2016. szeptember 8., csütörtök

A nemzeti hírháló oldalairól IV.






A nemzeti hírháló oldalairól IV.


DEVIZÁSOK GYÁSZMENETE! 

2013. augusztus 23. 15:00 
Megfigyelt Facebook
    
3. 000 halálba kergetett és sok százezer megnyomorított devizahiteles ember nevében hívunk most mindenkit közös megemlékezésre az áldozatokért. A megemlékezéssel kifejezzük, hogy mi is itt vagyunk és még élünk.

A közös érdek megkívánja, hogy félretéve minden ideológiai és célbeli különbséget együtt lépjünk fel a Magyarországi bankok vezéreinek otthonai előtt jelezve, hogy tovább már nem tűrünk. Mondjuk el közösen, nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül, hogy kifosztották Magyarország lakosságát, hogy a ránk rótt jogtalan terhekkel tönkre tették a gazdaságot. Hogy családok százezrei váltak egy élet munkája után földönfutóvá és szegényedtek el teljesen.

Ezen a közös "MÉLTÓSÁGTELJES" megemlékezésen mutassuk meg a tömeg erejét. Azt, hogy képesek vagyunk otthon hagyni minden olyan ellentétet, ami a közös célt befolyásolná. Hagyjuk otthon megszokott zászlóinkat és jelképeinket.
A Budapest V. kerületi Alkotmány utca Országház felöli rézén fogunk gyülekezni 23-án, pénteken 15:00 órától. 15:30 vagy 16:00 órakor indulunk tovább.

Első állomásunk Császti Ferenc lesz, Ennek a végrehajtónak köszönhetően ugrott ki III. kerületi lakásának a kilencedik emeletéről Stiaszni Éva devizahiteles. Császti Ferencet emlékeztetjük erre Éva fényképével.

További állomásaink során bankvezéreket látogatunk meg. Utolsó előtti állomásunkon újra megmutatjuk magunkat Orbán Viktor háza előtt, hogy figyelmeztessük, szeptemberben erős és elfogadható megáldást várunk. Majd a legnagyobb bankvezérhez megyünk. A meglátogatott hatalmasságok háza előtt facsemetéket ültetünk vagy teszünk ki műanyag edényben eléjük a áldozatok emlékére, hogy mindig emlékezzenek rá, milyen bűnös dologban vettek részt. Dudálni röviden lehet, hogy hallják: itt vagyunk.

Utunk végén a Budapesti Hősök tere melletti Regnum Marianum emlékműnél elültetünk egy emlék fát az áldozatokért emléktáblával. Itt pap fog mondani rövid misét, miután elmondjuk a Miatyánkot.
Az autós vonulás mindvégig békés és méltóságtejes lesz. Egy napot szánunk az áldozatokra való megemlékezésre. Autóinkon feliratok mellett fekete zászló és szalag lesz csak látható. Kivétel az első és utolsó autó. Aki teheti, jöjjön fehér pólóban vagy fehér felsőben, karján egy fekete szalaggal. Nem kötelezően, de aki tud hozzon magával egy szál fehér virágot.
A létező összes devizás szervezetet meghívjuk, hiszen ez a rendezvény pártpolitikától és ideológiától mentsen mindenki számára vállalható.

Azzal, hogy megemlékezünk bajtársainkról, azzal magunkért is teszünk. 
Szervezők 






Kedves Olvasó! 

Folytatjuk a klubtagsági módban való hírlevélküldést. Kérem, két kávé vagy egy adag fagyi árát ne sajnálja havonta a Hírhálótól!
Részletek: 
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=klubtagnak&id=013186
(Azonosítóját kérjük, ne felejtse el megadni: 
013186)

Tipp: Magyarországon ha felírja egy papírra a számlaszámot és azonosítót, ezzel bemegy egy OTP fiókba, ahol csak befizeti a tagdíjat és máris rendezve van klubtagsága.

Köszönettel: 
Kovács János
Hírháló mindenes



A magyar államadósság kétszeresét 

menekítették ki az országból 

sok a zsidó , vagy a szabadkőműves a gojnak már 

csak a lyukas gatyája maradt , az eszét már 

rég letompították - beszélő szerszám lett a 

lelkem megszelídített állat az állatkertben , 

nem hiába nevezi a zsidó a gojt állatnak ... , 

de azért egy palack benzines üveget még 

égve el tudsz dobni kirablóinkra ???, vagy az 

ingatlanjaira számonkérés gyanánt Solymosi 

Eszter , és H Zsófia kiontott véréért .


Vagyis ennyi pénzt loptak el az offshore lovagjaink 
A kormány elküldte júliusban a hivatalos megkeresést Svájcba, így hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások az alpesi országban nyitott bankszámlák megadóztatása ügyében - írja a Magyar Nemzet. A brit The Guardian összefoglalója szerint hazánkból 242 milliárd dollár, vagyis mintegy 56 ezermilliárd forint távozott szűk három évtized alatt. A pénz több mint kétszerese a magyar államadósságnak. 
A "globális" lista szerint harmadikak vagyunk a kimenekített pénzek mennyiségét tekintve, Kuvait és Szingapúr után. 
Érdekes módon a ciprusi bukta után nem hazafelé vették az irányt, hanem Szingapúrra, és egyéb unión kívüli offshore (adóelkerülő) paradicsomba. 
Svájcban is sok gyanús körülmények között megszerzett forint lehet kint. Most már csak az a kérdés, hogy miért várt ezzel a kérelemmel a magyar kormány több mint három évet? A 2014-es választások előtt vajon megérkezik egyáltalán a válasz? 
Mik is az adóparadicsomok? "Jelenleg 73 ilyen állam és önálló adójogi státussal rendelkező tartomány van, amelyek a nullaösszegű, vagy minimális adókulcsok mellett titoktartást - beazonosíthatatlan tulajdonú, anonim számlákat, alapítványokat és cégeket - kínálnak a külföldiek számára. Az adóparadicsomokba nem azért viszik a vagyonokat, hogy ott kedvezőbb feltételek mellett forgassák a tőkét. A legtöbb ilyen helyre a milliárdosok be sem teszik a lábukat, nem költenek, és nem termelnek itt, egyszerűen csak odaviszik a pénzüket, hogy teljesen kivonják az országuk adózása alól" - állítja Christensen." (Részlet a Magyarország kirablása című cikkből. 
Békéscsaba, 2013. augusztus 10. 
Alapinformáció: hunhir.info 
Anton - sokkaljobb.hu 
Emlékeztető: "Egy szó mint száz, aljas és undorító a magyar "elit" 1945 óta, a választó és választott nép sajátos szimbiózisa: ha kicsit megkaparjuk a hivatalos életrajzokat, rögtön kibuknak az elképesztő kapcsolatok, a felvett nevek mögötti valóságos múlt, és az a szemfényvesztés, mellyel az országrontók szabályosan elosztották magukat jobbra és balra, minden pártba és mozgalomba, hogy soha ne lehessen őket tetten érni, leleplezni, megbüntetni, vagy legalább kérdőre vonni." (Részlet Szentmihályi Szabó Péter: Kár volt a szóért című írásából) 
Kapcsolódó: 
   Trafikügy: nem fordul az Alkotmánybírósághoz az ombudsman 
   Az Orbán-kormány példátlan sikere 
   Balog: Az ország erőforrásai vidéken vannak 
   Még nem sikerült rendbe tenni az állami földek nyilvántartását 

Lázár éveken át spekulált Hódmezővásárhely 

pénzével 

a zsidók súgtak neki , ezért játsza ki mindig a 

zsidó kártyát...

2012. 02. 02. 7:02 [origo] 
Miután 2007-ben a hódmezővásárhelyi közgyűlés felhatalmazást adott a polgármesternek arra, hogy kockázatos devizaműveleteket folytasson a város által kibocsátott kötvények pénzéből, a Lázár János vezette önkormányzat két éven keresztül aktívan spekulált. 2007-2008-ban ebből 1,6 milliárd forint bevétele származott a városnak, de a korábbi hitelek és kötvények árfolyamveszteségét ez sem ellensúlyozta. Lázár most az Erste Banktól várja el a veszteségek megosztását. 
A Napi Gazdaság Hódmezővásárhely "tőzsdézett" a kötvénypénzzel címmel közölt összeállítást csütörtöki számában, amelyben az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva azt írta, hogy Lázár János polgármesternek 2007 és 2008 során közgyűlési felhatalmazása volt arra, hogy származékos devizaügyleteket kössön, azaz spekuláljon. 

A város ezeken a tőzsdei ügyleteken nyert, de mivel a svájci frank árfolyama már ezekben az években is erősödött a forinthoz képest, a korábbi devizahiteleken és kötvényeken veszteség keletkezett, és valamivel meg is haladták a spekulatív ügyletek nyereségét. 

Lázár decemberben levélben kérte a város által 2006-ban 12 milliárd forint értékben kibocsátott devizakötvényének megvásárlóját, az Erste Bankot, hogy osztozzon Hódmezővársárhellyel a tetemes árfolyamveszteségen. A bank a napokban küldött választ Lázárnak, amelyben a polgármester nyilatkozata alapján azt írta: tárgyalna az adósság elengedéséről, ha az önkormányzat egyben visszafizetne tízmilliárd forintot. A polgármester szerint ez irreális, ezért a képviselőtestület a csütörtöki közgyűlésén erről is tárgyal. 

Az [origo] átnézte a Hódmezővásárhely gazdálkodásáról szóló ÁSZ-jelentést, amelyből kiderül, hogy 2007-ben nyolc, 2008-ban pedig harminc alkalommal kötött határidős devizaügyleteket a polgármester. Ezek az ügyletek a legkockázatosabb tőzsdei tranzakcióknak számítanak, amelyeket magánszemélyeknek vagy a kockázatot kerülő óvatos intézményi befektetőknek például soha nem ajánlanak a befektetési tanácsadók, brókercégek. 

A határidős devizaügyleteken a befektetett pénz sokszorosát meg lehet nyerni, de nagyon könnyen el is lehet bukni. Az ÁSZ-jelentés nem állapította meg, hogy ezek az ügyletek törvénybe ütközőek lettek volna, de a kockázatokra több helyen is felhívta a figyelmet. Egyrészt leszögezte, hogy a 2006-os "kötvénykibocsátásból származó fizetési kötelezettség teljesítésénél a forint svájci frankhoz viszonyított árfolyamváltozása az önkormányzat számára kockázatot jelent", másrészt pedig kiemelte, hogy "az önkormányzat kockázattal járó azonnali és opciós deviza műveleteket is végzett".

2007-ben 187 millió, 2008-ban pedig 1,4 milliárd forint bevétel jött össze Hódmezővásárhelyen a devizás tranzakciókból, ezzel szemben állt az árfolyam meglódulása miatt keletkező veszteség, ami előbb 196 milliós, majd 1,4 milliárd forintos mínuszt hozott 2007-2008-ban. 

A Napi Gazdaság szerint az, hogy az önkormányzat évekig carry trade ügyleteket köthetett (vagyis egy alacsony kamatozású devizában felvett hitelt magas kamatozású devizában fektethetett be, miközben árfolyamkockázatot vállalt), komoly szabályozási hiányosságra utal. A lap szerint Lázár korábbi sajtónyilatkozatokban büszkélkedett azzal, hogy a spekulatív ügyleteken kamat- és árfolyamnyereségre tett szert. 

Kapcsolódó: 
   Ingoványos terepen nyitott frontot az Erste Bank ellen Lázár János 
   Bankok és multik elleni harcot ígér Lázár János 
   Lázár: Ultimátumot adott az Erste Bank 
   Bankok és multik elleni harcot ígér Lázár János 

Motozhatnak a belvárosban 

2013. augusztus 09. 19:04 Hunhír.info 
Budapest rendőr-főkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el augusztus 11-én, vasárnap nulla órától 24 óráig a főváros kilenc pesti kerületében - közölte pénteken honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). 
A fokozott ellenőrzést a IV., V., VI., VIII., IX., X., XIII., XV. és XIX. kerületben végzik majd. 
Az akció célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése. 
Az ellenőrzés keretében a rendőrök átvizsgálhatják az igazoltatott személyek ruházatát, a gépkocsijukat, illetve a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközök és anyagok után kutatnak. 

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása - közölte a BRFK. 

Ki gondolja az internetről? 

2011.01.20. 00:25 fideszfigyelo.blog 
"Ki gondolhatja, hogy az internet korszakában lehet a vélemények szabad áramlását korlátozni? Meg vagyok döbbenve, önök mennyire a múltban élnek." - Orbán Viktor válasza az EP meghallgatás médiatörvény-kritikáira 
Néhány kérdés: 
- Ki gondolja azt, hogy egyedüli Európai országként Kína mintájára, honlapokat blokkolhat majd a Médiahatóság? Ki gondolja azt, hogy ez és a hazaiak portálokat elérő huszonötmilliós bírság semmiben nem sértheti a szólásszabadságot? 
- Ki gondolja azt, hogy kihagyhatja a kínos részeket egy Brüsszelbe küldött médiatörvényből? 
- Ki gondolja azt, hogy az internet korában az MTI hazug fordítással tehet közzé egy hírt, nemlétező mondatokat adva egy német politikus szájába? 
- Ki gondolja azt, hogy senki sem tud két kattintással utánakeresni, ha kamuzik egy beszédében? 
- Ki gondolja azt, hogy senki nem emlékszik, hogy tíz éve még - a saját kancelláriaminisztere szerint is - "vajákos dolognak tartotta" az informatikát? 

- Ki gondolja azt, hogy pártigazgatójától sem tudjuk róla, hogy "nem igazán ért a számítástechnikához" és nagy eredmény, hogy "tudja mi a fax és az email közti különbség - kis túlzással". 
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=ibEu_s21ddU 
- Ki gondolja azt, hogy ezek hitelesnek tartjuk "szakértői" véleményét? Végül, ki gondolja, hogy nem fognak róla ilyen videók készülni. (Kicsit halk hangosítsd). 
Videó: http://indavideo.hu/video/Orban_es_a_media 
UI.: A fenti idézet után Orbán még azzal is eldicsekedett, hogy "Mi a Facebook-on nyertük meg a választásokat!". A Facebook-felhasználók száma csak a választás első fordulója után érte el az egymillió főt és Orbánnak akkortájt kb. 20 ezer rajongója volt. Ami Facebook-on szép szám, de egy győzelemhez kicsit kevés. És ha igaz lenne, amit Orbán mond, akkor miért hagyta ott majd 2 és fél hónapra a "csodafegyvert"? 
Kapcsolódó: 
   Háttérbe szoruló szokások - Cigányság. Hagyományok: a végtisztesség kijár a rokonnak, gyakran még zenekar is játszik a temetésen 
   Férjhez megy Orbán Viktor lánya 

Az RMDSZ támogatja a székelyek nagy 

menetelését 

2013. augusztus 10., szombat MTI - Kitekintő 
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székely nagy menetelést - nyilatkozott az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. 
 
Kattintson és járjon egyet a legszékelyebb faluban!

Kovács Péter elmondta, az utóbbi időszakban több alkalommal is egyeztettek az SZNT-vel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) az októberi nagy menetelésről, és az RMDSZ által szeptember második felében szervezendő Hargita megyei tüntetésről, amelynek részleteit ezután kívánják bejelenteni. 
"Úgy ítéljük meg, hogy a székelyek nagy menetelése támogatandó esemény, hiszen az a szervezet, amelyik kezdeményezte, nem vesz részt a választásokon, tehát nem lehet kampányeseményként elkönyvelni" - mondta Kovács Péter. 
Az MTI kérdésére, hogy részt vesz-e az RMDSZ a mozgósításban is, Kovács Péter kijelentette: "azzal, hogy támogatandónak nyilvánítottuk az eseményt, az ügy mellé álltunk, és ezt az üzenetet fogjuk továbbra is képviselni országos és megyei szinteken". 
Arra a kérdésre, hogy mi változott az RMDSZ-ben március óta, amikor a szövetség nem támogatta a Székely szabadság napját, az SZNT marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulását, Kovács Péter megjegyezte, a márciusi rendezvény szervezésében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is részt vett. "Most előre kell néznünk. Most az a magyar közösség célja, hogy mind a szeptember végi, mind az október eleji székelyföldi tömegmegmozdulásokon erőt tudjunk felmutatni" - jelentette ki az RMDSZ főtitkára. 
Izsák Balázs, az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" kívánnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek - egymással szembetalálkozván - 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. 
Kapcsolódó: 
    Székelymenetelést hirdetett a Székely Nemzeti Tanács 
    Vallott a hírszerzés: megfigyelték a csíkszeredai polgármestert 

Izrael ismét építkezésbe kezd

 a megszállt területeken 

Várj egy évet , és a gyarmatán új lakóparkot 

építtet a rabszolga gojokkal, mert itt még 

nem 

ébredt fel a magyar palesztin !!!

2013. augusztus 11. vasárnap 15:11 MTI - Híradó 
Csaknem 1200 új lakás építését hagyta jóvá a megszállt palesztin területek zsidó telepein az izraeli lakásügyi miniszter. A döntés három nappal az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítása előtt született, ami mélyítheti a felek közti bizalmatlanságot a csaknem három év után újrakezdett egyezkedéseken. 
Mahmúd Abbász palesztin elnök már régóta ragaszkodik a telepbővítések befagyasztásához az új tárgyalások előfeltételeként. A palesztinok az Izrael által 1967-ben megszállt Gázai övezetben, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben óhajtják megteremteni saját államukat, Izrael pedig az utóbbi két területen több tucatnyi telepet hozott létre, amelyeken mintegy 560 ezer izraeli él. 
Abbász végül mégis beadta a derekát az építkezések befagyasztása nélkül is, Izrael cserében felajánlotta 104, régóta izraeli börtönben lévő palesztin fogoly elengedését négy részletben, az első 26 kedden szabadul. 
A lakásügyi minisztérium vasárnapi bejelentése szerint 1187 lakás kapott végső engedélyt, amely az utolsó fázis a tenderek kiírása előtt. Ebből 793 épül a többségükben arabok lakta Kelet-Jeruzsálem zsidó lakónegyedeiben, a többi 394 pedig több nagy ciszjordániai zsidó telepen, köztük Maale-Adumímban, Efrátban és Ariélben. Az utóbbi Ciszjordánia szívében fekszik, és bővítése különösen nagy problémát jelenthet egy életképes palesztin állam megteremtése tekintetében. 
Úri Ariél miniszter, a telepespárti Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) egyik vezető tagja kijelentette, hogy további építkezések is lesznek. "A világ egyetlen országa sem fogadna el utasításokat más országoktól arra nézve, hol építkezhet, és hol nem - hangoztatta. - Folytatni fogjuk a házak építését és értékesítését az egész országban. (...) Ez most a helyes a cionizmus és a gazdaság szempontjából." 
A palesztinok válasza 
A vasárnapi jóváhagyás és tenderkiírás azt bizonyítja, hogy Izrael szándékai "nem komolyak a tárgyalásokat illetően, s a telepeken folyó lázas építkezésekkel épp az a szándéka, hogy lerombolja a nemzetközi közösség óhajtotta megoldás alapjait, mely megoldás egy palesztin állam létrehozására irányul az 1967-es határok között" - mondta Mohamed Stajje palesztin tárgyaló, aki szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy Izrael csak a saját érdekeit szem előtt tartva akar részt venni a tárgyalásokon. 
Száeb Erekát palesztin főtárgyaló pedig úgy fogalmazott, hogy "a nemzetközi közösségnek a békefolyamat mellett kell állnia, vállvetve mellettünk kell állnia, és el kell számoltatnia Izraelt folytatódó telepesítési tevékenységéért". 
Kapcsolódó: 
   Israeli military shoots 14-year-old protester in face with rubber bullet 


Újra a ciprusi alapjövedelemről 

péntek, 09 augusztus 2013 Emberiség.hu 
Meglehetősen népszerűvé vált a ciprusi reformról szóló cikkünk, úgyhogy kutakodtam még egy kicsit, és megtaláltam a ciprusi munkaügyi miniszter sajtótájékoztatójáról szóló cikket is, amit szintén lefordítottam. 
Ciprus minden állampolgára garantáltan megkap minden minimális szükséges segítséget az államtól, hogy méltóságteljes életet élhessen. Ehhez szükséges a teljes juttatási rendszer racionalizálása - mondta sajtótájékoztatóján a munkaügyi miniszter, Zeta Emilianidou. 
A "forradalmi reformot" a szociális ellátások rendszerében Nicos Anastasiades elnök hirdette meg, és azon az elven alapul, hogy biztosítsa a garantált minimálbért minden polgár számára. 
A kormány elsődleges célja, hogy aktívan reintegrálja az embereket a munkaerő-piacra, és közben megteremtse azokat a feltételeket, hogy a jelenlegi rendszer kikerüljön a működésképtelenség csapdájából - mondta Emilianidou. 
Ciprus 2014 július elsejétől valósítja meg az új jóléti rendszert, amely juttatások révén garantálja a minimális életszínvonal megteremtését minden állampolgár számára. 
A rendszer sarokköve a garantált minimum jövedelem lesz, amelyet a Ciprusi Statisztikai Hivatal a Nemzetközi Munkaügyi Hivatallal együttműködve számít ki, felmérve minden háztartás igényeit élelmiszer-, ruha-, villamos energia és egyéb alapvető szükségletek tekintetében. 
Ezt az összeget a jövőben évente legalább egyszer felül kell vizsgálni. 
A végső számadatok már 2013-ban rendelkezésre fognak állni. 
A kiszámított költségek 2014 januárja és májusa között kerülnek a Parlament elé. 2014 júniusában biztosítani kell a rendszer szervezeti struktúráját beleértve a személyi képzéseket is. 
Emilianidou elmagyarázta, hogy minden polgár élhet a minimum jövedelem igényével, a munkanélküliek és a nyugdíjasok is. A kifizetés kritériumok alapján történik majd, amely figyelembe veszi a meglévő jövedelmet, ingó vagy ingatlan eszközöket, a család méretét, a családtagok életkorát, és egyéb speciális igényeket. 
A jóléti rendszer reformja olyan kötelezettség - magyarázta a miniszter -, amelynek az eléréséhez ésszerűsíteni kell az egyes juttatásokat és kiadásokat. Ennek felelősségét, tervezését és irányítását kizárólag a munkaügyi minisztérium végzi majd. 
Emilianidou megjegyezte, hogy az állam jelenleg 2800 millió Eurot fizet évi szociális jóléti juttatásokra (közel 900 milliárd forint - a fordító megjegyzése) különböző rétegeknek. A cél az, hogy ugyanazt az összeget annak érdekében költsék el, hogy azok a polgárok jussanak hozzá, akiknek a legnagyobb segítségre van szükségük. 
Emilianidou elmondta, hogy az állami jóléti rendszerének reformját a kormány azzal a szándékkal hívja életre, hogy a célzott támogatásokkal pénzt takarítson meg. Pénzeszközöket is rendelkezésre bocsátanak az Európai Szociális Alapból. A reform biztosítja a programok végrehajtását munkahelyi képzések formájában is, valamint az elhelyezkedést a szociális munka területén, különösen azok számára, akik kapnak alapjövedelmet. 
További pénzt kapnak azok, akik fizetnek bérleti díjat vagy jelzálog kamatokat - tette hozzá a miniszter. 
Néhányan már eddig is kaptak 2500 Eurót, de lesznek olyanok, akik eddig 2500-3000 Eurot kaptak, de eztán kevesebbet fognak, de nem az a cél, hogy csökkentsék az eddigi előnyöket. A megtakarítások lényege a rendszer ésszerűsítése, hogy a finanszírozást helyesen hajtsák végre. Az alapjövedelem célja az, hogy mint egy végső biztonsági hálót nyújtson azok számára, akiknek valóban szükségük van rá. 
Az új rendszerrel együtt kerülnek bevezetésre más szociális programok is a menekültek, a diákok, a gyermekes családok és a fogyatékkal élők részére. 
Az oktatási minisztérium felügyeli majd a hallgatói támogatásokat, a Belügyminisztérium pedig a menekültek ügyét. 
A fordító megjegyzése: Ciprus területe 5895 négyzetkilométer, lakosainak száma kb. 840 ezer fő. Az egy főre jutó GDP 28 ezer dollár. Magyarország 93 ezer négyzetkilométer, 9,9 millió lakosú, az egy főre jutó GDP kb. 18 ezer dollár. 
Kapcsolódó: 
   Cipruson bevezetik az alapjövedelmet? 
  1. Székely eredetkutató tábor és

  2.  szakmai fórum Erdővidéken 
  3.  
    Obrusánszky Borbála történész
    Neves hazai és anyaországi szakemberek részvételével 2013. augusztus 12-17. között tartják meg a II. Székely eredetkutató tábort és szakmai fórumot Erdővidéken, a Felsőrákos melletti Rika erdejében és a baróti Erdővidék Múzeumban. 
    A tavaly indult civil kezdeményezés célja, hogy az új tudományos eredmények tükrében a szakemberek átértékeljék a székelység múltját és feltárják széleskörű kapcsolatait a hunokkal. 
    A közel egyhetes rendezvényen mások mellett részt vesz Székely Zsolt régész, Kádár Gyula történész, Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró és helytörténész, Gazda József tanár, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Alapítvány elnöke, Obrusánszky Borbála történész, keletkutató, Czeglédi Katalin nyelvész-turkológus, valamint Bodroghy Csutak Attila történész. 
    A tábor programjában szerepelnek szakmai beszélgetések, előadások az ázsiai és európai hunok és a szteppei lovas népek jelenleg fellelhető tárgyi-írásbeli-nyelvi-néprajzi nyomairól, ázsiai úti beszámolók, és sor kerül szakmai vitákra a különböző álláspontok képviselői között. 
    Kapcsolódó: 
       Hunok völgye Svájc déli részén 
       Mi magunk vagyunk a hunok! 









Forintosítási "akcióterv" akadálya

 a Bankcsapda! 


A forintosítás megálmodói már régen munkálkodnak ezen a területen. Elképzelésük jó és életszerű lett volna évekkel korábban, azonban mára megkésett.

Az állam, a közgazdászi szakcinkossággal, a bankszterekkel, a nem ezen a területen kiválóságnak tekinthető szakjogászokkal, szakbarbárokkal felvértezve harsogják tele kicsiny országunkat a megoldások tömkelegével, melyek mára mind életképtelen ötletelésnek bizonyultak. 

Senkinek ne legyen kétsége ez a "násztánc", melyet a médiában végeznek a kormány és a Bankszövetség részéről már régen kidolgozott forgatókönyvek egyike. 

A közgazdászi, mint szakmát lealacsonyították "érdekgazdaságtanná", melynek nyílt, valós oktatása veszélyt jelent az államhatalom és a pénzügyi szektor tevékenységére nézve. A közéletben szereplést vállalók pedig az érdekek mentén és nem a valós helyzet reális képét tárják a nagy-nyilvánosság elé, hanem a mindenkori államhatalom álláspontját. 

Azt a hazugságot, ami azt propagálja, hogy a pénzintézetek nem tudhatták előre az árfolyam alakulását, azok a treasury-csoportokat akarják fedezni, mely csoportok minden pénzintézetben megtalálhatóak. 

A feláldozhatóságra épülő gazdaságpolitikát, az ebből generált pénzügyi stabilitást kell felszámolni Magyarországon. Ez az a gondolkodásmód, mely nem változott az elmúlt 90 év alatt hazánkban. Melynek alapköve, hogy egy társadalmi csoportot célzottan felhasználva és kihasználva, az emberek reakcióit előre lemodellezve rátámad az államhatalom saját nemzetére. 

Ez önmagában nem lenne elegendő ezért a társadalom további rétegződésének mesterségesen ellenállásra, konfliktusára való törekvés is szükséges. Tehát megfelelő kommunikációval "az ellenségem ellensége a barátom" elvére kidolgozott stratégiával megoszthatóvá és elnyomhatóvá, felszámolhatóvá válik a kiszemelt társadalmi réteg ellenállása. 

Méregkeverőink azonban nagy hibát követtek el, melyet nem tudtak lemodellezni, de bevállalták végrehajtását, ez pedig az, hogy nincs jobb, meg baloldali devizában - nyilvántartott társadalmi réteg, nem utolsó sorban nem készültek fel a teljes lelepleződésre sem. 

Erre a bekövetkezett eseményre nem készültek fel ellenérdekeltjeink, ezért a nagy kapkodás és fejetlenség. 

Jutalmunk hosszú-hosszú börtönévek. 

Grell Antal 
B.É.CS. 

Nyílt levél Banki alkalmazottaknak-

Nem adom a házamat mozgalom 

augusztus 13, 2013 civilkontroll.com 
Kedves Honfitársunk! 
Kedves Banki Alkalmazottak! 
Ezt a levelet azon kívül, hogy nyíltan kitettem, elküldöm minden olyan banki alkalmazottnak, akihez van személyes elérhetőségem. 
Ezt kérem minden sorstársunktól is, mert hiszem azt, hogy ha egyszer megtörik a jég, akkor minden mocskos kizsákmányoló menekülni fog. Hiszem azt, hogy a banki alkalmazottak felgyorsíthatják a folyamatot. 
Az is lehet, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy vér nélkül elzavarjuk a kifosztókat. 
Miért is a közvetlen hangnem? Mert sokatokkal igen jó kapcsolatban voltam. Még most is lehetnénk így, de hát a történelem, és a kizsákmányoló pénzhatalom más oldalra sodort. Én üvöltözök százakkal a bankfiók előtt, miközben Te bent nem akarod megérteni, hogy mi probléma. "Miért baj, ha elveszitek a házát annak, aki nem fizet?" - gondolod. 
Mi kiállunk azokért, akiknek nincs lehetősége kiszabadulni gazdáitok véres fogságából. Annak ellenére tesszük ezt, hogy mi magunk kevésbé radikális eszközökkel is megoldhatnánk az ügyünket. A saját végrehajtásunk szünetel, és így most nyugodtan élhetnénk a mindennapi életünket. 
Amíg mi az elnyomó farkasokkal küzdünk azokért, akik maguk nem képesek bíróságon megvédeni az igazukat, és ügyvédre már nincs pénzük, addig Ti hallgattok, és tovább szolgáljátok a kifosztókat. 
Amikor az elkeseredett emberek bemennek hozzátok segítségért, könnyek nélkül a szemébe mondjátok, hogy el fogjátok venni a házát, ami sokaknál azzal jár, hogy a gyerekeitől is elszakítják. 
Egy élet munkája veszik el ott, a pult két oldalán. Ők elveszítik mindenüket, míg a Ti gazdáitok gazdagodnak ez által. Ezek az emberek, akiket a segítségetekkel kifosztanak nem bűnözők. Ők csak hittek annak idején nektek, és a kollégáitoknak. 
Azt gondolták, hogy ha egy banki alkalmazott azt mondja, hogy jó lesz neki, akkor jó lesz. 
Azt hitték, hogy ha Te, akiben megbízott, azt mondja, hogy fogja tudni fizetni, akkor fogja. 
Azt gondolták, hogy ha Te azt mondod, hogy max. 5-10% változás lehet a törlesztő részletben, akkor csak annyi lesz. 
Azt gondolták, ha Te azt mondod, hogy váltsa ki a Forint hitelét CHF-re, akkor az jó lesz neki.... 
És most ezek az ígéretek miatt elveszítik a házaikat, autóikat, gyerekeiket, és oly sokan az életüket is. 
Most, amikor százak rángatják a kirakat ajtaját, és hagynak véres jeleket az ablakokon, Ti bent rettegtek, mert egy részeteket mardos a lelkiismeret. Mások még mindig az agymosás hatása alatt kiakadnak a csőcselék radikalizmusán. 
Ebben a levélben csak csendben jegyzem meg, hogy ez a csőcselék a kifosztott társadalom. Emberek, akik tanítják a gyerekeiteket, akik sütik a kenyereteket, vezetik a villamost, gyógyítják a szüleiteket... 
Az is igaz, hogy sokan közülük ezeket már nem tehetik, mert a gazdaság kiszipolyozása miatt már nincs munkájuk. 
Egy éve felháborodtatok azon, amikor arról beszéltem, hogy kenyéradóitok csaltak... 
MA már láthatjátok, hogy nem csak én gondolom így. 
Egyre nagyobb a tömeg. 
Egyre felháborodottabb. 
Egyre több ember akkor sem tudja fizetni, ha akarná. 
Egyre több bíróság is ezt mondja. 
Közgazdászok mind ezen a véleményen vannak... 
Már a kormány is elismerte, csak még gyáva igazi lépéseket tenni, mert gazdáitok zsarolják őket. Rajtuk keresztül mindannyiónkat. Téged, és minket is! 
Meddig álltok még pajzsként a kifosztók előtt? 
Mikor mondjátok már el, hogy mi hangzott le az oktatásokon? 
Mikor bizonyítjátok végre, hogy bizony bárkinek adtatok devizahitelt mérlegelés nélkül? Főleg olyanoknak, akik Forint hitelt nem is kaphattak... 
Mikor mondjátok el, hogy nem számított, hogy tudja-e fizetni az ügyfél? (vélelmezett jövedelem... fedezetalapú hitel... Pá,pá,pá...) 
Mikor mondjátok végre el, hogy voltak kötelező eladási számok... 
Mikor látjátok végre be, hogy mindenképpen összeomlik a rendszer? 

Csak nem mindegy, hogy mennyi áldozat lesz... 
Görögországban két bankfiók is felgyulladt. A másodikban négy alkalmazott meghalt. 
MA ott kicsit másképp ítélnek a bíróságok. Ott elismerik, hogy a bankok csaltak. 
Ugye itt nem várjuk meg, hogy a tömeg gyújtogasson? 
Ugye itt elég volt már az ártatlan áldozatokból? 
Ugye nem akarunk több árva gyermeket a rablóhitel miatt? 
...Lehet, hogy valamelyik adós épp nálad volt pár nappal az előtt, amikor eldöntette, nincs tovább... 
Megoldást keresett. Lehet, hogy épp Te voltál, aki elmondtad, hogy elveszitek a házát... Lehet, hogy épp nálad döbbent rá, hogy ha viszik a házát, viszik a gyerekét is. Állami gondozásba... Nevelő szülőkhöz... 
Te magad is bűnrészes vagy, ha nem teszel meg mindent, hogy a csalásra fény derüljön. 
Ne ámítsd magad! Ezek nem fognak semmitől megvédeni. 
Te leszel az első, akit feláldoznak, ha az érdekük úgy kívánja! 
Te leszel az, aki reszket, amikor százak kiabálják a bank előtt, hogy "Gyilkosok!" 
Te leszel az, aki megszégyenülve mész be reggel, amikor a kirakat tele van ragasztva az igazsággal!
Te leszel az, akitől majd megkérdezi a gyereked, hogy "Anya, Te is részt vettél az ország kifosztásában?", "Anya, rólad is azt gondolják, hogy gyilkos vagy?" 
Kapcsolódó: 
   Raiffeisen Bank lakáshitel 
   Összenő, ami összetartozik: a HírHáttér beszámolója a HaHa, az Occupy és a - most figyeljenek - Koppány csoport összefogásáról! 
   Nyílt levél Kásler Árpádtól Lázár Jánosnak 
    

NGM: Magyarország visszafizette az IMF-hitelt 

2013. augusztus 12. hétfő 10:03 MTI - Híradó 
A több mint 2 milliárd eurónyi tartozás előtörlesztésével mintegy 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg az ország. 
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn átutalta az IMF-hitel még fennmaradt részét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A 2,15 milliárd euró (1,9 milliárd SDR) értékű tartozást 3 devizanemben, dollárban, euróban és angol fontban fizette ki a magyar állam. Az előtörlesztéssel mintegy 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg az ország - jegyzi meg a tárca. 
Az ÁKK végtörlesztéshez 1,1 milliárd dollárt, 500 millió eurót és 260 millió fontot utalt át, amelyre a rendelkezésre álló fedezet az IMF-hitel fel nem használt része, a februári dollárkötvény kibocsátás és a Prémium Euró Magyar Államkötvényből befolyt összeg nyújtott, így pótlólagos kötvénykibocsátásra nem volt szükség - hangsúlyozta az NGM. A végtörlesztett összegből 1,8 milliárd euró 2013-ban, mintegy 300 millió euró pedig 2014 első negyedévében, a fennmaradó minimális összeg 2014. harmadik negyedévéig járt volna le. A korábbi kötvénykibocsátás továbbá a hitelpiaci válság hatására kiépített kormányzati tartalék együttes összege lehetővé tette az IMF hitel teljes összegének előtörlesztését - emlékeztetet az NGM. 
Nincs szükség finanszírozási oldalról az IMF-re 
A közleményben Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a végtörlesztéssel kapcsolatban azt emelte ki: tavaly és idén is sikerült a piacról finanszírozni a költségvetést, így nincs szükség finanszírozási oldalról az IMF-re. 
Jelentős sikerként értékelte, hogy "a pénzügyi válság ellenére a magyar kormány az elmúlt három évben el tudott idáig jutni, törleszti a 2008-ban az előző kormány által felvett hitelt és még jelentős tartalékai is maradnak. Ez azt jelenti, helyes irányba indultunk el" - fogalmazott. Az előtörlesztéshez rendelkezésre állt a fedezet, amelyet több forrásból biztosított a tárca oly módon, hogy a költségvetés számára létrehozott biztonsági tartalék megmaradt - húzza alá az NGM közleménye. 
2008. végén hagyták jó a készenléti hitelkeretet 
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2008. november elején hagyta jóvá Magyarországnak a 12,3 milliárd eurós (15,7 milliárd dolláros) készenléti hitelkeretet, miután a nemzetközi pénzügyi válság közepette az ország fizetőképességét veszélyeztető spekulációs nyomás alá került a forint, és a magyar kormány segítségért fordult az IMF-hez és az EU-hoz. A pénzügyi szervezet igazgatósága az igazgatósági ülés után kibocsátott közleményében rögzítette: a hitelkeret azt a célt szolgálja, hogy Magyarország el tudja kerülni "a pénzügyi piaci nyomás elmélyülését". Az IMF pár nappal előbb jelentette be, hogy Magyarország összesen 25,1 milliárd dolláros gazdasági védőhálót kap, 17 hónapig készenlétben, azaz rendelkezésre tartott hitelkeret formájában, hogy kezelni tudja a pénzügyi válság következményeit. Az IMF 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal; az Európai Unió további 8,1 milliárd, a Világbank 1,3 milliárd dollár segítséget volt kész nyújtani. 
A mentőcsomag bejelentése után a forint árfolyama stabilizálódott, a hitelkeretet a magyar kormány csak részben használta fel, a világbanki részt egyáltalán nem vette igénybe. Az utolsó részleteket az IMF-től és az EU-tól 2009 nyarán hívta le Magyarország. A kormányok azóta szerződés szerint törlesztették a részleteket. 
Az előtörlesztés idén nyáron vetődött föl 
Az előtörlesztés idén nyáron vetődött föl. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek július első felében adott interjújában jelezte, hogy a kormány három héten belül dönthet arról, előre törlesszék-e a valutaalaptól 2008-ban kapott hitelt. Az ÁKK, az MNB és a gazdasági tárca munkatársai hozamszámításokat végeznek, hogy mikor éri meg jobban törleszteni, de "elvileg a költségvetés pozíciója, az MNB-nél elhelyezett kormányzati tartalék összege lehetővé teszi", hogy a 2014 március végéig fennálló IMF-adósságrészt ki tudjuk fizetni - közölte akkor a tárcavezető. 
Orbán Viktor miniszterelnök július 27-én a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn jelentette be, hogy az IMF-től korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihályt. 
Varga Mihály július 25-én levélben jelezte Reza Moghadamnak, a Nemzetközi Valutaalap igazgatójának, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni a 2008-ban felvett IMF-hitelét. 
Az NGM szerint a kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és - az országkockázati megítélést tükröző - legalacsonyabb ötéves CDS-felárát eredményezte. A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. A magyar állam (az MNB nélkül) 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le a valutaalaptól. 
A Magyar Nemzeti Bank az igazgatóság döntése alapján augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét. Az MNB fennmaradt IMF-hiteltartozása 632,25 millió SDR-t, mintegy 721 millió eurót (216 milliárd forint) volt. A hitelt 2009. június 25-én vette fel az MNB a devizatartalék növelése céljából 1264,5 millió SDR (mintegy 1443 millió euró) értékben. A hitel visszafizetése 2012 szeptemberében kezdődött el, az utolsó törlesztés 2014. júniusában lett volna esedékes. Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese a múlt héten a Gazdasági Rádiónak adott interjúban azt közölte, hogy a lépés rövid távon 2,2 százalékponttal csökkenti az államadósság GDP-hez mért arányát. A GDP-arányos adósság 82,4 százalék volt 2013 első negyedévének végén. 

Kifizetett IMF hitel - összeomló bankterminálok 

2013.08.14. 09:18 NemzetHír 
Hogyne gyártsunk összeesküvés-elméletet 
Megnemerősitett infók szerint akadozik a bankkártyás fizetés hazánkban. Egyre több helyen (üzletben) nem lehet bankkártyával fizetni, azaz nem fogadja el a rendszer a bankkártyás fizetést. Több üzletben is felhivják a figyelmet, hogy csak készpénzzel tudnak fizetni.. Történik mindez az IMF hitel végtörlesztése után és a nagy nemzeti ünnep, a hosszú hétvége előtt. Az ismeretlen "7"-s hibakód állitólag a Nemzeti Dohányboltoknál jelentkezett először és azóta egyre több helyen jelentkezik, igy a multi kereskedelmi hálózatoknál is.. Kvázi akinek nincs kp.-je az lehet hogy nem tudd majd bevásárolni? Ha összeesküvés-elméletben gondolkodóknak: leszivták a zsét :)) 
A 2,15 milliárd euró (1,9 milliárd SDR) értékű tartozást 3 devizanemben, dollárban, euróban és angol fontban fizette ki a magyar állam. Az előtörlesztéssel mintegy 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg az ország - jegyzi meg a tárca. Az ÁKK végtörlesztéshez 1,1 milliárd dollárt, 500 millió eurót és 260 millió fontot utalt át, amelyre a rendelkezésre álló fedezet az IMF-hitel fel nem használt része, a februári dollárkötvény kibocsátás és a Prémium Euró Magyar Államkötvényből befolyt összeg nyújtott, így pótlólagos kötvénykibocsátásra nem volt szükség - hangsúlyozta az NGM. 

Másfélszeresére nőtt az állami vezetők száma 

2013.08.11, 03:00 propeller.hu 
Hiába mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben a kormányalakításkor, hogy eljött az idő a karcsúbb kormányzásra, jóval több állami vezetője van az országnak, mint az előző ciklusokban - írja a Blikk. 
A lap hétfői számában arról ír, hogy múlt héten már 75-re nőtt a helyettes államtitkárok száma, miután a kormányfő egy újabb vezetőt nevezett ki: van már a zöldgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár is a kormányzatban Hizó Ferenc személyében. 
Így jelenleg 122 államtitkári és helyettes államtitkári poszt van, a kormány- és miniszteri megbízottakkal és biztosokkal együtt 221 vezető segíti a kabinet munkáját. 
A kormánymegbízottakat és a miniszterelnöki, valamint miniszteri biztosokat szinte számba sem lehet venni, olyan gyakorta neveznek ki új biztosokat valamilyen fontos vagy kevésbé fontos feladat ellátására. A Blikk számításai szerint jelenleg 89 ilyen biztos, illetve megbízott segíti a kormány munkáját, igaz, egy részük ezért nem kap külön díjazást. 
Kapcsolódó: 
   Újabb focistadionokra lesz pénz 

Népszavazás Ózdon, jön a betelepítés? 

13 aug 2013 magyarhajnal.com 
A helyi VB kedden döntött: szavaztatni kell a "cigánysátorról". Ezért gyúr a Fidesz import feketelábúakkal? 
A hogy arról portálunk már beszámolt korábbi cikkünkben, az ózdi városvezetés a "demokrácia" mai írott szabályai szerint kénytelen lesz kíirni a népszavazást az előbb Miskolcon, majd Sárospatakon meghíúsult "cigánysátor" ügyében. 
Eddig meg nem erősített hírek szerint az ózdi fideszes polgármester "rejtett erőforrások" családostól együtt történő tömeges betelepítésével készül az ózdi hazafiak ellen. 
Kisgergely András mai FB bejegyzése: 
"A Helyi Választási Bizottság ma reggel 8 órakor kezdődő ülésén határozatot hozott a cigánysátor ügyében elindított népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban: most már hivatalosan is kötelező népszavazást kiírni a kérdésben, semmit nem tehet ellene a jelenlegi fideszes városvezetés!"

Jézus neve a támadások középpontjában 

augusztus 12, 2013 endoftheamericandream.com Idők jelei 
Mai társadalmunkban egyetlen szó sem képes olyan dühöt kiváltani, mint Jézus neve. Az Egyesült Államokban tilos az érettségi és egyéb iskolai ceremóniákon kimondani, a hadsereg káplánjai nem használhatják imáik során, az iskolák vezetősége pedig mindent megtesz, hogy a keresztény megnyilvánulások írmagját is kiirtsa intézményeikből. 

Egy észak-karolinai iskola hatéves tanulóját például arra szólították fel, hogy törölje az Isten szót a nagyapja tiszteletére írt verséből. A "politikai korrektség" nevében az emberek vallásszabadságát korlátozzák. Ugyanakkor ma már inkább beszélhetünk "vallásmentesítésről" mint vallásszabadságról, ezen belül is a kereszténység elleni egyre nyilvánvalóbb harcról. 

A harc az osztálytermekben, a bíróságokon és a templomokban egyaránt folyik. 

Néhány példa: 

    A már említett hatéves Észak Karolinából, akinek vietnámi veterán nagyapja tiszteletére írt verséből kellett az Isten szót törölni. 
    Ohio állam parlamentje megtiltotta a keresztény lelkipásztoroknak, hogy Jézus nevét használják, amikor az ülés megkezdése előtt imádkoznak. 
    Jézus nevének használatát Észak-Karolina parlamentjében is betiltották. 
    Tavaly az észak-karolinai Forsyth megye fellebbviteli bírósága úgy döntött, hogy a bizottsági ülések előtt Jézus nevében mondott imák alkotmányellenesek. 
    Az év elején a Florida Atlantic Egyetem diákját kiküldték az előadásról, mert nem volt hajlandó rátaposni Jézus nevére az előadás részét képező gyakorlat során. 
    New Jersey-ben egy tanárt azért bocsátottak el, mert Bibliát ajándékozott egy diáknak. 
    Illinois államban egy utcai prédikátort azzal a váddal akartak letartóztatni, hogy "megijeszti az embereket" az evangéliummal. 
    Egy középiskolai futócsapatot diszkvalifikáltak, mert a csapat egyik tagja kézjelekkel mondott köszönetet Istennek a célba éréskor. 
    Charlotte-Mecklenburg rendőrkapitányságának önkéntes káplánjai nem használhatják Jézus nevét nyilvános imáikban. Számos más helyen történt hasonló intézkedés. 

Egy 140 oldalas jelentés is készült "Ellenséges érzelmek a vallással szemben az Egyesült Államokban" címmel, ami a következő példákat tartalmazza: 

    A szövetségi bíróság börtönbüntetést helyezett kilátásba az iskolai záróünnepségen búcsúbeszédet mondani készülő diákkal szemben, amennyiben nem törli ki a Jézusra tett valamennyi utalást beszédéből. 
    A városi hatóság munkatársai megtiltották egy nyugdíjas közösségi központ nyugdíjasainak, hogy imádkozzanak az ételért, vallásos műsorokat vagy keresztény énekeket hallgassanak. 
    Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium a Legfelsőbb Bíróság előtt érvelt azért, hogy a minisztérium megmondhassa a gyülekezeteknek és zsinagógáknak, hogy mely pásztorokat vagy rabbikat alkalmazhatják vagy bocsáthatják el. 
    Az Amerikai Védelmi Minisztérium megtiltotta Isten nevének említését a veteránok temetésén, amin a hozzátartozók kifejezett kérése sem változtathat. 
    Egy szövetségi bíróság ítélete szerint a képviselőházban Allahhoz lehet imádkozni Jézushoz viszont nem. 
    A Fort Leavenworth-i katonai bázison felállított katonai forgatókönyv a keresztényeket és evangéliumi csoportokat potenciális terroristaként azonosítja. 
    Az Amerikai Védelmi Minisztérium 2009-ben kiadott memoranduma az evangéliumi keresztény és az abortuszt ellenző (pro-life) csoportokat nemzetbiztonsági kockázatként jelöli meg. 

Kezd összeállni a kép? 

A Jézus elleni háború egyre szembetűnőbb formában folyik. 

A jelen eseményeit szorosan figyelemmel kísérő keresztények számára nem kérdés, hogy mi történik, hiszen az ember hatezer éves történelmének középpontjában mindig is a jó és a rossz, Isten és az ellene fellázadt fényvivő angyal, Lucifer közötti harc állt. 

Bár a támadásokat időnként megpróbálják a vallásosság, mint olyan ellen, a modern, materialista gondolkodású emberek ösztönös lázadásaként, illetve az értelemnek a vallásos "hiedelmek" feletti győzelmeként feltüntetni, tudjuk, hogy nem erről van szó. A keresztény hit szisztematikus, tudatos elpusztítása folyik és hatására a világ egyre drasztikusabb mértékben polarizálódik. A média, a szórakoztatóipar és az oktatási rendszer segítségével folytatott negatív propaganda eredményeként tömegek veszítik el hitüket, ugyanakkor azok, akik felismerik a harc mibenlétét, fokozatosan ráébrednek milyen felelősség nyugszik miden egyes keresztény vállán és egyre bátrabban emelik fel hangjukat. 

A hatalmi elit a materialista életfelfogást és az ökumenizmust támogatja a tömegek felé, ugyanakkor a beavatottak a Luciferiánus hit elkötelezett követői. 

C. S. Lewis a következőképpen foglalta össze az alapfelállást: 

    "Az ördögök felől emberi fajtánk két ellenkező, de egyaránt súlyos tévedésbe eshetik. Az egyik az, ha nem hisszük létezésüket. A másik az, ha nem csak hisszük, de túlzott és egészségtelen érdeklődést tanúsítunk irántuk. Nekik maguknak mind a két tévedés egyformán tetszik, és egyforma örömmel üdvözlik a materialistát és a varázslót is." 

A támadás középpontjában tehát nem a vallás, hanem kizárólag Isten Fia, a megváltó Jézus áll, hiszen a cél egy olyan földi hatalom létrehozása, ahol mindenki Lucifert imádja, akinek egyetlen vágya, hogy Isten helyére léphessen. 

"Imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta. ... És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, ... és azt műveli, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek." (Jelenések 13:8, 14, 15) 

Ennek a háborúnak a kimenetele már több mint 2000 évvel ezelőtt eldőlt a Golgotán, azonban még sok fontos, az emberek lelkéért vívandó csata vár ránk. 

A politikai elit felelőssége 


EMI tábor: ahol magyar a levegő 


Korunk körmönfont globalista zsarnoksága abban különbözik a történelem eddigi autokratikus rendszereitől, hogy tagadja önmaga létét, önfenntartását célzó eszmei pillérzete nem az emberek meggyőzésén alapszik, mint a liberalizmus, a konzervativizmus vagy a szociáldemokrácia/szocializmus, hanem azok félrevezetésén. Minden - egyébként rég idejétmúlt - ideológia képviselői közé beférkőznek a globalizátorok, akik lényegében színjátékot játszanak, mikor úgy tesznek, mintha még mindig ezek a letűnt politikai ellentétek határoznák meg a világ folyamatait és a nemzetek jövőjét. A meg nem vásárolt lényeglátók egy része is belemegy a játékukba, mert esélytelennek érzi a tiszta beszédet, fél a periferizálódástól, a szalonképtelenné nyilvánítástól vagy egyszerűen a választási vereségtől. 

Ebben az orwelli rendszerben igazi felüdülés egy olyan rendezvény, ahol az előadók nyíltan beszélnek, legyen szó akár a globalizmusról, akár a nemzetellenes látszat-magyarokról, akár az erdélyi magyarság létkérdéseiről. S teszik ezt a nemzet sorsa iránti felelősségtől áthatva. Miként 2006-ban az akkor négy éves fiam megállapította: az EMI táborban "magyar a levegő". 

Neptun

Az EMI tábor idei programjának keretében megszólalók tovább vitték a valódi szólásszabadság e nemes hagyományát, legyen szó Ady Endre szabadkőműves kötődéseiről, az autonómiáról, a sajtószabadságról vagy a Neptun-ügyről, mely kerek húsz esztendeje kavarta fel az erdélyi politikum állóvizét. 

A Neptun-problematikát elemző kerekasztal kapcsán az MTI is kiadott egy hírt, amire Borbély László, az egyik egykori részvevő fontosnak tartotta reagálni. A Magyar Távirati Iroda által kiadott "válaszhírben" foglalt állításokat a következőképpen rendszerezhetjük: az e sorok írója által szerkesztett Neptun-gate című könyv, mely összefoglalja a húsz évvel ezelőtti polémia legfőbb dokumentumait "tele van valótlanságokkal". A következő mondatot pontosan idézném, mert nem teljesen világos a tartalma: "szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték." Továbbá: ha a neptunosok nem jártak volna el helyesen, akkor is és utána is, akkor a magyarság elállt volna mellőlük, nem élvezték volna a magyarság bizalmát. "Nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot." A külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét nem adta fel az RMDSZ. 

Valótlanságok?

Ami a valótlanságokat illeti, nem bánnám, ha Borbély László konkrétan megnevezné azokat. Egy dokumentumgyűjteménynek, mely módosítás nélkül közli egy adott kérdésben megnyilatkozók interjúit és esszéit nem feladata a korrekció, de ettől függetlenül a kötet szerkesztése és végső korrektúrája során nem találkoztam valótlan állításokkal. 

A külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét 1996-ban az RMDSZ feladta, mint ahogy az autonómiáért való tényleges küzdelmet is. Az RMDSZ-politika legfőbb haszonélvezője a román nemzetállam volt, mely úgy integrálódhatott az európai struktúrákba, hogy az erdélyi magyarság sorsának rendezése érdekében semmit nem tett azon kívül, hogy maga mellé emelte a kormányba az RMDSZ-t. Az RMDSZ pedig vállalta a Neptun-ügy mintájára az etnodiszkriminatív román politika legitimálását miniszteri, államtitkári és igazgatói pozíciókért cserébe. Nem várhatjuk a magyar érdeket súlyosan sértő politikai paktum egyik illusztris szereplőjétől, hogy ezt elismerje és ne beszéljen mellé. 

A modern politikai kommunikáció legfőbb problémája, hogy a választópolgár előtt a valós szándékokat leplező, az egyéni érdekmotiváltságot elfedő, a közösségi érdeket sértő álláspont éppoly racionális felvértezettséggel jelenik meg, mint a valóságot tükröző, a nemzeti érdekekkel ténylegesen konvergens, jövőbe mutató álláspont, s csak igen kevesen képesek elválasztani az ocsút a búzától. 

A közösségi érdekek és azok felismerése

Végül érdemes részletesen górcső alá venni azt az álláspontot, hogy meg lehet-e téveszteni egy nemzeti vagy politikai közösséget hosszú távon a saját érdekeit illetően. 

E kérdés átvezet egy másik problémához éspedig ahhoz, hogy a választók milyen mértékben képesek felismerni saját érdeküket, hogy helyálló-e a liberális demokrácia azon alaptétele, hogy a politikai testet alkotó állampolgárok zöme racionális, döntőképes, tisztában van saját érdekeivel s így felelős döntést tud hozni a választásokon? 

Ha e tétel igaz lenne, akkor nem kellene kivenni a népszavazási kérdések közül az adóval kapcsolatos ügyeket. Az egyéni érdekkövetés nem mindig mutat a közösségi érdekérvényesítés irányában. Jó példa erre 1918 késő ősze, amikor a közösségi érdeknek megfelelő magyar politikai cselekvés az lett volna, ha az ütőképes, zömmel harcedzett katonákból álló, s az ellenség földjén állomásozó csapattesteket átszervezik az ország történelmi határainak védelmére, a szabadkőműves dominanciájú Károlyi-kormány mégis a leszerelés mellett döntött, a tömeg ujjongása közepette. Innen egyenes út vezetett az ország két harmadának elvesztéséhez. 

Alois Schumpeter osztrák közgazdász-politológus írja, hogy a közakarat nem a demokratikus politikai folyamat hajtóereje, hanem annak végterméke. Más szóval a közakaratot a pártok teremtik meg politikai marketing útján. S miként a mosóporok közül is a fogyasztó azt választja, melynek meggyőzőbb a reklámja, tehát mely mögött jellemzően nagyobb tőke áll s nem azt, mely hatékonyabban mos, a választók zöme is azt a politikai gárdát választja, melynek reklámja, marketingje ügyesebb, rafináltabb és erőteljesebb. 

Az elit felelőssége

A nemzetek egymás közti vetélkedésében azon közösségek jutnak versenyelőnyhöz, melyek politikai elitje elkötelezett a közösségi célok érvényesítésének kérdésében és egyben képes is erre. S melynek elitje akár /politikai kockázatot/ is vállal szükség esetén a köz érdekében, a népszerűtlen intézkedésektől sem riad vissza s cselekvéseit nem elsősorban a négyévenkénti választás motiválja, hanem a nemzetszolgálat. 

1996-ban az RMDSZ vezetés előtt két út állt. Az egyik a könnyű népszerűség- és pozíciószerzés útja, a Neptun-logikájú kormányzati szerepvállalás. A másik a nehezebb, de távlatosabb: az autonómia útján való megmaradás. Miként Eva Maria Barki, Csapó József és Borbély Imre mellett a minap zárult EMI táborban Bodó Barna is kifejtette: kormányon belül képtelenség autonómiát kivívni, hiszen épp a kormány által is képviselt és gyakorolt államhatalomból kíván közösségünk részesedni. 

Az autonómia útját járni, megszervezni a közösséget, az erdélyi magyar társadalmat, elérni a mindennapi életben a többségtől való minél kisebb függési fokot, s emellett minden politikai energiát az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére fordítani: ez nehezebb lett volna és népszerűtlenebb is. De lett volna távlati esélyünk a fogyatkozásunk megfékezésére. Az autonómia-politika mellett álltak a történelmi egyházak, a civil társadalom, a sajtó egésze és az akkor még egységes politikum. 

Ehelyett az elit engedett politikai szirénhangoknak s a jó esetben az erdélyi magyar társadalom morális állóképességének megőrzését, az értékiránytűk nemzedékek közötti átörökítését, a többségi elnemzetlenítő, tudatmosó törekvések ellensúlyozását szolgáló tájékoztatáspolitikát átépítette a legfontosabb közösségi célokat feladó, önsorsrontó politikájának legitimálására. 

Ahogy könnyebb volt 1918-ban a "béke" mellett szónokolni, amikor három oldalról fenyegette ellenséges támadás az országot, ahogy népszerű és könnyű Európa-szerte ma is a globalizmus, a fogyasztói társadalom jelszavait szajkózni a politikai korrektség idiómáját követve, úgy könnyű a lassan száz éve a többség által nyomorgatott közösségben is a hatalommal való megegyezés mellett síkra szállni. A választók nagy része vevő erre, lásd a Bugár Béla-féle felvidéki szörnypártot, a Híd-Most nevű szlovák-magyar képződményt, melynek elnöke odáig megy az önfeladásban, hogy nyíltan kimondja, nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják agyermekeiket, s azzal kampányol, hogy az MKP-vel ellentétben ők NEM akarnak autonómiát. 

Az erdélyi magyar politikai elit közös felelőssége, hogy a pártcsatározások közepette mi ne juthassunk ide. Ehhez viszont közös nemzeti minimumra lenne, közös múltértelmezésre és közös jövőképre szükség. S nem arra, hogy egy többszázezres lélekszámfogyással járó, közösségi szempontból megbukott politikai kurzus origóját, a Neptun-ügyet ma is mintának állítsuk be. 
Borbély Zsolt Attila 
Kapcsolódó: 
   Gyurcsány létezésének örvendeztek az EMI-táborban 
   Itt tart a kormány: Gertrudisról szóló kiállítás nyílt Szentendrén 








Közérdekű adatigénylés, közérdekű bejelentés 

korrupció, pénzmosás megalapozott gyanújáról

Dr. Lázár János államtitkár úr részére 
Saját kezébe! 
Miniszterelnökség 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés, közérdekű bejelentés korrupció, pénzmosás megalapozott gyanújáról 
1055 Budapest Kossuth tér 1-3. 
Budapest, 2013. augusztus 12. 

Tisztelt Államtitkár Úr, Tisztelt Miniszterelnökség!

Miniszterelnök-helyettes úr is ellátta kézjegyével 2011. november 18-án azt az állami szervek (Legfőbb Ügyészség, Legfelsőbb Bíróság, ÁSZ, stb.) által kötött korrupcióellenes együttműködési megállapodást, amit Miniszter Úr mind Magyarországon, mind a világon példa nélkülinek nevezett amellett, hogy kijelentette, miszerint a "függetlenség felett közös célként jelenik meg a tiszta közélet", amely a demokrácia lényegét érinti. Kijelentette továbbá, hogy a korrupció (1) olyan, mint a rozsda, a legtökéletesebb demokráciát is felemésztheti. 

Az ÁSZ Elnöke azt emelte ki, miszerint a rend bizalmat teremt, a bizalom pedig fejlődést. 

Legfőbb Ügyész Úr kiemelte, hogy az ügyészi szervezet 2012-ben jelentős antikorrupciós lépéseket tervez, 70 ügyész kifejezetten a korrupció elleni feladatokat fogja ellátni. 

A Korrupció elleni kormányzati intézkedésekről... szóló 1104/2012. (IV.6.) Kormányhatározat az eddigi eredményeink, állami vezetői elköteleződés a korrupció elleni fellépésben címszó alatt konkrét tényként emelte a 2011-es megállapodást a kormányhatározat szövegébe. 

A 2012. április 06-án kihirdetett 1104/2012-es Kormány határozat "a program alapelvei" és a annak 6. pontjában "a múltbéli korrupcióért való számonkérés" címszó alatt azt rögzíti; 
"Minden múlt és jövőbeli korrupciós cselekmény hathatósan, gyorsan és teljes körűen kivizsgálásra és szankcionálásra kerül." 

Számunkra meglepő módon a Közigazgatás Korrupció-megelőzés Programja 2012-2014 címet viselő kormányhatározat alapját képező anyag kiindulási helyzeteként "A korrupció fogalma" címszó alatt azt rögzíti; 
"A korrupció szerteágazó fogalom, pontos, általánosan elfogadott meghatározása mindezidáig sem hazánkban, sem nemzetközi szinten nem létezik". 

Ugyanakkor a Strasbourgban 1999.11.04-én elfogadott Korrupcióról szóló polgári jogi egyezmény kihirdetésre került hazánkban a Magyar Közlöny 2004/76. számában. A hazánkban kilenc éve kihirdetett Egyezmény 2. cikkelye - a fenti 2012-es kormányhatározattal ütközően - a korrupció nemzetközileg elfogadott fogalom-meghatározását rögzíti, az alábbi pontos szöveggel; 
"a "korrupció" megvesztegetés, egyéb jogtalan előny, illetve kilátásba helyezett megvesztegetés, egyéb jogtalan előny közvetlen, vagy közvetett kérése, felajánlása, adása vagy elfogadása, amely megvesztegetés, egyéb jogtalan előny, illetve kilátásba helyezett megvesztegetés, egyéb jogtalan előny elfogadójától elvárt kötelesség vagy magatartás megfelelő teljesítését akadályozza." 

Előzőekre tekintettel az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv-ben, valamint a 2012.01.01. napján hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye VI. Cikk 2. bekezdésében biztosított jog alapján és az 1104/2012. (IV.6.) Kormány határozat rendelkezéseire figyelemmel közérdekű adatként kérjük kiadni 
- az integritás irányítási rendszer működtetéséért felelős, teljes vagy részmunkakörben a Miniszterelnökségen működő személy nevét, beosztását, pontos munkahelyi címét. 
- a Miniszterelnökség által használt Hivatásetikai Kódex másolatát, 
- az ÁSZ által a közigazgatás részére szervezett antikorrupciós tréning(ek)en a Miniszterelnökség részéről részt vett személy(ek) nevét, a tréning(ek) időpontját.. 

Az egységes pertársaság szabályai szerint együtt fellépő adatigénylőkre tekintettel az adatszolgáltatásukat a fent megadott címen túl a 1201 Bp., Irma u. 2. sz. alatti budapesti címre Minda Zoltánnak címezve is szíveskedjenek postázni. 

Államtitkár Úr - reakcióként - mai sajtótájékoztatóján elhangzott nyilatkozata szerint "bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival" "Csányi Sándor az ország első számú uzsorása". 
Korábbi nyilatkozatában azonos bankvezetőt "az országot polip módjára behálózó, magyarnak tűnő bank vezetője"-ként hivatkozta, amelyre tekintettel kifejtette azon álláspontját is, miszerint "hittel vallom, hogy egy demokráciában ilyen volumenű gazdasági túlhatalom komoly kockázatot jelent". 

A közhiteles cégnyilvántartás adataiból kigyűjtött csatolt táblázatos kimutatásokban rögzített adatok alapján a 2004. évi XXIX. tv. szerinti közérdekű bejelentőkként a 2009. évi CLXIII. tv. és az 1104/2012. (IV.6.) Korm. határozatra figyelemmel közérdekű bejelentést teszünk az OTP Bank Rt-nél törvénysértően megnyitott / működtetett bankszámlák miatti jogellenes állapot törvényi következmény nélküliségére figyelemmel a korrupciót () és a pénzmosás () megalapozott gyanúját felvető cselekményekről, külön hivatkozva a 2012-es Korm. határozat azon rendelkezésére, miszerint "Minden múlt és jövőbeli korrupciós cselekmény hathatósan, gyorsan és teljes körűen kivizsgálásra és szankcionálásra kerül.". 

Tisztelettel kérjük a közérdekű bejelentés tartalma szerinti értékelését és annak megfelelően törvényes kezelését, arról történő értesítést a fent megjelölt módon. 

Tisztelettel: 
Konföderáció 
Nagy Lajos 
Dr. Kazincki Tibor 
Minda Zoltán 06-30-954-3180 
Balázs István 
Keller István 

Mellékletek: 5 db (5 lap) 

Nyílt levél Kásler Árpádtól Lázár Jánosnak 

2013. augusztus 13., kedd kaslerarpad.hu 
Tisztelt Lázár János Államtitkár Úr! 
Kásler Árpád vagyok. Talán nevem nem teljesen ismeretlen Ön előtt. Minden nap más városban tartok lakossági fórumot, ahol többek között a "devizahitelek" kapcsán véghezvitt törvénytelenségekről és emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekről tájékoztatom a tisztelt hallgatóságot és arról, hogy nem politikai elitre van szüksége az országnak, hanem valós közszolgákra, akik többek között olyan törvényt fognak alkotni, hogy amnesztiát hirdetnek minden vállalkozónak. Minden vállalkozó kap három hónapot arra nézve, hogy bevallja és bizonyítsa azt, hogy az Európai Uniós és egyéb pályázatokból kinek, hány százalékot kellett visszaosztania. 
Azok, akik határidőre bevallják ezt, nem lesznek felelősségre vonva, mert kénytelenek voltak így eljárni, ha nem akartak csődbe jutni, de azokra a tisztviselőkre akik ezeket a korrupciós pénzeket elfogadták a törvény teljes szigorával le kell sújtani. Csak így lehet véget vetni a 20%-os Kósáknak és Lázároknak. 
Ezen bevezetővel majdnem eltértem az eredeti célomtól, amely miatt Önhöz fordulok államtitkár úr. Ugyanis napok óta hangos a sajtó az Ön kijelentésétől, miszerint Csányi Sándor az ország legnagyobb uzsorása. Ha nem Ön mondta volna, nem merném elhinni, hogy ennek bármi valóságalapja lenne, de így kénytelen vagyok az Ön figyelmét felhívni arra, hogy a hivatalos személy fogalmát a Btk. 459. § (1) bekezdés 11. pontja határozza meg, mely szerint hivatalos személy: 
b) az országgyűlési képviselő és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő, 
d) a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár és a kormánymegbízott, 
Tehát Ön úgy is mint országgyűlési képviselő és mint államtitkár is hivatalos személynek minősül. A Be. 171. § 2. bekezdése kötelezővé teszi, hogy a hivatalos személy ha bűncselekmény elkövetéséről vagy annak megalapozott gyanújáról tudomást szerez, köteles feljelentést tennie. Az uzsora Magyarországon bűncselekmény. 
Kérem, hogy haladéktalanul szíveskedjék eleget tenni törvényi kötelezettségének és tegye meg a szükséges büntető feljelentést Csányi Sándor ellen, valamint erről engem, mint közérdekű bejelentőt tájékoztatni szíveskedjék. 
Továbbá ennek nyomatékosítására a tisztelt figyelmébe ajánlom a 2009. évi CLXIII. Törvényt a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról, a 2004. évi XXIX. Törvényt és a 1104/2012. (IV. 6.) Korm. Határozatot a korrupció elleni kormányzati intézkedésekről és a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjának elfogadásáról. 
2013. augusztus 13. 
Tisztelettel, Kásler Árpád. 

Fidesz: Több mint félmillió


 devizahitelesen segített a kormány 

igen  kilakoltatták őket , és átsegítették egyeseket a másvilágra !!!!

A cionista zsidó meg megszerezte a 

vagyonát , így a Lázár is uzsorához jutott !!

2013. augusztus 14., szerda MHO/MTI 
A kormánypárt Szanyi Tibor(MSZP kritikájára reagált 
A Fidesz közlése szerint eddig több mint félmillió bajba jutott családon segítettek a devizahitelesek érdekében tett kormányzati intézkedések. 
A kormánypárt sajtóirodája ezt azután közölte szerdán, hogy a szocialista Szanyi Tibor úgy értékelte, Orbán Viktor és kormánya bő három éve semmit nem tett a bajba jutott devizahitelesek megsegítésért, az MSZP ezért azonnali megoldást sürget. 
A Fidesz közleménye szerint a kormány intézkedései nélkül már családok tízezrei veszítették volna el otthonukat "a Gyurcsány-Bajnai-bankárkormány" miatt, amely eladósította és devizahitelbe hajszolta őket. 
A magyar családok drámai eladósodása a bukott baloldal alkalmatlanságának az ára, szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájának következménye - fogalmaztak. 
A közleményben azt írták: "cinizmus és hazugságok helyett a bukott baloldal bocsánatkéréssel tartozna a bajba jutott családoknak, amiért anyagilag, idegileg, egészségileg tönkretette őket". 
Kapcsolódó: 
   Cserkészek, Fradi és Fekete György - kinek jut a rendkívüli tartalékból? 
 
A Nemzeti Dohányboltokba nem léphet be 18 év alatti gyerek.
Még a tulajé sem. Ez a gyerek tegnap egésznap ebben a
dobozban ült, a bukóablakon adogatta ki neki az anyja a kaját,
meg ott beszélgettek. Ez Fidesztán 2013.



A gyarmatosító bevetette

 ellenünk a bankóbombát 

2013. augusztus 14. 08:59 Hunhír.info 
Három uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a kohéziós alapból és az Európai Szociális Alapból függesztette fel ideiglenesen az Európai Bizottság a Magyarországnak folyósítandó támogatások kifizetését - közölte egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás kedden az MTI-vel. 
A bizottsági forrás nyolc operatív program uniós finanszírozásának ideiglenes felfüggesztését erősítette meg, de sem azt nem tudta pontosan megmondani, hogy mekkora összeget tart vissza Brüsszel, sem azt, hogy a szabálytalanságok miatt mekkora összegtől eshet el Magyarország. 
Az ügyet ismerő bizottsági tisztviselő elmondta: a pénzeket azt követően fagyasztották be, hogy a bizottsági átvilágítás "jelentős hiányosságokat" talált a kérdéses operatív programok irányításában és ellenőrzésében. A forrás többször is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nemzetközi sajtóban is megjelent számok, amelyek szerint Magyarország akár 2,7 milliárd eurót is elveszíthet, túlzóak, nagyságrendileg sem forog ekkora összeg kockán. 
Elmondta: a dolgok menete az, hogy a bizottság megkéri az adott tagállamot, szüntesse meg a szabálytalanságokat, majd értékeli a kormány által javasolt intézkedéseket és ennek tükrében tesz javaslatot a támogatások korrekciójára, vagyis arra, hogy a szabálytalanul kifizetett pénzek miatt mennyi támogatástól fossza meg Magyarországot. Jelenleg a helyzet mérlegelése, a magyar intézkedések értékelése zajlik - húzta alá. 
A bizottsági tisztviselő azt is egyértelművé tette: Brüsszel számára világos, hogy Magyarország kiemelt kérdésként kezeli az ügyet, erre világos biztosítékot is kaptak Budapestről, Magyarország pedig láthatóan dolgozik azon, hogy a kifogásolt irányítási és ellenőrzési hiányosságokat kiküszöbölje. 
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el, hétfőn elmondta: a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz. 
Totál nettó befizetők vagyunk, és ezeknél kuncsorgunk Európa geopolitikailag legfontosabb országában? Kész röhej! Nem a mi érdekünk az uniós tagság, az övék, és mégis csicskázunk nekik. 

Nincs banki uzsora??? 

július 14, 2013 Patacsi Pilvax - Nemzeti Civil Kontroll 
Nincs Magyarországon banki uzsora! Legalábbis a Kúria szerint. Az osztrákok és horvátok másképp látják. Átvert Áron nem érti, hogy a devizaalapon nyilvántartott forint hitel, (köznyelv szerint rablóhitel) uzsora szerződéseinek mely része okoz a tehetetlen és tétova Kúria 5 fős tanácsának értelmezési problémát. 
A külföldi érdekeltségű bankok sikere óriási Magyarországon! A karvalytőke pénzteremtő képességénél fogva kis hazánkat csalárd módon totálisan kifosztotta, a Magyar Népet teljesen ellehetetlenítette, meggyalázta. 
A bankok által bevezetett rablóhitel igazi hungarikummá vált! 
- miután napjainkra családok százezreit döntötte nyomorba, 
- és közel 3000 végtelenített hitelcsapdába csalt áldozat menekült kilátástalan helyzete miatt az öngyilkosságba. 
- Ugyanakkor a rablóhitel áldozatainak többsége a 24. órán is túl van, a 2- 2.5 szeresére emelkedett törlesztő részleteket egyszerűen képtelenek fizetni. 
Diszlexia és a Kúria. A Kúria bírái hirtelen diszlexiássá váltak vagy csak egészen egyszerűen alkalmatlanok a feladatuk ellátására? A Kúria július 04-én úgy döntött, nincs Magyarországon banki uzsora! A Kúriát banki jogászok oktatják. A Bankszövetség oktatást tart, hogyan kell egy országot irányítani, nem utolsó sorban "le kell szerelni" azokat az embereket, akik ellenállnak! A PSZÁF vezetője az emberek ellen és a bankok mellett lobbizik 
http://hir.ma/belfold/devizahitel-ugyek/a-pszaf-vezetoje-az-emberek-ellen-es-a-bankok-mellett-lobbizik/103469# 
Átvert Áron nem érti, hogy a XXI. század legnagyobb banki csalássorozatának mely része nem világos a Kúria 5 fős tanácsának. 
A tényszerű igazság: 
1. Varga István. Magyar Nemzeti Bank. 2013.07.09. 
"Én pedig arra készülök, hogy a Nemzeti Bank okmányaival bizonyítsam, hogy nem volt deviza a hitelek mögött. Ezek a tanulmányok rendelkezésre állnak, nem most készültek, hanem abban az időben, amikor ezeket a hiteleket folyósították.""Bizonyítani fogom, hogy nem volt deviza a hitelek mögött." 
https://www.facebook.com/photo.php?v=482780121802922 
2. 2013-07-10 Napi aktuális 2. rész 
"Azok akik, kidolgozták a devizahitel-konstrukciókat, pontosan tudták azt, hogy ez a hitel visszafizethetetlen, vagyis az embereket becsapták - jelentette ki Doubravszky György a pénzügyi jogok biztosa." 
http://www.echotv.hu/napi-aktualis-2013-07-10-napi-aktualis-2-resz 
3. Dr Damm Andrea jún. 16. Kedves Mindenki! Felháborító az a nyomás, ami alá a PSZÁF megpróbálja helyezni a Kúria bíráit. Nem csoda, hogy a PSZÁF csak és kizárólag a bankszektort védi, hiszen elnöke az idő alatt, amely alatt öntötték ki ezeket a hamis ügyleteket, az egyik banknak vezetője volt, azaz ő is hibás abban, hogy ilyen soha vissza nem fizethető hitel tömegével piacra került. A leggyalázatosabb pénzügyi felügyeletünk nekünk van a világon. 
4. Dr. Léhmann György 
http://pannon-info.hu/ingek/10-gazdasag/286-semmisek-a-devizahitel-szerzdesek-az-europai-birosag-szerint 
5. Róna Péter: A devizahitel se nem deviza, se nem hitel 
6. Átvert Áron szerint: 
Csaltak a bankok? - igen. Uzsoráztak a bankok? - igen. Totálisan kifosztották a Magyar Népet? - igen. Lelki terrorba és nélkülözésbe tartották a Nemzetet? - igen. 
Jogos a végtelenített hitelcsapdába csal áldozatok kártérítési igénye: 
- Az emberi méltóságtól való megfosztásokért. - A végrehajtásoktól való rettegésekért. - Az egészségromlásokért. - A családok széthullásáért. - Az álmatlan éjszakákért. - A fagyos lakásokért. - Az elmaradt nyaralásokért. - Az eldobott életekért. - A vagyonvesztésért- Az elvándorolt barátainkért - Az országunk kifosztásáért 
Itt az ideje, hogy a Magyar bírák újabb fejtágítón vegyenek részt. A követendő példa adott, a Viagra hiányában szenvedő el kúria jeles bíráit, PSZÁF Karcsit, ügyészeket és az összes többi megalkuvót tanulmányútra Horvátországba kell küldeni,hogy most végre az Osztrák példa, után a Horvát bíráktól is leckét vehessenek! 
A horvát bírák másképp látják. 
"A horvát bíróság utasítja a bankokat a svájcifrank-kölcsönök konvertálására, a magyar bíróság nem" 
1. "Pert nyertek a horvát devizahitelesek" 
"A bíróság az ítélet indoklásában a többi között megállapította, hogy a bankok egyoldalúan, a hitelesek kárára módosították a kamatokat. Elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedne, a hiteleseknek egyéni eljárásban kell kérniük a bankoktól azt a pénzt, amennyivel túlfizették a már törlesztett részleteket." 
Horvátország döntése: 
"Csak a saját hasznukat nézték a bankok!A bíróság az ítélet indoklásában a többi között megállapította, hogy a bankok egyoldalúan, a hitelesek kárára módosították a kamatokat. Elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét." 
2. Már Ausztriában is kártérítést fizetnek a bankok a devizaadósoknak! "Európában erős a fogyasztóvédelem, amelyet Ausztria betart, ehhez igazítja a jogszabályait és a jogi gyakorlatát. Magyarország ugyan Európában van, de a fogyasztóvédelmi jogszabályait és a jogi gyakorlatát nem igazítja az európai normákhoz." 
http://www.civilkontroll.com/mar-ausztriaban-is-karteritest-fizetnek-a-bankok-a-devizaadosoknak/ 
3. Orbán Viktor szerint a devizahitelek ügyében az igazságszolgáltatás pont a lényeggel nem foglalkozik. A miniszterelnök szégyellte magát, amikor Szász Károly levelét olvasta. 
http://privatbankar.hu/penzugyek/orban-beszelt-a-devizahitelekrol-szegyelltem-magam-259323 

Jobbik: Megszorítás miatt kell összehívni 

az Országgyűlést augusztusban 

2013-08-14. 10:46 Kuruc.info 
Felháborító és cinikus a Fidesznek az az állítása, miszerint a pedagógusok béremelésének megvalósítása érdekében kell összehívni az Országgyűlés augusztusi ülését, hiszen valójában azért van erre szükség, mert a pedagógusoknak nemhogy a kampányban, de a később törvényben megígért fizetésnövekedést sem tudják megadni. Álságos és félrevezető a béremelésre jogosultak körének kiterjesztésére hivatkozni, hiszen a KSH adatai szerint mintegy 165 ezer pedagógus jár jelentősen rosszabbul a korábbi tervekhez, azaz a jelenlegi törvényhez képest, és csupán mintegy 6500 főre terjesztik ki az emelést - áll a Jobbik közleményében. 
A párt fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra is, hogy az idei felsőoktatási jelentkezések alkalmával kiderült: a szakmailag hibás életpályamodell egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára, hiszen idén háromszázzal kevesebben jelentkeztek pedagógusnak, mint tavaly. Mindez azért van, mert az érdemi fizetésemelést csak a pályán eltöltött tíz év után érhetik el az érintettek, ami nem segíti a fiatalok családalapítását, otthonteremtését. 
Míg a választási kampányban azonnali és számottevő béremelésről beszéltek a jelenlegi kormánypártok, a pedagógusokat megalázva erre csak az ígértnél kisebb mértékben, a ciklus vége előtti utolsó tanévben kerül sor úgy, hogy a pedagógusok munkaterhei is növekednek, ráadásul a pontos adatokat csak néhány nappal a szeptemberi kezdés előtt ismerhetik meg az érintettek, egy rendkívüli országgyűlésen keresztülvitt megszorítást követően. Mindez arról is tanúskodik, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott, hiszen nem tartják be ezt az ígéretüket sem, a kiszámíthatatlanság pedig bizonytalanságot okoz az iskolákban. 
A Jobbik kormányra kerülése esetén vállalja, hogy a diplomás átlagbér szintjére emeli a kezdő pedagógusok fizetését, amire nem volt példa az elmúlt húsz évben - ígéri Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő, az oktatási kabinet elnöke. 


Gertrudisról szóló kiállítás nyílt Szentendrén 

2013. augusztus 14. 8:19 kormany.hu 
A szentendrei Ferenczy Múzeum új kiállítása történelmünk egyik legvitatottabb alakjáról, Merániai Gertrúdról szól. A tárlatot Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg augusztus 13-án. 
Hammerstein Judit beszédében kiemelte, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeum az az intézmény, mely az utóbbi években a vidéki múzeumi hálózat egyik legdinamikusabban fejlődő és változó központjává vált, és ahol a tudatos építkezés jegyében mindig készül valami. Elmondta, ennek az építkezésnek köszönhető az új, Merániai Gertrúdról szóló kiállítás is, mely sok tekintetben árnyalhatja a közvéleményben élő, Bánk bán nyomán kialakult Gertrudis-képet. 
A kultúráért felelős helyettes államtitkár szólt az intézmény városi támogatottságának országosan is pozitív példájáról, kiemelve, hogy Szentendre városa a 141 millió forintos állami támogatás mellett további 50 millió forinttal biztosítja a múzeum 2013. évi működését. 
A királynét megölni nem kell félnetek jó [...] lesz című, Merániai Gertrúdról szóló kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumban 2013. augusztus 13 - december 31-ig látogatható. A tárlat résztematikák szerint szerveződik. Az első rész Gertrúd családi hátteréről, a második az Árpád-házba beházasodott királyné magyarországi korszakáról szól. A harmadik nagyobb egység a királyné meggyilkolásával foglalkozik, végül a negyedikben a 19-20. századi színházi előadások elképzelt Gertrúd-alakja elevenedik meg. 
(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály) 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=1eRfiTvkqHo 
Merániai Gertrud lánya Árpád-házi Szent Erzsébet 

Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született. Apja II. András király, édesanyja Merániai Gertrud. Budán keresztelték meg. 
I. Hermann türingiai őrgróf kérésére Erzsébetet a kor szokásának megfelelően négyéves korában eljegyezték Hermannal, az őrgróf fiával. Erzsébet Eisenachba, majd Wartburgba került. Az irodalom- és zenekedvelő őrgróf és buzgón vallásos felesége mellett jó nevelést kapott. 1213-ban meghalt az édesanyja, ami után hosszú ideig rémálmai voltak. Vőlegénye, a betegeskedő Hermann 1216-ban 19 évesen meghalt, ekkor öccse, Lajos, aki Erzsébet legjobb pajtása volt, jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban. Erzsébet a nála 7 évvel idősebb Lajossal boldog házasságban élt, három gyermekük született. 
Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, vezeklőövet hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menhelyt alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban. 
1225-ben Lajos keresztes háborúba indult és ekkor Erzsébet vette át a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, a szegényeket élelmezte. Maga is mértéktartóan élt. A családtagok aggódva nézték Erzsébet "pazarlását", Lajos azonban visszatértekor mindent jóváhagyott. 
II. Frigyes megkoronázásakor ígéretet tett III. Ince pápának keresztes hadjárat indítására. Ennek beváltása Lajost is érintette. Erzsébet maga varrta fel a keresztesek jelét férje ruhájára. Ettől kezdve gyászruhát hordott. 
Lajos 1227. szeptember 11-én elhunyt. Szeptember 29-én született Gertrúd lányát már nem láthatta. IX. Gergely pápa levelében atyai szavakkal bátorította Erzsébetet, és az igen szigorú Konrád mestert gyóntatójává és hivatalos védelmezőjévé nevezte ki. 
Lajos öccsei, Raspe Henrik és Konrád igen keményen bántak Erzsébettel. A 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől. 
A kialakult helyzet miatt egy októberi napon észrevétlenül elhagyta Wartburgot újszülöttjével, majd másnap két másik gyermekét is elhozatta. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit a megmaradt ékszereiből neveltette. Eckbert bambergi püspök befogadta Pottenstein várába, és Erzsébetnek az újraházasodást javasolta. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, ám Erzsébet nem akart újabb házasságot kötni. 
Rövid időre még visszatérhetett Wartburgba, ám a család javaslatára Marburgba költözött, ahol özvegyi javaiból ispotályt rendezett be. Attól kezdve ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük. 
1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját és vigasztalta a mellette lévő nővéreket. Erzsébet 3 nappal előbb megmondta halálának napját, 24 évese16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, sírja mellett számos csodás esemény történt és már négy évvel halála után, 1235-ben IX. Gergely pápa szentté avatta. 
Marburgi sírja fölé 1236-ban elkezdték építeni az Erzsébet-templomot, mely 1283-ban készült el. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán. 
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára. 
A csodás legenda szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, amikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Ezért a Szentet többnyire rózsákkal ábrázolják.szeot.hu 




Magyarok kenyere: 77 tonna búzát

 gyűjtöttek össze

 
2013-08-14. 19:39 Kuruc.info
A megyei igazgatóságok közreműködésével a tavalyi mennyiség több mint háromszorosa gyűlt össze - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Mint írják, a megyénként kijelölt 2-3 átvevőpontra több száz termelő és vállalkozás szállított be adományt. A legtöbb búzát Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Nógrád megyében ajánlották fel a gazdálkodók. 

Az összeöntés ünnepét augusztus 17-én, a mohácsi Szent Miklós Vízimalomnál tartják, ahol a begyűjtött búzát megőrlik. A lisztből Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, illetve azt az ötezer kis cipót, amelyet jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án. 
A liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, amely a gyermekotthonok lakói számára készít belőle ételeket. 
Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, ötletgazda múlt heti pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a tavalyi mennyiség több mint kétszerese, mintegy ötven tonna búza érkezhet Baranyába a magyarok kenyere jótékonysági akció keretében. 
A tervezett 50 tonna búza felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ajánlotta fel az idei magyarok kenyere jótékonysági akcióhoz. 
A fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg. (MTI) 
Kapcsolódó: 
   Megszegték Pécsen a magyarok kenyerét - a Kárpát-medence minden szegletéből érkezett a búza 
   Magyarok kenyere - ÖSSZEÖNTÉS ÜNNEPE 
   Szőregen is gyűjtöttek búzát a Magyarok Kenyeréhez 



Egyre több falu gondoskodik önmagáról 

Önellátó települések jönnek létre Somogyban. Kaposfő például megtermeli magának a zöldséget, gyümölcsöt. Az intézményei fűtését pedig a saját energiaültetvényükből oldanák meg, illetve brikettet is gyártanának. Szilvásszentmártonban pedig a kecsketej és a zöldségek eladásából tesznek szert bevételre, sőt a helyi őstermelőknek is bevételt biztosítanak. 
Nagy a forgalom a szilvásszentmártoniak standjánál. Sokan visszajárnak és jó ötletnek tartják, hogy az önkormányzat a saját termékeit árulja. 
- Van hébér körte az nagyon finom édes, tegnapi szedés. Van egy kevés rózsabarack. Van egy újfajta fekete paradicsomunk, ami hollandiából származik. Ugyanolyan édes, mint a rendes paradicsom, van csemegekukoricánk - mondta Benedek Györgyné. 
1500 négyzetméteren termelnek közmunkásokkal zöldséget, gyümölcsöt. Hamarosan pedig 250 kecskéjük tejét is árulni fogják a Vásárcsarnokban. Havonta több mint 100 ezer forint hasznuk származik ebből. A tervek szerint az egész falut be szeretnék vonni a termelésbe. 
- Összegyűjtjük a helyi őstermelőknek, a helyi családoknak az áruit, be fogjuk szállítani a kaposvári piacra és igazság szerint értékesíteni fogjuk mindenféle árrés, és haszon nélkül és azt az értéket fogja visszakapni a család, amit megtermelt, így segítve jövedelemszerzési lehetőségét - tájékoztatott Szilvásszentmárton polgármestere, Lengyel Gábor. 
Kaposfőn már szedik a hagymát és a burgonyát. Ez a helyi konyhára megy, de a falubéli piacra is marad. A kert köré még a kerítést is helyben fonják. Sőt ebből az aprítékból brikettet gyártanak amivel az intézményeket fűtenék. 
- Az egyik célunk, hogy minél több embernek adjunk munkát, tehát minél több családnak a megélhetésést biztosítani. A másik pedig az, hogy olyan tevékenységeket választottunk, amely révén reményeink szerint ez a rendszer 3 év múlva önfenntartóvá válhat - mondta a kaposfői polgármester, Sztányi Tibor. 
Nemrég telepítették ezt az olasz nád energiaültetvényt. Ezzel is fűtenének. Kisasszondon 2,5 hektáron cirokot termesztenek és seprűüzemet is létrehoznak. Bárdudvarnokon pedig gyógynövényültetvényt telepítettek. 
(És egy másik hír is Csór településéről. fmh.hu
Forrás: kapos.hu utajovobe.eu 

Gondolatok Szent Istvánról - "Decretum.. 

Ugros eliminandos esse" 

"A Kárpát-medencei magyar állam igazi megalapítói és stabilizálói tehát -minden más híreszteléssel ellentétben - Árpád fejedelem és a pozsonyi csata győztes hősei voltak. " 
Hogyan jön össze Szent István és az ő korától számított kb. 90 évvel korábbi Pozsonyi csata története? Nos, erről szeretnék egy pár gondolatot kifejteni, meg István és az ő társ - fejedelmeinek a történelmi szerepéről. Mint azt ( remélem..) mindannyian tudjuk, 907 július 4-7 Pozsony mellett Árpád vezér az egyesített magyar könnyűlovas íjász seregével ( 30 - 33 ezer fő) dicső győzelmet aratott a 100 ezer fős egyesített bajor nehézlovas páncélozott sereg felett. 
Bővebben: http://fehersolyom.wordpress.com/2012/02/25/a-pozsonyi-csata-907-julius-4-7/ 
Ezt a dicső tettet Szent Istvánnal kapcsolatban két ok miatt hoztam fel: Egyrészt a csata körülményei, eredménye, ahhoz, hogy ilyen eredményes honvédelmet folytasson Árpád bizony egyesíteni kell az egész nemzetet ( Háborús helyzet miatt a települések megerősített védelme, élelmiszer, fegyver utánpótlás, logisztikai támogatás biztosítása, ez feltételez a háttérben még legalább egy 50 - 80 ezres otthon maradott tevékenykedőt.... ) 
    Másrészt pedig azért mert véleményem szerint - a fent leírt tények miatt - nem István volt az aki először egyesítette a magyar nemzetet - mint ahogy ma a történelem ezt neki tulajdonítja - hanem Árpád! 
István az ő korában örökölt viszont Árpádtól egy nyomasztó külpolitikai terhet..... Azt, ami a Pozsony alá vonuló bajor csapatok zászlajára volt írva....: 
decretum... Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak. 
Ezt ugyan IV. Lajos rendeli el, de nem nehéz észrevenni a függöny mögött a Pápai hatalom erős nyomását, hiszen a keleti és a nyugati kereszténység által már szinte teljes egészében birtokolt és uralt Európa közepén van egy erős nép - amely még nem fizet egyházi tizedet! Erre igazolásként elég beszédes az, hogy IV. Lajos a támadó német csapatok egyik vezérévé Theotmár salzburgi érseket nevezte ki. 
Egy érsek miért is vezet hadat?..... ( költői a kérdés, a válasz itt fent.... ) 
Nos, 90 évvel később István korában az udvarába befurakodó német nemesek ugyanezt a Pápai igényt hozták el - mivel akkor erővel nem sikerült, immár csellel és ármánnyal, hitegetéssel és szövetség ígéretével. Amit most teszek az nem más, mint megpróbálok ebben a helyzetben István fejével gondolkodni.Feltételezhetően ismerte az előzményeket, felismerte a Pápai hatalom uralásra törekvő szándékát, ugyanúgy mint az ezzel együtt járó anyagi gyarmatosítási törekvéseket ( egyházi tized. ) Két választása volt: 
1: - Egyesíti a magyarságot és ellenáll mint annak idején dicső őse Árpád tette..vagy.... 
2: - Ha az első pont nem sikerül, akkor színleg behódol - hogy a magyarságot a pusztulástól megmentse. 
1 pont: Az egyesítés kicsit bajosan ment volna - esélytelen volt. Miért is? Mert amíg Árpád hívó szavára az egész nemzet egyszerre mozdult a honvédelem nemes célja érdekében, addig 90 évvel később az ő kortárs fejedelmei a saját pecsenyéjüket sütögették - még egymástól is függetlenül.... 
Koppány: A Balatontól délre ( le egészen a mai Zágrábig) és nyugatra eső területeken saját fejedelemséget tartott fent. 
Prokuj gyula: Erdélyi fejedelem . Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát. 
Ajtony vezér: Törzsi államot hozott létre az Al-Duna és a Maros köze tájékán Marosvár székhellyel. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát. 
Vata törzsfő : Szállásbirtoka a Kőrösök vidékén volt, Békés központtal. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát.... 
Tehát van 5 külön álló fejedelemségünk - és az Árpád -féle nemzeti egységnek csak a halovány emléke..... 
De a 4 - régi rendet képviselő fejedelem sem tudott egységet létrehozni egymás között, pedig egy ilyen szövetség Istvánt németestől, Pápai szándékostól együtt lesöpri a térképről és a történelem színpadáról! Gondolkozzunk kicsit józan paraszti ésszel.... 
István birtoka a Dunakanyar feletti területektől Szolnokig terjedt - ami egy sík terület - hadászatilag a lehető legelőnytelenebb....Gyakorlatilag a másik 4 törzsfő által be volt kerítve, harapófogóba fogva egy sík, védhetetlen területen.... kiskoromban szerettem katonásat játszani, hát játszunk most is egy kicsit....Koppány a Balaton partjától elzárja a nyugati utakat, hogy megakadályozza az esetleges német csapatok Istvánhoz erősítésként való eljutását, a másik 3 törzsfő pedig lerohanja Istvánt és nemes egyszerűséggel belezavarja a Dunába. Ez történhetett volna - ha valóban a régi rend hívei szálltak volna szembe az István által hozott új renddel....Mint ahogy azt a nagyon elvakult Koppány rajongók állítják.... De nem ez történt, a másik 3 törzsfő enyhén szólva magasról khmm....nem foglalkozott vele, hogy mi történik, amíg Koppány a kardját köszörülte, ők a szolgálólányokat hajkurászták a szénaboglyák között..... Koppány azért csak nem nyugodott bele hogy nem lett még egy fejedelemsége, ezért gondolta megszerzi erővel - 997 - ben nekifogott Veszprémet ostromolni. István sem szereti ha amortizálják az egyik legszebb városát, elindult oda, ahogy Koppány megtudta hogy jön a gazda felhagyott a falbontási kísérlettel és elé vonult. Valahol Veszprém és Várpalota között megütköztek, ahol is a békétlenkedő Koppánynak egy életre szóló ( már, hogy az ő életéről szóló) leckét adtak jó modorból és táncparketti etikettből.... Miért tudta István legyőzni Koppányt? Mert a többi törzsfő nem volt mellette.... Már maga ez a tény is cáfolja azt az állítást, hogy a régi rend hívei fordultak volna szembe az István által hozott új, ( judeo) keresztény hittel szemben....... 
Már csak azért is - mert mind a 4 törzsfő - Bizánci rítus szerint meg volt keresztelkedve. Ha itt vallási, hitbeli ellentétről lett volna szó akkor is inkább a keleti kereszténység és az István által hozott nyugati kereszténység ellentétéről mint a régi - ősi hit és a Római kereszténység ellentétéről...
2. pont: Nos, ebből azért logikusan látszik, hogy Istvánnak nem igen volt más választása mint ( látszólag) behódolni a Pápai szándéknak és felvenni a kereszténységet - hogy az ne pusztítsa el a széthúzó nemzetet. Elvakult Koppány hívők és nagyon-nagyon ősmagyarok most ennél a pontnál kapnak a zsebkendőjükhöz szipogva: - Bizony bizony, az a ( cenzúrázva ) István eltörölte az ősi hitünket és ránk erőltette a kereszténységet! 
Hát nem. Miért mondom azt, hogy István látszólag hódolt be a Pápai szándéknak, és mi is az az " Ősmagyar pogány hit"? 
Az kérem szépen - tessék kapaszkodni - tiszta Jézusi kereszténység volt már István előtt ezer ( 1000, mondom tessék kapaszkodni..) éve, az ószövetségi sallangok meg a hatalom érdekeihez igazított kanonizációs " szent Iratok " hamisítás nélküli természetközeli, természetet tisztelő Jézusi kereszténység! 
Honnan tudom? Én nem tudom. Wass Albert tudja, Szent András életútja tudja, Skót függetlenségi nyilatkozat tudja, velük tessék vitatkozni, én mindössze forrásokat közlök. 
Wass Albert: András apostol nagyon fontos személy a magyar nemzet emlékezetében. Annál is inkább, mivel a magyarság önmagát szkítának jelölte meg ezer éven át, és számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a mai napig a gazdag magyar kultúrában. Továbbá a honfoglalás kori arab és európai írók mind, de a magyarság szövetségesei és ellenfelei is mindannyian szkítának nevezik a magyarokat. A szkíta emlékezet ezért megtartotta azt a hagyományt, hogy a magyarság a jóhírt elsőként nem térítőpapoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta.Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. Valószínűleg eme régi keresztény hit miatt jellemző lelete a magyar honfoglalás kori síroknak a kereszt. 
Továbbá fennmaradt egy kevés információ a magyar táltos-hagyományokból is, mely alapján a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották, az általuk újnak nevezett, "római hittel" szemben. Ez a hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt. (Wass Albert: Hagyaték) 
Szent András életútja: 
Az evangéliumokban András apostol a józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettre kész tanítvány képét jeleníti meg, mely természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. Apostoli gondolkodása és tettrekészsége leginkább a kenyérszaporítás csodája alkalmával tűnik ki. Kulturális nyitottságát pedig akkor érjük tetten, mikor a Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, ugyanis meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé. 
Valószínűleg ezen mélyen emberséges tulajdonságainak köszönhető az is, hogy Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, de nem a Pál által látogatott tengerparti területeken, hanem Örményországban és Kurdisztánban, tehát a Fekete-tengertől délre eső vidékeken. Valószínűsíthető, hogy András szeretettel és nem erőszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység. Nyitottságának, megértő szemléletének köszönhetjük talán, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát, feltehetően nem olyan formán, hogy a számára újszerűnek tűnő kultúrára ráerőszakolta a sajátját a hozott üzenet megértése végett, hanem ő vette magára az adott kultúrát, és annak a népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább a jóhírt. Ennél hatékonyabb misszionáriusi módszer azóta sem létezik. 
Csak ennek tudjuk tulajdonítani azt a soha felül nem múlt tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát. A "szkíta erkölcs" és a "szkíta törvény" igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi és hatalmas nép voltak. De András nem csak hogy az országukban telepedhetett le egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. András apostol, ahogy más kultúrák esetében, úgy a szkítáknál is alaposan elmerülhetett a hagyományokban, a nép Isten-hitében. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, hogy András ezzel egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg az egész ókort tekintve! Ezt a teljesítményt András apostolon kívül, csak Fülöp apostol közelítette meg, a "ló-szerető". Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy "a két szkíta-térítő". Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta keresztények a szkíták. 
A szkíták és Thrákia után András Görögországba ment, ahol megint kapcsolatba kerül a görögséggel.
Aztán az achaiai Pátra(Pátrai) városába ment, ahol a királlyal hitvitát folytatva, az uralkodó igen alacsony szellemi erényekről bizonyságot téve a hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette Kr. u. 60-ban, a legendák által tanúsított ún. "Andráskeresztre" (X-formára ácsolt kereszt). 
Skót függetlenségi nyilatkozat: 
Nos, ez a legérdekesebb, mivel ebben benne van az is, hogy honnan jöttek ide és, hogyan valójában a skótok, de mi most itt csak a témát érintő részt idézzük: 
Az ismert ókori krónikákból és könyvekből tudjuk, hogy sok híres nemzet közül a miénk, a skót, mindenhol ismert hírnévvel áldott. Nagy-Szkítiából indultak útnak a Tirrén-tenger és Herkules Oszlopainak útján, hosszabb ideig éltek Hispániában a legvadabb törzsek között, de sehol nem találtak legyőzőre, semmiféle versenyben, bár barbároknak mondják őket. 1200 évvel azután, hogy Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, érkeztek meg hazájukba nyugatra, ahol ma is élnek. Elűzték a britonokat, a pikteket elpusztították, és bár gyakran támadták őket norvégok, dánok és britek, mégis sok győzelem és kimondhatatlan erőfeszítések árán hazát szereztek, és ahogy a régi idők történetírói tanúsítják, attól fogva meg is tartották azt minden rabságtól szabadságban. Királyságukban száztizenhárom király uralkodott saját királyi családjukból, mely folytonosságot egyetlen idegen sem tört meg. 
Ezen tehetséges emberek nagy érdemei máskülönben nem lettek volna nyilvánvalóak. Így szereztek dicsőséget, hogy a Királyok királya és Lordok lordja, a mi Urunk Jézus Krisztus, kínszenvedése és feltámadása után elhívta őket a föld legjobb részére letelepedni, szinte elsőként az Ő legszentebb hitében. Nem is erősíthette volna meg őket a hitben bárki más, mint első apostola által - bár rangsorban hívták másodiknak vagy harmadiknak is - a legszelídebb Szent András, az áldott Péter testvére, aki Jézus óhaja szerint tartja meg a skótokat örökös patrónusként védelmében.vhttp://www.churchofgod.hu/content.php?act=arbroath Eredeti angol: http://www.geo.ed.ac.uk/home/scotland/arbroath_english.html 
Érdekes adalék, amely minket is érint: - Honnan is jöttek, Nagy Szkítia mely területéről a skótok? (Skót, szkita, szaka ..) Ugyan még nem bizonyított ( dolgozok azért rajta..) de több jel utal arra, hogy a Duna melletti területről, i. sz. 10 és 40 között valamikor, amikor Szent András is arra járhatott.... Miért gondolom ezt? Nem sok földrajzi terület van a Planétán amelyet úgy hívnak: Alba. Skóciát az ősi nyelvükön a gaelic nyelven és... ( kapaszkodni. ) AlbaRegia, AlbaRegalis, -, Székesfehérvár. A Skótok azt mondják, az " Alba " szó nem latin hanem az ő ősi gaelic nyelvükön van , mi úgy tudjuk a latin " fehér " megfelelője, bárhogyan is van - szemet szúró a hasonlóság..... 
Nos, ezen információk fényében aki Szent István szemére veti hogy a nemzet egyesítése és megmentése érdekében kemény kézzel bánt a belső ellenkezőkkel, az vesse szemére Temüdzsin - nek, hogy úgy gondolta: - " Törvény kell a mongoloknak, még ha ki is kell irtanom hozzá a felét.... " - meg is tette, ezzel megmentve a mongol nemzetet a teljes erkölcsi lezülléstől, a pusztulástól, és egy egységes nemzetté téve őket - a világ feletti uralmat adta nekik - immár Dzsingisz Kánként .... Atilla ugyanezt tette őseinkkel a Hunokkal .. Először a Pannoniai Hunokat egyesítette - erővel... Egy magasabb szakrális küldetéssel rendelkező uralkodónak aki nemzete egyesítésére és megmentésére hivatott - kötelessége keménykezű uralkodóként tennie - akár a külső, akár a belső ellenséggel szemben. 
Véleményem szerint - és remélem sikerült is ezt itt fentebb logikusan levezetnem - nem pusztított el semmiféle régi rend vagy hit rendszerét vagy követőit, hanem a Kárpát medencében akkor már ezer éve gyakorlott és megélt tiszta Jézusi kereszténységet emelte bele a vallási rabigába való hajtásunkra törekedő Római katolikus egyház szintén Jézusi hitet hirdető keretei közé - népének megmentése és nemzetté egyesítése érdekében. Lehet ő is tudta amit mi tudunk: - Ennek a katolikus hitnek nem sok köze van Jézus kereszténységéhez, hisz Jézus sem templomba, arany cicomák közé szólította követőit, tanítványait hanem a természetbe, Isten valódi templomába.... Hegy, tópart, mező, ezeken a helyeken, hát mi magyarok oda is megyünk azt hallani, figyelmezni. A kaotikus-katolikus egyház meg gyűjtse csak tovább az anyagi javakat, ha nekünk az elmúlt kétezer évben ( meg az azt megelőző Szkíta időszakban is, hisz a Természettel, a természetben való élet volt Jézus közölnivalója is....) jó volt nekünk Isten tiszta IGÉJE, akkor a reánk váró pár ezer évben már elleszünk ugyanezzel....... 
Forrás: A józan paraszti eszem.... Csanki Péter - Fehér Sólyom infó 
Kapcsolódó: 
   Balczó András: Magyarország zsidó gyarmat! 

A gazdák számára fordulópont volt

 a 2010-es kormányváltás 

2013. augusztus 15., 11:40 fidesz.hu 
A baloldal a termőföldet egyszerű vagyontárgyként kezelte, pedig az a vidéken való megélhetés alapja - jelentette ki Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. 
Font Sándor úgy fogalmazott, a magyar gazdák számára fordulópontot jelentett a 2010-es kormányváltás. Sokan érezték úgy, hogy a Gyurcsány-Bajnai-szövetség nem az ő érdekeiket képviselte a magyar föld védelmében, ami a legsúlyosabb kérdés a gazdák számára - tette hozzá. 
A fideszes országgyűlési képviselő rámutatott, a baloldal a termőföldet egyszerű vagyontárgyként kezelte. Megszüntették a Nemzeti Földalapot, és a teljes igazgatását átvitte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be - hangsúlyozta. Font Sándor kiemelte, mivel a termőföld a vidéken való megélhetés alapja, "súlyos hiba kizárólag vagyontárgyként kezelni". Ráadásul a termőföld összessége kijelöli egy ország területét és határait is - fűzte hozzá. 
Font Sándor sajtótájékoztatója 
Mint mondta, szinte tudatosan hagyták, hogy létrejöjjön a zsebszerződések rendszere. A baloldal egy tsz-alapú nagybirtokos rendszert épített, szemben az általunk és az unió által is favorizált családi alapon, egyéni gazdaságon alapuló gazdálkodással - szögezte le. 
Súlyos felelőssége az előző kormánynak a magyar állami tulajdonban lévő termőfölddel való gazdálkodás mikéntje is - hívta fel a figyelmet a politikus, aki egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a baloldali kormányok idején külföldi tulajdonban lévő, tőkés nagyüzemi rendszerekkel szerződtek le. Ebben meghirdettük a teljes rendszerváltást, egy új földfoglalást, hiszen a termőföld kezelése visszakerült a Magyar Nemzeti Földalaphoz - fűzte hozzá. Úgy fogalmazott, azon földek esetében, amelyeknek lejárt a bérleti szerződése, nyílt pályázatot hirdettek, és "nem árultunk el nagy titkot, hogy ezt a magyar magángazdák, őstermelők, egyéni vállalkozók kezébe szeretnénk adni". 

Font Sándor kiemelte, hogy míg az előző időszakban az állami tulajdonban lévő termőföldet 600 tőkés társaság bérelte, most a földhaszonbérleti pályázatoknak köszönhetően több mint 6000 magángazdához került a bérelhető állami termőföld. 

Tájékoztatott arról is, hogy tovább erősítik az állami földbérleti programot. Eddig mintegy 240 ezer hektár lejáró földbérletet hirdettek meg újból, és a tapasztalatok alapján elmondható, hogy nagy az érdeklődés: ötszörös, hatszoros a túljelentkezés. 

Szólt arról is, hogy a magyar termőföld védelme bekerült az alaptörvénybe, és a földtörvény értelmében 2014-től sikerül majd megvédeni a magyar földet a spekuláns szándéktól. A termőföld annak a kezében kell, hogy legyen, aki életvitelszerűen gazdálkodik - fogalmazott. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy ma a földterületek 50 százalékát tőkés nagyüzemek használják, de szeretnék, ha a jövőben ez az arány megváltozna, és a földterületek 80 százaléka egyéni, családi gazdálkodókhoz kerüljön. 

Font Sándor az állattenyésztési program kapcsán elmondta azt is, állami termőföldet csak az bérelhet, aki egyben állattenyésztést is vállal. Egyrészt szeretnénk ezzel elérni, hogy növekedjen a z állatok létszáma, másrészt az is célunk, hogy bővüljön a foglalkoztatás - mutatott rá. 

A fideszes országgyűlési képviselő a Fiatal Gazda Programmal összefüggésben arról beszélt, sokszoros a túljelentkezés. Szavai szerint magyar kezdeményezésre sikerült elérni, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós támogatásoknál kötelező lesz minden tagországban a fiatal gazdák támogatása, erre létrehoztak egy elkülönített pénzalapot. Míg az előző kormánynál 0,5 százalékot irányoztak elő a teljes lehívható keretből, addig a most megnyíló támogatásokkal ez sokkal nagyobb lehetőséget biztosít majd a fiatal gazdálkodóknak - fogalmazott, hozzátéve: a 2014-2020 közötti időszakban 500 milliárd forinttal több támogatás jut a gazdák számára. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerdán megjelent GDP-növekedés adatok belső elemzése megmutatja, hogy a mezőgazdaság jelentős növekedése is hozzájárult a kedvező adatokhoz. Érdemes a mezőgazdaságba fektetni, a kormány a Darányi Ignác Tervben éppen erre tett javaslatot - jegyezte meg. 

Kapcsolódó: 
   Fazekas: Az új törvény garantálja, hogy a föld magyar kézben marad 

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr részére 

Saját kezébe! 
Legfőbb Ügyészség 1055 Budapest Markó u. 16. 
Tárgy: Közérdekű bejelentés korrupció és hivatalból üldözendő feltárt bűncselekmények megalapozott gyanújáról, azok törvénysértő kezeléséről
Budapest, 2013. augusztus 14. 

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr, Tisztelt Legfőbb Ügyészség!

A 2012. április 06-án kihirdetett és Polt Úr által is aláírt, az 1104/2012-es Kormányhatározat alapját képező korrupcióellenes együttműködési megállapodás nyomán született rendelet "a program alapelvei" és annak 6. pontjában "a múltbéli korrupcióért való számonkérés" címszó alatt azt rögzíti; 
"Minden múlt és jövőbeli korrupciós cselekmény hathatósan, gyorsan és teljes körűen kivizsgálásra és szankcionálásra kerül." 

A Legfőbb Ügyészség elsőszámú vezetője, személyesen dr. Györgyi Kálmán tussolta el már 1990-ben a KISZ papíron 3,1 milliárd forint értékre kimutatott, valós piaci értéken azonban 25-30 milliárd forint értéket képviselő állami vagyona első elemének 1989-ben megkezdett, majd a többi vagyontárgyra is kiterjedően folytatott ellopását, ezen keresztül az idegen állami vagyonokkal hamis okiratok tömkelegének kiállításával jogtalanul sajátjaként rendelkezett és a politikai életben mai napig is vezető szerepet betöltő személyek és általuk is megjelenített törvénysértően létrejött és bíróság által jogellenesen bejegyzett szervezetek jogalap nélküli gazdagodását törvényi következmények nélkül hagyva. Az ÁSZ elnökének Györgyi Kálmánhoz írt 1990.08.01-jei csatolt levele bizonyítja, hogy az ügyészség által 22 éve ismert súlyos gazdasági és a közrend és közbizalom elleni bűncselekményeket hivatali törvénysértések láncolatával leplezték és leplezik. 

Erre konkrét példák: 

- Györgyi Kálmán ÁSZ-elnöknek írt válaszában közölt jogi álláspontját, miszerint a még nem is létező DEMISZ által aláírt szerződést úgy kell kezelni, hogy azt eladóként a megújult elnevezésű, de már 1989.04.22-én jogutód nélkül megszűnt KISZ kötötte meg 1989.06.22-én, megdönthetetlenül cáfolja a jogerős bírósági ítélet, miszerint a DEMISZ nem jogutódja a KISZ-nek, így annak új elnevezéssel létrejött vagy akként működő szervezete sem lehet, 

- a bíróságon elfekvő okiratok szerint a DEMISZ-t 44 fantomszervezet neve alatt létrehozottnak állították, így az ÁSZ-elnök által feltárt súlyos bűncselekményeket eltussolt legfőbb ügyészségnek ettől eltérő tudomása nem lehetett, így Györgyi Kálmán fantom szervezetekre alapított jogi érvelése szintén megdőlt, 

- a Fővárosi Bíróság = Törvényszék Minda Zoltán 2012. márciusi bejelentésére lefolytatott átfogó vizsgálat eredményeként hivatalos feljegyzésben (közokiratba) rögzítette azt a tényt, hogy a Fővárosi Bíróság a KISZ-t nem vezette be a társadalmi szervezetek nyilvántartásába, azaz nem vette lajstromba. Ezt támasztja alá a KISZ-ről kiadott bírósági kivonat is, amely a KISZ állapotát elutasítottként rögzíti 2003-ban is. Ezen tényadatok megdöntik az ügyészség elsőszámú képviselőjének 1990. augusztusi ÁSZ-elnökkel közölt álláspontját a 2013.07.04-i dr. Várhomoki Ambrus ügyész útján elfoglalt, illetve dr. Bertényi Imre ügyész által elfoglalt álláspontot. 

- Önmagában korrupciót bizonyít, és azon keresztül hivatalból üldözendő hivatali bűncselekmények megalapozott gyanúját valószínűsítik azon tények, hogy a törvényi alávetettségre hivatali esküt tett, a Btk. 459. § (1) bek. 11. pont (korábban 137. § /1/ bek. e/ pont) hatálya alá tartozó hivatalos személyek hamis adatok okiratba foglalását eredményezően és állapot-bűncselekményt is jogellenesen védelembe véve, bíróság által jogerős ítéletben megállapított ténykérdésben a jogerős ítélet ismerete ellenére is, azzal ütköző törvénysértő tényállást és jogkövetkeztetést rögzítenek (a DEMISZ nem jogutódja a KISZ-nek). 

- A Györgyi Kálmán által szakmai és jogi szempontok alapján meg nem védhetően egy jogutód nélkül megszűnt szervezet új elnevezéssel való továbbműködését hamisan állító fantom szervezet és álképviselőjének törvénysértő eljárásának egyszerű ügyészségi levélben való törvényessé és joghatályossá nyilvánítása, annak az állami vagyonok felhasználására törvény szerint kötelezett ÁSZ és érintett képviselői általi elfogadása olyan mérvű törvényileg tilalmazott összefonódást és állami vagyonok ellopását eredményező összejátszást bizonyít, amely az 1104/2012. Korm. határozat fent idézett múltbéli korrupció feltárása és szankcionálása körébe tartozó állapot-bűncselekmény is egyben, 

- Végképp dönt meg minden korabeli törvénysértő ügyészségi, ÁSZ-i tudottan vagy tudni kelletten hamis tartalommal közokiratokba foglalt állítást az a tény, hogy az 1989.04.22-én jogutód nélkül megszűnt, a bírósági lajstromba 2012-es közokirattal bizonyítottan soha be nem jegyzett kizárólag egy jogi személy KISZ-nek, az 50 évi össztársadalmi terméket mai napig folytatott csalássorozattal különböző fiktív szervezetek neve alatt ellopott, politikai elitünk érintett és prominens képviselői nemcsak a fiktív szervezetek neve alatt létrehozottnak állított DEMISZ-t hazudták és hazudják továbbra is a KISZ jogutódjának a jogerős ítéletből fennálló tudomás ellenére, az ellopott állami vagyonok (konc) védelmét törvénysértően biztosítva, hanem a politikai életben magas közjogi tisztségeket betöltő MSZP-képviselő nevére 1989. júniusban gründolt Baloldali Ifjúsági Társulást (BIT) is. Nyilvánvaló, hogy az 1989. áprilisban megszűnt, bírósági nyilvántartásba nem vett szervezetnek és annak egyetlen önálló jogi személyiséggel (még a KISZ létezése idejében sem) nem rendelkezett tagszervezetének sem lehet egyetlen személy sem a jogutódja, így a BIT sem. 

- Ugyanakkor okiratokkal bizonyított tény - csak 23 éve az ügyészség által hivatalból ismerten -, hogy a BIT-et szintén KISZ-jogutódnak hazudták és hazudják, amely máig tartó hazugságspirál alapján értékes Balaton-parti, Nógrád megyei, stb. ingatlanokat loptak el és hagyták ellopni akként, hogy az érintett földhivatalok ipso iure állami vagyon (1989. évi II. tv.) terhére hamis adatokat közokiratba foglalva jegyezték be az 1989.04.22-én jogutód nélkül megszűnt KISZ tulajdonjoga, kezelői joga helyett névváltozásra történt valótlan hivatkozás alapján BIT-jogot. Az ügyészség által 23 éve eltussolt, hivatalból üldözendő bűncselekmény az, hogy az ügyészségnél foglalkoztatott dr. Kandikó Gyula ügyész úrral egy XIII. kerületi ingatlanra tulajdonostársként bejegyzett dr. Almásy Mária - pár éve már kúriai - bíró törvénysértő és hamis közokiratokat eredményező eljárása vezetett a nyilvánvalóan állami vagyonok jogellenes megszerzése érdekében alkalmatlan okiratokra létrehozni szándékozott BIT 1989-es alapításához. Miközben Almásy Mária bíró az 1989.06.15-én kérelmezőként fellépett BIT kérelme kapcsán 1989.06.21-én a benyújtott okiratok nyilvántartásba vételre való alkalmatlanságát foglalta közokiratba az elutasítás terhével kiadott hiánypótlási felhívásban, addig ezzel ütközően dr. Almásy Mária bíró a BIT nevében sem teljesített hiánypótlásból következő törvényi kötelezettséget megszegve, a 30 napos határidőt meg sem várva, már 1989.06.30-án a hiánypótlással azonos végzésszámon az alkalmatlan okiratokkal gründolt BIT nyilvántartásba vételéről állított ki hamis tartalmú közokiratot. Ezzel a kúriai bíró nemcsak az ipso iure állami vagyonok ellopásának látszólagosan jogszerű alapját teremtette meg, de azt is lehetővé tette, hogy egy be nem jegyezhető társadalmi szervezet csak azért válhasson jogi személlyé, mert a hivatalos személy bíró megsértve az esküvel betartani vállalt törvényi kötelezettségét a közhiteles nyilvántartásba bejegyezni rendelte június 30-án azt, akiről saját maga foglalta 6 nappal korábban közokiratba, hogy a bíró előtt elfekvő okiratok (kérelem) alapján nyilvántartásba nem vehető, így jogi személyiséggel fel nem ruházható személy. Dr. Almásy Mária bírót az 1989. évi II. tv. alapján felügyeletet gyakorló ügyészség részéről senki nem számoltatta el 23 éve arról, hogy ha 1989.06.21-én nem volt részére ismert a BIT székhelye, és a bíró által kiadott hiánypótlás teljesítésére a BIT részéről nem került sor (a mai napig sem), akkor az 1989.06.30-i törvénysértő BIT-bejegyzéskor Almásy bírónő honnét, kitől szerzett joghatályos és az előtte folyt eljárásban figyelembe vehető tényismeretet arról, hogy a BIT székhelyeként az MSZMP Köztársaság téri székházának postai címét kell bejegyeznie. 

- A fentebb felsorolt csalássorozatot () a csatolt okirattal bizonyítottan akként is leplezik, hogy a már 1989.04.22-én ipso iure megszűnt, de az ügyészség elsőszámú vezetője által ugyan jogilag védhetetlen módon 1989.06.23-áig létezőnek állított, de ekkor már Györgyi Kálmán szerint is ténylegesen megszűnt KISZ nevében, annak fejléces iratán az Almásy Mária bíró által megállapítottan törvénysértően BIT elnöknek "megválasztott" Kiss Péter még 1989.08.25-én is KISZ-fejléces papírra gépelt kérelmet nyújtott be, azt a BIT kérelmének beállítva. Kiss Pétert és a BIT későbbi képviselőit az elmúlt 23 évben senki nem kérdezte meg az 1989. évi II. tv. alapján felügyeletet gyakorló ügyészség részéről arról, hogy ha 1989.08.25-i beadványban a KISZ-jogutódnak állított BIT bírósági bejegyzését már tényként rögzítette, akkor miért kellett az ipso iure állami vagyonok ellopásához felhasznált BIT-kérelmet a BIT állított létrejöttét megelőzően jogutód nélkül megszűnt KISZ fejléces papírján a bírósághoz benyújtania. Arról sem kérdezték meg Kiss Pétert sem, hogy milyen jogosultság alapján járt el a BIT KISZ-fejléces iraton. 

- A folyamatos korrupciót és a bűn üldözésére kötelezett, arra hivatali esküt tett hivatalos személyek törvényi kötelezettséggel való konok és makacs szembeszegülését bizonyítja az is, hogy az Állami Számvevőszék már 1991-ben tényként rögzítette a korábbi legfőbb ügyész által törvénysértően védelembe vett, állami vagyon ellopását és annak törvénysértéseit feltáró ÁSZ-megkeresésre adott "minden szép és mindennel meg vagyok elégedve" típusú Györgyi-választ követően, hogy amennyiben az ügyészség megsemmisíti a megszűnt KISZ tekintetében nem jogutód - egyébként pedig fiktív és eleve fantom szervezet - DEMISZ nevében 1989.06.22-én kötött ún. KISZ-székház szerződést, akkor az a teljes DEMISZ vagyonelszámolás valóságát megdönti. Az ügyészség előtt - ha máshonnan nem - a sajtóból hivatalból ismert az a tény, hogy az ipso iure állami vagyont képező csillebérci úttörőtábor átjátszására a valójában fiktív DEMISZ nevében kötött szerződést a bíróság jogerős ítéletével megsemmisítette. Túllépve azon, hogy milyen korrupciót és hivatalból üldözendő jogellenes állapot fennállását is eredményező mutyi vezetett oda, hogy a Fővárosi Főügyészség az ügyészségi szervezetet lejáratva eleve egy alkalmatlan keresetet nyújtott be 1990-ben a kisebbik csillebérci területi hányadra (hogy a nagyobbra miért nem, azt ma sem értjük, de talán sejtjük) a MÚSZ és - a Tocsik-ügyes érdi székhelyű - Vector Kft., valamint társa ellen, de arra végképp nem lehet sem jogszerű, sem elfogadható magyarázat, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtti másodfokú eljárásban feltett bírósági kérdésre miként adhatta a törvényesség őre a "nem" választ, hogy nem kívánja-e az ügyészség megtámadni a szerződéskötés előtt hónapokkal korábban megszűnt KISZ nevében megkötött szerződést. Ugyanis nyilvánvaló, hogy az 1990-ben indult bírósági eljárásban és a 2000-ben indult bírósági eljárásban rendelkezésre állt korabeli okiratok jogi értékelése nem történhetett volna ellentétes tartalommal, tehát nemcsak a nagyobb területi hányadú csillebérci szerződés lenne érvénytelen bíróság által kimondottan (ahogy az az elsőfokú 2005-ös ítéletben kimondásra is került!), hanem a kisebb területi hányadú ingatlanra kötött szerződés is. Ugyanakkor az is tény, hogy az ügyészség törvényes eljárása esetén nemcsak egy 2000-ben indult perben mondták volna ki másodfokon részlegesen az érvénytelenséget, hanem már 1991-1992-ben és teljes egészében. Ehhez azonban legalább egy szakmailag kompetens olyan független ügyész kellett volna, aki nem vette volna be a mai napig változatlan formában rendelkezésre álló, közokiratok alapját képező okiratok tisztességes vizsgálata alapján azt a jogilag nem védhető és jogerős ítélettel is megdöntött Györgyi-állítást, hogy az 1989-ben indult bírósági nyilvántartásba soha be nem jegyzett, 1989.04.22-én megszűnt KISZ-nek, a bíróságon kérelmezőként csak 1989.05.24-én fellépett 44 fantom szervezet neve alatt létesítettnek állított, durva bírói törvénysértéssel 1989.06.23-án nyilvántartásba venni rendelt DEMISZ, a KISZ új elnevezése mellett tovább működő szervezet. 

- A folyamatos korrupciót és hivatalból üldözendő bűncselekményeket bizonyítja az is, hogy az 1989. évi II. tv. alapján felügyeletet gyakorolni köteles ügyészség a tételes tényfeltárás ellenére 23 év óta "nem vette észre", illetve nem hajlandó jogilag releváns jelét adni azon észlelésének, hogy a DEMISZ nevében 1989.05.24-én bírósághoz benyújtott beadvány nem egy újonnan létrehozott társadalmi szervezet bejegyzésére irányuló kérelem. Az ügyészség és a bíróság is hivatalból tudta és tudja, hogy a bíróság a kérelemhez kötve volt és van. Márpedig ha a DEMISZ-fejlécen 1989.05.24-én benyújtott dokumentum nem egy DEMISZ nevű - a mellékletként csatolt okirat tanúsága szerint 44 szervezet által létesített - új szervezet bejegyzésére irányuló kérelem, hanem a kérelmező által bejegyzettnek állított, azonban 1989.04.22-én bizonyítottan megszűnt és bizonyítottan a bíróság által nyilvántartásba soha nem vett KISZ adatain történő átvezetést kérő kérelem, akkor ezen tények összessége végképp dönti romba a Legfőbb Ügyészség elsőszámú képviselőjének ÁSZ elnökének adott válasza minden pontját. Ugyanis a kérelemhez kötöttség elve alapján az egyébként hamis adatokat közokiratba foglalt Perge Lajos bírónak nem a soha be nem jegyzett KISZ-t kellett volna 1989.06.23-án törölnie, és a szintén hamis, törvényileg eleve kizárt adatot kellett volna közokiratba foglalnia a DEMISZ jogutódi bejegyzésével, hanem az azóta már többször elítélt Nagy Imre által a fiktív szervezet DEMISZ nevében előterjesztett kérelemnek megfelelően a KISZ adatváltozásait kellett volna a kérelmezett módon módosítani. Ebben azonban volt egy kis bökkenő, mégpedig az, hogy a nagyrabecsült Györgyi Kálmán vezető ügyész ÁSZ-nak küldött megnyugtató állításával ütközően sem 1989.04.22-én, sem 1989.05.24-én, sem pedig 1989.06.23-án - és egészen 2012.03.09. napjáig - nem szerepelt olyan, KISZ nevű jogi személyiséggel rendelkező társadalmi szervezet a bírósági nyilvántartásban, akinek az adatain a Nagy Imre által képviselt DEMISZ kérelmében előterjesztett adatváltozásokat át lehetett volna vezetni. Az 1989. évi II. tv. alapján felügyeletet gyakorló ügyészség részéről senki nem fogalmazott meg és tett fel olyan kérdést 23 év óta akár a törvénysértő bejegyzést hamis adatok közokiratba foglalásával elvégzett dr. Perge Lajos bírónak, hogy ha a bíróság a DEMISZ kérelméhez kötve van, és azt nem megnevezése, hanem tartalma szerint kellett figyelembe venni, akkor miként dönthetett a KISZ törléséről Perge bíró úr ahelyett, hogy az irat- és tényellenesen állítottan nyilvántartásban 1989.04.21-től 1989.06.23-ig állítólag szerepelt KISZ adatait módosította volna a DEMISZ-fejléces iraton 1989.05.24-én előterjesztett kérelemnek megfelelően. Arra sem akart kérdés születni, hogy ha a DEMISZ kérelme szerint a nyilvántartásban 1989.05.24-én is szerepelt KISZ megjelölt adatainak az átvezetését kérelmezték, miként módosulhatott törvényesen a KISZ 60093 lajstromszáma 60193-ra, hiszen nem új jogalany létrejöttét jelentették be, és nem annak a nyilvántartásba vételét kérelmezték, hanem az 1957. novemberben alapított, folyamatosan működő, 1989. áprilisban a bírósági nyilvántartásba vételét kérelmezett, bíróság által állítólag be is jegyzett KISZ adatainak módosítása volt a kérelem tárgya, amely esetben a bejegyzettnek állított KISZ lajstromszáma semmilyen körülmények közt nem módosulhatott volna. 

További bizonyíték az ügyészség és képviselőinek törvénysértő eljárására:

- dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úr 1992.11.25-i keltezéssel kezdeményezte dr. Szűrös Mátyás Országgyűlés alelnökének mentelmi joga felfüggesztését a házelnöknél azért, mert nevezett éveken át közreműködött 650-650 ezer USD évenként való jogellenes külföldre juttatásában. Az MNB-ből forrásmegjelölés nélküli kötegeléssel hol az MSZMP, hol Fekete János nevének megadása mellett aktatáskában az MSZMP székházába kihordott összeg rendkívüli nagyságrendjét jól érzékelteti az, hogy volt olyan év, amikor az országtól ellopott mennyiségű devizával maga az MNB sem rendelkezett, és annak rendelkezésre bocsátásához külön kellett az MNB-nek pénzt berendelnie. Az MNB-ben jelöletlenül, illegális módon összeállított pénzcsomagot a vonatkozó szabályok sorozatos megsértésével aktatáskában vitték át az MSZMP székházába, ahonnét a költségvetési pénzek törvénysértően kerültek külföldre. Szűrös Mátyás hivatalos személy és társai ügyészség által részletesen feltárt, hivatalból üldözendő, el nem évült bűncselekményei szintén a törvényi következmények nélkül maradtak még azt követően is, hogy Szűrös Mátyás képviselői védettsége megszűnt. 

- A folyamatos korrupciót és a törvényileg tilalmazott, esetenként hivatalból üldözendő politikai egyezségek megtörténtét aggálytalanul bizonyítja az a tény, hogy azon érintett országgyűlési képviselők, akik Szűrös Mátyás mentelmi jogának felfüggesztése körében aktív résztvevői voltak az Országgyűlésben megszületett mentelmi jog felfüggesztését elutasító döntésnek, azok a hivatalos személy képviselők (de társaik is) a Be. 171. § (2) bek. alapján saját maguk is feljelentési kötelezettséggel voltak terhelve azáltal, hogy a független ügyészség által a mellékletként csatolt 11 oldalas okiratban tételesen összefoglalt és részletesen kidolgozott, a Magyar Állam kárára folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett, évülési időn belüli, nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény-sorozat felderített tettesét bűnpártolást megvalósítva vették védelembe azáltal, hogy a társadalom által elítélt, súlyos bűncselekmény elkövetőjét jogellenesen mentesítették a törvényi következmények alól. 

- A folyamatos korrupciót és a törvénysértést, a bűnt hivatalból üldözni köteles hivatalos személyek saját felróható magatartáson nyugvó jogon kívüli eljárását bizonyítja az is, hogy a fejlécben megjelölt hivatkozási számú ügyekben, de az egész rendszerváltással kapcsolatos bűnszövetségben és folytatólagosan elkövetett törvénysértések dokumentált és részletekbe menő feltárására indult eljárásokban hozott határozatok, tájékoztatások egyike sem rögzíti azt, hogy az adott korban hivatalos forrásból megismerhető hatályos hazai jogrend felfüggesztésre került volna bármikor is. Ennek ellenére ugyanakkor - az esetek nagy száma és a megdönthetetlenül bizonyított láncolatos törvénysértések súlya, azok felmérhetetlen vagyoni kárt okozó volta miatt már nem kizárhatóan kifejezetten provokatív céllal - a 2012-ben és 2013-ban közérdekű bejelentők által részletesen feltárt és jogellenes állapot fennállását is eredményező állapot-bűncselekményekről és azok kapcsán annak ellenére közli az ügyészség azt, hogy nem volt és nincs bűncselekmény és nincs olyan körülmény, amely vádemelést eredményezhetne, hogy közel 200 oldalnyi, egyetlen állításában meg nem cáfolt közokirattal és a korban hatályos releváns jogszabály megjelölésével minden állítást bizonyítottunk. 

- Bizonyítottuk, hogy dr. Perge Lajos bíró szakmailag sem védhető módon és az ügyészség által is 2012-ben elismerten hamis adatokat foglalt közokiratba a DEMISZ bejegyzésekor azzal, hogy az a KISZ jogutódja, illetve azzal, hogy a 44 fantom szervezet által joghatályosan létesítve DEMISZ néven jogalany jöhetett létre. Továbbá azzal, hogy a bejegyzettnek állított KISZ adatait módosította volna a kérelemnek megfelelően a törvényileg kizárt jogutódi bejegyzés helyett. 

- Bizonyítottuk, hogy a DEMISZ az ipso iure állami vagyonokat folyamatos hamis adatszolgáltatással jogellenesen tulajdonította el és játszotta át a csak bírósági törvénysértés miatt jogi személlyé válhatott, valójában azonban fiktív szervezetek nevében előzőekről bizonyított módon tudó DEMISZ-álképviselők egyéb érdekeltségeibe. Az ügyészség szemhunyása mellett bírósági törvénysértésekkel jogi személlyé vált, nyilvánvaló módon szerviz-szervezetekként létrehozott, az állami vagyon jogellenes eltulajdonításában szerepüket betöltött, teljesen kiürített és a rajtuk átfolyatott vagyonokkal törvényesen elszámolni nem tudó szervezetek (DEMISZ, BIT, stb.) jogi sorsa az ügyészség, az APEH = NAV, a bíróság által minimum 5 éve van jogon kívül kezelve. Ugyanis a fiktív szerviz-szervezetek süllyedő hajójáról újabb és újabb strómanok beiktatásával menekülni próbáló (Kiss Péterek, Gyurcsány Ferencek, stb.) képviselők eredménytelenül kísérleteznek megszüntetni az állami vagyonokat ellopott "társadalmi" szervezeteket. 

- Tételesen bizonyítottuk, hogy az MSZP létrejötte az MSZMP 800 ezres tagságának csalást is megvalósító tévedésbe ejtésével és tévedésben tartásával történt meg. Ennek eszközcselekménye volt az, hogy az 1989. évi II. tv. kötelező rendelkezésével ütközően a meghamisított tartalmú kongresszusi határozat csatolásával benyújtott nyilvántartásba vételi kérelmet nem a törvény szerint feljogosított elsőszámú képviselő Nyers Rezső, hanem az arra nem jogosult Vastagh Pál írta alá. Ebből okszerűen következik, hogy a BIT-et 1989.06.30-án közokirat-hamisítással bejegyző dr. Almásy Mária bírónak hivatalból kellett volna hiánypótlást kiadva arra vonatkozóan, hogy a benyújtott iratokba foglaltakkal ütközően milyen alapon felel meg a kérelmet aláíró Vastagh Pál a törvény szerint feljogosított képviselő személyének. A BIT-et közokirat-hamisítással bejegyző Almásy bírónak hiánypótlás keretében kellett volna feloldatni azt a kérelemben azonos oldalon szereplő nyilvánavló ellentmondást, hogy milyen jogi alapon jogutódja az MSZMP-nek a kérelmező MSZP, ha egyidejűleg azt állítják, hogy az MSZP-t magyar állampolgárok létesítették. Mind az ügyészség, mind a bíróság a ma is fellelhető 1989-es okiratokból azt tudja, hogy az MSZMP 1989. októberi kongresszusára a tagság által delegált képviselők kizárólag az MSZMP-tagszervezet nevében szavazhattak, amely szavazatok összessége az egy jogi személynek számító MSZMP nevében meghozott kongresszusi határozatnak minősül. Előző tényekből okszerűen következik, hogy az 1989. októberi kongresszuson az MSZP 1989.11.16-án benyújtott kérelmében állított magyar állampolgárok általi MSZP-alapítás nem történhetett meg, hiszen a kongresszusi küldöttek magyar állampolgárokként való szavazása esetén fogalmilag kizárt érvényes kongresszusi határozat megszületése. 

Az ügyészség több szervezeti egységét, és korábban már több ügyben megégett képviselőjét is érintő, és már az 1104/2012. (IV.6.) Korm. határozat rendelkezéseit is alapjaiban sértő, korrupciót is felvető törvénysértő eljárása láttán úgy ítéljük meg, hogy mindaddig teljességgel felesleges további bizonyítást folytatni, amíg az ördögöt az anyjánál panaszoljuk, azaz olyan ügyészek és bírók, esetenként családi kapcsolatban is álló hivatalos személyek 23 éve folyó törvénysértései kapcsán kellene verdiktet mondani, amely feltárt súlyos bűncselekmények azokat a személyeket is érintik, akik a Magyar Állam és állampolgárai kárára megvalósult hivatali bűncselekményeket egymás törvénysértő eljárásaira is figyelemmel jogon kívül kezelték és kezelik. 

Nem kerülhető meg sajnos annak rögzítése, hogy ugyan mitől is és miért is változna meg a törvénysértésekről bizonyítottan évek óta tudó ügyészek által megjelenített ügyészség hivatalos álláspontja egyes "csip-csup", vitán felül törvénysértő eset napvilágra kerülése nyomán, tekintettel arra, hogy az adóforintokból fizetett érintett ügyészek, bírák és más hivatalos személyek az egymás törvénysértéseire figyelemmel folytatott eljárásai során egy ország nemzeti vagyonát hagyják ellopni, amely ezzel párhuzamosan kiterjedt egyes személyek és kisebb csoportok vagyonára is. Világos, ha az állami vagyon szabad rablásában szocializálódott személyek ingerküszöbe az önkényesen alakított és a tételes joggal is szembehaladó napi gyakorlat alapján erre hangolódott, akkor ezen személyeknek, illetve az általuk kinevelt hivatali utódoknak beszélhet az állampolgár holmi Alkotmányról, Alaptörvényről, törvények kötelező érvényű rendelkezéséről, a törvények betartására tett hivatali esküről, a fehéren-feketén bizonyított, hivatalos személyek által elkövetett bűncselekményekről, az állami szervek által vezetett közokiratok tartalmáról és annak bizonyító erejéről, mivel ezen releváns hivatkozások minduntalan "süket" fülekre találnak. Úgy is mondhatnánk, hogy felesleges magyarázni a színvaknak, hogy a zöld nyugtat, de legalább a színvaknak alapos hivatkozása van a magyarázat meg nem értésére. Ezzel szemben a bejelentéseinkre eljárt, kifogásolt magatartást tanúsító ügyészek nem hivatkozhatnak ilyesmire, hiszen iskolába járt, művelt emberekként jogi szakvizsgát tettek a jog ismeretéből, sőt annak tűzön-vízen keresztüli betartását hivatali esküvel erősítették meg. 

Összegzésképpen mindaddig, amíg az ügyészség nem adja jelét, hogy hajlandó és képes a korban hatályos törvényeknek megfelelően értékelni a rendelkezésre álló, több száz oldallal bizonyított tényeket, és arra a többször megégett Nagy Zsolt ügyész eljárási gyakorlatának megfelelően csak hamis adat okiratba foglalásával tud reagálni sommás elutasítás mellett a fel- és bejelentés alapját képező jogellenes állapot fenntartását eredményezően, addig nemcsak a papírért kár, hanem a még ki sem nyomtatott elektronikus szöveg bármely betűjének leütéséért is. 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a több hónapi kitartó munkával feldolgozott és ügyészség elé tárt példátlan bűncselekmény-sorozat sértettjeit, közérdekű bejelentőként díjazandó feltáróit pársoros, ügyészségi fejléces papírra nyomtatott - sok minden másra alkalmas - megalázó dokumentummal hatástalanítani lehet, mivel a napnál világosabban bizonyított folyó törvénysértések korábbiakkal azonos kezelése a jelen beadványt az ügyészségi törvény alapján elbírálni köteles hivatalos személyek újabb hivatalból üldözendő törvénysértését jelentené. 
Végezetül nyomatékkal hívjuk fel figyelmüket arra, hogy birtokunkban van olyan dokumentum, amely az 1993. évi IV. tv. után készült, és amelyben mai napon is kiemelt szerepet betöltő személy részére jelzi illetékes személy azt, hogy a törvény szerint elszámolási körbe tartozó vagyonokkal az elszámolások nem történtek meg. Utalunk még az 1993. évi IV. tv. 2. számú mellékletére, ahol 20 éve rögzítve van, hogy a DEMISZ nem számolt el a vagyonával. A törvény azt is rögzíti, hogy további lépések megtétele szükséges. Erre sem került sor. Őszintén bízunk abban ez utóbbi két tényadat alapján a Tisztelt Ügyészség nem arra a következtetésre jut, hogy "na erről is a bejelentők tehetnek", tehát semmi nem történt, csak egy-két grafomániás és hivatalos ügyintézési kórságban szenvedő személy feleslegesen teszi próbára a magyar közigazgatási szerveket és képviselőiket. 

Kérjük a fentieket tartamuk szerint is értékelni, és a nem jogosult által előterjesztett panasz kivizsgálásáról irányadó törvényi szabályozásnak megfelelően elbírálni. Ez utóbbi hivatkozás alapján rögzítjük, hogy dr. Bertényi Imre ügyész törvénysértő adatot foglalt közokiratba, mert a 2011. évi CLXIII. tv. 20. § (1) és (2) bek. értelmében a nem jogosulttól származó panaszt is érdemben kellett volna elbírálnia. Jól látható, hogy az ügyész úr eljárása körében mellőzte az 1104/2012-es Kormányhatározat, a 2009. évi CLXIII. tv. és más vonatkozó törvények szerinti eljárási kötelezettsége teljesítését. 

Az egységes pertársaság szabályai szerint együtt fellépő bejelentőkre tekintettel az érdemi tájékoztatásukat a fent megadott címen túl a 1201 Bp., Irma u. 2. sz. alatti budapesti címre Minda Zoltánnak címezve is szíveskedjenek postázni. 

Tisztelettel: 

Konföderáció 
Nagy Lajos 
Dr. Kazincki Tibor 
Minda Zoltán 06-30-954-3180 
Balázs István 
Keller István  






ALÁÍRÁSGYŰJTÉS AZ IVÓVÍZÉRT 


Ez egy fontos aláírásgyűjtés híre és már csak 24 nap maradt arra, hogy a ma már 1,5 millió feletti aláírások száma elérje a 2,0 milliót!

Az EU azt tervezi, hogy egy mindenkire kötelező általános irányelvet hoz, miszerint az ivóvíz források és kutak privatizációját minden tagországban kötelezővé tenné. 

Ennek a következményei könnyen beláthatók, de aki nem érzi a súlyát, annak javaslom, hogy emlékezzen a Latin Amerikában történtekre, ahol még a kutakat is eladták és az esővíz összegyűjtésért is fizetni kellett. Csak az emberek lázadása tudta megakadályozni ezt a gazságot és visszafordítani a privatizációt. Legyen a vízhez való jutás egy emberi jog és a vízkészlet a közösség tulajdona! Segíts ebben Te is! 


Már csak 24 nap maradt arra, hogy elérjük a 2,0 millió aláírást!! 

Olvassátok el a felhívást és egyetértésetek esetén írjátok alá! Ne kerülhessen magánkézbe, vagyis a multik kezébe a vízkészlet! 
Ne kicsinyeld a te aláírásodat! Mindenki számít! 

Interneten terjedő körlevél 

KÖZLEMÉNY 

Százezernyi magyar a térben a Magyarok Országos Gyűlésén 2013. augusztus 18-án Apaj pusztán, az alábbiakról döntött:


1. A 2011. április 25-től hatályosnak mondott Alaptörvényt megkifogásolja, melynek érvényessége ezen döntés értelmében ott helyben, megszűnt a továbbiakban létezni. 

Ezen okból kifolyólag visszatértünk az 1989. október 23-án délben kikiáltott Alkotmányhoz, amely kimondja, hogy alkotmányozni csak népszavazás útján lehetséges. 

2. A Magyar Nemzet jelen lévő képviselői - sportszerűen - vállalják a megmérettetést, hogy népszavazás döntse el, valódi népakarat formájában, hogy a jelenlegi pártokrácia diktatúrája, vagy Történelmi Alkotmányunk igazságos keretei között képzeli-e el az Ország jövőbeni létét. 

A népszavazás általi megmérettetés felvállalása az alábbi feltételek teljesítése mellett érvényes: 

a./ Az Országgyűlés 2013 őszi ülésének első munkanapján, 2013. szeptember 9-én, egyértelműen, visszavonhatatlanul döntsön az alkotmányozással kapcsolatos népszavazás kiírásáról. 

b./ A Magyar Televízió 1-es csatornája, a DUNA Televízió, valamint a Kossuth Rádió irányítását adja át a nemzeti oldalnak, egyben biztosítsa az említett két televíziós csatorna valamint a Rádió működtetésének anyagi feltételeit. 

c./ Az Országgyűlés rendelkezzék továbbá arról, hogy az Országban minden(!) hirdetési felület 50 százaléka a nemzeti oldalt illesse, annak anyagi feltételeinek biztosítása mellett. 

A Televíziók és a Rádió kuratóriumainak szellemi összetételéről a nemzeti oldal gondoskodik, melynek érvényessége a Magyar Nemzeti Hadsereg (2011.szeptember 1-én a Magyar Nemzet érdekében életre hívott)- nem keverendő össze a Magyar Honvédséggel - ügyeletes Parancsnokságának jóváhagyásának függvénye. 

3./ Amennyiben az Országgyűlés az első őszi ülésnapján (2013. szeptember 9.) déli 12 óráig nem teljesíti a 2. pontban foglaltakat, úgy a Magyar Nemzet nem ismeri el az 1989. október 23-án kihirdetett Alkotmányt sem, mivel az, az 1947. évben bizonyítottan választási csalás (kék cédulás), valamint idegen, szovjet fegyveres erők általi megszállás alatt megalkotott jogi folyománya. Törvénytelenség pedig jogot nem alapít. 

Ezzel visszatértünk az 1944. március 19-éhez, a német II. Világháborús erők bevonulását megelőző közjogi állapothoz, ami nem más, mint: 
a MAGYAR KIRÁLYSÁG

2013. szeptember 9-én déli 12 órakor, ha és amennyiben az Országgyűlés nem hoz végérvényes döntést a megadott feltételek mellett a népszavazás kiírásáról, ettől a pillanattól kezdve az ország államformája ISMÉT automatikusan: 
MAGYAR KIRÁLYSÁG

4./ Történelmi Alkotmányunk többek között az 1222-ben megalkotott Aranybulla, soha el nem évülő megállapítására épül, miszerint a Nemzetnek nemcsak, hogy joga, hanem kötelessége az ellenállás, ha törvényes jogaiban az éppen uralkodó hatalom korlátozza. 

Ebből fakadó - soha el nem évülő - jogunknál fogva 2013. szeptember 9-étől általános munkabeszüntetést hirdetünk, országos félpályás útlezárásokkal, melyet az élet minden területére kiterjedő teljes blokáddá alakítunk, amennyiben fenti nap déli 12 óráig az Országgyűlés nem hoz határozatot a népszavazás kiírásáról a megadott feltételek teljesítése mellett. 

Az útzárakat, a munkabeszüntetéseket, a jelenlegi hatalom működési rendszerének teljes bojkottját, a Magyar Nemzet önrendelkezési jogának megvalósításáig fent tartjuk! 

5./ Sem a Magyar Királyságnak sem annak teljes lakosságának nincs semmilyen felvett hitele, ezért sem az Országnak, sem az egyéneknek nincs adóságból fakadó, bármiféle fizetési kötelezettsége. 

Magyar Nemzet jelen lévő, és ezen határozatról akaratukat egységben kinyilvánító tagjai úgy döntöttek, hogy az összes pénzüket kiveszik a magyarországi pénzintézetekből. 

Több adót ennek a rendszernek nem fizetnek, és meghatározatlan ideig megtagadják a közüzemi számlák rendezését is. A határozatban résztvevők a fentiek haladéktalan megtételére szólítják fel minden Magyar Testvérüket. 

6./ A jelenlévők felszólítják az összes magyar rendvédelmi, fegyveres testület, és a katasztrófa elhárítás tagjait, hogy szigorúan esküjükhöz híven cselekedjenek, nem feledvén, hogy a Magyar Nemzet és nem pedig idegen hatalmi érdekek és azok kiszolgálóinak védelmére tettek fogadalmat. 

7./ A jelenleg parlamenti demokrácia megbukott. Többszörösen elárulták Hazánkat a parlamenti képviselők - néhány üde kivételtől eltekintve -, bebizonyítván nemzetidegeneket feltétel nélkül kiszolgáló készségüket. 

A Magyar Nemzet kiáll a végsőkig azon döntése mellett, hogy a jelenlegi hatalommal nem alkudozik, nem tárgyal, csak és kizárólagosan a hatalom átadásának békés formájáról. Amennyiben erre a hatalom jelen birtokosai nem hajlandóak, Isten színe előtt felelnek minden nem kívánatos esemény esetleges bekövetkeztéért. 

Kihirdetve: 

Apaj pusztán, 2013. augusztus 18-án, déli 12 órát követően a Szent Korona tiszteletében. 


Halász József: Mérhetetlen bűn 

a Magyar Nemzet ellen 


Orosházi Ferencnek mondtam ezt vasárnap, amikor telefonbeszélgetésünkkor közölte velem, hogy kihirdette Apajpusztán "Közlemény"-ét. 
Amennyiben a Közleményben foglaltak - erőszakkal - teljesülnek, akkor a mérhetetlen bűn történelmivé minősül. 
Tegnap felhívott Orosházi Ferenc és kérte, indokoljam meg, miért tartom "mérhetetlen bűnnek" azt, amit tett. 
Jogi indokaimat elmondtam, most megismétlem, hogy írásban is meglegyen. 
A Közlemény jogilag megalapozatlan az alábbi téves hivatkozások miatt 
1. A 2011. április 25-én kihirdetett Alaptörvény "megkifogásolása" hibás, miután az - nevében és jogrendszerbeli helyét tekintve (ld. E) cikk (2) bekezdés) egyaránt - nem Alkotmány, a "megkifogásolás" pedig indoklás és részletezés nélküli. 
2. Az 1989. október 23-án kihirdetett Alkotmányhoz "visszatérés" indoklása hibás, hiszen az nem tartalmaz olyan cikket, amely szerint "alkotmányozni csak népszavazás útján lehetséges", sőt, a 4. § (3) bekezdés a) pontja az Országgyűlés hatáskörébe utalja a "Magyar Köztársaság Alkotmányának megalkotását" - a hatálybaléptetéssel kapcsolatban külön nem rendelkezik. 
3. A "Történelmi"-nek nevezett Alkotmány - a "Közlemény" követelési által bizonyítottan - ténylegesen a "Történeti" Alkotmánnyal azonos, amit a 2011-ben kihirdetett Alaptörvény jogfolytonosságába visszaállított. 
Ez alapján okafogyott a Közlemény 3./ pontjában tett megállapítás: "Ezzel visszatértünk az 1944. március 19-éhez, a német II. Világháborús erők bevonulását megelőző közjogi állapothoz", azzal, hogy az államforma megnevezése nem azonos. 
4. A Közlemény 4./ pontja az Aranybulla XXXI. tc. 2. §-ára, mint "soha el nem évülő megállapításra" hivatkozik, ami nem a Nemzetnek teszi jogává és kötelességévé az ellenállást, hanem a püspököknek, jobbágyuraknak és nemeseknek. 
A II. (Szeri) Vérszerződés - Anonymus Gestája szerint - ellenállási záradéka minden szabad magyar (vagyis a Nemzet) egyetemes jogává - és kötelességévé - teszi az önkényuralom megszűntetését. 
Azt hiszem, nem lehet kétséges, hogy ezt kell "soha el nem évülő megállapításnak" tartamunk. 
Ez a különbség az Aranybulla és a II. Vérszerződés között egyértelművé teszi, hogy Géza előtt (Kézai Simon szóhasználata) érvényesült a szabad magyarok akarata, vagyis a magyarok által követett Isteni Iránymutatás (alkotmányosság) hatálya Gézával szűnt meg, nem pedig 1944. március 19-én. 
Az első három pont a jelenlegi hatalom számára kézenfekvővé teszi azt, hogy a hatalom (az Alaptörvény szerint) ne minősítse "törvény szerintinek" a Közleményben megfogalmazott követeléseket, és az azok elmulasztása miatt tett ellenlépéseket - voltaképpen polgári engedetlenséget - törvénytelennek ítélje meg és ezzel szemben ennek megfelelően járjon el. 
Orosházi Ferenc a telefonbeszélgetésben felvetette azt, hogy ő százezer embert állított maga mellé, én pedig csak néhányakat. 
Erre elmondtam - és most megismétlem - a következőt: 
A negyedik pont szellemében ő olyan ígéreteket tesz, amit az emberek hallani akarnak, de ígéreteinek nincs meg az igazság-tartalma, ezért megvalósítása lehetetlen. 
Az, amit hirdetek, tényleges gondolkodási mód (paradigma) váltást jelent, ami ellentétes azzal, amivel a Magyar Lelket ezeregyszáz éven keresztül - erőszakos eszközökkel - mérgezték, ezért érthető, hogy az emberek jelentős része - egyelőre - nem meri magáévá tenni. 
Végül Orosházi Ferenc megkérdezte: milyen alternatívája van az általa képviselt "radikális" megoldásnak. 
Az alternatíva jelenti a radikális (vagyis gyökeres) átalakulást, megadva a magyarságnak azt a lehetőséget, hogy saját sorsának irányítását békésen vegye kezébe. Amennyiben ezt a hatalom - saját törvényeit megszegve - meggátolja, akkor kell más eszközökhöz nyúlni. 
A lehetőséget a 2014-es választások jelentik. Itt kell a jelöltállítással a magyarság érdekeinek közszabadság elvén álló, alulról történő (pártfüggetlen) képviseletét elérni. 
Ennek anyaga évek óta elérhető, így Orosházi Ferenc is megismerhette volna. 
Ezt akartam ismertetni Apajpusztán 17-én. Ennek ismertetését gátolták meg a MOGy szervezői. 
A kündü feladatot ezzel kapcsolatban teljesítettem, és megkaptam a Nemzet iránti alázat kegyelmét ahhoz, hogy érezzem és tudjam: Magyarország újjászületéséhez gyulára is szükség van. 
Összefoglalva azt mondtam Orosházi Ferencnek - amit a százegynéhány párt és ennél is több civil szerveződés vezetőjének is mondhatok -: ő gyula feladatot akar végezni, a kündü iránymutatása nélkül, én kündü feladatokat végzek a gyula végrehajtó feladata nélkül. 
Az alapkülönbség az, hogy én érzem és tudom, hogy a kündü feladat kevés a gyula tevékenység nélkül, ő - és az előbb említett emberek - pedig még nincsenek a Nemzet iránti alázatnak azon a szintjén, hogy érezzék és értsék: kündü nélkül a gyula diktátorrá alázódik. 
Kelt Szegeden, 2013. Új Kenyér havának 20. napján. 
Árpád sarja, Halász József 
Kapcsolódó: 
   Orbán: A nemzetet egyben kell tartani 

Augusztus 20-a 1968-2013 


Minden augusztus 20-án folyik a könnyem, miközben ide hallatszik a tűzijáték ágyúdöreje... Már be sem kapcsolom a rádiót, és a tvt-t sem, mert belesajdul a lelkem, ahogy a fiatal riporterek örömködnek a médiában... Az egyik mondta még a múltkor, hogy neki ez "a legszebb nemzeti ünnepe"! 

Milyen jó ezeknek a tudatlan fiataloknak! 

Hol a csudában voltak az ő őseik (apjuk, nagyapjuk) hogy semmit nem tudnak elmondani mindarról, ami 1968. augusztus 20-án történt? 
Mekkora történelmi mulasztás erről hallgatni aug. 20-án? 

Akik akkor voltak sorköteles "kiskatonák" és átvezényelték őket Csehszlovákiába, azoknak megpecsételődött a sorsuk egész életükre!!! 

Ők azok, akiket tartalékosként, 50 éves korukig nyilvántartásban tartottak és egész életükben mozgósíthatóak voltak!!! Rendszeresen berendelték őket un. továbbképzésre és nem mehettek külföldre 1968-at követően 5 élvig!!! 
Majd később, őket irányították mindenhova, ahol a Varsói Szerződés tagállaminak - akár stratégiai szempontból - fontos "természetátalakító" munkát kellett végezni és ahol mindenféle konfliktust meg kellett "oldani"! Ott aztán összeszedtek mindenféle titokzatos betegséget, amibe hamarosan belehaltak! 
Azok, az akkori sorköteles katonák, főleg, a harckocsizók, a mai napig - ha még életben vannak - miért nem mesélhetnek minderről?!?!? 
Amikor olyan korúakkal találkozom és rákérdezek, hogy részt vett-e a "Prágai Tavasz" leverésében, egészen biztosan, hogy elmismásolja a választ! 

Pedig, most már legalább 25. éve el kéne mondani - legalább az utódaiknak - hogy miért olyan hallgatagok és szomorúak aug. 20-án? 

Egyáltalán mit is jelentett a "prágai tavasz"? 
1968-ban, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának január 3-5-i ülésén felmentették Antoni Novothyt, a párt akkori főtitkárát, s helyére Alexander Dubceket, a Szlovák Kommunista Párt főtitkárát választották meg. Ez ellen való tiltakozásként létrejött a független nyilvánosság, a szabad közvélemény újjászületett. Spontán módon autonóm szervezetek és intézmények keletkeztek az országban. Legfőbb követelésük az állami függetlenség volt, s ezzel próbáltak nyomást gyakorolni a bizonytalankodó új CSKP-vezetésre. A "prágai tavasz" fogalma egy nép szabadságmozgalmát, a polgári társadalom megvalósulásának kezdeményezését jelentette, miközben politikusai közül mindenki ragaszkodott a Párt vezető szerepéhez és a régi politikai rendszer megmaradásához. Olyannyira, hogy segítséget kértek a Varsói Szerződés tagállamaitól egy esetleges "ellenforradalmi fordulat veszélyének" elhárításához. 
A "prágai tavasz"-mozgalomnak öt szocialistának nevezett ország (Szovjetúnió, Lengyelország, NDK, Magyarország és Bulgária) 200ezer főnyi csapatai 1968. augusztus 20-i bevonulása vetett véget. 
A CSKP ugyan elhatárolta magát az ország megszállásától, de a népi mozgalom hamar lehanyatlott, szertefoszlott az éledező polgári szolidaritás is, a helyére pedig mélységes kiábrándultság és csalódás lépett. 
Maguk a "prágai tavasz" hősei arra kényszerültek egy év múlva: 1969. augusztus 22-én, hogy "törvényen kívül helyezzenek" mindent, amit korábban ünnepélyesen kinyilvánítottak." 

Talán, mindezek ismeretében sikerülne megértenünk mindazt az ellenségeskedést a szlovákok részéről, amivel a magyarokhoz viszonyulnak. 

A rendszerváltozással megvalósulhatott mindaz a törekvése mindkét népnek - amikor létrehozták Cseh- és külön a Szlovák Köztársaságot - amit a Magyar Néphadsereg harckocsi századának segédletével 1968-ban levertek. 

Micsoda paradoxona, vagyis ellentmondása ez is a magyarság sorsában, hogy mindez nem jöhetett volna létre a környező országokban, ha nem következik be az 1989-es "magyar fordulat"?!? 
Vagyis, az un. "szocialista táborba" kényszerülő országok és államok mind kivívták függetlenségüket, csak egyedül a magyarnak nem sikerült ezt megvalósítania. 

Hiszen, Magyarországon annak - a cseh- és szlovák nemzethez tartozók szemében - az olyan gyűlöletessé vált Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjának tekinthető Magyar Szocialista Párt lehetett évekig hatalmon, amelyik már rég csak a nevében szocialista. 

Mit is jelent az a fogalom, hogy szocialista? 
Az bizony azt jelenti a világon mindenhol, hogy a szocializmus híve. Vagyis, "olyan társadalmi rend, amelyben a termelőeszközök köztulajdonban ("társadalmi" tulajdonban) vannak és az egész társadalom jólétét szolgálják. 
A marxista megfogalmazásban: "...a tőkés társadalom megdöntését és a kizsákmányolás megszüntetésével a kommunizmus első szakaszát jelenti a szocializmus. Éppen ezért: feltételezhető, hogy a szocializmusban mindenki képességei szerint dolgozik és a termelt javakból teljesítménye alapján részesül." (Ez sem valósulhatott meg 1990 előtt - a numerus clausus-szal felérő - KONTRASZELEKCIÓ MIATT!!!) 
"A szocialisták alapvető célul jelölik meg a szélesebb tömegek, az alsóbb rétegek anyagi viszonyainak megjavítására irányuló (tisztázatlan elvi alapokon álló) törekvést." 
Teljesen nyilvánvaló már réges-régen, hogy a magyarországi szocialista párt és magát baloldalinak mondók mindezt csak HAZUDJÁK! 
Egyértelmű, hogy - az osztálytársadalom megszűntével - megszűnt a politikai LÉTJOGOSULTSÁGA is a BALOLDALISÁGNAK. 
Arról nem is beszélve, hogy 1990-től a legvadabb kapitalistákká és a munkásosztály és az egész nemzet árulóivá váltak. 
Ennek ellenére még mindig itt ronthatják a közéletben való szereplésükkel az életünket. Lejárathatják közös hazánkat közvetve és közvetlen módon - folyamatosan... Ott ártanak Magyarországnak (és benne élőknek) ahol csak lehet! Ártanak az ELHALLGATOTT IGAZSÁG-ról, ami a legalattomosabba HAZUGSÁG, mert ellne nem lehet védekezni, életstratégiát kialakítani. Be kellene már végre vallani a múltat és a jelent is. Mindaddig, míg ez nem történik meg, olyan ez az ország, mint a lusta asszony takarítása: aki mindent besöpör a szőnyeg alá... Gyűlik a sok rossz szennyes dolog... és folyamatosan ÁRTANAK MAGYARORSZÁGNAK ÉS A BENNE ÉLŐKNEK! 
Tehetik, hiszen senki nem kéri rajtuk számon mindezt! Pedig, már több szemét nem fér az alá a bizonyos "szőnyeg" alá! 
EL KELL ŐKET VÉGRE SZÁMOLTATNI! Ez az ELSZÁMOLTATÁS NEM BOSSZÚ, hanem JOGOS ÖNVÉDELEM! Ugyanis, ha valaki önmaga, vagy mások számára ártó szándékkal cselekszik és ezért őt soha nem vonja senki felelősségre, akkor mindaddig fenn áll a VESZÉLYEZTETETTSÉG helyzete. 
Ha az ÁRTÓ SZÁNDÉKOT és CSELEKEDETET tetten-érjük, LELEPLEZZÜK az NEM BOSSZÚ, hanem JOGOS ÖNVÉDELEM! 
Ha erre a LELEPLEZÉSRE és ELSZÁMOLTATÁSRA egy társadalmi berendezkedésben - ha csak egyetlen-egy személynek, akinek ÁRTANAK - nincs lehetősége, akkor az NEM DEMOKRÁCIA, hanem az ártó szándékúak diktatúrája!!! 
Bp. 2013. augusztus 20. 
Bóna Mária Ilona 
furaila.blog 

Patrubány Miklós beszéde az

 MVSZ alapításának 75. évfordulóján 


A Magyarok Világszövetsége nem egy civil szervezet a sok közül, még csak nem is egy nemzeti szervezet a több nemzeti szervezet közül - mondta 2013. augusztus 18-án, a Szövetség alapításának 75. évfordulóján megtartott nemzetpolitikai konferencia nyitó előadásában Patrubány Miklós elnök, majd kifejtette: a Magyarok Világszövetségét az a Magyarok Világkongresszusa alapította - saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként -, amelyet Magyarország és a magyar nemzet trianoni szétszaggattatása után, az egyetemes magyar nép képviseletére hívtak életre eleink. Az elnöki beszéd első része megtekinthető a világhálón. 

A Magyarok Világszövetségének tömör ismertetésére Patrubány Miklós az alábbi öt részletet idézte az MVSZ hatályos alapszabályából: 

- Küldetése: A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint. 

- Jogelődje: A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot. 

- Örökös tiszteletbeli elnökei: A Magyarok VII. Világkongresszusa 2008-ban a Magyarok Világszövetsége örökös tiszteletbeli elnökévé emelte báró Perényi Zsigmond koronaőr, alapító elnök mellé gr. Teleki Pál miniszterelnököt, az MVSZ alapítóját, valamint gr. Wass Albert írót, jogvédőt, az Erdélyi Világszövetség néhai elnökét. 

- Értékrendje: Az MVSZ a magyar közösségek legalapvetőbb értékeinek az igazságot, a méltányosságot és a tisztességet tekinti, melyek akkor érvényesülhetnek, ha áthatja e közösségeket a szolidaritás, a szeretet és az életigenlés. E nélkül a magyar közösségek gyarapodását nem tartja elképzelhetőnek. 

- Legjelentősebb cselekedete: A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége által a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért, a magyar nemzet határmódosítások nélküli újraegyesítésért folytatott egy évtizedes, következetes és szakszerű harcának egy demokratikus jogállamban utolsó lehetséges lépése - annak betetőzése - volt , a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete. 

Patrubány Miklós beszélt a Magyarok Világszövetsége, mint pártoktól és kormányoktól független szervezet és a magyar állam viszonyáról, hangsúlyozva, hogy e viszony, az idők során hullámzó volt. Volt idő, az alapítást követő évek, amikor a magyar állam minden eszközével támogatta az MVSZ-t. Volt a "fojtogató ölelés" időszaka a kommunizmus évtizedeiben, amikor a nyugati magyarság az MVSZ-t, mint a magyarországi hatalom kémszervezetét, ügynökhálózatát fogta fel. Az újjáalakítást követően is támogatólag állt hozzá a magyar állam, még Horn Gyula kormányzása idején is, akinek annak ellenére nem jutott eszébe az MVSZ költségvetési támogatását megvonni, hogy a miniszterelnök rendelkezésére álló külön keretből finanszírozott Magyarok IV. Világkongresszusa "kitapsolta", megakadályozva köszöntő beszédének elmondását. Antall József pedig a Magyarok III. Világkongresszusán kijelentette, hogy míg Magyarország miniszterelnöke csak lélekben lehet 15 millió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke minden magyar elnöke.

Az MVSZ költségvetési támogatását csak a Fidesz-nek jutott eszébe megvonni, amit 2000-ben megtett, és amely állapot azóta is fennáll. De a magyar állam nem érte be ennyivel. 2001 januárjában a külügyminisztérium úgynevezett kommunikációs panelekkel utasította a teljes magyar diplomáciai kart, a Magyarok Világszövetsége jó hírnevének rombolására, mely ügyben a felelősségre vonás még várat magára. Olyan erejű suttogó propagandával, amilyennel csak a titkosszolgálatokkal rendelkező állami intézmények rendelkeznek, a legképtelenebb rágalmakat terjesztik a szövetségről és annak elnökéről. A kormány egyik minisztere kollektíven megrágalmazta a teljes Magyarok Világszövetségét, de büntetlen maradt, mert megvédte őt kijelentésének következményeitől a pártos kétharmad, amely nem adta ki mentelmi jogát. Az MVSZ teljes ellehetetlenítésére tett kísérlet azzal lepleződik a leginkább le, hogy elnökké történt megválasztása óta 97 pert indítottak a Szövetség, illetve személye ellen. 

"De hittel valljuk, hogy miután jótállunk magunkért és szándékunkért, miután hiszünk az isteni gondviselésben, és miután meggyőződéssel valljuk, hogy a jónak a gonoszt mindig le kell győznie, hittel valljuk, hogy ez a viszony még jóra fordul az eljövendőkben." Ezzel a nyílt színi tapssal fogadott mondattal zárta Patrubány Miklós beszédének az MVSZ és a magyar állam viszonyát taglaló részét. 

Ezt követően az elnök rövid felsorolásban ismertette, hogy az alapszabályban rögzített legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedeten kívül mi minden fűződik a Magyarok Világszövetsége és a Magyarok Világkongresszusa együttesének nevéhez: 
- a képviselet nélkül maradt egyetemes magyar nép képviseletének megteremtése a Magyarok Világkongresszusa által, 1929-ben; 
- a Duna Televízió életre hívását lehetővé tevő határozat elfogadása a Magyarok III. Világkongresszusán, 1992-ben; 
- a magyar nemzet egységesülésének kezdeményezése az egységesülő Európában, a magyar állampolgárság kiterjesztésével, a Magyarok IV. Világkongresszusán, 1996-ban; 
- a külhoni állampolgárság fogalmának megalkotása és felajánlása a Magyarok V. Világkongresszusán, 2000-ben; 
- a benesi dekrétumok hatályon kívül helyezésének elsőkénti kezdeményezése az Európai Parlamentben, akkor, amikor annak még nem voltak magyar tagjai, 2001-ben; 
- a magyar nemzetpolitikának a Kelet felé történő tájolása a Magyarok VI. Világkongresszusa által, 2004-ben; 
- az 1956-os szovjet katonai intervenció által okozott károk összesítése, és a kártérítés követelését lehetővé tevő tényfeltáró elemzés kidolgozása, elfogadása, 2007-ben; 
- a magyar nemzet erkölcsi megújulása elodázhatatlanságának megállapítása a Magyarok VII. Világkongresszusa által, 2008-ban; 
- a trianoni és párizsi békeparancsok fölülvizsgálatát követelő petíció - Igazságot Európának! -, amelyet eljuttattak az érintett kormányokhoz, 2009-ben; 
- a magyarság eltitkolt ősiségének feltárására irányuló kutatások legitimálása, kiadványok - Magyarságtudományi tanulmányok, Magyarságtudományi füzetek - terjesztése, oktatás, konferenciák szervezése, 2004 óta folyamatosan; 
- Petőfi Sándor hamvainak felkutatására irányuló határozat, és az ügynek a közbeszéd tárgyává tétele; 
- a magyar nemzet új meghatározásának elfogadása, és a magyarság jövőjének a Szent Korona jegyében való megjelölése, a Magyarok VIII. Világkongresszusán, 2012-ben. 

Az MVSZ székházában megtartott ünnepi nemzetpolitikai konferencia nyitánya, és Patrubány Miklós beszédének első része megtekinthető a világhálón. Az elnök beszéde a 08:00 időpontban kezdődik. 

MVSZ Sajtószolgálat 

2013.08.19 Nemzetgyűlésre indultunk, 

pártgyűlésre érkeztünk 

2013.08.19-20-ra Városligetbe szervezett "Nemzetgyűlés"re keresztelt programra indultunk és a Haza Nem Eladó Mozgalom pártgyűlésére érkeztünk. A nagy csinnadrattával beharangozott kétnapos program első napján körülbelül 300-400 fő jelent meg az ország különböző részeiből, végighallgattuk Kásler Árpád 50 perces történelem óráját, majd bemutatta a vezérkarát és bejelentette, hogy pártként indulnak az országgyűlési választásokon. Ezután következett a következő lélekemelő program, egy újabb 40 perces -tömeg fanatizáló- monológ üvöltő hangerő mellett, és ekkor távoztunk, és a tömeg egy része velünk távozott... 
De még mielőtt távoztunk azért körbenéztünk a "Nemzetgyűlés"re érkezők részére fenntartott parkolóban és nem meglepve tapasztaltuk, hogy a parkoló autók zömében felső kategóriás BMW, VW, Mercedes, néhány luxus Lexus, de a legolcsóbb is a másfél-kétmilliós kategóriát súrolta... és itt valahol Kásler hitelessége végképp elillant. 
Sok támadás érte Kásler Árpádot az elmúlt időszakban, hogy a politika irányába kacsingat, de ezeket a hozzászólásokat, nyílt leveles harcokat próbáltuk csitítani, mondván fogjunk össze, várjuk ki a végét, várjuk meg Kásler országjáró kőrútját. Hát, kivártuk és bebizonyosodott, hogy valóban pártérdekből közelíti meg a devizás kérdést. Mi pedig civil szervezetként semmilyen formában nem azonosulunk, sőt, elhatárolódunk a Haza Nem Eladó Párt nézeteitől, lehet az bármilyen devizás-károsultakat mentő maszatolás is... 
Nem támogatjuk, nem szimpatizálunk egy olyan párttal sem, amelyik a deviza-károsultakat képviselő valódi civilszervezetek hátán - a felső középréteg és a gazdagabb "népréteg"/"pénzhatalom" segítségével kapaszkodik tovább a bársonyszékig. Elég volt! - belőle is. Ennyi erővel támogathatnánk a CÖF/CÖKA/CET álcivil szervezetet is... 
Kásler "Nemzetgyűlés"re keresztelt politikai gyűlése nagyon hasonlított az Orbán-féle diktatórikus rendszerre épített gyűlésekre, a fíling, a nagyszínpad hátulján kifeszített Haza Nem Eladó Párt Szent Koronás logójával díszített vörös zászlók, középen a három sávos nemzeti lobogóval..., felül nemzetgyűlés felirat... 
Több száz képet készítettünk, de nem tesszük közzé, mert nem kívánjuk reklámozni a pártot, ezért csak a párt vezérkarát mutatjuk be, és amit távozásunkkor a parkolóban láttunk... 
Akik jelen voltak, végül csalódottan távoztak, de továbbra is a civil érdekeket -nem pártérdeket- kívánják szolgálni, és nem hagyták magukat egy álnemzetgyűlésen fanatizálni, ő nekik alternatívának továbbra is megmaradnak az Otthonvédelmi Tanács alatt működő civil szervezetek, akik odacsapnak, akiknek már elegük van a maszatolásokból, akik semmilyen párttal nem működnek közre, akik folyamatosan nyomást gyakorolnak az államhatalomra, akik tettekkel is bizonyítják tenni akarásukat, akik követelik a devizások kártalanítását, a végrehajtások azonnali leállítását, a kilakoltatások megszüntetését - hiába akarja a közmédia összemosni őket a szélsőjobbos, neonáci pártokkal. 
Ezen kívül továbbra is valódi támogatást, ingyenes jogsegélyt nyújtunk devizás ügyekkel kapcsolatban, legyen az lakás-, szabad felhasználású-, autó-, lízing szerződés. 
TOVÁBBRA SEM NEM ADJUK A HÁZUNKAT, NEM ADJUK A FÖLDÜNKET, NEM ADJUK A HAZÁNKAT! 
NE HAGYD MAGAD FANATIZÁLNI! NE HAGYD MAGAD BECSAPNI! 
magyarnemzetikormany.com Facebook 

István király szentté avatása - 

1083. augusztus 20. 

       
Kilencszázhuszonnyolc esztendővel ezelőtt, 1083. augusztus 20-án avatták szentté István királyt. A történelmi eseményre a Zrínyi Média által kiadott, és a Digitális Könyvtárban elérhető A hazáért mindhalálig - 1100 éve című kiadvány részleteit idézve emlékezünk. 
István szentté avatásáról egyedül Hartvik püspök legendája őrzött meg tudósítást. Eszerint László király háromnapi böjtöt hirdetett. "Három napon át bajlódtak [István] szent testének kiemelésével, azt a helyéről elmozdítani semmi módon nem volt lehetséges. Az idő tájt ugyanis a bűnök odáig vezettek, hogy az említett László király és fivére, Salamon között súlyos nézeteltérés támadt, amely miatt Salamont elfogták és börtönbe zárták. Amint tehát a holttest kiemelésével hasztalan próbálkoztak, egy Karitas nevezetű asszonyszemély, aki a bökénysomlyói Szent Üdvözítő-templom melletti zárda lakója volt, s akinek életét az akkori közvélemény igen jelesnek tartotta, égi kinyilatkoztatásban részesülvén tudtára adta a királynak, hogy fáradozásuk hiábavaló; a szent király földi maradványait át nem szállíthatják addig, amíg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s a szabadság kegyelmét meg nem kapja. Kiengedték azért amazt a börtönből, és ismételten háromnapos böjtöt tartottak. Amikor a harmadik napon odaléptek, hogy a szent maradványokat elvigyék, a sír fölé helyezett hatalmas sziklát oly játszi könnyedséggel tudták eltávolítani onnét, mintha nem is lett volna súlya azelőtt. A harmadnapi vecsernye végeztével azután valamennyien várva várták az isteni irgalom jótéteményeit a szent férfiú érdemeiért, és Krisztus nyomban meg is látogatta népét: a szent hajlékot teljes terjedelmében elárasztották a mennyből küldött csodajelek." 
A betegek gyógyulásán kívül az is az égi jelek közé tartozott, hogy amikor "eltávolították a padlózatból kiemelkedő márványtáblát, és miután lejutottak a sírboltba, felnyitásakor olyan édes illatáradat borított el minden körötte állót, hogy úgy érezték, az Úr paradicsoma gyönyörűségeinek kellős közepébe csöppentek". 
Az 1083. augusztus 20-án történt ünnepi aktuson a csontokat "patyolat tiszta lenvászonba szedegették", de a király jobbján viselt gyűrűt nem találták. Ezt követően Merkur, a székesfehérvári egyház kincstárának őre egy fehér ruhába öltözött ifjútól összehajtogatott kendőt kapott megőrzésre, amely István kezét tartalmazta teljes épségben a gyűrűvel együtt. Egy XII. századi oklevél szerint viszont Merkur már 1083 előtt ellopta a karereklyét, amelyet a mai közvélekedés a Budapesten őrzött Szent Jobbal tart azonosnak. A Szent Jobb testtől való különválásának valós története sohasem lesz egyértelműen tisztázható, mint ahogy semmi remény nincs arra sem, hogy István földi maradványait az utóbb feldúlt székesfehérvári királysírok egymásra hányt csontjaiból valaha is biztonsággal el lehessen különíteni. 
István szélesebb körű tisztelete - amely immár nem korlátozódott a dinasztia néhány tagjára - 1083-mal kezdődött. Az 1038- ban meghalt király 45 év múltán lépett át a halhatatlanságba. 
   http://www.tutiblog.com/2013/08/alfoldi-igazan-aljas-huzasa.html?v=1 Ezt a 45 évet Hartvik püspök is számon tartotta, és igen világosan magyarázta: "Bár a föld súlya nehezedett rá, és a porba térni kényszerült [...], talán maradt rajta valamennyi a rárakódott földi porból [...], hisz enélkül az uralkodók - mondhatni hatalmi jogukból eredően - alig-alig, vagy egyáltalán nem képesek jelen életüket végigélni". Ezt a port "az isteni ítélet tüzének kellett róla leégetnie". Az 1083. évi kanonizáció ezt a "megtisztítást" elvégezte. Ettől kezdve István - illetve most már Szent István - a földi élet porától megszabadulva légies magasságokba emelkedett, megnemesült alakja, anyagtól elszakadt eszméje a szó valóságos és képletes értelmében az egekig szárnyalt. 
Külön könyvet igényelne annak bemutatása, hogy ennek az útnak milyen stációi voltak, mint ahogy az is, hogy mikor, milyen irányzatok sajátították ki, foglalták le maguknak Szent Istvánt. Itt legyen elég csak annyi: a középkorban ő vált minden jog kútfejévé, tőle eredeztettek minden szabadságot, a koronázási jelvények legtöbbjét az ő személyéhez kapcsolták. Ereklyéi a legnagyobb becsben tartott kegytárgyak. Egyházi tiszteletét augusztus 20-ai dátummal már az 1092. évi szabolcsi zsinat előírta, állami ünneppé I. Ferenc császár nyilvánította, ma pedig e nap legfőbb nemzeti ünnepünk. Szent István neve forrt össze a legszorosabban a magyarsággal és egyszersmind a magyarok európaiságával. Az ő nevének szinonimája a szentkirály, ő volt falvak százaiban a templomcím, a település névadója. Ő az örök hivatkozási alap, minden cselekedet viszonyítási pontja, ő a Nagy Kezdet, az országalkotó, az államszervező, a keresztény hitet terjesztő uralkodó. Ő a valaha élt legnagyobb magyar államférfiú. 
(Idézet Kristó Gyula: Szent István király (Vince Kiadó, Budapest, 2001) című könyvéből) 
       
honvedelem.hu 
Kapcsolódó: 
   Alföldi igazán aljas húzása 
   Így néz ki Alföldinél az István, a király! 
   István, a király 3.0: Alföldinél ilyen a rockopera! - FOTÓK 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése