2016. szeptember 8., csütörtök










A sátánista zsidó kurva hatalmi mámora  







Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettől

Újabb rejtélyes haláleset Hillary Clinton körül:
a portál újságírói kiderítették, hogy amikor Seth Conrad Rich-eta 27 éves demokrata párti kampányalkalmazottat július 8-án megölték Washingtonban, semmit nem vettek el tőle. Érintetlen maradt pénztárcája, órája, telefonja.

Kiderült, hogy 
Rich útban volt az FBI felé, ahol egy „folyamatban lévő bírósági ügyről akart beszélni, amelynek részese lehetett a Clinton-család”.
Most pedig Julian Assange tegnap egy holland tévéadásban kijelentette, hogy Seth Rich a Wikileaks informátora volt.

A leleplező Wikileaks tőle kapta a Demokrata Párt Nemzeti Konvenciója e-mailjeit. Assange elmondta, Richt háton lőtték, ahogyan Washingtonban ment az utcán.
 „Forrásaink kockázattal dolgoznak”, tette hozzá. A Wikileaks 20.000$-t ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a tetteseket.


Amiről már többször beszéltem nektek a FB-oldalon: A botrány még Európában sem akkora, mint amekkora valójában az USA-ban van a rendszer berkein belül... 
Nem publikus most még, de a Hillary szerverén lévő anyagokból a legkisebb botrány az, hogy titkos anyagokat tárolt rajta és azt megszerezték...:
Óriási a "háború" és a válság a korrupt rendszeren belül, mert Hillary Clinton körül olyan szintű összeesküvés és bűnszervezet működik, hogy ha ez kirobbanna elsöpörné az egész rendszert.


A szerver-botrányról beszél mindenki a médiában, de ha tudnák az emberek az anyagok tartalmát, az USA-ban forradalom, a világban pedig háború törhetne ki.... 
Vezető politikusok tudják (mint Putyin, vagy Netanyahu és bizonyos részeit Trump is tudja), az FBI magas szintű vezetése sajnos jelenleg nem mer szembeszállni a Clinton.maffiával, mert félnek..  Igen még ők is... 

Olyan szinten hullanak az emberek, akik ezzel kapcsolatba kerültek, "mint a legyek".....Nem az email-botrány, hanem a szervere és azon lévő információk a legfontosabbak. 
Egy magán maffia kezében van az egész kormány és ez Hillary e-mailjeiben benne van... 

Szándékosan írok ide egy kulcsszót én is: Mert ebben van minden és ha kiderül egyszer, megértitek miért írtam ide most:
"Clinton Foundation"
százszor nagyobb botrány, mint maga az e-mail szerver...


Sajnos Clintonné a Wall Street korporációinak megvett és bebiztosított embere, akit így vagy úgy, de az elnöki székbe fognak juttatni minden emberiségellenes és amerikai állampolgárok ellen elkövetett bűncselekményei ellenére...
Vagyis a Clinton Alapítvány, mint pénzmosoda és a teljes maffia, ahová dollármilliárdok érkeznek szaúdiaktól és izraeliektől, illetve tételesen tartalmazza azt is, hogy kiknek milyen megvesztegetésre hogyan vásároltak meg.. Szenátorok, politikusok, a Fehér Ház és a teljes amerikai média...

Sajnos vannak tételek, amik azt bizonyítják, hogy még maga Trump is (áttételesen ugyan, de)pénzeket fizetett be a Clinton Fundation-be....Ez egy ingatlanbefektetési tranzakciónak volt álcázva ugyan, de akkor is jelzi, hogy az egész rendszer velejéig korrupt....
Szomorú, hogy vagy soha nem fog ez eljutni a közvéleményhez, vagy óriási felfordulás lesz, ha igen.. Mert vannak, akik tudják, mint például Putyin is megkapta ezeket, de egy kártya, amit a bűnbanda ellen ki lehet játszani... 
Clinton viszont mindenképp háborút akar a Közel-Keleten és az izraeli lobbi megrendelésére is Irán ellen, de a legszörnyűbb, hogy Oroszország ellen is...
Szóval amíg Putyinnak egy adu van a kezében, hogy nem leplezi le, addig lehet pórázon lehet tartani ezt a vadállat Hillary Clintont.... A harc azon folyik, hogy mindenképp megkaparintsa a Fehér Házat, mert ebben ő is és Obama is csak egy puzzle.

Maga 
az egész kormány olyan korrupcióban és külföldi szálak kezében van, hogy azt nem tudhatják meg az emberek, mert kiderül, hogy az USA-t ellopták és elrabolták az amerikai emberektől... és távol az alapító szabadkőműves atyák szándékaitól is!

Egy magas-szintű FBI elemző szerint: 
Hillary Clinton szerverei az egész kormányzatuk korrupt jellegét leleplezhetik. 
 "Ha kiderülne Hillary Clinton szerverének tartalma és ügyei, akkor az USA-ban azonnal forradalom és polgárháború, a világban pedig háború törne ki!
Mert a rendszer annyira korrupt és olyannyira külföldi érdekcsoportok kezében van, hogy az igazság leleplezné az egész korrupt kormányszintű összeesküvést. Clinton ennek csak egy darabkája..."

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)



Kanadai professzor: “A cionista-amerikai 


birodalom” áll az ISIS pusztítás mögött




A Press TV interjút készített a Lethbridge 

Egyetemen dolgozó Anthony James Hall 

professzorral Nouri al-Maliki volt iraki 

miniszterelnök nyilatkozatairól, miszerint 

Izrael a terroristák fő támogatója a Közel-

Keleten.

Nouri al-Maliki volt iraki miniszterelnök
Az alábbiakban olvasható az interjú durva átirata.
Press TV: Mi a véleménye Nouri al-Maliki nyilatkozatairól?
Hall: Nos, Nouri al-Maliki 2006 és 2014 között volt Irak miniszterelnöke. Amerika ellene fordult, ahogy többé nem játszotta a bábvezető szerepét és ténylegesen elkezdte az amerikai politikát kritizálni és az iraki embereket képviselni. Felismerte, hogy a Daes mögött valójában Izrael áll, amit a Közel-Keleten nagyon jól tudnak, ahogyan Iránban is, de az az Egyesült Államokban, vagy Európában ez egyáltalán nem köztudott. Ez az értelmezés szöges ellentéte annak a propagandának, amit a cionista ügynökségektől, mint a SITE Intelligence kapunk.
Elég megnéznünk annak a fiatal fekete professzornak az esetét, akit az Oberlin intézetből elüldöztek, mert nyilvánosan azt mondta, hogy Izrael támogatja Daest. Szóval, amit Irak volt miniszterelnöke mond nyíltan és nyilvánosan, azt az Egyesült Államokban úgy kezelik, mint egy okot egy neves egyetem fiatal fekete akadémikusának elbocsátásra. De ez önmagában nem újdonság számomra.
Press TV: Érdekes, nem? Mivel Nouri al-Maliki kijelentései valójában azt tükrözik, amit az iraki emberek maguk is nagy számban mondanak, illetve hogy az Egyesült Államokat hibáztatják a takifiri terroristák felemelkedése miatt is.
Hall: Különösen az Egyesült Államokban, de persze nehéz különbséget felfedezni Izrael és az Egyesült Államok között, amikor ezt a kérdést nézzük. Ez a lényege a cionista-amerikai birodalomnak. És persze ez a propaganda, ez az alapvető propaganda a szeptember 11-ei hamis zászló terroreseménnyel kezdődött, ami természetesen egy cionista munka, Izrael első neokon munkája Benjamin Netanjahuval, melynek a terve 1979-re nyúlik vissza.
Tény, hogy Amerika Irak inváziója során bábvezetőt ültetett oda és az USA szuverenitást követelt Irak fölött, majd ezt követően átadta azt a saját képviselőinek, de az iraki emberek apránként elkezdtek szerveződni és úgy tűnik, Nouri al-Maliki egyfajta szóvivőjévé vált annak, hogy Irak újra az irakiaké legyen.
Orientalista.hu – Persianews


Trump: “az afganisztáni háború Obama háborúja”



Az afganisztáni háború “Obama háborúja”, az Egyesült Államok a kétezres évek második felében nem is volt jelent Afganisztánban, Barack Obama és Hillary Clinton vonult be az országba – ezzel próbálta magyarázni Donald Trump szóvivője a CNN amerikai hírtelevízióban szombaton, hogy a többi között miért felelős a jelenlegi elnök és korábbi külügyminisztere az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet megerősödéséért.

Donald Trump szóvivője, Katrina Pierson a CNN-en azt magyarázta, hogyan értette Donald Trump republikánus párti elnökjelölt, hogy Obama “alapította” az IÁ-t.
Szándékosan figyelmen kívül hagyott hírszerzési információkról, valamint elhibázott döntésekről beszélt, és azt magyarázta, hogy Trump ezt nyilván nem szó szerint értette, hanem “szarkasztikus” volt. Ez után tért rá arra, hogy az egyik elhibázott, az IÁ megerősödéséhez hozzájáruló döntés a csapatkivonások nyilvános bejelentése volt.
A műsorvezető felhívja Pierson figyelmét, hogy az IÁ évekkel Obama megválasztása előtt vert gyökeret Irakban. Pierson ekkor kezdett arról beszélni, hogy a csapaterősítések után az al-Kaida romokban hevert, de Obama és Clinton bejelentették a kivonulást, az IÁ ma szerinte ezért lehet globális probléma.
Azt mondja, Barack Obama 2004-ben?” – kérdez vissza a műsorvezető erre, majd Pierson ekkor tért át arra, hogy nem, hanem később, a csapaterősítések után jött Obama és Clinton, és mindent elrontottak.
Emlékezzen, ekkor már nem is voltunk Afganisztánban. Barack Obama vonult be Afganisztánba, újabb problémát teremtve. Hillary Clinton líbiai incidensei pedig felelőtlen döntések révén újabb vákuumot hozott létre, felfegyverezték a lázadókat, most meg még pénzelik is őket” – jelentette ki Trump szóvivője, mire a műsorvezető azt kérdezi: “azt mondja, hogy Barack Obama vitte be az országot Afganisztánba 2009 után?”.
Igen, az Obama háborúja volt” – válaszolja Katrina Pierson.
Az afganisztáni hadműveletek 2001 őszén kezdődtek, kevesebb mint egy évvel George W. Bush elnök megválasztása és pár nappal a szeptember 11-i terrortámadásokat követően. Washington ugyanis úgy vélte, hogy a támadások fő felelősének tekintett Oszáma bin Láden, az al-Kaida akkori vezetője Afganisztánban rejtőzik, az országot akkor irányító muszlim szélsőségesek, a tálibok oltalmát élvezve. Barack Obama akkor Illinois államban volt szenátor.
Orientalista.hu – MTI

Oroszország iráni bázisról támadja a szíriai terroristákat


Orosz Tu-22M3-as és Szu-34-es bombázók az iráni Hamadán légi támaszpontról felszállva légicsapásokat mértek kedden szíriai dzsihadista fegyveresekre – közölte az orosz védelmi minisztérium.



Ez volt az első alkalom, hogy az orosz légierő Iránból kiindulva támadott célpontokat Szíria területén. Korábban, az elmúlt két hónap során az orosz hadászati bombázók Oroszországból felszállva hat alkalommal támadták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai célpontjait. A bombázókat a szíriai Hmejmímben lévő orosz támaszpontról felszálló vadászgépek fedezték.
Az orosz védelmi tárca szerint a Tu-22M3-as és SzU-34-es gépek az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front terrorszervezet objektumait támadta Aleppó, Deir-ez-Zór és Idlíb tartományokban. A hivatalos tájékoztatás értelmében a bombázók öt nagy fegyver- és üzemanyagraktárt, három irányítóközpontot és kiképzőtábort, valamint “jelentős számú” fegyverest semmisítettek meg. A bombázókat Hmejmímból levegőbe emelt Szu-30SzM és Szu-35-ös vadászgépek kísérték. A keddi bevetés után az összes repülő visszatért a bázisára.
Oroszországban kedden elsőként a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió számolt be az orosz bombázók iráni állomásoztatásáról, iráni és arab sajtóforrásokra hivatkozva.
Az Al-Madsar News szerint a hamadáni állomásoztatás 60 százalékkal csökkenti a korábban Észak-Oszétiából felszálló orosz nehézbombázók repülési idejét, és növeli a terhelhetőségüket.
Amíg az észak-kaukázusi repülőterek és Palmyra közötti távolság több mint 2 ezer kilométer, addig Hamadánból csak 900 kilométert kell repülniük.
Az Interfax orosz hírügynökség értesülése szerint az orosz védelmi minisztérium hétfőn légtérhasználati engedélyt kért Iraktól és Irántól manőverező repülőgépeinek átrepüléséhez.
Orientalista.hu – MTI


Hazánkat is érinti a Moszkva-Teherán-Baku 


megállapodás


Moszkva, Teherán és Baku tartanak az amerikai “színes forradalmaktól”, ezért szorosabbra fűzik katonai és energetikai együttműködésüket. Hazánkat is érinti a tervezett óriási vasúti projekt terve, amely összekötné Észak- és Kelet-Európát a Perzsa-Öböllel, valamint a Török Áramlat gázvezeték újjáéledése is.
Putyin újraossza a kártyákat a térségben: félelem a színes forradalmaktól
A múlt heti orosz-török kiegyezés árnyékában elsikkadt a térség egy fontos politikai fejleménye. Azeri kezdeményezésre ugyanis múlt hétfőn Bakuban összeült Oroszország, Irán és Azerbajdzsán elnöke. A találkozó rámutat a Dél-Kaukázus és a Fekete-tenger térségének gyorsan átalakuló geopolitikai viszonyaira.
A csúcstalálkozó mindhárom politikai vezetőjének meggyőződése volt, hogy Washington újra »színes “forradalmakat” tervez kormányaik ellen. S noha a három ország nem minden területi kérdésben ért egyet – különösen a Kaszpi-tenger felosztását illetően –, megegyeztek arról, hogy fenntartják a status quót államaik között és együtt fognak működni mindenfajta forradalmi változások megelőzésében.
Új infrastrukturális tervek, Örményország helyrerakása
 Hazánkat is érintő fejlemény, hogy a hármas találkozón a vezetők aláírták egy óriási vasúti projekt tervét, amely összekötné Észak- és Kelet-Európát a Perzsa-Öböllel Oroszországon keresztül. A nemzetközi szankcióktól nemrég szenvedő Irán és a nyugati szankciók alatt jelenleg is nyögő Oroszország számára ugyanis fontos egy olyan infrastrukturális projekt megvalósítása, amely nem lehet tárgya a nyugati nyomásgyakorlásnak. Azerbajdzsán pedig így élvezheti a kínai Új Selyemút kelet-nyugati, valamint a most aláírt észak-déli kereskedelmi útvonalak kedvező geo-gazdasági jelentőségét.
Moszkva a maga részéről keményen lobbizott azért, hogy Teherán csatlakozzon az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz (EEU), első lépésként az EEU Szabadkereskedelmi Övezetéhez csatlakozva. Moszkva szeretné elérni Baku csatlakozását is, de a felek ezt most nem vitatták meg. Az azeri ősellenség és egyben szoros orosz szövetséges Örményország ugyanis már tagja az EEU-nak, amely eltaszítja Bakut.
A csúcstalálkozót követő napon Putyin Moszkvában fogadta Szerzs Szargszján örmény elnököt. A forrongó belpolitikai helyzettel szembesülő örmény elnök egyrészről megkapta Putyintól a régiós garanciákat a staus quo fenntartására. Ugyanakkor Moszkva azt is közölte Jerevánnal, hogy ezentúl Moszkva lép a döntőbíró szerepébe a nagorno-karabahi konfliktusban Baku és Jereván között, cserébe az orosz védelemért és gazdasági támogatásért. Jerevánnak ezentúl kompromisszumokat kell elfogadnia azért, hogy Baku is előrehaladást tudjon felmutatni az elvesztett területeken.
Új katonai megállapodások
A hármas csúcstalálkozón Moszkva és Baku szorosabbra fűzték katonai együttműködésüket. A találkozón szintén részt vevő Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy Moszkva egy repülőgép összeszerelő üzemet és egy helikopter modernizációs üzemet hoz létre Bakuban. Az olajárak esésétől szenvedő Azerbajdzsán török testvéreik biztonsági garanciáira is számítanak.
A bakui hatóságok az utóbbi napokban szolgalelkűen követték Ankara utasításait a Gülen-féle iskolák elleni tisztogatásokban, egyben bejelentve, hogy Törökország katonai bázist hozhat létre Azerbajdzsánban.
Átrendeződő energia-útvonalak
A puccs után az eurázsiai kapcsolatait megerősítő Törökország egy kulcsállammá pozicionálhatja magát Európa – benne Magyarország – energiaszállítását tekintve. Azerbajdzsánból a Transz-anatóliai Vezetéken szállítana, az orosz-török közeledés eredményeképpen megkaphatná az orosz szállításokat a Török Áramlaton keresztül, Izrael offshore gázmezőinek pedig onshore fogadóállomása lenne. Az oroszok a Putyin-Erdogan találkozó után bejelentették, hogy a Török Áramlat gázvezeték megépítéséről szóló kormányközi megállapodást októberben írják majd alá, és annak első ágát várhatóan 2019 közepére fogják lefektetni – éppen akkorra, mikor lejár a Gazprom szállítási szerződése Ukrajnával. Összességében tehát az oroszok a Török Áramlat és a Perzsa-öbölből induló infrastrukturális fejlesztésekkel kulcspozícióba helyezték magukat a Fekete-tenger medencéjében.
Privátbankár

Törökország októberben ránkszabadíthatja a 


migránsokat


A török külügyminiszter szerint az EU megalázza Törökországot és ellenségesen viselkedik vele, holott szerinte segítenie kellene a puccskísérlet megrázkódtatásától szenvedő török népet.
Mevlüt Cavusoglu a Bild hétfői számában megjelent interjúban nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemigen volt még tagjelölt, amely annyira komoly erőfeszítéseket tett az uniós tagság megszerzéséért, mint Törökország.
A menekültválság kezeléséről szóló megállapodás is Törökország megalázásáról szól szerinte. A paktum értelmében októberben meg kell adni a török állampolgároknak az uniós vízummentességet.
Amikor felhívom a figyelmet az érvényes szerződésekre, hirtelen mindenki ingerülten reagál”
mondta a politikus.
Cavusoglutól megkérdezték, ismét menekültek százezrei érkeznek-e Törökországból az EU-ba, ha októbertől nincs vízummentesség. Válaszában kiemelte, hogy nem akar a legrosszabb eshetőségről beszélni.
A megbeszélések az EU-val ugyan folytatódnak, de az világos, hogy vagy érvényesítjük az összes szerződést, vagy mind félretesszük őket. Ankarában csalódottsággal tapasztalják, hogy bírálják őket azért, mert követelik azt a hárommilliárd eurós támogatást, amelyről megegyeztek az EU-val”
mondta Mevlüt Cavusoglu.
A politikus szerint Törökország már 25 milliárd dollárt költött és több terhet vállalt, mint bármely más ország.
Az EU és Törökország között megkötött megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket.
A megállapodás a többi között arról is szól, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat.
Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, ám Ankara az adott időpontig nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.
888.hu


Újabb terrorista hullám érkezett Aleppohoz


Vahhabita terroristák újabb támadást indítottak Nyugat-Aleppo ellen. Dzsihádista csoportok újabb nagy offenzíva indítását jelentették be a kormánycsapatok ellen az észak-szíriai Aleppo városának Al-Zahraa kerülete, a város nyugat szektora ellen.
A támadást a vahhabita terroristák tüzérségi, harckocsi és házilagos készítésű gáztartály (ún. “pokoli fegyver”) támadásokkal kezdték. Ezt egy távirányítású VBIED (jármű bombás) támadás követte, amelynek célja a hadsereg védelmi állásainak lerombolása volt.
Azonban katonai források megerősítették, hogy a robbanóanyaggal megrakott gépjárművet még a célba történő becsapódása előtt szíriai katonák megsemmisítették.
A vahhabita fegyveresekhez közeli médiaforrások azt állították, hogy a “dzsihádisták” képesek voltak megszállni egy kisebb körzetet a víztározó létesítmény és a Mahna lakótelep közelében.
A Szíriai Arab Hadsereg felkészült a vahhabita terroristák újabb támadási hullámainak visszaverésére Aleppo északi kerületeiben
A Szíriai Arab Hadsereg egységei és a Nemzetvédelmi Erők megerősítették állásaikat és létesítményeiket Északnyugat-Aleppoban és felkészültek, hogy visszaverjenek bármilyen ellenséges támadást a legújabban Törökországból érkezett terrorista csoportok ellen, közölték észak-szíriai katonai források vasárnap.
syria army 436346
Vahhabita terroristák tucatjai, akik elhagyták a Dar Al-Izzahban és Ejn Dzsarehben lévő bázisaikat megérkeztek az Aleppo várostától északra és északnyugatra lévő körzetekbe, hogy részt vegyenek a kormányerők Al-Lajramunban, Al-Zahraaban, Zahra Abd Arbehben és Ahraszh Al-Lajramunban lévő harcállásai ellen tervezett offenzívában.” – közölték katonai források.
A szíriai kormányerők a maguk részéről, fokozták védelmi képességeiket Aleppo városának északi és északnyugati kerületeiben, hogy visszaverjenek bármilyen ellenséges offenzívát.” – tették hozzá katonai forrásaink.
Eközben a szíriai kormánycsapatok és szövetségeseik, szíriai katonai repülőgépek támogatásával visszaverték a Dzsaish Al-Fatah vahhabita terroristáit több pontról Aleppo városának déli és délnyugati kerületeiben, közöttük Al-Ramuszehben, az 1070. számú lakónegyedben, az óvárosban és az Al-Hamdanijeh kerületben.
Vasárnapi, korábbi jelentések szerint a Dzsabhat Fateh Al-Sham (az Al-Kaida terrorhálózat újonnan alakított szárnya, korábban Al-Nuszra Frontnak nevezték) egyik hírhedt vezére meghalt a Szíriai Arab Hadsereg és a Szíriai Nemzetvédelmi Erők által végrehajtott támadás során az Al-Ramuszeh kerületben.
Shamsz Abu Mohammad a szíriai kormányerőkkel vívott összecsapásokban halt meg Aleppo városának déli szektorában.”
Aleppo: vahhabita terroristák tömegei rekedtek az Al-Ramuszeh kerületben
A Dzsaish Al-Fatah szövetség nagy létszámú vahhabita terroristája került a Szíriai Arab Hadsereg által létesített ostromzárba Aleppo déli kerületeiben, közölték harctéri források vasárnap délután.
syria army dgss
A tábori tüzér és rakétatüzér egységek támogatásával a szíriai kormánycsapatok lerombolták a Dzsaish Al-Fatah terrorista koalíció védelmi állásait az 1070. számú lakónegyedben, Al-Szenobaratban, Al-Mokalaaban és Um Al-Karaaban és visszafoglaltak húsz épülettömböt az 1070. számú lakónegyedben.” – nyilatkozták a források.
Eközben orosz katonai repülőgépek vahhabita terroristák gyülekezési körleteit bombázták az 1070. számú lakótelepen, Al-Ramuszeh kerültben és a katonai akadémiák épületeinél és meggátolták a vahhabita terroristákat, hogy hozzáférjenek az Idleb tartomány felől küldött fegyver és lőszer utánpótlásokhoz.” – tették hozzá.
Az ellenállás erőinek egyik alegysége körbezárta a Dzsaish Al-Fatah terroristáit Sadkop térségében Al-Ramuszeh kerületben.” – folytatták harctéri forrásaink.
Ma reggeli jelentések szerint a Szíriai Arab Hadsereg katonái és a Nemzetvédelmi Erők vasárnap teljessé tették a katonai akadémiák épületei körüli ostromzárat és elvágták a Dzsaish Al-Fatah koalíció terroristáinak fegyver és lőszer utánpótlását Délnyugat-Aleppoban.
A Dzsaish Al-Fatah szövetség vahhabita terroristái beszorultak a katonai akadémiai épületek közé, nincs számukra kiút. Eddig a Dzsaish Al-Fatah koalíció 15 gépjárműve pusztult el tüzérségi csapásokban és légi támadásokban.” – tették hozzá a források.
Eközben a heves összecsapások zajlanak a Szíriai Arab Hadsereg és a megszálló vahhabita terroristák között az Al-Hikmah Iskola körzete és a Cement Művek között Aleppo délnyugati kerületeiben, közel Al-Ramuszeh-hez, a katonai akadémiai épületekhez és az 1070. számú lakótelephez.” – egészítették ki közleményüket harctéri források.
A hadsereg visszafoglalt négy épülettömböt a katonai akadémia területén,” nyilatkozták források hozzátéve, hogy “eddig a Dzsaish Al-Fatah szövetség 35 terroristája halt meg a körzetben a hadsereg által állított csapdákban az 1070. számú lakótelep és az Al-Hikmah Iskola között.”
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

A cionisták irányítják a terroristákat



Az iráni parlament (Madzslesz) egy magas 

rangú tisztviselője megismételte, hogy 

Irán támogatja Szíriát és az ellenállási 

mozgalmat, megjegyezve, hogy az 

Egyesült Államok és a cionista rezsim a 

létrehozói és a motiválói az olyan 

báboknak, mint a Daes (ISIS) és al-Nuszra 

csoportok.
Ennek során – tette hozzá Hossein Amir-Abdollahian, a Madzslesz elnökének nemzetközi ügyekkel foglalkozó speciális tanácsadója – a cionisták, sőt még a Nyugat is az egész régiót olyan hellyé változtatták, ahol nincs biztonság és olyan krízisekkel kell szembenézni, mint a menekültek és a terrorizmus.
A szíriai válság kezdete óta Palesztina elfoglalt területei a takfiri terroristák menedékévé és kezelési központjává vált, és ezek a takfiri terroristák nem tesznek semmit az illegitim izraeli rezsim ellen, mert “a cionisták etetik és vezetik őket”.
Mi teljes erővel támogatjuk Szíriát, Irakot és mindazon országokat, amelyeket terrorizmus fenyeget és közben mérlegeljük, hogy ez összhangban legyen a nemzetbiztonságunkkal és az egész régió kollektív biztonságával”, hangsúlyozta Amir-Abdollahian.
Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és bizonyos külföldi szereplők, amelyek politikájába beépült a terrorizmus eszközként való használata, komoly akadályoknak számítanak a regionális biztonság megteremtésében.
A tisztviselő üdvözölte továbbá Putyin “intelligens” politikáját, amellyel segítséget nyújt Szíriának a terrorizmus elleni harcban, megjegyezve, hogy a libanoni Hezbollah “döntő szerepet játszik a terrorizmus elleni küzdelemben és a régió, valamint Libanon biztonságában”.
Amir-Abdollahian azt is kiemelte, hogy Irán támogatja az Egyesült Nemzetek kezdeményezést, hogy a szíriai válságot politikai úton rendezzék úgy, hogy az a szíriai nemzet döntésén alapul, továbbá hangsúlyozta, hogy egyértelműen a cionisták és a terroristák a legfőbb okai a szíriai nép mészárlásának.
Orientalista.hu – Persianews


Trump szerint Obama és Hillary alapította az ISIS-t


Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton volt 

külügyminiszter “alapították” az Iszlám Állam terrorista 

csoportot a közel-keleti régióban, jelentette ki Donald 

Trump republikánus elnökjelölt.


A szerdai floridai Fort Lauderdale-ben tartott kampánygyűlésen Trump kiemelte, hogy az “ISIS nagyra becsüli Obama elnököt”.
Ő az ISIS alapítója. Ő az alapító! Ő alapította az ISIS-t”, hangsúlyozta az ingatlan iparmágnás.
Azt mondanám, hogy a társalapítója a ’gátlástalan’ Hillary Clinton”, tette hozzá Trump.
Ezt követően Obama arra való elhatározását kritizálta, hogy kivonja az amerikai csapatokat Irakból, amely következtében a Daes tölti ki a maguk mögött hagyott űrt.
Soha nem lett volna szabad félreállva kiszállnunk,” mondta. “Szörnyű dühöt szabadítottunk el az egész Közel-Keleten.”
Ahelyett, hogy hátrahagynák néhány kisebb csapatot, hogy talán, csak talán, azt ellenőrzésük alatt tartsák, mi kivontuk azokat”, folytatta.
A Daes terroristák, akik közül sokat kezdetben a CIA képzett ki Jordániában a szíriai kormány destabilizálása érdekében 2012-ben, még mindig jelentős területeket tartanak ellenőrzésük alatt Irakban és Szíriában, és évek óta súlyos emberiség elleni bűncselekményeket követnek el az irányításuk alatt álló részeken.
A takfiri terroristák szörnyű bűncselekményeket, mint a nyilvános lefejezés és keresztre feszítés, hajtanak végre mindegyik közösség, köztük a síiták, szunniták, kurdok, keresztények tagjai ellen.
Mike Pence, azaz Trump alelnökjelöltje múlt héten kiadott nyilatkozatában szintén kiemelte, hogy Obama és Clinton politikája vezetett a Daes felemelkedéséhez.
Élesen bírálta Obamát és Hillary Clinton demokrata elnökjelöltet a “katasztrofális döntésekért”, amelyek végül Humayun Khan kapitány halálához is vezettek Irakban.
Július 28-án Khizr Khan, a hősi halált halt amerikai muzulmán katona édesapja felszólalt a demokraták országos konvencióján, és beszédében Trumpot hazafiatlannak és önzőnek írta le a bevándorlók és muszlimellenes nyilatkozatai miatt.
Orientalista.hu – Persianews


A bengázi terrortámadás két áldozatának szülei pert 


indítanak Hillary Clinton ellen


A líbiai Bengáziban 2012-ben elkövetett terrortámadás 

amerikai áldozatai közül kettőnek a szülei pert indítanak 

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt ellen.


Az egyik szövetségi bírósághoz benyújtott kereset szerint Hillary Clinton akkori külügyminiszter felelős azért, hogy a az amerikai külképviselet elleni merényletben mások mellett Sean Smith és Tyrone Woods is életét vesztette.
Patricia Smith és Charles Woods – a két áldozat szülei – szerint hozzájárult a terrortámadásokhoz, hogy Hillary Clinton, aki akkor a külügyi tárcát irányította, a hivatalos, titkosított tartalmú elektronikus levelezéséhez a magánszerverét használta. A két szülő egyúttal azzal is vádolja Hillary Clintont, hogy nyilvános közleményeiben és nyilatkozataiban a becsületükbe gázolt, rágalmazta őket.
A két áldozat egyike a követség sajtórészlegén dolgozott, a másikuk pedig biztonsági tiszt volt.
A beadvány szerint Hillary Clinton bizalmas és titkos információk kezelésében tanúsított “szélsőséges nemtörődömsége” a “közvetlen” oka a terrortámadásnak. Az információk ugyanis – a pert kezdeményezők szerint – “könnyen idegen hatalmakhoz”, majd pedig a terroristákhoz kerülhettek.
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, amikor a múlt hónapban bejelentette az e-mailek ügyében folytatott FBI-vizsgálat eredményeit, úgy fogalmazott: “lehetséges, hogy ellenséges szereplők hozzáfértek” a külügyminiszter elektronikus leveleihez. De hozzátette: nem találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy a szervert sikeres hackertámadás érte volna.
Patricia Smith beszédet mondott a republikánusok clevelandi konvencióján is, ahol a többi között hangsúlyozta: “személyesen Hillary Clintont okolom a fiam haláláért”.
Nick Merrill, a Clinton-kampány egyik szóvivője nyilatkozatot adott ki, s ebben így fogalmaz: “kilenc különböző nyomozást folytattak a bengázi terrortámadás ügyében, de egyikük sem talált bizonyítékot arra, hogy Hillary Clinton méltánytalanul járt volna el”.
Orientalista.hu – MTI


Már harmincezer külföldi lehet az Iszlám Állam soraiban



Az Európai Unión belül Belgiumból, Franciaországból, Németországból és az Egyesült Királyságból csatlakoztak a legtöbben a dzsihadista szervezethez.
Mintegy 30 ezer külföldi harcol az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet soraiban Irakban és Szíriában, és ezért egyre nő a terrortámadások kockázata a származási országokban – közölte kedden az ENSZ Terrorellenes Bizottságának vezetője.
Jean-Paul Laborde rámutatott, hogy mivel az Iszlám Állam egyre több területet veszít, a külföldi dzsihadisták hazatérnek, méghozzá nemcsak Európába, hanem más országokba is, mint például Tunéziába és Marokkóba.
Laborde egy olyan szűrőrendszer felállítását sürgette az érintett országokban, amelynek segítségével különbséget lehet tenni az Iszlám Államtól visszatérő veszélyes és nem veszélyes harcosok nagy része között.
Az ENSZ-bizottság vezetője hozzátette: míg a nemzetközi közösség jogi eszközökkel küzd a terrorizmus ellen, a terrorszervezetek jóval rugalmasabbak és gyorsabban alkalmazkodnak a körülményekhez. Annak érdekében, hogy hasonló rugalmassággal tudjon a nemzetközi közösség fellépni a terrorizmussal szemben, olyan vállalatokkal kellene együttműködnie, mint a Google, a Twitter és a Microsoft, hogy a szólásszabadság megsértése nélkül lehessen nyomon követni a terroristákat a világhálón.
Laborde emellett felszólította a érintett országokat, hogy fokozzák az információcserét egymás között, ellenkező esetben nőni fog a terrorista cselekmények száma.
Az Iszlám Államhoz Irakban és Szíriában kétszer annyi külföldi csatlakozott 2015-ben mint az azt megelőző évben. Az Európai Unión belül Belgiumból, Franciaországból, Németországból és az Egyesült Királyságból csatlakoztak a legtöbben a dzsihadista szervezethez.
Orientalista.hu



Ausztrál miniszter: 


hazudoznak, lopnak,


 verekednek miközbe


szegény menekültnek 


nevezik magukat



KÖZZÉTÉTEL IDEJE: 20:43 / KOMMENT : 1
A menedékkérők hazudnak, és szándékosan saját magukon ejtenek sebeket, hogy bejussanak Ausztráliába – jelentette ki Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter csütörtökön az országa által Nauru szigetén működtetett menekülttábor lakói ellen elkövetett visszaélésekről szóló, előző nap kiszivárogtatott jelentésekre reagálva.
A BBC brit közszolgálati adó szerint Peter Dutton a The Guardian Australia című helyi lap szerdán megjelent beszámolójával kapcsolatban a 2GB Radio ausztráliai rádiónak elmondta: nem tűr meg semmiféle szexuális bántalmazást, de korábban már tudomására jutottak erről szóló jelentések, amelyek szerinte hamis állítások. Ezt azzal indokolta, hogy “egyes emberek olyan messzire mentek, hogy saját magukon ejtettek sebeket, és felgyújtották magukat, hogy Ausztráliába jussanak”. Hozzátette: “bizonyára egyesek hamis dolgokat állítottak” az országba jutás érdekében.
Az ausztrál napilapnak több mint kétezer olyan jelentés került a birtokába, amelyek a csendes-óceáni Naurun tartózkodó migránsok, köztük gyerekek elleni támadásokról, szexuális visszaélésekről és lelki bántalmazásokról szólnak. Az újság szerint ezek a dokumentumok a mintegy 500 embert elszállásoló naurui befogadóközpont személyzetének feljegyzései, amelyek 2013 augusztusa és 2015 októbere között készültek. A jelentésekben szereplő áldozatok több mint fele tizennyolc éven aluli. Gillian Triggs, az ausztrál emberi jogi főbiztosság elnöke szerint azonban a menedékkérőknek a naurui táborba történő elhelyezése illegális, etikátlan és fenntarthatatlan. Triggs védelmébe vette a jelentéseket, amelyeket meglátása szerint szakemberek készítettek a táborban történt incidensekről. Az emberi jogi főbiztos rámutatott: a táborokat titkolózás övezi, ahova nem tudnak riporterek bejutni.
Ausztráliát a menedékkérőkkel szembeni nagyon kemény politikája miatt rendszeresen bírálják emberi jogi szervezetek. Az ausztrál haditengerészet ugyanis rendszeresen visszafordítja az illegális bevándorlókat szállító hajókat. Azokat a migránsokat pedig, akiknek sikerül elérniük Ausztrália partjait, a hatóságok a Pápua Új-Guineán lévő manusi, illetve a naurui vagy az indiai-óceáni Karácsony-szigeteken működő táborokban helyezik el menedékkérelmük elbírálásának idejére. Ausztrália azonban még akkor sem engedi a területén történő letelepedést, ha a hatóságok jogosnak találják a bevándorlók menedékjog iránti kérelmét.
A naurui jelentések közzétételének napján Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kijelentette, hogy ki fogják vizsgálni ezeket az eseteket. A kormány azonban leszögezte, hogy továbbra sem hajlandó változtatni a bevándorlással kapcsolatos politikáján.
Forrás: kuruc.info



Az éj leple alatt légihídon szállítják a 

hódítókat Németországba


A berlini szövetségi kormány az éj leple alatt, titokban repülőgépekkel, charterjáratokon tömegesen szállítja az afroázsiai migránsokat a németországi nagyvárosok repülőtereire, majd onnan a Migrációs és Menekültügyi Szövetségi Hivatal utasítására buszokkal a különböző befogadótáborokba. A Balkánon keresztül egyelőre nem érkeznek a migránsok Németországba, a sáskahadat szállító autóbuszok és vonatszerelvények is teljesen eltűntek, ezért az átlag német polgár azt hiszi, hogy alább hagyott a Nyugat-Európa megszállása. Csakhogy a látszat csal, mert a németországi repülőterekre éjszakánként titokban, charterjáratokon tömegesen ömlesztik a migránsokat – írja a Kopp Online német hírportál. A Köln-Bonn repülőtér (fotó: Kopp Online) Angela Merkel „nagy szakmai tudással bíró” migránsai az eddigi gyakorlattal ellentétben mostanában nem különvonatokon és autóbuszokon érkeznek meg Németországba, hanem a szilveszteri kölni, majd az azt követő további események után manapság már nem olyan szíves vendéglátó németek elől szinte elrejtve, titokban, éjszakai repülőjáratokon, majd autóbuszokkal szállítják őket a különböző befogadóállomásokra. A Kopp Online több szemtanúra is hivatkozva azt írja, hogy mivel a balkáni útvonalon keresztül szinte teljesen megszűnt a Németországba irányuló migránsáradat (leginkább a magyarok érdemeként – S. S.), az most egészen új és meglepő útvonalra tevődött át: a kontinenshódítókat Törökországban, Görögországban, Bulgáriában és egyes észak-afrikai arab országban a német kormány kezdeményezésére felszállítják az éjszakai charterjáratokra, majd egyesen Németországba viszik őket. A Köln-Bonn repülőtér éjszakai és nappali járatainak menetrendje A nevezett hírportál kiemeli, hogy a német sajtó még mindig hallgat a németországi repülőtereken éjszakánként észlelhető élénk forgalomról. Példának okáért a portál megemlíti a Köln-Bonn repülőtéren augusztus 8-án érvényben volt menetrendet. Az érkező gépek tanulmányozása után rögtön kiderül, hogy éjjel 00:30 órától kezdődik a „migránscsúcsforgalom” az említett repülőtéren, miután a Törökországból és Görögországból induló repülőgépek szinte egymásután szállnak le egészen reggel hat óráig, miközben a Földközi-tenger keleti térségéből a Köln-Bonn repülőtérre nappal mindössze egyetlen gép érkezik, illetve indul abba a térségbe. Hogy miért csak egy? Hát azért, mert a legutóbbi terrorcselekmények miatt az oda irányuló német turistaforgalom nagyon lecsökkent. Éjszaka viszont van, amikor tizenhárom repülőgép is érkezik. Migránsok a hannoveri repülőtéren (fotó: Kopp Online) E hét keddjén például 00:30 órától kezdve a következő helyekről érkeztek charterjáratok a Köln-Bonn repülőtérre: 00:30 óra: Szaloniki (Görögország) 00:55 óra: Isztambul (Törökország) 00:55 óra: Adana (Törökország) 01:25 óra: Izmir (Törökország) 01:25 óra: Isztambul (Törökország) 01:50 óra: Adana (Törökország) 02:25 óra: Antalya (Törökország) 02:40 óra: Antalya (Törökország) 02:45 óra: Antalya (Törökország) 02:50 óra: Antalya (Törökország) 04:20 óra: Ankara (Törökország) 05:35 óra: En-Nádor (Marokkó) 06:05 óra: Izmir (Törökország) A Kopp Online hírportál szerint egyértelmű, hogy az elmúlt hetekben migránsszállító légihíd működik a török és a német városok között. A Köln-Bonn repülőtér forgalma után érdemes megtekinteni a hannoveri repülőtér 01:35 óra és 06:15 óra közötti menetrendjét is, pontosabban azon városok neveit, ahonnan a charterjáratok érkeznek: Burgasz (Bulgária), Heraklion (Görögország), Izmir (Törökország), Antalya (Törökország) és Ankara (Törökország). Willkommen! S. Stuttgarter – Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/4/162393/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Horvátország katonai helikoptereket kapott az USA-tól - Szerbia pedig azok lelövésére alkalmas fegyvereket vásárol



Közzétette: Szerkesztő2016. augusztus 11. csütörtök, 13:16
Ha valamit megtanulhattunk a történelem során, akkor az az, hogy a nagyhatalmak sosem adnak semmit se ingyen, 16 harci helikoptert meg pláne nem. 
Továbbra is dúl a hidegháború Amerika és Oroszország között, amely időnként fel-fel melegszik, általában persze a lehető legmesszebb a két ország határaitól. Ennek legutóbbi ékes példája, hogy Horvátországba szerdán megérkezett öt harci helikopter abból a tizenhatból, amelyet az Egyesült Államok ajándékozott Zágrábnak, amelyel ismét felkorbácsolta a hangulatot a Balkánon.

Langyosodó hidegháború

Az utóbbi években számos esetben alakult ki konfliktus a két világhatalom között. Ilyen volt, amikor az Egyesült Államok több száz millió dollár értékű haditechnikai eszközt szállított az ukrán hadseregnek a Donyec-medencei szakadárok elleni harchoz, míg az oroszbarát szakadárokat Moszkva támogatta. Beszédes az a tény is, hogy a legmodernebb orosz és amerikai haditechnika a szíriai fronton csapott össze, hiszen a CIA már 2014 óta szállítja az amerikai TOW tankelhárító rakétákat az ISIS-el gyakran összejátszó iszlamista szakadároknak, míg az oroszok T-90-es csúcstankokkal támogatták Basár el-Aszad, a törvényesen megválasztott szír elnök csapatait. 

A balkáni darázsfészek 

De az orosz-amerikai katonai ellentétnek kiváló birkózó felületet nyújt a Balkán is, ahol a hagyományosan oroszbarát Szerbia jövőre csupán 30 kilométerre a horvát határtól, a délvidék területén tart nagyszabású hadgyakorlatot az orosz hadsereggel karöltve. A Szláv Testvériség 2016 nevű gyakorlatról a portálunk is beszámolt, amelyről még a szerb katonai elemzők is azt állítják, hogy azzal „Szerbia és Oroszország a Nyugat szemébe dugja az ujját”.
Mindeközben a NATO és egyben az EU nyugat-balkáni határországát jelentő Horvátország nyugatról kap támogatást, annak ellenére is, hogy a folyamatos fegyverkezés csak újragyújtja a balkáni puskaporos hordó folyton parázsló kanócát. Az USA még tavaly jelentette be, hogy 16 Kiowa Warrior típusú helikoptert ajándékoz Zágrábnak, amelyek értéke több száz millió dollár.
Az első helikopterek tegnap érkeztek meg Horvátországba, az ünnepélyes fogadtatáson Kolinda Grabar-Kitarovic is arról beszélt, hogy "A biztonság nem magától teremtődik, és nincs ingyen". Mindazonáltal hozzátette, hogy a horvát haderő modernizálása nem jelent fenyegetést senkire nézve. 
Aleksandar Vučić azonban szemmel láthatóan nem igazán hisz a horvátoknak, hiszen a szomszédos ország fegyverkezésének hírére bejelentette, hogy Szerbiának is fegyvereket kell vásárolnia. Így aztán az ország olyan haditechnikát igyekszik beszerezni, amelyek alkalmasak a Kiowa helikopterek lelövésére is. 
Drága mulatság a katonai erőfitogtatás
A Jugoszlávia széthullását okozó balkáni konfliktusban résztvevő országok saját bőrükön tapasztalhatták meg milyen költségekkel jár egy háború, hiszen annak hadi kiadásait mai napig magukon cipelik az érintett országok.
Mindezek ellenére Szerbia és Horvátország is óriási költségvetési tételeket mozgat meg látszólag saját biztonságának szavatolására, valójában pedig az USA-Oroszország közötti  katonai erőfitogtatás támogatására. 
A horvát kormány májusban járult hozzá, hogy kötelezettséget vállal a 16 helikopter felszerelésére, valamint az utánuk járó általános forgalmi adó (áfa) kifizetésére. A kormány a költségvetésben 13 millió eurót különített el erre a célra.
R. P.


Szíria


Közzétéve 2016-08-09 | Szerző: Admin
Az ISIS mostanság nem kapott akkora verést Szíriában, mint a tegnapi, amivel bekínálta őket az orosz légierő. Hírek szerint még ma is lángolnak az érintett területek. Az orosz Honvédelmi Minisztérium tájékoztatója “nagy számú ellenséges élőerő megsemmisítését” említi egyebek között.


Persze a közvéleményt mostanság az Aleppo-história érdekli elsősorban!
Hát ott rotyog a “katlan”! A felek saját harci sikereiket kürtölik a nagyvilágba. Ki-ki válogathat a neki leginkább tetsző hírforrások jelentései közül.
cem
Sokat jelenthet az a körülmény, hogy a hírözönben olyan azért nem szerepel, hogy a martalócok délkeleti irányú kitörése sikerült volna.
A cementgyárat uraló szír kormányhadsereg-amint az az alábbi térképről jól kivehető-az egész úttalan környéket belövés alatt képes tartani, miközben minden út a kormányerők ellenőrzése alatt áll. Még tán az is feltételezhető, hogy a szakadatlan kisérletezgetésbe belefáradó martalóchordákat egyszercsak katlanba zárják a lakatlan térségen.
orheal
Ami biztos: tegnap dél óta az érintett térséget az orosz légierő non-stop gondozza. Harci gépekről és helikopterekről egyaránt hintik a már végképp nem tudni hogy támadó-vagy védekező martalóchordákat.


Ma reggel három darab ballisztikus rakéta is rombolhatta az egész Aleppo “felszabadítását” tervező és meghirdető latorbandák hangulatát.
ram
Északkelet-Latakiában a kormányhadsereg könnyed csatákban szerezte vissza a bűnbandáktól Ayn Al-Baydaa, Ruwaysat Risho és Sher Al-Daba’a városokat. Sok lator elszaladt Aleppohoz, így aztán a maradék nem okozott különösebb gondot. A hadsereg offenzívájának következő célpontja, hogy elfoglalják a dzsihadistáktól Kabaneh és Jisr Al-Shoghour martalócerősségeket, és kaput nyissanak Nyugat-Idlib tartományra.
éla
A szíriai polgárháború más egyéb-Aleppo mellett sokadlagos fontosságúnak mondható-helyszínein a háború ketyeg tovább.
Szíria déli-Jordániával és Irakkal határos-területeiről olyan hírek érkeztek, hogy ott brit különleges erőket láttak tegnap.




Több mint száz belga terrorista indult vissza Európába


BRÜSSZEL, 13:28
Az elmúlt hat hónapban mintegy 10 százalékkal emelkedett a Franciaországból Szíriába indulók száma, ahonnan eddig mintegy 1200-an csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez – írta a fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM) adataira hivatkozva internetes oldalán az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati rádió és televízió.
A beszámoló szerint a belga elemzőközpont és az amerikai titkosszolgálatok adatai azt mutatják, hogy 2012-es megalakulása óta 36 500 külföldi csatlakozott az Iszlám Államhoz.Európában Franciaországot a brit és a német állampolgárok követik, ahonnan 600-600 ember távozott, hogy részt vegyen a szervezet harcaiban.
Fotó: AFP
Legtöbben, legalább háromezren Tunéziából álltak terroristának, Szaúd-Arábiából több mint 2500-an, az Oroszországi Föderációból pedig mintegy 1500-an csatlakoztak a szervezethez, akárcsak Marokkóból és Jordániából.
A portál tájékoztatása szerint 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz. A harcosok közül 328 férfi, 86 nő és 43-an vannak olyanok, akik nem töltötték be a 18 évüket, vagy a harcokban részt vevő szülők gyermekeként érkeztek Szíria vagy Irak területére.A hamisan keltett halálhírrel többeknek sikerül eltűnni a titkosszolgálatok látóteréből.

Az év elejéig 114 belga állampolgár hagyott fel a harcokkal és indult vissza Európába.

Továbbá a testületnek jelenleg 4 olyan emberről van tudomása, akik épp úton vannak, hogy csatlakozzanak a régióban működő terrorszervezetekhez.
Fotó: AFP
Az Iszlám Államnak Belgium területén legkevesebb 157 nyilvántartott támogatója van az elemző központ és a belga titkosszolgálatok adatai szerint. A belga fenyegetéseket elemző központ január elején helyezte kilátásba a külföldre távozott és szélsőséges csoportokhoz csatlakozott belga állampolgárok igazolványának visszavonását, vagy érvénytelenítését. Eddig 11 lehetséges terrorista szervezetben harcoló, vagy a csoportokhoz csatlakozni vágyó belga állampolgár személyi igazolványát vonták vissza.
(MTI)

Klaus: minden eszközzel meg kell állítani a 


migránsok Európába özönlését

2016-08-09 Hírözön

A jelenlegi migrációs válság megoldásának egyetlen útja, hogy minden eszközzel meg kell állítani a migránsok tömeges Európába özönlését, s ugyanakkor vissza kell toloncolni mindenkit, aki illegálisan érkezett Európába – állítja Václav Klaus volt cseh elnök abban az interjúban, amelyet a Tyden című cseh társadalompolitikai hetilap közölt hétfőn megjelent, legújabb számában.
A jobboldali politikus szerint nem reális, nem megvalósítható Milos Zeman cseh államfő azon javaslata, hogy Európa, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína az ENSZ égisze alatt katonai támadást indítsanak a terroristák ellen.
Úgy vélem, egyetlen út van: határozottan és minden eszközzel megállítani a jelenlegi tömeges bevándorlást Európába. Megállítani. Pont.” – szögezte le Klaus az interjúban. Szerinte ezt annak ellenére is meg kellene tenni, hogy a liberálisok azt állítják: a migráció az emberek alapvető jogai közé tartozik.
A második lépés: visszaküldeni mindenkit, aki feketén érkezett. Más út nem létezik” – húzta alá a volt cseh államfő, akinek meggyőződése, hogy a további fegyverkezés vagy a biztonsági intézkedések fokozása “abszurd gondolat”.
Václav Klaus szerint a migráció és a terrorizmus kapcsán ellentét keletkezett az európai uniós elit és az európai polgárok között.  ”Hatalmas ellentét jött létre az egészségesen gondolkodó hallgató többség és az európai elitek között” – fejtette ki véleményét az egykori államfő. Szerinte Európa ugyan nem áll senkivel háborúban, de ezen a téren, tehát az elitek és a polgárok többsége között “háború felé tart a helyzet, s ennek a háborúnak messzire mutató következményei lehetnek”.
Hozzátette: “Úgy látom, hogy ez az ellentét az emberek ezen két csoportja között egy bizonyos tömeges felkeléssel fenyeget”.
A volt cseh államfő kérdésre válaszolva nem kívánta minősíteni a törökországi puccskísérletet, és úgy vélte, hogy az Európai Uniónak a jelenlegi helyzetben nem lenne szabad vízummentességet nyújtani a törököknek. Václav Klaus nem szeretné, hogy Törökország a maga értékeivel az Európai Unió tagjává váljon.
Ugyanakkor nekem teljesen mindegy lesz, ha belép az EU-ba. Mert én azt szeretném , hogy az EU legyen szétverve.
Ha ehhez Törökország belépése hozzájárulna, akkor azt csak üdvözölném” – zárta eszmefuttatását az 1989-es rendszerváltás utáni időszak egyik meghatározó cseh politikusa.
MTI


Amerikai rakétalövészet a 


Bakonyban

Zord Gábor László, 2016. augusztus 11., csütörtök 20:02 
Fotó: Zord Gábor László
Július óta amerikai lánctalpasok gyakorlatoznak a honvédség bakonyi lőterén az Oroszországgal szembeni elrettentő intézkedések, az úgynevezett Atlanti határozottság hadművelet keretében. Tudósítónk a napokban rendkívüli hozzáférést kapott a Bradley harcjárművek TOW páncéltörő rakétás éleslövészetéhez.
2014 óta az amerikai hadsereg több, odahaza állomásozó alakulata is „regionális orientációt” kapott, ami azt jelenti, hogy szükség esetén vagy gyakorlatok idejére a világ egy meghatározott térségébe telepítik őket, így lehetőségük van az ottani viszonyok, szövetséges országok, potenciális ellenségek jobb megismerésére, ami könnyebbé teszi a „munkájukat”, ha arra kerül a sor. Ilyen alakulat a Georgia államban lévő Fort Stewartban állomásozó 3. lövészhadosztály 1. dandár harccsoportja is, mely Közép-Kelet-Európára, azaz Oroszország elrettentésére fókuszál. Hozzájuk tartozik az 5-7 hadrendi számú páncélos felderítő zászlóalj is, mely tavaly őszi magyarországi tartózkodása után ezekben a hetekben ismét a bakonyi lőtereken vendégeskedik. A mintegy háromszáz fős egység átrándulásai során csak személyi állományát hozza át az óceánon, az ittlétekkor használt haditechnikát a németországi előretolt raktárakból, az úgynevezett Európai tevékenységi készletből (EAS) vételezik. Az igénybe vett járművek onnan már vasúton utaznak gyakorlataik aktuális helyszínére, mint például júliusban a hajmáskéri vasúti rakodóhoz. A lánctalpas Bradley páncélozott harcjárművek, a régebbi M113-asra épített harctéri mentők és aknavetők, a különböző teherautók és az elmaradhatatlan Humvee terepjárók azóta a honvédség központi gyakorló- és lőterén, a Bakonyban dolgoznak, hol önállóan, hol a honvédség tatai 25. dandárjával együttműködésben a Warpaint Ride 2016 hadgyakorlat keretében. Körletük a Jutaspuszta melletti újmajori táborban van, itt parkolnak, itt zajlanak a karbantartások, és az itteni – 1991 előtt a szovjetek által is használt – épületekben vannak elszállásolva az amerikai katonák. Gyakorlataik egy része, kézifegyveres lövészeteik a közeli Rátóti-Nagy-mezőn zajlanak, de amikor nagyobb kötelékben,  nehezebb fegyvereikkel tartanak éles lőgyakorlatot, át kell gördülniük a 82-es út túloldalára (Gyulafirátót északi részén, Tikhegy-zártkernél kifejezetten erre a célra van egy aluljáró), az úgynevezett „0” ponti szektorba, amit nyugodtan lehet a bakonyi lőtér szívének is nevezni. Itt, kelet-északkelet irányban nagy távolságú tüzérségi éleslövészeteket is biztonságosan le lehet folytatni, az évtizedek alatt kráterek tízezreivel kicsipkézett célterületek az Öreg Futóné, illetve a Móroc-tető alatt húzódnak, jól kivehetőek a műholdfelvételeken is.


A „0” pont közelében lévő lőtérvezérlő emeletén tanyáznak az amerikaiak, itt fogad Christopher S. Mahaffey alezredes, az 5-7 parancsnoka, aki elmagyarázza, hogy éppen mit csinálnak az emberei. A bal szárnyon két Bradley nyomul előre a szemközti gerincig, hogy felderítse a terepet, míg a jobb szárnyon lemaradva őket követő harcjárművek fedezik őket, de ugyanez a feladata a jobbra elöl, egy magaslat körül lévő aknavetősöknek is. Az ellenség a szemközti hegyek alatt, az említett célterületeken bukkan fel. A mozzanatot oda-vissza elpróbálják, a fedezetet előrenyomulás és visszavonulás közben is biztosítják. Az úgynevezett „száraz futam” során mindent elpróbálnak, hogy amikor az „éles futamra”, tehát az éleslövészetre sor kerül, minden klappoljon. Addig a lőtérvezérlő ablakából fotózhatok, de közelről is megnézhetem azt a Bradley-t, mely a mai napon a fő attrakciót szolgáltatja. A jármű meglehetősen magas, de a hat katonát és a háromfős személyzetet befogadni képes küzdőtere civileknek így is szűkös, nem klausztrofóbiásoknak való. A páncélos tornyában megmutatják a 25 milliméteres gépágyú kétféle lőszerének (páncéltörő, repesz-romboló) tárazását, a tájékoztatást tartó törzsőrmester azonban rámutat, hogy a kék színnel jelölt lövedékek gyakorlásra vannak, alumínium maggal – éles harchoz tungszten és lemerített urániumból készült lövedékek is rendelkezésre állnának. A személyzetnek különböző infravörös kamerarendszerek segítik a tájékozódást és a célzást, de a parancsnoknak rendelkezésére áll egy nagy multifunkciós képernyő is, amin egy elektronikus térképen nyomon követheti, hogy merre is jár, de ide parancsok is befuthatnak.
Érdeklődéssel várom, hogy odahozzák a várva várt páncéltörő rakétát is a járműbe málházáshoz, mire közlik velem, hogy az már ott van, pontosan azok alatt a bal oldali ülések alatt, ahova én is leültem az eligazítás idejére. Egy pillantás, és tényleg ott van a vaskosabb kályhacsődarabot idéző, katonazöld, az éles robbanófejet jelző sárga, és a rakétahajtóművet jelző barna gyűrűkkel ellátott konténer. A henger talpán 71F–1 felirat jelzi, hogy a vezetékes irányítású TOW rakétacsalád egyik újabb tagjához van szerencsém. Ez nem direkt megy neki az ellenséges tanknak, hanem alacsonyan elrepül felette, és szenzorai ekkor hozzák működésbe két, lefelé néző penetrációs robbanótöltetét, melyek egymástól kissé eltérő szögben lyukasztják át a jellemzően jóval gyengébb tetőpáncélzatot. Ide illik vagy sem, de ilyenkor azért bevillan, hogy a szíriai lázadóknak nincs ilyen jó dolguk. Nekik az amerikaiak és térségi szövetségeseik még a korábbi, BGM–71E változatot szállítják, melynek a jóval vastagabb frontális, vagy oldalsó páncélzattal kell megküzdenie, és mint a tapasztalatok mutatják, a megfelelő technikával el is téríthető céljától.
 Fotó: Zord Gábor László
Nem sokkal később már egy páncélozott Humvee terepjáróval, az elővigyázatosság kedvéért golyóálló mellényben és sisakban követjük a „0” ponttal szemben lévő gerincre a Bradley-ket. Kísérőm pattogós stílusban instruálja a sofőrt, hogy melyik csapáson haladjon, és közben nem fukarkodik a „négybetűs szavak” használatával, azaz sűrűn b...megol. A harcjárművek először egy mélyedésben belövik, azaz a célzórendszerrel összehangolják a csöves fegyvereket, de itt kerül sor a rakéta betöltésére is a torony bal oldalán lévő indítóba. Ez úgy történik, hogy a küzdőtér hátsó része feletti nagy csapóajtót kinyitják, és az egyik katona az ülés alól kivett rakétát konténerestől bedugja az indítócsőbe, ahol az csatlakozik az elsütő berendezéshez. Amikor ezzel megvannak, a mélyedésből kitolatnak a lánctalpasok, majd megkezdődik az előrenyomulás. Időnként, menet közben leadnak egy-egy lövést stabilizált ágyújukból (ez mindig a célra néz, bármit is csináljon alatta a terepen futó jármű), aztán a Malom-völgyre néző magaslaton tüzelőállást foglalnak. Várják, hogy parancs érkezzen a szemközt lévő célterületen felderített ellenség elpusztítására, aminek a környékét addig is megszórják az aknavetősök. Közel negyed óra kell, míg a rádióban elhangzik a firing, azaz tüzelés vezényszó. A tőlünk száz-kétszáz méterre lévő Bradley tornyának felénk eső, bal oldalán több méteres lángnyelv látszik villanásnyi időre, majd a rakéta pillanatok alatt fénylő bíborszínű ponttá zsugorodva kezdi meg első és egyben utolsó útját áldozata felé. A látványt időben kissé lemaradva hang is követi, hangos pukkanás, majd sivítás formájában. Mivel a cél a rendszer hatótávolságának szélén, mintegy négy kilométerre van, pontosan húsz másodperc kell a rakétának, hogy odaérjen. Bármennyire is gyors az emberi szemnek egy TOW-indítás, a rakéta – akárcsak hasonló funkciójú társai – lassúnak számít, alig éri el a hangsebesség kétharmadát.
A kelet-északkeleti irányon kirepülő, kilencvenezer dolláros (25 millió forint) lövedék a Móroc-tető aljában, élénk narancsszín villanással robban, jól láthatóan néhány méterrel a talaj, illetve célja fölött, ahogy tervezték, telitalálatot elérve. 1:0 a demokrácia javára. A fiatal egyenruhások egyikének erőltetett nevetése zárja az éleslövészetet.



NATO-bázis lesz Magyarországon, az 


oroszok nem örülnek


A NATO-Oroszország megállapodás megsértése nélkül erősítik meg “a keleti szárny” védelmét – szögezte le szombaton a magyar sajtónak nyilatkozva Orbán Viktor miniszterelnök, miután részt vett az Észak-atlanti Tanács kétnapos, a varsói NATO-csúcson tartott tanácskozásán.
Orbán Viktor az M1 aktuális csatornán is sugárzott nyilatkozatában kifejtette: miután a közép-kelet-európai országok beléptek az észak-atlanti szövetségbe, éveken át vita tárgyát képezte, hogy csupán a tagság mellett “maradunk, vagy továbbmegyünk, és a NATO-katonai képességeket is telepítjük”.
Senki nem akarta úgy biztonságba helyezni Közép-Európát katonailag, hogy közben ellenségünkké tesszük Oroszországot” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A korábbi NATO-Oroszország megállapodásokat nem rúgjuk fel, mégis néhány közép-európai országban rotációban, de folyamatosan katonai jelenlét lesz, és néhány másik országban, így Magyarországon is katonai vezetési pontot helyezünk el” – foglalta össze Orbán Viktor a varsói csúcson hozott döntés lényegét.
A miniszterelnök közlése szerint már kijelölték a magyarországi vezetési pont helyét, hogy “szükség esetén, ha katonai erőket kell a védelmünk érdekében Magyarországra hozni, akkor a vezetési struktúra már kiépült legyen”.
Mindezek alapján Orbán Viktor kijelentette: ez a csúcstalálkozó Magyarország és a magyar emberek biztonsága szempontjából rendkívül fontos és jelentős volt.

Az oroszok dühösek

A NATO varsói csúcsértekezletének döntései arról tanúskodnak, hogy a szövetség a hidegháborútól a valóságos háború felé lépett – jelentette ki Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök szombaton az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
A varsói retorika ordítóan arról árulkodik, hogy szinte hadat akarnak üzenni Oroszországnak. Védelemről beszélnek, miközben ténylegesen már támadó akciókra készülnek”
hangsúlyozta Gorbacsov. A nyilatkozat többi része ide kattintva olvasható el.

A migráció ellen is fellépnek

A kormányfő arról is szólt: magyar kezdeményezésre a NATO is segítségül szolgál a migráció elleni küzdelemben. Közölte: Magyarország azt akarta elérni, hogy a szövetség “vonódjék be az illegális migráció megállítását célzó európai erőfeszítésekbe”.
A magunk oldalára állítottuk a NATO-t: (…) kimondtuk, az illegális migrációt meg kell állítani, a külső határokat meg kell védeni, az ellenőrzés nélküli beáramlás nemcsak civil, hanem katonai biztonsági kockázatot is hordoz” – mondta Orbán Viktor.
Hozzátette: a NATO-nak érdeke, hogy ez a jelenség megszűnjön, és ezért a NATO bizonyos képességeket mozgósít is, elsősorban a tengeri határok megvédésére.
Orbán Viktor Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott. A török menekültpolitika továbbra is arra épül, hogy kiválogatják a képzett migránsokat.

Ukrajna esélytelen

A NATO-Ukrajna találkozó kapcsán Orbán Viktor arról beszélt, Magyarország mindig is támogatta, hogy keleti szomszédunk épüljön be ebbe a biztonsági-védelmi rendszerbe, “ugyanakkor ennek a gondolatnak itt nincs többsége”.
A bukaresti NATO-csúcson például leszavazták Ukrajna belépését, “ez a kérdés ezért ma nincsen napirenden”, mert “itt távol állnak egymástól az álláspontok”, hiszen “Ukrajna egy nehéz helyzetben lévő ország, és nem látjuk, hogy hogyan lehetne rövid távon nyugatosítani akár a gazdaság működését, akár a közigazgatását, akár a védelmi rendszerét”.
A NATO tagállamai azonban átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára.


Magyar Gulág-túlélő: a táborokban zsidók 

voltak a parancsnokok, sokan közülük ott 

gazdagodtak meg


Az erdélyi születésű Csibi Zoltán már 88 éves, tehát megengedheti magának, hogy igazat szóljon. Meg is teszi, így aki eddig nem volt ezzel tisztában, most megtudhatja, hogy nem csak a patkányforradalmat és a Rákosi-terrort vezényelték a "beilleszkedett" zsidók, akikkel Lázár János szerint több száz éven át sikeres volt az együttélés, hanem a Gulágon is ők voltak a főnökök, amint azt korábban Szolzsenyicin is megírta. A Gulág márpedig igazi haláltábor volt, úszómedence, színház, zenekar és tábori bordély nélkül, ahol nem kevés magyar lelte halálát. Mégis, bármilyen hihetetlen, egyetlen ilyen zsidó tömeggyilkos felkutatását és bíróság elé állítását nem követeli Efraim Zuroff és a Wiesenthal Központ, és egyetlen ilyen vérszomjas gazembert sem kergettek még a halálba... (Ellenkezőleg, lásd a Morel-ügyet ebben vagy ebben a cikkünkben.) (Kuruc.info) (A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.) 
Forrás: https://kuruc.info/r/34/124731/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A haláltáborokban mindenhol a zsidók voltak a jobb helyeken és még csencseltek is


Dunába lőtt zsidók - Az IGAZSÁG! (dr. Fürcht Pál olvasatában)





A Francia Idegenlégióban is népszerű a 

Betyársereg - interjú egy magyar légióssal 


augusztus 10, 2015 betyarsereg.hu 
Egy hazafi a dél-amerikai Francia Guyana-ról küldött üzenetet a Betyárseregnek. Leírta, hogy mennyire tisztel bennünket és küldetésünket. Ha pedig már jelentkezett mi megkérdeztük milyen is az a híres Francia Idegenlégió. Interjúnk N.A.-val egyenesen Dél-Amerikából! 
A Francia Idegenlégióban is népszerű a Betyársereg - interjú egy magyar légióssal


Honnan jöttél és milyen terveid voltak mielőtt kimentél? Úgy tudom hazafias érzelmű vagy és mielőtt elmentél aktív voltál a nemzeti oldalon. 

Somogy megyéből, Kaposvár városából jöttem. Réges-régen, pontosan az érettségim után bármilyen meglepő volt egy tervem, az hogy rendőr leszek, de ez az elképzelésem az idővel és az élettel egyenesen arányos módon elkopott. Nagyon gyors ütemben szertefoszlott bennem, az az "illúzió", hogy szolgálunk és védünk. Kezdtem belelátni a dolgokba, és a felvételi után eltanácsoltak a miskolci rendészetiből, mondván, hogy balhés srácokat, köszönik nem várnak. A légió már egyébként akkortájt foglalkoztatott, csak nem volt rá lehetőségem, sem pedig pénzem, hogy csak úgy kiutazgassak "majd lesz valami" alapon. Aztán az élet, úgy hozta, hogy csak itt kötöttem ki. Háromszor jártam meg Aubagne-t mire felvételt nyertem. 

Igen, hazafias érzelmű vagyok, mondhatni nyugodtan azt is, hogy NS. Aktív voltam a nemzeti oldalon otthon. Rengeteg koncert, rendezvények, meg természetesen a bunyók, balhék sem maradtak el. 
(...) 
A NÉPSZAVAZÁS MEGHAMISÍTÁSA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése