2016. szeptember 8., csütörtök

A nemzeti hírháló oldalairól VI.





A nemzeti hírháló oldalairól VI.


Magyarok és szlovákok fogtak össze

a kettős állampolgárságért 


Az újabb tüntetés meghirdetését követően, máris szélesedik az összefogás a kettős állampolgárság kapcsán. Az alkotmánybíróság immár két éve halogatja a döntést a több mint 40 képviselő által aláírt állampolgársági beadvány ügyében. Ez indokolja a kettős állampolgárság munkacsoport által szeptember 1-jén (vasárnap), 15 órakor Kassán, az alkotmánybíróság épülete elé szervezett tüntetést, amelyhez több politikai erő is jelezte csatlakozását. A beadvány kezdeményezőihez és aláíróihoz intézett felhívásunk értő fülekre talált, a munkacsoport és civil támogatói mellett a Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd és az SDKÚ is képviselteti magát az eseményen. Ezenfelül a beadványt korábban csak egy képviselője által aláírt KDH teljes frakciója is támogatásáról biztosított minket, és ugyancsak képviselteti magát a tüntetésen. Bízunk benne, hogy ez a széles körű megmozdulás előmozdítja a lelassult alkotmánybírósági döntéshozatalt! 

Samu István
a munkacsoport elnöke


Maďari a Slováci sa spojili v záujme dvojitého občianstva

Po vyhlásení najnovsej demonstrácie sa rozsíruje spojenectvo a spolupráca v záujme zabezpečenia dvojitého občianstva. Ústavný súd odkladá svoje rozhodnutie vo veci podania podpísaného viac ako styridsiatimi poslancami u takmer dva roky. Táto skutočnos je dővodom usporiadania protestnej demonstrácie dňa 1. septembra 2013 (nedeža) so začiatkom o 15,00 hodine pred budovou Ústavného súdu v Kosiciach, ktorú podporili viaceré politické zoskupenia. U autorov podania a jeho podporovatežov sme nasli pochopenie, popri pracovnej skupine a civilných sympatizantoch sa na podujatí zúčastnia predstavitelia Strany Maďarskej Komunity, strán Most-Híd, SDKÚ a KDH. Okrem toho sme obdr ali prísžub, e podanie vo veci dvojitého občianstva, ktoré zatiaž podpísal len jeden poslanec, bude podporené celou frakciou KDH. Veríme, e toto masové podujatie dopomő e k urýchleniu prijatia správneho rozhodnutia zo strany Ústavného súdu. 

István Samu
predseda pracovnej skupiny
 


Zajlik A székelyek nagy menetelésének 

szervezése - Mindenkire számítanak

2013.08.28. | 07:49 Erdély.ma 
Kevésbé látványosan, de javában zajlik a Székely Nemzeti Tanács által október 27-re meghirdetett, A székelyek nagy menetelésének szervezése. A kezdeményezők az elmúlt időszakban felkeresték az összes település önkormányzatát a 45 kilométer hosszú, Kököstől Bereckig terjedő tiltakozó menetoszlop útvonalán. Az önkormányzati vezetők, lelkészek mindenütt támogatóan, sőt, lelkesedéssel viszonyultak a kezdeményezéshez - mondta a Háromszék érdeklődésére Izsák Balázs SZNT-elnök. 

Mint arról lapunkban beszá­moltunk, A székelyek nagy menetelése névvel az SZNT október 27-re, vasárnapra hir­dette meg az elképzelések sze­rint minden eddiginél nagyobb, akár kétszázezres töme­get megmozgató, formájában is újszerű autonómiatüntetést. Az elképzelés szerint 45 kilométer hosszú, tiltakozó menet­oszlop alakulna ki Kököstől Bereckig oly módon, hogy azokon a háromszéki telepü­léseken, amelyeken áthalad a Brassót Bákóval összekötő országút, ökumenikus istentiszteletet követően két irányba indulnak el a résztvevők, fél­úton találkozva a szomszédos településről érkezőkkel. 
A kormány által tervezett közigazgatási átszervezés ellen, az egységes Székelyföldért meghirdetett megmozdulást mindhárom magyar párt, az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is támogatja. 
Izsák Balázs lapunknak elmondta: az akció augusztus 8-i bejelentése óta az útvonal mentén található települések pol­gármesteri hivatalainál bejelentették a meg­mozdulást, a helyi vezetőkkel, lelkészekkel egyeztettek szervezési kér­désekben, az ökumenikus isten­tisztele­tek ügyében. Immár bizonyosnak lát­szik: felajánlás révén repülőgépből készí­tenek majd légi felvételeket a til­takozásról, a képeket pedig internetkapcsolat segítségével remélhetőleg ki­vetítőkön mutatják be a tervek szerint több amerikai és európai állam fővá­rosában a nagy meneteléssel egy időben tartandó tüntetéseken. 
A mozgósítás minden fórumon zajlik, igyekeznek minél több civil szerve­zetet is bevonni, a cél, hogy mindenki a magáénak érezze a rendezvényt, és a maga eszközeivel álljon melléje. Elké­szült az akció Fa­cebook-oldala, készül reklámfilm, lesz­nek plakátok, az elképzelések szerint a megmozdulás előtt egy héttel szekér­ka­raván is indul majd, amely számos szé­kelyföldi települést érintve jut el Három­székre - magyarázta az SZNT elnöke. 
Farcádi Botond
Háromszék
 
* * * 
Az Erdély.ma szavazást írt ki a következő kérdésben: 
Ön szerint sikerül-e úgy mozgósítani a székelyeket az október 27-i menetelésre, hogy meglegyen a tervezett 45 kilométeres menetoszlop? 
A kérdésre minden oldalunkon lehet válaszolni, a bal oldali oszlop alján a Mondja, kérem! nevű dobozban. 
A szavazás jelenlegi állása itt látható: http://erdely.ma/polls.php?pollid=360 

Valentin Stan: Én a magyarokat pártolom!

 Ti kit? Pontát? 

2013. augusztus 31., szombat 3szek.ro 
A Bukaresti Egyetem történelem szakos tanárának írása a www.valentinstan.com honlap Analytical menüpontjánál olvasható. A televíziós politikai vitaműsorokból ismert "laptopos professzor" pártatlanul kritikus szemléletű, a kisebbségek jogainak szakavatott ismerője és védelmezője olyasmire vállalkozott, amire eddig egyetlen román értelmiségi sem. 
Valentin Stan szembefordult az erősödő és a médiában teret nyerő szélsőséges nacionalizmussal, sovinizmussal. Honlapján vitába száll elvakult nemzettársaival és hazai, valamint nemzetközi dokumentumokra hivatkozva olyan alaposan, egyúttal szellemesen védi a romániai magyarok jogait, hogy erről példát vehetnek az anyaországbeli, valamint a romániai magyar politikusok. Engedélyével, szerkesztett, rövidített formában - Lakatos Péter fordításában - közöljük a tusvá­nyosi előadását követő össztűzre, blogja kommentjeire írt válaszát. 
Ami "a magyarokat pártolja" kifejezést illeti, Ön azt a hibát követi el, amely felelős a történelem legsúlyosabb kegyetlenségeiért. Azt akarja sugallni, hogy nekem a románokat kellene pártolnom az evidencia ellenében? Az igazság ellenében? Az odesszai mészárlás esetében a románokat kellene pártolnom? És ami a transznisztriai lágereket illeti? Ugyancsak a románokat, nemde? Ha Ön számára román az, aki a primitív nacionalizmust, az agresszív tudatlanságot, az intelligenciahiányos sokaságot megszemélyesíti, akkor sajnálom Önt. 
Én más románokat pártolok! Azokat, akik megvalósították Romániát! Azokat, akikről semmit nem tanítanak az iskolákban, mert gondolataik megsemmisítően hatnának a jelenkori román politikai elitre. 
Kit "pártolok én" és miért? Azok a ro­mánok, akiket én pártolok, Iuliu Maniu és Alexandru Vaida-Voevod. A "rossz nyelvek" azt mondják, Iuliu Maniu foglalta be a Nagy Nemzetgyűlés 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatába az alábbi­akat: "Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzá tartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában." 
Tudja, mit jelentenek ezek a szavak az erdélyi magyarok számára? Nem a magya­rok, hanem a románok által a történelembe foglalva? Példának okáért, ha ezt alkal­maz­nák, a romániai magyaroknak nem lenne szükségük az RMDSZ-re, nem kellene részt venniük a választásokon, mert a román lakossághoz viszonyított számarányuknak megfelelően képviseltethetnék magukat mind a parlamentben, mind - figyelem - a kormányban. 
Konzultáció a lakossággal 
Ami a régiókat illeti, egy új közigazgatási területi felosztásnak előfeltétele a lakossággal való konzultáció, jelen esetben azon Székelyföld lakóinak megkérdezése, amelyet a bukarestiek semmi módon nem akarnak elismerni. Tételezzük fel, hogy Székelyföld nem létezik, illetve nincsenek is székelyek, mert a népszámláláskor keveset jegyeztek (nem voltak hülyék, hogy székelynek vallva magukat a bukaresti vezetők pont annyival csökkenthessék a romániai magyarság létszámát). Mert a székely a kulturális magyar nemzet része, nyelvi és értékközösségi értelemben. Csak némelyek, nagyon kevesen, amúgy tiszte­letre méltó emberek, a jellegzetes székely identitástudat iránti elkötelezettségükben vallották magukat székelynekl, de ez nem befolyásolja az országban lakó ma­gyarok számát. 
De ha nincsenek székelyek, és Székely­föld nem létezik, mivel magyarázható, hogy egy román miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voevod aláírt egy egyezményt az első világháborút lezáró párizsi Béke­kon­ferencián, amely nélkül Erdély soha nem lehetett volna a mienk. 
Ez az 1919. december 9-i Kisebbségi Egyezmény. A 11. cikkelyben a szász és székely közösségek helyi autonómiájáról van szó az egyezményben megjelölt kérdésekben: "Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közüle­teknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen." 
Hogyan képzelhető el a székelyek helyi autonómiája, ha Székelyföld nem létezik? Vagy létezett 1918-ban, és mi románok semmisítettük meg, miután Erdélyt elvettük? Egyúttal kiirtottuk a székelyeket is? Ez a változat jobban tetszik? Ez drámai. Mert Székelyföld ezt jelenti: történelmi hely, ahol székelyek élnek! 
Tudják ki volt Vaida-Voevod? Hát egy nagy "áruló", akárcsak Maniu, feltételezem. Én csak egy kisebb áruló vagyok, mert nem írtam alá semmit, amivel autonómia adható a székelyeknek. Vaida-Voevod olyan ember, akinek volt bátorsága elmenni a budapesti Parlamentbe, és megmondani a magyaroknak, hogy Erdély elszakad Magyar­országtól. Nehéz helyzetben volt Vaida-Voevod. Brătianu vissza­utasította a Kisebbségi Egyezményt, így Románia hátrányba került Párizsban. A harctéren elesett százezrek dacára elveszt­hettük volna Erdélyt. A Brătianu kormánynak mennie kellett. Romániát a nehéz helyzetből Vaida-Voevod mentette ki. Őt és Iuliu Maniut nem a magyarok, hanem a mi románjaink ölték meg a kommunista börtönökben. Maniu és Vaida-Voevod ro­mánként éltek a Monar­chiában. Tudták, milyen jogokat tagadtak meg tőlük, és harcoltak a kétfejű Birodalom széthullásáig. Erős és egész Romániát akartak, amelyben minden polgár biztos lehet, hogy a román állam őt is képviseli. Ezért foglalták dokumentumokba a kisebbségeket megillető jogokat. 
A trianoni szerződés már nincs is hatályban 
Románia összes hülye nacionalistája üvölt, hogy be kell tartani a trianoni szerződést, amely az I. világháború után, 1920 júniusában nekünk adta Erdélyt. Különben a trianoni szerződés nincs is már érvényben, a határokra vonatkozó előírásait átvette az 1947-es párizsi Békeszerződés, amely lezárta a második világháborút. Ezek 1996-ban bekerültek a kétoldalú román-magyar egyezménybe is. Hányan tudják, hogy a trianoni szerződésben, amely nekünk adta Erdélyt, vannak más elő­írá­sok is, mint a határokra vonatkozóak? Például a 47. cikkely: "Románia Magyar­or­szággal szemben elismeri és megerősíti azt a kötelezettségét, hogy hozzájárult a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal kötött szerződésbe oly rendelkezések felvételéhez, amelyeket ezek a Hatalmak szükségesnek ítéltek abból a célból, hogy Romániában a népesség többségétől eltérő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekei, valamint a mozgásszabadság és más nemzetek kereskedelmének méltányos szabályozása védelemben részesüljön. (...)" 
Tehát Trianon pont a Kisebbségi Egyezményre utal, amelynek 11. cikkelyét idéztem az imént. Ugyanitt szerepel, hogy a szövetséges hatalmak bármikor számon kérhetik, miként kezeli Románia a kisebbségi kérdést. A nemzet "nagy hazafijai" és egyéb szekusok, unokák, rokonok a külügy­minisztériumból, akik mindenféle hülye nyilatkozatokban állítják, hogy Magyar­országnak, illetve Románia más szövetségesének nincs joga támogatni a romániai kisebbségek igényeit, mert ez a belügyekbe való beavatkozás. Vegyék tudomásul, hogy az EBESZ, az ET, a NATO, az EU és az ENSZ okiratainak megfelelően a kisebbségi kérdés nem kizárólagosan nemzeti jogkör, hanem nemzetközi megítélés alá esik. 
Apropó, hogy van ez? Kéred, hogy a ma­gyarok tartsák tiszteletben Trianont, de csak azokat a cikkelyeket, amelyek számodra kedvezőek. A többit már nem kell betartani? 
Térjünk vissza az új közigazgatási-terü­leti felosztás tervére, amelyet székelyföldi referendumnak kellene megelőznie, amiről a bukarestiek hallani sem akarnak. Ezt nem én mondom, hanem a Helyi Önkormányza­tok Európai Chartájának 5. cikkelye a helyi önkormányzatok határának védelmére vo­natkozóan: "A helyi önkormányzat határainak védelme. Nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, eset­leges helyi népszavazás nélkül." 
Nem gyarmatosíthatjuk az erdélyi magyarokat 
Tehát, ha retusálni akarod a közigazgatási határokat, meg kell kérdezned a lakosságot, az állampolgárokat. Ez annál inkább szükséges, mert olyan közigazgatási egységekről van szó, amelyekben számot­tevő kisebbség él. Ezt nem én állítom, hanem a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 16. cikkelye: "A fe­lek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és ar­ra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keret­egyezménybe foglalt el­vekből származnak." 
Tehát mi, románok nem tehetünk úgy, mint Ceauşescu idején! Nem "gyarmatosíthatjuk" az Erdélyben többségében ma­gyarok által lakott helységeket a mi románjainkkal azért, hogy csökkentsük az ott lakó kisebbség számarányát. Nem módosíthat­juk a közigazgatási határokat, egyesítve olyan megyéket, ahol számottevő magyar kisebb­ség él a túlnyomóan román többsé­gűekkel azért, hogy az újonnan létrejövő közigazgatási egységben felhíguljon a ki­sebbség számaránya. Ezt az az európai egyezmény tiltja, amelyet mi is elfogadtunk. Amennyiben ez nem tetszik, kérjék a román kormánytól, vonuljon ki az Európa Tanácsból. Ne engem vádoljanak, hogy "pártolom a magyarokat", amikor azokból a nemzetközi jogi dokumentumokból idézek, amelyeket Románia elfogadott. 
Ha már székelyekről, autonómiáról, régióátszervezésről beszélünk, és arról, hogy én "pártolom a magyarokat", el kell mondani, a románok nem hibásak a ma­gyar-iszonyukért, hiszen ezt kapják anyatej helyett életük első pillanatától. Mert sokkal egyszerűbb a gátlástalan, műveletlen, tisz­tességtelen román politikusok számára a választásokon az örök ostoba nacionalista kártyát kijátszani. A magyarok iránti bizalmatlanság még mindig szavazatokat hoz a nacionalistáknak Romániában. Egyszerűbb, s politikai elégtételt jelent a szavazatokat hozó fóbiák felkorbácsolása, mint tenni valamit azért, hogy a románok megszabaduljanak e fóbiás tehertől. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol az ostoba nacionalizmus számottevő választási kártya. 
Kit pártol Ponta, miközben én a "ma­gyarokat pártolom"? A románokat? Jobban mondva azokat a hülye románokat, akiket az ujjai köré csavar? Ahogy Băsescu is tette. És mennyire hülyék azok a románok, akiket a Ponta értelmi szintjén levő ember az ujjai köré csavarhat? Hogy Băsescu úr értelmi szintjéről ne is beszéljek, megtettem ezt éveken keresztül. Esetleg e hülyék között akadnak emberek, akiknek úgy tűnik, hogy "pártolom a magyarokat"? Amikor választ tudnak adni ezekre a kérdésekre, várom Önöket újból a blogomon. 

Google - Rovás cenzúra 

2013. július 01. hétfő, 08:00 Rovás.info 
Különös cenzúra a Google-nél: az Utcakép (Street View) szolgáltatásban a közúti rovástáblák jelentős részét egyszerűen kitakarják. De más is van a Google rovásán. 
Technikai malőr vagy rovásirtás? 
Nem kétséges, hogy a Google-nél ismerik a székely-magyar rovást, különben nem tudnák szisztemetikusan kitakarni a rovásos helynévtáblák jelentős részét a Street View (Utcakép) szolgáltatásukban. Egyelőre nem ismeretes a cenzúrának sem az oka, sem a magyarázata, így csak találgatások láttak napvilágot a jogi csűrcsavartól kezdve, politikai befolyáson át a kulturális etnikai tisztogatás elméletéig. Annyi viszont bizonyos, hogy a Google Street-nél a rovásos helynévtáblák minden más látványelemnél gyakrabban esnek áldozatul a kitakarásnak. 
Furcsa mód a KRESZ-táblák némelyikét is elhomályosítja a Street View, de az egységes rovástábla nem KRESZ-tábla, hanem "egyéb" kategóriába tartozik, melyet a Közút a reklám- és tájékoztató táblákra használja összefoglalóan. Viszont az Utcakép szolgáltatásban azt látjuk, hogy az étteremreklámok, gumiszervíz feliratok nem okoznak problémát, szinte soha nem kerülnek kitakarásra. Csak a rovástáblák... 
Az esettel kapcsolatosan várjuk a hivatalos magyarázatot a Google képviselőitől. 
Rovástáblák kitakarva a Google Street View-ban 
Bemutatjuk a Google Utcakép rovás-cenzúrájának néhány példáját, de olvasóinkat is felkérjük a hasonló esetek felderítésre és közzétételére (Facebook, blog, honlap). 
 
Hegyháthodász - ugyanazon az oszlopon a latin-betű és polgárőrség OK, a rovás nem...


Szolnok, 442-es út - Csak a rovást takarják ki a tarka táblaerdőben


Monorierdő, 4-es főút - Rovástábla kitakarva, latin-betűs nem


Kaposmérő - itt is csak a rovás nem tetszik a Google Street View-nak


Hantos - Néha a buszmegálló táblát is kitakarják, de itt csak a rovástábla nem szalonképes


Rákóczifalva 442-es út - rovástábla kitakarva


Harkány rovástábla - kitakarva - de a latinbetűs üdvözlőtábla nincs kitakarva.


Kétpó rovástábla - egyelőre még nincs kitakarva... vajon meddig?

Még a rovás szót is cenzúrázzák! 
Meg kell jegyezni, hogy a Google-nak nem ez az első hátrányos megkülönböztetése a rovásműveltséggel szemben. A székely-magyar rovás botrányos nemzetközi technikai (félre)szabványosítását vezető szervezet, az Unicode elnöke - Mark Davis - egyben a Google alkalmazottja is (életrajza itt olvasható.) 
Mint ismeretes, a Google színeket képviselő Davis által vezetett Unicode a több éve zajló folyamatban rendszeresen lesöpörte Magyarország, a magyar tudományos élet, a felhasználói körök és a szabványosítási szakma javaslatait. Az alapvető szakmai hibák, és komoly eljárási szabálytalanságok ellenére nemzeti írásunkat, "kihalt magyar, magyar rúna" (Old Hungarian - Hungarian Runic) néven próbálják a szabványba erőltetni. 
Még a "rovás" szó használatát sem tűrik, amely példa nélküli az írások nemzetközi szabványosításában, hiszen minden népnek, íráshasználói közösségnek alapvető joga saját írásának névmeghatározása. De a cenzúra amúgy sem ritka az Unicode háza táján, hiszen a szervezet tagja,Michael Everson amerikai-ír szabványaktivista például mániákusan kitöröl minden "rovás" szót és kifejezést az angol Wikipédián. 
Ennek ellenére a Google által is szponzorált Unicode a szakmailag és etikailag elfogadhatatlan Everson-féle (rúna)javaslatot igyekszik a szabványba erőszakolni. Pedig már a magyar tudományos élet és a szabványosítási szakma java nyilatkozatban (magyarul és angolul) is felszólalt a szakmaiságot nélkülöző, a hiányos és helytelen jelkészlettel - de legfőképp - a korszerű rováshasználatot elllehetetlenítő és a felhasználók jelentős csoportjainak konszenzusa nélkül készült szabvány-diktátum ellen. 
Tudjon meg többet nemzeti írásunk botrányos szabványosítási folyamatról itt: Rovás Infó -Szabványosítási rovat
(Rovás Infó) 

 
Terjed egy hang...

A modernkori történelem egyik 

legveszélyesebb 

pillanata 

augusztus 30, 2013 homelandsecurityus.com Idők jelei 
Ne hallgassatok azokra, akik békét kiáltanak, mert "békével vesztenek el sokakat". A világkormány nem alakulhat meg kizárólag békés eszközökkel, hanem a háborúk, a gazdasági összeomlások, katasztrófák és megrendezett események eredménye lesz. A cél, ahogyan arra Doug Hagmann alább olvasható cikke is utal, nem változott. (Joseph Candel) 
"A modern világtörténelem legveszélyesebb idejéhez érkeztünk a következők miatt," magyarázta a titkos ügynökségek berkeiben dolgozó forrásom. "Hozzávetőleg az emberek 9 százaléka támogatja a Szíria elleni háborút, szinte senki nem ért egyet Obama, Nagy-Britannia, a szaúdiak és más NATO szövetségesek globalista terveivel. Mikor láttunk ilyet korábban? Mit mond a történelem? A megrendezett események bekövetkezésének megnövekedett esélyei nagyobb visszhangot keltenek, mint a már megtörtént állítólagos vegyifegyver támadás." 
"Gondoljunk a Tonkin-öbölre, a Lusitaniára vagy akár Pearl Harbor-re. Vegyük ezeket történelmi példaként és alkalmazzuk a mára. Senkinek ne legyenek kételyei. A globális tervek nem változtak. Amikor az elsődleges terv visszaüt, vagy balul sül el, életbe lépnek az alternatív tervek. Az elkövetkező napok vagy hetek során nagy eséllyel láthatunk olyan szörnyűséges eseményeket, amelyek könnyűszerrel megváltoztathatják a 9 százalékos támogatottságot. Fontos látni, hogy az idő nem nekik [a háttérhatalomnak] kedvez. Rövid időn belül reagálniuk kell, mert nyugati támogatás nélkül Assad erői komoly erőfölényben vannak." 
Bábokból nincs hiány - Most felkerülnek a globális sakktáblára 
"Láthatjuk, miként szállítják eszközeiket a térségbe. Tavaly októberben már szó esett arról, hogy jelenleg megbízásos háború folyik Oroszország és Kína ellen. Mindkét ország számára rendkívül fontos Szíria, katonailag és gazdaságilag egyaránt, de főleg az oroszoknak. Bármilyen lépést tesz az USA, az nem marad válaszlépés nélkül." 
Időkjelei: Steve Quayle ugyanakkor arról írt két napja, hogy a nagyhatalmak nem hivatalos megállapodása szerint Szíria korlátozott megtámadása esetén Oroszország nem indítana válaszcsapást. Információi szerint az egész konfliktust a közvélemény és a piaci reakciók tesztelésére fogják használni, a terveket pedig Putyin számára elküldték. Lehet, hogy a III. Világháború nem most kezdődik, de ki tudja mi lesz a helyzet októberben, írja Quayle, hozzátéve, hogy sajnos hamarosan saját szemünkkel fogjuk látni. 
"Ha cirkálórakétákat küldenek Szíriára az nemcsak civil áldozatokkal járna, hanem valószínűleg iráni és orosz erőket is eltalálhat. Oroszországnak jelenleg 100.000 katonai "tanácsadója" van ott, és talán kínai eszközök is jelen vannak. Vajon mi lesz a válaszuk? Ez egy aszimmetrikus háború. A válasz pedig eltérhet attól, amire a többség számít. Igazából kifejezetten váratlan eseményekre kell számítanunk, mivel arra készülnek, hogy eltereljék az emberek figyelmét." 
"Bárki komolyan azt gondolja, hogy a célpontok listájának szétküldése és az olyan nyilatkozatok, miszerint a csapások korlátozottak és rövidek lesznek, az Obama rezsim inkompetenciájának köszönhető? Ezek szándékos lépések," mondta a forrásom hozzátéve, hogy ezzel lehetővé teszik az oroszoknak és más eszközöknek, hogy elmenjenek az útból. "És akkor jöhet a villanás, a pirotechnikai show, amiről beszéltünk, és aminek az a célja, hogy eltereljék a nyilvánosság figyelmét arról, ami készül." 
"Most sem csak Szíriáról van szó. A lényeg, hogy a világgazdaság feletti teljes hatalomátvételre felkészülhessenek, kivégezve a dollárt, hogy a helyét egy valutakosár vagy SDR-ok (különleges lehívási jogok) vehessék át, amivel a világ minden tranzakcióját a felügyeletük alatt tarthatják. Szíria lehet a gyújtózsinór és az olaj a fegyver, amivel ezt véghezvihetik, az amerikai hatalom leggyengébb pontját, a dollárt célozva meg. Mindvégig ez volt a célpont." 
"Milyen jobb módszert találhatnának erre, mint a "humanitárius misszió nem várt és szerencsétlen" következményeként beütő gazdasági "összeomlásra" kenni a dolgot, arra hivatkozva, hogy ők csupán egy vegyifegyvereket bevető diktátortól próbálták megvédeni a népet? Ez persze hazugság. Mindenkit bolondnak néznek. Ez a nemzetközi bankárok háborúja, aminek súlyos áldozatai lesznek." 
Vegyük figyelembe, hogy a globalista beavatkozás előtt Szíria egy viszonylag stabil és vallási szempontból toleráns, szekuláris állam volt. Mára a halálos áldozatok száma elérte a 150 ezret és több millióan menekültek el az országból. Gajendra Signh, indiai geopolitikai elemző szerint ez a 150 ezres szám semmiségnek fog tűnni, ahhoz a vérfürdőhöz képest, ami Assad esetleges elmozdítását követné. Assad nélkül a különböző vallási szekták azonnal egymásnak esnének. Akik tisztában vannak a valódi helyzettel úgy becsülik, hogy a 20 milliós ország akár lakossága 20 százalékát, 4 millió embert is elveszíthet. 
Figyeljünk a megrendezett eseményekre 
"A globalisták finanszírozzák a konfliktus mindkét oldalát, hogy ezzel biztosítsák céljaik elérését. Amikor a helyzet igazán forróvá válik Szíriában és a közel-keleten, Szaúdi-Arábiában is elindulhatnak az események. Olyasmire gondoljunk, ami megakadályozhatja az olaj szabad áramlását, hiszen ez az egyetlen tényező, ami a dollárt még életben tartja. Olyasmi is történhet, ami veszélybe sodorhatja vagy akár ideiglenesen felfüggesztheti a világ olajkereskedelmét. 
Persze miközben az USA el van foglalva, Kína szép csendben megszállhatja a Szenkaku-szigeteket, Észak-Korea még szabadabban rosszalkodhat és más térségek is instabillá válhatnak. A hatalom átrendeződéséről van szó. A vagyon újraelosztásáról. Ez lehet a nagy gazdasági reset." 
"A legfontosabb azonban megérteni, hogy a globalista célok nem változtak. A közvélemény támogatásának hiánya csupán veszélyesebbé teszi a helyzetet és növeli az olyan kaliberű megrendezett események valószínűségét, amelyek ezt jelentősen megváltoztathatják. Valami olyasmi, amit eddig nem láttunk. Az emberek nem gondolkoznak elég nagy léptékekben." 


Amerikai terroristák a vegyi támadás 

mögött(?) 

- Zajlik az evakuálás, felsorakoztak a hadihajók 


és menekülnek a civilek 

BREAKING NEWS - UPDATE - AZONNALI FRISS HÍR - Változott a helyzet !!! 
Az előző cikket kellene ezzel kiegészítenem, mert változott az a helyzet, hogy Oroszország tétlen marad és a hadihajók Szíriától függetlenül állomásoznának a Földközi-tengeren! 
Teljesen friss információ: 
Az oroszok eldöntötték a támadás utáni válaszcsapás tényét. 
Már csak arra várnak, hogy mikor indulnak meg a szövetséges bombázások. 
Ezt egy magas rangú tábornok jelezte, aki szerint az orosz tengeri flotta a térségben NEM mint szemlélő van jelen. Ez csak a közvélemény felé megy ki, mint hír. 
Mivel a szövetségesek megsértették az ENSZ határozatait, NEM elfogadását. 
Ráadásul bizonyíték van már nekik is a kezükben arra vonatkozóan, hogy az amerikaiak keze van a vegyi támadás mögött, ezért beavatkoznak ! Ez lett Putyin döntése ! 
+Szíriában és Törökországban már osztják a gázálarcokat ! Izraelben már mindenkinek van ! 
Hivatalosan a hír nincs kint még szerintem sehol...... 
(...) 
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/08/amerikai-terroristak-vegyi-tamadas.html 


Az amerikai kormány polgárháborúra készül - 

The Truthseeker 

Az USA-ban most fasizmus van. A multik kezében tartott kormány kész fegyverrel saját állampolgárai ellen fordulni. Eszközei közé tartoznak az erősen roncsoló hatású üreges lövedékek, a számítógépes vírusok, az élelmiszerek szennyezése vakcinákkal, a méhek kiirtása. Az RT csatorna engedélyével. 
With the kind permission of RT channel 
http://www.youtube.com/user/RussiaTod... 
Original video: http://www.youtube.com/watch?v=5wu8fj... 


Az Egyesült Államok nagyléptékű hadműveletet 

tervez Szíria ellen 

3.09.2013, 11:33 Oroszország Hangja 
Az Egyesült Államok valószínűleg egy nagyléptékű hadműveleten dolgozik Szíria ellen, és nem fogja "visszafogott, szűk célpontokra" korlátozni erőfeszítéseit, amelyekről Barack Obama beszélt pár nappal korábban. 
Ahogy Jack Keane, az amerikai hadsereg főparancsnokának volt helyettese elmondta, Obama maga mondta a republikánus szenátoroknak, akik hétfőn a Fehér Házban voltak, hogy Washington komoly csapást készül mérni Bassár Aszad erőire, amennyiben a kongresszus támogatja a hadműveletet. 
Jack Keane szavai szerint az amerikai hatóságok növelni kívánják az egyes szíriai lázadó csoportok számára nyújtott segítség mértékét is. 
Kapcsolódó: 
   Obama izraeli látogatását egy ígérettel kezdte: szövetség mindörökké 
 
Tenyérjósok hajrá! 


Az USA távozó belbiztonsági minisztere komoly 

kiber eseményre figyelmeztet 

szeptember 2, 2013 Idők jelei 
Vajon Janet Napolitano, amerikai belbiztonsági miniszter asszony, tényleg azért mondott le, mert megneszelte egy államilag szponzorált, az egész Egyesült Államok megbénítására alkalmas, szükségállapotot eredményező kiber esemény érkezését? 

Mellékesnek éppen nem nevezhető nyilatkozatában Janet Napolitano, az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) első embere, amikor lemondásának okáról faggatták, arra utalt, hogy egy érkező kiber esemény megbénítaná az amerikai gazdaságot és zűrzavart hozna valamennyi amerikai állampolgár számára. 
Az utódjának szánt nyílt levélként említett nyilatkozatban Napolitano terrorista veszélyekre és időjárási eseményekre figyelmeztetett valamint az Egyesült Államok határainak megerősítését szorgalmazta. 
"Országunk egy ponton például olyan kiber eseményekkel lesz kénytelen szembenézni, amelyek súlyos következményekkel járnak majd életünkre, a gazdaságunkra és a társadalom mindennapos működésére," mondta. 
A kormány eddig nem nevezte meg Napolitano utódját, aki júliusban adta be lemondását és a jövő hónapban távozik a minisztérium éléről, amit négy éven át vezetett. 
A 2001. szeptember 11-i támadások után létrehozott minisztérium feladatai közé tartozik a határok védelme, a terrorista támadások megakadályozása és a természeti katasztrófák utáni segítségnyújtás. 
Nem ez az első alkalom, hogy a miniszter asszony ilyen eseményekre figyelmeztetett. Mondhatni a téma nyilatkozatainak rendszeres eleme volt pályafutása alatt. 
Napolitano észrevételei azért is aggasztóak, mert a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség, a FEMA, igen komoly élelmiszerkészletek beszerzésére adott le megrendeléseket illetve kért szállítási információkat a felkészülésre specializálódott amerikai cégektől. 
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a szíriai konfliktus fokozódása óta egyre gyakoribbak és intenzívebbek az Egyesült Államok számítógépes rendszerei és nagyvállalatai ellen elkövetett támadások. 
Forrás: intellihub.com - photo credit: CBP Photography via photopin cc 
Kapcsolódó: 
   Kiszivárgott katonai dokumentum a készülő átnevelő táborokról 
"Buta az aki nem látja a szivárgásokat az utolsó birodalom flottáinak fedélzetén , mert a birodalmak mikor tartanak a vereségtől akkor tudjuk meg hogy a nyugdías korukat élik ..Amerika fél már mielőtt háborúba kezdene a szírekkel és nem azért mert a szírek rakétái elérnék New York felhókarcolóit vagy a távoli Californiát .hanem mert aki megfog halni ebben a háborúban és kilesznek tépve a szemei az New York annya Izrael. és New York önkormányzata Telaviv. Izrael Amerika éltetőszerve , és ha iIzraelt szemen lövöd az olyan mintha Amerika szemeit tépnéd ki.. Hogyan láthatna Amerika szemek nélkül ?....."
Naram Sarjoon



Ferenc pápa Szíriáért: világböjt és ima 

szeptember 7-én! 

2013. szeptember 02., hétfő 09:47 Vatikáni Rádió, MNO 
"Soha többé háborút! Soha többé háborút!" E szavakkal hirdetett böjti és imanapot szeptember 7-re Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt százezreknek. 
"Kedves testvérek, jó napot kívánok!" - kezdte szeptember elsején, vasárnap délben az Úrangyala elimádkozása előtti beszédét Ferenc pápa. A Szent Péter teret megtöltő nemzetközi hívősereg nagy figyelemmel hallgatta, időnként tapssal szakította meg a Szentatya rendkívül komoly tartalmú, az egész világhoz intézett beszédét, amely ez alkalommal nem a szokásos vasárnapi evangéliumi szakasz elemzése volt, hanem válasz az aktuális világpolitikai helyzetre, határozott és nagy erejű tagadása a háború és az erőszak minden formájának. 
Hirdetés 
"Ma, kedves testvérek, szeretném tolmácsolni azt a kiáltást, amely növekvő aggodalommal tör fel a föld minden részéről, minden nép, minden ember, az egyetlen nagy család, az emberiség szívéből: ez a béke kiáltása! A kiáltás, amely erőteljesen hirdeti: békés világot akarunk, a béke emberei kívánunk lenni, azt akarjuk, hogy társadalmunkban, amelyet megosztottságok és konfliktusok tépáznak, törjön ki a béke; soha többé háborút! Soha többé háborút! A béke végtelenül értékes ajándék, amelyet elő kell mozdítani és oltalmazni kell" - mondta a Szentatya, majd így folytatta: 
Itt tartottak vasárnap az amerikaiak 
Az amerikai haditengerészet még közelebb vezényelte a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót és kísérőhajóit Szíriához, arra az esetre, ha szükség volna rájuk egy esetleges katonai csapásnál az arab ország ellen - közölték vasárnap védelmi tisztségviselők. 
"Rendkívül nagy szenvedéssel és aggodalommal élem meg azt a sok konfliktust, amelyek jelen vannak világszerte, de ezekben a napokban szívemet mélyen megsebzi az, ami Szíriában történik és aggódom a kilátásban lévő drámai fejleményekért. Erőteljes felhívást intézek a békéért. Ez a felhívás legmélyebb bensőmből fakad! Mennyi szenvedést, mennyi pusztítást, mennyi fájdalmat okozott és okoz a fegyverek használata abban a meggyötört országban, főleg a védtelen polgári lakosság körében! 
Különösen erőteljes határozottsággal ítélem el a vegyi fegyverek használatát: emlékezetemben és szívemben még mindig jelen vannak az elmúlt napok rettenetes képei. Létezik Isten ítélete és a történelem ítélete is tetteinket illetően, és ezek elől nem menekülhetünk el. Az erőszak alkalmazása soha nem vezet el a békéhez. A háború háborúért kiált, az erőszak erőszakért kiált" - hangsúlyozta a pápa. 
Ferenc pápa minden erejével 
"Minden erőmmel kérem a konfliktusban lévő feleket, hogy hallgassanak saját lelkiismeretük hangjára, ne zárkózzanak be saját érdekeikbe, hanem úgy tekintsenek a másikra, mint testvérükre. Bátran és határozottan lépjenek a találkozás és a tárgyalás útjára, leküzdve a vak szembenállást. Ugyanilyen erővel buzdítom a nemzetközi közösséget is: tegyen meg minden erőfeszítést, hogy haladéktalanul mozdítson elő világos kezdeményezéseket a kérdéses nemzet békéjéért, amelyek a párbeszéden és a tárgyaláson alapulnak az egész szíriai nép javára" - követelte a pápa. 
Aszad Hitler? 
John Kerry Hitlerhez és Szaddám Huszeinhez hasonlította Bassár el-Aszadot. A szíriai elnök kijelentette, országa képes szembeszállni bármilyen külföldi agresszióval. Nagy-Britannia közölte, semmi esély rá, hogy részt vegyen az intervencióban. 
Több ezer éves örökség tűnhet el 
A küszöbön álló szíriai amerikai légicsapással kiirthatnak három olyan szíriai települést is, ahol még Jézus nyelvét beszélik. A térség megannyi pontján irtott keresztény közösségekkel több ezer éves kulturális örökség eltűnése kezdődött meg a föld ezen részéről - Alexandriától Moszulig. 
"Ezért, kedves testvérek, elhatároztam, hogy szeptember 7-ére, Mária, a Béke Királynője születésnapjának vigíliájára az egész egyház számára böjt- és imanapot hirdetek meg Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért. Meghívom a nem katolikus keresztény testvéreket, más vallások követőit és minden jóakaratú embert, hogy az általuk legmegfelelőbbnek ítélt módon csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez" - fogalmazott Ferenc pápa. 
Szeptember 7-én, a Szent Péter téren este 7 órától éjfélig imára gyűlnek össze és "bűnbánó lélekkel fohászkodnak Istenhez ezért a nagy ajándékért a szeretett szíriai nemzet és a világon jelen lévő minden konfliktusos és erőszakos helyzet számára". 

Líbia a szétesés felé sodródik 


Líbiai hatóságok megígérték, hogy szeptemberben megkezdik Seif al -Islam, Muammar Kadhafi fia ügyének bírósági tárgyalását. Az alperes azonban még nincs a kezükben. 2011 novemberében a lázadók elfogták, és azóta őrizetben tartják Zintan városban. A helyi hatóságok figyelmen kívül hagyják a kormány követelményét, hogy helyezzék át a fővárosba Seif al-Islam-ot. És ez nem az egyetlen példája a hivatalos Tripoli tehetetlenségének. A valóságban Líbia régiói saját életüket élik, és nem engedelmeskednek a központi kormányzatnak. 

Jelenleg Líbiában nincsen egységes, reális hatalom - véli Oleg Fomin a Szolidaritás Líbiával és Szíriával orosz bizottság társelnöke. 
Líbia különálló régiókra oszlott, azok nem vetik alá magukat a központi hatalomnak. Ez tapasztalható alacsonyabb szinten is. Valójában az országot fegyveres csoportok irányítják, amelyek saját törvényeket diktálják ott. A hatalom fegyveres csoportok kezében van, és ezek folyamatosan összeütköznek egymással. Cyrenaica az egyik legproblémásabb tartomány. Ott a líbiai olaj mintegy 80 százalékát termelik ki. Ugyanakkor az értékesítéséből származó bevétel nem kerül a szövetségi költségvetésbe, mivel az olaj nagyobb részét ellopják a helyi törzsek és iszlamista csoportok. Az elemzők azt jósolják, hogy a jövőben a helyzet csak rosszabb lesz. Venyiamin Popov a régió problémáival foglalkozó szakértő kommentálja a helyzetet. 
A központi kormányzat gyengül. Ez különösen jellemző a Tripolitania és Cyrenaica közötti kapcsolatokra. 1950-ben, amikor Líbia elnyerte függetlenségét, az állam három területből alakult ki: Cyrenaicából, Tripolitaniából és Fezzanból. Fezzan nagy, sivatagi terület a déli részen. Tripolitania, ahol a főváros, Tripoli található, és Cyrenaica, melynek központja Bengázi, mindig is versenyeztek egymással. 
Muammar Kadhafi Tripolitaniában, Szirtben született. Uralkodása alatt Cyrenaica lakói úgy érezték, hogy Kadhafi a földijeit támogatja, őket pedig szűkösen részesít mindenben. Nem meglepő, hogy éppen Bengáziben történtek az első tüntetések Kadhafi ellen. Azonban megdöntése után világossá vált, hogy Kadhafi volt az a személy, aki egységben tartotta Líbiát. Az után, hogy eltűnt ez az erősítő elem, a rendszer szétesni kezdett - mondja Venyiamin Popov. 
Az ország szemünk láttára dezintegrálódik. És nagyon jellemző az a jelentés, hogy Zintan nem akarja kiadni Saif Kadhafit. A Cyrenaica-ban lakó törzsek már háromszor kijelentették: alig várják, hogy a régió félig vagy teljesen autonóm legyen. A régiónak saját törvényei szerint kell élnie, függetlenebbé kell tenni Tripolitól - mondják ők. 
Meg kell jegyezni, hogy Kadhafi megdöntése nem csak Líbiát vitte az összeomlás szélére. Tény, hogy Kadhafi hadseregében tuaregok szolgáltak, olyan emberek, akik Líbia, Niger, Burkina Faso, Marokkó, Algéria és Mali közötti határterületeken éltek. Kadhafi megdöntése után ezek a jól képzett harcosok visszatértek hazájukba, Észak-Maliba. Ott bejelentették, hogy saját államukat, Azavadot hozzák létre. Hamarosan Azavad néhány városa fölötti irányítást, beleértve a fővárost - Timbuktut - az iszlamisták vették el a tuaregoktól. A szeparatistákat csak akkor tudták elnyomni, amikor a francia hadsereg sietett Mali segítségére. 
Forrás: Oroszország Hangja 
sokkaljobb-kommentár: A Facebookon kering egy összeállítás a második világháború óta indított úgynevezett helyi háborúkról: "1945. Japánra két atombomba, 1945-46 Kína, 1948-49 Görögország, 1950-53 Korea, Kína, 1954 Guatemala, 1958 Indonézia, 1959-61 Kuba, 1960 Guatemala, 1964 Kongó, 1965 Peru, 1964-73 Laosz, 1961-73 Vietnám (bukta!), 1967-69 Guatemala, 1973 Chile, 1983 Grenada, 1983-84 Libanon, 1980 El Salvador, 1980 Nicaragua, 
1986 Líbia, 1987 Irak-Irán, 1989 Panama, 1991 Irak, 1993 Szomália, 1998 Szudán, 1998 Afganisztán, 1999 Jugoszlávia, 2001- jelenleg is Afganisztán, 2003- Irak, befejezés nélkül, de az olaj megy kifelé, 2008 Koszovó, 2008 Georgia (Grúzia), ( 2011- Líbia, befejezés nélkül, de az olaj szintén ömlik kifelé, és most Szíria. 
A háborúk elől menekülők nagy része Európa felé veszi az irányt, elszállásolásuk és eltartásuk a leszegényített, eladósított volt szocialista országokat, így Hazánkat is terheli. A háborúk haszna egy szűk rétegé, a kár pedig mindig az államoké. Amerika előbb-utóbb rajta veszít anyagilag is, erkölcsileg is ezen a temérdek romboláson. Líbiában 46 ezermilliárd körüli összeggel ragadt benn a Fidesz udvari autópálya-építő cége, a Vegyépszer, felszámolás alatt van. Szíriában a Mol Palmira közelében új olajmezőt fedezett fel, a kárunk ott is tetemes lesz. Az afganisztáni háború, amit a honvédelmi miniszter misszióként árul a piacon, évente 25 milliárd forintunkba kerül. 
A libanoni társadalom egyébként jó szociális hálóval, biztonságos betegellátással, nyugdíjjal rendelkezett, ma már Irakhoz és Afganisztánhoz hasonlóan semmivel! Szíria is viszonylag élhető ország volt. A bibliai nyomok itt is el fognak tűnni a bombázások során. 
Békéscsaba, 2013. szeptember 2. 
F. I. - K. M. - sokkaljobb.hu 
Emlékeztető: "A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát." (Mahatma Gandhi) 
Kapcsolódó: 
   Ne bombázzátok Szíriát! - magyar baloldaliak nyilatkozata 

Áramszünet volt a WTC-ben 9-11-et megelőző 

hétvégén: Ajtók nyitva, kamerák lekapcsolva 




Gary Corbett, a Fiduciary Trust Nemzetközi Vállalat korábbi alkalmazottja, azé a banké, amely a World Trade Center "Kettő" (déli torony) 90. valamint a 94. és a 97. emeletein foglalt el helyet, és amley 96 alkalmazottat vesztett el a szeptember 11-ei támadások folyamán. Corbett, aki a 97. emelen dolgozott, elmondta, hogy volt egy áramlekapcsolás a szeptember 11-ét megelőző hétvégén, amely körülbelül 24-36 órát tartott. Ez idő alatt, ahogyan ő elmondta, "egy teljes biztonsági üzemzavar volt azon a hétvégén az áramlekapcsolás miatt". 

Corbett szerint az áramlekapcsolás péntek éjjel kezdődött, amikor bezárt a vállalat, és csupán vasárnap délután tért vissza az áram. 

Ez megerősíto a WTC egy másik korábbi alkalmazottjától, Scott Forbes-tól kapott információt, aki 2004-ben beszélt a nyilvánosság előtt erről a rejtélyes, World Trade Center "Kettő"-beli áramlekapcsolásról. Forbes elmondta, hogy 3 vagy 4 héttel előre értesítette őket a New Jersey-i/New York-i Kikötői Hatóság, hogy lesz egy áramlekapcsolás, és ez "szokatlan és példátlan volt." Azt is elmondta, hogy "áram nélkül nem működtek a biztonsági kamerák, a biztonsági zárak és ajtók, és sok-sok 'mérnök' mozgott az épületből ki-be." 

"Meg kell, hogy értse, mennyire példátlan volt ez az áramlekapcsolás. Lekapcsolni minden pénzügyi rendszerünket, minden egymással összefüggő és kapcsolatban álló rendszert, ami az esetleges külső kereskedők és ellátók általi jelentős munkarész volt. Továbbá, az áramszünet azt jelentette, hogy a megszokott épületbeli dolgok nem működtek, úgy mint például a biztonsági zárak az ajtókon, a kamerák, a világítás stb." 
- Scott Forbes, volt WTC alkalmazott. 

Scott Forbes elmondta, hogy e-mail-eket és leveleket küldtött a 911 Bizottságnak és New York/New Jersey Kikötői Hatóságának, de nem válaszoltak. Ezt az áramlekapcsolási eseményt soha nem vizsgálta meg a 911-es Bizottság. Önre hagyjuk, hogy megítélje, hogy ezt ki kellene nyomoznia a 911 Bizottságnak, avagy nem. 
Kivonat egy e-mail-ből, melyet Scott Forbes küldött 2004 áprilisában: 
"A 9/8, 9/9-ei hétvégén volt egy áramlekapcsolás a WTC 2-es tornyában, a déli toronyban. Ez az áramszünet azt jelentette, hogy nem volt áramellátás körülbelül 36 órán át az 50. emelettől felfelé. Tisztában vagyok a helyzettel, hiszen mint informatikai szakember dolgoztam, mint sokan mások is, és azon a hétvégén biztosítani kellett, hogy minden rendszerünk tökéletesen le legyen kapcsolva előre ... majd pedig utána vissza. Azzal indokolta az áramlekapcsolást a WTC, hogy a kábelezést újítják fel a tornyokban ... Áram nélkül természetesen nem voltam biztonsági kamerák, sem biztonsági zárak az ajtókon, és sok-sok 'mérnök' jött ki s be a tornyokba. 9/11 reggelén otthon voltam Jersey város partjánál, éppen szemben a tornyokkal, és figyeltem a kibontakozó eseményeket, s rögtön meg voltam győződve arról, hogy ami történik, az a hétvégi munkálatokhoz kapcsolódott... 
Ezt az információt igen sok embernek elküldtem, beleértve a 9/11-es Bizottságot, de nem úgy tűnt, hogy bárki is vette és bejegyezte ezt az információt. Mit rejtegetnek?" 
Kapcsolódó: 
   WTC, 9/11: A megrendelők a kivitelezők munkáját szemlélik 
   Cionista beismerés: mi húzunk hasznot a 9/11-ből + videók 
   Bin Laden: nem tudtak a tálibok 9/11-ről 
   Muszlimok: Amerika és Izrael követte el 9/11-et 

Az igazság itt van! Szíria és a Közel-Kelet valódi


 történelmi háttere - Úton a 3. világháború felé 

2013. augusztus 31., szombat Világ helyzete 
Úton a 3. világháború felé
Hogy megértsük ezt az egész folyamatot egy nagyon jó videót fordítottunk le számotokra...
 
Soha nem volt még ilyen sorsfordító döntés előtt a világ és ezekben a percekben is két szálon fut a történet Szíria megtámadásának ügyében. (2013. Aug 31. 12:00-kor) 
1. Az ENSZ biztonsági tanácsa kiadta az előbb minden nagyhatalomnak hogy nyugodjanak le és jövő héten Svájcban összeülnek megbeszélni a dolgokat, ott lesz az összes diplomata a Föld minden országából. Azt beszélik hogy "odafentről" közvetlenül beavatkoztak hogy létrejöhessen ez a találkozó.....azonnal le kell ülnie a világ vezetőinek, mielőtt "nagyobb baj" lenne ebből. 
2. A másik szál, hogy az amerikaiak már megtervezték ezt a csapást és minden készen áll. Felfüggesztik a csapást vagy megindulnak, ennek a mérlegelése most is folyik per pillanat. A terv, amit valóra kell váltani viszont hatalmas erővel bír és a nyomást gyakorlók is, akik a tervért felelősek. (SBG Buddha) 
Közben Putin és sokan mások követelik a választ, ami logikus is !Ha az amerikaiak folyamatosan azt hangoztatják, hogy bizonyítékok állnak a rendelkezésükre, melyek igazolják, hogy a kormányerők használtak vegyi fegyvert és nem az általuk támogatott zsoldos csapatok, akkor 
MIÉRT NEM HOZZÁK EGYSZERŰEN NYILVÁNOSSÁGRA AZOKAT A BIZONYÍTÉKOKAT, hadd lássa mindenki ???! 


Miért támadta meg az USA Líbiát, Irakot, Afganisztánt és Jement? Miért működnek közre Amerikai ügynökök Szíria destabilizációjában? És miért olyan elszánt az amerikai kormány Irán legyőzésével kapcsolatban? 
(Figyelembe véve azt a tényt, hogy Irán egyetlen országot sem támadott meg 1789 óta.) 
És mi a következő lépés? Merre tartunk? 

Feltűnhet, hogy nincs semmi értelme annak ami most történik, ha szem előtt tartod az iskolában tanultakat, és nincs értelme akkor sem ha a világnézeted olyan híreken alapszik melyeket a fősodrású média szolgáltat. De tökéletesen összeáll a kép, ha megérted a háttérben működő erőket. És ahhoz hogy megértsük mi motiválja őket, kicsit vissza kell mennünk a történelemben. 

1945-ben a Bretton Woods egyezmény biztosította, hogy a dollár legyen a világ tartalék valutája. Mindez azt jelentette hogy a nemzetközi cikkek dollárban kapták az árukat. Az egyezmény, ami különböző pénzügyi előnyökhöz juttatta az USA-t, megköttetett és rögzítették benne hogy a dollár visszaváltható lesz 35 dollár/1 uncia arany arányban. Az USA megígérte, hogy nem fog túl sok pénzt nyomtatni, de a Federal Reserve visszautasította hogy bárki is felügyelje a pénznyomtatási folyamatokat. 

Az 1970-es években a vietnámi háború kiadásai egyértelművé tették más országok számára is, hogy az USA sokkal több pénzt nyomtat, mint amennyi aranyfedezete van. Erre reagálva aranyat kértek. Ez természetesen drámaian elkezdte lenyomni a dollár értékét. Az esemény 1971-ben teljesedett ki, amikor (valaki) ki akarta vonni az aranykészletét, de Nixon visszautasította azt. Augusztus 15.-én Nixon a következő bejelentést tette: 

"Felhatalmaztam a kincstárat hogy megtegyen minden szükséges lépést az ügyben, hogy megvédjék a dollárt a spekulációkkal szemben. És átmenetileg felfüggesztem a dollár átválthatóságát aranyra." 

Ez egyértelműen nem egy átmeneti felfüggesztés volt - ahogy ő azt állította - sokkal inkább egy végleges döntés. A világ többi részére nézve, akik megbízták az USA-t az arany őrzésével, ez nyílt rablás volt. 

1973-ban Nixon elnök megkért egy szaúd-arábiai királyt hogy csak USA dollárt fogadjon el az olajért fizetségként, a többletprofitot államkötvényekbe, bankjegyekbe, stb. fektetheti. Cserébe Nixon katonai védelmet ajánlott a szaúdi olajmezőkre. Ezt az ajánlatot később biztosították a többi kulcsfontosságú olajkitermelőnek is. 
1975-re minden OPEC tag elfogadta, hogy csak USA dollárért cserébe árusítanak olajat. 

A cselekmény hogy a dollár és az arany közötti kapcsolatot megszakították, majd külföldi olajhoz kötötték minden olajszállító országot arra késztetett, hogy állandó készletet tartsanak a Federal Reserve papír fecnijéből, és ahhoz hogy megkapják ezt a fecnit árukat kellett szállítaniuk Amerikának. Ez volt a petrodollár megszületése. A papír kiment, minden amire Amerikának szüksége volt bejött, és az USA nagyon meggazdagodott. 

A hidegháború fegyverkezési versenye olyan volt mint egy pókerjátszma. A petrodollárral a birtokában az USA túl tudta szárnyalni az összes többi nemzetet együttvéve. A Szovjetuniónak esélye sem volt. 1991-ben a kommunista blokk összeomlásával megszűnt az utolsó erő is mely ellensúlyozta volna Amerikát. Amerika innentől vitathatatlan nagyhatalom lett, rivális nélkül. Sokan azt remélték hogy ez egy békés és stabil korszak kezdete lesz, de sajnos "odafent" mások voltak az elképzelések. Ugyanebben az évben Amerika megszállta Irakot. Miután elpusztították a hadsereget, az infrastruktúrájukat, biztosították végérvényesen hogy ne lehessen az országot újraépíteni. Feltehetőleg 500.000 gyermek halt meg a harcokban. 
2000 novemberében Irak csak és kizárólag euróban kezdte forgalmazni az olajat. Ez egy direkt támadás volt a dollárra és az amerikai pénzügyi fölényre nézve. 
Válaszul az amerikai kormány a fősodrású média segítségével elkezdett felépíteni egy olyan propaganda kampányt, melyben azt fitogtatták hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak és használni is akarják őket. 2003-ben ismét megszállták őket és amint az irányításuk alá vonták az országot az olajpiacot azonnal visszaállították dolláralapúra. 
Wesley Clark tábornok nyilatkozata alapján 2007-től számítva 5 éven belül 7 országot akarnak elintézni: Irak, Szíria, Libanon, Líbia, Somali, Szudán és végül Irán. Vessünk egy pillantást az elmúlt évtized eseményeire és nézzük meg találunk-e valamilyen sablont... 
Videó: Wesley Clark on US wars - Az USA betervezett háborúi 
(http://www.youtube.com/watch?v=eDQKOgaX-OY
Líbiában Gaddafi azon ügyködött hogy kialakítson egy afrikai országokból álló blokkot, akik aranyalapú valutát használnának (dínár), aminek az lett volna a célja hogy leváltsa a dollárt abban a régióban. 2011-ben a NATO és az amerikai erők megdöntötték a líbiai kormányt, és a régió megszerzése után amerikai zsoldosok kivégezték Gaddafit. 
Az események után azonnal felállították a líbiai központi bankot. 
Irán mostanra rengeteget kampányolt amellett hogy a dollár és az olaj távolodjon el egymástól, már aranyat is elfogadnak az olajért cserébe. Válaszul az amerikai kormány propagandagépezete elkezdte elhinteni hogy Irán nukleáris fegyvereket épít. Szankciókat alkalmaznak, amelyeknek egyértelműen az a céljuk hogy romba döntsék az iráni gazdaságot. 
Szíria Irán legközelebbi szövetségese, kölcsönös védelmi egyezmények által is kötődnek egymáshoz. Az ország jelenleg destabilizáció alatt áll, melyet titokban a NATO támogat. Oroszország és Kína figyelmeztették az USA-t hogy ne avatkozzon be, ennek ellenére a fehér ház olyan nyilatkozatokat adott ki melyben egy katonai beavatkozás lehetőségeit fontolgatják. Világosnak kéne lennie, hogy a katonai beavatkozást Iránban és Szíriában nem csak fontolgatják, ez egy végleges döntés. Így volt ez Iraknál és Líbiánál is. 

Az inváziók céljai világossá válnak, ha teljes egészében nézzük a dolgokat. Az USA irányítói számára világos, hogy abban a pillanatban amint egy pár ország más valutában kezdi árusítani az olajat, az azonnal egy láncreakciót fog beindítani és a dollár összeomlik. Teljesen tisztában vannak vele, hogy semmi más nem ad értéket a dollárnak. És ahelyett hogy beismernék hogy a dollár az utolsókat rúgja, a hatalom inkább egy számításokkal teli áldozatot hoz. Úgy döntöttek hogy az amerikai hadsereg nyers erejét használják, hogy eltiporjanak minden ellenállást. 
Amit meg kell értenetek az az, hogy ez nem fog véget érni Iránnal. Oroszország és Kína kijelentették hogy nem fogják tolerálni egy Szíria vagy Irán ellen irányuló támadást. Irán az utolsó szövetségesük, az utolsó független olajtermelő a régióban, és tisztában vannak vele hogyha Irán elesik, nem fognak tudni háború nélkül megmenekülni a dollártól. 
Amit most látni fogunk az egy olyan útvonal ami az elképzelhetetlenhez vezet. Egy útvonal, amit évekkel ezelőtt felvázoltak úgy, hogy tisztában voltak minden következménnyel. 
De ki volt az aki erre az útvonalra helyezett minket? Milyen pszichopata lenne képes szándékosan elindítani egy mindenre kiterjedő konfliktust, ami milliók halálához fog vezetni, csak azért hogy megvédje egy papír fecni értékét? Nyilvánvalóan nem az amerikai elnökökről van szó... A közel kelettel kapcsolatos döntéseket már jóval azelőtt meghozták, hogy Obama színre lépett volna. Ő ugyanúgy véghezviszi a parancsokat mint az elődei. 
Szóval ki irányítja a dolgokat ? 
Egy ilyen kérdésre úgy lehet megtalálni a választ ha felteszünk még egy kérdést. Ki profitál belőle ? Nyilván azok akik a dollárt a semmiből nyomtatják és a legtöbbet veszítenék a dollár bukásával. Ez a hatalom 1930 óta a Federal Reserve kezében van. A Federal Reserve egy privát entitás, melyet a föld legerősebb bankjai birtokolnak. Azok irányítják hátulról a dolgokat, akik a bankokat is. Nekik ez csak egy játék. A te életed, és azok élete akiket szeretsz, csak parasztok a sakktáblán. Olyanok mint egy elkényeztetett kis 4 éves, aki a földre borítja a sakktáblát ha vesztésre áll. Az erők akik a 3. világháború megkezdésének küszöbén állnak, hogy továbbra is irányíthassák a globális pénzügyi rendszert. 
Egy idézet a végére: Miért is Szíria ? 
"Izrael valódi hatalma nem az atomfegyverében van, hanem három ország összeomlásában rejlik : Szíria , Irak és Egyiptom." 
- mondta ezt anno David Ben Gurion ( izraeli politikus, miniszterelnök). 
Sokan azt hiszik, hogy az olaj kell az amerikaiaknak vagy Izraelnek és Irán felé "erre vezet az út", de a legfontosabbat elfelejtik, ami a szemünk előtt van! 
Mire van Izraelnek a legjobban szüksége a fennmaradáshoz és napi szinten ? 
Az ivóvízkészletek kellenek elsősorban és főleg hosszútávon ! Izrael folyamatos ivóvíz-behozatalra szorul. 
Egyedül a Jordán folyóból tudnak nyerni valamennyit, de az nagyon kevés és létüket is fenyegeti hosszútávon, ha nem találnak vagy foglalnak el nagyobb készleteket. 
Pl a Golan-fennsík is ezért kellett nekik.....(SBG Buddha megj) 
Emlékezz erre, amikor ezek a háborúk kiterjednek és felgyorsulnak. Emlékezz erre, amikor a fiad, vagy a szomszédod fia egy zászlóval borított koporsóban érkezik haza. Emlékezz erre, amikor az ujjukkal egy újabb mumusra mutogatnak majd, mert az ember aki az egész műsort csinálja, olyan messzire fog menni ezzel az egésszel amilyen messzire te azt hagyod! Szóval mennyi időnk is van hátra? Ez egy olyan kérdés amit gyakran hallok, de ez egy rossz kérdés. Azt kérdezni mennyi időnk van hátra, nagyon negatív hozzáállás. Ez egy fogoly hozzáállása, aki arra vár hogy kivigyék az udvarra és tarkón lőjék hátulról. 
Mik az esélyeink? Meg tudjuk-e változtatni az irányt ? Ez is rossz kérdés. Az esélyek már nem számítanak. Ha megérted hogy mivel állunk szemben, több felelősséged lesz hogy megtegyél mindent ami az erődből kitelik. Ha abbahagyod a folyamatos agyalást a sikeresség esélyein, akkor válik elérhetővé a siker! Ahhoz hogy megfosszuk ezt a romlott bandát a pénzügyi fölénytől és igazság elé állítsuk a bűnözőket, nem kell semmi több mint egy forradalom. A kormány nem fog megmenteni minket. A kormány totálisan meg van szállva és a velejéig romlott. 
Rájuk várni a megoldással nagyon naiv dolog. 
3 szintje van egy forradalomnak és egymásra épülnek: 
- 1. szint, már folyamatban van: Ideológiai ellenállás 
Ezen a szinten aktívan kell dolgoznunk hogy annyi embert térítsünk észhez és ébresszünk fel, amennyit csak lehet. Minden forradalom a lakosság gondolkodásának megváltozásából ered. Ezen szint sikeressége abban mérhető, hogy mennyire ragályos egy ötlet. Ha egy ötlet elér egy kritikus tömeget, elkezd magától terjedni. 
- 2. szint: Civil engedetlenség 
Ezen a szinten visszatartod a pénzedet az államtól. Ezen a szinten térdre kell kényszerülnie a hatalomnak. Azonban ha ez a szint elbukik, a 3. szint elkerülhetetlen. 
- 3. szint: Közvetlen fizikai ellenállás 
Ez az utolsó erőforrás. Lehetőség szerint ezt a variációt el kell kerülni és húzni ameddig csak lehet. Csak azután érdemes alkalmazni, ha már minden más lehetőség kimerült. Ott vannak azok a nagydumások, akik azt állítják hogy majd ők ellenállnak ha eljön az idő, de ha már az első két szintet sem tudod tartani, akkor el fogsz bukni. A fegyveres ellenállásnak csak akkor van értelme, ha az emberekben kialakult egyfajta aktivitás az ellenállásra nézve. Az ellenállás csak akkor lehetséges, ha az elméjük megtisztult a fősodrású média hulladékától. Ha küzdeni akarsz, akkor itt a lehetőség, most vagy soha! Nem lesz több esélyed, túl sok forog kockán. 
Ha meghallgatjuk 10 perceben miről beszél pontosan 1 évvel ezelőtt 2012 augusztusában Lindsey Williams, szinte ugyanezzel egybevágó valós hátteret fogjuk találni ! 
Az Elit, az Illuminati, a 13 Család és a világot irányító erők terveinek részesei és sakkfigurái vagyunk ! 
Videó: Lindsey Williams 2012, The Elite Invades Syria 
(http://www.youtube.com/watch?v=_NYOUV9vEHw
Fordította a VilagHelyzete számára: Zábráczki Gyula 




Kósa: a jó gyerekek, ha ütik őket,

 jól teljesítenek 

2013-09-03 09:13:00 atv 
Meglepő dolgokat mondott Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a hétfői tanévnyitón. 
 
Kósa: a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek

Az őt hallgató pedagógus és az iskola vezetése is megdöbbenhetett, mikor Kósa azt mondta: az iskola vezetése két éve nem mer neki ellent mondani, mert azt nem szokás. Azt is hozzátette, hogy amit ezután az oktatásban mondanak, "az parancs". Aki a rendszerben nem jól teljesít, ahelyett mást kell keresni" - idézi a Népszabadságot a hvg.hu
"Nagyon-nagyon sok tanulmány, kutatási eredmény szól arról, hogy fantasztikusan fontos egy ország számára, hogy a legtehetségesebbekkel hogyan bánik, hogyan gondozza őket, ezért az egész átalakítást tulajdonképpen az motiválta, hogy próbáljuk meg megváltoztatni az oktatási rendszerünket, és erőnek erejével elérni, hogy a legrosszabb tíz százalék a legjobbak között legyen, meg a legjobb tíz százalék is a legjobb tíz százalék között legyen" - mondta Kósa a tehetséggondozásra kitérve. "... jön a tanfelügyeleti ellenőrzés, jön a fenntartói ellenőrzés, és megköveteli a kollegáktól, hogy jó teljesítményt kell leadni" - tette hozzá. 
"Muszáj ezt csinálni, mert a tanárokon, a minőségellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de e legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész" - folytatta. 
"Nagyon-nagyon komolyan kell azt venni, amit itt a debreceni önkormányzat a Tóth Árpádban mindig is képviselt, a magyar oktatási rendszer, akármennyit keresnek a tanárok, akárhogy érzik magukat a diákok az iskolában, ha a magyar oktatási rendszer nem fogja tudni azt, hogy a legjobb tíz százaléknyi magyar diák versenyképes legyen a legjobb tíz százaléknyi finn - egyébként ők vezetnek, a finnek -, a német, az angol, a japán, az indonéz legjobb tíz százalékkal, akkor Magyarország nem lesz képes versenyben maradni. Ez elemi követelmény"- fogalmazott Kósa, aki szerint ezért volt "az összes hajcihő" és "ez megér minden támadást, politikai konfliktust meg csörtét, mert itt nem önmagában önmagunkért küzdünk", hanem "a jövőnkért". A polgármester azt is elmondta, hogy ezt lehet, hogy már meg sem fogjuk érni. "Egy ilyen oktatási program, ha nagyon jól dolgozunk, húsz év alatt ér be. De be kell, hogy érjen, és abban hiszünk, hogy önökkel, meg az utódaikkal, meg a gyerekekkel, meg majd ha az ő gyerekeik is idejárnak, azt tudjuk mondani, és a következő húsz évben meg tudtuk azt csinálni, hogy 2010-től 2030-ig a magyar diákok a legjobb tíz százalékban is a legjobbak"- mondta. 
A debreceni polgármester tanévnyitó beszédének további részleteit a Nol.hu-n olvashatja el, ahol teljes egészében közzétették a beszédet. 
atv.hu nol.hu hvg.hu 
Kapcsolódó: 
   Nem a gyerekverős rész a legdurvább Kósa Lajos hirhedt beszédében 
   Hoffmann Rózsa: igazi megújulást hoz az új tanév 
   Jön az egész napos iskola: így kaphat felmentést a gyerek 
   Orbán: A mai fiatal nemzedék fogja naggyá tenni Magyarországot 
   Sajátjain is átgázolt a pénzért központosító kormány 
   A nap képe: Rendőrlufik 

Ki hazudik, Orbán vagy az államtitkára? 

2013, szeptember 3 - 11:02 alfahir.hu 
Tegnapi sajtótájékoztatóm után Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezető helyettes államtitkára azzal igyekezett az NFÜ foglalkoztatási és szervezeti anomáliáit mentegetni, hogy alaposan ellentmondott az Orbán Viktor által augusztus 16-án megjelent miniszterelnöki utasítás tartalmának - írja közleményében Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. 
A Hivatalos Értesítőben megjelent rendelkezés szerint ugyanis az NFÜ Orbán Viktor által engedélyezett maximális létszáma 198 fő lehet, ezzel szemben a helyettes államtitkár szerint jelenleg több mint háromszor ennyien, 610-en dolgoznak a szervezetnél. Ezek szerint Orbán Viktornak halvány fogalma sincs az általa irányított szervezetek létszámgazdálkodásáról, és az NFÜ is gondosan titkolja, miért húzódik szakadéknyi különbség a miniszterelnöki utasítás és a valóság között. 
Volner szerint további furcsaság, hogy a miniszterelnöki utasítás szerint az NFÜ 146 belső szervezeti egységre tagozódik, ám a helyettes államtitkár szerint mindössze 91 egység élén áll vezető. A tájékoztatásból nem derült ki, hogy a vezető nélkül maradt osztályok működéséről a dolgozók szavazata dönt-e, vagy mégis jutott főnök minden mindenhova, esetleg 55, a miniszterelnöki utasításban szereplő szervezeti egység meg sem alakult, ezért nem volt szükség vezető kinevezésére. 
Mivel jelenleg nem tudható, hogy a miniszterelnöki utasításban szereplő adatok vagy a velük ellentétes helyettes államtitkári tájékoztatás felel-e meg a valóságnak, ezért a miniszterelnökhöz intézett írásbeli kérdéssel próbáljuk kideríteni az igazságot - zárul a közlemény. 
610 embernek giga jövedelem a lázas semmittevésért! 
Mindet el kell kergetni, és új emberekkel próbálkozni! Rengeteg értelmes ember van munka nélkül, le kell őket cserélni! Több mint három évig nem vették észre, hogy a 610 ember nem dolgozik?? Ezek miatt leállította az unió a folyósítást!! Ez egészen elképesztő! Most Lázár János felügyelete alá kerültek, Németh Lászlóné minisztériumára immár semmi szükség. Igaz, most kapott vagy 100 ezer forint fizetésemelést minden minisztériumi vezető. A munkájuk meg látjuk, hogy mennyit ér! (SVPSZ) 

A cigánybűnözés miatt élhetetlen a falu 

2013. szeptember 03. 11:39 Hunhír.info 
Dobi István, Tarnazsadány polgármestere elmondta: szinte nincs olyan nap, hogy ne történne betörés, vagy lopás valahol. Egy év alatt megduplázódott a faluban a betörések száma. A községben egyre több a felderítetlen bűnügy, egyedül a körzeti megbízott sem tud mit tenni. Több cigány bűnbanda tartja rettegésben a zsadányiakat. 
Mint arról korábban lapunkban már beszámoltunk, fórumot is tartottak a közbiztonság helyzetéről Tarnazsadányban. Kiderült, hogy egy év alatt megduplázódott a faluban a betörések száma. A községben egyre több a felderítetlen bűnügy, egyedül a körzeti megbízott sem tud mit tenni. Több bűnbanda tartja rettegésben a zsadányiakat. A legújabb fejleményekről Dobi István polgármester tájékoztatta lapunkat. 
- Mi a következő lépés? Mit tudnak tenni a közbiztonság javításáért? 
- Már a Belügyminisztériummal is felvettem a kapcsolatot, hogy tegyenek valamit, mert tarthatatlanná vált a helyzet. Sajnos, azt kell mondanom, hogy élhetetlen lett a falunk. Szinte nincs olyan nap, hogy ne történne betörés, vagy lopás valahol. 
- Mit tapasztal ebből a lakosság? 
- Sokan esténként már az utcára sem mernek kimenni, bezárkóznak otthonaikba. Sőt, van, ahol már a betakarítást is elvégezték, mondhatni zöld állapotban szedték le a termést, hogy nekik is jusson valami a saját kertjükből. Semmit és senkit nem kímélnek a bűnözők. Az ingatlanjaink elértéktelenedtek, a Tarnazsadányról származó álláskeresőkkel már szóba sem állnak. 
- Milyen visszajelzést kaptak a hivatalos szervektől? 
- A hevesi rendőrkapitány, Gulyás József megígérte, hogy kiemelt ügyként kezelik a település helyzetét. Huszonnégy órában járőröznek majd a faluban. 
Hunhír.info - heol.hu 
Polkorrekt módon ismét elhallgatta a portál, hogy cigánybűnözők miatt alakult ki az elviselhetetlen állapot. 
Kapcsolódó: 
   Agyonverte, levetkőztette, majd kirabolta áldozatát a cigánybűnöző állat 

A strandbelépők mellé ingyen laptopokat is 

kapnak Miskolcon a Fidesz kedvencei 

2013-09-02. 14:35 Kuruc.info 
A választások közeledtével 20 ezer laptopot készül kiosztani a Fidesz Miskolcon, hivatkozva arra, hogy fejlesszék a lakosság "digitális írástudását". A kormánypárt szerint ez példátlan siker, ami egyben kitörési lehetőség is Miskolcnak. A Jobbik szerint azonban pótcselekvés, mellyel a munkahelyek hiányáról akarják elterelni a figyelmet. Az akció ezúttal 4 milliárd (!) forintba kerül az adófizetőknek. 
Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő szerint a "kitöréshez" Miskolcnak nem 20 ezer laptopra, hanem 20 ezer munkahelyre van szüksége. Mint mondta, szerencsésebb sorsú nagyvárosokban a városvezetők munkahelyeket teremtenek, jövedelemhez juttatják a lakosságot, akik így megvásárolhatják a laptopokat. Miskolcon fizetés híján ma valóban csak a "Fidesz kegyéből" juthat a többség számítógéphez, ez pedig nem példátlan siker, hanem példátlan kudarc - tette hozzá a politikus, aki szerint a Fidesz valódi célja 20 ezer szavazat megvásárlása. 
A politikus kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy jó helyre fognak e kerülni az eszközök. Mint mondta, azok után, hogy korábban mind a Fidesz, mind az MSZP megszavazta a Miskolcra tervezett cigányközpontot, a lakosság joggal bizalmatlan a két párt szándékaival kapcsolatban. Hangsúlyozta azt is, a legutóbbi közgyűlésen a Fidesz leszavazta azt a javaslatukat, hogy a számítógépek célcsoportjainak kijelölésében a Jobbik képviselői is részt vehessenek. 
"A Fidesz szerint ez szakemberek feladata. Mint tudjuk, a trafikokat is szakemberek osztották szét, így kerültek fideszes rokonokhoz" - érvelt Jakab. Hangsúlyozta, a Fidesz a négy fal között fogja eldönteni, kik kapják a laptopokat, annyit azonban már most is lehet tudni, hogy a Digitális Otthon Program három célcsoportra fókuszál: a diákokra, az időskorúakra és a cigányokra. 
Kapcsolódó: 
   Hazudott a Fidesz: hangfelvétel bizonyítja az ingyenstrandjegy-osztogatást 
   A hét "leleplezése": a miskolci fideszesek azt sugallják, a Jobbik viszi be a strandra a viselkedni nem tudó cigány hordákat 
   A cigányoknak építette a Fidesz a miskolci Selyemréti Strandfürdőt? 
   Vegyen laptoptáskát romáktól! 
   Balogék "roma kultúráról" szóló tankönyvébe ajánljuk: előzetesben a 13 éves rabló cigány - 65 éves asszonyt erőszakolt volna 

Kedves Listatársak, 
a Magyar Hírlap főszerkesztőjétől azt a választ kaptam Bayer Zsolt "Tiszta beszéd" című írására való (bemásolt) reagálásom vonatkozásában, hogy lezárták a vitát, s vegyek részt az erdélyi magyar sorsformálásról szóló vitában, melyet most indítanak. 
Megírtam Neki, hogy sajnálom, hogy így döntött, a vitában részt veszek, reagálásomat pedig más fórumokon fogom népszerűsíteni. 
Akit tudja, kérem, terjessze. 
Remélem lesz "analóg" sajtó is, mely közli. 
Üdv 
BZSA 


Egymás szemébe nézve 


Amikor Bayer Zsolt méltatlanul és közönségesen leszólta Toró T. Tibor harcostársamat és jóbarátomat, azon voltam, hogy szigorú tényszerűséggel, indulatmentesen mutassam be, milyen fokú igazságtalanságot követett el, hiszen az odavetett bántó szófordulat minden elemében, minden árnyalatában hamis volt. Visszafogottan fogalmaztam, mert a nemzeti táboron belül a polémiákat tompítani kellene, a magyar-magyar testvérharcnakama "ötezer értelmiségi" örvend a legjobban, akikről épp Bayer Zsoltnak köszönhetően hallottunk először igaz és leleplező szavakat, akik húsz évvel ezelőtt még megmondhatták, hogy ki a szalonképes, de sajnos ma is jelentős pozíciókat birtokolnak a magyar szellemi életben. 
Kár, hogy válaszképpen Bayer Zsolt ahelyett, hogy annyit mondjon, "bocs, igazad van", a múltkori igazságtalanságára rátesz még két lapáttal, a hamis állításokat keverve félrevezető párhuzamokkal és alaptalan meglátásokkal, majd mindezt persze a szokásos magabiztossággal tálalja fel. E magabiztosság kifejezetten imponáló, amikor a magyar nemzeti érdekek elárulóit pellengérezi ki (a "Falig érő liberalizmus" című írását saját költségre fénymásoltam, és osztogattam baráti körben, határtalan örömmel, hogy végre valaki meg merte írni kendőzetlenül az igazságot az SZDSZ-esek liberalizmusnak eladott szellemi kútmérgezéséről), de kiábrándító, amikor a magyar nemzet hithű és következetes harcosait, Toró T. Tibort és Tőkés Lászlót veszi célba, ki tudja, milyen célból és okból. 
Vágjunk hát rendet hamisságok és tényferdítések között! 
Bayer Zsolt azt írja, hogy 2009-ben pálfordulás történt volna, amikor Tőkés László elfogadta Markó Béla ajánlatát arról, hogy az erdélyi magyar összefogás jegyében vezesse a közös - igen, tudom, RMDSZ-es - listát. "Képzeld el, László, - írja Bayer - mi lett volna, ha Márton Áron vagy Mindszenty József "plurális egységre" lépett volna Ceausescuval vagy Rákosival, vagy mi lett volna, ha 2008-ban például Orbán Viktor "nemzeti összefogásra" lépett volna Gyurcsánnyal." A valóság sajnos nem ennyire egyszerű. Az RMDSZ komprádor politikájáról több kötetre valót írtam már az elmúlt két évtizedben, mindazonáltal a párhuzam súlyosan sántít. Az RMDSZ-t jelenlegi, illúzióromboló állapotában is Ceausescuval vagy Rákosival párhuzamba hozni, bármily tetszetős is, de erőltetett, alaptalan és történelmietlen. 
Az RMDSZ eddig minden választáson elnyerte az erdélyi magyar érvényes szavazatok több mint 80%-át. Ez egy olyan tény, amin jó lenne változtatni, de melyet figyelmen kívül hagyni képtelenség. Sikeres autonómiapolitikát Erdélyben középtávon csak úgy lehet folytatni, ha az autonómia körüli nemzeti konszenzusba bevonjuk az RMDSZ-t, ha rákényszerítjük az RMDSZ-es elitet, hogy vállalja fel saját, egykoron együtt megfogalmazott, de ma is érvényben levő autonomista programját. Ellenkező esetben lehetünk mi az igazság bajnokai, de a közösség ügyében egy tapodtat sem fogunk előrehaladni. Ezt célozta az RMDSZ-en belüli autonomista utóvédharc (amit Bayer hatásvadász módon azzal intéz el, hogy Toró Markóval fényképezkedett az RMDSZ-es ernyő alatt, miközben őt kitiltották Romániából, megfeledkezve arról, hogy éppen Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt álltak ki mellette a román parlamentben kitiltásának idején) és ezt célozta az EMNT, majd az EMNP politikája is. Vélhető, hogy ez lebegett az MPP elnökének lelki szemei előtt is, amikor a 2008-as választásokon közös, MPP-RMDSZ indulást sürgetett. (Azt már nehezebb megmagyarázni, hogy a 2012-es parlamenti választásokon az MPP jelenlegi és korábbi elnöke egyaránt arra bíztatta a választókat, hogy a Frunda György -- Borbély László -- Kelemen Hunor trió által fémjelzett RMDSZ-re s ne a Tőkés László védnöksége alatt működő EMNP-re szavazzon.) 
Tételesen hamis állítás, hogy a Jobbik tagja volnék. A kilencvenes évek közepén több évig vezettem a szervezet nemzetpolitikai kabinetjét és a 2009-es választásokon Vona Gábor kérésére elvállaltam a pártfüggetlen erdélyi közszereplőként a párt Európai Parlamenti listáján egy nem befutó helyet. Megjegyzem, 2010 előtt még nem kezdődött el a ma is zajló totális háború a két nemzeti párt között. Bayer Zsolt szerint "a magyar kormány elleni fellépésében, a gyűlöletkeltésben és alpári demagógiában a Jobbik versenyt fut a magyarországi balliberális bandával." Ezzel szemben a Jobbik több ízben is, dokumentálható módon kiállt az Európai Parlamentben a kormány mellett és nem kevés kormányzati előterjesztést támogatott. Mindazonáltal, miként múltkori eszmefuttatásomban jeleztem, nem tudom politikáját teljes mértékben felvállalni, éppen azért, mert olyan esetekben is támadja a kormányt, amikor erre nem lenne oka (legfőbb problémám a választási regisztráció ellenzésével volt, melyet a Jobbik kellett volna elsőként üdvözöljön, ha következetes lett volna a politikai elveihez és értékrendjéhez). De hadd jegyezzem meg, hogy a két nemzeti párt viszonylatában egymás igazságtalan támadása kölcsönös. 
Orbán Viktor első miniszterelnökségének idején a MIÉP alkotmányosságát hangsúlyozta és egyetlen esetre nem emlékszem, amikor szélsőségesnek nevezte volna a pártot (Bayer Zsolt a Magyar Szigeten akkoriban azt magyarázta a Hatvannégy Vármegyés közönségnek, hogy Orbán miért nem vállalhatja fel a MIÉP-et teljes mellszélességgel, érveivel mellesleg egyet is értettem), viszont a Jobbikot már a parlamenti választások előtt megpróbálta szalonképtelennek beállítani. 
Bayer Zsolt felrója Toró T Tibornak azon állítását, hogy "a Jobbik hozta vissza a tiszta beszédet a politikába". Nos, nem vagyok egyedül azzal a csodálkozásommal, hogy Bayer Zsolt, ha kell, ha nem, ott rúg bele a Jobbikba, ahol tud, miközben ugyanazokat a tabutémákat feszegeti, mint a Jobbik s miközben ugyanazok támadnak rá ismételten a cigánybűnözés vagy a "belpesti, urbánus, kozmopolita értelmiség" témájában megfogalmazott gondolatai miatt, mint akik a Jobbik ellen is keltik a hisztériát belföldön és külföldön egyaránt. Igen, ténykérdés, hogy a kuruc.info (mely nem azonos a Jobbikkal) hangnemében vállalhatatlan, s az is, hogy a Jobbik nem egyszer feleslegesen szolgáltat támadási felületet az ellenoldalnak. Ettől függetlenül ténykérdés, hogy ez a párt igen sokat tett ama "ötezer értelmiségi" tematizációs, hermeneutikai és szemantikai diktatúrája ellen. Vagyis az ellen, hogy ők "ötezren" mondják meg, miről és hogyan lehet írni, mit jelent és mit jelenthet a nemzet, a haza, a hűség, a kitartás, a nemzeti felelősség fogalma, hogyan értelmezhető s hogyan nem a nemzeti érdek s még sorolhatnám. Bayer Zsolt a Jobbikot azzal próbálja meg hitelteleníteni, hogy "legfőbb nemzetpolitikusa Szegedi Csanád volt"
Ezzel szemben a valóság az, hogy a Jobbik nemzetpolitikai kabinetvezetője hosszú évek óta Szávay István, Jobbikot pedig éppúgy nem Szegedi Csanád alapján kellene megítélni, mint ahogy a Fideszről sem Fodor Gábor vagy Ungár Klára alapján alkotunk véleményt. 
A Jobbiknál maradva tételesen hamis az az állítás is, miszerint "/az Erdélyi Magyar Néppárt vezető tisztségviselői szószéket biztosítanak a Jobbiknak az EMI-táborban./" Az EMI megszerveződése és az EMI tábor, mint alapvető nemzeti szocializációs intézmény jóval megelőzte az EMNP létrejöttét. Az EMNP elnökségében pedig egyetlen EMI-s sincs egyelőre, de remélem lesz. A táborban nem pártpolitika folyik, a szervezők minden társadalmi és politikai szervezetet, gondolkodót és művészt meghívnak, aki megítélésük szerint nemzetben gondolkodik a Fidesztől (előadójuk volt már Kövér László is) a Jobbikon át az MDF-ig, a Magyar Világszövetségétől a Magyarok Szövetségéig és Böjte Csabától Raffay Ernőig. 
Bayer Zsolt azt írja: "a tragikus - és előre látható - december 5- i népszavazásos tudathasadás nem lett volna Patrubány nélkül, Patrubányból pedig Toró és barátai - többek között Te is, kedves Borbély Zsolt Attila - csináltak elnököt a Magyarok Világszövetségében." A 2004-es népszavazásról külön tanulmányt lehetne írni, itt és most csak vázlatosan szögezném le a következőket: a népszavazás kiírásához össze kellett gyűjteni legalább 200.000 érvényes aláírást. Az aláírásgyűjtés akkor lendült fel, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta az ívet. Ezt mindenki tudja, aki részt vett a gyűjtésben. Nem voltak nyomás alatt, mondhatták volna ők is, mint sokan mások, hogy nem népszavazáson kell ezt a kérdést eldönteni. Ha aláírták, vélhetően azért tették, mert felismerték a kezdeményezésben a nemzetpolitikai potenciált. A népszavazáson egyébként, a közhiedelemmel ellentétben, győztek az igenek, csak nem akkora arányban, hogy kötelezzék a parlamentet. Ezzel együtt úgy vélem, hogy a népszavazási kampány és az eredmény is hozzásegített ahhoz, hogy 2010-ben az állampolgárság kiterjesztését néhány címzetes nemzetárulón kívül az egész magyar parlament megszavazza. Aminek szimbolikus jelentőségét hadd ne ecseteljem. Az MVSZ -- Fidesz konfliktusról is könyvet lehetne írni, itt csak annyit szögeznék le szerényen, hogy az első negatív gesztust nem az MVSZ tette. Akkor vonta meg az Orbán kormány 2000 decemberében a szervezet állami támogatását, amikor néhány nappal korábban a siófoki küldöttgyűlésen sikerült az elnökválasztás másnapján sztrájkba lépő elnökségi tagok bojkott-akcióját hatástalanítani és helyreállítani a törvényes rendet. 
Bayer Zsolt kitart amellett, hogy Tőkés László hibát vétett a védőhatalmi státusz felemlítésével, holott az elmúlt két évtizedben számtalanszor bebizonyosodott, hogy a román fél akkor kelt hangulatot, amikor úgy érzi, hogy erre van éppen szüksége s ürügyet mindig talál magának. 1996-ban aszocialisták a tanácstalanul kapkodták a fejüket, hogy mekkora vihart kavart az első magyar-magyar csúcs, míg Orbán Viktor 1998-as nemzetpolitikai programja, a határokon átívelő magyar integráció nem váltott ki ilyen reakciókat. Ha nem hangzik el a védőhatalmi státus lassan két évtizedes autonomista követelése Tusnádfürdőn, melyre a román sajtó már számtalan alkalommal lecsaphatott volna, akkor beleakadtak volna Orbán Viktor bármelyik olyan mondatába, mely az egységes magyar nemzetre vagy az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozik, s előszedik kedvenc vesszőparipájukat az extra-territorialitást és a belügyekbe való be nem avatkozás Ceasuescu-i elvét. 
Bayer Zsolt arra hív fel, hogy "legalább mi beszéljünk egyenesen és tisztán, egymás szemébe nézve." Nos, egyenesen és tisztán fogalmaztam, és szívesen megteszem ezt egy pohár bor mellett egymás szemébe nézve is, mert fent leírtak dacára még mindig úgy gondolom, hogy több dolog köt össze druszámmal, mint amennyi elválaszt. 
Borbély Zsolt Attila 

TUDTÁK, MERTÉK, TETTÉK... 

(Bogár László írása a Magyar Hírlapban, szeptember 3., kedd) 
A mai magyar "politikai élet" nevű önfelszámoló színjáték jobb megértése érdekében előző írásomban a másfél évszázada lejátszódott folyamatokat elemeztem, hogy lássuk, miként kezdte berendezni a nyugatias modernitás politikai színpadát a láthatatlan konstruktőr. Most arra tennék kísérletet, hogy bemutassam, miként hajszolta egyre mélyebbre Magyarországot az általa felállított csapdában a rendszerváltásnak nevezett látványos tűzijátékkal. A konstruktőr, akit nevezhetünk akár "világ-SZDSZ"-nek, három hamis elemből állította össze azt, amit azóta is nyugati demokráciaként illik ünnepelni. 
A meghatározó központi elem a "liberális pártok" családja. Ez a világhatalmat ténylegesen birtokló globális pénzhatalmi rendszer hajtószíja. Fő feladata, hogy a helyi közösségek anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értéktereit és az itt zajló komplex nemzetreprodukciós folyamatokat teljes mértékben alávesse és kiszolgáltassa a globális pénzhatalmi rendszer kifosztó szivattyúinak. (Tudom, hogy a "hazai" liberalizmus kényszerűen létrehozott és elterjesztett fogalmaim közül ezt a pénzszivattyút alázza leginkább, feltéve a kérdést, hogy nem unom-e újra és újra megemlíteni. Nos, a válaszom az, hogy de, unom. Nagyon is!) 
Csak sajnos amíg ez a szivattyú egyre reménytelenebb nyomorúságba löki a magyar nemzet nevű emberi közösséget, addig nincs okom és nincs módom nem használni. Azt azonban megígérhetem, hogy attól a pillanattól, amint leszerelik rólunk, azonnal abbahagyom e fogalom használatát. 
Az úgynevezett "rendszerváltás" nevű társadalom-újratermelési akció központi eleme értelemszerűen itt is a helyi SZDSZ létrehozása volt. Nem látszott egyszerűnek a feladat, mert a lokális SZDSZ genezisét össze kellett hangolni a másik két hamis történelmi konstrukció megalkotásával. A folyamat legkényesebb elemét az a kihívás jelentette, hogy Magyarországon a két világháború között veszedelmes nyíltsággal mutatkozott meg, hogy a történelmi nemzet annyi iszonyú csapás ellenére is létezik, és keresni próbálja politikai képviseletét. Ám az igazi csapás az volt a "világ-SZDSZ" számára, hogy még 1956-ban is megmutatkozott, milyen veszélyesen sok eleme van jelen ennek a történelmi energiának. Ezért is kellett a "világ-SZDSZ" két, egymással rituálisan hadakozó birodalmának egyesült erővel leverni szabadságharcunkat, és gondoskodni arról, hogy máig is pusztító hazugságok tömege fedje el 1956 valódi lényegét. Nagy Imrét és a köréje szerveződő akkori "SZDSZ"-t pedig azért kellett eltüntetni, mert egyrészt alkalmatlannak bizonyult, másrészt túl sokat tudott 1956 valódi konstruktőreiről. Olyan baloldalt és jobboldalt kellett tehát legyártani a nyolcvanas évek végén, amely nemcsak megoldani, de értelmezni sem tudja ezt a legfőbb történelmi kérdést, hogy még csak véletlenül se kerülhessen be a tematizációs térbe a történelmi magyar nemzet politikai képviseletének helyreállítása. És szomorúan állapíthatjuk meg, ez teljes mértékben sikerült is. Minden olyan törekvést, amely elvileg hordozhatta volna a magyar nemzet politikai megjelenítésének igényét, vagy még csírájában elfojtottak, vagy megalázó gúny tárgyává tettek, illetve fasisztának, nácinak bélyegezve megsemmisítettek. Mint az elmúlt alkalommal jeleztem, természetesen a "világ-SZDSZ" hozta létre a liberális szegmens látszólagos ellenpólusát jelentő "munkásmozgalmat", az úgynevezett baloldalt is, amely nagyjából ugyanabban a hamis térben keresi (természetesen hiába) a nem létező gyógymódokat a kapitalizmusnak nevezett nyugatias modernitás önpusztító következményeire, mint a harmadik erőként létezni engedett konzervatív politikai pártcsoport. 
Ez utóbbi elgondolkodtató módon egyszerre nevezi magát jobboldalnak, polgári oldalnak, konzervatív oldalnak, népi, nemzeti oldalnak, keresztény oldalnak, anélkül, hogy egyáltalán értelmezni próbálná e fogalmakat, illetve ezek társadalom-újratermelési következményeit. Tehát úgy kellett berendezni a konstruált rendszerváltás egész komplexumát, hogy mind az úgynevezett baloldal, mind az úgynevezett jobboldal egy minél zavarosabb és kezelhetetlenebb, belső konfliktusokkal terhelt univerzummá váljék. Ezt a tehetetlenséget aztán az első pillanattól kezdve profi módon használta ki a "helyi" SZDSZ, illetve a "világ-SZDSZ" által üzemeltetett média. A lokális SZDSZ "Tudjuk, merjük, tesszük" hármas jelszava sajnos nem csak egyszerű szlogen volt. Valóban kizárólag ők voltak azok, akik pontosan tudták, mit akarnak, és ezt kíméletlen gátlástalansággal végre is hajtották. Ehhez az első ciklusban, azaz 1990 és 1994 között asszisztált az úgynevezett bal- és jobboldal, pontosabban a tökéletesen megvezetett magyar választó. 
Valójában mindkét konstrukció lényegében ellenállás nélkül szemlélte, amint a "világ-SZDSZ" birtokba veszi a tehetetlenül vergődő magyarságot. A társadalom ilyen rövid idő alatt ilyen elképesztő anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi hanyatláson csak ezeréves államisága legsötétebb időszakaiban ment keresztül. A konstruktőr tehát itt különösen eredményes munkát végzett. És most, a végjátékban - eltüntetendő a nyomokat - már nyugodtan "ki lehet vezetni" a konstruktőrt, a helyi SZDSZ-t a rendszerből. Legközelebb napjaink valóságát vizsgálom meg ebben a történelmi tükörben.

Megdrágulnak a bankszámlák 

2013 július 19, péntek - 11:26 vg.hu richpoi 
A tranzakciós díj emelése nyomán újból banki költségeik emelkedésére kell számítaniuk a lakossági ügyfeleknek: a BankRáció.hu szerint átlagosan évi 5 ezer forintnál nagyobb drágulás jöhet. A változások ugyanakkor nem késztetik cselekvésre az ügyfelek többségét. 
A bankok várhatóan át fogják hárítani a tranzakciós díj emelését: a költségnövekedés átvállalására egyedül a kártyás vásárlások ingyenességének megtartásánál számíthatnak a bankszámla-tulajdonosok - derül ki a BankRáció.hu elemzéséből. Az összehasonlító portál számításai szerint az illetékváltozás éves szinten ötezer forintot meghaladó banki költségnövekedést jelenthet háztartásonként. 
Mindez annak a következménye, hogy már nincsenek tartalékok a rendszerben, tehát a készpénzes ügyleteknél a tranzakciós díj duplájára (0,3 ezrelékről 0,6 ezrelékre) emelése, illetve az átutalásoknál 0,2 ezrelékről 0,3 ezrelékre változtatása a legtöbb banknál teljes egészében megjelenik majd a banki díjakban. 
Egyes módozatoknál ráadásul - vélik a BankRáció.hu elemzői - a költségek növekedése akár már augusztus 1-jével megtörténhet annak ellenére, hogy a díjváltozást elvileg 60 nappal a bevezetés előtt meg kell hirdetniük a hitelintézeteknek. Az elmúlt idők gyors változásai nyomán ugyanis több bank úgy hirdette meg díjait, hogy egyes költségeknél akciós tételeket vezettek be, amelyek akár azonnal visszavonhatók. Más módozatoknál a díjak emelése (a 60 napos közzétételi időt figyelembe véve) szeptember közepe, végére várható. 
A Budapest Bank megbízásából készült, most közzétett felmérés szerint viszont a díjak emelése egyelőre nem hozott drámai változásokat a piacon, csak kevesen váltanak bankot vagy számlacsomagot, ha díjváltozást tapasztalnak. 
A tavalyi felmérés óta a bankváltási hajlandóságot kifejező Banki Mobilitási Index értéke mindössze két ponttal, 32,2 pontra nőtt. A kutatás szerint a lakosság csupán egynegyede hasonlítja össze saját bankja díjszabását más pénzintézetek ajánlataival, és csak minden tizedik ember tartja elképzelhetőnek, hogy bankot vált egy éven belül. 
A tranzakciós illeték bevezetése óta pedig a magyarok több mint fele nem érzékelt költségnövekedést, és nem is vizsgálta felül bankja díjszabásait. Azok, akik észlelték a banki díjak emelkedését az év eleje óta, a leggyakrabban úgy reagáltak a díjemelésre, hogy csökkentették azoknak a tranzakcióknak a számát, amelyek költsége emelkedett (30 százalék), 25 százalékuk szerint viszont olyan alacsony mértékű a változás, amely nem indokolja a bankolási szokásai megváltoztatását. 
Figyelemre méltó, hogy az elmúlt fél évben a bankon belüli számlaváltások aránya is elenyésző volt (az összes válaszadó 6 százalékát érintette), és a díjnövekedést érzékelők is ugyanilyen arányban kerestek bankon belül kedvezőbb költségű számlacsomagot. Az összes válaszadó közel 60 százaléka számára a költségnövekedés önmagában nem indok a bankváltásra, azonban havi 500 forintos díjemelkedés esetén már 30 százalék venné fontolóra, hogy új szolgáltatót válasszon. 
A piacon elérhető szolgáltatások díjaival kapcsolatos csekély érdeklődés azért is meglepő, mert a főbank kiválasztásakor egyre nagyobb szerepet kapnak a kedvező fenntartási díjak. A tavaly őszi mérés óta 9 százalékponttal, 63 százalékra nőtt azok aránya, akik fontos döntési szempontnak tartják a banki költségeket. Ez maga mögé utasít minden egyéb választást befolyásoló tényezőt, köztük a bank hírnevét (59 százalék), kiterjedt ATM- (52) és fiókhálózatát (46) és jól működő internetbankját (40 százalék) is. 
A banki díjakat kevesen hasonlítják össze 
A válaszadók 85 százaléka időről időre ellenőrzi banki költségeit, és elsősorban a havi számlavezetési díjra és az ATM használatának díjára figyelnek. Arra viszont már csak a lakosság egynegyede fordít figyelmet, hogy ezeket más hitelintézetek ajánlataival is összehasonlítsa, amit főként az érdeklődés hiánya (45 százalék) és az a vélekedés magyaráz, hogy a bankok ajánlatai nem térnek el jelentősen egymástól, de sokan mondják azt is, hogy erre nincs elég idejük, vagy nem igazodnak el az ajánlatok között. 
Kapcsolódó: 
   Itt a fontos javaslat: mindenki bankkártyáját érinti 
   A tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt több szankciót is hozott a PSZÁF 
   Jócskán drágulhat bankszámlája - erre figyeljen ősztől 
   E-mail címre is utalható pénz 
   Veszély! Lenyúlják a banki ügyfelek pénzét: itt a régi-új trükk 

Szörényi Levente kóserré válási kísérlete 
- Nyílt levél az István, a király szerzőjéhez - 

     Egykoron (nemrég még) tisztelt Szörényi Levente! 
     Nekem a groteszk a műfajom. Ebben érzem művészileg otthon magam. (Eddig megjelent írásaim ezt mind bizonyíthatják is, ha épp szükséges.) Tehát - de egyébként is - az esztétikai értékek mirevalóságáról van némi fogalmam. De az, amit Önök az Aljaföldi Magyargyűlölő Perverzke-Hóbortka keze és perverzitás- vagy gyűlölet(agy)mirigye által a mindeddig remekműnek tartott/vélt "István, a király"-lyal nemrég elműveltek, az az értékrombolás tipikus horrorpéldája. 
     Azt értem, hogy az a kultúrfajta, amit ez a Perverzke-Hóbortka képvisel kétségtelenül szakértői szintű (már-már zsigerből eredő) értékromboló, és nagy-nagy kultúrhagyományra tekint vissza például a nácizmus előtti berlini művészeti posványvilágban is, de hogy Ön miért kapaszkodott le erre a pöcegödör értékszintre, föl nem tudom fogni... 
     Beteg agytól sok minden kitelik. Még rá is lehet fogni, hogy művészi, merthát - ki tudná jobban, mint a művész, hogy mi a művészi...! Bizonyítja is ezt az a sok-sok hadoszlopnyi sznob is, akik azt hiszik, hogy a Nagy Művész világosabb elmeállapotainak fényében maguk is valakikké pincevirágozhatnak...! Hogy elmondhatják magukról, hogy ők "felnőttek" a mű megértésének szintjéig és - voálá - műértők lettek (pláne, ha - szerencsék-szerencséjére - még ágyba is bújhatnak a Művésszel!),,, 
     De ideáig süllyedni!!! Önnek!?? 
     Az ötleteikből - ilyen "esztétikai" logika mentén - hiányolhatnám is, - például, hogy 
     - a) a Kárpát-medencét miért nem ábrázolták - például - ganédomb-gödörnek vagy pöcegödörnek 
     - b) a magyar trikolórt miért nem használták pelenka gyanánt, vagy vécépapír-tekercsnek 
     - d) a rijekai nemzetiben Alfeley által már oly nagy botránysikerrel kipróbált gigászi falloszt miért nem nyomták Szent István kezébe jogarként 
     - c) István király fejére miért nem tettek bilit (mert a micisapka-ötletet már levédte régebb egyikük!) - a Szent korona helyett??? 
     A zárókép börtönrács-analógiává "át-agyszellentett" Szent korona ötletét - beismerem - legaktívabban bezsongított és Aljaföldit utánozni próbáló képzeletem se tudta volna megszülni. S tudja, miért nem? 
     Mert ehhez olyanfajta gyűlölet kell hogy vezesse a képzeletet, amilyenre csak ennek az értékrombolásra, más nemzetek kultúrájának bemocskolására, kiröhögésére szakosodott szemét-"értelmiseggnek" van kifejezett affinitása. Gondolom, náluk ez az alap ahhoz, hogy néha "kultúr"-orgazmusuk legyen... Ezt nevezik ők esztétikai élvezetnek - mások kultúrszentségeinek a meg...izélését... 
     S hogy nagyon-nagyon kiválasztottnak érezzék magukat. 
     Kérdezném máris, hogy vajon miért nem jeleskednek a saját nemzetük szimbólumainak kiröhögésében ilyen nagy buzgósággal? 
     - Pl. a holokauszt témájában. 
     - Vagy Mózest is lehetne vén hülye mániákus ikerfallosz-kőfaragóként ábrázolni, a népét rablóbandaként, a fejfedőjüket kutacs-szag elszívóként, a pajeszt fejtetű-létraként, a menórát fitymakarika-aszaló állványzatként, a cionista zászlót rabruha-kivonatként, a Dávid-csillagot pedig hullócsillagnak tűnő röpülésre fogott forma-mintázott szarrakásként... stb. stb. 
     Mert ne gondolja senki, hogy képzelete csak nekik van! 
     Vagy csak a beteges, mások szentségeit gyalázó perverz képzelet az, ami az ő kifejezett fajbéli ismertetőjegyük??? 
     Gondolom, nem is lehet elismert fajtabéli náluk, aki ilyent nem tesz le a főperverzük asztalára. 
     S nagykorúnak náluk csak az számít, aki már legalább egyet a befogadó nemzet szimbólumai közül megalázott-meggyalázott... 
     Szörényi Levente Úr! 
     Egy mű nem lehet színén és fonákján ugyanaz. Ha igen, akkor sosem volt az, aminek tűnt. 
     Vagy ha igen, akkor Ön egyszer bizonyosan becsapta a közönségét: vagy eddig mindig, vagy most - Alföldi oldalán, Alföldi csicskásaként! 
     A magyar nemzet és a magyar korona szimbóluma nem lehet magyargyűlölő gátlástalan ellenség beteges onanizálásának szexjáték-kelléktári darabja. 
     Ha Ön ehhez nevét adta - bármilyen okból (akár érdekből, hogy szeressék "azok", akár politikai bosszúból, mert összeveszett nemzeti oldali figurákkal, akár anyagi megfontolásból stb.)ezzel kiírta magát az erkölcsileg komolyan vehető magyarok közül
     Ezzel valami olyan lett magából, ami ha így akarom, fekete, ha pedig úgy akarom, fehér...S ha meg megfizetik, akármilyen színűvé hajlandó átalakulni! 
     Az ilyent nevezik senkinek. 
     A mai Magyarországon - de a szélesebb Kárpát-medencében is - bizonyos, hogy nem nevezheti becsületesnek és magyarnak magát az, aki összeáll a magyarság ellen nyíltan az ellenséggel kollaboráló erkölcsi nullákkal, és úgynevezett "művészi-esztétikai" bérgyilkosokkal. Vagy akár olyanokkal is mint pl. Szeged mai maszopos polgármestere, vagy csak a gátlástalanságban és a perverzitásban határt nem ismerő Melegföldi Magyargyűlölő Perverzke-Hóbortka, akár a börtönből nemrég szabadult hiperaktív és hiperféktelen/gátlástalan "Bucika". 
     Ha Ön azon igyekezett, hogy ezáltal az István a királyt a médiát is birtokló globális nagytőke számára ezáltal kóserré varázsolja, úgy, hogy egy "kulturális" főpapjuk - pl. Melegföldi Magyargyűlölő Perverzke-Hóbortka - elvégzi rajta a "kulturális" körülmetélést, akkor sikerrel járt. 
     Ön most valóban "kulturálisan körülmetéltetett"! 
     S ha ezért még vastagon meg is fizették, akkor maga kezd belejönni a befogadó kultúra "alapipari" fogásaiba is! 
     Javasolom, menjen Kertész Imre mintájára más kultúrzónába fennforogni, s ha megfelelően viselkedik, lehet, még egy zenei Nobel díjat is alapítanak az Ön kedvéért - illetve azért, hogy a magyarság számára összes szent szimbólumot meggyalázó mű kellő népszerűséget kapjon a perverz világmédiában. 
     Erdélybe viszont ne jöjjön! 
     De Bukarestben valószínűleg tömegsikere lesz. 
     Tel Aviv-ben pedig egész bizonyosan a vállán fogja körbehordozni magát az a "kultúra"-értő nemzet.., amelyiknek a lányai még a bombákat is "with Love" kézihímzésű feliratokkal szokták ellátni, mielőtt a szomszédos palesztin városokban gyanútlanul szaladgáló gyerekekre kilőnék őket. 
     Sepsiszentgyörgyön, 2013 augusztus 26-án 
     Elfogyott tisztelettel: 
     Horváth Alpár
     az Európai Idő főszerkesztője 
Kapcsolódó: 
   Bayer Zsolt: Levél Szörényi Leventének 



Felhívás a Nagy Menetelésre az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért


     Látva Románia kormányának a székelyekkel szemben ellenséges, az ország nemzetközi kötelezettségvállalásait sértő közigazgatási tervét, amelynek egyetlen célja a székely nép maradék döntéshozó intézményeinek, a székelyföldi megyéknek az elsorvasztása és felszámolása, a Székely Nemzeti Tanács tiltakozó felvonulásra hívja a székelyeket október 27.-ére, Háromszékre. Alakítsuk ki minden idők leghosszabb tiltakozó menetoszlopát Bereck és Kökös, Gábor Áron szülőfaluja és hősi halálának helyszíne között. Gyülekezzünk Kökös, Uzon, Szentivánlaborfalva, a rétyi útkereszteződés, Eresztevény, Maksa, Dálnok, Csernáton, Kézdivásárhely, Nyújtód, Lemhény, Bereck kijelölt helyszínein, hogy ökumenikus istentisztelet után, déli 12 órakor a huszonkét menetoszlop megindulhasson a szomszédos település felé. Egy órán belül, tizenhárom órakor össze fog állni az a 45 kilométer hosszú menetoszlop, amely székely zászlók ezreivel és tiltakozó feliratokkal üzeni a bukaresti kormánynak: a székelyek szembeszegülnek erőszakos asszimilációs tervével.
     Elsősorban az itt élők kétszázezres közösségét kérjük, mutassa meg ismét a világnak: Háromszék nem alkuszik! De jöjjenek a csíkiak, a gyergyóiak, a marosszékiek, az udvarhelyiek és egész Erdély magyarsága, megmutatni, hogy nem félünk, és nem hátrálunk, ha a jövendő a tét!
     A Székely Nemzeti Tanács megalakulásának tíz éves évfordulójára is emlékezve mondjuk ki együtt: Székelyföldet nem hagyjuk sem felosztani, sem beolvasztani!
     Felkérjük az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, odaadással vegyenek részt a tiltakozó megmozduláson, akárcsak márciusban a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen tartott tiltakozó nagygyűlésen.
     Felkérjük a nagyvilág magyar közösségeit, szervezzenek tüntetéseket Románia külképviseletei előtt egy időben a Székelyek Nagy Menetelésével, és vetítsék ki, szemközt a külképviseletekkel a háromszéki tüntetés részleteit, amelyet interneten fogunk közvetíteni.
     Legyen jelmondatunk a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása:
     Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
  
Marosvásárhely 2013. augusztus 8.
Izsák Balázs
Székely Nemzeti Tanács elnöke
 




Kedves Olvasó! 

Folytatjuk a klubtagsági módban való hírlevélküldést. Kérem, két kávé vagy egy adag fagyi árát ne sajnálja havonta a Hírhálótól!
Részletek: 
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=klubtagnak&id=013186
(Azonosítóját kérjük, ne felejtse el megadni: 
013186)

Tipp: ha felírja egy papírra a számlaszámot és azonosítót, ezzel bemegy egy OTP fiókba, ahol csak befizeti a tagdíjat és máris rendezve van klubtagsága.

Köszönettel: 
Kovács János
Hírháló mindenes

Potyognak a milliárdok

 Orbán Ráhel vőlegénye körül 

2013.09.04. 16:58 hir24 
A kormányváltás óta sorra nyeri az állami megbízásokat az E-OS (ma már Elios) Innovatív Zrt. Itt dolgozik Tiborcz István, a miniszterelnök leendő veje. A nyilvános adatok szerint a cég 2010 óta több, mint 3 milliárd forint közpénzt nyert különböző állami tendereken, árbevételét egy év leforgása alatt megnégyszerezte. 
Az 1986-os születésű, tehát mindössze 27 éves Tiborcz István vezető tisztségviselő, igazgatósági tag az E-OS Innovatív Zrt-ben. A cég jogelődje a Tiborcz István résztulajdonában álló ES Holding Zrt., amit a Simicska-Nyerges birodalom szerzett meg. A Közgép-leány E-OS Zrt. 2010-ben döntött úgy, hogy felvásárolja a Tiborcz-céget, és átnevezi E-OS Innovatív Zrt.-re. 
Lázár János városától jött az első nagy megbízás 
A Tiborcz-érdekeltség első nagy állami megbízását 2010 márciusában kapta meg, nem mástól, mint Lázár János önkormányzatától. Az ES Holding Zrt.vel Hódmezővásárhely 2010 márciusában kötött szerződést a közvilágítás korszerűsítésére úgy, hogy ekkor még a cég komolyabb referenciákkal nem rendelkezett. A beruházás teljes költsége 749,5 millió forint volt, és 50 százalékos uniós pályázati támogatással valósult meg. 
A következő állami megrendelés az Újszilvási Önkormányzatnak köszönhető, velük 2011-ben áprilisában szerződtek - már E-OS Innovatív néven - egy naperőmű felépítésére 430 millió forint értékben. A közbeszerzés nagy vihart kavart, hiszen hiába támadták meg az eredményt a versenytársak, a közbeszerzési döntőbizottság köz- és nemzetgazdasági érdek miatt engedélyt adott a szerződés megkötésére. 
A cég 2011 végén megnyerte a Szegedi Tudományegyetem közbeszerzését is, melynek keretében napelemeket telepítettek az SZTE épületeinek tetejére. Ez a beruházás 880 millió forintba került, és itt is voltak problémák a közbeszerzéssel. A közbeszerzést először a legolcsóbb ajánlatot benyújtó KÉSZ Zrt. nyerte meg, az E-OS Innovatív viszont - amely a talpon maradt cégek közül a legdrágább ajánlatot adta - megtámadta az eredményt. A közbeszerzési döntőbizottság pedig egy vitatható döntéssel az E-OS Innovatív Zrt.-t hozta ki nyertesnek. 
Naggyá lettek 
Ezekel a munkákkal az E-OS Innovatív szédületes növekedést ért el. Míg 2009-ben az árbevételük a 9 millió forintot sem érte el, addig 2010-ben már a 700 millió forintot közelítette, egy év múlva pedig 2,8 milliárd forintra emelkedett, ami a 2010-es összegnek majdnem a négyszerese. 
A 2012-es adatok a ceginfo.hu adatbázisában még nem állnak rendelkezésre, a megbízások alapján viszont a tavalyi sem lehetett rossz év a cég életében. Egyrészt kaptak egy 300 milliós megbízást a Siófoki Önkormányzattól, másrészt egy 160 milliósat a Szolnoki Főiskolától (a linken 190 millió forint szerepel, de a szerződés szerint 160 a bruttó érték), harmadrészt pedig egy 130 milliósat a Paksi Önkormányzattól. 2013 januárjában aztán az is kiderült, hogy a tököli börtön 600 milliós beruházásában is részt vehetnek. 
A cég állami megbízásai 2010-től: 
    Hódmezővásárhely: 750 milló forint 
    Újszilvás. 430 milló forint 
    Szeged: 880 millió forint 
    Siófok: 300 millió forint 
    Szolnok: 160 millió forint 
    Paks: 130 milió forint 
    Tököl: 600 millió forint 
Az adatok összesítése után kiderül: a cég 3 év leforgása alatt 3,2 mlliárd forint közpénzt nyert el, ami nem rossz arány egy olyan vállalkozás esetében, amely 2009-ben még komoly referenciákkal sem rendelkezett. 
Oroszi Babett 


Nem akar flancos esküvőt Orbán lánya 

2013.08.01. 07:00 | Bors 
Katolikus szertartás szerint kel egybe Orbán Ráhel és Tiborcz István szeptemberben. 
Nem lesz nagy felhajtás. Ráhel és István között szóba sem került, hogy a Mátyás-templomban vagy a bazilikában esküdjenek. Helyette egy kis templomban mondják ki majd az igent katolikus liturgia szerint - mondta lapunknak Ráhel egyik ismerőse. 
Az esküvő 
Orbán Viktor a református felekezethez tartozik, felesége, Lévai Anikó katolikus. Ráhelt Iványi Gábor metodista lelkész keresztelte meg 1993-ban, és ő áldotta meg Orbánék házasságát is. A miniszterelnök és Iványi viszonya azóta politikai okok miatt megromlott. 
- Nem tudom, hogy református lett-e a lányából. De bevett szokás, hogy a házasulandó fiatalok döntik el, hogy melyik szertartás szerint akarnak egybekelni. Ez nem azt jelenti, hogy az illető egyházat vált - mondta a Borsnak a lelkész. A fiataloknak jegyesoktatásra kell járniuk, amit az a pap tart majd, aki összeadja őket. 
A lakodalom 
Ötszáz főnél jóval kevesebben lesznek - ennyit tudnak a résztvevők számáról a miniszterelnök köreiben. A meghívottak pontos számát nem is hozzák nyilvánosságra. Ezt a Borsnak a következőkkel indokolták: - Azok, akik nem kapnak meghívót, azon gondolkoznának, hogy hányadikak a rangsorban, és miért nem fértek be az első száz vagy kétszáz jó barát közé. Erre semmi szükség nincsen - magyarázta forrásunk. A lagzit Csabdin, a Tiborcz család ­lo­vasbirtokán tartják. A helyszín eddig is több nagy szabású esküvőnek adott már otthont. 
 
Iványi Gábor lelkész adta össze
Orbán Viktort és Lévai Anikót.
Ráhelt is ő keresztelte meg

Kampánytéma 
- Magyarországon a magánélet kampányba emelése sosem volt jellemző, ez az angolszász országokban divat. Itthon a kormányfő lányának esküvője bulvárhír, nem politikai téma. Ennél azért fontosabb dolgok is történnek az országban, így nem valószínű, hogy ebből bárki is politikai tőkét tudna kovácsolni - vélekedett Juhász Attila, a Political Capital elemzője. 
Öt éven belül nagypapa lehet 
A Borsban vendégeskedő Marina jósnőtől azt kérdeztük: mikor tarthatja karjaiban Orbán Viktor az unokáját? - A kártya azt mondja, öt éven belül unokával játszhat majd a miniszterelnök, ám egyáltalán nem biztos, hogy a most házasodó Ráhel lánya teszi őt nagypapává - véli a jövendőmondó. 
Kapcsolódó: 
   Iványi Gábor metodista lelkész: Szegények szolgálója 
   Új nemzetközi szintű baseball-pálya épült Budapesten 

2013. szept. 4. - Tökéletes összefoglaló

 egy katolikus paptól! 

- a "magyar" megélhetési politikusokról, 
- a Magyar föld eladásáról, 
- a Magyarok üldözéséről, 
- a bűnöző pártokra való szavazási kényszerről, 
- a megmaradást biztosító Szent Korona Törvényről, 
- az Eunió összeomlásáról. 
Bolberitz Pállal riport: 2009.aug.20-án 1.rész 
http://inforadio.hu/audio/0000b/0000bd05a.mp3 
Bolberitz Pállal riport: 2009.aug.20-án 2.rész 
http://inforadio.hu/audio/0000b/0000bd06a.mp3 


Pályázat nélkül állami szántó?

 Jöhet a titkolt névsor 

2013. szeptember 04., szerda, 20:31 hvg.hu 
A Fővárosi Törvényszék első fokon a Blikk munkatársának adott igazat, és kötelezte az Nemzeti Földalapot, hogy adja ki azoknak a nevét, akik pályázat nélkül kaptak használatba állami szántót vagy legelőt, a földek listájával együtt. Az ítélet nem jogerős.
Az NFA hiába hivatkozott a perben az állami szervek titkolózását elősegítő, júniusban kihirdetett "sumáktörvényre", a bíróság szerint a földhasználók és földjeik listájának kikérése nem számít visszaélésszerű adatigénylésnek, vagyis ki kell adni a kért információkat - írja a Blikk. 
Mint ismert, közel 30 ezer hektár olyan állami földterület van, amelyre vagy nem írt ki pályázatot a földalapkezelő, vagy ha ki is írt, nem hirdetett győztest. Mivel a földet művelni kell, ezt a félbalatonnyi nagyságú területet minden évben megbízási szerződéssel adják oda ismeretlen gazdáknak, nem lehet tudni, esetleg strómanoknak különböző cégeknek. 
A földhasználók nemcsak a művelésből gyarapodhatnak, hanem a hektáronkénti 60-100 ezer forintos uniós támogatásban is részesülnek, vagyis egy évben összesen 2-3 milliárd forint közpénz is üti a markukat. 

A Blikk április 29-én írt arról, hogy több ezer hektár állami föld pályázat nélkül került új tulajdonosokhoz, akik nevét titklja a földalap kezelő szervezet. A lap perelt. A törvényszék döntése értelmében az NFA-nak az adatkérés időpontjában, vagyis április 3-án megkötött szerződéseknek listáját kell átadnia a lapnak. Mivel az NFA az adott gazdasági évre ezeket a szerződéseket sokszor csak megkésve vagy csak utólag köti meg, sok földhasználó kimaradhat a listából. 
Ezért kedden a Blikk újabb adatigényléssel fordult az NFA-hoz, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, hogy kik művelik vagy műveltetik titokban a 30 ezer hektárnyi állami földet. Az ítélet nem jogerős. 
Kapcsolódó: 
   Ángyán: immár biztosan maffiakézben a kormány 
   Újabb békemenet tesz hitet Orbán mellett 

Surányi György volt jegybankelnök beismerő 

vallomása a devizahitelekről +cikk 

augusztus 30, 2013 Nemzeti Civil Kontroll 
A hitelszerződés nem más, mint befektetési szerződés ? (!) 
Álláspontunk szerint az aláírt hitel-szerződésből, nem vezethető le a felek között, a valóságban létrejött, és tartós jogviszonyként teljesülő kötelem. A hitelviszonyon túlmenően, olyan befektetési jogviszony is megvalósult, a bank virtuális devizakockázata, és az adós valós kockázatát eredményező kötelem keretében, amely a szerződésen túlmutató, többlet tényállás vizsgálatát, a bíróság részéről megkerülhetetlenné teszi. 

Mind az - elsődlegesen alkalmazandó - EU-s joggal (93/13 EGK Irányelv a fogyasztóvédelemről), mind a magyar fogyasztóvédelmi jogszabályokkal ellentétes. A befektetéssel vegyes hitelszerződésnek, a valós történéseinek feltárása a bírósági eljárásban, és a KÖZÉLETBEN, A KÖZBESZÉDBEN, A


MEGOLDÁSOK KERESÉSE SORÁN, azt jelenti, hogy a hitelszerződés, csupán kezdete annak, hogy a bank átértelmezi annak tartalmát, és egy befektetést hajt végre annak ürügyén a futamidő alatt, a következő formában. 
1. A devizahitel forintforrásból jött létre. 
2. A forintforrás nem más, mint az adósnak nyújtott virtuális Ft hitel számlán elkönyvelt hitelösszeg a közjegyzői szerződés aláírásakor, amelyet a bank zárol (swap lebonyolítása, és a kölcsön kifizetésének idejéig). 
3. Az adós devizaszámlája ennek a Ft hitelnek a devizában kifejezett értéke a szerződéskötés napján. 
4. Az adós devizaszámlájával swappol a bank mérlegen kívül, az adós tudta, hozzájárulása, megbízása nélkül. 
5. A kölcsön, az így swappolt devizaszámlája műveletének zárásakor, a deviza számlán létrehozott deviza folyósításkori értéke, amit az adós kölcsönként kézhez kap, bármilyen rendelkezésére álló Ft eszközből. 
6. Nincs a hitelnek forrásigénye: a tartalékráta befizetésével a bank a semmiből létrehozza a hitelpénzt az adósa számára. 
7. Nincs fedezete. 
8. A bank nem a mérlegegyensúlyhoz szükséges fedezetként, hanem mérlegen kívüli pénzpiaci műveletnek, swapnak veti alá az adós (devizatőke nyilvántartási) devizaszámláját (ez nem azonos a bank deviza-adósság-nyilvántartási technikai számlájával). 
9. Ez a swap a deviza virtuális létezését teremti, igazolja meg. 
10. Így a Ft hitelszámlával szemben, az adós devizaszámlája már mérlegen kívüli hitelpénzként szemben áll. 
11. Ez a szembenállás az, ami kiegyensúlyozza a Ft virtuális hitelpénzt, a deviza virtuális pénzel, létrejön egy üzemi egyensúly, nem mérlegegyensúly. 
12. Ez a banknak elég a hitel kiegyensúlyozásához, és devizafedezetként, forrásként értelmezi. 
13. A devizaszwap zárásakor A devizaszámlát mint külső devizaforrását értelmezi a Ft hitelnek. 
14. Azonban ez sem nem forrás, sem nem banki külső pénz. Ez is az adós pénze: a Ft hitel, és a deviza tőke nyilvántartása egymással szembeállítva. 
15. A deviza swap során a bank a hitelszerződést mint swap megbízást, a hitel ingatlanfedezetét, mint a swap ingatlan-fedeztét értelmezi, az adós kötelezettségvállalását a hitel hosszú-lejáratú részletekben fizetését, a swap kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettségvállalásként értelmezi, holott a swapot rövid távon meg kell újítani a banknak, így a deviza létét, újra kell teremtenie a hitel futamideje alatt, pillanatról, pillanatra. 
16. Az adós nem vállalta a swapművelet fedezetét, és megfizetését. 
17. A bank az adóst befektetői pozícióba helyezte, a befektetésekre vonatkozó jogszabályban rögzített jogok nélkül (szerződés, tájékoztatás, kockázatfeltárás, kockázati befektetői kilépés stb), a bank viszont megszegte ezzel a kötelességét. (Az adósait megtévesztette, tévedésben tartotta, kárt okozott felróhatóan, és haszna származott belőle.) 
18. A bank a swappal az adós kockázatát előállította, a saját hitel-deviza"forrás" egyensúlyának virtuális kockázatát a swappal kezelte. 
19. A rövidlejáratú swapokkal CHF, YEN alapon ellentételezni a fedezetlen Ft-hitelt, több mint kockázatos: bűn, mert 
20. a) az adósnak erről nem volt tudomása 
b) mert az adós devizatőke nyilvántartási számlájával a tudta, és beleegyezése nélkül végezte, 
c)mert hosszúlejáratú Ft hitellel állították szembe, 
d) mert ahogy bebizonyosodott 2008. novemberében, a swapok elismertetése, külpiacról nem volt biztonságos, és feltétlen, főleg nem a jelzáloghitelek futamidejéig, 
e) mert a deviza jelzálog-hitelek ezen ellentételezését a MNB-nek "kellett" "átvennie", 
f) mert ez a swapban érdekelt devizákat, és csak azokat (EURO, Dollár, CHF, YEN), megdrágította a Ft-hoz képest, ami az adósok terheit megnövelte, és a bank így maga állította elő az ebből származó árfolyamnyereségét. 
g) mert ezzel az országkockázati felár növekedése, az ország, és lakosság devizakitettsége a bankok hasznává vált (közöttük a MNB devizatartalékának növekedésével is). 

Ha ez igaz, és ennek a banki terméknek a működését közvetve bizonyítottuk, akkor ennek alapján, álláspontunk szerint a bíróságnak arra a következtetésre kell jutnia, hogy a felek között egyező, és egybehangzó szerződési akarat nem volt a bank által érvényesített kötelemre. Így az ennek alapján keletkezett adósi fizetési kötelezettség sem jöhetett létre a hitelszerződés alapján, mert erre az nem terjedt ki, még érvényessége esetén sem. Ha igaz az a felperesi állítás, hogy az adósok devizatőke nyilvántartási számlája része a swapnak, akkor az erre vonatkozó banki műveleteknek, az írott szerződésből levezethetőnek kellene lennie. Ha igaz, hogy ezek a műveletek állították ellő az adós devizában nyilvántartott parttalan kockázatát, és terheit, akkor erre a bizonyítékok beszerzése, és mérlegelése nem tagadható meg, mert éppen ez a kereset tartalma elsődlegesen. Az adósok nevén nyilvántartott devizatőke-nyilvántartás nem lehet banktitok, mert a számla az adósé, mert a bank a swap során az adós számláját használja befektetésként, és a swap a hitelfedezeti ingatlannak swap fedezeteként való értelmezését feltételezi, a bankközi tranzakcióban. Ezt a bank nem tagadja, nem ismeri el, erre nem is nyilatkozik. 
A bíróságok kötelessége, kérelemtől függetlenül, a hivatkozott tisztességtelenséget eredményező banki magatartás miatt, a fogyasztási szerződésnek, a kereseti, és fellebbezési kereteken túlmenő teljes megvizsgálása, hivatalból. 
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy nagytekintélyű, és befolyásos gazdasági, és politikai súllyal rendelkező, de a társadalom, és állami intézményei által alig ellenőrzött bankrendszer típus-szerződéséről állítani azt, hogy a közokiratba foglalt szerződés nem jött létre, mert nem azt valósította meg a bank, felülértelmezte egy más jogszabállyal szabályozott befektetési szerződéssel, és ezt forrásteremtő, műveletnek bagatellizálja, a bíróságok számára is meglepő, és nem mindennapi feladat. De az adósok mégis ezt állítják, s ezért a bíróság e valóság feltárására köteles: 
a) mert ez a kereset ténybeli állítása, 
b) mert erre a bank nem nyilatkozott, 
c) mert a felperesek erre bizonyítást ajánlottak fel, részben akként, hogy 1. kérték a devizatőke nyilvántartási számlájuk adatainak, és forgalmának, és a swapnak a feltárást a bank részéről az egyedi szerződésre vonatkozóan. 2. Mert kérték figyelembe venni a bank, a banki szövetség, a közgazdaság, a banki szakemberek, a bankot ellenőrző szervezetek, és a MNB nyilatkozatai ténybeli előadását arról, hogy a befektetéssel vegyes hitelviszony a devizahitel-szerződés, egy hibrid, amelynek mind a hiteljogviszonyra, mind a befektetési jogviszonyra vonatkozó szabályoknak meg kell egyidejűleg felelnie. 
d) a bankszektor a hitelszerződés, és a bank is annak részeként értelmezi a swap műveletet a futamidő alatt, 
e) ennek alapján nem mellőzhető annak vizsgálata, hogy ennek milyen következményei vannak az adós terheire, és milyen haszna a származik ebből a banknak. 
f) Az adósok állítják, hogy a bank maga drágította meg a YEN, CHF devizákat, maga állította elő ezek árfolyamának emelkedését (és nem a FT romlott), ez a szerződéskötés idején a terméke piacra dobása, és a szerződéskötés idején is szándéka volt, amelyet az adós - álláspontunk szerint - bizonyíthatott és bizonyított. 
A deviza alapú hitel terméknek nevezett összetett eszközöket az alperesnek a befektetési szolgáltatás törvényi szabályai szerint IS kellett volna értékesítenie, a befektetési szolgáltatás törvényi szabályai alapján kellet volna a kockázatokat feltárnia és a befektetési szolgáltatás törvényi szabályai szerint kellett volna a tájékoztatási kötelezettségnek eleget tenni. 
Ugyanis a reálszerződés aláírásakor, a devizanyilvántartás valódi kockázatát csak az tudta volna felmérni, aki tudta volna, és elegendő közgazdaság ismeretekkel rendelkezik annak megítélésére, hogy: 
a) a reálszerződésben szereplő devizanyilvántartás mit tesz lehetővé a banknak, 
b) azt a bank mire használja valójában, 
c) a devizanyilvántartás a nemzetközi banki piacokon, majd 2008. végétől kizárólag a MNB finanszírozásával, a Ft-ot rontva, a devizát megdrágítva, a bank számára mit tesz lehetővé, 
d) a devizanyilvántartás az adós nevén, és szerződéséhez kötötten egy virtuális, az adós által nem ismert pénzpiaci műveletek része, 
e) hogy ennek a számlának minden, napi, heti, havi mozgása költségekkel jár, amelyeket 
f) a reálszerződés biankó klauzuláin keresztül közvetlenül az adóssal fizetteti meg a bank, 
g) ha tudta volna, hogy ezek milyen jelentős összegek, 
h) ha tudta volna, hogy ezek nem a reálszerződése hitelszámlájának, hanem a bank devizaműveleteinek a költségei (forrásköltségek, de a bank hasznának forrásköltségei) 
i) hogy ezeket a THM eleve nem tartalmazza, mert - a perbeli konstrukciót előkészítendő, már 2004. év előtt - a bankszövetség korábbi lobbi tevékenységének eredményeként, ezeket a THM-ben fel sem kell tüntetni, 
j) ha tudta volna, hogy a deviza-nyilvántartással végzett banki műveletek a bank virtuális kockázatát kezelik, de az adós valós kockázatát mérhetetlenül megnövelik, 
k) ha tudták volna, hogy a banknak éppen az az érdeke, hogy az adós kockázata megnőjön, és ezzel a Ft-deviza árfolyam romlásból extranyereséget realizáljon, amely a deviza-nyilvántartásban keletkezik, de az adós fizeti meg árfolyam romlásból eredő kötelezettségként, 
l) ha tudta volna, hogy a Ft-deviza árfolyamromlás a banknak nem csak érdeke, de előidézője is, és ezzel közvetetten is az adós terhévé teszik a banki nyereség kitermelését, és virtuális teremtődését valódi, reális adósi teherré teszik, 
m) hogy az adósok hozzák létre a semmiből a bank nyereségét... 
n) ha tudták volna, hogy az adós meghatározott napra eső teljesítési kötelezettségekor, a bank önkényesen állapítja meg a Ft-devizaszintet, és az eladási és vételi árfolyamrést is, és valamennyi bank a devizaszerződésekre nézve típus kereskedelmi árrést, és 60-135 %-kal kinyitott kereskedelmi árrést alkalmazott önkényesen, (csatoljuk ehhez a PITTE szervezet ezzel kapcsolatos kimutatását () 
o) és ha ezzel az összehangolt, banki eljárásról még többet tudhatott volna, hogy ez mekkora terhet, és egyoldalú, és a bank által előidézet tehernövekedést jelent hónapról, hónapra... 
p) ha tudták volna, hogy a Ft értékállósága felett őrködő MNB finanszírozza a bankok devizaműveleteit, és ezzel a MNB-nak nyeresége képződik az adósok terhére... 
q) hogy a MNB ezzel rontja a deviza-Ft értékarányt, alkotmányos kötelezettségével ellentétben, és ezzel növeli az adósok terheit, megnöveli az államadósság devizában számolt összegét, és ellenérdekeltté válik a forint erősítésére, mert ezzel, mint végső finanszírozója a devizaswapnak, a Ft romlásában, és a deviza Ft-tal szembeni hazai felértékelődésében lesz érdekelt... 
Mindezeket bizonyítja: 
Elsőként 
Másodikként 
Harmadikként 
Kapcsolódó: 
   A bankok terrortevékenységét érthetetlen módon tétlenül szemléli a PSZÁF 
Forrás: Fővárosi Hírhatár 

A felkelők beismerték a vegyifegyver-

használatot 


Megállapodott az amerikai szenátus a katonai 

határozattervezetről 

2013. szeptember 04., szerda 08:10 MTI, Infowars.com - MNO 
A szíriai felkelők bevallották, ők használtak ideggázt Damaszkusz közelében - tudatta egy AP-forrás. A beszámoló szerint a fegyvert Szaúd-Arábiából kapták. Korábban több szakértő is arról beszélt: a vegyi fegyveres támadás kizárólag bizonyos ellenzéki csoportoknak állhatott érdekében. Ismert, az ellenzékiek a kormányoldalra próbálták hárítani a felelősséget, nem először. A bizánci pátriárka közlése szerint Szíriában eddig 450 ezer kereszténynek kellett elmenekülnie otthonából. Közben az amerikai szenátus megállapodott a katonai határozattervezetről. 

A Damaszkusz-külvárosi (gútai) szíriai felkelők állítólag beismerték az Associated Press (AP) tudósítójának, Dale Gavlaknak, hogy ők voltak a felelősek a múlt heti vegyifegyver-támadásért, amit a nyugati hatalmak Bassár el-Aszad erőinek tulajdonítottak. Gavlak - az Infowars.com tudósítása szerint - állítólag számos interjút készített orvosokkal, helyi lakosokkal, lázadó harcosokkal és családtagjaikkal. Sokan közülük úgy vélik, hogy a lázadók a szaúdi hírszerzés főnökétől, Bandar bin Sultan hercegtől kaphattak vegyi fegyvereket. 
Az al-Kaidának készült a vegyi fegyver? 
Mint elárulták, a Szaúd-Arábiából kapott vegyi fegyver által okozott tragédia egy véletlen baleset eredménye volt, a felkelők, akiket nem készítettek fel kellőképpen, helytelenül bántak a fegyverrel. Az Infowars.com azt írja: úgy tűnik, eredetileg át kellett volna adniuk azokat - az an-Nuszra Front szélsőséges lázadócsoporton keresztül - az al-Kaidának. Egy "J" fedőnevű lázadó állítólag azt mondta Gavlaknak, hogy nagyon kíváncsiak voltak ezekre a fegyverekre, és sajnos néhány harcos kipróbálta őket. 
A szaúdi kormánytól kapnak fizetést? 
Abu Abdel-Moneim, egy ellenzéki lázadó édesapja állítólag azt mondta Gavlaknak: a fia két hete megkérdezte tőle, mit gondol ezekről a fegyverekről. Úgy írták le őket, hogy csőszerű szerkezetek, valamint nagy gázpalackok. Az apa szerint Abu Ayeshának hívták a szaúdi harcost, aki a fegyvereket szerezte. Gavlak emellett azt írja, hogy lázadók tucatjai mondták el, hogy a fizetésüket a szaúdi kormánytól kapják. 
Gavlak hitelessége lenyűgöző - írja az Infowars.com, ő volt az AP közel-keleti tudósítója két évtizeden át, a National Public Radiónak szintén dolgozott, és cikkeket is írt a BBC-nek. 
Oroszország - amely Iránnal együtt Szíria legfőbb szövetségese és a fő fegyverszállítója - júliusban azt mondta, saját helyszíni vizsgálatai szarin gáz használatát erősítették meg, a vegyi anyag pedig legnagyobb valószínűséggel a felkelőktől származott. 
Számos ponton sántít a felkelők verziója 
Csicsmann László, a Corvinus egyetem docense korábban kifejtette: azok a csoportok, amelyek végrehajtották ezt a szóban forgó támadást, pontosan tudták, hogy ezzel a "rezsim átlép egy olyan határt", amely elvileg külső beavatkozást is generálhat. Ezért a szakértő szerint a vegyi fegyveres támadás kizárólag bizonyos ellenzéki csoportoknak állhat érdekében. 
Veszélyben a keresztények 
Csaknem 450 ezer keresztény lakos kényszerült elhagyni otthonát Szíriában a polgárháború miatt - közölte kedden III. Gergely Laham melkita bizánci katolikus pátriárka, és arra figyelmeztetett, hogy ha külföldi katonai csapások érik az országot, akkor az csak súlyosbítani fogja a lakosság szenvedéseit. 
A vallási vezető által megadott adat egybecseng azokkal, amelyeket az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közölt kedden, tudniillik az ország 22 millió lakosából kétmillió menekült el, és további több mint 4 millióan kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonukat, de az országon belül maradtak. 
"A legnagyobb veszély számunkra az arab-muzulmán világ megosztása és a szunnita szélsőségesek mozgalmának térhódítása" - mondta III. Gergely Laham egy olyan ammáni konferencián, amelyen az arab országokban élő keresztény kisebbségek képviselői beszéltek e közösségek nehézségeiről. 
Mint arról korábban beszámoltuk, a küszöbön álló szíriai amerikai légicsapással kiirthatnak három olyan szíriai települést is, ahol még Jézus nyelvét beszélik. A térség megannyi pontján irtott keresztény közösségekkel több ezer éves kulturális örökség eltűnése kezdődött meg a föld ezen részéről - Alexandriától Moszulig. 
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is arról beszélt: a vegyifegyver-támadás a szíriai ellenzék céljait szolgálta. Szerinte számos ponton sántít a felkelők verziója, miközben nyugati hatalmak ezekre a kétes információkra hivatkozva indítanának háborút Szíria ellen. 
Az ellenzékieknek természetesen létérdeke minden civil áldozatot a kormány nyakába varrni, hiszen így őrizhetik meg a nyugati közvélemény szemében a romantikus szabadságharcosok képét. Erre azonban rácáfol az, hogy többször bebizonyosodott: az ellenzékiek sem maradnak el kegyetlenkedés terén a kormányhű katonáktól. 
Az Amnesty International már tavaly jelezte: a lázadók sokszor megkínozzák és megölik a fogságukba esett kormánypártiakat, olykor élő páncélnak használtak katonákat az összecsapások során; sőt Aleppóban tavaly kórházakat és egy iskolát is felrobbantottak. Az ENSZ korábban aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy mindkét oldal, tehát a lázadók is a front közvetlen közelében alkalmaznak gyermekeket beteghordóként, kézbesítőként, szakácsként. 
Cél: a nyugati közvélemény szimpátiája 
Korábban is volt már rá példa, hogy az ellenzékiek a kormányoldalra próbálták áttolni a felelősséget: a húlai mészárlás során több mint száz civilt öltek meg feltehetően a felkelő milicisták, a nemzetközi sajtóban - ellenzéki információkra hivatkozva - mégis a kormányoldalt vádolta a legtöbb orgánum a gyilkosságokkal. A sokkoló képek hasonlóak voltak a mostaniakhoz: kínhalált halt gyermekek és nők halomba dobált tetemeiről keringtek fotók az interneten és kapcsolódtak sok ember fejében örökre Aszad rezsimjéhez. Számos szemtanú vallomása szembement ezzel a verzióval, de erről meglehetősen kevés médium számolt be. 
Mit lép Amerika? 
Csicsmann László egyébként úgy látja, hogy Amerikának az egyre valószínűbbnek látszó intervencióval nem célja az Aszad-rezsim megdöntése, mert azzal csak nagyobb káoszt idézne elő a térségben. A docens szerint az Egyesült Államokban is tudják a líbiai és az egyiptomi helyzet után, hogy nem képesek Aszad elmozdításával megoldani a térség problémáit. 
Barack Obama kedden kijelentette: biztos benne, hogy a kongresszus támogatni fogja a Szíria elleni, általa kezdeményezett katonai csapást. Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott megbeszélésen arra is rámutatott, hogy szárazföldi alakulatokat - a korábbi beavatkozásokkal ellentétben - nem vezényelnének az országba. Barack Obama a szír lázadók és Izrael csalódottságára még szombaton jelentette ki, hogy mégis megvárja a kongresszus felhatalmazását a támadással. 
Megállapodás a szenátusban 
Időközben az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedd este megállapodott a Szíria ellen katonai erő alkalmazását engedélyező határozat tervezetében. A tervezet egyebek között 60 napra korlátozva engedélyezi az Egyesült Államoknak a katonai akciót, de ez bizonyos feltételekkel és csak egyszer 30 nappal meghosszabbítható. Megtiltja szárazföldi erők bevetését Szíriában. A tervezetről szerdán szavaz a bizottság, amely ha jóváhagyja azt, akkor a teljes szenátus szavaz róla szeptember 9-én. 
A katonai erő alkalmazásához a támogatást Barack Obama elnök kérte a kongresszustól. Az Egyesült Államok legnagyobb Izrael-barát szervezetei Obama mellé álltak abban, hogy katonailag be akar avatkozni Szíriában.A Rágalmazásellenes Liga (ADL) szintén támogatja Obamát, közleményében jelentős nemzetbiztonsági érdeknek nevezte a katonai fellépést, és leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak erkölcsi kötelessége cselekedni ebben a helyzetben. 
Vélemények 
Európa államai megosztottak a kérdésben: a nyugati hatalmak közül egyedül a franciák álltak ki teljes vállszélességgel az amerikai agresszió mellett, de már ott is erősödnek azok a hangok, amelyek szerint az elnöknek nemzetgyűlési felhatalmazást kellene kérnie a beavatkozáshoz. Németország és Nagy-Britannia nem támogatja az Egyesült Államok támadását. 
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán óva intette a Nyugatot egy egyoldalú akciótól Szíria ellen, de hozzátette, hogy Oroszország "nem zárja ki" egy büntető katonai csapásokról szóló ENSZ-határozat támogatását, ha bebizonyosodik, hogy Damaszkusz mérges gázt vetett be saját népe ellen. 
Harchoz közeledve 
Az amerikai haditengerészet még közelebb vezényelte a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót és kísérőhajóit Szíriához arra az esetre, ha szükség volna rájuk egy esetleges katonai csapásnál az arab ország ellen - közölték vasárnap védelmi tisztségviselők. 
A közel-keleti országok keresztény és muzulmán vallási vezetői egymás után jelzik csatlakozásukat a Ferenc pápa által szeptember 7-ére meghirdetett nemzetközi böjt- és imanaphoz. Szíria ügyében időközben Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet pártfőtitkár is megszólalt. 
Kapcsolódó: 
   Orosz hadihajók tartanak Szíria felé, küszöbön a háború 
   Putyin telefonon beszélt Iránnal Szíria miatt 
   Obama: A kongresszus a katonai csapás mellett lesz 
   Kitessékelik az országból a szíriai nagykövetség munkatársait 
   Szíriai beavatkozás - Magyarország mondjon nemet a terrorizmusra! 
Olvasó: Putyin újabb három csatahajót küld a szír térségbe Mielőtt ezt megtette volna, nevén nevezte John Kerry amerikai külügyminisztert, vagyis lehazugozta. Hiába ismerték be a szír ellenállóknak nevezett külföldi zsoldosok, akiket maga Amerika és hűséges fegyverhordozói telepítettek be Szíriába, hogy a szaringázt ők vetették be, ettől függetlenül Obama a szír elnök megbüntetésére készül, és nem vonja ki az általa Szíriába betelepített haramiákat. Talán ha nem lennének új olajmezők, és nem lenne jelentős műkincse, aranytartaléka, Szíria megúszhatná a pusztítást! Így azonban félő, hogy Afganisztán, Irak, Líbia sorsára jut, és népszerű elnökét (aki civilben szemészorvos) is meggyilkolják. Mindez történik a XXI. század második évtizedében, a demokrácia álarca mögé bújva. Izraelben kiosztották a védőfelszereléseket, gázálarcokat.Sajnos kevés volt belőle, így a palesztinoknak nem jutott. Szegényeknek már ivóvizük se igazán van. Ez természetesen nem rasszizmus! Hát akkor mi? 

Gyertyás béketüntetés a bazilika előtt

 szombat este 

Budapest, 2013. szeptember 5. csütörtök MSZF SZK 
Gyertyás béketüntetést tart a Magyar Szociális Fórum szombat este a budapesti Szent István bazilika előtt az Egyesült Államok Szíriával szemben tervezett katonai beavatkozása ellen. A méltóságteljes megmozdulás időben egybeesik a római Szent Péter téri imával a békéért, melyre Ferenc pápa szólított fel keresztényeket, és minden békeszerető embert. 
A budapesti béketüntetésre hívőket és nem hívőket egyaránt várnak, hiszen a béke közös ügy. A szervezők arra kérik őket, hogy hozzanak magukkal gyertyát vagy mécsest. A csendes békedemonstráció 19 órakor kezdődik, és egyetlen molinó lesz a következő felirattal: "Békét akarunk! We want Peace!" 
A központi bazilika előtt tartandó békemegmozdulással a Magyar Szociális Fórum eleget kíván tenni Ferenc pápa szerdai felhívásának, hogy "A földkerekségen mindenütt kiáltsunk együtt a békéért!" Szerdai audienciáján a pápa kijelentette: "Megismétlem felhívásomat az egész egyházhoz szeptember 7. intenzív megélésére. Elismerésemet fejezem ki keresztény testvéreinknek, más vallású testvéreinknek, és minden jóakaratú embernek, hogy együtt akarnak lenni és imádkozni velünk Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért. A békének a szívből kell fakadnia." 
A Magyar Szociális Fórum meggyőződése szerint a magyar emberek túlnyomó többsége elutasítja a háborút. Szeretné, ha a szombat esti béketüntetéssel hívők és nem hívők közösen juttatnák kifejezésre békeszeretetüket, kiállásukat a háború ellen. "Töltse be a Szent István teret ezernyi gyertyaláng fénye, demonstrálva, hogy a magyarok nem kérnek a háborúból!" - áll az MSZF felhívásában. 

A "Munkát, Békét, Biztos megélhetést" jelszó jegyében 10 éve munkálkodó társadalmi mozgalom időközben választ kapott Martonyi János külügyminisztertől megkeresésére, hogy sürgősen fogadja delegációjukat, és megismerhessék a kormány álláspontját, vajon az Egyesült Államok által szorgalmazott háborús megoldás, vagy az ENSZ főtitkára, és Ferenc pápa által sürgetett politikai rendezést részesítik-e előnyben. A miniszter elhárította az MSZF kérését, és maga helyett Szebenyi Ferencet, a külügyminisztérium Amerikai főosztályának főosztályvezetőjét bízta meg a megbeszéléssel. Szebenyi Ferenc szeptember 13-ra hívta meg a civilek küldöttségét. 

Louis Farrakhan üzenete Obama elnöknek 


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=YvNlOXvXjZY

Szilágyi József írja: Az már fel sem tűnt senkinek sem, hogy igazat beszél? És, hogy egy katona se halljon meg egy beteges, értelmetlen, kreált háborúban, ez sem tűnt fel? Csak az tűnt fel hogy egy feje van, meg két karja, meg rejtjelekkel valamit kezdeni akar, ÜZEN?! Az a fontos IGAZAKAT BESZÉLT MINDENRŐL, mert már nagyon régóta a háborúk nem a HONVÉDÉSRŐL szólnak, mert elhitetik a világgal hogy joguk van más országot megszállni, lerabolni, és ezt a DEMOKRÁCIA nevében(már a Görög sem hiszik)! 
Volt francia külügyminiszter: "Angliában tervelték ki a lázadók invázióját Szíria ellen" 
Nemrégiben az izraeli miniszterelnök mondta nekem: "Megpróbálunk együtt élni a szomszédos államokkal, de azokat, akikkel ez nem lehetséges, el fogjuk pusztítani!" - mondta Dumas. (Kuruc nyomán) 
Gondolom véletlenül nem adta le az Rtl Klub. 
Videó: https://www.facebook.com/photo.php?v=217575108391319 


Amerikai zsidó (cionista) csoportok sürgették a 

Szíria elleni katonai csapást 

09/04/2013 Közel-Kelet jelene 
Három zsidó (Nevezzük őket inkább cionistának. - Szerk) szervezet, a Rágalmazásellenes Liga, a Republikánus Zsidó Koalíció, és a Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság sürgette az amerikai törvényhozást, a Szíria elleni katonai akció megszavazását. - írta a Reuters hírügynökség. 
Azzal érveltek a sürgetés mellett, ha az Egyesült Államok csapást mérne Szíriára, az egy figyelmeztetés lenne Irán, a Hezbollah számára is. Ha az Egyesült Államok nem mér csapást Szíriára, azzal veszélyeztetné Izraelt, és elmélyíteni a régióban az instabilitást. 
Ha megszavazzák a katonai akciót, akkor "az Egyesült Államok is erőteljes üzenetet küld Iránnak, és a Hezbollahnak is, akik nyíltan támogatják Assad elnököt. - áll Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság nyilatkozatában. 
A Rágalmazásellenes Liga nyilatkozatában a következőre hívja figyelmet 
"Minden olyan nemzetnek amely sérti a nemzetközi normákat, és fenyegeti a békét, és a biztonságot szembe kell néznie a következményekkel." - olvasható a Liga nyilatkozatában. 
"Rendkívül fontos, hogy az Egyesült Államok megőrizze hitelességét, és képes legyen megvédeni hitelesen katonai erővel az emberi értékeket." - áll a Republikánus Zsidó Koalíció nyilatkozatában, 
A cionista csoportok képviselőit, még a Fehér Házban is fogadták. A 45 perces találkozón, Fehér Ház-i diplomaták tájékoztatták őket, a Kongresszusban, és a Szenátusban folyó eseményekről. 

Béketüntetés 19 órakor! 


Meghívó szombat esti béketüntetésre! 
Gyertyás béketüntetésre a Szíriával szemben tervezett háború ellen a budapesti Szent István bazilika előtti téren 19-21 óra között. 
Szervezői: 
1/ Magyar Szociális Fórum: Simó Endre, szervező 
2/ Koppány Csoport: Balog István, alelnök 
3/ Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete: Gonda László, alelnök 
4/ Magyar Munkáspárt: Thürmer Gyula, elnök 
5/ Magyar Polgári és Nemzeti Jogvédő Szervezet: dr. Monostory Attila, alelnök 
6/ Magyarok Szövetsége: dr. Bene Gábor, alelnök 
7/ Nem adom a Házam: Kóka László, szóvívő 
8/ Szociális Unió: 
9/ Fórum Szíriáért: dr. Joul Bchara, elnök 
Előzmények: 
http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=555:gyertyas-beketuentetes-a-bazilika-eltt-szombat-este 
http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=545:sziria--bekes-megoldast-akar-a-magyar-szocialis-forum&catid=2:magyar 
MSZF SZK 
A hívők az egész világon imádkoznak Szíriáért 
A Vatikánban ma imádkoznak a szíriai békéért. Ezért több tízezer ember gyűlik ma össze a Boldogságos Szűz Mária születésének előestéjén Ferenc pápa felhívására Rómában, a Szent Péter téren. 
 
Fotó: Oroszország Hangja

Az akcióhoz csatlakozik számos katolikus szervezet az egész világon - a Közel-Kelettől és magától Szíriától is egészen az USA-ig. Szintén szombaton a nápolyi San Carlo operaházban jótékonysági koncertet tartanak Szíria békéjéért. 

Szentpétervár és Moszkva templomaiban is összegyűlnek ma az orosz katolikusok, hogy együtt imádkozzanak Szíriáért. 

Szíria elleni aggresszió - tiltakozás

Kedves magyar barátaim! 

Szót kell emelnünk ebben a szíriai tragédiában, amely könnyen világszerte katasztrófához vezethet. 
A már régóta előkészített támadás, melynek igazolása hazugságon és hamis tényeken alapul, a nemzetközi jog súlyos megsértése - sőt több -háborús bűnt jelentene és ellenőrizhetetlen következményekkel járna. 
Jól tudjuk, hogy csak egy belső amerikai nyomás akadályozhatja meg az elszánt őrületet. Mégis tiltakozni kell ! Meg kell nevezni a jogsértést, meg kell nevezni az aggresszort, akkor is, ha színlelt emberi jogok mögé bújik. Mert a hallgatás a mai világban a legnagyobb bűn. Ez vonatkozik nem csak a politikusokra, de minden emberre egyaránt. 
Tüntessünk az aggresszorok ellen és imádkozzunk a Szent Atyával együtt a békéért ! 

Bécs, 2013 szeptember 6. 
Eva Maria Barki 



Ezúttal a szír házelnök kérte belátásra az 

Egyesült Államokat 
2013. szeptember 06., péntek 17:00 MTI - MNO 
A szíriai házelnök az amerikai csapás elleni fellépésre kérte az amerikai kongresszust. Az európai védelmi miniszterek úgy látják nem lehet szó nélkül hagyni a vegyifegyver-támadást, eközben Moszkva kérelmet küldött a NAÜ-nek egy Damaszkusz környéki reaktor ügyében. 
A szíriai parlament elnöke azt kérte az amerikai törvényhozástól, hogy szeptember 9-ei szavazásukon ne adják meg a felhatalmazást a szíriai kormányerők ellen tervezett katonai csapáshoz - közölte a Sana szíriai állami hírügynökség. "Szorgalmazzuk, hogy ne tegyenek meggondolatlan lépéseket, hiszen megvan a hatalmuk ahhoz, hogy az Egyesült Államokat a háború helyett a diplomáciai megoldás felé vezessék" - írta Dzsihád al-Lahham, a szíriai parlament elnöke az amerikai képviselőknek. 
Lahham azt szeretné, hogy levele még azelőtt eljusson az Egyesült Államok Kongresszusának összes képviselőjéhez, hogy a washingtoni törvényhozás szavaz a nyugati országok szerint a szíriai rezsim által augusztus 21-én elkövetett vegyifegyver-támadásra adandó amerikai katonai válaszról. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága már szerdán megszavazta a Szíria elleni katonai akciót. A határozat emellett az "ellenzék válogatott elemeinek nyújtott támogatás" fokozását sürgette, beleértve a fegyverszállítást és a katonai kiképzést is. 
Nem ez az első alkalom, hogy kéréssel fordulnak Az USA-hoz 
"Bármilyen katonai beavatkozás illegális lenne, mivel Szíria független ország, amely nem jelent semmilyen fenyegetést az Egyesült Államokra nézve és az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem adott felhatalmazást fegyveres erő alkalmazására" - közölte a szíriai parlament elnöke. Damaszkusz szeptember 1-jén egyszer már felszólította az amerikai törvényhozást, hogy legyen mértéktartó, és ne engedélyezze a Szíria elleni katonai csapást. 
Soha többé háborút! 
Sorra csatlakoznak Ferenc pápa nemzetközi böjt- és imanapjához: közel-keleti országok keresztény és muzulmán vallási vezetői egymás után jelzik, hogy ők is részt vesznek a szeptember 7-ére meghirdetett eseményen. Róma lakosai a Szent Péter téren gyűlnek össze, köztük lesz az olasz külügyminiszter és a védelmi miniszter is. 
Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter-helyettes elmondta, a szíriai kormányerőket vegyi fegyvereket bevetésével gyanúsító amerikai vádaknak nincsen semmilyen alapja. Lahham két nappal ezelőtt a francia nemzetgyűlés és szenátus elnökének is küldött levelet, amelyben egyebek mellett kitért arra is, hogy országa teljes mértékben együttműködik az ENSZ-szakértőkkel a Damaszkusz külvárosában történt "aljas támadás" ügyében, amelyet "szíriai szakértők is vizsgálnak". 
Heves harcok Szíriában 
Ezzel egy időben szíriai ellenzékiek heves harcokról számoltak be a Damaszkusztól északra fekvő főleg keresztények lakta Maalúla közelében. Az AFP hírügynökség értesülései szerint a lázadók kénytelenek voltak visszavonulni, mivel Bassár el-Aszad rezsimje erősítést küldött a területre, ahol a múlt szerdán egy al-Kaida terrorhálózathoz köthető iszlamista felkelőcsoport összecsapott a kormányerőkkel. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni központú szervezet azt közölte, hogy Maalúlába egyebek mellett páncélozott harcjárműveket is küldött a kormányzat. 
A szíriai hatóságok pénteken bejelentették az állami televízióban, hogy mostantól minden egyes Szíriában harcoló külföldi "terrorista" átadásáért 2500 dollárnak (570 ezer forint) megfelelő jutalmat fizetnek. Ezentúl 1000 dolláros (228 ezer forint) pénzjutalmat kapnak azok is, akik információkat adnak a külföldi "terroristák" hollétéről. 
Obama bővítené a célpontok körét 
Felmerül a kérdés, hogy Amerika a saját háborúját készíti-e elő, hiszen az utóbbi napokban bebizonyosodott, pont az USA által támogatott és felfegyverzett felkelők vetettek be vegyi fegyvereket az országban. Az amerikai elnököt ráadásul egy olyan nemzetközi szerződés is cselekvésre kényszeríti, ami az ilyen típusú fegyvereket bevető országok elleni fellépésről szól. 
A múlt hét közepén még úgy tűnt, hogy egy Szíria elleni csapás csak napok kérdése, azóta azonban a brit parlament elutasította a katonai fellépést, Barack Obama amerikai elnök pedig kongresszusi szavazást rendelt el az ügyben. 
Összeültek a védelmi miniszterek 
Az Európai Unió védelmi miniszterei pénteken egyetértettek abban, hogy augusztus 21-én vegyi fegyvereket vetettek be Szíriában, s "számos jel" mutat arra, hogy a támadásért a Bassár el-Aszad vezette kormányerők a felelősek - jelentette az AFP a litván védelmi miniszterre hivatkozva. Az összes védelmi miniszter elismerte a gáztámadás tényét, valamint egyetértettek abban is, hogy az elkövetőknek vállalniuk kell tettükért a felelősséget - nyilatkozta a sajtónak Juozas Olekas. 
Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) helyettes államtitkára azt mondta: bár a kétnapos tanácskozáson egyes védelmi miniszterek óvatosabbak voltak abban a tekintetben, hogy mi legyen a Nyugat reakciója, a többség azon az állásponton volt, hogy a "bűncselekmény" nem maradhat büntetlenül. 
Megerősítették hazánk álláspontját 
A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy megerősítette Magyarország álláspontját, amelyet Martonyi János külügyminiszter pár nappal korábban ismertetett: Budapest a leghatározottabban elítéli az augusztus 21-ei, csaknem másfél ezer halálos áldozatot követelő szíriai vegyifegyver-támadást; a magyar kormány továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a szíriai válságot, különös tekintettel a keresztény közösségek helyzetére, a további lépésekről pedig folyamatosan konzultál európai és atlanti szövetségeseivel. 
Orosz kérés 
Oroszország hivatalos kérést nyújtott be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ), hogy mérje föl annak következményeit, ha rakétatalálat érne egy kis atomreaktort Damaszkusz közelében - jelentette be pénteken a bécsi központú ENSZ-ügynökség. "Megerősíthetem, hogy a NAÜ hivatalos kérelmet kapott az Orosz Föderációtól. Az ügynökség fontolóra veszi a fölvetett kérdéseket" - tájékoztatott e-mailben Gill Tudor szóvivő, további részleteket nem közölve. 
Moszkva szerdán arra figyelmeztetett, hogy katasztrofális következményekkel járna, ha a kilátásba helyezett, Szíria elleni csapásban rakétatalálat érné a Damaszkusz melletti kutatóreaktort. Az orosz külügyminisztérium utalt arra, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozást mérlegel, amellyel Szíria kormányát akarja megbüntetni egy állítólagos gáztámadás miatt. 


Sziria. Kivégzés előtti utolsó pillanatok 
A képen a szíriai lázadók egy csoportja látható, másodpercekkel azelőtt hogy kivégeznék a foglyul ejtett kormánykatonákat. Obama ezeknek az "embereknek" a küzdelméhez szeretne légi támogatást nyújtani. Lehet, hogy a lázadók között, a majdani demokratikus Szíria egyik leendő parlamenti képviselője is szerepel a képen. 
Természetesen videóra is felvették az akciót. 
Kapcsolódó: 
   A Pentagon provokációja volt a vegyi támadás 
   Putyin: Moszkva segít Szíriának külső agresszió esetén 
   Kínai hadihajók tartanak Szíria felé 
   Világszintű konfliktussá szélesedik a Szíriai támadás! 
   Obama több célpontot akar 

Románia bevonul Szíriába az ENSZ 

beleegyezése nélkül? 

6.09.2013, 15:32 Oroszország Hangja 
    
A belga RTL internetes portál szenzációs hírt tett közzé. A francia KÜM forrásaira hivatkozva 6 olyan uniós tagországot sorolt fel, akik támogatják Franciaországot a Szíria elleni katonai beavatkozásban "még az ENSZ felhatalmazása nélkül is". Az országok között váratlanul Romániát is megtaláljuk. 
A román politikai arénában egyre forróbb a hangulat, egymást követik a hangos kijelentések, a román-magyar vita Erdély körül pedig már hosszú ideje fejfájást okoz a NATO-nak és az EU-nak, amelyeknek mindkét ország a tagja - mondta Borisz Smeljov politológus: 
Nyilvánvaló, hogy Brüsszel és a NATO nyomást gyakorolnak Magyarországra és Romániára, hogy visszatartsák őket az egymás elleni kemény intézkedésektől. A NATO-ban és az EU-ban való részvétel nem tudta elrendezni a történelmi szembenállást a két ország között. A közeljövőben pedig Magyarország és Románia konfrontációja megerősödésének lehetünk tanúi, valamint annak, hogy Brüsszel hogyan próbálja meg kordában tartani a helyzetet. 
A szakértők megdöbbenésére Basescu kritikusai között megtaláljuk a román külügyminisztert, Titus Corlateant, aki szerint a problémát nem a magyar politikusok, hanem maga Basescu gerjeszti. "Az elnök kijelentése, amely szerint Románia élen fog járni a Budapestre való nyomásgyakorlásban, komoly problémát okozhat a két ország viszonyában" - jelentette ki a román külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kiegyensúlyozott politikát folytat az erdélyi kérdésben. 
Egy másik külpolitikai probléma, amelyről Romániában egyre többet beszélnek, a koszovói helyzet. Még 2008-ban Románia kijelentette, hogy semmiképpen nem ismeri el Koszovót önálló államként. Ugyanakkor az elmúlt napokban Traian Basescu láthatóan megváltoztatta álláspontját. Felszólalva a diplomáciai testület éves találkozóján úgy fogalmazott, hogy Románia álláspontja Koszovóval kapcsolatban "rugalmasabbá" vált. Prishtina ezt úgy értékeli, hogy Románia közelebb került Koszovó függetlenségének elismeréséhez. 
Ebben a külpolitikai helyzetben látott napvilágot az a hír, hogy Románia kész támogatni a Szíria elleni támadást az ENSZ jóváhagyása nélkül is. Bukarest ezzel egy nagyon érdekes társaságba került. 
A társaság többi tagjai Dánia, aki nemzetközi politikájának keménységéről híres; Lettország és Horvátország, akik hagyományosan követik az euro-atlanti országokat; végül Görögország és Ciprus, akiknek gazdasági problémái és pénzügyi függése az EU-tól és az IMF-től gyakorlatilag megfosztják ezt a két országot a külpolitikai önállóságtól. Románia neve a listán furcsa, különösen Bukarest álláspontját figyelembe véve az erdélyi, Dnyeszter menti terület és a koszovói problémával kapcsolatban. A helyzet tehát úgy fest, hogy az Európán belüli egység kérdésében Romániának fontos az ENSZ véleménye, Szíriával kapcsolatban azonban már kevésbé. Egyébként sem Magyarország, sem Bulgária, sem pedig más Romániával szomszédos országok nem sietnek, hogy állást foglaljanak a szíriai helyzettel kapcsolatban. 
Érdekes, hogy megmagyarázva a román-magyar konfliktus kiéleződését, Titus Corlatean kijelentette, hogy "mindkét ország politikusai szavazatok reményében használják ki a kapcsolatok kiéleződésének időszakát". Ezzel nehéz vitatkozni. Azonban jó lenne, ha a hasonló "súlyos időszakok" nem vezetnének visszafordíthatatlan és tragikus következményekhez. 

Körbevesz minket a chemtrail - videó! 

2013-09-06 07:57 Titkolt hírek - Hír.ma 
A probléma a világunkat globálisan körülöleli. Úgy tűnik, hogy a háttérhatalom bármit megengedhet magának minden következmény nélkül. 
A chemtrail világméretű probléma is ilyen jelenség, hiszen már ez a nyilvános vegyi terror hatással van életünkre, egészségünkre, földjeinkre, és még sorolhatnánk. 
 
 
A chemtrail valódi eredetéről gyakorlatilag nagy hallgatás van. Az internetes témával kapcsolatos hozzászólásokban azonban van néhány vélemény, amely szerint a tevékenység nem lehet annyira káros, hiszen aki elrendeli a chemtrail repülőgépek indítását, az is részese a globális mérgezésnek. Így egyesek nem aggódnak a vegyi permetezések miatt, mert logikátlannak tartják, hogy a hatalom így saját magát is mérgezi. 
Néhányan azt mondhatnánk, hogy ha ez így van, akkor megnyugtató válasz lenne mindenki számára, aki a témakörben érdekelt. Azonban van néhány dolog, amin érdemes elgondolkodnunk. Vajon a hatalmat is nem egy láthatatlan háttér irányítja, amely rákényszeríti a számunkra kézzel fogható politikai vezetőinket akaratukra? Edward Snowden szerint a tényfeltárások nem változtatnak az eseményeken. Minden megy tovább, mint ahogy eddig is. Erről korábban ITT írtunk. 

A chemtrail is végzi dolgát, mintha mi sem történt volna. Az alábbi videón emberi érzések fejeződnek ki a vegyi permetezéssel kapcsolatban. Felvetődik a méhek tömeges pusztulása is, valamint a Morgellons szindróma orvosok által megmagyarázhatatlan esetei is. A betegségről korábban is írtunk már ITT cikket, a chemtrail tevékenységről pedig ITT számoltunk be. 

Bárkit is hibáztatunk, legyen az háttérhatalom, elrendelő, végrehajtó, a tevékenység ugyanúgy folytatódik, mint eddig. Vajon meddig lehet elmenni a "játszmába"? Tanácsokat osztogatni a legkönnyebb, de talán egy kérés elegánsabbnak tűnik. A gépek pilótái nézzenek magukba! 

Támadásban a Koppány csoport - minden 

bankot betámadnak ami útba esik 

2013-09-06 12:34 kaslerarpad.hu Hir.ma 
Rendőri kísérettel halad a Koppány csoport aktivistáiból álló tömeg. Minden bank előtt megállnak és az egész kirakatot leragasztják szidalmazó, megszégyenítő szöveggel ellátott plakátokkal. 

A csoport jelenleg a Margit Körúton halad és az AXA Bankot tapétázza. 

A tegnapi napon a Magyar Kormány felszólította a bankokat, hogy módosítsák a devizahitel szerződéseket az ügyfelek javára. De ez a bejelentés egyáltalán nem jelent megoldást a devizahitel adósok szerint, viszont a kormány számára tökéletes időhúzásnak. 

A devizahitelesek egyik csoportja - Kásler Árpád vezetésével a napokban a Hágai Bíróságnál feljelentette a devizahitelezés ügyében a jelenlegi és volt politikusokat, valamint azokat akik tehettek volna, de nem tettek semmit a kisemmizés ellen. Kásler Árpád és a BÁÉSZ pár nappal ezelőtt Nemzetgyűlést tartott, majd spontán akcióként lezárták az Astoriát, ezzel a fél város megbénult. 

A Koppány csoport inkább radikális eszközökhöz nyúl és az utcán mozgósít és fizikailag támadja a bankfiókokat. A bankok a támadás idejére kénytelenek az érintett fiókokat bezárni. 

A devizahitel adósok szerint ez még csak a kezdet, ha a bankok nem állítják le a kilakoltatásokat, valamint nem kárpótolják a családokat, még ennél is radikálisabb cselekedetekre lehet számítani a közeljövőben. 
A Koppány csoport emberei először az AXA Bank melletti "KP.hu - Készházportál" bemutatótermet is teleplakátolták. Az irodából miután egy hölgy jelezte, hogy ez nem bank, hiszen az a szomszédban található - mindegy egyes plakátozó Koppány csoport tag egy emberként elnézést kért a Kp.hu helyszínen tartózkodó kolléganőjétől. Ebből is látszik, hogy nem lehet a bunkó, böszme jelzőket rábiggyeszteni minden megmozdulásra. Egyszerűen elkeseredett emberekből álló csoport ez. A többségüknek a bankjuk már a lakásukat is elvette és nem marad más fórum számukra csak az utca, mivel minden jogi lehetőség kimerült hazánkban. 




Zsandár pénzbehajtás 

2013-09-06. 17:25 Kuruc.info 
Derék rendőreink a tőlük elvárható aljas és alattomos módon e felvétel tanúsága szerint is hozzák megszokott formájukat: néhány méterre mérik be az autósokat lakott területen a gyorsítást engedélyező 70-es táblától. 

Nyilvánvaló, hogy az inkriminált szakaszon már lehet "kaszálni", hiszen az autósok 90%-a minimum 70 km/órás sebességgel fog haladni. Javaslatunk: ha ennyire "aggódnak" testi épségünkért, akkor a különösen balesetveszélyes helyeken traffizzanak, illetve a baleseti gócpontokat kamerázzák be, ne pedig ott vitézkedjenek, ahol közlekedésbiztonsági szempontok ezt a legkevésbé sem indokolják. Mert ezt az aljas sunyiságot a modern kori útonállás és kifosztás legalizált formájának nevezik. 
Lipusz Zsolt - Kuruc.info 
Kapcsolódó: 
   Nem a közbiztonság, hanem a traffipaxozás érdekli Pintéréket: 365 darabot vesznek 5,5 milliárdért
   Bilincsbe verve vitték el a médiahatóság főtanácsadóját 

Gólyatábor: ki akarja csókra kényszeríteni a 

fiúkat fiúkkal? 

2013. szeptember 06., péntek 09:56 MNO 
A barátom fia a minap érkezett vissza a gólyatáborból. Kezdődik az egyetem, mérnök lesz belőle. Fiús szakra iratkozott, a lányok jelenléte nem éri el az öt százalékot sem. Ez a tény alaposan rányomta a bélyegét a gólyatáborra is. Nem olyan volt, mint amilyenek az emlékeimben élnek. A barátom egyenesen őrjöngött, amikor a srác elmesélte neki, mi mindent történt ott. 
A többnapos gólyatáborban a csapból is sör folyt, ami persze nem újdonság, eddig az emlékek is egyeznek. Volt, azután olyan feladat, amikor a fiúknak női ruhát kellett felvenni, majd táncolni kellett a többiek előtt. Hogy ehhez hogyan volt kéznél a megfelelő számú jelmez, nem csupán költői kérdés. Mert melyik fiú visz magával női ruhát gólyatáborba? 
A megfelelő maligánfok mellett elképzelhető, hogy brahiból egy férfi női ruhát ölt magára. Egy régi-régi szilveszter alkalmával mi is női ruhába öltöztünk, a csajok meg férfinek, és így mentünk a buli helyszínére, kötelezően BKV-val. De együtt a lányokkal. És velük táncoltunk. Éjfélkor pedig sebesen visszaöltöztünk. Hiába kezdődött új év és új élet, maradtunk inkább a jól megszokott változatnál. Tudom, elég unalmasan hangzik, de ez van. 
Az említett gólyatáborban azonban itt nem állt meg az ötletek és a feladatok parádéja. A továbbiakban a női ruhában magukat kellető gólyáknak székre kellett állniuk, egyik csapattársuknak pedig meg kellett borotválnia az ülepét. Hát, meztelen férfisegget borotválni nem lehet valami emelkedett feladat, ennek végrehajtásához nem elég csupán a sör. Érdeklődés is kell. Volt, aki megcsinálta. 
De még tudták fokozni a feladatot. A borotvát az említett fenékről egyenesen sörbe mártották, ezt kellett meginni. Egyenesen visszataszító. Igen komoly higiéniai kérdéseket is felvet. És volt, aki ezt is megcsinálta, mert pontok jártak érte. Elmebeteg, aki ezt kitalálta. 
A feladatok sorában természetesen volt vízzel és liszttel locsolás meg minden egyéb mókás dolog, ami nem feltétlenül kellemes vagy kényelmes, de elviselhető. Az idősebb hallgatók meg az intézmények volt hallgatói ilyen ötletes játékokkal igyekeznek betörni a frissen érkezőket. Megmutatják, ki az úr a házban. 
A gólyatábor az ismerkedést is szolgálja. Talán elsősorban ez lenne a célja. Az egyik feladat az említett táborban egészen furcsa dimenzióba helyezte át ezt a célt. Bizonyos feladatok elvégzése után ugyanis meg lehetett duplázni a szerzett pontokat, amennyiben a csapat egyik tagja egy fiúval (esetleg lányként lánnyal) smárolt. Igen, jól olvasták: csókolózott. Sőt, a pontokat triplázni is lehetett, ha a csapat tagja a csapatkapitánnyal váltott nyelves csókot. Említettem, hogy ez nem a bölcsészkar, ahol 70-30 a nemek aránya a lányok javára... A lányok ezeket a pluszpontokat nem szerezhették meg csapatuknak, mert az összes kapitány hímnemű volt. Vagy legalábbis annak látszott. És igen: volt, aki ezt is vállalta. 
A barátom kissé konzervatív életet él talán, de felháborodva és tanácstalanul dühöngött, hogy most mit tegyen. A legjobb információi szerint heteroszexuális fiát intézményes keretek között - mert mi más lenne egy egyetem és/vagy annak hallgatói önkormányzata által szervezett gólyatábor - olyan helyzetbe hozták, hogy homoszexuális játékokat kell játszania. A megHÖKkentő nem fejezi ki teljes mélységében a benne kavargó érzéseket és gondolatokat. Menjen a rektorhoz? Jelentse fel a hallgatói önkormányzatot? De a fiának pár évet még ott kellene tanulnia az intézményben. Tehetetlennek érezte magát. Attól félt, ha szól, elmondják homofóbnak meg bármi egyébnek - őt is meg a fiát is. Az elkövetkezendő évek alatt pedig a srác sok-sok kellemetlenségnek nézhet elébe. 
Végül az a döntés született a családban, hogy nem csinálnak semmit. Maradnak annál, amit a fiú a táborban is tett. Életében először látott egymással csókolózó férfiakat, ez undorította, és arrébb ballagott. Ők is azt látják a legjobbnak, ha ennyiben hagyják az egészet, de a jövőben alaposabban figyelnek az iskolában történő dolgokra. 
A szexualitása, amint a vallása, a politikai nézete és a keresete is, mindenkinek magánügye. Intézményes keretek között sem lehet senkit arra kényszeríteni, hogy ezekről nyilvánosan állást foglaljon. Pláne, hogy vonzódásával ellentétes cselekedetre vagy akár annak szemlélésére kényszerüljön - vicces játéknak álcázott feladatok végrehajtása és azok pontozása közben (sem). Mert ez nem vicces. Ilyen visszataszító események után a szülők hogyan engedjék el nyugodt lélekkel gyermekeiket a gólyatáborokba? Eddig is aggódtak a féktelen bulizás miatt, de az eltörpül ezek mellett. Felháborító, hogy ilyesmi megtörténhet! Jó lenne tudni, hogy kik voltak a gólyatábor szervezői. Vajon az iskolák tudnak arról, hogy mi történik a gólyatáborokban? Mekkora az iskolák felelőssége mindebben? Mert ők is felelősek, az kétségtelen. A történtek után milyen kép alakul ki a gólyákban az intézményről, ahová több évig terveznek járni? 
Nos, ez utóbbi kérdésre tudok válaszolni. A barátom fia azt mondta, hogy távolságtartó és óvatos lesz a suliban, mert nem tudja, kivel, kikkel találkozik ott. Olyan élettapasztalatra tett szert, amit kár volt pont az új iskola küszöbén megtanulnia, de úgy látszik, jobb előbb, mint később. 
Ez a beavatás számomra új - nem várt arroganciával és erőszakkal érkező - jelentést hozott. És nem hagynak nyugodni a kérdések. Pontosan miről is szólt ez a gólyatábor? 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése