2016. szeptember 10., szombat

Az idők jelei szerint is a helyzet fokozódik








Az idők jelei szerint is a helyzet fokozódik



Mi a globális okos azonosító és miért érdekeljen?

Forrás: activistpost.com

Mi a globális okosazonosító?

  • Egy személyazonosítási módszer, amivel az ember igazolni tudja kilétét. Van ahol távhitelesítésnek nevezik. (Ilyesmi például a Magyarországon használt Ügyfélkapu is, azzal a különbséggel, hogy az még nem része a globális rendszernek. Ennek egységesítésére hazánkban a NEK, azaz Nemzeti Egységes Kártyarendszer fokozatos bevezetésén dolgoznak, ami tartalmazni fogja az összes személyes okmány adatait, rálátást adva minden hatóságnak a többi által bevitt információkra, illetve idővel majd csak egyetlen kártyát tesz szükségessé, aminek funkciója kizárólag az adatokat tartalmazó chip hordozása lesz.)
  • A biztonságtechnikai ipar „szövetségi azonosítónak” vagy „egyszeri bejelentkezésnek” (SSO – Single Sign-On) nevezi.
  • A hadsereg és a megavállalatok már ezt használják.
  • Első lépésként regisztrálni kell egy Személyazonosság Szolgáltatónál (Magyarországon ezek az Okmányirodák), amely onnantól kezdve az ügyfél és az online szolgáltatások közötti közvetítő szerepét tölti be. Ettől a ponttól kezdve a szolgáltató igazolja a regisztráltak korát, gépjármű vezetési jogosultságait, „megbízhatóságát”, stb.
  •  További nem állami felhasználási területek lehetnek még az online fizetések, jegyvásárlások, ajtók nyitása, céges adatokhoz való hozzáférés, ledolgozott munkaórák nyilvántartása, stb. amikhez különféle kütyüket és technológiákat használhatnak. Ilyen lehet például az NFC 1 vagy egy biometrikus azonosító. Természetesen chipre minden esetben szükség van, mert az tartalmazza a felhasználó azonosítóját és biometrikus adatait. Valószínűleg az eszköz hamarosan maga a telefon lesz, esetleg eleinte egy okoskártya (bár az NSTIC jelenleg gyűrűk és karkötők használatával is kísérletezik), de idővel mindenképpel bőr alá kerül a lopások elkerülése, tehát (mint mindig) a mi „biztonságunk érdekében”.



Miért nem hallunk erről a hírekben?

  • Úgy gondolják, hogy a biztonságtechnikai ipar méretei miatt a nyilvánosságnak nem szükséges tudni az újításokról, addig, amíg az ténylegesen nem áll készen a bevezetésre. Amikor pedig ez a pillanat elérkezik, már nem lehet beleszólni a folyamatba.
  • Úgy tűnik a legnagyobb problémát a partnerek megtalálása és bevonása jelenti. Nem a fogyasztókat kell meggyőzniük, hanem a cégeket. Ők a partnerek. Mi a „felhasználók” vagyunk, a személyazonosság szolgáltatók pedig a harmadik fél szerepét betöltő közvetítők. A partnerek fizetnek az személyazonosság szolgáltatónak a nyújtott szolgáltatásért. Amint az állam és a cégek megkövetelik a hivatalosan hitelesített azonosítók használatát, a „felhasználók” észrevétlenül, de legalábbis fokozatosan bevonódnak a rendszerbe, ahol egyre kevésbé lesz más alternatíva az érintett szolgáltatás igénybevételére.



Nem lehet egyszerűen csak nem tudomást venni az egészről?

  • Egyáltalán nem. A legnagyobb partner maga az állam. Az állam pedig egyre több területen fogja használni a digitalizált e-kormányzati szolgáltatásokat. (Akit érdekel, hogy Magyarország hol tart ebben, ezen a kedves kis blogon tájékozódhat:http://hirlevel.egov.hu/az-elektronikus-kormanyzattal-kapcsolatos-dokumentumok/)
  • (A rendszeren belül) nem lesz választás. A felhasználási töréspont után már nem lesz alternatíva. Nem lesz lehetőség a telefonos vagy személyes ügyintézésre. Szép fokozatosan bezárnak az ügyfélszolgálati irodák. Ki kell zárni a két ember közötti személyes kommunikációt az ügyintézésből, hogy ezzel megszűnjön az emberi tényező és létrejöhessen a digitális bürokrácia áttörhetetlen fala.
  • Itt jön a képbe a felelősségre vonás. A cégeket úgy is bevonhatják a programba, ha felelősségre vonhatják őket egy ügyfél ellenőrzésének elmulasztásáért a hivatalosan elfogadott szabvány szerinti digitális azonosítón keresztül.
  • Egy másik fontos dolog, hogy szinte egyetlen szó sem esik arról, hogy mi történik, amikor az online azonosítás nem sikerül. Elvileg lesz majd egy (globális) visszavonási hatóság, aminek az lesz a feladata, hogy az ilyen problémákat „megoldja”, de ennek felállításával nem nagyon sietnek.



És miért törődjünk ezzel az egésszel?

  • Mert ez egy egész életünk során érvényben maradó, egységes globális azonosító, ami hihetetlen kincset jelent például az adathalászoknak, az állami és pénzhatalom kezébe adva egyebek között a világháló kulcsát is. Lehetővé teszi a személyazonosság szolgáltatóknak és az adatokhoz hozzáférőknek, hogy betekintést szerezzenek életünk és személyes adataink legapróbb részleteibe. Tudni fogják hová járunk, kikkel találkozunk és mik a szokásaink. (Ez nyilván sok tekintetben most is így van, de az új azonosítással ez szinte automatikus és kikerülhetetlen lesz.) És természetesen a személyazonosság adatvédelmi biztosítékai nem vonatkoznak a nemzetbiztonsági vagy egészségügyi érdekek miatti felhasználásra.
  • A nemzetbiztonság már most is a metaadatok alapján próbálja megakadályozni a tervezett „bűntetteket”. Az új rendszer lényegesen leegyszerűsítheti a dolgukat.
  • Az állami login segítségével nagyon sok részlet megtudható egy emberről. A rendszer egy pillanat alatt átfutja a felhasználó Twitter és egyéb közösségi oldalait, online tevékenységét, hivatalos ügyeit, utazási információit, stb. és automatikusan egy digitális profilt hoz létre mindenkiről. A hivatalos (egyelőre amerikai) oldalakon egyre inkább bátorítják a közösségi oldalak azonosítóival való logint, majd később, amikor egy adott ügyhöz vagy fizetéshez komolyabb hitelesítésre van szükség, kérik a személyazonosság szolgáltató igénybevételét.
  • A módszerrel tulajdonképpen mindent egy lóra teszünk fel, ami mellesleg számtalan visszaélésre ad lehetőséget a hatalom számára. Emellett a hekkerek, rendszerleállások és esetleges természeti katasztrófák miatt is sebezhetőbbé válunk. Az összetettebb rendszer egyúttal a társadalmi összeomlás valószínűségét is növeli.

Nincs már sok idő. Még a Bitcoin is csatlakozik az személyazonosítási ökoszisztémához. Az év elején bejelentették, hogy „a miiCard nevű online személyazonosító szolgáltatás… együttműködési megállapodást kötött a Tradehill amerikai Bitcoin-tőzsdével”. A miiCard az NSTIC által indított nyílt személyazonosító rendszer tagja, és egyre inkább az állami személyazonosítók preferált rendszerévé válik. A miiCard arra ösztönzi felhasználóit, hogy fiókjukat kapcsolják össze közösségi oldalaikon lévő profiljaikkal.
Kanadában már vannak olyan bankjegykiadó automaták, ahol a készpénzt Bitcoinra lehet váltani, azonban ehhez QR kódjukat és tenyerüket is le kell olvasnia a gépnek. Biometrikus azonosítás a Bitcoinhoz. Hmmm.
Húsz évvel ezelőtt is látható volt Nagytestvér térnyerése és harcoltunk ellene. Mára Kistestvérek lepték el a világot, akik fokozatosan válnak eggyé Nagytestvérrel. Látjuk miként működnek és mi a céljuk. Ne segítsük ezt az egyesülést és mindenekelőtt ne féljünk olyasmitől, aminek nincs lelke és nincs hatalma a miénk felett.
És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” Jelenések 13:16-18
  1.  NFC (Near field communication), rövid hatótávú kommunikációs szabványgyűjtemény okostelefonok és hasonló (általában mobil) eszközök között, egymáshoz érintéssel vagy egymáshoz nagyon közel helyezéssel (maximum pár centiméter) létrejövő rádiós kommunikációra. Alkalmazási területe a kommunikációs kapcsolatok létrehozásához szükséges adatcsere (például bonyolultabb, magasabb szintű kapcsolatok, WiFi, Bluetooth, beállítási adatai) gyorsítása, valamint az eszközök közötti azonosítási folyamat (pl. mobiltelefon – headset) gyorsítása, elvégzése. []




Megfigyelt társadalom



Írta: Joseph Candel
George Orwell röviddel halála előtt, 1948-ban írta meg utolsó művét, a klasszikusnak számító 1984-et. A mű hátborzongató képet fest a jövőről, melyben a világ három diktatórikus kormány uralma alá kerül. Az egykori Nyugat-Európa, Anglia, és az USA Óceánia birodalma alatt egyesült, a kormányt pedig Nagytestvér irányítja. Óceániában az állam mindenek felett áll, ezért mindenki köteles vak hűséggel szolgálni.
Ahhoz, hogy ezt elérjék, polgáraikat megfosztják magánéletük sértetlenségétől. És ha az ember magánéletét nem tartják tiszteletben, azzal a szabadságát is elveszik.
Mindent cenzúráznak; a híreket, a könyveket, a színdarabokat, a filmeket. A történelmet átírják, hogy a jelenlegi propagandához illeszkedjen. „Gondolatrendőrség” figyeli az emberek viselkedését, hogy kiszűrje a gyanús egyéneket. Személyiségi jogokat sértő lehallgató készülékekkel lehallgatják a legbizalmasabb beszélgetéseket is.
Az ellenőrzés talán egyik leghatékonyabb eszköze a kétirányú televízió; mert belát minden irodai, gyári és lakóhelyiségbe. A polgárok állandóan Óceánia biztonsági erőinek felügyelete alatt állnak.
Bármilyen profetikusnak bizonyult is az 1984, még maga George Orwell sem képzelte volna, hogy a megfigyelés-technológia ilyen mértékű fejlődést ér el napjainkra. Regénye most kezd valósággá válni. Szegény Orwell! Ha most belépne a világba, és meglátná, hogy mivé lett, valószínűleg szörnyethalna ijedtében. Az ő idejében mindez még csak tudományos fantasztikum volt; mára viszont valóság – és ez sajnos nem fog elmúlni.
Ami azt illeti, az idők jelei közül az egyik legvészjóslóbb, hogy az embereket már nem aggasztja az a tény, hogy minden mozdulatukat megfigyelhetik és rögzíthetik. Minden emailt el tudnak olvasni. A titkosszolgálatok minden telefonbeszélgetésünket le tudják hallgatni.
Az NSA új Adatközpontja, ahol a yottabájtokra is fel vannak készülve
Az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) napi 1 milliárd telefonbeszélgetést képes átirányítani saját szervereire, és olyan tárolókapacitással rendelkeznek, ami lehetővé teszi minden ezek rögzítését és szükség szerinti lekérdezését. Az Utah államban felépült új adatközpontban pedig már yottabájtokban mérik a feldolgozott adatok mennyiségét. 
Az Edward Snowden által kiszivárogtatott PRISM program pedig lehetővé teszi a különböző hivataloknak (NSA, FBI, stb.), hogy a nagy internetes és szoftveróriások (Microsoft, Yahoo, Google, Facebook, PalTalk, AOL, Skype, YouTube, Apple) szervereire rácsatlakozzanak és közvetlenül onnan gyűjtsék az adatokat. A kiszivárgott információk szerint a titkosszolgálat szinte az emberek éppen formálódó gondolatait is valósidőben látja.
A vásárlásainkra vonatkozó adatokat is nyilvántartják, a nevünkkel, címünkkel együtt. Ezek a kiterjedt és összekapcsolt adatbázisok pontosan tudják, hol vagyunk, és bizonyos mértékig azt is, hogy mit csinálunk. Ha valaki tanulmányozza vásárlási szokásainkat, információt nyerhet az ízlésünkről és a szokásainkról is.
Nagytestvér, a multikkal karöltve olyan technológiákat fejleszt ki, amelyek az emberek biometrikus adatainak rögzítésével egyre inkább lehetetlenné teszik az információhamisítást. A Tom Cruise nevével fémjelzett Különvélemény című filmben látottak is lassan valósággá válnak a célzott reklámok, biometrikus azonosítók, bűnmegelőző kamerák és hasonló technológiák megjelenésével.



Egyre több olyan technológiai újításról is hallunk, amelyek mintegy „Isten hangját” utánozva, egyenesen az emberek fülébe vagy fejébe közvetítenek mások által nem észlelhető üzeneteket. A német Sky vasúttársaság olyan technológiát fejlesztett ki, amivel a reklámokat, a szerelvények ablaküvegein át, egyenesen az utasok fejébe közvetíthetik.
A fejüket az ablakra támasztó utasoknak olyan élményben lesz része, mintha a reklámok saját fejükben szólalnának meg, első körben arra ösztönözve őket, hogy töltsék le a Sky Go alkalmazást.
A Beszélő Ablak elnevezésű kampányhoz készített promóciós videó elmagyarázza, hogy „a fáradt ingázók gyakran fejüket az ablaknak támasztva pihennek utazás közben, amikor is hirtelen arra lesznek figyelmesek, hogy egy hang a fejükben beszél hozzájuk. Az üzenetet senki más nem hallja.”
Mit szólnánk, ha egy hang egyszer csak megszólalna a fejünkben?
A megfigyelés mindenre kiterjed. Az új műholdvevők beltéri egységeit kamerákkal akarják ellátni, ami figyelné a nézők szokásait, hogy a reklámozók célzottan a számukra érdekes hirdetésekkel bombázhassák őket. A tervek szerint nemcsak kamerák, hanem mikrofonok is lennének az új eszközökben, és megfigyelnék a nézőknek a különböző reklámokra adott reakcióit.
Természetesen külön fejezetet érdemelnek a beültetett számítógépes chipek, amelyeket ma már a gyermekek, foglyok, háziállatok, Alzheimer kórban szenvedő betegek, és sok más személy megfigyelésére használnak. Az utcán sorakozó kamerák, az üzletek, parkolók és magánházak térfigyelő rendszerei már világszerte egyre inkább kezdenek mindennapi életünk szerves részévé válni. Az Interneten az utolsó egérkattintásig le lehet jegyezni mozgásunkat.
Az Egyesült Államokban és Európában egyre több helyen vetnek be drónokat a lakosság megfigyelésére és bizonyos rendfenntartó feladatok ellátására. A becslések szerint 20 éven belül egyedül az Egyesült Államokban 30 ezer pilótanélküli gép teljesít majd szolgálatot, amelyek képesek átlátni a falakon, arcfelismerő szoftvert és akár fegyvert is hordozhatnak.

Nagytestvér már itt van

Nagytestvér nemcsak megérkezett, de már szorosan a markában tartja a világot. Ausztráliától kezdve Indián, Kanadán, Dél-Amerikán, az USA-n keresztül egészen Európáig és Afganisztánig olyan egységes – a világkormány végső felemelkedéséhez szükséges – infrastruktúrát építenek ki, amely szemmel tartja az embereket, persze „saját érdekünkben”. A napjainkban létező megfigyelőeszközök lehetővé teszik a teljesen megfigyelt társadalom kiépítését.
Minden a hatalom megszerzésére irányul. A Biblia jóslata szerint létrejön majd egy egységes világkormány, amelynek vezetője egy ördög által megszállt diktátor lesz, akit a Biblia Antikrisztusnak vagy fenevadnak nevez (Dániel 11,21.23.24; 8,23-25; Jelenések 13,7). A világ feletti uralomhoz Antikrisztusnak előbb az emberek feletti ellenőrzést kell megszereznie; és ahhoz, hogy az embereket ellenőrizhesse, tudnia kell, mit csinálnak.
Bár ez a technikai fejlődés hihetetlennek tűnhet, mégsem kellene meglepődnünk. A Biblia már több mint 2000 évvel ezelőtt megjövendölte, hogy eljön majd egy ilyen rendszer.
És megadatott neki [az Antikrisztus legfőbb segítőjének, vagy ahogy a Biblia nevezi, „a hamis prófétának", aki „becsapja a világot"], hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13,16-18).
A fenevad számával, azaz a 666-al fémjelzett gazdasági rendszer fennállása alatt a világon senki sem vehet vagy adhat el semmit, ha nem veszi fel homlokára vagy jobb kezére a „bélyeget”. A technika gyorsan elérheti azt a stádiumot, amikor ez a rendszer élesben is működésbe léphet.
Más olyan változások is történnek a világban, melyek lehetővé teszik, hogy az Antikrisztus hatalomra kerüljön. Jézus azt mondta, hogy az Antikrisztus hétéves uralkodása alatt „megsokasodik a gonoszság, [és] a szeretet sokakban meghidegül” (Máté Evangéliuma 24,12). A Biblia arról is beszámol, hogy azokban a napokban „a gonosz emberek és ámítók még tovább mennek a rosszban” (Timóteushoz írt 2.levél, 3,13). Ki fogja „megmenteni” a világot a gazdasági összeomlástól, a szörnyű háborúktól, a terrorizmustól, és egyéb problémáktól? – Természetesen az Antikrisztus.
Ez a technológia istentelen, hataloméhes emberek kezében van, így a világ közvetlenül az Antikrisztus kezére játszik; elősegítve az egységes világkormány megalakulását, ami „biztonságot ígér mindenkinek”, ugyanakkor nagyobb mértékű megfigyelést és erőszakos irányítást eredményez azok felett, akik kilógnak a sorból; és igazi háborút azok ellen, akik nem hajlandók fejet hajtani és Istenként imádni az Antikrisztust (Jelenések könyve 13,5-7.14-18; II. Thesszalonika 2,3-4).
Nem valami fényes jövő áll közvetlenül előttünk, de az, aki jól informált, jobban fel tud készülni, és képes lesz ellenállni az antikrisztusi rendszernek. A nem túl távoli jövő azonban, amikor Jézus visszatér, csodálatosabb lesz, mint valaha (Máté Evangéliuma 24,29-31), amikor majd egy boldog világ köszönt ránk, melyben „a farkas a báránnyal lakik, és a föld tele lesz az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja” (Ézsaiás könyve 11,6-9).
Utolsó frissítés: 2013.09.10






A globális rendőrállam kialakulásának jelei



Forrás: Activist Post
Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.
A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.
Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:
1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.
2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az  új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.
3. Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.
4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országban használnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.
5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:
Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.
6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára „valószínűsíthetően” sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.
7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:
A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.
Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.
8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?
9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó, nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.
10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg 70.000 kiskorú van börtönben.
11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:
Tegnap este látszott az ember lehelete,” mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. „Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.”
Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, „egész nap és egész éjjel” fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.
Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,” mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. „Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.”
12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kértékilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.
13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.
14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:
A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.
15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. „Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,” nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.
16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.
17. Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:
A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.
18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:
A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.
19. Számos hivatalos kormánydokumentum „potenciális terroristánakbélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.
20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az „ítéletnapra készülőembereket terroristaként kezeljék.
Merre is tart a világ?




Az ördögimádók számára elfogadhatók lehetnek a „Mindenhatóhoz” intézett imák, mondja az ateistákat képviselő ügyvéd



Egy ateista és egy másik nő azért indított pert, hogy a városi önkormányzat gyűléseit ne lehessen keresztény imával megnyitni. A perben őket képviselő ügyvéd a legfelsőbb bíróság előtt azt mondta, hogy az ördögimádók számára nem biztos, hogy sértőek a „Mindenhatóhoz” intézett imák, amennyiben ők úgy gondolják, hogy ez a Sátánra vonatkozik.
A megjegyzés a bíró és az ügyvéd, Douglas Laycock közötti vita során hangzott el a New York kontra Susan Galloway ügyben, amit jelenleg a legfelsőbb bíróság tárgyal, miután első és másodfokon először elvetették majd helyt adtak a felperesek keresetének.
A 2008-ban indult ügy eredményeként a 100.000 főt számláló, többnyire keresztény lakosú Greece város önkormányzata egy nem vallásos zsidót, egy Bahái vallású lakost és egy Athénéhoz és Apollóhoz imádkozó Wicca papnőt is beválasztott a közgyűlésbe.
A város szerint az alkotmány nem a „vallásmentességről”, hanem a szabad vallásgyakorlásról ír és az imák cenzúrázása csak még inkább belekeverné az államot a kérdésbe, nem pedig szétválasztaná a kettőt.
A legfelsőbb bíróság hamarosan meghozza döntését arra vonatkozóan, hogy alkotmányba ütköznek-e a törvényhozó testületek ülésein elhangzó imák, ami egyébként általános szokás az Egyesült Államokban, bár az imák tartalma nem hasonlít a gyülekezetek előtt elhangzó imákra, és általában egy bevett protokollt követnek.
Samuel Alito, a legfelsőbb bíróság egyik bírája megkérdezte az ügyvédet, hogy a nyilvános üléseken mondott imák megszüntetését akarják-e elérni és kérte, hogy mondjon egy olyan imát, ami számukra, illetve más vallások követői számára elfogadható.
Hosszas vita után, aminek egyik pontja az volt, hogy az imáknak vajon az ateisták számára is elfogadhatónak kell lennie vagy sem, az ügyvéd a következőket mondta:
A Mindenhatóhoz vagy a teremtőhöz intézett imák.”
Antonin Scalia, a legfelsőbb bíróság egy másik bírája közbevetette, hogy akkor „Mi van az ördögimádókkal?”
Ha az ördögimádók úgy gondolják, hogy az ördög a mindenható, akkor ez nekik is elfogadható lehet,” válaszolta Laycock.
A várost védő ügyvédek, akiket az amerikai kormány is támogat, úgy érveltek, hogy az amerikai történelem és hagyományok lehetővé teszik a vallásos imákat a törvényhozói testületek, például a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság ülésein, amelyeket az „Isten óvja az Egyesült Államokat és a tisztelt bíróságot” szavakkal nyitnak meg.
A kilenc bíróból álló testület tagjai közül hat katolikus három pedig zsidó.
Források:usatoday.com
cnsnews.com

Morozov szerint az összeesküvés elméletek cenzúrázását a Google végezze

Nesze neked szép új világ egy cigány és egy gyilkos zsidóval a váladon.
Forrás: Infowars.com
Soros György Open Society intézetének volt és a Stanford Egyetem jelenlegi munkatársa, Jevgenyij Morozov arra bíztat, hogy a Google és más keresőmotorok vállalják magukra a gondolatrendőrség szerepét és mostantól figyelmeztessék a felhasználókat az „összeesküvés elméleteket” tartalmazó oldalak meglátogatásának veszélyeire. Ilyen elméletnek minősíti például, hogy a globális felmelegedésnek nem elsősorban az emberiség az okozója, amit mellesleg ma már egyre több ember igaznak gondol.
Morozov, akinek önéletrajzából egyértelműen kirajzolódik, hogy jó kapcsolatokkal rendelkező bennfentesről van szó, leírja milyen remek eszköz az Internet a „globális felmelegedést tagadó” vagy például az „oltásellenes mozgalom követői” számára és felszólítja a Google-t, hogy biztosítson „társadalmilag felelős módszert” melynek segítségével, azaz a keresési találatok módosításával, ki lehetne szorítani az ilyen elméleteket az Internetről.
Szerinte „át lehetne alakítani a keresőmotorokat, hogy felelősebb módszerekkel állítsák össze indexeiket és nagyobb beleszólást engedjenek maguknak a találatok prezentálásakor a „globális felmelegedés” vagy „oltások” kifejezésekre történő kereséseknél. A Google már most is rendelkezik egy keresőszó (kifejezés) listával, amire rákeresve a felhasználók zömét áltudományokkal és összeesküvés elméletekkel foglalkozó oldalakra küldi, miért ne lehetne ezeket a kereséseket a normál keresésektől eltérő módon kezelni? Így az eddigi eljárás helyett a Google nem a szokásos találatokat adná ki, hanem mondjuk egy figyelmeztetést jelentetne meg a találatok felett, óva intve a felhasználót az érintett oldalaktól, felajánlva egy elismert oldalakból összeállított alternatív listát, hogy az illető felelős döntést hozhasson a kérdésben.”
Morozov belátja, hogy egy ilyen lépés esetén felmerülne a vád, hogy a Google a „gyógyszeripari óriásokat és Al Gore-t” támogatja, de szerinte „az intézkedés megéri ezt a kockázatot.”
A felvetés kísértetiesen emlékeztetCass Sunstein „kognitív beépülés” elméletére, amellyel Obama elnök információs ügyekért felelős tanácsadója az ellentmondásos weboldalakat próbálja legyűrni (beleértve olyan oldalakat is például, amelyek azt hirdetik, hogy a napfény egészséges). Sokak által kigúnyolt értekezésében Sunstein „megoldásai” között felveti, hogy a politikai oldalakat kötelezni kellene rövid felugró üzenetek megjelenítésére, amelyek „az ellentétes véleményt prezentálnák egyszerű formában.” Azt is követeli, hogy a más véleményen levőkre különadót vessenek ki, vagy egyes elméleteket egyszerűen tiltsanak be.
Kifejezetten felhatalmazni a Google-t, ami mára tulajdonképpen az Internet kapuőrévé vált és sokszor már eleve a még el sem fogadott SOPA törvényhez hasonló módon cenzúráz, hogy eldöntse mely politikai vagy tudományos pozíciók számítanak elfogadhatónak és melyek tartoznak inkább az összeesküvés elméletek kategóriájába, a gondolatszabadság súlyos megsértése és egy kínai stílusú diktatórikus hatalom érzetét kelti.
A Morozov által felhozott két példa ráadásul, a globális felmelegedés emberi eredete és az oltások káros hatása, sok millió ember, köztük számos tudós szerint híven tükrözi a valóságot és tudományosan megalapozott.
A legújabb felmérések szerint az amerikaiak egynegyede úgy gondoja, az oltások nem biztonságosak és sok esetben autizmust okoznak.
Morozov kirohanása természetesen csak egy a sok támadás közül, melyek az Internetet a hatalmi propaganda egyszerű visszhangjává akarják változtatni, kirekesztve minden egyéb hangot, ami kizárólag a nagy gyógyszergyáraknak és a globális felmelegedés hisztériából élő testületeknek, egyszóval az elitnek kedvez.
Az információs háború újabb csatája ez, amelyben a hatalom vesztésre áll, ahogyan eztHillary Clinton is beismerte, és most már nemcsak egy „Igazság minisztériumotakar az Internet számára, hanem azt is, hogy ennek kapuőre maga a Google legyen.




Miért kell harcolnunk az új Internet biztonsági törvény ellen



Bár az alábbi kezdeményezés egyelőre az Egyesült Államokat érinti, tudjuk, hogy az ilyen törvények rövid idő alatt, általában Nagy-Britannia érintésével, Európába, így hazánkba is begyűrűznek, azonkívül rengeteg magyar oldal fut amerikai szerverről vagy .com domain névről. 
Az amerikai kongresszus két olyan törvénytervezetet is tárgyal, ami elfogadása esetén örökre megváltoztatná az Internetet. A SOPA (Stop Online Piracy Act – az Internetes kalózkodás elleni törvény) és a PIPA (Protect Intellectual Property Act – törvény a szellemi termékek védelméért) több millió weboldal letiltására hatalmazná fel az amerikai kormányt. A SOPA törvénynek az amerikai képviselőház által jelenleg tárgyalt változata a veszélyesebb a kettő közül. Az Internet atombombájának is nevezhetnénk, hiszen hasonló hatással lenne az Internet világára, mint egy atombomba fizikai világunkra. A törvény felhatalmazná a hatóságokat, hogy lekapcsoljanak bármilyen „szerzői jogot sértő vagy azt lehetővé tevő, elősegítő” weboldalt. A törvény megfogalmazása természetesen nagyon homályos és tágan értelmezhető. Sokan attól tartanak, hogy a törvényt használnák, hogy olyan oldalakat is letiltsanak, amelyek csupán „szerzői jogot sértő” oldalakra mutató hivatkozásokat tartalmaznak. El tudnánk ma képzelni a világot a Facebook-hoz, Twitter-hez vagy Youtube-hoz hasonló oldalak nélkül? Az ilyen oldalak kénytelenek lennének több ezer Internet cenzort alkalmazni, akiknek az lenne a feladata, hogy folyamatosan megfigyeljék, ellenőrizzék felhasználóik tevékenységét, nehogy szerzői jogot sértő anyagok kerüljenek az oldalra. Valószínűleg sok weboldal kénytelen lenne felhagyni a felhasználók általi hozzászólások és egyéb tartalmak hozzáadásának engedélyezésével, mivel nem állna módjukban azokat cenzúrázni és folyamatosan ellenőrizni. Kezd kirajzolódni a kép?
Ezért kell minden erőnkkel harcolni a SOPA ellen! A SOPA elfogadása a szabad Internet halálát jelentheti.
A fővonalas, vagy más szóval a hatalmon levő erők által pénzelt és támogatott média éppen egy ilyen törvényre várt. Egy ilyen törvény visszaadná nekik az információáramlás feletti hatalmat, amit lassan kezdtek teljesen elveszíteni, mert a szabad Internetnek köszönhetően egyre több ember fordul más, megbízhatóbb forrásokhoz, hogy megtalálják a választ kérdéseikre. Az internetes szólásszabadság vége azt jelentené, hogy az emberek ismét kénytelenek lennének a nagy csatornákhoz fordulni a hírekért és szórakozásért.
New York Times a következőket írta a két törvényről:
A két új törvény felhatalmazná az állami főügyészt, hogy bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül listát készítsen az internetszolgáltatók, keresőmotorok, fizetési szolgáltatók és reklámhálózatok által blokkolni köteles weboldalakról. A képviselőház által tárgyalt verzió ennél is tovább megy, mivel lehetővé tenné magáncégeknek, hogy bepereljék a szolgáltatókat, ha azok lehetővé tették, akár csak rövid időre, akár tudtukon kívül, hogy szerzői jogot sértő anyag kerüljön egy általuk tárolt oldalra. Ez óriási változás lenne a jelenlegi szabályozáshoz képest, ami védi a szolgáltatókat a polgári felelősségre vonással szemben, amennyiben a megkérdőjelezett tartalmat a számukra megküldött felszólítást követően törlik. A törvénytervezet célja eltér a Kínában alkalmazott tűzfal szándékától, ami az egész országra kiterjedő internet cenzúrát alkalmaz, de a gyakorlatban a végeredmény nagyon hasonló lenne.
Ilyen környezetben mindenki félne bármilyen harmadik féltől származó tartalmat közzétenni. A szabad internet megszűnne. A lifehacker.com a következőket írja a SOPA potenciális veszélyeiről:
Amennyiben van lehetőség kalóz vagy az online kalózkodást elősegítő tartalmat feltenni egy oldalra, a weboldalt törvény értelmében be lehet perelni. Ez lehet akár egy olyan apró dolog, mint egy szerzői joggal védett kép közzététele a Facebook-on vagy kalóz-barát információ közlése egy cikk hozzászólásában. Például egy kommentben ehhez a cikkhez, amit éppen olvasol. A legaggasztóbb tényező a törvény homályos és általános megfogalmazása.
Szerencsére néhány nagy internetes név komoly kampányt indított a törvényjavaslat ellen. Például Eric Schmidt, a Google ügyvezető-elnöke szerint a törvény „büntetné” a linkek hozzáadását a webes tartalmakhoz.
A linkek (hivatkozások) büntetésével a törvényjavaslatok bizonyos tartalmak törlésére kényszerítik a weboldalakat.”
Sergey Brin, a Google társalapítója is igen aggasztónak találja a SOPA törvényt, ami felhatalmazná az amerikai kormányt, hogy bírósági végzés nélkül cenzúrázza a kereséseket:
Elképzelhetik megdöbbenésem mértékét, amikor értesültem róla, hogy a szólásszabadság elleni legújabb támadás éppen az Egyesült Államokból ered. Jelenleg két törvény is van a kongresszus előtt, a SOPA és a PIPA, amelyek hihetetlen hatalmat adnának az amerikai kormány és a szerzői jogok tulajdonosainak kezébe, beleértve azt is, hogy kisajátítsák a tartománynévrendszert (DNS) és cenzúrázzák a keresési találatokat (és tehetnék mindezt bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül).”
Az Egyesült Államokban eddig hittünk abban, hogy a kormánynak nincs joga elvenni tulajdonunkat tisztességes bírósági eljárás nélkül.
A SOPA ezzel szemben felhatalmazná az Egyesült Államok kormányát, hogy kimondja a „halálos ítéletet” egy weboldal felett a bíróság megkerülésével.
A SOPA elfogadása az Internet jelenlegi formájának végét jelentené.
Ha megszűnnek azok az oldalak, melyeken bárki megoszthatja véleményét, mi lenne a világgal, amikor a hatalmon lévő erők már így is minden fronton az igazság elfedésén ügyködnek?
Tényleg kínai mintára akarjuk átalakítani az Internetet Amerikában?
Szerencsére az internetközösség teljes erővel harcol a SOPA ellen. Kezdetben a GoDaddy.com nyilvánosan támogatta a SOPA tervezetet, de a Reddit által szervezettbojkott igen keményen érintette őket. Két hete a GoDaddy 70.000 domaint veszített elegyetlen hét leforgása alatt.
A nyomás hatására a GoDaddy felhagyott a törvényjavaslat támogatásával, de ugyanakkor nem foglaltak állást ellene.
Az ünnepek miatt a képviselők egy időre félretették törvényjavaslatok tárgyalását, de a csatának korántsincs vége. A tét óriási. Az Internet szabadsága az egyik legfontosabb szabadság jelenleg a világon. Ha ma nem teszünk valamit ennek a szabadságnak a védelméért, holnap már lehet, hogy késő.
Az Internet feletti hatalom minden egyes nappal szigorodik. Ahogyan arról a napokban írtunk az amerikai nemzetbiztonsági hivatal folyamatosan figyeli a közösségi oldalakat. Az oldalak megfigyelése és az internetes szólásszabadság korlátozása azonban két különböző dolog.
Az Elektronikus Front Alapítvány (Electronic Frontier Foundation) például tiltakozást szervezett a drákói törvények ellen. Nyilatkozatukban a következőket írják:
A törvényjavaslat jelenlegi szövege értelmében a kormánynak és magánfeleknek egyaránt hatalmában állna beavatkozni az Internet tartománynévrendszerébe. A kormánynak jogában állna kötelezni az internetszolgáltatókat és keresőmotorokat, hogy átirányítsák vagy letiltsák a felhasználók keresési próbálkozásait bizonyos weboldalakra vagy címekre. Ennek hatására harmadik felek megpróbálnák majd az átlagos felhasználót alternatív szerverekre csalogatni, amelyek hozzáférést biztosítanának a teljes webhez (nemcsak az frissen cenzúrázott amerikai változathoz), ami új biztonsági kockázatot teremtene, mivel a jelenlegi tartománynévrendszer megbízhatósága és egyetemes felépítése megszűnne.
A helyzet ennél is rosszabb: A SOPA rendelkezései értelmében az Internetszolgáltatókra (a hoszting cégeket is ideértve) komoly nyomás helyeződne felhasználóik megfigyelésére és tevékenységeik rendfenntartására. Míg a PIPA kifejezetten „a szerzői jogokat sértő tevékenységet folytató” oldalakat veszi kereszttűz alá, a SOPA olyan oldalakat támad, amelyek pusztán nem tesznek eleget a jogsértő magatartás nyomon követése és megakadályozása érdekében (és egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi számít „elegendőnek”). Arra is felhatalmazza a hatóságokat, hogy lekapcsolják azokat, akik elérhetővé teszik a világ többé része által látható Internetet (nemcsak az USA által engedélyezett részét).
A SOPA elleni tiltakozás foganatosítására több weboldal is készült: link link
Védjük meg az Internet szabadságát! Az Internet lehetővé tette az átlagember számára, hogy kapcsolatot tartson fenn és szabadon kommunikáljon társaival. A SOPA elfogadása esetén ez a szabadság elveszik és az átlagember számára csak a fővonalas média marad, a hatalom által számukra közvetíteni kívánt üzenetekkel és propagandával. A törvénytervezet elutasítása esetén sem fogják feladni a próbálkozást. Résen kell lennünk, hogy megvédjük a szabad információáramlást! Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk!
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” – János 8:32

A Fülöp szigeteki tájfunt mikrohullámú impulzusok irányíthatták



Időkjelei: Néhány kérdés érkezett emailben a Fülöp szigeteki tájfun eredetével kapcsolatban. Az alábbi cikkben olvasható illetve a videón hallható okfejtés igen elgondolkoztató, de természetesen sem cáfolni sem megerősíteni nem tudjuk. Sok szó esett már itt az időjárás-módosításról, ami egy nagyon is valós technológia, illetve törekvés, tehát a kérdés nem az, hogy lehetséges-e, hanem, hogy ez esetben mi is történt valójában.
Az egyik rendkívül aktív időjárás figyelő, a Youtube-on Dutchsinse néven ismert felhasználó, igen érdekes videót osztott meg a legutóbbi Fülöp szigeteki tájfunnal kapcsolatban, azt állítva, hogy a viharok keletkezése illetve iránya ember által kibocsátott, jól megfigyelhető mikrohullámú impulzusokkal, sugarakkal hozható összefüggésbe.
Az elmúlt években egyre több információ kerül napvilágra az időjárás-módosító technológiákkal kapcsolatban és számos független oknyomozó, illetve tudós vagy ismert kutató elismerte, hogy a módszer igenis létezik.
Egyikük, Dr. Michio Kaku, elméleti fizikus, aki többek között az alábbi videóban is beszél arról, hogy a tudósok több ezermilliárd wattos lézersugarakat küldenek fel a légkörbe, hogy ezáltal esőfelhőket hozzanak létre és villámlást generáljanak. A módszer véleménye szerint megváltoztathatja a világ erőviszonyait.



Bár Dr. Kaku szerint a lézeres technológia még kísérleti stádiumban van, laboratóriumi körülmények között sikeresen alkalmazzák. Ugyanakkor arról is beszél, hogy az Egyesült Államok már a Vietnámi háború alatt is használt hasonló módszereket, hogy monszunt idézzen elő a vietkongok ellen és nem ők az egyedüli hatalom, amelyik rendelkezik a technológiával.
A világ számos alkalommal tapasztalt időjárási anomáliákat a közelmúltban. Ilyenek voltak a Katrina és a Sandy hurrikánok is, amelyekről többen is azt állítják, hogy mesterségesen irányított viharok voltak. Az Időjárás Módosítási Társaság saját weboldalán elismeri, hogy az ilyen módszerek több mint 60 éve léteznek:
A Weather Modification Association (WMA) 1950-ben alakult azzal a céllal, hogy segítsen megérteni az időjárás-módosítási módszereket és azok hatásait valamint a programok szponzorainak, üzemeltetőinek és a tudományos közösségnek az elvárásait, illetve, hogy biztosítsa a hivatás etikusságát és a szabad információcserét.”
A föld különböző pontjain számos állami létesítmény működik, ahol „atmoszferikus melegítési kísérleteket” folytatnak. Ezek között több olyan hadműveleti központot és radarállomást találunk, amelyek a „világ eddigi legnagyobb vihara” a Haiyan tájfun által végigsöpört területen vagy annak közelében vannak.
Dutchsinse olyan adatokat tár fel az alábbi videóban, amelyek szerint a Haiyan tájfun komoly mikrohullámú tevékenységgel hozható összefüggésbe. Szerinte a Zoraida nevű viharrendszer is egy ilyen mikrohullám sugárral irányított jelenség, ami egy nagyon határozott kiindulási és végponttal rendelkezik.
A Dutchsinse által összeállított videó (angol nyelven):

November 8, 2013: Microwave Pulse gives birth to Typhoon Haiyan (Y




A titkos időjárás befolyásoló fegyverek sok millió emberéletet olthatnak ki, figyelmeztet egy orosz politikus


Forrás: Paul Joseph Watson, infowars.com
Egy vezető orosz politikus óriási megdöbbentést keltett egy televíziós interjúban tett kijelentéseivel, melyben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország olyan új technológiák birtokában van, amelyek képesek a föld bármelyik részét elpusztítani, sok millió ember életét kioltva, amennyiben az Egyesült Államok, az ENSZ vagy Grúzia megpróbálja megakadályozni Oroszország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez.
Vladimir Zhirinovsky, az orosz Duma alelnöke és az Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) vezetője az első hivatalosan is elismert ellenzéki vezető Oroszországban a kommunizmus bukása óta. Az LDPR és a volt KGB és Kommunista Párt között sok összefonódás van. Mára a párt jelentős politikai hatalomra tett szert, annak ellenére, hogy Zhirinovskyt sokan militáns neonáci politikusnak tartják.
Az interjú során Zhirinovsky hirtelen témát váltott, amikor a riporter arról kérdezte, hogyan kezelje Oroszország azokat az országokat, Grúziát és az Egyesült Államokat, akik megpróbálják megakadályozni belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe.
Bizarr kirohanásában elmondta, hogy az amerikai kormánynak „nincs jövője” és hamarosan össze fog omlani, kiemelve Oroszország vezető szerepét az űrkutatásban és hozzátette, hogy „Oroszország rengeteg pénzzel, erőforrással és olyan új fegyverekkel rendelkezik, melyekről még senki sem tud.”
Ezeknek az eszközöknek a segítségével a bolygó bármelyik részét képesek vagyunk 15 perc leforgása alatt elpusztítani,” hangzott a szenzációhajhász figyelmeztetés.
Nem robbantásról, sugarakról, lézerről vagy villámlásról beszélek. Ez egy csendes és békés fegyver,” tette hozzá, figyelmeztetve, hogy „egész kontinensek merülnek álomba örökre” és „120 millió ember fog meghalni,” ha valaki megkérdőjelezi Oroszország fennhatóságát a Kuril szigetek felett, amellyel kapcsolatban Japánnal keveredtek összetűzésbe.
A műsor női házigazdája mosolyogva fogadta a megjegyzéseket, pedig Zhirinovsky viselkedése kicsit sem volt kedélyes.
Zhirinovsky utalást tett a márciusi japán cunamira is, arra engedve következtetni, hogy az általa említett új fegyvereknek köze van az USA és Oroszország által régóta fejlesztés alatt álló időjárás módosító technológiához, aminek alkalmazása ma már nyílt titok.
A Grúzia bekebelezésével fenyegetőző Zhirinovsky figyelmeztetett, hogy „a bolygó másik oldalán is lehet cunami, mégpedig a Kaukázusban.” A Kuril szigetek említésével valószínűleg arra akart célozni, hogy Oroszországnak köze volt a több ezer emberéletet követelő, és a japán gazdaság válságát még jobban elmélyítő katasztrófához.
A harmadik világháború kirobbanására is figyelmeztetett, ami a jelenlegi közel-keleti és afrikai zavargásokból robbanhat ki és szerinte a jelenlegi globális intézmények, mint az EU és a Kereskedelmi Világszervezet bukásához és az új, Oroszország vezette nemzetközi világrend felemelkedéséhez vezet majd.
Moszkva már évtizedek óta rutinszerűen alkalmazza az időjárás módosítására alkalmasfelhőképzés” technológiát, hogy a napsütés biztosítva legyen a katonai felvonulásokon, de az időjárás pusztító fegyverré alakítása új és félelmetes koncepció.
Ben Livingstone, a haditengerészet volt fizikusa – aki Lyndon B. Johnsont informálta az időjárás-befolyásolás hatékonyságáról még a 60-as években – már az 50-es években leírta, hogy az Egyesült Államok rengeteg pénzt fordított az időjárást befolyásoló fegyverek kifejlesztésére a hidegháború évei alatt. Naiv lenne azt gondolni, hogy az oroszok nem ugyanezt teszik.
A Georgia Egyetemen 1997-ben tartottbeszédében William Cohen, aki akkor az Egyesült Államok védelmi minisztere volt, az „öko-terrorizmus” veszélyeire hívta fel a figyelmet, „aminek segítségével egyesek képesek megváltoztatni az időjárást, földrengéseket vagy vulkánkitöréseket előidézni elektromágneses hullámok segítségével.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok pletyka járta be a világot. Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, amik alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását gonosz célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Ez a Zhirinovsky által is említett technológia gyors ütemben válik sci-fiből kézzelfogható, tudományos valósággá.
Bár Zhirinovsky igen ellentmondásos, lázító személyiségnek számít Oroszországban, ettől függetlenül rendkívül befolyásos politikai vezető is. Csupán azért mert sok ember szemében Zhirinovsky nem több egy politikai bohócnál, ne essünk abba a hibába, hogy teljesen bolondnak nézzük. Látja, mi zajlik a színfalak mögött, bár a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.
Amellett, hogy az orosz állami Duma alelnöke és az LDPR vezetője, az Európai Bizottság Parlamenti Közgyűlésének is tagja. Néhány hete bejelentette az iránti szándékát, hogy indulni akar a 2012-es orosz elnökválasztáson is, ahol a szakértők szerint a harmadik helyre várható.
Zhirinovsky múltbeli kijelentései sem voltak kevésbé ellentmondásosak. Egy alkalommal azt javasolta, hogy dobjanak atombombát az Atlanti Óceánra, hogy ezáltal elárasszák Nagy-Britanniát.
Mire véljük legújabb megnyilatkozását? Vajon badarság az egész, vagy Zhirinovsky tényleg bepillantást adott Oroszország világuralmi terveibe?



A geomódosítás milliók életébe kerülhet, figyelmeztetnek a tudósok



Forrás: MorphCity.com
A geomódosítás újabban az időjárás befolyásolás kódnevévé vált. Ide tartozik az égbolt permetezése is, aminek célja elvileg a föld hűtése lenne, a napsugárzás visszaverésével, az ember okozta állítólagos globális felmelegedés hatásának csökkentése érdekében. Számos bizonyíték áll rendelkezésre, ami egyértelművé teszi, hogy ezt a programot évek óta végzik különböző, sokszor azonosítatlan vegyszerek segítségével.
A David Keith által Új Mexikóban egy éven belül induló geomódosítási/chemtrail  kísérlet során például meteorológiai léggömbök segítségével akarnak kénrészecskéket permetezni a levegőbe, hogy így verjék vissza a napsugarakat. Keith egy multi millió dolláros kutatási alapot vezet Bill Gates számára. A törekvés előmozdítására, Gates, egy kutatókból álló lobbi csapatot is toborzott, akiknek az a feladata, hogy bizonyos kormányoktól további adófizetői pénzeket gyűjtsenek a klímamanipulálási kísérletekhez.
A geomódosítást a bolygó és az emberiség megmentésének utolsó reményeként harangozták be annak támogatói. Az igazság azonban az, hogy a geomódosítás komolyan befolyásolhatja az esős évszakokat, így súlyos aszályt eredményezhet. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Bill Gates a globális felmelegedés hamis veszélyét arra használja, hogy ezzel próbálja igazolni az időjárás befolyásolására és/vagy a népesség csökkentésére irányuló törekvéseit.
Pinatubo Modell: mesterséges aszály és éhínség
A Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991-ben tört ki, 22 millió tonna kéndioxidot lövellve az atmoszféra felső régióiba, a sztratoszférába. A Rutgers Egyetem által 2008-ban készített tanulmány a Pinatubo miatt keletkezett kéndioxid kibocsátást vette alapul geomódosítási modelljéhez. A kutatók azt mondták, hogy egy ilyen esemény globális hűlést eredményez, bár egyes területeken az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedését és melegedést okozhat, ahogyan az a Pinatubo esetében is történt.
Az SO2 vulkanikus modell alapján a tudósok arra tippelnek, hogy a geomódosítási projektek keretében trópusi vagy sarkvidéki területeken kipermetezett aeroszolok megbolygathatják az afrikai és ázsiai nyári monszunokat, ami több milliárd ember számára okozhat vízhiányt.
A módszer további veszélyei közé tartozik az ózonréteg vékonyodása, és a hidrológiai (hidraulikus) ciklusok gyengülése, ami a folyók vízhozamát és a talaj nedvességtartalmát csökkentheti.
2012-es geomódosítási tanulmány
A Max Planck Intézet vulkáni aktivitás alapján felállított geomódosítási modellekről készített egy igen valószerűtlen tanulmányt, mivel az iparkor előtti időszakra 400%-kal több széndioxid mennyiséggel számol, mint amennyi valójában jellemző volt az adott korban. Ettől függetlenül a tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a geomódosítás komoly mértékben csökkentené az esőzést (15%-kal Észak-Amerikában és Eurázsiában és 20%-kal Dél-Amerikában). A globális csapadék mennyisége összesen 5%-kal csökkenne. Amennyiben valaki nem az anyagi haszon érdekében cselekszik (állami és magántámogatások formájában), felfoghatatlan miért akarná egyetlen tudós is támogatni az elképzelést.
A geomódosítás tényleg melegedést okozhat
A sztratoszféra felső rétegeinek befolyásolása esetén a geomódosítás ténylegesen globális melegedést okozhat. A Bill Gates által finanszírozott tudós lobbi csapat 48, míg az Új Mexikói kísérlet résztvevői 24 kilométer magasságban juttatnának kéndioxid részecskéket az atmoszféra felsőbb rétegeibe.
A troposzféra a Föld légkörének azon legalsó rétege, ahol az időjárási jelenségek nagy része lejátszódik. A Föld felszínén kezdődik és a trópusi területeken 16–18 km magasságig, míg a sarkköröknél csupán 10 km magasságig tart. A troposzféra alsóbb rétege viszonylag sok, vastag fehér felhőt tartalmaz, amelyek hatékonyan verik vissza a napsugarakat, így komoly hűtő hatásuk van. A tervezett kísérleteket azonban ennél is magasabban akarják lefolytatni.
Az atmoszféra felsőbb rétegét sztratoszférának nevezik és a közepes szélességi körökön alsó határa 10, felső határa pedig 50 kilométeres magasságban van. Az itt található felhők általában ritkábbak, albedójuk (visszaverődési képességük) alacsonyabb, inkább amolyan hő visszatartó takaróként szolgálnak.
Mindkét kísérlet során SO2 részecskéket juttatnának az atmoszféra ezen rétegébe, amitől ez a takaró elvileg megvastagodna és elméletben növelhetné a melegedést, mivel hatékonyabban tartaná meg a meleget. Ez a Gates projekt céljának pont az ellentéte.
Mit mond a környezetvédelmi hatóság?
Tudva, hogy a környezetvédelmi hivatal (EPA) álláspontja szerint a kéndioxid kibocsátás komoly egészségügyi problémákat okoz, amiért egyébként a szénerőművek bezárását támogatja a kéndioxid kibocsátás csökkentése érdekében, az ember elgondolkozik, hogy a hivatal vajon miért nem kongatta meg a vészharangot a készülő kísérletek miatt. Aválaszt megtalálhatjuk a hivatal saját honlapján, ahol elmondja, hogy a geomódosítással kapcsolatos szabályozói hatalmat az ENSZ-nek és a programokat finanszírozó fejlett országoknak szeretné átadni. Az EPA tehát lemond hatalmáról a nemzetközi érdekeltségek javára. Az a tény, hogy Bill Gates figyelmen kívül hagyja az EPA figyelmeztetését a kéndioxid kezelés veszélyeivel kapcsolatban, vagy azt bizonyítja, hogy az EPA kijelentései eltúlzottak, vagy a környezet védelme helyett más, hátsó szándékok vezérlik.
Globális felmelegedés és az ENSZ hatalma
globális felmelegedés nem egyéb, mint egy politikai célok megvalósítására használt trükk. A globális felmelegedés egy manipulált tudományon alapuló és az ENSZ klímaváltozási kormányközi testülete által felügyelt csalás. Az ENSZ, saját Biodiverzitás Egyezményével átvette a felügyeletet a geomódosítási projektek felett, ami bizonyos esetek kivételével moratóriumot hirdetett a kísérletekre.
Összegzés
A geomódosítás tehát vagy egy bizonytalan teóriák tesztelésére használt kockázatos vállalkozás, vagy pedig az időjárás, a víz és az élelmiszerellátás felügyeletére és manipulálására irányuló terv.
Ismerve Bill Gates népességcsökkentési kezdeményezéseit és beállítottságát, nem túl merész feltételezés, hogy a geomódosítást inkább az utóbbira használnák, sok millió vagy akár milliárd ember életét veszélyeztetve a folyamatban.




Újabb Bill Gates projekt: Az atmoszféra kénkezelése



Forrás: Infowars.com
A Bill Gates finanszírozásával folytatott legújabb geomódosítási kísérlet keretében az atmoszféra Új Mexikó feletti részét több ezer tonna kénrészecskével akarják bepermetezni, annak ellenére, hogy még a legrendíthetetlenebb környezetvédők is arra figyelmeztetnek, hogy az eljárás katasztrofális hatással lehet a föld ökoszisztémájára.
David Keith azzal érvel a módszer mellett, hogy a szolár geomódosítás egy olcsó megoldásnak bizonyulhat a globális felmelegedés lassítására. Más tudósok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a kísérlet hatása megjósolhatatlan, a következmények pedig veszélybe sodorhatják a föld időjárási rendszereit és élelmiszerellátását,” írja a Guardian.
A kísérleteket, az amerikai James Anderson közreműködésével, egy éven belül akarják elkezdeni. A tervek szerint először több ezer kilogramm részecskét engednek ki, hogy felmérjék a módszer hatását az ózonréteg kémiai összetételére és megállapítsák a legideálisabb kénpermet adagokat. Mivel a sztratoszférát, annak rendkívüli összetettsége miatt, nem lehet laboratóriumi körülmények között modellezni, Keith szerint a kísérlet arra is jó lesz, hogy rájöjjenek, miként lehet az ózonréteget megváltoztatni egy hatalmas kénpermet segítségével.
A Harvard Egyetem projektjét Bill Gates finanszírozza, aki az év elején állt ageomódosítás mellé, a föld éghajlatának módosítása érdekében. A részecskéket egy hőlégballon segítségével akarják az atmoszférába juttatni 24 km magasságban, az Új mexikói Fort Sumner felett.
A kísérlettel járó kockázatok olyan komolyak, hogy még a globális felmelegedés mantra legádázabb hívei is ellenzik. Közéjük tartozik például Doug Parr, brit tudós, a Greenpeace egyik vezetője, aki szerint a próbálkozás „bizarr” és „veszélyes”.
Egy ilyen balul elsült kísérlet rendkívül romboló hatást fejthet ki a harmadik világ amúgy is sok nehézséggel küszködő, szegénységben élő népességére. Alan Robock, a Rutgers Egyetem meteorológusa a következőket mondta:
Az általam készített számítógépes szimuláció azt mutatja, hogy a felszín közeli kénes felhők gyengíthetik az Ázsiára és Afrikára jellemző nyári monszunokat, ami az esőzések csökkenéséhez vezetne, így veszélybe sodorná a több milliárd ember számára túlélést jelentő termést, mivel nem tudnák öntözni földjeiket.”
(Időkjelei: Bár mint kiderült, az öntözéses művelés a megszüntetendő eljárások listáján szerepel az ENSZ Agenda 21 programban, így az elit számára ez is pozitívumnak tűnhet.)
Képzeljük el mi történne, ha aszályt és éhínséget idéznénk elő azzal, hogy hűteni próbáljuk a bolygót,” mondta Robock egy geomódosítási konferencián még 2010-ben.
Stephen Schneider, a Stanford Egyetem munkatársa, aki űrhajókat küldene az atmoszféra magasabb régióiba, hogy ezzel leárnyékolják a napot, elismerte, hogy a geomódosítás „nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, ha az egyes országok által elindított geomódosítási projektek rosszul sülnek el.”
Ilyen hatás lehet például az ózonréteg további károsodása, az esőzés megzavarása, különösen a trópusi, szubtrópusi területeken, ami több milliárd ember élelmiszerellátását veszélyeztetné,” nyilatkozta Pat Mooney, a kanadai technológia figyelőszervezet, az ETC Csoport ügyvezető igazgatója. „Egy ilyen lépés semmilyen hatással nem lenne az atmoszférában található üvegházhatású gázok szintjére vagy az óceán elsavasodására. A szoláris geomódosítás inkább az időjárással kapcsolatos nemzetközi feszültségeket erősítené, mivel a felállított modellekből arra lehet következtetni, hogy veszélyes lenne a déli féltekére nézve.”
Az ismeretlen veszélyektől függetlenül is elég információ áll rendelkezésre a környezet kénnel történő szennyezéséről, hiszen ez az elem a savas eső egyik fő összetevője. AzEPA szerint „a tavak és patakok elsavasodását okozza és kárt tesz a magas területeken élő fákban és az érzékenyebb fajta erdei talajokban. A savas eső az építőanyagok és festékek (védett épületek, szobrok, stb.) gyors elöregedéséhez is vezet.”
Az egészségügyi kockázatok önmagukban is elegendőek lennének, hogy megkérdőjelezzék egy ilyen program engedélyezésének indokoltságát.
A kénszennyezés a következő egészségügyi hatásokkal hozható összefüggésbe:
  • Idegrendszeri és viselkedési zavarok
  • Vérkeringési zavarok
  • Szívkárosodás
  • Szem- és látáskárosodás
  • Nemzőképesség csökkenése
  • Immunrendszeri károsodás
  • Gyomor és emésztőszervi problémák
  • Máj és vesekárosodás
  • Halláskárosodás
  • Hormonháztartás megzavarása
  • Bőrproblémák
  • Fuldoklás és tüdőembólia
LennTech weboldal szerint:
Kísérleti állatokon végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a kén súlyosan károsítja az agyi ereket, a szívet és a veséket. A kísérletekből arra is lehet következtetni, hogy a kén bizonyos formái károsítják a magzatot és vele született problémákat okoz. Az anyák az anyatejen keresztül továbbadhatják a kénmérgezést gyereküknek. A kén emellett károsítja az állatok belső enzimrendszerét.”
Még Mark Watson, a geomódosítást támogató tudós is elismeri, hogy az atmoszféra kénezése „savas esőt, ózonkárosodást és időjárási problémákat okozhat.”
Tudva, hogy Bill Gates a népességcsökkentésre specializálódott titkos elit klub tagja, nehéz lenne véletlen egybeesésre gyanakodni, amikor pont egy olyan programot támogat, ami a föld szegények lakta területeinek népességcsökkenéséhez vezethet, a legkiszolgáltatottabbak kiéheztetésén keresztül.



A mexikói katasztrófavédelmi gyakorlatba betervezett földrengés bekövetkezett



Forrás: Infowars.com

Bizarr egybeesés: a kormány által szervezett szimulációnak a valóságban is bekövekezett, Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés is része volt.

Sokakban megerősödött a félelem, hogy a kormányok szeizmikus események elindítására alkalmas technológiákkal kísérleteznek, miután kiderült, hogy a keddimexikói földrengésegybeesett a kormány katasztrófavédelmi gyakorlatával, amely során a bekövetkezett földmozgással azonos erősségű földrengést szimuláltak.
Később a geológiai intézetek a rengést 7,9-ről 7,4-es erősségűre módosították. A gyakorlatot a mexikói állami katasztrófavédelmi bizottság felügyelete alatt hajtották végre. „A következő, március 20-ra tervezett, a Richter-skála szerinti 7,9-es földrengés által előidézett helyzet kezelését demonstrálni hivatott mega-szimulációra való felkészülés részeként az állami polgárvédelmi hatóság egy kabinet előtt tesztgyakorlatokat hajtott végre,” írta az El Heraldo mexikói lap március 2-án. A hatóságok egy reklámplakátot is kiadtak az esemény beharangozására, egyértelműen március 20-át jelölve meg a gyakorlat időpontjaként.
Egy másik mexikói lap, a La Voz del Norte március 13-án adott hírt a március 20-án körülbelül déli 12-re tervezett mega-szimulációról, leírva, hogy három kormányhivatal is fontos szerepet játszik a gyakorlatban. A földrengés helyi idő szerint március 20-án délután 12:02-kor, az Oaxaca térségben történt az amerikai geológiai intézet, az USGS adatai szerint. A bizarr egybeesés miatt többen is szeizmikus kísérletre gyanakszanak.
Az, hogy számos kormány rendelkezik szeizmikus események kiváltása alkalmas technológiával már nem összeesküvés elmélet, hanem megalapozott tény. Az időjárás befolyásolás területének szakértője,Ben Livingstone, volt haditengerészeti fizikus, aki a 60-as években, még a vietnámi háború idején Lyndon B. Johnson tanácsadója volt az időjárás befolyásolásának hatékonyságával kapcsolatos kérdésekben, számos dokumentummal alátámasztotta, hogy az Egyesült Államok már az 50-es évek elején több olyan programot is finanszírozott, amelyek célja időjárás befolyásoló fegyverek kifejlesztése volt.
1997-ben William Cohen, akkori amerikai védelmi miniszter a Georgia Egyetemen mondott beszédében egy „ökológiai jellegű terrorveszélyről” beszélt, „aminek lényege, hogy elektromágneses hullámok segítségével meg lehet változtatni az időjárást, illetve földrengéseket vagy vulkánkitöréseket lehet előidézni távirányítással.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok hír, illetve pletyka járta be a világot. „Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak” című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását aljas célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Az is bebizonyosodott már, hogy egyes földrengéseket emberi tevékenység váltott ki. A földalatti nyomásban bekövetkezett változások egy svájci geotermikus erőműnél például3,4-es erősségű földrengést okoztak 2007-ben.
Függetlenül attól, hogy a keddi földrengést egy rosszul elsült szeizmikus kísérlet váltotta-e ki vagy sem, maga a tény, hogy a rengés pontosan a kormány által szervezett katasztrófavédelmi gyakorlattal egy időben és a gyakorlatban meghatározott erősséggel következett be elég bizarr egybeesésnek számít, így sok ember fantáziáját megmozgatta.



Hurrikánszezon” a napon



Forrás: Daily Mail





A fotót készítette: Timo Newton-Syms, Ruka, Finnország, 2012. március 7.
Több alkalommal írtunk már várható napviharokról és azok esetleges hatásairól. Ez sokak számára kényes terület, hiszen a földrengésekhez hasonlóan az ilyen jelenségek pontos megjósolása sokszor lehetetlen. Azt azonban tudhatjuk, hogy a nap aktivitásának vannak úgynevezett csúcspontjai, amikor több és erőteljesebb kitörésekre lehet számítani. A Bibliában számos olyan prófécia olvasható az emberiség jövőjével kapcsolatban, amelyekről könnyű elképzelni, hogy bizonyos természeti jelenségek okozzák majd (mint például a Jelenések könyvének 8. fejezetében leírtak esetében). „És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban…” (Lukács 21:25) Úgy gondoltuk az alábbi cikk érdekes lehet ilyen megvilágításban olvasva. (idokjelei.hu) 
Egy kaliforniai tudós szerint egy a nyolchoz az esélye annak, hogy 2014 előtt egy igazi megavihar törjön ki a nap felszínén. Az űrkutatók egyetértenek, hogy a nap aktivitása az elkövetkezendő két év során éri el maximumát.
Nem tudni, hogy ez milyen hatással lehet bolygónkra, de az eddigi legnagyobb hasonló eseményről, az 1859-es Carrington eseményről rendelkezésre álló adatok alapján hozzávetőlegesen meg lehet ítélni mire számíthatunk.
A mai összekapcsolt, műholdfüggő elektromos korban egy komoly napvihar rendkívül nagy károkat okozhat, tönkretéve a globális kommunikációs és elektromos hálózatokat. Egyes számítások szerint a károk a kétezer milliárd dollárt is elérhetnék.
A tudósok attól tartanak, hogy a nap két évig tartó „hurrikán szezonjához” érkeztünk, amit a Valentin napon és március 7-én tapasztalt napkitörések is alátámasztanak.
A földet egy kibernetikus báb veszi körül. Képzeljük el, milyen hatással lenne ránk egy ilyen mega napvihar,” mondta Daniel Baker, a Colorado Egyetem Atmoszférikus és Űrkutatási Laboratóriumától a National Geographic riporterének. „Minden alkalommal, amikor bankkártyával vásárolunk, műholdas kapcsolatot használunk. Képzeljük el, mi lenne egy nagyvárosban áram nélkül egy hónapon vagy éven, vagy akárcsak egy héten keresztül! A károkat ezermilliárdokban tudnánk csak kifejezni és hatását évekig éreznénk. „A nap 12 évente éri el aktivitásának maximumát és ez az időszak, amikor egyre több és egyre intenzívebb napviharokra számíthatunk, nagyon közel van.”
A nap utolsó maximuma 2000-ben volt, úgyhogy tényleg közel vagyunk a következőhöz, ami akár a 150 évvel ezelőtti Carrington esemény megismétlődése is lehet, amikor a telegráf állomások kigyulladtak és az akkori hálózatok összeomlottak. „A nap aktivitási ciklusai a hurrikánszezonhoz hasonlóak. Az elmúlt négy-öt év eseménytelenül telt,” mondja Tom Bogdan, a Colorado állam működő Űridőjárás Előrejelzési Központ igazgatója. „A nap ébredezik. Minden esemény önmagában is erőteljes lehet. A Carrington esemény során az Sarki fényeket még a Karib-tenger szigetvilágában is látni lehetett és Amerikában elég volt ahhoz, hogy ennek fényénél éjszaka elolvashasson valaki egy újságot.”
Pete Riley, a kaliforniai Előrejelző Tudományos Központ munkatársa szerint 12% esély van egy mega napkitörésre.
Ha néhány tizedet tévednék is, még mindig nagyobb számról beszélünk, mint amire korábban gondoltam,” nyilatkozta a Gizmodo-nak miután a Space Weather oldalán, február 23-án előrejelzései megjelentek.
Az alacsony intenzitású napkitörések elég szokványosak, ezeket sarki fény formájában gyakran láthatjuk is. Egy Carrington esemény intenzitású vihar ezzel szemben több ezermilliárd dollár kárt is okozhatna a vihart követő első év során, a National Research Council 2008-ban megjelent jelentése szerint. Egy hosszabb ideig tartó áramkimaradás például fennakadásokat okozna a közlekedésben, a kommunikációban, a bank és pénzvilágban és a kormány szolgáltatásaiban,” áll a jelentésben.
A szivattyúk leállása miatt még a vízellátás is megszűnne, a hűtés hiánya miatt pedig rengeteg étel menne tönkre.”



Az elektromos hálózatot megbénító geomagnetikus esemény érkezése 100%, mondja egy amerikai képviselő



Forrás: shtfplan.com
Tudva, hogy a naptevékenység ezekben a hónapokban éri el maximumát, valamint, hogy az emberiség egyre nagyobb teljesítményű elektromágneses impulzusokon alapuló fegyvereket (EMP) fejleszt ki, azzal is tisztában lehetünk, hogy az Egyesült Államok vagy bármelyik fejlett ország teljes elektromos hálózatának megbénítására alkalmas események veszélye is növekszik.
2003-ban tapasztalt napkitörés a történelem eddigi legerősebb feljegyzett eseménye volt, ami, ha elérte volna a földet megbénította volna az Internetet, a mobilhálózatokat és a teljes elektromos rendszert. A szakértők szerint idén egy másik hasonló eseményt úsztunk meg.
Bár az ilyen esetek viszonylag ritkák, egy EMP esemény előfordulásának valószínűsége, legyen természeti jelenség vagy ember által előidézett, egyre nagyobb:
Egyetlen őrült tett választ el bennünket a világméretű társadalmi összeomlástól.
Trent Franks, a Rendvédelmi Bizottság rangidős tagja (forrás)
Az EMP egyike azon kevés veszélyeknek, amelyek az amerikai társadalom folyamatos fennmaradását veszélyeztetik.
- Dr. Robert Hermann, az amerikai kongresszus EMP Bizottságának biztosa
A nap egyetlen aktív régiója az egész kontinenst, akár az egész bolygót érintő eseményt válthat ki, minden kritikus infrastruktúrát befolyásolva.
- John Kappenman, az amerikai kongresszus EMP Bizottságának vezető vizsgálója
A teljes elektromos hálózatot megbénító súlyos geomagnetikus esemény előfordulási esélye 100%.
- Yvette Clarke, képviselőasszony, a Védelmi Bizottság rangidős tagja (
forrás)
Az amerikai Biztonságpolitikai Központ szóvivője, amikor egy EMP támadás hatásairól kérdezték, elmondta, hogy az elektromos hálózat leállása rendkívül súlyos csapás lenne:
A szakértők úgy gondolják, hogy egy sikeres [EMP] támadás tulajdonképpen az agrárkorba taszítaná vissza az Egyesült Államokat.
Egy éven belül 10-ből 9 amerikai halott lenne, mert áram nélkül nem lennénk képesek egy ekkora lakosságot fenntartani a városokban,” mondta Frank Gaffney, a Biztonságpolitikai Központ elnöke.
A NASA már korábban elkezdte az űridőjárás okozta nagykiterjedésű hálózatleállások kezelésére vonatkozó vészforgatókönyvek kidolgozását. Charles Bolden, a NASA vezetője, 2011-ben egy videó üzenetben szólt munkatársaihoz, amiben arra sürgette őket, hogy készüljenek fel bármilyen előre nem látható eseményre, legyen az egy természeti csapás, vagy a szeptember 11-i támadásokhoz hasonló esemény.
Mintha ennek az üzenetnek a visszhangját hallottuk volna néhány napja a DHS távozó vezetőjétől, Janet Napolitano asszonytól is, aki azt mondta, hogy egy soha nem látott kiterjedésű kibertámadás vagy természeti katasztrófa már a küszöbön áll.
A fenti interjút követően került napvilágra, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó, több száz magáncég részvételével, hatalmas gyakorlatot tart egy esetleges EMP támadás vagy napvihar következményeinek szimulálására.
A katasztrófa szimulációs gyakorlat során olyan kiterjedésű eseményeket próbálnak modellezni, amilyeneket a valóságban még soha sem tapasztaltak.  A november 13-14 között tartandó, GridEX II elnevezésű gyakorlat középpontjában a kormányoknak egy esetleges elektromos hálózati leállásra vagy az élelmiszerlánc összeomlására adott válasza áll.
A már megtapasztalt, korlátozott hálózati leállások során, mint például a Katrina vagy a Sandy hurrikánok esetében, egyértelművé vált, hogy ezekre előre kell felkészülni. Az események érkezését követő 72 órán belül ugyanis az érintett területek ellátási lánca és infrastruktúrája összeomlik.
Sandy hurrikánt követő eseményekmindannyiunk számára fontos tanulságokat hoztak:
72 órával a hurrikán elvonulását követően az emberek már éheznek, kígyózó sorok állnak a boltok előtt, nincs tiszta víz, benzin vagy tömegközlekedés.
A harmadik nap vége felé elfogy a türelem. Megjelennek az első éhezők és felhevülnek az indulatok. Terjed a kétségbeesés és sokan úgy érzik, a kormány cserbenhagyta őket. Ami három napja még egy viszonylag udvarias társadalomnak tűnt, most vészjóslónak tetszik. Az egyén túlélési ösztönei kezdik átlépni a társadalmi szabályokat és lassan elszabadulnak az indulatok.
A modern infrastruktúrák és technológiák ellenére vagy talán éppen ezek miatt, a társadalmat csupán egyetlen katasztrófa választja el a kőkorszaktól.
A veszély valós. Lehet vitatkozni, vagy fel lehet készülni.
Kezdetnek pedig legjobb, ha az ember felkészül egy kéthetes kimaradásra, majd hozzá lehet fogni egy hosszabb távú terv kidolgozásához is.
Talán Roscoe Bartlett, volt kongresszusi képviselő figyelmeztetése az eddigi legkomolyabb. Szerinte az Egyesült Államok elektromos hálózata nemcsak elavult, de javítása igen sok időt venne igénybe:
Előfordulhatnak olyan események a jövőben, amelyek során az elektromos hálózat leáll, és belátható időn belül nem áll helyre. Például ha egy nagyobb transzformátor meghibásodik és nem javítható, ezeket nem tudjuk helyben pótolni, mert nem az Egyesült Államokban gyártják. Meg kell rendelni és 18 hónapon belül szállítják. Az elektromos hálózat rendkívül sebezhető. Ki van centizve. Ezzel a katonaság is tisztában van.
Nagyon sok esemény válthat ki társadalmi zavargásokat a városokban.
Szerintem, akik megtehetik, és akik értik, hogy mi történik, használják ki a lehetőséget, hogy ezek a veszélyes szelek még nem érték el őket, és költözzenek ki családjukkal a városból.



30-perces figyelmeztetés a napvihar előtt



A nemrégiben elkészült jelentés szerint egy komoly napvihar tönkreteheti a föld kommunikációs műholdjait és jelentős áramkimaradásokat valamint fennakadásokat okozhat a légi irányításban. A napból folyamatosan, több millió km/órás sebességgel érkező, több millió tonna erős töltöttségű anyag miatt egy ilyen szélsőséges napvihar érkezése elkerülhetetlen a jövőben, az eseményről pedig mindössze 30 perccel annak bekövetkezése előtt értesülnének az illetékesek, áll a mérnökök által készült jelentésben.
A becslések szerint 100-200 évente éri szuper napvihar a földet. A legutolsó 1859-ben történt. Bár az űrkorban még nem tapasztaltunk ilyesmit, ma az emberiség a modern elektronikai berendezések széleskörű használata miatt sokkal sebezhetőbb, mint száz évvel ezelőtt.
A szakértők egyetértenek, hogy a kérdés nem a „ha”, hanem a „mikor” a szuper napvihar érkezését illetően,” áll a londoni Királyi Mérnöki Akadémia (Royal Academy of Engineering) által készített jelentésben.
Az elmúlt ötven év során volt már néhány forró helyzet, amikor napkitörések vagy koronakidobódások igencsak megközelítették a földet. 1989-ben például néhány viszonylag jelentéktelen napvihar a kanadai országos elektromos hálózat számos transzformátorát kisütötte, komoly áramkimaradásokat okozva.
1956-ban, 72-ben, 89-ben és 2003-ban hasonló napkitörések az atmoszféra radioaktív sugárzásának szintjét növelték meg, írják a tudósok. Paul Cannon professzor, aki az akadémia napkitörésekkel foglalkozó munkacsoportjának elnöke elmondta, hogy a kormánynak egy űridőjárási bizottságot kellene létrehoznia, aminek az lenne a feladata, hogy a napkitörések hatását minimálisra csökkentse.
Egy szuper napvihar komoly kihívást jelentene, de nem okozna teljes katasztrófát. A kormány előtt álló két legfontosabb kihívás a napviharok által érintett technológiák széles skálájában és az ezek miatt esetleg bekövetkező nem várt sebezhetőségekben rejlik,” mondta. „Üzenetünk egyszerű: nincs ok pánikra, de fel kell készülni. A szuper napvihar egy napon meg fog érkezni és addigra készen kell állnunk. Már számos lépést tettünk a napviharoknak a modern technológiákra kifejtett hatását tompítandó, de az Egyesült Királyságban ezen még van mit finomítani,” tette hozzá.
Az utolsó, 1859-es igazi szuper napvihar óta, amit Richard Carrington brit csillagászról neveztek el, számos kisebb napvihar érte már el a földet. Egy hasonló esemény ma leginkább az elektromos hálózatokat tudná károsítani, mert ezek a legérzékenyebbek a teljesítményingadozásokra. „A műholdak képviselik a frontvonalat a szuperviharok esetében. Ma ezek az infrastruktúra fontos részét képezik és nem biztos, hogy átvészelnének egy szupervihart,” mondta Keith Ryden, a Surrey Egyetem űrmérnöke.
photo credit: Lights In The Dark via photopin cc


Jobbik: egymillió gyarmati rabszolga a Fidesz jövőképe
   
Videó: Dr. Apáti István - "Vörös és narancs maffia" - Trafiktörvény (2013-04-29) 
   
Rezsicsökkentés: 0 forint gáztartozás miatt is kikapcsolják a gázt - itt a szolgáltató levele! 
   
Erősen ajánlott program a CBA-s alkalmazottaknak a Békemenet 
Élesedik a hajtóvadászat: 120 napi büntetést szabatott ki a zsidó gárda egy kétsoros komment miatt
   
Egyenes beszéd: Tiszta szándékaink vannak 
   
120 ezerre büntették olvasónkat holocáfolás miatt - segítsünk neki kifizetni! 
   
A csőcseléknek nincs nemzetisége 
Az év botránya: Az IMF szerint fizessék a Magyarok is a megtakarításaiból az euróövezeti adósságot!
"Rájövök, hogy én is kérhetek kártérítést, és kérhetek kamatot." - Evo Morales bolíviai elnök beszéde lehetne
Ismét vádol a NAV "leleplezője": a kormány és az MSZP is eltussolná az ügyet
   
Feljelenti a NAV a kipakoló ellenőrét 
Újabb NYERTES perek a MERKANTIL és az ERSTE Bankkal szemben is!
   
A válság alatt sem volt ilyen rossz a helyzet Budapesten 
Visszaállítani a halálbüntetést, és szélesíteni a jogos önvédelem lehetőségeit
   
Nocsak! Nem mehet haza a gyilkos cigány? 
   
Újabb fiatal nőt gyilkoltak meg, ezúttal Nagybajomban 
A Kúria fölmentette Budaházyt az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól
   
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=-CtFr-NEnEs
   
Morvai: Szánalmas, hogy az ügyészség folyamatosan Budaházyt üldözi, Gyurcsányt pedig futni hagyja 
   
A Kúria kedden a korábbi jogerős elmarasztaló ítéletét megváltoztatva felmentette Budaházy Györgyöt 
   
Budaházy a politika játékszere 
   
Hír TV: Bizonyító erejű felvétel Budaházy szerepéről 
   
Újabb bizonyíték Budaházy ellen 
   
Eltűnt egy bomba! Elképesztő titkok a Budaházy-aktából 
   
Gyuri marad, Toro meg tovább építi a Fidesz-zsidó birodalmat 
   
Stumpf András a "terrorista történetről" 
   
Egy "titkos hangfelvétel" lehet a legfőbb bizonyíték Budaházy ellen - a készítője dicsekszik is (+teljes videó, címek) 
   
Orbán takarodj? - Budaházy szabadon engedéséért tüntettek a Fidesz-székháznál (+képek, videók)
A fogkrémbe kevert fluoridot a II. Világháborúban még a rabok sterilizálására és megszelídítésére használták
   
A fluorid átverés (Chris Bryson) 
   
A fluorid átverés (Mike Adams) 
   
A fluorid átverés (Stanley Monteith) 
   
Hivatásos perspektíva az ivóvíz fluorozásáról 
   
A fluorid bizarr története 
   
Tüzes víz: Ausztrália szégyenletes ipari méretű fluorózása 
   
Miért kell véget vetni a fluorozásnak 
   
Fluorid: A nehezen emészthető igazság 
   
Can Adding Fluoride to Milk Help Improve Children's Dental Health? 
   
Basic Information about Fluoride in Drinking Water 
   
FLUORIDE - Csendes gyilkos fogkrémekben és az ivóvízben 
A Fülöp szigeteki tájfunt mikrohullámú impulzusok irányíthatták
Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról 



A Kúria fölmentette Budaházyt az államellenes bűncselekmények vádj


Bombameglepetés: Robog a magyar gazdaság
   
Kirobbanó formában a gazdaság 
   
Varga: Stabil növekedési pályára állt hazánk 
   
Varga: Európai összevetésben is jók az adatok 
   
Felavatták Magyarország főkonzulátusát Hongkongban 
   
Floridai luxusutazás közpénzből? 
   
Horváth lemondatná a NAV vezetőit 
   
Újabb hiteleket vehet fel a BKV 
   
Írország kilép a hitelprogramból 
   
Értékmegóvás helyett nemzeti konzultáció: gondatlan kormányzati költségvetési politika 
   
Folytatódik a NAV botrány, vagy csak most kezdődik igazán? 
   
Együtt-PM: Matolcsy vonja vissza a hatmilliárd forintos kommunikációs tendert! 
   
Magyarország gyengébben teljesít 
   
Két diplomám van, három nyelven beszélek, közmunkás vagyok 
   
Politikusok diploma és érettségi nélkül 
80 milliárd eurós EU-Izrael tudományos és fejlesztési együttműködés
   
Milliókért újítják fel a Budapesti Zsidó Hitközség épületeit 
   
Az évente zsebre vágott 42,5 millió Ft közpénzről hazudik a TEV, de rasszizmusukat legalább nyíltan vállalják 
   
Budai Gyula: Az elmúlt három évben 6 milliárd jutott tanyafejlesztésre 
   
Rogán kerülete a legnagyobb tanya 
   
Demszky Maóval, zsidórasszistákkal kampányol Rogán 
   
Az izraeli légierő csapást mért gázai területre 
Így vagy úgy, de egy nagy közel-keleti háború van kitörőben
   
Az izraeliek már nem bíznak az USA-ban 
   
Titkos adatgyűjtés: 200 ezer is lehet a kiszivárogtatott dokumentumok száma 
   
HAARP: A hős Snowden összes információjának publikálása nagy lépés lesz a globalterror leleplezése irányába 
   
Kamu a Snowden-ügy körüli felháborodás? 
Egyre biztosabb: Gyurcsány utasította a rendőröket 2006-ban
   
Gyurcsány: nincs meg az utolsó mozaik az őszödi szivárogtató leleplezéséhez 
   
Gyurcsány fenyegeti az MSZP-t: nyilvánosságra hozza az őszödi szivárogtatók nevét 
   
Az MSZP-n belül állítják: Gyurcsány a szivárogtató 
   
Szilvásy: nem tőlem, hanem fideszesektől került ki az őszödi-beszéd 
   
A kiszivárogtató Orbán újabb háborút hirdetett 
Bilderberg csoport: Magyarok, terítéken
   
A Fülöp szigeteki tájfunt mikrohullámú impulzusok irányíthatták 
   
Confluence of major disasters and reported miracles begs a question: why the Philippines? 
   
34 millió dollár kellene a Fülöp-szigeteknek 
   
HAARP: A hős Snowden összes információjának publikálása nagy lépés lesz a globalterror leleplezése irányába 




Egy orosz törvényhozó be akarja tiltani a dollárt



Egy orosz törvényhozó, aki azt jósolja, hogy az amerikai dollár hamarosan összeomlik, szerdán törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, ami betiltaná az amerikai valuta használatát és birtoklását Oroszországban.
A törvényjavaslatot benyújtó Mikhail Degtyarev szerint a dollár egy piramisjáték és arra figyelmeztetett, hogy a valuta összeomlása esetén a kormánynak kell majd kimenteni a dollárral rendelkező orosz állampolgárokat.
Amennyiben az amerikai államadósság tovább növekszik, a dolláralapú rendszer összeomlása 2017-ben fog bekövetkezni,” mondta Degtyarev, a nacionalista Liberális Demokrata Pár tagja, aki nemrég alulmaradt a moszkvai főpolgármester választáson.
Azok az országok fogják leginkább megszenvedni az összeomlást, akik nem váltak le időben a dollárról és továbbra is függőségben élnek. Ennek fényében nagyon veszélyesnek tartom a dollárba vetett bizalom erősödését az orosz lakosság körében.”
A törvényjavaslat részlegesen újraélesztené a szovjet korszakra jellemző dollártilalmat és megtiltaná minden orosz állampolgárnak, hogy dollárt tartson a bankban, a bankok számára pedig tilos lenne minden dolláralapú tranzakció végrehajtása.
A törvény továbbra is megengedné a dollár használatát és vásárlását az orosz állampolgárok külföldi tartózkodása alatt, illetve annak birtoklását, amennyiben azt külföldi bankokban tartják.
Az orosz központi bank és az állam mentesülnének a törvényben foglaltak betartása alól.
Orosz pénzügyi elemzők komoly kritikával illették a javaslatot, ami szerintük kizárólag azért született, hogy benyújtója politikai tőkét kovácsoljon az egyre erősödő Amerika ellenes hangulatból és nem az orosz gazdaság védelme lebegett a szeme előtt.
Az amerikai pénzrendszer, a nyilvánvaló problémák ellenére is még mindig az egyik legstabilabb, legkevesebb kockázatot rejtő rendszer a világon,” mondta Andrei Shenk, pénzügyi elemző.
Arra is figyelmeztetett, hogy a törvényjavaslat negatív hatással lenne a befektetői hangulatra Oroszországban.
Egy másik elemző arra figyelmeztetett, hogy a törvény megvonná az oroszoktól azt a lehetőséget, hogy elhagyják az országot, nagyobb politikai és társadalmi szabadság után kutatva.
A valuták szabad átváltásának joga a kapitalizmus egyik alapvető jellemzője,” mondta Igor Szuzdaltsev, moszkvai gazdasági elemző. „Ez a jog lehetővé teszi az állampolgároknak, hogy elhagyják az országot, egy diktatúra kialakulása esetén, hiszen bármikor eladhatják ingatlan vagyonukat, átváltva annak árát az általuk választott valutára.”


A Fidesz kiüríti Erdélyt 

2013-09-13 13:35:08 Hírhatár
Egy kedves erdélyi ismerősöm azzal hívott fel a minap, hogy ugyan mondjam már meg neki, melyik önkormányzat van a Népligethez a legközelebb? Ámultam és bámultam, nem is értettem, miért fontos ez neki.
Megkérdeztem. Azért, mert busszal jön Marosvásárhelyről és a busz ott áll meg, ő pedig útlevelet akar csináltatni magának. Utána már nem is kellett kérdeznem, folyt belőle a szó. - A testvérem Kanadában él, évek óta nem láttam, mert neki nem volt pénze családostul hazajönni, de én most kimennék hozzá. Igaz, egyelőre csak egyedül, aztán meglátjuk, ha találok munkát, én bizony haza nem jövök többet Marosvásárhelyre. Látod - fejtegette az ismerősöm - nekem ezért kellett a magyar állampolgárság. Nem érdekel engem Magyarország, nem akarok én odamenni, hogy a sok "tápos" majd kiutáljon onnan engem, még szavazni se akarok, kit érdekel már, hogy jövőre ki lesz a miniszterelnök, hiszen akkor én már máshol leszek - mondta erdélyi ismerősöm. 
Aztán elmesélte azt is, hogy egyik barátja már rég Amerikában van. - Eladta a házát, így megvolt az induló tőkéje, néhány napot Magyarországon töltött, kiváltotta az útlevelét, és már ment is. Nem is megy haza soha többé. És ez csak egy a sok közül, rengetegen vannak, a barátok gyakorlatilag már "elmenekültek" Orbán Viktor segítségével. Köszönjük, Fidesz! - fejezte be ismerősöm. 
Elhűlve hallgatom az őszinte beszámolót, és az jut eszembe, hogy a Fidesz-kormány két legyet ütött egy csapásra. Egy számára rossz legyet, meg egy jó legyet. 
Kezdjük a jóval. A határon túli magyarok egy része, aki kért állampolgárságot, valószínűleg szavazni fog a 2014-es magyarországi parlamenti választáson. Nagyon sok cikk jelent meg arról, hogy rossz a törvény, benne van a csalás lehetősége, hogy a Fidesz bebiztosította magát ezzel az állampolgárságosdival stb. Minden benne van a pakliban, minden képlékeny még. A tervek szerint ugyebár az unióban mindenütt egyszerre lesz az Európai Parlamenti választás, valószínűleg májusban, és az is elképzelhető, nálunk is felröppent már, hogy azokban az országokban, ahol abban az évben parlamenti választás lesz, összekötik majd a két voksolást. Tehát nem kizárt az sem, hogy Magyarországon is egyszerre fogunk szavazni parlamenti és EP-képviselőkre is. Ez jó mozgósító erő lesz a határon túliaknak arra, hogy igenis, elmenjenek szavazni. És a felmérések szerint a Fidesznek, de még inkább a Jobbiknak igen nagy a támogatottsága a határon túliak körében. Ez tehát a pozitívum a Fidesz számára. 
Lássuk a rossz legyet. Orbán Viktor célja nem teljesül. A kettős állampolgárság deklarált célja ugyebár az volt, hogy a szülőföldön maradást segítse. 
A miniszterelnök 2010-ben azt mondta: a magyar állampolgárság maga a biztonság. Németh Zsolt egy 2011-es nyilatkozatában ugyanezt mondja. 
"10 évvel ezelőtt nem támogattam a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, mert az akkor az elvándorlást segítette volna, de most a szülőföldön maradást segíti elő". 
Kíváncsi vagyok, kell-e majd egy újabb népszavazás Romániában, vagy enélkül is rájönnek majd az Orbán Viktort éltető és támogató kisebbségi vezetők, hogy 300-400 ezres nagyságrendben, valósággal menekülnek az emberek Erdélyből? Pontosan azért menekülnek, menekülhetnek, mert lesz hozzá jó magyar útlevelük. 
Rájönnek-e, és, ha igen, mikor, hogy a Fidesz felhasználta és kihasználta őket önös érdekei megvalósítására? És azok az Orbánhoz hű határon túli magyar politikusok észreveszik-e majd, hogy már nincs is kiért harcolniuk a megmaradásért, a szülőföldön maradásért, mert épp a magyar kormány üríti ki Erdélyt? 
A légy már megdöglött. Most már mindegy, hogy jó volt-e vagy rossz. 
Bánhidi Emese
Kapcsolódó: 
   
MVSZ: December 5. hetedik évfordulóján 

MTK-születésnap: stratégiai megállapodás, adósság-átvállalás és stadion-felújítás 
2013. november 16. 23:32 MTI Mandiner 
Az MTK megalapításának 125. évfordulóját ünneplő gálaesten stratégiai megállapodást írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás, az MTK elnöke. A 33 olimpiai bajnoki címet jegyző klub a teljes adósságátvállaláson és az 5 milliárd forintos fejlesztési forráson túl évi 300 milliós működési támogatást kap a kormánytól, a Hungária körúti stadion is megújul. A kormány öt másik fővárosi sportegyesülettel is hasonló megállapodásra készül. 

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát, az MTK pedig 5 milliárd forintot kap fejlesztésre. 
Deutsch Tamás, az MTK elnöke ismertette, az MTK, a Bp. Honvéd, a BVSC, a Ferencváros, a Vasas, és az Újpest 2014-től már adósság nélkül működhet tovább. A Fidesz európai parlamenti képviselője bejelentette azt is, további öt nagy fővárosi klubbal is stratégiai megállapodást köt majd a kormány. 
A klubelnök ismertetése szerint az MTK összesen 5 milliárd forintot kap a kormánytól a meglévő sportlétesítményeinek fejlesztésére, valamint a Brüll Alfréd Akadémia létrehozására, majd azzal folytatta, hogy a 2014/2015-ös idényben megújul az MTK Hungária körúti labdarúgó-stadionja. A klubelnök a szombati napot az egyesület újjáalapításának nevezte. 
Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy az MTK Magyarország egyik legeredményesebb egyesülete, és emlékeztetett arra, hogy a klub sportolói 33 olimpiai bajnoki címet szereztek, ezzel a teljesítménnyel az országok rangsorában a 33. lenne, megelőzve például Brazíliát. 
A kormányfő azt kívánta, hogy az elvi és támogatói megállapodásnak köszönhetően a kék-fehér egyesület következő 125 éve is legalább ilyen sikeres legyen. A miniszterelnök szerint a magyar sport ellentmondásos, mert miközben a versenysport nemzetközileg sikeres, addig a magyar gyerekek vészesen keveset mozognak. Hozzátette: Mivel a sport a lelki egészséghez is szükséges, ezért döntött a kormány a hazai sportlétesítmények felújítása mellett. "Magyarország jövője a gyerekeinkben van, ezért semmi sem drága" - jelentette ki, majd hozzátette, bízik benne, hogy a megállapodásnak köszönhetően egyre több gyerek kezd el sportolni, és új bajnokok nőnek majd fel. 
Ezt követően a 125 éves évforduló alkalmából Orbán Viktor és Deutsch Tamás elismeréseket nyújtott át az MTK legsikeresebb korábbi és jelenlegi sportolóinak. Többek között olyan olimpiai- vagy világbajnokok léphettek a színpadra, mint Schmitt Pál, Sákovicsné Dömölky Lídia, Horváth Zoltán, Bárány Árpád, Tordasi Ildikó, S. Kovács Ádám, Wichmann Tamás, Kovács Edit és Storcz Botond. Több kiemelkedő MTK-sportoló külföldi tartózkodása miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. 
Kamuti Jenő, a magyar és a nemzetközi fair-play bizottság elnöke a rendezvény elején bejelentette, hogy fair-play díjban részesítik az MTK-t. A döntést azzal indokolta, hogy a klub sportolói mindig a tisztesség és a becsület jellemezte, s a klub hazai és nemzetközi szinten is öregbítette a magyar sport hírnevét. A díjat Deutsch Tamás vette át. 
Együttműködési megállapodások a végtelenségig 
2013. november 17. SVPSZ 
Orbán Viktor miniszterelnök rengeteg ideiglenesen itt állomásozó multival, a romákkal, a sportklubokkal és egyebekkel kötött már megállapodást. Akikkel nem kötött még, az őt és népes holdudvarát és rejtett erőforrásait eltartani kényszerülő magyar társadalom! A devizahitelesek részére sovány ígéretek elhangzanak ugyan, de érdemben csak a magas jövedelműek (például a parlamenti képviselők!) szabadultak meg tőle, volt olyan, aki 16 millió forinttal járt jól. Az árfolyamgáttal a bajt négy-öt évre eltolták, de akkor aztán elszabadul majd a pokol. 
Ezeket a jó cselekedeteket, amelyeket végigjárva az országot, végrehajtani méltóztatik a miniszterelnök úrnak, bizony nekünk kell majd finanszírozni. Van itt fejlődés csókolom: a megszorításokat immár nem közvetlenül, hanem közvetve veti ki a terhünkre a bankokon és a multikon keresztül. A két héten belüli rendteremtésbe egyre többen halnak bele, és az elszámoltatás és felelősségre vonás elmaradása kitermelte az ikerdeficitet: immár nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi válságban is szenvedünk. 
Az utolsó jó cselekedet egyike, hogy 300 milliós tőkeinjekciót ad a D. Tamás által elnökölt MTK-nak...
A magyar társadalmat, vagyis a SZPONZORT is ideje lenne emberszámba venni, és nem huszadrangú emberré degradálni bennünket! 
Emlékeztető: "Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe. Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább. Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre - kormányzatoktól függetlenül." (Részlet Morvay Péter: Magyarország elrablása című írásából) 
Kapcsolódó: 
   Ungár Klára: Egy szélhámos vezeti Magyarországot 
   Vörösiszap-károk: elköltötték az összegyűjtött pénzt 

Uránkútból jön a Nestlé-"forrásvíz"? 
2006.09.12. 08:09 homar.blog 
A Nestlé igazán szívén viseli az emberiség jövojét, nonprofit alapítványával terjeszti az igét pl. a vízkészletek fontosságáról. Ezért aztán különösen furcsa, hogy saját márkájú Aquarel vizükön nem sikerült eltalálni a pontos meghatározást. Az Ivoviz.hu szerint ugyanis a cég "Cédrus-forrása" nem más, mint egy kutatófúrásból hátramaradt kút: 
A magyarországi Nestlé Aquarel "Cédrus természetes forrásvíz", a PET csomagoláson jelölt káli-medencei "Cédrus-forrásból" kerül a fogyasztóközönség elé. A valóságban a Cédrus-forrás nem létezik, és a palackozott víz nem forrásvíz, hanem egy technológiailag épített kútvíz. 

Nem Cédrus-forrás, hanem Urán kút, amely egy a földkérgi urán-kutatófúrásból maradt hátra. A Nestlé Waters kútja nem egy természetes, önmagától felszínre töro forrásvíz, hanem egy 256,5 méter mélyrol felszivattyúzott és 3,7 km hosszú speciális vezetéken a csomagoló üzemhez vezetett kútvíz. 


Terjeszkedik a Monsanto Magyarországon 
MTI, tudnodkell.info Kontrollblog 
A Monsanto 14 milliárd forintot ruházott be Nagyigmándon. "Más értelmes vezetőkkel rendelkező országokból kitiltották már a mérgeket előállító, környezetszennyező gyilkos céget, de Magyarország Európa központja lassan Európa szemétdombjává válik a lassan 3 évtizede megválasztott politikai korrupt, rabló, gyilkos vezetőinknek köszönhetően!" 
Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. 14 milliárd forint, 67 millió dollár ráfordításával bővítette kukorica és olajrepce vetőmagtermelő kapacitását a Komárom-Esztergom megyei, nagyigmándi üzemében, amelyet csütörtökön adtak át. A társaság az üzemet az IKR Kft.-től vásárolta meg, és teljes körűen felújította. A bővítésnek köszönhetően a cég vetőmagtermelő kapacitása megduplázódott, 6500 hektáron állítanak elő 1,2-1,3 millió zsák vetőmagot - mondta az MTI-nek Szanyi István, a Monsanto Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. 

Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy a vetőmagtermelés mellett hasonlóan nagy hagyománya van a vetőmagok minősítésének. "A vetőmagok iránti bizalom közös cél" - hangsúlyozta a politikus. 
A vetőmagtermelők évente 180-190 milliárd forint árbevételt érnek el és 5,5 milliárd forint bevételt biztosítanak a magyar gazdáknak - tette hozzá. 
A Monsanto Hungária Kft. jelenleg 269 állandó munkavállalót foglalkoztat, közülük 62-en dolgoznak a nagyigmándi vetőmag-feldolgozó üzemben. Rajtuk kívül hét agrárszakember felügyeli a földeken a termelés minőségét. A feldolgozás csúcsidőszakában akár 360 ideiglenes munkalehetőség nyílik meg az üzemben, és 6-7000 a földeken címerezéskor. 
A magas terméshozamú vetőmagok iránti növekvő keresletre válaszolva a Monsanto a héten további négy európai helyszínen adott át hibridkukorica és repce vetőmagok termelését bővítő beruházásokat, Törökországban, Romániában és két üzemet Franciaországban. 
A feldolgozó kapacitásuk növelése egy tízéves, 500 millió eurós európai beruházás része, amely a további franciaországi, ukrajnai és oroszországi fejlesztésekkel együtt több, mint 100 százalékkal növeli a társaság vetőmagtermelését és megerősíti európai alvállalkozóival kialakított együttműködését. 
A amerikai Monsanto Company leányvállalata a Monsanto Hungária Kft. 1997 óta tevékenykedik Magyarországon. Növényvédő szerek forgalmazása után kezdtek vetőmagtermesztéssel foglalkozni. A társaság 2012-ben 35 milliárd forintos árbevételt ért el, ennek fele exportból származott. Az adózott eredmény 3,2 milliárd forint volt 
A Monsanto Company az Egyesült Államok 500 legnagyobb cége közé tartozik. A világon összesen 21 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 66 országban 404 létesítményt üzemeltet. 
Azon kívül, hogy rákkeltő és rengeteg betegségnek okozója a GMO termék mivel nincs hosszútávú kutatási eredménye az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról, még a gazdákat gazdaságokat is könnyen tönkreteszi akár az alább látható videóban: 
http://www.youtube.com/watch?v=naZXRSAtIsU 

Alex Jones: "a Dodger Stadiont FEMA táborrá alakítják át" 
2013-03-23 boldognapot.hu 
        
Los Angeles - A Dodger Stadiont FEMA táborrá alakítják át? 2011. november 30-án, szerdán az Alex Jones Show (Infowars.com adásában), amelynek Alex Jones a házigazdája, s melyet a Texasi Austinban alapítottak, arról számolt be, hogy az Occupy-aktivisták kilakoltatásával párhuzamosan zajlik az amerikai professzionális baseball ligacsapat saját stadionjának a gigantikus FEMA táborrá történő átalakítása. Veszélyes idők jönnek. 

FEMA táborok a szemünk láttára!... A katonai gyakorlatok folytatódnak: stadionokat készítenek elő arra, hogy szükségállapot esetén állomáshelyek legyenek.
Katonai gyakorlatozások folyamatban!


Mostanára lehet, hogy már hallottál az Egyesült Államok szerte létesített számos FEMA táborról, amelyek a polgári zavargások idején az amerikai polgárok megőrző központjaiként szolgálnak majd. 

A táborok egyáltalán nem összeesküvés-elméletek és történetesen gyors iramban bukkantak fel az USA-ban. Az Infowars nemrégiben valóban egy új fogva tartó központról tudósított, amely a Los Angeles Repülőtérnél található. 

De mit szólsz ahhoz, hogy minden stadion egy, az átlagos tekintetek elől elrejtett FEMA tábor, amely csak arra vár, hogy a közeljövőben egy napon használatba vegyék? (Lásd: New Orleans-i Super Dome) 

Ennek az ördögi forgatókönyvnek a gyökerei a Reagan/Oliver North korszakig és a REX 84-es programig nyúlik vissza. Azonban, a legújabb Kongresszus még mindig támogatja ezeket a táborokat a terrorizmus elleni óvintézkedések álcája alatt, amely intézkedéseket 9/11 megrendezett támadása és az USA P.A.T.R.I.O.T. Törvénye révén vezetett be Bush2001-ben. Ugyanakkor ezeket már évekkel azelőtt elkészítették, hogy Oklahoma City bombázása után életbe léptek, de ezt mindmáig palástolják az FBI részlegei, miként azt a The Intel Hub bizonyította. 

Tegnap egy Los Angeles belvárosa felett lebonyolított, városi hadgyakorlat rázkódtatta meg a helyi lakosokat, miközben négy fekete OH-6 "Little Birds" és egy "Blackhawk" helikopter katonai személyzettel a fedélzetén behatolt az angyalok városába és több hadgyakorlatot hajtott végre aznap. 

A különleges műveleti erők által végrehajtott katonai manőverek most már közhelynek számítanak az USA szárazföldjén. 

Egy kis ideig a US Bank épülete felett repkedtek, leereszkedtek a parknál, majd elrepültek a Lakers Stadion felett, ahol éppen játék folyt. 

A műveleti erők a FEMA tábornak csúfolt Dodgers Stadiont állomáshelyként használták a bevetés végéig. 

Ez egy jó példa arra, miként lehet majd a jövőben a stadionokat FEMA táborokként alkalmazni egy szükségállapotszerű szituációban. 

A Katrina hurrikán arra jó példa, hogy hogyan dolgoznának együtt a rendfenntartó és a katonai erők statárium idején azon, hogy egy FEMA tábort állítsanak fel egy stadionban. 

A "hadgyakorlat" egy különös aspektusa az AON Torony (egy chicagói felhőkarcoló) bevonása. Ahogy az imént említettük a New York Times január 11-i kiadásában, az AON kivonul az Egyesült Államokból. Az AON vállalat főirodái Ausztráliában vannak, ami a következő kérdést veti fel: vajon Larry Silverstein benne volt az AON-nal a WTC megvásárlásában, a későbbi elpusztításában, majd pedig a 7 milliárdos biztosítási kártérítésében? 
Mindezek után logikusan vetődik fel a lehetséges kapcsolat kérdése, miszerint az AON egy olyan biztosítótársaság, amelynek előnye származhatott egy ilyen álcázott Titkos Kormányzati Hadműveletből. 
Valójában, Chicago ad otthont az AON részvénytársaság székhelyének az Egyesült Államokban, amelyet a chicagói WTC-nek neveznek. Lehetséges volna egy ellenségesnek beállított hadműveletet és egy azt követő mentőakciót levezényelni az emberek szeme láttára? 
Vajon lehetséges volna egy Chicago elleni nukleáris támadás, amely éppen Obama szülővárosa, továbbá lehetséges volna előre megtervezni egy szükségállapot bevezetésének állomásait a G20 csúcstalálkozó és Rham Emanuel bevonásával? 
Ez egy összeesküvés-elmélet, vagy a szemünk láttára tervezik meg egy olyan ellenségesnek beállított esemény részleteit, amely - a belföldi terrorizmus következtében - szükségállapotot idézhetne elő? 
Ha belegondolunk, a legtöbb nagyobb város rendelkezik elég stadionnal ahhoz, hogy jelentős számú szakadárt (lázadót) helyezzenek el benne. 
Elgondolkodtató. 
források: http://placercountyo.wordpress.com/http://www.knowthelies.com/node/6906 
Boldog napot! 
Kapcsolódó: 
   FEMA táborok 
   Tervezett Internáló és átnevelő táborok részletes kézikönyve szivárgott ki 
   Aktiválják a FEMA-internáló táborokat az Egyesül Államok területén 
   Amerikai koncentrációs táborok 
   Félmillió koporsót találtak Amerikában! 
   Bostoni robbantás avagy F.E.M.A. éles gyakorlat? 
   RFID chipbeültetés minden amerikainak? - Tények és tévhitek 
   Mindenki CHIP-et kap hamarosan? Most még kívül, aztán a bőr alá... 
   Orbán: "Minden állampolgár köteles lesz nyomkövetőt magánál hordani" 
   Egy orosz törvényhozó be akarja tiltani a dollárt 



Igazi rendszerváltást! 
15 aug 2013 Magyar Hajnal 
A rendszerváltó célokból besimulás lett, pedig 3 éve van magyar radikalizmus a parlamentben, elméletben. Itt az ideje az igazi rendszerváltásnak? Budaházy György gondolatai alább, amellyel portálunk teljes mértékben egyetért. 
Hazafiak, honleányok, fajtánk iránt felelősséget érző testvéreim! 
Lassan két év telt azóta, hogy kiengedtek a börtönből. Bár nem vagyok még ma sem teljesen szabad ember, nem mehetek oda, ahová akarok és folynak ellenem még a politikai ízű eljárások, de azért valamelyest sikerült rálátást szereznem a jelen magyar közéletre és ennek alapján - ha lehet mondani - még a börtön éveket megelőző időknél is szilárdabb meggyőződésemmé vált, hogy rendszerváltásra van szükség. Körbenézve az országban és látva ezt a vergődést minden területen, látva a reményvesztett emberek tömeges nyugatra áramlását, és látva a bármely probléma megoldására tett erőfeszítések visszatérően bekövetkező felőrlődését egyértelmű, hogy szinte minden a rendszerben akad el. A közjogi rendszer, amiben élünk, az az, ami rossz. 
Egyszerűen észre kell venni, hogy a '80-as évek második feléhez hasonló idők járnak abban a vonatkozásban, hogy kifulladóban van az, a társadalmi-gazdasági életünket keretbe szervező közjogi rendszer, amiben élünk. Az előző - állam-szocialista - rendszer felhalmozott legjelentősebb nemzetstratégiai problémáit nem tudta megoldani, sőt, még számos újat teremtett melléjük, melyek így összességében kezdik maguk alá temetni a nemzet jövőjét. 
Sokan beszélnek persze hasonlókról, mint ahogy sokfelé hallani már a Szent Korona tanról, történeti alkotmányosságról, a jogfolytonosság helyreállításának szükségességéről. Ami hiányzik, az egy olyan határozott irányvonal, amely nyíltan kimondja, hogy rendszerváltás kell, hogy ez a rendszer nem reformálható és nem is érdemes ezért a fennmaradását bármilyen módon segíteni, és azt is meghatározza mellé, hogy mi legyen ehelyett. Emlékezzünk vissza, hogy a 80-as évek végi rendszerváltó erők sem azt hirdették, hogy reformáljuk meg a szocializmust, hanem egy közjogi rendszerváltást hirdettek, és a problémák megoldását majd abban ígérték. Még ha el is baltázták az egész dolgot, abban igazuk volt, hogy nem a döglött kutyát kell élesztgetni. 
Nekünk azt kell világosan megértenünk és tanulnunk belőle, hogy miért baltázták el. Hogy képletesen fogalmazzak, az a közjogi rendszer marad fenn hosszabb távon életképesen, amely a földön áll, és az fullad ki hamar, amely a levegőben lebeg. Az a rendszer áll a földön szilárd alapokon, amelynek közjogi hagyományai vannak, alapszabályai a benne élő nemzet múltjában gyökereznek, bevált gyakorlatnak mondhatóak, nem változtatgathatóak, szokásjogok. Vagyis eszerint a jogfolytonosságról beszélők keresgélnek jó helyen. 
A levegőben lebegő rendszer lényege, hogy nincs nemzeti történelmi hagyományban nyugvó alapja. Az alapja egy valakik által a nemzet számára csinált Alkotmány, vagy szimbolikusabban kifejezve a lényegét egy CSINÁLMÁNY. Vagyis az egyik rendszer hagyományokon ül, a másik valakik által, valamilyen érdekek mentén számunkra csinált szabályokon. A hagyományokon nem lehet változtatni, mert ahhoz kvázi a múltat kéne átírni, a csinálmányt bármikor lehet módosítani. 
Míg a hagyományokon alapuló rendszer tetején helyet foglaló vezető, csak irányítani tud, a rendszer alapjait jelentő hagyományokhoz nem tud hozzányúlni, azokon nem változtathat, addig a csinálmányon ülő rendszer tetejéről bármikor le lehet nyúlni az aljára és az éppen aktuális érdekeknek megfelelően változtatni az alapszabályokon. Szemléletesen látszik ez a mai kétharmados vezetők alaptörvényének eddigi pályafutásán, de a 89-es kerekasztalos ideiglenes alkotmány se volt jobb ilyen téren sem. 
Persze az életben úgymond "csinálmányok" is válhatnak hagyománnyá, ha kiállják az idők próbáját, hisz sok hagyománynak van ismert kezdete, elindítója, de jelen rendszer pont, hogy ezt a próbát nem állta ki és nem is a történelmi közjogi hagyományainkra épült. 
Ha olyan Alkotmányt keresünk a nemzetünk múltjában, ami bizonyította életképességét, képes volt hagyománnyá válni, és ráépülve szilárd közjogi rendszer épült fel és sikeres ország, akkor miért ne a legkézenfekvőbbel kezdenénk? 
Ezt a nemzetet a Vérszerződéssel hozták létre az ősök, ez a közjogi alapja a nemzeti létünknek. Ennek szövegét a magyar krónikákból ismerjük. ÉS ENNEK SZELLEMISÉGÉTŐL EGYÉBKÉNT NINCS IS JOGUNK ELTÉRNI! És ez lényeges, hogy NINCS JOGUNK! Mert az őseink ezzel hozták létre a nemzetet és nem is lennénk a Vérszerződés nélkül, tehát az magyar "szentírás". 
Abban pedig az alábbiak vannak: 
"1. Ameddig az ő (szerződők) életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékaiból lesz a vezérük. 
2. Ami jószágot (vagyont) csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.
3. Azok a fejedelmi személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. 
4. Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. 
5. Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa." 
Eszerint hagyományos magyar közjogi szempontból az törvényes, ami ezzel összhangban van, ami ezzel nincs összhangban az közjogilag TÖRVÉNYTELEN. A közjogi fejlődésünk az évszázadok alatt mindig szem előtt is tartotta ezt, és ezzel összhangban építkezett az Aranybullán át a Szent Korona tan kiteljesedéséig. 
ÉS MI EZEKKEL NEM MEHETÜNK SZEMBE! 
Mit is jelent a Vérszerződés a mai helyzetben? 
- A vezér személyének kérdésében nem tudjuk sajnos betartani egyértelműen a szerződést, mert ugye kihalt az Árpádház. Viszont a szerződés szellemisége azt kívánja meg, hogy genetikailag minél inkább ősi magyar származású vezért keressünk mindig! (1. pont) Továbbá a szerződés arra is kitér, hogy a tisztségekben is a nemzet tagjainak kell ülni. (3. pont vége) 
- A közös javak nem idegeníthetők el, azok a nemzet jólétét kell szolgálják. (2. pont) 
- A döntéshozatali folyamatból nem lehet kirekeszteni a szavazati joggal bírókat. (3. pont) 
- A hazaárulást szigorúan büntetni kell. (4. pont) 
- Ha a vezetők eltérnek a Vérszerződés elveitől, törvényes velük szemben a felkelés, ellenállás. (5. pont - aranybulla szerinti kibontása) 
A mai rendszer brutálisan sérti a Vérszerződés szellemiségét. 
- Mert a vezetők, döntéshozók sok esetben nem magyarok, sőt, azt sem tudjuk néha, hogy kicsodák.
- A közvagyont elprivatizálták. 
- A nemzet tagjainak ebbe semmi beleszólása nem volt, és általában is ki vannak rekesztve a döntéshozatali folyamatból. A rendszer totalitárius, aki megnyeri a választásokat az "mindent visz", és egy törpe kisebbség kezében összpontosul minden döntéshozói hatalom. 
- A fentieket elkövető hazaárulók vígan élnek. 
- A hazaárulással, törvénytelenséggel szemben fellépőket, ellenállókat üldözik. 
Új közjogi rendszer kell! 
- Amely összhangban van a Vérszerződéssel, és a magyar történeti alkotmányosság talaján nyugszik. 
- Amelyben az országgyűlés a társadalom valódi szerkezetét jeleníti meg, mint a régi magyar országgyűléseken, és nem a cégszerűen működő pártok képviselői ücsörögnek ott. 
- Amelyben az országirányítást (kormányzást) végző tényezőnek legfeljebb tekintélye van, de nincs közvetlen hatalma az országgyűlés felett, mint ma a pártszervezeteken keresztül. És nincs joga az alkotmányos alapszabályokat kedve és érdeke szerint változtatgatni. 
- Amelyben a közügyekbe érdemben beleszólhatnak a szavazati joggal rendelkezők. 
- Amelyben a parttalan egyenlősdi helyett a társadalmi kötelezettségei teljesítésének arányában van beleszólása a közügyekbe bárkinek is. Vagyis a jogokat - egy emberi jogi minimumon túl - a kötelezettségek teljesítésének arányában osztjuk. 
Én egy ilyen közjogi rendszert akarok, ennek megvalósulásáért küzdök. Már 10 éve szajkózom, hogy itt a rendszer az, ami rossz és közjogi rendszerváltásra van szükség. Annak idején 2007-ben a Hunnia mozgalom meghirdetése is ennek szellemében történt. Már akkor is nagyjából ugyanaz a rendszer szintű elképzelésem volt, mint most. A lényeg a gyökerekhez való visszanyúlás, és onnan való közjogi újjáépítkezés. Mert hiszek benne, hogy amely szellemiség sikerre vitte az ősöket, az ma is üdvös számunkra, és mert kötelességünk is az ősök iránymutatása szerint cselekednünk, nincs is jogunk az őseink által lefektetett, és az idők próbáját kiállt elvekkel szembehelyezkedni. A magyar közjogi hagyomány szerint a vezér (fejedelem, király, kormányzó stb.) irányítja a mindennapokban az országot, de az országgyűlés, ahol a nemzeti együttműködés szabályait (benne az irányítás kereteit is) lefektetjük, az a nemzet fennhatósága alatt áll, afelett nincs a vezérnek uralma (persze nyílván van nek i is ott beleszólási joga a dolgokba, akár vétó joga is bizonyos kérdésekben). 
Én nem akarom a mai totalitárius rendszerben a hatalmat megszerezni és beülve a rendszer pozícióiba megpróbálni megcsinálni a "jó totalitárius rendszert", mert ez nem lenne összhangban a nemzeti hagyománnyal, és ezért meggyőződésem, hogy eleve bukásra van ítélve! 
A jelenlegi rendszert, amely az 1945-ös szovjet megszállás óta jogfolytonos, gyakorlatilag törvénytelen, annak rendelkezéseiből csak az ismerhető el, ami nem áll szemben a Vérszerződés szellemiségével és a magyar történeti alkotmányossággal. 
Ha van még küldetésem e hazában, akkor az egy rendszerváltást célul kitűző mozgalom életre hívása, amit még ez év őszén el is kívánok indítani. 
Aki ezen célkitűzéssel és a fent vázolt alapelvekkel lényegében egyetért, azzal tudok együttműködni egy rendszerváltás érdekében. 
Aki nem akar rendszerváltást, azzal legfeljebb konkrét ügyekben akarok együttműködni alkalmi jelleggel. 
Célkitűzésemből nem engedek, kevesebbel nem alkuszok, mert hiszek benne, hogy csak így tudunk kilábalni a jelenlegi nyomorúságos helyzetből. És a félősebbeknek jelzem, hogy a rendszerváltáshoz az "európai értékek" szerint is jogunk van. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, I . RÉSZ, 1. cikk ugyanis kimondja, hogy 
"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket." 
Vagyis jogunk van a saját közjogi rendszerünk hirdetésére, és ha a nemzetet meg tudjuk győzni és mellénk áll, akkor a megvalósítására is, a világ ez ellen a saját nemzetközi jogi normái szerint sem tehet semmit. Ezt mindig hangsúlyozhatjuk! 
Budaházy György 
Kapcsolódó: 
   Kárpát-medence a földi paradicsomkert / A Kárpát-medence értékei 
   Kárpát-medence a földi paradicsomkert / Betelepítés 

Lenint is a zsidók finanszírozták, akárcsak Hitlert 2013. november 11., hétfő 21:30 Világ-panoráma A globális pénzügyi háttérhatalom: a New York-i és a londoni bankházak, valamint a világ kőolajtermelő és forgalmazó amerikai és angol óriásvállalatai az 1929-ben átutalt 10 millió amerikai dollár után most, 1931-ben hajlandók már tizenöt millió dollárt juttatni a náciknak, csak hogy azok megszerezzék a hatalmat - a háttérhatalomnak, természetesen. 

Horthy Miklósról

Berlin folyamatosan lázította a magyarországi németséget, diákok, turisták képében ügynököket küldött közéjük, akik náci propagandaanyagot terjesztettek, provokálták a magyar hatóságokat. A németek Horthy belső ellenfeleit - így a nyilasokat - is támogatták - ismeretes az operaházi incidens -, külső ellenségeinkről nem is szólva: a románok, a szlovákok és a horvátok német védernyőt élvezhettek a magyarokkal szemben. Hitler a szlovák, a román és a horvát vezetőknek állandóan panaszkodott Horthy zsidóbarát, nyugat párti politikája miatt. És még a Szovjetunió elleni háborúból is ki akarta hagyni Horthyt, annyira nem bízott meg a magyarokban. És félt a magyaroktól. Tudta, hogy akivel mi egy táborba, szövetségbe kerülünk - annak vége. Magyarország pedig hintapolitikára kényszerült, hogy ingázva elkerülje a német megszállást, a zsidók kiirtását. Mit is tehetett volna egy kis állam a nagy Németország közvetlen szomszédságában, ráadásul Németország nyomasztó katonai, politikai, g azdasági árnyékában? 

1944. március tizenkilencedikén a németek fegyveres erővel megszállták Magyarországot. Az ideiglenes Paradicsomnak véget vetettek. Horthy ellenkezni igyekezett, de hiába. Utóbb a németek kiszolgálóival szemben a kormányzó a saját jelöltjeit erőltette. Oly korban élt akkor a magyarság, amidőn Bajcsy-Zsilinszky Endre és társai, a cionizmus és a nácizmus elleni harcukban a nácik és kiszolgálóik által vesztek el. 

Műsorvezető Szaniszló Ferenc 

Hatszázezer magyar járta meg a Gulagokat 2010. október 15. 09:22 MTI - múlt-kor
Mintegy 600 ezer magyar hadifogoly és civil járta meg a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokat és az ítéletek végrehajtására létrehozott Gulag-táborokat; történelmileg kizárólag ez utóbbi számít Gulagnak, de a köznyelv az előbbieket is annak tekinti - mondta Stark Tamás történész, a Terror Háza Múzeum főmunkatársa.
A kényszermunka áldozatai
A történész annak kapcsán beszélt a Gulagokról (Táborok Főigazgatósága), hogy a magyar rabok hazatérésének 57. évfordulója alkalmából szombaton Budapesten a Gulag-rabok emlékművénél megemlékezést tart a Gulagon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány. Az eseményen beszédet mond Kun Miklós történész, a budapesti Kremlinológiai Intézet igazgatója és Rogán Antal, a főváros V. kerületének fideszes polgármestere. 
Mint Stark Tamás közölte, az adatok alapvetően a Központi Statisztikai Hivatal 1946-os tanulmányából származnak, a kilencvenes években hozzáférhetővé vált szovjet dokumentumokból az derül ki, hogy kint mintegy 540 ezer magyar foglyot regisztráltak. Közülük hozzávetőleg 200 ezren civilek voltak, akiket az akkori Magyarországról - ideértve az 1938 és 1941 között visszacsatolt területeket is - hurcoltak el. A visszacsatolt területek közül egyedül Kárpátaljáról mintegy 40 ezren kerültek a kényszermunkatáborokba. 

A pontos adatok meghatározását az is nehezíti, hogy sokan a táborokba hurcolás közben meghaltak a marhavagonokban, ők emiatt be sem kerültek a szovjet statisztikába. A Szovjetunióban összesen 65 ezer magyar áldozatot regisztráltak, de ebben az adatban nem szerepeltek a járványokban, a romániai tranzit táborokban, valamint a kiszállítás közben elhalálozottak, mert róluk nem is vezettek statisztikát. Összességében mintegy 200 ezerre tehető a magyar halálos áldozatok száma - világította meg. 
Stark Tamás kifejtette: az elhurcolt magyar katonák zöme 1944 végén, illetve 1945-ben került a Szovjetunióba hadifogolyként, jórészt úgy, hogy megadták magukat a Vörös Hadsereg egységeinek abban a hiszemben, hogy cserébe elengedik őket. Ezzel szemben még az európai háború vége, 1945. május 9. után is vittek el embereket német területről ezen a jogcímen. A szovjet szemlélet szerint mindenki hadifogolynak számított, aki katona lehetett, vagyis 17 és 45 év közötti férfi volt. 
Nőket is vittek Szovjetunióba, mert egy 1944. december 16-i szovjet állami honvédelmi bizottsági utasítás értelmében a német nemzetiségű embereket el lehetett hurcolni, ebbe a kategóriába a 18 és 30 év közötti nők is beleestek. Ez a - gyakorlatilag - kormányutasítás azonban csak elv maradt, ugyanis a kvótarendszer értelmében a szovjet apparátusnak meghatározott számú embert kellett deportálnia Magyarországról, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából. 
A forrásokból úgy tűnik, hogy ha ezt a keretszámot a németekkel nem lehetett feltölteni, akkor elvitték a német vezetéknevűeket, ha még így sem sikerült a kvótát elérni, akkor pedig gyakorlatilag bárki szóba jöhetett az adott életkorhatáron belül egy-egy térségből. Ezzel együtt a Szovjetuniónak semmiféle jogalapja nem volt az emberek kényszermunkatáborba hurcolására - összegezte a történész. 
A téma kutatója beszélt arról, hogy a magyarokat mintegy ezer munkatáborban szórták szét, legtöbben a Donyeck-medencében dolgoztak a kőszénbányákban, de sokakat deportáltak a Kubányi alföld és a Dél-Urál vidékére, valamint a Fekete-tengeri kikötőkbe, Odesszába és Szevasztopolba. Gulag-táborokba kerültek magyarok az északi sarkkörön túl a Kolima folyó vidékére, ahol aranyat kellett mosniuk, illetve Norilszk és Vorkuta vidékére, ahol szintén feketeszénbányákban dolgoztatták őket. Ezenkívül kikötői építkezéseket, földfeltörést, útépítést és erdőirtást bíztak rájuk, gyárakban csak kevesen dolgoztak. 
A kényszermunkát mindig a nyersanyag termeléséhez kellett igazítani, és a pillanatnyi gazdasági érdekek határozták meg, hogy kiket hova szállítottak. A munkaerő átcsoportosítása pedig az érdekelt hivatalok közötti kötélhúzás, illetve az egymás közötti és elleni lobbitevékenység következménye volt. A legtöbb barakkot a földbe vájták, tetejét is földdel takarták, de elvétve akadtak emeletes kőépületek is, ahol néhány könyvhöz is hozzá lehetett jutni, és időnként filmet is vetítettek. 
A történész kiemelte: 1945 és 1948 között a magyar állami vezetés időről időre kérte a kényszermunkatáborban sínylődők hazahozatalát, ez a "fordulat éve", 1948 után, amikor a kommunista párt megszerezte a teljhatalmat, lekerült a napirendről. Rákosi Mátyás kommunista pártvezér azonban 1947-ben még kérte Sztálintól a hadifoglyok hazabocsátását, ennek eredményeként 110 ezren hazatérhettek. 
Ez viszont csak a parlamenti választási kampány része volt. A Szovjetunió a nyugati politikusok megkeresésére mindig azt válaszolta, hogy éppen folyamatban van a hadifoglyok hazabocsátása, de azt mindig hangoztatták: akiket 1948. december 31-ig nem engedtek el, azok háborús bűnösök. Sztálin halála, 1953 után a Gulagokról kezdték hazaengedni a foglyokat, a csoportos szabadon bocsátások 1956 elejéig tartottak. Extrém példa a legutolsóként a 2000-ben hazaérkezett Toma András, akire egy orosz ideggyógyintézetben találtak rá. 
A Gulag áldozatainak emlékművét a budapesti V. kerületi Honvéd téren 1993-ban állították fel, alkotója Veszprémi Imre. A carrarai márványból és ólomból készített emlékművet a Gulagokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány állíttatta. 
Kapcsolódó: 
   
Titkosszolgálat a Gulag kutatói ellen
   
Plágium lehet a Gulágról megszökött katonák története
   
Gazdasági függetlenséget alapoztak volna meg a GULAG táborai 

Letagadták a 42,5 milliós állami támogatást a TEV-es zsidók - cikkünk hatására eltüntették a hazugságot 2013-11-16. 12:39 Kuruc.info
 
Az önzetlen antifasiszta harcos,
aki szerény adományokból végzi
közhasznú tevékenységét
"A Tett és Védelem Alapítvány állami forrásoktól mentesen, magánadományokból biztosítja a működéséhez szükséges feltételeket" - ez volt olvasható a zsidó gárda alapítványának honlapján, egészen addig, amíg meg nem jelent nálunk Az évente zsebre vágott 42,5 millió Ft közpénzről hazudik a TEV, de rasszizmusukat legalább nyíltan vállalják című olvasói levél.

Korábban ugyanis MTI-hír volt az, hogy pártunk és kormányunk évente 42,5 millió forint közpénzzel támogatja ezt a magyarellenes alapítványt, de a zsidó mindig arra alapoz, hogy a magyar könnyen felejt, főleg mert neki köszönhetőn éhbérért dolgozik éjt nappallá téve, hogy enni tudjon adni a családjának - Bodnárék pedig úgy tudnak tündökölni a sok kényszerű amnéziás közt (pontosabban rajtuk élősködve), mint önzetlen antifasiszta harcosok, akik csak a jó ügyért küzdenek minden egyes napon (na jó, a sabbatot kivéve) ebben a szörnyűségesen antiszemita országban. Pedig azért évente 42,5 millió nem kevés kb. annyiért, hogy Facebook-bejegyzéseket olvasgassanak portálunkon. 

És ez csak egy töredékük a befolyó összegeknek, hiszen a "javításban" - ugyanis cikkünk megjelenése után, hazugságukat mintegy elismerve gyorsan javítottak a honlapjukon olvasható szöveget - az áll, hogy "jelentős mértékben" magánadományokból működnek. A 42,5 millió tehát csak egy kis zsebpénz Cion harcosainak, a többit a kifosztott, kiirtott, s utána a Dunába lőtt szegény ártatlan fajtársak kapargatják össze a szűkös kis kárpótlásból, holonyugdíjkából stb... 

Jó üzlet ez Bodnárnak, akiről korábban megírtuk, hogy saját fajtársait is meglopó szélhámos, akinek szinte minden cége bírósági végrehajtás alatt áll... De hát régóta tudjuk, hogy minden zsidónak jó üzlet a holokausztozás és az antiszemitázás, ezért találták ki ezt a jó kis rendszert. 
 
Ártatlan, mint a ma született bárány, egyértelműen látszik rajta

Íme az "őszinte" bemutatkozás cikkünk előtt: 

És cikkünk után, azaz jelen pillanatban: 

Aki szerint ez csak egy zsidó turpisság a számtalan közül, melynek célja semmi más, mint a mi minél tökéletesebb kifosztásunk, s az ők minél dologtalanabb élete (lásd alább), az, mint tudjuk, egy utolsó holokauszttagadó nácifasiszta, akit szélsőséges nézeteiért pénzbírsággal kell sújtani, így legközelebb talán nem veszi majd észre a nyilvánvaló összefüggéseket, vagy, ha mégis, nem nyitja már ki a száját. 

Óriási veszélyben van az Egyesült Államok? 2013.11.17. mno.hu Erdély.ma
Négy alapvető területen kell megoldani az Egyesült Államok problémáit annak a széles külpolitikai konszenzusnak az eléré- se érdekében, melynek célja, hogy az ország a 21. század vi- szonyai között is megőrizze vezető szerepét a világban - állítja egy amerikai külpolitikai szakértő. Kathleen H. Hicks szerint csak így lehet megállítani az USA térvesztését. 
Vízválasztóhoz érkezett az amerikai külpolitika, mivel az ország egyszerre komoly pénzügyi problémákkal kénytelen szembenéz- ni, politikailag megosztott, egy tíz éve tartó katonai konfliktus is beárnyékolja, és mindezt tetőzi a látható térvesztés a világban - olvasható Kathleen H. Hicks külpolitikai szakértő tanulmányában. Ilyen környezetben kell az amerikai érdekeket sikeresen érvényesíteni, s mikéntjéről mindenképpen széles körű konszenzusra van szükség - tette hozzá. 
A szakértő emlékeztetett arra, hogy a biztonságpolitika körüli megosztottság egyebek között a tervezett szíriai beavatkozás idején vált világossá, hasonlóan a vietnami háború idején tapasztalt stratégiai sodródáshoz. Úgy látja, a nemzetbiztonsági konszenzus megteremtése, mint amilyen a második világháború után jellemző volt, azért is szükséges, mivel az segít a szövetségeseknek eligazodni, valamint megfelelő elrettentő erővel is bír. 
Négy feltétel
Hicks elemzésében rámutatott arra, hogy a külpolitikai konszenzus csak négy egymásba fonódó probléma megoldása esetén teremthető meg az Egyesült Államokban. "Első, hogy a belső gondok megoldását - ilyen például az oktatási rendszer és az egészségügy rendbetétele - kell a legfontosabb célnak tekinteni a tengeren túli kalandok helyett." Ezt bizonyítja egy 2012-es felmérés is, miszerint a megkérdezettek 83 százaléka szerint kevesebb figyelmet kell fordítani az országon kívüli gondokra. 
Második probléma, hogy a rendelkezésre álló erőforrások szűkülnek, ráadásul a szövetségi költségvetés egyre nagyobb hányadát teszik ki a jóléti juttatások, így kevesebb pénz jut a védelemre, a diplomáciára és a fejlesztésekre - vélekedik az elemző. Hicks szerint nagy kérdés, hogy mit tesz az USA a jövőben: növeli az adókat, esetleg csökkenti a jóléti juttatásokat vagy pedig megvágja a katonai költségvetést. A szakember erre a helyzetre Churchill csípős megjegyzését tartja időszerűnek: "Uraim kifogytunk a pénzből, most kell gondolkozni." 
Ami a legfontosabb az Egyesült Államoknak
"Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a magánélet és a biztonság között." A szakember írásában rámutat arra, hogy ez régóta húzódó ügy, a bizalmatlanság folyamatosan nő az emberek és a kormány között, így meg kell találni a megfelelő megoldást ezen a területen, hogy a kabinet lehetőségei pontosan körül legyenek határolva. 
Hicks szerint mindezeken túl a legfontosabb, hogy a demokraták és a republikánusok között létrejöjjön a minimális konszenzus arról, hogy mi is az Egyesült Államok szerepe a világban. Úgy látja, egyes kérdésekben minél jobban mélyül a szakadék a rivalizáló politikai erők között, annál nagyobbak az ellentétek a nemzetbiztonsági kérdések kapcsán is. 
Nem a kulisszák mögött kell egyeztetni
Két évvel a következő elnökválasztás előtt, 2014-ben alapvető kérdésekről kell párbeszédet folytatni a közvéleménynek. A szerző ezek közé sorolta, hogy vajon mik az Egyesült Államok legfőbb érdekei a világban, a belső szükségletek és a külső viszonyok, hogyan rendezhetők össze, hogyan lehet a szövetségesekkel jobban együttműködni, érdemes-e beavatkozni a különböző kontinenseken, vagy éppen folytatni az Al-Kaida elleni harcot. 
"Éppen ezek azok a felvetések, amelyekben széles körű nemzeti konszenzusra van szükség, és nem csak a washingtoni kulisszák mögött kell megállapodni, hanem közvélemény bizonyos szintű beleegyezése is szükséges a követendő stratégiáról." A célok és az elvek koherens egyezése hozhat létre olyan nemzetbiztonsági konszenzust, amely esetén az USA megtarthatja aktív vezető szerepét a világban, amit egyébként az amerikaiak is szeretnének - zárul az elemzés. 
Kovács András
Kapcsolódó: 
   
A Holdra is atomot dobott volna Amerika 

Izrael és Szaúd-Arábia közös támadást készít elő Irán ellen 17.11.2013, 16:51 Oroszország Hangja
Izrael és Szaúd-Arábia közös támadási terven dolgozik Irán ellen, arra az esetre, ha a tárgyalás eredménye az iráni atom probléma ügyében nem lesz kielégítő, írja a Sunday Times névtelen forrásokra hivatkozva. 

Izrael és Szaúd-Arábia nem elégedett a tárgyalások menetével. Mindkét ország úgy gondolja, hogy a lehetséges megegyezés Iránnal nem lesz elég szigorú, és nem lesz képes kizárni annak lehetőségét, hogy Teherán atomfegyvert gyártson. 
Riyadh hajlandó a légi bázisát átadni Izraelnek, ha Iránt meg kell támadni, és úgyszintén pilóta nélküli repülőgépekkel, mentőhelikopterekkel és teherszállító repülőgépekkel szándékozik megsegíteni az országot. 
Kapcsolódó: 
   
Ismét Izraelbe megy Kerry
   
Szakvélemény: a rakétavédelmi rendszer Európában a fegyverkezési versenyhez vezető egyenes út
   
Pereszi cinizmus: "mi soha nem mondtuk, hogy atombombánk van" 

Interjú a háttérhatalom egyik vezető fizikusával 2006-ban 17 november 2013 Rejtélyek szigete
Ezt a riportot videofelvételről írtuk át, mivel az interjúalany névtelen kívánt maradni. Bizonyos részleteket töröltünk és/vagy megváltoztattunk, hogy személyazonossága ne derüljön ki. Ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a feltárt tényszerű értesüléseken semmilyen alakban nem változtattunk vagy egészítettük ki.
Henry neve (álnév) és munkája ismert és hiteles. Több alkalommal sikerült vele személyesen találkoznunk. Érthető módon kissé ideges volt, de mindenképpen akart velünk beszélni. A beszélgetés során időnként szavak helyett hallgatással és jelentőségteljes pillantásokkal vagy rejtélyes mosollyal válaszolt. Teljesen lefegyverző volt a maga csöndes módján. Néha nem volt biztos benne, hogy mit mondhat el és mit nem, időnként azonban nagy élvezettel fedte fel a valóságot valamely kulcsfontosságú témában, azonban vigyázva arra, hogy a kilétét homályban tartsa. 
Rendkívül fontosnak tartjuk ezt a riportot és véleményünk szerint a feltárt információt széles körben meg kellene ismertetni az emberekkel! 
Kérdező : Meséljen egy kicsit magáról - amennyit úgy érez, hogy elmondhat! 
Válaszadó: ...Jelenleg az egyik 3 betűs szervezetnél dolgozom (CIA, FBI, NSA stb. - egy kis szójáték következik, mire eltaláljuk a megfelelő szervezet nevét, amit ő megerősít) ... valószínűleg igencsak nagy kockázatot vállalok azzal, hogy Önökkel beszélek, bár nem áll szándékomban olyan információt kiadni, ami megítélésem szerint nemzetbiztonsági szempontból bizalmas és kényes lehet. 
Hogy mindjárt a közepébe vágjak, úgy hiszem, nyolcadik évem körül 'két-lelkű' voltam. Emlékeim vannak, hogy egy másik bolygóról jöttem, és ez keveredik az "emberi" gyerekkori emlékekkel. Nagyon furcsa és nehéz elmondani, milyen érzés. Soha nem okozott gondot, hogy ösztönösen megértsek komplex tudományos információt és sokszor azon kaptam magam, hogy értem az összetett rendszereket előzetes gyakorlat vagy eligazítás nélkül. Lényegében rendszerekkel dolgozom. Nem akarok önteltnek tűnni, de tényleg sokat tudok a fejlett tudományos és egyéb információk terén. Erről most nem mondhatok többet. 
K: Tudna valamilyen támpontot adni, hogy kitaláljuk, melyik szervezetnek dolgozik?
V: Nyilvánosan nem. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. 
K: Milyen információval rendelkezik, amelyet fontosnak tart a világ elé tárni?
V: Olyan sok minden van, hogy nehéz eldönteni, hol kezdjem. Például a szeptember 11-i eseményekről már két évvel korábban tudtam. Nem a pontos részleteket, csak általánosságban szó volt egy eseményről, amely minden megváltoztat. 
Tudomásom van arról is, hogy az USA és Kína háborút terveznek 2008 végére. Ez geopolitikai ügy is és nincs köze a titkos hadműveletekhez. Mindkét eseményről csak úgy hallottam, nincs róluk részletes értesülésem. 
K: Úgy érti, hogy Kína és az USA együtt készülnek háborút kirobbantani? 
V: A Pentagon 1998-ban kezdte el ezt tervezni. Meg kell érteniük, hogy az USA és Kína egy követ fújnak. Ez a háború a közös művük. A legtöbb háborút így robbantják ki, ez mindig is így történt. 
Akarnak még valami kellemetlent hallani? Megtudtam valakitől, aki egy kísérleti rakétatelepítő-egységnél szolgált a csendes-óceáni térségben és a Távol-Keleten, hogy azokat a rakétákat nagyon alaposan, nagyon biztonságosan, légmentesen lezárt szállítótartályokban szállítják a kísérlet helyszínére. A kísérlet után a tartályt visszaszállítják, ugyanúgy lepecsételt tartályokban, de üresen - gondolnánk. Egy alkalommal ez a fickó jelen volt, amikor a szállítótartályt kinyitották. Nem volt üres. Fehér port tartalmazó zacskókkal volt tele! 
K: Kokain? 
V: Vonja le mindenki a saját következtetését. Kétlem, hogy cukor lett volna. Mondjuk - de csak feltételesen -. hogy egy ilyen (megj: kábítószer-csempész ) művelet zajlik. De teljesen ésszerű munkaszervezésileg, mivel ennél biztosabb módja nincs az összes biztonsági és vámellenőrzés, nemzetközi határ- és kikötői ellenőrzés elkerülésének. Tökéletes, mint ahogy a fegyvereket és lőszereket is diplomáciai csomagokban viszik át a határon az egyik konzulátusról a másikra. Így ment ez mindig! 
(...) 

Vezető tisztviselők szerint a Fehér Ház áll a lakossága elleni terrorizmus mögött kontrollblog.com
Vezető tisztviselők szerint a Fehér Ház áll a lakossága elleni terrorizmus mögött. 
Új bizonyítékok kerültek elő 2001. Szeptember 11-ről. Informátorok szivárogtatnak ki beszélgetéseket, mely szerint az USA beszélgetéseket folytat az Al-Kaida vezetőjével Osama Bin Ladennel. A World Trade Center 7-es épülete jelenik meg a Times Square kivetítőin.... Az iketrornyok egyik áldozatának apja beszél arról, hogyan támadja őt a főáramú média. A saját lakossága ellen folytatott és "szélsőségesekre" fogott terrort valójában a Fehér Ház (az USA-t irányító háttérhatalom - szerk.megj.) finanszírozza és tervezi meg - erősítették meg a kormány és a CIA vezető tisztviselői. A GLADIO néven ismert kampányt a volt CIA vezető, Bill Colby "jelentős hadműveletnek" nevezi. 
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=UusNARmE1IE
Gladio - Művelet - "A feszültség stratégiája"
Az egyik összeesküvésben részt vevő személy eskü alatt tett tanúvallomásában így vallott: "Meg kell támadni a polgárokat, az embereket, nőket, gyermekeket, akik már rég nem vehetnek részt politikai játszmában, hogy a hatóságok szükségállapotot vezethessenek be." Az interjúban Dr. Daniele Ganser, a svájci Basel University történésze, "a NATO titkos hadseregei" c. könyv szerzője. Tőle ezen a linken egy több, mint egy órás, rendkívül érdekes és érthető előadást hallhattok. 
RT. - A fősodratú média nem számol be erről, de most már hivatalosan is rögzített és dokumentált, hogy a saját lakossága ellen évtizedek óta intézett terrorista támadásokat valójában a CIA és a Fehér Ház szervezi. 
Dr. Daniele Ganser: - A Northwoods műveletről és a Gladio hadműveletbizonyításáról most már adatok állnak rendelkezésünkre és az emberek majd megértik, hogy ez igaz, de egyelőre olyan pszichológiai helyzetben vannak és olyan nehéz időket élnek, hogy nem hiszik el, mi folyik, mert ez rossz hír. 
Alapvetően azt jelenti, hogy a terrorizmus manipulálásával az emberek tényleg úgy irányíthatók, mint a birkák. Ha pedig azt mondják nekünk, olyanok vagyunk, mint a birkák és hamis zászlós (False Flag) támadásokkal irányítanak bennünket, akkor ez tényleg olyan dolog, amiről hallani sem akarunk. 
RT. - Többször találkozunk a Fehér Háznak ezzel a szóhasználatával: "a feszültség stratégiája". Mit jelent ez? 
- A feszültség stratégiája lényegében azt jelenti, hogy felrobbantasz egy bombát és ráfogod az ellenségre. Bizonyítékunk van arra, hogy a "feszültség stratégiája" folytatódik és még nincs vége. 
"Nagyobb botrány, mint a Watergate!" 
- ezt mondta az FBI-tól Dennis Saccher arról, hogy az USA 2001-ig védte az Al-Kaida vezetőket és a Veterans Today szerint még most is ezt teszi. 
Az FBI informátora, Sibel Edmonds elárulta, hogy "számtalan rendszeres megbeszélés folyt USA képviselők és Bin Laden helyettese, az al-Kaida mostani vezetője Ajman Al-Zavahiri között 2001. szeptemberig. 
2001. Júliusában a terrortámadást szervező összeesküvőket bekerítő FBI-ügynököket leállították az ügyről és vád alá helyezéssel fenyegették őket. Ezután amikor a tisztek letartóztatták a legkeresettebb terroristával, Ramzi Youseffel kapcsolatban álló Mohammed Kalifát, maga a külügyminiszter (!) lépett közbe, Kalifát azonnal elengedték és Szaúd-Arábiába toloncolták. Nemcsak visszatekintve, de a megszerzett információk alapján is tudta a hírszerző közösség, Kalifa kitoloncolása valótlan volt. 
RT - Kevin Barrett a "Questionning the war on terror" szerzője az interjúban. Köszöntöm! 
Ténylegesen vannak olyan vezetők, akik elismerik, hogy a terroristák csupán eszközök. 
Kevin Barrett: - És az Al-Kaida is az. A nyugati hírszerző ügynökségek balekja.És ezt az arab világ vezető politikai kommentátorától, Mohamed Keitaltól hallottuk, akiközvetlenül 9/11 után azt mondta nekünk, hogy a támadás hivatalos sztorija egyszerűen nevetséges. Azt mondta, hogy amikor legmagasabb kormányzati szinteken volt Európában, őt bízták meg azzal, hogy lényegében szivárogjon be és gyakorlatilag irányítsa az ún. al-Kaidát. 
Azt mondta, hogy az al-Kaida valójában tele van szaúdi, amerikai és izraeli hírszerzőkkel és még egyiptomi hírszerzőkkel is, de természetesen semmit sem tehet saját akaratából! 
Nafeez Ahmed, brit kutató, egyike a világ legismertebb terrorizmus kutatóinak, egy Törökországban előforduló esetről beszél, valamikor 9/11 előtt, amikor egy feltételezett vezető al-Kaida parancsnokot tartóztattak le Törökországban. A börtönőrök észrevették, hogy nem imádkozik, disznóhúst kért és megkérdezték: 
- "Azt hittük radikális muszlim vagy!", ... Ő pedig felnevetett és így válaszolt: 
- "Nem, ez egyszerűen csak a feszültség stratégiája." 
Szeptember 11 támadásait illetően a világ vezető fizikusai, mérnökei, pilótái csatlakoznak az áldozatok családjához, hogy megtörjék a főáramú média hallgatását. - Architects & Engineers for 9/11 Truth 
A Times Square-en és államok szerte hatalmas hirdetőtáblák szembesítenek azzal, amiről a legtöbb amerikai nem tud: Azon a 9/11 napon egy harmadik tornyot még csak el sem találta repülőgép, mégis egyszerűen szabadesésben összeomlott! Délután 17h 20 perckor a WTC 7-es épülete hirtelen szépen és szisztematikusan egyszerűen csak összehajlott, mint egy palacsinta. 
Tudósok nyilatkoznak a videóban : 
- "Ez egyszerű középiskolai fizika." "Egy épület nem tud szabadesésben 40 ezer tonna szerkezeti acéllal és szerkezeti rendszerével leomlani robbantás nélkül." (Jonathan Smolens - statikus mérnök) 
A kormányzati verzió az, hogy irodatüzek miatt omlott le egyszerre mind a 84 acéloszlop..... 
RT: - Jone Cole egyike a több ezer vezető, független szakértőnek, akik 9/11 igazságát kutató építészek és mérnökök közé tartoznak. Tehát kik tették? 
Jone Cole: - "Akik nem tették, az a 19 gépeltérítő, akik állítólag a repülőgépeket vezették. 
Lehetetlen, hogy az acélt irodatüzek, kerozin olvasztották meg vagy maga az összeomlás. FIZIKAILAG LEHETETLEN. Kísérletileg nem is lehet megismételni! Ellentmond a fizika törvényeinek. 
Ha félretesszük a politikát, a feltételezést, a vallást és tudományos módszert alkalmazunk, a World Trade Center 7-es épületének leomlása alapvetően egy klasszikus, irányított bontás, amely során az épület szabadesésben összeomlik és gyakorlatilag saját alapterületén belül marad. Ez az egyetlen magyarázat, ami minden bizonyítékot megmagyaráz: 
a nanotermitet, a vas mikrogömböket, az ott tapasztalt magas hőmérsékletet és a szabadesést, a tornyok egységes felgyorsulását, amikor leomlottak; és nem volt becsapódás vagy rázkódás, amikor az alattuk lévő résznek ütköztek. 
Mivel nem volt rázkódás, valami kifelé robbantotta ezeket a tornyokat, hogy egyenletesen tudjanak lefelé gyorsulni. Az egyetlen dolog, aminek tudományos szempontból értelme van, az, hogy a tornyokat felrobbantották. 
Jon nevetség tárgyává tette a főármaú NatGeo és Popmechanics csatornákat, melyek elkeseredetten próbálták bemutatni, hogy 80kg nanotermit nem tudná összeroppantani az oszlopokat. Jonnak sikerült mindössze 0,5 kilóval. 
RT: Az ismert kutató, Elizabeth Woodworth jött, hogy segítsen felállítani a "Concensus 9/11" bizottságot. Ő beszél arról, hogy 
- "hiába léteznek elfogadott, lektorált szakmai folyóiratok, melyekben vezető szakértők is publikálnak (pl. a Heritage Study), ha a média egyáltalán nem foglalkozik velük. Ha az emberek tudnának a kutatásról, megdöbbentőnek találnák. 
A bizottság máris elérte azt, hogy a kormány módosította a sztorit és elfogadja a WTC 7 felhőkarcoló szabadesését. David Chendler kiváló modellezős és szakértő a bizottságban olyan modellt tervezett meg, ahogy a felső szintek ellenállás nélkül zuhantak. Egyetlen módon történhetett ez így: ha mind a 80 oszlopot egyidejűleg ért "csapás". 
RT: - Dr. Greame McQueen hozzájutott a New Yorki Tűzoltóság aznapi bejegyzéseihez. A főáramú média soha nem mutatta be, mégis több, mint 100 szemtanú beszámolt róla, hogy robbanószerek omlasztották le az ikertornyokat. 
Dr. Greame McQueen - "Megközelítóleg 10.000 oldalas rendkívül érdekes anyag készült a szemtanúk beszámolóiból. 118 személy egyértelműen robbanásokat észlelt. Tudja, olyan tűzoltóink vannak, akik hozzászoktak felhőkarcolók oltásához, akik hozzászoktak füstrobbanásokhoz és kazánokhoz. És mégis olyan szavakat használtak, mint 'bomba'.. 
'Szintről szintre bummm-bummm-bummm....' 
RT: Bob McIlvane válaszokat akar arra, hogy az északi toronyban tartózkodó fia, Bobby boncolásakor miért találtak olyan halálos sérüléseket, amelyek nem tűzcsóvával, hanem robbanószerekkel magyarázhatók. 
A főáramú média mégis azon gúnyolódik, hogy összeesküvés-elméletet talál ki a kérdés feltevésével..., ráadásul megpróbálta erőszakossággal és az al-Kaidához fűződő kapcsolattal vádolni.
"Azok a becstelen összeesküvés elméletek, amelyek a kormányt gyilkolással, konspirációval és azzal vádolják, hogy a valós igazságot eltitkolják egyre nevetségesebbek, de nemcsak nevetségesek, hanem veszélyesek is." (The Rachel Maddow Show - MsNBC - 2013.) 
Bob McIlvane - "A fiam meghalt és robbanástól halt meg. Ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudom. Ha bíróságon lennék, a bíró nem tudná ezt nem elfogadni bizonyítékként. És itt van a probléma, mert ez egy bennfentes akció, egy belső munka. A fiam egy bennfentes akció során halt meg, mert valakik bombákat robbantott fel! Ha ez összeesküvés-elmélet, akkor ez egyszerűen azt igazolja, mennyire alávaló a médiánk. 
Rachel Maddow, nem akarom azt mondani, hogy egy k...a, pedig a média k...ja. Több, mint egymillió dollárt keres és utasítják, hogy mit mondjon. 
Az egyik philadelphiai újságíró nagyon őszinte volt hozzám és ezt mondta: 
- 'Tudja Bob, én vagyok a probléma, mert elveszítjük az állásunkat. Ha ezt vagy csak egy picit abból, amit az imént mondott a szerkesztőhöz viszek, összegyűri. Most megmondhatom önnek, hogy ezt a sztorit nem hozhatom nyilvánosságra. A média tulajdonosai nem fogják engedni. A sajtó nem fog foglalkozni vele, mert még bogarat tenne az emberek fülébe.' 
RT: - Kit vádol ezért? 
Bob McIlvane - "A lakosság ugyanúgy felelős ezért az egészért, mert egyszerűen azt akarják hinni, hogy jó emberek vagyunk, kivételes ország vagyunk. 
De ezeket a tetteket, ezt a kormányok teszik. A hatalmat védik és nagyon gátlástalanul. Véget nem érő háborút folytatunk most a terror ellen. Tudom, hogy min mennek keresztül az emberek Irakban, Líbiában, Szíriában vagy Afganisztánban, mert a gyermekeiket veszítik el. Erről szól az egész. Mindenki családokat veszít el. Ez tiszta pokol!" 
RT: Az USA most már azóta hivatalosan az al-Kaida légierejévé vált, jegyzi meg az egyik képviselő (Kucinich). De Amerikának immáron elege van, tízből kilencen a megszállás ellen vannak, Obama elfogadottsága történelmi mélyponton... 
Ami 9/11-et illeti, tömegesen, kb. 84%-ban azt mondják, hogy a kormány hazudik. 
Most már dokumentumok és precedensek bizonyítják, a hatalom kész arra, hogy elképzelhetetlen bűncselekményeket kövessen el saját lakossága ellen. 
Én azóta már 12 éve több száz felvételt megnéztem erről az eseményről, hiszen tényleg igaz hogy, azt a napot senki nem felejti el, mert beleégett a tudatunkba, hogy éppen hol voltunk és mit csináltunk akkor, amikor ez a hír megérkezett és bekapcsoltuk a TV-t. 
EREDETI, vágatlan nem TV-ből származó felvétel 
Közel 3000 ártatlan ember vesztette életét a merényletben és több százezer (ha nem millió) a háttérhatalom azóta folytatott megszálló háborúiban... - Forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=0XAXmpgADfU 

Valamit rejtegetnek a világűrben, ami miatt az űrfigyelő rendszereket is leállították! 
2013/11/17 Nemzeti InternetFigyelő
Ez a telefonos beszélgetés, egy belsős kiszivárogtatóval, nagyon érdekes! Bár csak hallás után, de lefordítottam nektek, mert sok egyéb, az alternatív forrásokban fellelhető beszámolókkal, lépésekkel egybevág, amit ez a belső ember elmond (aki egy tudós és nem "főállású" kiszivárogtató). Kommentárt nem fűzök hozzá, de ha a fordítással kapcsolatban hiányosság vagy észrevételetek van, jelezzétek nyugodtan! Hallgassátok meg! (SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 
A beszélgetés ITT hallgatható meg 
"2012 januárjában áthívtak a Texasban lévő McDonald Observatory-ba, mely a második legnagyobb optikai teleszkóp az USA-ban. Ott találkoztam rögtön érkezés után egy ügynökkel, aki a Homeland Security-hez tartozott. Már kész információkkal várt és egy másik ügynök is megjelent hamarosan... 
Csodálkoztam, hogy jövök én a képbe, mert addig nem is kerültem nemzetbiztonsággal kapcsolatba...tehát ez valami sürgős dolog lehet. Az obszervatórium fő helyiségébe mentünk, ahol 4-en voltak bent. Itt egy annyira sokkoló dolgot mutattak nekem, ami az addigi egész hitrendszeremet megrengette. Szükségem volt , hogy leüljek egy pillanatra és magamhoz térjek. 
Amit láttam, azt saját szavaimmal úgy tudnám elmondani: 
Egy hatalmas sötét 3 dimenziós struktúra látható az űrben egy vonalban formációba állva, mely egyenesen a Föld irányába halad. 
Azért tudom ezt, mert 3 hónapos intervallumban mutatták meg ezeket a képeket és az irány ebből elég jól feltételezhető. Azaz havonta millió-millió mérfölddel vannak közelebb. 
Az volt a feladatom, hogy megértsük, miből áll össze ez a dolog ilyen formációba vagy egyáltalán mik is ezek: 
- azaz ember által alkotott; természetes; vagy mesterséges tárgyak..... A NASA által ma rendelkezésre álló tudományos eszközök segítségével azt a tényt állapítottuk meg, hogy nem természetes , valamiféle fém és szén alapú ötvözetből áll. Több ezerszer keményebb szerkezet, mint ami nekünk van ma gyémánt vagy karbon-nano technológia formájában. 
Körbeveszi valami erőtér, ami miatt az űr-részecskék nem érik el a felszínét. Olyasmi mint a magnetoszféra a Föld esetében. 
Annyira közeli ez a dolog, hogy a teleszkópban jól látszanak a részletek magas felbontásban. Egy "L"-alakú objektumról van szó ! Azt nem tudjuk, hogy pilóta által vagy más módon irányított-e. Amit tudunk, az az, hogy mozog és nagyon gyorsan mozog. 
2013 januárjára 200 ezer mérfölddel elhagyta a Marsot, majd teljesen spontán módon eltűnt a teleszkópból.... Mintha valami láthatatlan pajzsot aktivált volna.....egy gombnyomásra. Talán ez a legjobb szó, hogy leírjam. Vakartuk is a fejünket rendesen. Egy biztos, hogy a kormány részéről komoly érdeklődést mutatnak, mert a nemzetbiztonság folyamatos 24 órás őrizetben és megfigyelés alatt tartott. Nem tudtam hazamenni vagy felkelni anélkül, hogy ne figyeltek volna. Nagyon nagy hatalommal bíró emberek tartották rajtam a szemüket.... 
Érezhető volt, hogy erről szinte senki nem tud és személyesen engem vontak be, hogy kiderítsék mi ez. 
Csak kalkulálni tudjuk, hogy ez a dolog azóta jóval közelebb van hozzánk. Akár szabad szemmel is láthatnánk az éjszakai égbolton... vagy az is lehet, hogy elhagyta a naprendszerünket azóta, nem tudom... Azt sem tudjuk miért jött ide ez a valami. 
Ezek után vártam, hogy keresnek majd újra, de 6 hónapig semmi, ...még egy telefonhívás sem történt irányomba.... 
Ami felkeltette a figyelmemet az az, hogy azóta leállították az Űrfigyelő rendszert (Space Surveillence Project)
Egy közeli barátomat hívtam fel, akiben megbízhatok a McDonald Obszervatóriumban és mondta ő is, hogy a Space Monitoring System-et leállították. 
Beleértve a NASA-t is.... ! A barátom rendkívüli módon izgatott volt, amikor beszéltünk és ideges. Kérdeztem, hogy mégis mi a fene folyik itt. 
Azt mondta, hogy azóta az objektum feltűnt újra és a HOLD mögött van a túloldalon. Minden űrfigyelő tevékenységnek a leállítása volt az eszköz, hogy titokban tartsák amennyire lehet.... De tudom, hogy amatőr űrfigyelők is észrevették vagy észrevehetik ezt akár és látható néha hogy "valamik" alakzatba álltak a Hold túlsó oldalán. 
Amikor felnézünk, látható néha, de továbbra sem tudjuk mik azok és mit csinálnak ott vagy mit fognak csinálni. 
Az az igazság, hogy az egészet újra kellene gondolnunk, amit a Holdról tudunk. Tudjuk, hogy van egy fluktuáció a Föld mágneses mezejében és összefügg a Holddal. 
Nagyon érdekes, hogy a NASA-t és z ISS Nemzetközi Űrállomás élő adásait is leállították azóta. Alapvetően rejtegetnek valamit, ez biztos! " 
Az amerikai űrrepülések, az űrfigyelő rendszerek leállítása mellett (Space Defense System) az is érdekes, a kínai űrkutatás mennyire előtérbe került mostanában. 
Ezen a héten történt furcsa fejlemény az is, hogy kitiltottak 6 kínai tudóst a NASA által Kaliforniában novemberben tartandó konferenciáról, melynek témája a naprendszeren kívüli égitestek lettek volna.Kifejezetten a nemzetiségük és biztonsági megfontolások miatt - jelenti az AFP. 
Amerikai tudósok is felháborodtak a döntésen: 
"Több milliárd kilométerre lévő égitestekről szólna a találkozó, aminek semmi nemzetbiztonsági vonatkozása nincs." 
Forrás: Disclose.tv (Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)  ű



Irán egyik szövetségese a háború kirobbanásának veszélyére figyelmeztet, Netanjahu és a Fehérház pedig „egyetért”


Hassan Nasrallah sejk, a libanoni Hezbollah terrorszervezet, Irán egyik fő közel-keleti szövetségesének vezetője múlthét szerdán arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem születik megállapodás Irán és a világ többi hatalmának vezetői között, egy kiterjedt regionális háború kirobbanásának esélye igen komoly. Hasonló figyelmeztetéseket hallhattunk a Fehérháztól és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnöktől is. Nehéz bármilyen másik olyan alkalmat felidézni, amikor ez a három politikai szereplő bármiben is egyetértett volna.
Minden öbölbeli arab népnek Szaúdi-Arábiában, Kuvaitban, Katarban, Bahreinben, az Egyesült Arab Emirátusokban és Ománban: Mi az Irán és a világvezetők közötti egyetértés alternatívája? A válasz: regionális háború,” figyelmeztetett Nasrallah.
Az Obama kormány még komolyabb lobbi tevékenységet indított az Irán elleni szankciókkal kapcsolatos kongresszusi lépések ellen, azzal magyarázva az intézkedést, hogy egy ilyen megoldás háborúhoz vezetne,” írta a Times of Israel.
Az amerikai nép, érthető módon és teljesen jogosan, békés megoldást szeretne az iráni atomprogram megállítására, és ez a megállapodás, amennyiben létrejön, képes lehet erre,” nyilatkozta Jay Carney fehérházi szóvivő. „A másik alternatíva a katonai beavatkozás.”
Carney szerint az emberek nem akarnak „beleugrani” egy újabb háborúba,  a szankciók pedig pontosan ezt hoznák, arra célozva, hogy a törvényhozóknak sokba kerülne politikailag a diplomáciai megoldás bukása,” írja a Times of Israel.
A hat világhatalom és Irán között tárgyalt megállapodás háborúhoz vezethet, mondta Netanjahu szerdán, tovább erősítve egy Teheránnal kötendő köztes megállapodás elleni kampányán,” írja a Times of Israelegy másik cikkben.
Nemcsak két opció létezik az iráni ügyben: egy rossz megállapodás vagy háború. Ez nem igaz. Van egy harmadik lehetőség is: a szankciók által kifejtett nyomás folytatása,” mondta Netanjahu a Knesset-ben. „Odáig megyek, hogy szerintem egy rossz megállapodás a második, nem kívánatos eredményhez vezetne.”
Semmi sem indokolja, hogy meghajoljunk az iráni követelések előtt, illetve nincs okunk sietni,” tette hozzá az izraeli miniszterelnök.
Iránra komoly gazdasági nyomás nehezedik és az előny a nyomást gyakorlóknál van. Lehetséges olyan jó megállapodásra jutni, amelynek eredményeként sikerülhet leszerelni Irán nukleáris lehetőségeit. Azonban ezt nem lehetséges elérni a Genfben jelenleg tárgyalt javaslattal. Az a javaslat egy tátongó lyukat hagyna, amin keresztül a levegő kiszabadulhat, megszüntetve a szankciók nyomását.”
Netanjahu tanácsadói szerint a miniszterelnök nem ellenzi az Iránnal való megállapodást, csupán „rossz” megállapodást nem akar. A megállapodásnak szerinte megoldást kell találnia a következőkre:
  • Megállítani Iránt az urániumdúsításban,
  • Elérni a centrifugák lebontását,
  • Előírni, hogy Irán adja át a birtokában lévő dúsított urániumot egy másik országnak (vagy országoknak) és a lakossági áram előállítására használt erőművek fűtőanyagát vásárlás útján szerezze be és ne állítson elő nukleáris fegyvereket,
  • Elérni, hogy Irán bezárja plutónium létesítményeit,

Irán és a P5+1 hatalmak (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország plusz Németország) legközelebb november 20-án ülnek össze Genfben.


Mi a rendőrállam igazi célja az Egyesült Államokban?


Időkjelei: Bár az alábbi események az Egyesült Államokban zajlanak, hatásuk az egész világon érezhető, azonkívül az amerikai lakosság térdre kényszerítése fontos lépés a világhatalom számára. Számunkra ezekből a történésekből az egyik legfontosabb üzenet, hogy a hatalmi elit, a gazdasági eszközök mellett, leginkább a globális konfliktusokat, káoszt, háborúkat és zavargásokat kihasználva próbál minél több hatalmat magához ragadni, illetve olyan kétségbeesett helyzetbe hozni a világot, hogy a tömegek megváltóért kiáltsanak, aki végre erős kézzel rendet teremt és elhozza a várva várt „békét. (Dániel 11:21-24; 8:23-25. II. Thessalonika 2:1,3-4.)
Forrás: Activist Post
Többször beszéltünk már az Egyesült Államok éppen aktuális kormánya által indított háborúk igazi indítékairól. Ezek nem csupán apró konfliktusok, és mindegyik két-háromszor olyan hosszú ideje folyik, mint a II. Világháború. A Forbes magazin cikke szerint az iraki és afganisztáni háborúk során összesen egymillió amerikai katona sérült meg. Az RT pedig arról ír, hogy a katonák afganisztáni tartózkodása a fejenkénti 1,3-ról 2,1 millió dollárra emelkedett. Matthew J. Nasuti-nak a Kabul Press-ben megjelent cikke szerint az amerikai adófizetőknek 50 millió dollárba kerül minden egyes talibán katona megölése, tehát 20 katona élete, illetve halála, 1 milliárd dollárt jelent.
Joseph Stiglitz és Linda Bilmes számításai szerint a két háború eddigi és jövőbeli kiadásai meghaladják a 6000 milliárd dollárt. Mit ért el az Egyesült Államok ezzel a 6000 milliárd dollárral és egymillió sérülttel?
Irakban jelenleg egy Iránnal szövetséges síita iszlamista rezsim uralkodik a korábbi szekuláris szunnita rezsim helyett, amelyik Irán ellensége volt. Az embereken és romokon uralkodó új kormány sem kevésbé diktatórikus elődjénél, az erőszak pedig éppen annyira jellemző az országra, mint az amerikai megszállási kísérlet előtt.
Afganisztánban a máig legyőzetlen és egyre inkább legyőzhetetlennek tűnő Talibán, újraélesztette a kábítószer kereskedelmet, újabb forrást biztosítva a nyugatot elárasztó drogoknak.
A hab Bush és Obama „sikertörténetének” tortáján, hogy egyre többen követelik a világon, hogy az Egyesült Államokat és Tony Blair, korábbi brit miniszterelnököt vonják felelősségre az általuk elkövetett háborús bűnökért. Az biztos, hogy Washington hírneve folyamatosan romlik a két háború elindítása óta. Egyetlen kormány sem annyira hiszékeny, hogy bármit is elhiggyen abból, amit Washington kommunikál.
Ezek komoly hozadékai a háborúknak, amelyekre nincs magyarázat. (A másik oldal veszteségeiről nem is beszélve.)
A Bush és Obama kormányok számos különböző ürüggyel próbálkoztak már, a „terrorizmus elleni háborútól” a „tömegpusztító fegyvereken” és az „ott kell végeznünk velük, mielőtt idejönnek” megközelítésen át egészen az Osama bin Laden utáni hajtóvadászatig (aki minden bizonnyal már 2001-ben meghalt súlyos veseelégtelenségben).
Sem a Talibán sem Saddam Hussein nem folytatott terrorhadjáratot az USA ellen. A fegyverellenőrök jelentéséből kiderült, hogy Saddam Hussein nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel. Muzulmán országok megtámadása és a civil lakosság lemészárlása nem legyőzi, hanem erősíti a terrorizmust. A hivatalos történet szerint a szeptember 11-i támadás kivitelezői Szaúd-arábiai állampolgárok voltak, nem afgánok vagy irakiak, és mégsem Szaúdi-Arábiát támadták meg.
A demokrácia és a felelősségre vonható vezetés fogalma nem létezik egy olyan országban, ahol az irányító hatalom titkos célok érdekében, átlátszó  hazugságokkal leplezett, mondvacsinált ürüggyel háborút indíthat bárki ellen.
Ugyanezeket a kérdéseket tehetjük fel a rendőrállam kialakulásával kapcsolatban is. Miért változtatta Bush és Obama a törvény biztosította védelmet a nép elleni fegyverré? Mitől vannak az emberek nagyobb biztonságban, ha kénytelenek feladni állampolgári jogaikat? A határozatlan idejű fogvatartás és a tisztességes eljáráshoz való jog felfüggesztése egy diktatúra eltéveszthetetlen jelei. Ez maga a terrorizmus, nem pedig a terrorizmus elleni védelem. Miért hallgatják le és tárolják a világ szinte valamennyi állampolgárának kommunikációját? Hogyan véd ez meg bárkit is a terrorizmustól?
Miért támadja Washington a sajtó és a szólás szabadságát? És miért folyamodnak megfélemlítési taktikákhoz, megpróbálva ellehetetleníteni vagy elhallgattatni az igazságot kimondó újságírókat?
Netán a tudatlanság nagyobb biztonságot ad az embereknek a terroristákkal szemben?
Az a kormány, amelyik megszünteti a szólás és a sajtó szabadságának alkotmányos védelmét, annak érdekében, hogy leplezze saját bűntetteit, egy diktatúra kormánya.
Egyre többen hezitálnak feltenni ezeket a kérdéseket, attól tartva, hogy nemcsakmegfigyelési listára kerülnek, vagy mondvacsinált vádak alapján eljárást indítanak ellenük. Már ott tartunk, hogy maga a kérdés feltevés is olyan megrendezett eseményeket indíthat el, amelyek ürügyként szolgálhatnak a rendőrállam létjogosultságának igazolására.
A bostoni hajtóvadászat
Talán a Boston Marathon is egy ilyen eset volt. Mindenesetre a testvérpár elleni bizonyítékoknak kevés szerepe volt a kormány vádjaiban és állításaiban. A palimadarak használata nem új keletű módszere az államhatalomnak. Ami viszont új, hogy szinte egész Bostont lezárták és egy 10.000 fős, erősen felfegyverzett alakulatot küldtek a helyszínre, tankokkal kiegészítve, akik az utcát járva, bírósági végzés nélkül bárkinek az otthonát átkutathatták, mindezt a közbiztonság védelme nevében, ami ez esetben egy megsebesült 19-éves srác utáni hajszát jelentett.
Nemcsak, hogy soha ilyesmi nem történt még az Egyesült Államok történelmében, de egy ilyen akciót nem lehetett volna előzetes szervezés nélkül, szinte azonnal elindítani. Egy próbaüzemet láthattunk.
A tudatlan állampolgároknak pedig még a helyi rendőrségek militarizációjáról sincs fogalma. A rendőröket arra tanítják, hogy először lőjenek, mégpedig többször, hogy mindenáron megvédjék magukat és ne kockáztassák életüket kérdések feltevésével.
Ezért történhetett meg, hogy egy rendőr megölt egy játék pisztolyt tartó 13 éves fiút. (magyarul) Egyetlen kérdés elég lett volna a helyzet tisztázására, de a rendőr úgy gondolta, hogy a kérdés „veszélyeztetné az életét”, úgyhogy inkább lőtt.
A rendőrség Barack Obama hatalomelvű módszerei szerint működik: először ölj, majd gyárts bizonyítékokat az áldozat ellen.
Szóval tisztelt amerikai állampolgár, minek képzeled magad? Valamiféle képzeletbeli szabad embernek, akinek jogai vannak?


Ez nem összeesküvés elmélet… Ez a szemünk előtt folyik”


Időkjelei: Bár az alábbi események az Egyesült Államokban zajlanak, az adott helyzet és a szóban forgó törvényi változások miatt az egész világot érintik. Számunkra ezekből a történésekből az egyik legfontosabb üzenet, hogy a hatalmi elit, a gazdasági eszközök mellett, leginkább a globális konfliktusokat, káoszt, háborúkat és zavargásokat kihasználva próbál minél több hatalmat magához ragadni, illetve olyan kétségbeesett helyzetbe hozni a világot, hogy a tömegek megváltóért kiáltsanak. (Dániel 11:21-24; 8:23-25. II. Thessalonika 2:1,3-4.) Fontos azt is meglátnunk, hogy készül az új ellenségkép…
Forrás: shtfplan.com
Az 1878-as Posse Comitatus törvényt (ami megtiltja az amerikai kormánynak, hogy a katonaságot a civil lakosság ellen vesse be) eredetileg azért alkották, hogy megvédjék az állampolgárokat attól, hogy a törvényeket a katonaság bevetésével tartassák be hazai földön, kivéve olyan eseteket, amikor erre az alkotmány vagy a kongresszus kifejezett felhatalmazást ad. A törvény elfogadása óta, azaz több mint egy évszázada, ezt a feladatot a helyi és szövetségi rendfenntartó erők látták el az Egyesült Államokban. Miután azonban a terrorizmus elleni harcot a kormány immár több mint egy évtizede az egyik legfontosabb feladatának tekinti, bizonyos kormánytagok fáradtságot nem kímélve próbálják a hadsereg küldetését a hazai frontra is kiterjeszteni.
Első lépésként elfogadták a Patriot törvényt1 ami példa nélküli hatalommal ruházta fel a kormányt és lehetővé tette, hogy tulajdonképpen bárkit terroristának minősítsenek, akár külföldön, akár odahaza. 2011 szilveszterén, miközben a világ az Újévet köszöntötte, Barack Obama aláírta a Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényt (NDAA), ami lehetővé teszi, hogy a Patriot törvény értelmében terrorizmussal gyanúsított személyeket határozatlan ideig fogva tarthassák, vádemelés vagy bírósági tárgyalás nélkül.
Végül a múlthéten, miközben botrányok egész sora rázta meg a Fehérházat, kiderült, hogy a kormány szép csendben egyre nagyobb hatalommal ruházta fel a Védelmi Minisztériumot, tulajdonképpen semmissé téve a Posse Comitatus törvényt.
Eric Blair, az Activist Post-tól a következőket írta:
Először is a szenátus éppen azt tárgyalja, hogy a 2001-es Felhatalmazást a Katonaság Bevetésére (AUMF) olyan módonterjesszék ki, hogy az USA a terrorizmus elleni harcot bárhol a világon folytathassa, beleértve saját területét is. Ez egyenesen rávezet a második fejleményre: a Pentagon rendőri jogosultságot adott magának amerikai földön.
Michael Sheehan helyettes védelmi miniszter múlt hét csütörtökön azt mondta a kongresszusnak, hogy az AUMF felhatalmazza az amerikai hadsereget, hogy Bostontól Pakisztánig bármilyen fronton harcolhasson. Sheehan kihangsúlyozta, hogy a kormány engedélyt adott, hogy a hadsereg bárhol bevethető legyen, ahol az ellenség felüti a fejét, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az alkotmány hadüzenetekre vonatkozó kitételét.
Miközben az amerikaiak a fővonalas média mindkét szárnya által nyomott három botránnyal vannak elfoglalva, a zárt ajtók mögött baljós események zajlanak.  Ezek lényege tehát, hogy az amerikai hadsereg felhatalmazta magát, hogy bevesse csapatait Amerika utcáin, az elnök vagy a kongresszus előzetes engedélye nélkül. Az AUMF felhatalmazást pedig, amit eredetileg a 2001. szeptember 11-i támadásokért felelős terroristák elfogása érdekében hoztak létre, kiterjesztették, hogy a segítségével a kormány tulajdonképpen legálisan és kongresszusi jóváhagyás nélkül is bevethesse a katonaságot és annak eszközeit az ország utcáin.
Charlie McGrath a Wide Awake News-tól a következőképpen magyarázza a helyeztet:
Eric Blair-nek és az Activist Post munkájának köszönhetően megértettük, hogy Washington keményen dolgozik szabadságjogaink felszámolásán.
Angus King szenátor odáig ment, hogy kijelentette, a meghallgatás, amelyen ő is részt vett, élete legfelkavaróbb és legmegdöbbentőbb meghallhatása volt.
Még John McCain, a vadászhéja McCain is azt mondta, hogy a kormány túllépte hatáskörét.
Miről beszélünk? A Katonaság Bevetésének Felhatalmazásáról (AUMF).
Ez a törvényszabály a terrorizmus elleni harc kezdetén lépett életbe, de mára mi lettünk az ellenség. Nem kell ezen megdöbbenni. Mindenki rajta van a potenciális terroristák listáján, aki hisz a szabadságban, a gondolat szabadságában és az alkotmányos köztársaságban.
Egyszerűen átfogalmazzák a törvényt, hogy a katonaságot a hazai „fronton” is bevethessék.
Ez nem egy összeesküvés elmélet. Ez nem egy fantazmagória, ami vagy megtörténik, vagy nem. Ez most történik, itt a szemünk láttára, olyan híreseményeknek álcázva, amik nem is híresemények.
A katonaság már azt is kijelentette, hogy aki azzal az elmélettel áll elő, hogy a kormány egy országos állami rendőrséget próbál felállítani a hatalomátvételre, az belföldi terroristának minősül.
Terroristának, aki ellen a hadsereg bevethető…
Egyetlen összeesküvés van itt: az, amit a kormány próbál tálalni.
Ez a törvényalkotás nem kitaláció. Az Egyesült Államok militarizálása teljes gőzzel halad és mi vagyunk a célpontok.
  1.  A törvény lehetővé teszi a rendfenntartó szervek számára, hogy bírói végzés nélkül figyelhessenek telefonvonalakat, e-maileket, személyes orvosi, pénzügyi és egyéb iratokat, valamint eltöröl több, az országon belüli hírszerzést korlátozó rendszabályt. Kiterjeszti az pénzügyminiszter hatáskörét a pénzügyi tranzakciók ellenőrzésére, kiváltképp a külföldi egyének és szervezetek esetében, és nagyobb szabadságot ad a rendfenntartó szerveknek és a bevándorlási hivatalnak a terrorizmussal gyanúsított bevándorlók letartóztatására és kitoloncolására. A rendelet továbbá meg is változtatta a terrorizmus definícióját úgy, hogy az magában foglalja a belföldi terrorizmust is, ezzel megnövelve azon tevékenységek számát, melyek felderítésére kihasználhatóak az általa nyújtott plusz hatáskörök. []



A szenátus 93-7 arányban megszavazta a „határozatlan idejű fogva tartásról” szóló törvényt


Forrás: Infowars.com
A Nemzetvédelemi felhatalmazásról szóló 1867. számú törvény elfogadásával az amerikai szenátus múlt csütörtökön törvénybe iktatta az amerikai hadsereg felhatalmazását arra vonatkozóan, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés, tárgyalás és bármilyen felügyelet nélkül határozatlan ideig fogva tarthasson. Bár a Fehérház kilátásba helyezte a törvény megvétózását, az a tény, hogy az Obama kormány jogászai ismételten megerősítették támogatásukat amerikai állampolgárok ellen, állami finanszírozással elkövetett merényletek iránt, ennek az ellenkezőjét sugallja. A kormány számos alkalommal kihangsúlyozta, hogy a törvény nem megszavazása, tehát az alkotmány tiszteletben tartása, „politikai öngyilkosság” lenne.
A törvény „hatalmi-szteroiddal” látja el a hadsereget, jelentősen megnövelve annak veszélyét, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés nélkül börtönbe zárhassanak,” mondja Christopher Anders, az ACLU vezető jogtanácsadója törvényhozási ügyekben.Spencer Ackerman kiemelte, hogy a törvény megsérti az amerikai alkotmány hatodik kiegészítését, mivel lehetővé teszi, hogy amerikai állampolgárokat határozatlan ideig fogva tarthassanak, akár külföldön is, a bűnösségi bizonyításának kényszere nélkül. Nem kell mást tenniük, mint egy utcai ellenőrzés, igaztoltatás során terroristának nyilvánítani valakit és az illetőt akár soha többé nem látják viszont.
A határozatlan idejű fogva tartás körüli vita egyértelművé tette, hogy a kormány szerint az Egyesült Államok területe maga is háborús övezetnek számít. Egyesek azt gondolják, hogy ezzel nincs semmi gond, annak ellenére, hogy egy ilyen döntéssel sárba tiporják az alkotmányt, megsértik a hadsereg és a rendőrség, valamint a kül- és belpolitika szétválasztásának elvét.
Ez egy rendkívül veszélyes döntés, különösen egy olyan országban, ahol terroristának nyilváníthatnak valakit, pusztán azért mert megkérdőjelezi egy háború jogosságát, vagy tüntetni mer, esetleg megkérdőjelezi a környezetszennyezési politikát vagy a Wall Street-i banda tevékenységeit, támogatja Ron Paul-t, szabadságpárti elveket vall, befektetési aranyat vagy 7 napnál több időre elegendő tartalékélelmiszert vásárol.



Átnevelő táborok a jelenben? – End Time Info Podcast


Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” átnevelésére az USA és más országok területén felállítandó átnevelő vagy internáló táborokban, hogy „segítsenek” az aktivistáknak értékelni az Egyesült Államok politikáját és viselkedését.
A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, vagy a mai Észak-Korea.
Létezhet ilyesmi ma az Egyesült Államokban és más fejlett országokban? Valóban itt tartanánk már? Joseph és Johnny ezekről az aggasztó fejleményekről beszélgetnek.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” – János 16:33
Lejátszás (00:17:00p):



Mire kell az amerikai kormánynak 30 ezer guillotine?


És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” – Jelenések 20:4
Írta: Dave Hodges, The Common Sense Show
Amikor a néhai Ted Gunderson, volt FBI ügynök, egy milicista összejövetelen arról beszélt, hogy az amerikai kormány 1000 internálótábort [FEMA tábort] alakított ki az USA területén, egy percig sem kételkedtem, hogy az igazat mondja, mert rengeteg dokumentum állt rendelkezésre, amelyek egytől egyik alátámasztják kijelentéseit (mint aREX 84, a Garden Plot Hadművelet és most már az NDAA törvény is). Azt is elhittem, amikor arról írt, hogy a szövetségi kormány 500.000 koporsót tárol Altanta közelében, mert erről is léteznek más megerősítő források és fényképek. Amikor azonban azzal vádolta a kormányt, hogy 30.000 guillotine-t tárol, biztos voltam benne, hogy megőrült.

Miért tárolna a kormány guillotine-okat?

Ted úgy gondolta, hogy a guillotine-okat olyan időkre tartogatják, amikor a szükségállapot elrendelése után a hivatalos állásponttal egyet nem értőket begyűjtik és kivégzik.
Arról is beszélt, hogy a kormány mindenkit nyomon fog követni. A legújabb NSAmegfigyelési botrány részleteit ismerve, ez talán ma már senki előtt nem kérdés.
Meg tudná azonban bárki is indokolni, hogy mi szükség lehet 30.000 darab guillotine-ra? Milyen legitim helyzetben válhat egy ilyen eszköz használata indokolttá?

Le a fejekkel

A guillotine-t egy Dr. Guillotine nevű francia úriember találta fel és a Francia Forradalom alatt volt a legnépszerűbb kivégzőeszköz, amikor is a „veszélyes elveket valló” ellenzék megsemmisítésére használták.
Az Egyesült Államokban viszont sohasem sem használták. A hivatalos amerikai kivégző módszerek között szerepelt már a golyó általi halál, az akasztás, a villamosszék és a halálos injekció, de a guillotine soha.
Ezen tények ismeretében miért lenne a kormánynak akár egyetlen egyre is szüksége, nemhogy 30.000 darabra, mint ahogy Gunderson állítja? Tudom, most néhányan álmukból feltekintve kijelentik, hogy „az Egyesült Államokban nincsenek guillotine-ok”. Akkor, kérdezem én, miért adott be Doug Teper, Georgia állam demokrata szenátora egy törvényjavaslatot, hogy a villamosszék helyett/mellett guillotine-t használjanak kivégzőeszközként?

Szervkereskedelem?

Talán néhány olvasó hallott már arról, hogy egyes orvosok, elsősorban Kínában, képesek megölni betegeiket, hogy eladhassák szerveiket. A következőket olvasva, talán ez is hihetőbbnek tűnik majd. Amikor ugyanis Teper szenátort megkérdezték miért éppen a guillotine használatát támogatja a halálraítéltek kivégzésére, azt válaszolta, hogy ezzel a módszerrel a rabok szervei alkalmassá válnának az átültetésre. „A kés precízen vág és épen hagyja a létfontosságú szerveket,” érvelt a szenátor.
Gunderson információi szerint 15.000 guillotine-t Montana, 15 ezret pedig Georgia államban raktároznak.

Más ügynökségek is megszólaltak

Nem Ted Gunderson volt az egyetlen ügynök, aki beszélt a guillotine-okról. A szintén elhunyt Bill Pawelec, volt CIA ügynök, aki Annie DeRiso mellett a Common Sense Show-t vezette, személyes jó barátom volt. Pawelec számos alkalommal mesélt Annie-nek és nekem is arról, hogy a kormány különböző katonai bázisokon guillotine-okat tárol.
Néhai NSA ügynök A.C. Griffith is számos alkalommal mesélt erről saját műsoromban. Figyelembe véve ezeket az ismert és nyilvános forrásból származó megerősítéseket és Teper szenátor törvényjavaslatát, elég valószínűnek tűnik, hogy a guillotine-okról szóló történetek igazak.

Mit jelenthet mindez?

Azt biztosan tudjuk, hogy a Belbiztonsági Minisztérium 2,2 milliárd lőszert és 2700 páncélozott személyszállító járművet vásárolt a közelmúltban. Talán nem mindenki van tisztában azzal, hogy ilyen mennyiségű lőszerrel az Egyesült Államok hét éven át folytathatna háborút, a járművekből pedig minden államra 50 darab jut. A DHS, mint egy ellenséges hadsereg, képessé vált a francia forradalom amerikai változatának kirobbantására.
A történet kiszivárgása óta számtalanszor tettem fel a kérdést: Miért guillotine-ok? Számos forrásommal beszéltem az ügyről és az egyetértés ijesztő. Mindenki úgy gondoja, hogy a guillotine-ok rendkívül hatékonyak. Mindegyikük említette, hogy a szervgyűjtés a jövőben még komolyabb üzletággá válhat és, hogy erre a célra a guillotine a legalkalmasabb eszköz.
Némelyikük az is előre vetítette, hogy a transzhumanizmus következő állomásának kísérleteihez is frissen levágott emberi fejekre lesz szükség, hogy az emberekből és állatokból érző lényeket hozhassanak létre. A futurista DARPA robotokat is emberi fejekkel képzelik el.
Bizonyos sátánista szertartásokhoz is levágott emberi fejek szükségesek, a globális elit jelentős része pedig éppen ezt [Luciferiánus] a vallást követi.
Nyilván sokan szkeptikusan fogadják a leírtakat és ez teljesen érthető. Első hallásra én magam is elutasítottam a történetet. Az egymás után felbukkanó információk azonban magukért beszélnek.
„…és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.”


A következő esemény


Forrrás: rinf.com
Az avatatlan szemnek úgy tűnhet, hogy az emberek tömegesen ébrednek rá a világban folyó események lényegére. A helyi hírek egyre gyakrabban hozakodnak elő korábban „összeesküvés elméletnek” tekintett témákkal. A közel-keleti háborúval szembeni ellenállást tudomásul véve például a szíriai válság elmélyítését elnapolták.
A jelenlegi válság szempontjából úgy tűnhet, hogy a közvélemény csatát nyert. A világban folyó eseményeket szorosabban figyelemmel kísérők azonban ezt inkább csak csökkenő megtérülésnek tekintik a propagandaterjesztők számára. A tömegek megtévesztésére és érzelmeik manipulálására alkalmazott régi taktikák egyszerűen veszítettek hatékonyságukból. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy nyerésre állunk? Nem lehetséges, hogy inkább a korábbiaknál is sötétebb eseményre számíthatunk?

A megrendezett események hatásának gyengülése

A megrendezett események célja a nyilvánosság megtévesztése, olyan módon, hogy az adott esemény elkövetését egy kiszemelt, a valódi elkövetőktől eltérő csoportra foghassák, megnyerve a nyilvánosságot a vádolt célcsoport elleni fellépéshez. Az események valódi elkövetőinek kiléte sokat vitatott kérdés. A jelen írás üzenetének kifejtéséhez és az egyszerűség kedvéért hívjuk őket az elitnek.
A múltban, amikor az emberek kénytelenek voltak a tömegmédiából informálódni a világ eseményeiről, a megrendezett támadások rendkívül hatékony eszköznek bizonyultak. Manapság azonban mindenki számára számos más tájékozódási forrás is rendelkezésére áll és ebből kifolyólag egyre többen fogadják szkeptikusan a hallott híreket. Ezt bizonyítja az amerikai lakosság fokozatosan csökkenő támogatása a közel-keleti katonai akciókat illetően, vagy a Connecticut állambeli Newtownban elkövetett iskolai lövöldözés, illetve a Bostoni Maraton során kivitelezett bombatámadás valódi elkövetőinek kilétét illetően.
Az Internet korában szinte lehetetlenné vált egy adott esemény kétséget kizáró bizonyítása vagy megdöntése, hacsak az ember nem élte át azt személyesen. Elegendő néhány jól megfogalmazott dezinformáció, hogy kételyt ébresszünk és elbizonytalanítsuk a közvéleményt annak megítélésében, hogy mi is történt valójában, vagy, hogy egyáltalán történt-e valami.

Egy esemény, ami a „felébredteket” is megdöbbenti majd

Feltételezve, hogy az elit áll a modernkor történelmének szörnyűséges eseményei, ha nem is mindegyike mögött, hogyan lennének képesek a leghatékonyabban folytatni tervük kivitelezését? Ehhez egy olyan esemény jönne kapóra, ami az egész közvéleményt közvetlenül befolyásolná. Egy olyan esemény, ami minden érzékünket elárasztja. Olyan ponton kell eltalálnia az emberek szívét, hogy a kiváltott érzelmi reakció intenzitása a legszkeptikusabb emberekben se ébresszen gyanút, hogy az eseményben az elit keze munkáját keresse.
Milyen esemény hozná ezt az eredményt? Természetesen olyan, amire a prepperek évek óta készülnek: egy EMP, nukleáris vagy vegyifegyver-támadás néhány olyan példa, ami elsőre felmerül legtöbbünkben. Természetesen csak találgatni tudunk, és az is biztos, hogy az elit megpróbál majd minél kiszámíthatatlanabb lenni.
A legfontosabb kérdés persze, hogy mi követne egy ilyen eseményt.

Az utóhatás

Mindannyian hallottunk már az NDAA, azaz a határozatlan idejű fogva tartásról szóló törvényről, az amerikai kormány (illetve a DHS) fegyvervásárlási akcióiról vagy a FEMA, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség táborairól és felhalmozott koporsóiról. A listát hosszú oldalakon át lehetne folytatni, de térjünk inkább a lényegre. Egy valóban minden képzeletet felülmúló, szörnyű esemény bekövetkezése esetén szinte gyerekjáték lenne a rendkívül sebezhetővé vált lakosságot ismét félrevezetni. A legegyszerűbben valószínűleg úgy érhetik el céljukat, ha a megrendezett támadás után egyes igazság feltáró vagy leleplező csoportok vagy „szélsőségesek” nevében rendeznek valamilyen kormányellenes agressziót és máris beköszönthet a szükségállapot és a FEMA által szervezett ételosztások kora.
Akik viszont a kormány terrorlistáján szerepelnek egészen másra számíthatnak. Ejnye-bejnye! Nem kellett volna megvenni azt az egész karton protein szeletet.

Öveket becsatolni!

Amennyiben a korábban elkövetett megrendezett események mögött az elit rejlik, nem kétséges, hogy mindent megtesznek majd tervük kivitelezésének folytatásáért. A „minden” pedig tényleg bármi lehet. Bár örömteli dolog, hogy egyre többen jönnek rá a tömegben, hogy mi történik a világban, nem árt észnél lenni. Az elit a tömegeket is szemmel tartja, és cseppet sem örülnek…


Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból



Éljen a nemzetállamok Amerikája, vesszen a birodalmi cionista Amerika kik rabszolgává tették e nagy nemzetett, és most a világot akarják rabszolga sorba kényszeríteni.
Adós rabszolgák sorakozó.
Forrás: Daily Caller
Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy New Orleans egyik lakója petíciót indított Louisana kiválására az Egyesült Államokból, hét állam gyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel. (https://petitions.whitehouse.gov/petitions)
Szerda reggel keleti idő szerint 6 óráig összesen 675 ezer digitális aláírás gyűlt össze az 50 különböző állam összesen 67 darab külön benyújtott kiválási petíciójával. Vermont, ahol az Egyesült Államokból való kiválás a politikai élet szerves része, utolsóként állt be a sorba.
AlabamaFloridaGeorgiaLouisianaNorth CarolinaTennessee és Texas esetében már összegyűjt az a 25 ezer aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel.
Az aláírásgyűjtésben Texas vezet, ahol ez idáig több mint 98 ezer aláírás gyűlt össze, bár Rick Perry, Texas kormányzója úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Perry kormányzó hisz az egység nagyságában és ennek megváltoztatására semmit sem kellene tenni. Ugyanakkor osztja honfitársainak a szövetségi kormánnyal szemben érzett frusztrációját,” áll a kormányzói hivatal által kiadott nyilatkozatban.
Ellencsapásként, hétfőn egy olyan petíció is indult, ami kéri, hogy a kiválást kezdeményező petíciók aláíróit fosszák meg amerikai állampolgárságuktól.
Hasonló megfontolásból a texasi Austin városa petíciót indított arra, hogy Texas államnak az USA-ból történő esetleges kiválása esetén kiváljon Texasból.
Egy Houstoni csoport által kedden indított petícióban pedig az áll, hogy a kiválást fontolgató texasiak „értelmileg visszamaradottak és nem akarjuk, hogy ők képviseljenek bennünket. Több oktatást akarunk ennek a betegségnek az eltörlésére.”
A felülvizságlathoz szükséges 25 ezer aláírás a következő államokban nem gyűlt még össze:
Tizennégy állam egynél több petíciót is indított a kérdésben. Missouri és South Carolina esetében a külön petíciók összeadva már elérik a kívánt küszöböt.
A Daily Caller megkérdezte Joshua Earnest fehérházi szóvivőt, hogy vajon a Fehérház csupán a Romney tábor frusztrációjaként tekint-e a kezdeményezésekre, de mindezidáig nem érkezett válasz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése