fókuszáltam a szememmel. A kontaktlencséktől könnyezett a szemem, és "ajándékba" kaptam még egy jó kötőhártya-gyulladást. Elegem lett, úgy döntöttem megműttetem magam.


MŰTÉT VAGY NEM MŰTÉT, EZ ITT A KÉRDÉS.

Meg akartam műtettni magam, de húztam az időt, mert féltem tőle. Szinte rettegtem, nem tudtam, mit tegyek. A munkatársaim rendszeresen próbáltak lebeszélni róla, azt mondták van megoldás műtét nélkül is. Valamiért nem nagyon hallgattam rájuk, túlságosan hihetetlennek tűnt, amit mondtak.. Azt mondták, a látásom drámaian sokat javulhat 12-17 nap között, de nem vettem figyelembe a javaslatukat.


EGY MŰTÉT NÉLKÜLI GYÓGYMÓD

Egyszer, miközben az egyik ebédszünetben teáztam, épp azon gondolkodtam, hogy vállaljam-e a műtétet, amikor meghallottam, hogy a barátaimnak sikerült visszanyerniük a látásukat műtét nélkül. Annyira belemerültem a saját problémáimba, hogy észre se vettem, hogy már nem hordanak szemüveget.
Egy hónappal ezelőtt a barátaim az interneten megtalálták a masszírozó szemüveget, az "OptiMaskPro"-t, amit több blogon is sokan javasoltak. Néhány visszajelzés elolvasása után úgy döntöttek, megrendelik a masszírozó szemüveget. Hamar meg is kapták utánvéttel. Az eredmények nyilvánvalóak voltak: az első barátom látása -2.5-ről 1-re nőtt; a másodiknak +1.5-ről 1-re; és a harmadiknak -4-ről -1-re javult a szemerőssége. Mindannyian, összesen 15 nap alatt érték el ezt a masszírozó szemüveg használatával.
Összeszorítottam a fogaim és úgy gondoltam semmit sem veszíthetek, úgy döntöttem, én is megpróbálom. Megrendeltem a masszírozó szemüveget és 8 nap utánmeghozta a csomagot a postás .
Kívülről, a masszírozó egy nagy szemüvegre emlékeztet, aminek a belsejében puha "ujjak" vannak. Nagyon egyszerű a használata. Felveszed, lefekszel a kanapéra, és csak lazítasz. Elemmel működik, ami nagyon kényelmes megoldás, mert nincsenek vezetékek! Hálózatról is használható, van hozzá töltő is. A masszírozó szemüveghez egy használati útmutató is jár, ami lépésről lépésre leírja, hogy mi a teendő a látás visszanyeréséért .


MI VOLT AZ EREDMÉNY?

Elkezdtem használni, nagyon egyszerű volt és csak napi 15 percet vesz igénybe Rendszeresen használtam 2 héten át...
2 hét elteltével, leellenőriztem a látásom és teljes mértékben megdöbbentem...
A látásom -3-asról -1-re javult! Még egy hét elteltével, már 0.7-nél tartottam! A boldogságom határtalan volt. -3-ról 0.7-re javult látásom 3 hét alatt. Gondolj bele, mindössze 3 HÉT ALATT! Még mindig lenyűgöz, hogy mindent élesen látok, foltok, villanások és elmosódás nélkül.
Mindeközben, az egészségügyi ipar csak a pénzünket nyeli a műtétekkel, szemüvegekkel és kontaktlencsékkel... Az orvosom miért nem javasolt valami ilyesmit? A válasz egyszerű - elveszítené a betegeit.
A masszírozó szemüveget erről a weboldalról rendeltem. Magyarország törvényei szerint ez az egyetlen bejegyzett cég, ami árulhatja a "OptiMaskPro"-t. A masszírozó szemüveg ára egyenlő 3 csomag kontaktlencse vagy 4 mozijegy árával. Döntsd el te, hogy drága-e vagy sem, tekintve, hogy a szemüvegek és a kontaktlencsék hasztalanok.
Remélem, a történetemnek ti is hasznát veszitek, és hamar visszanyeritek a látásotokat. Ha valaki már használta ezt a módszert, alig várom, hogy megossza véleményét a megjegyzések között.







Az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett anyát és lányát kellett agresszív viselkedése miatt megfékeznie az osztrák rendőrségnek egy üdülőhelyen, ahol ráadásul az esetet követően visszatért a támadó anyja, aki hasonló vehemenciával támadta meg a hatóságokat kihívó banki alkalmazottat. 


Működik ez az uniós kvóta


 ránk erőltetése nélkül is!

Közzétéve 2016-08-27 | Szerző: Admin

Idén eddig 300 menekültet fogadott be Magyarország

Az érintettek többsége férfi, és a déli határon keresztül érkezett Magyarországra. Főként afgán, szír, iraki, szomáliai és iráni állampolgárokról van szó.
Az év első hét hónapjában 302 ember kapott Magyarországon valamilyen nemzetközi védelmet – ismerteti szombati számában a Magyar Nemzet. A lappal a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azt közölte: az érintettek többsége férfi, de negyven nő és nyolcvan 18 év alatti is van a befogadott menekültek között.
Főként afgán, szír, iraki, szomáliai és iráni állampolgárokról van szó, a legtöbben a magyar-szerb határszakaszon léptek be Magyarországra.
(MTI)
Bal-Rad komm: Kihangsúlyoznánk: EZ DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁG QRÁNYÁNAK SZUVERÉN DÖNTÉSE ALAPJÁN TÖRTÉNT MEG!
Ha ezek között csak fél százaléknyi a szélsőséges hajlamú, akkor már komoly okunk van félni!
mgrÍme itt az élet által igazolt gyanú: HA DÖBRÖGIÉK ÚGY AKARJÁK-JÖHETNEK A MUSZLIM MIGRÁNSOK! Mindegy, hogy a kvótaellenes népszavazáson miként határoz a nép többsége.
DÖBRÖGISZTÁN TÖRVÉNYGYÁRA – BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY – BETELEPÍTHET! Fog is betelepíteni!
Ezért nem hajlandóak tákolmányukba foglalni ennek tilalmát! Maguknak vindikálják a mindenkori döntés jogát!
Az már csak hab a tortán, hogy a hírek szerint Brüsszelben a döbrögista Völner Pál maga ismerte be: CSAK HÜLYÍTIK A MAGYAR NÉPET A KVÓTANÉPSZAVAZÁSSAL!
Attól ugyanis csak választástechnikai “hibafeltáró” jellege lesz! Előkészülve a 2018-as “választásokra”! “Szavazatszámlálásilag”!
A Bal-Rad VÁLTOZATLANUL AZT JAVASOLJA, HOGY MINDENKI MENJEN EL A REFERENDUMRA, ÉS “LOPJA EL” A SZAVAZÓCÉDULÁT!
EZZEL ÜZENJÜNK A FÉREGELITNEK ÉS AZ ÁLELLENZÉKNEK: ARRA SEM MÉLTATUNK BENNETEKET, HOGY AZ ÖTLETEITEKKEL FOGLALKOZZUNK! NEM ADUNK HIVATKOZÁSI ALAPOT A KEZEITEKBE!
Aztán gyűjtsük össze az általunk “ellopott” szavazócédulákat, és borítsuk eléjük a pesti Kossuth téren!
 




Magyar autósok: ne menjetek a Csalagúthoz: 


már gyújtóbombákat is hajigálnak (Focus)

csalagut
Egyre elviselhetetlenebb az autósok helyzete Calais-nál, ahogyan a Csalagútba akarnak menni. Migránsok bandája támadja őket. Számuk már 9 ezerre nőtt. A német jobboldali hetilapnak nyilatkozó egyik kamionos azt mondta, hogy „a nap 24 órájában állandóan erőszaknak vannak kitéve”. Útmenti fákat gyújtanak meg, téglát, sőt gyújtóbombákat vágnak hozzájuk. Rendőr meg sehol. A sofőrök egyre inkább féltik az életüket. A brit  fuvarozók szövetsége, a Road Haulage Association a katonaság bevetését követeli.
 


Schmidt Mária: Európából csinálnak új Izraelt



Schmidt Mária a Látószög blogon írt arról, hogy úton vagyunk Európa izraelizációja felé. "A Nyugat ballib elitjén kívül ez mára mindenki számára világos."


Európa elfoglalása régi projektje az iszlámnak, aminek megvalósítását demográfiai feleslegük áthelyezésével, a Nyugat ideológiai kétvállra fektetésével, öntudatos és erőszakos politikájukkal és gazdasági erejükkel, mindenekelőtt az olajcsap elforgatásával való fenyegetésre alapozva hozzák működésbe. Fegyvert vesznek a Nyugattól, amit egymás ellen, és a Nyugat ellen is használnak, megveszik a Nyugat csúcstechnológiáját és közben migránsokkal árasztják el városaikat.
A posztban terítékre kerül Merkel, aki Németországot képviseli és ezt az egész folyamatot generálja. Németország, ami szégyelli múltját, röstelli jelenét, és alig várja, hogy globalizált világpolgárrá válva, valaki, mondjuk, a muszlimok leigázzák őket és ezzel megváltsák őket náci múltjuktól, örök tettesi státuszoktól, amit maguktól képtelenek elengedni, amin képtelenek túllépni. (Adolf is kedvelte az iszlámot és boltolt Arafat nagybátyjával, Husszeini jeruzsálemi főmuftival.) Arra a kérdésre nem keresi a választ a nyugati baloldal – véli - hogy ha a nyugati, keresztény kultúra számukra értéktelen, hiszen az unió tervezett alkotmányában még csak utalni sem engedtek rá, tehát, ha Európa már nem keresztény, akkor milyen?
Mi az az értékközösség, amihez az újonnan jövőknek alkalmazkodniuk kell, amit el kell fogadniuk, amit magáévá kell tenniük? Mit követelünk meg tőlük? Milyenné kell formálniuk közösségeiket ahhoz, hogy együtt tudjunk élni velük? Vagy majd mi alkalmazkodunk hozzájuk? Nekik nincs ilyen kötelességük? Hova vezet az a gyakorlat, ami a közösségeinket ellehetetlenítő terrorcselekményeket pszichés betegségként mentegeti? És ha ez már nem elégíti ki a közvéleményt, akkor jön a szokásos mantra arról, hogy a nyomor, a gyarmati múlt felelnek a terroristák tetteiért, pedig, ahogy hirdetik is: „Ez egy Allah által vezérelt háború a muszlim és a hitetlen, pogány nemzetek között." A parancs világos. „Öld meg a hitetleneket”, ahogy Allah mondta: „Aztán pusztítsd el a bálványimádókat, ahol csak rájuk találsz.”
Figyeljük meg a migránssimogatók érvelését – írja Schmidt Mária. Egyszerre hivatkoznak a humánumra, vagyis az erkölcsre, illetve a demográfiai, valamint a munkaerő szükségletre. A határok ellenőrzésének lehetetlenségével érvelnek, és persze avval is, hogy a nemzetközi jog kötelezővé teszi, hogy mindenkit befogadjunk. Mindez nettó hazugság. Hiszen a határainkon felhúzott kerítés érezhető és azonnali tehermentesítést jelentett a bevándorlási nyomás alól. Az arrogáns migránsokat útvonaluk megváltoztatására szorította, a hazánk területére való belépést pedig rendezetté, szabályozottá és jogszerűvé tette. Mindez cáfolja a határok feleslegességéről, légneművé válásáról szőtt ballib álmokat, melyek semmibe veszik a demokratikus berendezések területi korlátait. Ha egy adott területen élő emberek nem képesek birtokaikat megvédeni, akkor azt el fogják veszíteni. Addig is arra kényszerülnek, hogy megszerzett és felhalmozott javaikat megosszák a hívatlan vagy hívott betelepülőkkel, ami kalkulálható társadalmi feszültségekhez vezet. Mert minden közösség a határok kegyelméből létezik, és a belül- és kívülállók közötti különbségtétel működteti.

Akinek ez kevés, 
a teljes blogposztot itt olvashatja.




Tizenöt orosz hadihajó futott ki a 


Fekete-tengerre

fekete-tenger
Az orosz fekete- és Kaszpi-tengeri haditengerészetnél is hadrafoghatósági ellenőrzés, az Észak-Kaukázusban pedig rakéta- és tüzérségi hadgyakorlat kezdődött pénteken, egy nappal az után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására már készültségbe helyezték az orosz hadsereg nagy részét ugyanilyen ellenőrzés keretében.
Orosz hírügynökségek szerint a Fekete-tengeri Flotta legalább 15, illetve a Kaszpi-tengeri Flottilla tucatnyi hajója futott ki a tengerre, és vadászgépek kezdtek járőrözni a határtérségben. A kitűzött feladatok végrehajtásában több mint négyezer katona és 300 haditechnikai eszköz vesz részt. Ezzel egy időben rakéta- és tüzérségi hadgyakorlat kezdődött a hadsereg észak-kaukázusi katonai körzetében mintegy ötezer katona részvételével. Felderítő feladatokat végeznek korszerű radarrendszerekkel, és többfajta, összesen mintegy ötszáz tüzérségi és rakétaüteget is bevetnek.
Csütörtökön Vlagyimir Putyin elnök váratlan harckészültség-ellenőrzést rendelt más katonai körzetekben: az augusztus 25. és 31. közötti időszakra teljes harckészültségbe helyezték a déli, valamint részlegesen a nyugati és a központi katonai körzet, az Északi Flotta, a légi és űrerők, illetve a légideszant parancsnokságának egységeit.
Az orosz fegyveres erőknél az utóbbi időben gyakoriakká váltak a hasonló ellenőrzések, júliusban például a harci és mobilizációs készséget értékelték. Márciusban a légideszantos egységeknél volt ilyen.
A csütörtöki ellenőrzés miatt – amelyet nyugati hírügynökségek általában hadgyakorlatnak neveznek – Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte tanácskozásra a lengyel fegyveres erők vezetőit. A tanácskozást követően a tárca a nyugati országokkal szembeni nyomásgyakorlásra tett próbaként értelmezte az orosz műveletet. Macierewicz úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy nincs ok nyugtalanságra, a helyzet megfigyelése mellett a lengyel fegyveres erők folyamatos kapcsolatban vannak szövetségeseikkel.






A magyar zsidó származású milliárdost úgy tűnik nem csak az érdekelte, hogy egy Putyin ellenes ellenzéki erőt támogasson Oroszországban, hanem hogy létre is hozza azt, hogy destabilizálja az országot.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése