2016. szeptember 10., szombat

Szuper vályogház építése.




Szuper vályogház építése.




Mitől szuper a szupervályog? Érvek és ellenérvek



Manapság egyre többet hallunk a szupervályogról. Magyarországon, akárcsak Európában, még csak most ismerkedünk ezzel a földrengés- és árvízbiztos technológiával, amely a hazai terjesztői szerint jelentősen csökkentheti egy lakóház építési költségeit. De valóban ennyire szuper a szupervályog? Ennek jártunk utána.
A szupervályogot Nader Khalili iráni származású építész kísérletezte ki Kaliforniában, ahol a legmagasabb fokozatú földrengés-zónában tesztelték az épületeket. Az új technológia azt ígéri, hogy kiküszöböli a hagyományos vályogfalak hátrányait, így a vízérzékenységet, és sokkal szilárdabb szerkezetek megépítésére is alkalmas – mondja dr. Kovács Mónika Erika, a Szupervályog Magyarország munkacsoport vezetője.
A szupervályog vagy más néven földzsák-technológia négyféle újítást tartalmaz:
- Először is a vályogkeveréket körszövött polipropilén zsákokba helyezik el a fal helyén, majd következik a döngölés fázisa. Erre teszik rá a következő réteget. A zsák megóvja az építőanyagot a környezet viszontagságaitól, és növeli a fal nyomószilárdságát.
- Másodsorban vályogot tartalmazó döngölt sorok közé horganyzott szögesdrótot tesznek, amely összetartja a sorokat, növeli a fal húzószilárdságát.
- Harmadsorban a vályogkeverékhez kis mennyiségben cementet vagy meszet adnak, ami a vályog szerkezetét stabilizálja.
- Negyedrészben pedig a rugalmasan formálható építőanyag miatt íves falakat (boltíveket, kupolákat) is kialakíthatunk, amelyek statikailag előnyösebb szerkezetek, így például tartóoszlop vagy gerenda nélkül is stabil építményeket hozhatunk létre.
Így épül fel egy ház szupervályogból (szupervalyog.com)
Számos funkcióval rendelkező egy-vagy kétszintes építmény emelhető ezzel a technológiával, így ipari és gazdasági épületek, közösségi házak és lakóépületek, de kertépítésre is kiváló. A lakófunkció esetén monolit (csak földzsákból, fa tetőszerkezet, tetőcserép nélkül) és kombinált épületek (földzsák + hagyományos tetőszerkezet, tégla és földzsák falak kombinálása) tervezhetők a technológia hazai meghonosítói szerint. Dr. Kovács Mónika Erika kérdésünkre elmondta, hogy nemcsak melegebb éghajlatú éghajlatú területen – hanem más égövi zónákban, így nálunk is, ahol a hideg telek jellemzőek – tervezhető lakóház a szupervályogból. Colorado államban például 2 ezer méteres magasságban építettek házat ezzel a technológiával.

A hazai tapasztalatokra még várni kell

A hazai tapasztalatokra azonban még várnunk kell, hiszen idén tavasszal készül el az első referenciaház. Általános véleményeket nyilván majd több év múlva fogalmazhatunk meg az eredmények alapján. Mivel nem ipari technológiáról van szó, ezért az anyag felhasználását bárki elsajátíthatja, akár tanfolyamok keretében, akár a hazai cég szakmai felügyelete mellett. Ilyen szempontból közösségszervező és humanitárius szerepet is betölthet az építőanyag egy-egy helyi közösség életében, például hátrányos régiókban. Dr. Kovács Mónika Erika manapság különösen aktuálisnak tartja alkalmazását, elég csak az árvizekre gondolnunk, vagy arra, hogy szerkezet- és kulcsrakész állapotában is a szupervályogból épült ház jóval (akár 50-60%-kal) olcsóbb, mint egy téglaház.



Szupervályog és társai - kiút az építőipar apátiájából?!



Otthont minden hátrányos helyzetű és szegény embernek 2000-re!”Az ENSZ az 1987-es évet a Hajléktalanok Nemzetközi Évének nyilvánította. Tartok tőle, hogy a program célkitűzései nem valósultak meg, sőt, hogy csak egyet említsek, a devizahitel-válság a bajbajutottak és otthontalanok további tömegeit generálja." Dr. Kovács Mónika Erika - a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport vezetőjének - írása.

Az elmúlt két évben alkalmam volt meghallgatni Vida Gábor akadémikus előadását, melyben összefoglalta a világban jelenleg zajló hármas – gazdasági, környezeti és társadalmi válság − jelenségeit. Ezek mindegyike afelé mutat, hogy az építőiparnak is új megoldások felé kell néznie. A gazdasági válság következtében a fizetőképes kereslet nem elegendő a jelenleg megszokott építőipari kínálat megfizetésére, illetve a megszokott méretű és fogyasztású otthonok fenntartására.
A környezeti válság felhívta a figyelmünket arra, hogy az építkezés során már a tervezésnél muszáj számításba vennünk, hogy leendő otthonunknak nemcsak a megépítése, de a fenntartása is környezettudatos, energiatakarékos módon történjen. Új fogalmakban gondolkodunk: bevitt energia, újrahasznosítás, energetikai tanúsítvány, passzív és aktív házak és sorolhatnám. A társadalmi válság pedig egy új, tudatosabb réteg kialakulásához vezet: az embereknek ma már egyre inkább igényük a természetes és egészséges életmód. Fordított irányú folyamat indult el: a lakosság lassan kezd visszaáramlani a vidéki, természetközeli életformába.
Ebben az áramlatban született meg Nader Khalili, iráni származású amerikai építész, sikeres felhőkarcoló-specialista találmánya, a szupervályog-, más névenföldzsák- vagy szuperblokk-technológia, amely számos szempontból megoldást kínál a fenti problémákra.
A föld ősi, természetes, mindenütt jelenlévő építőanyag. A föld adja az épület tömegét, vályogtartalma biztosítja a kötőerőt, a fal száradása utáni szilárdságát. A földből épült fal kiváló hőtároló-kapacitása, hőmérséklet- és páraszabályozása révén kellemes belső klímát biztosít az épületnek: Nyáron hűt, télen fűt”ahogy az ismert mondásból tudjuk. Magyarországon régi hagyománya van a vályogépítésnek. Bár a vályogházak számos további előnnyel rendelkeznek a ma elterjedt épületekhez képest (olcsó, természetes, visszaforgatható nyersanyagok használata, jó épületakusztikai tulajdonságok, káros elektromágneses sugárzás elnyelése stb.), mégis a múlt század végére szinte teljesen kiszorult a vályogépítészet az építkezési kultúránkból. Ennek oka részben az, hogy a nem megfelelően megépített és karbantartott régi vályogépületek nem elég tartósak és ellenállóak (különösen a vízzel szemben) ahhoz, hogy a mai igényeknek megfeleljenek.
Khalili célja az volt, hogy ötvözze a hagyományos, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal, azaz megőrizze a régi földépületek előnyeit, értékeit, ugyanakkor kiküszöbölje hátrányos tulajdonságaikat.

Szupervályog 1x1a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Szupervályog 1x1 − Az építés alapelemei, azaz a régi földépítési módszereket kiegészítő négy erősítő elem („védelmi vonal”):
1) polipropilén tömlő („bennmaradó zsalu”)
2) szögesdrót („malter”)
3) földbe kevert kötőanyag (vízállóság, nyomószilárdság)
4) ívelt formák: ívelt fal, boltív, boltozat, kupola (statikai előnyök)
Mi is az a szupervályog? A helyben kiásott, és szükség esetén stabilizáló anyaggal (pl. mész, cement stb.) kevert földet a leendő fal helyén körszövött polipropilén zsákokba, vagy a zsákok alapanyagául szolgáló, még elvágatlan, hosszú polipropilén tömlőkbe töltjük. Az így lefektetett földzsák „hurkát” a hagyományos vályogépítéshez hasonlóan döngöljük. Az egymás tetejére rétegezett földzsák „hurkák” közé szögesdrót erősítést teszünk, amely összetartja a sorokat, és növeli a szerkezet szakítószilárdságát. A tartós (bennmaradó) zsaluként szolgáló erős polipropilén tömlő tartja a benne lévő töltőanyagot, ugyanakkor lég- és vízáteresztő szövetén keresztül a föld kiszárad, a hozzáadott kötőanyag hatására a földkeverék megköt. A szupervályog fal ily módon stabil, vízálló szerkezetté szilárdul. A szupervályog tulajdonképpen egy szuperhosszú vályog- vagy földhurka, egyfajta „instant” és hajlékony „falgenerátor”, amivel tetszőleges hosszúságú sorokat lehet formálni megszakítás nélkül.

Földzsák kupola, forrás: cocreatingourreality.coma teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

A földdel töltött zsákokból vagy tömlőkből egyenes vagy ívelt falakat, boltozatokat, kupolákat formálunk. A földzsák sorokból kialakított szerkezet, – különösen, ha az épület tervezésénél kihasználjuk az ívelt formák (boltív, kupola) statikai előnyeit –, lehetővé teszi, hogy stabil és tartós, a környezeti katasztrófáknak (árvíz, szélvihar, földrengés, tűzvész) ellenálló, változatos építési formákat hozhassunk létre földből, egyszerű és környezettudatos módon. A technológia prototípusa – az Öko-Dóm – Kalifornia szigorú, a legmagasabb fokozatú földrengészónának megfelelő építési követelményeinek eleget tett!
A szupervályogrendszer alkalmas a jelenleg megszokott épületstruktúrák és gépészeti megoldások kialakítására, de kiváló alternatíva öko/bioházak, autonóm házak építésére, az organikus építészet, a dombházak, a szakrális geometria vagy a feng shui kedvelőinek is. Az egyszerűtől a luxusig, a lakóházaktól az ipari és gazdasági épületekig, műtárgyakig, garázsokig, kerti létesítményekig, szinte bármit építhetünk belőle. Dombházak, pincék, templomok, szakrális épületek, jurták építéséhez, és még számos esetben szinte adja magát ez a módszer. Jelentős lehetőségekkel rendelkezik a katasztrófavédelemben is.
A környezettudatos, organikus építkezés, így a szupervályog-technológia is kihívást, egyben lehetőséget is jelent az építészek és az építtetők számára. A technológia magyarországi bevezetése jelenleg zajlik, amelyben komoly feladat hárul az építész-tervezőkre, statikusokra, kivitelezőkre. Ki kell dolgozni a hazai adaptációhoz szükséges szempontokat. A szupervályog önmagában a falszerkezet kialakításának egy speciális módja. A kívánt épület megtervezéséhez szükséges a kontinentális éghajlathoz megfelelő tetőmegoldások, hő- és vízszigetelés, épületgépészet stb. megtervezése, a csomóponti tervek, engedélyeztetési protokoll elkészítése.

Midi-Dóm” − magyar tájba illő ökoház látványterve (terv: Szupervályog Munkacsoport, látványterv: Válóczy Balázs)a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

A szupervályog formavilága igen gazdag, a hagyományos magyar építészeti kultúrához illő, de attól teljesen eltérő, változatos, fantáziadús építmények is kialakíthatók belőle. Ez igen vonzó lehet a kreatív, egyedi tervek készítésére vágyó szakembereknek. Azonban fontos az ehhez szükséges szaktudás, azaz a szupervályog-technológia építési szabályainak, ezenfelül az ívelt épületstruktúrák statikai vonatkozásainak mélyebb ismerete is, amely a jelenleg elterjedt „kockaházas” építkezés mellett háttérbe szorult. A jutalom a befektetett energiáért, hogy az első szupervályog-építtetők a kellő szaktudással rendelkező szakemberekhez fognak fordulni. 

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Az ívelt formavilágú, rusztikus felületekkel rendelkező földépületek nemcsak esztétikailag és ökológiailag kedvezőbbek, de egészségesebb is bennük élni. Tekintve, hogy a „kocka” építőelemekből költséges és nagy szaktudást igénylő feladat az ívelt falak kialakítása, eddig sajnos csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak ezt a „luxust”, például egy dombház építését. Mind az építők, mind az építtetők örömére a szupervályog-technológia segítségével a jövőben szélesebb rétegek számára lesznek elérhetőek a vágyott gömbölyded otthonok és egyéb építmények.
Tervezzünk és építsünk a természettel!” Az organikus építészet egyik fő alapelve, hogy − a jelenlegi tendenciával (egyre bonyolultabb gépesítés, újabb vegyi anyagok stb. használata) ellentétben − a tervezés és építés során előnyben részesítjük a természetes anyagok, a természetben található elemek használatát, a természetben megfigyelhető formákban és struktúrákban rejlő lehetőségeket. A természet a legbölcsebb építész, akinek alkotásaiban az anyag, a forma és a funkció szoros összhangban van. Minimális anyag, maximális tér és strukturális szilárdság.” Hogy egy példát említsek a természeti törvényszerűségekből. A permakultúrás tervezési szemlélet is ezeken az elveken alapszik. Nemcsak a házunkat, de a teljes épített és természetes környezetünket egységes egészként tervezzük meg, a lakóépülettől kezdve a kerti és gazdasági létesítményekig. A rendszer része a megújuló, szelíd energiák, a környezettudatos vízgazdálkodás is, illetve a teljes rendszer gazdaságos és környezettudatos működtetése. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele, összehangolása szintén az építész szakemberek kezében van.
A kihívás adott, a válaszok egy része is megvan, a gyakorlatba ültetés azonban még hátravan. A SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport azon munkálkodik, hogy a technológia megismertetésén és a szupervályog-építés alapjainak átadásán túl (tanfolyamok, szakkönyv, szakmai fórumok stb.) a közeljövőben a technológia hazai adaptálása, a még környezettudatosabb alternatívák kifejlesztése is meginduljon (pl. a műanyag vagy szögesdrót kiváltása, l. hipervályog, zsákvályog).

Triple-Vaulted House, Cal-Earth (Forrás: Kovács ME)a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Jordánia (Forrás: Cal-Earth fotó)a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

A szupervályog-technológia széleskörű alkalmazásához munkacsoportunk megtette az előkészületeket, kitaposta az eddig járatlan utat. Kellő tapasztalattal a hátunk mögött szeretnénk összefogni olyan szakemberekkel, akik felismerik a technológia előnyeit, az építészeti hagyományokat megújító potenciálját, és meg tudják ragadni az ebben rejlő lehetőségeket.
Dr. Kovács Mónika Erika
a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport vezetője


Szupervályog - olcsó és nagyszerű építési technológia

http://www.youtube.com/watch?v=sTV_3B7-weg

Szupervályog ház építés - magyar felirattal







A POLIPROPILÉN (PP) TÖMLŐ

Nader Khalili a technológia kifejlesztésekor egy olyan anyagot keresett, mely stabil, tartós, magas nyomószilárdsági étékekkel bír, olcsó és mindenütt elérhető. Így került látóterébe a polipropilén (PP), annak is a körszövött változata. A csomagolástecnikában igen elterjedt anyag, a világon mindenütt jelen van.

Sokakban visszást kelt a tömlő "műanyag" mivolta. Hogyan lesz öko, ha van benne műanyag?
Egyszerűen: A Szupervályoggal való építés, a műanyag (PP) tömlők ellenére is pozitív ökológiai lábnyomot produkál!

A Szupervályog technológiában az alapváltozatú körszövött PP tömlőt használjuk. Az alapváltozat tejfehér színű és UV érzékeny, azaz a napfény hatására lebomlik. Léteznek színes és UV bevonatú PP-k, de ezek -adalékanyagaik miatt- már nehezen egyeztethetők össze az ökológiai szemlélettel.

Alapvetően félkész termékről van szó. Ezeket a gyártó még további fázisokon futtatja, így lesz belőlük zsák. A tömlők értékesítését a Szupervályog csoport végzi.

Többféle méretű/szélességű tömlő létezik. A gyártótól érkező tekercsek 2-3ezer méter körüli, több száz kilós darabok. Ezeket szabdaljuk tovább.

Szupervályog csoportunk egyik célja, hogy a PP tömlőt kiváltsa valamilyen természetes anyag, pl: len vagy kender szőtte tömlők. Kis lépésekben már elkezdtük ezek tesztelését, de még sok időre és különböző statikai ill. egyéb mérésre van szükség ahhoz, hogy teljes bizonyossággal elhagyhassuk a PP tömlőket. Ráadásul az anyagi szempont sem elhanyagolandó! Egy PP tömlő lényegesen olcsóbb, mint természetes társai.
Fénykép: A POLIPROPILÉN (PP) TÖMLŐNader Khalili a technológia kifejlesztésekor egy olyan anyagot keresett, mely stabil, tartós, magas nyomószilárdsági étékekkel bír, olcsó és mindenütt elérhető. Így került látóterébe a polipropilén (PP), annak is a körszövött változata. A csomagolástecnikában igen elterjedt anyag, a világon mindenütt jelen van.Sokakban visszást kelt a tömlő "műanyag" mivolta.  Hogyan lesz öko, ha van benne műanyag?Egyszerűen: A  Szupervályoggal való építés, a műanyag (PP) tömlők ellenére is pozitív ökológiai lábnyomot produkál!A Szupervályog technológiában az alapváltozatú körszövött PP tömlőt használjuk. Az alapváltozat tejfehér színű és UV érzékeny, azaz a napfény hatására lebomlik. Léteznek színes és UV bevonatú PP-k, de ezek -adalékanyagaik miatt- már nehezen egyeztethetők össze az ökológiai szemlélettel.Alapvetően félkész termékről van szó. Ezeket a gyártó még további fázisokon futtatja, így lesz belőlük zsák. A tömlők értékesítését a Szupervályog csoport végzi.Többféle méretű/szélességű tömlő létezik. A gyártótól érkező tekercsek 2-3ezer méter körüli, több száz kilós darabok. Ezeket szabdaljuk tovább.Szupervályog csoportunk egyik célja, hogy a PP tömlőt kiváltsa valamilyen természetes anyag, pl: len vagy kender szőtte tömlők. Kis lépésekben már elkezdtük ezek tesztelését, de még sok időre és különböző statikai ill. egyéb mérésre van szükség ahhoz, hogy teljes bizonyossággal elhagyhassuk a PP tömlőket. Ráadásul az anyagi szempont sem elhanyagolandó! Egy PP tömlő lényegesen olcsóbb, mint természetes társai.



Szupervályog



Szupervályog ház belülről (fotók: szupervalyog.com)
szupervályog – vagy más néven földzsák-technológia (angol nevén superadobe, illetve earthbag) – négyféle újítással küszöböli ki a hagyományos vályogépítés hátrányait.
  1. A vályogkeveréket körszövött polipropilén zsákokba helyezik el a fal helyén, majd következik a döngölés fázisa. Erre teszik rá a következő réteget. A zsák megóvja az építőanyagot a környezet viszontagságaitól és növeli a fal nyomószilárdságát.
  2. A vályogot tartalmazó döngölt sorok közé horganyzott szögesdrótot tesznek, amely összetartja a sorokat, növeli a fal húzószilárdságát.
  3. A vályogkeverékhez kis mennyiségben cementet vagy meszet adnak, ami a vályog szerkezetét stabilizálja.
  4. A rugalmasan formálható építőanyag miatt íves falakat (boltíveket, kupolákat) is kialakíthatunk, amelyek statikailag előnyösebb szerkezetek, így például tartóoszlop vagy gerenda nélkül is stabil építményeket hozhatunk létre.
A szupervályog esetében helyi építési anyagról beszélünk, amelyek tájegységenként az adott talajszerkezet alapján eltérő agyagmennyiséget tartalmazhatnak. Az építkezéseket a helyi építési szabályozások határozzák meg, és mivel nem ÉMI-engedélyes építőanyagról van szó, ezért a tervezési-engedélyezési dokumentációban a statikusnak és az építésznek részletesebben foglalkozniuk kell az építőanyaggal, és a kiviteli tervhez csatolni kell az adott építőanyag részletes alkalmazástechnikai útmutatóját.

Előnyei

Alkalmazási területe

Számos funkcióval rendelkező egy-vagy kétszintes építmény emelhető ezzel a technológiával, így ipari és gazdasági épületek, közösségi házak és lakóépületek, de kertépítésre is kiváló. A lakófunkció esetén monolit (csak földzsákból, fa tetőszerkezet, tetőcserép nélkül) és kombinált épületek (földzsák + hagyományos tetőszerkezet, tégla és földzsák falak kombinálása) tervezhetők a technológia hazai meghonosítói szerint.
Ugyanakkor természeti katasztrófák utáni gyorssegélynél és esetleg egyszerű kis nyaralóknál egyértelműen használható megoldásnak tartják ezt a fajta vályogot.

Tartósság

Az épületeket földrengésteszteknek vetették alá, ahol 200%-osan megfeleltek a vizsgálatoknak. A zsák pedig csak az UV sugárzás hatására bomlik le, a falszerkezet védi az anyagát a környezeti behatástól. A szögesdrót még a szabad levegőn is évtizedekig (mintegy száz évig) eláll. A horganyzott drót esetében, amelyet még a fal szerkezete is véd, ez az időtartam jóval nagyobb. A vasbeton szerkezetekben kezeletlen natúr vasból van a vasalás, amely a legtöbbször már a beépítéskor rozsdás, és tovább korrodálódik a szerkezeten belül, ezzel mégsem foglalkozik senki.
A speciális polipropilén zsák olyan erősen tartja a vályogkeveréket, hogy nem érzékeny a helyi alapanyag minőségére. Az anyag agyagtartalma tág határok – 5-30% – között változhat, amely arány hazánkban szinte bárhol megtalálható.

Költségek

A technológia támogatói szerint a szupervályogból épült ház akár 50-60%-kal olcsóbb, mint egy téglaház.

Hátrányai

A legtöbb szakértő még nem érzi elég kiforrottnak a technológiát ahhoz, hogy lakóépületet építsenek belőle.

Tartósság

Vannak, akik szerint hazánkban többek között azért szorult vissza a vályogépítés, mert nem minden agyag minősége felel meg a jó vályogház építésének. Ráadásul itt zsákba erősítik a vályogot és egy kis cementtel keverik össze. Ez kevés ahhoz, hogy hosszabb távon garantálja az építőanyag tartósságát. A zsák pár évtized alatt széttöredezhet, a szögesdrót ugyanennyi idő alatt rozsdásodhat el.

Hőszigetelés

A vályog hőszigetelő képessége önmagában nem felel meg a jelenleg érvényes normáknak, ezért csak fűtetlen épületeket építhetnek belőle.
Ugyanakkor a szupervályogból épült ház ugyanúgy kaphat megfelelő vastagságú hőszigetelő réteget. Először hagyományosan egy vakoló réteget helyeznek el a külső falon (tapasztás), amikor a fal egyenetlenségeit elsimítják. Majd erre jöhet a hőszigetelés, amely megvalósítható a „hely szellemének” megfelelően természetes anyagokból (bioszigetelés) vagy akár alkalmazhatnak modern szigetelőanyagokat is (pl. kőzetgyapotüveggyapot, esetleg cellulóz).
Ám a hőszigetelés rögzítésére ki kell még dolgozni módszereket, valamint kérdéses a csomópontok és a belső felületek kialakítása is.

Költségek

Szkeptikusok kételkednek abban, hogy milliós megtakarítási lehetőségeket kínál a technológia. Sőt, a talajmechanikai vizsgálat (100 ezer forint) és az alkalmazási útmutató elkészítése jelentős többletköltségként jelentkezhet a tervezés folyamatában. Ugyanakkor ezek elvégzése nem kötelező, de ajánlott akár téglaházaknál is.




SzuperVályog házikók



"A Nader Khalili (Cal-Earth) iráni származású építész által megalkotott szupervályog (más néven földzsák vagy szuperblokk) technológia a hagyományos vályogépítés továbbfejlesztett változata. A technológia ötvözi a tradicionális, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal, így a szupervályogból készült épületek megőrzik a vályogépületek előnyös tulajdonságait, ugyanakkor kiküszöbölik a hagyományos vályogépítés kivitelezési nehézségeit, és a vályogfalak szerkezeti hátrányait (pl. vízérzékenység, nem megfelelő szilárdság, tartósság). A technológia számos további építészeti, gazdasági és ökológiai előnnyel rendelkezik. A földzsák technika ideális ívelt falak, boltívek, kupolák, íves nyílászárók kialakítására, ezzel harmonikus, ember- és természet közeli, a környezetbe illeszkedő, esztétikus formájú épületek kialakítására. A földzsák sorokból kialakított szerkezet, - különösen, ha az épület tervezésénél kihasználjuk az ívelt formák (boltív, kupola) statikai előnyeit -, lehetővé teszi, hogy stabil és tartós, a környezeti katasztrófának (árvíz, szélvihar, földrengés, tűzvész) ellenálló, változatos építési formákat hozhassunk létre földből, egyszerű és környezettudatos módon. A technológia további előnye, hogy bárki megtanulhatja, és az egész család, közösség apraja és nagyja részt vehet az építési munkálatokban. A technológiával a legkülönfélébb magán és közösségi célú létesítmények épülhetnek: házak, és ipari és gazdasági épületek, műtárgyak, garázsok, kerti létesítmények, épületegyüttesek, a hagyományos házaktól a modern épületekig, az egyszerű, szerényebb kivitelezésű épületektől a minden igényt kielégítő, gazdag felszereltségű luxus ingatlanokig."'

















Építőanyagok, eszközök





Termékeink megvásárlásával a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport munkáját 
és a Szivárvány Ökofalu megalapítását is támogatja. Köszönjük! 


Munkacsoportunk 2012. végén megkezdi a szupervályog építéséhez szükséges anyagok és eszközök forgalmazását, hogy ezzel is segítsük a technológia hazai elterjedését. Terveink szerint a következő tavaszi építési szezon kezdetéig a palettát folyamatosan bővítjük.Térjen vissza oldalunkra!

TÖMLŐK, ZSÁKOK

Polipropilén tömlő (szupervályog):
Szélesség:  240    400 / 450    560    600  mm
Minimális rendelési hosszúság: 10* m
Árak: 240 mm: *** Ft / m

         450 mm: 130.- Ft / m (jelenleg kapható)       
         560 mm: *** Ft / m
         600 mm: *** Ft / m
Az árak az áfát nem tartalmazzák.
Legkisebb rendelhető méret: 100 méter.
Rendelhető 100 méteres csomagokban. 
Raschel tömlő (hipervályog): 
Hamarosan...




Zsákvászon (jutaszövet), lenvászon tömlő (zsákvályog):
Hamarosan...





SZÖGESDRÓT, RABICHÁLÓ

Szögesdrót:Hamarosan...




Rabicháló:Hamarosan...





DÖNGÖLŐK



  • Szokványos kb. 20x20 cm négyzetes
  • Lapdöngölő kb 10x25 cm
  • Csődöngölő (csőablakok, vezetékek helyének kialakításához)





MŰANYAG CSŐ

Töltőcsőnek, adagolócsőnek, csőablak
hoz:Hamarosan...






Fontos tudnivalók - a rendelés menete:
Az árak az áfát nem tartalmazzák (áfa: 27%).
Amíg nem indul be Magyarországon a szupervályog építés nagyobb méretekben, a szükséges alapanyagok és eszközök raktározására, sorozatgyártására nincs módunk. Tekintve, hogy a tömlő a zsák alapanyaga, és a gyártók nagy mennyiségben (több ezer méter) forgalmazzák, kisebb mennyiség beszerzése időt, szervezést, pl. többmegrendelés összegyűjtését igényli. A döngölőket, egyéb eszközöket pedig egyedileg gyártatjuk le. 
Ezért kérjük, időben gondolja át, mire lesz szüksége az építés megkezdése előtt, hogy minél hamarabb, kedvező áron tudjon ezekhez hozzájutni.
A megrendelt építőanyagok, eszközök szállítási ideje terméktől függően változó (kb. 2 hét). Előzetes rendelés és előlegfizetés (20%) után tudjuk a terméket megrendelni / legyártatni. Megrendelését követően e-mailben megküldjük a bankszámlaszámot, majd az előleg számlánkra történő beérkezését követően értesítjük a termék elkészültéről. Az elkészült terméket előre utalás után 3 napon belül postázzuk. Személyes átvétel esetén a hátralék készpénzben is fizethető.
Személyes átvételi lehetőség: Budapest. I. ker. (Déli pályaudvar, Széll Kálmán tér közelében), minden csütörtökön 16.00-20.00, a szupervályog fórum időpontjában 16.00-17.00. Héreg Szivárvány Falu: szombat-vasárnap 10.00-18.00.
Előzetes időpont egyeztetés szükséges!
Rendelési szándékát kérjük, hogy a lap alján letölthető regisztrációs és megrendelő lap visszaküldésével jelezze a regisztracio@szupervalyog.hu e-mail címre.
Letölthető regisztrációs lap: 
Az alábbi "SzuperVályog és PermaKultúra Regisztrációs lap"  nevére kattintva a Word dokumentum online megtekinthető (nem szerkeszthető!).
A regisztráció lap visszaküldéséhez, kérjük, töltse le a dokumentumot a jobb oldalon található nyilacskára kattintva a saját számítógépére, és ott egy szövegszerkesztővel töltse ki, majd az elmentett dokumentumot e-mailben csatolva küldje vissza a 
regisztracio@szupervalyog.hu címre.







"A föld a bölcs kezében arannyá változik" (Rúmi)

A FÖLDÉPÍTÉS RENESZÁNSZA:SZUPERVÁLYOG - Ház-, kert- és tájépítési technológia 
AVAGY VÁLYOGÉPÍTÉS ÚJ FORMÁBAN...
  • Figyelemreméltó és elérhető alternatíva a természetes, környezetbarát, környezettudatos építés és életforma elkötelezettjeinek;
  • Tartós, a jelenlegi szeszélyes időjárás, változó klíma kihívásainak, a környezeti katasztrófáknak (árvíz, szélvihar, tűzvész, földrengés) ellenálló*, mégis egészséges otthon;
  • A tradicionális, évezredes építési technológiák ötvözése a legújabb technikákkal, anyagokkal;
  • Széleskörű felhasználási lehetőségek: a kertépítéstől, kerti létesítményektől, tároló és gazdasági épületektől, a nyaralókig, családi házakig, közösségi épületekig, terekig, teljes ökofaluig;
  • A „hagyományos” (azaz ma megszokott) épületstruktúrák és gépészeti megoldások kialakításától az öko/bioházak, autonóm házak építéséig;
  • Az organikus építészet, a dombházak, a szakrális geometria vagy feng shui kedvelőinek is;
  • Változatos funkciók, forma és stílus, melynek szinte csak a fantázia szab határt!
Múlt, jelen, és jövő… a Földtől a Marsig, azaz a hagyományos építkezéstől a jövő otthonáig.
(*A technológia prototípusa, az Öko-Dóm, Kalifornia szigorú - a legmagasabb fokozatú földrengészónának megfelelő - építési követelményeinek eleget tett.)
Szokatlannak tűnő kombináció?
A szupervályog-technológia megalkotója 
Nader Khalili(1936-2008), iráni építész, aki hazájában, majd Kaliforniában is sikeres pályát futott be, mint felhőkarcoló- specialista. „Életútjának felén” azonban új értelmet keresett az életének, szakmai tudásának, és nekiindult az arab sivatagnak. Emberszeretete vezérelte: „Hogyan csináljunk a háborúból békét, hogyan építsünk a rombolás helyett? A háború alapvető építő anyagai - homokzsák és szögesdrót – (sajnos) mindenütt a világon elérhetőek. Föld is van mindenütt a talpunk alatt… Hogyan lehetne ezekből az anyagokból bárki által egyszerűen felépíthető, mégis tartós otthont létrehozni?” Fizikai és szellemi utazása során álmodta meg ezt az építési módszert, amely ötvözi a tradicionális, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal. 1986-ban megalapította a California Institute of Earth Art and Architecture („a föld művészet és építészet kaliforniai intézete”). -> http://www.calearth.org.
Az intézet filozófiája a négy természeti alapelem – a föld, víz, levegő és tűz – egyensúlyán, a művészetet és ember(i)séget szolgáló egységén alapul. A Cal-Earth Intézet által alkalmazott technológiák, a tervezés és kivitelezés az építészet ősi és időtlen alapelvein alapulnak: a természet alapelemei, az ívek, boltozatok, kupolák és fülkék, a megújuló energiaforrások, a természet geometriája és a természeti struktúrák szimmetriája, a nyomó- és húzóerők egysége. Az intézet azt is hangsúlyozza, hogy az élhető otthon teremtése alapvető emberi jog, és célul tűzi ki az emberek gazdasági erősítését is, azáltal, hogy részt vehetnek a saját otthonuk és közösségük létrehozásában. Ugyanakkor alternatívát kíván nyújtani a mai globális szükségletekre is, mint a természeti erőforrások megőrzése, az erdőirtás megállítása, a környezetszennyezés és globális felmelegedés lassítása, az egészség megőrzése, a közösségek és a kultúrák megóvása, és otthonteremtés a rászorulóknak.
A szupervályog-technológia alapját valójában az az ötlet adta, amelyet Nader Khalili a NASA „Építkezés a Holdon és a Marson” programjához terjesztett fel. A Holdon és a Marson valóban csak a természeti elemek vannak kéznél! A „Velcro-adobe” („tépőzár-vályog”) elnevezésű ötletével azonnal meghívást nyert az űrépítkezési programba. Amikor Khalili továbbfejlesztette az űrtechnológiát földi hajlékok számára, elsősorban a szegényeknek, rászorulóknak akart segíteni. Az első szupervályog építmények ezt a célt szolgálták. Átmeneti menedékeket, illetve egyszerű, de tartós, a környezet szélsőséges behatásainak ellenálló új otthonokat építettek a természeti katasztrófák (árvíz, tűzvész, földrengés) által sújtott embereknek, akik maguk is részt vettek az építésben. Az azóta eltelt évek során bebizonyosodott, hogy ennek a technológiának, illetve a technológia egyéb - hagyományos, illetve ökológiai - építési módokkal történő kombinálásának a felhasználási lehetőségei olyan széleskörűek, hogy annak szinte csak a fantázia szab határt! Szerte a világon, különböző éghajlati viszonyok között, magán és közösségi célokra is épülnek házak és egyéb épületek, kerti létesítmények, a hagyományos házaktól a modern épületekig, az egyszerű, szerényebb kivitelezésű épületektől a minden igényt kielégítő, gazdagabb felszereltségű házakig. punk alatt… Hogyan lehetne ezekből az anyagokból bárki által egyszerűen felépíthető, mégis tartós otthont létrehozni?” Fizikai és szellemi utazása során álmodta meg ezt az építési módszert, amely ötvözi a tradicionális, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal. 1986-ban megalapította a California Institute of Earth Art and Architecture („a föld művészet és építészet kaliforniai intézete”). -> http://www.calearth.org.
A szupervályog-technológia alapját valójában az az ötlet adta, amelyet Nader Khalili a NASA „Építkezés a Holdon és a Marson” programjához terjesztett fel. A Holdon és a Marson valóban csak a természeti elemek vannak kéznél! A „Velcro-adobe” („tépőzár-vályog”) elnevezésű ötletével azonnal meghívást nyert az űrépítkezési programba. Amikor Khalili továbbfejlesztette az űrtechnológiát földi hajlékok számára, elsősorban a szegényeknek, rászorulóknak akart segíteni. Az első szupervályog építmények ezt a célt szolgálták. Átmeneti menedékeket, illetve egyszerű, de tartós, a környezet szélsőséges behatásainak ellenálló új otthonokat építettek a természeti katasztrófák (árvíz, tűzvész, földrengés) által sújtott embereknek, akik maguk is részt vettek az építésben. Az azóta eltelt évek során bebizonyosodott, hogy ennek a technológiának, illetve a technológia egyéb - hagyományos, illetve ökológiai - építési módokkal történő kombinálásának a felhasználási lehetőségei olyan széleskörűek, hogy annak szinte csak a fantázia szab határt! Szerte a világon, különböző éghajlati viszonyok között, magán és közösségi célokra is épülnek házak és egyéb épületek, kerti létesítmények, a hagyományos házaktól a modern épületekig, az egyszerű, szerényebb kivitelezésű épületektől a minden igényt kielégítő, gazdagabb felszereltségű házakig. 
2010. őszén a Cal-Earth Intézet ösztöndíjasaként részt vettem egy kéthónapos képzésen, amely során lehetőségem nyílt elsajátítani a szupervályog építési módszert. Hazajövetelem után a megalapítottam a Szupervályog Magyarország Munkacsoportot (új nevén aSzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoportot), amely elindította a szupervályog-technológia hazai adaptálását, továbbfejlesztését és bevezetését. Munkacsoportunk  2011-től folyamatosan indít tanfolyamokat azoknak, akik maguk szeretnének majd építeni a módszerrel, illetve vállalja, hogy szakmai segítséget nyújt azoknak, akiknek nincs lehetőségük, vagy nem szeretnének maguk építkezni, de szeretnének szupervályog otthonban lakni, vagy egyéb szupervályog-technológiával készült létesítményeket használni.
Várjuk az érdeklődőket!
SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport 
a Cal-Earth Intézet magyarországi kapcsolattartója







Elképesztő újítások az építőiparban



2013-01-19 07:00
A hagyományos iparágakban is elképesztő sebességre kapcsolt a kutatási kedv: a tégla, a cserép, a beton és a nyílászárók is alaposan megújulnak.
Új falazó- és építőanyagokban nincs hiány: nálunk is rendszeresen jutnak ilyen ötletek nagy sajtónyilvánossághoz. Az építőiparban azonban hosszú ideig tart egy-egy új anyag elterjedése, ezt az engedélyeztetési folyamat és a szabványok mellett az is nehezíti, hogy a több évtizedre, esetleg évszázadra tervezett épületekbe mindenki csak nagyon megbízható anyagokat építene be. Mégis a szerkezeti elemeknél is akad bőven innováció, és persze számos kiegészítő, például fényre sötétedő nyílászáró vagy napelemes cserép teheti takarékosabbá a jövő épületeit.




Magyar megoldás

■ Eddig mintegy három tucat épület készült el a magyar ISB-technológiával. A 2010-ben bemutatott, azóta több irányban továbbfejlesztett falazóelem- és födémrendszer már eredetileg is gyors és olcsó megoldás volt. A kőzetgyapot hőszigetelő elemekből és gipszkartonból álló blokkokat készbetonnal kiöntik, így kapják meg a falakat és a födémet. Az újabb verzió pedig – hasonlóan a szupervályoghoz – akár helyi anyagokból, például sivatagi homokból is lehetővé teszi a falazóblokkok kiöntését. Ezeket gyakorlatilag zsaluként használják fel, és a beöntött beton szilárdítja a falakat. Ebből is kevesebbre van szükség, mivel a szilikáthab szintén a tartószerkezet része. A könnyű elemekből gyorsan és kevés munkával kirakható a falszerkezet, ezekbe kerülnek erősítő vaselemek.






Cserép helyett napelem

■ Már nemcsak utólag szerelnek fel épületekre napelemeket, hanem az új ház tervezésekor ezeket eleve betervezve ki is válthatók más építőanyagok. Ha a szolárcellákat nem a cserépre teszik, hanem a panelek tetőfedőként szolgálnak, nagy költséget lehet megtakarítani.






Szupervályog

■ Nader Khalili iráni építész ötletét már Magyarországon is alkalmazzák számos közösségben. A hazánkban is évszázadokig használt vályogházak föld, homok és víz keverékéből készült téglából vagy döngölt falakból épültek fel. A mai előírásoknak a vályog szilárdsága nem megfelelő, ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy a vályogkeveréket polipropilén zsákokba töltik, ez már jó nyomó- és húzószilárdságot biztosít. A keverékbe meszet vagy cementet is tesznek, ez még tovább erősíti a szilárdságot, akárcsak a zsákok közé fektetett olcsó szögesdrót. Az így épített házak ára mintegy fele a téglából építettekének, és statikai stabilitásuk nagyon nagy. Sőt, az építés ökológiai lábnyoma is jóval kisebb, mivel 80-90 százalékban a helyi földből, egyszerű kézi erővel emelhető ki és állítható össze a fal alapanyaga.






Dizájnburkolatok

■ A könnyűszerkezetes és alternatív építőanyagok sok helyről kiszorítanák a betont. Hazai dizájnerek viszont eddig elképzelhetetlen helyeken használnák a sokáig hidegnek és ridegnek tartott anyagot. A magyar Ivánka Concrete Design nemcsak sokszínű járólapokat készít, hanem – egyebek közt – még hangszórókat, mosdókagylót, divattáskát, illetve faldekorációs paneleket is. Egy másik vállalkozás, a michigani Sensitile cég pedig LED-ek és üvegszálak segítségével a járólapokat, a csempéket és a lépcsőket is egészen különleges módon világítja meg.






Áramot termelő ablakok

■ A Kaliforniai Egyetem kutatói egy olyan polimert fejlesztettek, amely lehetővé teszi, hogy az infravörös, az emberi szem számára láthatatlan tartományban érkező fénysugarak energiáját tudják hasznosítani. A 70 százalékban átlátszó anyag így kiválóan alkalmas lehet bármely üvegfelületen energiatermelésre, így a csupa üveg irodaházakon alkalmazva pont a legmelegebb napokon tudnának a klímák üzemeltetéséhez megfelelő energiamennyiséget előállítani.
Folyékony gránit
■ A betont helyettesíthetné a Sheffieldi Egyetem kutatói által kifejlesztett építőanyag. Ennek legnagyobb előnye, hogy kiváló a tűzállósága, akár 1100 ºC-os hőmérsékletet is kibír. Emellett – a betonnal ellentétben – nem robban szét magas hőmérsékleten, ezért tűzgátló szerkezetként is használható. Környezeti hatásai is kedvezőbbek, mivel 30–70 százalékban újrahasznosított építési hulladékból áll, és harmadával kevesebb cementre van szükség hozzá. További előnye, hogy nagyon magas a víztaszító képessége, ezért nedves területeken is alkalmazható. A londoni olimpiai falunál szintén használták az anyagot, egyelőre viszont nem a házépítéseken terjedt el. Gránitburkolatok, garázspadlók készítésére és javítására már több cég is használja.
Szénszálas beton
■ A különleges nanoszerkezetű szénszál amellett, hogy stabil, igen könnyű is. Az acélnál ötször erősebb, kétszer merevebb, súlya pedig csak a harmada. Amellett, hogy erős, a szénszál rugalmas is, így tökéletes építőanyag lehet például olyan területeken, ahol hurrikánoknak vagy földrengéseknek vannak kitéve az épületek. Egyelőre leginkább vasbeton szerkezetek javítására használják, de egyre gyakoribb, hogy az épületek díszburkolatait már vasbeton helyett szénszálas erősítéssel készítik. Itt jelentős az a súlynyereség, amit a jóval könnyebb szénszálas erősítésű betonnal lehet elérni.






Önjavító beton

■ Gyorsan lehet nagy teherbírású szerkezeteket készíteni vasbetonból. Ezek azonban nem lesznek olyan tartósak, mint az ókori mesterek által készített kőépületek, mivel általában csak száz évre tervezik őket, és a töredező betonelemek javítása helyett inkább az újraépítést szokták választani. A holland Delfti Műszaki Egyetem kutatóinak azonban olyan ötletük van, amely önjavítóvá teheti a repedező betonszerkezeteket. Az anyagba olyan baktériumokat kevernek, amelyek mészkövet állítanak elő, és granulátumként a működésükhöz szükséges kalcium-laktátot is bekészítik nekik. A baktériumok csak akkor élednek fel álmukból, ha a keletkező repedéseken vízhez is jutnak. A megoldás előnye, hogy az már a mikrorepedések kijavítását is lehetővé teszi, jelentősen megemelve a beton élettartamát. Az idén kezdik az új beton tesztjeit természetes körülmények között, és legkorábban két-három év múlva dobhatják piacra.











Szupervályog

Földépítés

Holdhomokkal töltött műanyag zsákok tépőzárral összetartva – ezzel az ötlettel állt elő Nader Khalili amerikai építész a NASA holdbéli épületek tervezéséhez kiírt ötletpályázatára 1984-ben. A Nyugalom tengerén azóta sem épültek emberi kolóniák, viszont megszületett a szupervályog gondolata, ami negyed évszázad alatt komoly alternatív építési technológiává érett.

Dupla-Dóm, Bócsa
A



Az ötlet nem új, ideiglenes építmények, menedékek, fedezékek és védművek készítésére már az első világháború óta használnak földdel, homokkal és törmelékkel töltött zsákokat, a lövészároktól az árvízvédelemig. Építészeti alkalmazására is történtek kísérletek, nem kisebb tervező próbálkozott ilyen struktúrákkal, mint a müncheni olimpiai stadiont jegyző Frei Otto. Térhódításról persze túlzás lenne beszélni, de az iráni származású Khalili érdeklődése és kutatásai a nyolcvanas évek óta nagy lökést adtak a technológia elterjedésének. Az első, nagyobb publicitást kapott projekt az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kezdeményezett tizenöt menekültház építése volt 1995-ben, Khalili vezetésével. Sajnos az iráni kormány néhány évvel később lebontotta a menekültházakat, de azóta tucatnyi országban, a legkülönbözőbb éghajlati viszonyok között emeltek épületeket szupervályogból.

Földzsák

Agyag, homok, föld és víz, esetleg szalma – ezek a hagyományos vályog alkotóelemei. A napon szárított vályogtéglák vagy a vert fal ökológiai előnyei közismertek, viszont számos tulajdonsága – a vízérzékenység és korlátozott szerkezeti szilárdság –miatt csak kevéssé használt anyag a modern építészetben. Kritikus az alkotóelemek, különösen az agyag megfelelő aránya is, ezért nem minden tájegységen lehetséges alternatíva, mivel helyben nem gyártható, és súlya miatt szállítása nem gazdaságos. A szupervályoggal éppen ezeket a negatívumokat sikerült kiküszöbölni négy technológiai újítás révén.

A legfontosabb új elem a földzsák: az a nagy nyomó- és húzószilárdságú, körszövött polipropilén zsák vagy végtelenített cső, amibe a helyszínen készített földkeveréket töltik. Ez történhet manuálisan vagy gépesítve. A vályoghurkákat a fal kontúrjában lefektetik, majd alaposan ledöngölik. A második újítás maga a stabilizált keverék, ami kevés cement vagy mész hozzáadásával jelentősen növeli a falszerkezet szilárdságát, véd a víz és a kártevők ellen. Gyakorlatilag Magyarország területének 90 százaléka alkalmas helyben kevert szupervályog készítésére. A harmadik fontos elem a sorok közé rakott horganyzott szögesdrót, ami rendkívüli szakítószilárdságú tépőzárként tartja össze az egymásra döngölt hurkákat. Végül Khalili szülőhazájának évezredes hagyományokat őrző sárkunyhóiból merített ötlete az íves szerkezet, ami a szupervályog épület tektonikus szilárdságát adja.


Szaletli, Gárdony
Természetes alakzat

A boltozott konstrukció különösen hasznos ott, ahol gyakoriak a földrengések, illetve illeszkedik a szupervályog eredeti koncepciójához: házilagosan, különösebb szaktudás nélkül, olcsón, kiegészítő statikai szerkezetek – támpillérek és fedélszék – nélkül is lehet lakható házat emelni belőle. A legegyszerűbb, kupola alakú háznál egyetlen, középre leszúrt láncot használnak vezérfonalként – ez jelöli ki a fal szabályos kontúrját, majd a dóm sugaraként ezzel mérik ki, hogy a következő sor mennyivel legyen eltolva az alatta levőhöz képest. Így tulajdonképpen egy kötőanyag nélküli monolit szerkezet jön létre, ami ugyanakkor rendelkezik némi belső rugalmassággal a szögesdrót-tépőzár révén. A nyílásokat vagy előre kizsaluzzák és körbeépítik, vagy szilárdabb keverék esetén később vágják ki a megszilárdult falból. A rendszer további előnye, hogy jellegénél fogva esőben is építhető, nem tesz benne kárt a víz. Az alapforma négyméteres körátmérőt tesz lehetővé, ennél nagyobb szerkezetekhez már csatlakozó ívek és statikai számítások szükségesek.

Borítás

Önmagában a polipropilén időtálló anyag, csak az UV-sugarakat viseli nehezen, ezért a szerkezetet feltétlenül vakolni kell. Khalili sajátos megoldása a „hüllő” borítás: 85% föld és 15% cement keverékéből készített simított vakolat, amire szintén föld-cement bázisú, öklömnyi gombócokat nyomnak. Ez a durva felület elosztja a feszültséget és kiválóan ellenáll a ház mozgásából adódó repedéseknek. Érdemes azonban a helyi adottságokhoz alakítani a külső borítást. Sok helyütt például növényekkel telepített zöldtetőt alakítanak ki a boltozott épület külső héján.

Szuperhomokozó, Gárdony
Eco-Dome névre keresztelte Khalili azt a konyhával, fürdővel, hálóval ellátott, 37 négyzetméteres alapmodellt, amit négy-öt ember mindenestül egy hónap alatt megépíthet pusztán kézi erővel. Ugyan menekültháznak épült, de kis odafigyeléssel generációkat is kiszolgálhat. 

Magyar vályog

Közvetlenül a feltaláló által alapított intézetben, a Cal-Earth (California Institute of Earth Art and Architecture) kurzusán ismerkedett meg a szupervályoggal Kovács Mónika Erika, aki párjával, Fekete Zoltánnal igyekszik meghonosítani Magyarországon a technológiát. Meggyőződésük szerint a vályogépítészet hagyománya és a formai megoldások egyaránt vonzóvá tehetik ezt az alternatív építéstechnológiát a hazai házépítők körében. Ezen túl további ösztönző erő lehet a költséghatékonyság és a környezettudatosság is. Más kérdés, hogy mennyire nyitottak erre a hatóságok. A helyszínenként változó összetétel miatt nem lehet szabványosítani és központilag minősíteni a szupervályogot – mint ahogy a vályogot, de a helyszínen kevert betont sem –, ezért a Belügyminisztérium Építési Főosztálya 2011 januárjában kiadott szakmai állásfoglalása szerint „a jogosultsággal rendelkező tervezőnek kell részletesen meghatározni a felhasználandó anyag elvárt tulajdonságait, a szállítás, az előkészítés, a tárolás és a beépítés feltételeit, az alkalmazás műszaki megoldásait és … ellenőrzésének módját, a kivitelezés folyamatáért és a kész épületért a felelős műszaki vezetőnek kell helytállnia”. Ezt azért fontos tudni, mert sok esetben a helyi építési hatóságok sincsenek felkészülve az egyedi esetekre, és nincsenek tisztában a jogi háttérrel. A szupervályog magyar meghonosítói szerint a nemzetközi szabályozás is az ökológiai építészeti módok támogatásának irányába halad, így remélik, hamarosan a hazai gyakorlat is követi ezt a trendet.
INFÓ: www.szupervalyog.com
Infó: A cikk eredeti változata a 2011.09.08-i Népszabadságban olvasható.

Szupervályog, avagy „zöld” építészet



Közzétéve 2013-04-30
Amikor vásárolunk egy telket, hogy építkezzünk rá, mindig felmerül a kérdés, hogy miből legyen a ház. Nagyszerű, környezetkímélő megoldás a szupervályog, mely egyesíti korunk technológiáját ősi hagyományainkkal. Egészséges, a természetet kismértékben károsító és nem utolsó sorban olcsó módszer a vályoggal való építkezés, hiszen az építőanyag helyben van. A föld az emberiség legrégebbi építőanyaga, csak elfelejtettük használni. Korszerű technikával kombinálva a mai kor igényeit is kielégíti.
vályogház
A föld, víz, tűz, levegő, azaz a négy elem egyensúlyán alapuló építészet az emberiséget, művészetet és a környezetet egyesíti. A homokzsákba töltött vályogkeverék, könnyen alakítható falat eredményez, ellenáll az időjárási viszonyoknak, ugyanakkor megfelelő klímát biztosít a lakásban. A ház egyes belsőépítészeti elemei, mint például, padka, falfülke is könnyedén kialakíthatóak. Rusztikus, természetes anyagokból készült bútorzat illik hozzá.















Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! - 1. rész: Szupervályog




Az elmúlt években előtérbe kerültek a környezettudatos megoldások többek között az élelmezésben és az élettérben is. Amikor vásárlásra kerül a sor az emberek nagy része általában ár szerint válogat és talán utána a minőség, származás, stb. De miért van az, hogy spanyol paradicsomot eszünk? Nyáron miért az ízetlen görög dinnyét látjuk az árusoknál?

Gazdasági globalizáció... Ez nem feltétlenül rossz, ameddig kizárólag a lakhelyünkön fellelhetetlen termékekre korlátozódik. Finnországban nem túl sok banán ültetvény van és nálunk sem terem meg a narancs, bár mi próbálkoztunk vele, de kicsit sárga lett és persze savanyú.

Gondoljunk csak bele mekkora utat kell megtennie például a kínai fokhagymának ( mert ugye a Tescoban is azt árulják ) mennyi energia, feleslegesen elpazarolt üzemanyag! Nem beszélve arról, hogy mennyire nevetséges, hogy pont ide hozzák, amikor nem is olyan régen még "fokhagymanagyhatalom" voltunk. Nem beszélve arról hogy a kínai tele van vegyszerekkel és "állítólag" szennyvízzel locsolják ( 
http://href.hu/x/hg0a ).

Az élettér a másik sarkalatos pontja mindennapjainknak. Nem csak Magyarország, hanem az úgynevezett egész fejlett világ is egyre inkább elvárosiasodik, aminek a következménye hogy a vidék elöregszik, nem lesz aki termeljen a földeken és ehetjük a tömeggyártásban előállított műanyag, vegyszeres élelmiszert.
Valójában ez egy hosszú folyamat, ami nem most kezdődött. Az emberek úgy gondolják hogy a "városban" jobban boldogulnak, nem kell kertet gondozni, nincsenek állatok, mindent meg tud venni az üzletekben. Ez igaz. De cserébe méregdrágán veheti meg az ingatlanokat, eheti a műanyag élelmiszert és gyűjhet a 35-40 éves korában kezdődő betegségeire, amiknek jelentős hányadát a bevitt tartósítószerek, állagjavítók és színezékek okozzák...

A következő pár hétben ebben a témakörben olvashattok majd élettérről, élelmiszerekről illetve tapasztalatokról, hogyan is lehet legalább egy kicsit másképpen, egészségesebben, tudatosabban élni....

Az első téma a Szupervályog, ami egy több ezer éves építési formának a továbbfejlesztett változata. Egy iráni származású, de az USA-ban élő felhőkarcoló specialista Nader Khalili találta ki. Ha rákeresünk az interneten a szupervályog kifejezésre, akkor először mintha a Star Wars képeit találnánk meg, kúpformájú földházakat fogunk látni, tetőcserép nélkül, némelyiken még fű is nő. Khalili először a NASA-nak készítette el a terveket, egy jövendőbeli Mars bázis kiépítésére. Mivel előreláthatólag nem nagyon lesz lehetőség építőanyagot szállítani a Marsra, ha egyszer eljutunk oda, helyi anyagokból kell majd megoldani az építkezést. A szupervályog lényege is az, hogy az építés helyszínén előállított összetevőkből épüljön fel a ház, legyen tartós, és feleljen meg az éghajlati specialitásoknak.
Végeredményben egy nagyon olcsó építményt kapunk, amit könnyű felépíteni, tartós és jól is néz ki.

Persze országfüggű, hogy a jogi feltételeket mennyire akadályozza építőanyag-építőipar lobbi..... 




Anyagok

A Szupervályog-építéshez sokféle anyagot lehet használni. Ideális esetben rendelkezésre áll agyagos föld vagy homok, cement vagy mész, szögesdrót és a zsákok vagy hosszú tömlők (beszerezhetők a Cal-Earth Központból, Magyarországon a Szupervályog Munkacsoporttól), amelyek anyaga polipropilén vagy zsákvászon. Fontos, hogy a polipropilén anyaga a nap UV sugárzásának a hatására lassan elbomlik. Ez a folyamat kb. 300 óra után indul el. Hosszabb ideig tartó építés esetén védeni kell a földzsák falat a napsugárzástól (pl. vakolással vagy festéssel), vagy UV-álló zsákokat kell használni. Gyakorlatilag bármilyen töltőanyag alkalmas tölteléknek, mint például stabilizálatlan homok, föld, sóder, morzsalékos vulkáni kőzet, rizsburok, stb. Amennyiben a töltőanyag gyengébb, több stabilizáló anyagra van szükség vagy a zsákoknak kell erősebbnek lenniük. Ha a zsák anyaga nem UV-álló, akkor mihamarabb be kell őket fedni a napsütés ellen. A töltőanyag lehet nedves illetve száraz, de a szerkezet úgy a legstabilabb, ha a töltelék anyaga nedvesített(földnedves)a döngölés előtt. A fent említetteken kívül szükség van még vízre, lapátokra, ásóra, keverőre, döngölőre, talicskára, erőcsípőre, körzőkre, vágószerszámra, zsalura, nagy átmérőjű csövekre (a csőablakokhoz), valamint kisebb vödrökre vagy festékesdobozokra a zsákok megtöltéséhez. Gyorsítja a folyamatot, ha elektromos vagy pneumatikus döngölőt használunk, kézi vagy elektromos daruval (húzó)lánccal emelünk, amely 7 méterre vagy még magasabbra felér, és így nem kell kézi erővel a festékesdobozt és egyéb kis vödröket használva megtölteni a zsákokat.

Egy szupervályog ház ( eco-dome ) építése: 

Szupervályog ház építés

Szupervályog ház építés - magyar felirattal




A folyamat

A kisebb kupolaszerkezetek alapja egy kb. 30 cm mély kör alakú árok kb. 2-4 méteres átmérővel. 2-3 rétegben az alapba, a földalatti szintben rakjuk le a megtöltött polipropilén zsákokat. Házaknál az alapozásnak az előírásoknak megfelelően a fagypont alá kell érnie.*** Egy láncot rögzítünk a földre a kör középpontjába, amely, mint egy körző, kijelöli az alap formáját. Egy másik láncot kívülről a kupola falára erősítünk, ez az ún. fix vagy magassági körző, amely egyfajta belső mérőeszköz lesz minden egyes zsák-sornál, ahogy haladunk felfelé. A magassági körző pontosan olyan hosszú, mint a kupola átmérője. A középponti lánc/körző biztosítja minden egyes új, egymásra helyezett és ledöngölt Szupervályog-réteg pontosságát. (A körzők ne rugalmas anyagból készüljenek a pontos mérés érdekében.)

Minden megtöltött, ledöngölt zsák-rétegre a szerkezet rugalmas kötését biztosító szögesdrót-hurok kerül, amely segít az egymást követő rétegeket stabilan a helyén tartani, valamint alapvető szerepet játszik a kupola húzószilárdságában – ez a „habarcs”. Az ablaknyílásokat többféle módon alakíthatjuk ki: a kívánt nyílást formáló zsaluszerkezetet készítünk (például fából vagy fémből), és a zsákokkal körbefalazzuk, és a fal megszilárdulása után a zsaluzatot eltávolítjuk. Kerek ablaknyílás esetében egy kör alakú cső köré a megtöltött tömlőt saját magára visszahajlítjuk, vagy a tömlőt a cső felett átvezetjük (így formázva egy ívelt fejgerendát). A fal megszilárdulása után, utólag is kifűrészelhetjük az ablaknyílást. Egy kerek tetőablak akár még a kupola tetején is lehet. Kupolaformájú épület esetében nem ajánlott túllépni a kb. 6 méteres átmérőt a tervezésnél, viszont számos nagyobb méretű épületet alakítottak már ki úgy, hogy több „méhkaptár”-formát építettek egymáshoz, amelyek összekapcsolódó többkupolás házakat eredményeztek. Mindez szükségszerűen az egyes lakófunkciókat is meghatározza: néhány szoba hálóként, mások nappaliként működnek. Jelenleg épül Belize Szt. Ignác területén egy 10 m átmérőjű kupola, amely, ha elkészül, egy öko-üdülőkomplexum központi épülete lesz. A szupervályog-technológiával nemcsak kupolák, de boltíves szerkezetek, illetve négyzetes alaprajzú, egyenes faló épületek is építhetők. Boltíves szerkezetnél a magasabb stabilizáló anyag tartalmú boltív falazatát egy speciális zsaluszerkezetre építik fel, majd a zsalut eltávolítják. Egyenes falak esetben pedig gondoskodni kell a megfelelő oldaltámasztásról és a tetőszerkezetről.

Befejező lépések

Amikor a kupolaszerkezet elkészült, sokféle módon, de leggyakrabban tapasztással burkolják. Khalili kifejlesztett egy technológiát, amelyben a 85% föld-15% cementvakolatot befedik egy „Reptile” (hüllő) nevű, alma vagy grapefruit nagyságú föld-cementlabdákból álló burkolattal, amelyet könnyű felrakni és később sem reped meg. Más, különféle lehetőségek is vannak. Egyes Szupervályog-épületeket élő fűvel, egyfajta ’Zöldtető’-vel burkolnak, de beborítva a teljes szerkezetet. A külső burkolatot és az épület részletmegoldásait az adott régió specifikus éghajlati igényei szerint kell alakítani.


Természetesen ez a cikk csak felhívja a figyelmet a technológiára, akit bővebben érdekel látogasson el a szupervalyog.com weboldalra, ők már el is kezdték egy öko-falu tervezését-megvalósítását itt Magyarországon!


Frissítés!!

A Szupervályog magyarországi "követői" már több helyen is készítettek ezzel a technológiával különböző dolgokat, pl. a Gárdonyi strandon egy homokozót és egy kisebb "kunyhót" is, amit fel is vettünk jelenlegi állapotában. A felvétel telefonnal készült úgyhogy a minőség nem túl jó: 

Earthbag, sandbag, superadobe, avagy szupervályog


EARTHBAG Napló
Többször hallottam már, hogy nem férfi az, aki még nem építette fel a saját házát. Ezek szerint én sem vagyok az. Nem örültem, hogy ezt a következtetést voltam kénytelen levonni és elhatároztam, hogy orvosolni fogom a problémát. Fel fogom építeni a saját házamat!
Fizetésem alig elég a család megélhetéséhez, pénzem egy-két felesleges dolog eladásából, olyan félmillió forintra rúg, viszont van egy korábban vásárolt (úgy látszik régebben jobban ment nekem is) hétvégi telkem.
A hitelfelvétel természetesen kizárt. Egyrészt, mert az uzsorás bankok (szerintem nincs kivétel Magyarországon) nem adnak, csak olyan feltételekkel, amelyekbe tuti, hogy belebukik a hitelfelvevő. Nyilván ezért kérnek plusz egy ingatlanfedezetet, másrészt, a hitelfelvételbe egyszer elég belebukni az életben. Nekem az a kilencvenes években meg volt már. Dolog kipipálva.
A feladat tehát pofon egyszerű: alig pénzből kell házat építenem.  Megoldás biztosan van, csak meg kell találni. Irány az internet! Pár napi nyomozás és böngészés után jutottam el A VIDEOMEGOSZTÓ oldalán
Dr. Nader Khalili (1936-2008) Iráni építész által kifejlesztett technológiához. Isten áldja meg érte! Találtam egy teljes filmet, amin bemutatja ezt a forradalmian új és egyben ősi építkezési módszert. 
Amint megláttam, tudtam, hogy ez a technika a nekem való. Meg még annak a pármillió honfitársamnak, akik már az utcán élnek, és azoknak, akik még ezután fognak. Zseniálisan egyszerű, még a hülye is megérti. Szóval, tényleg nekem való.
A magyar elnevezése szupervályog. Vannak magyar oldalak is, ahol némi információt találni már róla, de én maradtam Khalili mesternél és az ő útmutatásainál. Az építési módszer lényege az, hogy a fal anyagául használt vályogot, földet nem téglaként szárítják ki, égetik, hanem szövött polipropilén  zsákokba teszik. Az egész ház ilyen zsákokból áll gyakorlatilag. A zsák tartja össze a földet és ezzel megakadályozza, hogy a hagyományos vályogból készült házakhoz hasonlóan kárt okozzanak benne az árvizek, vagy az esőzések. Brilliáns!
A következő feladat, hogy összeegyeztessem a magyar lehetőségeket az erathbag technikával. A hazai bürokrácián keresztül építési engedélyt szerezni egy ilyen épületre meg sem próbálok, az biztos. Marad a kiskapu, ahogy itthon védekezni szokás a lehetetlen, értelmetlen jogszabályok ellen: Külterületen építek egy 50 négyzetmétert nem meghaladó, 2,5 méternél alacsonyabb és huzamosabb emberi tartózkodásra nem alkalmas épületet. Így nem kell sem építési engedély, sem tervrajz, sőt, még csak be sem kell jelentenem az önkormányzaton. Ilyet építek!
Emberi tartózkodásra nem alkalmas.” Mert ugye, ki a fene szeretne egy ilyen ronda, gusztustalanul energiatakarékos, szinte fenntartási költségek nélküli házat rajtam kívül?
A gond csak az, hogy egy 50 négyzetméteres dóm alakú házikó kb 7 méter magas. Az enyém nem lehet magasabb 2,5-nél. Az viszont nincs kikötve, hogy mélyebb sem lehet. Azt hiszem, az én házam lesz Magyarország legnagyobb vakondtúrása.







Mi az a szupervályog?



MITŐL „SZUPER” A SZUPERVÁLYOG? A TECHNOLÓGIA LÉNYEGE
hagyományos vályogépületek esetében a vályog építési anyagból, - amely meghatározott mennyiségben agyagot és homokot tartalmazó föld és víz keveréke - vályogtéglákat készítenek, ezeket kiszárítják, és a téglákból rakják a falat, vagy a vályogkeveréket közvetlenül a fal helyére döngölik, általában fa tartószerkezetek közé (vert fal), és miután kiszáradt és megszilárdult a fal, a tartószerkezetet eltávolítják. A vályogépítkezésnek számos építésökológiai és építésbiológiai előnye van, mint pl. az olcsó, hazánkban szinte mindenhol fellelhető, természetes, visszaforgatható nyersanyagok használata, a falak jó hőtároló képessége, kedvező hőmérséklet- és páraszabályozása, a kellemes belső klíma, kedvező épület-akusztikai tulajdonságok, stb. Ugyanakkor van néhány olyan tulajdonságuk, pl. a falakvízérzékenysége és a modern építőanyagokkal szemben alulmaradó szilárdsága, amelyek miatt a XX. században sajnos háttérbe szorultak az építkezésben.
-> 
Vályogépítészet

A XXI. századi globális gazdasági és éghajlati változások és az emberek tudatosodása új kihívásokat állított elénk az otthonteremtésben is. Ennek következtében kezdenek tért a hódítani a hagyományos, gazdaságos, környezettudatos és egészséges építési módok, miközben a fejlesztők és építők azon dolgoznak, hogy hogyan is lehetne a régi módszereket az új technológiákkal úgy ötvözni, hogy a hátrányokat kiküszöböljük, de az előnyöket megtartsuk. Ilyen megoldást kínál a szupervályog technológia.

szupervályog – vagy más néven földzsák (angol nevén superadobe, illetve earthbag) – technológia négyféle újítással küszöböli ki a hagyományos vályogépítés hátrányait, visszahozva ezzel ennek az egészséges, környezetbarát és gazdaságos építési technológiának a létjogosultságát a modern otthonteremtés alternatívái közé. Ezzel a négy tényezővel erős, a környezeti katasztrófáknak ellenálló, változatos építési formákat hozhatunk létre földből egyszerű és környezettudatos módon.

Mi ez a négy elem?
1) Polipropilén zsák vagy cső -> nyomó- és húzószilárdság:
A vályogkeveréket polipropilén zsákokba vagy tömlőbe* töltjük a kialakítandó fal helyén (mintha hurkát töltenénk), majd döngöljük. Erre jön a következő zsákokba töltött „vályoghurka”, amit szintén döngölünk, és így tovább. A zsák megóvja a benne lévő anyagot a környezet romboló hatásaitól, ugyanakkor lehetővé teszi a fal lélegzését és páraszabályozását, hiszen a levegőt és a vizet átereszti. A földzsák falak bevakolva, azaz a napsugárzástól megvédve, gyakorlatilag örökéletűek.
*Körszövött polipropilén (PP) zsák, közismert nevén liszteszsák vagy homokzsák. A tömlő a zsák alapanyaga: hosszú, még elvágatlan, mindkét felén nyitott cső.
2) Szögesdrót -> húzó-, más néven szakítószilárdság:
A vályogot tartalmazó döngölt sorok közé horganyzott szögesdrótot teszünk, amely mintegy tépőzárként összetartja a sorokat.
3) Stabilizáló anyag -> nyomó- és húzószilárdság:
A vályogkeverékbe cementet vagy meszet keverünk (de jóval kisebb arányban, mint pl. a beton esetében), ami a vályog szerkezetét stabilizálja.
4) Ívelt szerkezet -> strukturális szilárdság:
Régi korok építészei jól tudták - hisz a természetből lesték el! - hogy a legstabilabb szerkezetek az ívek, a boltozatok, és kupolák, amelyek esetében a szerkezetre ható erők sugárirányban* eloszlanak, és nem egy ponton terhelik azt, mint az egyenes falak esetében. Ezért fordulhat elő az, hogy a legerősebb egyenes falakból és födémből álló vasbeton szerkezetek is kártyavárként dőlhetnek össze egy komoly földrengés vagy hurrikán során, amíg a kupolák épen maradnak. Az építés során még rugalmasan alakítható szupervályog „hurkákból” könnyedén alakíthatunk ki ívelt falakat, boltozatokat vagy kupolákat, dómokat, így önmagukban - erősítő szerkezet (tartóoszlop, gerenda) nélkül - is stabil szerkezetet hozhatunk létre.
A hosszú szupervályog-tömlőből készült sor egységes (monolit) szerkezetet alkot, nagyobb egybefüggő elemeket alakíthatunk ki velük, mint a téglák estében. A monolit szerkezet stabilabb, hiszen bármilyen erősek is a különálló elemek, a köztük lévő falazóhabarcs gyengíti a szerkezetet. Az egymás tetején lévő tömlőket a köztük lévő szögesdrót afféle tépőzárként rögzíti, ez a rugalmas kapcsolat nagyon ellenállóvá teszi az épületet a földrengésekkel, talajmozgásokkal szemben.

Ez a négyféle újítás nem teszi drágábbá az építkezést, hiszen mind a polipropilén zsák, mind a szögesdrót mindenhol elérhető, olcsó alapanyagok, és - különösen az ívelt formák adta lehetőségeket kihasználva - elhagyhatóvá teszik, illetve minimalizálják a drága és nem környezettudatos anyagok használatát, mint a pl. a fa- és a vasbeton szerkezetek (oszlopok, áthidalók, födém, tetőszerkezet). Maga az építkezés pedig tovább egyszerűsödik, gyorsabbá, és ezáltal olcsóbbá is válik.

A SZUPERVÁLYOG ÉPÜLETEK ÉS SZERKEZETEK ELŐNYEI
A szupervályogból készült falak rendelkeznek a hagyományos vályogfal építésökológiai és építésbiológiai előnyeivel,-> Vályogépítészet. Ugyanakkor a hagyományos vályogépítés kivitelezési nehézségeit és a vályogfalak szerkezeti hátrányait kiküszöbölik, illetve számos további - pl. gazdasági - előnnyel rendelkeznek:
  • Nem kell az építőanyag ill. a fal előállításához speciális gyártó szerkezet (mint a vályogtégla esetében), vagy nehéz falrögzítő szerkezet (mint a vert fal esetében) (-> költségtényező!);
  • A földkeveréket az építkezés területéről nyerjük ki (pl. a kiásott alapból), és közvetlenül a fal helyén töltjük a zsákba. A beviteli energia csökken: nincs építőanyag előállítási, szállítási költség, sem energiafelhasználás és környezetszennyezés, és megspóroljuk a ház alapjából kitermelt anyag, „hulladék” elszállításának költségét és idejét is;
  • A kitermelt és megfelelő arányban összekevert földkeverék azonnal felhasználható (-> időtényező!);
  • Nem kell szárítani, esős időben is lehet dolgozni (-> időtényező és minőség!);
  • Az építőanyagot nem kell többször mozgatni, forgatni, szállítani, mint a vályogtéglákat (-> időtényező és költségtényező!);




Bemutató szupervályog-építmény kiállításon
  • A földzsák sorok folyamatosan építhetők egymásra, nem kell száradásra várni, az alsó sorok nem deformálódnak a felső sorok súlya alatt (-> időtényező és minőség!);
  • Kevesebb víz is elég a keverékhez, agyag-homok arány nem olyan érzékeny (vízszegény helyen is!);
  • A falazathoz nem szükséges egyéb adalék (pl. szalma);
  • Íves, hajlított formák is egyszerűen építhetők: boltívek, boltozatok, kupolák, dómok: szerkezeti stabilitás és esztétikus, a természettel harmonizáló, tájba simuló, változatos és kreatív formák, egyedi kivitelezési lehetőségek;
  • A hagyományos vályoghoz képest tartósabb és szilárdabb szerkezet, nagyobb nyomó- és húzószilárdság (zsák mechanikai tartása + szögesdrót + stabilizálóanyag);
  • Beépített mechanikai tartás (nem kémiai, mint pl. betonnál), a zsákokba töltött anyag összetétele nem olyan kritikus (szalma, extrém vagy sürgősségi esetben rossz minőségű föld, homok, akár szemét is tölthető bele);
  • Ellenáll a környezeti katasztrófáknak: földrengés, szélvihar (hurrikán), hóterhelés, árvíz, tűz. A legmagasabb fokozatú kaliforniai földrengészónában tesztelték az épületeket, 200%-os terhelhetőséget mértek. -> Nader Khalili: Earth Architecture and Ceramics c. cikke letölthető a lap aljáról.
  • Ellenáll a heves esőzésnek, árvíznek, csőtörésnek, beázásnak (víztől még szilárdabban összeáll a töltőanyag);
  • A belső gépészeti megoldások ugyanazok lehetnek, mint a téglaházak esetében, sőt a kivitelezés is egyszerűbb és költségkímélőbb: a falba vésett csövek munkája, a vele járó kosz elkerülhető, mert a még meg nem szilárdult zsák formálható, a csövek vízszintesen a sorok közötti mélyedésbe illeszthetők, függőlegesen a még viszonylag képlékeny megtöltött zsákfalakba, vagy a vakolóanyagba süllyeszthetők. A zsák és a stabilizáló anyag védi a töltőanyag szerkezetét;
  • Ugyanazzal a technológiával az egész ház (alaptól a tetőig, tartófalaktól a válaszfalakig) egy tömbből felépíthető fa- és vasbeton tartószerkezet nélkül (-> szerkezeti stabilitás, költségtényező és környezetvédelem);
  • A fa használatának minimalizálásával csökken a vegyszerek, amelyekkel a fát kezelik (növényi- és rovarkártevők ellen, tűzvédelmi célból), egészségkárosító hatása (pl. allergiás reakció);
  • A földből nemcsak a falak, de a belső és külső falfelületek vakolását, a padló, sőt egyes bútorok burkolatát is kivitelezhetjük (pl. konyhapult);
  • Bárhol fellelhető, olcsó anyagok használata, drága munkagépek, technológia, szakértelem nélkül: jóval kedvezőbb árak, rövidebb építési idő (-> költséghatékonyság);
  • Környezet- és egészségvédelem: felhasznált anyagok zöme környezetbarát, a természetbe visszaforgatható, vagy újrafelhasználható, minimális fa használata, egészséges belső klíma;
  • Hosszú távú fenntarthatóság, de átmeneti épületek is (l. építési anyagok újrahasznosíthatósága);
  • Egyszerű technika: bárki megtanulhatja, saját kezűleg felépítheti a házát (ideális esetben legalább három fős csapat), a munkában a gyermektől az idősekig az egész család vagy közösség részt vehet;
  • Közösségek erősítése, humanitárius célok: együttes munka, kölcsönös segítségnyújtás, esélyerősítés;
Összességében rendkívül kedvező áron kivitelezhető környezettudatos és egészséges építési forma, 
amely megfelelt a legszigorúbb kaliforniai építési teszteknek és előírásoknak!

AHOL A TUDOMÁNY TALÁLKOZIK A SPIRITUALITÁSSAL – HAGYOMÁNYŐRZÉS ÚJ FORMÁBAN
A szupervályog a vályog, amely keresztülível a történelmen az új évezredbe.
Az a köldökzsinór, amely összeköti a hagyományt a jövő vályogépítészetével.” (Nader Khalili)
Az univerzum négy alapeleme – a föld, a víz, a levegő és a tűz - egysége adja meg az erőt, a teljességet az életben, így az otthonunkban is. A hagyományos vályogépítés felhasználta a földet, vizet, levegőt, de hiányzott belőle a tűz elem. A szupervályog a hagyományos vályoghoz éppen a hiányzó tűz elemet adja, és ezzel teljessé, igen ellenállóvá teszi a belőle készült struktúrákat. A polipropilén zsák, a szögesdrót és a stabilizáló cement vagy mész mindegyike a tűz elemet képviseli, hiszen előállításukhoz tűz, magas hőmérséklet szükséges.
A Khalili által kifejlesztett másik technológia a kerámia-építészet, szintén a tűz elemet teszi hozzá a hagyományos arab építészeti módszerekhez. A vályogból készült épületeket egészben égetik ki (egyben a teljes épületet!), és nem az egyes elemeket (téglákat) külön-külön. A tűz által keltett hatalmas hő egységes – monolit - szerkezetté olvasztja a teljes épületet, amely így sokkal stabilabbá válik, hiszen a külön kiégetett elemekből épített épületeket a kötőanyag, a falazóhabarcs gyengíti, bármilyen erős is egyébként az elem önmagában. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a NASA „Építés a Holdon és a Marson” programjában ezzel a technológiával nyert meghívást az űrépítkezési programba. A Holdon pl. hatalmas lencsékkel, melyek a nap sugárzását fókuszálják, égetik ki a gúlákba hordott talajt, amely ezután lávagulákká olvad össze. Ezekbe a gulákba vájják majd az épületeket.





Re: Életvezetési tanácsok ....



2012.05.08. 17:25 Kalathor

Sziasztok!

Eredetileg csak egy kommentet akarta írni Fili bejegyzéséhez, de nagyon gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nem igazán fér bele a válasz a kategóriába így maradt egy bejegyzés megírása. Ráadásul egy kicsit bele is fér a blog témájába a szösszenet, bár nem feltétlenül a tipikus természetvédelemhez tartozik.
Igazából sajnos egyet kell értenem Fili-vel a megállapításaiban, ugyanakkor felfigyeltem egy mondatára ami megmozgatta a fantáziámat. A mondat a következő: "No, mik is a problémáim ezzel a kék gazdasággal? Az első gondom, hogy alapjaiban téved, tehát a következtetései is hibásak. A megoldás nem újabb technológiák kifejlesztése".
Erre a mondatra eszembe jutott egy régen tanulmányozott (no, nem olyan régen, 3-4 éve) "új technológia"-i leírás a szupervályogról. Igaz ugyan,hogy újként hangoztatják, de igazából csak kicsit átdolgozták a régit.
A lényege, hogy a régi megszokott vályogtéglák helyett egy zsákba vagy csőbe meghatározott összetétel szerinti (még ez sem feltétlenül fontos) talajkeveréket (agyag, föld esetleg kis cement) pakolnak és ezt egymásra rakva egy iglu jellegű házat építenek fel. A titka igazából az, hogy a zsákok (csövek) közé szögesdrótot raknak és ez összetartja a zsákokat (igaz a zsákok gyakran polipropilénből készülnek, de még mindíg kevesebb a terhelés, mint egy ugyanakkora méretű általános technikával készült háznál).
Mindenesetre a legnagyobb előnye (valahol egy külföldi site-on anno olvastam, most sajnos nem találtam meg), hogy a világon mindenhol megépíthető, gyakorlatilag egy kis munkával és akár pénz nélkül is. Ha belegondolunk, dédanyáinknak sem volt (legalábbis falun) gondjuk azzal, hogy téglát meg cserepet vegyenek, hisz a föld (vályog, nád, zsindely, fa, stb) mindent megadott nekik hozzá. Persze sok munkával járt, de akkor ez természetes volt. Ma már egy kicsit sajnos másabb a helyzet.
Másik fontos tulajdonsága, hogy az ezzel a technológiával készült házakat tesztelték hurrikánokra, földrengésekre és sokkal stabilabbak voltak, mint a mai épületek nagy többsége. Ezt azért lássuk be, hogy nem egy hátrány, hisz az újbóli építkezések ugyan munkát jelentenek az embereknek, de az építőanyagok ismételt legyártása, szállítása, összeállítása tetemes energiát, vizet, üzemanyagot igényel. A romok feldolgozásáról nem is beszélve.
Szóval azért úgy gondolom, hogy vannak olyan dolgok amikben azért lehet fejleszteni és jó is lenne, ha fejlesztenének. Persze annak elismerésével, hogy Fili-nek teljesen igaza van az életviteli tanácsok tekintetében és tényleg el kellene gondolkodnunk azon, hogy mi is a fontos.
És, hogy legyen min csodálkozni is egy pár kép:
earth-bag-building-002_0023.jpg
earthbag-12.jpg
How-to-Build-an-Earthbag-Roundhouse.jpg
Képek forrása: www.google.com

L.K. 




SzuperVályog tanfolyam Gárdonyban 2011.aug. 10 – 15. – még jelentkezhetsz!



2011/08/06 - 10:19 (Bio és ÖkoProgramok)
Tags: 
BioGárdonyHírekHungaryTanfolyamTáborVállalkozás



Gárdonyban lesz a soron következő Szupervályog tanfolyam augusztus 10 – 15 között.
Szupervályog építkezési tanfolyam
Szupervályog építési technológiáról RÖVID ÖSSZEFOGLALÓ a képre kattintva!
Szupervályog Magyarország munkacsoport SZUPERVÁLYOG ÉPÍTÉSI TANFOLYAM-ot szervez azoknak, akik szeretnék elsajátítani a szupervályog építési technikai elméleti alapjait, illetve megismerni és saját kezükkel kipróbálni a gyakorlati kivitelezés alapvető fortélyait. 
Kinek szól a tanfolyam? Annak,
  • aki szeretné a szupervályog technológiát felhasználva saját kezével építeni a házát, garázsát, melléképületeit, vagy bővíteni szeretné a már meglévő ingatlanját;
  • aki valamilyen közösség, vagy falu számára szeretne közösségi épületet, közösségi tereket építeni;
  • aki szeretné saját maga nyomon követni és garantálni az építkezés színvonalát, minőségét, azaz megszerezni az ehhez szükséges alaptudást;
  • akinek fontos az egészséges, környezetbarát és energiatakarékos otthon;
  • aki szeretné hangulatossá, széppé varázsolni a kertjét, és a helyben fellelhető földből illetve a házépítés során keletkezett hulladék egy részéből felépíteni mindazt a kerti létesítményt és díszítő elemet, amelyre szüksége van;
  • Szupervalyog-tanfolyam-csapataki szeretne elérhető áron harmonikus, szemet gyönyörködtető ívelt vonalakat, gömbölyded formákat megvalósítani az otthonában vagy a kertjében, aki vágyik a különleges, egyedi formákra, és az egyszerű és kreatív megvalósítási ötletekre;és végül, de nem utolsó sorban annak,
  • aki szeretne százezreket, lakóház esetében milliókat megspórolni az építési költségeken úgy, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnie a minőségen, és a mindennapi kényelmét szolgáló színvonalon.
Szupervályog Magyarország
Szupervályog Magyarország, Kattints a képre a weboldalukhoz!
A tanfolyam időtartama és helyszíne:2011. augusztus 10-15. (szerdától hétfőig 9-18 óráig)Helyszín: Gárdony (Velencei-tó) 
Részvevők száma: max. 15 fő - A tanfolyam minimum 8 fő esetén indul!
Részvételi díj / fő: bruttó 140.000.- Ft
Jelentkezési és előleg (30.000.- Ft)
További Részletekhez ide kattints!
No ezek sem a holokamuból akarnak megélni, de nem is kalákából. De az Isten nem ver bottal csak banki trénerekkel. Hát harapják meg egymást , és utána a hollókosztosokat , hogy ki ne pusztuljanak a nagy éhségtől. 







Sparkline 16,945




Mindenféle érdekes kép

Aki nem hagyományos házat szeretne annak mutatok egy-két alternatívát a nagyvilágból :).




Bejegyezte: S.J.P. Alkotász dátum: 2:41 




A sokoldalú homokzsák

2013.06.10. 15:08 :: Focusteam

Nincs aktuálisabb téma jelenleg, mint az Európát sújtó árvíz. A védelem nélkülözhetetlen eszköze a homokzsák, amely azonban nem csak a víz mederben tartására alkalmas. Az építészetben már több évtizede létező dolog a homokzsákokból épült lakóház.
Az alapanyagok könnyű és olcsó beszerzésének, illetve az építmény egyszerű létrehozásnak köszönhetően a technológiát jó ideje számos területen alkalmazzák. A rendkívüli praktikum mellett számunkra esztétika szempontból is nagyon érdekesek ezek a házikók.

sandbag28.jpg
A földzsáképítési-, közismertebb nevén szupervályog-módszert egy iráni származású építésznek, Nader Khalili-nak köszönhetjük. A technikát a NASA felkérésére 1984-ben fejlesztette ki a Marson és a Holdon kialakítandó, lehetségesnek vélt lakásmegoldások céljából.
Az utóbbi időben világszerte felismerték, hogy az építészet ilyen jellegű megközelítése megoldást jelenthet többek között a növekvő lakáshiány megfékezésére. Egyetlen technológiával az egész ház felépíthető fa- és vasbeton tartószerkezet nélkül.
sandbag14.jpg
sandbag11.jpg

A jól kidolgozott épületek statikailag is megállják a helyüket katasztrófák, árvízek, földrengések idején. Mivel a legstabilabb szerkezetek a boltozatok és a kupolák, ezekre a kis méhkaptár formájú házikókra ható erők nem egy ponton terhelik azt, mint az egyenes falakkal rendelkező épületek esetében, hanem sugárirányban eloszlanak.
 konbitupdate1-6.gallery.jpg
sandbag29.jpg
A Szupervályog-technológia jogvédett, humanitárius és környezetvédelmi célokra szabadon felhasználható, kereskedelmi felhasználása licencköteles.
 nader-khalili.jpg
 Nader Khalili (1936-2008)
Forrás: 1,2,3,4,5







Mi az a szupervályog?


A hagyományos vályogépületek esetében a vályog építési anyagból, - amely meghatározott mennyiségben agyagot és homokot tartalmazó föld és víz keveréke - vályogtéglákat készítenek, ezeket kiszárítják, és a téglákból rakják a falat, vagy a vályogkeveréket közvetlenül a fal helyére döngölik, általában fa tartószerkezetek közé (vert fal), és miután kiszáradt és megszilárdult a fal, a tartószerkezetet eltávolítják.

A vályogépítkezésnek számos építésökológiai és építésbiológiai előnye van, mint pl. az olcsó, hazánkban szinte mindenhol fellelhető, természetes, visszaforgatható nyersanyagok használata, a falak jó hőtároló képessége, kedvező hőmérséklet- és páraszabályozása, a kellemes belső klíma, kedvező épület-akusztikai tulajdonságok, stb. Ugyanakkor van néhány olyan tulajdonságuk, pl. a falak vízérzékenysége és a modern építőanyagokkal szemben alulmaradó szilárdsága, amelyek miatt a XX. században sajnos háttérbe szorultak az építkezésben.

A XXI. századi globális gazdasági és éghajlati változások és az emberek tudatosodása új kihívásokat állított elénk az otthonteremtésben is. Ennek következtében kezdenek tért a hódítani a hagyományos, gazdaságos, környezettudatos és egészséges építési módok, miközben a fejlesztők és építők azon dolgoznak, hogy hogyan is lehetne a régi módszereket az új technológiákkal úgy ötvözni, hogy a hátrányokat kiküszöböljük, de az előnyöket megtartsuk. Ilyen megoldást kínál a szupervályog technológia.

A szupervályog – vagy más néven földzsák (angol nevén superadobe, illetve earthbag) – technológia négyféle újítással küszöböli ki a hagyományos vályogépítés hátrányait, visszahozva ezzel ennek az egészséges, környezetbarát és gazdaságos építési technológiának a létjogosultságát a modern otthonteremtés alternatívái közé. Ezzel a négy tényezővel erős, a környezeti katasztrófáknak ellenálló, változatos építési formákat hozhatunk létre földből egyszerű és környezettudatos módon.

Mi ez a négy elem?
1) Polipropilén zsák vagy cső -> nyomó- és húzószilárdság:

A vályogkeveréket polipropilén zsákokba vagy tömlőbe* töltjük a kialakítandó fal helyén (mintha hurkát töltenénk), majd döngöljük. Erre jön a következő zsákokba töltött „vályoghurka”, amit szintén döngölünk, és így tovább. A zsák megóvja a benne lévő anyagot a környezet romboló hatásaitól, ugyanakkor lehetővé teszi a fal lélegzését és páraszabályozását, hiszen a levegőt és a vizet átereszti. A földzsák falak bevakolva, azaz a napsugárzástól megvédve, gyakorlatilag örökéletűek.

*Körszövött polipropilén (PP) zsák, közismert nevén liszteszsák vagy homokzsák. A tömlő a zsák alapanyaga: hosszú, még elvágatlan, mindkét felén nyitott cső.

2) Szögesdrót -> húzó-, más néven szakítószilárdság:
A vályogot tartalmazó döngölt sorok közé horganyzott szögesdrótot teszünk, amely mintegy tépőzárként összetartja a sorokat.

3) Stabilizáló anyag -> nyomó- és húzószilárdság:

A vályogkeverékbe cementet vagy meszet keverünk (de jóval kisebb arányban, mint pl. a beton esetében), ami a vályog szerkezetét stabilizálja.

4) Ívelt szerkezet -> strukturális szilárdság:

Régi korok építészei jól tudták - hisz a természetből lesték el! - hogy a legstabilabb szerkezetek az ívek, a boltozatok, és kupolák, amelyek esetében a szerkezetre ható erők sugárirányban* eloszlanak, és nem egy ponton terhelik azt, mint az egyenes falak esetében. Ezért fordulhat elő az, hogy a legerősebb egyenes falakból és födémből álló vasbeton szerkezetek is kártyavárként dőlhetnek össze egy komoly földrengés vagy hurrikán során, amíg a kupolák épen maradnak. Az építés során még rugalmasan alakítható szupervályog „hurkákból” könnyedén alakíthatunk ki ívelt falakat, boltozatokat vagy kupolákat, dómokat, így önmagukban - erősítő szerkezet (tartóoszlop, gerenda) nélkül - is stabil szerkezetet hozhatunk létre.

A hosszú szupervályog-tömlőből készült sor egységes (monolit) szerkezetet alkot, nagyobb egybefüggő elemeket alakíthatunk ki velük, mint a téglák estében. A monolit szerkezet stabilabb, hiszen bármilyen erősek is a különálló elemek, a köztük lévő falazóhabarcs gyengíti a szerkezetet. Az egymás tetején lévő tömlőket a köztük lévő szögesdrót afféle tépőzárként rögzíti, ez a rugalmas kapcsolat nagyon ellenállóvá teszi az épületet a földrengésekkel, talajmozgásokkal szemben.

Ez a négyféle újítás nem teszi drágábbá az építkezést, hiszen mind a polipropilén zsák, mind a szögesdrót mindenhol elérhető, olcsó alapanyagok, és - különösen az ívelt formák adta lehetőségeket kihasználva - elhagyhatóvá teszik, illetve minimalizálják a drága és nem környezettudatos anyagok használatát, mint a pl. a fa- és a vasbeton szerkezetek (oszlopok, áthidalók, födém, tetőszerkezet). Maga az építkezés pedig tovább egyszerűsödik, gyorsabbá, és ezáltal olcsóbbá is válik.

Ablak-ajtó csere hírek - Forrás: www.szupervalyog.com



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése