2016. július 6., szerda

Jedi-kés




Jedi-kés



Maradéktalanul eltávolított minden rákos sejtet az eddigi műtétek során a Takáts Zoltán magyar kutató által feltalált intelligens sebészkés, amely az operáció közben folyamatosan tájékoztatja az orvost, hogy az érintett szövet rákos vagy egészséges.
Az onkokéssel eddig elvégzett kísérleti műtétek eredményéről készült tanulmány szerdán jelent meg a Science Translational Medicine című folyóiratban.

Takáts Zoltán találmányának lényege, hogy az intelligens kés - említik még Jedi-késként, a tanulmányban pedog iKnife-ként szerepel - az operáció közben azon nyomban információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről és arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket. Ez jelentősen felgyorsítja a biológiai szövetanalízist és segítséget nyújt a műtétet végző orvosnak, hogy maradéktalanul eltávolíthasson minden rákos sejtet. Az eljárás megrövidítheti a műtéti időt, csökkentheti a vérveszteséget és a fertőzésveszély kockázatát is.

Egy ilyen vizsgálat jelenleg a legjobban felszerelt kórházakban is legalább 10-30 percet vesz igénybe, és az orvosok még az eredmény birtokában sem lehetnek biztosak abban, hogy minden rákos sejtet kimetszettek-e, ezért gyakran inkább több szövetet távolítanak el a biztonság kedvéért. Amennyiben a műtét után is maradnak rákos sejtek, a páciensre esetleg újabb operáció vár vagy kemoterápia, sugárkezelés.

A szerdán Londonban bemutatott, fehér színű, vastag tollra emlékeztető iKnife működését 2010 és 2012 között három kórházban tesztelték. 302 pácienstől vett szövetminták laboratóriumi elemzése nyomán állítottak fel egy adatbázist, amelyben 1624 rákos és 1309 nem rákos minta szerepel.

Három év múlva forgalomba kerülhet

A tanulmány szerint az intelligens kést a hozzá kapcsolódó elemzőegységgel - egy hűtőszekrény méretű, kerekeken guruló tömegspektrométerrel, amely a kiégetett szövetek füstjét analizálja - az adatbázis felállítása óta 91 műtétnél alkalmazták és az operációk során az iKnife minden esetben tökéletesen eltávolította a rákos szöveteket.

Az eszközzel folytatott kutatásokat finanszírozók között szerepel az Imperial College London és a magyar kormány is. Takáts Zoltán, az Imperial College kutatója a londoni bemutatón felvetette a további kutatások szükségességét. Mint mondta, egy nagyobb tanulmányban 1000-1500 különböző rákbetegségben szenvedő páciensen készülnek tesztelni az okos kést. Ez a kísérleti fázis még két-három évet vehet igénybe és csak ezt követően kezdik meg az engedélyeztetést, majd az eszköz kereskedelmi érékesítését.

A Reuters beszámolója szerint Takáts Zoltán MediMass néven egy budapesti székhelyű vállalatot alapított találmánya kifejlesztésére, az észak-amerikai és európai piacra pedig egy jelentős orvostechnológiai vállalattal együttműködve akarja eljuttatni a terméket.

Az iKnife jelenlegi kísérleti változatát mintegy 200 ezer fontból (68 millió forintból) hozta létre a magyar tudós Imperial Collage-beli kollégáival. Takáts szerint azonban a ráfordítás megtérül, amint az eszköz kereskedelmi forgalomba kerül.

A magyar kutató hangsúlyozta, hogy az intelligens kést nemcsak a daganatos betegségekkel kapcsolatos műtéteknél lehet majd felhasználni. Az iKnife ugyanis a vérrel nem megfelelően ellátott szöveteket is felismeri, valamint a szövetben felellhető baktériumfajtákat is azonosítja.


Elméjével manipulálja a vizet


A New Yorkban élő Lisa Park mutatja be az Eunoia (görögül "gyönyörű gondolat") művészeti projektet, mely kiterjeszti az emberi potenciált a testi korlátokon túlra. A kiszolgáltatottság, önuralom és a felszabadultság kérdéseit feltárva Park újrateremt egy jelenetet, mely úgy néz ki, mintha a Kill Bill egyik részletét látnánk. Egy futurisztikus EEG headsetet viselve Park nyomon követi saját agyi aktivitását a meditáció alatt, és ezt az energiát ülteti át a vízzel telt edényekbe rezgések létrehozásával.





Park a NeuroSky kísérleti agy-számítógép technológiájú EEG headsetjével dolgozik, mely méri a szemmozgását, valamint a delta, théta, alfa és béta hullámokat az agyban. Az adatok gyűjtését valós időben egy egyedi feldolgozó program végzi, ahol megtekinthetők a grafikonok, táblázatok vagy számok.
Robusztus mennyiségű adatról van szó, mely a gyakorlatlan szemnek leginkább megfejthetetlen. Park létrehoz egy vizuális hasonlatot, mely lehetővé teszi a látogatóknak, hogy láthassák agyi aktivitásának hatását öt darab 60 cm átmérőjű félig telt vízedény segítségével, melyeket 38 cm-es hangszórókra ültettek rá, és körben rendeztek el. Minden tál egy bizonyos érzelmet jelent, és együtt az a céljuk, hogy képviseljék a végtelen egységet, míg Park a színpad közepén próbálja elérni a megvilágosodást.
Valójában hogyan képes a vizet rezegtetni? Az agyhullámait hangokká fordítja le egy készülék segítségével, mely agyának hullámait mély, visszhangzó vagy transzban keletkezett hangokká alakítja át.Az ő készüléke hasonlóan működik, mint a cymatics tanulmánya a látható hangokkal kapcsolatban. A modulációk láthatóak lesznek, ahogy visszhangoznak a vízben, a vízcseppek kiszámíthatatlan formációkban történő kiugrását eredményezve. Ez a tánc függ a sebességtől, a hangerőtől és a bizonytalan zajoktól. Az intenzitásuk együtt növekszik az agyi és érzelmi aktivitással. Az eredmény egy olyan kijelző, mely impozáns adatokat nyújt egy még alulértékelt módon.
Amikor Park kalibrálta a hangokat az EEG adatokkal, bizonyos emberekhez társított érzelmeit idézte fel. E szerint állította be a hangot és a látványt. Egy hónapot töltöttek el ezzel a folyamattal, mielőtt némi következetességet értek el. Azt remélte, hogy véget vet az előadásnak abszolút csendben és nyugalomban, mint művész cél, de kiderült, hogy ez lehetetlen. "Nagyobb fegyelemre volna szükség, hogy elérjem a kezdeti célomat, megtalálni az érzelmi csendet... ez egy kiszolgáltatottság élmény volt." - ismeri el Park.
Azt tervezi, hogy egy még drámaibb Eunoia előadást épít fel, és újra megkísérli a bemutatót. Ezúttal egy egyedi készítésű tavacskával, mely képes lesz rögzíteni teljes gondolkodását. Nagyobb és jobb minőségű hangszórókat fog használni. Azok élesebb, fokozottabb és részletesebb rezgései még több mozgást lesznek képesek előidézni a vízben.







A szavak befolyásolják az emberi DNS-t


hétfő, február 18, 2013  awakenawakeningDNSgyógyító szavakhírekkutatástechébredés  No comments

Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcsszavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek méltó konkurenciája jelent meg tehát!
Grazyna Fosar és Franz Bludorf kutatása során rámutatott arra, hogy a DNS-t bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újraprogramozhatják.

Az emberi DNS csupán 10%-át használja fehérje elõállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!
Gyógyító szavak
Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet. Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.
Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollegái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására!

Vagyis sikerült nekik bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. Amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították! Az élő DNS (a szövetekben nem pedig 'in vitro'), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk. Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre.
Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre. Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.
Gariaev tudósainak csoportja sikerült igazolnia, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, eképpen sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit egy másik genommá.
Átalakítottak béka embriókat szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ennek eredményeképp az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni.
Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.
A spirituális és ezoterikus mesterek már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a jelenséget. Természetesen a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni. Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal.
Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.

Forrás: The Secret
fenyportal.hu



Ásványok, féldrágakövek, drágakövek, gyógyhatásai szervezetünkre




Minden kő, hasonlóan a növényekhez, különböző frekvenciájú rezgéseket bocsát ki magából. Az emberi szervezet egyes szervei is sajátos frekvenciájú rezgéssel működnek, így a megfelelő szerveket a hasonló rezonanciájú kövekkel harmonizálhatjuk, gyógyíthatjuk. Olyan ez, mintha egy zenekarban a ritmuszavar miatt elcsúszott hangszert térítenénk vissza saját ütemébe, ami elengedhetetlen a harmonikus összhangzáshoz. A szervek egészséges rezonanciájának eltérését rossz közérzetként, betegségként éljük meg. A betegséget pedig okozhatja akár saját negatív gondolkodásunk, kellemetlen emlékképeink, energetikailag blokkolt környezetünk.
A kövek rezgései lelki síkon is hatékonyan működnek, és feloldják érzelmi gátjainkat, rossz beidegződéseinket, harmonizálják, kisimítják testi-lelki-szellemi energiamezőnket.

Bármilyen testi betegség esetén csak kiegészítő terápiaként alkalmazzuk a drágakőterápiát!Hogyan válasszuk ki a megfelelő köveket?Próbáljuk ki, melyik kőnek van számunkra kellemes tapintása, melyik indít el bennünk rögtön valamilyen érzést, gondolatot. A kő, amire éppen szüksége van szervezetünknek, általában felveszi kezünk melegét, ami hideg marad, az pillanatnyilag nem aktuális számunkra.
Marokkő:
A kézbe véve, a kéz reflexzónáin keresztül hatnak szerveinkre. Hordhatjuk zsebünkben a számunkra kedves követ, köveket, így az ember és a kő energiamezői eggyé válnak egész nap, és különösen sugárzóak lehetünk.
Csakraterápia:A csakrák harmonizálását is végezhetjük féldrágakövekkel, úgy hogy a megfelelő követ a hozzá tartozó csakrára helyezzük, vagy csak nézegetjük, kezünkbe vesszük.
Elixír:
Készíthetünk gyógyító ásványvizet is, ha egy üveg vízbe dobjuk a számunkra megfelelő, kellőképpen megtisztított féldrágakövet, és benne hagyjuk néhány órát. A víz felveszi a kő rezgéseit, és ha megisszuk, a kő gyógyító rezonanciája a testünkre közvetlenül belülről hat.
Féldrágakő fürdő:Tehetjük a fürdővizünkbe is a köveket, a víz kristályszerkezete magába építi a kövek energiáját, és felerősíti hatásukat. Vigyázzunk, nehogy a lefolyó beszippantsa a fürdőzés végén kedvenc köveinket.

Masszázs:Szép sima nagyobb darab féldrágakövekkel masszírozhatjuk is egyes testrészeinket, például talpunkat, hasunkat, hátunkat.
Ékszerek:
Évezredes hagyománya van a drágakövek testen való viselésének. A drágakövek, nemesfémek a díszítésen túl speciális rezgéseikkel, energiamezejükkel kapcsolatba lépnek az ékszert viselő aurájával, és összesimulva felveszik egymás rezonanciáját. Ezért lehetséges, hogy egy ékszer megőrzi viselőjének energetikai lenyomatát, és előfordulhat, hogy egy szerencsétlen sorsú embertől örökölt ékszer, vagy drágakő akár balszerencsét is hordozhat magában.
Az örökölt, de még a frissen vásárolt köveket, ékszereket használat előtt érdemes energetikailag megtisztítani. Ezt tehetjük oly módon, hogy egy kis edénybe szórt tengeri sóba helyezzük a követ, úgy hogy a só teljesen ellepje, és 24 órán át benne hagyjuk. A végén a követ, ékszert lemossuk, és a sót kidobjuk.

A kövek tisztítása:
A köveket rendszeresen ajánlott megtisztítani, hiszen magukba szívják az energiát, ami telítheti őket annyira, hogy saját sugárzásuk fénye elhalványulhat. Tegyük folyó víz alá minél hosszabb időre (min.5-10 perc) őket, és már csak egy lépés, hogy testünkben beinduljon a gyógyulási folyamat.
A tisztításra azért van szükség, mert minden kristály olyan, mint egy kis mikrochip, vagyis tárolja az információkat, így a betegségeket is. Ezektől, pedig minden alkalommal meg kell szabadítanunk őket ahhoz, hogy hatékonyan gyógyítsanak.

Meddig használjuk?A kövek jeleznek, amikor már nincs rájuk szükségünk, elhidegülnek tőlünk, vagyis érintésünkre és viselésükkor hidegek maradnak. Ilyenkor tegyük le, mert mint bármi mást, a gyógyító energiákat is túladagolhatjuk. A gyógyulás után tartsunk tíz nap szünetet, majd megelőzésként hordjuk magunknál marokkő formájában.

http://gyogyitoasvanyok.blogspot.h



A kövek mágiája


A néphit szerint a kövek, amíg érintetlenül a földben hevernek, növekednek, tehát élnek. Minél tovább maradnak a helyükön, annál több energiát vesznek fel magukba a földből, és egyre nagyobb lesz gyógyító erejük. Ezért aztán a betegségektől úgy próbáltak megszabadulni, hogy a beteg testrészt kővel megdörzsölték, a követ pedig visszatették a helyére. Azt hitték, hogy a kő magába zárja a rosszat, betegséget.

Ha például egy fiatalember egész nyáron idegenben dolgozott, akkor a kedvesének odaadott egy követ, amelyet előzőleg megcsókolt. A szerelemmel így feltöltött követ a lány megőrizte addig, amíg a kedvese ősszel visszatért. A kövek által az évezredek alatt összegyűjtött, nagy termékenységet adó, földerővel Badenben és az Érchegységben például úgy akarták a gyümölcsfákat termékennyé tenni, hogy - főleg karácsony éjjel - az ágak közé köveket helyeztek. Az emberek meg voltak arról győződve, hogy ezáltal a következő évben a gyümölcstermés különösen bőséges lesz. Ezt a módszert egyébként elszáradt fák gyógyításánál is alkalmazták.

Ugyanitt szokás volt az asztalokat szilveszterkor kövekkel befedni, hogy egész évben legyen elég ennivaló. Ez a szokás annyira elterjedt, hogy azt az ezredfordulón élő Burchard wormsi érsek mint pogány babonát kifejezetten megtiltotta.

Különösen hatékonynak számítottak az olyan kövek, amelyek kitűntek formájuk és nagyságuk révén, vagy amelyeknek a földrajzi helyzete bizonyos szempontból figyelemre méltó volt. Úgy tekintették őket, mint akiket természetfölötti lények szálltak meg. Hozzájuk fordultak, ha segítségre volt szükség, körüljárták őket háromszor vagy kilencszer is, megcsókolták vagy megérintették őket. Különféle betegségek meggyógyítását kérték tőlük, vagy azt, hogy gyermekük jól fejlődjön, vagy azt, hogy a partnerük hűséges legyen és sok más egyebet. Normandiában az anyák a Djallon-kőhöz zarándokoltak, leraktak rá egy ágat, és azt kérték tőle, hogy fiaik a katonai szolgálattal kapcsolatos sorsolásnál jó számot húzzanak.

Egy másik ok, amiért elzarándokoltak bizonyos kövekhez, a gyermekek utáni vágy volt. Francia szokás volt, hogy az asszonyok napfelkelte előtt kimentek a faluból, és kézen fogva körültáncoltak egy sziklatömböt, vagy házaspárok sétálták körül, egymást átölelve, gyermekáldás reményében.

De mindegy volt, hogy milyen szándékkal kereste fel valaki a követ, arról semmi esetre sem volt szabad elfelejtkezni, hogy ezután a kőnek egy adománnyal köszönetet mondjanak. Ilyen hálát kifejező ajándék lehetett pénz, virág, ruhaanyag, szalagok, kenyér vagy egy kevés tej is.

Bármely kő, amelynek lyuk van a közepén, szerencsét hoz megtalálójának. Nyakláncként vagy kulcstartóhoz erősítve kell viselni. A tengerészek különösen a tengerpartokon talált köveket tartják nagyra, míg a halászok hajóik fedélzetén szeretik látni őket, így biztosítva a jó fogást.

A kő a magyar néphitben is lehet mágikus eszköz. Az apró, simára koptatott köveket, kígyókőnek nevezik. Göcseji hiedelem szerint a kígyók évente egyszer összegyűlnek, és ezeket a köveket közösen fújják. Gyulladások, kelések, daganatok gyógyítására használták ezen kívül azokat a köveket, amelyeket mennyköveknek tartottak. A mennykő akkor keletkezik, ha a villám a földbe csap, aki 7 év után megleli és kiássa, hatalom birtokába jut a néphit szerint, hiszen az ilyen kő gonoszűző, gonoszt távoltartó, gyógyító, szerencsehozó amulett. Úgy hitték, hogy aki mennykövet hord magával, azt nem érheti villámcsapás.

Szerepel a kő káromkodásainkban is: „Üssön meg a mennykő!" Fogadkozásban: „Váljak kővé!" 
Hiedelemmondák szólnak arról is, hogy aki nagypénteken kenyeret süt, annak a kenyere kővé válik.

Amerikában azt hiszik, hogy a gyermekágyas anya ágya fölött lógó, közepén lyukas kő csökkenti a szülési fájdalmakat. A francia és ír kődolmenek, kőasztalok is megkönnyítik a szülést azon nők számára, akik lecsúsznak rajtuk. A férjre vágyó lányok pedig egyszerűen ráülnek a kőasztalokra. És vannak az egész világon olyan kőépítmények, amelyek jó egészséget és szerencsét biztosítanak mindazoknak, akik alájuk állnak vagy megérintik őket.

Kínában szolgákat, ágyasokat, lovakat formázó köveket égetnek el a holtakkal. Ezek régen a valóságban is elkísérték a halottat az árnyak völgyébe. Kőszobrok állnak a kínai császárok és magas rangú hivatalnokok sírjai előtt is. A Taj-san hegynek Santung tartományban ,,kiemelkedő" az állandó jelzője. A leghíresebb hegy Kínában. Az erről a szent hegyről származó kő távol tartja a démonokat. A következőt szokták rávésetni: ,,Ez a Taj hegyéről származó kő ellen mer állni." A felirat azokból az időkből származik, amikor Taj hegye mentette meg az embereket a Sárga folyó áradásakor, sőt, a még régebbi napimádásra is utalnak. Éles útkanyarokban is köveket állítanak a leselkedő gonoszok ellen. 

(forrás: Magyar Nyelv)


Chakrák és gyógyító köveik


Gyökér csakra:


A legalsó csakrát alap-, bázis-, csakrának is nevezik. Az anyagi világgal, a föld jelképével hozhazó összefüggésbe. A gyökércsakra a négyszirmú vörös lótuszvirága a gerinc alján, a végbélnyílás és a nemiszerv között lefelé bontja ki a szirmait, s benne szunnyad a Kundalini-energia. Finom enegiával látja el a test szilárd részeit (csontok, gerinc, fog, köröm, láb), a végbélnyílást, a vastagbelet, a prosztatát, a vért, a sejtépítést és a mellékvesét. A hozzárendelt hormon az adrenalin és a noradrenalin. A csakrában fellépő zavart az említett testrészek betegsége jelzi: bélzavarok, vizelet-visszatartás hiánya, végbélpanasz, aranyér, a láb bénulásai, visszeres láb, gyenge csontozat, gyakori csonttörés, ápolás ellenére is rossz fogazat, bőrpanaszok. Pozitív kisurgárzása által életerősek, magabizotsak leszünk, úgy érezzük céljainkat el fogjuk érni, a földi élet szerves részének tekintjük magunkat, és rátalálunk a biztonságra. A gyökércsakra zavarára utal, ha valaki tulságosan anyagi beállittotságú, mindent birtokolni akar, csak önnmaga javára cselekszik, vörösre izzik a méregtől és a dühtől túl agresszív vagy túl félénk. 

Gyógyító kövek: acháthematitvörös jáspisvörös korallgránátmookaitrubin.



Keresztcsonti csakra:


A második csakrát szakrális-, hasi-, nemi csakrának is mondják. A hasi csakra narancssárga lótuszvirága a nemi szervek, és a gyomor között bontja ki előrefelé nyíló hat szírmát. Finom energiával látja el a medence területét, az ivarszerveket, ivarmirigyeket, a prosztatát, a heréket, a spermát, a vesét, a hólyagot, a vért és az emésztőnedveket. A hozzárendelt hormon az ösztrogén és a tesztoszteron. A csakrában fellépő zavarok a következő betegségeket okozzák: a bél megbetegedése, hólyagpanaszok, vesebetegség, meddőség, prosztata beteség, méh és petefészek panaszok, menstruációs zavarok. Pozitív kisugárzása által megszabadulhatunk a gyötrő érzéseinktől, nyitottak leszünk, érzelmeinket természetesnek vesszük, az élet szépségeire újra rácsodálkozunk, a szexualitást, mint teremtő erőt sikerült felhasználnunk, jól érezzük magunkat, kreativitásunk kibontakozik, kalandvágyunk növekszik, megtanuljuk élvezni az életet. Az érzelmesség és az érzékiség csakrája ez. A túlzott szexuális étvágy, vagy az ellenkezője, az elfolytás, az álmatlanság, a halálfélelem, a korlátoltság mind a hasi csakra zavaros működésére utal. 

A hasi csakra gyógyító kövei: gyöngy, narancsssárga holdkő, karneol, narancskalcittűzopál.



Solar csakra:


Ezt a harmadik csakrát solar-plexusnak, gyomor csakrának is említik. A gondolkodás képviselője, az érzelmek gömbje. A köldök felett két ujjnyira, előrefelé bontja ki a tíz szirmát. Finom enegiával látja el a derék és a hasüreg táját, emésztőrendszert, gyomrot, májat, epét, lépet, hasnyálmirigyet és a vegetatív idegrendszert. A hozzárendelt hormon az inzulin. A napfonaton át vesszük fel a nap energiáját, amely nem csak éteri testünket táplálja, hanem fzikai testünket is életerővel töti fel. A csakrában fellépő zavarok a következő betegségeket okozhatják: májpanaszok, epehólyag betegség, cukorbetegség, gyomorfekély, enzimtermelés és emésztési zavarai. Pozitív kisugárzása által békés, harmonikus életünk lesz, seítségével érzéseinket elfogadjuk és felhasználjuk önmagunk megvalósításához az alsó két csakra kreativ energiáit tudatosan irányítjuk és felhasználjuk, a fentebbi csakrák szellemi gazdagságát pedig lehozzuk az anyagi világba. Ezt a csakrát általában a személyiség kifejezőjének mondják. Ha az idegrenszerbe nem tudjuk helyesen feldolgozni az élettapasztalatainkat, érzéseinket, vágyainkat, a gyomorcsakrában zavarok lépnek fel. Ennek következtében elvesztjük életkedvünket, erőnket, kiegyensúlyozottságunkat, figyelmünket. Ha túlságosan ragaszkodunk a siker hajszolásához, örök elégedetlenség fog kisérni utunkon, érzelmeink elfolytása pedig váratlan érzelmi kitörésekkel járhat. 

A napfonat gyógyító kövei: borostyáncitrintigrisszemnemes topázsárga kalcit.



Szív csakra:


A negyedik a szív csakrája lényeges szerepet játszik csakra tanban. Szimbóluma a hatágú csillag: alsó és felső csakrák háromszögeinek összeolvadást jelképezi. A szív csakrával átléptünk a lélek birodalmába. Színe zöld és rózsaszín tizenkét szirmú lótuszvirága a mellkas közepén előrefelé bontja ki szirmait. Finom energiával látja el a szív tájékát, mellkast, tüdő alsó részét, hát felső részét, vállat, bőrt, kezet és a vérkeringési rendszert. Hozzátartozik a nyirokrendszert szabályozó és immunrendzsert erősítő csecsemőmirigy. E csakra zavarai esetén szívritmus zavar, szívpanasz, tüdőbetegségek, vállízületi panasz, vérkeringési zavarok, immungyengeség léphet fel. Pozitív kisugárzása által a szívünk az önzetlen szeretet adomáynozója lesz. Nagylelkűek, önzetlenek, kedvesek jószívűek leszünk, meleg boldogságot sugárzunk. Zöld rezgéshullámaink együttérző, gyógyító, harmonizáó tulajdonságainkat jelképezik. Szív csakránk diszharmónikus működésére utal, ha szívtelnek, érzéketlenek vagyunk, nem tudjuk a szeretetet befogadni és átélni, csak saját akaratunkkal vagyunk elfoglalva. Ha csalódunk annyira belebetegszünk érzéseinkbe, hogy képtelnek leszünk szeretni bárkit is ezután, felborul bennünk az egyensúly, közönyösek és érdektelnek leszünk, néha depresszió és sírógörcs kerülget. 

Gyógyító kövei: aventurinkrizopráz, smaragd, kunzitkorallrózsakvarcrubelitrodonitrodokrozit.



Torok csakra:


A szellemi szféra kapujaként szolgál, a lét finomabb síkja felé vezető utat nyitja meg. A torok csakra tizenhat szirmú lótuszvirága a nyaki csigolyából indul ki s a gége alatt előrefelé bontja ki világoskék szirmait. Finom energiával látja el a kezet, nyakat, tarkót, állkapocs területét, fület, hangképző szerveket, gégét, légcsövet, hörgőt és a tüdő felső tájékát. A szervezet anyagcseréjét szabályozó pajzsmirigyre hat. A csakrában fellépő zavart az említett testrészek betegsége jellemzi: gyakori torok, vagy mandulagyulladás, rekedtség, nyelési panaszok, pajzsmirigy bajok stb. aA torok csakra zavartalan működése esetén kreatitivtásunk, fantáziánk erős, és önkifejezésünk fejlett; figyelünk a belső hangunkra, őszinték vagyunk másokhoz, ki tudjuk mutatni gyengédségeinket, képesek vagyunk határozottan és helyesen dönteni. Függetlenségünk, szabadságunk fontossága érdekében nem hagyjuk, hogy mások véleménye befolyásoljon. A torok csakra igen szoros kapcsolatban áll a tarkónál hátrafelé kinyúló mellékcsakrával. A torokcsakra zavarára utalnak az érzelmeink elfolytása miatt fellépő fizikai tünetek is (elszorult torok, dadogás). Ezért is fontos alsó csakráink egyensúlyát megtartani, hogy érzelmi biztonságunkra alapozva megteremthessük a test és szellem egyensúlyát 

Gyógyító kövei: akvamarinkalcedon, krizokolla, opáltürkizlápis lazuli.



Harmadik szem csakrája:


A hatodik csakra a belső tudás a harmadik szem csakrája a lét megismerését szolgálja. A szellemi réteg értlmet, megértést, szellemi szeretetet és tudást, bölcsességet, akaratot, szellemi célt old. Harmadik szem csakrjának indigókék lótuszvirága a két szemöldök között előrefelé bontja ki kilencvenhat szirmát. Finom energiával látja el az arcot szemet, orrjáratokat, melléküreget, fület, központi idegrenszert, és a kisagyat. Hat az agyalapi mirigy működésére. E csakra zavarára utalnak a szembetegségek, látás, hallás panaszok, magas vérnyomás, melléküreg és fülgyulladás ez a csakra összeköt a természetfeletti világgal, segít az elmélyült gondolkodásban, gyors megértésben és a világ egységének felismerésében. Ha ez a csakránk fejlett felismerjük a valóságot, képesek leszünk az érzékszerveinkkel felfoghatatalan jeleket érzékelni és tudatunkba beépíteni. Ez az akarat és tisztánlátás lakhelye. Felfedezzük az íratlan és természetfölötti törvényeket, belső látásunk új világokba vezet. Ha disszharmónikusan működik előfordul, hogy az illető csak azt látja amit a két szeme közvetít, és csak a racionális úton bebizonyítandó igazságokat ismeri el. E csakra zavarát mutatja a feledékenység, gondolkodásban és a megértésben fellépő zavarok is 

Gyógyító kövei: azuritlápis laziliszodalitcirkonzafírametiszt.



Fejtető csakra:


Az én képveselője, ezért korona csakrának is nevezik. Lótuszvirága a fejtető közepén bontja ki felfelé törekvő ibolyaszínű ezer szirmát. A legfelső mindet egyesítő csakra a nagyagyat, a koponyafedőt és a tobozmirigyet látja el finom energiával. A benne fellépő zavart migrén, magas vérnyomás és nagyagy betegség jelzi. A korona csakra akárcsak a Keter, a legbelső templom, melyben az egység, és az egyesülés titikait fedezzük fel, a magasabb énünkkel lépünk kapcsolatba. Ebben a csakrában éljük át az isteni egységet, Isten közelségét, a világmindenség egységét. Amikor e csakránk teljesen megnyílik, ráeszmélünk a múlhatatlan valóság létezésére, eddigi ismereteink kibővülnek, rendeződnek, és tökéletesednek. Megértjük a dolgok felszíne alatt húzódó igazságokat, felismerjük a világ törvényeinek és jelenségeinek ok-okozati összefüggéseit. Harmónia uralkodik bennünk, megtalálhatjuk a tökéletes boldogságot. Alkotóerőnket a világ megszépítése és az emberek szívének megnyitása érdekében használjuk fel. Már nem érzünk haragot, bosszút, nincsenek negatív gondolataink, mert az Istei fény ragyog bennünk, Isten részei vagyunk. Ha a koronacsakra zárt és energiája nem megfelelően áramlik, nem találjuk önmagunkat, életünk értelmét, nem tudjuk mi az igazi önzetlen szeretet. 

Gyógyító kövei: szelenitametiszthegyikristálycitrinametrin.




A diólevél gyógyhatásai



Apukámat idézve: “a dió egy csoda”. Nos, ezt a csodát körül kell járni, hogy jobban megismerjük, miért is az.

Most a dióleveléről szeretnék kicsit bővebben foglalkozni.
A diólevélnek keserű nyálkahártya-összehúzó, tonizáló hatása van, cserzőanyagokban nagyon gazdag. Összehúzó, cserző hatását a levél tannintartalma, baktériumölő, gombaölő, rovarölő és rovarriasztó hatását pedig a vele kapcsolatban lévő ellagénsav okozza.”
Jótékony hatását én is tapasztaltam. Nyáron, mikor egyszer hazalátogattam, szüleim miután megláttak a kezembe nyomták a diólevél-teát, , ezzel törölgessem az arcom. Tonizáltam is naponta többször, aminek meglett az eredménye. Arcomról eltűntek az ismeretlen eredetű ragyák.
Most a napokban kezdtem komolyabban utána olvasni e csodaszernek. Szinte mindenre jó valamilyen formában.
Belsőleg: emésztése, bélrendszeri problémákra, vértisztításra. Külsőleg: pattanásokra, pikkelysömörre, lábizzadásra, köszvényre, fekélyre, szemgyulladásra, fagydaganat ellen is jó. A lista persze ennél sokkal hosszabb, most csak némi ízelítőt adtam.

Az imént felsorolt betegségekre akár a dió leveléből készült tea is lehet orvosság. Mind a szárított, mind a friss levélből is lehet teát készíteni. A frissnél a mennyiségekre kell figyelni – a megadott mennyiség általában szárított, aprított levélre vonatkozik, a frissből ilyenkor kb. 4szer annyit kell számolni.
Szárítás: egészséges leveleket egy rétegben egy tálcára, rácsra téve, gyakorlatilag bárhol lehet szárítani, ahol van rendes szellőzés. Szüleim otthon a lakásban szárították, tálcára téve. Forgatni nem kell. Egyszer meg lehet a szárítás közben fordítani, de ne tapogassuk.
Akkor száradnak jól, ha közben zöldek maradnak a levelek, nem barnulnak be. A barna levél gyógyászatra alkalmatlan. Hosszú állás után is bebarnulhat.
Miután megszáradt, apróra fel lehet törni, így könnyebb kezelni. Olyan helyre tegyük, ahol a levegő nedvességét nem tudja újra felszívni: bádogdobozba, fadobozba, üvegbe.

A tea-készítésének számtalan módja van. Én találtam egy könyvet interneten, ahol sok-sok receptet összegyűjtött a szerző. Innen is lehet szemezgetni.
Mi 2 kávéskanál szárított, törött levelet forráztunk le 1 liter vízzel, majd áztattuk kb 15-20 percig. Ezzel törölgettem napjában többször az arcomat. 2 hét után már láthatóan kitisztult.
Természetesen, a diólevél nem csodaszer. Az a tény, hogy sikerrel alkalmazható a legkülönbözőbb bőrproblémák esetén is, a szájüreg, a torok, a garat és az egész emésztőrendszer igen sok problémája esetén is, mind ugyanarra a hatásmechanizmusra vezethető vissza. A diólevél hatóanyagai az élőlények egész sorára mérgező, élettevékenységet gátló hatással vannak. Nemcsak a diófa alatt növő gyomnövények túlnyomó részére, hanem rovarokra, férgekre, gombákra, még baktériumokra is. De az emberre nem.

Ezért igaz az ismert mondás, hogy mert ha elfogadjuk a diófát barátunknak, és gondozzuk, kártevőit pusztítjuk, akkor segítségünket ugyanolyan módon hálálja meg, rengeteg gomba, rovar, féreg, baktérium fertőzésétől tud minket megszabadítani. Mintegy szimbiózis alakult ki a diófa és az ember között.”

Kiegészítés: A dióbelsejében lévő elválasztóból is lehet teát készíteni. Pucoláskor ki lehet szedni, kicsit szárítani, majd 8-10 darabot leforrázni 1 liter vízzel. Szíverősítő hatása van.

Ha a hangyák útjába diólevelet teszünk, akkor rövid időn belül eltűnnek onnan. “Megzavarodnak” tőle, és kóvályogva elhagyják a területet. Ezt a két szememmel láttam. Nagyon praktikus megoldás, főleg aki a hangyaölő szerek ellen van. És ez biztos használ.

Sok több ezer éves irodalom is foglalkozott már a dióval, jelenkorban számtalan tudományos munka témája. Én egy könyvet szeretnék kiemelni. Orosz Péter: Képes – helyenként képtelen könyv a dióról c. művet.

Gyuri Bácsi (a bükki füvesember) szerint:
Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Idős asszony egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált, mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.

Csabai Mária



A bodza, mint gyógynövény




Gyógyhatásainak se szeri se száma, a talajt is javítja, finom illatú, esztétikus és szinte bárhol megterem.

A germánok a bodzát szent növényként tisztelték és Holle (Freya) asszonynak, a családi fészek istennőjének áldozták. Magyarországon tájegységenként tér el a vele kapcsolatos mondák színezete. Egyes vidékeken, például a palócok szerint és a Csereháton, valamint Göcsejben ha a bodzára taposnak, meghajlítva földet hordanak rá, vagy az ágakat az ólba teszik, akkor a tehénből, a disznó sebéből kihull a pondró. Az alsó Őrségben ezzel szemben nem ültetnek bodzát a ház mellé, mert akkor belecsap a villám. Ott a bodza az ördög, a gonosz lelkek fája. 

Az angolszász kultúrkörben szintén nagy erővel ruházzák fel e növényt: nem vághatjuk ki és nem égethetjük el. Ha nem mondunk imát Bodza-anyához, miközben elpusztítjuk a növényt, akkor az visszatér és bosszút áll, megátkoz minket. A bodza varázserejének tisztelete máig nem veszett ki az angolokból, elég arra gondolnunk, hogy a világsikerű Harry Potter történet főgonoszát csak egy bodzából készített varázspálcával tudták elpusztítani, mely minden pálcák legerősebbike. 

A bodzának persze nem csak varázs-, de gyógyereje is van, mitöbb, e gyógyerő meglehetősen széleskörű, és szerencsénkre a kúra sem borzasztó, hiszen a bodza termése és virágzata egyaránt ízletes ételek és italok alapanyaga.

Fogyaszt, ránctalanít, hámosít

A bokorrá vagy kis fává növő, évelő növény (latinul: Sambucus nigra) a pézsmaboglárfélék családjába tartozik, és őshonos hazánkban. Fehér virágai úgynevezett bogernyőben nyílnak és lapos tányérokra emlékeztetnek. Fontos ökológiai szerepe, hogy gyorsan bomló avarja és árnyaló hatása segíti a vegetáció felújulását. Sajnos egy cikk kevés ahhoz, hogy a bodza összes gyógyhatását és csodaszámba menő erejét összefoglaljuk. 

Kezdjük ott, hogy a benne található drogok (szambunigrin glikozida, szaponinok, flavonoidok) izzasztó-lázcsillapító hatásúak, és a kiválasztás során a káros anyagcseretermékek eltávolítását is segítik. Emiatt a bodza az egyik legkitűnőbb szer a meghűléses/náthás megbetegedéseknél, klinikai tesztek során pedig kimutatták, hogy a vírusok szaporodását gátolva már 2-3 nap alatt legyűri az influenzát. 

Immunerősítő és vértisztító, scrofulosis (görvélykór, a TBC egyik változata) esetében és bőrkiütésnél, hámosításra gyökerét és virágját használhatjuk, de a friss vékony kérgéből vagy ágacskáiból készült főzetet régen "elhájasodásnál" (azaz fogyókúrához) is, vagy vízkór ellen ajánlották. A dominikánus szerzetes Albertus Magnus (1193-1280) szerint felülről lefelé lehántolt kérge hashajtó szernek alkalmas, míg a gyümölcs nedvének nyugtató fájdalomcsillapító hatását kihasználva borsmentával, kakukkfűvel kombinálva migrénes és arcidegzsábás (trigeminus neuralgia) fejfájások ellen alkalmazzák sikerrel. 

Mandula és torokgyulladásnál a friss gyümölcsöt tejjel forrázták le és ezzel öblögették a torkot, de belsőleg alkalmazva a reumatikus ízületi fájdalmak ellen is jó, bár egy 1908-as könyv szerint ez ellen külsőleg is használhatjuk: „A megtört vagy zúzott zöld levelek rühös tagra kötve tisztítólag hatnak. Régi orvosok szerint a friss levelek dühös ebmarástól eredő sebeket gyógyítanak és köszvényes tagokra kötve, illetve flastromnak alkalmazva, igen jó hatásúaknak bizonyultak." 

A bogyókból készített bodzabor egyes vidékeken hagyományos szívgyógyszer ugyanúgy, ahogy a bodzapálinka is, ami viszont igen munkaigényes (200 liter cefréből maximum 6-7 liter jó pálinka nyerhető!), s így nagyon ritka és drága (a pálinkák „királya"). Emellett sorolhatnánk még gyógyhatásait: a virág forrázata szemgyulladásnál szemcsepp, a mézzel kevert bodzalekvár TBC-seknek kiváló tüdőtisztító, krémje pedig jó ránctalanító és enyhén halványító hatású. Borotválkozás utáni szereket, arc- és szemfrissítő lemosókat is készítenek belőle manapság. Tartalmaz A-, B-vitamint, C-vitamin tartalma pedig duplája a citrusféléknek! A bodza a „szegényember patikája". 

Hogyan gyűjtsük, hogyan használjuk

A virágzat szedését akkor kell elkezdeni, amikor a bogernyő szélén lévő virágok kinyíltak és a középsők még bimbósak (május-június). A bodza virágzatát csak száraz időben szabad gyűjteni, ugyanis ha esőtől vagy a harmattól nedves virágzatokat gyűjtjük, akkor a virágok szárítás közben megbarnulnak. Figyeljünk rá, hogy a bodza egyik részét se fogyasszuk feldolgozatlanul, mert nyersen enyhe mérgező hatása van. Ezek a mérgező anyagok hő hatására lebomlanak. 

• Meghűlésre: 2 dl vízzel leforrázunk 4 g bodzavirágot, 2 g hársfavirágot és 3 g kamillát, és 5 perc állás után, leszűrve, forrón fogyasztjuk. Esetleg két csészével is az izzadásig, influenzára négyóránként. 
• Fogyókúrához: 1-3 tk virágot forrázunk 1 csésze vízzel, 5 perc állás után szűrve, napi 5 csészével fogyasztunk. 

• Vízkórra diuretikus tea: 10 g mezei zsurló, 40 g édesgyökér, 40 g bodzakéreg keverékéből 1 teáskanálnyit 2,5 dl vízbe szórunk és 5 percig főzzük. Leszűrve, 2-3 csészével fogyasztunk naponta. 

• Arcidegzsábára és migrénre: bodzaruta, kecskefű és bodzavirág 1:1:1 arányú keverékéből készítsünk forrázott teát (1-2 tk fűhöz 2 dl víz). A fájdalom jelentkezésekor fogyasszuk. 

• Belsőleg reumára: 2 marék bodzakérget 1 liter vízbe szórunk és addig forraljuk, míg a víz a felére nem csökken. Teaként fogyasztjuk naponta több csészével.

Forrás:weborvos.hu



Gyógynövények: A parlagfű




"Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkorsenki nem venne gyógyszert..." 


A már sajnos régebben "előrement" +Lajos Atya, a lazarista missziós pap, a magyar újkori természetgyógyászat úttörője megerősítette a magyar természetgyógyászokat abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei és azok változatlanok, örök törvények. 

Azt mondta, hogy pl. a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy működött évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy már rég elfelejtette azt az elemi tudást a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állatairól, melyet a tudományoskodás töröltetett az emberi emlékezetekből. 

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Lajos Atya védelmébe vette a parlagfüvet, melyet csak allergén növényként emlegetnek az utóbbi időben és elmondta róla, hogy már a régi gyógynövény könyvek is leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is, kivétel nélkül. 

A múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. 

Amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! A hol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. Valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért írtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Ők ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre! 

A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul! 

10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon m iért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? 

A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!! 

A múlt évezred utolsó éveiben Fejér megyében egy több hektáros területet hagytak parlagon, szándékosan kutatásként, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a 
termőföldet a kiszáradástól, s teszi a "dolgát"! 

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. "Medicus curat, natura sanat." Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág -méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg "halott gyógyszeripart" jelentene. Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. "Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan e gészséges is? 

Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt... Hirtelen így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja." (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976)

Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: "Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek." 

Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is. 

Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk.

Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami él~o. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek el~o, mint maga az alapbetegség. 

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban. 

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erősítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, "természet azonos" aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-főzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levő különböző vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfű, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-előállítás során mérgeződik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél előbb vágásérettek legyenek, különböző kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél előbb meg legyen - mozgás nélkül - az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idő után feldúsulnak, akkumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelő, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. 

Az iparszerűen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különböző állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdővész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különböző gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is. 

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyez ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna ma már még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb. 

Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus! 

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is. 

Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyező üzem mellett kb. 100 méter széles erdősávot telepítenének, ami felfogná a gépjárművek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegőt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy "Erdősávot az utak, a gyárak mellé!", a mindenféle betegséget (rákot is) gyógyító parlagfű irtása helyett. 

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb "korszerű" HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de e nélkül is kiválthatnak allergiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is. 

A természetes életmód, a természetes ételek, a "kóser" dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A "kóser" étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét! 

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek! 

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet. 

Minél inkább szeretettel közelítünk élő és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükröződik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem előzhet~o meg a rák, az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettől, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásá ban minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek előre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erősíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhőben járunk. 

Hazánkban sajnos úgy akarnak védekezni az allergia ellen is az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan 
kipusztulna az emberiség is. 

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem! 

Lajos Atya óta tudom, tudjuk, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, - önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rámküldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom. 

Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor is szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körül talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni. 

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet-, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegség okozta kártételt helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejt-termelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is. 

A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irtatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! Gondolhattam volna!
A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak (én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. 

Ezért a világ urai, a fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja van ezen uraknak. 

Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől. A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket! 

KIJELENTHETJÜK: GYÓGYÍTHATÓ A RÁK! 

Megelőzésre, az immunrendszer erősítésére törekedjetek!!! 
Első legyen a méregtelenítés, béltisztítás, és a savtalanítás!!! 
Néhány tipp: jól felszívódó cink, kalcium, szelén, fagyöngy, vérehulló fecskefű+körömvirág, gyermekláncfű, tengeri algák, citrom, ginko biloba, máriatövis mag, a fent említett macskakarom, vörös szőlő magja, töményen, vagy a parlagfű tartós fogyasztása stb. 

Minden féle-fajta és színű zöldség, gyümölcs fogyasztása korlátlan mennyiségben! 
A hús, és a stressz savasít! A zöldségek, gyümölcsök, a nevetés, lúgosít! 

A lelki okokat is figyelembe kell venni, mint pl.: szeretet, önszeretet fontossága, kimászni az érzelmi traumából, akarni megoldani a problémát, és erősen hinni a gyógyulásban!!! 

Egyéb terápiák minden betegség ellen: 
- Pozitív gondolkodás, derű, vidámság. 
- Légzésterápia 
- Reflexzóna masszázs, 
- mozgás... 
...és még sok más! Lehet választani a gyógymódok között! 
Tehát van megoldás, csak jó helyen kell keresni!!! 

És ez minden betegségre vonatkozik! 

A szintetikus gyógyszerek az immunrendszer halálos ellenségei!!! 
Amit a kemóval csinálnak, az pusztítás!!! Pont legyengíti az immunrendszert!!!! 

Egyéb irodalom is segítségre lehet, csak keresni kell! Leginkább természetgyógyász területen keressétek! Pl.: Váradi Tibor: 
Népbetegségek I.; Mária Treben: Gyógyteák, stb 

Ennyit megtehetünk értük. 



Szerző: Dr Weixl- Várhegyi László



Gyógynövények: Kövérporcsin (Gaz)




szombat, április 27, 2013  egészséggazgyógynövénygyógynövényekhírekkövérporcsin  No comments

Lehet , hogy Nálad is meg terem, de eddig eldobtad !

Szokták mondani, hogy előbb mindenki a saját kertjében nézzen szét, mert lehet, hogy gyémántbányára bukkan.... ez valami olyasmi.... 
Egyet értek Mikivel.
Kövér porcsin (Portulaca oleracea)

A legtöbben csak úgy ismerik: gaz
Valójában: 
Csupasz, 30 cm magas, évelő növény, húsos, kúszó szárral. Pozsgás, fényes levelei sötétzöld színűek, tojásdad alakúak. Virágainak 5-6 szirma van. Kellemesen savanykás íze miatt nyersen is és főzve fogyasztják.

Összetevői:

-Omega-3 zsírsavakban a leggazdagabb növény
-C-vitamin
-E-vitamin
-Glutation
-Oxálsav
-Alkaloidák
-Zsírsavak
-Kumarinok
-Flavonidok
-Szívglikozidok
-Glikozidok

És most jön a lényeg.
Kövérporcsin gyógyhatása:

Szív és érrendszeri betegségek
Szív problémák
Érelmeszesedés
Koleszterin szint
Cukorszint (jó hatást gyakorol koleszterin és cukor szintre)
Immunrendszer erősítő
Védi az artériákat
Reumatikus megbetegedések (belsőleg és külsőleg pakolásként)
Izomgörcs fellazítása
Aranyér
Stressz
Álmatlanság
Bőrgyulladás, ekcéma, égési sebek
Húgyúti betegségek, gyulladások
Fejfájás, megfázás, influenza
Fogínygyulladás

Felhasználása:
Ízét a sóskához tudnám hasonlítani. Felhasználhatjuk salátának, salátaadaléknak, diétás ételekhez, illetve vegetáriánus konyhában fűszernek. Levelei és szárai nagyon finom, sós, fűszeres ízűek. A leveleket vajban megpárolva, levesek ízesítésére használható fel. Az idősebb leveleket spenótként készíthetjük el. Sült húsokhoz, illetve grillezett ételekhez kiváló. Fiatal levelei a paradicsom saláta finom ízesítője. A fiatal levelek sószegény diétás ételek ízesítésére alkalmas. A megkent kenyér tetejére tehetünk felaprított porcsint.Télire, megsózva, üvegekbe rakva, ecettel vagy borral felöntve tartósítható. Szárítva elveszti értékes íz- és zamatanyagait, de fagyasztani lehet. Régi angol receptek szerint leveleit a kapribogyóhoz hasonlóan tehetjük el. Meleg ételekbe az utolsó pillanatban tegyük, így kevésbé veszti el zamatanyagait és magas C-vitamin-tartalmát.

Pakolásnak törjük össze a friss növény szárát és leveleit, fogjuk vászonruhába, és tegyük a sérült testrészre. Rögzítsük, akár egész éjszaka is rajta maradhat.
Gyűjtése

Egész nyáron virágzás előtt lehet gyűjteni a kövérporcsint. Jellegzetessége miatt nem téveszthető össze semmivel.
Kövérporcsin a konyhában

Porcsinfőzelék
Porcsin franciásan
Párolt porcsin
Porcsin saláta

Ki gondolta volna, hogy ilyen értékes gyógynövényünk a kövérporcsin. Mielőtt tömegesen a komposztra vetjük, gondoljuk át, hiszen sok értékes anyagot tartalmaz. Értékeljük, és örüljünk, ha megtalálható a kertünkben.


Forrás: antalvali.com



Ébredés: A parlagfüvet a gyószergyárak irtatják



A minap egy barátom munka nélkül a neten surfölt, és kereste ki a hibás. Épp ekkor hívtam telefonon, úgyhogy rögtön rámzúdította a legfrissebben hallott, magyarok elleni konspirációs teóriát.

„A parlagfüvet azért irtatják ki a magyarokkal, hogy nehogy meggazdagodhassanak rajta. Ugyanis a parlagfű egy hihetetlenül intelligens, mindent gyógyító gyógynövény.  Az egész mögött természetesen a gyógyszergyárak állnak.” –mondta kicsit hosszabban.

Ahogy hallgattam őt, kibontakozott előttem 75 éves, hajlongó apukám képe, aki allergiás révén a kis vidéki földünkön nyaranta nagy dühvel irtja ezt a bárhol termő gazt. Lehet, hogy csőbe húzták? Múlt nyáron még a kislányommal mi is beálltunk neki segíteni…

Csodatévő gyógynövény? Gondoltam, ennek érdemes utánanézni. És máris dörömbölt a fejemben a következő kérdés: Nade annak is jó, aki allergiás rá? Életemben kétszer éreztem hihetetlen halálfélelmet. Mindkétszer azután, hogy bio boltban vásárolt pollen galacsinokat majszoltam. Furcsa gyomorfájdalom támadt rám, ami megmagyarázhatatlan általános félelemmé nőtte ki magát. Elég erős pollenallergiám volt akkoriban.  A második alkalommal megértettem, hogy a pollengalacsinok miatt van, és többet nem ettem belőle, akármilyen egészségesnek is mondták. Az allergiát azóta lugosító és vegetárius étkezéssel sikerült leküzdenem, de még mindig nem mernék a pollengalacsinokkal újra próbálkozni. Akkoris, ha nem a pollen volt a hibás, hanem az elszennyezett szervezetem.  A pollen, amitől prüszköltem és vakaróztam, csak egy katalizátor volt.

Mit kéne inkább irtani és büntetni? A virágok ültetését vagy a minket körülvevő, az ételeinkbe adagolt kémiai anyagok és technológiák alkalmazását, amik az allergiákat okozzák?

A nyugati orvoslás  kultúrájában a válasz magától értetődik.  Ha fáj a bokád, kenj rá bokakenőcsöt. Nem érdekes, hogy attól fáj, hogy hónapokkal ezelőtt meghúzódott a csipőd, és azóta a bokádat nem jól használod.  Illetve van még egy jó orvosság, egyél vénynélkül kapható fájdalomcsillapítókat, és csinálj mindent ugyanúgy, mint eddig, sőt segits a szomszédnak könyvespolcot cipelni. Persze a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezd meg a kezelőorvosodat.

Mi a helyes tehát? Nos, amíg törvény szerint irtandó a parlagfű, irtsuk. Allergiás apukám továbbra is úgy fogja ezt tenni, hogy kihúzgálja, amit talál. Biztosra veszem. De van aki úgy irtja, hogy megeszi. Viccen kívül.  Weixl-Várhegyi László  azt írja a Napielemozsiában, hogy minden nap eszik egy kis parlagfüvet, ami például súlylökő képességeit szemmel láthatóan növeli.

És nézzük végül, hogy mit mondanak az-e témában sokat emlegetett és misztifikált indiánok, mire jó a parlagfű vagyis Amborsia artemisiifolia és Ambrosia trifida?

Mint az antropológus Austin feljegyezte, az A. trifida virágja összetörve vörös a levelei pedig zöld festékként voltak használatban –érdemes megjegyezni a húsvéti tojásfestéshez például. Nem kell a kémiai, mérgező festékeket használni ahhoz se!!! Továbbá azt írja, hogy a Cherokee indiánok  A. trifida levelet dörzsöltek rovarcsípésekre, a levelekből nyert lével külsőleg gombás lábbőrt kezeltek, belsőleg pedig lázcsillapítóként és tüdőgyulladás gyógyítására használták. Az A. artemisiifolia leveleiből készült tea láz, hányinger, váladékozás és bélgörcsök csökkentésére találták kitűnőnek Austin feljegyzései szerint, míg gyökerét menstruációs problémákra. Már ő is megjegyezte viszont, hogy allergiás reakcióknál jobb mellőzni a növény használatát. (Forrás: My Herbal Notebook, Florida Native Plant Society)



A rozmaring antibakteriális, antioxidáns, szélhajtó, étvágygerjesztő, epehajtó, görcs csillapító, kellemetlen menstruációs és klimaxos érzések megszüntetésére javasolt. Gazdag könnyen felszívódó kalciumban, ezért az egész idegrendszerre jótékony hatást gyakorol. Hatásosan enyhíti a fejfájást. Az illóolaja pedig reuma elleni. Fertőtlenítő hatását, már a görögök is használták. A húsokat rozmaring levéllel borították be, hogy a hús frissen maradjon, mert olyan vegyületeket tartalmaz, melyek meggátolják a baktériumok és gombák elszaporodását.http://drtihanyi.hu/cikk/supergreens-osszetevoi


Kurkuma



Kurkuma, mint potenciális prosztatarák ölő és időskori elbutulást megelőző szer
Kurkumin, az aktív gyulladáscsökkentő vegyület amely megtalálható az indiai kurkuma fűszernövényben, nagy hírnevet szerzett sok halálos kimenetü daganatos betegség legyőzésében. Új bizonyítékokat tár fel a Cancer Research lapban megjelent tanulmány amely úgy véli, hogy a természetes fenol lassítja a prosztata daganat növekedését oly módon, hogy gátolja azon receptorok müködését, amelyek a szövetek növekedését segitik elő.

További kutatásokat a PLoS One cimü folyóirat tett közzé és ott a kurkuma hatásmechanizmusát pontosan el is magyarázzák. A kurkumin molekulák az amiloid fibrillumokat támadják meg amelyeknek szerepük van a természetellenes fehérje-szerű plakkok kialakulásában. Az utóbbi folyamat jellemző az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél. Curry fűszer étrendhez való hozzáadása vagy napi egy kapszula standardizált kurkumin bevétele segit megnyerni a rák terjedése és az Alzheimer-típusú elbutulás elleni harcot.

A prosztatarák az egyik leggyakoribb betegség, több mint 250.000 diagnosztizált esettel az Egyesült Államokban minden évben.

A kurkuma gátolja a prosztata sejt azon receptorait amelyek segitségevel a prosztatában a rák terjedhetne.

A kutatók azt találták, hogy a kurkuma két genetikusan örökölt receptort is gátol amelyek müködése szükséges a prosztatarák kifejlődéséhez.

A kutatás vezetője, Karen Knudsen és csapata azt találták, hogy a kurkuma más rosszindulatú daganatok, mint a mellrák legyőzésében is hatásos.

Egy másik kutatóintézetben tudósok megállapították, hogy a kurkuma meghosszabbítja az életet és növeli az agyi idegsejtek aktivitását neuroprotektív pajzsot képezve Alzheimer-kór ellen. A kutatócsoport megállapította, hogy a kurkuma megakadályozza a káros amiloid fibrillumok felhalmozódását az ideg szinapszis körül. Az amiloid gubancokról ismert, hogy megakadályozzák a normál elektromos és kémiai ingerületátvitelt a neuronok közt amelyeknek szerepe az emlékek megőrzése és általános agyi müködés fenntartása.

Tudományos kutatások továbbra is folytatódnak fűszer-és gyógynövény kivonatokkal kapcsolatban. A kutatók remélik, hogy számos halálos betegség gyógymódját megtalálják gyógynövényekbe rejtve. 250 mg- 500 mg standardizált kurkuma kivonat jelentősen csökkenti a rák kockázatát és elősegíti az egészséges agyműködést.

Forrásai ezt a cikket tartalmazza:
http://cancerres.aacrjournals.org/
http://www.nutraingredients.com/
http://www.sciencedaily.com/releases/2012/02/120210105859.htm
http://www.medicalnewstoday.com/releases/241647.php



Fénysebességgel győzi le a rákot a soursop /tüskés annóna/ !


Újabb kutatások egy olyan termést vizsgálnak, melynek hatóanyaga sokkal erősebb a kemoterápiánál. A gyógyszerek és vegyi anyagok nem minden esetben jelentenek önmagukban megoldást. Éppen ezért, jó, hogyha kicsit a természetben is szétnézünk, és kihasználjuk az ősi gyógyító erőket!/A magyar neve: tüskés annóna - szerk./

Mikor betegek vagyunk pirulákat veszünk be, abban a reményben, hogy az majd segíteni fog, ahelyett, hogy szétnéznénk a természetben. Mindez a hatalmas gyógyszeriparnak köszönhető, a társadalmi manipulációjának. Azonban nagy szerencsénkre az alternatív gyógymódok egyre inkább elterjedőben vannak, egyre több ember ébred rá, hogy mekkora kárt képesek a szervezetben okozni a multinacionális gyógyszercégek által termelt, méregdrága és biztos gyógyulást kínáló szerek.
graviola fa évről évre termel egy bizonyos szúrszop nevezetű gyümölcsöt. A termése hatalmas és húsa fehér. Frissen leszedve is fogyasztható, vagy akár különböző szirupok, édességek, italok formájában. A legfrissebb kutatások alapján, azt mondhatnánk a szúrszopról, hogy egy igazi csodaszer. Olyan anyagokat tartalmaz, ami ha egyszer bekerül a szervezetbe számos daganatos sejtet elpusztít. Egyes források úgy tartják, hogy 10.000-szer erősebb, mint bármilyen kemoterápia és képes elpusztítani mindenfajta rákot. A kutatók eredményei lenyűgözők. Ez a banális gyümölcs képes a rák bizonyos típusával felvenni a harcot, laboratóriumi kísérletek ezt már bizonyították, viszont nagy számú, emberen végzett kísérletek még nem történtek ezügyben. Való igaz, hogy a kemoterápia megviseli a szervezetet, a gyümölcs fogyasztása a terápia során kiegészítésként hatásos lehet.
Azonban egyéb jótékony hatásai is vannak: antimikrobás hatása van, használható bakteriális és gombás fertőzésekben, hatásos a parazitás megbetegedésekben egyaránt, csökkenti a magas vérnyomást, antidepresszív hatású, felveszi a harcot a stressz ellen és a különböző idegrendszert érintő elváltozásokkal szemben is.Logikusnak tűnik a kérdés, hogy eddig miért nem tudtunk minderről? A válasz egyszerű. Valószínű, hogy eddig is tisztában voltunk ennek a különös gyümölcsnek az előnyeivel, azonban egy ilyen egyszerű megoldás tönkretenné a hatalmas gyógyszercégek profitorientáltságát. Őket ugyanis nem a beteg gyógyulása, hanem a minél több eladott gyógyszer érdekli. Az általuk kínált lehetőségek nem minden esetben jótékonyak, és ha valóban sikerül meggyógyítani egy betegségek, a jelentkező mellékhatások még rosszabbak.
Ezek a tudományos adatok a szúrszopról egy gyógyszercég archívumából kerültek elő, mely nem akarta, hogy napvilágra kerüljenek az kísérleti adatok, ugyanis csődbe ment volna.Ennek a fának és gyümölcsének az összetevői 10.000-szer hatásosabban pusztítják a rákos sejteket, mint a piacon kapható, leggyakrabban használatos Adriamycin. Ami pedig elképesztő, a hatóanyagok csak és kizárólag a daganatos elváltozást támadják meg, az egészséges sejteket nem pusztítják el.
Érdemes elgondolkodni…
A fenti információk csupán tájékoztató jellegűek, mielőtt bármilyen lépést tennél kérd ki kezelőorvosod tanácsát.

filantropikum.com



Szódabikarbónával a rák ellen


Dr. Tullio Simoncini római onkológus arra a meggyőződésre jutott, hogy a fehér daganatok az immunrendszer legyengülése következtében mértéktelenül elszaporodott gombák, a candida albicans kolóniái által létrehozott anyagcsomók.
Keresni kezdte azt az anyagot, melynek hatására a gombák elhalnak, nem válnak rezisztenssé és a kezelésnek semmilyen mellékhatása sincs. Hosszas kísérletek után rálelt a szódabikarbónára (NaHCO3), melyre a gombák mindig reagáltak és nem váltak rezisztenssé, mint a kemoterápia esetén. Dr. Tullio Simoncini szerint a candida: a rák szükséges és elegendő oka.


A Simoncini-eljárás

1./ Intravénás adagolással naponta 500 ml 5%-os infúzió (6 nap infúzió, 6 nap szünet, aztán 6 nap infúzió és újra szünet, majd így tovább még 4-5 ciklus). Az infúzió a gyógyszertárakban kapható, de a szódabikarbonátos por boltokban és gyógyszertárban is.
2./ Szelektív arteriográfia
3./ Orálisan 1 hétig 2 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva, utána 2 hétig 1 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva. Párhuzamosan napi 5%-os szódabikarbóna fürdés és napi 3-6-szor 5%-os NaHCO3 beöntések.
Tullio Simoncini professzor szerint a szervezet méregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.
Simoncini a bőr daganatos elváltozásainak, sőt a pszoriázisnak, amelyet tapasztalatai szerint szintén gomba okoz, gyógyítására is talált gyógymódot. Ez nem más, mint az érintett terület hét százalékos jódtinktúrával való ecsetelése. Az ötszázalékos szódabikarbónás, plusz glukózoldatos infúzió beadásával a leukémiás és agydaganatos gyermekeknél is kiváló eredményeket, gyógyulást ért el. A Simoncini-féle szódabikarbónás kezelést Amerikában, Németországban és Norvégiában már alkalmazzák. Nálunk még a legtöbb orvos elutasítja az eljárást, de azért némi utánjárással találhatunk megfelelő kezelőorvost.

Mellékhatások

Nagyon kevés mellékhatása van a szódabikarbonátnak. Néhány ember kisebb szomjúságot érez vagy átmeneti fáradságtól szenved.
Dr. Simoncini szavaival:
Úgy gondolom, nem adható teljes adag szódabikarbonát azon betegeknek, akik komoly szív, vese vagy máj problémáktól szenvednek. Más esetekben ugyanakkor a legnagyobb, még elviselhető adagot kell alkalmazni, mert az alacsonyabb vagy hiányos adag nem hatásos egy idő után a mélyebb rétegekben. 
Néhány daganatos beteg esetén, akiknél sok rákos sejttömeg van vagy a sejttömegek nagy kiterjedésűek, jelentős testhőmérséklet-növekedést figyelhetünk meg 39 fokra emelkedve a kezelés első napjaiban. Ezt a kolóniák oldódása okozza, amely néhány esetben magas amylaceous szintet vagy veseelégtelenséget idéz elő vizelési nehézségekkel együtt, amelyet katéter segítségével lehet kezelni. A magas vagy az alacsony vérnyomás mellett erős fejfájás jelentkezhet mellékhatásként. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ezen mellékhatások ritkák és rövid ideig tartanak, és nincsen utóhatásuk.

A hagyományos szódabikarbóna kúra - otthon bárkinek

Magyar megfelelője a már régóta ismeretes tisztítókúra, a szódabikarbóna-kúra.
Íme:
Hatóanyag: étkezési szódabikarbóna.
  • A kúra során napi 3x veszünk be szódabikarbónát feloldva 1 dl meleg vízben. Éhgyomorra 1-2 csapott! kiskanálnyit, így enyhén sós ízű. Figyelem a gyomrot hosszú távon terheli! Hetenként néhány napos szünetet szükséges tartani.
  • Naponta meleg szódabikarbónás lábáztatás és fűrdő. A fürdőhöz 100 -150 g szódabikarbóna szükséges.
  • A  teljes testet és a fejbőrt érdemes fürdés után beporozni szódabikarbónával szárazon.
  • A daganatos területet mosogassuk erősebb oldattal. Pl. méhnyakrák esetén többször irrigáljunk naponta.
  • Tisztított vízből és szódabikarbónából készíthetünk fiziológiás sóoldatot. Porlasztással tüdőbe vagy orrba lehet jutattni. Innen azonnal a véráramba kerül. Hatása injekcióhoz hasonló.
  • Lehetőleg beöntést is végezzünk hetente kétszer szódabikarbónás oldattal.
Eleinte a bélrendszer aktivitására számíthatunk, ami néhány nap alatt elmúlik. Mindenki csak saját felelősségére próbálja ki.
Együnk sósabban, tiszta nátrium-kloridból.
Beszerezhető nagyobb adagokban a gyógyszertárakban, a Metro nagykereskedelem üzleteiben, de kapható bármelyik élelmiszerboltban is.  Ára körülbelül 300 -500 Ft/500g.

Dr. Simoncini eseteiből

Tüdőrák

A betegnek tüdődaganata volt, amelyet a röntgen mutat. A fig.1. a szódabikarbonátos kezelés előtt, a fig. 2. a kezelés után készült 1983 végén, mielőtt megoperálták volna Rómában, ahová egy mások kórház küldte.
A röntgen a szabályszerű alsó szélek és a tüdő felső szélének, amely a jobb tüdőfél közepével hasonlóan helyezkedik el, megvastagodását mutatta. A daganat területe fehér színű a terápia előtt.
 Tüdőrák
Röntgenkép a kezelés előtt
Véleményem szerint a daganatos sejtek, azaz a gombásodás kialakulásának az oka azon kóros folyamatnak az eredménye, amely a májban kezdődött.
A daganat kialakulásának lépcsői: máj diszfunkció, tüdőállapot és hajlamosság a gombásodásra.
A terápiás kezelés két alapvető elven alapult: a máj méregtelenítése egyidejűleg a szódabikarbonát szájon át történő alkalmazásával aeroszolos palackon és vénán keresztül.
Kb. nyolc hónapos fájdalom- és vérmentes terápia után a daganat teljesen eltűnt. Egy évvel később a terápia végétől a röntgen csak a belső lebernyeg megvastagodását mutatta, amely a gyógyulás eredménye volt.
 A beteg még mindig él 20 évvel a terápia után.
A röntgen a rákos területen a terápia után. Ahogy látható, csak baloldalon van fehér terület, amely hegesedés, így ez a rák megszűnését jelzi.
 
Röntgenkép a kezelés után

Jobb szemhéj melanoma

Egy 60 éves beteg jobb szemhéjának alsó részén melanomát találtak, ami a kötőhártya felé haladt.
2000 októberében a lézeres kezelés után a plasztikai helyreállítás érdekében műtéti beavatkozásra volt szükség. A beteg később alávette magát az én terápiámnak.
10 napig mosta a szemét a szódabikarbonáttal, amely teljesen megszüntette a sejttömeget.
Az ezt követő hónapban naponta 7%-os jódoldattal kellett ugyanezt megtenni. Ez 20-30 ismétlődött egy periódus alatt, amely következtében a beteg sejtek teljesen elpusztultak. Egy hónappal később újra megismételtük ugyanezt a folyamatot, így a melanoma véglegesen megszűnt.  
Az első kép 2000 októberében készült, amikor a szódabikarbonátos kezelés első fázisát már elkezdtük.   A kezelés előtt a szemben lévő káros sejtek igen észrevehetőek voltak.
    
Fig.1. 2000. október- a kezelés előtt


  
 
A következő kép 2002 májusában készült, amely azt mutatja, hogy abban az esetben, ha a rák eltűnt, nem jelentkezik újra 1-1,5 évvel később, csak egy vékony sebhely volt a baloldalon.

Rosszabbodó húgyhólyag daganat, műtéti beavatkozás a vese helyreállítása érdekében a vesében lévő áttét miatt

1996 júniusában betegnél egy 28x21 cm méretű polipot találtak.
Évente kétszer végeztek felülvizsgálatot, mialatt folyamatos endoszkópián történő eltávolítást és mitomicine, illetve BCG alkalmazása is megtörtént. 
A daganatos sejtek folyamatosan szaporodtak és 2001 februárjában műtétre került sor, amely során eltávolították a bal vesét. A gyógyszerek hólyagon keresztül történő alkalmazása javasolt volt, de a terápiát 2001 májusában fel kellett függeszteni.
Így a hagyományos terápiával szembeni bizalmatlanság érthető volt. Egy homeopátiás orvos javaslata alapján, akinek a Candida tesztje pozitív eredményeket hozott, új terápia mellett döntöttem.
15 hónappal később a szódabikarbonáttal végzett hólyag ,,öblögetés” után, és ugyanezen anyag szájon át történő alkalmazása után a beteg jól van és nem esett át újabb fájdalmas csepegtetésen egy éve. Továbbá a labor eredmények negatívak, de ami fontosabb, hogy a rák miatti félelem, hogy az a másik vesét is megtámadja, kezd megszűnni.  
2002. szeptember 18-án a citológiai vizsgálatban ez volt olvasható: nincs ismétlődő károsodás. Korábban citológiai vizsgálat során állapították meg a betegséget és a műtéti beavatkozás szükségességét.

A szódabikarbóna biztonságossága és használata más estekben is

Dr. Simoncini rák kezelése:
Legyen tudatában, hogy azokban az esetekben, amikor a terápia mindössze csepegtetést, lemosást, az oldat szájon át való fogyasztását javasolja, így pikkelysömör és bőrrák esetében, nem szükséges orvosi felügyelet és ellenőrzés. Más ráktípusok esetében orvos jelenléte kötelező. 
-360 fokban történő terápia
Amikor a szódabikarbonátos oldatot valamelyik testnyílásunkon keresztül adjuk be:
Feküdön le egy ágyra a medence alá helyezzen 2 db párnát, és negyedóránként forduljon 90 fokot
Pozíciók: hanyatt, jobb, ball oldal és hason
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Végtag daganat

Be kell helyezni egy katétert a végtagba, úgy, hogy a tumorhoz vezető artériát elérje.
Ezen keresztül kell beadni 400-500ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot 6 napon keresztül, majd 6 napot szüneteltetve és ezt a teljes ciklust négyszer megismételni. Utána ultrahangos vizsgálat.
10 nap szünet majd az egészet megismételni, 6 nap kezelés és 10 nap szünet.
Mellékhatások: zúzódás, gyulladás a karban, fáradtság, szomjúság 
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék-kiegészítő ami javasolt (K,Mg, etc.) 

Nyelőcsőrák

1 teáskanál szódabikarbonátot tegyen ½ l langyos vízbe. Kóstolja meg, hogy sós-e. Feküdjön le az ágyra és lassan igya meg naponta kétszer. Étkezés előtt 20 perccel fogyassza reggel és este 1 hónapon keresztül majd 1 hét szünet. Közben készítsen TAT-ot. A teljes ciklust 2szer ismételje meg
Intravénásan 500ml 5%-os szódabikarbonát adható 6 napon keresztül majd 6 nap pihenő. 
Mellékhatások: Szomjúság és fáradtság (az infúzió miatt)
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K,Mg, etc.)

Szájrák

1 teáskanál szódabikarbonátot tegyen ½ l langyos vízbe. Kóstolja meg, hogy sós-e. Feküdjön le az ágyra és öblögesse a száját. Közben készítsen TAT-ot. 6 napon keresztül naponta 2szer öblögetni, majd 3 nap szünet és ezt a ciklust négyszer ismételni.
Figyelmeztetés: Minden étkezés előtt öblítse ki a száját. Intravénásan 500ml 5%-os szódabikarbonát adható 6 napon keresztül majd 6 nap pihenő. 
Elsődleges mellékhatás: fájdalom és irritáció. Ebben az esetben hagyjon ki 1 napot és sós vízzel öblögessen naponta kétszer.
Másodlagos és harmadlagos mellékhatások: Szomjúság és fáradtság (az infúzió miatt)
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K, Mg, etc.) 

Tüdőrák

Intravénásan 500ml 5%-os szódabikarbonátos oldat 6 napon keresztül, majd 6 nap szünet az egészet négyszer ismételni.
14 nap szünet, majd az egészet ismételni. Amennyiben  bronchiális adenokarcinoma van, rakjon 1 evőkanálnyi szódabikarbonátot ½ liter vízbe, és gyors termál inhaláló készülékkel inhaláljon fél órán keresztül 6 napig, majd 6 nap szünet. A szünet alatt intravénásan adható. Vannak esetek, amikor 1-2-3 nap szünetet kell tartani.
Mellékhatások: fáradtság, szomjúság
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék-kiegészítő, ami javasolt (K,Mg, etc.)

Szemdaganat

1 pohár langyos vízbe tegyen 1 teáskanálnyi szódabikarbonátot, az ujjunkkal kóstoljuk meg, hogy sós-e. Feküdjön le az ágyra és egy csepegtetővel 10 percen keresztül minden 3-ik percben csepegtessen 1 cseppet. Naponta 1-szer 6 napon keresztül. Utána 3 nap szünet. Mindezt ismételje meg 4-szer.
Mellékhatások: Amennyiben fájdalmat vagy irritációt érez, 1 napot hagyjon ki és azon a napon  2-szer sós vizet csöpögtessen bele.

Nyaki daganat

A tumor körül képzeljen el egy félkört. Az óra számlapját felhasználva keresse meg a 11 órát és az 1 órát, a kettő között van a tumor. 6 napon keresztül fecskendezzen be a közepébe 30-50ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot négyszer ismételve. Intravénásan 500ml 5%-os szódabikarbonátos oldat, 6 nap kezelés és 6 nap pihenés. Várjon legalább 3 hetet, majd ismételje meg újra, ha még nem tűnt el teljesen. Amennyiben zúzódást vagy irritációt érez, hagyjon ki 1-2 napot.
Mellékhatások: fájdalom és duzzanat
A fájdalom pár percig tart, de a duzzanat napokig
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K, Mg, etc.)

Mellrák

Képzeljen el egy félkört a mellben található daganat körül. Az óra számlapját felhasználva keresse meg a 11 órát és az 1 órát, a kettő között van a tumor. 6 napon keresztül fecskendezzen be a közepébe 70-100ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot négyszer ismételve a teljes ciklust. Intravénásan 500ml oldatot adjon be 6 napon keresztül, majd 6 nap szünet, ezt négyszer ismételni. Ezután várjon legalább 1-2 hónapot, amennyiben a tumor nem tűnt el teljesen, ismételje meg a terápiát. Ha irritáció vagy zúzódás lép fel, akkor 1-2 napig szüneteltesse az injekciózást. Ha kézzel tapintható nyirokcsomót érez a hónaljban, az a terápia végén visszafejlődhet. A szívósság érdekében az egyik köré fecskendezzen 5 %-os oldatot 70-100ml napi 1x 6 napon keresztül.
Mellékhatások: fájdalom és a mell megdagadása. A fájdalom percekig tart, de bedagadás napokig, sőt 1-2 hónapig.
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K, Mg, etc.) 

Melanóma

Az epithileomas, basalióma és melanóma terápiájához 7%-os jód oldatra van szükségünk. Ez a szer képes leszívni a gomba fehérjéét és rövid idő alatt teljesen elpusztítani. Amennyiben a sérülés egész kicsi, akkor naponta 10-20-30 alkalommal kell beecsetelni 5 napon keresztül minden nap, majd naponta egyszer az elkövetkező 10 napban, hogy egész sötétté váljanak. Amikor a seb kezd leszáradni és elválik a bőrtől, akkor a már leváló seb alá is kell jódot ecsetelni, még akkor is, ha ez igen éles fájdalommal jár.

Májdaganat

Be kell helyezni egy katétert, ami a máj artériájába vezet. Ezen keresztül kell beadni 400-500ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot 6 napon keresztül, majd 6 napot szüneteltetve és ezt a teljes ciklust 4-szer megismételni. Utána ultrahangos vizsgálat vagy MRI.
10 nap szünet majd az egészet megismételni, 6 nap kezelés és10 nap szünet.
Mellékhatások: zúzódás, gyulladás a karban, láz, fáradtság, szomjúság 
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék-kiegészítő ami javasolt (K,Mg, etc.)

Larinx daganat

½ L langyos vízbe tegyen ½ evőkanál szódabikarbonátot. Kóstolja meg, hogy sós-e. Tegye az oldatot egy gyors inhaláló készülékbe és fél órát inhaláljon vele. 6 napon keresztül majd 6 napot kihagyva, ezt ismételje meg négyszer. Kezdje el a intravénás  infúziót, amikor az első inhalálós szünetet tartja. A két terápia váltja egymást.
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K,Mg, etc.)

Kötőhártya rák 

1 pohár langyos vízbe tegyen 1 teáskanálnyi szódabikarbonátot, az ujjunkkal kóstoljuk meg, hogy sós-e. Feküdjön le az ágyra és egy csepegtetővel 10 percen keresztül minden 3-ik percben 1 cseppet. Naponta 1-szer 6 napon keresztül. Utána 3 nap szünet. Mindezt ismételje meg négyszer.
Mellékhatások: Amennyiben fájdalmat vagy irritációt érez, 1 napot hagyjon ki és azon a napon  2-szer sós vizet csöpögtessen bele.

Húgyhólyag daganat

Egy ápoló segítségével egy katétert kell a húgyhólyagba felhelyezni. Ezen keresztül befecskendezni 150-200ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot.6 napon keresztül minden nap, majd 2 hétig minden másnap, utána 4-5 nap pihenőt tartani. Az egész ciklust ismételje meg összesen négyszer. A második ciklustól napi 500ml oldatot kell beadni intravénásan 6 napig folyamatosan napi egyszer, majd 6 nap szünetet tartva.
Mellékhatások: irritáció és kevés vérzés, ebben az esetben tartson 1-2 nap szünetet és ezalatt 1 L vízbe oldjon fel 1 evőkanál asztali sót (2 napig) és ezzel csináljon naponta 2 szer átmosást.
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K,Mg, etc.)

Hasnyálmirigyrák 

Katéter behelyezése szükséges a hasnyálmirigyhez vezető artériába. Ezen keresztül adagolható be a 400-500ml 5%-os szódabikarbonátos oldat 6 napon keresztül majd 6 nap szünet 4 cikluson át. Majd ellenőrző ultrahang felvétel szükséges.
10 nap szünet, majd megismételni a terápiát, 6 nap átmosás 10 nap szünettel. 
Mellékhatások: duzzanat és gyulladás a karban, láz, fáradtság, szomjúság, fájdalom
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K,Mg, etc.)

Csontrák

Vegyen fel sugárkezelést az adott területre.Közben adagoljon be napi 400-500ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot 6 napon keresztül majd 6 nap pihenőt tartva négyszer ismételve az egész ciklust.
Utána MRI vagy Ultrahang vizsgálat
Mellékhatások: szomjúság, fáradtság
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból. Ne mellőzze a cukrokat.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (K,Mg, etc.)
Biofoszfátok

Choroidis melanóma

1 pohár langyos vízbe tegyen 1 teáskanálnyi szódabikarbonátot, az ujjával kóstolja meg, hogy sós-e. Feküdjön le az ágyra és egy csepegtetővel 10 percen keresztül minden 3-ik percben 1 cseppet csepegtessen a szemébe. Naponta 1-szer 6 napon keresztül. Utána 3 nap szünet. Mindezt ismételje meg 4-szer.
Mellékhatások: Amennyiben fájdalmat vagy irritációt érez, 1 napot hagyjon ki és azon a napon  2-szer sós vizet csöpögtessen bele.

Basalióma

A Basalióma terápiájához 7%-os jód oldatra van szükségünk. Ez a szer képes leszívni a gomba és a szervezet fehérjéét és rövid idő alatt teljesen elpusztítani. Amennyiben a sérülés egész kicsi, akkor naponta 10-20-30 alkalommal kell beecsetelni 5napon keresztül minden nap, majd naponta egyszer az elkövetkező 10 napban, hogy egész sötétté váljon. Amikor a seb kezd leszáradni és elválik a bőrtől, akkor a már leváló seb alá is kell jódot ecsetelni, még akkor is, ha ez igen éles fájdalommal jár.

Agydaganat

Intravénásan napi 400-500ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot 6 napon keresztül majd 6 nap pihenőt tartva 4szer ismételve az egész ciklust.
Utána MRI vagy Ultrahang vizsgálat. 14 nap pihenés, majd az egészet megismételni. Későbbiekben az állapottól függően az intravénás adagot el lehet hagyni.
Mellékhatások: szomjúság, fáradtság, álmosság, fejfájás
Igyon sok vizet!
Egyen sósabban, tiszta nátrium-kloridból.
Táplálék kiegészítő, ami javasolt (Mg, etc.)
Ha rákérintett vagy, akkor ezt olvasd el: Rák saját tapasztalat

Forrás: 
http://www.zoldhaz.info


A szódabikarbóna 47 féle felhasználása




Nem akarok lázítónak hangzani itt, de van egy lázadó tervem a sok vegyi tisztítószereket forgalmazó cég ellen. Az emberiség egyik fő dobása a környezeti szennyezőanyagok, a tisztító-és testápoló termékek csatornákba mosása és vízrendszereink vegyi anyagokkal való elárasztása. Nem csoda hát, ha a halakban nehézfémek, a delfinekben pedig triclosan van (rovarírtószer).
Egyszerű és nagyszerű tervem tehát, hogy mindenkit bíztassak arra, hogy használja a szódabikarbónát az alábbi 47 féle módon.
Tehát pontosan hogyan működik a szódabikarbóna? Szódabikarbóna, alias nátrium-hidrogén-karbonát, segít szabályozni környezetünk pH-ját. Amikor a szódabikarbóna egy savas vagy lúgos anyaggal érintkezik, arra törekszik, hogy semlegesítse a pH-t. Ezen túl, a szódabikarbóna képes pH változások lassítására, vagyis pufferolásra. Ez a kettős képesség, a semlegesítő és pufferoló hatás teszi lehetővé azt, hogy például a hűtőben savanyú szagokat semlegesítsen, valamint hogy tisztítószerek erejét növelje. Egyszerű kémiai reakció, messzemenő hatásokkal tisztítás és szagtalanítás terén. És így minden további nélkül, ennyit a tudományról. Nézzük, hogy felvéve a lázadó házvezetőnő kesztyűit, mennyi mindenre tudjuk népi bölcsességünkben már régóta szereplő szódabikarbónánkat használni…

Testápolás

1.  Csináljunk fluorid mentes fogkrémet
Szódabikarbónát keverjünk össze 3 százalékos hidrogén-peroxid oldattal. Íme egy alternatíva a kereskedelmi fluoridos fogkrémek helyett. És még a fogfehérítést is elvégzi, nemcsak a tisztítást.
2.  Szájfrissités
Tegyen egy teáskanál szódabikarbónát egy fél pohár vizbe és öblíögesse vele ki a száját. Semlegesíti a szagokat, nem csupán elfedi azokat.
3.  Szájápoláshoz használt eszközök tisztitására
Áztassuk be szájápolási eszközeinket a következő oldatba: 2 teáskanál szódabikarbónát oldjunk fel egy pohár vagy kis tál meleg vízben. A szódabikarbóna fellazítja az élelmiszer-részecskéket és semlegesíti a szagokat.
4.  Bőr-és testradir
Elkészitése: 3 rész szódabikarbóna, 1 rész víz. Dörzsölje át körkörös mozdulatokkal finoman bőrét. Öblitse le tiszta vizzel. Mindennapos használatra is ajánlott.
5.  Természetes dezodor
Kenjük rá a hónaljunkra, és semlegesíti a testszagot.
6.  Használjuk savlekötőként
A szódabikarbóna biztonságos és hatékony antacid enyhíti a gyomorégést és / vagy a savas gyomorrontást.
7. Rovarcsípésekre és viszkető bőr esetén
Rovarcsípések esetén, kavarjon össze egy kis szódabikarbónát és vizet, és kenje az érintett bőrfelületre. A viszketés enyhitésére, tegyen egy kis szódabikarbónát a kezébe és dörzsölje be a nedves bőrbe fürdés vagy zuhanyozás után.
8. Készítsünk kéztisztítót
3 rész szódabikarbóna, 1 rész víz, vagy 3 rész szódabikarbónából és 1 rész folyékony szappanból készitünk oldatot, ami jó kézmosásra, tisztitásra. Ezután öblítsük le tiszta vizzel.
9.  Segítség a hajnak
Az ecet csodálatos a hajra , de a szódabikarbónának megvan a maga helye a zuhany alatt is. Tegyünk egy kevés szódabikarbónát a tenyerünkbe együtt a kedvenc samponunkkal. Samponozzuk be a hajat és jól öblítsük le. A szódabikarbóna segít eltávolítani a maradék piszkot, így a haj tisztább és kezelhetőbb lesz.
10. Tiszta hajkefék és fésűk
A fényes hajhoz fontos a kefék és fésűk tisztán tartása is. Áztatássa a fésűket és keféket 1 teáskanál szódabikarbóna egy kis langyos víz keverékében.
11. Készítsen fürdősót
1/2 csésze szódabikarbónát adjon a fürdővizbe, hogy semlegesítse a savakat bőrén, és segítsen lemosni az olajat és az izzadságot. Egyben pedig a bőrt nagyon puhává is varázsolja.
12.  Megnyugtatja a lábakat
Oldjon fel 3 evőkanál szódabikarbónát egy edény meleg vízben, és áztassa benne lábfejét, meg fogja nyugtatni lábait.

Takarítás

13.  Súrolószer készitése
A biztonságos, hatékony fürdőszoba kád, csempe-és mosogató, fényes fali csempe tisztitásához- szórjon szódabikarbónát egy tiszta nedves szivacsra és dörzsölje vele a felületeket a szokásos módon. Majd mossa le vizzel és törölje szárazra a tisztitott feluleteket.
14. Kézi edény és evőeszköz mosó
2 púpozott evőkanál szódabikarbónát adjunk hozzá mosószerünkhöz, és az edényekről könnyebben fog leoldódni a zsir. A ráégett ételeket a szódabikarbóna és vizes mosószer keverékében áztassa, majd szivacsra szórt szódabikarbónával súrolja le.
15. Szivacsok felfrissitéséhez
Áztassuk az áporodott szagú szivacsot egy erős szódabikarbónás oldatba (4 evőkanál szódabikarbónát feloldunk 1 liter meleg vízben).
16 Tisztítsa meg a mikrohullámú sütőjét
Szódabikarbónát szórjunk egy tiszta nedves szivacsra. Kiváló módja a gyengéd tisztításnak és a mikroban soha nem hagy durva vegyi szagot. Alaposan öblítse le vízzel.
17.  Ezüst evőeszközök tisztitására
Használjon szódabikarbóna pasztát 3 rész szódabikarbóna, 1 rész vízből. Dörzsölje át az ezüstöt tiszta ruhával vagy szivaccsal. Alaposan öblítse le, és szárítsa meg őket mig csillogóvá nem válnak.
18. Tiszta kávé és tea edények
Kávé és tea foltokhoz oldjon fel 1/4 csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízben. A makacs foltokhoz egy éjszakán át való áztatást javaslunk.
19.  Tisztítsa meg a sütőt
Szórjuk szódabikarbónát a sütő aljára. Sprézzünk rá vizet, hogy a szódabikarbóna benedvesedjen. Hagyjuk igy a sütőt éjszakára. Reggelre a szódabikarbóna feloldja a szennyt, amit aztán szivaccsal kitörölhetünk.
20. A padló tisztitása
A szennyeződést és piszkot el tudja távolitani a padlóról oly módon, hogy 1/2 csésze szódabikarbónát egy vödör meleg vízzel összekever és az így felmosott padló tiszta csillogó lesz. A papucs jelek használja szódabikarbóna egy tiszta nedves szivaccsal, majd öblítse le.
21.  Tiszta Bútorok
Tudta, hogy a falakról és festett bútorokról szódabikarbónás nedves szivaccsal dörzsölés nélkül, könnyedén tudja eltávolitani még a zsirkréta nyomait is? Törölje át tiszta, száraz ruhával a felületeket.
22.  Tiszta Zuhanyfüggönyök
Tisztítsa és szagtalanítsa vinil zuhanyfüggönyeit úgy, hogy szódabikarbónát tesz közvetlenül egy tiszta, nedves szivacsra vagy kefére, és azzal áttörli függönyét. Majd öblítse le tiszta vizzel azt.
23. Folyékony mosószere hatásfokát növelheti
½ csésze szódabikarbónával a folyékony mosószer is keményebben dolgozik. A jobb pH egyensúly a ruhákat tisztábbá, frissebbé, és fényesebbé teszi.
24. Finoman Tiszta Babaruha
A babák bőre igényli a gyengéd tisztítószerek használatát, és jó tudni, hogy a szag és foltok elleni harcban a szódabikarbóna az első helyen áll. A makacs foltokhoz adjunk hozzá folyékony mosószerünkhöz 1/2 csésze szódabikarbónát.
25. Tiszta anyagpelenka
Oldjunk fel ½ csésze szódabikarbónát, 2 liter vizben, és alaposan áztassuk benne a pelenkákat egy éjszakán át. Folyt. köv. Tags szódabikarbóna; tisztítás, dezodorálás, fogmosás
26.  Tiszta sport felszerelés
Használjon szódabikarbóna oldatot (4 evőkanál szódabikarbóna, 1 liter meleg víz) a tiszta és szagtalanított sportfelszerelésekért. Szórjuk bele a szódabikarbónát és a tornaterem golftáska táskák szagtalanítás, tiszta golf vasaló (karcolás nélkül őket!)
27.  Távolítsa el az olaj és zsírfoltokat
A garázsból vagy a kocsibejáróról könnyen eltisztíthatja az olajfoltokat úgy, hogy szódabikarbónát szór rájuk, aztán nedves kefével megdörzsöli a felületet.
28.  Tiszta Elemek
A szódabikarbónát arra is lehet használni, hogy semlegesítse az akkumulátorsav okozta korróziókat az autókon, fűnyírókon, stb.  3 rész szódabikarbóna és 1 rész víz alkalmazásával egy nedves ruhával dörzsölje át a korrodálódott akkumulátor pólusait. A tisztítás után lehet újra csatlakoztatni a terminálokat, amiket érdemes áttörölni vazelinnel ,hogy a jövőben ne érje őket korrózió.
29.  Tiszta autók
Az autó, a lámpák, króm, ablakok, gumiabroncsok, vinil ülések és a szőnyegek tisztításakor nem kell aggódni a nem kívánt karcolásokért. Használjon szódabikarbóna oldatot, oldjon fel 1/4 csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízben.  A makacs foltok eltávolítására használjon szódabikarbónát nedves szivacsra szórva.

Dezodorálás

30.  Szagtalanítás a hűtőben
Egy nyitott doboz szódabikarbónát helyezzünk a hűtőszekrény polcára hogy semlegesítse a szagokat.
31. A vágódeszka szagtalanítása
Megszórjuk a vágódeszkát szódabikarbónával, dörzsölés, öblítés.
32. Kuka, bármilyen szeméttartó szagtalanítása
Szórjunk szódabikarbónát szeméttartónk aljára, hogy a szemét szagát sakkban tartsuk.
33. Újrahasznosítható tartály szagtalanítása
Időszakonként szódabikarbónás nedves szivaccsal törölje át a tartályt.
34.  Vízlefolyók szagtalanítása
A mosogató és a kád lefolyóba öntsünk 1/2 csésze szódabikarbónát és meleg csapvízzel mossuk le azt. Ez semlegesíti a lefolyóban lévő szagokat. (Ez egy jó módja annak, hogy kidobja a hűtőből visszavonult szódabikarbónát.) Vagy öntse le azt a csatornába.
35. Szagtalanítsa és tisztítsa meg mosogatógépét.
Szagtalanításra a mosogatógépet gyengéd tisztító mosási cikluson futtassa át, tisztításra pedig használja a mosogatóanyaggal együtt.
36. Vegye szagát szőnyegeinek
Bőségesen megszórjuk a szőnyeget szódabikarbónával. Egész nap vagy egész este hagyja rajta a szőnyegen a szódabikarbónát, Következő nap ki kell porszívózni a szőnyeget.
37. Vegye szagát porszívóinak
A fenti módszert használva a szőnyeg, maga a porszívó is szagtalanodik.
38. Ruhásszekrények felfrissítésére is ajánlott
Tegyen egy nyitott doboz szódabikarbónát a szekrénybe és az dezodorálja ruháit.
39. Autók szagtalanítására
A szagok általában beleülnek az autó kárpitjába, szőnyegébe.   Várjunk 15 percet (vagy ennél hosszabb ideig erős szagok esetén), és szívjuk fel porszívóval a szódabikarbónát.
40. Macskadobozok szagtalanítására
Tegyünk a doboz aljára szódabikarbónát, majd töltse ki a szokásos módon az almot.
41. Háziállatok ágyának tisztántartására
Bőkezűen szórjuk a szódabikarbónát az ágyra, 15 percet kell várni (vagy ennél hosszabb ideig erősebb szagok esetén), majd porszívózzuk ki.
42. Edzőcipők szagtalanítására
Szódabikarbónát a cipőkbe szórva a szagok semlegesítődnek. Rázza ki cipőiből azt mielőtt használná őket.
43. Ágynemű frissítésre
1/2 csésze szódabikarbónát adjunk a mosóporhoz, frissebb, tisztább lepedőket és a törülközőket kapunk.
44. A plüssállatok tisztítására is kiváló
Tartsa a kedvenc játékokat tisztán, száraz szódabikarbónával bedörzsölve azokat majd 15 perc után rázza ki őket.
45. Kempingezésnél elengedhetetlen kísérőtárs  Csodaszer mosogatásnál, kéztisztításnál, dezodor, fogkrém, tüzoltó és sok más.
46. Tűzoltásra is alkalmazható.
A szódabikarbóna segíthet a kezdeti kisebb konyhai tüzek megfékezésében, mert felhevítve szén-dioxidot bocsát ki amely segít elfojtani a lángokat.
47. Gyümölcs és zöldség tisztító
Bármilyen koszt jól leradíroz a friss gyümölcsökről és zöldségekről. Egy tiszta nedves szódabikarbónás törlőruhával, dörzsölje át és öblítse le azokat.
OK, itt van hát az én 47 féle javaslatom, ha valakinek van más ötlete, kommentálja.
http://naturahirek.hu




Egészség: Viszlát, tartósító: mustár készítése házilag



Aki szereti a mustárt, annak érdemes megpróbálnia saját kezűleg elkészíteni. Egyedi íz, igazi gasztroélmény és tartósítószer sem kerül a finomságba.


MUSTÁR KÉSZÍTÉSE HÁZILAG(30 dkg mustárhoz)


Hozzávalók: 10 dkg mustármag, 1,5 dl ecet (6%-os), 1 dl víz, 1 teáskanál őrölt fehérbors, 2 teáskanál őröltkoriander, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 teáskanál nyers nádcukor, 1 mokkáskanál természetes, nem finomított só

Elkészítése
1. Őröljük meg kávédarálón a mustármagot.2. Keverjük hozzá az ecetet, fedjük le a tálat és tegyük egy napra a hűtőbe.3. Másnap adjuk hozzá a többi fűszert és a vizet, majd keverjük össze alaposan.4. Lefedve hagyjuk a hűtőben „pihenni” néhány napot, amíg összeérnek az ízek.
Praktikák
1. Az egy napos pihentetésnek az a magyarázata, hogy ennyi idő alatt a darált mustármag alaposan megszívja magát a nedvességgel, jól besűrűsödik az elegy, ez jó kiindulási alap az általunk elvárt sűrűség beállításához (amit a hozzáadott víz mennyiségével szabályozhatunk)2. Ha valaki a sárgásabb mustárt kedveli, adjon a fűszerekhez fél teáskanál kurkumát, ettől gyönyörű sárga lesz.3. Merészebbek kipróbálhatják mézzel vagy chilivel/cayenne borssal is, vagy a saját kedvenc fűszerrel.4. Eddigi tapasztalataink szerint ezzel a recepttel - hozzáadott tartósító nélkül is - 2 hónapig eltartható hűtőben (lehet, hogy tovább is, de ennyi idő alatt mindig elfogyott ez az adag)



Forrás: receptmuves.hu



Egészség: Ételízesítő valódi alapanyagokból





Készíts ételízesítőt!

Hozzávalók:
1 kg sárgarépa
1 kg fehérrépa
1 kg tv paprika (jó húsos)
1 kg paradicsom
1 kg vöröshagyma
2-3 nagy fej fokhagyma
4 db nagyobb zeller
50 dkg karalábé
50 dkg karfiol
50 dkg kelkáposzta
petrezselyem zöldje (jó sok)
zeller zöldje

Elkészítés:

A hozzávalókat meghámozzuk (paradicsomot nem kell), robotgéppel adagonként összevágjuk, vagy húsdarálón ledaráljuk. Egy nagy tálban 1 kg sóval jól elkeverjük, és 24 órát állni hagyjuk, időnként megkeverjük. Üvegekbe töltjük.





Egészség: Akupunktúrás pontok a kézen





Érdekességek: Kigyógyult agydaganatból gyógyászati marihuánával és kannabis olajjal



Kigyógyult agydaganatból egy 8 hónapos gyerek,miután az apja gyógyászati marihuánát és kannabis olajat kevert a cumisüvegébe. 2 hónap után már annyira lezsugorodott a tumor,hogy nem volt szükség a kemoterápiára.8 hónap alatt teljesen eltűnt...






Egészség: A csodatévő vízikefir





Régóta közismert, hogy az emésztőrendszer segítői az úgynevezett probiotikumok. Ez valójában a szervezetünkben élő jótékony baktériumok gyűjtőneve. A mai táplálkozási szokások nem kedveznek az immunműködésben is fontos szerepet játszó bélbaktériumok életfeltételeinek támogatásában. Ételeinkben, azok ipari méretű feldolgozása miatt számos segédanyag van jelen: antibiotikumok,hormonok, valamint egyéb az étel érzékszervi hatását fokozó, ám beltartalmi értékeit rontó kémiai anyagok. Ilyenek az állományjavítók, színezékek, tartósítószerek, melyek maradványai mind károsak. A stressz, a helytelen táplálkozás, egyes gyógyszeres kezelések mind károsan hatnak bélflóránkra. Mivel az immunanyagok körülbelül 70 százalékát a bélflóra termeli, ennek károsodása súlyosan veszélyezteti immunrendszerünk normális működését. A kristálygomba, vagy vízikefir telepei fehéres-áttetsző porcogós csomócskáknak látszanak, melyeket vízben nevelhetünk, mazsolával, szőlővel, cukorral táplálhatunk. A kristálygomba egy szimbionta élőlény, gyakorlatilag három faj (baktérium és gomba) együttéléséből alakult ki. A Lactobacillus brevis, Streptococcus lactis és Saccharomyces cerevisiae fajok együttéléséből jött létre a kristálygomba, egyes kutatók szerint pedig Betabacterium vermiforme és Saccharomyces pastorianus is lehet a fő alkotó. A kristálygomba a vízbe tett mazsolából vagy más cukortartalmú gyümölcsből táplálkozik, erjeszti azt, így egy enyhén pezsgő, savanykás italt, vízikefírt állít elő. Ez a folyadék megakadályozza a belekben a táplálék rothadását, feltehetően rendszeres fogyasztás mellett ez a tulajdonsága eredményezheti életet meghosszabbító hatását. Külsőleg kiütések, ekcémák gyógyítására alkalmas bedörzsöléssel, de arclemosó szerként is használható. Belsőleg gyógyító, vagy betegséget enyhítő hatása van egyes idegbetegségekben, bronchitis, vérszegénység esetén, de a vérnyomás és testsúly normalizálásban szintén jelentős a szerepe.

A marihuána megállitja az agresszív rákfajták metasztázisát



A California Pacific Medical Center (San Francisco) úgy találta, hogy egy marihuánából származó összetevő sokféle agresszív rák áttételeződését képes volt megállitani, ezzel talán örökre megváltoztatva a betegség mortalitását.
Mintegy 20 éves kutatás eredménye ez, és nagyon izgatott vagyok,” mondta Pierre Desprez, az egyik kutató,”Azt szeretnénk, hogy a lehető leghamarabb elkezdődjenek a vizsgálatok.”
Daily Beast először számolt be erről a megállapításról, amely már átesett mind laboratóriumi mind pedig állatkísérleteken, és várja azt az engedélyt, hogy embereken is kipróbálhassák azt.
Desprez, molekuláris biológus, évtizedek óta tanulmányozza már azt az ID-1-es gént ami a rák terjedését szabályozza. Eközben más kutató Sean McAllister a kannabidiol vagy CBD hatásait tanulmányozta, ami a kannabisz növényből nyerhető nem-toxikus, nem pszichoaktív kémiai vegyület.Végül, a pár együttműködve, ötvözte a CBD-t és az ID-1-et tartalmazó sejteket egy Petri-csészében.
Azt találtuk, hogy a kannabidiol lényegében kikapcsolja az ID-1,”-et mondta Desprez.  A sejteket átterjedése megállt, és visszatértek a normális kerékvágásba.
Valószínűleg nem fedeztük volna ezt fel egyedül,” tette hozzá. ”Ezért olyan fontos az együttműködés a tudományos felfedezésekben.”
Desprez és McAllister elsőként 2007-ben publikálták felfedezéseiket. Azóta a csapat úgy találta, hogy a CBD men csak a laboratóriumban, de állatokban is működik. És most még több jó hírrel tudnak szolgálni.
A mellrák kutatással kezdtük,” mondta Desprez. ”De azt találtuk, hogy a kannabidiol mindenféle agresszív rákra hat – agy-, prosztata stb – olyan jellegűekre, amelyeket magas szintű ID-1 jelenléte jellemez.”
Desprez reméli, hogy a klinikai vizsgálatok azonnal meg fognak kezdődni.
Nem találtunk semmiféle toxicitást az általunk tesztelt állatokban és a kannabidiolt már most használják emberek különböző egyéb betegségek elküzdésére,” mondta. Valóban, a vegyületet szorongás és hányinger enyhítésére használják, és egyáltalán nem pszichoaktív.
Míg a marihuána hívei biztosan dicsérik a felfedezést, a rákkutató központok és a gyógyszeripar nem annyira lelkendezik tőle, hiszen óriási nyereségtől esnének el amennyiben az emberek nem a nagy gyógyszeripari gépezetet vennék igénybe.
Injekcióval juttattuk be az anyagot az állatok testébe és a pirulák tesztelése is folyamatban van,” mondta. ”De nem lehet elég kannabidiolt kinyerni csupán az elfüstölésével.”
Ezért a csapat megkezdte a vegyület laboratóriumban való szintetizálását a hatásfok növelése érdekében.
Ez egy bevett gyakorlat,” magyarázta Desprez. ”De remélhetőleg jóváhagyásakor nem ütközünk majd akadályokba.”




Gyógymódok: Gyulladáscsökkentők




A D-vitamin tumor zsugoritó hatása




Évente mintegy 200.000 nőnek kell alávetnie magát olyan sebészeti eljárásnak, amely magában foglalja méhük eltávolítását. Ennek az oka méh mióma, egy nem rákos daganat, amely gyakran alakul ki a méh falában. Ám egy új tanulmány, amely a Biology folyóiratban jelent meg úgy találta, hogy a D-vitamin hatékonyan csökkentheti a már meglévő miómát a méhben és elsődlegesen a megelőzésben segit.

A tanulmányukban, Sunil K. HALDER, Ph.D. és munkatársai a D-vitamin hatását patkányok olyan csoportján vizsgálták amely genetikailag méh miómára hajlamos volt. Tizenkét patkányt két csoportra osztottak, melyek közül az egyik megkapta a folyamatos adag D-vitamint naponta, a másik pedig nem kapott semmilyen kezelést. A D-vitamin csoport patkányai emberi adag megfelelésében 1400 nemzetközi egység (NE) D-vitamint kaptak naponta.

Miután a három hetes vizsgálati időszak lezárult, kutatók megfigyelték, hogy a kezeletlen csoportban a patkányok mióma daganatai nőttek, míg a D-vitamin csoportban jelentős daganat zsugorodást figyeltek meg. Összességében a D-vitamin csoportban lévő tumorok körülbelül 75 százalékkal voltak kisebbek, mint a kezeletlen csoport daganatai, ami egyértelmű ok-okozati összefüggést bizonyit a D-vitamin és a daganatok zsugorodása közt.

A tanulmány eredményei ígéretes új megoldást mutatnak a mióma sebészeti kezelés nélküli gyógyitásában oly módon, hogy az nem befolyásolja a termékenységet.

Ezen megállapítások jó hírt jelentenek a nőknek, hiszen a D-vitamin biztonságos és mellékhatás-mentes, olcsó és jótékony számos más terápiás célokra. Ahelyett hogy egy nagyon invazív sebészeti eljárás alá vetnék magukat a nők, sokak problémájára potenciálisan előnyös lehet az, ha egyszerűen kiteszik magukat rendszeresen a természetes napfény hatásának vagy természetes D3-vitamin tablettát szednek.

Mivel több mint fele a lakosságnak D-vitamin hiányos, állítja egy 2010-ben megjelent tanulmány a Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism-ban, a legtöbb ember számára előnyös lenne egy kis extra D-vitamin bevitele szervezetükbe. Legyen szó akár méh miómáról, szívproblémákról, krónikus fertőzésekről, idegrendszeri problémákról, légzőszervi megbetegedésekről, illetve bőrbetegségekről, a természetes D-vitaminról bebizonyosodott, hogy a terápiás előnyöket mellékhatás nélkül tudja produkálni.

Forrásanyag:
http://www.vitamindcouncil.org/
http://www.vitamindcouncil.org/health-conditions




Kurkuma




Kurkuma, mint potenciális prosztatarák ölő és időskori elbutulást megelőző szer
Kurkumin, az aktív gyulladáscsökkentő vegyület amely megtalálható az indiai kurkuma fűszernövényben, nagy hírnevet szerzett sok halálos kimenetü daganatos betegség legyőzésében. Új bizonyítékokat tár fel a Cancer Research lapban megjelent tanulmány amely úgy véli, hogy a természetes fenol lassítja a prosztata daganat növekedését oly módon, hogy gátolja azon receptorok müködését, amelyek a szövetek növekedését segitik elő.

További kutatásokat a PLoS One cimü folyóirat tett közzé és ott a kurkuma hatásmechanizmusát pontosan el is magyarázzák. A kurkumin molekulák az amiloid fibrillumokat támadják meg amelyeknek szerepük van a természetellenes fehérje-szerű plakkok kialakulásában. Az utóbbi folyamat jellemző az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél. Curry fűszer étrendhez való hozzáadása vagy napi egy kapszula standardizált kurkumin bevétele segit megnyerni a rák terjedése és az Alzheimer-típusú elbutulás elleni harcot.

A prosztatarák az egyik leggyakoribb betegség, több mint 250.000 diagnosztizált esettel az Egyesült Államokban minden évben.

A kurkuma gátolja a prosztata sejt azon receptorait amelyek segitségevel a prosztatában a rák terjedhetne.

A kutatók azt találták, hogy a kurkuma két genetikusan örökölt receptort is gátol amelyek müködése szükséges a prosztatarák kifejlődéséhez.

A kutatás vezetője, Karen Knudsen és csapata azt találták, hogy a kurkuma más rosszindulatú daganatok, mint a mellrák legyőzésében is hatásos.

Egy másik kutatóintézetben tudósok megállapították, hogy a kurkuma meghosszabbítja az életet és növeli az agyi idegsejtek aktivitását neuroprotektív pajzsot képezve Alzheimer-kór ellen. A kutatócsoport megállapította, hogy a kurkuma megakadályozza a káros amiloid fibrillumok felhalmozódását az ideg szinapszis körül. Az amiloid gubancokról ismert, hogy megakadályozzák a normál elektromos és kémiai ingerületátvitelt a neuronok közt amelyeknek szerepe az emlékek megőrzése és általános agyi müködés fenntartása.

Tudományos kutatások továbbra is folytatódnak fűszer-és gyógynövény kivonatokkal kapcsolatban. A kutatók remélik, hogy számos halálos betegség gyógymódját megtalálják gyógynövényekbe rejtve. 250 mg- 500 mg standardizált kurkuma kivonat jelentősen csökkenti a rák kockázatát és elősegíti az egészséges agyműködést.

Forrásai ezt a cikket tartalmazza:
http://cancerres.aacrjournals.org/
http://www.nutraingredients.com/
http://www.sciencedaily.com/releases/2012/02/120210105859.htm
http://www.medicalnewstoday.com/releases/241647.php


Egészség: Májtisztító ételek




Hét lúgosító ital, mely tisztítja májunkat: fokhagyma, grapefruit, zöld füvek, zöld színű zöldségek, avokádó, dió és kurkuma. Májunk minden egyes nap kemény munkát végez azért, hogy megvédje szervezetünket a méreganyagoktól és az anyagcsere során keletkező káros savaktól.
Vérünk folyamatos szűrésével védi szervezetünket az emésztőrendszeren, bőrön és légzés során testünkbe kerülő mérgező anyagoktól. 

A következő 7 közismert étel segítségével természetes úton tisztíthatjuk májunkat, elősegítve ezzel működését.  

1, Fokhagyma, hagyma

A fokhagyma számos kéntartalmú vegyületet, míg a hagyma allicint és szelént tartalmaz. Ezek a vegyületek védik májunkat a káros savaktól és segítik a máj méregtelenítő munkáját. 

2, Grapefruit

A grapefruit gyümölcs antioxidáns C-vitaminban rendkívül gazdag, emellett naringenin nevű flavonoidot tartalmaz, mely képes megkötni a szervezetben keletkező savakat. 

3, Zöld füvek

Az árpafű és más zöld füvek és növények a lúgosító klorofill legkiválóbb forrásai, mely méregteleníti a májat és a vékonybeleket. 

4, Zöld színű zöldségek

A spenóthoz, kelhez, fehér mustárhoz hasonló zöld színű, leveles zöldségek számos olyan aktív vegyületet tartalmaznak, melyek tisztítják szervezetünket, segítenek eltávolítani a nehéz fémeket, növényvédőszereket, stb. testünkből.

5, Avokádó

Az avokádó glutation-termelő vegyületekben gazdag. Néhány kutató szerint heti 1-2 avokádó rendszeres fogyasztása jelentősen javíthat a károsodott máj működésén.

6, Dió

A dió rendkívül gazdag l-argininben, glutationban és omega 3 zsírsavakban, segít eltávolítani az ammóniát a májból. 

7, Kurkuma
A kurkuma elősegíti az epe termelődését, javítja az epehólyag funkcióját és szintén erőteljesen segíti a máj méregtelenítő tevékenységét. 

Éveknek kellett eltelnie, mire az akadémikus orvoslás is felismerte annak tényét, hogy a világ számos országához hasonlóan Magyarországon is a lakosság kb. 70%-a szenved D-vitamin hiányos állapotban a napsütésmentes, őszi-téli hónapokban, de idősek körében ez az arány 90% is lehet.




Egészség: Fiziológiás sóoldat


Nagyon hatásosan tisztítja a légutakat (mint orrspray/orrcsepp vagy inhalálva), és a bőr pórusait mint arcszauna. Nincsenek ellenjavallatok, kisbabák esetében is nyugodtan használható, hiszen nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot amit a patikai vagy drogériai orrspray-k tartalmazhatnak.





Hozzávalók:

1 csapott evőkanál tengeri só (étkezési-nem jódozott)
1 liter desztillált víz

Elkészítés:

Forraljuk a vizet a sóval 10 percen keresztül. Használhatjuk melegen inhalálásra vagy arctisztításra (esetleg 1 csepp illóolajat csepegtetve bele), illetve a lehűtött vízzel feltölthetjük a kiürült orrspray-s flakonunkat, vagy használhatjuk cseppentővel mint az orrcseppet.






A kókuszolaj hatása az Alzheimer-kórra


A kókuszolajnak sok olyan hatása van, ami gyógyítja az Alzheimer-kóros betegeket. Az elmúlt néhány évben sok Alzheimer-kórban szenvedő beteg kezdte el használni a kókuszolajat és lenyűgöző eredményeket kaptak. Ez a videó egy példa erre Ausztráliából (Ian Blair Hamilton és Cassie Bond története: Hogyan kaptam vissza az agyam a kókuszolaj segítségével)

(angolul tudók előnyben/sajnos felirat nincs hozzá)


A történet, Alzheimer "és kókuszolaj: Ian Blair Hamilton és Cassie Bo


Feltöltés ideje: 2011.04.15.
Hogyan kókuszolaj adta vissza az agyam.
További információk erről legjobb hely, hogy Coco olaj, ingyenesen letölthető a könyvem, a 
http://www.alkaway.com.au/blog/talk-t ...
PLEASE "hasonló" Ez a videó. Azt hiszem, ezt az infót olyan fontos, hogy szükségünk van a segítségére. Csak kattintson a "Tetszik" segít másoknak megtalálni ezt a videót, és megváltoztatni az életüket. Érdemes megnézni az alábbi linkre a legújabb frissítés az én AZ 100.000 néző később.
http://www.alkaway.com.au/blog/talk -t ... És ne felejtse el ellenőrizni a Megjegyzések részben az az oldal alján. Van egy csodálatos és felemelő történet ott. végül .. Adtam egy rövid youtube videót arról, hogyan tehetem kókuszolaj smoothie itt.http://www.youtube.com/watch?v=VlHU7r ...



BESZÉLJ HOZZÁM!

 ÜDVÖZÖLJÜK!
Üdvözöljük!

Szeretnék beszélni veled, személyesen vagy postai úton. Nyugodtan kérdezz semmit az én speciális, sav / bázis egyensúly.

Munkánk telefonszám 0266856471
Az én e-mail ian@alkaway.com.au
Azoknak, akik itt vannak, mert láttam az Alzheimer ' videó,
Én frissítése oldal január 27, 2013 után több mint 120.000 ember nézett a kis videót.
Holnap visszatérünk hat hónapot Európában.
Tudván, hogy mi történt velem, ha én adtam fel a napi kókusz olaj, akkor valóban volt annyi kókusz olajat tudtuk illeszkedik a csomagtartó - mintegy hat liter! Ez azonban nem fog az utolsó nekem hat hónap, és mi is aggódik a tünetek visszatérésének. Hogy a dolgok még rosszabb, mi érdekében néhány a kapcsolatot ezen az oldalon kell szállítani a számunkra, de a szállítási megüt a híres olasz
Augosto ünnep, amikor Olaszország őröl megállt, mint minden köztisztviselőnek az ország megy a tengerparton. Ez, valamint a szövevényes vámszerv azt jelentette, hogy nem látta az olaj majdnem három hónapig.
Szerencsére - nagyon-nagyon szerencsés számomra,
Cassie dolgozik rajta változata a paleo diéta úgynevezett 
lúgos paleo diéta . Ez azt jelenti, se kenyeret, se gabona, cukor és kevés szénhidrát lehetséges. Mi már évek óta ezt a diétát több mint egy éve, és már nagyon szigorú róla. Képzeld el, Olaszország nélkül tésztát és Gelati! Különben is, mi továbbra is a diéta során a tartózkodás itt és a várakozással ellentétben, fejemben már egyre jobb és jobb! Cassie kutatások az étrend minden nap, és a magyarázat megfelelt számos tudományos tanulmány azt találta, hogy megmutatta, hogy ha a testünk kapcsol át a glükóz-üzemű szénhidrát alapú diéta a ketogén anyagcsere vagyunk etetés az agy a hagyományos élelmiszer-agy nem oxidáló glükóz.
Tehát úgy tűnik, hogy én (és Cassie) vagyok a ketózis.
Amint vissza Ausztráliába is vásárol a ketózis teszt készlet ellenőrzésére a következtetést, és követni a keton állam mind a ketten.

Ami engem illet:
én komolyan "vele" a fejemben. Én masterminding egész világra kiterjedő bevezetése az új találmány, a UltraStream antioxidáns vízszűrő, és az elmém a tűz a kreativitás és a tervezés!

Vannak, akik a YouTube-onazt állítják, hogy soha nem volt AZ az első helyen, hivatkozva arra, hogy az AZ valójában csak diagnosztizált post mortem. Válaszolni rájuk, használtuk az AZ tesztek találhatók az interneten, hogy ellenőrizze a tüneteim.
Íme:

1.. Rövid távú memória elvesztését: szeretnék menni a szupermarketbe, és gyere haza a rossz dolog újra és újra.
2. 
Word-visszahívás hiba: ők csak nem volt ott.
3. 
Térbeli tájékozódási zavar, azt elérni valamit a konyhában pad és miután megragadta, azt söpörni minden mást a padról. Átmentünk egy csomó lemez.
4.. 
Depresszió.
BTW: leszek 66 december. 
Letölteni a könyvet, Coco Oil ingyen, megy itt .
Hogy kövesse nyomon a más történetek, amit tárgyalt :
http://healthimpactnews.com/2012/coconut-oil-reverses-the-effects-of-alzheimers-in-50-year-old-woman/
és ..
http://healthimpactnews.com/2012/man-in-his-80s-with-severe-dementia-returning-to-old-self-after-starting-coconut-oil/
Rendelni Coco olaj, ha az USA-ban,
ez ​​a tapasztalat, hogy egy kis csepp a minőség 
(ami megment néhány dollárt) nem tesz különbséget, hogy a hatását az olaj. A barátom Dr. Gerry Brady volt csodálatos eredményeket a kókusz olaj és az egész életen át tartó asztma. Áttért egy olcsóbb márka és a tünetek visszatértek.
Itt a kapcsolat  a 855ml méretét  , és ez neked 5 $ le az első, hogy az USA-ból az I-Herb, kiváló társaság.
Egyéb méretek a következők: 
3.79L ,   445ml .

Nem tudsz közepes láncú triglicerid olaj könnyen itt Ausztráliában . Azt javaslom is nagy vásárló azt az USA-ban, hogy teher a minimum. Itt van az ugyanazon a helyen az USA-ban, amit rendelni. Ez a link is kapsz 5 $ ki a kezdeti rendet.
Itt Ausztráliában jelenleg a kínálat NuiGini bio olaj (így van egy jó kínálat számomra nagykereskedelmi) . Mi nem pénzt rá .. és arra kérjük Önt, hogy vegye meg, ahol csak lehet.
A Nuigini honlap egy listát az eladók . ha nem tudja elérni őket, hívjon minket a 1300-AlkaWay és mi árajánlatot Önnek a szállítás. Cassie és én végig több, mint egy 1 literes palackot egy héten.Szedtem 6 evőkanál egy nap plusz, amit használunk a főzéshez, így okos rendelni nagy, és mentse a fuvar.
Ha szeretné, hogy a legfrissebb Alzheimer "Kutatás és híreket, azt javaslom, hogy aláírja , és küldök neked az info kapok szinte minden nap ez a szörnyű betegség.
Végül, ha kívül Ausztráliában , és szeretne egy példányt a Dr. Mary Newport kiváló könyvet, kattintson ide . Én nagyon ihlette a down-to-earth megközelítése ő férje problémáját.
Ha Ausztráliában vagy Új-Zélandon , kattintson ide .
Cassie listát azokról az élelmiszerekről lehet enni az ő Lúgos Paleo Diet található itt .
Sétálok nagy társait.
Ian 


Ha tetszett ez .. próbáld ....





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése