2016. szeptember 8., csütörtök

Ha egy sátánista fasiszta zsidó kurvát ültetnek az emberiség nyakába , ne csodálkozz , hogy a háborúk tüze lobban minden földrészen.





Ha egy sátánista fasiszta zsidó kurvát ültetnek az emberiség nyakába , ne csodálkozz , hogy a háborúk tüze lobban minden földrészen.







A sánta kutyát már utolérte Trump, a hazug ember előtte áll 

Donald Trump 2016. 08. 10-én két bejelentést tett: 
- Sunrise-ban a 2007-es iraki háború felelőseként az akkori amerikai elnököt George W. Busht nevezte meg,
- Fort Lauderdale-ben az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet megalapításával vádolta meg Barack Husszein Obamát, és társalapítóként nevezte meg Hillary Clintont. 

Donald Trump elismerte, hogy az USA külpolitikai célja politikai és gazdasági hatalom megszerzése idegen országokban, és ezt erőszakos beavatkozással teszi, vagyis az Amerikai Egyesült Államok a terrorista, és azok az államok, amelyeket terroristának minősít, jogos önvédelmi harcot folytatnak. 

Ezek olyan súlyos vádak, amelyeket bizonyítékok nélkül senki nem tehet, különösen nem egy olyan ember, aki az USA elnök-jelöltje, hiszen megválasztása esetén a megállapítás következményével neki kell szembenéznie. 

2016. március 10-én petíciót indítottam, melyet csak néhány százan írtak alá. 
Felidézem a fél év előtti tiltakozást, azzal céllal, hogy csatlakozásra kérjek fel mindenkit annak érdekében, hogy az ENSz lehetőséget kapjon feladatának teljesítésére. 

A petíció címe: http://www.peticiok.com/enszbt_usa_terrorizmus 

A petíció szövege: 

Petíció az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaihoz 

Állítsák le az USA és a NATO gazdasági és politikai hatalom megszerzéséért folytatott erőszakos (tehát terrorista) hadjáratát, amelynek következménye a megtámadott nemzetek természetes társadalmi, gazdasági és politikai rendjének megbomlása, ami a támadással azonos, emberiségellenes önvédelmi intézkedéseket váltott és válthat ki, amelyek -veszélyeztetik más államok általános és állampolgári biztonságát, és - hazájuk elhagyására kényszeríti a megtámadott államok lakosságát olyan országokba, amelyekben vallási, társadalomszervezési és kulturális értékek vonatkozásában egyaránt idegenek! 

Kérjük az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait, hogy sürgősen tegyék meg az alábbi lépéseket: 
- ENSz felügyelete alatt kötelezzék az Amerikai Egyesült Államokat és a NATO országokat arra, hogy 
= azonnal szüntessék be azokat az emberiesség elleni tevékenységüket, amelyeket politikai és gazdasági hatalmuk kiterjesztése, és nem - indoklásuk szerint - a demokrácia védelme érdekében tesznek, 
= azonnal kezdjék el és egy hónapon belül fejezzék be csapataik kivonását a világ összes országából, 
= azonnal kezdjék el az általuk eddig végzett pusztítás felszámolását, az eredeti állapot visszaállításával, 
= adjanak az ENSZ által meghatározott anyagi kártérítést azoknak az államoknak, amelyek társadalmi, gazdasági és politikai rendjét megbontották. 

- ENSZ felügyelet alatt kötelezzék azokat az államokat és szervezeteket, amelyek az őket ért emberiség elleni bűntettek következtében önvédelemre kényszerültek, hogy 
= ne sértsék az államok általános és állampolgári jogait, 

= állítsák vissza a terrortámadás elotti társadalmi, gazdasági és politikai rendszerüket, 

= nemzetük egységének fenntartása érdekében fogadják vissza azokat a honfitársaikat, akik a nemzetüket ért, emberiség elleni buntett következtében elhagyni voltak kénytelenek hazájukat, és biztosítsanak nekik egzisztenciális, anyagi és személyes biztonságot. 

Kérek mindenkit arra, hogy gondolja át a jelenlegi válsághelyzet megszűntetésének felelősségét és támogassa a petíciót. 

Halász József 
szkertekrend.hu 
Clinton = Trump 
Clinton = Trump



Nyitó-esemény Ópusztaszeren 

Augusztus 14-én, vasárnap 11 órakor kezdődik Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban (ÓNTE) az emlékfák ültetése, a Magyar Nemzetért Érdemérem ezüst fokozatával kitüntetettek számára. Az autóbuszok vasárnap reggel 8 órakor indulnak az Astoria Szálloda elől. 
Nyitó-esemény Ópusztaszeren

Ópusztaszeren három ligetben nőnek azok az emlékfák, amelyek a Magyar Nemzetért Érdemérem egy-egy kitüntetettjének nevét örökítik meg. Idén a következő kitüntetettek emlékfájának avatására kerül sor 
Kassai Lajos - lovasíjász, hagyományőrző 
Mónus József - íjász, távlövő világbajnok és világcsúcstartó 
Juhos Gábor - Gábor Áron berecki szülőházának megmentője 
Prof. Dr. Alekszej V. Tyivanyenko - burjátországi orosz Petőfi-kutató 
Vaszilij V. Pagirja - kárpátaljai ruszin Petőfi-kutató 
Prof. Dr. Szuromi Lajos - posztumusz, a Debreceni Egyetem néhai verstan professzora, Petőfi Sándor orosz nyelvű verseinek azonosítója 
Dr. Horváth László - felvidéki származású orvos, közíró 
Sujánszky Jenő - Párizsban élő '56-os szabadságharcos 
Bogyai Elemér - Kanadában élő '56-os szabadságharcos 
Az emlékfák avatásán fellép Publik Antal szavalóművész, valamint Laczó András, a Magyar Állami Operaház Bartók-Pásztory-díjas, Aranygyűrűs énekművésze és Sztankovits Béla, a Magyar Állami Operaház gitárművésze. 
A kitüntetetteket méltatja Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Az eseményen jelen lesz a Magyarok IX. Világkongresszusának főszervezője, Zombory IstvánKertész Péter, az ÓNTE igazgatója, valamint számos küldött és érdeklődő. 
MVSZ Sajtószolgálat
8949/160812
 




Erősödő támadások az MVSZ és annak elnöke ellen 

Bezzeg a fasiszta zsidó világszövetség ténykedését nem merik támadni ezek a kurta farkúak!!!
Erősödő támadások az MVSZ és annak elnöke ellenKözeledik a Magyarok IX. Világkongresszusának nyitánya és ez egyben azt jelenti, hogy fokozódnak a támadások a Világkongresszus szervezője, a Magyarok Világszövetsége és annak elnöke, Patrubány Miklós. Múlt héten meghekkelték az MVSZ elnökének beharangozóját, teljesen értelmetlen mondatok halmazává alakítva azt, és így elküldve számolatlanul sok e-mail címre. Most megszólalt az álnevek mögé megbú jó, magát sejtelmesen "magyar felderítő"-nek nevező portál, és Patrubány Miklós szájába ad olyan mondatokat, amelyeket az elnök sohasem mondott. A széles körben terített, Patrubány leszerepelt című rágalmazó iromány sokakat felháborított. A Fejér Szövetség egyszerűen letiltotta a szennyirat forrását (magyar.felderito@gmail.com), Reiner Péter pedig nyílt levéllel reagált, amelyet alább közzé teszünk. 
(...) 
mvsz.hu 





MIXVK: A nemzetstratégiai konferencia részletes programja


A Magyarok IX. Világkongresszusa keretében háromnapos nemzetstratégiai konferencia zajlik augusztus 16-18. között, Bottyán Zoltán és Drábik János elnökletével. Címe: Jövő a Szent Korona jegyében.
 
 
                                                     2016. augusztus 16-18.
 
          MVSZ Magyarok Háza ­ 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3., Széchenyi-terem
 
                                                         P R O G R A M
 
                                                                                    1. szekció:
                                                     ÉLET: A Szent korona népe, nemzete, állama
                                                                                2016. augusztus 16.
2016. 08.16. KEDD
9:00 – 9:10 a konferencia köszöntése, megnyitása – Patrubány Miklós István Ádám MVSZ-elnök
9:10 – 9:15 a program és a szükséges tudnivalók ismertetése – Bottyán Zoltán, a konferencia társelnöke
Előadások:
09:15 – 09:45 Kocsis István: A Szent Korona tana kialakulásának rejtélyei avagy
Mit kell feltétlenül megismernünk, hogy méltóképpen tanulmányozhassuk a Szent Korona tana legidőszerűbb kérdésköreit?
09:45 – 10:15 Dr. Bakos Batu: Magyar Apostoli Királyság
10:15 – 10:45 Jéga Szabó Ferenc: A Magyar Szent Korona lényegi valója
                        …
10:45 – 11:00 KÁVÉSZÜNET
11:00 – 11:30 Tácsi István: Egy új egyetemes világkorszak megszületésének csírája
11:30 – 12:00 Varga Csaba: A magyarság kötelességei az Aranykor kapujában
12:00 – 12:30 Siklósi András:  - Amiért élni érdemes - Gondolatok a magyarságról, a hazafiságról és a nemzetről
 
12:30 – 13:00 Czike László: Intelem a magyarokhoz végidőkben
13:00 – 13:50  EBÉDSZÜNET
14:00 – 14:30 Bottyán Zoltán: Nemzet, állam, haza –Trianon és Párizs szembesítése az alapfogalmakkal
 
14:30 – 15:00 Tanka Endre, az MTA doktora, professor emeritus: Hogyan szerezheti vissza hazánk az Európai Unióban önrendelkezését a földtulajdon és a földhasználat nemzeti szabályozására?
15:30 – 16:00 Dr. Popovics Tibor Miklós: A ruszin Trianon vizsgálatának egyes etnikai-földrajzi és lingviszikai-földrajzi vonatkozásai
16:00 – 16:15 KÁVÉSZÜNET
16:15 – 16:45 dr. Bene Gábor: NEMZETET ÉPÍTS!
16:45 – 17:15 Dr. Bakos Batu: Nemzeti küldetés
17:15 – 17:45 Vetési Zoltán: Nemzetnevelés a Szent Korona nevében
17:45 – 18:15 Bérczi Szaniszló: Emlékek a gondolkodás fejlődésének néhány korai lépéséről a magyar nyelvben (A korai nyelvi evolúció nagy lépései)
 
                                                                                 2. szekció:
                                                   HALÁL: Migránsözön - Európa felszámolása 
                                                                       2016. augusztus 17.
2016. 08.17. SZERDA
9:00 – 9:30 Bakay Kornél: És mi mégis élni fogunk? Európa a szemita népek és az iszlám végzetes ölelésében
9:30 – 10:00 Drábik János: Magyarként élni és túlélni a pénzuralmi világrendben
                                               Mit tehetünk a halál kultúrájának megváltoztatásáért?
10:00 – 10:30 Orosz Mihály Zoltán:  Cigánystratégia és migránspolitika a hatékony nemzetvédelem jegyében        
 
                                                                              3. szekció:
                  ÉLET: Családodban nemzeted – Családközpontú munka- és társadalomszervezés
                                                                      2016. augusztus 18.
2016. 08.18. CSÜTÖRTÖK
9:00 – 9:30 Czigány Imre: Családközpontú életfelfogás, mint a magyar nemzet jövőjének záloga
9:30 – 10:00    Zsigmond Emese: A tettől a sorsig – Mellérendelés nyelvben, gondolkodásmódban, világképben
10:00 – 10:30  dr. Téglásy Imre: Hogyan éljük túl a bölcsők háborúját?
10:30 – 10:45  KÁVÉSZÜNET
10:45 – 11:15  Orbán József: A munka értékrendje
11:15 – 11:45  Bocskay József: Szövetkezések és a logisztika szerepe a magyar Gazdaságfejlesztésben
11:45 – 12:15  Bertha Szilvia: A nemzet és a haza jövőjének zálogai: érzelmi alapú család és teremtő munka
12:15 – 14:00  EBÉDSZÜNET
 
 
 
 
MVSZ Sajtószolgálat
8947/160810
A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)
 
A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)
 
A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
 
A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.
 
Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.
 
 

MIXVK: Az orvos-konferencia részletes programja

Készült: 2016. augusztus 10. szerda, 12:20
Találatok: 180
Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
Az In vivo – orvos-konferencia kétnapos lesz, és a Szent Rókus Kórházban zajlik augusztus 17-én és 18-án. A konferencia társelnökei Prof. Dr. Egyed-Zsigmond Imre (Marosvásárhelyi Orvosegyetem) és Dr. Horváth Szabolcs (Szent Rókus Kórház). Alább közzétesszük részletes programját.
 
 
 
                                                     2016. 08. 17. – 9:00 óra
                           AZ IN VIVO – ORVOS-KONFERENCIA PROGRAMJA
9:15 - 9:25 Dr. Göböl Zsolt, Főigazgató főorvos, Szent Rókus Kórház, Budapest: A Szent Rókus Kórház múltja, jelene és jövője
9:30 - 9:40 Prof. Dr. Nyáry István, Szent János Kórház idegsebészeti osztály, Budapest: Kárpát-medencei egészségügyi körkép az idegsebész szemével
9:45 - 10:00 Prof. Dr. Egyed-Zsigmond Imre, Orvosegyetem, Marosvásárhely: A glioblastoma multiforme
10:05 - 10:20 Prof. Dr. Molnár Márk, MTA Psychológiai Laboratórium osztályvezető ideggyógyász és klinikai elekrofiziológus főorvos, Budapest: Az egészséges és kóros öregedés elektrofiziológiai korrelátumai
10:25 - 10:45 Dr. Kótyuk Erzsébet PhD., etnográfus, orvostörténész, múzeumi osztályvezető, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest:Ung megye közegészségügyének megteremtője: Novák Endre (1849-1939) élete és munkássága
10:50 - 11:10 Kachlichné, Prof. Dr. Simon Márta, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest: A magyar védőnői szolgálat, mint hungarikum
11:15 - 11:35 Dr. Réti Miklós, szemész főorvos, Toldy Ferenc Kórház, Cegléd: A liberalizmus kártétele az egészségügyben
(ebédszünet)
Az előadások folytatása:
13:30 - 13:45 Dr. Demeter János, MTA kandidátus, szülész-nőgyógyász, oszt. vez. főorvos. Honvéd Kórház, Budapest: A Szent Rókus Kórház tündöklése és
13:50 - 14:15 Dr. Szász István, főorvos, háziorvos, szakíró, Szentendre: Ép testben élő ép lélekhez ép nemzettudatot!
14:20 - 14:35 Dr. Bögi Imre, MTA kandidátus, szájsebész főorvos, Budapest: Az arc- és állcsontsebészet lehetőségei
14:40 - 15:00 Dr. Elek Jenő, intenzív-, aneszteziológus oszt. vez. főorvos, Országos Onkológiai Intézet, Budapest: Az első magyar tüdőtranszplantáció
15:05 - 15:20 Dr. Bajkó Éva kardiológus főorvos, Országos Onkológiai Intézet, Budapest: Aromatáz gátlók okozta mellékhatások megelőzésének és kezelésének lehetőségei kardiológus szemmel
15:25 - 15:40 Dr. Sikter András, belgyógyász, kardiológus főorvos, RI., Szentendre: A civilizációs betegségek eredete és patomechanizmusa
2016. 08. 18. – 9:00 óra
9:05 - 9:20 Dr. Papp András, kardiológus, rehab. oszt. vez. főorvos, Szent Rókus Kórház, Budapest: A kardiológiai rehabilitáció jelentősége
9:25 - 9:40 Prof. Dr. Gadó Klára PhD., belgyógyász, hematológus oszt. vez. főorvos,Szent Rókus Kórház, Kr. Belgyógyászati osztály, Budapest: Fokozott thrombózishajlamú várandósok korszerű belgyógyászati ellátása
9:45 - 10:00 Prof. Dr. Domján Gyula, MTA kandidátus, belgyógyász főorvos, Szent Rókus Kórház, Budapest: A thrombózishajlam fokozódásának klinikai és népegészségügyi jelentősége
10:05 - 10:20 Dr. Domán József, MTA kandidátus, egyetemi docens, belgyógyász és nefrológus főorvos, Szent Rókus Kórház, Budapest: Nephritisek “in vivo”
10:25 - 10:45 Dr. Száva Dániel Tamás főorvos, Prof. Ing. Száva JánosDr. Száva András János főorvos, Orvosegyetem, Marosvásárhely: Biomechanikai megfontolások a fogászati implantológiában. Kísérleti vizsgálatok Video Image Correlation eljárással
10:50 - 11:05 Dr. Göbl Richárd neurológus, intenzív-aneszteziológus,háziorvos szakorvos, főorvos, Szent Rókus Kórház, Budapest: A neurológiai ambulancia érdekesebb esetei
11:10 - 11:30 Dr. Horváth Szabolcs, MTA kandidátus, docens, csecsemő- , gyermekgyógyász, neurológus, klinikai elektrofiziológus főorvos, Szent Rókus Kórház, Budapest:
Sósabbak itt a könnyek, S a fájdalmak is mások.
Ezerszer messiások a magyar  messiások.
Ezerszer is meghalnak, S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek, Óh semmit se tehettek”
 
 
MVSZ Sajtószolgálat
8946/160810
A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)
 
A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)
 
A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
 
A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.
 
Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.
 

MIXVK - Meghekkelték az MVSZ elnökének világkongresszusi beharangozóját

Készült: 2016. augusztus 07. vasárnap, 14:55
Találatok: 290
Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
Sajtótájékoztatón ismertette a Magyarok IX. Világkongresszusának Szervező Bizottsága a közelgő eseménysorozatot. Tíz szakmai konferencián százötven előadás hangzik majd el augusztus 15-20. között. A fokozódó érdeklődést jól jelzi, hogy ismeretlen tettesek meghekkelték az MVSZ elnökének beharangozóját, amely átírt tartalommal, helyesírási hibáktól hemzsegően, helyenként értelmetlen mondatokkal érkezett meg számos levelesládába, látszólag az MVSZ Sajtószolgálat által küldve, ám egy nappal a közlemény kiadása után...
 
 
Tíz szakmai konferencia, százötven előadás, tizenkét kötet – ez lesz a Magyarok IX. Világkongresszusának szellemi hozadéka, tudtuk meg a sajtótájékoztatón, amelyet Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, Zombory István, az MIXVK főszervezője, Bottyán Zoltán, a Nemzetstratégiai konferencia társelnöke, Dr. Boór Ferenc, a székesfehérvári nyitónap, és az MIXVK Fórum főszervezője, valamint Dr. Balogh Sándor amerikai professzor tartottak. A sajtótájékoztatón Szabó Ágnes személyében bemutatták a Magyarok IX. Világkongresszusának sajtófelelősét, aki korábban a Duna Televízió szerkesztője volt.
A sajtótájékoztató rövid kivonatát a CMM televízió tette közzé, és ide kattintva tekinthető meg.
A sajtótájékoztató teljes anyagát az MVSZ Sajtószolgálat teszi közzé, és ide kattintva tekinthető meg.
MVSZ Sajtószolgálat
8943/160807
A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)
 
A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)
 
A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
 
A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.
 
Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.
 

HOGYAN PRÓBÁLJÁK ELLEHETETLENÍTENI AZ MVSZ-T...


Mert minden kis zsidó pattanásra kinövésre milliókat költ a maffia kormány , de a magyar érdekeltség a haláltáborba való , melyek kiépítése sebesen zajlik minden erőforrás ide összpontosul , hogy a leigázás beteljesülhessen , áll a páholy utasításában . Talán egy két páholyt égetnünk kellene talán , hogy a nép is lássa a messiást !!!!


Az alábbiak szolgálhatnak tanúlságos történetként, de sajnos iskolapélda, a háttérhatalom, és a reflektorfénybe lökdösött, vagy oda furakodó hazaárulók tevékenységéről. 
EMLÉKIRAT

A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT

Tisztelt
nemzettörténeti jelentőségre hivatott, MVSZ-ügyekben mindmáig legtájékozottabb Képviselők,

Tisztelt Országgyűlés!


Nem szóvirágnak szánjuk, komolyan gondoljuk a kettős megszólítást. Mi az általunk megszólított parlament elé visszük ügyünket.

Nemzettörténeti jelentőségre hivatottnak látjuk ezt az Országgyűlést, mert Trianon 90. évében célul és feladatul tűzte ki Petőfi programjának megvalósítását:
A magyar név megint szép lesz
Méltó régi nagy híréhez,
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot.


A kupolacsarnokban, a Szent Korona előtt mi magunk is erre esküdtünk.
S ez a parlament, ígéretéhez híven, mindjárt megalakulása után megtette az első elhatározó lépéseket, június 4-nek a nemzeti összefogás napjává nyilvánításával,
a magyar állampolgárság visszaadásával (kérelmükre) azoknak,
akiknek a felmenőit megkérdezésük nélkül az elcsatolt területekkel együtt elcsatolták tőlünk, s akiktől 1957-ben, 2002-ben és 2004-ben a magyar kormány védernyő biztosítása helyett maga is elcsatolta magát, a népgazdaság dinamizálása és irányítása fölötti szuverenitás visszaszerzése felé tett határozott kezdeményezésekkel.
A megvalósítás módja ellenére ugyanilyen irányúnak értékeljük a MÁÉRT újbóli összehívását, a Székely Nemzeti Tanács meghívását közös országunk házába,
elcsatolt nemzetrészeink uniós képviseletének megerősítését.

Figyeljük a cigányság ügyének európai szintű felvállalását.

És azt is gondoljuk, hogy MVSZ-ügyekben ez a 2000 óta mindmáig legtájékozottabb Országgyűlés, mert a Jobbik frakciója révén a nemzeti összefogás zászlóvivőjéből a nemzet páriájává tett szervezet ügye a parlamenti közbeszéd részévé vált. Márpedig érvényes gondolataink társadalmi-nemzeti-állami szinten csak arról lehetnek, ami benne van a közbeszédben.

Lehet persze más - személyes - magyarázata is, de egyéb fogódzó híján a parlamenti közbeszédbe való visszatérésünkre vezetjük vissza a tényt, hogy a már megszokott szilencium vagy megbélyegző megnevezésünk mellett olyan ("nemjobbikos"!!!) politikusi megnyilvánulásokkal is találkozhatunk, mint Lázár János frakcióvezető, aki Rácz Sándor levelére válaszolva a következőket írta augusztus 12-én: "A 2011-es költségvetés tervezeténél /.../ - a lehetőségeket mérlegelve - igyekszünk figyelembe venni az Önök támogatási igényét. Áldozatos munkájukat elismerve kívánok további sikereket." 2000 óta nem olvasott szavak.
Ha nem is ennyire egyértelmű, ide soroljuk az óvatosan fogalmazó Pokorni Zoltán itt elhangzott szavait: "
Magyarok Világszövetsége problémaköre. Lehet, hogy Máriusz nem a legprecízebben válaszolt, hogy nem alkalmas rá – megítélés kérdése –, a helyes válasz a részünkről úgy hangzik, hogy ezt az ügyet nem akarjuk megterhelni azzal a látható és tapasztalható konfliktussal, ami a Magyarok Világszövetsége körül kialakult. Önök ezt jól idézték fel, aránylag pontosan..."
Ide soroljuk a szokatlan bemutatást anekdotikus stílussal enyhítő Répássy Róbert bizottsági elnök szavait is: "
bizottságban – csak érdekességképpen elmondom – megjelent és szót kapott Patrubány Miklós úr, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki hasonlóan üdvözölte a törvényjavaslat benyújtását, igaz, számos ponton a javaslattól eltérő javaslatokat is tett, de ezzel együtt is támogatta a törvényjavaslatot."
És természetesen ide soroljuk a normális viszonyok között legelemibb, inkább a parlamentre nézve megtisztelő gesztust is, hogy Gaudi-Nagy Tamás a Rácz Sándor tiszteletbeli elnökünk jelenlétét kiemelő köszöntését tapssal nyomatékosította a Tisztelt Ház. Ismét a jegyzőkönyv szerint: 
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! ...ezúton szeretném még külön köszönteni Rácz Sándort, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, aki ott fenn ül a karzaton, az '56-os Munkástanácsok elnöke, vezetője, '56-os szabadságharcos. (Taps. – Rácz Sándor felállva köszöni meg a tapsot.)
Egyes helyeken ez már megengedhetetlenül sok volt, hogy ne mondjuk, kiverte a biztosítékot. Nyakó István nem is hagyta szó nélkül, és visszatérő kísérletet tett arra, hogy az MVSZ-hez kapcsolódó közbeszédet - ha már példátlan mód kikerülhetetlen - visszatérítse a szilencium vagy a megbélyegző minősítés korábbi parlamenti konszenzusának irányába. Kénytelenek vagyunk ismét szó szerint idézni: 
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, itt már elhangzott, illetve az előbb hallottam, hogy amikor az MVSZ igen tiszteletreméltó képviselőjét bejelentette az előttem szóló, akkor tapsoltak a Fidesz soraiban. De a történelmi hűséghez az is hozzátartozik, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség volt az, amely 2000-ben megvonta ennek a szervezetnek az állami támogatását, sőt a vezetőjével kapcsolatban akkor több fideszes személytől elhangzott az, hogy nemzetbiztonsági kockázatot rejt az ő személye. Ezzel együtt a taps most biztos helyénvaló volt. 
Ez a kivetettségünkhöz képest kedvező elmozdulás és a költségvetési törvényről esedékes szavazás kényszerítő körülménye késztetett arra, hogy orvoslást várva Önök elé tárjuk a tíz éve indoklás nélkül megvont költségvetési támogatásunk kérdését..

A Tisztelt Ház tudatában van annak, hogy 2000 decemberében az akkori Országgyűlés fideszes és kisgazda szavazatokkal, 11 fős többséggel megvonta az MVSZ mintegy évi 240 millió forintra menő költségvetési támogatását.
Többek között akkor került szóba Önök előtt, amikor a H638-as határozati javaslat vitájában Szávay István és Novák Előd az államtitkári szinten szervezendő Magyar Ház helyett az MVSZ kezelésében működtetett Magyarok Háza keretében javasolták megoldani a határozati javaslatban részletezett feladatokat. Erre a nem lényegtelen epizódra utaltunk már az iménti felvezetésben is. A Tisztelt Ház akkor zárójelbe tette Révész Máriusz képviselő úr vezérszónoki vélekedését, mely szerint a Világszövetség és az általa működtetett Magyarok Háza alkalmatlan lenne a határozati javaslatban elvárt összetett, szerteágazó, nagy hozzáértést és jártasságot, működő kapcsolatrendszert igénylő feladatok megoldására.

Elfogadta viszont Pokorni Zoltán alelnök úr indoklását, amely az operatív szakasz halasztást nem tűrő jellege miatt indítványozta, hogy tegyék félre az MVSZ kompetenciájának, a Magyarok Háza alkalmasságának tisztázását, és adják az erre a célra szánt összeget a határozati javaslatban körülírt, ezután felállítandó szervnek.
És a Tisztelt Ház megszavazta. Inkább kerüljön többe, inkább késlekedjen a megvalósítás, minthogy megvizsgáljuk a Világszövetséget sújtó megalapozatlan gyanúsítás igazságtartalmát. Ha már pragmatikusan mossa is kezeit az MVSZ dolgában, a morális értékeket olyan magasra tartó képviselő részéről, mint Pokorni Zoltán teljességgel érthetetlen, hogy még csak fel sem veti a bizonyítékok nélküli hitelrontás és az erre hivatkozó „büntetés” tűrhetetlen voltát, a tisztázó eljárás késedelem nélküli megindításának szükségességét. Ennyit mond: "
Helyes-e ezt a konfliktust bevinni ebbe az egyébként már most operatívan előkészítendő dologba? Szerintem nem helyes. Azt gondolom, hogy ne terheljük meg ennek az új intézménynek a létrehozását ezzel az üggyel, ezzel a konfliktussal, mert akkor nem lesz belőle semmi, legalábbis egy-két évig biztosan el lehetne vitatkozgatni azon, hogy kinek volt igaza, a világszövetség alkalmas-e erre, vagy milyen feltételekkel válik alkalmassá."
Fusson a szekér, hulljon a férgese. Ha már kabátlopási ügybe kevertük.

Úgy gondoljuk, ez az indoklás és az ennek nyomán született döntés méltatlan a nemzeti újjáépítés Országgyűléséhez. Ennek a – mint láttuk, a korábbiakhoz képest kedvező, éppen ezért reményt adó, mégis elfogadhatatlan – parlamenti magatartásnak a megváltoztatásáért adjuk elő, nem a magunk mentségét, hanem a magunk igazát, és kérjük, vegyék észre benne Tiborc és Petúr összefonódó hangját.

Hogy a Tisztelt Ház világosan lássa, mi is lett a 2000. december 17-i költségvetési elvonás következménye, álljon itt néhány korabeli idézet. Önök valamennyien ismerik Antall József legendás kijelentését, mely szerint lélekben ő 15 millió magyar miniszterelnöke. De azt már nyilván kevesebben tudják, hogy "
1992-ben a Magyarok III. Világtalálkozóján néhai Antall József miniszterelnök így nyilatkozott: míg a magyar miniszterelnök csak lélekben lehet tizenötmillió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke valóban tizenöt millió magyar elnöke."
És ez a szervezet fogalmazhatta meg a Duna Televízió útnak indítása lehetőségét.

Vessük ezt össze azzal a státussal, amelyben most – közvetítőinken keresztül – szólunk Önökhöz. Olvassunk bele Patrubány Miklós Mihályi Molnár Lászlónak adott interjújába:
"
A Magyarok Világszövetsége 1938. augusztus 18-án bekövetkezett megalapításától kezdve 2000. december 31-ig mindvégig részesült a magyar állam adófizetőinek pénzéből, a működéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítottak voltak. Ez így volt még a kommunizmus évtizedei alatt is. 1992. után az MVSZ-nek szerzett jogává vált, az országos költségvetés önálló tételeként, a mai értékben kifejezve, mintegy fél- és egymilliárd forint közötti, évi támogatás fölött rendelkezni. Ettől a szerzett jogától fosztotta meg – máig tartóan – egy előzetes figyelmeztetés nélkül, puccsszerűen előkészített, és szabálytalan országgyűlési eljárással meghozott döntés, 2000 decemberében.

Addig az MVSZ több mint harminc jól képzett, fizetett alkalmazotti gárdával működött. Őket egyik napról a másikra utcára kellett tennünk. Még így is, amíg az MVSZ napi egymillió forintot fogyasztó gépezetét „leállítottuk”, adósságunk százmillió forintra ugrott. Ezek után évekig, az adósságok teljes körű törlesztéséig, fizetett alkalmazottak nélkül, a választott tisztségviselők és lelkes önkéntesek munkájára alapozva végeztük feladatunkat. /…/ A 2000. decemberében bekövetkezett megvonás után az MVSZ elnöke titkárnő, asszisztens és gépkocsivezető nélkül maradt. Csak a jogászt és a könyvelőt tartottuk meg azért, hogy a meg-megújuló hatósági zaklatások – rendőrség, ügyészség, adóhatóság – ellen védekezzünk. A politikai támadásokat magunk hárítottuk. /.../

Működésünkhöz és számottevő programjainkhoz a szükséges anyagiakat önerőből teremtjük elő.
"

De hát miért? Mit cselekedtünk, hogy ezt tették velünk?

Vegyük sorra a vádakat. Bő példatárból válogathatunk.

A vádak – bűneink.
1. A pereskedő Világszövetség vádja

Ez a vád Orbán Viktor kijelentésére megy vissza, aki ezzel indokolta meg 2000 decemberében a költségvetési támogatás elvonását.

De hát ki is pereskedett? Mi volt a pereskedés alapja?

"
A küldöttgyűlés 2000.05.25-én megerősítette a régiók elnökségi tagjait, akik bizony az anyaországból (egyik-másik a Kárpát-medencéből is) az évtizedek óta megszokottak voltak. (A küldöttgyűlésnek – amíg másra nyomós oka nincs – erre van felhatalmazása). 2000. 05-26-án azonban valami váratlan dolog történt.” (Kállai Eszter: Az út és a cél)

"
Az elnök megválasztását követően látványos fordulat történt a küldöttgyűlésen: az újonnan megválasztott elnökségi tagok bemutatkozásakor Pálfy G. István – egykori "híradós" újságíró – bejelentette: a huszonnégy tagú országos elnökség tizenhárom tagja felfüggeszti az elnökségében végzendő tevékenységét egy új alapszabály-alkotó és tisztújító küldöttgyűlés összehívásáig. Ezek után a küldöttgyűlés nem volt többé határozatképes, így nem sikerült megválasztani az új elnökhelyettest valamint az új alapszabályt elfogadni." (Hazafi Zsolt: Interjú Szűrös Mátyás szocialista politikussal. HETEK, 2000. 06. 03. /IV./23./)

Magukról a perekről Patrubány Miklós így nyilatkozik: "
A Legfelsőbb Ügyészség négy éven keresztül perelte a Magyarok Világszövetségét a 2000-es választások megsemmisítését kérve, mondván, hogy az egyes országokban vélhetően szabálytalanul választották meg a küldötteket. A Legfelső Bíróságon az MVSZ győzelmével végződött per során egyedül Szlovákiában derült fény szabálytalan a küldöttválasztásra. Ám tekintettel arra, hogy az elnökválasztás eredményének bejelentése után a szlovákiai küldöttség egy emberként vonult ki a küldöttgyűlésről, a bíróság számára is nyilvánvaló volt, hogy a szlovákiai küldöttek szavazatai nem befolyásolhatták az eredményt, hiszen magatartásuk szerint, ők valamennyien a megválasztott elnök ellen szavaztak." /Mihályi Molnár László interjúja a Magyarok Világszövetségének elnökével. ITTHON 2007 - MVSZ Sajtószolgálat 2009./

Sok más címen, többek között a költségvetés és az alelnök személye megszavazásának elmaradása miatt is perelték a Világszövetséget, olyan anomáliákért tehát, amelyek épp az elnökségi bojkott folyományai voltak. Valamennyi pert elvesztették.
2. A "demokrácia imádatának" vádja

Bármilyen hihetetlen, ez nem csupán a "tizenkettők" bojkottját bejelentő Pálfy G. István fentebb idézett indoklásában fordul elő, és semmiképp se véletlenszerűen 
("a szavazás ugyan törvényes volt, mégse tudjuk elfogadni"). Csoóri Sándor, aki mondhatni a tagság túlnyomó részének kívánsága szerint leköszönő elnök, nemcsak aláírja a "tizenkettők" idézett indoklását, de a NÉPSZABADSÁG ( ! ) december 4-i számában ismétlődően egyenesen a rendszerváltó alkotmányosság alapjainak a megkérdőjelezéséig szélesíti. (Önök előtt nem kell szót vesztegetni arra, hogy az Országgyűlés asztalán fekvő alkotmánymódosítási kezdeményezésnek 2010-ben egészen más okai vannak!) Csak a gondolatmenet csúcspontját idézzük: "Bármilyen hihetetlennek hangzik is, a Magyarok Világszövetsége a "demokrácia imádata miatt" veszítette el autonómiáját." És hogy az idézőjel miatt ne legyen félreértés: "Az összevissza szaggatott, darabolt, osztott magyarságot a demokrácia, a négy évenkénti kormányváltások még tovább osztották és darabolták." Nyilvánvaló, hogy Csoóri szavaiban a "hétköznapi demokráciának" egy elitista bírálatát halljuk, a demokratákét, akik "a silány ember szavazatát, a címeres szélhámosét is ugyanúgy értékelik, mint az áldozatra képes komoly emberét." Aki meg akarja érteni, mit éreztek a Világszövetség kongresszusi küldöttei, az "egyszerű kismagyarok" ilyen állásfoglalások hatása alatt, olvassa el Kállai Eszter írásának egészét a csatolt mellékletek között. Érdemes. És hogy mire vezet ez a hiúságon alapuló sértődötten elitista szemlélet, azt is megtapasztalhatjuk a bojkottálók egy további képviselőjének, Kellermayer Miklós professzornak egy évvel későbbi, 2001-es, szinte fanatizmusig menően szélsőséges megnyilvánulásában. Szemléltető, szó szerinti idézetek következnek:

"
A Patrubány vezette MVSZ fasisztoid, szekururáitátes [így] szerveződéssé vált.
(Patrubány Miklós és a köréje csoportosultak) az MVSZ emblémáját bitorolva, nyíltan Orbán-kormány ellenes, s ezzel minden gondolkodó, jó érzésű magyar előtt lelepleződötten, nyíltan nemzetellenes szerveződéssé váltak. /.../ csak a nyílt tagadás vált erkölcsileg követhetővé. Ezt tettem én is azokkal az elnökségi tagokkal, akik a nyílttá vált nemzetellenes ármányban részt venni semmiképpen sem kívántak
."

Talán Önök is megértik a fentiek után Patrubány Miklós riposztját: "Ha ekkor akadt volna Magyarországon egy közjogi méltóság, mondjuk miniszterelnök, köztársasági elnök, netán az Alkotmánybíróság elnöke, aki megszólaljon, és annyit mondjon: "
De Uraim, ez a gondolat összeegyeztethetetlen Magyarország társadalmi berendezkedésének demokratikus alapelvével...", akkor nem következett volna be az MVSZ elmúlt "hét szűk esztendeje", és lehet, hogy Gyurcsány Ferenc sem jutott volna soha hatalomra.

De nem ez történt. A pereskedő Világszövetségtől a 2000. decemberi Országgyűlés minden előzetes egyeztetés, vizsgálat nélkül a kormánytagok, a javaslat előterjesztője, az MDF-es, és az ellenzéki képviselők ellenében, a kormánykoalíció fideszes és kisgazda képviselői mindössze 11 fős többséggel megvonták a költségvetési támogatást.
3. De hát miért? Mit cselekedtünk, hogy ezt tették velünk?

Hogy némi képet alkothassunk róla, tekintsük át a 2000 májusa - Patrubány Miklós elnökké választása- óta a Magyarok Világszövetsége nevéhez kötődő fontosabb események évenkénti listáját.

2000 május: az előző év munkáját továbbfejlesztve a Magyarok V. Világkongresszusa
zárónyilatkozatában ajánlásként fogalmazza meg a külhoni magyar
állampolgárság koncepcióját;

nyár: a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetének elkészítése és eljuttatása a közjogi méltóságokhoz;

ősz: az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának új, a magyar nyelvhez méltó fordításának elkészítése;

2001 - 2002 erőteljes nemzetközi kampány Strasbourgban és Brüsszelben, az Európai Parlamentben a Beneš-dekrétumok elítéléséért;

2003 kampány az EU-s csatlakozási szerződés hátrányos rendelkezései ellen; a Quo vadis, Székelyföld? című konferencia megszervezése, a Székely Nemzeti Tanács megalakítása felé tett első lépés; a készülő Európai Alkotmány tervezetébe a kollektív kisebbségi jogok megfogalmazása és becikkelyezése magyar, angol, francia és német nyelven; népszavazás kezdeményezése az ún. "kettős állampolgárság"-ról;

2004 a Szent Korona - eszme nemzetstratégiai elvként való elfogadása; a 2000. évi elnökválasztó kongresszus ellen indított valamennyi per teljes, végleges, jogerős megnyerése; a Magyarok VI. Világkongresszusának megszervezése: A magyarság és a Kelet a december 5-i népszavazás;

2005 a délvidéki magyarok lappangó magyar állampolgári státusának kimutatása; Románia uniós csatlakozásának feltétlen, azonnali támogatása ellen; a Honlevél-igazolvány kibocsátása: az első egyetemes magyar igazolvány; a Honlevél-újság, színes magazin elindítása; a választott tisztségviselők eskütétele a Szent Korona színe előtt;

2006 "Magyar Nemzeti Minimum" 2006; a Sólyom-dosszié; az ÁrpádHír internetes televízió elindítása; a 2006-os Kossuth téri tüntetések egyik szervezője, a rendőrterror teljes, egyenes televíziós közvetítése;

2006-2007 az 1956-os szovjet katonai intervenció okozta háborús károk felmérése; Kéri Edit könyvének kiadása: Kik lőttek a Kossuth-téren 1956-ban?

2006-2008 küzdelem az Ereklyés Országzászló visszaállításáért, a szovjet emlékmű elviteléért, népszavazási aláírásgyűjtés;

2007-2008 a Lisszaboni Szerződés olvasatlan elfogadása elleni Emlékirat 2008. június 14;

2008 a Magyarok VII. Világkongresszusának megszervezése: A Fordulat; ezen belül: A magyar nép önrendelkezési nyilatkozata tizenkét konferencia az adósságcsapda keletkezése és következményei határozat Trianon és Párizs fölülvizsgálatának szükségességéről Hungarian World Encyclopedia, valamint a Magyarságtudományi tanulmányok angol nyelvű változata, a Selected Studies in Hungarian History

2009 Mindszenty József hercegprímás kezdeményezte és indította el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend alapítójának, Boldog Özsébnek szentté avatását; az elkészült posztulátumot a Vatikánba Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke juttatta el, 2008. március 18-án; az Igazságot Európának! petíció kidolgozása és elfogadása; felszólalás a rendőrállami erőszak ellen; Magyarország ne feledd hőseidet! c. emlék-CD kiadása az Aradi Vértanúk mártíriumának 160. évfordulójára, és annak ingyenes eljuttatása, több mint 1200 iskolába és emlékező közösségekhez; Lipcsey Ildikó könyvének kiadása: 100 nap, avagy Budapest román megszállása

2010 "Magyar Nemzeti Minimum" 2010; Magyarságtudományi Füzetek címen 5 évre tervezett havi kiadvány indul; Trianon 90: törvénytervezet benyújtása a nemzeti emléknapról A Hogyan történhetett?! – Kiáltvány Trianon 90. évfordulóján c. dupla-CD kiadása; Trianon óta az első hatóságilag engedélyezett, rendőri felvezetéssel és biztosítással szervezett összmagyar megmozdulás Versailles-ban; az egyes székely székek nevében 8 kapuból álló székely kapusor állítása Szegeden, a Székely Himnusz emlékműnél; fővédnökség az I. Székely-Magyar Világkongresszus fölött, a Székelyföld örök! tudományos konferencia megszervezése; döntő hozzájárulás a Nemzet székelykapujának felállításához Kenderesen, Horthy Miklós kormányzó tiszteletére.
4. Kommunikációs panelek a Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatásáról hozott parlamenti döntés kapcsán

A Magyarok Világszövetsége fideszes megítélésének alapja mindmáig ez a diplomáciai dokumentum, amelyet "
a magyar diplomatáknak világszerte használniuk kellett, ha szóba került a Magyarok Világszövetsége.

Az MVSZ elnökének megsúgja egy nagykövet ismerőse, de nevének elhallgatását kéri. A Kapu című folyóirat is megszerzi, és a forrás megjelölése nélkül közzéteszi az MVSZ lejáratására készített irományt. Az MVSZ tud tehát a dokumentumról, de nem tud védekezni ellene, mert az megfoghatatlan.

Egy év múlva előkerül a bizonyíték is. Egy ausztráliai magyar szervezet vezetője bevallja, hogy Magyarország canberrai nagykövetétől olyan levelet kapott, amelynek tartalma hasonlít a Magyarok Világszövetsége ellen forgalomban levő Kommunikációs panelekhez. A levél előkerül, és minden kétely eloszlik: pár felvezető és néhány búcsúzó sor között, nagyköveti vélekedésként, ott van a Magyarok Világszövetsége hitelének rontására gyártott Kommunikációs panelek teljes szövege. Lásd Gyürk István, ausztráliai magyar nagykövet 2001. február 6-án kelt, mellékelt levelét.

A későbbiekben, úgy ahogy a Legfőbb Ügyészség által az MVSZ felfüggesztését, és választott vezetőinek menesztését kérő per halad, és egyre többen hiszik el az MVSZ ellen koholt, és suttogó gépezettel terjesztett híreket, itt-ott, előbb Ausztráliában, majd Dél-Amerikában, és apránként egyre közelebb, már a sajtóban is közzéteszik a Kommunikációs paneleket. Hol aláírás nélkül, kommunikációs paneleknek nevezve azokat, hol nagyköveti levélbe ágyazva, hol olvasói levélnek álcázva." 
(MVSZ Sajtószolgálat)
A Kommunikációs panelek Kapu-beli változata egyértelművé teszi, hogy benne a kormány a jelentős anyagi és érzelmi tőkével rendelkező nyugati, emigráns magyarságnak a parlamenti határozattal szembeni ellenérzését és tiltakozását kívánja leszerelni, megrendíteni a Világszövetség iránti bizalmat, és a szimpátiát a "nemzeti kormány" felé fordítani.

A Panelek tömören így foglalható össze:

4.1. Igyekszik elhárítani a Világszövetség életébe való hatalmi beavatkozás vádját mondván, hogy a kormány és a javaslat előterjesztője maga sem szavazta meg az elvonást, csak a fidesz-kisgazda koalíció.

4.2. A Világszövetség költségvetési támogatásra való méltatlanságát

a) a szervezet belső megosztottságával, együttműködésre való képtelenségével

b) a kézzelfogható teljesítmény hiányára való homályos utalással támasztja alá.

4.3. Megfogalmazza egy támogatható Világszövetséggel szembeni igényeit, és egy ilyen szervezet szükségességét. A kívánatos tulajdonságok:

- összehangolt fellépés a nyilvánosság előtt

- informális lobbizás...

"
A Kormány megítélése szerint a Magyarok Világszövetsége jelenleg nem alkalmas e céloknak Magyarország és az összmagyarság érdekeit egyaránt előmozdítani képes megvalósítására. S bár a Magyarok Világszövetsége a rendszerváltozást követő tíz év alatt, sőt talán megalakulása óta sem volt maradéktalanul alkalmas e feladatok ellátására, ennyire azonban még soha nem került távol attól, hogy valóban alkalmassá váljék e törekvések elérésére.”

4.4. Végül megnyugtatja a nyugati emigrációt, hogy a Világszövetség lenullázása miatt érdekei nem sérülnek, mert a kormány átmenetileg más úton kárpótolja őket. Később még a Világszövetség is jó útra térhet, ha pedig nem, más szervet hívnak életre helyette.

Ez az érvelés nyilvánvalóan álszent és cinikus. "
A szó Jákob szava, de a kezek Ézsaú kezei."

S most lássuk az érvek igazságtartalmát.

A kormány nem szavazta meg az elvonást, állítja a szöveg. A Panelekből azonban egyértelműen kiderül, hogy a koalíciós pártok a kormány valódi szándékára voksoltak, ha az egyik előterjesztő visszavonta indítványát, a másik pedig nem szavazta meg. A kormány csak a látszatra ügyel:
„A Kormány saját elveit hagyta volna figyelmen kívül akkor, ha a kormánypárti képviselőket arra buzdította volna, hogy a vitában álljanak ki vagy védjék meg a belső feszültségektől terhes Világszövetséget.

"A Kormány messzemenően tartózkodott attól, hogy nyilvánosan, vagy fél-nyilvánosan bírálja a Magyarok Világszövetségének azon lépéseit, amelyeket kifogásolhatónak tartott."

Vajon kitől és milyen vitában kellett volna megvédeni a Világszövetséget, ha a kormánypárti képviselők nem támadták volna? A szavazás eredményének ismeretében a kérdés költői.



De nézzük a Világszövetség megosztottságáról, együttműködési készségének hiányáról szóló vádat.

Nyilvánvaló, hogy a megosztottság szükségszerű kezdeti állapota volt egy olyan világszervezetnek, mely részben a gulágállamok, részben a nyugati emigráció 45 éves elszigeteltségében élő és szocializálódó, trianoni-párizsi magyarság továbbra is alapvetően eltérő civilizációs, politikai és szociális körülmények között élő nemzetrészeit hivatott együttgondolkozásra és cselekvésre alkalmassá tenni. Az is nyilvánvaló, hogy épp e kezdeti megosztottság vezetett Csoóri Sándor és köre bukásához. Dokumentumok sora bizonyítja, hogy elsősorban épp a nyugati emigráció mozgatott meg minden követ azért, hogy a Világszövetség élére új vezetőség kerüljön. És mikor a legnépesebb küldöttség, az erdélyi részéről erre fogadókészség volt, minden eldőlt. Ebben a helyzetben egyetlen járható út a kormány részéről is az új vezetéssel való együttműködés keresése, sőt segítése lett volna. A kormány azonban az ellenkezőjét tette.

Felmerül a kérdés: vajon a bukott vezérkar nem a kormány Panelekben is egyértelművé tett magatartásából kapott-e bátorítást a bojkottra? Kövér László tíz évvel későbbi, 2010. november 11-i vallomása majd csattanós választ ad erre.

Ami pedig a 2000. május 25. és december 12. közti fél évben az új vezetéssel szembeni kézzelfogható teljesítmény igényét illeti:

Ha csak egy pillantást vetünk a Világszövetség 2000 utáni tevékenységének szemléltetésül idézett sorára, azt látjuk, hogy az új vezetés egy percet sem tétlenkedett a Világkongresszus és küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásával. Kidolgozta – Borbély Imre és Zétényi Zsolt nevével fémjelezve - a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetét, és azt a legfőbb közjogi méltóságok kezébe adta. (Melléklet: Ej.2000.0169 és Ej.2000.0176 számú levelek Orbán Viktorhoz) A kormány azonban sohasem reagált érdemben a törvénytervezetre.

De valamennyi érv közül a legalantasabb talán az, amellyel a Panelek az emigrációt biztosítja arról, hogy a kormány a Világszövetség nélkül is szem előtt tartja és védi érdekeit. Nyomják el a Világszövetséggel való érzelmi azonosulásukat, felejtsék el, hogy kezdeményezői voltak a vezetőségváltásnak. Különben sem várhatnak a koldusbotra juttatott szervezettől semmit. A kormány viszont tudja a kötelességét. Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása.

De talán fölösleges is ezeket az amúgy is átlátszó érveket egyenként megcáfolni: minden világossá válik, ha azt nézzük meg, mit tett a nemzeti kormány egy ilyen különleges státusúnak elképzelt és szánt, nemzetstratégiai jelentőségű szervezet hitelének lehetséges megőrzésére, az új vezetés megsegítésére. Kapott-e a Világszövetség olyan garancia-levelet, mint az emigrációs magyarság a 
Panelekben?

Nos, az eligazító tények a következők:

2000 tavaszán a tisztújító küldöttgyűlés kampányidőszakában Patrubány Miklós, akkor elnökhelyettes, még csak elnökjelölt, felkereste a parlamenti frakciók vezetőit, hogy elképzeléseit bemutassa, keresse az együttműködés lehetőségeit. Fogadta őt Magyar Bálint, Kovács László megbízásából Tabajdi Csaba és Dávid Ibolya is. Kövér László, a Fidesz pártelnöke azonban nem fogadta őt mondván, hogy majd csak a megválasztott elnököt fogadja ... a pártatlanság jegyében. Azután a megválasztott elnök fogadása is elmaradt. Az imént láttuk, hogy elnökké választása után nem járt jobban Patrubány Miklós Orbán Viktorral sem.

Ennyi a 2001. januári, nagyköveteknek címzett 
Kommunikációs panelek igazságtartalma. A nagykövetek pedig az utasításnak megfelelően tették a dolgukat: a Világszövetség hiteltelenítését a tengeren túlon és másutt. (Melléklet: Gyürk István levele)

És ne higgyük, hogy a kormány költségvetési magatartásához hasonlóan mi is évtizedes sérelmeket ismételgetünk az együttműködés lehetőségének keresése helyett.
5. A "Panelek" Kövér László előadásában

2010. november 11-én Kövér László Gencsapátiban vesz részt egy fórumon, s az egybegyűltek kérdései közt van az is, indokolná meg, miért bojkottálja (sic!!) mind a mai napig a kormány a Magyarok Világszövetségét? Még mindig az a bűne, hogy annak idején nem Orbán Viktor jelöltjét, Boross Péter ex-miniszterelnököt választotta elnökének?

Mielőtt tovább mennénk, itt érdemes megjegyezni, hogy amint anno Antall József a maga miniszterelnökségéhez mérte a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztét, úgy Orbán Viktor sem kisebb személyiséget állított sorompóba, mint Antall József utódját.

Visszatérve Kövér Lászlóhoz, fórumbeli válasza lényegében a Panelek és Csoóri korábbi elképzeléseit visszhangozza (például: a világban élő magyarok regiszterének elkészítése).

Figyelemre méltó azonban, hogy akaratlanul is igazolja eddigi legfontosabb megállapításainkat

- 2000-ben a kormány tudatosan beavatkozott a Világszövetség életébe

- megalapozatlan, előítéletes volt a költségvetés megvonása.

A 2004-es népszavazással azonban visszamenőleg mégis igazoltnak látja a kormány eljárását. Olvassunk bele:

"
Nem az volt a probléma – a félreértések elkerülése végett -, hogy nem Orbán Viktor személyes jelöltje, Boross Péter nyerte az elnöki széket, hanem azért beszéltük rá, azért beszélte rá Miniszterelnök Úr, az akkori, meg a mostani Boross Pétert, a másik volt miniszterelnököt arra, hogy induljon el - annyi idős fejjel (már akkor se volt éppenséggel fiatal) volt miniszterelnökként, ami azért presztízsszempontból, ha vereséget szenved, ahogy az megtörtént, mégiscsak kockázatos vállalkozás volt – mert mindenáron meg akartuk akadályozni, hogy Patrubány Miklós legyen az elnök. Hogy egyenesen, proletár őszinteséggel megmondjam.

Patrubány Miklós oly… tehát volt egy előélete az embernek, nem akkor került elő a semmiből, hanem már akkor benne volt a Magyarok Világszövetségének az elnökségében, tehát nagyjából tudtuk, hogy mi várható tőle. Olyan eszközöket, módszereket választott az elnökké választási kampányában, mintha a világ legfontosabb… mintha az Amerikai Egyesült Államok elnöki székére kandidált volna. Ami azt a gyanút ébresztette föl bennünk, ami utólag igazolódott, hogyha valaki ennyire megveszekedetten mindenben és mindenkin átgázolva mindenáron elnök akart lenni, ott azért valami nagyon-nagyon nagy baj van. És ha volt is bennünk, bennem személy szerint némi kétely, hogy talán nem jártunk el helyesen, amikor mondjuk költségvetési támogatását az MVSZ-nek megvontuk, mert, 
azért mégis … talán nem kellett volna…(a szerzők) Bár hozzáteszem, hogy más ilyen civil szervezet nem kapott, és az MVSZ teljesítményével azért igazán nem szolgált rá egy kiemelt támogatásra, de ez messzire vezető megjegyzés lenne; Patrubány Miklós viharos gyorsasággal igazolta a döntésünk helyességét: ma már senkivel nincsen beszélő viszonyban. Tehát azt, hogy a Fidesszel nincs beszélő viszonyban, azt tudjuk magyarázni, mert mi egy ilyen durva gesztust tettünk az ő megválasztása pillanatában. De egyetlen egy nagy szervezettel – az RMDSZ-től kezdve – ő is erdélyi, talán tudják, a kárpátaljai magyaroktól kezdve a kanadai magyarokon keresztül nincs olyan közössége a magyaroknak szerte a világban, akivel Patrubány Miklós és most már megmaradt szűk csapata egyáltalán beszélő viszonyban lenne.

És akkor még nem láttuk előre, ami történt a népszavazás kapcsán, mert elnézést kérek, semmit nem állítok, 
csak minősítek inkább: Mert ha nekem kellett volna kitalálnom a román hatalmi centrumokban, hogy hogyan tudnék kibabrálni a magyarokkal, anno, akkor nekem is a népszavazás jutott volna eszembe.(a szerzők)

És annál nagyobb tragédia ami a népszavazáson történt az, hogy saját magunkat leszavaztuk, meggyaláztuk, szembeköptük, már elnézést kérek az erős kifejezésekért, de talán nem túlzás, ennyi erkölcsi, lelki tragédia Trianon óta nem történt velünk. És ennek az előidézői azok, akik pontosan tudhatták – nem volt ez olyan nagyon nagy matematika, mert politológiai Nobel-díjat, ha lenne ilyen, se osztogatnának ezért a felismerésért – előre tudhatták, hogy ez a népszavazás nem lesz sikeres. Ezt Székelyföldön, Csíkszeredában, egy hoki meccsen, nekem két székely ember – nem szociológusok, egyetemi kutatók – elmondta előre. Tudják ők, hogy ebből nem lesz semmise, de azért reménykednek. Lehetett tudni. Namost, aki ebbe belerángatja az országot, a közösséget, annak a 
szándékait én hadd kérdőjelezzem meg már atekintetben, hogy tisztességesek lennének.(a szerzők) Tehát Gyurcsány Ferenc és Patrubány Miklós az ugyanannak az éremnek a két oldala népszavazás ügyében. Ezt a népszavazást bűn volt elindítani.(a szerzők) Lehetett tudni, hogy hova fog kimenni. És hogyha nyerünk, tegyük fel, mondjuk – úgy értem, hogy az igenek többségben lettek volna – akkor mi lett volna? Lett volna kettős állampolgárság? Hogy lett volna? 2/3-os törvény kell hozzá. Nem lett volna. Egy újabb cirkusz lett volna, hogy hiába döntött a nép, még sincsen mert majd elkezdünk egyezkedni, hogy miért is nincsen? Hát mert… és akkor lett volna ugyanúgy tovább a szociális demagógia a szocik részéről, hogy mi a magyarországi magyar emberek érdekeit védjük attól, hogy idejöjjenek Szlovákiából meg Erdélyből a magyarok, aztán tönkretegyék az egészségügyet, az oktatást, mindent, amit elmondtak a kampányban… Ugyanaz folyt volna tovább, még ha sikeres is az a népszavazás. A megosztást sikerült kettőjüknek elvégezni ezen a nemzeten a millenniumi esztendő felemelő közösségi élményei után.(a szerzők)És ebben Patrubány Miklós fényesen igazolta a mi rossz sejtéseinket, akkor még előítéleteinket.

Ez az oka, és az MVSZ-t én nem is tartom már alkalmasnak arra, hogy bármilyen komoly szerepet töltsön be a nemzetpolitikában, inkább azt gondolom, hogy abba az irányba kell továbblépni, amilyen irányban elindultunk
."

Amit a népszavazásról mond, az becsületbe gázoló, még ha azt hiszi is, hogy ha állítás helyett „csak” minősít, az mentesíti a rágalmazás, alaptalan gyanúsítgatás vádja alól. Kövér László eddig is úton-útfélen terjesztette, hogy nem is a Világszövetséggel, nekik egyetlen emberrel van bajuk, Patrubány Miklóssal. Bár óvatoskodó megfogalmazásából az is nyilvánvaló, hogy semmi bizonyíték nem támasztja alá vélekedését, a szekus vád ilyen sejtető előadásának a nagy nyilvánosság előtt, Kövér László egykori titokminiszter szájából különös akusztikája van. Erre a régi fideszes vélekedésre való utalás egyébként a novemberi parlamenti vitában is elhangzott az MSZP részéről.

A Világszövetségben ezrek szolgálják fáradságot és áldozatot nem kímélve a magyarság ügyét. Nem tehetjük meg, hogy országgyűlési felszólalásunkat ne a Ház elnöke által gyanúba kevert elnökünk portréjával zárjuk. Olvassák figyelemmel Patrubány Miklós készülő memoárjából alább következő életrajzi részleteket.
Futam, becsületből


Teljes nevem: Patrubány Miklós István Ádám. Csíki székely vagyok, mert édesanyám, Osváth Margit székely szülők gyermekeként Csíkkozmáson született, mely falut magam is szülőföldemnek tekintem. Kétéves megszakítással, immár négy évtizede Kolozsváron élek, és tizenöt éve Budapesten szolgálok.

Nem vagyok és nem voltam sem alkalmazottja, sem bedolgozója, sem besúgója, sem ügynöke egyetlen titkosszolgálatnak vagy titkosan működő szervezetnek sem. Nem állok és nem álltam szolgálatában egyetlen kormánynak vagy kormányzati szervnek sem.

Nevem jellegzetes erdélyi örmény név. Apai nagyapám, Patrubány Miklós Endre az erdélyi Erzsébetvárosból származó örmény család sarja. A régmúltban, örmény őseim a Van-tó partjáról, az ezeregy tornyú Áni városából menekültek, amikor keresztény hite miatt a várost porig rombolta egy kíméletlen muzulmán támadás.

Bemutatkozásomat atyai felmenőim ismertetésével kezdem.

A Patrubány név, mint az erdélyi örménymagyar nevek sokasága román szó, és négy pénzt jelent. Erdélybe az örmények Apafi Mihály fejedelemsége idején, az 1680-as években érkeztek tömegestől, Verzár püspök vezetésével. Korábbi lakhelyükről, Moldvából, ahol másfél évszázadon át éltek, vallási türelmetlenségek miatt telepedtek át az erdélyi fejedelemségbe, amely több, mint egy évszázaddal korábban törvénybe iktatta a vallási felekezetek egyenjogúságát. A moldvai románok nem tudták a bonyolult hangzású örmény neveket sem kiejteni, sem megjegyezni, így legtöbbjüket átnevezték, az általuk űzött mesterséget, vagy kereskedést jelző cégtáblák rajza szerint. Ekképp születhetett meg a Kabdebó név (románul Cap de bou, vagyis ökörfej), Verzár (románul Vărzar, azaz káposztás), Kovrig (románul Covrig, azaz perec). És így alakulhatott ki örmény őseim neve is (Patru-bani, azaz négy-pénz). Hogy milyen pénzzel való foglalatosságot takar a név, azt nem őrizte meg a családi krónika, de tény, hogy a család nemesi címerén, amelyet Mária Terézia királysága idején nyertek el, a jobb felső sarokban ott látható a négy fémpénz. Az érdeklődők megtekinthetik családom címerét a Köpeczi Béla akadémikus szerkesztésében megjelent Erdély történelme című, háromkötetes monográfia második kötetének színes tábláin.

Romános, furcsa hangzású nevem miatt gyerekkoromban sok gúnyolódásnak voltam kitéve. Felnőttkoromban, különösen Magyarországon, a Magyarok Világszövetsége elnökévé történt megválasztásom után pedig egyenesen engem románnak megbélyegző támadások célpontjává váltam. Többen tanácsolták, hogy magyarosítsam nevem. Egyszer megfordult fejemben, hogy szeretett székely nagyapám nevét felvegyem, de végül úgy döntöttem, hogy már tisztességből is vállalom örökölt nevemet. Még akkor is, ha ezért oktalanul lerománoznak.

Azok számára, akik méltatlanul, nevem miatt lerománoznak, felemlítem néhány örmény felmenőmet, rokonomat. Dr. Patrubány Gergely nevű felmenőm, egyetemi tanár, Budapest egyesített székesfőváros első tiszti főorvosa volt, másfél évtizeden át. Közben országgyűlési képviselőként az első magyar közegészségügyi törvény előterjesztője. Nevét ma is emléktábla őrzi a Vámház körút 13. szám alatt. Egy nemzedékkel később Dr. Patrubány Lukács az Eötvös Lóránt Tudományegyetem összehasonlító irodalom professzora volt. Patrubány István nevű felmenőm Trianon után a tiszaföldvári központú Tiszai alsó járás főszolgabírája. Pongrátz Gergely halála napján, részvétlátogatásom alkalmával derítették ki testvérei, hogy közös, Verzár nevű ősünk révén rokonok vagyunk. Dávid Gyula irodalomtörténész írta meg, hogy a Patrubányok jelen voltak Székelykeresztúron, Petőfi Sándor életének utolsó estéjén, amikor a Patrubány kocsmába látták őt betérni. És, amint arról Kéri Edit tudósít, három hónappal később, október 7-re virradó éjszakán ott voltak az aradi vesztőhelyen is, amikor egy Patrubány nevű ősöm vezényelte le a rokon örmény aradi vértanú, Kiss Ernő sírjának titkos kibontását és földi maradványainak szülőföldjére való szállítását.

Mint általában az erdélyi örménymagyarok, az én örmény felmenőim is korán magyarokká váltak. Már ükszüleim is csak magyarul beszéltek.

Patrubány Miklós Endre nevű nagyapám, Bécs közelében, Mödlingben a K.u.K. katonai akadémiáján nyert hadmérnöki kiképzést. Az I. világháborúban kivezérelték az olasz frontra, amelynek harcait végigharcolta. Századosi rangig vitte. Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben levő családi kriptában alussza örök álmát.

Atyai nagyanyám, Fekete Nagy Judit Kolozsváron született, Fekete Nagy Béla és Albach Izabella gyermekeként. Anyai nagyapja, Albach Géza, a Felvidéken, Bártfán született, elmagyarosodott szász családban. Kolozsvárra került, ahol 1900-ban bekövetkezett haláláig, élete utolsó 13-évében a város polgármestere volt. Kezdeményezésére döntött a városi tanács a Mátyás király szoborcsoport pályázatának kiírásáról, Fadrusz János meghívásáról. Ugyancsak kezdeményezője, majd aláírója volt annak a városi tanácsi határozatnak, amely Kolozsvár díszpolgárává avatta Kossuth Lajos kormányzót. Sírja a Házsongárdi temető első sorában van.

Atyai nagyanyám édesapja, a már említett Fekete Nagy Béla, székely család sarja volt. Ő volt a Mátyás király szoborcsoportot állító bizottság elnöke. Erről a hét évről Fadrusz Jánosnak őhozzá írt harminc levele tanúskodik. Később Kolozsvár alpolgármesterévé választották. Kolozsvár beteg polgármesterét helyettesítve, ebben a minőségben érte meg 1918 Karácsonyán a Kárpátok őre szobrot felrobbantó, és a várost megszálló román csapatok bevonulását...

Anyai nagyanyám, lánynevén Lőrincz Irma a székelyzsombori születésű Lőrincz János és a lövétei születésű Ráduly Irma lányaként született Csíkkozmáson, ahová édesapja jegyzőként került. Édesanyja legidősebb gyermeke volt Petre Borbálának és Ráduly Sándornak, akik tizennyolc gyermekkel ajándékozták meg a hazát. Ráduly Sándor huszonhárom éven át volt Lövéte jegyzője. Sírja a lövétei temető első sorában található.

Lőrincz Irma nagyanyámnak két fiútestvére volt. Bátyja, Lőrincz János, aki a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium legkiválóbb diákja volt, tizenhét évesen önkéntesen bevonult, és egy év múlva Galíciában hősi halált halt a hazáért. Öccse, Dr. Lőrincz Ernő András nőgyógyász lett, a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem egyik alapító professzora, akiről a nemzetközi szakma a Lőrincz-módszert elnevezte. Kemény, nemzeti érzelmű, szigorú erkölcsi rendet megkövetelő ember volt, aki emiatt a kommunizmus évtizedeiben sok hátrányt szenvedett. Székelyzsomboron alussza örök álmát.

Anyai nagyapám, Osváth István Háromszéken, Hiliben született. Hilib, Haraly, Gelence, három falu, egy megye, mégsincs a papnak kenyere! – tartotta a helyről szóló tréfás mondás. Századosként szerelt le az első világháború végén, és Csíkkozmásra került, ahol elvette a helybeli jegyző lányát, majd maga is jegyző lett. Szigorú, kemény, makulátlan erkölcsű ember volt. Székely nemesi család sarja. Osváth ősei Apafi Mihály fejedelemtől 1673. május 8-án nyerték nemességüket, amint azt a családunk által a legszigorúbb titoktartás mellett megőrzött kutyabőr bizonyítja. Osváth István nagyapámat, példaképemet a második világháború után a kommunisták ítélet nélkül elhurcolták a Bărăgan-ba. Egy év múltán szabadult. Vasárnap, a szentmise idején érkezett vissza Csíkkozmásra, negyvenkét kilósan. Eleinte még felesége sem ismerte meg, az egy évvel korábban, kilencven kilósan elhurcolt férjét. Láttára a templom népe felzokogott. Tíz évvel később, halálos ágyán ennyit mondott nagyanyámnak: Ha ti tudnátok, hogy mennyit rúgták a Bărăgan-ban csizmával a fejemet... Mindkettőjük sírja a csíkkozmási temetőben van.
(...)
Szüleim, dr. Patrubány Miklós Gergely László és dr. Osváth Margit, 1946-ban végeztek a kolozsvári Bolyai Egyetem közgazdasági karán. Ezt követően mindketten megszerezték a doktori fokozatot, majd 1948 februárjában házasságot kötöttek. Hiába figyelmeztették szüleik, hogy változnak az idők, édesapám úgy döntött, hogy családja maradék kétszáz holdas birtokán gazdálkodásba kezd. Ebben az állapotban, földbirtokosként érte őket az államosítás, vagyonuk elkobzása és a kilakoltatás. Medgyesre, Erdély hét szász városának egyikébe kerültek, ötödik családként egy ötszobás házba. A középső szoba lett az övék, amelybe a másik négy család lakhelyéül szolgáló egy-egy szoba torkollott. Ebben az átjáró szobában születtem... Szüleim nehéz sorsa miatt, óvodás koromig Csíkkozmáson éltem nagyszüleimmel. Életem, magyarságom meghatározó időszaka volt ez. Ezért is nevezem magam csíki székelynek. Iskolába újból Medgyesre kerültem, ahol csak négyosztályos magyar iskola volt. Szüleim úgy döntöttek, hogy német iskolába íratnak. 1971-ig, az érettségiig német iskolába jártam. Kolozsvárra a műegyetem villamosmérnöki karára felvételiztem, és öt év múltán itt szereztem oklevelet. Másodéves koromban Temesváron megnyertem a legjobb villamosmérnök hallgatók országos versenyét, ami döntően befolyásolta későbbi szakmai pályámat. Egyetemi éveim idején alapítója, és három éven át főszerkesztője voltam a Visszhang nevű, magyar nyelvű diákrádiónak. A Visszhang és a belőle kisarjadó intézményrendszer vezetőjeként a kolozsvári magyar egyetemi diákélet meghatározó szereplőjévé váltam. A Visszhang-kórus még ma, közel negyven év után is működik.

Kétéves bukaresti gyakornokság után, melyet a kor technológiai csúcsát jelentő, integrált áramköröket előállító gyárban töltöttem, pályámat Kolozsváron, a számítástechnikai kutatóintézetben folytattam. Előbb a mesterséges intelligencia volt kutatásaim tárgya, majd 1983-ban, másfél éves megfeszített munka után, a bukaresti, valamint a temesvári műegyetemekkel és számítógépgyárakkal folytatott kemény versengés árán társaimmal előállítottuk az első romániai személyi számítógépet, amelyet Szentkúthy Miklós regénye nyomán latin névvel illettünk: Prae (ejtsd pré). Jóllehet nemtelen eszközökkel próbáltak minket fékezni, nehogy egy magyar vezette csapaté legyen az elsőbbség, Isten segedelmével mi győztünk. Ekképp lettem a romániai "személyi számítógépek atyja".

Közben a kolozsvári műegyetemen gyenge és erős áramú elektronikát, valamint mikroprocesszor technológiát oktattam. A bukaresti műszaki könyvkiadó felkérésére hétszáz oldalas könyvet írtam, amely a mikroprocesszorok belső világát tárta fel, mágneses programkazettán mellékelt szimuláló program segítségével, ami abszolút nóvumnak számított. Az egyetemi oktatást támogató könyvet három évig elfektették, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy nevemet magyarul, Patrubány Miklósként írják. A végül 1989 szeptemberében, harmincezer példányban kiadott könyv egy hét alatt elfogyott, és egy évente megújuló szakmában több mint egy évtizedig az egyetemi oktatás egyik referencia eszköze volt.
(...)
"89 decemberébe érkeztünk. Tőkés László temesvári kiállása felcsillantotta a reményt. Első osztályú tudományos főkutatóként, címzetes egyetemi tanárként, a személyi számítógépek "atyjaként", szakmai pályám csúcsán elérkezettnek éreztem az időt, hogy visszatérjek oda, ahol egyetemi éveimben már "jártam", amire mindvégig készültem, és amire a román kommunisták által megkínzott nagyapámnak ötévesen fogadalmat tettem - a magyarság szolgálatába. Harminchetedik születésnapomon 1989. december 23-án, a ceausescu-rendszer romjain önszerveződésének útjára lépő kolozsvári magyarság összesereglett elöljárói közfelkiáltással megválasztottak elnökükké. Így lettem a semmiből alakuló RMDSZ első helyi elnöke. E tisztséget egy órán át töltöttem be, mert ugyanazok, akik felszólalásomon fellelkesedve elnökké választottak, felkértek, hogy a soraikban kiválónak számító román nyelvtudásom okán, legyek inkább a kolozsvári magyarság képviselője az újonnan megalakult Nemzeti Megmentési Frontban, amit elfogadtam.
(...)
Két év múlva, 1992 augusztusában, a Magyarok III. Világkongresszusán beválasztottak az újjászerveződő Magyarok Világszövetségének Elnökségébe, mely szervezetnek 1996-ban elnökhelyettese, 2000-ben elnöke lettem.

Tizenöt éve, mióta életem a világ magyarságának frontvonalában zajlik, szolgálatomat ingyenesen, nemzetünk javára történt felajánlásként végeztem. 
Soha nem álltam és nem állok senkinek a zsoldjában.

Nem vagyok sem román, sem német, de még örmény sem. Székely vagyok, és magyar. Székely-magyar.
Patrubány Miklós:

1999 őszén a magyarországi sajtó a magyar aranyvonatról kezdett cikkezni. Az MVSZ akkori elnökhelyetteseként korábban közelről tanulmányoztam a Svájcban „alvó bankszámlákon” rekedt zsidó és magyar vagyonok kérdését, valamint azt, hogy a nemzetközi sajtó miként pofozott ki ezek okán jónéhány milliárd svájci frankot a kantonok országából. Megéreztem: most Magyarország következik. Tudomásom volt arról, hogy él az Egyesült Államokban egy banktisztviselő, Kenneth D. Alford, aki hobbiból több évtizeden keresztül tanulmányozta a magyar aranyvonat ügyét, amiről könyvet is írt. Geönczeöl Gyula révén megszereztem címét, és közcélra felajánlott tiszteletdíjam terhére meghívtam őt Budapestre, hogy tartana egy nemzetközi sajtótájékoztatót. Láss csodát, az amerikai pénzügyi kutató elfogadta meghívásomat, és lett belőle a Magyarok Világszövetsége történetének legnagyobb sajtótájékoztatója. France Press, Reuters, DPA, izraeli és orosz állami hírügynökségek és tévétársaságok. A teremben legkevesebb huszonöt tévékamera.

Kenneth D. Alford 1999. december 17-én, az MVSZ Semmelweis utcai székházának Csontváry-termében megtartotta A magyar aranyvonat igaz története című vetített képes előadását, az általa 2 milliárd dollárra becsült értékű titkos vasúti szerelvényről. Elmondta és részletesen, amerikai katonai dokumentumokkal bizonyította, hogy 1945-ben, a magyarországi zsidók által beszolgáltatott aranyat és a magyar arisztokraták jelentős vagyontárgyait szállító magyar aranyvonatot a német, svájci, osztrák hármas határ közelében az amerikai hadsereg lefoglalta. Részletesen bizonyította, hogy a magyar állam nem tehető felelőssé az aranyvonat tartalmának elkallódása miatt, mert ezt követően minden az amerikai hadsereg felügyelete alatt, annak jóváhagyásával történt: az amerikai főtisztek eltulajdonították, elajándékozták azt, ami nekik tetszett, az Izrael állam megalapításával foglalkozó bizottságnak átadták a magyar aranyvonaton talált valamennyi zsidó kultikus kegytárgyat, azt ami ezen felül megmaradt, elárverezték egy New York-i tőzsdén...

A nemzetközi sajtó döbbenten és hitetlenkedve hallgatta, majd kérdezte az előadót: Ezek szerint Magyarország nem vonható felelősségre a magyar aranyvonaton elhelyezett javakért?! Semmiképpen – hangzott az amerikai kutató válasza, legfönnebb az Amerikai Egyesült Államok hadserege, illetve kormánya!

A hír egy nap alatt körbejárta a világot. Kenneth D. Alforddal hazatérte után az egyik legnagyobb nézettségű amerikai tévécsatorna, a History Channel többrészes beszélgetést sugárzott a magyar aranyvonatról. Ha akadt volna olyan, akihez a budapesti sajtótájékoztató híre nem érkezett volna el, az a History Channel sorozatából megtudhatta: Magyarország nem vonható felelősségre a magyar aranyvonat tartalmáért, hiszen az maradéktalanul az amerikai hadsereg fogságába esett.

1999. december utolsó napjain az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztére jelölte a magyar aranyvonat igaz történetét Kenneth D. Alford budapesti sajtótájékoztatójával feltáró Patrubány Miklóst.

2000-ben január 3-a, az első munkanap hétfőre esett. Kora délelőtt egy ismerős kopogott be hozzám a Világszövetség Erdélyi Társasága kolozsvári székhelyű irodájának ajtaján. Nemzeti elkötelezettségű hírében álló, ismerős hölgy lépett be, és hangos szóval, szűnni nem akaróan ócsárolni kezdett a magyar aranyvonatról tartott nemzetközi sajtótájékoztató miatt. „Hogyan merészeltél Te az aranyvonattal foglalkozni?! Nem tudod, hogy Magyarországnak van felelős kormánya?! Hogyan merészeltél ebbe beleavatkozni?!” – ordítozta a hölgy, aki Orbán Viktorral és Csoóri Sándorral tegeződő viszonyban levőnek mondotta magát. Egy ideig hüledezve hallgattam a szitkokat, majd kitessékeltem a hívatlan vendéget. Nem telt el egy hét, és Erdély-szerte hullámokban kezdett terjedni Patrubány rossz híre. Előbb az, hogy nem normális, amiről orvosi papír is lenne, majd hogy kommunista, végül, áprilisra már szekus lett.

Amint később összeállt a kép: már az Antall-kormány idején megszületett a jogi háttere annak, hogy amennyiben igény lesz rá, Magyarország kötelezően fizessen a magyar aranyvonattal elveszett javakért. Mondják, hogy a Horn-kormány idején a 2 milliárd dollárt is készenlétbe helyezték. Már csak a nemzetközi sajtóakció volt hátra. Ennek tett keresztbe Kenneth D. Alford 1999. december 17-ei, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatója.
Epilógus

Az évekkel később a magyar aranyvonaton „elveszett” javak ügyében floridai bíróságon indult csoportos per. A vádlott, az alperes szerepében immár nem Magyarország, hanem az Amerikai Egyesült Államok kormánya volt. Meghívásomra Kenneth D. Alford újabb budapesti sajtótájékoztatót tartott. Az eredmény ismert: az USA kormánya végül, peren kívüli megállapodásban, mintegy huszonöt millió dollár kárpótlást kifizetett.

Magyarország indokolatlan meggyanúsítása máig tartóan megakadályoztatott.

Az MVSZ akkori elnökhelyettese, aki Magyarország alaptalan kifosztását megakadályozta, beéri egy 1% százalékos sikerdíjjal, amit költségvetési támogatás formájában, jóelőre felajánl a magyar nemzet világméretű egységét felmutatni hivatott Magyarok Világszövetségének.
Tisztelt Országgyűlési Képviselők! A Magyarok Világszövetsége a megtapasztalt politikai fordulat után várja a nemzet gyűléséhez méltó erkölcsi fordulatot is, évtizedes önzetlen áldozatos munkájának méltánylását, költségvetési támogatása visszaállítását. A Magyarok Világszövetsége, ahogy eddig is törekedett rá, ezután is kész a politikummal, különösen nemzeti elkötelezettségű szárnyával a partnerségben megvalósuló nemzetszolgálatra.
Az alkotmány rózsái a tiétek /…/

Ide a rózsa néhány levelét

S vegyétek vissza a tövis felét



Petőfi

Budapest, 2010. december 14.
Fuksz Sándor sk,
az MVSZ Elnökségének tagja,
az MVSZ Felvidéki OT elnöke
Bottyán Zoltán sk,
az MVSZ Ügyvivő Testületének tagja,
az MVSZ Nógrád Megyei Szervezetének elnöke
Rácz Sándor sk,
a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke,
az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke

· Tulok - 2011 02 07 


2016. április. 20. 14:12 2016. április. 20. 15:16 ITTHON



Ab: nem alkotmánysértő, ha az 

erdélyi magyar szavazhat levélben, 

az Angliában dolgozó nem




Orbán volt minisztere, Stumpf István ugyan nem szavazta meg, de az Ab végső döntése szerint egyáltalán nem gond, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezőknek bonyolult procedúrán kell átesnie, ha külföldről akarnak szavazni, míg a határon túli magyaroknak elég hozzá egy levél is.

Az Alkotmánybíróság 8:5 arányban visszadobta egy Angliában élő magyar panaszát, aki a 2014-es választások előtt leírta: neki ötórás utazásba és sok pénzbe kerülne, továbbá munkahelyi problémát is okozna, hogy elmenjen szavazni a magyar külképviseletre. Szerinte alkotmánysértő, hogy mivel van magyarországi állandó lakcíme, nem szavazhat levélben, míg a szomszéd országokban élő magyarok ezt megtehetik.
A bírák többsége szerint nincs hátrányos megkülönböztetés a hazai lakcímmel rendelkező és nem rendelkező állampolgárok eltérő szavazási szabályaiban, mert két különböző csoportról van szó.
Bár a panaszos elmagyarázta, miért nehéz angliai vidéki lakóhelyéről még Londonba is eljutnia, a bírák szerint a törvény "nem zárja el a szavazástól … a szavazás napján külföldön tartózkodó magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárt: választása szerint szavazhat a külképviseleten, vagy hazatérhet és leadhatja a szavazatát az állandó lakóhelye szerinti szavazókörben". A különbségtételt indokoltnak tartják, mert az állandó hazai lakóhellyel rendelkező választópolgár "közvetlenebb és erősebb" kapcsolatban áll a magyar állammal, mint a határon túli. 
Hivatkozik az Ab a kormány még Navracsics Tibor miniszter által kifejtett álláspontjára is. Eszerint "a választópolgároknak a szavazás napján külföldön tartózkodása nem ellenőrizhető", emiatt "a választópolgár következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik", ez pedig "a választás tisztaságát veszélyeztetné azzal, hogy a szavazatok előzetes megvásárlását és a szavazás titkossága sérelmének megvalósítását megkönnyítené".
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke is hasonlóan érvelt. Igaz, ő elismerte, hogy  visszaélés a határon túliak esetében is történhet, de ez szerinte "gyakorlatilag – a választópolgárok kisebb számára és földrajzi szóródására tekintettel – jóval kisebb veszélyt jelent a választások tisztaságára".
Az Ab kimondta: az országgyűlés természetesen megváltoztathatja a szabályokat, és lehetővé teheti minden külföldön tartózkodó választópolgárnak a levélszavazást, de nincs ok arra, hogy ezt kötelezően előírják a törvényhozóknak.
A határozatot öt bíró – Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter – nem fogadta el. Egy részük az érintett törvényhely megsemmisítését, más részük az mulasztásos alkotmánysértés kimondását tartotta volna helyesnek.
Stumpf István így fogalmazott: hiba, hogy a többségi határozat a szavazás módját mellékes "technikai" szabálynak minősíti: "határozottan meg vagyok győződve arról, hogy a törvény indokolatlanul korlátozza a magyarországi lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó választójogosultak választójogát, vagyis diszkriminálja őket. Azokat a magyar állampolgárokat, akik immár jelentős számban (nem ritkán kényszerűségből) hagyják el hazájukat, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön éljenek."
A választási szabályok módosításáról zajló politikai eszmecserében is az egyik problémás pontnak tartották a levélszavazás kérdését, és a további lépésekhez egyebek közt az Alkotmánybíróság mostani állásfoglalását is várták.


Magyarországon volt a leggyengébb a GDP-növekedés egész Európában 


2016 május 13. 444.hu (444.hu

Pocsékul indult az év a magyar gazdaság életében. Ha a tavalyi utolsó negyedévhez hasonlítjuk a számokat, akkor nem hogy növekedés nem volt, hanem egyenesen 0,8 százalékkal visszaesett a GDP. Ilyen a sanyarú recessziós 2012 óta nem volt. 

Ezzel az eddig az adataikat az Eurostat összesítése alapján közzétevő országok között negyedéves alapon mi vagyunk a legutolsók. 
Magyarországon volt a leggyengébb a GDP-növekedés egész Európában 
2016 első negyedévben, százalék. Forrás: Eurostat.

Éves alapon már jobb a helyzet, a 2015-ös első negyedévnél 0,5 százalékkal nagyobb hozzáadott érteket préseltünk ki magunkból. Ezzel a teljesítménnyel sem előzünk meg sok országot, csak az évtizedes gazdasági depresszióban lévő Görögországot. 
Magyarországon volt a leggyengébb a GDP-növekedés egész Európában 
2016 első negyedévében, százalék. Forrás: Eurostat.

A régióban több ország a lista elején van továbbra is, Románia például a negyedéves és az éves alapú növekedésben is éllovas. De ott van az élen Szlovákia és Lengyelország is. Csehország még nem jelentett adatokat, ahogy Szlovénia és még hat ország sem. Szóval lehet, hogy végül mégsem mi leszünk a lista legalján, bár erre azért annyira nincs sok esély. (Eurostat) 
Az utóbbi időben egyébként így alakult Magyarország helyezése az EU-s GDP-listán (piros = elöl, kék = hátul), most megint eléggé bekékült. 
Magyarországon volt a leggyengébb a GDP-növekedés egész Európában



Orbán: A magyar gazdaság egy gyorsnaszád



Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján. Orbán Viktor azt is mondta, szamárságnak tartja, hogy az országban bank-, hitel- vagy biztosításellenesség lenne. Szólt arról is, hogy szerinte "mozgásba jöhet az EU hajója", és már a hétvégi csúcstalálkozón fontos döntések születhetnek.
Orbán Viktor kifejtette, hogy bár a magyar gazdaság, így a biztosítási szektor nehéz helyzetben van, ennek ellenére leszögezhető: ha a magyar gazdaság talpon marad, megerősödik, akkor ebben nagy szerepet fognak játszani a pénzintézetek, a biztosítók. A talpon maradás után pedig – a kormány reményei szerint - bekövetkező jelentős gazdasági növekedésben is fontos szerep jut majd a biztosítóknak.
Közölte ugyanakkor, tudatában van annak, hogy bizonytalan a biztosítási szakma, nehéz követnie, hogy milyen irányba halad a magyar gazdaságpolitika hajója, amely "nem egy európai uniós nagy, lomha tengerjáró, hanem egy gyorsnaszád".



Orbán Viktor szerint a válság utáni időszakban a biztosítók jelentősebb szerepet fognak játszani a nemzetgazdaságokban, mint előtte. A kabinet elképzeléseiben olyan biztosítási piac szerepel, amely kétpilléres: van egy állami és egy erős magánlába. Az üzleti biztosítókkal kötött nyugdíjbiztosítások ügyéről is érdemi tárgyalásokat kell folytatni - hangsúlyozta.
Minden eszközzel elejét kell venni az ország, a családok további eladósodásának: ebben részeredmények már vannak, tartósságuk egy-másfél év múlva derül ki, de az figyelemreméltó, hogy a GDP-arányos államadósság szintje az év végére 82-ről 73 százalék környékére csökken – mondta a miniszterelnök, aki szerint az államadósság-csökkentés politikájának alternatíváját Görögországnak hívják.

Mi kifelé, ők befelé

Magyarország gazdasági helyzetét értékelve a miniszterelnök kijelentette: „mi kifelé jövünk a válságból" – a válságot mint államadósság-növekedést tekintve –, „más országok pedig befelé mennek". Szerinte a 85 százalékos GDP-arányos államadósság az a szint, amely fölött rendkívül nehéz visszatérni a csökkenő államadósság pályájára.
A kormányfő azonban úgy vélte, hogy „mozgásba jöhet az EU hajója", és már a közösség vezetőinek hétvégi csúcstalálkozóján fontos döntések születhetnek, mert vannak nagy országok, amelyek nem késlekedhetnek tovább. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy látszatmegoldásokkal az EU nem kerülhet ki a jelenlegi gazdasági helyzetből, a gazdaságpolitika radikális megújítására van szükség. Megítélése szerint jó remény van arra, hogy nem lesz több időhúzás, késlekedés.
Kitért arra is, hogy Közép-Európa a válság után Európa növekedési motorja lehet, Magyarországnak pedig azt a célt kell kitűznie, hogy ezen a régión belül is a legkedvezőbb üzleti, gazdasági környezetet biztosító állam legyen 2014-re.

A családokat és az önkormányzatokat is ki kell menteni

Elmondta, a versenyképességhez az is szükséges, hogy a családokat is kimentsék az adósságból. Olyan kitörési lehetőség persze biztosan nincs, amely egyöntetű tapsot váltana ki, csak vitatott megoldások léteznek, de majd a "végén meglátjuk, az eredmény igazolja-e a választott módszert" - mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzatokat is ki kell menteni a devizaalapú eladósodottságból.


EBESZ-jelentés: tisztességtelen eszközökkel nyert a Fidesz





2014.07.18. 08:05 Ténytár

Mostanra kevesen vannak Magyarországon azok, akik szerint a Fidesz nem csalta el az áprilisi választásokat. Bár a kormánypártot a tények és a számok nem hatják meg, mindenki másnak azonban érdekes lehet mindaz, amit az EBESZ  (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) megállapított hazánk új választási rendszeréről, a választásokról írt végleges jelentésében. A szervezet legfőbb megállapítása, hogy a Fidesz-KDNP jogosulatlan előnyhöz jutva nyert kétharmaddal a választásokon.
 A jelentés alapján kijelenthető, hogy az új rendszer alkalmas volt arra, hogy több ponton súlyosan torzíthassa a választói akaratot: volt itt választókerület-manipulációgyőzteskompenzáció, állami propaganda a kormánypártok mögött,baráti civilek a kampányban, átláthatatlan kampányfinanszírozás, kettős mérce (sérült a szavazategyenlőséghez való jog) a külföldi magyarok szavazásánál, a kormánypártok irányában erősen elfogult médiapiac. Mindezt minden idők legdrágább választásánsikerült elérnünk.
Mostanra tehát immár papírja van arról a jelenlegi kormánypártoknak, hogy az általuk megalkotott torz választási rendszerrel tisztességtelenül jutottak előnyhöz az áprilisi választáson. Mi is számtalanszor írtunk arról a sajnálatos folyamatról, amelynek következtében mára Magyarország lassan a félig konszolidált demokráciák közé süllyed - balkáni értelemben.
Az alábbiakban az EBESZ-jelentés főbb megállapításait vesszük alapul, megmagyarázva azokat.
5842332_10236_bc42d68dfda60dd860a0c4f377c21bde_wm.jpg
Mi az az EBESZ, és mit jelentget rólunk?
A rendszerváltó államok választásainak szabadságát és tisztességességét a nemzetközi szervezetek közül elsősorban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) figyeli, amely munkájában kialakult standardokra építkezik.

Az EBESZ választási 
megfigyelési gyakorlata viszonylag jól kiérlelt. Pontosan kidolgozott szabályokat alkalmaz tevékenysége során. Vizsgálata az objektív tények megállapítása mellett figyelemmel van az adott ország demokratikus hagyományaira és fejlődéseire is. Azaz, tendenciákat elemez, így egy nagyobb demokratikus hagyománnyal rendelkező ország választásainak megfigyelése során szigorúbb, mint egy alapvetően diktatórikus ország esetén.
Az EBESZ azonban csak megfigyel. Jelentéseinek közvetlen jogi hatása és szankciója nincs, csak a tekintélye miatt okozhat diplomáciai nehézségeket egy esetleges elmarasztaló vélemény. Mivel az EBESZ megfigyelő, valamint nem a jogi szabályozás, hanem a tényleges gyakorlat érdekli, jelentései mindig utólagosak. Nem a választási törvényhozásra, hanem a választások tényleges lebonyolítására vonatkoznak.
Az EBESZ vizsgálatait az ún. koppenhágai kritériumok alapján végzi, s azt is kiemelhetjük, hogy megfogalmazásaiban sokkal kritikusabb a működő demokráciákkal szemben. Azaz, minél többet vár el a korábbi demokratikus tapasztalatok alapján egy államtól, annál keményebben reagál a negatív fejleményekre.
Melyek voltak az EBESZ legsúlyosabb aggályai a magyar rendszerrel kapcsolatban?  
A választási rendszer "testre szabása"
 A kritikát úgy foglalhatjuk össze, hogy bár a választások egyértelműen szabadok voltak, ám a tisztességességben olyan problémák merültek fel, amelyeket még Orbán Viktor egyik legfontosabb nyugati szövetségese, David Cameron is szóvá tett gratuláló levelében.
Az új választási rendszerbe beépített "győzteskompenzáció" során a mandátumot eredményező győztes szavazatok is beszámítanak. Így abból a mandátumkörből, amely elvileg a veszteseket kellene hogy kompenzálja, a győztesek is kaptak egy részt. Elsősorban akkor, ha győzelmük jelentős volt. Az új szabályok hatását jól mutatja az, hogyha 2010-ben is így választottunk volna, akkor a Fidesz a megszerzett listás szavazatok alig több mint felével az országgyűlésben nem kétharmados, hanem háromnegyedes többséget szerzett volna (az összes mandátum 75,9 százalékát).
Csupán egyetlen torzító intézkedés, a győzteskompenzáció miatt 6 képviselővel többet küldhetett a Fidesz-KDNP az országgyűlésbe. Tehát enélkül nem lenne se kétharmad, se kétharmadhoz közeli állapot. Ez  a tisztességtelen előny persze felveti a legitimitás kérdését is. 
Választókerület-manipuláció
A Fidesz által kialakított új, 106 egyéni választókerületen alapuló választásnál a párt stratégái az úgynevezett "gerrymandering"-hez, azaz választókerület-manipulációhoz folyamodtak. A 106 körzetet úgy rajzolták át, hogy azoknak immár felében biztos többségben vannak a jobboldalra szavazók. 2006-ban például a jelenlegi rendszerrel már a Fidesz alakíthatott volna kormányt a szocialisták helyett. Bővebben a manipulációról itt olvashatunk. Az Index kutatásainak eredményeit összegezve kiderül, hogy a 106 választókerületből 59 erősen jobboldalra húz, 22 pedig erősen balra húz. A legdurvábban Pest megyében, Veszprémben és a Nyugat-Dunántúlon rajzolták át a választókerületeket, komplett baloldali fellegvárakat felszámolva. 
korlátozás_1.png
Elfogult médiapiac
Ezen a területen sem bízta a véletlenre a választásokat a Fidesz. A  médiaszabályozás 2010-es átalakításával a kormánypártok az ellenzéket kizárták a médiaigazgatásból, aztán pedig az új közmédiumok hírszerkesztését is centralizálták. A kereskedelmi televíziókból gyakorlatilag kizárták a politikai hirdetéseket, ezzel elvágva az ellenzéket az országosan legnagyobb lefedettséggel és nézettséggel bíró csatornákon való hirdetéstől.
Ugyanezeken az adókon közben töménytelen mennyiségben nyomatták a kormányzati propagandát - közpénzből. Ezzel pedig nem csupán a választás tisztaságát, de az EBESZ demokratikus európai választások feltételeit meghatározó koppenhágai szerződését is megsértette,
Mindeközben a Ténytár a Mérték Médiaelemző Műhellyel közösen elemzést készített, amelyben a közéleti hírek arányát, szerkezetét és azoknak súlyozását ismertettük. Ennek eredménye meghökkentő: Orbán Viktorról nem volt negatív hír a kampány során a vizsgált médiumokban.
A külföldön élő magyarok egy része nehezebben szavazhatott
Az új választási szabályozás jelentősen megnehezítette, sőt ellehetetlenítette azon külföldön élő magyar állampolgárok szavazását, akik itthon nem számolták fel magyarországi állandó, vagy ideiglenes lakhelyüket. Ez esetben két lehetőség közül választhattak az érintettek: hazajöttek és a lakóhelyük szerint voksoltak, úgy mintha itthon élnének, vagy pedig az adott külföldi országban a helyi külképviseleten, ami lakóhelyüktől akár több száz kilométer távolságra is lehet. Elég csak a Londonban élő egy-kétszázezernyi magyarra gondolni, akik csupán egyedül a követségen szavazhattak. És mindenki más a szigetországban, Glasgow-tól, Manchester-ig.
Eközben azok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, de az ország határain kívül élnek, az általuk választott időpontban, szavazatuk postázásával választhattak. Ez az eljárás diszkrimináló, mert különbséget tett a külföldön élő, de magyar állampolgárok között. A modern demokráciák egyik alapfeltétele, a választójog egyenlősége megköveteli azt is, hogy a szavazók azonos módon, azonos feltételek között adhassák le voksaikat.
Összegzés
Az EBESZ ezek mellett a gondok mellett a női jelölteket hiányolta, illetve kifogásolta azt is, hogy egyetlen kisebbségi jelölt sem jutott az országgyűlésbe .Ezek az EBESZ által is jelzett problémák nem ismeretlenek Európában: ahogy írtunk róla, az ilyen gondok jellemzően a balkáni államokban jelennek meg. Mostantól tehát a 2014-es választást hivatalosan is, legalább részben "elcsalt" választásnak tekinthetjük, hiszen azon a Fidesz tisztességtelen eszközökkel nyert kétharmaddal. Ez még akkor is így van, ha egyébként ezek nélkül is simán nyert volna áprilisban.


Százmilliárdok 

stadionfejlesztésekre, ürességtől 

kongó arénákra – A magyar 

reformok működnek!


A rejtett koncentrációs táborokat márpedig fel 

kell építeni jött a parancs a páholyokból !!!, és 
az 
ÁVH utódok 110 % - ban teljesítették az 
elvárásokat , na te hülye goj most még ugathatod a 
holdat holnap te leszel a vendége e táborok 
valamelyikének 

2016.04.14. 08:08 Ténytár

Több százmilliárd forint stadionokra, ürességtől kongó arénákra, anyagilag teljesen fenntarthatatlan állapotok. A működtetés költségei végső soron jó eséllyel a központi büdzsét terhelik majd, tehát ha hirtelen nem kezdenek el tömegével járni a focimeccsekre, akkor a magyar adófizetőknek kell majd állniuk Orbán kedvenc hobbijának csekkjét.
Az is  Orbán igen sajnálatos őrületének köszönthető, hogy ma vannak olyan települések Magyarországon, ahol sokkal többet költenek a focira, mint a közoktatásra. Ez a kormányzati politika azt az üzenetet hordozza magában, hogy ma Magyarországon, főleg a kistelepüléseken az út a felemelkedéshez nem az oktatáson, hanem a gyepszőnyegen keresztül vezet. Mindezek alapján tehát nyugodtan kijelenthető: a magyar reformok működnek!
Mennyi pénz ment el összesen a stadionokra meg a focira?
Eddig alsó hangon 90 milliárd forintot mehetett el különböző, labdarúgáshoz köthető létesítményfejlesztésekre, 2017-18-ig pedig további bő 160 milliárdnyi beruházás van betervezve. Ráadásul ebben nincsenek benne a következő két-három év tao-támogatásaiból ilyen célra szánt források, azaz nem lenne meglepő, ha a kormányzati ciklus végére elérnénk a 300 milliárdot – írja a Figyelő, amely a stadionpénzeknek és a létesítmények fenntartásának járt utána.
A jövőben csak az új létesítmények fenntartására tízmilliárdok mehetnek el évente, ennek fedezete pedig egyelőre erősen kérdéses. A működtetés költségei végső soron jó eséllyel a központi büdzsét terhelik majd, a csapatok, vagy - sok esetben önkormányzati - a tulajdonosok ugyanis képtelenek lesznek ekkora összeget kigazdálkodni. Változás csak akkor jöhet, ha hirtelen megtelnének a stadionok, erre sok esély azonban nincsen,
Hol vannak a nézők?
2010 óta nem nőtt, sőt, csökkent a meccsre járó szurkolók száma – írja a Népszabadság. A lap a Csányi-Orbán páros regnálásának kezdete, a 2010. őszi szezonkezdet óta lejátszott 1355 bajnoki mérkőzés látogatottsági adait vizsgálta. E szerint a mostani NB I-es mérkőzések átlagos nézőszáma ugyanúgy 2800 körül alakul, mint a 2010/11-es idényben, kicsit még kevesebb is.
Pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség A megújulás évtizede 2010–2020 című stratégiája szerint 2015-ig ötezerre, 2016-ra hatezerre kellett volna növekednie ennek a számnak. Az új stadionok tehát semmiféle látogatószám-növekedést nem okoztak. Jó példa erre a debreceni Nagyerdei stadion, amely 14 százalékos kihasználtsággalműködik, és olykor a forduló összes nézője elférne egy lelátón. A kihasználatlanság és a jegyárak szinten tartása miatt a kluboknak egyre nagyobb teher lesz majd a stadionok fenntartása, üzemeltetése.
Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a bajnoki meccsek az élvonalban 80 év alatt sem hoznak annyi bevételt, amennyit most ennél a tucatnyi csapatnál beruházásokra költenek. A másodosztályban egy kicsit még ennél is rosszabb a helyzet. A Figyelő kalkulációi szerint ott 110 évig kellene várni, hogy jegyeladásokból összejöjjenek a stadionprojektre szánt milliárdok.
Hogy mégis, milyen megoldás jöhet szóba, hogy teljesen összeomoljon az egész program? Tartsa mindenki az esküvő utáni lagziját a stadionokban! Fürjes Balázs, a kiemelt jelentőségű budapesti beruházások kormánybiztosa például így tett: a fideszes politikus a templomi esküvő utáni lagziját a Groupama Aréna rendezvénytermében tartották.
Stadinokok mindenhol
2016 valóban a stadionok éve lesz Magyarországon: szeptemberre elkészül az MTK új otthona, áprilisra lebontják a székesfehérvári Sóstói Stadiont, nemrég pedig kihirdették a szombathelyi stadion kivitelezőjét. Olyan „nagy múltú” futball klubok kaszálhattak rengeteg pénzt a miniszterelnök kedvenc hobbija miatt, mint például Mezőkövesd, Kisvárda, Kozármisleny, vagy az „állatorvosi ló”, azaz Felcsút.
stadionemme.png
Nemrég vehették birtokba a nézők a mezőkövesdi stadion új, nettó 600 millió forintért épült főlelátóját, ezzel befejeződött az ötezres aréna építése. Az Átlátszó számításai szerint a stadionépítés végösszege valahol nettó egymilliárd forint körül van. Az új lelátó 12 soros, 1500 férőhelyes, és a mostanáig üres két kanyar beépítésével további 220 helyet nyertek.
Kozármislenyben kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással. A harmadosztályú csapat meccseire 2014-ben átlagosan százhatvanan látogattak ki. Hogy mégis, miért épülhet itt fel a stadion, annak okait Fónagy Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára árulta el: többek között „Kozármisleny sportszerető város”, illetve olyan csodálatos eredményeket ért el a csapat, minthogy 7 éven át játszottak az NB II-ben, ezalatt kétszer másodikok lettek, és az NB III-ban az első évben szintén másodikak lettek. Ezekért az eredményekért már tényleg megérdemeltek egy új stadiont...
Tao-pénz is csurdogál...
A Népszabadság számítása szerint az idén eléri a 300 milliárd forintot a sportszervezeteknek a tao-rendszeren keresztül kifizetett közvetett állami támogatás összege. Eddig összesen 286,2 milliárd forintról adtak ki támogatási igazolást. Az egyeduralkodó továbbra is a 11,1 milliárdot gyűjtő, Orbán Viktor alapította, Mészáros Lőrinc vezette felcsúti akadémia.
taotop10_151209_1.jpg
A felcsúti sportkomplexum hamarosan már új kazánházzal is büszkélkedhet, amely Puskás Akadémia két edzőpályájának talaját fogja majd fűteni. Az egész rendszer kivitelezése potom 3,1 milliárd forintba kerül sajtóhírek szerint, amelyhez az Akadémia 2,55 milliárd forintos tao-támogatást kért és kapott is.
Az mfor.hu számolta ki, hogy jóval több pénz jut a miniszterelnök kedvenc sportjára több településen, mint mondjuk amennyi pénzt az önkormányzat köznevelés támogatása jogcímen kap. Felcsút esetében tavaly 1,7 milliárd forintnyi tao-t szedett össze. Ezzel szemben az 1791 fős népességű Felcsút 52,7 millió forintot kapott tavaly köznevelésre.
tamogatasok_160209.jpg
Kisvárda csapata esetében is hasonló dolgokat lehet felfedezni. Míg 2013-ban 33 millió, 2014-ben 135 millió tao-pénzt kapott, addig 2015-ben már 1,26 milliárd forintnyi összeget is lehívhatott a csapat. Az mfor.hu számításai szerint ez az összeg is 4,7-szerese annak, amit a város a köznevelésre kap. Tavalyi költségvetésük szerint erre a célra 267,1 millió forint jutott. Mezőkövesd esetében ez „csak” a duplája: tavaly összesen 427,3 millió forintos tao-támogatást kaptak, ezzel szemben a város a köznevelésre 222,7 milliós közpénz jutott. Úgy tűnik, hogy ezeken a településeken egyértelműen a felemelkedéshez nem az oktatáson, hanem a gyepszőnyegen keresztül vezet az út.




Tízmilliárdokat pumpál az állam a 


fociba - Tényleg nincs jobb helye 


az adóforintoknak?



2015.07.06. 08:15 Frankó Provolone

Míg labdarúgó csapataink jelenleg a nemzetközi porondon szerepelnek ( remélhetőleg nem csak a nyár végéig), addig körvonalazódni látszik az is, hogy a 2015-2016-os idény hogyan is fog festeni.  Az elkövetkező szezonban a klubok maguk dönthetik el,hogy kötelezővé teszik-e a szurkolói kártya használatát az adott összecsapásra. Ennek a lépésnek köszönthetően várhatóan többen fognak majd meccsre járni, azonban a kötelező szurkolókártya előtti korszak átlag nézőszáma alapján sejthető, hogy még mindig nem annyian, hogy megérje több hatalmas stadiont is felhúzni a labdarúgó csapatainknak.
A továbbra is a magas hőfokú stadionfejlesztési láznak köszönthetően olyan klubok kaptak vagy kapnak új stadiont, amelyek meccseire rendkívül kevesen szoktak kijárni. Ha az építési költségeket szétosztanánk a nézők között, akkor azt kapnánk, hazai átlag nézőszámmal számolva például a Honvéd vagy az MTK esetében, hogy szurkolónként több mint 5 millió forintba kerülnek az új stadionok.
A 12 csapatos NB I stadionjaira közel 75 milliárd forintot raktunk félre, de az alacsonyabb ligákban játszó csapatok esetében sem jár el szűkmarkúan a magyar kormány. A következő szezont már a NB III-ban kezdő 5800 lakosú Kozármisleny focicsapata is 400 millió forintból építhet új stadiont magának. Csak az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a menekültkérdés orvoslására 2015-ben (a felépítendő kerítés és az uszítókampány árát nem idevéve, az eredeti költségvetési terv alapján) 481 millió forintot szán a magyar kormány. A felsőoktatás pedig mondhatni, romokban.
11215882_10153371878833467_2381626498681118639_n.jpg




Nem lesz szurkolói kártya, több lesz a néző?
Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy enyhít a tavaly szeptemberben bevezetett klubkártya-rendszer szabályain. A bajnokik esetében a klubokra bízza a döntést, a válogatott mérkőzések szervezőjeként pedig nem teszi kötelezővé a kártya használatát.Az valószínűsíthető, hogy ennek köszönhetően többen fognak majd mérkőzésekre járni, de hogy pontosan mennyivel is, ahhoz talán elég, ha összehasonlítjuk a 2013/2014-es bajnokság átlag nézőszámát is a mostanival.
Míg az utolsó tisztán szurkolókártya nélküli szezonban átlagosan 3000-nél valamennyivel többen látogattak ki, addig az előző szezon átlag nézőszáma körülbelül 2500 volt, ráadásul például a Nyíregyháza esetében olyan csapatot is száműztek az NB I-ből, ahol magasabb volt a nézőszám az éves átlagnál. Az tehát bizonyos, hogy továbbra is lesz a szurkolóknak bőven üres hely az új stadionjaikban.
Annyi pénzt kaptak a klubok, hogy még elkölteni sem tudták.
Hogy mekkora pénzek röpködtek az elmúlt években a fociba, arra jó példa, hogy több csapat még elkölteni sem tudta azt.  A költségvetési törvényjavaslatok szerint a stadionfejlesztési programra 2014-ben 12,035 milliárd forintot, 2015-ben pedig 7,42 milliárd forintot különítettek el.
Ugyanakkor a 2014-es költségvetési maradványok átcsoportosítása során 2,56 milliárd forintot vont el a kormány öt csapat – a Honvéd (400 millió), a Győr (560 millió), a Pécs (500 millió), a Vasas (500 millió) és a Gyirmót (600 millió) – sportlétesítmény-fejlesztésétől. Mindez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a 2014-es költségvetésben a fenti célokra elkülönített összeget nem sikerült elkölteni, vagyis nem elvonás történt.
Ez azonban csak apró korrigálás, mivel a többi jelenleg is futó projektre továbbra isrepkednek a milliárdok: a költségvetési törvények (2014, 2015 és 2016) szerint összesen a székesfehérvári stadionra 13,26 milliárd, a szombathelyi stadionra 9,6 milliárd, a diósgyőri stadionra pedig 7,15 milliárd jut.
Szurkolónként több millió forint
Mint az előbb láthattuk, a meccsek átlag nézőszáma (szurkolói kártya ide vagy oda),nem változott meg drámaian a 2013/2014-es szezonról a 2014/2015-ös szezonra, így nem várható az, hogy hirtelen a most induló idényben családok tízezrei lepnék el a labdarúgó stadionokat. A lenti táblázatban összegyűjtöttük, hogy a jelenlegi 12 csapatos NB1-ben ki milyen arénával rendelkezik vagy fog rendelkezni mihelyt a Nemzeti Stadionfejlesztési Terv végigfutott. Ha az építési költségeket szétosztanánk a nézők között (az üzemeltetési költséget nem is számolva) akkor az alábbi eredményt kapjuk.
foci1.jpg




 
A Ferencváros a legnagyobb szurkolótáborának köszönthetően a „gazdaságosabb” csapatok közé tartózik, mivel egy-egy Fradi szurkolóra 1,7 millió forintot költ az állam. Egy-egy debreceni, szombathelyi, vagy fehérvári szurkolóra viszont már több mint 3 millió forint jut. A Honvéd vagy az MTK kapcsán már azt láthatjuk, hogy szurkolónként több mint 5 millió forintba kerülnek az új stadionjaik.
Puskás Akadémiánál ez az összeg 2,3 millió forint, mivel a meccseikre állítólag átlagban közel 1650-en látogattak ki. (igaz, ingyen buszoztatás segítségével). A Puskás Akadémia azonban nem csak ilyen kiváltságokkal rendelkezik: a tao-nak köszönhetőenévente 50-70 milliárd forint a költségvetés helyett a látványsportokban landol, azon belül is a fociba kerül az összeg oroszlánrésze. A tao elosztásának vizsgálatakor aztláthatjuk, hogy Felcsút a legnagyobb kedvezményezett. 
(A miniszterelnök állításával ellentétben a tao igenis közpénz)
tao_1.png
Csak a mostani 12 csapatos NB1-es stadionokra összesen közel 75 milliárd forintot tettünk félre. (Az esetlegesen felépülő Puskás stadion építési költségét nem vettük ide, ami bizonyosan több tízmilliárd forintba fog kerülni, továbbá az új Vasas stadion pontos ára még nem ismert).
Eddig csak az élvonalban levő 12 csapat stadionjaival foglalkoztunk, ám ha megnézzük, hogy a kisebb települések csapatainak mennyi pénz is jut, ott is „elgondolkodtató” összegekkel találkozhatunk. A 16 ezer lakosú Kisvárda harmadosztályú csapata például egymilliárdos stadiont kapA következő szezont már a NB III-ban kezdő 5800 lakosú Kozármisleny focicsapata pedig 400 millió forintból építhet új stadiont magának.
Focira, mint a legnépszerűbb sportra természetesen közpénzt kell költeni, ugyanakkor emlékezzünk meg, hogy mennyi pénzt is költ a magyar kormány például lélegeztető gépre a menekültkérdés orvoslására 2015-ben a felépítendő kerítés és az uszítókampány árát nem idevéve, az eredeti költségvetési terv alapján: 481 millió forintot.
Magyarul: a Fidesznek valójában közel olyan fontos menekültügy megoldása, minthogy 5800 lélekszámú Kozármislenynek legyen egy új stadionja (481 millió vs. 400 millió). De ha mindehhez hozzáadjuk a huszonkétmilliárdból felépülő, megoldást nem jelentő szerbiai határzárat, akkor is az Orbán-komrány szerint Magyarország legégetőbb problémájának kezelésére harmadannyit költenek, mint stadionokra. 
foci3.jpg
Kevesebb stadiont!
Az nem vonható kétségbe, hogy a focira, mint a legnépszerűbb sportágra kell költeni, itt csak az a kérdés, hogy tényleg ennyit? Nem is csoda, hogy az egészségügyi dolgozókjúlius elsején, míg az ELTE TáTK „Veszélyben vannak az egyetemeink” nevűcsoportja pedig július 5-én tüntetett. Mindkét megmozduláson előkerült az a kérés, hogy a kormány a stadionok helyett inkább az egészségügyre és az oktatásra költsön.




FELDERÍTŐ - Egész utcákat lopnak el a cigányok





Külföldi lapok Orbánról: Fogjátok meg a 

tolvajt?




A ZDF német országos köztelevízió Magyarországra költöző németekről közölt riportot, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig Norbert Blüm volt kereszténydemokrata (CDU) munkaügyi minisztertől közölt Magyarországgal is foglalkozó írást. Ausztriában a Der Standard című liberális lap foglalkozott Magyarországgal.
Külföldi lapok Orbánról: Fogjátok meg a tolvajt?
ZDF hírportálján Németek Magyarországra költöznek - Menekülés Merkel menekültpolitikája elől címmel közölt összefoglalót, amelyben a szerző, Stephan Merseburger kiemelte: már régóta költöznek németek a Balatonhoz, mert ott olcsó az élet, és otthonosan érzik magukat, most viszont más okból telepednek le a tónál, mégpedig azért, mert Orbán Viktor magyar kormányfő olyan politikát folytat, amelyet hiányolnak Angela Merkel német kancellártól, jelesül "kerítést épít a menekültek ellen".

Egyebek között hozzátette, hogy Orbán Viktor a nyugat-európai bevándorlási célországokban kialakult "bevándorlási társadalmak ellenmodelljeként fogja fel Magyarországot",
azt hirdeti, hogy a "multikulti megbukott, a muzulmánok bevándorlása terrorral jár", Magyarország viszont "harmonikus ország, amelyet eddig megkímélt a terror", és ezzel nemcsak a magyar lakosságnál "szerez jó pontokat", hanem újabb "erős érveket" sorakoztat fel a Balatonhoz költözés mellett.
Hozzátette, hogy Magyarország csak az állami segítségre nem szoruló és keresztény emberek felé fordul "nyíltsággal és vendégszeretettel", másokkal szemben viszont a "kérlelhetetlen bezárkózás" elvét követi, éppen ez tetszik annak a talán ezer németnek, aki a menekültválság miatt  telepedett le a Balatonnál.

Süddeutsche Zeitung online kiadásában A nacionalizmus idiotizmus címmel közölte Norbert Blüm egykori konzervatív politikus írását, aki a többi között kiemelte, hogy nemzetállami szinten a "menekültnyomort" éppoly kevéssé lehet leküzdeni, mint a "klímakatasztrófát", mint ahogy a globális terrorizmust sem lehet legyűrni "nemzeti egységekkel", és a "globális finánckapitalizmust" sem lehet megfékezni nemzeti keretek között.
A szerző úgy vélte, hogy a magyarok hagyják feledésbe merülni az 1989-es határnyitást, a "hőstettüket", amellyel megnyitották az utat az NDK-ból menekülő embereknek.
Akkor a magyarok az kockáztatták, hogy magukra vonják a szabadságmozgalmukat 1956-ban tankokkal leverő Szovjetunió bosszúját, viszont 2016-ban a "nemzeti autizmus" tüneteit mutatják, és "elárulják Európa legjobb hagyományait" - írta Norbert Blüm.
Az osztrák Der Standard Fogjátok meg a tolvajt? címmel közölt az online kiadásában kommentárt, amelyben a szerző, Florian Scheuba egyebek mellett kiemelte, hogy Orbán Viktor ugyan azt hangoztatja, hogy a migráció méreg, de ennek ellenére 300 ezer euróért tartózkodási joghoz lehet jutni, és a 60 ezer eurós közvetítői díj a kormánypárt barátainak környezetéhez sorolható offshore cégekhez kerül. Ez azt mutatja, hogy "a migráció mérge enyhíthető a megfelelő helyekre felvitt kenő-kencével" - tette hozzá a Der Standard szerzője.
atv.hu/MTI




A politikusfeleségek is kapnak állami 


fizetést!

2016. ápr. 14. 03:15
A Matolcsy házaspár hölgytagja balatoni polgármester, a férj jegybankelnök /Fotó: RAS ARCHIV
A Matolcsy házaspár hölgytagja balatoni polgármester, a férj jegybankelnök /Fotó: RAS ARCHIV
Budapest — Sokszor elég a sikerhez, ha valakinek politikus a párja. Erről tanúskodik Hende Csaba fideszes képviselő, volt honvédelmi miniszter élettársának, Szajlai Mónikának a pályája, akit most elnökségi tagnak választottak a Vas Megyei Kézilabda-szövetségben.
Hende Csaba exminiszter és kedvese. Jönnek a posztok az asszonynak /Fotó: Facebook
Hende Csaba barátnőjét a Blikk mutatta be a nyilvánosságnak, amikor megírtuk, hogy három évvel ezelőtt titkárnőként kísérte párizsi luxuskiruccanásra az akkor még házasságban élő miniszterét. Hende a kirándulás után elvált, és összeköltözött Szajlaival, aki két állami megbízatást is kapott: a Magyar Pénzverde Zrt. stratégiai vezetője lett, valamint a Diósgyőri Papírgyár Zrt. igazgatóságába is bekerült.
Palich Etelka helyettes államtitkár Varga József (Fidesz) házastársa /Fotó: MTI - Balogh Zoltán
Vannak, akik még többre vitték. A befolyásos ősfideszes politikus, a jelenleg EP-képviselőként dolgozó Szájer József felesége elismert bíró volt, de Handó Tündét politikai hátszél nélkül aligha választották volna az Országos Bírósági Hivatal elnökévé. Handó Tünde ezzel az egyik legmagasabb rangú női szereplővé avanzsált a magyar ­közéletben.
A Fidesz egyik alapítójának, Kövér Lászlónak a felesége járási vezető /Fotó: MTI - Soós Lajos
A kormány Bekk Máriát nevezte ki az egyik Pest megyei járásnak, a szigetszentmiklósinak a vezetőjének. Ebben talán szerepet játszhatott az is, hogy férje Kövér László parlamenti elnök.
Matolcsy György jegybankelnök felesége, Matolcsy Gyöngyi másfél évvel ezelőtt lépett közéleti pályára, amikor elindult Balatonakarattya polgármesteri tisztségéért. Hatalmas fejlesztéseket ígért a falunak, és meg is választották.
Szájer József Brüsszelben, neje a bírósági hivatal elnöke /Fotó: MTI - Mohai Balázs
A népes helyettes államtitkári gárdában is akad egy politikusfeleség. Palich Etelka a Miniszterelnökségen a területi közigazgatás irányításáért felel, és 2014-ben nevezték ki. Ő Varga József fideszes képviselő házastársa.
Orbán Viktor miniszterelnök választókerületének fideszes képviselője, Tessely Zoltán felesége befutott. Czéghér Ildikó a Miniszterelnökséghez tartozó Széchenyi Programiroda operatív igazgatója.


Névtelen fórumozó "buktatta le" Rogánt







Rogán Antal kabinetminiszter másodállásban informatikai innovációval foglalkozik - derült ki egy olyan dokumentumból, amelyről egy névtelen fórumozó tájékoztatta a Népszabadságot. És van még más érdekesség is az ügyben.
Napi.hu, 2016. augusztus 10. szerda, 08:54


Rogán Antal kabinetminiszter ugyan pénzügyi végzettséggel rendelkezik, de ez nem akadályozta meg abban, hogy két társasával egy elektronikus eljárás feltalálója legyen - derül ki a Népszabadság cikkéből. További érdekesség, hogy társai, Csík Balázs és Lengyel Csaba a Fidesznek köszönhetően felfutott, jelentős osztalékot fizető Hunguard Kft. látható tulajdonosai.
Erről a cégről írt kedden a lap, amelyre reagált egy "nokiás kamion" álnéven író kommentáló olvasó. Nokiás kamion mellékelt egy angol nyelvű hivatalos bejegyzésre emlékeztető iratot, amelyről a Népszabadság kiderítette, hogy hiteles dokumentum másolata. Ez szólt az elektronikus aláírással kapcsolatos szabadalomról.
A genfi szellemi tulajdoni hivatal honlapján közzétett szabadalmi kérelmek feltalálói között szerepel Rogán Antal, akit lakcíme alapján azonosították. Két társával tavaly májusban jelentették be a magyar szabadalmi hatóságoknak digitális találmányukat - ezt mellékelték genfi beadványukhoz. Ekkor Rogán a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője volt.
A napilap emlékeztet arra, hogy Rogán Antalról eddig nem derült ki, hogy politikai megbízatásai mellett a feltalálói szintig jutott volna az informatikában.


Úgy alakult, hogy 256 800 000 forint EU-s 

pályázati pénz jutott Rogán találmányára



Jelentős mennyiségű pályázati pénzhez jutott az a cég, amelyik a feltalálóként Rogán Antal által is jegyzett technológia mögött áll.
Húsz százalékos önrész mellett a projekthez köthető költségek 80 százalékát fedező uniós támogatásokat ítélt oda a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) annak a ProfiTrade 90 Kft.-nek, amely egy meglehetősen erősnek tűnő szálon köthető Rogán Antalhoz. Ez a cég kezdte el fejleszteni azt a technológiát, melynek szabadalmát Rogán Antal is jegyzi. (Hogy mit is tud ez a találmány, arról itt olvashat.)
A vállalat a MobileSign néven pályáztatott, azóta MobilSign néven forgalmazott projektjéhez 256 800 000 forintot kapott az Új Széchenyi Terv keretein belül. A ProfiTrade 90 Kft.-nek saját honlapja tanúsága szerint az elmúlt időben összesen négy említésre méltó projektje volt, és úgy alakult, hogy a GOP 1.1.1-11 támogatási konstrukción belül a másik három projekttel kapcsolatos pályázatukat is támogatásra méltónak ítéltetett. A négy projekthez 2012 és 2015 között összesen 965 459 720 forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Rogán Antalhoz a találmányt társfeltalálóként jegyző ügyvezetőjén át is köthető vállalkozás.
Cikkünk megjelenése után a Miniszterelnöki Kabinetiroda egy egymondatos közleményt juttatott el szerkesztőségünknek: "Rogán Antal a szabadalmában leírt eljárás kifejlesztésére soha nem igényelt és nem is kapott EU támogatást." Ilyesmiről egyébként fentebb nincs szó, hírünkben a ProfiTrade 90 Kft. nyertes pályázatáról írtunk.




MÁR 20 MILLIÁRDNÁL JÁR ORBÁN ÉS 

LÁZÁR VÁRBELI IRODÁINAK 

KIALAKÍTÁSA





A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt.



budai-var1-e1452245963713
A Napi.hu azt írja, újabb 8,2 milliárdot költ a kormány a karmelita kolostor átépítésére, ahova a Miniszterelnökség fog beköltözni 2018-ban. A projekt teljes költségei már 20 milliárdnál járnak.
Tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség felújítására megy, amelynek költségei így már elérik a húszmilliárd forintot is – írja a Napi.hu.
A karmelita kolostor felújítására 2014-ben ötmilliárd forintos keretet hoztak létre a 2015-ös költségvetésben. A kormány idén július elején döntött további 10,3 milliárd forintos beruházási keretről, amelyet a költségvetés tartalékából különítettek el. A Miniszterelnökségen a lapnak azt mondták, hogy ebből 8,2 milliárd megy a kolostor felújításra és további 2,3 milliárd a budai Vár más részeinek rekonstrukciójára.
A kormány idén másodszor nyúlt a költségvetési tartalékhoz: még februárban különítettek el aMiniszterelnökség irodáiban és fogadó tereiben elhelyezendő műtárgyak beszerzésére egymilliárd forintot. A projektre 2017-ben további 5,7 milliárd forintot terveztek be a költségvetésben, így csak a karmelita kolostor felújításának költsége eléri a 20 milliárd forintot.
További kiadást jelent az épületből kiebrudalt Nemzeti Táncszínház elhelyezése, erre a célra 3,1 milliárd forintot szavazott meg eddig a kormány. A karmelita kolostorral szomszédos üres telekre egy új épületet is felhúznak szintén a Miniszterelnökség számára.
A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt.




Quaestor-ügy: Orbán hazudott, le kell mondania

2015. augusztus 06. 07:54 Pápa Levente

Miatta lett a Quaestor-törvény csak egy trükk

Az elmúlt napokban nagyon súlyos információk jelentek meg arról, hogy a Quaestor-törvényben milyen apró jogi-pénzügyi trükkel tették lehetetlenné a Quaestor-károsultak beígért kártalanítását, hogy milyen politikai viselkedéssel járt ez együtt, illetve hogy milyen logikus következtetéseket lehet ebből levonni. Az információmorzsák ott vannak az asztalon pár napja, de eddig senki nem gyúrta ezt egybe egy kerek történetté, hogy mi is történt valójában a fideszes Quaestor-törvénykezés körül. Én ezt most megteszem.
tarsoly-csaba-orban-viktor.jpg
Pár hete újra aktivizálódtak a Quaestor-károsultak, mert kiderült számukra, hogy nem fogják megkapni a beígért szinte teljes mértékű kártalanítást. Pedig már majdnem elhitték. Mert elhitették velük. Maga Orbán Viktor jelentette be, hogy ha elfogadják a Quaestor-törvényt, és visszamenőlegesen 30 millió forintra emelik a kártalanítás felső határát, akkor csak 73 embertnem tudnak teljes mértékben kártalanítani, a többieket viszont igen. Ez elég megnyugtatónak tűnt akkor az elkeseredett károsultaknak.  
Teltek-múltak a hetek, és az újonnan létrehozott Quaestor-alap csak 6 millió forintig próbált meg kártalanítani, felette nem. Látszólag azért, mert a bankok (nekik kell állnia majd a Quaestor-csődje miatt a veszteséget, ami teljesen igazságtalan és rossz precedens a jövőre nézve, de erről annyit írtam már) az Alkotmánybírósághoz fordultak az elfogadott törvény miatt. De ennek nincsen halasztó hatálya, vagyis ettől függetlenül a Quaestor-alapnak kártalanítania kellene. A valós indok az, hogy egyszerűen nincsen annyi pénz az alapban, hogy fizetni tudjon a károsultaknak. Hiszen óriási veszteség van a Quaestornál, jó sokat loptak ott a fideszes haverok. Ezt a hiányt kell majd a bankoknak, brókercégeknek szépen lassan, évek alatt kifizetniük. Addig az alapnak muszáj valahonnan hitelt felvennie, csak így tudja gyorsan kifizetni a károsultakat. Ezt ígérte Orbán Viktor. A Quaestor-törvény lehetővé is teszi, hogy az MNB adjon azonnal egy jó nagy áthidaló hitelt (100 milliárd forintos nagyságrendben) az alapnak, aki ebből gyorsan tud fizetni.
Itt jön a csavar a történetben, amit először a Figyelő, majd többen is megírtak. A jegybank a hatályos (és megfelelő) törvények alapján csak akkor tud az ilyen alapoknak hitelt nyújtani, ha az állam KÉSZFIZETŐ KEZESSÉGET vállal a folyósított hitelre. Mi is a különbség aKEZESSÉG és a KÉSZFIZETŐ KEZESSÉG között? A sima kezesség egy olyan jogi garancia, ami csak akkor kötelezi fizetésre a kezest, ha az adóssal szemben minden jogi eljárást végigjárt, hogy fizetésre bírja, de nem járt sikerrel. Magyarán el kell mennie a bíróságra és évekig pereskednie vele. Amikor a végén nem tud fizetni, akkor mehet a kezeshez, hogy fizessen. A készfizető kezesség ezzel szemben egy sokkal szigorúbb jogi garancia: ebben az esetben, ha nem fizet az adós, nem kell jogi útra terelni a követelést, hanem azonnal mehetnek a készfizető kezeshez, aki köteles azonnal fizetni. Látjuk, hogy ez sokkal erősebb garancia a hitelezőnek, ezért alkalmaznak a kereskedelmi bankok is inkább ilyen típusú kezességet, amikor hitelért megyünk hozzájuk.
Pontosan a fenti MNB szabály miatt minden olyan törvényben, ami rendelkezik ilyen alap működéséről, ez így is van szabályozva. Nézzük például a Befektető-védelmi Alapról (BEVA) szóló törvény rendelkezését:
Amennyiben az Alap csak hitelfelvétel útján képes biztosítani a kártalanítási kötelezettség fenti határidők szerinti teljesítését, a Kormány a kártalanítási fedezet biztosítása érdekében a hitelfelvételhez - az Áht. 92. §-ára tekintettel - készfizető kezességet vállal.
A Quaestor-törvénybe valamiért mégsem a készfizető kezesség került be, hanem a sima kezesség. Lássuk:
Az Alap működésének biztosítása érdekében - az állam kezességvállalása mellett - legfeljebb 10 éves futamidőre kötvényt bocsáthat ki, hitelintézettől legfeljebb 10 éves futamidőre kölcsönt vehet fel, és az MNB-től - az állam kezességvállalása mellett - legfeljebb 3 hónapos futamidejű áthidaló kölcsönt vehet fel.”
Minden más alapnál készfizető kezességet vállal az állam, csak ennél az egy alapnál van sima kezesség. Mi is történik most? A Quaestor-alap nem tud fizetni a károsultaknak, mert nincsen pénze. A jegybank a törvényekre hivatkozva (helyesen) csak akkor ad hitelt, ha az állam készfizető kezességet vállal érte. De a törvényben az állam nem készfizető kezességet vállal, hanem csak sima kezességet. Ami ebből a szempontból pont nem ér semmit. Így végső soron nem tudják betartani a törvényt, ami alapján az alapnak fizetnie kéne a károsultaknak.
Akkor most pörgessük vissza az idő kerekét! Áprilisban tombol a Quaestor-botrány, a Fidesz menteni próbálja a menthetőt, és megígéri lényegében a teljes kártalanítást. Megígér szinte mindent, csak csituljon el a balhé, nyugodjon meg a sok meglopott, felháborodott ember. De akkor, amikor ezt megígérik, ők már tudják, hogy olyan észrevehetetlen részletszabályt építenek bele a törvénybe, ami lehetetlenné teszi a tényleges kártalanítást. Azaz belehazudtak minden Quaestor-károsult és minden magyar állampolgár szemébe, hogy lesz teljes kártalanítás!
Ki a felelős ezért? - merül fel a jogos kérdés. A sajtóban megjelent hírek szerint maga Orbán Viktor döntötte el az egyik kormányülésen, amikor ezt a problémát tárgyalták, hogy nem lesz készfizető kezesség, hanem csak sima kezesség. Magyarán Orbán Viktor a felelős ezért.Ebből az következik, hogy amikor Orbán Viktor azt állította a szokásos pénteki rádióinterjújában, hogy a Quaestor-törvény elfogadása esetén 30 millió forintig kártalanítani lehet minden károsultat, akkor Orbán Viktor belehazudott a képünkbe. Közben előre kitervelten, tudatosan, hazug módon olyan törvényt fogadtatott el, ami ezt teljesen lehetetlenné teszi.
Ha Orbán Viktor nem tudja rövid időn belül hitelt érdemlően tisztázni magát az alól a sajtóban megjelent vád alól, hogy ő maga hozta ezt a döntést, akkor Orbán Viktor hazudott mindenkinek. Ha hazudott, akkor Orbán Viktor elveszítette hitelességét, elveszítette szavahihetőségét.Sok ezer ember hitt neki akkor. Ma már nem. Egy hivatalban lévő miniszterelnöknek ilyenkor vállalnia kell a politikai felelősséget, és vennie kell a kalapját.
EZEK UTÁN ORBÁN VIKTORNAK LE KELL MONDANIA.




A maci betévedt a málnásba a naiva azt hitte , hogy a 
macinak is ugyan az az erkölcse !!!!!


Tasnádi: 12 milliót kaptam Fenyő 

megölésére



Önmagáért beszél, hogy a bíró nem akart meghallgatni a mai tárgyaláson – nyilatkozta a Borsnak Gyárfás Tamás azok után, hogy Tasnádi Péter azt állította, 12 millió forintot kapott tôle Fenyő megöletéséért.

A 63 éves Tasnádi szó szerint a Barcelona sztárjára, 
Neymarra hajazva jelent meg a bíróságon, hogy 
tanúvallomást tegyen a Fenyő János meggyilkolásával 
vádolt Jozef Rohác ügyében. Részletesen és nem kevés 
szarkazmussal beszélt arról, hogy Gyárfás Tamás 
megbízta: végezzen Fenyő Jánossal.
Kisnyugdíjas vagyok – mondta kaján mosollyal az arcán, amikor a foglalkozásáról kérdezte Cserni János bíró. Majd elmondta, jól ismerte Fenyő Jánost és Gyárfás Tamást is, utóbbi 1997-ben üzleti ajánlatot tett neki. – Azt mondta, tüntessük el Fenyőt, kellemetlen neki ez az ember. Visszakérdeztem, mire szól a megbízás, azt válaszolta, hogy meg kell ölni – fejtette ki a fegyházbüntetését töltő Tasnádi, aki önmagát úgy mutatta be, mint aki megveretett ugyan embereket, de gyilkosságra sosem adott megbízást. Nagy szerencse, hogy gyakran járt moziba, mert maffiózókról szóló filmekből vette az ötletet, ahogy becsapta Gyárfás Tamást – állította. Látszólag belement az üzletbe, mondta, és elfogadott hatmillió forintot a bérgyilkosságra előlegeként. Majd amikor 1998. február 12-én Las Vegasban az internetet böngészve meglátta, hogy egy nappal korábban valaki megölte Fenyő Jánost, rögtön jelentkezett a fennmaradó hatmillió forintért, amit meg is kapott.
Tasnádi, akit egy évvel ezelőtt a Fenyő-ügy felbujtója elleni nyomozás során eredménytelenül szembesítettek Gyárfással, ezután két fenyegető telefont is kapott a csak igen kevesek által ismert, Amerikában használt telefonszámára.
Az egyik hívót sikerült beazonosítanom, egy szegedi vállalkozó volt. Megtaláltam, majd nem sokkal később beteg lett, kórházba került – közölte Tasnádi sokat sejtető mosollyal az arcán. Beszélt egy Sas nevű ismerőséről, akinek állítólag szólt arról, mire kérte Gyárfás, a férfi terepszemlét is tartott.
A bíró a hallottak után úgy döntött, hogy az idézésre megjelenő Gyárfás Tamást és Tasnádi volt feleségét már meg sem hallgatja. Július 3-ra viszont beidézi Tasnádi Péter szökésben lévő ismerősét. – Bíró úr! Szerintem elrepült a Sas! Nincs itt! – mondta búcsúzóul nagy derültség közepette Tasnádi.
Lapunk telefonon elérte Gyárfás Tamást, aki szerint önmagáért beszél, hogy a bíró úgy döntött, nincs szükség a meghallgatására.
– Én ezt tiszteletben tartom – mondta röviden. Sem Tasnádi szavait, sem Jozef Rohác állítását, miszerint az ő személye a kulcs az egész ügyhöz, nem kívánta kommentálni.


Orbán Viktor és a dobra vert ország! 
 Videó: https://www.youtube.com/watch?v=PfzRartg1GM



Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettől 


2016-08-10 vilaglato.info 
Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettőlÚjabb rejtélyes haláleset Hillary Clinton körül: a portál újságírói kiderítették, hogy amikor Seth Conrad Rich-et, a 27 éves demokrata párti kampányalkalmazottat július 8-án megölték Washingtonban, semmit nem vettek el tőle. Érintetlen maradt pénztár cája, órája, telefonja. 
Kiderült, hogy Rich útban volt az FBI felé, ahol egy "folyamatban lévő bírósági ügyről akart beszélni, amelynek részese lehetett a Clinton-család". Most pedig Julian Assange tegnap egy holland tévéadásban kijelentette, hogy Seth Rich a Wikileaks informátora volt. 
A leleplező Wikileaks tőle kapta a Demokrata Párt Nemzeti Konvenciója e-mailjeit. Assange elmondta, Richt háton lőtték, ahogyan Washingtonban ment az utcán. "Forrásaink kockázattal dolgoznak", tette hozzá. A Wikileaks 20.000$-t ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a tetteseket. 
Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettől

Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettőlA botrány még Európában sem akkora, mint amekkora valójában az USA-ban van a rendszer berkein belül... 
Nem publikus most még, de a Hillary szerverén lévő anyagokból a legkisebb botrány az, hogy titkos anyagokat tárolt rajta és azt megszerezték...: 
Óriási a "háború" és a válság a korrupt rendszeren belül, mert Hillary Clinton körül olyan szintű összeesküvés és bűnszervezet működik, hogy ha ez kirobbanna elsöpörné az egész rendszert. 

A szerver-botrányról beszél mindenki a médiában, de ha tudnák az emberek az anyagok tartalmát, az USA-ban forradalom, a világban pedig háború törhetne ki.... 
Vezető politikusok tudják (mint Putyin, vagy Netanyahu és bizonyos részeit Trump is tudja), az FBI magas szintű vezetése sajnos jelenleg nem mer szembeszállni a Clinton.maffiával, mert félnek.. Igen még ők is... 

Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettőlOlyan szinten hullanak az emberek, akik ezzel kapcsolatba kerültek, "mint a legyek"..... 
Nem az email-botrány, hanem a szervere és azon lévő információk a legfontosabbak. 
Egy magán maffia kezében van az egész kormány és ez Hillary e-mailjeiben benne van... 

Szándékosan írok ide egy kulcsszót én is: Mert ebben van minden és ha kiderül egyszer, megértitek miért írtam ide most: 

"Clinton Foundation" 
százszor nagyobb botrány, mint maga az e-mail szerver... 
Sajnos Clintonné a Wall Street korporációinak megvett és bebiztosított embere, akit így vagy úgy, de az elnöki székbe fognak juttatni minden emberiségellenes és amerikai állampolgárok ellen elkövetett bűncselekményei ellenére... 
Vagyis a Clinton Alapítvány, mint pénzmosoda és a teljes maffia, ahová dollármilliárdok érkeznek szaúdiaktól és izraeliektől, illetve tételesen tartalmazza azt is, hogy kiknek milyen megvesztegetésre hogyan vásároltak meg.. Szenátorok, politikusok, a Fehér Ház és a teljes amerikai média... 
Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettőlSajnos vannak tételek, amik azt bizonyítják, hogy még maga Trump is (áttételesen ugyan, de)pénzeket fizetett be a Clinton Fundation-be....Ez egy ingatlanbefektetési tranzakciónak volt álcázva ugyan, de akkor is jelzi, hogy az egész rendszer velejéig korrupt.... 
Szomorú, hogy vagy soha nem fog ez eljutni a közvéleményhez, vagy óriási felfordulás lesz, ha igen.. Mert vannak, akik tudják, mint például Putyin is megkapta ezeket, de egy kártya, amit a bűnbanda ellen ki lehet játszani... 
Clinton viszont mindenképp háborút akar a Közel-Keleten és az izraeli lobbi megrendelésére is Irán ellen, de a legszörnyűbb, hogy Oroszország ellen is... 
Szóval amíg Putyinnak egy adu van a kezében, hogy nem leplezi le, addig lehet pórázon lehet tartani ezt a vadállat Hillary Clintont.... A harc azon folyik, hogy mindenképp megkaparintsa a Fehér Házat, mert ebben ő is és Obama is csak egy puzzle. 
Maga az egész kormány olyan korrupcióban és külföldi szálak kezében van, hogy azt nem tudhatják meg az emberek, mert kiderül, hogy az USA-t ellopták és elrabolták az amerikai emberektől... és távol az alapító szabadkőműves atyák szándékaitól is! 
Egy magas-szintű FBI elemző szerint: Hillary Clinton szerverei az egész kormányzatuk korrupt jellegét leleplezhetik. 
"Ha kiderülne Hillary Clinton szerverének tartalma és ügyei, akkor az USA-ban azonnal forradalom és polgárháború, a világban pedig háború törne ki! Mert a rendszer annyira korrupt és olyannyira külföldi érdekcsoportok kezében van, hogy az igazság leleplezné az egész korrupt kormányszintű összeesküvést. Clinton ennek csak egy darabkája..." 
Az FBI elemzővel anonim csatornán készült beszélgetés folytatása - amit sem megerősíteni, sem cáfolni nem fog tudni senki - itt elolvasható... 
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 
Forrás: Világ helyzete: Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettől 
Ez nem photoshop


Putyint vádolja "Kill-Liary" Clinton az email-botránya kiszivárogtatásával - Bukhat a háborús bűnös?


Putyin buktatja Clintont?
 

A legolvasottabb német hírportál főszerkesztőjének ma reggeli e-mail-jében arról ír, hogy ma kezdődik Philadelphiában a demokraták négynapos pártkonferenciája, és most először egy nőt jelölnek amerikai elnöknek. 
De a „Hillary Show” döcögve indul. Bernie Sanders támogatói tüntetnek ellene, és az egész demokrata pártot megrázta Clinton e-mail botránya. 

Clinton bizalmasai azt állítják, hogy az oroszok nyomták ki az e-maileket. Bizonyítékokat erre még nem mutattak be. De tény, ami tény, Donald Trump örülni fog.”
(DER SPIEGEL)
SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
Hillary Clinton e-mail botránya teljes mértékben rányomta bélyegét a demokraták konvenciójára. A közzétett levelezésekből kiderült, hogy a párton belül intrikák indultak riválisa, Bernie Sanders ellen. A müncheni szerkesztésű lap – amelynek nagy stábja van jelen a konvención – elkerülhetetlennek tartja, hogy a párt elnöknőjét ezért menesztették. Ez a lap is ismerteti a „Putyin van az e-mailek kiszivárogtatás mögött”teóriájának hangoztatását a Clinton csapatban.

THE NEW YORK TIMES
A vezető amerikai lap érezhetően ideges cikkét teljes mértékben azon orosz „ál-összeesküvés” témájának szenteli, amely szerint Putyin orosz elnök Hillary Clinton húszezer e-mailjének áttételes közzétételével a WikiLeaksen beavatkozott az amerikai elnökválasztásba. A bizonyítás nehéz, de a cikk két szerzője azért megpróbálja.
OILPRICE
Lehet, hogy Hillary Clinton elnöki esélyeit Putyin fúrja meg, hogy az oroszbarát Trump legyen az elnök? 

A vezető kőolajipari hírportál szerint lehet, ugyanis „megbízható nyugati hírszerzési forrásokból” úgy értesült, hogy az orosz kormány a közeljövőben a birtokában lévő azon e-maileket nyilvánosságra hozza, amelyek Hillary Clinton magánszerveréből származnak azon időből, amikor külügyminiszter volt. 

Ezzel bizonyítva lenne, hogy Hillary Clinton valóban hozzáférhetővé tett amerikai titkokat külföldnek azáltal, hogy szigorúan bizalmas kormányjelentéseket a magánszerverén tárolt, és ezzel megsértette az amerikai törvényeket, valamint ahogy erre korábban gyanakodtak is a szerverét a külföldi hírszerzők vették célba. 

Hillary Clinton e-maileinek nyilvánosságra hozatalát Vlagyimir Putyin orosz elnök fogja eldönteni és megtörténhet, hogy azok a WikiLeaksen látnak napvilágot.

Bár igaz a mondás, hogy aki publikusan feltárt titkosított információkat, azt hazaárulással vádolva körözik. Míg aki titokban kitárt titkosított információkat, azt meg az Amerikai Egyesült Államok elnökévé akarják tenni! 


SBG Buddha - VilagHelyzete.com
FB-oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World
Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése